Visszhang A Kosztolányi Dezsõ Általános Iskola hivatalos lapja 2010. május Almavirággal futkos a szellõ, akár egy kócos semmirekellõ.
Füttyöget olykor, mintha õ volna a kertek kedves sárgarigója.
Kócosnak kócos, de nem mihaszna, okot nem ád õ soha panaszra.
Meghintáztatja ágon a fészket, leszáll a földre: fûhegyen lépked.
Illeg és billeg, s ha dolga nincsen, elüldögél egy kék nefelejcsen. (Kányádi Sándor: Májusi szellõ)
E számunk tartalmából: Jaj, átváltoztam Iskolánk névadója
KANYAR TUDÓSÍTÓNK JELENTI A KOSZTOLÁNYI DEZSÕ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBÓL Kedves olvasóink, 2009-ben rendhagyó módon iskolánk nem a megszokott helyen rendezte meg a karácsonyi ünnepélyt, hanem az ecseri úti Szent Kereszt Templomban. Itt a 6/a és a 3/a osztály tanulói adták elõ a kis Jézus születésének megható történetét. Bennem személy szerint Bene Martin, a szerecsenkirály szereplése hagyott nyomot utánozhatatlan "mikrofonszólójával." Mivel a történetet mindenki ismeri, ezért megkérdeztünk néhány embert, hogy mi a véleményük.
Tamara: "Én nagyon meglepõdtem a helyszínen, hiszen még soha nem voltunk itt. Szerintem máskor is itt kellene tartani az ünnepséget, mert sokkal meghittebb volt, mint a tornateremben. A gyertyák, a jászol, a karácsonyfa kiemelték az ünnep fényét! Végh Cintia: "Nekem nagyon tetszett, és örülök, hogy részt vehettem az elõadáson. Bár kicsit fáztam!" Luca, Szûz Mária megformálója: "Szerintem csodálatosak voltak az énekek, az akusztika, pedig lenyûgözõ!" Énektanár: "A jelmezek és a színészi megformálások felejthetetlenek voltak, ezt már csak akkor lehetett volna felülmúlni, ha magasabb költségvetésbõl vagy pályázati pénzbõl finanszíroztunk volna." Egyik szereplõ édesapja: "Szép volt az elõadás. Meghatódtam, büszke voltam, mikor a fiamat József szerepében láttam."
Kedves Olvasóink! Levonhatjuk a következtetést, hogy a Kosztolányi Iskola tanulói tartalmas, magas színvonalú mûsorral ünnepelték a karácsonyt. Köszönik a Szent Kereszt Plébániának a lehetõséget. Kanyar azaz Orosz Vivien
A FÖLD NAPJA Az iskolai Föld napot április 23-án a 7.a osztály rendezte. Az osztályoknak a János-hegyre kellett fölmenniük, ahol különbözõ állomásokon érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal találkozhattak. Az alsósoknak 4, a felsõsöknek 5 állomásuk volt. Többek között logikai, nemzeti parkos, ügyességi, sõt még a felsõsöknek egy szelektív hulladékgyûjtéssel kapcsolatos állomás volt. Az osztályok kaptak még egy feladatlapot, amit a következõ hétre kellett behozniuk. Sajnos az idõjárás nem kedvezett nekünk, mert hideg volt. Szerencsére az esõ nem esett. Az osztályok végül eljutottak a Jánoshegyi Erzsébet kilátóhoz, Budapest legmagasabb pontjához. A vetélkedõ a Normafánál kezdõdött és a kilátónál ért véget. Az alsósoknál a 3.a osztály lett az elsõ, a felsõsöknél a 8.b osztály gyõzött. A végeredmény sorsáról csak néhány százalék döntött. A tanárok nagyon megdicsérték a hetedikeseket, mert minden állomáson érthetõen mondták el a feladatokat, ráadásul õk április 12. és 16.
között erdei iskolában voltak, így kevesebb idejük volt a felkészülésre. Mindenkinek tetszett az idei Föld napja. 7.a
ROCK “N” ROLL ORSZÁGOS VERSENY A táncverseny színhelye Ajka volt, ahová busszal mentünk. Junior nagyformációban indultunk. Itt 11 csapat versengett egymással, a dobogó legfelsõ fokáért. Nagy küzdelem volt, s csak a 4. helyet tudtuk megszerezni. Egy országos versenyen talán ez nem is olyan rossz eredmény. A hangulat végig nagyon jó volt. Kicsit még maradtunk volna beszélgetni, de indulnunk kellett hazafelé. Útközben buszunknak ékszíjszakadása volt, izgultunk is, hogy mi lesz velünk, de a sofõr bácsi szerencsésen megjavította. Így sok-sok élménnyel telve szerencsésen hazatértünk. Jankó Réka 5.b
AZ ÉN OTTHONOM
A mi kis házunk a repülõtér közelében található. Hogyha onnan visszafordulunk, és kicsit megyünk, akkor láthatunk egy kertes házi negyedet. Nos, itt lakunk a családommal. Történetesen az Ugocsa utcában. Ezen belül egy ikerházban. Menjünk is be! Amint kinyitjuk a kertkaput egy kicsi füves kert tárul elénk. Menjünk egy kicsit egyenesen, itt is van az ajtó! Mikor kitárul, megpillantjuk az elõszobát.
Balra a fürdõszoba található: zuhanyzóval,wc-vel és egy csappal. Még egy mosógép is befért. Rögtön mikor innen kilépünk, jobb kezem felé láthatjuk a garázst, ami most már szépen rendbe van. A garázsajtóval szemben helyezkedik el a nappali, ebben a térben található a konyha és az étkezõ is. A nappali végében egy üvegajtón keresztül toppanhatunk ki a teraszra. Itt a földszinten nyüzsög a család és itt éljük mindennapi életünket. Az alsó rész színei harmonizálnak az egyszerû, de kényelmes berendezéssel. A nappaliból vezet egy lépcsõ a ház következõ szintjére. Indulás! Ezen a szinten található a szüleim hálószobája, az öcsém szobája az én kis kuckóm és még egy fürdõszoba. A szüleim hálószobájában van egy nagy ágy, néhány fabútor és a család kedvence a számítógép. Ezt a helyet is elõszeretettel vesszük igénybe, hisz itt van a gép. A felnõtt szobától balra Nimród öcsikém szobája roskadozik a sok játéktól. Tele van szekrényekkel, amik majd szétszakadnak a tömérdek játéktól. Kedvenc plüsse a Bobó nevû polipja általában mikor nincs használatban az ágyán pihen. Most már térjünk rá az én kuckómra. Itt a piros és sárga dominál. A kis piros íróasztalom mellett sorakoznak a könyveim. Regények, Mangák, lexikonok itt minden megtalálható. Könnyen le lehet huppanni a piros ágyamra és olvasni egy könyvet a könyvtáramból. Hogyha innen kijövünk egy fürdõszoba lelhetõ fel. Kád, WC, csap csak ennyi van. Inkább mutatok izgalmasabbat! Itt is van! Hol? Hát itt fölöttünk ez a padlás. Kicsit hideg van fönn, de annál kuckósabb. Hát ennyi volt a mi kis házunk. Tavaly nyáron költöztünk ide és csodálatos itt lakni. Személy szerint szeretem ezt a házat, hozzám nõtt. Itt lett elõször macskám, medencénk. A legjobb mikor a nyári napokon kint ülünk a kertben a családommal. Itthon. Heszterényi Réka 5.a
JÁNOS-HEGYI KILÁTÓ Budapest legmagasabb pontján, 527 méterrel a tengerszint felett, a Jánoshegy tetején áll az Erzsébet-kilátó, amely idén szeptember 8-án lesz 100 éves. A 23, 5 méter magas, neoromán stílusú tornyot Kluzinger Pál és Schulek Frigyes tervei alapján, részben közadakozásból, alig két év alatt építették föl. A korabeli adatokból megtudhatjuk, hogy a munkálatokhoz negyvenezer téglát, háromszáz fuvar homokot és cementet használtak föl. A köveket, Budakalászról, Pilisborosjenõrõl és Dunaharasztiból hozták. Stróbl Alajos Erzsébet királynét ábrázoló mellszobra a földszinti csarnok egyik fülkéjébe került, a mögötte látható üvegmozaikot Róth Miksa készítette. A hivatalos átadás 1910. szeptember 8-án volt, a terasz azonban csak 1931-ben készült el. 1926. augusztus 20-án a kilátó díszkivilágítást kapott. Az ovális alaprajzú épület csúcsára 101 lépcsõfokon lehet följutni, a tetõteraszról tiszta idõben az akár több mint hetven kilométerre lévõ hegycsúcsok is jól láthatók. Kiváló adottságainak köszönhetõen hosszú ideig meteorológiai állomásnak is helyet adott. Nevét Erzsébet királynéról kapta, aki 1882-ben maga is ellátogatott a budapestiek körében nagy népszerûségnek örvendõ Pozsonyi-hegy tetejére (ekkor még így hívták a János-hegyet), hogy a fából készült messzelátóról - gloriette-rõl - megcsodálja a páratlan panorámát. Valószínûleg ekkor születhetett meg egy állandó kõkilátó gondolata, aminek eredményeképpen fölépülhetett az Erzsébet-kilátó. Ilka
FÖLD NAPJA A Föld napja (április 22.) célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhírû kutatója és szakértõje lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: "Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" 1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következõ jelentõs esemény, ettõl kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Több mint 125 ország polgárai, civil szervezetei kapcsolódtak be a programba. Péter Csilla 6.b
JAJ, ÁTVÁLTOZTAM - Szia, anya!- mondom. - Szia, beágyaztál?- kérdezi anyu. - Nem, mert sietek, elkések a suliból! - Sose ágyazol be. Mindig nekem kell, pedig lenne más dolgom is! - Majd, ha hazajöttem! Egyébként is, ha elkések Gyök pontot veszítünk. Az ágyazásért nem jár Gyök pont! - Nem maradhat úgy! - Dehogynem, csak téged zavar!
- Nekem is mennem kell dolgozni, nincs rá idõm. Csináld meg! - Nincs is vendéged, csak bemész és, és… mit tudom én mit csinálsz! - Azt hiszed könnyû a munkám? - Igen! Nekem sokkal nehezebb dolgom van! - Jaj igen! De jó lenne, ha csak tanulnom kéne! Bárcsak a helyedben lehetnék! - Én is!- fejeztem be a veszekedést és rohantam a suliba. Rohanok, rohanok. Aztán megint otthon vagyok. - Mi ez?- kérdezem, és azon veszem magam észre, hogy ágyazok! Eközben valaki kopog az ajtón: - Itt hagytam a táskám! - Máris adom, Réka!- válaszolok és a Rékánál megállok. - Réka? De hisz én vagyok Réka! És ott állunk mind ketten, s rájövünk, hogy valami nincs rendben! - Na jó, ez bizarr!- kiáltja Réka (vagyis anyukám). - Én így nem mehetek iskolába!- vágom rá - Az még a legkevesebb, holnap három vendégem is van! - Az holnap van, addig van idõnk! - Egy nap alatt nem leszel pedikûrös! - Te se, tanuló! - Jártam én is iskolába! - Körmöt vágni én is tudok! - Az a szerencsénk, hogy holnap csak körmöt festeni, meg lábat masszírozni kell! - Tudod mikor fogok én lábat masszírozni! Aztán anya elmond nekem mindent. Én is neki, s már holnap is van! Sikerül bebuszoznunk. Nem sokára mind ketten a saját helyünkön vagyunk. Mármint egymáséin. S, igen most itt vagyok anya munkahelyén. Eltalálok anyukám pultjához és akkor olyat látok! Azt hittem mûtenem kell! Szike kés és a többit fel sem ismertem. Lehet, hogy anya agysebész? - Szia Dóri!- köszön rám egy fiatal lány. Körülnézek, de rájövök, most én vagyok a Dóri. Nincs más hátra, dolgoznom kell! Kész a masszírozás kilõve. Most jön a legjobb a köröm festés. Mázolok, festek, itt egy matrica ott egy… Kész is.
- Na milyen, - kérdem. Hát, pink. - feleli Nóri, mert most már a nevét is tudom. - Igen. A háttér pink, elöl meg fekete rózsák vannak. Tök tuti nem, - Tuti? Tudod mit tényleg az! Nem is tudtam, hogy ilyet is tudsz! A többi két vendéggel is sikerül elboldogulnom. Na jó, azért anyukámnak nincs olyan könnyû munkája, ez a sok masszírozás! (Eközben a suliban) Anyának sikerül valahogy betéblábolnia az osztályba. Innen kezdõdnek csak a gondok. Természetesen a Szikora Sanyi nem rest, és elkezdi piszkálni anyát. Dóri már éppen cselekedni akar, mikor becsöngetnek. Ez az egy Szerencséje van a Sanyinak. A matekóra húzós. Szerintem anya egy kukkot sem ért, de lehet, hogy lebecsülöm. Aztán jön a tesi. Amit a fiúk mûvelnek! Ordibálnak, rohangálnak, verekednek, és ami a hal a tortán az, hogy mindezt a testnevelés terem elõtt. Anyu teljesen ki van. De amit tesi órán mûvelt! Hála neki ötös leszek testnevelésbõl! Este beszélgetünk, én kezdtem: - Nagyon nehéz volt a szalonban. Az a sok vendég és masszírozás, hû! - Az iskolában sem volt könnyû. A fiúk õröltek, - És én velük vagyok összezárva!- vágtam közbe. - És bonyolult dolgokat tanultok.- folytatta Dóri. - Igazad volt, anyu. Dolgozol, sok a vendéged, és az a sok kés! - Neked is igazad volt. - Tudod mit? - Mit? - Úgyis itt van Anyák napja, megígérem, hogy, beágyazok reggel, ha nem vagyok késésben. - Ha nem vagy késésben, - Lassanként, csak piciket, anyu. - Rendben, de attól tartok, ez nem fog menni. Most, hogy kicserélõdtünk, te leszel a háziasszony. - Ne!- kiáltottam, és megpróbáltam kitépni anyukám rövid haját! S csodák csodájára, nem is olyan rövid a hajam! Ez az én hajam! - Visszaváltoztunk!- kiáltjuk mind ketten. Viszont maradt egy rejté-
ly. Arra rájöttem, hogy volt kettõ kívánságunk és akkor cserélõdtünk össze, mikor összevesztünk. De hogy változtunk vissza? Heszterényi Réka 5.a
HÚSVÉT A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelõen) tartanak. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítõ áldozatával megváltotta minden ember bûnét, feltámadásával pedig gyõzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlõség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. A név eredete Húsvét az azt megelõzõ idõszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A böjt után ezen a napon szabad elõször húst enni. A böjt utolsó hetének neve: "nagyhét", a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken "fehérhét" - fehérvasárnapig tart. Péter Csilla 6.b
A HAWAII UGRÁLÓ BOLHA TÖRTÉNETE Nemrég a Youtube-on szörfölgettem, mikor megláttam a Beatles együttes Ain't she sweet címû számát Harrison elõadásában egy furcsa kis gitár kiséretében. Egybõl felkeltette az érdeklõdésemet, a hangszer, amit, mint késõbb megtudtam, ukulelének, más néven Hawai gitárnak neveznek. Sikerült egy ilyen hangszerhez hozzájutnom. A kis pengetõst három kivándorolt portugál készítette el, név szerint Manuel Nunes, José do Espírito Santo, és Augusto Dias akik 1879. augusztus 23.-án érkeztek meg Honoluluba, Hawai fõvárosába a Ravescraag nevû hajó fedélzetén. Ez a hangszer a portugál braguinha és a raj?o keverésébõl jött létre. Az elsõ darabot 1915-ben 75 centért adták el Bill Tapiának az elsõ ukulelejátékosnak. Az ukulele egyébként ugróbolhát jelent, utalva a kis gitár pattogós hangjára és kis méretére. Négy változata ismert: a legkisebb szoprán, majd nagyság szerint növekedve koncert, tenor és bariton. A koncert, szoprán és tenor ukulelék a C6-os akkord szerint G-C-E-A hangokra hangolják. Bariton típust a normál gitár alsó 4 húrja szerint: D-G-B-E hangoknak megfelelõen.
Igencsak össze kell húzni az ujjainkat, ha a szopránon akarunk játszani nehezebb akkordokat. Több nagy gitáros is játszogatott szabadidejében ukulelén. George Harrison és Paul McCartney (Beatles) szívesen játszottak a hátsó kertben piknikezés közben. Híres ukulele játékosok voltak még: Jimi Hendrix, Brian May (Queen), Pete Townshend (Who), Tony Blair és Elvis Presley. Tóvárosi Tamás
NYÁR A HORGÁSZOK ÉVSZAKA Sokan foglalkozunk a szabad idõnkben mással, mint a tanulás. Én személy szerint, ha csak tehetem, kijárok horgászni. A horgászat arról szól, hogy túl tudsz-e járni a halak csavaros eszén. Több féle módon, több féle halra lehet pecázni. Nem mindegy viszont, hogy ezt milyen felszereléssel és hogyan teszed. A horgászatot megelõzi az alapos felkészülés és a horgász hely kiválasztása is. A horgászat eredményességéhez szükséges a jó idõ, a jó csali, és egy jó nagy adag szerencse! Az idõjárásnak megfelelõen öltözködjünk. Ha már ez mind készen van, válasszuk ki a horgászat módját. Lehet a vízfelszínen, az alatt vagy akár a mederben elhelyezni a horgot. Ha a vízfelszínt, vagy a vízközt akarjuk meghorgászni, akkor úszózzunk. Ez a felszerelés áll a zsinórból, egy horgászbotból, a kapásjelzõbõl, azaz az úszóból, az úszót lesúlyozó ólomból, és a horogból. Ha a víz fenekén akarunk horgászni, akkor fenekezzünk. Az úszózással gyakran kisebb, és ritkán nagyobb Ponty halakat lehet fogni, a mederfenéken viszont sok a nagy hal, mint például a ponty. A fenekezés nem sokkal tér el az úszózástól. Áll ugyanúgy a zsinórból, de itt nincs úszó, amely jelezné a kapást. Itt egy speciális kapásjelzõ észlelteti a kapást. Ide viszont nem kell ólom, mert helyette ott van az etetõanyaggal megrakott etetõ kosár. Ebben a
helyzetben használhatunk nagyobb horgokat is. Nekem sok nagy halat, és sok szép emléket adott ez a sportág, és remélem, hogy nektek is lesz sok-sok ilyen szép élményetek. Patakfalvi Dimitrisz
Horgok
RECEPTEK GYEREK MÓDRA Mákos-áfonyás keksz: Hozzávalók: 5 deka darált mák, 25 deka liszt, 15 deka vaj, 8 deka cukor, 8 deka aszalt vörös-áfonya, 1 citrom leve és reszelt héja, 1 kisebb tojás. A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, rudat formázunk belõle, folpackba csomagoljuk, és hûtõben pihentetjük minimum 1 órán át. Ha teljesen megdermedt, éles késsel szeleteket vágunk, és tepsire helyezzük. Elõmelegítjük a sütõt, és kb. 13 perc alatt, megsütjük, közben folyamatosan figyeljük, nehogy megégjen.
Rizskrém eperrel Hozzávalók: 2 dekagramm rizsliszt, 6 deciliter tej, 2 tojássárgája, 5 dekagramm porcukor, 0.3 dekagramm zselatin, 5 dekagramm tejszínhab, fél deci eperszörp, 20-25 dekagramm eper. A tejet felforraljuk, a cukorral és a zselatinnal, majd keverés közben hozzáadjuk a rizslisztet, felforraljuk, majd a tojás sárgáját tesszük hozzá. Levesszük a tûzrõl, hogy kihûljön. Ezután hozzáadjuk a szörpöt, a félbevágott epreket, a tejszínhabot, és poharakba töltjük, hideg helyre tesszük. Más gyümölccsel is készíthetjük.
KÖNYVAJÁNLÓ
A Fiúk Kizárva! egy nagyon népszerû tini-regény sorozat - fõleg - a lányok körében. A könyv írója Thomas Brezina. A történet két lány köré, Tinka és Lizi köré íródik. Egy iskolai feladat kapcsán megismerkednek egy idõs asszonnyal, aki a Kristály utca 77. alatt lakik. Tinkában és Liziben azonnal felmerül a gyanú, hogy a hölgy boszorkány. A lányok legközelebbi látogatásán rákérdeznek, és az idõs asszonynak - akit Emma Schiketanznak hívnak - esze ágában nem volt tagadni boszorkányságát. Ezekben az idõkben történt, hogy Tinka és Lizi szülei, Gréta Schnabel és Borisz Meierbeer összeismerkednek, és a család egy közös házba költözik. A történeteknek két, elsõ látásra, hétköznapi lány, Lizzie, és Tinka a fõszereplõi, akik nem bírják egymást. Õk mostohatestvérek, és el kell viselniük egymást. Egy meglepetés, egy öreg hölgy Schicketanz, közelebb hozzá egymáshoz õket. A két lánynak mágikus ereje van, s boszorkányok. Thomas Brezina kifejezetten a lányoknak szánta ezt a könyvet, tele sok humorral. A fiuknak Forró Kutyák címen írt hasonló könyvet. Mindkét sorozat tartalmaz figyelmeztetést arra vonatkozólag, mi történik, ha ellenkezõ nemû olvassa el a könyvet. (Például hosszú orra nõhet, vagy pattanásokat szerezhet). Ezt azért írták a könyvek elejére, mert általában mind a fiuk, mind a lányok szeretik a sorozatait. A könyveket Betina GotzenBeek képei illusztrálják, s Európán kívüli (pl. Kínában) is olvasható. A Schnabel családot Gréta, az aggódó anya, Tivadar, az egyetemista, Isti, aki azt hiszi magáról, hogy szörnyen ellenállhatatlan, és Tinka alkotja. Apjuk, Gréta férje elhagyta õket, egy másik nõ miatt. Tinka azt hitte, hogy egy eltört kristályváza miatt ment el, de késõbb kiderült, hogy beleszeretett egy Szamanta nevû nõbe. Szamanta, Janó, és Roland, az egykori Schnabel család feje, a könyvsorozat 9. részében tûnnek fel.
A Meierbeer család feje Borisz, aki hivatása szerint orvos. A család egy ideig Afrikában élt, ahol Borisz felesége elkapott egy halálos betegséget, és meghalt. Lizi emiatt lett kiállhatatlan, és zsémbes. A Meierbeer család legidõsebb gyermeke Frank, aki tíz szónál többet nem mond ki egy nap. Külsõ ismertetõ jelei: Napszemüveg, négy póló egymáson - aztán pedig egy pulóver. Hozzátartozik még egy walkman is a toalettjéhez. Csoszogva közlekedik, mondásához hûen: "Minek rohanni, ha vánszorogva is elérhetünk mindenhová?". Lizi a középsõ gyerek, õt már feljebb jellemeztük. Dávid, az ördögfióka, a család legfiatalabb tagja. Idétlenebbnél idétlenebb ötletei vannak, a 4. részben például kutyának képzeli magát, a 6. részben pedig kislánynak, a 10. részben pedig hastáncol - a fenekével - ezzel is kihozva a sodrából Grétát. A szülõk a 4. részben házasodnak össze. Térjünk vissza a Kristály utca 77. szám alá! A lányokat az elsõ részben egy ügynök rendeli magához, ugyanis Emma elköltözött Hawaiira, és a lányoknak adta a képességeit. A varázserõ birtoklásához szükség volt egy Folfónia kulcsra is. A házzal együtt megörökölték Cosimót, a macskát, aki egy dundi, és ami a legfontosabb, hogy láthatatlan macska. A 11. részben kiderül, hogy õ valójában ember volt, de elkövetett egy gaztettet, ezért macskává változtatták huszonöt évre. Földi Zsanett 6.b
ISKOLÁNK NÉVADÓJA
1885. Március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokaöccse Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzõköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.
1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Négyesy professzor stílusgyakorlatain Babitscsal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életreszóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is. Hatással voltak rá többek között a kortárs Zalai Béla (1882-1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái. 1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerrõl, Schillerrõl hallgatott szemináriumokat. 1905ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Elsõ cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-tõl A Hét is rendszeresen hozta verseit, mûfordításait, kritikáit. 1907-ben jelent meg elsõ verseskötete, a Négy fal között - elismerõ a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. 1913-ban házasságot kötött Harmos Ilona színésznõvel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Fiatalkorában erotikus tartalmú regényt is írt, Mme Chaglon üzletei címmel. 1915-ben született fiúk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege meg is jelent lapokban. Mint sok írástudó és mûvész, Kosztolányi az elsõ napokban még támogatta a Tanácsköztársaságot. A bukás után az Új Nemzedék címû lap Pardon rovatának szerkesztõje lett, melynek cikkei vitriolos hangon szólnak a Tanácsköztársaságról és annak vezetõirõl. Emiatt éles támadások érték Kosztolányit mind jobb-, mind baloldalról. A lap Horthy Miklós egyik befolyásos emberének, Bangha Béla páternek az érdekszférájába tartozott, s õ tartotta fontosnak egy olyan írói nagyság foglalkoztatását, mint Kosztolányi. A Pardon-cikkek mindegyike névtelenül jelent meg, s nehéz kideríteni, melyiket írhatta pon-
tosan Kosztolányi, mivel többen is írták azokat. 1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) elsõ jelei. 1934-tõl sorozatos mûtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülõben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt. 1936. November 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat emlékszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, mûvésztársát. Szenvedéseirõl részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is. Kosztolányi Dezsõ így ír a tavasz legnagyobb ünnepeirõl: Húsvét Már kék selyembe pompázik az égbolt, tócsákba fürdenek alant a fák, a földön itt-ott van csak még fehér folt, a légen édes szellõ szárnyal át. Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe viszik a zavaros szagos vizet, a lány piros tojást tesz el merengve, a boltokat emberraj tölti meg. S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör, megrészegül az illaton a föld, s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt kelet felõl egy sírnak mélyibõl, elrúgva a követ, fényes sebekkel száll, száll magasba, föl az isten-ember.
Pünkösd Lángszárnyakon röpül felénk a nyár, az éj meleg s már perzselõ a reggel, bolygunk az éjbe álmodó szemekkel s ritkán találunk hûvös árnyra már. Az ég fakó, az éjjel is rövid, alig bujik el a nap egy bokorba, aztán ragyogva, új erõbe forrva kiszáll s az égre lánguszályt röpít. A róna várja a hûsfényû holdat, leng a kalász, vérszínû rózsa lángol, leszáll a boldogság a másvilágból. A néma csillagok reánk hajolnak és álmodó, fáradt fejünk körül szines, aranyló lepkeraj röpül. Nyilas Panka 6. b
LECHNER ÖDÖN - “SZECESSIÓS SÉTA”
Ebben az évben a mi csapatunk a sok témakör közül a Lechner Ödönrõl szólót választotta, hiszen kevesen vannak (legalábbis Ferencvárosiak), akik nem haladnak el legalább hetente a szépséges Iparmûvészeti Múzeum elõtt, mely Lechner Ödön egyik legnagyobb építészeti remekmûve.
Lechner Ödön 1845-ben született, tehát idén van születésének
165. évfordulója. Budapesten született augusztus 27-én. Apja Lechner Lajos, anyja Schuhmayer Teréz. Középiskolai tanulmányait a Pest-belvárosi Reáltanodán kezdte, majd a József Ipartanodát (Ma Mûegyetem) látogatta 1865-1866 között, mestere Szkalnizky Antal volt. 1866-ban Berlinbe ment, ahol három évet töltött a Berlini Építészeti Akadémián, Hauszmann Alajossal és Pártos Gyulával együtt. Itt tanárai közül Boettichertõl új építõanyagok, elsõsorban a vas tartószerkezetek szerepét tanulta meg. Tanulmányai után egy éven keresztül utazgatott Olaszországban. Itáliai tanulmányútja után társával, Pártos Gyulával tervezõirodát nyitott. Ez idõben tervezett házaik még a német akadémizmus stílusát képviselték. 1874-1878 között a francia Clément Parentnél dolgozott, ahol számos francia mûemlék restaurálásában vett részt. Franciaországi útjában komoly szerepet játszott családi tragédiája is. A fiatalon nõsült Lechner hatévi házasság után elvesztette feleségét és két kisgyermekkel magára maradt. Angliában is járt 1879-ben. Hazatérve ismét Pártos Gyulával együtt nyitotta meg újra irodáját, és nagyszabású alkotások sorozatát építette, többek között a szegedi városházát (1882.), az Andrásy út 25 alatt a volt Budapesti MÁV nyugdíjintézet bérházát (1883), a szegedi Milkó-házat. Ezek még a historizáló stílust képviselik, de megjelenik már késõbbi mûvészetének több jellemvonása, a népi ornamentika használata. 1889-ben másodszor utazik Angliába. Ezúttal Zsolnay Vilmossal a Kensington (ma Victoria and Albert) Múzeumban a keleti kerámiákat, elsõsorban az indiai díszítõ elemeket tanulmányozta. Az angol hatásnak is maradt nyoma alkotásai között. (A II. világháborúban elpusztult zsámboki kastély) A kerámia használata több budapesti szecessziós építészeti alkotásán jelenik meg, például az Iparmûvészeti Múzeumon, a Szent László templomon, Budapesti Takarékpénztáron. Egyéb (nem fõvárosi) alkotásai a Szegedi, és a Kecskeméti Városháza. Saját házát a Lechner-házat (Berzenczey u. 11) is õ tervezte. Országunk számos épülete õrzi Lechner Ödön nevét, aki 1914. június 10-én hunyt el. Az utókor a szecesszió mestereként tartja számon. Ennyit írnak a lexikonok Lechner Ödönrõl, de nem csak ezek az adatok fontosak. Mert ami naggyá tette, nincs a könyvekben, hanem benne volt és remekmûvei õrzik. Ezért próbáltunk "Lechner Ödönként" gondolkodni, és az õ szemével nézve, egyes szám elsõ személyben tettük meg azt a sétát, amely az Iparmûvészeti Múzeum
elõtti szobortól a Lechner-házig tart. Mert a képzeletünkben a szobrok is életre kelhetnek. Ez a mi "szecessziós sétánk". 8 óra lehetett, reggeli csúcsforgalom, amikor Az Üllõi út 33-37. alatt egy szobor megmozdult, elõször csak a fejét mozgatta, bólintgatott. Majd félénken felemelte a kezét, és rögtön visszarántotta. Az emberek fel se figyeltek rá, pedig sokan jártak arra. Végül felállt írt valamit, és elindult. Lechner Ödön szobra volt. Az építész elképedve nézte a városi káoszt mely 165 év alatt megtízszerezõdött. Az emberek sem a régiek voltak. Furcsa rongyokba öltözött személyek, dugóval a fülükben, akiket ha megszólítottál, nem válaszoltak, vagy csak annyit mondtak: "He!", "Mi van!" Sokat változott a Ferencváros (és a világ) azóta, de az emlékek megmaradtak, és az épületek egy része is (ami a leginkább érdekel egy építészt). Ahogy felállt építészünk rögtön tudta hol van, hiszen az Üllõi út 33-37. az Iparmûvészeti Múzeum, amely még mindig (1896-tól) méltóságosan tûnik ki a többi épület közül, s amelyet õ tervezett. Az Üllõi út, a régi Szolnoki út, mennyire megváltozott! Emlékeiben képek jelentek meg a lóvasútról, mely 1869 kezdte meg járatait, és az új, 1897-es villamosról, amelynek a vonalán most a 4-es és a 6-os jár. A nagy forgalom, az autók sokasága mind újdonság ez egy 19. századbeli embernek. Elindult. Szerette volna meglátogatni az Örökimádás templomát az Üllõi 75-77-et, de egy fontosabb gondolat járt a fejében: visszaidézni a múltat, hazamenni. Nem kellett hosszasan gyalogolnia, háza a Berzenczey utca 11. alatt volt. Egy kicsit túlságosan is visszaidézte a múltat, hiszen ahova befordult, az a Kinizsi utca volt, mely a híres Kinizsi Pálról kapta nevét. Építészünk megállt hogy megnézze az emléktáblát, mely az
1497-es Kenyérmezei gyõzelemnek volt szentelve. A Kinizsi utcában volt még két hangulatos épület, mely nem volt telefirkálva. Miután megcsodálta õket, tovább folytatta sétáját. A 29. számnál befordult a Knézich utcába. Ez már nyugalmasabb volt, habár az Üllõi út zajai még odahallatszottak. Rögtön az elején talált egy megcsodálni való épületet. Az utca Knézich Károlyról kapta nevét, aki az 1848-49-es szabadságharc egyik aradi vértanúja volt. Lechner még csak 3-4 éves volt akkor, de sok rossz emléke fûzõdött kisgyerekkorához, a harcok emléke is. Tisztelettel nézte a szép, díszes, sárga házat. Aztán továbbment, ismerte a Ferencvárost, de sok év után mindenki eltévedne kis belsõ utcái között. Ez történt építészünkkel is aki véletlenül befordult a Hõgyes Endre utcába, amit aztán mégsem bánt meg. Az Ipar utcában1 volt a Pasteur intézet, melyet Czigler Gyõzõ és Kiss István tervezett 1902-1904 között, mely most már a Semmelweis Orvostudmányi Egyetem gyönyörû kémiai és gyógyszerészeti épülete. Nem messze tõle található az Unitárius templom, mely 1923-ban épült, tehát Lechner még nem láthatta. Megfigyelte az emléktáblát is: "Az angol-magyar-amerikai unitárius testvériség örök emlékére." Egy kis idõ után sikerült építészünknek eligazítást kérni, és egy víg szaxofonos dallam (a rózsaszín párduc dallama volt, de ezt õ nem tudhatta) kísérte ki õt a Bakáts térre. A Bakáts tér a Ferencváros szíve. A nyugalmas téren sok csodálni való van: a híres Bakáts téri templom, melynek oldalán ott van védõszentje, Assisi Szent Ferenc. A Bakáts tér régen Fellner János telke volt. A templom 1879. április 27., Ferenc József, és Erzsébet királyné házassági évfordulója után nyerte el mai formáját. A tervezõ Ybl Miklós volt, építészünk mélyen tisztelt vetélytársa, az Operaház, és a Vámház tervezõje. Lechner Ödön itt megpihenhetett. Egy közeli épületbõl gyerekhangok hallatszottak, ott volt a Ferencváros elsõ iskolája, a mai Bakáts téri Ének-zenei tagozatos iskola elõdje. A Bakáts téri templom oldalán emléktábla van az 1956-os felkelõk emlékére. Errõl a szörnyû eseményrõl építészünk nem is tudott, hiszen jóval halála után történt. Mély elgondolkodás
után Lechner a Ráday utcába befordulva távozott Bakócz Tamás uram terérõl.2 Lechner Ödön idejében is nagy jelentõségû utca volt a Soroksári utca3. Itt járt a lóvasút 1873-tól a Gubacsi határcsárdáig. A 32. szám alatt (1834-tõl) itt állt Magyarország elsõ pezsgõgyára, Plücker Ignácé. A 24-es szám alatt volt Röck István gépgyára és a Ráday kollégium, melyet Hild József tervezett, Lechner klasszicista kollégája, a Szent István bazilika, és a Kálvin téri Református Templom atyja4. S ebbõl a gyönyörû, eleven utcából, most egy nyugodt kávézókkal teli Ráday utcán ment keresztül, amely közelrõl se volt a régi. Fõleg az 58. szám alatti túlságosan modern épülettel, amelyet egy szecesszió korabeli építész visszataszítónak tekint. De a java még csak most következett, mikor Lechner Ödön kibukkant a Boráros téren. Itt káosz uralkodott: autók, buszok, óriási épületek, és emberek sokasága. Szörnyû látvány! Ez lett a Rákos torkolatából5, a régi Fa térbõl. Sok idejébe és fáradságába került, amíg átjutott a tér másik oldalára, s még az aluljáró rendszeren is át kellett vergõdnie, majd zebrákon, a közlekedési lámpákra figyelve. Végre sikerült a Soroksári útra érnie, ahol egy óriási vendéglõ állt, Merkúrnak szentelve6. Innen menekülni kellett! A Soroksári út 14-nél gyorsan befordult a Tinódi utcába, ahol rögtön felismerte a Gizella Malom felújított épületét. A Tinódi utcában végre egy kis nyugalomra lelt. Semmilyen különleges, megcsodálni való épületet nem látott, de a csendet jó volt hallgatni. A Tinódi utcából a Gabona utcába fordult be, rövid, hangulatos utcácska. Onnan a Liliom utcába, ahol a 3. és a 6. szám alatt állt két szép épület, de volt egy csúf, üres térség is, tele autókkal7. Végül építészünk kilyukadt a Mester utcába. Nagyon ismerõs hely volt, hiszen a Mester utcából nyílik a Berzenczey utca, a Lechner-ház utcája. Már nem ügyelt, hogy felismerik, nem érdekelte, hogy felfigyelnek egy "élõ" szoborra. Futásnak eredt, keresztül a Mester utcán. Átfutott a villamossíneken, és ott találta magát a Berzenczey utcában, aztán egy perc alatt a 11. számú épületnél volt. A kapu mel-
lett emléktábla: "Berzenczey utca 11. Építette Lechner Ödön -1895" Ez volt az õ háza, s most alatta játékbolt8 áll. Körülötte egy új világ, melyben már nincs hely Lechner Ödönnek, se a szobrának. Szomorúan visszaindult, miközben eleredt az esõ, áztatta a régi, piszkos szobrot, elmosta emlékeit is. Azóta a szobor nem mozdul többé, csak ül a múzeum elõtt. 1. A Hõgyes Endre utca régebbi elnevezése. 2. Bakócz Tamás, bíboros, 1514-ben vezette a török elleni hadjáratot, róla nevezték el a Bakáts teret. 3. Ez a Ráday utca régebbi elnevezése (1906-ig). 4. Hild József tervei alapján készült ez a két épület. 5. Régen a Boráros téren volt a Rákos folyó torkolata. 6. Hotel Merkúr. 7. Parkoló. 8. Kockabolt: LEGO bolt.
Készítette: Sztanó András Szabados Levente Gogolya Salome Filibér Anna (a Kosztolányi csapat)
A f kö iatal ny a v r ssz ec ony ep tje elõs z n -P éh sze ör s rin er -D á üt n sz e, rágá Mi a y fal t. A élet his a f é z m ze , e ? - tot érj ben ve n a z a kér , köp bele kal d rjü re ka á k k nk cep lács ezi a ödn óst csot o i tb z ös ke l, d a s a sz e te e a zak e k n íg le va sszo zd. lig á ét y v n t ny. es eg an: ojá z és ik z t "Fél shéj ojá ki jal ss ló li . al" . szte tk e-
Ko
or
kk
-N
ag
yo
n
jó
.É
tt
te
üle
sz
or
kk
-A
-A
-M
ór
ick
a,
mo
nd
d
me
g,
mi
ss
tö
rt én t1 let ut s1 8 h th 80 La 025ár be j os b om n? . év en es .
cs
Eg
ys kó - N Ro t e em ssz gyik , d ul v ta e ho an? blet tá lna p l kér t a ej d ár i az más a s eg ik u za yik tá n va to jár nye ss ó ág kel li le õ ii . de . je ...
Visszhang A Kosztolányi Dezsõ Általános Iskola hivatalos lapja Megjelenik évente egyszer
E számban közremûködtek: Filibér Anna, Földi Zsanett, Gogolya Salome, Heszterényi Réka, Ilka, Jankó Réka, Nyilas Panka, Orosz Vivien, Patakfalvi Dimitrisz, Péter Csilla, S z a b a d o s L e v e n t e , S z t a n ó A n d r á s , T ó v á r o s i Ta m á s Felelõs kiadó: Stöckert Gyõzõ Igazgató