BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
ÚJ IRÁNY Falukarácsony A keresztény világban a Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, így élik meg 2000 év óta milliárdnyian, erőt merítve és erőt adva. Advent Örömvasárnapját követően a készülődés, a várakozás reményteli és boldogságos perceiben telt Ballószög Község Önkormányzata által 2011. december 20-án a Faluházban megrendezésre kerülő Falukarácsony. A rendezvény a Hagyományőrző Népdalkör műsorával kezdődött, mely műsor méltó nyitása volt a meghitt ünnepi hangulatnak. Ezt követően a Kossuth Lajos Általános Iskola kórusa, lépett fel. A szeretet ünnepén dalcsokorral kedveskedtek a szép számban megjelent közönségnek. Könnycseppeket csalt a nézők szemébe a Momentán Musical csoport zenei és prózai elemekből felépített karácsonyi műsora. A Falukarácsony ünnepi hangulatát emelte Katona Imre polgármester úr ünnepi megemlékezése, melyben megköszönte a községben élők ez évi közösségi munkáját, kiemelve négy személyt: -Nagy Krisztina, Ballószög Községi Önkormányzat gazdasági vezetőjét választották az év köztisztviselőjének, -Oláh Istvánné, a Csillagszem Óvoda óvónőjét az év óvodapedagógusának, -Avramuczné Vágvölgyi Andrea, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanárnője érdemelte ki az év pedagógusa címet. - „Ballószög Községért” kitüntető címmel jutalmazták Kothencz Sándort, aki kiemelkedően sokat tett a közért, a közösségért. A Falukarácsony zárásaként a Faluház emeleti galériáján a szervezők friss pogácsával, kaláccsal és karácsonyi punccsal kedveskedtek a rendezvény résztvevőinek. Ezúton még egyszer szeretnénk gratulálni a díjazottaknak és további sikeres munkát kívánunk nekik! Polgármesteri Hivatal
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
F A L U H Á Z I
K Í N Á L Ó
Boldog, békés új esztendőt kívánunk a Faluház és könyvtár minden látogatójának és vendégének! A Ballószögi Faluház munkatársai
Műh elymun ká k
Klubok, körök
Biogazdálkodási alapismeretek Gyógynövény alapismeretek Natúr szappan készítés Reform konyha Kenyérsütés Foltvarrás
Ballószögi Kincsecskék hétfőnként 16.30.-17.30. Ballószögi Hagyományőrző Táncosok hétfőnként 18.00.-19.00. Jóga csütörtökönként 8.15.-9.15. Ringató foglalkozás Kerekítő foglalkozás Indul a Baba-mama klub!
Ballószögi Faluház és Könyvtár 6035 Ballószög, Rákóczi u. 11. Tel: 76/427-311/116. mellék e-mail:
[email protected]
Könyvtár nyitvatartása: kedd, szerda, péntek: 13.00-18.00-ig, csütörtök: 8.00-18.00-ig, szombat: 8.00-13.00-ig Terembérlet és bővebb információ a programokról: Herczeg Irén 20/551-3364. Programok: www.balloszog.hu A programváltozás jogát fenntartjuk!
Jeles napok, népszokások januárban - Boldogasszony hava Január 1. Újév A polgári év kezdőnapja. A pogány Rómában az évkezdetet Janus tiszteletére tartották, kicsapongással ünnepelték. Az emberek jókívánságokat mondtak, ajándékokat adtak egymásnak. A január eleji évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá. Ez a nap jelentette az újévet, valamint a télközépi ünnepkört. Egyik népszerű szokás volt az újévi jókívánságok elmondása házról-házra járva, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani, nagyon fontos volt a jó cselekedet az év első napján.
kánai menyegzőt több háznál is eljátszották, majd ezt követően hozzáláttak az evéshez, iváshoz, amit a vendégek hoztak magukkal.
Január 17. Remete Szent Antal napja Remete Szent Antal (i.sz. 250) szerzetes volt, akit a háziállatok védszentjeként tiszteltek. A középkorban előfordultak járványszerű mérgezések, melynek tünetei hasonlítottak az orbáncéhoz. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló mérgezést. A betegeket imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani.
Január 18. Piroska
Január 3. Genovéva napja
Piroska napjához fűződik ez a mondás: “Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy”.
Párizs védőszentje (442-502), népének vigasztalója
Január 6. Vízkereszt A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.
Január 20. Sebestyén napja Az ország Sebestyén-kultusza a pestisjárványokkal, a jószágvésszel függ össze. Amikor a járványok kialakulnak a nép hozzá imádkozik.
Január 22. Vince napja A drávaszögi falvakban ún. vincevesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. A gazdák szerint ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés. Az időjárás is meghatározó volt, például szép, napos idő esetén jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont rossz bortermést jósoltak.
Január 25. Pál napja
Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emE napon emlékeztek meg Jézus első csodatételéről, mely imádkozással, ének- legetik. Ezen a napon pálpogácsával haláljóslást is tartottak. A családtagok száléssel, evéssel, ivással társult. A pap - a római misekönyv szerint - ezen a napon mára készített pogácsákba libatollat tűztek, és akié sütés közben olvasta fel a kánai menyegzőről szóló evangéliumont. A kánai menyegzőn (a megperzselődött arra halál várt a következő évben. János evangéliumában leírt legenda szerint) Jézus a vizet borrá változtatta. A
Vízkereszt utáni második vasárnap
FE N Y Ő F A
ELHELYEZÉSE
Gyűjtési helyszín: Polgármesteri Hivatal udvara A fenyőfákat kérjük, szíveskedjenek szükség szerint összevágva Ballószög közterületi rendjének és tisztaságának megóvása, illetve a elhelyezni a gyűjtőponton! balesetek elkerülése érdekében Társaságunk a háztartásokban keTovábbi kérdéseivel kapcsolatosan munkatársaink készséggel állnak letkező fenyőfák elhelyezésére gyűjtést szervez rendelkezésre az alábbi elérhetőségek valamelyikén: az alábbi időszakban és helyszínen: Tel.: 76/229-329 E-mail:
[email protected] Gyűjtési időszak: Együttműködő munkájukat köszönjük! 2012. j anuár 6 – fe br uár 8- ig H- C s: 8- 16 óráig , P : 8- 13 óráig
Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. -2-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
Új év – ó-remény. Cél-lövölde-ország gyolcsinge… Ég a magyar föld – külföldön. Puskapor – magyar homok, bumm?! Magyar, küzdj, és! Bízva bízzál! Egri vár a hazánk, kicsi, de!, hm! Töröktelenül, biza. Jövel, Iksz, Ipszilon, Igrek! Hol voltatok mostanáig, hí a haza, gyertek haza! Ihol hát a hármas fogat, újra. Egységben az erő. A megtépázott Magyarországba kapaszkodnak, és!, nem engedik, nem, nem, soha, hogy kirántsák alólu(n)k, mint egy szőnyeget, azok, akik lábtörlőként használják – nem-szőnyeg abrosz-hazákat. Terülj, terülj… terítékre. Jó étvágyat! Zuágyáz… Pláne naponta. Éhkórosak, mi akad meg habzsoló-kapzsi, telhetetlen torkotokon? Orbán Viktor – kész hibasorozat?... Böff!? Vagy bumm?! Orbán-erény sorozat – semmi, de semmi? Nagy Kínai Falat építünk hazánk köré – magyarán? Miféle szócső ez. Gyurcsány aggódik, kezét mosvatördelve azt kérdezi a tüntetésen, minő empatikusan – a rendőröktől, hogy volt-e incidens. Atyám! Ő kérdi, ő aggódik. Édesanyám, édesanyám, szól eképp, Iksz – az égre kukkerolva, imádkozós pozitúrában: Forró kása-ügy a világ, törvényesen kerülgetjük… Magyarország célország. Céllövölde ország. Feltépi mellén az inget, gyolcs: ide lőjetek! Így Ipszilon. Avagy ez is kommunikációs gyengeség? Gyócs ingbe, gagyába… internyet… Kékernyősen. Cúgban… Széllel szemben lehet, csak nem tanácsos, de! Kik okozzák ezt a szelet, na, kik? Kik szellenkednek, ó-reménykeltően… Évről évre januárosodván… Nyálazd meg a mutatóujjadat, emeld a fejed fölé, és! Abban a micsodában felfedezheted a fehérséget. Ilyen egyszerű megállapítani, hogy honnan fúj és milyen lyukból, milyen szél, légvonat… Fekete lyuk hazánk… A nagy nemzeti bumm után, zlutty?! Iksz: soha! Ipszilon: soha! Igrek: soha! Ájemef, ki vagy a földön…, avagy már a mennyben is? Érces fenőkő hang. Kik fenik ránk a fogukat, piszkálja, piszkálgatja… evés után Igrek is. Aki… ezt sem tudja, eddig nem tudhatta meg, az a szemével hall, és a fülével lát. „Aki kész arra, hogy lásson, fog is látni, reménytelen vakságunk oka az, hogy lehunyjuk a szemünket.” Vigyázat, árok! Ugorj! Mondja egyik magyar a másiknak – a fal előtt. Mutasd a nyelved, és!, megmondom, milyen magyar vagy. Magyarország nem lehetne a magyaroké – újra, kérdi a hármas fogattól egy más gyarmat országbeli. Guatemala, Guatemala… LNP = Elenpé= ellenpé! Ez a mai sors-képlet, emeszpé hatványon – Fletó-köbgyök alatt. A párhuzamos ellenzéki pártok, tisztelet a kivételnek, nem valahol a végtelenben, hanem, itt, Magyarországon találkoznak – már nem szovjetesen, hanem!, amerikánusan, szól szépen eképpen, a szorzótáblának még a dallamát is tudó Ipszilon, a térgörbület tudományáról nem is beszélve. Kezében bulvárlap. Gagyiképernyő előtt. „Magyarország megregulázása”… Gondolkodjunk, gondolkodjunk. Ó, Rodin! Rodennek ejtik, te, helyesbít Igrek, és! Már a franciák is fenyegetőznek. Újabb magyar származású? Ó- tisztelet az új kivételeknek Kérdező kérdések: Kiknek a talpa alatt ég a magyar föld? Kiknek puskapor az itteni homok? Ebben a felbokrétázott, ilyen-olyan ál-demokráciás… atombombák, lövedékek világában. Interkontinentálisan. Tükröm-tükröm… mögött, na, kik? EU-keresztrejtvényesen… Ó, te szegény, szegény Magyarország! Kicsi is vagy, más milyen is vagy, de! Szeretlek, mert az enyém vagy. Kié, kiké?! Reménykedjünk a Reményben. A HIT, és a SZERETET – az már nehezebb, nem… DeJó
ELJÁRÓDAL -elég-i-aEljárnék én hazulról – Árkon-bokron által. Repülni is tudnék, mint! Szárnyszegett… Madárdal. Eljárnék én hazulról, Beszólnék fűhözFához. Nézném velük a Nézhetőt, amit Senki sem, né, látod? Eljárnék én hazulról, Járt úton, ösvényeken – Betűről betűre, hóTorlasz, hágó, már! Meg se nyekkenne. Eljárnék én hazulról, Mint! A gondolat – Merészen. Időznék Csillagok portáján – Emberségesebben. Eljárnék én hazulról, Csupa szívként – pontról pontra Hozzád is. Nem Holdkompon, Szentem – gyalog, Felhőbuckákon. Sőt! Síelnék. Eljárnék én hazulról, Verstől versig – mesésen. Írnék oly hazát Neked, Ami! Már, talán, ó, Még! Most! Nekem sincsen. Ezért nem járok Sehová, csak önMagamhoz – néha. Ordítva hallgatjuk egymást, Mint! Két süketnéma. Égi pontról pontra… Földiesen, mint! Vágyainkból Álmainkba – Bolygóról bolygóra… DeJó
EU Élelmiszersegély és Bursa Hungarica pályázatok Ballószög Község Önkormányzata 2011. évben is sikeresen pályázott a Gyermekétkeztetési Alapítvány EU Élelmiszersegély 2011. program keretében támogatott alapélelmezési cikkere.A program keretén belül Ballószögben 2011. július 13-14-15. napjain, valamint 2011. december 01-02. napjain összesen 108 rászoruló családot érintett az élelmiszerek kiosztása. Az élelmiszerek összsúlya 3853,5 kg volt, melyet a Polgármesteri Hivatal dolgozói csomagolták és osztották ki. Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évben is meghirdette Bursa Hungarica 2012. Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer elnevezésű pályázatot. Célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica pályázati kiírásra 21 pályázat érkezett, ebből 20 hallgató nyert települési önkormányzati támogatást, egy hallgató pályázata pedig elutasításra került. Taskóné Kis Andrea -3-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
Sulivilág
középiskolai tanáraim, különösen a biológiát és testnevelést tanítók.. Elismerések Hogyan került ide az iskolába? Teljesen véletlenül olvastam , hogy Az idei tanévben is pályázhattunk a MATEGYE Alapítvány elismeré- testnevelés tanárt keresnek. Jelentkeztem és elnyertem az állást. sére,melyet azok a tehetséges gyerekek kaphatnak, akik a matema- Azóta se bánom hogy itt lehetek ebben a közösségben. Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét? Nagyon szeretek kirántika területén kiemelkedő eredményeket nyújtanak. Az alapítvány az idén Kálnási Zoltán 3. osztályos tanulónkat díjazta, aki édesany- dulni, családommal együtt szívesen ismerünk meg távoli vidékeket, kultúrákat. Rengeteget fotózunk utazásaink alkalmával, ami egy idő jával együtt vehette át a díjat a kecskeméti Polgármesteri Hivatal után az én hobbim is lett. dísztermében. Az „Év pedagógusa” címet 2011-ben Avramuczné Van-e olyan sport amit még szívesen kipróbálna? A vadvízi evezés Vágvölgyi Andrea kapta, melyet ünnepélyes keretek között , a kakipróbálása régi álmom volt, az mára megvalósult. Szeretnék még rácsonyi ünnepségen vehetett át Katona Imre polgármester úrtól. megtanulni snowbordozni és igazán jól lovagolni. Interjú az „ÉV pedagógusával” Remélte, hogy Ön lesz a díjazott a 2011-es évben? Meglepett , hogy én kaphatom meg ezt a megtisztelő díjat. Először nem is akartam elhinni, de nagyon örültem neki. Természetesen nagyon sok kollégának és tanítványnak köszönhetem, hiszen mi itt az iskolában együtt dolgozunk a célok eléréséért. Milyen pályát képzelt el diákként magának? Óvodás korom óta tudom hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Már kisgyerekként iskolást játszottam a macikkal, sorba ültettem őket az ágyon és azokat tanítottam. Miért a tanári pályát választotta? Szegeden biológia- testnevelés szakon végeztem, de ez nem volt véletlen. Döntésemben fontos szerepet játszottak az általam nagyon kedvelt általános iskolai és
A tanárnő és csapata
Wéber falu szélén születtem én A szívemben élnek és a lelkemben a Wéber Nagyságosék, az üvegház, ahol a virágok között volt az óvodám.
A kúriához vezető diófasorok, a kúriát ölelő hársfák, a Wéber erdő virágos fái, a fenyőfái, az akácosai, annak közepén az arany halastó, ahol bújócskát játszott a szél, ahol dalolt és dolgozott a sok dolgos kéz.
A szőlősorok között fogtam a Nagyságos Úr kezét, mesélt, „valamikor csak ballangót fújt itt a szél”, s lett itt szőlő, gyümölcsös, erdő, Wéber falu meg a szélén, szélmalom, ahol daráltak, pince, ahol a jó bort készítették,
Sok jót tettek velünk és senki nem volt ellenük, becsülettel tettük a dolgunkat, és Ők becsülettel fizettek nekünk. Én még most is szolgálom őket, tisztelettel őrzöm emléküket. Berencsi Sándorné Csöpi -4-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
Óvodai hírek December 12-én a Csillagszem, december 13-án a Karácsonyi Óvodában szerveztük meg családi délutánunkat. Kovácsné Szél Emma óvodavezetőnk köszöntötte a szülőket, és vendégeket, melyet Schal Ildikó és Gallóné Farkas Éva óvó néni varázslatos meséje, „Az aranytallérok” követte. A gyermekek és felnőttek egyaránt tátott szájjal, ámulattal figyelték, hogyan nyeri el a történet végére a szegény kislány méltó jutalmát. Természetesen az adventi készülődés nem múlhat el kézműves foglalkozás nélkül. A gyerekek szüleikkel, testvéreikkel közösen készíthették el a szebbnél szebb ajándékokat, mint például mécses tartó, ajtódísz. A kisebbek kipróbálhatták, hogyan formálható a viasz, ha kezükkel megpuhítják, s hogyan díszíthetnek fel vele gyertyát. Mézeskalácsot is készíthettek, szépíthettek óvodásaink, amelyet ismét Zrínyiné Erzsikének köszönhetünk. Köszönjük, hogy a délutánunkat Eszter néni, a leendő elsős tanítónő is megtisztelte jelenlétével. December 20-án mindkét óvodába megérkezett legszebb ünnepünk, a Karácsony. Az angyalka az éjszaka leple alatt surrant be a csoportszobákba, s lepte meg óvodásainkat. Reggelre az asztalon sorakoztak a színesebbnél színesebb, kisebb- nagyobb ajándékot rejtő dobozok. Nemcsak ez az egy nap szól Jézus születéséről. Ennek megláttatásában óvodánknak kiemelkedő szerepe van. Közel egy hónapon keresztül hangolódunk e gyönyörű napra. Az óvó nénik a gyerekekkel közösen díszítik fel a csoportszobát. A négy hét várakozás, a hetente felgyulladó egy-egy gyertya lángja egyre inkább ünneplőbe öltözteti szívünket is. Karácsony napján minden elcsendesül, pislákol immáron négy gyertya az adventi koszorún, lágy zene szól, a csoportszobát a szeretet és az óvó nénik csengő énekhangja járja át, s a gyermekek arcára mosoly ül. E szép pillanatot az ajándékbontás zaja töri meg. A nap méltó lezárása volt Dóbiás Péter és együttese, akik még teljesebbé tették számunkra a legmeghittebb ünnepet. Köszönjük, hogy délelőttünkre ellátogatott a polgármester úr, a jegyzőasszony, s nem utolsó sorban kedves nyugdíjas dolgozóink is. December 22-én, a község karácsonyán került sor „Az év pedagógusa” cím adományozására. Óvodánkban Oláh Istvánné Erika néni kapta meg az elismerő kitüntetést. Ezúton gratulálunk még egyszer mindannyian! Januártól kedves konyhás nénink, Berényi Sándorné Marika nyugdíjba vonult. Nagyon sok szép nyugdíjas évet és jó pihenést kívánunk! Új konyhásunkat Nagyné Évikét pedig szeretettel köszöntjük az óvodában, s eredményes munkát kívánunk számára! Gallóné Farkas Éva
-5-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
G A Z D A H Í R E K Kertészet korszerűsítése támogatás Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet. Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a) a jogszabály 1. mellékletében meghatározott, a kertészeti termelő tevékenységet szolgáló létesítmények építésére, korszerűsítésére és a hozzá kapcsolódó, telepen belüli infrastrukturális beruházások megvalósítására (1. célterület), pl. új gombatermesztő létesítmények építése, gombatermesztő létesítmények átalakítása, rekonstrukciója, új gombakomposzt előállító üzem építése, illetve meglévő üzemek bővítése, korszerűsítése, b) a 2. mellékletben meghatározott, a kertészeti ágazatot szolgáló új tároló, manipuláló létesítmények építésére és a hozzá kapcsolódó, telepen belüli infrastrukturális beruházások megvalósítására (2. célterület), pl. új építésű hűtőházak, hűtőtárolók létesítése, hűtőházi rekonstrukció, felújítás, c) az a) és b) pontban meghatározott kertészeti létesítmények energiaellátását biztosító beruházások megvalósítására (3. célterület). Új építés, bővítés, valamint a meghatározott technológiai elemekkel történő felújítás esetén támogatás csak abban az esetben nyújtható, ha az 1. vagy a 2. mellékletben meghatározott bármely tevékenység komplett, új, első üzembe helyezésű technológiai rendszer beépítésével valósul meg. Támogatás igénybevételére jogosult a) az a mezőgazdasági termelő, aki a meghatározott mezőgazdasági tevékenységek közül a 01.1, 01.2, 01.3, vagy 01.5 alágazatba tartozó tevékenységet végez, b) a zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet vagy azok leányvállalatai, c) a kertészeti ágazatban és burgonya ágazatban működő termelői csoport. Az ügyfél mezőgazdasági üzeme méretének meg kell haladnia a 4 európai méretegységet. Ha az ügyfél induló vállalkozás, a támogatás igénybevételére csak akkor jogosult, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy a 6. mellékletben szereplő kertészeti tevékenységhez kapcsolódó SFH kódok alapján számított üzemmérete legkésőbb a beruházás befejezését követő első naptári évben megfelel a 4 európai méretegységű üzemméretnek. Az ügyfél az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt köteles az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében szervezett, e jogcím tárgyában tartott kötelező képzésen részt venni. Az ügyfél a támogatási határozat közlésétől számított hat hónapon belül köteles a támogatási határozatban jóváhagyott támogatási összeg legalább 25%-ával elszámolni. Az utolsó kifizetési kérelmet a művelet megvalósulását követő hat hónapon belül, de legkésőbb 2015. január 31-ig be kell nyújtani. A beruházást a támogatási határozat közlésétől számított két éven belül meg kell valósítani. Az ügyfél köteles a támogatott beruházást, létesítményt, eszközt, megvalósított, felújított, korszerűsített létesítményt rendeltetésszerűen, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával üzemeltetni. Az üzemeltetési kötelezettség a támogatási határozat közlésével kezdődik és az utolsó kifizetési határozat közlésétől számított öt évig áll fenn. Egy ügyfélnek legfeljebb 50 millió forint támogatás nyújtható. A támogatás mértéke: a) az 1. és 3. célterület esetén a beruházás összes elszámolható kiadásának 40%-a; b)az1.és3.célterületeseténaberuházásösszeselszámolhatókiadásának50%-a,ha - az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, vagy - a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy NATURA 2000 területen valósul meg; c)az1.és3.célterületeseténaberuházásösszeselszámolhatókiadásának60%-a,ha - az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő, és - a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy NATURA 2000 területen valósul meg. d) a 2. célterület esetén a beruházás összes elszámolható kiadásának
- 40%-a, ha az ügyfél zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet vagy azok leányvállalatai, a kertészeti ágazatban és burgonya ágazatban működő termelői csoport, - 35%-a, ha az ügyfél mezőgazdasági termelő, e) a 2. célterület esetén, a beruházás összes elszámolható kiadásának 45%-a, ha a mezőgazdasági termelő ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő. A támogatási kérelmet 2012. január 1. és 2012. január 31. között lehet benyújtani az MVH-hoz, az általa rendszeresített és honlapján közzétett formanyomtatványon. Egy ügyfél a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszakban csak egy támogatási kérelmet nyújthat be. A támogatási kérelem benyújtási időszakot követően hiánypótlásnak helye nincs. A támogatási kérelmet az MVH a rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 3. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és rangsor állításával hozza meg.
Mezőgazdasági utak fejlesztéséhez támogatás igénylése Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI.24.) VM rendelet. A rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe lehetőleg természetbe illő, környezetbarát, helyi alapanyagok felhasználásával külterületi mezőgazdasági út építéséhez, felújításához, szélesítéséhez, valamint a beruházással érintett mezőgazdasági úthoz közvetlenül kapcsolódó, és azzal együtt megvalósuló árkok, padkák, rézsűk, támfalak, hidak, átereszek, a csapadékvíz elvezetését biztosító egyéb létesítmények létesítéséhez, felújításához, az építési normagyűjteményben (ÉNGY) megtalálható forgalomtechnikai eszközök beszerzéséhez. A rendelet alapján csak olyan közcélú mezőgazdasági utak támogathatók, melyek vízelvezetése biztosított, egyik végpontjukon közvetlenül elérik a mezőgazdasági földterületet, illetve tanyát, majort, míg másik végpontjukon közvetlenül vagy közvetetten (legfeljebb egy – folyamatos, akár több helyrajzi számon nyilvántartott – szilárd burkolatú úton keresztül) számozott közúthoz kapcsolódnak. A telepi utak nem támogathatóak. Támogatás igénybevételére jogosult a helyi önkormányzat, továbbá a mezőgazdasági termelő, ha a mezőgazdasági üzemének mérete meghaladja a 4 európai méretegységet. Az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 év. A rendelet alapján nyújtható támogatás keretösszege 10 793 308 eurónak megfelelő forintösszeg, de legfeljebb 3,0 milliárd forint. A jóváhagyható támogatás összege támogatási kérelmenként legfeljebb 215 866 eurónak megfelelő forintösszeg, a támogatás mértéke az elszámolható kiadások 75%-a. Nem támogatható az a támogatási kérelem, amelyben a jóváhagyható támogatás összege nem éri el a 4000 eurónak megfelelő forintösszeget. A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke nem haladhatja meg, az ÉNGYben szereplő tételekre vonatkozóan az ÉNGY szerinti referenciaárat. A támogatási kérelmet 2012. január 1. és 2012. január 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, az MVH által rendszeresített, a honlapján közzétett formanyomtatványon. A támogatási kérelem benyújtási időszakot követően hiánypótlásnak helye nincs. A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 1. mellékletben meghatározott pontrendszer és az abban meghatározott dokumentumok, adatok alapján végzett értékeléssel és rangsor állításával hozza meg.
-6-
Összeállította: Agócs Bernadett – ÚMVP tanácsadó Tel: 30/ 298-2322 E-mail:
[email protected]
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
Tisztelt Ballószögi Lakosok!
FARSANGI BÁL
Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket Ballószög Község Önkormányzat közigazgatási területén 2012. évben érvényes helyi adókról.
A „NYÚL-HÁZ” ÉTTEREMBEN
Telekadó Adóköteles minden belterületen lévő telek a 3 éves beépítési kötelezettség lejáratát követő év 1. napjától, függetlenül attól, hogy a tulajdonos tulajdonába mikor került. A telekadó csak a használatba vételi engedély megszerzését követő év január 1. napjától törölhető. Az adó egész éves megfizetésére mindig az a személy kötelezett, akinek január 1. napján a tulajdonában állt a telek. Az adó mértéke 50,Ft/m2/év.
2 012. F EBRUÁR. 25-ÉN 19 órai kezdettel! BelépĘ:: 3.500.-/fĘ
Érkezéskor pezsgĘss fogadás!
Magánszemélyek adója
kommunális
Vacsora: Mézes -mustáros kacsacomb – Jonathánalmás
Adóköteles a lakás és nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész, illetve a nem magánszemély tulajdonában álló bérleti jogviszonnyal érintett lakás. Az adó alanya az a magánszemély, aki a naptári év 1. napján az építmény tulajdon- illetve bérleti jogával rendelkezik. Az adó mértéke évente belterületi építmény, lakásbérlemény után 3.000,- Ft, külterületi (zártkert és tanya) építmény után 7.000,- Ft. Mentes a 70. éven felüli magánszemély az életkor betöltésének évétől.
párolt káposztával SzĦz zérme rafinált bundában - Pikáns tejföllel betakarva H ír ös p ul yk a me ll ba r ac kk a l é s m o z z a r e l l á v a l t ö l t v e - Z ö l d s é g e s r i z z s e l Disznóságok nyársra fĦz zve – fĦsszeres pirított burgonyával Karfiol rózsák pirosra sütve Desszert: Farsangi fánk – baracklekvárral flambírozva Ze n ét s z olg ál tat ja : A S l ág er D uó
Helyfoglalás: „Nyúl- Ház”Étterem, Ballószög, Bem u.16 Tel: 76/427-179
Ipa r ű z é si a d ó Adóköteles az állandó vagy ideiglenes jelleggel vállalkozási tevékenységet folytató vállalkozó. Az adó mértéke állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adóalap 1,5 %-a, Ideiglenes jelleggel végzett tevékenység esetén naptári naponként 500,- Ft. Minden adónemre vonatkozik, hogy a polgármesteri hivatalban 15 napon belül kell bejelenteni az adókötelezettség keletkezését vagy az arra vonatkozó változásokat. Minden adónemre vonatkozóan a nyomtatványok megtalálhatók a www.balloszog.hu oldalon, vagy igényelhetők a polgármesteri hivatalban. Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi adókról szóló egységes szerkezetbe foglalt 15/2009./XII.18./ ÖR. sz. rendelete a hivatal hirdetőtábláján ügyfélfogadási időben tekinthető meg, illetve kérdéseikre munkatársaink segítő felvilágosítást nyújtanak személyesen vagy az 573022/110. telefonszámon.
A hivatal ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8-16 óráig Kedd: 8-16 óráig Szerda: 8-16 óráig Csütörtökön NINCS ügyfélfogadás! Péntek: 8-12 óráig
Ballószög Község Önkormányzata
új telekhatárban 20 db építési telket akciós 10-20% kedvezménnyel értékesít.
Dr. Jenei Aranka jegyző -7-
Érdeklődni lehet: Ballószög, Rákóczi u. 15. telefon: a 76/573-032, 76/573-022, 76/573-034 számon Nagy Zsoltnénál.
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
11. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2012 Január
Tá n c h á z B a l l ó s z ö g ö n December 17-én megrendezésre került a Ballószögi Kincsecskék és a Ballószögi Hagyományőrző Táncosok első táncházi mulatsága. A táncház célja, hogy visszaadja a generációknak az együtt táncolás élményét. Sokan kérdezték tőlem, hogy régen hogyan tanultak a kicsi gyermekek táncolni: Hááát, ellesték! A felnőttek lábai között leselkedtek, hogy azok miként figuráznak. Na igen, akkor még voltak táncos egyéniségek a falvakban, akiktől lehetett ”lesni”. A szülők, nagyszülők, ha már látták, hogy a gyermekük találja a ritmust, akkor kicsit jobban ráfigyeltek, az ismeret elmélyítését a tudatos tanulás és a lépések gyakorlása követte. És persze, voltak alkalmak, amikor lehetett menni a ”Csipogóba” vagy a bálba. Remélem egy kicsit visszaadhattam a táncosoknak, kicsiknek és nagyoknak, az együtt táncolás élményét. Boldog Új Évet, kedves Táncosok! Trencsényi-Csiha Tímea
K Ü LT E R Ü L E T I S Z E M É T S Z Á L L Í TÁ S I N A P TÁ R 2 0 1 2 . É V R E Ballószög Község külterületén a traktoros szemétgyűjtés a megszokott módon minden második héten hétfői napon, ünnepnapok előtt pénteki napon lesz az alábbiak szerint:
I I I . I V. k ö r z e t b e n Január 16. és 30. Február 13. és 27., Március 12., és 26., Április 6. ( péntek) és 23., Május 7. és 21., Június 4. és 18., Július 2., 16. és 30., Augusztus 13. és 27., Szeptember 10. és 24., Október 8. és 22., November 5. és 19., December 3., 17. és 31. I . I I . é s V. k ö r z e t b e n Január 9. és 23., Február 6. és 20., Március 5. és 19., Április 2., 16. és 30., Május 14., 25. (péntek), Június 11. és 25., Július 9. és 23., Augusztus 6. és 17. (péntek), Szeptember 3. és 17., Október 1., 15., és 29., november 12. és 26., December 10. és 21.( péntek) Tájékoztatjuk Önöket, hogy ingatlanonként 2 db 120 literes szemeteszsákot lehet kihelyezni a szállítási napokon reggel 7 óráig az utak szélére. Amennyiben több hulladék keletkezik a háztartásukban azt a hivatalban megvásárolható Saubermacher Kft. emblémájával ellátott zsákban kell kitenni, melynek költsége 350,- Ft/db. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szemeteszsákokban nem helyezhetnek el törékeny üveg tárgyakat, szúró, vágó eszközöket, vasat, savas, maró hatású anyagokat, hamut, amennyiben a szállító munkások ilyen zsákot találnak, azt nem viszik el az ingatlanuk elől. A szállítást az önkormányzat dolgozói végzik, ezért kérjük, ügyeljenek arra, hogy a kihelyezett zsákok kézi erővel könnyen mozgathatók legyenek. Segítő együttműködésüket megköszönjük.
ÚJ IRÁNY Kiadja: Ballószög Község Önkormányzata; Munkatársak: Agócs Bernadett, Demeter József (DeJó), Gallóné Farkas Éva, Herczeg Irén, Milotayné Tamas Mariann Taskóné Kis Andrea Szerkesztő: Komáromy Zoltán Nyomda: Print 2000 Nyomda Kft. Elérhetőség:
[email protected], www.balloszog.hu
-8-