THEOLOGIAI SZEMLE ALAPÍTVA Orthodox-református párbeszéd - Debrecen IV. A prófécia. A prófétálás mint kegyelmi ajándék

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI

EGYHÁZAK

ÖKUMENIKUS

TANÁCSÁNAK

FOLYÓIRATA

A L A P Í T V A

1925

A TARTALOM BÓL Orthodox-református párbeszéd - Debrecen IV. A prófécia. A prófétálás mint kegyelmi ajándék A keresztyén békemunka bibliai-teológiai alapjai „Vallástalan keresztyénektől” „vallásos ateistákig” Keresztyénség és metafizika Szekularizáció és szakralizáció

Ú J F O L Y A M (X X V I I )

Hídépítés Kelet és Nyugat között Másnap A megkérdőjelezett örök élet

1984

1

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1984. jan u ár-fe b ru ár

Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest S zab ad ság tér 2. I. T .: 114-862

T A N U L M Á N Y O K

OTTLYK ERNŐ: A Keresztyén Békekonferencia huszonötéves ...................................................................................... 1 fejlődése PÁSZTOR JÁNOS: Orthodox—reform átus párbeszéd — Debre­ cen IV................................................................................................ 9 VARGA ZSIGMOND J.: A prófécia. A prófétálás m int kegyel­ m i ajándék — a karizm atikus p ró fé c ia ................................. 24 TÓTH KÁROLY: A keresztyén békem unka bibliait—teológiai alapjai. Előadás a Szabadegyházak Tanácsához tartozó egyházak lelkészeinek konferenciáján ................................. 31 HUBAI PÉTER: A szegény Lázár új vallástörténeti paraleljei I. 36 D IS Z K U S S Z IÓ

Felelős kiad ó : M agyarországi Egyházak Ökumenikus Tan ácsa Szerkesztőség és kiad ó hivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T .: 227-870 Index:

MAKKAI LÁSZLÓ: „Vallástalan keresztyénektől” „vallásos 40 ateistákig” ........................................................ ÖKRÖS TAMÁS: Keresztyénség és metafizika. A metafizika védelmében .............................................................................. 44 BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN: Szekularizáció és szakralizáció 46 V I L Á G S Z E M L E

26 842

H U ISSN 0133-7599

□ Egyetemi Nyomda - 83.1959 Budapest, 1984. Felelős vezető: S ümeghi Zoltán igazgató

□ A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. Ottlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz H ecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách Attila Kürti László Laczkovszki János Dr. Nagy G yula Szakács József D . Dr. Tóth Károly

RUTTKAY LEVENTE: Hídépítés Kelet és Nyugat között. In­ terjú Eugen Voss-szal ............................................................... KÁDÁR ZSOLT: Világmisszió ma és h o ln a p ................................. K U L T U R Á L I S

48 49

K R Ó N IK A

ZAY LÁSZLÓ: M á sn a p ....................................................................... SZIGETI JENŐ: Tallózgatás teológus szemmel ... ..................

51 54

K Ö N Y V S Z E M L E

Baksay Sándor: Szederindák (Szigeti J e n ő ) ................................. A leszerelésért. A Keresztyén Békekonferencia 25 éve (u.t.) ... Helmut Hild: Die Welt braucht Frieden — den nächsten Krieg gewinnt der Tod. (Ü jlaky Tibor) ......................... ... Hans Küng: Ewiges Leben? (Szénási Sándor) .......... ... ... W erner Reumke: Schwarzbuch (Szathmáry S á n d o r ).................. Mészáros K álm án: A pécsi baptista gyülekezet története (Bu­ csay Mihály) ..............................................................................

3ö 57 58 60 63 64

Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton D . Dr. Tóth Károly

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. január 5.

Olvasószerkesztő: Tarr Kálm án

Előfizetési d íj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 Ft Előfizethető: a Posta Központi H írlap Irodánál, Budapest, József nádor tér 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám : 215-96162

A SZ E R K E S Z T Ő S É G K Ö Z L E M É N Y E

K érjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kéz­ ira taik a t két példányban (egy másolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 36 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. Kéziratokat, am elyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg. és nem küldünk vissza.

TA N U LM Á N Y O K A Keresztyén Békekonferencia huszonöt éves fejlődése Az ökumenikus mozgalomban a KBK az az egyhá­ zi világszervezet, amely elsőként koncentrált a világ­ béke ügyére, s az egyházak nagy közösségében elő­ ször m ondta és m ondja ki a keresztyén lelkiism eret aktuális, gyors reagálású igazságait. Ennyiben élen­ járó és speciális feladatot teljesít a KBK. Fennállásá­ nak 25 éve a la tt igen sok problém ával kellett vias­ kodnia, mégpedig nehéz történelm i helyzetekben. Most éppen erre a fejlődéstörténetre kerül sor, amely egy­ ben a mozgalom szívósságát, szükségességét, eredm é­ nyeit van (hivatva nyomon követni. A mozgalom kialakulása (1957—1960) A Keresztyén Békekonferenciát történelm i szükségszerűség hozta létre. A második világháború befeje­ zése utáni évtizedben a hidegháború uralkodott Euró­ pában. Kiélezett problém a volt a ném et kérdés, m a­ ga Nyugat-Berlin, az NSZK a hidegháború szításá­ nak egyik gócpontja volt, a NATO-val pedig az Egye­ sült Államok m anipulált az antikom m unizm us igéze­ tében. Az Egyházak Világtanácsa I. nagygyűlésekor, 1948-ban A m szterdam ban Dulles képviselte az a n ti­ kommunista hangot. Az EVT II. evanstoni nagygyű­ lése (1954) az ökumenikus mozgalom m élypontját je­ lentette a maga egyoldalúan nyugat-európai—am erikai beállítottságával. 1956-ban a magyarországi ellenfor­ radalom nyugati támogatása és a vele csaknem egy­ idejű szuezi kaland kirobbantása jelezték, hogy a vi­ lág m ennyire közel já rt a szakadékhoz. A Béke Világtanáccsal az élen a békemozgalom nagy erőfeszítéseket te tt a világ közvéleményének mozgó­ sítására a béke érdekében. Ezt a békeharcot a szocia­ lista országok folytatták, élükön a Szovjetunióval. Ebben a világtörténelm i és egyháztörténelm i helyzet­ ben döntő lépés volt az, hogy elindult a keresztyén felelősség ébresztése a béke érdekében. Bohuslav Pospisil, a csehszlovákiai ökumenikus tanács titk ára 1957 októberében a prágai Comenius fakultás és a szlovákiai evangélikus teológia professzorait a B ratis­ lava m elletti M odrába h ívta össze a béke kérdésében való tanácskozásra. Ennek alapján a csehszlovák egy­ házak ökumenikus tanácsa 1957 decemberére egy egész Csehszlovákiát átfogó ökumenikus konferenciát hívott össze Prágába. Ezen a csehszlovák egyházak több mint 200 vezető személyisége és m unkatársa gyűlt össze. Elhatározták, hogy a következő évben megrendezik a világkeresztyénség néhány kiemelkedő képviselőjének összejövetelét. Ezzel lefektették a K e­ resztyén Békekonferencia alapjait. Az első Keresztyén Békekonferencia 1958 júniusá­ ban gyűlt össze Prágában. Ezen több m int 40 sze­ mély vett részt Bulgáriából, Romániából, a Szovjet­ unióból, Csehszlovákiából, M agyarországról és m ind­ két Németországból. A konferencia középpontjában az atomfegyverkezés elleni tiltakozás szerepelt. Hromád­ ka, prágai teológiai professzor, a konferencia felada­ tát abban körvonalazta, hogy am it Am szterdam ban és Evanstonban nem m ondtak el, a béke ügyében való keresztyén m egnyilatkozásra van a jelennek szüksé­ ge. Ennek érdekében nem szervezetre, hanem mozga­

lom ra kell gondolni. Nyugat-ném et részről Iwand, bonni teológiai professzor tarto tt nagyhatású előadást a keresztyének feladatáról az akkori nemzetközi hely­ zetben. Eseményszámba m ent Vogel, berlini teológiai professzornak a tömegpusztító eszközök ellen készített 60 tételének előterjesztése. Ebben kimondta, hogy egy­ részt a tömegpusztító eszközök gyalázzák Istennék a jóságát, m ásrészt nincs semmilyen elképzelhető cél, amely a tömegpusztító eszközök előállítását és fel­ használását igazolná. A KBK „Üzenet”-ben követelte az összes tömegpusztító eszköz megsemmisítését, atom ­ fegyvermentes övezet létrehozását, és a vezető állam ­ férfiak legmagasabb szinten való találkozását. A h i­ degháború korában ez az állásfoglalás jelentette a bé­ kéért való keresztyén felelősség leghatározottabb hang­ ját. Szervezetileg is megerősödött a mozgalom, Hájek, prágai esperest választották elnökké, Pospisilt főtit­ kárrá, és létrehozták a mozgalom Folytatólagos Bi­ zottságát. A második Keresztyén Békekonferenciát 1959 áp ri­ lisában tartották. M agyar részről Bartha és Káldy püspökök, Pálfy és Pákozdy professzorok vettek részt. Összesen 90 személy jelent meg 16 országból. A kon­ ferencia középpontjában a hidegháború jelenségének elítélése szerepelt. M egállapították, hogy a hideghá­ ború esetében lényegében m agával a háborúval van dolguk. Gazdasági lépések, propagandajelenségek a feszültséget addig fokozzák, míg az egészen közel visz a valóságos háborúhoz. A konferencia m aradandó lé­ pése volt, hogy az első hirosim ai atombomba ledobá­ sának évfordulójára (augusztus 6.) im anapot szerve­ zett, am elyet azóta is m egtartanak a békéért felelős­ séget érző keresztyének. Másik fontos eredmény az volt, hogy elhatározták az első keresztyén béke-világ­ gyűlés összehívását. .Ennek jelentőségét az adta, hogy 1959 elején XXIII. János pápa kihirdette a II. Va­ tikáni Zsinat összehívását, az Egyházak Világtanácsa pedig elhatározta, hogy III. nagygyűlését 1,961 őszén Új-Delhiben tartja. E nagy ökumenikus összejövetelek között a KBK is erősítette pozícióját, hogy a maga sajátos feladatát elvégezze. A harm adik Keresztyén Békekonferencia 1960 szep­ tem berében ülésezett Prágában, az „egyedüli jövendő” tém a jegyében. A tárgyalási anyag középpontjában az az alapvető probléma állt, hogy a keresztyén hit és m agatartás mennyire köteles a békemunka végzésére összpontosítani erőit. A konferencia az első keresztyén béke-világgyűlés előkészítésére fordította ereje java részét. Azok a keresztyének, akik a KBK-ba töm örül­ tek, meg voltak győződve arról, hogy éppen az atom ­ veszély elleni tiltakozással lehet tanúbizonyságot ten­ ni az evangéliumról, hogy a béke nemcsak a belső em berre vonatkozik, nemcsak a túlvilágra, hanem a keresztyén szeretetnek itt, ebben a szituációban, a konk­ rét társadalm i viszonyok között kell megmutatkoznia. Ezekkel a gondolatokkal kívánták bizonyítani, hogy am ikor működésbe lendült az EVT Nemzetközi Ügyek­ kel Foglalkozó Bizottsága (CC1A) és m egalakult az Európai Egyházak Konferenciája, a KBK békem un­ kája nem csak hogy nem fölösleges, hanem nagy je ­ lentőségű.

1

A mozgalom megszilárdulása (1961—1964) Az első Keresztyén Béke-világgyűlésre 1961-ben ke­ rü lt sor Prágában. Több m int 600 képviselő gyűlt ösz­ sze 42 országból "...és a földön békesség” című té­ m a alatt. A konferencia eredm énye volt, hogy ilyen nagy szám ban lehettek együtt a különböző felekezetű protestánsok, és am i kiemelkedő eredm ény volt, igen sokan jelentek meg az ortodoxia egyházaiból is, sőt katolikusok is képviseltették magukat. A megfigyelők között m inden fontosabb ökum enikus szervezet rep­ rezentánsa jelen volt, am i a KBK m unkája irán ti el­ ism erésről tanúskodott. Jelentős teológiai eredmény volt N yikodim érsek előadásában a béke bibliai fo­ galm ainak (sálóm és eiréné) kifejtése. A politikai eredm ények sorába pedig az tartozott, hogy nagyobb szám ban jelentek meg a „harm adik világ” képvise­ lői, akiknek állam uk az ötvenes évek végén és a h a t­ vanas évek elején nyerte el függetlenségét. Felszólalá­ saikban kifejtették, hogy hivatalos függetlenségük e l­ lenére gazdaságukat továbbra is a korábbi gyarm ato­ sítók ta rtjá k hatalm ukban. A szervezeti megerősödést jelentette, hogy a KBK működését kiszélesítette, a m unka folytatására 110 tagú Folytatólagos Tanács­ adó Bizottságot választottak, amely hasonló az EVT Központi Bizottságához. A mozgalom szűkébb körű vezetése a 16 tagú M unkabizottságra hárult, amelynek segítője volt a Nemzetközi Titkárság. A KBK elnö­ kévé. Hromádka, prágai teológiai professzort, főtit­ kárává az elhunyt Pospisil helyébe Ondra, prágai lelkészt választották meg. Állandó bizottságként tíz munkacsoportot hoztak létre, amelyek a béke külön­ böző szakterületén dolgoztak. A KBK m unkájának fellendülését jelentette, hogy regionális bizottságok alakultak, az NSZK-ban, NDKban, Nyugat-Berlinben, N agy-Britanniában, Francia­ országban, Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, az A merikai Egyesült Államokban, Indiában és Japán­ ban. A szocialista országokban az egyes egyházak egész szervezetükkel álltak a KBK mellé. 1962 no­ vem bere óta negyedévi folyóiratot ad ki a KBK né­ met és angol nyelvein, 1963 decembere óta pedig in­ formációs bulletin jelenik meg, angol és német nyel­ ven. Í gy a tájékoztatás folyamatossá v ált a KBK ak ­ cióiról. Jelentős volt a Folytatólagos Tanácsadó Bizottság 1962-ben Karlovy Varyban tarto tt első ülése, amely különösen is a ném et kérdés m egoldásának problé­ m ájával foglalkozott. E bizottság m ásodik ülése 1964ben Prágában, a második Keresztyén Béke-Világgyűlés előkészítésével foglalkozott. M indezek a lépések a KBK szolgálatának kiszélesü­ lését és megerősödését jelen tették . A mozgalom kiszélesedése (1964—1968) A m ásodik Keresztyén Béke-világgyűlés 1964 júniu­ sában Prágában „Szövetségem élet és béke” címmel tarto tta megbeszéléseit. A konferencia két főelőadója Hromádka, prágai professzor és Borovoj, leningrádi professzor, előadásának középpontjában a koegziszten­ cia tém ájának kifejtése állt. Eszerint a békés koeg­ zisztencia a különböző társadalm i rendszerű államok között dinam iku s állapot, amelyben a gazdasági ver­ seny, a tudományos együttműködés, az em beri talál­ kozások, valam int a kulturális és információs csere a haladást szolgálják. Így a koegzisztencia a nemzet­ közi kapcsolatok egyetlen értelm es formája. A h a r­ madik világ küldöttei közül Andriam anjato (Mada­ gaszkár) és Castro (Uruguay) az afrikai, illetve la­

tin-am erikai kontinens békeproblém áira koncentrál­ tak. Szervezeti téren jelentős lépés volt, hogy az elnök és a főtitkár mellé vezető szervként héttagú alelnöki testület lépett, amelyben m agyar részről dr. Bartha Tibor reform átus püspök kapott helyet. Felállították a Tanulm ányi Osztályt, m ajd öt m unkacsoportot szer­ veztek az aktuális béketémák feldolgozására. A K BK -ban egyre inkább tudatosult, hogy a béke a társadalm i háttértől és a történelm i helyzettől függ. Ezért koncentráltak a Folytatólagos Tanácsadó Bizott­ ság 1965-ös budapesti és az 1966-os szófiai ülésén az imperializmus problém ájára, valam int a vele szem­ ben fellépő forradalom tém ájára. K ifejtették, hogy a béke elérése megkövetelheti a fennálló politikai, gazdasági és szociális viszonyok megváltoztatását, ul­ tim a ratio-ként még erőszakosan is. A KBK-ban ke­ rülték a forradalom fogalma elteologizálásának kísér­ letét. Ezek a m unkálatok azért voltak fontosak, m ert az EVT 1966-os „Egyház és társadalom ” konferenciá­ ján, — am elyen a KBK 70 m unkatársa vett részt — szintén felvetették a forradalm i változások kérdését. A KBK b átra n képviselte azt az álláspontot, hogy a szenvedőkkel való keresztyén szolidaritás m iatt teljes határozottsággal kell elhatárolnia m agát a keresztyén em bernek az imperializmustól. Ez a la tt azt a törekvést értették, amely más népeket saját önző érdekből gaz­ dasági, politikai vagy katonai eszközzel nyom el. En­ nek konkrét jelentősége volt az USA agressziós hábo­ rúja Vietnam ellen, valam int Izráel hatnapos hábo­ rúja 1967-ben. A nyugati teológusok igazolni akarták Izráelt és m agatartását. Izráel agressziójának elíté­ lésénél a KBK elvetette e szekuláris állam m agatar­ tásának vallási dicsőítését és követelte, a békés ren­ dezés előfeltételeként, a megszállt területek k iüríté­ sét. Ekkor m ár egyre több jele volt annak, hogy a KBK maga is vitafórum és hogy a békeharc magán a KBK-n béliül is folyt. A m unkatársi kör pluralisz­ tikussá vált, és rétegekként m ást érte ttek a béke­ m unka perspektíváján és irányvonalán. A harm adik Keresztyén Béke-világgyűlés 1966 áp­ rilisában gyűlt össze Prágáiban, „A béke lehetséges” főtéma jegyében. Hromádka professzor és Michael érsek (Szovjetunió) előadásában a főtéma jelentését fejtegette. Ondra főtitkár a békestratégia kialakítá­ sában nagy jelentőséget tulajdonított az antropológia kérdésének. Bartha püspök és Vogel professzor (Nyu­ gat-Berlin) óvtak attól, hogy a keresztyén hitet le­ szűkítsék szociális hum anizm usra. Az antropológia hangsúlyozása a főkérdésekről terelte volna el a fi­ gyelmet, mint ami a leszerelés, az imperializmus, az európai biztonság kérdése volt. Az indiai Thomas, aki az 1966-os genfi „Egyház és társadalom ” konfe­ rencia elnöke volt, más, harm adik világból származó képviselőkkel együtt hangsúlyozta az egyház prófétai szolgálatát a forradalom m al kapcsolatban, azzal, hogy csak az abban részt vevők lehetnek prófétákká. A KBK-ban működő haladó erők kiemelték, hogy a bé­ kés fejlődésnek egy közös ellensége van: az im peria­ lizmus, amelyet csak az összes antiim perialista erő nemzetközi együttműködésével lehet legyőzni. Az ez­ zel ellentétes tábor polarizációja egyre jobban jelent­ kezett. A továbbiakban éppen itt m utatkoztak a n e­ hézségek. A mozgalom igazolódott (1968—1971) A harm adik világgyűlés után rendkívül lassan foly­ tatódott a KBK m unkája. 1968 augusztus 21-én a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába,

mivel az alkotm ányban leszögezett szocialista állam ­ rend veszélyben forgott. Ezek az országok egyetértet­ tek abban, hogy a szocialista vívm ányok erősítése és megvédése valam ennyi szocialista állam közös in ter­ nacionalista kötelessége. Prága, a mozgalom középpontja, nem volt többé híd Kelet és Nyugat között. Ilyen helyzetben került sor a m unkabizottsági ülésre 1968 októberében P árizs­ ban. Akik a K BK -ban m ár korábban i s különböző véleményen voltak, a v itá t krízissé fokozták. A m unkabizottság párizsi ülésén a KBK tö rténeté­ ben először rögzítették a kom münikében a k ét eltérő álláspontot. 19Θ9 novemberében két részre vált az NSZK-beli regionális bizottság, am elynek haladó vo­ nalát M ochalski lelkész és Riem eck professzornő kép­ viselték. 1969 október végén a Nemzetközi Titkárság többsége megvonta bizalm át Ondra főtitkártól, hi­ vatalvezetése m iatt, aki novem ber elején lemondott hivataláról. Hrom ádka professzor, a KBK elnöke, szo­ lidaritást vállalt a főtitkárral, ő is lem ondott tisztéről, m ajd decemberben v áratlanul elhunyt. Így a KBK vezetés nélkül m aradt. Az alelnökök megegyeztek abban , hogy a Foly­ tatólagos Bizottság elnökének, Nyikodim, leningrádi m etropolitának kell ellátnia az elnöki feladatot. 1970 elején a katolikus M akowskit, a lengyel „Keresztény Szociális T ársaság” vezetőjét bízták meg az ügyve­ zető főtitkári tisztség ellátásával. Egyesek kiváltak a Munkabizottságból és a Nemzetközi Titkárságból. 1970 júniusában a disszidensek csoportja az angol regioná­ lis bizottságon keresztül külön találkozót hívott ösz­ sze. Mivel ezt nem az illetékes szervek hívták össze, a KBK vezetése illegálisnak m inősítette ezt a talál­ kozót. A Munkabizottság 1970 szeptem berében Budapesten tartott ülésén elhatározták, hogy új tagokat választa­ nak azok helyett, akik kiváltak, és 1971-re összehív­ ják a negyedik Keresztyén Béke-világgyűlést. A ta ­ nulmányi bizottságok ismét nekiláttak a m unkának, a mozgalom kezdett ú jra megszilárdulni. Közben ki­ derült, m ennyire tévedtek azok, akik a KBK-t plu­ ralista vitaklubnak képzelték, a keresztyének békéért való céltudatos akcióközössége helyett. A fejlődés azo­ kat igazolta, akik a békéért való harcot az im peria­ lizmus elleni harcként fogták fel, s a világm éretű osztályharcból indultak ki. Ezek képviselték a külön­ böző társadalm i rendszerű állam ok közötti koegzisz­ tencia koncepcióját. A negyedik Keresztyén Béke-világgyűlés 1971 szep­ temberében ülésezett Prágában „Közös felelősségünk a jobb világért” főtémával. Nyikodim m etropolita főelőadása m utatott u tat a KBK álláspontjához. K ifej­ tette, hogy a megbékélés igéje, a bizonyságtétel a szeretetről és igazságról, az igazság ellenségeinek és a világ pusztítódnak leleplezése, az elnyom ottak és a nyom orultak védelmezése, az em beri méltóság m eg­ védése, a népek közti testvériség hirdetése — ez azok­ nak az egyes keresztyéneknek és keresztyén egyhá­ zaknak a fegyvertára, akik K risztus szeretetének n e­ vében az emberiség szolgálatában, legsürgetőbb b a ja ­ ikban, a békéért, az igazságért és az igaz em beries­ ségért küzdenek. Mochalski (NSZK) előadásában ki­ fejtette az im perializm usról alkotott KBK álláspontot, annak hangsúlyozásával, hogy az im perializm uson a nemzetközileg összefonódott tőkés társaságok és poli­ tikai exponenseik ama kísérletét értjük, amellyel gaz­ dasági, politikai és katonai hatalom segítségével és módszerével akarnak sa já t uralm uk alá h ajtan i egy m ásik népet s ann ak állam át, vagy egy egész sor né­ pet és állam ot — azok érdekei ellenére — abból a

célból, hogy kizsákmányolják, függővé és engedel­ messé tegyék őket. Az imperializmus eme gyökerének elágazódásai a kolonializmus és a neokolonializmus. Abernathy, aki M artin Luther King után ez am eri­ kai néger mozgalom vezetője, a faji diszkrimináció elleni állásfoglalás koncepcióját fejtette ki, hangsú­ lyozva, hogy az apartheid és az elkülönítés nem más, m int az imperializmus, illetve a neokolonializmus h a ­ talm i eszköze. A. nagygyűlés üzenete határozott han­ gon foglalkozott az USA vietnam i agressziójának el­ ítélésével, a dél-afrikai faji megkülönböztetéssel szem­ ben és az európai biztonság kialakításának érdekében nyilatkozott. Mindebben tükröződött a KBK állásfoglalásának határozottsága: a békem unka fő féladataiban, az a n ti­ im perialista harc, a leszerelés, az európai biztonság és a harm adik világ aktuális problém áinak tekintetében. A világgyűlés a mozgalom új elnökévé megválasz­ totta a Folytatólagos Bizottság addigi elnökét, Nyiko­ dim, leningrádi m etropolitát, új munka-bizottságot és Folytatólagos Bizottságot választottak. A KBK új fő­ titkárává dr. Tóth Károlyt választották meg, aki korábban éveken keresztül volt a Nemzetközi T itkár­ ság tagja. A KBK-nak az a törekvése, hogy a keresztyének és az egyházak ökumenikus békem unkájának mozgató és megújító csapata legyen, a megváltozott politikai helyzetben igazolást nyert. A mozgalom és az ökumené A mozgalom tervszerűen kíván rugalm as m aradni, Dr. Tóth Károly „kritikus egyháziasságnak” nevezte azt a m agatartást, am ellyel a KBK megújító csoport­ nak ta rtja m agát az ökumenikus mozgalomban. A KBK tagjai sorában egyesíti a szocialista országok valamennyi nagy protestáns és ortodox egyházát, eny­ nyiben a KBK súlypontja ezen a területen van, de mégsem „keleti szervezet”, m ert a hozzá csatlakozók sorában inagy szám ban vannak a nyugati és a h a r­ m adik világból megjelenő képviselők. A KBK külön­ leges ökumenikus szolgálat elvégzésére vállalkozott: megkísérelte a keresztyéneket és egyházakat nemzeti és felekezeti határok, sőt a politikai tömbök határai fölött is, a békem unkára mozgósítani. A békemunka nem keresztyén monopólium, a keresztyének ehhez hozzájárulhatnak, viszont hitük által kötelezve vannak erre a m unkára. A KBK kiemelten képviseli azt az álláspontot, hogy a békéért való fáradozás valam ennyi keresztyén szám ára közös, annak ellenére, hogy kü­ lönböző történelm i perspektívából tekintenek a béke aktuális problém áira. A KBK együttműködik az Egyházak Világtanácsá­ val. A két szervezet képviselőinek újabb tanácskozá­ sára és megfigyelő-cseréjére kerü lt sor. Az EVT-hez hasonlóan alakult a KBK viszonya a felekezeti világ­ szövetségekhez, a regionális keresztyén szervezetek­ hez — pl. az Európai Egyházak Konferenciájához, az Összafrikai Egyházi Konferenciához, az Ázsiai Keresz­ tyén Konferenciához (korábban: Kelet-Ázsiai Keresz­ tyén Konferencia) is. A KBK szoros együttműködés­ ben áll az európai biztonság kérdésében az Európai Egyházak Konferenciájával; az Összafrikai Egyházi Konferenciával pedig a dekolanizáció problém ájának vizsgálata és a felszabadítási mozgalmak támogatása köti össze. Dr. Bartha Tibor püspök a katolikusokkal tartott KBK tanácskozáson kiemelte, hogy a dogmatikai és gyakorlati különbségek nem tagadhatok le, ezért azok a kísérletek, amelyek a dogmatikai ellentétek kiegyen­

3

lítésére törekszenek, öncélúak és sikertelenek. Ugyan­ akkor az etikai és főleg a szociális célok elkerülhetet­ lenné teszik a dialógus és az együttműködést. Bebizo­ nyosodott, hogy az egyházaknak a béke ügyében létrehozandó akcióegységéhez nem szükséges a fele­ kezeti különbségek áthidalása vagy kiiktatása. Ál­ talános és m élyreható tendenciaként értékelhető az, hogy a keresztyénség m ind nagyobb figyelemmel for­ dul az em ber felé. Ez egyaránt áll a római katolikus teológiára és az ortodox vagy protestáns teológiai tö­ rekvésekre. Annak ellenére, hogy nemcsak lengyel, hanem latin­ amerikai, belga, holland és francia katolikusok is együttm űködtek a KBK-val, a katolikus egyház az ökumenikus békem unkával szemben tartózkodó m a­ radt. Inkább sa já t Pax Christi mozgalmában fejtett ki ilyen tevékenységet, amely által esetenként kap­ csolatba került a KBK-val, míg a SODEPAX által az Egyházak Világtanácsával. A Keresztyén Békekon­ ferencia együttm űködik az „Európai Országok Kato­ likusainak Berlini K onferenciájával” is. A KBK együttműködik nemcsak m ás vallásokkal, hanem szekuláris békeerőkkel is. Ez az együttm űkö­ dés az ökumenikus mozgalomban egyedül a KBK -t jellemzi. A Keresztyén Békekonferencia kezdettől fog­ va együtt dolgozott a Béke-Világtanáccsal. A Keresz­ tyén Békekonferencia tagja az UNESCO-nak, és akár csak az Egyházak Világtanácsa, konzultatív státusz­ szal rendelkezik az ENSZ Gazdasági és Szociális Ta­ nácsában (ECOSOC). Ezenkívül részt vesz a nem korm ányszintű szervezetek több bizottságának m un­ kájában (NGO). A Keresztyén Békekonferencia V. nagygyűlése A béke utáni vágyódás természetes emberi tulajdon­ ság. Az elnyomásra és kizsákmányolásra ép ített tá r­ sadalmi rendszerekben azonban elfojtották ezt a békevágyat. Történelmileg érthető, hogy csak a szo­ cializmus korszakában lehet szabadon és következe­ tesen fellépni a béke mellett, m ert ez a társadalm i rend m entes a ragadozó célkitűzésektől, a gyarm ato­ sítástól, imperializmustól. Nem véletlen, hogy a szo­ cializmus jelenti a Béke Világmozgalom vezető ere­ jét. Egyházi vonatkozásiban pedig a szocialista orszá­ gokban élő egyházak a fő tám aszai a keresztyén béke­ mozgalomnak, s hozzájuk zárkóznak fel a harm adik világ és részben a kapitalista világ egyházai és ke­ resztyéne i. Mindezekhez a feladatokhoz a történelm i helyzet úgy érett be, hogy az 1957-es előkészítés után 1958. júniusában jö tt létre Prágában az első Keresztyén Békekonferencia. Ekkor még csak 40 személy jelent meg, de a mozgalom irányát és alapelvét lefektették: hidegháborús légkörben em elték fel szavukat a tö­ megpusztító fegyverek ellen. Ebből a kezdetből nagy u tat tett meg 20 év alatt a KBK. A fejlődés ütem ét m á r az az ad at is jelzi, hogy míg a résztvevők 1971-ben, a KBK IV. nagygyűlésén, 49 országból jöttek, addig az 1978-as júniusi V. nagy­ gyűlésen 84 országból, 43 különböző egyházból m int­ egy 600-an jelentek meg. Afrikából 84-en, Ázsiából, Ausztráliából és Új-Zélandból 56-an, Latin-A m eriká­ ból és a Karib-szlgetekről 60-an, Észak-Amerikából 35-en, Nyugat-Európából 139-en, a szocialista orszá­ gokból 186-an jöttek. Már az 1961-es nagygyűlésen is m egszilárdult a ke­ resztyén békemozgalom szervezete, amikor létrejöttek a különféle bizottságok, amelyek a m unkát a nagy­

4

gyűlések között folytatták, de igazán világm éretűvé az elm últ években nőtt meg a mozgalom, am ikor m egalakultak világrészek szerint a KBK kontinentális szervezetei. 1975-ben létrejött a KBK ázsiai, 1977-ben az afrikai, és 1978. elején a latin-am erikai szervezete. Ez azt is jelenti, hogy kialakult a KBK világrendsze­ rek szerinti „törzsgárdája” is, amely szakértője az illető terület helyzetének. Ugyanakkor a KBK a nem korm ányszintű szervezetek sorában az ENSZ tagja, állandó képviselete van New Yorkban, az ENSZ pa­ lotában. A KBK-nak erre a világm éretű szolgálatára felfi­ gyeltek állam i vezetők is, m ert egyetemes em beri é r­ dek a nemzetközi enyhülés politikájáért, a fegyver­ kezési hajsza megfékezéséért, az elnyomott és kizsák­ mányolt népek igazságáért való küzdelem. Ugyan­ akkor az egyházak ökumenikus együttműködésében is erősödött a KBK szolgálata felé forduló figyelem. Az egyházi világszervezetek is képviseltették m agukat a nagygyűlésen. A világkeresztyénség m inden egyházi típusának volt képviselője a világ m inden tájáról. A KBK V. nagygyűlését mintegy 40 államfő, világi és egyházi szervezet köszöntötte táviratban: K ádár János, az MSZMP KB első titkára, K u rt Waldheim, az ENSZ főtitkára, Jasszer Arafat, a Palesztinai Fel­ szabadítási Szervezet elnöke, Willy B rand, az NSZKbeli Szociáldemokrata P á rt elnöke, Callaghan angol miniszterelnök, Fidel Castro Ruz, a Kubai Köztársaság elnöke, Nicole Ceausescu, a Román Szocialista Köz­ társaság elnöke, Shri M orarji Deszaj, India miniszterelnöke, Gerald Götting, az NDK-beli Keresztény De­ m okrata Unió elnöke, Erich Honnecker, az NDK ál­ lam tanácsának elnöke, Gusztáv H uszák, a Csehszlo­ vák Szocialista Köztársaság elnöke, Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, A. M. Koszigin, a Szovjet­ unió M inisztertanácsának elnöke — üzenetét K uroje­ dov, a Szovjetunió egyházügyi hivatalának elnöke tolmácsolta a nagygyűlés előtt — Julius Nyerere, Tan­ zánia elnöke, Willy Stoph, az NDK M inisztertanácsá­ nak elnöke, W. R. Tolbert, Libéria elnöke, Olle Dah­ len svéd nagykövet, Henry V. Brown, a kanadai Pem ­ broke város polgármestere, id. Dr. M artin Luther King, a Pugwash Konferencia, Pimen orosz ortodox p atriareha (személyesen), I. Vasgen örmény p a tri­ arche, az Egyházak Világtanácsa nevében Leopold Niilus, az EVT nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizott­ ságának elnöke (személyesen), az Össz-Afrikai Ke­ resztyén Konferencia nevében Burgess C arr főtitkár (személyesen), az Európai Egyházak Konferenciája nevében Garfield Williams (személyesen), a Keresztyén Ifjúsági Világszövetség nevében F. Campi főtitkár az Európai Katolikusok Berlini Konferenciája nevében Otto H artm ut Fuchs elnök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevében Dr. B artha Tibor püs­ pök, a Tanács elnöke, a Csehszlovák H uszita Egyház nevében M. Novák p atria rcha, csehszlovákiai gyüle­ kezetek, a Csehszlovákiái U nitárius Egyház; a cseh­ szlovákiai római katolikus egyház nevében Frantisek Tomasek kardinális, Jozef Feranec püspök, Samuel Ruiz mexikói római katolikus püspök, Paul nguyen Van Binh, Ho-Si-Minh főváros római katolikus ér­ seke, Collin W inter nam íbiai anglikán püspök és még sok m ás kiemelkedő egyházi személyiség. Ez a felsorolás is m utatja, hogy az em beri együtt­ élés békéjéért felelősséget hordozó Keresztyén Béke­ konferenciát milyen támogatással és együttérzéssel veszik körül ak ár az állam i tényezők, a k ár egyházak ökumenikus együttesének képviselői. A történelem mérlegére téve a KBK 20 éves szol­ gálatát, m indenki előtt nyilvánvaló ennek gyors nö­

vekedése, széles körű terjedése, tartalm i gazdagodása és megerősödése. A teológiai fejlődés különösen is jellemző vonása a KBK-nak. A mozga lom erejét az adja meg, hogy a korrekt teológiai alap minden egy­ ház szám ára elfogadható, s erről az elvi bázisról egy­ értelm űen tud állást foglalni az aktuális nemzetközi kérdésekben. A teológiai eredm ények A nagygyűlés előadásainak, bizottsági m unkáinak, határozatainak értéke abban van, hogy azok egyszerre hoztak gondos teológiai m egalapozást és ugyanakkor ebből folyó helyes következtetést a mai békefelada­ tokban. A fő tém a így hangzott: „Isten szolidaritásra hív”. A plenáris ülésen hangzott el Richard Andriamanjato, a KBK alelnökének főreferátum a, „Isten szolidaritásra hív — Keresztyének a békéért, igazságosságért és felszabadulásért” címmel. A főreferátum ot H erbert Mochalski „Enyhülés, leszerelés, együttm űködés”, Gregoriosz m etropolita „Korunk legfőbb gazdasági kérdései” és Colin W inter püspök „Keresztyének és felszabadítás” című előadásai bontották ki részletei­ ben. Az előadásokban és a bizottsági m unkálatokban ki­ f e jte tték, hogy a „szolidaritás” nem bibliai fogalom ugyan, de Isten cselekvése tartalm ilag mégis az em ­ berrel való szolidaritást fejezi ki. Isten, a mindenség terem tője elindította a földön az életet, az em bert a maga képére terem tette, annak bűne u tán is kész volt Noé által szövetséggel m egajándékozni az em bert. Ez­ zel fejezte ki az em berrel való szolidaritását. A Jézus Krisztusban ajándékozott új szövetséggel Isten oda­ szánta egyszülött Fiát, hogy em berré legyen az em ­ berek között. Jézus, a valóságos Isten valóságos em ­ berré lett, s ezzel m agára vette a teljes embersorsot. Megváltó halálával, m ajd feltám adásával megszaba­ dít a bűn és halál h atalm a alól. Ebben a szabadítás­ ban benne van a bűn szolgaságából való megmentés is. Ezzel tökéletesen szolidáris lett az emberrel, úgy, ahogy azt a nagy K risztus-him nuszban Pál apostol Fil 2,6—8-ban leírta. Jézusnak az em ber iránti szere ­ tetben gyökerező szolidaritása vertikális és horizon­ tális irányban is érvényes. Benne rendeződik a vi­ szony Istennel és ugyanakkor a felebaráttal. Ezt fe­ jezi ki a „nagy parancsolat”, amely az istenszeretet és em berszeretet kettősségét tárja fel. Am ennyire m egértjük Istennek az em berrel vállalt szolidaritását, olyan m értékben érezzük át a szolida­ ritást a m ásik emberrel. „Ha Krisztus azért jött, hogy miniden em bert és az egész emberiséget megmentse, akkor közösségre hív m inket önmagával, hogy m ind­ azokkal, akikért ő az életét adta, és akiket meg akart szabadítani, egészen konkrét élethelyzetükben legyünk mi i's szolidárisak” (Andriamanjato). M inden időben a rászorultakkal, a bajiban levőkkel kell a keresztyén em bernek szolidárisnak lennie. Ez ma konkrétan azt jelenti, hogy nem a privilegizáltak­ kal, hanem a pénz által rabszolgává tett szegényekkel és kizsákmányoltakkal kell szolidaritást vállalnunk. Ahol az imperializmus által szenvedő emberek van­ nak, ott természetes, hogy a keresztyén em ber a ki­ semmizettekkel van és segítségét ad ja a felszabadítá­ sért folytatott küzdelmükhöz (Andriam anjato). Nyil­ vánvaló, hogy van „antiszolidaritás” is. A közösség m egtagadása ez azokkal, akik arra legjobban rászo­ rulnának. Εz azonban biztosan nem a Jézus útja. Ő a szegények, elnyomottak, rászorultak testvére volt, és azokkal vállalt közösséget.

Más előadások és felszólalások a béke gondolatából indultak ki. Kifejtették, az ószövetségi „sálom” jelen­ tésének tartalm át, amely Jézus K risztus személyében teljesedik ki az Újszövetségben. Jézus a béke feje­ delme. Benne b ékülünk meg Istennel magával és a felebaráttal. „Jézus a m i békénk”, idézték Ef 2,14-et. Békeszerző volt zsidók és pogányok között, ezzel saját kora legnagyobb antagonizm usát oldotta fel. A keresz­ tyén gyülekezet az a hely, ahol Isten ezt a békeszol­ gálatot a jelenben m anifesztálja (Tóth Károly). Nem lehetünk úgy békében Istennel, hogy ne szereznénk békét em bertársaink között. A hagyományos keresztyén teológia hosszú időn át összekötötte a háborút az ember bűnbeesésével, s ez­ zel pesszimista szem léletet épített ki, m intha háború és erőszak nélkül nem létezhetne emberi történelem. A keresztyén teológia története is tanúsítja, hogy az m ennyire tele volt ilyen elméletekkel. Természetes, hogy a béke nehezebb feladatot foglal magában, m int a háború. „A békeszolgálat — különösen a keresztyén békemozgalom — tele van problémákkal, félreértések­ kel, vagy éppen közönyössé váló m agatartással” (Tóth Károly). De éppen itt van szükség a keresztyén hit­ nek a reménységére, am ely minden bonyolultság és nehézség ellenére erőt kap az Isten által adományo­ zott békeszeretettel, és ezért képes teljes erővel m un­ kálkodni a békéért. A KBK korábban sem, de most sem a k a rt valam i­ féle egységes „béke-teológiát” kialakítani. Ez azért sem volt szándéka, m ert tekintetbe kell vennie az egyházak különböző hagyom ányát és tanítását. A teo­ lógiai bizottság Összefoglaló jelentése szól a keresz­ tyén békem unkában megle vő sokféleségről. Ez term é­ szetes ott, ahol annyi különböző egyház működik együtt a béke érdekében. M egértünk minden teológiai gondolatot, amely különböző teológiai aspektusból akarja segíteni a keresztyén békemozgalmat. A kü­ lönbség érthető ott, ahol például ortodox, katolikusok vagy am erikai baptisták szemszögéből hangzik a ke­ resztyén béketörekvés. De ránk — pl. a m agyaror­ szági evangélikus egyház tagjaira — a m i teológiánk a jellemző. Mi nem gondolkodhatunk a más fejével, hanem a magunkéval. Mi itthon is a diakóniai teoló­ giát m űveljük és természetesen nemzetközi fórum o­ kon is ezt képviseljük, ezzel gazdagítjuk a KBK fá­ radozásait, abban a meggyőződésben, hogy így tesz­ szük a legjobbat a közös ügynek. Minden egyház a maga legjobb gondolataival akar szolgálni. Mi pedig a diakóniai teológia szemszögéből szólva akarjuk a magunk hozzájárulását odaadni a nagy közösnek. A békéért való fáradozás ugyanakkor egészen széles kö­ rű, m inden em berre kiterjedő hívás. Ebben az á t­ fogó m éretben nemcsak a különféle egyházakkal ak ar együttműködni a keresztyén békemozgalom, hanem a világ más vallásaival is (zsidó, mohamedán, buddhista stb.), de együttműködik a KBK a m arxistákkal is, akik élen járnak a békéért érzett felelősségben. A keresztyének és m arxisták közötti viszony a moz­ galom kezdete óta fontos szerepet játszott. Az örven­ detes fejlődésnek a jelei tapasztalhatók ezen a téren is. A kom m unista és m unkáspártok 1976. júniusában Berlinben kiadott nyilatkozata növekvő együttműkö­ dést ajánl fel a keresztyének és m arxisták kapcsola­ tában. Ez alapvető fontosságú olyan történelm i kor­ szakban, amelyben a szocializmus egyre nagyobb sze­ repet játszik és egyre nagyobb feladatot fog betölteni a jövőben is. A szoocialista országokban nagy fejlő­ dést é rt el a népi-nem zeti egység vonalán az együtt­ működés az egyházakkal. A harm adik világ számos országának, de a kapitalizm usban élő haladó embe­

5

reknek is nagy reménységük a szocializmus, m ert et­ től v á rjá k az em beri együttélés alapvető hibáitól való m egszabadulást. Kétségtelen, hogy aki az emberiség jövőjére tekint, ann ak — bárhol éljen is — számol­ nia kell a szocializmus erejével és terjedésével. Mindez azt jelenti, hogy a keresztyének és m ar­ xisták együttműködése történelm i szükségesség. Az ate­ izm usnak a kérdésében természetesen az egyházak sem mit sem engednek, vagyis nem adnak fel tanítá­ sukból. Ennyiben érvényes az antagonisztikus ellent­ mondás a keresztyénség és m arxizm us között. De az emberiség jövőjének megmentése érdekében, az el­ nyom ottak felszabadítása érdekében, és a szocializ­ m usban élő népek fejlődése érdekében egészen term é­ szetes a keresztyének és m arxisták együttműködése. A közös cél a béke világának felépítése, amelyben m egszűnik a kizsákmányolás, az éhség, a nyomor, s ahol a közös jót az emberiség közösen építi. Állásfoglalások a nem zetközi kérdésekben Újra alá kell húzni azt a jellegzetességet, hogy a KBK teológiai m unkája szoros összhangban volt a konkrét nemzetközi problém ákkal: nem vált valam i­ féle „lelki” és „politikai” külön területté a kettő, ha­ nem egymásból következett. Éppen ez a tény tette vonzóvá a KBK szolgálatát azok előtt is, akik koráb­ ban tartózkodóak voltak. Az egyházak jelentős segítséget n yújthatnak az em ­ beriség sorsdöntő kérdéseinek megoldásában, m ert lelkészeik, presbitereik és gyülekezeti tagjaik töme­ gén keresztül közvéleményformáló erőt jelentenek. A békemozga lom pedig éppen a jóakaratú em berek tö­ m egeinek erejére támaszkodik. A sokak igazságában való bizalom teljesen reális tényező. Ez azonban szé­ les körű összefogást kíván. A nemzetközi feszültség szítása helyett az enyhülés politikájának az erősítése korunk követelménye. Ez a kelet—nyugati kapcsolatok javítását jelenti, ami elsősorban. a Szovjetunió és az USA viszonyára vo­ natkozik. A szocialista és a kapitalista világ két ve­ zető hatalm a viszonyának a romlása vagy javulása jelentős befolyást gyakorol az egész nemzetközi életre. A KBK nagygyűlésének valam ennyi előadása, bizott­ sági m unkája kiem elte az enyhülés politikájának szükségességét. A helsinki megállapodás az európai katonai összeütközés lehetőségét m inim álisra szorí­ totta le, de nyilvánvalóbbá tette azt is, hogy az a gon­ dolkodásimód, am ely a feszültség élezéséhez és a hi­ degháború visszatéréséhez vezet, ellentétes a népek érdekével és kívánságával. Az antagonisztikus társa­ dalmi rendszerékben élő népeket is egyaránt fenyegeti az emberiség teljes megsemmisítésének veszélye. [Minden akadály és visszalépés ellenére is, az eny­ hülés politikája továbbhalad. Brezsnyev, szovjet ál­ lamfő 1978. m ájusában az NSZK-ban tett látogatása és az aláírt kétoldalú megállapodások nagyjelentő­ ségűek és k ihatnak az egész európai helyzetre. A belgrádi konferencia is bizonyítja, hogy — az éles ellentétek m egnyilvánulása m ellett is — mégis kife­ jezésre ju to tt az enyhülési politika fenntartásának szükségessége. A KBK előadói úgy értékelték ezt a folyamatot, hogy m íg a szocialista országok képviselői Belgrádban aláhúzták, hogy a politikai enyhülést kö­ vetni kell a katonai feszültségek enyhülésének, addig a nyugati küldöttek az enyhülés politikájának jövőjét az emberi jogok kérdésétől tették függővé, ami első­ sorban az am erikai politika részéről jelentett és jelent sok hátráltatást az előbbre haladásban.

6

A leszerelés kérdésének segítése kezdettől fogva, tehát húsz éven á t folyamatosan szerepelt a KBK fel­ adatai között. Természetesen m ost is erőteljesen állt ki a KBK a leszerelés m ellett, am ikor köztudomású, hogy 1977-ben 350 m illiárd dollárt, tehát naponta egy­ m illiárd dollárt költöttek katonai kiadásokra, vagyis m inden m ásfél percben egymillió dollárt adnak ki erre a célra. Mégpedig a 350 m illiárd dollár 80 szá­ zalékát a helsinki dokumentumot aláíró állam ok ad­ ják ki, a fennm aradó 20 százalék pedig a fegyverke­ reskedelem célját szolgálja, am it főleg a harm adik világ diktatórikus és feudális korm ányai vásárolnak meg. Ugyanakkor a fegyverkezésre és a fegyverkereske­ delem re kiadott gigantikus összegek „holt” befekteté­ seket jelentenek, olyan világhelyzetben, amelyben az éhség, nyomorúság, betegség, járvány, írástudatlanság problém áit lehetne megoldani. Ez a „holt” beruházás tudományos vonalon pedig azt jelenti, hogy 400 000 magas szintű tudós specialistát köt le a fegyverkezés, akik pedig szolgálhatnák az életet, a jövőt, az em­ beriség javát. Különösen is botrányosnak m inősítette a KBK a neutronbom ba gyártásának gondolatát. „Ez nemcsak a gondolkodás perverzitása, hanem a hit pervertáló­ dása is, m ert ki ak arja irtani az Isten által terem tett, a bű n és az em bertelenség ellenére kegyelemből mégis m egváltott em bert” (Mochalski). Mások pedig azt hangsúlyozták, hogy csak őrült elme képzelheti, hogy a neutronbom ba ledobása nem jelenti a nukleáris háború következményét, vagy kis területre korlátozott atom háborúk nem válnak szélesebb körben is k iter­ jedtté. Sokan utalnak arra is, hogy hogyan le h e t hu­ m ánusnak nevezni olyan bombát, amely éppen az em bert irtja ki, s a gyárat, az épületet hagyja meg. Sokaknak tű n t fel, hogy a nyugati egyházak, vala­ m int az egyházi világszervezetek, köztük az Egyházak Világtanácsa, a gondolkodás e perverzitása ellen m iért nem tiltakoznak. M egállapították, hogy a nyugati egy­ házak a NATO tagállam ok érdekeit követik, vagy kénytelenek követni. „Mi, m int KBK, azzal fordulunk az egyházakhoz és a keresztyénekhez, akik a NATO állam okban élnek, hogy ne legyenek ném ák a neut­ ronbomba kérdésében. Melyik oldalon állunk mi ke­ resztyének? Azok oldalán-e, akik mindig új apoka­ liptikus fegyverrendszereket találnak ki, vagy pedig azok oldalán, akik az atomveszély által fenyegetett világ felé újabb és újabb kezdeményezéseket tárnak fel, hogy a világ elkerülhesse a pusztulást?” (Mo­ chalski) Többen utaltak arra is, hogy a neutronbom bával való fenyegetőzés m ár csak azért is alaptalan, m ert ahogy az első am erikai atombomba után röviddel a Szovjetunió is annak birtokába jutott, ugyanúgy tö r­ ténne ez akkor is, h a az amerikai elnök kiadná a neutronbom ba gyártásának parancsát. De ez az út nem viszi előbbre az emberiség békevágyának érvé­ nyesülését, hanem csak a fegyverkezési versenyt nö­ velné. Az im perializm us és a hidegháború hangja P rágá­ ban nem érvényesült még azok részéről sem, akik a vi­ lág kapitalista országaiból jöttek. A számuk pedig nem volt csekély. A viták nyíltak voltak, m indenki szóhoz jutott, negatív hangvételre is volt lehetőség. De m iért nem éltek ezzel azok, akiknek országában az ilyesmi nem is feltűnő, hanem talán megszokott? Ez nyil­ vánvalóan azért volt, m ert a népek és egyházak bé­ kevágya m a m ár annyira előre jutott, hogy nincs erkölcsi alap az ilyen nézetek hangoztatására. A tisz­ tességgel, becsületességgel és jóakarattal ellenkezne

az, ha valaki az egyházban és keresztyén békemoz­ galomban előállna a régi vagy új reakciós érv-arzenál készleteivel. A békeakarat m a m ár olyan tömegbázis­ ra épült, annyira közvéleménnyé vált, hogy a KBK nagygyűlésén az előterjesztett progresszív határoza­ tokat egyhangúlag, vagy óriási többséggel fogadták el. Gyakorlatilag nem volt ellenzéke a keresztyén béke­ mozgalomnak. Teológiailag és politikailag annyira előkészített volt m inden javaslat, hogy a NATO or­ szágokból jö tt egyháziak sem léptek fel ellenük. Ez az erkölcsi igazság győzelmének és tömegbázisának a jele. De ezt még egy m ásik jelenség is erősítette. Még­ pedig az, hogy a harm adik világ elnyom ottjainak és kizsákm ányoltjainak a jelenlétében erkölcsileg volt lehetetlen az imperializmus, a neokolonializmus, az agresszió szem pontjának a képviselete.

tott végig a kontinensen, am elynek uralm a a m ai n a­ pig tart. Brutális kínzással, börtönnel, vérrel és vas­ sal verik le a felszabadításért küzdőket. Rengeteg em ­ berálldozata is van ennek a folyamatnak. A KBK bel­ ső m unkatársai közül ilyen a bolíviai Lopez profesz­ szor, akit nyom talanul eltüntetett a katonai korm ány­ zat. Az egyházi em berek egy része az elnyomott nép­ pel tart, noha a többség még mindig a fennálló hely­ zetet erősíti. A leghaladóbb egyháziak börtönben van­ nak, vagy külföldre menekültek. Akik a harm adik világból eljöttek Prágába, érezték és tapasztalták, hogy a KBK m ennyire szolidáris az elnyomottak felszabadításáért folytatott világm éretű harccal. Ezért érezhették otthon m agukat a keresztyén békemozgalomban.

A harm adik világ otthont talált a KBK -ban

A KBK fejlődésének irányvonalát az alábbi ered­ mények m utatják. 1. Személyi vonatkozásban megerősödött a mozga­ lom. Dr. Tóth Károly püspöknek, a korábbi főtitkár­ nak elnökké választása kipróbált, nagy tapasztalattal és széleskörű nyelvtudással rendelkező, határozott egyéniségű teológust állított az élre. Az alelnökök szám ának 9-re emelése, a munkabizottság, a folyta­ tólagos bizottság, a nemzetközi titkárság létszámának kiterjesztése, mind azt jelenti, hogy a törzsgárda ki­ szélesült, megújult, megerősödött. 2. A mozgalom kapcsolatai kiépülték mind a világ­ szervezetek, m ind egyházi nemzetközi szervezetek irá ­ nyában. Ez egyrészt a KBK ENSZ tagságát jelenti a nem korm ányszintű szervezetek között, valam int a Béke Világtanáccsal megerősödött kapcsolatot — más­ részt az egyházi nemzetközi szervezetekben is nö­ vekedett a KBK tekintélye és súlya. A közismert pro­ testáns és ortodox szervezetek m ellett ide tartozik a katolikus Berlini Konferenciával és a Pax Christi mozgalommal kialakított együttműködés. 3. Szilárd bázisa van a K BK -nak a harm adik vi­ lágban, az afrikai, ázsiai, latin-am erikai kontinentá­ lis szervezetek létrehozásával. Ez szintén jelentős törzsgárda kialakulását jelenti, a mozgalom további té r­ hódításának ígéretével. 4. A teológiai és tanulm ányi m unka értékelését is­ m ételten is alá kell húzni. Ennek a fejlődése jelen­ tős szerepet játszik a KBK m unkájának nemzetközi megbecsülésében. Ez vonzó erőt jelent a jövőben is. Mindezek alapján meggyőzően áll előttünk az a tény, hogy a KBK most áll működése során a leg­ szilárdabban, eredményei pedig általános elismerést aratnak. Mindenki megtisztelő feladatnak érezheti, ha a maga m unkájával bármi form ában is segíti ezt a magasztos feladatot: az egyházi békemunka szolgá­ latát.

Színeseket lehet látni más egyházi világszerveze­ tekben is, és illik is szerepeltetni őket. De ott a je­ lenlétük inkább formális. Olyan szerepet visznek, am it nem ők találtak ki. I tt azonban otthon vannak. A KBK a helye m indazoknak a haladó hangoknak, amelyeket m ás egyházi keretben nem m ondhatnak el őszintén és szabadon. A gyarm atosítás és az egyház kapcsolatának árnyéka itt nem jelentkezik, m ert ép­ pen azok vannak együtt, akik teológiai és politikai meggyőződésükből küzdenek a gyarm atosítás m inden m aradványa ellen, a fejlődő népek teljes felszabadu­ lásáért, gazdasági kiszolgáltatottságuk megszűnéséért. Prágában különösen is szemléletesen és élesen fe­ jezte ki az elnyom ottak felszabadítás utáni vágyát a Namíbiából elűzött Colin Winter, anglikán püspök. De a nagyszámú afrikai küldött is teljes szolidaritást élvezett jogaiért vívott harcában. A frikáról világos kép bontakozott ki P rágában: nem a nagyhatalm ak vetélkedése folyik ott, hanem az afrikai népek fel­ szabadításáért folytatott küzdelem. Ennek három jel­ legzetessége van: a fehér rasszizmus alól való felsza­ badulás, a nemzeti függetlenségre való eljutás, és a gazdasági-társadalm i felszabadulás. Míg az USA és a nyugati kapitalista hatalm ak az apartheid rezsimjeit támogatják, addig azok az országok, amelyek évszá­ zadokon á t kizsákm ányoltak voltak, a Szovjetunió és Kuba segítségét veszik igénybe felszabadítási küzdel­ mükben. A frika harcának erkölcsi igazságához nem fér kétség. Természetes a keresztyén szolidaritás nyil­ vánítása mindazokkal, akik Afrika népeinek felemel­ kedéséért küzdenek. Ázsiában, a legnagyobb népsűrű­ ségű világrészen, olyan országok vannak, amelyekben a legalacsonyabb a lakosság jövedelme. Gregoriosz, indiai ortodox metropolita, aki egyébként a mi Teoló­ giai Akadém iánk díszdoktora, benyomást keltő ada­ tokkal m u tatta ki, m ennyire egyenlőtlen a világ anya­ gi javainak elosztása. A legköltségesebb fegyverekkel felszerelt világban a föld lakosságának 70 százaléka szegény, elnyomott és kizsákmányolt. K im utatta, hogy a szocialista utat választott országokban összehason­ líthatatlanul igazságosabb a javak társadalm i elosztá­ sa, m int a kapitalista országokban. A rem ényt keltő tényező az, hogy a hatalm as ázsiai kontinensen új ön­ tudat ébred, az emberhez méltó élet igénye egyre erő­ teljesebb lesz. U gyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a szegénység és nyomorúság egyre inkább kiált a lesze­ relés szükségessége után. Latin-A m erikában a hatvanas évek elején a társa­ dalmi fejlődés jelei m utatkoztak, de a hatvanas évek második felében az elnyomás és te rro r hullám a fu­

Összefoglalásul

A K BK legújabb szolgálatának áttekintése Az eddigi logikát követve, amely szerint csak a leg­ fontosabb eredmények összegezésére kerül sor, most is több év — egyébként fontos — részletm unkáját ki­ hagyva, az érdeklődés középpontjába a legfontosabb kérdés kerül: m it tett a KBK az am erikai rakéták te­ lepítésének elkerülés érdekében? 1983-ban ez. a prob­ lém a állt az erőfeszítések központjában. Az év m un­ k áját három városban végzett szolgálattal lehet kör­ vonalazni: Budapest, Prága, Moszkva. a) Budapesten a KBK 1983. m ájus 24—28-án tarto tt konzultációján a központi tém a a leszerelés volt. Dr.

7

Tóth Károly reform átus püspök, a Keresztyén Békekonferencia elnöke m egnyitójában hangsúlyozta, hogy „ma m ár m indenki előtt egyértelm űen világos, hogy korunk legnagyobb gondja a fegyverkezési verseny. Olyan gond ez, am ely nem csak országokat, nemcsak egyik vagy másik kontinenst, hanem a világ vala­ mennyi népét érinti. Ma m ár az is világos m indenki előtt, hogy egy olyan veszélyhelyzet állott elő, a leg­ rafináltabb nukleáris fegyverek gyártásával, sőt — m ár a szó maga is félelmetes — : hadrendbe állításá­ val, amelynek megoldásában, de méginkább feloldásá­ ban m inden em beri erőnek össze kell fognia. Ebben az egyre sürgetőbb összefogásban másodlagos vagy még kisebb jelentőségű, hogy ki m ilyen világnézet alapján állva, mely társadalm i berendezkedésben él­ ve keresi a többiekkel való határozott és hatékony fellépés lehetőségét a reá, gyermekére, unokájára — nem is csak képletesen — szegeződő tömegpusztító fegyverek megszüntetése és a további fegyverkezés azonnali leállítása, befagyasztása érdekében.” A konzultációnak a fő feladata éppen az, hogy tisz­ ta képet alkosson a fegyverkezés m iatti fenyegetett helyzetről. Más szavakkal: pontosan körülhatárolja — a legújabb helyzetet alaposan elemezve —, hogy va­ lójában milyen erőfeszítések és javaslatok szolgálják igazán a béke megterem tését, melyek azok, amelyek alapvetően fenyegetik azt és m indenekelőtt: milyen egészen gyakorlati lépéseket kell m egtenni minden késlekedés nélkül ann ak érdekében, hogy az ún. „vi­ lágbéke” valóság legyen a mi életünkben, amelyet nem csak katonai és politikai erők, hanem minden egyes ember, így mi hivő em berek is építhetünk lé­ pésről lépésre. Az NSZK-beli nyugalmazott tábornok, Gert Bastian, aki a szövetségi parlam entnek tagja, szakelőadásában arról beszélt, hogy a jelenlegi katonai, stratégiai, nuk­ leáris fegyverkezési helyzetben mik a NATO szem­ pontjai az európai középhatósugarú rakéták telepíté­ sével kapcsolatban. Továbbá milyen befolyást gyako­ rolhat és hogyan az egyházi közvélemény a nemzetközi békemozgalomra. A nyugalm azott tábornok igen hatá­ rozottan aláhúzta az elrettentési politika képtelenségét. A konferencia résztvevői m eghallgatták a világ egyik legtekintélyesebb szakértőjét: Alekszej G. A r­ batov professzort, a Szovjetunió Tudományos Akadé­ m iája m ellett működő, a világgazdasággal és a nem ­ zetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézet vezetőjét. A professzor elemezte a Szovjetunió békejavaslatait, le­ szerelésre vonatkozó javaslatait, amelyek m ind a z egyenlő és kölcsönös biztonság elvén alapszanak. Eb­ ben az összefüggésben kritikusan elemezte az Egye­ sült Államok jelenlegi vezetésének javaslatait, külö­ nös tekintettel az ún. „nulla megoldásra”, amely vég­ eredm ényben komolyan veszélyeztetné a meglevő egyensúlyt. Rendkívül jelentős volt előadásában az a rész, am ikor azt hangsúlyozta, hogy az egyházak, a keresztyén békemozgalom, milyen fontos és kiem el­ kedő szerepet játszik a nemzetközi közvélemény ala­ kításában, a fegyverkezési verseny m egállítása és az élet megmentése érdekében. Eleven és m élyreható viták zajlottak le a konzul­ táción. Közös meggyőződéssel állapították meg, hogy az egyházaknak a megbékéltetés eszközeivé kell len­ niük és a keresztyén hit erejével meg kell őrizniük, ugyanakkor meg kell erősítenünk felelősségérzésüket, amelynek alapján sajátos eszközeikkel tovább kell építeniük a népek és nemzetek közötti bizalmát, ép­ pen a leszerelés és az enyhülés érdekében. Ez a fel­ ad at rendkívül sürgetővé válik különösen a mostani napokban, am ikor a NATO-döntés értelm ében, a kö­

8

zéphatósugarú rakéták európai telepítése kapcsán a nukleáris fenyegetettség egyre növekszik. A csoport-megbeszélések után egyértelműen és vi­ lágosan leszögezték a következőket: 1. A fegyverke­ zési versenyt azonnal be kell szüntetni. 2. Kizárólag az élet tiszteletének messzemenő helyreállítása bizto­ sítja a Föld népeinek a megmenekülését egy totális pusztulást jelentő nukleáris háborútól. 3. Az élet el­ sőbbségét hangsúlyozó etikai felismerés adja m ajd csak meg igazán a terem tő Istennek szóló tiszteletet, amely az em bert is tiszteletben ta rtja ; azt az embert, aki az Ő képére és hasonlatosságára terem tetett, így adva meg szám ára az üdvösségnek a lehetőségét is. 4. Az 1983-as esztendő az élét és a béke felé való fo r­ dulás esztendeje legyen. — A számos konkrét javas­ lat között az is szerepel, hogy Európa legyen atom ­ mentes övezet. A nagyhatalm ak kerüljék a konfron­ tációt és m inden felvetődő kérdést csak tárgyalások útján igyekezzenek megoldani. A kölcsönös katonai biztonságot a lehető legalacsonyabb fegyverkezési szintre igyekezzenek leszállítani, fokozatosan csök­ kentve így a fegyverkezési versenyt. A keresztyén egyházakhoz szólva, a konzultáció résztvevői végül felhívták a figyelmet a kölcsönös in ­ formáció-csere szükségességére, az egyházi békemoz­ galmak közötti együttműködés fontosságára, a keresz­ tyének és egyházak bizalomépítő szerepére. „Erősít­ sük egymásban az élet elsőbbségének, m int valam eny­ nyi cselekedetünket alapvetően meghatározó hum anis­ ta erkölcsnek a gondolatát. Erősítsük meg m agunkban és másokban is az életet terem tő és megőrző Úrtó l származó szeretet keresztyén erkölcsét. Ez az erkölcsi felfogás késztessen bennünket nemcsak közvetlen fe­ lebarátunk szeretésére, hanem hatékony együttm ű­ ködésre is a béke és az igazságosság megteremtése érdekében.” Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­ nácsának elnöke fogadta a dr. Tóth Károly püspök, a KBK elnöke által vezetett delegációt. A fogadáson jelen volt Miklós Im re állam titkár, az Állami Egy­ házügyi H ivatal elnöke és d r. B artha Tibor püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának el­ nöke. b ) Prágában a KBK veteránjai október 13—14-én ültek össze, hogy megemlékezzenek a mozgalom indu­ lásáról és áttekintsék a negyedszázados m unka ered­ ményeit. A megnyitó istentisztelet a csehszlovák h u ­ szita egyház templomában volt, ahol Tóth Károly re­ form átus püspök, a KBK elnöke hirdette Isten igé­ jét Jer 8,9 alapján, m ajd az öt világrészből érkezett egyházi képviselők ökumenikus istentiszteleten szol­ gáltak. A püspök Isten iránti hálával em lékezett meg azok­ ról, akik századunk második felében az Isten népé­ nek és az egész világnak m ai helyzetében, az atom ­ pusztulással való fenyegetettség idején felismerték a prófétai szolgálat életes jelentőségét. Így különöskép­ pen J. L. Hromádka, B. Pospisil, V. Hájek, H. J. Iwand, H. Schm auch professzorokról és Nyikodim m etropolitáról, akik m ár eltávoztak az élők sorából. A hidegháború és az a tomfegyverkezés volt az oka annak, am iért létrejött a KBK. 1957-ben a prágai és a pozsonyi teológiai professzorok vetették fel a k e­ resztyén lelkiism eret megszólaltatásának gondolatát, m ajd 1958-ban létrejött az első Keresztyén Békekon­ ferencia Prágában. A helyzet feszült volt. Folyt a nyugat-ném et hadsereg újrafegyverkezése, am erikai részéről Európába hozták az atomfegyvert, de 1956. után még mindig fennállt a „magyar kérdés” napi­ renden tartása is. 13 évvel a második világháború be­

azok a dialógus-lehetőségek, amelyekre az egyházak­ fejezése után újból feszültséggel, fenyegetéssel volt terhes a nemzetközi helyzet. Az egyházak nem hall­ nak, ökumenikus szervezeteknek m ódjuk van. A hi­ degháborúnak ebben a korszakában a keresztyénekre gathattak. Elindult a Keresztyén Békekonferencia különösen is fontos és szép feladatok várnak. mozgalma. A nyugati világ problém áiról Oeffler, nyugat-ném et Az október 13—14-i jubiláris ünnepségen Michalko szlovákiai evangélikus egyetemes püspök adott á tte ­ lelkész számolt be. Részletesen dokumentálta, hogy kintést a mozgalom m egtett útjáról. Hrom ádka pro­ Churchill hogyan alapozta meg a hidegháború elmé­ fesszornak, a KBK első elnökének özvegye megható letét. Majd hogyan fejlesztették tovább az évtizedek szavakkal állított em léket férje szolgálatának. A nyu­ folyamán a fegyverkezési verseny gondolatát és való­ gat-európai résztvevők részéről a holland Rasker pro­ ságát azzal, hogy A m erikáé legyen a világon a vezető fesszor szólaltatta meg a kelet-nyugati egyházi p ár­ szerep. Εz az egész földre vonatkozó globális stra té ­ beszéd alapvonalait. A 25 éves szolgálat megbecsülé­ gia az alapja Amerika beavatkozási módszerének a sét jelentette, hogy Gustáv Husák állam elnök a prá­ harm adik világban is, és a nyugat-európai rakétatele­ gai várban fogadta a KBK küldöttségét. Az ünnepsé­ pítésnek a szocialista országok közelében is. Az egy­ gen felszólalt Gerald Götting, az NDK államelnökének házak nagy kérdés elé kerültek: választaniuk kell Jé­ helyettese, de jelen voltak a csehszlovák Állami Egy­ zus Krisztus békeakarata és az am erikai hidegháborús nyomásnak való engedelmesség között. házügyi H ivatal vezetői is. c) M oszkvában ülésezett a KBK vezető testülete, a A szakértőik tájékoztatása nagy figyelmet keltett. M unkabizottság okt. 17—22-ig. Ezen a bizottság tag­ Podlesznij professzor, a Szovjet Tudományos Akadé­ jaként vettem részt. A prágai és a moszkvai összejö­ mia A m erika Szakosztályának kutatója, konkrét ada­ vetel szoros kapcsolatot jelentett, m ert lényegében tokkal számolt be az am erikai célkitűzésekről, ki­ ugyanaz volt a téma, am i elindította a KBK mozgal­ emelve, hogy a rakétatelepítés hátrányosan fog ki­ mát, m int am i m ost köti le az erőket. 18 országból hatni a genfi, a bécsi, és az 1984 elejére tervezett mintegy 40 bizottsági tag jelent meg a moszkvai ülé­ stockholmi tárgyalásokra. A jelenlevő am erikaiakkal érdekes dialógust folytatott. A bizottság másik szak­ sen. A hidegháború m ostani korszakának a jellegzetes­ értője, a görög Koumanakos, ny. tábornok volt, akit ségét Tóth Károly reform átus püspök, a KBK elnöke, a békemozgalomban végzett szerepéért a „béke tá­ bornokának” neveznek. K im utatta, hogy az atom- és megnyitó előadásában úgy határozta meg, hogy meny­ nyiségileg is több a mostani hidegháború, m int az rakétafegyverekkel történő elrettentési politika egyen­ előző volt. Nemcsak rendkívül éles a feszültség Ke­ lő az öngyilkosság politikájával. A nukleáris háború nem egy a sok háború története között, hanem m aga let és nyugat közt, hanem az kiterjed az egész vi­ lágra is. A Nyugat-Európába tervezett új am erikai az önmegsemmisítés. Sokoldalú szolgálatról hangzottak el jelentések. A rakéták is ennek a világstratégiának a részei. Ame­ rika világfölényre tör. Ezt bizonyítják a különböző fe­ KBK nemcsak Európában, hanem Afrikában, Északszültséggócok, amelyek ma a nemzetközi helyzetet jel­ és Dél-Amerikában, Ázsiában külön regionális szer­ lemzik. A harm adik világban A m erika meg ak arja vezettel rendelkezik. Ezzel valóban világszervezetté állítani a felszabadítási mozgalmakat. Ugyanakkor az vált a KBK. A Munkabizottság levélben fordult A nd­ am erikai nép szám ára is egyre elviselhetetlenebbek ropov szovjet államfőhöz és Reagan am erikai elnök­ lesznek a gigantikus katonai kiadások. Egyes nyugat- höz. Ebben egyrészt tám ogatásukról biztosították a európai országokban erősödik a tendencia, hogy ne Szovjetunió békejavaslatait, m ásrészt felszólították az engedelmeskedjenek az am erikai nyomásnak. A béke­ am erikai elnököt, hogy a Szovjetunióval együttm ű­ mozgalmak soha nem látott m értékben erősödtek meg. ködve segítse elő a nemzetközi enyhülést, a hábo­ A szocialista országok élen járn ak a következetes bé­ rús veszély megszüntetését. Pimen p atria rcha foga­ dást adott a KBK tiszteletére, amelyen m egjelentek kepolitika érvényesítésében. Az egyházakban aktívabb lett a felelősségérzés a a szovjet Állami Egyházügyi H ivatal vezetői is. A jövő terveiben szerepel a teológiai bizottság m a­ világbékét illetően. Az Egyházak Világtanácsa Van­ couverben tarto tt VI. nagygyűlése is ezt tükrözi. Ki­ gyarországi ülése is. A KBK VI. nagygyűlése 1985. július 2—8-ig lesz Prágában. Előtte pedig egyházi alakul az egyetértés az egyházak közt abban, hogy ma a legfőbb erkölcsi kötelesség az atomfegyverkezés­ ifjúsági világgyűlést tartanak, szintén Prágában. sel szemben való ellenállás. A népek közötti bizalom, O ttlyk Ernő együttműködés, hídépítés feladatát szolgálják m ind­

Orthodox-református párbeszéd - Debrecen IV. Odessza, 1983. június 6— 10.

Az 1972-ben Debrecenben m egindult Orthodox—Re­ form átus dialógussorozat legutóbbi ülésszakára az uk­ rajnai Odesszában, az ottani orthodox kolostorban került sor. Az ökumenikus kapcsolatok bővölködnek protestáns és orthodox, közöttük reform átus és ortho­ dox dialógusokban. A Magyarországi Reform átus Egy­ ház Zsinatának lelkészi elnöke, Bartha Tibor püspök kezdeményezésére és N yikodim volt leningrádi és novgorodi m etropolita aktív patronálásával m egindult dialógussorozat életképességét m u tatja az az újabb ülésszak, melyen a két, eredetileg annak előkészí­

téséből oroszlánrészt vállaló egyházon kívül sok más egyház képviselői — köztük Jam es I. McCord, a Princetoni Theologiai Szeminárium elnöke, a Refor­ m átus Világszövetségnek 1982 augusztusáig elnöke és David W illis princetoni professzor, az USA déli álla ­ m aiban élő presbiteriánus egyházzal egyesülő nagy presbiteriánus egyház tagjai és szolgái vettek részt. Az NDK és az NSZK reform átus egyházainak veze­ tői közt volt Joachim G uhrt főtitkár Bad-Bentheimből és Horst Greulich preses Berlinből. R ajtuk kívül je­ len voltak még a kanadai Egyesült Egyház, a cseh­

9

szlovákiai és lengyelországi reform átus és orthodox egyházak képviselői, valam int K om játhy A ladár m ont­ reali lelkész. Az alapító Magyarországi Református Egyház küldöttségét Bartha Tibor és Tóth Károly püspökök vezették. A házigazda Orosz Orthodox Egy­ ház impozáns, nagy delegációval vett részt. A közvet­ len házigazdák Filaret, K ijev és Galich m etropolitája és egész U krajna egyházának felelős vezetője (exar­ chája), Szergej, Odessza és Kerson m etropolitája az odesszai kolostor és teológiai szem inárium elöljáróival és tanáraival együtt fogadták a vendégeket. Orosz or­ thodox r észről jelen volt a két nagy teológiai aka­ démia — a leningrádi és a moszkvai — több tanára is. A tém a az eddigi dialógusok organikus és logikus folytatása, elmélyítése volt: „A tradíció értelmezése az orthodox és a református egyházban, és az egy­ házak társadalmi felelőssége napjainkban”. A trad í­ ció-kérdés volt az első ülésszak tém ája is Debrecen­ ben. 1976-ban Leningrád az úrvacsora és a társadal­ mi felelősség teológiai alapjaival és összefüggésével foglalkozott. Az ú ri szent vacsora titkának mélyebb megértése egymáshoz is közelebb vitte a résztvevőket. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy m inél mélyebben értik az egyházak az úrvacsora m isztériumát, annál erőteljesebb indítást kapnak a társadalm i felelősség gyakorlására. Budapest 1979: a spirituális értékek és a társadalm i felelősség összefüggéseivel a chalcedóni dogma alapján foglalkozott. A kettő szoros összetarto­ zása m ár Leningrádban nyilvánvalóvá lett. Itt meg­ m utatkozott, hogy a még meg nem osztott egyház zsi­ nati döntéseiben Isten Lelke m aradandó, a késői jövő szám ára is érvényes útm utatást adott az Egyház szá­ mára. Krisztus két term észetének elválaszthatatlan és ugyanakkor megkülönböztetendő volta, ill. ennek fel­ ismerése, hangsúlyozása és evidenciában tartása egy­ szerre lesz az egyház szám ára a társadalm i felelősség gyakorlásának forrása és egyensúlya. Ez sürgeti az egyházat az emberiség nagy ügyeiben való felelős ál­ lásfoglalásra, és ez m enti meg az egyházat attól, hogy politikai ágens legyen. Chalcedón a tradíció drága, fontos és releváns da­ rabjának bizonyult. Ezért volt érdemes mégegyszer visszatérni a tradíció-kérdéshez általában. Mivel pe­ dig a népek együttélése és a világ békéje különösen fenyegetett helyzetbe k erü lt az évek során elsősorban az Egyesült Államok korm ánya által a fegyverkezési verseny újabb fokozásával, szükségszerű volt foglal­ kozni az em beriségért való felelősség időszerű kérdé­ seivel. Úgy gondolom, a terveket és a vállalkozást siker koronázta. Istennek adunk ezért hálát. De kö­ szönetet m ondunk házigazdáinknak, a konferencia elő­ készítőinek és előadóinak is. A konferencia elnökei Filaret metropolita és McCord elnök voltak. Az ő keresztyén személyiségük, felké­ szültségük, m egfontolt és józan vezetésük nagyban hozzájárultak a konferencia eredményes voltához. De erről beszéljenek a dokumentumok. Az alábbiakban a két fő-referátum ot és az ülésszakról kiadott kom­ m ünikét teljes terjedelm ében közöljük. A R efo rm á tu s E gy h á z tra d íció ér te lm ezé se E. David Willis E dolgozat központi gondolatát az alábbi summába lehet töm öríteni: A reform átus teológiai felfogás szerint a tradíció a Szentháromság Isten történelem ben közvetített ön­ maga odaadása, melyben az egyház egyedül kegye­ lemből h it által részesedik. Az isteni ön-közlésnek ez

10

a folyamata az, am i a katolikus egyházat reform átus­ sá és mindig reform álandóvá teszi.1 Ezt a tételt két fejezetben fogjuk vizsgálni: (1) a tradíció-értelmezés chrisztológiai kiindulópontja és a chrisztológiai módszer trinitárius implikációi, és (2) az Isten Igéje formái, az Ige ön-közlése folyam atának eleven jellege. Fogok néhány megjegyzést tenni az egyháznak az Igére adott es chatologiai és „világi” vá­ laszára vonatkozólag. I. Krisztus, a Megszabadított és a Szabadító, és a Tradíció trinitárius előfeltételei. „Mikor Isten szabad kegyelméről beszélek” — mondja K álvin —, „mindig K risztussal kezdem. Ez helyes, m ert amíg Ő nem lett a miénk, nincs bennünk semmi a kegyelem ajándékaiból, melyek m ind Őbenne vannak.”3 A Leningrádi Dialógus során ezt a kiindu­ lópontot az eucharisztia reform átus értelm ezésére al­ kalmaztuk. Ez érvényes minden tanításra, így a je­ lenlegi esetben a tradíció értelm ezésére is. Ez a ki­ indulópont az a tény, hogy Krisztus magához vonz bennünket a Lélek erejével. Ez a magáhozvonás pe­ dig az „unio m ystica”. Krisztus nem csupán a közös­ ség láthatatlan kötelékével ragaszkodik hozzánk, ha­ nem csudálatos egyesüléssel (communio). Naponta jobban és jobban egy testté növekedik velünk, amíg teljesen eggyé nem lesz velünk.4 Krisztus ajándékai a miénk, de először Belőle részesedünk, és Belőle ré­ szesedvén „tapasztaljuk az Ő erejét, és így részese­ dünk javaiban.”5 Krisztus javai a teljes engedelmessége által egyszer s m indenkorra létrehozott gyümölcsök sokfélesége, ill. az azokban váló részesedés. Ezek pedig a testté lett Ige szolgálata, halála és feltám adása. Krisztusban v a­ ló részesedésünk kettős értelem ben történeti jellegű. Először új életünk teljes m értékben Istennek a tö r­ ténelemben való jelenlététől és szabadító tetteitől függ. Ez a történelm i jelenlét és cselekvés népével v a­ ló szövetség keretei között történik, és csúcspontját a K risztus eljövetele, halála és feltám adása által szer­ zett új szövetségben é ri el. Másodszor: am i ott és akkor elvégeztetett, a Szentlélek és az Ige ereje ál­ tal itt és most, a mi történeti helyzetünkben llesz szám unkra hathatóssá. Ily módon beletagolódunk Krisztus állandóan folytatódó történetébe, melyben Ő azokért él, akik hit által hozzá csatlakoznak, és él az egész világért. Ami ott és akkor elvégeztetett, az új szövetség m egalapításában, m agában foglalja az ígé­ retet, hogy mi is beletagozódunk a m egbékélt és a megbékélést szolgáló közösség új életébe. Ez az ígé­ ret saját történeti helyzetünkben az Ige és a Lélek által valósul meg szám unkra, ahogy azt az egyház életében tapasztaljuk. Isten akkor egyszer s m inden­ korra való önmaga odaadása az egyház életén ke­ resztül történeti módon ju t el hozzánk (is mediated historically fos us), — m indenekelőtt az Ige prédiká­ lásán és a sákram entom ok kiszolgáltatásán keresztül. Ily módon az egyház maga nyer felhatalm azást és erőt arra, hogy részese legyen Krisztusnak, a m agát a töredezett és szükségben levő világért való oda­ adása szolgálatában. Istennek ez a Krisztusban egyszer s m indenkorra való önmaga adása és az egyház erre válaszképpen való odaszánása az úrvacsora ünneplésében m utatko­ zik meg a maga teljességében, ahogy azt Pál az 1Kor 11-ben előadja: „Mert én az Úrtól vettem , amit nektek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, m e­ lyen elárultaték, vette a kenyeret,

És hálákat adván megtörte és ezt mondotta: V e­ gyétek, egyétek! Ez az én testem, m ely ti érette­ tek m egtöretik; ezt cselekednétek az én em léke­ zetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, m inekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testam entom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valam ennyiszer isszátok az én emlékezetemre. M ert valam ennyiszer eszitek e kenyeret és isszá­ tok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.” E textusban a tradíció term észetére vonatkozóan több fontos m ondanivalót találunk. Első a nyilvánvaló és fontos kijelentés, mely sze­ rin t a hagyomány az egyház kanonikus írásain ke­ resztül ju t el hozzánk. Erre a későbbiek során visz­ szatérünk. Második: Pál egy speciális tradícióra utal; arra, am it az Úrtól kapott; K orinthusban az apostol szol­ gálatának hitele és legitim ációja forog kockán. Be­ jelenti igényét, hogy szolgálatát az Úrtól kapta. Ez az Úr t ól való eredet az alap ja annak, hogy joga van gyü­ lekezetet alapítani, tanítani és vezetni. Ez m utatko­ zik meg abban is, hogy a fejezet elején a tradíció szót többes szám ban használja: „Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek m inden tanításom ra, és úgy ta rtjá ­ tok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek” (1K or 11,2). Ezekről a Krisztustól vett tradíciókról és tradícióról beszél Pál, am ikor a thesszalonikai gyüle­ kezetet buzdítja: „Testvéreim, a m i U runk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol m agatokat m inden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, am elyet tő­ lünk vettetek á t” (2Thess 3,6). Ezen hagyomány szo­ teriológiai összefüggése és funkciója, ezúttal többes számban, ugyanebben a levélben m ár az előzőekben m egm utatkozott: „Mi pedig hálával tartozunk az Is­ tennek m indenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, m ert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő m unkája és az igazságban való h it által. Erre h ívott el titeket a mi evangélium unk által, hogy részesüljetek a mi U runk Jézus Krisztus dicsőségében. Ezért tehát, test­ véreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok a ha­ gyományokhoz, am elyeket ak ár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok” (2Thess 2,13—15). Ez a h a­ gyomány, ill. hagyományok, m elyeket Pál az Úr tól valónak nevez, határozottan szem benállanak más ha­ gyományokkal: pontosabban megtérése következtében Pál az Úrtól nyert hagyom ányt élesen szem beállítja egyéb, egymással is vetekedő hagyományokkal.6 A Krisztus hagyománya és egyéb hagyományok köz­ ti ezen különbségtétel Jézus tanításában is m egm utat­ kozik: „Hallottátok, hogy m egm ondatott . . . Én pedig azt mondom nektek.” Jézus olyan tanításokat hozott, melyek mások, m int am elyekre ellenfelei tám aszkod­ nak. De a lényeg itt a Tórah értelm ében radikális elmélyítése, am it azok vagy elhanyagoltak, vagy m eg­ ham isítottak; ezt hirdeti Jézus. Ebben Jézus a pró­ fétákhoz hasonlóan a szövetség rendelkezéseire h ivat­ kozik, m elyeket azok törvényeskedéssel eltorzítottak vagy m egkerültek. Ez pl. a tárgya a M t 15,3 szerint ellenfeleivel folytatott vitájának: „ . . . m i é r t szegitek meg a ti hagyom ányotokért az Isten parancsolatát?” Ugyanígy a M t 15,6-ban: „Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyom ányaitokért” (vö. Mk 7,9). „Szépen félreteszitek az Isten parancsolatját azért, hogy m egtartsátok a m agatok hagyom ányait.” Ez a botránkozás, am it Jézus okozott. Ez a halálos küzde­ lem, am ibe a szom batnapi gyógyítás és az a határo­

zott álláspontja vitte, mely szerint a szombattörvény intencióját teljesen félreértették tradíciójukban. Mert szombat van az em berért, nem az em ber a szomba­ tért. Nem arról van teh át szó, hogy Jézus ellenfelei a tradíció mellett, Jézus pedig az ellen lennének. Nem; itt különféle tradíciók halálos összecsapásáról, és a hagyományok igazi céljának megértéséről van szó. Ez nemcsak Jézus szavaiban m utatkozik meg, hanem abban a módban is, ahogy az evangelisták fogalmaz­ nak: Jézus azért tett bizonyos dolgokat, „hogy az írások beteljesedjenek”. Ez m utatkozik meg a Mes­ siás „term észetéről” való folytatólagos vitában. Amit ugyanis Jézus engedelmesen megélt, ellenkezett a kor uralkodó tradícióival. Várták a Messiást nagy vára­ kozással. A választóvonal akkor m utatkozott meg, amikor Krisztus olyan messiási életet élt, am i ezeket a várakozásokat alapvetően m egváltoztatta. Ő a mes­ siási tisztet a Szenvedő Szolga form ájában valósította meg. Az apostoli egyház látásában és igehirdetésé­ ben Krisztus a Szenvedő Szolga. Ugyanakkor Ő — a Jn 7,14 nyomán az intertestam entális irodalom egyre erőteljesebb vonásokkal rajzolt eschatologikus alak —, az Em ber Fia is. E kettő egybefonódik és Jézus személyével azonosul. Itt a hagyomány (tradíció, paradosis) újabb értel­ mével találkozunk: az átadás, kiszolgáltatás — nem egyszerűen a tanítás vagy gyakorlat továbbadása é r­ telm ében — gondolatával.7 A szó ilyen értelm ű hasz­ nálatával m ár az úrvacsora páli szereztetési igéjénél is találkozunk: „Az Úr Jézus azon az éjszakán, me­ lyen elárultaték” (átadatott — paredidoto). Ez az á t­ adatás egyfelől árulás, ahogy Judást elrendezi, hogy átadja Őt azoknak, akik halálra keresték. Az evangé­ listák beszámolója szerint azonban nyilvánvaló, hogy Jézust Péter és a többi tanítvány is elhagyta. Világos, hogy Krisztus elárultatása annak a hagyománynak a tiszteletéből következik, m elyet Jézus nem ism ert el. (A zsidók királyának m ondta magát. K árom olta Is­ tent.) Jézust nem vak rosszindulat feszítette meg. Őt egy bizonyos hagyomány belső logikáját követve ad­ ták halálra. Ez a logika és a róm aiak hatalm ával számoló politikai realizmus vezetett keresztre feszí­ téséhez. Krisztust nem a puszta igazságtalanság fe­ szítette meg, hanem egy bizonyos „igazság” rendjé­ nek megfelelően halt meg. Így le tt a kereszt egy bi­ zonyos em beri igazság, em beri tradíció isteni ítélete. Ez az átadatás azonban nem csupán K risztusra rá ­ kényszerített eseménysorozat, am it Ő passzív engedel­ mességgel elfogadott. Az evangéliumok Krisztus aktív engedelmességéről beszélnek: Krisztus érti a konflik­ tus lényegét, m elyet prédikálása és életfolytatása vál­ tott ki, mellyel m egítélte és átform álta az igazságos­ ság korabeli megfogalmazásait. Ez a P éter vallástétele kritikus fordulópontjának a jelentősége is: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítvá­ nyainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föl­ támadni. És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: M entsen Isten Uram! Nem eshetik ez meg te vé­ led. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem ; m ert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dol­ gokra. Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha va­ laki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

11

M ert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a k i pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” Ez az arccal Jeruzsálem felé való fordulás folyta­ tódik a Gecsemáné kertjében tapasztalt nagy próbáig, („Atyám, ha lehetséges, m úljék el tőlem e pohár. M indazáltal ne úgy legyen, am int én akarom, hanem am int te.” Mt 26,39.) majd a Pilátus előtti kihallga­ tásig, és a két latorral együtt való keresztrefeszítésig. Ez a felismerés tükröződik a Fil 2-ben foglalt korai keresztyén him nuszban, mely Krisztus engedelmessé­ gében benne lá tja a testté léteitől haláláig tartó ese­ ménysorozatot, m elyet azután megdicsőíttetése követ: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, m ely volt a K risztus Jézusban is. A ki, mikor Istennek form ájában vala, nem te kin ­ tette zsákm ánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai form át vévén föl, em berekhez hasonlóvá lévén; És m ikor olyan állapotban találtatott m int ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. A nnakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és aján­ dékozó néki oly nevet, amely m inden név fölött való; Hogy a Jézus nevére m inden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És m inden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az A tya Isten dicsőségére.” Az Ú rnak em berek kezébe való átadatása a mi üd­ vösségünk ára Isten akarata szerint. Istennek ez az önm agát odaadása az új élet alapja, amit mi, férfiak és nők, sőt az egész term észet nyert Krisztusban. A tradíció tehát üzenet és életgyakorlat, am i nemzedékről nem zedékre adatik tovább, és köz­ ben is ú jra és ú jra emberi árulás terheli. De a tra ­ díció m indenekelőtt az új élet folytonossága, a miénk, bocsánatot nyert bűnösöké, Isten fogadott gyermekeié, akik új terem téssé lettünk. Ebben az eseménysoro­ zatban a Szentlélek ereje által beletagozódtunk Isten é rettü n k és a m i üdvösségünkért való önmaga oda­ adásának történetébe. Ez a m egrendítő tartalm a an­ nak a vallástételnek, hogy Krisztus halála és feltá­ m adása Isten akaratából történt. Ez az akarat, amely jót m unkál az egész terem tett világ szám ára. Ezt sem­ m iféle em beri b ű n vagy lázadás meg nem akadályoz­ hatja, mivel Isten a kereszt ú tját választotta, hogy a világot önmagával megbékéltesse. Az Ő akaratával összhangban és engedelmességben já rta végig Krisz­ tus egész szolgálata a la tt az utat a keresztig. Ezen vallástétel m egrendítő voltát még fokozza az, hogy az, aki engedelmes, nem más, m int az Atya sze­ retett és egyetlen Fia, ahogy arról János evangélista vallástételében olvassuk: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Ez a kijelentés a rra vonatkozik, aki az evangé­ lium prológusa szerint az Ige, aki által lett minden, ami lett. A testté lett Ige az, aki engedelmes az Atyá­ nak, akit megfeszítettek és aki feltám adott.8 Az a tény, hogy a keresztet az hordozta, aki m indeneket megal­ kotott, és akiben m indenek összetartoznak, a Kolosséi levél első fejezetében nyeri el klasszikus megfogalma­ zását: „Aki m egszabadított m in ket a sötétség hatalmá­ ból, és általvitt az ő szerelmes Fiának országába; Kiben van a m i váltságunk az Ő vére által, bű­ neinknek bocsánata,

12

A ki képe a láthatatlan Istennek, m inden terem t­ m énynek előtte született; Mert Ő benne terem tetett minden, ami van a m ennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejede­ lemségek, akár hatalmasságok; m indenek Ő általa és Ő reá nézve terem tettek; És Ő előbb volt mindennél, és m inden Ő benne áll fenn. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy m indenekben Ő legyen az első; Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség; És hogy Ő általa békéltessen meg m indent Magá­ val, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa m indent, ami csak van, akár a fö l­ dön, akár a m ennyekben.” Amit itt összefoglaltunk Isten ön-közlő „háztartásá­ ról”, ökonómiájáról, nem más, m int Isten érettünk és egész terem tésért való létének története (the history of God’s being for us and for his creation). Ez az öko­ nómia kijelentést hordoz. Nemcsak abban az értelem ­ ben, hogy igazságokat jelent ki Istenről, hanem m in­ denekfelett azért, m ert Isten önmaga közlése, adása, mely Krisztus személyében és művében nyeri el tel­ jességét. Ez a történet — a Zsidókhoz írott levél beve­ zetésének tanítása szerint — visszamegy a messze múltba, am ikor Isten a régi szövetség szerint bánt né­ pével. De kinyúlik előre is azokhoz, akik a Krisztus által szerzett megbékélésben részesednek. Istennek e kijelentést hordozó háztartása nem egyszerűen rajtunk kívül van. Ebbe mi belevonatunk; ebben cselekvően részesedünk a Lélek ereje által. Valójában részesei leszünk Isten életének, aki a történelem ben bontja ki és valósítja meg újjáterem tő és szabadító terveit. Az első négy ökumenikus zsinat dogmatikai határo­ zatai ennek a kijelentést hordozó isteni háztartásnak korrekt m agyarázatai. Egész sor olyan megfogalmazási lehetőség állott az akkori atyák előtt, melyek megerőt­ lenítették volna a vallástételt, mely szerint Isten, mint testté lett Ige, m int Megelevenítő Úr, a Lélek, m int a terem tés eredete és igazgatója adja magát nekünk. Az egyháznak állást kellett foglalni, hogy normatív, her­ m eneutikai útm utatást adjon az Ó- és Újtestam entom írásai magyarázatához. A kibővített keresztelési for­ mula és hitszabályok (Regulae fidei) a 381. évi, a leg­ ökumenikusabb hitvallásban, a niceai hitvallásban nyertek form át (a 430-ban és 451-ben hozzátett m a­ gyarázó kiegészítésekkel). Ezek meghúzták a határvo­ nalakat — más szavakkal: biztos csatornákat hoztak létre —, melyeken belül az apostoli hitet hűségesen lehet továbbadni és jól lehet magyarázni. Ezek a zsi­ nati döntések az evangélium élő hangjának esszenciá­ lis részét képezik, a különféle kultúrákban és korsza­ kokban való meghirdetés, ú jra való hangsúlyozás (re­ articulation) számára. Így m aradhatott a korok és kul­ túrák változása ellenére a hit az egy, szent, katolikus és apostoli egyház hite. Ez azt jelenti, hogy az első négy ökumenikus zsinat határozatai elkötelezőek, m i­ vel azok a Szentlélek vezetése alatt adott hűséges m a­ gyarázatai a Szentháromság Isten önmagát kijelentő ökonómiájának, melyről az ó- és újszövetségi írások tanúskodnak. Ezek egyszerre eredményei és kifejezői Isten önközlő cselekedetei folyam atának, melyeknek a testté lett Ige élete, halála és feltám adása a csúcspont­ ja, melyek során a Szentlélek egy megbékélt és a meg­ békélést szolgáló közösséget hozott létre. Ez azt is je­ lenti, hogy az ökumenikus hitvallásoknak a tekintélye az Írásból származik; azt érvényesen magyarázzák és alkalmazzák.

II. A z Isten Igéje hármas form ája (alkalmazása = detik, hogy Ő Izrael Felkentje, akinek feltám adása megpecsételte, hogy prédikálásával, cselekedeteivel, accomodation) halálával elindította az eschatologiai korszakot. Ő ki­ A reform átus teológia azt vallja, hogy az egy, szent, jelenti Istent azzal, hogy Isten létére emberi egzisz­ katolikus és apostoli egyház az ecclesia secundum ver­ tenciát vett fel m agára és emberi személyként élt. Ezt bum dei sem per reformans et reformanda. E form ulá­ a titkot M ária „theotokos” neve fejezi ki: ez a Felkent, ban a verbum dei az Ó- és Újszövetség m elletti h atá­ a Krisztus, Istenből való Isten és valóságos ember. rozott állásfoglalást fejezett ki a XVI. századi egyhá­ Nyelvünk nem alkalm as arra, hogy ennek a csodá­ zat elárasztó idegen szokásokkal és tanításokkal szem­ latos és egyedüli Isten-em ber személyiségnek a titkát ben. Ezeknek az írásoknak a tekintélye azonban nem megfelelően kihangsúlyozza és kifejezze. Az ősi hit­ önmagukban van, hanem az a Szentlélek m unkájá­ vallások doxologiai keretét, mely ugyancsak erre a nak következménye, aki abban a közösségben m un­ titokra m utat, szem előtt kell tartani. Pl. a valóság, kálkodik, melyben ezek a szent szövegek megfogalma­ am it a 4. és 5. századok nyelvén fejeztek ki, több, tel­ zódtak, és melyekben ezeket a szövegeket interpretál­ jesebb, m int am it nyelv kifejezni képes volt. A ta rta ­ ják, hogy Istennek a Jézus Krisztus személyében és lom transzcendálja a kifejezési formát. Ezért szüksé­ m unkájában adott önmaga kijelentéséről tanúskodja­ ges ugyan az ú jra való interpretáció, de ez nem ki­ nak.10 Ez az oka annak, hogy a kijelentés Isten ön­ sebbíti az ősi kifejezések jelentőségét; azokat megke­ közlése az Ige hárm as alakjában — kijelentett Ige, rülni, elhallgatni nem szabad. A reform átus egyházak írott Ige és hirdetett Ige11 — jelentkezik. éppen ezért erőteljesen kifejezik az apostoli hithez, a Hangsúlyozni kell, hogy itt nem három igéről, ha­ régi hitvallások nyelvén való ragaszkodásukat: nem az Isten egy Igéjének arról a három form ájáról „Mikor az idők teljessége eljött, és Isten elküldte van szó, melyben Isten önm agát adja szám unkra a Fiát, örök bölcsességét, dicsősége teljességét a vi­ testté-létel, az írásba foglalás és a hirdetés (proclama­ lágba, aki m agára vette az em beri term észetet egy tion) eseményeiben. Ez a három form a egymástól el asszony, egy szűz lényéből (substance) a Szent Lé­ nem választható: közülük egyik sem elegendő arra, lek által. Így született „Dávid igaz magva”, „Is­ hogy Isten ön-kijelentését megismerjük. Mindegyik ten nagy tanácsának angyala”, maga az ígért Mes­ forma Istennek a mi lehetőségeinkhez való alkalm az­ siás, akit mi Immánuelnek, valóságos Istennek és kodása (accomodation). A kijelentés ugyanis pontosan valóságos em bernek ism erünk és vallunk, akinek ezt jelenti: Isten értünk van, és cselekszik olyan kö­ egyetlen személyében két tökéletes természet egye­ rülm ények között, melyekben felfoghatatlansága, fel­ sült és csatlakozott. Ezért hitvallásunkkal elvet­ sége és dicsősége a mi emberi helyzetünkhöz és véges jük Arius, Marcion, Euthyches, Nestorius és m á­ voltunkhoz alkalmazkodik. Továbbá: az. Ige hárm as sok ítéletes és veszedelmes eretnekségét, azokét, form ája bennünket válaszadásra késztet, a hit, a re ­ akik vagy Istensége örökkévalóságát, vagy igaz mény és a szeretet válaszára, mely nem önmagára, ha­ emberségének valóságát tagadják, vagy a kettőt nem Istenre irányul, aki ily módon bennünket Ön­ összekeverik, vagy egymástól elválasztják.” (Con­ maga felé fordít. Ez a válaszadás m inden esetben m a­ fessio Scotica, 1560. 6. fej.) gában foglalja a megtérést, a törvénytől és a haláltól való félelemben és a m agunkban bizakodásban töltött Ez vagy a többi, XVI. századi reform átus hitvallás életfolytatástól való elfordulást, és az evangéliumhoz nem azért készültek, hogy helyettesítsék a Niceavaló odafordulást. Az evangélium biztosít bennünket Konstantinápolyi Hitvallást, hanem, hogy megerősít­ bűneink bocsánatáról, és képessé tesz arra, hogy a sék és ú jra vallják ezeket az ökumenikus határozato­ Krisztusban — felszabadulva a cselekedetekből való kat. A reform átus egyházak a XX. században is erő­ megigazulás keresésétől, felszabadulva Isten törvényei teljesen ragaszkodnak hozzájuk, m int az egy, szent, irán t való belső engedelmességre új, szabad életben katolikus és apostoli egyház reform átus tagjai. járjunk. Ez az Ige által létrehozott új élet, Isten és Mikor az Ige második megjelenési form ájáról, az ember közötti új viszony magával hozza Isten és ön­ írott Igéről szólunk, találunk néhány olyan pontot, magunk sajátos ism eretét: ez hathatós (effective) is­ melyben különféle reform átus egyházak között teljes meret, mely — ahogy Kálvin m ondja — nemcsak az egyetértés van. Ezen egyetértésnek az egyház életében agyban gyújt szikrát, hanem gyökeret ver a szívben való alkalmazásánál, azaz az Írás interpretálásánál is.14 Más szavakkal: az Ige új életstílusba iktat be m ár jelentős variánsokkal találkozunk.16 Az Írás, am i­ (incorporates), mely nem magános élet, hanem a meg­ ről szólunk, az ó- és újszövetségi kanonikus iratok. békélt és a megbékélést szolgáló közösségben, az egy­ Az apokrifáknak az egyház tanításában és életében házban folytatódik. norm atív szerepe egyik reform átus egyházban sem le­ Az Ige ezt a felszabadító és megbékéltető hatást het. A kánonikus iratok az inspiráltak. azzal éri el, hogy ítéli, gyomlálja és megrendíti az éle­ a) A reform átus örökségen belül találjuk azok cso­ tünkben különféle form ában jelenlevő bálványokat, portját, akik szerint az Írás tekintélye inspirált voltán melyek nem szűnnek meg a bűn és a halál tőrével nyugszik. Ez a gondolkodásmód úgy tekint a kijelen­ fenyegetni és csábítani bennünket. Egyedül az Isten tésre, m int csalatkozhatatlan és szó szerint tévedhe­ Igéjéhez való ragaszkodás ta rtja meg az Egyházat Egy­ tetlen dokumentumokra, melyek isteni titkokat közöl­ háznak. Ez a ragaszkodás pedig kegyelemből hit által nek. Ezen gondolkodásmódon belül is eredetileg a szó­ lehetséges. teriológiai hangsúly volt a fontos: úgy érezték, hogy az Írás ilyen értékelése az Isten üdvösségre vezető is­ Isten ön-közlése m indenekelőtt és m indeneket m eg­ meretének a szükséges előfeltétele. határozó módon Jézus Krisztus, a testté lett Örök Ige, b) Van azonban egy másik álláspont. Ez ugyancsak akiről az Ó- és Újtestam entom i Szentírások tanúskod­ az Írás Lélektől inspirált voltát hirdeti, de ugyanakkor nak, és akit az Egyház hirdet.15 Krisztus nem korlátoz­ hangsúlyozza a kulturális és történeti összefüggések ható a tanúskodás és hirdetés helyére. De mi Őt eze­ jelentőségét, melyekben a különféle, az Írás egészét ken keresztül ism erhetjük meg, akiben az Ótestam en­ alkotó elemek, rétegek és tradíciók megjelentek. Ezen tom várakozásai megvalósulnak, és teljességre jutnak álláspont szerint az Írás igazi tekintélye abban van, az apostoli közösség m egtapasztalása szerint. A hitval­ lás „Jézus a K risztus” és „Jézus Krisztus Úr ” azt h ir­ ahogy — különféle módon különféle helyzetekben és

13

irodalm i form ákban — tanúskodnak Istennek a Jézus Krisztusban, a hitvalló közösség életében adott ön­ kijelentéséről. A Szentírás ugyanis sokféle irodalmi form ában tesz vallást Isten cselekedeteiről népe és az egész terem tett világ életében. Vannak benne törté­ neti elbeszélések, himnuszok, szágák, költészet és bölcs mondások. Ez a sokrétűség (diversity) — az apostoli egyház vallástétele szerint — mégis egységet alkot. Az egység az ígéretek alapján való várakozás, és az azt követő beteljesedés, m ajd újabb ígéretek és várakozás dinam ikus mozgásában van.17 Ez a várakozás-betelje­ sedés séma a Jézus Krisztus személyét és munkáját körülvevő eseményekben és az Ő Lelkének sokakra való kiáradásában kulminál. Vannak olyan könyvei az Ószövetségnek, melyekben nincs közvetlen utalás Jézus Krisztusra. E könyvekben az a viszonylagos kultúr- és vallástörténeti függetlenség mutatkozik meg, amiben ezek az Írások megszülettek, melyek mégis az Egyre, az Eljövendőre m utatnak. Ez nyer kifejezést — egyebek között — az összegyűjtés és egybefoglalás tényében. Ez a tény annak a felism eréséről vall, hogy az Ószövetség régebbi és újabb különböző irodalmi form ában megjelenő része egy folyam atnak a részei; hogy itt egy egyre erősödő (cumulative) bizonyságté­ telről van szó, mely végül is az apostoli egyház prédi­ kálásában nyeri el érteimét. Az Ószövetség sokrétűségében megmutatkozó egység nem valam i erőszakos redakció eredménye. Ez is sa­ já t belső dinam ikájához tartozik, mely m egmutatkozik a két testam entum összetartozásában is. Már em lítet­ tük, hogy a szinoptikusok Jézusban az Űr Szenvedő Szolgája és a késői judaizm us apokaliptikus alakja ötvöződését látják és Őt így ábrázolják. Ezt fejezi ki — m int m ár em lítettük — az ismétlődő kifejezés: „Mindez azért lőn, hogy beteljesedjék.” Idézzük most emlékezetbe a Lk 24-ben előadott beszélgetést, ahol Jézus tan ítja az emmausi úton a két tanítványt: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, m a­ gyarázza nekik m inden írásokban, am ik őfelőle meg­ íra tta k ” (Lk 24,27). Ugyanerről van szó P éter pün­ kösdi prédikációjában, az ApCsel 2-ben, Pálnak az első és utolsó Ádámról szóló tanításában az 1Kor 15ben, vagy a törvényről, m int K risztusra vezérlő mes­ terről szóló tanításban, a Gal 3-ban. Szépen summáz­ za ezt a Zsidókhoz írott Levél bevezetése: „Minek­ utána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó idők­ ben szólott nekünk Fia által” (Zsid 1,1). Állítsuk mellé a Zsid 11,39—40-et: „És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet, m i­ vel Isten felőlünk valam i jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.” A Szentírás ezen egészet átfogó egységének a felis­ merése magán az Íráson belül tulajdonképpen nem más, m int a reform átus egyházak által minden nagy jelentőségűnek tarto tt elvnek az alkalm azása: az Írás önmaga legjobb magyarázója (scriptura sua interpre­ tans). Ezen princípium alkalm azásánál figyelembe kell venni a vizsgálat tárgyául szolgáló textus történeti, nyelvi és kulturális összefüggéseit. A történetkritikai kutatás nem idegen a Scriptura sua interpretans elvé­ től, hanem inkább organikus része annak. Az a vál­ lalkozás, melynek során a textus történeti összefüggé­ seiben nyeri el értelm ét, a Szentírás term észetének megértése szempontjából is nagyjelentőségű. Nincs ugyanis éles dichotomia Írás és tradíció között. Éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló lesz, hogy az Írás jelenlegi form áját egyes tradíciók írásbafoglalása során nyerte. Az írásbafoglalás ezen folyam ata m agában foglalta egyes, előzőleg írásba foglalt tradíciók más tradíciók

14

világosságában új, kulturális környezetben való újra fogalmazását. Az újrafogalm azás (re-traditioning) fo­ lyam ata nem esetleges, hanem a Szentírás történeti jellegének elengedhetetlen része és következménye, Nem lehet tehát a XVI. századból örökölt polémiát változatlanul továbbfolytatni, m ert ennek alapja ép­ pen az Írás és tradíció közti éles különbségtétel volt. Ahelyett azt kell látni, hogy az ó- és újszövetségi Szentírás a tradíció norm atív form ája, mely minden későbbi tradíció m ércéje és bírája. A sola Scriptura elv gyakorlása éppen azt jelenti, hogy a tradíció ezen form ája a későbbi és Szentíráson kívüli tradíciók vizs­ gálatánál normatív. Az Írás tekintélye nem választható el annak in ter­ pretálásától (hermeneutika). Tulajdonképpen ez az elv benne rejlik a kánon, ill. a kanonizálás jelenségében. A kanonizálás aktusa ugyanis m agában foglal egy bi­ zonyos válogatást, melynek pedig éppen az interpre­ tálás az alapja. A Szentírás az Egyházé. De nem ab­ ban az értelemben, hogy az Egyház ta rtja kezében az Írás felett a végső ellenőrzés kulcsait. Valójában: Szentírás és Egyház egyaránt Krisztus ellenőrzése alatt állanak, akiről a Lélek ereje által hathatósan tanús­ kodnak. A Szentírás az Egyház könyve abban az érte­ lemben, hogy az az Egyház életének elsőrendű közös­ ség-azonosító dokumentuma, hogy abban a közösség­ ben „kel életre”, azaz szólal meg pontosan és erővel, amelyikben üzenete hitet ébresztett. Itt egy bizonyos körforgalommal (circularity) állunk szemben, egy ál­ dott körforgással; minél erősebb a hitre ébredés, an­ nál határozottabban szól az üzenet. A herm eneutikai kérdés a teológiai feladatkörnek talán a legtöbbet és legerőteljesebben vitatott része. Ebből a szempontból a reform átus örökség legalább három határozott m ondanivalót tartalm az: Először: az Írás helyes m agyarázata nem m agán­ ügy. Az egyén történet-kritikai, teológiai munkássága egy hatalm as folyamat részének tekintendő, és úgy végzendő. Egyéni interpretálás — bárm i legyen is ez, hiszen valójában a magyarázó valam ilyen közösség­ hez tartozik, és ez a hozzátartozás form ája alakítja életét és gondolkozását —, ha az valóban meggyőző, a hivatalos elfogadás folyam atán keresztül az egyház tanításává lesz. A m ásodik pont szorosan hozzátartozik az elsőhöz: a herm eneutikai folyamat az előzetes megértéssel kez­ dődik, (preunderstandig, Vorverständnis). Ez a) egy­ felől az egyházban élő tradíció, b) másfelől a kora­ beli világhelyzet hatásainak kombinációja. Ebben az előzetes megértésben egyik vagy másik elem lehet túl­ súlyban, de lehet a kettő egyensúlyban is. Mi m ind­ annyian viszonyulunk valam iképpen napjaink politi­ kai, gazdasági, társadalm i és pszichológiai tényeihez. Hiszen az evangélium ezek között szólal meg.20 A ki­ alakuló egyensúly nem két egyenlő rész közti egyen­ súly. A kettőt nem is lehet teljes m értékben különvá­ lasztani. A tradíció hatásai az uralkodóak. Ez m ár ab­ ban is megmutatkozik, hogy az élet és a világ hely­ zetének komolyan vételéről a tradíció köréből beszé­ lünk, és azt az evangélium hirdetése kontextusaként említjük. Mivel pedig az evangélium egymásután kö­ vetkező nemzedékeké, melyek változó kulturális és személyes összefüggésekben élnek, az Egyháznak m in­ dig készen kell lenni a Szentírásból új felismeréseket venni. Ezekre a minden igazságra elvezető Szentlélek új helyzetekben, új problém ák között vezeti népét. Harmadszor a herm eneutikai folyam atban kölcsön­ hatás, de nem egyenlő erők közti kölcsönhatás (une­ qual reciprocity) van, az előzetes megértés és a textus üzenete között. Ez utóbbi ugyanis átform álja az előb­

bit. Az előbbinek bizonyos vonásai erőteljesebben ki­ hangsúlyozódnak az előzetes megértés, ill. a benne foglalt tapasztalatból származó kérdések hatására. Itt tehát korreláció van a m egtapasztalt emberi szükség és aközött, am it a textus hoz az emberi szükségre vá­ laszul. Ebben a folyam atban az emberi ínség új meg­ világításba kerül. Például nyilvánvaló, hogy napjaink­ ban az emberi ínség m egnyilvánulási formái a töm e­ ges gazdasági, fizikai elnyomás, elidegenedés és a tö­ redezett világ háborútól való állandó fenyegetettsége. Egyik lehetséges ú t e kérdések megoldásához az len­ ne, ha kiválasztanánk egy szekuláris ideológiát, mely a legjobb válaszokat adja a világ problém áira, és az­ után — legalább is az Egyház szerepe iránt érdeklő­ dők — kutatnának a Bibliában olyan részek után, melyek a kiválasztott ideológiát tám ogatják. Van azonban egy egészen más ú t: annak felismerése, hogy az Írás Istennek az elszegényedett, elnyomorodott, rab ­ szolgává lett és a bűnben vergődő em ber iránti ag­ gódó szeretetéről, szabadító és megváltó cselekedetei­ ről és jelenlétéről beszél. Ez a bibliai híradás való­ ban tartalm az feleletet az elidegenedett ember kér­ déseire azzal, hogy azokat új fénybe helyezi. Isten igaz­ ságának és Isten békességének egészen más jellegét m utatja ki az ember ilyen irányú törekvéseivel szem­ ben. A bibliai tanúskodás sajátossága, hogy az ideoló­ giákat megítéli, beleértve az olyan eseteket, mikor a teológia ideológiává torzul. Az Ige harm adik form ája a hirdetett Ige, a prokla­ máció. M ár idéztük az 1Kor 11-ből: „Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak ha­ lálát hirdessétek (kataggellete), amíg eljövend” (1Kor 11,26). E cselekményben az egyház egy egészen sajá­ tos emlékezést gyakorol, mely egyszerre az egyszer ön­ magát feláldozó Krisztus ú jra eljövetelének előre való átélése, anticipálása és várása is. Bár a textus az ú r­ vacsorára vonatkozólag beszél, ez a vonás azonban az egyház teljes igehirdetésének — beleértve az élettel való igehirdetést is — fontos jegye. Az Egyház élettevékenységeivel, ill. az így értelm ezett igehirdetéssel nem valami ra jta kívül levő valóságra m utat rá: hi­ szen életének alapvetése, forrása és titka Krisztushoz való viszonya, a Vele való titokzatos egyesülés. Így az Egyház élete, Isten népéért és az egész világért való szabadító jelenléte csodájának hathatós jele. Az Egy­ ház igehirdetésének fontos része e központi miszté­ rium megélése. Az Egyház egész életének ez a prokla­ mációs jellege azonban nem érvényesülhetne tisztán, ha nem m utatnánk rá e proklamáció fontos fókusz­ pontjaira: prédikáció és sákram entum ok, imádság, énekelt teológia, hitvallás, lelkészi és diakóniai szol­ gálat. Mindezekben élő valósággá lesz Krisztus ön­ maga adása azoknak életén keresztül, akik az Ige és a Lélek által Vele egyesültek: ez a tradíció szíve. Itt nemcsak átadandó javakat (tradendum) láthatunk, lát­ hatjuk az átadás (tradendi) élő folyamatát. A reform átus egyházak m indig nagy hangsúlyt he­ lyeztek a pnédikálásra, m int az Isten Igéje egyik m eg­ jelenési form ájára: „Az Isten Igéjének hirdetése az Isten Igéje” — mondja a II. Helvét H itvallás. A meg­ hirdetés, (proclamation) szót a prédikálás szinonim ája­ ként használják: az evangélium m eghirdetése a p ré­ dikáció, mely az Írásból v ett textus alapján az egész gyülekezet szám ára érthető nyelven hangzik, megté­ résre és a bűnbocsánat elfogadására hív. A prédiká­ lásban az elhívott és rendelt szolga a kulcsok hatal­ m át gyakorolja. H a a prédikálás érthetően és meggyő­ zően hangzik, férfiak és nők h itre és az üdvösség bizo­ nyosságára jutnak! Nagy hangsúly esik a reform átus egyházakban arra, hogy az elhívott szolgák alapos k i­

képzést kapjanak az Ige hirdetésének és m agyaráza­ tának eredményes végzésére. (Ez a tanulás, ill. tan ítta­ tás az elhívás egyik jelének minősül, és a szolgálatra való felszentelés (ordination) egyik előfeltétele. A prédikálást azonban nem szabad elválasztani a sákramentomoktól.21 Egyfelől a prédikáció ú jra és újra frissen a gyülekezet emlékezetébe hozza azt a szövet­ ségi aktust, melynek a sákram entom ok a kifejezői. Másfelől a sák ram entom okat látható Igének tek in t­ jük: ezek is az igehirdetés, a m eghirdetés részét képe­ zik. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kiszolgál­ tatott keresztségben, Krisztus testébe ktattatun k be; leszünk halálóinak és feltám adásának részese i, és el­ kötelezést nyertünk szolgálatának a földről való eltá­ vozása óta is folyamatosan végzett szolgálatában való részesedésre. Így pecsételődik meg a szövetség, mely­ nek ígéret szerint örökösei vagyunk. Az úri szent va­ csora erősít és táplál abban az új életben, mely a ke­ resztség szövetségi aktusa által a mienk lett. Az eucha­ riszti ában K risztus a Lélek ereje által valóságosan je ­ len van. Ezért az úrvacsoráiban Vele, K risztussal egyesülünk, és így részesedünk jótéteményeiben. Ez az új páska-ünnep, melyen K risztus az egyszer s m in­ denkorra és m indenki számára elégséges tökéletes ál­ dozat. Azzal, hogy egyesülünk Vele, aki állandóan közbenjár értünk, felhatalm azást kapunk arra, hogy m agunkat odaszánjuk, és életünkkel és beszédünkkel hirdessük halálát, „amíg eljövend”. A reform átus spiritual itás fontos része az imádság. Ez a kegyesség gyakorlásának egyik legfontosabb ré ­ sze, mivel az a keresztyén élet m inden részletét és aspektusát kíséri. Az imádságban, istentiszteleten, csa­ ládban, magános csendességben, sőt a társadalm i bi­ zonyságtételben is helye van. Im ádságban az Egyház, és azon belül az egyén, hálaadással, im ádattal, kérés­ sel és közbenjárással felel az Igére. Az em beri ínség minden részlete, indulatok és kérések tárulnak fel az imádságban valam i szent bátorsággal. Így az egyes em ber és az emberiség nyomorúsága Isten elé kerül. Az imádság valóiban emberi válasz. Ugyanakkor — a Róma 8 alapján —, a reform átus örökség komolyan veszi, hogy végső fokon Krisztus és Lélek járnak köz­ ben értünk, és kiáltják: „Abbá, atyám !” Ebben az ér­ telemben az imádkozó élet ugyancsak Isten Életében való részesedés, m ert az imádságos felelet adását Is­ ten teszi lehetővé bennünk és rajtunk keresztül. Mi­ kor imádkozunk, megerősítést nyerünk abban, hogy a communio sanctorum részei vagyunk. A reform átus egyházak proklam ációjának fontos és jeles része az „énekeit teológia” gazdag hagyománya. A gyülekezeti éneklés nagyon fontos szerepet játszik a reform átus liturgiákban. E gyakorlat mögött három fontos teológiai ok van: a) Isten kijelentése bűnbánó és örvendező válaszra indít, m elynek része az egész gyülekezet magasztaló éneke, doxológiája. b) Ének­ lésen keresztül az egész gyülekezet részt vesz az Isten egész népe szolgálatában, mely m agában foglalja a he­ lyes istentiszteletet is. c) Éneklés különösen alkalmas és hathatós módija azon cselekvő, ú jra megelevenítő emlékezésnek (re-presentative remembrance), mely a tradíciót viva vox evangelii-vé teszi. A reform átus éneklés magva a verses form ában újra lefordított Zsoltárok Könyve. Ehhez csatlakoztak a különböző korokban írott és m egzenésített dicséretek. A 16. szá­ zadban örököltük a reform átus kegyességnek, egyéni és közösségi életnek ezt az éneklő jellegét. Ezek az énekek a szó legnemesebb értelm ében „énekelt teoló­ giát” jelentenek, m ert bennük a hát legmélyebb igaz­ ságai szólalnak meg. A legtöbb ének szavai és dalla­ mai elkísérik a hívőket a családba, keresztyének baráti

15

találkozóira, sőt a m unkás életbe is. A reform átus egyházakban az éneklés területén m utatkozott meg, hogy az Igére való válaszadás esztétikus lehet. Nem lehetséges megérteni, mit jelent a tradíció reform átus szempontból anélkül, hogy a gyülekezeti éneklésről közvetlen tapasztalatokat ne szereznénk. Másik fontos form ája az Ige meghirdetésének a hit­ vallás.22 Már beszéltem az ökumenikus hitvallások nagy fontosságáról a reform átus egyházakban. U tal­ tam arr a, hogy a későbbi hitvalló iratok nem ezek he­ lyettesítésére vagy kiszorítására, hanem új helyzetben való újra-m egvallására készültek. A hitvallások a hit és az élet a Szentírásnak alárendelt mértékei (subor­ dinate standards). Akkor fogalmazzák őket, amikor az evangélium a rra kényszeríti az Egyházat, hogy egy bi­ zonyos ham is tanítással szemben — am i az egyház éle­ tét és bizonyságtételét fenyegeti — állást foglaljon. Jó példa erre az 1934-es Bar m eni Hitvallás. A Jézus Krisztus szavára való odafigyelés, az egyház hite, amit az ökumenikus hitvallások és a 16. századi hitvalló iratok foglalnak össze, a rra kényszerítették az igazi egyházat, hogy állást foglaljon azon eretnekség ellen, am it a nem zeti szocializmus ideológiájával szemben megmutatkozó szervilizmus jelentett. Ez a dokumen­ tum csak egy példája a reform átus meggyőződésnek, hogy bizonyos politikai vagy kulturális körülmények égetően szükségessé teszik az apostoli h it újra meg­ fogalmazását és megváltását, hogy a tradíció valóban az evangélium tiszta, élő hangja m aradjon. Az egyházalkotmány — az Ige szolgálatának rendje ugyancsak a tradíció kifejezésének egy jelentős mód­ ja.23 A reform átusok m ind nagy fontosságot tulajdo­ nítottak a hívők közössége jó rendje és fegyelme k é r­ déseinek. Ez abból a meggyőződésből származik, hogy a Krisztussal közösségben való élet rendezett élet; hogy a keresztyén szabadságnak struktúrája, rendje van. A közösség életének form ája ugyancsak bizony­ ságtétel az evangélium életformáló erejéről. A refor­ m átus egyházakban jelentős szervezetbeli különbsé­ gek vannak: ném elyekben püspöki, m ásokban presbi­ teriánus, ismét m ásokban kongregacionalista szervezet van. Ebben a sokféleségben azonban közös vonás a zsinat tekintélye. Ez különösein hangsúlyos a püspöki és a presbiteriánus szervezetű egyházakban. Megmu­ tatkozik ez a kongregacionalista egyházakban is a kerü­ leti gyűlések szerepében. Az egyház rendjének legfon­ tosabb hordozója a szent szolgálat (ordained m inis­ try), mely az Ige és a szentségek szolgái mellett ma­ gában foglalja a presb itereket és diakónusokat is. A szolgálat ugyanakkor — m egkereszteltetésénél fogva — Isten egész népéé. Ezen az általános, az egész né­ pet átfogó szolgálaton belül — éppen ennek hathatós megvalósulása érdekében is — egyesek elhívást kap­ n ak és felszenteltetnek. E felszentelés alapja a Lélek ajándékainak felismerése. A k ézrátétellel és a Szent­ lélek segítségül hívásával való felszentelés fontos ér­ vényesítő jele (validating sign) annak, hogy ez a szol­ gálat az egy, szent, katolikus és apostoli egyház tör­ téneti folytonosságában megvalósuló része. Az Isten Igéje által egybegyűjtött Egyház életének diaspora jellege van. Az a tény, hogy az egyház a vi­ lágban, a nem -egyházban él, létét a proklamáció egy form ájává teszi. Végső fokon, az Egyház élete Krisz­ tussal közösségben való élet a Szentlélek ereje által. Az Egyház részesedik az A tyának az egész terem tett világ iránti jóakaratában. Részesedése egyben bizony­ ságtétel is. Más szavakkal, a keresztyének bűneik bo­ csánatát elnyert bűnösök, a Krisztus Test megbékélt tagjai a világban való engedelmes jelenlétükkel min­ den em ber megbékélést munkáló, megbékéltető közös­

16

ség. Ezért az egyház — természete szerint — nem z ár­ h a tja el magát az élet tényeitől, az em beri nyomorú­ ságtól, a fizikai jellegű nyomorúságtól. Isten shalómja, békessége, melyről az egyház tanúskodik, és mely­ ből az Egyház bizonyos előre való megtapasztalásban, anticipációban él, az egész emberiség összes problé­ m ájára vonatkozik. Ezért szükséges, hogy az Egyház a szegényekkel, az elnyomottakkal, az üldözöttekkel, az elidegenedettekkel, a megsemmisüléstől fenyegetettek­ kel mély szolidaritásban éljen. Ebben nem egy bizo­ nyos politikai programhoz való elkötelezés vezeti, ha­ nem az a tény, hogy a Fővel, Jézussal, a Szolga Úrral egyesült. Ezért szükséges, hogy a keresztyének harcol­ janak a békéért, az igazságtalan politikai és társa­ dalmi rend ellen, az előítéletek mindenféle fajtája — faji, nemi, gazdasági előítéletek — ellen, melyek az em bert emberségében alázzák meg, és akadályozzák abban, hogy Isten akarata szerint -szabadságban és megbékélésben éljen. Az igazságosabb társadalm i/gaz­ dasági rendért való küzdelem az Egyház szám ára nem jelentheti azt, hogy az Isten Országát bárm ilyen poli­ tikai-gazdasági rendszerrel azonosítaná. Az Egyház nem adhatja fel kritikai és prófétai m agatartását a világ struktú ráival szemben, nem felejtve azt, hogy okos legyen, m int a kígyó, szelíd, m int a galamb. Az élet kérdéseiben való döntésnek keresztyén szelektivi­ tással kell történni, melyben az Egyház k u tatja és fel­ ismeri Isten m unkáját a világban; tehát nemcsak az Egyházban. Az Egyház eschatologikus közösség, mely Isten ígéretei m egvalósulásának anticipációjában és várásában él, és éppen ezért nem lehet elégedett a kö­ zösségi élet jelenvaló rendjével. A Református Egyház látása arról, hogy kell neki az Igére felelni, és ugyanakkor az Ige hirdetésének eszköze lenni, megmutatkozik M ária Istent dicsőítő en­ gedelmességében (doxological obedience) az annun­ ciatio alkalmával. Mária, és hasonló módon az Egyház válaszol. Válaszát Isten kezdeményezése teszi lehetsé­ gessé. Az isteni kezdeményezés bejelentés, ami — elő­ ször is — m egvigasztalja M áriát, azután ígéretet tesz neki, amelyik ígéret az ő válaszadását lehetségessé teszi. M ária üdvtörténeti szerepe analógiát m utat az Egyházéval. Az egyetemes Egyház állandóan reform ált és reform ál éppen akkor, am ikor dicsőíti, engedelmes­ séggel válaszol az Igére: „Ímé, az Úrnak szolgálója, legyen nekem a te beszéded szerint.” (Lk 1,38a). Az orthodox álláspontot az odesszai teológiai sze­ m inárium lektora terjesztette elő. A tradíció értelmezése az Orthodox Egyház tanításában

Hegumen Tichon Bondarenko (Az előadás teljes szövege) Az orthodox és a reform átus egyházak között „Deb­ receni Dialógus” néven ismeretessé vált beszélgetéssorozat hozzájárult m ár eddig is ahhoz, hogy egyhá­ zaink előre lépjenek a Megváltó parancsának betel­ jesítése útján: „Hogy m indnyájan egyek legyenek” (Jn 17,2.1). Az eddigi konzultációk mély, bonyolult kér­ désekkel foglalkozó m unkássága a kölcsönös megér­ tés, bizalom, sőt tanbeli közeledés nagyszerű, pozitív eredm ényeit m utatják. Kétségtelen, hogy ez a M indenható Isten segítségé­ nek eredménye: Isten elküldte Fiának Lelkét, az igaz­ ság Lelkét (Ga l 4,6), aki elvezet m inket minden igaz­ ságra (Jn 16,13), aki szeretetével ajándékoz meg m in­ ket (1Thess 3,12). Ez utóbbi pedig az Isten ism ereté­

nek (1Kor 8,3; Ef 3,19)— és ezzel együtt az örök élet­ nek — előfeltétele (Jn 17,3). A különféle fám ák vizsgálatánál központi jelentő­ sége van a hit alapvető forrásai, az egyházban kim un­ kált és gyakorolt praxis és a kiépült tradíció egysé­ ges megértésének. E nélkül nem lehet közös feladato­ kat, küldetést megvalósítani. Majdnem kétezer esztendős fennállása óta az Egy­ ház életét, a nyáj üdvösségre váló vezetését Isten k et­ tősen—egy, életet adó kijelentésétől vezettetve végzi. Ez válaszol az idők, a népek és az események által felvetett lelki kérdésekre; az egyház, a keresztyén közösségek és egyes keresztyének kérdéseire. Így a ke­ resztyénség a kijelentés hordozója. A kijelentés abban áll; hogy az Úr, az Örökkévaló odaadja magát, és az emberek gyengesége és elégtelensége közé alászáll. Önmagát adja az embernek, hogy az em ber gyenge­ ségét és elégtelen voltát meggyógyítsa. „A keresztyénség nem tan, hanem élet, keresztyén tanítás maga, m int egy megelevenedett kép, m int reá­ tekin tés az életre” — írja Theophan Govorov püspök, a rem ete (Gesammelte Briefe des Hl. Theoph an. Sob­ ranije pisem Sw atitelja Feofana. Vypusk VI. Moskva. 1900. Pis’mo 974. 97 l.). A kijelentés folyam atát pontosan leírja maga a Szentírás: „M inekutána az Isten sok rendben és sokfélekép­ pen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, az utolsó időkben szólott nékünk Fia által. A kit tett m indennek örökösévé, aki által a vilá­ got is terem tette, A k i az ő dicsőségének visszatükröződése és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fen n ­ tartja a mindenséget, aki m in ket bűneinktől meg­ tisztítván, ü le a Felségnek jobbjára a magasság­ ban.” (Zsid 1,1—3) Az isteni kijelentés teljessége m ár az ótestamentomi időkiben jóval az írásbafoglalás előtt elterjedt az em ­ beri nemzetség között beszédben való továbbadás ú t­ ján. Az érettünk, em berekért és a m i üdvösségünkért testté lett Istenfia, a m i U runk Jézus Krisztus maga is beszéddel közvetítette az isteni tanítást. Ily módon az em beri nemzetséggel igazságokat és az Istenben való életre vonatkozó ism ereteket közölt, melyeket emberi módon megszerezni nem lehet. A Jézus Krisz­ tus által hirdetett isteni igazságok a szó teljes értel­ mében „a világ világossága” (Jn 12,46); „világosság a pogányok m egvilágítására” (Lk 2,32); az „igaz világos­ ság, mely eljött volt m ár a világba mely megvilágosít minden em bert” (Jn 1,9); az értelem és a világosság (1Jn 5,20). Ő az Egyház épületének szegeletköve (Ef 2,20). Az Úr tehát maga közölte kijelentését tanítványai­ val, hogy azok az Ő tanítását továbbadják és az egész földkerekségen elterjesszék (Mt 24,14). Amit maga az Úr „Isten Izrá elének” (Ga l 6,16) a távoli és kevéssé ism ert Palesztina szűk határai között hirdetett, azt kellett az apostoloknak „a föld végső h atáráig ” elvin­ niök. Amit az Úr a tanítványok kis körében „titok­ ban”, „fülbe súgva” (Mt 10,26k) m ondott, azt nekik az egyetemes egyház közösségében minden em bernek h ir­ detnie kellett. Ehhez vettek erőt onnan felülről a m a­ gasságból (Lk 24,49), am ikor a Szentlélek eljött reá­ juk (ApCsel 1,8). Az isteni tanítást az apostolok elő­ ször szájjal adták tovább. Később közülük néhányan írásokat hagytak hátra. Az apostoli íratok keletkezése azonban a szájhagyom ányt ne m tette feleslegessé. Ez továbbra is megőrizte jelentőségét és fontosságát, és az egyház életének és rendjének szerves részévé lett,

egyfelől a tiszta tan kifejezésére és magyarázására, másfelől a hamis tanítások elleni küzdelemben. Az Úr Jézus Krisztus örökségként hagyta a világra az apostoli egyházat, m elyet drága vériéivel vásárolt meg (ApCsel 20,38). Ő az Egyház Feje (Ef 1,22) és alapja (1Kor 3,11). Ő a szegeletkő, „akiben az egész épület renddel rakattatván növekedik szen t templom­ má az Úrban . . . Isten hajlékává a Lélek által” (Ef 2,20k). Az apostolok az Ő szolgái lettek (1Kor 3,5), az új szövetség szolgái, „ n e n a betűé, hanem a Léleké” (2Kor 3,6). Szolgák ők, Isten tanácsvégzése szerint (Kol 1,25). Az em beri nemzetség megmentésére irá ­ nyuló isteni tanácsvégzés és az isteni kijelentés kö­ vetkeztében az Egyháznak m egadatott a le hetőség, hogy feleletet adjon a gyakorlati életben, a gyerme­ kek nevelésében felvetődő kérdésekre. „Amint az apostolok továbbadták, abból áll a keresztyén élet — tan ítja Theophan püspök, a remete. Ez pedig az 1. századi atyák óta változatlanul megy tovább nemze­ dékről nemzedékre.” (Sammlung von Briefen des Hl. Theophan, Serie VI. Moskv a, 1900. Pism o 974. 96 l.) A továbbadásnak ez az élő és ható folyam ata a szent hagyomány. Krisztus levele ez „nem tintával, hanem az élő Isten Leikével írva: nem kőtáblákr a, hanem a szívnek hústábláira” (2Kor 3,3). Ez a Krisztus törvé­ nye (Ga l 6,2). Így lett Krisztus Egyháza az isteni kije­ lentés szóval való elterjesztésének őrizőjévé. Szükségszerű volt, hogy az egyházban megszülesse­ nek az apostoli iratok. A helyi gyülekezetekben a ke­ resztyén élet rendjével kapcsolatos kérdésekre választ kellett adni. Ez a tény azonban nem tette felesleges­ sé a szájhagyományt. Annak eredeti szükségszerűsége, fontossága és jelentősége megmaradt. Ez az alábbiak­ ból is nyilvánvaló: Először: nem minden apostol hagyott hátra írást. Legtöbbjük Isten Igéjét szóval hirdette élete végéig. Másodszor: az apostoli iratok, melyek különféle h e­ lyeken különböző gyülekezetekben keletkeztek, nem váltak azonnal ism ertté az egész Egyháziban. Így ta ­ núsítja Iraeneus, hogy a 2. század második felében voltak keresztyén népek, melyek egyetlen szent ira ­ tot sem ismertek, kiknek hite és élete kizárólag a szájhagyományból táplálkozott. Harmadszor: ha képesek is lettek volna az íróapostolok m indent leírni, ami Jézus Krisztusról, az Ő igehirdetéséről, az üdvösségről és az Isten Orszá­ gáról szükséges tudnivaló volt, ezt nem tették meg. János evangélista maga is szól erről. „Van sok egyéb is, am it Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyen­ ként megíratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, melyeket írnának” (Jn 21,25). Az Isten Országa hirdetésében foglal atos apostolok és evangélisták (ApCsel 20,15) írásaikban nem m erítet­ ték ki a Krisztus életéről és tanításáról szóló hagyo­ mány gazdag tárházát. Az írott evangéliumok nem foglalják m agukban a szájhagyomány teljességét. „Is­ ten Igéje nincs bilincsbe verve” (2Tim 2,9). Ily módon az isteni kijelentés az Írás és hagyomány kettős útján adatott az emberiségnek. Mindezekben a Szentlélektől indíttatva szóltak Istennek szent em be­ rei (2Pt 1,21). Ezért mind a szájhagyomány, m ind az apostoli iratok szentek, m ert olyan beszédeket ta rta l­ maznak, melyeket a Szentlélek vezetésével írtak vagy mondottak. A Szentírás Hagyomány teh át Isten ki­ jelentésének kettősen egy, igaz, és történetileg authen­ tikus forrásai, melyeken keresztül a keresztyén tanítás ladatott az emberiségnek, és napjainkban eljutott hozzánk. „Az apostolok az újtestam entom i kijelentést, a Lé­

17

lek bizonyságtételétől tám ogattatva továbbadták és rábízták azt a szent, általuk az egész földkerekség szám ára alapított egyházra. Tanításuk, am i szóban és írásban hagyományoztatott, az Egyházban m aradt meg, szám unkra a Lélek bizonyságtétele következtében igaz és megbízható. E tanítás elé semmi nem helyezhető. A Lélek bizonyságtételére csak az hivatkozhat helye­ sen, aki az Úr K risztusnak és a szent apostoloknak énre az Egyházban szóban és írásban adott hagyomá­ nyára hivatkozik. Más Lélektől való bizonyságtételt az Egyház és az igazán hívők nem ism ernek. Köves­ sük továbbra is a megértésnek ezt a vonalát. A Lé­ lek bizonyságtétele az újszövetségi kijelentésben van, mely az Egyházra bízatott. E kijelentés igazságait az Egyház tanításaiban fejezi ki. Az Egyház őrzi a hagyo­ mányt, és magyarázza az Írást. Következésképpen az Egyház tanítását a Lélek bizonyságtétele kíséri” — ta­ nítja Georgij Tertyanikov szerzetes pap. (Teophan püspök levelezésében, Sagorsk, 1973. Pismo 64. 109k.) Ez az orthodox tanítás a Szent Hagyományról. Ezt a látást a nyugati egyházak nem osztják teljes mérték­ ben. Így azután itt lényeges különbségek mutatkoz­ nak a különböző keresztyén hitvallások között. Ezért közeledésünk szempontjából különösen fontos e kér­ dés alapos vizsgálata. Nyugati teológusok között gya­ kori a vita arról, hogy vajon a Szent Hagyomány a kijelentett hittani és erkölcsi igazságoknak önálló forrása-e. Közismert, hogy a protestáns teológia ne­ gatív választ ad erre a kérdésre. Az egyik evangéli­ kus hitvalló iratban, a Formula Concordiae-ban vilá­ gosan írva találjuk: „Egyedül a Szentírá s a bíró, a szabályozó, a norma, melynek alapján minden dogmát, igazat és ham isat meg kell vizsgálni és meg kell vi­ tatni, m ert ez közvetíti hozzánk az isteni kijelentés szavát.” (Ez a fordítás az orosz fordítás németre való visszafordításából készült. Ez a tény az előadás egyéb vonatkozásaiban is okozhat pontatlanságokat. Ford.) Ennek megfelelően tanítják a protestáns egyházak, hogy a hagyomány — illetve pontosabban a hagyomá­ nyok, nem isteni, hanem emberi intézmények (traditio­ nes humanae). Ehhez még hozzáadják: „Elvetjük azt a tanítást, mely emberi hagyományokat Istentől szer­ zettnek vagy az Istentől szerzettek részének tekinti.” Ebben az összefüggésben a protestáns teológia a H a­ gyomány fogalm át elveti, és annak helyére a trad í­ ciót teszi. (A szerző tehát különbséget tesz — a német szöveg szerint — az Überlieferung és a Tradition kö­ zött. — Ford.) A tradíció szó latinul átadást, tovább­ adást jelent. Az átadott dolgok — ezen értelmezés sze­ rin t — szokások, szertartások, társadalm i képződmé­ nyek, ideák, m agatartási norm ák vagy más örökölt elemek. Ezek egy bizonyos közösségben hosszabb időn át érvényben vannak; azonban az események során keletkeztek, és nemzedékről nemzedékre továbbadat­ ták. A Szent Hagyomány ilyen tradícióként való ér­ telmezése nem hagy helyet azon tanításnak, mely sze­ rint az isteni kijelentés szóban való továbbadását az apostolok a Szentlélek vezetése a la tt hajtották végre. Továbbá: ez a felfogás a Szentírást is az Egyházban em beri értelem és emberi tevékenység eredményének tekinti. Az orthodox teológia a Hagyomány értelmezésénél Pál apostol szavaira épít: "Testvéreim, álljatok szilár­ dan, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, am elye­ k et ak ár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok” (2Thessz 2,15). Ebben benne van a Szentí rás bizony­ ságtétele a Szentírás m elletti Hagyomány abszolút fon­ tosságáról. Itt láthatjuk a kijelentés és a h it két for­ rását, a Szentírást és a Szen t Hagyományt egymással szerves, elválaszthatatlan egységben és élő kölcsön­

18

hatásokban. Az Írás és a Hagyomány összetartozásá­ nak történeti ténye és szükségszerűsége egy olyan egy­ háztörténeti folyamatban m utatkozik meg, melyben a kijelentés és a hit szóban és írásban való továbbadá­ sa dogmatikailag összetartozónak, sőt azonosnak (Iden­ tifikation) mutatkozik. A kettő Pálnál is elválasztha­ tatlan egységet alkot. A szó azonban régibb, m int az írás. A Szentírás, az apostoli szónak Istenitől ihletett írás­ beli kifejezése a Hagyományhoz képest az isteni ki­ jelentés szekundér forrása. Éppen ezért beszélnek az apostoli levelek a kijelentésről úgy, m int ami m ár az írásba foglalás előtt az apostolok szavában és csele­ kedeteiben jelen volt. Ezért kapnak a thessalonikaia­ kon kívül a korinthusiak is (1K or 4,17; 11,2), Ti­ motheus püspök is (1Tim 6,20; 2Tim 1,13k; 2,2—3,14) atyai intést, hogy a Szent Hagyományt az Írással együtt hűségesen megőrizzék. A fenti textusok ilyen értelmezése meggyőző orthodox-egyházi látás. A már em lített textus a Thessalonikai levélből (2Thessz 2,15) segít abban, hogy a „Hagyomány” szó pontos értelm ét megállapítsuk és azt egyéb rokon fogalmaktól elhatá­ roljuk. A „hagyomány” szó görög megfelelője a paradosis, a paradidómi igéből származik. Jelentése továbbadás, átadás, hagyományozás. Egy határozott cselekmény le­ írására szolgál, éspedig az átadás processusának le­ írására. Csak második jelentésében vonatkoztatható az átadás tárgyára, tehát az átadandó, áthagyományo­ zandó tanításra. De hangsúlyoznunk kell, hogy az Új­ szövetség könyveiben a „hagyomány” szó mindig a továbbadandó tanra, és nem a továbbadás folyama­ tára vonatkozik. Így használja Pál a thessalonikaiak­ hoz írott levélben a m ár em lített helyen (2Thessz 2,15) és az 1K or-ban: „Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításom ra, és úgy tartjátok meg a hagyo­ mányokat, a hogy átadtam nektek” (1Kor 11,2). Ugyan­ így ír Pál tanítványához, Timotheushoz: „Ó Timotheus, őrizd meg, ami rád van bízva!” (1Tim 6,20) — Ismét: „ . . . am it tőlem hallottál, . . . azokat add át megbíz­ ható em bereknek” (2Tim 2,2). Az óegyház legtöbb tanítójánál a szó ugyanezen ér­ telmével találkozunk. Római Szt. Kelem en pl. felszó­ lítja a korinthusi egyházat, hogy „a mi hagyomá­ nyunk tiszteletreméltó főszabályait” kövessék. Szm ir­ nai Szt. Polykarpus a filippieknek: „a kezdettől fog­ va továbbadott Igé”-ről ír. Lyoni Szt. Iraeneus „az apostoloktól vett hagyomány”-ról, „apostoli hagyo­ m ány”-ról vagy „a régi hagyomány”-ról ír. A szent atyák tanításukban a hagyományról szólva, nem a tan továbbadásának a folyamatáról szódnak, am it a teoló­ giai irodalomban néha „a hagyományozás folyam atá­ n a k ” (Überlieferungsfluss) neveznek. Náluk a szó m in­ dig arra vonatkozik, am it ebben a folyamatban átad­ nak. Az Orthodox Egyház tanítása szerint tehát a Szent Hagyomány is isteni kijelentés, Isten Igéje éppen úgy, m int a Szentírás. A kettő között a különbség csak annyi, hogy az egyiket szóval adták tovább az egyház alapítói és az egyház apostolai. A m ásikat pedig Is­ tentől ihletett emberek foglalták írásba, és adták to­ vább. K risztus Egyháza pedig századról századra a miaga egészében csonkítatlanul őrzi és adja tovább a kettősen-egy kijelentést — Szentírást és Szent Hagyo­ m ányt —, ahogy azt Isten adta, és abban fáradozik, hogy Isten kijelentésének mély, lelki értelm ét a m a­ ga teljességében felnyissa és hirdesse. „Hagyományokat nem szabad az Írással szembeállí­ tani. Sem az egyiket nem szabad a m ásikkal helyette­ síteni, m intha egymástól különböző valóságok lenné­

nek” — véli Vlagyimir Losskij († 1958), tekintélyes orosz teológus. A kettő közötti megkülönböztetésre azonban éppen azért van szükség, hogy elválasztha­ tatlan egységünket kifejezzük. A mikor a leírott Igét, a Szentírást, valam int csupán szájjal m ondott igéket liturgikus képek és más szimbólumok segítségével k i­ fejezzük, m ondhatjuk, hogy a Szent Hagyomány az igazság befogadásának egyedülálló eszköze. Szándéko­ san használjuk az „egyedülálló” („u nikale”), és nem az „egységes” (einheitliches = uniformes) szót. A H a­ gyományban, annak m egtisztított értelm e szerint ui. semmi form ális nincs. A hagyomány nem formális garanciák kényszerítő erejével hat az em beri intellek­ tusra, de m egm utatja a hitigazságok belső érvényes­ ségét. A hagyomány nem a kijelentés tartalm a, ha­ nem az azon átsugárzó fény; az nem az Ige, hanem az élő fuvallat, ami az Igéből származik (Antiochiai Szt. Ignác. Brief an die Magnesier, VIII. 10.). A ha­ gyomány nem az igazság, de az igazság közlése, mely nélkül az igazság meg nem ismerhető. „Senki sem m ondhatja Ú rnak Jézust, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3). A Hagyománynak pontos definícióját ad ­ hatjuk: ez a Szentlélek élete, az az élet, am i Krisztus Teste egy tagjának a képességet adja az igazságnak a saját, nem pedig az emberi értelem természetes vilá­ gosságában való m eghallására, elfogadására és meg­ ismerésére. Ez az az igazi gnózis, am i az isteni vilá­ gosság m unkájának eredm ényeképpen adatik, hogy bennünket Isten dicsősége ism eretével megvilágítson (2Kor 4,5). Ez az az egyetlen „hagyomány”, ami sem ­ miféle „filozófiától” nem függ, és nem függ semmitől, a mi „emberek rendelése szerint, a világ elemi ta n í­ tásai szerint, és nem a Krisztus szerint való” (Kol 2,8). Ebben a minden történeti esetlegességtől és természe­ ti meghatározottságtól való függetlenségében van az a valósága és megbízhatósága, ami a Hagyomány ver­ tikális dimenziójára jellemző. „Megismeritek az igaz­ ságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). Sem az igazság meg nem ismerhető, sem a kijelentés igéi meg nem érthetők a Szentlélek elfogadása nélkül. Ahol azonban „Az Úr Lelke van, ott a szabadság (2Kor 3,17). Isten gyermekeinek ez a szabadsága, ami szem­ ben áll a jelenvaló korszak fia inak szolgaságával, ab­ ban a bátorságban (parresia) ju t kifejezésre, amivel az U rat „Lélekben és igazságban” imádók (Jn 4,23k) őt imádják. (V. Losskij, Überlieferung und Ü berlieferun­ gen, Journal des M oskauer Patriarchats, 1970. Nr. 4. 67 l.) A Szent Hagyomány elevenségének és az Egyház szám ára utat mutató szerepének históriai megalapo­ zását az első századok atyái és tanítói írásaiban ta­ láljuk. Szí. Iraeneus szerint a Hagyomány: „a hit, am it az Egyház az apostoloktól kapott és gyermekei­ nek továbbad”. Nagy Szt. Athanasios a „legelső H a­ gyomány”-ról beszélve m ondja: az „a hit, am it az Úr közölt, am it az apostolok prédikáltak, és am it az Atyák m egőriztek”. A Szent Hagyományról világos megfogalmazást k a­ punk Nagy Szt. Vazul (4. század) szavaiban: „Az Egy­ házban megőrzött dogmákból és üzenetekből némelye­ ket az Írásból tanultunk, m ásokat titkos módon k ap­ tunk az apostoli Hagyományból. M indkettőben a ke­ gyességre való ugyanazon erő munkálkodik, melynek senki sem m ondhat ellent, aki egy kicsit is járatos az egyházi határozatokban. H a ugyanis m erészelnénk (az Írásban) meg nem em lített, önm agukban nem fon­ tos szokásokkal szembehelyezkedni, az evangélium ­ nak — szinte észrevétlenül — a legfontosabb dologban okoznánk kárt. Vagy pedig, — am i még rosszabb —, az apostol prédikálásából csak tartalom nélküli, üres

nevet hagynánk. Em lítsünk csak példaképpen egy n é­ hány általános dolgot. Ki ta n ít az írásiban arra, hogy akik K risztusban bíznak, m agukat a kereszt jelével jelöljék meg? Melyik szentírásbel i rész ta n ít arra, hogy imádság köziben kelet felé forduljunk? Az Írás melyik résziében találjuk az invokáció (epiklézis) sza­ vait, mélyeket az eucharisztiában a kenyérrel és a hálaadás poharával kapcsolatos cselekményekkor m on­ dunk? Nem elégedhetünk meg az apostolok vagy az evangélisták által feljegyzett szavakkal. Mások is szól­ tak előttünk is, és utánunk is, akiknek szavait a sák­ ram entom ra nézve nagy erőt hordozó, de írásba nem foglalt tanításként kaptunk. — Másik példa: az Írás mely szavai nyom án áldjuk meg a keresztelő-vizet, a megkenetés olaját és m agát a m egkereszteltet? Vajon ezt nem egy csendes és titkos hagyomány szerint t esz­ szük-e? Melyik íro tt Ige tanított bennünket az olajjal megke n ésre? Honnan származik a vízbe való három ­ szoros bem erítés, és más, a kereszteléshez tartozó szo­ kások? Honnan származik a Sátánnak és angyalainak váló ellentm ondás? Nem abból a nyilvánosságra nem hozott, és ki nem m ondott tanításból-e, melyet először az Atyák a kíváncsi kutatás szám ára hozzáférhetetlen csendességben őriztek? Mivel a rra tan íttattak, hogy a sákramemtumok szentségét hallgatással őrizzék, helyes lett volna leírás ú tján nyilvánosságra hozni a tanítást, am it a meg nem kereszteltek nem ism erhettek?” (Nagy Vazul. Reg. 97. Vom Heiligen Geist. Kap. 27.) Nagy Vazul fenti szavaiból a következő következte­ téseket vonhatjuk le: Először: A h it dolgaiban útm uta­ tó Szent Hagyomány az, am it az egyház legkorábbi korszakába vissza lelhet vezetni. Másodszor: am it az Atyák és az Egyház tanítói, a nagy egyházatyák és az Ökumenikus zsinatok idején egyhangúan vallottak és gondosan megőriztek. Miközben Nagy Szt. Vazul néhány példát ad a szó­ beli Hagyomány fontosságára, maga tesz ezzel egy lé ­ pést ezeknek a szavaknak az írásbafoglalására. Az Egyház szabadságának és az örvendezésnek a korsza­ k ára (4. század) az egész Hagyomány írásba foglalta­ tott. Azóta az Egyház őrzi ezeket, m int a Szentírással együtt az Egyház kincseit. A Szent Hagyomány az alábbi helyeken található: 1. A Hitvallásokban, melyek az apostoli idők óta az egész Egyháziban ism ertek voltak. Ezek a szimbólumok és hitvallások szellemükben egymással azonosak. No­ ha megfogalmazásban vannak köztük különbségek. Ezek m ind tartalm azzák azokat a legfontosabb dogma­ tikai tételeket, melyeket a 4. században egyszer s m in­ denkorra felvettek a Nicea-Konstantinápolyi H itval­ lásba. 2. Az apostoli regulákban, m elyeket az egyetemes Egyház használt. Bár ezeket a szabályokat az apos­ tolok nem írásban, hanem szóban adták tovább. Ezek tartalm a túlnyomóan az Egyház rendjére és korm ány­ zására vonatkozik. 3. Az ökumenikus és tartom ányi zsinatok határoza­ taiban. Ezek a források annál értékesebbek, m ivel a zsinatok nemcsak a Szentíráshoz, hanem a Szent H a­ gyományhoz is fordultak útm utatásért. Ezek nemcsak dogmatikai határozatokat, hanem erkölcsi és rituális rendelkezéseket és általában az Egyházra és a keresz­ tyén h itre vonatkozó útm utatásokat tartalm aznak. 4. Az ősi liturgiákban, m elyeket nagy számban hasz­ nált és használ a keleti és a nyugati Egyház. Ezek kö­ zül több az apostolok és apostoli férfiak neve alatt ismeretes, és az apostoli k orszakra m ennek vissza; pl. Jakab apostol liturgiája. Ezek a liturgiák az apostoli hagyom ány és az ősegy­ ház igazi h ite megőrzésének legfontosabb eszközei.

19

Részben azért, m er t ezek igen régiek, részben pedig, mivel nagy becsben tarto tták és ism erték őket. Igen nagy erő van abban, hogy ezek a liturgiák egy-egy tanítást m indannyian hangsúlyoznak, illetve kifejez­ nek. Sok ilyen tanítási elem van ezekben. Legfonto­ sabbak: a Szentháromság, az Isten Fia és a Szentlé­ lek istensége; az Ige testté létele; a Theotokos m a ra­ dandó szűzessége, a kegyelem, az átváltozás. 5. Az ősi m ártír-ak ták b an : Antiochiai Szt. Ignatiusé, Szmirnai Szt. Polykarposé és sok másé. Ezeket ugyan­ is k o rtársak, m ártírom ságuk szemtanúi írták. 6. Az óegyház történetírásában. Különös figyelmet érdem el Eusebius Pam phil egyháztörténete, mely a legrégibb és legauthentik usabb dokum entum okat ta r­ talmazza. Ebben sok, az apostoli korból származó, nemcsak történeti, hanem rituális, dogmatikai és az ó- és újszövetségi kánonra vonatkozó dokumentum ta ­ lálható. 7. Az egyházatyák és tanítók írásaiban. Ezek szemé­ lyes hitvallásaikban az Egyház h itét vallatták meg. Pl. Alexandriai Athanasios, Gelasius pápa. Többen az atyák közül a keresztyének tanítása céljából fogalmaz­ tá k meg a hit igazságokat. Pl. Jeruzsálemi Cyrill ka­ techizmusa va gy Damaskusi János teológiája. 8. Végül az óegyház gyakorlati életében. Ide tartoz­ nak: a) a szent idők, böjti és ünnepnapok; b) a szent helyek: egyházi épületek; c) szakrális cselekmények, rítusok; d) liturgikus könyvekben, szertartási előírások, m i­ vel a szent helyekkel és cselekményekkel kapcsolatos információk ezekben találhatók. Az apostoli hagyomány az idők folyamán az egyházi élet fejlődésének történeti folyam atában különféle for­ m ákat v ett fel dogmatikában, liturgiában és egyház­ jogban. Ezek a kifejezésm ódra és megfogalmazásra nézve határozott tökéletesedést m utatnak. Ezek azon­ b an a Hagyomány Istentől ihletett lényegét nem érin ­ tették. A fent felsorolt helyeken található apostoli ha­ gyománynak határozott ism ertetőjelei vannak, me­ lyek azt megkülönböztetik a nem-apostoli hagyomány­ tól, m ert ilyenek is vannak ezekben a forrásokban. Ezekhez az ism ertetőjelekhez az alábbiak tartoznak: a) az apostoli hagyomány egy önm agával; azaz nem tar t almaz ellentm ondást; b) más, ism ert és kétségtelenül az apostoloktól szár­ mazó hagyományai összhangban van, m ivel az apos­ tolok önmaguknak nem m ondhatnak ellent; c) összhangban van a Szentírással, m ert a főforrá­ sa m indkettőnek ugyanaz a Szentlélek. Hangsúlyozni kell, hogy ezek az ism ertetőjelek csak negatívak, azaz azt segítenék m egállapítani, mi a nemhagyomány, nem pedig azt, hogy m i az apostoli h a ­ gyomány. Ez utóbbi m egállapítására külső ism ertető­ jelek vannak. Ezeknek a külső tanúságoknak a segít­ ségével lehet az igazi apostoli hagyomány jellegét meghatározni. Ezek az alábbiak: a) am i visszavezethető az apostoli korszakra; ami az apostolokkal közvetlen összeköttetésben levő gyü­ lekezetekben ismerős volt, am i te h á t nem a későbbi tanítóktól vagy egyházatyáktól szárm azik; b) am it a 3. és 4., valam int az 5. század atyáinak és tanítóinak többsége egyhangúan apostoli hagyo­ m ánynak ismert. Ezek ugyanis a legrégebbi tanítók bizonyságtételére tám aszkodhattak, akik azt megőriz­ ték. Továbbá m ivel ők m aguk is közel voltak az apos­ toli korszakihoz. c) Végül apostoli hagyom ánynak kell elism erni azt, am it az Egyetemes Egyház elfogad még akkor is, ha

20

az a Szentírásban nem található. Iraeneus írja : „Nem m ásoknál kell az igazságot keresni, hanem az Egy­ házban, melybe az apostolok m in t valam i kincses­ kam rába behordták m indazt, am i valódi érték.” A boldog Ágoston pedig ezt m ondja: „Amit az Egyete­ mes Egyházban elfogadtak és mindig és m indenütt m egtartottak, apostoli hagyom ánynak tekintendő egyetemes zsinati határozat nélkül is.” Az Egyház azonban nemcsak isteni kijelentést (a Szentírást és a Szent Hagyományt) őrizte meg nem­ zedékről nemzedékre. Hanem megőrizte és továbbad­ ta azt is, hogyan értette az isteni kijelentést. Az iste­ ni kijelentésnek a saját szelleme és értelm e szerinti továbbadása, ill. megértése és m agyarázata is az egy­ ház hagyományának része. De ez nem forrása az is­ teni kijelentésnek, m in t a szűkebb értelem ben vett tulajdonképpeni hagyomány. Ez inkább útm utató a kijelentés használatához. Ez az egyetemes Egyház b i­ zonyságtétele vagy hangja, mely a keresztyén ismeret biztos fundam entum a. Az Egyház ezen útm utatása nélkül az isteni kijelentés csak nevében egzisztálhat­ na, enélkül nem lenne megközelíthető. Az egyházi hagyomány (megkülönböztetve az apos­ tolitól! — Ford.) ugyancsak kifejezésre ju t a fent fel­ sorolt forrásokban. Ezért fontos, hogy az Egyháznak rendelkezésére álljanak a külső és belső ism ertetője­ lek annak m egállapítására, mi az igazi apostoli hagyo­ mány. Minden egyéb csupán egyházi hagyomány. Az eretnekségek elleni küzdelemben az Egyetemes Egyház hangja az ökumenikus zsinatokon hallatszott. Ezek m egfogalmazásaikban nemcsak az Írásra és a Szent Hagyományra építettek, hanem az egyházi ha­ gyományra is. Így szóltak erről az atyáik a VII. Öku­ menikus Zsinaton: „Mi őrizzük az egyházi hagyomá­ nyokat, melyek az Írásból vagy az Írás nélkül álla­ píttattak meg. De újak at nem vezetünk be.” Az egyházi hagyomány is kifejezésre jut a tanítás m ellett a sákram entom okban és a szertartásokban, és általában az egyház gyakorlati életében. Erről nem ­ csak az Ökumenikus Zsinatok, hanem a helyi zsina­ tok, egyes atyák és tanítók is tanúskodnak. Ezért m ondhatta a 3. században Origenes: "Legye­ nek megőrizve az egyházi hagyományok. . . , melyek a mai napig jelen vannak az egyházban. Csak olyan igazságot szabad hinni, mely az egyházi és az apostoli hagyománynak nem m ond ellent.” Nagy Vazul a 4. századiban így ír: „Ha m egkísérel­ nénk felszámolni azokat a szokásokat, melyek nin­ csenek benne az Írásban, mint amelyekben nincs igazi erő, m egham isítanánk azt, am i az evangéliumban a legfontosabb anélkül, hogy azt észrevennénk . . . Nem elégedhetünk meg ugyanis azokkal a szavakkal, me­ lyeket az apostolok vagy az evangélisták feljegyeztek. M ert hangzottak el szavak azelőtt is, és azóta is, me­ lyek a sákram entomok kiszolgáltatására nézve nagy erőt hordoznak.” Azonban az egyházi hagyomány — legyen az az egyetemes vagy a helyi episzkopátus megnyilatkozása —, sem a Szentírásnak, sem az apostoli hagyomány­ nak nem m ondhat ellent. * A két előadást eleven és izgalmas vita követte két napon át. Ennek során Filaret m et ropolita különösen hozzájárult az orthodox álláspont világos megértésé­ hez. Bartha Tibor püspök rám utatott arra, hogy K ál­ vin intenciójával és gyakorlatával szemben — aki igen nagy becsben tartotta és nagyon alaposan tanulm á­ nyozta az egyházatyákat — a későbbi századok során

a reform átus egyházak nem részesítették a tradíciókérdést olyan figyelemben, m int am ilyet az megérde­ me lt volna. A Magyarországi Református Egyház szá­ m ára az orthodoxiával való beszélgetés e szempontból is komoly kihívást jelentett. Egyházunk e beszélgeté­ sekben a híd szerepét is kívánta betölteni a többi re ­ form átus egyház felé. Közben tanulta m ind a közös hagyomány, m ind a sa já t hagyom ány mélyebb érté­ kelését. Tóth Károly püspök hozzászólásában a tö rté­ nelem és az egyházi tekintély szerepét vetette fel a Hagyomány problém ával kapcsolatiban. A kettő köl­ csönösen m agyarázza egymást. Ez történik a tradíció értelmezésben m a is. Az odesszai református-orthodox dialógus az egész ö kum ené dialógusainak, azaz nap­ jaink egyháztörténetének része. Az orthodox hozzá­ szólók sokat foglalkoztak a protestáns individualizmus, az Írás sokféle, egymással ellenkező m agyarázatának kérdéseivel. Látásuk szerint ennek egyik oka éppen a hagyomány kontrolláló szerepének hiánya. Jam es I. McCord elnök viszont kiemelte, hogy K álvinnak sem­ mi köze nem volt az individualizmushoz; Ő az Egyház teológusa volt, és a Szentlélek m unkájától függőségben látta saját teológiai tevékenységét. David Willis az alábbi pontokban foglalta össze a beszélgetések során elért konszenzust: 1. (A hagyom ány alap ja Isten kijelentése a testté lett Igében, Jézus Krisztusban. 2. Ehhez a testté le tt Igéhez, Jézus Krisztushoz tör­ ténetileg kizárólag az apostoli bizonyságtételen keresz­ tül juthatunk el, mely az Egyházban adatik tovább. 3. A kijelentésben a M indenható, Örökkévaló és Tel­ jes (Infinite) Élet lehajol, hogy az emberiség gyenge­ ségéhez hozzáidomuljon (accomodates), és így közölje magát. 4. Az apostoli hagyomány — a m i ism ereteink sze­ rin t — eredetileg szájhagyomány volt (kérygma és di­ daskalia), am it később írásba foglaltak. 5. Ezek az apostoli mondások, a Szent Hagyomány a Szentlélek testim ónium a következtében lesz h atha­ tóssá. 6. Ez a Szent Hagyomány nemcsak folyam at (az is!). De olyan folyamat, melyben a tartalom — a Szenthá­ rom ság-Isten ön-közlése — ellenőrzi a folyamatot. 7. A Szent Hagyomány megtestesül az ökumenikus zsinatok hitvallásaiban, prédikációban és sákram entá­ lisan hirdetett Ige liturgiájában, valam int az egyházi rendben és fegyelemben (episkopé). 8. A Szentírás m agyarázása nem egyéni feladat. An­ nak az Egyház életében kell történni, m ely Istent di­ csőíti, hitéről vallást tesz és rendben él. 9. Nem szabad elvetni, inkább hálával kell használ­ ni az olyan hagyományt, m ely em bereket az evangé­ lium elfogadására és az abban való növekedésre in­ dít, mégha nincs is benne kifejezetten (explicitly) az Írásban, még akkor sem, h a az apostoli korszak u tán keletkezett, és kora kultú ráján ak vonásait magán hor­ dozza. Amelyik hagyomány viszont elhom ályosítja az evangéliumot és akadályozza annak befogadását, elve­ tendő. 10. Az evangélium ra adott válasz, m elyet a hagyo­ m ány szolgál, ism eretet is hordoz m agában: ez az is­ m eret I sten m isztérium ának ism erete: Isten Krisztust küldő és népét kiválasztó titkáé. * A ko nferencia m ásik felét az egyház társadalm i fe­ lelőssége szolgálatának időszerű kérdéseivel való fog­ lalkozás töltötte el. Bevezető előadást Szergej, Odesz­ sza és K herson m etropolitája tartott. Előadásában az

egyház társadalm i felelősségének, különösképpen pe­ dig az emberiség békéjéért való felelősségének teoló­ giai megalapozását adta. A keresztyének ilyen felelős­ sége az Isten és az em berszeretet egységén alapul, és mindig a fele barát iránti konkrét cselekedetekben nyilvánul meg. N apjainkban az emberiség békéjéért való felelősség az életért, a fennm aradásért való fele­ lősséggé szélesedett. Mivel a nukleáris katasztrófa az életet fenyegeti. Előadásában a m etropolita vázolta napjaink, az emberiség együttélésének problém áit: „A modern világ a földön való békesség megőrzéséért való nemes erőfeszítések és a világuralom ért való tisztes­ ségtelen erőfeszítések közti antagonizm usban é l . . . A m ilitarizm us agresszív erői m unkában vannak, és egy­ re aktívabbak lesznek.” Beszélt az egyházi, ökumeni­ kus találkozásoknak a világbéke szempontjából való nagy jelentőségéről. „Mély vágyunk és törekvésünk, hogy hozzájáruljunk az egyházak földi békéért való felelőssége növekedéséhez. Törekednünk kell arra, hogy olyan légkört terem tsünk, melyben az államok felelős vezetői nyíltan, a kompromisszumok szükséges­ ségét látva tárgyalásokat folytassanak.” M egállapítot­ ta, hogy a világbéke kérdése olyan jelentőssé vált, hogy az em beri együttélés egyéb kérdései e nagy k ér­ dés m ellett másodlagos jelentőségűvé lettek. Utalt a Moszkváiban 1982 m ájusában tarto tt világkonferen­ ciára, melyen különféle vallások vezetői hoztak h a tá ­ rozatokat az élet szent ajándékának a nukleáris k a ­ tasztrófától való megmentése érdekében. U talt a fegy­ verkezési hajsza megállítására, a nemzetközi kérdések tárgyalások útján való m egoldására tett javaslatokra. Felemelte szavát az Egyesült Államok korm ánya által közé phatósugarú rakéták és robotrepülőgépek NyugatEurópába tervezett felállítása ellen, m ert az a fegy­ verkezési verseny újabb, minőségileg is új elemeket tartalm azó fázisát vezetné be. Helyeslően em lítette a Keresztyén Békekonferencia 1982 decemberében ÚjDelhiben, m ajd 1983 m ájusában Budapesten hozott ha­ táro zata it és az 1983 áprilisában ta rto tt uppsalai „Élet és Béke"-konferencia állásfoglalásait, valam int az Európai Egyházak K onferenciája (KEK) 1983 m ájusi moszkvai döntéseit, melyek m ind a békéért való moz­ gósítás, a leszerelésért való küzdelem ügyét szolgál­ ták. Az időszerű, sürgető feladatokat az alábbiakban fogalmazta meg: A konferencia kommünikét fogadott el, melyet a Tóth Károly püspök vezetésével alakult bizottság fo­ galmazott. Ez jól összefoglalta a m indkét témakörben folytatott eleven, tárgyszerű megbeszéléseket. A társadalm i felelősség és békeszolgálat tárgyköre szem pontjából különösen jelentős volt a NATO-álla­ mokból érkezett egyházi küldöttek jelenléte. Köztük különösen kiemelkedő helyet foglalt el Jam es I. McCord professzor, a Princetoni Teológiai Szem iná­ rium elnöke, aki a konferencia egyik elnöke is volt. A szovjet—am erikai kapcsolatok fagyos légkörében ennek az egyházi ügyekkel foglalkozó találkozásnak a bizalomébresztő tényezők építése szempontjából nagy jelentősége volt. E rre csak egy példa: egy hétig éltünk és dolgoztunk az odesszai Szt. A ndrás kolostor területén, ahol száznál több teológiai hallgató készül a szolgálatra, ahol k b. 40 szerzetes végzi a m unkát a kolostor kertjeiben, épületeiben, tem plom aiban, ahol a környékről — a csodaszép Odessza perem én voltunk — m inden nap nagy szám ban jöttek h ívő emberek az esti istentiszteletekre, ahol az em bernek első kézből tapasztalatai voltak az Orosz Orthodox Egyház vitali­ tásáról, népének egyházához és hazájához való hűsé­ géről. Ilyen gondolatok nemcsak bennem, hanem „Nyu­ gat”-ról érkezett testvéreinkben is megfogalmazódtak.

21

A konferencia iránt az ukrajnai világi sajtó és rá ­ dió is nagy érdeklődést tanúsított. A rról sajtóközle­ mények jelentek meg, és a jelenlevők közül többünk­ kel — így a nyugatiakkal is — rádió- és sajtó-interjú­ k a t készítettek. Az alábbiakban a kiadott kom m üniké szövegét fog­ laljuk össze: Először felsorolást ad a Negyedik Orthodox—Refor­ m átus Dialógus (Debrecen IV.) résztvevőiről. A meg­ beszélések m inden nap istentisztelettel kezdődtek és végződtek, m elyeket felváltva orthodox és reform átus résztvevők tartottak. A tém ával foglalkozó részt teljes szövegében közöljük: „Az orthodox felfogás: Az isteni kijelentés az is­ tenism eret forrása. Ennek teljessége a Szent Hagyo­ m ányban és a Szentírásban ju t kifejezésre. A teljes­ ségében Jézus Krisztus által hirdetett isteni kijelen­ tés „a világ világossága” (Jn 12,46), „az igazi világos­ ság, me ly eljött volt m ár a világba, és megvilágosít m inden em bert” (Jn 1,9). Az orthodox felfogás szerint a Sze n t Hagyomány isteni kijelentés, ami az egyház életén ek kontinuitásá­ ban valósul meg. Ez a kijelentés, am inek teljessége adatott Jézus K risztusban az isteni Ökonómia bizonyos korszakaiban, a Szentírásban k erü lt rögzítésre. Azon­ ban a Szentírás, amely a kijelentés verbális kifejező­ je, rejtve v a n az „ó-em ber” elől. Igazi értelm ét a Szentlélek jelenti ki isten ism eretének élő m egtapasz­ talásában, ami az Egyházban, cselekvő keresztyén életben valósul meg. Az Isten ism eretének ez a kö­ zösségi (konciliáris/sobornij) m egtapasztalása az Egy­ házban tény, és ugyanakkor az Isten Igéje helyes is­ m eretének egyetlen hitelrem éltó kritérium a. A Szent­ lélek kijelentésének ezen szent hangja a Szent Hagyo­ mány. A Szent Hagyomány különféle form ákban és ese­ ményekben az Egyház életében ju t k ifejezésre. Ilyenek pl. az ökum enikus zsinat döntései, egyházatyák írá ­ sai, liturgiák, kánonok, énekek stb. A Szentírás nem azonos azokkal a tradíciókkal, m e­ lyekkel olyan gazdag az egyház élete. E tradíciók idő­ leges formák, melyek változnak, melyek megjelennek, azután eltűnnek a helyi közösségek helyzete és lelki életük foka szerint. A Hagyományról való reform átus felfogást David Willis professzor előadása fejezte ki, m ely az alábbi tétellel kezdődik: „A reform átus teológia értelmezése szerint a Hagyomány a Szentháromság Isten történe­ lemben megvalósuló önmaga közlése, m elyben az Egy­ ház kegyelemből egyedül h it által részesedik. Az is­ teni ön-k özlésnek ez a folyam ata az, am i a katolikus Egyházat reform átussá és m indig reform álandóvá te­ szi.” A Hagyomány chrisztológiailag m eghatározott. Szentírás ma is a Hagyomány része, m elyet az apos­ tolok — akik elsőként kapták az Isten kegyelmes ön­ m aga-adásáról szóló bizonyságtételt —, továbbadták. Ezen apostoli közvetítés (mediation, V erm ittlung) eredm ényeképpen az Isten kijelentésének autoritással rendelkező dokum entuma lett. Ennek rendeltetése az Egyház életének vezetése. Az Egyház a Szentlélek vezetése a la tt elfogadta azt az eredeti, zsinórm értékül adott hagyom ányt és azt különféle történeti és kulturális összefüggésekben m a­ gyarázva, kialakította a sa já t tradícióját. Ily módon arról te tt bizonyságot, hogy m eghallotta az evangélium élő hangját. A reform átus Egyházak 16. századi hitvallásai úgy fogadták a korai Egyháznak az 5. századig megfogal­ m azott hitvallásait, m int a Jézus K risztusról a Szent­

22

írás kijelentése szerint hűséges bizonyságokat. De ezek a hitvallások a Szentírásból származnak, és értelm ü­ k e t (meaning, Bedeutung) kizárólag abból veszik. A reformáció te h át nem akarta az első egyetemes zsina­ tok határozatait megváltoztatni, hanem megerősíteni és újra me gvallani. Ez történik pl. a Nicea-Konstanti­ nápolyi Hitvallással. Így teljes joggal hangsúlyozták katolic itásukat. Az Egyháznak kötelessége szembefordulni minden tradícióval, am i nem állhat meg az Úr előtt az Írások szerint. Az Úr Jézus K risztus és apostolai is így te t­ tek. Az Ige hirdetése, — ami a kijelentett és írásba fog­ lalt Ige m ellett az Ige hárm as formájához tartozik — sokféle m ódon: prédikálásban, imádságban, gyüleke­ zeti éneklésben, prófétai bizonyságtételben, a szó és te tt egységében végrehajtott társadalm i bizonyságté­ telben történik. Egyes egyházi tradíciók nem tekint­ hetők a Hagyomány változtathatatlan formáinak. Ezek sokkal inkább a Hagyomány formálódása folyam atának részei („a part of the ongoing process of the form a­ tion of Tradition” = „Teil eines ständigen Prozesses des Tradierens”). Az Egyházak — történetük folyamán — mindig szükségét látták annak, hogy a Jézus Krisz­ tusról szóló eredeti és egyetlen (unique, einmalige) apostoli bizonyságtételt egy-egy adott történeti és k u l­ turális környezetnek megfelelően ú jra interpretálják és ú jra megvallják, hogy ezzel az egyház életét fenye­ gető veszélyeket elhárítsák. Néhány m egvitatandó kérdés: 1. Az Írás m agyarázásának kritérium ai. Míg az or­ thodox fél azt hangsúlyozta, hogy a Szent Hagyomány a Szentírás m egértésének hiteles forrása, a reform á­ tus fél azt vallotta, hogy a Szentírás önm agáról tesz bizonyságot, és tekintélye ebben a bizonyságtételben van. A hitvallási iratok a gyülekezetnek azon hitét fejezik ki, hogy a bennük foglalt igazságok a Szent­ írásból valók. 2. A Református Egyház állandó feladatának tekin­ ti, hogy az Egyházban élő hagyományokat állandóan az Írás bizonyságtételével megmérje. Az Orthodox Egy­ ház is tudja, hogy vannak változó hagyományok az egyházban, és hogy nem m inden egyetemes zsinati h a ­ tározat érvénye változtathatatlan. 3. Az orthodox fél hangsúlyozza, hogy alapvető k ü ­ lönbséget tesz a Szent Hagyomány és az egyházi tra ­ díciók (Überlieferung — Traditionen) között. Az elsőt a tanítás az Írással egyenértékű forrásnak, a m ásikat pedig az egyházi élet form ái változó kifejezéseinek te ­ kinti. A reform átus fél elvi alapon nem tud ilyen k ü ­ lönbséget tenni. 4. A reform ációnak azon alapelve, mely szerint az Írás önmaga magyarázója, lehetetlenné teszi, hogy a bibliai tanúságtétel bármilyen tanbeli megfogalmazá­ sának változhatat lan érvényt adjon, és annak önma­ gában való tekintélyét elismerje. E látás alapja az a felismerés, hogy a Szentlélek elvezeti a gyülekezetet a Jézus K risztusban kijelentett igazság helyes ism ereté­ re. Az Orthodox Egyház is vallja, hogy a Szent Hagyo­ m ány (nem a tradíciók) csak az élő h it egyházi közös­ ségében őrizhetők meg. 5. Az orthodox fél által a Hagyomány tartalm ára vonatkozó kérdésre a reform átus válasz ez: annak ta r­ talm a Jézus K risztus és a gyülekezetben m egm utatko­ zó hit. Ez utóbbi azonban megfogalmazásában történe­ tileg meghatározott. 6. A reform átus meggyőződés szerint az Egyház nem birtokosa az Írás igazságának. Szükségesnek látja ezért a reform átus Egyház, hogy az igazságot kövesse,

azt ú jra felfedezze. Ezzel szemben az Orthodox Egy­ ház önmagát az Isten kijelentett igazsága őrizőjének látja, mely igazság a Szent Hagyományban bízatott reá. A m ásodik tém ára nézve egység m utatkozott meg az alábbiakban: ám bár felism erjük, hogy a Hagyomány tekintetében egyetértés és különbözőség is m utatko­ zik közöttünk, örömmel állapítjuk meg alapvető egy­ ségünket abban, hogy a Hagyományt illető gondola­ taink az evangéliumban gyökereznek. Egyetértünk abban, hogy Jézus Krisztus Egyháza, természetiéiből kifolyólag nem élhet az em beri élet nagy kérdéseitől való elszigetelésben. Az Egyház ezt a látást nem politikai megfontolásokból fogadta el. Ez Krisztussal, a Szolgáló Ú rral való közösségéből követ­ kezik. Ez azt jelenti, hogy az Egyház tanúskodni ta r­ tozik mindig a békéről, melyben az egész emberiség állapota (hum an conditions) beletartozik. Ezek között az elsők: a) a nukle á r is veszély, b) a szegényekkel, az elidegenedettekkel és az éhe­ zőkkel való szolidaritás, c) küzdelem a háborús veszély ellen, d) szembefordulni m indenféle előítélettel. Tudatában vagyunk annak, hogy az egyház társa­ dalmi állásfoglalása nem hozza el Isten Országát a föld­ re. De meggyőződésünk, hogy lehetnek olyan változá­ sok, m ely ek m egjavítják az emberi helyzetet. Mély bűnbánattal valljuk meg, hogy a m últban nem fog­ lalkoztatott bennünket a béke és az igazság kérdése. Örülünk annak, hogy ma m ár látják az egyházak, hogy a békéért való küzdelem Jézus K risztus megbé­ kélést szerző m unkájából következő parancsoló szük­ ségszerűség. Örömmel látjuk, hogy egyházaink k itar­ tó erőfeszítése következtében olyan ökumenikus k ap­ csolatrendszer épült ki, mely nagyban segíti az egy­ házak felelősségvállalását, — hogy a bizalom légkörét létrehozzák; — hogy a bizakodás lelkületét m unkálják; — hogy szembeszálljanak a hisztérikus háborús re­ torikával, mely a bizalm atlanságot növeli. Úgy látjuk, legfőbb feladatunk, hogy általános ér­ vényű kijelentéseket a m indennapokban való konkrét feladatokra lefordítsunk: a) Egyházaink tudatálban elm élyíteni a nukleáris katasztrófa megelőzéséért való küzdelem fontosságát; b) a konfrontáció politikájának a tárgyalások poli­ tikájával való helyettesítéséért küzdeni; c) sürgetni, hogy a többi nem zetek is csatlakozzanak a szovjet deklarációhoz, mely szerint nem használnak elsőnek atom fegyvert; d) a nukleáris befagyasztás parancsoló szükségsze­ rűségét hirdetni; e) atom m entes zónák terem tése (Skandinávia, Kö­ zép-Európa, a Balkán, és ahol csak lehet), ahogy azt a Palm e-bizottság javasolta; f) új rakéták alkalm azásának törlését sürgetni; g) bátorítani a tárgyaló hatalm akat, hogy gyümöl­ csöző tárgyalásokat folytassanak Genfben; h) egyezmény kidolgozása a k é t katonai töm b között háború megelőzésére, és nem katonai jellegű bizton­ sági rendszer m egterem tésére; i) újra hangsúlyozni egyetértésünket az 1975-ös Hel­ sinki Záróaktus elveivel, és m indent megtenni minél több személyes és közösségi kapcsolat kiépítésére. Fontos és szükséges, hogy az elrettentés politikájá­ nak fogyatékosságát és veszélyeit alapos analízissel kim utassuk. Ez a politika fogyatékos, m ert nem vég­ ződik leszereléssel és m áris veszedelmes koncepciókat

produkált, m int a „korlátozott atom háború”, vagy „nukleáris fölény”. Örülünk annak, hogy az egyházak között megvan a készség arra, hogy a béke ügyében együttm űködje­ nek. B átorítanunk kell a más vallások és egyéb moz­ galmak békem unkában való részvételét. Hitből fakadó meggyőződésünk, hogy a Szentírásból fakadó közös hitünk szerint béke és igazság szorosan összetartoznak. M unkájuk végén a Negyedik Orthodox—Református Teológiai Megbeszélés résztvevői az Úrnak adnak h á ­ lát ezért a gyümölcsöző eszmecseréért. Kifejezték kí­ vánságukat az Orthodox és Reform átus Egyházak kép­ viselői közötti megbeszélések folytatására. Kifejezték rem énységüket is, hogy a közeljövőben megállapodás születik a legközelebbi találkozásra nézve. Egyetértéssel fejezték ki a résztvevő felek mély meg­ elégedésüket az elért eredm ényekért és reménységüket, hogy megbeszéléseik hozzájárultak az orthodox—refor­ m átus kétoldalú dialógusok további fejlődéséhez, és az egész keresztyénség békéért és igazságért való szol­ gálatának folytatásához. Odesszában való tartózkodásuk a la tt a résztvevők­ nek alkalm uk volt a helyi vallásos élettel, valam int a kulturális értékekkel és a történelm i m últtal meg­ ismerkedni. Szergej, Odessza és Kherson m etropolitája a részt­ vevők tiszteletére rezidenciájában fogadást adott, m e­ lyen a vallási képviselőkön kívül a társadalom és sa j­ tó is résztvettek. A gyűlés résztvevői táviratot küldtek Pimen Őszentségének, Moszkva és egész Oroszország P atriarchájának, melyben kifejezték mély hálájukat az összejövetel iránti érdeklődéséért. A résztvevők ki­ fejezték mély háláju k at Szergej Őeminenciájának, Odessza és Kherson m etropolitájának vendégbarátsá­ gáért, testvéri kedvességéért, valam int a nagyszerű környezetért, mely nagyban hozzájárult m unkájuk eredményes végzéséhez. Pásztor János

JEGYZETEK 1. O. C u llm an n . L a T ra d itio n : P ro b le m e e x é g é tiq u e , h is to ­ riq u e e t th éo lo g iq u e, ch. 2, N e u c h a te l/P a ris, 1953; O. C ullm an n , " S c rip tu re a n d T ra d itio n ” , ch. 1 of C h ristia n ity D ivid ed , ed. D. C a llah a n , H. O b erm an , D. O’H an lo n , N ew Y ork, 1961; K. B a rth . C h u rch D ogm atics, I, 2. pp. 455—470, E d in b u rg h , 1956, an d II, 2, pp. 458—506, E d in b u rg h , 1957; D. Je n k in s, T ra d itio n , F reed o m and th e S p irit, P h ila d e lp h ia , n . d.; p a r a g r a p h s 24—42 of L a P resen ce d u C hrist dans l'E glise e t dans le M onde, d ia ­ lo g u e e n tre L ’A llian ce R é fo rm ée M ondiale et L e S e c re ta ria t p o u r l’U n ité des C h ré tie n s, 1980—77, G en ev a—R om e, 1977; H. H eppe, Die D o g m a tik d er eva n g e lisc h -r e fo rm ierte n K irche, n ew ed. E. B izer, N e u k irc h e n , 1935, chs. 2 an d 3; a n d ch. 1 („ T ra d itio n in g th e F a ith ” ) of J. L e ith , in tr o d u c tio n to th e R e fo rm e d T ra d itio n , A tla n ta , 1977. — 2. C alvini O pera .. . O m ­ nia (C orpus R e fo rm a to ru m ), ed. G. B a u m , E. C unitz, a n d E. R euss, B ru n sv ig a e, 1863 ff., 9:88. — 3. Cf. W. N iesel, T h e G ospel an d th e C h u rch es, P h ila d e lp h ia , 1962, p p . 181—186; an d p a r t tw o (,,C h risto lo g y o r t h e C e n tre of F a ith ” ) of J . d e Se ­ n a r clens. H eirs o f th e R e fo rm a tio n , P h ila d e lp ia , 1963. — 4. J. C alvin, In s titu te s o f th e C h ristia n R elig io n , ed. J . T. M cN eill, P h ila d e lp h ia . 1960, 3,2,24 (cf. O pera S electa C alvini, ed. P. B a rth a n d W. N iesel. Vol. 4. M unich, 1931, p. 35). — 5. I n s ti­ tu te s, 4,17,11. — 6. P á ln a k a G al 1-ben ta lá lh a tó m e g je g y z é ­ se i m u ta tjá k ezt a k e tté v á la s z tá s t: „ e m b e r s z e rin t v a ló e v a n ­ g é liu m ” ; G a l 1,11b „ a ty a i h a g y o m á n y a im ” G a l 1,14b. — 7. cf. K. B a rth . C h u rch D ogm atics, II.2, p p. 480ff. — 8. R m 8.1—5; 8.31k. — 9. Ira en eu s, A d v . H aer. 4,14,2. — 10. Cf. W. N iesel, T h e G ospel a n d th e C h u rch es, p p. 227ff. — 11. se e K. B a rth , C hurch D ogm atics, 1,1, p a ra g ra p h 4. — 12. Cf. C alvin, In stitu te s , 2,11,13. A lso : R. H o fm an n . „ A c c o m m o d a tio n ” , R e a le n c y k lo p ä d ie der P ro te sta n tisc h e T h eo lo g ie u n d K irch e, I, L eipzig, 1896, pp. 127—130; D. W illins, " R h e to ric a n d R e sp o n sa b ility in C a lv in ’s T h eo lo g y ” , in T h e C o n te x t o f C o n te m p o ra ry T h eo lo g y, ed. A. M cK elw ay an d D. W illis. A tla n ta . 1974, p p . 53ff.; E. D ow ey, T h e K n o w le d g e o f G od in C a lvin 's T h eo lo g y, N ew Y ork. 1952, pp. 3—17. — 13. C alvin, I n stitu te s, 3,19. — 14. C alvin, In stitu te s , 1.5.9. — 15. J . de S e n a rc le n s, H eirs o f th e R e fo rm a tio n , pp. 149—266; G. H en d ry , T h e G ospel o f th e in c a rn a tio n , P h ila d e l­ p h ia. 1958: G. O ste rh a v e n , T h e F aith o f th e C hurch, G ra n d R ap id s, 1982. pp. 46—55; J . M o ltm an n , „T h e C onfession of

23

J e s u s C h rist: A B ib lical T h eo lo g ic al C o n s id e ra tio n ” , in A n E c u m e n ic a l C o n fessio n o f F aith?, ed. H. K u n g a n d J . M olt­ m a n n , C o n ciliu m 118, N ew Y ork, 1979, p p . 13—26; an d K. B a rth , C h u rch D ogm atics, I I ,2, p a r a g r a p h s 13,15. — 16. (5. H e n d ry , T h e W e stm in s te r C o n fessio n fo r T o d a y, R ichm ond, V a., 1960, p p . 19—39; W. N iesel, T h e G ospel a n d th e C hurches, p p . 227ff.; J.K .S . R eid, T h e A u th o r ity , o f S c r ip tu r e , L ondon, 1957; th e s y m p o s iu m P resb ite ria n s an d B ib lica l A u th o r ity , in J o u rn a l o f P re s b y te ria n H isto ry 59/2 (S u m m e r 1981); an d G. O s te rh a v e n , T h e F a ith o f th e C h u rch : a R e fo rm e d P e rsp e c ­ tiv e . . ., G ra n d R apids, 1982, ch. 5. — 17. W. Z im m erli, " P ro ­ m ise a n d F u lfillm e n t” (oh. 5) an d J. J. S tam m , " J e s u s C hrist a n d th e Old T e sta m e n t” (ch. 9) in C. W e ste rm a n n , ed., E ssays o n O ld T e sta m e n t H e rm e n e u tic s, R ich m o n d , V a., 1963; B. C hilds, M em o ry an d T ra d itio n in Israel, L ondon, 1962; a n d J . M o ltm an n , " P ro m is e a n d H is to ry ” in T h e o lo g y o f H ope, N ew Y o rk , 1967, pp. 95ff. — 18. Cf. H e n d ry , W e stm in s te r C on­ fe ssio n , pp. 37ff. — 19. Cf. M. B a rth , „S o la S c r ip tu r a ” , in S c rip tu r a a n d E c u m e n ism , ed. L. J . Sw id ler, P itts b u rg h , 1965, p p . 75—94. — 20. Ez a fo n a l k ö ti össze a k ü lö n fé le „ fe lsz a b a ­ d u lási th e o ló g iá k a t” . E zekben u g y a n is az e ln y o m o tta k fe lsz a ­

b a d ítá s á n a k a p ra x is a , am i a h e r m e n e u tik a k o r re k c ió ja k é n t szolgál. M iközben az e ln y o m o tta k k a l a z o n o s ítja m a g á t az e v a n ­ g éliu m h ird e tő je , m a g a is jo b b a n m e g érti az ev an g éliu m o t. G. G u tierrez , A T h e o lo g y o f L ib era tio n , N ew Y ork, 1973; J . C one, A B la c k T h e o lo g y o f L ib e ra tio n . P h ila d e lp h ia , 1970; L. R ussell, H u m a n L ib e ra tio n in a F e m in ist P e rs p e c tiv e : A T h eo lo g y, P h ila d e lp h ia , 1974; a n d J. M. L o c h m a n n , R eco n cilia tio n a n d L i­ beration, P h ila d e lp h ia , 1980. — 21. Cf. H ep p e, D ogm a tic, chs. 24—26; R.S. W allace, C a lvin ’s D o ctrin e o f W orld and S a cra ­ m e n t, E d in b u rg h , 1953; W. N iesel, G ospel a n d C hurch es, chs. 8 a n d 9; J . M cL elland, T h e V isib le W orlds o f G od, G ra n d R a­ pids, 1958; M. T h u ria n , L ’E u c h a r i s ti e ... N eu c h â te l, 1963; D. W illis, ed., B a p tis m : D ecision a n d G ro w th , P h ila d e lp h ia , 1972; a n d T. T o rra n c e , „ T h e P a s c h a l M y stery of C h r is t an d th e E u c h a ris t,” in T h e o lo g y in R eco n cilia tio n , G ra n d R ap id s, 1975, pp. 106ff. — 22. Cf. E. F . K. M üller, ed., D ie B e k e n n tn is s c h r ifte n d er r e fo r m ie r te n K irch e, L eipzig, 1903; a n d H .A . N iem ey er, ed., C ollectio C o n fe ssio n u m in E cclesiis R e fo rm a tis . . . L eip ­ zig, 1840. — 23. J . L e ith , I n tro d u c tio n to th e R e fo rm e d T ra d i­ tio n , A tla n ta , 1977, pp. 137—164. J. M o ltm an n , T h e C h u rch in th e P o w er o f th e S p irit, N ew Y ork, 1977; p p . 289ff.

A prófécia A prófétái ás mint kegyelmi ajándék — a karizmatikus prófécia

kevésbé párhuzam os vagy szinonim megjelölés) eti­ 1.1.1. M indenekelőtt azt kell m egjegyeznünk, hogy m ológiája részben teljesen kétségtelen, részben inga­ a prófécia m int bibliai-teológiai jelenség m a m ár teoló­ dozó. Bizonyos ui. annyi, hogy a szó nem közvetlenül giai közhely: ebben a fogalmi körben eredendően ú ja t n em tu d u n k m ondani. Ami novum egyáltalában lehet­ héb. igei gyökből ered (a héb. n ābā’ nem eredeti héb. ige, hanem a nābī’ denom inativum a: „prófétaként vi­ séges, az az anyag rendezésében, pontosabban az ösz­ selkedik” alapjelentéssel, a főnévnek bizonyos érte­ szefüggések újszerű feltárásában van. I t t viszont h a tá ­ ro z o tta n m egvan, m ert az előttü n k járó korokat teoló­ lemben m ár k ialakult jelentését föltételezi): a héb. fő­ giailag tö rté n e ti elfogultságok d eterm inálták. Ellene név az akkád nabū „ k iá lt; hív, elhív” igéből vezethető vethető ennek az, hogy a helyzet döntően m a sem más. le. Az te h á t bizonyosnak tek inthető, hogy a. „k iált — hív, szólít” alapjelentés a szó jelentéstani kulcsa. De, De éppen a prófécia kom olyan vétele bizonyítja, hogy a tö rté n e t (üdvtö rtén et) során nincsen k é t olyan kor­ hogy m ilyen m ódon, az kétséges. Á ltalánosan azt föl­ tételezik (Gesenius, Koehler-Baumgartner, Preisker), szak, am ely egyenlővé teh ető volna egym ással. Min­ den nem zedéknek m egvan a m aga külön, sajátos vi­ hogy eredetileg passivum i jelentésű főnévi szárm azék­ ról van szó, am ely „ e lh ív o tta t” jelen t; később azon­ szonya Istenhez. Ez rán k is áll. A mi nem zedékünk kiváltság a az, hogy m iközben az egyház (az intézm é­ ban, am ikor m ár term inus technicus-szá válik, ez az nyes egyház) em pirikusan hany atlik , aközben a h a­ értelem a kegyességi nyelvben elhom ályosodik, és a n y atlás során különlegesen a saját ú tjá ra szorul („szo­ szó activum i jelentésűnek h a t; „K iáltó, kikiáltó, r ítta tik ” ) vissza, így olyan igazságokat ism erhet (m eg)hirdető; proclam ator” (vö. az újsz. p raaklētos föl, am elyeket régebben egyszerűen a tö rté n e ti a d o tt­ hasonló jelentésváltozásával). A szó előfordulása az ságok m ia tt sem ism erhetett föl. Ósz.-ben gyakori, m inden árnyalati különbséget fi­ gyelmen kívül hagyva 100-nál többször fordul elő a 1.1.2. M ielőtt azonban to v á b b m ennénk, a széthul­ TM-ban. lás veszélyének elkerülése v égett (m ert m aga a tém a 1.2.2. A jelenség gyökérzete az Ósz számos, Ószsokképpen kísért erre) foglaljuk össze tém ánk ta rta l­ előtti állapotokat tükröző, ilyenekre utaló bizonysága m á t, azaz magát a jelenséget, am elyről a következőkben szerint is (pl. 1Sám 9,1—10; 10,1 és i. t.) az ókori val­ szólni k ívánunk. A prófétálásról van szó, és egyelőre lástö rtén et dúsan term ő ta la já b a n ta lá lh a tó : az eksz­ anyanyelvi m egfogalm azásaink keretei k özött m arad­ tázis világában. Ez érthető is: ha a próféta em berfö­ v a differenciáljunk így: a prófétálásról m int tevékeny­ lö tti titk o k a t fejt meg, és ezek jelentését n y ila tk o zta t­ ségről, a tevékenység alanyáról és tárg y áró l (l. alább, ja ki, akkor valam ilyen „hipernoétikus” m űveletet gör. prophēteia, prophētēs, prophēteuein). Az alapjelen­ h a jt végre, így csak a noétikum világa fölött, az eksz­ tés m inden körülm ények között a tito k = re jte tt dolog tázisban helyezhető el. Ez a m ozzanat azután a fogal­ m egfejtését/k in y ilatk o ztatását tartalm azza. Más kér­ m a t máig is a legsúlyosabban terhelő „eredendő b ű n ” dés az, hogy ez az alapvető jelentéskor eléggé tág , így (legalábbis „error originalis” ). Gondoljuk el m ekkora elég sok irányban ad m isztifikáló és vulgarizáló félre­ távolság v álasztja el egym ástól az eksztátikus próféci­ értésre és félrem agyarázásra okot, m int látn i fogjuk. 1.2.1. A cím ben és alcím ben k itű z ö tt tém a m inket ával m indvégig kacérkodó Izráelt a ttó l a P áltól, aki a próféciát az eksztátikus gyülekezeti (vagy általáb an elég szűk terü letre szorít: döntően a páli gyülekezet­ kegyességi) jelenségektől, így a glósszolália karizm ájá­ értelm ezés körén belül kell m aradnunk, és e körön be­ tó l „m indössze” csak úgy választja el, hogy am az a lül a karizm atikus próféciát kell vizsgálnunk. A zonban felső, emez a nagyon is legalsó határp o n to n áll; am ah­ az a d o tt nyelvtö rtén eti és v allástörténeti, sőt művelő­ hoz semmiféle kétséget nem enged férni, helyesebben d éstörténeti előzmények ism erete h íján nem vállal­ m inden ilyesm it ab ovo elhárít tőle, em ezt pedig a leg­ k o zh atu n k erre — tudom ányos becsületességünk ve­ aprólékosabb korlátozásokkal és körülhatárolásokkal, szélyeztetése nélkül. A terjedelem szűkössége m ia tt a legsúlyosabb feltételekkel és m egszorításokkal en­ a rra kell szorítkoznunk, hogy u talás form ájában m u­ gedi be egyáltalában a gyülekezeti i stentisztelet gya­ tassu n k rá a jelenség kettős, Ósz-előtti és ósz.-i héb., korlatába. valam in t gör. és hellénista gyökérzetére, egészen mel­ 1.2.3. B ár nehéz m egállnunk, mégsem szólhatunk itt lékesen érintve m indazt, ami a vallástörténetből ta ­ a prófécia és a kultusz, a prófétaság és a királyság, nulságos lehet. a prófétai és a papi tiszt és feladatkör kapcsolatáról. A fogalom kör alapvető megjelölése a héb. nyelvben Csupán an nyit kell em lítenünk, hogy a m integy fél év­ a n ābī (rō’äh és chōzäh „látó , látn o k ” csak többé-

százada feltételezett leegyszerűsítő szem lélet (különö­ sen a prófétaság és a papság kap cso latát illetően) lé­ nyegét te k in tv e alapvetően v álto zo tt m eg: m a m ár nem te k in tü n k úgy a kérdésre, hogy a papság feladata m integy a királyság m indenestől való (konstruktív) igazolása és alátám asztása, míg a próféták főleg a ki­ rályság hibáira m u ta tta k rá, m integy valam iféle „for­ radalm i” m a g a ta rtá st képviselve. A helyzet ennél sok­ k al összetettebb és differenciáltabb. T ém ánk szemszö­ géből az izraelita prófécia m egnyilatkozási form ái (szó­ beli prófécia — írópróféták) és korszakai (Ámos előtti és u tán i prófécia, a fogság korának prófétái stb.) ugyancsak nem döntő jelentőségűek: ism eretüket egyébként is föltételezhetjük. A m egnyilatkozási for­ m á t illetően inkább a prófécia kom m unikációs eszkö­ zeinek lehetőségeire kell u ta ln u n k : a próféta szólhat, írhat, tú l ezen azonban te h e t prófétai jelt is (l. kül. Je r 28), és ahogyan m ár em lítettü k , látóként, látomásban is m egnyilatkozhat (l. kül. E z 1., 8., 37. r.). 1.2.4. M indenesetre kétségen felül álló tén y , hogy a „legitim ” ósz. prófétaság h a tá ro z o tta n elhatárolódik az eksztázistól. E z nem azt jelenti term észetesen, hogy intellektuális jelenséggé válik. Az ósz. prófécia am úgyis elsődlegesen egzisztenciális jelenség, de ahogyan m aga az egzisztencia, úgy a prófécia is, lényegének legmé­ lyén tito k zato s m arad. T itokzatossá teszi, m ert em­ berf ölötti szférába emeli á t m indenekelőtt létrejö tte: ezt az elhívás, elhivatás fogalm ával szoktuk érzékeltet­ ni. M int Istennek m inden kegyelm i te tte , úgy a prófé­ ta i tiszt is egyedül az ő szuverén a k a ra tá ra m egy visz­ sza végső soron. E m beri előzménye nincsen, nem is lehet: senki nem születhet bele, senki nem érdem elheti ki, viszont h a az Ú rn ak úgy tetszik, a prófétaság kö­ rétől legtávolabb eső életkörülm ények (földműves, barom pásztor) is h ív h at el prófétát. De am i ennél is tö b b : a hivatalos kegyességet képviselő körök fiai kö­ zül is (Jerem iás, az a n a tó ti pap). Term észetesen nem lehetnek a prófétai elhívásnak más k orlátai vagy ak a­ dályai sem (pl. a nem re való te k in te t: a m asszívan p a t­ riárkális Izráelben is v an n ak prófétanők). A prófétaság nem privilégizált státu s, nem kiváltságos társadalm i v agy kegyességi állapot, helyzet, sem Izráel szemszö­ géből, sem az elhívott p ró fétát illetően. Jónás könyve, ez a drágakő-ragyogású kis prófétaellenes pam flet a m aga naív, népm esei ihletésű m ódján mindössze arra ta n ít meg b ennünket, hogy ha Istennek úgy tetszik, p ró fétáját a pogányokhoz (a züllött életm ódjukról leg­ hirhedtebbekhez is) elküldheti, és ezek m egtérnek (teljesen mellékes, sőt, visszahatóan ítéletes, hogy a próféta hogyan gondolkozik erről a m inden elképzel­ hető jellel b izo n y íto tt tényről). E gyébként pedig a próféta e lh iv a to tt v o lta éppen nem hivatali im m unitást biztosít neki Isten világában (am elyről m aga is tu d ja , hogy ennek m indenek fölött való U ra Ja h v e ): csak felelősségét teszi súlyosabbá, m ert az engedetlen pró­ féta mérgezi m aga körül Isten világának levegőjét, jelenléte súlyos következm ényekkel já r környezetére, úgyhogy a szó szoros értelm ében környezetvédelm i problém át jelen t; nem csak lelki, hanem term észeti csapás is. Ezen a ponton lá th a tu n k bele a prófétai inspiráció, valam in t az elévülhetetlenül m egm aradó emberi felelősség dialektikájába. A zt a naív és teljesen eltájoló d o tt felfogást, hogy az Istenben való h it föl­ m ent a személyes felelősség alól, itt az Ósz igéje egyet­ len hatalm as csapással zúzza széjjel. 1.2.5. A prófécia ta rta lm i v o natkozását kíséreljük m eg ellentétpárokban m egragadni. Az első ilyen ellen­ té tp á r volna az ítélethirdetés és üdvösséghirdetés szem­ beállítása. E z azonban nem egyértelm ű. A ném et teoló­ gusok „H eilsprophet—U nheilsprophet” megjelölései

szimplifikáló jellegűek: egyrészt az a problém a, hogy Izráelnek vagy a népeknek szól-e az ilyen prófécia, m ásrészt az, hogy m ilyen tö rtén e ti körülm ények kö­ z ö tt hangzik el, v égül: hogy feltétel nélküli, végső íté ­ letről van-e szó, vagy a „kegyelmes ítélet” kategóriá­ jáb an mozgunk-e. Jónás könyve itt is eszm éltető pél­ da: Isten m egtérésre gondol, m iközben Jónás fan atik u ­ san a végső ítéletet prédikálja, és szíve szerint v á rja Ninive pusztulását. Ez a kategória te h á t a m i tém án k szemszögéből nem vezet közvetlenül célra, hanem át­ irán y ítja szemlélődéseinket egy m ásik ellen tétp árra: az igaz és hamis próféták kategóriájára. E bben a kér­ désben könnyen ju tu n k el — az ism ertnek föltételez­ hető előzmények átugrásával — a végső válaszig. I t t ui. a megoldás a prófécia korhoz k ö tö tt jellegéből adó­ dik. Nem a ttó l igaz egy prófécia, hogy m eghirdetője tud-e Ja h v é ra hivatkozni, vagy sem (ez könnyű, m ert formális ügy); nem is attó l, hogy a stiláris követelm é­ nyeknek megfelel-e (ez külsőség); még csak nem is attó l, hogy „kánonikusnak” érzi-e a nép (az igaz pró­ fécia gyakran rendhagyó, a valóban isteni üzenet — ahogyan számos, jó értelem ben „haladó” teológus em lékeztetett m ár rá — éppenséggel az eretnekség h a­ tá rá n mozog: ez különben a világirodalom nak is ked­ velt és sokszor m egszólaltatott tém ája). Az igaz és a ham is prófécia között egyetlen különbség van : az igaz prófécia Jah v e tö rté n e ti — ü d v tö rté n eti — a k a ra tá ­ val, pozíciójával, kijelentésének ta rta lm áv a l, a szó legkonkrétabb értelm ében véve, szinkron, a ham is pró­ fécia mindezzel nem szinkron. A közvetlen fogság előtti és később a fogság a la tti helyzet szolgál erre csat­ tanós példával. A fogság előtt az igaz próféták ítéletet h ird ettek , am ely küszöbön áll, a ham is próféták (ál­ próféták) hazug módon b iz ta ttá k Izráe lt: az Ú r nem fogja elhagyni népét! A fogság a la tt a ham is próféták m inden kétséget kizáróan csődöt m ondtak (ha ti. az em ber a próféciákat „m echanikusan” a történelem eseményeiből próbálja leolvasni, mindez a „ tö rté n e t­ filozófia” címszó a la tt volna tárg y alh a tó ); am ikor vi­ szont ők — szűk emberi perspektívából m ár nem tu d ­ ta k m ást m ondani a nép fogságra v itt részének, akkor írta meg az „igaz próféta” , Jerem iás azt az üzenetet, am elyet a Je r 29-ben olvashatunk m a. Ez az üzenet korszakalkotó, páratlan , szavakkal kellően nem is m éltath ató : relative a messiási világkorszak n y itánya, történeti-kegyességi tek in te tb en Izráel missziói fele­ lősségének felébresztése — a pogányok iránt, m inden történelm i körülm ény közepette. 1.2.6. Az eddigi rávezető (induktív) m ozzanatokból kikerekedik előttünk a prófécia lényege az Ószövetség világában. A próféta Jah v e üzenetét h ird eti meg a népnek: egy k o nkrét tö rté n e ti helyzetben, konkrét helyzetelem zés és az ebből adódó k o n krét útbaigazítás form ájában, a tö rtén eti egyszeriség jegyében, a pro­ fánum és a szentség különleges feszültségében, h a d at üzenve m inden em beri konvenciónak és Izráel m inden képzelgésének vagy áb rán d ján ak (tö rtén etét illetően), az egyetem es em berszeretet nagy tá v la tá t n y itv a meg a nép előtt, szem beszállva m indenféle p artikulariz­ mussal. — Csak éppen érintjük azt a jelenséget, hogy aki Ja h v e üzenetét Izráelben így hirdeti, azt a nép — joggal — mindig prófétának tek in ti (a m egértés és értelmezés te h á t teljes egészében tartalmi), így nem ritk á n (a m i nyelvhasználatunktól eltérően) form álisan is ezzel a névvel illeti (pl. Mózes —; Á brahám , Á rón, D ehóra és M irjam m ellett). Mert a próféta lényegi de­ finíciója az, hogy ő „ Isten em bere” . 2.3.1. A tá rg y a lt jelenség megjelölése a gör., m ajd a hellénista szóhasználatban alapvetően a prophētēs főnév, am ely a tevékenység végzőjét jelöli; jellegzete­

25

[

sen van nőnem ű form ája is: prophētis „prófétanő, pró­ fétaasszony” . Igei szárm azéka a prophēteuō, m agának a cselekvésnek és eredm ényének jelölője pedig a prophēteia (az alapszó melléknévi továbbképzése prophētikos). H ogy az alapszó összetétel, az köztudo­ m ású. Az is többé-kevésbé világos, hogy az utótag alap jáu l szolgáló p h ēm i ige az ünnepélyes m egnyilat­ kozás jelentését hordozza. Problém a a prepozícióban, az előtagban adódik: itt régebben általános volt a pro prepozíció időhatározói értelm ének alapul vétele. Í gy a prophētēs jelentése „jövendölő; olyan személy, aki előre m egm ond v m it” (ném. Y orhersager — V oraus­ sager). E z m en t á t a k ö ztu d atb a. E rre a m ozzanatra azért kell felfigyelnünk, m ert a fogalom kört m a is terheli, h o lo tt m a m ár teljesen világos, hogy a prepo­ zíció jelentése ebben az „igekötői” funkcióban „ e lő tt; vki előtt, nyilvánosan” (vö. proagoreuō, prolegō, prophōneō). Így az alapszó jelentése „ak i nyilvánosan közöl v m it; m eghirdető, nyilvános kihirdető; procla­ m ato r” . 2.3.2. A görög prófécia-fogalom (a hellénizm ust meg­ előzően) döntően a kegyességi körben otthonos. I t t tap a sz ta lh a tó jelen tésárn y alatai k özött (az ószövetségi n ābī’ fogalmi ta rta lm á v a l csak később ötvöződött ) — v a n egy kiem elkedően pozitív jelentése: a próféta olyan személy, aki egészen kon k rét helyzetben, egyszeri ér­ vénnyel félreérthetetlenül ad tanácso t. Ez itt a meg­ nyilatkozás körülm ényességében jelentkezik. K ár volna i tt szót vesztegetni arra, hogy ez valam i intellektuális (későbbi, nyugati) h a tá s: a tény az őskeresztyéneknél is jogosult diszkrim ináció, de ezt megelőzően Izrá el­ ben is. H a valaki m ásként a k a rja látni, m indenképpen vigyázzon, hogy a v allástörténeti iskola szerfölött gyanús eredm ényeinek áldozatává ne váljék: össze ne keverje a ta rta lm a t a form ával, és a form ális-tüneti m egállapításokból tartalm i-lényegi következtetéseket ne vonjon le. A m i szem pontunkból a prófécia előbb jelzett értel­ mezésének negatív vonásai a következők: — a prófécia külsőségekben hangsúlyozott tito k za­ tossága, am ely döntően az eksztázis világába tarto zik ; — az a tény , hogy a próféta nem felelős azért, am it jövendölésében, tan ácsad ásáb an közöl; — intézm ényes jellege, am elynek megfelelően nem isteni elhívás az alapja, hanem egy jóshelyhez (orá­ kulum ) való k ö töttsége; — végül az, hogy e minőségében nem „mozgó” és nem dinam ikus-aktív m ag atartású személy a prófécia hird ető je: csak ann ak ad tan ácso t, aki kéri tőle (hogy ez a tanács a d o tt esetben hom ályos, k étértelm ű is le­ het, az az előbb m ár em lített jelleg tartozéka). M indenesetre em ber fölötti tito k m egfejtése a pró­ féta cselekvésének döntő ta rta lm a . Ez a vonás a tö ­ m egek szemében babonás form ában is jelentkezik. Ez a vonás a közhiedelem ben annyira ta r tja m agát, hogy periférikusan az Ú jszövetségben is m egtalálható (Mt 26,68; Mk 14,65; Lk 22,64: „P rófétáid meg, te messiás, hogy ki az, aki ver!” ). 2.3.3. A szó em lített jelentése m indenesetre a m an­ tik á v a l áll kapcsolatban és ez term észetesen nem pozi­ tív vonás. De különben az alapjelentésben is nagyobb szerepet játszik az intellektuális, m in t az egzisztenciá­ lis (vagy éppen „ k reatív ” ) vonás. E nnek megfelelően a profán gör. szóhasználat prophētēsnek (vö. lat. vates) nevezi a jelentős m ondanivalójú k ö ltő t is, a rra való te k in te tte l, hogy „fején ta lá lja a szeget” olyan kér­ désekben, am elyekről az „egyszerű em ber” nem képes vagy nem a k a r tu d n i, főképpen nemigen beszél szíve­ sen (pedig tu d ja , hogy ezek a kérdések vannak, és nem

26

is lehet szó nélkül elmenni m ellettük). — Ezzel a je ­ lentéssel találkozunk az Ú jszövetségben is. A T it 1,12 hivatkozik a krétaiak „pró fétájára” , ti. egy olyan fér­ fira, aki a krétaiakról m egm ondta az igazat. E z egy költő, Epim enidész ez a „p róféta” , ez a vates, aki né­ pének fia volt (idios autōn ), nem is ta g a d ta meg né­ pét, csak éppen nyíltan kim ondta róla a vélem ényét. A De oraculis (gör. peri chrēsmatōn ) c. költem ényének arról a verssoráról van szó itt, am ely T itusz szerint a lehető legtalálóbban jellemzi a k ré ta iak at —, m onda­ nunk sem kell, hogy egyáltalán nem hízelgő m ódon: olyan tulajdonságaikat em lítve, sorolva föl, am elyek­ ről ők m aguk aligha beszéltek szívesen (hazudozás, ádáz düh, falánkság, tétlenséggel párosulva). Érdekes, hogy ez a profán használat a mi szem pontunkból végső kicsengésében pozitív, m int ahogy relative annak ta r tja (a prófétai ítélkező bírálat jegyében) a levélíró is (ez nem csodálnivaló: ő keresztyén). 2.3.4. Tulajdonképpeni tém ánkhoz k é t kérdés visz egészen közel: az ó- és újszövetségi prófécia viszonyának és annak az ú tn a k a kérdése, am elyet a fogalom az ószövetségi kegyességi környezetből K risztuson és ko­ rán á t az újszövetségi ekklēsia-ig megtesz. — Az Ószövetség kifejezetten egyes Személyekhez köti a prófétai tevékenységet. E bben egy néhány lé­ pésnyire követi az evangélium ok gondolatm enete is. K eresztelő János rendszeresen viseli a próféta cím ét, de az evangélium i hagyom ány m inden félreértést el­ h á rítv a azt is hangsúlyozza, hogy nem ő a megígért, döntő ü d v tö rtén eti személy, a beteljesedés hordozója. Ő ennek csupán előfutára, útkészítője. — Jézus ún. „m éltóságnevei” között nem szerepel a próféta megjelölés. Ő m aga sem nevezi m agát prófétá­ nak, csupán áttételesen, parabolikusan használja ezt a megjelölést sajá t személyére (Lk 13,33; Mt 13,57. par.), csupán környezete nevezi őt kifejezetten így: „ a próféta” (Mt 21,11). A tradíció „helyére teszi” Jézus prófétai tisztének értelm ezését, am ikor u ta l arra, hogy ő több, m int valam ennyi ószövetségi próféta (együttvéve is), m ert ő nem csak m eghirdeti, hanem el is hozza a váltságot (Mt 12,41; Lk 20,24, 1P t 1,10). A megjelölés jogosan csak az 5Móz 18,15 értelm ében áll Jézu sra: „P ró fé tá t tám aszt neked az Ú r a te Iste ­ ned közüled, testvéreid közül, olyat, m int én: azt hallgassátok” . — Jézus és a prófécia kapcsolatában lehet u talni — de éppen csak u taln i tu d u n k — egy Jézusra irányuló Mózes- és Illés-apokaliptikára: az előbbit az evangélium i ábrázolás, b ár nagyon diszkré­ ten , m otívum ként használja fel, az u tó b b it ezzel szem­ ben korrigálja: az igazi „ Elias redivivus” nem Jézus, hanem K eresztelő János. — H ogy egyébként környe­ zete Jézu st prófétának ta r to tta és nevezte, a rra egész m ag atartása in d ítta tá st n y ú jto tt. Ő valóban mózesi m in tára volt „az Isten em bere” , igehirdetésének egé­ sze m inden ízében prófétai jellegű volt (vö. kül. Lk 4). Ezen kívül sajátosan prófétai jeleket is te tt, m in t pl. a fügefa m egátkozása (Mk 11,13. k. 20 —22. p ar.) és a tem plom m egtisztítása (Mk 11,15—17. par.). Egészen különlegesen prófétai jelleget m u ta t Jézus példázatos tanítása (parabolē, paroim ia), am ely még egy olyan m egállapítás m egkockáztatására is m ódot ad, hogy Jézus igehirdetésének egésze m āšāl. — E lvontabb form ában és nem k o nkrét személyek megjelölésével foglalkozik igehirdetésében Jézus is az igaz és ham is próféták, az igaz és ham is prófécia kér­ désével (a pseudoprophētēs főnév m aga — az Ú jszövet­ ség körén kívül nem ismeretes), de a hangsúly itt né­ mileg m áshova tevődik, m in t az ószövetségi definíció­ ban (l. fentebb). R öviden így fogalm azhatunk: „G yü­ mölcseikről ism eritek meg őket” (Jézusnak a Hegyi

;

i

Beszédben a d o tt jellemzése vagy ta lá n „használati u ta sítá sa ” , M t 7,15; egyéb helyeken ez a form ula apo­ kaliptikus jellegű). E z a jellemzés nem is szorul köze­ lebbi m a g y arázatra; egyébként a gyümölcstermés és a term éketlenség ellentétbe állítása Jézus igehirdetésé­ nek a m aga egészében is jellemző vonása. — Az elhívás m ozzanatán az Ú jszövetség m ár János és Jézus személyének ábrázolásában túllép az Ószövet­ ségen. Az ószövetségi próféták el hivatási élményéhez hasonló m ozzanatról még K eresztelő Ján o sra nézve sem szól az Újszövetség, Jézus pedig még a prófétamodell alapul vételekor is „felkenetésről” szól (Lk 4,18. k.). K üldetésének alap jait keresve pedig az újszövetségi igehirdetésben sem találkozunk semmiféle elhívási tö rté n e tte l. Préegzisztenciája (Jn 8,58), szü­ letésének tö rté n e ti előkészületei (Keresztelő Jánossal e g y ü tt L k-nál, enélkül M t-nál), beleértve a szűztől való születést is, az A ty áv al és a Lélekkel való sajátos, szünet nélküli és dinam ikus kapcsolata azok a mozza­ natok, am elyek feleletet adnak az em lített kérdésre. — D öntő átlépést jelen t azu tán a Szentlélek kitöl­ tetésének m ozzanata, a jóeli prófécia beteljesedésének m eghirdetésével, az ApCsel 2-ben. E zentúl a prófétálás alap ja a Lélek egyetemes, feltétel, különbségtétel és ki­ vétel nélküli adom ányozása, am i a világnak lehetőség, az egyház szám ára létének kritérium a, az egyén előtt a döntés k ritériu m át veti fel és teszi aktuálissá. T alán oldjuk fel egy kissé ezt a túlságosan „nom inális” meg­ fogalm azást: am i jó az em berért tö rtén ik a világban, az m ind a Szentlélek ereje által tö rté n ik ; az a „hely” (lelki-szellemi értelem ben), ahol ezt tu d v a vallják is, az egyház; aki h ite t tesz erről, az az egyház tag ja. — M indenesetre nyilvánvaló, hogy Isten ajándékáról van szó (chărism a, a chărizesthai „ajándékoz stb .” ige köz­ vetlen szárm azéka; az ă rövid; első jelentése „ a ján ­ dék” ), még h a ezt a szót az ApCsel nem is használja. M indenesetre jellemző, hogy a m egszülető „eszkhatoló­ gikus ekklészia” döntő aján d ék ak én t a jóeli prófécia nyom án a tö rtén etíró és bizonyságtevő Lukács nomine nominato éppen a prófétálást, a próféciát említi. Ezzel egy lélegzetre a prophētēs h ely ett (főnév, nomen agentis) döntően a prophēteuein ige kerül előtérbe (a szintén nomen actionis jelentésű prophēteia főnévvel együtt). — E b b en megszűnik m inden etnikai, társadalm i, kul­ turális különbségtétel, megoldódik a nem ek közötti különbség kérdése, eltűnik Izráel p artikularizm usa és előtérbe lép K risztus egyháza. 3.3. Figyelem rem éltó té n y az, hogy a biblikusok (az újszövetségi teológiákban és a m onografikus ira to k b a n is, vö. pl. Goppelt, K üm m el újszövetségi teológiájával és Jerem iasnak a források között fe ltü n te te tt monog­ ráfiájával) m ennyire előtérbe helyezik az ószövetségi próféciának és Jézus „p ró féta” megjelölésének kérdé­ seit. E z még akkor is feltűnő, ha Jézus prófétai szavát egyébként úgy definiáljuk (definiálják), m int „ a je­ lent m eghatározó h a ta lm a t” (l. B ultm an n i. m. 50. k). A karizm ákról szólva sem ki nem emelik, sem az őt megillető helyhez nem ju tta tjá k a próféciát, és álta lá ­ ban úgy tetszik, hogy nem szám olnak a próféciának a páli teológiában b e tö ltö tt kulcsszerepével. Ez kü­ lönben nem csak a páli próféciára vonatkozik, hanem pl. a rra az egészen különleges jelenségre is, am elyet az ApCsel Agabos prófétai tevékenységében tá r elénk (11,28; 21,20). De sajnos, hogy ezzel itt nem tu d u n k foglalkozni. Pedig m aga a problém a m egérne egy ki­ sebb vagy közepes terjedelm ű m onográfiát. A gabus ti. teljes egészében az ún. „hétköznapok” eseményei­ ben rag ad ja meg és h ird eti meg azt, ami tu lajd o n k ép ­ pen ezeken a hétköznapokon messze tú l van, ti. azt, am i ezeken a bizonyos hétköznapokon tú l és ra jtu k át

vagy éppen általu k ü d v tö rtén eti súlyú, jelentőségű, üd v tö rtén eti relevanciája vari. A páli prófécia lényege is ez, és ebben az értelem ben beszélhettünk a m ásodik világháborút közvetlenül követő időszakban az egy­ ház kiem elten prófétai jellegű igehirdetéséről (Be­ reczky A lbert): hiszen egy meg nem é rte tt vagy (em­ beri m otívum ok m iatt) tökéletesen félreértett tö rté ­ nelmi esem énysorozat kellős közepén k ellett rá m u ta t­ nunk arra, hogy az így bekövetkezett tö rté n e ti (és politikai) esem ényeknek is Isten az U ruk, és ezekben kellett rám u ta tn u n k Istennek a rra az ak a ra tá ra , am ely előbbre viszi az emberiség, benne az egyház tö rtén e­ t é t is. — H ogy az ilyesm iért bizonyos fa jta „m egkövezés” jár, az term észetes. H ogy azok, akik akkor értetlenek voltak, m a viszont lá tjá k , hogy nem nekik volt igazuk, hogy igyekeznek elfeledkezni (történetileg, de minél tökéletesebben) az egész jelenségről, ez pszichikailag teljesen m agától értetődő. — Világos az is, hogy a prófétai igehirdetés előbb k örvonalazott jellegű form ájának m egértését Jézus K risztus Isten egész népétől várja. E rre u ta l félre­ érthetetlenül az is, am it Jézus az „idők jeleinek” megértéséről m ond tan ítv án y ain ak , és am i ebben éppen olyan term észetes, m in t a jézusi ta n ítá s képanyaga: az időjárás „jelei” (Lk 12,56). M indezeket végiggon­ dolva m ondhatjuk m a: bizonyosak leh ettü n k (és m a is bizonyosak vagyunk) abban, hogy akkor a jó ú to n já rtu n k . Nem volt könnyű, m ert világszerte is sok más egyház vagy egyházi csoport repristinációs k alan­ dokba tév ed t: a b sztra k t „ébredési” k am pányokat szervezett, rom antikus „engesztelési” akciókban ke­ reste a m egoldást, esetleg éppen az R m 13 ta n ítá sá t „lényegítette á t” az Isten kegyelm éből ham isan ere­ d ezte tett uralkodás dok trín ájáv á vagy sivár oppor­ tunizm ussá. Az Izráel-kérdés akkori m egoldási kísér­ leteinek csődjét eléggé igazolja Izráel állam m ai poli­ tikája: más kérdés az, hogy ez a koncepció Izráel állam ra is visszaüt; de ennek elemzése nem a m i fel­ ad atu n k , a kérdés részletezése tú l is feszítené tém ánk kereteit. 3.3.1. P ál teológiájában az ekklēsia és a. pneuma között ugyanaz a kapcsolat, am elyet Lukács pün­ kösdi elbeszélésében találu n k az ApCsel-ben. Vagyis a Lélek a m ár em lített univerzalizm us jegyében az egész egyháznak a d o tt és általa egyetemlegesen el­ fogadott ajándék, de ez abban realizálódik, hogy ez az ajándék (vö. charisma!) az egyház tag jai között szétosztatik. E rre u tal sajátos form ában az 1K or 12,7, to v áb b á ezt fejezi ki a charisma főnév is, am ely — m int m ár em lítettük — a charizesthai „ajándékoz” ige közvetlen szárm azéka. „Lelki ajándéknak” értel­ mező szinonim ája m ia tt szoktuk nevezni (to pneum a­ tikon, főképpen plur.-ban). Mit kell értenünk ezen a kettősen egy nyelvi tén y en ? Először is azt, hogy az egyén nem „általánosságban” k ap ja az egyház ta g ja ­ k én t a Lelket, hanem egy nagyon is konkrét determ i­ náció jegyében. M indenkinek sajátos karizm ája van, am ely egy bizonyos helyre u ta lja a gyülekezetben. Ez nem zárja ki azt, hogy az egyház bárm ely tag ján a k több karizmája is legyen; de kizárja azt, hogy legyen olyan gyülekezeti szolgálat, am elyet karizm a nélkül is el lehet látni, valam int azt is, hogy helyén lehessen a gyülekezetben olyasvalaki, akinek a szolgálat eme válfajára, ágára nincsen karizm ája (arról nem is szól­ va, hogy semmiféle karizm ája nincsen). T ulajdonkép­ pen ennyire egyszerű dolog a karizm atikus egyház kérdése. Másfelől azonban ez az ennyire egyszerűen m egragadható té n y olyan súlyos teológiai kérdéseket vet fel az értékelés vonatkozásában, hogy h a ezekre

27

nem adunk választ, nem lehetünk tisztában a kariz­ m atikus egyház létének teológiai és tö rtén eti súlyával, " relevanciájával” . Azon kell kezdenünk, hogy Isten részéről hihetetlenül és elgondolhatatlanul, azonkívül a mi emberi rem ényeinken is felül álló m ódon nagy alázat az, am it a didotai ige fejez ki állítm ányként az 1K or 12,7-ben. A Lélek titk a egyfelől nyilvánvalóvá lesz (phanerōsis), másfelől azonban ezzel Isten m in t­ egy kiszolgáltatja m agát az em bernek (term észetesen nem következm ények nélkül, vö. Zsid 6,1—8), még hozzá kizárólag az emberiség és benne az egyes em­ ber, m inden em ber érdekében, ja v á ra (pros to sym ­ pheron). E bben az alázatban, m ostm ár közelebbről m eghatározva, azt m ondhatjuk: Isten az egyház épülése vagy „épülete” (oikodomē) érdekében tovább is megy; az o sz th a ta tla n t részekre osztja, a soha meg nem b o n th a tó t „szétporciózza” a Lélek szolgálatában álló karizm atikus em berek között. E nnek a ténynek csak Isten lehet az alanya, ezért kell mindig figyelem­ mel lennünk a šem ă ószövetségi parancsára — 5Móz 6,4. kk., a Dekalógussa l eg y ü tt és párhuzam ban —, am ely Izráel Istenének egységét hangsúlyozza meg­ kerülhetetlen valóságként és föltétien parancsként; az Újszövetség hasonló nyom atékkai hangsúlyozza K risztus m egoszthatatlanságát: memeristai ho Chris­ tos? (a bszurd kérdés 1K or 1,13, nevezetesen ugyan­ csak a rra az esetre v o n atk o ztatv a, ha a gyülekezet a k a rja részekre osztani K risztust). — A Lélek kariz­ m atikus szétosztásának a szem pontjait nem ismer­ jük, b ár néha azt hisszük, hogy képet alk o th atu n k m agunknak róla, m ert a karizm atikus em ber term é­ szeti a lk a ta és a neki a d o tt karizm a között rokon vonásokat találu n k . Ez azonban érzéki csalódás csu­ pán: terem tésbeli alkatunkról, óemberi „term észe­ tü n k rő l” sem tu d u n k semmi m egbízható diagnózissal szolgálni, így term észetes, hogy k arizm atikus „k arak ­ te rü n k ” és term észeti énünk összefüggéséről vagy összefüggéseiről sem bocsátkozhatunk bele semmiféle m egfejtési kísérletbe. R övidebben, de ta lá n érthetőb­ ben fogalm azva: Isten szuverén m u n k ájának nem k erü lh etü n k mögéje semmiféle kérdezősködéssel vagy úgyvélt em pirikus diagnózissal (itt van igazán nagy szükség a theologia naturalis elu tasítására és olyan fogalm ak elleni radikális tiltak o zásra, m int az anima naturaliter Christiana). — K ét, egym ástól teljesen független té n y az, hogy Isten, a kardiognōstēs, terem ­ tő jek én t személye legmélyén ismeri az em bert, vala­ m in t az a hiedelem, hogy az em ber ismerni véli ön­ m ag át és a m ásik em bert, h o lo tt csak kívülről lá tja em pirikusan, vö. prosōpon (lat. persona: ezzel a szó­ v al szívesen követnek el szójátékot ném ely filozófusok és teológusok, m in th a bárm i köze is volna a lat. personare „áthangzik, vkin á t hangot ad v. k a p ” igé­ vel, valójában etruszk jövevényszó a la t.-ban, etr. phersu, ugyancsak konk rét jelentéssel) „álarc; szerep, am ellyel a színész azonosul; személy” ). Az újszövet­ ségi gondolkozás egyik lényeges m ozzanata az, hogy ez az „álarc” a végső ítéletben lehull az emberről: o tt végre láth ató v á, átlátszóvá válik az em ber igazi személyisége (2K or 5,10. 11) — emprosthen tou bēmatos tou Christou „K risztus bírói széke elő tt” . — Isten alázatán ak legmélyebb m élységét a z u tá n tovább m enve éppen a prófétálásról szóló ta n ítá sb a n k apjuk, az 1K or 14,22-ben: pneumata prophētōn prophētais hypotassetai „a próféta-lelkek alárendelik m agukat a p ró féták n ak ” . A gyülekezetben rendnek kell ural­ kodnia, és e rend érdekében Isten alárendeli a kariz­ m ák at hordozóiknak! Ennél to v áb b m ár képtelenség volna m enni (hitben is): csak an n y it jegyezzünk meg, hogy ez nem a karizm ák szuverén „b irto k lásán ak ”

28

(possessio) a lehetőségét n y itja meg a karizm atikusok előtt, hanem a karizm atikus adom ányokkal való élés m érhetetlen felelősségére figyelm ezteti a karizm ák — különösképpen pedig a prófétai karizm a — hordo­ zóit! 3.3.2. Már ism ételten volt szó arról, hogy a kariz­ m ák közül a prófécia képviseli a legfelső fokot, olyan módon, hogy tulajdonképpen ez a kegyelm i ajándék, a prófécia az esszenciális karizma. Ez azt jelenti, hogy egyfelől m inden más kegyelmi aján d ék legm élyén a prófécia lényege húzódik meg, másfelől m inden más kegyelmi ajándék, karizm a a prófécia felé ta r t, erre irányul, erre u tal és ösztönöz. Ez kifejeződik úgy is, hogy pl. a nyelveken szólás a hermēneia révén a gyü­ lekezetben funkcionálisan végül is próféciává válik, hogy az épülés/építés (oikodomē) célját szolgálhassa. De kifejeződhet ú g y is, hogy a prófécia körül számos olyan karizm a helyezkedik el, am elyek prófétai funk­ ciójúak, és nem is határo lh ato k el a próféciától (tan í­ tás, lelkigondozás, igehirdetés). De kifejeződik úgy is, hogy más karizm ák hordozóinak érezniük kell az el­ köteleztetést arra, hogy a prófécia ajándékára töreked­ jenek (l. alább). Nem véletlen az, am it a jóeli pró­ fécia ApCsel-beli jelentkezéséről m egállapítottunk, és am it némi túlzással így lehetne fogalmazni: „a ka­ rizm a = a prófécia". E bben k ap ja meg m ag y arázatát a karizm ák P álnál találh ató „rangsorolása” , am elyről m ár szintén em lítettük, hogy a természetivel (physikon) veszedelmesen közeli m ódon határos glósszoláliát teszi a legalsó fokra (lefokozza), a próféciát a legfelsőre. E nnek szükségszerű következm énye az, hogy a pró­ féciát külső m egnyilvánulásában radikálisan meg­ fosztja mindenféle eksztatikus jellegtől, az ilyesminek a leghalványabb kísértésétől is, közlésének m ódjában teljes egészében, tökéletesen noétikussá teszi. N yilván­ valóan nem járh ató az az ú t, am elyet Albertz jelöl meg egy hárm as felosztás form ájában: a (apostoli euagge­ lion — prófétai apokalypsis — tanításszerű didachē (i. m. I 148; vö. Goppelt, i. m . 510. kk.). 3.3.3. A zt te h á t v itán felül lá th a ttu k , hogy a kariz­ m ák rangsorolásában, értékrendjében az első helyet a prófécia foglalja el, eddig ta lá n kellőképpen figye­ lembe sem v e tt m ódon és m értékben. De vajon lehet-e szó arról, hogy ez a karizm a abszolút érték volna, a szónak ab b an az értelm ében, hogy az eónok fölött álló érvénye, relevanciája volna? Az 1K or 13,13 ebben a kérdésben radikálisan k iáb rán d ít bennünket, ha netalán ilyen elképzeléseink, képzelődéseink volnának. A karizm ák — m indazzal együtt, am it eddig elm ond­ tu n k róluk — ehhez a földi élethez vannak kötve, az egyház időszakának sajátos jelenségei, a Lélek k itö l­ tetésétől K risztus visszajöveteléig, az új világ eón­ jáig érvényesek. Földi életünkben egyetlen eónok fölötti valóság van: ez az agapē Ehhez azonban szoro­ san hozzátartozik, m integy m ag y arázatk én t a 13,8. kk. k ét különösnek ható m egállapítása: az egyik az, hogy m inden, am i az egyház szolgálatának eszköze a földön, „érvényét veszti” , am az ú jn ak a bekövetkeztével (eite prophēteiai, kalargēthēsontai) ; a m ásik az, hogy ez azért van, m ert ism eret és prófécia ( gnōsis v. epignōsis és prophēteia) egyform án a „rész szerint való” dolgok ( to kata meros) világába tartozik, leg­ felső fokán is csak töredék, torzó m arad. Az 1K or 13,1. kk. rá m u ta t ennek a ténynek a legmélyebb összefüg­ gésére is, am elyről soha nem szabad m egfeledkeznünk: a prófécia — és nyilvánvalóan m inden m ás karizm a is — olyan eszköze szolgálatunknak, az egyház szolgá­ la ta nagy egészének, am elynek egyetlen fedezete csak a szeretet (agapē) lehet. E nélkül m inden, am it az egyház Isten ajándékaként magáénak mondhat, üres, lélektelen

csilingelés, szétfoszló köd vagy füst, semmivé, h iába­ valósággá váló látszat: k ira k a t, „S cheinpackung” , ahogy a rossz ízű m ásodik világháborús emlék még mindig kísérti olykor ezt a m ai nem zedéket. 3.3.4. B eszéljünk te h á t m ostm ár tisztázo ttan a pró­ féciáról úgy, m in t viszonylag legnagyobb értékű kariz­ m ánkról az egyházban (a „viszonylag” határozó jelen­ tését az előbb m o n d o ttak alapján nem fogjuk félre­ érteni: az agapē-ró l, a hozzá való viszonyításról van szó benne). A prófécia valódi érték ét a szeretet adja meg, g aran tálja, ez a fedezete. De m it jelent ez a gya­ k o rla tb a n ? A zt, hogy a prófétálás, h a igazán az, akkor an nak az eszköze, hogy Isten m egértett és el­ fogadott igéje az em bervilágot, benne az egyházat és ta g ja it legkézzelfoghatóbb kérdéseikben ú tbaigazítsa, bölcsen — vagyis igazán, álság, szám ítás, em beri in­ d ítta tá so k nélkül, Isten értékeléséhez és a valósághoz híven — tanácsolja. Nincs, és nem is lehet itt különb­ ség kegyességi és profán, testi és lelki, földi és m eny­ nyei, „jelenvaló és eljövendő” kérdések között: a pró­ fécia evilági h a tá sa a szeretet ereje révén m indenre ki­ terjed. É ppen ezért áll viszont másfelől az is, hogy semmiféle m egkötés nem is befolyásolhatja a szeretet feltételén kívül. E m beri vélekedések, közhasználatú (b ár m agyartalan) szavunkkal élve: előítéletek, azaz elfogultságok, tetszeni vágyás és gyűlölködés —, egy­ szóval semmi, am i em beri és term észeti, nem szabhat irán y t a prófétai igének. Ism ét nem a m i „jól felfogott érdekü n k ” érvényesül ebben a m egállapításban, nem is valamiféle heroikus kiállásra b iz ta t ez olyasm i m el­ lett, am it m i em beri észjárás vagy okos szám ítás sze­ rin t helyesnek vélnénk, hanem a prófétai szolgálat m érhetetlen felelősségére. E z a szolgálat odaáll m inden mellé, ami Istennek tetsző ügy, b árk itő l v an is in d ít­ ta tv a . De ellene fordul a legtetszetősebb szem pontunk­ nak vagy in d ítékunknak is, h a ez Isten a k a ra tá b a ütközik, vagy éppen az ő ítélete nehezedik reá. A kö­ zelm últ évtizedekben a történelem bőven a d o tt leckét m indebből K risztus egyházának. De azt ne higgyük valam iképpen, hogy tu d ju k — vagy éppen „fel is m ondtu k ” — a leckét. Az em bervilág élete a tö rté n e­ lem végéig folyam atos és véget nem érő „iskolába já ­ rás” — K álvin szem léletm ódja szerint is. M ert van m iért „iskolába já rn u n k ” , a nagy vizsga elő ttü n k áll a földi élet befejeztével (l. fentebb, 2K or 5,10. k.). 3.3.5. Már u ta ltu n k arra, hogy Isten szuverenitása a karizm ák osztogatása terén nem zárja ki az em ber ak tiv itását, ahogyan az 1K or 12,31 felszólítása világo­ san és félreérthetetlenül m u ta tja : zēloute de ta charis­ mata ta meizona „M inden erőtökkel törekedjetek az (egyre) nagyobb ajándékokra!” N yilvánvalóan nem valam ilyen türelm etlenség vagy nagyravágyás m ag­ v á t ak arja elhinteni bennünk ez a felszólítás. Nincsen olyan „kicsi” karizm a — és ez nagyon fontos! —, am ely ne volna helyénvaló és szükséges az egyház éle­ tében (ha éppen példára van igényünk, vegyük — m ondjuk — a „szent hely” , az istentiszteleti hely ta k a rítá sá t, tisz tá n ta rtá s á t, rendben ta r tá s á t alapul: ez bizony úgy volna igazi, h a m űvészi igényekkel je ­ lentkeznék; m ost nem k ívánunk szólni a képzőm ű­ vészeti vagy zenei elemekről, de azért nem á rta n a kom olyan venni, hogy ezek is hozzátartoznak a k u l­ tuszhoz, így a kegyelm i ajándékok körébe vágnak). Nincsen olyan „jelentéktelen” karizm a, am ely meg­ alázná azt, akinek a d a to tt, hiszen — am int lá ttu k —, m aga a karizm a a Lélek erejéből való a k tív részesedés, vagyis a z em ber felm agasztaltatása. Másfelől nincsen olyan karizm a sem, am ely kizárólagosságot igényel­ hetne m agának az egyházban, a gyülekezetben: olyan, am elyről hordozói (itt valóban beati possidentes!) azt

hirdethetnék, hogy ez az egyetlen igazi, a kizárólagos. Ilyen értelem ben nem tekinthető elsőnek vagy a leg­ nagyobbnak a prófécia sem. Az egyház elszektásodása legtöbbször az em lített kizárólagossági igénnyel kez­ dődik. K orinthusban a „nyelveken szólás” (glōssola­ lia), az eksztátikus m egnyilatkozás (abszolút érvény igényével) vált egy ilyen szektásodás ham is alapjává. E zért kellett Pálnak az egész „m ozgalom ” (vigyáz­ zunk: a „m ozgalom ” az egyház életében m indig leg­ alábbis gyanús megjelölés, szinte azt m o n d h atju k : vagy egyház, vagy mozgalom) m ögött m eghúzódó ér­ zületeket kím életlenül lelepleznie. E zért kellett a glósz­ szoláliát „helyére tennie” . De sok hasonló jelenségről tu d u n k m ár az egyház életében: lép ett m ár fel a ki­ zárólagosság igényével az ism eret, a gyógyítás —, és általáb an aligha tu d n á n k olyan karizm át megne­ vezni, am ellyel ez ne tö rté n t volna meg vagy ne tö r­ ténhetnék meg. Az egyoldalúvá léteinek ez a form ája azonban mindig az em beri történelem ről alk o to tt h a ­ mis képünk érvényesülését jelzi az egyház életében, a karizm ák értékelésében. A rról az esetről itt teljesen fölösleges is szólni, hogy az egyház félreteszi életgya­ korlatáb an a karizm ák kérdéskörét. Ez teljes egészé­ ben tulajdonképpen soha nem is sikerülhet, m ert ezt a lehetőséget eleve kizártuk, am ikor tém ánk lényegi m ondanivalójára ráté rtü n k . 3.3.6. A ta rtalm i kérdések elemzése u tá n még két kérdést kell érintenünk, m indkettőre u ta ltu n k m ár az eddigiekben is. — Az első a kommunikációs modus a prófétai szol­ gálatban. P ál a próféciát a gyülekezetben folyó noé­ tikus m egnyilatkozásnak ta r tja : eszköze te h á t az értelmes beszéd. A 2K or 5,13 igen kevéssé figyelembe v e tt m egállapítása ebben a vonatkozásban rendkívül fontos: eite gar exestèmen, theō, eite sōphronomen, hym in „ H a önkívületben vagyunk, az Istenért van ; h a eszünknél vagyunk, az tié rte te k ” . Nem könnyű a m ondat fordítása, sokan kétlik is azt az értelm et, am ely ennek az alapja. Viszont a k ét párhuzam os m ondat jelentése nem oldható fel m ásként: Istennel való közösségünket sem m iképpen nem értelm ünk ala­ pozza meg (sōphronoumen nem az Istenhez való viszo­ nyunk „m o d alitását” jelzi, illetve jellemzi). Vele való egzisztenciális találkozásunk eksztátikus. Ami a zu tán a legsúlyosabb problém a, az az, hogy az eksztázis és a noétikus funkció, vagyis a „m egértés” (irracionális­ eksztatikus jelenség) és a „m egértetés” (ugyanennek a funkciónak a „ fa k titív következm énye” ), te h á t a noétikus funkció a Lélek m unkája. Annyi m inden­ esetre világos m ár eddig is, hogy az em berekkel való érintkezés, a prófétai közösségvállalás m ódja csak noétikus lehet: más utu n k nincsen; az eksztátikus meg­ nyilatkozás és a noétikus m egértetés között áthid alást létesítő funkció, a hermēneia a páli felsorolásban kü­ lön, önálló karizm a. A noétikus jelleg azonban nem puszta verbalizmust jelen t: ami noétikusan átad h ató és m egragadható az em bernek, az más jelrendszerben is jelentkezhet. Pl. A gabus prófétai jelb eszéde (ApCsel 21,10. kk.) nyilvánvalóan a hozzá fű zö tt m agyarázó szavak nélkül is érthető volt vagy lett volna azoknak, akik ta n ú i voltak. — H ogy a próféta szavait életének tényei hitelesíthetik csupán, arról a hamis próféták (tk p . „hazug próféták” is lehet a pseudoprophētēs fordítása) kérdésének felvetésekor m ár szóltunk. — T isztában kell lennünk azzal, hogy nem különálló kérdés témánk körében a nők prófétálása: gyanús egy­ oldalúság volna, h a csak velük kapcsolatban emelnők ki a karizm atikus jelleget, bár ez nyilvánvalóan sem­ m it sem ro n tan a a helyzetükön. — H árom mozza­ n a tra figyeljünk itt: az egyik az a tén y , hogy P ál

29

kifejezetten ad utasításokat a nők magatartására, ha a szavak sorrendje m ia tt úgy fest a dolog, hogy az prófétáinak (1K or 11,5), ez te h á t a gyülekezetekben apostolság v ita th a ta tla n u l egyértelm ű fogalom, vi­ általáb an szokásos jelenség. Ezellen nem játszh ató ki szont a prófétaság ó- és újszövetségi prófétákra egy­ a h írh e d tté v á lt páli h ely: m u lier taceat in ecclesia form án vonatkozhat. A lényeg itt végeredm ényben az, ham isan értelm ezett parancsa (1K or 14,34), m ert az hogy a levélíró a kettős alapvetést k ívánja hangsú­ összefüggésből világos, hogy arról — a gyülekezetekben lyozni. A sorrend kérdése (nézetem szerint) m ásodla­ gos, tém án k szem pontjából pedig egyszerű „m űhiba” szintén nem ism eretlen esetről v an szó, am elynek so­ felvetni azt a kérdést, hogy az ó- vagy az újszövetségi rá n a nők nem tu d v á n fékezni hirtelen előtörő tu d ás­ prófétákról van-e itt szó. K ét dologgal tám asztanók v ág y u k at, közbeszólásaikkal zav arják a gyülekezet alá ezt a nézetet, am ely egyáltalán nem a kérdés lé­ jó ren d jét. Már pedig rendnek lennie kell a gyülekezet­ b en: h a a prófétalelkek alkalm azkodnak ehhez a sza­ nyege vagy a válaszadás elől akar m egfutni, hanem éppen a lényegesre kíván összpontosítani: az egyik az, bályhoz, akkor a nők sem v o n h atják ki m ag u kat alóla. — A h arm adik em lítendő m ozzanat e g y . egyszerű hogy az ószövetségi prófécia (próbáljuk néha csak­ tö rté n e ti té n y em lítése az ApCsel 21,8-ban: eszerint ugyan beleélni m agunkat ebbe!) az Újszövetség népé­ Philipposznak (Filepnek), az evangélistának, aki nek élő és éltető valóság — a K risztusban; a m ásik az, a h etes kör ta g ja volt, négy leánya „prófétáló szűz” hogy a sorrendnek nem kell szükségszerűen időrendi jellegűnek lennie egy ilyen összefüggésben, hanem le­ parthenoi prophēteuousai): Lukács m inden bizonnyal het pl. fontossági sorrend is. E bben az esetben az újolyan té n y t em lít itt, am ely hiteles, és m inden való­ szövetségi gyülekezetben, gyülekezetekben és egyház­ színűség szerint nem is volt ism eretlen az akkori egy­ ban az apostolok a m ár em lítettek figyelembevételével h áz gyülekezeteinek körében (vagy legalábbis ezeknek is megelőzték a p rófétákat (a m egfogalmazás ta lá n egy egy részében). 3.3.7. A próféciáról m indezeken tú l egyébként két kissé szim plifikálónak h at, viszont h a bonyolítjuk, ke­ vésbé áttekinthető). (nem éppen különböző) aspektusból szólva a követke­ 4. Az elm ondottak alapján és ezeket követően zőket is el kell m ondanunk: — A prófécia eleve intézmény-ellenes ka rizm a: ez a kérdéskör időszerű vonatkozásait kíséreljük meg rövi­ a m eghatározás különben tautologikus, m ert intéz­ den összefoglalni. m ény és karizm a soha nem hozható közös nevezőre. — A prófécia te h á t a term észeténél, még pedig is­ Az apostoli tisz t, apostolság (gör. apostolē, lat. apos­ teni, krisztusi és a Lélek szerinti term észeténél fogva tolatus: m indenesetre a gör. szó sokkal kevésbé csábít a karizm atikus egyház élen járó karizm ája (ajándéka, „institucionalizm usra” , m int a latin) sokkal inkább lelki V. kegyelm i adom ánya), az egyház korszakában beleilleszkedik az ősegyház legelső időszakában még v itá n és m inden kétségen felül. Téves az az elgondolás, kedvező értelem ben vehető „szervezeti” (talán még hogy a karizm atikus jelleg bárm i m ással is konfrontál­ intézm ényesnek is nevezhető, de sem m iképpen nem h ató lehetne az egyházban, hogy az egyház tö rtén e té ­ institucionális jelentésű) kereteibe. V alóban sokkal nek folyam án bárm ikor is lehetne valam ihez — b ár­ inkább gyülekezeti tisztséget jelöl (helyesebben: erre mihez is — viszonyítva a következő lépés. E gy ilyen a jellegre nagyobb hangsúly esik az összefüggésben), elgondolás az egyház karizm atikus jellegének histo­ m in t páli értelem ben v e tt k arizm át. Csakhogy itt rizáló relativizálása, holott ez a k a ra k te r (az egyház m in d járt tisztázn u n k kell valam it, még pedig két karaktere!) valóban character indelebilis, nem pedig irán y b an is: csupán egy — sok egyéb jelenség, irán y zat vagy áram ­ — Az apostolság tö rténetileg egyszeri, Jézus sze­ la t közül. Karizm a nélkül nincsen egyház, a karizm át m élyéhez fűződő „elhiv atás” következm énye. Innen egyházban még átm enetileg sem p ó to lh atja semmi. E rről fölösleges to v áb b i szavakat ejteni, m ert vagy érth ető az, hogy a „k ih u llo tt” Jú d á s helyére még n y ito tt k a p u k a t döngetünk, vagy csak még zavaro­ választ a gyülekezet (az ősgyülekezet ti.) M átyás sze­ sabbá tesszük a helyzetet, m in t am ilyen. Az kétség­ m élyében az ism ert körülm ények közö tt egy apostolt telen, hogy m in t sok más dologban, úgy ebben is tu d (különben róla a zu tán nevénél tö b b et nem is tu d u n k az egyház — sokféleképpen — engedetlen lenni U rá­ meg); de am ikor a tizenkettes (ilyen m ódon ú jra tizen­ hoz, és ezt teszi is. De ilyenkor a következő és kötelező k ettes!) kör tag jai sorban elm ennek a m inden élők lépés nem valam i e x tra karizm atikus program : a n n y it ú tjá n , akkor egyszerűen senkinek sem ju t eszébe (m ert m ár ta n u lh a ttu n k az egyház történetéből, hogy a leg­ „az Úrn a k nem ju to tt eszébe” , m ár pedig ebben a gyü­ jobb program ok is az 1K or 13,1. kk. h a tá ly a alá esnek, lekezetben ez a föltétien norm a), hogy „p ó to lja őket” . m ert am i az egyházban program szerű, annak éppen H a az apostolica successio-t figyelembe vesszük, ebben csak fedezete nincs (ha nincs jelen az egyházban az a vonatkozásban sem m iképpen és semmiféle alapon agapē, vagy — am i rosszabb — valam i m ás jelentke­ nem igazolható. K ülönben az Újszövetségben az zik a leple a la tt démoni m egtévesztésként, akkor azon­ „apostol — próféta” fogalm ak viszonya azért is m ond nal kiéleződik az a törvényszerűség, hogy „rész szerint sokat, m ert am ennyire nem találkozunk az Ú jszövet­ van bennünk az ism eret és a prófétálás” ). A következő ségben próféták elhivatásával, éppen an n y ira hozzá­ és kötelező lépés az engedetlenségek idején egyszerűen ta p a d az elhivatás fogalm a az apostoli tiszthez, m ár ti. csak a megtérés lehet. am ennyiben a tizenkettes kör ta g ja ira gondolunk. — Prófétai szolgálata során az egyház szükségsze­ — Másfelől az apostoli tiszttel ellentétben a prófé­ rűen kerül érintkezésbe az em bervilág kérdéseivel, tálás, a prófécia sohasem jelentkezik tisztségként. A gyü­ Istentől k a p o tt (de csak ilyen m inősítésű!) közéleti lekezetek bárm ilyen szolgálatát ellátó egyháztagról felelőssége révén a politikai kérdésekkel is. Ez a tén y elgondolható, hogy a prófétai k arizm át k a p ta . Viszont m eglehetősen sok zav art k e lt az egyház tag jain ak kö­ a „pró féta” megjelölés nem jelentkezik ab b an a kör­ rében. V annak olyan vélekedések (világszerte, nálunk ben, am elyben a diakonos, presbyteros és társaik. E zt ta lá n — Istennek hála — egyre kevésbé), am elyek sze­ a problém át sem m iképpen nem lehet „korszakosan” rin t az egyház prófétai szolgálata eleve tiltakozást jelent (tö rtén eti módszerrel) m egoldani. Az em lített tisztsé­ — m ást nem is jelen th et — a körülötte levő világ gek a szolgálat m ódjára (vagy területére) u talnak, m ag atartása és állásfoglalásai ellen, in politicis (hadd a prófécia ehhez képest egyetem es-tartalm i megjelölés ne foglalkozzam azzal a „deductio in absurdum”-mal, és m eghatározás. „Az apostolok és próféták alap jára” am ely ezt eleve cáfolja, feltéve, hogy az egyház tagjai felépülő egyház az E f 2,20-ban problem atikus. I t t ui.

30

hivő em berek.. .). Ez csak akkor volna helyes állás­ pont (és éppen ez az, am i nem csak hogy nem keresz­ tyén, de a leg h atáro zo ttab b an antikrisztusi, te h á t démoni jellegű), h a abból indulnánk ki, hogy az egy­ ház m indenestől a jó, a világ pedig m indenestől a rossz, a gonosz gyűjtőfogalm a volna (félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, b á r itt részletesebb kifejtésére nincsen lehetőségünk, hogy L u th er sokat idézett ki­ jelentése: „D ie W elt liegt im Argen” — egészen más oldalról közelíti meg a problém át, és egészen m ást je­ lent, m int am it mi itt „in szin u áltu n k ” ). Mivel azonban ez nem így van, hanem Isten ítéletének választóvonala a jó és a gonosz kérdésében egyértelm űen kettészeli az egyházat és a világot, am elyben az egyház benne él, ezért az egyház szolgálata a jó és a gonosz szétválasz­ tása, a k tív m ódon, nem negatív eszközökkel — ön­ m aga körén belül éppen úgy, m int a világban, ennek a m egfogalm azásnak m inden következm ényével együtt. — A m ondottakból viszont világos, hogy sem ön­ m aga, sem a világ irá n t nem lehet az egyház egyoldalú és elfogult, még a sa já t jól felfogott érdekében sem: ez ti. olykor valam ilyen jóhiszem űséget vagy álságos optim izm ust d ik táln a (az optim izm us m indig álságos, m ert az em berre és lehetőségeire vagy képességeire ép ít: éppen ez különbözteti meg élesen a rem énység­ től). Az egyház igazi „érd ek ét” is csak U ra ismeri, és

csak ő tu d ja igazán képviselni. Így az egyház feladata az, hogy spekuláció és elvi megfontolások nélkül kér­ dezze meg U rától naponta az ő időszerű a k a ra tá t, és egyedül ezt az ak a ra to t kövesse. Az em ber feladata az egyházban nem az, hogy önm agához legyen hű, hanem az, hogy Urához legyen és m aradjon hű. E h ű ­ ség körén belül helyezkedhet el csak az egyház prófétai szolgálata is. Varga Zsigmond J . IRODALOM A lb e rtz, M a rtin : D ie B o ts c h a ft des N e u e n T e sta m e n ts. Z ü ­ ric h 1945—1957. — B u ltm a n n , R u d o lf: D ie T h eo lo g ie des N euen T e sta m e n ts. 3. k ia d á s, T ü b in g e n 1958. — C o n zelm a n n , H a n s : D er e rste B rief an die K o rin th e r (M eyers K ritis c h -e x e g e ti­ s c h e r K o m m e n ta r ü b e r d a s N eu e T e sta m e n t. 5. A b te ilu n g — 11. A u flag e. G ö ttin g en 1969. — C o n zelm a n n , H an s—L in d e m a n n , A n d re a s: A rb e itsb u c h zu m N eu en T e sta m e n t. U T B -T asch en ­ b ü ch e r 52. — 6. k ia d á s , T ü b in g e n 1982. — C u llm a n n , O sc a r: Die C h risto lo g ie des N eu en T e sta m e n ts. 5. k ia d á s , T ü b in g e n 1975. — C u llm a n n , O sc a r: P e tru s, J ü n g e r — A p o ste l — M är­ ty r e r. 2. k ia d á s . 1960. — F ascher, Er ic h : PR O PH E TE S, E inesp ra c h - u n d re lig io n sg e sc h ic h tlic h e U n te rsu c h u n g . 1927. — G uppelt, L e o n h a rd : T h eo lo g ie des N eu en T e sta m e n ts, h rsg . von J ü rg e n R oloff. 3. A uflage. G ö ttin g en 1980. — K rä m er, H .— R e n d to rff, R .—M eyer, R .—F ried rich , G .: p r o p h etes, p ro p h e te ia , p ro p h e te u o . K itte l: T h eo lo g isch es W ö rte rb u c h zu m N eu en T e s ta m e n t VI. 1959. — K ü m m e l, W e rn e r G e o rg : T h eo lo g ie des N eu en T e sta m e n ts n a c h s e in e n H a u p tzeu g e n . Je s u s — P a u lu s — Jo h a n n e s . 3. k ia d á s. G ö ttin g en 1976. — L e n k e y n é S e m s e y K lá ra : N ők az ő se g y h á z b a n , az ő se g y h áz d o k u m e n tu m a i a n ő k rő l. D eb recen 1979.

A keresztyén békemunka bibliai-teológiai alapjai Tóth Károly püspöknek, a Keresztyén Békekonferencia elnökének előadása a Szabadegyházak Tanácsához tartozó egyházak lelkészeinek konferenciáján (Budapest, 1983. december 9.)

Mindenek előtt hálás köszönetet mondok a megtisz­ telő meghívásért, amely lehetővé tette számomra e találkozást a Szabadegyházak Tanácsába töm örült testvéregyházak lelkipásztoraival és vezetőivel. Ez a találkozás kifejezi, és reménység szerint tovább is erősíti az egyházaink közötti testvéri kapcsolatokat és jő együttműködést. M ögöttünk van m ár — hála Is­ teninek — az az idő, am ikor egyházaink idegenként éltek egymás mellett, sőt, ellenségnek tartották egy­ mást. Önm agában véve egy ilyen alkalom tehát, nagy­ jelentőségű ökumenikus m ondanivalót is hordoz. Minden lehetséges teológiai különbözőség ellenére, a hit közösségében találtunk egymásra, és együtt is akarunk szolgálni abban a világban, ahová Isten he­ lyezett bennünket, a népnek, a mi magyar népünknek, amelynek körében ránk bízta a békesség szolgálatát. Felhasználom ezt az alkalm at arra, hogy tolm á­ csoljam a Keresztyén Békekonferencia köszöntését a Szabadegyházak Tanácsa elnökének és főtitkárának, Szakács József és Viczián János testvéreinknek, a többi vezetőknek és mindenkinek, aki most jelen van, sőt azoknak is, akik valam ilyen oknál fogva nem le­ hetnek most együtt vélünk. Szükséges, hogy itthon, Magyarországon is találkozzunk, hiszen a szabadegy­ házak vezetőivel és képviselőivel többször szolgáltunk együtt nemzetközi ökumenikus fórumokon az utóbbi időben. Ezek után szeretnék még néhány bevezető meg­ jegyzést tenni, m ielőtt előadásomat elkezdem. Előre bocsátom, nem form ális előadást akarok tartani, amit Ti kedves mosollyal, udvariasan meghallgattok, h a­ nem szeretném, ha ez az alkalom őszinte, nyílt, test­ véri beszélgetéssé válna. Köszönöm a biztatást, amely Szakács József testvérem részéről elhangzott, hogy bevezető szavaim után a jelen lévők bátran te­

gyenek fel kérdéseket, ha kell, m ondjanak ellent an­ nak, am it én mondok, bírálják és egészítsék ki, ha szükségét érzik. Második megjegyzésem a rra irányul, hogy — még azzal a kockázattal is számolva, hogy ezzel csalódást okozok m ajd — nem politikai jellegű előadást fogok tartani. Nem vállalkozom arra, hogy belekezdjek a nemzetközi helyzet elemzésébe. Politikai és nem zet­ közi kérdések csak áttételesen fognak jelentkezni elő­ adásomban. Elsőrenden a rra törekszem, hogy teoló­ gusoknak teológiai kérdésekről szóljak. Ha címet kel­ lene adni m ai előadásomnak, akkor azt így fogalmaz­ nám meg: „A keresztyén békem unka bibliai—teológiai alapjai”. Tehát én most nem a Keresztyén Békekon­ ferencia történetéről, átfogó program járól fogok szól­ ni, sem nem tartok élménybeszámolót azokról a be­ nyomásokról, amelyek hosszú évek a la tt a világ kü­ lönböző helyein értek. Én elsőrenden most arra te­ szek kísérletet, hogy teológiai érvekkel bizonyítsam: mennyiben keresztyén kötelesség és feladat a béke­ szolgálat, és hogy ennek a szolgálatnak miben áll a bibliai—teológiai alapvetése. Közismert, hogy az elm últ 4—5 esztendőben a ke­ resztyén egyházak a világ m inden részén igen nagy figyelemmel fordultak a béke ügye felé. Nemcsak a nemzetközi keresztyén szervezetek állásfoglalásairól van szó, nemcsak a különböző egyházak hivatalos testületeinek a nyilatkozatairól, hanem elsősorban a r ­ ról az igen széles körű és egyre mélyülő teológiai munkáról, am elynek számos jelével cikkek és ta n u l­ mányok form ájában találkozunk nap m int nap — olyannyira, hogy ha vállalkoznék most felsorolni a különböző béke-tanulm ányokat és nyilatkozatokat, csak cím üket és megjelenési helyüket em lítve — m ár kim eríteném a rendelkezésemre álló időt. Ismeretes,

31

hogy az Egyesült Államokban nincs olyan keresztyén felekezet, am ely így vagy úgy állást ne foglalt volna a béke kérdésében, és ezt teológiai megalapozással alá ne tám asztaná. Így nyilatkozott a methodista egy­ ház, a presbiteriánus, a reform átus egyház, a külön­ böző lutheránus egyházak, és legutóbb igen nagy fi­ gyelmet keltett az Amerikai Római Katolikus püspö­ kök pásztorlevele. Ha Nyugat-Európa felé fordulunk, ugyanezt látjuk. A Holland Reform átus egyházak m ár 20 esztendeje különböző zsinati állásfoglalásokban és pásztorlevelekben tárgyalják a béke kérdését. A Né­ m et Szövetségi Köztársaságban és a Német Demokra­ tikus Köztársaságban nagyon sok állásfoglalás és ta­ nulm ány jelent meg az elm últ esztendőkben — oly­ annyira, hogy most m ár a bőség zavarával küzdünk. Éppen ezért a Keresztyén Békekonferenciában erőink egy részét m ost a rra fordítjuk, hogy a különböző egy­ házi és teológiai állásfoglalásokat elemezzük, és pró­ báljuk megállapítani, hogy mi ezekből az, ami az igazi békét szolgálja, mi az, ami korrekciót, kiigazí­ tást, bírálatot tesz szükségessé. Mi az oka ennek a nagyarányú érdeklődésnek? A kérdés jogos, hisz 10, 15. 20, 30 évvel ezelőtt azokban az egyházi körökben, amelyek most természetesen szólnak a békéről, nehéz lett volna ezt a tém át érin ­ teni! Akkor még a KBK-nak, vagy a mi egyházi ve­ zetőinknek az állásfoglalásait némelyek felelőtlenül „kommunista propagandának” bélyegezték. Most vi­ szont egy fokozott arányú érdeklődésinek vagyunk szemtanúi, ezért az az egyik legfőbb feladatunk, hogy a béke-állásfoglalások nagy tömegében eligazodjunk. A fokozott figyelemnek és érdeklődésnek oka az, hogy az egész világ igen nagy m értékben érzékeli a ve­ szélyt. A fenyegetettség és a veszély tudata keltette fel az érdeklődést. A napokban kaptuk a hírt, hogy nem régen az Amerikai Egyesült Államokban leg­ alább 200 millió em ber látott egy televíziós filmet, amelynek címe: „M ásnap” (The Day After). Ez a film bem utatta, m ilyen következményei lennének egy nuk­ leáris háborúnak az USA szám ára. Az am erikai lapok szerkesztőségeit elárasztották a TV-nézők levelei, amelyek kétségbeesésről és rém ületről tanúskodnak. Az egész világ, száz- és százmilliók érzékelik a ve­ szélyt. És ez a veszély valóságos! Nem kevesebb, m int egymillió hirosim ai erősségű bam bát és atom ­ lövedéket tárol a világ. Ez azt jelenti, hogy több tö­ megpusztító fegyver van az atom hatalm ak birtoká­ ban, m int am ennyi célpont lehetséges, m int amennyi elpusztítható kisebb vagy nagyobb várost, vagy telepü­ lést megnevezhetnénk. Ez a képtelen és irracionális ál­ lapot a forrása a halálos félelemnek, amiből a béke iránti megnövekedett érdeklődés fakad a keresztyén egyházakban is. Ez a fokozott figyelem, a világbéké­ vel való, különböző szintű foglalkozás okozta, hogy egyrészt elm élyült a keresztyén békem unka bibliai alapjainak a kutatása, m ásrészt pedig szélesedik az a folyamat, amelynek során a régi, hagyományos teo­ lógiái fogalm akat a teológusok ökumenikus közösség­ ben átgondolják. Régi teológiai fogalmak új tartalm at kapnak ezáltal. Erről a teológiatörténeti jelentőségű folyam atról is szeretnék szólni, a keresztyén béke­ m unka bibliai alapjainak felm utatásával, és a teoló­ giai fogalmak ökumenikus átgondolása néhány ered­ ményének felvázolásával. A béke bibliai alapjairól szólva, utalok arra, hogy a béke és a megbékélés közismerten a leggyakrabban előforduló kifejezés m ind az Ó-, m ind az Újtestam en­ tum ban. Ez két kérdést vet fel: egyrészt azt, hogy az a békesség, am elyről a Szentírás beszél, összefüggésbe hozható-e történelm i helyzetekkel, politikai esemé­

32

nyekkel, azaz: van-e a béke bibliai üzenetének a k ­ tu á lisp o litik ai jelentősége, vagy csupán spirituális? A másik kérdés, ami természetesen felm erül — különösen azokban, akiknek bibliaism erete mélyebb —, így fo­ galmazható meg: hogyan oldható fel az ellentmondás a Szentírás békére vonatkozó, ném elykor egymással szembenálló kijelentései között? Közismert, hogy a Biblia nemcsak a békéről tud, hanem tud a békétlen­ ségről is, a háborúkról, az erőszakról is. Az Ószövet­ ség tele van erőszakos eseményekkel, véres háborúk leírásaival. Azt is tudjuk, hogy Jézus nagyon sokszor szólt a megbékélésről, — legismertebb talán a Hegyi Beszédben elhangzott boldog-mondása: „Boldogok a békességre igyekezők, m ert ők az Isten fiainak m on­ datnak” (Mt 5,9). De azt is tudják a Bibliát jól is­ merők, hogy Jézus szájából elhangzottak más term é­ szetű kijelentések is például: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássa k, hanem hogy fegyvert.” (Mt 10,34). Nekünk választ kell ke­ resnünk a kérdésre, az ellentmondás feloldására törekedve. Mégegyszer mondom: a Szentírás beszél há­ borúkról, tudósít véres eseményekről. Jézus boldognak mondja a békességre igyekezőket, de ugyanakkor a r­ ról is beszél, hogy Ő nemcsak békességet hoz, hanem fegyvert is. Ez ellentmondások feloldása érdeké­ ben frissítsük fel azokat a fogalmakat, am elyeket a béke bibliai alapjaiként tartunk számon. Hangsúlyo­ zom: a béke fogalma az Ótestam entum ban, a „Sha­ lom”, az emberek közötti rendezett, egészséges, igaz­ ságos jó viszonyt jelzi. Meglepő és mégis igaz, hogy az Ótestam entum ban a Shalom szónak nincs teoló­ giai jelentése. A szó az emberek közötti viszonyt fe­ jezi ki mindenekelőtt. Jelenti a közösség jólétét, és valam inek az ép és kerek voltát. Ezért van az, hogy — meglepő módon — olyan locusokat is találunk az ÓT-ban, ahol pl. a háború shalom -járól is olvasha­ tunk. Ism erjük azt a történetet, amely szerint Dávid király, érdeklődvén a háború kim enetele felől, azt kérdezi a hírnöktől: hogyan áll a háború, eredmé­ nyes-e, milyen a háború „Shalom”-ja? (2Sám 11,7). Az ÓT -ban a béke fogalma az em berek közötti viszony­ ra vonatkozik elsőrenden, és kezdetben nem is volt teológiai jelentése, csakis a közösség jólétét jelölte, ám de m agába foglalta az em beri élet m inden dimen­ zióját. Később azután m egjelent m ár az ÓT-ban is az „Isten békessége” kifejezés. Az ÓT azonban még így sem tesz különbséget Isten békéje és az em ber békéje között — felváltva, és egymást kiegészítve használja és alkalmazza a kifejezést, azaz: nem húz éles határvonalat Isten békéje és az em ber békéje között. Isten békéje, amelyről az ÓT tud, mindig az em ber által tapasztalható em pirikus valóság, egy olyan di­ nam ikus folyamat, amelynek m egvalósításában az em­ ber nemcsak részt vehet, hanem részt is kell vennie. De hangsúlyozni szeretnék egy m ásik szempontot is. Az Ó testam entum -i Shalom -fogalom, az ÓT első lapjain, jelöli a választott nép állapotát. Tehát szűk nacionális keretek között m arad. Itt a béke még nem egyetemes, az egész világra érvényes üzenet, hanem csak a választott nép jólétét, békességét kifejező fo­ galom. Ez term észetesen a „szövetség” tényével függ össze. A következő szakaszokban kitágul a fogalom. A zsoltárírónál, m ajd a prófétáknál m ár egyetemessé válik. Ésaiás m ár tu d arról, hogy Isten békessége egyetemes, m inden népre érvényes. A Zsoltárokból megtudjuk, hogy Jáhve véget vet a harcoknak. Így a 46. Zsoltárban ezt olvassuk: „Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki hadakat ném ít el, kopját ront, hadiszeke­ reket éget el tűzben”. Ezekben a napokban k ülönö­

sen időszerű az ésaiási prófécia, az adventi Ige Ésaiás 9. részéből, am ely arról beszél, hogy „a vitézek h a r­ ci saru ja és a vériben fertőztetett harci öltözet meg­ ég”. Ism ert az a híres ésaiási kép is, h ogy: „Nép a népre k ardot nem emel és hadakozást többé nem ta ­ nul”. Ezek alapján m egállapítható, hogy az Ószövet­ ségben jelen van egy emelkedő vonalú teológiai fo­ lyamat, am ely a békességét először a választott nép szűk, nacion ális keretei között fogja fel a „szövetség” összefüggésében; m ajd e keretből kilépve, a zsoltár­ írónál és a prófétáknál egyetemes, az egész világra érvényes szem léletté válik. A z Újtestam entum ban szintén több rétegét lehet megkülönböztetni a békéről szóló tanításnak. A Hegyi Beszéd az ellenség szeretetét teszi kötelezővé. Pál apostolinál a békesség krisztológiai alapvetésű; Isten és az em ber megbékélése a K risztus-eseményben kö­ vetkezett be, ezért a keresztyén élet m indenestül meg­ békélt élet. A keresztyén gyülekezet a megbékéltek közössége, m elynek feladata az, hogy a Krisztus-ese­ ményről, a m egbékéltetésről bizonyságot tegyen a vi­ lágban — istentiszteletében és emberszolgálatában, m artyriájában és diakóni ájában. „M ert Ő a mi bé­ kességünk” (Ef 2,14) — mondja az Efézusi levél, és ez a béke-gondolat az Újszövetségben elszakíthatat­ lan a Krisztus-eseménytől és a Megváltó személyétől. Elsőrenden Isten és az em ber közötti viszony rende­ zése ez, am ely term észetesen kihatással van az em ­ berek közötti kapcsolatokra is. E hallgatóság előtt nem kell különösképpen hangsúlyoznom, m it jelent ez a megbékéltetés a krisztusi közösség számára, amelyben „nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, hanem m inden és m indenekben K risztus” (Kol 3,11). A megbékéltek közössége a békesség üze­ netét azonban nem zárh atja be a szívekbe és a tel­ kekbe, hanem engedi hatni az em berek' közötti kap­ csolatok területén is. Az ÚSz béke-üzenetének harm adik fokozata az, am it „eszkatologikus” békének neveznék. Gondoljunk a Jelenések Könyvére. E ponton azonban rövid ki­ térőt teszek és utalok arra, hogy a keresztyén teoló­ gusok felváltva emlegetik, és ezért legtöbbször össze­ tévesztik az apokaliptikát és az eszkatológiát. Sokak számára nem világos a határvonal a kettő között. Ter­ mészetesen erősen h a t a keresztyén teológiáiban a zsi­ dó apokaliptikus szemlélet, olyannyira, hogy ném ely­ kor elhomályosítja, a krisztusi eszkatológia tartalm át. A zsidó apokaliptikus elképzelések a világ végéről szörnyű képeket festenek, világégésről, katasztrófáról, az utolsó ítéletről tudnak. Természetesen mindez je­ len van az Újszövetségben is (2Pt 3,10—12). A paruzia, a Krisztus visszajövetele azonban a keresztyén teo­ lógiában egy csodálatos és boldog esemény azoknak, akik K risztusban vannak. Nem félelmetes, hanem el­ lenkezőleg, várva v árt és nagyszerű dolog lesz, am i­ kor Krisztusban újra m egjelenik a kegyelmes, irgal­ mas és szerető Isten. Az Újszövetség béke-üzenetéről szólva teh át ezt a három fokozatot világosan látnunk kell: a jézusa tan í­ tást, amely a Hegyi Beszédben tükröződik legtisztáb­ ban; Pál apostolnál a krisztológiai alapvetést; végül az apokaliptikus és eszkatológiai képek előrevetítését a Messiás országáról és a Krisztus visszajöveteléről. Bármelyik mozzanat domináljon is a keresztyén béke­ teológiában, az vitathatatlan, hogy a béke-üzenet az Evangélium középpontjában áll. A rán k bízott Evan­ gélium hirdetésének legfontosabb része az, hogy Jé ­ zus Krisztusban Isten m egbékélt az em berrel. Ennek a megbékélésnek a tehetőségét kín álja fel az Evan­ gélium hirdetése.

A kérdés az, hogy ez a béke-üzenet hogyan fordít­ ható le a hétköznapok nyelvére, és hogyan tehető a politikai m indennapok érvényes feladatává. Áttérve az evangéliumi béke-üzenet teológiai át­ gondolása legfontosabb eredményeire, azt látjuk, hogy a megbékélés Isten és em ber között nem politikai k a­ tegória, de van egy ilyen vetülete is. (Feltétlenül kü­ lönbség teendő Isten békéje és a világ békéje között, azonban ezeket az igazságokat nem lehet mereven egymástól elválasztani — még kevésbé szabad egy­ mással szembeállítani! Teológia-történeti szempontból vizsgálva a kérdést, három fő irányzatot észlelünk, amely a keresztyén etika területén körülírja a keresztyén béke-üzenet gyakorlati vonatkozásait. Az első irányzat pacifizmus néven ismert. A keresztyén egyház eleinte, tehát az ősegyház, pacifista egyház volt az első három évszá­ zadban. Az őskeresztyén egyház ellent tudott állni két nagy kísértésnek: egyik a zsidó zelotizmus, a zsidó forradalmiság, másik pedig a róm ai birodalom m ili­ tarizm usa volt. A második m agatartás, amely a keresztyénséget történelm e során a háború és bé­ ke kérdését illetően jellemezte — különösen a kons­ tantinuszi kortól kezdve —, az „igazságos háború” elméletének elnevezett etikai tanítás. Augusztinusztól kezdve Aquinói Tamáson és a reform átorokon á t egé­ szen napjainkig, a keresztyén morál-teológia a rra az álláspontra helyezkedett, hogy bizonyos körülmények fennforgása esetén keresztyén em ber részt vehet h á­ borúkban, nemzetközi konfliktusok erőszakos, fegy­ verrel történő megoldásában, sőt, keresztyén közös­ ségek, népek és nemzetek, etikailag igazolhatóan, há­ borút indíthatnak. A harm adik egyházi m agatartás a háború és béke kérdésében az úgynevezett fatalista szemlélet. Eszerint háborúk mindig voltak és mindig is lesznek, és az erőszakot nem lehet az emberiség történetéből kiiktatni. Ez a fatalista szemlélet is tu ­ lajdonképpen keresztyén teológiai gyökerű. Az ere­ dendő bűn m iatt az em ber elesett állapotú, és ezért, a bűnös em ber ebben a bűnös világban bűnös esz­ közökhöz folyamodik, am elyeknek egyike a háború. Az em lített teológiai ú jra-átgondolás egyik nagy ered ­ ménye az a felfogás, m iszerint az eredendő bűn ese­ tében nem az em beri természetről ad tan ítást a Szent­ írás, hanem azt írja le, hogy Isten és az em ber kö­ zött a viszony megromlott. Az eredendő bűnről szóló teológiai tétel, am ely az em ber term észetét a lap já­ ban véve rossznak, bűnösnek állítja be, tulajdonkép­ pen Krisztus előtti, megváltás előtti érvelés. Jézus Krisztus váltságm űve ugyanis lényegében rendbehoz­ ta a viszonyt Isten és ember között. Jézus Krisztus alapjában véve m egterem tette a lehetőséget m inden ember szám ára ahhoz, hogy v itá já t Istennel és em ­ b ertá rsa iv a l rendezze. Így egészen m ás megvilágítás­ ba kerül az ember! Ez az antropológia nem a pesszi­ mista keresztyén teológia hátterén, hanem a feltám a­ dás reménysége a la tt szemléli az em bert. Nem fordít hátat a bű n valóságának, ám de az elesett világot Krisztus felé fordulva, a megváltás fényében szemléli. Ezért a keresztyén béke-teológiát egyszerre határozza meg a valóság-látás, és a reménység. E teológiai átgondolási folyam atnak további ered­ ménye az Isten-fogalom, az Isten-kép megváltozása. Az Ószövetség a haragvó, ítélő és büntető Istenről tud. Az Újszövetségben pedig a Jézus Krisztusban megjelent kegyelmes, irgalm as és szerető mennyei Atya a mi Istenünk! A teológiai újra-eszm élődés nagy eredménye az is, hogy a bevett és hagyományos teo­ lógiai fogalmak átértékelése folyik. Így derült ki az is, hogy a keresztyén béke-fogalom m ennyire elspi­

33

ritualizált és m ennyire el-eszkatologizált lett. A bé­ kéről mi úgy tanítottunk, és még ma is sokszor úgy tan ítu n k és prédikálunk, m int valam i kizárólagosan lelki fogalomról. Természetesen lelki érték a béke, de nem csak lelki valóság. Úgy tanítottunk és prédikál­ tunk a békéről, m int ami csak az egyénre vonatkozik, de nem érvényes a közösségre. Természetesen a béke egyéni kérdés is, de nemcsak az, hanem ugyanak­ kor közösségi feladat is! Úgy tanítottunk és prédikál­ tunk a békéről, m int eszkatologikus reménységről, am ely m ajd megvalósul a Messiás országában — de nem most. A teológiai eszmélődés eredm ényezett egy kiegyensúlyozottabb látást. Végül érinteni szeretnék még egy további, vitatott kérdést, azt nevezetesen, hogy a háború történelmi kategória-e? Hogy az em beri fejlődés egy szakaszá­ hoz kötött-e, vagy az em beri lét konstruktív része? Ha a háború csak történelm i kategória, akkor a tör­ ténelem változásával eltűnik. Az emberiség el fog érni egy olyan korba, am ikor a háború nem lesz többé a népek és nemzetek közötti konfliktus megoldásának az eszköze. Ha azonban a háború az emberi lét konsti­ tutív része, akkor amíg em ber lesz a földön, lesz háború is. Ez a két szemlélet viaskodik egymással a keresztyén teológiában. Szükséges ezt a folyamatot fi­ gyelemmel kísérni és ebben részt venni, hogy elm é­ lyüljünk a béke teológiájában. Ezek után kíséreljük meg felvázolni a keresztyén békeszolgálat teológiai feladatait. A teológiai munka a béke kérdését illetően ahhoz nyújt segítséget, hogy a béke ne m aradjon elvont fogalom, ne csak teológia legyen, hanem éppen a béke bibliai üzenetének, a Shalom és Eiréné szavak jelentésének a fényében fel­ fedezzük a béke konkrétságát, am ely az emberek kö­ zötti kapcsolatokban ölt testet. M ásrészt látnunk kell azt is, hogy a Szentírás nem ad politikai programot sem ; nem szentesíti, és még kevésbé idealizálja a vérontást, a háborút. Krisztus új em bert ígért, az ú j­ jászületett em bert, aki a megbékéltek közösségén át a békesség légkörét árasztja maga körül. Ezek után lássuk azokat a kérdéseket, amelyekben m a a keresztyén egyházak körében teológiai vita fo­ lyik a keresztyén békeszolgálatot illetően. Hat ilyen tém át érintenek, amelyekben a béke-teológia kérdései kikristályosodnak. 1. Először is m egállapítható, hogy a keresztyén egy­ házakban m ár nagy egyetértés van atekintetben, hogy a háború bűn Isten ak arata ellen. Ez az egyértelmű állásfoglalás jellemezte az Egyházak Világtanácsa nagygyűléseit 1948 óta egészen napjainkig, — Amsz­ terdam tól Vancouverig. Különös hangsúlyt kapott az a felfogás, hogy a nukleáris háború bűn lenne az em ­ beriség ellen, m ert a nukleáris korban a háború meg­ szűnt a politika eszköze lenni. Ism erjük a német ka­ tona-filozófiai elméletek képviselőjét, von Klause­ witzet, aki szerint a háború a nukleáris, a tömegpusz­ tító fegyverek korában megszűnt a politika eszköze lenni, etekintetben konszenzus alakult ki a keresztyén egyházak körében. 2. A második kérdés, amely körül nagy vita folyik, az elrettentés elmélete. Vannak olyan keresztyén teo­ lógusok és olyan keresztyén egyházi testületek, ame­ lyek elítélik ugyan a tömegpusztító fegyvereket, de az adott viszonyok között a nukleáris fegyvereket erköl­ csileg mégis igazolják, mondván, hogy ezek célja nem a pusztítás, hanem a potenciális ellenfélnek a tám a­ dástól való elrettentése. Szerintük az elm últ 30 évben azért nem tö rt ki az atom háború, m ert a nukleáris fegyverek léte tartotta vissza a szembenálló feleket a háborútól. Ez az elrettentés elméletének a lényege.

34

Ezt átm eneti, interim etikának nevezik. Az elretten­ tés politikáját igazoló teológusok azt állítják, hogy ez az állapot csak átm eneti, am it a leszerelés érdeké­ ben ki kell használni. A nukleáris elrettentés tehát szerintük csupán ideiglenes, provizórikus jelenség. Ez a szemlélet azonban rendkívül veszélyes, m ert elen­ gedhetetlen velejárója az elrettentésnek a fegyverke­ zési verseny és a hidegháború. Valaki azt mondta na­ gyon találóan: lehetséges, hogy 30 vagy 35 évvel ezelőtt a nagyhatalm ak között azért kezdődött el a fegyver­ kezési verseny, m ert féltek egymástól. N apjainkban azonban mesterségesen tartjá k ébren a félelem érzé­ sét, hogy fegyverkezhessenek. A béke nem épülhet fé­ lelemre és megfélemlítésre. Azt is tudjuk, hogy a ke­ resztyén teológia, illetve Jézus nem látott különbséget a szándék és a tett között (Mt 5,28). Így az atom ­ fegyverekkel való fenyegetés erkölcsileg éppúgy elfo­ gadhatatlan, m int e fegyverek használata. 3. A harm adik kérdés, amely körül most nagy vita folyik a keresztyén teológiában: az igazságos háború elmélete. K orábban utaltam arra, hogy a keresztyén egyház a 4. század elejéig, a konstantinuszi kor kez­ detéig pacifista egyház volt. Ezt követően a keresz­ tyén teológusok m egtalálták a m ódját annak, hogy az erőszak alkalm azását teológiailag igazolják, s enn ek eszköze az igazságos háború, a „bellum iustum ” el­ mélete. A tém a mélyebb elemzése érdekében fel kell vetnünk a kérdést: m it kell érteni igazságosság, igaz­ ság alatt? Az igazságosságnak legalább három alap­ vető meghatározása lehetséges a jelenleg is ható és érvényesülő nagy szellemi áramlatok, ideológiák és fi­ lozófiák értelmezése szerint. Á ltalában az em ber azt gondolja: igaz az, ami jó ügyet szolgál. A középkori keresztyén teológia, a skolasztika szerint igaz az, ami Isten ügyét szolgálja, azaz, az egyház által képviselt üdvösséget. Az Iszlám tanításában az igazság legfőbb kritérium a a hitetlenek elleni harc, a szent háború, amely mindig igaz háború. A m arxistáknak is megvan a sajátos igazság-értelmezésük, amely szerint „igaz­ ságos az, ami az emberiség fejlődése objektív igényé­ nek és követelményének megfelel”. Ezek azonban mind formális meghatározások, amelyek adósok m aradnak a tartalm i pontosítással. Az igazságos háború elm é­ letének jobb megértéséhez tudnunk kell azt, hogy nem létezik az igazságosságnak nemzetközileg elfogadott, klasszikus, konszenzusszerű meghatározása. M inden­ ki a saját filozófiai, ideológiai vagy vallási beál­ lítottsága alapján magyarázza az igazságosság fogal­ mát. Ezzel a háttérrel kell látni az igazságos háború elm életét vi tató teológiai érvelést, amely tulajdonképp ennek az elm életnek a teológiai szétzúzása. A lkal­ mazható-e, érvényes-e a nukleáris fegyverek esetében az igazságos háború elmélete? Igazolhatók-e a nuk­ leáris fegyverek az elrettentés politikája szolgálatá­ ban, vagy pedig m indenestül fogva idejétm últa immár a „bellum iustum ” teológiai tétele? Ezen a ponton szükséges lesz röviden ismertetni magát az elméletet. A teória két részre oszth ató hat tételből áll. Az első három tétel a „ius ad bellum ”-ot, tehát m agát a háborúhoz való jogot tárgyalja. A m á­ sik három tétel a „ius in bello”-t, azaz a háborúban tanúsítandó m agatartást írja elő. Az első három tétel­ röviden megfogalmazva így hangzik: 1. Törvényes felsőbbségnek kell a háborút indítani — ez a legitimáció. 2. I gaz ügyért kell a háborút folytatni, és a cél­ nak arányában kell állnia a háború-okozta pusztítással — ez a proporció. 3. Az igazságos és tartós béke megteremtésének a

szándékával lehet csak háborút indítani — ez az in­ tenció. A „ius in bello”-t, a háborúban kötelező m agatar­ tást szintén három szabály határozza meg: 1. A háború utolsó megoldás lehet csak, „ultima ra ­ tio”, m ikor m ár minden más lehetőséget kim erítettek a szemben álló felek. 2. A siker reményében indíttassék a háború. 3. Erkölcsileg elfogadható eszközökkel follyék a harc, a katonák és a civil lakosság között a különb­ ségtétel lehetséges legyen. Ez pedig a nukleáris fegy­ verek, a tömegpusztító fegyverek esetében teljesség­ gel kizárt. 4. A negyedik téma, ami izgalomban ta rtja jelenleg a béke kérdésében folyó teológiai vitát, az úgyneve­ zett „status confessionis” kérdése. E szerint a tömeg­ pusztító fegyverek a Jézus Krisztusba vetett hit szá­ m ára olyan kihívást jelentenek, am elyre a válasz a hitvallással egyenértékű. A hitvallás ideje pedig nem ­ csak akikor jön el, am ikor m ár a bombák hullanak, hanem m ár az előkészítő szakaszban szükséges, e r­ kölcsi kényszerűség a hitvallásszerű állásfoglalás. A „status confessionis”, a hitvallásos állásfoglalás Diet­ rich Bonhoeff er-től származik, aki 1933-ban fogalmaz­ ta meg ezt a tételt a hitlerista árja-törvények ki­ hirdetése után. A „status confessionis”, a hitvallási ál­ lapot egy olyan helyzet, am ikor társadalm i, nem zet­ közi vagy politikai kérdésekben a keresztyének hitük­ re hivatkozva kell hogy állást foglaljanak. Ez volt a helyzet a kegyetlen zsidó-üldözések idején. Ez váltot­ ta k i Bonhoeffer-ből a „status confessionis” m aga­ tartást, és m agát a fogalm at is. Sokan úgy vélik, pl, a Német Szövetségi Köztársaság Református Egyhá­ zának vezetősége, hogy a tömegpusztító fegyverek esetében hasonló helyzet állott elő, m ert a keresztyén hit m indhárom cikkelyének megsértését jelenti a n uk­ leáris fegyverekkel való fenyegetőzés: Ellenkezik ez a teremtő Istenbe, a megváltó Istenbe, és a Szentlélek Istenbe vetett hittel. 5. Az ötödik téma, am elyre nézve nagy vita folyik a keresztyén teológiában, az apokaliptikus szemlélet. Lényegében véve itt arról v an szó, hogy vannak olya n teológiai körök, egyházi csoportok, amelyek azt állít­ ják, hogy a földi élet nem a legfőbb jó. Szerintük a lélek üdvössége m indenek felett való, és ha a földi élet nem teszi lehetővé a lélek üdvösségének ápolását, azaz ha olyan körülm ények állnak elő, amelyek aka­ dályozzák a lélek üdvösségének m unkálását, akkor be­ következik az utolsó ítélet, az armageddon. Vannak olyan keresztyének is, akik a nukleáris háb o rú t egy ilyen apokaliptikus isteni ítélet lehetőségének tartják. Egy m ásik teológiai érvelés szerint Isten országában, a M essiás-Király eljövetelekor, a mennyei Jeruzsálem alászállásakor köszönt be az örök béke korszaka, — addig, amíg ez el nem jön, mindig lesznek háborúk az emberiség életében. 6. Végül a hatodik téma, am ivel intenzíven foglal­ kozik a keresztyén teológia ma, a béke és igazságos­ ság együvétartozása. Különösen a H arm adik Világban élő keresztyének közül állítják azt sokan, hogy nem a nukleáris háború jelenti a legnagyobb veszélyt az az emberiségre, hanem az igazságtalan társadalm i struktúrák, am elyek következtében m ár most, napon­ ta ezrek és tízezrek pusztulnak el. Valóban, az ENSZ jelentése szerint évente 40 millió gyermek hal meg még harm adik életéve betöltése előtt a H arm adik Vi­ lágban a rossz táplálkozás és az orvosi ellátás hiánya, stb. következtében. Még abban az esetben is, ha az általános és teljes leszerelés megvalósulna, nem áll­

na be a béke állapota, m ert léteznek és hatnak olyan igazságtalan struktúrák, amelyek 40—50 ezer ember pusztulását okozzák naponta a világban — a stru k tu ­ rális erőszak következtében. Az igazságos társadalm i viszonyok létrehozása nélkül tehát lehetetlenség bé­ kéről beszélni. A béke és igazságosság egymásnak nem ellentmondó, nem antipodikus célkitűzések, ha­ nem éppen egymást kiegészítő, komplementáris köve­ telmények — a keresztyén teológiában is. Nagy vita folyt e kérdésről Vancouverben is, az Egyházak Vi­ lágtanácsa 6. Nagygyűlésén. A H arm adik Világban élő egyházak küldöttei azt hangoztatták, hogy az igazsá­ gosságért folytatott harc jogosultságát el kell ismerni, — azaz, nem a béke a legfontosabb, hanem az igaz­ ságosság. Látni kell azonban a helyes sorrendet. Egy nukleáris katasztrófa ugyanis teljes pusztulást hozna, — a harm adik világra is, és így nem lenne hol, kik­ kel és kiknek felépíteni az igazságosabb világot! Ha minden élet elpusztul a földön, akkor teljességgel le­ hetetlen igazságosabb világért küzdeni. Ezért m a a legsürgősebb feladat a nukleáris katasztrófa, az atom­ háború elhárítása. Mindezek után röviden még a keresztyén béke­ teológiából adódó konkrét feladatokról szeretnék be­ szélni. Felfogásom szerint a békével kapcsolatos teoló­ giai m unka feladata az is, hogy folyamatosan felm u­ tassa a keresztyén békeszolgálat sajátos motívumait, annak specifikusan keresztyén tartalm át. Nem azért, hogy ezt szembe állítsuk a más motivációjú, de azo­ nos célokért küzdő erőkkel, hanem éppen hogy az együttműködésit keressük velük. A keresztyén teoló­ giai m unka szükségszerűen elvezet a folyamatos poli­ tikai elemzéshez is. A 20. század nagy protestáns teo­ lógusa, Barth Károly mondta, hogy a jó teológus egyik kezében ta rtja a Bibliát, tudakozva az Írásokat, m á­ sik kezében pedig az újságokat, hogy tájékozódjék arról, ami a világban történik. A teológia funkciója az is, hogy megóvjon bennünket az általánosságok hangoztatásától, de az is, hogy visszatartson bennün­ ket a napi politikától. A mi békemunká nk teh át nem rekedhet meg az általánosságoknál, de nem is eshet bele a napi politika csapdájába. E dialektikus egyen­ súly fenntartása jelzi a keresztyén békem unka szép­ ségét és nehézségét. Még egy további szempontot szeretnék hangsúlyoz­ ni, am i szinten csak dialektikusan érthető: Egyrészt szükség van a világhelyzet és a nemzetközi összefüg­ gések reális látására, m ásrészt el kell kerülni a pesz­ szimizmust és a pánikkeltést. A veszély érzékelése napjainkban sokakban a félelem érzését ébreszti fel. A keresztyén békem unkának az is feladata, hogy a valóság-látással együtt a reménységet is táplálja — még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is! Ezért a mi feladatunk az állandó információ, az ál­ landó tájékoztatás. A keresztyén egyház, az egyete­ mes egyház egy nagyszabású, átfogó kommunikációs rendszer. Politikai, ideológiai határok felett átnyúlva ez a nagy kommunikációs hálózat összetartó erő le­ het, és politikai tényezővé válhat. A második konkrét feladatunk a mobilizáció. Akik lelkipásztorként gyülekezetben dolgoznak, jól tudják, hogy a kétségbeesés, a kétely, a reménytelenség né­ melykor m ennyire meghatározza híveink lelkiállapo­ tát. Azt kérdezik tőlünk: mit tehetnek a kis emberek, hisz ők úgysem szám ítanak! Ilyenkor nagy lehetőség nyílik arra, hogy a tehetetlenség érzését segítsük le­ küzdeni és erősítsük azt a meggyőződést, hogy a bé­ kem unkában m indenki számít. A harm adik terület, ahol konkrét feladatot látok, a kooperáció széles skálája. A keresztyén egyházak,

35

még ha ökumenikusa n összefognak is — amitől még nagyon távol vannak! —, akkor sem lennének képesek egyedül m egterem teni a világ békéjét. Az együttm ű­ ködés a békem unka elengedhetetlen feltétele. Az együttműködés pedig megköveteli, hogy erkölcsi fel­ adatainkat helyes sorrendben lássuk. Amikor ilyen nagy veszély fenyegeti az életet a földön, m int a nuk­ leáris katasztrófa, az élet teljes pusztulása, akkor nem lehet sürgősebb feladat, m int az élet megmentés e. En­ nek alá kell rendelni m inden egyéb szempontot, po­ litikai, ideológiai és vallási szempontokat egyaránt, azért, hogy hatékony együttműködés alakulhasson ki. Ez a keresztyén békem unka kooperációs készségének etikai alapja. Sokan felteszik azt a kérdést is, hogy van-e értel­ me a békem unkának, és így a keresztyén békemun­ kának is, A válasz csak egyértelmű igen lehet. K iala­ k u lt az elm últ három évtizedben a béke-világmozga­ lom egész világot átfogó hálózata, és ez politikai té­ nyezővé lett. Ezzel hatalm as változás á llt be. Igaz ugyan, hogy még ma is folynak háborúk a világ k ü ­ lönböző pontjain, de ezeket a háborúkat m ár rossz lelkiism erettel viselik a szembenálló felek, m ert ér­ zik a világ jobbik részének erkölcsi elítélését. Nem

lehet többé háborúkat igazolni, még kevésbé ideali­ zálni, és ez nagyrészt a világm éretű békemozgalom hatása. Igaz, hogy a békemunka még nem érte el célját, de azt sem lehet elvitatni, hogy m ár m egindult egy fo­ lyamat, és ez egyre erősödik. A keresztyén békem un­ ka sajátos szempontja pedig az, hogy a békére vágyó em berm illióknak különösképpen kell hirdetni: Isten megbékélt az emberrel, ezért az em bereknek is béké­ ben kell élniök egymással. Ez a keresztyén békem un­ ka előtt megnyíló nagy kapu, a nagy missziói lehető­ ség: a békére vágyó em berm illióknak hirdetni, hogy a béke nem álom, hanem megvalósítható, — és ez valam ilyen módon összefügg az Evangéliumban h irde­ tett megbékéléssel. Előadásom at azzal a megjegyzéssel kezdtem, hogy m a valószínűleg csalódást okozok majd, m ert nem nemzetközi-politikai elemzést adok, hanem a keresz­ tyén békem unka teológiai h átterét igyekszem felvázol­ ni. Célom ezzel az volt, hogy bem utassam : nekünk, keresztyéneknek vannak a Szentírásban gyökerező sa­ játos motivációink, s így a keresztyén békeszolgálat nem a m i hitünktől idegen feladat, hanem hitből fa­ kadó erkölcsi parancs.

A szegény Lázár új vallástörténeti paraleljei I. Dr. W essetzky Vilmos egyetemi tanárnak ötven éves tanári jubileum a alkalmából A m agyar olvasóközönség Wessetzky Vilmos fordí­ tá sá b a n ism erhette meg Setna és Siusire alvilágjárásá­ n ak tö rté n e té t.1 E sorok írójának ez volt az első egyip­ tom i olvasm ányélm énye, s m ert ez, és a fordítónál vég­ z e tt egyiptológiai tan u lm án y ai döntően m eghatároz­ tá k érdeklődését, illő, hogy ezzel az első élményhez visszakanyarodó írással a ju b ilán st köszöntse. Már Maspero2 fölfigyelt arra, hogy a Siusire által ap ján ak m eg m u tato tt két h alo tt túlvilági sorsának tö rté n e te lényeges vonásokban hasonlít a gazdag em­ ber és a szegény L ázár péld ázatára (Lk 16,19—31). H ugo Gressmann3 v o lt az, aki a k ét párhuzam os tö rté ­ net mellé a rabbinikus zsidó irodalom ból további hét v arián st, az ő szóhasználatával recenziót tá rs íto tt. Mi kísérletet teszünk arra, hogy az egyiptom i irodalom legkésőbbi korszakából to v áb b i k ét szöveget, am elye­ k et ebben a vonatkozásban még nem vizsgáltak meg, kapcsolatba hozzunk a Setna regénnyel. A tizedik re­ cenzió a szerzetesség a ty já n a k , P a d ló m n a k egy isme­ retlen szerzőtől szárm azó életrajzából való4, a t izen­ egyedik recenzió a k o p t A pophthegm ata P a tru m 5 egy szokatlanul hosszú „m ondása” . Aki a jézusi példabeszédet (eipen de kai heteran parabolēn Codex Bezae Cant.) ismerve olvasta a Setna regényt, ab b an m ár a ta rta lo m hasonlósága föltá­ m a sz th a tta a genetikus kapcsolat gondolatát. Gress­ m an n ennek bizonyításakor k é t ú to n indult el. A Ca­ te n a Oxon., egy tud ó s bizánci m ű L ázárról tu d n i véli, hogy ő tōn hebraiōn paradosis szerint egy valós tö rté ­ n eti személy volt. De m iért érdeklődtek volna a zsidók az evangélium i példázat irá n t? H a te h á t volt „zsidó hagyom ány” , akkor ez nem lehet az evangélium i pél­ d á z a tra utaló célzás, hanem egy a ttó l független, de avval párhuzam os tradíció. A m ásik megközelítés a Lk 16,19-ben szereplő gazdag em ber neve volt. M ár a 3. században a szahidi fordítás azt írja : n ĕunŏurōm ĕ de nrm m aŏ epefran pe nineue, s ezt az interpolációt az összes szahidi szövegtanú

36

őrzi, valam int a görög szöveghagyom ány néhány em­ léke is. Ps-C yprianusnál FIN A E U S-nak, Priscilla­ nusnál F IN E E S -nek hív ják a gazdagot. H arnack6 e h árm a t egy név rom lott form áinak ta rto tta , am ely m int Pinchas m a is használatos zsidó név, s m elynek „p3 nhśj — a néger” 7 az egyiptom i etim ológiája. G ressm ann8 ezt a m ag yarázatot elvetve a később tá r ­ gyalandó Pál. Chagiga vám szedőjében ta lá lta meg a kulcsot: b a r Macin, görögül Minaios lenné, csekély rom lással egy föltételezett Ninaiosból le tt egyfelől N ineuēs, másfelől a latinizált Minaeusból Finaeus. Egy húsz évvel későbbi tan u lm án y b an L efort9 szem­ beszáll G ressm ann véleményével, és pontosan az ellen­ kező eredm ényre ju t, m in t H arn ack : nem a F IN E E S a legjobb v álto zat, am iből a ro m lo tt N ineuēs keletke­ zett, hanem épp ez utóbbi a legősibb, am elynek m ár a 2. század vége előtt k ellett léteznie, és a kopt fordítók nyilván görög kéziratokban ta lá ltá k . E nnek bizonyí­ té k a lenne az is, hogy bizánci codexek (10—12. szá­ zad) is tu d n a k ilyen m ásolatokról (heuron de tines kai tou plousiou en tisin antigraphois tounoma lego­ menon nineuis). A görög —szahidi hagyom ány N inivé­ jé t nem m agyarázza meg sem a Finees, sem a P ál. Talm ud vámszedője. Lefort okfejtését a k é t független, de párhuzam os Ninive tradícióról gyöngének érezzük, G ressm annét pedig erő ltetettn ek . H ogy a Ninive név kapcsolódik-e a bizonnyal összetartozó Finaeus és Finees nevekhez, azt m ost célszerű nyitvahagyni. (M indenesetre egy Phineus/N inĕuē/szövegromlás nem elképzelhetetlen.) Fontos azonban az, am ire H arnack rá m u ta to tt (s am ely ú to n G ressm ann is h alad t eltérő etim ológiája ellenére is), hogy a Finees név E gyip­ to m ra irán y ítja a figyelm ünket. U gyancsak E gyiptom ra u tal egy 12. századi verses Biblia m arginális jegyzete is, am ely szerint a gazda­ got AM O N O FIS-nak h ív tá k .10 Ez nyilvánvalóan a fönti nevektől független tradíció, s ehhez járu l még egy m ásik, a P etrus V enerabilis á ltal Jo su a ben Lévi­ től idézett (pseudonym ) ir a t:11 A Fáraó a pokolban

a földrevetve feküdt, feje a pokol k ap u ján ak küszöbe a la tt, és a szeme volt a k apu sarokvasa. Am ikor a lelkek bem entek, a k a p u t az ő szemén h a jto ttá k ki. Rabbinikus hagyomány A k u ta tá s te h á t L ázártól nem d irekt m ódon, hanem a rabbinikus hagyom ány közvetítésével ju to tt el a Setna regényig. Lássuk h á t m ost a rabbinikus re­ cenziókat,13 am elyek keletkezési idejüket tek in tv e ugyan későiek, mégis m ert az általu k tá rg y a lt vallási problém át a legélesebben exponálják, a többi recen­ zió értelm ezésében hasznos segítséget n y ú jth a tn ak . Pál. Chagiga (A) beszéli el, hogy A skalonban k ét isten­ félő b a rá t élt, s m ikor egyikük m eghalt, senkisem a d ta meg neki a végtisztességet. Am ikor viszont b ar Macin, a vámszedő h a lt meg, az egész város gyászolta. Ez a kegyességgel nyilvánvalóan szembenálló végkifejlet veti föl az istenfélő b a rá t szám ára a theodicea kínzó kérdését: hogyan engedheti Isten, hogy amíg a kegyes nem k ap ja meg a ju ta lm á t, addig az istentelennek jól megy a sora. Tépelődésére álom ban k ap v álaszt: a kegyesnek is volt életében egy bűne, am ikor a ritu ­ ális tö rv é n y t m egsértette, a vám szedőnek pedig egy jócselekedete, m ikor a nagy lakom áról távolm aradó vendégek ételét széto szto tta a szegények között. E z­ u tá n álm ában m egpillan to tta b a rá tjá t, aki a P arad i­ csom ban források k özött sétált, m ajd pedig a vám sze­ dő t lá tta , aki hiáb a n y ú jto tta ki a nyelvét, hogy szom­ já t oltsa, nem érh ette el a vizet. Lényegében hasonló a többi recenzió is. R asinak a B ab. Sanhedrinhez írt kom m entárja (B) k ét b a rá t h ely ett m esterről és ta l­ m udt an í t ványáról ír. A tízparancsolat egy m idrása (C) szerint a vám szedő fia k ap — tévedés foly tán — kiem elkedő tem etést, m ert a k é t tem etést valam i zaj m egzavarta, és m ikor az elm enekült gyászolók vissza­ tértek, összecserélték a k é t koporsót. C hibbur Jafe (D) a polgárm ester fiát ábrázolja ebben a szerepben. D arke T esuba (E) szerint az elköltözött kegyesnek a veje birkózik a theodiceával. B a ra jta N idda (F) elbeszélésében a kegyest éppen csak tíz em ber kísérte (ami a vallási előírás szerint a m inim um ). H ā-R okēach (G) az istenfélő b ű n ét írja le m ásképp. Nem feladatunk ezeknek a történ etek n ek sem a részletes elemzése, sem egym áshoz való viszonyuk vizsgálata. Ami szem­ pontunkból fontos, azt G ressm ann k itű n ő tan u lm á­ nyában fö ltá rta m ár. Lényeges azonban, hogy m ind a h é t variáns egyetlen trad íció t képvisel. Valószínűleg az arám iul írt A a legrégibb, noha a későbbi héber variánsokban nem egy az A -ban leírtnál ősibb vonás ism erhető föl. M inthogy A végén, de szervesen a le­ íráshoz kapcsolódva a történelm ileg hiteles Simon b. Satach (i. e. 90—70) is meg v an em lítve, ez m egadja a rabbinikus recenziók term inus an te quem non-ját, ám mivel u g y a n itt R . E leasar b. Jose (i. sz. 2. század vége) és R. Jose b. C hannina (i. sz. 3. század vége) is szerepel, az A recenziót nyilván átdolgozták — leg­ alább e nevek erejéig — s ennek kb. 300. a term inus post quem -je.13 A m ásik h a t recenzió bizonnyal ennél későbbi. A rabbinikus hagyom ány tö b b dolgot is ex­ pressis verbis kim ond, am i ak ár a S etna regényben, ak ár az evangélium i parabolában is csupán hallgató­ lagosan előfeltételezett, vagy utólag derül ki. A Setna regény S etnát (Setom )14 fia, Siusire, az 1500 évvel azelőtt m eghalt, s m ost a halálból visszatért H or kalauzolja az alvilágban, s Setna szám ára csak ezáltal válik vi­ lágossá, hogy Osiris bírósága elő tt m ind a gazdag pom ­ pás tem etése, m ind a szegény p u ritán tem etése indif­

ferens. Az olvasó előtt azonban rejtv e m arad, hogy a mérlegelésnél m iért ta lá lta tta k szám osabbnak az ő gonosz te tte i a jócselekedeteinél. H onnan tu d h a tta volna ezt a tö rté n e tü n k gazdagja előre, hisz m aga Setna sem tu d ta ezt. „A nagy P ta h istenre m ondom ! Minő sokkalta jobb sora van a túlvilágon a gazdagnak! Ü nnepélyes tem etés és jajg ató siratás ju t neki osz­ tályrészül, míg egyedül és csupaszon viszik ki a sírba a szegényt.” Setna hite az, hogy a szociális különbség k ih at a túlvilági életre. (H ogy m ilyen form ában, az nem derül ki. V ajon o d aát is gazdag lesz? V agy a pom ­ pás tem etés, és az elvégzett rítusok biztosítják szám ára a nem -m ateriálisan elképzelt üdvösséget?) Az elbeszé­ lés célja épp ez ellen a nézet ellen küzdeni. S etna szá­ m ára nem a theodicea az igazi kérdés, hanem a gaz­ dagság. Mégis, Siusire valam i m ásra, a theodiceára válaszol, s ezáltal az kerül a tö rté n e t középpontjába. Setna a gazdag contra szegény oppozíciót látja. Siusire az igaz—gonosz oppozícióról beszél. D ram aturgiai tö r­ vényszerűséggel kellett a gazdaghoz a gonoszságot, a szegényhez az igazságot párosítani, m ert csak így h a th a to tt a tö rté n e t elemi erővel. Az elbeszélés jelen form ájában a leghatásosabb, és éppen a t öbb szinten értelm ezhetősége m ia tt m űalkotás. Siusire te h á t a szo­ ciális (azaz m ateriális) ja v a k k a l az etikus érték ek et állítja szembe, azoknak túlvilági, m etafizikai érték et tu lajdonítva. Nem té rü n k m ost ki ar ra az igen érdekes kérdésre, hogy Siusire túlvilági ítélet fölfogása, am ely szerint m aga a tem etés indifferens, vajon egyben egy a n tiritu a lista polémia-e, am ely az egyiptom i vallás 3000 éves fővonulatával vitázik. Ám nem h ag y h atju k figyelm en kívül tö rtén e tü n k társadalm i Sitz im Leben-jét sem , m ert az elbeszélőt nem csak m etafizikai érdeklődése, hanem társadalm i helyzete is m otiválta. Je a n Doresse — aki láth ató an nem ism erte G ressm ann alapos k u ta tá s á t — ta n u lm á ­ n y á b a n 15 u ta l arra, hogy Setna és Siusire tö rtén e te népi képzetet tükröz. A nnak az elm életnek a kidolgo­ zását, hogy a túlvilági ítélet alapvetően a szegények teológiája, Lüddeckens16 kísérelte meg, s b ár nem a Setna regényből indul ki, a rra is kitér. Szerinte a m ágikus szövegek az arisztokráciától szárm aznak, és a túlvilági ítéletben pedig a költséges rítu so k at el­ végeztetni nem tu d ó szegény nép rem énykedett. Ez a sommás m egállapítás vélem ényünk szerint ilyenfor­ m án nem ta rth a tó ,17 kétségtelen viszont, hogy a képzet azoknak az ,,igazak” -nak a körében kellett, hogy nép­ szerűvé váljék, akik m ásban nem b ízh attak , csak Istenükben, és előtte b á tra n á llh a tta k meg. (A m int a zsidóknál is először csak az igazak föltám asztását lá tju k üdvösségre, s csak később jelenik meg a gono­ szok föltám asztása kárhozatra.) Lüddeckens elképzel­ hetőnek ta r tja , hogy a túlvilági ítélet (vélhetően etikai alápon) m ár az Ó birodalom ban k ialakult. Chr. Seeber18 közelebbről az 5. dinasztiára gondol. Az első íro tt em­ lék, am ely a túlvilági ítéletet hangsúlyozza az 1. átm e­ neti korból M erikáré intelm ei 53—57. (É ppen em iatt vonja kétségbe H . Brunner Lüddeckens teó riáját, m ondván, hogy ugyanúgy gondolhatunk a gazda­ gokra, akik az 1. átm eneti kor zavaros körülm ényei között valam i szilárd tám aszt kerestek.19) M eglátá­ sunk szerint ez a gondolat, am i a 22—21. századtól v á lh a to tt népszerűvé, sem m iképpen sem egy bizonyos társadalm i osztály szülötte volt. A nnyira kom plex ez a ta n (előfeltételezi a továbbélést, az ethost, az egyéni felelősséget, az ítélet m ithologikus képét — és legfőképpen, am i az egyiptom iaktól igen táv o l á llt: az istenek m ágikus kényszerítéséről való lem ondást!), hogy egy széles társadalm i osztály nem leh e te tt szülő­ anyja, legföljebb azt m ondhatjuk, hogy k ritik ai éle.

37

m ia tt feltételezhetően szim pátiára ta lá lt a szegények­ nél. Ám tu d ju k , hogy az arisztokratáknak egy intellek­ tu álisan , m orálisan és vallásilag különösen fogékony r é tege is v allo tta ezt, sőt írásban is m egörökítette. N em feledhetjük azonban, hogy az ítéletet befolyá­ solni akaró m ágikus p rak tik ák az egyiptom i vallás leg­ későbbi korszakáig haszn álatb an m arad tak . Nem tu ­ dunk egységes k épet alkotni az egyiptom iak halo tti bíráskodásáról.20 A társad alm i helyzettől, anyagi ja ­ v ak tó l és a szokásos rítusoktól teljességgel eltekintő túlvilági bíráskodás létét expressis verbis először ép­ pen a Setna regény m ondja ki.21 A Setna regényben leírt Osiris előtti szívmérlege­ lést szám talan H a lo tta k K önyve papirusz v ig n ettájá­ ról ism erjük, de a la tta a szöveg nem a H K 125. feje­ zetének negatív confessioja, hanem H K 30. varázs­ igéje, hogy a szív ne valljon „tulajd o n o sa” ellen a bíró­ ság előtt. Lüddeckens kem ényen fogalm az:22 jobban b íz ta k a m ágiában, m in t a bűntelenség m egvallásá­ ban. De még h a nem is m együnk el eddig, akkor is lá tn u n k kell, amíg a Koporsó Szövegek tu d n a k a m ér­ legelésről, a negatív confessiot nem ism erik;33 H K 125-nek az ítélethez semmi köze nincsen; H K 125 nem egy m orális „tö rv é n y ” , am inek betöltése a túlvilági élet elbírálásánál döntő szerepet k a p n a24 (hanem ere­ detileg a papi rituális tisztaság ra vonatkozó eskü25). De a mérlegelés to v áb b i kérdéseket is fölvet. Mi a szerepe Osirisnak, a bírónak, hiszen világos, hogy m aga a mérleg egyértelm űen kínálja a három lehető­ ség egyikét: 1. a jócselekedetek nehezebbek, 2. a rossz cselekedetek nehezebbek, 3. egyensúlyban vannak. É s ha így van, akkor honnan kerülnek elő a kárhozot­ ta k , akiket a szörnykutya mégsem falt föl?26 T örté­ n etü n k gazdagja is épp ebbe a rejtélyes 4. csoportba tarto zik . I tt ta lá n a mérlegelés és az elégtétel pokol­ képzete kontam inálódik, s ta lá n a gazdag ilyen áb rá­ zolása szekunder a tö rtén etü n k b en . Ö nm agában a ferde mérleg is szokatlan, a róm ai kor előtt ilyen ábrázolás ism eretlen. Meglepő az is, hogy a h alo tt szívével szem­ ben nem a m 3ct to lla té te tik a m ásik serpenyőbe, h a­ nem a jócselekedetek á llítta tn a k szembe a gonoszak­ kal. E z a „cselekedetekből való megigazulás” (W erk­ gerechtigkeit) a másik tíz recenzióra is jellemző lesz.27 A nnak ellenére, hogy jónéhány nehezen értelm ez­ h ető kérdéssel találkozunk a Setnában, ami mindig is fölvetette az eredetiség kérdését, hogy ti. a tö rténet egyáltalán egyiptom inak tekinthető-e, a tém ával fog­ lalkozók elbeszélésünket az egyiptom i vallás au th en ­ tik u s forrásának ta r tjá k .28 Az érvelés a zu tán meg­ lehetősen nehéz. Zandee például azt bizonygatja, hogy tö rté n e tü n k építőkockái külön-külön más egyiptom i h alo tti szövegekben is m egtalálhatók (ami persze még sem m it sem bizonyít). A m agunk részéről inkább arra h ivatkoznánk, hogy a Setna regény a népi vallásos­ ság egy ritk a emléke, míg forrásaink túlnyom ó tö b b ­ sége „hivatalos” sepulchrális anyagból szárm azik. Az persze m agától értetődik, hogy a korábbi h a lo tti kép­ zetekből a Setna regény sok k épzetet m egőrzött. Ilyen például a néphitnek az a fölfogása, hogy a tem etőbeli sírok a h o ltak birodalm ának b e já ra ta i29 — így leh etett ez M emphisben is; ilyen a 7 csarnok gondolata, am e­ lyet Doresse-szel30 ellenkezőleg nem ta rtu n k idegen m otívum nak, m ert m ár a K é t Ú t K önyve, és később a H K 144. fejezete is ismeri. (H K 137A u tó irata éppen csak összefoglalóan m egem líti.) M indenképpen jellemző az egyiptom iakra az alvilági régiók iránti érdeklődés (el egészen a topográfiáig, hogy m elyik régióban, illetve csarnokban m i találh ató ), még akkor is, h a a csarno­ k okba a T antalos- és O knos-m otívum is bekerült

38

(szekunder m ódon?), hisz az egész egyiptom i túlvilági irodalom nagy része ilyen kalauz jellegű. T örténetünkben a tem etésnek igen fontos szerepe van, m ert ez exponálja az egész problém át. S b ár itt nem kap olyan hangsúlyt, m in t a rabbinikus recen­ ziókban és a V ita Pachom iiban, ahol a tem etésnek m élyebb értelm e, „transzcendens” k ih atá sa is van, mégis döntő itt is a különbség aközött, ahogy a gazda­ got sirató asszonyok m enete kíséri, és ahogy a szegényt egy gyékénybe csavarva egyetlen em ber sem kísérte utolsó ú tjá ra . S m ert ez a különbségtétel az apoph­ th egm ában is m egvan, föltételezhetjük, hogy Lk 16,22ben a gazdagra vonatkozó hangsúlyos etaphē31 és a sze­ gény Lázár tem etésére vonatkozó hallgatás, ak it„ c sa k ” angyalok kísérnek, ugyanezt a különbséget emeli ki. A gazdag és a szegény Lázár H a m ost á tté rü n k Jézus példázatára, lá th a tju k , hogy o tt is egy gazdag és egy szegény állnak egym ással szemben. (Ez az egyetlen példázat, ahol valakinek neve van : Lazaros, ’ĕl’āzār „ Iste n segít” ). Nincs meg­ em lítve a gazdag istentelensége, sem Lázár kegyessége. E z m egnehezíti a parabola értelm ezését. Klostermann32 elődeihez csatlakozva a gazdag ítéletét olvassa ki a szövegünkből, intés ez azoknak, akik azt hiszik, hogy nincs szükségük b ű n b án atra, és a szegények vigasza, hogy egy eljövendő fölm agasztaltatás lesz az elégtéte­ lük. Az újszövetségesek általáb an két részre osztják a Lk 16,19—31-et: a 19—25 (26) versig és 27—31. E nnek megfelelően: például B ultm ann33 16,19—26 po­ én já t a földi viszonyok túlvilági kiegyenlítődésében lá tja , 16,27—31 poénját pedig abban, hogy szükségte­ len egy h a lo tt föltám asztása azért, hogy Isten a k ara ­ t á t elhitesse. Sőt hozzáteszi34, hogy am íg az egyiptom i és rabbinikus recenziók poénja az isteni igazság meg­ védése, hogy a kegyes ju ta lm a t, a bűnös b ü n tetést kap, addig Lk 16,19—26 csak a gazdagot inti és a sze­ gényt vigasztalja azzal, hogy sorsuk o d aát megfor­ dul. B u ltm ann szerint, am i az egyiptom i és ra b b i­ nikus hagyom ány lényeges része, ti. a különböző te ­ m etés, az a jézusi parabolából hiányzik. A gazdag bűnössége nincs expressis verbis meg­ em lítve, és ezáltal a példázatnak még olyan m agya­ rá z a ta is elképzelhető35, m iszerint az, hogy Lázán a gazdag k a p u jáb a n fek h ete tt és m orzsákat k a p o tt, kifejezetten a gazdag jótékonyságának tu d h a tó be. V élem ényünk szerint G ressm annak36 van igaza, aki úgy érti, hogy Jézus fölhasználja a hagyom ányból is­ m ert tö rté n e te t (16,19—26), am in nem alak ít (és am elynek szem léletét nem feltétlenül osztja m inden­ ben!), hogy a zu tán hozzátegye azt, am it ő mond, am it ő ta r t fontosnak (16,27—31). N agyon jól foglalja össze G ressm ann vélem ényét J . Jerem ias37 (anélkül azonban, hogy hivatkozna rá ): Jézus nem ak ar állást foglalni a szegény és gazdag kérdésében, nem ad ta n í­ tá s t a halál u tá n i életről, hanem elmond egy példáza­ to t, hogy a gazdaghoz és testvéreihez hasonlító em be­ rek et intse a fenyegető végzettel. A szegény L ázár csak mellékszereplő, kontrasztfigura. A példázat címe ezért nem „A gazdag em ber és a szegény L ázár” kel­ lene, hogy legyen, hanem „A h a t te stv é r” . A nnál is inkább fontos a 16,27—31 állásfoglalása — nincs szükség arra, hogy egy h a lo tt visszatérjen — , m ert az direkt m ódon visszautal a Setna regényre, hi­ szen Siusire (am int ezt m ár a neve „Osiris fia” is ki­ fejezi) tk p . H or, az 1500 évvel azelőtt m eghalt v a­ rázsló. És Setna valóban nem h itt a túlvilágról vissza­ térőnek sem, m indaddig, amíg m aga is meg nem győ­

z ő d h e te tt arról, m i van Osiris birodalm ában. Jézus ta lá n erre u ta lv a m ondja el hallgatóságának a saját vélem ényét, term észetesen aktualizálva, beillesztve sa­ já t vallásába. (Mózes és a próféták tk p . tōrah és n ebi’im a k etubim említése nélkül is — az Ószövetség megnevezése.) Ám nem csak ez és nem csak a h a lo tt neve utal vissza az egyiptom i ősre. Sőt nem pusztán a h alál u táni élet problem atikája, am elynek — különösen ki­ színezve — nem volt a zsidó vallásos gondolkodásban helye, hanem egy olyan kis részlet is, m in t a gazdag ruhája. A nnál is inkább figyelem reméltó ez, m ert a ru ­ h án ak kiem elt szerepe v an m ind a Setna regényben, m ind a V ita Pachom ii recenziójában, s nyilván eme hangsúlya m ia tt m arad t meg még egy ilyen kései, független és átértelm ezett recenzióban is. E z a mellé­ kes részlet sokkal beszédesebb ta n ú ja a genetikus k a p ­ csolatnak, m in t a halál u tá n i sors, m ert amíg azt át lehet venni, addig a rra nincs m ag y arázat (még a lo­ kálkolorit sem), hogy m iért éppen ezt, és éppen egy ilyen jelentéktelen részletet v e tte k át. A gazdag byssos ru h áb a öltözött (16,19). A byssos-ról tu d ju k , hogy általáb an is az egyiptom i királyvászonnak felel meg, de k o n k rétan is ellenőrizhető, hogy a L X X a šēš fo rdításaként használja. Ez m aga is jövevény­ szó38 az egyiptom i śš (nswt)-ból ered śsr-nsw, démo­ tikus šs-(n)nsw, k o p t šns).39 A Setna regénybeli (2,8) gazdag ugyanúgy van fölöltözve, m int a p éld ázatb an :40 nw r r wc rm tc e-f tm n m n h y .t n šs(š)-stn — lá to tt egy gazdagot, öltözve byssos ruhába. A rm m aŏ szó is ismerős a szahidi bibliafordításból, de ezt term észetes­ nek ta rtju k .) Még egyszer m egism étlődik a rm t cn t tm n m n h y .t n šs(š)-stn 2,10-ben is. L á tv a és elfogadva a form atörténeti k u ta tá s ered­ m ényét, m ost m ár nem úgy tesszük föl a kérdést, mi v olt a gazdag bűne és L ázár érdeme. N em tu d u n k ugyan egyértelm ű választ adni erre, de legalább a kér­ dést pontosítsuk! Miben lá tja Jézus a példázat gaz­ d ag ján ak a b ű n é t? Á brahám válasza alap ján a rra gon­ d o lh atu n k , hogy a gazdag sem a k cep tálta életében „M ózest és a p ró féták at” . L ázárnak m ár a neve is m ag áért beszél. Ám ennél tovább is m ehetünk. A sze­ gény szó jelentése a fogság u tán i zsidóság nyelvében egyre inkább az „alázatos” , „kegyes” felé tolódik.41 E z t főleg a zsoltárokban figyelhetjük meg, de a pró­ féták szóhasználata is tanulságos ilyen szem pontból. (Jes 3,15; 14,32; 49,13; Sof 3,12; Ps 9,19; 10,17; 18,28; 22,27; 25,9; 34,7; 37,11; 69,33; 72,2.4; 74,21; 102,1; 147,6; 149,4;) Az intertestam en tális kor qum ­ rani gyülekezete Isten szegényeiként értelm ezte ön­ m agát. H asonlóképpen a 2. század zsidókeresztény ebjonitái is ’ebjōn -nak te k in te tté k m agukat. B ár nem állíth a tju k bizonyosan, hogy a „szegény” Lázár ke­ gyes volt, mégis valószínűsíthetjük, hogy a korabeli hallgatóság a tö b b évszázados szóhasználat alap ján a szegényhez ezt asszociálhatta. K ülönös, hogy m ind ez a szem lélet, m ind ez a szóhasználat m egvan az egyiptom iban is. H . B runner ism erte föl, hogy a sze­ gény az alázatosnak, a kegyesnek a szom szédságába kerül, aki önm agát m egalázza, s ezáltal istenhez köze­ lebb ju t. Az egyiptom i nyelv egy szellemes m egoldás­ sal fejezi ezt k i: nm h — a szegény, s ennek a k au zati­ vum a śnm h — önm agát szegénnyé tenni, önm agát m egalázni végül az „im ádkozni” jelentést nyeri. Az, hogy egy 22. dinasztia korabeli Anion pap önm agát im ájában szegénynek nevezi, szintén a rra m u ta t, hogy ezt vallási érdem nek te k in te tte .42 Siusire elm agyarázza Setnának a szegényre vonatkozó döntést (2,12): „vitessék ő a fennkölt lelkek közé, m ert rm t p? n tr, és Szokarisz-Oszirisz követőjeként a helye o tt legyen

Oszirisz m ellett” . A kérdéses kifejezésnél Griffith a rm nnŏutĕ szóra u ta l,43 am elynek jelentése:44 eusebēs, theosebēs. Forrásaink m ind a „szegény” L ázárral, m ind a Setna regény szegényével kapcsolatban igen szűkszavúak, azt azonban m indkettőről tu d ju k , hogy üdvözültek. A rabbinikus recenziók viszont az üdvö­ zölt halottról egyértelm űen kegyesként beszélnek. A recenziók rokonsága H a m ost föltesszük a kérdést, hogy Setna tö rtén ete, Lk 16,19—31 és a rabbinikus recenziók történetileg m ilyen viszonyban van n ak egymással —, a szövegha­ gyom ányozás kéziratos problém áit teljesen félretéve —, G ressm annt követve az t m ondhatjuk, hogy nyilván az egyiptom i a legrégibb. E zt az alsóegyiptom i zsidó diasz­ pórában m ár görögül ism erték meg a zsidók. Ezek egyi­ kéből (Alexandriából, esetleg Memphisből vagy L eonto­ polisból) ju th a to tt Palesztinába, ahol arám ira fordí­ to ttá k . Jézus m aga is egy ilyen arám i válto zato t is­ m erhetett, s azt használta föl. A rabbinikus hagyo­ m án y t ettő l függetlenül tra d á lták . G ressm ann45 föltételezi, hogy a véletlenül rán k m arad t recenziók m ellett az elbeszélésnek m ás vari­ ánsa(i) is kellett, hogy legyen(ek). Egy jó elbeszélésből ki kellene derülnie — a Setna regényből pedig nem derül ki —, hogy m iért éppen ez a szegény k ap ja meg ennek a gazdagnak a ru h á ját. Miért éppen ilyen módon kínoztatik a gazdag? (A rabbinikus re­ cenziókban, de a Setna regényben is m ásokról ez meg van m agyarázva.) Mi volt a gazdag bűne? Bizonnyal volt te h á t egy olyan verzió is, am i m indezekre felele­ te t ad o tt. Véleménye szerint46 itt a jézusi parabola siet segítségünkre, az ősvariánsban az leh etett a beveze­ tés: mivel ez a gazdag erről a szegényről nem gondos­ kodott, a túlvilágon neki kellett á tad n ia összes jav a it. B üntetésében is L ázárt követi: mivel a szegény m in­ dig a kapuban feküdt, m ost neki kell o tt feküdnie. (Ez u tó b b it nem tu d ju k fen n tartás nélkül elfogadni, m ert Setna gazdagja nem a k apunál fekszik, hanem szeme van az ajtó sarkában. A sokszor h iv atk o zo tt hierakonpolisi szobor is m ást m u ta t, mellesleg a Set­ nához sem jó illusztráció.) Hubai Péter JEGYZETEK 1. W e s s e tz k y V., A v a rá z s k ö n y v . B u d a p e s t 1962. A szöveg­ ben elő fo rd u ló id é z e te k e t is ebből a fo rd ítá s b ó l v e ttü k . — 2. L es co n tes p o p u la ire s de l ’E g y p te a n c ie n n e . H iv a tk o z á s G re ss ­ m a n n -n á l, p. 31. L á sd alá b b . — 3. V om re ic h e n M ann u n d a rm e n L a z a ru s. A b h a n d lu n g e n d e r k g l. P r euss isch e n A k a d e ­ m ie d e r W isse n sc h a fte n . Jg . 1913 P h il-h i st. Kl. 7. — 4. Az a lá b b ia k b a n a k ia d a tla n Va t. 819 co d ex sz ö v e g é t k ö v e tjü k , fo rd ítá s á t a d ja H a n s M ertel, L eb en d es h eilig en P a c h o m iu s. B ib lio th ek d e r K irc h e n v ä te r B d. 31/2. K e m p te n -M ü n c h e n 1917. (cf. p. 16.) cap. X X X III. pp. 86—89. — 5. G. S te in d o rff, K o p ti­ s c h e G ra m m a tik . B e rlin 1904.2 p p. 26*—32*. Z (oega, Ca ta lo ­ gus. . . ) 327 h iv a tk o z á s sa l. — 6. G re ss m a n n i.m . p p . 6—7. — 7. W b. II. 303. — 8. G re ss m a n n i.m . p p. 6—7. — 9. L. T h. L e fo rt, L e n o m d u m a u v a is r ic h e (Le 16,19) et la tr a d itio n copte. ZNW 37 (1938) pp. 65—72. — 10. G re ss m a n n i.m . p. 19. — 11. A p o n to s la tin sz ö v eg et lásd G re ss m a n n i.m . pp. 88—89, rö v id em lítése J. D oresse, D es h ié ro g ly p h e s à la croix. I s ta n b u l 1960. p. 63. 161. j. — 12. K özli a h é b e r sz ö v eg e t is G re ss m a n n i.m . pp. 70—86. — 13. G re ss m a n n i.m . p. 19. — 14. A d é m o ti­ k u s s tn a h ie ro g lif sm /stm p a p i cím m eg felelő je. LÄ I. 899— 901 (E. B re sc ia n i). (G riffith fö lism erése) Az ú n . II. S e tn a r e ­ g é n y a stm fo rm á t h a s z n á lja , m i m égis m e g m a ra d u n k a k o n ­ v e n c io n á lis S e tn a n é v m ellett. — 15. D oresse, D es h ié ro g ly p h e s pp. 56—66. — 16. E rich L ü d d e c k e n s , A lte r u n d E in h e itlic h k e it d e r ä g y p tisc h e n V o rste llu n g v o m T o te n g e rich t. J a h rb u c h . A k a ­ dem ie d e r W isse n sc h a fte n u n d d e r L ite r a tu r . M ainz 1953. pp. 182—199. — 17. (A P ir a m is s z ö v e g e k ...,) eg y es ré s z le te k k é t­ sé g k ív ü l a n é p i h a lo tti k u ltu sz b ó l s z á r m a z n a k . . . D o b ro v its A.. Az írásb eliség m e g je le n é se az ó k o ri e g y ip to m ia k h a lo tti k u ltu sz á b a n , in D o b ro v its, Iro d a lo m és v a llá s az ó k o ri E g y ip ­ to m b a n . B u d a p e s t 1979. p. 202. — A m á g iá n a k a sz eg én y sé g n e m k o rlá tja . — A sz e g é n y e k se m e th ik u sa b b a k , m in t a g a z ­ dag o k . — E gy ré te g n e m „ c s in á l” teo ló g iát, le g fe lje b b elfo­ gad. — T á rg y s z e rű e n : az e th o s ra ala p o z o tt tú lv ilá g é p p en a M e rik á ré in te lm e ib e n je le n ik m e g először, s ő t n e m te k in t ­

39

h e tjü k a sz e g é n y e k re p re z e n tá n s á n a k . — 18. LÄ III. 249—252. — 19. LÄ I. 443—449. — 20. L ü d d e c k e n s i.m . p. 198. — 21. LÄ III. 249—252. — 22. L ü d d e c k e n s, A lte r p. 192. — 23. R e in h a rd G rie sh a m m er, Z u m „S itz im L e b e n ” des n e g a tiv e n S ü n d e n ­ b e k e n o tn is se s . in X V III. D e u ts c h e r O rie n ta listenta g ZDMG S u p p l. II. W iesb ad en 1974. pp. 19—25. — 24. E. B ru n n e r -T r a u t, A ltä g y p tisc h e u n d m itte la lte rlic h -c h ris tlic h e V o rste llu n g e n von H im m e l u n d H ölle, G e ric h t u n d A u fe rs te h u n g in E. B ru n n e r-T ra u t, G eliebte M y th en . D a rm s ta d t 1981. p p. 55—98. k ü l. jj. 69. — 25. G ris h a m m e r i. m. — 26. L. K á k o ssy , S elige u n d V e rd a m m te in d e r s p ä tä g y p tis c h en R eligion. ZÄS 97 (1971) 96. — 27. A V ita P a c h o m ii re c e n z ió ja , n o h a a le írá s te n d e n ­ ció jáh o z n e m illik , m ég is m eg en g ed i az a lá b b i m o n d a to t P a ­ v e h e ti a h o z z á k ö ltö z ő t a m i k ö n y ö rg é sü n k ö n tú lm e n ő e n is. ch ó m n a k : M e rt Iste n , a k i jó és irg a lo m m a l te lje s, m ag áh o z — 28. D o resse i. m. és J a n Z an d ee, D e a th as a n E n em y . L ei­ d en 1960. pp. 297—302. Z a n d e e n e m sz ó l se m m it a k é t h ő s tú l­ v ilá g i sz e re p c se ré jé rő l, s tá tu s z u k , r u h á ju k c s e ré jé rő l, a k é t h a lo tta t n e m h a s o n lítja ö ssz e ; m eg se m em líti az e th o s n a k a m á g iá v a l sz e m b e n i e lő re tö ré s é t. A s o k b ű n fo g a lo m k ö z ö tt a S e tn á b a n e lő fo rd u ló w h sz ó t n e m tá r g y a lja . — 29. RÄ R G s.v. R o -S e ta u . — 30. i.m . p. 63 — Ön m a g á b a n p e rsz e n e h é z e ld ö n ­ te n i, m e r t a 7 sz ám m in d en v a llá s b a n és k u ltú rá b a n fo n to s

s z e re p e t já tsz ik . I t t v a n a fe n o m e n o ló g ia k o r lá tja . — 31. E. K lo s te rm a n n , D as L u k a se v a n g e liu m . T ü b in g e n 19292 168 J . J e ­ re m ia s, D ie G le ic h n isse J e su . B e rlin 19727 pp. 183—4. — 32. K lo ste rm a n n , i. m. p. 165. — 33. D ie G e sc h ic h te d e r s y n o p ti­ s c h e n T ra d itio n . B e rlin 19614 p. 193. — 34. B u ltm a n n , S yn. T rad , p. 221. — 35. B e rn h a r d W eiss—J o h a n n e s W eiss, D ie E v an g elien des M a rk u s u n d L u k a s. G ö ttin g e n 1892. p. 542 3. j. — 36. G re ssm a n n , i. m . p. 56. — 37. Jerem ia s, G leich n isse p. 185. — 38. L. K o e h le r—W. B a u m g a rtn e r, L ex ico n in V eteri T e sta ­ m e n ti L ib ra s . L eid en 1958. p. 1013. O tt ás á tírá s ta lá lh a tó . A L X X -b an b y s s o s -k é n t fo rd ítv a : E x 25,4 26,1.31.36 27,9.16.18 28,5.6.8.29.35 31,4 35,6.23.25.35 36,9.10. 36,12.32.36.37 37,3.7.16.21 39,13 P r 31,22 Ez 16,10 27,7. — 39. W b. IV. 540,3—8. C rum , A C optic D ictio n ary . O x fo rd 1939. 572a C e m y , C optic E ty m o lo g ical D ic­ tio n a ry . C a m b rid g e 1976. 246. — 40. F . LI. G r iffith , S to ries of th e H igh P rie s ts of M em phis. O x fo rd 1900. á tír á s a sz e rin t. — 4L IDB S u p p l. 672—675 s.v . P o o r (L. E. K eck) T H A T II. 341— 350 s.v . cn h (R. M arttin-A chard) H. J. K ra u s, D ie P sa lm e n . B e rlin 19724 I. p p. 82—83. M in d e g y ik to v á b b i iro d a lo m m a l. — 42. H. B ru n n e r, D ie re lig iö se W e rtu n g d e r A rm u t im a lte n Ä g y p ten . S a e cu lu m 12 (1961) 332. — 43. G riffith , S to rie s p. 156 jeg y zete. — 44. C rum , D ic tio n a ry 231a. — 45. G re ss m a n n i. m . p. 43. — 46. G re ss m a n n i.m . pp. 50—53.

D ISZK U SSZIÓ „Vallástalan keresztyénektől” „vallásos ateistákig” Jánossy Im re a keresztyénség jövőjéről m int a jövő keresztyénségéről írt súlyos gondokat és gondolatokat felvető tanulm ányt a Theologiai Szemle 1983/4. szá­ m ában. A tanulm ány címe után kérdőjel van, s ez talán óvatosabban, talán bizakodóbban ugyanazt a kérdést veti fel, am elyet a neves francia vallástör­ ténész, Jean Delumeau sokkal drám aibban úgy fo­ galmaz egyik könyvének címében, hogy „elhalóban v a n -e a keresztyénsé g?” (Le christianism e va-t-il mou­ rir?). Erre a kérdésfeltevésre a maga római katoli­ kus m ódján ő is nem mel válaszol, de világosan látja, hogy az emberiség legújabbkori válságába maga a ke­ resztyénség is belesodródott. Jánossy Im re nem vál­ ságról beszél, hanem korszakváltásról. Nyilvánvaló­ nak és véglegesnek látja a posztkonstantini korszak bekövetkezését, amelyben a keresztyénség nem ural­ kodik az em berek gondolatai és tettei felett annak az Istennek a nevében, aki „etsi non daretur”, azaz „m intha nem is lenne”. Ez az „etsi deus non daretur” egyenlő a szekularizációval. Jánossy enne k az első teológiai horderejű felism erését — joggal — Bonhoef­ fe rnek tulajdonítja, aki a szekularizációban a világ „nagykorúvá válását” lá tta s egyben egy „vallásta­ lan” korszak kezdetét, am elyben a keresztyén igehir­ detés feladatát a Biblia vallástalan-világi interpre­ tációjában jelölte meg. De hát lelhet-e az élő Isten be­ szédét úgy hirdetni, hogy a k á r csak hallgatólag is el­ fogadjuk a szekularizáció alapfeltételezését: „utsi deus non d aretur?” N yilvánvalóan nem. Ha a vallástalan keresztyénséget Isten nélküli keresztyénségnek értjük, akkor m erő kazuisztikus etika és spekulatív filozófia m arad a keresztyén tradíció, holott éppen ezektől kell, m int rossz tradícióktól szabadulnunk, am i Jánossy ta ­ nulm ányának is végső kicsengése. A nnál inkább kell a keresztyén igehirdetésnek m int a Biblia vallástalan-laikus, azaz (mondjuk ki!) sze­ kularizált interpretációjának javaslatát a legnagyobb fenntartással fogadnunk, mivel ezt a feladatot a sze­ kularizáció maga m ár alaposan elvégezte. A szekula­ rizáció ugyanis a Jánossy által idézett Gogarten sze­ rin t „olyan szellemi jelenségek, gondolatok és ism ere­ tek (halmaza), amelyek addig kinyilatkoztatásként az Isten közvetlen tetteiként szerepeltek és ezért csak a

40

hit szám ára voltak hozzáférhetőek. Ezek a szekulari­ záció révén olyan ism eretekké váltak, amelyek a hit­ től teljesen függetlenül az értelem számára, annak sze­ k uláris, tehát saját lehetőségei révén hozzáférhe­ tőek . . . Az em bernek ez az önállósága az újkori világ­ iban elnyert radikális értelm ét csak a keresztyén hit­ ben feltárult ismeretekből és tapasztalatokból kap­ hatta.” Gogarten szerint az ember az evangéliumban a terem tett világtól való szabadságát hallotta meg, s — tegyük hozzá — a terem tett világ megismerésének és a maga szolgálatába való állításának szabadságát, sőt feladatát. Ezt a feladatot az emberiség a reform á­ ció óta sikeresen és folyamatosan teljesíti is. A hellenista filozófia fogságába került ókori és közép­ kori keresztyén teológia Istent a változhatatlan „ab­ szolútum” fogalmának börtönébe próbálta zárni s ezzel egy olyan „túlvilágba” utalni, melyből csak a papi rend sakram entális közvetítése által érintkezhetik az em ber­ rel és az emberiséggel. A Biblia élő, cselekvő, ítélő és kegyelmező Istenét, Aki az emberi történelem ben em ­ bereknek jelenti ki m agát és emberek által cselekszik, s nem „túlvilágba” viszi az üdvözülteket, hanem „evi­ lágra” terjeszti ki az idők teljességében uralm át („orszá­ gát”), csak lázongó szekták és m agukba mélyedő m isz­ tikusok tapasztalták meg. Ezeket azonban a középkori egyház sietett kolostorba zárni, vagy ha nem mentek, megégetni. A statikus Isten-fogalom kitűnően meg­ felelt a középkor statikus társadalm i-politikai rendjé­ nek, azt mintegy szentesítette, ezért is tám ogatta a vi­ lági hatalom egy egyház hatalm át. Mikor azután L uther igehirdetése kitárta a kolostorok k apuit s mindenki szám ára az „evilági” kötelességteljesítésben jelölte meg istentiszteleti „hivatását”, a forradalm árok és filozófu­ sok rádöbbentek az em bernek a terem tett világgal szembeni szabadságára, éspedig alkotó szabadságára. A világnak a természettudósok által felfedezett végte­ lensége az em beri ismeretszerzés végtelenségével s egy­ ben a haladás lehetőségével lett egyértelmű, a haladás viszont a világ változtathatóságát, történetiségét jelen­ tette, elsősorban azt, hogy lehet és kell a társadalm i igazságtalanságokat orvosolni. Mindez bennefoglaltatik a Bibliában, amelyben Isten m agát a végtelen és korlátlan lehetőségnek (vagyok,

aki leszek) jelenti ki s ebben az em bert is részelteti, m int képm ását és m unkatársát, mégpedig a terem tés, a m egváltás és az üdvösség történeti folyam atában, az „üdvtörténetben”, úgy, hogy a m egváltott em bert nem teszik a m ásik em ber rabjává biológiai, etnikai és tá r­ sadalm i kötöttségek; nincs férfi és nő, zsidó és görög, szabad és rabszolga — Krisztusiban. „Az újkori em ber a világgal szembeni szabadságát így értelm ezte — m ond­ ja Gogarten és idézi Jánossy. — Ezt tette, és ezt kellett tennie, m ert a teológia és az egyház cserbenhagyta ak ­ kor, am ikor nem ak arta elism erni a világtól való sza­ badságát, am ire pedig az teljes m értékben igényt ta r­ tott, m ert ez meg is volt neki. És ez az újkori, a világgal szemben önálló ember, am ilyenek vagyunk mi m indnyá­ jan, ma sem, és a jövőben sem értelm ezheti ezt a világot másként, ha a teológia és az egyház végül is meg nem érti, hogy az újkori em bernek ezt a nagykorúságát a keresztyén hit m ár régen elism erte”. Gogarten kifeje­ zése, hogy a keresztyén teológia és egyház „cserben­ hagyta” a Bibliából m erített szabadságát megélni akaró embert, túlságosan is szelíd, m ert valójában többet tett, megpróbálta megakadályozni a keresztyén szabadság valóságos érvényesülését a tudományos kutatásban, a történelem alakításában, a társadalm i különbségek ki­ egyenlítésében, am íg tehette, m áglyákkal, am ikor m ár erre nem volt hatalm a, isteni bosszúval való fenyege­ téssel. És ebben a római egyház legfeljebb előljárt, a reform áció egyházad pedig követték, s hogy követhes­ sék, visszahátráltak a középkori filozófiai alapra. S mi­ kor azután ez a filozófiai alap a világi gondolkozás­ ban m egrendült, a róm ai egyház lekötötte m agát az arisztoteliánus tomizmus mellett, a protestáns egyhá­ zak viszont több-kevesebb vonakodással követték a világi filozófiákat, míg végül a liberális teológiában azoknak rabjaivá lettek s m agát a teológiát szekula­ rizálták. Az újkori európai társadalom nem elégedett meg az­ zal, hogy a reform ációban felism ert szabadságot „lel­ kiképpen” élje meg, m int azt a saját igehirdetésének követkeretes végiggondolásától s e végiggondolásnak cselekvésbe vitelétől visszarettenő, s a kazuisztikus etikába és a filozófiai spekulációba visszamenekülő egyházi teológia előírta. Eleinte buzgó vallásos, m ajd egyre inkább „vallástalan”, előbb deista, m ajd ateista „keresztyének” tá rtá k fel a term észet titkait, vezették a forradalm akat az elnyomott nemzetek, osztályok, a nők felszabadítására. S m inthogy ehhez egyre kevesebb bátorítást, sőt egyre több rosszallást kaptak Isten ne­ vében az egyházaktól, h á ta t fordítottak az egyházak­ nak és az általuk prédikált K risztusnak, m ajd m inden­ féle istennek is. Ez a folyamat, a szekularizáció, a ke­ resztyénség szám ára nemcsak a templomok kiürülését jeleníti, hanem azt az állandó kísértést is, hogy a szeku­ larizáció után szaladva, ú jra meg ú jra kapcsolódási pontokat” keressenek vele, az evangélium „örök” üze­ netét „korszerű” ruhába öltöztessék. M árpedig ez az út kilátástalan, még abban az egyébként helyes felisme­ résben is, m elyet Jánossy Im re javasol, hogy ti. a keresztyénségnek „úgy kell megszabadulnia — a teoló­ giában és az igehirdetésben egyaránt — a görög m eta­ fizikai gondolkodástól és annak kategóriáitól, hogy a maga teljes tisztaságában érvényesülhessen a Biblia lineáris történetszemlélete . . . m ert ez a szemlélet — meggyőződésünk szerint — sokkal közelebb áll a m odem em ber történeti kategóriákban való gondolko­ dásához, m int a m etafizikai gondolkodás”. Helyes ez a felismerés annyiban, hogy a Biblia valóban történet, Isten története az emberrel, sőt a Biblia, m int az élő Istennek az em bert itt és m ost megszólító Igéje, nem ­ csak történet, hanem történés. A kérdés nem is ez,

hanem az, hogy a szekularizáció, m int a bibliai üdv­ történetnek nem csupán laikus interpretációja, hanem valóságos vagy vélt „evilági” m egértése kim eríti-e mindazt, am it a Biblia az em bernek m ondhat? Mert ha a szekularizáció az egész bibliai üzenetet magáévá tette, akkor a keresztyénségnek továbbra sincs egyéb dolga, m int megadással követni és utólagosan szentesí­ teni mindazt, am it a szekularizált világ a Bibliából m erítve gondol és cselekszik. Ezt tennők, ha azért ala­ kítanánk á t teológiai gondolkozásunkat üdvtörténetire, m ert ez a szemlélet áll közelebb a m odem ember gon­ dolkodásához. Tudom, hogy Jánossy Im re ezt a m ert-e t nem a világhoz való alkalm azkodásra való felhívásnak szánja, hanem azt ak arja vele mondani, hogy a Bib­ liából m erített, de attól eltávolodott laikus történeti gondolkodást ősforrásához kell visszavezetni. De vajon a szekularizáció folyam ata nem haladott-e m ár túl azon a ponton, hogy az emberiség kollektív sorsát a reménység jegyébe helyező üdvtörténet az egyes e m ­ bernek is reménységet adhasson? Ezen a ponton a „vallástalan keresztyén"-nek át kell adnia a szót a „vallásos ateistának”, ahogyan a kései kapitalizm us (és bizony sokszor a korai szocializ­ mus) kétségbeesett em berét Ancsel Éva nevezi. „Három tanulm ány”-ából (1983) idézem a szekularizáció folya­ m atának m enetét: „Az istenek, vagy az isten távolo­ dása a vallásos tudat világából az ú jk o r kezdete óta egyre növekvő ütemben történik . . . megkezdődött, m ár Pascal idejében, és az ő szavaival: „isten rejtőzkö­ dése” . . . Századunkban. . . az isten m ár nem rejtőzik, hanem eltávozott, illetve egyre fokozza távolodásának ütemét, miközben a vallásos szükséglet nem tűnik el. Ezért a magányos és életével meghasonlott egyén m a­ rasztalná; visszahívná a távozót, ak it pedig m ár nem lehet nevén szólítani, és nem lehet visszaperelni. Így m arad a puszta hiány, az ugyancsak meg nem nevez­ hető, s ez az üresség öltözik isten hiányának alak­ jába. Az, am it paradox kifejezéssel vallásos ateizm us­ nak nevezünk, nemcsak filozófiai form ában jelentkezik, hanem a sikertelen hitkeresés új, sajátosan huszadik századi élettényeiben. A klasszikus h it forrása isten létének fikciója volt: m int nyilvánvalóság a hívők szá­ m ára. A vallásos ateizmus esetében a m egrendült hit keresi eltűnt tárgyát: a szubjektum belső erőiből pró­ bál hitet terem teni a maga számára. A túlvilág m ár üres, lakatlan és em bertelen . . . A kiürült ember m ár nem tud önmagából mit kivetni, s ezért a túlvilágot sem tudja benépesíteni. A földi világot viszont bené­ pesítik a hitetlen hitkeresők. Az istennek alighanem utolsó státusa tehát, hogy nemlétezésében, végső eltá­ vozottságában reprezentálja a m ár meg sem nevezhető hiányt. S alighanem utolsó tartózkodási helye az őt hiába kereső em ber kétségbeesett ö n tu d a ta . . . A világ változatlanul vallásos kiegészítésre szorul, de mégsem változatlanul, hanem még sokkal inkább, m int va­ laha” (192—194. l.). Távol legyen, hogy a szerző m ondanivalójának lé­ nyegét m eghamisítva, a „vallásos ateizmus” fentebbi ismérveit m inden ateistára kiterjesszem, m int ahogy nyilvánvalóan nem terjeszthetők ki a hivő keresztyé­ nekre sem, akiknek Isten léte „nyilvánvalóság”, még ha „fikció” is az a hitetlenek szám ára. Azt is meg kell mondani, hogy Ancsel Éva nem kínál semmiféle új istent a vallásos ateisták istenhiányának orvoslására. Szerinte „ezen a valóságos világon m ár nem segít a vallásos kiegészítés. Nincs más út; az embernek ide­ lenn kell m egtalálnia önmagát” (199. l.). Semmikép­ pen sem ezzel a tétellel akarok most dialogizálni, még kevésbé vitatkozni, hanem a „vallásos ateizm us”-nak a fentiekben idézett, megrendítően igaz kor- és kór­

41

képét szeretném egy olyan vallás-történeti folyamat fej­ leményének megjelölni, melynek korábbi állomása a „vallástalan keresztyénség”. Az üdvtörténet szekulari­ zált változatát az egyház tanítása nélkül és ellenére m egértetni és megélni kényszerült ember előbb el­ veszíti az egyházat m int saját közösségét, „vallástalan keresztyénné”, forradalm árrá vagy filantróppá lesz, m ajd az egyház után Istent is elveszíti, de nem úgy, hogy elvesztését ne erezné veszteségnek, ne zuhanjon em iatt a „vallásos ateizm us” végső kétségbeesésébe M ert a „vallásos ateizm us” végső kétségbeesés, m int fentebb hallottuk, pontosabban — Ancsel Éva tanul­ mányai egyikének címe szerint — „m egrendült öntu­ d at”, az élet értelm etlenségének tudata. Eltekintve most attól, hogy az em beri élet értelm ének „idelenn” való m egtalálása Ancsel Éva szerint is hosszú, kínos, ke­ rülőutakra vissza-visszaforduló folyamat, ezúttal nem az ezen az úton járókhoz, hanem a „vallástalan keresz­ tyénekhez” és a „vallásos ateistákhoz” kell szólni, m ert Ők szenvednek leginkább, az ő ügyük a legsürgősebb s az egyháznak elsősorban szám ukra van m ondani­ valója, m ert nekik van szükségük „vallásos kiegészí­ tésre”. Mi is tulajdonképpen az igényelt „vallásos kiegészí­ tés?” Megint csak Ancsel Évát kell idéznem: „a val­ lási szükséglet felerősödésének oka mindenekelőtt az egyéni lét igazolásának felfokozott nehézsége, az indi­ viduum fölöslegessé válása. Az egyéni élet m inden tar­ talom tól való kiürülése fokozza fel ezt a szükségletet olyan kontraszt helyzetben, am ikor a világ tárgyi gaz­ dagsága egyre nő, az élet emberi tartalm a pedig egyre szegényebb lesz — s ezért szorulna fokozottan vallá­ sos kiegészítésre” (195. l.). Bibliai fogalmazásban: mit ér, ha az em ber az egész világot megnyeri, de önma­ gát elveszíti? A szekularizált üdvtörténet, az emberi „haladás” diadalm enetében a benne m unkálkodó em ­ ber nem találja meg saját helyét, egyéni léte nélkü­ lözhetetlenségének biztató tudatát, m ert csak egy nél­ külözhető, kicserélhető alkatrésznek látja magát. Van ugyan „közügye”, melyért cselekedhetik, de nincs „kö­ zössége”, melynek nélkülözhetetlen, kicserélhetetlen tagja, a m ily e n n é a keresztyén közösségben, a hívők gyülekezetében lehetett s lehet vagy lehetne ma is. A keresztyén közösség benne él az üdvtörténetben, b írja annak biztató kollektív ígéretét, hogy „megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden em bernek” (Tit 2,11), de hogy a m inden em ber közt őneki hogyan je­ lent meg személyesen, azt csupán az üdvtörténet lineá­ ris, a végső beteljesedés felé siető m enetében nem ta ­ lálhatja meg. Ezért az egyház teológiai m egújulásának elengedhetetlen, de nem elegendő feltétele a statikus filozófiai börtönből a dinamikus üdvtörténeti szemlé­ letbe való áttörés, hanem a m egújult teológiának az is feladata, hogy m egm utassa az egyén, a konkrét sze­ mély helyét és szerepét az üdvtörténetben. Ehhez pe­ dig az üdvtörténeti teológia dimenzióinak alapos át­ gondolására van szükség. Ebben az átgondolásban segítségünkre lehet Arnold E. Loen, hollandi teológusnak sajnálatosan kevéssé közismert eszmélkedése (Säkularisation. Von der w ahren Voraussetzung und angeblichen Gottlosigkeit der Wissenschaft. 1965). Nem terjeszkedve itt ki mű­ vének alcímében foglalt, egyébként komoly megfon­ tolást igénylő m ondanivalójára a szekularizáció és a m odern te rm é szettudomány viszonyáról, itt csak a világ­ történet és az üdvtörténet kapcsolatáról szóló fejtege­ téseiből idézünk. M indenekelőtt azt, hogy „Isten isten­ létét nem szabad más dimenzióban látni, m int az em­ ber em berlétét. Az em ber Istennel szembesülve, és így egyugyanazon dimenzióban ember. Ez a „szembesü­

42

lés” (Gegenüber) magában rejti Isten kifürkészhetet­ len ségét (Unergründlichkeit) éppúgy, mint a dimenzió egységét. A kereszten Isten a kifürkészhetetlen, de ha ezt a kifürkészhetetlenséget dimenziókülönbségnek te­ kintjük, akkor nem vesszük tekintetbe a feltámadást. Akkor a kereszten való hallgatást véglegesnek, m int az Istentől való végleges elhagyattatásnak fogjuk fel. A „szabadság” ugyanúgy valamitől, m int valamihez való szabadság. Az emberi szabadság szabadság — a determinációtól és szabadság az Istennel való Igeválasz-kapcsolathoz” (121. l.). Loen egyik leginkább figyelemreméltó teológiai fej­ tegetése a kettős predestináció filozófiailag annyira te r­ helt tételének differenciált megközelítése. Szerinte a „predestináció” nem végleges, visszavonhatatlan „pre­ determ ináció”, mely Istent önmaga abszolutum ának fog­ lyává tenné, hane m előre elhatározott küldetése (des­ tinációja) az Ige hirdetésével és megélésével megbí­ zott embernek. Mert „a predeterm ináció tagadja az attól való szabadságot; a vele összekapcsolódó dim en­ ziókülönbség azt a módot, amelyben Isten és amelyben az ember alany, megtagadja az Istennel való Ige„válasz-kapcsolatot s az ahhoz való szabadságot. Az em­ beri szabadságnak a megszüntetése az ember létének a megszüntetése, következőleg Krisztus emberlétének megszüntetése és Isten kegyelmének megszüntetése is” (uo.). A predeterm ináció igaz az üdvtörténetnek a te­ rem téstől a megváltáson át az ígéretek beteljesüléséig tartó egész menetére, arra, hogy „az üdvtörténet Isten tanácsában szilárd. Isten szándékait emberi tettek nem hiúsítják meg” (120. l.). Úgy folytathatnók Loen gondo­ latát, hogy az üdvtörténet kollektive pred eterm inált; kezdete, fordulópontja, vége független (minden emberi beavatkozástól, véglegesen elhatározott és véglegesen végbemegy. Ezért a szekularizált üdvtörténet, az em beri "haladás” menetében élő szekularizált ember joggal determinista. Ugyanakkor azonban az üdvtörténetben nem puszta eszközként, hanem cselekvő, Istennel dia­ logizáló alanyként résztvevő emberi személy nem pre­ determinált, hanem pre destinált, küldetést hajt végre, mely személyes ügye és am elyért személyesen felelős. Ezért joggal érzi magát szabadnak. Ha a szekularizá­ cióban egymástól elválni látszanak is az isteni üdv­ történet és az emberi haladás, a kettő mégis egy. „A történelem csak Isten szabadságának és az ember sza­ badságának találkozásából (Zusammenge hen) jön létre. Egyetlen történelem van, amelyben Isten alanyisága és az ember alanyisága találkoznak” (123. l.). Az ember alanyisága pedig abban áll, hogy Isten által személyé­ ben személyesen megszólítható az üdvtörténet konkrét helyén és pillanatában, s a megszólított válaszolhat, kérve, hogy m egtalálja, hálát adva, hogy m egtalálta saját létértelm ét a közös történelemben. Éppen ezért, m ondja Loen, „nem mondhatni, hogy az üdvnek csak történeti, azaz az időben terjedő dimenziója van. Isten kijelentésének nemcsak időbeli dimenziója van, ha­ nem az időre merőleges dimenziója is, az örökkévaló­ ságból a m ába” (122. l.). Ez a „merőleges" dimenzió a személyes megszólíttatás; Isten az em bert szabadsá­ gában szabadságra szólítja meg s az így szabadságot nyert em ber szabadon tá rsu l a másik emberrel, igazi, m ert önkéntes és együtt munkálkodó közösségbe. Ez, vagy ez volna a keresztyén gyülekezet. Az üdvtörténeti szemléletű teológia tehát nem zárja ki az egziszten­ ciális szemléletű teológiát, hanem szükségszerűen és nélkülözhetetlenül egészítik ki egymást. Az üdvtörténet horizontális kollektív vonalát a személyes m egszólítta­ tás vertikális vonala metszi, s szabadjon ebben a metszésben a kereszt jelképét és valóságát látni. M ert végülis a Kereszt a legfőbb m ondanivalója

minden keresztyén teológiának, a vertikálisan kiegé­ szített lineáris üdvtörténeti teológiának is. Isten és ember külön-külön és egym ásra vonatkozó alanyisága, az üdvtörténet és a világtörténet közös tartalm a Jézus Krisztus összeelegyíthetetlen és szétválaszthatatlan istenemberségében valósult meg világtörténeti egysze­ rűségében és üdvtörténeti folyam atosságában. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testi­ leg, és ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje m in­ den fejedelemségnek és hatalm asságnak . . . Eltem ettet­ vén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetem­ ben fel is tám asztattatok az Isten erejébe v etett hit által, aki feltám asztá őt a halálból” (Kol 2,9—10, 12), „Aki m egszabadított m inket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába, kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinkn ek bocsánata, aki képe a láth atatlan Istennek, m inden terem tm ény­ nek előtte született, m ert Őbenne terem tetett minden, am i van a m ennyekben és a földön, láthatók és látha­ tatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár feje­ delemségek, akár hatalm asságok; m indenek Ő általa és Ő reá nézve terem ttettek, és Ő előbb volt m inden­ nél, és m inden Ő benne áll fenn, és Ő a feje a test­ nek, az egyháznak, Aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy m indenekben Ő legyen az első, m ert tet­ szett az A tyának, hogy Őbenne lakozzék az egész tel­ jesség és hogy Ő általa békéltessen meg m indent m a­ gával, békességet szerezvén az ő keresztjének vére áltál; Ő általa m indent, am i csak van, akár a földön, ak ár a men nyekben” (Kol 1,13—20). „Annakokáért, ha feltám adtatok a Krisztussal, az odavalókat keressé­ tek, ahol Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén . . . M ert m eghaltatok és a ti éltetek el van rejtve együtt Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi éle­ tünk m egjelent, akkor m ajd ti is, Ővele együtt, meg­ jelentek dicsőségben. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot, a fösvénységet, a bálványimádást, melyek m iatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira, melyekben ti is jártatok régenten, mikor élte­ tek azokban. Most pedig vessétek el m agatoktól ti is mindazokat, haragot, felgerjedést, gonoszságot és szá­ tokból a károm kodást és gyalázatos beszédet. Ne ha­ ragudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek amaz újat, melynek újulása van A nnak ábrázatja szerint való ism eretre, aki terem tette azt, ahol nincs többé görög és zsidó, körülmetélkedés és körülm eté­ letlenség, idegen, szkítiai, szolga, szabad, hanem m in­ den és mindenekben K risztus” (Kol 3,1—11). Az idé­ zet hosszú, de nem lett volna elég a bibliai könyv nevével, a rész és a versek szám ával egyszerűen utalni rá, m ert úgy gondolom, enne k a szövegnek (és kon­ textusának a teljes Szentírás egész kontextusán belül) a mai emberiség szám ára ugyanolyan kiemelkedő je­ lentősége van, m int volt a reform átori és újreform átori teológia szám ára a Rómaiakhoz írott levélnek, amely­ nek üzenete term észetesen továbbra is aktuális, sőt alapja a Kolossébeliekhez ír t levélben foglaltak to­ vábbgondolásának. Ez a továbbgondolás pedig sürge­ tően szükséges, m ert az idézett hosszú textus sűrítve tartalm azza azt, am it az egyház a „vallástalan keresz­ tyéneknek” és a „vallásos ateistáknak” m ondhat és kell hogy mondjon. A „vallástalan keresztyéneknek” halálos komolyság­ gal kell mondania, hogy a keresztyén közösség Krisztus teste s ebben a testben lakozik a teljesség, az indi­ viduum és a kollektívum kölcsönös kiegészülése, az egyenlőtlenségek kiegyenlítése, ezek á ltal pedig a meg­ békülés Istennel, magam m al és másokkal, de nem

másként, m int a m egújulással a K risztusban felism ert istenképűségre, egy halálosan komoly etika halálos komolyan vételével. Ebben van az em beri élet értelme, ezért és csak ezért érdemes élni, szenvedve és örven­ dezve a végső teljességbe vetett hit által és belőle fa­ kadó cselekedetekben, m int szolgálatban. A szolgáló egyház teológiája a keresztyén gyülekezet ilyen meg­ újulása nélkül alig fog különbözni a szekuláris filan t­ rópia ideológiájától, m int ahogyan csak egy m egújult életű gyülekezetben ism erheti fel konkrét „evilági” tennivalójában saját üdvtörténeti szerepét is az egyén, azt ti., hogy a „minden” em ber közösségének nélkü­ lözhetetlen, önértékű tagja, m int ahogyan az elgurult tizedik drachm a (Luk 15,8—10) fontosabb a kilenc m egm aradtnál, nem m ert értékesebb azoknál, hanem mert nélküle nem egész az összeg. Ennek az „egésznek” kiábrázolása a keresztyén közösség, a gyülekezet az egyháznak, az Egyház pars pro toto az egész em beri­ ség számára, de totus pro parte is, a betagozódó egyén számára. A „vallásos ateistáknak” azon túl, hogy a kétségbe­ esés magányából a keresztyén gyülekezet testvéri kö­ zösségébe hívogatjuk őket, fel k e ll tárn i Jézus Krisztus titkából azt, hogy valójában nem az emberiség elvont fikciójának kivetítése hiányzik nékik, s nem ezt ke ll keresniök, hanem azt a valóságos embert, akivé lett a magát dicsőségétől megüresítő Isten az inkarnáció­ ban s aki Isten teljességét nyerte vissza a feltám adott és mennybement emberi test megdicsőülésében, s ez a mi sa já t testünk, személyiségünk feltám adásának és örökéletének záloga is. Életünk értelm e ez a feltám a­ dás és örökélet, mely most el van rejtve Krisztusban Istennél, de meg fog jelenni dicsőségben az üdvtörté­ net beteljesedésekor. Abban a Krisztusban van elrejtve, aki kezdettől fogva van, m int terem tő Ige, megjelent testben mint nemcsak lelkünk, hanem testünk meg­ váltója is, és feltám adván, az Atya jobbján ülve m ár­ is uralkodik a világmindenség fölött, Őreá van bízva az emberiség sorsa és az én sorsom is. Isten nem rejtőz­ ködik az em ber elől, hanem az em bert rejti el Krisz­ tusban az elől, hogy istenképűségét s azzal együtt re ­ ményét vesztett, kétségbeesett önmagát szemlélve, ön­ gyilkosságba m eneküljön, sőt inkább Krisztust szem­ lélve, saját istenképűségére ébredjen Őbenne és re­ ménységgel élhessen. Nem Isten távolodik el az em ber­ től, hanem az ember menekül Isten elől, szégyenkezve, hogy a szekularizált üdvtörténetet sa ját kezébe véve odajutott, hogy „az emberi nem fejlődésének lehető­ sége és valósága között -az ellentmondás még soha nem éleződött ki ennyire mint századunkban” (Ancsel i. m. 231. l.). Ez a szégyenkezés fájó, de gyógyító is tehet; megszűnik, mihelyt az üdvtörténet irányítását önként odatesszük, ahol mindig is volt, Isten kezébe, s elfo­ gadjuk a szabad, önkéntes m unkatárs boldogító sze­ repét. Ez a néhány gondolat természetesen nem m eríti ki az idézett textus minden m ondanivalóját, erre egyet­ len ember nem is lehet, nem is lesz képes egyedül. A továbbgondolás az egész egyház nagy és jelentőség­ teljes feladata. De m ielőtt a „vallástalan keresztyének­ hez” és a „vallásos ateistákhoz” szóló üzenet teológiai kim unkálása megkezdődik, a teologizáló egyháznak szigorú önvizsgálatot kell tartania, hogy vajon nincs-e neki m agának is része abban, hogy a keresztyének „val­ lástalanok” és a „vallásosak” ateisták. A keresztyén gyülekezet életének fogyatékosságai mindig is gyöngítet­ ték, de sohasem vették el teljesen az igehirdetés hite­ lét és hatékonyságát. Az igehirdetés állítólag elavult szótára és frazeológiája sem bizonyult soha a meg­ értés áthághatatlan akadályának. Annál inkább h itel­

43

telenn é és érthetetlenné válik azonban az igehirdetés, ha nem valóban az Igét hirdeti. Ezért jogos és szük­ séges m inden teológiai erőfeszítés a Szentírás m ondani­ valójának em beri ragadványoktól való állandó tiszto­ gatására. Εz nem jelenti azonban az egyház teológiai tradícióitól való m indenáron való elszakadást, m ert hiszen m aga a Szentírás is tradíció, s m agyarázatát a későbbi tradíciókon á t igyekszünk továbbmélyíteni. Nem lehet te h á t meglepő, h a bevallom, hogy a Ko­ lossébelie khez írott levél aktualitásának felismerését K álvintól nyertem, attól az egyházatyától, aki teológus­ ként az egész emberiségre, hívőkre és hitetlenekre egy­ a rán t kiterjedő, egyetemes érvényességgel szólt. Most azonban az egyházhoz szóló tanítását kell megszívlelni, éspedig azt, am it az ún. extra calvinisticum által mond. Krisztusról, az ő összeelegyíthetetlen és elválaszthatat­ lan istenemberségéről van szó, melyet nem zárt magába a föld, m ert feltám adt, nem zárt magába a menny, m ert jelen van az egyházban, de nem zárhat m agába az egyház sem, m ert m inden hatalom Néki adatott meny­ nyen és földön. Etiam extra carnem et extra coenam. Krisztus jelen van emberi testén és sakram entális tes­ tén kívül is, nem úgy, min tha m ennybem ent és meg­ dicsőült emberi testét elhagyná, hanem a Szentlélek által. „Az eget azért nem hagyja el, hogy mindig be­ töltse a világot, m int tette kezdettől fogva.” „Kerülen­ dő tehát, hogy úgy tulajdonítsunk az em bernek istensé­ get, hogy a test valóságát elvegyük,” m árpedig „az a test valósága, hogy térben foglaltassék, hogy saját di­ m enziójában létezzék, saját arculata legyen.” Mindez pedig azért fontos Kálvinnak, mivel „úgy vette fel Krisztus a testet, hogy annak rom olhatatlanságot és dicsőséget adva term észetétől és valóságától nem fosz­ totta meg”, (idézetek H. A. Obermann: Die „extra” Dimension in der Theologie Calvins. Festschrift Rü­ ckert, 1966. tanulm ányából); azaz a mi jövendő ro­ m olhatatlan és dicsőséges testünket vitte fel a m enny­

be, mintegy beleépítve az em bert a Szentháromságba. Ebben a kálvini távlatban lehet megérteni azoknak az ateistáknak az aggodalmát, akik attól félnek, hogy egy „abszolút” istenség kizárja az em bert istenemberi jo­ gaiból és alkotó személy helyett egy fikció m anipulált eszközévé teszi. K risztus az em ber szabadságát és di­ csőségét is jelenti Isten szabadító és megdicsőítő tette, az inkarnáció és a feltám adás által. De Kálvin foly­ tatja: etiam extra legem, azaz Isten nem egy saját maga által végleg elhatározott világrend, természeti vagy társadalm i törvény foglya, mely őt visszavonha­ tatlanul kötelezné. ígéreteiben szabadon adja magát, s nem abban kell őt (filozófiailag) megismerni, am it m indenhatóként tehetne, hanem (teológiailag) abban, am it ítélő, kegyelmező és szabadító élő Istenként va­ lóban te tt és tesz. Végül, s m ost ez a legfontosabb: etiam extra eccle­ siam. Krisztus nemcsak az egyház feje, hanem a világ­ mindenség ura. Isten országa rejtetten is halad, vagy inkább közeledik. Krisztus az egyházon kívül is, m in­ den em berben és minden em berrel cselekszik, m in­ denkinek helye és szerepe van az üdvtörténetben. Az üdvtörténetről m a az egyháznak nem utolsósorban azt kell tudnia, hogy az nem az ő monopóliuma, sőt azt is, hogy Krisztus királyságában alázatos szolgálattal, Krisztus főpapságában a kiengesztelődés m unkálója­ ként kell résztvennie, nehogy etikájával és liturgikájá­ val eltakarja, elrejtse a látnivágyók szemei elől Krisz­ tust. Viszont azt is tudnia kell, hogy ha nem is mono­ póliuma. de feltétlenül kötelező megbízatása Krisztus prófétai tisztének vonakodás és megalkuvás nélküli folytatása, az ítélő és kegyelmező Igének hirdetése. Eh­ hez az egyháznak és teológusainak sokszor olvasnia és következetesen m agára alkalm aznia kell Jónás történe­ tét. M akkai László

Keresztyénség és metafizika A metafizika védelmében (Reflexió. Jánossy Imre: A keresztyénség jövője — a jövő keresztyénsége? című tanulmányára, amely m eg­ jelent a Theologiai Szem le 1983 4 számában) Jánossy tanulm ánya 3. tételében így foglalja össze következtetéseit: „ . . . a keresztyénség szám ára a XX. századi korforduló — tartalm át tekintve — abban áll, hogy úgy kell m egszabadulnia — a teológiában és az igehirdetésben egyaránt — a görög metafizikai gon­ dolkodástól és annak kategóriáitól, hogy a maga teljes tisztaságában érvényesülhessen a Biblia lineáris tör­ ténetszemlélete. Ez azért rendkívül jelentős tennivalója a mai keresztyén nemzedéknek, m ert ez a szemlélet — meggyőződésünk szerint — sokkal közelebb áll a modern em ber történeti kategóriákban való gondolko­ dásához, m int a metafizikai gondolkodás. A modern ember ugyanis — tapasztalataink szerint — értetlenül áll szemben a görög metafizikai kategóriákkal és alig tud azokkal valam it is kezdeni.” Nos, ha tapasztalatainkból indulunk ki, akkor az elő­ zőekhez hasonló érvénnyel m ondhatjuk azt is, hogy a modern ember értetlenül áll szemben Isten igéjével is. Ha úgy tetszik, a szekularizáció egész jelensége eb­ ben az egy fájdalm as tapasztalatban összegezhető. S ugye, elham arkodott lenne a következtetés, hogy sza­ baduljunk meg Isten igéjétől, csak m ert a modern em­

44

b er „alig tud azzal valam it is kezdeni”. Mi vissza akarjuk adni a m odern em bernek Isten igéjét, Jézus Krisztus evangélium ával biztatni a modern kor mo­ dern, elidegenedett viszonyai között is. Ú jra meg ak ar­ juk tanítani meghallgatni Isten igéjét. Ehhez meg kell tanítani az Evangélium gondolkodására, s m indenek­ előtt az Evangélium nyelvére. Miért ne akarhatnánk m egtanítani a görög m etafizika nyelvére is? M iért ne akarhatnánk visszaadni neki azokat az értékeket is, am elyeket a m etafizikai gondolkodás nyújthat? Jánossy idézi a „Neues Glauberisbuch” szerzőit, akik szerint „az ókor hatalm as és mély filozófiájában az ember az ál­ talánosan érvényes logoszt kereste, — és ez éppen az ellenkezője volt az áttekinthetetlen, ,logikátlan’ törté­ netnek. Eszerint az igazán emberi, az em beriét értelm e kívül esik a történeti folyamaton. Ez utóbbi egy egy­ szeri ,üresjárat’, amiből a lelket, az em ber igazi lé­ nyegét, ki kell m enteni és meg kell váltani.”1 De nem kell-e a lelket, az em ber igazi lényegét valóban kim enteni ebből a történelemből, amely most minden eddiginél inkább fenyegeti azzal, hogy, elso­ dorja őt? Nem kell-e valóban m egváltani a lelket, ame­ lyet lassan elveszejt, felold az elidegenedés? Vajon nem kell-e minden eddiginél inkább keresnünk — az ókor hatalm as és mély filozófiájához hasonlóan — az általánosan érvényes logoszt? Volt-e valaha nagyobb

szükségünk erre a logoszra (vagy a teloszra és az éthoszra) m int éppen m a? S vajon idegen-e a lélek­ től (s a Lélektől) a Logosz? Vajon nem éppen azért használja-e János az újplatonikusok term inusát Jn 1.1,14 és 1Jn 1.1-ben, hogy a filozófusok „istenének” a keresztyén hit Istenével való azonosságára rám utas­ son? E term inushasználat aligha m inősíthető véletlennek, hiszen az újszövetségi egzegetikai kutatások szám ta­ lan helyen m utatják fel a keresztyén és a hellenisz­ tikus kultúra összefonódását — egészen az egyház kez­ deteitől. S itt nem egyszerűen arról van szó, hogy mint Jánossy írja, „azért, hogy a keresztyénség ne szo­ ruljon a világtörténelem perem ére és ne tűnjön el a történelem süllyesztőjében, m int annyi más korabeli szellemi mozgalom . . . össze kellett ötvöződnie az ad­ digra m ár birodalom szerte szinte népi kultúrává lett hellenizm ussal”,2 hanem ennél a külsődleges, szinte kényszerként feltüntetett kapcsolatnál sokkal többről. Már maga az összefonódás, az „ötvöződés” ténye el kell hogy gondolkoztasson. M ert ötvöződhetnek-e egy­ általán idegen anyagok? ötvöződhetett volna-e a ke­ resztyénség a hellenisztikus kultúrával, ha nem m u­ tattak volna eleve határozott affinitást?3 S ez az affi­ nitás valami benső, a lényeg mélyéről fakadó szelle­ m iség. Hiszen am ikor a gondolkodás a végső dolgokra irányul, tudatlanul is Istent keresi. M ert nem Istent érezzük-e minden teljességben, s nem e Teljességre tört-e a m etafizika? Nincs-e a Teljességnek vallomás­ értékű sóvárgása a filozófus e szavaiban: „ . . .a fö ltét­ len hajt m inket szükségképpen túl a tapasztalat s minden jelenség határán, a föltétien, melyet az ész a magánvaló dolgokban szükségképp és jogosan minden föltételhez hozzákövetel, m ert a föltételek sorát csak ezzel teheti befejezetté.”4 Igaz, K ant az ezerhatszázas évek végén írta ezt, de m in t vallomás, a görög m eta­ fizika m ottója is lehetne. A görög metafizikai gondol­ kodás szinte m egsejtette a Föltétlent — a N emterem­ tettet, az Örökkévalót.6 Redl Károly nagyon találóan írja, hogy „nemcsak a kereszténység közeledett az an­ tik filozófia felé a kritikai recepció szándékától vezet­ tetve, hanem a filozófia is bizonyos értelem ben elébe m ent a kereszténységnek,”6 Talán nem túlzás azt mon­ danunk, hogy a keresztyén egyház számára a helle­ nisztikus kultúra, teológiai nyelve számára a görög m etafizika a „ p r a e a m b u l a f i d ei” szerepét já t­ szotta. A teloszban az „út” értelm e sejlik, a logoszban (igaz, még elvontan és személytelenül) az „igazság”, s az éthosz — maga az „élet”, hiszen m int Fichte m ond­ ja: „csupán m oralitásunk által em elkedünk ki a sem­ miből és ta rtju k fenn m agunkat e semmi felett.”7 E metafizikai kategóriák — m int ontológiaiak — létviszonyt tükröznek, s az em bernek e kategóriák­ hoz való viszonyában történelm i és üdvtörténeti (!) meghatározottságok rejlenek. M ert honnan nyerjük például a m oralitást? M int ethosz — tudjuk — tö r­ ténelmi-szociológiai képződmény. Ám m int ilyen k i is van szolgáltatva a történelemnek. Az éthoszban vi­ szont éppen azt a m oralitást ak arju k m egragadni ami a történelem felett, m integy annak ellenére van.8 Természetesen ezt a m oralitást is a történelem hor­ dozza, de nem „mondja k i”. És hasonlóan nem -expli­ cit módon van meg benne a telosz és a logosz. A tö r­ ténelm et meg kell fejtenünk — értelm ezni kell, ha ér­ teni akarjuk, am i többet jelent, m int közvetlen szem­ lélete: a reflexiót jelenti. És ebben a reflexióban a Biblia „lineáris történetszem lélete” kevésnek bizo­ nyul. Mert az igaz, hogy „az Ótestam entum egyszerűen a történelem könyve” és „benne az em ber történelm i módon éli meg ö n m ag át. . ."sőt, feltétlenül egyet kell

érteni azzal a megállapítással is, hogy ebből a forrás­ ból táplálkozva a bibliai hit úgy hatott a történelem ­ ben, m int egy semmivel össze nem hasonlítható, tör­ ténelmi iniciatíva,9 csakhogy micsoda különbség van a bibliai kor történelme és keresztyén időszámításunk történelm e között — üdvtörténeti szempontból is! Az ószövetségi történelemben, választott népe történeté­ ben (!) Isten folytonosan és explicite van jelen — ú j­ ra és ú jra kim ondja m agát.10 A kinyilatkoztatás köz­ vetlensége folytán a történele m nem szorult értelm e­ zésre. Isten explicit jelenléte által az üdvtörténet ki­ emelkedik a történelemből. A m i történelm ünkben Is­ ten csak egyszer m ondta ki magát, Jézus Krisztusiban. A „fonál” tehát, amelyre az üdvtörténet a mi törté­ n elmü nkből kikristályosítható, csak egyetlen pont. A mi történelm ünkben nekünk m agunknak kell Istent — Jézus Krisztus tanítása szerint — újra és újra k i­ mondanunk. A mi történelm ünk értelmezésre szorul. Folytonosan vonatkoztatnunk, reflektálnunk kell ama egyetlen pontra, az Evangéliumra. Ez a reflexió pedig — természete szerint — értelm i, fogalmi reflexió, s az em pirikus megállapításokon túl szükségképpen m eta­ fizikai jellegű. A görög m etafizikai kategóriák pedig — logikai univerzalitásukat figyelembe véve —valószí­ nűleg az egyedül tehetséges m etafizikai kategóriák, s ezért a végső értelm i analízis nélkülük (valószínűleg) lehetetlen. Természetesen am ikor a m etafizika m ellett szólunk, ezt a m etafizikát nem tekintjük, nem tekinthetjük egyedül üdvözítő útnak, önmagában, önmaga számára elégséges alappal rendelkező végső magyarázó elvnek. Meggyőződésünk, hogy a m etafizika — ha célt ak a r érni — nem lehet meg a kinyilatkoztatás igazsága nél­ kül. A metafizika célja, pontosabban a metafizika m a­ ga — mint B ertrand Russel írja — „ama irányuló k í­ sérlet, hogy a világot m int egészet fogjuk fel a gon­ dolat segítségével...”11 Ám kategóriáink éppen fent jelzett logikai univerzalitását tartalm i ürességgel kell megfizetnie, s ezért a világot, m int egészet, m int egy­ séget tartalmilag nem képes megragadni, s így csak a végső m agyarázat lehetőségét képes felm utatni — m int a gondolat szám ára (logikailag) tehetséges, elérhető stádium ot —, és nem magát e m agyarázatot. A m etafizika kísérlete az egység m egragadására egyébként eleve kudarcra van ítélve, amikor form ai­ lag akarja felm utatni azt, m ert a fogalomnak az ál­ tala megragadni vélt valósághoz való viszonya ezt ele­ ve nem engedi meg. Hegel a következőket mondja e r­ ről: „A mozgás maga a tiszta megjelenés, a tárgy, am int valami gondolt, lényegisége szerint tételezett lép f e l . . . Képzeletünk számára nem ellentmondásos, hogy a pont a térben, s épp így a pillanat a folytonos időben, vagy az időbeli most, m int folytonosság, hosz­ szúság van tételezve; de fogalm uk ellentm ond önma­ gának . .. A nehézséget mindig a gondolkodás okoz­ za, m ert azzal, hogy megkülönbözteti egy tárgynak a valóságban összekapcsolt mozzanatait, szétválasztja őket.”12 Ezért nem tudja a m etafizika megragadni a létezés egységét. Ezért esik szót a filozófia világképé­ ben az egység, és hordozza három kategória: a telosz, a logosz és az éthosz. Az egység csak Jézus Krisztus­ ban, Jézus Krisztus által m ondatott ki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 16,4). A teológia szám ára az egység tehát — a Személy­ ben — eleve adott. Ez alfája és omegája. Bátrain bele­ bocsátkozhat így az értelm i-fogalmi reflexióba. Sőt, bele kell bocsátkoznia, e reflexió paradox volta elle­ nére. A teológia, m int reflexió nem őrizheti meg a kerügm a tisztaságát. M int Rudolf Bultm ann írja: „Az a teológia paradoxonja, hogy — m int m inden tudo­

45

m ánynak — tárgyiasítva (objektiválva) kell a hitről beszélnie, tudva, hogy m inden beszéde csak akkor nyeri e l értelm ét, am ikor a tárgyiasítás megszűnik.”13 A teológia addig reflektálja kiindulópontját, a kinyi­ latkoztatás igazságát, míg m agát e kiindulópontot is m int refl ekt ál tat, m int eredm ényt m utatja fel. De a teológiának éppen ez a feladata. A kinyilatkoztatás közvetlenségét fel kell áldoznia az értelm i megragadás kedvéért. S ezt vállalnia is kell, ha hatásos (s egyál­ talán : bármilyen) választ akar adni a kor szellemi k i­ hívására. Különösen érvényes ez a „tudom ány száza­ dában”. Századunk (a keresztyénség szempontjából) — úgy tűnik —, a teológia, a reflexió kora.14 Szerintem a keresztyénség szám ára a XX. századi korforduló — tartalm át tekintve — éppen abban áll, hogy a teoló­ giának m inden eddiginél bátrabban (és talán szaba­ dabban) kell reflektálnia a mi hitünk igazságait a tör­ ténelem és a tudom ányok tényeivel és eszméivel. És a filozófiával is. Aki bízik a bibliai keresztyén gon­ dolat igazságában és szellemi erejében, annak számára világos kell legyen, hogy ez nem e tanítás „felhígulá­ sát”, hanem gazdagodáséit eredményezi. M indenesetre — azt hiszem — a keresztyénségnek ez egyetlen lehe­ tősége, hogy e szekularizált világban „ne szoruljon a világtörténelem perem ére és ne tűnjön el a történe­ lem süllyesztőjében”. Bonhoffer nek talán igaza van, ha — m int olyan történelm i szituációt, amely szükséges feltétele a világ (é s az ember) nagykorúvá válásának — a szekularizá­ ciót pozitív módon ítéli meg, de csak akkor, ha ebben a nagykorúságban, önállóságban az em bert nem fe­ nyegeti szörnyű megsemmisülés, ak ár csak erkölcsi értelem ben is, m int az emberiség totális demoralizá­ ciója, ami — figyelembe véve a tudomány és a tech­ nika adott színvonalá t — aligha kulm inálhatna m ás­ ban, m int végül is az egzisztenciális megsemmisülés­ ben. Az itt felmerülő kérdést Bultm ann így fogalmaz­ za: „ . . . vajon az em ber a m aga életét saját erejéből vagy Isten kegyelméből ak arja-e élni?”15 És ez az em ­ beriség objektív létkérdése is. M egállhat-e egyáltalán az em ber önmagában? „Nem zuhanunk-e folytonosan? Visszafelé, oldalra, előre, m inden irányba? Van-e még egyáltalán egy fent és egy lent?”16 A „zuhanás”, amelyről Nietzsche beszél, talán csak a m oralitás dim enziójában fogalmazódott meg. De fél évszázaddal később, Teilhard de Chardin szavaiban — ha a k ort is figyelembe vesszük, am elyben írta: 1933. —, ki ne érezn é az emberiség (egzisztenciális) létéért való aggódást: „ ...h a ta lm a csúcspontján állva is azért ingadozik és szenved a mai Emberiség m ert nem

határozta meg szellemi pólusát. Mert nincs Vallása.”17 Úgy tűnik, a keresztyénség szám ára a XX. századi korforduló feladata — lényegét tekintve — abban áll, hogy meghatározza az emberiség szellemi pólusát. S e meghatározásban bátran tám aszkodhatunk a m eta­ fizikára is; a mi hitünk Egységét nem kell félteni a fogalmi széteséstől, hiszen annak konfesszionáli s bi­ zonyossága van: „ . . . nem három a nem terem tett, s nem három a végtelen, hanem egy a nem terem tett és egy a végtelen.” (Syombolum Quicunque 12.) Ökrös Tamás JEGYZETEK 1. N eu es G la u b e n s b u c h . D er g e m e in s a m e c h ristlic h e G lau b e. H gg. v ö n J. F e in e r u n d L. V isch e r. F re ib u rg —B asel, 1973. 413—414. l . — a k ö n y v e t e re d e tib e n n e m o lv a sta m , a h iv a tk o ­ zás J á n o s s y ta n u lm á n y á b a n sz e re p e l. — 2. H ogy itt sz e lle m ­ tö rté n e tile g m ily e n h a tá s o k ró l és „ k é n y s z e re k rő l” v a n szó, a r r a v o n atk o zó lag ld. m ég R e d l K á ro ly : A z ú jp la to n iz m u s sz e re p e a k ö z é p k o ri g o n d o lk o d á s s z e rk e z e té b e n c. ta n u lm á ­ n y á t a F ilo zó fiai S zem le 1983/2 s z á m á b a n . — 3. Az „ a f f in itá s ” k ife je z é st is R e d l K á ro ly h a s z n á lja id é z e tt ta n u lm á n y á b a n az i tt fe n n álló v isz o n y je lle m z é sé re . M FSz 1983/2. 237. old. — 4. K a n t: A tis z ta ész k r itik á ja ; F ra n k lin - T á rs u la t, B p . 1913. 15. old. — 5. A zt hiszem , h o g y ez a m e g fe le lte té s, azo n o sítás a S y m b o lu m Q u ic u n q u e te rm in u s a iv a l m in d e n te k in te tb e n k o r­ re k t. — 6. R e d l: I m . 229. old. — 7. F ic h te : Az e m b e r r e n d e l­ te té s e ; M a g y a r H e lik o n 1976. 163. o. — 8. A z éthosz és az éth o sz te r m in u s o k m e g k ü lö n b ö z te té s é rő l b ő v e b b e t ld. A n c se l É v a : Í rá s az é th o s z ró l; K o s su th 1981. 34. old. — 9. L d. az 1. je g y z e tn é l ír o tta k a t. — 10. T alán n e m á r t it t m eg jeg y ezn i, h o g y Is te n m in d a n n y isz o r tu la jd o n k é p p e n „ k im e n te tte ” v á la s z to tt n é p é t a tö rté n e le m b ő l. O ly k o r a k ö z v e tle n eg ziszten ciális m eg ­ se m m isü lé s v eszély éb ő l (vö. pl. Kiv. 14.), o ly k o r k ö z v e tle n ü l „ c s a k ” az e rk ö lc si m e g se m m isü lé sb ő l (tö rv é n y e i és sz ö v e tsé ­ gei á lta l). T ö b b ek k ö z ö tt é p p e n az Óte sta m e n tu m n a k e m o zza­ n a ta i im p lik á ltá k a z t a ta n u lm á n y o m e le jé n k é rd ő fo rm á b a n m e g fo g a lm a z o tt g o n d o lato t, h o g y az e m b e rt va ló b a n k i k ell m e n te n i a tö rté n e le m b ő l. — 11. R u sse l: M iszticizm us és lo g ik a ; M a g y ar H elik o n 1976. 5. o. — 12. H egel: E lő a d á so k a filo z ó fia tö rté n e té rő l I. A k a d é m ia i K iadó, B p. 1977. 229—230. és 235. old. — 13. B u ltm a n n : Z u r F ra g e d e r E n tm y th o lo g ie s ie ru n g . A n t­ w o rt an K a rl J a s p e rs . In : K e ry g m a u n M ythos. III. k . H a m ­ b u rg 1966. 58—59. old. M a g y a ru l ld. D óka Z o ltá n fo rd ítá s á b a n , D ia k o n ia 1983/1. 15. old. — 14. A m ik o r e k ije le n té s t teszem , a z t te rm é sz e te s e n n e m ú g y érte m , h o g y az ig e h ird e té s re n e le n n e sz ü k sé g v a g y h o g y ez n e le n n e fo n to s — ső t, a m in ­ d e n k o r fo n to sa b b ! Itt p u sz tá n a r r a s z e re tn é k rá m u ta tn i, h o g y — m ik ö z b e n tis z tá b a n v a g y o k vele, h o g y az igehirdetés-ben is k ife je z é sre j u t a m in d e n k o ri te o ló g ia i sz itu á ció és te r m é ­ sz e te se n m a g a a k o r, a m e ly b e n e lh a n g z ik — a XX. sz á z a d k ih ív á sa a te o ló g iá n a k szól, e lső so rb a n a tu d o m á n y o s re fle x ió ­ n a k k e ll m e g k ü z d e n ie v ele. — 15. B u ltm a n n : H u m a n is m u s u n d C h riste n tu m . 1933. In : G la u b e u n d V e rsteh en . III. 3. k iad . T ü b in g e n 1965. 54. old. M a g y a ru l ld. D ó k a Z o ltá n f o rd ítá s á ­ b an , D ia k o n ia ’83/1 54. o. — 16. C sa k e p á r m o n d a tta l u ta lo k N ie tz s c h e -n e k J á n o s s y á lta l is id é z e tt m e g re n d ítő a fo riz m á já ra . Já n o ss y f o r r á s k é n t G ü n ter H o w e : G o tt u n d die T ech n ik . D ie V e ra n tw o rtu n g d e r C h riste in h e it f ü r die te c h n is c h -w is s e n ­ s c h a ftlich e W elt. H a m b u rg 1971. 207. k. o ld a lá t a d ja m eg. A F rö h lic h e W isse n sc h a ft 1882-ben je le n t m eg n é m e tü l, d e k i­ a d tá k m a g y a ru l is, 1923-ban B u d a p e ste n . — 17. T eilh a rd de C hardin: L e C h ristia n is m e d a n s le M onde. A k e re sz té n y sé g a v ilá g b a n . In : Út az O m ega fe lé ; S zen t Is tv á n T á rs u la t, B p. 1980. 407. old.

Szekularizáció és szakralizáció Hozzászólás Jánossy Imre tételeihez Szükségesnek tartom előrebocsátani, hogy Jánossy professzor fejtegetéseivel, a probléma explikálásával (1. és 2. tétel) alapvetően egyetértek és csupán a 3. tétel (a problém a voltaképpeni m egoldására tett ja ­ vaslat) néhány p ontjához szeretnék kiegészítő meg­ jegyzéseket fűzni, figyelve — term észetesen — az első k é t té telben elmondotta k ra is. Azért is szükséges ez, m ert éppen a l egfontosabb, a 3. tétel m aradt a leg­ kevésbé továbbgondolt, noha — bizonyos vagyok ben­ ne — a szerző szándéka nem az utóbbi két évtized „pop-teol ógiái” jelszavainak és szlengjének elism étel­ getése, hanem éppen a problém a mélyebb átgondolása, új lehetőségek feltárása volt.

46

Legelőször is, úgy érzem, szükséges tisztáznunk, hogy a szekularizáció és a történetiség kérdésének összekapcsolása nem ígéri azonnal a problém a megol­ dását a keresztyénség számára. Bár a szekularizáció — ha van egyáltalán1 — az egyház számára szocioló­ giai problém aként jelentkezik, a teológia feladata az, hogy az autonom teonom etika, vagy legalábbis a ho­ mo religiosociologicus2 szempontjából értékelje azt. A történelem (a történelem értelm ének) kérdése pedig elsősorban is teológiai reflexió kérdése; minden tö r­ ténelem-modell segédeszköz szerepét tölti be a teoló­ giában.3 A szekularizáció mostmár nemcsak azért p robléma

a keresztyénség számá ra, m ert a keresztyén világkép Közbevetve még, úgy érzem, azt is meg kell jegyez­ de-monopolizálását”4 jelenti, s nem is csak azért, ni, hogy szekularizáció és az „ember nagykorúsága” m ert az Egyház lem aradt, a Világ elm ent mellette, s nem azonosítható m inden további nélkül. A feltétel most m ár csak korábbi „alapjai” feladásával tudna nélküli azonosítás megintcsak szakral izálást jelente­ felzárkózni, „aggior nam ento”-t megvalósítani, hanem ne, s ebben az esetben a teológia ú jra (s ki tudja há­ azért is (és elsősorban ezért), me rt a keresztyénség nyadszor már) elveszítené a h it autonóm iáját (Hro­ együtt él a világban (a m undus-ban és a saeculum-ban mádka) és ancilla ideologiae-vé válna, jelen esetben is!) azzal a „szekularizációs” folyamattal, melynek hi­ a szekularizmus (!) szócsövévé, ami persze ironikus vatalos optimizmusa (vagy helyesebben: meliorizmusa) lenne, hiszen a szekularizmus éppenséggel erre nem szöges ellentétben áll a világ, (a saeculum!) válságá­ ta rt igényt. Azt is meg kell(ene) vizsgálnunk, hogy val. Nem véletlen, hogy sokan a nyugati kultúra ex­ bibliailag m ennyiben legitim a "nagykorúság” fogal­ portjának ta rtjá k a szekularizációt, s nem többnek!5 m ának kisajátítása a szekularizmus részéről, hiszen a Úgy is m ondhatnánk, hogy a keresztyénség „korfor­ „nagykorúság” egyfajta értelem ben bibliai fogalom is dulóján” az is világossá válik, hogy a keresztyénség (ld. a teleios—népios ellentétet, Zsid 5,14; bár az is mindig kettős válságot hordoz: a magáét és a világét. igaz, hogy a kiskorúságnak nem a nagykorúság, ha­ A m agáét azért, m e rt „nem e világból való”, a világét nem a teljes fiúság az ellentéte10). pedig azért, m ert abban a világban világért él, ame­ Ugyanide tartozik az is, hogy Gogarten, bár kielégítő lyik annak a másik „aion”-nak a fényében ítéltetik magyarázatot ad a szekularizáció jelenségére, s éppen meg. Ezt a helyzetet nevezte — L uthert parafrazeálva az egyik nagy bibliai reform átori felismerés alapján, — Hans Küng és Jürgen M oltm ann „ecclesiologiai si­ de — ebben a szerző által bem utatott levezetésében — mul iustus et peccator”-nak. E kettős válságnak a ha­ egyáltalán nem beszél a reform áció másik nagy felis­ tárterületén találkozunk a történelem problém ájával meréséről. Gogarten a iustificatio im pii-re (a megiga­ is (amely a keresztyénség szám ára priméren eszkato­ zulás tanra) építi föl az em ber világtól és világra való lógiai kérdés6). Ezért, a m agam részéről, nem abban szabadságának értelm ét és jelentőségét, ám elsikkad látom a problémát, hogy „ A modern e m b e r. . . értet­ a soli Deo Gloria kérdése. A 60-as évek szekularizá­ lenül áll szemben a görög m etafizikai kategóriákkal ció-himnuszai (pl. Cox) után egyre több komoly fi­ és alig tud azokkal m it kezdeni” (3. tétel), hanem ab­ gyelmeztetés hangzik el, hogy az em ber szabadságá­ ban — ahogy azt az idézett Howe mondja —, hogy a nak kérdését Isten dicsőségének perspektívájában kell „m indenben” — tegyük hozzá, a történelem ben is! — szemlélnünk, m ert ha a világ megszűnik „Isten di­ „érvényesülő oksági törvényszerűségek uralm a alatt csőségének színtere” lenni,11 úgy rögtön a technokrata álló világ lett az újkor istenpótlékává”. uralom romboló erői alá kerül. Az em ber szabadsá­ ga” vagy Isten dicsőségére vagy Isten dicsősége ellen A kérdés tehát nem az, hogy miképpen szabadul­ van” (J. M. Lochmann)12. Az ún. „isten-halo tt” teoló­ hatunk meg a m etafizika ballasztjaitól,7 hanem az, giáknak is ez volt a lényegi problémá ja .13 hogy miképpen tudunk a keresztyénség létalapjához A történelem (üdv-történelem) problém ájáról szól­ hűen, nemcsak a term észet alól, hanem a történelem va, Jánossy professzor nem a megoldásra, hanem az (az idő) „terro rja” alól is felszabadító módon beszél­ akut problém ára irányítja a figyelmünket. Ha igaz, ni és élni. Ha, és ez a nagy kérdés — a természet, a politika és az értékek elveszítik szak ralizálhatóságu­ am it Collingwood mond, hogy ti. a keresztyén törté­ nelem-szemléletet négy motívum jellemzi (univerzaliz­ kat a szekularizációban (H. Cox), és ha ez bibliailag mus, periodizáció, providencia-tan, apokaliptika),14 legitim, sőt indokolt is (Gogarten), akkor a kérdés az, úgy Cullmann bizonnyal megfelel ezeknek a k ritériu ­ hogy m iért és mi alapján ta rt igényt a keresztyénség arra, hogy „szent”- (vagy „üdv”-) történetről beszél­ moknak. Ám a szekularizáció éppen azt a kérdést veti jen? A m etafizika sosem jelentett problémát, sem a föl, hogy vajon beszélhetünk-e „Heilsgeschichte”-ről, ha a történelem az autonom ember cselekvési terüle­ keresztyénség, de a kor (egyetlen kor) em bere számára sem. Mi több: mindig a „megoldást” kínálta. Amilyen te. Amennyire igaza van Cullm ann-nak az „idő” kér­ désében, annyira óvatosan kell kezelnünk történelem jellemző, hogy a „Jeruzsálem és A thén” összeférhe­ tetlenségéről beszélő Tertulliánus is élt a m etafiziká­ modelljét. Ugyanis C ullm ann-nál nem a történelem, val, olyan figyelemre méltó az is, hogy a m últ század­ hanem a kiválasztás a regulativ princípium, s ezt fel­ ban, mikor az európai keresztyénség a még jellegzete­ tétlenül a javára kell írnunk. Ha azonban az üdvtör­ ténetem egy történelm en belüli másik történelem ,15 s sen „protestáns” problém ával, a történetiség kérdésé­ vel küszködik, s miközben egyre több országban tö r­ éppen még irracionális is (metafizikai kategória), úgy nem történt több, m int a metafizikai logika átcsúsz­ ténik erőfeszítés az állam és az egyház szétválasztá­ tatása „tér-gondolkodás”-ból „idő-gondolkodás”-ba. sára, aközben XIII. Leó pápa m eghirdeti a „neo-to­ m izm ust”. Egészen lesarkítva tehát a problém át: a ke­ Márpedig ez metahistória! Szeretném kihangsúlyozni, hogy Cullmann üdvtörténeti m odelljének értéke „se­ resztyénség válsága, ezen a téren, abban van, hogy a gédeszköz” jellegében van, a kiválasztás bibliai ú tjá­ ma embere értetlenül áll a keresztyén történelem ­ nak szemléltetésében. Tehát nem az a hibája, amiről szemlélet előtt (érthetünk ezen bibliait is!), és ez vé­ beszél, hanem az, am iről nem beszél. gül is herm éneütikai kérdés. A megoldás tehát nem Befejezésül szeretnék néhány további szempontot ott kezdődik, hogy tudomásul vesszük a szekularizá­ felsorolni, melyeket — úgy érzem — szükséges figye­ ciót, hiszen a keresztyénség számára nem ez, hanem lembe vennünk bárm ilyen további diszkusszióban. a szakralizáció veszélye a kérdés.8 Még csak az sem megoldás, Hogy kim utatjuk a szekularizáció bib­ 1. Ökumenikus szempont. Nyilvánvaló, hogy mind a liai/teológiai alapjait, ezzel mintegy „vissza-sajátítva" római, mind az ortodox keresztyénség másképp beszél (vagyis újra-szentesítve) azt, hanem az, hogy fölvál­ a szekularizáció és a történelem problémájáról. Öku­ laljuk a történele m Istenéről való beszéd botrányát, menikus konszenzus nélkül illúzió a keresztyénség mely úgy tűnik, sokkal mélyebb válságot jelent a ke­ korfordulójáról beszélni, m ert a probléma megmarad sajátosan európai és protestáns p roblémán ak. resztyénség számára, m int a term észet-tudom ányok (ahogy ezt E. Troeltsch m ár a 10-es években megjó­ 2. Misszió és szolgálat kérdése. Ha a teológia szo­ solta). A történelem kérdése tehát nem bizonyos, hogy ciá l-etikára redukálja miagát — minden vallás-szo­ megoldást kínál, legalábbis első látásra.9 ciológiában benne van ez a tehetetlenségi nyomaték.

47

— úgy aligha juthatunk túl Rahner „anonim keresz­ tyén”-ségén. Jó lenne ebben a viszonylatban a kálvini „ve ra notitia” fogalm át ú jra megvizsgálnunk. 3. Teodicea kérdése. Leibniz óta szintén akut prob­ léma. Az eszkatológia „virágzása” óta számos kutató hívta föl a figyelmet arra, hogy az „eszkaton-horizon­ tú ” történelem -m odellek tulajdonképpen horizontá­ lis/lineáris teodiceáknak felelnek meg. 4. A keresztyénség „eszméi” helyének tisztázása Krisztus és Világ között.16 Bogárdi Szabó István JEGYZETEK 1. D e m o sth e n e s S a v r a m is: T h e o lo g y and, S o c ie ty , T en H y p o ­ th e se s in T ech n o lo g y a n d S ocial Ju s tic e , SCM P re ss, 1971, 398 s k . S a v ra m is ig y e k s z ik tisz tá z n i, h o g y a v ilág „ s z e k u la ri ­ z á lá s a ” , m in t o ly an , lo g ik a i n o n sz en sz, csak is a k e re sz ty é n h it s z e k u la riz á lá s á ró l le h e t b eszéln i, am e ly ép p e n a N agy K o n sz ta n tin u sz i k o r r a l k e z d ő d ö tt és c s ú c s p o n tjá t az á lla m ­ e g y h á z b a n é r te el. Ez a m e g á lla p ítá s m in d e n e s e tre h ű sé g es a so k s z o r f é lre é rte tt M a x W e b e r-hez, a k i m in d ig a k e re sz ­ ty é n s é g és a sz e k u la riz á c ió ir o n ik u s ö sszefü g g ése irő l beszélt. S a v ra m is s z e rin t a m a n a p s á g h a s z n á la to s sz e k u la riz á c ió fo g a­ lo m ta r ta lm a „ te o ló g iai fik c ió ” . — 2. S a v ra m is k ifejezése , i.m . — 3. L ásd e h h e z a k é rd é sh e z P . R ic o eu r ta n u lm á n y á t „A k e ­ re s z ty é n s é g és a tö rté n e le m é rte lm e ” cím m el. T eol. S zem le 83/5 287.sk. — 4. P e te r B erger, T h e Sa cred C anopy, N ew Y ork, 1966. B e rg e rn e k az a 20 évvel ezelő tti m e g á lla p ítá s a m ég m in ­ d ig igaz, h o g y a B o n h o e ffe r u tá n i n e m z e d é k se m tu d ta k i­ elég ítő m ó d o n m e g o ld a n i a sz e k u la riz á c ió k é rd é sé t. A k é rd é s

e g y ik leg jo b b h a z a i feld o lg o z á sa ifj. Páll L á szló „ S z e k u la ri­ záció és s z e k u la riz m u s” c. ta n u lm á n y a . T heol. S zem le 1978/1. — 5. J-M . B o n in o , D oing T h e o lo g y in a R e v o lu tio n a r y S itu a ­ tio n , P h ila d e lp h ia , 1975. — 6. W. P a n n en b erg , O ffe n b a ru n g als G esch ich te, G o ttin g en , 1961. — 7. P . v a n B u re n k ís é rle te a „ Social M eaning o f th e G o sp el” (1964) c. m ű v é b e n — ő sz in te ­ sé g é n tú l — e g y é rte lm ű e n b e é ri a h u m a n is z tik u s ele m e k fe lm eleg ítésé v el. E gy k é ső b b i k ö n y v é b e n (T h e E dges o f L a n g u a ­ ge, 1971) m á r m e g á lla p ítja , h o g y n e m elég c s a k m e g sz a b a ­ d u ln i v a la m itő l. — 8. A n d ré D u m a s, T h e C h ristia n ’s S ecu la r H ope and H is U ltim a te H ope, in T ech n o lo g y . . . — 9. D eco n ­ s tr u c tio n an d T h eo lo g y, N ew Y ork, 1982. Az „ is te n -h a lo tt” te o ló g ia le g ú ja b b m a n ife sz tá c ió ja ez a k ö n y v . A ltiz e r és f ia ­ ta l ta n ítv á n y a i, k ü lö n ö se n is A . M yers („ W h ith e r R e lig io n ?” ) ig y e k sz ik a d ia lo g ik u s g o n d o lk o d á s t é rv é n y re ju tta tn i a z in ­ s tru m e n tá lis g o n d o lk o d á s sa l sz e m b e n (H a b erm a stó l á tv e tt d isz­ tin k c ió ). Ez e g y é b k é n t a k o r á b b i „ r a d ik á lis ” á llá s p o n t r a d i­ k á lis fe lü lb ír á la tá t je le n ti. N ie tz sc h e — J á n o s s y p ro fe s sz o r á l­ ta l is id é z e tt — p ró fé c iá ja te rm é sz e te s e n m e g m a ra d t ez új m en ifeszto m o ttó já n a k . — 10. P . B erg er, A R u m o r o f A n g els, N ew Y ork, 1969, 67kk. M in d e n e se tre az se m v é le tle n , h o g y k o ru n k eg y ik k u lc s -m e ta f o rá ja a „ték o zló f iú ” p é ld á z a ta lesz. P ilin s z k y J á n o s, Szög és O laj B p. 1982. — 11. A 70-es év e k v é g é t e g y é rte lm ű e n a gloria D ei k é rd é s é v e l való fo g lalk o zás je lle m z i; m in d az ö k u m e n ik u s, m in d a h a z a i iro d a lo m b a n b ő ­ sé g es a n y a g ta lá lh a tó eh h ez. — 12. T h e G lo ry o f G od a n d th e H ope of M an, R e fo rm ed W orld 1978/3. N em v é le tle n az se m , h o g y m in d K álv in , m in d J . E d w a rd s i r á n t m e g ú ju ló é rd e k ­ lődés m u ta tk o z ik . — 13. ld. De c o n s tru c tio n a n d T h e o lo g y c. k ö te tb e n A ltizer „ H is to ry as A p o c a ly p se ” c. ta n u lm á n y á t. — 14. R. C ollinw ood, th e Id e a o f H isto ry, 1946. 41 s k . H aso n ló ­ k é p p : L. G ilk e y , R ea p in g th e W h irlw in d , 1976. — 15. E zt a p ro b lé m á t p ró b á lta m e g o ld a n i az ú n . " P a n n e n b e rg - k ö r ” ld. O ffe n b a ru n g als G esch ich te. — 16. M in d m áig a leg jo b b p ró ­ b álk o z á s e té r e n H. R ic h a rd N ie b u h r k ö n y v e „ C hrist a n d C u ltu re ” c ím m el (1951), m e ly b e n N ie b u h r a tro e lts c h -i tip o ­ ló g iá t to v á b b fe jle sz tv e a r ró l beszél, h o g y az eg y h áz ö n é rte l­ m ezé sé n e k k é t fo rr á s a v a n ; m ik é p p e n l á tj a a v ilá g o t és K risztu st, és h o g y a n lá tja K risz tu s k a p c s o la tá t a v ilággal.

V ILÁ G SZEM LE Hídépítés Kelet és Nyugat között Dr. Eugen Voss a Svájcban megjelenő Glaube in der zw eiten W elt cím ű folyóirat főszerkesz­ tője. A beszélgetést R u ttkay Levente evangéli­ kus lelkész folytatta a Magyarországra látogató főszerkesztővel a Magyarországi Egyházak Ök u ­ m enikus Tanácsa székházában. — Voss úr, m it ért Ön a második világ kifejezés alatt? Voss: A z ötvenes években, még a hidegháború ko­ rában kezdtek el beszélni az úgynevezett harm adik világról. Nos, ez alatt akkor és most elsősorban a gyarm ati sorból felszabadult országokat értették. Az 1917-es oroszországi forradalom viszont azt mondta ki, hogy a kommunizmus az az új világ, mely felváltja a régit, az előző — vagyis az első — világot. Így te ­ szünk különbséget tehát első, második és harm adik világ között. — Köszönöm, azt hiszem, értem. A zt is értem, hogy nagyjából egyet értünk a Glaube — a pisztisz —, vagyis a hit kifejezésében. Mégis azt kérdezném , hogy hogyan kerül egymás mellé egy politikai és egy hit­ beli fogalom. Nem zavarják egymást, esetleg nem rej­ tik-e a hittel politizálás tartalmát? Voss: Nos, nem, illetve az előbbi m eghatározásomat módosítanom kell. Azt hiszem, a folyóirat címét is, erről m ár többször volt szó odahaza Svájcban. Nos, talán a második világ nem is politikai tartalm at ta ­ kar, hanem azt hiszem, geográfiait. Meg teológiait természetesen, s jelenti a világnak azt a részét, ahol ateista, vagy kifejezetten ateista korm ányzat van

48

uralmon. Vagy csak keresztyénellenes kormányok, m int egyes arab országokban például. Igen, ilyesmit értünk a második világon. — A zt hiszem , hogy így erősen relatív a második világ fogalma. Hiszen, ahogy Ön módosította korábbi álláspontját, m ost ezt úgy értem, hogy keresztyénnek mondott korm ányú országok, teista — például iszlám országok — is, ugyanúgy, m int szocialista országok. Így eléggé zavaros a kép. Voss: Nem, nem egészen. Persze minden definíció relatív. Minket elsősorban az érdekel, hogy a m ilitáns ateizm ust hivatalosan gyakorlattá tevő országokban, így elsősorban a Szovjetunióban és Csehszlovákiában hogyan élnek a hívők. — Bocsásson meg egy közbevetett kérdésért. A z az érzésem, hogy ahogy az előző fogalmat sem tudtuk definiálni, esetleg így járhatunk a h it kérdésével is. Mi tehát a vélem énye a h it — a pisztisz — bizalom tartalmáról? Voss: Pontosan erről van szó. A hídépítésről. A bi­ zalom erősítéséről. Nekünk tudatnunk kell azt svájci előfizetőinkkel, hogy hogyan élnek a hívők a kommu­ nizmusban. S ha m egtudunk törvénytelenségeket, le­

tartózt atásokat, lehetőséget kapnak olvasóink, hogy az illető ország vezetőinél tiltakozhassanak. — Ön szerint ez bizalom-erősítő faktor? Voss: Nem, term észetesen nemcsak ez. A hídépítés több feladattal jár. Egyik ilyen feladatunk az, hogy tudósítsunk arról, hogy ezekben az országokban ho­ gyan élnek a keresztyének. Ez sok tekintetben példa­ m utató szám unkra. Csak a második feladatunk a til­ takozás, s van egyéb feladatunk is. — Közelebbről beszélne erről? Voss: Például Lengyelország. Nyilván tudja, hogy gazdaságilag nehéz helyzetbe k erült ez az ország. A mi feladatunk a segítés. A csomagküldés például. Ezekben a csomagokban mi levelet is küldünk, ille­ tőleg az a család, aki tőlünk küldi a csomagot, leve­ let is ír annak a lengyel családnak, am elyik a csoma­ got kapja. Így valam i személyes kapcsolat alakul ki családok között, de gyülekezeti közösségek között is. Tudjuk azt, hogy m indig van egy választóvonal az egyházvezetés és a gyülekezet között. Ezért tartju k fontosnak a gyülekezetek közötti kapcsolat felvételét. Vagy egy negyedik ú t a hídépítésben. Ez a turiz­ mus. Természetesen ez csak ott jöhet szóba, ahol az ország nyitott. Mi szorgalmazzuk, hogy jöjjenek tő­ lünk turisták, és ism erkedjenek meg egyes keresztyé­ nekkel és gyülekezetekkel. Természetesen ezt nem m indenütt lehet. — Voss úr, mégis az a benyomásunk, hogy az így szerzett inform ációk nem pontosak, sőt kifejezetten tévesek. M it tartanak a folyóirat szerkesztésénél előbbre valónak, az információ politikai töltését, vagy ellenőrizhetőségét. Van-e egyáltalán m ód ju k ellenőriz­ ni az információikat? Voss: Ez több kérdés is egyszerre. Azt kell először is mondanom, hogy a h ír pontossága a fontos. Ezt az

esetek nagy részében úgy ellenőrizzük, hogy az illető országról, a benne élő keresztyének helyzetéről van­ nak mozaikképeink. Ha a h ír beleülik ebbe a mo­ zaikba, akkor valószínűnek ta rtju k az inform ációt. Így is előfordul az, hogy tévedünk, de akikor a követ­ kező szám unkban korrigáljuk a tévedést. — Bocsásson meg egy újabb közbevetett kérdést. Így kezelik a disszidensek által közölt információ­ kat is? Voss: Nagyon sok fenntartással kezeljük, hiszen lé­ lektanilag is m otiváltak ezek az információk. — Nemrég nyílt meg itt Budapesten az európai k i­ sebbségi egyházak sajtószolgálata, az IDL. Dr. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke a m egnyitón m ond­ ta, hogy állam unk garantálta a zavartalan működést, egyházunk biztosította a technikai feltételeket, s el­ várja, hogy életéről — az egyházak életéről — való­ sághűen tájékoztasson. Mi a vélem énye erről? Voss: Messzemenően egyetértek. — E l tudná fogadni program ként saját folyóirata számára is? Voss: Igen, hiszen mindig erre törekedtünk. Ma­ gyarországi tapasztalataink megerősítettek ebben. — Milyen benyomásokat szerzett hazánkról? I tt k ü ­ lönösen az érdekelne, hogy m inden keresztyén em ­ bernek van egy "m ásik” szemüvege, a hit szem üve­ ge. M it látott ezen keresztül az országban? Voss: Nyitottságot. Ahogy leszálltam a budapesti repülőtéren, senki sem vizsgálta át a csomagomat, a vámtisztviselők udvariasak voltak. M ély benyomást tett rám az Állami Egyházügyi Hivataliban folytatott eszmecsere, am ely két óra hosszat ta rto tt az imént. — Voss úr, köszönöm a beszélgetést.

Világmisszió ma és holnap A Missionary M onthly legutóbbi szám ának szerkesz­ tőségi cikkében dr. Dick L. Van Halsema húsz pont­ ba foglalt figyelemkeltő cikket közölt a keresztyén misszió jelenlegi helyzetéről, s jövőbeni kilátásairól. A havonta, esetenként kéthavonta megjelenő Missio­ nary Monthly, melyet 1896-ban alapítottak, a „Refor­ m átus Missziói M agazin” alcím et viseli, mely az egyesült államokbeli „evangelikál” illetve az Am eri­ kai Református Egyház (Reformed Church in A m eri­ ca) evangelizációs és missziós, pontosabban külm isz­ sziós tevékenységének egyik inform atív sajtóorgánu­ ma. Közel húsz esztendeje szerkesztője e lapnak dr. Dick L. Van Halsema, aki a következőkben tekinti á t a keresztyén világmisszió teológiai alapjait, proble­ m atikáját és lehetőségeit. 1. A feltám adott Úr Jézus Krisztus által adott misz­ sziói parancs elévülhetetlen, eltörülhetetlen. Ma is kö­ telező érvényű és erejű felhívás Krisztus tanítványai és az egyház szá m ára. A M áté 28,18—20 olyan bázis, mely kiindulópontja és meghatározója m inden továb­ bi missziói szolgálatnak. 2. Az egyház elhivatottsága a földön élő emberek tanítvánnyá tevésének szolgálatában ju t kifejezésre. Az egyház Isten tiszteletére, dicsőítésére, valam int az Isten szövetségébe fogadott emberi közösségről való gondoskodásra rendeltetett. Az egyház nagy feladata tulajdonképpen az, hogy tanítvánnyá tegye azokat az embereket, akik e föld lakói.

3. A népek tanítvánnyá tevésének krisztusi parancsa minden egyháznak szól, a világ bárm elyik pontján éljen is. Nem csak az európai vagy észak-amerikai egyházak sajátságos feladata tehát a misszió végzése. A krisztusi parancsra adott engedelmes, cselekvő vá­ lasz lényegi kérdése minden egyház életének és szol­ gálatának. 4. Az egyház, m elyet Isten Fia hívott életre az em­ beri nemzetségből — növekvő egyház, Az Oxford Uni­ versity Press által 1982-ben publikált Világkeresztyén­ ség Enciklopédia (World Christian Encyclopedia) ta­ núsága szerint a keresztyén egyházak szerte a világon összességében mintegy m ásfél m illiárd hívőt számlál­ nak. A pünkösdi csoda óta ez a legmagasabb létszám. 5. A Szentlélek m unkálkodik az egész világon, m in­ den egyházban, hogy a másik em berért való még fe­ lelősebb, Krisztus tanítványává tevő szolgálat végzé­ sére indítson. Erőteljesen növekszik az egyházak és a különböző missziói társaságok által kibocsátott misz­ sziói m unkások száma. De a tennivaló is sok! 6. Istennek az a szándéka, hogy együttm unkálkod­ jék az Ő egyházával. Azzal a m egszám lálhatatlan soka­ sággal, melyet minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből elhívott. (Jel 7,9). Az az egyház, amelyik csak a saját, faji vagy szociális viszonylatban homo­ gén tagjait ta rtja csupán szem előtt, az megfeledkezik Isten szándékáról az egyházzal kapcsolatban.

49

7. A világ népessége ma megközelítőleg négy és fél m illiárd ember, több m int a kétszerese az egy évszá­ zaddal ezelőtti népességnek. A Föld lakosságából 1 m illiárd em ber él a K ínai Népköztársaságban, egy m ásik m illiárd az Indiai szubkontinensen (Pakisztán, India, Bangladesh). A frika és Dél-Amerika lakossága is együttvéve 1 m illiárdot tesz ki. Csak fél évszázad kell ahhoz, hogy a világ lakossága ismét megduplá­ zódjon. Az U. S. News and World Report szerint öt­ ven év m úlva a világ népessége eléri a 8,7 milliárdot. E roppant m éretű néptömeg egyharm ada a Fülöp-szi­ getektől, Indián, Közép-Keleten keresztül Törökorszá­ gig terjedő földrajzi zónában él majd. A 8,7 m illiárd em ber 15%-a a m anapság legelm aradottabbnak te­ kinthető országokban fog élni. 2033-ra Kína lakossá­ ga 1 m illiárd 516 m illióra ugrik. Az U. S. News and World Report kim utatásából megtudható, hogy a po­ pulációs robbanás százalékos arányban kifejezve Ni­ gériában lesz a legmagasabb, ahol a jelenlegi lakos­ ság 294%-kal emelkedik majd. Becslések szerint 50 év m úlva Indiában 1 m illiárd 311 millióan, a Szov­ jetunióban 366 millióan, az Egyesült Á llamokban 306 m illióan élnek m ajd. A népesség szempontjából „szu­ pervárosok” között, elhagyva Tokiót, Mexico-City lesz az első 36,7 millió lakossal. 8. Jelenleg az emberiség kétharm ada nem keresz­ tyén. Ennek a három m illiárd férfinak és nőnek, va­ lam int gyermeknek léte képezi az imádságban és cse­ lekvő szolgálatban kifejeződő igényt a világon lévő keresztyén egyházak felé. 9. Megközelítőleg másfél m illiárd nem keresztyén em ber él a keresztyénekkel szomszédságban. Ez a kö­ zelség elsőrenden azoknak a keresztyéneknek jelent elkötelezettséget és felelősségvállalást az evangélium­ ról való bizonyságtétel tekintetében, akik e nem ke­ resztyén tömegek közvetlen közelében élnek. 10. Becslések szerint egy m ásik m ásfél m illiárd nem keresztyén embert, akik a Föld különböző részén él­ nek, a keresztyén misszionáriusoknak kell az evangé­ lium üzenetének hirdetése által elérni. 11. Egy egész életre elkötelezett misszionárius az Úr á ltal m egáldott szolgálatai során körülbelül ötezer nem keresztyén em berre lehet hatással. 12. 300 000 új m isszionáriusra lenne ma szükség, akik kizárólag az evangélizáció szolgálatát végeznék. 13. A protestáns misszionáriusok száma ez idő sze­ rin t 75 000. E misszionáriusokat a különböző egyhá­ zak és misszióval foglalkozó szervezetek, ügynökségek állították szolgálatba. Számbeli megoszlásuk szerint kb. 15 ezer Ázsiából, Afrikából és Latin-Amerikából, 10 ezer Nyugat-Európából, és 50 ezer Észak-Ameriká­ ból származik. 14. Az Észak-Amerikából származó misszionáriusok egyharm ada napjainkban elsősorban fordítással, evan­ gelizációval, egyházszervezéssel foglalkozik. K éthar­ m aduk az adm inisztráció területén, illetve a tényle­ ges lelkészi szolgálat, továbbá a mezőgazdaság, gyó­ gyászat, írni-olvasni tanítás és a szegénygondozás te­ rén munkálkodik. A protestáns misszionáriusok közül mindössze 25 ezren végeznék igeszolgálatot. 15. A keresztyén misszió erőfeszítései ellenére a XX. század végéig igen nagyszámú embertömeg m arad viszonylagosan elérhetetlen. Egy példa: az „evangeli­ kál” m isszionáriusoknak kevesebb m int egytizenötöd része a 750 milliós m uzulm án világ népei között m un­ kálkodik, s ezek a m uzulmánok a világ lakosságának egyhatod részét alkotják.

50

16. A m odern antropológiai kutatások eredménye­ képpen becslések szerint 16 és fél ezer különféle fajú, egymástól megkülönböztetendő nyelvi, kulturális és históriai örökséget képviselő embercsoport vár az evangelizációra. 17. A világ népességének rohamos emelkedése, s eb­ ből eredően az evangelizáció szükségessége a világ­ missziói m unka nagyarányú kiszélesedését, a misszio­ náriusok szám ának mintegy 400%-os emelkedését igényli. Ez a szám arány a misszióban igehirdetői szol­ gálatokat végző munkatársaikra vonatkozik. 18. Az evangélium hirdetésének szolgálatát végző misszionáriusok m ellett növekednie kell az adm iniszt­ ratív, és egyéb, a misszió gyakorla ti jellegű m unka­ ágaiban tevékenykedők számának. Összességében a missziói m unkát jelenleg végzők szám ára 1200%-kal kellene a közeljövőben emelkednie. 19. Minden helyi gyülekezetnek felelősséget kell érezni a világm éretű misszió ügye iránt. Az am erikai reform átus egyházak szám arányát figyelembe véve a misszió kritikus igénye által indukálva m inden 75 egyháztagból a misszió szolgálatába kellene állnia legalább egynek. 20. A szolgálatot vállaló új misszionáriusoknak az előttük levő feladat még teljesebb elvégzése érdeké­ ben az eddiginél komolyabb felkészítésre van szük­ ségük. Fontos, hogy elm élyülten tanulmányozzák a Szentírást, a keresztyén doktrínákat, foglalkozniuk kell a misszió történetével és teológiájával, valam int tanulm ányozniuk kell az antropológia, kultúra és vi­ lágvallások témaköreit. M inden egyes gyülekezet fele­ lős az általa küldött misszionárius elvi és gyakorlati felkészítéséért. A misszió krízise napjainkban nem csupán abból adódik, hogy kevesen végzik a missziói m unkát, ke­ vesen állnak a keresztyén világmisszió szolgálatában. Mindez nyilvánvaló a Lukács 10,11—2 alapján hosszú idő óta. Az egyház az engedelmesség és a hit krízisé­ vel áll szemben. Azoknak az em beri életeknek a vál­ ságával áll szemtől szembe, akik Krisztus nélkül el­ vesznek. Az egyháznak éppen ezért a komoly terve­ zésnek, az önfeláldozó szolgálatnak és a hittel mon­ dott imádságnak ú tját kell járnia. Isten segítségében bízva így lehet és kell tennünk valam it a krízisek felszámolásának érdekében. E kétségtelenül átfogó és konkrét adatokkal is alá­ tám asztott missziói "helyzetjelentés” egy sajátos né­ zőpont szerint látja a misszió jelenét és jövőjét. Té­ m ánkkal kapcsolatban azt továbbgondolva, m inden­ képpen azt kiegészítve a következő m egállapításokat tehetjük. a) Az egyház (és csakis az egyház) missziói m un­ kát csak ott és csak úgy végezhet, ha az adott terü­ leten, meghatározott időben, s kiválasztott emberek között Isten m ár elvégezte a m aga minden emberi cselekvést megelőző és felülmúló kegyelmes m unká­ ját. Isten Szentlelke az elkezdője, a kísérője, erőfor­ rása, és eredményessé tevője a misszióna k. Az egyház küldetése abban van, hogy evangelizáló bizonyságté­ tele által, mely nem pusztán verbális üzenet közve­ títését jelenti — azok felé fordul, akikhez Isten Szent­ lelke m ár előzetesen szólt. b) Az egyház missziója és a gyülekezet Krisztusban újjászületett élete egymástól elválaszthatatlan kap­ csolatban van. Jézus az Atyától kapott küldetését a gyülekezetre bízza, így a misszió felelős hordozójává válik a gyülekezet. „Amikor a gyülekezet kérdése az

engedelmesség vonalán rendeződött, akikor lehet szó arról, hogy az egyházon kívül is van nekünk m un­ kánk, szolgálatunk, küldetésünk” (dr. Varga Zsig­ mon d: Missziói kérdéseink bibliai alapjai Th. Szemle 1959 3—4. sz.). c) Az elkövetkezendő évtizedek populáris robbaná­ sa új helyzet, s nem könnyű helyzet elé állítja az Isten dicsőítésére és a felebarát szolgálatára rendel­ tetett egyházat. Azonban nem az egyház határainak kiszélesítése, nem a százalékos arányban jelentős egy­ háztagsági létszámnövekedés kell, hogy meghatározza az egyház missziói m unkájának tartalm át és irányát. Az egyház benne él Jézus K risztus k ü ldetésében. Nem a propaganda és szervezéstechnika kérdése tehát a

misszió, hanem Isten Szentlelke kiáradásának és cso­ dálatos m unkálkodásának a függvénye. d) Urunk, ígérete szerint velünk van m inden na­ pon, a világ végezetéig. Velünk van a megnövekedő népesség és a viszonylagosan megfogyatkozó misszio­ náriusi szolgálatvállalás idején is. A tartós változás állapotában lévő világban Isten hűsége, aktivitása, szeretete változatlan. A mindenség U ra célja elérése érdekében m a is, holnap is kiválaszt m ajd m agának valakiket, hogy egyesek által mindenkihez elérjen. Az egyházira bízatott az, hogy osztozzék a Szenthárom ­ ság Isten em ber felé irányuló missziójában. Kádár Zsolt

K U LTU RÁ LIS K R Ó N IK A Másnap Aznap szombat volt, éppen két hét­ tel karácsonyeste előtt; hosszú szom­ bat, vagyis a boltok és az áruházak este hatig nyitva voltak. Kell ez a keltezés, s még a helyszínt is ide kell írnom : Köln, m ert az élmény éppen a maga kettősségében volt, legalábbis nekem, megrázó és fölrázó élmény. A szeretet ünnepére készülő nagyváros fényárban úszott, a Hohe Strassen és a Schildergassen (sánti­ káló hasonlatként: a kölni Váci utcán és Kossuth Lajos utcán) hatalm as tö ­ meg hömpölygött, legtöbbjük jókora zacskókban és táskákban vitte-cipel­ te a bevásároltakat. Vagy száz lépé­ senkint zenéltek: többnyire egy vagy két muzsikus, az egyik terecskén az Üdvhadsereg zenekara. Karácsonyi dalokat játszottak mind, s az adom á­ nyokat kalapba, hegedű tokjába, az Üdvhadsereg perselybe várta. A Neumarkton karácsonyi vásár: sát­ rakban árusították a bort, sört, kol­ bászt, kisebb-nagyobb ajándékokat, játékokat, könyveket, iparművészeti cikkeket, de bóvlit is. A házak kö­ zött villanykörtékből fűzött girlan­ dok meg fényes csillagok. Az egyik üzletház fala fémből készült, lapos gúláik vagy piram isok függőleges so­ ra; előttük, egymással ellentétes irányban két, rá f nélküli kerék for­ gott: csak a küllők, rövidebbekhosszabbak, s a végükön világító félgömbök. Örökmozgó fényük s a gúlákon tükröződő visszfényük m int­ ha csillaghullás volna, háromem e­ letnyi csillagszóró. Aznap délután a Schildergasse kö­ zepéig mentem. Tegnap valam i ap­ róságért betértem a City Passage-ba (mint a Váci utca és a Petőfi Sán­ dor utca közöttiek): üzletek, eszp­ resszók, és — egy mozi. M egtorpan­

tam. Ez a mozi valójában hat: ennyi term e van, mindegyikben m ást já t­ szanak. Bokormozinak m ondják az ilyent. Az ötödikben, ezért gyökere­ zett földbe a lábam, m it adnak? The Day After. Talán még lefordítanom se kellene a címet: Másnap, hiszen azóta itt-ott hallani-olvasni lehetett róla. Más­ nap: ez az atom háborút követő nap. Kétszeresen is érthető, hogy megle­ pett és vonzott a film. Témája és hí­ re m iatt, de azért is, m ert ott, Köln­ ben úgy látszott, nem veszik kultú­ raszámba, művészetszámba a film et Abban a hetenkint megjelenő és a szállodákban ingyen osztogatott mű­ sorfüzetben, amely fölsorolja a szín­ házi előadásokat, hangversenyeket, kiállításokat és múzeumokat, még a karácsonyi vásár szórakoztató prog­ ram jait is, egyetlen em lítést találtam moziról, az is meglepő és a télben kicsit időszerűtlen hirdetése volt az autósmozinak. Úgy tetszik, jogos ez a — mondjuk ki m agyarán — sem­ mibevétele a mozinak, legalábbis kulturális intézmény gyanánt. Amennyire a filmcímekből és a ki­ rakati képekből következtetni lehet, csupa vacak megy a mozikban. Szel­ lemi szemét. Horror, giccs. Kivéve a Hohe Strasse egyik m oziját: itt a Hófehérke megy, Walt Disney rajz­ filmje. És a City Passage mozijának ötö­ dik term e: The Day After. A cím természetesen pontatlan: a cselekmény nem egyetlen napon já t­ szódik: Világosan három részre ta ­ golható: az előző napok, aztán az­ nap: az a nap, az atombomba robba­ násának napja, s végül a rákövetke­ ző napok. A másnapok, amelyek egé­ szen más napok, m int a többiek.

Mert az a nap, az, a két tűzgömbbel: erre a szóra emlékeztet: Dies Irae. A harag napja. A végítéleté. A tö­ meghalálé. Világpusztulásé. (Egy tu ­ dósító, aki a film tévé sugárzásakor a cselekmény helyszínén, Kansas Cityben és a közeli Lawrence-ben járt, azt írta: a háborús hősök em ­ lékműve előtt sokaság gyűlt össze. S ’ma Iszráél — énekelte a zsidó kö­ zösség kántora, Dies Irae, felelte rá egy katolikus pap, egy fekete gospelénekesnő a néger rabszolgák dalát adta elő: Senki sem ismeri a kíno­ kat, amelyeket átéltem — és a tömeg, önként, így válaszolt: Kürie eleészon! Mielőtt a film elkezdődnék, hirde­ tések. Vegyen ezt itt, azt amott. Ez olcsóbb, amaz jobb. A ztán üde fia­ talok találkoznak, lassított színes ké­ peken, családi ünnepek, érettségi bankett, születésnap, házassági év­ forduló, csupa boldog ember, egy­ másba kulcsolódó kezek, s ekkor megszólal egy hang: az emlékezetes eseményeket meg kell örökíteni, e r­ re pedig legalkalm asabb ajándék egy gyémánt. „Már tizenötezer m ár­ kától” — hol kapható, azt m ár nem hallani a mozi minden zugát betöltő nevetéstől. Tizenötezer márka, ez mintegy negyedmillió forint. A né­ zőtéren csaknem m ind fiatalok (üres hely alig), felnőtt talán két tucatnyi, aligha milliomosok, viszont sok a gyerek, noha a bejáratnál tábla: Ti­ zenkét éven felülieknek; s tudom, hogy a gyártó cég, az am erikai ABC televízió, előzetesen in tette a szülő­ ket: gyermekek csak szüleikkel együtt nézzék meg az adást. Kezdődik a film. Idillikus jelene­ tek. Helyszín, s hogy milyen messze van Kansas Citytől, föliratként. M ert eleinte gyermekek játszanak, apa lá­

51

nyával múzeumba megy, diákok or­ vosi vizsgálaton, rögbimeccs, tervez­ getés, beszélgetés, hétköznapi élet. Még a katonák is tréfálkoznak, akik a rakétasilóba mennek, fölváltani társaikat. Egy család a nagylány es­ küvőjére készül, Egy másik, fiata­ labb lány, motorozni m egy egy fiú­ val, s reggel felé jön haza. Csak va­ lahonnan a háttérből hallani ki egyegy híradást arról, hogy Európában, a német—ném et h atáro n valam i tö r­ ténik, s ez a valam i fokozatosan esz­ kalálódik háborúvá. A szereplők még nem, vagy csak alig figyelnek a hírekre, s aki egyáltalán meghall­ ja, az is azt mondja némi nosztalgiá­ val: Emlékszel, annak idején a karibi válság képeit is az ágyból néztük a té v éb en . . . Ne akadjunk most fenn azon, hogy első harm adában a film miképpen „vezeti föl” a háborút, amely a h a­ gyományos háborúból ham arosan nukleáris rakéták csatájává lesz majd. Ne tegyük ezt először is azért, m ert ez a film am erikai film, nyil­ vánvalóan akkor reális — és jó ha­ tást is csak akkor érhet el a saját közönsége előtt —, ha a félfüllel hal­ lott híradások hasonlítanak ahhoz, ami a tömegmanipulációs eszközök­ ből amúgy is hallatszik. De azért se akadjunk fenn ezen, m ert hiszen mindezt úgyis csak félf üllel hallani, így hallja a néző is a szereplő is, és ez olyannyira fontos mozzanat, hogy alighanem éppen ez az első harm ad mondanivalója. Ilyesféle: „Mint ahogy azokban a napokban, az özön­ víz előtt, ettek, ittak, nősültek és férjhez m entek egészen addig a n a­ pig . . . semmit sem sejtettek, míg el nem jött az ö zönvíz.. ."Csakhogy itt nem özönvízről, hanem özöntűzről van szó. A megelőző napokban Kansas Cityben és a környékén úgy folyik az élet, m int valószínűleg bármely m ás napon. Kansas City egyébként valójában nem is egy város, hanem k e ttő . Talán azért esett rá az ABC szerzőinek a választása, m ert szinte az Egyesült Államok földrajzi kö­ zéppontjában fekszik, egyenlő távol a keleti és a nyugati parttól. A város nagyobbik fele Missouri állam te rü ­ letére esik, a folyó túlpartján a ki­ sebbik város (rész) Kansas állam hoz tartozik. Múzeumok, képtárak (a fő­ szereplő orvos épp egy kiállításon tudja meg, hogy a lánya elhagyja a szülői otthont, más városban tanul tovább), egyetemek — bár a cselek­ mény nagy részének helyszíne, a University of Kansas, nem a város­ ban, hanem mintegy hatvan kilomé­ terrel nyugatabbra, Lawrence város­ ban van (ez azért fontos, m ert a

52

bombarobbanás után az egyetemi kli­ nika, habár valószínűleg óvóhelyen, tovább működik majd). Kansas City lakosainak száma hétszázegyes. Szavamat ne felejtsem : még egy helyszínről szót kell ejteni: ez egy katonai repülőgép, amelyre épp a film legelején megérkezik a vezény­ lő tábornok. Tudnivaló, hogy az Egye­ sült Államokban egy „atombiztos” repülőgépet szánnak arra a feladat­ ra, hogy komoly háborús konfliktus veszélye esetén az elnök „harcállás­ pontja” legyen, nyilván abban a hi­ szemben, hogy ott könnyebben tú l­ éli a háborút, m int a földfelszínen. Ez a mozzanat egyelőre csak a néző­ höz szól; a szereplők, m int mond­ tam, beszélgetnek, dolgoznak, v itat­ koznak, tréfálkoznak, bánkódnak, s csak háttérből hallik háborús hír ú j­ ra meg újra. Alig figyelnek rá, csak a m ár em lítettem főszereplő orvos ne­ szei föl, am ikor a képernyőn rőt fel­ irat tű nik föl: „Rendkívüli közle­ m ény”. Fölhangosítja a készüléket, most halljuk először, hogy a háború­ ban atom töltetű rakétákat is beve­ tettek. Európában. Valaki megkér­ dezi: „Lehet, hogy nekünk is bajunk eshet?” — de választ nem kap rá. A tartalékosoknak azonban be kell vo­ nulniuk; igaz, még reménykednek, hiszen — ezt is m eghallani a h áttér­ ből — az elnök közvetlen kapcsola­ tot terem t a Szovjetunióval. A néger katona tehát csak azzal búcsúzik a feleségétől, hogy a hét végén haza­ jön úgyis. De a tábornok harcálláspontján, a folytonrepülő repülőgép fedélzetén elsápad egy katona, csaknem kiejti kezéből a telefonkagylót és azt mondja a bajtársának: „Te, hiszen ez most nem gy ak o rlat. . . ” Nem ám. Parancsra kilövik az eddig titokban őrzött, Kansas City környékére telepített M inuteman ra ­ kétákat. M indenünnen látszik a fény­ csóva. Van, aki szájt átva bámulja, m int valami látványosságot, m ásva­ laki ijedten, de csupán ösztönösen szája elé kapja a kezét, a rögbimecs­ cset folytatják, de egy fiatalem ber ki­ m ondja: „Ezek Oroszország felé m ennek”, s a b arátja ráfeleli: „Ak­ kor harm inc perc a la tt itt lehet a v á la sz . . . ” K itör a pánik. Roham a szuperm ar­ ketekben, konzerv nem m arad a polcokon. (Istenem, amíg én a filmet nézem, odakint a városban tüleked­ nek, vásárolnak az emberek, szom­ bat van, hosszú szombat, ez olyasmi, m int nálunk az ezüstvasárnap, a bol­ tok és áruházak tömve vásárlókkal, két hét múlva karácsony, nyugalom van, béke, még két hét van a szeretet ünnepéig...) A filmen felbőgnek a

szirénák. Egymásra taposva mene­ külnek az emberek, aki teheti, autóra kap és megy, menekül, — hová? — amíg dugóba nem kerül a többsávos autópályán. Mennek, menedéket ke­ resni. Csak az orvosprofesszor szá­ guld egymaga a szemközti pályán, alighanem a kórház felé, hiszen ő­ neki most ott a helye. Harminc percünk van, mondta v a­ laki, de ez a harm inc perc mint egy pillanat. Az autóözön az országúton egyszercsak megtorpan a házakban (és az óvóhelyeken) kihunynak a lámpák. A kép hátterében pedig, ott ahol Kansas City van (van? a jelen­ idő épp most enyészik el: ott, ahol Kansas City volt), most robban föl egymás után két nukleáris bomba. Sötétség, tűzözön. Lángvihar száguld át a képen, egy pillanattal ezelőtt me­ nekülő embereket láttunk, most, hogy átrobban rajtuk a tűz, egy pil­ la n atra csontvázukat látni csak, megtorpannak, és összecsuklan ak. Derekasan dolgoztak a pirotech­ nikusok és a trükkm esterek. Négy perc ez a jelenetsor, de ezalatt pisz­ szenés se hallik, négy perc: egy egész világ vége. Önkéntelen reflexe az em­ bernek, nehogy a pusztulás borzalma egészen elhatalm asodjék rajta, hogy arra gondol: ez igen, ez m esterm un­ ka. Nem a valóság, nem ; a film az. Kritikusok veszekedhettek fölötte, a békeharcosok a maguk javára m a­ gyarázták, a „héjják” tám adták, vagy saját véleményük igazolását látták benne, de ez a négy perc elné­ m ít mindenkit. A maga nemé ben mestermű, igen. Hétmillió dollárba került a film, előzőleg a stábnak le­ vetítették a Hirosimában és Nagasza­ kiban annak idején készült, s azóta titokban őrzött filmeket; a sm ink­ m esterek innét tudták, milyen masz­ kokat kell készíteniük — másnap. Másnap. De most még aznap van, a harag napja, midőn az ég s a föld megrendülnek, s eljő az ítélet, láng­ özönben. Hatásos képsor, csakugyan, de mégsem csupán azoknak akadtak fenntartásaik, akik a háborús fölké­ szülés pártján álltak. A film fölötti v ita m ár jóval előbb megkezdődött. A bem utató dátum át elhalasztották (eredetileg tavaszra tervezték), a fil­ met átdolgozták. Némelyek tudni vélték, hogy politikai aggályok m iatt; ebből csak annyi igaz (állítólag), hogy az ABC televízió még hangsú­ lyosabbá tette, hogy a háborús hí­ rek a döntő pillanatig hangsúlytala­ nok, háttérzörejek. De rádöbbentek: az eredetileg kétszer kétórásra te r­ vezett film: sok. Az első napi sokk­ hatás után senki sem fogja meg­ nézni a Másnapot — másnap. Meg­

rövidítették hát két és fél órányira. S közben folyt a vita: politizál-e a film, vagy sem, s míg némelyek azon erősködtek, hogy politizál ugyan, de rosszul, m ert m egadásra szólítja föl Amerikát, mások épp ellenkezőleg: a politikai „trend” megváltozását várták tőle. Amerikai békeharcosok valahogy szert tettek egy kópiára s abból videomásolatokat készítettek, ezeket békegyűléseken és tüntetése­ ken bem utatták, v itatták; megszer­ vezték, hogy a film tévésugárzása idején békebarát közösségek együtt tekintsék meg az adást. Készülődött a Fehér Ház és a Pentagon is, kivált, hogy — a baj sosem já r egyedül — néhány nappal a bemutató előtt tu ­ dósok egy csoportja ism ertette néze­ teit arról, hogy a nukleáris háború nem lehet korlátozott, s aki túléli, az sem éli túl voltaképp. De erről ké­ sőbb. Álljunk meg még egy pillanatra. A film első harm ada m űalkotásként, legyünk őszinték, közepes. Holly­ woodi idillek sora. Csak annyi a mesterség művészete, hogy egyre rö­ vidülnek a részletek, a katonák vö­ rös páncéldobozokat nyitnak föl, csak két kulcs együtt nyitja ezeket, s mindkét kulcs m ásnál van, a kazet­ tából a háborús parancsok kerülnek elő, a tiszta kék égen fehér vonalat húznak a rakéták. Most még gyorsul az iram, a menekülés riadalm a hatja át a képváltásokat is, mígnem a döntő pillanatban szinte megáll az idő. Megáll, m int az im ént még em ­ ber csontvázak. Rombadől a város. Mondják, hogy az a háromezer hely­ béli lakos, aki közreműködött a for­ gatáson, akkor készült ki igazán. Pedig csak m akettek között vánszo­ rogtak, jelmezben és maszkban. A film végén egy rövid fölirat tudatja, hogy a valóság valószínűleg sokkal rosszabb lenne, m int am it a film m u­ tat. Meglepő? Nézzük tovább a filmet. A klinika óvóhelyét ellepik a menekülő sebe­ sültek. Itt van m ár a professzor is, láthatóan maga is sugársérült. Gyer­ tyafénynél dolgoznak. Műtétek. Egy kisfiú belenézett a tűzgömbbe, meg­ vakult. Hitegetik. A néger katona megszökött, rohanna hazafelé, de csak vánszorogni tud: sátorköpenyt terít magára. Megvédi-e a rádióak­ tív esőtől? Vagy rádióaktív hótól?

Valaki hisztérikusan kiabál: „De ki kezdte? Nekem tudnom kell, hogy ki kezdte!” Csöndes a válasz: „Nem mindegy? Mind elpusztulunk. . . ” M ásvalakit az érdekel, m it él át most New York, Párizs — kissé lapos uta­ lásként arra, hogy a nukleáris há­ ború az egész világra kiterjedhet. A film e rre nem ad választ, vagy ha valamelyest mégis (erről m ajd ké­ sőbb), akkor az „lötyög ra jta ”, mes­ terkélten hat. Azt is mondja valaki: mindezt m ár negyven éve tudtuk. M iért lepődünk meg mégis? Igen. M iért lepődünk meg mégis? Meglehet, azokat a felvételeket, amelyeket a titkos raktárból szedtek elő a stábnak, nem ismerte még sen­ ki. De mi lehetett rajta más vagy több, m int am it m ár úgyis tudott a világ? Hirosima letarolt rom jairól közismert a kép. Mindenki látta a lépcsőre égett árnyékot, és tudta, hogy egy emberből mindössze eny­ nyi m aradt. Egy am erikai orvos, a film et látván, azt mondta: alábecsül­ ték a bajt. „Hirosimában tízezer em ­ ber osromolta meg a kórházat s csak egyetlen orvos volt ott”. H ajahullott sugárfertőzötteket is lehetett látni m ár korábbi filmeken. Nem játék ­ filmen: dokumentumokon. Az am erikai közönség reagálása egy kicsit érthetőbb. A kárhány há­ borúban vett részt eddig Amerika, a hátország ebből nem sokat érzett. Nem sokat? Dehogynem: az apák, a férjek, a fia k közül sokan m arad­ tak a harctereken holtan. De oda­ haza a család m egmaradt, asszonyok, anyák, gyermekek. Meghalni lehet mennyiféle betegségben, közlekedési vagy más balesetben — az özvegyek és árváik szám ára csekély a különb­ ség. Ők háborítatlanul élnek, még ha gyászolnak is, Amerika korábbi há­ borúi alatt. Most? Nem, nem most, még nem, csak talán egy ránkkövet­ kező napon, egy m á sn ap . . . Európa m ár ismeri a totális háborút, amely a hátország fegyvertelenjei, nők és gyermekek közül is szedi áldozatait. S a film célja, hogy rádöbbentse az am erikaiakat: most már nem kerül­ hetné el a háború az otthoniakat sem. Ez, ez sokkalta a nézőket. Ez idegesítette azokat, akik m ár jóelőre tiltakoztak. Azokat, akik az adás után nyilvános vitát folytattak a nukleáris háborúról, a rakétákról, a béke esélyeiről a tévékam erák előtt.

Ez a film veszélybe sodorta a „nuk­ leáris elrettentés” híveit. Azokat, akik szerint békét csak erőtúlsúly adhat. Újabb és újabb rakéták telepítése. A puszta tény, hogy ezek netán föl­ használhatók. S akkor? Vagyis in­ kább: és másnap? Romok, pusztu­ lás, sugárfertőzött emberek. A fil­ men két nap után eláll a radioaktív eső, a sugárzás csökken, innen-on­ nan emberek — em berek? roncsok — másznak elő, vánszorognak, vesze­ kednek, megindul az élet, egy autó­ ról élelmet osztanak, egy táskarádió­ ban megszólal az elnök: „Túléltük” — mondja, s hogy m ajd most ú jjá ­ építik az országot. K ié ez a mondat a filmből? A túlélők irigyelni fogják azokat, akik nem élték túl, mondják, nem a filmen, mások. Azok a tudó­ sok, akik az am erikai tévésugárzás előtt néhány nappal ism ertették egy „korlátozott atom háború” egyetlen „csapás—ellencsapás” következm é­ nyeit. Felhők m indenütt. A term é­ szet rendje fölborul. A növények el­ pusztulnak. Embernek—állatnak nem lesz mit enniök. A filmen sem süt többé a nap. A professzor hazaván­ szorog, háza rom jai alól előkaparja felesége karóráját, ennyi m aradt be­ lőle, aztán rárivall az ott kuporgók­ ra: Takarodjanak a házamból! H á­ zamból? A kuporgok közül az egyik fölkel, átöleli az orvost: az ő k arjai­ ban hal meg a napok alatt aggas­ tyánná vénült ember. A klinika pin­ céjében egy asszony gyermeket szül. De m ire szüli? Életre? H alálra? A világ népeinek, s az országok vezetőinek figyelmébe ajánlja egy végső felirat a filmet. Fölgyulladnak a lámpák a moziban, néma csönd, ólomlábakon távoznak a nézők a te­ remből. Valaki halkan azt mondja: „Ezt a politikusoknak kellene meg­ nézniük. . . ” Közben beesteledett, az­ nap m ár bezártak a boltok, a fények még égnek, de m ár dolgoznak a sep­ rőgépek. Szedelőzködnek a zenészek is, csak a röpcédulások és a m agá­ nyos tüntetők tartanak még ki. Aznap sokfelé tüntettek a rak éta­ telepítések ellen, aznap béke volt, karácsonyi bevásárlás, előkészületek a szeretet, a béke ünnepére. Gyer­ mek születésének ünnepére. Azóta hallom: Még tart a ma. Meg kell gondolni, mi v árhat ránk — m ás­ nap. Zay László

53

Tallózgatás teológus szemmel A régi és az új generáció

Ú j generálisa van szeptem ber 13-a óta a jezsuita rendnek. Tallózga­ tásain k közben m á r írtu n k arról, hogy az utóbbi években kiélező­ dött a viszony a Pedro Arrupe ve­ zette Jézus Társaság és II. János Pál pápa között A rrupe a katolikus hagyományok korszerűsítésére tö­ rekedett, míg a pápa a konzervatí­ vabb irányzat híve. M ost az új „fekete pápa” választása (ahogyan a jezsuita generálist nevezik), ta ­ lán pontot tesz a viszályra. M inden jezsuitának feladata a rend alapdo­ kum entum ai szerint, „Istent és je­ gyesét, Róma főpapjának, Krisztus földi helytartójának vezetése a la tt álló egyházat szolgálni a kereszt jegyében”. Ezt a szabályt idézte vissza II. János P ál szeptem ber 2án a társaság 33. kongregációjának m egnyitóján, m elynek legfontosabb napirendi pontja az új generális m egválasztása volt. Az újságok tudósítása szerint „a lem ondott generális, a h ajlott korú baszk Pedro Arrupe, félig bénultan ü lt egy székben az oltár m ellett. Ápolójának segítségével állt föl kö­ szönteni a pápát, hogy azután tüs­ té n t visszaereszkedjék székébe, s a mise végéig ne is mozduljon on­ nan. A szertartás végeztével a pápa odalépett hozzá, átölelte, és vállon veregette.” „A mélyen tisztelt A rru ­ p e atyát — m ondta — örömmel köszöntöm körünkben, kifejezem m indnyájunk elismerését, hogy példaadással, im ájával és szenvedé­ seivel nem szűnt meg tám ogatni a társaságot” (Magyarország, 1983. 40. 13.) A rrupe atya — a pápai békélés gesztusai után — megfogalmazta lemondó nyilatkozatát a kongregá­ ció előtt. A kongregáció melegen m éltatta érdem eit és elkezdődött Róma kapujánál a Via Cassianál az ünnepi szertartás, követve Loyolai Ignác egykori útját, am ikor a rend alapítója először ajánlotta fel szol­ gálatait a pápának. A rend és a pápa közötti feszült­ ség a castelgandolfói nyári reziden­ ciájáról érkező pápa fogadásakor is érezhető volt. A generális k ú riájá­ nak kapujában a 85 esztendős Paolo Derza fogadta, valam int a jó­ val fiatalabb helyettese Giuseppe Pittau atya, akiket a rend tagjainak nem kis botránkozása ellenére tett meg a betegeskedő A rrupe helyet­ tesévé a pápa. A latin üdvözlő be­ szédben elhangzott ez a mondat: „Ismerjük, Szent Atya, és be is lát­ juk a m agunk korlátait és hibáit,

54

de m indann yiunkban él az az őszin­ te, szilárd akarat, hogy hűen meg­ feleljünk hivatásunknak.” A sajtó­ tudósítók megjegyezték, hogy ez a m ondat nem kis ellenérzést váltott ki a kongregáció résztvevőiből. A rrupe atya kormányzása alatt különösen hangsúlyt adott a társa­ dalmi igazságosság gondolatának főleg a dél-am erikai és a harm adik világ országainak problémái kap­ csán. A m arxistákkal folytatandó higgadt és nyílt vita m ellett szállt síkra. 1978. július 12. és 15. között Magyarországon is beszélgetéseket folytatott Aczél Györggyel. A ki­ adott közös közlemény szerint „esz­ mecserét folytattak nemzetközi és egyházpolitikai kérdésekről, vala­ m int a különböző világnézetű em be­ rek alkotó együttműködésének le­ hetőségéről, különösen a béke, az enyhülés, a leszerelés érdekében” (Népszabadság 1978. július 14). Eze­ ket a gondolatokat erősítette meg a jezsuita generális az Új Ember­ nek adott interjújában is („Minden igaz értékre szükség van” Új Em­ ber 1978. júl. 30.). Pedro A rrupe élete is érdekes, fordulatokkal teli regény. Először orvosi diplomát szerzett, m ajd egy csodás lourdesi gyógyulás indította el a szerzetesi élet útján. 1938-ban Japánba került. 1942-től ő volt a hirosimai rendfőnök. Ő szervezte az atombomba pusztítása u tá n a jezsuiták segélyakcióját. 1954-ben — ötvenhat éves korában — ren d tar­ tományi főnöknek választották és 1968-ban lett a társaság generálisa (Rácz Zoltán: A huszonnyolcadik generális és hadserege. Világosság, 1968. júl. 402-kk). M ár 1981-ben olyan hírek terjed­ tek el, hogy A rrupe betegsége m iatt lemondott, de ezek kósza híreszte­ léseknek bizonyultak. A választó „konklávé” most példás gyorsaság­ gal döntött. A világ különböző pont­ jain élő 30 000 jezsuita küldöttei m ár az első szavazáson az 55 éves holland Hans Peter Kolvenbach-ot választották meg a rend 28. ge­ nerálisává, aki eddig is Rómában élt, mivel ő volt a Főpapi Keleti Intézet rektora. Így az előzetes vá­ rakozások ism ét nem teljesedtek, mivel sokan P ittau b an látták a p á­ pa által kiszemelt utódot. Kolven­ bach neve csak augusztus utolsó napjaiban került elő a benfentesek között is, m int olyan valakié, aki a vitatkozó felék felett áll és köz­ vetítő megoldást jelent a renden be­ lüli konfrontáció megszüntetésére. A sajtó híradása szerint Kolven­ b ach tartózkodó, hallgatag ember, és

ugyanakkor ügyes és vezetésre te r­ m ett „menedzser típus”. Kiváló diplomata, különösen az ortho­ doxokkal való tárgyalásokban m u­ tatkozott meg ezirányú képessége. Eddig Közép-Keleten, Libanonban, Egyiptomban és Szíriában teljesített szolgálatot. Foglalkozott örmény problémákkal. A keleti ügyekben a Vatikáni Á llam titkárságnak m ár a legfőbb tanácsadója volt, amikor A rrupe javaslatára 1981-ben a pá­ pa a Keleti Intézet élére nevezte ki. Kolvenbach m egválasztása után egy húsz soros üdvözlő levelet írt a rend tagjainak és egy beszédben összegezte célkitűzéseit. Levelének egyik m ondatát tarto tta különö­ sen figyelemreméltónak a római sajtó. Ez így szólt: „Libanon­ ban, a világ mélységesen elkínzott pontján időztem, nem volt alkal­ mam más jezsuitákkal érintkezni. Voltaképpen most fedezem fel ma­ gam nak a társaságot”. A kommen­ tátorok szerint Kolvenbach ebben az ügyesen fogalmazott m ondatban azt ak arta rendtársai tudom ására hozni, hogy nincs elkötelezve sem az olasz, sem az amerikai, francia vagy latin-am erikai rendtársainak. Program jának kidolgozása most folyik. A kongregáció törvényeket alkotott és további tisztségvise lő­ ket választott. A titkár a ném et Johannes Gerhardt lett, helyettese pedig a belga Simon Decloux és a francia Yvez Calvez. Tizenkét de­ legátust választott a kongregáció a világ különböző részéről jövő „posz­ tulátum ok felülvizsgálására”. A ti­ zenkettő közül kettő olasz. Az egyik P ittau atya, akiről m ár szóltunk, de a m ásik is befolyásos ember: Ro­ berto Tuzzi, a Vatikáni Rádió nagyhatalm ú igazgatója. A bizott­ ságban a rend különböző irányzatai is helyt kaptak. Vincent O’Keefer az Egyesült Államokból A rrupe leg­ jobb m unkatársa volt, irányzatainak leghűségesebb tám ogatója még Ce­ sar Jerez a rend szélsőjobboldalá­ nak legismertebb képviselője. Az új generális uralm a ala tt a belső viták valószínűleg csitulnak. II. János P ál erélye is meggondo­ lásra int. Az új generális bem utat­ kozó beszédének egyik m ondata így hangzott: „Az Úr semmiképpen nem kívánja kongregációnktól, hogy komor megfontolásokkal néz­ ze gyöngeségeinket és hiányossága­ inkat, korlátainkat és kudarcain­ kat, még h a azok valóban a, mi keresztjeinket jelentik is”. Eszerint az új generális megpróbál átlépni a feszültségek felett. Ehhez pedig néha szükség van Loyolai Szent

Ignác tanácsának m egtagadására is: „Hogy az ember soha el ne téved­ jen, ki kell ta rta nia amellett, hogy­ ha fehér, am it lát, hite szerint fe­ kete, h a az egyház hierarchiája ilyennek ítéli”. Beszélgetés két eretnekkel

Két érdekes in terjú került egy­ más mellé a Valóság című folyó­ irat 1983. 10. számában. Az egyik beszélgetést M. W esterm an folytatta Hans K üng-gel és a Newsweek 1983. augusztus 8-i szám ában jelent meg, a másik Michale Tito interjúja, m e­ lyet R. Garaudy-val a korábban m arxista filozófussal készített és amely a Corriere Delia Sera 1983. június 21-i száma közölt. Hans Kün­ göt 1979-ben a V atikán eltiltotta a t­ tól, hogy lelkipásztorokat oktasson mivel kétségbevonta a pápai csalat­ kozhatatlanságot és azt tanította, hogy senkit nem lehet a rra kénysze­ ríteni, hogy higyjen a szeplőtelen fogantatásban. Az 55 éves svájci származású teológus m a a tübinge­ ni egyetem ökumenikus intézetének igazgatója. Négy év távlatából sem adta fel azt a reményt, hogy személyesen sikerült találkoznia a pápával. „Amíg csak élek — m ondta — h a r­ colni fogok rehabilitációm ért”. Azt fájlalja, hogy a „pápa fogad film ­ csillagokat, kom m unistákat és ateis­ tákat. K ritikus szemléletű római katolikus teológusokkal: azonban nem szívesen találkozik”. „A Vati­ kán külpolitikája nem áll összhang­ ban belpolitikájával. Sajnálatos módon a V atikán nagyon hasonlít azokhoz a diktatórikus államokhoz, amelyek szüntelenül emberi jogokat követelnek külföldön, de m egtagad­ ják azokat saját népüktől. Nem cso­ da, hogy nem hajlandó aláírni az Európai Tanács Emberi Jogok Eu­ rópai Deklarációját. Ha aláírná, meg kellene változtatni ká nonjogá­ nak sok elemét, kiváltképpen azo­ kat, amelyek az igazságos jogi eljá­ rásokra vonatkoznak.” A beszélgetés további részében a latin-am erikai egyház problém ájá­ ról beszélt Hans Küng. A lapvető­ nek tart egy lényeges különbségté­ telt. „Ha a lengyel papságnak joga van politikai kérdésekről nyilatkoz­ ni, m iért nem engedhető meg ugyanez a latin-am erikai papság­ nak? Szerencsére sok paptestvérem kim ondja a véleményét, de sokkal több tám ogatásra lenne szükségük a Vatikán részéről”. Küng jelentős lépésnek tartaná, ha a születéssza­ bályozással kapcsolatos álláspontját revideálná a Vatikán. Szerinte a pápa „igen szkeptikus a nyugati de­

m okráciát illetően. Ezért nagyon h a­ ladó bizonyos társadalm i kérdések­ ben, de roppant konzervatív, ha az egyházon belüli dem okráciáról van szó. Az egyházon belüli valódi tes­ tületi szellem helyett m ost új sze­ mélyi kultusznak lehetünk a tanúi”. Ezután Küng új könyvéről be­ szélt, melynek címe: „Világvallások”. Ebben a vallások közötti párbeszéd fontosságára m utat rá. Szerinte „sok em ber megkönnyebbüléssel fogadná, ha Róma érvénytelenítené helyi szinten a protestáns keresztények kiközösítését. Nem törekszem arra, hogy egyetlen nagy egyházi szerve­ zetet hozzak létre. Fenn kell ta rta ­ mi a keresztyén sokrétűséget. De m inden megváltozna, ha a katoli­ kusok és a protestánsok úgy élhet­ nének együtt m int az Egyesült Ál­ lam okban a különböző protestáns felekezetek. Ez azt jelentené, hogy katolikusok úrvacsorához járu lh at­ nának protestáns templomokban és fordítva. H allatlan nagy segítség lenne ez annak a sok m illió k e­ resztyénnek, aki vegyes házasság­ ban él; m ost a házastársaknak más­ más tem plom ot kell látogatniuk. Ez a gyermekek ökumenikus nevelését is lehetővé tenné”. Az interjú végén az anglikán—ró­ m ai katolikus viszony valam int a szekularizáció kérdéséről nyilatko­ zott Küng. A canterbury érsek és a pápa találkozójáról ez volt a vé­ leménye: „A sors iróniája, hogy a pápa megölelte az érseket, akinek a hivatalát továbbra is érvénytelen­ nek tekinti. A jelén pápa egyetlen ökumenikus lépést sem tett előre.” Végül a vallás mai helyzetéről eze­ ket m ondta: „A Vatikán ( . . . ) nyilvánvalóan nem ismeri föl, hogy az emberek gyakorta m ár nem értik ( . . . ) a hagyományos form ákat, s hogy tem plom ainkban sok prédikáció m ár nem sok segítséget nyújt ne­ kik. Sok ezer parókia van pap nél­ kül a cölibátus törvénye miatt. M ásrészt h a a m ai helyzetet a 15 év előttihez hasonlítjuk, a vallás iránti érdeklődés megnövekedése fi­ gyelhető meg. Az emberek érdeklőd­ nek a buddhizmus, a hinduizmus és sok más egyéb iránt. Remélem, a vallás iránti ezen új érdeklődés se­ gíthet nekünk abban, hogy nyitot­ tabbá tegyük saját egyházainkat az em berek szükségletei irá n t”. Roger Garaudy (1973*) a jeles francia m arxista filozófus, aki M oszkvában szerezte filozófiai dip­ lom áját és hosszú ideig a Francia K om m unista P árt központi bizott­ ságának valam int a politikai bi­ zottságnak tagja volt 1968-tól egyre jobban szem befordult a m arxizm us­ sal. Újabban m uzulm ánnak vallja

magát. „Azért lettem muzulmán, m ert láttam 1968 m ájusát — val­ lotta a nagyon sok vitatható poli­ tikai és filozófiai nézetet tartalm azó nyilatkozatában. Az 1968-as diák­ tüntetések, a csehszlovákiai esemé­ nyek rendítették meg meggyőződé­ sében. Ekkor jutott a rra a meggyő­ ződésre, hogy „a társadalom új mo­ dellje nem mérhető meg Nyugaton, sem a szocializmusban, sem a kapi­ talizm usban”. Ezért a harm adik vi­ lág félé fordult. Szembefordult — rom antikus hevülettel — azokkal a modellekkel, ame lyek azon ala­ pulnak mely szerint a term elés mennyisége, a munkalényeg és sze­ rinte „a világon mindenütt, Keleten és Nyugaton egyaránt kudarcot val­ lottak azok a modellek amelyek ki­ zárólag az ésszerűségen alapultak”. „Az összes nyugati modell ku­ darca ráébresztett, hogy a keleti bölcsesség kincsestárában kell to­ vább kutatnom. A keleti hit egyik típusa (a taoizmus, hinduizmus stb.) azt feltételezik, hogy az em ber sa­ ját eszközeit alkalmazva azonosul­ ni tud istennel. Az ábrahám i cso­ port (zsidók, keresztyének, muzul­ mánok) abban hisz, hogy az ember nem képes önnön erejéből eljutni istenhez. Revelációra van szüksége. M ondhatja persze, hogy hinni kell, hitre van szükség. Egyetértek. De mindig ugyanoda érkezünk: vajon az ésszerűség, a tények, a történések bebizonyítják-e számomra, hogy a szocializmus megvalósul? Vagy azt, hogy a kapitalizm us nem áldozza fél az embert, nem vall kudarcot? A tények előtt m egtorpan a racio­ nalizmus. Az iszlám ot választottam, igaz hittel, m ert ez a leginkább öku­ menikus vallás, m ert figyelembe ve­ szi az összes prófétát, Jézust Budd­ hát, Mohamedet; és Mohamed soha nem állította, hogy teljesen új val­ lást alapít. „Az iszlám, am ely az én szemem előtt lebeg, sehol nem létezik. Ma még csak rem ény”. A rem ény alapját abban látja, hogy az „iszlám legalább új társadalm i egy­ séget hozott” meg abban, hogy „a maga idejében véghez vitt égy való­ di kulturális forradalm at, s erre is­ mét képes lehet”. Ezért „hisz” hát Garaudy, legalább is ebben szeret­ ne hinni — bizalom nélkül. Amikor Michele Tito ezt kérdezte: „Miben bízik?” ezt válaszolta: „Szinte sem ­ miben. Csaknem mindennek vége. Úgy tűnik, vége a világnak. Min­ denki azt hiszi, hogy tévedek: ön is. De még érdemes küzdeni. H arm inc­ öt könyvet írtam , ezeket kiadták a világ minden táján, és most elölről kell kezdenem. A harc folytatódik. Szorongást érzek, nehéz m egint a nulláról kezdeni.” Garaudy kissé zavaros, erruptív

55

nyilatkozatát olvasgatva szinte m inden m ondatnál szeretnék közb e­ kiabáln i, v itát kezdeni, érvelni, az ő „még-sehol-ni ncs” m uzulm án val­ lása elten a hajdani hitvitázók dü­ hével. Egy gondolkodó, reménység­ gel és reménytelenséggel küzdő em ­ ber útja mi ndig bonyolult. Ne kö­

vezzünk hát! Inkább m érjük meg hitünket és gondolkozzunk. Garaudy útja — Don Quijote-i út. Ezt ő is tudja. A beszélgetés záró szakaszá­ ban maga vállalta a „bús képű lo­ vag” szerepét. „Don Quijote még nem halott. Kérem, írja meg ezt, ébressze fel mindenkiben a reményt,

hogy Don Quijote nem ha lott. Szá­ momra a hit nem jelent abszurd vi­ lágot ( . . . ) Van értelm e a történe­ lemnek, van értelm e az életnek. Nem tudom, mi ez az értelem, de keresnem kell, most az iszlám ban”. Szigeti Jenő

K Ö N Y V SZ E M L E Baksay Sándor ébresztése Egy hajdan volt püspökre, m éltatlanul e lfelejtett íróra emlékezik a Reform átus Sajtóosztály nemrég kiadott kötete, a „Szederindák”. Sok arcú kötet ez, mivel Baksay Sándor is sokoldalú em ber volt. Mint író a szép m agyar nyelvnek aranyjánosi ízeit csillan­ totta meg. Kiváló műfordító volt, akinek neve itt iskolát jelez, de közben a modern m agyar néprajz­ tudom ány alapjainak lerakásához is hozzájárult. A kötet bevezető írásában nem kisebb, m int M ikszáth K álm án m éltatja az Ormánság egyik kis falujából, Nagypeterdről útnak indult Baksayt, aki „az orm án­ sági nyelv elütő zam atjával, ragyogó színeivel nevelte a m agyar irodalm i nyelv pom páját és édességét”. Az ír ó-püspök életét, melynek célja „kora ifjúságától fogva a m agyar reform átus anya szentegyház szolgá­ la ta ” volt, Illés Bálint és Varga Domokos esszéje foglalja össze, am it Baksay „Életrajzom” című, kései írása követ. Ezekből m egism erhetjük Baksayt a szol­ gálva alkotó, egyházáért élő. em bert. A kötet gazdag válogatást ad Baksay irodalmi m unkásságából. M egtaláljuk benne szépírói m unkás­ ságának legszebb gyöngyszemeit, a „Patak banyá”- t, mely Mikszáth szerint „elbeszéléseinek egyik legcsi­ szoltabb gyöngye”, a „Jáhelt” és még több m in t fél­ tucat hosszabb-rövidebb elbeszélést. Bennük, a nyelv szépségén túl, egy régen elsüll yedt világ embereinek képe, h ite és gondoskodásmódja öröklődött ránk. Bak­ say írásaiból ism erjük meg hogy hogyan szerveződött meg egy pusztai gyülekezet, hogyan énekeltek, im ád­ koztak ele in k . Lassan talán sem m it sem tudnánk a „szüle” hitet ápoló, családot nevelő tisztéről Baksay írása nélkül. Pedig ezek a szülék voltak a reform á­ tus em ber kegyességének első szám ú oktatód. Ők ta­ nították a gyerekeket imádkozni, ők gondoskodtak arról, hogy a zsoltár m eg a jó öreg Hübner soha ne legyen elfelejtett könyv, hiszen „ebben a két könyvben van a szegény em ber gyerekének egész útravalója a földi életen á t a m ennyeire”. Baksay gyermekkori emlékei nyom án élő valósággá terebé­ lyesedik a h ajdan volt reform átus eleink zsoltározó, hitéért áldozatokat is bátran vállaló világa. Baksay írásaiban az egyéni kegyesség h itet formáló gyakorlatán túl a falusi gyülekezetek életének sok-sok m ozzanata is m egjelenik. Baksay írásaiból megtudjuk, hogy hogyan épültek a fatemplomok, hogyan tarto t­ ták a szabadban istentiszteletet, sőt gyerm ekkorában szájról szájra szálló legendákból az erőszakos tem p­ lomfoglalások e mbert és hitet próbáló világa is meg­ elevenedik. Az egyháztörténetem nem sokat tud a r­ ról, hogy mi volt a templomi viselkedés szabálya

56

150—200 évvel ezelőtt. Baksaynál erről is olvasha­ tunk. Így h á t ezek a novellák többek szám unkra m int nyelvet nemesítő, szívet emelő szépírói remeklések. Pallackposták ezek, melyből különös értesítéseket ka­ punk egykor élt hittestvéreink istentiszteletéről és hi­ téről. A kötet második része Baksay tá j- és népismereti tanulm ányaiból ad ízelítőt. „Hazai tükör” címen. Ezek előtt Tálasi I s tván m éltatja Baksay néprajzi m un­ kásságát. Ebben m egállapítja, hogy „író létére tanul­ mányai aggálytalanul valósághűnek fogadhatók el, közvetlen közlésmódja, szerkesztése, olykor lírai hang­ vétele az átéltséget igazolja”. Sorban az első a „Ma­ gyar népszokások” című írás, mely itt a kötetben tel­ jes terjedelem ben kerül közlésre. Baksay ebben az írásában „az emberi étet nagy állom ásaival kap­ csolatos rítusokról, a lakó- és m unkahelyről, a pa­ raszti m unka évenként ismétlődő ciklusairól, techno­ lógiájáról s az evvel összefüggő életformákról, réteg­ viszonyokról” ír. Művészi tömörséggel, világosan meg­ írt sorai nem csak a szakem bereknek m ondanak sokat, hanem a ma élő olvasónak is. A másik néprajzi ihletésű írás a kötetben „A Jász Kunság” című tanulm ány egyik részlete. A Jász-K un­ ság Baksay második hazája volt, itt életéből 56 esz­ tendőt töltött el. Ez az írás is A z Osztrák—Magyar Monarchia írásban és Képekben cím ű sorozat II. kö­ tetében jelent meg, még 1891-ben. Baksay ezt a tá ja t nagy szeretettel, életképszerűen m utatja be. Bár az azóta eltelt évtizedék történeti kutatásai több ponton m ódosították a tájra vonatkozó történeti ism eretein­ ket — ezért hát a szerkesztő megjegyzéseket fűzött a tanulmányihoz — de mégis „örömmel olvassuk Bak­ say csaknem száz év előtti írását, amelyben szíve melegét is hozzáadta az egykori tényekhez”. A harm adik tanulm ány a „Három megye háromszö­ ge”, Tolna, Somogy és B aranya bem utatása. A három megye számos tájegységet foglal magába, de Baksay szám ára tehetőséget nyújt ez az újszerű összefoglalás arra, hogy az egyes tájcsoportok földrajzi, ethnográ­ fiai összetartozásának kérdését vizsgálja alapos tárgy­ ism erettel és szeretettel. Írása számos, m a m ár fele­ désbe m erült elemét őrizte meg a táj m últjának. Ta­ lán a Baranyáról szóló fejezetben érezzük legjobban Baksay szépírói emelkedettségét, itt fűti á t sorait leg­ inkább a szülőföld szeretete. Ebben a tanulm ányában is, m int a korábbiakban, nagyon sok egyháztörténeti, művelődéstörténeti adalékot találunk. Baksay olyan tudós lelkipásztor volt, aki jól tudta, hogy a múlt nélkül érthetetlen a jelen, no meg azt is, hogy a m últ megismerése része a telkipásztori m unkának. A kötet harm adik nagy szakasza Baksayt m int

m űfordítót m u tatja be. Ehhez a szakaszhoz Mészöly Dezső írt lírai hevületű bevezetőt, benne családi em­ lékeiről, lelkipásztor őseiről vallva. Baksay a hexa­ m eterek m estere volt, még az Iliá s z t és az Odisszeiát „a Toldi s a Buda halála verselésére emlékeztetve költötte m agyarra”. De Baksay nem egyszerűen pon­ tos fordítást akart. A zt szerette volna, ha magyarul életre kel Homeros világa. És ez a kísérlete — az itt idézett részletek erről győznek meg m inket — nem volt hiábavaló, hiszen az a természetes, sajátos erejű költői sodrás még azokat az aggályoskodókat is meg­ győzik akik ellenségei a klasszikus alkotások magya­ ros átköltésének. Baksay nem a mai értelem ben for­ dított. ő ,,Homéroszt m agyarra költötte ( . . . ) m ert lelkéből lelkedzett m űvének széles mezején végig az ő baranyai gyökerű, gazdag nyelvezete virágzik, frissen és változatosan”. Ezt az ízes m agyar nyelvet anyanyelvi fokon beszélik a h ajdan élt görög hősök. Lehet, hogy ez a fajta m űfordítói gyakorlat m a m ár elavult, de tudjuk, hogy amikor m egjelent Baksay I l i ásza, a kortársak szinte revelációként fogadták, szinte úgy „m int egy új Jókai vagy Mikszáth regényt”. Így hát Baksay Homérosz fordításainak nagy szerepe van abban, hogy még m a is olvasott, élő költő a h a j­ dan élt óriás. A „Szederindák” címet ő ad ta egyik elbeszélés kö­ tetének. Szerény cím, de remélem, hogy ez a pár sor is meggyőzi az olvasót arról, hogy a széderinda kincset takar. Ezt a szederindákkal benőtt kincses­ ládát helyezte az asztalunkra ez a kötet. S ha szívbéli gyönyörűséggel végigolvassuk a kötet írásait, egy ki­ csit igazat adunk M ikszáth 1907-ben Baksayról írt sorainak. „Úgy rém lik nekünk, m intha két Baksay Sándort ismernénk, melyek egy kicsit hasonlítanak egymáshoz; az íróba belevegyül valam ennyi a pap­ ból, a papba valam ennyi az íróból. A két Baksay közt kétségkívül az összhang, de mi (akik az olvasók nevében írunk e helyen), ném i m egrövidülésünket látjuk a két Baksay eljárásában. ( . . . ) Egyszóval, az olvasók dicsőítik az írót azokért, am iket írt, de ne­ heztelnek a püspökre, hogy nem engedi többet írn i”. Szigeti Jenő

A leszerelésért A Keresztyén Békekonferencia 25 éve N ém et és angol nyelven. Dokum entum ok, beszédek, nyilatkozatok. Kiadja a K B K Információs Osztálya, Prága 1983. 175 l., ill. 160 l . „A leszerelésért” címmel válogatás jelenít meg a 25 esztendős Keresztyén Békekonferencia (továbbiakban KBK) történetéből. A kötet időrendben tartalm azza azokat a válogatott nyilatkozatokat, beszédeket és do­ kum entum okat, melyeket elolvasva végigkövethetjük a KBK 25 éves fennállásának főbb eseményeit. A doku­ m entum gyűjtem ény em ellett mintegy történelm i ösz­ szefoglalója ennek az eltelt időnek, mivel az egyes nyilatkozatok pontosa n tükrözik azokat a kérdéseket, melyek az adott időszakra jellemzőek voltak. Dr. Lu­ bomir M irejovsk y nak, a KBK főtitkárainak előszavá­ ban olvashatjuk: „A KBK 25 éves működése alatt kü­ lönös figyelmet szentelt a leszerelés ügyének, mivel a rra a felism erésre jutott, hogy ez az emberiség to­ vábbélésének kulcskérdése.” A kötethez dr. Tóth Károly püspök, a KBK elnöke írt bevezetőt „A leszerelés m in t teológiai probléma”

címmel. Ebben megemlíti, hogy egyes teológusok megkérdőjelezik a teológiai állásfoglalások létjogosult­ ságát a leszerelési kérdésekben. Márpedig könnyen belátható, hogy nem léteznek úgynevezett „nem-teoló­ giai tényezők”, ugyanis ebben a világban, melyet Is­ ten terem tett, s melyben Jézus Krisztus uralkodik, minden történés csakis a hit által szemlélhető. Más­ részt pedig — egy távolabbi nézőpontból — az is bi­ zonyos, hogy amikor az emberi értelem és ak arat m ár felmondja a szolgálatot, ott csak a hit képes eliga­ zítást adni. „Éppen ebben áll a bibliai üzenet jelen­ tősége: Remény a reménytelenségben.” A bevezetőben tárgyalt további gondolatok közül kiemelek néhányat: 1. K orunkban a leszerelés kapcsán előáll az az igen komoly etikai kihívás, melyet a különböző nyilatko­ zatok és tényleges tettek közötti áthidalhatatlannak tűnő ellentmondás hοz létre. A politikusok egyetér­ tenék ugyan a leszerelés szükségességében, de a gya­ korlati megvalósítás terén nem tudnak közös nevező­ re jutni, s ezáltal a leszerelés ügye nem haladhat elő­ re. Ugyanez vonatkozik a leszerelés kérdéseiben az egyháza k állásfoglalásaira is; ezek gyakorlati értéke is az álapján ítélhető meg, hogy milyen m értékben valósulnak meg az adott nemzetközi helyzetben. 2. Igen lényeges feladat átgondolni és újraértékelni azt a folyamatot, melyben az egyház az apostoli kor béke-egyházából olyan egyházzá vált, amely elismer­ te a fegyveres erőszak létjogosultságát. Gondoljunk itt a zsidóság, vagy a Római Birodalom felfogására, mely elfogadhatónak tartotta a fegyverek bevetését. Szük­ séges teh át megtalálni azokat a motívumokat, melyek az egyházi alapállás ilyen fordulatához vezettek. 3. Manapság m ár nyilvánvaló, hogy a háború kér­ déseivel foglalkozó egyházi tanítás — legyen szó a középkori, a reform átori, vagy ak ár a modern egy­ házról — nem vehető figyelembe. A nukleáris techno­ lógia fellépésével ugyanis gyökeresen megváltozott a helyzet. Az emberiségnek olyan eszköz van a kezében, mellyel képes megsemmisíteni m indenfajta földi éle­ tet. Ez a fenyegetés indítja az egyházat arra, hogy teológiájában újra felfedezze a békéről szóló bibliai üzenet eredeti szellemét. 4. Igen lényeges felism erni azt, hogy a fegyverkezés korlátozása nem az érdekeit országok elszigetelt fel­ adata. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni ezen országok természetes igényét a biztonságra való törekvésben. Ha azonban ez a törekvés nincs tekin­ tettel a nemzetközi érdekekre, akkor a fegyverkezési spirál — éppen az egyes országok versengése m iatt — egyre magasabb szinten folytatódik. Ezért a biz­ tonság elérése csakis a nemzetközi együttműködés ú t­ ján válhat valóra. Most pedig beszéljen önmagáért a kötetből kivá­ lasztott néhány idézet. Hans Joachim Iwand előadásából, 1958-ban: „Az ökumenikus m unka egyfajta békemunka. Ha pedig nem az, akkor nem nevezhető többé ökumenikus m unkána k.” 1960-ban Gerhard Burkhard idézi Günther Anders kultúrfilozófust: „Az em ber ma m ár többet képes a kezével előállítani, m int amennyit el tud képzelni az értelm ével”. A KBK állásfoglalása a hidegháborúval kapcsolat­ ban 1960-ban: „Az evangélium alapján azt m ondhat­ juk, hogy az úgynevezett hidegháború valóságos há­ borúnak nevezhető. Minden keresztyén em bert felhí­ vunk arra, hogy lássa meg saját egyházában a hideg­ háborús jeleket, nevezze meg azokat, s keresse a mó­ dot felszámolásukra.”

57

Az első Keresztyén Békevilággyűlés (továbbiakban KBVGY) 1961-es üzenetéből: „Isten békességének fé­ nyében nyilvánvalóvá vált szám unkra, hogy az atom­ korban a nemzetközi konfliktusok megoldásában töb­ bé nem lehet eszköz a háború.” Harvey Cox referátum á ból a II. KBVGY alkalm á­ val: „A modern fegyverzetek létezése arra int ben­ nünket, hogy az em beri értelem nek olyan szintjére van szükség, am ely a történelem ben eddig ismeretlen volt. A háborús szellem helyébe pedig a türelemnek, m egfontoltságnak és kompromisszumnak kell lépnie.” Az 1968-as KBVGY egyik m unkacsoportjának be­ számolójából: „Megállapítható, hogy egy világméretű leszerelés esetén korunk politikai és szociális problé­ m ái m egoldást nyerhetnek. A leszerelés elérésével po­ zitív fordulat állna be az emberiség fejlődésében.” Richard Andriam anjato referátum ából az V. KBVGY alkalm ával 1978-ban: „Mi értelm e felszabadításról és igazságosságról beszélni, ha mindaz, am it felépítünk, holnap egy nukleáris katasztrófa során megsemmisül?” Az V. KBVGY 1978-as határozatából: „A modern fegyverzeti rendszerek globális hatása megköveteli a biztonsági politikában a sokoldalú együttműködési form ákat.” Részlet Lubomir M irejovsky beszédéből, a KBK hel­ sinki M unkabizottsági Ülésén: „A békéért és haladá­ sért küzdő erők egysége olyan tényezővé válik, am it idáig még nem tapasztalhattunk.” (1980) A KB K Folytatólagos Bizottságának 1980-as eise­ nachi leveléből: „Meg vagyunk győződve arról, hogy a békére való törekvés az egyház küldetésén belül alap­ vető feladat.” A KBK nyilatkozata 1981-ben a neutronbomba elő­ állításával kapcsolatban: „A keresztyének és az egy­ házak elleni jelenlegi legnagyobb kihívás a neutron­ bomba fenyegetése Isten terem tésével szemben.” Végül pedig a KBK budapesti leszerelési konzultá­ cióján elhangzottakból egy idézet (1983. m ájus): „A jelenlegi világhelyzet megítélésében különböző állás­ pontokat képviselünk. Ennek ellenére közösen meg­ állapítjuk: a bizalmatlanság légkörében nem lehetsé­ ges békés építőm unkát végezni. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy megszűnjön az ellenség-kép fogalma és felhagyjunk az ellenséges szellemű kinyilatkozta­ tásokkal.” A válogatás a Biblia szavaival fejeződik be: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” 5Móz 30,19. u. t.

M ire v a n szü k ség e a v ilá g n a k ? H elm ut Hild: Die W elt braucht Frieden — den nächsten Krieg gew innt der Tod. Kirchliche Verant­ wortung für praktische Friedensfragen. Vier Reden. Radius Verlag, Stuttgart 1983. 96 l. N apjainkban — ha az újságot a kezünkbe vesszük, vagy a televízió és rádió híradásait figyelemmel kí­ sérjük — azt lehet m ondani, hogy az emberiséget két fő kérdés foglalkoztatja: a nehéz világgazdasági hely­ zet és az egyre nagyobb m értékű fegyverkezés. A gaz­ dasági helyzet a lak ításában az egyháznak kevés sze­ rep jut. A fegyverkezés elleni harcban, a béke megőr­ zésében azonban egyre több egyház és keresztyén em­

58

ber vállal jelentős feladatokat. Közéjük tartozik az egyik vezető nyugatnémet egyházi személyiség, Helmut Hild is, akinek nemrég megjelent könyvét ismertetem az alábbiakban. Helmut Hild, m int a Hessen és Nassau tartom ányok Evangéliumi Egyházának egyházelnöke és a nyugatné­ met Evangéliumi Egyházak Tanácsának elnökhelyet­ tese nagym értékben hozzájárul az egyházaknak a nemzetközi békemozgalom ban játszott szerepéhez. A Radius kiadónál m egjelent könyvének címe: A világnak békére van szüksége — A következő háború nyertese a halál lesz. A bevezetőben a szerző utal a Hegyi Beszédre: „Bol­ dogok, akik békét terem tenek, m ert ők Isten fiainak neveztetnek.” Ez alapján pedig így ír: „Az egyház m int a keresztyének közössége el van kötelezve a bé­ ke szolgálatára. Ennek a feladatnak m indenekelőtt akkor teszünk eleget, ha továbbadjuk az Isten békes­ ségéről szóló üzenetet. Azzal, hogy Isten a Krisztus­ ban em berré lett, az Isten békessége azt a feladatot is jelenti, hogy az em berek közötti békét is szolgál­ juk.” A könyv négy fejezetre oszlik, melyek közül az első kettő egy-egy jelentős egyházi találkozóról tudósít. Az első fejezet beszámol arról a referátum ról, mely 1982. júniusában a Zagorszki Egyházi Akadémián hangzott e l abból az alkalomból, hogy a Németorszá­ gi Evangéliumi Egyház (továbbiakban EKD) Tanácsa látogatást tett az Orosz-Orthodox Egyháznál a Szov­ jetunióiban. )Az előzményekről tudnunk kell annyit, hogy még 1981 őszén az EKD Tanácsa memorandumot tett közzé a békemunka főbb kérdéseiről. S az em lí­ tett zagorszki referátum számos alkalom m al utal e memorandumra. Most pedig lássuk, m it olvashatunk a zagorszki találkozón elhangzottakról. A bevezetésben a tém a teológiai alapvetéseként szá­ mos utalás történik olyan bibliai helyekre, ahol a bé­ kéről, m int a Szentírás egyik központi fogalmáról van szó. Az ószövetségi Izráelben az emberek a „salom” (békesség) szóval köszöntötték egymást. Istennek az emberiséghez való viszonyát is messzemenően jelle­ m ezhetjük ezzel a szóval. A Biblia azonban ugyan­ ilyen határozottsággal mondja, hogy az em ber nem él békében Istennel, és ezért sem önmagával, sem em ber­ társaival nem tud megbékélni. Ezáltal Isten békére törekvése és az emberi valóság között alapvető fe­ szültség áll fenn. Ezt a feszültséget csak egyetlen mó­ don lehet feloldani: Jézus Krisztus áldozatának elfo­ gadásával. A következő tartalm i egységben .az EKD m em orandum ának első része kerül a figyelem közép­ pontjába. Ez a rész elemzi a jelenlegi világhelyzetet és arra a következtetésre jut, hogy alapvető felfogás­ beli változásra van szükség a szembenálló felek m a­ gatartásában. A ma uralkodó elrettentési politika alapját m ár a róm aiak is ism erték: „Ha békét akarsz, készülődj a háborúra!” A róm ai világbirodalom tör­ ténete is példa rá, hogy a béke biztosításához a hatal­ mi erő igénybevétele m iként szolgálhat ürügyként az egyéni hatalom kiterjesztéséhez. N apjainkban is en­ nek a folyam atnak lehetünk tanúi. Ez a szemlélet pe­ dig m agában hordozza a fegyverkezési verseny foko­ zódását. Ebből a helyzetből csak egyetlen kiút lehet­ séges: fel kell hagyni az eddig alkalm azott elretten­ tési politikával és a fegyverkezési ütem növelése he­ lyett a békét politikai, tárgyalásos úton kell biztosí­ tani. Mi tehált e téren az egyházak feladata? A memo­ randum szerint: „Isten békéjének ígérete csak úgy ju t­ hat el az emberekhez, ha azt a hit bizonyságával sze­ mélyes példaként tárju k eléjük. Minél több tehát az Isten békéje által m egérintett ember, annál nagyobb az esély a békére világszerte. A békevágy, mely az

Evangélium szaván alapul, erősebb m inden más ha­ talomnál, m ivel a Szentlélek hordozza azt.” Az egyház szerepét végül is így lá tja a m em orandum : „A békére Való törekvésben kettős feladat hárul az egyházra. Egyrészt im ádságban hordozni a béke ügyét, m ásrészt pedig cselekedeteikben hirdetni az Evangéliumot.” A könyv második fejezetében az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egyházi Tanácsának és az EKD Ta­ nácsának képviselői között 1983. februárjában, B er­ linben folytatott megbeszélésről, az ott elhangzottak­ ról olvashatunk. A egész fejezeten ez a kérdés vonul végig: Milyen szerepe van a teológiai etikának an­ nak a megítélésében, hogy m i tekinthető igazságos háborúnak? Melyek azok az eszközök, melyeket fel lehet használni egy kedvezőtlen helyzet elhárításá­ ban? A lkalm azhatók-e erőszakos módszerek? Ezekre a kérdésekre alakult ki válaszként a középkorban az igazságos háborúról szóló tanítás. Minden, megfontolás, mely egy háborút igazságosnak nyilvánít — abból a feltevésből indul ki, hogy a konfliktushelyzetek fel­ számolásában nem kerülhető el az erőszakhoz való folyamodás. Ha azonban figyelembe vesszük a mai fegyverzeti potenciált, m indenekelőtt pedig a nukleá­ ris tömegpusztító fegyverek létezését, akkor az igazsá­ gos háborúról szóló teória kártyavárként omlik ösz­ sze. Az A m erikai Egyesült Államok katolikus püspö­ keinek pásztorlevelében ez áll: „Az atom fegyverek és a nukleáris háború lehetősége új kérdések elé állít­ ják az etikát.” Az egyháznak is új kihívással kell szembenéznie. Ez szám éra azt jelenti, hogy egy m i­ nőségileg ú j helyzetben kell helytállnia és kidolgoz­ nia a béke-etika új kategóriáit az atomkorban. Ha teológiai vonatkozásban szemléljük a jelenlegi hely­ zetet, akkor arra a következtetésire jutunk, hogy a nukleáris tömegpusztító fegyverek elfogadása mellett sem a Szentírás alapján, sem pedig az egyház hitval­ lási tradícióit figyelembe véve nem hozható fel teoló­ giai érv. Emlékezzünk az Egyházak Világtanácsa 1948-as Nagygyűlésén elhangzott kijelentésre: „Isten akarata az, hogy ne legyen háború.” Az is belátható, hogy a védekezési célt szolgáló atomfegyverek beveté­ sét sem lehet igazságos háborúként feltüntetni. A nuk­ leáris háború ugyanis nagy valószínűséggel megsem­ misíti azoknak a javait is, akiknek a megvédését szol­ gálná. Így az a politikai, katonai szemlélet, mely az atomfegyver védelmi célú felhasználásában etikailag igazolható lehetőségeit lát — erősen megkérdőjelezhe­ tő. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az egyház­ zal szembeni etikai kihívás arra a kérdésre összponto­ sul, hogy az atom fegyvert fel lehet-e használni mint elrettentő erőt a háború megakadályozása érdekében. Végül pedig arról esik szó, m iként válhattunk mi, ke­ resztyének a különböző társadalm i rendszerű népek közti kapoccsá. Az a közös tudat, hogy m indnyájan Isten kegyelmére vagyunk utalva, lehetővé teszi a ke­ resztyén em berek felebaráti szolidaritását azok felé is, akik az egyház közösségén kívül vannak. A harm adik fejezet viseli a könyv cím ét: „A világ­ nak békére van szüksége — a következő háború nyer­ tese a halál lesz.” Ez volt a jelm ondat a Mainzban, 1981. szept. 1-én tarto tt háborúellenes tiltakozó össze­ jövetelen. Az itt tarto tt beszédében H elm ut Hild rá ­ m utatott egy furcsa ellentm ondásra, mely a különböző béketörekvésekben egyaránt fennáll. A világszerte ta ­ pasztalható békevágy alapján azt lehetne várni, hogy olyan döntések születnek, melyek m indenki szám ára egyértelm űen a béke ügyét képviselik. Az erre való törekvésüket mindig is kifejezik azok, akik a döntések meghozatalára hivatottak. M egértésről és egyértelm ű­ ségről azonban szó sincs. Sőt, legtöbbször az, am it az

egyik fél feltétlenül szükségesnek ta rt a béke biztosí­ tásához, azt a másik egyenesen e békét veszélyeztető­ nek látja. A nemzetközi kapcsolatok terén is m inden­ ki egyetért az alapvető gondolattal — a világnak bé­ kére van szüksége. . . Ennek ellenére olyan döntések születnek, melyek fokozzák a bizonytalanságot és nem törekszenek a béke megvalósítására. „ Így aztán legfőbb ideje, hogy m egtaláljuk ennek az alapvető el­ lentm ondásnak az okát, elősegítve ezzel a félelem és bizonytalanság megszűnését.” A következő gondolat a világtörténelm i korszakok váltakozását vizsgálva m egállapítja, hogy azoknak az em bereknek a számára, akik az egyes korszakok ha­ tárán (pl. középkor—újkor) éltek, nem v olt nyilván­ való e kor átm eneti jellege. Ők, akik benne éltek az időben, nem ism erhették fel azt, am it mi — visszate­ kintve korukra — tisztán látunk. N apjainkban sokat lehet hallani arról, hogy az újkor végét éljük. Annak, hogy a történelm i folyamat m élyreható átalakulásának vagyunk tanúi, egyik jele a fegyverkezés hatalm as minőségi változása. Miint m ár említés történt róla — mindenki tisztában van azzal, hogy a világnak bé­ kére van szüksége. Ahhoz azonban, hogy a manapság fennálló — egymás teljes megsemmisítésének — ab­ szurd helyzetéből kikerüljünk, egy egészen más gon­ dolkodásmód szükséges. A világnak békére van szük­ sége — nem helyettesíthető azzal, hogy a világnak olyan helyzetre van szüksége, amikor éppen nincs h á­ ború. A béke nem jelentheti az atomfegyverek árnyé­ kában megélt békét. Olyan békére van szüksége a vi­ lágnak, ahol nem kell m illióknak éhen halniuk azért, m ert a másik oldalon m illiárdokat fordítanak a fegy­ verkezésre. „Égető szükség van egy olyan szemléletre, am ely megfelel a kor feltételeinek és m orális köve­ télményeinek, s am ely felülemelkedik az egyes hatal­ mi rendszereken és ideológiákon.” A könyv utolsó fejezete Helmut Hildnek azt az elő­ adását tartalm azza, amely 1982-ben pünkösdkor hang­ zott el a Hesseni Rádióban „A megbékélés szolgálata” címmel. Ennek tartalm a sok tekintetben rokon az előző három fejezetben leírtakkal. Így most csak egy fő gondolatot emelek ki belőle — ez az egyház békél­ tető szolgálata. Az előadás Pál apostol szavaival kezdődik: „Ezért h a valaki K risztusban van, új terem tés az: a régi el­ múlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett m inket önmagával Krisztus által és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Ugyanis Is­ ten volt az, aki Krisztusiban megbékéltette a világot önmagával úgy, hogy nem tulajdonította nekik vét­ keiket és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisz­ tusért járva követségben, m intha Isten kérne ál ta­ lunk: K risztusért kérünk, béküljetek meg az Isten­ nel! Mert azt, aki nem ism ert bűnt, bűnné tette é r­ tünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,17—21.) Ezzel az igével kapcsolatban felm erül a k é r­ dés: vajon meddig terjed az egyház békéltető szolgá­ lata? Vonatkozik-e ez az élet politikai, gazdasági te ­ rületeire is? S ha igen, mi az a helyes út, amelyet az egyháznak követnie kell ezekben a kérdésekben? Az egyházra m inden időben és helyzetben érvényes a ki­ jelentés: „a régi elm últ és íme: új jött létre”. Ugyan­ akkor hallania kell ezt a felhívást is az egyháznak: „béküljetek meg az Istennel!” Ami természetesen azt is jelenti: béküljetek meg egymással! A nyugatnémet egyháziban is legtöbbször politikai kérdések körül éle­ ződnek ki a viták. Természetesen a lelkigondozói fel­ adatot nem lehet élesen szétválasztani a politikai fej­ leményektől. A félelemnek, a jövőért váló aggodalom­ nak megvan az alapja. Aki egzisztenciáját vagy gyer­ meke jövőjét félti, az azt várja az egyháztól, hogy ne

59

csa k vigasztalást, hanem gyakorlati tanácsokat és lel­ kigondozói segítséget is adjon. Ezért aztán érthető, ha az egyházban a béke biztosításának; az életszínvo­ nalnak és a munkanélküliségnek a kérdése is helyet kap. Az egyház békéltető szolgálatának korunkban csak egyetlen, de nélkülözhetetlen alap ja lehet: a tü­ relem. A jelen súlyos nehézségei m egoldhatatlannak tűnnek. Ez pedig félelmet szül. A félelem azonban rossz tanácsadó, m ert agresszívvá tesz. Minél nagyobb a félelem, annál kisebb az esély az ellentétek áthida­ lására. Azt is tapasztalhatjuk, hogy a jelenlegi lég­ körben észérvlekkel nem lehet előbbre jutni. Egyedüli erőforrásunk csak a reménység lehet, amely felülemel­ kedik egy esetleges atom háború lehetőségén is. S ha a félelem helyébe a rem ény lép, akikor megsokszoro­ zódik az erő és kibontakoznak a képességek, melyek segítségével szem beszállhatunk a félelemmel. S a kü­ lönböző álláspontok és nézetek harcában az egyház is csak m int — a reménység á ltal — megbékélt közös­ ség vehet részt. Az előadás ezekkel a szavakkal fejeződik be: „Az ígéret fennáll: Isten az, aki a Krisztusban megbékél­ tette a világot önmagával. Ennek az ígéretnek a fé­ nyében reméli az egyház, hogy mindazon erőfeszíté­ sei, m elyeket az em berek egymás iránti m egértéséért a megbékélés szellemében végez — áldottak lesznek.” U jlaky Tibor

A megkérdőjelezett örök élet Hans Küng: Ewiges Leben? Piper Verlag, M ünchen, 1982. 327. l. Az NSZK-ban im m ár egy éve a sikerkönyvek lis­ táján van Küng professzor hittudom ányi műve. II. János Pál pápa ugyan 1979-ben megvonta tőle az egyházi tanítás jogát, de ő, m int a tübingai egyetem professzora, ta rtja tovább is előadásait. Könyve alap­ jául az a kilenc, egyenként k ét órás, előadás szolgál, am elyet 1981. nyári szemeszterében tartott, s amelyre az egyetem valam ennyi fakultásáról tódultak a h all­ gatók. Ennek titka, hogy nem hagyományos eschatoló­ giát adott elő, hanem korunk problém áinak fényében vizsgálta a témát. Négyszeres okát adja a címbe fog­ lalt kérdőjelnek: a) a tudományos világkép nyomán a menny kék fala szó szerint a semmibe oszlott; b) a fölvilágosodás nyomán az em berek nem a tekintélyek alapján, hanem az értelem kritikai ítélete alapján fogadnak csak e l igazságokat; c) korunkban az ideoló­ giai kritik a föltárta az örök élet hitével való társa­ dalmi visszaélést, végül d) az elvilágiasodás nyomán a hangsúly a túlvilágról evilágra tevődött át. Jel­ lemző módszere a szerzőnek, hogy a végső dolgokról szóló tanítás vizsgálata során nem a teológusok, ha­ nem költők és filozófusok, orvosok és term észettudó­ sok — negatív vagy pozitív — nyilatkozatait hozza illusztrációként. A könyv három főrészre oszlik: I. A Horizont című főrész további három alrészre tagolódik: az örök élet hite a klinikai halálból visz­ szatértek vallomásai alapján; Feuerbach, M arx és Freud kritikája tüzében; a v ilágvallások válaszadá­ saiban. a) Világszerte nagy szenzációt jelentett R. A. Moody: „Élet a halál után” c. könyve. A klinikai h alálból újraélesztett 150 em ber szinte egyöntetűen a fény, öröm és béke élményéről számolt be a ri­

60

porternek. Bepillantást kaptunk a túlvilágra? Küng józanul rám utat: nem a halál utáni életről kaptunk hírt, hanem csak a halál előtti öt perc agyműködésé­ ről. Nem a halálból, hanem a halál küszöbéről jöttek vissza az újraélesztettek. Egyébként is ugyanezek az élmények m ásutt is előfordulnak: álomban, skizof­ réniában, vallásos vízióban vagy éppen a kábítószerek okozta hallucinációban. Egyre viszont hasznosak e vallomások — állapítja meg Küng — : rem ényt ébresztenek afelől, hogy a halál végső fázisában nem is oly rémisztő. Erre jel az is, hogy súlyos haláltusa után az elhunytak arc­ vonásai békéssé, mosolygóssá, „üdvözültté” válnak. Ez jel a halálban jelenlevő tran szcenden ciára. b) Nem ak ar kitérni a szerző az elől az éles kritika elől sem, am elyet Feuerbach „A keresztyénség lénye­ ge” c. m űve indított el. (Magyarra ford.: Tímár Ilo­ na, Akadémiai Kiadó, 19782.) E szerint a túlvilág az e világ megszépített képe, az em ber óriási kerülőútja vissza önmagához. Isten és túlvilág csupán az ember projekciója. Küng a filozófus Harmann ellenvetésével felel: „Nem egészen helyes logikai következtetés, hogy va­ lami azért nem létezik, mivel azt kívánjuk.” Freud Zsigmond szerint a túlvilág „neurotikus kényszerképzet”. Küng kérdéssel felel: „Miért ne kí­ vánhassam, hogy a gyilkos ne győzedelmeskedjék végképp áldozata fölött; hogy ne legyen hiábavalóvá évezredek könnye, vére és fájdalm a?” A szerző felsorakoztatja századunk egzisztencialista filozófusait is. Heidegger szerint létünk „halálra szánt lét”. Mihelyt az ember világra jön, elég idős ahhoz, hogy meghaljon. — Sartre szerint a halál „ér­ telmetlen faktum ”. — Jaspers azt kívánja, hogy e „határhelyzetben” tudjunk „igent mondani a halálra.” Van transzcendencia, noha nem tudjuk, m i az. Hei­ degger szám ára tehát a kérdés nyitva m arad; Sartre negatívan, Jaspers pozitívan válaszol rá. Az egzisztencialista életérzésre Sartre önéletrajzi könyvéből („A szavak”, m agyarra ford.: Justus Pál, Európa, 1964. 247. l.) idéz. A polgári vallásosságból kiábrándult fiú egykor a szépirodalom valláspótlék­ jához fordult, s az irodalm i hallhatatlanságot tűzte ki célul. S most, élete végén arról beszél: mindez tévhitnek bizonyult. „Körülbelül tíz esztendő óta olyan vagyok, aki már nem tud m it kezdeni életével. Visszaváltoztam azzá a potyautassá, aki hétéves ko­ rom ban voltam: az ellenőr belépett m ár fülkémbe, rám néz, nem olyan szigorúan, m int hajdan: tu la j­ donképpen legjobban szeretne elmenni, hagyná, hadd utazzam tovább nyugodtan; csak m ondjak neki vala­ mi helytálló kifogást, mindegy, hogy m it, ő beéri vele. Sajnos nem ju t eszembe semmilyen kifogás. . . ” Küng sum m ája: a filozófusokkal való vitában az örök élet m int „nagy alternatíva”, a nagy „Vagyvagy” leckéje áll elénk. c) Az orvostudomány, m ajd a filozófia után a szer­ ző az összehasonlító vallástudomány szemszögéből vizsgálja a kérdést. Megállapítja, hogy eleddig egyet­ len népet sem tálaltak a vallás jegyei nélkül. Már a neandervölgyi ember hitt a halál utáni életben. H aj­ dan az „örök vadászmezőkre” vivő útra szerszámokat és útiköltséget tettek a halott mellé. Minden föld­ részen elterjedt volt temetéskor a vörös dkkér ás­ ványporának, az élet szimbólumának alkalmazása. Az örök élet rem ényét fejezte k i az ún. Foetus-pozíció­ ban való eltemetés is. A homo faber egyúttal homo ludens, sapiens és religiosus. Találóan foglalja össze Küng a nagy világvallások közös vonásait (mind tud az em ber elesettségéről és

váltságraszorultságáról, az újjászületésről, a nagy Ab­ szolútról és annak ihletett, elhívott vagy megvilágosí­ tott prófétáiról), valam int különbözőségeit (a zsidó— keresztyén—iszlám tradíció a világot és az életet po­ zitívan, a buddhista negatívan értékeli; egyik a világ­ ban, a másik a világtól vált meg; egyik csak egyetlen életet ismer, a másik a reinkarnációt vallja; egyik személyesnek fogja föl az üdvösséget, a másik személy­ telennek). B) A Reménység című főrész ismét három részre tagolódik: A holtak feltám adása, a Jézus feltám adása körül felbukkanó nehézségek; valam int a m enny és pokol problémája. a) A holtak feltámadásával kapcsolatban egykor elégséges érv volt: „Meg van írva!” Ám m a a teológia nem térhet ki ilyen olcsón tétele igazolása elől. Nem volna hitelre méltó az olyan hit, am ely az értelem feláldozását („Sacrificium intellectus”) követelné. Kant egyenesen „a gyakorlati ész követelményének” tü n tet­ te föl a lélek halhatatlanságát. Ám azóta világossá vált, hogy emberi értelm ünk nem tud meggyőző bi­ zonyítékkal szolgáln i. (Igaz, az ellenkezőjét sem tudja bebizonyítani.) Ezért Küng m egállapítja: az ör ök élet hite végső soron bizalom dolga. Szabad, személyes döntés ügye. Elfogadom, vagy elutasítom : m indkét álláspont — ri­ zikó. „De aki mer, az nyer!” Részletesen szól Küng a feltám adás hit eredetéről. Legősibb jelentkezésének a Makkabeusok II. könyvét tartja, ahol az édesanya az örök élet reménységével bátorítja a hetedik, legkisebb fiát is, a m ártírhalál­ nak bátyjaihoz méltó vállalására. E — vallástörténe­ tileg perz sa ihletésű — feltám a dáshitnek az ÓT-ban csupán a Dániel 12,1—3 a dokumentuma. A szaddu­ ceusok még K risztus korában is elutasítják a gon­ dolatát. b) A Jézus feltámadása körül fölbukkanó nehézsé­ gek taglalása előtt Küng leszögezi: csak a feltám a­ dás által érthető, hogy a kereszthalál gyalázata el­ lenére a K risztus-hit rohamosan terjedt. Húsvét nél­ kül a keresztyénség aligha volna följegyezve a világ­ történelem annaleseiben. De m i történt az első hús­ véton? A Péter evangéliuma c. apokrif evangélium (150ből) oly részletesen írja le, m int egy rendőrségi jegy­ zőkönyv. Viszont az ÚT -ban egyetlen kanonikusnak elfogadott ira t sem ál lítja, hogy lett volna szem tanúja. Vannak tanúk, de nem a feltámadás, hanem a Fel­ tám adott tanúi ők. Az evangéliumok ellentmondásai is jelzik, hogy nem jegyzőkönyveket közölnek, hanem teológiai céljaiknak megfelelően form álják az anya­ got. Olyan viszont van Küng szerint az evangéliumok és Krisztus feltám adása között, m int a hatnapos te­ rem téstörténet és a teremtés között. M indenesetre a legrégibb húsvéti bizonyságtétel— az 55-ben írt 1K orintus 15,1—8 —, a leginkább szűkszavú. Történelmileg csak Jézus halála és a tanítványok húsvéti h ite bizonyítható. Ez érthető is — m ondja Küng —, hiszen a feltám adás transzcendentális tör­ ténés. U gyanakkor leszögezi: Jézus nem csupán a ta­ nítványok hite áltál él. Bultm ann híres fogalmazását: „Jézus feltám adott a kérügm ában”, sokan félreértet­ ték. Jézus nem azért él, m ert hirdetik Őt, hanem azért hirdetik, m ert Ő él. Húsvét nélkül nincs evan­ gélium, nincs egyetlen levél vagy beszámoló sem az ÚT-ban. A feltám adás egyébként metafora. Elképzelni épp­ úgy nem tudjuk, m int ahogyan a fizikusok is csak ellentétes fogalmakkal, képekkel, m atem atikai for­ m ulákkal írják körül a jelenségéket (pl. a fény szem­

mel nem látható természete az atomnak és az atom ­ m éret alattinak területén). A test feltám adását hisz­ szük, de nem a tetem megéledése értelmében, ha­ nem — ÚT-i szóhasználattal —, a szóm a, a személyi­ ség identitása értelmében. Nem a tér és idő korlátai közé való visszatérés, m int Jézus három halott-tá­ masztása esetében, hanem a mennyei életbe való be­ menetel. Ez az út nem vezet vissza, m int a klinikai háláiból visszahozottaké; de nem is vezet előre, ki a világegyetembe, minit az űrutasoké. Ez az Isten vi­ lágába való befogadtatás, ott, a hol a természet a saját törvényei alapján végéhez ér. A feltám adáshit az istenhit radikalizálása. Értelem ­ szerű, hogy Isten, Aki a nemlétből előhívta a létet, képes a halálból is életre hívni. A feltám adáshit ugyanakkor jelenti a naponkénti harcot a halál ellen. Mert sokféle gyilkosság van — idézi a szerző Brecht sorait — : „Hasába szúrhatjuk valakinek a kést; meg­ vonhatjuk valakitől a kenyeret; betegségében nem gyógyítunk meg valakit; m unkával gyötrünk halálra valakit; öngyilkosságba hajszolunk valakit; háborúba viszünk valakit.” Küng hozzáfűzi: „A feltám adásban hinni nem jelent olcsó optimizmust a happy end re­ ményében; hanem azt jelenti, hogy az élet pártján állunk mindenütt, ahol az életet megsértik, meggya­ lázzák, rom bolják; a társadalm i viszonyok megkövü­ lése ellen harcolunk.” c) A m enny és pokol szimbólumáról Küng meg­ jegyzi: ma inkább hitbeli nehézséget, mintsem segít­ séget jelentenek. Jellemzőnek mondja, hogy m ind a mennybemenetel, m ind a poklokraszállás a vallástör­ ténet igen ismerős elképzelése. Küng leszögezi, hogy a húsvét és a mennybemene­ tel ugyanannak a ténynek kifejezése: a Megfeszített Jézust Isten feltám asztotta, igazolta, megdicsőítette. Nem kell a m ennybemenetelt űrutazásként elképzel­ nünk. Poklokra szállásáról az igen kései s nem auten­ tikus Péter-levél beszél (I. 3,18—22). Oly sok véle­ m ény után (Alexandriai Kelemen: Jézus a holtaik bi­ rodalmában prédikált; Ágoston: Mint praeexisztens Krisztus, a Noé szája által hívott megtérésre; Luther és Kálvin: kínszenvedése a poklokraszállás; ellen­ reformáció: Jézus lelke az ÓT-i igazaknak hirdette az evangéliumot) Küng az újabb exegézis eredménye m ellett foglal állást: Krisztus feltám adván, m in t egy új Énókh, mennybemenetelekor (s nem poklokraszál­ lásakor!) az alsóbb légrétegekben (s nem a Föld gyomrában!) kihirdeti a bukott angyaloknak az íté­ letet. Küng egyébként problem atikusnak jelenti ki a pokolihitet. Emlékeztet arra, hogy 1953-ban a norvég egyház v itatta meg e kérdést. Hallesby ny. dogmati­ kaprofesszor a rádióban így fenyegetőzött: „Sok hall­ gatóm még nem tért meg. Ha most holtan a földre rogynál, tudod-e, hogy egyenesen a pokolba esnél?” Viszont Schjelderup püspök így nyilatkozott: „Örülök, hogy az utolsó ítéletben nem a teológusok, hanem az Emberfia maga fog ítélni!” A p okolhit — Küng szerint — a századok során beláthatatlan károkat okozott. Kényszertérítések, eret­ nekégetések, zsidópogromok, kereszteshadjáratok, bo­ szorkányüldözés következett belőle. Egyedül Sevillában 40 év a latt 4000 em bert égetett meg az inkvizíció. Idézi a szerző Th. és G. Sartory r. k. teológusokat, akik „A pokolban nem ég a tűz” c. m űvükben így írn ak: „A keresztyénség a leggyilkosabb vallás, ami valaha is létezett. S e perverz lelkület oka a pokolhit. Ki hiszi el, hogy Isten csak azért, m ert valaki pogány, zsidó vagy eretnek, annak örök kárhozatot szán? Az észak- és dél-am erikai népek szinte teljes kiirtása a

61

»keresztyén« hódítók által konzekvens volt. A »halál dezi Küng —, ami a sztoikus-panteista Marcus Aure­ lius császárnak lehetséges volt? Így fejezi be híres vagy ker esztség?« a pokolhitből következő jelszó.” Ha azt vetnők mindez ellen — folytatja Küng a elmélkedéseit: „Miért rettegsz, ha ebből a városból gondolatmenetet —, hogy m a m ár nem égetnek meg elküld téged a természet, m in t ahogyan a színészt ugyanaz a rendező bocsátja el a színpadról, aki fel­ senkit, ak kor vegyük észbe azt: a) ez nem a hivatalos egyház érdeme, b) vallási fanatizm usból keresztyé­ fogadta. »De én még nem játszottam végig az öt fel­ nek m a is „pokolra”, kínba, halálba küldenek máso­ vonást, csak hárm at!« Mondasz valam it! Csakhogy kat Észak-Írországban és a Közel-Keleten; c) m inden az életben m ár három felvonás is egész d rá m a . . . fogamzásgátlás VI . Pál által m a is kárhozattal sú j­ Távozz hát békében!” (Magyarra ford.: Huszti József, tatik. (Egyébként 1980-as adatok szerint a német Európa Kiadó, 1975. 178. l.). protestánsok 83%-a, a r. k.-ok 59%-a nem hisz a Hát még ha arra gondolunk — fűzi hozzá Küng —, pokolban.) Küng fölveti a nagy kérdést: Elképzel­ hogy Krisztus halála óta nincs oly halálfélelem és hető-e, hogy a békesség Istene az engesztelhetetlen­ elhagyatottság, am it ne ölelne körül Isten. Azóta bi­ séget örökkévalóvá tegye, s az ellenség szeretetének zalommal lehetünk az iránt, hogy nem a semmibe, sö­ m eghirdetője az ellenségein kegyetlenül az egész örök­ tétségbe, ürességbe hullunk bele, hanem új létbe, kévalóságon á t álljon bosszút? K ontrasztként a páli a plérómába. Megható em lékként idézi atyai barát­ Igére hivatkozik: „Isten m indeneket engedetlenség alá ja, Barth Károly temetését, ahol nem a kesergés és rekesztett, hogy m indeneken könyörüljön.” gyász uralkodott, hanem a fuvola és hárfa mozarti A m enny valóságáról szólva a szerző Einstein meg­ hangjai, valam int a gyülekezet hatalm as éneke: állapítását idézi: az istenhit mind a régi, m ind a mo­ „Jöjj, m ondjunk hálaszót!” dern világmodellel összeegyeztethető. A m enny nem b) Mivégre vagyunk a Földön? — hangzik az újabb hely, hanem létmód. A végtelen Isten térben nem kérdés, s Küng fölemlíti, m ind a róm. k at., m ind a határolható körül, idő által nem korlátozható. A protestáns káték azt felelik: „Azért, hogy Istent meg­ m enny a világ és az em ber jövője. Isten maga. ism erjük és szeressük, s ezáltal a mennybe jussunk.” C) K övetkeztetések a harm adik főrész címe. Az E felelet ma m ár túl szűk ahhoz, hogy meggyőző le­ emberhez m éltó halál; Földön létünk értelm e; vala­ gyen — állapítja meg a szerző —, m ert kim arad be­ m int a világ végének és az Isten országának össze­ lőle a hum ánom kibontakozása. Ezért énekelhetett függése a könyv utolsó harm adának témája. így Heine Henrik: a) Küng m egállapítja, hogy m a az orvostudomány tárgynak tekinti az em bert. Metodikai és technikai Én újabb dalt, barátaim, lehetőségei szinte korlátlanok (genetikai kódok módo­ Újat és jobbat zengek: sítása, mesterséges megtermékenyítés, lombikbébi, Mi már a Földön, idelenn szervátültetés stb.). P ár évtizede ezen eltárgyiasult É pítjük föl a mennyet. orvostudomány képviselői lettek képviselői az iparo­ (Kardos L. ford.) sított megsemmisítésnek. Egyre több em ber fél a nagy kórházaink izoláltságának való kiszolgáltatottságtól, Csoda-e, ha a m arxista kritika átírta a föltett kér­ ahol az intenzívosztályok a mesterséges életbentartás désre adandó feleletet, hiszen a teológiában és az gépházaivá lettek. Az etikai fundáltatású orvostudo­ egyházban a m ennyet csak a Föld rovására, az üdvös­ mány a megoldás — m ondja Küng —, m ert akkor séget a boldogság rovására, az em bert csak Isten a beteg nem lesz tárggyá, a kutatás, kezelés tárgyává. rovására, az em bert csak Isten rovására lehetett érvé­ A hitből igazi hum anitás fakad, m ert a h it m eglátja, nyesíteni? És csoda-e, ha korunkban Marcuse nyomán hogy Isten a testnek is, a betegnek és öregnek is az új alternatíva mozgalom és a „zöldek” egy új sza­ Istene, s Aki örök üdvösséget ad, időbeli gyógyulást badság jelszavaival akarják a földi paradicsom meg­ is ajándékozhat. A kkor az orvos nem csupán a be­ valósítását? tegséget gyógyítja, hanem a beteg em bert is. Akkor Küng megoldása: a Kohelet realizm usával m ondjunk a jól fölszerelt klinikák nem csupán az optimális igent a halál előtti élet m inden gondjára és örömére. biokémiai gondoskodás szervizei lesznek. De eközben a mennyet nem engedjük át — m int A hit új viszonyt létesít a halállal is. Egy modern Heine előbbi verse m ondja — „a papoknak és ve­ „ars m oriendi”-t ajándékoz. Nem tünteti el a halál­ rebeknek”. Nietzsche h íres program ját: „Hűség a félelmet, de fényt visz a halál sötétségébe. Így a ha­ Földhöz!” — mélyen teológiai gyökerűnek tartjuk. A lál ellen mindenáron való harc értelm etlenné válik. menny és Föld polaritását és összetartozan dóságát Vannak szituációk, amikor a mesterséges életbentar­ valljuk. Maga Heine is élete vége felé, hosszú beteg­ tás kínzás, mintsem jótétemény. sége idején, újra átgondolta az em ber istenítésének Természetesen Küng is elutasítja a kényszer-euta­ és a menny elvetésének tém áját. „Nem egy pilla­ náziát, amelynek H itler volt a nagymestere. Viszont natban — írja —, különösen ha a görcsök a hátge­ szerinte a beteg nem kötelezhető, hogy m inden lehet­ rincben túl kínosan zsibongnak, átnyila llik rajtam a séges terápiát és operációt eltűrjön. Joga van a „ter­ kétség: vajon az ember tényleg kétlábú isten-e, aho­ mészetes” halálhoz. Küng hangsúlyozza, hogy nem gyan nekem a megboldogult Hegel professzor 25 éve Berlinben tanította?” Majd így ír: „Igen, visszatértem szerelmi csalódásban leledző fiatalokról beszél, hanem a m egnyújtott haldoklásban kínlódó, gyógyíthatatlan Istenhez, m int a tékozló fiú, m iután hosszú ideig a betegekről, öregekről. Ahogyan nincs „értéktelen hegeliánusoknál a disznókat ő riztem . . . A mennyei élet”, éppúgy — bizonyos körülm ények közt —, nincs honvágy élfogott, és kergetett erdőkön és szakadéko­ m ár „élni érdemes élet”, am ikor m ár csak a bioló­ kon át, a dialektika szédítő hegyi ösvényein át.” giai funkciókát működtetik. Ha az ember nem a Természetesen ez nem olyan megtérés volt, aminőt semmibe, hanem a legvégső valóságba h al bele, akkor kegyes lelk ek előírnak, de m indenesetre a dolgok ú jra a halál nemcsak távozás, hanem érkezés is. Az orvos­ való átgondolása. Nem alázatoskodik, hozsannázik nak sem szabad a beteg halálát okvetlen személyes ezután sem, m arad a régi kritikai szellem, de most vereségnek éreznie. m ár Istennél társalog, Jóbként pöröl és csatázik. És Az ősegyház a halál napját „dies natalis”-,nak ne­ nekünk is erre van szükségünk — fejezi be Küng vezte. Vagy egy keresztyénnek lehetetlen az — k ér­ e szakasz fejtegetését —, hogy hit és kritika, kegyes­

62

ség és felvilágosodás újra kapcsolatba k erüljön éle­ elő. A rakétaelhelyezéssel paralel a mérgesgázok és biológiai fegyverek gyártása, valam int a neu tro n b o m ­ tünkben. c) A kozm ikus dimenzió tárgyalásával végződik a ba előállítása is folyik. A Feketekönyv célja éppen mű. Szomorkásan állapítja meg Küng: az ember a azért a nyilvános élet m ilitarizálásával való szembe­ földi Paradicsom ról álmodott, s a környezetszennye­ helyezkedés, hiszen a fegyverkezés a szociális és kom­ munális infrastruktúrát m egváltoztatja. A m ilitariz­ zés, a túlnépesedés, az atom háború révén a pokol vált mussal okozott környezetszennyezés szinte naponta az megvalósíthatóvá. Globális m éretű holocaust! Küng visszautasítja azt a vallásos felfogást: „hiszen ajtónk előtt áll — írja a szerző. A mű azzal kezdődik, hogy m egállapítja: ném et a Biblia is m egírja a világ pusztulását!” Félreértenők szerinte a Kijelentést, ha szektásan a végső felvonás földről két világháború indult m ár el. Figyelmeztet forgatókönyvének tekintenők. Ahogy az őstörténet, és gondolkozásra késztet azzal a kijelentésével, hogy a nagy Karthágó három háborút vezetett. Az első úgy a végtörténet is hozzáférhetetlen az emberi kí­ váncsiság számára. A végről szóló tanítás csak azt után még volt hatalm a, a második után még lakható akarja jelezni szám unkra, h ogy m in den létező — még volt, a harm adik után m ár nem volt megtalálható. Egy híres em ber m ondását idézi: „Aki először lő, az a vallásos tradíciók és intézmények is —, ideiglenes. Az élet meghason lottságát és valam ennyi negatív je­ atomfegyverek esetében m ásodikként hal meg”. Az lenségét csak Isten maga tudja legyőzni. Az Úr im á­ NSZK — állapítja meg — az az ország, melyben az jában sem az áll: „Jöjjön el ítéleted!”, hanem: „Jöj­ atomfegyverek a legnagyobb sűrűségben tálálhatók. A földön 60 000 atomrobbanófej van, Ebből 7000 „le­ jön el a Te országod!” Nem a végítélet, hanem Isten gális” és 3000 „illegális” atomrobbanófej van az országa a beteljesedés. Az em beri történelem nek a NSZK-ban, továbbá 80 ezer tonna mérgező gáz és hűséges Isten által való célbavezetése. Végül a sum m ázásban összefoglalja Küng az ered­ bakteriológiai harcianyagok. Negyven olyan hely van, m ényt: „Ha jogos a mennybéli Istenbe vetett rem é­ ahol atomfegyvert helyeztek el és ez azt jelenti, egy kis szikra elég, hogy a robbanás bekövetkezzen az nyünk, akkor megokolható: m iért hordozunk felelős­ séget e Földért, a term észetért; m iért kell törődnünk egész emberiség megsemmisítését vonva maga után. az utánunk következő nemzedékkel is; m iért kérde­ A krefeldi tiltakozással kezdődött a békemozgalom zünk nemcsak a mennyiség, hanem a minőség vonat­ újabb korszaka az NSZK-ban, a hol követelték a ra ­ kozásában is, a fejlődés és haladás iránya felől is.” kétatelepítés megakadályozását, és másfél millió kü­ Küng könyve mindvégig lebilincselően izgalmas, lönböző szociális osztálybeli polgár aláírásával tilta­ m int egy regény; alig lehet letenni. Niebergall szen­ koztak ellene. Bertolt Brecht szavait idézi: „Az em­ vedélyével a modern em ber szám ára akarja inter­ beriség emlékezése szinte m egfoghatatlanul rövid. És pretálni a Kijelentést. Sokszor meghökkent, am ikor a jövendő szenvedésekkel kapcsolatos elképzelő kész­ a mítosz köntösét és a korhoz kötöttség kellékeit le­ sége még csekélyebb . . . Ez az eltom pult ság az, am e­ h ántja az Üzenetről. De könyvének páratlan sikere és lyet nekünk is le k ell győzni, m ert ennek a legma­ az egyetemista ifjúság érdeklődése azt bizonyítja: gasabb foka a halál. Túl sokan vannak m ár most, a ma hívő embere nem vakon, hanem értelem mel akik olyanok, m int a halottak, olyan emberek, akik­ akar hinni. Tudathasadás helyett benső összhangot és ről azt lehet mondani, mögöttük van m ár az, ami egyensúlyt kíván m agának. Fárasztó, ám érdekes út előttük van, m ert olyan keveset tesznek ez ellen. Az után a címbeli kérdőjel a könyv végére fölki áltójellé ezerszer elm ondottakat újra kell mondani, nehogy változik: „Hiszem az örök életet!” egyszer az derüljön ki, hogy keveset mondt uk! A fi­ gyelmeztetéseket meg kell újítani, még akkor is, ha Szénási Sándor m ár olyan, m int ham u a szánkban. M ert az em beri­ séget fenyegetik a háborúk, mellyel szemben a m últ­ ban történt háborúk csak szegényes kísérletnek bizo­ nyulnák, és biztos, hogy eljönnek, ha csak azoknak, akik ezt előkészítik, a kezeit nem fogjuk széttörni.” Feketekönyv Eztán a leleplezések egész sora kezdődik, hogy az em bert a tétlenségből felrázza, és leplezett, katonai Werner Reum ke: Schwarzbuch. Pulverfass Kreis atomfegyvereket rejtő táborokat ismerteti, titkaikat Recklinghausen, Eigenverlag, 1983, 81 l. tárja fel, hogy tudatosítsa az NSZK polgáraival azt, A Flaschenöffner nevezetű, 1979 óta megjelenő if­ hogy hol élnek. Majd ism erteti azokat a katasztrófá­ júsági újság saját kiadásában jelent meg az a Fekete­ kat, melyek m ár most is bekövetkeztek a fegyverek, könyv, melynek célja, hogy a békemunkához az gázok elhelyezése során, melyeket szintén igyekeznek NSZK-ban hozzájáruljon. A Flaschenöffner, Reckling­ a legnagyobb titoktartással a közvélemény előtt el­ hausen megyei székhely dem okratikus köreinek a fó­ leplezni. Leírja azokat a szerencse folytán elkerült ruma. A NATO katonai tanácsának Brüsszelben, 1979. katasztrófákat is, melyek óriási károkat okoztak vol­ dec. 12-én tarto tt ülése adta a kezdeményezést e fo­ na. lyóirat m egjelentetésére és azóta a tomfölfegyverzéssel Ism erteti a brit haderő berendezéseit, melyeknek kapcsolatos határozatai ellen és az atom rakéták nyu­ neve: MUNA (M unitionsanstalt rövidítése). Dorsten gat-ném etországi telepítése ellen igyekszik m inden városánál kb. 50 bunker található, a hol földalatti, k a ­ erővel a fiatalságot és azontúl m inden fórumot moz­ tonai szállítóüzem épült, keskeny nyomközű vasúttal gósítani. ellátva, mely egyúttal a többi b rit hadiberendezések Az előszóban megjegyzi a szerző, hogy az európai szám ára is hadianyag áthelyezésre alkalmas. A terület kontinensnek és az egész világnak az elpusztítása a olyan nagy, hogy körbejárása kb. 2 órát igényel. Is­ Pershing rakéták telepítésével megfogható közelségbe m erteti a brit haderő atom arzenálját az NSZK terü­ letén. A ΜUΝΑ föld alatti bunkereib en az atomhalál került. H angoztatja továbbá, hogy az a tény, hogy újtípusú tömegpusztító eszközöket gyártanak, és bizo­ leselkedik, m ert itt brit és am erikai atombombákat nyos játékszabályokat elemeznek (mennyi halottja és tárolnak és őriznek. Megemlíti ironikus éllel, hogy sebesültje lehet egy atom háborúnak Európában és az Dorsten városát a háború befejezése előtt néhány nap­ USA-ban), m utatja, hogy atom tám adást készítenek pal az angolok bombázták szét.

D attelnben van elhelyezve a légelhárító rakétatü­ zérség 21-es zászlóalja. Itt tárolják és őrzik a NIKEHercules légelhárító rakétákat. Atomrobbanófejjel vannak ellátva és megsemmisítő erejük messze fe­ lülhaladja a hirosim ait. F öld alatti bunkerekben vannak tárolva. Az itt elhelyezett a tomrobbanófejek az egész NSZK kiirtására elegendőek. Pedig ez csak a 21-es zászlóalj három alkotórésze közül az egyik. Miközben következnek a városok és települések ne­ vei, ahol képek közbeiktatásával m u tatja be az itt lé­ tesült katonai, legtöbbször atomfegyvert tartalm azó tábort, idézi Collwitzer szavait: „Vagy mi számoljuk fel a felfegyverzést, vagy a felfegyverzés számol fel m inket”.

A pécsi baptista gyülekezet története Dr. Mészáros Kálm án; Budapest, 1978. 330 lap

A könyv megjelenése adósságot törleszt. Szigeti Jenő a Theologiai Szemle 1976. évf. 3—4. szám ában joggal írta, hogy magyar protestáns egyháztörténeti kutatásunk még adós a kisegyházak történetének megírásával. Mészáros K álm án Déldunántúlra nézve, Pécs központtal, a tartozás jórészt letörlesztette. Köny­ vét m ár az is értékessé teszi, hogy tém áját a törté­ neti és társadalm i háttérbe állította be. Pécs legrégibb Ism erteti a katonai célokra használt utakat és hi­ m últjával kezdi és a vonala t a jelenig folytatja. Még dakat. 1970-ben katonai célokat szolgáló utakat 22 000 ennél is dicséretreméltóbb, hogy a dolog természete km hosszúságban építettek ki. 1976-ban ez még 26%szerint erősen szétszórt anyagot évtizedes m unkával kal emelkedett. Beleszámolva a katonai célra használ­ ható helyi utakat és köru takat, a NATO úthálózata összegyűjtötte. Idős egyháztagok papírra vetett emlé­ 80 000 km az NSZK-ban. A tendencia pedig emelkedő. kezéseit, magánlevelek adatait, egyházi és vidéki vá­ Azok a hidak külön sárga jelzéssel vannak ellátva, rosi újságok cikkeit, képviselőházi naplókat aknázott melyek három szor és négyszer erősebbek az átlag­ ki nagy szorgalommal és érzékkel. Végül az is m in­ nál, páncélos járm űvek használatára alkalm asak. Ez­ tául szolgálhat a kutatóknak, hogy világos képet igye­ után a NATO által létrehozott berendezéséket ism er­ kezett adni arról is, m iként helyezkedtek el a baptis­ teti norm ál-esetre és komoly-esetre. A vasút, a posta ta gyülekezeti tagok a m agyar társadalom ban, annak fel van készülve arra, ha komolyra fordul a dolog. gazdasági, kulturális és politikai szektoraiban. Köny­ M ajd közli az atomvédelm et szolgáló bunkerépítkezés vét térképpel és grafikonokkal látta el. A térkép és a civilvédelem adatait. Úgy tüntetik fel, hangoztat­ ja, hogy a túlélés egészen egyszerű, persze ezzel csak azt m utatja, meddig é rt el a pécsi baptista központ a népet akarják elaltatni, hiszen jól tudják, hogy missziója, kisugárzása. Mintegy húsz település nevé­ atom háború esetén senkinek sincs esélye a megmene­ vel találkozunk Bonyhádtól Szigetvárig, Drávacsepely­ től Mohácsig. Az egyik grafikon a pécsi gyülekezet kedésre. A könyv első függeléke közli azokat a helyeket, lélekszámá nak alakulását m u tatja be. Ez mintegy öt­ postai irányítószámokk al ellátva, a hol ezeket a kato­ ven éven á t az 50 körül mozgott, de 1950 után m e­ nai létesítményeket meg lehet találni. Hozzáteszi, redeken emelkedni kezdett és nem is állt meg 330-ig. hogy az adatok, amelyek az itt elhelyezett létesít­ A m ásik grafikon felsorolja, miilyen társadalm i ki­ ményre vonatkoznak nem teljesek. Szám szerint 89 tüntetésiben részesültek a pécsi baptista hívek az utób­ ilyen helyet sorol fel. Majd második függelékként is­ bi évtizedekben. 32 kapott közülük „kiváló dolgozó” m erteti az atom fegyverrendszer egyes típusait, a ra­ oklevelet, 5 bányászérdemrendet, 3 lett sztahanovista, kéták fajtáit és az elhelyezésük felism erhető jeleit. 2 élmunkás, 2 pedig honvédelmi érdem érm et kapott. H arm adik függelékként közli azokat a katonai bot­ Első helyen azonban a spirituális vetület szerepel a rányokat és szerencsétlenségeket, amelyek az országon könyvben. belül történtek. Nem kevesebb, m int 65 ilyen esetet A missziói buzgalom, a kereszthordozás készsége, sorol fel, pontosan ism ertetve azt, ami történt. Ne­ a számos belső és külső nehézség ecsetelése foglalja gyedik függelékként a könyv a felfegyverzéshez ta r­ el a könyv legnagyobb részét. Rengeteg problém át és tozó üzem eket sorolja fel. 43 ilyen üzem adatait ta ­ láljuk meg. Ötödik függeléke közli a 80 és 81-es év­ feszültséget Okozott pl. a nemzetiségi kérdés, különö­ ben történt katonai kiadások tételeit, egyenként fel­ sen a volksbundista időkben. Mészáros nem kerülte sorolva azokat. A hatodik függelék térképeket közöl, meg a nehéz kérdéseket. Még azt is felveti, volt-e pontosan bejelölve az atomfegyver raktározásának a szükség és m ennyiben a keresztyénség történeti ú tjá­ helyeit. A sűrűség elképzelhetetlenül nagy. A hetedik nak egésze felől nézve a baptista gyülekezetek létre­ függelék a történelm i m últ, a második világháború jöttére. Méltányos és nyitott, ahol indokolt elismerő döbbenetes ad atait idézi fel, hogy figyelmeztessen: a a nagyobb protestáns egyházak iránt, m int ahogy azt békem unkát végzők ezeket az adatokat egy pillanatra is jólesően nyugtázza, ha ezek egy-egy képviselője sem veszítik szem elől: a 60 millió halottat, a Hiro­ részéről (Papp Gábor és Révész Im re püspökök, Nyáry sim a és Nagaszaki bombázásának ez ideig kb. egy­ Pál) baptista felékezete elismerést vagy tám ogatást millió halottját és a rengeteg részadatot, melyet kö­ kapott, készséget ökumenikus szolgálati közösségre. zöl. Bár a könyvet elsősorban elismerés illett, de legyen A könyv hatalm as prófétai erővel és jövőlátással szabad azt is megemlíteni, hogy itt-o tt hiányzik ra jta íródott. Bizonyára óriási m unkába került ezeknek a a lektori kéz nyoma. Vonatkozik ez elsősorban a szá­ nagyobbára titkos adatoknak a megszerzése, melynek mos ismétlésre. A gazdag, szép anyag bizonyára meg­ következtében valóban kinyílt az üveg és a szellem éri m ásodik kiadását is, és akkor a szükséges aprócska belőle kiszabadult, vagyis a háborúnak az a szelleme, m elyet igyekeznék a gyanútlan em ber előtt elleplez­ korrekciókat végre lehet hajtani. Az Evangélikus H it­ ni, valódi arcát m utatja itt és m indenkit mozgósít, tudományi Akadémia egyháztörténeti tanszéke hálás amíg lehet, a küzdelemre, amíg nincs mögöttünk az, feladatot teljesített, hogy Mészáros Kálm án kutatásait pártfogolta és őt doktori fokozatban részesítette. am i még előttünk van. Bucsay Mihály Szathm áry Sándor

64

C O N T E N T S O F N O 1, 1984

I N H A L T D E R N O . 1. 1984

ST U D IE S: E rn ő O ttly k : 25 y e a r s of D e v e lo p m e n t of t h e C h ris­ tia n P e a c e C o n feren ce — J á n o s P á s z to r : O rth o d o x —R e fo rm ed D ialogue, D eb re c e n IV, O dessa, J u n e 6—10, 1983 — Z s ig m o n d J. V a rg a : P ro p h e c y as a G ift G ra c e — C h a ris m a tic P ro p h e c y — K á ro ly T ó th : B ib lical T h eo lo g ic al F o u n d a tio n s of th e C h ristia n W o rk f o r P eace. A n A d d re ss D eliv ered to t h e C on­ fe re n c e of M in iste rs of th e C o u n c il of F re e C h u rch es in H u n ­ g a ry — P é te r H u b a i: N ew P a ra lle ls to P o o r L a z a ru s in th e H isto ry of R eligions, I. D ISC U SSIO N : R e flectio n s on a S tu d y b y I m re J á n o s s y : „ T h e F u tu re of C h ristia n ity — T h e C h ristia n ity of th e F u tu r e ” , p u b lish e d in NO 1983/4 of t h e T h eo lo g ic al R ev iew : László M a k k a i : F ro m „ Irre lig io u s C h ristia n s” to „R elig io u s A th e is ts” — T a m á s Ö krö s: C h ristia n ity a n d M e tap h y sics. In t h e D efence o f M etap h y sics. — I s tv á n B ogárd i S za b ó : S e c u la rism a n d S ac­ ra liz a tio n . WORLD R EV IEW : L e v e n te R u ttk a y : B rid g e -B u ild in g B e tw een E a st an d W est. A n In te rv ie w w ith D r. E u g en Voss, E d ito ri n - c h ie f of „ G la u b e in d e r zw eiten W elt” — Z so lt K á d á r: W orld M ission T o d ay a n d T o m o rro w . On No. 1983/9 of „M is­ sio n a ry M o n th ly ” . CULTU RAL CH R O N ICLE: L á szló Z a y : C riticism of th e A m e ric a n F ilm „ T h e D ay A f te r ” — J e n ő S zig e ti: G lean in g w ith th e E y es o f a T h eo lo g ican . REVIEW OF B O O K S: S á n d o r B a k s a y : S z e d e rin d á k (R u n n e rs of a B lam b le) S elected W o rk s of th e R e fo rm e d B ish o p p u b ­ lish e d on th e 150th A n n iv e rsa ry of h is b ir th (Jenő S zig e ti) — 25 y e a rs C h ristia n P e a c e C o n feren ce. V oices f o r D isa rm a m e n t, D o cu m en ts, S p eech es, S ta te m e n ts (u.t.) H e lm u th H ild : D ie W elt b r a u c h t F rie d e n — d e n n ä c h s te n K rieg g e w in n t d e r T od (T ib o r U jla k y ) — H a n s K ü n g : E w iges L eb en ? (S á n d o r S zé n á si) — W e rn e r R e u m k e : S c h w a rz b u c h (S á n d o r S z a th m á r y ) — K álm án M é száro s: H isto ry of th e B a p tis t C o n g reg atio n in P écs (M ih á ly B u c s a y ).

STU D IE N : E rnő O ttly k : 25 J a h r e d e r E n tw ic k lu n g d e r C h rist­ lich en F rie d e n sk o n fe re n z — J á n o s P á szto r: O rtn o d o x -R e fo r ­ m ie rte r D ialog, D eb recen IV., O dessa, 6.—10. J u n i 1983 — Z sig m o n d J . V arga; P ro p h e z e iu n g a ls ein e G n a d e n g a b e — c h a rism a tis c h e P ro p h e z e iu n g — K á ro ly T ó th : B ib lis c h -th e o ­ lo g isch e G ru n d la g e n d e r c h ristlic h e n F rie d e n s a rb e it. E ine A n s p ra c h e a n die P fa rr e r k o n fe r e n z d es R a te s d e r F re ik ir c h ­ lich en G e m e in sc h a fte n in U n g a rn — P é te r H u b a i: N e u e re li ­ g io n sg e sc h ic h tlich e P a ra lle le z u m a rm e n L a z a ru s, I. D ISK U SSIO N : B e m e rk u n g e n ü b e r e in e in N u m m e r 1983/4. d e r T h eo lo g isch en R u n d s c h a u v e rö ffe n tlic h te S tu d ie v o n Im re J á n o s s y : „D ie Z u k u n ft d e r C h ris te n h e it — d ie C h riste n h e it d e r Z u k u n ft” : L á szló M a k k a i: V on „ irre lig iö s e n C h riste n ” bis zu „ re lig iö se n A th e is te n ” — T a m á s Ök r ö s: C h riste n tu m u n d M e ta p h y sik . In V erteid ig u n g d e r M e ta p h y sik — Istv á n B ogárdi S za b ó : S ä k u la risie ru n g u n d S a k ra lisie ru n g . W ELTRU N D SC H A U : L e v e n te R u ttk a y : B rü c k e n b a u zw ischen O st u n d W est. E in In te rv ie w m it D r. E ugen Voss , H a u p t­ r e d a k te u r d e r Z e its c h rift „ G la u b e in d e r zw eiten W elt” — Z so lt K á d á r: W eltm issio n h e u te u n d m o rg e n . U b e r d ie N u m ­ m e r 1983/9. d e r „ M issio n a ry M o n th ly ” . KULTURELLE C H R O N IK : L ászló Z a y : K r itik d es a m e rik a n i­ s c h e n F ilm es „ T h e D ay A fte r” — J e n ő S zig e ti: Ä h re n le se m it d en A u g en eines T heologen. BÜCHERRUND SCHAU : S á n d o r B a k s a y : S z e d e rin d á k (B rom ­ beerram ken). A u sg e w ä h lte W e rk e d es r e fo rm ie rte n B ischofs v e rö ffe n tlic h t zum 150. J a h re s ta g s e in e r G e b u rt (Jenő S zig e ti). — 25 J a h r e C h ristlic h e F rie d e n sk o n fe re n z . S tim m e n f ü r A b­ rü stu n g , D o k u m e n te , R eden, E rk lä ru n g e n (u. t.) — H elm u t I liid : D ie W elt b r a u c h t F rie d e n — d e n n ä c h s te n K rieg ge­ w in n t d e r T od (T ib o r U jla k y ) — H an s K ü n g : E w iges L eb en ? (S á n d o r S zé n á si) — W e rn e r R e u m k e : Sch w a rz b u c h (S á n d o r S z a th m á r y ) — K á lm á n M é száro s: G e sc h ic h te d e r B a p tis te n ­ g em ein d e v o n P é c s (M ih á ly B u c sa y ).

E szám ára: 55,— F t

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI : Újfordítású Biblia K ároli Biblia Újfordítású Újszövetség Zsoltárok Könyve —Berki Viola illusztrációival

180,— Ft 105,— Ft 46,— Ft 57,— Ft

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: Küldetésben — Köszöntések az ökumenéből dr. Bartha Tibor püspök 70. születésnapjára „Ó, szép fényes hajnalcsilag” magyar népi karácsonyi énekek Pásztor Jánosné: Kenyai napló Tóth-M áthé Miklós: Isten trom bitája — „Megszámlálta futá­ sodat.. . Dr. Tóth K ároly: Örömhír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) Ráday Pál emlékkötet Kiss Sándor: Újszövetségi görög—m agyar szómagyarázat Dr. Victor János: Református Hiszekegy Beliczay Angéla: Örökéletnek beszéde H. E. Fosdick: A Biblia a modern ember kezében P aolo Ricca—Bruno Corsani: Péter és a pápaság a mai ökumenikus párbeszédben Ökumenikus énekeskönyv Bereczky A lbert: Hálaadás (igehirdetések, előadások, tanul­ mányok, cikkek) Református Korálkönyv Szikszai: Keresztyéni tanítások „Szüntelen imádkozzatok” — imádságok a keresztyénség századaiból „Hirdesd az Igét” — Igehirdetők kézikönyve Egyházunk szeretetszolgálata (Juhász Zsófia) Budai—Herczeg: Az Újszövetség története Magyar Zsoltárok (kórusművek) A Magyarországi Református Egyház cím tára Bottyán János: A m agyar Biblia évszázadai H. V. Morton: Pál apostol nyomában Takács Béla: Református tem plomaink úrasztali terítői Vékey Tamás: Az evangélium sodrában Csuka Zoltán: Bizonyságul Bódás János: Számadás

113,— Ft 100,— Ft 70,— Ft "45,— Ft 130,— 110,— 123,— 85,— 73,— 30,—

Ft Ft Ft Ft Ft Ft

44,— Ft 54,— Ft 110,— F t 250,— Ft 97,— Ft 110,— 158,— 15,— 110,— 200,— 56,— 128,— 110,— 200,— 70,— 64,— 85,—

Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Kaphatók: A Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., Ráday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál). Megrendelhetők: m inden lelkészi hivatalban és a Református Sajtóosz­ tályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

A L A P Í T V A

1925

A TARTALO M BÓ L Megalakult az Egyházközi Békebizottság Révész Imre, az abszolutizmus kori ellenállás élharcosa A gyülekezet felelőssége a hagyományok ápolásában „Memento mori” Karl Immer emlékezete Vallási irányzatok Amerikában A keresztyénség jövője Naplók gyermekeinknek Ú j hangsúlyok Kálvin teológiájában Metaforikus teológia Ú j katolikus egyháztörténet M iért vagyok keresztyén?

Ú J F O L Y A M (X X V I I )

1984

2

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1984. március-április

DOKUMENTUMOK A Szovjetunióban élő egyházak és vallási közösségek nyilat­ kozata ... M egalakult az Országos Béketanács Egyházközi Békebizott­ .......... sága Az Országos Béketanács Egyházközi Bizottságának nyilatko­ zata

65 66 67

TANULMÁNYOK Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T.: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 HU ISSN 0133-7599

□ Egyetemi Nyomda - 84.2219 Budapest, 1984. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

□ A Theologiai Szemle szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. Ottlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách Attila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula Szakács József D. Dr. Tóth Károly

HUBAI PÉTER: Aszegény Lázár vallástörténeti paraleljei II. 68 SZABÓ CSABA: A pásztori levelek és a Zsidókhoz írt levél liturgikus elemei .................................................................... 72 CSOHÁNY JÁNOS: Révész Imre, az abszolutizmus kori ellen­ állás é lh a rc o sa ........................................ ... 77 MOLNÁR AMBRUS: A gyülekezet felelőssége a hagyományok ápolásában....................................................................................... 86 FEKETE CSABA: „Ne küszködjünk soha örök Istenünkk el” 89 BODROG MIKLÓS: Álm aink labirintusában ... 93 NÉMETHY SÁNDOR: A Delegatum Judicium E xtraordina­ rium Posoniense anno 1674. története és jogászi kritikája ....................... 97 (10) CSENGŐDY LÁSZLÓ: „Memento mori” ................................. 102

VILÁ GSZEMLE Κ. I.: K arl Im m er e m lé k e z ete ........................................................ MARTIN E. MARTY: Vallási irányzatok A m e rik á b a n

105 106

DISZKUSSZIÓ SZIGETI JENŐ: A keresztyénség jövője

................

110

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: Naplók gyermekeinknek ................................. —i —ő: Tallózgatás teológus sz e m m e l........................................

112 115

KÖNYVSZEMLE Új hangsúlyok Kálvin teológiájában (Békési Andor) .......... 117 Erwin Fahlbusch: Az ökumenikus dialógusok kritikai vizsgá­ lata a Limai Dokumentum fogadtatásával kapcsolatban (Bogárdi Szabó István) ................................. 122 Sallie McFague: M etaforikus teológia (b. sz. i . ) ......................... 123 Szántó Konrád: A katolikus egyház története I. (Márkus M i­ hály) ... 125 W alter Jens (kiad.): M iért vagyok keresztyén? (Szathmáry Sándor) ...................................................................................... 127

Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton D. Dr. Tóth Károly

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. március 5.

Olvasószerkesztő: Tarr Kálmán

□ Előfizetési díj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 Ft Előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Budapest, József nádor tér 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám: 215-96162

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE K érjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kéz­ irataik at két példányban (egy másolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. Kéziratokat, am elyeket nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

DOKUM ENTUM OK

A Szovjetunióban élő egyházak és vallási közösségek nyilatkozata Pimen, Moszkva és egész Oroszország patriarchája megküldötte dr. Bartha Tibor püspöknek, a Magyaror­ szági Egyházak Ökum enikus Tanácsa elnökének a Szovjetunióban élő egyházak és vallási közösségek nyi­ latkozatát, amelyben a nyugat-európai amerikai raké­ tatelepítés ellen foglalnak állást. A z alábbiakban e nyilatkozat szövegét teljes terjedelm ében adjuk közre: „Mi, a Szovjetunióban élő egyházak és vallási kö­ zösségek vezetői, akik a buddhizmus, judaizmus, mo­ hamedánizm us és k eresztyénség híve it képviseljük, mélységes aggodalommal fordulunk a Helsinki-i egyezményt aláíró országok területén élő testvéreink­ hez az am erikai atom rakéták Nyugat- E urópában való telepítése következtében kialakult és roham osan nö­ vekvő háborús veszély ügyében. Ismeretes, hogy a rakéták telepítése a nyugat-euró­ pai országok lakossága túlnyomó többségének akarata ellenére történt, és töm egtiltakozást váltott ki, am ely­ ből a vallásos erők is jelentős részt válla ltak. A világban tovább folytatódó mennyiségi és m inő­ ségi nukleáris fegyverkezési verseny, és a növekvő po­ litikai és katonái konfrontáció az utóbbi időben olyan m éreteket öltött, hogy azt m ondhatjuk: az emberiség eljutott a nukleáris katasztrófa küszöbéhez, addig a borzalmas tragédiáig, ami könnyen az emberiség tör­ ténelmének utolsó felvonása lehet. Mi az atom háborút a legfőbb hatalom — a terem tő és gondviselő Isten — és az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűnnek tekintjük. Az em bert a Teremtő arra hívta, hogy az életet a m aga teljességében és tel­ jes m éltóságában élje, hozzájáruljon az emberiség szellemi kincseinek gyarapításához, léte anyagi kö­ rülm ényeit megjavítsa, és a többi em berrel és néppel a szeretet, igazságosság és igazság alapján kapcsolatot létesítsen és tartson fenn. Az Egyesült Á llam ok és szövetségesei által hozott meggondolatlan határozat felborította a középtávú atomfegyverek addigi európai egyensúlyát, súlyosab­ bá teszi a katonai konfrontációt, és ez által a háborús veszélyt; értelm üket vesztik a fegyverzet csökkenté­ séről folyhatott genfi tárgyalások, am elyéket az Egye­ sült Államok korm ánya, a Szovjetunió báto r és konst­ ruktív javaslatait sem m ibe véve m egakasztott; súlyo­ sabban nehezedik rán k a félelem, bizalm atl anság és elidegenedés terhe. Megértéssel viseltetünk a Szovjetuniónak a katonai egyensúly megőrzésére irányuló ellenintézkedései iránt, am elyeket J. V. Andropov, állam unk feje ez év november 24-én jelentett be, és üdvözöljük az általa ismételten beterjesztett javaslatot, hogy szabadítsuk meg Európát m ind a közép-hatósugarú, m ind a tak ti­ kai atomfegyverektől.

A növekvő veszély láttán sem veszíthetjük el mi, hívő em berek a rem ényünket, nem csüggedhetünk el. Nem áll hatalm unkban a világtörténelem eseményeit irányítani, de n incs jogunk tétlenül nézni az esemé­ nyeket sem. Erkölcstelen volna, és ellentétben állna vallási meggyőződésünkkel, úgy vélekedni, hogy a há­ ború elkerülhetetlen, és hogy az em berek nem tehet­ nek semmit ellene. Az em beriséget háborúba taszító gyűlölködést a rosszakar a t szüli, és nekünk vallásos hitünkből fakadó kötelességünk, hogy ennek a rossz­ akaratnak minden, lelkiism eretünkkel összeegyeztet­ hető módon ellenálljunk. Nem h átrálh atu n k meg, tudva azt, hogy bennünket, em bereket testvériségben és s o rs közösségben fűz egy­ be a közös teremtés, a vérroko nság és az isteni pre­ desztináció egysége, amelyben a világ valam ennyi n é­ pe összetartozik. Nyilvánvaló, hogy az Európában uralkodó válságos helyzet a h ívő emberekre, a Helsinki-régió országai­ nak vallási vezetőire különleges felelősséget ró. Felhívással fordulunk az Európában és Észak-Ame­ rik á ban élő egyházak és vallási közösségek vezetői­ hez, és m inden h ívő emberhez ezen a területen. Kedves Testvérek! A tragikus fejlem ények még na­ gyobb erőfeszítésekre indítana k bennünket, és arra ösztönöznek, hogy fokozott buzgalommal keressük és használjuk ki a lehetőségeket a növekvő atomveszély elhárítására. Meg vagyunk győződve, hogy egyházaink és vallá­ si közösségeink erkölcsi tekintélye, a hí vő emberek kezdeményezései és akciói más jóakaratú emberekkel karöltve, hozzásegítenek ma jd ahhoz, hogy az Egye­ sült Államok kormánya, és azon állam ok kormányai, ak ik országukat az am erikai nukleáris rakéták tele­ pítése céljá ra rendelkezésre bocsátották, megváltoz­ tassák döntésüket, és visszatérjenek a Helsinki záró­ okmányban lefektetett alapokra, és a m adridi kon­ ferencia eredményeihez. Csak a józan észen és jóaka­ raton alapuló ilyen fordulat vezethet régiónkban a po­ litikai és katonai enyhüléshez, az olyannyira szüksé­ ges bizalomhoz és eredményekben gazdag együttm ű­ ködéshez országaink között. Meg ke ll törn i az eszka­ láció és fegyverkezés ördögi körét! Hozzánk, hívő emberekhez szól a magasból hívó szó, am ely arra szólít fel, hogy tanuljunk a múltból, vállaljunk felelősséget a jelenért, hogy reménységgel tekinthessünk a jövőbe. Érezzünk m indnyájan testvér i szeretetet és irgalm at az egész emberiség iránt! Legyen áldott fáradozásunk a szeretet és béke elterjesztésére a föld valam ennyi népe között!” 1983. novem ber 27.

65

A Heted Napos Adventista Egyház M. Kulakov, a SZU-ban élő Heted Napos Adventista Egyház Tanácsának elnöke A z Evangéliumi K eresztyén Baptisták Egység-Tanácsa A. Klimenko elnök M oszkva és egész Oroszország Óhitű Érseksége Nyikodim, Moszkva és egész Oroszország érseke Régi Orthodox K eresztyének Novoszibkov, Moszkva és egész Oroszország Óhitű Érseksége Gennadij, Novoszib kov, Moszkva és egész Oroszország érseke A L itván Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelső Óhitű Tanácsa I. I. Jegorov eln ök A M oszkvai Óhitű Pomoren-Gyülekezet F. S. Kukuskin elnök Ó hitűek M oszkvai Megvilágosodott Közössége M. I. Csuvanov elnök Rigai Grebencsikov Óhitű Közösség L. S. Mihajlov elnök Ö rmény Apostoli Egyház I. Vaszken, egész Örményország k a to lik osz pátriárkája A Szovjetunióban élő Buddhisták Központi Vezetősége Bandido Ham bo Lama Er dinejev Jim ba Jamso elnök A z Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban élő Evangélikus Egyház Dr. Edgar Hark érsek A Lett Szovjet Szocialista Köztársaságban élő Evangélikus Egyház Dr. Janis M atulisz érsek

A Li tván Szovjet Szocialista Köztársaságban élő Evangélikus Egyház Jonas K alvanas püspök A Grúz Orthodox Egyház II. Éliás, egész Grúzia katolikosz pátriárkája A Zsidó Közösség Adolf Sajevics rabbi Észtország Metodista Egyháza Olav Pärnam ets szuperintendens A Szovjetunió európai részében és Szibériában élő Mohamedánok Központja Talgat Tadjuddin mufti, elnök A Közép-ázsiai és Kazahsztáni Mohamedánok Központja Sam suddinkán Babakanov m ufti, elnök A z Észak-kaukázusi M ohamedánok Központja Mahmud Gekkijev mufti, elnök A Kaukázuson túl élő Mohamedánok Központja Ul-Islam Pasa-sade Allahsukjur Gummat-ogly sejk, elnök Kárpáton túli Református Egyház Forgon Pál püspök A Lett Szovjet Szocialista Köztársaságban élő Római Katolikus Egyház Julia n Vaivods bíboros, Nagy Mak riána püspöke A L itván Szovjet Szocialista Köztársaság Római Katolikus Egyháza Kaunas Ludvikas Povilonis püspök, a Vilkavis-i egyházmegye vezetője Orosz Orthodox Egyház Pimen, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája

Megalakult az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága A magyarországi protestáns, ortodox, unitárius és izraelita vallásfelekezetek képviselői december 7-én, az Evangélikus Egyház tanácsterm ében tartott ülésü­ kön Egyházközi Békebizottságot hoztak létre, amely az Országos Béketanács keretében együttműködve fej­ ti ki tevékenységét. M iután dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök kö­ szöntötte a megjelenteket, dr. Bartha Tibor reform á­ tus püspök, az ökum enikus Tanács elnöke terjesztette elő az Egyházközi Békebizottság m egalakulására vo­ natkozó javaslatot. B artha püspök hangoztatta: Már hosszabb ideje ki­ fejezést k apott az az igény és kívánság, hogy a hazai protestánsok, ortodoxok, unitáriusok és izraeliták lét­ rehozhassanak egy olyan egyhá zközi békebizottságot, amely az Országos Béketanács keretében összefogná e vallásfelekezetek békeszolgálatát, amelyek a békemoz­ galom kezdetétől fogva együttm űködtek az Országos Béketanáccsal. Most az Egyházközi Békebizottság meg­ alakulása egyfelől azt jelenti: a hazánkban működő egyházak és vallásfelekezetek egyesítik erőiket annak érdekében, hogy az országhatáron belül és kívül haté­ konyabban tudják tám ogatni azokat a köröket, am e­ lye k a béke m egm entéséért fáradoznak. „Másfelől az OBT-hez fűződő kapcsolataink intézményessé válása kifejezésre ju tta tja azt a tényt, hogy a vallásos ihle­ 66

tésű békemozgalmak hazánkban m inden erejükkel tá­ mogatni kívánják a társadalom békemozgalmi erőfe­ szítéseit. Ugyanakkor egy, az OBT m ellett működő Egyházközi Békebizottság léte önmagában véve kife­ jezi azt a sokszínűséget, amelyet az OBT-csal egyet­ értő és együttműködő különböző rétegek, különböző világnézetet valló em berek közössége tud felm utatni” — mondotta dr. Bartha Tibor. Az Egyházk özi Békebizottság alakuló ülésén elfo­ gadta az országos és megyei szervek működését meg­ határozó szabályzatát és m egválasztotta a tisztségvi­ selőit. Az Egyházközi Béke bizottságot létesítő vallás­ felekezetek és testületek a következők: a M agyaror­ szági B aptista Egyház, a M agyarországi Bolgár Orto­ dox Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Hetednapos A dventista Egyház, a M agyar Izraeliták Országos Képviselete, a M agyar Ortodox Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, a Magyarországi Re­ form átus Egyház, a Magyarországi Román Ortodox Egyház, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, a Magyarországi U nitárius Egyház. A szervezet neve: Az Országos Béketanács Egyház­ közi Békebizottsága. Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságá­ na k elnökévé dr. Bartha Tibor reform átus püspököt,

alelnökeivé dr. K áldy Zoltán evangélikus, dr. Tóth Károly reform átus, dr. Ferencz József unitárius püs­ pököt, dr. Salgó László főrabbit, dr. B erki Feriz orto­ dox esperes-adm inisztrátort és Szakács Józsefet, a Szabadegyházak Tanácsának elnökét, főtitkárává pe­ dig dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsost választot­ ták. Az Egyházközi Békebizottság tevékenységét részint országos testületein: Ügyvezető Elnökség, Elnökségi Tanács, közgyűlés, részint a megyei bizottságok m un­

káján keresztül fejti ki. A megyei bizottságok prog­ ram ját a különböző vallásfelekezeteket képviselő e l­ nökök és titkárok szervezik. Az alakuló ülésen megjelent és köszöntötte az Egy­ házközi Béke b izottságot Sarkadi Nagy Barna, az O r­ szágos Béketanács főtitkára, Biró Im re kanonok, az Országos Béketanács K atolikus Bizottságának főtitká­ ra, és jelen volt Bai László, az Állami Egyházügyi Hi­ vatal főosztályvezetője, továbbá Sándor István, az OBT ügyvezető elnökségének tagja.

A z Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságának nyilatkozata Dr. Bartha Tibor püspök, a Magyarországi Egyházak Ö kum enikus Tanácsának elnöke, az Egyházközi Béke­ bizottság elnöke válaszolván Pim en patriarcha fent hivatkozott levelére, m egküldötte az Egyházközi Bé­ kebizottság nyilatkozatát. A z alábbiakban a nyilatko­ zat szövegét teljes terjedelm ében adjuk közre: „Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsá­ ga — am elyben a magyarországi protestáns, ortodox, izraelita és unitárius vallásfelekezetek képviselői m ű­ ködnek együtt — Isten parancsának engedve, a m a­ gyar nép és az em beriség jövőjéért hordozott felelős­ ség tudatá ban kinyilván ítja a következőket. B űnbánattal valljuk meg, hogy századunkban má r két pusztító világégés in d u lt k i Európából, olyan tá r­ sadalm ak köréből, amelyek azt hirdették magukról, hogy keresztyén valláserkölcsi alapokon állanak. Mélységes m egrendüléssel látjuk, hogy napjainkban egy új, a földi élet m inden f orm áját megsemmisítés­ sel fenyegető háborút készítenek elő olyan erők, ame­ lyek ez alkalom m al is gyakran hivatkoznak keresz­ tyén valláserkölcsi és hum anitárius érdekek védelmé­ re. M inden erőnkkel tiltakozunk az Egyesült Államok kormánya á lta l vezetett v iláguralm i törekvések ellen, amelyek a fegyverkezési versenynek ú j lendületet ad ­ va a hagyományosan keresztyén befolyás alatt álló nyugat-európai népek korm ányait n u k leáris fegyve­ rek további felhalm ozására késztetik. Meg vagyunk győződve ar ról, hogy e törekvések döntő okai: egyfe­

lől az egyoldalú katonai fölény elérése, másfelől a fegyvergyártásból és fegyverkereskedelemből busás hasznot húzó kapzsi érdek. Tiltakozunk az ellen, hogy az im perialista erők — hívő em bereket megtévesztve — a h it védelmének igyekeznek feltüntetni a szocialista társadalm i rend ellen irányuló fenyegetést. Isten irgalm as szeretetére kérjük hittestvéreinket, bárhol éljenek e világon, közös erőfeszítéssel most áll­ junk ellen a Gonosz embergyilkos erőinek, amely erők m indent, az emberiség jövőjét is készek kockáz­ tatni kiváltságaik önző védelmében. M inden erőnkkel támogassuk, hitünk parancsát követve, azokat, akik harcolnak a társadalmi igazságosság érvényesítéséért és az emberiség békéjének megmentéséért. Áldást mondunk mindazokra az em berekre, b ár­ mely nép fiai legyenek, bárm ely világnézetet vallja­ nak, akik az em berszeretet nagy parancsolatának en­ gedelmeskedve, ezekben a napokban az egész világon, különösen az Egyesült Államokban és Nyugat-Euró­ pában bátran tiltakoznak a legveszedelmesebb és első csapás m érésére alkalmas, nukleáris világkatasztró­ fával fenyegető fegyverek Nyugat-Európába történő telepítése ellen. Áldást kérünk a hívő népre, amely kész a megtérés útjára lépve, áldozatos em berszeretettel betölteni a kijelentés ígéretét: „M egáldatnak teb enned a föld minden nemzetségei” (1Móz 12,3).”

Dr. K áldy Zoltán a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Dr. Bar t ha Tibor püspök a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, az Ökum enikus Tanács elnöke, az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságának elnöke Protoierei Dr. Berki Feriz a Magyar Ortodox Egyház esperes-adminisztrátora Vujicsics Dusán esperes a Magyarországi Szerb Ortodox Egyház püspöki vikáriusa Laczkovszki János a Magyarországi Baptista Egyház elnöke Szakács József a Szabadegyházak Tanácsának elnöke Dr. Salgó László főrabbi

M agdu János tanácsos a Magyarországi Román Ortodox Egyház helyettes püspöki helynöke Ivan D. Sumov a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház főlelkésze

Hecker Frigyes a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense Zarka Dénes a Magyarországi Hetednapos Adventista Egyház elnöke Dr. Ferencz József a Magyarországi Unitárius Egyház püspöke Dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsos az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságának főtitkára

67

TANU LM ÁNYO K

A szegény Lázár vallástörténeti paraleljei II. A Vila Pachomii recenziója V izsgáljuk meg h á t a 10. recenziót abban a rem ény­ ben, hogy a tö b b i, eddig figyelmen kívül h a g y o tt mo­ tív u m ain k jobb m egértésében is segíteni fog. M inthogy a V ita Pachom iinak tö b b szöveghagyom á­ n y a v an, értelm ezésünkben a z t k övetjük, am ely a leg­ teljesebben közli a m inket érdeklő részt, am ely által m agunk is fölfigyeltünk a párhuzam ra. Pachóm egy alkalom m al egy könnyelm ű életvitelt fo ly tató te stv é r halottasm enetével találk o zott. A szer­ zetesek zsoltárénekléssel kísérték az e lh u n y tat. Szem­ betalálkozván Pachóm m al, m egkérték, hogy im ád­ kozzék a h a lo tté rt. A szent hosszadalm as im áját befe­ jezvén — m indannyiuk m egdöbbenésére — letilto tta a to v áb b i zsoltáréneklést, és m egparancsolta a h alo tt ru h áin ak azonnali elégetését. H iáb a könyörögtek az el­ tá v o z o tt szülei, rokonai és a kíséretükben levő szer­ zetesek, Pachóm h a jth a ta tla n m arad t. Ő — úgym ond — nem a h a lo tt lá th a tó b u rk áért, hanem a leikéért érez felelősséget. A kísérők a vélt tisztességadással csak túlvilági k ín ja it fokoznák, míg az ő látszólagos tisztes­ ség-m egvonása közbenjárás. Szükséges, hogy a meg­ h a lt zsoltárok nélkül tem etessék el, hogy az őt fenye­ gető re tte n tő büntetések tő l m egszabadíttassék, s némi elengedtessék néki. Így is te m e tte te tt el végül a he­ gyen. K é t nap m úlva hozták neki a h írt, hogy a chenobos­ kioni kolostorban egy te s tv é rt betegség gyötör, s áldása u tá n áhítozik. Az Isten embere elindult hozzá, de am i­ k o r m ár csak 2—3 m érföldre volt, egyszerre szent h an ­ got h a llo tt a légből,47 és erősen odafigyelvén m egpillan­ to tta a te stv é r lelkét, am in t zsoltáréneklő angyalok fényes m enete kísérte Isten boldog életébe. A P achó­ m o t kísérő testv érek sem nem lá tta k sem m it, sem nem h a llo tta k ,48 csak azt v ették észre, hogy hosszan K e­ let49 felé te k in te tt. K érdésükre az öreg elm ondta, hogy a te stv é r m ár b ev e z e ttete tt az örök életre. Ami­ kor m egérkeztek a kolostorba, n éhányan pontosabban tu d ak o zó d tak az óra u tán , s úgy ta lá ltá k , hogy az a Pachóm szerintiekkel egyezik.50 A V ita Pachom iiben a k é t halott ábrázolása nem teljesen szim m etrikus. A könnyelm ű te stv é r valam i­ vel plasztikusabban áll előttünk, m int a m ásik, aki­ rő l csak az elbeszélés „beszédes” hallgatása és az an a­ lógiák m ondanak el néhány jellem zőt, ő az első k o n tra p u n k tja . B ár a k ét h a lo tt nem egy tö rténetben szerepel, sem életükben, sem halálukban nem érintke­ zik a sorsuk, nyilvánvaló, hogy k ettejü k története nem véletlenül követi egym ást: paradigm atikus hely­ zetü k , Pachóm és a hallgatóság m indenképpen össze­ fűzi őket. Ám az előző 9 recenzió ism eretében semmi kétség: összetartoznak. A problem atika itt is a te ­ m etés, m int a töb b i recenzióban is (és ez egyben az elbeszélés indítása, m int a S etna regényben). Valóban szokatlan, am it Pachóm tesz: m egbünteti a h a lo ttat. A zsoltárok m egvonása föltűnő, m ert am in t épp a Vi­ t a ból tu d ju k , ez rendes tarto zék a volt m inden tem e­ tésnek.51 Ezek az énekek és az éneklő kísérők azok­ 68

nak az egyiptom i siratóasszonyoknak az utódai, akik Setna gazdagját kísérték. Még meglepőbb azonban, hogy Pachóm ugyanúgy elveszi ettől a testv értő l a ru ­ h áit, am int az Osiris csarnokában tö rté n t a gazdag­ gal. A h alo tt lem eztelenítése büntetés, ez a tökéletes k iszo lg áltatottságát m u ta tja . Az Amduat. 10. ó rájától ism erünk nyolc istent, „akik a h u llák at lem eztelení­ tik és azoknak az ellenségeknek m úm iapólyáját, ak ik ­ nek m egbüntetése a D 3t-ben m egparancsoltatott, letépik” .52 Meztelen k árh o zo ttak ábrázolásával ta lá l­ kozunk a K ap u k K önyvében és a Barlangok K öny­ vében is. A legkülönösebb mégis az. hogy m iért kell a h a lo tta t m egbüntetni: azért, „hogy m egm eneküljön az őt fe­ nyegető rette n tő büntetéstől, és valam i elengedtessék nek i” . T ehát, ha a h alo tt, bár halála u tá n , de még itt a földön, lemond valam iről, azáltal m integy ledol­ gozhat valam it a túlvilági kárh o zat kínjaiból. A theodicea isteni oikonom iája ez: az igaz annyi elég­ té te lt kap a túlvilágon, am ennyit evilágon szenvedett, a gonosz an n y it kell hogy fizessen a túlvilágon, am ennyit evilágon elvett. M indazonáltal term észetes­ nek ta rta n á n k , hogy az életben elk övetett te tte k é rt a halál u tán jöjjön az elégtétel. I tt azonban azt lá t­ juk, hogy nem a halál u tá n kezdődik az igazságos isteni visszafizetés, hanem még akkor is teh e t valam it a h alo tt, hogy m ajd o d aát annak megfelelő elégtételt kapjon. Ezen a ponton lesz világossá, hogy itt valam i egészen m ásról van szó, m in t a Setna regény tem e­ tésénél — itt m aga a tem etési szertartás v á lt az elég­ té te l eszközévé. E furcsa szemlélet értelm ezésénél se­ gítségünkre vannak a rabbinikus D ,E ,F recenziók. Legrészletezőbben a D arke Tesuba fogalmazza meg. „A ttól, akinek érdemei számosak és akinek bűnei csekélyek, e néhány jelentéktelen bűn, am it elköve­ te tt, még ebben az aiónban (becōlām hazzeh) szám on­ kéretik, hogy az eljövendő aiónban csak (az érdem ei­ ért) vehessen elégtételt. Az, akinek bűnei szám osabbak, a gyehennát örökli. A kegyeseknek, akik csekély b ű ­ nöket kö v ettek el, nem a túlvilágon (lecōlām habbca ), hanem m ár evilágon ( eclōlām hazzeh) visszafizetik.” D recenzióban sem véletlen, hogy a kegyest senki sem kíséri utolsó ú tjá ra , „m egfizette neki T erem tője ezt a vétséget még evilágon, hogy tisz ta és m akulátlan legyen a m ásvilágon” . A gondolat konzekvensen végig van vive, m ert ugyanez ellenkező előjellel is igaz, a gonosz sem viheti m agával a jócselekedetét, a polgárm ester fiának is m egfizetett még evilágon, hogy „érdem eit a túlvilágon érvénytelenné tegye, am elybe m inden jócselekedetétől m ent kell bem ennie” . Valam i különbség azonban van a V ita Pachom ii és a rabbinikus fölfogás között. Pachóm m al m aga a h a ­ lo tt az, aki még valam it evilágon ledolgozik (még akkor is, h a Pachóm a kezdem ényező), a zsidó recenziókban Isten az, aki ledolgoztat, s így ez m ár az elégtétel első állom ása lesz. P a d ló m n ál a h a lo tt hozzátartozói még elvileg v álaszth atn ak , hogy elfogadják-e az elég­ tételnek az t a fa jtá já t, am it a szent ajánl nekik. A ra b ­ binikus v álto zatb an az elégtétel m ár m egtörtént, az

isteni döntés m ár nem hagy v álasztást, a kegyes b a ­ a szegény nem csak etikus életvitele m ia tt, hanem rövid élete (ill. bűneihez képest rövid élete) m ia tt rá tja csak tudom ásul veheti a m eg tö rtén tek et, s épp ez válik m ajd szám ára kérdésessé. De csak az első üdvözül. A fordításban kulcsszerepet kapó e cy, r cy szavakat a szövegkiadó nem ismeri, s kikövetkezte­ és ideigvaló, am inek a célja az, hogy a végső stádium — az így m ár igazságosan (m ert m egfizetetten) meg­ te tt jelentését egy jegyzetben adja m eg:56 ,,e cy, r cy érdem elt — örök üdvösség, vagy örök kárhozat le­ m ust m ean according to th e m easure of’” . E. gyen. A theodiceával birkózó vallásos em ber legvégső B runner—Traut57 is azt m ondja, hogy a m 3ct-ta l kérdéseibe p illan th atu n k be itt, akinél az elégtétel el­ ellenkező élet önmagában még nem ju tta t k árh ozatra. m élete csődöt m o n d o tt (az igaz m éltatlan tem etése A túlvilági bíróság a születés kegyét és a sors te rh é t m ia tt a halál u tá n , am ikor m ár Isten visszafizetését egyaránt beszám ította döntésénél. Így elkerülték v árná), és ezért egy m etafizikai időszférával m enti azt a veszélyt, hogy a szerencsétlent a bűnössel össze­ meg a theo-diceát, Istenének a becsületét. keverjék. Interpretációnkban nem akarunk tú l messzire m en­ A végső kérdés vetődik itt föl: hol v an tu lajdon­ képpen a cezúra az em ber életében, az élet és a halál ni. É ppen az E. B ru n n e r—T ra u t á ltal is em lített szülőtégla — am it a m érlegelést ábrázoló H K v ignet­ közö tt vagy az ’ōlām hazzeh (jelen aión) és az ’ōlām tákon látu n k — jelentőségét nem látju k egyértel­ habb’a (az eljövendő aión) között, függetlenül attó l, hogy az em ber m eghal közben. H ogy a kegyes szá­ műen. A tégla ábrázolását csak a m ellette levő föl­ m ára, aki ez u tó b b i m ellett dö n t, még a halál sem ira t segítségével értelm ezhetjük. A ni papiruszán pél­ k o rlát, azt a nyelvhasználat is m u ta tja . F recenzió a dául a mérleg a la tt em beralak áll s3j fölirattal, fölötte talm u d ta n ítv á n y m éltatlan tem etését így m agyaráz­ em berfejű tégla, fölirat nélkül. A nhai papiruszán a mérleg fölött k é t egym ással szémbenéző em berfejű za: „ Iste n ugyanis ezt a b ű n t még é l e t é b e n (beha jjō) be a k a rta h a jta n i, ezért k ö v ette a kopor­ tégla van elhelyezve s3j és rnn megjelöléssel.— Más sóját csak tíz em ber.” E nnek a kétlépcsős elégtétel­ szem pontból érdekes Nebseni papirusza, ahol a mérleg nek az előfeltétele azonban az, hogy az etikai értékek egyik serpenyőjében a szív v an, a m ásikban maga nagyságrendi különbsége (kis bűn — nagy bűn) a térdelő h a lo tt.59 Figyelem re m éltó, hogy a tég lát szignifikáns lesz. A kis bűn a tem etéskor (még) tö r ­ sohasem látju k a mérleg serpenyőjében, hanem csak leszthető, a nagy bűn csak a gyehennában. E szem­ jelen van, m in t ahogy A nubis és T hot, a kapu szemöl­ lélet szerint te h á t a tem etéskor való lem ondás vagy dökfáján ülő b3 m adár, a mérleg nyelvén ülő m ajom elégtétel még ehhez az aiónhoz tarto zik , s így lehet vagy a szörnykutya. elérni, hogy a túlvilági, az eljövendő aiónhoz tartozó M egítélésünk szerint m a még nem ta rtu n k o tt, hogy szám adás teljesen egyértelm ű legyen (csak jó, csak az ábrázolást m inden részletében kielégítően tu d n á n k rossz). Ezzel szemben áll az egyiptom iak fölfogása a m agyarázni, főleg nem a re jte tt időaspektust ille­ „N y u g a t” ról, am i a tem etőnek és a túlvilágnak egy­ tően. a rá n t a helye. Az egyiptom i szám ára a k é t létform a A V ita Pachom ii recenziójában a tem etés ugyanúgy k özö tti cezúrát m aga a halál jelenti. Hisz a Setna és az elégtétel eszköze, m in t a rabbinikus recenziókban, Siusire történ etn ek épp ez a c sa tta n ó ja : csak az em ber élete m éretik meg Osiris elő tt, a tem etés irreleváns és ezt a hasonlóságot, mely m ögött egy ilyen mély gondolati stru k tú ra rejtőzik, nem ta rth a tju k v élet­ (ak ár pom pás, ak ár szegényes, a k á r m egérdem elt, lennek: a k ettő egym ással rokonságban áll. Amíg itt a k á r nem az érdem eknek megfelelő).53 jogosan beszélhetünk genetikus kapcsolatról, addig V alóban, a S etna regény — és egyáltalán az egyip­ a Setna regény és a rabbinikus recenziók k ö zö tt60 tom i fölfogás — nem tá g ítja ki a jelen aiónt, ill. az csak fenomenológiai hasonlatosság van (ebben a vo­ em ber életidejét úgy, hogy abba a halál u tán i idő, natkozásban), még akkor is, ha m egtévesztően h a ­ a tem etés is beleférjen. Mégis az idő-spekuláció az sonlítanak egym ásra. Az egyiptom i válto zatb an a gaz­ egyiptom i ítéletben is szerepet já ts z h a to tt.54 H. dag azért kap gazdag tem etést, m ert gazdag, a szegény Brunner55 azonban fölhívja a figyelm et egy dém otikus azért kap szegény tem etést, m ert szegény. Mindez ira tra , am i a fönti gon d o lattal mégis koincidál. Pap. társadalm i helyzetüknek megfelelően tö rténik. Az Insinger 30,23 —81 szerint „hosszú élet ad atik a bű­ et hos szerinti elégtétel m ajd csak az alvilágban tö rté ­ nösnek, hogy elégtétel kísérje; b irto k ad atik a go­ nik meg. A rabbinikus recenzióban viszont a polgárnosznak, hogy ezért elvétessék élete őtőle. De Isten m ester fia nem a gazdagsága m ia tt kap kiváló tem e­ szándéka nem fedezhető föl azelőtt, hogy az, am it el­ tést, hanem egy jócselekedete m ia tt, és az írástud ó rendelt, m eg tö rtén t v o ln a.” N em csak a theodicea sem a szegénysége m ia tt kap szegényes tem etést, egyiptom i m egfogalm azása áll előttü n k , hanem a v á­ hanem egy vétke m iatt. Így te h á t a tem etés — a lá t­ lasz is, mégpedig szintén az idő eszközével. Ám a végső szat ellenére — nem a társadalm i helyzet kifejezője, összefüggések fölismerését Isten v issz a ta rto tta , csak hanem az elégtétel eszköze.61 a m eg tö rtén t cselekvések, a lezárult életek felől nézve A Pachóm recenzió hasonlít a Setna regényhez ab ­ derül ki, hogy a gonosz azért k a p o tt ja v a k a t, hogy ban, hogy itt sem ism erjük egyik h a lo ttn ak sem a ne­ túlvilági b ü ntetése még nagyobb legyen, hogy a bűnös v ét (szemben a jézusival és a rabbinikussal). Viszont azért k a p o tt hosszú életidőt (az istenessel ellenkezőleg, az összes többitől eltér abban, hogy nem ad alvilági hisz csakis ez veti föl a kérdést), hogy m indez még kalauzt, sőt hangsúlyozottan tartózkodó a tú lvilágot nagyobb k árh o z a tá ra váljék. Az ítéletnél az em ber illetően. Az ítéletről nem tu d u n k , de árulkodó Pachóm sorsa és életideje egyaránt m egm éretik, hisz a hosszabb féltése a „re tte n tő b ü n teté stő l” , a m ásik testv é r sorsa idő a la tt tö b b lehetőség van a vétkezésre is. A rövid egyértelm ű. K e ttő jü k k ö zött olyan szociális különb­ élet eszerint isteni kegy. B runner eme szemléletével ség, m in t a Setna regényben vagy a Lukács evangéli­ különös h angsúlyt kap tö rté n e tü n k egy m o n data um ban, nem látható. (2,11): g m - w n e —f why.w (sic) e —w cs r nef wliy.w e cy p —e —f chc n cnh r.sh T h w t r . r —f r n —f Rokonsága a többi recenzióval, és a Quelle r °y pe —f cw n y r.t h r p t — ha ezt valóban úgy é rt­ K íséreljük meg ezek alapján elhelyezni a V ita jü k , hogy jócselekedeteit szám osabbnak ta lá ltá k rossz cselkedeteinél, ahhoz képest, hogy T h o t m ennyi élet­ Pachom ii recenzióját a családfán a m aga tö rté n e ti időt a d o tt neki és a földi sorsához képest, akkor itt helyének megfelelően! 69

Először ta lá n azt föltételeznénk, hogy egy keresz­ ty én szent, a szerzetesség a ty ja , Jézus példabeszédé­ hez kapcsolódik, ám m ár első olvasásra is föltűnik m ind a cselekm ény, m ind a m ondanivaló különböző­ sége. A rabbinikus legendából sem eredhet, m ert ab ­ b an a kegyes h á tra m a ra d o tt b a rá tja veti föl a th eo ­ dicea kérdését. E z a rabbinikus recenziókban köz­ p o n ti h elyet foglal el. Mivel pedig a V ita Pachom ii recenziójának a kérdése is hasonló, abban az esetben, h a a pachom i a rabbinikus változatból eredne, d ra­ m aturgiailag teljesen érthetetlen lenne, hogy m iért h agyná el a későbbi v álto zat azt, hogy valaki itt is n y íltan m egfogalm azza a theodicea kérdést. Amíg o tt ki van fejtve, hogy a gazdag bűnös életének m elyik, egyetlen jócselekedetéért k a p ja a m éltó tem etést, és ford ítv a az írástudó, addig a Pachóm recenzió erről nem szól. A nnál is inkább, m e rt itt a megfelelő sze­ replő nem is kap pom pás tem etést. H á tram arad n a , hogy recenziónk a Setna recenzió egyenességi leszár­ m azo ttja. E z ellen az elm élet ellen döntően az szól, hogy a k é t recenzió m ondanivalója egészen más. Az egyiptom i problém ája az, hogy a gazdag a t ú l­ világon elveszítheti gazdagságát, és a tem etés nem m en t meg a kárh o zattó l, a szegény viszont gazdaggá lehet, m e rt o tt m ár nem a földi szociális állapot a dön­ tő , hanem az ethos a mérlegelés elve. S b ár m indkét recenzió reflektál a theodiceára, Pachóm é, m in t m ár lá ttu k , alapvetően m ásképp, a tem etést az elégtétel eszközének és első állom ásának tek in tv e. H ogyan kapcsolódik te h á t a V ita Pachom ii recen­ ziója az eddig ism ert szövegekhez, h a egyiktől sincs közvetlen függésben? F öltételezésünk szerint volt egy olyan m ű — a dé­ m otikus Setna regénytől függetlenül —, am ely a jézusi recenziót és a rabbinikus hag y o m án y t eg y arán t meg­ előzte, s m in d k ettő néhány közös elem ét ta rta lm a z ta. H a valóban létezett ilyen, akkor a V ita Pachóm iiban leírt recenzió ebből eredhet, föltéve, hogy ki tu d ju k zárni, hogy a Pachóm recenzió nem utólag egyesítette a jézusi p arabola és a rabbinikus hagyom ány elemeit. E z t abban az esetben tu d ju k bizonyítani, h a igazolhat­ ju k , hogy azokhoz később (a P ad ló m n ál hagyom ányo­ z o tt recenzió keletkezése u tá n ) még olyan lényeges ele­ m eket illesztettek, am iket a V ita Pachom ii recenziója sem m iképpen sem h ag y o tt volna el, h a ism erte volna azokat. H a ez sikerül, akkor logikailag b izonyítottnak te k in th e tjü k hipotézisünket. Nevezzük az általu n k k ik ö v etk eztetett recenziót — ném iképpen a synoptikus kérdésre em lékeztetően — Quellének. E bben a Quellében keressük a Pachóm recenzió egyik ősét, a m ásik term észetesen m aga a dé­ m otikus elbeszélés lenne. Quelle té m á ja is a theodi­ cea és az elégtétel kellett hogy legyen. T artalm aznia kellett, — hogy a gazdag igen világi m ódon él (a döntő itt nem a szegénység oppozíciója, hanem a kegyes­ ségé), — hogy a kegyes beteg em ber (Isten büntetése sú jtja őt valam i m ia tt e földön), — hogy a kegyes h a lo tta t a túlvilágon az angya­ lok kísérik az üdvösség helyére, — hogy a tem etés egyben elégtétel (, am i involválja ennek a gondolati h á tte ré t is). Az első három a Quelléből k e rü lh e te tt be Lk 16,19 — 31-be, a negyedik a zsidó recenziókba. A Quelle term észetesen m ást is ta rta lm a z h a to tt, de a k o p t szerzetesek legendája, L ázár p éld ázata és a zsidó hagyom ány alap ján „tökéletesebben” rekonstru­ álni szám unkra felelőtlenségnek tű n ik . 70

Nézzük m ost a Quelle deficitjét a rabbinikus és a jé­ zusi recenziókkal szemben, am elyek am ellett szólnak, hogy Quelle azokat még nem ism erte. — N em em líti a központi tém ára, a theodiceára direkt m ódon rákérdező b a rá to k a t, akire ép­ pen egy ilyen parainetikus tö rtén e tb en szük­ ség lenne. — E gy az evangélium okat ismerő keresztyén szer­ zőre Jézus példázata m indenképpen döntően h a to tt volna. — A tö rté n e t végkifejlete és tanulsága szem pontjá­ ból igen hatásos le tt volna, h a a k é t h a lo tt sorsa a túlvilágon találk o zo tt volna (m int L k 16,23), így k e tte jü k ellenkező m egítélését hangsúlyosab­ ban ki le h e te tt volna emelni. — H iányzik az evangélium hoz képest a szegény L ázár neve, a rabbinikus hagyom ányhoz képest pedig bar Macin (A), ben Theodoros (F) a ne­ gatív figura neve. E z is a korai datálás m ellett szól, m ert a névadás, m in t m inden egyéb " pon­ to sítá s” (a hitelesítés kedvéért), kései fejlődés eredm énye.62 Az persze egészen term észetes, hogy h a elfogadjuk, hogy a föntiek eredm ényeképpen az a recenzió, am it a V ita Pachom ii a szent szájába ad, időben megelőzi a jézusi recenziót, azaz keresztyénség előtt, akkor ennek a recenziónak (eddig a Pachóm recenzió alap­ ján vontuk le következtetéseinket és a z t nem külö­ n íte ttü k el a Quellétől) a hősei nem lehettek eredeti­ leg szerzetesek. A hősök foglalkozásának „pontosí­ tá s a ” nyilvánvalóan a V ita Pachom ii szerzőjétől vagy m agától Pachóm tól szárm azik, aki így a k a rta a régi legendát hallgatói szám ára aktualizálni. Fontosnak ta rtju k , hogy a szerzetes Pachóm nem az Ú jszövet­ séghez nyúl vissza. Az egyiptom i zsidósággal való k a p ­ csolata a to v áb b i k u ta tá so k tá rg y a lehet. Elvileg fölvetődhet még az a kérdés, am it az im ént é rin te ttü n k , hogy vajon nem a „szerzetesekről” szóló recenzió-e m aga a Quelle. Ez elvileg is valószínűtlen. K izárásához a korábban használt m ódszert vesszük igénybe. H a talá lu n k egy olyan m otívum ot, am i Quellében még nincs meg, de a Quelléből szárm azó Pachóm recenzióban m egvan, és a többiek nem is­ m erik, de fölhasználnák, h a ism ernék — nos, h a ez sikerül, akkor állításu n k at b izo n y íto ttn ak tek in tjü k . Ilyen lényeges m otívum nak ta rtju k , hogy a könnyel­ m ű testv értő l büntetésképpen elvétetnek a ruhái. H a Pachóm ezt a m otívum ot a Quellében ta lá lta volna, valószínűleg á tv e tté k volna a rabbinikus recenziók is. De nem csak o tt nem ta lá lju k meg, hanem még a Setna regénytől felthetőleg direkt függő Lk 16,19—31-ben sem, ahol pedig a byssos ru h án ak , m in t m ár lá ttu k , nagy jelentősége van. A Pachóm recenzió ezt bizony­ n y al közvetlenül a dém otikus elbeszélésből vette. Quelle keletkezési helyét illetően találg atáso k ra v a ­ gyunk u talv a. E lképzelhető, hogy valam elyik n a ­ gyobb alsó-egyiptom i diaszpórában szü letett meg, m ondjuk A lexandriában, esetleg M emphisben vagy Leontopolisban. Nyelve valószínűleg görög volt. K e­ letkezésének k o rá t csak m egbecsülni tu d ju k : te rm i­ nus ante quem a belőle született három tradíció leg­ korábbika, m in t föntebb igazolni p ró b áltu k , a Pachóm recenzió. L á tju k te h á t, az ún. „P achóm ” recenzió is időszám ításunk előtti, Quelle még korábbi. A Pachóm recenzió függ ugyan a Setna regénytől, Quelle pedig nem , de mégsem föltételezzük, hogy annál ősibb len­ ne. Becslésünk szerint Quelle kb. i. e. 150—70 k ö zött k eletkezhetett. Ez az általu n k b izo n y íto ttn ak vélt 12. recenzió még to v áb b i földolgozásra vár.

mi keresztyének pokolképzeteit színezték az óegyip­ tom i előképek, hanem az egyetemes keresztyénségét Most azonban té rjü n k vissza az eddig csak éppen is döntően ezek h a tá ro zták meg.64 A tűz m ár a P ira­ m egem lített 11. recenzióhoz. misszövegekben veszélyt jelent (még nem büntetés), E gy szűz elm ondja, m iért v á la sz to tta az anacho­ az 1. átm en eti korban fizikai büntetés. I. Sethinél ré ta életm ódot. A ty ja , aki m indig a földjén dolgozott, pedig m ár túlvilági büntetés. A H alo tta k K önyvéből csendességben élt, állandóan betegeskedve. Az an y ja ismerős a tűz-tó, az A m duatból a tüzes verem . A ke­ ellenkezőleg, perlekedő vo lt, és b ár úgy élt, m in t egy resztyén középkorban általános tüzes ü st (wh3t), szajha, sohasem betegeskedett. A m ikor a ty ja m eghalt, am elyben a bűnösök főnek, m ár a Koporsószövegeken v ih a r kerek ed ett, így három napig el sem le h e tett megjelenik. N yílván igaza van H ornungnak, am ikor tem etn i őt, s ebből a falubeliek a rra k ö v etk eztettek, azt m ondja, hogy a tüzes ü st esetében, am inek képi hogy Isten ellensége volt, azért nem fogadja be őt ábrázolása az i. e. 13. századig, szöveges em lítése a föld sem. A nyja h alálakor v e tő d ö tt föl szám ára a kér­ dés, m elyiknek az életét kövesse. Az a n y já é t válasz­ a 16. századig nyom onkövethető (A m duat) vagy még korábbi időkig, a Koporsószövegekig, egy ilyen kon k­ to tta . Ám azon az éjjelen álom ban m egjelent neki ré t m otívum esetében bizonyosak lehetünk abban, egy angyal (?), s m iu tán a szűz hazugsággal a k a rta rászedni őt, az m egfogta a leán y t és elv itte a P a ra d i­ hogy a középkorig nyúló hagyom ány közvetlen, annál csom ba és a pokolba. Az előzőben lá th a tta ü dvözült is inkább, m ert az egyiptom i késői kor szövegtanúi és ábrázolásai elegendő kapcsolópontot szolgáltatnak.65·66 a ty já t, s m egpróbált n ála m aradni. Az u tó b b ib an an y ­ Az apophthegm ának a tö b b i recenzióhoz való vi­ já t p illa n to tta meg, am in t vállig m erü lt a tüzes k a t­ lanban, férgek falták. A nyja tőle k é rt segítséget, de ő szonyát nem tu d ju k egyértelm űen m eghatározni. A m int az összes a tem etést leíró recenzió (Setna, nem te h e te tt sem m it. A szüzet m indez a rra bírja, Quelle, Pachóm , rabbinikus), úgy az apophthegm a is hogy inkább a ty ja m ódján éljen, s elm ondja, hogy tag ad ja, hogy a tem etés valam ilyen form ában is meg­ a rossz és tisz tá ta la n dolgok nagy b ü ntetésekké vál­ jelenítené a túlvilági sorsot, az isteni ítéletet — ez a nak. E nnek az elbeszélésnek a szándéka a legvilágosabb: hangsúly m u ta tja a jézusi p éldázattól való távolságát a (történetbeli) hallg ató t fölhívni az etikus életvi­ (, am elyben ilyenről egyáltalán nincs szó). U gyanakkor a Lk 16,19 —31 az egyetlen recenzió az apophthegm án telre. E z a p a ra inézis annál h atásosabb, m inél köze­ kívül, ahol a k ét h alo ttn ak m ár az életben köze volt lebbi a kapcsolat a fölszólított személy és a k é t h a lo tt egymáshoz. Valószínűleg egyik sincs a m ásikkal direkt kö zö tt (a k árh o zat szuggesztív h a tá sa a nagyobb). E n ­ nek a d ram atu rg iai elvárásnak kétségtelenül ez a k o p t filiációs kapcsolatban. M inthogy a V ita Pachom ii re ­ cenzióját és a rabbinikus recenziókat azzal jellem ez­ variáns felel m eg a leginkább, m ert i tt a m eg in tett a tük, hogy bennük a tem etés válik a theodicea eszkö­ szereplők gyerm eke, sőt még a k ét szereplő is olyan zévé, am i az apophthegm ából hiányzik, ezért ez közvetlen k apcsolatban van egym ással, hogy azt fo­ nem lehet azok őse. Ugyanez vonatkozik a hasonlóan kozni m ár nem lehet. leírt Quellére is. Sőt ezáltal elesik annak a lehetősége E bből a recenzióból e ltű n t m ár a k é t h a lo tt közötti is, hogy a k o p t recenziót a csak k ik ö v e tk ez tetett re­ társadalm i különbség, am i a korai variánsokban a p ro b ­ cenzióval azonosítsuk. Az apophthegm a m ondanivaló­ léma exponálásához ta rto z o tt. A gazdagsággal elérhető ja viszonylag a legnaívabb: a jó sorsa végül jó lesz, túlvilági előnyök gondolata is e ltű n t. A pozitív hős a földi látszat ellenére is, a gonoszé pedig rossz. A beteg (am int Jézusnál és Pachóm nál is), de vallásos többi recenzió m ind m élyebb, és ezen tú l is van m on­ kegyességről nincs szó. Igaz, a hallgatás a tö rté n e t danivalója. Nem tu d ju k meg, hogy az a ty a m iért hallgatóinak, az an achorétáknak az egyik legfőbb (mely bűnéért?) kap m éltatlan tem etést (és fordítva). erénye v o lt63, de ebből tú l messzire vezető következ­ Nem reflektál az élet—halál, evilág—túlvilág h a tá ra i­ te tése k e t nem ak aru n k levonni. Az a n y a b ár nagy nak eltolódására. bűnös, de ennek sincs kifejezetten vallásos színezete. A tö b b i értelmezéséhez viszont így is n y ú jt segít­ Az apophthegm a kérdése d irek t módon a gyakorlati séget. Gressmann67 azt állítja, hogy Lk 16,20-ban m orálra szeretne feleletet kapni, m elyik életet válasz­ L ázár betegsége a példázat belső logikájához nem szam. U gyan lá tja a szűz, hogy a rossz sora jól megy, illeszkedik és fölösleges, szekunder toldalék. A gaz­ a jó sora pedig rosszul, sőt még a vége is, a tem etése daggal való oppozíció a szegény, nem a beteg. Most is m éltatlan , ez mégsem kihívás szám ára, m ert n y u ­ azonban egy m ásik verzió alapján látju k , hogy ez még­ godtan v álasztan á an y ja p éld áját. Csak a deus ex sem egy ügyetlen bővítm ény, hanem az eredeti állo­ m achina készteti döntése m eg v álto ztatására. É rdekes, m ány része. A theodicea szenvedő igaza, m ár az első hogy a tem etés m ennyire integráns része ennek a recen­ klasszikus m egfogalm azásban, Jó b esetében is beteg. ziónak is, noha m ár semmi funkciója nincs, eliminálni Ehhez szolgál to v áb b i bizonyságul a kopt recenzió. mégsem leh etett. (Bizonyosak lehetünk, hogy az anya S b á r vélem ényünk szerint a m ásik 11 recenzió egyi­ rendes tem etést k a p o tt, a siratok m enete sem m ara d t kével sincs közvetlen kapcsolatban, legközelebb mégis el — az argum entum e silentio itt m egállja a h elyét, a Setna regényhez és a Lk 16,19—31-hez áll. A rányos hisz az elbeszélőnek érdekében állt volna m egm utatni, szerkesztése, a szereplők szoros rokonsága azt sugallja, hogy e bűnös n ő t utolérte Isten büntetése; ezt sem m i­ hogy az ism ertek közül a legkésőbbi variáns. képpen sem h a llg a tta volna el.) Többek k ö zö tt ez is A recenziók nagy szám a, a k é t k ik ö v etk eztetett bizonyítja, hogy nem egy véletlen párh u zam a a m ásik v álto zat és az, hogy az apophthegm ának a közvetlen 10 (ill. 11) recenziónak, hanem szerves kapcsolatban láncszemei hiányoznak, alátám asztani látszanak azt v a n azokkal. A Paradicsom és a pokol m eglehetősen a föltételezésünket, hogy to v áb b i recenziók is létez­ ki van színezve, különösen, h a összevetjük az egyetlen h ettek . A paradigm atikus tö rté n e t jó lehetőséget keresztyén recenzió, a Pachóm -féle tartó zk o d ásával. k ín ált különböző társadalm i, m orális és vallási kérdé­ (Em lékszünk, Jézus m ag át a tö rté n e te t különösebb sek m egválaszolására. Mindez a Setna m otívum életv álto z ta tá s nélkül használja föl. Igaz, a P achóm re­ képességét m u ta tja , m ely évszázadokon, vallásokon cenzió is prekrisztiánus eredetű, azonban lehetséges, és k u ltú rá k o n átívelve színesen, élőként és h a tó k én t hogy e tartó zk o d ás épp a keresztyén átdolgozás volt jelen o tt, ahol em berek m egpróbáltak „igaz” h atása lenne.) Az an y a tű zb en szenved, am i egy egyip­ életet élni. tom i tö rtén etb en nem véletlen. Nem csak az egyipto­ Hubai P éter A kopt apophthegma

71

JEGYZETEK 47. E z a m o tívum ism erős a V ita A ntonii 60-ból, ahol A n ta l a n itria i A inun a ty a lelkét lá tja a m ennybe m enni. — 48. E z is topos. P ál v ízió ját sem lá tjá k , ill. hallják a kísérői: A ct 9,7 és 22,9. — 49. Λ K elet is v issz a u ta lh a t az óegyiptom i elképzelésekre, b á r ez nem szük­ ségszerű. K ülönösen a késői korb an nő meg a K elet pozitív érték e a " szép N y u g a t” m ellett. A K elethez való vallásos viszonyulás azo n b an am bivalens. Cf. S. M orenz, R echts und L inks im T o te n ­ g erich t, in : M orenz, Religion u. G eschichte des a lte n Ä gypten. W eim ar 1975. p. 284, v a la m in t R Ä R G s. v. W esten. Az óegyiptom i előképekre h iv atk o zik E . B ru n n er— T ra u t (W eiterleben der ä g y p ti­ schen L ebenslehren in den koptischen A p o p h th eg m ata am Beispiel des Schweigens, in : S tudien zu altäg y p tisch e n L ebenslehren, Hrsg. E . H o rn u n g u n d O. Keel. F ribourg— G öttingen 1979. p. 215) a 495. ap o p h th eg m a k apcsán, am ely K eletre helyezi az ang y alo k , N y u g a tra a dém onok lak h ely ét. K érdéses m a ra d , hogy m ennyire szám olha­ tu n k a Chenoboskionban is o lv aso tt — de S zíriában keletkezett ? — T am ás K ö nyve h a tá sá v a l, am ely szintén K eletre lokalizálja az ü d ­ vösséget (NHG II. 143, 2— 7). Persze lehetséges, hogy egy á lta lá ­ no sab b k épzetről v an szó: az e lh u n y t osztozik a fölkelő N ap sorsá­ b an , s ezért „ tá m a d föl” K eleten. A n n ak ellenére, hogy ez u tó b b i­ hoz bőséges eg yiptom i p árh u zam m al rendelkezünk, i t t genetikus k ap cso lat nem b izo n y íth ató , m ivel ez egy egyetem esen elterjed t vallási képzet. — 50. A szerző szám ol egy bizonyos szkepszissel. A cso d át b izo n yítandó racionális b izo n y íték o t keres: az eredeti tö rté n é s és az utólag, a kolostorban közölt id ő p o n t összeesése m á r n em leh et véletlen. E z a m ódszer m eg találh ató a V ita A ntonii 61-ben is. A legenda i t t is az evangélium i csodák b u rján zó to v á b b ­ fejlődése, hisz hasonló m egjelenik m á r J n 4,48— 53-ban is! — 51. V ita P ach o m ii cc. 6. 7. — 52. E . H ornung, A ltäg y p tisch e Höllen Vorstellungen. ASAW P hil-hist. K 1. 5 9 ., H eft 3. B erlin 1968. p. 13. — 53. A E rm a n , Die Religion der Ä gypter. B erlin 19343. p. 409. — 54. S. M orenz, U ntersuchungen zur Rolle des Schicksals in d er äg y p tischen Religion. ASAW P h il-hist. K 1 . 52. H eft 1. B erlin 1960. — 55. B runner, W ertu n g der A rm u t pp. 341— 342. — 56. G riffith, S tories p. 155. — 57. E . B ru n n er— T ra u t, V orstellungen von H im m el p. 75. — 58. R eprodukció m inden a d a t nélkül R .

P a tric k , All Color Book of E g y p tia n M ythology. New Y ork 1972. 88. tá b la . — 59. W . B udge, T he E g y p tia n Book of th e D ead. New Y ork 1967. p. 261. — 60. A rab b in ik u s h ag y o m án y mellől a V ita P achom ii recenzióját szándékosan h a g y tu k el, m ert ebben a v o n a t­ kozásban nem parallelizál a zsidó h ag y o m án n y al: — hiszen a („ k e ­ gyes” ) te s tv é r tem etéséről nincs leírva, hogy szegényes (noha föl­ tételezh etjü k ), csak az, hogy angyalok kísérik zsoltárénekléssel; — m ert a könnyelm ű te stv é rn e k (ak i a p o lgárm ester fiáv al p a ralle­ lizál) nem egyértelm űen pom pás a tem etése, hisz éppen a z t z a v a rta m eg P achóm . —- 61. F igyelem re m éltó az az elvi p roblém a is, am it n éha m ég szakem berek is szem elől tév eszten ek : A két genetikusa n kapcsolódó h ag y o m án y (rabbinikus rec. — S etna) két p árh u zam o s m o tív u m o t ta r ta lm a z (a gazdag gazdag tem etése és a szegény szegény tem etése), és ez i t t m égsem genetikus, han em csak fenom enológiai k apcsolat. — 62. B u ltm an n , Syn. T rad. pp. 72. 256— 7. 290. 306. és különösen 279. 338. — 63. Cf. E . B runner— T ra u t, W eiterleben. — 64. S. Morenz, Die B egegnung E u ro p as m it Ä gypten. B erlin 1968.129 sq. — 65. H ornung, H öllenvorstellung p. 24. — 66. E h e ly ü tt nem té rü n k ki a rra a figyelem rem éltó té n y re , hogy az apo p h th eg m a a pokol leírásán ál kerüli az a m n t ĕ szót. E zzel k ap cso latb an lehetne tá rg y a l­ ni a S etna regényben előforduló T e (D 3t) és A m enti (Im n . t), v a la ­ m in t a L ukács evangélium hadĕ s kifejezését, ezek k o n k rét ta r t a l ­ m á t, végességük kérdését és egyéb összefüggéseiket. — 67. G ress ­ m ann, i. m. p. 48. — 68. ĕ tr ĕp a h ēt ĕi ĕr ŏi id ió m án ak tű n ik , A pa O nnophrios v itá já b a n ugyan íg y fordul elő a p a h e t ei ĕr ŏi (W . Till, K optische G ram m atik , Leipzig 19663 p. 281 — a jegyzet szerint „ic h fasste M u t” ), ennek klasszikus előképe a S inuhében o lv ash ató (B 23) ist. j jb. j hasonló értelem ben. — 69. S teindorff ja v a s la tá tó l eltérően, m i n y e lv ta n á n a k § 499. szerint fo rd íto ttu k . — 70. F o rd í­ tá s u n k b a n i t t e lté rtü n k S teindorff — eg y éb k én t értelm es — szö­ vegétől (m ē m p ĕn au ĕr ŏŏu — „ H á t nem lá tta d őket. . . ? ” ), s h e ly e tte Chaine ú ja b b szövegkiadásának ja v a s la tá t v e ttü k alap u l (am ē n t ĕn a u ĕr ŏŏu), (K ákosy László szíves közlése alap ján .). P á r sorral lejjeb b ugy an csak így o lv ash atju k : am ē n t ĕn a u ĕt ŏu k ĕm aau. — 71. n ta is a n ŏu šĕ való jáb an tá p lá lá s t jelentene, de az n em leh et fájd alm as. E z é rt nem a szótári jelen tést k ö v e ttü k , hanem az etim o­ ló g iát (scn h — Cerny, E ty m o l. D iet. p. 157.) A z an y a a lá b b ism ét a v a jú d á sra (n a a k č) hivatkozik.

A pásztori levelek és a Zsidókhoz írt levél liturgikus elemei Elkerülhetetlennek tűnik, hogy a címben jelzett lások csekély száma önm agában is jelzi azt, hogy az tárgy elemzése során a. tém ával kapcsolatos szem­ újszövetségi istentisztelet különbözik az ószövetségi­ pontok egymással párhuzamosan, olykor egybefonód­ től, amennyiben itt nem egy ószövetségi értelemben va jelenjenek meg. A tisztánlátás kedvéért azonban vett liturgus (pap) által időről időre bem utatott ál­ rögzíteni kell, hogy négy különböző, de egybekap­ dozat, hanem Krisztus egyszersmindenkori áldozata csolódó dologról van szó: áll a középpontban. 1. Az istentisztelet külső rendje, lefolyása, vagyis Más kérdés az, hogy az egyházi szóhasználat az a liturgia form ájának kérdései. 2. A liturgia, az is­ azóta eltelt közel két évezred alatt hogyan használta, tentisztelet tartalm i jellegzetességei. 3. Az ún. „litur­ illetve m a hogyan használja a kifejezést. Ne térjünk gikus részletek” kérdése; vagyis azoknak a szakaszok­ ki most arra, hogy az orthodox, de elsősorban a ró­ nak a vizsgálata, amelyek bizonyíthatóan vagy felte­ m ai egyház eltávolodik az újszövetségi felfogástól, és hetően ténylegesen szerepeltek magában a liturgiá­ bizonyos tekintetben (ti. az áldozat megismétlésének ban. 4. A liturgiát végző személyek, illetve a litu r­ vonatkozásában) visszafordul az ószövetségi értelm e­ zéshez, csak annyit jegyezzünk meg, hogy nyilván­ gián részt vevő gyülekezet kérdései. valóan ennek a tartalm i, és az ezzel etimológiai mó­ M ielőtt azonban részletekbe bocsátkoznánk, tisztázni dosulásnak a határa, a protestáns szóhasználatban kell m agának a liturgia fogalmának a kérdését. is jelentősebb szerepet kapott a liturgia kifejezés Rá kell m utatni a kifejezés ószövetségi eredetére. Izrael a maga legfontosabb feladatát Jahw e szolgá­ használata, és azon a szorosan vett gyülekezeti istenlatában látta, ami csúcspontját a papi szolgálatban, tisztelet lefolyását értjük, elsőrenden annak külső az áldozat bem utatásában érte el. Ennek a szolgálat­ form áját. A zavarok és félreértések elkerülésére éppen ezért nak a term inus technikusa az abódah (ajin-bet-dalet), am elyet a LXX azokon a helyeken, ahol a gyöknek célszerűnek látszik egy olyan megoldás, amely sze­ k u ltuszi értelm e van, a leitourgia kifejezéssel fordít. rin t azokban az esetekben, amelyekben általában az A szó ószövetségi jelentőségére utal, hogy hozzávető­ istentiszteletről beszélünk, a címben is megadott ér­ leg negyven alkalom m al fordul elő, igei form ája pe­ telemben, akkor a latinos liturgia szót, amikor pedig dig a sérét (sin-res-tav) fordításaként kb. száz alka­ az újszövetségi szöveg előfordulási helyeit vizsgáljuk, lommal. illetve az ószövetségi istentiszteletről beszélünk, kö­ Ezt látva feltűnő, hogy az újszövetségi előfordulá­ vetkezetesen a görög leitourgia form át használjuk. sok száma rendkívül csekély. A leitourgia főnév h a t­ szor, a leitourgein igei alak három szor található meg A p á s z to r i le v e le k az Újszövetségben. A kifejezés ezekben az esetekben sem mindig m agára az istentiszteletre vonatkozik, Tekintsük át röviden a pásztori leveleknek a té­ am int azt a Róm 15,27 és a 2Kor 9,12 m utatja.1 Leg­ m ánkkal kapcsolatban szerepet játszó bevezetéstani fontosabb a Zsid három előfordulási helye: 8,6 és 9,21 kérdéseit. leitourgia és 10,11 leitourgein. Ezekre még visszaté­ A pásztori levelek csoportja, m int az közismert, rünk. Itt csak annyit, hogy az újszövetségi előfordu­ egyike az Újszövetség am a részeinek, amelyek a leg­ 72

súlyosabb bevezetéstani kérdéseket vetik fel. A legna­ gyobb — és máig sem eldöntött — kérdést a szerző­ ség problem atikája jelenti. Nincs itt mód részletezni a páli szerzőség m elletti és elleni érveket, csupán any­ nyit jegyzek meg, hogy e levelek adatai Pál életének az A ctában található életleírása kronológiájába sem ­ miképpen nem illeszthetők be, az azonban feltételez­ hető, hogy az Acta 28,29 kk-ben leírt első római fog­ ság után, de még Pál életében keletkeztek. A bevezetéstani szakirodalom érveléseit egybevetve, a páli szerzőség m elletti felfogás azért tűnik számom­ ra meggyőzőbbnek, m ert képviselői kevesebb olyan feltevéssel érvelnek, amelyek valóban csak hipotézi­ sek, és teljes egyértelműséggel nem bizonyíthatóak. A szerzőség kérdésének egyébként tém ánk szem­ pontjából a keletkezési idő vonatkozásában van jelen­ tősége. Ha ugyanis Pál írta a leveleket, akkor kelet­ kezésük 61 és 64 közé esik, a páli szerzőséget elvető szerzők viszont az első-második század fordulójára, illetve a 2. század első felére teszik a keletkezés idő­ pontját. Adódik a kérdés: ha a hatvanas évekre gondolunk, feltételezhető-e ilyen rövid idő alatt olyan m értékű változás, átalakulás a gyülekezetek életrendjében, amilyen változást a pásztori levelek a többi páli le­ vélhez viszonyítva kétségkívül felm utatnak, valamint, hogy Pál szemléletében és nyelvezetében végbem ehet­ tek-e a pásztori levelek által tükrözött módosulások? Egészen pontosan: a keletkezési időpont m eghatáro­ zásától az e levelekben tükröződő helyzetképnek az értékelése függ. Erre vonatkozóan m egállapíthatjuk a következőket: a világi és az egyháztörténelem nek egyaránt olyan felgyorsult időszakáról van szó, amelyben elképzelhető egy rövid idő alatti gyors alakulás folyam ata. Ugyan­ akkor azt is figyelembe kell venni, hogy a leveleket vizsgálva, különbséget kell tenni a gyülekezet tényle­ ges helyzetének képe, és a levelek által elérendőnek tekintett cél között. Amikor pl. az 1Tim 3,1 kk a püs­ pökről és a diakónusról tanít, meghatározza, hogy m i­ lyeneknek kellene lenniük ezeknek a tisztségviselők­ nek. Hogy erről szólni kell, azt minden valószínűség szerint éppen az teszi szükségessé, hogy az adott helyzetben mindazok a bűnök és fogyatékosságok, amelyek ellen Pál szót emel, tényleges veszélyt je­ lentettek. Ez pedig — megítélésem szerint — egy m árm ár véglegesen kialakult, megmerevedő m onarchikus episzkopátussal, am elyet a későbbi keletkezés vallói feltételeznek, nehezen egyeztethető össze. Az intelm e­ ket inkább úgy tekinthetjük, m int amelyek egy ilyen fejlődési folyam at felé indítanak el, azt készítik elő. Hogy Pál szemlélete és nyelvezete részben az idő előrehaladásával, részben római tartózkodása révén, részben a gyülekezetek szám ának és belső helyzeté­ nek alakulása folytán viszonylag rövid idő alatt is je­ lentősen módosulhatott, azt semmiképpen nem ta rt­ hatjuk elképzelhetetlennek, különösen azt figyelem­ bevéve, hogy a pásztori levelek alapszem pontja nem a hivatali successio, hanem a tiszta tanítás tovább­ adásának a biztosítása. A levelek cím zettjeiről nem szükséges részleteseb­ ben szólni, m ert b ár form ájukat tekintve személyek­ hez szólnak, a pásztori leveleket — s ebben meg­ egyeznek a kutatók — úgy tekinthetjük, m int a gyü­ lekezetekhez szóló üzeneteket, elképzelhetően eredeti­ leg is körlevél jelleggel.2 Az iratok keletkezési sorrendje eltér a kánoni rend­ től. A keletkezési sorrend: Titus — 1Tim — 2Tim. Figyeljünk ezután a rra : találunk-e a pásztori leve­ lekben utalásokat a gyülekezeti istentisztelet lefolyá­

sára nézve? Azt kell m egállapítanunk, hogy rendkí­ vül keveset. Ez azért feltűnő, m ert olyan iratokról van szó, amelyek a gyülekezetek életének belső rend­ jét szabályozzák, arra nézve tartalm aznak eligazítá­ sokat és korrekciókat. Részletesen tárgyalják az egyes tisztségviselőkkel kapcsolatos szempontokat, foglalkoz­ nak az egyházfegyelem kérdéseivel, kitérnek a tan ­ fegyelem ügyére, sőt, ez az egyik leglényegesebb mon­ danivalójuk. Úgy érezzük, hogy ebbe a sorba logi­ kailag beleillenék m agának a liturgia formai oldalá­ nak a szabályozása is. Ha teljesen hiányoznék minden utalás erre vonat­ kozóan, abból arra következtethetnénk, hogy az apos­ tol a mi logikánk ellenére sem tartotta fontosnak ez­ zel a kérdéssel foglalkozni, vagy pedig, hogy az istentisztelet tényleges, külső lefolyása érdektelen a szá­ mára. Egy-egy m ondatban azonban mégis találunk utalásokat, s ez inkább a rra enged következtetni, hogy a liturgikus form ák többé-kevésbé m ár rögződ­ tek, s nem magával a külső formával, hanem a rend és a tartalom kérdésével vannak problém ák; illetve a külső lefolyás annyiban játszik szerepet, am ennyi­ ben eszköze a rend és a helyes tartalom biztosításá­ nak. Elsősorban az 1Tim 4,13-ra kell figyelnünk. Ez a vers három istentiszteleti elemet sorol fel: az Írás olvasását, az igehirdetést és a tanítást. Vegyük ezeket röviden sorra. hé anagnósis. A zsinagógái istentiszteleten a Tör­ vény és a Próféták felolvasásának term inus techni­ kusa. Az Újszövetségben, az ittenit is beleértve, h á­ rom helyen fordul elő, m inden esetben ebben az ér­ telemben. Az A cta 13,15-ben az a gyakorlat tükröző­ dik, hogy a felolvasás után, tehát az anagnósis után felállhatott, akinek m ondanivalója volt, és előadhat­ ta. Így kap Pál szót az antiochiai zsinagógában. Er­ ről még lejjebb is, bővebben. A 2Kor 3,14-ben ugyanez a gyakorlat tükröződik, de itt Pál pejoratív értelem ben beszél arról, hogy az Ószövetséghez való egyoldalú odakötözöttség gátol az evangélium megértésében. Itt az 1Tim 4,13-ban azt látjuk, hogy az Írás fel­ olvasása ugyancsak alapeleme volt a verbális istentiszteletnek. Az a kérdés vetődik fel azonban, hogy pontosan mit kell az „Írás” alatt érteni? Kézen­ fekvőnek látszik, hogy az ószövetségi iratokat, csak­ hogy Pál az 1Tim 1,3 kk-ben éppen arra int, amikor „mondákról és nemzetségtáblázatokról” beszél, hogy az azokkal való egyoldalú és végnélküli foglalkozás el­ fedi az evangélium megértését. A m ythoi kai genea­ logiai — bár vannak, akik itt gnosztikus tanításokra gondolnak — az Ószövetség, egészen pontosan a Gen és az Ex leírásait jelölik a Sinai törvényadásig lezá­ rólag.3 Ugyanakkor egyes jelek a rra m utatnak, hogy ekkor m ár Jézus szavait az ószövetségi Szentírással egyenrangú módon idézték. Erre m utat pl. az 1Tim 5,21.4 Hogy mégsem ez utóbbira, vagy arra is kell gondolnunk anagnósis alatt, hanem az Ószövetségre, azt részben az im ént em lített 1,13 kk tám asztja alá, amely kifejezetten az Ószövetség olvasásának gya­ korlatára utal, részint az alább elmondandók. Sem ­ miképpen nem arra kell tehát gondolnunk, hogy Pál az Ószövetség olvasásának a gyakorlatát kifogásolja, hanem éppen arra, hogy a tartalm i egyoldalúság ellen lép fel. hé paraklésis. Buzdító, intő, figyelmeztető beszéd. Egyéb előfordulási helyei közül elsősorban az Acta 13,15-re és a Róm 12,8-ra kell figyelnünk. Az első he­ lyen kifejezetten az itteni értelem ben szerepel, az Írás felolvasásához kapcsolódó beszédet jelenti, a m á­ 73

sik esetben pedig azért figyelemre méltó, m ert ak ár­ csak itt, a didaskalia szó közvetlen szomszédságában találjuk. Új fordításunk „igehirdetés”-sel fordítja, és a Jub Komm is ezt a kifejezést használja. Köz­ vetlen szótári bizonyítékot erre nem találunk, közvet­ ve azonban mégis elfogadhatjuk ezt az értelmezést, éppen az A cta 13,15-re tekintettel, ahol is Pál „báto­ rító szavak” címén szabályos keresztyén igehirdetést mond. M egemlíthetjük még kiegészítésként a paraklésis en Christo form ulát a Fil 2,1-ben, ahol a közismert K risztus-him nuszt vezeti be a megjelölés. Ezekre te­ kintettel feltételezhetjük, hogy egy evangélizáló jel­ legű igehirdetésről lehetett szó, amely lehetett a m ár fentebb em lített értelem ben alkalm a Jézus szavai idé­ zésének, illetve a vele kapcsolatos, m ár rögzített for­ m ájú szövegek elm ondásának is. (Mint amilyen pl. az éppen em lített Filippi-him nusz is.) Így m egállapíthat­ juk, hogy az „igehirdetés” szóval való fordítás indo­ kolt, és kifejezi a lényeget. Még egy kérdésre kell itt kitérnünk. Vajon volt-e a mai értelem ben vett liturgusa az istentiszteletnek, vagy pedig a zsinagógai gyakorlat szerint, bárki szót kaphatott m ondanivalójának előterjesztésére? Éppen a 13. vers a rra engedne következtetni, hogy maga Timóteus is egyfajta liturgusként kell hogy vezesse az istentiszteletet; és általánosságban, különösen az episkopos tisztségével kapcsolatban is vélekedhetnénk úgy, hogy egy, a liturgiához különösen is kötődő tiszt­ ségről van szó. Ugyanakkor hajlanunk kell arra, hogy a proseche felszólítás inkább az általános felügyeletre, a rend fenntartására, a dolgok irányítására vonatkozik. M in­ den valószínűség szerint a tévtanítók sem csupán a privát érintkezésben fejtették ki ham is tanításaikat, hanem az istentiszteleti együttlét alkalm ain. Ezen kí­ vül jellegzetes az 1Tim 2,8 kk intése, amely az asz­ szonyoknak tiltja meg a tanítást. Ha csak m eghatáro­ zott személyek végezhették volna a liturgiát, akkor erre az intésre nyilvánvalóan nem kerül sor. Legvalószínűbbnek azt tarth atju k , hogy egy átm e­ neti kor tanúi vagyunk, amelyben fokozatosan alakul át a korábbi idők formailag zsinagógai színezetű gya­ korlata a későbbi, merevebb liturgizmusba. Ezt a fo­ lyam atot egyébként éppen a tévtanítások veszélye h a ­ tározottan indokolja is. hé didaskalia. Egyes magyarázók e kifejezés alatt kifejezetten a katekhum enus-oktatást feltételezik, mások az anagnósis-hoz és a paraklésis-hez kapcsoló­ dó, az istentisztelet szerves részét képező tanítást. Az utóbbi értelmezés m ellett, úgy tűnik, két nyomós érv is szól. Az egyik, hogy amazokkal együtt, egy lélegzetre szerepel a kifejezés, és a m ondat egész értelméből is az tűnik ki, hogy itt mindvégig magáról a gyülekezeti istentiszteletről van szó. A másik az, hogy ha a paraklésis értelm ének elfo­ gadjuk a fentebb em lített megoldást, akkor ebből lo­ gikusan következik, hogy kell lennie egy olyan m a­ gyarázatnak is, amely a felolvasott ószövetségi ré ­ szek, valam int a hozzá kapcsolódó — mondjuk így — újszövetségi jellegű részletek5 elmélyült, alapos ki­ fejtését adja, tehát azt a funkciót tölti be, am it mi ma a „prédikáció” szóval jelölünk. Kérdés m arad itt is a liturgus személyének a prob­ lémája, illetve, hogy egy valaki, vagy többen vettek részt a tanításban. Lényegében a fentebb, a paraklé­ sis-sel kapcsolatban elm ondottakat ism ételhetjük meg itt is, kiegészítve azt a 2Tim 2,14-re utalással, ahol a rra int Pál, hogy egyesek ne folytassanak „haszon­

talan szóharcot” a „hallgatók előtt”. Ez az intelem a legvalószínűbben a didaskaliá-ra vonatkoztatható. M indabból tehát, am it eddig elmondottunk, a ver­ bális istentiszteletnek arra a nagyobb egységére, am e­ lyet mai szóhasználattal összefoglalóan „igehirdetés­ nek” nevezünk, a következő struktúra adódik: Az Ószövetség egy vagy több részletének felolvasá­ sa után következhetett az újszövetségi vonatkozások felmutatása. (Az „újszövetségi” szót a fentebb már jelzett értelem ben használva.) Az első két elem így szorosan kapcsolódik egymáshoz, és a mai lekció, il­ letve textus szerepét tölti be. Ehhez fűződhetett az el­ mélyítő tanítás, amelyet m utatis m utandis a m ai pré­ dikációhoz hasonlíthatunk. Mindez feltehetően bizo­ nyos kötetlenséggel m ehetett végbe, így ennek az is­ tentiszteleti form ának a m űfaji megfelelőjét m a in­ kább a bibliaórában ism erhetjük fel, m int a liturgi­ kus istentiszteletben.6 Ezek után vessünk pillantást a pásztori leveleknek azokra a szakaszaira, amelyeket úgy tekinthetünk, m int amelyek a verbális istentisztelet során a fentebb feltételezett felépítés szerint az epiklésis kapcsán sze­ repelhettek, vagyis a pásztori levelek liturgikus rész­ leteire. Szemléltetés kedvéért két ilyen részletet emel­ jünk ki.7 1Tim 3,16 A liturgikus jellegű Krisztus-himnuszok kiem elke­ dően szép példája. Rövid, tömör, de hitvallásszerűen nagyon sokat kifejező szövege formai szempontból is figyelemre méltó. Bevezető form ulával kezdődik, amely feltehetően éppen a liturgikus használat során alakulhatott ki. Új fordításunk szerint ez így hangzik: „Valóban nagy a kegyességnek ez a titk a ”. Itt az eusebeia kifejezés szerepel, amely elsődlegesen valóban a kegyességet, az istenfélelm et jelöli, de a pásztori levelekben első­ sorban a kegyes hitnek megfelelő tant, tanítást jelen­ ti. Így beszélhetünk itt a „hit titkáról”. Ezt követően hat sorban következik maga a him ­ nusz, mégpedig úgy, hogy minden sor elején egy K risztusra vonatkozó ige, egy vele kapcsolatos tö r­ ténést rögzítő szó áll, utána az en prepozíció (a m á­ sodik sort kivéve), ezután pedig az ige által kifeje­ zett történés szféráját jelző szó következik. A sorok kettesével ellentétpárt képeznek, olyan sa­ játos módon azonban, hogy a második és negyedik sor viszont az utánuk következőkkel tartalm i egye­ zésben, kapcsolódásban áll. Így ez a képlet állítható fel: ab — ba — ab. Alapvetően egy trónralépési himnuszról van szó. A hárm as tagozódás megfelel az intronizáció három alapelemének: designatio — bem utatás és proklamáció — a hódolat bem utatása. A himnusz átfogja Krisztus egész művét, létének titkát. A praeexistens K risztusra utal az ephaneróthé kifejezés; csak az jelenhetik ugyanis meg, aki m ár előtte is létezett. A designatio az edikaióthé kifeje­ zésben foglaltatik, amely kifejezés egyébként a m a­ gyarázók körében többirányú vita tárgyát képezi. El­ fogadhatjuk azt a megoldást, amely szerint arról van szó, hogy a zsidók szemében nem lehetett Messiás az, aki kereszten halt meg. Ezzel a felfogással szemben a feltám adás és a megdicsőülés eseménye Krisztust egyértelműen dikaios-nak bizonyítja. Tehát nem meg­ igazulásról van szó, hanem, m int új fordításunk is helyesen fejezi ki, „igaznak bizonyulásról”. A következő két sor azt m ondja el, hogy Krisztus dicsősége nyilvánvalóvá lett a mennyei és a földi vi­ lágban egyaránt, tehát váltságm űve kozmikus jelen­ tőségű. Véleményem szerint az en ethnesin kifejezést

itt helyesebb volna a „pogányok között” kifejezés he­ lyett úgy fordítani, hogy a „népek között”, tekintve, hogy itt nem azon van a hangsúly, hogy „nemcsak Izraelben”, hanem azon, hogy ,,a földön m indenütt” Deichgräber rám utat, hogy ez egyúttal a szorosan vett értelm ű misszió krisztológiai megalapozását is jelen­ ti, és kizárja a misszió antropológiai megközelítését. Krisztus uraságának a proklam álása maga a misszió Az utolsó sor-páros visszacsatolja a gondolatmene­ tet az elsőhöz, am ennyiben az utolsó sor anelémphté kifejezése tartalm ilag ugyanazt a lényeget fejezi ki, m int am it az edikaióthé-vel kapcsolatban láttunk, annak mintegy a gyakorlati végbem enetelét mondja el. Maga a szöveg, m int a rra szerzőnk is rám utat, nem tartalm az közvetlen utalást a him nusz Sitz im Leben­ jére nézve, de teljes joggal feltételezhetjük, hogy va­ lóban liturgikus form uláról van szó. 2Tim 2,11— 13 Nem tartozik szorosanvett értelem ben a himnuszok közé, de him nikus jellegű, és költői form ában van megírva. Kocsis Elemér m egállapítása szerint a jel­ legzetesen héber versform a zsidókeresztyén eredetre utal. Az ősi keresztyén m agyarázat szerint a hitval­ lóknak és a m ártíroknak szolgált vigasztalásul. Közvetlen utalás a liturgikus használatra itt sincs, erre leginkább az itt is meglevő bevezető form ula alapján következtethetünk. (pistos ho logos) Az ének kulcskifejezése a syn prepozíció. A keresz­ tyén em ber sorsát a K risztussal való legszorosabb Kapcsolat, az Ő sorsával való azonosulás határozza meg. A próbatételek elviselése nem öncélú vagy ér­ demszerző erőfeszítés, hanem a Krisztushoz való eg­ zisztenciális kötődés következménye, természetes ve­ lejárója — a legvégső konzekvenciáig: a m ártírha­ lálig is. Nem lehet ugyanis kétségünk afelől, hogy a syn ­ apeithanomen kifejezés (11 b) nem, vagy nem kizá­ rólag a spirituális értelem ben vett halálra vonatko­ zik (tehát az óember halálára), hanem a fizikai érte­ lemben vett m ártírum ra, m int ahogyan a syzésomen is a fizikai feltám adás reménységét foglalja magá­ ban. E rre enged következtetni, hogy a tűrésre való felszólítás, valam int a Krisztus m egtagadásától való óvás nagyon is gyakorlati kérdéseket érint: a kezdő­ dő keresztyénüldözések közepette igazítja el a gyüle­ kezet tagjait. Az utolsó versben logikai törés van: Krisztus m in­ denképpen hű m arad. Fel lehetne ezt az ellentétet oldani azzal, hogy az ekeinos pistos m enei fordulat K risztusnak az Atyához való hűségére vonatkozik, azonban az egész ének szerkezete az, hogy a keresz­ tyén em ber m agatartását, illetve sorsát állítja p árhu­ zamba a K risztus cselekvésével. Azt m ondhatjuk így, hogy itt valóban m egtörik az em beri logika, hogy annál élesebbé váljék a „krisztusi logika”, amelyben végül minden megoldódik, úgy azonban, hogy m ind­ ez nem ad m enlevelet az emberi gyengeség önigazo­ lására. Összefoglalóan: ha ez az ének valóban a liturgikus részletek közé szám ítható — s van okunk ezt felté­ telezni —, akkor ez a rra vall, hogy a liturgia m eny­ nyire nem egy, a földi világtól elkülönülő steril vi­ lágba helyezte bele a gyülekezetet, hanem a valóságos helyzet tényleges körülm ényeire nézve igazított el, és valóságos élethelyzetekre készített fel. Ez a mi is­ tentiszteletünknek is alapszem pontja kell hogy le­ gyen, s erre nézve nekünk is keresnünk kell a litu r­ gia i biztosítékokat is.

A Z sidókhoz írt le v é l Bevezetéstanilag ugyancsak nem tartozik a köny­ nyen elintézhető iratok közé. Mégis meg kell álla­ pítanunk, hogy bár a vele kapcsolatos felfogások tör­ ténete meglehetősen viharos, a mi korunkra a leglé­ nyegesebb kérdések vonatkozásában kialakult egy eléggé általános konszenzus, a protestáns teológia ta ­ laján mindenképpen.8 Itt is csak a „végeredményt” tekintsük át. A levél szerzője egyértelműen nem Pál. Őt m agát is beleszámítva öt feltételezés m erült fel az idők folya­ mán (Pál, Lukács, Római Kelemen, Apollós, B arna­ bás), de egyik feltevés sem bizonyítható, így meg kell elégednünk azzal, hogy a szerző pontos kilétét nem tudjuk m egállapítani. Ugyanakkor sokat nyerünk vele, ha követjük Feine—Behm—Kümmel m egállapítását, amely szerint a szerző hellenista zsidókeresztyén, aki egy pogány gyülekezetben élt, s akinek gondolatvilá­ ga a lukácsi hagyománnyal állt leginkább kapcsolat­ ban. A keletkezési idő vonatkozásában ma ugyancsak egyetértés m utatkozik abban, hogy a Zsid írásbafog­ lalásának ideje az első század utolsó negyede, köze­ lebbről 80—90 lehetett. A címzettek (első olvasók) kérdése ugyancsak prob­ léma. Itt is többféle elképzelés jöhet szóba. Ezeket nem részletezve, feltételezhetjük, hogy olyanokról le­ het szó, akik m ár elindultak a keresztyénség útján, de vagy zsidó m últjuk, vagy ha eredetileg pogányok vol­ tak, akkor a zsidókeresztyénekkel szembeni egyfajta kisebbségi komplexusuk zavart okoz bennük. Ezért is annyira hangsúlyos az ószövetségi leitourgia és a Krisztus váltságm űvének a szembeállítása a levélben. Terjedelm i okokból nem végezhetünk itt és most részletes és alapos tartalm i elemzést, csupán a levél­ nek az istentisztelettel kapcsolatos gondolatmenetére térhetünk ki röviden. A nnyit bevezetőül is m egálla­ píthatunk, hogy a Zsid szerzőjét is elsősorban tartalm i szempontok vezérlik, amelyekből adódhatnak formai következtetések is. A levél írója a maga m ondanivalóját, amelybe a megfelelő pontokon parainetikus részleteket iktat, kö­ vetkezetes logikával vezeti végig. Az első nagyobb egységben (1,1—4,13) K risztusnak az üdvrendben el­ foglalt helyét világítja meg, röviden: azt bizonyítja, hogy Krisztus feljebbvaló az angyaloknál és Mózes­ nél, tehát sem mennyei, sem földi vonatkozásban nincs, aki hozzá hasonlítható lenne. Voltaképpen a Zsolt 2,7-ben foglaltak bizonyítása ez a szakasz, am e­ lyet az 1,5-ben idéz is: hyios mou ei sy, egó sémeron gegennéka se. Ezt követi Jézus főpapi tisztének bizonyítása és in­ doklása. (4,14—7,28) Itt különösen a 7. rész m ondani­ valója lényeges, amennyiben K risztust a „Melkisédek rendje szerinti” főpapnak m utatja be. Ez nem keve­ sebbet jelent, mint, hogy m ár az ószövetségi vissza­ tekintés során is az ároni papságnál nagyobb jelentő­ ségű mozzanatban ism eri fel Krisztus főpapi tisztének előképét. Ezt a szakaszt egy, m ár a következőkre á t­ vezető megállapítás zárja le: touto gar epoiésen epha­ pax heauton anenegkas. (7,27 b) Ezek után a 8,1—10,17 szakasz foglalkozik m agá­ val a leitourgiával, szembeállítva Krisztus egy­ szersmindenkori áldozatával az ószövetségi istentisz­ teletet, s bizonyítva az ószövetségi leitourgia form ái­ nak feleslegessé válását. Különösen a 9. rész m onda­ nivalója lényeges a mi szempontunkból. Részletes elemzésre ebben az esetben sincs terünk, csak a rész­ let belső logikáját követhetjük itt is végig, éspedig a saját m ostani tém ánkra korlátozva. 75

Az alaphelyzet az, hogy a levél keletkezésének ide­ jén (már az írásbafoglalás előtt!) rom okban áll a je­ ruzsálemi templom, 70 óta nem funkcionál az áldo­ zati istentisztelet, tehát az ószövetségi értelemben vett leitourgia. íEz pedig a zsidóból lett keresztyének, de a zsidókeresztyénekhez kapcsolódó pogánykeresztyé­ nek szám ára is az istentiszteletét jelentette, s kiala­ kulhatott bennük olyan váradalom, amely szerint Krisztus uraságának legnagyobb eredménye, követ­ kezménye éppen a jeruzsálem i templom leitourgiá­ jának helyreállítása kell, hogy legyen. Egyebek közt ezért is igyekeznek kultikus szokásaikban is az ószö­ vetségi, illetve a judista előírásokhoz alkalmazkodni, amelynek tényére és veszélyeire a 6,1 kk-ben találunk utalást. A Zsid eloszlat e vonatkozásban m inden félreér­ tést. A jeruzsálem i istentisztelet nem azért nem tá r ­ gya a keresztyén reménységnek, m ert az adott tör­ ténelm i körülm ények között nem látszik lehetőség az ottani áldozati kultusz folytatására, hanem azért, m ert Krisztus ephapax áldozata betöltötte, teljessé tette mindazt, am ire az ószövetségi leitourgia jelszerűen m utatott előre. Mindebből következik, hogy az újszövetségi isten­ tisztelet nem a jeruzsálemi kultuszra, hanem a K risz­ tus leitourgiájá ra épül. Ez az új, meggazdagodott ta r­ talom természetesen más külső form ákat is igényel. De a tartalom : Krisztus áldozata. (Zsid 10,19—22) Záró megjegyzések Az eddig elmondottakból legyen szabad néhány kö­ vetkeztetést levonni saját istentiszteleti gyakorlatunk­ ra nézve. 1. Több súlyt kellene helyeznünk az ó- és újszövet­ ség együttes, illetve egymást kiegészítő használatára. Erre nézve van m it tennünk, m ert a Magyarországi Református Egyházban szám unkra mindeddig lehet­ séges szabad textusválasztás ezen a téren sok eset­ ben igen nagy hiányosságok forrása lehet.9 2. A gyülekezet aktívabb részvétele a liturgiában megfelelő módon és form ában mindenképpen kívána­ tos és elérendő célnak látszik. 3. A rra azonban nyomatékosan ügyelni kell, hogy ez a megfelelő módon történjék, tehát m ind a tanítás tartalm ának, m ind a külső rendnek a vonatkozásá­ ban a feltételeknek száz százalékosan biztosítottnak kell lenniük. Az elsődleges szempont m indenképpen ez, még azon az áron is, hogy a gyülekezeti tagok aktív participációja csak fokozatosan megy végbe. 4. A pásztori levelekben tükröződő helyzetkép arra vall, hogy rendetlenségek voltak a gyülekezetekben. A liturgikus form ák még kialakulófélben voltak, s ez le­ hetőséget adott arra. hogy nem megfelelő tanítások is szóhoz jussanak. A merevebb liturgikus form ák ennek bizonyos mértékig gátat vetnek. Így a liturgia kötött form ái egyfajta biztosítékot jelenthetnek az elhajlá­ sokkal szemben.10 5. A liturgikus form ák abban is segítséget jelent­ hetnek, hogy az, ami az istentisztelet verbális részén elhangzik, az appercipiálható is legyen. Hogy ez m ennyire nem formai, hanem tartalm i szempont, azt aligha kell bizonygatni.

6. Az istentiszteletről készült tanulm ánykötet11 he­ lyesen m utat rá, hogy „az újszövetségi istentisztelet nem a zsinagógai istentisztelet folytatása. Középpontja az újszövetségi istentiszteletnek is áldozat: Jézus Krisztus áldozata.” Ezt a tényt az új istentiszteleti rendtartás elkészítése során az eddiginél hangsúlyo­ sabban kellene kiemelni — ezt kifejezésre juttató m ondat ugyanis a rendtartás-tervezetben egyáltalán nem szerepel. (Erre azért is szükség van, m ert a mi nemzedékünk egyházi köztudatában ennek a tény­ nek az ism erete nem eléggé általános.) 7. Csak ezen az elvi-teológiai alapon valósulhat meg istentiszteletünk m egújulásának — megítélésem szerint — legfontosabb két követelménye, amelynek m inden form ai-liturgikus szempontot alá kell ren ­ delni: a) Az igehirdetés és a sákram entum ok tartalmi megújulása. Ezen a téren m ár nagyon sok minden történt egyházunkban a mögöttünk levő időszak­ ban.12 b) A verbális istentisztelet és a sákram entális isten­ tisztelet megfelelő egyensúlyának kialakulása. Szabó Csaba

JEGYZETEK 1. E zek en a h e ly e k e n a k o lle k tá r a v o n a tk o z ik a k ife je z é s. A lig h a e g y szerű en a k ife je z é s s z e k u la riz á lá s á ró l v a n i t t szó — ez e s e tb e n k é z e n fe k v ő b b le tt v o ln a a d ia k o n ia k ife je z é s h a s z n á la ta — in k á b b a rró l, h o g y P á l a k o lle k tá n a k a jó té ­ k o n y k o d ó a la m iz s n á lk o d á so n tú l m é ly e b b te o ló g iai é rte lm e ­ zést k ív á n a d n i. — 2. T itu s és T im o th e u s sz em ély év el k a p ­ c so la tb a n e g y é b k é n t s o k a t m e g tu d h a tu n k az Ú jsz ö v etség eg y éb ira ta ib ó l. — 3. J u b ile u m i K o m m e n tá r. K o csis E le m é r m a g y a r á z a ta a p á s z to ri lev elek h ez. — 4. U. o. — 5. Ú jsz ö ­ v etség i je lle g ű n e k n e v e z e m e ré sz le te k e t, m e r t eg y felő l a k a n o n iz á lá s té n y le g e s f o ly a m a ta e k k o r m ég a tá v o li jö v ő m esszeség éb en v a n , m á s fe lő l a z o n b a n a jö v e n d ő k á n o n e k ­ k o r k ezd f o rm á t ö lte n i — s m in t a r r a u ta ltu n k is, a J é z u s ­ h a g y o m á n y d a r a b ja it e k k o r m á r az ó sz ö v etség g el e g y e n ra n g ú m ó d o n id é z té k . — 6. N em fo g lalk o zo m az im á d sá g ta r ta lm i v o n a tk o z á s a iv a l, te k in tv e , h o g y ez k ü lö n e lő a d á s tá rg y a . A f o rm á t ille tő e n c s u p á n a n n y it je g y z e k m eg, h o g y az 1T im 2,8-ból a r ró l é r te s ü lü n k , h o g y az fe le m e lt k e z e k k e l tö r té n t, a m i m e g felel az ósz ö v etség i g y a k o rla tn a k . H aso n ló o k b ó l n e m té r e k k i a rö v id e b b litu rg ik u s f o rm u lá k k é r d é s é re sem . — N em fo g lalk o zo m a k é z r á té te l s z e rta r tá s á v a l sem . m e r t az b á r litu rg ik u s elem , n e m a g y ü le k e z e ti i ste n tiszt e let á l ­ la n d ó m o z z a n a ta i k özé ta rto z ik , fő leg a z o n b a n a z é rt, m e r t a k é z r á té te l k é rd é sé v e l c sa k a p á s z to ri le v e le k a la p já n n e m le h e t fo g la lk o z n i, ez az egész ú jsz ö v e tsé g re k ite rje d ő v iz s­ g á ló d á s t ig én y el. — 7. E z e k n e k rö v id ele m z é sé t e ls ő so rb a n R e in h a rd D e ic h g rä b e r: G o tte s h y m n u s in d e r f rü h e n C h ris te n ­ h e it (G ö ttin g en 1967) c. m ű v ére, v a la m in t K ocsis E le m é r m á r h iv a tk o z o tt m a g y a r á z a tá r a tá m a s z k o d v a ad o m . — 8. A P á ­ p a i B ib lia b iz o tts á g 1914-es á llá s fo g la lá s a sz e rin t a Z sid a v a ló d i p á li le v e le k k ö zé so ro la n d ó , n o h a a z t P á l n e m fe l­ té tle n ü l ,,ea fo rm a q u a p r o s ta t” a d ta k i k ezéb ő l. (l : F . B . K ü m m e l: E in le itu n g in d a s N T ; H e id e lb e rg 1969) — 9. E lv ­ ben a k á r az is le h e tsé g e s, h o g y v a la k i az ó szö v etség et e g y á lta lá n n e is m a g y a rá z z a — a k á r eg y é le te n k e re sz tü l. — 10. K o ru n k b a n — és e ls ő re n d e n a fia ta la b b n e m z e d é k k ö ­ ré b e n — m in d eg y h ázi, m in d v ilág i v o n a tk o z á s b a n m eg ­ fig y e lh e tő eg y a n tilitu rg is ta , ille tv e á lta lá b a n m in d e n f o rm a ­ litá st, „ s z e r ta rtá s o s s á g o t” m e g k é rd ő je le z ő szem lélet. N em k é tsé g e s, h o g y ez b iz o n y o s sz e m p o n tb ó l és m é rté k ig n em in d o k o la tla n . A zt a z o n b a n ta lá n s ik e rü lt v a la m e n n y ire e n ­ n e k az e lő a d á s n a k is su g a lln ia , h o g y a. fo rm á k n a k , „ s z e r­ ta r tá s o k n a k ” m in d eg y h á z i, m in d tá r s a d a lm i v o n a tk o z á s b a n a la p v e tő e n ta r ta lm i s z e re p ü k v a n . S ezen a p o n to n az egész k é rd é s tú l is n ő az a lk a lm i s z e rta r tá s o k p ro b le m a tik á já n . — 11. T a n u lm á n y o k az E v a n g éliu m S z e rin t R e fo rm á lt K e re sz ­ ty é n G y ü le k e z e t Iste n tisz te le té rő l. (Szer k.: D r. B a rth a T ibor. K é z ira t 1977.) 59. old. — 12. E zen a p o n to n n em le h e t n em m e g e m líte n i D r. B a rth a T ib o r m u n k á s s á g á t. T h e o lo g ia i m u n ­ k á s s á g a ezen a té r e n e g y h á z u n k k ö z v é le m é n y e e lő tt a d a t­ s z e rű en is k ö z ism e rt.

Révész Imre, az abszolutizmus kori ellenállás élharcosa A z ö n k én y u ra lo m p ro testá n s eg y h á z p o litik á ja Révész Im re1 balm azújvárosi, szentesi, m ajd az ál­ talunk tárgyalt korszak nagyabb részétől haláláig deb­ receni reform átus lelkipásztor polgárosodást jellemző nézeteit az önkényuralom protestáns egyházpolitikájá­ val szemben fejtette k i s tám asztatta alá azokat egész m agatartásával. Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy először vázlatosan áttekintsük az abszolutizmus protestáns egyházpolitikáját, m ajd a magyarországi protestánsak azzal szemben k ifejtett sikeres ellenállá­ sát. A Habsburg-birodalom korm ányzata az 1848 előtti évszázadok hagyom ányait követve fo rd u lt Világos után a m agyarországi protestáns egyházak ellen. A szabadságharcot megelőző századakban a bécsi kor­ mány a m agyarországi protestánsok lehetőségeinek korlátozására törekedett, m ivel született ellenzéknek tekintette őket. A XVII—XVIII. század magyarországi szabadság-küzdelm einek valóban legjelentősebb, több­ nyire vezető tényezői voltak a protestánsok, akik ugyanakkor sa já t vallásszabadságukért is sorompóba léptek. 1842 tájátó l a korábbi néhány évtized kény­ szerű óvatosságát félretéve felsorakoztak a protestán­ sok a közjogi ellenzék táborában, és derekasan küz­ döttek az ország jogaiért, a polgárosodásért, hiszen polgárosodó Magyarországon rem élhették jogaik m a­ radéktalan érvényesítését. Az 1848. évi XX. törvény­ cikk végre m egh ozta szám ukra a régen ó hajtott teljes vallásszabadságot. A m agyar szent korona országai­ ban m egszűnt a római katolikus egyház kiváltságos helyzete, és reform átusok, evangélikusok, unitáriusok, ortodoxok (görög-keletiek) a róm ai katolikusokkal tel­ jes egyenlőséget nyerték a kölcsönösség és viszonyos­ ság alapján. A nagy francia forradalom törvényalko­ tásának m intájára az 1848. évi XX. törvénycikk az állam kötelességévé tette valam ennyi felekezeti ösz­ szes egyházi és iskolai kiadásának fedezését. Az udvar és az udvarhű m agyar arisztokrácia véle­ ménye túlzással, de az évszázados sémákhoz igazodva a magyar forradalom és szabadságharc felelősségét a protestánsokra hárította. Kossuth, Petőfi, Görgey sze­ rintük az esem ényekért felelős protestáns túlsúlyt reprezentálta a forradalom táborában. Az viszont tény, hogy a protestáns püspökök, lelkészek, tanárok, tanítók, diákok legalább olyan m értékig kivették ré ­ szüket 4848—49 küzdelmeiből, m int a róm ai katolikus egyház egyik-m ásik püspöke, szerzetességének és a l­ sópapságának, tanítóinak, diákjainak pedig túlnyomó része. Nem véletlen, hogy az osztrák korm ány már 1848 október—decemberében azokat az intézkedéseket tárgyalta, am elyeket győzelme esetén a protestáns egy­ házak ellen szándékozott foganatosítani.2 Báró Julius Haynau táborszernagy, a magyarországi császári csa­ patok főparancsnoka megtorló intézkedései 1849 nya­ rán még egyform án sújtották a katolikus és protes­ táns papságot. Római katolikus püspökök éppen úgy szenvedtek bebörtönzésig menően Haynau „rendcsiná­ lásától”, m int a protestánsok. A lelkészek kivégezte­ tését pedig m ár Világos előtt m egkezdte Haynau. Rö­ vid hadbírósági eljárás után felségárulás címén szá­ mos katolikus és protestáns lelkésszel végzett sortűz vagy kötél. Sokan kerültek börtönbe vagy kényszerül­ tek bujdosni e fe lekezetek lelkészei közül; sokukat ál­ lásából m ozdította el a megszálló hatóság.3 Magyarország teljhatalm ú katonai és polgári kor­ m ányzójának intézkedéseiből ham arosan kiderült,

hogy az egyházi téren történő pacifikálással járó megtorláson túlm enően protestánsokat és katolikuso­ kat nem egyformán kezeli az abszolutizmus, am ennyi­ ben azok egyházi személyek. Igaz, hogy a katolikusok ügyét is politikai szempontból ítélte meg, a protestán­ sokét azonban egyenesen politikai-rendőri ügyként kezelte. Az evangélikus Haynau 1849. szeptem ber 18-i rendeletével a protestáns egyházi gyűléseket m egtil­ totta, s ezzel a protestánsok testületi korm ányzásra épült egyházigazgatását lehetetlenné tette. 1850. feb­ ru ár 10-i rendeletével pedig H aynau a magyarországi protestáns egyházak belső szervezetét változtatta meg. A vezető nem -lelkészek — egyházi szóhasználat sze­ rint világiak — á lta l visel t tisztségeket megszüntette, pedig lelkésziek és világiak együtt korm ányozták a protestáns egyházakat nálunk. Mind a négy evangé­ likus szuperintendenst elmozdította állásából a tábor­ szernagy, hárm ukat be is börtönöztette. Állásukat m egüresedettnek nyilvánította, de választást nem en ­ gedélyezett tisztségük betöltésére, hane m a rra maga nevezett ki megbízhatónak tarto tt lelkészeket adm i­ nisztrátorrá és fizetésüket az állam kincstárból fol yó­ síttatta; ezzel anyagilag is a rendszerhez kapcsolta őket. Kilátásba helyezte továbbá, hogy a négy refor­ mátus és a négy evangélikus szuperintendencia hatá­ rá t a katonai közigazgatási kerületek határaihoz iga­ zíttatja.4 A katolikus egyházzal m erőben más tervei voltak hosszútávon a korm ánynak; ennek megfelelően m á­ sok voltak az intézkedései is. A katolikus egyházi sze­ mélyéken ugyan éppen úgy m egtorolta a szabadság­ harcban való részvételt, m int a protestánsokon, de a katolikus egyházat úgy akarta magához láncolni, hogy a jozefinizmus katolikus egyházat korlátozó rendelke­ zéseinek m aradványait felszámolja, s teljesen Róma ellenőrzése alá engedi a birodalom katolikus egyhá­ zait. Ettől azt várta a rendszer, hogy a világkatoliciz­ mus feje, a pápa távol ta rtja m ajd a katolikus papsá­ got és a híveket a haladó eszméktől és őket az egysé­ ges birodalom hű tám aszává teszi. A katolikus egy­ házat a protestánsok rovására erősítette a kormány. 1850 elején az egész birodalom területére érvényes két császári pátens intézkedett a katolikus egyház helyzetéről. Az 1850. április 18-i pátensben a császár lemondott a pápai körlevelek királyi ellenőrzésének jogáról, a tetszvényjogról (placetum regium). Ettől kezdve a pápai rendelkezéseket az állam, előzetes jó ­ váhagyása nélkül végrehajthatták a püspökök. Az ál­ lam szuverenitásának csorbulása m ellett k özépkorias állapotok felújítását tette lehetővé a két pátens. A püspökök visszakapták a jogot a papjaik ellen alk al­ mazható anyagi, fizikai büntetések kiszabására, el egészen a kolostori bebörtönzésig, am it II. József első rendelkezései egyikével szüntetett meg. A vallásos szertartások II. József korának babonaellenességéből fakadó korlátozását szintén feloldották. Engedélyezték az ördögűzést is. A teológiai oktatást és vallásoktatást m inden szinten kivették az állam felügyelete alól és a püspökökébe utalták. A katolikus teológiai tanárok és v allásoktatók kinevezési joga is a püspökökre szállt, az állam csak a politikai megbízhatóság szem pontjá­ ból történő kifogásolás jogát tartotta fenn magának. A teológiai tanárok jozefinista jellegű esküjét ism ét a tridentinum ra teendő eskü váltotta fel.5 A vegyes vallású házasfelek gyer mekeinek katolikussá kereszte­ lése érdekében a magyarországi katolikus egyház újra megkezdte a 40-es években m á r elcsendesedett rever­ zálishajszát, mely gyakorlat szerint előzetes jogi nyi­ 77

latkozatot (rev erzálist) csikartak ki a nem katolikus Már említettem, hogy a m inisztertanács m ár 1848 házasulandótól a rra nézve, hogy gyerm ekeit katolikus­ október—decemberben tárgyalta a protestánsok ügyé­ nak fogja kereszte ltetni. Az 50-es években a protes­ ben teendő intézkedéseket. Eddig úgy tudta a szakiro­ tánsok helyzete egyébként is tovább rom lott a kato­ dalom, hogy 1849—50-ben Kuzmány Károly szlovák likusok előnyére. A protestáns h itre térés és a vegyes evangélikus lelkész, 1849 októberétől m ár a bécsi házasságok ügyében a kultuszm inisztérium is fellépett evangéliumi teológiai tanintézet professzora végezte a a katolikus egyház érdekében. A protestáns hitre tért kultuszm inisztérium ban a protestáns egyházalkotmány katolikus papok házasságkötését m egtiltotta, és az átalakításának m unkálatait.8 Ifj. Révész Im re szerint ilyeneket megeshető protestáns lelkészek ellen bün­ Kollár János pesti szlovák evangélikus lelkészből ugyan­ tető eljárást indított.6 csak 1849-ben kinevezett bécsi teológiai professzor szol­ Az udvar katolikus egyházpolitikáját csak ünnepé­ gálatait is igénybe vette e téren a kormány.9 K orábban lyesen bekoronázta a pápával 1855-ben megkötött is azon az állásponton voltam, hogy a protestánsoknak konkordátum. Ezzel azonban a korm ány Magyarorszá­ adandó egyházalkotmány eszméje nem feltétlenül Kuz­ gon a katolikus főpapságot is m aga ellen hangolta, mánytól származott, most új adat birtokában állítha­ m ert az osztrák főpapságnak rendelte alá. Az alsópap­ tom, hogy minden valószínűség szerint Kollár Jánost ságot a nemzeti elnyomás m iatt érzett felháborodáson illeti az elsőség, m ert ő m ár 1849. április 13-án felké­ túl pedig m ár az 1850-es katolikus pátensek szembe­ rést kapott gróf M ajláth János belügyminisztertől állították a rendszerrel, am ely őt korlátlanul kiszol­ protestáns egyházalkotm ánytervezet elkészítésére, mire gáltatta a főpapságnak. Az 50-es évek végére a m a­ ő rövid idő alatt elkészítette és beadta javaslatát.19 gyar katolicizmus az abszolutizmus elleni nemzeti Ezek szerint a protestáns egyházalkotmány tervezetét összefogás táborába került, ahol együtt küzdött a pro­ nem is a bécsi kultusz-, hanem a belügyminisztérium testánsokkal az 1859-es protestáns pátens egyházalkot­ kezdte kidolgoztatni, ezzel is hangsúlyozva, hogy az mánya s egyben az önkényuralom ellen. belpolitikai-rendőri ügy. A látszatra azonban az oszt­ Leo G raf von Thun-Hohenstein osztrák kultuszm i­ rák korm ánynak is kellett — úgy látszik — ügyelnie, niszter 1857 decemberében úgy nyilatkozott a m inisz­ és az üggyel később a kultuszm iniszter foglalkozott, teri konferencián, hogy a Haynau-féle protestáns egy­ noha egy pillanatra sem tévesztették szem elől annak házügyi rendelet csak utólag ju to tt a korm ány tudo­ belügyi érdekeltségét. 1850-ből több tanulm ányra és m ására,7 m i azonban b átran megjegyezhetjük, hogy iratra bukkantam a bécsi Házi Udvari és Állami Le­ irányelvei mégis bám ulatosan megegyeztek a kormány véltárban,11 amely azt bizonyítja, hogy 1850-ben elké­ felfogásával. A rendelet 1869-ig a későbbiekben adott szült a protestánsoknak szánt új egyházalkotmány és némi könnyítés ellenére m eghatározta a m agyarorszá­ azt rövid úton rájuk akarta kényszeríteni a kormány. gi protestánsok helyzetét. A protestáns egyházakat az A kortárs egyháztörténetíró Bauhofer György budai egységes birodalom abszolutisztikus rendszerének irá ­ evangélikus lelkész értesülése helytálló, mely szerint nyítása alá kényszerítette, ezzel Haynau rendelete 1850 nyarán kiadásra készen állt a kultuszm inisztéri­ ideigle nes jelleggel u tat tört a protestáns egyházak umban a protestáns egyházalkotmány. Összeállították végleges államegyházi átszervezése számára. A pro­ a protestáns egyházak legfőbb szervéül kinevezendő testáns egyházak önkorm ányzatának, sőt egyházkor­ birodalmi egyháztanács névsorát, és csak M ária Do­ m ányzatunk egész rendszerének durva megsértése volt rottya főhercegnő közbenjárására tekintett el az u ral­ ez. A korm ány a későbbiekben a protestáns egyházak kodó a pátens kiadásától.12 átszervezését abban a szám ára rendkívül előnyös po­ Bauhofertől tudjuk, hogy a szóban forgó, s nagy­ zícióban készíthette elő, hogy azok ténylegesen már részt Kuzmány Károly által szerkesztett egyházalkot­ az új helyzetben éltek. mány 101 §-ból állt. H ierarchikus lelkészi uralm at A Schwarzenberg—Bach—Thun-féle egységes biro­ akart megvalósítani az egyházban, és az egész egyház dalom eszméjének megfelelően Magyarország Világos után nem kapta vissza forradalom előtti alkotm ányát szervezet csúcsán egy kilenctagú, a korm ány által fi­ — am i akkor m ár anakronisztikus is le tt volna —, h a ­ zetett és elm ozdíthatatlan egyháztanács állt volna (a nem a győzők az egységes osztrák birodalomba kíván­ továbbiakban főkonzisztóriumnak fogom nevezni, az ták beolvasztani. 1848-tól a korm ány a magyarorszá­ ilyen egyházigazgatást pedig konzisztoriálisnak). Sike­ rült megtalálnom 1850-ből néhány szorosan ide tartozó gi protestáns egyházakat teljesen politikai-rendőri irattal együtt Thunnak az egyházalkotm ány-tervezet­ szempontból ítélte meg, és úgy igyekezett átalakítani azok szervezetét, hogy ne tehessenek többé az ellen­ re készített észrevételeit és az annak átdolgozásához zék politikai szervezkedésére felhasználhatók. Mivel általa lefektetett irányelveket.13 A kiadásra készült 101 §-ból álló nyom tatott szöveg Thun eme iratában pedig a magyarországi protestáns egyházak autonó­ m iája jelentős akadálya volt annak, hogy M agyaror­ foglaltak bedolgozásával készült. Thun az egész biro­ dalom minden protestáns egyházát, az unitáriust is, szágot az egységes birodalom ba olvasszák, Bécs nem ­ csak azt a k a rta meggátolni, hogy a magyarországi magába foglaló birodalmi egyházszervezetet akart bi­ protestantizm us az egységes birodalom ra veszélyes re­ rodalm i zsinattal, m ert — am int írta — „nem tűrök b ellió fészke legyen, hanem a korm ány m indenkor különálló evangéliumi egyházakat”. Az átszervezést az egyházközségeken kívánta kezdeni, m ajd fokozatosan készséges kiszolgálójává és m egbízható támaszává k ívánta formálni. Az egységes birodalom elve egysé­ a magasabb szervezeti egységeken keresztülvinni. Az egyházak felső vezetésében a lelkészeknek ju ttato tt ges egyházkorm ányzati szervezet kiala kítását igényel­ nagyobb hatalm at. Az espereseket és szuperintendese­ te. A korm ány a birodalom protestáns egyházainak ket episzkopalista jellegű hatalom m al ruházta volna olyan közös szervezetet ó hajtott adni, amelynek felső fel. K iválasztásukat és fizetésük folyósítását az állam ­ vezetését sa já t hivatalnokai által közvetlenül a maga nak óhajtotta fenntartani, hogy feltétlenül m egbízha­ kezében ta rth a tta volna. A magyarországi protestáns tók, anyagilag az állam tól függők legyenek, ugyanak­ egyházak autonóm iájának ilyen m értékű megszünte­ kor legyen hatalm uk saját egyházukban akaratuk ke­ tése és ezeknek az egyházaknak jogilag is állami szer­ resztülvitelére, vagyis az állam teljes kiszolgálására. vek alá rendelése példátlan volt a m agyar történe­ Kollár 1849 tavaszán készült egyházalkotm ány-ter­ lemben. A magyarországi protestáns egyházakat az abszolutisztikus centralizált birodalom államgépezeté­ vezetének fő vonásai felism erhetők az ism ertetetten, bár Kollár az unitáriusokat nem javasolta az összbiro­ nek részévé kívánták tenni valójában. 78

dalmi protestáns államegyházba történő felvételre, a lelkészek fizetésének nagyobb részét pedig az állam pénztárából kívánta folyósíttatni és nem csupán az esperesekét és szuperintendensekét. A világi egyházta­ goknak is nagyobb lehetőséget biztosított volna az egy­ házi vezetésben, m int Thun és Kuzmány. Csekély lét­ számú presbitérium ot állított volna az egyházközsé­ gek élére lelkészi elnöklettel, az egyházmegyei és egy­ házkerületi gyűléseken pedig a lelkésziek és világiak kaptak volna képviseletet, ugyanez a törekvése látszik a tartom ányi és a birodalm i zsinat, sőt a főkonzisztó­ rium összetételére készült javaslatában. Azt azonban nem fogalmazta meg, hogy a főkonzisztórium elnöké­ nek világit vagy lelkészit nevezzen ki a császár. Az evangélikus szuperintendenciák szám ának növelése és területüknek lehetőség szerint a közigazgatási egysé­ gekhez igazítása szintén szerepel Kollárnál, ami vi­ szont Haynau rendeletében m ár helyet is kapott ígéret form ájában. Az anyanyelv szerinti egyházi tagolódás nemcsak az egyes nemzetiségek nyelvhasználatát tette volna lehetővé, hanem a birodalm i egyházi vezetésben a magyarok képviseletének szám arányuk alá szorítá­ sát is. A M agyarországról és Erdélyből az egyházalkotmány tervezetének m egtárgyalására behívandó reform átusok és evangélikusok névsorában a funkcionáló szuperin­ tendensek, ill. szuperintendensi adm inisztrátorok mel­ lett néhány korm ányhivatalt viselő megbízható világi protestáns szerepelt, de nem a Haynau által egyházi vezetői tisztségüktől megfosztottak közül.14 Az örökös tartom ányok protestánsai és Erdély unitáriusai, képvi­ selői kim aradtak e névsorból. Biztosra vehető, hogy az örökös tartom ányok protestánsait nem is ak arták meg­ kérdezni, mivel korábban sem voltak autonómok, ha­ nem mindig a korm ánytól kapták megkérdezésük nél­ kül az egyházalkotmányt. Az unitáriusok említésének hiányát indokolhatja az is, hogy a névsor még akkor készült, am ikor az unitáriusoknak a birodalm i protes­ táns egyházba sorolása még nem volt eldöntve. A név­ sor kísérő szövegéből világosan látszik, hogy nagyon gyorsan meg akarták tartan i a tanácskozást, m ert né­ hány világi jelölt behívása attól függött, hogy éppen Bécsben tartózkodnak-e az illetők. Az egész tanácsko­ zás ilyen előzmények után teljesen formális lett volna. Annak is szánták Thunék. A felállítandó főkonzisztórium összetételére 1850-ben készült javaslatban szintén csak evangélikusok és re­ form átusok szerepelnek.15 Az evangélikusokat négy lel­ készi — köztük Kuzmány Károly — és egy világi, a reform átusokat három lelkészi és egy világi képviselte volna. A rra az esetre, ha a két felekezet egyenlő számú képviselete m ellett döntenének az illetékesek, készen­ létben tarto tt a névsor egy reform átus lelkészi és egy világi magyar nevet. A főkonzisztórium névsorában a tagok nemzetisége is fel van tüntetve. A birodalom protestánsainak kétharm adát a m agyar reform átusok tették ki, mégis a kilenctagú főkonzisztóriumban két, a tíztagúban három helyet kaptak volna a magyar re­ formátusok. Az evangélikusok közül egy személy lett volna magyar, holott a birodalom evangélikusai között a magyarok aránya jóval magasabb volt annál, hogy öt képviselőből csupán egyet kapjanak. 1850. június 15-én Leo Thun a m inisztertanács elé terjesztette a protestáns egyházalkotmány tervezetét.16 Indítványozta továbbá, hogy a tervezet célszerű form á­ ban egy nem hivatalos lapban jelenjék meg, hogy a közvéleménynek lehetősége legyen arról nyilatkozni. A m inisztertanács általánosságban elfogadta az előter­ jesztést, a döntés előtt azonban tanulm ányozni akarta a tervet. A protestáns egyházalkotmány tervezete ez­

zel elindult hivatalos útján a császári—királyi bürok­ rácia útvesztőjében. Gyors célhoz érését azonban az állam apparátus lassúsága m ellett M ária Dorottya fő­ hercegnő közbelépése akadályozta meg. A magyar- és protestánsügyben szakértőnek számító főhercegnő, Jó­ zsef nádor özvegye, magyar evangélikus és reform átus lelkészek által aláírt kérvényt ju ttato tt az uralkodóhoz, melyben azok a Haynau által kiadott, protestáns egy­ házakat érintő rendelkezések sérelm eit panaszolták, és kérték egyházi önkorm ányzatuk visszaadását.17 Sem a fiatal Ferenc József, sem a kormány nem szám ított a levert Magyarország különösen megfélem lített protes­ táns lelkészeinek, sem a H absburg-ház egyik prom i­ nens tagjának ilyen heves ellenállására. Az uralkodó a protestánsoknak szánt egyházalkotmány nyilvánosságra hozását ezek után elhalasztotta. A korm ányzat időt akart nyerni és alaposabban kidolgoztatni a protestán­ sokra kényszerítendő egyházalkotmányt, addig pedig igyekezett a magyarországi protestánsok erejének lassú felőrlésére. Ez utóbbira két jellemző esetet említek. A m inisztertanács m ár 1850. szeptember 30-i ülésén tárgyalta a skót reform átus szabad egyház pesti zsidó­ missziója két lelkészének „üzelmeit”. Jó másfél évi huzavona után kiutasították őket az országból a ható­ ságok.18 Hasonló sorsra jutott a protestáns Brit és Kül­ földi B ibliatársulat magyarországi kirendeltsége is. 1851 nyarán a rendőrség azzal kezdte zaklatni, hogy a társulat segítségével r omán nyelvű lázító politikai röp­ lapokat csempésznek be az országba, m ajd a hazai könyvkereskedelem károsítására hivatkozva gazdasági okot hozott fel működése ellen. Hiábavalónak bizo­ nyult a társulat m egbízottjának minden erőfeszítése, hogy tisztázza tevékenységüket. A tél folyamán kül­ földre kellett szállíttatni a társulat tetemes Biblia­ készletét, nyomdája működését le kellett állítania és m egbízottjának is el kellett hagynia a birodalm at.19 A korm ány iskolapolitikája az ötvenes évek elején hozta meglehetősen nehéz helyzetbe a magyarországi protestánsokat, de arra és annak további fejleményeire később kívánok kitérni. Először a kormány protestáns egyházpolitikájának további alakulását, az előbbinél sokkal vázlatosabban kívánom áttekinteni, hogy az ab­ szolutizmus korának polgárosodása szempontjából m i­ nél sokrétűbben megismerve alkothassunk véleményt arról. 1850 novemberétől Joseph Andreas Zimmermann erdélyi evangélikus jogász professzor dolgozott a kul­ tuszm inisztérium ban a protestánsoknak adandó egy­ házalkotmány tervezetén,20 amelynek megítélésében korántsem volt egységes vélemény Bécsben. M etternich óvta a birodalmi tanács elnökét az egész vállalkozás­ tól, m ert szerinte a korm ánynak nincs joga alkotm ányt adni a protestáns egyházaknak. A főkonzisztóriumról is azt mondta a volt kancellár, hogy abba nem fognak belemenni a protestánsok, de különben is túlságosan gyúlékony a felekezeti kérdés, még azt sem lehet tudni, hogy melyik összetevője lobbanékonyabb — a feleke­ zeti, a szociális vagy a politikai.21 H elytelenítette a bi­ rodalmi tanács is az átszervezést, m ert a főkonzisztó­ rium egyesítené a protestánsokat és netalán a korm ány ellen lépnének fel egyesült erővel.22 A kormánykörökben mutatkozó eme ellenvélemé­ nyek éppen úgy nem tántorították el sem Ferenc Jó­ zsefet, sem Thunt a megkezdett út folytatásától, m int a magyarországi protestánsok meg-megújuló kérvénye­ zése, egyházi önkorm ányzatuk visszaállításáért. 1854. december 9-én a császár annyi módosítást rendelt a terveken, hogy először Magyarországon rendezzék újjá a protestánsok ügyeit, aztán Erdélyben és végül a né­ met-szláv tartom ányokban.23 Ebben az értelem ben ké­ szült egyházalkotmány tervezetét bocsátották kilenc 79

magyarországi lelkészi jellegű protestáns véleményezé­ sére 1855-ben Bécsben. A kilenc bizalmi férfi felm erült kifogása ellenére a kultuszm iniszter úgy ítélte m unká­ ju k alapján a helyzetet, hogy az egyházalkotmány életbeléptetése keresztülvihető. A m iniszteri konferen­ cia magáévá tette Thun álláspontját, és a birodalmi tanács ellenkezésével mit sem törődve, 1856-ban a pro­ testáns egyházkerületek közgyűlései véleményezésére küldte meg az egyházalkotmány tervezetét. Az egyház­ kerületek közgyűlései egyöntetűen elutasították az E ntw urfként emlegetett tervezetet, és helyette zsinat engedélyezését kérték, amelyen autonóm módon dol­ gozhatják ki egyházalkotmányukat. Thun 1857. m ájus 14-én a m iniszteri konferencia előtt úgy számolt be az Entw urf fogadtatásáról, m int­ ha a kerületeknek semmi kifogásuk sem lett volna el­ lene, csupán azt óhajtották, hogy zsinatom fogadhas­ sák el. Javasolta, hogy a m iniszteri konferencia már csak arról döntsön, hogyan engedélyezi a két egyház külön-külön m egtartandó zsinatát, nehogy az a rend­ szerre nézve politikailag veszélyes legyen .24 Egészen 1868. jan u ár 4-ig tárgyalta a m iniszteri konferencia a zsinattartást, akkor Thun — általános megrökönyö­ désre — bejelentette a m iniszteri konferenciának, hogy szó sincs zsinattartásról; annak tárgyalása csak a protestánsok félrevezetését szolgálta. Az egyházal­ kotm ányt nem lehet a zsinatok tárgyalására bocsáta­ ni, hogy elfoga dják-e vagy sem, hanem császári pa­ ranccsal a protestánsokra kell kényszeríteni azt. Az uralkodó kötelező érvényű egyházalkotm ányt adjon ki, s az annak alapján végbem ent egyházi átszervezés után tarth atn ak zsinatot a magyarországi reform átu­ sok és evangélikusok az új, im m ár érvényes és funk­ cionáló egyházalkotm ány végső, ünnepélyes elfogadá­ sa végett. A lbrecht főherceg, M agyarország főkorm ány­ zója különösen hevesen ellenezte, hogy a két egyház­ nak az Entw urfb an szereplő módon még külön-külön is főkonzisztóriuma legyen. Szerinte 1820-ba n is azért kértek a m agyar protestánsok főkonzisztóriumot, hogy azzal a legfelsőbb adm inisztrációban előretolt állást építhessenek ki maguknak, amely egy ellenzéki bi­ zottság magva lehet.25 1859 januárjában a császár m ár arról intézkedett a miniszteri konferencián, hogy a magyarországi pro­ testáns egyházalkotmány m unkálatait fejezzék be ha­ marosan, hogy a kedvező külpolitikai helyzetet kihasz­ nálva mielőbb kiadhassák.26 Az olaszok és franciák elleni háború sem akadályozta a protestáns egyházal­ kotm ány lázas készítését. A császár még a harctérre is rendszeres tájékoztatást kért a protestáns egyházalkot­ m ány m unkálatairól, amely a háború a la tt végre ki­ adásra kész állapotba került s csak egy győzelem kel­ lett hozzá, hogy annál nyomatékosabban jelenhessen meg.27 A győzelem azonban elm aradt. A vesztes há­ ború után 1859. szeptem ber 1-i kelettel adták ki csá­ szári pátens form ájában a magyarországi protestánsok egyházalkotmányát. Az abszolutizmus korm ányrend­ szere katonailag vereséget szenvedett, de nem semmi­ sült meg, sőt a fegyverszünet azt m utatta, hogy a csá­ szár külpolitikai veresége a katonainál kisebb. A Bach-rendszer gyengeségei m egm utatkoztak. A rend­ szer azonban Bach menesztése után ne m roppant ösz­ sze. A fegyverszünettel elm últ külpolitikai veszély módot adott a császárnak a belpolitikai helyzet meg­ szilárdításának megkísérlésére. A központosító abszo­ lutizm ust ném i engedmény árán fenn ak a rta tartani. A protestáns pátens kiadásával belpolitikailag kívánta megerősíteni nagyon ás megingott helyzetét a rendszer. A hatalom urainak azonban csalódniuk kellett a pro­ testáns pátenshez fűzött reményeikben. Hiába hagy­ 80

ták el még a tavasz folyamán a két protestáns egyház élére állítandó külön-külön főkonzisztóriumot a ki­ adott egyházalkotmányból, a protestáns egyházkerü­ letek ellenállást tanúsítottak. A magyarországi pro­ testánsok megsegítésére ugyanakkor széles körű or­ szágos nem zeti ellenállás bontakozott ki. A rendőri fenyegetések, letartóztatások nem fé lem lítették meg az önkormányzat híveit, az úgynevezett autonom istákat, akik im m ár az önkényuralom ellen is küzdöttek, nem­ csak saját protestáns egyházi önkorm ányzatukért. A tömegek ellen alkalmazandó véres erőszaktól, bár la­ tolgatta, végül is visszarettent a kormány. 1860. május 15-én a császár kénytelen volt felfüggeszteni a pátens végrehajtását. Addigra a reform átus egyházból m ind­ össze 25 gyülekezet fogadta el a pátens egyházalk o t­ mányt, az evangélikus egyház gyülekezeteinek azonban mintegy harm ada tette ugyanezt, főleg nem m agyar anyanyelvű gyülekezetek. A pátens elfogadott és amel­ lett kitartó evangélikus egyházközségekből pátentális egyházkerületet szerveztek, amelynek Kuzmány K á­ roly lett a szuperintendense. A pátenst elfogadott 25 reform átus egyházközség ham arosan visszatért az autonom egyházkerületek kebelébe. A bécsi korm ány a protestáns pátens bukásával el­ szenvedte Magyarországon központosító abszolutista rendszeréinek első nagy vereségét, ami további küz­ delemre lelkesítette a vele szemben álló erőket. A kor­ mány e kudarcát a helyzet rossz felismerése okozta. Nem tudta a terveit segítő és akadályozó társadalm i és politikai tényezőket reálisan felmérni. A rra számí­ tott, hogy az evangélikus egyházban a nemzetiségi el­ lentét, s mindkét egyháziban a lelkészi és világi elem vetélkedése sokkal jelentősebb, m int amilyen tényle­ gesen volt. A nemzetiségi ellentét és a lelkészek s a nem-lelk észi egyházi vezetők rivalizálásának felhasz­ nálásával, nem utolsósorban a lelkészek kedvezőbb javadalm azási lehetőségének megcsillantásával külö­ nösebb nehézség nélkül m egvalósíthatja az egyház­ szervezet átalakítását. Mindehhez a korm ány azzal az elbizakodott meggyőződéssel nyúlt, hogy az erő hely­ zetében van, és ha Magyarország politikai alkotm á­ nyát m egsemmisíthette, még könnyebben felszámol­ hatja a protestáns egyházi autonómiát. Ez a három kérdéscsoport, a nemzetiségi ellentétek, a lelkészi és nem-lelkészi egyházi vezetők torzsalkodá­ sa, a lelkészek kedvezőtlen anyagi helyzete az abszo­ lutizmus idején m ár jelentős volt a két egyházban, de az önkorm ányzat védelme és a nemzeti ellenállás egyéb szempontjai erősebbnek bizonyultak. Ebben te­ hát tévedett a kormány. De tévedett az időpont meg­ választásá ban is. 1850-ben több lehetősége nyílt volna az egyházak átszervezésére, m int 1859 szeptemberé­ ben. 1850-ben az abszolutizmusellenes társadalm i és politikai erők még nem form álódtak ki s nem lettek volna képese k olyan nemzeti ellenállásra, m in t az év­ tized végén a vesztes itáliai háború után. Me rt végül is ez a nemzeti ellenállás buktatta meg a bécsi kor­ m ány protestáns egyházpolitikáját. 1850-be n a kor­ m ány m egrettent a K ollár—Kuzmány—Thun-féle egy­ házalkotm ány erőszakos bevezetésétől. Óvatosabb meg­ oldást keresett. Ezzel viszont időt adott a m agyaror­ szági protestánsoknak az ellenállás szervezésére. 1856-ig így is meglehetősen m aguk voltak a m agyaror­ szági protestánsok régi szabadságuk védelmében. 1856 és 1859 között lettek a magyarországi protestáns egy­ házak az abszolutizmus egységes birodalomba beol­ vasztó politikájával elégedetlen erők gyűjtőhelye. Eb­ ben az időben érlelődtek meg az ellenállás feltételei. Maga a korm ány tette ebben a szituációban az evan­ géliumi egyházakat a nemzeti ellenállás keretévé és

fedőszervévé. A konkordátum m iatt elégedetlen kato­ likus klérus, az ókonzervatív arisztokrácia és a libe­ rális középnemesség lassan egym ásra talált a m ind­ annyiuk érdekeit sértő önkényuralom m al szemben. Ez annál könnyebben m ent, m ert a liberális középne­ messég sem vállalt volna m ár újabb forradalm at és szabadságharcot. Az uralkodó osztálynak ezek a réte­ gei 1859-ben csupán az első kedvező alkalm at várták, hogy m eghátrálásra kényszerítsék az abszolutizmust és megosztozzanak a hatalmon. Az uralkodó osztály rétegei nagyon jól ism erték a dem okratikus néptöme­ gek növekvő forradalm i elégedetlenségét és belátták, hogy az elégedetlen tömegek m ozgalm ának élére kell állniuk ahhoz, hogy saját céljaikra felhasználva azt hatalom ra jussanak, és a tömegek mozgalmát vissza­ tarthassák az érdekelt veszélyeztető forra d a lmasodás­ tól. Így jö tt létre az uralkodó osztályok és a nép ideiglenes szövetsége. A nemzeti ellenállás a protestáns pátens elleni harc form ájában bontakozott ki. Fontos szerepet kapott e küzdelemben a protestáns egyházszervezet, m ert az készen lévén, nyom ban sikerrel felhasználható volt. Az egyesült magyarországi ellenzéknek a pátens ellen ví­ vott küzdelme a beolvasztó abszolutizmus megdönté­ sét, a függetlenség elérését célozta, s ezért az adott történelm i helyzetben teljes m értékben haladó törek­ vés volt. Az ellenállás osztály és nemzeti korlátait tá ­ gította volna a magyarországi szlovákok és németek teljes csatlakozása. Ez nem történ t meg. Így a cent­ ralizációs abszolutizmus elm élyítette és saját céljai érdekében használta ki a valóban meglevő s a m a­ gyar politikai vezetőr éteg által sem kellő megértéssel kezelt nemzeti ellentétet. 1860-ban a m agyarországi protestáns egyházak autonom ista része visszanyerte 1848 előtti önkorm ány­ zatát. A bécsi korm ány nem háborgatta többé auto­ nóm egyházkerületeiket. A pátens-küzdelem tanulsá­ gait egyházszervezeti té ren vonták le e kerületek. Or­ szágos zsinatot nem tarth atv án kerületenként, de nagyjából egyformán maguk alkották meg presbiteri rendszerű egyházalkotm ányukat. Csak a lelkészek vesztettek az autonómia megvédése m iatt. Anyagi helyzetük nem javult. A pátensben ígért államsegé­ lyért nem kárpótolta őket saját egyházuk. De megnőtt a nem -lelkészi egyházi vezetők befolyása is a lelké­ szeké rovására. A két evangéliumi egyház lelki életé­ nek m egújulása sem következett a győzelmes pátens­ harc után, m ert a pátensharc nem vallási, hanem po­ litikai küzdelem volt döntően, nem követhette hát hit­ ébredés. A magyarországi polgárosodás szempontjából az ab­ s zolutizmus differenciált m egítélést igényel. Pozitív tény az, hogy nem állította vissza 1849 után sem a feudalizmust s a magya rországi polgári fejlődés alap­ vető feltételeit biztosította. A magyar forradalom olyan fontos vívm ányai m aradtak érvényben, m int a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés, talán legfon­ tosabb ként a polgári földtulajdon, a törvény előtti egyenlőség, polgári bíráskodás, a nemesi közigazgatás eltörlése. A nemzeti függetlenség és alkotm ányos kor­ mányzat hiányában is h aladt M agyarország gazdasá­ gának és társadalm ának polgári fejlődése. Az önkény­ uralom egyházpolitikája azonban egészében nem a pol­ gárosodás irányába mutatott. K orántsem a „szabad egyház szabad állam ban" pol­ gári elv és gyakorlat alap ján állt az önkényuralom egyházpolitikája. A konkordátum ban kicsúcsosodott katolikus egyházpolitikája a m odern állam iság elvén ejtett súlyos csorbát. A birodalom belső ügyedbe az ál­ lami szuverenitással összeegyeztethetetlen beleszólást

biztosított a római pápának, egy idegen állam fejé­ nek, még ha az egyúttal a vi lágkatolicizmus vezetője is volt. A birodalmin belül pedig nemhogy a polgári, de még a feudális abszolutizmus számára is megen­ gedhetetlen területenkívüliséget ajándékozott a kato­ likus egyháznak, amelyet a Rómában székelő egyh ázés államfő vezetett. E kiváltságos jogok a saját állam ­ polgárok személyes szabadságjogait is veszélyeztették. Az állam a katolikus egyház feletti felügyeleti jogról mondott le lényegében, amelyhez pedig a polgári ál­ lam ragaszkodik. A kiváltságokat élvező katolikus egyház bőkezű anyagi tám ogatása kedvéért erősen m egterhelte az állam háztartást. Az önkényuralom protestáns egyházpolitikája szin­ tén messze esett a „szabad egyház sza bad állam ban” polgári eszmétől. Ahelyett, hogy a puszta felügyeleti jogot fenntartva elválasztani törekedett volna a pro­ testáns egyházakat az államtól, még szorosabban m a­ gához akarta láncolni őket. Az örökös tartom ányok protestánsai a II. József 1781-ben kiadott türelm i re n ­ delete óta közvetlenül a korm ány igazgatása alatt él­ tek konzisztoriális egyházigazgatási keretek között. 1850-től ezt akarta megvalósítani a Schwarzenberg— Bach—Thun-k ormány Magyarországon és Erdélyben is. Az államtól addig teljesen független, autonóm egy­ házakat kívánt államilag irányított egyházzá tenni. Az államegyház kifejezés használata ez esetben meg­ engedhetetlen, m ert az az állam által privilegizált, többé-kevésbé finanszírozottan vezetett egyházat je­ lent, a protestánsok pedig a rendőri elnyomás érde­ kében kerültek volna az önkényuralom irányítása alá. A kortár s magyar reform átusok idevágó véleményét Révész Im re fogalmazta meg. Egyház- és iskolapoliti­ kai nézeteinek felvázolásával az önkényuralom idősza­ kának magyarországi polgárosodása jellegének jobb megértését szolgálju k.

R év ész Im re a p olgárosod ásért az ö n k én yu ralom id ején Az egyházi autonómia, sőt a szabad vallásgyakorlat elválaszthatatlan része volt a magyarországi törvé­ nyek és a protestánsok felfogása szerint iskoláik sza­ bad működtetése. Ezért tekintették sérelemnek a kor­ társ protestánsok a korm ány közép- és főiskolai re­ form jának Magyarországon történt életbeléptetését. A kultuszm inisztérium 1850. szeptember 7-i rendeletével elkötelezte az iskolafenntartókat, hogy gim názium ai­ kat az állam i gimnáziumokhoz hasonlóan az 1849. évi o sztrák szervezeti szabályzatnak megfelelően alakítsák á t még az 1850—51-es tanévben. Ellenkező esetben elvesztik nyilvánossági jogukat, és nem állíthatnak ki államilag érvényes bizonyítványt. 1851. szeptember 10-én és október 3-án m egjelent rendeletével a kul­ tuszminiszter valóban m agániskolává nyilvánította vagy bezáratta mindazokat az iskolákat, amelyek nem hajtották végre a kívánt átalakítást. A kultuszkorm ányzat 1849-es oktatási reform ja ön­ magában jó v olt. Feltétlenül haladottabb oktatási rendszert valósított meg, m int az addigi osztatlan kol­ légiumi típusú oktatás. A szegényes anyagi ellátott­ ságú protestáns kollégiumokban elemi foktól főisko­ lai fokig folyt az oktatás. A 6 osztályos gimnáziumi tagozat rendszerint évenként változó osztálytanítói, praeceptorai a kollégium főisk olai hallgatóiból kerül­ tek ki, akik — akár saját vizsgáikra készülésük m el­ l e t t — egyedül tanítottak egy-egy osztályban m in ­ den tantárgyat. Hiányzott a rendszeres pedagógiai és szakképzettségük e praeceptorok na k, s noha a kollé­ 81

giu m kitűnő diákjai voltak, úgy és azt tanították, ahogy és am it nekik tanítottak néhány évvel koráb­ ban. Szerencsés eset volt, ha a praecepto r ügyszeretete mellett kivételles ráterm ettséggel látott feladata meg­ valósításához. A korm ány a gimnáziumot teljesen kü­ lön választotta a főiskolától, az addig főiskolai foko­ zathoz szám ított két bölcsészeti évfolyamot a gim ná­ ziumhoz csatolta, és így kialakította a nyolcosztályos gimnázium típusát. Előírta a tananyagot, a tanköny­ veiket, taneszközöket és a szakoktatás ellátására gim ­ názium onként 12-12 szaktanári képesítéssel randelke­ ző rendes tanár alkalm azását. Kötelezővé tette az érettségi vizsgát. Mindez a gimnáziumi oktatás szín­ vonalának emelésére szolgált. Az is előnye volt, hogy egységes szempontok szerint rendezte a birodalom isk olaügyének em e részét. A birodalom valamennyi középiskolájában azonos tananyagot, azonos tanköny­ vekből, azonos feltételék m ellett oktatták, s az érett­ ségi bizonyítványok így az egész birodalom ban nem ­ csak form a szerint voltak érvényesek, hanem azonos tartalom m al bírták, a főiskolai és egyetemi oktatás az érettségihez m egkövetelt ism eretanyagra épülhetett. Mindez kétségkívül a polgárosodás irányába is ha­ tott. A magyarországi protestánsok a Thun rendeleténél szerényebb keretek között szám arányuknál több isko­ lát tartottak fenn. A gyors átalakításhoz hiányzott az anyagi fedezetük. A kortársak joggal érezték, hogy ép­ pen a magyar nemzeti jelleg megszüntetése és a pro­ testáns iskolák elsorvasztása a végső cél. A gazdag anyagi lehetőségekkel rendelkező róm ai katolikus is­ kolák eleget tudtak tenni a korm ányrendelet követel­ ményeinek. A protestáns egyházi és iskolai autonómia súlyos sérelm ét jelentette, hogy a korm ány az iskola átszervezését egyáltalán elrendelte, továbbá az, hogy az átszervezéshez nem adott módot a magyarországi protestáns egyházaknak, hogy autonóm iájuk keretében önkorm ányzati testületeik ú tján hajtsák végre vagy tagadják meg a korm ány által előírt átszervezést. Az 1854-ig érvényben volt egyházi gyűléstilalom és a pro­ testáns egyházak világi tisztségviselőine k m űködésük­ től történt eltiltása m iatt az önkormányzati szerveik egyszerűen nem működhettek. Az átszervezést a tehe­ tős iskolafenntartó protestáns egyházi testületek tud­ ták csak végrehajtani, természetesen az önkormány­ zati szervek nélkül. Egy sor nagym últú közép- és fő­ iskola vesztette el nyilvánossági jogát az átszervezés elm aradása miatt. A debreceni kollégium is csak né­ hány év m últán tudta megszervezni a Thun által elő­ írt feltételek szerint gimnázium át, és akkor nyerte vissza e tagozata a nyilvánossági jogot. Az iskolák fe­ lett gyakorolt szoros állam i felügyelet a szakmai szín­ vonal ellenőrzésén kívül a protestáns iskoláknak is előírt osztrák katolikus tankönyveik alapján történő tanítást és ezzel a germ anizác iót is hivatva volt szor­ galmazni. Az évtized m ásodik felében a kormány szorgalm azta a m agyar anyanyelvű iskolákban is, hogy a felső osztályokban először, m ajd az alsóban is fokozatosan térjenek á t a ném et tannyelv használa­ tára. A korm ányköröknek a protestáns egyházi és iskolai autonóm iájáról alkotott véleményét A lbrecht főher­ cegnek 1859. december 30-én I. Ferenc Józsefhez inté­ zett leveléből vett részlettel világítom meg. A levélben a főkormányzó beszámolt a magyarországi helyzetről, és a levél terjedelm ének fe lét a protestáns kérdésnek szentelte. Egyebek között ezt írta: „A legfontosabb a protestáns kérdés, ez a korm ány teljes figyelmére ér­ demes, mivel kiszám íthatatlan következményei lehet­ nek, és az állam i élet m inden vonatkozásába beleját­ szik. E kérdés észrevétlenül új szakaszba lépett, és 82

most túlnyomóan politikai kérdés: a vallás ennek csak lepelül szolgál. — Az a törvényjavaslat, am elyet töb­ bé-kevésbé a tisztesség határain belül, majdnem min­ den gyűlés elutasított, a korm ány jóindulatának folyo­ mánya volt, a korm ánynak ráadásul rossz tanácsot adtak a ném et protestánsok és az erdélyi szászok, valam int néhány olyan magyarországi protestáns lel­ kész, akiket bosszantott, hogy a lelkészek tehetetle­ nek világi hittestvéreiknek a presb iteriális alkotmány keretei között gyakorolt kizárólagos uralm ával szem­ ben, és akik saját követőiket messze túlbecsülték. A törvénytervezet alapjainak az 1790/91-es törvénycik­ ket nyilvánították anélkül, hogy — am int érthető len­ ne — az egészen megváltozott viszonyok között lénye­ gében ehhez igazodnék. Ráadásul a törvényterv töb­ bet nyújt, m int am ennyit ez utóbbi [az 1790/91-es tö r­ vénycikk] megígér. — A protestánsok elég ravaszak ahhoz, hogy kihasználják ezeket a körülményeket, és m inden bizonnyal járatosak a pártharcokban, éppen arra az 1791-es törvénycikkre hivatkoznak, azért hogy zsinatot kívánjanak, s a vitát ez utóbbira irányítsák. A közbeeső időt kihasználják arra, hogy nemcsak gyű­ léseiken és a sajtó útján dolgozzanak az Entw urf ellen, hanem arra is, hogy ú jra felépítsék azt az egész apparátust, amellyel egykor a kormány fe­ lett diadalmas győzelmet arattak a politika küzdő­ terén, és ame ly 1848-ban az események következtében került használaton kívül. Most ugyanezeket a szolgá­ latokat kell vallásos ürügy alatt megtennie. Autonó­ miát akarnak az egyházban, iskolában és az egyház­ községben. (az egyházközség tiszta protestáns helysé­ gek esetében egyszersmind a politikai is) a m agyar protestánsok azonban ezen nyelvük uralm ának fenn­ tartását is értik, a közbeszédben éppúgy, m int az is­ kolában és ezzel együtt bizonyos mértékig a kizáróla­ gos magyarizmus egy bizonyos „noli me tangere”-jét, konventjeiken pedig a parlam entarizm usnak [egyfaj­ ta] utánzatát szándékoznak megvalósítani. Egy bekö­ vetkező és [általuk] állandóan remélt fordulat esetén az lenne aztán a legkevesebb, hogy ők lennének a hangadók, addig pedig a katolikusok őket irigyelnék szabada b b intézm ényeik m iatt, iskoláik lennének a nemzeti lét m entsvárai, m inden felekezet részéről a legszorgalm asabban látogatottak.”20 (Kiemelés az ere­ detiben.) Révész Imre 1851-ben még azon a véleményen volt, és azt a Pesti Napló hasábjain névaláírás nélkül több cikkben is kifejtette,29 hogy az egyházi és iskolai autonóm iát el kell választani egymástól. Az egyházi autonóm iáért a végsőkig harcolni kell, de az iskolai autonóm iáért nem. Az iskolai autonómia alapja az ország autonómiája, az pedig m ár úgyis semmivé lett. Továbbá az 1790/91. évi XXVI. tc. 5. §-a, amely a protestáns egyháza k iskolai autonóm iájáról intézke­ dik, s az állam nak csak felügye le ti jogot biztosít az autonóm protestáns iskolák felett, szintén „homokha ­ lom”. Legfőbb érve azonban a polgári gondolkodás­ ban gyökerezik, és az újabb idők józan műveltségére hivatkozik, amely szerint a nevelés és a tanítás in­ tézéséhez az állam nak s okkal több joga van, mint az egyháznak. A rra bíztatja kortársait, hogy iskolai té­ ren nyugodtan adjanak meg mindent, am it a kor m ű­ velődési iránya s az idők változása kíván. Inkább azon gondolkozzanak, hogy az adott körülmények kö­ zött hogyan tudják iskoláikat a korm ány által m eg­ határozott körben úgy fenntartani, h ogy azok a kor és a nemzet érdekeinek megfelelően kellő eredményt m utassanak fel. Hamarosan meggyőződött azonban Révész Im re ar­ ról, hogy az abszolutizmus állam a nem az a polgárinemzeti állam, amelyre 1848—49-ben a protestánsok

Leo Thun és tanácsadói azonban ezúttal is elszá­ számos képviselője az oktatás egészét vagy jelentős részét rá ak arta bízni, noha már 1848 szeptemberében m ították magukat. Az egyházkerületek 1856-ban egy­ öntetűen elutasították az egyháza lkotm ány-tervezetet a hivatalos protestáns egyházi vezetés az iskolai és autonóm alkotm ányozó zsinat engedélyezését k é r­ autonómia fenntartása m ellett foglalt állást.30 Attól ték. Ugyanakkor megindult a sajtó útján is a kormány kezdve élete végéig Révész Im re a protestáns iskolai és tollnokai érvei nek megcáfolása. Révész Imre 1856autonóm iának is elszánt védelmezője volt. Az abszo­ lutizmus idején azért, m ert rájött, hogy az egyházi ban A protestáns egyházalkotmány alapelvei, a XVI. autonóm iával szerves egészet alkot történeti fejlődé­ századi főbb reformátorok, vallástételek és egyház­ se révén az iskolai autonómia, másfelől m ert meggyő­ szervezetek bizonyítása szerint (Szarvas) címmel adott ződött a korm ány germ anizáló, katalizáló tendenciái­ ki egy könyvet. A következő évben Vélemény a m a­ ról. Olyannyira óvatossá tette őt Thun iskolapolitiká­ gyar protestáns egyházalkotmány fő pontjai felett, kü­ ja, hogy 1851-ben vallott liberális nézeteihez a kiegye­ lönös tekintettel a jövendő törvényhozásra (Debrecen) zés után sem té rt vissza. Nemcsak a m agyar protes­ címen jelentett meg egy másik, ugyancsak tudományos igényű munkát. Az elsőben a protestáns, valójában tánsok közjogilag biztosított egyházi és iskolai auto­ reform átus egyházalkotmányi alapelveiket a reform á­ nóm iájára hivatkozott Révész, amely az államnak torok tanításai, hitvallások és a kialakult különböző csupán felügyeleti jogot tarto tt fenn, hanem a protes­ táns, különösen a reform átus vallás és az egyházi élet reform átus egyházak szervezetének taglalásával és a végén 30 korabeli, e tém ába vágó külföldi szakkönyv amaz alapelveire, amelyek „minden egyéb felekezetek bő ismertetésével tájékoztatta az érdeklődőket a kér­ s egyházak közt a földön, a vallásos élet egyéb forrá­ désről. Második m unkájában pedig kifejezetten a ha­ sainak kellő tekintetbevétele m ellett, a legnagyobb súlyt helyezik az értelem re, az önálló szabad vizsgá­ zai egyházalkotm ánytörténeti fejlődéssel vetette össze a korm ány 1856-ban nyilvánosságra hozott ilyen te r­ lódásra”.31 A nemzeti ellenállás részeként értékelve Révésznek vezetét. E második írásában már pontosan tudta, hogy m it a k ar a kormány, hiszen kezében volt a hivatalo­ a protestáns iskolák autonóm iájáért folytatott küzdel­ san véleményezésre leküldött Entwurf. Református mét, azt m ondhatjuk, hogy a beolvasztó, germanizáló központosított abszolutizmus ellen folyván, M agyaror­ részről Révész m ellett az egyik márciusi ifjú, Irinyi József is két m unkát írt — az egyiket ném etre is le­ szág polgári átalakulását szolgálta ellentm ondásai da­ cára. Ez az ellentmondásosság 1860-ban m utatkozott fordították — a magyar protestánsok közjogi helyzeté­ meg igazán, amikor az autonóm iájukat visszanyert ről és egyházszervezetéről.32 Irinyi az 1791. évi XVI. törvénycikkre és annak értelm ezésére koncentrált, m i­ reform átus egyházkerületek korábbi korszerűtlen is­ vel a kultuszm inisztérium a n n ak félrem agyarázásával kolarendszerüket állították vissza, csupán a tiszán­ inneni egyházkerület döntött 1862-ben úgy, hogy a igazolta egyházalkotmányadási törekvéseit. A korm ány nyolcosztályos gimnáziumi rendszert ta rtja meg. engedélyével 1857-ben Erdélyi János m egindíthatta a A neoabszolutizmus az 50-es évek közepén m ár elég Sárospataki Füzetek c. havi folyóiratot, 1858-ban pe­ erősnek érezte m agát ahhoz, hogy Magyarországon a dig Ballagi Mór pesti reform átus teológiai tanár életre protestánsoknak némi engedményeket tegyen. 1854- kelthette a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap című he­ ben feloldotta a korm ány a gyűléstilalmat. Az egyház­ tilapot. Révész, Irinyi és mások e lapok hasábjain k i­ községek presbitérium ai szabadon tárgyalhatták meg fejthették nézeteiket. Révész Im rének oroszlánrésze az egyház és az iskola igazgatása körébe tartozó ügye­ volt abban, hogy m ire a pátens megjelent, akkorra ket, az egyházmegyei és egyházkerületi gyűlések azon­ eszmeileg felkészítette a magyarországi protestánsokat ban m ár csupán császári-királyi biztos jelenlétében az ellenállásra. Egyúttal része volt abban is, hogy az tehették ugyanazt. A császári-királyi biztos nemcsak önkényuralommal szemben álló erők 1856 és 1859 kö­ zött a protestáns autonómia védelmére alakult tábor­ jelentést tett a gyűlés lezajlásáról, hanem h a politikai ba rendeződtek, és ott készültek fel a politikai harc­ szempontból aggályosnak ítélte meg a gyűlés alaku­ lását, figyelmeztethette az elnököt a politikai terület ra. Része volt Révész Im rének annak ellenére, hogy kerülésére, szükség esetén pedig elrendelhette a gyű­ ő nemcsak az önkényuralom idején, de a kiegyezés lés berekesztését. Amikor 1856-ban a korm ány az egy­ után is tiltakozott az ellen, hogy a protestáns egyházi házkerületeknek szabad v éleménynyilvánítás végett autonóm iáért vívott küzdelem politikai lett volna.33 m egkül deni készült egyházalkotm ány-tervezetét, a Azt m ondhatjuk, hogy Révész és a protestáns lelké­ szek valóban elsősorban egyházi érdekekért küzdöttek, cenzúrán is enyhített, és lehetőséget adott a sajtóban de ezek az érdekek akkor szétválaszthatatlanul össze­ is az egyházalkotm ány-tervezettel kapcsolatos nézetek kifejtésére. Azt rem élte a kultuszm iniszter, hogy a kapcsolódtak a soron levő politikai feladatokkal, s e lelkészek tudatában voltak annak, hogy a protestáns közvéleményt meg tu d ja győzni intézkedését pártoló autonómiával Magyarország nemzeti függetlenségét is írások tömegével, és az egyházkerületek kedvezően védik. Révész Imre egyébként nem idegenkedett a po­ nyilatkoznak tervezetéről, továbbá, hogy az autono­ mi sták is kapjanak lehetőséget érveik kifejtésére, m i­ litikától. Az egyházalkotmányi küzdelem politikai ol­ dalának kisebbítésével az ellentábor vádjait kívánta előtt kénytelenek lesznek tudom ásul venni a megvál­ toztathatatlan t. Mintegy ösztönös lélektani érzékkel visszaverni. Egyébként 1861 tavaszán és nyár elején úgy ítélték Thunék, hogy h a kiírják és kibeszélik m a­ országgyűlési képvise lőséget vállalt s a határozati gukat a császári-királyi egyházalkotm ány oktrojálása pártban foglalt helyet. Teleki László öngyilkossága ellen azok, akik nem értenek vele egyet, akkor köny­ után ő mondta a legsúlyosabb érveket tartalm azó be­ nyebben elfogadják azt. De bíztak is abban a kor­ szédet a képviselőházban a határozat m ellett, amely­ mánykörök, hogy sikerül meggyőzni a protestáns lel­ ben tagadta a Pragm atioa Sanctio jogos és érvényes készeket a szám ukra személy szerint kedvezőbb lehe­ voltát, Ferenc József uralm át törvénytelennek nyilvá­ tőséget kínáló Thun-féle egyházalkotmány jogosult­ ságáról és helyességéről. Maga a korm ány valóságos nította és Magyarország szabadságának deklarálása sajtókam pányt kezdett a birodalom ban és a birodal­ m ellett érvelt. Deák Ferenc felirati javaslata indoklá­ sára elmondott beszédében legfőképpen a Révész be­ mon kívül sa já t tervei népszerűsítésére. Sikereket is szédére reflektált. A nyilvános politikai élettől azon­ é rt el főleg ném et lutheránus teológusok körében. ban a határozati pá rt széthullását látva és családi kö­ Azok cikkeit, megnyilatkozásait aztán nagy örömmel rülményei m iatt visszavonult. Tisza Kálm ánnak azon­ publikálta Magyarországon is a kormány. 83

ban szívesen adott politikai tanácsokat egészen addig, ameddig Tisza pár tjával nem fuzionált a D eák-párttal. Ettől kezdve politikailag Révész elhatárolta magát véglegesem Tisza Kálmántól, s csak egyházat érintő ügyekben volt hajtandó tanácsot adni annak.34 Révész Im re a protestáns pátens elleni harc idősza­ kában ontotta az iratokat, am elyek akkor — kevés ki­ vétellel — kéziratban terjedtek, de az országon belül és a birodalom határain kívül egyaránt érveltek, ta­ nácsoltak, stratégiai és taktikai tennivalókat fogal­ m aztak meg. Református részről az egyházi vezetés felkérésére dolgozott e téren. Ő fogalmazott meg nem egy hivatalos egyházi utasítást. 1860 januárjában Bécsben a két protestáns egyház küldöttsége a két egyház vezetői szám ára íratott vele Tájékozás címen a követendő m agatartásra vonatkozó utasítást. Ezt az iratát tarto tta legsérelmeseb bnek a rendőrhatóság, és em iatt perbe is fogták.35 Révész Im re az egyház és állam viszonyáról a „sza­ bad egyház szabad állam ban” polgári elvet vallotta. Elismerte, hogy az állam nak felügyeleti j oga van a saját ügyeit autonóm módon intéző egyház felett, an­ nak iskolái felett is, de ez a felügyeleti jog nem terjed ki odáig, hogy az állam jogosult lenne egyházalkot­ m á nyt adni a protestáns egyházaknak, különösen nem konzisztoriális keretben közvetlenül is irányítani eze­ ket az egyházakat. Szembeszállt a német és skandináv evangélikus konzisztor iá lis egyházigazgatási felfogás­ sal éppen úgy, m int az anglikán állam i egyházi rend­ szerrel. Kollár, Kuzmány, Zimmermann, Thun, Bach és a korm ány azt állította, hogy a protestánsok felfo­ gása szerint az uralkodó országa protestáns egyházai­ nak feje, summus episcopusa. Ez igaz az anglikán és a néme t-skandináv evangélikusoknál, de nem egyezik sem a kálvini elvekkel és az azokra épült reform átus egyházigazgatási gyakorlattal, de még a magyar re­ form átuson kívül a magyar evangélikus egyház tör­ ténelm ileg kialakult közjogi helyzetével és alkotm á­ nyával sem. Bizonyítja, hogy Magyarországon a tör­ vények garantálták a két egyház önkorm ányzatát és az uralkodó sohasem adott definitiv egyházalkot­ mányt, hogyan adhatna hát osztrák és katolikus ural­ kodó?36 A modern állam elveivel összeférhetetlen Révész szerint az uralkodó helyzetben levő felekezet léte. Til­ takozik az ellen, hogy más egyház érdekei m iatt alá­ rendelt állapotban, s szabad tevékenységében korlá­ tozva legyen kénytelen élni a protestantizm us. A lel­ kiism ereti szabadság mellett a jól felfogott állam ér­ dek is megköveteli az egyházak egyenjogúságát. Ellen­ kező esetben az állam közbékéjét, erejét, jólétét veszé­ lyezteti a felekezetek közti torzsa lkodás, s az állam egyoldalú állásfoglalása.37 A kálvini testületi, zsinat-presbiteri egyházkor­ m ányzat ugyan Magyarországon a jobbágyrendszer m iatt nem valósulha tott meg. Révész követeli azonban annak m aradéktalan érvényesítését. Az egyházkor­ mányzó testületek, kezdve az egyes gyülekezetek élén álló presbitérium októl az egyházmegyei és egyházke­ rületi közgyűléseken á t a zsinatig, a lelkészi és világi kettős elnökség vezetésével működjenek. Az egyházi vezető testületek tagjai és maguk a vezetők is megha­ tározott időre nyerjék megbízatásukat. Legyen tiszt­ újítás. A gyűlésék legyenek nyilvánosak, parlam entá­ risak .38 Az egyház anyagilag legyen önfenntartó, az állam ­ t ól teljesen független. Amennyiben az állam segélyt ad valam ely felekezetnek, akkor a protestánsok is el­ fogadják azt szám arányuknak megfelelő m értékben, 84

hogy azzal is kifejezésre jusson az egyes felekezetek egyenjogúsága. De tisztában volt az anyagi önfenn­ tartás gyakorlati nehézségeivel. Önkéntes egyházfenn­ tartás csak akkor várható, h a m inden egyháztag ön­ tudatosan vállalja annak terheit. Magyarországon azonban nem volt ez várható, ezért az egyháztagok törvényes m egadóztatását javasolja addig, míg a h it­ buzgóság azt feleslegessé nem teszi. A vagyoni hely­ zetnek megfelelő progresszív adózást javasol, hogy a szegények ne érezzék téherne k. K énytelen azonban engedményt tenni a nagybirtokosok javára. A prog­ resszív adózás felső h a tá rá t 300—400 holdban kívánta m egállapítani. A lelkészek és tanítók fizetésére, az egyház- és iskolafenntartásra az 1832/ 36. évi ország­ gyűlés rendelkezése szerint adjon az állam földet, és így a terhek jórészét a z állam tól kapott földbirtokra lehetne építeni. Külön iskolai adó ne legyen, hogy a szegények szám ára is könnyebb legyen a tanulás.39 A magyarországi fejletlen kapitalista v iszonyok kész­ tették Révész Im rét ilyen gyakorlati meggondolások­ ra. Reális szemléletét tükrözi viszont, hogy nem ra ­ gaszkodott irreális önkéntes önfenntartáson alapuló egyházi elveihez, hanem azokat célul tűzve ki, a pilla­ natnyi helyzetben is igyekezett m egtalálni a lehetősé­ geket. Nem értek egyet ifj . Révész Im rének azzal a felfogásá val, am ely szerint álmodozásn ak minősíti id. Révésznek az egyházi önfenntartásra vonatkozó néze­ teit.49 Valójában a magyarországi reform átus egyház az önkényuralom időszakában is még önfenntartó egyház volt. A polgárosodás következtében megnöve­ kedett feladatainak, m indenekelőtt iskolafenntartási feladatainak egyre nehezebben tudott ugyan eleget tenni. Baj volt a lelkészek, tanítók fizetésének ügyé­ vel. Nem volt nyugdíja azoknak. Az egyház missziói, szegénygondozási, irodalmi feladatainak csak nagy erőfeszítésekkel és nem kellő színvonalon tudott ele­ get tenni. A polgárosodás új szolgálati ágakat honosí­ tott meg a protestáns egyházakban, és Magyarországon azok kialakítása a hitbuzgalom hiánya és az azzal összefüggő pénztelenség akadályába ütközött, A liberalizm us egyik bástyája lett volna, ha meg­ valósul az az 1857-ben Révész által felvetett gondolat, hogy alakuljon magyar protestáns teológiai társulat. Az egyházi könyvkiadás belső szabályozásának és ál­ lamtól független m űködésének gyakorlati kifejtése kapcsán ju t el a társulat létesítésének javaslatához.41 Majd a következő időkben népszerűsítve az egyházi vezetők körében Vay Miklós sürgetésére 1862—63-ban kidolgozta annak tervezetét; ekkor már magyar pro­ testáns irodalm i társulatra változtatta a helytartóta­ nácstól engedélyezni k ért társaság nevét és jellegét. Célja nem szorítkozott volna a teológia területére, h a ­ nem a protestáns közönség művelését, irodalm i veze­ tését, az egyházi élet és a teológia irodalm ának segí­ tését tűzte ki célul. A kadém ia-szerű szervezetében bibliam agyarázati és rendszeres teológiai, gyakorlati teológiai, történeti, továbbá bölcsészeti és neveléstani osztályokat ajánlott. 1864-ben azonban a hatóságok akadékoskodása kifárasztotta Révész Im rét és a társulat létrejöttének m unkáltatóit; azok belátták, hogy az adott körülmények között a korm ány nem fog­ ja engedélyezni azt és elálltak szándékuktól.42 Révész Im re a protestáns autonóm ia és a nemzeti önrendelkezés v édelmével a polgárosodást mozdította elő az önkényuralom időszakában. Széles látóköre és tevékenységének mezeje európai m éretekben gondol­ kodó és cselekvő tiszteletes és tudós reform átus pré­ dikátorrá avatták azokban a nehéz időkben. Csohány János

d e ríté sé h e z . — 12. B a u h o fe r G y ö rg y : K é z ira t. 11. — 13. T h u n N a c h la lss D. 94. T h u n , L eo : E in w e n d u n g e n g eg en e in e n E n t­ w u rf d ie e v a n g e lisc h e V e rfa ss u n g sa n g e le g e n h e it b e tre ffe n d . 1. (Ifj.) R évész I m re : R évész I m re éle te 1826—1888. D e b re ­ 1850. T e lje s sz ö v eg ét és bő tá r g y a lá s á t ld. C so h á n y J á n o s, cen , 1926. (T o v á b b ia k b a n R évész Im re , 1926.); Uő: F e je z e te k 1979. 198—199., 44—48. — 14. T h u n -N a c h la ls s D. 98. V erzeich n is a B a c h -k o rs z a k e g y h á z p o litik á já b ó l. B p., 1957. (T o v á b b ia k ­ p ro te s ta n tis c h e n C o n fessio n en e in z u b e ru fe n d e n P e rs ö n lic h ­ b a n R évész Im re , 1957.) — 2. M in is te rra ts p ro to k o ll (to v á b ­ k e ite n . 1850. F o g a lm a z v á n y . T e lje s sz ö v eg ét ld. C so h án y b ia k b a n MR. P ro to k o ll) 1848. d e c e m b e r 24. H a u s-, H of- u n d J á n o s , 1979. 200—201. — 15. T h u n -N a c h la ls s D 97. V o rsch lag S ta a ts a rc h iv W ien (to v á b b ia k b a n S tA W ). B ő v e b b en tő le m : z u r B e setzu n g d e r S tellen ein es e v a n g e lis c h e n R e ic h sk ir ­ A m a g y a ro rs z á g i p ro te s tá n s o k a b sz o lu tiz m u s k o ri bécsi k o r ­ c h e n r a t e s . 1850. F o g a lm a z v á n y . T e lje s sz ö v eg ét ld. C so h án y m á n y ira to k tü k r é b e n . B ö lc sé sz d o k to ri é rte k e z é s. K é z ira t Já n o s, 1979. 202. — 16. MR. P ro to k o ll 1850. jú n iu s 15. 6. p o n t. g y a n á n t so k sz o ro síto tt. B p., 1979. 41. (T o v á b b ia k b a n : C so h án y T e lje s sz ö v eg ét ld. C so h á n y J á n o s , 1979. 203. — 17. B a u h o fe r J á n o s , 1979.) — 3. R ö v id é rté k e lé s : R évész Im re , 1957. 58.; G y ö rg y : K é z ira t. 9—11. A k é r v é n y t a lá író le lk é sz e k n é v ­ Vö. S zerem lei S a m u : M a g y aro rsz ág k r ó n ik á ja az 1848. és 1849. évi fo rra d a lo m id ejéb ő l. P e st, 1867.; M á rtíro k ró l: A g y o n ­ s o r á t ld. id. R évész Im re k é z írá sá v a l B a u h o fe r G y ö rg y , 1854. k ö n y v e egy p é ld á n y á b a m in t p o sse so r b e je g y e z te . A k ö n y v lő tt p a p o k . B u d a p e s ti H írla p 1885. 21. sz.; K eszi H a jd ú L a ­ a D eb re c e n i E g y e te m i K ö n y v tá rb a n v an . — 18. A k é t m isz ­ jo s : Ötv e n év e lő tt. S z a b a d E g y h áz 1900. 1—6. sz .; (Ifj.) sz io n á riu s e s e té rő l az ö sszefo g laló e g y h á z tö rté n e ti m u n k á k R évész I m re g é p írá so s b ib lio g rá fiá já b a n 200 n e v e t so ro l fel is m e g e m lé k e z n e k . A zt a z o n b a n n e m tu d já k , h o g y a m i­ a 728—742. la p o k o n . A T is z á n tú li R e fo rm á tu s E g y h á z k e rü le t n is z te rta n á c s is fo g la lk o z o tt „ ü z e lm e ik ” -k el, s o ly a n k o ­ N a g y k ö n y v tá ra , D eb recen .; F eld o lg o záso k : S zerem lei S am u : rá n . Az a d a to t a MR. P ro to k o ll in d e x é b e n 1. p o n t N o 164, V a llá se rk ö lc si és tá r s a d a lm i é le t 1848 ó ta M a g y aro rsz ág o n . K. z. 2486. MRZ. 4044 je lz e te n ta lá lta m , de az e zt ta rta lm a z ó P e st, 1874.; K ö n y v es T ó th M ih á ly : A d e b re c e n i re fo rm á lt je g y z ő k ö n y v h iá n y z o tt a k ö te tle n je g y z ő k ö n y v i ív e k k ö zü l e g y h á z (1848-ban). I n : A D e b re c e n i sz. k ir. V áro s eg y e te m e s 1975-ben. — 19. B a u h o fe r G y ö rg y : K é z ira t. 25—28. — 20. Z im ­ le írá sa . S zerk .: Z elizy D án iel. D eb recen , 1882. 307—310.; H a a n m e rm a n n J o s e p h A n d re a s (1810—1897) e v a n g é lik u s v allású , L a jo s : A m a g y a ro rs z á g i ág o st. h itv . e v a n g é lik u s o k e g y e te ­ de a k o lo z sv á ri r e fo rm á tu s k o llé g iu m b a n is ta n u lt. A r e fo r ­ m e s g y ű lései. B p., 1883. 74—79.; A m b ru s G. (S zerk.): 1848, és m á tu s ü g y e k e t jó l ism e rte . A m a g y a ro k ir á n t jó in d u la tú 49. év i s z a b a d s á g h a rc b a n ré s z t v e tt ró m a i és g örög k a th o ­ volt, sz em ély ile g k e d v e se n é r in tk e z e tt v e lü k . É le tra jz a F ra n z lik u s p a p h o n v é d e k alb u m a . N a g y k ik in d a , 1892. V III. 276.; n e v ű fia á lta l k ia d o tt h á tr a h a g y o tt m u n k á in a k a d a ta in és S. S zabó Jó z se f: A tisz á n tú li r e fo rm á tu s e g y h á z k e rü le t 1848le x ik á lis m ű v e k e n k ív ü l R évész Im re , 1957. 88. K ü lö n ö se n b a n . D e b re c e n i P ro te s tá n s L a p 1898. 138—141.; G á n c s A la d á r: bőv en is m e rte ti G o ttas, F rie d ric h : D ie F ra g e d e r P r o te s ta n ­ Az e v a n g é lik u s lelk ész a sz a b a d sá g h a rc b a n . E m lé k k ö n y v te n in U n g a rn in d e r Ä ra d es N e o a b so lu tism u s. D as u n g a ­ S zék ács Jó z se f sz ü le té sé n e k sz ázév es ü n n e p e a lk a lm á b ó l. B p., risc h e P ro te s ta n te n p a te n t v o m 1. S e p te m b e r 1859. M ü n c h en , 1912.; R évész Im re , 1926. 19—22.; M eszlén y i A n ta l: A m a g y a r 1965. (T o v á b b ia k b a n G o tta s, F rie d ric h , 1965.) 42—43. F ig y e ­ k a th o lik u s e g y h á z és álla m , 1848—49-ben. B p., 1928. 259. V arg a le m re m é ltó G o tta s je g y z e tb e n a d o tt k ö z lé s e ; e s z e rin t Z im ­ Z o ltá n ; D eb re c e n i L e lk ip á sz to ro k m in t h ív e ik p o litik a i és m e rm a n n h a g y a té k a N ag y sz e b e n b e n v an . É rté k e s k é z ira to s tá r s a d a lm i v ezető i. D eb recen , 1936.; N agy T ib o r: M a g y ar p r o ­ g y ű jte m é n y . T a rta lm a z a n y a g o t a X V III—X IX . sz á z a d i m a ­ te s tá n s ig e h ird e té s az 1848—49-es sz a b a d sá g h a rc b a n . T h e o lo ­ g y a ro rs z á g i p r o te s tá n s e g y h á z tö rté n e th e z , fő k é n t azo n b a n giai S zem le 1972. 168—172.; G a csály i G á b o r: E g y h áz a sz a ­ a b b ó l az id ő b ő l, a m e ly e t Z im m e rm a n n a k u ltu s z m in is z té ­ b a d s á g h a rc b a n . T h eo lo g ia i S zem le 1973. 77—82. és 1974. 150— r iu m b a n tö ltö tt. Uo. 43. la p 45. je g y z e t. — 21. G o ttas, F rie d ­ 156.; N ag y T ib o r—G a c sá ly i G á b o r: P ro te s tá n s le lk é sz e k az rich , 1965. 47—48. K ü b eck , M a x : M e tte rn ic h u n d K ü b eck . 1848—49. sz a b a d sá g h a rc b a n . T h eo lo g ia i S zem le 1978. 24—31. és E in B riefw ech sel. S u p p le m e n tb a n d d e r „ T a g e b ü c h e r d es C a rl 99—104. — 4. K o m m e n tá rja m ia tt vö. R évész Im re , 1957. 62— F rie d ric h F re ih e rr n von K ü b e c k vo n K ü b a u ” . H rsg . u n d 63. — 5. R évész Im re , 1957. 15—17. — 16. (B a u h o fe r G y örgy): e in g e le ite t vo n M ax F r e ih e r r von K ü b e c k . W ien, 1910. 174— G esch ich te d e r ev a n g e lis c h e n K irc h e in U n g a rn vom A n ­ 175.; V. ö. A n d ics E rz s é b e t: M e tte rn ic h és M a g y aro rsz ág . fan g d e r R e fo rm a tio n b is 1850 m it R ü c k sic h t a u f S ie b e n ­ B p., 1975. — 22. G o ttas, F rie d ric h , 1965. 48—49. — 23. Z im m e r­ b ü rg e n . M it e in e r E in le itu n g von M erlé D’A u b ig n é. B e rlin , m a n n , J o s e p h A n d re a s: D ie L e itu rk u n d e n f ü r N e u o rd n u n g 1854. ( To v á b b ia k b a n B a u h o fe r G y ö rg y , 1854.) B a u h o fe r u g y a n ­ d e r e v a n g e lis c h e n K irc h e im G e s a m ts ta a t Ö s te rre ic h . Im J a h ­ csak n é v te le n ü l m e g írta k ia d á s ra e m u n k á ja fo ly ta tá s á t, re 1852 v e r f a ls t vo n J ose p h A n d re a s Z im m e rm a n n . H rsg. von m ely cím n é lk ü l m a r a d t fe n n n é m e t n y e lv e n . Az 1849—1859 Z im m e rm a n n , F ra n z . H e rm a n n s ta d t, 1925. 120—122.; V. ö. k ö z ti e g y h á z p o litik a i k ü z d e lm e k e t tá r g y a lja . A sz a k iro d a lo m ­ G o ttas, F rie d ric h , 1965. 50. — 24. G o ttas, F rie d ric h , 1965. 65. b a n e lfo g ad o tt, h o g y 1860-ig tá r g y a lja az e se m é n y e k e t, de — 25. MR. P ro to k o ll 1858. J a n u á r 4. A lb re c h t fő h e rc e g : „U m ez tév ed és. Az 1859. s z e p te m b e r 1-én k e lte z e tt p ro te s tá n s au c h in d e r o b e rste n A d m in is tra tio n s p h ä re fe ste n H u ts, so p á te n s t m ég e m líti, d e azzal v ég e sz a k a d . B a u h o fe r s z e rin ­ w ie d e n K e rn zu e in e m O p p o sitio n s-C o m ité zu h a b e n .” — tem a z é rt n e m f o ly ta tta és n em je le n te tte m eg k é z ira tá t, 26. MR. P ro to k o ll 1859. j a n u á r 10. — 27. A lb re c h t fő h e rc e g m e r t egész a d d ig i m ű k ö d é s é v e l e lle n té tb e n 1859 v ég én a p á ­ (Bées, 1859. jú n iu s 2.) a c sá sz á rh o z ez ü g y b e n a h a r c té r re te n s m ellé á llt és a m e lle tt iro d a lm ila g is m ű k ö d ö tt. N em in té z e tt első lev ele v o n a tk o z ó sz a k a sz a íg y h a n g z ik : „ S eit ta r to tta te h á t elv eiv el ö ss z e e g y e z te th e tő n e k tö b b é a G e ­ d e r A lle rh ö c h ste n A b re ise h a t sic h n ic h ts W esen tlich es sc h ic h té b e n k ia d o tt és a n n a k f o ly ta tá s á b a n ír o tta k p u b lik á ­ e re ig n e t; die p ro te s ta n tis c h e A n g e le g e n h e it h a t E [rz] h [ e r ­ lá s á t. A k é z ira t e re d e tije elv eszett. K a r n e r K á ro ly p ro fe s z ­ zog] R a in e r m ir m itg e h e ilt; sie w ird in d e s se n n o ch ein e sz o r 1929-ben k é s z íte tt g é p ira to s m á s o la ta az E v a n g é lik u s B e sp re c h u n g e rfo rd e rn , d a m ir im In te re s s e d e r S a ch e w ie T eo ló g iai K ö n y v tá rb a n v a n . B u d a p e st, 139 la p te rje d e lm ű , d e s E in d ru c k e s a u f U n g a rn ein ig e R e d a c tio n s Ä n d e ru n g e n je lz e te A 3043. (T o v á b b ia k b a n B a u h o fe r G y ö rg y : K ézirat.) u n e rlä lslic h e rsc h e in e n . H o ffe n tlic h w ird se lb e in 8 T ag e Az á lta la m h iv a tk o z o tt ré sz a 29—41. la p o k o n ta lá lh a tó a b e re its in E u e r M a je stä t H ä n d e n se in k ö n n e n .” Az A lb re c h t K é z ira t-b a n . — 7. MR. P ro to k o ll 1857. d e c e m b e r 30. — 8. fő h e rc e g (Béc s, 1859. jú n iu s 25.) — c s á sz á rh o z i n t é z e t t levele B a u h o fe r G y ö rg y : K é z ira t. 11.; V. ö. R évész Im re , 1957. 68— von atk o zó része pedig így sz ó l: „ A lle rg n ä d ig ste r H e rr! D ie 70., 72—73. — 9. R évész Im re , 1957. 73. — 10. T ő le m : A H a b s ­ p ro te s ta n tis c h e F ra g e sc h e in t e n d lich z u r A lle rh ö c h ste n b u rg -ö n k é n y u ra lo m v á lto z á sa i. C o n fessio 1979. 3. sz. 68.; A Sch lu s s f a s s u n g zu g e la n g e n , so d ass f ü r ih r e V e rö ffe n tlic h u n g m a g y a r tö r té n e ti iro d a lo m b a n is m e re tle n ir a t: K o llár, J o ­ d e n n d e r g ü n stig e A u g e n b lic k (nach e in e m Siege) a b g e w a r­ h a n n : E n tw u rf e in e r O rg a n isiru n g d e r p ro te s ta n tis c h e n te t w e rd e n k a n n .” A k ie m e lé s az e re d e tib e n . K a b in e tts a r ­ K irc h e in U n g a rn n a c h G ru n d sä tz e n d e r R e ic h sv e rfa ss u n g ch iv G e h e im a k te n . K a rto n 1. StAW . — 28. A lb re c h t fő h e rc e g f ü r d a s K a is e rth u m Ö ste rre ic h d to 4. M ärz, u n d d es G e­ (B uda, 1859. d e c e m b e r 30.) — I. F e re n c Jó z se fn e k . StAW m e in d e -G e se tz e s au c h f ü r d a s K a is e rth u m Ö ste rre ic h dto K a b in e tts a rc h iv G e h e im a k te n K a rto n 1. M a g y a ru l C so h á n y 11. M ärz (sic!) 1. J., sow ie a u c h m it g e b ü h r e n d e r B e rü c k ­ J á n o s, 1979. 88—89., n é m e tü l uo. 204—206. — 29. R évész Im re , sic h tig u n g d e r n e u e n O rg a n isiru n g d e r p r o te s ta n tis c h e n K ir­ 1926. 129—130.; R évész Im re , 1957. 66—67. — 30. R ö v id össze­ ch e in a n d e re n e u ro p ä isc h e n L ä n d e rn , v o rz ü g lic h in D e u ts c h ­ fo g la lá s R évész Im re , 1957. 55—57.; C so h á n y J á n o s , 1979. 28— la n d . IN : K o llá ro v a d o b ro z d á n í a n á s tin živ o to p isn ý z ro k u 31. — 31. R évész I m r e : V élem én y a m a g y a r p ro te s tá n s e g y ­ 1849, ed. J o s e f K a rá se k . V P ra z e 1903. 47—69. p. = S b irk a h á z a lk o tm á n y fő p o n tja i fe le tt. D eb recen , 1857. (T o v á b b ia k ­ p ra m e n ú v k u p o z n á n í lite rá rn íh o živ o ta v Če c h á c h , n a M ob an R évész Im re , 1857.) 33. — 32. I rin y i J ó z s e f: Az 1790/1-iki ra v é a v S lezsk u , III/2'7. Az ir a t x e ro x m á s o la tb a n b ir to k o m ­ 26-ik v a llá s ü g y i tö rv é n y k e le tk e z é s é n e k tö rté n e lm e . K özjogi b a n . Is m e r te ti: S ch w arz, K a r l : J á n K o llá rs D e n k s c h rift z u r é sz re v é te le k k e l a bécsi és linczi b é k e k ö té s a la p já n . P e st, u n g a ris c h e n K irc h e n fra g e (1849), In : Ös te rre ic h is c h e O sth e fte 1857. U g y an ez b ő v ítv e 1857-ben n é m e tü l is.; Uő: A zs in a ti 1979. 105—114. K ü lö n le n y o m a tb a n is .; V. ö. S ch w arz, K a rl: e lő k é s z ü le te k rő l a leg fő b b v o n á s o k b a n . P e st, 1859. — 33. R é­ K a rl K u z m á n y u n d d ie N e u o rd n u n g d es p r o te s ta n tis c h e n vész Im re , 1900. V. ö. R évész I m r e , 1957. 155—158.; C so h á n y K irc h e n w e s e n s in U n g a rn . E in B e itra g z u r G e sc h ic h te d e r Já n o s 1979. 12. — 34. R évész Im re , 1926. 99—112.: R évész Im re , W ien er L e h rk a n z e l f ü r P ra k tis c h e T h eo lo g ie . I n : T h eo lo g ica 1957. 179—180. — 35. R évész Im re . 1900: R évész Im re : A m a ­ s cie n tia em in en s p ra c tic a . F e s ts c h rift zum 70. G eb u rts ta g g y a r p r o te s tá n s eg y h á z sz a b a d s á g á n a k v é d e lm e n é m e ly te ­ v o n o. U niv. P ro f. D r. F ritz Z e rb st. W ien, 1879. — 11. T h u n k in té ly e s n é m e t tu d ó so k m e g tá m a d á s a i ellen. S á ro sp a ta k , H o h e n ste in N a c h la s s M ik ro film a rc h iv StA W (to v á b b ia k b a n 1862. 94. (T o v á b b ia k b a n R évész Im re , 1862.) N é m e tü l rö v id ítv e T h u n -N a c h la s s ) D. 92.: K u z m á n y . K a r l: H isto risc h e D a rs te l­ m e g je le n t u g y a n e z a b e rlin i P ro te s ta n tis c h e K irc h e n z e itu n g ­ lu n g d e r V e rfa ss u n g s-V e rä n d e ru n g e n d e r e v a n g e lisc h e n K ir­ b a n 1861-ben. — 36. R évész Im re , 1857. 12—25., 47—49.; R évész ch e im K a is e rs ta a te O e ste rre ic h n a c h d en V ersch ie d en en Im re , 1862. 62—63.. 70—71., 78—84., 89. — 37. R évész Im re . 1857. L ä n d e rn u n d b e id e n C o n fessio n en . 1850. T h u n -N a c h la ls s D 93.; 29. — 38. U o. 49—70. — 39. Uo. 62—65. — 40. R évész Im re , N év telen sz erz ő tő l: Ü b e rsic h t d e r g e s c h ic h tlic h e n V e rä n d e ­ 1957. 108—112. — 41. R évész Im re , 1857. 46., 70—71.; R évész ru n g e n d es k irc h lic h e n R e ch ten d e r P ro te s ta n te n in den Im re , 1926. 118. — 42. R évész Im re , 1926. 119—122. ö e ste rre ic h isc h e n S ta a te n . 1850.; T h u n -N a c h la ls s D. 95. B in ­ d e r G eo rg : T h u n -N a c h la ls s D 95. D er s ä c h sis c h e e v a n g e ­ lisc h e G e sic h tlic h e A. C. in S ie b e n b ü rg e n , se in e B e z ie h u n ­ g en zu d em V o lk e u n d se in e E in flu lss a u f d a s se lb e . 1850. É s m á s k é s ő b b e m líte n d ő ir a to k .: K a rl S ch w arz, 1979/a. 9. je g y ­ RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE zeté b e n m in d e n m a g y a r á z a t n é lk ü l e m lít K u z m á n y tó l egy lito g ra f á lt a lk o tm á n y -te rv e z e te t. A llg em ein e V e rw a ltu n g s ­ B a u h o fe r G y ö rg y , 1854. = (B a u h o fe r G y örgy): G e sc h ic h te a r c h iv W ien. N a c h la lss B ach, F asz. R e lig io n sw ese n . E vang. d e r e v a n g e lis c h e n K irc h e in U n g a rn vom A n fa n g d e r R e­ K irc h e . E n n e k b e h a tó is m e re te k ö z e le b b visz a B a u h o fe r á lta l e m líte tt 101 §-ból álló e g y h á z a lk o tm á n y -te rv e z e t felfo rm a tio n b is 1850 m it R ü c k sic h t a u f S ie b e n b ü rg e n . B e rlin , 1854. d e r z u r B e ra th u n g ü b e r d ie K ir c h e n o rd n u n g f ü r b eid en

JEGYZETEK

85

B a u h o fe r G y ö rg y , K é z ira t. = B a u h o fe r G y ö rg y fe n ti m u n ­ k á já n a k n é v te le n ü l és cím n é lk ü l m e g írt n é m e t n y e lv ű m u n ­ k á ja . E v a n g é lik u s T eo ló g ia i K ö n y v tá r, B u d a p e st. 139 gép elt lap . A 3043. C so h á n y J á n o s, 1979. = C so h án y J á n o s : A m a g y a ro rs z á g i p r o te s tá n s o k ab szo lu tiz m u s k o ri b é c s i k o rm á n y ira to k t ü k r é ­ ben . K é z ira t g y a n á n t so k sz o ro sítv a . B p., 1979. G o tta s, F rie d ric h , 1965. = G o ttas, F rie d ric h : D ie F ra g e d e r P ro te s ta n te n in U n g a rn in d e r Ä ra des N e o a b so lu tism u s. D as u n g a ris c h e P r o te s ta n te n p a te n t v o m 1. S e p te m b e r 1859. M ü n ­ ch en , 1965. MR. P ro to k o ll = H a u s-, H of- u n d S ta a ts a rc h iv W ien, M i­ n is te rra ts p ro to k o ll. R év ész Im re , 1857. = R évész Im re : V élem én y a m a g y a r p r o te s tá n s e g y h á z a lk o tm á n y fő p o n tja i fe le tt. D eb recen , 1857. R év ész Im re , 1862. = R évész I m re : A m a g y a r p ro te s tá n s

e g y h á z s z a b a d s á g á n a k v é d e lm e n é m e ly te k in té ly e s n é m e t tu d ó so k m e g tá m a d á s a i ellen . S á ro s p a ta k , 1862. R évész Im re , 1900. = R évész I m re m u n k á i a p á te n s k o r á ­ b ó l. K iad . : R évész K á lm á n . B p., 1900. R évész Im re , 1926. = R évész I m re : R évész I m re élete. 1826—1881. D e b re c e n , 1926. R évész Im re , 1957. = R évész I m r e : F e je z e te k a B a c h -k o r ­ sz ak e g y h á z p o litik á já b ó l. B p., 1957. S ch w arz, K a rl, 1979a. = S c h w a rz , K a r l : K a r l K u z m á n y u n d d ie N e u o rd n u n g d e s p r o te s ta n tis c h e n K irc h e n w e s e n s in U n g a rn . I n : T h eo lo g ic a sc ie n tia e m in e n s p ra c tic a . F e s ts c h rift zum 70. G e b u rts ta g v o n o. U n iv .-P ro f. D r. F ritz Z e rb st. W ien, 1979. 241—252. StA W = H a u s -, H o f- u n d S ta a ts a rc h iv W ien. T h u n -N a c h la ss = H a u s -, H of- u n d S ta a ts a rc h iv W ien, T h u n -H o h e in s te in -N a c h la ss .

A gyülekezet felelőssége a hagyományok ápolásában A dolgozat címében előforduló két fogalom közül a gyülekezetről a Studia et A cta V. kötetében ezt ol­ vassuk: „ . . . a jogilag szervezett gyülekezet az alapja m inden egyházi tevékenységnek, tehát az egyházi tör­ vény és az egyházi felsőbb hatóságok törvényes ren ­ delkezéseinek korlátai között gyakorolja autonóm iáját és teljesíti m indazokat a feladatokat, melyek az ige hirdetése, a sákram entum ok kiszolgáltatása, a hívek lelkigondozása, tanítása, az egyházfegyelem gyakorlá­ sa, a szegények, árvák, elhagyottak, betegek gondozá­ sa tekintetében az Isten egyházára várnak.”1 A hagyományok jelentik azoknak a szokásoknak az összességét, mely az istentisztelettel és általában a gyülekezet életével kapcsolatban az évszázadok során a hivatalos liturgia m ellett kialakultak és szerves ré­ szévé váltak a gyülekezet életének. Azokról a jelen­ ségekről van szó, amelyeket a falusi társadalom ban élő gyülekezeti közösség századok óta őriz, hagyomá­ nyosan átél és gyakorol. Ezek legtöbbször a lelkipász­ tor tanításától, az egyház előírásaitól teljesen függet­ lenül alakultak ki. Vannak közöttük olyanok, amelyek felsőbb egyházi hatóságok intézkedésének, rendelke­ zésének m aradványai, úgynevezett „szállományok”, de mivel m a m ár öntudatos megnyilatkozásai a közös­ ségnek, a gyülekezet életének hagyományos gyakorolt tartozékaivá váltak. Hadd említsek néhány példát azok közül a hagyományok közül, amelyek évszáza­ dokon át m eghatározták és — elenyésző m értékben még m a is — m eghatározzák egy-egy falusi gyüleke­ zet életét. Ilyen többek között a gyülekezet tagjai­ nak a társadalm i viszonyaira utaló templomi ülés­ rend. Nemcsak a társadalm i osztályokra való tago­ zódás tekintetében ad képet a gyülekezetről, hanem tanulm ányozása a régi nagycsalád szervezet szerkeze­ tének megismerésére is szolgálhat. K ialakult és tör­ vényszerűen kötelező volt a templom, parókia rend­ bentartásának hagyományos módja, melyben iskolás­ lányoknak, konfirm ált ifjaknak, asszonyoknak és fér­ fiaknak egyaránt megvolt a szabott kötelessége. Igen gazdag hagyományt őriznek a gyülekezetek idősebb tagjai a lelkész fizetésével kapcsolatban. Különösen a term észetbeni juttatások vonatkozásában. Hagyo­ m ánya van a lelkész m egajándékozásának kereszte­ lés, esketés vagy tem etések alkalm ával. Sokszínű ha­ gyomány érvényesült évszázadokon keresztül minden felsőbb egyházi tilalom ellenére az istentisztelettel kapcsolatban. Ezek között legismertebb a passió el­ mondása, vagy eléneklése, a tem etéseknél az életirat, vagy nemzetséglevél, illetve búcsúztató felolvasása. A népi éneklésnek gyülekezeteinkben szinte vidéken­ ként külön jellegzetessége van. Lépten-nyomon a gya­ 86

korló lelkipásztor elé kerülnek azokban a kívánságok­ ban a régi hagyományok, melyek a temetésen ének­ lendő énekek megnevezésére vonatkoznak. Még ma is előfordul, hogy a gyülekezet bizonyos hagyományos form ák betartására figyelmezteti, vagy kötelezi az odakerült új lelkészt. Azt is tudjuk, hogy a jó lelki­ pásztor alakjára, személyére vonatkozóan is őriz ha­ gyományokat a gyülekezet, és ezek alapján ítéli meg, vagy választja ki lelkipásztorát. A hagyományokat azonban nemcsak a gyülekezet tagjainak emlékezete őriz és még részben gyakorol­ ja, hanem a gyülekezetek irattárában a m últ írott em ­ lékei, presbiteri jegyzőkönyvek, lelkészi naplók, anya­ könyvek lapjai is őrzik rendelkezéseiket, amelyek for­ m álták és alakították a gyülekezet életét. Ezek a „szállományok” az idők folyamán hagyománnyá vál­ tak, folklorizálódtak, elszakíthatatlan részévé váltak a gyülekezet életének. Különösen falusi kálvinista népünk emlékezete még ma is kincsesbányája a reform átus vallási népha­ gyományoknak és ugyanakkor a népi vallásosság h a ­ gyományainak is. Ezek pedig nemcsak egyházunk számára hasznosak, hanem értékes részei az egyete­ mes magyar néprajznak és egyik nélkülözhetetlen forrása a kialakulóban levő új magyar kultúrának. Hiszen ezekre a vallásos hagyományokra is vonatko­ zik ez a megállapítás: „Az új m agyar kultúra egyik alapját a néprajzkutatók által előbányászott népha­ gyományok, a népi kultúra értékes elemei képezik”. A vallási hagyományok értékére világít rá egyéb­ ként az az újabban egyre nagyobb m éreteket öltő é r­ deklődés, mellyel az egyetemes vallási néprajzkutatás a vallási hagyományok, közöttük a reform átus vallási néprajz felé fordul. Egyetértünk Andrásfalvy Bertalan jeles néprajztudós m egállapításával: „Ez a paraszti hagyományvilág elválaszthatatlan a többezer éves gyökerekre nyúló európai keresztyénségtől. Hiszen a paraszti élet egész évi ritm usa az egyházi ünne­ pekhez, a term észet változásainak egy vallási síkon megismételt más síkra emelt jelenségeinek ünneplé­ sén keresztül zajlott le.” Egy másik ethnográfus álla­ pította meg az új m agyar kultúra kialakításával kap­ csolatban: „a keresztyénség tiszta forrásként hasz­ nálta a Szentírást és a keresztyén kultúra elemei le­ hetnek szám unkra ma is tiszta források.”2 Úgy gondolom, hogy az elmondottak kellőképpen megindokolták a tanulm ány címében kitűzött vizsgá­ lódás jogosságát és m egerősíthetik bennünk azt, hogy gyülekezeteinknek szolgálata és felelőssége van a ha­ gyományok őrzése és ápolása vonatkozásában, annak ellenére, hogy a gyülekezet fentebb felsorolt feladatai

között hiába keressük az idevonatkozó elkötelezést. Sőt azt is meg kell állapítanunk, hogy maga a tan u l­ mány címében előforduló kapcsolat is szokatlan és újszerű. Hiszen még a közeli m últban is kissé elm a­ rasztaló hangsúlyt éreztek a hagyományos keresztyén, hagyományos gyülekezet kifejezésekben. Á ltalában olyan gyülekezeteket és keresztyéneket értettünk alat­ ta, melyeket és akiket még nem érintett meg kellő­ képpen a Lélek ú jat terem tő ereje, hanem a tem p­ lomba járás, a gyülekezeti élet rugója főleg a megszo­ kás és az elődöktől örökölt kötelező erejű hagyomány. Természetesen a hagyomány sohasem helyettesítheti a gyülekezet életében az Igét és a Szentlelket, a hi­ tet, de a gyülekezet életében eleink által gyakorolt — form álisnak ható — régi szokások, hagyományok színesíthetik, gazdagíthatják a gyülekezet mai bizony­ ságtételét, elm élyíthetik a hitéletet. Felszínre hozásuk, összegyűjtésük és értékelésük nemcsak a közös kul­ túr kincs gazdagítása szempontjából fontos, hanem fel­ használhatók a lelkipásztor által a gyülekezeti szol­ gálat megelevenítésében. Évszázadokkal ezelőtt a reform átus gyülekezetekben élő hagyományokat természetesen nem tartották érté­ keknek és fennm aradásra méltóknak, hanem inkább kigyomlálásukra, megsemmisítésükre törekedtek. Az éneklésben fennm aradt hagyományok ellen való első megnyilatkozásnak tarth atju k Gelei Katona Istvánnak az „Öreg G raduál” előszavában a passió és a lam en­ táció éneklése, de m éginkább a szövege ellen emelt kifogásokat: „A Lam entátiokat, avagy az Jeremiás Siralm ait m ellyeket én nem tudom m i okon vötték volt fel az m i eleink, hogy az Nagy Héten énekellyéki az Passiót, avagy az m i meg váltó U runk Jesus Christusnak értünk való kénszenyvédésinek históriá­ ját, az szent Mathe szerént, egy Husb éti ünnepre én corrigáltam vala meg, osztan tsak abban maradának. Sok rú t vétségeket hánytam belölök ki, m ind az írás­ nak m ódjára, s mind az m ateriára, avagy historiára nézve, m ert Szent M athe szerént volt ugyan a titu ­ lussa az Passionak de sok volt közzé elegyítve az több Evangelistákból is, úgy hogy sem egyik sem másik szerént nem volt igazán, hanem egészen le kelletett írnom igéről-igére a szent M atheból s úgy kellett ú j­ jonnan meg kótáltatnom .” Az Öreg G raduál előszavában a rosszul alkalm azott hagyományok ostorozása m ellett azonban igen szép példáit találjuk a hagyományok ápolásának is: „Fe­ lette ditséretes szép szokás tehát a jól rendeltetett Ecclésiánkban . . . hogy öszvességgel m indnyájan ki­ tsintől fogván nagyig, gyönyörűséges eggyező Zengés­ sel mind egy tactuson énekelnek a szent gyüleke­ zetben . . . Mind azon által igen szép és hasznos do­ lognak állítanám lenni, ha Anyai nyelveken való di­ tséreteket énekelnének. . . " Igen érdekes — és a h a­ gyományok keletkezésére világít rá szintén az ének­ léssel kapcsolatos megjegyzése: „Christusi és Apostoli szerzet tehát, meg tetszik az éneklésnek cerem oniá­ ja, és volt mind a Christus üdejétől fogva az Ecclé­ siákban, az Nap keleti országokban. A N ap enyeszeti tartom ányokban és Ecclésiakban későbbedkén kezdő­ nek énekelni, s akkor is penig egy elsőben tsak imillyen alkalmatossággal, hogy a Justina Augusta, az V alentiniánus Tsászár nője, az Arius dögletes mé­ tellyébe kapván, annak fajzatinak egy tem plumot akar vala M ediolanumban adna, m ellyet hogy amaz nagy Ambrus Püspök meg előzhetne és kezekről el üthetne, több hívekkel együtt be méne és m ikor a Gottus vitézeket a Tsászár fegyveres kézzel reájok küldötte volna, hogy őket a tem plum ból ki hánynák,

Ambrosius meg felele s azt mondá, hogy az ő nyájja mellől semmiképpen el nem mégyen, hanem ha meg akarják őlni, kész ott a templombul azzal együtt meg halni: Illyen szorossan lévén lábakon az kapcza és m int egy m arokba viselvén az lelkeket, meg szeppene szegény jám bor s felajánlá magát és úgy rendelé, hogy azt az ő életekre engedtetett rövid üdőt Istenti szolgálatban foglalnák és az Nap keleti Ecclésiának szokások, szerént Psalmusok és Hymnusokat énekelné­ nek. Az üdőtől fogva osztán fel kele az a szokás, s bé véteték az Nap nyugati Ecclésiákban.”3 A XVII. században tovább folytatódik egyházunk­ ban a hagyományok ostorozása. Különösen a p u ritá ­ nus mozgalom hívei igyekeztek a „pápista m aradvá­ nyoktól” m egtisztítani a gyülekezetek istentiszteleti szolgálatát és életét. Itt most csak Kabai Bodor Gel­ lért 1677-ben m egjelent Traditionum hum anorum fla­ gellatio (Emberi hagyományok ostorozása) c. latin nyelvű traktátusára hivatkozunk. Kabai kifogásolja a karácsony éjjelén tarto tt istentiszteleteket, melyek sok gyülekezetben m egvannak és azt a benyomást keltik, m intha a karácsony szentebb és nagyobb ü n ­ nep volna a közönséges vasárnapoknál. Könyvéből azt is megtudjuk, hogy „esztelen tudatlan és bálvány­ imádó” szokásnak és elvetendőnek ta rtja az úrvacso­ ravételkor sokak által gyakorolt „fő és térd h ajtást”. Ugyancsak feleslegesnek tartja, és pápista kovásznak, a nagypéntek és az úrvacsora előtti böjtöt, melyet még a lelkészek is több helyen gyakorolnak. Megen­ gedhetetlennek ta rtja a „m agánsákram entum okat” (privata sacram enta), vagyis azt a gyakorlatot, hogy a sákram entum okat házaknál is kiszolgáltatják. El­ vetnivalónak tartja a gregorián éneklést, az antifoná­ kat, prózákat és Jerem iás siralm ainak az éneklését.4 Hosszan sorolhatnánk azokat az istentiszteleti szo­ kásokat, melyeket Kabai pápista maradványoknak, emberi hagyományoknak és így a gyülekezeti istentiszteletből kihagyandónak ítél. Ez azonban most nem feladatunk. Azt viszont meg kell állapítanunk, hogy a Kabai által ostorozott és a puritánok által is elha­ gyásra ítélt hagyományok tovább éltek, sőt némelyik még ma is él gyülekezeteinkben. A gyülekezet szívó­ san ragaszkodott hozzájuk sokszor a lelkipásztor, sőt az egyházi felsőbbség tiltó rendelkezései ellenére is. Őrizte és ápolta ezeket a számára kedves és igényelt istentiszteleti szokásokat.5 A gyülekezetnek ez a régi szokásokhoz való ragasz­ kodása, s a hagyományoknak az őrzése leginkább nyo­ monkövethető a leglátványosabb és talán éppen ezért legkedveltebb és legjobban tilalm azott passióéneklés­ sel kapcsolatban. Igen érdekes és tanulságos ebből a szempontból Csomasz Tóth Kálmán véleményét meg­ hallgatni, m ert megjegyzéseiből nemcsak a gyülekeze­ teknek a passióhoz való szívós ragaszkodása tűnik ki, hanem az is nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy az éneklés régi hagyományát fenntartó lelkészek, kánto­ rok és gyülekezetek igen drága értékeket m entettek át a jelen számára azáltal, hogy féltékenyen őrizték a kézzel írott graduálok énekeinek szövegét és dalla­ mát. „A graduálokban leírt dallamok egytől egyig a reformáció előtti gyakorlatból ismert, többnyire pazar szépségű és nemesen ívelt gregorián melódiák, illetve azoknak érdekes magyarországi variánsai. Akik eze­ ket a dallam okat leírták, a maguk korában kifogás­ talan egyházzenei tanultságú emberek voltak, s akik ezeket a dallam okat (akár szertartási részeket, akár himnuszokat, vagy passiót, litániát, lamentációt) éne­ kelni tudták, azok egy m ár akkor évezredes zenei kultúrában nevelkedtek, mégpedig olyan zenei kultú­ rában, amely nélkül egész m ai zenei műveltségünket 87

el sem lehet képzelni. H a ehhez hozzávesszük, hogy a graduális-gregorián anyagot a m aga idejében nem csupán a régi liturgikus form áktól elszakadni nem képes megszokás igényelte, hanem a nem csekély tanultságot feltételező gyakorlat bizonyára használni is tudta, akkor nem fogunk azon sem csodálkozni, hogy még a X V III. század vége felé is akadtak gyüle­ kezetek, amelyek kántoruktól megkövetelték ezeknek a régi énekeknek — vagy legalábbis a nagyheti la­ m entációknak és a passióknak — az éneklését.”6 Úgy gondolom, nem szükséges ezekután bővebben kifejtenem , hogy egész népünk k u ltú rájára nézve m i­ lyen jelentős értékeket m entett, őrzött meg, ápolt és tarto tt fenn a gyülekezetek hagyományokhoz ragasz­ kodó igénye. A vallásos közösségek, elsősorban a katolikus egy­ házi közösségek által őrzött hagyományok iránti ér­ deklődés Európa-szerte a századforduló táján indult meg. Főleg a német, de az olasz, a francia és a spa­ nyol néprajzi irodalom ban feltűnnek a vallási vonat­ kozású tanulmányok. Századunk első felében ugyan­ csak ném et néprajzosok m indinkább előtérbe állítot­ ták a saját népük „népi vallásosságának, m int a nép­ iélek m egnyilatkozásának vizsgálatát”.7 Reform átus gyülekezeteink emlékezetében, hitéleté­ ben őrzött hagyományok felé a tudományos érdeklő­ dés rokonszenvével és az értékesnek vélt régi vallásos szokásoknak a gyülekezet életébe és szolgálatába való újraplántálás gondolatával — tudom ásunk szerint — legelőször Ravasz László fordult oda. 1915-ben a kolozsvári Út című lapban felhívást in­ tézett a lelkészekhez: „A nép a maga történelm ét m ondáiban dolgozza fel, regényeit regékben mondja el, életbölcseletét példabeszédekre váltja, tehát teoló­ giáját is kifejezi valahogy. Lehet, hogy bizonyos ba­ bonás vonásokkal átszövi, lehet, hogy érdekes és prak­ tikus alkalm azást nyújt, lehet, hogy rituálékat teremt, de m indegyikben a saját lelke. Éppen ezért fölöttébb érdekes a lelkipásztorkodás szempontjából mindaz, am it népteológia név alá foglalhatunk. Felvetjük te­ hát az eszmét és felkérjük azokat a lelkésztársainkat, akiknek idejük és kedvük van ilyen tanulm ányok folytatására, figyeljék meg, jegyezzék le a magyar reform átus népteológia alapvonásait. Meg kell tehát m enteni — folytatódik Ravasz sürgető felhívása — a m agyar népiélek eme legdrágább alkotásait, m ert sehol a m agyar lélekben olyan mélyen bele nem pil­ lanthatunk, m int ezeken a pontokon. M iután pedig legmagyarabb magyar a kálvinista, tehát a kálvinista pap áll legközelebb a néplélek szentélyéhez. Tartozó kötelességünk, hogy itt is m egálljuk a helyünket.”8 Reform átus részről Im re Lajos kolozsvári teológiai tan ár 1922-ben megjelent, A falu művelődése című m unkáját m ondhatjuk első olyan, könyv alakban meg­ jelent műnek, amely a gyülekezetekben őrzött hagyo­ mányok a népi vallásosság, a hivatalos liturgia m el­ lett a „paraliturgiák” felé fordította a figyelmet. Je­ lentősek azok a törekvések, melyek dr. Újszászy K ál­ mán, dr. Szabó Zoltán nevéhez, illetve a sárospataki Faluszem inárium hoz fűződnek. Külön kell foglalkoz­ nunk dr. Illyés Endre ilyen irányú és legjelentősebb eredményeket elért munkásságával. A m agyar refor­ m átus földművelő nép — tehát a m agyar reform átus­ ság döntő többségének — lelki életét, vallásos v ilá­ gát tá rta fel 1931-ben m egjelent könyvében. Ez a m unka úttörő jellegű a reform átus vallási hagyomá­ nyok kutatásának terén. Az Illyés Endre m unkájában közreadott hagyományanyag nagy nyeresége egyhá­ zunknak, de m agyar népünk nyelve és k u ltú rája vo­

natkozásában is számottevő gazdagodást jelent. A lap­ vetésül szolgálhat minden ezután meginduló, a gyüle­ kezeteink hagyományai feltárására vállalkozó m un­ kálatnak. Míg Illyés Endre m unkájában a gyülekeze­ tek tagjainak emlékezetében őrzött, vagy gyakorlatá­ ban élő vallási néphagyományok feltárására vállalko­ zott, másik jelentős m unkájában az egyházfegyelem­ ről szóló könyvében, a m últ írott emlékeiből hozta felszínre a hagyományokat.9 A második világháborút megelőző években az egy­ háziak m ellett világi néprajzkutatók is felfigyelnek a reform átus gyülekezetek által őrzött értékes h a­ gyományokra. G yőrffy István a lelkészképzés ta n tá r­ gyai közé javasolja a néprajz és a néplélektan felvéte­ lét, hogy ezek ism erete által a lelkész képesítést, vagy indíttatást nyerjen arra, a velük való együttélés köz­ ben megismerhesse a nép lelkét és felszínre hozhassa a lélek mélyén rejtőző több századra visszanyúló ha­ gyományokat. 1941-ben dr. Gunda Béla a Református Élet hasábjain hívja fel a lelkészeknek és az egy­ házi közvéleménynek a figyelmét a gyülekezetek is­ tentiszteleti gyakorlatához fűződő régi szokások érté­ kére és fontosságára, hangsúlyozván a gyülekezetek hagyományőrző és -ápoló felelőssége m ellett a lelki­ pásztorok még nagyobb felelősségét a vallásos népi kultúra feltárásában és közkinccsé tételében. Például állítja Kiss Géza kákicsi lelkészt, aki reform átus né­ pünk vallásos hagyományvilágát még eddig legm ara­ dandóbban, a lelki mélységet és tisztaságot is keres­ ve, Ormányság c. m onográfiájában ábrázolta. Külö­ nösen ajánlja a lelkipásztoroknak az olyan néprajzi vizsgálódást, mely a rra irányul, hogy népünk m ikép­ pen vett részt az egyetemes m agyar hagyományok őr­ zésében s a kálvinizm ustól form ált lelki tulajdonsá­ gai miképpen befolyásolták néprajzi képének alaku­ lását. Fontosnak ta rtja azoknak a vallási, egyházi mozzanatoknak, jelenségeknek a gyűjtését, melyeket a falusi kálvinista társadalom századok óta őriz, h a­ gyományosan gyakorol, átél, legtöbbször lelkipászto­ rától és az egyházi előírásoktól teljesen függetlenül, vagy azok ellenére is. „Mennyivel könnyebben és biz­ tosabban mozoghatna a fiatal lelkész, ha tudná, hogy a gyülekezetnek, amelyben szolgál saját személyét és m unkakörét érintő szám talan hagyománya van. Ha a halottasházba belép, vigasztalásának a népi gyász for­ m áit is figyelembe kell venni. N eki kell megérteni a népet és nem a népnek őt. Megérteni pedig csak a k­ kor tud, ha ismeri a gyülekezet lelki m últját, hagyo­ mányos törvényeit.”10 Mostani időnkben a liturgiai reform megvalósításán fáradozó lelkipásztorok sokat m erítettek azokból a hagyományokból is, melyeket reform átus gyülekeze­ teink őriztek meg istentiszteleti gyakorlatukban. A Doktorok Kollégiuma Egyháztörténeti Szakosztá­ lya keretében működő Református Vallási Néprajzi Szekció feladata nemcsak a gyülekezetekben őrzött és ápolt hagyományok összegyűjtése és konzerválása, gyülekezeti m últunk egy-egy pillanatának rögzítése, hanem az is, hogy a felszínre hozott hagyományokat a gyülekezeti élet, a lelkipásztorkodás szempontjából is értékelje. Megfelelő módon átform álva visszajut­ tassa az istentisztelet gyakorlatába, gazdagítva és szí­ nesítve vele nemcsak az istentiszteletet, hanem az egész magyar kultúrát is. Ez a kultúra a m últban is és a jelenben is szám talan összetevő funkcionális eredménye. Az összetevők egy részé a m ában tovább­ élő tegnap, a múlt, a hagyomány. A hagyomány egy része az emberiség hiedelemvilágából származó val­ lásos jellegű összetevő, illetve egyházi jellegű. Ami­ kor a reform átusság és a néprajz, illetve a reform átus

gyülekezetek és a vallásos hagyományok viszonyáról és kapcsolatáról beszélünk, akkor a rra a hagyomány­ ra mint a mai magyar kultúra egyik összetevőjére kell gondolunk, am it vallásos reform átus népünk évszáza­ dokon á t őrzött, ápolt és adott a m agyar kultúrának.11 A néprajztudom ány azon ágát, amely ennek a h a­ gyományvilágnak, még tágabban a társadalom népraj­ zon belül a kultúra vallásos, egyházi, illetve szám unk­ ra reform átus eredetű összetevőivel foglalkozik, azo­ kat meg akarja ismerni, rendszerezni kívánja, vallási néprajznak nevezzük. Az ilyen jellegű — részben is­ m ertetett — m últbeli és jelenlegi m unkásság nagy pozitívum a a magyarországi reform átus egyház tudo­ mányos életének, egyben sürgető felhívás is azoknak a hiányoknak a pótlására, amelyek éppen az eredm é­ nyek áttekintése során olyan nagy bőséggel tűnnek szemünk elé. Viszont alkalm asak a rra is, hogy nyil­ vánvalóvá tegyék gyülekezeteink dicséretes érdemeit e hagyománykincs megőrzésében és felelősségét azok további ápolására vonatkozóan. Molnár Am brus

JEGYZETEK 1. M olnár A m b r u s : Az eg y h áz k ü lső r e n d je (T a n u lm á n y o k a m a g y a ro rs z á g i re fo rm á tu s eg y h áz tö rté n e té b ő l 1867—1978) F ő sz e rk e sz tő : D r. B a rth a T ib o r és D r. M a k k al L ászló B u d a ­ pest, 1983. — 2. A n d r á s fa lv y B e rta la n : H a llg a tó sá g n é lk ü li n é p ­ m ű v é sz e t (L u k á c s L ászló : A n é p h a g y o m á n y o k sz e re p e a m ai m a g y a r k u ltú rá b a n ) (E lőadás a sz é k e sfe h é rv á ri Is tv á n k irá ly M úzeum ban) 1981. — 3. „Öre g G ra d u á l” Az Is te n d its ő itte té s é ­ n e k m ó d ja iró l való a já n ló le v é l-éb en (H a jd ú b ö sz ö rm é n y i p é l­ dány) — 4. K abai B odor G ellé r t: T ra d itio n u m h u m a n o ru m f la ­ g ellatio D eb recen , 1677, vö. C zeg léd y S á n d o r: E m b e ri h a g y o ­ m á n y o k o sto ro zása. R e fo rm á tu s E g y h áz XVI. évf. 3. sz ám 59—63. — 5. Újs z á s z y K á lm á n : A falu . Ú tm u ta tá s a m a g y a r fa lu ta n u lm á n y o z á s á h o z . S á ro sp a ta k , 1936. — 6. Cs. T ó th K á l­ m án : Az é n e k lé s re ta rto z ó r e g u lá k 1807-ből. R e fo rm á tu s E gy­ h áz VI. évf. 9. sz. 15. — 7. G u n d a B é la : A r e fo r m á tu s v a llá s i n é p ra jz fo g alm a és m ai fe la d a ta i (E lőadás a DC p lé n u m á n a v a llá s i n é p ra jz i szek ció ü lé s é n 1981-ben), to v á b b á B artha E le k : A h ité le t n é p ra jz i v iz s g á la ta egy zem p lé n i fa lu b a n D eb ­ re c e n , 1980. — 8. R avasz L ászló egy m á s ik ír á s á b a n a b e tle ­ h em es já té k o k a t és a p a s s ió k a t re v id e á lt szö v eg g el és d a lla m ­ m al fe lh a s z n á lh a tó n a k t a r t ja a v a llá s ta n ítá s b a n . Az Út I. évf. 1. sz. 111. — 9. Illy é s E n d re : A m a g y a r r e fo rm á tu s fö ld m ű v e lő n é p le lk i élete, k ü lö n ö s te k in te tte l v a llá so s v ilá g á ra . S zeged, 1931. to v á b b á uő.: E g y h ázfe g y elem a m a g y a r re fo rm á tu s egy­ h á z b a n (XVI—X IX . sz á z a d o k b a n ) D eb recen , 1941. — 10. G unda B é la : R e fo rm á tu s v a llá s i n é p ra jz . R e fo rm á tu s E le t 1941. m á r­ cius 29., to v á b b á : G y ő r ffy Is tv á n : A n é p h a g y o m á n y és a n e m ­ zeti m ű v elő d és. B u d a p e st, 1939. — 11. D a n kó I m re : A r e fo r m á ­ tu s s á g és a n é p r a jz (E lőadás a v a llá s i n é p r a jz i sz ek ció ta v a ­ szi k o n fe re n c iá já n , 1981-ben B e re k fü rd ő n )

„N e küszködjünk soha örök Istenünkel” Bessenyei György (1747—1811), akiről gyakran írják az irodalom történeti tanulm ányok és kézikönyvek, hogy a hazai protestáns egyházak ágense, (sajnos Zo­ ványi az ágensek névsorában nem említi), jónéhá ny hasonló értelm ű sort vagy m ondatot írt le különféle munkáiban, m int ami a címben olvasható. 1837-ben úgy em lékezett rá nevelt famulusa, Laczka János, hogy „a vallás dolgaival keveset tépelődött” (PEIL 1872, 457.); — ő azonban nem sokat olvashatta gazdája m un­ káit, m ert akkor lépten-nyomon bele kellett volna bot­ lania a vallás dolgaival küszködésbe, erkölcsi—kritikai vagy filozófiai—agnosztikus kérdések alakjában, fő­ ként pedig tudta volna, hogy a vallásváltoztatás m iatt mennyit tépelődött. Még egyetlen, hitelesnek tekintett arcm ása is vallásváltoztatása m iatt m aradt meg (1779ben té rt át katolikusnak), noha ő azt mondta K azin­ czynak, hogy arcképe nincs, de látható Innsbruck vá­ rában, J. P. Greipel (1720—1798) A Szent István-rend vitézeinek első együttes áldozása a bécsi Burg kápol­ nájában című falfestményén. „Amennyire mélységes volt a régi hitétől való aversio-ja, annyira felületes volt az újhoz való conversio-ja. V allást változtatni lehet a szív, az érzelem alapján is, de a »creco«-t az értelem m ondja ki, amihez pedig — M ária Terézia és Grassné szavait idézve — az Isten kegyelme is szük­ séges” — állap ítja meg róla elegáns tap in tattal Csóka J. Lajos (Pannonhalm i Szemle 1936, 135.). Visszássá­ gokkal teljes, és ellentétes értelm ű tényezőkkel a való, — ezért a Bessenyeiről szóló tanulmányok, az egyetlen igazi monográfia (Gálos Rezsőé, amelynek irányzatán látszik, hogy 1951-ben jelent meg) úgyszintén, m ert nem akarják érteni ezt a tépelődést. Bessenyeit végig­ kísérik az életén a pataki kisdiák em lékei, állandóan hangoztatja a neveltetés kitörülhetetlen nyomait, a despotizmus és fanatizm us árnyékának völgyében al­ kotván a vallásváltoztatást képtelenségnek ítéli. Még­ is megteszi végtére. Úgyvélt protestáns ügyvivői tisztsége (sőt, némelykor titkos ágensinek titulált meg­ bízásféléje) m iatt nekünk azt kell kérdeznünk: m i­ némű lelkiséggel, miféle elszánással, milyen tudattal és gondolkodással vállalta a közbenjárást hátrányos

helyzetű felekezetéért, és jólétet biztosító fizetést is kapott? Világítsunk rá a kérdésre eddig kiadatlan kézirata néhány részletével. Ez is lazán összefüggő, többm ű­ fajúnak tekinthető, amelyeken egyaránt átleng a jel­ lemző látás, lírai filozofálgatás, — némelykor a k a r­ colat és esszéstílus felé hajló elmélkedés, — általában jellemző alkotásaira. A Tiszánúli Egyházkerület Nagykönyvtárának kéz­ iratai között R 1647 jelzettel őrzött kötet az első két szakaszt számozza, a többiek elkülönítése nem bizo­ nyos m indenütt, a címe: FILOSOFIA vagy természet. Voltérbul, Robinétbul, Mirabobul, Ruszszobul, Hüm bül [sic!], Fridrikbül, sat. Hol a naturalisták tudománya fel felfedeztetik. A kötet tartalm a: 1. pp. 1—5. 2. pp. 6—11.

Az emberi igazságról hit szerint, Hogy a Természetbe annak örökös rendire való nézve, van é ellenkezés vagy nints, 3. pp. 12—13. Mi a ’ fő és rósz egy Em berre való nézve, 4. pp. 14—16. Az ISTENRE való nézve egész Em­ beri Nemzet tészen egy Embert, 5. pp. 17—18. FONT, SZÁM, MÉRTÉK, EMBERI TUDOMÁNY, 6. pp. 19—20. Az ISTEN Létiről [vers], 7. pp. 20—25. MINDEN EMBER IRIGY, 8. pp. 26—33. Lehet é Természete felett való dol­ gokat, hallomásból hinni, 9. pp. 33—36. A Világnak Teste, m iként füghet az maga nehézsége, és könnyűsége közt, 10. pp. 36—37. Miben ál a MINDEN vagy ez a VILÁG? 11. pp. 37—52. A VILÁGNAK ÉLETE VAGY LEHELLETE, 12. pp. 52—63. ISTEN, 13. pp. 63—75. TEST, ÉRZÉS-VILÁG, LÉLEK, GON­ DOLAT-VILÁG, 89

14. pp. 15. pp. 16. pp. 17. pp. 18. pp.

75—79. Az Emberi Okoskodásnak vagy bizo­ nyos Ismeretségnek, Próbának fonala el szakad, az keresésnek uttyán, 79—81. Az Emberi Természetnek változása, vagy álhatatlansága, 81—124. P ARIADES TÉRÉSE [párbeszédes], 124—134. SZERETSEN LEVÉL, 135—142. Az Emberi Szabad a k a r a t. ..

[A 19—27. szakasz más kéz írása!] 19. pp. 143—148. Isten, Természet, 20. pp. 148—155. A’ Térítésnek Lelke Istené [=Holmi 2. részl], 21. pp. 155—160. Testben, Fizikában van tsak ellene álhatatlan próba, igazság, de erkőlts­ be, Törvényben, Hitben nints, nem is lehet [=H olm i 4. rész], 22. pp. 161—170. A’ Hitbe való erőltetés vakság, go­ noszság, ostobaság [=H olm i 3. rész], 23. pp. 170—180. Az Eliseum tsendes mezején Plátó egy B aráttal öszve jön [párbeszédes], 24. pp. 181—189. Emberi Öröm. Nagyság, Nyugodalom [=H olm i 6. rész], 25. pp. 189—202. Az Istennek mássáról, 26. pp. 202—211. Lehet e’ A ranyat tsiná lni [=H olm i 7. rész], 27. pp. 211—217. Régi Magyarság [=H olm i 8. rész]. Sajnos, a kézirat sehol nem tartalm az olyan adatot, amely közvetlenül utalna a keletkezés idejére, vagy a tulajdonosra. A Tolerantia és a Filosofia hasonlósága m iatt egyidejű keletkezésükre gondolhatunk. A Filo­ sofia végére másolt részleteket a szerzőjük kívánsá­ gára is m ásolhatták a Holmiból, de később is leírhatta ezeket valaki egy nagyobb gyűjteményből. Aligha té­ vedünk, ha nem ta rtju k 1778-nál korábbinak, de még akkor is, ha bebizonyosodna, hogy volt korábbi fogal­ mazványa némelyik részletnek, és a tisztázat a végső forma, alig lehet a kéziratot későbbre kelteznünk az 1780-as évek első, legvégső esetben a második felénél (az OSZK Oct Hung. 508 kéziratában található másolat ezt megerősíti, vö. ItK 1950, 11—28.) A mostanáig el­ döntetlen kérdéseket remélhetőleg a kritikai kiadás­ nak sikerül megoldania. Pillanatnyilag elég, ha összeg­ zem a szerzőségre vonatkozó érveimet. Valaha, kezdő könyvtárosként felfigyeltem a jellegzetes írásra; s mi­ kor később m ajd fölbukkant a félrerakott könyvek és kéziratok közül a Tolerantia, nem volt nehéz ráism er­ nem. (1) A kisbetűk között a d, gy, sz kanyarítása, az el­ sietett vagy rajzoltabb írás dőlésszöge, a nagybetűs ki­ emelés, az aláhúzás, az egybe vagy különírás, és az egész íráskép kétségtelenül azonos m indkét kötetben. (2) A két kötet ugyanazon m ester m unkája, ha nem egyszerre kötötte is őket. Azonos a barnásvörös elő­ zékpapír m intázata, a barna bőr, a két kötet mérete kb. tíz m illim éterrel tér el, az aranyozott gerinc gör­ getőm intája (stilizált, harán t inda és pálcaelemekből alkotott végtelen dísz) német könyveken sem ritka, de olyanokon is előfordul, amelyeket feltehetőleg Debre­ cenben kötöttek. A könyvkötők vándorlása és a közös műhelyből vásárolt szerszámok elterjedt használata m iatt a köttetés helye eldönthetetlen külső adatok nélkül. (3) Hasonló apró bőrcímke van m indkét köteten, a Filosofia BESSENYEI alakban tartalm azza a szerző nevét, m ást nem. A Tolerantia a cím rövidítését a szerző szintén nem teljes nevével m utathatta, ameny­ nyire a töredezett cím kem aradványok sejtetik. Elko­ pott és szétlazult a Tolerantia, megviseltebbé vált a 90

kiadásra előkészítés során. Viszonylag ép a Filosofia. Ha a kutatás során fölbukkant egyéb adatunk is lesz, eldönthető, hogy volt-e több előre elkészített, üres kö­ tete Bessenyeinek, vagy a szintén szokásos módon, összefűzött árkuspapírra tisztázott, a kész kéziratot köttette be maga, vagy a későbbi tulajdonos, akinek ajándékozta. Keletkezése századik évfordulóján m egjelent a test­ vérkézirat, a Tolerantia (amely Pap Károly hagyaté­ kával szintén kézirattári rész R 3149/1 jelzettel; s még az R 614, R 615, R 616 jelzetű kézirat is Bessenyei m ű­ veinek egykorú másolata vagy saját írása, illetve az R 473/a jelzetű gyűjtemény is tartalm az egy feltehető­ leg tőle eredő levélmásolatot), sokszorosításban, a Bes­ senyei György Tanárképző Főiskola útján utószóval közrebocsátotta Némedi Lajos 550 példányban (Nyír­ egyháza 1978). A Filosofia remélhetőleg sorrakerül a kritikai összkiadásban, és érvényesül F. Csanak Dóra perújítása, aki előbb külön (ItK 1978, 417—431) részle­ tesen, majd Teleki Józsefről írott könyvében összefog­ laltan (Bp. 1983) helyesbítette a haladó-m aradi egysze­ rűsítés jegyében fogant tanulm ányok örökölt tévedé­ seit, és a Bessenyei konzisztoriumi lehetőségeink meg­ rajzolásával rám utatott az eredménytelenség valós okaira. A Filosofia néhány vonásának kiemelésével lássuk, milyen lehetett Bessenyei hozzáállása egyháza ügyei­ hez. E néhány idézet természetesen olyan vonásokat hangsúlyoz, amelyek egész életművében érvényesülnek. (1) Bírálgató-kétkedő m egnyilvánulásai gyakoriak, ám az udvari vagy egyházpolitikai ügyekre közvetle­ nül azonosítható utalás sehol nincs. „Hol van olly P rofeta, kit ezer annyi nép nem hazuttol m int igazol” — kérdezi m indjárt az első lapon. Négy lappal hát­ rább: „Írt é Habakuk, Náhum valaha, Tamás, Péter, Pál, János írtak é?” (2) Ha bibliakritikája ilyen hétköznapi, várható a csodák kicsinylése: „A Paraszt és tudatlan embernek, minden jó Fisicus, vagy K ártya játékos tsudát tehet. Mert ők valamelly történet, előttök meg foghatatlan módon esik meg, azt mind tsudának hiszik” (2. lap). Egyúttal a csalások kivétel nélküli elvetése követke­ zik: „A tsuda tételek tudjuk minden nemzetnél tsak Vallásra való nézve estek meg, Papok, Apostolok, Pró­ féták által, m ár pedig örököseb igasság ennél nintsen, hogy Vallásába e Világon minden Nemzet hazudot na­ gyobb részént, és tsak akkor mondot igazságot mikor vallotta, hogy van hatalm as Erő [!] Isten, ki uralkodik, bölts, és örökké való létébe” (29—30). (3) A keresztyén Európa hatalom m al való visszaélé­ sének és szent szín alá rejtésének a legenyhébb meg­ bélyegzései közé tartozik az ilyen megállapítás: „Ha Te ölsz meg ölnek; de ha egész Árm áda öl mentül többet öl, annál nagyobb ditsősséget szerez, és még Te Deum Laudamust tsinál. Akar légyen igassága, a szomszéd Országát el venni akar nem ” (62). (4) A világ ilyen volta következtében kérdezi le­ mondólag (kanyargós gondolatmenet végén): „Mitsoda hát egy ember? egy ollyan hab, mellyet a szél szünte­ len hajt, ’s, végre parthoz ütvén széllyel tsap” (25). Nem minden borongás nélkül fogalmazza meg azt is, hogy „Az Emberi Szabad akarat m indenkor érzésbe határoztatik meg. A z Ember a Term észetnek részi lé­ vén olly szüiséges képpen annak törvényei alá van vettetve; m int egyéb állatok, és a Planéták” (135). Lé­ nyeges m ondanivalója ez a meghatározottság, nagyobb betűvel írja, aláhúzva, m int a szenzualizmus közismert tételének ezt a megfogalmazását: „Az érzésnek, Törté­ netnek, Léleknek szabadságai, okozzák, hogy az Ember

önnön Hatalmába nintsen, és magárul önnön javát, gyönyörűségét ki vévén, sem m ibe m ásnak állandósá­ got nem ígérhet, sem fogadhat” (23). (5) Nem tanácsos olvasmányélményeiből leszűrt té­ telezésében túl eredeti és összefüggő rendszert felfe­ deznünk, alkotássá főként anyanyelvi megfogalmazá­ suk által válnak. Nem következetes anyagi elvrend­ szert lát (d’Holbach hatása dacára), hanem túltekint az őselemek végső valóján: „Van még valam i erő a négy éltető állatba melly az okbul áll talán, de még is osz­ tán nem annak lenni láttatik ” (43). Végül addig ju t el, hogy „Van hát ezek szerint a Természetbe olly erő, melly a négy éltető állatok közt, szabadon dolgozik szüntelen és a melly erőnek ők tsak szolgái. Ez az erő nem idő, ha nem a Világnak Lelke, annak ereje, h a­ talma, azaz ISTEN. Mitsoda az Isten, és hogy lehet rólla gondolkozni, VALLÁS, HIT, Revellatio nélkül, tsak Természet szerint Filosofice” (52) — erre nem ta ­ lál végleges választ. De az em ber kicsisége, és az ag­ noszticizmus kísértése dacára is állítja, hogy „A Ter­ mészet szerint való Hit pedig olly, mellyet az ember, neveltetésnek tudom ánnyal ellen is józan okoskodás­ ból el fogad” (5). Ez az elméletileg ellenőrzött és meg­ alapozott, próbált bizonyosság tehát oda vezeti, hogy „Ez az szó ISTEN nem tészen egyebet, hanem örök és véghetetlen m indenüvé kiterjedet Lételt ’s TERMÉ­ SZETET” (14). Ezt a valót azonban érteni nem egysze­ rű, m ert „Két Világa van az Em bernek: Testi, és Lel­ ki, a Testibe valósággal lakik, él; a Lelkibe pedig tsak gondolattal já r” (63). Bessenyei a gondolatok, tanulm ányok, udvari prak­ tikák, előkelő élet, bizonytalan megélhetés, fordítási megbízatások, cenzúra, fogadások, házassági tervek és eladósodott birtokügyek kuszaságában, hétköznapi mikrokozmoszában kísérli meg a makrokozmosz és a legbennsőbb állásfoglalásának tisztázását, s lemondó­ lag tanácsolja, m int a címül kiemelt sorban: „Az Is­ tennel ne tsatáz, m ert te Néki, sem Létéből, sem Ter­ mészetiből soha semmit meg nem foghatz sem tu laj­ donságit érteni elégséges nem vagy” (63). (6) Ő maga mégis egyre csatázott, küzdött m unkái­ ban a legvégső és elvont gondolatokkal. Ellenben, te r­ mészettudományos műveltsége alig lehetett akkora, hogy írásai mögött a fizikoteológiát (Szauder szerint) színvonalasan művelők fölé kellene helyeznünk. Min­ denben persze nem is pótolhatta nagy olvasottsága az elmélyült felsőoktatásban részesültek szakmai iskolá­ zottságát. De az áttérés-hittérítés gyötrelmei között egyebekben sem várhatjuk, hogy a m űvelt társalko­ dásra akkoriban jellemző igyekezeteknél mélyebbre hatoljon. Fiókja számára, m ert élő színielőadásra nem szánhatta, sokszor egyhangú olvasm ány az egy­ ház rom lott gyakorlatának term éketlen marcangolása. A Pariades térése érdekesen m utatja ezt. Agitálja a konfuciánus kínait a keresztyén, m ajd a párbeszédbe belekapcsolódnak a különféle vallások és irányzatok képviselői. Mindegyiküké csupa negatív kép. Nem látja Bessenyei, hogy okának kell lennie, ha ilyen vo­ nások mindig újraélednek, s korántsem csak intézm é­ nyes vallások sajátjai; nem is k u tatja tehát, mi oka lehet a m integy korra és világnézetre vagy társadalm i berendezkedésre tekintet nélkül m egtalálható negatí­ vumoknak. De érdekesen végzi a győzködök vitáját, m ert végül sorshúzásra ju tta tja őket, m ásként dönte­ nie nem lehet, — van azonban egy üresen hagyott cé­ dula, lehetne a nihil jelképe. „Imátkoznak, a Török el kezd iszonyúan ordítani, ellézni, a P ápista susog, olvasót forgat, a K álvinista sóltárt kezd énekelni, a Sidó rikolt, vinnyog, az Ó Hitő Liturgiáz, koledál, a Lutheranus Evangyéliumot olvass, az Á riánus mormol

magába, a Quaker el ragadtatik buzgóságába, huzza vonnya árbázattyát, tajtékzik szájja , m intha nyavalya törvén, A Filosofus, tsudálkozik, sohajt, s a szána­ kozásból nevet, Végre huz, és azt a tzédulát kapja meg, mellyen semmi sem vólt” (124). (7) E néhány rövid részlet elegendően érzékelteti Bessenyei gondolkodásának azokat a köreit, amelyek nem csak szépírói törekvéseiben, hanem szükségsze­ rűen érvényesültek egyházpolitikai szerepvállalásá­ ban is. Nem volt páratlan az ilyen típusú vallásosság abban a korban, sem a Habsburg-pártiak, sem a Habs­ burg-ellenesek között. Foglalatául kínálkozik az a ver­ ses megfogalmazás, amely összefogottabb, m int Bes­ senyei sok, különálló darabkából összerakott vagy te r­ jengős gondolatmenete.

A z ISTEN Létiről. Mond meg ki tudhatná az Istent mitsoda És természetibe felettünk kitsoda Nem tűz nem viz, nem föld, nem ég természeti Még is e dolgokat tarthattya nagy Léti Mond meg mitsoda az, am inek nem Lehet Kezdheti, sem végi, és magábul élhet, Vagyon ollyan erő, m elly Világunk tartya S számtalan kerekít tsendesen mozgattya, De nem száll senkinek külön személlyébe El terjedet széllyel örökös méllyébe. Egünk kárpittyain tsillagokba fénylik M ellynek magas bóttyán előttünk kékellik A B értznek tetején szörnyű Kősziklákba M utattya hatalmát sugár magosságba Lapos térséginken a szelkkel forog Hol füveken, vakon, szökdösvén úgy zuhog Folyó vizeinkbe örvényeket tsinál Széles tavainkba mozog, de meg is áll Erdők közt zengedez madarak szavával Hárkál a Patakba, tsendes zúgásával, Érez az Emberbe, kit huz édességhez, És nevetve szoktat gyakorta inséghez Elégedjünk meg hát érzékenységinkel Ne küszködjünk soha örök Istenünkéi. Érezzük nagy Létit, de ne magyarázzuk Éllyünk am int Lehet s Törvényit vigyázzuk (19—20.). * Benne m unkált Bessenyeiben a protestáns örökség, de ennek részletezett összegzéséhez csak a rég elavult kezdeményezésekre hivatkozhatunk. Rehabilitálás vagy kánonizálás helyett láttatnunk kell, hogy soha nem volt hitvalló Bessenyei, erre joggal utalt Szabados Bé­ la (Protestáns Szemle 1936, 506—509.). Hitvalló feleke­ zetét tehát deista és borúlátó agnoszticizmustól sem mentes fanatizm usbírálattal képviselte, amely maga­ tartása végül mégis áttéréssel pecsételődött meg. Állásfoglalása jórészt abból következik, hogy serdül­ ten m indjárt az udvarba került, itt tanulta az eszmél­ kedés, gondolkodás idiómáit, Bécsben pótolta önmű­ veléssel tájékozottsága hiányait, elidegenülve előző éle­ tétől. A császárvárosból később alátekintve nem szem­ lélhette úgy a képviselendő hazai reform átusság kér­ déseit, m int akik a való életben szembesültek vele, pl. Domokosék. Abban a környezetben, ahol egymást érték a renegát protestánsok és kétkedő udvaroncok, közelebbről Grassné és a királynő szoknyája mellől, az sem tűnhetett föl eléggé élesen számára, hogy vi­ 91

szonzásul a fanatizm us csipkedése és befolyásosságá­ val kérkedés nem elég. Gondolkodásából és állásfoglalásából is következett, hogy még akkor is kevés lett volna a sikere ebben a kényes ügyben, ha hivatalnoki ráterm ettsége és dip­ lomáciai jártassága segíthette volna. Ráadásul nem is volt igazi állása. Bessenyei nincs abban a helyzetben, hogy bármiféle hivatalosnak tekinthető kinevezésre és okmányra hi­ vatkozzék, mikor a kancellária kihallgatásra idézi, m ajd kielégítőnek nem találván, írásos m agyarázatot kér. Az eddigi kutatás sem tud M ária Terézia kon­ zisztorális egyházkormányzati tervezetének írásos form ájáról. Az úgyvélt ügyvivői pozíciót tehát legfel­ jebb nem hivatalosnak, közmegegyezésen alapulónak tekinthetjük. Bizonytalan voltát m utatja, hogy Bessenyei csupán 1773. decemberében lépett ki a gárdából, és pártfogója (Grassné) m ár 1774. jan u ár 14-én a kancelláriai aka­ dékoskodás m iatt méltatlankodik, és 1774. február 19én írt levelében m ár azon könyvtárőri állás iránt pu­ hatolózik, meg a velejáró fizetség iránt, am it majd 1779. december 22-én ismét elővett, és végül M ária Terézia m egírta a kinevező okmányt 1780. január 29én. De nem csupán bizonytalan volt az ügy még az udvarból nézve is, hanem a kancelláriai jelentésre M ária Terézia írásban úgy nyilatkozott, hogy Besse­ nyeitől semmiféle kérelm et nem fogad el, legkevésbé vallásügyit (1774). — majd úgy nyilatkozott, hogy soha közügyben az ő megbízásából nem já rt el (1777). Amúgy, védelme biztatásokra, az audiencián elhangzó elismerésekre korlátozódott, s az ilyenfajta védelem attól kezdve érvényesült, hogy (ismét Grassné közben­ járására) 1772-ben neki aján lh atta művét Bessenyei; azaz a bugyi konferencia előtt el kellett dőlnie, hogy Beleznay a királynő kedvére pártfogolja a testőrírót. Nem volt megoldottabb Bessenyei pártfogójának a megbízatása sem, aki m ár azzal a bejelentésével meg­ szegte a megállapodást, hogy az alakulásban levő kon­ zisztorium teljhatalm ú urának tekintvén magát, sze­ mélyi titk árt is alkalm azott előzetes hozzájárulás nél­ kül, akinek tekintélyes fizetését is egyszerűen kiszabta a kerületekre. Beleznay Miklós nyugalm azott generális kastélyá­ ban a hagyomány szerint M ária Terézia apoteózisát ábrázoló falfestm ény volt — azaz a személyi kultusz valláspótlékának ez a képszerű ábrázolása a reform á­ tusok vezéralakul kiszemelt (és önjelölt) képviselőjét hitvallási meggyőződésében nem háborította meg. „Sem a politikus gondolkodás képessége nem adatott meg neki, sem hiúsága nem engedte, hogy m agának és m ásoknak bevallja, hogy társadalm i és személyi súlya korántsem olyan nagy, m int am ilyennek ő és hitsorso­ sai remélték. Mindehhez járu lt az az alighanem kato­ nai hivatásából eredő tulajdonsága, hogy ellentm on­ dást nem tűrve szeretett parancsolgatni” — jellemzi F. Csanak Dóra (ItK 1978, 421.). Neki sem csak a ke­ rületekkel gyűlt meg a baja, hanem m indjárt a kan­ cellária hozta tudom ására, hogy sem főgondnoki címét, sem a konzisztoriális szervezetet nem tekintik törvé­ nyesnek. Ahogyan m egalakult volna, olyan form ában soha nem is hívta egybe többé Beleznay. Az elutasí­ tást azonban semmibe vette, a maga és a Bessenyei el-nem -ism erését nem hozta megbízói, a kerületek tu ­ domására, hanem folyt tovább az intézkedés és hitege­ tés. Ha teljesen Beleznay befolyása alá nem került, Bessenyeinek előbb-utóbb gyanítania kellett, hogy a királynő gráciája dacára sem állhat fönn az érvényes és érvényesítendő protestánsügyi rendelkezésektől el­ 92

térő szervezet, illetve a katolizáló célkitűzésekkel összhangban vannak a pártfogoltakkal sejtetett bizta­ tások, de ilyen felsőbb óhajra hivatkozás kevés a m ás­ irányú törekvések elismertetésére. Az is kiviláglott, hogy a zsinattartási joguktól megfosztott protestánsok, akik leplezetlenül Habsburg-ellenesek, nem vallhatják oly hévvel a királynő mégoly haladó törekvéseit sem magukénak, mint a nyakukra ültetett H absburg-pár­ tiak és csatlósaik. Ebben a helyzetben Bessenyei durva támadása. Te­ leki ellen, Nagy Sámuel megrágalmazása, tévesnek vagy ham isnak bizonyult információk, Bessenyei által fordított protestánsellenes könyv tovább rontotta a kapcsolatokat. Beleznay és Bessenyei ekkoriban meg­ romlott, majd megszakadt kapcsolatáról sincs kielé­ gítő képünk, főleg Domokosék intrikájának tulajdoní­ tása homályos. Bessenyei teljesen vétlen mindebben nem lehet, és ez a protestánsok helyzetének alakulá­ sán is meglátszott, írói életműve fölött sem m úlhatott el nyomtalanul. Nem kétséges a jószándéka, ám föl­ vértezetlen lehetett arra, am ire vállalkozott. Inkább játszotta a pártfogót, mintsem az lehetett volna. Az el­ mérgesedett helyzetben Telekitől is goromba vissza­ vágás, hogy Harlequin névvel illette, de valóban, nagy­ részt szerepjátszás volt az, am it a számfeletti titkos ágens, főkonzisztóriumi titk ár és hasonló névvel szo­ kás illetni. Ez a sarkított (és a legrövidebben vázolt) kép adódik azoknak a dokum entum oknak alapján, amelye­ ket Révész lapja (1873, 1876), Széli Farkas bevezető tanulm ánya (1894) és Zoványi összefoglaló tanulm á­ nyának okm ánytára (3) közreadott. F. Csanak Dóra többször em lített úttörésén kívül jószerivel nem em­ líthetünk olyan tanulm ányt, amely újabb levéltári ada­ lékokra alapozva fogalmazta volna meg következteté­ seit. Az író Bessenyei jelentőségét ma még a korábbinál is többre becsüljük. Ebből nem következik, hogy a Bécsben világát élő hajdani gárdatiszt m inden vonását e szerint ábrázoljuk, és az írói művei valam int nem írói m agatartása közötti törést mellőzzük. Lássuk is­ mét a Ráday Gyűjtemény rég ism ert dokum entum á­ nak szövegét: „Bessenyei György kilépvén a’ G árdá­ ból, Gener(alis) Beleznay által, a’ ki a’ Reform(ata) Ecclesiáknak Protectora volt M(ária) Therézia előtt, Religionaris Ágensnek tétetett. Bessenyei olly formát reménylett, hogy a ’ Generalis kinek egész szeretetét megnyerte vala, őtet ex asse heresének teszi, és vele Podmaniczky Ersébeth kisasszonyt elvéteti, hogy így a’ Generálisné is (Podmaniczky Anna Maria) meg­ eggyezzék férjének végzésében. Azonban a’ nagy ked­ vesség itt is hülni kezdett, B. haladni látván rem é­ nyeinek teljesedését, irt a’ Generálisnak, ’s szertelen kívánságokat tett. A’ Generalis megbosszankodott ’s ezt a’ rövid levelet irta neki: Bizodalmas Össém Uram! Ime küldök 200 f(orin)tot, ’s azt tanácslom, hogy jó volna a’ Tiszahátra lejönni ’s Bécset oda hagyni. Vagyok köteles szolgája Beleznay Miklós.” Kazinczy hozzátette, hogy a kedves szó elm aradt a megszólításból, s hogy mindezt Nyéki Ném eth János (1748—1807) révén tudja, aki titkára és ügyvédje volt akkoriban Beleznaynak; Kazinczy följegyzése 1803. március 28-án kelt Debrecenben (ItK 1927, 243—244). Ha az irodalom történetnek nem sikerülne az ellenke­ zőt igazolnia, akkor mégsem volna túlzás Bessenyei

quasi agensi forgolódásának anyagi indítékait k u tat­ nunk; annál is inkább, m ert ezután következett átté­ rése, s a tiszteletbeli könyvtárőri tisztséggel járó pen­ ziót meg is kapta, amelyet m ár 1774 februárjában szeretett volna Grassné, az valóban meg is oldotta volna idejében Bessenyei helyzetét. Mindezek adatszerű tisztázása nem csupán öröklött nézetek ismétlésétől óv meg, amelyek u tat találtak a legújabb kézikönyvekbe is, hanem egyúttal elkötelez­ nek, hogy a türelm i rendelet körüli évtizedek szellemi mozgalmait igényesebben tekintsük át. Mert ezekkel együtt ott van az egyházkormányzás ügye. Egyház­ jogi, egyházszervezeti kérdéseknek szentelt összefog­ laló tanulm ányok viszont Miklós Ödön és Zoványi Jenő óta hiányoznak; Bessenyei működését ilyen összefüggésben is egyedül Zoványi vázolta. Bessenyei reform átus szempontú áttekintéséhez igen nagy segítség lesz a néhány éven belül várható első kritikai összkiadás. De egyúttal kihívás ez, hogy az irodalom által nem vállalható, és irodalom tudom ányi­ lag megoldatlan kérdések ránk tartozó részére lesz-e m aradandó válaszunk.

A válasz első felelete: a levéltári adatgyűjtés. Kel­ lett m aradnia levéltári dokum entum nak azokban az ügyekben, amelyekben tényleg intézett valam it Bes­ senyei, eldöntendő, mi tulajdonítható valóban az ő érdemének, pl. az (egyetlen megnevezett) egyeki erő­ szakoskodás megbüntetésében. De még azt sem tudjuk, mennyit fizettek m űködéséért az evangélikusok. Nem magában vizsgálandó az adatok tisztázása után, hanem a gondolkodástörténeti és egyházszervezeti mozzanatok által jellem zett folyamatban, a deizmus, szenzualizmus stb. Tehát a Zweireiche tan, a felsőbb­ ség hitvallási értelmezése, a fő kegyúri jog, ius sup­ remae inspectionis, a gyakorlatban érvényesülő m ani­ pulatio, a cenzúra és öncenzúra, a hatáskörök nyilvá­ nos avagy titkos megvonása mind része annak a tá ­ gabb összefüggésnek, amelyben a Bessenyei valóságos tevékenységét látnunk kell. A nem csak nevében bibliai—teológiai, és sajátos történelm ünkre tekintő állásfoglalásnak ez az elsőrendű kötelessége nem há­ rítható egyházon kívüli szaktekintélyekre. Fekete Csaba

Álm aink labirintusában S úgy rém lett, egy hang kiált: „Ne aludj! Macbeth öli az álm ot!” . . . A tiszta álmot, A z álmot, m ely a gondot kibogozza, 3 napi halál, bús robot füredeje, Dúlt szív balzsama s második fogásunk, Főtáplálónk az élet asztalán. Aligha túlzott Shakespeare, am ikor a fenti szava­ kat adta tragikus hősének szájába; m a m ár bizonyí­ tott dolog, hogy evés nélkül tovább bírja az ember, m int álmok nélkül, melyek rendkívüli szerepet tölte­ nek be a pszichikus háztartásban. (Vö.: „A nélkülöz­ hetetlen álom ”, Theol. Szemle, 1967, 291kk.) Jób köny­ ve (33,14—17) is figyelmeztet: „Hiszen beszél az Isten így is, meg amúgy is, de nem törődnek vele. Álom­ ban . . . ad kijelentést az em bernek . . . így óvja meg”. Korunk egyik legkiválóbb pszichológusa, Erich Fromm pedig, aki az álmot az emberiség univerzális n yelvé ­ nek tartja, így ír róla: „Azt hiszem, ha tanulni kez­ denénk az álom nyelvét, annak bokros előnyei lenné­ nek; m ert többet tudunk magunkról és másokról, ha m egértjük á lm a in k a t. . . S akkor ezenkívül nem is leszünk annyira egyoldalúan intellektuális beállított­ ságúak, ami éppen a m a em berére oly jellemző. Így aztán többé m ár nem kizárólag a fejünkkel gondol­ kozunk, hanem közelebb kerülünk az érzelmek gaz­ dag világához is. Útjá t egyengetjük annak, hogy in­ tellektusunk és emóciónk szinkronba kerüljenek, és ne hamis ellentétbe. Semmiféle veszedelmes észellen­ ség vagy újm ódi szentim entalizmus m alm ára nem akarom hajtani a vizet, hanem sokkal inkább úgy vélem : az álomnyelv olyasmire tan íth at meg, ami ége­ tőbb szükségletünk, m int valaha.” — Mindez szá­ m unkra sem közömbös: Tanulnunk kell a pszichológiától, m ielőtt nyilatkoz­ nánk róla. Óriási hiba volna azt várni tőle, hogy a teológia szolgálóleánya legyen, illetve csak azt „ma­ zsolázni k i” belőle, am it az egyház jól felhasználható­ nak vél. Sosem vezetett jóra, ha a vallás (vagy b ár­ milyen ideológia) a saját tanrendszerének igazolását várta el a tudománytól. Az efféle kívánalom vagy éppen nyomás alkalm asint elfojtott kételyekre enge­ dett következtetni. Különösen kényes „m űfaj” a vég­

ső kérdésekhez elég közel álló mélylélektan: kon­ k u re n sn e k tűnhet! S így m inél dogmatikusabb egy gondolatrendszer, annál nagyobb lehet benne titkon a „pszichofóbia”: hiszen voltaképpen attól fél, hogy könnyűnek találtatik a mérlegen. Ezért hajlamos ag­ resszivitásra a „gyanús” lélektannal szemben, tetsze­ tős form ába öltöztetve „m agasrendű aggályait”. (Per­ sze ez nem mentség a lélektan esetleges tévedései­ re.) M indenesetre: vélem énynyilvánításunknak nem lehet nagyobb hitele, m int am ekkora tájékozottsá­ gunk színvonala. Elsőrendű önismereti forrás lehet az álom — egy jellemző szeletét igyekszünk most bem utatni. Hozzá nélkülözhetetlen inform ációként ajánlom Gyökössy E. „Magunkról m agunknak” c. könyvéből főleg azt, ami a tudattalanról és az álomról szól, továbbá „Látha­ tatlan árnyékunk” és „Lelkünk tudattalan világa” c. dolgozatainkat a Diakónia 1982/1 és 1983/1 számából. Életünk egyensúlyáért: a kompenzáló álom — Szövegíróként pedig természetesen szám ítunk rád is! — Öre g e m . . . én leszámoltam azzal az illúzióval, hogy költő vagyok. Becsületes önkritikával ennyit mondhatok. Ha netalán mégis kitelik belőlem egy-két szöveg vagy műfordítás, az lesz a maximum. — H á t . . . nem ezt vártam . Borzasztóan sajnálom! A rákövetkező éjjel az „exköltőnek” álm ában meg­ jelenik csalódott barátja, akit m indenki igen jó mo­ dorúnak ismer, és szárazon, rezzenéstelenül csupán ennyit kérdez: — Leköphetlek? Arca komoly és tárgyilagos: tudja, hogy több szóra itt nincs szükség. A kérdezett zavartan kezdi magya­ rázni saját „szerénységét”, miközben a m ásik a tetem ­ rehívó ném a fölény eleven szobraként néz rá áth a­ tóan, úgy, hogy emez m inden szavával csak mélyebb­ re süppeszti magát egyre silányabb okfejtésének lá ­ pos talajába. S ez a kínos érzés tesz pecsétet az álomra. Em berünknek fölébredéskor nem volt szüksége lé­ lekbúvárra, hogy kiolvassa, m it is akarhat közölni 93

vele a saját "beltengeréből" feljövő palackposta. Most m ár kiviláglott előtte, hogy kesernyés visszahúzódási hajlam át nevezte ki tisztes önbírálatnak, s a szóban­ forgó m űfajban különben is voltak m ár sikerei. Amit ennek nyomán írt. azóta m ár meg is jelent egy énekeskönyvben. Álma helyrebillentette téves be­ állítottságát, hogy ne fossza meg se önmagát, se a közösséget attól, am ire igenis képes, m ert annak meg­ alkotása pontosan neki való feladat. Sőt: kötelessége. Különös: úgy látszik, valam i e szövegíró lénye mé­ lyén jobban tudta, m int elnyomott indulatoktól ész­ revétlenül befolyásolt tudata, hogy mire van tehet­ sége, mi az, am it magáról leráznia ön- és közmeg­ károsítás volna — méghozzá szinte magasztos ürügy­ gyel! Egy filozófus azt m ondta: „Minden cselekede­ tü n k re két okunk van. Az egyik jól hangzik — a m á­ sik az igazi.” S ez, ha nem is m indenre, de például a túl szép mentségekre, grandiózus önadm inisztrálásra különösen érvényes lehet. S itt m intha valam i megvesztegethetetlen belső ér­ tékm érő is közbeszólt volna. Patikam érlegen adagolt ellenméreggel, egyetlen szóval, mely pontosan a kellő m értékben provokatív, sőt kissé drasztikus, telibeta­ lálja az álmodót, s az — hacsak nem m enekül foko­ zott öncsalásba — kénytelen rájönni: döntése mö­ gött éppen hogy nem a tiszteletrem éltó önism eret áll, hanem a m eghiúsult poéta-becsvágy, némi önfeladás­ sal és lustasággal. E leleplezésnek hatását erősíti az a kontraszt, hogy a metsző kérdés választékos modorú b arát ajkáról hangzik el, m int egy váratlan, dördü­ lésszerű ostorcsattanás. Az sem közömbös, hogy az álombéli személyiség egyre hígabb mellébeszélése győz meg bennünket a r­ ról: a sziklatömörségű kérdés teljesen jogos! Ezt emeli ki a kínos alapérzés is, m int végbenyomás. S ezzel aztán „finita la commedia” — a komoly elgondolko­ zás m ár a felelős éber tu d at dolga, a megfelelő cse­ lekvést is ideértve. A tudat persze el is zárkózhat a nem éppen kellemes belátás és ezzel az okulás elől — de sohasem következmények n é l k ü l . . . S akkor még m indig nem a legrosszabb eset, ha a „belső em ber” következő intelm e szigorúbb fokon — m ondjuk így — fogalmazódik meg az álom képi nyelvén: Az álmodó kétezer évvel ezelőtti bölcsként, díszes köntösben lép tiszteletteljes hallgatósága elé. Köny­ nyed-elegáns kézmozdulattal m ár éppen szóra nyitná száját, am ikor hátulról egy kem ény kéz fojtó erővel ragadja meg palástja gallérját, és az egész térséget betöltő nyers hangon ezt dörgi: „Uram! Mi ez az ókori palástolás?!” Hogy ennél mi rosszabb? Az, ha a belső mezőkről egyáltalán nem érkezik meg semmi üzenet, m ert aki­ nek szólna, süket rá. A psziché ellenpontozó m űvészete Kompenzáló álom az, amely a tudatos állásfogla­ lásnak, vélekedésnek, cselekvésnek valamilyen egyol­ dalúságát hivatott helyrehozni. A szimbolikus ellen­ súly éppen akkora szokott lenni, hogy h atására egyen­ súly jöhessen létre, s az illető élete ne fenyegessen felborulással hibásan m érlegelt érzelmei, gondolkozá­ sa, döntései m iatt. Így aztán ilyenkor az álom sajátos „kontrapunktikával” ugyanolyan m értékben túloz, am ennyire a tudat, csak éppen az ellenkező serpenyő­ re „ül rá ”. Tehát annál ijesztőbb vagy torzabb a kom­ penzáló álom képanyaga, légköre, minél nagyobb be­ állítottsági „m érleghiányra” ak arja rádöbbenteni az ál­ modót. Például: Egy tizenhat éves lány úgy beleszeret egyik okta­ tójába, hogy szinte m ár nem is e világon él: számára 94

az a tan ár bölcsek bölcse, hősök hőse, s ki tudja, még mi minden. Hanem álm ában azt látja, hogy szívének bálványa egy kocsmából tántorog ki rongyosan-pisz­ kosan, s egy igen sötét társasághoz csatlakozik cifrán kurjongatva. A valóságban az a tanár ilyesmivel semmiképp sem gyanúsítható. Hogy jön akkor az álom ehhez a „rá­ galomhoz” ? Úgy, hogy amennyivel Tini kisasszony fölértékelte am a férfiút, ő pontosan ugyanannyival leértékeli. M intha csak azt m ondaná: Tinike! Ahogy te egekig magasztalod azt a tanárt, az épp olyan kép­ telenség, m int az, am it az álmod m utatott. Az igaz­ ság valahol félúton lesz a kettő között! Dr. X-nek „szuperszigorlatot” kell megállnia dr. Ynal együtt, akit a valóságban kissé törtetőnek és tú l­ zottan futtatottnak ta rt; más kifogása nincs ellene. Igen nehéz szakkérdést tesznek föl Y-nak, amelyre az m indjárt felel. X nem tudja, hogy helyes-e a válasz, csak lexikonból lesi ki: igen, dr. Y megfelelt. „Álomnyelven” m intha csak azt m ondta volna Y a nem egészen igazságos X-nek Madách szavaival: „Ta­ nulj felőlem jobban vélekedni, polgár!” Feltűnő to­ vábbá, hogy dr. X -től semmit nem kérdeznek e nagy vizsgán — hacsak azt nem, hogy m ennyire tudja el­ viselni kollégájának sik e re it. . . Sejthető, hogy számá­ ra ez a „szuperszigorlat”. (X nem túl lelkesen nyelte le a keserű pirulát, de azért az használt kettejük vi­ szonyának.) Talán nem túlzunk, ha azt m ondjuk: m intha valami mélymorál, őstisztesség és bölcs valóságérzék igyekez­ nék az ilyen álmokban lesúrolni-szappanozni az em ­ beri kapcsolatokról a kicsinyes rosszhiszeműséget, vagy veszélyesen naiv hiszékenységet, a beállítottság mikor milyen eltolódását, deformálódását. Ha testi szervezetünkben számos egészségfenntartó, illetve ön­ gyógyító mechanizmus munkálkodik, m iért ne volna valam i hasonló pszichikus organizmusunkban?! Úgy látszik: sokszor felszínes, bujkáló érzelm ekkel-félel­ mekkel átszőtt gondolkozásunk, látásunk „alatt” va­ lami józanabb, kiegyensúlyozó erő működik, amely álm unkban (is) mintegy oldalba bökhet: Hé, ember! Jobban nyisd ki a szemed! Nézz önm agadba is! Hidd el, nem bánod meg. A leértékelt angyaltól a liliomdzsungelig Tizenhárom évig áttörhetetlennek látszó, igen sú­ lyos depresszióból sikerült legalább valamelyest ki­ m ozdítania betegét a messziről jött orvosnak, akit páciense m ár angyallá meg a világ nyolcadik csodá­ jává „léptetett elő”. E rre a beteg azt álmodja, hogy gyógyítóját annak távoli városában keresi, de azt ott az égvilágon senki sem ismeri, csak furcsállva vono­ gatják vállukat az emberek. A „csodadoktor” sehol — kín és rém ület vesz erőt az álmodon. Az elemzés során lassan kihámozódik az álom ér­ telme. A túlértékelést itt is arányos leértékelés ellen­ súlyozza, mintegy azt mondva: Asszonyom, az az or­ vos nem világcsoda és persze nem is senki, hanem lelkiismeretes szakember. Vigyázzon: ne keressen ben­ ne angyalt, m ert nem az. A páciens nagyon hajlamos volt oly túlzott igénye­ ket tám asztani e pszichoterapeutával szemben — fő­ ként később —, hogy azoknak tényleg csak egy an ­ gyal felelhetett volna meg. Attól kellett tartani, hogy gyermeteg függőségi igénnyel m ind jobban ráakasz­ kodik, derűre-borúra hozzá szaladgál, telefonálgat, szinte tapad hozzá, ahelyett, hogy segítségével m ind­ inkább a saját lábára igyekeznék állni. A gyógyász efféle nonstop-dada-szerepet természetesen semmilyen szempontból sem vállalhatott, am ire betege többnyire

sértődéssel, kétségbeeséssel, vádakkal s különféle testi tünetekkel (hányás, éjszakai rosszullétek stb.) vála­ szolt, önkínzó tendenciáinak megfelelően. Érdekes, ahogy az álom előremutatva intette „gazdáját” : a m értéktelen idealizálás messze vezető útján nem cso­ dalényt fog találni, hanem szükségszerű csalódásokat. Magasztosnak tűnő túlzásokat sem kímél ez a kom­ penzatív „jelzőszogálat”. (Hogy korántsem minden álom ily en jellegű, arra m áskor térünk rá.) A messze­ menően rideg, szeretetlen, m erev szabályokat iste­ nítő légkörben felnőtt — és meggyötört — főiskolás lány azt álm odja: liliomerdőben sétál és eltéved. Ezt le is rajzolta. K iderül: a liliomok iszonyú nagyok, ki sem látszik belőlük az ember, vagyis pontosabban szólva am ennyire maga az álmodó látszik a rajzon, inkább gyermek, m int felnőtt. A liliomról a tisztaság, a m a­ kulátlanság ju t az eszébe, am it az ő szülei olyan fa­ natikus szigorral értelmeztek, hogy még a legszeré­ nyebb fiú-ism eretségektől is igyekeztek távoltartani, a „test” pedig csak rosszat jelenthetett a családi szó­ tárban. Ebben a fülledt, szorongást árasztó üvegházi klím ában tulajdonképpen örök gyereknek „nevelték” volna lányukat. Jócskán zavarták is belső és maga­ tartásbeli fejlődését, am ire világosan utal az, hogy a páciens gyereknek rajzolta magát, az is lehetett ál­ m ában s részint életérzésében is. Ez utóbbi egyébként nem kompenzatív, hanem ún. szituációs elem: a való helyzetre m utat rá, ez esetben a szektás lelkületű szülők infantilizáló hatására; akárcsak az, hogy ennek eredményeképp az álmodó eltéved a liliomrengeteg­ ben, ami meggyőző jelképe annak, hogy élete ez idő szerint „liliomos" zsákutcában van. Mivel ennek az álom nak a nagy tablója az ember nyakára növő fenyegető liliom burjánzás — ami hely­ re akarja billenteni az erkölcsi tisztaság elvével visz­ szaélő, azt em bertelenül eltúlzó m agatartást —, ez el­ sősorban kompenzatív álom, de kiegészítő „szituatív” elemekkel. Ez jó alkalom annak hangsúlyozására: a lélektanilag értékelhető álmok közül ritk a az, amely­ nek jellegét egyetlen szóval érzékeltethetnénk. Job­ bára sokrétűek az álmok, nem csupán egy oldalról közelíthetők meg, összefüggéseiket, „üzenetük” sok­ színű csillám lását aligha lehet kim eríteni. Ha meg tudjuk közelíteni az álom m ondanivalóját egy szem­ szögből — s ez nem csekély eredm ény — , és azt k ér­ dezzük, ez-e az álom jelentése, Weöres Sándor vers­ sorával azt felelhetjük óvatosan: „Az, mégsem az: szélfújt árnyéka csak.” Lehetnek még annak más ol­ dalai is, ahogyan a „szélfújt árnyék” sem ugyanaz, a széltől, a megvilágítástól és a felfogó felülettől függően. A szegény kígyó Különösen kritikus élethelyzetekben igen fontos szolgálatot tehet a kompenzáló álom, am int azt egy negyvennyolc éves férfi esetében láthatjuk. Előre­ bocsátjuk, hogy az álom a psziché világának term é­ szeti jelensége, s így fölötte áll az adott társadalom illem tanának, m int ahogy egy erdőrészlet — m ondjuk vadvirággal és állati hullával — olyan, am ilyen: te r­ mészet. Az álom szuverén abban is, ahogyan elénk tá rja m ondanivalóját, megdöbbent, „botránkoztat”, sokkol. Nem fintorognunk kell rajta, hanem igen ko­ molyan elgondolkoznunk. „Konyhaszerű helyiségben egy tepsit látok, csaknem tele ürülékkel, ebben pedig egy kígyóval, amely talán maga is ürülékből áll, s elemében úgy mozog, m int valam i játékautom ata, miközben egy szellemi fogyaté­ kos gyerek hangján naiv örömmel kiáltozik. Felesé­ gem, aki közelebb áll a kígyóhoz (én hátrább), meg­

gyújt egy zöld tintával írt levelet, s ráejti a kígyóra, főleg a fejére. Én attól tartok, hogy ettől a kígyó megvadul, az viszont csak keservesen jajgatni kezd, miközben talán azt vinnyogja: Bocsáss meg! Bocsáss meg! Nem tudom, m ennyire égette meg a lángoló levél a lassan elnémuló kígyót (a pernye eltakarja), de részvét fog el, és azt mondom magam ban: Szegény kígyó! Szegény kígyó!” A legtöbb álom szakembernek sem egykönnyen adja ki titkait. Első látásra általában zagyvának vagy leg­ alábbis értelm etlennek tűnik, holott csak „kínai”, m ert a maga ősi jel- és képrendszerének nyelvén be­ szél, s rejtett célzásokkal, csak az álmodó élettörténe­ te, helyzete ismeretében megközelíthető utalásokkal dolgozik. Túlnyomórészt nélkülözhetetlenek m egérté­ séhez „gazdájának” spontán képzettársításai (asszociá­ ciói), főleg, ha logikátlannak tűnnek, m ert annál in­ kább meglehet azoknak a maguk sajátos " pszicholo­ gikája”! Jó továbbá tudnunk, hogy az álmodót az elő­ ző napon érte-e olyan hatás, ami szám ára (főként ér­ zelmileg) fontos volt, ami benne m egpendített vala­ milyen húrt. Könnyen megeshet ugyanis, hogy ez az élmény az álom apropója (s nem egyszerűen kivál­ tója, m int ahogy a zeneszerző ablakára verődő eső­ cseppek nyomán születendő szonátának sem a csapa­ dék a szerzője, hanem a zeneköltő). Hogy mire és m i­ ként reagál a psziché, az az illető személyiségére, problem atikájára, élethelyzetére jellemző. A „kígyós” álom cím zettje — m ert annak szól az álomlevél, aki látta — válási válságának kellős köze­ pén van. Úgy látja, hogy huszonhárom év után vég­ képp nem bírja m ár azt az aránytalan alkalm azko­ dást és bűnbak-szerepet, amelyet felesége rákénysze­ rített. Nekem halálom a veszekedés, neki meg élet­ eleme — mondja. Előző este későn a felesége rágyúj­ totta a villanyt, gyűlölettől fűtött hangon gyalázkodás­ sal trak tálta sokáig, m ajd azzal távozott, hogy „De az éjjel még visszajövök!” Az álom egyes elemeihez a következő gondolatokat társítja: Kígyó — néha m ár a feleségemet nevezném annak. Játék és naiv öröm — a piszkálódásokkal-sértésekkel is m intha csak játszott volna, m int akit erre húztak fel („automata” !), s naivul örült, valahányszor kicsikarta szarnoki akarata teljesítését, pedig így lett önmaga áldozata. Nem is csodálom tepsi-helyzetét. Zöld — ő még reménykedik, hogy helyzetem sokoldalú elviselhetetlenné tételével vissza tud kényszeríteni maga mellé továbbszolgáló jobbágynak. Megbocsátás — én megbocsátok neki, hi­ szen szerencsétlen természet, de őrültség lenne vissza­ vonnom a válópert, ő teljesen felőrölne. Felháborodá­ som m ár elért „a keservek lőporához”. Öt éve kezd­ tem belebetegedni a házasságomba. . . Nem részletezzük e konfliktust, ítélőbíró-szerepre sem vállalkozunk, hanem a rendelkezésünkre álló in­ formációk és benyomások alapján igyekszünk kihü­ velyezni: ugyan m it is akar mondani em berének ez az álom. A színhely (konyha) elsősorban a nő cselekvési tere. A tepsiben pedig valam it sütni szoktak. S a tepsi mestere, úgy tűnik, ez esetben „m egsütheti” — el­ késett buzgólkodásában meg is süti — az álomképek szerinti sütnivalóját. (Szólásokra, közmondásokra, je l­ legzetes kifejezésekre gyakran utalnak az álom m otí­ vum ok. Ha ilyeneket bevonunk az álom „faggatásá­ ba”, az sokszor vezet eredményre.) A férfi, aki nagyon megviseltnek, keserűnek és el­ szántnak látszik, nyíltságával, közléseivel és képzet­ társításaival segít abban, hogy jobban segíthessünk neki eligazodni súlyos krízisében. Helyette senki sem dönthet. De itt különben is valam i pillanatnyilag 95

rendkívül fontos dologról lehet szó, m ert olyan „rob­ banás” is bekövetkezhet („a keservek lőpora” !), ami végképp jóvátehetetlen. Em berünk elmondja, hogy egy éjszakával korábban azt álm odta: valam i betörő vagy gyilkos készült a sötétben belopakodni szobájá­ ba, s ő a saját rém ült szívdobogására ébredt. Az álom­ szimbolikában a betörő könnyen jelképezhet olyan ve­ szedelmes indulatot, amely a psziché mély, nem tu ­ datos rétegeiből (a ,,sötét”-ből) ,betör” a cselekvés­ be és súlyos k árt okoz; ez akár gyilkos gondolat is lehet, ha nem is feltétlenül a szó legszorosabb értel­ mében, de hát nemcsak a közvetlen ölésnek lehet gyil­ kos hatása. Em berünk érzi, hogy nem véletlenül ismétlődik két kifejezés az álmában, s a második egy kissé talán az elsőre — a „Bocsáss meg!”-re — válaszol, mégpedig záróhangsúllyal, az álmodó „mély-személyiségének” spontán sóhajaként: „Szegény kígyó!” M intha csak azt m ondaná az álm a: Lehet, hogy kígyó, de m inden­ esetre szegény kígyó. . . S ez a kiigazítás (kompenzáció) nem csekélység, hi­ szen az álom m egint csak kellően erős képekkel, m ondhatni drám aian érzékelteti, m ennyire nem irigy­ lésrem éltó annak a szegény kígyónak a sorsa, még ha azt jobbára m agának csinálta is. Erről beszélgetve em berünkben észrevehetően eny­ hült a feszültség, s feltehetően közelebb k erült ahhoz, hogy ne csupán a benne dúló viharok alapján gon­ dolkozzék, érezzen és cselekedjék. A viszonylag részletesen tárgyalt álomból különösen kitűnik — talán éppen azért, m ert cseppet sem idilli —, hogy m ennyire komoly és tiszteletrem éltó az álom „hozzászólása" ügyeinkhez, például egyoldalúságaink­ hoz. Nem finnyáskodik, nem szónokol, nem érzeleg, hanem a lehetőséghez képest lényegre tör, am it ha megértünk, az mély benyomást kelt, és sokat használ­ hat. A „kígyós" álom például irgalm atlanul reális és mégis irgalm asan emberi. Nem ködösít, nem „lakkoz” ; egyszerűen rám u tat arra a pontra, amelyet ha komo­ lyan vesz a címzett, akkor a nagy bajból nem csinál még nagyobbat — sem magának, sem másnak. Huma­ nizál az ilyen álom. m ert például ráközelíti a kam erát arra, hogy nemcsak az álmodó jogos keserűsége való­ ság, hanem az az égető nyomorúság is, amelyet m a­ gára rántott a „szegény kígyó”. A z „álomszínmű” dram atikus tagolása különben jobbára a hely, az idő és a szereplők megadásával kezdődik, am it az expozíció (téma, alapmotívum) kö­ vet, m ajd a csaknem elm aradhatatlan fordulat — pél­ dául a szép álom billen fenyegetésbe, vagy fordítva — végül a megoldási lehetőség felvillantása, kompen­ zatív vagy prospektiv (előretekintő) utalás, esetleg ke­ mény figyelmeztetés zárja a sort. Úgy látszik, az álom m indnyájunk „m agánszínhá­ za”, amely egyben közösségi rendeltetésű is, m ert — sok jel m utat erre — azt m unkálja, hogy helyünkre

96

kerüljünk a világban, és a világ is helyére kerüljön bennünk. Talán nem túlzás ezt a célt így neveznünk: ön- és közmegvalósítás. Általánosságban kiegyensúlyozó funkciót tölt be az álom, de szorosabb értelem ben akkor nevezünk kom­ penzatívnak egy álmot, ha konkrét esetben hivatott egy-egy veszélyes egyoldalúságunkat helyreigazítani. Jelen tanulm ányunkban ez utóbbira figyeltünk. Igye­ kezetünk főként a közérthetőségre és a szakszerűségre irányult, m ert nem csekély veszély az a fajta dilet­ tantizmus, amely például a mélypszichológiát igyek­ szik „jóindulatúan” átkalapálni a maga képére és h a­ sonlatosságára, miközben akarva-akaratlan fontos dol­ gokat kihagy, betold vagy torzít. A mélylélektan teo­ lógiai „áthangszerelésére” sem vállalkozhatunk, mert ahogy nem szívelnénk, hogy a pszichológia „lenyel­ je ” a teológiát, ennek fordítottja sem ígérne sok jót, hiszen erőszaktétel lenne az is. Ne az legyen tehát a fő, hogy lélektani fölfedezések vagy nézetek m ennyi­ re tám ogatják ez idő szerinti hitbeli látásunkat, fel­ fogásunkat. Lehet, hogy utóbbi szorul korrekcióra, és éppen hogy nagyon jót tenne neki egy kis egészséges megrendülés, ami nélkül olykor egyszerűen nincs megújulás. Az apologetikus túlbuzgóság jobbára gya­ nús: valójában talán nem is annyira a „tiszta hitet” védi, hanem annak egy korhoz kötött s esetleg le­ járóban levő form áját. Alighanem e tekintetben is je­ lent egyet-mást, hogy ecclesia semper reformari debet. „A jó pap holtig tanul” — ez ma hasonlíthatatlanul nagyobb nyíltságot és rugalmasságot követel, m int k o ­ rábban bárm ikor, m ert új m entalitást, szemléletet, érzületet, valóság- és feladatlátást is kíván. Szemé­ lyes és közösségi életünket egyaránt fenyegetik a k i­ száradás, elgépiesedés, szőnyeg alá söpört félelmek, újjáéledő prim itivizm usok különféle veszélyei. Te­ rem tettségbeli ősadottságunk az álom, mely számtalan módon siet segítségünkre, csak legyen rá antennánk, tanuljunk szót érteni vele. Súlyát és fenségét hadd példázza most Weöres Sándor verse, A z álom. Az észrevétlen teljes sötétben az álom fogja kezem et szépen. Ahol iszap van, ő utat karcol, ahol mocsár van, ő hidat rajzol, a semmiségben ő batyut hurcol. Sem m i a zsebben és nincs zsebem sem: özönnel nincs-pénzt fizet helyettem. Bodrog Miklós

A Delegatum Judicium Extraordinarium Posoniense anno 1674. története és jogászi kritikája (10) 4. Kékkői és Gyarmathi gróf Balassa Bálint Hont m egyei főispán, aranysarkantyús vitéz, kir. tanácsos jellemzése délyi vajdává nevezi ki M ajláth Istvánnal együtt. 1540-ben M arosvásárhelyre pártütő országgyűlést h ir­ detnek, János király Budáról haddal megy ellenük, lerom bolja Balassa várait (Diód és Almás), a tordai országgyűlés hűtlenségért fej- és jószágvesztésre ítéli őket, Já nos király Fogarasban ostrom alá veszi az odamenekülteket, de a király halála folytán megme­ nekülnek, sőt a segesvári országgyűlés felm enti és M ajláth Istvánnal együtt Erdély főkapitányává vá­ lasztja. Izabellának hűséget esküsznek és vele m it sem törődve együtt „uralkodnak” Erdélyen, míg végre Izabella Szolimánhoz fordul, aki hadat küld rájuk, M ajláth török fogságba kerül (ott is hal meg), Ba­ lassa Magyarországra szökve I. Ferdinándhoz pártol, aki 1544-ben Erdély főkapitányává nevezi ki, s m int ilyen 1550-ben halt meg. Zsigmond — aki lutheránus lett — az egri püspök­ ség birtokainak elfoglalása után 1530-ban a bozóki prem ontrei apátságot és jószágait is birtokába vette, a szerzeteseket, aki nem m enekült el levágatta, kin­ cseiket elkobozta, a kolostort erőddé építtette át, Fer­ dinánd pedig, hogy a hatalm as főurat megnyerje, an ­ nak birtokában megerősítette. M enyhért honti főispán (1533—42), előbb Szapolyai, majd Ferdinánd híve, később hol Izabella, hol Ferdi­ nánd m ellett áll e kiváló katona, csak 1561-től Ferdi­ nánd embere, aki Tasnád, Szatm ár és Nagybánya vá­ rá t adományozva neki, bárói rangra emeli (1561) és a Curriculum vitae kir. hadak főkapitányává teszi. Mikor 1564-ben a 1. A Kékkői és G yarm athi Balassa család hazánk Hegyalja ellen ment, Szatmáron hagyta nejét, Thurzó egyik legősibb, tősgyökeres Hont megyei fam íliája, Annát, fiait és leányait, kiket Báthory István váradi mely innen Zólyom és Nógrád megyékbe is kirajzott. kapitány foglyul ejtett, neje a fogságban meghalt, s Tagjai történelm ünkben m ár az Árpádok idején je ­ ez nagyon megviselte, 1568-ban ő is m eghalt.404 lentős pozíciókat töltöttek be.401 W ertner a K athyz János a kir. udvarban nevelkedik, m int nemes ap­ nemzetségből szárm aztatja, de valószínűbb, hogy csak ród, s még gyerekember, mikor a m agyarokat becs­ beházasodás révén sógorsági kapcsolatban álltak egy­ mérlő Don Francesco Lasso spanyol hidalgót lovagi mással. Karácsonyi szerint ősük Dettre (1222—36) zó­ tornán legyőzi, 1552-ben ő a vezetője a magyar urak lyomi ispán, aki a honti várbirtokból kivett G yarm at­ küldöttségének, kik Miksa főherceg menyasszonya (V. földét szerezte fia Miklós sárosi (1247), m ajd zólyomi Károly császár leánya) elé m entek Genováig, stb. (1248—52) főispán, ennek fia Péter (1267), úgyszintén 1550. VI. 10. a jász-kunok kapitánya, m ajd Zay Fe­ unokája Péter (1360—63) m ár honti-főispánok, utódá­ renccel együtt Szolnok várkapitánya, Hont és Zólyom nak M iklósnak fia Balázs fölvéve a „Gyarmati” nevet megye főispánja, asztalnok, m ajd főajtónálló, a bá­ honti főispán (1376—85), míg fia G yarmati Balázsfi nyavárosok és a hét északi vármegye főkapitánya, Miklós néven tölti be e tisztet (1396). — A család ez­ valam int a naszádosok kapitánya. B ár 1568-ban Szé­ után a „Balassa” névvel él és róluk nevezik el Ipolycsény ellen vezetett vállalkozása balul üt ki, Zrínyi, G yarm at falut B alassa-G yarm atnak.402 a szigetvári hős így ír róla: „a vitézkedésben igen A család Ferenc révén ju t országos szerephez, aki serény és különösen éber volt.” Szólnunk kell még 1492-ben Szörényi, 1504-ben horvát bán (de m ivel itt vakmerő szökéséről törvénytelen letartóztatása m iatt birtoka nincs, az országgyűlés elmozdítja), m ár 1503. szenvedett fogságából. Az 1569. augusztusra hirdetett II. Ulászló udvarnoka (OL. 1503: DL. 29.351), Budán országgyűlés vége felé (X. 12.) Dobó Istvánt (az egri pedig az Olasz utcában (ma Úri utca) háza van, az hős) és Balassát hűtlenség vádjával letartóztatják. A udvari testőr huszárezred kapitánya, XI. Lajos házas­ KK. és RR. 200 000 arany óvadékot és 30 kezest aján ­ sága ügyében lengyel követségben jár, nógrádi főis­ lottak fel, de Miksa mégis lezáratta a két főurat, m ert pán, gazdag főúr, ki az udvar hitelezői közt 6000 a vád az volt, hogy János Zsigmondot akarták ki­ arannyal szerepel (OL. 1521: DL. 23.589.). Mohácsi rállyá tenni, őt pedig az országból eltávolítani. Az el­ hősi halott (1526).403 rendelt vizsgálat igazolta a vád alaptalanságát, me­ lyet Kenderessy István szédelgő pap által ham isított Fiai: Imre, Zsigmond, M enyhért és János kihasz­ nálva a kettős királyság lehetőségeit — pártoskodás­ levelek igazoltak volna — ezzel akart érdem eket sze­ rezni a leleszi prépostság elnyeréséhez —, ámde Ba­ sal — ugyancsak magas pozíciókba jutottak. Így Imre — aki m ár II. Lajos kam arása volt — előbb Szapo­ lassa nem várta végig a hosszadalmas nyomozást, h a­ lyai párthíve, aki Czibak Im re halála (1534) után e r­ nem börtönéből megszökött, előbb Zólyomba lovagolt, Az emberi jellem a legdifferenciáltabb tényezők együttes hatásaként alakul ki, mely részint eugenikai adottságok (zsenialitás, bátorság, ingerlékenység stb.), részint családi tradíciók (ősök példája), részint meg­ rázó események hatása (szenvedés, gyűlölet, szeretet, stb.) és részint kulturális élmények (neveltetés, iskola, stb.) eredménye. Balassa Bálint gróf m ellképét nézem, mely őt való­ színűen a pozsonyi perek idején örökítette meg: a ja ­ vakorabeli férfi arcáról büszke öntudat, a sikeres em­ ber megelégedettsége, derű és intelligencia sugárzik, elterebélyesedett term ete a nagybirtokos főúr gond­ talan jólétéhez szokott életére m utat.400/a Portréját nézve szinte elképzelhetetlen, hogyan vetem edhetett ily kiegyensúlyozottnak látszó ember arra, hogy a Szelepcsényi-féle Delegátum Extraordinarium Ju d i­ ciumokban bírói szerepet vállaljon, ő a protestáns ősök apostata ivadéka ítélkezzen oly ártatlan emberek felett, kiknek vétlenségét — m int képzett jogász — tudván-tudja és az ellenük felhozott bizonyítékok ér­ téktelenségét éppen úgy ismeri, m int az úgynevezett „per” m agyar törvényeink szerinti jogsértő voltát. Hogy ezt m egérthessük a Balassa-család történelm i m últjába is be kell pillantanunk, m ert nem lenne méltányos — ezt a nagy felelősséget — az őt aposz­ tatává nevelő jezsuitákra hárítani. Csak így tárh atjuk fel az eugenikai tényezőket és a családi tradíciókat.

97

m ajd lengyel földön várta be az igazság napfényre kerülését. 1572. VI. 14. m egkapta a menlevelet, visz­ szakapta birtokait és méltóságait. Mint Balassa Meny­ hért, János is csatlakozott a reformációhoz, udvari papja volt Bornemissza P éter a kiváló prédikátor.''405 1575-ben Kékkő v árát elfoglalták a törökök, rá egy évre meghalt. Fia Bálint a nagy költő, 1556—62 honti főispán, ki­ váló vitéz is volt, mégis a Békés G áspár segélyére küldött hadhoz csatlakozandó Kornis G áspár seregé­ vel k erült szembe, aki csapatát szétszórta, a m enekü­ lőket pedig Hagymássy Kristóf kővári kapitány verte meg s B álint fogságba került. Báthory István fejede­ lem udvarába vitték, a török követelésének, hegy Ba­ lassát adja ki, a fejedelem nem tett eleget (atyja m iatt, aki kegyetlenül bánt török foglyaival, a Ba­ lassa név gyűlöletes volt),406 s mikor Báthory lengyel királyságát m ent elfoglalni, a kíséretére szervezett se­ regbe B álintot is besorozta, így került Lengyelország­ ba. Ekkor m ár szabad em ber volt, és nagy m űvelt­ ségű, eredetiben olvasta a klasszikus, német, olasz, francia és lengyel írókat, de beszélt törökül is, nem ­ csak híres bajvívó, a lovagi tornák hőse, de m int a lantot is pengető kitűnő táncos és jó ivócimbora a társasági élet kedvence volt. Visszatérve itthon elég siralm as helyzetbe került, Bécs bizalm atlan volt a len­ gyel király udvarából érkezett főúrral szemben, atyja gyám jául Balassa A ndrást (Imre testvérének fiát) ren ­ delte, ez a kapzsi és ravasz em ber azután gyámi tisz­ te ürügyén B álint v árait és jószágait, még a lengyel földön levőket is elfoglalta, családi kincseit, sőt a le­ véltárát is saját k ú riájára szállíttatta, mindez sok el­ keseredett perpatvar kútfeje lett.407 Ezután négy évet Egerben Dobó István keze alatt tolt, nyilván m ár ek­ kor kezdődött vonzalma a dúsgazdag Várday Mihály özvegyéhez, Dobó Krisztinához, aki elsőfokú unokatestvére volt. Tudta, hogy a házasság úgy a világi, m int az egyházi törvény szerint tilos, de hozzá illő módon 1584-ben Sárospatakon a karácsonyi istentisz­ telet után, m egragadta Dobó K risztina kezét és a m a­ gával hozott prédikátorral m egáldatta a házasságot, ezután 15 vitézével a várba vonult, az őrséget le­ fegyvereztette, hűségesküt v ett ki tőlük, de — noha K risztina résztulajdonosa volt a várnak — a polgár­ ság a katonákkal összefogva, azt visszafoglalta és az új párnak távoznia kellett. Vérfertőzés m iatt perbe­ fogták, s hiába té rt át a katolikus hitre, érdekében állt elm enekülni lengyel földre. Pazarló életmódja vagyona nagy részét fölemésztette, zálogbirtokká vál­ tak jószágai, de ő csak folytatta tovább könnyelmű életét. Nem szükséges szerelmi kaland jait felsorolni, erről csaknem m indent elm ondanak költeményei, s Dobó K risztina sem tűrte, elhidegült tőle, m int ezek következménye volt, hogy Losonczy A nna sem tudta megbocsátani hűtlenségét, s nagy szerelmét örökre el­ vesztette. Tudjuk, hogy kegyetlenül kínozta török rabjait, hogy mielőbb váltságdíjat kapjon értök, hogy szigorú földesúr volt, hogy a hatalm askodások egész sorát követte el, köztörvénybe ütköző rablásokat is (postarablás, a hatvani vásár fölverése, stb.). 1589 szeptemberében indult Lengyelországba, 1590-ben Krakkóból ír Balassa Ferencnek, 1591-ben Dancigban van, de m ár 1592-ben pert indít Lossonczy A nna el­ len, s ezt követően állandóan pereskedik, vagy ő pe­ rel, vagy őt perlik, katonai pozícióért ostromolja a hadi tanácsot, érsekújvári kapitányi m egbízatást kap is 100 lovasra, 1593. nov. 21-én részt vesz Dévény el­ foglalásában, végül Esztergom ostrom ánál 1594. m á­ jus 19-én megsebesül és 1594. máj. 30-án — hosszas szenvedés után — meghalt. 1585-ben született fia J á ­ 98

nos 16 éves korában Boroszlóban halt meg. (1601. dec. 18.) 408 Balassa Ferenc pedig (a testvére) a tatárok el­ leni harcban esett el (1594. júl. 31.). Balassa András fia Zsigmond, nagy műveltségű fő­ úr, sokat utazott (Német-, Francia-, Olasz- és Len­ gyelország), felesége Zborovszky Sámuel lengyel h e r­ ceg leánya Erzsébet, 1595-ben krakkói esküvőjükön a lengyel királyi pár is megjelent. Irodalm ilag is m ű­ ködött. (1620. latin jogi értekezés.) Sokat egyenetlen­ kedett Im re testvérével és m ostohájával (vagyoni pe­ rek), még az országgyűlés is békíti őket (1604: XV. t. c. és a bécsi béke.) 1612-ben ő építi ú jjá Kékkő várát. 1623-ban halt meg. Az ő fia volt Balassa András honti főispán (1643—57), a mi B álintunk atyja. 2. Életpályája. Kékkő várában 1626-ban született, anyja Osgyáni Bakos M ária születésekor meghalt, úgy atyja, m int édesanyja lutheránus volt. Második felesé­ ge Budetini báró Szunyogh Gáspár gömöri főispán (1642—59) testvére Ilona, kitől Ádám, Gábor,Pál fia Erzsébet és Éva leányai születtek. Bálint féltestvéreit gyűlölte, ennek oka m ostohája volt, aki hogy édes­ gyermekeinek megszerezze B álint dús anyai öröksé­ gét, lelketlenül a kis árvát valósággal el akarta ve­ szejteni, szinte halálig csigázta, ütötte-verte, éheztet­ te (a jobbágyoktól kapott zabkenyéren tengődött), rongyokban, mezítláb járatta, a vár egy nyirkos bolt­ hajtása alatt puszta földön aludt. 1640 elején anyai nagyanyja Dersffy Borbála elhalálozott, s ekkor nagy­ bátyja Bakos Gábor a kisfiút az erdélyi fejedelmi udvarba akarta küldeni, hogy ott nemesapródként neveltesse, de ezt a mostoha megakadályozta, az aka­ ratnélküli nemtörődöm apát teljesen saját befolyása alatt tartotta. Ekkor az elkeseredett 14 éves fiúcska a nagyszombati jezsuitákhoz szökött, akik gondos neve­ lésben részesítették a tehetséges ifjút és természetesen katolikust csináltak belőle. Vagyonát atyai nagybátyja Balassa Ferenc honti főispán biztosította, aki h iv a ta ­ losan is gyámsága alá vette. Nagyszombatban a hittudom ányokban, bölcseletben és jogi ismeretekben kitűnő eredményt ért el, s innen a bécsi egyetemre került, hol Szent István napján — a magyar ifjúság szokásának hódolva — ő mondott beszédet a szent királyról,409 m ajd bölcsészet tudorrá avatják tanulm ányai befejeztekor. 1649-ben atyja halála után átveszi birtokai kezelé­ sét és m int v árú r Kékkő parancsnoka lesz, melyet a török tám adásokkal szemben vitézül védelmez. 1651-ben aranysarkantyús vitéz és kir. kamarás. 1653-ban jelen van a német birodalmi gyűlésen, hol III. Ferdinánd fiát, IV. Ferdinándot, ki m ár megko­ ronázott magyar és cseh király volt, római királlyá választatta (máj. 31.). Ez időben gyúlt szerelemre a szép lengyel grófnő, Tarnovszka Zsófia iránt, de házasság nem követte (miért, okát nem tudjuk), de szívében megőrizte és 1678-ban kelt végrendeletében lengyelországi birtokai harm adrészének örökösévé tette. 1664-ben Kékkő alól elűzte a törököt, m ajd Souches Lajos altábornagy alatt általa vezényelt magyar csa­ pat élén N yitra alatt is (ápr. 16.) és Lévánál (jún. 8.) győztesen harcolt, utóbbi helyen elesett Koháry Ist­ ván báró Hont megyei főispán, kinek utódjaként 1664. szept. 27-én Balassa B álint bárót nevezte ki a király honti főispánnak, mely m éltóságát haláláig (1684) vi­ selte. 1664. dec. 19-én emelte grófi rangra Lipót király. 1667. febr. 15-én pedig a kir. tábla bírájává nevezi ki. 1667. okt. 1-én nevezte ki Lipót király Korpona fő­ kapitányává, melyről Bory Mihály lemondott,410 így

az 1665. szept. 13-tól viselt kékkői főkapitánysága m el­ lett ezt is viselte, mégpedig nagyon eredményesen, m ert m int vitéz hadfi nemcsak a várost, de a mesz­ sze környéket is m egoltalmazta a töröktől (Bakabá­ nya, Zarnóca Stb.). Balassa nemcsak vitéz főkapitány, de erélyes, sőt erőszakos em ber is volt — m int általában a Balassák — a városban rendet tartott, s nem voltak vallási küzdelmek sem. Korponán az új hit 1541-ben m ár az egész városra kiterjedt, Klein János körmöcbányai prédikátort ekkor hívták meg lelkésznek és 1674-ig itt még katolikus pap sem volt. Ezt a vallási békét a vá­ ros oltalm azásának érdekében Balassa nem bolygatta meg, nincs tudom ásunk arról, hogy rekatolizáló ak­ ciót kezdeményezett volna, (noha elődje Bory Mihály a konvertita saját házában oltárt, tábori papot ta r­ tott), az 11666-ban lutheránus lelkésszé választott Bu­ rius János ném etajkú lelkész, Sextius János tótajkú lelkésszel és Gerencsi G áspár ref. prédikátorral za­ vartalanul elláthatták eklézsiájuk szolgálatát 1673 év végéig, am ikor Lipót parancsával a bányavidéki tem p­ lomok visszafoglalására küldött gróf Collaltó ezredes Korponán is m egjelent és az általa vezényelt horvát lovasezredtől tám ogatva a ném et vártem plom ot a lu­ theránusoktól elvéve a katolikusoknak adta át. Ba­ lassa főkapitány nyilván előre tudta, hogy ez fog be­ következni, hiszen 1672. máj. 13-ára Nagyszombatban összehívott és a pozsonyi templomok elvétele tárgyában m egtartott Szelepcsényi-féle Delegátum Judicium E xtraordiná­ rium bírái között ő is ott ült,411/a és nyilván megkap­ ta az értesítést az 1673. szept. 25-ére Pozsonyban ta r­ tandó tárgyalásra is, m elyre a korponai prédikátorok is idézve voltak, nyilván tu d ta azt is, hogy mi sor vár reájuk. 1680. táblabírói tisztéről lemond. 1682. október elején a vallásbékéjét féltő város megnyitotta kapuit Thököly csapatai előtt, ekkor nem találták ott Balassa grófot, „elm enekült”, sztregovai Madách János volt a város kapitánya, Balassa csak a felkelés bukása után té rt vissza, de m ár csak rö­ vid ideig élvezte 1683-ban visszakapott főkapitánysá­ gát, m ert 1684. januárjában gróf R abata Rudolf tábornokhoz Besztercebányára utaztában Zólyomban megbetegedett és rövidesen meg is halt. Itt is tem ették el márc. 26-án. Első felesége Budetini Szunyogh K atalin, kinek atyja Gyula báró 1660-ban grófi rangot nyert, erő­ szakos, ellentm ondást nem tűrő em ber volt, azt regé­ lik róla, hogy leányát — m ivel nem ak art az ő álta ­ la választott Orbovai Jakusics János báróhoz felesé­ gül menni — a budetini v ár egyik fülkéjébe befalaz­ tatta, de innen szerelmese Forgách Ferenc kiszabadí­ totta, a m enekülőket Jakusics utolérte, Forgáchot megölte, K ata pedig félve atyjától, nőül m ent hoz­ zá.411/b Jakusics halála után lett Balassa felesége, de fiacskájuk Bálint 2 éves korában meghalt. (Első fé r­ jétől leányai: Zsuzsa, K ata és Judit.) 1667. ápr. 16-án hal meg Kékkő várában. Bár feleségének Selmecen 1668. júli. 19-én történ t ünnepélyes tem etéséről Kékkő várából írt levelében „a lesújtó özvegység keserves útvesztőjét” . . . „gyászt és felejthetetlen, sírig tartó emlékezetét” emlegeti,412 ebből az útvesztőből elég h a­ m ar m egtalálta az u tat A lthan-Thilhen Anna Borbála grófnőhöz, k it neje temetése után ham arosan felesé­ gül is vesz, de m ár egy év m últán különváltan élnek a grófnő haláláig (1678), s ekkor a m ár évek óta tartó szerelmét Eszterházy Ilona grófnő iránt, 1679. jan.

29-én vágbesztercei várukban tarto tt mennyegzővel legalizálja. — Utóbbi két házassága gyermektelen m a­ radt, így a Balassa grófi ág kihalt. Jellem ző epizódok Az alábbiakban rám utatunk életrevalóságának (ön­ adminisztráció) tényeire, jezsuita neveltségéből folyó aulikus m entalitásának és boszorkány-hitének doku­ m entum aira, bölcs mérsékletére, m ikor saját érdekei­ nek biztosításáról van szó, excentrikus egyéniségére és végül költői m unkáinak értékelésére. 1. Életrevalósága m ár gyermekkorában jelentkezik, mikor mostoha sorsára rádöbben, hogy a gazdag szü­ lői házból (várból) m enekülnie kell, különben elve­ szejti mostohája, ha élni akar, egy lehetősége van, a megszökés: Segíts magadon az Isten is megsegít! — És ő a 14 éves kisfiú Kékkő várából Nagyszombatba megy, ő a lutheránus a jezsuitákhoz. Kiváló szellemi képessége szorgalommal párosulva m egnyitja előtte a tanulás révén a művelt em berré válás útját. Nem kétséges, hogy előkelő származásának tudata a vérében van és talán az elkeseredéssel párosult gyű­ lölet is (melyet m ostohája és féltestvérei iránt ösztö­ nösen érzett) fokozta am bícióját: csak azért is meg­ mutatom, hogy ember lesz belőlem! — és az lett, el­ érte a doktori tudományos képesítést. Bécs szívesen látta a protestánsból katolikussá ved­ lett előkelő magyar főúri sarjat, s mikor 1649-ben birtokait átveszi a kékkői vár ura m ár 1651-ben aranysarkantyús vitéz és kir. kam arás, az m ár ügyes önadminisztrációs ténye, — hogy öregbítse őfelsége jóindulatát — elmegy a ném et birodalm i gyűlésre IV. Ferdinánd római királlyá választására (1653. V. 31.). 2. Az utóbb em lített IV. Ferdinánd koronázásán tö rtént megjelenése is aulikus tény volt, de jezsuita neveltsége diktálta a feltétlen királyhűséget és ta rto t­ ta vissza a W esselényi-féle szervezkedésben való rész­ vételtől is, meg is van az eredménye, m ert 1664. szept. 27. honti főispán, XII. 19. gróf, m ajd 1667. febr. 15. a kir. tábla bírája, okt. 1. pedig korponai főkapitány. Korpona ekkor a legfontosabb bányavidéki erődített város 700 fős őrséggel. A Thököly felkeléshez sem csatlakozott, de az is igaz, hogy a város védelmét nem szervezte meg a kurucok ellen, hanem — talán, hogy a magyarok ellen ne kelljen harcolnia — inkább elmenekült. Bécsben ezt nem is írták terhére az auli­ kus mágnásnak, hiszen olyan bizalm at élvezett, hogy az Ampringen-féle kormányzóság szervezésekor ő is szóba került Forgách Ádám országbíró helyett eset­ leges „magyar” tanácsosként.413 A felség bizalmát él­ vezte, am it a magyar tanácsosok összehívásakor ta ­ pasztalhatott, m ert őt „nem felejtették ki” a m eghí­ vottak közül. Jezsuita neveltségének vetületét látjuk boszorkány­ hitében, am it az 1662. okt. 3-án a Trencsén megyei Zsigmondháza kastélyban Gilany György alispán és Pryelszky János juratus asszesszor által Thököly M ik­ lósné szül. Jakusics Zsuzsanna ellen felvett tanúvalla­ tási jegyzőkönyv tanúsít. Ezen a vizsgálaton gróf Ba­ lassa Bálint és felesége Szúnyogh K atalin is jelen volt. A kérdőpontok felháborítóan nevetségesek mai szem­ mel nézve, de abban a korban — az ördögöt töm jén­ füsttel űző katolikus papok is hittek benne — nem cso­ dálkozhatunk rajta, hogy a jezsuiták neveltje, még ha túdori képzettsége volt is, babonás lélekkel h itt a bo­ szorkányok létezésében.414 Mi lett a per sorsa, adatok hiányában nem tudjuk. 3. Bölcs m érséklet jellem zi több tényében, így a Korponán tanúsított m agatartását illetően, — m int 99

fent em lítettük —, főkapitányi tiszte minél hatéko­ nyabb ellátása érdekében rekatolizáló akciót nem kez­ deményezett, m ert érdeke volt, hogy a belső béke biztosítsa a védelem hatékonyságát; de ugyanezt lát­ juk a Balassagyarm at megtelepítése alkalm ával 1671. okt. 18-án kiállított okiratban is, mely a vallásgyakor­ lás ügyét nem érinti, nem tartalm az tilalm at.415 Ebben az időben m ár a fegyveres rekatolizáció nagy lendü­ lettel folyt, s különösen a főpapok (Lippay, Szelepcsé­ nyi pl.), még azt is megtiltották, hogy protestáns a falvakban, városokban polgárjogot szerezzen, ingat­ lant vegyen, így Nagyszombatban. Tény az, hogy a konvertita Bory Mihály öccsét J á ­ nost perbe fogta, aki 1673-ban, am ikor a katolikusok templomhoz jutottak Korponán, hivatkozva bátyja végrendeletére, melyben a főtéri házának földszint­ jén létesített katolikus im aházra úgy rendelkezett, hogy használják azt istentiszteletre, amíg templomhoz jutnak, mikor Collalto ezredes „jóvoltából” a német tem plom ot a katolikusok m egkapták, az épületet az ifjúságnak profán célokra engedte át, ahol táncm ulat­ ságokat is tartottak. A m egindult perelőkészítő vizs­ gálatot Dióssy Ábrahám szolgabíró és Rákóczy Pál esküdt vezette, de hogy e per mivel végződött, ada­ tok hiányában nem tu d ju k .416 Szerintünk ez sem m i­ nősíthető ellenreformációs akciónak, sőt erkölcsileg Bory János ténye — aki vallási célra rendelt helysé­ get profán szórakozó helynek engedett át — inkább elítélendő, m int Balassa, aki ezt meg akarta hiúsí­ tani. 4. Excentrikus egyéniségének jó példája Thökölyné Jakusics Zsuzsanna boszorkány-pere. Zsuzsanna egyik leánya volt Szunyogh K atalinnak, Balassa feleségé­ nek, akit egy m arasztaló ítélet m áglyahalállal fenye­ getett, nemcsak nagyfokú tapintatlanság volt tehát ré ­ széről e per tárgyalására elvinni a feleségét, de azt józan ésszel nem is lehet elég súlyosan minősíteni sem. Excentrikus egyéniségével m agyarázható a Szelep­ csényi-féle prédikátor-perekben vállalt bírói szerepe is. Önkéntelenül a latin közmondás ju t eszünkbe: Senatores boni viri, senatus autem m ala bestia! Ő személy szerint „jó em ber” és nem üldözi a protes­ tánsokat, de m int a „bírói testület” egy tagja, m in­ den erkölcsi gátlás alól felszabadulva szavaz ártatlan emberek százainak fej- és jószágvesztésre ítéltetése­ kor. Excentrikus egyéniségének példája 1678-ban írt végrendelete is, melyben évtizedek múlva, harm adik házassága alatt, lengyelországi birtokai harm adrészét első szerelmének Tarnovszka Zsófia grófnőnek ju t­ ta tja ; továbbá, hogy megátkozza azt is, aki rokonai­ val jót tesz; végül „Átok” címen ismeretes versezete, melyben a legleleményesebb gorombaságokkal, válo­ gatott szidalm akkal halmozza el ellenségeit (nyilván m ostoháját), de ezzel az alábbiakban részletesebben foglalkozunk. 5. Irodalmi működése csak annyiban bír jelentőség­ gel, hogy egy XVII. századvégi, alig közepes költői tehetségű verselgető főurat ism erünk meg benne, aki zseniális költő unokabátyját, jól-rosszul utánozva, sze­ retett volna vitézi híre-neve mellé poéta i babérokat is szerezni. Néhány szerelmi dala ismeretes, ezek között akad egy-két jó is, am it költeménynek is tekinthe­ tünk, továbbá a m ár fent em lített Átok introitusa a „Bejáró Vers” ügyes és ritmusos, viszont a folytatása a 30 négysoros 12 szótagos versezet inkább Tinódira emlékeztető, a szimplex rím eket tekintve, m int a nagy báró Balassa alkotásaira és — m int Toldy m egálla­ pítja, kitől egyébként a vers címe is ered — fő érde­ 100

kessége: „egyetlen példa nálunk azon költői fajra, melyet a róm aiak dirae-knek neveztek.”417 Illusztratí­ ve idézünk itt néhány versszakot: „Iszunyó genyedség nyúzza le körmödet, / Keserves fájdalom gyötörje szí­ vedet, / Vér, hólyag és csipa ellepje szemedet / S ne kívánja senki látni rút színedet. (3. strófa.) Denevér és bagoly éjjel kiáltsanak, / Á lm ot szemeidre ne is bocsássanak, / Ez ország bolhái veled nyugodjanak, / Nyugodnod patkányok éjjel ne hagyjanak. (8. strófa.) Haljon meg kit kedvelsz, éjjel az öledben, / Undok férges méreg terem jen kebledben, / Ijesztő fantasma járjon személyedben, / Koldus is üldözzön egész éle­ tedben. (11. strófa.) Torkodon is mérges varak fakad­ janak, Inaid testedtől m ind elszakadjanak; / K ő ­ sziklák, törtött fák beléd akadjanak, / S benned csak egy egész tagot sem hagyjanak. (15. strófa.) Se vízen, se földön szerencséd ne legyen, / Bocsáttassál alá hordóban a hegyen: / M inden ellenséged rossz vol­ todról tégyen / S Heródes szidalma rajtad példát vé­ gyen. (20. strófa.) A te két füled is sok kiáltásokkal, / Phantasmáktól szerzett nagy csattogásokkal / Orrod is betelljék ondok folyásokkal / S mocskolódjék fe ­ jed rothadt moslékokkal. (22. strófa.) Dobogjon bús szíved szüntelen féltedben, / Jajgatva ordítsál kese­ rűségedben, Hasad, m int kem ény dob álljon ijedted­ ben, / Fohászkodjál, sírván egész életedben. (27. stró­ fa.) Szívedet annyi rút mérges féreg járja, / Mennyi gondolatod gonoszomat várja; / Vagy hív barátomnak javát nem akarja: / Életedet Párka végtére úgy tart­ sa. / A z egész házadból három fa maradjon, / Kire fiad által nyakad felakadjon. / Féltedben holt ember harangja szót adjon: / Temető varjaknak tested m e g ­ fakadjon: / Istentől illy átok fejedre szakadjon.” (29— 80. strófa.) — És mindezt az introitusnak szánt „Be­ járó Vers” szerint: „Egyszer nem nyughatván, Álmot nem kaphatván, Ezt egy éjjel szerzettem.” — Nos, ha igaz Szophoklesz mondása: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!” (Anti­ goné), akkor valóban Balassa gróf csodálatunkat vált­ ja ki e versezetben feltáruló lelkivilágával, s ha ő költőnek tarto tta magát, álljanak itt Ibsen szavai: „Költeni annyi, m int ítélőszéket tartani önmagunk felett!” Irodalmi működésének egy m aradványa még az A l­ legoria i játék, mely ifjúkori viszontagságait adja elő. Prózai m űve egy latin beszéd: Oratio pro S. L a­ dislae rege Hungariae (1665 körül), cím lapja hiányzik, és egy Szelepcsényinek ajánlott jogi értekezés: T rac­ tatus brevis de locumtenentie regali et legati H un­ gariae (1672), kézirati m ásolata az O. Sz. K .-ban.418 * Gróf Balassa Bálint nagy műveltségű, ambiciózus, de excentrikus egyéniség, kiben családja jó és rossz tulajdonságai, m int eugenikai adottságok jelentkez­ nek. „A vitézség, a kardforgatás, a szilaj indulat és szen­ vedélyes szerelem . . . a család uralkodó jellemvonásai közé tartozott.” (Dézsi: i. m. I. köt. XI. old.) — B a­ lassa grófot a jezsuiták nem nevelték hadfinak, még­ is m egállja a helyét a harcmezőn, m ert a Balassák bátor szíve dobog keblében. Itt kitörhetett belőle a szilaj indulat is a törökkel szemben; de ez jelentke­ zik nála a féktelen gyűlöletben is, am it dokumentál „Átok” c. verse és végrendelete, melyben megátkozza azt is, aki rokonaival jót tesz. — A szerelemben szen­ vedélyes voltára példa: felesége halála után apósá­ hoz írt, meghatóan szép levele, — továbbá ugyancsak végrendeletének első szerelmét, Tarnovszka grófnőt, lengyel földön levő birtokaiból történt részeltetése.

A Balassáknál családi tradícióként állapíthatjuk meg az országos pozíciókra törekvést is, ősei közül nem egy ezért áll a Habsburg király oldalára, ha nem is lesz aulikus szolgává. — Jezsuita neveltségénél fogva — minden arisztokratikus büszkesége m ellett — Balassa erre is hajlandó lett volna, hogy nem tisztel­ hetjük benne is az Ampringen-féle kormányzóság „magyar” tanácsosát, ez csak azon múlt, hogy a m a­ gyar alkotm ánynak sírt ásó császári megbízottak m el­ lőzték. Nagyravágyását a honti főispánság és korpo­ nai főkapitányság nem elégítette ki. Hadi érdem eire tekintettel elvárhatta volna, hogy kinevezzék a bá­ nyavárosok főkapitányává, ami országos katonai po­ zíciót jelentett; — m int ősi főrangú család sarja, szá­ mot tarth ato tt a zászlósúri tisztségek közül valam e­ lyikre, a jász-kunok főkapitányi tisztére, vagy leg­ alábbis a pozsonyi magyar kam ara elnökségére — bár nem egy ü rü lt meg, mióta báróból gróf lett — ezek betöltésénél róla megfeledkeztek, pedig ősei kö­ zött nem egy volt zászlósúr. Talán ilyen lehetősége­ ket csillantott meg előtte a nagy befolyású Szelep­ csényi prím ás és ezért vállalta el a Delegatum Ju d i­ ciumokban a bírói tisztet (erre nincs adatunk, de va­ lószínűsíthető abból a tényből, hogy m ikor rádöbbent, hogy ily szolgálatait sem honorálja Lipót, 1680-ban lemond a kir. táblai bírói tisztségéről, quasi finoman jelezve a mellőztetés m iatti sértődöttségét). Magyarságát illetően nem vitatható, hogy hős hadfi volt a honvédelem terén a török elleni harcokban, a sok győztes csatában életét is kockáztatta a haza ér­ dekében; tény az, hogy a Thököly mozgalom idején — ha nem is csatlakozott a felkelőkhöz — nem szer­ vezte meg Korpona védelmét (mint főkapitánynak kötelessége lett volna), nem ak art ő a magyar gróf a magyarok ellen harcolni, hanem inkább „elm enekült”. Noha birtokai egy része török kézen volt, a Wesselé­ nyi-féle szervezkedés utáni konfiskált jószágokra nem vetett szemet, m int Forgách Ádám, K oháry és mások, ami becsületes magyarhoz illő m agatartást dokum en­ tál, m int ahogyan az is volt. Talán a sors iróniája, hogy halála után a korponai főkapitányságban báró Balassa Ádám lett az utódja, az a féltestvére, akivel egész életén át egyenetlenke­ dett és akit őszinte szívből gyűlölt. Ném ethy Sándor (A tanulm ány előző részeit folyóiratunk 1980/6. szá­ mától közöltük.)

JEGYZETEK 400/a A rc k é p é t l . V a s á rn a p i Újsá g , 44(1897). éf. 2. l . — B arát F e re n c : A k é t B a la ssa B á lin t. — 401. F e lh ív ju k a fig y elm e t a c s a lá d i n é v h e ly e s ír á s á r a , m e r t pl. S to ll B é la —E ckh a rd S á n d o r : B a la ssi B á lin t ö sszes v e rse i, szép m a g y a r co m o e ­ d iá ja és lev elezése (Bp., 1974) c. é rté k e s k ia d v á n y „ B a l a s s i ­ n a k í r ja a c s a lá d n e v e t, a m i n e m h e ly e s, m e r t m a g a a k ö ltő tö b b n y ire a „ B a la s s a ” fo rm á tu m b a n h a s z n á lta , n e m c s a k le ­ v elezéséb en , d e k ö lte m é n y e i v e rsfő ib e n is „ B a la s s a ” n év h a s z n á la tta l él. E g y é b k é n t d r. D ézsi L a jo s : B a la ss a B á lin t m in d e n m u n k á i (Bp. é. n. — de 1923. — G e n iu s k iad .) c. k r i­ tik a i k ia d á s á h o z í r t é le tra jz á b a n m e g je g y z i: " ...a k ö ltő a B alassa és B a la ssy a la k o t e g y fo rm á n h a s z n á lta : m iv e l a c s a lá d a B alassa n é v b e n á lla p o d o tt m eg, n in c s ok a k iv é te ­ le s e b b a la k h a s z n á lá s á ra ” . (XI. old. 1. jeg y z.) — 402. C saládtö r té n e ti a d a to k fo rrá sa i: W e rtn e r M ó r: M a g y a r n e m z e tsé g e k a XVI. sz. k ö zep éig . (Bp. 1892.) — K a rá c so n y i J á n o s : M a­ g y a r n e m z e ts é g e k a XIV. sz. kö zep éig . — Ifj. dr. R eiszig E d e: H o n t v á rm e g y e n e m e s c s a lá d a i (in. M a g y a ro rsz á g V á r­ m eg y éi és V á ro sa i — to v á b b ia k b a n : M W .) H o n t vm . 415., 424—425. — K á r o ly i Á rp á d : D obó I s tv á n és B a la ss a J á n o s ö sszeesk ü v ése . S zázad o k , 1879. éf. 567. sk . 1. — M a tu n á k M i­ h á ly : K o rp o n a v á rk a p itá n y a i. K o rp o n a, 1901. — Uő.: K o r­ p o n a (in : M V V .-H ont vm .) 77—84. l . — N a g y I v á n : M a g y a r ­ o rsz á g C sa lá d a i: I. k ö t. — S z in n y e i: M a g y a r Í ró k . I. 352. h a s á b , G u ly á s : M a g y a r Í r ó k : I. 1134. h a s á b . — P a lla s N agy

L ex. II. 512—515. (N é g y e s s y L ászló). — 403. Dr. F ógel Jó z s e f: II. U lászló u d v a r ta rtá s a . (B p„ 1913.) 65., 69., 124. l . és Uő.: II. L ajo s u d v a r ta rtá s a . (Bp. 1917.) 7., 17., 52. és 60. l. — 404. R óla szól az első m a g y a r p o litik a i sz ín m ű : C o m ed ia B a la ssi M e n y h á rt á r u lta tá s á r ó l (1665) c. d r a m a tiz á lt je lle m ra jz , m e ­ ly et K a rá d i P ál e rd é ly i u n itá r iu s p ü s p ö k (le h e t h o g y ő a sz erz ő je ) 1569-ben A b ru d b á n y á n a d o tt ki. (B e ö th y : E lső m a ­ g y a r p o litik a i sz ín m ű és k o ra . S z ín m ű író k és sz ín m ű v é szek . Bp. 1882.). — E g y etle n p é ld á n y a az A k a d é m ia k ö n y v tá rá b a n . — 405. B o rn e m isz a (A bstem ius) P é te r sz u p e rin te n d e n s (P est, 1535. II. 22. S árb o k (?), 1585.). — E lőkelő n e m e s csa lá d s a rja , n a g y iro d a lm i m ű k ö d é s t f e jte tt k i, s ő t s a j á t n y o m d á ja is v o lt. N a g y sz o m b a tb a n B a la ssa Já n o s h á z á n á l tö b b sz ö r p ré d ik á lt. — T h u r y E te le : B. P . d u n a v id é k i első re f. p ü sp ö k é le te és m u n k á i. (Bp., 1887.). — 406. M e h m et p a s a k ia d a tá s á t k é rő le ­ v e lé t (1575. X. 28.) é s B á th o ry Is tv á n tag a d ó v á la s z á t (1575. X.—X II. közt) közli S to ll-E c k h a r d : i. m . 257—259. l. — 407. K i­ te tsz ik ez az e ljá rá s a a P o zso n y b a n , 1593-ban k e lt „ T á jé k o z ­ tató ira t azo k ró l a sé re lm e k rő l, m e ly e k e t B a la ssi A n d rá s B a la ssa Já n o s fia in a k o k o zo tt” c. ira tb ó l. (S to ll-E c k h a r d : i. m . 248—253. l .) — A k ö z tü k fo ly t v itá k tá r g y á b a n i t t m ég szám o s le v é l-o k ira t ta lá lh a tó . — 408. S to ll-E k h a rd : i. m . 442. l . o lv ash ató B a la ssi A n d rá s fe lje g y z é se B á lin t s z ü le té sé rő l és Z sig m o n d a d a ta i h a lá la k ö rü lm é n y e irő l: „1554 le tt B a la s s a B á ­ lin t 20. o cto b ris 9 ó r a k o r d é le lő tt S z o m b a t n a p o n Z ó ly o m ­ b an . — A nno 1594. die 19.. M aii m in d e n k é t c o m b já t lő tté k á lta l, és az b a ré ly o k g o n d v ise le tle n s é g é n e k m i a h o lt m eg 30. eius és v ite tte m Ú jv á rra . — A n n o 1594. d ie 19. M aii E szterg o m v á r a v ív á sk o r, m id ő n o stro m n a k m e n te n e k az v íz v á rn a k , lő t­ té k m eg B a la ssa B á lin t U ra m o t az o stro m o n . M inden k é t c o m b já n á lta l m e n t a z golyóbis, d e c s o n to t és iz e t n e m s é r ­ te tt. V esztette az b a rb é ly . M áty ás h erceg é, n e m a k a r v á n szó t fo g ad n i az m a g y a r b a rb é ly o k n a k és h o lt m eg h e rte le n d ie 30. e iu sd em .” — É le té n e k p o n to s k ro n o ló g iá já t (fo rrá so k k ö z lé ­ sével) a d ja D ézsi: i. m . LX —LXXV. old. 409. A beszéd n e m Is tv á n k ir á ly ró l sz ó lh a to tt, m e rt S zin n y ei a S zen t L ászló ró l m o n d o tt la tin O rati o c ím é t a d ja . 410. K á ln a é s te g z e s-b o rfő i B o ry M ih ály ősi H o n t m eg y ei fa m ília s a rja , az Á rp á d o k id e jé b e n m á r s z e re p e t já ts z o tt M árto n IV. B é lá t sz o lg álta , fia M iklós — h a d i é rd e m e ié rt — a h o n ti v á r b irto k ­ ból k iv e tt „ b o ri-fö ld ” a d o m á n y o s a (1275). S z á rm a z á s á n á l fogva é rth e tő , h o g y ig y e k e z e tt fe le m e lk e d n i. 1662-b e n az o rszág g y ű lés a h a tá rv iz sg á ló b iz o ttsá g ta g já v á v á la s z tja , 1664-ben W esselényi n á d o r u ra d a lm i k o rm á n y z ó ja , 1665ben K o rp o n a k a p itá n y a és a b á n y a v á ro s o k ellen m en ő 3000 tö r ö k ö t sz é t­ v e ri (Bél M.: N o titia N ova. H u n g . T. II. pag. 484.) — 1667-ben lem o n d fő k a p itá n y sá g á ró l (n o h a 130 F t fiz e té st élv ezett), h o g y a W esselén y i-féle sz e rv e z k e d é sb e n sz a b a d a b b e m b e rk é n t v e ­ h esse n részt. 1668-ban H o le sc h a u b a n Rot t a l J á n o s g ró fn a k el­ á r u lja a sz e rv e z k e d é st, in n e n v iss z a té rő b e n B ajm ó czo n m e g ­ b e te g e d e tt és b e fe je z te „ ra v a s z - és te k e r v é n y e s ” p á ly á já t. (N agy I v á n ; 1. 171—174. — M a tu n á k : K o rp o n ai v á rk a p itá n y o k .) 411/a. T a n u lm á n y u n k 3. k ö z le m é n y é b e n is m e r te ttü k a p o zsonyi te m p lo m o k elv ételév el k a p c so la to s 1672-es n a g y s z o m b a ti p e r t (T. Szle. 1981. évf. 162—166. old.), itt c sak a n n y ib a n u ta lu n k B a la ssa sz e re p é re , h o g y S zelep csén y i B écsb e k ü ld i L o b k o ­ v itzhoz P o n g rá c z G y ö rg y v á c i p ü sp ö k k e l 1672. jú n . 2-án j e ­ len tés té te l v é g e tt. (164. old.) — E k k o r m ég n em ír h a ttu k , h o g y a b író sá g ta g ja v o lt, m e rt a b író sá g i ta g o k n é v s o ra n e m á llt re n d e lk e z é s re . S ik e r ü lt a p rím á si le v é ltá rb a n m e g ta lá l­ n u n k e p e r te lje s je g y z ő k ö n y v é t, s így e r re h iv a tk o z v a í r h a t­ ju k . h o g y B a la ssa g r ó f is b író k é n t v e tt r é s z t a p e rb en . 410 b. A b u d e tin i S zu n y o g h csa lá d is m e r t ő se M iklós 1390-ben A b aú j v m . a lisp á n ja , r a n g já t G á s p á r em elte, a k i a c s e h e k elleni h a rc o k b a n sz e rz e tt é rd e m e ié rt M á ty ás k irá ly tó l 1487-ben B u d e tin v á r á t és a hozzá ta rto z ó b ir to k o k a t k a p ta (az o k ira t P é c s b e n k e lt). A csa lá d m á s ik k iem e lk e d ő ta g ja G á s p á r b áró. B e th le n G á b o r fő u d v a rm e s te re és k ő v á ri k a p itá n y , k ö v esd i jó sz á g á t ela d v a M a g y a ro rsz á g ra jö tt, 1640-ben sz e n d rő i k a p i­ tá n y . 1642—1659-ig gö m ö ri fő isp á n , az o rsz á g g y ű lé se k e n is g y a k ra n sz ere p el, tö b b v á la s z tm á n y ta g ja (1635:72., 1647:91.. 1649:26. és 1655:8. és 66. tc ik k e k ). Az ő te s tv é re v o lt Ilo n a, B a la ssa A n d rá s m á s o d ik n e je , B á lin t m o sto h a a n y ja . — S zu­ n y o g h K a ta lin , özv. o rb o v ai ja k u s ic s J á n o s n é S zu n y o g h G y u la le á n y a te h á t u n o k a n ő v é re v o lt B á lin t k e g y e tle n m o s to h á já ­ n a k . (N a g y Iv á n : X. 890—896., P allas: XV., 854.) — 412. B a ­ la ssa g ró f h á z a ssá g a a s o k a t sz e n v e d e tt S z u n y o g h K a ta lin g ró fn ő v el m in d e n b iz o n n y a l s ik e re s v o lt, h isz en m in d k e ttő j ök életéb en k e se rv e s m ú ltb éli é lm é n y e k v o lta k s ezt sz é p e n d o ­ k u m e n tá lja a fele sé g e te m e té s e u tá n ap ó sá h o z gró f S zu n y o g h G y u láh o z in té z e tt lev ele: " M ivel az egész e m b e ri n e m e t fe ­ n y eg ető h a lá ln a k vég zetes i jj a l k ilő tt és k ik e rü lh e te tle n n y ila elől ré g ó ta s z e re te tt és v ig aszo m u l szolgáló b u d e tin i S zunyogh K a ta lin gró fn ő , f e le jth e te tle n h itv ese m se m v o lt k é p e s k ité rn i, k e se rv e s és az id ő k se m m ifé le fo rd u la ta á lta l s o h a el n e m tö rö lh e tő b á n a to m ra , k é t h e ti b eteg ség u tá n itt, K ék k ő v á rá b a n szelíd en e n g ed elm esk ed v e a v ég z e tn e k , le lk é t lé n y e ö rö k Is ­ ten sé g é n e k , m in t te r e m tő jé n e k és M e g v á ltó já n a k á j t a t osa v isszaad ta, és engem a le s ú jtó özvegység k e s e rv e s ú tv e sz tő ­ jé b e és m ély e lh a g y a to tts á g b a ta s z íto tt, g y á s z t és fe le jth e te t­ len. sírig ta rtó e m lé k e z e té t h a g y v a rá m a k im o n d h a ta tla n f á j­ d a lo m m a l e g y ü tt.” Dr. L a m p é r th G éza : G ró f B a la ssa B á lin t je le n té s e n e je g ró f S zu n y o g h K a ta lin h a lá lá ró l és te m e té s é ­ rő l g ró f S zu n y o g h G y u láh o z. — E re d e ti: O. L. S zu n y o g h csa­ lád lt. — Iro d . T ö rt. K özl . 18/L,/ 1908. éf. 486—487. l . — (A levélré sz le te t la tin b ó l D r. G yőri G y u la g im n . ta n á r , Já s z a p á ti, f o r ­ d íto tta.) 413. K á ro lyi Á rp á d : A m a g y a r a lk o tm á n y felfü g g esztése 1673-ban. Bp. 1883. 56—57. l . — 414. C sak n é h á n y a t id é z ü n k a v á d p o n to k k ö z ü l: 1. O rla in é ellen, s m á s o k és k ik ellen h o ­ z a to tt, h o n n é t és m icsoda b o sz o rk á n y o k a t, b a b o n á z n i a k a r ta - é az e x p o n e n s e k e t v a g y k ik e t m á s o k a t és m i m ó d o n ? 2. M aga u r á t és m á s g ro ffo k a t is s k ik e t, m a g a k é p it és m á s a já n ­ d é k o k a t k ü ld v é n . 3. B a k o n v á r t-é k it estve m ag áh o z, eg y ­

101

sz ó v a l k in e k , ki á lta l és m i m ó d o n a k a r t á r ta n i, tu d a k o z v á n és k ív á n v á n özvegyi v o ltá t is, m ic so d a p o ro k a t, á rta lo m ra v a ló k a t s k ik ellen o sz to tt, h o g y h in tsé k , m ic so d a d a ra b o k a t, ro n g y o k a t, h o g y f á b a c s in á lly á k . 4. H o lt e m b e re k k e l m in t te m e tte tte m á s e m b e r h a já t, k ié t és m i vég re. 5. M ost is k i á l­ ta l s m ely b o sz o rk á n y o k k a l b a r á tk o z ik .” — T h ö k ö li M iklósné J a k u s ic h Z su z s a n n a ellen in d íto tt b o sz o rk á n y p e rb e n fö lv ett je g y z ő k ö n y v . 1662. K özölve a br. B a la ss a csa lá d ltá rá b ó l. Tö rt. T ár. 1896. évf. 171. — 415. B a la ssa B á lin t h on ti fő isp á n és fö l­ d e s ú r fö lté te le i az e lp u s z tu lt B a la s s a g y a rm a t új te le p e se i

sz á m á ra . — M agy. G azd. Szle. 1897. éf. 530. l . 416. M a tu n á k i. m . 57. old. — 417. T o ld y F e r e n c : M a g y a r k ö ltő i rég isé g e k . (Pest, 1828.) E lő szö r közli a z „ Á to k ” szövegét, s m in ő síti azt " d ira e ” -n e k . Uő .: A m a g y a r k ö lté sz e t k é z ik ö n y v e / 1855). I. 217. l . — A „ B e já ró V ers” és „ Á to k ” o lv ash ató D r. D ézsi L a jo s: i. m. II. k ö t. 397—402. la p . az a lá b b i id é z e te k e t in n e n v e ttü k . — 418. N em m u ta t ez jo g á s z i v é n á ra , a té m a v á z la to s feld o lg o zása c s u p án , n y ilv á n az a k k o r m é g te ljh a ta lm ú lo c u m ­ te n e n s p r ím á s n a k a k a r t k e d v e s k e d n i vele, v a ló s z ín ű e n az 1672-es n a g y s z o m b a ti p e r id e jé n írta .

„M em ento mori” 2. M int evangélikus lelkészt "hiv atalb ó l” és ezen A M agyar Televízió m űsora, a Memento mori, sok túlmenően is régóta foglalkoztat ez a kérdés. A halál embe r figyelm ét ragadta meg. Olyanoké t is, akiknek a papi szakmához tartozik, — a köztudatban is így figyelmére a televízió nem is gondolt és a látottakhallottak érdekes és tanulságos beszélgetéseket indí­ van ez. Ez a szakma azonban (az a tapasztalatom ) a halálról vajm i keveset tud. Láthatóan nem is érdek­ tottak el. Nem akarok az elhangzottakra visszatérni, melyek­ lődik eléggé a halállal kapcsolatos régi és m ai kérdé­ hez sok érdekes m ozzanat tartozna még. Akik ebben sek iránt. a kérdéskörben m á r olvastak valam it és a klinikai ha­ Ha ugyanis Moody , Kübler-Ross és a többi orvos lál jelenségeit m ás forrásokból is ismerik, azok úgyis könyveit s bennük a betege k beszámolóit az „élet utá­ tu d já k, miről van szó. Akik pedig csak a most su­ ni élet” élményeiről komolyan vesszük, akikor annak gárzott műsorból k aptak impulzusokat és kedvet a is fel kell tűnni, hogy hasonló jellegű élmények m ár halál tényével-kérdésével v aló foglalkozáshoz, azok korábbi írásokban, könyvekben is le vannak írva és előbb-utóbb úgyis el fogják olvasni Raymond A. meg vannak örökítve. Persze nem a mai orvosi és tu ­ Moody, jr. M. D. m agyarra is lefordított kis könyvét, a dományos elemzés részletességével, de annak m egfe­ LIFE AFTER LIFE c. könyvecskét. Én m agam sajná­ lelően, ahogyan a korábbi korokban gondolkodtak az latosnak tartom , hogy a kérdéssel kapcsolatos nagy­ emberek, illetőleg ahogyan ezek a beszámolók egy-egy fokú érdeklődés ezzel valószínűleg ki is fog merülni, adott élethelyzetben fontosak és értelm esek voltak. m iután további m agyarnye lvű tanulm ányok erről a Ilyenekkel találkozhatunk a Biblia különböző ira ta i­ kérdésről nincsenek és ezért nem is olvashatók. ban (1Királyok könyve 17. fejezete; 2Királyok köny­ Mindahhoz, am i a klinikai halállal kapcsolatosan ve 4. fejezete; A cta 9. és 20. fejezetei), ahol a halál­ nagy általánosságban ism eretes, az alábbiakat szeret­ ból tö rtént „feltám asztások” vannak leírva. Ezen tú l­ menően pedig a bibliai iratok m indegyikét olyan gon­ ném hozzákapcsolni: 1. Mint az ezen élménye ket összegyűjtő orvosok is dolkodásmód, illetőleg olyan fogalmi és szóhasználat teszik, ezeket a beszám olókat komolyan kell venni és jellemzi, mely a középpontban mindig azt az „isteni” fényességet, világosságot, ragyogást látja, am i felé ezeket hiteleseknek kell tartan i. M iért m ondanának minden „léle k” igyekszik és am inek a közelségében a klinikai halálból az életbe visszahozott emberek olyan jól érzi m agát az ember, hogy onnét nem is k í­ olyasmit, am i nem lenne igaz? Hogy pedig egyik vagy ván visszatérni soha többé. Hasonló szemléletmód és másik „visszatért” beteg olyasmit m ondana el saját maga klinikai halál-állapota felől, m elyet másoktól hasonló kifejezések, képek, látomások szerepelnek a hallott vagy m ás esetekből olvasott. Ezt ne hezen lehet bibliai iratokon kívül a különböző vallások szent elképzelni s igen valószínű, hogy ilyen esetben még könyveiben is. Sőt, az külön is feltűnő, hogy a val­ lásnak m int em beri életjelenségnek m ennyire azonos a beszám oló közben kideríthető a beteg beszámolójá­ vagy legalább is hasonló a megjelenési és kifejezés­ nak nem -hiteles volta. módja. Erire egyébként azért gyanakodnak többen is, külö­ Ennek a hasonlóságnak a titk á t régóta szeretné meg­ nösen azok, akik e beszámolókat kétkedéssel olvassák, fejteni az ember. Különféle m agyarázati lehetőségek­ merthogy a klinikai halálban „látható” képek, mozza­ kel találkozhatunk, melyek közül a vallásos és hívő natok bizonyos határok között — azonosak. Vannak rendkívüli mozzanatok, m int pl. beszámoló arról, hogy em ber gondolkodá sának az az elgondolás felel meg a a klinikai halál állapotában a „lélek” látja azt, ami a leginkább, hogy ezekben a jelenségekben, képekben, szomszéd szobában történik és később a beteg be is mozzanatokban az em ber egy sajátos „kinyilatkozta­ tud számolni erről, a legtöbb látható mozzanat azon­ tást” kap. Ebben a kinyilatkoztatásban jelenik meg az Isten, ak it itt m indenképpen nagybetűvel kell írni, ban a legkülönfélébb betegek esetében azonos: Hosz­ m ert a kinyilatkoztatásban az em bernek mindig egy szú, sötét alagút, esetleg egy szűk csőféle , távolabb hozzá hasonló személyiségű lény jelenik meg, aki nagy világosság, vakító fényesség; valam i csodálatos rendkívüli hatással van rá. A kinyilatkoztatás követ­ gondtalanság, leírhatatlan nyugalom, elképzelhetetlen keztében az em ber hisz az Istenben és a továbbiakban békesség-érzés; a m ár meghal t hozzátartozókkal lehet­ séges találkozás; az új környezetbe történő olyan te r­ lényegében azokból az ajándékokból él, am it ebben a sajátos tartalm ú kinyilatkoztatásban kapott. mészetes és könnyed belesimulás, mely az „oda érke­ ző” szármára is m eglepő. . . Legalább is így mesélik el 3. A vallás és a h it m int életjelenség megjelenési élm ényeiket azok, akik a klinikai halál állapotából formádnak hasonlósága valóban figyelem re m éltó do­ visszatérve emlékezni tudnak a velük történtekre. — log. De gondolni kellene arra is, hogy a klasszikus val­ Persze m inderről a beszámolók igen n agy részletes­ lásos tartalm ak nem feltétlenül és nem egészen bizo­ séggel szólnak, a legkülönfélébb eseteknek megfele­ nyosan szárm aznak az Istentől, legalábbis nem azzal lően, elmondva azt is, hogy az ezen állapotból vissza­ a közvetlenséggel és — egy „más"-világot — bizonyí­ tértek közül sokan szemrehányást tettek orvosaiknak tó erővel, m int ahogyan ezt a különféle teológiai fel­ azért, m e rt visszahozták őket ide ebbe a szerencsét­ fogások a legkülönbözőbb korokban — még n apjaink­ len és nyomorúságos földi létbe. ban is — hirdették és gondolják. 102

het csupán nem m u tattak életjelenségekét. A klinikai halál állapotának felismerése óriási dolog, mely az ember esetében ugyan „élettelenséget” m utat, de nem jelent „halált”. Ha pedig valaki a régi időkben a „ha­ lálból” visszatért és ú jra produkálta az élet term észe­ tes jelenségeit, úgy ez az em ber nem az „élettelen” á l­ lapotból, azaz a klinikai halálból tért vissza, hanem „feltám adt”. Ez pedig csoda volt. Ami ezen a ponton a mai gondolkodó em bernek gondot okozhat, azaz, hogy a régi szent iratok szerzői­ vel nem kezdhet beszélgetést arra vonatkozóan, hogy milyen halál volt és m ennyire volt halál az az állapot, am it ők maguk a maguk m ódján leírtak és ami nekik adott esetekben elméletileg problémamentes volt. Hogy miféle kísérőjelenségek voltak észlelhetők, m i­ dőn egy-egy halott em ber váratlanul feltám adt, to­ vábbá hogy milyen úton-módon történt egy-egy halott feltámasztása. Ilyen beszélgetést m ár nem kezdhetünk és ezért nem tisztázható a z, hogy a régieknek milyen tartalm ú volt a halál fogalma. A különböző szent írá ­ sok, a bibliai iratok is m ind egyértelm űen azt m utat­ ják, hogy a „halá l” szám ukra azt az állapotot jelen­ tette, am it ez a fogalom nekünk is jelent, jóllehet az áltáluk „halott’- nak m inősített állapot adott esetek­ ben csak „élettelen” állapot lehetett. 5. Azok az emberek, akik a régi időkben valamely „csoda” folytá n ebből az élettelen állapotból vissza­ tértek, bizonyára m agukkal hozták azokat a látom áso­ kat, élm ényeket is, mint amelyekről a m a i visszatért betegek beszámolnak. Bennük is megvolt az öröklött anyag ezekre a képekre, látomásokra, világosságbeli, fé nyességes m otívum okra nézve. Ők is érezhették en­ nek a „más világnak” a nagyszerűségét, vonzását, m érhetetlen nyugalmát, korábbi életszemléletüket megváltoztató hatását; ők is láthattak titokzatos dol­ gokat, találkozhattak m eghalt szüleikkel, gyermekeik­ kel; biztosan ők is sajnálták, hogy ebből a boldog ál­ lapotból a földi élet szegényességébe, beteg és bűnös állapotába vissza kellett térniök. Bizonyos vagyok ab­ ban, hogy az „élettelen állapotból” visszatért régiek, vagyis akik „feltám adtak” és emlékezni tudtak, az életfelfogásnak egy egészen m ás változatával beszél­ te k ezen élményeikről, m int olyan emberek, akik egy más világból, egy elképzelhetetlen boldogságból, sőt: az Isten országából tértek ebbe a világba vissza. Hoz­ tak magukkal valam i olyat, am it itt a Földön, ebben a világban nem lehet elérni és nem lehet megvalósíta­ ni soha! 4. A régiek — ezt biztosan tudjuk, — nem tettek kü­ Hogy ezen élményeikről azután hogyan s miképpen lönbséget a halál különféle „lehetőségei” tekintetében. beszélték? Ez ugyan igen nagy kérdés, de nem mond­ Amire m a elsősorban biológusok és biokémikusok fi­ hatunk má st, minthogy a maguk korának gondolati, gyelmeztetnek, az korábban nem volt ism eretes. Így szellemi, kulturális lehetőségei keretében, melyet első­ az sem, hogy különbséget kell tenni az olyan állapotok rendűen a vallásos gondolkodás és kifejezésmód ha­ között, m int az élő, az élettelen és a halo tt állapotok. tározott meg. Úgy, ahogyan azt a korábbi időkből ők Az „élő” egyértelm űen m utat életjelenségeket; az maguk is örökül kapták és ami szám ukra tartalm i vo­ „élettelen” állapot nem m utat életjelenségeket, de natkozásban lényegében egy nagy folytonosságot, vál­ megvan szám ára az a lehetőség, hogy valam ilyen di­ rekt esemény vagy hatás következtében (pl. szívmasz­ tozatlanságot, a történelm i m últtal és a benne valaha is megjelent istenséggel is végtelenül nagy egységet százs a műtőasztalon) az életjelenségeket ú jra produ­ jelentett. A beszéd- és kifejezésf orma tartalm i-lényegi kálja; a „halott” állapot viszont olyan állapot, mely egysége — úgy tűnik — ezer esztendőkön át azonos nem m u tat életjelenségeket és a lehetősége sincs már volt és m aradt, és csak a mi korunk, a 20. század az, meg annak, hogy ezen jelenségeket még egyszer vala­ mely az öröklött kifejezések továbbra is használható ha is produkálja. Életjelenségeket ú jra felm utatni a és értelm es tartalm át-lényegét illetően óriási válságba halott állapotból: ezt egyszerűen nem lehet elérni jutott. (Gánti Tibor). Mi ezeket az ism ereteket ugyanolyan természetességgel hordjuk m agunkban, m int a régiek Nos, éppen azért, m ert a régi idők embere nem tu­ azokat az ism ereteket, m elyeknek megfelelően az dott arról, hogy lehetséges a klinikai halál, azaz az „élettelen” állapot szám ukra egyet jelentett a „halott” élettelenség egyféle biológiai állapota, és azt sem tud­ állapottal. Mondanom sem kell, hogy az ember kény­ ta, hogy ez m ég nem a végleges biológiai halál, s m i­ telen a rra gondolni, mennyi em bert tem ethettek el után azt sem tudhatta, hogy ebben sajátos látomások „élettelenül”, m ert „halottnak” tekintették őket, jólle­ és élmények kaphatók, m int amelyek (minden bizony­ Azonban ha a klasszikus teológiai felfogással szem­ ben vagy vele csupán párhuzam osan valam it is el­ mond az ember, m ár ak aratlan ellenkezésben van a hagyományokkal. Ez azért, gondolom, nem baj és az ember ebben a rendkívül fontos kérdéskörben az in­ tellektuális tisztesség alapján kötelezve van arra, hogy ugyanúgy elm ondja a maga gondolatait, mint ahogyan elm ondták gondolataikat — egykori ismere­ teik alapján — a régiek. Az én gondolataim erősen kötődnek ahhoz a felte­ véshez, hogy az emberi, földi élet általános sajátossá­ gai nemcsak azokban a jelenségekben vannak m eg­ adva, melyek közismertek, hanem ezeken túlm enően abban is, hogy az em ber a klinikai halál állapotában bizonyos határok között azonos képeket l át. Ezek a lá­ tomások, élmények azonosak, vagy egymáshoz hason­ lók, függetlenül attól, hogy milyen em berről legyen szó; hogy ez az em ber mely korban él; hogy milyenek a körülmények, melyek életform áját meghatározzák. Úgy vélem, hogy a klinikai h a lál állapotában látható motívumok és rendkívüli lehetőségek az em beri élet öröklött anyagához tartoznak, m elye k természetesen általában nem lesznek tapasztalhatókká, minthogy csak kevés em ber kerül a klinikai halál állapotába és még kevesebb ember tu d a „visszatérés” után ezekről a képekről, látom ásokról értelmesen beszámolni. Ér­ zelmileg s okkal több em ber kerül azonban ezek hatá­ sa alá, m int ahányan érdékes beszámolóikat meg tud­ ják tenni. Az előbbiekben azt m ondtam , h ogy e beszámolókat komolyan kell venni. Azért kell komolyan venni, m ert ezzel éppen azt az öröklött anyagot becsüljük meg, ami ezekben a beszámolókban és elm ondott je­ lenségekben megjelenik. Ezzel azokat az em bereket is megbecsüljük, akik a m aguk m ódján és lehetőségeik keretében a legrégebbi időkben már beszéltek arról, ami bennük ezen öröklött anyag ajándéka és sokféle motívuma volt; am inek a hatása alatt éltek, aminek a gyönyörűségeiről gyermekeiknek, b arátaiknak be­ széltek, ha éppen a klinikai halál állapotából véletle­ nül visszatértek. Mert az ilyen visszatérésnek akkor is megvolt a lehetősége, mégha ők erről nem is tu d ­ tak, vagy h a — m int tudjuk, — a látom ásoknak ezt a lehetőségét ás állapotát nem is nevezték „klinikai” h a ­ lálnak, hanem valóságos halálnak tekintették. Amiből valam i különleges „kegyelem” és „csoda” folytán eset­ leg feltám adhatott az em ber.

103

nyal) az éle tjelenségek örökletes anyagához tartoznak. dolkodásának hagyományos m otívumaihoz nagyon is — ezért egyszerűen nem gondolhatott másra, minthogy ragaszkodik; aki nem képes az öröklött kifejezése knek a „feltám adás”, azaz az élettelen állapot megszűnése új tartalm akat adni; aki nem képes arr a, hogy ism ert­ esetén a m aga „halálában” szerzett élm ényekről be­ nek vélt eseményeket új összefüggésekbe állítson és esetleg egy, a régitől eltérő, de igaz és korszerű új számoló ember azt meséli el, am it ebből a világból kilépve egy más világban szerzett és hozott onnét ma­ rendszerben m inden ismert eseménynek megfelelő é r­ gával. M iután pedig ezek az élmények valóban rend­ téket és helyet adjon. Minden bizonnyal nem többet kívüli hatással voltak és vannak a klinikai halálból és nem magasabbat, m int am it ezeknek a korabeli is­ m ereteknek megfelelően a régiek is adtak. visszatért em berékre (sok esetben életváltoztató hatá­ suk van), a korabeli vallásos gondolkodás- és kifeje­ Végül is arról van szó, hogy a klinikai halál álla­ zésmód keretében ténylegesen arról beszéltek, hogy potában látható látomások, képek, élmények nem a mit láttak a „másvilágból”, a „túlvilágban”, az „Isten halál állapotáról szólnak! Ezek a látomások és a velük országában” s élményeikkel kapcsolatban azt a biz­ kapcsolatos boldogságérzések az „élettelen állapot” tonságos meggyőződést szerezték maguknak, hogy a jellemzői és semmit nem mondanak a halál állapotá­ halál többé nem félelm et keltő esemény s a halál után ról. Még kevésbé mondanak b árm it is arról, hogy a jobb dolguk lesz, m int valaha is volt itt a földi létben. halálban ennek megfelelően m it fog kapni az ember, Ily módon beszélnek a régi idők szent iratai a menny­ vagy ha egyszer „meghal”, miféle boldog állapot vár országban elérhető boldogságról, az Istennél rájuk vá­ rá; ahol a lélek megszabadul börtönétől, ahol az em ­ ró tökéletességről, m inden szenvedéstől való megsza­ bert mennyei világosság, végtelen nyugalom, csodá­ badulásról és m indam a reménységnek a megvalósulá­ latos gondtalanság és könnyedség és ezekhez hasonlók sáról, ami az adott földi étet kereteiben elképzelhetet­ várják. Sőt várják hozzátartozói is, akikkel boldog ta­ len volt. Ezeknek az élményeiknek a nyomán term é­ lálkozásiban lesz része. Egyszóval, ahol az em bert az szetesen ez le tt a földi élet végső célja és egyetlen Isten szeretete és világa, az örök élet és boldogság értelm e is: M inden boldogság „teteje”, mely egyedül v á r ja . . . csak a halálban érhető e l . . . — Úgy véle m , nemcsak A klinikai halál állapotának látomásaiból, élményei­ az egykori életszemlélet és vallásos gondolkodás ka­ ből semmiféle kijelentés, semmiféle k övetkeztetés nem pott ilyen jellegű tartalm ak at az akkor niég nem is­ tehető a rra vonatkozóan, hogy mi lesz velünk, mi tör­ m ert „klinikai h alál” állapotában nyerhető látomások ténik m ajd velünk a „halál állapotában”, vagy éppen és élményeik alapján és ezeknek megfelelően, hanem a z u tá n . . . ! Ezek az élmények és látomások nem az az a görög gondolkodás is ezen alapszik, mely a testet Isten országáról, nem a túlvilágról, nem a m ennyor­ a létek börtönének tekinti; mely felfogás szerint az szágról beszélnek és m indezekre nézve nem m onda­ igazi boldogság a kkor érhető el, amikor a lélek végre nak, nem m ondhatnak semmit sem. És annak a gon­ elhagyhatja a testet és az ideák világát közvetlenül el­ dolkodásmódnak a helyessége és jogosultsága is mesz­ érheti (Platon, lélek halhatatlansága stb.). Úgy vélem szemenően kétséges, hogy a klinikai halál állapotának továbbá, hogy ugyancsak ezek a klinikai halálban sze­ rezhető élmények jelentik a végső gyökerét annak a élményei alapján képzelődjünk (a szó legnemesebb gondolkodásmódnak is, mely az egész életet a jó és a értelmében), illetőleg gondolkodjunk az Isten országa „túlvilági” lehetőségének sajátosságai felől. Isten or­ rossz harcának fogja fel és kibékíthetetle n ellentétet szága, kegyelmének és szeretetének jelei egészen más lát a világosság és sötétség, illetőleg minden az életre vonatkoztatható ellentétpár között (dualizmus). Kul­ jellegű dolgok, melyek semmiképpen sem m anifesztá­ lódnak ilyen természetű élményekben és látomások­ túránknak és m ai gondolkodásunknak bizonyos sajá­ ban. Mi, ma élő emberek, akik tudjuk, hogy mi az tosságai, melyek hol közeli, hol távoli rokonságot m u­ tatna k e felfogásokkal (egészen mindegy, hogy milyen élettelen állapot életet jellemző sajátossága, semmi­ „-izm us” keretében), ugyancsak a klinikai halál álla­ képpen nem tehetjük azt, hogy továbbra is a régiek gondolkodásának megfelelően szemlélődünk és klini­ potának élm ényanyagából k apják azokat az im pulzu­ sokat, m elyéket ezen étetjelenségeken keresztül az kai halál-élm ényeinknek olyan jelentőséget, érté ket, Élet a maga szerkezeti sajátosságai szerint igényel. — valam int „bizonyító” jelleget tulajdonítunk, mint am ely tovább nyúlik a túlvilágig és vonatkozik az (Erre a m ondatra még visszatérek.) 6. Az „élettelen állapotról” tudjuk, hogy ez életje­ Isten országára is, m int a jelenlegivel szembenálló más valóságra. Akkor sem tehetjük ezt tovább, még­ lenségeket nem m utat, m elyben azonban történhet ha a régi korok emberei, olykor próféták és apostolok, még olyan változás, am inek következtében az élette­ ezeknek az élményeknek a tudattalan hatása alatt len újra élővé v álik és az életjelenségek ne k újra bir­ prófétál ta k is és tettek bizonyságot arról, am i velük tokában lesz. A halál viszont végleges állapot, melyből egy-egy különös állapotban, a klinikai halál (vagy ép­ nincs visszatérés sem az élettelen, sem az élő állapot­ pen az „elragadtatás”) állapotában történt. A régi ba. Ennek megfelelően az élő és az élettelen állapot szent iratok kijelentéseiben foglalt élmények igazsá­ között nem húzódik olyan éles határ, m int az élette­ gát és örök értékeit ism ereteink alapján egy más, a len és a halál állapota között. Legyen bárm ennyire hagyományostól eltérő rendszerbe kell átrendeznünk „halál” a m egállapítható halál állapota, ha netán tán valam ely oknál fogva a későbbiekben mégis jele n t­ és összefoglalnunk. 7. Tisztában vagyak azzal, hogy az elmondottak igen keznének az ism ert életjele n ségek vagy a k á r csak egy sok em berben ellenkezést válthatna k ki. Ez az ellen­ is azok közül, úgy erre az állapotra nézve csak az kezés megfogalmazódhat úgy, hogy aki ilyeneket gon­ mondható el, hogy ez esetben is csak élettelen álla­ dol, az csak hitetlen em ber lehet, aki nem hisz abban, pottal volt dolgunk, de nem a halál állapotával. Az ami ezekből a látomásokból a halál bekövetkezte utá­ „élettelen” állapotnak, azaz a klinikai halál fogalmá­ ni „életre” nézve megtudható. Én valóban nem hiszek nak és tartalmán ak bevezetésével az elm életi és gya­ ebben, de elmondtam azt is, hogy miért. Megfogalma­ korlati helyzet végleg m egm erevedett: Többé sem zódhat az ellenkezés úgy is, hogy akkor egyáltalán nem képzelhető el, sem nem hihető el ol ya n h a l á l , mi mondható el a halálutáni másvilágról: Tulajdon­ melyből visszatérés, vagy ha tetszik: e földi életre képpen semmi! És ez nem j ó . . . És mindennek követ­ szólóan „feltám adás” lehetséges lenne. kezménye lehet a hagyományos hittől való fokozatos Ennek persze következményei vanna k, amelyek ha­ sonlóképpen m egrázkódtathatják az em bert, aki gon­ és esetleg végleges eltávolodás. — Éppen ezen követ­ 104

kezmények elkerülése érdekében a legnagyobb szük­ ség lenne arra, h ogy teológusok, megfelelő szakérte­ lemmel, tekintsék át ezt a m odern helyzetet és a h a­ lállal kapcsolatosan, valam int az Isten országával összefüggésben olyan módon fogalmazzák meg az evangéliumot, azaz Isten szeretetének m egváltó üze­ netét, mely ezeknek a felvázolt ismerteteknek nem mond ellent, illetőleg m ely ezeket minden vonatkozás­ ban figyelembe veszi. Erre megvan a lehetőség. De meg kell tenni ezt azért is, m ert ha nem tesszük, úgy abba a hibába esünk, hogy keresztyén em bereket meghagyunk egy sajátos tévhitben. Ez a tévhit való­ ban nem — és soha nem is volt — az a hit, mely Jé ­ zus tanítását és őt magát is úgy akceptálná, m int aho­ gyan erre Jézus a m aga m ódján igényt tartott. Ha em ­ bertársaink hitének tartalm i dolgában felelősséget ér­ zünk, azaz ha úgy véljük, nem egészen mindegy az, hogy Istenhez kapcsolódó hitünk tiszta-e vagy sem. helyes hit-e vagy sem: Ez esetben neki kell látni, hogy tévesnek bizonyuló elképzeléseket helyes meg­ világításba helyezzünk és a régiek gondolkodásmódját helyesen megértve, a megfelelő tartalm akkal értelm ez­ zük, egészítsük ki, helyesbítsük, vagy ha éppen szük­ séges: cseréljük fel azt. Nyilvánvalóan soha nem a szent iratoktól függetlenül, hanem azok jó megértése alapján. 8. A klinikai halálban szerezhető-kapható látomá­ sok, élmények valóban rendkívüli impulzusokat jelen­ tenek azon emberek számára, akikben mindez tudato­ sul és akik m inderről be is tudnak számolni. Ezek­ nek a jelentőslége nem a túlvilágra történő utalásban van, hanem — úgy vélem, — egészen m ásban. Rend­ kívüli jelentőségüket abban látom, hogy ezen élm é­ nyek — azok szám ára is, akik ezekről nem tudnak beszámolni, m ert meghalnak, — az em bert a halál be­ következte előtt valam i rendkívüli örömmel és boldog­ sággal ajándékozzák meg, melyek az em bert tört pilla­ n a tok alatt meggyőzik arról, hogy a halállal való ta ­ lálkozás nem félelmetes dolog s a halálban történő

elmúlás nem más, m int az Életben történő feloldódás. Valószínűleg nem abban a „tovább-élésben”, ahogyan ezt az em ber a maga személyére vonatkozóan elkép­ zeli és a klinikai halálban átéli, hanem úgy, hogy az emberen átáram lik, átfolyik az Élet s a boldogságnak ez az állapota ennek az átfolyásnak a nagyszerűségét érezteti meg. Azt szoktuk mondani, hogy a halál az élet része; hogy élet nincs halál nélküli; hogy az élet csa k a halál és elmúlás révén lehetséges . . . Ezeket a sablonossá vált kijelentéseket meg kellene tölteni az­ zal az örömmel, mely az Étet szerkezeti sajátossága az önmaga felőli „tudattalanságban”, amikor az átfo­ lyásban az emberben ez mégis tudatosul, majd önma­ géba bele folyik és nem is törődik többé azzal, hogy ez személyes vagy személytelen lét. A lét szerkezetét és tulajdonságait nem fogjuk m egismerni soha. Ámde az Életet éljük s ha szerkezetének sajátosságaiból va­ lami keveset mégis észrevehetünk, úgy ez az Élet to­ vább-történéséhez nyújthat az em bernek egy mindez­ zel nem is törődő végtelen boldogságot és örömöt. Mindezt a meghaló em ber kapja s ekkor lehet az Éle t lényegét megragadni, hogy ti. a legnagyobb boldog­ ság az, am ikor az ember a maga életével az Életet szolgálja: am ikor elveszti a z t . . . Ilyesmiket olvasunk az ÚT irataiban is, éppen Jézusnál, és egészen más értelm et szoktunk adni ezeknek a tanításoknak, m int ahogyan ezeket ténylegesen megértem és jelentősé­ gükben megfogni lehet. Úgy vélem ezért, hogy a klini­ kai halál állapotának látom ásai és élményei az Éle t rendkívüliségére, lehetőségeinek végtelen távlataira nyitják fel szemünket (csak talán már későn), de sem­ mi m ásra nem. De vajon van-e nagyobb dolog az Élet­ nél? S vajon hol lehet találkozni Istennel, ha nem az Élet keretei k ö z ö tt...? Csák ehhez még tisztázni kel­ lene m agunknak azt, hogy m it is értsünk megfelelő módon az Élet fogalma alatt. A klinikai halál állapotának látomásai és élményei ehhez jó alkalm at és óriási lehetőségét adnak. Csengődy László

V IL Á G S Z E M L E K arl Immer emlékezete 1916— 1984 1984. január 3-án a világkeresztyénséget nagy vesz­ teség érte: a R ajnai Evangéliumi Egyház nyugalma­ zott elnöke, Lic. K arl Immer, súlyos betegség után m egtért Urához; elköltözésével a Hitvalló Egyház egyik fontos tagját, még élő szem tanúját veszítettük el (ld. beszám olóját a „Küldetésben” c. kötetben a Bar meni Hitvallásról), a Keresztyén Békekonferencia egyik alapító tagját, mindvégig telkes és nagytekin­ télyű m unkatársát, s nem utolsó sorban egy olyan egyházi személyiséget, akinek teológiai és közéleti te­ vékenységei egyaránt kivívták m unkatársak és ellen­ felek elismerését. K. Im m er halála a magyarországi egyháziák gyásza is, hiszen ökumenikus és baráti kap­ csolatok fűzték őt Magyarországhoz. K arl Im m er le lkészcsaládból szárm azott; apja — m int ez írásából is kiderül — tevékenyen részt vett a

Barmeni Hitvallás előkészítésében és megfogalmazásá­ ban. Ezzel m ár eleve meghatározottá vált a későbbi egyházelnök életútja. Meghatóan emlé kezik utolsó ta­ lálkozására édesapjával, 1937-ben, akit a Gestapo le­ tartóztatott: „Beszélni m ár nem tudott, csak szemei tekintettek rám, tele félelemmel; m it mondok majd neki »a nép árulójának«? Ezt mondtam akkor: »Apám, helyesen cselekedtél«”. K arl Im m er elkötele­ zettsége a Hitvalló Egyház mellett így családi örök­ ség is, amelyet folytat, am ikor 1943-ban (miután a w uppertali és hallei egyetemen elvégezte teológiai ta ­ nulmányait, s az utóbbi helyen J. Schniewind profesz­ szornál az új szövetségi tudományokból a mai dokto­ rá tusna k megfelelő licenciátus teológiai fokozatát meg­ szerezte), a Hitvalló Egyház előtt teszi le a lelkészké­ pesítő vizsgát. Ezzel m ár eleve vállalta az illegalitást. 105

A II. világháború vége szá mára nem jelentett vál­ tozást teológiai fölfogásában: a Barme n által megha­ tározott utat já rta tovább. 1945-ben Duisburg-Neudorf lelkipásztora lett és az is m aradt 1978-ban történt nyugalomba vonulásáig. Igehirdetői és lelkigondozói szolgálata mellett egyre nagyobb elismerés jutott osz­ tályrészéül közegyházi és közéleti tevékenysége m iatt is: 1952-től a R ajnai Evangéliumi Egyház Zsinatának tagja, 1958-től az egyházi vezetőség tagja ugyanott, 1968-től egyházi főtanácsos, 1971-től a R ajnai Egyház elnöke. Bárm ennyire is tükrözzék ezek az adatok Karl Im ­ m er m unkásságának elismerését, a Hitvalló Egyház teológusa és lelkésze a II. világháború után sem men­ tes támadásoktól: a „vörös” Im m er jelzőt kapja, am it különösen is a szocialista állam okban élő egyházaknál te tt látogatásaival idézett magára. K. Im m er azonban a kritika ellenére sem hagyott fel ilyen irányú, egy­ házak közötti m unkásságával; azok közé tartozott, akik m egértették, magukévá tették és végre is hajtot­ ták az ökumenizmus szellemét. E közben a bizalom­ keltésnek tulajdonított nagy jelentőséget: az egyházak közötti kapcsolatokat bizalom nélkül nem lehet ápol­ ni. S vallotta: bizalm at kelteni csak úgy lehet, ha bi­ zalm at ajándékozunk; m indezt pedig nem taktikai megfontolásokból, hanem szívből jövő, testvéri szere­ tettel végezte. Ennék beszédes példái Magyarországon az új fordítású Biblia m egjelentetésében nyújtott segít­ sége, a Magyarországi Reform átus Egyház diakóniai m unká jának többrendbeli támogatása, legutóbb a Rá­ day Kollégium újjáépítésében való részvétele, s m ind­ az, a testvéri találkozás, őszinte véleménycsere, am e­ lyet magyarországi tisztelői a jövendőben fájdalm asan nélkülözni fognak. K. Immer, aki otthon, egyházában a nagy utazó hírében állt, nemcsak országhatárokat, hanem lelki és szellemi h atárokat is leküzdött. Bizalomkeltés, kapcsolatkeresés az egyházak, Kelet és Nyugat között — ez az életcél volt az, am i K. Im ­ m ert a Keresztyén Békekonferencia alapító tagjai kö­ zé vezette, s személyes barátságra gyújtotta a nagy cseh teológussal, Josef H romá dkával. A II. világhábo­ rú után a megbékélést, a békét Európában és az egész világon is, az evangélium gyümölcseként értékelte; a Keresztyén Békekon ferenciában való részvétele ennek jegyében történt. E mozgalom oszlopa volt évtizedeken keresztül, s eközben nem zavarta őt az sem, ha prá­ gai m unkássága hazai berkekben sokszor félreértést keltett. Közismert, hogy a Keresztyén Békekonferencia kez­ deti lépéseit nem mindig kísérte szim pátia; nos, K. Im m er ezekben az években elévülhetetlen érdemeket szerzett a bizalomkeltés terén, amikor a kapcsolatot és nem a konfrontációt kereste. A Keresztyén Béke­ konferenciát prominens ökumenikus mozgalomnak tartotta, s egyházelnöki minőségében m indent meg­ tett, hogy a mozgalom ökumenikus jelentőségét elő­

mozdítsa; párbeszédet kezdeményezett az orthodoxiá­ val, de a római egyházzal is, sőt a szabadegyházak felé is ő tette meg az első lépést. Az elsők közé tarto ­ zott azok között, akik az NDK egyházaival való kap­ csolat létrehozását szorgalmazták és munkálták. To­ vábbi fontos feladatnak tartotta, hogy a németországi egyházak a II. világháború után újítsák meg kapcso­ latukat a zsidó hitközséggel. Minderről m a már bebi­ zonyosodott, hogy helyes lépés volt; azokban az idők­ ben azonban, amikor K arl Im m ernek ezek megvalósí­ tásáért kellett küzdenie, sok politikai és vallásos elő­ ítélet bénította az egyházi és közéleti légkört. Hogy ma ez másképpen lehet, abban K. Im m er döntő érde­ meket szerzett magának. Megszokta, hogy tám adások­ nak van kitéve, s hogy semmilyen döntő lépést nem lehet nehézségek leküzdése nélkül megtenni. Saját ki­ jelentése szerint mindig demonstrálóan törekedett a személyes, testvért kapcsolat bizalmas légkörének m egteremtésére — szemben az egyházi bürokrácia és zsargon nyomasztó stílusával. Mi, külföldi hívei, min­ dig hálásak lehettünk ezért a közvetlenségért. K arl Immer elhunyta alkalm ából a Református Egy­ ház Zsinati Elnöksége a Rajnai Egyház Elnökségéhez címzett levélben fejezte ki részvétét s adott hálált Is­ tennek azokért az ajándékokért, amelyek K arl Immer személyén keresztül áradtak ránk. „Bizonyságot te­ szünk amellett, hogy ő a Magyarországi Református Egyház életét nagy érdeklődéssel tanulm ányozta; fog­ lalkozott azzal a problémával is, hogy hogyan találja meg egyházunk helyét az új társadalm i rendben. Ez az érdeklődés magyarországi látogatásai alkalmával is kifejezésire jutott. K. Immer őszinte kísérleteket te tt arra, hogy egyházunk belső életét, szolgálatát és problém áit megismerje. Nemcsak gyülekezeteinket és az egyházvezetőséget látogatta meg, hanem akadé­ m iáinkat és diakóniai intézm ényeinket is. E kapcso­ latok az áldás forrásává lettek. Önzetlen keresztyén szeretettel tám ogatta erőfeszítéseinket — különösen a diakónia területén." Temetésén, 1984. január 7-én, Düsseldorfban a m a­ gyar delegáció vezetőjeként dr. Tóth Károly püspök a Jelenések Könyvének igéivel tolmácsolta a m agyar­ országi egyházak végső áldáskívánás át: „Boldogok a halottak, akik az Úrban ha lnak meg mostantól fogva, m ert megnyugoszna k az ő fáradságuktól, és az ő cse­ lekedeteik követik őket” (14,13/b). Karl Im m ert sok cselekedete követi; ennek jelét mi Magyarországon nap, m int nap láthatjuk. Elköltözésével föltétlenül tö­ rés állt be az európai keresztyénség és teológiai gon­ dolkodás történetében: a II. világháború antifasizm u­ sána k keresztyén képviselőjétől, ill. a háború utáni hidegháborús politika ellen küzdő teológustól kellett búcsút vennünk. M unkásságának kiértékelése — amely mind németül, mind magyarul még várat m a­ gára — útm utató lehet a jövőre nézve! K. I.

Vallási irányzatok Amerikában Századunk közepén a szociológusok és a teológusok arra számítottak, hogy az Egyesült Á llam ok m indin­ kább elvilágiasodik; a vallásos buzgóság jeleit „az identitás keresésének felszíni tü neteként” intézték el. * E n g e d é ly e ze tt á tv é te l az A m e ric a n A c a d e m y o f A r ts and S cien ces D a ed a lus fo ly ó ira tá n a k 1982. té li szá m á b ó l (B oston, M a ssa ch u setts) a z U S A n y o m á n . © 1982 b y th e A m e r ic a n A c a ­ d e m y o f A r ts and Sciences.

106

Később — állapítja meg M artin M arty történész — a „világi teológia” sokat veszít vonzerejéből, míg a tra­ dicionális vallás új jelentőségre tesz szert. M arty v é ­ leménye szerint a 60-as évek közepe óta bekövetkezett változások nemcsak az Egyesült Állam ok vallási plu­ ralizmusának életképességét bizonyítják, hanem azt is, hogy az amerikai társadalomban a vallás inkább át­ rendeződött, m int eltűnt.

Martin M arty a Chicago University történelempro­ fesszora, a The Christian Century szerkesztője, továb­ bá számos könyv (köztük a The Public Church [A nyílt egyház]) szerzője. * Egészen a 20. század közepéig minden jel arra v a l­ lott, hogy az Egyesült Államokban a vallás egyre vi­ lágiasabb, intézményesebb és mind kevésbé hat ki az am erikai életre. Az azóta eltelt idő azonban meglepő változásokat hozott a vallás és a kultúra viszonyálban. Ennek következtében a teoretikusok is új elméleteket dolgoztak ki a meglepő jelenség m agyarázatára. Először is, a várakozással ellentétben, a vallásosság nagyon is érzékelhető — am i annyit jelent, hogy meg kell kérdőjeleznünk a nyugati gondolkodásban ural­ kodó világias modellt. Másodszor, a vallásosság nem formális intézményekben jelentkezik, hanem egyre sűrűbben szövi á t a kultúrát, és egészen sajátos for­ m ákat ölt az emberek m agánéletében. Harmadszor, a tradicionális vallások sem veszítették el híveiket (aho­ gyan azt a prognózisok vélték), hanem fennm aradtak és látványosan térték vissza a színre, tartósan meg­ szilárdultak a nagy szubkultúrákban. Mielőtt elemeznénk e jelenségeket, három lényeges tényezőt kell megkülönböztetnünk. Elsőként azt, hogy a folytonosság — különösen az egyházi és világi je l­ leg, valam int a hagyományos h it változásokkal szem­ beni ellenállósága tekintetében — mindig is alapvető eleme volt A m erika vallási kultúrájának. Másodszor, a tudásszociológiában jártas teoretiku­ sok — a teológiai elméletírók, a vallásos tanulm ányo­ k a t folytatók, a hum án- és társadalom tudom ányi disz­ ciplínák művelői — az am erikai kultúra felszínesebb mozgásaira hangolódtak rá. E szakemberek természe­ tesen fölfigyeltek az elit szélsőséges tendenciáira; a a tömegkommunikáció állandóan újdonságokról, szen­ zációkról tudósít. Így például a 60-as évék végén meg­ lovagolták az „okkultizmus elharapózását”, míg a teo­ lógusok és a társadalom tudósok úgy érezték, hogy újabb és újabb elm életekkel kell előállniok az újfajta vallásosságról és a transzcendenciáról. A valóságban az asztrológia és az okkultizm us új rajongóinak száma nem befolyásolta lényegesen a lakosság azon részét, amely mindig is h itt ezekben. A vallás folytonossága az am erikai életben többfé­ leképpen bizonyítható, nem utolsósorban a közvéle­ m énykutatások segítségével. Például egy 1965-ös fel­ mérés adatait egy 1952. évinek az eredményeivel ösz­ szevetve, a vallás felületes, de általános újjáéledését tapasztaljuk, am it egyfajta vallási forradalom köve­ tett. "A változások meghökkentő jelei é s . . . a válto­ zatlanság még rejtélyesebb tünetei” m utatkoztak meg. A jelenlegi vizsgálatok is a töretlen kontinuitásra utalnak. Ez persze nem jeleníti azt, hogy nem voltak hirtelen, dokum entálható fordulatok is. A misék és más vallási szertartások látogatottsága például jelen­ tősen visszaesett a II. V atikáni Zsinat után, amikor igaz voluntarizmus hatotta át a katolicizmust. A m ér­ tékadó protestáns és zsidó szervezetek súlya állan­ dóan csökken a felekezetek között; itt meg kell je­ gyeznünk, hogy ezt egy igen hosszú folyam at előzte meg, am ely a m etodista és baptista megújhodással kezdődött 1800 tálján — ekkor kezdte ugyanis elveszí­ teni vezető szerepét az episzkopális, a kongregaciona­ list a és a presbiteriánus egyház. A fundam entalista, a pünkösdista és az evangéliumi egyházak ereje és ön­ tudata egyértelm űen gyarapodott. H arm adszor pedig: fontos, hogy m indezt a nemze­ déki összefüggésben vegyük szemügyre. Ha két am e­

rikai nemzedéknek különböző a vallási gyakorlata, k ét teljesen eltérő szemlélettel rendelkező teoretikus generáció tartozik hozzájuk. Úgy tetszik, generációs határvonal választ el két időszakot: az egyik nagyjá­ ból a második világháborútól a 60-as évek közepéig, a másik a 60-as évek végétől napjainkig tart. Ha olyan m eghatározhatatlan fogalm at akarunk m egra­ gadni, m int a kultúra, a nemzedéki fogódzó igen érté­ kes lehet. José Ortega y Gasset jól látta ezt; szerinte „a kultúra csupán értelmezés, amellyel az em ber fel­ r uházza létét, s amelynek segítségével az ember töb­ bé-kevésbé kielégítő válaszokat talál anyagi és ún. spirituális életének szükségleteire és problém áira. . . A kultúra a világról vagy a világegyetemről alkotott emberi elképzelés, merészen m egrajzolt térkép a dol­ gok közti tájékozódáshoz, hogy megálljuk helyünket az életben és k iutat találjunk kaotikus helyzetünk­ ből.” Ezek a „többé-kevésbé kielégítő válaszok” leginkább a nemzedéki határok mentén kristályosodnak ki. Or­ tega nyilván túl mechanikusan állapítja meg a kultu­ rális nemzedékváltást tizenöt évenként; ennél sokkal érzékenyebben ismeri fel, hogy több kortárs generáció is egyidejűleg tevékeny. Azok, akik életútjuk sorsdön­ tő állomásain hasonló tapasztalatokat éltek át, hajla­ mosak a közös nézőpont kialakítására. A világi modell kétségbe vonása Az 1950-es évéktől kezdődően a teoretikusok na­ gyobb vallásosságot tapasztaltak, m int am ire szám ítot­ tak. Akadémikus neveltetésük a m ellett a nézet mel­ lett kötelezte el őket, hogy egy am erikai típusú ipari társadalom szükségképpen elvilágiasodik — tehát m a­ gyarázatok kellettek a háborút követő vallási m egúj­ hodás megindoklására. Az 50-es évek idején a nyugati hit általában, de kü­ lönösképp a vallás, kevés m élyreható etikus megoldást nyújtott. Jóllehet, a vallásos máz sokszor az egyházi intézmények nagyon is világias gyakorlatát takarta, a világi teológusok nem vették észre, hogy Am eriká­ ban a m indent átható vallásosság és a makacs vilá­ giasság szimbiózisban él. A világias felfogás a 60-as évek közepén vált ural­ kodóvá. L arry Shiner, a Sangamon University teoló­ gia professzora 1967-ben a „világi” kifejezés haszná­ latát elemezve öt alapvető jelentést azonosított. Az kifejezheti pusztán a vallásosság hanyatlását; a vilá­ gi norm ák követését; a világ demisztifikációját és de­ sza kralizációját; az elszakadást a társadalom tól (a to­ vábbélő klasszikus definíció értelmébe n); vagy jelöl­ heti (akiár a belőle szárm aztatott „elvilágiasodás” szó­ ban) a hit és m agatartásform ák áthelyeződését a val­ lási szférából a szekulárisba. A „világiasság” teológu­ sainak szemében ezek az em beri szabadság fényének elemei; olyan "mozgalmat” alkotnak, amely a szelle­ m i serdülőkortól a felnőttkorig ível. A szociológusok azonban egyre kevésbé bíztak a vi­ lági gondolkodási modell egyeduralmában. Angliában, 1965-ben David M artin arra hívta föl a figyelmet, hogy a „szekularizáció” kifejezés alkalm azása több­ nyire nacionalista, m arxista, egzisztencialista vagy más ideológiai indítékokból származik. Az Unsecular Man (A nem szekuláris ember) (1972) című m unkájá­ ban Andrew Greely polemikusan am ellett tör lán­ dzsát, hogy a világi paradigm át az emberiség m ito­ szimbolikus felfogásával váltsuk föl. A teológusok kö­ zül H arvey Cox jelentkezik 1965-ben a The Feast of Fools (A bolondok ünnepe) című művében, s a m á­ giáért, mítoszért, m isztérium ért és a misztikus rajon­ gásért rajong. Szemmel láthatóan változás állott be a 107

vallási elitekben. Az az új nemzedék, amelyről és amelyhez a szociológusok és a teológusok szóltak, egy­ szerűen elvetette a világias gondolkodás tényszerűsé­ gét. Pedig azok, akik kritikátlanul viszonyultak a 60-as évek vége után a sze kuláris felfogáshoz (illetve modellhez), megfosztották m agukat egy sereg olyan eszköztől és elmélettől, amelyek nélkülözhetetlenek a vallásos jelenségek megértéséhez. A vallás nem tűnt el, csupán átalakult. A vallásosság terjedése A hum anisták, a társadalom tudósok és a teológusok ugyanolyan fogékonyak a divathóbortokra, m int más halandók. A vallásosság 1970-re m ár „bejött”. Azok a tudások, akik egy időben a vallásosságot csupán az alsóbb osztályok vagy a társadalom perem ére szorult etnikai csoportok jellemzőjének tartották, többé nem áltathatták magukat. Túl sok em bert ejtettek rabul a különféle kultuszok, az okkultizmus, az asztrológia, a zene. A középosztálybeli episzkopálisok és katolikusok „szólottak az isteni révület nyelvén” a pünkösdista istentiszteleteken. A buzgó evangéliumi kultúra nem sorolható a periférikus jelenségek közé. Ez az elit köreiben nyilvánvaló kulturális fordulat, és a „mindent átható vallásosság” m egtalálta a maga teoretikusait a m ár kész elméletekkel. Néhányan neo­ m arxista nézőpontból a vallást „ópium nak” minősítet­ ték a 60-as évek végének m eghiúsult „forradalm a” után. De más szemléletek is felbukkantak: freudi megfigyelések az új illúziók iránti igényről, sartre-i intelmek, melyek szerint a vakhit menekülés a való­ ságtól, weberi spekulációk arról, hogy az autentikus vallási nézetek m ennyire tudják m egváltoztatni a tá r­ sadalm i és kulturális környezetet. Egyikkel sem fog­ lalkozunk itt. Ehelyett a gondolkodási modellek alap­ vető eltolódásaira összpontosítunk: nálunk a — vallás fogal mát kiküszöbölő — „világiasságot” a „moderniz­ m us” v áltja föl, s ebbe sokféle diffundált vallásos né­ zet fér bele. Ez akkor m erült fel először, am ikor a tu­ dósok újram eghatározták a vallást, és látták, hogy az átszövi a kultúra hum ánusságának fogalmát. Úgy tűnik, a vallás átjárja a kultúrát és éppen ezért nehéz megragadni. Magánüggyé vált, nem kapcsolódik többé szervezetekhez és intézményekhez. Csak látszó­ lagos ellentmondás, hogy az előző nemzedék idején a virágzó egyházi intézmények leplezték elvilágiasodásu­ kat, a második generációban pedig sorvadoztak, m i­ közben maga a vallásos érzület kivirágzott. Sidney E. Mead történész és „hitvitázó” úgy véli, hogy a vallás a templomokon és a zsinagógákon tú l­ nőve behatolt a közösségi és demokrat ikus-köztársa­ sági meggyőződésbe. Thomas Luckm ann és mások szerint olyan pontot ért el, ahol a m agánéletben már „láthatatlan”. Ily módon új felismerés hódított teret a nyugati kulturális antropológiában: az em bernek a puszta biológiai lét meghaladását szolgáló eszközkész­ lete és minden szimbolizáció és szocializáció, amely azoknak része — eredendően vallásos. Ebben az érte­ lemben a vallás egyetemes és elkerülhetetlen; ráadá­ sul örök életű. Új, átfogó vallási definíciók bukkantak fel. A leg­ általánosabban elfogadott Clifford Geertz-é , mely sze­ rint a vallás (1) jelképek rendszere, amely (2) erős, jelenlevőségét m indenütt érzékeltető, tartós létform á­ kat és m otivációkat hoz létre az em berekben, azáltal, hogy (3) koncepciókat fogalmaz meg a létezés általá­ nos rendjére és (4) ezeknek a tárgyilagosság olyan ki­ sugárzását kölcsönzi, amiben (5) a létformák és indí­ tékok egyedülállóan reálisnak tűnnek. 108

Ám „hol végződik a vallás?” — váratlanul ez a kér­ dés lett a meghatározás próbaköve. Ha minden vallá­ sos, akkor semmi sem az? Kézenfekvő, hogy az ember­ fölötti létezőknek vagy erőknek, csakúgy mint a hit­ nek, a dogmának és az institúcióknak, nem ju t hely Geertz meghatározásában. Mindazonáltal világosan rám utat a „mindent átható vallásosság” terjedésére a kultúrában, mégpedig olyan időszakban, amikor a szentesített intézményi rend legitimitási válsággal küszködik. Ez az ezerarcú vallás m indenütt jelen van; a reptéri újságárusok „Segíts magadon” könyveiben, a televízióban, a terápiás csoportokban, a vallással foglalkozó egyetemi órákon, vagy a kirakatok előtt ácsorgó magános metafizikusok és szellemi zsebtolva­ jok „zsákm ányaiban” am int összeillesztgetik egyéni világnézeteiket. A vizsgálatok szerint a valódi hitetlenség vagy a tiszta világiasság csak ritkán fordul elő, legalábbis Amerikában. A vallás átfogó definíciói mégis gyakran ütköznek akadályba. James Gustafson például a „val­ lásos” szót arra kívánja fenntartani, am i „tapasztalati dimenzió (s ebben nem m indenki osztozik tudatosan), s mely egy végső, az em bert éltető, fölébe magasló hatalomhoz fűződő viszonyt tükröz”. M elford Spiro antropológus egyetért ezzel. De még ezek a megszorí­ tások is elism erik a vallás rendkívül széles körű el­ terjedését az Egyesült Államokban. Az am erikai val­ lás így beszivárgott a kulturális repedésekbe, és nem a vallási jelenségekhez tapadt. A hangsúlyváltás a világi paradigmából a vallá sos­ sá gra, arra kényszerítette (vagy talán tette képessé) a teoretikusokat, hogy korábban mellőzött dimenziók iránt kutassanak. Egyes társadalom tudósoknak viszont sikerült bizonyos tendenciákat igazolniuk m ár régebbi műveikben is. Daniel Bell felemelte szavát a szent és transzcendens értékek mellett. Philip R ieff a szentség „felgyógyulását” várta a terápia sikere után. A „szent” fogalmának tudós definíciói talán nem egyeznek a pa­ pok, lelkészeik, rabbik tételeivel az Istenről. Mind­ amellett a hum anista gondolkodók gyakran a h ittu ­ dósok előtt járnak: ez esetben bizonyosan, mivel a vi­ lági modellt magukévá tevő avantgardista teológusok­ nak most a szentség továbbélésével kell számot vet­ niük. Az új veszély most m ár az, hogy elfeledkezünk az am erikai kultúra makacs világiasságáról. Az am erikai nemzet ugyanannyira pluralista, m int eddig, életének döntő aspektusaiban — a felsőoktatásban, a gazdag­ ság piacán vagy a törvényhozásban — világias m aradt, egyetlen transzcendens vezérlő jelkép nélkül. Noha a teoretikusok és a teológusok számításba veszik mind a konok világiasságot, m ind a m indent átható vallásos­ ságot, ismét kátyúba jutnak minden kulturális vál­ tozás nyomán, ahogy észle leteik kel összeegyeztethető elm életeket keresnek. A ke ttős paradigm a kétségkívül kijózanít egyes jóslatoik és elképzelések vakmerőségé­ ből: a tisztán világi város vagy a mélyen szakrális kultúra kockázatos megjövendölései érthetően túl drá­ m aiak. Ám e jóslatok éppúgy lelhetnek helyesek, m int tévesek, ahogy az emberi történelem általában, és a jelenlegi am erikai nemzedékváltás ezt különösen mu­ tatja. A z újjászülető „antimodern” vallás A két generációs időn keresztül, m ialatt a világias­ ság uralkodott, ennek hatalm ával nagy szubkultúra szegült szembe. Ez magába foglalta a judaizmus ha­ szid és más misztikus vagy ortodox áram latait; szá­ mos am erikai eredetű „szektát”, mint a mormonokat, Jehova tanúit és az adventistáikat; a hagyományos ke­

resztyénség pünkösdista és karizm atikus mozgalmait; a tradicionalista katolicizmust (kisebb részben); job­ bára pedig az evangélium i és fundam entalista protes­ tantizm ust. Ez a szubkultúra most újjáéledőben van; így történhetett, hogy az 1980-as választások eln ökje­ löltjei lojálisnak m utatkoztak iránta. Egy ilyen szub­ kultúra nem tekinthető esetlegesnek. Jelenlegi hatóköre nem elhanyagolható m értékben a világi technika és a m odern technológia szelektív kiaknázásából fakad; jól jellemzik ezt a világiasság bizonyos jelei és a modern „diffúzió”. Mindez azon­ ban nem tűnik elégségesnek e rendíthetetlenül „antim odern” hatalom fennm aradásának és erejének meg­ m agyarázására. Ha a vallás a kultú ra más területein oly szétszórt, akkor miiért olyan szervezett itt? Ha a legtöbb egyházi intézmény „kifinom ult” és m értékle­ tes, akkor ezek m iért ilyen harciasak? Ha a vallásos­ ság nagy része feloldódik a kultúrában, vajon ez a változata m iért ennyire konok és m iért nem integrá­ lódik? Ez a „régimódi” vallásosság sohasem m erült alá egé­ szen; a második nemzedéki szakaszban íme bosszú­ szomjasan visszatér, m odern köntösben, a rafinált tö­ megkommunikáción keresztül. Katolikus form ája kü­ lönféle tradicionalista mozgalmakban, vagy II. János Pál pápa egyes konzervatívabb irányelveinek hangsú­ lyozott tám ogatásában nyilvánult meg. A zsidók ese­ tében pedig karizm atikus irányzattá vált, mely egy­ rész azokat nyerte meg, a kik eleve hajlottak a judaiz­ mus haszid és/vagy misztikus form áira, másrészt azo­ kat, akiket hitük Izráel bibliai földjének „visszaköve­ telésé r e” késztetett. A főbb protestáns felekezetek ve­ zető köreiben pedig „laikus” mozgalmak mezét öltöt­ te a liberális teológia és a liturgikus reform ok ellené­ ben. A legérdekesebb és bizonyára a legm aradandóbb e jelenségek közt a protestáns fundam entalista hit ú jjá ­ éledése. Az 1920-as évek fenyegetése elől a fundam en­ talisták „illegalitásba” kényszerülte k. Itt tűrtek, szen­ vedtek, de elsajátították a modern módszereket, ismét felküzdötté k m agukat a kulturális színtérre. M érsékelt képviselőik „evangéliumi” önjellemzéssel jelentős be­ folyásra tettek szert Billy Graham üdvös vezetésével az 1950-es években és azután is. A fundam entalizm ust ugyan háttérbe szorították a világi teológiák, a pol­ gári szabadságjogokért küzdő és a háborúellenes moz­ galmak, az ún. New Frontier („Új h a tá r”) és a II. Va­ tikáni Zsinat (kvázi-) hitvallásai, de csupán átm ene­ tileg, hiszen a 60-as évek végén friss lendülettel me­ gint népszerűségre tettek szert. A 70-es évek elejére világossá vált: a konzervatív irányzatok egyértelműen előretörtek, a túlm odernizált, „hivatalos” egyházak pedig vitathatatlanul hanyatlás­ nak indultak. A kétségtelenül világias, vallásilag dif­ fúz A m erikában így paradox módon, éppen az „erős” egyházak diadalm askodtak, talán éppen azért, m ert m odernizm us-ellenesek voltak — abszolutisták, fana­ tikusok, konformisták, mereven előírásosak, vakbuz­ góan térítők és mélyen elkötelezettek csoportközössé­ gük iránt. Nemsokára az ú j konzervativizmus java ré­ sze bekerült a kultúra fő áram ába. A Protestant New Christian Rightnak (a Protestáns Új Keresztyén Jobboldal) a tömegkommunikációs esz­ közök részéről szentelt nagy figyelmet, ami kiterjedt arra a nyomásra is, am elyet az a sebezhető „közintéz­ m ényekre” — az iskolákra, a törvényhozásra, a m ű­ sorszórásra stb. — kifejtett, azzal vádolták, hogy aránytalanul a nem reprezentatív frontra összponto­ sít. S így egyúttal gyújtópontba hozta a csoportok harciasabb megfelelőit szerte a világon, azokat a tör­

zsi jellegű képződményeket, amelyekről Harold Isaacs így írt Idols of the Tribe: Group Identity and Political Change (A törzs idoljai — Csoportidentitás és politikai változás) című művében: „Az emberek gör­ csös egymásba kapaszkodásán ak vagyunk tanúi egye­ temes méretekben, szám talan — törzsi, faji, nyelvi, vallási, nemzeti — ism érv szerinti csoportosulásban. Elszigetelt egységekbe való hatalm as összefogódzás ez, ami vélhetően tökéletesíti, megszilárdítja vagy kiter­ jeszti m ajd minden ilyen csoport életképességét vagy — terét, illetve több-kevesebb védelmet nyújt nékik mások hatalm ával, fenyegetésével vagy ellenségességé­ vel szemben.” Bármilyen tartózkodóan is kell az am erikaiaknak viszonyulniok a más társadalm ak mozgásaiból leszűr­ hető analógiákkal szemben, mégis tudom ást vesznek a törzsi fundam entalizm usok heves válfajairól: Ázsiában a hindu-m oham edán szubkontinentális konfliktusról, az afrikai ellentétekről, a közel-keleti küzdelmek hát­ terében rejlő zsidó—mohamedán ideológiákról, továbbá az észak-írországi protestáns—katolikus ellentét indí­ tékairól. Joggal tehető fel, hogy a világpolitika a szembeszökő és riasztó tényezői azt a következtetést sugallják a társadalom - és a hittudósok nak, hogy e fundam entalista tribalizm us az egyetlen valószínű le­ hetősége Amerika kulturális jövőjének. Ha azonban az állam rend fennm arad, akikor az am erikaiak alig­ ha vetik le pluralista és polgári hagyományaikat, eképpen behódolva a versengő felek valamelyike előtt. M indazonáltal okosan járunk el, ha komolyan vesz­ szük a szélsőjobboldalt. Ennek hatalm a zömmel a vo­ luntarizm usból származik. Ahogy a voluntarizmus egyszer m ár közrejátszott az „erős felekezetek” hitéle­ tének m egszilárdításában, ez a nagyon is am erikai reakció az egyház és az állam különválasztására ha­ tékony eszköznek bizonyult a modernizmus-ellenesek felrázására. A fő — a katolikus, a zsidó és a protes­ táns — felekezetek intézményei annyira elbürokrati­ zállódtak és oly távol kerültek a hozzájuk tartozók tö­ rekvéseitől, hogy im m ár tehetetlenek. De mivel a jo bboldal rá van utalva az állandó és önkéntes anyagi tám ogatásra és a közvetlen kontaktusra, mindig érintkezésben m arad híveivel; úgy is mondhatjuk, hogy az ütőerükön tartja ujját. Az újfajta tradicionali sta mozgalmak — vagy az új mezben fellépő régiek — sok vonatkozásban az anti­ modern vagy demodernizáló (modernizm us-kiküszöbö­ lő) indíttatást fejeznek ki. Először is, ham isítatlan nosztalgiával viseltetnek az egyszerűbb, rendezettebb, egyneműbb világ iránt, ami egykor kielégítette az egyének, a szubkultúrák és a széles kultúra „teljesség­ igényét” : a pluralizmus előtti korban, amikor még a katolikusok dominálták a keresztyénséget, a zsidók kis közösségeikben, a stétl-ekben vagy a gettókban voltak „otthon”, és a protestánsok uralták Amerikát. Másodszor, magához vonzza a modernizmus rákfené­ jével, a kaotikus pluralizm ussal elégedetleneket, akik jogi fegyvereket és vallási meggyőződésüket egyaránt készek bevetni, hogy úrrá legyenek az egymást kioltó szólamok bábeli zűrzavarán. Harmadszor, türelm et­ lenek mind a pluralista társadalom erkölcsi anómiá­ jával, mind annak látszólagos képtelenségével a közös cselekvés alapjaként szolgáló pozitív értékek létreho­ zására. A fenti tendenciák más jelenségekben gyökereznek. Az egyik közülük a tekintélyéhség. Egy évszázaddal ezelőtt, a hasonlóan pusztulófélben levő világban is m egtalálhatjuk az abszolútumokat, a pápai csalhatat­ lanság római katolikus tanában, éppúgy mint a pro­ testáns hivatkozásokat a bibliai igazság revelálásaira. 109

Ma, a hasonló, de intenzívebb válságban a csalhatat­ lansá g és a tévedhetetlenség ismét a nekiszabaduló abszolutizmus jelképei. A most agresszívvá vált erők azonban nem érik be pusztán azzal, hogy kicsikarják az intellektuális hűsé­ get merev dogmáikhoz. A vallási élmény szomjúhozá­ sa az átfogóbb " teljességigény” mozzanata. A modern hitvallás a világias, széttöredezett vallással kötött kompromisszumával csak passzívan elégíti ki azt. Pe­ dig a m odernitás roppant nyomást gyakorol arra az egyénre a kultúrában, aki értelm et keres életének egé­ szére, ideértv e a tapasztalati dimenziókat is. Végül, ami ellentmondásosnak tetszhet — mivel m eghiúsítja az érintetteknek azon törekvéseit, hogy a karatukat érvényesítve saját szubkultúrájuk határait m eghaladva alakítsák a társadalm at —, a protestáns jobboldal a m egváltást várja. E történelem szem lélet­ ben a világ egyre rosszabb lesz annak előjeleként, hogy közeleg a világvége és Krisztus m ásodik eljöve­ tele, aki m ajd visszaállítja a megbomlott rendet és a szépséget. Minek vesződjünk h át Amerika m egrefor­ málásával, amikor napjai meg vannak számlálva? M it hozhat a jövő? Elképzelhető, hogy a tradicionalista irányzatok szub­ k u ltú rá k n a k a gyarapodása és csatanyeréseik révén bekerülnek a „hivatalos” hitélet fő áram ába és így le­ vetik sajátosságaikat. William McLoughlin szemében — aki az e mozgalmakat ihlető-tápláló hitébredési korszak történésze — azok az am erikai élet többé-ke­ vésbé tartós jellegzetességei, ugyanakkor egy átm ene­ ti stádium ot is képviselnek. Az „individuális nyomás periódusa” után am ikor a régi kulturális szintézis fel­ bomlik, bekövetkezik egy másik (a „kulturális torzulá­ sé”), mielőtt még az új körvonalak kialakulhatná­ nak. A ma prosperáló csoportok e köztes időszak pro­ duktumai. E szakaszban valamilyen „nativista vagy tradicionalista mozgalom” keletkezik és kap lábra: ke­ retében az idősebb generáció hangadói a mai egyházi

és világi rendszereket elítélve visszatérésre szólítanak az apák, az elm últ idők vallásá hoz. Az 1990-es évek elejére — McLoughlin igen vitat­ ható forgatókönyve szerint — új közmegegyezés je ­ lentkezése várható. Ennek nyomán az elnöki tisztet elfoglaló személyiség majd egy olyan alapvető át­ strukturálódása m ellett kötelezi el magát, miint am i­ lyenek a korábbi am erikai „fölocsúdások at” követték 1776-ban, 1830-ban és 1932-ben. Az új látásmód nem a marxizmusból és nem Keletről, hanem saját kulturá­ lis múltunkból fog fakadni. Az újjászületés és a re­ orientáció értelemszerűen egybeesik: ez tehát így „lá­ gyabb ” kom binációkat ötvöz majd össze a formális zsidó—keresztyén és polgári egyezségekkel. Néhány po­ litikai szakértő azt állítja, hogy a McLoughlin előre­ jelezte fordulat m ár meg is kezdődött, noha a 60-as évek „virággyermekeinek” szelídsége nélkül. Most sokrétű kultúránk van. Jogilag, alapjait tekint­ ve és ethoszának megannyi vetületében Amerika civi­ lizációja világi, gyakorlatában pedig pluralista. De eb­ ben a kultúrában egész sereg egyházi intézmény kap otthont, s ezek élvezik minden öt állampolgárból há­ rom nak a támogatását, és minden ötből kettő rendsze­ resen részt is vállal tevékenységükben — és ez való­ színűleg így is marad. E fölött létezik egy réteg, az apró vallási csoportoké, amelynek intézményei kevés­ bé tekintélyesek és föltehetően a m agántám ogatásra vannak ráutalva. Egyesek ezt az egész komplexumot a „polgári” vagy „nyílt” vallás közös nevezőjére hozzák; ez volna az a konszenzus, am i alighanem összetartja Amerikát. Közben, míg az új közimegegyezésre vá­ runk, a tradicionalista vallás virágzik. Vagyis az am e­ rikai kulturális élet összetettségének csak egy am bi­ valens benyomást keltő, egyházi és világi elemeket magában foglaló paradigm a felelhet meg. Martin E. Marty A magyar változat Raáb György m unkája

D IS Z K U S S Z IÓ A keresztyénség jövője (Hozzászólás Jánossy Im re tanulm ányához: „A jövő keresztyénsége, a keresztyénség jövője”. Th. Sz. 1983. 4. sz.) 1. Két aforizm ával kezdem Jánossy Imre vitára in­ dító, gondolatgazdag tanulm ányához csatlakozó rövid eszm efuttatásom at. Bár a jeles szerző tanulm ányának első m ondatában kijelenti, hogy nem egyháztörténeti tanulm ányt kíván írni, mégis mindkét idézett aforiz­ ma a történelem ről szól. „A történelem örök párbeszéd a m últ és a jelen között” — írta E. Carr a jeles angol történész. Ezt az összefüggést egy kicsit élesebben és talán szemléletesebben fogalmazta meg Örkény István: „A történelem a jelennek a m últ időben is ragozható része.” M indkét elmés mondás azt sugallja, hogy a múltról is csak úgy érdemes beszélni, ha tanulságait a jelen 110

időben tudjuk ragozni. De ez a tanulság fokozottan áll a jövőre is. Fantáziává, a felnőtteknek szóló mesé­ vé silányul minden tudományos okoskodás a jövőről, ha nem tudjuk jelen időben ragozni a jövőről alkotott váradalm ainkat. Nem m ehetünk vakon a jövő felé. A protestáns—m arxista párbeszéd során fogalmazó­ dott meg egy nagyon lényeges gondolat. Mind a m ar­ xista, mind pedig a keresztyén résztvevők a párbeszéd lehetőségének egyik fontos kulcsát abban látták, hogy mindkét eszmerendszer a jövő felé nyitott, m indket­ tőnek — egy kicsit karikírozva — van eschatológiája, sőt Lendvai L. Ferenc a debreceni dialógus során ezt a gondolatot így fogalmazta meg: „A marxizmus nem csupán a filozófia, de végső soron a vallás, főleg az eschatológiában megfogalmazott elvont eszményeinek is örököse” („Marxizmus, kereszténység, protestantiz­ mus” 52). Ennek az állításnak most nem akarom a ta r­

nak olyanok, akik vágyakoznak, hogy ismét átvegyék talm át vitatni a keresztyén h it és reménység ta rta l­ az uralm at a falakon belül. A szolgálat is lehet az ma felől. Csak egy fontos m ódszertani m ozzanatra sze­ retnék utalni: a jövő m ind a keresztyénség, mind pe­ uralkodás álruhája. A szolgálat viszont Krisztus szán­ dig a m arxizm us érdeklődésének középpontjában áll déka szerint nem teológiai jelszó, hanem az egyház egyetlen lehetséges létform ája a társadalom ban. Ezért és mindkét eszmerendszer felelősnek tudja m agát a az egyház létét nemcsak teológiailag, hanem stru k tu ­ jövőért. De m indkét eszmerendszernek a m últról is rálisan, vagy talán szociológiailag is át kell gondolni. sok m ondanivalója van. A jövőről csak a m últ tanul­ ságainak jegyében kíván beszélni. Anélkül, hogy va­ A protestantizm us nem vallja azt, hogy az egyház is­ lami szinkretista egységet akarnánk a két egymást teni egyetemes üdvintézmény, hanem azt, hogy dina­ mikus — vagyis a megszólító Ige által terem tett — befogadni képtelen eszmerendszer között, m egállapít­ juk, hogy a jövő kulcsa m indkét rendszerben a k riti­ szolgáló közösség. A jövő felé csak az vezet előre, ha kailag m egértett történelem . Ez az eszmei alap teszi ennek a teológiai felismerésnek gyakorlati következ­ lehetővé a tettek párbeszédét, a közös nemzeti és em­ ményeit is levonjuk. beri é rté k e in k e t becsülő és kiteljesítő cselekedetet. 3. Végül néhány szót a konstantinuszi fordulatról. Meggyőződésem, hogy a keresztyénség szám ára a Jánossy Im re cikkének egyik legfőbb értéke az volt, jövő megnyerésének kulcsa az egészséges, tehát ob­ hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy a való világ vál­ jektív és önkritikus történeti és üdvösségtörténeti tu ­ tozó szociológiai hátterén a keresztyénség több jelen­ dat ápolása. Isten ma is a reménység istene, nem h a­ tős fordulatot élt át, melyeknek az a tanulsága, hogy lott Isten, akire csak emlékezni tudunk, aki feltám aszt­ az adott világ kérdéseire mindig ú jra kell választ ke­ hatatlanul beleragadt a múltba. Az Isten ma is előt­ resni a keresztyénségnek ahhoz, hogy Krisztustól ka­ tünk já r és ez a bátor keresztyén gondviseléshit alap­ pott feladatát teljesítse. Eközben viszont a keresz­ ja. A keresztyénség szükségszerűen Jézus visszajövete­ tyénség is változik, kiteljesedik. De ez a változás egy lének reménységétől m otivált hit, ami a szeretetben több irányú útkeresésben ölt testet a történelemben. realizálódik. Teológiai fáradozásainkban és megoldást Nem minden új út jó út. Nem hiszem, hogy a keresz­ kereső gyakorlati döntéseinkben is törekednünk kell tyénség csak úgy állhatott meg az első századok nagy önkritikus, és ugyanakkor üdvösségtörténeti szempon­ szellemi viharai között, ha ötvöződött a görög filozó­ tú önvizsgálatra. Vallom, hogy a teológia akkor éri el fiával, sőt máig tartó problém át okozott többek kö­ célját, ha a keresztyénség m últjából tanulni kész, a zött a görög test-lélek viszonyra vonatkozó tételek jövő felé nyitott, a szolgálatot vállalni kész gyüleke­ átvétele, vagy a görög filozófiai hit-fogalom k ritik át­ zeteknek önkritikai funkciója. lan alkalm azása a teológiában. Azt sem vallom vi­ 2. A szekularizáció megértéséhez nagyon jelentős szont, hogy az első századokban, vagy bárm ikor a tör­ ténelemben létezett „steril”, a környezeti hatások­ indításokat kaptunk D. Bonhoeffer töredékekben ma­ tól mentes keresztyénség. A kor kihívásaira válasz­ radt gondolataiból. Ha az egyház önmagát m int szol­ ként kell megfogalmazni az egyháznak a kinyilatkoz­ gáló közösséget értelmezi, akkor a szekularizáció nem tatás forrásaira épülő hitét. A mindenkori „mai” em­ vallásnélküliséget, nem is egyházellenességet jelent, ber „m ai” problém áira válaszként kell megfogalmazni hanem egy új, nagykorú viszonyt a világhoz. A világ Isten üzenetét. A hellenista kultúra problémái között nem az egyház lelki gyámkodása alá vetett emberek küzdő ember szám ára is megoldásként kellett meg­ tömege, hanem a szolgálat tere. A keresztyénségnek hirdetni Jézus evangéliumát. Ma sem más az egyház nem egyszerűen kénytelen-kelletlen tudom ásul kell feladata. Az egyháztörténelemnek az a tanulsága, hogy venni azt, hogy a nagykorú világ kinőtt az egyház a továbbvezető út az út közepén van. Szintéziseken át gyámkodása alól, hanem ú jra kell gondolnia létét, szol­ megy előre, a történelem. A m últ tanulságai által meg­ gálatát, ami nem formailag, hanem tartalm ilag külön­ határozott mai, a történelem kritikája által jóváhagyott bözik régi önértelmezésétől. Nem azért szolgál az egy­ döntések sora m utat a jövő felé. ház, m ert hatalm i szóval elvették tőle az uralkodás A nagykonstantinuszi fordulatban nem azt kritizál­ lehetőségét, hanem azért, m ert felismerte, hogy Isten juk ma, hogy a hatalom lehetőségeivel élt az egyház, m éltán ítélte meg az uralkodás széles ú tjá ra tévedt hanem azt, hogy nem az alapelvekre visszakérdezve, egyházát. A kegyelemmel elegyített ítélete során Isten a történelm i út tanulságait figyelembevéve válaszolt a új látást adott arról, hogy a szolgálat ez egyház egyet­ kor nagy kihívására, melybe belerejtve ott volt a jövő len hiteles létform ája, ami az uralkodás antagonisz­ nagy lehetősége. Ezért a hatalom korrum pálta a ke­ tikus ellentéte. resztyénséget. A konstantinuszi fordulat ezért törést Létezik viszont egy nagyon erőteljes, bár sokszor jelentett a keresztyénség életében. Idegen elemek térí­ burkoltan jelentkező restaurációs kísérlet egy „új tették el a keresztyénséget a Krisztus által m eghatá­ konstantini fordulat” előkészítésére. Sokszor ez még rozott úttól. nem több, m int egy alig titkolt szándékú nosztalgia. Az utóbbi években több olyan egyháztörténeti ta ­ Ma a világkeresztyénség minden fórum án szolgálatról, nulm ány jelent meg — különösen nyugatném et és békéről, társadalm i igazságosságról beszélnek, de sza­ skandináv protestáns teológusok tollából — mely sze­ kadék van a szavak és a tettek között, sőt sokszor a rin t a nagykonstantinuszi fordulatot nem negatívan, szándék tisztasága is megkérdőjelezhető a konkrét cse­ hanem pozitívan kell értelmezni. Figyelemreméltó ezek lekedetek hátterén. Úgy tűnik sokszor, hogy még ma közül G. Kretschmar tanulm ánya (Der Weg zur Reichs­ is él az a „csalfa, vak rem ény”, hogy az egyház zavar­ kirche), melyben tagadja azt, hogy az egyház mai élete talan létének az a záloga, hogy valamilyen form ában részesedjen az uralomból. Ez úgy tűnik — a költő sza­ szempontjából a nagykonstantinuszi fordulat előtti ál­ lapot lenne a mérvadó. Azt állítja, hogy ez a fordulat vait folytatva — hogy olyan megújuló törekvés, „mit hozta ki az egyházat a gettóból, melyben a külső h atá­ terem t m agának a boldogtalan s m int védangyalának sok m iatt élni volt kénytelen. Ez valóban pozitív moz­ hódol untalan”. Ma — ha tetszik, ha nem — az egy­ zanat volt. De mivel a történelem nagy kihívására, a ház kikerült a társadalm i élet centrumából. Megítélt jövő m egragadására felkészületlen volt a keresztyénség, helyzetében megkísérti az — Dietrich von Hildebrand a hatalom tól m anipulálódott. A keresztyénség kész volt nagy v ihart kiváltó könyvének címét idézve — hogy ideológiát szállítani egy olyan rendszerhez, amelyik „Trójai falovat” építsen a szolgálatból. Az egyház hatalm át a keresztyénség m anipulálásával akarta meg­ mint „felépítm ény”, m int „hatalm i szervezet” a szeku­ szilárdítani. Nagyon jelentős az, am it ezzel kapcsolat­ larizált város falain kívülre került. Még mindig van­ 111

A bevezető aforizmához visszatérve, az egyház azért nem tudta megőrizni töretlenül krisztusi örökségét, m ert a m últ nem volt a keresztyén örökség jelenben is „ragozható” része. Ha az egyház létének megmenté­ — Semleges m aradjon minden vallással és ideoló­ sén, a korábbi, történetileg m eghatározott létform ájá­ giával szemben. nak restaurálásán dolgozik, akkor küldetését veszti el — A keresztyénség beleépül a birodalmi kultuszba. és ezzel a jövőjét is. A jövőt csak előrelépve lehet — A keresztyénség megpróbálja az állam életében az megnyerni. Ez feltételezi azt a reális teológiai és hit­ evangélium etik áját megvalósítani. életi megújulást, amelyről Jánossy Im re is írt. Ehhez H. Berkhof szerint az első lehetőség a 4. században a kritikailag felism ert m últ vezet úgy, hogy az egyház létét újra, bátran az Ige m ércéje alá állítja és ennek nem volt reális, a harm adik pedig azért nem valósul­ a megismerésnek bátran vállalja a hitbeli és a gya­ hatott meg, m ert nem volt kidolgozva az egyház eti­ korlati konzekvenciáit. kája. Ezért alakult ki keleten a bizantizmus, míg nyu­ Szigeti Jenő gaton a teokrácia. ban H. Berkhof írt (Kirche und Kaiser). Szerinte a nagykonstantinuszi fordulat idején az egyház előtt há­ rom lehetőség állt:

K U L T U R Á L IS K R Ó N IK A Naplók gyermekeinknek „Aztán felejts el m indent!” „Mit felejtsek el?” „Hát nem a szerepet, nem úgy gondoltam. Mindent. Úgy egyébként.” Egyébként: ez az úgynevezett öt­ venes évek. Ez a párbeszéd-töredék Bacsó Péter filmjének, a Te rongyos é le t...-nek a vége felé hangzik el. Csakhogy a történelm et, kivált ha félmúlt, nem lehet elfelejteni, s nem is szabad. M érlegre kell tenni, s m ér­ legre önm agunkat is: könnyűnek ta ­ láltatunk-e, s nehezek voltak-e az idők. Éppen öt esztendeje, hogy az éven­ kinti magyar játékfilm szem le vitá­ ján a történelm i félm últ film ábrázo­ lásairól szólván Ú jhelyi Szilárd fe ­ kete doboznak nevezte azt a kort, amely, ma m ár tudjuk, a családok negyedrészét érintette így vagy úgy, közelebbről vagy távolabbról (és az érintés szó sok esetben eufémizmus­ nak tekintendő). Történelm i hibák­ kal pörben-haragban a fekete dobo­ zok nyitogatását a nemzet és a hala­ dó világ érdekében álló kötelesség­ nek nevezte Újhelyi Szilárd. Tudni­ való, hogy az igazi fekete dobozok élénk színűek, hogy könnyebb le­ gyen megtalálni őket: a fekete szín inkább a tartalm ukra illik. Adatokat és tényeket tartalm aznak ezek a do­ bozok, belőlük tudható meg, m ikép­ pen eshetett meg egy-egy — rend­ szerint tragikus — eset. Tudni kell ezeket az előzményeket, hogy elejét lehessen venni hasonló tragédiák­ nak. Élénk színű, könnyedén föltárul­ kozó fekete doboz a Te rongyos é le t. . . , Bacsó filmje. Az ötvenes évekről szól, pontosabban 1951-ről, 112

a kitelepítésekről. Főszereplője egy színésznő, akit évekkel korábban fe­ leségül vett egy gróf és két eszten­ dővel az elbeszélés kelténél előbb faképnél hagyta. Hiába váltak el, hiába bizonygatja Sziráky Lucy, hogy elváltak és ő színésznő, nem pedig grófnő: kitelepítik. Ez senki szám ára nem lehetett örvendetes, a színésznőt is kiszakította életköze­ géből, m unkájából; végül, afféle heppiendként, mégiscsak fölléphet: a függönyhúzás előtt néhány perc­ cel hangzik el a bevezetőben idézett párbeszéd. Megjósolható volt, hogy vita tá ­ mad e film körül. Bevallom, amikor először láttam, magam is arra gon­ doltam, ezért m egneheztelnek majd a kitelepítettek is, meg a kitelepítők is. Valójában az úgynevezett ötvenes évekre, s azoknak erre az epizódjá­ ra, a kitelepítésre, senki sem emlék­ szik szívesen: aki elszenvedője volt, ezért, aki csak szemlélője, tudatos vagy akaratlan részese, azért, mert bárhogyan indokolták, mégsem volt valami emlékezetre méltó hum anis­ ta tett. Megtörtént, m egtörtént — felejtsük el. Úgy egyébként. Ráadásul Bacsó az emlékezésre— emlékeztetésre egy operettet mond el. Mesél; noha valóban létezett egy hasonló okból kitelepített színésznő, de Bacsó nem az ő valódi történetét m ondja el. Az sem biztos, hogy a színésznőt látja Sziráky Lucyban, talán inkább az em bert; s az ope­ rett, amelyet eljátszik a filmen, — elolvasva a forgatókönyvet, s ú jra meg ú jra megnézve a film et egyér­ telm ű: — valójában áloperett. Egyébként érthető, hogy az úgyne­

vezett ötvenes évekről operett szól­ jon, még ha áloperett is. Aki átélte azokat az éveket, emlékezhet rá: a kor adekvát m űform ája csakugyan az operett volt. Nehéz években ki­ virágzott a könnyű műfaj. Esténkint előadták az operetteket, hajnalon­ kint kézbesítették a kitelepítő hatá­ rozatokat. Erre a groteszk, m ár-m ár tragikus ellentétre épül a Te ron­ gyos é le t. . . cselekménye. Csakhogy az édeskés operettek hu­ mora megkeseredik Bacsó filmjén, és keserű iróniává lesz. Vívódássá. És nem is csupán a kitelepítettekről szól, akiknek száma, mondják, csak ötezer volt (ámbár vannak dolgok, amelyeket nem lehet darabszám ra mérni, hanem morális mércével). Szól egy film a parasztságról is: mel­ lesleg ez természetes is, a kitelepí­ tetteket falvakban és tanyákon he­ lyezték el. Igaz, kulákasszony mond­ ja a film en: „Sehogysincs ez jól. Minket magukkal büntetnek, magu­ kat meg velünk”, de látni a filmen nem kulák parasztokat is, a beszol­ gáltatást rajtu k h ajtják be nem épp humánus módszerekkel. Tudható dolgok ezek, nem tabu a téma; határozatok foglalkoztak ve­ lük, s tisztázták a helyzetet, történé­ szek is írtak róluk, nem is keveset. Persze, a művészet másképp foglal­ kozik az efféle dolgokkal: az érzel­ mekre hat, s a rra törekszik, hogy az emberek ne csak tudják, miről van szó, hanem művészi értelem ben é t is éljék. Kevesebb-e ez, m int a tu­ dományos feldolgozás, vagy több, ítélje meg ki-ki magában; bizonyára kevesebb is, több is, s m indkettőnek egy oka van: a művészet nem törté­

nelmi, hanem művészi hitelességgel szól. Nem, a dolgok nem szó szerint úgy estek meg, m int a film m utatja; akadt persze a kitelepítettek között tökkelütött arisztokrata is, a kitele­ pítők között úrhatnám kiskirály. A film cselekményében azonban nem em iatt van helyük, hanem m ert ez így dukál az operettben. E ltart egy ideig, amíg a néző rádöbben: kese­ rűen nevethet csak, m ert torzkép, am it lát; nem a valóság torz képe, hanem egy torz valóság képe. Ami­ kor aztán m egjelennek az obiigát fe­ kete autók (ezek is fekete dobozok?) az obiigát smasszerokkal, keserűen mulatságosak a jelenetek, mert, saj­ nos, nem hihetetlenek. Amint nem heppiend a heppiend sem. Sziráky Lucy m ár akkor feszé­ lyezetté válik, am ikor a színigazgató arra biztatja: „Felejts el m indent”, pedig ez a mondat bizony a világot jelentő deszkák perem én hangzik el. Csalódottá, megcsalatottá, kiszolgál­ tato ttá és kisem m izetté azonban ak­ kor válik a színésznő, am ikor a füg­ göny kukucskálóján át szemügyre veszi a közönségét. „Bástya elvtárs” páholyában (aki látta A tanút, emlé­ kezhet rá) ott feszít kékparolis tiszti egyenruhában a jóvágású, jósvádájú kitelepített társa, „volt báró”, am int ő maga mondta, s akibe Lucy csak­ ugyan beleszeretett. Ekkor döbben rá, hogy nem lehet m indent elfelej­ teni, s hiába biztatja az igazgató, hogy „ . . . nem a szerepet, nem úgy gondoltam”, akkor bizony Lucy a szerepet felejti el, s h átat fordít a világot jelentő deszkáknak. Hiszen épp ez a világ omlott össze benne. Ez bizony nem heppiend. Ez fele­ lősségre intő, önvizsgálatra, törté­ nelmi tanulságok levonására készte­ tő komoly szó. Amint komoly számvetés Görgey Gábor drám ája is, a Galopp a V ér­ mezőn, noha némelyek bohózati ele­ meket is fölfedezni véltek benne. Ennek a M adách K am araszínházban bem utatott kitűnő m űnek a fősze­ replője történetesen egy „volt Hor­ thysta” tábornok, időpontja pedig a kitelepítési határozat kézbesítésétől ennek foganatosításáig eltelő hu­ szonnégy óra. Drámához sosem elég egyetlen hős, itt is kettő van, a tá ­ bornok m ellett főszereplő a fiatal kom m unista orvosnő, akinek a tá­ bornok annakidején az életét m en­ tette meg (többekkel együtt), s aki most megkísérli m entesíttetni egy­ kori m egm entőjét a meg nem érde­ m elt büntetéstől. A drám a voltaképpen többről szól, m int a konkrét történetről, amely bizonyára különféle valószerű ele­

mek egyesítésével íródott. A vétkes­ ség, a történelm i vétkesség kérdése vetődik itt föl, másfelől pedig az a kérdés, hogy fölism ert tévedésekkel — fegyelemmel, engedelmesen — meddig lehet, meddig kell azonosul­ ni. Ami az elsőt illeti, emlékezetes, hogy az úgynevezett ötvenes évek­ ben a kollektív felelősség alapján az egész népet elm arasztalták a koráb­ bi esztendők bűneiben. A Görgeydrám a főszereplője nemcsak nem vett részt a háborús bűnökben, ha­ nem a maga m ódján inkább ellenke­ zett velük. Megmosolyogni vagy le­ kicsinyelni való-e, hogy levelet írt H orthynak s ebben a deportálások ellen tiltakozott? Tudjuk, sem ő nem ért el ezzel semmit, sem mások; bár történelm i tény, hogy különféle okokból egy ideig szüneteltette Hor­ thy a legkirívóbb igazságtalanságo­ kat. A részletekbe beleveszni most nem lenne célszerű: annál inkább, m ert a darabbéli tábornok sem elé­ gedett meg ennyivel, hanem — uni­ form isa és rangja palástja alatt — üldözötteket bújtatott saját lakásá­ ban. M indam ellett fölrótták a drám á­ nak, hogy valójában másodlagos szinten foglalkozik elsőrendű kérdé­ sekkel és ezt valamelyest el lehet ismerni. Ezt a tábornokot, habár igazságtalanul, de csak kitelepítik; tu d ju k jól, hogy nagyjából ugyanak­ kor Pálffy Györgyöt és Sólyom Lászlót kivégezték, noha — irónia nélkül mondom! — ők többet tettek a darabbéli generálisnál, ők harcol­ tak is. Úgy vélem, nemcsak írói szabadság kérdése az, hogy kisebb körben, m ondhatni kam arajellegűen is lehessen foglalkozni úgynevezett nagy idők kisebb hőseivel (ez utóbbi szót a drám a hőseként alkalmazom itt), hanem a kisemberek „szintjén”, s etekintetben az elmondottak (vagy a drám ának fölróttak) szerint Örley tábornok a m aga módján kisember. Hiszen még Kiss János altábornagy­ hoz és kivégzett társaihoz sem m ér­ hető az ő helytállása. Ugyancsak kevesellhető az orvos­ nő helytállása. Régebbi ténykedésé­ ről csak annyit tudni, hogy m ene­ külnie kellett a nyilasidőkben, s Ör­ ley akkor fogadta be, m entette meg az életét. Meglehet, ettől kezdve csak „dekkolt”, míg mások ezalatt is harcoltak. De itt is érvényes az, hogy nem m indent lehet és szabad darab­ ra vagy kilóra m érni: az erkölcsi súly olykor m eghaladja a mérlegen mérhetőt. Kétségtelen, hogy bárkinek joga kevesellni azt, am it a darabban a tábornok annakidején tett, de a rra

m ár nincs jogalap, hogy valaki sem­ mibe vegye. Az is kétségtelen, hogy a darab nem nélkülöz jelképes moz­ zanatokat, mint a vitatott Nusz­ baum -jelenetek, de ezekben is meg­ csillan valami — és nem is kevés — a kor, pontosabban a korok jellegze­ tességeiből. S az is elfogadható, hogy a darab végkifejlete — am ikor is a kom m unista orvosnő önként megy a kitelepített tábornokkal — a való­ ságban aligha fordulhatott elő, de ez a darab nem is dokumentum, hanem dráma. S értékéül kell említeni, hogy az orvosnő szerepében mintegy a másik oldal belső vívódásait eleve­ níti meg: hiszen az úgynevezett öt­ venes évek különféle hibáit is sokan csak hallgatagon helytelenítették, m ert ha többet tettek volna, alapos okuk lett volna az így is érzett, de rejtegetett félelemre. Ironikusan, ha tetszik: önironiku­ san fogalmazza meg Görgey a tábor­ nok néhány megnyilatkozását, pár­ beszédét az orvosnővel, vagy éppen a naiv, lelkes egyetértést jelképező takarítónővel. Fölvethető talán, hogy tett-e annyit ez a tábornok, hogy véleményt mondhasson erről-arról; ha pedig a tényleges tettei alapján ezt a jogot megvonnák tőle, akkor az igazság is sérül, s egyoldalúvá degradálódik. Bizonyos értelemben ez a drám a annak az elvnek az alap­ ján jött létre és látható színházban, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. M intha ennek próbája volna ez a sok részletében megrázó, fele­ lősséget vállaló, vívódó és vívódásra késztető dráma. Még akkor is, ha a színen lezajló szópárbajoknál trag i­ kusabb tények is akadtak akkori­ ban: koncepciós perek, kivégzések. De — am int egy kitűnő tanulm á­ nyában írja Sándor Iván — „végle­ gesen el kell m indent mondani a pe­ rekről, a perek okairól, lefolyásáról, korszakáról (is)”, s hozzáteszi, hogy ez a történelem -faggatás a mai élet kérdéseinek megválaszolásához szük­ séges, hogy a mai „feladatra alkal­ m asak ne szoruljanak tevékenysé­ gükben saját cselekvőképességük szintje alá. Ne érezzék m induntalan azt, hogy felét-harm adát gondolhat­ ják, tehetik annak, am it a közösség hasznára gondolnának, cselekedné­ nek”. (Kiemelés az eredetiben.) Alighanem ezért lehet, sőt: kell foglalkozniuk a művészeteknek nem ­ csak a legkirívóbb és legfontosabb történelm i tanulságokkal, hanem m indennel. A m int teszi ezt Gyurkó László monumentális regényében, a Doktor Faustus boldogságos pokoljárásában és a regény „szemelvényeiből, illuszt­ rációkból és részletekből” Jancsó 113

Miklóssal közösen készített tévéso­ rozatban. Gyurkó neve ismeretes; máig emlékezetes ősi és mai sors­ kérdésekkel vívódó nagyszerű d rá­ m ája, a Szerelm em , Elektra. Ebben a Doktor Faustusban a tágabb érte­ lemben vett jelenkort vizsgálja egy család történetében. Az események középpontjában Ifjabb Szabados György áll. Ő voltaképpen nem tu ­ datosan éli á t életét, hanem az ese­ mények, szinte a véletlenek sodor­ ják magukkal. A filmen ez talán még világosabb, m int a regényben, m ert Balázsovits Lajos magába hú­ zódó, olykor téveteg, inkább csak szemlélődő, mintsem cselekvő alakot elevenít meg. Ifjabb Szabados György 1927-ben született és az öt­ ven évet sem érte meg. Tizenhét éves, am ikor a véletlen hozzáköti életét az ellenálláshoz: jövendő só­ gora, akkor katonatiszt, nála re jt el néhány titkos csomagot, de m ert ak­ kor m ár figyelik őt, letartóztatják Ifjabb Szabados Györgyöt is. Így és ennyiben lesz ellenálló, m ajdhogy­ nem hős (ne keveselljük, a megve­ rettetés, m egaláztatás és az életve­ szedelem ugyancsak nem kilóra mérhető). Ez a véletlen sodorja a m unkásmozgalomba 1945 után, en­ nek köszönheti barátságát Petrik Sándorral, aki a későbbiekben nagy karriert fut be, m iniszter lesz, ám ­ bár az után, hogy az úgynevezett öt­ venes években őt is letartóztatják. M iatta vetik börtönbe Ifjabb Szaba­ dos Györgyöt is. Aztán kiszabadul­ nak, átélik 1956-ot — akkor egy kon­ zervatív p árttitk ár följelentésére harm adszor is letartóztatják hősün­ ket, de ekkor m ár könnyen s ham a­ rosan megszabadul. A főhős körül talán túlságosan is kiszám ított rendben állnak ott jel­ legzetes típusai korunknak. Idősebb nővére született háziasszony a szó­ nak nem épp elismerő értelm ében; hozzám egy az ellenálló tiszthez, akit ugyancsak bebörtönöznek az ötve­ nes években. De míg hősünk a meg­ hurcoltatástól csupán hallgatagabb és m egfontoltabb lesz, az egykori tiszt szembefordul a világgal, amely­ ben él, s fegyvert fog ellene; őt ha­ lálra ítélik és kivégzik. Hősünk hú­ ga szerencsés természet. Évekig egy jólmenő sebész felesége, s ha u n at­ kozik is, jól él. Ő 56-ban, m ár elvál­ tan, elhagyja az országot, Am eriká­ ban él tovább, s nem is rosszul; ke­ véssel hősünk halála előtt látogat haza. Amikor elhagyja az országot, levelet ír hősünknek, s nagyon kí­ vánja, hogy boldog legyen. „És volt egy sora, am it ifjabb Szabados György élete végéig nem felejtett el” — így a regény — : „Előbb a h i­ 114

tem et vettétek el, aztán az életem értelm ét, végül a rem ényt”. Ifjabb Szabados György voltaképp rezonőre a történelem nek, nem tör­ ténetcsináló ember a szó teljes értel­ mében. Amit tesz, ösztönösen teszi, am it mond, másoktól hallja vagy ta ­ nulja, néha rá is döbben, hogy m á­ sok szavát ismétli. Újságíróként kezdi (de sportújságíró, nem a „frontvonalban” ír), aztán vállalat­ vezető lesz egy nyomdában, végül — saját kérésére — tanácselnök va­ lahol vidéken. Érzelmi élete is sok tanulsággal szolgálhat, de most ebbe ne m élyedjünk bele, noha e szál nél­ kül a könyv is, a film is egy kicsit tételessé válik. Különösen sokat vitatták a film ábrázolásmódját. Módszerét Jancsó aligha csak azért választotta így ki, m ert ez is hangsúlyozza, hogy a film a nagy regénynek kivonata, il­ lusztrációja csupán, hanem m ert a n arrátor szerepeltetése, a ném án kó­ válygó szereplők szavainak a n a rrá­ tor ajkára adása éppen a főszereplő fő jellem vonását emeli ki: azt ugyan­ is, hogy a folyamatokban kevéssé vesz részt, inkább afféle katalizátor, szemlélő, rezonőr. Ez teszi lehetővé, hogy minden megessen vele és kö­ rülötte, ami az elm últ fél évszázad­ ban megesett. Így élhet ő át pozitív és negatív folyamatokat, így „kom­ m entálódik” benne és életében a je­ lenkor történetének valamennyi je ­ lentékeny mozzanata. Nagy érdeme Gyurkónak, hogy a könyv is, a film is lehető tárgyilago­ san mérlegel mindent, s ha mégis olykor tanm eseszerűnek érződik a történet, inkább azért van, m ert sor­ ra m inden szóba jön az amúgy is tor­ lódó események elbeszélésekor. Egy F aust-történetnek ezt igazán nem róhatja föl senki hibájául; a Faustmegformálások mindig valamiféle teljességre törekedtek, egész világ­ képpel néztek szembe és nézették szembe olvasóikat. Korunk viszont olyannyira bővelkedik árnyakban és árnyalatokban, hogy ezt a teljességet csak nagyon sűrítetten lehet fölvá­ zolni. M ár a regény is narratív. Ami megesik e mai Fausttal, azt mind el­ meséli e névtelen és személytelen Mephisto; ezáltal bizonyos távolsá­ got is ta rt és tartat, s m ásrészt az eseményeket tüstént értelmezi is a maga módján. Említettem, hogy 1944-től lényegében napjainkig m in­ den sorsfordulatról szó esik, vala­ mennyi történelm i időszakról, s mindegyik emberi kapcsolatrendsze­ rekben elevenedik meg. Mond-e íté ­ letet a könyv, vagy legalábbis eliga­ zít-e, hozzásegíti-e olvasóját ahhoz,

hogy a maga ítéletét kimondhassa? Ítéletet ugyan nem mond, de az íté­ letalkotásra fölszólít. Ifjabb Szaba­ dos György életét az eleven történe­ lemben elhelyezni — „az utókor szá­ m ára ezt a kérdést a történelem bi­ zonyára nyitva hagyja” — mondja legvégül a könyv, s Mephisto m ár csak egy m ondatot fűz hozzá: „Én úgy vélekedem, védencem élete vol­ taképp boldognak volt mondható”. Kijelentő m ondatnak hallatszik ez, pedig valójában kérdőmondat. Az olvasónak, a nézőnek kell válaszol­ nia rá, am int lapról lapra, korról korra kell vitatkoznia az íróval, a szereplőkkel, a korral, és önmagá­ val egyaránt. Ez a mű meglehetős aprólékosan veszi sorra a korok részleteit s ilyen­ form án a korábban elemzett m űvek­ től eltérően az egészet kívánja áb rá ­ zolni, társadalm i és történeti össze­ függésekkel, személyes m eghatáro­ zottságokkal, szükségszerű és vélet­ len eseményekkel. Amikor tehát perspektívája sokkal tágasabb, mint a korábban em lített műveké, mégis belem erül a részletekbe, ezeket kü­ lön-külön is szemügyre veszi és vé­ teti. Az olvasó (a néző) hol ezzel, hol azzal a gondolattal azonosul, hol ezt éli át, hol meg amazt, s legfőképp töprengenie kell, m int a főszereplő­ nek is, töprengenie, vívódnia, elgon­ dolkoznia, mérlegelnie, döntenie, ítélnie. Ezért nem elég a történelem ki­ sebb-nagyobb részleteivel a szaktu­ dománynak vagy határozatoknak foglalkozniuk. A művészet többlete az, hogy beavatja az em bert az ese­ ményekbe, személyes kérdésévé teszi azt, amiről a tudom ány és a határo­ zat tárgyilagosan beszél. A kettőt mégsem kell és nem is szabad szem­ beállítani egymással, méghozzá köl­ csönösen nem : a művészet arra épít, am it a tudomány földerít, s a tudo­ m ánynak el kell mélyednie abban, am ire a művészet mintegy kihívja. A fekete dobozok fölnyitása közös feladat. Doboznyitásra vállalkozik M észá­ ros M árta is, Napló gyerm ekeim nek című filmjében, amely az idei ma­ gyar játékfilm szem le abszolút győz­ tese volt. A film önéletrajzi ihleté­ sű. Mészáros M árta édesapja, Mé­ száros László szobrászművész részt vett a munkásmozgalomban, a 30-as években emigrált, ott halt meg az úgynevezett személyi kultusz áldoza­ taként. Amikor édesanyja is meg­ halt, nevelőszülőkhöz adták. A film akkor játszódik, am ikor a kamasz­ lány a nevelőanyjával és ennek fivé­ rével hazaérkezik. Finom lélekrajz­ zal ábrázolja Mészáros Márta, mi

minden játszódik le hősének bense­ jében, hogyan hidegül el a „kiren­ delt” nevelőanyától, s hogyan vonzó­ dik egyre erőteljesebben a régi csa­ ládi baráthoz, aki franciaországi emigrációból té rt haza, emberséges ember, tisztalelkű és eszméihez csak­ ugyan hű. Ezt az em bert Jan N ow ic­ ki alakítja (ő jeleníti meg a vissza­ pillantó jelenetekben az apát is), rendkívül rokonszenvesen és nagyon hitelesen. Ez a film — bizonyára önéletrajzi fogantatása révén is — nagyon őszin­ te és nyílt, ezzel együtt azonban egy nehéz korszakban is helytálló, az igazsághoz hűségesen és áldozatosan ragaszkodó ember ugyancsak hiteles

rajzában azt is megmutatja, ami m aradandó a nehéz időkből: a helyt­ állás ez, az igazság áldozatos szolgá­ lata. Valójában erre intenek a fölfölnyitott fekete dobozok valam eny­ nyien: igaz em bernek kell lennünk, akár kedvezőek a körülmények, akár kedvezőtlenek. Többet lehet-e tudni az úgyneve­ zett ötvenes évekről e művek révén, m int eddig? Talán többet nem, ki­ vált azoknak, akik a történészek publikációit ismerik. Ha többet nem is, de jobban, mélyebben, átélteb­ ben. Kétség nem fér ahhoz, hogy e filmek, drám ák, regények szerzői miképpen vélekednek: szembenáll­ nak a hibákkal, torzulásokkal, és a

fejlődés, az eredm ények mellé áll­ nak. Ahhoz azonban, hogy az egyes em bernek vagy a közösségnek jövő­ je legyen, tisztában kell lenni a m últ­ tal. M indannyiunknak megvan a m a­ gunk fekete doboza, valam ennyi­ ünknek, akik átéltük azokat az éve­ ket. Önmagunk előtt és önmagunk­ ban is végre kell hajtanunk a vizs­ gálatot, hogy nehéz időkben könnyű­ nek találtatunk-e. Meglehet, szíve­ sen tennénk eleget a felszólításnak: „Aztán felejts el m indent!” Nem, a m últat nem elfeledni kell, hanem mérlegelni és okulni belőle. Napló­ ként hagyni gyermekeinkre. Hogy a jövő dobozai ne legyenek feketék. Zay László

Tallózgatás teológus szemmel Aki K őrösi Csoma irodalmi hagyatékát megmentette Az elm últ évben adta át először a Magyar Tudományos A kadém ia K ő­ rösi Csoma Társasága először a Du ka Tivadar em lékérm et. Ezt a megtisztelő elism erést olyan hazai és külföldi tudósok kaphatják, akik a magyar orientalisztika fejlődését, népszerűsítését nagy m értékben elő­ segítik. De ki volt Duka Tivadar, akiről ez a neves díj a nevét kapta? Nevét szakmai körökben úgy ism e­ rik, hogy ő volt az, akinek köszön­ hető az első világhíres m agyar ori­ entalista, K őrösi Csom a Sándor iro­ dalmi hagyatékának a megmentése. Ennél pedig rom antikus kalandokkal teli élete több figyelmet érdemelne. A felvidéki nemesi családból szár­ mazó Duka Tivadar Jókai M órral volt egyidős. Életének eseményei is Jókai regényébe kívánkozik. Dukfal­ ván 1825. június 25-én született, Sá­ rospatak és Eperjes ősi kollégium ai­ ban nevelkedett. Eredetileg jogi pá­ lyára készült és 21 éves korában a pesti egyetemen ügyvédi oklevelet szerzett. Rövidesen azonban egy egész jelentéktelennek tűnő kaland új utakra terelte sorsát. A család régi b arátja az angol származású Trangous kapitány, aki még a na­ póleoni háborúkban elveszítette fél karját, egyik sziléziai gräfenbergi nyaralása alkalm ával m agántitkárá­ ul fogadta. Együtt járták be az egész Habsburg birodalm at. T ran­ gous Lajos — aki Iglón 1786-ban született bányapolgári családból — m ár a napóleoni háborúk idején kezdte tanulm ányozni a fejlett né­ m et vasipart és rokkantsága után je ­ lentős újításaival virágzó üzem et ho­

zott létre szülővárosa közelében. Ezért nem véletlen, hogy Kossuth 1848-ban őt nevezte ki a pénzügy­ m inisztérium bányászati osztályának élére. Így h át Duka is bekerült az események forgatagába. Trangous Lajos vagyonát az iglói gimnázium­ ra hagyta. Életét Könyves Tóth K ál­ mán írta meg a Vasárnapi Újság 1880-as évfolyamában. Duka Tivadar elsőnek jelentkezett a nemzetőrségbe és m ár a szabad­ ságharc első csatáiban bátorságával annyira kitüntette magát, hogy Gör­ gey hadsegédjévé választotta. A vi­ lágosi fegyverletételkor kapitány volt. Külföldre m enekült és a pári­ zsi m agyar emigrációhoz csatlako­ zott. Innen 1850-ben Türr Istvánnal, jó barátjával együtt Londonba tele­ pült. T ürr G aribaldi zászlói alatt ka­ tonáskodott később, Duka pedig el­ végezte Londonban az orvosi egye­ temet. Életének második szakasza az „angol kapcsolat” jegyében telt el. 1854 januárjában katonaorvos­ ként K elet-Indiába m ent és Calcut­ tában kezdte meg működését. Orvo­ si pályájának indulását még 1850ben megkönnyebbüléssel nyugtázta a Pesti Napló (1850. ápr. 6.), amikor hírül adta, hogy „gyógytant” kíván tanulni. Látszólag elsüllyedt a mesz­ szi Indiában, ahol 1877-ig szolgált. Igaz, hogy 1866-ban hazalátogatott Pestre, m ajd a zempléni rokonait is meglátogatta. A régi alm a m atert is felkereste. Az Eperjesi Kollégium m úzeum ának 100 Ft-ot adományo­ zott és a hírlapírók akkor úgy tud­ ták, hogy még öt évet kíván Indiá­ ban tölteni és utána hazatér, hogy a tudom ánynak éljen. Ez a terve nem sikerült. (Politikai Újdonságok. 1866. szept. 12. 459.). Duka Indiában ke­

rült kapcsolatba K őrösi Csom a em­ lékével. Calcuttában mindössze 20 évvel azelőtt adták ki Kőrösi Csoma híres Tibeti szótárát, m int ahogyan Duka odaérkezett. Így h á t még ele­ venen élt az emléke ennek a külö­ nös magyarnak. Duka utolsó állom ás­ helye Darjeeling volt. A városka Kőrösi Csoma halálának helye. Du­ ka a város szanatórium ának volt a főorvosa. Indiából több ezer értékes tárggyal gazdagította a Magyar Nem­ zeti Múzeum gyűjteményét. Alezre­ desi rangban nyugdíjazták. Vissza­ tért Londonba, hogy a tudom ánynak éljen. „Nemzetközi viszonylatban a trópusi betegségek egyik szaktekin­ télyének számított, de ügyelt arra, hogy ezt a kutatási ágat idehaza is fölfedezzék, műveljék. M agyar nyel­ ven elsőként foglalkozott ezzel a szakterülettel, sőt 1885-ben hazaláto­ gatott, hogy az akkor Budapesten ülésező nemzetközi orvoskongresszu­ son személyével is tekintélyt kölcsö­ nözzön hazájának. Semmelweiss kül­ földi (angliai) népszerűsítése, elis­ mertetése is részben Duka érdeme” (Raj Tamás: K eletkutatás. Magyar Nemzet. 1983. május 11. 8. old.). Ugyanakkor kiváló keletkutató volt. Fő műve Kőrösi Csom a életrajza, mely a nagy tudós születésének cen­ tenárium án 1885-ben jelent meg angolul és magyarul. Sok ponton az­ óta sem m últák felül ezt a művet. A helyi indiai beszélt nyelveken túl m egtanult perzsául és szanszkritül. „Kőrösi Csoma hagyatéka — köztük harm inc-negyven értékes, régi tibeti kézirat — ma a magyar és az egye­ temes keletkutatás egyik legértéke­ sebb kincse. Aki belép a patinás könyvtárba, a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményébe, 115

nemcsak az általa m egm entett gyűj­ tem énnyel találkozhat, de Duka Ti­ vadar könyvszekrényével is, amely m intha hívná, invitálná a jelen és a jövő kutatónem zedékét”. Duka Tivadar 1908. május 5-én hunyt el Bournem outh-ban, Angliá­ ban. A Magyar Tudományos Akadé­ mián Stein Aurél m éltatta búcsúbe­ szédében érdemeit. „Duka Tivadar irodalmi működésének két vezérlő indítéka volt: az a vágy, hogy Ma­ gyarországnak a tudom ány előbbre­ vitelében való szerepe iránt bizal­ m at ébresszen, és az a hő óhajtás, hogy érdeklődést keltsen szülőhazá­ jában az orientalista búvárlatok irá n t”. De ez a vázlatos kép se lenne tel­ jes, ha nem szólnánk Duka Tivadar és a B rit és Külföldi Bibliatársulat kapcsolatáról, melynek ő igazgató­ sági tagja volt. 1890 szeptemberében hazajött a bibliatársulat képviseleté­ ben, hogy részt vegyen a gönci templom ban tarto tt ünnepi megem­ lékezésen. Ezt az alkalm at használta fel arra, hogy Edw ard Millard bécsi baptista ágenssel együtt összegyűjt­ se a bibliafordító szaktudósokat Sá­ rospatakra és leszögezzék a b ib lia ­ revízió alapelveit, melynek lényege a Károli fordítás nyelvi értékeinek, ódon zam atának megőrzése volt. Többiközt „oly közmondásszerűvé vált mondások, amelyek bementek a köznyelvbe, hagyassanak meg ott is, ahol az exegéta különben nem tudná is elfogadni a Károli fordítását”. Duka Tivadar életrajzával még adós az utókor, de Péterfy László művészi plakettjén bronzba vésve olvashatjuk életm űvének titkát, me­ lyet egyik vallom ásában így fogal­ mazott meg: „Tehetségemet édes ha­ zánk szolgálatának életem végéig kí­ vánom szentelni”.

Meditáció a munka jövőjéről

tatás azt jósolta, hogy „az emberek többsége szám ára nem lesz m unkalehetőség, a többség nem kap bért”. Ez a furcsa diagnózis a teológusokat is érintő kérdések egész sorát veti fel. Az em bernek nemcsak a m unka anyagi hasznára van szüksége, ha­ nem az alkotás, az emberi tevékeny­ ség örömére, a hasznos élet hitére is. Ma politikusok és gazdasági szak­ emberek még úgy beszélnek a m un­ káról, m int előrehaladásunk, jobb életünk egyedüli garanciájáról, de egyre jobban kitűnik az is, hogy a m unka értékét nem a mennyiség h a­ tározza meg, hanem a m unka m i­ nősége, haszna, emberi értéke. Így hát a tudományos és technikai for­ radalom m al együtt já r a m unka új etikai értelm ének felfedezése is. Mit vallanak ma az emberek a m unkáról? Egy friss európai felmé­ rés eredm ényét olvastam nem ré­ gen Frédéric Gaussen tollából (Le Monde, 1983. november 21.). Az adat­ gyűjtést egy nemzetközi szociológiai kutatóintézet, az European Values Systems Study Group végezte, mely­ nek székhelye Amszterdamban van. Kilenc országban 1980—1981-ben 12 463 személytől gyűjtött adatok alapján végeztek vizsgálatokat. Ezek­ ből kiderült, hogy a nyugat-európai­ ak a m unkát önm agában nem tekin­ tik értéknek. Az európaiak egyhar­ mada, a franciák 57%-a kevesebbet szeretne dolgozni. Csak annyiban é r­ dekli az em bereket a munka, ameny­ nyiben biztonságérzetet terem t a m indennapokban és lehetővé teszi a képességek kifejlesztését és a kezde­ ményezést. A technikai civilizáció fejlődésével a hagyományosan vett m unka fogal­ ma átalakul, mássá lesz. A mennyi­ ségi m utatók helyébe a minőségiek lépnek és ezzel új ajtó nyílik az em ­ berben szunnyadó alkotókészség fel­ szabadítására. Gazdasági életünk mai problémái között birkózik egy régebbi és egy új igényekre épülő m unkaetikai felfogás. Mi ebben a vitában nem m aradhatunk némák. A Biblia alapján nékünk is többet kell foglalkoznunk a m unkával, hi­ szen Isten bízta ránk; a terem tő és gondviselő Úr, azzal a világot, hogy műveljük, vagyis alkotó módon bont­ suk ki értékeit és őrizzük gondosan a belerejtett értékeket.

Adam Schaff (1913—) a neves len­ gyel m arxista filozófus Bécsben tu ­ dományos kutatócsoportot hozott lét­ re, melynek az a feladata, hogy vizs­ gálatokat folytasson arról, milyen h atást gyakorol a társadalom ra a m ikroelektronika forradalm a. Erről a kutatásról — melynek eredm ényeit a Római Klub is felhasználja — nyi­ latkozott Adam Schaff a Süddeu­ tsche Zeitung 1982. febr. 6-i számá­ ban. A kutatócsoport azt a m egálla­ Molnár Mária emléke pítást tette, hogy „a hagyományos Manus szigetén értelem ben vett m unka kiiktatódik: Októberben új múzeum nyílt meg az, amelynek célja valamilyen anya­ gi vagy szellemi term ék előállítása”. Érden, a Magyar Földrajzi G yűjte­ Ez természetesen nem já r együtt az mény, melynek első állandó kiállítá­ emberiség elszegényedésével. A ku­ sa a m agyar utazók és földrajzi fel­ 116

fedezők emlékének adózik. A közel félszáz híres magyar utazó között három nőt is találunk: Sass Flórát, Farkas Editet és Molnár M áriát. Er­ ről a „Három gyenge nő”-ről írt ér­ dekes tudósítást Balázs Dénes a Nők Lapja karácsony—újévi kettős szá­ mában. Bár a Kecskemétről szárm a­ zott rabszolgaleány, Sass Flóra élete is kalandokkal teli olvasmány, hi­ szen őt 1859-ben Vidinben török ke­ reskedőktől vásárolta meg Samuel Baker, a Nílus forrásvidékének fel­ fedezője, vagy az Új-Zeelandon élő világhíres ózon-kutató Farkas Edit életének is vannak érdekességei, bennünket mégis a cikk M olnár Má­ riáról írt szakasza érdekel. Ő „tuda­ tosan, bátor elszánással maga vá­ lasztotta úticéljának Földünk egyik legelm aradottabb vidékét, az ÚjGuinea-i pápuák földjét.” A cikkből megtudjuk, hogy mint reform átus diakonissza nyelvtanulás céljából 1925-ben Németországba ke­ rült. Itt kapcsolatot épített a liber­ szelli külmissziói társasággal és ma­ kacs kitartással sikerült meggyőznie a veszélyekkel teli u tat ellenző or­ vosokat is arról, hogy alkalmas a szolgálatra. 1928 elején érkezett meg az Új-G uineától északra elterülő Admirális szigetekre. Először Manus szigetén dolgozott, gyógyította a pá­ puákat. Mint „miszisz doktornő” ka­ m atoztatta ápolónői praxisát. Gon­ dosan feljegyezte a pápuák szoká­ sait, összegyűjtötte használati tá r­ gyaikat. Ezeket ma a Sárospataki Református Múzeum őrzi. 1935-ben néhány hónapra hazalátogatott. 1941ben „az ausztráliai hatóságok felszó­ lították a misszionáriusokat, hogy biztonságuk megóvása érdekében hagyják el a szigeteket. (Molnár Má­ ria és néhány társa úgy döntött, hogy nem hagyják m agukra a pá­ puákat. A japánok elfoglalták Ma­ nust s am ikor fordult a hadiszeren­ cse és m enekülniük kellett, az Aki­ kaze nevű torpedó rombolón m aguk­ kal vitték a misszionáriusokat”. Dr. Nádosy Ferenc balatonalm ádi orvos nyomozta ki, hogy mi lett a túszok és köztük M olnár M ária sor­ sa. „A japán háborús bűnösök tá r­ gyalásakor a vádlottak padjára ke­ rült az Akikaze romboló m egm aradt legénysége is. Bevallották, hogy fel­ sőbb parancsra kivégezték európai foglyaikat”. Balázs Dénes ezután sa­ ját tapasztalatairól beszél: „1972ben Manus szigetén jártam . A misz­ szió kertjében jelképes síremlék őr­ zi M olnár M ária emlékét. Pitilu szi­ getén m egtaláltam azt a bozótos te­ rületet, ahol valaha a missziós nő­ vér trópusi cölöpháza állott. Beszél­ gettem Stephen Massával, a „miszisz

doktor” által felnevelt kis pápua gyermekkel, aki kegyelettel őrzi nevelőanyja néhány használati tár­ gyát, s m eglátogattam Iugosban azt a leánykollégiumot, amely ma Mol­ nár M ária nevét viseli.” A kollégium

tanulóiról is látunk egy képet a lapban. Ezt az intézm ényt 1958-ban alapították és a fényképen látható tábla szerint a ném et protestáns egy­ házak ta rtjá k fent. Balázs Dénes M olnár M áriával kapcsolatos útiél­

ményeiről a Gondolat Kiadónál még 1976-ban m egjelent útikönyvében („Pápua Új-G uinea”) olvashatunk (260—271). — i—ő

KÖNYVSZEM LE Új hangsúlyok Kálvin teológiájában A Kálvin Kongresszus ism ert titkára, W. Neuser újabb könyvében (Dogma und Bekenntnis in der R e­ formation)1 megállapítja, hogy az eddigi ném et nyelvű dogmatörténeti könyvek — talán az egy Seeberget ki­ véve — a reform átus reform ációt általában elhanya­ golták. Neuser professzor — ezt mintegy pótlandó — hatalm as anyagot gyűjtött össze és dolgozott fel, a töb­ bi között a magyarországi reform átus reform ációt is, Nagy Barna, Bucsay Mihály és. Szabó Géza közléseire támaszkodva. Az új könyv a W estm inster-i zsinatig (1647) követi a történet menetét. A hézagpótló m unka minden elism erést megérdemel. A m agunk részéről csak azt sajnáljuk egyfelől, hogy nem teszi szorosabb vizsgálódás tárgyává Kálvin gondolkodásának pneu­ m atikus aspektusát. Ma m ár u g y an is — a kom m entá­ rokra, prédikációkra és a levelezéseire kiterjesztett ku­ tatások után — szinte általánosnak mondhatók az ilyen m egállapítások: „K álvinnál a Szentlélek az a tengely, ami körül minden forog”.2 Igaz-e ez? A másik, am it őszintén sajnálunk és ami a jelen tanulm ány­ ban m indenekelőtt foglalkoztat bennünket, az az, hogy Neuser professzor nem húzta meg a vonalakat, legalább jegyzetben, az általa is ism ertetett puritaniz­ musból, tovább afelé a spiritualitás felé, ami abból Hollandiában, de főként az Egyesült Államok közép­ kolóniáiban kialakult. Eldöntésre vár ugyanis az a rendkívül fontos kérdés, hogy — az ortodoxia kihívá­ sára — legitim visszatérés volt-e ez a prim itív kálvi­ nizmushoz, vagy csak egy sajnálatos elhajlással van benne dolgunk? Ebben a változatában ugyanis Kálvin tanításának egy olyan pneum atikus értelmezése vált eleven gyakorlattá a gyülekezetekben, am elyről egyik Kutatója sajnálkozva állap ítja meg és érzékeny vesz­ teségnek ítéli, hogy lehanyatlásával „a Szentiélekről való életes tanítást egy biztonságosabb és édesebb krisztológia hom ályosította el”.3 Így van-e ez valóban? Ezzel a tengerentúli, az európaitól némileg elütő fej­ lődéssel van összefüggésben az a két újnak tekinthető hangsúly is, am it most közelebbről szeretnénk meg­ vizsgálni. Az egyik a rend (ordo), a másik a tapaszta­ lás (experientia) fogalm ának a szerepe Kálvin gondol­ kodásában. Nem új, ism eretlen dolgok ezek a Kálvin kutatásban. Doumergue, Bohatec és mások felfigyel­ tek erre korábban. Ú jnak annyiban tekinthető a mos­ tani hozzáállás, hogy az am erikai kutatók kivétel nél­ kül a Szentlélek m unkájával összefüggésben vizsgál­ ják és értelm ezik ezeket. Gondolunk itt elsősorban B. Milner, E. Dowey, D. W illis, J. Hesserlink, J. L. R i­ chard és legújabban Osterhaven professzor publiká­ cióira. A rend (ordo) Kálvinnál A „rend” köztudott, hogy a sztoikus filozófia egyik alapfogalma, amely a középkor végén felújult és szinte általánossá vált nemcsak a filozófiában, hanem a teo­

lógiában is. Az ok nyilván a kor meglepő és váratlan történéseiben keresendő. A nagy birodalom összeom­ lott, a pápaság hatalm a megrendült, helyi zsarnoksá­ gok keletkeztek, a fizikai erőt kezdték dicsőíteni, az erkölcs szabályai fellazultak, és az epikureusi filozó­ fia terjedése veszélyes m éreteket kezdett ölteni. A sztoikus szemlélet ezzel szemben a vigasztalás filozó­ fiáját jelentette. Az anarchiától m egrettenve az em be­ rek az értelem felsőbbrendűségéhez, egyfajta törvé­ nyességhez és a rendhez menekültek, amelyben meg­ találni vélték a békesség, a társadalm i stabilitás ígé­ retét, egyszóval a jövendő reménységét. A sztoikus fi­ lozófia annyira ment a rend hangsúlyozásában, hogy valósággal azonosította azt magával Istennel. A bölcs embernek nem lehet hőbb vágya, m int az, hogy har­ móniában élhessen ezzel a renddel, tehát magával Is­ tennel! Ebben találhatja meg a biztosítékot a maga, sőt a „nagy család”, a hum anitás számára. Később ki­ tűnt, hogy sztoikus rend (ordo naturae) merev, vál­ tozhatatlan, és egyáltalán nincs m ondanivalója a tá r­ sadalmi átalakulásról, sőt kifejezetten a világtól, an­ nak bajaitól való elhúzódást tanítja. A sztoicizmus volt az életfilozófiája Budénak, Eras­ musnak, Ficinonak és Kálvin kortársai közül sokak­ nak. Úgyhogy elfogadhatjuk Osterhaven összegezését4, am ikor ezt írja : Kálvin értelmi és lelki világa, — b ár­ mennyire befolyásolta is a sztoicizmus — messze távol áll attól. Ami a távolságot kiméri, az a reform átor is­ tenfogalma. A sztoicizmus azonosította Istent a világ­ renddel, K álvinnál viszont a világot Isten terem tette és ta rtja fenn gondviselésével, mintegy creatio conti­ nua-ban. A szentháromság Isten az archetípusa min­ den rendnek a teremtettségben. A rend alatt Kálvin végül is ezt értette: az önmagával azonos, identitását m egtartó lényt, a pontos elrendezést, a szépséget, h a r­ móniát. A dolgokat úgy, ahogy lenniök kellene, tehát a tökéletességet, vagy ahogy többször kifejezte: a Szentlélek jelenlétét. Éppen most van félszázada, hogy Bohatec kim utatta, hogy K álvinnak „szenvedélye volt a rend” minden tekintetben. A bűn úgy m egrontotta a rendet a világban, hogy Isten nem ismeri fel abban többé a maga „kezem unkáját”. Ábrahám, Izsák és J á ­ kob, és Izráel népének elhívása, m ajd Krisztus elkül­ dése, akiben a megváltás célja összefoglaltatott, mind azért volt, hogy helyreálljon a rend a világban, a Szent­ lélek vezetése mellett (Comm Ef 1,10). Osterhaven itt m utat rá K álvinnak arra a jellemző meggyőződésére, hogy a Szentlélek nem hagyta m agára a világot bű­ nében sem. „A Szentlélek még mindig velünk van, ezért — ahelyett, hogy a káosz jutna uralom ra — még mindig rend van”. Az eszköz, am it a Szentlélek alkalm az az üdvösség megvalósításában és a rend visszaállításában nem más m int Isten Igéje. Az Ige maga „a rend elve” (principle of order), melyet a Szentlélek felhasznál a test, az egy­ ház és az egyház tagjainak táplálására (Inst. I. 6. 1.). Ahogy írja: „Bár az emberi hálátlanságot teljesen 117

megfosztja minden mentségtől az a fény, mely az égen és a földön m indenkinek szemébe árad, mivel Isten a maga istenségét az összes terem tm ényekben kivétel nélkül kiábrázolta, hogy így az em beri nem zet­ re a hálátlanság vétkét rábizonyítsa, mégis kell, hogy egy más és jobb tám aszunk legyen, mely m inket a világ terem tőjének helyes ism eretére vezet. Ezért nem hiába adta igéjének világosságát, hogy azzal ism ertté legyen előttünk üdvösségünkre. Erre a különös kegye­ lem re m éltatta azokat, akiket önmagához közelebb és m eghitt körébe ak art g y ű jte n i. . . így a szentírás Is­ tennek egyébként zavaros ism eretét elm éinkbe össze­ gyűjtve és a homályt elűzve tisztán m utatja nekünk az igaz Istent. Igen kiváló ajándéka tehát Istennek, midőn egyházát nemcsak ném a tanítóm esterekkel ok­ tatja, hanem szentséges ajk át is megnyitja, s nem ­ csak azt hirdeti, hogy valam iféle Istent im ádni kell, hanem azt is kijelenti, hogy Ő az, akit im ádni kell. A kiválasztottakat nemcsak arra tanítja, hogy Istenre nézzenek, hanem önm agát is felm utatja, hogy rá te­ kintsenek”. Ezután Osterhaven részletesen szól Kálvin rend­ fogalmáról minden általa kiem elt életterületen. Így: 1. Rend az egyház korm ányzásában, 2. Rend az állam ­ vezetésben, 3. Rend a hivő em ber életében. Két dolog kerül ennek során különleges megvilágításba. Az egyik az, hogy a Szentírás elengedhetetlenül szükséges m ind­ ehhez. A Szentírás az a „műszaki rajz”, amelynek alapján az em beri élet visszaform álódik és a kellő rend helyreáll a Szentlélek által. „A Lélek nem he­ lyettesítheti, se nem egészítheti ki az Igét, csak hite­ lesítheti azt. Az Igének nincs hatalm a önmagában, csak ha a Szentlélek hatékonnyá teszi úgy, hogy célba ju tta tja szándékát a hívők szívében. K álvin sokkal jobban kihangsúlyozta a Szentlélek m unkáját, mint L uther — írja Osterhaven —, de L uther is és Kálvin is egyetértettek abban, hogy a Lélek m unkájának el­ választása Isten Igéjétől veszélyes és heretikus entu­ ziazmus lenne, am i csak növelné a rendetlenséget, ahelyett, hogy javítaná azt” (p. 186). A rend és a törvény A m ásik dolog, ami külön figyelmet érdem el K álvin­ nál ebben a vonatkozásban, az a törvény felhasználása a rend helyreállításában. Felhasználva professzortár­ sának, Hesselink-nek a törvényről írt tanulm ányát,5 kim utatja, hogy K álvinnál a törvény hatóereje éppen­ olyan széles, m int m agának Istennek egész tevékeny­ sége. „A törvény bizonyos értelem ben előbb van és átfogóbb (prior and more comprehensive), m int az evangélium, m ert ez volt Isten viszonyulásának tu laj­ donképpeni m ódja az emberhez, a bűneset előtt és a bűntől függetlenül” (187 l.). A törvény mindig arra m utat rá, hogy Istennek kiem elt helyen kell állnia éle­ tünkben. Á ltalában a rra figyelmeztet, hogy Istennel nem lehet játszani. A törvény harm adik haszna pedig olyan fontosságra ju t K álvinnál a hívők megszente­ lődő életében, hogy m éltán tekinthetjük azt ma is a reform átus teológia „karátpróbájának”. Ezek után Osterhaven így foglalja össze könyvének A rend és a Szentlélek című fejezetét: „Kálvin, am ikor a történe­ lem egy új korszakának a kezdetén m egjelent a szí­ nen, m egragadta a rend fogalmát, amely inspirálta és u ralta a középkori gondolkodást Augustinustól Berná­ ton és Akvinói Tamáson á t a késő középkor hum aniz­ musáig, és azt rendszerének alapvető kategóriájává tette”. A bűn következtében a terem tés egész rendje megromlott, de a Szentlélek kegyelme által visszaállít­ tatik. Ez summásan kifejezve Kálvin történelem szem ­ lélete. Harcolt m ind az anabaptisták, m ind Róma el­ len és éppen rendetlenségük (disorder) miatt, amiről 118

úgy hitte, hogy pontosan ezt okozták az egyházban. „Amiért fáradozott és am it el akart érni az egyház­ ban és a társadalom ban, az az volt, am iben a rend, am inek a hite szerint lennie kell, ténylegesen valóság lesz” (192). Egy újkeletű írással, J. L. Richard m unkájával8 egy más vonatkozásban foglalkozunk, itt csak néhány sort idézünk tőle az előbbiek alátám asztására: „Az Isten képe az em berben a rend útján ju t kifejezésre. Ez nem valami statikusnak a benyomása az emberben, hanem valami, ami dinam ikusan ju t kifejezésre, ahogy az em ber él, válaszként Isten kegyelmére. K álvinnál az istenkép és a rend fogalma felcserélhetők. A rend fo­ galma alapvető kategória Kálvin teológiájában”. Ez szolgált gondolata nagy részének hordozóeszközéül, és ha ennek a központi eszmének az alapállásából néz­ zük, spiritualitásának nagy része jobban érthetővé vá­ lik. Kálvin azt tartotta, hogy a dolgok m ind Isten ke­ gyelmének mozgása szerint vannak rendezve a terem ­ tésben és a megváltásban egyaránt. A terem tés rendje minden terem tm énynek, de különösképpen az em ber­ nek, megadja a maga sorsát és létének értelm ét. Eb­ ben a rendben él az ember egyenességben és érintet­ lenségben (integrity). Az emberek itt a rra vannak el­ híva, hogy kövessék terem tésük törvényét és éljenek a m aguk igazi rendjében (Inst. I. 3.3). Az igazi rend, akár a kozmoszban, akár az emberben, akár a kor­ mányzásban: Isten dicsőségének a tükröződése (p. 112). Az Atya preem inenciája itt is kifejezésre ju t K álvin­ nál: „Krisztus a rend m intája, a Szentlélek a restau­ rátora, de az Atya a rend forrása” (p. 115). Két jelenlegi princetoni professzor, Dowey és Willis is számol a „rend” kategóriájával Kálvinnál. Dowey még a B arth—B runner-vita idején írt könyvében7 a duplex cognitio Domini problém ájával foglalkozik, mely szerint a Szentírásból nyert kijelentésnek ket­ tős tartalm a van: az egyik 1), amelyik úgy szól Is­ tenről, ahogy általános cselekvésében m int örökkévaló, m indenható, mindentudó, szent és igaz háromegy Is­ tennek m utatja meg magát, aki az égnek és földnek a Teremtője és gondviselő Fenntartója. A m ásik 2) az a kijelentés, amelyben Isten úgy tá rja fel magát külö­ nös kijelentésben, m int irgalmas és kegyelmes Meg­ váltó, a Krisztusban. Ezt az utóbbi kijelentést a bűn tette szükségessé és célja a bűn legyőzése. A kérdés az, hogy mi az Isten akarata a két kijelentés összefüggé­ sében? Isten rendre törő akarata terem tm ényei szá­ m ára az, ami ellen Ádám fellázadt, és amely m érté­ ken azóta m indenek m egm éretnek és mentség nélkül valóknak bizonyulnak. Ez az, am inek való engedel­ mességre a hívők hatalm at nyernek a Szentlélek által. Ez az akarat az isteni igazság tökéletes szabálya, me­ lyet az em ber a lelkiism eretében ism er meg, és amely a bűn m iatt ú jra kijelentetett neki, m int az erkölcsi törvény. K álvinnál két értelm ezését találjuk a törvény­ nek, éppenú gy m int a természetnek, de erről általában megfeledkeznek a kutatók és ezért vádolják alaptala­ nul legalizmussal. Az egyik a terem tés tökéletességére vonatkozik, a másik a bűn következtében beállt hely­ zetre. A törvény első form ája valójában nem „törvé­ nyes” a szó rossz értelmében, azaz semmi dolga a vá­ dolással, a bűnösségről való meggyőzéssel, hanem inkább — m int a term észet is a maga első megjele­ nésében — egyszerűen a rendnek megfelelő, harm o­ nikus, kiegyensúlyozott terem tő—terem tm ény viszonyt jelöli. Istennek ez a rendre törő akarata, amely az emberben úgy jelentkezett m int megtestesülő szeretet Isten és ember, m ajd ember és ember között. Ez a lényege Kálvin szám ára a törvény első értelmezésé­ nek, amelyből a másik — a bűnnel összefüggő — úgy deriválódik. Ha ezt a megkülönböztetést m egértjük,

akkor a K álvinnak tulajdonított „legalizmus” m ind­ já rt enyhül (223). Az „ordo n atu rae”-val kapcsolatban Dowey m egálla­ pítja, hogy K álvinnál ez m indarra vonatkozik, am it Isten csak terem tett, beleértve az emberi természetet, ezt a csodálatos „mikrokozmoszt” is. Ebben a vonat­ kozásban sohase jelenti „az elveszett állapotot”. Tehát a „természet rendje” vonatkozik elsősorban a terem ­ tésben megmutatkozó rendezettségre és az események szabályosságára, de m agában foglalja a dolgok egymás közti kölcsönös viszonyulását éppenúgy, m int a te­ rem tm ények sajátos egyéni rendeltetésének a meg­ valósulását (p. 66). De félreértés ne essék, a term észet nem „örök törvények” által szabályozott rend Kálvin esetében, hanem Isten hathatós akaratm egnyilvánulá­ sainak a területe. Ez az „ordo naturae” — az ember bűne következtében — nem annyira a term észetnek a leírása többé, ahogy az ma van, hanem inkább a ter­ mészetnek az a leírása, ahogy az egykor volt. Dowey ezt a nézetét, ami igen fontossá lesz szám unkra Kál­ vinnak az „őskegyességről” szóló tanítása kifejtésénél, minden változtatás nélkül ú jra fogalm azta a legutóbbi Kálvin Kongresszuson és fenntartotta azt Ganoczyval szemben, aki nem tanúsít semmi m egértést a K álvin­ nál tapasztalható „correlatio-accom odatio” fogalmához és aki szerint a „die gute Schöpfung” — és az egész itt vázolt felfogás — „elrugaszkodik az eredendő bűn­ től”. Dowey szerint a bűn egy teljesen más isteni oda­ fordulást te tt szükségessé az emberiséghez, m int a mindenható, igaz és jóságos Terem tőét.8 David W illis a „Kálvin katolikus krisztológiája” cí­ mű könyvében9 azzal a szereppel foglalkozik, am it az ún. „extra Calvinisticum ” tölt be Kálvin teológiájában. K im utatja először is, hogy az nem a „finitum non capax in fin iti” elv alkalmazása, és nem célja a Krisz­ tus testi jelenlétének szükségszerű kisebbítése a mennybem enetel után, hanem alkalm as eszköz arra, hogy m egvalljuk Jézus Krisztus személyének egységét anélkül, hogy a titkot spekulációkkal helyettesítenénk (p. 99). A „Logos ensarkos” és a „Logos asarkos prob­ lém áját elemezve kimondja, hogy „etiam extra car­ nem ”, tehát az inkarnáción kívül is, túl is hatalm a van Krisztusnak. M ert a feltám adás és a m ennybe­ menetel után a Krisztus Lelke védelmezi Krisztus test-funkcióját, Krisztus uralm ának ugyanis m inden­ képpen meg kell m aradnia. Az úrvacsorában, melyben megvalósul egységünk a feltám adott Ú rral a Szentlé­ lek m unkája által, „rendező közösség” (Ordering com­ munion) létesül, amelyben maga az Úr „rendezi”, rendbe teszi életünket az Igében és a sákram entum ­ ban, de ezen túl is, a Szentlélek mozgásában (p. 92). A Krisztus m ennybem ent embersége azért olyan fon­ tos. m ert az inkarnációban mindig ugyanazon egy sze­ mély által vagyunk kapcsolatban Istennel. A feltám a­ dás és mennybemenetel után Krisztus teste nem „dei­ fikálódott”, valamiképpen elhagyva azt, ami emberivé tette. Sőt inkább a győzelem pecsételtetett el. A mennybemenetelben Krisztus visszavonta testi jelenlétét, hogy a Szentlélek által egy sokkal gazdagabb form ában le­ hessen jelen a hívőkkel. A sursum corda, ahogy K ál­ vin érti, összekapcsolja az üdvösségnek ezt a két té­ nyét: hozzákapcsoltatva a felm agasztalt Krisztushoz a Szentlélek által, mi a mi új em berségünkben szintén felm agasztaltatunk együtt a K risztussal egy új állapot, a „rendezett terem tésben”.

nál a rend iránti csodálatot m indenekelőtt a kozmosz iránti csodálatból láthatjuk legjobban. Azután abban a tiszteletben is, am it az ember iránt, m int Isten dicső­ ségét tükröző „mikrokozmosz” irán t érzett. De ezen­ kívül még egy harm adik tükör (speculum) is volt szá­ m ára: az a politikai rend, ami egy jól vezetett állam ­ ban megvalósul. M indhárom szférában a Szentlélek m unkájára vezette vissza a rend m egvalósítását és megőrzését. A bűneset melynél Isten visszavonta Lel­ két — m egzavarta a terem tés rendjét, de nem döntöt­ te meg azt teljesen. A természetet, a politikai rendet és magát az em bert is azóta a zavarodottság (confusio) és az ataxia jellemzi, de semmiképpen nem a káosz. Az ember bűneset utáni életére a Szentlélek vissza­ vonása jellemző, de mégis a Szentiéleknek megmaradó — noha titkos — m unkájának tulajdonítható a rend megőrzése. Milner szerint Kálvin az eset után jelentős szerepet tulajdonít „a Lélek titkos indításainak” (sec­ ret impulse of the Spirit) a lét mindhárom szférájá­ ban. Lényeges megfigyelni, hogy Kálvin különbséget tesz az Atya és az örök és lényegi Ige között és a Fiú és az „ordinációk” között, melyek Tőle származnak. Kálvin széles területeket átfogó gondolatát egységesítő elv ez: a Lélek és az Ige között abszolút a korreláció, a Lélek és az Ige különböző m egnyilvánulásai között viszont feltételes (kontingens). Amikor a Szentlélek m unkájában korrelációba lép az „ordinationes Dei”vel, akkor valósul meg a rend. De különbséget kell tenni a külső rend és a belső rend között. Ez utóbbi külső eszközök által áll elő. Mivel az eszközök (media) Istentől rendeltettek, a Lélek m unkája rendszerint kor­ relációban van velük, de nem abszolút értelemben. Egyfelől Isten bárm ikor visszavonhatja Szentleikét tő­ lük, ez esetben az „ordinatio” „lex”-nek, törvénynek bizonyul, és az emberi állapot rendetlenségnek, bűn­ nek minősül. Másfelől a Szentlélek hatékonyan m un­ kálkodhat az Istentől rendelt eszközöktől függetlenül. Ez esetben azzal a — nyilván ritk a — jelenséggel ál­ lunk szemben, am it Kálvin „rendkívülinek” (extra­ ordinary) nevez. Mindkét cselekvési módban — a Lé­ lek visszavonása és rendkívüli m unkája esetében — Kálvin erőteljesen kihangsúlyozza a Lélek szuvere­ nitását és szabadságát az eszközök felett. Két mozzanatot em eljünk csupán még ki Milner gondolatmenetéből. Az egyik az, hogy a rend helyreállításának folyam atában K álvinnál az „etikai” elem, tehát a megszentelődés válik meghatározóvá az egy­ házban. Minden m ásnak csak ezt az egyetlen dolgot kell szolgálni az egyházban: az imago Dei helyreállí­ tását. Éppen ezért az igaz egyház ismertető jegyei nem ­ csak egyszerűen az Ige hirdetése és a sákram entum ok rendeltetésszerű kiszolgáltatása, hanem az Ige hirdeté­ se és hallgatása, sőt meghallása, és a sákram entum ok kiszolgáltatása és a velük való rendszeres élés. Másod­ szor az a tény, hogy a rend helyreállítása az egyház­ ban a világ valóságában megy végbe, azt jelenti, hogy az egyházról sohase gondolkozhatunk a világtól elvo­ natkoztatva, de úgy sem, m int a megváltás egy biztos, zavartalan sarkáról abban. A rend ugyanis, ami hely­ reállíttatik az egyházban, nem más, m int az imago Dei helyreállítása az emberben. Egyház, embere, világ, a rendnek ez a három szférája elválaszthatatlanul össze­ tartozik a valóságban. Az ember helyreállítása m agá­ val hozza a rend helyreállítását a világban is, minden emberi viszonylatban. Kálvin politikai aktivizmusa tehát visszavezethető egyházfogalmára.

Új rend az egyházban Milner a K álvin tanítása az egyházról című ben10 azt igyekszik bizonyítani, hogy az ami házban történik, az végeredményben a rend állítása a világban. Legalábbis kezdete annak.

könyvé­ az egy­ helyreK álvin­

A tapasztalás (experientia) Kálvinnál A tapasztalás szónak valahogy rossz íze van azok­ nak a szájában, akik „az Ige teológiáján” nőttek fel és eleve elutasították a közvetlen találkozás vagy meg­ 119

tapasztalás gondolatát az „egészen más” Istennel. Amit az em ber Istentől kaphat, az csak hitben, hit által tör­ ténhet. Ám az idők változnak és velük együtt a teoló­ giai megközelítések is. Ma m ár tudom ásul kell ven­ nünk, hogy a tapasztalás — ha nem is Schleiermacher értelmezésében — polgárjogot kapott a teológiában. M oltmann és sokan mások ma m ár m inden további m agyarázat nélkül nemcsak az em ber és a gyülekezet, hanem m agának „Istennek a tapasztalásáról” (Erfah­ rung Gottes) beszélnek a történelem ben." „A Fiúnak és Léleknek a történetei — intertrinitárius értelem ­ ben — m agának az Istennek a szám ára is tapasztalást és valam i ú jat eredm ényeznek”. „A Fiú iránti szerete­ tében, aki kereszthalálában m egtapasztalja a világ bűneit. Isten egy olyan tapasztalásban részesül, ami lényegileg hozzátartozik a világ megváltásához. Ez a szenvedés m egtapasztalása” (79). Az egyház, m int Krisztus-közösség: közösségben megélt reménység. A Lélek m egtapasztalásai és erői közvetítik a jelennel Krisztus történetét és az új terem tés jövőjét. Az, am it egyháznak nevezünk, ez a közvetítés. Az egyház, m int Krisztus egyháza, a Szentlélek egyháza is (51). Dis­ tinctio, sed non separatio, — szoktuk mondani. A re ­ ciprocitás, a kölcsönösség a Fiú és a Szentlélek között azonban ma sokkal világosabban áll előttünk, m int régebben. Nincs szándékunkban keverni az ú jat a régivel, csak azt kívánjuk kiemelni, hogy míg M oltm ann — tág te­ ret engedve a pneum atológiának — csak tapasztalat­ ról beszél a teológiában, addig a tengerentúl m ár ki­ mondottan „tapasztalati teológiáról” (experiential theo­ logy) írnak, és — ami éppen bennünket érdekel — K álvinnal hozzák azt kapcsolatba. Osterhaven dogma­ történetében ide sorolja, tehát tapasztalati teológiának nevezi a poszt-reform átori puritanizm ust, a modern egzisztenciális teológiát és a legújabb felszabadítási teológiákat is. Tanis — a puritánok kegyességi gyakorlatait elemez­ ve — kifejezetten hasznosnak ítéli a gondolataikkal való foglalkozást éppen most, am ikor — am int mond­ ja — „megint a tapasztalati spiritualités ölt form át az új teológiában”.12 R. Niebuhr szerint, aki könyvet írt „Tapasztalati teológia” címmel, arról van szó ebben, hogy — az intellektuális beszűküléseinket felszámol­ va — emberi valónk egészének kitárulásában és az embervilág széles horizontjában kell látnunk a hit kér­ déseit. Ugyanaz a gondolat ez, am it még a fiatal Barth fogalmazott meg egyik előadásában — nyilván K álvin­ ra gondolva — „kényszerülni és m erni kell Istennel az egészre menni (m it Gott aufs ganze zu gehn)”.13 Szám unkra kegyességtörténeti szempontból van ér­ dekessége mindennek. Az Isten jelenléte m egtapaszta­ lásának az igénye, ahogy többen állítják, azoknál a gyakorlati teológusoknál jelentkezett először, akik a Szentlélek m unkájára — ha lehet — még K álvinnál is nagyobb súlyt helyeztek. Vallották Isten szuverenitá­ sát, fenségét, ennek életform áló hatását, hiszen ilyene­ ket kívántak: „Gyakran állítsátok m agatokat oda Isten fenségének a fényébe, hogy szegénnyé, kivetetté és re­ megőkké tegyen benneteket”. Másfelől viszont — és ez ellentm ondásosnak látszik — szinte áradozva szóltak a Szentlélek bennük lakozásának az áldásairól. „Sze­ rencsések azok, akik komoly m agukbatekintés útján felfedezik, hogy belsőleg elhivattak, és tudatában van­ nak Isten Lelke vezetésének szívükben. Az ilyenek m agukénak tekinthetik az ígéreteket mind és bizonyo­ sak lehetnek afelől, hogy az Úr velük lesz” (Freling­ uysen). Az am erikai puritanizm us egyik tagjáról, Cotton Matherről írják, hogy „olyan érzelmi életet élt, amely a konvencionális kegyesség és a Szentlélekkel való 120

közvetlen találkozások közt mozgott”. „Igentmondás az ortodox dogmákra nem elég M ather szerint, szükség van a naponkénti közösségre Istennel és arra a bizo­ nyosságra, hogy a Szentlélek átform áló ereje ott van életünkben. Így M ather egy lépéssel tovább vitte K ál­ vin ragaszkodását a tiszta tanhoz, a fegyelemhez és az istenes élethez, ezek m ellett szüksége volt látható bi­ zonyítékokra arról, hogy valóban hitben já r”.13 Ezeket hallva az foglalkoztat bennünket közelebbről, am it az egyik kutató így foglal össze: „William Perkins átfor­ máló angol nyelvű írásaiban és Teelinck nagyhatású holland m unkáiban ez a kibontakozó hangsúly már je­ len van. Természetes kifejlés volt ez a kálvinista teo­ lógia sém ájában, m ert K álvin legnagyobb hozzájáru­ lása végül is a Szentlélekről szóló tanításában talál­ ható”14 (100). Nézzük meg hát a kérdést közelebbről magánál Kálvinnál. Experior magis 1. A tapasztalás fogalma fontos szerepet töltött be K álvinnál — különösen a Szentlélek m unkájával kap­ csolatosan — szögezzük le m indjárt elöljáróban, de annak semmi bizonyítéka nincsen, hogy — am int Ch. Partee állítja — a tapasztalás külön megismerési kate­ gória lett volna nála a hit mellett. Az ellenben igaz, hogy többször beszél K álvin „a hit tapasztalatról”, amelyben a Szentlélek megvilágosítása által ism erjük meg Krisztust, sőt részesülünk annak életében is (Comm Jn 14,17.20). K álvinnak a hitről adott megha­ tározásából is kitűnik, hogy az legalább annyira a szív­ nek, m int az elmének, értelem nek a dolga. „Az Isten irántunk való jóakaratának erős és biztos megismeré­ se, melyet — a Krisztusban való ingyenes ígéret igaz­ sága a la p já n — a Szentlélek nyilatkoztat ki az elménk­ be és pecsétel meg szívünkben” (III.2.7). 2. Tapasztalásról és a tapasztalás általi megismerés­ ről „a hit m ellett” csak akkor beszélhetnénk, ha — el­ fogadva a duplex cognitio Domini elvét — azt a te r­ mészetből és a történelemből, tehát a kívülről hozzánk érkező kijelentésre alkalm aznánk. Ez a tapasztalás valóban „közös lenne idegenekkel és a család tagjai­ val”, de ez inkább csak feltételezés, m ert ez igazán csak akkor juthatott volna érvényre, „si integer ste­ tisset A dam ”. 3. A tapasztalás előfordulási helyein — körülbelül harm inc ilyen hely van az Institutioban — Kálvin legtöbbször általános értelem ben használja a szót, pél­ dául így: „am int a tapasztalat is m utatja”. De van két-három lókus, ahol Kálvin rendkívüli fontosságot tulajdonít a tapasztalásnak. Az első ezek között az ún. „határesetek alkalm a”, am ikor a hívők nagy nyomorú­ ságukban valóságosan — szinte kézzel fogható módon — m egtapasztalhatják Isten vigasztalást adó jelenlétét és tényleges segítségét. Példák: „A hívők csak ha ilyen bizonyítékokkal figyelmeztetik őket saját gyarlósá­ gukra, haladnak előre az alázatosságban annyira, hogy a saját testükben való gonosz bizakodást elhagyva, Isten kegyelméhez fordulnak. Csak am ikor ehhez for­ dulnak, tapasztalják Isten erejének, jelenlétét, amely­ ben az elégségesnél is több védelmet találnak” (III.8.2). „És ez az, am it Pál tanít (Róm 5,3), hogy a háborúság békességes tűrést, a békességes tűrés pedig kipróbált­ ságot szerez. Hogy Isten velük lesz a hívőkkel a nyo­ morúságban, ahogy megígérte (2Kor 1,4), akkor tapasz­ talják meg, hogy ez igaz, am ikor — keze által fenn­ tartv a — türelm esen meg tudnak állni, am ire saját erejükből nem volnának képesek. A szentek, tehát, tű ­ rés által tapasztalják meg, hogy Isten, amikor szükség­ be kerülnek, tényleg nyújtja a segítséget, am it m eg­ ígért” (III.8.3). 4. A másik esetben Kálvin akkor használja a tapasz­

csolódnak a Lélek élő cselekvése által. Amikor az talás szót, am ikor valami értelem feletti titkot próbál megmagyarázni, aminek mélységét legfeljebb „érezni” ember feltárja magát a Lélek hatása előtt, akkor ké­ pessé válik érezni és tapasztalni érintését és érzékelni (sentire), vagy tapasztalni lehet. Ezt látju k a Szentlé­ jelenlétének közvetlenségét. A Lélek cselekvése által lek istenvoltának és az úrvacsora titkának a magya­ a hivő képessé tétetik arra, hogy különbséget tudjon rázásánál. Ugyanerre céloz a Szentírás önhitelességé­ tenni Isten valósága és saját elméjének szüleményei nek bizonyításával kapcsolatosan is. Ez utóbbiról így között” (p.180). A Szentlélekről szóló ezzel a tanításá­ ír: „Megvilágosítva ereje által, többé nem a magunk és nem más ítélete folytán hisszük, hogy az Írás Isten­ val Kálvin egészen átform álja a philosophia Christi-t: „A keresztyén filozófia felszólítja az értelmet, hogy ad­ től e r e d . . . Olyan meggyőződés ez, tehát, amelynek jon helyet és vesse alá magát a Szentiéleknek, úgy­ nincsen szüksége érvekre. Olyan ismeret, mellyel az hogy ezután nem az ember él többé, hanem a Krisztus elme megnyugszik biztosabban és állandóbban, m int él és uralkodik benne” (OC I.1232). Nem térhetünk bármely érvelésben. Olyan érzés ez, mely csak meny­ afelett sem napirendre, hogy Juan de Valdes-nál és nyei kijelentésből születhetik. Nem beszélek semmi utána Loyolai Ignácnál ugyanúgy m egtaláljuk a „sen­ másról, csak am it minden hivő magában tapasztalhat, tire”-re való hivatkozást, tehát az istenism eret expe­ jóllehet szavaim mélyen alul m aradnak a dolgok he­ rienciális jellegét, és ebben a Szentlélek szerepét is. lyes m agyarázatán” (I.7.5). A Szentlélek istenségéről szólva, ami valójában munkáiból nyer bizonyítást, ezt A kérdés tehát m egmarad ilyen form ában egy továb­ bi tanulm ány tém ájának: Mennyiben lehet a testim o­ írja: „a próféták küldetésében a legfőbb erőt meg­ nium spiritus sancti az emberi tapasztalat tárgya? osztja a Szentlélekkel is. Ebből kiragyog az isteni A kérdés — újabb stádium ában — összefügg továb­ fensége. De szám unkra megerősítés, am it mondtam, közvetlenebb, közelebbi dologban van. Amit a Szent­ bá az ún. „theologia rhetorica” problémakörével, köze­ lebbről azzal, hogy mennyiben volt ez hatással K álvin­ írás neki tulajdonít és am it m i m agunk a kegyesség ra. Ebben ugyanis Istenről úgy volt szó a hum anisták biztos tapasztalásából (nos ipsi certa pietatis experien­ körében is, m int élő személyről és a vele való talál­ tia) tanulunk meg, távol áll minden terem tett lénytől kozás lehetőségéről. A cél pedig nem a „megvilágosít­ (I.13.14). — Ezt megelőzően Krisztus istenségéről szól­ tatás” volt többé, hanem a „meggyőzés” és „buzdítás”. va mondja, hogy a jótétem ényeknek, melyeket az Ez bizonyos kvalifikáltságot kívánt a rétor, illetve a Atyától nyerünk, a Fiú is szerzője. Majd így fejezi be: teológus részéről: szerénységet, élete integritását és „Ez szilárdabb, m int bárm ely tétlen szemlélődés. A kegyes ember ugyanis itt érzékeli Isten valóságos jelen­ igazi kegyességet, akárcsak az igehirdető esetében. Többen foglalkoztak újabban a problémával, így D. létét és csaknem m egérinti Őt (Deum praesentissum um W illis15 és W. J. Bousma a Reneszánsz és reformáció conspicit et pene attrectat), am ikor érzi, hogy Isten című m unkájában, legutóbb pedig Princetonban a megeleveníti, megvilágosítja, megőrzi, igazzá nyilvá­ W arfield Lectures keretében J. D. Douglas, aki ezt írja nítja és megszenteli”. 5. Talán legjellemzőbb problém ánk egész körére az, az előzőkről: „M indketten kim utatják a párhuzam ot Kálvin és a humanizmus között abban, hogy egyfor­ am it Kálvin az úrvacsorával kapcsolatban mond, il­ mán szeretik a rétorikát és nagyra értékelik a prédi­ letve am it nem mond. Az úrvacsora m isztérium át kálás és éneklés szerepét az érzelmek felfokozásában akarva megmagyarázni, közelebbről azt, hogy a feltá­ és az akarat megmozgatásában. Istent úgy látják, m int m adott és m ennybem ent Krisztus, anélkül hogy el­ egy rétort, aki a népével való kommunikációjában in­ hagyná a mennyet, egyesül velünk lelkileg, pneum a­ kább a meggyőzésre támaszkodik, m int a kényszerí­ tikus módon, a Szentlélek gyámolítása által, ezt írja: tésre, hozzáalkalmazva Igéjét megértési képességük­ „Ha valaki engem a m ódra nézve kérdez meg, nem höz”.16 szégyellem bevallani, hogy a titok sokkal fenségesebb, Az ilyen kapcsolódó tém ák m utatják, hogy bőséges semmint szellemem megfoghatná, vagy akár szavakkal tér nyílik még a tapasztalás kérdésének a kutatására. ki lehetene beszélni. És hogy világosabban szóljak Eddigi vizsgálódásainkból annyi azonban világossá (tapasztalom inkább m intsem értem ) experior magis quam intelligam ” (IV.17.32). A K álvinra jellemző an ti­ vált, hogy K álvinnál nagy fontossága van Isten jelen­ léte megtapasztalásának. Tapasztalható módon bűnbo­ nómiák egyike ez? Igen. De a hittapasztalatra építő csátó, gyógyító, de ugyanakkor aktivizáló és szolgá­ kegyesség nem akad fenn az ilyen antinómiákon. latra küldő jelenlét ez. Ezt a hitben és egyfajta szent­ lelkes tapasztalásban nyert ism eretet mai szóhaszná­ Á ttekintő értékelés lattal egzisztenciális, tehát az ember egész lényét moz­ A két ú jn ak nevezett hangsúly m ellett felhozott ér­ gásba hozó és rezonálást, választ kívánó ism eretnek vek nyilvánvalóan nem egyenlő értékűek. Míg a kell neveznünk. A válasznak az em ber részéről m inde­ „rend”-ről minden további nélkül elmondhatjuk, hogy nekelőtt: im ádatban és engedelmességben kell meg­ alapvető kategóriává lett Kálvin gondolkodásában, valósulnia. Régebben — a teoretikussal szemben — addig a „tapasztalással” vigyáznunk kell, nehogy el­ praktikus, eredm ényt felmutató, gyümölcsöt hozó meg­ sietve besoroljuk K álvint az általunk ism ert „tapaszta­ ismerésnek m ondták ezt. Fejezzük be azért tanulm á­ lati teológiákba”. Amint a további vizsgálódások m u­ nyunkat Lobstein m éltató szavaival, aki éppen ezt tatják, nemcsak arról van szó, hogy Isten megismeré­ emeli ki K álvinnál m int jellemzőt: „Az Isten meg­ sében K álvinnál helye van a tapasztalatnak is, ami ismerése K álvinnál nem valami puszta teoretikus is­ kétségtelen, hanem sokkal inkább arról, hogy amikor meret, hanem praktikus megtapasztalás, ami igénybe a „testimonium spiritus santi” lókusaként az emberi veszi az em ber egész személyiségét, felébreszti lelki­ szívet jelölte meg, akkor ezzel valójában egy új intui­ ism eretét és a szív összes energiáit és mozgásba hozza tív - a u d itív espistemológiának az alapjait vetette meg. minden szellemi képességét”.17 Richard szerint a John Majorra visszamenő „intuitív— Békési Andor audiatív” ism eret feltételezése megőrizte K álvint egy­ felől a pozitivizmus, másfelől pedig a szubjektivizmus veszélyétől és m egm aradhatott a kellő feszültség az IDÉZETT IRODALOM Igéből kapott ism eret és a Szentlélektől való között. Richard így ír erről: „A bennlakó Lélek nélkül az 1. N eu ser, W .: D o g m a u n d B e k e n n tn is in d e r R e fo rm atio n , v o n Z w in g li u n d C alvin b is z u r S y n o d e v o n W estm in ster, evangélium csak pozitivizmusba vagy legalizmusba ve­ G ö ttin g en 1980. 2. D illen b erg er, J ., J o h n C alvin. M o n ta n a 1975. zethetne. Az Ige és minden igék Isten lényéhez kap­ 3. T anis, J., D u tc h C a lv in istic P ietism in th e M iddle C olonies. 121

T he H a g u e 1967. 4. O ste rh av e n , M. E., T h e F a ith of th e C h u rch . A R e fo rm e d P e rsp e c tiv e on its H isto ric a l D evelop­ m e n t. G ra n d R a p id s 1982. 5. H esselin k , J ., C a lv in ’s C oncept a n d U se of th e L aw . B a se l 1961. 6. R ic h a rd , L. J., T h e S p iri­ t u a lity of J o h n C alvin. A tla n ta 1974. 7. D ow ey, E. A., T h e K n o w led g e of G od in C a lv in ’s T heology. N ew Y ork 1952. 8. D ow ey, E. A., D ie S tru k tir e des D en k e n s C alvins u n te r dem E in flu ss d e r fo p p e lte n E rk e n n tn is G o ttes. E lő a d ás G en f 1982. 9. W illis, E. D., C a lv in ’s C atholic C h risto lo g y . L eid en 1966. 10. M iln er, B. C., C a lv in ’s D o c trin e of th e C h u rc h . L eid en 1970. 11. M o ltm an n , J., K irc h e in d e r K r a ft des G eistes. M ün­ c h e n 1975. 12. T anis, J., id. m . p. 162. 13. B a rth , K.. D as W ort G o ttes u n d d ie T heologie. M ü n c h en 1929. ,R e fo r m ie rte L eh re, ih r W esen u n d ih r e A u fg a b e ” c ím ű előadás, p. 179—212. 14. T an is, J., Id. m . p. 100 és V an d e r L in d e, D e L e e r v a n den H eilig en G eest b y C a lv ijn . 1943. In leid in g , p. 1, 7. 15. W illis, E. D., „ R h e to ric a n d R e sp o n sib ility in C a lv in ’s T h eo lo g y .” T a n u lm á n y . A tla n ta 1974. 16. D ouglas, D . J., „ C h ris tia n F re e ­ d o m in C a lv in ’s T h eo lo g y ” . T a n u lm á n y . T he P rin c e to n S em i­ n a r y B u lle tin 1983. 17. L o b stein , P ., L a C o n n a issa n c e relig ie u se d ’a p rè s C alvin. L a u s a n n e 1909. p. 92.

Az egyház egysége Erwin Fahlbusch; A z ökum enikus dialógusok kriti­ kai vizsgálata a L imai D okum entum fogadtatásával kapcsolatban. (Einheit der Kirche — eine kritische Betrachtung des ökum enischen Dialogs, München, Chr. Kaiser Verlag, 1983, 48. l .) A Limai Dokumentum (keresztség, úrvacsora, egy­ házi tisztség — továbbiakban: LD) előszava arról be­ szél, hogy a hosszú előkészületek és munkálkodás után eljött annak a ,kairos’-a, hogy a különböző felekeze­ tek közelebb jussainak az Egyház látható egységéhez. A tagegyházaknak m egküldött LD szövege és az 1984 végéig válható reflexiók is ezt hivatottak elősegíteni. Erwin Fahlbusch írása a rra szorítkozik, hogy a LD előszavának ezt az állítását, illetve annak érvényessé­ gét és qualitását vizsgálja meg, reflektálva a LD elő­ történetére, vagyis m agára az ökumenikus mozgalom egységtörekvésére is. Fahlbusch szerint legelsősoron azt kell tudatosí­ tanunk, hogy a LD teológiai munkálkodás és eszmé­ lődés eredménye. (E munkálkodás lehetőségeiről és kritikájáról majd írása utolsó fejezetében „Az üdvö­ zültek szigete” cím a la tt beszél.) Ezért nem erőszakolt az a szétválasztás, vagy helyesebben tagolás sem, hogy a sajátos m unkam ódszerrel, tém aválasztással m unkál­ kodó és a LD-ban új intenciót felm utató teológiai fá­ radozás más szinten helyezkedik el, m int a „laikusok” (tehát m egint más m unkam ódszerrel és témakörben mozgó) ökumenikus fáradozásai. M ielőtt a ,kairos’ le­ hetőségéről vagy éppen meglétéről szólnánk, meg kell vizsgálnunk a teológiai síkon mozgó ökumenikus p ár­ beszéd és a más term észetű ökumenikus dialógusok kapcsolatát, számolnunk kell kölcsönhatásukkal és ezen belül a gátló tényezőkkel is. Ehhez még hozzá­ kapcsolódik a keresztyénség mai állapotából fakadó regionalitás is, mely különösen is az egyházvezetés szintjén van hatással a párbeszédre és az egységtö­ rek vésekre. Fahlbusch tézise — és egyben aggodalma is —, melyet kérdések form ájában vet fel, nagy vona­ lakban az, hogy kérdőjelet kell tennünk a ,kairos’, az egyház látható egysegének közeljötte mellé, m ert a LD teológia i, spirituális és hivatalos egyházi fogadtatása (recepciója) nem tisztázott. K ritikai vizsgálódásában ehhez szeretne hozzájárulni. Kinek kell elfogadnia a LD szövegét? H ajlandók-e a tagegyházak foglalkozni a szöveggel? Mennyire meghatározó a fogadtatásban a konfesszionális háttér? Szerepet játszik-e az elfoga­ dásban az egyes egyházak teológiailag, szervezetileg m eghatározott belső, valam int szociológiailag megha­ tározott külső állapota? Felülről (a hierarchián keresz­ 122

tül) avagy alulról kell-e kezdeményezni a szöveg elfo­ gadását, vizsgálatát? A kérdéseket és bennük foglalt aggodalmait Fahl­ busch három tém akörre osztva vizsgálja meg: 1. Az ökumenikus mozgalom résztvevői. 2. Az ökumenikus párbeszéd analízise. 3. A LD fogadtatásának hipoteti­ kus felvázolása, az első bét téma ismere tében. Az egyház látható egységéért való munkálkodás megkívánja, hogy ne csak teológiai m unkaterületen beszéljünk az egységért való fáradozásról, noha, úgy tűnik, elsőrenden teológiai problém ákat kell(ene) megoldani e tekintetben. Ökumenikus munkálkodás azonban regionális (egyházvezetői, institucionális) és lokális (gyülekezeti) szinten is van. E három szint nem rangsorolható és nem játszható ki egymással szemben, hiszen „szerepmegosztásról” van szó: m ind­ három lehetőséget kínál — igaz, különböző utakon — az egy cél eléréséhez. Ám — m ondja Fahlbusch — mindenki előtt ism ert probléma, hogy az egyik szinten elért eredmények nem mindig érvényesülnek a m á­ sik szinten, s ez visszahat a korábbi szinten elért fej­ lődésre is. Pl. teológiai konszenzusok meg nem értést, visszatetszést váltanak ki az egyház mindennapos életében, vagy vajon mennyiben ille tékes a gyüleke­ zet az LD elfogadásában, ha annak cím zettje az ins­ titucionális egyházi vezetés? Hisz-e, továbbá — kérdi Fahlbusch — az egyházi vezetés egy felekezetek fölötti egységben, melyben a LD-t író teológusok, úgy tűnik, hisznek, és tekintettel van-e a teológia a gyülekezetek spirituális igényeire, vagy egy egyházon kívüli keresz­ tyénséget készít elő? A LD elfogadásának — mégpedig az Egyház látható egységének érvényességét biztosító elfogadásának — a legfőbb akadálya abban van, hogy az ökumenikus mozgalom egészét adó egyházi struk­ túrák (Theologie, Kirchenvolk, Institution) közt zava­ rodottság van. Az egységét pedig sem a világ külső nyomása, sem időtlen/időfeletti teológiai munkálko­ dás nem kényszerítheti ki, m ert sem a szükségállapot­ nak, sem a laboratórium i kísérletezésnek nincs állan­ dó érvénye. (18—19. l.) Fahlbusch elemzésének második tém ája az ökume­ nikus párbeszédek) tartalm ára irányul. Ám ezen a ponton is e fentebb em lített három struktúra különkülön vett párbeszédének tartalm át elemzi először, s csak aztán té r rá a köztük levő kölcsönhatásokra. A teológiai párbeszéd problémá ja a LD fényében az. hogy nincs tekintettel, legalábbis a LD-ban, a kontex­ tus-problém ák aporiájára. A LD leszűkíti munkálko­ dásának, párbeszédének szkopuszát a tradicionális, klasszikus teológiai kérdésekre, m egpróbálja megva­ lósítani a "békés egymás m ellett élés” elvét a szöveg elrendezésében, ám köziben megfeledkezik az emberi problémákról, melyek mindig akadályozták az egyház egységét. Fahlbusch szerint nemcsak azt kell szem előtt tartanunk, ami összeköt, hanem becsületesen ele­ meznünk kell azt is, ami szétválaszt. Véleménye sze­ rint, egyértelműen a LD kudarcát m utatja, hogy a szövegösszeállító teológusok nem úrvacsorázt ak együtt a szöveg megalkotása után Limában. Az ökumenikus párbeszéd problém ája gyülekezeti szinten az, hogy a helyi gyülekezetek nem szenvednek annyira az egyház megosztottsága miatt, a tanbeli különbségeket nem é r­ zik annyira elválasztó jelleg űnek. Ugyanakkor ezen a szinten az ökumenikus impulzusok egyéni kezdemé­ nyezésekből fakadnak, melyek összehangoltság hiányá­ ban fennakadnak az egyházi vezetés ellenállásán. A párbeszédnek azonban nemcsak vallási/teológiai kö­ tődései vannak, sokszor ezeknél jobban érvényesülnek a társadalm i, nyelvi, etnikai, politikai határok. Más­ részt az ökumenikus párbeszédnek, minden szinten, számolnia kellene a történelm i tapasztalatok erejével,

mely olykor nyomasztólag h at minden közeledési kí­ sérletre. Fahlbusch szerint a LD bizonyos fokú naív­ ságot tükröz, amikor nem számol azzal, hogy Isten népének nem csak az egyház látható egységét legiti­ máló jelek (úrvacsora, keresztség, egyházi tisztség, il­ letve konszenzus ezeken belül) tartoznak az „érdek­ körébe”, hanem a m ár fentebb em lített szociológiai stb. problém ák is (Mensc hheitsthemen). Fenntartásai után, a rra a kérdésre keresi a választ a szerző, hogy vajon, mindezek ellenére, lehetséges-e a LD recepciója. Az elfogadásnak legalább három as­ pektusa van, m elyet figyelembe kell vennünk: egy­ részt egyházjogi szinten kell(ene) megtörténnie, más­ részt, s ezt Fahlbusch döntőnek tartja, csak akkor beszélhetünk elfogadásról, ha az m int Krisztus a já n ­ déka valósul meg. A harm adik aspektusa pedig nyel­ vi problém ára, a LD herm eneutikai problém áira irá­ nyul. Ez azért probléma, m ert a LD nyelve, úgy tű­ nik, kizárja a laikusokat a szöveg megértéséből, a teo­ lógiai párbeszéd tartalm ában való részesedésből, hi­ szen nem elég felkészültek rá. Fahlbusch szerint az egyházv ezetés feladata lenne a gyülekezetek belső érettségének növelése és a dialógusra való bizalom ébrentartása. Így tehát csak akkor beszélhetünk az egyház látható egységére nézve érvényes recepcióról, ha a hit mindhárom aspektusában (teológiai interpre­ táció, az egyház szociális szférája, növekedés aspek­ tusa) megvalósul. Ez végsősoron felveti a kérdést, hogy vajon elképzelhető-e az egyház látható egysége földi v iszonyok között, hogy vajon van-e m agában az Egyházban egy implicitte meglevő alapkonszenzus, m elynek ismeretében az egyház szakadozottságát egy­ háztörténeti m ellékútnak lehetne tekinteni? A LD elfogadásának akadályait és lehetőségeit is­ merve tér ró Fahlbusch írása utolsó fejezetében a LD konkrét k ritikájára. Véleményem szerint, mely egybe­ cseng több, m ár publikált hozzászólással, a LD ta rtal­ mi hiányossága (t. i. az, hogy nincs tekintettel a „M enschheitsthemen”-re) metodikai deficitből fakad. A dokum entum szerzői, úgy látszik dilem mában vol­ tak, hogy az egyház pluralitása vagy egyfajta feleke­ zetek-fölötti elitizm us között válasszanak. S minthogy a LD m etodikája nem foglalja m agába az egyház te r­ mészete fölötti em pirikus reflexiót, a szöveg teológiai reflexiói elitizmus felé sodorják mind m agát a do­ kumentumot, mind pedig annak esetleges elfogadását. * Végeredményben tehát elm ondhatjuk, hogy Fahl­ busch kritikus m egállapításai, melyek nem pusztán a LD tartalm ára és fogadtatásának esélyeire, hanem az ökumenikus mozgalom és párbeszéd belső problé­ m áira is vonatkoznak, nem negálják a LD-t, hanem igyekeznek kitapintaná azokat az érzékeny pontokat, mélyekre a LD nem ad választ, ám amelyek tisztázá­ sa nélkül a LD elfogadása sem lehet teljes az egyház látható egységét szem előtt tartva. Bogárdi Szabó István

Metaforikus teológia Sallie McFague: Metaphorical Theology, Models of God in Religious Language, Fortress Press, Philadel­ phia, 1982. 225 l. A könyv címe egy olyan teologumenát jelöl, mely — a fem inista teológia mérsékeltebb, reform ista irány­ zatát képviselő McFague szerint — lehetőséget ad a

tisztán vallásos nyelv és a teológia elvontabb, elméle­ tibb nyelve közti különbségek és hasonlóságok meg­ értésére, s egyúttal ösztönzést is ad arra, hogy a val­ lásos nyelv újraélesztésével a teológiai nyelv és gon­ dolkodás hagyományos elemeit, képeit, modelljeit újabbakkal egészítsük ki. A cím és a benne foglalt téma ugyanakkor gyűjtőterületül is szolgál a szerző számára. A metaforikus beszédmód/teológia elméleti megközelítése McFague szándéka szerint kaput nyit a huszadik századi protestáns teológia főbb áram la­ tai előtt. Tillich „protestáns princípium a” (amit pro­ testáns érzékenységre keresztel á t a szerző), Bonhoef­ fer „nagykorú keresztyénsége” ugyanolyan fontos sze­ repet játszik fejtegetéseiben, m int a felszabadítás teo­ lógiája, a hatvanas évek új herméneütikája, vagy a század elejére visszanyúló eszkatológiai kutatások és a m isztikus teológia iránti újkeletű érdeklődés eddigi eredményei. A vezérszólam természetesen a fem inista teológiának a hagyományos „patriarkális szemlélet” fölött kim ondott ítélete és a szerző által javasolt kö­ zéputas megoldás. A vallásos nyelv, a vallás/teológia nyelvének kérdése azért olyan fontos a szerző szám á­ ra, m ert hisz abban, hogy a nyelvnek — közvetítő szerepénél fogva — döntő szerepe van a keresztyén­ ségen belüli erőmegosztásokban, nevezetesen a női szempontok és „érdekek” háttérbe szorulásában. McFague szerint a m etaforikus teológián belül lehet­ séges m egtalálni azt a beszédmódot, mely a keresz­ tyén hagyomány szám ára érvényes módon segítheti a nők felszabadulását. Ez a beszédmód pedig az Isten és ember kapcsolatára vonatkozik, s nem Isten önma­ ga létében történő leírására. Az öt fejezetre tagolt könyv javarésze, az első négy fejezet ennek a fenti állításnak az elméleti alapjait igyekszik rögzíteni. McFague csak az utolsó fejezet­ ben m utatja be az általa javasolt megoldást, az Isten és az em ber kapcsolatára utaló m etaforát: Isten, m int barát. Az első fejezetben, m iután kissé elnagyoltan (a we­ beri tipológiát túl m ereven alkalmazva) különbséget tesz a protestáns (prófétikus-metafórikus) és a római katolikus (papi-szimbolikus) gondolkodás és beszéd­ mód között, McFague rögtön rá té r a vallásos nyelv érvényességének kérdésére. A vallásos nyelvet két nagy veszély fenyegeti — m ondja — : vagy bálványo­ zásba esik vagy értelmetlenné válik. Az előbbi eset­ ben a vallásos nyelv kifejezései, képei, jelképei lesz­ nek „faragott képpé”, m ert a m aguk szószerintiségé­ ben veszik őket. A nyelvnek kópia-jelleget tulajdoní­ tanak, s ha az Írás Istenről miint Atyáról (is) beszél, úgy ez a nyelv-bálványozók szerint nem jelenthet mást, m int azt, hogy Isten apa, férfi, hím nem ű is­ tenség. Ez azonban — mondja McFague — ta rth ata t­ lan, s nemcsak a hagyományos theizmus hanyatlása miatt, hanem m ert minden kép, m etafora (s az „Atya” is metafora) véges értékű. A m etaforikus beszéd olyan m int a holdra m utató ujj — idézi a keleti böl­ csességet a szerző —, mely láttatni engedd azt, am ire rám utat, de nem birtokolja azt. S am úgy sem beszéd­ ben áll az Isten Országa. De m erthogy a hit hallás­ ból van, még nagyobb veszély, ha a vallásos nyelv értelm etlenné, érthetetlenné, erőtlenné válik, és ennél­ fogva érdektelenné. Ez akkor történik így — mondja McFague —, ha a vallásos beszéd kizárólagossá (a fe­ m inisták kedvenc kifejezésével élve: exkluzívvá) vá­ lik. Az ilyen „szűk-keblű” beszédben aztán nem jut hely pl. a nők látásm ódjának és tapasztalatainak. A veszélyek elkerülésének egyetlen útja a metaforikus teológia lenne, melyet a következő formális feltételek jellemeznek: 123

hogy hol tévedhet, csúszhat félre a mi értelm ezésünk (nagyon finom megkülönböztetés, de nagyon fontos!). Ám úgy tűnik, hogy sokat m arkol és keveset fog a szerző, am ikor David Tracy-re támaszkodva a ke­ resztyénség „klasszikus költői szövegének" tartja a Szentírást, melynek értelm ét beleképzelés, „imaginá­ ció” útján közelíthetjük meg. Ugyanakkor azonban Habermas-ra is hivatkozik, aki okkal-joggal vetette szemére Gadamernek, hogy herm eneütikájában nem veszi figyelembe a vallásos beszéd, s egyáltalán a be­ széd legitimáló erejét, hanem teljességgel elismeri a hagyomány (a szöveg és a közvetítő rétegek) nélkü­ lözhetetlenségét. Talán elvész itt a sok bába közt a gyermek, noha e nehezen követhető fejtegetés végén McFague egy lendületes huszárvágással oldja meg a A könyv középső részét (2—4. fejezet) ezeknek a problémát, s leszögezi, hogy az Ország (merthogy m e­ feltételeknek a vizsgálata tölti ki. A metaforikus teo­ tafora) sosem azonosítható ezzel a világgal, hanem lógiát elsősorban is a herm éneütika felől kell meg­ éppenhogy annak átform álását szolgálja. Ez azonban közelítenünk, hiszen a m etafora nem csupán egy sa­ inkább etikai, mintsem herm eneütikai szempont. játos költői eszköz, hanem az em beri gondolkodásnak A formális feltételek között szerepelt, hogy a m eta­ olyan alapeleme, melynek m egértése nélkül az Isten forikus teológia — a benne foglalt kritikai elem ré­ Országáról szóló jézusi példázatokat (metaforikus be­ vén — hozzásegít m inket a teológiai modellek m egér­ szédeket), de m agát Jézust, m int Isten példázatát sem téséhez és átformálásához, amennyiben a teológia, értenénk meg. M árpedig McFague szám ára a keresz­ m int minden tudomány, m etaforákból szárm aztatott tyénség alap-m etaforája (root-metaphor): az Ország. modellekből, sablonokból építkezik. A harm adik és Ha a m etafora olyan képes beszéd, am ely szétfeszíti negyedik fejezet egyrészt azt kívánja bizonyítani, hogy a valóság hagyományos értelmezéseit, ha a metafora mennyire alapvető a tudományos gondolkodásiban is m agában hordozza az azonosság és másság jellegét a képes beszéd, a kép-alkotás, gondoljunk csak az — minthogy összehasonlításról van szó! —, ha a me­ atomszerkezet modelljére, vagy a társadalom tudom á­ tafora újraértelm ezésre késztető jellege m iatt való­ nyok modelljeire, stb. Ám a m odell-alkotás veszélye ban a valóság új látásához vezet el, úgy a jézusi pél­ az, hogy elveszíthetjük a modell és a modellizált do­ dázatokban is látnunk kell azt, hogy azok indirektül, log közti feszültséget, hogy az ism eretlen és a jobban a hagyományos nyelv kereteit szétfeszítve, de annak ismert, amellyel az előbbit kívánjuk közelebb hozni, elemeiből építkezve, bizonyos fokig meghökkentő mó­ jobban m egérteni, egybemosódik. Ugyanakkor azon­ don. beszélnek az Országról. A példázatokban az a ban szükségünk van a modellekre, m ert az ism ert és fontos, ami történik, de m inthogy a példázatban min­ az ismeretlen közti kapcsolatra vonatkoznak, m ert dig jele n van egy „meglepetés elem" is (idézi me­ példázatos jellegük és értékük van. A teológia, ha a gint csak Ricoeurt a szerző), ez a m etaforikus azo­ Deus absc onditus felé irányul, ugyanígy rászorul nosság-másság teszi egyértelművé, hogy az Ország valahogy másképp történik, m int a közönséges dolgok. a m etaforákból építkező modellekre. Természetesen különbségek is vannak a teológiai gondolkodás és tu­ S a példázatoknak ez a különössége, extravaganciája dományos gondolkodás között. A teológiai modellek késztet bennünket arra, hogy átrendezzük Istenről al­ döntő többsége m etafizikai jellegű, így az igazolás kotott fogalm ainkat és képeinket. Hiszen a példá­ kérdése nem jön számításiba. Dö n tő különbség to­ zatokban — éppen a történés-szem pont m iatt — az Is­ vábbá, hogy a teológia szám ára másképp jelentkezik ten és az em ber közötti kapcsolat a döntő, amely a történelem problémája. A teológia a valóság egé­ semmiképpen sem lezárt, nem modellizálható örök­ szét akarja megragadni, a tudomány célja egy új je­ érvényű sablonokkal. McFague másik állítása, már lenség felfedezése, törvényszerűségeink leírása és be­ kockázatosabb. Jézus személyiségét, történetét, bot­ illesztése a m ár é rtett és ism ert dolgok hálózatába. rányos halálát ugyanúgy m etaforikus jellegűnek ta rt­ Ennélfogva a teológus nem válogathat, kísérletezhet ja, m in t a példázatokat. Itt azonban m ár elsikkad az modellekkel. Nem válogathat, de választania k e ll A oly sokat hangoztatott elem, a kapcsolat fontossága. kritérium pedig éppen a m etafora jellegzetességéből Ha beszélhetünk is ugyan Jézus történetéről, életé­ fakad. „A keresztyén p arad ig m a. . . az Isten országa ről, m int Istenre utaló m etaforáról („az és nem az"), vagy uralm a alap-m etaforájából származik, mely azt ezt mégsem tehetjük úgy — ahogy McFague teszi — a kapcsolatot jelöli, am it a megszokott bizonyosságok­ ti. teljességgel negligálva bárm iféle — akárcsak m a­ tól való elfordulás (disorientation) és az Isten bizo­ gából Jézusból kikövetkeztethető tudást Isten felől. A nyosságához való odafordulás (reorientation) jelle­ (könyvinek italán a legbizonytalanabb pontja mégsem az, meznek” (138. l.). S m ert kapcsolatról van szó, a hanem az, ahol McFague a m etaforikus teológia jelleg­ teológiai modell/paradigma komplementáris kell le­ zetességeit alkalm azva próbál egy ú jfajta írásm agyará­ gyen, vagyis m agába kell foglalja a hagyományos zati elm életet kidolgozni. M ert bár kétségtelen, hogy az képeket, de a kritikaiakat és az újakat is (az úgyne­ Írásban vannak metaforák, de talán túlságosan sokra vezett „ellentényezőket”). Ez egyben azt is jelenti, nem vezet az az állítás, hogy az Írás egésze metafo­ hogy míg a tudomány egyetlen egy (választott, elfo­ rikus jellegű (ti. Isten Igéje és nem Isten Igéje). Re­ gadott) modellel dolgozik egy adott időben, addig a m ekül foglalja össze Hans-Geor g Gadamer herm eneü­ teológiának, mintegy a m etaforák hálózatává kell ki­ tik áját (az adott szöveg horizontja és a mi horizon­ bővülnie (magába kell foglalja az újabb és újabb tunk egybekapcsolódására, valam int a szöveggel való megvilágosodásokat). dialógusra vonatkozó állításait), bem utatja Paul R i­ Az a bizonyos új m etafora és modell, am it McFa­ coeur felfogását is, m iszerint a „gyanakvás herm e­ neütikája” helyett az „újra-értés herm eneütikájára” gue oly hosszasan igyekezett alátám asztani a formális van szükségünk, vagyis, hogy afelől kell kérdeznünk, feltételek vizsgálatával: Isten, m int barát. McFague am it a szöveg (az Írás) mondani akar, s nem afelől, nem fogadja el a patriarkális modellt (Isten, m int 1. A m etaforikus teológiában érvényesül az Isten valósága és az em beri valóság közti különbség (a m etafora — idézi P. Ricoeurt a szerző — „mindig az és nem az”, amiről beszél). 2. A metaforikus teológia prófétikus jellegű, m ert m agában hordoz egy kritikai elemet is, mely hagyományos képeink, gondolkodá­ sunk átrendezésére késztet minket. 3. A metaforikus teológia a misztikus via negativa továbbfejlesztésének tekinthető, ugyanis tudatosan vállalja az Istenről való beszéd korlátozottságát. 4. Végül, a m ár em lített k ri­ tikai elem m iatt hozzásegít m inket a teológiai model­ lek kritikájához, a kizárólagossá vált elemek lebon­ tásához és egy kérügm atikus szempont érvényesíté­ séhez.

124

Atya) ann ak legitimáló, a férfi-uralm at megerősítő jellege, exkluzivitása m iatt. De ugyanúgy elutasítja a radikális fem inisták Isten -asszony (Goddess) vallá­ sát is, mely mintegy „feje tetejére állítása” a sokat bírált A tya-Isten képnek. M indkét modell tapaszta­ lat-központú és m egvannak a korlátaik, ám az igazi metaforikus teológia McFague szerint „nem a m últ­ ban s nem is a jelenben, hanem Isten új uralm ának egységében találja meg a m aga egységes voltát. Ez azonban még nincs itt. A metaforikus teológia nyi­ tott (open-ended), tudatosítja az Isten—ember kap­ csolat összes modelljének viszonylagosságát, és ennél az érzékenységénél fogva, kész megkérdőjelezni a ha­ gyományos modelleket és belépni olyan új területek­ re, ahol az adott modellek korlátozottsága meghalad­ ható” (161. l.). S minthogy a m etaforikus teológia szám ára a „kapcsolat” az egyik kulcsfogalom, ezért az Isten—em ber kapcsolat új, más minőségű szintjére kell felemelnie a vallásos nyelvet, hogy megment­ hesse úgy a bálványozástól m int az értelm etlenné válástól. Ezt jelölné a barát m etaforája. Ennek a metaforának, s talán a későbbiekben modellnek, az az előnye, hogy nem zárja ki sem a férfi sem a női tapasztalatot. Nem a szülő—gyermek kapcsolat áll a középpontjában, hanem a kölcsönösség, a közös fele­ lősség, az érettség, együttműködés. A barátság fo­ galma nem mossa el a különbözőségeket, de nem is vezet szétválasztáshoz. A kérdés természetesen föl­ vetődik, hogy m iképpen m arad meg Isten tekintélye ebben a modellben. McFague itt a szövetség teoló­ giájában megfogalmazott lehetőségekbe kapaszkodik, ti. ez a baráts ág sokkal inkább adott, mintsem létre­ jött barátság. De: „szám unkra huszadik századi ke­ resztyének szám ára annak az Istennek a képe, akinek kedvében akarunk járni, s aki szám ít együttműkö­ désünkre, sokkal vonzóbb lehet, m int annak az Isten­ nek a képe, aki m int atya vagy király engedelmessé­ get parancsol nekünk, a gyermekeknek vagy szolgák­ nak.” (184. l.) Ha a teológia szám ára az Isten—ember kapcsolat a döntő kérdés, úgy a „barát” m etaforája a m egváltás új, rejtett távlatait nyithatja meg, — m ondja McFa­ gue. „Ha a hagyományos modell Isten üdvözítő m un­ k áját egy olyan emberképhez kötötte, m iszerint az emberi élet infantilis, individualista és elidegenedett, úgy lényeges m egújításra van szükség, m ert az em­ beri élet nem lehet felelősségteljes élet, ha ilyen fo­ galm akkal közelítjük meg.” (185. l.) Ha Istenről, m int barátról beszélünk, „Isten üdvözítő m unkálkodását ,felnőtt’ szemszögből és nem ,atya—gyerm ek’ szem­ szögből szem lélhetjük. Isten a barátunk, aki velünk együtt szenved, hogy Ővele együttmunkálkodva jobb életet terem tsünk a szenvedő emberiség szám ára.” (186. l.) A hagyományos Deus pro nobis szemléletmódot a barát(-ság) m etaforája teljesítheti ki az Im m ánu-él igazi m egértésévé és megélésévé. A h a­ gyományos istenfogalom is m ódosulhat valam iképpen; nem egy m indentől távol levő, abszolút értelem ben transzcendens Istent tisztelünk ezután, hanem egy m in­ den emberi életben osztozó, résztvevő, im m anens Is­ tent (186—1 88. l.). McFague ugyanakkor felsorolja ennek az általa javasolt modellnek a korlátait is. Az „Isten, m int b arát” m odellt szükséges m ás képekkel, modellekkel is kiegyensúlyozni, m ert a barátság tú l­ ságosan is individuális képzeteket vált ki, m ert nem eléggé tisztázott benne a m ásik fél helyzete sem, m ert nem fejezi ki azokat az érzelmeket, am iknek a barátság dimenzióján kívül, de helye van Istennel való kapcsolatunkban (aggódás, eksztázis, félelem, csend), s végül m ert nem fejezi ki azokat a mélysé­

geket, amelyeket csak a személytelen modellek („Lét”, „A létező”) fejezhetnek ki. Összegzésiképpen a következőket kell megjegyez­ nünk: 1. McFague adós m arad egy világos és érthető krisztológiával. Azt, hogy Jézust Isten példázatának tekinti, nem tartom többnek, m int formálási m egálla­ pításnak; a kérdés, hogy milyen tartalom m al tölthető föl ez az állítás: megmarad a könyv egyik rejtélyé­ nek. 2. A szerző egyik kulcsszava az imagináció (be­ leképzelés, elképzelés), de nem tisztázza, hogy m i­ lyen értelem ben alkalmas a teológiai modellizálásn ál. A misztikusokra utal-e, vagy Schleiermacher h er­ méneütikai módszerére? Ha a misztikusokra, úgy a szó az ihletettséghez áll közelebb, míg az utóbbi eset­ ben nincs szó többről, m int arról, hogy az adott szö­ veget (Írást) úgy lehet helyesen megérteni, ha bele­ képzeljük m agunkat annak világába, környezetébe. Ha erre az utóbbira gondol a szerző, úgy a Gada­ m er-i herm éneütika nagyszerű ismertetése ellenére mégiscsak visszafelé lép könyve végén. 3. A szerző — talán m ert túlhangsúlyozza a teológia emberi ol­ dalát — nem oldja föl az olvasónak azt a kényszerű érzését, hogy az általa bem utatott m etaforikus teoló­ gia a teljes „istenhiányból” keres kivezető utat. Vi­ lágos, hogy az emberi gondolkodás és beszéd struk­ túrájához hozzátartozik a m etaforikus beszéd is, de mi a kijelentés? Másképp fogalmazva, elég kétséges­ nek tűnik, hogy a m etaforikus beszéd struktúrája alapvető ism érvként szolgálhatna ennek a kérdésnek az eldöntésében. Így például teljességgel hiányzik a n ­ nak megvilágítása, hogy miben és mennyiben a hit nyelve a teológia, s hogy mi a hit. Vagy tényleg nem több és más a teológia, m int antropológia (Feuer­ bach)? 4. A kétségeket támasztó hiányok és tenden­ ciák ellenére mégis azt kell mondanunk, hogy McFa­ gue könyve a feminista teológia egyik legjelentősebb alkotása. Olyan mérföldkő, melynél több út fut össze, s nyilván válik is szét. S bár a szerző korántsem mentes a fem inistákat jellemző kapkodó eklektikus­ ságtól — vagy ahogy egyik kritikusuk m ondta — a „konyha”-teologizálástól, az általa felvetett javaslat valószínűleg hosszú ideig teológiai viták gyújtópontja lesz, m árcsak a misztikusok iránti m egújult érdeklő­ dés (l. Moltmann) tehetetlenségi nyomatéka m iatt is. S ami a metaforikus teológiát, „a holdra mutató u jj”-at illeti, reméljük, hogy nem a költő csúfondá­ ros m ondata áll rá: „A kijelentés képtelen, az ujj szótalan.” b. sz. i.

Új katolikus egyháztörténet Dr. Szántó Konrád O. F. M.: A katolikus egyház tör­ ténete, I. kötet (alapításától a reformációig). Budapest, Ecclesia kiadó 1983. 710 l. Öt esztendeje jelent meg d. dr. Ottlyk Ernő egye­ temes egyháztörténeti m unkája az Evangélikus Sajtó­ osztály kiadásában. Alacsony példányszáma m iatt — a szakmai érdeklődést leszámítva — alig léphetett túl a felekezeti határokon. Most a katolikus egyház határozta el új, két kötet­ re tervezett egyháztörténeti összefoglalás kiadását. A kiadó, ajánlása szerint ugyanis „m egérett az idő, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanításának fényében felmérjük, és ahol szükséges, újraértelm ezzük Isten népe földi 125

A fordulat okozta másik veszély, hogy a császár vándorlásának eseményeit. Különös időszerűséget ad e könyv megjelenésének a megváltásunk 1950. év­ az egyház felett korlátlanul uralkodó császár-pápa fordulójának em lékére m eghirdetett 1983—84. évi lett, aki — m int ez a bizánci egyház életében történt szentév. Emlékezetünkbe idézi, hogy az emberiség — bárm ikor beavatkozhatott, és igen gyakran beavat­ m egváltott állapotának 1950 éve egyben az Egyház kozott az egyház életébe, és az egyházat az állam en­ gedelmes kiszolgálójává akarta tenni. létének 1950 éve is.” Negatív irányba ható tényező volt, hogy sokan iga­ Változások és átrendeződés idején az egyháztörté­ netírás sem m aradhat az „örök változatlan” állapo­ zi hit nélkül, érdekből lettek keresztyénekké, m ert tában. Legyen objektív, legyen tárgyszerű? Az egy­ az egyházhoz m int államilag tám ogatott, m ajd uralko­ ház Krisztus teste. Az egyház a választottak közös­ dó valláshoz való tartozás társadalm i és gazdasági sége. Az egyház a látható, a földi gyülekezettel azo­ előnyökkel járt. A gyakran érdekből történt megté­ nos. Az egyház örök term észete szerint mindig lát­ rések következtében a régebbi szigorú fegyelem meg­ hatatlan. A történelem értelmezésében csak az elmúlt gyengült, és pogány illetve világias szellem hatolt be az egyházba. évszázad is mennyi változatot m utatott fel! Melyik A negatív jelenségek ellenére Nagy K onstantin a válhat „tárgy”-szerűvé az egyháztörténet szám ára? „Módszerem tisztán történeti. Az egyházat úgy m u­ történelem form álásában Isten eszköze lett, aki új tatju k be, am int földi megjelenésében érzékelhető. irányt adott az egyház és az emberiség életének egy­ Hogy több-e, és mennyiben más az egyház: az m ár a arán t” (138). hit kérdése, és nem a tudo m án y é. . . Az egyháztörté­ A reformáció előtti helyzetkép összefoglalása ép­ netírás feladata nem a vallásos építés, apológia vagy pen így sarkított: „Egy és ugyanazon vallási meg­ polémia, hanem a történeti válóság puszta összefogla­ nyilvánulásban, egyházi jelenségben, egyéni cseleke­ lása” (K. Heussi). Az egyháztörténet „a kijelentés detben igen gyakran az őszinte h it tévhiedelmekkel története, illetve a kijelentés érvényessé válásának a és babonás képzelmekkel, a valódi jámborság az folyam atában ragadható meg” (RGG3). „Az egyete­ öröklött szokásokhoz való lélektelen ragaszkodással mes, szent keresztyén anyaszentegyház láthatatlan, vagy a külsőségekre való törekvéssel összevegyülve azt szemlélni képtelenek vagyunk, egyedül h ihetjük” fordult elő. Az egyházban különböző, kedvező és ked­ (R. Stickelberger). „Az egyháztörténet nem kevesebb, vezőtlen áram latok hömpölyögtek egymás mellett. m int a világban folyamatosan cselekvő Krisztus tör­ Egyrészt a Krisztus jelenlétét átélő és abból rendkí­ ténete” (K. D. Schmidt). „Sohasem lehet valami zárt vüli erőket merítő igazi vallásosság, m egingathatat­ és a belső hitéletre visszaszorult szemléletű egyház­ lan hit és egyházhűség, meg az egyház m egújításáért történetet írni, hanem mindig meg kell m utatni a semmi áldozattól vissza nem riadó buzgóság, m ás­ világtörténeti összefüggéseket is. Ebben nagy segít­ részt a klérus és a nép bűnei, közömbösség és h itet­ ségére van az egyháztörténetnek a haladó társada­ lenség, a népi jám borság babonás kinövései, a vallási lom történeti szempont, amely az események m egérté­ gyakorlatok eldologiasodása és a külsőségekben való sének a kulcsát ad ja a történetíró kezébe” (O ttlyk elmerülés haladtak egymással párhuzam osan vagy Ernő). egymással összekeveredve. A túlburjánzó gaz gyöke­ A sort folytatva, érkezünk meg Szántó Konrád rei azonban nem értek le az egyház alapjaihoz, nem alapvetéséhez: „Krisztus egyetlen egyházának mivol­ abból táplálkoztak, nem azok korhadásának voltak tát akkor tudjuk jól m egérteni és helyesen leírni, ha következményei. Az egyháznak Krisztustól kapott lé­ két oldalról közelítjük meg. Az egyház egyik oldala nyeges tartalm a nem szenvedett törést, sem alapvető intézményes jellege és történetisége. Isten azonban változást, és az egyház nem tért le arról az útról, me­ Krisztusban jelenlétének új, példátlan, csak hittel lyet szám ára az Úr kijelölt. A reformáció előtti egy­ megközelíthető m ódján is köztünk van: belépett az ház sem volt csupán látható vallási intézmény, csu­ emberi történelem be. Az egyház pedig Krisztus Tes­ pán hatalm i szervezet, hanem egyúttal titokzatos ke­ te, benne tehát folytatódik Krisztus különleges je­ gyelmi közösség, „corpus m ysticum ”, Krisztus titok­ lenléti módja. A két oldalról szemlélt egyházat azon­ zatos Teste, melynek csak egyes sejtjei deformálódtak ban nem lehet két különálló dolognak tekinteni, ha­ vagy öregedtek el, de maga az egyház egésze, beteg nem összetettségében is egyetlen szerves egésznek” vagy elhalt sejtjei ellenére, eredményesen végezte (13. l .). Ez a dialektikus szemlélet (amely lényegében megszentelői tevékenységét. A késői középkor hiányos­ Krisztus kettős term észetének m integy ú jra felfede­ ságai egy pillanatra sem tették az egyházat képtelen­ né arra, hogy valódi hivatását, az emberiség üdvözí­ zése, és az. egyház valóságára történő alkalmazása) aztán a könyv egészén végighúzódik. Az egyes korsza­ tésének művét Krisztus akarata szerint és az ő ereje kok lezáró, értékelő összefoglalásai során következete­ által folytassa. Ennek a megszentelő tevékenységnek sen visszatér: mi volt hasznos, előrevivő, pozitív; mi gyümölcseként az erkölcsi hősökön, a szó szoros ér­ telmében vett szenteken kívül az egyház többsége volt káros, vagy épp negatív jelenség. A „konstantini fordulat” értékelésében ezt így ol­ Krisztus kegyelmi közösségének élő, eleven, egészsé­ vassuk: „A szabadságot kapott egyház a szabadság­ ges tagja volt” (576—577). Természetesen, a római egyház belső m egújulását gal együtt elnyerte a szabad mozgás, terjeszkedés és kibontakozás lehetőségét is. A keresztyénség igazán folyamatosan figyelve, a II. V atikáni Zsinat és az azt csak a korlátok nélküli szabadság és az államtól követő nyitásnak részleteit elemezve, — az volna nyújtott tám ogatás birtokában válhatott világegyház­ meglepő, ha most valam i m ást idézhettünk volna. A zá, építhette ki a maga teljes gazdagságában szerve­ kép árnyaltabb lesz, a fénynek árnyoldala is van: de zetét, bontakoztathatta ki eszmerendszerének minden az egyház, „az” Egyház tévedhetetlen, rom olhatatlan, Krisztus szeplőtelen teste. értékét és fejleszthette ki színpompás gazdagságában liturgiáját. Így természetesen érthető, hogy „az egyház egysége Az állam ilag tám ogatott, m ajd a század végén ál­ és léte szempontjából igen veszélyes volt Wyclif és Husz eretneksége”. Wyclif „tanítása halála után to­ lam vallássá lett egyház részesült a hatalomból, és ez­ zel a hatalom m al való visszaélésnek, az erőszak igény­ vább terjedt, és behatolt a társadalom m inden réte­ bevételének kísértése is állandóvá lett az egyház éle­ gébe. Az eretnekség gyökeres elfojtására csak a XV. század elején fogott össze az egyház és állam. A p ar­ tében. 126

lam ent bevezette az Angliában eddig alig ism ert ink­ vizíciót, és elégettek néhány makacs lollardot. Az eretnekség m aradványai azonban túlélték az üldö­ z é s t ...” (498). H usz János a konstanzi zsinaton „meg volt győződ­ ve tanításának igazságáról és arról, hogy nem tanítja a neki tulajdonított téves néze teke t, ezért hiába pró­ bálták a legmesszebbmenő jóindulatot tanúsítva, té­ teleinek visszavonására bírni. H ajthatatlan ságának m ásik oka egyházszemléle te volt. Husz az egyházat inkább erkölcsi és szellemi oldalról közelítette meg, míg a zsinat tagjainál a jogi-intézményes felfogás uralkodott. Tanaihoz való csökönyös ragaszkodása m iatt 1415. július 6-án 30 téves tételét, és őt m int m a­ kacs eretneket elítélték, lefokozták, átadták a világi hatóságnak, és még aznap elég ették . . . Husz János kivégzése semmiképpen nem volt alkalm as tévedésed­ nek megszüntetésére, és a huszita mozgalom felszá­ m olására” (502—503). Tévedés azért ne essék: nem akarunk hasonlóvá válni ahhoz a szűk látókörű vendéghez, akinek emlé­ keiben a húszfogásos la kodalmi vacsorából csak a le­ vesbe hullott őszi légy képe rögződött. A hatalm as m unka arányosan tárgyalja az első másfél évezred óriási anyagát. A vérbeli és szenvedélyesen szakértő pedagógus biztos kézzel tételez, és egy pillanatra sem engedi, hogy olvasója elvesszen valamely részletben, a nagyobb egység rovására elkalandozzon. A függe­ lékben bőséges irodalomjegyzék segít m ind az általá­ nos, m ind a speciális kérdések további tanulm ányo­ zásában. Fekete-fehér és színes illusztrációk gazda­ gítják, térképvázlatok egészítik ki a szövegben elmon­ dottakat. Az esem énytörténet bem utatása m ellett alaposan tárgyalja a tanfejl ődés és a kegyesség történetét is. A fejtegetéseken pedig végig érződik az egyházát teljes szívével szerető tudós buzgó hite is: „az egyház bel­ ső, kegyelmi életét egész hitelesen csak a vallásos tör­ ténész képes ábrázolni. Az egyháztörténésznek nem kell félnie attól, hogy árt az egyháznak, ha a forrá­ sok és a segédtudományok segítségével a teljes igaz­ ságot tárja fel, miért a teljes igazság fényében sakkal nyilvánvalóbbá válik a Szentlélek közreműködése, m int az elkendőzött gyarlóságok és féligazságok ho­ m ályában” (17). Nagy érdeklődéssel várjuk a mű megígért második kötetét. Márkus Mihály

Miért vagyok keresztyén? W arum ich Christ bin? Herausgegeben von Jens, verlegt bei Kindler, 19792, 383 l.

Waltet

A borítón a könyvet a kiadó így m utatja be: „Miért vagyok keresztyén: ezzel a kérdéssel szembesül 24 szerző, közöttük 17-en, akik hivataluknál fogva k e­ resztyének. Ott vannak a róm ai katolikus egyház kép­ viselői, m int N orbert Greinacher és Hans K üng, Jo­ hann Baptist Metz és K arl Rahner, a görög orthodox egyház képviselői mellett, m int Demosthenes Savra­ mis, és mellett ük az evangéliumi egyház képviselői m int H erbert Braun és E berhard Jüngel, Jürgen M olt­ m ann és Dorothee Sölle. Nyilatkoznak olyanok, akik a rend tagjai, a jezsuita Emer ich Coreth és a domini­ kánus W illehad Paul Eckert. Nyilatkoznak laikusok, m int a szociálrefor mer Danilo Dolci és a politikus Menfred Rommel. Nyilatkoznak protestáns lelkigondo­ zók, m int Heinrich Albertz, K urt Marti és Elisabeth

Pasew aldt. Egy politológus véleménye m ellett — ez Kurt Sontheim er — ott áll egy publicista állásfogla­ lása, W alter Dirkstől és egy filozófus m editációja Hen­ ry Deku tól, m ellettük egy pszichoterapeuta elemzése, ez Albert Görres. A m egkérdezettek között vannak európaiak és a harm adik világ képviselői, m int a gá­ nai Christian Baëta. Hagyományhű és forradalm i meg­ nyilatkozások állanak egymás mellett. Vallomások, melyek a kérdés szubjektív megoldására m utatnak, m int a svájci Elisabeth W idm ertől szembekerülnek társadalm ilag elkötelezett ábrázolással, m int am it pl. G erhard Bassarak az NDK-ból és Sergio Arce-M arti­ nez Kubából mond, és ez a keresztyénség és a szocia­ lizm us lehetséges testvériesítését m utatja fel és ennek az egyes em ber hitére történő kihatásait. Így állt elő egy könyv, mely állásfoglalásra kényszerít”. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a kép, am it ka­ punk bizarr, hiszen ha a 24 szerzőt összegyűjtenénk egy terembe és így előállna egy ökumenikus konkláve, nyomban megindulna a harc a konzervatívok és a progresszívek között, azok között, akik "felülről” é r­ velnek (ezek egyébként egészen kevesen vanna k), és azok között, akik az em berre való tekintettel és em­ berközelből fogalmazzák tételeiket. A harc minden testvériesség ellenére hatalm as lenne. Itt azonban szé­ pen megvannak és meg is férnek egymás mellett, leg­ feljebb a harc bennünk az olvasókban csap fel: hol, kinek az oldalán is érzem magam, ki fogalmazza meg azt az igazságot, am it én vagy mi igaznak érzünk és ugyanakkor mennyi igazságmozzanatot látok és talá­ lok azok vallomásá ban, akik nem az én elképzelé­ seim szerint érvelnék. K orunkban nélkülözhetetlen feladat, újrafogalm azni hitünket, Krisztus-követésünket a jelen kontextust fi­ gyelembe véve. Erre mindenki, aki a Jézus nevét vall­ ja, el van kötelezve. Ezért jól választotta meg a szer­ kesztő a témát, m ert a kérdés aktualitását senki nem vitathatja. Hitünk bátor és konkrét megvallásának, hitvallásunk megfogalmazásának kérdésében kapunk itt segítséget, hiszen ma a hitet, ha lehetséges, öku­ menikus alapokon, azaz egymástól tanulva és egymás igazságát megvizsgálva kell újrafogalmazni. A 24 vallomást nem lehet sem leszűkítve, sem ösz­ szefoglalva, sem részleteket kiemelve bemutatni. Ma­ rad tehát egyetlen lehetőségként az, hogy ízelítőül négy szerző sajátos-jellegzetes gondolataiból emelünk ki egy csokorra valót. Megdöbbentő írás Sergio Arce-M artinez kubai lel­ kész, teológiai doktor vallomása keresztyénségéről. Ta­ lán azok között, akik társadalm i elkötelezettségről val­ lanak, az övé a legfigyelemreméltóbb. Először is azt m ondja: Nem szégyellem hangoztatni, hogy azért va­ gyok keresztyén, m ert keresztyén családban születtem. Sőt ennél többet is merek m ondani: csak valóban igaz-evangéliumi családok fogják az evangélium új kedvelőit m egteremteni, akik a keresztyénséget az ürességtől meg fogják menteni, meg fogják m enteni a következő generációt attól a keresztyénségtől, amely jelentéktelenségre van ítélve, attól, hogy megszelídí­ te tt szolgái legyenek a keresztyénék egy olyan szo­ ciál-politikai-ökum enikus rendszernek, mely az evan­ gélium etoszával éles ellentétben van. A második okot, melyben keresztyén voltára és en­ nek értelm ére válaszol, így közelíti meg: Keresztyén va gyok, m ert egy szolgailag függő kapitalista társa­ dalomban születtem és nőttem fel, az észak-am erikai újgyarm atosítás világában, melyet H arm adik Világ­ nak neveznek ma, mely az alacsony fejlődés szintjén áll, mely a szegények világa. Ez azt jelenti, hogy osz­ tályhelyzetemet illetően a királyságnak azokhoz az 127

örököseihez tartozom (Jak 2,5), akiket az evangélium boldogoknak nevez, m ert övék a m ennyeknek országa (Lk 6,20). Népeimnek anyagi és szellemi szegénysége, m egsértette keresztyén érzékenységemet, mely pedig m ár otthonom melegében hozzám nőtt. Elsősorban a nevelés, egészség, pihenés alapvető jogaitól való meg­ fosztottsá g érzése volt elviselhetetlen, hiszen minden­ kinek joga van a teljes életre. Keresztyén lelkész akartam lenni éspedig vidéken, hogy am int elhatároz­ tam , az én különösen is szűkösségben élő honfitár­ saim nak segíteni tudjak. Abban az időben az egyház, m int szervezet és a lelkészség, m int hivatás nyújtották nekem a legtöbb lehetőséget, hogy a „legkisebb” test­ vér szükségeiről gondoskodjam. Így ism ertem meg azt a Krisztust, aki m agát a legkisebb testvéreivel azono­ sítja (Mt 25,31—46). Megismertem azt a Krisztust, aki az orvosi ellátás nélküli betegekkel együtt szenved, együtt van a leprás és sorsu kra hagyott gyermekeikkel, a kétségbeesésig éhező családokkal, a nevelést nem kapott felnőttekkel, az iskola és képzés nélkül felnőtt fiatalokkal. Az én Krisztusom elvezetett engem oda, hogy a felnőtteknek vándoriskolát alapítsak, társa­ ságokat a közösségi jólét érdekében, ingyenes iskolá­ kat a szegény gyermekeknek, játékcentrum okat, klu­ bokat a népi művészet érdekében. A radikális megol­ dás lehetőségei egyenlők voltak a nullával, így ez a segítség, melyet nyújtottam nem volt m aradandó kiút. Ezután eljött élete harm adik szakasza. Ezt így fejezi ki: Keresztyén vagyok, m ert kubai vagyok és m ert forradalm ár vagyok. Keresztyén vagyok, m ert a ha­ zám ban végbement erőteljes forradalm i változások által láthattam , ahogy Isten m agát K risztusban kije­ lenti: „Hatalmas dolgokat művelt karjával; szétszórta azokat, akik szívük gondolatával felfuvalkodtak. Le­ döntötte a hatalm asokat trónjukról és felmagasztalta az alázatosokat. Éhezőket töltött be javakkal és gaz­ dagokat küldött el üresen” (Lk 1,51—53). Keresztyén vagyok, m ert látom, hogy keresztyén reménységem nem vágyálom eredménye, hanem egy forradalm i, szo­ lidáris és szocialista társadalom felépítésében kezd megvalósulni. Egészen más a szerkezete annak a vallomásnak, mely egy svájci lelkigondozónő, lelkésznő megfogal­ m azásában áll előttünk. A szerző Elisabeth Pasewaldt. Azt írja, hogy bár egy lelkész m inden m unkája erre a kérdésre való új válaszadás, mégis nehéznek érzi a válasz megfogalmazását, m ert könnyebb a konkrét életszituációk ban mindig más és más p artnerrel való beszélgetésben kifejteni a választ, m int így, amikor teoretikusan hangzik és nem látom magam előtt azt, akinek szól. De mégis ez a felelet a M iért vagyok ke­ resztyén kérdésére egy kettős dialógus élő folyam atá­ ból lép ki, mely a keresztyén h it okmánya, a textus és a velem szemben kérdést feltevő, valam int önma­ gam és tapasztalataim között folyik. Három gondolat­ m enetben adom meg a választ: 1. Keresztyén vagyok, m ert a keresztyén hit okmá­ nya a Biblia, — és itt ennél az első résznél először is az Ószövetségre gondolok, — m ert ú jra és ú jra Isten­ nel, felebarátom m al és önmaga mmal való dialógust kezdeményez. 2. Keresztyén vagyok, m ert a názáreti Jézus vonzást és erőt gyakorolt az életemre, mely segít abban, hogy életem et Isten és a felebarát előtt megnyissam. 3. Keresztyén vagyok, m ivel a keresztyén gyüleke­ zet életében olyan világunkra való reménységet isme­ rek, mely nekem lehetőséget ad, hogy az élet értelme megüresedésével és a hiábavalóság tapasztalataival szemben örömöt és biztonságot juttassak beszédben és cselekvésben kifejezésre. 128

Ebbe a sorba harm adikként egy evangélikus tan ár­ nő válasza kerüljön. Elisabeth W idmer a kérdésre ezt a választ írja: Wallisben levő házunk balkonján egy 1610-ből származó latin felirat áll, am ely lefordítva így hangzik: Béke e háznak és mindazoknak, akik itt laknak és ide belépnek. Minden látogatónak szól ez a köszöntés és ez a néma utalás gyakran azt eredmé­ nyezte, hogy akik vitában egymással szem bekerülhet­ ték volna, azok magukat legyőzték kéznyújtásban és békében. Nem tudok órát és helyet megnevezni, mely engem a keresztyénséghez vezetett, sem azt az egyetlen erőt nem tudom megadni, mély esetleg aka­ ratom ellenére a keresztyénséghez vitt. Sok erő mű­ ködött közre, ezek között egy az én velem született békeszeretetem. Bár, am int írja, a békeszeretet nem a keresztyénség kitalálása, mégis ez a m indent legyő­ ző béke, melynek társadalm i dimenzióit azonban nem is érinti, számára a legfontosabb mozgatórugó keresz­ tyénné lételében. A három vallomást egymás mellé állítva látjuk, hogy az első szenvedélyes vallomás, mely hatalm as küzdelemben született. A másik szinte klasszikus di­ menziókat feltáró, kristálytiszta teológiai motiváltságú válasz, ahol az emberiség problém ája is szerepet kap. A harm adik szenvedély és teológiai motiváltság nél­ küli szubjektív válasz, mely a lélek csendjét érinti csupán. A keresztyén hitnek ilyen széles spektrum on történő m egvallását nyújtja ez a könyv, amilyen eb­ ben a szándékosan kiválasztott három válaszban szó­ hoz jut. Végül még egy válasz kerüljön ide, melyben a teo­ lógiai tisztaság, a társadalmi elkötelezettség és a szub­ jek tív vonás, tehát m ind a három, mely az előbbiekben részletekben jutott kifejezésre, egyaránt szóhoz jut. Ez a Jürgen M oltmann professzor válasza. Néhány részlet írásából. Bizonyára a hit, ahol komoly és ahol szabaddá tesz, ott a szívnek a belső ügye az em ber saját tapasztala­ ta és nem valami fáradt, megszokott dolog. Önálló döntés és nem a társadalm i valláshoz való alkalmaz­ kodás. De éppen, m int az egyes ember legszemélyesebb és legsajátosabb dolga, teljes egészében egy nagyobb ügyhöz való odafordulás és ennek az egészén m ásnak való odaadás. M ár a keresztyén hitnek egy nagyon ré­ gi hitvallása is ezt ju ttatja kifejezésre: „És mi elhit­ tük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus az élő Istennek Fia” (Jn 6,69). Amit hitben a magam szá­ m ára bizonyosna k elfogadok, azt ragadom meg az ismeretben a maga egész valóságéban. Ami a hitben nekem szól, az a megismerésben tőlem eltekintve is megvan. A hitben Istent m agam ra vonatkoztatom, az ism eretben magam at kapcsolom Istenhez. Így a hit és az ism eret közötti kölcsönhatásban lesz az igazság bizonyos és a bizonyosság igaz. Ez a kérdés, hogy m iért vagyok keresztyén, egyszerre kíván szubjektív és objektív választ. Az okoknak érthetőknek, közölhe­ tőknek és elfogadhatóknak kell lenni, és aki az oko­ k a t adja, m int Én, saját élettörténetével és felcser él­ hetetlen személyiségével kell, hogy megismerhető le­ gyen, mint olyan, aki hisz és számot ad. Ki kell m ondani azt a legnagyobb belső akadályt, mely ennek a kérdésnek a megválaszolásánál: M iért vagyok keresztyén, az útjában áll. H át az vagyok va­ lóban? Keresztyén vagyok olyan szilárdan és megha­ tározhatóan, hogy emellett, m int valam i befejezett, bi­ zonyítható tény m ellett érvelni is tudok? Hogyan is áll a dolog, ha ez a megválaszolásra váró keresztyén lét nem is lét, hanem inkább „levés”. Hiszen az ön­ vizsgálat oda vezet, hogy azt mondjam: keresztyén v agyok és egyszerre nem is vagyok keresztyén, m ert

CONTENTS OF NO 2, 1984

INHALT DER NUMMER 2, 1984

DO CU M ENTS: D e c la ra tio n of t h e C h u rc h e s a n d R eligious C o m m u n ities L iv in g in th e S o v iet U nion on th e D e p lo y m e n t of A m e ric a n R o c k ets in W e ste rn E u ro p e — T h e In te r-C h u rc h P e a c e C o m m ittee of th e H u n g a ria n P e a c e C o u n c il Is In s titu te d — D e c la ra tio n of th e I n te r- C h u r ch P e a c e C o m m itte e o f th e N a tio n a l P e a c e C o u n cil. ST U D IE S: P éter H u b a i: N ew P a r a l l e l s to th e P o o r L a z a ru s in t h e H isto ry of R eligions II — Csaba S za b ó : L itu rg ic a l E le­ m e n ts in tire P a s to r a l L e tte rs a n d in th e E p is tle to th e H eb rew s — Já n o s C so h á n y: I m re R évész, a P ro ta g o n is t is t h e R esis­ ta n c e A g a in s t A b so lu tism — A m b r u s M olnár: T h e R e sp o n si­ b ility of th e C o n g reg atio n in C o n serv in g T ra d itio n s — Csaba F e k e te : „ L e t U s N e v e r B e a t W ar w ith O u r E te rn a l G o d ” . On th e M a n u sc rip ts o f G y ö rg y B e sse n y e i (1747—1811) U n p u b lish e d So F a r — M ikló s B o d r o g ;. In th e L a b y rin th of O u r D ream s. W h at D oes P sy c h o lo g y S ay a b o u t D ream s? — S á n d o r N é m e th y : H isto ry a n d J u r id ic a l C ritism of t h e D eleg atu m J u d ic iu m E x tra o rd in a riu m P o so n ie n s e a n n o 1674 (10). C h a ra c te riz a tio n of C o u n t B á lin t B a la ssa , L o rd L ie u te n a n t of t h e C o u n ty of H o n t — L á szló C sengő d y : „M em en to M ori” . O n th e O ccasion of a S e rie s on D e a th T elecasted in th e H u n g a ria n T elevision. WORLD R EV IEW : K . I.: In M em or i a m K a rl Im m e r (1916—1984) — M art in E. M a rty : R elig io u s T re n d s in A m erica. D ISC U SSIO N : Je n ő S zig e ti: T h e F u tu re of C h ristia n ity . C om ­ m e n ts o n a n A rtic le by I m re J á n o s s y : „ T h e F u tu r e of C h ris­ tia n ity — th e C h ristia n ity of th e F u tu re ? ” P u b lish e d in N o 4, 1983, of T h eo lo g ical R eview . CULTURAL CH RON ICLE: László Z a y : D iaries f o r O u r C hild­ ren . A R ev iew o f N ew H u n g a ria n F i l m s — i. —ö .: G leaning W ith th e E y e s o f a T h eo lo g ia n . H e W ho S av ed th e L ite ra ry H e rita g e of S á n d o r K őr ö s i C som a (T iv a d a r D u k a ). M ed itatio n on th e F u tu re of W ork. T h e M em o ry of M á ria M o ln á r on th e Isle of M anus. REVIEW O F B O O K S: N ew E m p h a se s in C a lv in ’s T h eology (A n d o r B é k é s i) — E rw in F a h lb u s c h : E in h e it d e r K irc h e — ein e k ritis c h e B e tra c h tu n g d es ö k u m e n isc h e n D ialogs (Is tv á n B o g á rd i S za b ó ) — S allie M c F a g u e: M e ta p h o ric a l T heo logy. M odels o f G od in R elig io u s L a n g u a g e (b. sz. i.) — K o n ra d S z án tó : O. F . M .: H isto ry of th e C a th o lic C h u rch . Vol. I. (F ro m Its F o u n d a tio n to th e R e fo rm atio n ) (M ih á ly M á rku s) — W aru m ic h C h rist b in ? E d ited by W alter J e n s (S á n d o r S z a th m á r y ) — Istv á n N em e sk ü r ty : A S h o rt H isto ry of H u n ­ g a r ia n L ite r a tu r e (Z so lt K ádár).

D O K U M EN TE: E rk lä ru n g d e r in d e r U dS S R le b e n d e n K irc h e n u n d R e lig io n sg em ein sch a ften ü b e r d ie A u fste llu n g d e r a m e ri­ k a n isc h e n . R a k e te n in W e ste u ro p a — D as Z w isc h e n k irc h lic h e F lie d e n s k o m ite e d es u n g a r is c h e n F rie d e n s ra te s is t g e g rü n d e t — E rk lä ru n g d es Z w isch e n k irc h lich e n F rie d e n sk o m ite e s des N a tio n a le n F rie d e n s ra te s . S T U D IE N : P éter H u b a i: N e u e re lig io n sg e sc h ic h tlic h e P a ra lle le zu m a rm e n L a z a ru s H — Csaba S za b ó : L itu rg isc h e E le m e n te in d en P a s to ra lb rie fe n u n d i m H e b rä e rb rie f — Já n o s C so h á n y: Im re R évész, ein V o rk ä m p fe r d es W id e rsta n d e s g eg en d en A b so lu tism u s — A m b r u s M olnár: D ie V e ra n tw o rtu n g d e r G e­ m e in d e in d e r P fle g e d e r T ra d itio n — Csaba F e k e te : „ L a ss t Uns n ie g eg en u n s e re n ew igen G o tt s tr e ite n ” . Ü b e r d ie b is h e r u n v e rö ffe n tlic h te n M a n u sk rip te v o n G y ö rg y B e sse n y ei (1747— 1811) — M ikló s B o d ro g : Im L a b y rin th u n s e re r T rä u m e . D ie P sy ch o lo g ie ü b e r d e n T ra u m — S á n d o r N é m e th y : G esch ich te u n d Ju ristis c h e K ritik d es D eleg atu m J u d ic iu m E x tra o rd in a ­ r iu m P o so n ie n s e a n n o 1674 (10). C h a ra k te ris ie ru n g d e s G ra fe n B á lin t B a la ssa, O b e rg e sp a n des K o m ita ts H o n t — L ászló C sengő d y : „M em en to M ori” . A n lässlich e in e r S e rie im U nga­ r is c h e n F e rn se h e n . W ELTRUNDSCHAU: K . l .: In M em or i a m K a rl Im m e r (1916— 1984) — M a rtin E . M a rty : R eligiöse T re n d s in A m e rik a . D ISK U S S IO N : Je n ő S z ig e ti: D ie Z u k u n ft d e r C h riste n h e it. E ine A n m e rk u n g zu m A rtik e l „D ie Z u k u n ft d e r C h riste n h e it — d ie C h riste n h e it d e r Z u k u n ft? ” von I m re J á n o ss y , v e rö ffe n t­ lic h t in No 4. 1983. d e r T h eo lo g isch en R u n d sc h a u . KU LTU R ELLE CH R O N IK : L á szló Z a y : T a g e b ü c h e r f ü r u n s e re K in d er. E in R ü ck b lic k a u f n e u e u n g a risc h e F i l m e — i. —ö .; Ä h re n le s e m it d e n A u g e n ein es T h eo lo g en . D e r . d e n lite ra ri­ s c h e n N ach lass vo n S á n d o r Kő rö si Csom a g e r e tte t h a t (T iva­ d a r D u k a). M e d ita tio n ü b e r d ie Z u k u n ft d e r A rb eit. D ie E r­ in n e ru n g an M ária M o ln ár a u f d e r In se l M anus. B O C H ER RU N D SC H A U : N e u e B e to n u n g e n in d e r T h eo lo g ie C alvins (A n d o r B ékési) — E rw in F a h lb u s c h : E in h e it d e r K irc h e — E in e k ritis c h e B e tra c h tu n g des ö k u m e n isc h e n D ia­ logs (Is tv á n B ogárdi Sza b ó ) — S allie M c F a g u e: M e ta p h o ric a l T heology. M odels of G od in R eligious L a n g u a g e (b. sz. i.) — K o n rá d S z án tó O. F . M.: D ie G e sc h ic h te d e r k a th o lisc h e n K irch e. B a n d I. (Von i h r e r G rü n d u n g bis z u r R e fo rm atio n ) (M ih á ly M ár k u s ) — W aru m ic h C h rist b in ? H e ra u sg e g e b e n vo n W a lte r J e n s (S á n d o r S z a th m á r y ) — Is tv á n N e m e s k ü rty : E in e k u rz e u n g a ris c h e L ite ra tu rg e s c h ic h te (Z so lt K ádár).

a hit bennem a hitetlenséggel küzd, úgy hogy fel kell kiáltanom : Hiszek Ur am, segíts hitetlenségemben! A hitnek jól ism ert tapasztalata am it Luther így m on­ dott: Christianus semper est in fieri. A keresztyén lét mindig úton van, a megvalósulásban, a „levésben” van. A keresztyén lét még el van r ejtve az Isten jövő­ jének az ölében. „Még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk” (1Jn 3,2). Aki tehát túl gyorsan abból indul ki, hogy ő keresztyén, csak a m iértet kell meg­ találni, az saját létének elrejtettsége elfelejtésével, sa­ já t tulajdon jövőjének a szabadságát is elveszti. A keresztyén lét elrejtettsége és jövőbelisége m iatt in­ kább azt lehetne mondani, hogy mi nincs meg a ke­ resztyén létben most, ami m ajd meglesz. Ebben az elmúló és változékony világban az igazi keresztyén anonymus, idegen test, talányos kivétel, Isten jövőjé­ nek magányos előfutára. Krisztus feltám adása nemcsak vigasztalás a szenve­ désben, hanem Isten ellentm ondásának a jele a szen­ vedéssel szemben. Éppen azért az a hit, mely a re­ ménységben bomlik ki, nem nyugodt, hanem nyugta­ lan, nem türelm es, hanem türelm etlen. Nem tud be­ letörődni a meglevő adottságba, hanem kezd abban szenvedni és annak ellentm ondani. Éppen azért a re­ ménység teológiából szükségszerűen fejlődött ki a po­ litikai teológia, hogy a hitnek a reménységéből az akció reménységébe vezessen. Ez viszont még mélyebb együttérzésre vezetett a szenvedő világgal, de ugyan­ akkor vele való együttszenvedésre és együttcselekvés­ re is. Így fedezte fel a szenvedés még mélyebb dimen­ zióit Istenben. H át annyira szuverén és abszolút lenne halála láttán? És ha Isten lényegében apatikus, akkor nem szeretetképtelen is? Viszont Krisztus keresztje és erre a keresztre adott isteni válasz a feltám adásban

egészen m ást hirdet. Az Isten szeretetének a mélysé­ ge éppen abban van, hogy az Isten szenved, vagyis Isten Fiának a szenvedése és keresztből való kiáltása Istent elérte és erre hatalm as választ adott. Ez a vá­ lasz viszont azt jelenti, hogy Istent minden szenvedés, fájdalom , veszteség és szomorúság érinti. Semmi sincs Istenből kizárva, éppen azért ez ellenállásra és cselekvésre hív, hiszen ahogyan a végén Bonhoeffert idézi: Csak a szenvedő Isten tud segíteni. M iért vagyak keresztyén, teszi fel utoljára a kér­ dést? K risztusért vagyok keresztyén. Benne találtam meg elhagyatottságomat és Istent elhagyatottságom­ ban. Benne találtam meg a reménység erejét, mellyel hinni, élni és halni tudok. Hogy vajon én ilyen érte­ lemben „keresztyén” vagyok-e, azt az érvek és a tör­ ténet ellenére sem tudom. Az ítélet nem a mások és és nem az én kezemben van. Annak a kezében van, akibe a bizalm am at vetettem. Ezt a négy, egymással összefüggésbe hozott vallo­ m ást m utattam be, bár tudatában vagyok annak, hogy a választásom önkényesnek mondható, hiszen elhall­ gattam olyan megragadó címeken ír t vallomásokat, m int „Keresztyén egzisztencia a szocialista társada­ lom ban” (G. Bassarak), „A keresztyénségnek nincs k o n k u re n c iá ja ” (Henry Deku), „Istenben való öröm­ ből” (Eberhard Jüngel), „Az úgynevezett és a valódi keresztyén lét” (Hans Küng), „Keresztyén vagyok Krisztus m iatt” (Dorothee Sölle). De a kevésbé hang­ zatos címeken írt vallomások is érdekesek, hiszen ün­ nepi pillanata az életnek, amikor a másik, hitének tit­ kához, legszemélyesebb döntéséhez vezető u tat feltár­ ja és személyének megértésébe bevon. Ezt az ajándé­ kot tartalm azza ez a könyv számunkra. Szathm áry Sándor

E szám á ra : 55,— F t

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI : Újfordítású Biblia Károli Biblia Ú jfordítású Újszövetség Zsoltárok Könyve —Berki Viola illusztrációival

180,— Ft 105,— Ft 46,— Ft 57,— Ft

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: ifj. Dr. B artha Tibor—V ladár Gábor: Bibliai fogalmi szókönyv Küldetésben — Köszöntések az ökumenéből dr. B artha Tibor püspök 70. születésnapjára „Ó, szép fényes hajnalcsilag” magyar népi karácsonyi énekek Pásztor Jánosné: Kenyai napló Tóth-M áthé Miklós: Nábót szőlője Dr. Tóth Károly: Örömhír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) Ráday Pál emlékkötet Kiss Sándor: Újszövetségi görög—magyar szómagyarázat Dr. Victor János: Református Hiszekegy Beliczay Angéla: Örökéletnek beszéde H. E. Fosdick: A Biblia a modern ember kezében Paolo Ricca—Bruno Corsani: Péter és a pápaság a mai ökumenikus párbeszédben Ökumenikus énekeskönyv Bereczky A lbert: H álaadás (igehirdetések, előadások, tanul­ mányok, cikkek) Református Korálkönyv Szikszai: Keresztyéni tanítások „Szüntelen imádkozzatok” — imádságok a keresztyénség századaiból „Hirdesd az Igét” — Igehirdetők kézikönyve Egyházunk szeretetszolgálata (Juhász Zsófia) Budai—Herczeg: Az Újszövetség története Magyar Zsoltárok (kórusművek) A Magyarországi Református Egyház cím tára Bottyán János: A m agyar Biblia évszázadai H. V. Morton: Pál apostol nyomában Takács Béla: Református templom aink úrasztali t erítői Vékey Tamás: Az evangélium sodrában Csuka Zoltán: Bizonyságul Bódás János: Számadás

244,— Ft 113,— 100,— 70,— 80,—

Ft Ft Ft Ft

130,— Ft 110,— Ft 123,— Ft 85,— Ft 73,— Ft 30,— Ft 44,— Ft 54,— Ft 110,— Ft 250,— Ft 97,— Ft 110,— 158,— 15,— 110,— 200,— 56,— 128,— 110,— 200,— 70,— 64,— 85,—

Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Kaphatók: A Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., Ráday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál). Megrendelhetők: m inden lelkészi hivatalban és a Református Sajtóosz­ tályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENI KUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL Összkép a Parlament épületében tartott Országos Papi Békenagygyűlésről Veszélyeztetett család - veszélyeztetett ifjúság Mit tehetünk a családért? Az egyházak a szenvedélybetegekért Magyarországon Martin Niemöller emlékezete Szenci Molnár Albert pályája Metafizika vagy politika? Lelkészképzés ma - európai és világméretű szempontból Barmen. 1934-1984 Hol a boldogság...?

ÚJ FOLYAM (XXVII)

1984

3

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE

DOKUMENTUM O TTLYK E R N Ő : Összkép a P arlam ent épületében ta r to tt 129 Országos P api B ékenagygyűlésről.................

TANULMÁNYOK 1984. május—június Felelős szerkesztő: D. Dr. O ttlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T .: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A D O R JÁ N JÓ Z S E F : V eszélyeztetett család — veszélyezte­ te tt ifjúság ................................................................................ GYÖKÖSSY E N D R E : Mit teh e tü n k a c s a lá d é r t? .................. N É M E T H D Á V ID : Az egyházak a szenvedélybetegekért M ag y aro rszág o n .................................................... . . . ............... KARASSZON ISTVÁN: M artin Niemöller e m lé k e z e te ZSIN D EL Y E N D R E : Zwingli teológiája, különös te k in te tte l ú r v a c s o r a ta n á r a .......................................................................... V Á SÁ R H E L Y I JU D IT : Szenci M olnár A lbert p á l y á j a B É K É S I A N D O R : Sebestyén Jenő é le tm ű v e ..........................

136 140 143

1 148 153 159

DISZKUSSZIÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T .: 227-870

SZATHMÁRY SÁ N D O R: M etafizika vagy p o l i t i k a ?

165

VILÁGSZEMLE

Index: 26 842 H U ISSN 0133—7599

□ Egyetemi Nyomda — 84.2414 Budapest, 1984. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

□ A Theologiai Szemle szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. O ttlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách Attila Kürti László Laczkovszki János Dr. Nagy Gyula Szakács József D. Dr. Tóth Károly Társszerkesztő:

TÓ T H K Á R O LY : Lelkészképzés m a — európai és világm é­ re tű szem pontból ............. 168 GROÓ GYULA: Barm en. 1 9 3 4 -1 9 8 4 ....................................... 169 SZATHMÁRY SÁ N D O R: A H itvalló E gyháztól a hitvalló egyházakig .................................. 175

HAZAI SZEMLE B Ö LC SK EI GUSZTÁV: „Közös erkölcsi helytállás” - K elet­ európai rendszeres teológusok konferenciája. Debrecen, 1984. április 16—18..................................................................... -i-ő: „Az em ber felelőssége a m ai világban” M arxista filozófu­ sok és keresztyén teológusok tanácskozása Budapesten. 1984. február 28.—m árcius 1................................................... JÜ R G E N MOLTMANN: A béke m a ............................................ PATA KY LÁSZLÓ: Benedek Sándor. 1904—1983

177 180 183 185

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: H ol a b o ld o g sá g ? ................................

187

KÖNYVSZEMLE M egjelent B ullinger levelezésének első k ét kötete ( Bucsay M i­ hály) .............................................................................................. 189 L u th er és a lutheránus egyházak K elet-E urópában (Bucsay M i h á l y ) ...................... · · · · 190

D. Dr. Pákozdy László Márton D. Dr. Tóth Károly

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. m ájus 5.

O l vasószerkesztő: T arr Kálmán

□ Előfizetési díj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 F t Előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Budapest, József nádor tér 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám: 215-96162

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE K érjük kedves m u n k atársain k at, hogy lap unknak szánt kéz­ ira ta ik a t két példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. K éziratokat, am elyeket nem mi kértü n k , vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

DOKUM ENTUM Összkép a Parlament épületében tartott Országos Papi Békenagygyűlésről E g yháztörténelm i esemény z a jlo tt le 1984. m árcius 29-én a P arlam en t kongresszusi term ében, am ikor m in­ den egyház és vallásfelekezet m integy 500 főnyi kép­ viselőjének részvételével p ap i békegyűlésen te tte k hi­ te t a nem zeti egység és a béke ügye m ellett. A nagy­ gyűlés első részén dr. Lékai László bíboros, m ajd a m ásodik részén dr. Bartha T ibor reform átus püspök, a M agyarországi E gyházak Ö kum enikus T anácsa el­ nöke elnökölt. A nagygyűlésen m egjelentek a k ato li­ kus és protestán s püspökök, egyházi és felekezeti ve­ zetők, teológiai professzorok, esperesek, és a lelkészek nagy szám ban. Az állam i és társad alm i szervek részé­ ről jelen v o ltak : Pozsgay Im re, a H azafias N épfront országos fő titk ára, Sebestyén N ándorné, az Országos B éketanács elnöke, M iklós Im re állam titk ár, az Állami E gyházügyi H iv a ta l elnöke. A h atalm as anyag külön kiadásban is meg fog je­ lenni, i t t és m ost csak rö v id íte tt form ában hozzuk az előadások és hozzászólások lényegét. Dr. Lékai László bíboros, prímásérsek Isaiás pró féta m egragadó láto m ását idézte az egye­ tem es kiterjedésű Isten országáról, am ely m in th a jó ­ val kisebb m éretben, de világosan tá ru ln a elénk ezen a m ai napon, am ikor m agyar hazán k egyházainak és felekezeteinek a képviselői ide sereglettek B udapest szim bolikus épületébe, a P arlam entbe. M ajd így foly­ t a t t a : Ö tven évvel ezelőtt, az én fiatal p ap korom ban aligha le h e te tt volna ezt a m ai víziót elképzelni. De a világ azóta n agyot fordult, és m a, a huszadik század végén ann ak a régi világnak a képe teljesen új voná­ sokkal gyarap o d o tt. Az új időknek a jeleit X X III. Ján o s páp a, ez a sokat ta p a s z ta lt, de m indig fiatalos lelkű főpásztor érzékelte a leggyorsabban, és m indenki szám ára érth ető h aso n la tta l fejezte ki, am ikor a meg­ választása u tá n m eglepetésszerűen k ije le n te tte : ki kell tá rn i a v a tik á n i p alo ta ablakait. A jelenlegi p áp a, II. Ján o s P ál fo ly ta tja elődeinek a békére való felhívását: a béke az em beri szívben szüle­ tik meg. A legszebb p éld át akkor a d ta erre, am ikor a m erénylőjének m egbocsátva nem régiben felkereste és elbeszélgetett vele a börtönben. A megbékélésnek egy egészen m ásfajta szívdobbanását pedig akk o r éreztette meg, am ikor a m ú lt évben a lutheri jubileum m al k a p ­ csolatban elláto g ato tt R óm ába az evangélikusok né­ m et nyelvű tem plom ába, o tt hom iliát m o n d o tt és kö­ zös im ákkal dicsérték Iste n t K risztusban. Mind jobban ta p a sz ta lju k , hogy a világegyházak milyen testvéri szeretettel ápolják az ökum enizm us szellemét, n y ú jt­ ják segítő jo b b ju k a t az élet perem én álló egyének és a fejlődésben még v isszam aradt népek felé. A zért velük eg y ü tt aggódó lélekkel figyeljük, hogy a m áris sok sebből vérző em bercsaládra m ilyen borzalm as veszé­ lyek leselkednek a nukleáris fegyverek felhalm ozásán és to v áb b i gyártásán keresztül. L ehet, hogy m ajd fel kell jajd u ln u n k V örösm artyval: „O da le tt az em berek vetése.” Az em ber, a m aga fizikum ával, u tódaival,

m egm érgezett vizeivel és levegőjével. Mi, m agyar egy­ házak és vallási felekezetek nyugodtan éljünk egymás szeretetében és az állam ban, megbecsülve azt, hogy a gazdasági világválság m ellett is szorgalmas, összefogó m unkánk közös gyümölcse révén szükséget nem szen­ ved népünk. E zt a társadalm i, nem zeti egységet to ­ v ábbra is gondosan őrizzük, hiszen a legértékesebb kincsünk, de m ivel ezt a kincset csak a béke nyugodt levegőjében tu d ju k megvédeni, ezért a békéért em el­ jü k fel meggyőződéses szavunkat, és m inden nap ápol­ juk szívünkben.

Dr. Tóth Károly református püspök, a Keresztyén Békekonferencia elnöke M egállapította, hogy ezt a történelm i jelentőségű, országos ökum enikus találkozót a M agyarországon élő egyházak k ét békebizottsága h ív ta össze, te h á t a béke jegyében folyik a tanácskozás. Az ebben az országban élő keresztyén egyházak elszak íth atatlan részei annak a nem zeti és társadalm i közösségnek — am elyet egy­ szerre h atáro z meg nem zeti történelm i m ú ltu n k és szocialista jelenünk. Az egyházak nem idegen te stk é n t élnek a szocialista M agyarországon. O tthon érzik m ag u k at e hazában, sajá tju k n ak tekintik az eredm ényeket, és a gondokat is vállalva részt kérnek a feladatok megoldásából. Az egyházak nem elszigetelt gettók, hanem ennek a tá rsa ­ dalom nak élő tag jaiból állnak, akik hús- és vér embe­ rekként, a m ás világnézetűekkel e g y ü tt fáradoznak a gyárakban, a földeken és a hivatalokban. A jó társad alm i közérzethez hozzátartozik az egy­ házak és a szocialista állam viszonyának kedvező ala­ kulása is. A jelenlegi helyzet — m in t tu d ju k —, egy hosszú és nem problém am entes folyam at eredm énye, és még korán sincs lezárva. E folyam atot, am elynek van n ak jó eredm ényei, és időnként jelentkeznek hiányosságai is, k é t alapvető döntés — hogy úgy m ondjam : hozzáállás — h atározza m eg: a m arx ista ideológia alapján álló állam hatalom nak az a bölcs be­ látása, hogy a feladatul k itű z ö tt népi, nem zeti egység m egterem tése m egköveteli az ideológiai, a társadalm i és a politikai célkitűzések egyensúlyát, am elyben a politikai célnak és a társadalm i érdekeknek képes alá­ rendelni az ideológia bizonyos m ozzan atait; az egy­ házak részéről pedig előfeltétel v o lt az evangélium irán ti engedetlenségből elkövetett, súlyos történelm i hibák következm ényeinek önkritikus, egyházi term i­ nológiával élve : b ű n b án atb an tö rtén ő vállalása az egy­ ház lényegéből fakadó szolgálatainak a megőrzése m ellett és az egyház jövőjének a m indenható és világ­ korm ányzó Istenbe, a történelem U rába v e te tt h itte l való elfogadása. A zt is világosan kell látn u n k , hogy az egyháztól el­ forduló rétegek nem lesznek azonnal és m indenestől m arxistákká, és m indkét fél felelőssége e közbülső ré­ teg etikai befolyásolása. E zért a m a rx ista —keresztyén párbeszéd hazánkban a g y akorlati együttm űködésen

129

és az elvont, tudom ányos dialóguson túllépve az etikai sík felé közeledik. E gy új etik ai értékrendszer m egte­ rem tésére kell ten n i közös erőfeszítéseket a szocialista hum anizm us alap ján és az evangélium i igazságok fé­ nyében. A m ásodik világháború m eg rázkódtatásai és az azt követő h atalm as forradalm i változások k é t alapvető tö ré st okoztak a m agyar lelkekben: egyrészt m egin­ g o tt m ag y arság tu d atunk, m ásrészt olyan m éretű anyagi fellendülés k ö v etk ezett be, am ilyenre még nem v o lt példa történelm ünkben. A vesztes h áború és a nem zeti érzésekkel a reakciós célok érdekében való visszaélés érthetően m egingatta nem zeti id en titásu n k at, az életszínvonal em elkedését pedig — m in t m in d en ü tt, ahol ez b ekövetkezett — n álu n k sem kísérte az új erkölcsi-etikai és lelki-szellemi értékek kialakulása és érvényesülése. N apjainkban ta n ú i és részesei v agyunk az egész nem zetet megmoz­ g ató együtt-gondolkodásnak. A bizalom légkörében őszinte, n y ílt v ita folyik, lehetséges a nehézségek és gondok feltárása és a felelősség tu d ato sítása. Az anyagi értékek túlbecsülése folyik a lelki, szel­ lemi és erkölcsi jav ak k árára. A m ai em berek nagy ré­ sze tú lh a jtja m ag át, az erején felüli szerzés társadalm i kényszerében. Az anyagias szem lélettel persze további súlyos problém ák is járn ak , m in t például a bűnözés növekedése, a tu lajd o n elleni bűncselekm ények meg­ szaporodása, a csekély szám ú u tó d vállalása, népese­ dési problém ák stb. U gyanakkor fokozott m értékben jelentkezik a dinam ikus gazdasági változás következ­ tében a h átrán y o s helyzetbe k erültek, az öregek, a be­ tegek és a m agányosok gondja. Íme, kedves b arátaim , it t v an az egyházak hazai felelősségvállalásának első fontos teendője. F el kell em elni szav u n k at nem az any ag iak k al való helyes élés, hanem a visszaélés ellen, felm u tatv a azokat a szellemi, lelki értékeket, am elyek m inden közösséget h u m ánusabbá tehetn ek . E l kell ism erni olyan időtálló erkölcsi értékek lé té t, am elyek közös érvényesítése eltérő, sőt ellentétes filozófiai ala­ pon is m egvalósítható. Ilyenek: a becsület, a szorga­ lom, az a d o tt szó, a szívesség, a jóság, m értékletesség, szeretet, am elyeket, m in t tu d ju k , a G alata-levél a lé­ lek gyümölcseinek nevez. Ú gy érzem, e ljö tt az ideje, és m ost kedvezők ehhez a külső és belső feltételek, hogy nem zeti önbecsülésün­ k e t m egerősítve ú jra visszaszerezzük h itü n k e t a m a­ gyarságban. Igaz az is, hogy helyes n em zettu d at nél­ k ü l nem lehet k ialak ítan i a jövő kép ét sem. Az igazi hazafiságnak semmi köze a hitelét v e sz te tt nacionaliz­ m ushoz és sovinizmushoz. Az igazi hazafi nem a más népeket gyűlöli, hanem a m agáét jobban szereti. Per­ sze a n em zettu d at tisztázásához hozzátartozik a h a tá ­ rainkon tú l élő m agyarokkal ápolt kapcsolataink m inő­ sítése és minősége is. Hiszen m inden harm adik m agyar az ország h a tá ra in kívül él, vagy a szomszédos orszá­ gokban, vagy a tengerentúl. E zért a különböző állam ­ polgárságú, de azonos k u ltúrához tarto zó , azonos nyelvű m agyarság szám o n tartása elszak íth atatlan ré­ sze m ag y arság tu d atu n k n ak , am i sem m iképpen nem szocialistaellenes jelenség, sőt éppen a szocializmusban nyeri el igazi ta rta lm á t. R eform átus egyházunk és a tö b b i egyházak felelősségvállalása e téren is kézen­ fekvő és m áris gyakorolt valóság. Ahogy ki ak arju k venni a nem zetért érzett közös felelősségből részünket, éppúgy az emberiség iránti felelősségünknek is tu d a tá b a n vagyunk. A nukleáris világégés elh árításáért fo ly ta to tt világm éretű küzde­ lemből m in t m agyarok és m in t az egyetem es anya­ szentegyházhoz tarto zó k sem hiányozhatunk, sőt némi büszkeséggel m o n d h atju k , hogy a m agyarországi egy­

130

házak m inden nem zetközi keresztyén szervezetben az élvonalban harcoltak, am ikor a béke ügyéről volt szó. K orm ányunk b áto r kezdem ényezéseivel nem csak egyetértünk, hanem büszkeséggel k ö v etjük figyelem­ m el a békés egym ás m ellett élés politikájának m egva­ lósítására irányuló törekvéseit. M int egyházak, elsőrendű kötelességünknek ta rtju k a keresztyén békem unka teológiai alapjainak leraká­ sát, és annak bizonyítását, hogy a békeszolgálat nem az evangélium tól idegen, sőt az evangélium ból fakadó feladat. Az evangélium központi üzenete békeüzenet, megbékélés Isten és em ber, em ber és em ber között. E zért a K eresztyén B ékekonferenciában és m ásu tt is sok nehéz kérdést szükséges és lehetséges teológiailag tisztázni. Ilyen kérdés például a pacifizm us, a k a to n ai szolgálatot lelkiism ereti okokból m egtagadók ügye, a szim m etrikus békemozgalom, az apokaliptikus néze­ te k stb. Az egyházakra és a lelkészekre h atalm as m unka vár még a tek in te tb en is, hogy legyőzzék az egyszerű em berek milliói nyom asztó tehetetlenségi ér­ zését is és annak tu d a tá ra ébresszék őket, hogy a bé­ kéért fo ly ta to tt küzdelem ben m indenki szám ít. Végül és nem utolsósorban növelni kell az egyházak és a k ü ­ lönböző keresztyén békeszervezetek együttm űködési készségét. A világkatasztrófa elhárítása csak teljes kooperációban rem élhető. Sem az egyházak, sem a szakszervezetek, sem a politikai párto k külön-külön és önm agukban nem lennének képesek a világot a bé­ kés m egoldások ú tjá ra vezetni, de szoros együttm űkö­ désben m ár igen. Dr. Cserháti József püspök, a Róm ai Katolikus Püspöki K ar titkára Szeretném m ai találkozónkat úgy aposztrofálni, hogy keresztyén em bertestvéri és ökum enikus alapon meg ak arju k beszélni, hogy m it te h etü n k e g y ü tt h a ­ zánkban a jelenlegi súlyos történelm i helyzetben, k ü ­ lönösen k é t kérdés m egválaszolásával: Mit kell te n ­ nünk a hazaszeretet ápolásáért, közelebbről a nem zeti egységért, és m it kell ten n ü n k népünk társad alm i fej­ lődéséért? H azánkban a népi dem okratikus állam ban k ialak u lt szocialista társad alm i rendszer politikai előbbrevivő elemei elism erést nyertek, felism ertük a bennük rejlő fejlődési lehetőségeket, és ta lá n szabad azt is m o n d a­ nunk, hogy elfogadtuk ezeket, és sok te k in tetb e n g y a ­ korlatilag m ár azonosak is lettü n k ezekkel. Egyre inkább elism ert tény, hogy az egyházak m a rendkívül fontos funkciót tö lth e tn ek be h azán k b an , am ire korm ányunk részéről egyre elváróbban és sürge­ tőbben szám ítanak is. Az együttm enetelés egyes állo­ m ásai a belső konszolidáció növekedésével fokozód­ nak, mindig eredm ényesebb kih atásb an az egyházak, a hívők ja v á ra is v álh atn ak , még több szabad és fele­ lősségteljesebb te rü le te t bizto síth atn ak szám unkra. Ez a lehetőség vagy igény egyenes arán y b an növek­ szik azzal a kölcsönös felismeréssel, hogy a szocialista állam és az egyházak együttm űködésére m a tö rté n el­ mileg v ita th a ta tla n u l szükség van, am i úgy valósul meg, hogy az egyházak elismerik az állam i törekvések helyes céljait, az állam viszont pozitívan értékeli, am it az egyházak e téren öntörvényszerű m u n k áju k ­ kal tesznek. A társadalm i felelősségvállalás és a közös cselekvés felszabadíthatja a keresztyén egyedet nyom asztó k í­ vülrekedtségi érzéséből, az itt-o tt még mindig el nem oszlatott régi csökevény, a sokat em legetett m ásod­ rangú állam polgár elm arasztaló tu d a tá b ó l, és u g y an ­

akkor még szélesebb p erspektívában a közösségi fel­ adatvállalás m egújítóan h a th a t vissza az egyes egyhá­ zak id entitás meggyőződésére is, az eg y házakat egy­ m ás felé m egnyitja, és a társadalom egészét és egysé­ gét is új form áló erő já rh a tja á t éppen az egyházak felé. A keresztyén és a szocialista erkölcs éppen a gyakor­ lati hasonlóságban vagy azonosságban valóban ta lá l­ kozh at egym ással, am ikor a tö b b , a teljesebb emberi m egvalósítás kim o n d o ttan a közösségben és a közös­ séggel eg y ü tt, a közösség segítségével keresi k o nkrét m egvalósítási lehetőségeit. Meggyőződésem — sokakkal e g y ü tt —, hogy híveink a korunk fejlődésétől igényelt belső lelki form álódásban idáig ju to tta k el a tö b b m int harm incéves keresés és fejlődés során. Csak egyetlen ú t lehetséges: a közös ú t, am elynek vállalásával az egyház nem kevesebb, hanem csak tö b b lehet. M ár nem győzhet m eg b ennünket senki, hogy nem helyes ú to n járu n k , am ikor a társadalm i igazság követelm ényeinek eleget ten n i kívánó kor­ m ányzati ap p arátu s h azánkban a még teljesebb kibon­ takozás felé viszi a társad alm i élet, a társad alm i egyen­ lőség, együttm űködés és felemelkedés m egvalósítását. E z t értve különösképpen is érezzük, hogy lelkiism ereti kényszerből vagy belső m eggyőződésből jövő indítékok alapján és az egyéni erkölcsi állásfoglalás erőinek a m ozgósításával m erünk m a m i, papok — de híveink is m erjenek — a társad alm i fejlődés a k a rá s a mellé állni. H azán k új társad alm i berendezkedésének egyik leg­ nagyobb vívm ánya v o lt a falu szocialista á talak ítása, a m agyar p araszt újszerű, de korigényes kielégítése és m egnyerése, am ikor teherm entesebbé és értelm esebbé te h e tte életét. A közös term előeszközök, a közös te r­ melés és a közös részesedés valam ikor elképzelhetet­ lenek voltak. A társad alm i e g y ü ttlé t in tegráltságában m a m ár nincsenek ilyen vagy olyan születési előjogok. A teljesítm ény dönti el, hogy m it ér az em ber. A közép­ p o n tb an a m u n k a áll, a term észetet áta la k ító , értelm i­ leg és ak aratilag irá n y íto tt te sti erő és értelm i bevetés; a m u n k a m in t társad alm i eg y b etarto zást form áló és erkölcsi hozzáállást kívánó, k u ltú rá t jellemző em beri teljesítm ény, am elynek értelm ét a lelkiism ereti sza­ bad hozzáállás és az élet felemelése, nem esebbé, lel­ kibbé tétele kell, hogy áthassa. Ma nem is a m unka m ibenléte és társadalom szerkezeti m egvalósítása a fő­ problém ánk, hanem a te s ti és szellemi m u n k át gya­ korló em ber lelki világa, ennek megfelelő társadalm i tartalm asodása. A m u n k a és az ehhez való szem élyi hozzáállás m in­ dennem ű em beri és k u ltu rális értékelés alapja. A m un­ k a ta r t fenn b en n ü n k et, a m u n k a k ö t egybe bennün­ k e t, de az öncélúság lehetősége és kísértése folytán el is sz a k íth a t ben n ü n k et egym ástól. A m unkaerkölcs m eglazulása sok te k in te tb e n az em ber személyiségé­ nek szétroncsolásához vezeth et, és ez a veszély m indig fennállhat, h a a m un k áb an csupán anyagi k ateg óriák­ k a l m érhető teljesítm én y t és nem a földi boldogság egyik eszközét, de nem kizárólagos feltételét látjuk. M int h ívők és a h ívők szintjén m aradók nem kívánunk m ást, m in t jó t ten n i egym ás k ö zö tt és m ásokkal, vi­ gasztalni, erősíteni és b á to ríta n i, m ert tu d ju k , hogy keresztyén h itü n k lényege a názáreti Jézus, az irgalm as S am aritánus m elletti tan ú ság tétel. Dr. K áldy Zoltán evangélikus püspök-elnök „Felelősséggel a h a z á é rt és az em beriségért” — ez országos találkozónk jelm ondata, am ely lényegében V örösm arty S zózatát és an n ak alapgo n d o latát sűríti

össze a tém ában. A Szózatban ölelkezik a m agyar haza és a népek hazája gondolata és a felelősség m in d k ettő ­ ért. H a valam ikor, akkor m a ú jra aktuális a közel százötven éves Szózat im peratívusza, hűség a hazához és felelősség a népek hazájáért, a nagyvilágért. G yulai P ál szerint V örösm arty a Szózatban arról a hazaszere­ te trő l énekel, am ely a jelent ölelve ta r tja és a m últból lelkesítve jö vőt terem t. H azaszeretetünk, hazánk irán ti felelősségünk egyik forrása és táp láló ja a m últ. F elszabadulásunk u tá n i első két évtizedben ebből a forrásból nem sokat m erí­ te ttü n k . A nnyira lekötötte népünket az eléje to rn y o ­ suló feladatok d an d árja, egy új országépítés a rom o­ kon, hogy nem volt időnk a m ú ltb a nézni. Mai h az a­ szeretetünket és hazánk irán ti felelősségünket tá p lá lja és erősíti m indaz, am it e h azáé rt t e t t Istv án király, H unyadi János, M átyás király, D ózsa György, Zrínyi Miklós, Thökölyi Im re, R ákóczi Ferenc, M artinovics Ignác, K ossuth Lajos, Táncsics M ihály, Széchenyi Istv án , D eák Ferenc, K árolyi M ihály, Bajcsy-Zsi­ linszky E ndre, Sallai Imre, to v áb b á Bornem issza P é­ te r, Berzsenyi Dániel, K ato n a József, Kölcsey Ferenc, V örösm arty M ihály, A rany János, Petőfi Sán d o r, Jó k ai Mór, M ikszáth K álm án, M adách Im re, Juhász G yula, B abits M ihály, K osztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, A dy E ndre, K assák Lajos, R ad n ó ti Miklós, N agy László, Illyés G yula, to v áb b á B artók Béla, K odály Zoltán és sokan m ások. Elnézést a hosszú felsorolásért. A m ikor kim ondjuk ezt a szót, hogy haza, akkor ebben ők is benne van n ak történelm i szolgálatukkal, k ö lte­ ményeikkel, prózájukkal és zenéjükkel. É s hol van n ak még a m agyar tudósok, feltalálók, sok haladó politikus, akik előrevitték h a zá n k at m unkájukkal, áldozatos életükkel? Az ő életm űvük szítja m a hazaszeretetün­ k e t és fokozza felelősségünket hazánk irán t. A zután, Gyulai P á l szavai szerint, a Szózatban m egnyilatkozó hazaszeretet ölelve ta rtja a jelent. A m ikor m ár-m ár beteljesedett V örösm arty víziója a sírról, hol nem zet süllyed el, m egnyílt m agyar népünk szám ára a lehető­ ség egy új életre. A m ásodik világháború vérözönéből szinte a sírból tá n to ro g tu n k ki, m in t a bibliai Lázár, és k ezdtük m egtenni az első lépéseket. E lkezdtünk építeni egy új M agyarországot. A m it 1945 óta gazda­ sági, politikai, társad alm i és kulturális életünk terü le­ té n sokszor bukdácsolva elértünk, az m ost a m iénk. Lehet, hogy h a még jobban dolgozunk, még nagyobb felelősséggel, m élyebb hazaszeretettel, még tö b b áldo­ zatta l, akkor még tö b b et is el tu d tu n k volna érni. Ölelve ta rth a tju k azt az egyre jobban m egvalósuló nem zeti egységet, am ely nélkül nem lehet országot és szocialista tá rsa d a lm a t építeni. Öröm m el tap asztalju k , hogy a társadalom különböző rétegei, to v áb b á a v allá­ sos és a nem vallásos em berek eg y ü tt tu d n a k dolgozni a nagy nem zeti célok m egvalósításáért, népünk előre­ haladásáért. A zt is szívesen állap ítju k meg, hogy a m a rx ista —keresztyén párbeszéd, an nak nyíltsága és őszintesége segíti a vallásos és a nem vallásos em berek felszabadult együttm űködését. Most elsősorban nem arról van szó, hogy m it kapok a hazától, hanem sokkal inkább arról, hogy m it adok a hazának, a társadalom nak. Ezzel m áris érintettem az erkölcsi kérdést, am it nem h allgathatok el, ha a hazánk iránti felelősségről beszé­ lünk. Miközben sok vallásos és m a rx ista állam polgár­ ban m élyül a közösségi érzés, az áldozatkészség, a fe­ lelősségvállalás m ásokért, a szeretet, a család megbe­ csülése, ezekkel párhuzam osan — de az előbbieknél szem betűnőbben — sokakban társad alm u n k b an nö­ vekszik egy olyan em beri szabadosság, önzés, gátlás­ talanság, m eggazdagodási szenvedély, am ely egyértel­

131

m űen erkölcstelen, és gyengíti hazánk társadalm i rendjét. Ezek közé ta rto z ik sokaknál a család jelentőségének a lebecsülése, a válások ijesztő szám a, a v eszélyeztetett gyerm ekek szám ának a növekedése, a b űntények el­ szaporodása, különösen az ifjúság között, az alkoholiz­ m us terjedése, a kábítószerek fogyasztóinak az emel­ kedése. Az egyházaknak — éppen hazánk és népünk irá n ti felelősségből — segíteniük kell ezeken a súlyos problém ákon. Szólnunk kell a népek hazája, a nagy világ iránti fe­ lelősségünkről is. A nagy világban, am elyet Isten az em ber o tth o n áu l ad o tt, nagy feszültségek és súlyos problém ák van n ak . Az o tth o n légköre h ely ett félelem, aggodalom uralkodik a nagy világban. Veszélybe ke­ r ü lt m aga a p uszta élet. A történelem folyam án először le tt képes az em ber, aki eddig a rom bolásnak csak kor­ láto zo tt eszközeivel rendelkezett, arra, hogy eltörölje az elm últ évezredek a la tt k ivirágzott k u ltú rá t és a fel­ ép ü lt civilizációt. Az emberiség az élet és a halál k ö zö tt végső válasz­ tá s ra kényszerült. Az atom fegyverek g y ártása és a velük való fenyegetőzés, az em beri faj k iirtására való képesség Isten elő tt az em ber legmesszebb menő gő­ gösségét m u ta tja , m ivel egyedül Isten rendelkezik életről és halálról. Folyik a fegyverkezési verseny esz­ kalációja, a k ato n ai kiadások növekedése, új fegyverek kifejlesztése, a nukleáris fegyverek felhalm ozása, a közép-hatótávolságú nukleáris ra k é tá k g y ártása és te ­ lepítése, a föld nyersanyagkészletének a kizsákm ányo­ lása, ah ely ett, hogy a föld erőforrásait a fejlődés szol­ g álatáb a állítan án k , és törekednénk a társad alm i és gazdasági igazságtalanságok m egszüntetésére. E ddig még nem szálltunk szembe h atásosan sem a fegyverkezési versennyel, am ely növeli a félelm et és a bizalm atlanságot, sem bizonyos köröknek azzal az os­ tobaságával, hogy az erő növeli a biztonságot, pedig v alójában a bizonytalanságot növeli. Ezeknek a fegyvereknek a p u szta léte is ellent m ond Isten szeretetének és a k a ra tá n ak . Az Isten a k ara tán ak való engedelmesség m in d n y áju n k tó l a legnagyobb erő­ feszítéseket követeli meg a nukleáris fegyverek teljes kiküszöbölése céljából. E zért az egyházaknak is egy nem zetközi biztonsági rendszer kidolgozását kell segí­ ten iü k , ehhez pedig a fegyverkezési verseny m egállítá­ sán és a leszerelés v égrehajtásán keresztül vezet az út. A rra is gondolnunk kell, hogy az ó h a jto tt béke nem képzelhető el igazságosság nélkül. A Szentírás egyértel­ m űen azt ta n ítja , hogy a béke és az igazságosság elvá­ laszth atatlan u l összetartozik. E l kell ju tn iu k az egyházaknak a háború, a fegyver­ kezés, a nukleáris fegyverek egyértelm ű e lu tasításá­ hoz, sőt ezekben a kérdésekben e l kell ju tn u n k a statu s confessionis-ig, vagyis hitvallásszerűen kell a háborút, a nukleáris fegyvereket, a fegyverkezési versenyt meg­ tagadni. Pozsgay Im re, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkára A m ikor a m agyarországi egyházak és felekezetek képviselői tám ogatásukról b izto síto tták a találkozó alapgo n d o latát „Felelősséggel a h azáért és az em beri­ ségért” , akkor azzal k in y ilv án íto tták azt is, hogy h it­ elveik, világnézetük szerint lehet és szükséges vállalni ezért a h azáért a felelősséget, tu d tá k , hogy a haza­ szereteten, a h aza féltésén, építésén á t vezet az ú t az em beriség jobb sorsához. Ez a találkozó tan ú ság tétel arról is, hogy hazánk, nem zetünk az u tóbbi 4 évtized­

132

ben értékes közösséggé v á lt, amellyel hivő és nem hivő lelki meghasonlás nélkül, őszintén azonosulhat. T alán nem túlzás, h a azzal kezdem, hogy az utóbbi években válságba k erü lt az egész emberiség. Keresi ebből a kivezető u ta t. Sajnos, az útkeresésbe bekap­ csolódtak olyan erők is, am elyek a társadalm i haladás m egakasztásában, a fenyegetés fenn tartásáb an , a fegy­ verkezési hajsza fokozásában lá tják a m egoldást. T u d ju k , hogy m i készül, és tu d ju k , hogy m ire készül­ jünk. N ekünk m a az a dolgunk, hogy m egerősítsük el­ szántságunkat, tettrekészségünket a készülendő leg­ rosszabbal szemben, és tudassuk országgal-világgal, hogy van elképzelésünk a jövőről, van n ak eszm ényeink a céljainkhoz, és van erőnk a cselekvéshez. Nem h ih etjü k , hogy a m ai fegyverek árnyékában létezhet olyan erő, am elynek érdekében állh atn a az egész emberiség elpusztulásával járó világégés kirob­ bantása. E z ért az észszerűség azt dik tálja, hogy bíz­ zunk a harm adik világháború elkerülhetőségében. T er­ veinket csak ehhez a reális lehetőséghez m érhetjük. A történelem sokszor m e g m u ta tta m ár, hogy m ilyen törékenyek a hódító, gőgös hatalm ak , ha a népek, a m illiók a k a ra tá b a ütköznek — és m ilyen dölyfösek, am íg á népekben szunnyad ez a felismerés. A szocializ­ m usban élő emberiség te re m te tte meg az első olyan h atalm i rendszert, am elynek célja nem a hódításban, hanem a haladás vívm ányainak és feltételeinek védel­ m ében van. A Szovjetunió és szövetségeseinek tá rs a ­ dalm i, politikai, gazdasági és k atonai ereje u g y an arra a feladatra összpontosul: m egterem teni a társadalm i és nem zeti felemelkedés lehetőségét sa ját országuk népei szám ára, védelmezni a szocialista h a zá t az impe­ rializm us fenyegetésével szemben. R em ényt kelteni a még elnyom ottak m illiárdjaiban, hogy a dolgozó em ­ ber lerak h a tja szabadságának, felemelkedésének alap­ ja it, kiveheti az elnyomó rendszerek és kizsákm ányoló osztályok kezéből sorsának irán y ítását. Ez olyan ügy, am elyben a vallásos em ber és a nem hivő jó b a rátk é n t találk o z h at, összefoghat. Ehhez képest a vitás kérdé­ sek a h á tté rb e n m arad h atn ak . T udjuk, hogy m inden társad alm i rendszerben a jó­ a k a ra tú em berek vannak nagy többségben, de azt is tu d ju k , hogy csak a szocializmus képes ezt a jó a k ara­ to t következetesen a társad alm i haladás és a békés építés hajtóerejévé v álto ztatn i, a békés egym ás m ellett élés politikájával a k ap italista országok népei szám ára is a biztonságot szavatolni. Így kapcsolódik a szocia­ lizmus sorsához az egész emberiség puszta léte. M agyarország m a nagyságát m eghaladó m értékben pozitív szerepet játszik az országok, népek közötti k a p ­ csolatok építésében. A feszültségek növekedése idején is fejlesztette nem zetközi kapcsolatait. K ülpolitikájá­ ban az enyhülés eredm ényeinek megőrzésére töreke­ d e tt. Miközben — nem zeti érdekeit követve — hűsé­ ges ta g ja a szocialista országok védelm i rendszerének, a Varsói Szerződésnek, a békés egym ás m ellett élés szellemében együttm űködésre törekszik a világ m in­ den országával. K ülpolitikájában népünk érdekeit ta r tja szem előtt, tu d v án , hogy azok egybeesnek a világ népeinek érdekeivel. M agyarország tiszta lelkiism erettel bocsátkozhat bele a békéért fo ly ta to tt küzdelem be. H a tá ra in belül nincs se osztály-, se nem zetiségi elnyomás. Az em beri jogok érvényesülnek. Nincs olyan társadalm i-politikai csoportosulás, am elynek céljai a béke ellen irányulná­ nak. H azánk nagy önuralom m al, türelem m el meg­ te tte a m agáét azért, hogy földjéről semmilyen címen ne indulhassanak ki háborús kezdeményezések. Am it erről m ondunk, annak m egvan a hitele a népek szemé­ ben, m ert m indenki tu d ja, hogy országunkat micsoda

nem zeti trag éd iák , sorscsapások érték a X X . század­ ban. E trag éd iák ellenére, m i a jószom szédságot, a tö r ­ ténelm ileg egym ásra u ta lt testvérnépek közösségét és nem a történ elem ham isítással szen tesített önigazolást, régm últ v élt vagy valódi sérelmek felhán y to rg atását ta rtju k a já rh a tó útn ak . Örülök, hogy ezen a nagyszerű gyűlésen egy becsü­ letes ügyről, a békéről beszélhettem meggyőződésem szerint. Szeretném Ö nöket meggyőzni arról, hogy ehhez a békéhez a nem zet lépcsőin á t vezet az ú t. Az erkölcsi lesüllyedés jele, h a egy nép nem tu d ja — m ások nem ­ zeti önbecsülését tiszteletben ta r tv a — n em zetté szer­ vezni önm agát. N ekünk ez a n em zetté válás sikerült a szocializm usban. A m ai m agyar társad alo m b an nagy felelősség hárul a H azafias N épfro n tra az állam polgárok valóságos köz­ életi lehetőségeinek fejlesztésében, a közéleti tevékeny­ ség elevenebbé tételében. Jó intézm ények révén á lta ­ lánossá kell te n n i a szocialista állam polgár tu lajd o n ­ ságait. Olyan em berek kellenek a közéletben, akiknek személyes m éltóságuk v an és nem félnek a nyilvános­ ságtól, a meggyőződésen alapuló vélem ény kinyilvání­ tá sá tó l; akik a te k in té ly t m agukból sugározzák és nem m úlandó h atalm i pozícióból kölcsönzik, am itől azután a hatalom m al e g y ü tt meg kell v áln i; akik felelősen gondolkodnak és cselekszenek. A m agyarországi egy­ házak és felekezetek erkölcsi elvei, norm ái, úgy hiszem, egybeesnek ezekkel a követelm ényekkel. E nnek a közéleti felelősségnek az alapján lehetne m egértetni m indenkivel, hogy a szocializmus nem csak akkor lehet az em berek szemében vonzó, am ikor sikert sikerre halm oz, hanem a nehézségek idején is. A zt még csak tudom ásul lehet venni, hogy ilyen-olyan okokból nem növekszik, sőt ném elyeknél csökken az életszín­ vonal, de a z t m ár nehezen, hogy ugyan ak k o r ne fejlőd­ jék a dem okrácia, az egészséges, progresszív nem zeti érzés és érzékenység közös megélési lehetősége, hogy bürok ratik u s k ötöttségek m ia tt m egbukjék az alko­ tásra képesek jobbító szándéka, hogy az élősdiség és a tisztességtelen jövedelm ek szaporodása m ia tt m eginog­ jon a szocializmus igazságosságába v e te tt h it. A nép­ nek lá tn ia kell, hogy olyan k o rm án y zata van , am ely nem csak felismeri, de kezelni is tu d ja a bajo k at. A dolgozó osztályok, rétegek szövetsége, eg y ü ttm ű ­ ködése beépült rendszerünk alapjaiba, ezért ezt a szö­ vetséget őrizni kell, és a n ap o n ta változó helyzetben ú jra és ú jra meg kell terem teni a felnövekvő generá­ ciók bekapcsolásával. A szövetség azonban csak úgy képzelhető el, ha a résztvevők egyenjogú p a rtn erek ­ k ént, egyenlő esélyekkel társu ln ak a nem zeti h aladást szolgáló célok m egvalósítására. A negyedszázad a la tt m e g te tt ú t m eg terem tette a kölcsönös bizalom a la p já t, szövetségi politikánk alkal­ m azásával a szocialista nem zeti egységet. A m ég oly nagy bizalom életben ta rtásáh o z sem elegendő azon­ ban a m eg tett ú tra és az elért vívm ányokra hivatkozni. A népnek bíznia kell abban, hogy az új helyzetben jó irány b a korm ányozzák az ország h a jó já t. A népben az a legerőteljesebb kívánság, hogy az elkövetkező idők­ ben a m eg h ird etett elvek és a valóság, a töm egek gya­ ko rlati ta p a sz ta la ta i és az eléjük á llíto tt eszm ények to váb b közeledjenek egymáshoz. H azánkban biztonság, nyugalom van. A m ai vi­ szontagságos világban M agyarország értéke m egnőtt polgárai szemében és a világ szemében egyaránt. E rre az értékre érdemes és kötelességünk is vigyázni. Egy ilyen világban a hazafiság m ércéje nem lehet más, m in t az, hogy m it teszünk a szocialista nem zeti egység megőrzéséért, erősítéséért. E nnek az egységnek a fej­ lesztéséhez a dem okráciát is fejleszteni kell.

É ppen erről a m agasabb társadalm i szintről lá th a ­ tóbbá v áltak azok a bajok is, am elyek fájdalm unkra eléktelenítik az ország testé t. K it ne b á n ta n a a g y a ra­ podó gazdagság m ellett még létező szegénység? Ki ne keseregne a dologtalanság és a kudarcba fulladt, meg nem gondolt vállalkozások látv án y án , m iközben a nép jav a, nagy többsége szorgos m u nkával ak ar ja v íta n i az ország helyzetén? Z avartalan lehet-e öröm ünk a lendületesen fejlődő közművelődés felett, h a azt is lá t­ n unk kell, hogy százezer szám ra van n ak olyanok, akikben mélyen — talá n m ár felébreszhetetlenül — szunnyad a művelődés igénye? Nem érzünk-e néha m agunk is vereséget és tehetetlenséget, am ikor azt t a ­ p asztaljuk, hogy meggyőződéssel v a llo tt és h ird e te tt h u m an ista eszm ényeinkkel szemben még m indig tú l­ z o ttan sokak lelkében az ideáltalanság, a nem zeti sors­ kérdések irán ti közömbösség, a durvaság és a lelki szegénység uralkodik? M iért ne keseregnénk azon, hogy hazánk népesedési m ag atartásáb an , a születések szám ának a csökkenésében is m egjelennek azok a civi­ lizációs nyavalyák, am elyek E u ró p a nem kevés orszá­ gát gyötrik? O sztatlan lehet-e az öröm ünk, am íg azt lá tju k , hogy jobb sorsra érdemes családok m ennek tönkre a belső erkölcsi erő hiánya és a külső körülm é­ nyek rom boló h atá sa m ia tt? R a jtu n k m úlik, hogy az előbb felte tt kérdések meg­ válaszolásához ne m egrázkódtatásokon, hanem progra­ mos előrelátáson s nyom ában m egfontolt cselekvésen, céltudatos m unkán keresztül vigyen az ú t. Az ország vezető, irányító erejének, a M agyar Szocialista M un­ k ásp ártn ak m egvan a program ja társad alm u n k to ­ vábbépítésére, az elért eredm ények megvédésére, a feszültségeket okozó ellentm ondások feloldására. A n ép ezt a program ot a H azafias N épfrontban jó váhagyta, m egvalósításának részese ak ar lenni. E z azt is jelenti, hogy egyetem es, nem kivételező felelősséggel ta r to ­ zunk egym ásnak e program m egvalósításáért, a nem ­ zet valóságos közösséggé válásáért. Csak ezzel az össze­ fogással tu d ju k a közéleti elm ocsarasodást, a lelki elsivárosodást és a közömbösséget kívül rekeszteni. A m agyarországi egyházak és felekezetek képvise­ lőinek a találkozója ebbe a program ba illeszkedik bele. Hozzászólások Dr. Pregun István görögkatolikus rek torhelyettes: E gyházunk békeszolgálata abban áll, hogy p apjain, lelkipásztorain és hívein keresztül állandóan az em ber megnem esítésén dolgozik. Az em ber m egnemesítése pedig azt jelenti, hogy k ita rtó erőfeszítéssel küzdünk az agresszív ösztönök, a gyűlölet, a du rv a önzés, a h a ­ talom vágy ellen m in d en ü tt, a m agunk soraiban is. Szolgálatunk igen fontos részét alk o tja a békére nevelés és a békesség lelkületének m unkálása azok k özött, akikhez hivatásunk szól. K ülönösen fontos ez a m unka a papnevelésben. H angsúlyozottan valljuk, hogy mi, a jövő lelkipásztori nem zedékének formálói, felelősek vagyunk azért, hogy a jövő pap jai békeszeretők és egyben békességszerzők is legyenek. Szabóné M átrai M ariann evangélikus lelkész: K özponti tém án k at a nevelés szem pontjából szeret­ ném megközelíteni. M int olyan lelkész, akinek m unká­ jáb an is, o tth o n áb an is a nevelés a középponti feladata, nap m int nap arra törekszem , hogy a jó t, a minőségileg különbet próbáljam kialak ítan i a rám b ízo tt fiatalok­ ban. A hazaszeretetnek és a békére való törekvésnek terem tő h á tte re a jó a k a rat. Mai m agyar társad alm u n k ­ nak nem a z t a korszakát éljük, am elyben a jó a k a ra to t m int valam i újdonságot fel kellene fedeznünk. Inkább

133

ab b an a szakaszban járu n k , am ikor érlelni kell felnőt­ tek b en és fiatalokban a jószándékot, a helyes közele­ dést és a pozitív hozzáállást békéhez és hazafisághoz. Dr. Salgó László főrabbi: A m agyar zsidóság történelm i ú tjá n sok évszázadon á t a jogfosztottság vagy még helyesebben a jognélküli­ ség állap o táb an élt. Az első kor, am elyben időszerűvé v á lh a to tt szám ára az em beri egyenlőség, a szabadság­ harc kora volt. A felszabadulás a m agyar zsidóság m egm aradottjai szám ára is új fejezetet n y ito tt. H a m indannyiunkban él is még a kép, 39 év u tá n is, am ely a felszabadulás első óráiban fogadott — rom ok, kőhalm azok, m inden­ felé pusztulás, a szörnyű dúlás jelei —, mégis csaknem 4 évtized m ú ltán bebizonyosodott az, am it m i örök optim ista, hivő zsidók érezh ettü n k : új korszak kezdő­ d ö tt, élet k eletk ezett a rom okon, és azt éreztük v ala­ m ennyien, am it a költő, G ábor A ndor így fogalm azott m eg: „V an jövő, és v an feléje ú t, és v an m agyar, ki tu d még járn i ra jt, és lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, és lesz m ég egyszer ünnep a világon.” Valóság le tt a zsidó em ber szám ára is az, am iről eddig csak ál­ m o d h a to tt, hogy helye lesz a társad alo m b an, szabad em berként szabad országban élhet. Végre mi, zsidó em berek is h a z á t leltünk e honban, s valóságként élhe­ t e t t és él bennünk az egyik legcsodálatosabb emberi érzés, a hazaszeretet. Így értü n k el a m ához, és ez az ú t v ezetett ahhoz, hogy állam vezetésünk egyik leg­ nagyszerűbb elképzelésének a m egvalósulásaként nem ­ zeti egység v an h azánkban, nem zeti egységben szolgál­ h a tju k h azán k at, és ennek a nem zeti egységnek in­ teg rán s része a zsidóság. A m a felad ata m ár a közös célkitűzések közös m egvalósítása, közös felelősségvállalás, közös m unka, s h a kell, közös áldozathozatal is a v á g y o tt célok elérésére. Szakács József, a Szabad E gyházak T anácsának el­ nöke: Mi, akik történelm i nagy idők cselekvő ta n ú i v a ­ gyunk, ta n ú k é n t valljuk az egész világ elő tt, hogyan lehet a m ai társad alm u n k b an az egyháziaknak és az egyházaknak bizonyságtevő m ódon akarn i és cseleked­ n i a jó t. E lh an g zo tt m ár korábban, de én is hangsú­ lyozni szeretném , gondolom, negyven évvel ezelőtt er­ ről a képről álm odni sem m e rt volna senki, de legalább is nem m ertünk volna mi, a Szabad E gyházak Tanácsa tagegyházai, az úgynevezett evangélium i kisegyházak. A m i szocialista állam unk törénelm ének nagy fejlő­ dése, Istennek legyen hála, így is összekapcsolt ben­ n ü n k e t am ellett, hogy hitelvi különbözőségekről m ost bárm i szó esnék. A történelem ilyen alaku lásáért mi h álásak V agyunk az em bereknek, akik készek a jó t m unkálni m inden em ber jav ára. Szilvási Tibor, a Szabad E gyházak T anácsa Lelkészképző Intézetének V. éves a d v en tista h allg atója: M int teológus elsősorban a jó felkészüléssel kívánok hozzájárulni ahhoz, hogy a reánk b ízo ttak k ö zö tt és a fiatalok k ö zö tt híd legyen, és hidak legyünk teológus társaim m al együtt. Dr. A ranyos Zoltán zsin ati tanácsos, az Országos B éketanács Egyházközi B ékebizottságának a fő tit­ k á ra : H a azt kérdezzük, hogyan tu d u n k népünk és tá rsa ­ dalm unk körében a leginkább áldássá válni, jó szolgá­ la to t végezni, meggyőződésem szerint azt válaszolhat­ ju k , hogy akkor, h a híveinkkel e g y ü tt kom olyan vesz­ szük és hűségesen gyakoroljuk azo k at az elveket, er­ kölcsi elkötelezettségeket, am elyek h itü n k ta n ítá sa i­ ból következnek. Így képviselhetjük az önzéssel szem­ ben, am ely csak a m aga érdekeire te k in t, a m ásik em­ ber, a köz jav án ak odaadó szolgálatát, m u n k álh atju k

134

a m unka, a m unkaerkölcs megbecsülését, az erkölcsi és a közélet tisztaság át, a család védelm ét, az áld o zat­ vállaló szeretet, a hazafias érzület kifejlesztését és el­ m élyítését ifjúságunk, h azán k eljövendő nem zedéké­ nek a körében és szívében. Bíró Imre kanonok, az Országos B éketanács K ato li­ kus B izottságának fő titk á ra: A K atolikus P ap i Békem ozgalom ta g ja i valam ennyi testv érü n k k el eg y ü tt, vele összeforrva kív án ják béke­ szolgálatukat végezni. Az az egység, am elyet bíboros főpásztorunk vezetésével itt, a P arlam en tb en is ki­ m u ta ttu n k , nem v álasztható el szolgálatunk eredm é­ nyességétől. E gym ásban is te stv é rt látni, a közös hiv a­ tá s t megbecsülni, egym ással összefogni, ez m éltó ahhoz, am it népünk összeforrott egysége péld ak én t állít elénk. Felelősek vagyunk népünk, az emberiség béké­ jéért. Készek vagyunk vállalni az erőfeszítést, am ely az eddigi tap asztalások ú tjá n vezet értékesebb ered­ m ényekhez. A tö bbi m agyarországi egyházzal és fele­ kezette l egységben testv érk én t, híveink érdekében, egész népünk felvirágoztatására vállaljuk, védjük, építjük a békés, boldog jövendőt. Dr. Bartha Tibor református püsp ök, a Z sinat lelkészi elnöke, a Magyarországi Egyházak Ö kumenikus Tanácsának elnöke Záróbeszédében többek között ezeket m o n d ta: en­ gedelm üket kérem ahhoz, hogy zárszó cím én néhány megjegyzéssel zárhassam be tanácskozásunkat. E lő­ adóink és tö b b en azok közül, akik körünkben m a szót em eltek, értékelték a té n y t, hogy a m ai napon a hazai vallásfelekezetek tö rténetében először k e rü lt sor olyan közös tanácskozásra, am elyen m inden vallásfelekezet képviseltette m agát. Á llapítsuk meg tárgyilagosan, hogy a hazai ökum ené ilyen m értékű kibontakozását alap jáb an term észetesen elsőrendűen Isten kegyelm é­ nek, de földi eszközökre gondolva társad alm u n k n ak köszönhetjük. K orm ányzatunk az elm últ évtizedek­ ben m egkülönböztetés nélkül m eghívta és a nem zet tanácskozó asztala mellé ü lte tte az egyházak, a vallási közösségek képviselőit, am ikor a haza és az emberiség sorskérdéseiről folyt a tanácskozás. Istennek hála, a nem zetünk nem engedte meg azt, hogy az egym ás kö­ zö tti különbözőségeinket to v áb b m élyítsük. Így ju to t­ tu n k el a m ai naphoz, am ikor egybegyülekezésünkkel ki ak arju k ny ilv án ítan i: erőinket egyesíteni kívánjuk. N em szenvedhet kétséget, hogy nem a tanrendsze­ reink, szervezetünk, hagyom ányainak különbözőségeit ak arju k kiegyenlíteni. Összefogásunkkal hazánk ja v á t és az emberiség békés jövőjének biztosítását kívánjuk szolgálni. H ogy tudunk-e ilyen nagy célkitűzések érde­ kében h a ték o n y an jó t cselekedni? A m ai napon el­ han g zo tt m egnyilatkozások egyértelm űen igennel v á ­ laszolnak erre a kérdésre. Az egyhangúlag elfogadott felhívás is, am elyet a nagygyűlés kib o csáto tt, a m ódo­ zatokról is beszél, az előadók is beszéltek róla, hogyan szolgálhatjuk hatékonyan hazánk és az emberiség ja ­ v át. M indkét vonatkozásban engedjék meg, hogy a le­ hető legrövidebben tan u lság o k at vo n jak le. Az emberiség történelm ének legválságosabb idősza­ k á t éli, és ilyen próbáló időben az első parancs a még szorosabb összefogás. Ami a ten n iv a ló k at illeti, sok szó esett társad alm u n k tiszteletet ébresztő teljesítm é­ nyeiről, em ellett aggasztó gondjairól is. Pozsgay Im re úr előadása is e tekintetben különösen tanulságos volt . Úgy vélem , hogy a h ívők azzal tu d n ak hozzájárulni társad alm u n k célkitűzéseinek a m egvalósításához,

gondjainak enyhítéséhez, h a a sa já t erkölcsi norm ái­ k a t érvényesítik m agánéletükben, családi életükben, m unkahelyükön, a közösség életében. A m agas szín­ vonalú m unkaerkölcs, a gyerm ekáldás elfogadása, a házasság és a család intézm ényének tisztelete, a tiszta életvezetés, a szenvedély-betegségek elleni küzdelem m ind-m ind olyan ügy, am ellyel kapcso latb an ne m ás­ tó l követeljünk orvosságot, m egoldásként a sa já t gyü­ lekezetünk élje meg az élet istentiszteletét, a sa já t egy­ házunk közössége engedjen a bibliai erkölcsi norm ák­ nak, s akkor áldássá válu n k a társadalom szám ára. Végül öröm öm nek adok kifejezést afelett, hogy a béke m egm entésére, az em beriség e nagy ügyének a szolgálatára e p illan attó l kezdve a m agyarországi egy­ házak, vallási közösségek még szorosabb egységben intézm ényes m ódon vállalkoznak, m ind eddig. H iszem, hogy nagygyűlésünk szava, am elyet közösen intézünk a világban élő hittestvéreinkhez, nagyobb súllyal esik a latb a, h a e g y ü tt m ondjuk ezt a szót. Mi kis em berek vagyunk ahhoz, hogy az emberiség létét fenyegető h a ­ talm ak , első ren d ű en az E gyesült Á llam ok korm ánya a szavunkat m eghallják. E zért nem is teszek kísérletet arra, hogy innen felhívjam a figyelm üket bizonyos dolgokra, de azt hiszem és tudom , hogy a kisem berek milliói m eghallják, am it m i m ondunk. Most a kisem ­ berek, a m illiók, a százmilliók ideje érkezett el. M ert nekik kell kivenni a fegyvert a k iv áltság u k at védő korm ányzatok kezéből. Az életet, gyerm ekeik jövőjét védő kisem berek velünk van n ak , és m i velük vagyunk, am ikor tü n te tn e k m ost N yugat-N ém etországban, A ngliában, F ranciaországban, O laszországban, az E gyesült Á llam okban, a H arm adik V ilágban, és felhá­ borod o ttan tiltakoznak az atom fegyverkezés fokozó­ dása m iatt. A z országos tanácskozás felhívása Dr. N agy Gyula evangélikus püspök te rje sz te tte elő a felhívást, am elyet a hazai egyházak és vallásfeleke­ zetek képviselőiből összehívott szerkesztő bizottság dolgozott ki. A felhívás így hangzik: 1. A m agyarországi egyházak és vallásfelekezetek ve­ zetői és képviselői m árcius 29-én az O rszágházban ta ­ nácskozást ta rto tta k arról, m ilyen felelősséggel ta rto z ­ nak a hivő em berek a h azáért és az em beriségért. M indannyiunkat, akik a tanácskozáson részt v e t­ tü n k , á th a to tt a közös h itbeli meggyőződés: az élet és béke Isten legdrágább földi ajándéka, a h áború viszont bűn Isten és em ber ellen. E zért az élet és béke védelm e m inden hivő em ber szent kötelessége. 2. H álás szívvel tan ú sítju k : hazán k b an a vallásos em­ berek h itü k e t h áb o ríta tla n u l gyakorolva m ás világ­ nézetű h onfitársaikkal e g y ü tt hazánk és társad alm u n k m ai életének, békés jövőjének építésében is odaadás­ sal részt vesznek. Felelősségünket különösen átérezzük m ost, am ikor hazánknak — a világ m ás országaival e g y ü tt — veszélyes nem zetközi h ely zettel és nehéz gazdasági gondokkal kell m egküzdenie. M ert minél nehezebb idők já rn a k , ann ál nagyobb a felelősségünk. E zért alapvetően fontosnak ta r tju k hazánk és t á r ­ sadalm unk k ialak u lt, szilárd nem zeti egységének m eg­

becsülését, m egőrzését és továbbfejlesztését. O rszá­ gunk tö b b évtizedes, b iztató fejlődése, am elynek gyümölcseiből valam ennyien részesedünk, csak ennek az egész tá rsa d a lm a t átfogó, széles nem zeti egységnek az alapján építhető tovább. Felhívjuk hittestv érein k et: — áldozatos szeretettel, szilárd elkötelezettséggel, fokozott m értékben segítsék népünk erőfeszíté­ seit elért eredm ényeink megőrzésére és békés fej­ lődésünkért, tu d v a azt, hogy ez csak a közösen v állalt felelősség és a közös cselekvés eredm énye lehet! Most, am ikor h azánkban szomorú szívvel emléke­ zünk a fasizmus és a háború negyven évvel ezelőtti szörnyű p u sztítására és áldozataira, tu d a tá b a n v a ­ gyunk annak is, hogy országunk zav artalan fejlődésé­ nek alapvető föltétele E urópa és a világ békéje. E z t a békét és vele eg y ü tt m ag át az életet halálosan fenye­ geti egy term onukleáris háborús k atasztró fa veszélye. E nnek elh árítására — m a jobban, m in t v alah a — m in­ den erkölcsi felelősséget érző em bernek össze kell fog­ nia! K érjük ezért híveinket és gyülekezeteinket: — még nagyobb buzgósággal törekedjenek meg­ ism erni Isten b é k ea k aratá t és aszerint csele­ kedni; — teljes szívvel vegyenek részt társad alm u n k és korm ányzatunk békére irányuló fáradozásaiban. 3. Isten irá n ti hálával látju k , hogy a hivő em berek és az egyházak világszerte egyre szélesebb körben és egyre h atá ro z o ttab b an lépnek föl az élet és béke védel­ m ében. Ez is arra in d ít m inket, hogy kéréssel fordul­ junk m ás országokban élő hittestvéreinkhez: — még erőteljesebben em eljük föl szavunkat — ösz­ szefogva m ás békeszerető em berekkel — a fegy­ verkezési verseny fokozása és az erőfölényre tö ­ rekvés ellen, a nukleáris fegyverek teljes b e tiltá ­ sáért és az általános leszerelésért; — követeljük m inden vitás kérdésben a békés tá r ­ gyalások türelm es fo ly ta tását; — küzdjünk egy igazságosabb gazdasági-társadalm i világrendért, m inden ország, nép és faj közös biztonságáért, am elyek nélkül nem lehet igazi béke világunkban; — lépjünk föl közvélem ényt formáló m ódon m in­ den hidegháborús-törekvés ellen és még nagyobb erővel vegyünk részt a népek közötti m egértés és bizalom építésében; — hívjuk föl korm án y ain k at a fenti célok m u n k á­ lására és segítsük őket azok elérésében. 4. A veszély igen nagy, de nem leküzdhetetlen. Az élet és békesség Istene a rem énységünk. E z a rem énység adjon erőt m indannyiunknak az állhatatos im ádko­ zásra és a fá rad h atatlan , közös szolgálatra népünk és m inden nép békés, boldog jövőjéért! Bízunk U runk ígéretében: " A jövő a béke em beréé!” (37. zsoltár) Összeállította: Ottlyk Ernő

135

TA N U LM Á N Y O K Veszélyeztetett család - veszélyeztetett ifjúság M anapság nagyon sok szó esik, és nagyon sok írás lá t napvilágot, m ind a család fontosságáról tá rsa d a l­ m unkban, m ind a családot fenyegető veszélyekről. Sokan beszélnek m agának a családi életnek a válságá­ ról, sőt van n ak , akik úgy vélik, hogy elavult, tú lh a la ­ d o tt form a a család. É n szívesebben beszélek a családi életet is m élyrehatóan érintő változásokról és az új for­ m ák keresésével eg y ü ttjáró vajúdásról. Ám de ez a v a jú ­ dás m eglehetősen régóta t a r t és úgy tű n ik , m ég m indig nem születik az új családtípus. M ár pedig egy túlságo­ san elhúzódó vajú d ás egyenlő a sorvadással, és egyenlő lehet az elhalással. Term észetesen nem állíth atju k , hogy e családi életet fenyegető veszélyek m erőben új keletűek, a régi családra nem leselkedtek hasonló vagy más veszélyek. A család, m int m inden em ber és em beri közösség, m indig veszélyek k özött élt. M inden család veszélyeztetett. A család m indig függ és összefügg az egész tá rsa d a ­ lom m al és ann ak változásaival. „A család nem függet­ len rendszer, hanem úgy kell felfogni m in t az egész tá r ­ sadalom alrendszerét; k apcsolatban áll eközben a tá r ­ sadalom m ás alrendszereivel és az ő t alkotó család ta­ gok személyiségrendszereivel. A család lényegét úgy é rth e tjü k meg, h a azt vizsgáljuk, hogy m ilyen funk­ ciókat lá t el az egész társad alo m b an , illetve a családot alkotó egyének életében.” 1 A társadalom egészének élete, s az abban végbem enő változások h a tn a k a csa­ ládok életére és befolyásolják azt, u g yanakkor a csalá­ dok élete is h a t a társad alo m ra. Egészséges családok­ ról akk o r beszélhetünk, h a a társad alo m ra gyakorolt h atásu k és a társad alm i m ag atartással kapcsolatos kontrolijuk túlnyom órészt pozitív. U gyanez m ondható el a családot alkotó egyénekkel k apcsolatban is. Azok m a g a ta rtá sa határo zza meg a család egész életét, de ugyanakkor a család légköre, életm ódja döntően be­ folyásolja a benne élő egyének életét, jelenlegi és ké­ sőbbi életm ódját. Különös m értékben igaz és fontos ez utób b i m egállapítás a gyerm ekekre és serdülőkre vo­ natkozóan. S zétp attan t ab ron csok Ma a családok életére jellemzőek a „ sz é tp a tta n t ab ­ roncsok” . Régen, m in t a hord ó t az abroncsok, úgy ta rto ttá k össze a családot erős külső szálak. Ezek sz é tp a tta n ta k , és helyükben nem a lak u lt még ki elég erős belső összetartó erőhálózat. Négy ilyen „ sz é tp a t­ ta n t abroncsot” em lítek. Az első: a közös családi érdek. Régen a család te r­ melő közösség volt, s ez olyan erősen te tt érdekeltté m inden családtagot a közös m unkában, a m egélhetés­ ben, v agy a közös jólét m egterem tésében, m ely szinte elsza k íth a ta tlan összetartó erőnek szám íto tt. Ez meg­ szűnt. Ma m inden családtag sa já t önálló m u n k akört tö lt be, és önálló jövedelem m el rendelkezik. Legfeljebb azoknak érdeke a család eg y ü ttm arad ása, akik még nem szólhatnak bele a döntésekbe: a gyerm ekeknek. S éppen őket s ú jtja legjobban a család felbomlása. A pro d u k tiv itás megszűnésével, a család m a „fogyasztó családdá” v á lt. H a m anapság sokat beszélünk a fo­

136

gyasztó társadalom ról és látju k ann ak sokféle árn y ­ oldalát, legalább olyan fontos szólni a „fogyasztó családról” is. S it t nem csak arról van szó, hogy m ások á lta l term elt ja v a k a t fogyasztunk, hanem lelkületről, szem léletm ódról. A fogyasztó családban élő egyén m indig csak v ár, m indent követel, úgy gondolja neki m indenhez joga van, kötelességek nélkül. S az ilyen em berek nem csak az anyagi ja v a k a t fogyasztják, sok­ szor tékozolják; hanem egym ás életét is, és végül gyakran önpusztítókká válnak. A m ásodik sz é tp a tta n t abroncs: m egváltozott a nők, az anyák családon belüli szerepe, és nagym értékben m egszűntek a családot összetartó tényezőknek lenni. Az önálló jövedelem m el rendelkező asszony szabadabb és függetlenebb a férjétől, m in t régen a közös családi üzem ben dolgozók. Ez a szabadság és függetlenség azonban nap jain k b an az esetek nagy többségében ab ­ b an nyilvánul meg, hogy nem csak a férfiak, hanem az asszonyok is ham arab b létesítenek partn erk ap cso lato t harm adik személlyel, és am ikor úgy látják , hogy a sze­ relem kezdeti lángolása ham vadni kezd, könnyen dön­ ten ek úgy, hogy m egszakítják házastársi kapcsolatu­ k at. A válási bírósági gyakorlat látszólag az asszo­ nyoknak kedvez, többnyire náluk hagyja a gyerm eke­ k et, és ennek megfelelően anyagilag is jobban gondos­ kodik róluk, m in t az elvált férjről. E z a kedvezőbb helyzet azonban csalóka. U gyanis éppen az ilyen elvált asszonyokból és gyerm ekeikből alakulnak ki a „csonka családok” , m elyek m ind az egész társad alo m ra nézve, m ind a bennük felnövekedő gyerm ekekre nézve ren d­ kívül sok negatívum ot tartalm azn ak . A harm adik sz é tp a tta n t abroncs: m egszűnt a gene­ rációk hosszú táv o n való egymásrautaltsága. A kis gyerm ek még szívesen, a nagyobbacska és a serdülő m ár egyre inkább nyűgként viselve tű ri, hogy szüleire v an u talv a, az ifjú és a felnőtt ifjú azonban ezt m ár sem nem érzi, sem nem vállalja. A fiata l feln ő tt m ind anyagiakban, m ind tu d á sb an h am ar eléri, sőt túlszár­ n y alja szüleit, s ez a „tú lszárn y alás” sokszor nem csak kirepülést jelent a családi fészekből, hanem messzeszakadást. A súlyosabb helyzet azonban akkor követ­ kezik be, am ikor a még társadalm ilag nem é re tt ifjú szakítja ki m agát, sokszor a képességeit és ezzel a jövő­ jé t vetve oda áldozatul a függetlenség oltárára, vagy am ikor a serdülő p o tty a n ki a fészekből. Az ilyen fia­ talo k rendszerint „rossz ú tra té rn e k ” , k edvelt szakkifejezéssel deviánsokká lesznek. U gyanakkor az idő­ södő em berek élete m inden vonatkozásban h an y atlik , és az öregek egészen elvesztik tek in tély ü k et, m unkájuk egyre kevésbé p ro d uktív, feleslegesnek érzik m agukat, m egkeserednek és elm agányosodnak, még akkor is ha v an n a k gyerm ekeik és azok többé-kevésbé törődnek is velük. Az öregeknek ez az állapota m ajdnem olyan káros a társadalom egészére, m in t a fiatalok veszélyez­ tetettség e, annál is inkább, m e rt ilyen körülm ények k ö zö tt az öregek ellenségnek lá tjá k a fiatalo k at és szí­ vük m élyén gyűlölik őket. U tcán, villam oson, bevásár­ lás közben, m ennyi jelét ad ják az idős em berek a fia ta­ lok irán ti gyűlölködésüknek. S ez ártalm a san befolyá­ solja a fiatalok személyiségének kibontakozását is, de á r t az öregeknek is, akik ennek következtében sokszor

M ilyen v esz é ly e k fen y eg etik a csa lá d o t? Elsőszám ú veszélynek a válást kell tekintenünk. H azán k b an 1982-ben 28 500 házasságot b o n to tta k fel, am i 27 és félezernyi gyerm eket érint. H a a törvényesen el nem v á lt, de különélő házasságokat és a m egszakadt élettársi viszonyokat is szám ításba vesszük, ez a szám lényegesen m agasabb. M agyarország a világon a 7-ik helyen áll, az E gyesült Á llam ok, a Szovjetunió, A usztrália, N D K , E gyesült K irályság és D ánia m ögött. Ez azonban azt jelenti, hogy tö b b m in t egyharm adannyi házasság bom lik fel évről évre, m int am ennyit m egkötnek egy év a la tt. K ö z tu d o tt ennek káros h a tása m ind a társad alo m egészére, m éginkább a családot al­ kotó egyének életére. Mégis igazat kell adnunk ann ak a m egállapításnak, m ely „hangsúlyozza, hogy a k orábban a válás ellen h ató tényezők szerepe is csökkent: a valláserkölcsi fel­ fogással, v ala m in t a v álásnak m int kivételes jelenség­ nek a felfogásával szemben az a felfogás te rje d t el, hogy a válás — az érzelmek változása folytán — norm ális befejezése a házaséletn ek .” 2 A bíróságok ta p a sz ta la tain a k összegezéseként meg­ állap íth ató , hogy hazán k b an a bontás okai, az italozás kivételével, m ely a fizikai m unkásoknál nagyobb szám ­ arányú, általáb an m inden társad alm i rétegben hozzá­ vetőlegesen azonos m értékben fordulnak elő. „E zek az okok: 1. A m értéktelen italozás és a d urva, gorom ba b á n ásm ó d . . . 2. A h ázastársi h ű ség sértés. . . 3. Az el­ hidegülés, am ely m ögött rendszerint sokféle ok húzó­ dik m e g . . . 4. A lak ásk érd és. . . 5. A szülőkkel való együttélés, m e rt a szülők beleszólnak az életükbe. 6. A nők tú lz o tt m egterhelése, a férfiak hagyom ányos szemlélete a h á z ta rtá si m unkam egosztás r e n d jé r ő l... 7. A szülői felelősség csökkenése: egyre kevésbé t a r t ­ já k vissza a gyerm ekek a szülőket a házasság felbontá­ sátó l.. . 8. F iatalo n , egy m ár meglevő terhesség „kényszerhelyzetében” k ö tö tt házasság. 9. A városia­ sodás. Az új környezetben, új ism eretségek felnagyít­ ják v agy szítják a h ázastársak k ö z ö tti ellentéteket. 10. T ú lzo tt anyagias szemlélet: a szerzésvágy gyakran nélkülözésre szorítja a családot, az ellentéteket kiélezi. 11. Az ú jab b házasság m egrom lása az előzőben is ható m ag atartásh ib ák , to v áb b á az anyagi nehézségek és az

előző házasságból szárm azó gyerm ek nevelése feletti nézeteltérések.” 3 H a m indezt végiggondoljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy ennek a folyam atnak a m eggátolására m inden erőt be kell vetni. Az egyházak a m aguk sajátos, és egyáltalán nem lebecsülhető eszközeivel: az igehirde­ téssel és a lelkigondozással kell, hogy résztvegyenek ebben. Az igehirdetésnek a rra kell törekednie, hogy szembeszálljon azzal a szem léletm óddal, m ely a válást a házasság norm ális befejezésének tek in ti. Jóllehet igaz, hogy akiknek a házassága veszélyben forog, nem biztos hogy hallják az igehirdetést, de hallják szüleik, esetleg nagyszüleik és az sem csekélység h a azok gon­ dolkoznak egészségesen olyankor, am ikor gyerm ekeik és unokáik házassága válságos ó rák at él át. A lelkigon­ dozásnak pedig családgondozássá kell lennie. Mégpedig olyan családgondozássá, m ely számol azzal, hogy m in­ den házasság veszélyeztetett, és foglalkozik nem csak a m ár m egrom lott házasságokkal, hanem a rendezett, boldog családokkal is. A családgondozásnak nem csak a m ár elm érgesedett problém ákat kell szeretetben m egoldani segíteni, ezeken m ár rendszerint nem is képes segíteni, hanem meg kell előzni a problém ákat, a helyzet elmérgesedését. Második szám ú veszélynek a család életére az egyké­ zést ta rto m . B izonyára sokan m egütköznek ezen, s azt vetik ellen, hogy sok egykés család él nagyon szép ki­ egyensúlyozott életet, sőt sok gyerm ektelen házaspár is holtig hű tá rsa egym ásnak. M indezt tu d v a és elis­ m erve, mégis állítom , hogy a család egyik súlyos ve­ szélye az egyke. N yilvánvalóvá válik ez, h a e ta n u l­ m ány alapgondolatára u talok, m ely szerint a z t vizs­ gáljuk, hogy a család m ilyen funkciót lá t el az egész társadalom ban és a családot alkotó egyének életében. K ezdjük az utóbbival. Az egykés családot alkotó egyének: a szülők és az egy szem gyerm ek. Ig azat kell adnunk Varga Dom okosnak, aki könyvének „ Testvér­ kereső” című fejezetében ezeket írja : „Az még v ita t­ ható — szoktam m ondani —, hogy jó-e egy apának, anyának, h a sok gyereke van. De v ita th a ta tla n , hogy a gyerekeknek jó, h a többen v a n n a k .” 4 K érdés, hogy jó-e az egykéző szülőknek is, hogy nincs tö b b gyerm e­ kük. Az egyre ug y an an n y it költenek, ugyanannyi időt fordítanak, ugy an an n y it vagy tö b b e t aggódnak, s v a ­ lami hiányérzetük m indig m arad, m ert egyszerűen a szülő képtelen m egadni a gyerm ek neveléséhez azt, am it a testv érek a d h atn a k meg egyedül. De m indenek felett jó-e az önzés? H iszen az egyke m indig az önzés gyümölcse (kivéve, h a a szülőkön kívül álló ok m ia tt nem szü leth etett tö b b gyerm ek). Az önzés pedig m agá­ nak az önző em bernek a legrosszabb. Az egyedül fel­ n ő tt gyerm ek pedig elk én yeztetett, félszeg, gátlásos és sok esetben serdülőkorában éppen ezért lázadóvá válik az ő t elkényeztető szülők ellen, nem v á ltja be a hozzá fű zö tt rem ényeket. Sok úgynevezett „jó család” m indennel elhalm ozott egyszem gyerm eke kerül a csö­ vesek b an d ájáb a, m ert közösségre vágyik, és ezt m á ­ su tt nem ta lá lta meg. Az egész társadalom ban az egykézés az elöregedés és a fogyás szomorú funkcióját lá tja el. E nnek alátám asz­ tá sá ra had d álljon it t néhány legújabb a d a t és egy régi írás néhány m egdöbbentő gondolata. A népesség 1980-ban a következőképpen oszlott meg korcsoportok szerint : 0—14

15—39

0 üi1 cc

olyan deform álódásán m ennek á t korábbi személyisé­ güknek, hogy ezzel szinte m indent m egcáfolnak, am iért egy életen á t dolgoztak és áldo zato k at hoztak. A negyedik abroncs: a közvélemény. E z régen szinte a kényszer erejével ta r to tta össze a családot, m a nem ­ csak s z é tp a tta n t, hanem úgy v á lto z o tt meg, hogy szinte szétfeszítő erővé v ált. Ilyen szétfeszítő erő az if­ júság közvélem énye, m ely a m inél koraibb függetlene­ dést írta zászlajára, jelszava a m in d en t m ásként, m in t ahogy az „ősök” csinálták, ak ár jó v o lt am it csináltak, ak ár rossz. Módszere a szülő- és felnőttp u k k asztás, akárm en n y it á rta n a k is ezzel önm aguknak. Semmivel sem jobb azonban ennél a felnőttek közvéleménye sem. Csak egy péld át. A válások kérdésében a közvéle­ m ény sokkal liberálisabb, m in t a tö rvények és a bíró­ sági gy ak o rlat, pedig azok sem tú l szigorúak. A leg­ nagyobb b a ja mégis az a m ai közvélem énynek, hogy m indig valam i „felsőbb h a ta lm a t” , tá rsa d a lm a t, álla­ m ot, rendszert t a r t felelősnek, s nem a társad alom egészét, beleértve ebbe kinek-kinek ö nm agát is. Pedig m inden felülről jö tt kezdem ényezés és segítség csak akko r lehet igazán hatásos, h a azt m agáévá teszi az egész közösség, h a a közvélem ény teljes tám o g atásáv al valósul meg. A közvélem ény felelősségtudata hiányzik.

60 évesek és idősebbek

25,3

17,1 %

évesek 21,8

35,8

137

A születések és halálozások a rá n y a : 1981 ó ta folya­ m atosan és fokozódó m értékben fogy hazánk népes­ sége.

Év

Élveszületés

Halálo­ zás

Fogyás

1981 1982 1983

142 890 133 579 128 000

144 757 141 112 149 000

2 0005 11 000 21 000

A régi idézet pedig Fülep Lajos, akkor zengővárko­ nyi reform átus lelkipásztornak, az európai h írű tu dós­ nak, 1929-ben a Pesti N aplóban A magyarság pusztu­ lása címen m egjelent cikkéből való: „A ki nem ismeri a viszonyokat vagy csak fölülete­ sen, m éltán m egütközhet azon, hogy a magyarság pusztulásáról írunk. H ogyan? A nnyi év ó ta m agasztal­ já k a m agyarság csodálatos életerejét ( . . . ) ezt m ondja és írja rólunk, valah án y előkelő idegen m egfordul n á­ lunk — s a m agyarság mégis pusztul? L ehet ez? Hol itt az igazság? ( . . . ) H ogy a m agyarság pusztul, szám okkal és tényekkel pontról p o n tra igazolható állítás, ( . . . ) azt akarom m egm utatni, am i a számok mögött van; ( . . . ) Korláto­ zatlanul romboló erővel állunk szemben, m elynek pusztí­ tása évről évre növekszik, s végül is m egsem m isít m in­ dent, h a idején g á ta t nem v etn ek neki, illetőleg, ha szembe nem állítják vele a szaporító, fejlesztő, építő erő t.” E z u tá n felvázolja a z t a népesedési pusztu lást, am it az egyke végzett a D unántúlon, de m ár akkor az Al­ földön is. A ztán így fo ly ta tja : „S végül — last, not least* — az erkölcsi pusztulás ( . . . ) , ta lá n erkölcsi té­ ren legszörnyű bb az egyke rombolása — h a a népesedé­ sihez képest van még fokozás. Az egykés világ külön erkölcsi világ, külön világ­ rend. O lyan am elyben m inden az erkölcsi p u sztulást szolgálja. A lapja: az önzés, hitetlenség, m inden szent dolognak, eszm énynek, szándéknak megcsúfolása, a kényelem ben, fényűzésben, gondatlanságban élni ak a­ rás, ( . . . ) az egykés világ közöm bös a közügyek, a nem zet, á ltaláb an a m agyarság, közöm bös az egyház, a lelki m űvelődés, közömbös a drága hagyom ányok­ ban gazdag m ú lt és a megsemmisüléssel fenyegető jövő irá n t; ( . . . ) ” „A nem zet létének alap ja nem a föld, ipar, kereske­ delem, nem a jó törvények, jó közoktatás, hadsereg, hanem — a család. ( . . . ) Term észeténél fogva az egyke legelőbb a családot tá m a d ja és b om lasztja meg, végül m egsem m isíti. K iöli a családi érzést, apának -an yának sajá t gyerm ekei irá n t való szeretetét, az anyaság meg­ becsülését, a testv éri szeretetet, az összetartozás tu d a ­ tá t. ( . . . ) ” „Az egykének v an n ak teoretikus szószólói, s azzal érvelnek, hogy a szaporodás mesterséges g átlása a sze­ lekciót szolgálja, a fennm aradó egyének jobb gondo­ zásban részesülhetnek, testileg-szellem ileg job b an fej­ lődhetnek, egészségesebbek, ta n u lta b b a k lehetnek, s általu k a nép színvonala emelkedik. A valóság ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja. Az egykés vidékeken m inden ú jab b nem zedék satn y áb b az előzőnél, ellen­ állóképessége fokról fokra csökken, a neuraszténia és hisztéria m ind férfiát, m ind nőét ellepi, szellemi téren is h á tra m a rad , m ert a civilizációnak csak külsőségei * utoljára, de nem utolsósorban.

138

érdeklik, kom oly dolgoktól irtózik, s m egveti ő k et.” „M ivel a házasság célja nem a család, ( . . . ) Van rá nem egy eset, am ikor a lakodalom tovább tart, m int az új pár együttélése.” H arm adik szám ú veszélyként a tú lz o tt alkoholfo­ gyasztást kell em lítenünk. Az alkoholizm ust ném elyek „új m orbus hungaricusként” em legetik.6 I t t egy sú­ lyos „ördögi körrel” állunk szemben. M egállapított tén y , hogy „ a családnak kiem elkedő szerepe van az alkoholizm us létrejö ttéb en ” . U gyanakkor az is v ita t­ h a ta tla n tény, „hogy a családok felbom lásában viszont az alkoholizm usnak van kiem elkedő szerepe” . Bírói m egállapítások szerint „az összes bontóokon belül az italozás gyakoribbá v ált, s a tettlegességgel e g y ü tt az összes eset közel felében (sőt B udapest egyes kerüle­ teiben 60—70%-ban) a házasság m egrom lásának fő oka” . A statisz tik a „az italozás m ia tt felb o n to tt h á ­ zasságok szám ának állandó em elkedését jelzi: 1961tő l 1971-ig a szám 30%-al nö v ek ed ett” .7 Az Egészségügyi Világszervezet (W HO) így definiál­ ja az alkoholizm ust: „Az alkoholisták rendszeres, m értéktelen és az alkohollal függőségben levő ivók, akiknek pszichoszom atikus állapotában, interperszo­ nális kapcsolataiban és társad alm i funkcióiban a m ér­ téktelen ivás m ár súlyos zavarokhoz, konfliktusok­ hoz vezet.” Ez a szociológiai vagy szociálpszichológiai definíció „ a társad alm i n o rm ák at m egsértő m aga­ ta rtá s t, s ennél fogva a családi-társadalmi kapcsolatok megromlását emeli k i” . (Kiemelés tőlem .)8 A fővárosi gyám ügyi ad ato k az állam i gondozásbavétel leggya­ koribb okaként em lítik az alkoholizm ust és am i ezzel eg y ü tt já r a brutális m a g a ta rtá st és az e m iatt bekövet­ k ezett v álást.9 A gyerm ekek állam i gondozásba és deviáns m a g a tartá sb a ju tá sá é rt legtöbb esetben a szü­ lők deviáns m a g ata rtá sa a felelős. A K SH Népesség­ tu dom ányi K u ta tó C soportjának egy korábbi felmé­ rése szerint a szülők deviáns m a g atartása a következő arán y b an m u ta th a tó ki:

A deviancia jellege ép Alkoholizmus Bűnözés Szexuális erkölcstelenség Gyermekkel szembeni kegyetlenség és a gyermek teljes elhagyagolása

Családtípus fel­ bomlott csonka*

58 35 15

32 29 20

9 14 16

52

37

12

* Csonka család alatt itt az egyik szülő elhalálozása m iatt bekövetkezett helyzetet értjük. Az utóbbi időben, 1960-tól napjainkig egyre nő a férfiak halandósági arányszám a, ezen belül a 30—45 éves férfiaké. E bben a növekedésben is k im u ta th a tó a tú lz o tt alkoholfogyasztás, am i a m ájzsugor m ia tt bekö­ v e tk e zett halálozások szám ának több m in t kétszere­ sére emelkedésében és a sikeres férfi öngyilkosságok szám ának is a m egkétszereződésében m u ta th a tó ki, s ugyanakkor az alkoholfogyasztás is m egduplázódott. Mind a m ájzsugorban, m ind az öngyilkosok között egyre tö b b a fiatalabb korosztályhoz tarto zó férfi. Ez pedig egyértelm űen összefügg a családi konfliktusokkal és hozzájárul a családi élet to v áb b i széteséséhez. Az alkoholizm us önpusztító, családrom boló és tá r ­

sad alm at károsító h a tá s á t nem kell bizonyítanunk, k ö ztu d o tt. A családrom boló h atásáv al kapcsolatban had d tegyek annyi m egjegyzést, hogy az hosszú időre h at. Az alkoholista családban felnövekvő gyerm ekek ugyanis, akárm en n y it szenvednek alkoholizáló szüleik m ia tt, és b á r u tá ljá k azok m a g a ta rtá sá t, az mégis m odellként h a t ráju k , és bennük reprodukálódik az alkoholizm us és a családrom boló m ag atartás. A mai alkoholisták te h á t a jövendő nem zedéket is m egront­ ják , és a jövendő családok m egrom lását is előidézik. E z é rt nagyon fontos szolgálat az egyházak Iszákos­ m entő Missziója is.

V eszély eztetett ifjú sá g Teljes m értékben igazat kell adnunk Cseh-Szom­ bathy Lászlónak, aki a K allódó Ifja k a t Mentő Misszió m u n k atársain ak egyik összejövetelén hangsú­ lyozta, hogy „nem csak a kallódó cím kével ellá to tt gyerm ekek v eszélyeztetettek, hanem tulajdonképpen m inden gyerm ek veszélyeztetett. E z a veszélyeztetés kitolódik ann ak a pozitívum nak következtében, hogy a tan u lás ideje m eghosszabbodik, és így hosszú időn át gyerek-státusban m arad ” . F entebb m ár lá ttu k , m ilyen veszélyeket hordoz a szülők deviáns m a g a ta rtá sa és a válás. E z u tóbbival kapcsolatban h ad d em eljek k i még v alam it. A m integy három m illiónyi m agyar családból, csak an y a gyerm ek­ kel, m integy 300 ezer, te h á t 10%. „Svéd m in tá n ak ” nevezik azt a ten d en ciát, m ely egy olyan családellenes ideológián alapszik, hogy a házasság a férfi és a nő börtöne. „E z v e z e te tt végül is a családi élet dezorgani­ zálódásához, és m ellékterm ékként az anyaközpontú, egyszülős családok elterjedéséhez” 10. A gyerm ekek életében súlyos h ián y és veszélyforrás az apa hiánya. Svéd szociálpszichológusok álla p íto ttá k meg ennek sú­ lyos v o ltá t: „A férfiakkal való kapcsolat nagy szere­ p e t játszik a gyerm ekek fejlődésében. N apjain kban Svédországban olyan gyerm ekeket látu n k felnőni, akik 10 éves korukig kizárólag női környezetben vannak. ( . . . ) E z a férfiakkal való kapcsolathiány számos pszichológus vélem énye szerint egyik oka ann ak a kompenzációs férfiasságnak, mely igen negatívan a nők megvetésében, az erőszak kultuszában. . . fejeződik k i.” 11 (Kiemelés tőlem .) A zt hiszem ezt a m in tá t nyugodtan nevezhetjük m a m ár legalábbis „svéd—m agyar m in­ tá n a k ” , hiszen, míg a szerzők szerint Svédországban „az első három iskolai osztály m ajdnem teljesen nőkre v an b ízv a” , addig M agyarországon az általános isko­ lában csak fehér hollóként találu n k férfi pedagógust, de a középiskolai ta n á ro k fiatalabb nemzedéke is tú l­ nyom óan nő. A zt hiszem nem egyedülálló esetet ír le V arga Do­ m okos, egy kisiskolás osztályról, ahol húsz-egynéhány lány m ellett nyolc fiú v an , k e ttő közülük lányosan szelíd, de a tö b b i h a t: kis v ad állat. H a ju k n á l fogva húzkodják a lán y o k at a padlón, s jó k a t rú g n ak belé­ jük. S a lányok ezt tű rik .12 E z az agresszivitás az élet­ korral növekszik, kórossá, önpusztítóvá és család­ rom bolóvá v álh at. Az ilyen gyerm ekekből lesznek ké­ sőbb a legantiszociálisabb emberek. K i kell m ondanom , bárm ilyen nagyszerű dolognak ta rto m is, hogy evangélium i egyházaink teljes felhatal­ m azást ad tak a nő lelkészeknek, azt az aggodalm am at, hogy az egyházi szolgálatunkat is fenyegeti az elnőie­ sedés. Az egyházak azzal segíthetnének a legtöbbet, h a olyan férfi, k orban közelálló ifjúsági vezetőkre — lelkészekre és nem lelkészekre — b ízh atn ák a gyer­ m ek és ifjúsági csoportokat, akik u tá n szívesen m ennek

azok. Sajnos nagyon kevés ilyet ismerek. A fiatal férfi lelkészek is m in th a félnének a gyerm ekektől és a fiataloktól, szívesebben tem etnek, m intsem hogy ezt a m u n k át vállalnák. Még a „kem ény narkósok” közé is h am arabb merészkedik be egy-egy hivő nő, m in t férfi. Ezen sürgősen v álto z ta tn i kell, legalább úgy, hogy egyenlő arányban és h a lehet e g y ü tt vegyenek részt ebben a szolgálatban férfiak és nők. Az ifjúságra kom oly veszélyt jelent a pályaválasz­ táskori kiszakadás a családból. E z különösen veszélyes a vidéken felnőtt, és a nyolc általános iskolai osztály elvégzése u tá n ipari tan u lóként, vagy segédm unkás­ kén t városba kerülő fiatalok esetében. A zt jelenti ez, hogy ezek a többnyire még tradicionális családi kör­ nyezetben felserdült fiatalok, éppen a serdülőkor leg­ k ritikusabb szakaszában kerülnek, jobb esetben kol­ légium ba, rosszabban m unkásszállásra vagy albér­ letbe. M átyus Alíz döbbenetesen írja le Holnapon innen, tegnapon túl című könyvében a B udapesten m unkásszállásokon élő vidéki lányok életét és sorsát. E bben nem az a legszörnyűbb, hogy korai terhesség és leány fejjel való szülés veszélye fenyegeti őket, h a ­ nem az, hogy olyan szubkultúrába kerülnek, mely egész személyiségük kibontakozását m egnyom orítja, értékrendjüket leszűkíti. K u ltú ráju k az éppen divatos zene, a krim i és horror. Közösséget a V idám P ark m elletti vagy az E M K E aluljáró csövesei között ta lá l­ nak. E gyetlen rem ényük, hogy ta lá n sikerül férjhez m enniük, s ez olyan erős vágyuk, hogy bárkihez hozzá­ m ennek. A V idám P ark csöveseivel beszélgetve felteszi a kérdést az írónő az egyik vezéregyéniségnek: — Szerinted hány évet kell eltölteni ahhoz Pesten, hogy ne különbözzön valaki a pestiektől? A válasz döbbenetes: — Nem kell évet eltölteni. Elég néhány h ét, hónap. U gyanazt hordják, és m ár nem lehet m egism erni.13 A fiatal, különösen az alacsonyabb m űveltségű, „kam éleon term észetű” , könnyen és gyorsan alkalm az­ kodik a környezetéhez. Először ta lá n csak öltözködés­ ben, aztán külső m ag a tartásb an , végül gondolkodás­ ban. H a ez a környezet silány értékeket ta r t eléje, ak ­ kor ez az alkalm azkodás veszélyes. T alán éppen ezt az alkalm azkodási készséget és am i em ögött rejlik, a közösségkeresést kellene kihasználnia az evangélium i egyházak m issziójának. A kis egyházak, egyházi kö­ zösségek ezt sokkal inkább ki is használják, m in t a történelm i egyházak. Persze sokszor az a baj, hogy a szubkultúra h elyett, szubekklézsiát kínálnak nekik. A rra gondolok, hogy m ilyen nagy m értékben h ó d íta ­ nak ezek között az excentrikus és ex tatikus vallási gyakorlatok, vagy m ilyen sok fiatalt h ó d ít meg ezek közül a Jeh o v a T anúi mozgalom. Sokkal nagyobb k ü l­ d e té stu d a tta l kellene végezni ezeknek a fiataloknak a m eg ta rtá sá t és m egkeresését, m in t jelenleg tesszük. A falusi elbocsátó gyülekezetek és városi befogadó gyülekezetek összehangolt fáradozása bizonyára nem m arad n a eredm énytelen. Csapdák egész sora fenyegeti a fiatalokat. N éhányat em lítsünk meg ezek közül. K orán „n ag y k o rú n ak ” képzelik m agukat, serdülő­ korban vagy alig serdülten: „m ár kellően felszabadult fiatalo k n ak ” ta rtjá k m agukat. E nnek sajnálatos kö­ vetkezm énye a csavargás, „csövezés” , és a korán kez­ d e tt és felelőtlenül fo ly ta to tt szexuális élet, az alkohol és kábítószer élvezet. A csövezés kétféle. Az igazi csöves az, akinek nincs

139

lakása, rendszerint KM K-s, közveszélyes m unkake­ rülő. E z t az életform át vonzóvá tu d ja tenni más fiata­ lok szemében, azok „felnéznek” rá. A „csövik” d iv a t­ ból utánozzák ezeket, s közben teljesen kiszolgáltatják m agukat ezek befolyásának. A tú lz o tt alkoholfogyasztás, részben olyan szokássá v ált, m elynek hódolni kell, h a ad m agára v alam it egy ifjú m unkás, m ásrészt ennek a csöves életform ának törvényszerű velejárója. S az alkohol éppen a fiatal szervezetben okozza a legtöbb testi-lelki k árt. A kábítószer élvezetnek h azánkban először a ,,lágyab b ” form ája, a szipózás (m űanyag alapanyagú ra ­ gasztószer beszippantása) te rje d t el. Nem k ö ztudott, hogy évről évre egyre többen h aln ak meg ennek k ö v et­ keztében. É vekkel ezelőtt, am ikor az első szipózó ser­ dülő fiút tem ettem , napokig a h a tá sa a la tt voltam . Am ikor családi körben szörnyülködtem em iatt, meg­ szólalt orvos lányom és közölte: h á th a még tu d n ád , hogy m ennyi hasonló haláleset fordul elő!? Most m ár tudom , hogy évente m integy 30 körül van az ilyen h alo tta k szám a, olyan korban, am ikor a fiatalkori halálozást szinte teljesen sikerült leküzdeni. Újab b an azonban egyre „kem ényebb” kábítószereket használ­ nak, bizonyos gyógyszer kom binációkat alkalm aznak, s közben alkoholt fogyasztanak. Valóságos klubok m ű­ ködnek. A N yugaton divatos és oly sokat b írá lt k á ­ bítószereket szerencsére, vagy ta lá n nem is olyan nagy szerencsére, az átlag m agyar fiatalok nem tu d já k meg­ fizetni. Ámde a szakem berek szerint, az LSD ta rta lm ú kábítószert egy évtizedig, vagy to v áb b lehet szedni, s h a m egszabadul szinte semmi m aradandó károsodást sem hagy m aga u tá n , míg a nálunk haszn ált gyógyszer keverékek, különösen alkohollal e g y ü tt, két-három év a la tt jó v áteh etetlen ü l tönkreteszik a fiatal szerve­ zetet. Ez az „élvezet” , h a nem is kerül annyiba, m in t a nyug ati kábítószerek, de m égiscsak pénzbe kerül. M unkával pedig ritk á n keresnek p énzt ezek a fiatalok, vagy h a igen, nem a n n y it am ennyi az igényük. M arad te h á t k é t újabb csapda: lányoknál a prostitúció, és m indkét nem nél a bűnözés, m int a könnyen szerezhető sok pénz lehetősége. A vége pedig a börtön, am it h iv a­ talos szerveink nevelő intézetnek k ívánnak tek inteni,

ám de o tt nem csak és sajnos nem elsősorban a „nevelő tisztek ” h a tn a k a fiatalokra, hanem a ta p a sz ta lta b b bűnözök, s így az esetek többségében „rosszra nevelő in té ze tté ” válik. A m ásik lehetőség pedig a neurózis, az emberi személyiség teljes felbomlása. M it teh etü n k ? . . . A tékozló fiú példázata ju t eszem­ be. Am ikor a p éldázatbeli apa elé állt a m ag át nagy­ korúnak ta rtó fia, az apa nem zárta be előtte az ajtó t. E ngedte elmenni. Ma sem lehet bezárni a m ag u k at m ár kellően felszabadultnak érző fiatalokat. Ámde a példázatbeli apa, fia m ögött sem z á rta be a k ap u t. V isszavárta és visszafogadta. Ez a kétszeresen „n y i­ to tt a jtó ” az egyedül helyes m ag atartás. No és a n a ­ gyobbik, az otthon m aradó fiú m ag atartása is döntő. Sokszor éppen a felsőbbrendűséget sugárzó m a g a ta r­ tá sa azoknak, akik nem kallódnak, a legnagyobb ak a­ dály abban, hogy a kallódók m egtérjenek. Az a kérdés, tud-e a „nagyobbik fiú” , a mi esetünkben a gyüleke­ zetek hivő ifjúsága befogadó testvérévé lenni a „tékozló fií k n a k ” ? A kkor tu d , h a nem azon bosszankodik, hogy az A tya szereti a m ásik fiú t is, hanem a m ia tt bánkódik, hogy a testvére elveszett . H a így tu d n a k gondolkodni veszélyeztetett testvéreikről a hivő fiatalok, akkor lesz erejük a rra is, hogy u tán u k m enjenek, hogy „m eg­ keressék” az elveszettet, és akkor tu d n a k igazán e g y ü tt örvendezni annak, h a valaki, aki m eghalt fel­ tám ad , aki elveszett m egtaláltatik. Adorján József

JE G Y Z E T E K 1. Cseh-Szombathy L ászló: Családszociológiai problém ák és m ód­ szerek. Bp. 1979. 15. old. (Parson n y om án.) — 2. Katonáné Soltész M á rta : H ázasság, család, válás és a jog. Bp. 1982. 258. old. — om 3. K a to n á n é : i. m. 246. old. — 4. Varga D om okos: T isztelt család-od ja 167. old. — 5. K SH közlése szerint M agyarország lak o sain ak szám a " term észetes ú to n ” 1981-ben fogyott először. — 6. Fekete Já n o s: Alkoholizm us B p. 1982. 9. old. — 7. K a to n á n é : i. m . 208., 210. old. — 8 . K a to n á n é : i. m . 225. old. — 9. A fővárosi gyerm ek- és ifjúságvé­ delem .. . — 10. K ato n án é: i. m . 229. old. — 11. M arianne M illgardh e t B e rit Rollen: L 'assurance p aren ts. 1975. — 12. V arga D : i. m. 170. old. — 13. M á ty us Alíz: H olnapon innen, teg n ap o n t úl. Ma­ gyarország felfedezése sorozat, 1980. 254. old.

Mit tehetünk a családért? Így illene kezdenünk ezt az írá st: m it te h e ttü n k volna m ár eddig is a családért, mi, a különböző egyhá­ zak és gyülekezetek? M ajd b ű n b á n a tta l meg kellene á llap ítan u n k : tö b b et, m int am it te ttü n k vagy te h e t­ tü n k volna. Ám aki szüntelen h átran éz, az té to v á n és bukdácsolva halad előre. Még a m ellünket verő ön­ m arcangolást is a rra h aszn álh atja fel a kísértő, hogy legalább addig se teg y ü n k sem m it, am íg önm agunkat vádoljuk. Már pedig az egyházaknak, gyülekezeteknek és m inden hivő em bernek, aki Isten elő tti felelősség­ ben él, m indent meg kell tennie a családért, a tá rsa d a ­ lom legkisebb, de legfontosabb egységéért, különös­ képpen akkor, am ikor valam ennyi szóba jöhető tá rs a ­ dalm i erő ,,Családi Tanács” -ba töm örülve ez irán yban tesz átgondolt és kom oly erőfeszítéseket. Nos, m it te h etü n k éppen m i? T alán így is fogalm az­ h a tn á n k : Tehetünk-e még egyáltalán valam it — m erjük leírni — ebben a súlyos helyzetben, am ikor m ár-m ár tragikus közhely, hogy alig van a kerek világon olyan negatív statisztik ai a d a t, am elynek produkálásában nem az elsők közö tt lennénk. Legyen az az öngyilkos­

140

ságok érth etetlen ü l m agas szám a, a nikotin fogyasz­ tóké, az alkoholistáké (főként a töm ény ita lt ivóké; 1983-ban fejenként 9,6 liter töm ény szeszt it tunk). R iasztóan em elkedik a toxikom ániások, a „ p u h a ” , sőt, m ár-m ár a „kem ény” drogélvezők szám a is. Az or­ vosok á ltal szabályosan felírható antikoncipiensek el­ lenére alig ja v u lt a m űvi terhességm egszakítások sta ­ tisztik ája. É ven k én t 80 000 m űvi ab o rtu szt h ajtan ak végre, köztük 3—4000 középiskolás lányon. H árom évenként egy m agyar H irosim a. De sorjázzuk to v á b b : főként Cseh-Szombathy László statisztik ája alapján: 1921-ben 1000 házasságra még csak 66 válás esik, 1981-ben m ár 352. Jog szerint m in­ den harm adik, a valóságban m inden m ásodik házassá­ got a házasfelek h o lttá n y ilv ányítanak, s egy jelentős részük csak a lakáshiány m ia tt nem válik el h iv atalo ­ san. Jo b b esetben a gyerm ekért: „B írju k ki érte egy fedél a la tt (de külön), míg fel nem cseperedik.” E l­ gondolkoztató, hogy 1983-ban a legtöbb válás a h á ­ zasság öt-kilenc éve u tán tö rté n t és a 25—29 évesek vezettek. M intha roham osan fogyna a m ásik m ásságá­

nak az elviselése, és az összecsiszolódás és kom prom isz­ szum h e ly e tt — a p artn ercserét választják . Szinte logi­ kus következm énye ennek a házasság-bom lás epidém iá­ nak, hogy 1949 és 1980 k ö zö tt h a tv a n h a t százalékkal em elkedett a gyerm ektelen családok száma. M intha tu d a to sa n vagy tu d a t a la tt, de eleve átm en eti állapot­ nak szánnák együttélésüket, am elybe nem illik bele a gyerm ek. Ez lehet egyik oka az egyházi esküvők riasztó fogyásának is: „Még esküszegők is legyünk, h a meg­ gondoljuk m a g u n k a t? ” Alig h a v an népünk sorsát, jövőjét szívén viselő világi vagy egyházi gondolkodó, aki m ár fel ne te tte volna m agának vagy n y ílt fórum okon a k érd ést: — mi tö rté n t velü n k ? Mi tö rté n t, hogy m i csak jól élni vagy túléln i ak aru n k , de élni nem? M ert m a m ár ez a helyzet, hiszen 1920-ban még 80 000 újszülöttel n övekedett a népességünk, 1975-ben még 63 000-rel, 1980-ban 3300zal, de leírni is félelmetes: 1981-ben m ár —1-nél ta r ­ tu n k (1000 főre szám ítva). A népességtudom ánnyal foglalkozó tudósaink, dem ográfusaink, szociológusaink szerint a m ajd ezután szülőképessé váló generáció cse­ kély szám a m ia tt a 80-as évek végéig ez a helyzet alig­ h a javul. Ez pedig a m agyarság lassú (ha ugyan lassú) fogyását és egyben riasztó elöregedését jelenti. (U gyan lesz-e, aki unokáink n y u g d íját kifizesse?) Mit te h etü n k mi, a különböző egyházak, az egyhá­ zak tagjai, a h ívő nép — a családért ebben a helyzet­ ben? Ne kedvetlenítsen el bennünket, (lelkünk m élyén úgyis érezzük) aligha te h etü n k tö b b et, m int am it az egyháztagok tesznek — egyházaikért, gyülekezetei­ kért. Kölcsönös és rendszeres kom m unikációnk, in ter­ akciónk rádiusza egyre szűkül. E gy még tem p lom át m egtölteni tu d ó és vonzó igehirdető írta le nem régen a sokunk á lta l érzett, de meg nem fogalm azott diagnó­ zist: — Az a benyom ásom , m in th a gyülekezetünk ta g ja i belénk fáradtak volna. V alam i sajátos rezignáció kezd ú rrá lenni gyülekezeteink nem jelentéktelen ré­ szén. (R e-signare: letenni a signum -ot, a jelt, a jel­ vényt, a zászlót.) A zokra pedig, akik lelkesedni tu d ­ nak, m ár a tem p lo m ajtó b an o tt leselkednek a hyperlelkendező és gom bam ódra szaporodó szektás fejvadá­ szok és kihasználják ezt a sajátos, depresszoid egyházi helyzetet. E zekről a lakásokban ta r to tt „szeánszok” ról — többnyire m ár nem a v o lt gyülekezeteibe kerül­ nek vissza az „ e lra g a d o ttak ” , hanem ideggondozóba, nem egyszer gyógyintézetekbe és egy tö b b zárójelenté­ sen jelenik meg a diagnózis: ekklésiogén neurózis: egyházban szerzett idegbaj. Pedig a ta p a sz ta la t azt m u ta tja , nem is az egyházban szerezték, hanem áldo­ za tu l estek a p n eu m át ígérőknek, akik pszichés be- és felgerjesztésekkel ro b b a n to ttá k be ezt a neurózist sok kereső, de nem in ta k t pszichéjű em berben. K itérőnek tű n h e t m indaz, am it helyzetünkről el­ m o n d tu n k , pedig an nak szükséges elemzése, m ert így lehet csak világos: miből, honnan és kikkel indulha­ tu n k el mégis — a családok felé ? Az egyházakban és a gyülekezetekben, még h a elfáradtan is, de hűségesen szolgáló több n y ire középkorú vagy éppen fehéredő fejű generációval. (Term észetesen v an n ak gyülekeze­ tek , ahol népes és eleven ifjúság m űködik, de ez nem jellemző.) Szeretnénk többszörösen aláhúzni az Újszövetségnek ezt az egyik legm arkánsabb szav át: mégis (1K or 12,13, 2K or 6,10, 1J n 3,20 stb.). A zaz: mégis van ten n i­ valónk, és h a csak a felét m egtesszük annak, am ire le­ hetőségünk van , akkor is azt m o n d h atja a világ, a tá r ­ sadalom : am i tő lü k te lt, m egtették. M É G IS ! T u laj­ donképpen G azdánk sem v á r tö b b e t tőlünk. K onkréten m ire gondolunk? Négy fronton kellene

felvennünk a család érdekében a küzdelm et. E gyéb­ k é n t m eggyőződésünk, m ihelyt ehhez az új szolgálat­ hoz hozzákezdünk, az előbb leírt közérzetünkre, azaz belénk és beléjük (híveinkbe) fárad ásu n k ra is gyógyí­ tó an visszahat m ajd a nekilendülésünk. (A depresszoid lelkiállapot legjobb gyógyszere a m unkaterápia, a szolgálat.) A 1. 2. 3. 4.

négy front: A z Igehirdetés. A diakónia. A lelkigondozás. A hiteles keresztyén életforma.

Úgy szeretnők sorra venni ezt a négy fro n to t vagy u ta t — a család felé, hogy egyetlen gondolatunk se hasson direktív tan ácsn ak , csak továbbgondolásra, kiegészítésre vagy éppen korrekcióra inspiráló gondo­ latnak. Igehirdetés a családról — a családért I tt m áris rá kell m u tatn u n k egy b u k ta tó ra : az a p atriark ális, nagycsaládi életform a, am elyben az ős­ gyülekezetek éltek (közel m ásfél ezredéven át) o tt és akkor az egyetlen jó, élhető és éltető családéletform a volt. Ám itt és m ost ez a term elői életközösség, a gyer­ m ekeit tanítva-nevelő, öregjeit elta rtó ún. nagycsalád m ár rendkívül ritk a és bárm ennyire biblikus, a X X . század végén élő em bernek aligha ajánlható. M ár csak azért sem, mert. k o runkban és h azánkban tu lajd o n k ép ­ pen egzisztál még a nagycsalád, de nem a legvonzóbb m ódon, hanem keserves szükségből. A m agyar laká­ sok 10%-ában három , 60%-ában k é t család szorong e g y ü tt kínkeservesen, kénytelen fedélközösségben a lakáshiány m ia tt, am elynek jav u lása — a szakem ber szerint — csak ezredünk utolsó évtizedében várható. E z ért úgy véljük, hogy nem a tú lélt, ősi életform át kellene visszakívánnunk, visszaprédikálnunk, m e rt a nagycsalád említése is annak tü sté n t a jelen torz és nem kívánatos fo rm áját ju tta tn á az igehallgató eszébe. Sokkal inkább azt a jézusi lelkiséget kellene igehirdetés közben sugároznunk, am ellyel az ősgyülekezetek és a későbbi biblikusán élő és hivő családok elszenvedték — az új fordítás szerint — elviselték egym ást agapé­ ban (E f 4,3) M É G IS ! A m ellyel a m ai családok is, akár két, ak á r több generációban és fedélközösségben is el­ viselhetnék egym ást az Ú rban, de legalábbis valam iféle em berform ájú közösségben. E rről az örökké igaz, a változó és átalakuló életfor­ m ák ellenére is m indig gyógyítóan h ató jézusi lelkisé­ get sugárzó Igékről kellene m inden évben, m inden gyü­ lekezetben olyan evangélizálva-tanító sorozatot ta rta ­ nunk (nagyon alaposan átgondolt és közös vezérfonal szerint), am ely nem elégedne meg érzelmi ráhatással, m ert az elillanó, hanem például egy záró szeretetven­ dégségen m egkísérelhetnénk szóra bírni a különböző generáció tag ja it. V agy a heti sorozat a la tt ak ár név nélkül leírt és borítékozott kérdésekre, problém ákra igeszerű és ugyanakkor szakszerű válaszokat, tanácso­ k a t kellene adnunk úgy, hogy azok m egvitathatok lehessenek. U gyan ezen a „Családi H ét”-en azonban világos igei, lélektani, szociológiai érvekkel szembe kell szállnunk azokkal a törekvésekkel, am elyek a jelenlegi családi életform át radikálisan valam iféle laza, n y ito tt ún. „szabad” együttélési form átlan „form ával” ak arják helyettesíteni, am ely tulajdonképpen m ár nem is csa­ lád, hanem a nem i partn erek közös megegyezéssel cserélgető fedél- és kereső-,,közösség” csupán.

141

E z az egyes szexológusok által nálunk kívánatosnak, nem egyszer szükségszerűnek p ro p ag ált új „házasság” , vagy inkább együttélés nem csak az Ige szellemének m ond ellent, hanem a szocialista etik án ak is. E gyéb k én t a legtöbb n y u g ati országban m ár (éppen azért, m ert k ip ró b álták ezt az ún. n y ílt házasságot) tú lh a la d o ttá v ált. T otálisan csődöt m ondott, nemcsak az egyik vagy m ásik házasfél fellázadása m ia tt, hanem azért is, m ert kiderült, hogy ebben a kerettelen családi „k eretb en ” nem lehet egészséges lelkű gyerm eket fel­ nevelni, sőt, egyáltalában nem lehet nevelni. (Ennek a n y ílt házasság csődjének m a m ár éppen olyan nagy irodalm a van, m in t a h atv a n a s évek szexrobbanása le­ csengésének és az ezt követő szexcsömörnek. Egyre inkább a tisz ta szerelem u tá n i nosztalgikus vágynak lehetünk ta n ú i, am elynek egyre tö b b jelét tap a sz ta l­ ju k m i is. A kár így is fogalm azhatnánk: m in th a n á­ lunk is m egkezdődött volna m ár a tisz ta szerelem forradalm a.) Az igehirdetés családszolgálatával kapcsolatban érintenünk kell a kérd ést: nem volna-e hasznos, sőt, szükséges, m inél h am arébb és m inél h a th ató sab b an konfirm ándusainkat a m inim ális igei tudnivaló m ellett, m inim ális, de evangélium i szellemű családi nevelésre is felkészíteni. A Biblia m ellett ilyen jellegű egyházi kiadványokkal is ellátnunk őket. Sőt, jól átgondoltan és m egfogalm azottan — h a ab b a a korb a kerülnek —, konfirm ándusainkat a gyerm ek vállalására biztatni, hiszen serdülő lányaink és fiaink ham arosan férjhez m ehetnek v agy m egnősülhetnek. (N agy h atással te ­ h etné ezt közö ttü k — m in t egy bizonyságtétel gya­ n á n t — egy tö b b - vagy sokgyerm ekes szülő, aki az if­ júság elő tt becsületnek és tek in tély n ek örvend.) U gyanakkor m inden évben össze kellene g y ű jte­ nünk konfirm andusaink szüleit egy m eg h itt légkörű szeretetvendégségre, ahol a serdülőkor sajátos jelen­ ségeiről kellene tá jé k o z ta tn u n k őket. A Theologiai Szemle tö b b szám a (pl. 1979/3., 1983/2. stb.) s a h a ­ m arosan megjelenő K ateketikai kézikönyv tanu lm ányai elegendő segítséget n y ú jth a t a lelkipásztornak. Felkészülés a diakóniai fronton M ár em lítettü k , hogy népességünk fokozatosan el­ öregszik. 1964 és 1983 k ö zö tt a hatvanévesek és h a tv a ­ non felüliek h án y ad a a népességben 15%-ról 18%-ra n ő tt és ez még to v áb b növekedhet. (K linger András) 1983-ban a nyugdíjasok szám a m ár m eghaladta a 2,2 m illiót. E gyházaink vezetői nyilván m ár m ost felmérik, hogy szeretetintézm ényeink, különösen az öregeket befogadók és öregeket ápolók ham arosan szűknek bi­ zonyulnak és ezen felül egyre tö b b gerontológiában is szakképzett ápolóra lesz szükség. N yilván, hogy ezek­ nek a kiképzéséről m ár előre gondoskodnunk kell. A gyülekezeti lelkipásztorokra, szeretetm unkásokra is ham arosan új felad at v á r: a sa já t o tth o n áb an el­ özvegyült és egyedül m a ra d t idős, egykor hűségesen szolgáló egyháztagok tö b b dimenziós (azaz testi-lelkiszellemi) gondozására, an n ak megszervezésére kell fel­ készülniök, még pedig időben és ham arosan. E zeket a m ag áram arad t, kedves, m agányos öregeinket vajon szabad-e „átp asszo ln u n k ” az állam nak, am ikor az is ugyanezzel a problém ával küszködik m ár is?

Azaz csak összefoglalnánk a leglényegesebb családlelki­ gondozói tennivalóinkat. Sose felejtsük: h a a gyökér szent, az ágak is azok (vagy azok lehetnek még) R óm 11,16. A család döntő fontossága K iváló szakem berek egyöntetű m egállapítása sze­ rin t a leghatásosabb töm egkom m unikációs eszközök m in t a tv és a rádió, vagy ak ár az iskola se h a t annyira mélyen és m aradandóan a gyerekre, m in t a család. B árm ilyen változó az összetétele és stru k tú rá ja , még m indig a legegészségesebben készíti elő a gyerm eket az életre. O tt éri a legmélyebb és a legm aradandóbb h a ­ tás. O tt kapja az É n —Te viszonyhoz és a nem i szerep elsajátításához az ő sm intákat, ősnorm ákat, am elyeket később szinte auto m atik u san utánoz. Még akkor is, h a gyerm ekkorában — esetleg — szenvedett egyik vagy m ásik szülője m ag a ta rtá sa m ia tt. E z é rt olyan lényeges, hogy a lelkészek ezen a vonalon is h atn i tu d ja n a k a szülőkre m in t k ép zett lelkigondozók. Sőt, szükség esetén családterapeutáknak is kell lenniük. Ilyen esetben azonban m indig az egész családot kell „páciensnek” tekinteniök, hiszen a család igei és lélek­ ta n i szem pontból is élő organizm us. (H a pl. a lelkész csak a család egyik ta g já v al foglalkozik csupán, ami gyakran előfordul, a család többi ta g ja ham arosan úgy te k in th et rá, m in t aki a családnak azzal az egy ta g já ­ val összeesküdött ellenük. K övetkezésképpen a lelkész inkább elm érgesíti a helyzetet békességszerzés he­ ly ett.) Csak m egem lítjük, hogy a m odern lelkésznek mini­ mális gamológiai, azaz házasságlélektani ism eretek b irtokában is kell lennie. Hiszen, h a egyáltalában ta ­ nácsot kérnek tőle, vagy b ú ju k at, b aju k a t panaszolják, azok többnyire házassági problém ák.

A „gyes” 1980-ban 278 000, 1983-ban 224 000 édesanya volt gyesen, am elynek fontosságát aligha lehet szociális és gyerm eklélektani szem pontból eléggé hangsúlyozni. U gyanakkor egészen új missziói és lelkigondozói lehe­ tőség a gyesen levő kism am ák látogatása, tanácsolása, báto rítása, lelkigondozása. Az a ta p asz tala tu n k és sok szakem ber osztja ezt, hogy a jó szakm ával vagy éppen diplom ával rendelkező, gyesen levő kism am a egy idő u tá n befalazottnak érzi m agát, vágyni kezd a megszo­ k o tt m unkahelye és m un k atársai u tá n és igen gyakran erőt vesz ra jta a lem aradási érzés, am i érthető, hiszen három , h a k é t gyerm eket vállal, h a t év a la tt valóban csak alig behozható h átrá n n y a l kezdheti ú jra a m unká­ já t. H a pedig otth o n vállal tö b b letm u n k á t (am it m ost m ár m egtehet), az nem egyszer testileg-lelkileg kifa­ csarh atja, am ely házaséletére és gyerm eke vagy gyer­ m ekeihez való kapcsolatára is k ih a th a t. B ár elvétve, de m ár v an n ak gyesen m aradó apák is, azok egész sajátos helyzetben élnek. N em véletlenül beszélnek m a m ár a szakem berek gyes-komplexusról, ezért a m a lelkipásztorának ezen a téren is valam elyest tájék o z o ttn ak , olvasottnak, képzettnek kell lennie. A jegyesoktatás

Jobb és szakszerűbb lelkigondozással a családért Mivel m agunk is tö b b k ö n y v et és cikket írtu n k erről, itt csak aláhúzzuk a családlelkigondozás fontosságát.

142

A többnyire meglehetősen rutinszerű vagy sem m i­ lyen jegyesoktatás h e ly ett valam i alaposabbat kell ki­ dolgoznunk és a jegyeseket, h a még el tu d ju k érni

Új helyzet elő tt állnak a lelkigondozó lelkészek. Cseh-Szom bathy László szerint m a m ár tö b b feleség­ nek m agasabb az iskolai végzettsége m in t a férjének. Ez a férfiaknál kisebbrendűségi kom plexust okozhat, különösen, h a a feleségnek még a fizetése is m agasabb és ez a nyom asztó érzés nem egy férfit te t t m ár alko­ holistává v agy ez v á lt alkoholizm usának egyik rugó­ jává. ím e, ism ét egy újabb lelkigondozói feladat.

és házasságlelkigondozói feladatainkat. H a lélekben erre készek vagyunk, fel vagyunk-e erre a feladatra szakszerűen is készítve? Már 1932-ben egy strassburgi lelkészkonferencián az előadó, századunk egyik leg­ nagyobb szellemóriása, a pszichiáter C. G. Ju n g , az egykori protestáns papgyerek, a „D ie Beziehungen der P sychotherapie zur Seelsorge” c. hatalm as elő­ adásában szemére v e te tte a lelkészhallgatóinak, m iért engedik á t egyre nagyobb szám ban híveiket a pszicho­ lógusoknak ahelyett, hogy a szükséges héber és görög egzegézis m ellett épp olyan szükséges, ám korszerű „em beregzegézist” is tanulnának. Ma több m int fél évszázad m ú ltá n így m ondanók: olyan pásztorálpszichológiát, am ely nem csak jobb lelkigondozókká, hanem még jobb igehirdetőkké is teh etn é új lelkészgenerációnkat. Hiszen a hívekkel való ak tív ab b , intenzívebb és gyakoribb egyszemélyes foglalkozás igehirdetésüket is életesebbé tenné, m ert a valós életből m ennének fel a szószékre. H a a b a jb a ju to tt családokon valóban ezen a fronton is segíteni akarunk, előbb sajá t lelkigondozói b ajb a ­ ju to ttság u n k o n , viszonylagos képzetlenségünkön kel­ lene sürgősen segítenünk. Már így is fél évszázadot késtünk.

A z elvált házaspárok és a válás-árvák

A hiteles keresztyén életforma

Egyre tö b b gyülekezeteinkben az elvált házaspár és a válás-árva. F ő ként a gyerm ekét m agányosan nevelő fiatal vagy középkorú asszony, aki egyszerre birkózik szexuális éhenm aradottságával, m agányával, vagy viszonya kom plikáltságával (m egélhetésével, gyerm eke nevelésével). R itk áb b an , de előfordul ez gyerm ekét nevelő férfivel is. Legalább a gyerm ek­ istentiszteleteinkre járó v álás-árv ák at nyilván t a r t ­ juk-e és m egkísérlünk-e valam iféle szorosabb kom m u­ nikációt k ialak ítan i velük és a nevelőszülő segítségére lennünk? Sorolhatnók az új családszituáció n y ú jto tta család-

V alaki nemrégen becsületes k ritikával, ám em pá­ tiá v a l fogalm azott meg bennünket így: a m ai keresz­ tyénnek ez a neve, hogy csak akkor beszéljen, h a k ér­ dezik, ám úgy éljen, hogy kérdezzék. A család felé v a ­ ló szolgálatunk pedig csak akkor lesz, akkor lehet eredm ényes, h a házassági és családi életünk m egkér­ dezésre m éltóan hiteles. Nem h ib átlan , de nem ta k a r­ g a to tt nevelési és egyéb csődjei ellenére v ag y éppen azért, mégis hiteles. Azaz, h itü n k m egvallása m ellett naponként ú jra kezd ett életforma is — az Úrban.

őket, jó és megfelelő irodalom m al kell ellátnunk. Már v an n a k ilyen könyveink, a r. k. egyháznak is k itűnő jegyesfelkészítő k önyvsorozata van , sőt, egyik-m ásik világi gyerm ekpszichológus és gamológus k ö n y v ét is ajá n lh a tju k . A m ag u n k ét (Nem jó az em bernek egye­ dül) ne esküvői aján d ék n ak adjuk, hanem lehetőleg m ár akkor, am ikor m egtu d ju k , hogy gyülekezetünk k ét fia ta lja össze ak ar házasodni; még az esküvő előtt h ívju k meg ő ket pl. egy csésze te a m elletti m eghitt m egbeszélésre: a könyv alapján. A családi kéziköny­ vecskét pedig m ár a keresztelő alkalm ával kellene á t­ adnunk a szülőnek vagy azt m egvételre ajánlanunk. A feleség magasabb végzettsége

Gyökössy Endre

Az egyházak a szenvedélybetegekért Magyarországon K risztus egyházának illetékessége a szenvedélybetegek mentésében Egyházon kívül — de egyházon belül is — fölvetőd­ h e t az a kérdés, hogy egy olyan társad alo m b an , ahol az állam és a megfelelő társad alm i szervek sa já t fel­ ad atu k n a k te k in tik m ind a narkom án szenvedély­ betegségek, m ind pedig az alkoholizm us elleni küz­ delm et, és terjedésük megfékezésére számos lehetősé­ güket egyre növekvő intenzitással be is vetik, van-e valam i speciális felad ata a keresztyén egyházaknak ebben a m u n k áb an az egyetértő tám o g atás és segítési készség m ellett. Ez u tóbbi m indennél term észetesebb a szám unkra. V ajon feleslegessé tenné-e az egyház szolgálatát, ha a gyógyászat, a társad alo m megelőzésben és rehabili­ tációb an n y ú jth a tó segítséget is m obilizálva, m inden szenvedélybeteg szakszerű kezelésére és gondozására képessé v áln a? Az egyházak illetékességét a szenvedélyek rabságá­ ban záto n y ra fu to tt életű em berek m egm entésében nem a statisztik ai adatok á lta l tü k rö z ö tt kétségbeejtő helyzet ad ja, sem nem m agának kell kiharcolnia, de nem is kívülről ruházzák rá , hanem az egyház lé­

nyegéből adódik. A bból a tényből, hogy a keresztyé­ nek gyülekezete K risztus Lelkének, Szellemének az életterülete. Ez pedig küldetést is jelent egyben. Az egyház küldetésének van egy általános oldala: sóvá és világossággá lenni a világban, hogy „ lá tv án a ti jó ­ cselekedeteiteket dicsőítsék a ti m ennyei A ty á to k a t” (Mt 5,16), ugyanakkor a páli alázatos buzgalom m al h ir­ detni K risztus evangélium át oly m ódon, hogy „m a­ g am at m indenkinek szolgává te tte m , hogy a tö b b ­ séget m egnyerjem ” . A szenvedélybetegek m entésével kapcsolatban az egyház küldetésének m ásik oldala a hangsúlyosabb: a társadalom peremére sodródott, alám erült, m ás ok vagy valam ely szenvedély „hatalm ask o d ása” a la tt „kicsivé” (Mt 25,40,45) lett, „elveszett” (Mt 15,24, Lk 19,10) em berek megkeresése Jézus K risztus sza­ badító szeretetével és evangélium ával. A N ázáreti J é ­ zus egész küldetésére és tevékenységére nézve irány­ adó volt, hogy „nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Mt 9,27; L k 4,18). Ez nem jelenti azt, hogy Jézus a farizeusokat alap já­

143

ban véve „egészségeseknek” ta r to tta volna, csupán azt, hogy Ő elsősorban a nyilvánvalóan csődbejutott, egyensúlyt v e sz te tt életű, bűnös em bereket jö tt hívo­ g atn i m egtérésre, az Isten országa rendjébe való b eta­ golódásra, vagyis a K risztusban Istennel k ö tö tt új szövetség alapján új és minőségileg m ás viszonyulásra em bertársakhoz és a világ dolgaihoz. A farizeusi telje­ sítm ény-kegyesség éppúgy m esterséges egyensúlybiz­ to sítás, m in t a n arkom ánia v agy az alkoholizmus, azzal a különbséggel, hogy ez utó b b iak önpusztító és m ásokat pusztító h a tá sa ham arab b lelepleződik. A szenvedélynek m indig pótlékszerepe v an egy el­ v e sz te tt harm ónia, m egingott egyensúly helyreállí­ tásáb an . Ez a paradicsom on kív ü l élő em ber életének a tarto zék a. V annak szenvedélyek, am elyek az Isten­ nek engedelmeskedő a k a ra t k o rlátai között, hasznos eszközökkel, k o n stru k tív m ódon és nemes célok von­ zásában h a tn a k . Ú gy, m in t pozitív pszichikus h a jtó ­ erő. Az Istennek á ta d o tt szenvedélyt nevezhetnénk küldetésnek is. H a azonban k itö r ebből az alárendelt­ ségből és eluralkodik az em beren, akkor dém oni, meg­ betegítő és gyilkosa n káros erővé válik. Az egyház illetékessége a szenvedélybetegek m entésében te h á t elsősorban önértelm ezésén alapul, azon, hogy létezése küldetés, m ásodsorban a szenvedélybetegség teológiai értelm ezésén, am ely szerint az egyház küldetésének különös cím zettei ezek az em berek, harm adszor pedig abb an áll, hogy az egyház — eltérően m inden egyéb segítő igyekezettől — nem elvesz v alam it a szenvedély­ betegtől, hanem m indenek elő tt adni a k a r V alakit, akinek az elrejtő, biztonságot adó h a ta lm a a la tt hely­ reáll a m egbom lott külső-belső egyensúly és a kábítóés ajzószer haszn álata feleslegessé válik. A m ennyiben képes szerető odafordulásával és K risztus szabadító evangélium ának a hirdetésével a szenvedélybeteget Jézus K risztus közelébe segíteni, an nyiban eredm ényes a m entő szolgálata is.

A szenvedélybetegség és az ember Istentől való elesettsége A szenvedélybetegségek kialakulásáról és lélektani h átterérő l megoszlik a szakem berek vélem énye, a szenvedélybetegség állap o tára nézve azonban v a n egy közös vonás a szakm ai m eghatározásokban, az, hogy a függőséget, a dependenciát hangsúlyozzák. A beteg egy kém iai h ató an y ag tó l úgy pszichikusan, m in t szo­ m atik u san függ olyannyira, hogy megfelelő adagra van szüksége m ár ahhoz is, hogy „n orm álisan” érezze m ag át. Egész életstílusa m egváltozik, élete a n ark o ti­ kum , ill. az alkohol köré rendeződik és a szer elvo­ nása rossz kedélyállapotot, kellem etlen k ö zérzetet, rosszullétet idéz elő. Mégsem m o n d h atju k , hogy a szen­ vedélybetegség egyszerűen kém iai-farm akológiai prob­ léma. N em a nark o tik u m , ill. az alkohol problém ája, hanem az emberé. E zért elh ib ázo tt m inden olyan gyógyítási kísérlet, am ely a szerre fixálja a figyelm ét, ann ak eltiltására vagy beszerzésének, beszedésének valam ilyen m ódon való m egakadályozására koncent­ rál, ellenvegyszerekkel szeretne gyógyítani. A narko­ m án és alkoholos függőség h átteréb en em beri alap­ problém ák v a n n a k : ú jra és ú jra kudarcokhoz vezető viselkedési form ák, hibás problém am egoldó technikák és nem utolsó sorban az em beri lét alapvető irán y u lt­ ságvesztése. A k iú t m egtalálása ebből a helyzetből, valam ilyen kielégítő m egoldás m egtalálása létszük­ séglet az em ber szám ára. Az alkohol és a narkotikum gyors és biztos m egoldással kecsegtet. E h e ly e tt azon­ b an egyfajta leigázottság á llap o tát hozza létre, am ely­ ben az em ber idegen hatalom u ralm a alá kerül. Ez a

144

B iblia b űn-m eghatározásának egyik kulcsfogalma. A bűn szakítás Istennel és egy idegen istennek való szolgálat. L ássuk it t m in d járt ezzel szemben P ál apostol klasszikus m eghatározását a keresztyén szabadságra vonatkozóan: „M inden szabad nekem , de nem m inden használ. M inden szabad nekem , de ne váljak sem m inek a ra b já v á .” (1K or 6,12). A m ióta az em ber függetle­ n íte tte m ag át Istentől, léte biológiai, pszichológiai, szociológiai és spirituális szem pontból eg y arán t állan­ dóan annak a veszélynek v an kitéve, hogy valam inek a ra b jáv á válik, valam itől függőségbe kerül. A bibliai terem téstö rtén et szemléletesen írja le az em ber függet­ lenségi—függőségi konfliktusát. O tt ég az em berben az o lth a ta tla n vágy arra, hogy független, önálló legyen, a z t gondolván, hogy így lesz csak igazán szabad, ugyanakkor m akacsul jelentkezik benne egy nem ke­ vésbé erős vágy a gondoskodásra, vezetettségre, elrej­ tettségre, azaz függőségre. E z a k ét tendencia az em beri lét egyik alapdim enzióját h atárolja. A szenvedélybeteg függőségében jól m egfigyelhető ez a konfliktus. M enekül a szám ára elviselhetetlennek, értelm etlennek tetsző világból, azoktól a személyek­ től, akik tő l a szükségleteinek kielégítése függ, de akik ú jra meg ú jra csalódást okoznak neki, és szabadságot és biztonságot rem élve odaveti m agát egy szem ély­ telen anyag uralm a alá, teljes kiszolgáltatottságra. Az eredm ény pedig az, am it Jézus így m ond: „A ki meg a k a rja m enteni életét, az e lv e s z ti... M ert m it használ az em bernek, h a az egész világot m egnyeri, lelkében pedig k á rt v a ll? ” (Mt 16,25, k.). Az em bert az Istentől, sa já t érzelem világától, in d u lataitó l és a környezetétől való függetlenség vágya h a jtja bele egy em bertelen, gyilkos függőségbe. E llentm ondásos­ nak hangzik, de igaz H . Harschnak az a m egállapítása, hogy a szenvedélybeteg fő problém ája nem a k o n tro ll­ hiány, hanem ellenkezőleg, a tú lz o tt kényszer önm aga, érzései és az egész élete feletti teljes uralom ra. A rra, hogy az alkohol vagy kábítószer segítségével a sorsát a kezében ta rts a , kedve szerint m anipulálja az élete körülm ényeit — legalábbis a szubjektív átélés szint­ jén —, m aga szabályozhassa az élete esem ényeinek reá gyakorolt hatáslehetőségeit, s így biztonságot nyerjen, h atalm assá, m indentől és m indenkitől függetlenné vál­ jon. E nnek a kényszernek az eluralkodása az em beren — m in t m inden Isten tő l idegen, istenellenes hatalom — dém oni és d estruktív. Így lesz érthető, hogy az Isten előtti feltétel nélküli „kapituláció” , a teljes önátadás, m indenestől az Ő uralm a alá állás — m iért jelent sza­ badulást a szenvedélybetegnek. A m indenhatóságra vágyó em ber idegen függőségbe kerül, az önm agát teljesen Istenre bízó, az Isten tő l való függőséget v ál­ laló em ber pedig szabadságot nyer az élet m inden terü letén , és nem válik sem m inek a rab jáv á. A nnak a szabadságnak a valóságát ajándékozza Isten h it által, am inek az illúzióját n y ú jtja az alkohol és a k á ­ bítószer. Összefoglalva azt m o n dhatjuk, hogy a szenvedély­ beteg függősége nem csak pszichológiai, testi-fiziológiai, hanem szellem i-spirituális jellegű is. Ilyen értelem ben leigázottság, m egkötöttség, te h á t bűn. Az egyház m entő szolgálata ebből az irányból közelít a szenve­ délybetegek problém ájához és innen érkezik a szaba­ duláson tú l, a betegséghez kapcsolódó egyéb nehézsé­ gek, konfliktusok lelkigondozói feldolgozása során, a lélektani összetevőkhöz. Az orvosi segítség a szo­ m atikus és pszichikus oldalról közelít és el kellene ju tn ia a spirituális oldalig. C. G. Jung, az Anonim A lkoholista mozgalom egyik alapító vezetőjéhez, W . B illhez írt levelében, a szen­

vedélybetegségek m ögött fellelhető lényeges vonás­ k én t rá m u ta t az em beri lény teljesség u tá n i spirituális szom júságára. „Az alkohol u tá n i vágy — alacsonyabb fokon — megegyezik lényünk teljesség u tá n i spiri­ tuális szom júságával; a középkor nyelvén kifejezve: az Istennel való egyesülés vág y áv al (ld. Zsolt 42,1)” — írja Ju n g az em lített levélben. M inden bizonnyal he­ lyes az a m egállapítás, hogy az iszákos em ber szom jú­ sága és az em ber lényéből fakadó teljesség-vágya k ö zö tt összefüggés van , kevésbé valószínű azonban, hogy ez az összefüggés fokozatbeli egym ásutánban ki­ fejezhető lenne. Sokkal inkább arról v an szó, hogy az em ber teljesség u tá n i vágya (am ely csakis Istenben ta lá lh a t m egnyugvást) dém inizálódott form ában je­ lenik meg a szenvedélybetegségben. Az Istenbe v e te tt teljes bizalom megélése helyére az em ber önm aga és sorsa fölötti te ljh a ta lm á n a k a m ám ora k erül. Így torzul a teljesség u tá n i vágy teljh atalo m u tán i vággyá és az, am it Isten életre a d o tt, az em ber h a ­ lálává, úgy erkölcsi, m in t lelki és biológiai értelem ben. A szabadulás több, m in t absztinencia Az im ént em lített levélben Ju n g a rra a végkövet­ keztetésre ju t, hogy m iu tán a legm agasztosabb v allá­ sos ta p a sz ta la t (a Szentlélek — Spiritus — ajándéka) és a legalávalóbb méreg (a szesz — spiritus) m egjelö­ lésére egykor u gyanazt a szót h asználták, az egyetlen segítő lehetőség az alkoholista szám ára a Spiritus contra spiritum . Az Efézusi levélben az apostol, nyil­ vánvalóan a korabeli pogány vallási rítusok alkoho­ los m ám orára gondolva, hasonló értelem ben figyel­ m ezteti a gyülekezetet : „N e részegedjetek meg, m ert a borral léhaság já r eg y ü tt, hanem teljetek meg Szent­ lélekkel” (E f 5,18). É s ugyanezt a gondolatot idéz­ hetn én k egy m egint m ás terü letrő l, az Anonim A lko­ holisták 12 p o n tjáb ó l: „H isszük, hogy egy nálu nknál nagyobb H atalo m v isszaad h atja a lelki-szellemi egész­ ségünket” . Az egyház, am ikor m u n k áb a áll a szenvedélybetegek m egm entésére, segítő szeretetével és K risztusról szóló bizonyságtételével a Szentlélek csato rn ájáv á ak ar lenni ezek felé az em berek felé. H elyesen jegyzi meg Balog Z oltán1, hogy ez egyszerre több és kevesebb, m in t m ás alkoholizm usellenes küzdelm ek. K evesebb azért, m e rt nincs eszköz a kezünkben (legfeljebb annyi, m in t D ávidnál a p a ritty a G óliát ellen), nincs h a ta l­ m unkban adni azt, akire a szenvedélybetegnek szük­ sége v a n (Jn 3,8), inkább mi v agyunk eszközök az Ő kezében és „b áb ásk o d h atu n k ” egy új em ber születé­ sénél. M inden egyéb Isten és a beteg k apcsolatában tö rtén ik . A m i az egyház m issziójában tö b b letk én t m utatk o zik , az egyrészt a szenvedélybetegek erős m otiválása a gyógyulásra (am i akkor is nagy jelentő­ ségű, h a a beteg nem ju t el a szabadulásig), m ásrészt az eredm ény, h a az valóságos szabadulás a K risztus Lelkének az erejével. V izsgáljuk meg ezeket köze­ lebbről is! A gyógyászat szakem berei, orvosok és pszichológu­ sok egyre tö b b e t beszélnek arról, hogy m inden gyó­ gyulási fo lyam atban igen nagy jelentősége v a n azok­ n a k az indítékoknak, am elyek a beteget a gyógyulás ó h ajtására és keresésére sarkallják. E l egészen addig, hogy m a a m otivációt a gyógyulásnak nem is csak előfeltételeként em legetik, hanem úgy, m in t a gyó­ gyulási folyam at szerves részét. A gyógyulni akarás fél gyógyulás. É rvényes ez még a szervi m egbete­ gedésekre is, m ennyivel inkább azokra az esetekre, ahol a pszichikus fak to r m eghatározó. K önnyen be­

látható, hogy nem sok esélye van a gyógyulásra a n ­ nak az alkoholistának, aki viccesen, de mégis halálos kom olysággal azt m ondja: „ E rre a kis időre m ár nem érdemes leszokni” . A társadalom alacsonyabb m űveltségű rétegeihez tarto zó alkoholistáknál általában gyengék azok az erők, am elyek a gyógyulás felé kényszerítik a beteget. A külső nyom ás (m unkahelyi problém ák, anyagi csőd, családi problém ák, hatósági kényszer) többnyire nem elegendő, h a a belső késztetések hiányoznak, vagy n a ­ gyon gyengék. A m agasabb m űveltségű betegeknél a belső m otiváció valam ivel erősebb: a szociális elsüly­ lyedés, az em beri m éltóság elvesztésének veszélye, egészségi zavarok m ia tt stb. Milyen lehetőségek van n ak a m otiváció pozitív befolyásolására? Lehet a külső körülm ények kény­ szerítő erejét fokozni azzal, h a az anyagi lehetőségeket korlátozzák, a házastárs elválással, a m unkahely el­ bocsátással fenyeget. Ezek a próbálkozások ritk á n eredményesek. N övelhető a beteg jelenlegi állapotával való elégedetlensége, egyfelől úgy, hogy szem besítik a valós helyzettel, am elyet az iszákosságával terem ­ te tt, és felébresztik benne az e lk áb íto tt lelkiism eretet; másfelől úgy, hogy olyan értékeket, célokat kínálnak neki, am elyekért érdemes meggyógyulni. I t t v an h a ­ talm as jelentősége az egyházra b ízott evangélium nak és a benne e lre jte tt értékeknek. A szenvedélybeteg szám ára a józanság elérésének nincs elég csalogató értéke, m ert józanul m indig k ib írh a tatla n n a k ta lá lta az életét. A visszanyerhető viszonylagos egészség sem vonzza igazán, hiszen a szenvedélyében éppen egy ön­ pusztítási, ö n büntetési vágy is kielégülést nyer. Az dönti el a kérdést szám ára, hogy tu d nak-e neki n a ­ gyobb öröm öt, m egbízhatóbb tá rsa t, biztosabb m ene­ déket adni ahelyett, am it el ak arn ak venni tőle. A szenvedélybetegeknél a m otivációnak sokkal fon­ tosabb része az a cél, am elyre a m otiváció irányul, m in t azok az okok, am elyek a m otivációt elindították. Mi tu d ju k és h ird etjü k , hogy m ire ak arju k a szenve­ délybeteget elsegíteni. M indenképpen többre, m inthogy m ostm ár józanon m enjen vissza oda, ahonnan az ital vagy a kábítószer m ám orába m enekült. A rra, hogy új em berként, Isten új terem téseként térjen vissza, úgy, m in t akinek az egész élete, életszem lélete, értékrendszere átren deződött és m ás irán y ultságot k ap o tt. É s arra, hogy ne egyedül térjen haza, hanem bizalm as k apcsolatban azzal az Úrral, aki h atalm asab b m inden földi „ ra b ta rtó n á l” és mégsem hatalm askodó, hanem b a rá t is egyben, akitől jó függőségben élni, m e rt az biztonságot ad, és felszabadít felelős döntésekre és ön­ zetlen szeretetre. Az absztinens életm ód elérése, m in t gyógyulási cél azért nem kielégítő önm agában, m ert egy akaratosan, összeszorított foggal m egnyert és fe n n ta rto tt absz­ tinencia nem szakít ki a szenvedély bűvköréből. Az illető nem vesz a „ tilto tt fa gyüm ölcséből” , de nem tá g ít a fa közeléből, nem szabadult fel a k e rt többi gyüm ölcsének az élvezésére. E ddig az alkohol, ill. a nark o tik u m köré rendeződött az élete, m ost ugyan­ annak a tilalm a köré. A hogyan az első em ber elbukott ebben a helyzetben, úgy fe n y e g e ti a szenvedély­ beteget is állandóan a visszaesés veszélye m inden külső vagy belső konfliktus jelentkezésekor, m inden lehangolt lelkiállapotban, az önértékelési krízisek idején és a csábítások alkalm ával. A Szabadító k árp ó tlást is ad az elveszett öröm ért, belső egyensúlyt, elégedettséget, képességet é re tt kapcsolatok kiépítésére. A szabadult em bernek nem kell m egszegényítve érezni m ag át, hanem an nak az ígéretnek a teljesülésében élhet, hogy „én azért jö t­

145

tem , hogy életük legyen és bővölködjenek” (Jn 10,10). B ár az absztinencia követelm ény m arad, de nem a ti­ lalm on van a hangsúly többé, m ert a szabadulás­ ban n y e rt új kapcsolat- és értékrendszer feleslegessé teszi az ö n k áb ítást és önajzást, és értelm essé a le­ m ondást. Jelentős m otivációs fak to r az e la lta to tt lelkiisme­ re t felébresztése. Az egyház szolgálatának ebből a szem pontból is m egvan a m aga sajátossága. Mégpedig az, hogy szembe mer nézni a bűn problém ájával. Nem kell m egrém ülnie a szenvedélybeteg tú lz o tt b ű n tu d a ­ tá tó l, sem pedig a b ű n tu d a ta látszólagos teljes hiányá­ tól, m e rt ismeri a bűnbocsánatot. Jézus K risztus meg­ bocsátó szeretetének a légkörében b á tra n leplezheti le a szenvedélybetegség bűnm agvát: az elszakadást Is­ te n tő l és az idegen isten szolgálatát. A bűn tárgyilagos szemlélete nagy segítség a tú lz o tt b ű n tu d a tb a n szen­ vedő és a b ű n tu d a t nélküli, felettéb b ö ntudatos beteg szám ára egyaránt. A szenvedélybetegség m ö g ött m in­ dig tekintélyes erősségű neurotikus b ű n tu d a t rejtőzik akkor is, h a az teljesen álcázva, csupán a szenvedély rom boló tendenciáiban jelentkezik, meg abban az esetben is, h a szélsőséges önleértékelésben, ö n u tá la t­ ban ju t kifejezésre. F ontos lépés te h á t a szabadulás felé a beteges bűn­ tu d a t feltárása (am elyben öngyűlölet van) és a bűn valódi m agvának a m egm utatása (am ely ellenségeske­ dés Istennel). Ism étlem : a b űnbocsánat légkörében! A bűn elválaszt, a b űnbocsánat pedig összekapcsol: m egbékéltet Iste n t em berrel, em bert em bertárssal és a beteget önm agával. V an felszabadító öröm üzene­ tü n k a bűnnel k apcsolatban, ezt h ird e tjü k : „Isten abb an m u ta tta meg ra jtu n k szeretetét, hogy K risz­ tu s m ár akkor m eghalt értü n k , am ikor bűnösök v o ltu n k ” (Róm 5,8). Adatok az egyházak iszákosmentő tevékenységéről Magyarországon 1940-tól napjainkig Am ikor konkrét ad ato k alapján az egyházak iszá­ kosm entő tevékenységét prób álju k b em u tatn i, rejtve m arad a szem ünk elő tt m inden olyan esemény, am ely egy-egy gyülekezet keretén belül m a ra d t, és csak a nagyobb, országos h írű és jelentőségű m egm ozdulá­ sokról, esem ényekről a d h atu n k szám ot. Pedig lel­ készek és hívő gyülekezeti tagok csendes szolgálata a gyülekezet alkoholista tag jain ak m egm entéséért vagy a szószékekről gyógyító erővel h ird e te tt evangé­ lium szám okkal ugyan nem kifejezhető, mégis tek in ­ télyes részét képezik az egyház iszákosm entő erőfeszí­ téseinek. A Szabadegyházak T anácsába tö m ö rü lt ún. kis­ egyházaknak csaknem m indegyikéről elm ondható, hogy az iszákosság elleni h arc ezekben az egyházak­ ban a gyülekezetek körén belül folyik, a gyülekezeti élet állandó része. E gyházfegyelm ük a józan élet­ v ite lt a gyülekezethez tarto zás feltételéül szabja, m ivel a bibliai alapokon álló h it és a bizonyságtevő élet ezt m egköveteli. T agjaik körében több K risztus erejével szabadult iszákos is van. A hetednapos a d v e n tistá k m issziójának m indenkor jelentős része v o lt az em berek egészséges életm ódra nevelése. A ,,Boldog É le t” cím ű, 1948 és 1950 között m egjelent folyóiratukban az alkoholkérdésről egész sor cikk jelen t meg. E gyházi gyako rlatu k b an az ú r­ vacsorát bor h ely ett m u sttal szolgáltatják ki, és m in­ den egyháztaguktól teljes absztinenciát várn ak el. Az Evangélium i P ünkösdi Közösség csendes iszákos­

146

m entő m issziójáról árulkodik például az a tény, hogy nagyobb gyülekezeteik éppen borvidékeken vannak. Ezeknek az egyházaknak a gy ak o rlatáv al nem kell m indenben egyetértenünk, egy jellem zője azonban m indenképpen kiemelésre m éltó: az, hogy az alkoho­ lizmus elleni és az alkoholistákért fo ly ta to tt küzdelm et elsősorban gyülekezeti életfunkciónak te k in tik és így is gyakorolják. A nagy lélekszám ú, a népegyházi form ákat bizonyos m értékig még mindig ta rtó egyházaknak ú jra és ú jra b ű n b á n a tta l kell ráébredniük arra, hogy gyülekezeti életüket kevésbé jellem zi az a K risztus L eikétől á th a ­ to tt spontán elevenség, am ely a vonzókörébe tarto zó szenvedélybeteg em berekért ak tív an felelősséget vállal és a megelőzésben fáradozik. Az intézm ényesen meg­ szervezett és ily m ódon az egész egyházat átfogó iszá­ kosm entő m unka egyfelől a gyülekezeti élet ezen hi­ ányosságainak az őszinte bevallása, m ásfelől figyel­ m eztető jel a gyülekezetek felé, felhívás a közös fele­ lősségre, a szabadító evangélium felelős hirdetésére. Mindezek tu d a tá b a n kezdte meg m u n k á já t 1946ban az Evangélium i Iszákosm entő Misszió Szalay K ároly ideggyógyász főorvos vezetésével a B udapestFasori reform átus lelkészi h iv atalb an . A misszió k ét p o n tb an h a tá ro z ta meg szolgálatának a lényegét: hirdetnie kell 1. a szenvedélyek ra b ja i felé, hogy van szabadulás a Jézus K risztus által, 2. a gyülekezetek felé pedig azt, hogy van felelőssége Isten népének eb­ ben a tek in tetb en . 1946 és 1957 k ö zö tt az ország különböző p o n tjain — Siklós József a d a ta szerint — 30—35 országos vagy te rü le ti konferenciát ta r to tta k , am elyek lényegében evangélizációs alkalm ak voltak szenvedélybetegek szám ára, orvosi előadásokkal és személyes lelkigondozói beszélgetésekkel kibővítve. E zenkívül rendszeres heti összejöveteleket is ta r to tta k n éhány nagyobb városunkban. „E z a szolgálat kez­ d ettő l fogva következetesen ökum enikus alapon állt, m ind gondozottal, m ind pedig m unkatársi g árd á já t te k in tv e ... Sohasem valam ely felekezet ,sa já t igaz­ sá g át’, hanem Jézus K risztus m indeneket szabadító h a ta lm á t és szeretetét h ird e tte .”8 Az E vangélium i Iszákosm entő Misszió alapelvei és m unkam ódszere elevenedtek meg a tö b b , m int húsz év m ú ltán, 1981. novem berében m egalakult Refor­ m átus I szákosmentő M isszió m unkájában, am elynek első titk á ra, Siklós József 1949-től az Evangélium i Iszákosm entő Misszió m u n k atá rsa is volt. A R IM szolgálata kétirányú. Az alkoholista betegek szám ára egyhetes (újabban részben 10 napos) iszákos­ m entő konferenciákat ta r t M átraházán, B erekfürdőn, B ükkszentkereszten és T ahiban. A konferenciák célja a m ám orból kijózanodott betegek szám ára a K risztus­ ban való szabadulás lehetőségének a hirdetése. 1982ben 5 alkalom m al (96 fő részvételével), 1983-ban 10 alkalom m al (261 fő részvételével) ta r to tt a misszió ilyen konferenciákat. U tógondozás céljából évenként többször körzeti találkozókra h ív ja azokat, akik m ár v e tte k részt konferencián. E találkozók jó alkalm ak tap asztalatcserére és újbóli feltöltekezésre. B udapes­ te n , Csepelen, G yöm rőn, N agykállóban, D ebrecenben rendszeresen van n ak bibliaórák, ahol a szabadultak és azok, akik a Szabadító felé elindultak tovább erő­ södhetnek a h itb én és bizalom ban. Abból a felismerés­ ből kiindulva, hogy ezeknek az em bereknek hosszabb ideig ta rtó és intenzív lelkigondozói tám o g atásra van szükségük, a B erekfürdőn épülő Megbékélés H áza a tervek szerint o tth o n t fog adni több hetes együt t ­ léteknek is. A szolgálat m ásik területe a gyülekezetek nevelése, a hivő em berek felelősségének ébresztgetése gyülekezeti

csendesnapokon, iszákosm entő célzatú evangélizációs sorozatokon, v alam in t áttételesen, a lelkészek szá­ m ára az iszákosm entés jegyében rendezett találkozók segítségével. A Magyarországi Evangélikus Egyház iszákosm entő szolgálata is erős szálakkal kötődik a Szalay K ároly a la p íto tta misszióhoz, alap jaib an ennek a hagyom á­ n y a it követi. A folyam atosságot i t t is az akkori m u nka­ tá rsa k n a k a m aguk szolgálati terü letén to v áb b foly­ ta to tt m u n k ája biztosítja. E gyéni kezdem ényezések u tá n (m int pl. M átis A ndrás evangélikus lelkészé) 1982-ben m egalakult az Alkoholizmus E lleni Evangé­ likus Szolgálat elnevezésű iszákosm entő diakóniai m unkaág. M unkam ódszere, alapelvei és célkitűzései csaknem megegyeznek a R eform átus Iszákosm entő Misszióéval. Az elm ondottakból k itű n ik , hogy m it teh etn ek , ill. m it kell ten n i az egyházaknak U ruk küldő szavára a szenvedélybetegekért. Az engedelm ességük fok­ m érője, hogy m ennyit és m ilyen buzgósággal tesznek, az alázatosságuk p ró b ája pedig, hogy m ennyire vannak tu d a tá b a n annak, hogy „az sem szám ít, aki ü ltet, az sem, aki öntöz, hanem csak az Isten, aki a növeke­ dést a d ja ” . Németh Dávid

A z egyházak szenvedélybetegekért végzett szolgálatával kapcsolatban megjelent fontosabb publikációk: 1. Balog Z. id.: G ondolatok az Iszákosm entő Misz­ szió néhány kérdéséről az Ige fényében (R ef. E gyház X X X V I. é. 1.) 2. Bodrog M.: Alkohol, társadalom , egyház (Lelki­ pásztor 1977. nov.) 3. Bodrog M.: Az alkoholizm us lélektana (Theol. Szemle 1978. 5—6.) 4. Kiss F.: K eresztyén felelősségünk az alkoholiz­ m usban szenvedők irá n t (Lelkipásztor 1983. jú ­ nius) 5. M adocsai M.: Alkoholizmus és diakóniai elköte­ lezettségünk (L elkipásztor 1984. január) 6. N ém eth D .: A szenvedélybetegek lelkigondozásá­ nak pásztorálpszichológiai kérdései (Ref. E g y ­ ház X X X V . évf. 9.) 7. Siklós J.: Jézus és én — erősebb, m int egy féldeci (Confessio 1982. 1.) 8. Siklós J.: Az egyház szolgálata az alkoholizm us ellen és az alkoholistákért (Theol. Szemle 1982. 1.) 9. Siklós J.: Pohárcsere (B u d ap est, Ref. Sajtóosztály 1982.) 10. Siklós J .: Irány — a túlsó p a rt (Theol. Szemle 1983. 3.) 11. P. T óth B .: Az egyház és az alkoholizm us (Con­ fessio 1982. 2.)

Martin Niemöller emlékezete P a tria rc h a korban, 92 évet megélve h u n y t el M artin Niemöller, a m agyarországi egyházak jó ism erője és b a rá tja , a K eresztyén B ékekonferencia elkötelezett m u n k atársa. B enne a X X . század egyik legnagyobb prófétai alak játó l v e ttü n k b ú csú t; s h a rá em lékezünk, n yug talan , fordulatokkal teli é le tú tjá t nem te k in t­ hetjük m ásként, m int k ih ív ást a mai keresztyénség felé: vajon sikerül-e nekünk is úgy m egvívnunk a h a r­ cot Isten üzenetéért, ahogy századunk eme óriása te tte ? Vajon le tu d ju k -e vonni életm űvéből azo kat a következtetéseket, am elyekre Niem öller ju to tt saját vére és verejtéke á lta l? „M artin Neim öller nem m indig teszi k o rtársain ak könnyűvé, hogy ő t m egértsék” (D ietm ar Schm idt, M artin Niemöller, H am burg, 1959, 6. l .). V ajon m i értjük-e ő t? M. Niemöller életében fontos m om entum , hogy lel­ készcsaládból szárm azott. Ez szám ára ugyan kevéssé teológiai tudom ányok irán ti h ajlam o t, inkább nemes hazafiúi érzéseket je le n te tt, m égpedig ab ban az idő­ ben, am ikor N ém etország világhatalom ról álm odozott. Ez vezeti őt a kad ettisk o láb a, m ajd a ten g eralattjáró ra. M indazok a tulajdonságok, am elyek később m egm u­ ta tk o z ta k életében, m ár i tt is észrevehetők v o ltak ; társa i úgy jellem ezték őt, m in t „élesszemű vizsgáló­ d ó t” , s „kegyetlen, tü relm etlen k ritik u s t” . Az első világháború végeztével a kötelességtudó Niemöller m egtagadja te n g e ra la ttjáró ja á ta d á sá t az angolok­ nak — hazafiúi érzéseire való te k in te tte l ezt el is nézik neki. De m ár előbb felm erülnek Niem öllerben a k é t­ ségek. Pontosan em lékezett élete végéig egy d á tu m ra : 1917. ja n u á r 25. E k k o r p illa n to tt m eg egy h a jó t te n ­ geralattjáró jáb ó l, am elyik a fro n tra k a to n á k a t szál­ líto tt. P arancs: meg kell sem m isíteni a hajó t. Máso­ dik pillan tása a m ár süllyedő h ajó ra esik, m ajd egy rom bolóra, am ely a vízben levő em bereket m e n te tte ki. Most te h á t az a feladat, hogy a rom bolót is m egtorpe­ dózzák. Szabad azonban ilyet ten n i? — kérdi a keresz­

ty é n Niemöller — m enekülő em bereket m eggyilkolni? V iszont ezt elm ulasztva újabb gyilkosság következik; a m ost m enekülők a fronton ném eteket fognak meg­ ölni. A lapvető érzések, fogalm ak kezdenek bizonyta­ lanná válni az ifjú k a p itá n y b a n : hazafiság, háború, gyilkosság. . . A világháború u tá n az egyetlen fontos dolog M. Niemöller szám ára a „ném et újjászületés” (deutsche W iedergeburt); ez okozza az első pálfordulást életé­ ben. V alóban nem m indennapi, hogy egy haditengerész paraszti életform át vegyen föl! H ozzá kell tennünk, hogy am ikor Niemöller visszavonult a falusi életbe, jól érezte itt m agát, s h a az infláció nem akadályozta volna meg, farm ot v ásárolt volna és gazdálkodott volna. Lassú érlelődés eközben a lelki értékekre irá­ n y íto tta figyelm ét; így született meg az a gondolat, hogy lelkész legyen, s ezért iratk o zo tt be — m ár csalá­ dos állapotában — a m ünsteri egyetem re. A teológiai tudom ány irá n t nem volt különösebben fogékony — ahogy ő m aga is vallja — „sokkal inkább K risztus üzenetének a m eghallása és a K risztusba m in t Ú rb a és Ü dvözítőbe v e te tt h it” iránt. (É rdekes, hogy p o n t ez időben ta n íto tt Mü nsterben B a rt h K áro ly ; m ikor a H itvalló E gyházban később találk o zo tt e k é t nagy személyiség, egyik sem em lékezett m ár a m ásikra.) A teológia elvégzése u tá n először a belmisszió terüle­ tén dolgozott Niemöller, m ajd 1931-től D ahlem ben (m a: Berlin) lelkész. I tt kezdődött h arca a nem zeti szocializmussal. K eresztyén hitével ui. összeegyeztet­ hetetlennek ta r to tta a p a trió ta érzések keveredését vallásos igénnyel, főként úgy, hogy m indezt ham is keresztyén m egalapozással lá tjá k el. E zért kerül össze­ tűzésbe a D eutsche C hristen m ozgalom m al („ein unorganischer Zusam m enschluss von M issvergnügten und E hrgeizen” — ez a véleménye). Az Evangelische D eutsche R eichskirche gondolata kapcsán sem re jti véka alá, hogy „m ély nyugtalanságot, z a v a rt és tan ács­

147

talan ság o t” érez. A zsidóüldözéssel k apcsolatban: „Az ,árja -p a rag ra fus’ egyházra való rákényszerítése a hitvallásos alaptól való elrugaszkodás.” N em csoda, h a h am ar perbefogják, s h é t hónapi fegyházra, v a la ­ m in t 2000 m árka pénzbüntetésre ítélik. M. Niemöller vélem énye erről: „Jo b b , m int egy fölm entés” . Fog­ ság át term észetesnek, hitéből logikusan következőnek ta r to tta ; úgyhogy egyik lelkésztársa látogatásakor, am ikor az m egkérdezte: „T estvérem , m iért vagy bör­ tö n b e n ” , így válaszolt: „T estvérem , m iért nem vagy börtö n b en ” . H é t hónap u tá n azonban nem a szabadság jö tt el. E gy autó a sachsenhausen-oranienburgi kon­ centrációs táb o rb a v itte őt, m in t H itler személyes foglyát. A m ilyen term észetesen viselte a b ö rtö n t, annyira nyom asztó v o lt Niemöller szám ára a kon­ centrációs tá b o r; ezt írja : „lelkileg jelenlegi állapotom értelm etlensége és k ilátástalan ság a nyom aszt.” E m on­ d a t m agyarázza Niem öller ta lá n legérthetetlenebb te tté t: levélben kérte, hogy önkéntesként a fro n tra mehessen — az egykori tengerésztiszt nem tu d ja el­ viselni, hogy tétlen ü l ül, amíg tá rsa i a fronton elvérez­ nek. A kérést persze válaszra sem m éltatják , így N ie­ möller csak akkor szabadul, am ikor a 7. am erikai h a d ­ sereg fölszabadítja a dachaui tá b o r foglyait. Niem öl­ ler azonban az am erikai keretbe sem illik bele: am ikor ném etellenes propaganda céljára ak arják felhasználni, éhségsztrájkot fo ly ta t — így kerül végre haza, szeret­ teihez. 1947-ben a H essen-N assaui T arto m án yi E g y ­ ház nagy szótöbbséggel elnökévé v álasztja. Ú jra v á ­ lasztása csak kis szótöbbséggel tö rté n t meg . . . M. Niem öller vesszőfutása nem fejeződött be. Amikor 1948-ban az Orosz O rtodox E gyházzal fölvette a k a p ­ csolatot, visszatérve tü n te tő k tömege k iá lto tta : „M un­ kálja a békét, m aradjon M oszkvában!” A K eresztyén Békekonferencián végzett fontos tevékenysége el egé­ szen az utolsó évtizedig heves k ritik a tá rg y a volt. Mi m o zg atta h á t ezt az em bert, aki — sa já t bevallása szerint — se nem tud ó s teológus, se nem politikus? Miért v an az, hogy m inden időben oly heves tá m a d á ­ soknak v o lt kitéve? M. Niemöller szám ára a K risztus irán ti engedelmes­ ség a legfontosabb. E z ad ja meg az egyház azon sza­ badságát, am ely im peratívusz, m ert egyedül kell, hogy (szemben bárm ilyen társadalm i-politikai hely­ zettel) a keresztyén d öntést m eghatározza. H ogy m in­ den közéleti esem ényt keresztyén m ódon íté lt meg, arra példa az alábbi idézet: „1933-ban és a következő években N ém etországban kb. 14 000 lelkész és m ajd ­

nem annyi evangélikus egyházközség volt. H a észre­ v e ttü k volna, hogy azokban a kom m unistákban, a k i­ k e t fogságba v ete tte k , Jézus K risztus volt jelen, ha lá ttu k volna, hogy a zsidóüldözések kezdetekor az Ú r K risztus volt az, a k it a legkisebbek k ö zö tt üldöztek, m egvertek és m egöltek, ha Őmellé álltu n k volna ekkor, s m egváltottuk volna Őt, akkor nem tudom , hogy Isten nem á llt volna-e mellénk. . . ” — írja. Ez vezeti be a b ű n b á n a t gondolatát. É rdekes m egje­ gyezni, hogy ugyanebben az időben M agyarországon Bereczky A lbert püspök képviselte ugyanezt az u ta t. A b ű n b á n at alól nincs kibúvó: „Persze v an n ak em beri bocsánatok és kibúvók, de mindez csak erre a régi n ó tá ra m egy: ,avagy őrizője vagyok én az én te stv é ­ rem n ek ?” A volt tengerésztiszt teljes n y itá st követel meg ezen az alapon a te stv é r iránt. „A béke ezt jelen ti: m egbékélni az ellenséggel” — ez a nézet igen korán a békem ozgatom tá b o rá b a v itte N iem öllert. Így vall személyes meggyőződéséről: „ É n személy szerint nem tudok egy olyan helyzetet sem elképzelni, hogy e kérdésem re: ,U ram , m it akarsz, hogy t eg y ek ?’ e választ k apnám Isten tő l: ,Dobj le egy atom bom ­ b á t’!” (Niemöller teológiájához vö. Vályi N agy E rvin írását a Theologiai Szemle 1982. 106—108. lapjain.) Így le tt M artin Niemöller századunk egyik legna­ gyobb békeharcosa, a K eresztyén B ékekonferencia szoros m unkatársa. S ta lá n nem á rt m egism ételni azokat a gondolatokat, am elyeket századunk nagy prófétai alakjának tem etésén a m agyar küldöttség vezetője, a K eresztyén B ékekonferencia elnöke, dr. T ó th K ároly püspök Niemöller örökségeként em elt ki: 1. M artin Niemöller jogos retten ete kell, hogy á t­ hasson m inket: A X X . század k ét v ilág háborúját ún. „keresztyén” országok viselték; a keresztyén h it meg­ csúfolása ez. V alóban jogos a b ű n b á n a tra hívás, de jogos a fölhívás is: m inden keresztyénnek tennie kell azért, hogy ez többé meg ne történhessék. 2. Mind a világháború, m ind a jelen politikai és gazdasági problém ái az európai civilizáció csődjét je ­ lentik. A zt a potenciált, am ely m a földünket elpusztí­ tással fenyegeti, az európai k u ltú ra, t u dom ány fejlesz­ te tte ki. E k u ltú ra örököseinek kötelessége, hogy ezt a veszélyt elhárítsák. E zeket h allv a m eg állapíthatjuk, hogy M. Niemöller 92 éves korában is m odern v o lt; a X X . század el­ h u n y t nagy prófétai alak ján ak ez az élő öröksége, am elynek ak tu a litá sa még jóidőre m egm arad! Karasszon István

Zwingli teológiája, különös tekintettel úrvacsoratanára* Zwingli teológiáját legnagyobbrészt a reform áció küzdelm eiből k in ő tt gyakorlati szükség hozta létre, tíz rövid esztendő a la tt, té m á it az élet a d ta a m aga változatosságában — mégis feltűnően egységes és zá rt gondolati rendszert alkot. M ennyiségre nézve sem je­ len téktelen: m odern k ritik ai kiadása, m ely még nincs lezárva, 11 vaskos k ö te te t tö lt meg, a bibliai kom m en­ tá ro k és a levelek nélkül. A zürichi reform átor fontosabb teológiai m űveit sze­ retném itt bevezetőül felsorolni. Az Első Zürichi H itv itá ra 1523 elején írt „67 Schlussreden” („67 T étel” ) tek in th e tő az első reform átus hitv allásn ak , ennek rö­ viddel később k ia d o tt m ag y arázata („A uslegung .. . ” ) * A refo rm átu s egyház lelk észtovábbképzőjén, T ah ib an 1984. m á ju s 3 -án t a r t o tt előadás

148

pedig az első reform átus dogm atikának. U gyancsak 1523-ban irta „Von göttlicher und m enschlicher Ge­ rech tig k eit” („Az isteni és em beri igazságosságról” ) cím ű alapvető m űvét; ezt követte 1524-ben „D er H irt” („A pászto r” ) cím ű g y akorlati teológiai m unkája, m ajd 1525-ben a „C om m entarius de vera e t falsa religione” („K om m entár az igaz és a ham is vallásról” ): ez Zwingli legterjedelmesebb* szisztem atikai tárg y ú m űve és egyben a reform átus ta n ítá s legátfogóbb áb­ rázolása — 11 évvel K álvin In stitu tio ja előtt —, célja pedig, hogy „ Iste n dicsőségét, a keresztyén közösség haszn át és a lelkiism eret ja v á t szolgálja” , írja benne a reform átor. F ontosak az 1525/26-ban különböző katolikus szerzők m unkái ellen az eredendő bűnről és m ás tém ákról m eg jelentetett polém ikus m űvek is, m ajd az úrvacsoráról L utherrel fo ly ta to tt v ita iratai

1525 és 1528 k ö zö tt (ezekről a következőkben bővebben lesz szó), v alam in t az újrakeresztelőkkel való nagy leszámolás 1527-ben: „ In c a ta b a p tista ru m strophas elenchus” („Az újrakeresztelők fo ndorlatainak cáfo­ la ta ” ). Csupán élete utolsó k é t esztendejében kerül­ h e te tt ú jra sor arra, hogy im m ár nem vitatkozó, hanem átfogó, pozitív, sőt hitvallásos jellegű m űvek­ ben adjon szám ot tan ításáró l. Ezek: M arburgban 1529ben ta r to tt prédikációjának utólagos összefoglalása „De p rovidentia D ei” („ Iste n gondviseléséről” ) címen, az augsburgi birodalm i gyűlésre 1530-ban V. K ároly császárnak elk ü ld ö tt „F id ei ra tio ” („A h it értelm e” ), és utolsó, 1531-ben I. Ferenc francia k irály n ak a já n ­ lo tt, de csak Zwingli halála u tá n ö t évvel k ia d o tt műve, a „Fidei expositio” („A h it m ag y a rá z ata ” ). Ami teológiájának általános jellegét illeti, Zwinglit sokáig egyszerűen h u m an istán ak könyvelték el, főleg L uth errel összehasonlítva, és csak az újabb k u ta tá s fedezte fel az 1940-es évektől kezdve — F ritz Blanke zürichi egyháztörténész professzor kezdeményezésére — teológiájának biblikusan keresztyén alap jait. M osta­ nában viszont, úgy látszik ú jra erősebben kezdik hangsúlyozni, hogy Zwingli teológiája még utolsó m űveiben is m agán viseli h u m an ista gondolkodásának főbb vonásait. A Zwingli-kutatók közül töb b en próbálk o ztak azzal, hogy teológiáját egy központi alapelv köré csoporto­ sítva ábrázolják, elh atáro lv a m ind R óm a, m ind L uther felé. V olt, aki ezt az alapelvet a p redestinációtanban (Ed. Zeller), m ás a hum anizm us és a keresztyénség kettősségében (W . K öhler), a m egszentelődésben (E. Egli), a krisztológiában (G. W . Locher) v agy a Szentiélekről szóló ta n ítá sb a n (J. V. M. Pollet és Fr. Schmidt-Clausing) ta lá lta meg, F. Biisser viszont meg­ elégedett egyes gondolati súlypontok felvázolásával. A zürichi reform átor teológiájának legjobb ismerője m a kétségtelenül G ottfried W. Locher. Fő törekvése, hogy Zwingli teológiájának egyes tém ak ö reit (evan­ gélium, h it, Isten, Szenthárom ság, krisztológia, pneu­ m atológia, vallás, sola fides, Ige, sola scrip tu ra , bű n ­ b á n a t, törv én y , bűn, elválasztás, egyház, sák ram entu­ mok, keresztség, úrvacsora, állam , m űveltség) az egész reform áció összefüggésében, L u th e r és K álvin gondo­ lata iv a l egybevetve tárg y alja. Idevágó nagy terjedel­ mű m űvét, ,,A Zwingli-féle reformáció az európai egy­ háztörténet keretében”, a reform átor halálán ak 450. év­ fordulója elő tt a d ta ki 1979-ben. — Az idei jubileum ra kitűnő rövid Zwingli életrajz jelent meg Ulrich Gabler am sterdam i professzortól, aki Zwingli életm űvéről á t­ fogó és jól á tte k in th e tő k ép et ad. Mai előadásom ki­ dolgozásánál ennek a k é t m űnek köszönhetek a leg­ többet. Zwingli teológiájának egyik — h a nem is egyetlen — központi jelentőségű része a Szentlélekről szóló ta ­ n ítása, m ely nélkül például ú rv acso ratan a is csak nehezen érthető. Mivel teológiája összes tém ak ö rét itt am úgysem tá rg y a lh a tju k bővebben, így m ost előszöris a Szentlélekről szóló tanításával foglalkozunk, s m ajd ebből a kiindulópontból ju tu n k el, Ige-értelmezésén ke­ resztül, m ai főtém ánkhoz: úrvacsoratana részletesebb kifejtéséhez. Zwinglit gyakran nevezik „ a Szentlélek teológusá­ n a k ” (így töb b ek közt Kocsis E lem ér is a R efo rm átu­ sok L ap ja 1981-es reform ációünnepi szám ában). Szentlélekről szóló tanítása m ia tt szoktak a gondolko­ dásában fellelhető ,,spiritualizm us” ról is beszélni, ho lo tt ezt inkább nevezhetnénk teológiája „pneum atologikus” jellem vonásának. E z t Locher berni professzor hangsúlyozza Zwingli reform ációjáról szóló fentebb em lített nagy m űvében, elsősorban azért, m ert Zwin gli

m indig éles „kategorikus különbséget te tt a Szentlélek és az em beri szellem (illetve lélek) k ö z ö tt” . Az em ber, ta n ítja Zwingli, terem tése ó ta mindig — te h á t m ár a bűneset előtt is — rá volt u ta lv a a Szentlélekre vagyis Isten állandó vezetésére. A bű n ­ eset következtében viszont az em ber m ár önm agában „h azug” („lugenhafftig” ), s azóta még inkább szüksége van Isten Lelkének segítségére az igazság m egism eré­ séhez, még a „term észeti tö rv én y ek ” megismeréséhez is. Istenism eret és önm agunk ism erete, am elyek egy­ m ással szorosan összefüggenek, csak egy új m ódon, új ú ton lehetségesek, am elyet Isten Lelke n y it meg az Ő Igéje, az Ő hozzánk szóló beszéde szám ára. Ebből, P ál apostolon elkezdve, „m inden következetes pneum a­ tológus” , te h á t a Szentlélek erejének és m unkálko­ dásának m inden következetes m egvallója — A ugusz­ tinusz, K álvin, P ascal stb. — k ét egym ástól eltérő következtetést von le: az egyik vonal a keresztyén em ber kiválasztása, predestinációja felé m u ta t, a m á­ sik az általános kegyelem , az egész emberiség m egm en­ tésének hatalm as víziója felé. A kit azonban a Szent­ lélek m egérint, m egragad, az m eglátja ennek a két vonalnak a közös k iin d u ló p o n tját: azt, hogy Isten Lelke nem más, m in t Isten a m aga szuverén szabad­ ságában. Hiszen azok, akiket a Lélek m egragadott, éppen azok nem m o n dhatják soha, hogy Isten Lelke a szűk értelem ben v e tt ó- és ú jtestam en tu m i ü d v tö rtén etre korlátozódik s hogy K risztus hatóereje nem terjed ki a nem -keresztyénekre! „A Lélek ta n ít meg az igaz­ ságra” , hird ette Zwingli, s ebből az is következik sze­ rin te, hogy ugyanez a Lélek m u n kálkodott m ár Szók­ ratészben, P látónban, Senecában és más kiváló régi pogány filozófusokban is. E zekkel az úgynevezett „kegyes pogányokkal” a m ennyek országában rem élt találkozni Zwingli, — L u th e rt ez a gondolat különösen m egbotránkoztatta. Pedig Zwingli szerint mindez nem valam i em beri jó tulajdonságon, vagy különös teljesítm ényen alapul, hanem a Szentlélek külön a já n ­ dékának tu la jd o n íth a tó : a pogány filozófusok még töredékes igazságism erete épp úgy, m in t Szókratész v agy Seneca m agas erkölcsi szinten álló önzetlen m a­ gatartása. Legfőképpen azonban a K risztusba v e te tt h it Isten Szentleikének szabad ajándéka: „Senki sem jö h et én­ hozzám , h a nem vonzza az A t y a ..." (Ján 6,44) — ez v olt Zwingli egyik leggyakrab ban idézett Igéje. A Szent­ lélekben, hangsúlyozza m áskor, K risztus m aga van jelen isteni erejével, s ez a döntő: így ajándékoz bű n ­ bocsánatot, h ite t, vigaszt, bizonyosságot, békességet Istennel és a Benne való é letet; „em beri lélek erre nem képes” — teszi hozzá. A Szentlélek jelenlétének ism ertető jelei Zwingli szerint: 1. hogy teljes össz­ hangban áll az (ugyancsak általa inspirált) Szentírással, 2. hogy m indenben Isten dicsőségét szolgálja, és 3. hogy alázato t ébreszt. A Szentlélek szabadságáról vallott meggyőződése teoló­ giájának főleg két pontján lett igazán jelentős: Ige-értel­ mezésében és a sákramentumokról, elsősorban az úrva­ csoráról szóló tanításában. Zwingli a Lélek szabadságában olvasott és m agyará­ z o tt Szentírást nevezte " evangélium ” n ak ; Ige-ér­ telm ezését a Szentlélek szabad m unkálkodásának hangsúlyozása jellemzi. A Szentírás szövegét, a „verbum externum ” -ot, az „ íro tt Ig ét” Isten aján ­ dékozta a keresztyén egyháznak; hirdetése, Zwingli szemében, a legfontosabb prófétai feladat. Mégis m inden siker azon m úlik, hogy a Szentlélek ezt az em beri beszédet kíséri és segíti-e, s a hallgatók értel­ m ét, szívét m egnyitja-e, hogy befogadják. Az igazi

149

Igét, a „verbum in tern u m ”-ot, a „benső Ig é t” , am ely­ ből a h it kicsírázik, a z t Isten Szentlelke a d ja be, „leheli bele” az em ber lelkébe. Ezzel a ta n ítá sá v a l Zwingli L u th er kem ény k ritik á já t v o n ta m agára. A w ittenbergi reform átor azzal v ád o lta őt, hogy azok közé a „rajo n g ó k ” közé tarto zik , akik „ a v v a l dicse­ kednek, hogy Ige nélkül . . . is bírják a Szentlelket.. . ” Zwingli azonban egész bizlosan nem v o lt rajongó „Schw ärm er” , sőt p éld am u tató m ódon ragaszkodott az íro tt Igéhez. V allo tta a reform átori igazságot, hogy Isten az Ő Igéje és Szentlelke által együttesen szól hozzánk s hogy a Szentírás legjobb m agyarázója m aga a Szentírás. A különbséget L u th er és Zwingli ta n ítá sa k ö zö tt ezen a ponton így jellem ezhetnénk: míg L uther azoktól ó v ta az egyházat, akik a Szentiélekre h iv a t­ kozva, az íro tt Igétől függetlenül vélnek üzenetet k a p ­ ni Istentől, addig Zwingli azoktól ta r to tt még inkább, akik az Ig ét Szentlélek nélkül m agyarázzák. „A betű megöl, a Lélek pedig m egelevenít” (2K or 3,6) — idézi ú jra meg újra. Az igazi veszély az v o lt szemében, ha valaki a Szentírás betűibe a sa já t bölcsességét vagy érdekeit m agyarázza bele! A sákramentumokkal kapcsolatban Zwingli alapvető meggyőződése szintén az volt, hogy Isten L elkét nem lehet semmiféle te re m te tt dologhoz vagy em beri intéz­ m ényhez k ö tn i: még az egyházhoz, a papi tisztséghez és a sákram entum ok jegyeihez sem! — A körülm e­ télést és a keresztséget, illetve a p áskaünnepet és az ú rv acso rát szoros p árh u zam b a á llíto tta ; az Ó- és Ú j­ szövetség közötti folytonosságnak ez az erős hangsú­ lyozása teszi Zwinglit a „szövetségi teológia” első kép­ viselőjévé. A keresztség te h á t Isten szövetségi jele, m in t egykor a körülm etélés v o lt és kegyelm ének fel­ ajánlása m inden em ber szám ára (a népegyház kereté­ ben); az úrvacsora pedig ugyanezt jelképezi a hivő keresztyének gyülekezete szám ára. Zwingli tu d a to sa n v a llo tta m a g á t eklektikusnak, aki örömm el fogad el m ásoktól m inden olyan gondola­ to t, am i a Szentírással nem ellenkezik és az ő m eggyő­ ződésének megfelel. „T anulm ányaim folyam án soha­ sem csatlakoztam egy tanítóm hoz sem ” — írja —, hogy em iatt m ásoktól elfordultam volna és elvetettem volna, am iben ezek értékesebbek és világosabbak vol­ ta k am an n ál.” (Idézve: B üsser 50. l.) — Zwinglinek éppen ezért fontos szerep ju th a t még a m ai ökum enikus párbeszédben is. Joggal nevezte ő t egy kiváló katolikus Z w ingli-kutató, J . V . M. Pollet, „egyetem es és több dim enziójú g o n d o lk o d ó d n ak , illetve „ a katolikus igazság k ö z v e te tt ta n ú já ” -nak („penseur universel et m ultidim ensionel” , illetve „tém oin indirect de la vérité du catholicism e” ). A zürichi reform átor erede­ tisége azonban éppen a fent em lített „kiválasztó el­ járásb an és abból k iala k íto tt sajátos gondolatrendsze­ rében nyilatkozik meg. S ákram entum okról, főleg az úrvacsoráról szóló ta n ítá sa is ezt az ekleticizm ussal párosult eredeti teológiai gondolkodását tükrözi. Zwingli úrvacsoratana a L u therrel fo ly ta to tt v ita jegyében fejlődött, finom ult és tereb ély esed ett ki — m i is ebben a történeti összefüggésben igyekszünk á b rá ­ zolni. Legkorábbi m egnyilatkozásai az úrvacsoráról, az „o ltári szentségről” , azonban m ég a Zürichbe m e­ netele elő tti időből szárm aznak. A ugustinus János evangélium -kom m entárjához írt m egjegyzéseiben m ár hangsúlyozza, E rasm u sra h ivatkozva, a sákram entum közösségi jellegét, v alam in t azt is (A ugustinusnak ellentm ondva), hogy a Já n 6,53 —56. verseiben lelki­ képpen való evésről és ivásról van szó. 1522-ben felette­ séhez, Hugo konstanzi püspökhöz in tézett levelében inkább csak mellékesen em líti meg, hogy ta g a d ja a mise bűnöket eltörlő erejét. M indezt bővebben fejti ki

150

azu tán 1523-ban, a „67 Schlussreden” 18. tételében és annak m ag y arázatáb an ; itt m ár részletes k ritik á t gyakorol a mise hagyom ányos ta n a és gyak o rlata felett: mivel K risztus egyszeri áldozatával a kereszten az emberiség m inden bű n éért m egfizetett, azóta m ár nincs helye semmiféle áldozatnak. A mise te h á t nem áldozat, csupán emlékezés erre az áldozatra és bizo­ nyosság a K risztus álta l felajánlott üdvösség felől. Az addig uralkodó m iseértelm ezésnek ez a tag ad ása első p illan tásra még nem sok különbséget m u ta t sem L uther, sem m ás reform átorok felfogásával szem­ ben. V alójában azonban Zwingli itt m ár nyíltan pole­ m izál a tran ssu b stan tiatio (átlényegülés) ta n a ellen, hallgatólagosan pedig ta g a d m indenféle reálprézen­ ciát, vagyis K risztus testének, „valóságos jelenlétét” az úrvacsora jegyeiben, am it L u th er sohasem v o n t kétségbe. Zwingli ugyan hangsúlyozta, hogy mindez nem áll ellentétben L u th er tan ításáv al, hanem inkább kiegészíti azt, am ennyiben L u th er az úrvacsorát " testa m e n tu m ” -nak, ő, Zwingli, pedig ugyanezt „em ­ lékezés” -nek nevezi — a különbségek azonban m ár a következő évben (1524-ben) nyilvánvalóvá lettek, am ikor annak a kérdésnek a közelebbi m eghatáro­ zásáról volt szó: hogyan van jelen K risztus az úrva­ csorában? L u th e rt közben (1523-ban) A ndreas Karlstadttal fo ly ta to tt heves v itá ja még inkább m egerősítette a reálprézencia tanához való ragaszkodásában. Mikor azután K a rlsta d t 1524 végére kia d o tt három úrvacsora­ t r ak tá tu sa a svájci reform átorok, Zwingli és Oekolam­ padius helyeslésével találk o zo tt, ennek a híre e lju to tt Lutherhez is. A reformáció tö rténetének egyik tragikus ténye, hogy L u th er Zwinglihez való egész kapcsolatát ez h atáro zta meg: a w ittenbergi reform átor e ttő l kezd­ ve Zwinglinek m indenek elő tt fő ellenlábasának, K arl­ sta d tn a k a szövetségesét lá tta . Zwingli 1524 m ásodik felében ju to tt el a leglénye­ gesebb úrvacsoratani felismerésekhez. A János evan­ gélium a alapján m eggyőződött az úrvacsora spirituális, lelki jellegéről. E zért értelm ezheti m ost m ár a szerez­ tetési Igék " e st” -jét ,,significat” -ként, jelentésüket nem szó szerint kell te h á t venni, hanem szim boliku­ san: „ez az én te ste m ” helyébe „ez jelenti az én te ste ­ m e t” kerül értelm ileg. Zwingli te h á t ekkor m ár a szimbolikus úrvacsoratan híve. Az úrvacsora jegyei, m in t jelképek, a m egváltásra és az üdvösségre m u ta t­ nak, de ezeket nem hordozzák m agukban és nem is köz­ v etítik . E z t az úgynevezett „tro p ik u s” értelm ezést Cornelius Hoen holland h u m an istátó l v e tte á t Zwingli, azt pedig hogy a h it fontos előfeltétele az úrvacsora­ vételnek, K arlstad ttó l. Az igazán „felszabadító erejű exegetikai felfedezést” (Locher) azonban nem ezek jelentették Zwingli szám ára, hanem az ótestam entum i páska-lakom a (m int nyilvános emlék- és hálaünnep az egykori m egszabadításért s Isten örök szövetsé­ géért) és az úrvacsora gondolati összekapcsolása és párhuzam ba állítása az E x 12,11 alapján. E rre, sa já t elbeszélése szerint, 1525. április 12/13-nak éjjelén álm ában egy rejtélyes ism eretlen h ív ta fel a figyelmét. (Ez a d o tt aztán alk alm at arra az évszázadokon á t te rje sz te tt plety k ára, hogy Zwingli m aga is bevallotta, hogy ú rv ac so ratan át egy gonosz szellem sugallotta neki.) 1525 elejétől kezdve Zwingli egym ás u tá n adja ki úrvacsoratannal foglalkozó műveit, de tulajdonképpeni v ita p a rtn e ré t, L u th ert, ezekben még nem nevezi meg. M atthaeus Alberhez in té zett n y ílt levele az úrvacso­ ráról 1525 m árciusában jelent meg, bár m ár 1524 no­ vem berében m egírta. A mű előtörténetéhez érdekes adalékkal szolgál a fiatal B u ll nger H enrik naplója:

ő ugyanis A ugustinusnak és bizonyos valdens iratoknak a Szentírással való egybevetése alapján szintén elju­ t o t t az úrvacsora szim bolikus értelm ezéséhez s ezt 1524. szeptem ber 12-én közölte is Zwinglivel, aki bizal­ m asan eláru lta, hogy neki is ez a meggyőződése, de m egkérte fiatal m u n k a tá rsá t, hogy egyelőre ne tá r ­ gyalja a k érdést nyilvánosan; m ajd, ha az idő m egérett rá, akkor ő m aga fogja az új úrvacsorai ta n ítá st a nyilvánosság elé tárn i. E z t az ígéretét v á lto tta be k é t hónappal később az em lített n y ílt levéllel. — U gyan­ csak 1525 m árciusában jelen t meg Zwingli híres köny­ ve, a „C om m entarius. . . ” , m elynek „D e eucharistia” című fejezetét ham arosan külön is k iad ták . — 1525 augusztusában Zwingli „K iegészítést” publikál ehhez „Subsidium sive coronis de eucharistia” címen. H árom hónappal később az ú rv a c so ra ta n át tám adó híres lu theránus teológus, Johannes Bugenhagen le­ velére ad ki " Responsio” -t. E nnek a levélváltásnak érdekes m agyar vetü lete is v an : ugyanez év késő őszén ugyanis egy m ásik rö p ira t is m egjelent, ném et nyel­ ven, „Válasz . . . Johannes B ugenhagennek a sákra­ m en tu m ró l” címen, Zwingli védelm ére, „Cun(rad) Ryss (Reisz) von Ofen” vagyis „Reisz K onrád, B udáról” név a la tt. A titokzatos szerző azonosítása körül sok v ita folyt m ár. Valószínűnek látszik azon­ ban, hogy m ű v ét nem B udán írta s csupán álnévről van szó. A nnyit azért m agyar szem pontból mégis ér­ demes megjegyezni, hogy a korabeli B uda kulturális tekin tély e nyilvánvalóan elég nagy v o lt ahhoz, hogy innen valaki hiteles m ódon hozzászólhasson a refor­ máció legdöntőbb kérdéséhez. — E k k o r m ár egyre világosabban lá th a tó v á le tt a L u th er és Zwingli ú r­ v acso ratan át elválasztó nagy különbség, s m indkét fél igyekezett m agának m egnyerni a reform áció irán t fogékony erőket, elsősorban D él-N ém etországban. E zért fordult Zwingli 1526 feb ru árjáb an k ia d o tt „E ine klare U nterrich tu n g vom N ach tm ah l C hristi” („Világos ta n ítá s K risztus v acsorájáról” ) című terje ­ delmes m űvében a laikusokhoz. E bben tá m a d ja a reálprézencia ta n á t, m ajd részletesen kifejti és védel­ mezi sa já t szim bolikus úrvacsorai állásp o n tját. Luthert ez a sa já t ta n ítá sá v a l hom lokegyenest el­ lenkező felfogás m egdöbbentette: a szim bolikus ú r­ vacso ratan hív eit veszélyesebbeknek ta r to tta még a p áp isták n ál is. Mégis aránylag későn, 1526 m ásodik felétől és főleg 1527 tav aszátó l kezdve v e tte fel a h a r­ cot személyesen. H íres v ita ira ta , „D ass diese W orte Christi ,D as ist m ein Leib e tc .’ noch fest stehen wider die Schw arm geister” („H ogy K risztusnak ezek a szavai ,Ez az én testem s tb .’ még érvényesek a rajongó szel­ lemek ellen” , 1527 áprilisában), a z t m u ta tja , hogy L uth er a Zwinglivel és tá rsa iv a l fo ly ta to tt v itá t m ind­ já rt kezdettől fogva valam iféle ördögi h atalm ak elleni küzdelem nek fogta fel, m in t am inek alapvetően vallási jelentősége van. Zwingli viszont azon igyekezett, azért harcolt, hogy tudom ányos érvekkel a középkori ú r­ vacsoratan utolsó m arad v án y ait is eltüntesse. — L uth er szerint azonban a reálprézencia kétségbe vo­ nása a reform áció egész m űvét v eszélyeztette: m int ahogy Isten em berré léteiével testi, világi, földi dol­ gokhoz k ö tö tte m agát — hangsúlyozza —, úgy az úrvacsorában a kenyér és bor külső, lá th a tó , földi alakjáb an is m ag át az üdvösséget a k a rja felajánlani. Mivel L u th e r a „jelkép” és a „dolog” k ö zö tt (Augus­ tinus-féle) különbségtételen elvileg m ár tú llép ett, ezért a Zwingli-féle szim bolikus ú rv acso ratan „ez az én testem = ez jelenti az én te ste m e t” képletében csak visszaesést lá to tt. Az irodalm i csatározások, am elyekben L utheren és Zwinglin kív ü l m ás teológusok (többek k özt Bucer

M árton és O ekolam padius) is resztvettek, egészen 1528-ig elhúzódtak s a reformáció első lendületének m egtörését, terjedésének m egtorpanását eredm ényez­ ték. Zwingli három legfontosabb L utherrel vitázó úrvacsoratani m űve: az „A m ica exegesis” („B aráti exegézis” , 1527), „D ass diese W orte ,Das ist mein L eib’ ewiglich den alten Sinn haben w erden” („H ogy ezeknek a szavaknak ,Ez az én testem ’ örökké meg­ m arad a régi jelentése” , 1527) és „U eber D. M artin L uthers Buch, ,B ekenntnis’ g en a n n t” („D . L uther M árton ,H itv allás’-nak nevezett könyvéről” , 1528). A ném et protestánsok politikai helyzetének rom lása 1528-ban egyre szükségesebbé te tte a m egbékélést lutheránusok és zwingliánusok között. Teológiai síkon a két strassburgi reform átor, Bucer és Capito fárado­ z o tt az egység helyreállításán, am it egy tudós dispu­ táció megrendezésével véltek elérni. Bucer közvetítő álláspontot képviselt Zwingli és L u th er között. Zwing­ livel e g y ü tt ta g a d ta a reálprézenciát és hangsúlyozta a lelkiképpen való részesedést az úrvacsorában; L utherrel eg y ü tt v a llo tta viszont, hogy az úrvacsora üdvösséget adó ajándék a lélek szám ára. P olitikai sí­ kon Fülöp hesseni őrgróf igyekezett egyesíteni a pro­ testán s erőket. Így k erü lt sor a Marburgban, Fülöp v áráb an ta r to tt híres ,,K ollokvium ” -ra 1529. októ­ ber 1. és 4. között. Zwingli örömmel m ent M arburgba, m ert b ízo tt benne, hogy sikerül L u th e rt m eggyőznie; L uther viszont nem v á rt semmi jó t a találkozótól és csak a szász választófejedelem sürgetésére v e tt részt azon, Melanchthonnal és más w ittenbergi teológusokkal együtt. A svájci delegáció, Zwingli és O ekolam padius vezetésével, előbb ért oda, s Zwingli m ár szeptem ber 29-én p réd ik ált is M arburgban, nagyszám ú h allg ató ­ ság előtt. A m ikor a teológusok v itá ja h o ltp o n tra ju to tt, a ven­ déglátó Fülöp őrgróf nyom atékos kérésére mégis össze­ foglalták a két lel közös meggyőződését 14 cikkben. A jav aso lt szöveget L utherek fogalm azták m eg, Zw ingli és hívei pedig kiegészítették néhány ponton, jellemző módon a Szentlélek üdvközvetítő szerepét hangsúlyozva. A 15. cikk az úrvacsoratanbeli különb­ ségeket fek tette le írásban. A tárgyaló felek csak a rra kötelezték el m agukat, hogy a kölcsönös n y ílt háb o ­ rúskodástól és gyalázkodástól tartózkodni fognak. — A M arburgi K ollokvium u tá n m indkét fél azzal a meg­ győződéssel té rt haza, hogy sikerült a m ásik felett győzelm et aratnia. Az igazság az, hogy M arburgban m indenki v e sz tett: az egységre törekvés politikailag k udarcba fulladt, egyházilag pedig csupán ideigóráig h o zott enyhülést; alig k ét évvel később, Zwingli eleste u tá n L uther ú jra m egkezdte irodalm i tá m a d á ­ sait a svájciak ellen. A reform áció nagy tra g éd iá ja, hogy ez a szakadás később — az 1530-as évek rem ény­ teljes tárgyalásai ellenére is — teljessé lett és k é t külön egyház form ájában állandósult. Zwingli úrvacsoratanának valóban drám ai tö rté n ete u tá n foglaljuk össze m ost röviden ennek az úrvacsora­ tan n a k a tartalmát. Negatív, polém ikus oldaláról kiindulva, m egállapít­ h ató , hogy Zwingli a reálprézencia ta n a ellen 1. em ­ pirikus, 2. exegetikai és 3. dogm atikai term észetű ér­ veket használ: 1. E m pirikus, ta p a sz ta la tra épülő főérve az, hogy am ennyiben az " e st” -et a szereztetési Igékben szó szerint kellene értelm ezni, akkor igazi te s te t és igazi v é rt látn án k és ízlelnénk. L á th a ta tla n testiség nincs, ez egyszerűen abszurd, értelm etlen dolog. 2. E xegetikai érvelése a J á n 6,63-ból indul k i: „A lélek az, aki életre k e lt, a te s t nem használ sem m it.”

151

erőiről is, arról, hogy a sákram entum ok a h ite t erő­ sítik s hogy különösen az úrvacsorában a négy leg­ fontosabb em beri érzékszerv „ a h it engedelmességé­ nek v a n alávetve” , azt szolgálja: az úrvacsora így az üdvösség kiábrázolásává lesz, „ th e a tru m salutis” . Zwingli mégsem hagy kétséget afelől, hogy mindez csak an nak használ, akinek m ár előzőleg is volt hite. A szent jegyek csak a m ár meglevő h ite t erősítik, h ite t nem tu d n a k adni: az a Szentlélek ajándéka. Minden a hiten m úlik! — H ogy K risztus hogyan van jelen a h it szám ára az úrvacsorában, azt Zwingli egy híres (szintén H oentől szárm azó) p éld ázattal igyeke­ z e tt m egvilágítani: „ H a egy családapa, m ielőtt messzi idegenbe elindul, legszebb gyűrűjét, am elybe arcképe van belevésve, feleségének ad ja és így szól: ,Vedd ezt, ez én m agam vagyok, a te férjed; ta rts d meg őt, 3. D ogm atikai ellenérve a reálprézenciával szem­ ragaszkodj hozzá távolléte a la tt is és örülj n ek i!’, ben ugyanebből az előfeltételből indul ki, am ennyiben akkor sokkal tö b b e t ad, m in th a csak ezt m ondaná: az isten it az em beritől elválasztó h a tá rv o n a lat az ,Vedd a g y ű rű m et!’ . . . E z t m ondja m integy: ,Légy „istenem ber” Jézus K risztusra is alkalm azza. K risz­ biztos afelől, ahogy egészen a tiéd vagyok’.” (Locher tu s k ettő s term észetét te h á t élesen elválasztja alapján idézve, 223. l.) Zwingli: azok a bibliai Igék, am elyek csak az egyik A h it á lta l m egragadott emlékezés azu tán hálával term észetére vonatkoznak, valóban csak erre lehetnek tö lt el. E zért ragaszkodik Zwingli az „eucharistia” meg­ érvényesek — hangsúlyozza. A k é t term észetet sem jelöléshez, és a latin „sacram entum ” h e ly ett is inkább felcserélni, sem összekeverni nem leh et; Zwingli ezzel a „g ratia ru m actio” (hálaadás) kifejezést használja. Az az úgynevezett „com m unicatio idiom atum ” -tanítása úrvacsora szerinte m indenek felett a nyilvános h ála­ ellen fordul. A m ikor a Szentírás K risztus m ennybe­ adás és az öröm ünnepe. Az úrvacsorázó vendég visel­ m eneteléről és visszajöveteléről beszél, akk o r mindez kedését és m a g a ta rtá sát éppen ezért nem az öröm telen csupán az em beri term észetre vonatkozik, hiszen isteni kom orság jellem zi — ami, úgy látszik, m ár az ő k o rá­ term észete szerint K risztus az A ty án ál v an (Já n 1,18). ban is feltűnt sokaknál —, hanem az örvendező Mivel m ennybem enetele ó ta testileg is a m ennyben h it és a hálás engedelmesség, hangsúlyozza Zwingli. van , az „A ty a Istennek jo b b já n ” , így nem lehet jelen Zwingli ú rv acsoratanának ta lá n a legfontosabb testileg az úrvacsora jegyeiben. Zwingli ezzel az érve­ m ondanivalója az, hogy ez az emlékezés és hálaadás léssel az úgynevezett " u b iq u itas” -ta n t, K risztus teste m in d e n ü tt jelenvalóságának középkori ta n ítá s á t t á ­ a hívők közösségében tö rtén ik s hogy az úrvacsora a gyülekezeti közösség ünnepe. B ár a reálprézencia m ad ta, am ellyel L u th er érvelt a reálprézencia m ellett. Az úrvacsorai v ita itt te h á t krisztológiai síkon folyt — ta n á t elv etette, K risztusnak, m in t üdvajándéknak, lelkiképpen való jelenlétét sohasem ta g a d ta ; ő ezt a m iközben Zwingli a „nesztoriánusság” , L u th er pedig jelenlétet azonban a hívek szívébe helyezi át. A gyü­ a „m onofizitizm us” régi eretnekségéhez közeledett lekezet az, m ely az úrvacsora vételekor h áláv al emlé­ némileg. kezik K risztus szenvedésére és halálára. E nnek a gyü­ Az úrvacsora pozitív tartalmát és alkotóelem eit lekezeti ünnepnek három alkotóelem e, m in t fentebb Zwingli ta n ítá sa alapján így foglalhatjuk össze: az em lítettem , az összegyülekezés, hitvallás és elkötelezés. úrvacsora a hivő emlékezés, a nyilvános hálaadás és a Zwingli hangsúlyozza, hogy az úrvacsora összehozza, gyülekezeti közösség ünnepe (ez u tóbbinak részelemei: egybegyűjti a gyülekezetei K risztus keresztje köré. az összegyülekezés, h itvallás és elkötelezés). — E nnek Az úrvacsorázó hívek v allást tesznek keresztyén hi­ az ünnepségnek a cselekvő alan y a nem K risztus (m int tü k rő l és hirdetik, hogy Jézus K risztus halála á lta l L u th er és később K álvin ta n ítá sá b a n ), hanem a gyü­ m e g v á ltta tta k . Végül pedig a gyülekezet elkötelezi lekezet; a hangsúly nem az „E z az én testem ” -en, h a ­ m ag át Jézus követésére; ez a Zwingli féle úrvacsorai nem az „ E z t cselekedjétek az én em lékezetem re” p a ­ ünnep utolsó aktusa. — L á ttu k , hogy Zwingli szemé­ rancsán van. ben az úrvacsora cselekvő alanya m aga a gyülekezet Az emlékezés, a „m em ória” , Zwinglinél azonban és hogy a hangsúly nála az „ E z t cselekedjétek” -en nem csupán visszanézést jelent. Ő a p lato n i/augus­ van. E zért különösen fontos szám ára az 1K or 10,16 és tinu si antropológia k ategóriában gondolkodott, am e­ 17 verse: „Az áldás pohara, am elyet m egáldunk, lyek szerint az emlékező alany és az emlékezés tárg y a nem a K risztus vérével való közösségünk-e ? A kenyér, k ö zö tt rendkívül szoros kapcsolat áll fenn. Vagyis: am elyet m egtörünk, nem a K risztus testév el való „Az emlékezés” Zwingli szemében „nem a m i képessé­ közösségünk-e? M ert am int egy a kenyér, egy te s t günket jelenti, am ivel m ag u n k at a . . . m ú ltb a vissza­ vagyunk sokan, akik az egy kenyérből részesedünk.” helyezzük, hanem azt az ú ta t, am in á t egy elm últ Befejezésül u ta ln i szeretnék Zwingli ú rv acso rata­ dolog a m i jelenünkbe visszatér s rán k és bennünk n án ak egy igen jellemző aktuális oldalára. Az elm on­ h a t” — á llap ítja meg Locher. A p uszta emlékezés d o tta k b ó l lá th a ttu k , hogy a Zwingli-féle úrvacsorát h ely e tt „K risztu s halálán ak m egjelenítése” tö rtén ik az ellenfelek azzal bélyegezték meg, igazságtalanul az úrvacsorában, az Úr örökérvényű áldozata alapján, évszázadokon át, hogy csak néhány „csupasz és üres a Szentlélek ereje által. Az emlékezés ú tjá n te h á t nem jelképben” m erül ki. Zwingli ú rv acso ra tan áb an azon­ a gyülekezet száll vissza az ú jtestam en tu m i korba, ban m a m ár nem is az a kérdés a legizgalm asabb, hanem a m iértü n k keresztrefeszített Jézus lép be a mi am ivel kapcsolatban egykor annyi tá m a d ás és rágalom jelenünkbe, lesz jelen közöttünk. érte, hogy ti. m ennyiben és hogyan v a n jelen az Mindezeknek a befogadó szerve a hit, illetve a K risz­ Úr teste és vére a szent jegyekben, hanem az a csak finom an se jte te tt, szép és forradalm ian új gondolat, tu s váltságm űvére irányuló hivő szemlélődés, a hogy az úrvacsora valódi csodájaként maga az úrvacso­ „co n tem p latio fidei” . Zwingli első és utolsó idevágó rázó keresztyén gyülekezet változik át K risztus testévé. írásaiban többször szól ugyan az úrvacsora különleges Ami földi, lá th a tó , anyagi világunk nem lehet hor­ dozója az ü d v ö t hozó Léleknek, ta n ítja E razm usszal Zwingli. Jézus földi képeket használ fel lelki és m eny­ nyei dolgok példázatára, m in t az " É n vagyok a szőlő­ tő ” (Já n 15,5) és hasonló Igék m u ta tjá k . U gyanez áll Jézus szavaira a J á n 6,53 —56 verseiben: „ . . . h a nem eszitek az E m berfia te sté t, és nem isszátok vérét, nincsen élet tib en n etek ” stb. — A példázat itt is szellemi-lelki tö rténésre u ta l: m in t ahogy az evés és ivás a te s te t erősíti, úgy tá p lá lja Jézus keresztáldozata a lelket. A szereztetési Igéket képes beszédként kell érteni, s az úrvacsora (akárcsak a páska) olyan ese­ m ény, am ely a nem érzékelhető lelki történés h ely ett áll. E z é rt nevezzük Zwingli úrvacsorai ta n ítá s á t „szim bolikus”-nak.

152

Zwingli az emlékező, h á lá t adó és h ité t m egváltó közösséget hangsúlyozza, ezt ta r tja a legszükségesebb­ nek az úrvacsorában — m egszívlelendő m odern gondolat! Zsindely Endre IRODALOM H uldreich Zwinglis S äm tliche W erke (Corpus R efo rm ato ru m L X X X V III kk .), k ia d ta E mil E gli, Georg F insler etc. B erlin/L eip ­ zig /Z ü rich , 1905 k k . — A rth u r B ich, Die A nfänge der Theologie H u ld ry ch Zwinglis (Q uellen u n d A bhandlungen z u r G eschichte des

schw eizerischen P ro te sta n tism u s, 6.). Zürich, 1949. — J . V. M. Pallet, Z w inglianism e (D ictionnaire dé Théologie C atholique, 15. k ö t., 3745—3928. hasáb. P árizs, 1950). — G ottfried W . Locher, Die T heo­ logie H u ld ry ch Zwinglis im L ichte seiner Christologie, I. T eil: Die Gotteslehre. Z ürich, 1952. — Ugyanő, H uldrych Zwingli in neuer Sicht. Zehn B eiträge z u r Theologie der Z ürcher R eform ation. Z ürich, 1969. — Ugyanő, Die Zwinglisehe R eform ation im R ah m en der europäischen K irchengeschichte. G öttingen/Z ürich, (1979); régebbi irodalom m al. — U lrich Gabler, H uldrych Zwingli im 20. J a h rh u n d e r t. F orschungsbericht und a n n o tie rte B ibliographie 1897— 1972. Z ürich, (1973). — Ugyanő, H uldrych Zwingli. E in e E in fü h ru n g in sein L eben u n d sein W erk. M ünchen, (1983). — F ritz B üsser, H u ld ry ch Zwingli. R eform ation als prophetischer A uftrag. (Persönlichkeit u n d Ge­ schichte, 74/75.) Z ü ric h /F ra n k fu rt, 1973. — R ichard Stauffer E in ­ fluss u n d K r itik des H um anism us in Zwinglis „C om m entarius de v e ra e t fa lsa religione” (Z w ingliana X V I. 1983. 2. sz., 97— 1 1 0 . l.)

Szenci Molnár Albert pályája ".. nem kapok ez világon gazdagító tudományokon, hanem olyakat kívá­ nok, melyekkel legtöbbeknek használ­ hassak az m i nyomorgó hazánkban.”1 350 évvel ezelőtt h u n y t el K olozsvárott a m agyar protestán s hum anizm us legnagyobb alak ja, Szenci M olnár A lbert. K ereken h a tv a n évet élt, tíz, illetve húsz évvel kevesebbet, m in t am ennyit a 90. zsoltár szerint „nék ü n k engedtek” . A pestis félelm etes já rv á ­ n y a ra g a d ta ő t el, oly hirtelen, — „ M in t az álom, m ely elm úlik azontól, M ihelt az ember fölserken álmából, É s m in t az zöld f üvecske az mezőben, A z m ely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik s’ estve megszárad.”2 K erek egésznek m ondható, igen gazdag és olyan szerteágazó életm űvet h a g y o tt h á tra , am elynek kom ­ plex elemzése és helyes értékelése tö b b tud o m án y ágnak is feladata. Tém a- és m űfajválasztása híven kifejezte ezt a jel­ legzetesen átm en eti periódust, am elyet későreneszánsz, ill. későhum anizm us elnevezéssel szokás illetni. A h a r­ m incéves h áború felé sodródó, m ajd e háborúban égő E u ró p a k o ra ez, am ikor a kontinens nagy részében a protestan tizm u ssal szem ben új erőre k a p o tt a T ri­ dentinum szellemében újraerősödő katolicizm us. A p ro testan tizm u s legjelesebb képviselői — legyenek ak ár politikusok, ak ár literáto ro k — igyekeztek össze­ fogni a jezsuita, ellenreformációs irán n y al szemben, szintetizálták és v édték a hum anizm us és p ro te sta n ­ tizm us v ív m án y ait és értékeit. A következőkben először m egkíséreljük felvázolni az t az u ta t, am ely során M olnár A lbert felism erte, m iképpen lehet a m agyarországi res publica litteraria hasznára. 1590 előtti, itth o n i tan u lm á n y a i és élm ényei közül kétségkívül a legm eghatározóbb a Vizsolyi Biblia nyom dai m u n k álataib an foglalatoskodó K árolyi Gás­ p á rra l való találkozása volt. Így em lékezett meg erről az időről: " . . . lábánál forganék az becsületes embernek, Károli Gáspárnak az gönci prédikátornak, az k i fő igazgatója volt az kinyom tatásnak, és engem gyakorta az visoli nyomtatóhelyben kiküldött az őtőle írott levelecskékkel.”3 E nnek az „istenes vén em bernek” az egyénisége, áll­ h a ta to s m unkaszeretete örökké példa m a ra d t szá­ m ára. T an ú ja v o lt a B iblia-fordítók nyelvészeti-eti­ mológiai tud ó s beszélgetéseinek is, és közülük egyet

fel is idézett közel m ásfél évtizeddel később, D ictio­ narium a előszavában.4 Az 1590-ben kezdődő külföldi peregrinációja kisebb m egszakításoktól eltekintve 1624-ig, ötven éves ko­ ráig ta r to tt. V égigjárta a kortársai á ltal is lá to g a to tt egyetem városokat. Először rövidebb ideig W itte n ­ bergben, D rezdában, m ajd hosszasabban (1593—1596) Strassburgbam fo ly ta to tt tan u lm án y o k at. Ez a Jo h an n S turm á ltal szervezett A kadém ia különösen nagy h a ­ tá ssa l v o lt későbbi m unkásságára. I t t szerezte meg klasszikus és hum anista m űveltségét, itt tökéletesítette többek k ö zö tt latin és görög nyelvi-retorikai tu d á sát. 1595-ben elnyerte a baccalaureatusi fokozatot. A lutheránusok felülkerekedése következtében kálvi­ nista lévén azonban nem m a rad h a tot t tovább e város­ ban. Pfalz központjában, a kálvinizm us fellegvárának szám ító H eidelbergben ta n u lt to v áb b (1596—1599). T an ulm ányait 1596-ban svájci és itáliai körutazással egészítette ki. A reneszánsz em ber érdeklődésével és m ohóságával szívta m agába a látn iv aló k at. Svájcban alkalm a ad ó d o tt látn i és beszélni a 78 esztendős refor­ m á to rral és zsoltáríróval: Theodore de B èzzel, akinek zsoltárverseit később ő fo rd íto tta le m agyarra. T alál­ k o zott U lrich Zwingli hasonló nevű u n o kájával is, összebarátkozott W olfgang Musculus fiaival és csa­ ládjukkal. B ár N aplójában5 különböző részletességgel szám olt be ezekről az élményeiről, egészen biztosra vehetjük, hogy m indegyik különösen jelentős volt a szám ára. Személyes k o n ta k tu st tu d o tt terem teni — különösen B èze á lta l — a k álv in ista reform áció kezdeteivel, ami egyben m egerősítette benne azt az elhatározást, hogy ő is a protestantizm us to v áb b i terjesztésén és öregbítésén fáradozzék a m aga eszközeivel. Másik úticélja: Itá lia ideológiailag ellentétes élmé­ nyeket ta rto g a to tt szám ára. R óm a h é t szent tem plo­ m ában búcsúcédulákat és ereklyéket lá th a to tt, Lore­ to -b an m eg tekintette Szűz M ária kultuszhelyét. Az o tt fellelhető feliratokat, m inden k o m m entár nélkül pon­ tosan lejegyezte. T ridentben is m egfordult, b ár a v á ­ roska nevén kívül sem m it nem írt róla N aplójában. N ém etországi tartó zk o d ása és utazásai d ö b b en tet­ té k rá arra, m ennyire elm arad o tt állapotok u ralkod­ nak szerencsétlen hazájában. H iszen a háborús, konszolidálatlan körülm ények következtében PallasM inerva, azaz a tu d o m án y m űvelése h e ly e tt Mars k ö tö tte le honfitársainak energiáját. Szám ára ezért a harm incéves háború előtti G erm ánia u g y an azt jelen­ te tte , m in t am i Jan u s Pannonius szám ára Itália v o lt.6 M inthogy 1599-ben rövid itth o n i láto g atásakor m eggyőződhetett arról, hogy írói terv ei m egvalósítá­ sához alkalm as patró n u s nem akad, visszaköltözött N ém etországba. O tt — legalább is a harm incéves

153

h áb o rú ném etországi eseményeiig kellő n y u g alm at és szellemi légkört ta lá lt, am i nagyban elősegítette m un­ kálkodását. Öreg diákként H eidelbergben, H erborn­ ban, A ltdorfban és M arburgban élt és alk o to tt. Pfalz és Hessen v o lt az a k é t fejedelemség, am ely kálv in ista lévén, hajlékot a d o tt külföldi k álvinisták­ nak is: részben olyanoknak, akik h itü k m ia tt emig­ rációba kényszerültek: pl. a ném etalföldi, M olnár á lta l " belgák” -nak n evezett protestánsok vagy a francia h u g en o tták —, részben M olnárhoz hasonló literátoroknak, akik önként v állalták a külföldi ta rtó z ­ kodást. A velük való érintkezés igen term ékenyítően h a to tt rá. Megismerte m űveltségüket, olvasm ányaikat. E zek á lta l is tu d a to so d o tt benne az, hogy sok peda­ gógiai és vallási alapm unka egyáltalán nincs meg m a­ gyarul, s am i v an, az is elavult vagy korszerűsítésre szorul. S trassburg igazi h u m an ista növendékeként a latin k u ltú ra és nyelv és az azt felelevenítő hum anisták péld ája lebegett a szeme e lő tt. Ők e t különösen azért tisztelte, m ert b elátták , hogy a latin nyelv segítségé­ vel nem csak a „sacra religio”, hanem az „artium ” sőt a „philosophiae studia”7 is k özvetíthető a népekhez. M olnár azonban a reform áció anyanyelvi törekvé­ seit is asszim ilálva nem zeti nyelven k ív á n t a latin nyelven író h um anisták nyom dokaiba lépni: „B izony, bárcsak mi, m agyarok is, nyelvünk csi­ nosításában és terjesztésében a latinoknak és gö­ rögöknek, valam int az ezek nyomába lépő m ű velt népeknek tanulm ányait és szorgalmatosságát tu d ­ n ók utánozni! Ez u tó b b iak nyelvüket úgy m űvel­ ték és csiszolták, hogy azok — m int kim űvelt és csiszolt nyelvek — ta lá n a világ végezetéig fent fognak m aradni. Tehetségem nek szűkös voltához, a m agam m értékéhez vagy talentum ához képest ezeknek nyomdokait taposva igyekszem hazai nyel­ vünk határait kiterjeszteni, ... ” 8 E rudíciója te h á t nem holt m űveltséganyag, hanem haladó, m ásokat eruditussá ten n i akaró írói program ja kialakulásának alfája és om egája. Ezzel a X V I. szá­ zadi írói kezdem ényezések fo ly tató ja és beteljesítője. Törekvése sikerére a fedezetet a családjában beszélt „rom latlan m agyar ny elv ” 9 jelentette. Sacra religio A m agyarországi kálvinizm us megerősítése érdeké­ ben először is a N ém etországban igen elterjed t huge­ n o tta Zsolt á roskönyv lefordítására vállalkozott. Eze­ k e t a M arot —B èze-féle zsoltáro k at őm aga is énekelte istentiszteletek alkalm ával vagy a m aga vigasztalására Am brosius Lobw asser n ém et jogtudós fordításában (Lipcse 1573). M agyarországon is m egszületett az igény egy olyan Psalterium irán t, am ely a X V I. században keletkezett szórványos zsoltárparafrázisok u tá n m ind a 150 D ávid-zsoltár énekelhető verses fo rd ítását ta rta lm a zza —, am iként az Ú jfalvi Im re debreceni énekeskönyvé­ nek bevezetőjéből k itű n ik .10 M olnár hihetetlenül rövid idő a la tt (1606. m árcius 9.—m ájus 24. és szeptem ber 1—23. között) p á ra tla n művésziességgel o ld o tta meg e felad ato t. A zsoltárok végtelenül m ély és gazdag gondolati ta rta lm á t ih letetten , változatos költői esz­ közökkel to lm ácsolta. A fordításban a dallam is kö­ tö tte : 130 különböző dallam ú és eltérő versform ájú és strófaszerkezetű verset ö ltö z te te tt sikerrel „m agyar zubbonyköntöskébe” . A m a is haszn álatb an levő fordítás az első m agyar m űfordításgyűjtem ény, am elyet a legnagyobb hatású

m agyar verseskönyvnek tek in th etü n k . M olnár jól ism erte a X V I. században keletkezett zso ltárpara­ frázisokat. K özülük Szegedi Gergely, S ztárai M ihály és Balassi B álint verseit, a debreceni énekeskönyv, Bornem issza P éter, H uszár Gál és B ejthe Istv án éne­ keskönyveinek an y ag át külön is kiem elte, m ondván, hogy nem a k a rja „kivenni azokat a híveknek kezé­ ből” 11. E zért is a d ta közre 68 m agyar vallásos ének szövegét 1612-ben, oppenheim i Bibliá-já b an a 150 hu genotta zsoltár függelékeként.12 A Biblia anyanyelvre fordítása és terjesztése szinte minden protestáns literáto r szívügye v o lt a X V I— X V II. században. M olnár A lbert p á ly ája elején azzal a gondolattal foglalkozott, hogy m agyarra fordítja a kálvinista Jo hann Piscator herborni teológiaprofesz­ szor ném et Bibliá-já t.13 A m int 1605. augusztus 26-án P iscatornak íro tt leveléből k itűnik, Bocskay István p atro n á ltja k é n t szerette volna fordítását megjelen­ te tn i.14 A fejedelem halála azonban m eghiúsította elképzelését, s így hesseni Móric fejedelem „szárnyai a la tt” h ú zódott meg. Piscator Bibliá-ján ak lefordítására valószínűleg azért sem vállalkozott, m e rt nagy viták kerekedtek a fordítás körül, am elyre P iscator Apologia, das ist Verthäidigung der newen Herbornischen Bibel wider das Lasterbuch Paul Röders, Pfarrers zu Köch­ berg (H erborn 1608) című m űvével válaszolt. M olnár ugyanakkor honfitársaitól értesült arról, milyen nagy szükség lenne a Vizsolyi Biblia újran y o m tatására .15 Asztalos A ndrás egy péld án y t is k ü ld ö tt neki, am elyet 1606. decem ber 6-án v e tt á t H eidelbergben.16 Ú jrakiadásához sa já t bevallása szerint „nem m os­ datla n kézzel” k ez d ett: jav ítá sa i m érté k tartó ak vol­ ta k . Igyekezett „k itisztítan i a szólásnak dísztelen mód­ já t” , sa jtó h ib á k at gyom lált ki, argum entum okkal, sum m ákkal te tte teljessé a szöveget és m ás nem zetek B iblia-fordításait figyelembe véve elv álasztotta az apokrif könyveket a kanonikusoktól és külön cso­ p o rtb a rendezte. M egváltoztatta to v á b b á a form átu­ m ot is: H an au b an (1608) negyedrét, m ajd O ppenheim ­ ben (1612) nyolcadrét form ában jele n tette meg a köny­ nyebb használhatóság érdekében. M indkét kiadáshoz csato lta fordításában a 150 bib­ liai zsoltár énekelhető verses szövegét. A hanaui Biblia függelékében m egjelent to v áb b á K is katekizm us­ ának rö v id ített v álto zata, am elyet m ár 1607-ben a Psalterium-m al eg y ü tt is közreadott. Az oppenheim i Bibliá-hoz csatolva jelentős m ódosításokkal közreadta a teljes Heidelbergi Káté és a pfalzi rendtartás Szárászi Ferenc á ltal k ib o csájto tt fo rd ítását is.17 A m agyarországi és erdélyi prédikátorok és h ívők kezébe így egy olyan gyűjtem ényes k ö te te t ju tta to tt, am elyben a szent könyvek, az istentiszteleteken énekelt zsoltárok szövege, illetve az egyházi cerem óniák for­ m á ja és szabályai, sőt a keresztyén h it igazságai egy­ a rá n t bennefoglaltatnak. Az oppenheim i Biblia elkészülte u tá n M olnár csa­ ládjával e g y ü tt ham arosan M agyarországra költözött. Először B atth y á n y Ferenc udvari p réd ik áto rak én t m űködött, m ajd rövid ideig kom árom i lelkész lett. E z a la tt m aga is m eggyőződhetett arról, m ennyire híján v an n ak a reform átus prédikátorok korszerű m agyar nyelvű kézikönyveknek: postilla-, ill. prédi­ kációgyűjtem ényeknek. V isszatelepedve N ém etország­ b a (1615), ham arosan hozzáfogott a heidelbergi első prédikátor, A braham Scultetus Auslegung der sonn­ täglichen Evangelischen Texten (Zerbst 1612) cím ű gyűjtem énye m agyar fordításához. U gyan latin nyelvű postillák m agyar fo rd ítását tan ácso lta honfitársainak, mégis S cultetust választo tta, m ivel nem ism ert m ás gyűjtem ényt, am i ennél „szebb m etódussal, renddel

és világosabb értelem m el volna írv a ” .18 V alóban első­ sorban az intellektuális ta n ítá s 19 és a prédikációk szer­ kezetének következetes rendje figyelhető meg a kö­ tetben. Érdem es kissé hosszabban időzni e postilláknál, am elyeknek elemzésére eddig elég kevés gondot for­ d íto tt a Szenei M olnár-kutatás. Scultetus prédikációinak té m á ja : m egm utatni, ho­ gyan „élhessen az em ber keresztyénül, s m int halhasson bódogul m eg” . M indezt „világos bizonságokkal, meg hitelre m éltó példákkal, kim o zd íth atatlan fundam en­ tom o k k al” k ív á n ta m egvalósítani. Beszédeit „m indenféle renden valók” -hoz intézte, „az kik h iv a ta lo k b a n úgy ak arn ak eljárni, hogy végre osztán bódogul lehessen kim úlásoc” . (176. l.)20 Így eg yaránt a d o tt tan ácso t ifjaknak, véneknek, aty ák n ak , anyák n ak , fiak n ak , leányoknak —, illetve társad alm i szerepük szerint: regnálóknak, fejedelm ek­ nek, polgároknak, m esterlegényeknek, tan ító k n ak , „egyigyű közem berek” -nek, szegény jobbágyoknak, sőt még írni-olvasni nem tu d ó k n ak is. K orának esem ényeit ritk á n em lítette konkrétan, inkább csak u ta lt rá ju k : „E z világi P olitiában, köz­ ségi gubernálásban pedig semmi em ber egyebet nem hall h áborúnál és hadi híreknél.” (1035. l.) „Sem m it em ber nem h all egyebet visszavonyásnál, nagy hábo­ rúnál, úgyhogy m ajd m inden csikorgani és rom lani láttassák . K iváltképpen az re fo rm á lta to tt és m egtisz­ títta t o tt eklézsiának, gyülekezetnek á lla p a tja igen nehezen és szakadó félben v agyon.” (36. l.) Vallási szem pontból a pogányság és a pápistaság ellen préd ik ált. Több helyen szólt a szentek kultusza, a gyónás, az „oldozó levelek” , a m isehallgatás, a papi nőtlenség és a katolikusok eretneküldözése stb. ellen (pl. 789. l.). A reform áció jelentőségéről és az E v a n ­ gélium követőinek dicséretéről többször is megemlé­ k ezett és a p ro testan tizm u s to v áb b i békés terjedéséért fohászkodott. A prédikációk keletkezési idejekor (1611 előtt) az irénikus törekvések m ár kibontakozó­ ban v o ltak , s hasonlót p ró b ált Scultetus is egyik kö­ nyörgésében kifejezni: ,,Tekints kegyelmesen az te kicsiny seregedet, mely teneked engedelmes, ronts meg szekereit az pápának és az töröknek, tatároknak lovait, hogy az te alattad való népeid, szép csendes békességben összvegyülekez­ hessenek és téged . . . magasztalhassanak” (16. l.). Scultetus általáb an szigorúan ragaszkodott a bibliai tex tu s kifejtéséhez, de u g yanakkor gyönyörűséget is k ív án t szerezni hallgatóinak és olvasóinak.21 Őmaga a bibliai te x tu s szépségeire egyízben így u ta lt: ,,K risztus urunk . . . beszél az ő m ennyei atyjának kegyelmes gondviseléséről oly gazdag lélekkel, oly vigasságosan, és ékesen, hogy m inden tudós embe­ reknek meg kelljen vallaniok, hogy valóban gazdag, hasznos és gyümölcsös textus legyen ez, az mely szép hasonlatossággal ékesíttetött és sok állhatatos erősítő beszéddel fundáltatott.” (875. l.) Szép hasonlatokkal ő is élt, pl.: „Az m iképpen hogy az n y ári nagy hévségben semmi nem lehet kedvesb annál, m ikor em bernek elibe szép híves szellő fuvall, azonképpen az el­ lan k ad t, m egepedett léleknek semmi k ívánatosb dolog nem érkezhetik, m in t h a ez Szentlélek, am az nemes pünkösdi szellő re á ja zúdol, reá fuvall. Bezzeg gyönyörűséges vendég ez, úgy­ m ond osztán az em ber, m ely igen tu d az vigasz­ ta ln i!” (639. l.) Egy m indennapi életből v e tt képpel irá n y íto tta rá a figyelm et az élet „kis csodáira” a következő részlet­ ben:

„Egyetlen egy kedves, szerelmes, örvendetes tekinte­ tecskéje az te méhednek újonnan született gyümöl­ csének oly igen megvidámit, vigasztal, megörven­ deztet tégedet, hogy menten m inden nyavalyád el­ m úljon, és ez jelenvaló fájdalm idnak emlékezeti el­ enyésszék.” (563. l.) Jóllehet M olnár A lb e rt a bevezetőjében hangsúlyoz­ ta, hogy „én az m agyar szónak oly ékesen folyásával azt nem fo rd íth a tta m , az m in t ném etül vagyon írva: az m iképpen hogy az szőnyeget is h a m egfordítja em ber, nem szinte oly ékes m ásfelől,” 22 — mégis a példákból kitűnik, hogy a m agyar megfogalm azás is jól sikerült. A bibliai textusok szövegét M olnár term észetesen a K árolyi-Biblia szövege szerint közölte, sőt bizonyos részletekben a m agyar m egfogalm azás bibliás-zsol­ táros hangja igen szembeszökő. É ppen ezért nem csoda, h a tö b b m in t k é t évtizeddel a m agyar fordítás meg­ jelenése u tán , 1640-ben az egyik legtöbbet és legna­ gyobb haszonnal fo rg a to tt kézikönyve volt a m agyar­ országi és erdélyi p rédikátoroknak.23 Á ltala a m agyar nyelvű B iblia és Zsoltárok sőt Katekizm us nyelvén p réd ik álh attak a híveknek. És ez a nyelv- és hangvé­ telbeli egyezés jó összhangot eredm ényezett a kálvi­ nista istentiszteleteken. M olnár a későbbiekben még további Scultetusbeszédeket is fo rd íto tt m agyarra. B ethlen G ábornak aján lv a jelen tette meg a reformáció százéves évfor­ dulója alkalm ából H eidelbergben elm ondott Scultetusprédikációit.24 H eidelbergben ezt az évfordulót az irénizm us jegyében ünnepelték. A megemlékezések éle nem a p ro testáns felekezetek közötti ellentétekre, hanem inkább az A ntikrisztus ideológiája ellen irá­ n yult. É rth e tő ez, hiszen Pfalz az 1608-ban létre jö tt p rotestáns Unió vezető fejedelemsége le tt, és m inden erejével azon volt, hogy politikai és ideológiai egy­ ségbe töm örítse az összes protestáns fejedelem séget. M olnár életm űvében ekkor erősödött fel a katoliciz­ mus-ellenes hang. B ethlen G ábornak cím zett ajánló­ levele az A ntikrisztus m agyarországi csábításait, fő­ k én t a m agyar P a tro n a H ungariae-kultuszt pellengé­ rezte ki. A k ö te t Appendix de idolo Lauretano című függeléke pedig M olnár A lbert m űködésében eddig nem ta p a sz ta lt, éles tám ad ás az ellenreformáció moz­ galm a ellen. A tö b b írásból álló szöveggyűjtem ény­ ben felism erhető tém akörök a katolicizm us legfőbb jellemzőire u ta ln a k : Loreto tö rtén etén ek áttekintése kapcsán a bálványim ádásra és corruptio-ra; a p áp ára és R óm ára; a szerzetesi életre; a papi nőtlenségre; a pápai zsarnokság politikai h atására. I tt szerepel a török hódítás kérdése is, am elyért a M olnár-idézte szemelvény szerint szintén a „ p á p istá k ” a felelősek. Az egész szöveggyűjtem ényen végigvonul M olnár cél­ z a ta : óva inteni m indenkit a rekatolizációtól. M olnár 1625-ben még k ét Scultetus-prédikáció m agyar fo rd ítását is közreadta a bekecsi k álv in ista tem plom felszentelése alkalm ából m e g jelen tetett p ré­ dikációgyűjtem ényben.25 Az E ine Predigt über die Herrligkeit der Kirchen Gottes a u f Erden cím űt Scul­ te tu s 1619. október 24-én m o n d ta el a cseh királlyá v á la sz to tt pfalzi fejedelem, V. Frigyes P rág áb a érke­ zése u tá n ; a m ásodik Kurzer aber schrifftmessiger Bericht von den Götzenbildern cím ű pedig 1619. de­ cem ber 22-én han g zo tt el — eredetileg latinul — P rá ­ gában a Dóm erőszakos „m eg tisztításán ak ” védelm é­ ben. S cultetusnak nem kis része v o lt a Dóm katolikus berendezéseinek eltávolításában, s e te tte , am elynek eredm ényeképpen a cseh lutheránusok eltávolodtak a pfalzi fejedelem től, nagyban hozzájárult a „téli király ” kudarcához. M olnár A lbert éppen ezért el­

155

h a g y ta Scultetus prédikációjának m inden, Pfalzra, illetve P rág ára u taló részletét fordításában, s csak teológiai okfejtését ta r to tta meg és v o n a tk o z ta tta a bekecsi tem plom ra. Ezek a fordításai is alátám aszt­ já k azt a leveleiből is kiolvasható állandó törekvését, hogy m inden erejével elősegítse B ethlen G ábor és Pfalz szövetségét. A Biblia-kiadás, Zsoltár-, Katekizm us- és prédikáció­ fordítások sora a hívek vallásos elm élkedését szolgáló m agyar nyelvű im ádságoskönyv kiadásával v á lt tel­ jessé. T ulajdonképpen im ádságoskönyv-fordítással kezd ő d ö tt M olnár egész p ály á ja is. Napló-jából és a Psalterium ajánlóleveléből26 ugyanis tu d ju k , hogy 1600-ban M agyarországról visszaérkezve, H eidelberg­ ben lefo rd íto tta D aniel T oussaint Imádságoskönyvét. T oussaint Orléans reform átus p réd ik áto rak én t a Szent B ertalan-éj u tán m enekülni kényszerült hazájából. 1573-tól B èze közvetítésével H eidelberg m ásodik ud­ vari p réd ik áto ra lett. 1586-tól teológiaprofesszorként m űk ö d ö tt a heidelbergi egyetem en. Im ádságoskönyve eredetileg franciául jelent meg L ’Exercice de l’âme fidèle, assauoir prières et meditations pour se consoler en toutes sortes d’afflictions . . . cím en, m ajd a szerző ném et fordításában m in t Betbüchlein, oder Übung der Christlichen Seel te rje d t el tö b b kiadásban is N ém et­ országban.27 A Franciaországból és N ém etalföldről m enekülni kényszerült keresztyének vigasztalására készült könyvecske ta rta lm a z za T oussaint vigasztaló ira tá t az O rléansból m enekültekhez, üldöztetésük leírását, bibliai zsoltárrészleteket, zsoltárm agyaráza­ to k a t, im ádságokat és bibliai részletekhez kapcsolódó könyörgéseket, A ugustinus n éhány im áját, H ierony­ mus Savonarola 51. zso ltárm ag y arázatát stb. Szenci M olnár fordítása azonban sosem jelent meg. Elképzelhető, hogy kéziratb an elküldte Békésinek K assára. M indenesetre igen jelentős pályakezdő m ű, am elynek fo ly tatása az 1621-ben H eidelbergben ki­ a d o tt Imádságoskönyvecske.28 E z ú tta l nem ném etor­ szági forrást v álaszto tt, hanem H einrich B ullinger Christliches B ättbüchlin-jének Joannes Jacobus Frisius á lta l átdolgozott, b ő v íte tt v á lto z a tá t (Zürich 1600), ezzel is erősítve a m agyar reform átus egyháznak k ü ­ lönösen a kezdetekben Bullinger személyéhez és m ű­ veihez kötődő szoros kapcsolatát. F o rd ítását nagy­ szom bati pártolói és segítői istenes és m ű v elt felesé­ geinek ajá n lo tta , m ivel azok rég ó ta b u z d íto tták őt ilyen jellegű kön y v m egjelentetésére. V ivestől v e tt idézettel lelkesen állást foglalt a nőnevelés fontossága m ellett is.29 Az im ák k ö zö tt Á goston, B ullinger, Calvin, Cranmerus-szövegek is szerepelnek, am elyeket M olnár a tőle m egszokott bibliás nyelven és őszinte átérzéssel ü lte tte á t m agyarra. P éld ak én t Ágoston Szentiélek­ hez fohászkodó szavainak fordításából idézünk egy részletet: ”Ó mindenható és vigasztaló Szentlélek, szerelme az Istenségnek állatjának, szentséges egy essége az m in ­ denható A tyának és az ő bódogságos fiának, gyönyö­ rűséges vigasztalója az sérelmeseknek: jövel mos­ tan hatható erősségeddel az én szívemnek legmélsé­ gesb részeibe, é s örvendeztesd meg m inden setét szegeletit az én belső hajlékomnak az te világossá­ godnak tündöklő fényességével, és az te meglátoga­ tásoddal tedd gyümölcsössé az te harmatodnak bősége által az én szívemnek m inden gyümölcstelen szárazságát. Gerjeszd fel és gyújtsd meg az én belső emberemnek megsebesítött titkait az te szerelmednek nyilával, és já rd által az te idvességes lángoddal az én szívemnek szunnyadozó veleit. Egy summába,

156

emészd meg az te szent tüzednek hévségével az én testemnek és elmémnek minden belső gyarlóságit. Itass engemet az te gyönyörűségednek szép folyó­ vizével, hogy egyszálné se kívánjam többé ez világ­ nak méreggel elegyített édességét:” (166—167. l.)30 Szenei M olnár p ály ája végén, 1633-ban ism ét csak egy im ádságos és elmélkedő m űnek, a puritán u s szel­ lemű Lewis Bayle The Practice o f Pietie-nek (1612) a le­ fordításával foglalkozott. É ppen csak elkezdte né­ m etből fordítani, am ikor D ebrecenben értesü lt arról Medgyesi P áltól, hogy ő m ár az eredeti, angol szöveg alapján, néhány részletét ki is a d ta .31 Mivel az angol ered etit au ten tikusabb kiindulásnak gondolta a for­ dításhoz, lem ondott e m unkáról, de Medgyesinél, sőt az akkori püspöknél, Keresszegi H erm an Istvánnál is igen szorgalm azta a mielőbbi m agyar nyelvű ki­ a d ást.32 A Sacra religio tém akörében keletkezett fordításait Calvin Christianae religionis institutio (Bázel 1536) cím ű m űvének lefordításával koronázta meg (H anau 1624).33 M egkésett recepcióra u ta l ez a kései fordítás a m agyarországi kálvinizm us történ etéb en , de é rt­ hető, hiszen a X V I. század közepén a reform áció helvét ágának elterjedése során Calvin egy v o lt a sok svájci reform átor között, és ta n a i nem közvetlenül, hanem B èze, B ullinger és Musculus közvetítésével h a to tta k .34 Művei közül a Katekizm us (Genf 1545) te rje d t el széle­ sebb körben Melius Juhász P é te r fordításának köszön­ hetően.35 É ppen ideje v o lt te h á t, hogy — Molnár A lber szavaival élve —: " . . . ez em ber, m elyet az m agyarok még ez ideig igazán meg nem h a llg a tta ­ nak, előállattatnék, és az m agyaroknak m agyarol prédikállaná az m egfeszített K risztu st.” 36 A nnál is inkább, m ivel katolikus oldalról tö b b en is v ita ttá k és cáfolták Calvin ta n a in a k helyességét. Le­ gyen elég csupán a m agyar ellenreformáció legnagyobb h atású alakjának, P ázm ány P éternek A z nagy Calvi­ nus Jánosnak Hiszek-egy-Istene. (N agyszom bat 1609)37 című m űvére utalnom , am elyben részleteket rag a d o tt k i és cáfolt Calvin m űveiből az apostoli Credo-ra vo­ natkozóan. A teológiai képzettségű és érdeklődésű kálv in ista p rédikátorok bizonyára haszonnal fo rg a th a ttá k az eredeti latin nyelvű Institutio-t — ha h o z záju to tta k —, de az egyszerűbb hívek, a laikus kálvinista atyafiak, akik meggyőzésére P ázm ány is igyekezett, jobban el tu d ta k igazodni az ellenreformáció propagandájában a m agyar fordítás ismeretében. M olnárnak nehéz felad attal k ellett m egbirkóznia. A m agyar teológiai szaknyelv egyik ú ttö rő jé t tisztel­ h e tjü k benne. A száraz teológiai okfejtések ellensúlyo­ zására e fordításban is ta lá lu n k m a is élvezhető szép részleteket, m in t pl. a következőt: , , . . . ily nagy szépséget adott legyen az Isten a vi­ rágokban, az mely magátul szemeinkbe ötlenék: és ily kedvességes szagot adott, az melyek orrunkba il­ latozzanak; és gonosztétel legyen, hogy az szemek a virágoknak szépségével, és az fejek azoknak ked­ ves illatozásával vidámíttassanak és gyönyörköd­ tessenek? Micsodát? N em úgy k ülönböztette-é meg az virágokat és azoknak színeket, hogy egyik szebb legyen az m ásiknál? Sőt micsodát? N em adott-é oly kedvességet az aranyba és ezüstbe, az elefántte­ tembe és márvánkőbe, az m ely által egyéb ércnél és köveknél nemesebbek és jelesbek nem volnának? Végezetre az szükségre való élés felött nem elég sok­ féle kedves és dicséretes dolgokat szerzett és enge­ dett-e?” ( III. könyv, 10. rész.)38

A rtiu m studia Molnár A lbert — m in t ahogyan az a „régiségben” a literátorok körében szokás v o lt —, a tan u lm án y ai során e ls a já títo tt retorikai-poétikai tu d n iv a ló k a t latin alkalm i költem ényekben alkalm azta. N aplója bejegy­ zése szerint 1599. ja n u á r 1-én néhány verset írt a „gyűlölködés m ardosásáról”39. E versek nem m arad­ ta k fenn, valószínűleg latin nyelven író d tak , mivel latin u l em lékezett meg róluk. Első, n y o m tatásb an m egjelent m űve latin nyelvű alkalm i költem ények fűzére v o lt: „A pophthegm ata tó n h e p ta szofón” 40 cím en a h é t görög bölcs m ondá­ sainak latin versbe foglalásával g ra tu lá lt h é t kollé­ gájának. E z t az alkalm i költem ényt tö b b m ás is kö­ v e tte : üdvözlőversek, gyászversek, olvasm ányaiba bejegyzett verses glosszák, album okba íro tt em lék­ sorok stb. túlnyom órészt latin nyelven m agyar és k ü l­ földi b ará ta in a k , ismerőseinek, p réd ik áto rtársainak stb. címezve. Színvonaluk nem jobb, de nem is rosszabb a korabeli hasonló költem ényekénél. K itű n ik belőlük, hogy M olnár az an tik és h u m an ista toposzok és pro­ zódiai szabályok tökéletes ism eretének b irtokában írta e költem ényeket. Ö röm ünkre szolgál, hogy ebben az évforduló al­ kalm ából készült összegzésben b e m u ta th a tu n k egy újabb an felfedezett M olnár-verset, am ely tudom ásunk szerint M agyarországon n y o m tatásb an még nem je ­ lent meg. A költem én y t Jo h an n M atthaeus W acker von W ackenfels levélgyűjtem ényéből p u b lik álták a m ú lt század közepén.41 A cikk sajnos a levél szövegét — am elyben a vers eredetileg benne v o lt — nem a d ta közre, de m egjegyezte, hogy k é t M olnár A lberttól szár­ m azó levél is v o lt a gyűjtem ényben, am elyeket k i­ em eltek a többi közül és á ta d tá k a tescheni Evangélikus Gimnázium professzorának, P. Lichnernek. E leveleket m indeddig sajnos nem sikerült felkutatnunk. Molnár 1604-ben ism erkedett meg W ackerrel, II. R udolf császár udvari tanácsosával. Széles körű érdek­ lődésű, polyglott literáto rk én t m aga is verselt, és kedvelte a különösségeket. M olnár prág ai láto g atását követően Omnia címen költem ényt írt neki,42 am elyet az m egköszönt, és más kuriózum oknak szám ító szö­ vegek k iad ására ösztönözte.43 Az á lta la indítv án y ozott szem elvényekből és egyéb szövegekből végül is csak 1614-ben jelen t meg H an au b an M olnár Lusus poetici című gyűjtem énye, am ely címe szerint olyan költői játé k o k a t ta rta lm a z , am elyek tá rg y u k a t „m irifice” azaz „csodálkozást ébresztve” m u ta tjá k be.44 A ru ­ dolfiánus—m anierista P rága szellemi életének term é­ k ekén t egészen m ás világot k ö zv etített, m in t Molnár tö b b i m ű ve. A m ost b e m u ta tá sra kerülő vers a L usus-tó l füg­ getlenül író d o tt, a h oratiusi ódák krisztianizált v á lto ­ zata. K ülönösen érdekessé a sapphikus strófaform a teszi, m ivel ilyen M olnár eddig ism ert latin versei között még nem fordult elő. Valószínűleg 1605. és 1614. között keletkezett: „Fide constanter, bone Christiane, Rebus in m oestis domino Deoque, Qui potest saevos subito tumultus Pellere ab orbe. N ulla te turbet nim ium que frangat Sors m inans turbas; cito namque possunt Cuncta m utari arbitrio Tonantis Tempore recto.

Christus exaudit facilis precantes N ovit et versat bene res piorum Qui suum num en precibus benignum Semper adorant. N on erit nobis igitur timenda Sors repentinam m initans ruinam , Quando clementer Deus ipse nostrum Protegit orbem. N u n c Deum castis precibus rogemus, Ut suo nostrum regat ipse vitam Spiritu, semper foveatque nostra Languida corda. Ergo caelestis pater o precamur, Tuqe supremi patris alma proles, Spirilus patris sacer atque gnati. Res rege nostras. Ut tuum nomen celebremus omnes Gaudio summo tibi servientes, Quod bona nobis liceat fruisci Pace per orbem. M agyar fordításban: Bízzál állh atatosan, jó K eresztény, szom orúságodban is az Ú r Istenben, aki egy p illa n a t a la tt el tu d ja űzni a földről a vad v ih art. Ne k avarjon fel és ne rázzon meg nagyon semmiféle sors, am ely ziv atarral fenyeget, m ert a M ennydörgő ítélete m indent gyorsan m eg v álto z tath a t a helyes időben. K risztus könnyen m eghallja a könyörgőket, ismeri és jóra fordítja a hívők dolgait, akik m indig könyörögve im ádják jótevő istenüket. Nem kell h á t félnünk a sorstól, h a hirtelen rom lással fenyeget, m ert Isten kegyelm esen m egóvja világunkat. K érjük m ost Iste n t őszinte im ában arra, hogy igaz­ gassa leikével életünket, és m indig erősítse bágyadó szívünket. K önyörgünk h á t, Ó égi A tyánk, és Te, m ennyei A tyánk á ld o tt m agzata, A tya és Fiú Szentlelke, irá­ nyítsd dolgainkat, hogy nagy örömmel szolgálva neked, m agasztaljuk nevedet m indnyájan azért, m ert világszerte élvez­ h etjü k a jó békét. M olnár A lbert latin verselési készségét m agyarul is k a m a to z ta tta . Sylvester János u tá n őneki sikerült elsőként tökéletes disztichonokat írni m agyarul.45 Zsoltárfordításaiban pedig a nem zeti és a n y u g a t­ európai verselés magas szintű szintézisét v a ló síto tta m eg.46 P oétikai és retorikai tu d á sá t a sacra religio és a ko rd iv at szolgálatába állíto tta, a gram m atica arsának m űvelésébe elsősorban pedagógiai céllal fogott. M ár itthoni, m ajd külföldi tan u lm án y a i során szo­ m orúan ta p a sz ta lh a tta , m ilyen szűkösen v an n ak el­ lá tv a a m agyarországi iskolások a megfelelő, korszerű segédeszközökkel, könyvekkel, szótárakkal, n y elv ­ ta n o k k a l stb., míg m ás európai nem zetek m ár régen m egterem tették azokat. E m ellett az erasm ista h um a­

157

nisták örököseként állandóan fordításokkal foglalkoz­ ván benne is m egérett az az igény, hogy szám bave­ gye, rendszerezze anyanyelve s tru k tú rá já t, összeállítsa szókincsét. E kettő s cél eredm ényeként jö tt létre a leg­ korszerűbb európai kétnyelvű szótárak anyagának figyelem bevételével 1604-ben a Dictionarium LatinoUngaricum, ill. Ungaro-Latinum N ürnbergben,47 am ely­ nek további, göröggel b ő v íte tt kiadása 1611-ben H a n au b an és 1621-ben H eidelbergben48 lá to tt n ap ­ világot. M olnár ezzel évszázadokra m egvetette a m a­ gyarországi lexicographia alap jait, hiszen szótárának görög része még a X IX . században is használatban volt. A Dictionarium a szavak egyszerű m egfeleltetésén kívül igen gazdag szinonim akészletet v o n u lta to tt fel és fogalmi m ag y arázato k at is a d o tt, éppen ezért rend­ kív ü l sokszínű, enciklopédikus ism eretanyagot közölt. Időnként személyes élm ényeit is m egem lítette. Így pl. m e g tu d h a tta az olvasó az Altorfium címszóból, hogy „városka a noribergai urak tartományában, melyben az noribergai tiszteletes tanács gazdag akadémiát fundált 1573. esztendőben. Holott ez Dictionariumat írta Albertus M olnár, 1603. esztendőben.” A lexicographia m ellett ugyancsak a legkorszerűbb m in tá k a t követve és a ram ista m ódszert alkalm azva n y e lv ta n t szerkesztett.49 Ezzel az erasm ista Sylvester János nyom dokaiba lép ett, de n y e lv ta n á t tőle elté­ rően m ár m o n d a tta n n a l is kiegészítette. A m agyar nyelvi jelenségeket a latin gram m atika kategóriái sze­ rin t csoportosította, de ez m itsem von le m unkája ú ttö rő jelentőségéből. P éldaan y ag áb an m egint számos, személyére, ill. h azájára vonatkozó u talás szerepel: P l.: „E rd ély bév, bévséges, bévségesb, bövelködik arannyal, borral, búzával.” (173) „ T a tá r d úlja M agyarországot.” (178) „N ém etországba jö ttem M agyarországból.” (192) „K önyveim et hagyom gazdám nak zálogul.” (192) Joggal m erülhet fel a kérdés, hogy m i te tte őt ké­ pessé arra, hogy külföldi tartó zk o d ása idején olyan élesszeműen ismerje fel nyelvünk törvényszerűségeit, és vonjon le olyan hang-, alak-, m o n d attan i, nyelv­ használatbeli és helyesírási szabályokat, am elyek az egységes m agyar irodalm i nyelv kialakulásának folya­ m atáb an döntő jelentőségűek voltak. M ár em lített k itű n ő és tisz ta m agyarul-tudása m ellett m inden bi­ zonnyal a Dictionarium -ban összegyűjtött m agyar szókincs, olvasm ányai de leginkább a Vizsolyi Biblia sajtó alá rendezése segítette hozzá e szép eredm ény­ hez. Hiszen ez a nyelvi szem pontból is m érhetetlenül gazdag szöveg rengeteg p éld át szolgáltatott a m agyar nyelvhasználatra. Grammaticá-ban tu d ato ssá v á lt nyelvi szabályos­ ságok v isszah ato ttak írásm űveire is, am elyek egyéb értékeik m ellett egyben a m ag y ar irodalm i és köz­ nyelv bölcsőjének is szám ítanak.50 N yelvészeti m unkái to v áb b á lehetővé te tté k , hogy nem m agyar anyanyelvűek is m egism erjék nyelvünk s tru k tú rá já t és szókincsét. Stu dia p hilosoph iae A sokfelé ágazó filozófia részlette rületei közül Mol­ n á r A lbert az erkölcsfilozófiát v álaszto tta. Végleges hazatelepedését (1624) követően m ag y arra ford íto tt egy E u ró p áb an nagy népszerűségnek örvendő erkölcs­ filozófiái értekezést. E re d e tijé t Georgius Ziegler De incertitudine rerum hum anarum discursus ethicus, theologiens et historiens címen jelen tette meg Rigában

158

1598-ban.51 E bből készítette Josquinus Betuleius Discurs von dem höchsten Gut (H anau 1609) című for­ d ítá sát, am elyet Lőcsén is k iad ta k 1618-ban. E ki­ adás szolgálhatott M olnár kiindulásául is, akinek for­ dítása ugyancsak Lőcsén jelen t m eg.52 Hogy m iért az 1620-as évek végén született meg az igény M agyarországon és M olnár életében is e mű lefordítására, az az akkoriban folyó harm incéves h á ­ ború következtében kialak u lt általános k iá b rá n d u lt­ sággal, csalódottsággal m agyarázható. A könyv ugyan­ is nem más, m int azoknak a világi jav ak n ak a k riti­ kája, am elyekben a XV —XV I. században élő, rene­ szánsz em ber öröm ét lelte. A testi, Szerencse-adta és elmebeli jav ak a Discursus szerint ham isak, tö k élet­ len ek és nem állandóak, így nem érdemes az em bernek azok u tá n á h ítani. M egbukik e szemlélet szerint a szép­ ségkultusz, a nagyszerű építm ények varázsa, a feje­ delem kultusz; e lu tasítja a Discursus a kereskedést és egyéb polgári vállalkozásokat; a bölcsesség és tu ­ dom ány nem vezet szerinte célhoz az elme gyengesége és a megismerés eleve ko rláto zo tt vo lta m iatt. Ez a Boëthiusig visszavezethető hum anista koncepció meg­ oldásként azt ajánlja, hogy az em ber éljen m agának, uralkodjék indulatain és hitében állh atato san bízzon a tú lv ilág i boldogságban. Irodalom történeti szem pontból a Discursus leg­ főbb értéke a benne elm ondott rengeteg história, am elyeket igazolásul em lített a szerző. Á ltalánosan elterjedt, sokat h allo tt és em legetett toposzok ezek a m itológiából, a Bibliából és újkori közhelygyűjte­ ményekből. A novellisztikus, anekdotizáló, regény­ szerű, adomázó részleteknek a jól sikerült, ízes m agyar nyelvű megfogalmazása igen „kedves” és egyb en „hasznos” olvasm ánnyá te tte a m űvet. A pró zát több m in t félszáz verses idézet ta rk ítja , am elyek M olnár m agyaros verselési készségét ta n ú sítjá k . H oratius Licinius-ódá-já n ak befejező stró fá ját pl. Balassi-vers­ szakban a következőképpen k ö ltö tte á t: „Ha Szerencséd rajtad, valam int akartad, oly kedvesen tündöklik, Őhozzá ne bízzál, fel se fuvalkodjál, mert hirtelen változik. H a ellened támad, bátorítsad magad, m in t erős szűhöz illik.” 53 * F en ti futólagos áttekintésünkből k itűnik, hogy a kor­ tá rs Filiczki János reform átus költő és ta n ító m éltán jellem ezte M olnár A lbertet nevének allusió-jaként e szavakkal: „prom ptus bona ad om nia” — azaz „A llbereit” 54, és Jo hann Bisterfeld is úgy búcsúzott tőle halálakor, m in t aki egész életében „P a triae servire p a ra lu s” v o lt.55 K orában, am ikor a haladás és a fejlődés egyre in­ kább ellentétbe k erü lt egym ással, tu d a to sa n töreke­ d e tt arra, hogy m egterem tse és honfitársainak kezébe ad ja azokat az eszközöket, am elyek segítségével az európai hum anizm us és reform áció vívm ányai, leg­ jelentősebb eredm ényei to v áb b m u n k álh a tn ak , és így M agyarország és E rdély is felzárkózhat a m üveit európai nem zetek ku ltú rájáh o z.56 S m in t em ber is, egyénisége, küzdelm es és m egpróbáltatásokkal teli élete során ta n ú síto tt önzetlen helytállása, k ita rtá sa , népéhez és meggyőződéséhez való hűsége, tisz ta embersége m ár életében példa volt M agyarországon és külföldön egyaránt, és az is m arad m inden olyan em ber szám ára, aki nem zete m űvelésén buzgólkodik. Vásárhelyi Judit

JE G Y Z E T E K 1. P salteriu m U ngaricum . H erborn 1607. — R M N y 962/1., ajánlólevél = Szenci M olnár A lbert v álo g a to tt m űvei. Tolna i G ábor irá n y ítá sá v a l sa jtó alá rendezte Vásárhelyi J u d it. B u d a p est 1976, M agvető, 55. l . (A to v á b b ia k b a n : Vál.) — 2. XC. zso ltá r = Szenci M olnár A lb ert k ö ltői m űvei. S ajtó alá rendezte Stoll Béla. R M K T X V I I /6, B u d ap est 1971, A kadém iai, 214. l. — 3. Szent B iblia. H an au 1608. — R M N y 971, ajánlólevél = Vál. 225. l. 4. D ictiona­ riu m U ngarico -L atin u m . N ü rn b erg 1604. — R M N y 919/1., aján ló ­ levél = Vál. 192— 193. l., Borzsák Istv á n fo rd ításáb an . — 5. V ál. 478— 487., l ., Szabó A n d rás fo rd ításáb an . — 6. Vál. 158. l., Borzsák I s tv á n fo rd ításáb an . — 7. D ictionarium U ngarico-L atinum . N ü rn ­ b erg 1604. — R M N y 919/2., ajánlólevél = R M K T X VII/6 , 456. l . — 8. Vál. 185. l ., B orzsák I s tv á n fo rd ításáb an . — 9. Vál. 190. l ., B orzsák Is tv á n fo rd ításáb an . — 10. K eresztyéni énekek. D ebrecen 1602. — R M N y 886. K laniczay T ibor: Újfalvi Im re és az 1602. évi énekeskönyv. R eneszánsz és b aro k k . B udapest 1961. 151— 182. l. — I I . Vál. 57. l . — 12. R M N y 1037. — 13. B iblia . . . aus H ebreischer u n d G riechischer sp raac h . . . aufs new verth eutsch t . . . durch J o h a n n P iscato r. H erborn 1602— 1603. — 14. Stoll B éla: Szenci M olnár A lbert ism eretlen levele és latin elégiája. = A d a ttá r X V II. századi szellemi m ozgalm aink tö rté n etéh ez 4., Szenci M olnár A lbert és a m ag y ar késő-reneszánsz. Szeged 1978. 264. l. — 15. Miskolci C sulyak Is tv á n 1607. július 20-án kelt levele. = Szenczi M olnár A lb ert N ap ló ja, levelezése és iro m án y ai. Jeg y zetek k el ellátva ki­ a d ta Dézsi Lajos. B u d ap est 1898, 212. l. — 16.Vál. 517. l. — 17. S zá ­ rászi F eren c: Catechesis, azaz kérdések és feleletök az keresztyéni tu d o m á n n a k ágairól . . . Debrecen 1604. — R M N y 909. — 18. Vál. 301. l . — 19. Thinem ann T iv a d a r: Szenczi M olnár A lbert ném et fo rd ításai. = E gyetem es P hilológiai K özlöny 1919, 90—91. l. 20. P o stilla S cultetica . . . , m elyet ném etből m ag y ar n yelvre fordí­ t o t t Szenei M olnár A lbert. O ppenheim 1617. — R M N y 1144. — 21. A b rah am Scultetus: A xiom ata concionandi p ractica. H eidelberg

sa. és V árad 1650. — R M K I. 840, 32— 33. l . — 22. Vál. 301. — l . 23. Geleji K atona Istv á n : P reconii E vangelici to m u s secundus, seu p ars aestivalis et au tu m n alis. G y ulafehérvár 1640. — R M K II. 552, p raefatio. — 24. Secularis concio evangelica, azaz Ju b ileu s esztendei prédikáció. O ppenheim 1618. R M N y 1166. — 25. Consecratio tem pli n ovi, azaz az ú jo n n an fe lé p ítte te tt bekecsi te m p lu m n a k dedi­ kálása és m egszentelésekor . . . té tet ött prédikációk . . . E zek mellé a d a tta k . . . egy n ih án y . . . prédikációk . . . K assa 1625. — R M N y 1334. — 26. Vál. 504. és 55. l. — 27. Cuno, F r. W .: D aniel T ossanus der Ä lter. A m sterdam 1898. II. Teil. 17— 1 8 . l. — 28. R M N y 1 2 3 8 . — 29. Vál. 334— 338. l. — 30. Vál. 353. l. — 31. M edgyesi P á l: Scala coeli, avagy egynéhány, bizonyos időkre a lk a lm a z ta to tt istenes elm élkedések és buzgó im ádságok, m elyek az kegyes életnek angliai nyelven ir a tta to tt P rax isáb ó l szedegettettek. D ebrecen 1632. — RM N y 1525. — 32. Oláh G ábor: Új a d a t Szenci M olnár A lbert utolsó évei tö rtén etéh ez. I tK 1905 370. l . — 33. R M N y 1308. — 34. Kathona G éza: F ejezetek a tö rö k hódoltsági reform áció tö r té ­ netéből. B u d a p est 1974. A kadém iai. H um anizm us és reform áció 4. 186— 187. l. — 35. RM N y 192A D ebrecen 1563— 1564. — 36. Vál. 401. l. — 37. R M N y 984. — 38. Vál. 410— 411. l . — 39. Vál. 493. l ., Szabó A ndrás fo rd ításáb an . 40. R M K I I I . 4812. — 41. Briefe aus dem E nde des sechszehnten un d dem Beginne des siebenzehnten Ja h rh u n d e rts. — P ro g ram m des k. k. evangelischen G ym nasium s in T eschen am Schlüsse des S chuljahres 1860. Téschen (1860) P ro c h ­ ask a. 5. l . — 42. R M K T X V II/6 , 447. l . 43. E levele a L u sus poetici előszavaként m a ra d t fenn. — 44. R M K I II . 1132. — 45. R M K T X V II/6 , 364. l . 168, 169. szám ú versek: „Számkivetésben járt ez földön Christus U runk is, J á r ju k el az járást hát m i is, ő tagai.” „ A z szent könyvek után, kiket az nagy apastaloc írtak, E nnél jobb könyvet még soha senki nem írt.” 46. Csomasz Tóth K álm án: N égyszáz év h alh atatlan ság . Theologiai Szemle 1974. 272— 276. l . — 47. R M N y 919. — 48. R M N y 1012., 1239. — 49. N ovae gram m aticae U ngaricae . . . libri d u o. H an au 1610. — R M N y 995.

Sebestyén Jenő életműve Születése 100. évfordulóján Sebestyén Jenő a k é t világháború k ö zö tt a reform á­ tu s egyház egyik legm arkánsabb, lelkipásztorok egész nem zedékének teológiai felfogását és életszem léletét m eghatározó teológusa volt. A B aran y a megyei Csuzán szü letett 1884. június 8-án, és B udapesten h a lt meg 1950. június 2-án. Teológiai ta n u lm á n y ait a B udapesti Teológiai A kadém ián végezte 1906-ban. 1907—10-ig ösztöndíjasként tov áb b ta n u l az u tre ch ti egyetem en. 1910-ben teológiai m ag án tan ári vizsgát tesz, 1917-ben pedig filozófiai d o k to rá tu st szerez. 1918-ban a B udapesti Teológiai A kadém ia rendes t a ­ n ára, később pedig igazgatója lesz. É lete kiem elkedő eseménye volt, am ikor 1930. október 20-án az A m ster­ dam i R eform átus E gyetem díszdoktorává a v a tták . F. W. Grosheide prom otor professzor avató beszédében ekkor a következőket m o n d ta: T u d ju k , hogy „M agyar­ országon egykor erőteljes reform átus m ozgalom volt. Elég Méliusz P é te r nev ét em lítenem és rögtön eszük­ be ju th a t egy n agy reform átus m unkássága. Sajnos, m indebből nem sok m a ra d t meg, és am i m egm aradt, az erős to rzu lást szenvedett a h o lt ortodoxia h atására. Sebestyén Jen ő lát ta ezt és m egkezdte ú ttö rő m un­ kásságát. Először szinte teljesen m agánosan kellett küzdenie, hogy elism erjék és ú jra tiszteljék a refor­ m átu s teológiát. Isten azonban m egáldotta m u n k áját és ham arosan egy csapat lelkes ta n ítv á n y t á llíto tt mellé, akik a nyom aiban járn ak . . . ez az ú ttö rő m u n k a az, am it a Vrije Universiteit kíván tisztelni Sebestyén Jen ő b en ” 1. A sok kisebb-nagyobb terjedelm ű m u n k ája közül a következőket em lítjü k : 1. A bűn lényege, 1910. 2. K álvin és a kapitalizm us, 1911. 3. A Szenthárom ság jelentősége, 1912. 4. K álvinizm us és dem okrácia, 1913. 5. A kálvinizm us szociális alapgondolatai, 1916. 6. A kálvinizm us teológiai alapgondolatai, 1916. 7. Nietzsche és K álvin, 1917. 8. A predestináció és problém ái, 1922. 9. K i az igazi k álv in ista? 1927. 10. A reform átus nő lelkivilága, I —IV. 1927. 11. H er­ cegnő és reform átor, 1933. 12. R eform átus E tik a,

I —II. Soksz. 1938. 13. Bevezetés a reform átus gon­ dolkodásba. Soksz. 1939. 14. R eform átus D ogm atika, I —V. Soksz. 1940. 15. Az isteni elhivatás ö n tu d a ta , 1941. 16. A kálvinista állam férfi, 1941. 17. A kálvi­ nizm us és ku ltú ra, 1943. 18. K álvinista Szemle. Szerk. 1920—1931. 19. M agyar Kálvinizm us. Szerk. 1934 —38. A m ennyire egyértelm ű Sebestyén Jenő külhoni ér­ tékelése, éppen annyira eltérő és bizonytalan az itt­ honi. A hollandok „kálvinizm usát” nem is em lítik, csak „reform átusságát” , itth o n viszont gyakran csak „kálvinizm usát” em legetjük. Pedig fontos kifejezésre ju tta tn i, hogy Sebestyén Jenő a teljes reform átori örökséget v a llo tta hitvallásaink alapján és csak ezen belül szólt a sajátos kálvini hangsúlyokról. Meglepő az itth o n i értékelésben, hogy míg a m arx ista vonalon szinte kizárólag Sebestyén Jenőben látjá k a m agyarországi kálvinizm us fő képviselőjét2, addig egyházi részen csak nehezen találju k meg az őt m egillető h e­ lyet a kortárs teológusok k ö zö tt3. Nincs tisztázv a a „történelm i kálvinizm us” sem. Sebestyén Jen ő gyak­ ran használja ezt a kifejezést a kálvini gyökerekből k in ő tt, a sa já t népünk és a m ás népek történelm e négyszáz esztendejében azonos form át és ta rta lm a t ny e rt kálvinizm us jelölésére. A „tö rtén elm i” jelző azonban, am it ő az eredeti és igazi kálvinizm ussal való összekapcsolásra szánt, m in th a éppen az ellen­ kezőjére v álto z o tt volna az évtizedek teológiai v i­ szálykodásai során. M ár életében an n y it k ez d ett je­ lenteni, hogy „m ás, m in t a tö b b i” , „Sebestyén Jenőféle kálvinizm us” , sőt egyesek annyira m entek, hogy a hollandiai „kuyperizm us” m agyarországi v álto z a tá ­ nak ta r to ttá k azt. Ezzel szemben áll a ta n ítv án y o k bizonyságtétele. A tan ítv án y o k n ak — a teológiai évfolyam ok hosszú sorának — szent meggyőződése volt, és ez m áig se v álto zo tt, hogy Sebestyén Jenőnek sa já t küldetése és a legnemesebb összkálvini hagyom ányra alapozott, h ite t tám asztó és életprogram ot adó m ondanivalója volt. E zért — az igazat és az a rá n y t keresve — a ta ­

159

n ítv á n y i elkötelezettség a rra in d ít, hogy m ost, szüle­ tése 100. évfordulója alkalm ából ne kortársaihoz h a­ sonlítsuk, hanem szem besítsük m agával K álvinnal és a m egkérdőjelezett „kálv in izm u sát” m érjük össze az „őskálvinizm ussal” , és h a azt találju k , hogy ta n í­ tá s a híven tük rö zi K álvinét, akkor az ünnepélyes alkalom ból — az obiigát udvariasságon tú l — adjunk érte őszinte szívből dicsőséget Istennek. H a te h á t — az összehasonlító m ódszert követve — Sebestyén Jenő kálvinizm usa genuin kálvinizm usnak bizonyul, akk o r azt n y u g o d tan o d aállíth atju k a következő — a m ai K álv in -k u tatástó l g a ra n tá lt — m érlegre is: 1. A kálvinizm us, m in t az egyház id en titásán ak meg­ őrzője; 2. Az aktuális szó kim ondása; 3. A kálvinizm us, m in t em bertípust formáló spiritualitás. E zek et szem elő tt ta r tv a m egpróbáljuk az alábbiak­ ban felsorakoztatni a jellegzetes kálvini hangsúlyo­ k a t, hogy azu tán m egkeressük azokat Sebestyén Jenő rán k m a ra d t írásaiban, először a dogm atika, m ajd az etika, a szociáletika, az ekléziológia és végül az antropológia terü letén , ez u tó b b in ál külön kiem el­ ve, hogy Sebestyén Jenő — szinte k o rá t megelőzve — szólt K álvin ta n ítá sá n a k em bert és életstílu st formáló hatásáról.

Egyezések a dogmatika területén 1. Egységes bibliaszemlélet. A lapvető K álv in nál — és éppenúgy Sebestyén Jenőnél is — az Ó- és Ú jszövet­ ségnek — a tö rv én y és evangélium sajátos összefüg­ gésére alapozott — eg y ü ttlátása. A b ib liak ritika m á­ m orában Sebestyén Jenőnek ez a K álvinhoz való egye­ nes visszatérése nem vo lt m agától értődő. Része v o lt ez n ála a liberalizm us v agy ahogy szívesebben nevezte a „m odernizm us” ellen v ív o tt h arcnak. H iáb a volt a „biblicizm us” v ád ja, Sebestyén rendületlenül v allotta, hogy K álvin ta n ítá sa e nélkül az egységes biblia­ szemlélet nélkül teljesen érth etetlen n é válik. „ E z t m ondja az Ü r!” „ H itü n k és cselekedeteink egyedüli zsinórm értéke a Szentírás, és a principium cognoscendi ex tern a is” (RD I .34). Meggyőződése vo lt, hogy a T estim onium Spiritus Sancti In tern u m á lta l az Ó- és Ú jszövetség egyform án Igévé, aktuális ü zen etté válik. A Szentlélek az egy­ h ázb an m űködik, de nem foglya annak, állandó lak­ helye a hivő emberszív. T ú lz o tt individualizm usra vezető ta n ítá s ez K álvinnál? Nem , m e rt kiegyensú­ lyozza ezt a gyülekezet úrvacsorázó közösségében való részvétel, legalább h avonként. A zt a távolságot, ami elválasztja az em bert Istentől, a Szentlélek ú jra és ú jra áth id alja, ezért a K risztusban ú jjá szü le tett em ber kezébe oda lehet adni a B ibliát, m ondván: Vedd és olvasd, n aponként táplálkozz belőle és találj benne világosságot és ú tm u ta tá s t a m indennapi életben való forgolódásodhoz! G yanakvással nézte Sebestyén a teológiai akadém iákon tú lzásb a v itt „bibliai k riti­ k á t ” (higher criticism ), és „két-kulacsosságnak” bé­ lyegezte az ún. „k ettő s teológiát” , közelebbről azt, hogy a lelkipásztorok m ást ta n u ln a k és vallanak akadém iai szinten és m egint m ás teológia alap ján pré­ dikálnak az egyszerű híveknek a gyülekezetben. „K étkulacsos, Jan u s-arcú álláspontnak nevezhetjük azt, am ely, szerint szabad u ta t kell engedni mindenféle kritik á n a k , m ásfelől azonban az egyszerű nép és a gyülekezet elő tt védeni kell az ortodox álláspontot, m in th a m i is hinnők a z t” (RD I .49). 2. Kettős istenismeret. K álv in — n oha B a rth és m ások ta g a d já k ezt — duplex cognitio Dei-t vall,

160

m ely szerint a Szentírásról n y ert kijelentésnek kettős ta rta lm a van. Az egyik az, am elyik úgy szól Istenről, ahogy cselekvésében m in t örökkévaló, m indenható, m indentudó, szent és igaz Istennek m u ta tja meg m ag át, aki az égnek és földnek Terem tője és gondvi­ selő F e n n ta rtó ja. A m ásik az a kijelentés, am elyben Isten úgy tá rja fel m agát, m in t irgalm as és kegyelmes M egváltó Isten a Jézus K risztusban. E z t az utóbbi kijelentést a bűn te tte szükségessé, és célja a bűn legyőzése. Ez Isten kondeszcendenciájának végső h atára. K álvinnál rendkívül han g sú ly t kap Isten úrvolta. „ É n vagyok az Úr, ez a nevem — és dicsőségemet m ásnak nem adom !” A lapvető nála, hogy a világban m indig Isten ú rv o lta forog veszélyben. A terem tésből és a Szentírás általános ta rta lm á b ó l n y e rt ism eret nem üdvözítő ism eret, de arra kiválóan alkalm as, hogy Isten ú rv o ltára figyelmeztessen. „Isten úgy kijelen­ te tte m ag át a világ alkotm ányában, és még m a is n aponként úgy k in y ilatk o z ta tja m agát, hogy az em­ berek a szem üket se n y ith a tjá k ki anélkül, hogy kény­ telenek ne volnának Ő t lá tn i” (I. 5.1). „N incs az egész világon oly parán y i hely, m elyen dicsőségének lega­ lább valam i kis szikráját ne látnók ragyogni” . D e m i az Isten a k a ra ta a k é t kijelentés összefüggésében? A te ­ rem tettség védelm e a m indig ú jra visszatérni akaró káosz ellen, és végső soron a terem tés eredeti rendjé­ nek a visszaállítása. Hosszú tá v o n így az emberiség, illetve a v á laszto tta k üdvözítése valójában csak egyik része ennek. Sebestyénnél ilyen m egállapításokat találu n k ezzel kapcsolatb a n : „A reform átus teológia kétféle cognitio Dei-t különböztet meg. Az egyik az, am elyik s reve­ latio generalis által le tt a m ienk, ez a cognito Dei na­ turalis, a m ásik, a m ely a revelatio specialis által le tt a m ienk, ez a cognitio Dei supernaturalis. Ez a cognitio egyfelől a term észeten, másfelől a Szentíráson ke­ resztül ju t el hozzánk és b ár ektipikus, másfelől mégis vera. A revelatio generalis v o lt az Isten őskijelentése. Ez jelentkezik az em ber lelkiism eretében, az egész vi­ lágtörténelem ben, az emberiség m inden létm egnyil­ vánulásában. E z ért nevezzük ezt revelatio generalis­ nak, m ert a term észeten keresztül jön el hozzánk. Ez azonban még nem cognitio salvifica. N agyon szé­ pen és találóan nevezi ezt A ugustinus: cognitio ves­ p ertin an ak . E z t a term észeti em ber felhasználhatja és meg tu d ja érteni. E z u tán következik a revelatio specialis. Ez m ár speciális helyen, az Isten Igéjében van meg, revelatio supernaturalis, m ert term észet­ feletti úton jö tt el hozzánk, és ez nem az emberhez szól általában, m in t em berhez, hanem m in t bűnös­ höz” (RD I.26). „A régi teológusok különbséget te tte k m anifestatio és revelatio között. M anifestatio a la tt é rtetté k azt, am i Istenről a kozm oszban általában m egism erhető, revelatio a la tt pedig, am it Isten a Szentírásban ad o tt. A zonban m in d k ettő t aktíve kell felfognunk, m ert egyik sem tö rtén ik Isten tu d tá n és a k a ra tá n kívül. Isten szakadatlanul m anifesztálja m a g át még m ost is és m inden terem tm ényre m indenkor felragyog m a is az Ő m ajestása” (RD I .27). 3. Általános és különös kegyelem. K álvin, m in t a re­ form átorok általában, a bűnnel kapcsolatban szól a kegyelem ről. De míg a reform átorok és u tó d aik — talá n az egy Zw inglit kivéve — a b ű n t eltörlő kegyelem re teszik a hangsúlyt, addig K álvin — az Isten szuveré­ n itásáb ó l és m indenre kiterjedő gondviseléséből kö­ vetkezően — az általános kegyelm et is döntő fontossá­ gúnak ta rtja , m ellyel Isten az egyházon kívül m unkál­ kodik. Ú jra és ú jra hangsúlyozza Istennek állandó,

K arl R eu ter is m egállap ítja,7 K álvin szerint az egy­ háznak nincsen ebben a dologban m indig és m in d e n ü tt érvényes u ta sítá sa U rától, hanem m agának kell azt aktuálisan elkérnie és ann ak megfelelően cselekednie, az új helyzetben ú jra m eghatározva a világhoz való viszonyát és az abb an végzendő szolgálatát. Sebestyén Jenőnek a m aga idejében nem valam i m ellett, hanem valam i ellen k ellett döntenie. A M agyar K álvinizm us 1935. á p rilis—júniusi szám ában meg is te tte ezt a fasiz­ m us ellen, A nem a: A fasizm us a kálvinizm us mérlegén cím ű ta n u lm á n y á t ism ertetve, n y ílta n keresztyén­ ellenesnek és történelem ellenesnek nevezte azt. A sta­ tus confessionis ritk á n adódó kényszere v o lt ez, és Sebestény Jenő v állalta ezt. 3. Em bertípust formáló spiritualitás. Sebestyén Jenőben rendkívül erős volt a „m orális érzékenység” . F ia ta l k o rátó l kezdve szinte eruptív m ódon reagál a nietzschei am o ralitásra épp­ úgy, m in t a szektákban jelentkező individualista to r­ zulásokra vagy az egyházban elb u rján zo tt racionalista irányzatok etik átlan ság ára. De még jelentősebb az, hogy m indebből k iú tk é n t észrevette, hogy a kálvini teológiai hangsúlyoknak nagyon kom oly em berfor­ m áló, jellem alakító h a tá su k van . E rre a helytálló, fe­ lelősséget vállaló, az életet elszámolási kötelezettséggel járó sáfárságnak tek in tő em bertípusra szükség v o lt a m ú ltb an , és szükség lesz a jövőben is. E nnek titk á t

keresve mindig érdemes lesz Sebestyén Jenő gondola­ taihoz visszatérni. E gy sajnálatos m ozzanat van a Sebestyén Jenő élet­ m űve m ögött feszülő teológiai viták b an , sőt viszály­ kodásokban. Az, hogy Sebestyén Jenő ta n ítá sa a kál­ vinizm us m ásik, m érhetetlen történelm i felad ato t be­ tö ltő v á lto za táv al a „barthianizm ussal” való konfron­ tációban ért el a reform átus egyházban sokakhoz, és ez m áig se tu d o tt egészen nyugvópontra ju tn i. Békési Andor JE G Y Z E T E K 1. Dr. Sebestyén Jen ő díszdoktorrá a v a tá sa . H ollandból fo rd íto tta H öröm pő Gergely. Vác. — 2. K ónya Is tv á n : K álvinizm us és tá r s a ­ dalom elm élet. B pest. 1979. —- 3. S tudia et A cta, V. kö tet. P o zitív értékelések: P a p G éza: Az Ú t 1950. jú n iu s 11. P atay P á l: Ref. E g y h áz 19501 jú n iu s 15. szám ában. N agy B a rn a : A B udapesti Ref. Theologiai A kadém ia tö rté n e te , 106— 113. lapokon. Bartha T ibor, dr. R ef. E g y h á z 1982. m ájusi szám ában. — 4. Ganoczy, A .: E cclesia m inistrans. D ienende K irche u n d kirchliche D ienst bei Calvin. F re ib u rg 1968. — 5. Leuba, J . L .: Le problèm e de l’église chez K arl B a rth . N euchâtel 1968. — 6. A készülő Sebestyén E m lékkönyvben Hörömpő G ergely: Sebestyén Jenő, az em ber. R ácz L ajos: Sebestyén Jen ő publicisztikai szolgálata a K álv in ista Szem lében. Dr. Sze ­ remlei Tóth K álm án: K álv in és a korai kálvinizm us a z engedelm esség ­ ről és ellenállásról. — 7. Reuter, K .: D as G ru n d v erstän d n is der Theologie Calvins. N eukirchen 1963. — 8. Boettner, L .: T he R e­ form ed D octrine of P redestination. G rand R apids. Richard, L. J . : The S p iritu a lity of J o h n Calvin. A tla n ta 1974.

DISZKUSSZIÓ Metafizika vagy politika? A jövő keresztyénségének kérdéséhez A Theologiai Szemle 1983/4. szám ában figyelemre­ m éltó és elgondolkoztató ta n u lm á n y t o lv ash attunk Jánossy Im re tollából. H ogy ez az írás, m eny­ nyire elevenünkbe vág, m u ta tjá k azok a reflexiók, am elyek a 84/1. szám ban m egjelentek. Jánossy Im re a Nietzschétől és Gogartentő l közölt írásokban valóban „irtó zato san m erész” és lélegzetelállítóan érdekes gon­ do lato k at ta lá lt, m elyek a szekularizáció ezerszer á t­ gondolt kérdésében ú ja t m ondanak és m egm ozgatnak. Ú gy látszik azonban, különösen Ökrös T am ás reflexió­ jából, hogy mégsem egyértelm ű an n ak elfogadása, hogy a keresztyénség m a, h a id e n titá sá t m eg a k a rja őrizni igent m ond a szekularizációra és nem et m ond a m etafizikai gondolkozásm ódra. Jó lleh et írása a m eta­ fizika érték ét a keresztyénség szám ára is egy ponton relevánssá teszi, mégis úgy érzem Jánossy Im re állítá­ sait egy m ásik oldalról is meg kell közelíteni, hogy a m etafizikával kapcsolatos k ijelentéseit m agunkévá tu d ju k tenni. Bonhoeffer igent m o n d o tt a szekularizációra, jólle­ h e t kezdetén v o lt ann ak a fo lyam atnak, m elynek k i­ bontakozásáról mi m ár tö b b e t átéltü n k . T alán jobban meg tu d ju k fogalm azni azt, hogy m ilyen segítséget k a p tu n k a szekularizációtól abban, hogy az eredeti bib­ liai Isten-gondolatot, K risztus-igazságot dinam ikusan kifejezzük és m egragadjuk. E n n ek m egfogalm azásá­ hoz szeretnék hozzájárulni a M oltm ann—Block p á r­ beszéd alap ján .1 A m arxizm us Istennel szem ben az em ber jogaiért küzd, m elyet az egyház elfelejtett, de

ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot, hiszen az egyházat th eista bilincseiből segít m egszabadulni, és e lju tta tn i valódi identitásához, vagyis oda, hogy a jövőt, az em­ beri élet rem énységét szenvedélyesen keresse.2 E z a kihívás felébreszti az egyházat, m in t a hajón Jó n ást, hogy annak a hajónak a jövőjéért és m egm aradásáért, m elyen m a keresztyének és m arxisták közösen u ta z ­ nak, tegyen valam it, m in t P ál te tte am a m ásik hajón. Különös ellentm ondás rejlik első pillan atb an abban a m egállapításban, hogy éppen az ateizm us n y ú jto tt se­ gítséget a keresztyénségnek igazi transzcendenciája m egtalálásában. Ez azonban m ély igazságot fejez ki. Az em ber transzcendálásának feltétele egy minőségileg m ás, m egváltozást és m eg v álto ztatást igénylő világ keresése. Ez a látás lehet egyedül a transzcendenciáját, te h á t igazi létét-jövőjét kereső em ber szám ára vonzó. De az egyház, m ely csak sajá t dogm áit stabilizálja, a m egszentelt tekintélyek hálójában vergődik, az örök és v álto zliatatlan , valam in t m o zd íth atatlan Isten k é­ p é t őrzi, alkalm atlan a történelem ben m ag át és hol­ n a p já t kereső em ber szám ára. A transzcendenciát k e­ reső em ber annak a látásnak a ra b ja , m ely őt az emberi lét és társadalom jelenlegi ko rlátain ak ledöntésére, az igazság, szabadság, az em beri egzisztencia m inden em­ berhez m éltatlan , m egalázó, kizsákm ányoló, az emberi egyenlőséget elvitató helyzetének feloldására és legyő­ zésére hívja. H ogy a keresztyénség alkalm as legyen, a transzcendenciát, vagyis változást, v á lto z ta tá st ke­ reső em ber befogadására, ehhez volt szükség az ateiz­ mus segítségére.

165

Ezzel a kérdéssel foglalkozott sokat a m arxista E rn st Bloch. H a n g o z ta tta , hogy ahol a vallásban meg­ jelenik a transzcendencia, a rem énység irá n ti n y ito tt­ ság, o tt széttör m inden m erevséget és felszínre hozza azt, am i igazán krisztusi, az em beriét végső kiteljese­ dését, m ely a végső időkre íg é rte te tt, m elyben az em­ ber az életre egyértelm űen igent mond. E nnek az ellentéte is igaz: ahol az ateizm usban jelenik meg ez a rem énység, a transzcendencia igény (az egyik ke­ re s z ty é n -m a rx is ta folyóiratban a z t olvassuk: a m arxizm us transzcendencia3), o tt vallásk ritikájában szintén az em beri teljesség érdekében emel szót. E z t a ten d en ciát nevezi ő m essianizm usnak és h an g o ztatja, hogy ez a messiási vonás az em beri teljesség p áto szát keresi: Istennel szemben Isten ért vagy m arx ista meg­ fogalm azásban: Istennel szemben az em berért.4 Mind­ k é t esetben az a cél, hogy a th e ista bilincsekből ki­ emelje az em bert, hogy hirdesse az újjászületést, az „egészen m ásb a” való ugrás lehetőségét a vallás vagy a társadalom m erev törvényeivel, statu s quojával szem ben.6 Ez a m essianizm us legyen keresztyén vagy ateista, az em bert identitásához, dicsőségéhez ak a rja segíteni. Ez a m essianizm us valam i abszolútot anticipál, ahol nem csak a szociális, hanem egyéb el­ lentm ondások is m egszűnnek. Bloch így fogalm azza ezt m eg: am ikor Jézus ajk án a szegényeknek Isten ki­ rálysága h ird e tte te tt, akkor m egkezdődött az új ég és új föld igazságban megjelenő világának reális, földi anticipálása, am ely ig azságtartalm ú u tó p iá k a t stim u­ lál és szabadságm ozgalm akat indít el. E n n ek a mes­ sianizm usnak a kibontakozására azonban ateizm usra v an szükség Bloch szerint, m e rt a keresztyénség éppen ezt elvesztette, a vallás babona m a ra d t, nem le tt re­ m énységgé és szim bólum ai nem m ozgósítottak a re­ ménység transzcendálására. Az ateizm us tu la jd o n ­ képpen az em ber nélküli, az abszolút Iste n t ta g a d ja , a th e ista Isten t, az ap atik u s Iste n t, a z t a vallást, m ely­ ben lényegtelen lesz az em ber szenvedése és szabad­ sága. Az ateizm us kihívása azt igényli, hogy Isten az ő királyságában m utatkozzék meg, ahol k ezd etét veszi a terem tés meglevő form ájának az átalak u lása az első eszkhatologikus ugrás annak a nagy célnak az irá­ n y á b a : „ Íme m in d en t ú jjá teszek” (Jel 21,7). Ez az ateizm us te h á t azt az Iste n t kéri számon az egyháztól, aki K risztusban önm agából m integy kilép ett, az em­ berhez k ö tö tte m ag át, hogy ezáltal elkezdődjék az em ber újjászületése és a világ m egváltása, m egszaba­ dítása. Az így é rte tt ateizm us a messiási intenciót se­ g íti az egyházban kibontakozni és a jelen transzcendá­ lá sá t m un k álja a jövő irán y áb a, v alam in t az eszkha­ to n transzcen d álását a jelen irányába. A keresztyén­ ségnek szüksége v o lt erre a k ih ív ásra és szüksége van később is erre a b áto rításra, m ert az egyház olykor el­ felejti, hogy Isten királyságának a világba való betö­ rése nem kevesebbet jelent, m in t azt, hogy bálványok és dém onok elvesztik u ralm u k at az em ber felett és az em ber történelm e felett, és az em ber szabaddá válik a világ áta la k ítá sá ra . E z ugy an ak k o r kölcsönösséget is jelentene: „ H a a keresztyének ezt a ,keresztyénség­ ben levő ateizm u st’ ú jra felfedeznék, akkor ez meg­ akadályozná, hogy az em ber a b álványok és dém onok félelm ének áldozatul essék, de u g yanakkor ennek az ellenkezője is m eg tö rtén h etn ék : az ateisták is felfe­ deznék az „ateizm usban a keresztyénséget” és ez meg­ óvná őket a ttó l, hogy az em ber, a társad alo m , a világfolyam at istenítésének a kísértésébe beleessenek” .6 Ez a lehetőség nyílik meg, h a Isten király ság át, m ely „a-te ista ” az egyház ú jra felfedezi az ateizm us ösz­ tönzésére. M ielőtt ennek az ú tn a k egy m ásik állom ását meg­

166

m u ta tn á n k , meg kell állapítani, hogy ezen a ponton nem lehetséges a m etafizikai gondolkozásmód és e k ategóriák megőrzése, hiszen éppen a transzcendencia és m etafizika nem fér össze egymással. A hellenistam etafizikus gondolkozásmód k a p o tt halálos ü té st eb­ ben a m o n d atb an : „Az Ige te stté le tt” , azaz az Örök, a V álto zh atatlan m integy feladta önm agát, és egy új tö rté n e te t ho zo tt létre.7 A változás, a v á lto z ta th a tó ­ ság, a transzcendencia jelentkezett Isten királyságá­ ban, am elyet az önm agába zá rt, a Teljesség szellemi egységét hordozó hellenizm us nem tu d o tt befogadni, hiszen itt m aga az Isten „ v álto z o tt m eg” , le tt em berré, hogy m indent m egváltoztasson.8 A hellenista gondol­ kozás an n y ira m egütközik a K risztus keresztjének s feltám adásának tényén és üzenetén, hogy P á l egyene­ sen azt m ondja: „görögöknek bolondság” (1K or 1,23). B ár kétségtelenül lé trejö tt a III. században a nagy keresztyén teológus Origenes és az ú jp lato n ista Ploti­ nos által m eg terem tett találkozása a korai keresztyén­ ségnek és a késői hellenizm usnak, egy olyan nagy szel­ lemi ötvöződés, m ely Platon eszm etanát elfogadva, a keresztyénség nagy tén y e it a m aradandónak és örök­ értékűnek íté lt görög gondolkozás kategóriáival igye­ k ezett m agyarázni és hatalm as szintézisre em elni,9 de ez m indm áig úgy értékelendő, hogy ez a keresztyén­ ség bűnbeesése volt. G ondoljunk csak a lélek h a lh a ta t­ lansága és a te s t feltám adása összeegyeztethetetlen tételeire, és arra, hogy a keresztyénség önm agát ta ­ g a d ta meg, am ikor az előbbit részesítette előnyben, és ebből szárm azik a feltám adás h ite irá n t ta n ú síto tt, m indm áig ta p asz talh ató ellenállás, m elyből követke­ z e tt a keresztyénségnek a világ, a te st, a föld kérdései irá n t ta n ú s íto tt negatív m ag atartása. E h e ly e tt az egész m etafizika Plotinosnál az Istennel való egyesü­ lés céltudatos aszkézissel való elérését tű z te ki célul. Szerinte a lélek a L ét fokozatain egymás u tá n lépdel fel. Ez pedig az önm egváltás pogány gondolatának az érvényesítése.10 Az istenism eretnek két, alapjában véve különböző m ódja lép ett így term észetellenes módon szövetségre egym ással; a görög gondolkozás istene, az „igazán létező” , az örök távolság és m ozdulatlanság istene, összeegyeztethetetlen azzal az Istennel, aki K risztus keresztjében úgy m u ta tta meg m ag át, hogy m egvált és ú jjáte rem t, hogy m in t szenvedő Isten kö­ zösségre lép az em berrel. E z t az egységet ép ítette to ­ vább Albertus M agnus és Aquinói Tamás nagy gondol­ kozói teljesítm énnyel, és a keresztyén teológia, v ala­ m in t a görög filozófia istenképzetét o lv asztották össze: az isteni kijelentésen alapuló istenism eretet, m ely Is­ tenről, m in t Jézus K risztus A ty járó l szól és a m ásik at: az isteni lét eszm éjét, a nyugvó lét eszm éjét a görög m etafizika alap ján .11 E nnek b e lá th a ta tla n következ­ m ényeiről könyveket írtak , így ezt egy rövid hozzá­ szólás során nincs lehetőség to v áb b kifejteni. De a n y ­ n y i bizonyos, hogy az idealista filozófiával m egterhelt keresztyénség a szellem öntörvényű fejlődésében h itt, és ezzel a téves örökséggel k o runkban csak Barth K árolynak sikerült leszámolni, aki az eszkhatológiát helyezte vissza a keresztyén h it és gondolkozás közép­ p o n tjá b a .12 Összefoglalva egy m o n d atb a a helleniz­ m us és a keresztyénség k ap c so latá t azt m o n d h atju k , am it Pascal m o n d o tt: „Á brahám nak, Izsáknak és Ják ó b n ak Istene nem a filozófusoknak az Istene, h a ­ nem a Jézus K risztus A ty ja .” E z u tán szeretnék eljutni a cím ben jelz ett a lte rn a tí­ vához: m etafizika vagy p o litika? Az eszkhatológia igazi m egtalálása különös m ódon a keresztyénséget nem a m etafizika, hanem a politika irán y áb a befolyá­ solta. E z a teológiai kibontakozás m ár B arth K árolyon is túlm egy és az u tá n a következő teológiai iskolának,

főleg M oltm ann ak köszönhető. A keresztyén rem ény­ ségnek ez az új iránya m u n k á já t azzal kezdte, hogy leb o n to tta a jövendő értelm ezésének ú tjá b a álló régi szem léletet, m elyet így nevezünk: restitutio in (vagy ad) integrum. H osszú időn á t a keresztyén igehirdetés páto szát nem abból n y e rte : incipit nova vita, hanem a kezdeti őseredethez való visszatérés jelszavából: resti­ tutio ad integrum. A keresztyén teológia úgy a já n lo tta m ag át, m in t igazi m etafizika, m e rt m inden am i fenn­ áll és szétzilálódott, visszavezethető ősi, eredeti kezde­ téhez. A teológia, m in t értelem rendező hatalo m , az ál­ landóságot és válto zatlan ság o t, ennek m egtalálását, az ehhez való visszatérést h ird e tte .13 E nnek a m e ta ­ fizikai szem léletnek a keresztyén etik áb an m esszeható konzekvenciái értek meg. E z v e z e te tt a term észetnek, az életnek, a tö rténelem nek statik u s felfogásához. E m ia tt állt ellen olyan sokáig az egyház a m odern evolúciós elm életben jelentkező dinam ikus élet-, tá r ­ sadalom - és történelem szem léletnek. E z a m etafizikai szemlélet a rohanó em bernek a változások közepette védelm et, biztonságot, állandóságot ígért. A keresz­ tyénség éppen a m etafizikával való szövetség révén v á lt alk alm atlan n á arra a változásra, m elyet a Lélek egyre jobban sürgetett. E z a változás akkor k ö v etk ezett be, am ikor az új teológiai eszkhatológiában az új k ateg ó riája hangsú­ lyossá válik. E szerin t a történelem m ely az ígéretek á lta l a jövő felé n y itv a v an, nem a hasonlónak a visz­ szatérésében áll, hanem a ra jta kívül álló lehetőségek és ígéretek v á rá sá b a n .14 A v á rt jövendő nem a lehető­ ségek kereteiből fog kinőni vagy kifejlődni, hanem az jelenik meg, am it az em ber a jelen adottságaiból éppen nem tu d n a kiolvasni. A jövendő nem a boldog üdvidő visszatérése, hanem olyan új valóság, m elyhez analó­ g iát nem lehet találni. Így a jövendő m egtalálása egy­ ú tta l a jelen átalak u lásán ak a dinam ikus lehetősége is. Jövő a la tt a keresztyén teológia im m ár nem egy tőle messze levő állap o to t ért, hanem azt a h a ta lm a t, m ely a jelen t ígéret és rem énység á lta l új lehetőségek fel­ szabad ítására teszi n y ito ttá . Isten a jövő h a ta lm a k én t h a to l be a jelenbe, hogy új történések elindításával m egszabadítsa a jelen t a m ú ltn a k a bilincseitől, a sta tu s quora való félelm etes m egm erevedéstől. Ez a rem énység az élet m eg v álto ztatásán ak a szabadságá­ hoz vezető ú t, m ely h allatlan dinam izm ust szabadít fel a történelem ben.15 A jövő transzcendálása kezdőd­ h e t el az egyházban és a világban egyaránt. A rem énység így értelm ezett teológiájából politikai és etikai konzekvenciák következnek. E nnek felisme­ rése óriási következm ényekkel já rt, hiszen az az Is­ tenbe v e te tt keresztyén h it, m ely a m etafizikába b u r­ kolózva a világ jövendője rem énységének a m ozzana­ tá t, m elyben a világ átalak u lása is benne v an , elhagy­ ta , előhívott egy olyan szekuláris rem énységet, m ely viszont Iste n t h a g y ta ki és rekesztette k i a világ jöven­ dője form álásából. Mivel a keresztyénség egy jövő nél­ küli Istenben h itt, a szekuláris rem énység egy Isten nélküli jövőben form álódott k i.16 É rth e tő te h á t, hogy az eszkhatologikus teológia kibontakozása nyom ban egy politikai teológia tervezetévé le tt. E n n ek a teoló­ giának a politikai dim enziója az eszkhatológia u niver­ zális horizontjából adódik. P olitika a la tt nem kell m ást érteni, m in t az egész em bervilágra kiterjedő felelőssé­ get. A valóság m egragadásának jellegzetes m ódja te ­ h á t a m etafizika h e ly e tt a p o litik a.17 Ez a politikai aktiv itás abból a rem énységből fakad, m elyet a Je l 21 látása v e tít elénk. T ulajdonképpen igaz ez a m egálla­ p ítás: „Világi beszéd Istenről annyi, m in t istenes be­ széd a világról.” 18 E bből a látásból a tö rté n e ti cselek­ véseknek olyan etik ája születik, m ely a teológiát a rra

segíti, hogy a meglevő viszonyokhoz való egyszerű alkalm azkodásból kilépve exodusban éljen. A keresz­ tyén rem énység a m egfeszített K risztus feltám adásá­ ból, a m egalázott K risztus felm agasztalásából, a sze­ gény K risztus h atalo m rajutásából él, ezért azokra a feszültségi po n to k ra áll, ahol az em ber megszegényedé­ sével és elnyom orodásával, az em ber m egalázásával és kifosztásával, végül pedig az em ber h alálra siető sor­ sával találkozik.19 A rem énység te h á t eg y ú ttal részt­ vállalás K risztus szenvedésében és keresztjében. Az első századokban a keresztyének protestálók és exu­ lánsok vo ltak , akik létükben hordozták a n y u g talan ­ ságot, Isten új világának keresését és követését, ezért őket " a-theoi” jelzővel illették. Nem ok nélkül állapí­ to tta meg E rn st Bloch: csak egy a-teista lehet jó keresztyén, aki nem a régit, a fennállót védi, hanem a nem létből új létet szeretne előhívni.20 B ár a keresztyénség a telosz és a logosz m egtalálásá­ val ajándékozza meg a világot, de nem abban az érte­ lem ben, ahogy a m etafizika. A keresztyén h it dialekti­ kus d in am ik áját így rag a d h a tju k meg szim bólum ok­ k a l: sem m iből való terem tés (creatio ex nihilo), az is­ tentelenek m egigazítása (justificatio im p ii) és a h alo t­ ta k feltám adása (resurrectio m ortuorum ). E bből kö­ vetkezik, hogy a keresztyénség nem a z t hordozza, am i örök és válto zatlan , hanem m ivel m aga az Isten az, aki „L esz” , ebből következik, hogy „új eget és új földet váru n k , m elyben igazság lakozik” . E z t pedig nem csak v árju k , hanem építjük. E zért a jövő keresé­ sében az u tu n k nem a m etafizika, hanem a politika, m ert a m ai óra nagy parancsa: jelen lenni a világban k o rtársaink kö zö tt.21 Szathmáry Sándor JE G Y Z E T E K 1. Jü rg e n M oltm ann, Im G espräch m it E rn s t Bloch, M ünchen, 1976, 73— 89. — 2. M oltm ann egy m ásik könyvében is kifejti, m it jelent a B loch á lta l képviselt rem énység és m iben van a re le ­ v an ciája a keresztyén h it szám ára. E rn s t Bloch u n d die H offnung ohne G lauben, In : D as E x p e rim e n t H offnung, M ünchen 1974, 49— 64. o. — 3. M oltm ann, Z u k u n ft der Schöpfung, M ünchen, 1977, 25. o. jegyzet, 16. — 4. M oltm ann h a n g o z ta tja : „A teizm us nélkül a m essianizm usnak nincs helye: a z ateizm u sn ak m essianizm us nél­ k ül nincs ereje” . Im G espräch.. . 81. o. — 5. M oltm ann az a p a tik u s istenekről szóló görög szem léletet veszi célba, am ik o r a m egfeszített Isten velü n k közösséget vállaló, szenvedő a r c á t m u ta tja m eg. E z ­ zel a m etafizika ta r th a ta tla n s á g á t áb rázo lja az egyház jövendőjé­ nek a keresésénél, m ert a K risztus keresztjében b ek ö v etk ezett ü d v ­ tö rté n elm i fordulat a tö rtén elem középpontja. D er gekreuzigte G o tt und der apatische M ensch, In: Das E xperim ent H offnung, 93— 112. o. — 6. M oltm ann, G e s p rä c h ... 71. o. — 7 . B ultm ann h a n g o z ta tja , hogy m ilyen éles a botrán k o zás, m ely a J n 1,14-ből kihangzik, hiszen az Isten a p u sz ta em berségben jelenik m eg, a b b an a sarxb a n , m ely az istenivel való teljes ellen tétet fejezi ki. M árpedig a te s tté le tt Logos m aga a Theos. Das E v . des Jo h a n n es, B erlin, 1963, 40. kk. — 8. H asonlóan fogalm az H. Vogel " A terem tői létn ek v e tte te tt alá az, aki öröktől fogva van. A kinek nincs kezdete m ost olyan lé te t vesz fel, m ely kezdettel bír. A „ le tt” szó m inden helle ­ nista gondolkozás ütk ö ző p o n tja. G o tt in C hristo, B erlin, 1952, 641. kk. — 9. B artók G yörgy, A középkori és újkori filozófia tö r té ­ n ete, B u d a p est, 1935, 47. o. — 10. A rtner E d g ar, Ő skeresztyén egyház- és d o g m atö rté n et, B u d ap est, 1946, 179. o. — 11. H. Bohr ­ bach, N aturw issenschaft, W eltbild, G laube, W u p p ertal, 1967, IV. fej. — 12. Barth, R öm erbrief, 2. kiadás, 140., 144., 160. ο. — 13. D as W iederkehrm otiv in der christlichen Theologie: re stitu tio in in teg ru m , In : Jü rg e n M oltm ann, P ersp ek tiv en der Theologie, M ünchen, 1968, 180. kk. — 14. J . M oltm ann, Theologie der Hoff­ nung, M ünchen, 1964, 92— 93. o. — 15. J . M oltm ann, U m k eh r z u r Z ukunft, M ünchen 1970, S iebenstern-T aschenbuch 154., 156., k k. — 10. J . M oltm ann, I. m ., 148— 150. o. — 17. H nrvey Cox, S ta d t ohne G o tt, S tu ttg a rt 1971, 10— 24. o. — 18. G. E beling, W ort u n d G laube, T übingen, 1960, 360. o. — 19. J . M oltm ann, P erspektiven der Theologie, 185. k k. — 20. J . M oltm ann, I. m . 186. — 21. M cLelland kan ad ai professzor m o n d ta e zt a Ref. Világszövetség fra n k fu rti nagygyűlésén 1964-ben. ő a keresztyénség jö v ő jét illetően ezt a m eg­ oldást h a n g o z ta tta : legyen jelen a v ilágban, a történelem ben. Ezzel szem ben nem m inden ok nélkül lehetne a z t is h an g o ztatn i, am it Ö krös T am ás, ak i az em beriséget félti a szellemi té v ú tr a ju ­ tá s tó l és keresi a z t a m inden változás és tö rté n elem feletti szellem i valóságot, m elybe bele lehet gyökerezni, m ely a válto záso k k ö zö tt, m elyek a m a em berét elnyeléssel fenyegetik, valam i állandóságot jelent m ind a h itb en , m ind az etoszban. Szeretné, h a a z egyház lenne az a hely, ahol a történelem forgásában levő em ber m enedéket ta lá lh a t. E z a kísérlet tiszteletrem éltó , jogossága is v an , de a k e ­ resztyénség sajáto sság át, tö rtén elm i valóságát nem á ld o z h a tju k fel közben ezért.

167

V ILÁ G SZEM LE Lelkészképzés ma - európai és világméretű szempontból Tóth K ároly püspök előadása Princetonban, 1984. március 27-én M indenekelőtt h add fejezzem k i őszinte h á lám a t a m eghívásért, m ely lehetővé te tte , hogy részt vegyek a P rincetoni Teológiai Szem inárium eme ünnepi és k i­ emelkedő alkalm án. E z t én kiv áltság n ak és m egtisz­ teltetésn ek tekintem . A M agyarországi R eform átus E gyház Z sinatának meleg és szívélyes üdvözletét tolm ácsolom . Megtisz­ telő feladatom v o lt a M agyarországi R eform átus E gy­ ház Z sinata elnökének, dr. B a rth a T ibor püspöknek e fontos esem ényt köszöntő külön üdvözletét a beiktató közgyűlést szervező bizottságnak átadni. A m ai napon, egyházunk vezetőivel e g y ü tt a P rincetoni Teológiai Szem inárium egykori m agyar diák jai is P rin ceto n ra gondolnak im ádságaikban. H á ­ lás a szívük Isten irá n t, hogy oly sokféle lelki aján d ék ­ b an részesedhettek itt, m in t ösztöndíjas diákok. Jó l ism ert tén y , hogy m ennyire m egerősödtek a testv éri kötelékek dr. J . McCord elnökségének éveiben; ő m in­ dig a szívén h o rd ta a m ag y ar reform átusság ügyét. H isszük, hogy ez a hagyom ányos, testv éri kapcsolat to v á b b élénkül m ajd a jövőben. Isten áld ását k érjü k az új elnökre, dr. Thom as Gillespie-re, m ost, m ikor a h iv a ta lá v a l járó felelőssé­ get, az elnöki tisz tte l járó te rh e k e t m ag ára veszi. Im ádságos rem énységgel nézünk a Szem inárium nagy­ szerű jövője elé. A zsoltáros szavaival fejezem ki áldás­ k ív án ásain k at: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te p alotáidban. A ty ám fiaiért és b a rá ta i­ m é rt h a d d m ondhassam : béke veled! Az Ú rn ak , a m i Isten ü n k n ek h ázáért h add k ívánhassak jó t ten ék ed !” (Zsolt 122, 7 —9.) K edves B arátaim ! M egadott tém ám cím e: „Lelkészképzés m a — külö­ nös te k in te tte l an nak európai és világm éretű szem­ p o n tja ira .” A rendelkezésre álló időn belül csak né­ h á n y terü letre u ta lh a to k e fontos és összetett tém akör­ ben. M ondanivalóm szükségszerűen kapcsolódik a lel­ készképzést érintő m agyarországi és ökum enikus ta ­ p asztalataim hoz. M ár a té m a m egfogalm azása is sokat m ondó: a kál­ v in ista — presbiteriánus egyházfelfogást tükrözi. A zt ugyanis, hogy a teológiai o k tatás nem csak akadém iai és intellektuális vállalkozást jelent. A lelkészképzésnek csak egy célja lehet: szolgákat adni az A nyaszentegy­ háznak. E z t a teológiai igazságot úgy is m egfogalm az­ h a tju k , hogy a lelkészképzés nem v álaszth ató el Isten népének egészétől, kikről helytálló érvénnyel beszél így a H eidelbergi K áté, erre a kérdésre a d o tt v álaszként: „M it hiszel a közönséges keresztény anyaszentegyház­ ró l? — H iszem , hogy Isten F ia a világ kezdetétől fogva, an n ak végéig az egész em beri nem zetségből Szentlelke és Igéje á lta l az igaz h it egyeségében m agá­ n a k egy k iv á lasz to tt gyülekezetet g y ű jt egybe, azt oltalm azza és megőrzi. É s hiszem, hogy an n ak én is élő ta g ja vagyok és örökké az is m a ra d o k .” (H eidelbergi K á té 54. kérdés és felelet.) E szerin t csak Isten népének egészében, az egyház k o n tex tu sáb an való síth ató meg gyümölcsöző lelkész­

168

képzés. A lelkészképzés eme egyháziassága az egyete­ mes papság elvén alapul. P éte r első levele világosan beszél: „T i pedig v á laszto tt nem zetség, királyi papság, szent nem zet, m eg tartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek A nnak hatalm as dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára h ív o tt el tite k e t.” (1P t 2,9.) Ez egyértelm űen a rra m u ta t rá, hogy nincs papi rend és nincs különbség laikus és klerikus között. Csak k ü ­ lönböző kegyelm i ajándékok v an n ak , különböző k a ­ rizm ák Isten népének közösségében. Jó l tu d ju k , hogy K álvin négy sajátos kegyelm i aján ­ dékot k ü lö n b ö ztetett m eg: 1. az evangélium hirdeté­ sét; 2. a ta n ítá s t; 3. a szolgálatot (diakónia) és 4. az egyházkorm ányzás lelki ajándékait. (Ezekről az ajá n ­ dékokról tesz em lítést az E gyházak Világtanácsa ún. Lim ai D okum entum a is.) A zoknak, akik ezekben a sajátos ajándékokban ré­ szesedtek, szükségük v a n egy speciális o k tatá sra , hogy Isten népének teljes közösségét szolgálhassák. Azok­ n ak a jelölteknek, akik lelkészi szolgálatra v ála sz ta t­ ta k ki, jelét kell adniok belső és külső elh ivatottságuk­ n a k ; Isten népe ezekből a jelekből ism erheti fel őket. A belső elhívást az engedelmesség fejezi ki, vagyis a h it, míg a lelkészi szolgálatra való elh iv atottság külső jelei: a szükséges ism eretek megszerzése irán ti készség és vágy. A lelkészi szolgálatnak ezek az előfeltételei (Isten népéhez tarto zás, azaz h it és készség a tanulásra) eg y ú ttal a szolgálat conditio sine qu a n o n -ját is alk o t­ ják. A kálvini dialektika jó m ódszerét alkalm azva, mely az igazságot a látszólag ellentm ondó, ám kom plem en­ tá ris tények világosságában m u ta tja (contrariétés), ki­ jelen th etjü k , hogy a lelkészképzésnek: a) konfesszio­ nálisnak és ökum enikusnak, b) k o n textuálisnak és egyetem esnek, c) intellektuálisnak és spirituálisnak, d ) elm életinek és gyakorlatinak kell lennie egyidejű­ leg. V izsgáljuk meg röviden ezeket a lelkészképzéshez szükséges dialektikus elem eket. K o n fesszio n á lis és ök u m en ik u s A lelkészképzés napjainkig kim o n d o ttan konfesz­ szionális volt, legalább is E urópában. A különböző felekezeteknek, vagy az egyetem eknek meg v o ltak az intézm ényeik, illetve fakultásaik az o k tatásra, és a teológiai o k tatá s elkülönült és kevés vagy szinte sem m ilyen kapcsolata nem v o lt az egyházi élettel. A konfesszionalizmus E urópában, az egyháztól elkü­ lönült oktatással eg y ü tt, sajnos még sok h e ly ü tt élő valóság. Nehezen h atáro zh ató meg a konfesszionaliz­ m us, m e rt ellentm ondó elemek (történelm i, tá rs a ­ dalm i, pszichológiai és kulturális tényezők) ötvözete. E gy a d o tt felekezethez való tarto z ás ad ja meg a ke­ resztyén em ber id en titását. A felekezeti (konfesszioná­ lis) identitás még az ökum ené korában is jogosult, am ennyiben megőrzi azokat a teológiai és lelki értéke-

m inden terem tm ényére kiterjedő, fen n tartó és gond­ viselő tevékenységét. „ Is te n t p illan atn y i Terem tővé tenni, aki m ihelyt bevégezte m űvét, azonnal o tt is hagyja, nagyon rideg és üres felfogás’' (I. 16.1). Az általános v agy egyetem es kegyelem K álvinnál nem az örök m eg tartó kegyelem , hanem az ideigvaló kegyelem, de fontosságában mégis felm érhetetlen, m ert ez akadályozza meg, hogy a bűn ro n tása végzetessé váljék. Az általános kegyelem a terem tettség és benne az Isten képére te re m te tt „m ikrokozm osz” , az em ber és az ő életterének a m egőrzését biztosítja, m indenekre k iterjesztve életet, világot fen n tartó és korm ányzó gondviselését. Így az egyházon kívüli világ sincs k i­ szolgáltatva a S átánnak. Az élet to ta litá sa nem csak Isten ítélete a la tt, hanem kegyelme a la tt is áll. Isten nem h a g y ja cserben kezének m u n k á já t, hanem meg­ ta r tja és az em ber rendelkezésére b ocsátja, érdeklődést és felelősséget ébresztve benne ann ak m inden szfé­ rá ja , így a társad alm i, m űvészeti, politikai és gazda­ sági rendje irá n t egyform án. A m int látn i fogjuk, a tá r ­ sadalm i rend biztosításának m indkét részét, a term é­ szeti m oralitás belső fékező erejét éppenúgy, m in t a polgári korm ányzás külső fékező erejét az általános kegyelem ről szóló ta n ítá sb ó l sz á rm a z tatja K álvin, illetve a későbbi kálvinizm us. Sebestyén erről így ír: „H ajlan d ó k v agyunk a ke­ gyelm et csak szoteriologikus jellegűnek tekinteni. Ez azonban csak a szűkebb értelem ben v e tt kegyelem, a gratia specialis; a tág ab b értelem ben v e tt kegyelem ­ nek, a gratia generalis-n a k azonban m ár nincsen szo­ teriologikus jellege. A k e ttő k ö zö tt ugyanaz a különb­ ség, m in t az általános és különös kijelentés között. N ekünk elsősorban a g ra tia specialis-ra kell figyel­ nünk, de meg kell lá tn u n k a tág a b b értelem ben v e tt ér­ telm ezését is a kegyelem nek, a z t a kegyelm et, am ely a te re m te tt világ életében érvényesül. (E zt azonban a nem -reform átus keresztyénség rendesen alig veszi észre.) Isten ugyanis lehajol az em beriséghez és ez az általános kegyelem m inden terem tm én n y el szemben ér­ vényesül, m ert Isten kegyelm éből ta r ta tik fenn és Isten kegyelm e így nem csak akkor érvényesül, am ikor a bűnösöket kell üdvösségre vezetni, hanem akkor is, am ikor a földi jövőről és áldások osztogatásáról van szó. M ert a Szenlélek lényegében m in d en ü tt dolgozik” (RD . I.142). „A kegyelem k é t világa, a g ra tia specialis és a g ratia generalis eg y ü tt, paralel haladnak. M ielőtt a bűn belépett volna a világba, csak egy őskijelentés és egy­ féle kegyelem volt, de ebben benne v o lt m ind a k e ttő ; csakhogy a g ratia generalis akkor jo b b an m űkö d ött. A bűneset u tá n azonban ez a kegyelem k étág ú v á le tt: az egyetem es élet terü letén m a ra d t a kegyelem egye­ tem es form ája, de ez az üdvösséget m ár nem szolgál­ t a ; e m ellett a zu tán jö tt a speciális kegyelem , hogy az em ber restau ráció ját és üdvözítését végbevigye” (RD I .143). „Az egyetem es kegyelem ről szóló gazdag reform átus ta n teszi lehetővé a kálvinizm us szám ára azt, hogy a hum anizm us m a g já t értékelni tu d ja vagyis a m odern hum anizm ussal m indenkor egy keresztyén szellemű hum anizm ust tu d jo n szem beállítani. E z é rt kell lehet­ ségesnek ta rta n u n k , hogy v an k álv in ista hum anizm us is, m ert Isten lehetővé a k a rja ten n i szám unkra, hogy azokat az értékeket, am elyeket Ő a keresztyén em berbe helyezett, szintén elő h ív ju k . . . M it m u ta tn a k te h á t a klasszikus és pogány k u ltú rá k ? A zt, hogy az em ber az általános kegyelem á lta l m ire képes; m e rt v an n ak o tt is értékek, és azok is Isten ajándékai. De ezzel szemben a keresztyénségnek a z t kell m eg m u tatni,

hogy az ú jjászü letett em berben m icsoda rendkívüli új értékek vannak, és azokat m in t ta len tu m o k a t az egye­ tem es em beri élet szám ára szintén k am a to z ta tn i kell” (K álv. és k u lt. p. 89.). 4. Isten szuverénitása. K álvinnál nem lehet m indent egy központi ta n ra visszavezetni, de annyi bizonyos, hogy h a csak egy szót m o n dhatnánk róla, a legjellem ­ zőbbet, akkor az a „szuverénitás” lenne. De m i a szu­ verénitás? E gy ak a ra tn a k abszolút, semmi m ás ak a­ ra ttó l nem ko rláto zo tt érvényesítése. K álvin szerint az Isten a T erem tője és ezért „szuverén” , te h á t k o r­ látlan U ra a terem tettségnek és ab ban a m aga képére te re m te tt em bernek. H onnan tu d h a tju k ezt? Az Igé­ ből. A m ikor ezt m ondja: „E nyém vag y ” , és „enyém a föld és an nak teljessége” akkor Isten tu lajd o n jo g át jelenti be fölöttünk és az egész világ fölött. H ogy ez a bejelentés nem k elt bennünk visszatetszést és nem v á lt ki ellenkezést, az azért van, m e rt az „enyém v aggyal” egyidejűleg azt is m ondja, hogy „szeretlek és kezeim et fölötted ta rto m ” (Ézs 43). „ É n vagyok az Ú r, ez a nevem és dicsőségemet m ásnak nem adom ” (Ézs 42,8). E z t idézi K álvin ú jra és ú jra, ezzel érzékel­ te tv e Isten h a ta lm á t és az em ber alacsonyságát. De hogyan lehet ebben a feszültségben élni? Ú gy, hogy K álvin Isten szuverénitása mellé odaállítja m integy ellenpólusként: az em ber felelősségét, és egyben sokra­ b ízato ttság át is. Sebestyén erről így ír: az Isten szuverénitásáról szóló dogm a a reform átus keresztyénség m inden v o n at­ kozásában egyik legnagyobb jelentőségű dogm ája. „Az Isten szuverénitásának a dogm ája Isten abszolút m indenhatóságáról, világokat terem tő és az egész m indenség fölött álló m egm érhetetlen h atalm áró l szóló bibliai gondolat tudom ányos összefoglalása” (RD I .67). A terem tés, fe n n tartás, gondviselés, predesti­ náció, m ind rokon gondolatok vele. „R en d k ív ü l fon­ tos ann ak a ténynek a hangsúlyozása, hogy a refor­ m átus keresztyénség az egész élő Istennek, azaz a Szenthárom ság egy örök Istennek a szuverénitását h ird eti és ereje éppen abban áll, hogy a Szenthárom ­ ság egy örök Isten szuverénitását nem engedi csor­ b íta n i” (p. 68). „A Szenthárom ság egy örök Isten szuverénitásának k é t nagy terü lete van, am elyek döntő m ódon különböznek egym ástól. Az egyik a keresztyén vallás, az egyház életén keresztül jelen t­ kező szuverénitás, a kegyelem speciális világa. A m ásik az egyetemes mindenséggel szemben jelentkező szuve­ rénitás, az általános kegyelem világa. Az em ber term é­ szetesen m ind a kétféle szuverénitás alá o d atarto zik ” . „A kálvinizm usnak ezt az elvet kell ú jra előtérbe állí­ ta n i és pedig a régi reform átus teológiától eltérően: nem csak m in t teológiai alapelvet, hanem m in t világ­ nézeti alapelvet és életelvet is. M ert igaz, hogy a p re­ destináció az egyház szíve (cor ecclesiae), de az is bi­ zonyos, hogy a szuverénitás a kálvinizm us lelke, gondolkozásának, világnézetének és életének alapja és kiindulási p o n tja ” (Az isteni szuverénitás alkalm a­ zása a m odern életre, p. 1—3). 5. A kettős predestináció. A ugustinus szerint, a k it P á l apostol u tá n a predestináció a ty já n a k m ondha­ tu n k , a predestináció végeredm ényben azonos a kegye­ lemmel. K álvin a predestinációt, m elyből az elvá­ lasztást sokan m ások is v allo tták , kettősségében vállal­ ta , te h á t benne az elvetést is halálosan kom olyan v e tte és abból a m indennapi életre is következtetéseket v o n t le. E z t igazán csak akkor é rth etjü k meg, h a tu d a to sítju k m agunkban, hogy Isten a „k iv ála sztá st” kezdettől fogva m in t m ódszert alk alm azta arra, hogy m agának „szövetséges n épet” gyűjtsön egybe. K álvin fontosnak lá tja ebben, hogy semmi sem az em bertől,

161

hanem m inden Isten kegyelm éből tö rtén ik (III. 21.1). H a az eredendő bűnből származó to tális rom lottságot te k in tjü k , akkor azonnal érezzük, hogy abból a fel­ té te l nélküli kiválasztás elkerülhetetlenül következik. Sebestyén az Istentől való abszolút függéssel és a sa já t érdek m egtagadásával, te h á t az alázatossággal Összefüggésben lá tja a predestinációt. „A predesti­ náció Isten döntése az egész nem zetségre nézve és pedig nem csak egy távollevő halál u tá n i állapotra, hanem az egész életre vonatkozólag is.” ,,A predesti­ náció egész főkérdése azon fordul meg, hogy elfogad­ juk-e Isten k o látlan és abszolút szuv erénitásának ér­ vényesülését a m indenség élete m inden m ozzanatában vagy nem?” Az emberiség tö rtén etéb en k é t vonalat különb ö zteth etü n k meg, a m etafizikait, te h á t a t i t ­ kokét és az etik ait, te h á t a k in y ila tk o z ta to tt dolgo­ két. A predestinációval kapcsolatosan nem szabad ösz­ szekeverni ezt a k é t vonalat. A predestinációnak óriási jelentősége v an a keresztyén életre. „M iért vagyunk ki­ v álasztv a? Nem a m i érdem ünkért és nem azért, hogy boldogok legyünk, hanem egyedül azért, hogy azt tegyük, am it Isten akar, parancsol, rendel és jónak lá t” (RD I .92). „Az isteni determ ináltság nem tö r­ tén ik az em beren kívül és az em ber egyéniségének m egsem misítésével. Az em ber nem gépalkatrész vagy játékszer Isten kezében . . . hanem Isten m unka­ tá rs a .” „Az em ber m indent szükségszerűségből tesz, de nem kényszerűségből. Szükségszerűségből, te h á t m etafizikai szem pontból nem szabadon; de viszont ön­ k én t és így em beri szem pontból szabadon. Szóval úgy él, m in th a életének és sorsának ő m aga lenne a ki­ zárólagos ura. Ú gy él, m int a nagy tengeri hajó utasai, akik élik a m aguk kicsi életét, mozognak a m aguk kis szférájában, de voltaképpen o d aju tn ak , ahová a kor­ m ányos a k a rja ” (A pred. és probl. p. 22).

Egyezések az etika területén M ár hosszabb idő ó ta K álvin etik ája jobban foglal­ k o z ta tja vizsgálóit, m int dogm atikája. E lism erik, hogy a keresztyén életgy ak o rlatért fo ly ta to tt küzdelem kiem elt h ely et foglal el szolgálatában. Az új eredm é­ nyek fényében egy egészen új K álvin-kép bontakozik ki e lő ttü n k : K álv in n ak , az etikusnak a képe. Különös kettősséggel találkozunk itt K álvinnál. Míg Isten K risztusban felajánlja és ad ja m ag át az em bernek, ug yanakkor az em bert m agának igényli. Az em bernek ez az Iste n szám ára való lefoglalása lesz a kálvini etika alapja. A keresztyén ember életéről szóló fejezetet az Institú ció b an ezzel kezdi: Nem vagyunk a m agun­ kéi, hanem Istenéi v agyunk! Isten te h á t bejelentette igényét reánk, ezért egész életünknek az Ő szolgála­ tá b a n kell állnia. Istennek ez az igénye to tális igény. „A bból a ro p p a n t tényből, hogy Istennek vagyunk szentelve és adva, az következik, hogy m ostantól fogva sem m it se gondoljunk vagy cselekedjünk, h a ­ nem csak azt, am i az Ő dicsőségére v aló” (III. 7.1). A kálvini etik a alap jáb an véve nagyon egyszerű (de Quervain). Az em bernek Isten törvényéhez kell m a­ g á t szabnia és akkor cselekedetei etikailag kifogás­ talan o k lesznek. Az ú jjá sz ü le te tt em ber ezt a Szentlé­ lek segítségével meg is tu d ja tenni. K álvin etikája te h á t: engedelmesség etika. Ez nem szolgai félelemből, hanem a K risztusban m egbizonyított szeretetre ad o tt h á ládatosságból szárm azó gyerm eki engedelmesség. Ez nyilván nem m egy m agától és nem m áról holnapra. Csak nehéz harcok árán ju tu n k el erre a — ahogy m aga K álvin m ondja — „növekvő engedelmességre” .

162

Ez ugyanis — Campfield szerint — időben lefolyó megszentelődésre menő engedelmesség (obedience unto sanctification). Az erkölcsi élet m o tívum ait keresve azt ta lálju k , hogy fontos szerepet játszik ebben K álvinnál a ke­ gyelem m ellett a predestináció és a jövendő életről való elmélkedés, de igazán akkor ju tu n k közel K álvin értelmezéséhez, h a azt m ondjuk: az Isten jótéteményei (ben eficia Dei) — az üdvösségünkre és a földi életünk­ re valók eg y arán t — a h ívők legfőbb serkentői a szent életre. A kálvini életfo ly tatást az ak tiv itá s jellemzi. Az ak tiv itá s titk á t a K risztusnak a szívben való la­ kozásával m agyarázzák. A teljes igényt tám asztó K risztus életünk teljes bevetését k ívánja. Miközben a hivők te tte k k e l válaszolnak Isten tetteire, nem m a­ gukra néznek, hanem Istenre. Nem a m aguk nevét ak arják ism ertté, resp e k tá lttá tenni, hanem Isten nevét, m ás szóval: N eki a k arják adni a dicsőséget. Soli Deo gloria!! „A gloria Dei nem sajátos kálvini célkitűzés, az egész reform áció öröksége ez, de K álvin éppen abban m u ta t fel sajátosságot, hogy a keresztyén élet egészét Isten dicsősége szolgálatába igyekszik állítani” (Holl). Az olyan p u ritán u s gyökerekből táplálkozó régi holland teológusokra, m in t Voetius, L odensteyn, em ­ lékeztető m ódon Sebestyén is az egész keresztyén élet reform ációját tűzi ki célul. „B árm ennyire is m egvan­ n ak a különböző keresztyén etikák közös elvei és alapgondolatai, igazi erős, jellemnevelő, gyakorlati tu d o ­ m ánnyá akkor válnak, h a konfesszionális jellegűek és azok is m aradnak. E gyébként a ta p a sz ta la t bizo­ n y ítja , hogy a különböző keresztyén felekezetek — éppen a dogm atikai különbségek m ia tt — különböző em bertípust nevelnek és ezek az em bertípusok erkölcsi értékben, gondolkodásban és életfelfogásban nem csak, hogy nagyon különböznek egym ástól, hanem érték ­ ben sem egyenlőek. N ekünk te h á t nem lehet meg­ elégednünk azzal, hogy általáb an véve beszélünk ke­ resztyén etikáról, hanem fel kell m u ta tn u n k a keresz­ ty é n elvekben és igazságokban m inél tisztáb b refor­ m átus form áját, hogy ann ak szelleme alapján igazi reform átus jellem eket, egyéni, családi és társadalm i életet tu d ju n k életre hívni azon a területen, ahol la­ k u n k ” (R E I .4). K ülön figyelm et érdem el az, am it Sebestyén — tisz­ ta kálvini alapon — a lelkiism eretről, az Isten tö rv é­ nyéről és általáb an a keresztyén élet fokozatos meg­ szentelődéséről m ond (R E I.37, 38.44). A megszen­ telődés a hivők Isten képére tö rtén ő m egújításának szakadatlan folyam ata egészen halálukig. T eh át to ­ vábbm unkálása egyrészről annak, am i a szűkebb ér­ telem ben v e tt újjászületéskor befejeződött, m ásrész­ ről annak, am i a m egtéréskor indul el a h ívők lelké­ ben, te h á t folyton ta rtó m egújulása az egész em bernek, belsőleg is, külsőleg is, a szívében éppenúgy, m in t az életében és te tteib en (p. 64). „K étféle m egszentelést k ülönböztetünk meg, és pedig a k tív a t és passzívat. É rth e tő , hogy az etikaiba főleg a sanctificatio activ a tarto zik , m in t am elynek segítségével az em ber m aga is dolgozik azon, hogy m inél feljebb jusson a m egszentelő­ dés ú tjá n ” (p. 66). „ A m egszenteltetés nem egyéb, m in t az, hogy kiábrázolta tik és alakot nyer bennünk a K risztus” . „A m egszentelt em bernek azonban h iv atá sa is van. É s itt kezdődik ak tiv itása, m e rt végbe kell vinnie a m aga m egszenteltetését is, félelemmel és re tte ­ géssel” . „E z a tág ab b értelem ben v e tt megszentelődés az, am i olyan nagy szerepet játszik mindig a refor­ m átusok életében, m ert ez az, am it más szóval a ke­ gyesség gyakorlásának, azaz praxis pietatis-nak ne­ v ezünk” (R E I. p. 66).

Egyezések a szociális etika területén Egyesek — így Harkness — azt vallják, hogy K álvin etikai és szociális eszméi messzebb h a to tta k , m in t teológiai elvei, és egész népek gazdasági és társadalm i életére á ta la k ító h atással voltak. E z nyilván túlzás. A kiindulás m indig a teológiai m ondanivaló. K álvin nem o ld o tt m eg egyetlen részletkérdést se szociális té ­ ren, de viszont sok esetben m eghúzta a fővonalat kora szociális és gazdasági élete szám ára, abb an a m eggyő­ ződésben, hogy a „hom o oeconomicus” is Isten p a ra n ­ csolata a la tt áll. Az Isten szavára való figyelés, kinyi­ la tk o z ta to tt a k a ra tá n ak való kész engedelmesség és jótétem ényei lá ttá n az Ő dicsőségére o daszánt élet, ezek az alapkövei szociális etik áján ak éppenúgy, m in t etik áján ak . Az Isten törvényének való engedelmesség m it se ér, írja, h a az nem az Isten és az em ber irán ti szeretetben m egy végbe. K álvin nem szűnik meg hangsúlyozni, hogy az Istenhez való fordulásnak eg y ü tt kell já rn i a m ásik em ber irá n t m egnyilvánuló em ber­ séggel. A m ásik em ber irán ti szeretet az Isten irán ti szeretet p ró b ájáv á lesz nála. „Mi nem a m agunk, h a ­ nem a felebarát szám ára szü lettü n k .” Az emberiség együvétarto zását a közösen h o rd o tt istenképiségből vezeti le. T anításáb ó l term észetesen kö v etk ezett a m unka megbecsülése. A m ikor az em ber élete K risztu sb an m egszenteltetik, akkor felismeri földi ren d eltetését is és m egérti, hogy m u n k ára van terem tve. A m ikor hűséges h ely tállásra és lan k ad atlan szorgalom ra b u z d íto tt, akkor nag y b an elősegítette an nak az akkor még ism eretlen em bertípusnak (immer tätig e r Mensch) kifejlődését, aki technikai felkészült­ ségével és gazdasági érdeklődésével nagy szerepet v itt a társad alm i viszonyok alakításában. N agy lendületet ad o tt később a fejlődésnek K álv in n ak „ a pénz p roduk­ tiv itá sá ró l” v a llo tt felfogása. De az ipar és a kereske­ delem fejlődésére, te h á t a korai kapitalizm us k ialaku­ lására valóban az ún. „k álv in ista erények” v o ltak előrelendítő hatással, m in t: a józanság, takarékosság, szorgalom és becsületesség. A zsarnoksággal szembeni alkotm ányos ellenállás helyeslése — a m agistratus populares á lta l — fontos tényezőjévé le tt a későbbi dem okratikus fejlődésnek. Mindezek a gondolatok o tt visszhangoznak Sebes­ ty é n írásaiban. Meggyőződése — főként holland példa nyom án —, hogy a kálvinizm usból, m in t világnézet­ ből logikusan következik a k álv in ista politika. E nnek szükségességét különösen a katolikus egyház u ltra ­ m on tán törekvéseivel szem ben hangsúlyozta. A zt m in­ denképpen érdem ének kell tekin ten i, hogy égő felelős­ séget éb resztett a közélet dolgai irá n t, sőt az ak tív politikai részvétel irá n t is, messze hangzón hirdetve, hogy „ a politik a nem piszkos dolog” (R E II. p. 175— 183. K álvinizm us és dem okrácia, p. 7). Mi az egyház dolga a világban? — kérdezhetjük Sebestyén írásait olvasva. Az egyház kísértése mindig az volt, hogy vagy tú l keveset a k a rt vállalni a világ dolgaiból, v agy tú l sokat. Sebestyén Jenőnek — kora katolikus p éld áját ellensúlyozandó — ez az u tó b b i v á lt kísértéssé. Egyezések az ekkléziológia területén K álvin „ e g y h á z tu d ata ” közism ert. E z t Sebestyén Jenőről is nyugo d tan elm ondhatjuk. Újab b an kiem elt figyelm et szentelnek K álvin egyházról szóló ta n ítá s á ­ nak is. H a nincs is egyetlen központi rendező elv teológiájában, ahogy azt töb b en gondolták, de h a — a „com plexio oppositorum ” egyensúlyában — mégis beszélhetnénk ilyesm iről, akkor a z t — ahogy

azt P e te r B arth észrevette — csak az egyházról szóló ta n ítá sá b a n találh a tn ó k meg. K álvinnak nagy érdeme van abban, hogy a R óm ától függetlenült egyház nem tö red ezett „ekkléziolákra” . Ganoczy m egállapítja, hogy a kálvini ekkléziológia alapprincípium a; a K risztus-uralom , az a ren d íth etetlen meggyőződés, hogy K yrios a K risztus, és egyedül Ő k o rm ányozhatja szuverén módon az egyházat. Az egyház egész életének bizonyítani kell K risztus abszolút és totális u ralm át népe felett. „A m i kiemeli K álv in t a reform átorok kö­ zül, írja Ganoczy, az az élesen s tru k tu rá lt egyházszer­ vezete, am ely — ahogy a történelem bizonyítja — győ­ zelmesen ellenállt az ellenreformáció heves tám ad ásai­ nak, a polgári korm ányzathoz való viszonyulásában pedig meg tu d ta őrizni önállóságát, és m indig késznek bizonyult az ökum enikus párbeszédre” (Im . Ecclesia m inistrans). Csak a n n y it összehasonlításképpen, hogy h a igaz az, am it K . B a rth egyik ta n ítv á n y a , Leuba állít, hogy tö b b „fehér fo lt” ta lá lh a tó B a rth óriás teológiai föld­ göm bjén, és hogy ezeknek a „ te rra incognitáknak” egyike éppen az egyház5, akkor m egértjük Sebestyén h iányérzetét B a rth -ta l szemben. Sebestyén ugyanis K álvinnal teljes összhangban — gyakran beszél a kál­ vini négyes tagozódású egyházszervezet m eghatározó szerepéről, nem csak a „bene esse” -hez, hanem az „esse ecclesiae” -hez tarto zó n ak jelentve ki azt. Szá­ m ára az egyház Isten dicsősége szolgálatának a lókusa. Nem m úlandó em beri intézm ény, hanem isteni in stitu ­ tio, am elyet a Szentlélek éltet. A hivő úgy v an te ­ rem tve és elhíva, hogy Istennel szövetségben, közös­ ségben, te h á t gyülekezetben éljen (R E II. p. 186). Nem passzív tétlenségben élvezik a h ívők az üdvözítő kegyelem aján dékait, hanem — a hitbeli nagykorúság elvéből következőn — a h ívők egyetem es papságának m inden m u n k á já t végzik a szervezett egyház keretei között, így téve bizonyságot a szolgálatban való nagy­ korúságukról is. A reform átus em bert m indig jellem ezte az egyházias­ ság és hithűség. Mi az egyháztagság? Az egyház m in­ den m u n k ájáb an s főleg a gyülekezet életében való részvétel. Az evangélizáció, belmisszió és külmisszió egyként egyházi feladat. Az egyháznak te h á t joga van ezek átvételére, m ondja m ár a harm incas években. Csak azok dolgozhatnak ezeken a területeken, akiknek lelkisége teljes harm óniában v an az egyház lelkiségével, azaz akik hitvallásos alapon dolgoznak. „A z ébredési m unkák értéke a reform átus egyház szem pontjából o tt kezdődik, hogy m ennyire képesek a felébresztett lelkeket reform átus ö n tu d a tra nevelni és a reform átus egyházba élőkövek g y an án t beépíteni.” (Bevezetés a ref. teol. gondolkodásba, p. 42.) Egyezések az emberszemléletben A ránylag új dolog, nyilván az ökum enikus találk o ­ zások következm énye, az egyes vallásokat, sőt feleke­ zeteket ann ak a spiritualitásnak az alapján vizsgálni, am ely bennük életfolytatássá (conduct of life) lesz. E nnek kapcsán beszélnek egyesen „façon de v ivre” ről (M oltm ann), m ások „style of life” -ról (Ch. West), sőt fellelhető karakterológiai különbségekről is. Erős a meggyőződés, hogy az egym ástól térb en és időben távoleső reform átus csoportokban m egm utatkozó kö­ zös vonások, a k arak terb eli összecsengések m egm agya­ rázhatók. Nem a véletlen szeszélyes összejátszásából vagy a vércsoportok azonosságából m agyarázhatók ezek, hanem azokba a tan o k b a, pontosabban teológiai hangsúlyokba nyúlnak le ezek gyökerei, am elyeket a

163

reform áción belül sajátosan k álv in iak n ak nevezhe­ tü n k . Az Isten szuverenitására, az em ber to tális rom ­ lo ttság ára, de u g yanakkor m éltóságára, a visszaállít­ h a tó istenképre, a k ettő s predestinációra és még né­ h án y hasonlóra le h e te tt gondolnunk. N em tudom , van-e Sebestyén Jenőn kívül még v a­ laki egyházunkban — h a igen, adassék tisztelet neki —, aki a kálvinizm ust ebből a szem pontból vizsgálta és értékelte volna. T alán N ietzschének a keresztyénséget „ a k a ra t nélküli, enervált, világm egvető, passzív tö ­ m egnek” m inősítő kím életlen k ritik á ja és az ezzel szem ben á llíto tt „Ü berm ensch” -nek provokáló alakja k észtette Sebestyén Je n ő t arra m ár egészen fiatalon, hogy a férfias, helytálló, akaraterő s k álv in ista em ber­ típus felé forduljon és a z t állítsa vele szembe. T erm é­ szetesen nem m agasan a töm egek fölé tornyosuló egye­ sekben, hanem nagy sokaságban, „egym ás mellé ren­ delten ” (Révész) szerette volna látn i ezeket, am int résztvesznek — a k tív a n és heroikusan — az egyház és a közélet m inden terhének hordozásában. Más kérdés, hogy sikerült-e neki ezt az em bertípust csak m egraj­ zolni is? F eleletül nyilván erre is elm o n d h atjuk: „ In m agnis e t voluisse sa t est.” O lyan keresztyén életideált kell felm u tatn u n k , írja, am ely m inden ízében m odern tu d lenni, anélkül, hogy a keresztyénség lényegét m egtagadná, v agy megfor­ d ítv a : m inden ízében keresztyén tu d lenni, anélkül hogy a m odern élet igazi és m arad an d ó érték eit meg­ vetné vagy lekicsinyelné (R E II. p. 2.). Ilyen keresz­ ty é n em b ertíp u st a p ro testan tizm u s, de elsősorban a kálvinizm us tu d o tt nevelni. É s pedig azért, „m ert a kálvinizm us teológiai és erkölcsi elvei, egész élet- és világfelfogása különösen alkalm as szerintünk arra, hogy a leg h atáro zo ttab b , legaktívabb keresztyén jelle­ m eket nevelje. A vallás nevelő és jellem képző h a tá sá t nem lehet kétségbevonni” (p. 2.). Idézi T roeltsch-öt, aki kiem eli a kálvinizm us csodálatos jellem képző ere­ jét, e típ u s p á ra tla n tevékenységét. K álvin szociológiai, illetve k u ltú rtö rté n e ti jelentő­ sége abb an rejlik, m ondja to v áb b , hogy új em bertí­ p u s t te re m te tt, igazi, isteni eredetű term észetet éb­ resztve fel az em berben (p. 7.). „ Iste n m u n k a tá rsa ” a k álv in ista em ber, akinek lelkére irtózatos felelősség nehezedik Isten ügyének d iadalra ju tta tá s á é rt. Neki csak előre szabad tek in ten i, h á tra nem. „Sem m i sem dicsőítheti Iste n t úgy, m in t a m u n k a.” „A k álvinista életstílus, am elynek alapereje az, hogy az em ber szaka­ d a tla n hűséggel és kötelességteljesítéssel tö lti be hiv a­ tá s á t, ennek és a vele kapcsolatos szak ad atlan m unká­ n ak azonban nem az anyagi eszközök megszerzése a célja, hanem a szakadatlan m unka és a jó cselekedetek sorozata csak eszköz szám ára ab b an , hogy hite és p redestináltsága gyakorlati és erkölcsi form ában je­ lentkezzék és nagy erős m egbizonyosodás eszköze le­ gyen az életben abb an a tek in tetb en , hogy Isten őt kegyelm ébe fo g ad ta” (R E II. p. 33). „A k álv in ista világnézet legfontosabb és elengedhe­ te tle n jellem vonása, hogy még a világot is sub specie aeternitatis, azaz az örökkévalóság táv la tá b ó l, te h á t m integy Isten látószögéből, vagy tü k réb ő l nézi, am ely nem csak hogy Istennek való h á ta tfo rd ítá s nem lehet, hanem ellenkezőleg Istennek a legteljesebb módon való közp o n tb a helyezése” (Ref. nő lelkivilága, p. 166). „A reform átus em ber élete te h á t Isten színe elő tt járó élet, Istennel járó élet és Isten ért való élet” (p. 168). „A k álv in ista — ellentétben sokféle kegyes, de passzív és szektárius keresztyén felfogással — nem ­ csak Isten gyerm eke, hanem Isten m u n k a tá rsa is ak ar lenni, hogy csakugyan az Ú ré legyen a föld és annak teljessége” (p. 171).

164

Áttekintő értékelés Sebestyén J enő m ár külföldi studens korában bele­ k erü lt a K álvin születése 400. évfordulója ünneplésével tá m a d t „K álvin reneszánsz” sodrásába, m egfogta őt K álvin személyének varázsa és ta n ítá sá n a k ro p p an t tá v la to k ra nyíló rendszere, és közvetlen hazatérése u tá n annak terjesztésébe kezdett. Nincs egyetlen írása sem, am elyben K álvin neve ne szerepelne. A K álvi­ n ista Szemle, m elyet nem sokkal ta n á rrá választása u tá n in d íto tt, a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Sebestyén Jenő életm űve m ilyen elv álaszth atatlan u l odakapcsolódik K álvinhoz. Ír, agitál, de m indezt nem azért teszi csupán, hogy a m ár-m ár elfelejtett vagy a Zoványi á lta l félrem agyarázott, elto rz íto tt K álv in t igaz történelm i világításba állítsa, hanem küldetés­ szerűen azért, m e rt meg van győződve, hogy a raciona­ lista teológia és igehirdetés által a halál szélére sodort gyülekezeteket a K álvin szerinti Isten- és igelátás ele­ ven íth eti meg. T an ítv án y ai m ost6 — visszatekintve életére és m u n k ájára — ú jra m egerősödtek abban a meggyőződésükben, hogy Sebestyén Jen ő — éppen­ úgy, m in t egykor az angol és holland p u ritán o k — re­ form ációt a k a rt egyházában, reform ációt nem csak a ta n b a n , hanem még inkább az életben. „E gyházi éle­ tü n k m egújulásának egyetlen alapfeltétele: az ú jjá ­ születés” . A K álvinista Szemle folyam atosan foglalko­ zik a reform áció szükségességével a teljes Szentírás és a hitvallások alapján. „ E z a reform ációs igény v o n at­ kozik a ta n ítá sra , az életre és a szervezetre egyaránt. A p ura doctrina, a p ura vita, a p ura disciplina igénye ez.” „E gyháziasítani kell a missziót, az egyházat pedig m isszióvá te n n i.” „N agy része volt Sebestyén Jenőnek abban, hogy az egyházi közgondolkodás m egváltozott, kálvinizálódott” — írják a tan ítv án y o k . „E lév ü lh etet­ len érdem e, hogy az ellenreformáció, a csendes elnyo­ m ás, a h o lt ortodoxia, a rideg racionalizm us és a hisz­ té riá ra hajló irányzatokkal szemben a bibliai, a refor­ m átus ú tra igyekezett vezetni az egyházat.” „Ó riási h a tá sa volt a reform átus egyház életében, csak nem lá t­ ványos. Az Isten országa irán ti teljes tisztelettel legyen m ondva, hogy rá is alkalm azható, am it az Ú r Jézus a kovászról m ondott. A kovász látszólag eltűnik, pedig benne van, á th a tja a té sz tá t. Így h a to tta á t Sebestyén Jenő is az egyházi életet.” „ H a egyetlen szóval kellene jellem eznem , ezt írnám : hűség. A v állalt feladatához, m ely et Istentől k a p o tt hiv atásn ak te k in te ti, m indhalá­ lig hű m a ra d t.” Még teljesebbé válik a kép — egy szélesebb horizont­ ban —, h a Sebestyén Jenőnek az összehasonlítás során genuinnak bizonyult kálvinizm usát a fent nevezett h árm as „ te sz t” -nek v e tjü k alá. 1. A z identitás meg­ őrzése. Ganoczy írja a m ár idézett könyvében: „K ál­ vin egyháztana m indig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyház egyház m aradjon vagy m egújulva ú jra azzá legyen, te h á t hogy id e n titá sá t megőrizze.” Ganoczy ezt nem általáb an a kálvinizm usra m ondta, ezt m in t róm ai katolikustól nem is v á rh a tju k tőle, mi azonban a kálvinizm us egészére alkalm azva elm ond­ h a tju k : Sebestyén Jenő egy nagyon válságos korszak­ ban — a teológiák krízise idején —, am ikor valóban az egyház iden titása forgot t veszélyben, azzal hogy fe lm u ta tta a kálvini elveket, nagyban hozzájárult az egyház iden titásán ak m egújulásához és megőrzéséhez. H asonló v o lt a szolgálata B a rth K árolynak és m ások­ nak, kinek-kinek a m aga helyén és idejében, de ezt a nagy nyilvánosság előtt n y ílt sisakkal küzdő Sebes­ ty é n Jen ő tő l se ta g a d h a tju k meg. 2. A z aktuális szó kimondása. A világért való felelősség term észetesen következik a kálvini teológiából, de ugyanakkor, ahogy

és fegyelm et terem t. E z é rt Isten elő tt v agyunk elkö­ telezettek a F ü h rer m űve irán t, h iv atásu n k b an és (osztály) helyzetünkben (Stan d ).” Ehhez a „h itv allás­ hoz” — m e rt ez is az — m inden kom m en tár fölösleges. Barm en jelentőségét az egész n ém et egyházi harc szám ára m ár 1934. jú n iu s 9-én m aga Barth fe jte tte ki egy a bonni gyülekezet szám ára ta r t o t t előadásában (i. m . 9-kk o.). T ételről tételre m agyarázza végig Barm on 6 p o n tjá t. Az egyház döntések elő tt áll s ezek­ ben B arm en lehet az irán y m u tató . B arm en nem lép fel teljes keresztény hitvallás igényével. E h a t té te lt nem szabad összehasonlítani az Apostoli H itvallással vagy az Á gostai H itvallással, vagy a K áték k al, hanem ezek­ ben azokról a kérdésekről és feleletekről v an szó, am ik bennü n k et m ost, 1934-ben fo g lalk o ztatn ak ” , (i. m. 17—18. o.) 1934 őszén egy csak töredékben fennm a­ ra d t k éziratáb an , am it eddig nem p u b lik áltak , szintén foglalkozik B arm en jelentőségének kom m entálásával (i. m. 41-kk o.). 1937 áprilisában — B a rth ekkor m ár, N ém etország­ ból 1935-ben k iu ta sítv a , bázeli ta n á r v o lt — A ngliá­ ban (Aberdeenben) ta r to tta a Gifford Lectures k ereté­ ben vendégelőadását. I t t az előadás u tá n neki fe lte tt kérdésekre válaszolva m é lta tta B arm en jelentőségét. A kérdés ez v o lt: H ogyan segíthetnének a külföldi egyházak a ném et pro testán so k n ak h arcu k b an ? B a rth válasza: elsősorban azzal, hogy imádkoznak értük! H ogy ezt helyesen tehessék persze a gyülekezeteket kellőképpen tájékoztatni kell az egyházi h arc igazi m ibenlétéről. E z t B a rth az 1. barm eni té te l rövid m a­ g y arázatáv al v ilá g íto tta meg. Bázelben 1937— 38. téli szemeszterében a D ogm atika előadása során foglalkozott részletesen a B arm eni N yi­ la tk o z a t jelentőségének értelm ezésével (olvasható a K D I I /1 , 194 —200. oldalakon). H ogy a B arm eni Teológiai N y ilatk o zat az 1934—45. években egyes keresztyéneknek, gyülekezeteknek m i­ lyen k o n k rét segítséget, tám aszt, tájékozódási p o n to t n y ú jto tt, arról eddig még — tudom ásom szerint — nem készült felmérés. Írásos dokum entum ok híjján s m ivel egyre kevesebb a m ég élő k o rtárs, ez valószínű­ leg m eg oldhatatlan feladat. Barmen utótörténete Ú gy tűnik, hogy a BTH N Y egyháztö rtén eti jelentő­ ségét csak 1945 után kezdték a m aga teljességében fel­ ismerni, értékelni és feldolgozni. E gyre-m ásra jelennek meg a B arm ennal foglalkozó tan u lm án y o k . Ezek rész­ ben a barm eni zsinat létrejöttének, illetőleg a N yilatko­ z a t elkészítésének tö rté n e ti körülm ényeivel foglalkoz­ nak, am it a források fokozatos feltárása t e t t lehetővé és m é ly íte tt egyre inkább el, m in t ezt az eddig idézett és em líte tt tö rté n e ti m u n k ák (W. N iem öller, K. K upisch, Christoph B arth ) is m u ta tjá k . Az elvi jellegű kiértékelések részben felveszik az egykori B arm ennal kapcsolatos v itá t, részben m ai jelentőségét k u ta tjá k . Az első kérdéscsoportban arról folyik — még m indig — a v ita : hitvallás-e, pontosabban hitvallási iratnak tekint­ hető a B T H N Y v ag y „csak ” — teológiai n yilatkozat, állásfoglalás, bizonyos k o n k rét kérdésekben. M int lá t­ tu k m aga K . B a rth sem a k a rta a „klasszikus” h it­ vallási irato k mellé állítani. U gyanakkor egyik későbbi (1954) írásában így n y ilatkozik: „B arm en szellemi kezdem ényezője nem egy valaki volt, hanem azoknak a széles, szellemi, lelki, teológiai és egyházi közössége, akik a nem zetiszocializm us á lta l te re m te tt zű rzavar­ ban h itté k , felism erték és m egváltották azt, am i azu­ tá n a barm eni m ondatokban m egfogalm azást n y e rt”

(B arth , i. m. 173. o.). A hitvallás végeredm ényben nem m ás, m in t a hitnek egy konkrét helyzetre alkalm azása — s ez tö rté n t B arm enben. A kérdést egyébként — hitvallás (hitvallási irat)-e B arm en, az egyházi gyakorlat részben m ár eld öntötte: tö b b ném etországi egyházkerületben, így a R ajna-w estfáliaiban is, a „klasszikus” hitvallási iratok m ellett az ordináció al­ kalmával Barment is em lítik s arra a lelkészeket elkö­ telezik. S L u th er K is K áté já n ak egy egészen friss (1982) kiadásában, függelékként o tt szerepel — a BTH N Y ! A tartalmi jellegű v itá k általáb an B arm en egyes tételeihez kapcsolódnak s bennük a m ár Barm en ke­ letkezésekor azonnal jelentkezett, lu th e rán u s—refor­ m átus ellentét m u tatkozik (A nsbacher R atschlag), am i persze az egyházi harc ta p a sz ta l a ta i u tá n megle­ hetősen anakronisztikusnak tűnik. E v ita főként B ar­ m en 2. és 5. körül csomósodik, vagyis az egyháznak a m indenkori politikai valósághoz (állam , társadalom ) való viszonyáról van szó. L eegyszerűsített — s ezért igen p o n ta tla n — form ulára hozva: a K risztus egész világra kiterjedő királysága és az ún. Kétbirodalmi Taní­ tás áll szemben egymással. H ogy azonban ez a szembe­ állítás is m a m ár m ennyire erő lte tett, a rra nézve csak egy péld át em lítünk. A „Zum politischen A uftrag der christlichen Gemeinde, B arm en II., 1974.” c. g y ű jte­ m ényes kötetben 12 tan u lm án y foglalkozik a fenti kérdéssel. K özülük m ost k e ttő t em elünk ki: W alter Kreck: „D as V erständniss von Barm en II u n te r dem Stichw ort K önigsherrschaft Jesu C hristi” (i. m. 65-kk o.). A cím ben em lített teologum enon — R egnum C hristi — kísérlet, K rech szerint, egy politikai etika teológiai alapvetésére. A m indenség Jézus K risztus el­ re jte tt, de valóságos — valóságos, de elrejtet t — uralm a a la tt áll. Isten világot fen ntartó és korm ányzó m űvét az inkarnáció, a kereszt, a feltám adás és a paruszia felől értelmezi. A Logosz nem csak a terem tés m űvében v e tt részt (Jn 1,1 kk), hanem általa történik a fenntartás és világkormányzás is. A keresztyének poli­ tik a i felelősségvállalása krisztushitükben gyökerezik, s nem term észetjogi m egfontolásokban. G ottfried Voigt ta n u lm án y a : „B arm en I I in lu th e­ rischer Sicht” (i. m . 81-kk o.) k im u ta tja , hogy B arm en I I összhangban áll a — helyesen értelm ezett — ún. „kétbirodalm i ta n ítá ssa l” , pontosabban L uthernek Isten kétféle korm ányzásáról szóló tan ítá sáv a l. M ert ez is azt m ondja — m in t Barm en —, hogy nincsen az életnek olyan terü lete, am ely kívül állh a tn a Isten h a ­ talm á n ak hatókörén. Ez a ta n ítá s inkább a rra alkal­ m as, hogy segítsen jobban m egérteni azt a módot, ahogyan Isten u ralm á t — K risztusban és álta la — egy­ házban és világban gyakorolja. E zért — m ondja Voigt — a kétféle szemlélet nem kizárja, hanem inkább kiegészíti és interpretálja egymást. Együtt lehetnek a gyakran — nem ok nélkül — felró tt „lutheránus quietizm us” — és a n emkevésbé kísértő s éppen nem ­ csak kálvini „aktivizm us” szélsőségeinek üdvös kor­ rektívum a. A háború u tá n i években K. Barth m aga is többször foglalkozott írásaiban B arm ennel. E zeket a m egnyi­ latkozásokat a m ár em lített k ö te t g y ű jtö tte össze, éppen B arm en 50. évfordulója alkalm ából. K özülük egyet em lítünk. 1963-ban a w ürttem bergi lelkészi testvérközösséggel fo ly ta to tt beszélgetésében „Bar­ men 5 és az ,igazságos háború’ problémája” cím m el fel­ te tt kérdésekre felelve szólt arról: fen n tarth ató -e még az ún „igazságos h áb o rú ” fikciója — az atom fegyverek árn yékában? A rra a m egállapításra ju t: m inden állam ­ n ak célja kell legyen a béke, az igazságosság a szabad­ ság és a jólét — te h á t az em berhez m éltó élet megvé­

173

delmezése. E nnek végső eszköze — u ltim a ratio — le h e te tt eddig a háború. A z atomfegyverek feltűnése azonban m indent megváltoztat. A háború, m in t gyakor­ la ti lehetőséget, ö nm agát oldja fel (i. m. 185-kk o.).

lékeztek B arm en 30 éves évfordulójáról s az előadást Benczúr László ta r to tta . Az előadás m egállapíthatóan az öt év előtti vezércikk nyom án h alad t. Barmen üzenete ma

Barmen magyarországi visszhangja A Hitvalló Egyház harca term észetesen hazai egy­ h ázainkban sem m a ra d t ism eretlen. A korabeli protes­ tá n s hazai egyházi sajtó b an jelentek meg híradások ezekről az esem ényekről, jórészt persze inkább sajtóközlem ények, m in t személyes ta p a sz ta la t alapján. A barm eni zsinat és a Teológiai N yilatkozat jelentő­ ségét — úgy tű n ik — még kevésbé fogták fel, m in t m agában N ém etországban, s ez érthető is. E gy kivétel a k a d t: dr. Révész Im re, reform átus lelkész, később püspök, történész, aki rögtön az esem ény u tá n ezt írja : „B arm enben m egalakult a ném et evangélium i egyház H itvalló Z sinata, m elynek h itv allása lu th erá­ nusok és reform átusok közös m űve” (Lelkészegyesü­ let, 1934. 29. sz. 276. o.). Szinte egyidejűleg m egjele­ nik egy m ásik reagálása is. A „R eform átus É le t” , 1934. 30—31. szám ában, július 21-én írt cikket: „H o g y an lesz a töm egegyházból hitvalló egyház?” címmel. E bben részletesen beszámol a barm eni zsinat keletkezéséről, h atáro zatairó l, jelentőségéről. M agát a N y ilatk o zato t azonban nem em líti. Más h azai sajtó ­ m egnyilatkozásokra B arm ennel k apcsolatban nem ta ­ láltam , a közvetlen k o rtársi irodalom ban. M ár a h áború u tá n ra esik Páter K irá ly (K ö n ig ) Kelemen O F M könyve: „H itlerizm us és keresztyén­ ség” , B udapest, 1946. „A ném etországi evangélikus h itv alló egyház h arca a nem zeti szocializm ussal.” Elő­ szavából kiderül, hogy a kézirat még 1942—44. évek­ ben elkészült, de — érthetően — akkor k in y o m tatásra nem k erü lh e te tt. A szerző, rendje á lta l a ném etországi m ag y ar katolikusok pásztorolására kirendeltetve, 1934—42. években a H arm ad ik B irodalom ban ta r ­ tó zk o d o tt s írását személyes ta p a sz ta la ta i alapján ál­ líto tta össze. E könyvben a 109. o. em líti a Barm eni Z sinatot s a 207. o. a H itv allásn ak egy kivonatos és részleges fo rd ítását is. Benczúr László evangélikus lelkész tan u lm án y a ta ­ lán B arm en legalaposabb hazai ism ertetése és ökum e­ nikus jelentőségének, jövő b em u tatásán ak felmérése: „A barm eni teológiai n y ilatk o zat” , E vangélikus Theo­ lógia, 1948. 1. sz. Ism erteti a zsinat létrejö ttén ek előz­ m ényeit, lefolyását, közli a N y ilatk o zat teljes szöveg­ fo rd ítá sá t, m ajd annak k ih a tá sá t, így az 1945 utáni n y ilatk o zato k ra is (Treysa, S tu ttg a rt) s idézi W. Niemöller k ö n y v ét: „D ie deutsche Schuld u nd Hoff­ nu n g ” , 1946, s a lipcsei és greifswaldi teológiai fakul­ táso k vélem ényezését, v alam in t Georg M erz és H er­ m ann Sasse kontroverz m egnyilatkozásait is. Végül ki­ fejti a BTH N Y ökum enikus és tá v la ti jelentőségét is. U gyancsak Benczúr László írt az „E vangélikus É le t” 1959. évi 24. szám ában vezércikket „B arm en 1934” címmel. A cikk ism erteti B arm en tö rté n e té t és hang­ súlyozza, hogy a N y ilatk o zatb an a p ro testán s egyhá­ zak közösen te tte k h itv a llá st akkori helyzetükben, am ikor az egyházi harc gyökérkérdését ra g a d tá k meg, m in d já rt az 1. tételb en : „Jézu s K risztus Istennek egyetlen ig é je .. . ” Az akkori (1959) hazai viszonyokra alkalm azva a z t a k érdést v eti fel: m a is egyedül az igére kell-e hallg atn u n k , vagy ta lá n egyházi hagyom á­ nyokhoz ragaszkodnunk? Végül az " E vangélikus É le t” c. hetilap 1964. 24. sz. h írt ad arról, hogy a vecsési ev. gyülekezetben megem­

174

Van-e üzenete B arm ennek m a? E rre a BTH N Y szer­ kesztői m ár m egfeleltek, am ikor a z t „ E in R u f nach v o rw ärts” -nek m inősítették: Előre mutató felhívás! Első nagy tanulsága, hogy a teológiai eszmélődés nagy jelentőségére h ív ja fel a figyelm et! Csak ez ad h a t vilá­ gos látá st, segíthet helyes m agatartáshoz és tettekhez. A lutheri reform áció — a 95 tétellel indul! T eh á t: teológiával, a javából. S folytatódik a K átékkal, a Schm alkaldeni cikkekkel és így to vább. A kálvini az Institúcióval s jön a H eidelbergi K áté s a II. H elvét H itvallás. Hitvallás-e hát Barmen? B ízvást m o n d h a t­ ju k annak. M inden kornak m agának kell felelnie a „kihívásokra” . E zért nagyon is elképzelhető, hogy ko­ ru n k b an is m egszületik egy új h itv a llá s — nem a régiek h e ly ett, hanem ezek kiegészítéséül (vö. „ E in neues B ekenntniss fü r Zwinglis K irche?” Zsindely E ndre előadása S täfa-ban, E P D , 1984, 8. sz.). Hiszen a refor­ m áció hitvallásai koruk kihívásaira feleltek, de nem ism erhették a m a kérdéseit! É ppen a közelm últ Con­ fessio A ugustana-éve és a Luther-év m u ta ttá k ki ezt világosan. E gy hitvallás soha sem lehet m inden te k in ­ te tb e n — és m inden kor szám ára — „kim erítő ” , a klasszikusok sem v o ltak azok és B arm en sem. De in d ítást ad h atn ak — előre. E z t az elő rem u tatást szeretnők m ost csak egy-két ponton felvillantani. „Jézus Krisztus Isten egyetlen i g é j e ...” (B 1.) A B TH N Y szerzőjét, B a rth o t s általáb an az t az irán y t, am it B arm en is képvisel, szokták néha a „krisztom o­ nizm us” v ád já v al illetni. V alójában krisztocentrikus teológiáról van szó. Szerintünk keresztyén teológia m ás nem is lehet. A keresztyénség — h a ezt a m egjelö­ lést használni lehet — K risztus-vallás, pontosabban: K risztus hitvallás. P ál nem a k a rt m ásról tu d n i, m in t a m egfeszített és feltám ad o tt K risztusról —, s L uther az egész Szentírásban azt kereste „w as Christum tr e ib t” . A ta n ú k sorát fo ly tath a tn ó k — ezek szerint m indezek „krisztom onisták” v o ltak ? Nem áll ez el­ lentétben azzal, hogy „ trin itá riu s” teológusok akarunk lenni. A kérdések megközelítése azonban Krisztus felől helyes. Az A ty á t a Fiú jelen tette ki s a P arak lé­ to szt a F iú küldi el hozzánk, m aga hely ett. Deum quaerere in Christo! Nem véletlen, hogy az EVT és a LVSZ szinte valam ennyi világgyűlése K risztus felől tájékozódik, am in t ezt a főtém ák m u tatjá k . Izgalm assá válik ez a tájékozódás n ap jainkban, am ikor az ökum enikus mozgalom s an nak felekezeti ágazatai is ú jra átgondolják a világ vallásaival való találkozás módját. Dialógus vagy — és — misszió? H ogyan lehet — és kell — a K risztus-evangélium ot úgy hirdetni m a, hogy a misszió ne váljék agresszióvá, viszont ne sekélyesedjék el sem m ire sem kötelező cse­ vegéssé? „Az egyházban meglevő különböző tisztségek.. . az egész gyülekezetnek m egparancsolt szolgálat gyakorlá­ sá t célozzák” (B 4.). Az egyházi szolgálat (tisztség, A m t) a felekezeti dialógusnak szinte központi kérdésévé v á lt ú jabban (vö. L ím a-papír stb.). A m ilyen örvendetes a közeledés a felekezetek k ö zö tt e tek in tetb en , olyan ag­ gasztó, hogy éppen a protestantizm us terü letén jelent­ keznek klerikalizáló-hierarchikus tendenciák néhol. Pedig m ár a róm ai katolikus egyház is felfedezte s a g y ak o rlatában — pl. a liturgiában, a pásztorolásban

stb . — egyre inkább m egvalósítja az egyetemes papság genuin reform átori elvét! Az egyházban csak szolgálat (diakónia) v a n és lehet s nem uralkodás. B arm en, illetőleg a B arm enra figyelés, itt is segíthet. Végül B arm en 2. és 5. üzenete segítheti az egyháza­ k a t az államhoz való viszony kérdéseiben eligazodásra. É rdekes, hogy ezt ú ja b b a n a latin-amerikai egyházak fedezték fel, a jobboldali d ik ta tú rá k k a l való küzdel­ m ükben. Csak egy p éld át em lítü n k : H elm u t Frenz, a chilei evangélikus egyház volt püspöke, inkább ál­ lásáról m o n d o tt le, m intsem egy k ö v et fújjon Pinochet d ik tá to rra l s a hozzá húzó, jórészt egykori ném et tele­ pesekből álló, fasisztoid „ lu th e rá n u s” egyházával. M ost az „A m nesty In te rn a tio n a l” elnöke. T ém ánk ta g la lá sá t abba kell hagynunk. Be nem fejezhetjük, m e rt B arm en t s a vele foglalkozást befe­ jezni nem lehet, hanem — követni kell felismeri igaz­ ságát. Így ünnepelhetjük m éltón az évfordulót.

IRODALOM H ans A s m ussen: K irche A usgburgischer Konfession, 1934. — W ilhelm Niem öller: K am p f und Zeugniss der Bekennenden Kirche, 1947. — Benczúr L ászló: Λ B arm eni Theologiai N y ilatk o zat, E v a n ­ gélikus Theológia, 1948. 46— 51. o. — Z um politischen A uftrag de r christlichen Gem einde. B arm en II. 1974. — K arl K upisch: K irchengeschichte, B d. V. 1975. K laus Scholder: Die K irchen und das D r itte R eich, B d. I., 1977. Christoph Barth: B ekennentniss im W erden, 1979. — M artin Rohkräm er: Die B arm er Synode von 1934 in ihren Z eitgeschichtlichen Z usam m enhängen, 1982. — K arl Barth: T exte z u r B arm er Theologischen E rk läru n g , 1984. — To­ v áb b i irodalom a felsorolt m űvekben ta lá lh a tó . M á r a kézirat elkészülte u tá n k ap tam dr. Újszászy K álm án pro­ fesszortól — akinek ez ú to n is hálás köszönetet m ondok — értékes felvilágosítást „Barm en " magyar visszhangjához. A S árospatak i Ifjúsági K özlöny 1937/38. évfolyam ában, a 107— 112. oldalakon ta lá lh a tó a " B arm eni H itv allás: 1934. ja n u á r 3— 4 ” cím a la tt a h it­ vallás szövegének m a g y ar nyelvű fordítása, N agy Géza 4. é. teol. hallgató tollából, aki rendszeres szem inárium i dolgozatként végezte el ezt a m u n k á t. A fo rd ítást le k to rá lta dr. N agy B arna professzor s a fordítás elé m agyarázó sorokat írt, ,,f — r — ” , a k i ta lá n F aze­ kas G ábor 4. é. teológus. Végül a S árospataki R eform átus L apok 1943. évfolyam ában a 15., 20., 25. oldalakkal kezdődően N agy B a rn a em líti, hogy a „R efo rm átu s h itv alláso k ” c. kötetben m ár szerepel a „B arm en Hit vallás” . — G. Gy.

Groó Gyula

A Hitvalló Egyháztól a hitvalló egyházakig A barmeni hitvallás 50. évfordulójának ünnepségei W uppertalban A Reformierter B und és a Gesellschaft für Ε ν. Theol. társaság közös rendezésében, a p ro testán s testvéregy­ h ázak ökum enikus részvételével, négy napig ta rtó teológiai konferencia keretében (1984. február 27.— m árcius 1.), em lékeztek meg a N ém et H itvalló E gy­ ház 1934-ben B arm enben h o zo tt teológiai n y ilatkoza­ tá ró l W u p p ertalb an . A h it újabb ta p a sz ta la tain a k és ism ereteinek b irto k áb an kritikailag te k in te tte k visz­ sza az 50 évvel ezelőtti barm eni n y ilatk o zatra, és u gyanakkor előre te k in tv e keresték az u ta t az egyház h itvallástételének, Barm en szellemében m egteendő m ai lépéseihez. A konferenciát M oltm ann professzor n y ito tta meg. H a n g o z ta tta , hogy célunk nem a jelen elől való m ene­ külés, sokkal inkább az irán y keresése a h itvalló egy­ ház felé. B arm en félreérthetetlen bizonyságtételre hív az igazság és a béke m ellett. B arm en kétélű fegyver — h a n g o z ta tja —, m e rt a tévelygéseket leleplezi, az egy h ázak at a közös cselekvésre egyesíti. A m ennyire hangsúlyos az, hogy az egyház m aradjon egyház, ugyanolyan hangsúlyos az is, hogy az állam m aradjon állam . Amíg B arm en 1934-ben az egyházban hozott létre feszültséget, addig m a 1984-ben a világban hoz létre feszültséget, a világ egységét fenyegető veszélye­ k e t m integy b ero b b an tja, világosságra hozza. Az első előadást dr. B ertold K lappert professzor ta r to tta : Barm en I és a zsidók címmel. B arm en az t a k érd ést á llíto tta annakidején az egyház elé: az evan­ gélium evangélium m arad-e vagy összekeveredik a n ém et keresztyének ideológiájával és elveszti erejét, savát. H ogyan m a ra d h a t az egyház egyház? A zsidó­ keresztyénekhez és a zsidókhoz való kapcsolat döntő súllyal esik a la tb a itt. A nem zetiszocializm us ideoló­ giájára te h á t nem m o n d h a to tt igent az egyház. Sőt éppen a zsidókérdés m egoldásában m egm utatkozó to ­ tális állam ra k ellett nem et m ondania. E z é rt v o lt igen nagy jelentőségű B arm en I. meg­ fogalm azása és n y ilatk o zata: A zsidó Jézus K risztus, Isten egyetlen Igéje — és a zsidóság önbizonyságtétele. A m o n d at azt jelenti, hogy Jézus K risztus Isten egyet­ len szava a zsidóság kérdésében is. E lv e tjü k te h á t azt a

ham is ta n ítá s t, m in th a az egyház csak az Ószövetség K risztus-bizonyságtételét fogadná el, de lem ondhatna a zsinagóga sa já t bizonyságtételéről, a kiválasztás népéről, a messiási rem énység tanúiról. M ert K risztus az Ószövetséghez tarto zik (Bonhoeffer), elvetjük te h á t azt a ham is ta n ítá st is, m intha az egyháznak meg kel­ lene különböztetni Izráelt, m in t Isten népét és a K risztus u tán i és K risztus elleni zsidóságot, és m in th a a zsidóság elleni harc eg y ú ttal nem volna az Ószövet­ ség Isten népe elleni harc is (W. Holsten). E lvetjük te h á t a term észeti kijelentésen alapuló ham is ta n ítá ­ sát, m in th a a zsidóság az ószövetségi istennéppel nem lenne azonos. M ert a keresztyén antijudaizm us és az állam i antiszem itizm us gyökere azonos: a term észeti kijelentés, m in t m ásodik kijelentés forrás elfogadása. Ezen az alapon született meg az ún. árja paragrafus, m elyet a hitvalló egyház e lu tasíto tt. B arm en II. tétele még to vább visz: A zsidó Jézus K risztus Isten ígérete és igénye — és az Izráellel kötött szövetség elmúlhatatlansága. A zsidó Jézus K risztus Istennek hűségéről szóló m egnyilatkozása az Izraellel k ö tö tt szövetséghez. E zért elvetjük azt a ham is ta n í­ tá st, m in th a az új szövetség az ó szövetség ellentéte­ k én t lenne értelm ezendő, m in th a az egyház lenne az új istennépe, és m in t ilyen a régi istennépe felváltása volna. E zért ta g ad ju k azt, hogy a zsidóságot az egy­ ház, m in t Isten ökum enikus népe, tú lh ala d ta. Az előadó a B arm en I. és B arm en II-höz felállított téziseit tovább fo ly tatv a m eg állap íto tta: a zsidó Jézus K risztus, aki Izráel Messiása és a világ M egváltója, aki Izráelért és a népek világáért m egfeszíttetett, a zsidók messiási népétől nem választható el. A zsidókérdés K risztuskérdés (B a rth ). Aki a zsidókat elveti, elveti Jézus K risztu st m ert Jézus K risztus zsidó volt (Bonhoeffer). E bből kiindulva az antijudaizm us és az antiszem itizm us a ham is egyháznak és a totális állam ­ nak, m ely jogtalanságra épül, ism ertetőjegyei. Innen kiindulva a zsidóság kiválasztás-kontinuitásának a titk a nem korlátozható a zsidókeresztyénekre. Lehe­ tetlen a zsidókérdést, ellentétben a zsidókeresztyénkérdéssel tisztán politikai kérdésként kezelni, am int a

175

pogányok teszik. A K risztu s-tö rtén etet m egtagadó zsidóságot az egyház gyökerének kell tek in te n ü n k h it álta l (Iw a n d ). Izráelt (a zsidóságot) és az egyházat a Jézu s K risztusban k iv á la sz to tt Isten egy gyülekezeté­ nek a k é t alak ja k é n t kell értelm eznünk (B a rth ). B ar­ m en III. nem csak a népek ökum enéjére ad k itek in tést, hanem a zsidókkal való ökum enére is. A népek egy­ házán ak ökum enikus felad ata a zsidókeresztyéneknek az egyházba való felvétele, v alam in t a zsidóknak a politikai-társadalm i felvétele a népek világának a ven­ dégnépei közé. E n n ek az ökum enikus m a g a ta rtá sn ak a teológiai m egalapozását Bonhoefferre h iv atk o zv a így indokolja: „A zsidó a K risztusesem ényre k im o ndott nem jével a K risztuskérdést n y itv a t a r tja .” V iszont Isten eljövendő messiási v ilágára való igentm ondásá­ val a zsidók és a keresztyének e lh iv a tta k egy olyan igazságos világtársadalom felépítésére, m elynek alapja a jog, az igazság és a béke. A zsidóság ugyanis „re­ m énységében u g y an arra az alap ra épít, m ely a m i re­ m énységünknek is alapja, mégpedig a Messiás jövete­ lére és Isten ígéreteire” (B a rth ). A nem zetiszocializm usnak azért k ellett b ukni — hi­ v a tk o z o tt B arthra —, m e rt a zsidóság ellen fordult és az ellen az egyház ellen, m ely a zsidóság mellé állt. E bbő l következik egyszer s m indenkorra, hogy a m eg­ térés nem csupán az egyéni bűnök és a szorongás vo­ natko zásáb an m egy végbe, hanem sokkal inkább an ­ n ak elfogadása, hogy az É zs 53 Jézusban betelt, vagyis a zsidósághoz való odafordulást igényli. A m ásodik előadást dr. U lrich Duchrow prof. ta r ­ to tta , ezen a cím en: Hitvalló egyházzá lenni — 1934 és 1984 (B arm en I I I . ) . A barm eni teológiai n y ilatk o ­ za t I I I . és IV. tézise a nem zetiszocializm usnak a n ém et keresztyéneken á t az egyházra gyakorolt befolyására te k in te tte l m egállapítja, hogy az egyház ü zen etét és ren d jét K risztushoz kell szabni, ezért a m indenkori jelen ideológiáihoz és h a ta lm i stru k tú ráih o z nem alkal­ m azkodhat. M it jelent m indez 1984-re vonatkozólag a hitvalló egyház ú tja it kereső teológiának? A m ai n y u g ati k u ltú ra — h a n g o z ta tja az előadó —, az erő­ szak k u ltú rá ja , m e rt a term észetet a k a rja u raln i és kizsákm ányolni, m in th a az a sa já tja lenne. H itvalló egyházzá csak akkor lehetünk, h a a fasizm us, a rassziz­ m us, az am erikai ham is vallások ú tja iv a l, a H arm adik Világ m egszegényítésének és m egalázásának m inden­ féle form ájával szem beszállunk a leghatáro zo ttab ban. Az ap arth eid p o litik át, m in t jogtalanságot és az igazo­ lását, m in t herezist kell elvetnünk. Az ú jra jelentkező rasszizm us és sexizmus lá ttá n a férfi és nő testv érek gyülekezetének ekkleziológiai tézisét kell nekiszegezni és a K risztus testén ek társad alm i, nem zeti és felekezeti szétszakítása ellen az egyház egységének a hitvallásos igazságát kell h angoztatni. Az apartheid, v alam in t a töm egpusztító eszközök esetében D ietrich Bonhoefferrel kell B arm enen tú l­ m u tató a n m egállapítani, hogy nem csak a h itb en és az egyház alk o tm án y áb an jelentkező herezis ellen kell hitvallásosan nem et m ondani, hanem ugyanilyen h a ­ tá ro z o tta n kell hitvallásain k alapján állva nem et m on­ dani a keresztyéneknek társad alm i és politikai jo g ta­ lan rendszerekkel való együ ttm u n k álk o d ására vagy ennek egyházi igazolására. A legkevésbé ism ert, elfogadott és m egválaszolt a hitvallástételn ek az az esete, m elyet a világgazdasági rendszerrel szem ben kell hozni, h a az h a ta lm i gócok eszköze és kiszolgálója lesz. H ogy ez a gazdasági rend­ szer nem a közösség ja v á ra tö rtén ik , azt m u ta tja az évi 30 millió h a lo tt, nem beszélve az em beri jogok elnyo­ m ásáról és m egsértéséről, m ely a gazdasági p ro fit ér­ dekében tö rtén ik . L ehet ebben a rendszerben rablók

176

és m egrablottak úrvacsorai közösségéről beszélnünk? Felism eri itt az egyház őrállói szerepét? V agy sokkal inkább ez a beteg gazdasági rend tükröződik az egy­ ház pénzügyi rendszerében is ? Az egyháznak hitvalló egyházzá válásában legna­ gyobb ak ad ály t az jelenti, hogy az egyház nem egy­ szer K risztus nevében segíti és igazolja a term észet ki­ zsákm ányolását, a világ k éth arm ad részének kizsák­ m ányolását (rasszizmus, neokolonializmus), a kézi- és bérm unka kizsákm ányolását, a nő diszkrim inálását, a m ilitarizm usnak sa já t uralm unk és javaink védelme érdekében tö rténő tám o g atását. E z a globális rendszer az újkori tud o m án y és technika közvetítésével a gaz­ daságilag függő országokban brutális eszközökkel, az ipari országokban a fasizmus „barátságos” form áiban bontakozik ki. E zeket az erőket, m elyek eme tenden­ ciákat hordozzák és sűrűsítik, gyakran „keresztyén­ nek” nevezik, pedig ezek olyan h a lá lh ata lm ak at tá ­ m ogatnak, m elyek a K risztu st valló és követő egyhá­ za k a t üldözik (Dél-Afrika, G uatem ala). Ezek nem p ártpolitikai, hanem ekkléziológiai kérdések szám unk­ ra, m ert egy p á rt a m aga ham is m achinációit a K risz­ tu s nevével fedezi, akárcsak az N SZK -ban. Ez a K risztus nevében véghezvitt politika veszélyezteti az egyház iden titását. Csak ökum enikus szinten, a keresz­ ty én békem unka kom olyan vételével lehet ez ellen harcolni. H a B arm en III. elvetette a K risztus nevével való visszaélést, akkor a hitvalló egyházzá form álódás folyam ata azzal kezdődik, hogy az egyházban és a v i­ lágban érvényesülő fasiszta m ódszerek fedezésére nem haszn álh atju k a K risztus nevét. Ez ellen tiltakozni kell, ak ár az N SZK -ban, ak ár A m erikában, ak ár a Dél-Afrikai K öztársaságban tö rtén ik is. A központi kérdés te h á t így hangzik: hol ak arják m a direkt vagy indirekt m ódon a K risztus nevével m egalapozni a fehér faj h a ta lm á t, h ata lm án a k m eg tartását, a propaganda, a világgazdasági m echanizm us, a k ato n ai erőszak eszközeivel? A harm adik előadást dr. H elm u t Sim on szövetségi bíró ta r to tta ezen a cím en: Barmen I I . és V. és az állam erőszak-alkalmazásáról. A barm eni nyilatkozat 5. tézise ezt a kérdést v eti fel: A keresztyéneknek m i­ lyen m a g a ta rtást kell ta n ú síta n i a m indenkor ta lálh ató állam ban és állam m al szem ben? Az erre a kérdésre ad o tt válasz nem az állam nak a terem tés és m egváltás rendjébe tarto zó lényegéről való spekulációkra épül, hanem arra a bibliai bizonyságtételre, hogy K risztus az Ú r m inden hatalom és erő fölött. Ez szabaddá tesz arra, hogy a még m eg v áltatlan világban az emberhez m éltó jogrendért felelős o d aadást tan ú sítsu n k . A K risz­ tu s u ralm ába v e te tt hitben, m ely uralom a politikai h a ta lm ak és erők szféráját is m agában foglalja, a ke­ resztyéneknek lehetséges, sőt szükséges, hogy állam i intézm ényeket úgy fogadjanak el, m in t am i saját ügyükhöz tarto zik , és velük eg y ü ttm unkálkodjanak az igazság és béke biztosításának feladatában. E gy ilyen m ag a ta rtá s nem a tényleges állam m al szembeni kor­ látlan lojalitás jegyében m egy végbe, hanem sokkal inkább az eszkhatologikus igazság- és állam fogalom értelm ében, az átalakulás folyam atának jövőre irá­ nyuló n y ito ttság áb an . Vagyis a keresztyének válasz­ tá su k k al és döntésükkel azt igyekeznek elősegíteni, hogy az valósuljon meg, am i hitü k n ek inkább meg­ felel, relatíve jobb. A keresztyének te h á t sa já t állam fom ájukon belül azon fáradoznak, hogy az a jogállam i és szociális-állami dem okrácia ism érveit m utassa fel. E bből következik, hogy a jogállam i és szociális-állami dem okrácia alap­ gondolatának m inden m egham isításával szemben til­ takoznak. Az állam jog- és békerendje így tö lth e ti be

k et, am elyek egy a d o tt helyen, egyedi tö rtén elm i és kultu rális körülm ények k ö zö tt élő nép h ité t fejezik ki. A konfesszionalizm us akkor lesz jogtalan n á, h a a h it egyéb m egfogalm azásait n egatívan ítéli meg, ö nm agát bálv án n y á emelve. E z csak a tö b b i konfesszióval foly­ ta to tt n y ito tt dialógusban kerülhető el. Az ökum enikus dimenzió azt a készséget jelenti, m ely n y ito tt az egy és ugyanazon keresztyén h it más m egnyilvánulásainak m egvizsgálására és figyelembe vételére. Az ökum enikus m egközelítés e g y ú tta l szote­ riologikus és missziói is. Az üdvösséget m inden em ber­ nek h ird etn i kell. Az ökum enikusság to v á b b á közös válasz a m ai világ kihívásaira. E zért ism ernünk kell a különböző egyházakat, h agyom ányokat, de még a m ás valláso k at is. E z é rt bizonyult olyan hasznosnak a diákcsere M agyarország és P rinceton k ö zö tt. N agy örömm el álla p íth a tju k meg, hogy véget ért az egy­ oldalú kom m unikáció, hiszen m ost m ár princetoni diákok is ta n u ln a k a m ag y ar teológiákon.

intellektuális ism eretekkel. Nem kétséges, a lelkészi szolgálat m agas intellektuális felkészültséget és erő­ feszítést kíván meg. Ám igazi keresztyén lelkiséget is m egkövetel, m ely im ádságban, m editációban, önfegye­ lem ben és érzékenyen reagáló lelkületben m utatkozik meg — abban a készségben, hogy e g y ü tt örül az örü­ lőkkel és e g y ü tt sír a sírókkal. H a nem fejlődnek ki ezek a spiritu alitást jelentő lelki ajándékok, akkor Is­ tennek egyetlen szolgája sem végezhet m éltó lelki­ pásztori szolgálatot. A kálvinista—presbiteriánus lel­ k észoktatásnak ö n k ritik á t kell gyakorolnia ezen a ponton, m e rt lelkészoktatásunk még m indig jórészt azon a régi, racionalista és téves elképzelésen alapul, hogy az istenism eret intellektuális törekvés annak m egértésére, hogy kicsoda Ő, s nem életünk Isten irán ti engedelmességben való megélése. Ú y ta n ítju k a keresztyén életet, m in t d o k trín á t és am atő r teoló­ gussá tesszük a lelkipásztorokat. A Szentírásban a lelkésznevelés nem csak az intellektuális ism eretek nö­ velését jelenti, hanem az igazság szerinti életre való elhívást is, vagyis a h it kifejezését tettek b en .

K o n te x tu á lis és eg y etem es A lelkészképzésnek egyidejűleg kell k o ntextuálisnak és egyetem esnek lennie. N em v álaszth ató el az a d o tt ország v ag y te rü le t valóságától. A kik lelkészi szolgá­ la tra készülnek, igyekezzenek m inél tájé k o z o tta b b ak lenni a társadalm i-politikai, gazdasági és kulturális élet esem ényeiben. A lelkészképzésnek a valóságban kell gyökereznie, ám ugyanennek a valóságnak kérdé­ seket is fel kell tennie m ás valóságok nevében, és a re­ m énység valósága, az Isten országa nevében. A lelkészképzésnek egyetem esnek kell lennie, hogy a lelkészi szolgálatra elh ív o ttak b an felelősséget ébreszt­ hessen az egész világ, az emberiség irán t. Jézus K risz­ tu s egyházának nagy szüksége v an olyan lelkészekre, akik készek és képesek arra, hogy kivezessék az egy­ h á z a t az elszigeteltségből. Teljes joggal ta rto z ik ide a békére, igazságosságra és társad alm i felelősségre való nevelés. A békesség és az igazságosság m unkálása ökum enikus és egyetem es felad at — válasz a nukleáris k a ta sz tró fa szélén álló világ m egm entésére felszólító parancsra. In tellek tu á lis és sp iritu ális A lelkészképzésnek m ind intellektuálisnak, m ind pedig spirituálisnak kell lennie. Örökös kísértés, külö­ nösen a p ro testán s egyházakban, a h it azonosítása, az

E lm é le ti és gyak orlati A lelkészképzésnek m ind elm életinek, m ind pedig gyakorlatinak kell lennie. Az általu n k gyakorolt lel­ készképzésnek az a problém ája, hogy az akadém ikus teológia és a gyakorlati képzés, az egyetem i teológia és a szem inárium i teológia k ö zö tt ingadozik. Világo­ san le kell szögeznünk azonban, hogy e k e ttő ugyan­ an nak az érem nek k é t oldala. Csakis funkcionális k ü ­ lönbségek v an nak, m e rt m ind a teológiai k u ta tá s, m ind pedig a jövendő lelkipásztorok gyakorlati kép­ zése az U na S ancta Ecclesia, az Egyetem es A nyaszent­ egyház bizonyságtételét szolgálja. Összegezve: a lelkészképzésnek egyházhoz kö tö ttn e k kell lennie és intellektuális és spirituális fejlődési fo­ ly am atn ak kell tek in te n ü n k . Így a lelkészképzést Is­ te n népének egészéhez kapcsolódva kell kialak ítan i és m egvalósítani. A legfőbb követelm ények egy ilyen szol­ gálathoz: a személyes elkötelezettségen alapuló h it a Szenthárom ság Istenben és a korszerű, helytálló isme­ retek megszerzése. A lelkipásztornak m agas m ű v elt­ ségre és m ély lelkiségre van szüksége. Ezek a követelm ények, m in t m agas m ércék, term é­ szetesen vonatkoznak a ta n ító k ra éppúgy, m in t a ta ­ nulókra. E rre nézve m ondja P ál apostol: " Ne lá tsz a tra szolgáljatok, m in th a em bereknek ak arn áto k tetszeni, hanem K risztus szolgáiként cselekedjétek az Isten a k a ra tá t: lélekből.” (Ef 6,6.)

Barmen 1934—1984 " 1934. m ájus 31-én a b arm eni H itv alló Z sinat Isten és em berek elő tt bizonyságot t e t t arról a m egszaba­ dító igazságról, am ellyel áll v agy b ukik az egyház.” E m o n d a tta l kezdi E. Jüngel ann ak a könyvnek az elő­ szavát, am ely éppen az évforduló alkalm ából jelent meg (K arl Barth: T exte zur B arm er Theologischen E rkläru n g , Zürich, 1984). A k ö n y v et M artin Roh­ krämer a d ta k i s fű z ö tt hozzá m agyarázó jegyzeteket. Az 1984. évet, főként a ném etországi p ro testán s k e­ resztyénség, „B arm en-év” -nek n y ilv á n íto tta . „L u ­

th eran e r eröffnen das B a rm e n -Ja h r” cím m el számol be például a „L utherische M onatshefte” f. évi 2. szám a (89. o.) arról, hogy U lm -R eisensburgban jan u ár 2—6. tudom ányos szim poziont ta r to tta k ezzel a té m á ­ v a l: „A lutheránus egyházak és az 1934. évi H itvalló Z sinat” , tö b b m in t 50 résztvevővel, a k é t N ém etor­ szágból, Svájcból, A usztriából és a skandináv orszá­ gokból. 22 előadás han g zo tt el. Az előadók egyike volt D, A lbrecht Schönherr ny. püspök, aki még m aga is ré sz tv e tt a H itv alló Egyház h arc áb a n : „A Barmeni

169

fordítva — és helyesen — a politikai vélekedések szo­ ru ln ak pontos teológiai m egindokolásra. A kezdeti egyházi lelkesedésre ham arosan bekövet­ k ezett a — legalábbis részleges — kiábrándulás, kijó­ zanodás. A porondon m egjelent a D eutsche Christen Glaubensbew egung (DC) m ozgalm a, am ely n y íltan h ird e tte a keresztyén vallás, a teológia és a nem zeti­ szocializmus ötvözését, pontosabban előbbieknek a nem zetiszocialista ideológia norm áihoz igazítását, „m egreform álását” . Ehhez ta rto z o tt, többek között, az Ó testam entum nak, m in t zsidó könyvnek kiküszöbö­ lése, Jézus személyének (szárm azásának) és ta n ítá sá ­ nak „ á rjá sítá sa ” stb. Egyházszervezeti területen az egyházkorm ányzás központosítása, a „vezérelv” (Führerprinzip) érvényesítése: az egész ném et evangé­ likus (protestáns, te h á t lutheránus, reform átus és Előzmények un iált egyháztesteket J s beleértve) egyház élére a te lj­ h atalm ú birodalm i püspök került. A kiben még m a ra d t 1933. ja n u á r 30-án A dolf H itlert birodalmi kancel­ egy szikra teológiai judicium — és élő h it — az felfi­ lárrá nevezte k i Hindenburg, akkori államelnök. Ezzel gyelt e riasztó jelekre és felism erte a veszély végzetes m egkezdődött H itlernek és p á rtjá n a k az N SD AP-nek nagyságát. Így létrejönnek a lelkészek testvérközös­ (N azionalsozialistische D eutsche A rbeiterpartei) h a ­ ségei (P farrerbruderschaft) és 1933 szeptem berében talo m átv étele: egy lavinaszerűen m indent elsöprő M artin Niemöller Berlin-D ahlem -i lelkész vezetésével esem énysorozat, am elynek azonban N ém etország, sőt a „ P farre rn o tb u n d ” , am ely — többek k ö zött — élesen E urópa tö rtén etéb en is hosszú előtörténete van. Min­ tilta k o z o tt az árjaparagrafusnak az egyházban való denesetre: a fent e m líte tt esem ény nem csak a weimari érvényesítése ellen. A teológiában azonban K a rl Barth ném et dem okratikus köztársaság sírköve, hanem a „Theologische E xistenz heute!” (1933. június) c. írása harm adik birodalom alapköve is — s első lépés azon volt az a k ü rtje l, am i m egadta az irá n y t, am ely felé az úton, vagy ta lá n inkább a döntő lépés, am ely a Isten hitvalló népének m ost m enetelni kell (vö. m ásodik világháborúhoz s an n ak m inden borzalm ához H inrich Stoevesandt: N otw endiger Gang in die K a ta ­ és a velejáró következm ényekhez, m elyeknek mai kom ben, K arl B arth s Schrift „Theologische E xistenz napig is részesei vagyunk, vezetett. Fordulópontot h e u te !” , Lutherische M onatshefte, 1984. 3. sz. je le n te tt azonban a ném etországi egyházak életében is. 132-kk o.). „M ert a profán és az egyháztö rtén et egym ástól soha, egy p illan atra sem elv álaszth ató ” . (M. R ohkräm er: Die barm er Synode von 1934 in ihren zeitgeschichtli­ A Barm eni Zsinat chen Zusam m enhängen, 1982.) „B arm en ” közvetlen előzménye az az eszmélődési F eb ru ár 27-én „ tito k z a to s” körülm ények k ö zött ki­ — teológiai — folyamat, am ely a ném et egyházakban gyulladt és leégett a R eichstag épülete. Ez alkalm at ad o tt H itlernek, hogy — az akkor még koalíciós kor­ a DC tám ad ása és a hitleri totális világnézeti állam egyre leplezetlenebb m egnyilvánulásai nyom án meg­ m án y tó l — kierőszakolja az alapvető polgári jogok felfüggesztését s m egkezdje a parlam en táris dem okrá­ indult. M ár 1934. ja n u á r 3-án összejött a wesztfáliai cia látszatán ak is a m egsem m isítését. K öv etk ezett a B arm en-G em arke város reform átus gyülekezetében az politikai p árto k betiltása, sorrendben először a kom ­ Első Szabad R eform átus Z sinat — ez utóbbi kifejezés ném et egyházi szóhasználatban, m ásképp m in t n á­ m u n ista p á rté , m ajd a szociáldem okrata p á rté , később következtek a polgári párto k . N ém elyik önm agát osz­ lunk, egyszerűen egyházi gyűlést jelent. Ezen K arl B a rth , akkor bonni teológiai professzor, ta r to tt elő­ la tta fel. Az ún „ á rjap arag rafu s” tö rvénybe ik ta tá sa elin d íto tta a zsidóságnak az ország életéből való ki­ ad á st „N y ilatk o zat a ném et evangélikus (protestáns) egyház hitvallási irata in ak helyes m ai értelm ezéséről” szorítása fo ly am atát — egészen a „végső m egoldás” ig (Endlösung), am i a m egsem m isítő tá b o ro k a t jelen­ címmel, 17 tételben, am elyek kö zö tt szerepel az á rja ­ paragrafus elvetése is. Ez a té te l a későbbi, tu lajd o n ­ te tte . Jú liu s 14-én bevezették az egypártrendszert. képpeni „B arm eni N y ila tk o za t” -ban nem szerepel, Ezzel H itler N ém etország k o rlátlan u ráv á v ált. sajnálatos m ódon, s ezt tö b b en is később felrótták s Az egyházak, egyházi szervezetek — pl. a K I E — a vallásos töm egek — hívőknek nem nevezném őket — m aga B a rth is — utólag — vétkes m ulasztásnak m inő­ lelkesen üdvözölték H itlert és a „nem zeti m egújulást” . sítette. E z t az első barm eni zsin ato t tö b b m ás hasonló A lelkészek töm egével léptek be a p á rtb a — egy rövid időre még M artin Niemöller is! — Így pl. a porosz­ összejövetele k ö vette a lassankint szervezkedő „hit­ országi egyháztanács (O berkirchenrat) húsvéti üzene­ valló” közösségeknek. E z utóbbi kifejezéssel a z t a k a r­ tében így lelkendezik: „E gyek vagyunk h ittestv é­ tá k jelezni, hogy — ellentétben a DC s egyéb hasonló reinkkel abban az öröm ben, am ely eltö lt a nem zeti jellegű félpogány m ozgalom m al — ragaszkodnak az erő legmélyéről fakadó hazafiasságban, igazi népi kö­ óegyházi és a reform átori hitvallásokhoz, s a Szentírást ezek m egvilágításában értelm ezik. M ár it t meg kell zösségben és vallásos (!) m egújulásban.” (K laus ezért jegyezni, hogy a „barm enieknek” s általáb an az Scholder: Die K irchen u nd das D ritte R eich, Bd I. 1977. 277. o.) S H anns Rückert, tübingeni egyháztör­ egész hitvalló egyházi m ozgalom nak nem v o lt sem m i­ ténész így fogalm azta meg 1933 m ájusában a teológia képpen szándékában — am int ezzel gyakran konfesz­ feladatát: „A ném et sors nagy fo rd u latát Isten felől szionalista, főként lu theránus oldalról őket vádol­ értelm ezni s abb an tevékenyen résztvenni.” (R oh­ tá k — a 16. századi reform átori hitv alláso k at feloldani, kräm er, i. m. 8. o.) Vagyis nem kevesebbről, m in t a m ással helyettesíteni s a történetileg lé tre jö tt felekezeti különbségeket valam iféle általános „unionizm ussal” teológiai ism eretelm élet elvi kérdéséről volt szó: Vajon a p olitika a teológia előfeltételévé válik-e vagy meg­ elmosni. M egem lítjük az 1934. április 22-i ulm i gyű­ Zsinat továbbra is irán y tmutató jelentőségű marad a Németországi Evangélium i Egyházak, valam int az N D K beli egyházak szövetségének egysége s ezenfelül számos ökum enikus kérdés számára.” A szimpozion anyagát még m áju sra k ö tetb en ad ják ki. M int az elöljáróban idézett k ö te t is m u ta tja , az évforduló alkalm ából szá­ mos tan u lm án y , k iadvány, konferencia foglalkozik m ajd B arm en jelentőségével. Mi tö rté n t B arm enben, 1934 m ájusában s m iként v á lt e név s a hozzá kapcsolódó esem ény, nem csak a ném etországi p rotestantizm us küzdelm ének, a „K ir­ chenkam pf” -nak, hanem az ú jabbkori eg y h áztörténet­ nek is egyik legjelentősebb s m áig is irá n y tm u tató valóságává?

170

lést, W urm és Meiser w ü rttem bergi és bajo r evangéli­ a reformációban keletkezett, egyenjogúan egymás mellé kus püspökök résztvételével, a rajn ai, w estfáliai és rendelt hitvallásos egyházaknak (felekezeteknek) a szö­ vetsége. Ezen egyházak szövetségéhez a teológiai alapot a brandenburgi „szabad zsinatok” képviselőivel együtt. Ez az összejövetel önm agát az egyedül törvényes N ém et Evangéliumi Egyház, 1933. jú liu s 14-én, a biro­ dalmi kormányzat részéről is elismert alkotmánya, 1. és N ém et E vangélikus E gyháznak n y ilv án íto tta. 2. cikkelye szolgáltatja. U gyancsak áprilisban ü ltek össze N ürnbergben a 1. cikkely: A Német Evangélium i Egyház sérthetetlen lelkészi „T estv értan ácso k ” (B ruderrat) képviselői s a te rv ez e tt következő zsinat előkészítésére egy „ teológiai alapja Jézus K risztus evangéliuma, úgy am int arról a Szentírás bizonyságot tesz és am int a reformáció hitval­ bizottságot” létesítettek , m elynek ta g ja i: K art Barth, Haris Asm ussen altonai lelkész és Thomas Breit m ü n ­ lásaiban az újra megvilágosodott. E z határozza meg és ez cheni egyházfőtanácsos, u tó b b iak evangélikusok. Ez a korlátozza azt a teljhatalmat, amire az egyháznak külde­ téséhez szüksége van. bizottság ü lt össze m ájus 1 5 —16-án a fran k fu rti 2. cikkely: A Német Evangélium i Egyház egyházkerü­ „B asler H o f” szállodában, hogy elkészítse a barm eni letekre (Landeskirchen) tagozódik. zsinat elé terjesztendő teológiai n y ilatk o zat szövegét. M i, lutheránus, református és u n iált egyházak szabad C hristoph B a rth — K. B a rth egyik fia, jelenleg teoló­ giai ta n á r — szorgos fo rrásk u tatáso k at végzett a b ar­ zsinatainak, egyházi gyűléseinek és gyülekezeti köreinek, a Ném et Evangéliumi Egyház hitvalló zsinatára egyesült m eni z sin a tta l k apcsolatban s ennek eredm ényét egy képviselői, kijelentjük, hogy m indnyájan a Ném et E van­ könyvben te tte közzé: C hristoph B a rth : „B ekenntniss im W erden, Neue Quellen zur E n tste h u n g der B arm er géliumi Egyháznak, m in t hitvallásos egyházak szövetsé­ E rk läru n g , 1979.” Többek k ö zö tt felfedezett egy eddig gének alapján állunk. M inket m indnyájunkat az egy, ism eretlen B arth -k ézirato t, am ely a bonni gyülekezet szent, egyetemes és apostoli egyház Ura mellett tett hit­ vallás köt egybe. szám ára készült, 1934. m ájus közepén, m in t „bonni Németország minden evangéliumi egyházának színe téte lek ” , a B arm en első fogalm azványának tek in th ető. előtt kijelentjük, hogy az ebben a hitvallásban való közös­ Az is kiderült, hogy B a rth , m ár 1933 ó ta foglalkozott egy, a helyzet m egkívánta, alapvető teológiai n y ilat­ ség és ezzel a Ném et Evangéliumi Egyház egysége, a leg­ súlyosabb veszélyben forog. Létét, a Ném et Evangéliumi kozat m egfogalm azásával. Egyház fennállásának első évétől fogva, a Ném et Keresz­ A háro m tag ú teológiai bizottság a zu tán k é t napon á t dolgozott F ra n k fu rtb a n : a fogalmazás m unkáját lé­ tyének (D C ) uralkodó egyházpolitikai pártjának és az nyegileg B arth végezte, a m ásik k e ttő k ritik a i m egjegy­ általuk képviselt egyházkormányzatnak m ind nyíltabbá váló tanítása és eljárásai veszélyeztetik. E z a veszély ab­ zésekkel segítette. E zért jogos a vélem ény — am it persze egyesek negatív, m ások pozitív hangsúllyal ban m utatkozik meg, hogy azt a teológiai előfeltételt, han g o ztatn ak —, hogy a barm eni n y ilatk o zat szövege amelyben a Német Evangélium i Egyház eggyé vált, a elsőrenden B a rth kezenyom át viseli. M ájus 17-én Ném et Keresztyének vezérei és szónokai, valam int egyház­ B a rth a k ézirat egy p éld án y át h azav itte B onnba, egy kormányzata is, idegen alapelvekből kiindulva, állandóan m ásikat Asm ussen M ünchenbe v itt s o tt m egbeszélte és alapjában keresztezik és hatástalanná teszik. H a ez Meiser püspökkel és H erm ann Sasseval. tovább is így marad, akkor az egyház mivolta bármelyik 1934. m ájus 29-én összeült a B arm en-G em arke-i re­érvényben levő hitvallásunk értelmében megszűnik. H a ez tovább így marad, akkor tehát a Ném et Evangélium i E gy­ form átus tem plom ban a N ém et E vangélium i E gyház első országos méretű h itv alló zsin ata (B ekenntniss­ ház is, m in t hitvallásos egyházak szövetsége, belülről vá­ synode), 140 résztvevővel, 18 egyházkerületből (L an­ lik lehetetlenné. Szabadságunk van reá és el is vagyunk erre kötelezve, deskirche), akik közül 55 „laik u s” volt. Az elnöklést D. K arl Koch w estfáliai egyházelnök lá tta el, az első hogy m int a lutheránus, református és uniált egyházak tagjai ebben a kérdésben ma közösen emeljünk szót. Éppen napon H ahn drezdai szuperintendens p réd ik ált az azért, mert különböző hitvallásainkhoz hűségesek vagyunk istentiszteleten Jel. 2 alap ján , Jézus „m enyasszonyi gyülekezetéről” , a kezdő á h íta to t D. v. Bodelschwing és azok is akarunk maradni, nem halig adhatunk. Meggyő­ ződésünk ugyanis, hogy a közös nyomorúság és megpró­ ta r to tta M t 11,29 alapján. „Jézus ig áját ak arju k együtt hordozni, lutheránosok és refo rm átu so k . . . ez­ báltatás idején közös szó adatott ajkunkra. Istenre bízzuk, hogy mindez a hitvallásos egyházak ( felekezetek) egymás­ zel nem ,u n ió t’ csin álu n k . . . közösen ak arju k hordozni és eg y ü tt ta n u ln i. . . H a m ost a ném et egyháztörténet hoz való viszonyában milyen jelentőségre tehet m ajd szert. A következő evangéliumi igazságokról teszünk vallást a egy új szakasza kezdődik, akkor csak azért, m ert Jézus­ Német Keresztyének mozgalma és a jelenlegi birodalmi tól ta n u lu n k .” M ájus 30-án Asm ussen ta r t o tt bevezető előadást, m ellyel előkészítette a N y ilatk o zat szövegé­ egyházkormányzat egyházpusztító és ezzel a Német E van­ géliumi Egyház egységét szétromboló tevékenységével nek tárg y alását. Több m ás referátum is h an g zo tt el, szemben: am elyek a H itle r á lta l kinevezett egyházi vezetőség intézkedéseivel foglalkoztak s azokat törvénytelennek 1. „ É n vagyok az út, az igazság és az élet; senki sőt eretneknek n y ilv án íto tták . sem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam” E zu tán k e rü lt sor m agának a N yilatkozatnak a fel­ (J n 14,6 ). olvasására és m egtárgyalására. Többen szóltak hozzá, „B izony bizony mondom nektek, aki nem az a j­ így W ilhelm Niesel, H arm an n u s Obendiek, Joachim tón megy be a ju h o k aklába, hanem m ásunnan Beckmann, Georg Merz, E d u a rd Putz, H erm ann Sasse hág be, tolvaj az és rabló”. stb. D élután és éjszaka előbb külön luth erán u s, m ajd „Én vagyok az ajtó, ha valaki énrajtam megy be, reform átus b izottság v ita tta meg a szöveget, m ajd egy megtartatik.” (J n 10,1.9.) közös bizottság. Végül, 31-én délelőtt egyhangúlag el­ Jézus K risztus, a Szentírás róla szóló bizonyság­ fogadták a véglegesített szöveget. A tö rtén elm i doku­ tétele szerint Istennek az az egyetlen igéje, akire m entum szövegét Benczúr László m agyar fordításában hallgatnunk s akiben életünkben és halálunkban közlöm (Benczúr László: A B arm eni Theologiai N yi­ bíznunk kell. latkozat. E vangélikus Theologia, 1948. 1. sz. 46—51. o.), Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az m elyen csak kisebb kiigazításokat eszközöltem. egyház igehirdetése forrásaként Istennek ezen „A Ném et Evangélium i (Evangelische) Egyház, egyetlen szaván kívül más fényeket és hatalmas­ 1933. jú liu s 11-i alkotm ányának bevezető szavai szerint,

171

adatokat és tisztségeket vállalhatna s ily módon ságokat, jelenségeket és igazságokat is elfogad­ maga is az állam egyik szervévé válna. hatna Isten kinyilatkoztatásául. 6. „ Íme én tiveletek vagyok minden napon a világ 2. „Tőle vagytok pedig ti a K risztus Jézusban, ki végezetéig.” (M t 28,20). „Isten beszéde nincsen bölcsességül lett nekünk Istentől és igazságul, bilincsbe verve.” (2 T im 2,0) szentségül és váltságul.” ( 1Kor. 1,30) A z egyház feladata, amelyben szabadsága is gyö­ Jézus Krisztusban Isten bűneink bocsánatát adja, kerezik, hogy K risztus helyett, az ő müvének és de ugyanakkor hasonló komolysággal jelenti be igéjének szolgálatában állva, hirdesse minden általa feltétlen igényét egész életünkre. Általa e népnek a prédikáció és a szentségek által az Isten világ m inden istentelen megkötözöttségéből boldog szabad kegyelméről szóló üzenetet. felszabadulásra ju tu n k , arra, hogy szabadon és E lvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az hálásan szolgáljunk minden teremtményének. egyház az Úr igéjét és művét emberi dicsőségtől E lvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az elkáprázottan valami önkényesen választott k í­ életnek lennének olyan területei, ahol nem Jézus vánság, cél vagy terv szolgálatába állíthatná. K risztus, hanem más urak tulajdonai vagyunk, A Ném et Evangélium i Egyház hitvalló zsinata lennének olyan területek, ahol nincs szükség arra, kijelenti, hogy ezeknek az igazságoknak az elfo­ hogy ő megigazítson és megszenteljen bennünket. gadásában és ezeknek a tévelygéseknek az elveté­ 3. „ A z igazságot követve szeretetben, mindenestül sében látja a Ném et Evangélium i Egyháznak, fogva növekedjetek abban, aki a fej, a Jézus m in t hitvallásos egyházak (felekezetek) szövetsé­ Krisztusban. Akiben az egész test szép rendben gének elengedhetetlen teológiai alapvetését. Fel­ egyberakattatik.” ( E f 4,15—16) szólít m indenkit, aki ehhez a nyilatkozathoz csat­ A keresztyén egyház olyan testvéri közösség, ahol lakozik, hogy egyházpolitikai döntéseinél ezen Jézus K risztus az igében és szentségekben jelen­ teológiai felismerések szellemében járjon el. Kéri levő Úrként cselekszik. M in t a kegyelemben ré­ mindazokat, akiket illet, hogy a hit, a szeretet és a szesült bűnösök egyházának, az a feladata, hogy remény egységébe térjenek vissza. hitével és engedelmességével, igehirdetésével és „Verbum Dei manet in aeternum.” életformájából a bűnös világban arról tegyen bi­ Ez a B arm eni Teológiai N yilatkozat, am ely a H it­ zonyságot, hogy egyedül Jézus K risztus tulaj­ dona, az ő vigasztalásából és az ő irányítása sze­ valló Egyház M agna C hartájáv á v á lt. Igaza lehet K. K upischn ak azonban (i. m. 103. o.), hogy jelentőségé­ rint él és akar is élni, várva az ő visszajövetelét. E lvetjük azt a hamis tanítást, m ely szerint az vel a zsinat legtöbb résztvevője sem volt valójában egyház igehirdetésének és életrendjének formáját tisztáb an . E rről a következő szakaszban szólunk. k i lehet szolgáltatni saját önkényének vagy az ép­ pen uralkodó világnézeti és politikai vélekedések Barm en jelentősége és közvetlen hatása változásainak. 4. „Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkod­ U gyancsak K. K upisch vélem énye, hogy a gyüleke­ nak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok. De ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek zetek tömegeit — a H itvalló E gyházban is — a Barm eni nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok.” (M t N y ilatk o zat töm ör teológiai ta n ítá sa aligha érintette. B ár K . B a rth szerint „v o lt egyszer N ém etországban 20,25—26) egy teológia, am ely a gyülekezettel és egy gyülekezet, A z egyházban meglevő különböző tisztségek nem adnak alapot arra, hogy egyik a m ásikon ural­ am ely a teológiával eg y ü tt h a llg a to tt az igére” (K. kodjék, hanem csak az egész gyülekezetre bízott B a rth : T exte zur B arm er Theologischen E rklärung, 1984. 172. o.). M indenesetre „B arm en ” a további h a r­ és az egész gyülekezetnek megparancsolt szolgá­ cokban a H E szám ára „ irá n y tű v é ” v á lt” (Kupisch). lat gyakorlását célozzák. E lvetjük azt a ham is tanítást, amely szerint az A későbbi hitvalló zsinatok (pl. Berlin-D ahlem , 1934. egyházban ezen az egy szolgálaton kívül, különle­ október 19—20.), m ár ezen az alapon in d u ltak el és ges rendelkezési joggal felruházott vezérek is le­ ép ítettek tovább. E g y ú tta l „sh ib o letté” is v ált, v á ­ lasztóvízzé, am ely a lelkeket m egpróbálta és — elvá­ hetnének, vagy ilyeneket az egyház elfogadhatna. lasztotta. Így az ún. „ in ta k t” — vagyis a DC m ester­ 5. „ A z Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (1P t kedéseitől általában m entes m a ra d t — lutheránus 2,17 ) egyházkerületek (W ürttem berg, B ajorország), h am a­ A z Írás azt mondja, hogy az állam nak isteni ren­ rosan kétségbe vo n ták B arm en általános érvényessé­ delés következtében az a feladata, hogy a még meg gét, m ert — m in t felró tták — „reform átus elem eket nem váltott világban, ahol az egyház is él, emberi ta rta lm a z ” . A z első támadás is Barmen ellen ebből az belátás és lehetőségek mértéke szerint, az erőszak irányból in d u lt — a DC-körök nem reag áltak rá, m ert alkalmazásának fenyegetésével és gyakorlásával, ehhez hián y zo tt náluk a teológiai erő. Az ún. „A ns­ gondoskodj ék a jogrend és a béke megőrzéséről. bacher K reis” (P. Althaus, W . E lert és m ások) 1934. A z egyház hálával és tisztelettel veszi Istennek június 11-én közzétette az ún „A nsbacher R atschlag” ezen rendelésében megnyilatkozó jótéteményét. ot, m in t „genuin lu theránus h an g o t” B arm ennel k a p ­ M indez emlékezteti Isten országára, Isten paran­ csolatban, am elyben — többek k ö zö tt — a következő csára és igazságosságára és egyúttal az uralko­ épületes m ondatok olvashatók: „M int keresztyének dóknak és alattvalóknak a felelősségére. Isten Isten irá n ti h áláv al tisztelünk m inden (!) rendet, te h á t igéjében bízik és annak engedelmeskedik, mert minden felsőbbséget is, még eltorzulásában is, m in t is­ Isten az által tart fenn mindeneket. te n i eszközt, de m in t keresztyének m egkülönböztet­ E lvetjük azt a ham is tanítást, amely szerint az jü k egym ástól a jóságos és a furcsa uralkodókat, egész­ séges és eltorzult rendeket. 12 felismerésben, m in t hivő állam sajátos feladatán túl az emberi élet egyetlen keresztyének h á lá t adunk az Őr Istennek, hogy né­ és totális közösségévé válhatnék, és ilyen módon az egyház feladatát is betölthetné. E lvetjük azt a pünknek a szükség idején a F ü h re rt, m in t kegyes és hamis tanítást, amely szerint az egyház sajátos hűséges (!!) felsőbbséget a d ta és a nem zetiszocialista feladatán túl, állami jelleget ölthetne, állami fel­ állam rendben jó k o rm án y zato t, olyant, am ely ren det

172

ü d v tö rtén eti funkcióját, m elyet a fran k fu rti nyilatk o­ z a t így fogalm az m eg: „az állam Istentől, kegyelme álta l haszn ált eszköz, az em berek életének m eg ta rtá­ sára, akiknek az evangélium ot kell prédikálni a napok végéig.” A keresztyének te h á t azok közé ta rto z n a k , akik a jogi norm a és jogi valóság k ö zö tt állandóan m egtalálható szakadék áthidalásán fáradoznak, ugyan­ akkor az állam rend örökölt szerkezeti elem eit úgy ak arják továbbfejleszteni, hogy a jelen v álto zo tt kö­ rülm ényei k ö zö tt funkcióképesek m arad jan ak . Az állam i erőszakalkalm azás jogállam i mérséklése és k or­ látozása szintén a 5. barm eni tézissel áll egyetértésben és összhangban, hiszen az erőszak alkalm azása csak eszköz a jog és béke fen n tartásán ak a m unkájában. Mivel a keresztyének hisznek Istenben a T erem tő­ ben, M egtartóban és M egváltóban, ezért elvetik a tö ­ m egpusztító-eszközöknek az állam hatalom gyakorlá­ sának és erőszakalkalm azásának a szolgálatába való bevonását. E z ugyanis az állam ü d v tö rté n e ti funkció­ jáv a l összeegyeztethetetlen. A keresztyének világ irán ti szolgálatából következik, hogy a keresztyének elöljárnak an n ak követelésében, hogy a töm egpusztító­ eszközöket ún. védelm i célok érdekében igénybe ne vegyék, illetve erről m ondjanak le. A m egfélem lítési rendszer helyébe atom m entes zónák kiépítését és a felszerelés folyam atának m egfordítását kell kö­ vetelni. A konferencia szellemi gazdagságot jelentő csoportmegbeszélésein tú l abban n y ú jto tt egészen sajáto sat, hogy a szem tan ú k at szó laltatta meg, akik ötven évvel ezelőtt részt v e tte k a B arm enben t a r t o t t hitvalló egy­ ház konferenciáján. E z a m egszólaltatás részben úgy tö rté n t, hogy ők ta r to ttá k a reggeli b ib liatanulm ányo­ k a t (prof. dr. Joachim Beckm ann, prof. dr. W ilhelm N iesel és dr. K u rt Scharf püspök), m ásrészt egy este kerekasztalbeszélgetés form ájában szólaltak meg a régi élm ények. A konferencia közös istentiszteleten és úrvacsoraosztáson v e tt részt o tt ahol a barm eni nyi­ latk o zat m egszületett. E z t K raus professzor ta r to tta , a reform átus szövetség m oderátora. A konferencia végül N y ilatk o zato t fo g ad o tt el, m elynek első része Izráel és az egyház kapcsolatáról, a m ásodik az ökum ené és a világgazdasági rend, a h arm adik az egyház békéről szóló bizonyságtétele és a töm egpusztító eszközök összefüggéséről, a negyedik

pedig a keresztyéneknek a jog- és szociális-állami de­ m okráciához való viszonyáról állapít meg fontos igaz­ ságokat. A konferencia M oltm ann professzor á h íta tá v a l ért véget. E bben az á h íta tb a n hangsúlyozta és hangoz­ ta tta , hogy Iste n t senki sem k ö th eti még, de Isten m aga k ö tö tte m agát hozzánk, am ikor a z t ígérte: vele­ te k vagyok. De kiknek ígéri ezt Jézus? K ülönös m eg­ fogalm azása az Ú jszövetségnek, hogy Jézus a sokaság (ochlos) előtt n y ito tta meg szabad kegyelm ét. Ez a ki­ fejezés jelenti a hazanélküli sokaságot, az azonosság nélküli töm eget, a jognélküli népet és a reménység nélküli em bereket. Jézus ehhez a sokasághoz jö tt és ezt a kegyelm et B arm en V I. szellemében azért lehet kiterjeszteni m inden népre. Az elnyom ott, a m enedé­ k e t kereső, a m indent elvesztett nép a Jézus egyháza, vagyis az egyház ebben az értelem ben nép-egyház, vagy pedig h a nem nép-egyház, akkor nem a Jézus egyháza. A gyülekezetnek m indenkori felad ata: szoli­ dárissá válni a néppel, a töm eggel az új terem tés erejé­ ben. Jézus gyülekezetét a betegek, az elhagyottak, a legkisebbek kö zö tt a k a rja lá tn i: ide v á rja Jézus gyü­ lekezetét. Jelenlétét itt lehet átélni: Jézus nem a sa ját népe k ö zö tt van, hanem o tt a M t 25,31—46 szellemé­ ben. A konferencián egyházunkat dr. A ranyos Zoltán zsinati tanácsos képviselte és tolm ácsolta a Zsinat E l­ nökségének köszöntését. Szólt a B arm eni N yilatkozat egykori és m ai jelentőségéről; arról, hogy az egyházak ökum enikus kapcsolataikkal Istentől n y e rt eszközzel élve segíthetik egym ást előrehaladni a m egújulás ú t­ já n a népegyházból a hitvalló közösséggé válás felé. R övid tá jé k o z ta tá st n y ú jto tt a m agyarországi refor­ m átus egyház és tudom ányos testületé) a D oktorok Kollégium a időszerű tan u lm án y i m unkálatairól a Zwingli évforduló és a K álv in -k u tató k K ongresszusá­ nak 1986-ban M agyarországon ta rta n d ó ülése előké­ születeiről, to v áb b á K álvin In stitu tio -ja 1536-os első k iadása 450. évfordulója alkalm ából tö rtén ő , és m ás, K álvin teológiáját népszerűsítő sajtóterm ékek kiad á­ sáról. E sorok írója pedig m in t a Gesellschaft für E vange­ lische Theologie ta g ja v e tt részt a tanácskozáson. Szathm áry Sándor

H A ZA I SZEM LE „Közös erkölcsi helytállás” Kelet-európai rendszeres teológusok konferenciája Debrecen, 1984. április 16—18. Fontos és jelentős tanácskozásnak a d o tt o tth o n t a Debreceni R eform átus Kollégium április 16—18. kö­ zö tt. I t t ta r to ttá k első nem zetközi k o nferenciájukat a szocialista országokban élő rendszeres teológusok. A találkozó lé tre jö tté t az a tö b b oldalról felm erült igény indokolta, hogy az egyes szocialista országokban élő teológusok ne egym ástól függetlenül, h anem egy­ m ás tap a sz ta la taiv a l m eggazdagodva, egym ás k u ta ­ tá sa it, és azok eredm ényeit közelebbről m egismerve

végezhessék m u n k áju k at. U gyanakkor ez a form ai igény azzal a ta rta lm i igénnyel párosult, hogy e t a ­ nácskozások olyan té m á k a t dolgozzanak fel, am elyek valóságos problém ák, közösségi m u n k á t igényelnek, s nem a teológiai absztrakciók steril világába vezetnek, hanem odafordítanak az egyház és a társadalom valós kérdéseihez. E form ai és ta rta lm i igény szem előtt ta rtá sá v a l vállalkozott a M agyarországi R eform átus E gyház D oktorai K ollégium ának rendszeres teológiai

177

szekciója dr. Bartha Tibor püspök elnökletével arra, hogy megrendezi Debrecenben a szocialista országokban élő rendszeres teológusok első konferenciáját az egyes or­ szágokban folyó keresztyén—m arxista dialógus fejlődé­ séről és távlatairól. Az idei tanácskozásnak csehszlovák, N D K -beli, jugoszláv és m agyar részvevői v oltak, ösz­ szesen harm in ch atan . A konferencián a m agyar m arx ista filozófusok öten képviseltették m agukat, élükön dr. Lukács József akadém ikussal. M egnyitó előadásában dr. B a rth a Tibor püspök, a konferencia elnöke b e m u ta tta és elem ezte a D oktorok K ollégium a tevékenységét. R á m u ta to tt arra, hogy századunkban a II. világháború végéig a m agyar teo­ lógiai m unkásság túlnyom óan a ném et protestáns teológia befolyása a la tt állt. A II. világháborút követő n agy tö rténelm i és társadalm i fordulat arra késztette az egyházat, hogy átértékelje ezt a függőséget, s a teológiai gondolkodás így az önállósulás ú tjá ra léphe­ te tt. Ezen az úton az első lépéseket azok te tté k meg, akik prófétai látással és erővel tu d ta k b ű n b án atra hívni, akik Isten irán ti engedelmes m a g a ta rtá st ta n ú ­ s íto tta k és követeltek az egyház népétől a társadalm i kérdések megítélése tek in tetéb en is. E nnek a teológiai gondolkodásban b ekövetkezett ford u latn ak egyik konzekvenciájaként jö tt létre az új m agyar állam m al k ö tö tt Egyezm ény. A „szolgálat teológiája” néven ism ertté v á lt teoló­ giai irányzat a teológiai gondolkodás biblikus m egúju­ lását jelen tette. E nnek az ú julásnak egyre érzékelhe­ tő b b jeleit lehet figyelemmel kísérni a 60-as évek kö­ zepétől kezdve. Az Isten-tisztelet és em berszeretet el­ v á la sz th a ta tlan összefüggésének elemzése közben arra a m egállapításra helyeződik a hangsúly, hogy az em­ berszeretet ügyében az egyház sem m it sem te h et az U rával való élő kapcsolat nélkül. Így kerül az em ber­ szeretet p arancsával eg y ü tt az érdeklődés középpont­ já b a az Istenhez való viszony ügye. 1964-től kezdve az „Istentisztelet teológiája” című tan u lm án yi projek­ tu m során az evangélium i egyházi rend, az egyházról, az evangélizációról, a sákram entum okról, a karizm ák­ ról szóló bibliai ta n ítá s, az evangélium és a diakónia k ö zö tti összefüggés, a népegyházi institúcióból a szol­ gáló közösséggé való átform álódás kérdései foglalkoz­ ta tjá k az egyház közösségét. E m unka során egyre világosabbá v ált, hogy fel kell tá rn i az „evangélium i kálvinizm us” valóban K álv in ra visszavezethető gyö­ kereit. A nem zetközi K álv in -k u tató csoport, am ely 1986-ban, az In stitu tio m egjelenésének 450. éves ju b i­ leum án D ebrecenben kíván ülésezni, nagyjelentőségű m u n k á t végez a tek in tetb en is, hogy a kálvinizm us torzu lásaiért ne K álv in t tegyük felelőssé. A jelen tanácskozás té m á já ra rátérv e dr. B arth a Tibor k ife jte tte , hogy a keresztyén—m arx ista eg y ü tt­ m űködésnek hazán k b an a II. világháború idejére visz­ szanyúló hagyom ányai vannak. K ifejezte azt a meg­ győződését, hogy ez az együttm űködés n apjainkra olyan stád iu m b a érkezett, am elyben M agyarország gyüm ölcsöző m ódon já ru lh a t hozzá a keresztyén — m arx ista dialógus világm éretű alakításához. A dialógus m agyarországi h elyzetét négy előadás tá rg y a lta . E lsőként dr. Kocsis E lem ér szám olt be a „ m a rx is ta —p ro testán s párbeszéd fejlődéséről M agyarországon” . E lőadásában kiem elte a m agyarországi dialógusnak azt a jellegét, hogy az ú t a prax istól veze­ t e t t a teóriához, a gyakorlati együttm űködéstől az el­ m életi síkon végbem enő párbeszédhez. A dialógus létrejöttéhez szükség v o lt arra, hogy a keresztyének felism erjék a m agyar szocialista állam g y ak o rlatában a m arxizm us h u m an ista ta rta lm á n a k előtérbe kerülését, m ásrészt, hogy a m arx isták felismerjék a szocialista

178

állam ban élő protestáns egyházak prófétai felelősségvállalását az egyes gyakorlati kérdésekben. A dialó­ gusnak három fokozata van — m u ta to tt rá az előadás: „A dialógus első foka a m indennapi élet szintje. A csa­ ládban, az iskolában, a m unkahelyen, az u tcán szóba kerülnek a vallás és a m arxizm us kapcsolatának, a ke­ resztyének és m arxisták együttélésének különböző kérdései. N agyon fontos a m ásodik fokozat, az állam és az egyház közötti kapcsolat szabályozásának szintje. Az 1948-ban k ö tö tt Egyezm ény alapján a dialógus ezen a szinten nagyon jól fu n k c io n á l... A dialógus harm adik fokozata az elm életi síkon folyó párbeszéd, m elynek során a k ét gondolatrendszerben kölcsönösen paralelek és analógiák kereshetők és találh ató k . Ezen a téren fontos tudom ányelm életi és szem antikai m unka v ár még a p a rtn erek re.” M egérett az idő arra is — m ondotta dr. Kocsis Elem ér —, hogy alapfogalm ak tisztázása, illetve felül­ vizsgálata is m egtörténjen a dialógus során. Pl. m it jelentenek: ideológia, világnézet, m aterializm us a m arxizm usban, idealizmus a keresztyénségben, ateiz­ mus a m arxizm usban, teizm us a m ai protestáns teoló­ giában. A m agyarországi dialógus m arxista értékeléséről dr. Kónya Istv án előadása szólt. Szólt arról, hogy az emberiség egészét érintő ún. globális problém ák m in­ den elméleti rendszer szám ára kihívást jelentenek, am elyekre m inden elméleti rendszernek, bárm ilyen legyen is a világnézeti kiindulópontja, reagálnia kell. U gyanakkor a belső feltételek is kialak u ltak ahhoz, hogy lehetővé váljék a dialógus. Nemcsak lehetséges, hanem szükséges is a dialógus — m o n d o tta K ónya professzor —, m ert „az emberiség közös sorskérdéseit — így a jelze tt ún. globális problém áknak az emberiség ja v á ra tö rténő m egoldását — eszmeileg nézve enélkül nem lehet pozitív feloldáshoz segíteni” . „A m arxizm us a rra a meggyőződésre ju to tt, hogy a kapitalizm us — szocializmus főellentm ondás csakis a szocializmus erőinek, a szocializm ust a kapitalizm usnál különb, em berségesebb társadalom nak ta rtó erők összefogása ú tjá n oldható fel a szocializmus ja v á ra .” A m arxizm us ateizm usáról szólva k ije len te tte : „F elism ertük, hogy a m arxizm us ateizm usa nem valam iféle antiteizm us, am ely az aufklärizm us m odorában nem et m ond a val­ lások istenhitére, hanem olyan pozitív hum anizm us, am ely igent m ond az em berre.” A rra kell törekednünk, hogy feltárjuk az együttgondolkodás és a közös cselek­ vés további lehetőségeit is. Dr. Poór József a protestáns—m arxista dialógus né­ h ány elméleti kérdéséről ta r to tt előadásában többek között azt hangsúlyozta: a m agyar m arx ista vallás­ k ritik a fejlődése során rá jö tt arra, hogy visszanyúlva a m arxizm us—leninizmus klasszikusaira, szükség van a m arxista vallásfogalom korrekciójára. A vallásnak ugyanis igen sokrétű funkciója van. Ehhez a felisme­ réshez nagyban hozzájárult az az együttm űködés, am ely a m agyarországi p rotestáns egyházak és a m arxisták kö zö tt létrejö tt. Az együttm unkálkodás ugyanis elősegíti az id e n titástu d a t erősödését m indkét fél szám ára. A szekularizáció jelenségéről szólva meg­ á llap íto tta , hogy a szekularizáció ellentm ondásos folya­ m at, am ely nem lineárisan halad. E bben a folyam atban szükség van annak tisztázására is, hogy m ilyen szere­ p e t tö lt be a vallás az elidegenedés bizonyos fa jtá i el­ leni küzdelem ben azzal, hogy igazi, hu m an ista töltésű értékeket hordoz és m u ta t fel. A m agyarországi dialógust b em utató előadások so­ r á t dr. Prőhle K ároly: „A dialógus néhány ta rta lm i kérdése” című referátum a zárta. K iem elten foglalko­ z o tt a m arx istá k at és keresztyéneket közösen foglal­

koztató olyan nagy kérdésekkel m in t a béke, a h a ta ­ a m unka, a haszon, a profit teljes kérdéskörét, s vizs­ gálnia kell azok h a tá sá t az egyén és a társadalom életé­ lom, a világnézet kérdése. R á m u ta to tt arra, hogy a ben egyaránt. E zeknek a felismeréseknek a teljesebb m agyar p ro testán s egyházak szolgálat-teológiájának az a krisztológiai alapja, hogy Jézus K risztus lem on­ előadása a teológiai etikának konkrét és univerzális vonásokat kölcsönöz. d o tt h atalm án ak sa já t ja v á ra való érvényesítéséről. E zért az egyház az apostoli létfo rm át követi, am ikor Az egyes országokban folyó párbeszéd sajátosságait lemond a politikai hatalom gyakorlásáról, és küldeté­ b em utató előadások u tá n a dialógus szélesebb tá v la ta i­ sét, létét szolgálatként értelm ezi. Isten azért ad ja a ra irá n y íto tta a figyelm et dr. Lukács József referátum a, h a ta lm a t, hogy az az igazságosságot szolgálja. Az egy­ m ely az első M agyarországon ta r to tt nem zetközi ke­ ház m orális h a ta lm á t csak erre h aszn álh atja. Az em ­ r e s z ty é n -m a rx is ta dialógus eredm ényeit elemezte. beriség jövőjéért és az igazságos társadalom felépíté­ A február végén B udapesten ta r to tt dialógus részve­ séért érzett m arx ista felelősség lehetőséget kínál az vőit nem csak világnézeti különbözőség jellem ezte, h a ­ együttm unkálkodásra. E rrő l nem szabad lem ondani nem m ás és más politikai állásfoglalás is. Ez azonban világnézeti különbözőségekre való hivatkozással. nem volt akadálya annak, hogy a részvevők ne értse­ A m agyarországi helyzet b em utatásához igen érté­ nek egyet abban, hogy közös felelősséget hordoznak kes módon já ru lt hozzá dr. Szigeti Je n ő : „A szabad­ a világ jövendőjéért. A tanácskozáson ez a felelősség­ egyházi közösségek társad alm i értékelésében végbe­ tu d a t kerü lt a középpontba, s a partnereknek nem az m en t változás a felszabadulás u tá n i M agyarországon” volt a céljuk, hogy a m ásikon felülkerekedjenek. cím ű előadása. F e ltá rta a szabadegyházi közösségek E g y e té rte ttek abban, hogy a m arxizm usnak kom olyan keletkezésének és fejlődésének egyháztö rtén eti gyöke­ kell vennie a vallás továbbélését, a keresztyéneknek reit, m ajd elem ezte azt a válto zást, am ely e közösségek pedig azt a té n y t, hogy a m arxizm us nem véletlenszerű életében végbem ent a szocialista társadalom ban. A kis történelm i jelenség. Világossá v á lt az is, hogy a közösségekben élő vallásos em berek úgy ta lá ltá k meg m arxizm us felismeri a vallás etikai értékeit, ugyan­ helyüket az új társad alo m b an , hogy felm u tatták azt a akkor az egyházak kezdik a m arxizm ust teoretikus lehetőséget, am ely a vallás m orális erejében rejlik. hum anizm usnak tekinteni. Ezek a m orális értékek alkalm asak arra, hogy követői­ A debreceni tanácskozás részvevői a konferencia k e t az egész társadalom szám ára hasznos em berekké végén záródokum entum ot fogalm aztak meg, m elyben tegyék. többek között ez áll: ,,A konferencia részvevőinek az A dialógus N D K -beli helyzetéről H elm u t Fritzsche v o lt a benyom ásuk, hogy az utóbbi esztendőkben a professzor a d o tt előadásában gazdag tá jé k o z ta tá st. szocialista országokban folyó keresztyén—m arxista E dialógus jellegzetes vonása, hogy az egyes egyetem i párbeszéd fejlődésében jelentős áttö rés k ö v etkezett be. fak u ltások közö tt folyik rendszeresen. A teológusok a Az em beriséget fenyegető atom veszély, a H arm adik m arx ista filozófusokkal és term észettudósokkal foly­ Világbeli éhezés, a Föld gazdag és szegény népei között ta to tt párbeszédben a ráció-ban igyekeznek közös ér­ húzódó, s m ind inkább szélesedő szakadék kényszerítő velési alap o t találn i. Ez ugyanis egyaránt elfogadható szükséggel parancsolják, hogy keresztyének és m arxis­ és m egbízható m inden részvevő szám ára. tá k világszerte együttm űködjenek. Ez az e g y ü ttm ű ­ Josef Sm olik professzor a keresztyén—m arx ista ködés azért lehetséges, m e rt a k é t gondolatrendszer­ dialógusból az eszkatológiai vonások elemzését emelte ben közös hum anista elemekkel szemben a világnézeti ki. A cseh p ro testan tizm u s szám ára különösen fontos különbözőségek h átté rb e szorulhatnak. U gyanakkor a a huszita örökség a m arxizm ussal fo ly ta to tt párbeszéd­ szocialista társadalom fejlődésének olyan szakaszába ben. A huszita m ozgalom ugyanis a Szentírás üzeneté­ lépett, am ikor egyre jobban előtérbe kerülnek a tu d a t, nek m egragadásával o d afo rd íto tta a figyelm et a szo­ az etika, az egyéni felelősség kérdései, különösképpen ciáletika kérdései felé, az evangélium ü zenetét bele­ a társadalm i és egyéni érdek összeegyeztetésének kér­ ágyazta a kor szociális problém áinak kérdéskörébe. dése.. . E gyre égetőbb szükség van a keresztyének és m arxisták együttm űködésére a szocialista társadalom Igor K iss előadása azt elem ezte, hogy a krisztológiai dogm a helye, értelmezése e g y ú tta l m eg m u ta tja a ke­ jelen szakaszában, am ely közös erkölcsi h ely tállást kö­ resztyének szám ára a világhoz való viszonyulás lehető­ vetel keresztyénektől és m arx isták tó l az emberhez ségét és m ó d ját is. A divinitas és h u m an itás elválaszt­ m éltó élet m unkálásával. Ez a z együttm űködés nem ad h a t alapot arra, hogy az egyház privilégium okat h a ta tla n egysége az inkarnációban a démoni erőkkel szembeni h arc kezdetét jelenti. E bből fakad a keresz­ biztosítson m agának a társadalm on belül, de nem cé­ lozhatja azt sem, hogy a keresztyénekre erőltessen rá tyének szám ára az az elkötelezettség, am ellyel a m a jelentkező dém oni erők ellen küzdenek a szociális igaz­ egy tő lü k idegen felfogást. A kétnapos megbeszélés meggyőző módon bizonyította, hogy egyik té v ú t sem ság m egterem téséért, vagy az egész em bervilágot vég­ fenyegeti a m ostani dialógust.” veszélybe sodró nukleáris fenyegetettség ellen. A tanácskozás egyidejűleg létrehozta dr. Kocsis W illibald Jacob előadása a rra a d o tt p éld át, hogy hogyan használja fel és építi bele rendszerébe a keresz­ Elem ér vezetésével a szocialista országokban élő ke­ ty é n etika a m arxi m unka- és gazdaságanalízis felis­ resztyén etikusok m unkaközösségét. m eréseit. R á irá n y íto tta a figyelm et arra, hogy a ke­ Bölcskei Gusztáv resztyén etikának következetesen végig kell gondolnia

„Az ember felelőssége a mai világban” Ez v o lt a tém ája an n ak a három napos nagy fontos­ ságú tudom ányos tanácskozásnak, am elyet a M agyar Tudom ányos A kadém ia Filozófiai Intézete és az In té­ zetközi B ékekutató K özpont szervezett február 28. és m árcius 1. k ö zö tt B udapesten. A tanácskozáson m in t­ egy 60, nagyobb részt külföldi, különböző világnézetet valló résztvevő fo ly ta to tt dialógust az em ber m ai fele­ lősségéről. A találkozó, m elyen jeles m arx ista filozófu­ sok m ellett nem zetközi hírű teológusok tan ácskoztak, jelentős eseménye az egyre jobban terebélyesedő p á r­ beszédnek. A párbeszéd nem m ost indult. A lapot a M agyar Szocialista M unkáspárt 1956 u tá n kibontakozódó, a népi, nem zeti egység m egterem tésére irányuló politi­ k á ja te re m te tt. A párbeszéd első periódusa az egym ás­ ról való objek tív tudom ásu lv étel időszaka. E bben a periódusban m arx ista filozófusok m unkáiról a keresz­ té n y sajtó b an m ajd pedig a m arx ista sajtó b an a ke­ resztény teológusok m unkáiról jelentek meg objektív m egism erésre törekvő elemző tan u lm án y o k és ism erte­ tések. A m agyarországi m arx ista v allásk u tatásn ak egyik legerőteljesebben növekvő h ajtása a p rotestánsk u ta tá s volt. K ónya Istv án , Poór József, Lendvai L. Ferenc és a többi m arx ista filozófus jelentős m unkás­ sága és párbeszédre való készsége eredm ényezte, hogy 1981. szeptem ber 25—26-án Debrecenben lé tre jö tt az első p ro testán s m arx ista valláselm életi szimpozion, m elynek anyaga külön k ö tetb en is m egjelent (M arxiz­ m us — K ereszténység — P ro testan tizm u s, Bp. Kos­ su th , 1982). Ez a dialógus az együttm űködés, a közös elm életi m unka számos lehetőségét bizo n y íto tta. A sze­ m élyes kapcsolatok elm élyülésén tú l a teológusok kö­ zül többen is bekapcsolódtak „ A társadalmi tudat, struktúra és életmód alakulása Magyarországon” című, a M agyar T udom ányos A kadém ia á lta l k oordinált nagy k u ta tá s i program ba. A párbeszéd következő állom ása az 1983 októberében Sopronban rendezett „Luther-szim pozion v o lt” , m elyen a nagy reform átor em léke elő tt m arx ista tudósok és keresztény teológu­ sok tisztelegtek (anyaga: Világosság, 1984. január). De nem zetközi előzm ényei is v o ltak a b u dapesti szim­ pozionnak. 1981 októberében M adridban, 1982 decem­ berében Firenzében v o lt m ár hasonló m a rx ista —ke­ resztény dialógus, m elyen a nem zetközi konferencia résztvevőinek nagy része jelen volt. (Sigrid Pöllinger: C hristen u nd M arxisten im Friedensgespräch. W iener B lätter, 1983. június, 9—11. old.) A b u dapesti tanácskozás résztvevőit dr. Szent­ ágothai Ján o s professzor, a M agyar Tudom ányos A ka­ dém ia elnöke köszöntötte. H angsúlyozta, hogy lehet­ séges és hasznos a párbeszéd a különböző világnézetet valló tudósok k özö tt, de ez a párbeszéd csak kölcsönös megbecsülésen alap u lh at. S zentágothai professzor sze­ rin t a párbeszédnek a n y ito ttság , a m ásik em ber tü re l­ m es megbecsülése lehet csak az alapja. A m ásik félről fel kell tételeznünk az őszinteséget. A szimpozion etikai és antropológiai megközelítésből vizsgálta az em beri felelősség kérdését. A Föld lakója, az em ber ke­ zébe v e tte sorsának irán y ítását. M ódjában áll elpusztí­ ta n i az életet v agy m egsokszorozni önm agát. Így m eg­ n ő tt az em ber felelőssége. S zentágothai professzor sze­ rin t — elismerve az em beri term észet gyengeségeit — táp láln u n k kell azt a kölcsönös bizalm at, ami nélkül nem lehet élni. A szimpozion célját ennek a bizalom ­ nak építésében jelölte m eg a jeles professzor. A három napos tanácskozás bevezetőjében dr. L u ­ kács József akadém ikus a M agyar Filozófiai Intézet

igazgatója a közös felelősség dim enzióit vázolta. A p á r­ beszéd során — m o n d ta — nem elég a filozófiai k ü ­ lönbségeket felvázolni, hanem szükségünk van arra, hogy az elm életi különbségek ellenére kidolgozzuk az együttm űködés e tik á já t, a közös em beri felelősség cse­ lekvési norm áit. A m arxisták szerint a világért hordo­ z o tt felelősségünknek az az alapja, hogy az em ber az egyedüli alanya, tényezője, szerzője a történelem nek. Ezzel szemben a vallásos em ber Istenben lá tja a tö r­ ténelem u rá t. E z viszont nem zárja ki az em ber felelős­ ségét, sőt éppen ez in d ítja a keresztény em bert a fele­ lős szolgálatra. Az eltérő világnézeti alapok a rra sür­ getnek, hogy kim unkáljuk a közös felelősség eszmei ala p jait és gyakorlati ú tja it, hiszen ezen a földön k ü ­ lönböző világnézetű és h itű em bereknek kell egymás m ellett élniük. Az elm életi alapok keresésében kulcs­ fogalom az igazságosság és a béke. A k é t fogalom ösz­ szefügg, hiszen csak igazságosságra épülhet ta rtó s béke. Az igazságosság ta rta lm i m eghatározásában le­ h etn ek különböző vélem ényeink, de az igazságosság a la p ja : m indenki k a p ja meg az t, am i őt m egilleti. Ősi elv az: „ h a békét akarsz építsd az igazságosságot” (si vis pacem , p a ra iustitiam ). T artós béke csak igazságos­ ságra épülhet. Ma m ár nem beszélhetünk sehol a világon igazságos háborúról. Becstelen az olyan propaganda, am elyik a m ásik felet agresszornak állítja be azzal az alig leple­ z e tt céllal, hogy az ato m h áb o rú t is elfogadható meg­ oldássá tegye. A bizalm atlanság szítása m érhetetlen k á ro k a t okoz az emberiségnek. Csak a kölcsönös biza­ lom alapján léphetünk to v áb b em beri és nem zetközi vonatkozásban. Végül Lukács József akadém ikus meg­ á lla p íto tta : az emberiség jövője nem független a k ét nagy szellemi irány, a kereszténység és a m arxizm us képviselőinek erőfeszítéseitől. A külföldi vendégek részéről először dr. K arl Rahner professzor, az időközben elh u n y t világhíres jezsuita teológus szólt, a k it a konferencia során nagy szeretettel k ö szö ntöttünk 80. születésnapja alkalm ából. A kkor még nem tu d tu k , hogy ez az előadása lesz az utolsó. M ár előadásának címe is program ot a d o tt: „Párbeszéd a reális hum anizm usban.” E lő ad ását annak a kérdésnek vizsgálatával kezdte R ah n er professzor, hogy „M iért és m ilyen célból jöttü n k itt össze?”. A különböző tu d o ­ m án y o k at m űvelő, különböző világnézeti alapon álló tudósoknak szilárd meggyőződésük van, de m iközben kifejtik vélem ényüket, odahallgatni is tu d n ak a m á ­ sok vélem ényére és képesek arra, hogy eddigi nézetei­ k e t mérlegre téve differenciáltabban lássanak. Ez a párbeszéd értelm e. A párbeszéd viszont az emberiség tö rtén etén ek egy jellegzetes veszélyeztetett helyzeté­ ben zajlik, m elyben könnyű belátni, hogy a közös jö­ vőnk veszélyeket re jt m agában: a túlnépesedés, az ökológiai válság, a szuperhatalm ak felhalm ozott fegy­ vereinek árnyékában élünk. R ah n er professzor szerint a párbeszéd során „azzal a kérdéssel kell foglalkoz­ nunk, m ilyen általános em beri és m orális feltételekre van szükség ahhoz, hogy az em beriségnek a globális és totális fenyegetettség feloldására kilátása legyen” . Az új veszélyhelyzet a különböző antropológiai álláspon­ to k közeledését követeli meg. A reális hum anizm us az a közösen felism ert alapelv, am i segít a globális és to tá ­ lis válsághelyzetek elhárítására. E nnek az alapelvnek meg kell előznie a világnézeti elválasztó különbsége­ ket. „Szabad, történelem ben élő lények vagyunk, akiknek felelősségünk v a n .” „M indenkinek késznek kell lennie arra , hogy a m ásik szám ára alapvető sza­ V

180

badságot, szabad te re t engedjen.” E nnek a toleranciá­ n a k az az alapja, hogy m inden olyan dolgot, am i közö­ sen érint m inket, n y ílt párbeszédben kell m egtárgyal­ nunk, de anélkül, hogy a m agunk a k a ra tá t a m ásik em berre kényszerítenénk. A világnézeti különbségek veszélyeztethetik ennek a reális hum anizm usnak a ki­ épülését, de ez nem jelen th eti azt, hogy ezt illúziónak ta rtsu k . A m ásik oldal tiltak o zása, eltérő vélem énye, m indig alk alm at szolgáltat arra, hogy sa já t állításunk igazát felülvizsgáljuk. R ah n er professzor végül a p á r­ beszéd reális k ereteit hangsúlyozta. Talán nem nagy jelentőségűnek tű n ik egy m aroknyi csoport dialógusa, de a csupán n éhány fejben m egfogalm azott gondola­ to k is nagy h a tá s t g y ak o ro lh atn ak és a la k íth a tjá k a világot. R ah n er professzor előadása u tá n J . Y. Calverz, jezsuita a ty a szólt. Calverz jelentős szerepet tö lt be a renden belül, ő a jezsuita rend egyik titk árh ely ettese. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a keresztények tu d a tá b a n v an n ak felelősségüknek, m elyet m inden em berért ta rto z n a k hordozni. E bben nem csak a jó­ a k a ra t, hanem az Isten irán ti h itü k is irá n y ítja őket. Az emberiség jövőjének alak ításáb an viszont e g y ü tt­ m űködnek a nem -hívőkkel hiszen a föld közös hazánk és egyetlen em beri családot alkotunk. Mi keresztények nyilvánvalóan e lu tasítju k az ateizm ust, de mégis van számos p o n t ahol eg y ü ttm ű k ö d h etü n k . Közös a Föl­ dünk. Nincs jogunk sen k it sem kizárni világnézeti ala­ pon az em berek közösségéből. Kölcsönösen tisztelnünk kell egym ást. M indenféle diszkrim inációt le kell győz­ nünk. M inden nehézség ellenére k i kell ta rta n u n k az együttm űködés lehetősége m ellett. A kölcsönös tisz te ­ let és a megbecsülés a helytállás alapja. A keresztény em ber — m inden em ber szám ára n y ito tt kell hogy legyen. B. T. Grigorijan m oszkvai professzor hozzászólásá­ ban arra m u ta to tt rá, hogy az igazság nem ab sztrak t, hanem gyakorlati. A világnézet m egalapoz, képesíti az em bert arra, hogy az élet problém áiról tu d a to sa n gon­ dolkodjon. A filozófia egyik haszna — a világnézeti funkció. M arx azt hangsúlyozta, hogy a filozófia a vi­ lág szellemi m egértésének eszköze. A béke — közös emberi érték, az igazságosság is az. A közös em beri értékeknek filozófiai hitelességű m egfogalm azására kell tö rekednünk, hogy ezek az elvek tu d a tu n k b a n m egkapják a m indennapi életben az őket m egillető helyet. Csak így lehetnek ösztönzői a helyes emberi cselekedetnek. D r. N y ír i T am ás professzor a keresztény em ber ön­ ism erete oldaláról közelítette meg a szimpozion té m á­ já t. A keresztény ö nm agát m e g v á lto tt em bernek is­ meri. Isten kiengesztelődött velünk Jézus K risztusban. E zé rt a keresztény em ber a m egbocsátás embere. K risztusnak ezt a kiengesztelődését ad ju k to v áb b em ­ bertársain k n ak . Jézus a m i békénk. A béke így keresz­ té n y feladat. N em csak lelki értelem ben, hanem tá rs a ­ dalm i vonatkozásban is. F elad atu n k az, hogy ennek ak a d ály a it lebontsuk. Fel kell oldani az ellentéteket és fel kell tá rn u n k a kon k rét m egbocsátás lehetőségeit. A to v áb b i hozzászólók az elhangzott előadások egyegy té te lé t értelm ezték v ita ttá k , m elyben m ai v ilá­ gunk tö b b k o n k rét gondja is előkerült. Szó esett a béke megvalósulási form áiról, a globális veszélyeztetettség­ ről és ezen belül a jó a k a ra tú , á rta tla n em berek sorsá­ ról, v alam in t az emocionális előítéletek leépítéséről. Az első nap d élu tán ján h an g zo tt el V ik to r Garadzsa professzor előadása „A béke, m in t legfőbb érték” címen. G aradzsa az SZ K P T udom ányos A teizm us In tézet igazgatója. Abból a tételből in d u lt ki, hogy a felelős­ ség — tö rténelm i kategória. Az em ber m inden időben

felelős volt történelm éért. Ma viszont m egnőtt ez a felelősség, m ivel korunkban szám talan olyan folyam a­ to t tu d u n k elindítani, mely planctáris m éretekben ki­ h a t az em ber jelenére és jövőbeni sorsára. Ez a kihívás segíti a különböző világnézetű em berek egym ásratalá­ lását. A k eresztény—m arxista párbeszéd közvetlen előzményének a közös antifasiszta küzdelm et ta rto tta . Az eredm ényes együttm unkálkodás érdekében le kell építeni m inden olyan előítéletet, mely beárnyékolja kapcsolatainkat. A m arxisták figyelemmel kísérik a hivő em berek fokozódó ak tiv itá sá t az emberiség gond­ jainak m egoldásában és nem tesznek egyenlőségjelet a kiváltságos társadalm i pozícióik védelm e és a keresz­ ténység közé. M indkét félnek törekednie kell, hogy a világnézeti különbözőségek ne váljan ak politikai el­ lentétté. A kereszteshadjárat gondolata an tihum anista. A m arxisták és a kom m unisták is átérték elték korábbi nézeteiket. Az SZK P 1983. júniusi kongresszusa nyil­ vánvalóvá te tte azt, hogy a kizsákm ányolás elleni harc az életért fo ly ta to tt harctól elv álaszth atatlan . További feladatunk m egtalálni azoknak az erkölcsi in­ dítékoknak a gyökerét, am elyek a háború elu tasításá­ hoz vezetnek. I t t van a párbeszéd igazi terü lete hiszen a kereszténység nem dolgozott ki egy olyan koncepciót (nem is ez a feladata), am ely a világ politikai kérdései­ nek a m egoldását célozná. U gyanakkor az is igaz, hogy nem igazolható egy erkölcsi kötelezettségvállalás nél­ küli politika. A sokszor feledésbe m erült erkölcsi érté­ kek helyreállíthatók egyéni, közösségi és nem zetközi szinten. E z a párbeszéd célja. A m eghívottak k ö zö tt volt J . M oltm ann, a neves tübingeni protestáns professzor is, aki nem tu d o tt el­ jönni B udapestre, de elküldte „A béke m a” című elő­ adását, m elyet lapunk is közöl. Az előadás felolvasása után érdekes v ita bontakozódott ki az igazságosság és a béke erkölcsi kérdései körül, m elyben különösen R udolf Weiler bécsi róm ai katolikus professzor és Földesi Tam ás m agyar m arxista filozófus hozzászólásai em elkedtek ki. A hozzászólók eg y etértettek abban, hogy H irosim a u tá n képtelenség igazságos háborúról beszélni. W. Pannenberg professzor is k ifejtette az igazságos háború kérdésében az álláspontját. A zt fej­ teg ette, hogy ta lá n elképzelhető igazságos ok, am iért egy nem zet fegyvert fog, de m aga a háború, am i a m á­ sik em ber m egsemmisítésére tö r soha nem lehet igaz­ ságos. E zért egy feladata lehet m a a tudósnak: keresni kell a béke altern atív á it. A tanácskozás m ásodik n ap ján ak első előadója A, Casanova professzor volt, a párizsi „La Pensée” című m arx ista folyóirat főszerkesztője, aki rem ek, gondolat­ indító előadásában három tém ak ö rt jelölt meg. Az első a béke kérdése, m elyet az ökológiai válság, erőforrá­ saink kim erülése összefüggésében kell vizsgálni. Ezen a ponton e lju to tt oda az emberiség, hogy felism eri: a nukleáris háború végveszéllyel fenyegeti az em beri­ séget. E nnek nyom án a legkülönbözőbb világnézetű em berekben k ialakult a háború elvi elu tasításán ak fel­ a d a ta és készsége. A m ásodik problém a: m egnöveke­ d e tt az igazságosság irá n ti igény. Ez tá p lá lja az igaz­ ságosabb társad alo m ért fo ly ta to tt h arco t is. A h arm a­ dik elem az életm ód válsága és az életszem lélet rad ik á­ lis átalak u lása a világban. Ezek a tényezők a külön­ böző világnézetű em bereket — a keresztényeket és a m a rx isták at is — arra késztetik, hogy eszm éiket ezek­ nek a problém áknak fényében ú jra átgondolják. A francia m arxisták is ezt teszik. Úgy tű n ik , hogy ko­ runk technikai fejlődése, a term elésben jelentkező nagy változások a társad alm i viszonyokat is m eg v álto ztat­ ják és egy ú jtíp u sú em bert, egy új életszem léletet hoznak létre. A francia viszonyok azt m u ta tjá k , hogy

181

a világnézeti különbségek ellenére is a keresztények és leg pontos megértéséről beszélt, am i egym ás m egértésé­ nek is alapfeltétel. M akkai László professzor a biza­ a m arx isták törekvései k ö zö tt sok a hasonlóság, illetve lom adás kockázatvállalásáról, míg Poór József pro­ megegyezés. Ez rem énytkeltő a jövő tek in tetében. fesszor a szocialista viszonyok között létező keresz­ Ancsel É v a az em beri felelősség oldaláról közelítette meg a té m á t. A zt hangsúlyozta, hogy az em ber felelős ténység á lta l felv etett elm életi problém ákról szólt. A tudom ányos tanácskozás harm adik na p já n Lukács lény, célkitűző és célm egvalósító. E zért felelős tette ié rt. A felelősség úgy m űködik az em berben m in t a g rav itá­ József foglalta össze a tanácskozás eredm ényeit, m ajd a résztvevők m e g v ita tták a z t a dokum entum ot, am ely ciós erő. A felelősséget kívülről nem lehet az em berbe p lán táln i, csak egy konk rét, társad alm i tu d a t alak ít­ a keresztény — m arx ista párbeszéd erkölcsi m axim áit fogalm azta meg. E nnek a dokum entum nak alap já t h a tja ki. A felelősséget sok m inden k o rlátozhatja. 1982. decem ber 2 —5. k ö zö tt Firenzében fogalm azták Ilyen például a személyes tévedhetetlenség tu d a ta , a szkepszis stb. Mégis a felelősség ad önbecsülést és ra n ­ meg, m ost pedig a budapesti dialógus során tovább finom ították. A dokum entum így hangzik: got az em bernek. H. L. Parsons bridgeport-i filozófiai professzor a béke kérdéséről, T. Jaroszewski lengyel professzor pedig m ai ,,Irá n yelvek a keresztény—m arxista párbeszédhez” világunk tech n ik áján ak és a m oralitásnak az össze­ függéséről beszélt hozzászólásában. É rdekes színfoltja 1. M inden résztvevő becsületesen és őszintén k ap ­ vo lt a v itá n a k H ahn Istv án professzor hozzászólása, csolódjék be a párbeszédbe és fel kell tételeznie ugyan­ aki az európai k u ltú ra a n tik gyökerei felől közelítette ezt a becsületességet és őszinteséget a dialóguspartner­ meg a té m á t és a béke m orális lehetőségeit. H ahn professzor szerint az ókorban az egyetem es érdekek és nél is. 2. Minden résztvevőt önálló szem élyként és egy bi­ érték ek felismerése felé h a la d t a fejlődés. Ma is el kell ju tn i ehhez a felismeréshez a különböző vallási, eszmei zonyos vallási vagy világi világnézet képviselőjeként kell tekinteni, M inden világnézetet és politikai állás­ és ideológiai alapokról. p o n to t, am ely képviselve van a dialógusban tiszteletre Pannenberg professzor a közös európai hum anizm us m éltónak kell értékelniük a résztvevőknek. gyökereiről A. Casanova a felszabadítás és szabadság 3. M indegyik világnézetet csak olyan résztvevő fo­ kérdéséről, v alam in t a gyűlöletre nevelés m egszünte­ téséről beszélt. A kem ény kérdések felvetését sem ke­ galm azhat m eg, aki osztja azt a világnézetet, azaz a kereszténységet egy kereszténynek kell definiálnia, a rü lté k meg a résztvevők a v ita során. Az élénk eszmecserének jelentős fordulója volt m arxizm ust egy m arxistának. A résztvevők m egálla­ Róbert László hozzászólása, aki gyakorlati példák so­ p íth a tjá k , m i az, am it elfogadnak dialóguspartnereik álláspontjából, de nem kell definitiv álláspontot kiala­ rán , az egym ástól eltérő vélem ények tiszteletére u ta lt, kítan iu k egy olyan világnézettel kapcsolatban, am e­ am i m inden dialógus igazi alapja. A dialógus d élutáni m u n k ája Kocsis Elemérj nagy­ ly et nem vallanak. 4. A párbeszéd nem küzdelem , ahol m inden egyes sikerű előadásával indult. (E lőadását később közöljük. résztvevő vagy csoport azt keresi, hogy a m ásik felett — A szerk.) A délutáni v ita során szólalt fel P ity irim m etropo­ győzelm et arasson. Úgy kell értelm ezni, m in t gyüm öl­ lita, aki azt hangsúlyozta, hogy a béke keresztény meg­ csöző találkozást, am elyben m inden résztvevő n y ito t­ közelítésben a belső, lelki békét is jelenti. E nnek értel­ ta n és gondosan odahallgat a partn erre, am ennyire m ében az orosz orthodox egyház is hozzá kíván járulni képes megkísérli m egérteni a m ásik világnézetet és a testvéri párbeszéd elmélyítéséhez. politikai álláspontot olyan pontosan és m élyen, am eny­ Gregoriosz indiai m etropolita érdekes, újszerű gon­ nyire az lehetséges. M inden résztvevő próbálja meg d o lato k at v e te tt fel a dialógussal kapcsolatban. Sze­ m ag át belehelyezni a m ásiknak a helyébe, annak kö­ rin te három szinten kell a dialógusra törek ed n ünk: 1. rülm ényeibe, gondjaiba. 5. A hiteles dialógus fontos követelm énye a n y ito tt­ gy akorlati szinten, 2. politikai, gazdasági szinten, 3. az ism eretelm élet szintjén. Arról beszélt, hogy a párbe­ ság egym ás igazságai iránt. Nem tu d u n k bízni abban, szédben jelentős lehet azoknak az egyházaknak a be­ am it nem ism erünk. E zért a párbeszéd folyam án kész­ nek kell lennünk arra, hogy korrigáljuk helytelen is­ kapcsolódása, akik a kereszténység Sz. Ágoston előtti m ereteinket a m ásik partn errel kapcsolatban. Ez meg­ gondolati form áit őrzik. N éhány példán keresztül azt vizsgálta, hogy ennek a d o g m atörténeti tény nek mi­ könnyíti a bizalom fejlődését, h a senki sem állítja, lyen m ai etikai konzekvenciái v a n n ak , am elyek a p á r­ hogy a teljes igazság birto k áb an van. 6. Az ilyen párbeszédek sorozata önm agában is beszéd szem pontjából jelentős elem eket rejtenek. P rőhle K ároly professzor néhány gyakorlati kérdés­ hozzájárulást jelen th et a világbékéhez, kedvezőbb re irá n y íto tta a figyelm et. A hhoz, hogy a dialógus so­ légkört terem tv e a fennálló konfliktusok m egoldásá­ hoz és erősítve a közös em beri érdekek irá n ti felelős­ rá n m élyre h ato lju n k , szükséges feltenni a kérdést: séget (MK). m ilyen érdekeket védelm ezünk? A zt is tu d a to sítan i A konferencia vendégeit fogadta a m agyar róm ai kellene, hogy a világpiac — egy bizonyos kényszert jelent. D öntéseinkben a józan értelm et kell használ­ katolikus püspöki k ar, a M agyar Tudom ányos A ka­ nu n k és nincs m a rx ista vagy keresztény agy, csak em­ dém ia elnöke, a M agyarországi E gyházak Ö kum enikus T anácsának Elnöksége. M árcius 1-én d élután a részt­ beri értelem van. vevők E sztergom ba lá to g a tta k , ahol m egtekintették J óri Ján o s pécsi professzor arról beszélt, hogy M arx ateizm usa elté rt a polgári ateizm ustól. A polgári ateiz­ a B azilikát és a K eresztény M úzeumot. E z t követőleg dr. Lékai László bíboros, esztergom i érsek a vendégek m us a vallás ta g ad ása vo lt, M arx viszont azt h ird ette, hogy m indazokat az értékeket, am elyeket a keresztény­ tiszteletére fogadást ad o tt. A konferenciát sajtó tá jék o z tató zárta. E zen dr. L u ­ ség m egterm elt bele kell építeni a m arx ista filozófiába. Ez a felismerés ad értelm et a párbeszédnek. Jó ri kács József akadém ikus hangsúlyozta, hogy a ta n ác s­ professzor a h u m ánum ot úgy h a tá ro z ta meg, hogy az kozás résztvevői tu d a tá b a n van n ak világunk mai sú­ lényege szerint olyan em beri életvitel, m elyben m in­ lyos problém áinak, globális fenyegetettségünknek, m elynek legfőbb oka a term onukleáris háború veszé­ denki önm aga lehet, ö nm agát való síth atja meg. Lendva i L. Ferenc az alapvető kategóriák tö rté n e ti­ lye, az energiaválság, a dem ográfiai robbanás és a kör­

182

nyezetszennyeződés. A konferencia felad atán ak te k in ­ te tte feltárni azo k at az antropológiai és etikai elveket, am elyek alapján m ód nyílik a közös cselekvésre ebben a világhelyzetben. A konferencia a közös felelősség in­ tellektuális és m orális v onatkozásait k u ta tta . A részt­ vevők tu d a tá b a n v an n ak an n ak , hogy a hagyom ányos gondolati sém ákkal nem rag ad h ato k meg világunk történései. Lukács József elm ondta, hogy a konferen­ cia résztvevői h a tá ro z o tta n elítélték a nukleáris hábo­ rú t, az „első csapás” alkalm azását, nagy figyelm et szenteltek a béke és az igazságosság összefüggésének. A tanácskozás egyik kulcsszava volt a bizalom erősí­ tése. A bizalom a m ásik fél jószándékának és jóhisze­ műségének feltételezése. E z előlegezett bizalom , am i szükségképpen bizonyos k o ck ázattal já r. A közös felelősségvállalás közben viszont egyik fél sem kíván lem ondani világnézetéről. M indenki a sa já t világnézete alapján keresi azokat az elveket, am elyek erkölcsi ala­ p u l szolgálhatnak a közös tevékenységhez a tá rsa d a ­ lom és az emberiség jav ára. A sajtóértekezleten felszólalt Jean-Y ves Calverz is, aki a h áb o rú v al kapcsolatos felfogásunk átértékelésé­

nek szükségességéről beszélt. A nem zetközi kérdések m egoldásának csak a békés tárgyalás lehet az eszköze. Garadzsa professzor az új gondolkodási mód kialakulá­ sának felelősségét hangsúlyozta, Casanova professzor pedig azt, hogy ezt a m orális, gondolkodásbeli fordula­ to t a term előerők fejlődésének új szakasza is szükséges­ sé teszi. Parsons professzor, m in t az E gyesült Állam ok polgára te tt h ite t a békéért való m unkálkodás m ellett. Prőhle professzor pedig a m a rx ista —keresztény p á r­ beszéd to v áb b i tá v la ta it ennek bizalom erősítő szerepét hangsúlyozta. A rangos nem zetközi tanácskozás jó szolgálatot t e t t a párbeszéd ügyének. Ism ét b izo n y íto tta, hogy a meg­ értés nem szükségképpen egyetértés. Mai világhely­ zetünkben ezt az u ta t vállalni: becsületbeli köteles­ ségünk. Gandhinak két gondolatával zárom rövid kró­ n ik ám at: „N em m indenki gonosz, aki m ásképp gon­ dolkodik, m in t m i” — „N agy lélek kell.. . a m ásik em ber m eggyőződését m egérteni s m éltányolni. E bben kell versenyezni, nem a rágalm azásban.” Ezen a három napos tanácskozáson ehhez k ap tu n k segítséget. —i—ő

A béke ma 1. M indenekelőtt a békeértelm ezésről szeretnék A békek u tatásb an különbséget teszünk a béke m in t állapot, és a béke m in t folyam at között. szólni. M inden em ber a békéről beszél. De mi a béke? Aki a békét állapotként fogja fel, annak békevára­ M indenki békében szeretne élni. De ki száll síkra a közös bék éért? A közös békét társadalm ilag az u ral­ d alm át oly kicsinyre kell szabnia, hogy csak egy tö r­ kodó osztályok, politikailag a n ag y h atalm ak h atáro z­ ténelm i helyzetnek feleljen meg, különben h iába vár zák meg. De igazságos béke-e ez? M indenki szám ára békére a történelem egész folyam án. Amíg az em berek mások k á rára gazdagodnak meg, amíg elnyom nak m á­ szabadságot jelentő béke-e? Első lépés lenne a közös béke felé m ár az is, h a meg tu d n á n k egyezni a béke sokat és erőszakoskodnak velük, amíg félniök kell m á­ soktól, addig nincs meg a béke állapota. A béke m in t közös elgondolásában. Belpolitikailag nem lesz béke állapot utópia, s az ilyen utópiák k ö zött is a legrosz­ addig, am íg igazságot nem szolgáltatnak m indenki szám ára. K ülpolitikailag nem lesz béke addig, amíg szabb a sta tu s quo utópiája. Csak a jólétben levők gondolhatják, hogy békében élnek, mivel figyelmen m inden nép el nem nyeri önrendelkezési jogát. A bék ek u tatásb an különbséget teszünk a béke ne­ kívül hagyják azokat, akiknek nyom orúságban kell tengődniök. g atív és pozitív fogalm a között. A béke negatív m eghatározása azt m ondja, hogy E zért jobb, h a a békét folyam atnak fogjuk fel, olyan történelm i ú tn ak , am elyen van előrehaladás is, meg béke az, h a nincs háború, azaz n y íltan és kollektive visszaesés is. A békéhez vezető úton az a dolgunk, hogy nem alkalm aznak erőszakot. H a to v áb b gondolja egyrészt kiküszöböljük az erőszakot, a fegyverkezést valaki ezt a negatív békefogalm at, akkor azt m ondja, hogy béke van , h a nincs erőszak, ínség, elnyom ás és és m indazokat a stru k tú rá k a t, am elyek erőszakhoz félelem. A békének ezzel a negatív értelm ezésével ta ­ vezethetnek, m ásrészt m egterem tsük a közösséget és lálkozunk, am ikor az állam férfiak azt állítják , hogy a kölcsönös bizalm at. A béke felé vezető úton el kell tá v o lítan u n k a gazdasági kizsákm ányolást és fel kell az utóbbi húsz esztendőben a nukleáris elretten tés építenünk egy igazságos gazdasági világrendet. A béke rendszere őrizte meg a békét. E ltek in tv e attó l, hogy felé vezető úton fel kell szám olnunk az elnyom ást és ez az állítás egyáltalán nem b izonyítható, a békét el kell érnünk azt, hogy a nép dem okratikus módon összetévesztik a fegyverszünettel, s elh allgatják azt is, hogy m ibe kerü l ez az elretten tés. A béke negatív m eg­ vehessen részt a politikai döntések m eghozatalában. K eresztyén értelm ezés szerint a történelm i béke h atáro zásáb an könnyű ugyan megegyezni, de az nem am az egyetem es béke előlegezésének sokrétű folya­ kielégítő. m ata, am ely m ajd Isten eljövendő országában fog Ezzel szemben a béke pozitív m eghatározása a békét beteljesedni. A keresztyének m ár itt és m ost is ennek a társad alm i igazság, a konfliktusok dem okratikus rendezése és a nem zetek k ö zö tti együttm űködés álla­ az eljövendő országnak a békéjéből élnek, és am ennyire csak lehetséges, ezt a békét viszik be erőszakos vilá­ p o ta k é n t tá rja elénk. E z t sokan u tó p ián ak ta rtjá k , gunkba. A keresztyének nem a „tú lv ilá g ra ” van n ak de pozitív elemek nélkül a béke negatív form ája nem beállítva, m in t ném elyek állítják, hanem a túlvilágot életképes. hozzák el ebbe a világba. A keresztyén h it, h a hitelesen A béke keresztyén fogalm a összekapcsolja a két m eg határo zást: béke az, h a nincs erőszak, nincs szen­ élik meg, nem „ópium a népnek” , hanem erő a nép vedés, nincs jogtalanság, de van igazságosság, szabad­ felszabadulásához. 2. A békéért való elkötelezett síkraszállás form áinak ság és közösségi élet Istennel, m ás em berekkel és a mindig a k o nkrét szükséghelyzethez kell igazodniok. term észettel, egyszóval a sálom. E z é rt a békeszolgálat ellenállást jelen t az erőszakkal és a h áb o rú v al szem­ Az em beriséget m a három erőszakos cselekedet fenye­ ben, de ezen túlm enően az élet és a közösség szolgá­ geti halálosan: 1. a n agyhatalm ak atom fegyverkezése, 2. a H arm adik Világ népeinek az első világ népei la tá t is jelenti.

183

részéről való kizsákm ányolása, 3. a term észet folya­ jogosít fel a háborúra. 3. Az eszközöknek és a célok­ nak megfelelő arán y b an kell állniok egymással. 4. m atos kizsákm ányolása és pusztítása. K ülönbséget kell te n n i a k ato n a i és a polgári lakosság A békéről csak úgy lehet hitelesen és eredm ényesen bizonyságot tenni, h a ez m indig egyszerre bizonyít­ között. A polgári lakosságot kím élni kell. h a tó is m indhárom vonatkozásban. H a véget nem H a ezeket az elveket az atom fegyverekkel folyta­ v etü n k a nukleáris elretten tés rendszerének a kelet — to t t m ai háborúra alkalm azzuk, nyilvánvaló, hogy n y u g ati viszonyban, nem lesz gazdasági és társadalm i az ilyen háború csak " igazságtalan” -nak nevezhető. igazságosság az észak—déli viszonyban sem. A fegy­ Ma m ár szinte valam ennyi keresztyén egyház felfogása verkezés m ár m a is felem észt m inden olyan anyagi erő­ szerint semmivel sem igazolható, te h á t „igazságta­ forrást, am i szükséges lenne ahhoz, hogy a H arm adik lan” a töm egpusztító fegyverekkel v ív o tt háború. E b ­ V ilágban legyőzzük az éhezést és a töm eghalált. ben te h á t keresztyén em bernek nem szabad részt E b b en a tek in tetb en a fegyverkezés nem csak szá­ vennie. De még m indig v ita to tt kérdés, hogy „jo ­ m u n k ra és állítólagos ellenségeink szám ára jelent h a ­ gosult" -nak nevezhető-e a nukleáris elrettentés rend­ lálos fenyegetést, hanem m ár m a sem nevezhető m ás­ szere, m ivel és am ennyiben ez az ato m h áb o rú t a k a ­ nak , m in t a H arm ad ik Világ gyerm ekeivel szemben el­ dályozza meg. Ez az ún. „jogos atom fegyverkezés” k ö v e te tt ,,töm eggyilkosság”-nak. A term észettel kö­ ről szóló elm élet, am elyet bizonyos körülm ények t ö tt béke nélkül az első világ fegyverkezési hajszája k ö zö tt a róm ai katolikus egyház püspöki konferenciái és gazdasági növekedése m in d n y áju n k at ökológiai és a N ém etországi E vangélium i Egyház is képvisel­ h alálb a kerget, am ely bekövetkezik akkor is, h a nem nek. kerü l sor nukleáris világháborúra. Az atom fegyver­ A békem ozgalom ban résztvevő keresztyének h a ­ kezés m egszüntetése és egy igazságos világrend meg­ m isnak és veszélyesnek ta rtjá k ezt a té te lt. Az em ber terem tése nélkül te h á t a term észettel sem találu n k nem m ondhat Igen-t a nukleáris háborúval való fe­ békességre. Az em beriség életbenm aradása a földön nyegetésre és N em -et ennek m egindítására. Az ato m ­ nem csak szükséges, hanem technikailag lehetséges is, fegyverkezés m aga is állandó továbbfegyverkezésre h a bevezetjük a „kím életes technológiát” , h a más kényszerít és egyre nehezebbé teszi a békét. E zért életstílu st fo ly tatu n k és á tté rü n k a nap energiájának m ondtak a reform átus egyházak H ollandiában és felhasználására. Mindez azonban új, szociális és de­ N ém etországban m ind az atom fegyverkezésre, m ind m okratikus igazságban élő tá rsa d a lm a t kíván meg. az elrettentésre N em -et mindenféle Igen nélkül. E z é rt esik olyan nehezünkre. H a azonban az igazságos háborúról szóló elm élet A béke irán ti szükséges elkötelezettséget és a béke elvei nem alkalm azhatók az atom fegyverekre és a n u k ­ szolgálatát m a te h á t az alábbiakban láto m : 1. a világm éretű békem ozgalom ban, 2. a H arm adik Világ leáris háborúra, mivel a fenti egyházak szerint m ind­ népeinek felszabadulásában és 3. az ökológiai (környe­ k e ttő t jo g talan n ak kell nyilvánítani, akkor a keresz­ tyéneknek és az egyházaknak m ás vezérelveket kell zetvédelm i) m ozgalom ban. K eresztyéneknek és m arx isták n ak eg y arán t csat­ keresniük a töm egpusztító fegyverekkel és általáb an a háborúval kapcsolatos állásfoglalásukhoz. Legegy­ lakozniok kell ezekhez a m ozgalm akhoz a nélkül, szerűbb visszatérni az ősegyház hagyom ányához és hogy ezeken uralkodni, ezeket ideológiailag kihasz­ Jézus H egyi beszédét tenni a keresztyén cselekvés zsi­ nálni v agy ezekbe sa já t eszm éiket becsempészni nórm értékévé. Jézus a H egyi beszédben az ellenség kívánnák. A nyom orúság és a veszély sokkal nagyobb, sem hogy m egengedhetnénk m agunknak egy ideológiai szeretetét k ív án ja tő lü n k , és az erőszakkal szemben csak az erőszakm entes ellenállást engedi meg. kis h áb o rú t. Ezekben a békem ozgalm akban m a valam i Az ellenség szeretete előfeltételezi sa já t szabadsá­ ú ja t tan u lu n k meg, am ire egyikőnk hagyom ányában g u n k at az ellenségeskedéstől és szuverenitásunkat sincs példa, m ivel a k á r a keresztyén, ak ár a m arxista, az ellenséggel szemben. Az ellenség szeretete sohasem ak á r a h u m an ista hagyom ányok m ind az Auschwitz, jelenti az ellenség h a ta lm a alá vetettség et, hanem m in­ H iroshim a és Soweso előtti korból szárm aznak. A nukleáris világégés, a h arm ad ik világbeli töm eg­ dig azoknak az állapotoknak az értelm es és építő halál, a környezetszennyeződés, az erdőpusztítás, m eg v á ltatását, am elyek ellenségeskedést és összetű­ a vegyi levegőmérgezés és a h a lo tt folyamok korunk­ zést v á lto tta k ki. Az ellenség szeretete széttépi az ban új problém ák elé állítan ak m in d n y áju n k at. E ze­ ellenségről a lk o to tt am a képeket, am elyeket azért k e t csak közösen s nem egym ás ellen h adakozva old­ ta lá lta k ki, hogy m ozgósítsák a nép félelmét és h a tju k meg. A szükségben m egnyilvánuló eme kö­ agresszióját. Ilyenek pl. az „istentelen kom m uniz­ zösség a nagy lehetőség a jelenlegi sokféle világvál­ m us” , az „im perialista kapitalizm us” . Az ellenség szerete az ún. „ellenség” -ben a szegény, aggódó és ságban. 3. A keresztyénség az első három évszázadban elvi­ ezért agresszív b a rá to t ismeri fel. Az ellenség szeretete leg ellenezte a h á b o rú t és a k a to n a i szolgálatot. A bé­ az élet szeretete. Ez az egyetlen értelm es m ag atartás a világ m egsemmisítésével való kölcsönös fenyegetőzés kességnek Ézsiás pró féta által m egígért országát a keresztyéneknek elvi erőszakm entességgel kellett bi­ m ai őrült helyzetében. zonyítaniok. Az erőszakm entes ellenállás az egyetlen értelm es Csak am ikor K o n stan tin u s császár a róm ai biro­ ellenállás az erőszakkal való fenyegetéssel és az erő­ szakos cselekedetekkel szemben m ind a társad alm i, dalom „politikai v allásáv á” te tte a keresztyénséget, m ind a politikai konfliktusokban, m ivel gyakorlatilag akkor foglalt állást a keresztyén egyház a h áború és a csak ezt az a lte rn a tív á t v á la sz th atju k erőszakos vi­ k ato n ai szolgálat m ellett. K ia la k íto tta az „igazságos lágunk h elyett. Az erőszakm entes ellenállás a nép szo­ háb o rú ” -ról szóló elm életet (Augusztinusz) nem azért, lid aritásának megszervezésével, a közrem űködés meg­ hogy igazolja a h á b o rú t m in t olyant, hanem hogy az erkölcsi igazságosság elveit a hadviselésben is alkal­ tag ad ásáv al, a fegyverkezés és a fegyverkereskedelem b o jk o ttjá v a l stb. k ife jte tt ellenállás. Egyénileg G an­ m azza. H a az igazságosságnak ezeket az elveit a szó szoros értelm ében vesszük, akkor szinte m inden h á­ dhitól és M artin L u th er K ingtől, közösségileg pedig olyan népi akcióktól ta n u lh a tju k meg ezt az ellen­ b o rú t „igazságtalan h á b o rú ” -kén t kell elítélnünk. Ezek az elvek: 1. Csak törvényes korm ányok jogo­ állást, am elyek vérontás nélkül d ö n tö tték meg a k a ­ to n ai d ik ta tú rá k a t, m in t pl. Görögországban. sultak a hadviselésre, más senki. 2. Csak a védekezés

184

Végül h ad d tegyek fel én is egy k érdést: H a a keresz­ ty én egyházak elhagyják az igazságos háborúról szóló elm életüket és á ttérn ek a radikális békeszolgálatra, akkor nem k ív án h atják -e meg m arx ista b a rá ta ik tó l is, hogy hagy ják el az igazságos háború m arx ista elmé­ letét, az olyan h áb o rú ét, am elyet a p ro letariátu s a P á rt vezetésével az emberiség előrehaladásának nevé­ ben fo ly ta t? Az igazságos háborúról szóló m arxista elm élet is az atom kor elő tti korból szárm azik s H iro­ shim a u tá n érvénytelen le tt. Az összem beri tá rsa d a ­ lom felé csak akkor h a la d h a t előre az emberiség, h a

nukleáris háborúk nem sem m isítik meg ezt a világot. A népeknek a kizsákm ányolástól és m indenféle im ­ perializm ustól való felszabadítását csak erőszakm en­ tesen lehet elérni. K eresztyének és m arx isták közös rem énysége az, Hogy „ a kardokból ekéket” g y á rta ­ nak, ahogy Mikeás próféta m ondta és ahogy ezt a Szov­ jetunió szobra ábrázolja az E gyesült N em zetek New York-i épülete előtt. Jürgen M oltm ann Fordította: F ükő Dezső

Benedek Sándor 1904—1983 B enedek Sándor a gyakorlati teológia m űveléséhez in d ítta tá s t egy ,,felfedezés” -től k a p o tt. R á b u k k a n t a széleslátókörű Tóth F erencre és vizsgálat tá rg y áv á te tte an n ak gyakorlati teológiáját, lesöpörve róla egy évszázad p o rát. T e tte ezt a b b an a rem ényben, hogy a pápai professzorrá, lelkipásztorrá, esperessé, m ajd püspökké le tt vörösberényi jobbágy gyerm ek életraj­ zát m ás írja meg, egyháztörténeti és rendszeres teoló­ giai m u n kásságát m ás értékeli. T ó th Ferenc a racionalizm us k o rának a teológusa volt. A felvilágosodás szelleme b e tö rt a p ro testan tiz­ m usba is, rá té v e a h ite t az ész mérlegére s a Biblia ta ­ nításaiból csupán a n n y it h a g y o tt meg, am it elfogadha­ t o t t az ész. Jézus m egváltói m u n k ája h ely ett annak ta n ító i m u n k á já t hangsúlyozta. T ó th Ferenc a racio­ nalizm ust a göttingai egyetem en szívta m agába M osheim könyvei és A m m on professzor h a tá sa a la tt. Benedek Sándor igeszerű, evangélium i gondolkodása éles ellentétben á llo tt T ó th Ferenc racionalizm usával. A gyakorlati teológiát a gyülekezet élete m egnyilvá­ nulásairól szóló ta n n a k ta r to tta , a z t ta rtv a , hogy a gyü­ lekezet élete a k ultusz és a liturgia körül nyilvánul meg, illetve csoportosul. Í gy a z t v a llo tta igen helye­ sen, hogy a gyülekezet hitéletének k ö zp o n tja az Iste n ­ nel való találkozás az ige által. E rre nézve kedves és gyakran ism ételt m egállapítása Csikesz Sándor egyik képe, m ely szerint ,,a keresztyén em ber istentisztelete nem egyéb, m in t a tékozló fiúnak hazatérése a ty ja hajlékába és megkezdése an n ak az életnek, am elyet a kegyelem be fogadott fiúnak élni kell” . Ehhez te tte hozzá a m aga felfogását: „az istentisztelet eredete a Szentlélek in d ítá sa ; szükségessége: egym ás hite által való épülés; célja: Istennel való boldog találkozás.” Benedek Sándor T ó th Ferenc gyakorlati teológiájá­ ról szóló nagyterjedelm ű m u n k ájáb an lépésről lépésre tá rja fel a racionalista teológus ta rth a ta tla n nézeteit, de ugyanakkor m egtalálja azt is, am i igaz és örök. Benedek e m u n k ája így lappangó hom iletikának és cura pastoralisnak is nevezhető. A racionalizm us, s így T ó th Ferenc sem ta n íto tta az egyház isteni ered etét s az isteni célt kikapcsolta az egyház fogalm ából s helyébe erkölcsi célt állíto tt, am elyhez az evangélium csupán tö rv én y és ú tm u ta tá s; a lelkipásztori szolgálatot pedig lealacsonyítja azzal, hogy nem ism eri el a „vocatio in te rn át ” . E gondolko­ dásra így felel B enedek Sándor: „érdekes megfigyelni T ó th Ferencet, hogy Isten hatalm as gondolataival, a Lélek m un k ájáv al, a kiválasztással és az isteni elhí­ vással m ennyire nem szeret foglalkozni csupán azért, m ert racionalista gondolkodásm ódja csak az érzékel­ hető és szinte lá th a tó külső elhívást ismeri el racio­

nálisnak, csak azt ta r tja érthetőnek, míg a vocatio in tern át, am it m egm agyarázni nem, hanem csak érezni lehet, elhanyagolja, illetve a külső elhívással ak a rja egybeolvasztani.” Ezzel szem ben Benedek felfogása az, hogy ténylegesen csak egy kiválasztás és elhívás van és ez belső és isteni. Az elhívó a Szentlélek, aki az elhívottakban m unkálkodik is. Am ikor a racionalista T óth Ferenc az t állítja, hogy m inden im ádságnak, így az istentiszteleti im ádságnak is az a célja, hogy általa bennünk az erkölcsi jóság előm ozdíttassék, addig Benedek Sándor álláspontja az, hogy az istentiszteleti im ádság különleges célja abb an áll, hogy közelebb vigyen, felemeljen m inket Istenhez és előkészítsen a vele való találkozásra. Az erkölcsi jóságnak bennünk való előm ozdítása m ár csak az Istennel való találkozásnak lehet következm énye. Így fejti ki a racionalista felfogással v itatk o zv a a gyakorlati teológia általános alapelveit, liturgikai, igehirdetési, agapétikai és egyházkorm ányzói elgondo­ lásait Benedek Sándor. Am ikor 1944-ben T ó th Ferenc halálának 100-ik évfordulóján a dunántúli egyházkerület ünnepélyesen m egem lékezett T óth Ferencről, Bendek Sándor „ M i­ ről prédikált Tóth Ferenc?” c. ta n u lm án y á b an meg­ állap íto tta, hogy T óth Ferenc elvi n y ilatkozataiban erősen, de életében gyengébben volt racionalista, am i kitű n ik prédikációiból és valláspedagógiájából s rá ­ m u ta to tt arra, hogy ez a fran cia—svájci Ostervaldnak is köszönhető, akinek m agyarra fo rd íto tt m unkái bizonyos m értékben csökkentették a racionális gondol­ kodást. O stervald neuchateli lelkipásztor (1663—1747) nem volt racionalista, b á r nem fogadta el teljes m értékben a heidelbergi k á té t. Liberális nézeteivel a m egerőtle­ n ed e tt orthodoxia ellen harcolt a 18. század első felé­ ben. De a m agyar fordításban is m egjelent öt könyve közül négy 1780—1789 között le tt kinyom atva h a­ zánkban. Ezek közül a legjelentősebb a M . Vásár­ hellyi Gombási Istv án által „A P api Szent Hivatal Gyakorlásáról való tracta” (L’Exercice du m inistère sacré), m elynek első része a prédikálásról és az ifjak ta n ítta tá sá ró l, a m ásodik része az eklézsia igazgatá­ sáról szól. E lőszavában Gombási — nagy túlzással — O stervaldot az apostolok u tá n a leghíresebb prédiká­ tornak nevezi. E m unkának egyes részeit szószerint v e tte át T óth Ferenc. De Benedek Sándor is gyümölcsözőleg haszn álta fel ann ak m egállapításait, am ikor az 1946 és 1947 évek­ ben k ét tan u lm á n y b a n foglalkozott a jövő egyházával és a jövő lelkipásztorával. H itvalló népegyházként képzeli el a jövő egyházát,

185

am ely a h itü k e t m egvalló és h itü k é rt áldozatot vál­ laló em berek közössége, am ely azokat g y ű jti és ta r tja össze, akik kom olyan veszik az evangélium ot és ra ­ gaszkodnak K risztushoz. E nnek az egyháznak a létjogosultsága ab b an van, hogy m egism erteti az igét az em berekkel oly m értékben, hogy az a Szentlélek segítségével á tjá rja és boldoggá teszi őket. A jövő egyházában a sakram entum ok kiszolgáltatása nem lehet lélek nélküli „adm inisztráció” , ahol gépiesen m egy ann ak kiszolgáltatása a liturgusnál és vétele az elfogadónál, de a vele való élés alkalm ával sem tá m a d ­ h a t olyan gondolat, hogy az m inden előkészület nélkül jogot ad Isten ígéreteinek és áldásainak az elvételére. A jövő egyházában nagyobb áldozatvállalásra lesz szükség, m ert ,,a közös h it és az egym ás irá n t való szeretet az áldozatvállalásban nyilvánul meg legjob­ ban .” A jövő lelkipásztorával nem csak azért foglalkozott b eh ató an B enedek Sándor, m ivel a hom ileták és a gyakorlati teológusok O stervald és a ném etek N ös­ sel, Nitsch, Rosenmüller, N iem eyer, to v áb b á a m agya­ rok T ó th Ferenc, Zsarnay, Garda, Csiky és a többiek szerették ezt a tárg y k ö rt, hanem azért, m ert bizonyos volt abban, hogy emberileg létkérdése egyházunknak az olyan lelkipásztor, aki nem csak hirdeti, hanem odaéli a hívek elé az evangélium ot. M eglátása szerint a lelkipásztornak nagy szüksége van belső elhivatása tu d a to sítá sá ra a Szentírás ta n u l­ m ányozása által, hogy m indig bizonyosabb lehessen hiv atása feladataiban és céljában. E lengedhetetlen a szüntelen való könyörgés, hogy szolgálata öröm eit és nehézségeit, a rá b íz o tt gyülekezetet Isten elé vigye s arról Istennel társalkodjék. Szeresse az istenképet hordozó em bert, legyen hűséges m indenben és legyen boldog, hogy szolgálhat. Ezeknek a feltételeknek a kö­ vetkezm énye az O stervald á ltal a já n lo tt kegyesség és feddhetetlenség. Így lehet a gyülekezeti szolgálatok egész sorát m egindítani a lelkipásztornak s ebben leg­ alább annyi m un k aó rát tölteni, am ennyit a gyüleke­ zeti tag o k végeznek sa já t m unkakörükben. T ovábbi m eglátása, hogy a jövő lelkipásztorának tudom ányos felkészültségét szüntelen tökéletesíteni kell. A régi tételes egyházi beszéd (homilia) helyett bibliam agyarázatos igehirdetést kell végeznie, am ely­ ből tisz tá n az ige üzenete ragyog ki és nem emberi bölcselkedés. Sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy m inden igehirdetés egyben evangélizáció is, de mégis szüksége v an a gyülekezetnek külön evangélizá­ ciós alkalm akra is. Mivel a keresztyén h it nem töm eg­ hit, hanem a m egváltásban részesülő egyes em berek belső k apcsolata Istennel és Jézus K risztussal, ezért a lelkipásztornak az igehirdetés u tá n a m ásik kiemel­ kedő m u n k ája az egyéni lelkigondozás. E gyetlen lélek­ ről sem szabad lem ondani, szólni kell Isten h atalm as

186

dolgait m in d en ü tt és m indenkinek, m e rt a h it hallás­ ból van. B enedek Sándor élete utolsó szakaszán írta és a d ta ki nagy egyháztörténeti m u n k áját, am elyben a m a­ gyarországi reform átus egyház istentiszteletének a m ú ltjáv al foglalkozik. Az istentisztelet gyakorlati teendőit az ágenda fog­ lalja össze s m inden időkben egyházi h atáro zato k fog­ lalkoztak vele. E m unka a reform áció kezdetétől fogva m egjelent reform átus m agyar ágendákkal s a rá ju k vonatkozó egyházkerületi és zsinati h a táro za to k tö r­ ténetéről emlékezik meg. Kiemeli a felem ás ágendák elleni küzdelm et, mivel arról tesz könyvében bizonyságot, hogy b á r K álvin istentiszteleti elgondolásait és szertartási form áit nem te k in te tte dogm ának, hiszen m ás-m ás litu rg ia szerint végezte az istentiszteletet Genfben, Strass­ burgban, m ajd ú jra Genfben, a reform átus keresztyén­ ségnek m inden időben vissza kell járni, m in t követendő m intához, K álvin örökségéhez, valahányszor isten­ tiszteletének litu rg iáját m ódosítani, fejleszteni, kál­ vinibbá tenni és tökéletesíteni akarja. A reform áció kezdetén, főleg D unántúlon, általáb an a róm ai egyház liturgiájának a nyom ain h a la d ta k s o tt a Huszár Gál—Beythe Is tv á n —Sam arjai János ágendái nyertek te re t, de a T iszántúlon a K álvin— Egervölgyi— M éliusz—Szenczi M olnár vonal a kív án a­ tos irányba haladt. B ár mindig tu d tá k eleink, hogy nem lehet egyházunknak felemás ágendával élni s e téren vissza kell m enni a kálvini alapelvekhez, de ez csak a 18. század elején sikerült. Nemcsak a felemás ágenda ellen, hanem az egységes reform átus ágendáért való küzdelm et is jelentősen ki­ emeli Benedek Sándor a könyvében. K ettős harc volt az egyházban: kifelé az elnyom ókkal szemben, befelé a m egtisztulás érdekében. Az egységes ágendáért való küzdelem évszázados, folyik egyházkerületi szinten, folyik bizottságok által, M agyarországon és Erdélyben, míg végre 1925-ben a konvent m egbízza Ravasz Lászlót, hogy a m agyarországi reform átus egyház szám ára új, egységes ágendát készítsen, am it a zsinat 1931 ja n u á r 1-től, kezdve kötelező h aszn álat­ ta l bevezetett. Benedek Sándor helyesnek ta r to tta egyházunkban a liturgia m egújítására való törekvést és ann ak m os­ ta n i m unkálatait. K ét okból te tte ezt. Ő is szükséges­ nek lá tta a hívek a k tív ab b részvételét az istentiszte­ letben, de ugyanakkor rem énykedett ab ban is, hogy új liturgia bevezetésével ú jra egységes lesz istentisz­ teletü n k lefolyása s egyéni kedv és egyéni felfogás nem v á lto z ta t azon. Benedek Sándor az Ú rtó l k a p o tt ta le n tu m a it a teológiai tudom ányok terén is hűségesen fo rg a tta. Isten a hűséget kéri szám on. Pataky László

K U L T U R Á L IS K R Ó N I K A H ol a bold ogság...? Nem tu d ta m ellenállni a csábítás­ dősek a m egkérdezettek: Károlyi nak, hogy a közism ert, lassacskán M ihályné, Nem ényi Lili, Babics A n­ elcsépelt verssort e krónika címéül tal, Barcsay Jenő, B rutyó János, ne válasszam . Természetesen m ás­ Ferencsik János, Straub F. Brúnó ról szól a költem ény, s m egint m ás­ és Weöres Sándor, s valam ennyien ról K ristó f A ttilának a M agyar N em ­ oly neves em berek, hogy elég emlí­ zetben 83/84 telén m egjelent cikk­ teni őket, nem kell hozzátenni a fog­ sorozata: A boldogságkeresés techni­ lalkozásukat vagy bárm i m ás, a föl­ kái. Ú gy vélem , hogy a szerző e ismeréshez szükséges jelzőt. Ez az címm el olyasm it fejez ki, m int az életkor eleve jelzi, hogy valaki m ár ugyancsak közism ert „H ogyan le­ m indenképpen gondolhat a halálra; s g y ü n k . . . ” írások és könyvek sise­ eközben visszagondolhat életére, ki­ rah ad a, s a kérdés ilyesmi: hogyan v ált, m ert van életm űve, h a elmegy legyünk boldogok, hogyan vagy is a m inden halandók ú tjá n , örökül m iért lesz az em ber boldog, s m ert m arad — s nem csak jog szerinti ez m ásképp kifejezve a boldogság örököseinek — ez az életm ű, halá­ vagy a boldogságkeresés m etódusát luk k al nem falja föl az enyészet azt, firta tja , így ta lá lt rá erre a m agában am it ők te tte k a megelőző évtize­ véve is figyelm et keltő szóra: techni­ dekben. ka. Úgy gondolom, hogy az olvasó, Világos te h á t, hogy h a em legetik am ikor először m eg látta a cím et, is az in terjúkban a h alált, m indig m ielőtt még az eszm efu ttatást olvas­ az életről van szó. Olykor ki is m ond­ ni kezdte volna, a boldogságkeresés já k ezt, vagy a kérdező, vagy a v á­ praktikáira g y an ak o d h ato tt, olyas­ laszoló; de kim ondatlanul is mindig m ire te h á t, hogy boldogtalan ko­ az élet té te tik mérlegre s az élet ru n kb an m iféleképpen lehet kicse­ érdekében. Lehet-e feladata ennek lezni m agunknak mégis a boldog­ vizsgálása napilap újságírójának? ságot. Az állandóságot keresni olyan pap í­ Ehhez term észetesen nem a z t kell rokon, am elyeknek állandó jelzője a legalább is tisztázni, hol a boldogság, sárguló vagyis avuló jelleg, am ely hanem azt, hogy m i a boldogság. V a­ csakugyan a napnak, a pillanatnak laha m egboldogultnak nevezték azt, él, m ár neve szerint is: a tegnapi aki elm ent a m inden halandók útján , ú jság helyét elfoglalja a m ai még s ez a kifejezés m agában re jti a hi­ újabb, s ezzel feledésre, m ajdnem te t, hogy igazán boldog az em ber azt írtam : halálra ítéli a még csak csak valahol m á su tt lehet, e földi az im ént le írta k a t? K özbevethetném léte idején aligha. Az m ár aztán itt: rem élem , hogy ez a sorozat m indegy vo lt, hogy ez a szó néme­ előbb-utóbb könyvalakban is meg­ lyek ajk án szólam volt csak, másén jelenik, am ikor is nem csak a m a­ őszintén v allo tt meggyőződés, és az radandóság felé tesz egy-két lépést, sem ta rto z o tt a szóhasználathoz, hanem olvasottsága és h a tá sa is új hogy a m egboldogult csakugyan úgy dim enziót kap. S hozzátehetném élt-e, hogy a kifejezés rá ille tt vagy a azt is, sem m irekellő az az újságíró, teljes feledés v á rt-e rá a halál óráján. aki nem törekszik valam iféle állan­ Term észetesnek m ondható, hogy dóságra; aki nem úgy a k ar szólni, a boldogság m ibenlétét és titk a it h a ír, hogy gondolata m egm aradjon K ristóf A ttila is olyanoknál kereste, és túlélje őt. A m aradandóságnak akik életüknek — m ondhatjuk-e — s ez benne sejlik K ristóf A ttila így, a szokványos szóval? — alko­ beszélgetéseiben is — nem elsőrendű nyához érkeztek, hiszen m aga írta feltétele a gondolatot hordozó anyag vissza-visszatérő bevezetéseiben, rom landó vagy rom olhatatlanabb hogy „időtlenséget kerestem , job­ v o lta ; a m aradandóság alapvető ban m ondva értelm ét az időnek” ; és föltétele, hogy az em ber(ek) életé­ hogy „elh atáro ztam , hogy olyan ben véghezvigyen valam it, hogy idős em berekről írok, akik nagy és m eggyökeresedjen másokban, ha még m indig növekvő érték et h oztak m égoly kevesekben is, és lá th a ta tla ­ létre” . Vagyis akikkel kapcsolatban nul, de valóságosan őbennük éljen aligha m erülhet föl a kétely, hogy tovább. csakugyan boldogok-e, és ilyenfor­ Félő, hogy e zú tta l nem elégedhe­ m án életük alkonya inkább életük te k meg a krónika gondolatot to ­ betetőzésének m ondható. É letko­ vábbgondoló jellegével, m ert vég­ ruk szerint hetven-nyolcvan eszten­ képpen nem szám íthatok arra, hogy

(m ielőtt könyvalakban megjelennék) a sorozat keze ügyében van beszél­ getőtársaim nak. Bizony, ilyen m ú­ landó, ilyen pillanat-virága az ú j­ ságírás, hogy hetek-hónapok a la tt szinte végtelen messziségbe távolo­ dik, s legfeljebb em lékként él az olvasókban: kivéve, h a föloldódott az ő érzéseikben, gondolataikban, tu d ásukban. Furcsa, hogy éppen a m aradandóság feltételeit firtató írásokról szólván kell em lítést tenni erről, de hiszen voltaképpen a m a­ radandóság egyetemes feltételeit kell megkeresni a boldogságra vágyónak, h a mégoly hétköznapi és mégoly időhözkötött is a foglalkozása. Március utolsó nap ján jelent meg K ristóf A ttila összegző írása, am ely­ ben a korábbi beszélgetések m ag­ v á t, s közös vonásait ta k a rítja be. Egy-egy m ondatban vegyük sorra mi is ezeket, h á th a fölidézik az em ­ lékezetben a korábban o lv aso ttak at s m egsejtjük lényegüket. A lázat, szeretet, állhatatosság s az átélés képessége az a tito k és bol­ dogság, am ely egyesegyedül B arcsay Jenőé — de „ezt kellene ellesnünk tő le” — írja K ristóf. Másképp szólt W eöres Sándor: „nem tu d o k oly bölcs és boldog lenni, m int ahogy szerettem v o ln a” , m ondja, és: „b i­ zony tapasztalnom kell, hogy foly­ ta tó d ik az egész élet balgasága” . Ferencsik János, akiről azt is meg­ jegyzi K ristóf, hogy beszélgető tá r ­ sai közül ő te tte rá a legnagyobb, pontosabban a legm egnyugtatóbb h a tá st, olyasm it fejezett ki szavaival, hogy: „azzal, és csakis azzal kell törődni, amihez értünk, ami élettől való adottságunk, ami — épp e m ia tt — kedvünkre és öröm ünkre v a n ” . Nem ényi Lili a szépséget és a d erű t je len ítette meg K ristóf szá­ m ára, s fölism erte: a világhoz, s más em berekhez fűződő kapcsolatában fel k ellett ismernie önmagát. B rutyó Ján o s, a politikus, a hűség, elsősor­ ban az eszméhez való hűség éltető h a tá s á t b izo nyította be nem csak a beszélgetéssel, hanem életsorsával is. K árolyi M ihályné m o n d ta egye­ dül: „N éha úgy érzem, van bennem valam i tito k , a tu d ás titk a , hogyan kell boldognak lenni” ; hozzáfűzi K ristóf: „K evesen ismerik ezt a t i t ­ kot. V annak, akik tu d n i sem ak ar­ já k " . S traub F. B rúnó k u ta tó n y i­ to ttság a, igazságkereső szenvedélye és szerénysége fejeződött ki a beszél­

187

getésben. B abits A n tal egész élet­ unos-untalan balszerencsés sorsában csay Jenő egyféle tartózkodással ú tjá t m eghatározó erejűnek ta rtja , lel te st i és lelki rom lásának okára, szerezte meg boldogságát, m agány­ s fontosnak, hogy „az em ber ne aki m indig hajlam os kudarcaiért a nyal és függetlenséggel, addig N e­ záruljon önm agába, érdeklődéssel körülm ényeket k árhoztatni, akinek m ényi L ili a közönségére kisugárzott forduljon a világ felé” . személyes kapcsolataiban több a gyű­ hatással érte el a m aga boldogságát, E bből a k u rta összefoglalásból lölet, m in t a szeretet, s önzése erőt s B rutyó János egy — h a b á r eszmei is érzékelhető, a teljes nyolc beszél­ vesz nagylelkűségén, az öregségére m egalapozású — társadalm i tev é­ getésből és az összefoglalóból még rémséges ürességre lel m ajd, lelket­ kenységben lelte öröm ét, s am i ezzel világosabb, hogy a „m i a boldogság” lenségre és fájdalom ra, s nem érti egyértelm ű: lelte föl önm agát. Szí­ kérdésére különféleképpen és mégis meg, soha nem érti meg, hogy ő maga nész például nem tu d m agányos lenni — noha, azt hiszem, minden egybehangzóan válaszoltak a m eg­ a lelketlenség és a fájdalom ". kérdezettek, s ugyanígy a „hogyan” Miközben nagyonis egyetértek színész voltaképp nagyon m agányos; kérdésére is vagyis ki-ki a m aga m ód­ m indebben K ristóf A ttilával, ber­ és a v isszavonuló, az elvonatkoz­ ján , a m aga ú tjá n érte el azt, am i az zenkedik bennem a kétely is: meg ta tó , m űterm e m agányában, belső ő boldogsága, éppen az övé (habár kellene kérdezni boldogtalanokat is. látásának élm ényeiből m erítve al­ éppen ezért m ásoké is, de erről ké­ Akik életük alkonyát valóban al­ kotó festő sosem lehet egyedül, h a ­ sőbb). konynak érzik, akikben kudarcok nem folyton érzi és éli az egész em­ Őszintén bevallom , K ristóf be­ fájdalm a él, akik évtizedeikre visz­ beriség „ tá rsa sá g á t” . Érdem es fölfigyelni Ferencsik J á ­ szélgetéseit olvasva föl-fölrém lett szapillantva m egrettennek vagy bennem kétféle kétely. Az egyik: annyira m egrettentek, hogy életü­ nos szavára: „M indegy, hogy a bol­ a m egkérdezettek valam ennyien ki­ k e t értéktelennek és értelm etlennek dogság szót használjuk-e vagy valam i váltságos em berek, az átlagból bélyegezték. Biztos, hogy ezért m ást, csak az a lényeg, ne állapotot, messze kiem elkedők. Foglalkozá­ egyesegyedül ők m aguk a felelősek? hanem tűnő pillanatot próbáljunk suk is ilyen, m űvészek, tudósok, po­ Ú gy gondolom, hogy K ristóf boldog kifejezni, m ert boldog pillanatai litikusok, közéleti személyiségek. beszélgetőpartnereinek is szükségük van n ak az em b ern ek . . . É n sok T ap a sz ta lata ik a t te h á t „le kell for­ vo lt a tö b bi em berre, ném elyikük be m indent kerestem életem ben, de d íta n i” a m indennapi életre. A zene is számol arról, k i és m ivel já ru lt boldogságot soha” . E szerint talán — például — csakugyan a legem­ hozzá az ő boldogságához; úgy gon­ úgy kellene m eghatározni, mi a bol­ beribb, s egyszersmind a legem ber­ dolom, hogy a m ások felé n y ito tt­ dogság, hogy a boldogtalanság hiá­ fölöttibb m űvészet; de boldog lenni sághoz, a szeretethez, az önzetlen­ n y a? Lehet. Az biztos, hogy a bol­ a nem-zenész, a botfülű is akar, s a séghez ugyancsak szükség van p a r t­ dogság nehezen írható körül, nehe­ világnak is szüksége v an — a zene­ nerre, partnerekre. S úgy gondolom, zen írh ató le, s nem csak azért, művészet körül m arad v a — nem hogy a kudarcokért csak akkor te ­ m ert az egyik em bernek boldogsága csak zenészekre, hanem a hangver­ hetnénk egyedül felelőssé valakit, lehet az, ami a m ásikat hidegen senyterm ek körül tevékenykedő aki a boldogtalanságban vergődik, h agyja vagy éppen boldogtalanná rendezőkre, pénztárosokra, jegysze­ h a m indenki más egyaránt a bol­ teszi. Az egyiknek szüksége van csa­ dőkre, a pódium ot be- vagy á tre n ­ dogság egyetemes tech nikája szerint ládra, a m ásiknak függetlenségre, az dező m unkásokra is. E zért kell csak­ élne és élhetne. A boldogtalanokat egyik él mindenféle kínálkozó lehe­ ugyan lefordítani a m indennapi élet­ term észetesen nem lehet efelől meg­ tőséggel, a m ásik a meglevő világ re m indazt, am it a kivételes életű kérdezni, m ert túlnyom ó többségük m egváltoztatásában lá tja boldog­ em berektől tan u lh atu n k . E z v ala­ csupán csak pan aszárad attal v ála­ ságát, a harm adik inkább megfeled­ m ennyiünknek saját, sajátságos fel­ szolna és csakugyan m agát m ente­ kezik a világról, van, aki m indennek ad ata, ezt senki sem ta k a ríth a tja getné. Mégsem szabad elfeledkezni tudatos átéléséből táp lá lja boldog­ meg m agának. E hhez — például — arról, hogy van n ak boldog rosszak ságát, s van olyan is, aki vo ltak ép ­ e cikksorozat segítséget ad h at, meg és boldogtalan jók is. Még kevésbé pen véletleneken á t sodródik bol­ sok m ás is, például olyasm ik, am ikre szabad elfeledkezni arról, hogy K ris­ doggá. S ha m ár aligha lehet pontosan a beszélgetések u ta lta k , vagy h á tte ­ tó f igazsága m ásképpen értendő, rükben fölsejlenek, de a boldogság h a az em ber sajá t sorsára vonatkoz­ m eghatározni, egyénektől függetle­ m ibenlétét és a hozzá vezető u ta t ta tja , m in t h a m ások iránti feladata, nítve egyetem es érvénnyel kim on­ kinek-kinek m agának kell m egke­ elkötelezettsége szem pontjából né­ dani, mi a boldogság, válaszolha­ zi. Ez utóbbi esetben ugyanis a kér­ tunk-e arra a kérdésre, hogyan lehet resnie. Másik kételyem egy kicsit nehe­ dés kicsit m ódosul, valahogy ekép­ boldog az em ber? „ H ol a boldog­ zebb. A rra gondoltam : nem csak k é t­ pen: m egtettem -e m indent azért, ság” — kérdezhetjük-e, ak ár hoz­ ségkívül boldog em bereket kellene hogy a többiek, a világ, a m ásik zátéve a „m o stan áb an ” szót, ak ár megkérdezni, hanem boldogtalano­ em ber boldog legyen, ehhez a szük­ arra gondolva, hol a boldogság ko­ k a t is, k u d arco t v a llo tta k a t. Olvas­ séges, sőt nélkülözhetetlen testi és roktól és helyektől és m ásoktól suk el az összefoglalás záró gondo­ lelki feltételeket m egkapja, a kellő függetlenül is? Ú gy vélem , K ristóf la ta it: „Ők nyolcan nem a könnyen körülm ényeket is, sose érezzen m aga A ttila nyolc m egkérdezettje nyolc­ esendők közül valók, de sorsuk, körül gyűlöletet, hanem mindig sze­ féleképpen válaszolt a kérdésre. m ag atartásu k , végigélt életük mégis­ re tete t, s az ő élete megtelhessen Nincs te h á t recept, hogyan lehet az csak általános példaként értelm ez­ m indazzal a jóval, am it csak meg­ em ber boldog? De igen, válaszolhat­ juk, h a úgy élünk, ahogyan élnünk hető: az e m b e rt tisz ta szívvel vég­ k a p h a t éntőlem vagy énáltalam . ze tt m unkája, önzetlensége, nagy­ A zt hiszem, ideje szót ejteni a be­ kell. Ez a felelet azonban aligha elé­ lelkűsége, szeretete, mások iránti vezetőben fö ltett kérdésről: mi a gít ki b á rk it is, aki a boldogsághoz érdeklődése, a világra irányuló fi­ boldogság? A ttól ta rto k , hogy erre vezető u ta t keresi. M ondhatjuk-e, gyelme ó v h a tja meg a sivárodástól, egyértelm ű és m indenkire egyaránt hogy az em bernek példákra van az öregség félelmeitől, a h a m ari pusz­ érvényes válasz alig-alig adható. szüksége, hogy azokból, azoknak tu lástó l” . A boldogság az egyéniséggel is ösz­ a tap asztalatáb ó l leszűrje az őrá, „A többi, am it véletlennek neve­ szefügg, s hogy a sorozatból egy egy­ éppen őrá érvényes igazságot? Le­ zünk, nem ra jtu n k m úlik, de aki szerű p éldát em lítsünk: míg B ar­ h et, de nem perdöntő a példaképek

188

szerepe, világos léte vagy hiánya. K ristóf m egkérdezettjei sokeszten­ dősek, valam ennyien akkor voltak fiatalok, am ikor évszázados kiala­ k u lt sora v o lt a „p éld ák n ak ” . Eze­ k e t ta n íto ttá k az iskolában. A v á­ laszolók k ö zö tt mégsem a k a d t egy sem, aki a történelem órán ta n u lt eszményi alakokra u ta lt volna bol­ dogsága forrásaként. Nincs k özöttük Dugonics T itusz, nincsenek negy­ vennyolcas vörössipkások, nincse­ nek azok az á ld o tt jó em berek, akik a m egkérdezettek gyerm ekkorában vagy ifjúsága idején biztos példa­ képnek szám ítottak. Nem kell te h á t a fiatalok elé pél­ d ák at állítan i? Nincs igazuk azok­ nak, akik „ m o stan áb an ” hiányolják az efféle követendő p éld ák at, esz­ m ényeket? Igazuk van, s m égsin­ csen. Ezek nyolcan, ha szó szerint kim ondva nem is, de beszélnek példa­ képekről is. E gyikük m esterében lá tta , m ásikuk hitvestársáb an , a harm adik valahol a m űvészetben érezte meg, a negyedik valahová szíve-élete m élyére re jte tte . Példa­ képet ugyan lehet az em ber elé állí­ tan i, de a példaképek egym agukban szoborhoz hasonlók: szobrokat lehet bám ulni, de nem lehet követni. A követhető példaképek térb en és időben m egbéklyózva nincsenek, nem az em ber elő tt állnak, nem fö­ léjük m agasodnak, hanem őbennük öltenek te ste t vagy, pontosabban, szójátékkal élve: őbennük öltenek lelket. Végül még egy nagyon fontos ta ­

nulság, am elyre a boldogságkereső ú to n K ristóf A ttila ráébreszti ol­ v asó ját (s ha lehet, követőjét). E llentm ondásnak látszik, pedig ez az igazság: a boldogság nem lehet az em beren kívül, hanem csupán őbenne m agában; a boldogság nem szület­ h e t csak az em berben, hanem ra jta kívül álló forrásból táp lálk o ­ zik. E llentm ondás ez? M isztifikáció? T alán csak annyiban, am ennyiben az em bernek élete során rá kell döb­ bennie arra, hogy m inél fontosabb valam i, annál kevésbé egyoldalú, ann ál kevésbé írható le egyetlen m o n d a tta l — s mégis kifejezheti ak ár csak egyetlen szó is. Érdem es végigolvasni, am it K ris­ tó f — botfülűnek vallva m agát — a zenéről ír. Nem újdonság, hogy a zene az a m űvészet, am ely (több­ nyire) elvont eszközökkel h a t: néha kiegészíti, tá m o g atja a zenét a vele­ járó, vele h allott szöveg, de legtöbb­ ször csak hang, csak hangok kel­ tenek h a tá st, méghozzá nem is m in­ dig (talán soha?) szavakba nem fog­ lalható élm ényt. „A nem létből elő­ h ív o tt dallam hangrezgései elhaltuk­ b an belesim ulnak az an y a g b a . . . ” — írja K ristóf, s a sorozat végigolv asá­ sakor felötlik a gyanú: a zene hang­ rezgései belesim ulnak az emberbe és a létbe. Talán akkor is az igazság felé tapogatódzunk, h a azt m ondjuk: a boldogság éppen az a m egfogha­ ta tla n valam i, ami életünkbe bele­ simul, anélkül, hogy m éterrúddal, kilóval, literrel m érhetnénk és ki­

fejezhetnénk. Nincs mérce, amellyel m eghatározhatnánk: milyen vagy m ekkora a „nagyon boldog” . F i­ gyeljük Ferencsik szavát: „A bitről szólva azzal kezdeném , E instein, aki világos elme volt, a következőket m ondta: korunkban a tudós előbbutóbb m isztikus lesz. Az én elmém nyilván nem oly világos, de úgy gondolom, a vallásosság érzése m in­ den igazi m űvészetben benne van. A zt hiszem Leopardi m o ndta: az az em ber, aki lá t egy tá ja t és m ögötte nem lá t egy m ásikat, harangszót hall, és am ögött nem hall egy m á­ sikat, művész nem lehet” . V alaho­ gyan így van ez a boldogsággal. Az az em ber, aki lá t valam it, például egy em bert (legyen az ak ár ő m aga, tükörben), s nem lá t benne, m ögötte egy m ásikat, boldog em ber nem lehet. Ezek u tá n ne csak a z t kérdezzük meg, m iképpen lehet az em ber bol­ dog, még csak azzal se elégedjünk meg, hogy m iképpen lehetnék én boldog, hanem gondolkodjunk el egy kicsit azon is, boldoggá te ttü n k -e m ásokat, rán k b ízo ttak at, velünk egy időben élőket. S aját boldogsá­ gunk titk a , hogy m it felelhetünk erre az utóbbi kérdésre. A boldogságkeresés technikájától elválaszthatatlan a boldogságadás technikája. Boldog csak az lehet, aki m ást is boldoggá tesz. Vagy legalábbis közvetítője az igazi boldogságnak; nem ak a d á­ lyozója, hanem közvetítője. Z a y László

K Ö N Y V SZEM LE M egjelent Bullinger levelezésének első két kötete Heinrich B u llinger: Werke. 2. Abteilung. Briefwechsel. Band 1: Briefe der Jahre 1524 — 1531. — Band 2: Briefe des Jahres 1532. Hrsg. vom Zwingliverein in Zürich. Bearbeitet von Ulrich Gabler, Endre Zsindely, K u rt Maeder, M atthias Senn. Theologischer Verlag Zürich, 1973 und 1982. B ullinger nem csupán az egyetem es egyháztörté­ netnek nagy alakja, de jelentős szerepel tö ltö tt be m agyarországi reform átus egyházunk hitelvi és szer­ ta rtá si alapjainak a m egszilárdulása során is. Már 1551-ben m agyar kérésre egy m inden lényeges refor­ m átori teológiai kérdésre kiterjedő eligazítást k ü ld ö tt hazánkba. Ez kézről kézre já r t nálunk 8 évig, m ajd 1559-ben H uszár Gál is k in y o m ta tta M agyaróváron és H eltai G áspár is K olozsvárt. De ugyancsak elődeink

kérésére íra tta össze és a d a tta ki B ullinger a zürichi egyház ren d jét és szokásait vejével, L avaterrel 1559ben. Legfontosabb ajándéka azonban szám unkra is a II. H elvét H itvallás, am ely szimbolikus iratunk. B ullinger irányító személyisége volt az egész re­ form átus reform ációnak k é t időszakban is. Az első ízben Zwingli halálától a Consensus Tigurinus meg­ kötéséig, m ajd K álvin halála u tán 1575-ig, Buliinger haláláig. Közben meg kellett osztania befolyását a K álvinéval, sőt egyre inkább a genfi reform átor k erült első helyre. K álvin halála u tá n Bézával eg y ü tt állt a reform átus reform áció tengelyében. B ullingert Isten hosszú életidővel ajándékozta meg, és ő nem kím élte m agát. N agy része volt abban, hogy a reform átus reformáció európaszerte elterjedt. Levelezése messze m eghaladta a többi reform átorét. Míg L uther, illetve K álvin levelezése egyenként m integy 4200—4200 darab o t foglal m agában, a korán elhunyt Zwinglié kb. 1300 egységet, csak a M elanchtoné köze­ líti meg a 10 000-et, addig B ullinger levelezése nem

189

kevesebb, m int 12 000 db-ot ölel fel mai tud ásunk sze­ rin t is, de ez a szám még ezrekkel növekedhet. Az utolsó darab 1575. őszén keletkezett. A levelek k é t csoportba oszthatók. Nagyobbik fele egyszerű híradás B ullingernek, vagy tőle közelebbi és távolabbi m u n k atársain ak , latin néven „ n u n tii” , míg m ásik felük egy vagy tö b b személy kérésére meg­ fogalm azott ta n ítá s valam ilyen időszerű teológiai, vagy gyakorlati egyházi kérdésről. Term észetes, hogy ez az utóbbi csoport a becsesebb, de az előbbieket sem szabad elhanyagolni, m ert az egyháztörténet, sőt a k u ltú rtö rté n e t szám ára rendkívül beszédesek. Z ürichben egy hazánkfia, Weiss Leó, a megelőző nem zedék során m egbecsült tudom ányos tevékenysé­ get fe jte tt ki. Ő írt k ét becses ta n u lm á n y t is Buliinger­ nek erről az a k k o rtá jt az ú jságokat pótló fontos, in­ form ációt g yűjtő és osztó tevékenységéről, to v áb b á ann ak folytatóiról. (Leo Weiss: Die Bullinger-Zeitun­ gen. Zürich, 1933 — U gyanő: D er Züricher N achrich­ tenvehrkehr vor 1780. Zürich, 1954.) B ullinger levelezésének egy részét m aga rendezte össze, de az évszázadok során is tö rté n te k kísérletek a B ullinger jegyzékéből k im arad t levelezés összegyűj­ tésére, lem ásolására, nyom dába adására. Ezek közül első a Miscellanea T igurina a m aga három , rendkívül becses kötetével (Zürich, 1722—1724). Több érdemes, hangyaszorgalm ú k u ta tó előm unkálatai u tán , két pénzalapra is tám aszkodva, 1961 ó ta k a p o tt h atá ro ­ z o tt k ö rv o n alak at a teljes B ullinger levelezés kiadásá­ nak ügye. Egyelőre az első k é t k ö te t fekszik előttünk. Az első k ö tet az 1524 és 1531 közötti időszakot öleli fel. Ezek a levelek tükrözik az esem ényeket a refor­ máció zürichi győzelm étől a kappeli katasztrófáig, Zwingli haláláig. Zwingli u tó d áu l az akkor 27 éves B ullingert v álaszto tták meg. A levelekből nyom on kö v eth etjü k az u tó d teológiai érlelődését, döntéseit, m ár ebben az időpontban is jelentékeny tevékenysé­ gét. 54 levél szövegét szó szerint k apjuk, míg 11 to ­ v áb b it, a tan ító jellegűeket, csak ta rta lm i k ivonatban, m ert ezeket a B ullinger irodalm i m űveit tartalm azó k ö tetek fogják m ajd teljes szövegükben közölni. Ma­ gyar vonatkozásút ebben a korai időszakban hiába keresnénk a levelek között, hiszen egyelőre azok szem határa nem lép tú l Svájcon. Az első k ö te te t még m int kiadó Fr. Büsser zürichi egyháztörténész pro­ fesszor jegyezte. Neki köszönhetjük a k ö tet élén álló értékes bevezetést a Bullinger-levelezés összegyűjtésé­ nek és publikációinak történetéről. Az első k ö tet elő­ szava azt is kiemeli, hogy jelentős lépés volt Zsindely E n d re bekapcsolódása 1964-ben ebbe a m unkába. Való­ színűleg olyan sorozatról lesz szó, am elynek elhelyezé­ sére egy k ö nyvtári polc nem lesz elegendő, de ta lá n k ettő sem. A m ásodik k ö te tte l a kiadás ügye gazdát cserélt, az egyetem egyik intézetétől a zürichi Zwingliverein v ette azt át. T eh át a vállalkozás m inden szem pontból még erősebb kezekbe ju to tt, és bizalom m al tek in th e­ tü n k jövője felé. A k ö tet gondozóiként négy egyház­ történész neve szerepel, köztük m ásodik helyen Zsin­ dely E ndre. Ez a besorolás azonban alighanem csak Zsindely szerénységét tükrözi, hiszen m ár az egész első k ö tetb en a szövegkiadás és a k ritik ai ap p arátus Zsindely m u n k ája volt, de a kom m entároknak is kb. a fele része. M ásodik k ö te t m ár csak egyetlen év, 1532 levelezését publikája, 166 levelet, az első k ö te t­ hez hasonló ív-terjedelem ben. E z az anyag elsőrangú hitelességgel tükrözi a kappeli k atasztró fa teológiai feldolgozását és a zürichi indítású reform áció alapjai­ nak to v áb b i kiépülését, ennek az egész fo lyam atnak a középpontjában B uliingernek a tisztán látó és apos­

190

toli buzgóságú tevékenységét. M agyar vonatkozást legfeljebb olyasm it találu n k , hogy Capito jeles stras­ bourgi teológus röviden inform álta B ullingert többek k özött a török és Ferdinánd m agyar király hadi készü­ lődéseiről is (II. kötet, 110. lap). A publikálók a legfejlettebb kiadói technika összes követelm ényét teljesítették. A m ásodik k ö te t vissza­ v e tt egyet és m ást az első kötetnek abból a gyakorla­ tából, ami m ár szinte fényűzésnek, sőt pedantériának volt tek inthető. Az eligazodást egy részletes és pontos regiszter szolgálja. Öröm látni, hogy a B ullinger ira­ to k kiadásának nagy vállalkozásában, am ely fontos­ ság és színvonal tek in tetéb en egyaránt a nem zetközi egyháztörténeti tevékenység élén já r, egy m agyar egyháztörténészünk tö lt be kulcsszerepet. Bucsay M ihály

Luther és a lutheránus egyházak Kelet-Európában Luther und Luthertum in Osteuropa. Selbstdarstellungen aus der Diaspora und Beiträge zur theologischen D is­ kussion. Ev. Verlagsanstalt, Berlin, 1983. 364 oldalnyi szöveg és 39 kép. Ára 19,50 D D R márka. A hálás emlékezés egyik legjobb, m ert legtárgyila­ gosabb m ódja az, h a szemügyre vesszük, m i le tt a w it­ tenbergi m agvetésből az eltelt félezer év folyam án. Ez a szám ontartás a ném et és angolszász állam okban a jubileum tól függetlenül, folyam atosan tö rtén ik , de K elet-K özép-E urópa és K elet-E urópa felé m ár sokkal kevésbé. E nnek a hiánynak a pótlására vállalkozott k ét ism ert nevű keletném et teológus és publicista, G erhard Bassarak és G ü n ter Wirth az elő ttü n k fekvő gyűjtem ényes k ö te t m egszerkesztésével. Mint annak az állam nak a polgárai, am elyben a lakosságnak tö b b ­ sége a lutheri protestantizm us híve, kötelességnek érezték ezt a szolgálatot. A gyűjtem ényt különösen két érték jellemzi. Elő­ ször az, hogy az egyes egyházak tö rté n e té t és m ai éle­ té t a legkom petensebb személyiségek m u ta tjá k be, m ásodszor, hogy a k ö tet elméleti teológiai ta n u lm á­ n y okat is közöl keleti lutheránus szerzőktől. Az első csoportról szólva nem kisebb nagyságok m u ta tjá k be egyházuk életét, m int az észt lutheránu­ sokét E. H ark tallinni érsek, a lettek ét J . M atulis rigai érsek, a litvánokét J . Kalvanas püspök, a lengye­ lekét pedig egyenesen h a t kiváló szakem ber, H . Czem­ bor, W . Gastpary, J. Gryniakow, J . N arzynski, R . Trenk­ ler és M. Uglorz. A m agyar evangélikus egyház m ú lt­ járól és jelenéről Ottlyk E rnő, Fabiny T ibor és Nagy Istv á n rajzoltak sokoldalú képet. A R o m ániában élő lutheránus egyházak életét H . Binder és Ch. K lein professzorok ism ertetik, v alam int a zsinat-presbiteri rendben élő, főleg m agyar lutheránusokét püspökük, Szedressy Pál. Az eddig felsoroltak között vannak növekvő és fogyó egyházak is. A lengyel lu theránus egyház évente többezer fővel gyarapodik. Ezzel szem­ ben az erdélyi ném etajkú (szász) lutheránusok szám a, valam int lelkészeiké a kivándorlás fo ly tán erősen csökken. A csehországi lutheránus egyházak életébe V. Kiedron, sziléziai püspök ad o tt töm ör betekintést, míg a szlovákiai népes evangélikus egyházéba J . Michalko generális püspök és professzor. Főleg m agyar szem pontból megjegyezzük, hogy szívesen olvastunk volna egy beszám olót a félszázezer

lelket számláló jugoszláviai szlovák egyházról is nem csupán ezért, m ert ez a legnagyobb a délszláv állam lutherán u s egyházai között, hanem m ert 23 a k tív és 31 kiérdem esült lelkésze gondozza a m agyarajkú evangélikusokat is. Kevéssel ezelőtt ta r to tt konferen­ ciájukon kifejezték öröm üket afölött, hogy a L uthe­ ránus Világszövetség hazán k b an ta r tja hetedik nagy­ gyűlését, és konferenciájukat az erre való felkészülés szolgálatába állíto tták . U gyanilyen szívesen v ettü n k volna mi, m agyarok egy tu d ó sítást a finn lutheránus egyházról is, am ely 13 személyiségből álló küldöttség­ gel vesz m ajd részt a n yáron a budapesti világgyűlé­ sen. Nem kevesebb m int 28 finn egyházközségnek van m agyar testvérgyülekezete. A k ö te t m ásik em lített értéke az, hogy öt általáno­ sabb, vagy speciálisabb tém ájú szak tan u lm án y t is közöl. A k é t speciális közül az egyikben Fabiny Tibor m u ta tja be L u th er M ártonnak h azán k b an őrzött kéz­ írásos végrendeletét. A m ásikban E . Varga ism erteti a cseh főváros egyetlen lutheránus tem plom át. A m á­ sik három elm életi dolgozat a különösen is előtérben álló teológiai problém ák világába vezet be. Mind a h árm a t egy-egy szlovák professzor írta. K. Gábriš az egyház „id en titásáró l” közölt egy rövid, de sok­ oldalú k itek in tést n y ú jtó eg y h áztan t (30—56). I. K iss a „Zwei-Reiche-Lehre” néven ism ert szociáletikai ta n ítá st, v alam int az abból folyó aktuális pozitív tan u lság o k at vizsgálja gondosan és jól dokum entál­ ta n (83—110). H erm éneüták ta lá n még számos to ­ vábbi kérdést tu d n á n a k felvetni K. N andrásky fejte­ getéseivel k apcsolatban (135—154). A szerző L u ther­ nek azzal a közism ert törekvésével azonosította m a­ gát, hogy a keresztyénségből kigyom lálja a hellénista elem eket. M elanchthonban eleinte jó segítő tá rs a t k a­ p o tt ehhez, de a „P raecep to r G erm aniae” később egyre buzgóbb híve le tt A ristotelesnek. N andrásky szerint a M elanchtontól eredő tan h agyom ányok nagynagy veszedelm et jelentenek az igaz ta n ra . A lu th erá­ nus teológiai gondolkodásban — véli N andrásky — A ristoteles statik u s és a n titetik u s logikája h e ly ett az átm enetek, az átalakulások logikáját, a m etaforikus kifejezésm ódnak az ótestam entum i és L u th er által gyakorolt m ódszerét kellene elevenné ten n i. O lyan elvek ezek, am elyek az olvasót kíváncsivá teszik a gyakorlatra. A k ét érdem es szerkesztő, B assarak és W irth , fele­ letet k eresett a rra a kérdésre, hogy m iért érte meg a kelet-ném et egyháznak kiadni ezt a gyűjtem ényt. A terjedelm es előszó ad választ. A k iad v án y h asznát k é t irán y b an á llap ítja meg. Először is közös lu th erá­ nus vonásokat leh etett m egállapítani, a z u tá n pedig, és ez még fontosabbnak tű n ik , v a n m it ta n u ln i a kö­ zép-keleti és keleti luth erán u s egyházak m ai életéből és teológiájából. A következő m indenhol feltalálh ató közös alakító vonásokat ta lá ljá k meg a szerkesztők: a Szentírás, az Á gostai H itv allás, közös énekkincs, postillák, istentiszteleti form ák. De ugyanígy közös és párhuza­ mos jelenség az iskolázásra, az irodalom ra, az egyházi m űvészetre és a szeretetm u n k ák ra fo rd íto tt sok gond és áldozat. Az egész keleti terü leten nagy sikereket k ö n y v elh etett el az ellenreform áció, de nem szellemi potenciája m ia tt. B ám ulatos, hogy egy-egy lu th erá­ nus kisebbség a történelem során m ilyen szívósan és eredm ényesen ta r to tta m agát R óm a és a világi h a ta l­ m asok k o n cen trált nyom ása ellenében. M inthogy szá­ zadokon á t a p uszta túlélés je le n te tte a legfőbb célt, nem csoda, hogy itt-o tt, aránylag kevés helyen, némi m egm erevedés, elöregedés k ö v etk ezett be, m ert a to ­ vábbvivő erők nem k a p h a tta k elég belső táp lálék o t (23).

Az ilyen negatív jelenségek ellenére a k é t szerkesztő bevallja, hogy a dolog lényegét te k in tv e valam iféle szent irigységet érez a kelet-európai egyházi beszám o­ lók kapcsán. Szeretnék, h a náluk sem lenne rosszabb az istentiszteletek látogatottsága, szeretnék, h a náluk is hasonló intenzitással folynék a hitvallási alapok é b re n tartása és serény tanulm ányozása. De főleg azt tek in tik m intaszerűnek, ahogy ugyanezekből a forrá­ sokból felk u ta tjá k azokat a m otívum okat, am elyek meg tu d já k m u ta tn i és határozni az evangélikus egy­ ház szolgálatának helyét az új társad alm i rendben. B assarak és W irth m int a kelet-európai egyházak spon­ tan eitásán ak és tetterején ek b izonyítékát értékelik a prágai K eresztyén B ékekonferencia m u n k á já t (18). A beszám olók alapján k ialakult összbenyom ásukat így rögzítik a szerkesztők: „ A diaspora helyzetű kelet-európai testv éreg y h ázak at nem betegítik annyira a m odernista teó riák és teoló­ giák áram latai és tendenciái. E ngedjük, hogy emlékez­ tessenek arra, a reform áció négy ,,SOLA” -jából ne­ künk sem szabad mellőzni, vagy elpazarolni, elfelej­ teni, vagy lebecsülni egyetlen egyet sem.” (25) Bucsay M ihály

M oreno a „szociális atom ról” „Soziometria als experimentelle Methode” (A szo­ ciom etria m in t experim entális módszer) cím m el jelent meg a B ibliotheca psychodram atica sorozat 4. k ö te­ tek é n t válogatás J . L. Moreno azon írásaiból, am elyek a szociom etriát m in t kísérleti m ódszert világítják meg. (Verlag Junferm ann, P aderborn, N SZK , 1981.) K erek harm inc évvel az eredeti am erikai fordítás u tá n lá to tt nyom dafestéket ez a fordítás, am iből igencsak sejt­ hető, hogy Moreno koncepciója az idő m úlásával m ind tö b b te re t nyer. S tu ttg a rtb a n például — ez személyes ta p aszta la to m — m ár nem csak a M oreno-Intézetben ta n ítjá k a pszichodrám át, hanem a Ju n g -In té ze tb en is (pedig oda nem könnyű „ b etö rn i” ), ezzel rokon m ód­ szereket pedig széltében-hosszában alkalm aznak az N SZK -ban, s alkalm asint m á su tt is. „Szociometrián a szociális kapcsolatok m érését é rt­ jük, legtágabb értelem ben m inden társask ap cso lat m indenféle m érését” — olvassuk — s „ a szociom etria a társad alm i csoportok belső stru k tú rá já v a l foglalko­ zik, m ely az atom nak vagy a sejt fiziológiai szerkezeté­ nek felépítésével hasonlítható össze.” Tematikus csoportokon belül időrendben követik egy­ m ást zírások, a 282 oldalon, öt főcím a la tt: Szociomet­ ria és kísérleti módszer, Csoportképződés és társas di­ nam ika (ez egym aga jó fele a könyvnek). P olitikai szociom etria, K ato n ai szociom etria, Szociom etria és mikroszociológia. Ízelítőül lássunk m ost v alam it köze­ lebbről, rövidített-lekerekítő fordításban, ezért idé­ zőjel nélkül. A szociális atom az egyént azokkal az em berekkel együtt „ ta rta lm a zz a ” , akik közel vagy táv o l emocio­ nális összeköttetésben vannak vele az a d o tt időpont­ ban. Ezek a konfigurációk egységként m űködnek, s a kapcsolatok érzelmi jellegűek. A szociális atom von­ zások és taszítások sugárkévéit b o csátja ki és fogadja. Ezek összetétele v álto zh at, mégis v a n felépítésüknek bizonyos állandósága, akárcsak cso n tstru k tú rán k n ak . Az egyén beleszületik egy kapcsolati stru k tú rá b a , mely apából, anyából, nagyanyából stb. áll. A hogy felnövekedünk, úgy szélesedik fokról fokra a szociális atom ; á ltala k a p ja életünk legkonkrétabb jellegét. H a megöregszünk, m egváltozik ezeknek a szociális atom oknak a term észete, különösképpen az elveszett

191

ta g ok a t pótló képessége. Időlegesen azonban fiatal s rugalm as k o runkban is v áltozik a szociális atom ; ha egy tagja elhagyja, helyére m ás lép hasonló szerep­ pel. A hogy kilép egy b a rá t, p ó to lja egy m ásik. Úgy tű n ik , csaknem au to m atik u san lép m űködésbe a szociális regeneráció. H a azonban elvész egy bizonyos funkciót betöltő individuum , a z t ritk á n p ó to lja egy­ nél tö b b egyén. M intha csak a centrális egyed nem tu d n a ugyanolyan jellegűből k e ttő t vagy h á rm a t fenn­ ta rta n i. Egyidejűleg h a t az a szüntelen áradó vonzó­ erő, am elyet más szociális atom ok milliói bocsátanak ki, szintén p ó tlá st kíván v a. Ú gy látszik, érzelmi­ ind u lati gazdaságosság: emocionális ökonómia érvé­ nyesül, egy tu d a tta la n p o sztu látu m n ak megfelelően, m ely egyensúlyban h iv a to tt ta rta n i a szociális ato ­ m okat. E z a szociosztázis. A hogy azonban korosodunk, m in d nehezebb pótolni a lényeges szerepet játszó s kieső tag o k at. E z a szo­ ciális elhalás jelensége, m ely kívülről tá m a d , s elég korán előreveti árn y ék át. Mi csökkentheti az egyén szociális ato m ján ak kohézióját? Vonzalom vesztés, ke­ vésbé alkalm as pótfigura bekerülése, halál. H a tú l­ éljük azokat, ak ik et szerettünk vagy gyűlöltünk, egy kicsit velük haltu n k . A szociális sokkok valószínűen korai öregedéshez, aggkori gyengeséghez és te s ti halálhoz vezetnek. Az öregeknek m eg kellene tan u ln iu k , hogy ne adják meg m agukat ennek a balsorsnak, hanem keressenek b a rá to k a t, v a la k it, a k it ismét szeretni tu d n a k . P róbál­ já k h elyreállítani szociális ato m ju k ifjúságát! Aligha­ nem egyszerűbb az ilyen zav a ro k a t szociátriai b ea v at­ kozásokkal kezelni, m in t testi-lelki nehézségeket or­ vosolni. Ósdi kegyetlenség, hogy szeretetre és sponta­ neitásra csak fiatalok v o lnának képesek, az öregek meg csak készüljenek a halálra. Az em ber szociális ato m ja á lta l tovább él te s ti halála u tán . A kkor h al meg, h a szociális ato m ja kihuny. A te sti és az egyéni h alál nem vége az életnek; felfog­ h a tó k egy régibb egység, a szocioatom áris folyam atok funkcióiként, azokba lévén beágyazva. (Vö. 22., 94 —97.) A Junferm ann Kiadó m ás M oreno-művek megjelen­ tetésével is buzgolkodik, s a m ester legjobb ta n ítv á ­ n y ain ak k önyveit is publikálja. A m ost ism ertetett alkotás eredeti címe: Sociometry, Experim ental Method and the Science o f Society (Beacon N. Y. USA, 1951). Bodrog M iklós

Egyszem élyes irodalomtörténet N em eskürty István: D iák, írj magyar éneket, Gondo­ lat, Budapest 1983. ,,Am íg kultú rán k h o z hűek m arad u n k , önm agunk­ hoz v agyunk h ű e k ” — írta Szerb A n ta l az 1934-ben m egjelent M agyar irodalom történet-ében. K u ltú rá n k ­ hoz, és az ezzel szinte közös nevezőre h o zo tt önm a­ gunkhoz való hűséget az irodalom vonatkozásában mi sem b izonyítja jobban, m in t az a té n y , hogy az elm últ k é t évtized a la tt igen eleven érdeklődés m u ta tk o z o tt m egbecsülendő irodalm i örökségünk felk u tatása terén. E k u ta tá so k term ékenységének, eredm ényességének m u ta tó ja az eltelt viszonylag rövid idő során napvi­ lágot lá to tt irodalom történeti m unkák, k ritik ai k iad á­ sok, életrajzi m onográfiák, m ű fajtö rtén eti összefogla­ lások sokasága. Irodalm unk kincsesházának tudós őrzői, értékeinek elemzői k u ta tá su k m ódszere, érdeklődésük tárg y k ö ­ re tek in tetéb en többféle csoportra szakad tak . Az iro­ dalom nagy egészének áttek in tése h á tté rb e szorult. A

192

k u ta tó k irodalm unk eszm etörténeti vagy stílustörténe­ ti korszakainak speciális terü leteit vizsgálták. T úl nagy, vagy ta lá n tú l merész feladatnak tű n t megírni a m agyar irodalom tö rté n e té t a kezdetektől n ap jain ­ kig. Pedig az efféle m u nkára igen nagy szükség van. Szerb A n tal M agyar irodalom történet-e, m ely egyszer­ re tudom ányos m ű, szubjektív k ritik a és lenyűgöző olvasm ány, am elyet — N ém eth László szerint — „úgy olvas végig az em ber, m in th a regény volna a kezében” — fél évszázada jelent meg először, és a sokszoros to ­ v ábbi kiadás ellenére is hiánycikk, a m agán- és köz­ k ö n y v tárak féltve őrzött d arabja. Irodalm unk tö rté n e ti és k ritik ai feldolgozásával te r­ m észetesen sokan és egym ástól sokszor eltérő néző­ p o n tból kiindulva foglalkoztak m ár. Az a d o tt tá rs a ­ dalm i helyzet s a vele eg y ü tth ató szellemi irányzat, vagy irányzatok szabták meg többek között A rany János, Horváth Cyrill, Pintér Jenő, Beöthy Zsolt, Schöpflin A ladár, Horváth Ján o s, Szerb A ntal, Bene­ dek Marcell, Sim on Istv án , Keresztúry Dezső kisebb vagy nagyobb k o rt átfogó, általáb an töm ör összefog­ lalást adó m unkáinak irányvonalát. Nem eskü rty Istv á n vállalkozott a rra a könnyűnek nem m ondható feladatra, hogy Szerb A n tal u tá n á t­ tek intse a m agyar irodalom tö rté n e té t a legendaíró Mór pécsi püspöktől kezdve, aki „az első m agyar em­ ber, a k it íróként tisztelh e tü n k ” , az „Á rvácska sorsú” József A ttiláig. N em eskürty Istv án sokoldalúságáról ism ert. T udó­ san é rt a filmhez. A középkori m agyar történelem nek, az anyanyelvű m agyar irodalom kezdeti szakaszának jeles ismerője. N em zeti tö rténelm ünk trag ik u s esemé­ nyeiről sajátos látásm óddal íro tt könyvei k ritik á k ke­ reszttüzében, v itá k középpontjában álltak . A m ú ltta l foglalkozó k u ta tá sa i m ellett ösztönzője, irán y ító ja sok jelenben alkotó-fiatal tehetségnek. Az irodalom történet-író, irodalm at népszerűsítő N e­ m eskürty legutóbbi vállalkozása egy regényes élet­ rajz m egírása v o lt a m agyar nyelvű lite ra tú ra első szakaszáról. Az 1533—1712 közötti időszak reneszánsz és barokk irodalm ának írói és m űvei k erü lh ettek hoz­ zánk közel A m agyar népnek, ki ezt olvassa (Gondo­ lat, B udapest 1975) című m u n k ája nyom án. E jelentős és eredm ényes próbálkozás u tá n vállal­ k o zo tt N em eskürty arra, hogy közel ezer oldalon, egyéniségének sugárzó erejével á th a to tta n m egírja, el­ beszélje a m agyar irodalom tö rté n e té t 1945-ig. Nem kézikönyvet ad a kezünkbe, am elyből pontosan m eg tu d h atju k a szerzők és a m űvek legfontosabb ad a­ ta it. Nem elvont irodalom kritikai értékelés, nem esszé­ gyűjtem ény, nem a régebben m egírt tan u lm ányok kö­ te tb e foglalása ez a m unka. B ár kétségtelenül sok szó esik irodalm unk m eghatározó alakjai életének esemé­ nyeiről, mégis N em eskürty szándéka az, hogy „ a m ű­ v ek et és szerzőiket az esem ények folyam atában és a társadalom eleven közegében ism erjük m eg.” Az esem ények folyam ata a m agyar középkor első k é t századának legendaíró irodalom történeti korsza­ káv al kezdődik, m elynek során az egységes ideológiá­ ban élő E urópa népei k ö zö tt a m agyarok legkiválóbb­ jai nem zeti h o v atarto zásu k at büszkén vállalva alkot­ nak — névvel, vagy névtelenül — latinul. Csak a X III. század közepe tá já n született meg „legm agasabb ren ­ dű m agyar nyelvű egyházi költészet” . Míg az európai irodalom a XIV . században D ante, P e tra rc a , Boccaccio révén a legm agasabb csúcsokat is elérte (hiszen az em lítettek m a is a legnépszerűbbek közé tarto zn ak , s a legolvasottabb szerzők világszerte) — „ a m agyaror­ szági latin nyelvű és m agyar nyelvű irodalom szinte eltű n ik ” . Csak a következő század latin és m agyar nyel­

CONTENTS O F NO 3/1984

IN H A L T D E R NO 3/1984

DO C U M EN T: Ernő Ottlyk: G eneral View of th e N a tio n a l Peace Assem bly of M inisters in th e P arliam en t. S T U D IE S : József A d orján: E ndangered F am ily — E n d an g ere d Y o u th — E ndre Gyökössy: W h a t Can W e Do for th e F a m ily ? — D ávid N ém eth: Churches for th e A ddicts to P assions in H u n g ary — Istvá n Karasszon: In M em óriám M artin N iem öller — E ndre Z sin ­ d ely: T he T heology of Zwingli W ith Special R e g ard to th e T eaching on th e L o rd 's S u p p er — J u d it Vásárhelyi: Th e C areer of A lbert Szenczi M olnár — A n dor B ékési: T he Life W ork of Je n ő S ebestyén. On th e 100th A n n iv ersary of His B irth . D ISC U SSIO N : Sándor Szathm áry: M etaphysics or P olitics? O n th e Q uestion of th e F u tu re of C hristianity. W O R L D R E V IE W : Károly Tóth: T raining of M inisters T oday from E u ro p ean an d W orld View (A n A ddress D elivered in P rin ceto n on M arch 27, 1984) — Gyula Groó: B arm en, 1934— 1984 — Sándor Szathm áry: F ro m th e “ B ekennende K irch e” to th e Confessing Churches. Com m em orations o f th e 50th A nniversary of th e B arm en Confession in W u p p ertal. HO M E R E V IE W : Gusztáv Bölcskei: “ Comm on E th ic a l Com m it­ m e n t” . A Conference of E a st-E u ro p e a n S ystem atic Theologians (D ebrecen, A pril 16-18, 1984) — -i-ő : “ H um an R esponsibility in th e W orld of T o d ay ” C onsultation of M arxist Philosophers an d C hristian Theologians in B udapest, F e b ru a ry 2 8-M arch 1, 1984 — Jürgen M oltm a n n : P eace T oday — László P a ta ky: S ándor Benedek. C U L T U R A L C H R O N IC L E : László Z a y: W here Is H appiness to be F o u n d ? (R eflections on th e Series of Articles in the D aily “ Ma­ g y ar N em zet” a b o u t “ The Technology of th e Search for H appiness” ). R E V IE W O F B O O K S: Hein rich B ullinger: W erke, 2. A bteilung, Briefwechsel,, B a n d 1. Briefe der J a h re 1524—1531 — B a n d I I: Briefe des Ja h re s 1532. H rsg von Zwingli-Verein in Z ürich. B ear­ b eitet von U lrich G abler, E n d re Zsindely, K u r t M aeder, M atthias Senn. Z ürich 1 9 7 3 , 1982 (M ih á ly B ucsay) — L u th e r un d L u th e rtu m in O steuropa. S elb stdarstellungen aus der D iaspora un d B eiträge z u r theologischen D iskussion. E v an g . V erlagsanstalt, B erlin, 1983 (M ih á ly B ucsay).

D O K U M E N T : E rnő O ttlyk: G esam tbild von der N ationalen F rie ­ densversam m lung der P fa rre r im P arlam en t. S T U D IE N : József A dorján: G efährdete F am ilie — gefährdete J u ­ gend — Endre Gyökössy: W as können w ir fü r die F am ilie tu n ? — D ávid N ém eth: Die K irchen fü r die Süchtigen in U n g arn — Istvá n K arasszon: M artin N iem öller zum G edächtnis — E ndre Z sindely: Die Theologie von Zwingli m it besonderer R ü ck sich t auf die A bend­ m ahlslehre — J u d it Vásárhelyi: Die L au fb ah n von A lbert Szenczi M olnár — A ndor B ékési: Das Lebensw erk von Jen ő Sebestyén. Am 100. J a h re s ta g seiner G eburt. D IS K U S S IO N : Sándor S za th m á ry: M etaphysik oder P o litik ? Z ur F rage des C hristentum s d e r Z u kunft. W E L T R U N D S C H A U : K ároly Tóth: P fa rrerau sb ild u n g h eu te von europäischem und W eltgesichtspunkt (E in V ortrag in P rin ceto n am 27. M ärz 1984) — Gyula Groó: B arm en, 1934— 1984 — Sándor Szathm áry: Von d e r B ekennenden K irche bis zu den bekennenden K irchen. F estlichkeiten in W u p p ertal anlässlich des 50. Ja h restag es des B ekenntnisses von B arm en. H E IM A TR U N D SC H A U : Gusztáv Bölcskei: „G em einsam es ethisches S ta n d h a lte n “ . K onferenz von osteuropäischen F ach leu ten der system atischen Theologie (D ebrecen, 10.— 18. A pril, 1 9 8 4 ) i-ő: — „D ie V erantw ortung des M enschen in der heutigen W elt“ . B eratu n g von m arxistischen Philosophen u n d christlichen Theologen in B u d a­ pest, 28. F e b ru a r— 1. M ärz 1984 — Jürgen M oltm ann: D er F riede heute — László P ataky: S ándor Benedek. K U L T U R E L L E C H R O N IK : László Z a y: W o ist G lückseligkeit zu finden? (R eflexionen ü b er die A rtikelreiche der T ageszeitung „M a­ g y ar N em zet“ über „D ie Technologie der G lückseligkeilsforschung). B Ü C H E R R U N D S C H A U : H einrich B ullinger: W erke. 2. A bteilung. Briefwechsel. B and 1: B riefe der J a h re 1524— 1531. — B and I I.: Briefe des Ja h re s 1532. Hrsg. vom Zwingli verein in Z ürich. B earb eitet von Ulrich G äbler, E n d re Zsindely, K u rt M aeder, M atthias Senn. T heologischer V erlag Z ürich, 1973 u n d 1982 (M ih á ly B ucsay) — L u th e r un d L u th e rtu m in O steuropa. S elbstdarstellungen au s der D iaspora u n d B eiträge z u r theologischen D iskussion. E v a n g . Ver­ lagsan stalt, Berlin 1983 (M ih á ly Bucsay) .

vű egyházi és világi irodalm ának jelentőségteljes felvi­ rágzása, m egújulása hozza el a m agyar irodalom szá­ m ára az európai szinthez való felzárkózást. A tragikus 1526-os évszám azonban ford u lato t h o zo tt az iroda­ lom tek in tetéb en is. N em eskürty szerint: „az igazi korszak v áltást a m agyar nyelvű kön y v n y o m tatás és az anyanyelvű irodalm at megkövetelő reformáció szinte egyidejű és egym ást feltételező elterjedése je­ lenti” . 1526 u tá n „az állam e lp u s z tu lt... a m agyar nyelv azonban fennm aradt, sőt felvirágzott” , a nálunk is té r t hódító hum anizm us s az anyanyelvűséget hir­ dető reform áció h a tá sá ra a m ag y ar irodalom a XVI. század végére ism ét európai színvonalúvá v ált. Sodró lendülettel vezeti to v áb b az olvasót Nemes­ k ü rty ezután a m agyar barokk k orán, m elynek iro­ d alm át Z rín yi Miklós, Gyöngyösi Istv án , Bethlen Mik­ lós és Rákóczi Ferenc képviseli és határo zza meg. M indegyik m ás egyéniség. N yom ukban aztán o tt nő­ nek a kisebb nagyságok: a lírá t a felvilágosodás felé kalauzolgató Faludi, a p ró zát a születő regény felé terelgető M ikes. A „D ebrecenből jakobinus szim pátiái m ia tt elcsapott ta n ító , akinek iszákja töm ve v olt ki­ ad atlan kéziratokkal, . . . az európai irodalom akkori főirányaiban eligazodó m űvelt és tá jé k o z o tt k ö ltő ” Csokonai Vitéz M ihály életéről, m unkásságáról íro tt négy fejezet m ár cím ében is izgalm as tá rg y a lá st sej­ te t: Vitéz ú trak él, K edv, rem ények, Lillák, Színjátékai, Csókok. „A keserves sorsú költő á lta l te re m te tt édes harm ó n iáv al” búcsúzunk a X V II. századtól, a m a­ g y ar felvilágosodás korától. „A zt szeretném , h a az olvasó olvasmányként forgat­ n á k önyvem et” — írja N em eskürty. S valóban izgal­ m as és lebilincselő m indaz, am it irodalom történetének m ásodik kötetében az 1849-et követő irodalm i ellen­ állástól kezdve a kiegyezés időszakán keresztül a jelen század m ag y ar lírájáról és prózájáról ír. M indekivel találkozunk, aki kih ag y h atatlan u l fontos alk o tója az em lített korszakoknak. S e találkozások sp o n tan eitá­ sának, közvetlenségének hordozója a té m a kötetlen feldolgozású tá rg y alása s a stílus könnyedsége. M ert N em eskürty legfőbb érdem e, a ta lá n szabály talannak is nevezhető, m indenesetre a szokottól eltérő iroda­

lom története á lta l az, hogy m egpróbál és tu d egyszer­ re szórakoztatni és ta n íta n i. In tim itásokkal feléleszti a néha lankadó figyelm et, hogy ezután a legtöm öreb­ ben m egfogalm azott értékítélő vélem ényét tá rja az ol­ vasó elé. A m ellett, hogy az írókkal, költőkkel kapcso­ latos legfontosabb tények, hacsak néha, jelzésszerűen is, de m indig m egtalálhatók, N em eskürty „az igét igé­ vel m agyarázza” , előrelapoz vagy visszatekint, felku­ ta tv a azt, hogy irodalm unk m esterei m it m ondtak vagy m ondanak egym ásról és a m üvekről. E gy fogyatékossága van csak N em eskürty irodalom történetének. A felszabadulást követő időktől n ap jain ­ kig ta rtó — el nem hanyagolható — korszak irodalm i m egnyilatkozásairól m ár nem ír. De ezt tu d ato sa n vál­ lalja: „Cselekvő k o rtá rsk én t élek 1945 óta, elfogult v a ­ gyok, szerepem v an a dolgokban, b arátaim v an nak, akiket talán többre ta rto k , m in t m ajd az irodalom tör­ ténetírók egyszer. E bből következik, hogy indokolt ki­ vételtől eltekintve, nem írok élő írókról” . K á r, hogy nem teszi! Pomogáts Béla 1982-ben k ia d o tt A z újabb magyar irodalom 1945—1981 cím ű rendszerező kö tete sok m in­ denért kárpótol ugyan, de a m ai napig hiányzik az afféle szubjektív összefoglalás az elm últ évtizedek iro­ dalm áról, m in t am ilyen N em eskürty m egnyilatkozása az elm últ századokétól. T alán egyszer to lla t ragad is­ m ét N em eskürty, s félretéve m ostani állásp o n tját, fi­ gyelő szem eit a jelenre fordítja. H isszük, hogy véle­ m énye, alkotói m ódszere éppen sajátságos em ber- és irodalom látása m ia tt lenne értékes m em entója ko­ runknak. A rany János írta azt, hogy „A nem zeti irodalom tö rtén e te igen fontos tan u lm án y , m ert ez tükrözi visz­ sza századokon keresztül a nem zet szellemi életét, éb­ reszti a hazafiságot, s az ifjabb tehetségeket irodalm i m unkásságra b u zd ítja” . Észhez és szívhez szól a D iák, írj m agyar éneket. K om oly tárg y i ism eretről adva bizonyságot, szívvel ír­ ta , s n y ú jto tta á t a m agyarul értő és érző olvasóknak nem zeti irodalm unk tö rté n eti és eszmei korszakain á t­ vezető kitűnő k alau zát N em eskürty István. K ádár Zsolt

E szám ára: 53,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: Újfo rd ítású B iblia Újfo rdítású Ú jszövetség Z soltárok K önyve — Berki Viola illusztrációival

180,— F t 4 6 ,— F t 57,— F t

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: ifj. D r. B a r th a T ib o r—V ladár G ábor: Bibliai fogalmi szókönyv 244,— F t K üldetésben — K öszöntések az ökum enéből dr. B a rth a Tibor püspök 70. születésnapjára 113,— F t „Ó, szép fényes hajnalcsillag” m agyar népi karácsonyi énekek 100,— F t P ásztor Jánosné: K enyai napló 70,— F t Dr. T ó th K ároly: Öröm hír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) 130,— F t R ád ay P ál em lékkötet 110,— F t K iss Sándor: Újszövetségi görög—m agyar szóm agyarázat 123,— F t Dr. V ictor Já n o s: R eform átus Hiszekegy 85,— F t Beliczay A ngéla: Ö rökéletnek beszéde 73,— F t H . E . F osdick: A B iblia a m odern em ber kezében 30,— F t Paolo R ic c a —B runo Corsani: P éter és a pápaság a m a i ökum enikus párbeszédben 44,— F t Ökum enikus énekeskönyv 5 4 ,— F t Bereczky A lb ert: H álaadás (igehirdetések, előadások, ta n u l­ m ányok, cikkek) 110,— F t R eform átus K orálkönyv 250,— F t Szikszai: K eresztyéni tan ításo k 97,— F t „Szüntelen im ádkozzatok” — im ádságok a keresztyénség századaiból 110,— F t „H irdesd az Ig ét” — Igehirdetők kézikönyve 158,— F t B u d a i—H erczeg: Az Ú jszövetség tö rtén e te 110,— F t M agyar Zsoltárok (kórusm űvek) 200,— F t A M agyarországi R eform átus Egyház c ím tára 5 6 ,— F t B o tty á n J á n o s : A m agyar Biblia évszázadai 428,— F t H . V. M orion: P ál apostol nyom ában 110,—F t Takács Béla: R eform átus tem plom aink úrasztali t r rítői 200,— F t Vékey T am ás: Az evangélium sodrában 70,— F t Csuka Z oltán: Bizonyságul 64,— F t Bódás Já n o s: Szám adás 85,— F t K incsesláda II. 100,— F t D ickens: U ru n k élete 70,— F t Kiss Géza: A lélek h a ran g ja 9 5 ,— F t B ereczky A lb ert: A m agyar protestantizm us a zsidóüldözés ellen 3 3 ,— F t Kaphatók: A P ro testán s K önyvesboltban (hétfőn szünnap) B udapest IX ., R á d a y u. 1. (a 15-ös autóbusz m egállójánál). Megrendelhetők: m inden lelkészi h iv atalb a n és a R eform átus Sajtóosz­ tályon, B ud ap est X IV ., A bonyi u. 21. P f. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MA GY A R O R S Z Á GI EGYHÁZAK ÖK UME NI KU S T A NÁ C S Á N AK FOL YÓI RATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL „Vérségi kötelékeknél erősebb szálak” Az egyházak békeszolgálata a társadalomlélektan fényében Az egyházak egysége egy lehetséges prioritási rendben Az emberi jogok és az egyház Memento mori. Vallástörténeti körkép: hogyan értelmezi az öt világvallás a halált? „Nem a szavak, hanem a tettek ideje jött el” Pluralizmus és fundamentalizmus az Egyesült Államokban Egyházunk jövője Hozzászólás a keresztyén-marxista párbeszéd kérdéséhez Albert Schweitzer — dráma? Luther Márton és a magyarországi reformáció

Ú J FOLYAM (XXVII)

1984

4

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1984. július—augusztus Felelős szerkesztő: D. Dr. O ttlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T.: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal; 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 H U ISSN 0133—7599

□ Egyetemi Nyomda — 84.2617 Budapest, 1984. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

□ A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. Ottlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách A ttila Kürti László Viczián János Dr. Nagy Gyula Szakács József D. Dr. Tóth Károly Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton D. Dr. Tóth Károly Olvasószerkesztő: Tarr Kálmán

□ Előfizetési díj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 Ft Előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Budapest, József nádor tér 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám: 215-96162

DOKUMENTUMOK Vérségi kötelékeknél erősebb szálak — B arth a Tibor püspök, a M agyarországi E gyházak Ökum enikus T anácsa elnöke ünnepi beszéde a m agyarországi zsidóság deportálása kezdetének 40 évvel ezelőtti n ap já ra emlékező, a K ozm a utcai tem etőben ta r to tt gyászistentiszteleten (1984. m á­ jus 13.) ......................................................................................... 193 Az Országos B éketanács Egyházközi B ékebizottságának köz­ gyűlése .................................. ............ 194

TANULMÁNYOK PÁSZTOR JÁ N O S: A Lim ai D okum entum ta n ítá sa az úri szent vacsoráról ......................... KLAU S E H R L E R : Az egyházak békeszolgálata a tá rsa d a ­ lom lélektan fényében ................. BÓNA ZOLTÁN : Az egyházak egysége egy lehetséges prio­ ritási rendben ............................................................................ E L L E N FLESSEM A N N VAN L E E R : A keresztyén h it ú tja az újszövetségi-zsidó fölfogástól a niceai-hellén fölfo­ ........................................................................................... gásig OTTLYK E R N Ő : Az em beri jogok és az e g y h á z .................. SZATHMÁRY SÁ N D O R: Memento m óri (V allástörténeti körkép: hogyan értelm ezi az öt világvallás a h alált?)

196 202 204 209 214 216

VILÁGSZEMLE „N em a szavak, hanem a te tte k ideje jö tt el” — Dr. T óth K ároly püspök elnöki beszéde a K eresztyén Békekonfe­ rencia M unkabizottságának ülésén, H errn h u t, N D K 1984. április 1 0 - 1 3 ............................................................ 222 NATHAN G L A Z E R : Pluralizm us és fundam entalizm us az E gyesült Á lla m o k b a n ............................................................... 228

DISZKUSSZIÓ ifj. B A RTH A T IB O R : E gyházunk jövője .....................

230

HA ZAI SZEMLE L E N D V A I L. F E R E N C : Hozzászólás a keresztyén —m ar­ x ista párbeszéd kérdéséhez ................. 232

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: A lbert Schweitzer — d r á m a ? ............. 233 S Z IG E T I JE N Ő : Tallózgatás teológus s z e m m e l...................... 235

KÖNYV- ÉS F O L Y Ó I R A T S Z E M L E L u th er M árton és a m agyarországi reform áció (Világosság, 1984. jan u ár) .......... 239 Ecsedi B áth o ry Istv á n m editációi (F . Csanak D óra) ............240 Jézus — tö rté n e t egy élőről. E . Schillebeeckx: Jesus, die Geschichte von einem Lebenden (Herczeg P á l ) ............. 242 E g y teológiai szaklexikon-sorozat ( Szilvási József) ___ . . . 244 M agyarország rom lásának o k airól. . . K árolyi G áspár, - a gönci prédikátor (K ádár Z solt) .................................. 245 Teológiai tanulm ányok — Bogoszlovszkie T rudy (1959— 1983) (B erki F eriz) ..................................................... 246 H elm ut Gollwitzer: Béke 2000-ben (Szénási Sándor) .............. 255

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. jú liu s 5.

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE K érjük kedves- m u n k atársain k at, hogy lapunknak szánt kéz­ ira ta ik a t két példányban (egy m ásolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küldjék be. K éziratokat, am elyeket nem m i k értü n k , vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzü n k meg és nem küldünk vissza.

DOKUM ENTUM OK Vérségi kötelékeknél erősebb szálak Bartha Tibor püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke ünnepi beszéde a magyarországi zsidóság deportálása kezdetének 40 évvel ezelőtti napjára emlékező, a Kozma utcai temetőben tartott gyászistentiszteleten (1984. május 13.) A m agyarországi protestan tizm u s egyházai — a re­ form átus, a b a p tista , a m etodista egyházak, a Sza­ badegyházak T anácsa, az ortodox egyházak és az uni­ tá riu s egyház, m int az Egyházközi B ékebizottság ta g jai, — m egbíztak azzal, hogy tolm ácsoljam üzene­ tü k e t: mélységes fájdalom m al osztoznak az Izraelita Hitközösség gyászában. E g y ü ttérzü n k a sírókkal, akik a történelem legbor­ zalm asabb töm eggyilkosságának áld o zatait siratják. K ö n y v tá ra k ezreit tö ltik meg a tudom ányos m űvek, am elyek a világháborúk történelm i, gazdasági, poli­ tik a i és k ato n ap o litik ai o k ait tá rjá k fel. De m egbénul az em beri értelem és elném ul a szó, m ert az első vi­ lágháború u tá n m egindult zsidóüldözésben olyan sza­ kadék tá r u lt fel, am elynek m élységét em beri értelem meg nem m érheti s a m it em beri logikával indokolni nem lehet. M intha lázálom lett volna: a n y u g ati civilizáció kel­ lős közepéből, a m űvelt N y u g at népeinek köréből in­ d u lt ki az irtó h a d já ra t — nem jól felszerelt páncélos hadosztályok, légi árm ádiák ellen, hanem gyerm ekek, nők, öregek, betegek, terhes an y ák elp usztítására. M intha lázálom le tt voln a: lá tta m az elgyötört em­ berek kígyózó m enetét! E gy nagy piros lab d a g u rult ki lábuk alól! E gy szőke kisfiú szaladt ki u tá n a ! Egy pu skatu s em elkedett a levegőbe! B eh u n y tam a szeme­ m et és mire k in y ito tta m csak a kisfiú h o ltteste feküdt az ú t szélén. Testvéreim! Ti, Izráel népe és mi, keresztyének, akik ugyancsak Á brahám , Izsák és J á k ób Iste n é t im ádjuk, — közlést v e ttü n k az Úrtó l arról, hogy ez a látom ás valóság. Iste n népe igazában a K ijelentésből érti meg, hogy a tö rténelem ben és az em berszívben félelmes dém oni erők m u n kálkodnak, am elyeknek gyűjtőfo­ galm a: a halál, a S átán, a Diabolosz. Az íráso k — a Genezistől az Apokalipszisig — erről tesznek bizony­ ságot. (Gen 3,13kk; 1K rón 21,1; Jó b 1,6; 2,1; Zak 3,1—2. Az Ú jszövetségből csak egy idézet: „ . . . a m i harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és ha­ talmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a m ennyei magasságban vannak” ( E f 6,12). E z a démoni erő tört fel a fasizm us antisze­ m itizm usában. E sírkertben nyugvók gyilkosainak a szívét és értelm ét ez a sátán i erő e jte tte foglyul. Az em beri gonoszságnak ezért v an n ak feneketlen, emberi m érték et m eghaladó mélységei. Az Iste n népe körén k ív ü l állóknak csak a n n y it tu ­ dunk m ondani: a sátáni erők ismerete részünkről és szerintünk nem a történelem mitologizálása, nem a há­ borúk m etafizikája. H itism eret! K ijelentés! N em azért k a p tu k Isten tő l, hogy az em ber felelősségét csök­ k en tsü k , ellenkezőleg, prófétai tisztünk, hogy figyel­ meztessük az emberiséget, népeket és kormányokat: ne adják oda m agukat eszközül a Sátánnak! A fasizmus zsidóüldözése legyen intő példa! A történelemben je ­ lenvaló Sátán az atomkorszakban a legsúlyosabb ka­

tasztrófa előkészítésén m unkálkodik, amely a földön az élet megsemmisítéséhez vezethet. U gyanakkor Isten népének h iv atása az egész la k o tt föld tu dom ására hozni: hitism eretünk van arról, hogy Isten úr a dém onok felett. Elvégezte, hogy megszabadítja az embert és a világot a bűn és halál bilincseiből. Ezért lehet szembe­ fordulni a halál erőivel. Hóseás próféta így szól az Úr szabadításáról: „Meg­ váltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a ha­ láltól! Hol van a te veszedelmed, ó halál?! Hol van a te romlásod, ó Seol?! (Hós 13,14/a). Ézsaiás így prófétái: „Elveszti a halált örökre és le­ törli az Úr Isten a könnyhullatást m inden orcáról és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott” (Ézs 25,8). Pál apostol így idézi az ézsaiási próféciát: , , . . . ak­ kor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnye­ letett a halál diadalra. Halál! H ol a te fullánkod? Po­ kol! Hol a te diadalm ad?” (1K or 15,54/b —55). Az Apokalipszis könyve m eghirdeti a Messiás K irály eljövetelét, am ikor a S átán m egkötöztetik (Je l 20). „És az Isten eltöröl m inden könnyet az ő szemeikről és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21,4). Az a hivatásunk, hogy rem énységet öntsünk em ber testvéreink szívébe, tám ogassuk a beteget a gyógyu­ lásért, az éhezőt a kenyérért, a végpusztulás ellen küzdő em bervilágot a túlélésért fo ly ta to tt küzdelm ében. Testvéreim! Az Iste n Lelke á lta l az írásból n y ert meggyőződésem, hogy az embert megtérésre, az úton való visszafordulásra felhívó prófétai szót, valamint az élet győzelmét ígérő, tehát a jövőért küzdő embert bátorító üzenetet, Izráel népe és a keresztyén egyház csak együtt tudja meghirdetni! A Magyarországi Izraeliták Hitközössége és a Ma­ gyarországi R eform átus Egyház 1978-ban párbeszédet kezdtek egymással. Kölcsönösen meg vagyunk győződ­ ve arról, hogy áldás van ezen a testv éri közeledésen. Az evangélium szerint reform ált egyház e párbeszéd során em lékezett vissza tan ító já n a k , K álvin Ján o sn ak az ú tm u ta tá sá ra , aki a zsidó—keresztyén viszony kér­ désében szigorúan az apostoli tan ításh o z ta r to tta m a­ gát. Az apostoli bizonyságtétel szerint (Róm 9 —10—11) a zsinagóga és a keresztyén gyülekezet elkülönülésének ü d v tö rté n eti titk a v an : Isten ak aratából tö rté n t az a pogányok jav ára. A m ikor az idő betelik, a Messiás K irály eljön és Isten népének rendje helyreáll: Izráelt illeti az első hely. Ezek szerint a zsinagóga és a gyülekezet együtt Isten népe. Vérségi kötelékeknél erősebb szálak

193

fű zik egymáshoz a kettőt. E nnek a kapcsolatnak a növekedő felismerése — zsidók és keresztyének egymáshoz való közeledése is — üdvtörténeti dimen­ ziójú folyamat, mert am int az elkülönülés, úgy a közeledés is Isten üdvözítő tervének megvalósulását szolgálja.

K érem a jelenlevő testvéreim et, fogadják el e köny­ vecskét ajándékképpen em lékezetül és zálogul. F o ly tatn i ak arju k a testv éri közeledés fo ly am atát, hogy a zsidóság és keresztyénség e g y ü tt tölthesse be Isten népe h iv atá sát m a, egy új háború előkészítésé­ nek időszakában.

E z t az apostoli, kálvini tradíciót egyházam híven k ö v e tte a m ú ltb a n és követi m a. Csak k é t példát: Baltazár Dezső püspök a század első h arm ad áb an (a keresztyén kurzus időszakában) m ár jelentkező an­ tiszem itizm ussal b á tra n szem befordult. A m ikor a sze­ gedi ra b b it elhurcolták a feh érterroristák, Szegedre u ta z o tt és a hitközösségnek a vigasztalás igéit h ird e t­ te . E zért tem p lo m át a fehérterror erői m egszentségtele­ n íte tté k . Újra felszentelte az Isten h ázát és m egalku­ vás nélkül képviselte az evangélium i kálvinizm us ál­ lásp o n tját. Fájdalom , 1936-ban m eghalt. Méltó u tó d a v o lt Bereczky Albert püspök, szintén a Z sinat elnöke, aki a p rotestantizm us legjobb erőivel összefogva a Skót M isszió, a reform átus Jó Pásztor M isszió m unkaközösségeivel együttm űködve fordult b á tra n szembe Jézus K risztus nevében a zsidóüldözés­ sel. Ír o tt bizonyságtételét („ A magyar protestantiz­ m us a zsidóüldözés ellen” ) a reform átus egyház a m ai n ap em lékezetére ú jra n y o m a tta .

Isten népe prófétai szóval hívja fel a lakott föld emberét: Forduljon vissza az úton, amely a végpusztuláshoz vezet; készítse az Úrnak útját, mert az Úr visszajön. Aki m egáldotta Á brahám ot, m ondván, " . . . meg­ áldatnak tebenned a föld m inden nemzetségei” (Gen 12,3/b), — vigye teljesedésbe irgalm as te rv é t: tegye Izráel népét, a M agyarországi Izraeliták H itközösségét áldások forrásává, — e g y ü tt az Ú jszövetség népével, am elynek m agyarországi egyházai m egrendült szívvel m egáldják a m ártírok h am v ait és az Ú rtól v e tt re­ ménységgel kérnek áldást e gyülekezetre: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját te reád és adjon bé­ kességet néked” (Num 6,24—26).

Az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottságának közgyűlése Jú n iu s ötödikén, a budapesti és megyei tagozatok képviselőinek részvételével ta r to tta első országos köz­ gyűlését az OBT Egyházközi B ékebizottsága. Dr. Bartha T ibor püspök, a B ékebizottság elnöke t a r t o t t előadást „Békeszolgálatunk időszerű feladatai” címmel. A teológiai alap o k at em lékezetbe idéző, elem­ ző és átfogó előadás tö b b ek k ö zö tt h a n g o z ta tta : „E gyházaink, vallási közösségeink szám ára a háború e lh árításáért folyó erőfeszítés hitből fakadó elkötelezett­ ség.. . Felism ertük, hogy a béke megmentéséért folyó fáradozás együtt kell járjon a társadalmi igazságosság érvényesítésével. A magyarországi egyházak esetében ez a felismerés a hazai társadalmi átalakulás elfogadásában, m ajd támogatásában nyilvánult meg . . . 35 év te lt el a béke-világm ozgalom m egalakulása óta. A m agyar­ országi egyházak . . . elvi, teológiai meggyőződésük alap ján tevékenyen részt v ettek társad alm u n k és a keresztyének béketörekvéseinek m u n kálásában . . . Az Ö kum enikus Tanács tagegyházainak bizonyságtételét nagym értékben megerősíti a M agyarországi Izraelita H itközösségnek és az U n itárius E gyháznak a form a szerinti csatlakozása az Egyházközi B ékebizottság­ hoz . . . A fen t m o n d o ttak b izonyítják, hogy az E gy­ házközi B ékebizottságunk tagegyházai nem új u ta t tö rv e kezdik m eg közös m u n k á ju k a t, mégis, a meg­ a la k u lt új fórum . . . új lendületet ad és h atékonyabbá teszi eddigi tevékenységünket . . . A z Egyházközi Bé­ kebizottság megalakulása kifejezésre juttatja a magyar­ országi egyházak és vallásos közösségek teljes egyértelm ű elh atáro zását: egyesíteni kívánják erőiket . . . nem önző érdekeket, hanem a haza és az emberiség javát kívánják szem előtt tartani . . . Az Egyházközi B ékebizottság 194

m egalakulása jelzi, hogy a tagegyházak fokozottabb mértékben kívánják támogatni társadalmunk békemoz­ galmát . . . Arról vagyunk meggyőződve, hogy tá rsa ­ dalm unk különösen szép p éldáját ad ja a hazafias és nem zetközi érdekek helyes egyeztetésének, a tá rsa ­ dalom békére nevelésének.. . Mindez m agyarázatul szolgál egyházaink törekvésének a megértéséhez, am ely arra irányul, hogy szorosabbra fűződjenek intézm é­ nyesebb form ában is tagegyházaink és az Országos B éketanács közötti kapcsolatok.” Bartha püspök a to v áb b ia k b an rá m u ta to tt: „N em egyoldalúságról v an szó, am ikor k inyilvánítjuk, hogy társad alm u n k béke­ törekvéseivel egyetértünk, to v áb b á, am ikor úgy ítél­ jü k , hogy a világ békéjét az Egyesült Állam ok korm ány­ zata fenyegeti” . . . , am elynek „katonapolitikáját sú­ lyosan befolyásolják gigantikus nacionális és transzna­ cionális tőkéscsoportok érdekei.. . Szeretnénk, h a az E gyesült Á llam ok és szövetségeseik olyan politikát fo ly ta tn án a k , am elyről egyértelm űen m egállapítható volna, hogy az egész emberiség ja v á t s z o lg á lja ... A m agyarországi egyházak és vallási közösségek egy­ értelm ű álláspontot képviselnek — társad a lm u n k bé­ keszolgálatával összhangban — am ikor is a fegyverek, elsőrenden a nukleáris fegyverek azonnali és feltétel nélküli m egszüntetését és k iik ta tá sá t követeli. A béke és a társad alm i igazságosság összefüggése nem jelent­ heti a nukleáris leszerelés feltételekhez kötöttségét. A világm éretű osztályharc, világnézetek, ideológiák ütközése még hosszantartó történelm i folyam at lesz. Szükséges is, hogy ezek a v itá k és küzdelm ek fo ly tató d ­ jan ak . De nem nukleáris fegyverek alkalm azásával. Sőt még konvencionális fegyverekkel sem! . . . Vi­

lágunkban senki nem hiszi, m iszerint a legfejtettebb kapitalista világhatalom: az Egyesült Állam ok katonai­ lag hátrányos helyzetben volna a Szovjetunióval szemben. E kétségben osztozik velünk n y u g ati h ittestv érein k sokasága i s . . . A fegyverkezési verseny m inden etap ­ já n a k első lépését az E gyesült Á llam ok k o rm án y zata te tte meg — kényszerítve ellenfeleit a fe lz á rk ó z á sra .. . jelenbeli k o rm án y zata erőfölényre törek v ő politiká­ já v a l . . . olyan m érték b en já ru lt hozzá a fegyverke­ zési verseny fokozásához, hogy an n ak spirálja m ár az ű r t is eléri. U talv a a „V ilágvallások az élet szent aján ­ dékának m egm entéséért a nukleáris k a ta sz tró fá tó l” el­ nevezésű mozgalom tanácskozó testü letén ek idén, április 2 — 4. n ap jain M oszkvában ta r to tt értekezle­ tének d o k u m en tu m áb an foglaltakra, Dr. Bartha Tibor h a n g o z ta tta : „m inden békeszerető em bert világszerte joggal tö lt el mélységes aggodalom azoknak a terv ek ­ nek a h alla tá ra , am elyek célja a világűr m ilitarizálása. A fegyverkezési verseny kiterjesztése a világűrre a fegy­ verkezési hajsza minőségileg új szakaszba lépését jelen­ tené. H azug az az állítás, hogy a világűrrel kapcsolatos fegyverek védelmi jellegűek. Sokkal inkább az abszolút katonai fölényt kívánják szolgálni . . . az általu k el­ érni vélt fölény b irto k o su k at egyenesen csáb ítan á az első csapás m eg tételére. . . E g y ilyen fölény olym ódon lehetne alkalm as az erőegyensúly m egbontására, am elynek következm ényei b e lá th a ta tla n o k és végze­ tesek lehetnének.” E zért — je le n te tte ki B a rth a püspök — nagyfontosságú az a felhívás, amelyet a Var­ sói Szerződés tagállamai intézlek a N A T O-államokhoz: „vállaljanak kölcsönösen szerződés formájában kötele­ zettséget: nem alkalmaznak egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert . . . nem használnak elsőként katonai e r ő t.. . A fenti . . . vállalások új légkört te ­ rem thetn én ek földrészünkön, h o zzájáru lh atn án ak a bizalom építéséhez. Az előadó megemlékezett még a fasizm us negyven évvel ezelőtti áldozatairól, az Egyház­ közi Békebizottság és a katolikus békemozgalom együtt­ működéséről, végül a Békebizottság munkatervének kér­ déseivel foglalkozott. A Békebizottság munkatervét, am elyet a tanácskozás egyhangúlag elfogadott, Dr. Aranyos Z oltán zsinati tanácsos, a szervezet fő titk á ra te rje sz te tte elő. Az elő­ terjesztés hangsú ly o zta: a m u n k aterv m indenekelőtt az alkotó vallásfelekezetek megelőző gazdag társadalmi és békeszolgálati hagyományaira épít, ezeket k ív ánja összefogni és h aték o n y ab b á tenni. Szolgálni k ív ánja to v á b b á a békeszolgálat elvi teológiai alapjainak közös továbbmunkálását, az O B T és H N F tevékenységének támogatását, az együttműködést helyi szinten is a kato­ likus békemozgalommal valam int az ifjúság hazafias és békére nevelését. A közgyűlést köszöntötte Sebestyén N ándorné, az OBT elnöke, aki felszólalásában h a n ­ g o z ta tta : „A z O B T és a magyarországi egyházak együttműködésének gazdag hagyományai va n n a k. . . Az Egyházközi B ékebizottság s an n ak b u d ap esti és megyei háló zata létrejö ttév el az egyházak békeszolgálata még hatékonyabbá v á lik .. . A b izottság m u n k ája néhány hónap a la tt hazai és nemzetközi elismerést váltott ki és sokoldalúan gazdagítja a magyar békemozgalom te­ vékenységét.” Az OBT elnöke, az ősszel m eg tartásra kerülő X . békekonferenciáról szólva, hangsúlyozta: „Az országos békekonferencia előkészítésében és meg­ rendezésében szám ítu n k az egyházak, illetve az E gy­ házközi B ékebizottság m u n k ájára, sokoldalú tá m o ­ g atására.” Végül eddigi szolgálatát, hozzájáru lását megköszönve, to v áb b i sikereket k ív á n t a B ékebizott­ ság m unkájához. K öszöntötte a közgyűlést a testvérszervezet nevé­ ben Biró Im re kanonok, az OBT K atolikus B izo ttsá­

gának fő titk ára, „a pünkösdi Lélek á rad á sá t” kérve a k ét szervezet együttm űködésére, „ a közös h ivatás kegyelm ével” szólva arról a fáradozásról, am elynek célja „m egtalálni a m ennyei A ty a legdrágább aján­ d ékát, a békét” és an nak közös szolgálatát. A köz­ gyűlés beható és élénk eszmecsere keretében v ita tta meg az elnöki előadm ányt, a hozzá fűződő h a táro za ti jav a sla to t, valam int a B ékebizottság m u n katervét. E nnek során felszólalt Arató Ferenc reform átus egy­ házkerületi főjegyző, a H ajd ú -B ih ar megyei b izo tt­ ság elnöke, Dr. Salgó László főrabbi, alelnök, Táborsz­ ky László evangélikus esperes, a Békés m egyei, Szénási Sándor reform átus esperes a Fejér megyei, Nemeshegyi Zoltán b a p tista lelkész, a Somogy megyei és Benkő G yörgy reform átus esperes, a Borsod megyei bizottság elnöke. A közgyűlés köszöntötte Laczkovszki János nyugal­ m azo tt b ap tista egyházelnököt m agas ko rm án y k itü n ­ tetése elnyerése alkalm ából, valam int az elnökségi tanács tag ja i sorába k o o p tálta Dr. Szigeti Jen ő újon­ nan m egválasztott hetednapos ad v en tista egyházel­ nököt. Á ldáskívánó jókívánsággal köszöntötte a köz­ gyűlés K ü rti László reform átus püspököt, Gaál Bo­ to n d o t, a R eform átus Gim názium igazgatóját, a deb­ receni R eform átus Kollégium helyettes főigazgató­ já t, Dr. Bakos L ajost, a M agyar Izraeliták Országos K épviseletének alelnökét és Dobner Béla b a p tista lel­ készt, abból az alkalom ból, hogy kiem elkedő béke­ szolgálati szolgálataikért az Országos B éketanács ki­ tü n te tő jelvényét nyerték el. A közgyűlés megerősítette a budapesti és megyei bi­ zottságok tisztségviselőit és határozatot fogadott el, am e­ lyet külön közlünk. M egjelent a közgyűlésen Sarkadi Nagy B arna, az Állami E gyházügyi H iv a tal általános elnökhelyettese, Dr. M olnár Béla a H azafias N épfront Országos T anácsának titk á ra , Barabás Miklós az Or­ szágos B éketanács fő titk ára, B ai László az Állami E gyházügyi H iv a ta l protestáns főosztályának veze­ tő je és helyettese Kovács A ndrás, valam int Sándor Istv á n az OBT ügyvezető elnökségének tagja. A közgyűlés — am elyet Dr. Bartha Tibor a 100. zsoltár felolvasásával n y ito tt meg — az elnöki zár­ szó u tá n az ároni, m ajd az apostoli áldás elhangzá­ sával é rt véget.

Az Országos B éketanács Egyházközi B ékebizottságának 1984. június 5-én ta r to tt ülésén hozott határozata 1. Az Egyházközi B ékebizottság — első közgyűlé­ sén — köszönetét fejezi ki az Országos B éketanácsnak azért a készségért, am ellyel lé tre jö tté t fogadta és m ű­ ködését m ár eddig is h a th a tó sa n tá m o g a tta ; v alam int a H azafias N épfrontnak azért a segítségért, am elyet a B ékebizottság fővárosi és megyei tag o zatain ak meg­ szervezéséhez n y ú jto tt. A m aga részéről is m egism étli készségének kifejezését az együttm űködés elmélyí­ tésére szocialista társad alm u n k építése és a béke szol­ gálata érdekében. 2. Az Egyházközi B ékebizottság őszinte öröm ének és megelégedésének ad kifejezést afölött, hogy az OBT K atolikus B izottságával való te stv éri együttm űködés keretében k erü lh etett megrendezésre a m agyaror­ szági egyházak és vallásfelekezetek első országos ta ­ lálkozója a hazáért és az em beriségért hordozott fe­ lelősség jegyében. Rem énységének ad kifejezést a te ­ k in tetb en , hogy a k é t testvérszervezet a H N F és az

195

OBT keretében még jo b b an elm élyíti és gyümölcsözővé teszi közös szolgálatát országunk, népünk és az embe­ riség ja v á ra . A B izottság jav aso lja elnökségének, hogy az e találkozó an y ag át tartalm azó k iad v án y t bocsássa a helyi tagozatok, v alam int a felekezetek lelkészeinek és gyülekezeteinek rendelkezésére. 3. A Békebizottság m ély m egindultsággal emlékezik meg a fasizm us áldozatairól és testv éri együttérzéssel osztozik az izraelita hitközösségnek a nagyven évvel ezelőtti esem ények fölötti gyászában. Egyidejűleg ki­ fejezi am a rem énységét, hogy soha többé nem ro n t­ h a tja meg az em beri együttélést a fasizm us és hasonló szégyen nem ism étlődik meg az emberiség életében. 4. Az Egyházközi B ékebizottság örvendező áldás­ kívánással köszönti bud ap esti és megyei tag ozatainak m egalakulását, a bizottságok ta g ja it és tisztségvise­ lőit. Szolgálatukhoz sok sikert és kiem elkedő eredmé­ n yeket kíván. 5. Az Egyházközi B ékebizottság őszinte örömmel üdvözli az OBT 1984. évi m unkap ro g ram ját. A m a­ gáénak ismeri fel és te k in ti az ab b an foglalt célkitű­ zéseket s a m aga részéről is odaadással és hűségesen k ív án ja azo k at szolgálni. K éri a helyi bizottságokat és az alkotó vallásfelekezetek lelkészeit s a gyüleke­ zetek hivő népét, részvételükkel, hozzájárulásukkal tám ogassák a program m egvalósulását. 6. Az Egyházközi B ékebizottság egyetértéssel fo­ gad ja és tám o g atásáró l biztosítja a „V ilágvallások az élet szent aján d ék án ak m egm entéséért a nukleáris k atasztró fátó l” elnevezésű m ozgalom tanácskozó tes­ tü le te április 2 —4. napjain ta r to tt kerekasztal-kon­ ferenciájának dokum entum aiban fo glaltakat. K ülö­ nösen is azokat a m egállapításokat, am elyek a világ­

űr m ilitarizálásának veszélyére m u ta tn a k rá. Megen­ gedhetetlen az olyan egyoldalú k ato n ai fölényre tö ­ rekvés, am ely gátlástalanságra, kalandor lépésre csá­ b íth a tja e fölény birtokosát, ab ban a hiedelem ben, hogy a tám ad ó t nem érheti ellencsapás. A vallásos em ­ berek békeszolgálatának fontos része a közvélem ény tá jé k o z ta tása a világűr m ilitarizálásában rejlő veszé­ lyekről, valam int az emberiség m ozgósítása an nak ér­ dekében, hogy erre ne kerülhessen sor, hanem a világ­ ű rben valósuljon meg az emberiség békés eg y ü ttm ű ­ ködése m inden em ber ja v á ra és boldog jövőjének biz­ tosítására. 7. E nemes célkitűzések érdekében nagyfontosságú a Varsói Szerződés tag állam ainak a közelm últban a NATO-országokhoz in tézett jav aslata, am ely kezde­ ményezi, hogy kölcsönösen szerződés form ájában vál­ laljanak kötelezettséget: nem alkalm aznak egym ás el­ len elsőként sem nukleáris, sem hagyom ányos fegy­ vert, vagyis: elsőként egyáltalán nem alkalm aznak k a ­ to n ai erőt. E gy ilyen m egállapodás döntő lépést je­ lenthetne a bizalom építése, a biztonság, az enyhülés és a leszerelés ú tjá n . Ilyen rem énységgel és elvárás­ sal te k in t az Egyházközi B ékebizottság az E urópai Biztonsági és E gyüttm űködési K onferencia résztvevői­ nek Stockholm ban ülésező tanácskozására. 8. Az Egyházközi B ékebizottság kifejezi azt a kész­ ségét és szándékát, hogy m inden erejével tám o g atja társad alm u n k és k o rm ányzatunk, v alam int a szocia­ lista országok következetes békepolitikáját és ugyan­ erre b u zd ítja a B ékebizottságot alkotó vallásfeleke­ zetek m inden ta g já t. Budapest, 1984. jú n iu s 5.

TANULM ÁNYOK A Limai Dokumentum tanítása az úri szent vacsoráról A L im ai D okum entum az E gyházak V ilágtanácsa H it- és Egyházszervezeti B izottságának az 1982 ja ­ n u á rjá b a n Peru fővárosában, L im ában ta r to tt ülésén elfogadott összefoglaló írás arról a megegyezésről (agreement), am it a felekezetközi tárgyalásokon az évtizedek során le g v ita to tta b b kérdésekről — a ke­ resztségről, az úrvacsoráról és az egyházi szolgálatról— a résztvevők írásb a foglaltak. Címe: Keresztség, eucharisztia és egyházi szolgálat.1 A résztvevők között v o lta k — az EVT tagegyházainak képviselőin k ívül — róm ai katolikus teológusok is. (A H it és E gyházszer­ vezet B izottság m u n k ájáb an a róm ai egyház képvise­ lői m ár hosszabb ideje teljes jogú ta g k é n t vesznek részt.) A L im ában elfogadott szövegnek hosszú előtörté­ nete van. T ulajdonképpen visszanyúlik az 1927-es lausanne-i konferenciáig. Az utolsó években azonban a m u n k a felgyorsult. 1974-ben a H it és E gyházszer­ vezet A ccra-ban, G hana fővárosában ta r to tt gyűlést, s „Egy keresztség, egy eucharisztia és egy kölcsönösen elismert egyházi szolgálat” címmel összefoglalást ad o tt ki az addig elért m egegyezésről.2 E rrő l a doku m entum ­ ról a B izottság a t agegyházak vélem ényét kérte. A

196

m i egyházunk is részletes ta n u lm á n n y al válaszolt. E zeket a válaszokat — tö b b m in t 100 érk ezett be a B izottsághoz — m ind felhasználták a lim ai szöveg előkészítésénél. Így a Lim ai D okum entum ban a mi hozzájárulásunk is benne van. Szépen illusztrálja ez azt, hogy az egyház — így a m agyarországi egyhá­ zak — m egújulása sem légüres térben, hanem a való­ ságos életben, azon belül K risztus E g y A nyaszent­ egyháza közösségében m egy végbe. Miközben a H it és Egyházszervezet a keresztséggel és az úrvacsorával foglalkozott, a reform átus egyház­ ban folyó m egújulás is egyre erőteljesebben a sákra­ m entum ok felé fordult. A későbbi fejlődés szem pont­ jáb ó l nagy jelentőségű v o lt Bartha Tibor püspök tisz­ teletbeli doktori székfoglaló értekezése a budapesti evangélikus Teológiai A kadém ián.3 „ A z úrvacsora a K risztus küldetésében járó gyülekezetét a világban való szolgálatra készíti fel.” M ert benne nem a jegyek, h a­ nem a résztvevők változnak á t a valóságosan jelen­ levő, nekik szolgáló K risztussal egyesülve. E bben az előadásban csírájában benne van n ak m indazok az úrvacsorával kapcsolatos problém ák és felismerések, m elyek az u tá n a következő években egyházunkban

k ib o ntak o ztak . Ez a kibontakozás — m in t m o n d o ttu k — az ökum enikus eszm élkedésekkel kölcsönös h atásokban foly tató d ik m ind a m ai napig. A M agyarországi R eform átus E gyházban végbe­ m enő m egújulási folyam atn ak k é t h a tá ro z o tta n ki­ m u ta th a tó gondolatköre van, m elyek — m int kide­ rü lt — szorosan összetartoznak, egym ást kiegészítik, és egym ás ellen k i nem játszh ató k , s ezekhez m inden egyéb k érd ést viszonyítani lehet és viszonyítani kell. Az egyik gondolatkör egyházunk tö rté n e ti helyze­ téből ad ó d o tt. Az egyháznak meg k ellett ta lá ln ia a helyét, az ú j, a szocializm ust építő m agyar tá rsa d a ­ lom ban. Mi az a m odell, am ely alkalm as arra, hogy az egyház a szocializmus világában való helyes m a­ g a ta rtá s k ia la k ítá sá t elősegíthesse, h a krisztusi és apostoli alapjaihoz h ű a k a r lenni? H a az egyház he­ ly ét és fe la d a tá t K risztushoz való hűségben a k arja m egtalálni, akk o r K risztus szavára, az Igére kell fi­ gyelnie. Ezzel m ár a d o tt a m ásik gondolat- és felad at­ k ö r: hogyan m a ra d h a t meg az egyház, és hogyan erősödhetik meg a K risztus irán ti engedelm ességben? Az önvizsgálat során kid erü lt, hogy az egyház ebben a vonatkozásban is híjáv al ta lá lta to tt. A K risztus irán ti engedelmesség az engedelmesség ú tjá ra való visszatéréssel, m egtéréssel k ezdődött. Az is m egm u­ ta tk o z o tt, hogy a K risztus irán ti hűségben való meg­ gyengülés e g y ü tt já r t az egyház társad alm i felelősség­ gyakorlásának elsorvadásával. E k ét kérdésre való felelet keresésében az úri szent vacsora irá n t való m egújult érdeklődés nagyjelentősé­ gűnek m u ta tk o z o tt. E nnek felism erésében az E gy­ h ázak V ilágtanácsa, ill. a H it és E gyházszervezet Bi­ zottság á ltá l szervezett tan u lm án y i program m ellett egyházunk sa já t ökum enikus tan u lm án y i program ja is nagy segítséget jelen tett. E gyházunk Z sinatának elnöksége az Orosz O rthodox E gyházzal és m ás o rtho­ dox egyházakkal közvetlen dialógust kezdem énye­ z e tt; ebben a R eform átus Világszövetség is tevékenyen részt v e tt. B a rth a T ibor püspök a b u dapesti dialógu­ son 1979-ben elm ondott előadásában fogalm azta meg a dialógus m egindításának fő m o tív u m ait: az egyház­ nak a m egújulás keresésében az Íráshoz k ellett for­ dulnia. Ez pedig azt is jelen tette, hogy az Írás to lm á­ csolóinak szavára is oda k ellett figyelni. Az o rth o ­ doxia felé azért ford u lt egyházunk szívesen, m ert az érintetlenebbül m egőrizte a még meg nem o sztott egyház közös igeértését és felismeréseit. Másfelől azért, m ert az orthodoxiával való kapcsolatot nem terhelik az ellenreform áció tra u m á i.4 Az orthodoxiá­ val kapcso latb an nem jö h e te tt elő a felettü n k való uralkodni ak arás gyan ú ja sem. E zért tu d o tt egyhá­ zunk e dialógus-sorozat m egszervezésében és m egvaló­ sításáb an olyan felszabadultan részt venni. Az úrvacsora szem pontjából a D ebrecen II., a Le­ ningrádban 1976-ban ta r t o t t dialógus v o lt a legfonto­ sabb. I t t ugyanis a reform átus és o rthodox egyházak­ nak az úrvacsoráról és a társad alm i felelősségről szóló ta n ítá s a v o lt a tém a. Az a k é t tárg y k ö r, m elyekről fentebb lá ttu k , hogy egyházunk m egújulása szem pont­ jából olyan nagy jelentőségűek. E konferencián m ind­ k é t tém akörről nagyszerű és nagyon m ély előadásokat hallo ttu n k . R eform átus részről Bartha T ibor püspök, Eugene Carson Blake, az EV T v o lt fő titk á ra , az USA E gyesült P resbiteriánus E gyházának egyik vezető személyisége és E. D avid W illis San Francisco-i (azóta princetoni) reform átus professzor ta r to ttá k ezeket. D avid W illis — a legjelentősebb am erikai K álvink u ta tó — K álvin úrvacsoráról szóló ta n ítá s á t ism er­ te tte . E zen előadásnak a su m m ája jelent meg a Theo­ logiai Szem lében.5 Ez az előadás nagyon sok félreértést

oszlat el. M indenekelőtt azt a félreértést, m in th a a 19. sz. liberalizm usa által reform átusnak nevezett ú rv a ­ csoratan K álviné lenne. Willis közvetlenül a kálvini szövegből k im u ta tja , hogy K álvin úrvacsoratana kö­ zéppontjában a Szentlélek által m egvalósuló realis praesentia és az unio mystica cum Christo ténye áll. K álvinnál nem csak em lékvacsoráról, nem csak b ű n ­ bánatról, hanem a K risztussal való találkozásról, a Benne és így jav aib an való részesedés öröméről, az óegyházi öröm vacsoráról, a nagy hálaadás alkalm áról, az em berré le tt Istennel való egyesülés titk á ró l, m isz­ térium áról van szó. Nem tudom ezért elfogadni Paolo R icca-nak, a róm ai W aldens Theologiai Szem inárium ta n árá n ak ide vonatkozó vélekedését.6 Ricca profesz­ szor szerint nem fogadható el a Lim ai D okum entum ­ nak az az állítása, m ely szerint az Újtestam en tu m b an az úrvacsora nem m isztérium , még kevésbé Isten m isztérium a. E bben a k ritik áb a n a régi racionalista és liberális kötődéseket, nem pedig K álvin ta n ítá sá t lehet látni. K álvin szerint ui. a keresztyén élet m aga K risztussal való m isztikus unió, és az eucharisztiá­ ban valóban egy csodálatos m isztérium ról — a K risz­ tussal való egyesülés titk á ró l — van szó. W illis előadása — és á ltaláb an a reform átus állás­ pont előterjesztése — orthodox testvéreinknél is ér­ deklődésre ta lá lt, nagyra értékelték azt. Í gy a lenin­ grádi konzultáció résztvevői — reform átusok és ortho­ doxok — eg y ü tt tu d tá k m ondani: „Az eucharisztia m isztérium , m elyben a szenvedett és m egdicsőült Ú r Jézus K risztus tökéletes istenvoltában és tökéletes em bervoltában jelen v an és m ag át közli a hívőkkel, akik az Ő igazi testéb en és vérében részesednek.” 7 E gyetértés m u ta tk o z o tt abb an is, hogy az eucharisz­ tiá b a n áldozatról három értelem ben lehet beszélni: 1. az eucharisztia megemlékezés (anam nesis) a K risztus egyszeri tökéletes áldozatáról, te h á t az annak nem megismétlése; 2. az egyház részesedése K risztus tökéletes áldoza­ táb an . Az úrvacsora „eucharisztikus áldozat, m ely az Örök Főpap m ennyei szolgálatát egyházának földi áldozati szolgálatával (sacrificial m inistry) kapcsolja össze, végzője m aga az Ú r Jézus K risztus. Az egyház így hirdeti és representálja, ú jra presentálja az egy­ szeri tökéletes áldozatot.” 3. Az egyház népe „királyi papságot” ( 1P t 2,9) al­ kot, akik m agukat válaszul hálaáldozatul odaszán­ já k az Ú rnak. A leningrádi konferencia résztvevői e g y ü tt hangsú­ lyozták még a következőket: Az egyház sákramentális közösség, m ert ünnepli a sákram entum okat, és azért, m ert „ Iste n az egész em beri nem zetséget m egm enteni akaró szándékának sákram entum i jele” . Az egyház szolgáló közösség, m ert „létének fu n dam entum a az az Ú r, aki nem azért jö tt, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” . Az egyház „szolgáló közösség, m ert K risztusban és így szolgálatában is részesedik. E bből következik, hogy felelős közösség. Felelős korának eseményei k ö zö tt em berek életéért. Í gy nem h allg at­ h a t a kor égető kérdéseiről, sőt azok m egoldásáért a szó és te tt egységében szolgálnia kell. A leningrádi konzultációnál azért k ellett viszonylag tartó sa b b a n időzni, hogy kim utassuk e „bilaterális” dialógus és a H it és Egyházszervezet m u n k ájáb an m u­ tatkozó össz-ökum enikus m u n k a közti belső össze­ függést. Í gy lá th a tju k , hogy m i, — m agyar reform á­ tusok —, am ikor elm élkedtünk és szellemi küzdelm et fo ly ta ttu n k és fo ly tatu n k egyházunk m egújulásáért, benne voltunk és benne vagyunk egy nagyobb folya­ m atb an , m ely az E gy A nyaszentegyházat átfogja. Nem vagyunk elzárva a K risztus T est tö bbi ta g jaitó l.

197

I

Ez nagyon fontos! Igen szomorú az, am ikor egy egy­ ház b ezárja m ag át, és nem hajlandó h a tn i és h atá so k a t elfogadni. R eform átusnak lenni azt jelenti, hogy ál­ landóan figyelünk az Igére az önkorrekció készségé­ vel. R eform átor a ty á in k ezt így m o n d o tták : Ecclesia reformata semper reformanda debet. A reform átus egy­ h ázn ak m indig figyelnie kell az Igére, hogy m agát, életét, ta n ítá s á t az Igéhez hozzáigazítsa (Róm 12,2). Az Igére figyeléshez azonban az is hozzátartozik, hogy m ások hogyan értik az Igét. E bbe a " m ások” -ba a m ú lt és a jelen egyházai eg y arán t b eletartoznak. A m ások értelm ezésére azért v an szükség, hogy hozzá­ m érjem a m agam Ige-m egértését a korrekció szem­ pontjából. A II. H elvét H itvallás bevezetőjében is pontosan erről v an szó. K álvin ezért tanulm ányozza olyan alaposan az eg y h ázaty ák at és a k o rtárs teoló­ gusokat. N ekünk is a jo b b ra ta n ítta tá s készségével kell élnünk és járn u n k . Az ökum enikus közösségben való részvételünknek ez az egyik jótétem énye. Az ilyen hatások azonban m indig kétoldalúak. Aki kész h a tá so k a t elfogadni, az m ag a is h a t. M ár m a is jól lá th a tó , m ilyen hatással v o lt a M agyarországi R e­ form átus E gyház bizonyságtétele az ökum enikus teo­ lógiai gondolkozásra. A Misszió és Evangélizáció Bi­ zo ttság a felism erte, hogy az Igéhez hűséges evangéli­ záció nem lehetséges a társadalm i-gazdasági kérdések kom oly vizsgálata nélkül. E felismerés m ögött is o tt v an egyházunk idevonatkozó bizonyságtétele. U gyan­ így beleépült a Lim ai D okum entum szövegébe is a mi egyházunk, v alam in t a debreceni dialógus-sorozatban részt vevő reform átus és orthodox egyházak bizony­ ságtétele. H a k e tte n találk o zn ak , m ind a k e ttő vál­ tozik. F orm álunk és form álódunk. Ez érvényes az ökum enikus m ozgalom ban résztvevőkre is. E zért sem szabad félnünk a ttó l, hogy a Lim ai D okum entum ban foglaltak a mi gondolkozásunkat is form álják. Mi­ közben istentiszteletünk bibliai m egújulásán fárado­ zunk, Isten ajándéka szám unkra a Limai D okum en­ t u m , hogy m egújulásunkban segítsen benn ünket. A benne foglaltakhoz hozzám érhetjük az úri szent v a­ csoráról szóló ta n ítá s u n k a t és liturgiánkat. E zen a ponton is em lékeztessük m ag u n kat arra, hogy ez a vizsgálódás nem n ap jain k b an kezdődött. M inden reform átus lelkészi h iv a ta lb a n m egtalálható az a h atalm as k ö te t, m elyben isten tiszteletünk meg­ ú ju lásán ak előkészítése és m unkálása érdekében ké­ szült tan u lm án y o k olvashatók. Óriási m u n k a van ab­ b a n a k ö tetb en ! A tém ák átölelik az egyház istentisz­ teletén ek szinte valam ennyi a sp e k tu sá t: a bibliai alap­ vetéstől az istentiszteleti rend tö rtén etéig és annak m ai kérdéseiig. Az istentiszteleti rend kérdéseivel való foglalkozás­ b a n fontos jelentősége v an az egyháztörténelm i k u ­ ta tá so k n a k . Az im m áron m ajdnem 2000 esztendős egyház tö rté n e te szomorú illusztrációk hosszú soro­ z a tá t ad ja an n ak a tény n ek , hogy a B ibliát félre lehet érten i és félre lehet m agyarázni. A zt is lehet látni, hogy á ltaláb an azok é rte tté k félre, akik nem voltak h ajlandók soha senki m ásra figyelni, csak önm agukra. Az eg y h áztö rtén et vizsgálata közben Iste n ta n ít ben­ n ü n k e t az Írás helyes m egértésére. A reform átus úrvacsorai g yakorlat bibliai és egyház­ tö rté n e ti vizsgálata eredm ényeképpen látn u n k kell, hogy mai rend ü n k k ét vonatkozásban ta lá lta tik hí­ já v a l: 1. Az úrvacsora az istentiszteleti élet perifé­ riá já ra k erült. H elye egy p ó t-istentiszteleten van a " fő-istentisztelet” végén, m elyen m ár a jelenlevők n agy része nem is vesz részt. N agy gyülekezeteink ú r­ vacsorai istentiszteleteihez hozzátartozik a kivonulók töm ege, akik akkor is m ennek, m ikor m ár ja v á b an fo­

198

lyik az úrvacsorai istentisztelet. A perem re szorulás m ásik jele, hogy van n ak gyülekezetek, ahol mindössze 6 —8 alkalom m al kerül sor az úrvacsora kiszolgálta­ tá sá ra . — 2. Az úrvacsorai istentiszteletből nagyon sok bibliai/evangélium i elem k im arad t, nagyjából a m ú lt század negyvenes éveitől. Ú gy tű n ik , hogy ennek a korszaknak a racionalizm uson és liberalizm uson ne­ velődött szellemisége nem tu d ta elviselni ezeknek a m élyen bibliai elem eknek a jelenlétét. 1844-ből fenn­ m ara d t egy ünnepi istentisztelet teljes rendje K om ádi­ ból. Ezen még ezek az elemek szerepeltek. A m ostani liturgiában csak a bűnvallás m a ra d t. Ez tö b b m int 100 éven keresztül ránevelte az em bereket arra, hogy az úrvacsorában kizárólag a b ű n b á n a t sák ram en tu m át lássák. Pedig az az apostoli egyházban az Úrra l való egyesülés és az Ő ú jra eljövetele várásán ak boldog örvendezéssel teli alkalm a volt. K om ádiban még hang­ z o tt 1844-ben a N icea—K onstantinápolyi H itvallás a m aga csodálatos tisz ta chrisztológiájával. De éppen ez volt az, am it a liberális fül nem volt képes hallgatni: " . . . K risztus . . . Istenből való Isten, világosságból való világosság, igaz Istenből való Igaz Isten, szüle­ t e t t nem te re m te te tt. . . ” Az eredm ény az, hogy az ezen biblikus elem ektől m egfosztott úrvacsora — szer­ ta r tá s t tek in ti a m ai, elsősorban a lelkészi közvéle­ m ény a m ércének, m integy visszavetítve azt a refor­ m ációba. Pedig ez ennél több száz esztendővel későbbi elhajlás, és az evangélium ban való megszegényedés időszakának kétes értékű term éke. Az úrvacsorával kapcsolatos újszövetségi k u ta tá ­ sokban oroszlánrésze v o lt O scar Cullmann párizsi és baseli professzornak, aki 1983-ban le tt a debreceni Teológiai A kadém ia tiszteletbeli d oktora.8 Ő hangsú­ lyozza azt, hogy az ősegyház istentisztelete úrvacsorai istentisztelet volt. K iv ételt a keresztelési istentiszte­ letek és az evangélizációs alkalm ak képeztek. Az istentisztelet úrvacsorai (eucharisztikus) istentisztelet volt, m ert azt áb rázo lta ki a m aga teljességében, am i Jézus K risztus egész életének és ta n ítá sá n a k , valam in t az Iste n O rszágának a lényege. Ami m egm utatkozik m ár a héber dábár (dbr) szó jelentésében is: Isten be­ széde m indig cselekedet is, és Isten cselekedete m indig beszéd. N ála a szó és a t e t t elv álaszth atatlan egym ás­ tól. T ovábbá az úrvacsora kiábrázolja Isten népe egy­ ségét a közös szavakban és te tte k b e n . Az úrvacsorá­ ban fontos szerepe van a felszentelt szolgáknak és a gyülekezet tag jain ak egyaránt. I t t m egm ozdul a gyü­ lekezet. M indenki tesz és m ond valam it. E d u ard Schweizer és O tto H ofius — m in d k etten reform átus ÚT -k u tató k — m u ta ttá k ki, hogy az úrvacsorában az elemek nem vehetők ki a szent cselekm ények kon­ textusából.9 E zért lehet a sák ram entum okat — így a szent keresztséget is ugyanezen okokból — nem csak lá th a tó Igének, hanem m egcselekedett Igének is ne­ vezni. Ez képezi a teológiai a la p já t ann ak a megfogal­ m azásnak is, hogy „ a diakónia az evangélium szíve, és a diakónia szíve az evangélium ” .10 Ezek u tá n vegyük szem ügyre a Lim ai D okum entum ta rta lm á t! H árom főrészben — ezen belül 33 rövid paragrafusban foglalkozik a tém ával. Az eu ch a risztia szereztetése E rész az ú rv acso rát „az Úrtó l v e tt aján d ék ” -nak nevezi, és a páli megfogalm azás szerint szerezt etési igékkel vezeti be, de u ta l az evangélium okban ta lá l­ h ató helyekre is. K apcsolatot lá t az úrvacsora és J é ­ zusnak az evangélium okban feljegyzett egyéb közös étkezései k ö zött is. Ezek „hirdetik és cselekedetekkel

kiábrázolják Iste n O rszágának elérkezését” . Az Ószö­ vetségben pedig a páska-vacsora az eucharisztia előre kiábrázolása. Az úrvacsora az Újszövetség p áskava­ csorája, m ely „emlékezés h alálára és feltám ad ására és a B árán y V acsorájának (Jel 19,9) előre átélése (anticipációja)” . E z a rész foglalkozik az úrvacsora nevei­ vel, és felsorolja a különféle egyházakban használatos nevek széles sk á lá já t a V acsorától a miséig. Az öku­ m enikus nyelvh aszn álatb an évtizedek során az eucha­ risztia szó m u ta tk o z o tt a legalkalm asabb „közös ne­ vezőnek” . E z a szó ugyancsak a hálaadás igen fontos m ozzan atára irá n y ítja te k in te tü n k e t. N em lehet és nem szabad ezt a szót egyetlen felekezet sajá tjá n ak tekinten i, noha erre tö rté n te k a m ú ltb a n kísérletek (eucharisztikus kongresszus stb.). E z t a kifejezést a szent vacsora jelölésére m i is b á tra n elfogadhatjuk és használh atju k . A z ú rvacsora értelm e „Az eucharisztia lényege szerint ann ak az aján d ék­ nak a sákram entum a, m elyet Isten ad nekünk K risz­ tu sb a n a Szentlélek ereje által. M inden keresztyén az üdvösség a já n d é k á t a K risztus testével és vérével való közösségen keresztül nyeri el. Az eucharisztikus étke­ zésben, a kenyér és a bor elfogyasztásában K risztus önm agával való közösséget ad. Iste n m aga cselekszik.” Az úrvacsorában m egerősödünk bűneink bocsán atá­ b an és az örök élet ígéretében. „Á m bár az eucharisztia lényegében egyetlen a k tu s” , az aláb b iak b an öt aspek­ tu s a la tt kerül tárg y alásra:

Hálaadás az A tyának „Az eucharisztia, m ely mindig m agában foglalja az Igét és a sák ram en tu m o t, Isten m unkáinak hirde­ tése és ünneplése. Ez a nagy hálaadás az A ty án ak m indenért, am it a terem tésben, a m egváltásban és m egszentelésben elvégzett az E gyházban és a világ­ b an az em berek m inden bűne ellenére, és m indenért, am it el fog végezni az Isten Országa teljességre ju t ta ­ tásával. Í gy az úrvacsora az áldásm ondás (berakah).” E nnek a klasszikusan tö m ö r m o n d atn ak az első felé­ hez egy k ritik ai m egjegyzésem van. Az úrvacsora és a keresztség, te h á t m indkét sákram entum , az Ige sza­ vainak kim ondásából, te h á t igehirdetésből és az el­ rendelt cselekm ények m egcselekvéséből áll. Nincs te h á t sákram entum igehirdetés nélkül. É rtelm etlen te h á t a v ita , hogy m i a fonto sab b : a sákram entum vagy az igehirdetés. A k e ttő szorosan összetartozik. A fenti m o n d at első fele ezt ak arn á kifejezni, de azt félreérthetően teszi. Í gy az alábbi v á lto z ta tá st ja v as­ lom : „Az eucharisztia, m ely m indig m ag áb an foglalja az igehirdetést és az Ú rtól ren d elt szent cselekm énye­ k e t.. . ” („The eucharist which always includes both proclamation o f the word and the enactment o f the ac­ tions commanded by the Lord.. .") „Az eucharisztia a h áláv al való dicsőítés nagy ál­ dozata, m elyet az E gyház az egész terem tettség nevé­ ben m ond. A világ, m elyet Isten m agával m egbékél­ te te tt, jelen v an m inden ú rvacsoránál a kenyérben és a borban, a hívők szem élyében és az á ltalu k önm agu­ k é rt és m inden em berért elm ondott im ádságban. K risz­ tu s egyesíti a hívőket önm agával, és belefoglalja im ád­ ságukat sa já t közbenjáró im ájáb a úgy, hogy a hívők átform álódnak, és im ádságuk elfogadásra talál. Ez a hálaáld o zat csak K risztus által, Ővele és Őbenne lehet­ séges. A kenyér és a bor, a föld és az em beri m u n ka

gyümölcsei hitben és hálaadásban p resen tá lta tn ak az A tyának. Í gy az eucharisztia jelzi azt, am ivé a világ m ajd válik: hálaáldozat és dicsőítő ének a T erem tő­ nek; egyetem es közösség a K risztus testében; az igaz­ ság, a szeretet és a béke országa a Szentlélek álta l.” — I t t a rra szeretném a figyelm et felhívni, hogy az ú r­ vacsorának ezek a szilárd bibliai teológiai alapon nyugvó kozm ikus vonásai, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó, az egész te re m tettség é rt való közbenjá­ rás gondolata és gyak o rlata nálunk szinte teljes m ér­ ték b en hiányzik. N álunk csak az egyén bűnbocsána­ tá ró l és örökélet-élm ényéről van szó.

A z eucharisztia anamnesis vagy emlékezés Krisztusra „Az eucharisztia a m egfeszített és feltám ad o tt K risz­ tu sra való emlékezés, azaz a kereszten egyszer s m in­ denkorra elvégzett és az egész em beriségért m a is m u nkában levő (operative) áldozatának élő és h ath a tó s jele (effective sign.) Az emlékezés bibliai gondolata az eucharisztiára alkalm azva Isten m űvének jelenlegi hathatós v o ltá ra utal, m ikor az t Isten népe liturgiájá­ ban ünnepli.” — P ál ta n ítá sa szerint az üdvesem ény hirdetése m aga is üdvesem ény.11 A to v áb b iak b a n az irat hangsúlyozza K risztus valóságos jelenlétét. E z t azonban a parousia-val, te h á t a dicsőségben való ú jra eljövetelével dialektikus feszültségben m ondja el. „K risztus m aga m indazzal, am it é rettü n k és az egész te re m te tt v ilá g é r t... elvégzett, jelen van ebben az anamnesis-ben, és önm agával való közösséget a já n ­ dékoz nekünk. Az eucharisztia ugyanakkor az Ő p a­ rousia-jának és végleges O rszágának előíze. Í gy az anam nesis egyszerre representáció és anticipáció. Te­ h á t nem egyszerűen egy m últbeli esem ény és annak jelentősége em lékezetbe idézése. A bban az egyház hath a tó san hirdeti Isten h a ta lm as cselekedeteit és ígéreteit. A representáció és anticipáció hálaadásban és közbenjárásban fejeződik k i . . . A hálaadásban és közbenjárásban az egyház egyesül a F iúval, nagy F ő­ papjával és K özbenjárójával (Róm 8,34; Zsid 7,25). Az eucharisztia K risztus egyetlen ( unique) áldozatának sákram entum a, aki örökké él, hogy közbenjárjon ér­ tü n k . Emlékezés m indarra, am it Isten t e t t a világ üdvösségéért. Ami Iste n a k a ra ta szerint elvégeztetett K risztus te stté léteiében, életében, halálában, feltá­ m adásában és m ennybem enetelében, azt Iste n meg nem ismétli. Ezek egyszeri, meg nem ism ételhető és nem prolongálható események. Az úrvacsorai megem­ lékezésben azonban az egyház K risztussal, a N agy Fő­ pappal közösségben felajánlja a m aga közbenjáró im á­ já t. A K risztusra való emlékezés m inden keresztyén im a alapja és forrása. Í gy a m i im ádságunk a fe ltám ad o tt Úr állandó közbenjárásán nyugszik és azzal egyesül. Az eucharisztiában K risztus felhatalm az m inket arra, hogy Vele éljünk, Vele szenvedjünk és általa im á d k o z z u n k ... K risztusban felajánljuk m agunkat m in t m indennapi életünk élő és szent áldozatát (Róm 12,1; 1P t 2,5;). Ez az Ú r előtt kedves lelki áldozat erősödik az eucharisztiában, m elyben m egszenteltetünk és m egbékéltetünk szeretet által, hogy a világban a megbékélés szolgái legyünk.” A gyülekezet és a hívők im ádságának K risztus im ádságához való viszonyítása és ab b a való belefoglalása m ind az úrvacsora, m ind az im ádság titk a i m egértése szám ára a Lim ai D okum en­ tu m n a k igen fontos része. A prédikáció és a sákram entum viszonyáról a szö­ veg így szól: „Mivel a K risztusra való em lékeztetés (anam nesis) a prédikált ige ta rta lm a , a prédikáció

199

és az eucharisztikus vacsora egym ást erősítik. T ehát az eucharisztia helyes ünneplése m agában foglalja az Ige hird etését.” „Az ünneplés k ö zéppontjában K risztusnak a szerez­ tetésre vonatkozó szavai és cselekedetei állanak. Az úrvacsora K risztus testén ek és vérének és az Ő való­ ságos jelenlétének a sákram entum a. K risztus azon ígéretét, m ely szerint az Övéivel lesz a világ végeze­ téig, változatos m ódokon teljesíti be. Az úrvacsorá­ b an való jelenléte azonban egészen egyedülálló. Jézus m o n d o tta a kenyér és a bor felett: ’E z az én testem . . . ez az én vérem ’. A m it K risztus k ijelen tett, az igaz, és ez az igazság m indig beteljesül, valahányszor az úrvacsora ünneplésére kerül sor. Az egyház vallást tesz K risztusnak az úrvacsorában való valóságos, élő és cselekvő jelenlétéről. K risztusnak az eucharisztiá­ b a n való valóságos jelenléte nem az egyes em ber hité­ nek függvénye, azonban K risztus testén ek és vérének m egkülönböztetésére h itre v an szükség. . . ”

kum entum . „Az eucharisztia átfogja az élet m inden aspektusát. Benne az egész világot reprezentálva tö r­ ténik a hálaadás áldozata. Az eucharisztikus ünneplés megbékélést és kölcsönös részesedést követel azok kö­ zö tt, akik testv érek k én t Isten egy családjához ta r ­ toznak. Ez állandó k ihívást jelent igazságos tá rsa ­ dalm i, gazdasági és politikai élet keresésére (Mt 5,23k; 1K or 10,16k ; 1K or 1 1 ,2 0 -2 2 ; Gal 3,28). Mindenféle igazságtalan faji előítélet, szétválasztás, a szabadság h iánya ítélet alá kerül, am ikor K risztus testében és véréb en részesedünk. . . M int az eucharisztia részesei, éppen ezért következetleneknek bizonyulunk, ha nem veszünk cselekvően részt a világhelyzet és az em ber helyzete m egjobbításáért folyó k ü z d e le m b e n .. . Á llan­ dó ítélet a la tt vagyunk a társad alm u n k b an m utatkozó igazságtalan viszonyok m iatt, az em beri büszkeség, az anyagi érdekek és h atalm i politika okozta sokféle m egosztottság, és m indenek felett a K risztus testén belül m utatkozó, nem igazolható felekezeti ellenállás m akacssága m ia tt.”

A z eucharisztia a Szentlélek segítségül hívása E b b en a fejezetben k é t dologról van szó. Először is an n a k m egvallása, hogy „ a m egfeszített és feltám a­ d o tt K risztus a Szentlélek á lta l van valóságosan jelen.” A spiritualiter szónak te h á t nem hellenisztikus értelm ezésével állunk szem ben. E z u tó b b i szerint a spiritualiter a materialiter ellentéte. A Lim ai D oku­ m en tu m értelm ezése megfelel K álvin ta n ítá sá n a k is. M ásodszor: i tt a Szentlélek trin itá riu s értelm ezésével v a n dolgunk. „Az eucharisztia ünneplése és a Szenthárom ság Iste n titk a közti kapcsolatból lesz világossá a Szentlélek szerepe: Ő az, aki Jézus elhangzott sza­ v a it m egeleveníti. Jézu sn ak a szereztetési igékbe foglalt, m eghall­ g a tá st ígérő szavaitól felb áto rítv a az E gyház im ádkozik az A tyához a Szentlélek aján d ék áért, hogy az eucharisz­ tik u s esem ény valóságos legyen, m elyben a valóságo­ san jelenlevő m égfeszített és feltám adott K risztus életét ad ja az egész em beriségért. Í gy te h á t K risztus élő Igéje és a Szentlélek ereje á lta l lesz a kenyér és a bor K risztus testének és véré­ nek sákram entom i jelévé. Az eucharisztia egészének ,epikletikus’ jellege van , m ert m inden a Szentlélek m u n k á já tó l f ü g g .. . Az E gyház m in t az új szövetség népe, bizalom m al h ív ja segítségül a Szentlelket, hogy m egszentelődjön, m egújuljon, eljusson az igazságos­ ságra, igazságra és egységre, hogy felhatalm azást n y erjen a világban való küldetésének elvégzésére. A Szentlélek az eucharisztiában az Isten Országa elő­ ízét a d ja ; az E gyház részesedik az új terem tésben, és b iz ta tá st nyer az Ú r ú jra eljövetelére.”

A z eucharisztia a hívők közössége „A K risztussal való úrvacsorai közösség az Egyház életét tá p lá lja , és ugy an ak k o r a K risztus te sté n — az E gyházon — belül a tag o k egym ással való közössége. Az egy kenyérből és a közös kehelyből egy a d o tt he­ lyen való részesedés kifejezi és m un k álja a K risztusban részesedők egységét azokkal, akik bárhol, bárm ely idő­ b en K risztu sb an részesednek és részesedtek. Az eucha­ risztiáb an kifejezésre ju t Isten népének közössége. Az eucharisztia ünneplése m indig az egész Egyház ügye. A helyi úrvacsora-ünneplésben az egész Egyház benne v an .” A következőkben az úrvacsorának az E gyház h a tá ­ ra in kív ü l is m egm utatkozó jelentőségéről szól a do­

200

A z eucharisztia az Isten Országa vacsorája (lakom ája) Az úrvacsora ötödik, terjedelm ében a legrövidebb, de jelentőségében az előzőekkel egyenlő aspektusa an nak az Isten O rszágával való kapcsolata. Szóról szóra értendő, hogy itt vacsoráról — te h á t étkezés­ ről — v an szó, mely az ősi em beri ta p a sz tala to k sze­ rin t a közösség megélésének lehetősége és jele. É ppen ezért volt a kora prófétai látom ásokban az eljövendő m essiási kor összekapcsolva az Ú R á lta l szerzett lako­ m ával (Ézs 25,6). Az úrvacsora ennek a próféta-láto­ m ásnak a megerősítése azzal, hogy annak előízét adja. „E b b en az ünnepben az E gyház h á lá t ad Istennek az (Isten Országa) jeleiért; boldogan ünnepli és előre átéli (anticipálja) K risztus O rszágának eljövetelét (1K or 11,26; Mt 26,29). A világ, m ely szám ára a meg­ újulás ígérete szól, jelen van az eucharisztikus ünnep­ lésben. Jelen v a n az A ty a előtti hálaadásban, ahol az Egyház az egész te re m te tt világ nevében szól a K risz­ tu sra való em lékezésben, ahol az Egyház a N agy Fő­ pappal és K özbenjáróval egyesülve könyörög a vilá­ g é rt; és jelen v an a Szentlélek aján d ék áért való im ád­ ságban, ahol az Egyház m egszentelődésért és az új terem tésért im ádkozik. Az eucharisztiában kiengesztelődve az Egyház tag­ jai elhívást k a p ta k arra, hogy az em berek közti meg­ békélés szolgái és a feltám adás öröm ének ta n ú i legye­ nek.” Ezzel itt a jelenvaló világban m egtapasztal az Egyház valam it az eljövendőbői: „Az eucharisztia — m ivel az teljes m értékben Isten ajándéka — a jelen­ való világkorszakba a z t az új valóságot hozza, ami a keresztyéneket K risztus hasonlatosságára átfor­ m álja, és őket ily m ódon h ath ató s ta n ú k k á teszi.” Ez a tan úság az Egyház népének szent kötelessége és boldog kiváltsága. A z eucharisztia ünneplése E bben az utolsó fejezetben az úrvacsorai istentisz­ teleti rendre vonatkozó összefoglalás talá lh ató . Elő­ ször is azoknak az istentiszteleti elem eknek a fel­ sorolását olvashatjuk, melyek a szerkesztők szerint az úrvacsora helyes kiszolgáltatása szem pontjából elengedhetetlenek. Ezen a ponton arra kell emlékez­ nünk, hogy az úrvacsorai istentiszteletről beszélve nem azt a — régi A genda szerint — t ulajdonképpen m ásodik istentiszteletet vizsgáljuk, m elyre a prédi­

kációs istentisztelet befejezése — záróének és áldás — Urunk, Hozzád emeljük szívünket, és hálát adunk u tá n kerül sor, hanem a „ k é t isten tiszteletet e g y ü tt” . Neked. Valóban méltó és jó dolog Téged dicsőíteni, m in ­ H iszen — m in t lá ttu k — az igehirdetés is elengedhetet­ dig és m indenütt Neked felajánlani hálaadó im ánkat len része az úrvacsorai liturgiának. E z t szem előtt Urunk, Szent Atyánk, M indenható és Örökkévaló Isten. ta r tv a itt m ost csak azo k at sorolom fel, melyek — Te teremtettél mindeneket élő Igéd által, és a teremtést legalábbis külön ak tu sk én t — a mi rendünkből eddig jónak nevezted. Te alkottál bennünket, embereket a Te hiányoztak. Ilyen m indenekelőtt a nagy hálaadó képedre és hasonlatosságodra, hogy életedben részesed­ im ádság, m elynek részei a terem tésért és a m egváltá­ jü n k és dicsőségedet visszatükrözzük. A z idők teljességé­ sért való hálaadás (berakah), a te s tté létel, K risztus ben elküldötted Krisztust, aki a világ élete. Ő m in t a Te szabadító te tte ire , a kereszt, a feltám adás, a m ennybe­ szolgád, elfogadta a keresztséget és a felszenteltetést, hogy a m enetel és a m ennyei közbenjárás esem ényeire való szegényeknek az evangéliumot hirdesse. A z utolsó vacso­ emlékezés (anam nesis); a Szentiéleknek a közösségre ránál Ő hagyta reánk a hálaadás poharát, a szent vacso­ és az elem ekre való kiáradásáért való könyörgés rát, hogy emlékezzünk keresztjére és feltámadására, hogy ( epiklesis); u talás a szentek egyességére. az Ő jelenlétében elfogadjuk az Élet Kenyerét. E bben az utolsó fejezetben aján lják a szerkesztők Ezért Urunk, az angyalokkal és m inden szenteiddel azt, am iről m i a bevezető szakaszban beszéltünk, együtt hirdetjük dicsőségedet: hogy ez a D okum entum alk alm at és lehetőséget ad arra, hogy a tagegyházak sa já t istentiszteleti ren d jü ket m egvizsgálják az Ige világosságában. A bban a hitben, SZE N T, SZE N T, SZ E N T A SE R E G E K N E K URA. hogy ők is ezt cselekedték, terjesztik írásu k at az egy­ T E L J E S A Z ÉG É S FÖLD A Z Ő D IC SŐ SÉ G É V E L . házak ökum enikus közössége elé. D IC SŐ SÉ G N E K E D , M A G A S S Á G O S IS T E N ! Meg kell em lítenünk, hogy az EVT vancouver-i N agygyűlése a Lim ai D okum entum ot öröm m el fo­ Istenünk, a M indenség Ura, Te szent vagy. A Te gadta. A „lim ai alapelvek” alap ján készült úrvacsorai dicsőséged minden mértéket meghalad. K üldd el a m i istentiszteleti rend, ill. az azon való részvétel a jelen­ szent foglalatosságunkra életadó Lelkedet, aki szólott levők szinte egyöntetű vélem énye szerint a vancouver-i Mózesnek és a prófétáknak, aki Szűz M áriát kegyelem­ Nagygyűlés legnagyobb eseménye volt. A jelenlevők mel árnyékolta be, aki alászállott Jézusra a Jordán folyó­ elm ondották, hogy az Ú rra l és egym ással való közös­ nál és az apostolokra pünkösd napján. A Lélek kiára­ ségük gyakorlásában jelen v o lt a m ai emberiség fáj­ dása vigye végbe, hogy ezen a hálaadó vacsorán a kenyér dalm a és rem énysége, és h an g zo tt a bizonyságtétel és bor K risztus teste és vére legyen szám unkra! Istenn ek az egész em beri nem zetséget átölelő szere­ tetéről. V égezetül k ét, a Lim ai D okum entum ot értékelő Ó, S Z E N T L É L E K , JÖ JJ E L É S TÖ LTS M EG írásból szeretnék idézni. Az egyik Paolo Ricca profesz­ K E G Y E L M E D D E L ! szornak m ár em lített írása. Szerinte a D okum entum legfőbb érdem e az anam nesis, az úrvacsorázó helyi Ezért, U runk, ünnepeljük a m ai napon a m i megvál­ gyülekezet és az egyetem es Egyház kapcsolatának, tatásunkat. Em lékezünk F iad közöttünk lakozására, az alapul szolgáló trin itáriu s teológia és az úrvacsora keresztségére, az apostolokkal való utolsó vacsorájára, szociális következm ényeinek erőteljes kihangsúlyo­ halálára, pokolra való alászállására. H irdetjük feltá­ zása. Szerinte a valóságos jelenlét és az Ú R visszajöve­ madását és dicsőségbe való felemeltetését, a h o l — mint telének v árásáb an beleértendő távoliét nem hangsú­ a m i N agy F őpapunk közbenjár értünk. V árjuk az lyozódik ki eléggé a szövegben. Ezzel szem ben meg­ ő újra-eljövetelét! A z ő papságában egyesülve ajánljuk győződhettünk, hogy a szöveg m ind a jelenlétet, m ind fel Néked hálaadó emlékezésünket. Emlékezz Fiad áldo­ a visszavárást hangsúlyozza, és ezzel kifejezésre ju t­ zatára! A dd népednek m indenütt szabadításának jóté­ ta tja a k e ttő dialektikus egységét. teményeit! A m ásik írás J . R o b ert Nelson am erikai teológusé, a H it és Egyházszervezet Bizot tsága régi m unká­ sáé12. Az ő vélem énye szerint a szöveg igen alapos M A R A N A T H A ! H A LLE LU JA H ! m u n k a eredm énye. Erőssége, hogy nem fo ly ta tta a régi filozófiai különbségeken alapuló v itá k a t, pl. a K risztus által, Krisztussal és Krisztusban Tied minden realis praesentia m ikéntjéről, hanem közvetlenül az tisztesség és dicsőség, M indenható A tya Isten a Szent­ Í ráshoz fordul, és alapos exegetikai és bibliai teológiai lélek egységében örökkön örökké! eredm ényekre épít. U gyanilyen „érdem nek” te k in ti Á m en” a trin itá risa n értelm ezett christológiai alapvetést. Pásztor János Ez a titk a an n ak — Nelson vélekedése szerint —, hogy a szöveg egyszerre bibliai és m odern. A m a em bere szám ára fogalm azza m eg az evangélium m ondani­ valóját. Befejezésül ide ik ta tju k a vancouver-i istentisztelet nagy hálaadó im ádsága rövid v á lto z a tá t: „Kegyelmes Isten, megvallju k , hogy a bűn rabjai va­ gyunk, és képtelenek vagyunk önmagunkat megszabadí­ tani. Vétkeztünk Ellened gondolatban, beszédben és cselekedetben azzal, am it tettünk és azzal, am it elmulasz­ tottunk megtenni. N em szerettünk Téged teljes szívünk­ ből, és nem szereltük felebarátunkat, m in t önmagunkat. Jézus Krisztusért, a Te Fiadért, könyörülj rajtunk! Bocsáss meg, újíts meg és vezess m inket, hogy gyönyör­ ködhessünk akaratodban, és járhassunk utaidban a Te szent neved dicsőségére.

JEGYZETEK 1. B aptism , E u c h a rist a n d M inistry (G enève, WCC, F a ith a n d Order P ap ers, No. 111 (1982). — 2. One B ap tism One E u c h a rist an d u M utually R ecognized M inistry (WCC F a ith a n d O rder P apers, No. 73 (1975). — 3. Bartha T ib o r: A keresztyén szolgálat ekklézioló ­ giai összefüggései, Theologiai Szemle, 1973, 11 k k. — 4. Theologiai Szemle, 1980, 10 l. — 5. Theologiai Szemle, 1977, 226 k k. — 6. P. R icca: An Opinion on th e B E M D ocum ents: euch arist, R eform ed W orld, vol. 37, no. 7. S eptem ber 1983, 239 kk. — 7. Idézetek a TSZ, 1977, 226 kk. a la tt ta lá lh a tó cikkből valók. — 8. O. C ullm ann: C hristentum u n d U rgem einde, angol ford., E a rly C hristian W orship (L ondon, SCM [1956]). — 9. Theologiai Szem le, 1973, 11 k k . — 10. B a rth a T ibor előadásából idézet. O rszágos D iakóniai K onferencia, M á trah áz a, 1981. á p r. — 11. L. Goppelt: Theologie des N euen Test a ­ m ents (G ö ttin g en , V andenhoeck & R u p re c h t [1978]), 445 k k. — P á sz ­ to r J á n o s : M unkafüzet az újszövetségi bibliai teológia ta n u lm á n y o ­ zásához (D ebrecen, R ef. Theol. K u rz u stá ra [1981]), 57 k. — 12. J . R o b e rt N elson: B aptism , E u ch arist, M inistry, T he C hristian Cen­ tu ry , S eptem ber 28, 1983., Vol. 100, No. 27, 846 kk.

201

Az egyházak békeszolgálata a társadalomlélektan fényében A m odern társad alo m tu d o m án y o k nem csökkentet­ té k a keresztyén h it bizonyságtételének jelentőségét, sőt nagy m értékben já ru lta k hozzá e bizonyságtétel tö rté n e ti h atásán ak és a társad alo m életére gyakorolt befolyásának világosabb felismeréséhez. E zért éppen a társad alo m tu d o m án y o k ra te k in te tté l nem lehet szó arról, hogy „a h it k o rszak át” fe lv á lto tta „a tudás, vagy a tu d o m án y k o ra” . A vége felé közeledő huszadik század világára inkább az jellem ző, hogy a h it kér­ dései és a vallási m ozgalm ak jelenségei éppen úgy a közérdeklődés k ö zéppontjában állnak, m in t ahogy a a k u ltú ra , a vallás és a társadalom problém ái a tu d o ­ m ányos k u tatáséb an . E zért m agától értetődő és fon­ tos, hogy a keresztyén egyházak ta g ja i és képviselői is törekedjenek m egism erni a társadalom tudom ányok eredm ényeit és m ódszertani ösztönzéseit, különösen e tudom án y o k egyik új ágának, a társadalom lélek­ ta n n a k a terü letén , s felhasználják ezeket a társadalm i igazságosság, a békeszolgálat és a békére való nevelés érdekében k ife jte tt áldásos m u n k áju k b an . Az alábbi fejtegetések nem lépnek fel azzal az igény­ nyel, hogy k ö zv etítik a társad alo m lélek tan új ered­ m ényeit, csupán an n ak m egvilágításában szeretnének segítséget n y ú jtan i, hogyan já ru lh a tn a k hozzá a tá r ­ sadalom lélektani vizsgálódások az egyházi békem unka jobb m egértéséhez és látókörének kiszélesítéséhez. E z a lehetőség éppen a világm éretű békemozgalom egyre nagyobb felad ataira nézve jelen t k ihívást és kötelezettséget, hogy sem m iképpen se becsüljük le v agy h anyagoljuk el az egyházak b ékem unkájának társadalom lélektani v o n atk o zásait. * A különböző népek, k u ltú rá k és társad alm ak életé­ b en igen eltérőek v o ltak és m a ra d ta k a m agától érte­ tő dőnek szám ító dolgok, vagyis az olyan alapvető felfogások, meggyőződések és m ag atartási form ák, am elyek bizonyos terü letek és körök szám ára érvé­ nyesek, úgyhogy tö b b n y ire íra tla n társad alm i nor­ m ák k én t já ru lh a tta k és já ru lh a tn a k hozzá e társadalm i és k u ltu rális közösségek kollektív élete legfontosabb vonásainak a szabályozásához. E m aguktól értetődő dolgok közé ta rto z o tt — sajnos, szinte az egész vilá­ gon — el egészen a 20. század közepéig a h áború való­ sága és eszközi m ivolta. E z t csak az u tó b b i években valam ennyi földrészen jelentkező töm eges és új ihle­ te ttsé g ű békem ozgalm ak kérdőjelezték meg. A nem ­ zetközi jog ugyan — kb. a "Vörös K ereszt” -nek a 19. század harm adik negyedében tö rté n t m egalapí­ tá s a ó ta — többször is m egkísérelte, hogy „megszelí­ dítse” a háború borzalm ait és kinövéseit, sőt az 1928-i K ellog-paktum ban m ég szerződésileg és ünnepélyesen tö rvényen kív ü l helyezni is m egpróbálta, de a háború elkerülhetetlen és ta rtó sa n reális lehetőségéről és fo ly tathatóságáról szinte az egész világon elterjedt meggyőződés, am ely m élyen belegyökerezett a tá r ­ sadalm i tu d a tb a , olyan erős h a tá s t gyakorol m indm áig az em beriség tö rtén etén ek m enetére, hogy a háború m agától értetődő v o ltán ak eme dogm ája végleges legyőzéséhez, am ely az ato m k o rb an m ár öngyilkos eszmévé v ált, alapos társadalom lélektani vizsgála­ to k ra és igen m agas szintű szociál-pedagógiai erő­ feszítésekre v an szükség. E feladat m egoldása azért is lesz oly nehéz, m ivel a háború önm agától értetődő­ sége esetében nem holm i regionálisan k ö rü lh atáro lt

202

gondolkodásról és m ag atartásról van szó, hanem olyan évezredes hagyom ányról, am ely alól időben és térb en alig-alig volt kivétel. H a v o ltak és v an n ak is ilyen ki­ vételek, m int pl. a napjainkig ta rtó quaker és m enno­ n ita közösségek, éppen ezek bizonyítják, hogy a norm a tulajdonképpen m ennyire m agától értetődő volt és az m a is. A klasszikus békeegyházak eme kivételes voltában, am elyet az EVT 1975-ben N airobiban köve­ tendő példaként em elt ki, tükröződik az őskeresztyé­ nek tragikus helyzete, am ikor a hadviselésben való m inden részvétel szigorú m egtagadását nem ta r th a t­ tá k fenn tovább, m iután a keresztyénség a róm ai biro­ dalom állam vallása le tt. A világm éretű békem ozgalom igen sokat t e t t az u tó b b i években azért, hogy a háború ősi m agától érte­ tődő v o ltá t m egrendítse és elvileg kérdésessé tegye; de még számos igen n ag yhatású intézm ény, stru k ­ tú ra és társad alm i konvenció igazodik oly erősen a háború m agától értetődőségének dogm ájához, sőt alapul azon, hogy az egyházaknak is és különösen az egyházaknak kell m élyreható és átfogó fáradozással h a tá ly ta lan íta n io k ezt a gondolkodásm ódot, am ely az emberiség egzisztenciális eretnekségévé faju lt. É ppen ezért le tt an n y ira időszerű az 1983-ban V ancouverben felelevenített visszaemlékezés D ietrich Bonhoeffer­ nek 1934 augusztusában ta r to tt fanöi beszédére, am ely­ ben a keresztyénség valam ennyi tagegyházának béke­ z sin atá t jav aso lta. V alam ilyen p ára tla n és példa nél­ k ü l álló világtörténelm i esem ényre v an szükség ahhoz, hogy a közösségi és egyéni tu d a t értelm i és érzelmi rétegeiig jussunk el s ta rtó sa n m eggyökereztessük bennük a visszavonhatatlan világbéke új m agától értetődő v o ltá t, m int az emberiség életbenm aradásá­ n ak alapvető feltételét. Ez azonban sem m iképpen sem lehet egyszeri esemény, bárm ennyire egyedülállónak kell is lennie. Á llandóan m egism ételhetővé kell tenni az em berek tu d a tá b a n csakúgy, m in t a társad alm i és kulturális intézm ényekben, s valóban m indig időszerű form ában kell újból és újból m egism étlődnie, hogy ki­ v álthassa az t a társadalom lélektanilag és békepeda­ gógiailag szükséges közösségi „m egtérést” , am ely egyedül képes az egyetem es em beri b ékét az egész világon m agától értetődővé tenni. A leszerelésért, az A frika és L atin-A m erika népeivel v állalt szolidaritá­ sért és az E gyesült N em zetek Szervezetéért a K B K kezdem ényezésére a tagegyházakban és szervezetek­ b en tö b b m in t tíz esztendeje m egrendezett évenkénti négy im anap jelentősége éppen az ezek révén szer­ z e tt am a tájékozódási im pulzusokból érthető , am e­ lyeket a hívők és K risztus egész egyháza tu d a tá n a k értelm i és érzelmi rétegeiben k e lte tt: a világ m egvál­ to z o tt viszonyai közepette újból m egtanulja az egy­ ház, m it jelen t és m it kíván meg m a K risztus követése és a békeszolgálat. Az lenne te h á t a cél, hogy a világbéke-gondolkodás kifejlesztésének s a közösség-lélektan új m agától érte­ tődő eszméjévé tételének ezt a pro g ram ját egyszerre több szinten is elindítsuk. Meg kellene találn i „ a béke új m agától értetődése” program jának tö b b nyelven is érthető és meggyőző m egjelölését; e program meg­ v alósításának m ár első fázisában is szükséges lenne az akciók gondos és kölcsönös összehangolása: tu d o ­ m ányos, társadalm i, kulturális, vallási, nevelői és politikai intézm ényeknek igen érzékenyen kellene m eghallgatniok egym ást és egyesült erővel e g y ü tt­ m unkálkodniok, hogy sajátos és nélkülözhetetlen

hozzájáru lásu k at eredm ényesen tegyék h atékonnyá. Ez a valóban óriási, de elkerülhetetlenül szükséges fel­ a d a t m érhetetlenül nagy k ö vetelm ényt jelent, m ivel a közösségi és egyéni tu d a tb a n évezredek ó ta beideg­ z ő d ö tt tájéko zó d ást néhány éven, vagy legfeljebb évtizeden belül kell h a tá ro z o tta n és egyetem esen visz­ szájára fordítani, m egtéríteni. Megtérés — nem olyas­ m ire szólít-e fel ez a szó, am i nagyon is g y akran és ism erősen csendül a keresztyének fülében Jézus K risz­ tu s evangélium ából? Most azonban nem egyesek, vagy kis csoportok b ű n b á n a tra való készségéről és m egtérésre való hajlandóságáról v an szó, hanem Isten egész népéről a földön, am elyet em beriségnek nevezünk, s am elyről tu d ju k , hogy többségében nem keresztyé­ nekből áll. * Ezzel el is érkeztünk m ár a társadalom lélektan egy m ásik fontos területéhez, a csoportok dinam ikájához. M ódszertanilag hasznos, h a a világ tö rté n e té t olyan csoportos dinam ikai folyam atok sorozatának fogjuk fel, am elyek folyam án csak kivételes esetekben képez­ té k vagy képezik egyes em berek, vagy az egész em be­ riség sorsa azt az erőt, am ely nagy és fontos csoporto­ sulások tu d a tá t irán y ítja. A legkülönfélébb nagyságú és összetételű — nagyságrendjükben a kivételes m inő­ ségű egyedektől az egész emberiségig terjedő — cso­ portok k apcsolatai és akciói határo zzák meg a tö rté ­ nelem folyam át. A családra, a rokonságra, a törzsre, a népre, vagy a nem zetre á ltaláb an m in t term észetes, vagy szervesen k ialak u lt társad alm i képletekre szok­ tu n k te k in te n i; az elsőbbségi sorrend fokozataiban ezeket illette és illeti meg a hozzájuk tarto zó egyének hűségének bizonyos, több n y ire a helyzettől függő m értéke. H ivatásbeli csoportok, gazdasági tá rsu lá ­ sok, érdekközösségek, s nem utolsó sorban vallási közösségek szám ítanak történelm ileg a k arati vagy m eggyőződésbeli döntések alapján keletk ezett olyan társadalm i-k u ltu rális jelenségeknek, am elyek a szub­ je k tív h atástényezők nagy irányító ereje következté­ ben különösen érdekesek a társadalom lélektan szá­ m ára. D urva egyszerűsítéssel m unkahipotézisként meg lehetne k o ck áztatn i azt az állítást, hogy az emberiség tö rté n e te során e történelm ileg vagy em beri döntések következtében k ialaku lt társad alm i képletek jelentő­ sége egyre nagyobb lett a to v áb b i esem ények szem pont­ jából, ezzel szem ben a term észetes társad alm i csopor­ to k n ak a világ tö rtén etre gyakorolt h atása aránylag visszaszorult, bárm ilyen erősen kötődnek is hozzájuk to v á b b ra is az egyes em berek. A zokat az objektív változásokat, am elyek a társad alm i erővonalak eme súlyponteltolódásából ad ó d tak a történelm ileg létre­ jö tt mesterséges vagy kényszerű társad alm i egységek vagy közösségek ja v á ra , az egyének, de a bennük részt­ vevő csoportok is csak lassan vagy részben tu d tá k szubjektíve is m agukévá ten n i. A tu d a t fejlődésének ebből a „lom haságából” , am ely szakadékot tá m a szt egyrészt a valóságos világ, m ásrészt az elav u lt világ­ kép k ö zö tt, adódnak az olyan hűségkonfliktusok, vagy a lojalitásnak olyan problem atikus átfedései, m int am i­ lyeneket az ókortól m indm áig m egfigyelhetünk a poli­ tik a i rangelsőségért és az etikai norm ákért, a hatalm i politika, vagy a vallás elsőbbségéért stb . v ív o tt h ar­ cokban s am elyek oly g y a k ra n v á lta k drám ai küzde­ lemmé. Végül m egoldandó az a kérdés is, hogy m egvalósít­ ható-e és hogyan az egész em beriség egysége. B árm i legyen is erre a válasz, az nem lehet kétséges, hogy szükség v an valam ennyi term észetes és történ elm i

társadalm i képletnek, valam int ezek egyes hordozói­ nak az egyetemes emberiség irán ti lojalitására, hogy az egész emberiség m egérjen, vagy még inkább ráne­ velődjék a valóban csoportdinam ikai közösséggé válásra. Még h a soha nem kerülne is sor egy világállam , vagy az egész em beriséget m agában foglaló állam meg­ terem tésére, akkor is m egoldandó feladatként m arad n a az állam okra tag o lt emberiség békeközösséggé való form álása és m egtervezése; de ez is valam ennyi cso­ po rt megfelelő, az összes részterületeket áth a tó közös­ ségi lojalitását k ív án n á meg, s ezekbe a csoportokba épp úgy beletartoznának az állam ok és állam szövet­ ségek, m in t a nem zetközi gazdasági társu lato k , szakszervezetek, vallási közösségek, kulturális intézm é­ nyek stb., am elyeknek azon kellene fáradozniok, hogy m egtalálják a tö bbi csoportot kizáró gondolkodásról és cselekvésről a valam ennyiükre te k in te tte l levő m a­ g ata rtási form ákra való áttérés m ódját. * Mivel já ru lh a tn a k hozzá m a, vagy a jövőben a ke­ resztyének, a gyülekezetek, az egyházak és az öku­ m enikus szervezetek e feladatok elméleti tisztázásá­ hoz, esetleg gyakorlati m egoldásához is? Mivel — társadalom lélektanilag, különösen csoportdinam ikai­ lag te k in tv e — a keresztyénség olyan történelm ileg kialak u lt társadalm i-kulturális jelenség, am ely túllép a term észetes és sok m ás történelm i-társadalm i kép­ let h atá rain , valam ennyi világm éretű hitközösség­ hez, meggyőződésbeli, érdek- és akcióközösséghez hasonlóan a keresztyénség is arra h iv a to tt, hogy köz­ rem űködjék egy olyan m élyen m egalapozott em beri lojalitás felkeltésében, kifejlesztésében és felnevelésé­ ben, am ely társadalom lélektanilag elég erős ahhoz, hogy m egterem tse a ta rtó s és m eg b o n th atatlan világ­ békét. Az egyházaknak és gyülekezeteknek, a teoló­ giai akadém iáknak (illetve fakultásoknak) és egyéb keresztyén nevelési intézm ényeknek te h á t feladatuk lenne, hogy segítséget n y ú jtsan a k a keresztyénség megfelelő önértelm ezésének k ialakításában, am ely lehetővé tenné ta g ja i — az ökum enikus grém ium ok, az egyházak, a gyülekezetek s nem utolsó sorban az egyes hívők — szám ára a ta rtó s világbékéhez szüksé­ ges emberi lojalitás érvényesítését, először sa já t életés m unkakörükben, de azu tán a világm éretű nem zet­ közi együttm űködés és szolidaritás kapcsolataiban is. I tt, különösen szociál-pedagógiai vonatkozásban, nagy erkölcsi és gyakorlati jelentősége lehet annak, h a az egyházak, gyülekezetek, ökum enikus szervezetek és az egyes keresztyén hívők is állandóan és h atékonyan tám o g atják az ENSZ egész világra kiterjedő rendsze­ rét. Nem lehetne-e a keresztyén ifjúság ökum enikus k atek e tik ai o k ta tá sá b a n a megfelelő nevelési prog­ ram állandó ta n tá rg y á v á ten n i az „E N SZ -ism eret” szak tárg y át ? * Az a hozzájárulás, am elyet az egyházak és keresz­ tyének n y ú jth a tn a k az olyan csoporthű ség legyőzé­ séhez, m int am ilyen a nacionalizm us, a törzsiség, a rasszizm us, az antikom m unizm us s am ilyenek a kon­ fesszionalizmus ökum enikus ellenessé v ált form ái, sa já t tö rtén elm ü k problem atikus szakaszain való úrrálételt is szolgálja. Egy példa: az elm últ ötszáz esztendő euró­ pai g y arm atosításának volt egy jelentős keresztyén összetevője is, és bárm ennyire örvendetes, hogy a H arm adik Világ egykori missziói gyülekezeteiből idő­ közben önálló fiatal egyházak le ttek az új független

203

állam okban, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a ke­ resztyén ü ltetvény-tulajdonosok a K arib tenger té r­ ségében és A m erikában óriási gazdasági hasznot húz­ ta k a töm egesen im p o rtált afrikai rabszolgák m u n k a­ erejéből, s e rabszolgák u tó d ain ak sokszor még m a is szenvedniök kell a rabszolgaság m odern form ái és u tó h atásai, a rasszizm us m ia tt. A dél-afrikai ap arth eid ­ rendszer „keresztyén” gyökerei sokkal nyilvánvalób­ b a n ellentm ondanak az evangélium szellemének meg b etűjének is, sem hogy ú jab b leleplezésükre lenne szük­ ség; a keresztyén európaiak gyarm ato sításának szá­ mos h a tá sa azonban m ár nem látszik meg ilyen vilá­ gosan. A n n á l fontosabb te h á t, hogy a K B K tagegy­ házai, különösen M agyarországon és Csehszlovákiá­ ban, lényegesen h o zzájáruljanak a m inden év m ájusa végén ta r to tt A frika-vasárnapok im ádságaival és tá ­ jék o ztatásáv al a gyülekezetek és a hívők figyelmének e tényekre való irányításához s ez á lta l olyan egyete­ mes társadalom lélektani gondolkodás elősegítéséhez, am ely megfelel az em beri lojalitás világm éreteinek és békeigényének s m eggyorsítja növekedését. A ném etek idősebb nem zedékéből sokan emlékez­ nek szégyenkezve arra, hogy m ennyire ellentm ondott egykor a m ásodik nagy paran cso latn ak ez az antiökum enikus felirat az egyenruhájukon: „ Iste n velünk v an !” , bárm ilyen keresztyéninek gondolták is akkor

az állam fők és a fegyvereket megáldó tá b o ri lelkészek e hivatalos jelszó elrendelését és jó v áh ag y ását. Az Iste n Igéjére hallgató keresztyén hivő m a m ár tu d ja , hogy az ilyen jelszóval való visszaélés istenellenes s az em beri közösség szelleme ellen irányul. Isten Igéje h am isítatlan hirdetésének m egértéséhez nincs szükség to v áb b i társadalom -lélektani vizsgála­ to k ra, vagy szociálpedagógiai m agyarázatokra, az egyházak és az Ö kum ené gyakorlati békem unkája azonban csak nyerhet azzal, h a m eto d ik ájáb a bele­ vonja a társadalom lélektan felism eréseit és szem lélet­ m ó d ját is. Ez egyrészt azzal az eredm énnyel já r, hogy az egyházak és a keresztyének szerényebben csak a sa já t külön feladataikra összpontosítják figyelm üket és energiájukat, m ásrészt olyan világm éretű e g y ü tt­ m űködési készséget eredm ényez, am ely nélkül elkép­ zelhetetlen a Bonhoeffer jav aso lta béke-zsinat, de az egész em beriség iránti lojalitáson alapuló felelősség­ tu d a t és a m eg b o n th atatlan világbékének ezáltal lehe­ tő v é váló új önm agától értetődése is. A szociál-peda­ gógia felé az első lépést ta lá n valóban az jelenthetné, ha Jézus K risztus ifjú nem zedékének nevelését egy havonként ta r to tt EN SZ-ism ereti órával gazdagíta­ nék meg. K laus Ehrler Fordította: F ük ő Dezső

Az egyházak egysége egy lehetséges prioritási rendben A cím ben m eg ad o tt tém án k az egyház történelm é­ vel egyidős.1 A problém át u g y an végletes m egoldással könnyen le lehetne zárni, de a végletes m egoldások sosem voltak és nem is lesznek kielégítőek. Az egyház augusztinuszi dim enzióit (ecclesia visibile, ecclesia non visibile; ecclesia m ilitans, ecclesia trium phans) sem azonosítani, sem a dualitásig kiélezni nem helyes, b á r m indként felfogásnak v o ltak és v an n ak követői. Az első szerint az egyház egysége K risztusban úgy a d o tt, hogy v aló jáb an nincs is m egoldásra váró prob­ lém a. A m ásodik szerint a világ p lu ralitása rem ény­ telenné és így esztelenné teszi az egyház egységéért fo ly ta to tt bárm inem ű erőfeszítést. Az egyik felfogás kényelm es önám ítás, a m ásik olcsó menekülés. Mindig v o ltak olyan keresztyének, akik e lu ta síto tták m ind a k e ttő t. E z elu tasításn ak bibliai híradásai és így a ké­ sőbbi egységtörekvéseknek bibliai gyökerei vannak. A X X . századi ökum ené képviselőinek három kulcs­ fogalm at k ellett tisztázn iu k : szervezeti egység, spi­ rituális egység, lá th a tó egység. A szervezeti egység kérdése a pro testán s gondolkodásban nem tu d o tt té rt hód ítan i k é t okból. Az egyik az, hogy nincsen újszövet­ ségi h á tte re . A m ásik az, hogy éppen a katolikus szervezeti egység m u ta tja világosan, hogy e látványos egység a legjobb álarc a spirituális diverzitás szá­ m ára. A spirituális és lá th a tó egység kérdésköre van a középpontban. Már az első pünkösdkor e k e ttő ösz­ szefüggése világossá le tt, hiszen a különböző nyelvű, nem zetiségű, érdeklődésű-, és érdekeltségű em berek­ ben a Lélek egységformáló m unkálkodása lá th a tó v á le tt. Az, ami pünkösdkor csodálatos jelenség volt, később az egyháznak világm éretű, ökum enikus vá­ gyakozása és célkitűzése lett. A pünkösdi jelenség u tán i törekvés m ár az ősegy­ házban kifejeződést nyert. Az első egységtörekvés, m ely a jeruzsálem i zsinaton (ApCsel 15.) ö ltö tt form át, a misszió lehetőségét k ív án ta b izto sítan i a „felekezeti

204

szűkkeblűséggel” és rigorozitással szemben. A misszió kérdése első perctől m agában hordozta a kom prom isz­ szum szükségességét: „M ert a Szentlélek jónak lá tta és mi is úgy lá tju k jó n ak , hogy ne te g y ü n k több te r­ h et rá to k annál, am i föltétlenül szükséges” (ApCsel 15,28). U gyan akkor az igazság megőrzése érdekében meg k ellett határozni azokat a princípium okat, am e­ lyek m egóvják a m issziót a legnagyobb kísértéstől, a tanbeli felhígulástól, a h itta n i anarchiától. Term é­ szetesen m ár a Szentírás egyes fejezetei k ö zött a szer­ zők alap ján meg lehet különböztetni különböző teoló­ giai irán y zato k at, de az sem kétséges, hogy a későbbi dogm a fejlődés szám ára az alapvető dogm ák szinte k ikristályosodott form ában m egtalálhatók az Újszö­ vetségben. G ondoljunk csak pl. a krisztológiai, vagy m onotheista form ulákra vagy a Szenthárom ság „nyom aira” . Í gy a misszió egyrészt veszélyt jelent az egyház egysége szám ára, m ásrészt pedig an nak eszköze, hiszen a keresztyén evangélium igazságának hirdetésé­ vel az emberiség testvéri egységének m egterem tésén fáradozik. A páli misszió eredm ényeként létre jö tt gyülekezetek­ ben P ál szak ad atlan h arco t fo ly ta to tt levelein és láto ­ gatásain keresztül a széthúzás ellen, E té n y szükség­ szerűségét az teszi még fájdalm asabbá, hogy ezekben az antagonizm usokban m ár a spirituális egység hiá­ nyáról és nem csupán elhanyagolható form aságokról van szó (1K or 3.). Ugyanez elm ondható az ún. apostoli a ty á k koráról. „Az apostoli a ty á k ” elnevezés olyan szem élyekre, azok írásaira, illetve olyan ism eretlen szerzőjű irato k ra vo­ natkozik, m elyek részben bizo n y íto ttan , részben nem közvetlen kapcsolatban á llta k az apostolokkal.2„O lvas­ va az apostoli a ty á k a t, olyan problém ákba te k in th e tü n k be, m in t a belső m egosztottság, üldöztetés, v alam int mind a judaizm us, m ind a pogányság kérdésében jelenlévő való konfliktusok.” 3 Az első és legfontosabb

problém a a belső széthúzás. Ez a m egállapítás köz­ vetve vagy közvetlenül érvényes m ind a nyolc ős­ keresztyén ira tra , ill. iratcso p o rtra (l. jegyzet 2). Az egységet ném elyek m orális, ném elyek doktrinális ú t­ m u ta tá so k k a l igyekeznek m unkálni. Am i az egyház szervezetét illeti, fontos okm ány a D idaché4, m elyben világosan körvonalazódnak a hierarchikus szerkezet első jelei, m elyekben sokan szintén az egység kérdé­ sének m egoldását lá ttá k . Az ősegyház következő periódusát (II. század m á­ sodik fele) a „görög apologéták” 5 m unkássága jellemzi, m ely elnevezés m ár önm agában a h it védelmezésére u tal. A védelem re nem csak a külső tám ad ás, v ád as­ kodás, rágalm azás m ia tt, hanem ism ételten a belső széthúzás és tévelygés m ia tt v o lt szükség. A tisz ta ta n kim unkálása és az egyház egységének m egvédelm e­ zése elv álaszth atatlan felad atk én t m ozgósította az egyh ázaty ák at. (L. jegyzet 5.) E z t az elv álaszth atatlan ság o t to v áb b m ély ítették azok a kihívások, m elyeket a következő herezisek okoztak: gnoszticizm us, M arcion, m ontanizm us, m o­ narchianizm us. N em kétséges, hogy a görög apologé­ tá k a t követő generáció kiem elkedő teológusai6 olyan életm űvet h a g y ta k m aguk u tá n , m ely m eghatározó szerepet játszik a keresztyénség tö rténelm ében m ind a m ai napig. V iszont az sem kétséges, hogy zsenialitá­ suk — am inek eredm ényeit könnyebb v o lt k o rtá r­ saiknak félreérteni, m in t m egérteni — nagyban hozzá­ já ru lt a IV —V. század kontraversioihoz és az ezek által életreh ív o tt ún. ökum enikus zsinatokhoz, illetve azok hitvallásaihoz7. A hitvallások egységformáló ereje v ita th a ta tla n s általáb an a ta rtó s egységnek lehetőségét hordozza m agában. Viszont az egyház h a tá rv o n a la it erőseb­ ben m eghúzza, a közös hitelv elfogadásával a sp iritu ­ ális egység doktrinális dim enzióját létrehozza, de egy­ ben élesen lá th a tó v á teszi azok elkülönülését, sőt el­ különítését, akik szám ára az a d o tt hitelv elfo g ad h atat­ lan. M inden ökum enikus zsinaton elfogadott hitvallás éppen an n y ira excluzív is, m in t am ennyire inkluzív. Pedig szinte m inden esetben ez a m ód is p árhuzam o­ san lá tja az igazság és az egység kérdését. Az egyete­ mes zsinatok m ásik problém ája abból fa k a d t, hogy ezeket a császár h ív ta össze és m eghatározóan bele is folyt a h itv itá k b a . E rre a legjobb példa az első öku­ m enikus zsin at (Nicea, 325), m elyet K on stan tin us h ív o tt össze azzal a meggyőződéssel, hogy a keresz­ tyénség a „birodalom cem entje” 8 lehet, s akinek ugyan­ akkor a nyilvánvaló érdekeltsége nem a S zenthárom ­ ság, hanem a birodalom egységére v o n atk o zo tt. T eh át a zsinatokon az igazság és egység keresése párhuzam o­ san h ala d t az összehívó politikai h atalo m érdekeinek szolgálatával. Az öt p atriarch atu s (Jeruzsálem , K o n stan tin áp o ly, A lexandria, R óm a, A ntióchia) kialakulása u tá n m eg­ állíth a ta tla n versengés fo ly t az elsőbbségért politikai, tradicionális és földrajzi érvek alap ján . A centralizá­ lódó egyházszervezet, m ely ism ét az egységet tű zte zászlajára, azáltal, hogy a politikai h atalo m m ódszeré­ vel és am bíciójával dolgozott, m egterem tette a tö rté ­ nelem addig legnagyobb egyházszakadását 10549-ben. Az egység folytonosságának lá tszata érdekében m ind­ k é t egyháztest e lu ta síto tta a m ásikat. A n y u g ati egyházban a szervezeti és h atalm i kon­ szolidációval párhuzam osan fejlő d ö tt a spirituális antagonizm us és erkölcsi lazaság a megszilárduló dog­ m ák ellenére, vagy éppen következtében. Az előrefor­ m átorok m unkássága, a különböző olasz, spanyol és francia szerzetesi m ozgalm ak, a m áglyák, m ajd a „ p á p á k ” h atalm i harca, m ind e fo ly am atn ak a pozi­

tív ill. negatív kifejeződései. A korrupció, a h atalm i visszaélés, a klerikális gátlástalanság, tévelygés és visszaélés olyan m éreteket ö ltö tt, hogy az egység- és igazságkeresés ú tjai elváltak és ez utóbbi fémjelzi e korszak k a rak te rét. Ez a folyam at a X V I. századi reform ációban érte el tető p o n tját. Nem vitás, hogy sem L u th er, sem K álvin nem a k a rtá k az egyházsza­ k ad á st — az egész egyházat k ív á n tá k reform álni — de m in d k etten vállalták azt az igazság érdekében. A reform ációt követő századokban a keserűség, gyűlöl­ ködés, bosszúvágy, rivalizálás te tté k lehetetlenné az egységtörekvéseket, no meg az egyre inkább m egerő­ södő, vallási k ö tö ttségektől m entes világ valósága. U gyanakkor — a reform áció törekvéseit az évszázadok táv latából nézve—nem kétséges, hogy a Szentírás egye­ düli au to ritásán ak , az üdvösség K risztusban való egye­ düli ú tjá n a k , a h it egyedüli eszközének, a kegyelem egyedüli hatékonyságának hangsúlyozásával, vagy az egyház létének kálvini m eghatározásával a refor­ máció az egyház valóságos egységének lehetőségét m u n k álta a későbbi korok szám ára. Sajnálatos tén y , hogy a protestan tizm u st kívülről szemlélő sok esetben csupán e folyam atnak a „m ellékte rm é k eit” (több száz protestáns felekezet) veszi észre, m elyek lé tre jö tté é rt különben sem helyes kizá­ rólag a X V I. századi reform ációt felelőssé tenni. A X IX . század k é t egyháztörténeti jelenségét kell m egem líteni tém án k szem pontjából. Az egyik az ú j­ kori missziós tevékenység, a m ásik a felekezeti világszövetségek körvonalainak kibontakozása.10 Az első, a m ár m egosztottságban élő egyházak á ltal fo ly ta to tt missziói tevékenység ta n és szervezetbeli koordiná­ ciójának kérdését v.eti fel, a m ásodik a reform áció tradícióinak megfelelően igyekszik a protestáns egy­ h áza k at töm öríteni. Századunk joggal nevezhető az ökum enizm us évszá­ zadának. Az első h arm ad b an az egységtörekvések három fő vonalon h a la d ta k egym ással párhuzam o­ san, sokszor egymás értékeit megkérdőjelezve. E három irányzat szervezeti form át ö ltö tt. Az első a misszióval járó kérdéseket te k in te tte az egységkeresés középpont­ ján a k , s leglátványosabban az E dinburghi Világmisz­ sziói K o n fe re n c iá b a n (1910) n y ert kifejezést. A m á­ sodik a szociális felelősségre te tte a hangsúlyt — ez egy teljesen új jelenség — és a „Life and W ork” (É let és M unka Stockholm i K onferenciát) hozta létre. A harm adik teológiai felismerések, hitvallások és ekk­ léziológiai irányzatok to v áb b i vizsgálatában lá tta az egység lehetőségét, s 1927-ben L ousanne-ban gyűlt össze először. (F aith and Order) A három közül a m ásodik h o zott „abszolút” ú ja t az egységtörekvéseket illetően. „A ta n szétválaszt, de a szolgálat összeköt” jelszavával valóban m agára v o n ta az egyházi élet figyelm ét, s ugyanakkor bizalm atlanságát is. A h a r­ m incas években az ökum enikus mozgalom teológusai felism erték, hogy a három irán y zat egym ástól való elszigetelődése a közös cél elérését csak nehezítheti. E felismerés szervezeti form ában való m egvalósulását a hitleri nácizm us előretörése, m ajd a m ásodik világ­ háború eseményei és következm ényei 1948-ig h á trá l­ ta ttá k . Végül 1948. augusztus 22. — szeptem ber 4. kö zö tt 147 egyház delegátusai az am sterdam i ökum e­ nikus találkozón létrehozták az eladdig legegyetem e­ sebb ökum enikus szervezetet E gyházak V ilágtanácsa néven.11 Az EVT egy alapvető ponton különbözik a korábbi egységtörekvésektől. Míg azok a k arv a-ak aratla n u l egy-egy princípium ra (igazság, misszió, hierarchia, társad alm i felelősség) igyekeztek koncentrálni, addig ez utó b b i a hierarchikus m egoldást elvetve a többi

205

k o m p lem en taritását v allja já rh a tó ú tn ak . S legalább ilyen m értékű a különbözősége az első századok zsina­ taiv al való összehasonlításában azáltal, hogy nem kíván a csalatk o zh atatlan ság igényével fellépni, nem kíván a tagegyházak fölött diszponálni és így a kizárólagos­ ság kísértésének sokkal inkább ellent tu d állni. T er­ m észetesen a tagságot illetően e szervezetnek is meg­ v a n a m aga bázisa,12 de m ódszerét és célkitűzését az általános n y ito ttság , dialógus és kooperáció hajlan­ dósága jellemzi, különösen a V I. N agygyűlés ó ta .13 E z t an n ak fő tém ája is d em onstrálja: Jézus K risztus a világ élete. Az előkészületek során szám talan hozzájárulás, vélekedés, tan u lm án y i anyag foglalkozik a főtém ával. Az elsődleges kérdés az vo lt, hogy az angol v á lto za t­ b a n a gondolatjel (Jesus C hrist — th e Life of the W orld) ontológikus vagy m etaforikus k ap cso latra utal. Az előtanulm ányok m in d k e ttő t elu tasítják — mely elu ta sítá st a nagygyűlés is m egerősítette — a hitvallá­ sos összefüggésre tév e a hangsúlyt. Az EV T tagegy­ házai ezzel fejezték ki, hogy az élet m egvédését hitből fakadó kötelességüknek, a h it állásp o n tján ak vallják: sta tu s confessionis. N em kétséges, b á r sajnos nem m indenki o sztja ezt a nézetet, hogy korunk háborús légköre és potenciálja etikai értékrendszerünk felül­ vizsg álatát követeli meg. „Az atom veszély és a nuk­ leáris fegyverkezési verseny dinam ikája minőségileg új problém ák elé állítja hagyom ányos erkölcsi e lv e in k e t...” 14 Az élet veszélyben forog. Ahogy a keresztyénség tö rtén etén ek első évszázadaiban az alapvető dogm atikai tisz tá n lá tá s és állásfoglalás képezte az egyház szám ára az „élet és h alál” kérdését, vagy a X V I. századi reform áció k o ráb an a bű n , k á r­ h o zat és üdvösség te k in tetéb en k ellett biblikus üzene­ te t közvetíteni, a X X . század h arm ad ik h arm ad áb an az élet és halál kérdése a szó szoros értelm ében fogal­ m azódik meg és így hangzik: „ m it kell te n n ü n k azért, hogy m egm entsük az em beri életet a földön?” 15 E rre a kérdésre kell a keresztyéneknek választ adni. Az élet d irek t m ódon k e rü lt veszélybe, és így m inden k o ráb b an uralkodó erkölcsi érték, vagy éppen filo­ zófiai prem issza „csak” m ásodlagos lehet. H ogy a potenciális veszély m ilyen m éreteket ölt, a z t a következő ad ato k érzékeltetik. 1968-ban a világ h adikiadása 250 millió dollár volt, 1980-ban ennek kétszerese. S a tendencia azó ta is em elkedő. Ez a szám a fegyverkezés d irek t életellenességét jelöli akkor is, h a a fegyverek sosem kerülnek h asználatba. Ez az összeg v alahonnan fájó an hiányzik. E z az összeg a világban uralkodó szegénységnek, illetve a szegénység legradikálisabb form ájának, az éhínségnek az enyhí­ tését, sőt in d irek t m ódon a m egszüntetését is szolgál­ h a tn á . E gy n éhány beszédes szám az éhség tém aköré­ ből: D él-A frikában, m ely ország term észeti kincseit illetően a legszerencsésebbek közé tarto zik , 2 millió em ber éhezik. A világon 40 millió em ber hal éhen évente. 1981-ben az „átlagos afrikai” 10%-kal keve­ sebb élelemhez ju to tt, m in t 1970-ben. A világon több, m in t 1 m illiárd em bernek nincs elegendő tápláléka, s ennek fele Á zsiában él. N y u g at és D él-A frika 22 országában 150 millió em ber v a n közvetlen éhhalál veszélyében.16 Ezek a szám ok — s lehetne to v áb b so­ rolni és kiegészíteni az egészségügy, o k tatásü g y siral­ m as a d ataiv al — még beszédesebbekké v áln ak , ha az ellentm ondás m ásik oldalát is szem elő tt ta rtju k , ti. azt a pazarló bőséget, am i az ún . északi világot jel­ lemzi, vagy az élelmiszerek m egsem m isítését, a term e­ lés tervszerű visszafogását, az á ra k zu h an ását elkerü­ lendő. H a a h elyzetet 10 éves visszatekintésben vizs­ gáljuk, a negatív tendencia i tt is egyértelm ű.

206

Az éhség és a fegyverkezés összefüggése nem csak gazdaságilag kétségtelen, hanem etikailag is, hiszen m indkettő a halál erőit képviseli az Isten á lta l terem ­ te tt, fe n n ta rto tt és m e g v álto tt élettel szemben. Elszo­ m orító tén y , hogy a keresztyén egyházakon belül is még m indig vannak, akik hangot ad nak olyan nézet­ nek, mely szerint a fegyverkezés a katona-politikusok dolga, az éhség és szegénység pedig a gazdaságpoliti­ kusoké. S ta lá n még szom orúbb, hogy ham is nézetüket a Szentírással igyekeznek igazolni. Az első esetben az Ószövetség háborúira hivatkoznak, megfeledkezve arról a tényről, hogy az atom energia háborús célokra való felhasználási lehetősége lehetetlenné teszi, hogy a háb o rú ra a lte rn atív a k én t gondoljunk a konfliktu­ sok m egoldása sorában. Az éhséget illetően pedig Jézus szavára hiv atk o zn ak : „ . . . m e r t a szegények m indig veletek le s z n e k ...” úgy értelm ezve, hogy a szegénység, m in t társad alm i jelenség örök, isteni, meg­ v á lto z ta th a ta tla n rendelés. Pedig ebben az igében a " veletek” -en v an a hangsúly, am i a z t jelenti, hogy am ikor ő m ár testben nincs kö zö ttü n k , akkor éppen a szegényekkel való törődésen keresztül lehet őt szol­ gálni. A Szentírás összefüggéséből sem a háborúság, sem az éhség nem igazolható. Pozitíve fogalm azva: a te ­ rem tő Isten a k a ra ta éppen ezeknek az ellenkezője. G ondoljunk csak a terem téstörténetre. A m itikus képekkel elénk t á r t állapot, m elynek m inden alkotó­ elemére az Ú r megelégedéssel te k in t, olyan világ, melyből m indkettő hiányzik. Í gy m in d k ettő an nak az állapotnak a velejárója, m elyben a bű n m eghatározó szereppel bír. H a pedig a b ű n következm ényei azok, akkor Iste n a k a ra ta szerint harcolni kell ellenük. Az ószövetségi salom szónak teljes jelentése v a n : egyént és társa d a lm a t érintő gazdasági, k atonai, egészségügyi és spirituális békesség. A teljességet, a prosperáló éle­ te t jelöli. Az egyén és a társadalom békés kapcsolata, m ely jó létet eredm ényez, s am ely közvetve vagy köz­ vetlenül az Isten ígéretére, vagy Isten k iv álaszto ttai­ nak szolgálatára épül: B írák 18,6; 19,20; És 38,17; Józs 10,21; 1K ir 22,17; 2K rón 19,1; Zsolt 55,18—19. T ovábbá egy a d o tt közösség békessége, teljessége, biztonsága, prosperitása hangsúllyal a gazdasági élet­ re: 1K rón 4,40; 22,9; Zsolt 37,11; 147,14; És 54,13; 66,12; Zak 8,12; v alam int a fenti hangsúllyal a szövet­ ségi hűségből fakadó h arm óniára: 3Móz 26,6; Jób 5,23—24; Ez 34,25; Zsolt 72,3. H angsúllyal a politi­ kai biztonságra: 2K ir 20,19; És 32,18; H ag 2,9. Term észetesen e szó u tal egyszerűen a háború hián y ára is: B ír 21,13; 1Sám 1 6 ,4 - 5 ; 29,7; 1K ir; 2,5 Zsolt 120,7; P réd 3; J e r 14,13; 28,9. Jele n ti to v á b b á egy háború végét, egyezm ény, vagy győzelem következ­ tében: 5Móz 2,26; 20,10 —12; Józs 10,1; 10,4; 11,19; B ír 4,17; 1Sám 7,4; 1K ir 5,12; 18,31; D án 11,6; B ír 8,9; 1K ir 22,27—28; 1K rón 22,18; J e r 43,12; Mik 5,5; Zak 9,10. A béke terem tésnek m indig ára van, de m indig „olcsóbb” , m in t a háborúság. Béke a lem ondás, a m egadás á rá n : 2Sám 10,19; É s 27,5; D án 11,17. A béke m inden értelem ben az Isten tő l van, te h á t feltétele az Iste n jelenléte. E nnek meg­ felelően nem helyes külön vallásos és világi békéről beszélni, de ugyanakkor u g y anannak a fogalom nak dim enzióit m egkülönböztéthetjük. Ilyen m egfontolás alap ján beszélhetünk mégis vallásos békéről: 4Móz 6,26; 1K rón 23,25; A béke, az igazságosság illetve szövetségi hűség szorosan összefüggő fogalm ak: Zsolt 72,7; 85,9—10; É s 32,17; 48,18; 57,2; 60,17. A béke és a szövetségi hűség Iste n és az em ber kap cso latán ak örök m eghatározója. E kapcsolatnak a fő jellem zője a kölcsönösség, m ely alap jaib an különbözik az iszlám ­

ban uralkodó alárendeltségtől: Ez 37,26; És 54,10 . A béke, m in t Isten aján d ék a különböző áldásokkal já r eg y ü tt. E rővel: Zsolt 29,11; öröm m el: És 52,12; üdvbizonyossággal: És 52,7, N áhum 2,1; É s 26,3; Zsolt 119,165; É s 26,12. Az Újszövetségi eiréné m agán viseli a salom jelen­ té sé t: L k 1,79; 2,14; 19,42. K öszönésform ákban való h aszn álata világosan m u ta tja az ellenségeskedés hián y án ak és a teljességben való m egajándékozottság etikai é rté k é t: Mk 5,34; L k 7,57; J n 20,19; M t 10,13; Lk 10,5—6; A k ív á n t, ígért és aján d ék o zo tt béke az Isten tő l v a n : Gal 1,3; E f 1,2; 1 és 2 P ét 1,2; stb. A n­ nak az Isten n ek a békességéről v an szó, aki m aga a békesség Iste n e : F il 4,7; K ol 3,15; R óm a 15,33; 2K or 13,11; Zsid 13,10. Az újszövetségi értelm ezés sem csupán idealisztikus lelkiállapotot, hanem a h á­ ború ellen tétét ad ja : Lk 14,32; ApCsel 12,20. K risztus m aga te re m ti meg a világ bék éjét: E f 2,14—17, azon belül a családi b ékét és a békességes em beri kapcsola­ to k a t: 1K or 7,15; Mt 10,34; Lk 12,51; R óm 14,19; E f 4,3; Zsid 12,14; 1P é t 3,11. A családi b ékét illetve a hivatk o zásu n k at illetően meg kell jegyezni, hogy ezekkel a szavakkal Jézus nem a családi békétlen­ séget a k a rja hirdetni, hanem a rra hív fel, hogy a csa­ ládi béke is csak úgy lehetséges, ha békességes és ren­ dezett kapcsolat v a n az em ber és M egváltója között. A keresztyéneknek, m in t K risztus követőinek a békes­ ségszerzés h itb ő l fakadó kötelessége: Mk 9,50; Mt 5,9; R óm 12,18; 2K or 13,11; 1Thess 5,13; Kol 1,20. Ez az egyházi élet form ája is: 1K or 14,33. H a a szerető Iste n szándéka az, hogy m egbékéltesse az em ­ b e rt önm agával K risztusban, akkor ez az előfeltétele és a lehetősége a békességszerzésnek az em beri világ­ ban. 2K or 5,19; K ol 1,20; E f 2,15. A békével e g y ü tt járó áldás a nyugalom ban, h áláb an és rem ényben, derűben való élet: R óm 8,6; 15,13; Gal 5,22; F il 4,7; K ol 3,5; J n 14,27.17 A bibliai áttek in tés u tá n ú jra hangsúlyoznunk kell, hogy a fen ti locusok is sok esetben olyan környezetben szerepelnek, m elyek az a d o tt kor h ad itu d ó sításán ak is felfoghatók egy olyan háborúból, ahol m aga az Isten a főparancsnok. Mindez azonban nem felejtetheti el velünk a z t a té n y t, hogy a terem tő i és m egváltói pers­ pek tív áb an nincs helye a h áborúnak. Az ü d v tö rté n et a történ elem tő l nem független, a történelem nek pedig vo lt olyan periódusa, m elyben a fegyver az igazságot szolgálhatta, és így az Isten fe n n ta rtó és korm ányzó ak tiv itá sá b a n helyet k a p o tt. Az igazságos háborúk kora azonban lejárt. I t t nincs lehetőség herm eneutikai vagy exegetikai vizsgálódásra, de enélkül is világos, hogy a békesség Istenének a követői a X X . században csak nem et m o n d h atn ak az életet veszélyeztető tö re k ­ vésekre. K ülönösképpen k o ncentrálva a közvetlen veszélyekre, a fegyverkezésre és a társad alm i igazság­ talanságból fakadó nyom orra. Ez u tó b b i is a b ű n fogalomköréhez tarto zik . Ism ét gondoljunk a terem tés u tá n i képre, m elyet a bőség jellem ez és a h ely reállíto tt állapotra, m elyet K risztus bőségesen te r íte tt asztallal jelenít meg. A m unkás kenyérkeresés a terem tés rendje szerint való, de a hiábavaló m u n k a és verítékes kenyérkeresés a b ű n következm énye. A Szentírás bizonyságtétele alap ján az éhség az em beri m eg próbáltatások közé tarto zik , vagy egyenesen az Iste n bü n tetése, de sosem öncél, sosem term észetes és végleges á llap o t: Jób 5,20; 1Móz 12,10; 26,1; 41,54; R u th 1,1; 2Sám 21,1; 1K ir 18,2; 2K ir 4,38; És 51,19; J e r 1 4 ,1 3 -1 8 ; Ámós 4,6. A B iblia értékrendje szerint a szegénység és éhség a legnagyobb áto k -k ív án ás: 2Sám 3,29; Zsolt 109,9—10. A szegények az Isten szab ad ítását v árják , hiszen

a rem ényteljes próféciák üzenete hozzájuk is szól. A szegényeknek éppen ezért védelem já r és őket külön­ leges jogi elbírálás illeti meg világi és vallási értelem ­ ben eg y arán t: Zsolt 82,3; 5Móz 23,25; Lk 6,1; 3Móz 12,8; 14,21; 27,8; L k 2,24. S mindez azért van így, m e rt a Messiás megsegíti a szegényeket: Zsolt 22,26; 72,4; Péld 29,4; Mt 19,21; J n 13,19. A szegé­ nyekkel való törődés istentisztelet: Zsolt 41,1; Péld 14,21; 14,31. Az alam izsnálkodás az Ú jszövetség ke­ letkezése koráb an is a legnagyobb erények közé ta r ­ to z o tt és elv álaszth atatlan a békétől s az igazságos­ ságtól: Mt 19,21; Lk 12,33; Mt 6 ,1 9 - 2 1 ; 25,42—46; 5,42; 6,1—6; Mk 12,41—44; Lk 6,38; R óm 12,8; 12,13; 15,26; 1K or 16,1—3; 2K or 9,1; 1T im 5,16; 6,18; ApCsel 24,17. A szegénységre és annak legradikálisabb form ájára, az éhségre vonatkozó locusok u tá n is hangsúlyoznunk kell, hogy a bibliai korhoz képest ugyanúgy, m in t a világ k ato n ai potenciálja, a világ gazdasági potenci­ álja is radikális változáson m ent keresztül. Szegények valóban m indig v oltak, de a gazdasági különbözőségek ak ár individuális, ak ár kom m unális szinten, sosem öl­ tö tte k olyan m éreteket, m int napjainkban. K orunk gazdasági vizsgálata olyan m eggyőződésre in d ít so­ k a k a t, hogy a különbözőség m ind a gazdagságba bele­ fulladónak, m ind a szegénységbe belepusztulónak az életét teszi lehetetlenné. T ehát ez ordító gazdasági igazságtalanság ellen m indkét szélsőség érdekében h a r­ colni kell. A bban a korban, m elyben a m egélhetés ne­ hézsége term észetesnek tű n t, am elyben egy k irá ly t meg leh e tett ajándékozni vagy éppen vesztegetni egy kosár gyümölccsel, az éhező em ber h o zzátarto zo tt az u tc a képéhez. Sajnos nagyon sok országban m ost is hozzátartozik, de m a m ár nem te k in th ető term észe­ tesnek és nem orvosolható o d a v e te tt alam izsnákkal. A világ gazdasági stru k tú rá já n a k kell m egváltozni ahhoz, hogy az értelm esen érző és gondolkodó em ber szám ára elfogadhatatlan állapot m egváltozzék. Ma azért nem m ehetünk el az illető nyom orúsága m ellett azzal az érzéssel, hogy ez term észetszerűen v a n így, m ert tu d ju k , hogy éppenséggel m esterségesen elő­ idézett, vagy tu d a to san jó v áh a g y o tt állapotról van szó. Az éhség nem szükségszerű kényszerűsége a X X . századnak, hanem a „gazdasági elit” álta l kényszerí­ te t t állapot, a kevesebbek dúskálását biztosítandó. A keresztyén egyházaknak egy lélekkel, egyhangúan és egységben kell fellépni k ét világm éretű életellenes hazugsággal szemben: Az egyik az, hogy a háború az ato m k o rb an is m egnyerhető, a m ásik pedig, hogy az éhség a földi élet term észetes velejárója. Az ezek elleni h arcnak kell a X X . század keresztyénsége szá­ m ára egyetem es hitvallássá lennie. H áláv al ta p asz­ talju k , am ennyiben ez így van, és szégyenérzettel, am ikor ez nincs így. Az E VT tagegyházai az élet je­ gyében gyűltek össze V ancouverben. Az altém ák a következők v o ltak : a) É let az Iste n aján d ék a; b) A halállal konfrontálódó és azon győzedelmeskedő élet; c) É let a m aga teljességében; d) Egységben való élet. Az illusztráció szintjén pillantsunk be az altém ák tárg y alásai során felm erült gondolatokba. a) D r. Jo h n Francis skót atom fizikus rá m u ta to tt, hogy a K eresztyéneknek dialógust kell fo ly tatn i ko­ ru n k tudósaival ann ak érdekében, hogy a tu d o m án y és tech n ik a a békét, az éhség m egszüntetését és a be­ tegek gyógyulását szolgálja, hiszen az élet az Isten aján d é k a. b) Mivel K risztus feltám a d o tt a halálból, az egyház a rra h iv a to tt, hogy Istennek az emberiség iránti m egbocsátó és együttérző szeretetét m anifesztálja azál­ ta l, hogy harcol a halál erői ellen. c) D orothee Sölle az É s 58,6—12 ben b e m u ta to tt teljességben való élet

207

három nagy ellenségét az éhséget, a dúskálást és a hazugságot elemezve, az ezek elleni h arcra igyekezett m ozgósítani h allg ató it. d) „ H a az úrvacsora kenyere az örökélet kenyere és an n ak m egtörésében K risz­ tu ssal és egym ással közösségre lépünk, akkor csak az lehet term észetes, hogy harcolnunk kell az éhség, szegénység, betegség és a társad alm i igazságtalanság m ás form ái ellen . . . H a a rra h iv a ttu n k , hogy megéljük ezt az egységet, akk o r az em bereknek faji, nem zeti, etnikai, nyelvi vagy k u ltu rális jellegzetességek, nem, társad alm i helyzet, vagy iskolázottság szerinti szét­ választása, m indenféle ellenségeskedése, m egkülön­ böztetése és m egosztása összeegyeztethetetlen a ke­ resztyén h itte l és az egyház életében való részvétellel” — m o n d ta V italij Borovoj, az Orosz O rthodox Egyház k ü ld ö tte .18 A társad alm i igazságtalanság és an n ak valóságos illetve lehetséges következm ényei ellen m ind a négy altém a a m aga perspektívájából egyértelm űen állást foglalt. U gyanez ta p a sz ta lh a tó olvasva az EVT V. N agygyűlése á lta l m egfogalm azott, a tagegyházak á lta l előkészületként és a V I. N agygyűlésen program ­ k é n t tá rg y a lt tém acsoportokat is.19 A jegyzetből ki­ derül, hogy m ennyire eltérő tém ák ró l van szó, éppen ezért meggyőző erővel b ír az a tén y , hogy egyik sem tu d ja kikerülni a h áború és éhség problém akörét. * A fenti egyháztörténelm i, bibliai és ökum enikus á t­ tek in tés m ár igyekezett válaszolni a cím ben rejlő kérdésre: m i az egyház egységtörekvésének elsődleges princípium a. A princípium ok sorrendje a történelem egyes periódusaiban a szükségszerűségeknek és a teoló­ giai felismeréseknek megfelelően változó volt. L á ttu k , hogy az egység m unkálásával hol a misszió, hol az igazságkeresés, hol a h atalm i törekvések, hol a szol­ g álat já r t k aröltve. N ém elykor ezek közül több is egyszerre, m ás és m ás p rioritási rendben. A történelm i visszatekintésen keresztül arról is m eggyőződhetünk, hogy olykor még a legőszintébb egységtörekvés is a különbözőséget növelte. V alam int ennek az ellenkező­ jét, am ikoris a legfájóbb szakadások egy valóságos egység felépítésének az alap jait ra k tá k le. A tö rtén e­ lem az egységkeresés szem pontjából is tan u lságul kell, hogy szolgáljon a jelen szám ára. M egtanulhatjuk, hogy az egységtörekvéseknek voltak olyan princípium ai, m elyek nem az egységet m u n k álták (hatalm i hierar­ chia, vagy kényszerítő erővel felru h ázo tt bibliátlan dogm ák). V alam in t m eg tan u lh atju k a z t is, hogy az egyes princípium ok egym ás ellen való k ijátszása szin­ té n nem vezet eredm ényre. S a legfontosabb felisme­ résünk az, hogy az egyes korokban érvényes elvek más tö rtén elm i k o n tex tu sb an nem úgy érvényesek. E rre a felismerésre a legjobb példa a misszió kérdése, m elyet a X X . században a dialógus v á lt fel. S m ost ism ét teg y ü k fel a k érd ést: m ilyen bázisra épüljön fel az egyház egységtörekvése? A válasz kézen­ fekvő: Jézus K risztusra, A ki a világ M egváltója, kitel­ jesítője, a békesség fejedelm e, a nagyvacsora házigaz­ d á ja : a világ É lete. S ez a g y ak o rlatb an az élet szol­ g álatán ak fe la d a tá t bízza a „k risztu siak ra” . A bibliai áttek in tés alap ján m ég k o n k ré ta b b a n úgy jelentkezik, hogy h arc az élet ellenségei ellen, elsősorban a direkt ellenségek ellen: a háború, az éhség ellen. S ez a szol­ g álat akk o r nem ú jab b egyoldalúsítás a hitigazságok tisztázása és proklam álása rovására, a ttó l m arad teo­ lógiai és egyházi szolgálat, h a nem válik öncéllá. Az egyház egysége nem öncél, nem végcél. Az egyház az a lfát és óm egát jellemző h arm ó n iát h iv a to tt m egjelení­

208

ten i és anticipálni a világ szám ára. S ezt a felad atát, m in t egy főnek egy tag ja, spirituális egységben tu d ja lá th a tó a n m egvalósítani. Elsőrenden nem az a fontos, hogy az egyház egységét lássa a világ, hanem az, hogy az egyház egységében meglássa a m indeneket a szeretet jegyében egyesítő Szentlélek Ú r Isten m u n k á ját. S ha az egyházak hitvallásként szolgálják az élet szolgála­ tá n keresztül U ru k at, akkor azt észre is veszi a világ, s rem ényteljes élethez ju t. K risztusban a szó és a te tt tökéletes h arm óniát alkot. E ttő l Ige az Ő szava és a R óla te tt, a Szentlélek á lta l inspirált bizonyságtétel. E nnek alapján a prio ritást illetően egy kom plex egy­ ségfogalm at kell bevezetni, s ez az eucharisztikus egy­ ség. E bben találkozik P rága, M elbourne, L im a.20 Szám talan tan u lm án y foglalkozik ezzel, s mi is be­ p illan tást n y e rh e ttü n k a 4. altém a idézetén keresztül. Az egységkeresés és a bűn elleni harc elv álaszthatatlan. Az eucharisztia és a b ű n szintén összetartozó fogal­ m ak. Az eucharisztiában a bűnbocsánat álta l léphet egységre az em ber K risztussal. A b ű n tém akörében a bűnös em ber és a kegyelm es Isten k ap cso latát a re­ form átorok tisztázták . De a bűn esetében nem feled­ kezhetünk meg azokról sem, akik ellen a bű n irányult. A keresztyén em ber boldogan fogadja a bűnbocsána­ to t Istentől, de sokszor megfeledkezik azokról, akiken keresztül v é te tt az Isten ellen. A bű n b o csán at meg­ tap asztalásából testvéri odafordulásnak kell fakadni azok felé, akik ellen a b ű n t elk ö v ettü k . U gyanúgy, ahogy Isten ellen em bertársainkon keresztül vétünk, a bűnbocsánat irán ti h á lá n k a t is em bertársaink szol­ gálatán, az élet szolgálatán keresztül kell kifejeznünk. Az egyház egységének keresésénél egyszerűen az egy­ ház küldetését kell erőnk szerint legjobban betölte­ nünk. A keresztyénség hitv allását Bartha Tibor így fogalm azta m eg: „az a hitvallásunk, hogy rem ény­ séget öntsünk em bertestvéreink szívébe, tám ogassuk a beteget a gyógyulásért, az éhezőt a k en y érért, a vég­ pusztulás ellen küzdő em bervilágot a túlélésért foly­ ta to tt küzdelm ében” .21 B óna Zoltán

JEGYZETEK 1. Az egyház tö rtén elm e a pünkösdi esem énytől értelm ezendő. E ta n u lm á n y n a k sem terjedelm e, sem célkitűzése nem teszi lehetővé a z ószövetségi ill. in terte stam en tális h á tté r ekkleziológiai fejteg eté­ sét, m ely u g y an ak k o r nagyon is erős befolyással b ír a keresztyén egyház későbbi fejlődésére, a k á r a zsidó-keresztyén gyülekezeteken belül, a k á r a zsidó és pogány-keresztyén gyülekezetek összefüggésé­ ben. 2. J . L. Gonzalez: A H isto ry of C hristian T hough t vol. 1. A bingdon— N ashw ill: R óm ai K elem en, D idaché, A ntióchiai Ignác, Smyrna). P o lykarpus, H ierapolisi P apiás, B a rn ab ás levelei, H erm as P asto ra. 3. I. m. 60— 61. old. 4. F eltehetően az első század végén k eletk ezett ira t, de v an n ak , ak ik keletkezési id e jé t a Jeru zsálem lerom bolását megelőző években h a tá ro z z á k meg. 5. A ristides, J u s ti ­ nus M arty r, T atias, A thenagoras, A ntióchiai T heophilus, H erm ias, Levél D iognetusnak, Sardisi Melito. 6. A II. század végén, I II . sz. elején elsősorban Iraeneus, T ertullianus, A lexandriai K elem en és Origenes nevéhez fűződik a fenti heresisekkel fo ly ta to tt h arc. 7. Az első négy egyetem es z sin at: N icea 325, K o n sta n tin á p o ly 381, E fesus 431, K alcedon 451. 8. I. m . 272. old. 9. A z egyházszak ad ás fő m otivációja n y ilv án nem a „filioque” kérdés volt, han em első­ ren d en R óm a h a ta lm i törekvése, term észetesen kísérve az a d o tt k o r összes tá rsa d a lm i és politikai p robléjám ával. 10. R efo rm átu s Világszövetség 1877. E d in b u rg h , A L u th e rán u s V ilágszövetség a m ai for­ m á já b a n és nevén csak 1947-ben a la k u lt m eg L u n d b an , de előz­ m ényei v isszanyúlnak 1868-ig, am ik o r a han n o v eri ta rto m á n y i egy­ h á z elnöke m egszervezte az E gyetem es L u th e rá n u s V ilágkonferen­ ciát. B a p tista V ilágszövetség 1905. L ondon. 11. A tá v o lm a ra d ó k a t h áro m cso p o rtb a o sz th a tju k : a) róm ai katolicizm us; b) orthodoxia, 1961-es N ew Delhi-i N agygyűlésig; c) fu n d am en talisták . Ma az E V T -nek tö b b , m in t 300 tag eg y h áza v an és m egfigyelőként, m u n k a­ tá rs k é n t róm ai k atolikus teológusok is részt vesznek a n n a k m u n k á ­ já b a n . 12. „A z E V T azon eg y h áza k n ak a közössége, m elyek az Ű r Jé zu s K risz tu st Istennek és M egváltónak fogadják el a Szentlélek bizonyságtétele a la p já n , és a r ra tö rek ed n ek , hogy b etöltsék közös e lh iv a to ttsá g u k a t az egy Isten n ek , az A ty án ak , F iú n a k és a S zent­ iéleknek dicsőségére.” Leon H owell: A cting in F a ith , th e W o rld Councile of Churches since 1975. WCC G eneva 1982. 1. old. 13. V ancouver, C anada 1983. július 24.— augusztus 10. A nagygyűlés jellem zői k ö z ö tt n a g y fontossággal b ír az a té n y , hogy valam ilyen fo rm áb an a ró m ai kato lik u s egyház, a világvallások, az ifjúság, a

n ők, a fo g y atékosok is h a lla ttá k h a n g ju k at. 14. A m erikai róm ai kato lik u s püspökök pásztori levéltervezete idézve dr Tóth K ároly: Az ato m feg y v erek befag y asztására vonatkozó ja v a s la t erkölcsi kö­ vetkezm ényei keresztyén szem pontból. T h. Sz. 1983. 162. old. 15. I. m . 162. old. 16. F o rrás az ad ato k h o z: Food, W ork and Ju stice. WGC P ro g ram m e U nit on Ju s tic e and Service Com m ission on the C hurches’ P artic ip a tio n in D evelopm ent. G eneva 1983/1. 21— 28. o ld .; H eti V ilággazdaság V I. évf. 19. sz. 22. old. 17. B ibliai á tte k in ­ tés fo rrása : T he In te rp re te r’s D ictionary of the Bible, Abingdon, N ashw ille 1962. 18. Az illusztrációk fo rrása: G athered for Life, Official R e p o rt VI Assem bly WCC, WCC, G eneva W m . B. E e rd ­

m ans, G rand R ap id s 21—25. old. 19. A) E g y m egosztott világban tö rté n ő b izonyságtétel; B) Lépéseket téve az egység felé; C) A rész­ vétel irán y áb a való m ozgás; D) G yógyító és részesedő élet a közös­ ségben; E) K onfrontálódva a béke és túlélés rém isztéseivel; F) H arc a z igazságosságért és em beri m éltó ság ért; G) Közösségben ta n u lv a ; H) H itelesen kom m unikálva. I. m. 3 0 —103. o ld .; Issues: Discussion p a p e r s ..., WCC 1982. 20. P rá g a : K eresztyén B ékekonferencia 1958. M elbourne: Világmissziói K onferencia, 1980.: „ J ö jjö n el a Te országod” F aith a n d O rder, L im a: K eresztség, ú rv acso ra, szolgálat, 1982. 21. Dr. Bartha T ibor: Vérségi köteléknél erősebb szálak. Ref. E g y h áz 1984. jú n . 121. old.

A keresztyén hit útja az újszövetségi-zsidó fölfogástól a niceai-hellén fölfogásig* Bevezető m egjegyzés: az Ú jszövetség gondolati h á tte re és kifejezésm ódja nem egyezik meg a NiceaK onstan tin áp o ly i H itvalláséval (a to v áb b iak b an : H itvallás). Ám különbözőségük nem csak a zsidó és a hellén gondolkodás közötti különbség. Az újszövetségi iratok keletkezésének k o ráb an a zsidó gondolkodás m ár erősen hellenizálódott. R áad ásu l a tö rté n e ti h á t­ té r sem v o lt valójában zsidó. B ár az újszövetségi iratok szerzőinek legnagyobb része zsidó volt, de az irato k cím zettjei igen sok esetben nem azok voltak.

1. megállapítás A z Újszövetségben nincsenek hivatalosan elfogadott és szószerint megfogalmazott hitvallások, viszont vannak rövid, többé-kevésbé kötött formulák. Ezeket az átörökí­ tett, hirdetett és hitt apostoli hit kikristályosodott formu­ láiként találjuk meg, és a később megfogalmazott hitval­ lások előfutárait láthatjuk bennük. Sitz im L eben-jük változhatott: keresztség vagy keresztség előtti előkészítő, istentisztelet him nuszokkal és imádságokkal, exorcista rítusok, üldözések alatti hűségnyilatkozat.1 Leggyakoribbak az egytételes akklam ációs hitvallások. Jézus Kyrios, Jézus a K risztus, Jézus az Isten F ia .2 A m ikor az egyrészes krisztológiai form u lák at artik u lá ltá k , term észetesen előfelté­ telezték az egy Istenbe v e te tt h ite t, így fölösleges leh e te tt Isten explicit említése. Ezek az exklam á­ ciós homológiák b ő v ü lh ettek , m in t pl. 1K or 15,3sq, Róm 1,3sq; 4,24sq; 8,34. E b ő v íte tt krisztológiai form ulák k ö zö tt azu tá n him nuszok is van n ak, am elyek m etrikus form ájukról ism erhetők fel (pl. 1Tim 3,16 és P hil 2,6 —11). Ezek a him nuszok és form ulák, úgy vélem , reflektálatlanok voltak, a közös h it többé-kevésbé sp o n tán kifejezése­ kén t születtek meg. K ö zéppontjukban Jézus földi élete, különösképpen is kereszthalála, fö ltám asztá­ sa és fö lm ag asztaltatása állt. A Philippi-levél him ­ nusza, de ta lá n az 1Tim otheusé is, ezenfelül még a preexisztencia valam ilyen fo rm áját is ki­ fejezésre ju tta tja . Ezen egytételes form ulák m ellett v an n ak k ét részes hitvallási form ulák is (pl. 1K or 8,6; 1Tim 2,5sq; 2Tim 4,1). G ondoljunk to v á b b á P ál szo­ kásos üdvözletére, m ellyel m ajd m inden levelét kezdi, m ely nyilvánvalóan k ö tö tt form ula v o lt: Kegyelem néktek és békesség Isten tő l, a mi A ty án k tó l és az Ú r Jézus K risztustól.

Végül, bár jó v al ritk áb b an , néhány triadikus form ulát is találunk, nevezetesen 2K or 13,14 áldásában és Mt 28,19 keresztelési parancsában.3 2. megállapítás Jézusnak az újszövetségi méltóságjelzői, nevezetesen a K yrios és a F iú olyan állítások, amelyek sem m it sem mondanak az ő természetéről. Elsődlegesen az őskeresz­ tyének azon tapasztalatáról beszélnek, hogy az ő most is élő U ruk hatalma korlátlan, és — ami ebből a tapasz­ talatból következik — arról az ellenállhatatlan authori­ tásról, amelyet már földi életében is megmutatott.4 H a elfogadjuk, hogy a k ét és három tételes for­ m ulák az egy tételes form ulák m ellett léteztek, és nem későbbi fejlődés eredm ényei, az Ú jszövet­ ség főhangsúlya érthetően Jézus K risztusra esik. Mindenek fölött Ú rnak és (Isten) F iának vallják, és ezek a „m éltóságjelzők” fokozatosan kiszorítják a sajáto sab b an palesztinai messiás, em berfia, D ávid fia jelzőket. Az „ Iste n fia” m éltóságjelzőt eredetileg a föl­ m agasztalt K risztusnak a d tá k , s ezzel fejezték ki azt a dicsőséget, m elyben Isten által részelte­ te tt föltám asztásakor. Később a földi Jézusra vonatkozóan is használták, hogy az Isten tő l k a­ p o tt sajátos pozícióját ju tta ssá k kifejezésre. E m éltóságjelző Jánosnál, a nála abszolút értelem ­ ben használt „a F iú ” kifejezésben érte el legkifej­ lettebb fokát. A F iúnak az A tyával való intim k apcsolatát m u ta tja , és azt az egyedülálló, sőt, abszolút és isteni a u th o ritá st, am it az A ty a ad o tt a F iúnak. Az Ú jszövetségben az Isten fia m éltó­ ságjelző sohasem azonos a Fiú Istennel. 3. megállapítás A z újszövetségi iratok írói elsődlegesen nem K risztus természetével foglalkoznak, sokkal inkább a funkciójával, m ásképp szólva azzal, hogy m it tesz Isten Jézus K risz­ tusban az emberiség megváltásáért. Ez a m egállapítás azt állítja általánosabb, meg­ fogalm azásban, am it a 2. m egállapítás Jézus fon­ tosabb m éltóságjelzői kapcsán részletesebben fej­ te tt ki. Kérdéses, hogy az Újszövetség egyáltalán érdeklődik-e Jézus K risztus term észete irán t. Ál­ taláb an föltételezi, rendesen különösebb hangsúly nélkül, hogy ő egy em ber. Több figyelm et szentel annak az észrevételnek, hogy ő olyan em ber Istenhez való viszonyában, aki m inden m ás em ­

209

b ernél inkább p áratlan és közvetlenebb kapcso­ la tb a n v an Isten n el. Ő a „fölülről” való — azaz Isten tő l k ü ld ö tt vagy jö tt — és m in t ilyen Isten oldalán áll, szem ben az emberiséggel (János). „M ásodik Á dám ” g y an án t ő a kiv áltképpen való em ber, am ilyennek az em bernek lennie kellene, és am ilyen egy sem v o lt (P ál); és m in t ilyen a z egész em beriség reprezentánsa, és az em ber ol­ dalán áll Iste n előtt. 4. megállapítás Jézus K risztus preexisztenciáján ak képzete, am int az az Újszövetségben található, nem tartalmazza azt a gon­ dolatot, hogy K risztus a születése előtt Isten gyanánt létezett volna. P hil 2 ősi him nuszában, de m á su tt is, nevezete­ sen a Zsidókhoz írt levélben meg van em lítve K risztus preexisztenciájának valam iféle form ája. N em lehet bizonyosan eldönteni, hogy ez a kép­ zet m it is je le n te tt. B iztosan tu d ju k , hogy a pre­ exisztencia a korabeli zsidó gondolkodás ism ert képzete v o lt; számos dologról ta rto ttá k , hogy pre­ exisztens (pl. a T óra, a tem plom , Iste n tró n ja), am i ann ak a kifejezési m ódja vo lt, hogy ezek Iste n szem ében kiem elt fontosságúak. De még akk o r is, h a a bibliai szerzők valam ilyen reális (s nem csak egy elméleti) preexisztenciára gon­ doltak is — és nem bizonyos, hogy m indegyikük­ nek ugyanaz az elképzelése le tt volna —, a leg­ explicitebb szövegek (Phil 2 és H ab 1) nem gondol­ n ak arra, hogy K risztus valaha is Iste n le tt volna, m ivel a fö lm ag asztaltatása u tá n i állapota nem visszahelyezés a k orábbiba, hanem m agasabb, m in t am ilyen a preexisztens állapot volt. É s az a gondolat, hogy Jézus K risztus Isten tő l jö tt vagy k ü ld e te tt, am i a János evangélium ra jellemző (3,31; 5,24; 6,38), elsődlegesen nem on­ tológiai állításk én t értendő, hanem ez az Isten és Jézus K risztus közötti egyedülállóan szoros k a p ­ csolat kifejezője. Figyelem re m éltó, hogy János 1,13-ban „nem a férfiúnak indulatjából, hanem Isten tő l szü lettek ” nem Jézusra vonatkozik, ha­ nem közönséges hívőkre; az „ Iste n tő l k ü ld ö tt” K eresztelő Ján o sra vonatkozik (Jn 1,6; 3,28; 1,33) és bárm ely tiszteletre m éltó ra b b ira (3,2).

közvetítés nem teszi föltétlenül szükségessé Jézus K risztus valós preexisztenciális á lla p o tá t. (cf. 4. m egállapítás) A Ján o s evangélium prológusában ez a közre­ m űködés a logosnak tu la jd o n ítta tik . Jól ism ert az a sok nehézség és bizonytalanság, am ely a proló­ g ust körülveszi. T ek in tettel arra, hogy a H itv a l­ lás a logos kifejezést kerüli, s hogy itt nem foglal­ kozunk ennek a képzetnek a patrisztikus ta n ítá s korai fejlődésében já tsz o tt óriási szerepével, cél­ szerű m ost erre nem kitérni. Mégis szükséges né­ hán y m egjegyzést ten n ü n k K risztusnak m int a Szenthárom ság egyik szem élyének a preexisztens állapotára vonatkozólag, am elyet a hagyom á­ nyos felfogás szerint a prológus tá m a sz t alá. 1. A prológus (1,1.14) az egyetlen újszövetségi hely, ahol a logos meg v an em lítve. E nnek tu d a ­ tá b a n a későbbi k ite rje d t viták némileg kérdé­ sesnek tűnnek. 2. T ovábbá is v ita folyik János logos értelm e­ zésének a h átteréről. Legvalószínűbbnek a Gene­ sis 1 dabar-ja tű n ik . (Lásd Gn 1,1 és J n 1,1 azo­ nos szavait: „ K ezd etb en ” .) Isten dabar-ja az Ószövetségben nincs önállóan létező en titássá hypostazálva, és kérdés, hogy vajon van-e kén y ­ szerítő okunk a rra , hogy a logos esetében m ásképp vélekedjünk. 3. János szándéka az, hogy a logost Jézus K risztus fényében értelm ezze. É p p en ezért a lo­ gos fogalom csak m ásodlagos jelentőségű. A zt m o n dhatjuk, hogy Jáno sn ak nincs logos-tana.6 6. megállapítás A m ikor az Újszövetség Istent A tyának nevezi, ez nem Isten per se létére vonatkozik, sem Teremtő gyanánti tevékenységére, hanem Jézus K risztussal és követőivel való aktuális és aktív szeretet-kapcsolatát fejezi ki. Isten a ty a sá g át elsősorban Jézus abba megszó­ lításának a kon tex tu sáb an é rth e tjü k meg. Az ú j­ szövetséges tudósok meggyőződése az, hogy ez az abba m egszólítás Jézus földi életének hű em lékét őrizte meg szám unkra. Az Ószövetségben Isten neve: Izrael a ty ja, s ez a nép kollektive neveztetik fiának. E zért nem meglepő az, hogy Jézus köve­ tői színién A ty ju k n ak nevezik Iste n t.

5. megállapítás 7. megállapítás A z Újszövetség három feladatot tulajdonít Jézus K risz­ tusnak; a teremtés közvetítését, Isten kijelentését és az ember megváltását. A z elsőnek — amely nem föltétlenül involválja a személyes preexisztencia képzetét — szentel a legkevesebb figyelmet, az mellékes marad. A közvetítés visz onylag kevéssé hangsúlyos (H ab 1,2sq; 1K or 8,6; Kol 1,15sq), és nem lehet biztonsággal m egállapítani, hogy ez a képzet pontosan m it is je le n te tt. H a a bibliai kon tex tu s h a tá ra in belül m arad u n k , akk o r az ószövetségi chokmán ak a terem tésnél já ts z o tt szerepe (Prov 8,22sq, Jesus b. Sirach 24,3) szolgálhat analógia­ k é n t.5 A chokmát nem létező en titásn ak kell föl­ fogni, b á r perszonifikált. Az a terem tés legmé­ lyebb lenyom ata, az abb an rejlő erő, am ely azt ö sszetartja. H asonlóképpen Jézus K risztus m int a terem tés közvetítője azt jelen th eti, hogy benne j u t kifejezésre Isten terem tésének a legbelső tö r­ vénye, szándéka és rendeltetése. Az eképpen érte tt

210

A z Ószövetség és Újszövetség Istene nem egy mozdu­ latlan, változatlan és érzéketlen istenség. Olyan Isten lé­ vén, aki az emberek társaságában óhajt lenni (lásd a 6. megállapítást), közvetlenül érintett az emberek dolgaiban, hat és visszahat az emberi cselekedetekre és viselkedésekre. A bibliai gondolkodásm ód szerint az em ber öröm öt is szerezhet Istennek, és meg is szom orít­ h a tja őt. Az Ószövetség állandóan em líti Isten bán k ó d ását, h ara g já t, szerelm ét, k ö n y ö rü le té t; sőt búsul és szenved, m ikor népe szenved. Az Ú j­ szövetségben e te k in tetb e n különösen Jézus példa­ beszédei fontosak. Jézus Iste n t egy atyához h a­ sonlítja, aki örvend, m ikor önfejű fia h a za tér; szőlőhegy tulajdonoshoz, aki harag ra gerjed, m i­ kor bérlői megölik követeit, sőt a fiát is; bíróhoz, aki enged, h a m ár elég soká za k la ttá k . Sőt, m aga az „ A ty a ” megnevezés szeretetet, törődést, gon­ doskodást foglal m agában. A Biblia szerint az

Isten rő l való beszédnek kétségtelenül ez az an th ro ­ pom orf m ódja a legadekvátabb. Isten n ek ez a „változósága” term észetesen nem állh atatlan ság o t jelen t. Szeretetében és hűségé­ ben rendületlen és v álto z h a ta tla n .

11. megállapítás A z írásban a főhangsúly Istennek az üdvtörténetén a (szövetség története, Heilsgeschichte) van. A z Í rás fó­ kusza tehát szótériológikus. Összefoglaló megállapítás

8. megállapítás A bibliai meggyőződés az egyetlen Istenről nem azonos a monotheizmus filozófiai tanával. A Bibliában Isten monarchiája egyben annak a tagadása is, hogy az emberi­ ség bármilyen egyéb istennek vagy hatalomnak alá volna vetve, vagy hogy félnie kellene. A bibliai gondolkodásm ódban az a kijelentés, hogy csupán egyetlen Iste n létezik, egy olyan be­ látás, am elyet fokozatosan a la k íto tt ki az a ta ­ p asztalat, hogy egyedül ez a különös Iste n olyan h atalm as, hogy az em beriség U ra lehessen. Am i­ k o r D euterojesaja az egyéb isteneket „sem m isé­ gek” -nek nevezi7, elsősorban nem nem létükre gondol — jóllehet el k ellett ju tn i ehhez a k onk­ lúzióhoz —, hanem arra, hogy sem m it sem tu d n a k ten n i, senkinek sem segíthetnek (1K ir 18). É p pen ezért az óegyházi a ty á k nem -biblikus monarchia term in u sa sokkal biblikusabb, m in t a m onotheiz­ m us term inus. 9. megállapítás A pneum a természete egyáltalán nem érdekli az Új­ szövetség íróit, hanem csakis annak az egyházban és az az egyes hívekben való munkálkodása. A pneum át nem, vagy semmi esetre sem úgy kell elképzelni, m in t egy önálló exisztenciával rendelkező e n titá st, hanem m in t Isten n ek vagy K risztu sn ak az em berekre g y akorolt h a tá sá t, és az em berekben m unkálkodó h a ta lm á t. T alán van, aki hajlam os a tria d ik u s form u lák b an a Lelket (Spirit) független lényként fölfogni, le tt légyen perszonális vagy sem ; m indazonáltal a legtöbb újszövetségi te x tu s ezt a szem léletet nem tá m asz t­ ja alá. Még a jánosi paraklétosz sem fogható föl sajátos en titásk én t, am ely „létezik” , hanem sok­ k al inkább egy m etaforikusán m egszem élyesített h ata lo n k é n t.8 De félretéve ezt a k érdést, m indaz, am it az Ú jszövetség a Lélekről (Spirit) m ond, le­ vezethető az őskeresztyének á lta l k a p o tt kariz­ m áknak és az egyház pneum atikus életének a ta ­ p asztalatából. 10. megállapítás A z Ószövetség és Újszövetség írói a megváltást az Istennel való közösség terminusaiban m ondják el. E z a közösség Istennek és akaratának az ismeretét, a bűnök bocsánatát és a halál fölötti diadalt tartalmazza. K risztus legfontosabb funkciója szótériológikus (cf. 5. m egállapítás). Ján o s inkább Isten n ek K risz­ tu s á lta l a d o tt ism eretét hangsúlyozza, P ál in­ k ább a m egigazító és m egszentelő bocsán atot húzza alá. K risztusnak a halál fö lö tti győzelme és fö ltám ad ása — m in t követői fö ltám ad ásán ak a záloga — különösen azért fontos, m ert a halál (Seol és pokol) végérvényesen elválasztja az em­ berek et Isten tő l. Az örök élet az Isten n el szoros közösségben levő élet.

A bibliai-zsidó gondolkodás inkább funkcionális, sem m int ontológikus. Kapcsolatot feltételez, ezért elis­ meri az embereknek és a tapasztalatnak a szerepét, m int akik a kijelentés meghallói és Isten, Jézus Krisztus és a Lélek m unkájának címzettjei. E z a gondolkodásmód nem hajlik az objektiválásra. A teológiai fölismerések ki­ dolgozása során inkább egy narratív teológiára, mintsem doktrinális állítások kifejezésére alkalmas. Megállapítások a Hitvallásról A megállapítás A Hitvallás nemcsak teológiai-filozófiai kontroverziák eredménye, hanem ugyanennyire köszönheti létét az egy­ ház liturgikus életének is. A H itvallás valószínűleg az egyik keleti egy­ ház használatában m ár létező keresztelési h it­ vallás antiheretikus átdolgozása. Ez a hitvallás lényegében rokon volt, h a ugyan szószerint nem is egyezett a 325-ben N iceaban k ö zzétett H itv a l­ lással.9 E megfigyelésből következik, hogy a H it­ vallás keletkezését nem lehet p u sztán a 3. és 4. századi teológusok bonyolult és m esterkélt gon­ dolkodásával m agyarázni — figyelm en kívül h agyva az olyan nem teológiai tényezőket, m in t a személyes ellenségeskedések, politikai érdekek és beavatkozások —, hanem a közönséges hívők közös keresztyén hitének kifejeződését is észre kell vennünk benne. B megállapítás A Hitvallás a bibliai gondolatoknak görög-filozófiai át­ fogalmazását mutatja. Ez az állítás annyi ponton bizonyítható, hogy csak n éhányat em lítünk meg. A H itvallás Jézus K risztus és a Lélek (Spirit) term észete irá n t ér­ deklődik, és az ontológiai szem pont megelőzi a funkcionálisát; Iste n t ojektiválja és per se te ­ kinti, míg a kapcsolatok és az emberi ta p a sz ta la t aspektusai nincsenek kifejezve benne; a T rini­ táson belüli kapcsolatok spekulációi válnak fon­ to ssá; a B ibliával összehasonlítva arán y tala n u l foglalkozik a terem tés m űvével; a homousziosz term inus m ögött a szubsztanciára vagy lényre ( ousia) osztás filozófiai képzete rejtőzik, am ely föltűnően különbözik az A ty án ak és F iú n ak k a p ­ csolatot föltételező, „közösségben való egységé­ tő l” , am ely az Újszövetségben kifejeződik. C megállapítás A filozófiai-hellenizáló tendencia mellett a Hitvallás dehellenizáló aspektusokat is mutat, s ezek közelebb vi­ szik a bibliai gondolkodásmódhoz. A logos term inus és m indazok a spekulációk, am elyek a korábbi századok során hozzátap ad tak ,

211

elim inálódtak, a hypostasis filozófiai term inus nem használatos. Maga az a tén y , hogy a ho­ mousziosz nincs definiálva, s következésképpen szám talan m ódon in terp retálh ató , lehetőséget kí­ nál arra, hogy az A ty a és Fiú k ap cso latát inkább a bibliai, sem m int a neoplatonikus gondolkodás­ m ód szerint in te rp re tá lju k ; ez m éginkább igaz azóta, am ióta a niceai h itvallásban még m egtalál­ h a tó ek t ēs ousias tou patros szav ak at — akár szándékosan, a k á r nem — elhagyták. A jánosi sarkōthenta kifejezéshez az enanthrōp ēsanta já ­ r u lt; így az a gondolat, hogy Jézus nem csupán em ber volt, hanem egy rendkívüli em ber10 volt, összeegyeztethető a H itv allás fogalm azásával. A H itvallás fogalm azása még csak a rra sem kény­ szerít m inket, hogy a L elket (Spirit) inkább in ter-trin itariu s term inusokban fölfogott önálló szem élynek tek in tsü k , m intsem m unkálkodó Is­ ten n ek (G od-in-action); azt a kifejezést, hogy ő szólott a próféták által, nem kell hogy többnek ta rts u k az Ó szövetségben és Ú jszövetségben szo­ kásos perszonifikációnál, az " ú r” és „m egeleve­ n ítő ” jelzők pedig a görög szövegben nem főne­ vek, hanem m elléknevek.11 D megállapítás A H itvallás valóban eleget tesz a Biblia szótériológikus érdekeltségének, de az üdvösségről vallott fölfogása nem egyezik meg annak az Írásban uralkodó fölfogásával. Nem m erülhet föl kétség afelől, hogy Jézus K risztus teljes istensége, am ely bek erült a H it­ vallásba, azért ta r to tta önm agát az első századok kontroverziái közepette, m ert ezt an nak a kor­ n ak a szóteriológiai koncepciója m egkövetelte. M indam ellett az a koncepció nem teljesen ugyan­ az, m int a bibliai. Az Ószövetség és az Ú jszövet­ ség szerint az üdvösség egy viszonyt kifejező fo­ galom, azaz Istennel való közösség (10. m egálla­ pítás). A h arm adik és negyedik század körülm é­ nyei k ö zö tt az üdvözülésről k ialak u lt az a véleke­ dés, hogy az m egistenülés12, azaz részesedés az isteni term észetben vagy „an y ag b an ” (o u sia ).13 E gy erre fö lép ített gondolatrendszerben az Ü dvö­ zítő Isten kell hogy legyen, azaz ugyanolyan „term észetű ” kell hogy legyen, m in t Isten, azért hogy eme term észetében részeltesse követőit is. H a azonban az üdvösség Isten személyes megis­ m erése és a vele való kapcsolat, akkor az Ü dvözítő isteni term észetének postulálása sokkal kevésbé kényszerítő. E megállapítás Általánosan elfogadott, hogy Isten trin itárius termé­ szetének hite, am it doktrinálisan ontológiai vagy imm a­ nens trinitásnak neveznek, Istennek önmagát triunusnak ( három-egy) kijelentő igéjére alapozható, m ásképp: a revelációs vagy ökonómiai tanításra. Ez a m egállapítás teljesen nyilvánvaló, m ert semmi sem m ondható el Isten m isztérium áról, am i nem je le n te te tt ki. A bibliai gondolkozás kör­ vonalai k ö zö tt m arad v a sem bizonyítani, sem cá­ folni nem lehet, hogy Jézus K risztus „term észet szerint” Isten, vagy hogy a Lélek (Spirit) „ te r­ m észet szerint” Isten, m inthogy a bibliai írók nem e fogalm akban gondolkoztak. H a m egpró­ bálju k az ökonom ikus trin itá s t visszafordítani a bibliai gondolatkörbe, akkor m ásfajta nyelvre van szükségünk, pl. hogy Jézus K risztus Istennek

döntő kijelentése, olyannyira, hogy az em ber benne m agával Istennel ta lá lja szem ben önm a­ g át, és hogy a Szent Lélekben (Spirit) az em ber Isten erejét ta p a sz ta lja meg. F megállapítás Istenről beszélve nem ju th a tu n k túl a quoad nos határán. Á ltalánosan feltételezett, hogy az ökonóm iai trin itá s hite Szükségszerűen m agában foglalja az im m anens trin itá s ta n á t, m ert Iste n önm agában olyan, am ilyennek önm agát kijelentette. Fontos ez a föltételezés, nem m int logikai dedukció, hanem m in t az Isten szavahihetőségébe v e te tt em beri h it kifejeződése. (Nincsen egy h átréb b meghúzódó Isten, vagy más, m in t az az Isten, ak it mi ism erünk.) Mégis, m ivel ez a felfogás m a­ gában rejti azt a kísérletet, hogy Istenről m in t m agábanvalóról beszéljen és hogy Iste n t így objektiválja, ezért ellentétben áll a bibliai gon­ dolkodásvilággal. Maguk a theológusok, akik a H itvallás teológiai alapjainak kidolgozásában közrem űködtek, gyakran hangsúlyozták azt a m eggyőződésüket, hogy az isteni ousia, „ te rm é ­ szet” hozzáférhetetlen és m egism erhetetlen. Ez a meggyőződés követendő a mi szám unkra is, m ert m eg tiltja az Istenről per se beszédet. Ez alap­ vetően megegyezne m ai gondolkodásm ódunkkal. Mi m ár vonakodunk Istenről ta p asztalatain k tó l függetlenül beszélni.14 Ezzel nem a z t m ondjuk, hogy Isten csak a mi ta p asz talatu n k b an létezik, vagy hogy róla beszélve pusztán a sajá t tapasz­ ta la tu n k ró l beszélünk, hanem ez a z t jelenti, hogy Istenről való beszédünkben nem tu d ju k figyel­ m en kívül hagyni sem a sa já t ta p a sz ta la tu n k a t, sem a hozzá fűződő viszonyunkat. Más szavak­ kal: sohasem ju th a t unk el Istentől, a k it mi quoad nos ism erünk, a m agábanvaló isteni term észetig. G megállapítás H a a Hitvallás ma akceptálandó is, akkor sem kell e mente auctorum érteni. E z m inden gyakorlati m egfontolás ellenére is lehetetlen lenne, mivel azok is, akik a H itv allást elfogadták, eltérő m ódon értelm ezték azt. Pusz­ tá n az a tény, hogy a N yugat h o zzátette a filioque k itéte lt, a K elet pedig a Léleknek (Spirit) „egye­ dül” az A ty átó l való szárm azásáról beszélt, bi­ zo n y ítja ezt az eltérést. M ásrészt, h a a m ai hivő úgy értené a H itvallást, m int annakidején é rte t­ ték, az őt m egm ásíthatatlanul a m ú ltn ak a hel­ lenisztikus-filozófiai gondolkodásm ódjához lán­ colná. V alóban rendkívül fontos az Aty áró l al­ k o to tt gondolatok alapos dogm atikai és tö rtén e l­ mi tanulm ányozása; de a H itvallás elfogadásával e g y ü tt ann ak teológiai gondolatait és érvelését nem kell átvenni. (Cf. E m egállapítás.) H megállapítás Am ennyiben a Hitvallás ma akceptálandó, akkor ter­ minológiáját a jelenleg használatos kifejezések segítsé­ gével kell átültetni. M agától értetődő, hogy a H itvallás term inoló­ g iáját nem veh etjü k át. A homousziosz képzet oly szorosan kötődik a 3—4. századi filozófia gondo­

latvilágához, hogy hosszas m ag y arázato k ra van szükség ahhoz, hogy m a valahogyan visszaadhas­ suk az értelm ét. Csak fokozza a nehézséget, ha a H itv a llá st a trin itá riu s kijelentés tradicionális szavaiba sű rítjü k : egy szubsztancia (vagy lény, lényeg vagy Isten) három szem élyben. A személy szónak a m odern értelm e teljesen különbözik a hypostasis-nak vagy a persona-n ak a trinitárius dogm ában használatos értelm étől, s így a tri­ theisztikus félreértés felé hajlik. I megállapítás A H itvallás olyan problémákat tárgyal, amelyek a ke­ resztyéneket, legalábbis Nyugaton m ár nem foglalkoz­ tatják, s így a Hitvallás talán kevésbé releváns az ő számukra. A H itv a llá st nem csak a keresztyének közös hite kifejezéseként fogalm azták meg és fogadták el, hanem egyben herezisek elleni védekezésként is. A szabellianizm ussal szem ben az A ty a és Fiú (és a Lélek [Spirit]) közötti különbséget és el­ térő létm ódot k ellett hangsúlyozni. Az an tim o­ dalista b eállíto ttság annakidején helyes, sőt szük­ séges is v o lt az apostoli h it m egvédésére. A mi szám unkra azonban a m odalizm us m ár nem je­ lent veszélyt, sőt egyáltalán nem egy reális al­ te rn a tív a ; ténylegesen az a gondolat, hogy az A ty aisten a Fiú képében fe sz ítte te tt meg, szá­ m un k ra abszurdnak tű n ik . A riusszal és E u n o ­ mius-szal szem ben Jézus K risztus p á ra tla n vol­ t á t és Isten egységét k ellett nyom atékosítani. De m a m ár senki sincs azon a vélem ényen, hogy Jézus egy deuteros theos vagy egy fa jta angyal-lény, kö­ vetkezésképpen nem is kell cáfolnunk. A doketiz­ m us különböző form áival és az apollinarianiz­ m ussal szem ben Jézus K risztus tökéletes em beri term észetét k ellett m egfogalm azni. De szám unkra m ár nem áll fönn to v á b b á az a veszély, hogy Jé z u st egy látszat-testű jelenésnek ta rts u k ; Apol­ linaris koncepciója csak egy olyan antropológia ta la já n fejlő d h etett ki, am elyet m a m ár nem osztunk. A H itv allás h arm ad ik artik u lu sa a p neu­ m atom achianusok ellen irán y u lt. Ám m a m ár nem szükséges cáfolnunk azt a nézetet, hogy a Lélek (Spirit) terem tm én y vagy szellem, m ivel ezt a nézetet m ár nem bizonygatják. Mégis föl kell figyelnünk arra, m ekkora tartó zk o d ással fogal­ m azták meg a H itvallásnak eme harm adik a rti­ k u lu sát. Az itt h aszn ált nyelvezeten az Írás za­ m a ta érződik, és b á r az a rtik u lu st azért illesz­ te tté k be, hogy azt a gondolatot ju tta s s a kifeje­ zésre, hogy a Lélek (Spirit) consubstantialis az istenséggel, mégis azok a szavak, am elyek ezt a gondolatot fejezik ki, inkább a doxológikus szóh aszn álattal csengnek össze, sem m int a szabatos doktrinális frazeológiával. A föntiek nem a k a rjá k tag ad n i, hogy m a is m egszólalnak olyan teológiai vélem ények, am e­ lyek hasonlítanak a koráb b an cáfolt herezisekre. Ám m ivel azok a vélem ények m odern form ában jelennek meg és egészen m ás fogalm akat használ­ n ak, új m ódon kell szem benézni velük. Összegző megállapítás A Hitvallás újrafogalmazása a keresztyének számára ma nem elegendő: azt kell tennünk, am it a Hitvallás is megtett a maya korában — nevezetesen, megpróbálni a

közös apostoli hitet kifejezni, azokra a herezisekre és problémákra tekintettel, amelyek ma szorongatják a hi­ tünket, a m i gondolkodásmódunknak megfelelő nyelven, amely érvényre juttatja azt a tapasztalatunkat, hogy kö­ zösségünk van Istennel Jézus Krisztusban a Szent Lélek (S p irit) által. A H itv allásb a annak idején azok a problém ák kerültek be, am elyekkel az egyház konfrontáló­ d o tt, valam int a szinkretisztikus neoplatonizm us, am ely a gondolkodás általános k eretét a d ta , am e­ ly et az egyházatyák ugyanúgy m agukénak val­ lo ttak , m int ellenfeleik. A kulcskérdés az, hogy vajon a mai keresztyéneknek ezt is á t kell-e venniök. Istentiszteleti és liturgikus h asználata a m ai ke­ resztyéneknek a m inden idők egyházával való szolidaritásának becses kifejezése és szim bólum a. E z ért nem kellene m egm ásítani annak a megfogal­ m azását. De a H itvallás, az összes keresztyénnek és egyháznak a közös hitvallásos alap ja kifejezé­ seként, m ár v ita th a tó b b dolog. Elsősorban nem azért, m ert a term inológiáját m ár nem é rtjü k (cf. H m egállapítás), nem is a bibliai k o n tex tu s­ ból a filozófiai k o n tex tu sb a való transzponálása m ia tt (cf. B m egállapítás), hanem m ert kérdéses, hogy az a kapcsolatokat föltételező Isten, akiben mi hiszünk, objektiválható-e egy per se istenséggé (cf. F m egállapítás), és m ert azok a problém ák, am elyeket a H itvallás tárg y a l, és azok a te rm i­ nusok, am elyek által m egpróbál feleletet adni e problém ákra, m ár idegenek tőlünk, és irrelevánssá v á lta k szám unkra (cf. I m egállapítás). K övetke­ zésképpen nem lenne szükséges, hogy a H itv a l­ lás m odern újrafogalm azása legyen az egyházak hitvallásos alapja, hanem meg kellene kísérelni az apostoli h ite t k o rtárs gondolatokban kifejezni, a m odern ,,hereziseket” -figyelem be véve. A kritérium , am ely eldönthetné, hogy vajon megfelelő-e a hitvallás: V ajon ad ek v át m ódon fejezi-e ki az Í rás szótériológiai han g sú ly át és a m ai hivő szótériológiai szükségletét és rem ény­ ségét. Ellen Flessemann van Leer Fordította: H ubai Péter

JE G Y Z E T E K * Az KVT H it és E gyházszervezet B izo ttság án ak 1982-es lim ai találk o zó jára készült ta n u lm á n y i an y ag . Az E V T h ivatalos an y a g a ­ ként a „T ow ards Visible U n ity ” II. kö tetéb en jelent m eg „T he tra n sitio n of th e C hristian fa ith from th e New T estam en t — Jew ish co n tex t to th e N icene-H ellenistic c o n te x t” cím m el. 1. J . N . D. K elly, E arly C hristian Creeds, L ondon, 1960. F e rd in an d H ahn „ B e k e n n t­ nisform eln im N euen T e sta m e n t” , in Studien zu r Bekenntnisbildung, W iesbaden, 1980 — 2. Cf. „ J h w h a m i Iste n ü n k ” ószövetségi m on ­ d a t és D eut 6,4 sém ája. — 3. T alán v an n ak egyéb tria d ik u s form ulák is, m in t pl. 1 K or 12,4sq, 1P t 1,2; de m egszövegezésük nem tű n ik tú l defin itív n ek . K elly és H ah n m ellett lásd m ég: F. J . Schierse in M. S. V ( II . fej. 2.6. p ar.) — 4. Cf. F. H ahn, Christologische H oheits­ titel, G ö ttin g en , 1964. — 5. Cf. G erhard von R a d , W eisheit in Israel, N eukirchen, 1970, pp. 189— 205. — 6. T. E . P ollard, Johan ­ nine Christology and the E arly Church, C am bridge, 1970, p. 13. P iet Schoonenberg, E in Gott der M enschen, Z ürich, 1968, p. 85. — 7. J es 41,29. G erhard von R a d , Theologie des A lten Testamentes, M ün­ chen, 1960, p. 257. — 8. T h W N T V I. 442: pneum a ist f ü r Jo h a n n es n ichts anderes als die K ra ft der V erkündigung Je su . Cf. Schierse, op. cit. 2. 5. p ar. — 9. K elly, op cit., kül. 322— 331. Alois G rillm eier, B ekenntnisse der A lten Kirche I I . — Das N izani-C onstantinopolita ­ num , in Studien zur B ekenntnisbildung. — 10. Cf. A. T . Robinson, The H u m a n Face of God, L ondon, 1977, pp. 36ff. — 11. E z u tó b b i m egfigyelést P . Schoonenberg S J, Berkhof en hét Credo, in W eer ­ woord, N ijkerk, 1974, p. 133. írá sá n a k köszönhetem . — 12. K risztu s tökéletes em berségét, am ely a Credoben is kifejezésre ju t, a szó ­ tériológia ugyan ú g y m egkövetelte, m ert „csak a z t g y ó g y ítják , am it diagnosztizáltak” (N azianzi Gergely). A m egistenülést az Ú jszövetség is föltételezi, m int az em beriség végső sorsát, pl. 2 P t 1,4, de ez sem ­ m iképpen sem központi. Cf. H . B erkhof, C hristelijk Geloof, N ijk erk , 1975, p. 305. — 13. C hristopher S tead, D ivine Substance, O xford, 1977. — 14. M aurice W iles, The M a kin g of Christian Doctrine, Cam bridge, 1967, pp. 176f. — 15. K elly, op. c it., pp. 339— 344.

213

Az emberi jogok és az egyház M inden em ber sorsára k ih a tn a k a társad alm i és ál­ lam i élet szerkezetének m egoldásai. Az egyes korokban m ás és m ás volt az em beri együttélés alapszabályai­ n ak a rendje. A m indenkori társadalm i és állami rend­ ből k ö v etk ezett a jogi szabályozás. E z t az egyházak m inden időben nagy figyelemmel kísérték, hiszen az egyháztagok is m indig részesei a közrend ilyen vagy olyan kiépítésének. A társad alm i rendszerekben m indig ki k ellett ala­ k íta n i az egyháznak a m aga életstílusát. A társadalm i és a történelm i helyzet m inden időben felad ato t jelen­ t e t t az egyház szám ára. Az egyház és a teológia élen­ járó i h am ar felism erték a történelm i követelm énye­ k e t, s in d ítást a d ta k arra, hogyan ta lá lh a tja meg he­ ly ét az egyház az a d o tt tö rtén elm i viszonyok között. A történelem folyamán A feudális társadalom viszonyai k ö zö tt m erült fel legelőször az a követelés, hogy az uralkodók önkényé­ vel szem ben védelm ük legyen a nemesi osztály tag ja i­ nak . Jo g a ik a t írásba foglalták, s a királlyal is elfo­ g a d ta ttá k . Ez azonban csak a nemességre és a főpap­ ságra v o n atk o zo tt, és sem m i jogot sem b iz to síto tt a lakosság legnagyobb részének, a polgároknak, kézm ű­ veseknek, jobbágyoknak. Í gy jö tt létre például az angol „M agna C h arta” 1215-ben, vagy a m agyar A rany B ulla 1222-ben. A feudális tá rsad alm ak b an az egyház és a teológia egyik fen n tartó pillére volt a feu­ dalizm usnak, a császárságoknak, királyságoknak, fe­ jedelem ségeknek. O sztozott a hatalo m ban, szerves része v o lt a feudalizm usnak. E nnek m aradványai m a is m egtalálhatók az európai királyságokban (Anglia, H ollandia, Svédország, D ánia, Norvégia). I t t még m a is sok vonás m egm aradt a feudális gyökerű állam egy­ házi rendszerekből. A felem elkedő polgárság először az am erikai füg­ getlenségi n y ilatk o zatb an (1776) em elte ki jogait, m ajd a francia forradalom 1791-ben részletesebben d ek larálta az em beri és polgári jogokat. A X IX . szá­ zad b an sok polgári berendezkedésű állam ennek nyo­ m án körv o n alazta alk o tm án y áb an az em berjogokat. A jog szükségképpen összefügg az állam m al, az em ­ bernek m indig m in t a politikai társad alom és az ál­ lam ta g já n a k v an joga. A X IX . és X X . század k ap i­ ta lis ta állam ai a m ag án tu lajd o n védelm ére te tté k a han g sú ly t, vagyis an n ak az állam nak a szerkezetéhez v o ltak hűek, ahhoz szabták az állam polgári jogok meg­ h a táro zását is. A kapitalizm u sb an is szoros az egyház és a teológia k apcsolata a politikával. Az európai k ap italista tá r ­ sadalm ak b an azok politikájával szorosan összekapcso­ lódik a teológia és az egyház. A k ö zö ttü k levő kölcsön­ h a tá s egyik jellem zője például, hogy kötelező egyházi adó v a n az N SZ K -ban, A usztriában, Finnországban, stb . Az egyház és teológia itt alkotó része a k a p italista állam nak, társad alo m n ak , egyházi nyelven a „világ­ n a k ” . Maga is a kapitalizm us élvezője és védelmezője. E zért az em beri jogok b izto sításáb an is a m agánérde­ kek érvényesítése mellé áll, m e rt ez felel m eg a m agántu lajd o n i rendszer biztosításának. M agyarországon is ezek a társad alm i és állam i tö r­ vények érvényesültek. A törvények elsősorban a nagyb irto k és nagytőke érdekeit képviselték, az egész jogi rendszer és az állam gépezet erre v o lt beállítva. E n n ek egyházi v etü lete az volt, hogy az óriás vagyon­

214

nal rendelkező róm ai katolikus egyház hosszú évszáza­ dokon á t „uralkodó egyház” jelleggel m ű k ö d ö tt, s ezért az em berjogok tek in tetéb en vallásszabadságról hosszú időn á t nem leh e te tt szó M agyarországon. A protestáns egyházak szám ára csak az 1848. 20. t. c. b iz to síto tta a vallásszabadságot. De köztudom ású, hogy a szabadegyházak elnyom ott helyzetben vo ltak egészen a felszabadulásig. Szintén közism ertek a zsidó­ k a t sújtó egykori kegyetlen törvények. Ez te h á t azt jelen tette, hogy a vallásegyenlőség nem volt biztosít­ va, hanem a hátrán y o s felekezeti m egkülönböztetés, diszkrim ináció érvényesült egészen a felszabadulásig. Közjogilag az országot fen n tartó nép ezer éven á t ki volt rekesztve a jogból és vele eg y ü tt az em beri jo ­ gokból. Az állam alkotó Istv á n k irály n ak a X I. szá­ zadban kelt, s a m aga koráb an haladó törvénykönyvei, am elyek a megszerveződő fiatal feudális állam védel­ m ét szolgálták, csak a feudális hatalm on levők érdekeit védték. A X I II. században k elt „A ran y B ulla” csak a nem esek előjogait és k iv áltsá g ait foglalta össze. W erbőczinek a X V I. században m egalkotott h írh ed t „H árm ask ö n y v e” , a m agyar feudális jog összefogla­ lása, a jobbágy-parasztok röghözkötését és kizsák­ m ányolását, a nép elnyom ását szolgálta századokon át. Az 1848—49-es szabadságharc leverése u tá n 1867ben lé tre jö tt, de nem kodifikált „kiegyezés” je le n te tte a m agyar uralkodó osztályok megegyezését a H absburg dinasztiával. Ez a nem zeti függetlenség felad ását je­ len tette. M indezt uralm uk védelm ére, a nép elnyom á­ sának fe n n ta rtá sá ra te tté k . Az 1919-es M agyar T anács­ köztársaságot követően csak 1949-ben v aló su lh ato tt m eg a m agyar nép milliói szám ára az a nagy eszme, am it Petőfi Sándor a h aza és a jog egységében jelölt meg. E zért csak innentől kezdve érvényesült az em ­ bernek em ber általi kizsákm ányolásától m entes tá r ­ sadalom felépítésének a célja. E kkor nyílt lehetőség az em beri jogok m egvalósítására. Emberi jogok a szocializmusban A szocializmus helyezte jogaiba a népet, az ország g azd áját. Í gy szűnt meg a nagybirtok—nagytőke u ral­ m a, a kizsákm ányolás, a társad alm i igazságtalanság, a m unkanélküliség, a faji, vallási, nem zetiségi m egkü­ lönböztetés. Az 1949. évi A lkotm ányunk még a felszabadulás vívm ányainak jegyében „szabadságjogok­ ról” szól, am elyek hazánk polgárait és a terü letü n k ö n tartózkodó külföldit, te h á t m inden em bert, m egillet­ nek. E szabadságjogok közé ta rto z n a k : a gazdasági, szociális, kulturális jogok, a tö rvény előtti egyenlőség, a nők és férfiak egyenjogúsága, a fiatalok jogai, a lel­ kiism ereti szabadság, a vallásszabadság, a szólásszabadság, a személyi szabadság és sérthetetlenség, a levéltitok és a m agánlakás tiszteletben ta rtá s a . Az EN SZ közgyűlése 1948. decem ber 10-én a fasiz­ m us szom orú ta p a sz ta la ta alap ján elfogadta az em beri jogok egyetem es n y ilatk o zatát. E zeket a nem zetközi okm ányban m egfogalm azott alapvető jogokat nevezik em beri jogoknak. Ezek m egegyeznek azzal, a m it 1949. évi A lkotm ányunk szabadságjogok a la tt fe jte tt ki. „A M agyar N épköztársaság tiszteletben ta rtja az em berjogokat" — hangzik az 1972. évi m ó d o síto tt A lkotm ányunk szövege. Á llam unk az em beri jogokat elsősorban nem nem zetközi kötelezettségénél fogva ik ta tta alk o tm án y áb a, hanem a szocialista társad alm i rend viszonyaiból következően. Á llam unk d em okrati­

kus re n d jé t fejezik ki az em beri jogok. U gyanakkor az alkotm ányos szabályozás megfelel a nem zetközi igé­ nyeknek is, sőt ezeket a követelm ényeket meg is ha­ ladja. A lkotm ányunk egyik fontos vonása az állam polgári egyenlőség. Á llam unk, a M agyar N épköztársaság m inden polgára szám ára egyenlő jogokat b iztosít és azonos kötelezettségeket ír elő a politikai jogoktól kezdve a szociális biztonságig. A lkotm ányunk m agá­ b a n foglalja az em beri jogok tiszteletb en ta rtá s á t. A jogoknak a társad alo m érdekeivel összhangban való gyakorlását. A jogok és a kötelességek e lv á la sz th a tat­ lanságát. A közügyekben való részvétel b iztosítását. K iterjeszti az egész társad alo m ra, állam polgári joggá teszi a szocialista társad alo m érdekeit szolgáló egye­ sülési jogot. A pihenéshez, az élet, a te sti épség és az egészség védelm éhez, a társadalom biztosításhoz, a művelődéshez való jogot. Bizonyos állam polgári jogok jelentőségét az eddiginél jo b b an kiemeli, így nagyobb hangsú ly t k ap n ak a m unkához való jog, a házasság és a család intézm ényének védelm e és szocialista neve­ lése, v alam in t az ezekkel kapcsolatos kötelezettségek. K ádár Ján o s az A lkotm ányban foglalt célkitűzése­ k e t hűen fejezte ki, am ikor ezt m o n d ta : „O lyan új világot ép ítü n k , am ely m egvalósítja legjobbjaink ál­ m ait, olyant, am elyben a haza valóban szerető édes­ anya m inden állam polgár szám ára. R öviden szólva olyan tá rsa d a lm a t, am ely szocialista, egyben m agyar is és a haladó népek testv éri közösségének egyenrangú ta g ja .” A szocialista társad alo m egyházhoz való viszonya m ás színezetet ölt, m in t a kapitalizm usé. B onyolult és hosszú küzdelm eken keresztül, de a teológia és az egyház m eg találta h elyét a szocialista társad alo m ke­ retei között. T endenciájában haladóvá le tt, a szocia­ lista k ü lp o litik át erősíti nem zetközi kérdésekben, a szocialista állam célokat tá m o g a tja . Az egyház a m aga sajátos m űködése közben is m egvallja a szocialista népi-nem zeti egységhez való ta rto z á st, erkölcsi segít­ ség n y ú jtást ad a szocialista célokhoz, és felveszi a h a r­ cot a kebelén belül jelentkező k a p ita lista h a tá sra visz­ szavezethető káros nézetekkel és jelenségekkel. A haza fogalm a a m agyarországi eg y házakban m in­ dig is nagy szerepet já tsz o tt. A protestán s h aladó ha­ gyom ányok felújítása so k at jelent, am ikor a szocialista népi-nem zeti egységhez való csatlakozásról van szó. A szocialista hazafiság gondolata nem idegen az evan­ gélikus egyháztól, m ert an n ak legjobb képviselői m indig is kiem elték a nép szeretetének, a haza szerete­ tén ek fontosságát. A teológia kidolgozta az egyház­ nak a szocialista hazafiságban való részvételét. Sokat segítettek ezen a téren a H azafias N épfront papi béke­ gyűlései, ahol a hazáról k o n k rét kérdéseken keresztül tu d ta k szólni a pro testán s lelkészek. A társad alo m tám o g atása term észetesen a szocialis­ ta társad alo m tá m o g a tá sá t jelenti. Sok teológiai elem­ zés foglalkozott azzal a fejlődéssel, am it a szocialista társadalo m jelen t. A szocializmus te tte a népet az ország g azdájává. A m ikor egym ás mellé állítju k a H orthy-korszak népellenes m iv o ltát és mellé tesszük népünk felem elkedésének szocialista ú tjá t, akkor tű ­ nik ki a döntő különbség. Számos egyházi te stü le t n y ilatk o zata és sok alapos dolgozat m u ta tta meg a k e t­ tő közötti különbséget. E nnek alap ján világos, hogy egyházunk a világ leghaladóbb társad alm i rendszerét, a szocializm ust tám o g atja. Sok elemzés végezte el azt a m u n k á t is, am ely k im u ta tta a szocializmus erkö lcsi fölényét a kapitalizm ussal szemben. A szocialista h u ­ m anizm us nem ismeri a kizsákm ányolást. Erkölcsi m agasabbrendűsége ad ja meg a m orális alapot ahhoz,

hogy a teológia a szocialista társadalom tám ogatására adjon indítást. A világ fogalm a k o rábban elm osódott volt az egy­ házban. A világban végbemenő nem zetközi osztály­ harc színtere a világ, ahol az egyháznak a helye azok oldalán van, akik a békéért, a népek felem elkedéséért, a kolonializm us és a neokolonializmus m egszünteté­ séért, a faji m egkülönböztetés elvetéséért, a felemel­ kedő népek forradalm i igazságáért küzdenek. A világ­ ban végbem enő nagym éretű osztályharcban a haladó protestáns egyházak ezért állnak szem ben az im peria­ lizm ussal, és követik a szocialista külpolitika irányvo­ n a lá t. Az egyházról a teológia több korszakban fölényesen és m agabiztosan ta n íto tt. E z volt összhangban az uralkodó egyház és a gazdag egyház képletével. A szocializm usban azonban az egyház kiemeli az em ber­ ért fo ly ta to tt szolgálatnak a fontosságát. Az egyház önértelm ezése m egváltozott, a teológia elm életileg is k ö v ette a m egváltozott helyzetet. A szolgáló egyház teológiája az egyház legfőbb felad atáv á az em bereken való segítést te tte . E nnek m egvalósítása nem alam izs­ nálkodáson keresztül tö rtén ik , hanem a haladó tá rs a ­ dalm i stru k tú ra tám o g atásán keresztül. A szolgálat egyházának a koncepciója megegyezik a szocialista hum anizm us koncepciójával. A z emberi jogok és a két társadalmi rendszer A k é t társadalm i rendszer különbözőképpen viszo­ nyul az em beri jogokhoz. A tőkés országokban az em­ beri jogok a védekezés jogi eszközének tek in th ető k , az állam elnyomó szerepe, a hatalm on levők tú lk ap á sai ellen. A szocialista országokban viszont ezek a jogok a széles töm egek anyagi, társadalm i, politikai és k u l­ turális felemelkedésének a kifejezői. A szocializmus nagy gondot fordít arra, hogy a valóságban is érvény­ re jussanak az em berjogok, például a jogegyenlőség, a m unkához, a tanuláshoz, az egészséghez való jog. É ppen a töm eges érvényesülésen lehet lem érni, hogy m it jelentenek az em beri jogok és m it n y ú jt e tek in ­ te tb e n társad alm u n k . Sok tőkés országban folyik faji, nem zetiségi, vagyoni, vallási diszkrim ináció, holott az em beri jogok alap ja a jogegyenlőség. Például for­ m ailag elítélik ugyan a faji m egkülönböztetést, m iköz­ ben elm arad az ellene fo ly ta to tt küzdelem tám oga­ tása. A szocialista országokban az emberi jogok kö­ zép p o ntjában a tö rv én y előtti egyenlőség, a jogok egyenlő élvezete, a diszkrim inációtól való m entesség áll. Í gy például alk o tm án y u n k k al ellentétben áll az állam polgároknak nem, felekezet vagy nem zetiség szerinti hátrán y o s m egkülönböztetése. A szocialista országokban a gazdasági, szociális és kulturális jo­ gok m egvalósulása biztosítja az alapfeltételt, hogy az em beri jogok sokoldalúan érvényre jussanak. K üzdőterület az emberi jogok problém ája, m ert nyugati részről sokszor nem értik meg a szocializmus kollektív beállíto ttság át, s a polgári individualizm ust kérik tőle szám on. De sem nekünk, sem a többi szo­ cialista országnak nincs szégyenkezni valója e te k in ­ te tb e n , m ert az em beri jogok m egfogalm azásában is, érvényesülésében is tiszteletrem éltó az a mód, aho­ gyan a széles töm egeket részesítik az em beri jogok­ ban. N yugati részről figyelm en kívül hagyják az em ­ beri jogok m egvalósulásának azt a töm egességét, am ely a szocialista országokban észlelhető. Az alapvető különbség abban van, hogy a szocialista országok jogrendszere term észetesen a szocialista t á r ­ sadalm i ren d et oltalm azza. A k a p ita lista jogrend a m a­

215

g án tu lajd o n jogrendjének az őre. Ez az alapvető k ü ­ lönbség messzire h a t ki. Az úgynevezett fogyasztói társad alo m erkölcsi válsággal küzd, am inek term észe­ tesen gazdasági v e tü lete is van. A válság tü n e te i vég­ eredm ényben a tö rv é n y e síte tt „haszonlesésre” vezet­ h ető k vissza. Nem fogadható el az az alapállás, am ely a m agánérdek legfőbb követelését p ropagálja és ezt ta r tja legjobb rendszernek a társadalom jólétének meg­ terem tésére. Ezzel szem ben a szocializmus a z t a célt tű z i az em ber elé, hogy m iközben a m aga jólétéért k ü zd , dolgozik, ne csupán egyéni jó létre törekedjen, han em m ások g azdagítására is. A jólét nem csak a m aga b oldogítására kell neki, hanem a rra is, hogy így több ereje, ideje jusson küzdeni a közösség boldogulásáért, az egész társad alo m gazdagodásáért. Az em ber törek­ vése m indig tö b b volt, m in t csupán önm aga boldo­

gítása, legszentebb törekvéseiben m ások g o n d ját és ja v á t, az egész közösség előnyét lá tta . M egvalljuk, hozzánk term észetszerűleg közelebb áll a kö zö sség i em ber k ia lak ításá t célzó törekvés. Mi azt a Jézu st h ird etjü k , aki diakónusi szolgálattal v e te tte oda m agát az em berért. T a n ítv á n y á t éppen abb an h ív ja követésére, hogy az em berszolgálat sokféle és szerteágazó terü letén éljen az em beri együttélés jav ára. E z ért az em beri jogokat nem úgy nézzük, m in t az egyéni boldogulás b á sty á it, hanem ab b an az átfogó és széles form ában, am ellyel az egész társadalom tá ­ m o g atja az egyént boldogulásában, hogy az egyén is tám ogassa társad alm át a közös értékek gazdagításá­ ban, m ert így lesz szinkronban egym ással az egyéni és a társadalm i felemelkedés. Ottlyk Ernő

Memento mori V allástörtén eti körkép: hogyan értelm ezi az öt világvallás a halált? A Televízió négyrészes ad ásb an foglalkozott a halál kérdésével. Igaza v a n Poszter György irodalom törté­ nésznek, aki azt em elte ki, hogy a h alálra való em léke­ zés tu lajd o n k ép p en az életre való emlékezés, a m e­ m ento vivere jegyében áll. A halál az élet értelm es és logikus befejezése lehet. Ahhoz azonban, hogy való­ b a n az legyen, vagyis hogy értelm es legyen a halál, szükséges, hogy értelm es legyen az élet. Az értelm es halál feltételezi az értelm es életet és ezért az értelm es é letért foglalkozunk a halállal. A halál a rra késztet, hogy az életet értelm essé teg y ü k , m ert retten etes és gyötrelm es o tt a halál ahol az élet értelm etlen. E rre m u ta t Tolsztoj, Iv a n Iv an o v ics h alála c. elbeszélése. Igaza van te h á t Ham m arskjöldnek, aki azt m o ndta: „N e keresd a h alált. A halál m ajd rá d talál. A zt az u ta t keresd, m ely beteljesüléssé a v a tja a h a lá lt” . Az élet érdekében, h itü n k érdekében és örök éle­ tü n k érdekében kell m egkérdezni: m it is vallunk a h a ­ lálró l? H ol helyezkedik el h itü n k a vallások színes kaleidoszkópjában? Az öt. világvallás képviselőinek v álaszát m u ta tju k be, m elyet m arx ista tudósok in­ té z te k hozzájuk. K é t kérdésre a d ta k választ. Az első így szól: A z, am it az ember lelkének nevezünk, a testtől különálló, elválasztható valami-e? Vagy m inden lelki jelenség csak anyagi és fiziológiai folyamatok megnyi­ latkozása, funkciója-e? K u rt Wilhelm (zsidóság) „A lélek nem tárg y . Ezen az igazságon bukik meg m inden pszichológia Arisztotelésztől, Aquinói T am ástól Haeckelig és W undtig. Az a látszat, hogy a lélek tá rg y , „v alam i” , „szubsztancia” , azáltal jön létre, hogy a lélek m int a tá rg y a k , „ it t ” van. De a tá rg y a k lehetnek u g y an „ i t t” , de éppenúgy „ a m o tt” is. A lélek azonban m indig csak „ i tt ” lehet. Lélek „ o tt” , lélek a harm adik szem élyben, nem lehetséges. A lélek m indig jelenvaló — az én lelkem, a tied, a tietek , a mi lelkünk, te h á t m indig a lélek „ it t ” .” Í gy áll ez F ran z Rosenzweignél, egy középkori költő­ filozófus, J e h u d a Halevi költem ényének fordításához ír t utószavában. A költő a héber him nuszban a lélek „itt-v aló ság át” énekli meg, és h a t övezetben versel a lélek " itt-valóságáról” . A Biblia nyelvének tö b b fogalm a v a n a rra, am it az

216

em ber lelkének nevezünk, am elyek m ind a leheletet, a lélegzést jelölik m eg; ez élteti régi elképzelés szerint a te ste t. Az em ber terem tésében ez áll (Gen 2,7): „É s lehelt az ő orrába életnek leheletét, és így lett az em ber élő lénnyé.” Lehetséges, hogy az élet lénye­ géről való m ásik elképzelés még régibb, m int az, hogy a lélek lehelet, ti. az, hogy a lélek a vérben lakozik, és hogy a bibliai tilalom a vér élvezetével kapcsolat­ b an ezen a szemléleten alapszik (Gen 9,4): „T estet az ő lelkével, a vérével, ne egyetek.” A B ibliában a babiloni fogság idejéig nem tö rté n t meg a le st és lé­ lek m etafizikus elválása. A léleknek a halál u tá n i to ­ vábbélését úgy gondolják, m int árnyékvilágban való továbblétezést. Csak a Biblia késői könyveiben vál­ nak el m in t különálló egyéniségek, te s t és lélek. „L ám ­ pás az em bernek az ő lelke, am ely á tjá rja keblének k a m rá it” (Péld 20,27). A testn ek a lélektől való elválasztását m egtaláljuk m in d en ü tt a hellenisztikus irodalom ban, pl. Philonál, aki a platóni lélekelképzelést építi tovább: a te s t a lé­ lek börtöne; a lélek szabadulásra és az égi szférákba való visszatérésre vágyik, ahonnan szárm azik. H a tá ­ ro zo ttan szem beszállnak ezzel az elgondolással a T al­ m ud tan ító i: a te st nem börtöne a léleknek, hanem fej­ lődésének és tökéletesedésének eszköze. E gy gyakran ism ételt elképzelés szerint az egyes lelkek a világ te­ rem tésekor te re m te tte k , és a születés alkalm ával k ap ­ csolódnak az em berhez. A lélek úgy viszonyul a test­ hez, m in t Iste n a világhoz. E gy talm u d i példázat ezt m o ndja: „A m iképpen a Szent, dicsértessék, betölti az egész világot, úgy tö lti be a lélek az egész te s te t; am int a Szent, dicsértessék, lá t és nem lá tta tik , úgy lá t a lélek is, és nem lá tta tik ; m in t a Szent, dicsértes­ sék, tá p lá lja az egész világot, úgy táp lá lja a lélek is az egész te s te t; m int a Szent, dicsértessék, tisz ta, úgy a lélek is tisz ta ; m in t a Szent, dicsértessék, legbenső term eiben lakozik, úgy lakik a lélek is az ő legben­ sőbb term eiben.” R abbinus felfogás szerint a te st és lélek a tisztaság állapotában van, és a m indennapi zsidó im ádság valószínűleg tiltakozás az ellen az el­ képzelés ellen, hogy a lélek a bűnösség forrása: „ Iste ­ nem , a lélek, am elyet nekem ad tál, tisz ta. Te terem ­ te tte d őt, Te form áltad, Te lehelted belém , Te őrzöd őt bennem . Te fogod elvenni tőlem , és Te adod m ajd vissza az eljövendő időben.” A lélek-szubsztancia kérdésének a középkori zsidó

vallásfilozófiában v an szerepe. A lélek problém ája irá n t való érdeklődést a h alh atatlan ság kérdése nyug­ ta la n ítja . Ilym ódon a lélekről való elképzelés a zsidó­ ságban m inden, csak nem egységes, és nem is kell, hogy egységes legyen, ha a lélek az " itt való lélek” — a szellemi élet hordozója az istenségtől való függő­ ség tu d a tá b a n „A m inden élőnek lelke” H erm ann Cohen m űvében („Az értelem vallása a zsidóság for­ rásaiból” ) a szentség lelkévé lesz; de ez m ár csak eszme, és csak az eszme jegyében lehet az ő életéről beszélni. Johann B aptist M et: (katholicizmus ) E z a kérdés m ár előre ham is a lte rn a tív á t állít föl, am ikor úgy képzeli, hogy a lélek vagy a te sttő l külön­ álló illetőleg elválasztható lényeg, vagy csak anyagi, fiziológiai folyam atok m egnyilatkozása, funkciója. B izonyára abból az elképzelésből indul ki, m ely sze­ rin t az em ber te stb ő l és lélekből van összeszerkesztve, és a h a lá lt úgy kell felfognunk, m in t a testn ek és lé­ leknek az elválását. O lyan elképzelés az, am ely az em berről szóló bibliai ta n ítá s t kérdésessé teszi, és am elyről éppen az újabb teológia m u ta tta ki, hogy a B iblián kívül, hellenisztikus gondolatvilágból szár­ m azik, akkor is, h a a későbbi görög elképzelések k a­ tegorikus befolyása következtében nagy szerepe volt a keresztény antropológia felépítésében, sőt ennek a fel­ színe a la tt még m a is nagy szerepe van. A m ikor pl. a „ te s t feltám adásáról” szóló ta n ítá s t úgy értik, m int a te st- és tö rtén etn élk ü li lélek h alh atatlan ság án ak ke­ resztény fedőnevét. Az Í rásn ak m inden antropológiai alapfogalm a eredetileg nem dualisztikus, hanem az egy és egész em berről szól. H a k ita rtu n k az em bernek em ellett az eredeti és állandó egész egysége m ellett a test-lélek sém ában, akk o r a te s te t és lelket sohasem szabad m in t az em ber k é t valóságát felfogni. V alóban eszerint m indig csak az egy és egész em berről, az egész lélekről és az egész te strő l v an szó; úgyhogy m ind a testrő l, m ind a lélekről való kijelentések m indig az egész em berre v o n atk o zh atn ak és v onatkoznak is az Írásban. E szerint az antropológiai elgondolás sze­ rin t az em ber nem az egyik, ti. a „lélek” és nem a m ásik, ti. a „ te s t” , hanem az egyik éppen a m ásiknak a valósága. A te stn e k a valósága nem m ás, m int a v a­ lóságos lélek, am ennyiben ez csak azáltal lehet való­ ságos, hogy m ag át kifejezi és a d o tt t é r —időben meg­ valósítja, te h á t éppen m in t test. Ú gy van ez, m in t pl. egy tűszúrással, am ikor egy darab p apírba ly u k at ütök. A valóságban csak egy átsz ú rt papírról van szó. (A m ellett látju k azt is, hogy itt tu lajd o n k ép p en nem lehet a z t kérdezni, hogy mi volt előbb: a szúrás-e, vagy a lyuk a papíron.) Az em ber egy és m indig egész valósága felől nézve, ezért a te st nem egyszerűen valam i m ás m in t a lélek, hanem ez m aga a saját „külső tap a sz ta lá sáb a n ” , az egy em ber te h á t a szel­ lem nek világi, téridőbeli ön ad o ttság áb an . A lélek vi­ szont ism ét az egész em berről való kijelentés, am ennyi­ ben az em ber az ő t é r —időbeli szétszórt testiségében valóságos, összehasonlíthatatlan és felcserélhetetlen személyiség, sa já t m eg szak íth atatlan történ etével, egyre to v áb b fejlődik. E z a tö rté n e t pedig a halál ál­ ta l nem tö rö lte tik le, hanem ez lesz a „ h a lh a ta tla n ­ ság” alapja és ta rta lm a . Ernst W olf (protestantizmus) Az általános keresztyén felfogásban a szokásos szétválasztása a testn ek és léleknek an tik filozófiai

szem léletekből á tv e tt örökség. Ez az általános felfo­ gás az em ber stru k tú rá já ró l az élő és a holt te st tap asz­ ta la ti különbségével kapcsolatos. A Biblia nyelvén a „lélek” egyértelm ű az „élettel” . H a életről v an szó, akkor pl. az Újtestam e n tu m „psyche” -ről beszél; de ez nem különíthető el a testtő l, nem is olyan alkotó­ része az em bernek, am ely ebből a kötöttségből kisza­ b ad íth a tó , és am elyik lényegét alkotná. A lélek és te st egym ásm ellettiségének feloldhatatlansága olyan lé­ nyeges az em berről való keresztyén képben, hogy itt nem a „lélek halhatatlan ság áró l” v a n szó — am ikép­ pen ez gyakran a népi kegyességben tö rtén ik —, h a­ nem a Credo-ban az „örök életről” a „ te s t feltám adá­ sával” való összefüggésben. A m iképpen az em ber születése elő tt nem egyéniség, hanem csak előfelté­ tele az egyéniség kialakulásának, em ber az em berré válás várakozásában, éppenúgy nem lehet beszélni az egyéniség visszavételéről, am elyet úgy kell érteni, m int a tö rté n e ti kibontakozás p ro d u k tu m át. Nem lehet szó a te sti életben való lét végével az egyéniségnek egyes elemeire és fo lyam ataira való felbontásáról. Az em ber személye o szth ata tla n a m ai orvosi an tropo­ lógia szemében is. A lélek halh atatlan ság áró l való el­ képzelés alapjában véve éppen az o szth atatlanságnak ezt a m ozzanatát érvényesíti azáltal, hogy ezt a mozza­ n a to t a belső em berbe helyezi át, szem ben azzal, hogy a halandó te st felbom lik. Ez végeredm ényben a n n ak a ta p a sz ta la tn ak ki nem elégíthető vágy-kifejezése, hogy az em ber több, m in t testi lét és itt-lét. M uham m ad Asad (iszlám) A K orán soha nem beszél az em ber leikéről ab b an az értelem ben, m intha ez biológiai lététől elválasztha­ tó valóság volna. Az arab nafs szó, am elyet gyakran „léleknek” vagy „szellem nek” fordítanak, nem csak az élet lényegét fejezi ki, am ely m inden élőlényben benne lakik, hanem az élőlény személyes azonosságát is önm agával. Az em berre v o n atk o z ta tv a ez a szó a „szem élyt” vagy az „én” -t jelenti az o szth a tatlan egység értelm ében, m elynek neve „em beri személyi­ ség” . Más szóval jelenti ez a k o n k rét te sti organizm ust, plusz azt a m eg h atáro zh atatlan valam it, am i a te s t­ nek életet ad. Hogy m ilyen kapcsolatban áll ez az élet­ princípium a testtel, nem érzékelhető szám unkra. De m indenesetre m egállapíthatjuk, hogy az iszlám nem tételez fel valóságos vagy a k á r lehetséges harco t a te st és lélek között. M ert éppen a k é t elem nek egym ásra való h a tá sa teszi lehetővé, hogy az em beri szem élyi­ ség létrejöjjön és létezzék. B. H . Bon (hinduizm us) A lélek a te sttő l különálló és elválasztható. A lélek tiszta cit, vagyis az ism eret az az anyag, am elyből a lélek kisugárzik. A lélek az abszolút ism eretből, vagyis Istenből egy elk ü lö n ített rész. Sohasem terem ­ te te tt és nem is sem m isülhet meg. Örök léte van, egé­ szen más, m in t a durva-anyagú te st, am ely öt elemből áll, mégpedig föld-, víz-, tűz- levegő-, és éterből; de különbözik a finom te sttő l is, am ely az értelem ből, intelligenciából és az Én-ből szerkesztetett össze. Lélek és te st csak a maija, vagyis a nem -tudás á ltal kapcsolódik össze szorosan. A te stte l való közösség a lélek ta p a sz ta la ti élm énye (a véges én), ez élm ény so­ rán a szerencsének vagy a szenvedésnek tap a sz talá sa által a lélek m orális elesettségben m erül ki. Az én-nek vagy a léleknek (alm a) a testtő l való elválása, a halál,

217

nem az én vége. A Bhagavadgitaban ez áll: A te st a lélek ru h ája, a földön önm aga és Isten elvesztésének a stád iu m áb an . A te st változik, az atman (a lélek) m arad. V iszonyuk a következő: M int ahogy az em ber régi, viseltes ru h á it eldobja és ú ja t ölt m agára, úgy ad ja fel a lélek is régi elomló te sté t, és új te ste t ölt m agára. A születések ciklusa, vagyis új testetöltés és a halál ciklusa (a réginek a levetése) addig folytatódik, am íg a lélek jó és rossz te tte it ki nem m e ríte tte , és le nem győzte a n em tu d ást, a m a yat am elyből a karma, m in t a jog vagy a jogtalanság kifejlődik. Az anyagi te s t és a szellemi intellektuális erő változó, elmúló és nem-szellemi asszociációktól függ. H a az örök lélek m a g á t Isten szolgálatától elszakítja, akkor — m in t­ hogy a lélek, term észete szerint az abszolútnak végte­ len kicsiny és elk ü lö n ített része — a maija erői legyő­ zik és a két anyagi testb e, a d u rv áb a és a finom ba zárják be. H a egy lélek a te sth e z k ö tö ttség szolgála­ táb ó l fen n tartás nélkül a legm agasabb istenség szol­ gálatán ak ad ja m agát, akkor a foglyul esett lélek végre m egszabadul a testn ek és az értelem nek a bilincseitől és elju t örökre a lélek szellemi form ájába, az Ú rnak folyam atos szolgálatában, az ő megelégedésére és ez­ zel az egyéni lélek legteljesebb ü d v ét ta lá lja meg. Anagarika Govinda (buddhizm us ) M inthogy B uddha, m in t m ár em lítettü k , a szubsz­ tan cia fogalm át e lu ta síto tta , m inden lételem nek pil­ lan atn y iság a és a valóság dinam ikus karak tere ked­ v éért, azért még ahol anyagiról vagy testirő l beszél is, ezt nem a pszichikaihoz való ta rta lm i ellentét jegyében kell értenünk, hanem ugy an an n ak a folyam atnak egy belső és külső m egjelenési form ája értelm ében. A fi­ zikai és pszichikai k ö zö tti összefüggés a szellemi és anyagi törvényszerűségek elvi egységét proklam álja, m iközben az anyagi a szelleminek egy másodlagos megjelenési form ájává, vagyis a pszichikai tapasztalás különös esetévé lesz. B u d d h ista felfogás szerint a szellem i-testi organizm us (nam a-rupa) az ö n tu d a t képzelőerőinek (sanskara) prod u k tu m a, úgyszólván m egalvadt, kristályossá, lá th a tó v á lett, m aterializált ö n tu d a ta elm últ létform áknak. Az e lk ö v etett te tt, a karma elve szerint m in t k iteljesed ett h atá s (vipaka) lá th a tó v á le tt ö n tu d a t ez. A lelki te h á t nem csak anyagi és fiziológiai folyam atok m egnyilatkozása és fu n k ­ ciója, hanem a te s t is a lelkinek, vagyis az ö n tu d a t terem tő erőinek prod u k tu m a. A m ásodik kérdés így hangzik: Van -e az emberi személyiségnek halhatatlansága, vagy az ember halhatat­ lansága során csupán az őt alkotó elemeknek és folyama­ toknak továbbélése? M ondhatunk-e valamit erről a kér­ désről, hogy az egyes ember m in t egyéniség már szüle­ tése előtt valamilyen formában létezett és hogyan képzel­ hető el továbbélése a halál után? K u rt Wilhelm ( zsidóság) B ár a Biblia legrégibb könyvei nem ta rta lm a z n a k sem m i h a tá ro z o tt elképzelést a h alh atatlanságról és a halál u tán i életről, mégis a régi izraelita h itt a földi életnek valam ilyen tov áb b fo ly tatásáb an a halál u tán . T u d o tt a seolról, am ely a földi élet u tá n következik, és tu d ta azt, hogy aki a seolba lesüllyedt, az élettől el­ s z a k a d t, de azért nem veszítette el egészen a létét. M egvolt az izraelitának is ez az anim isztikus hite éppúgy, m in t a többi népnek. De Izráel prófétái ezt

218

az elképzelést nem fejlesztették to v áb b . Az ilyen­ fa jta h it szükségképpen h alo tti áldozatokkal és h a­ sonló kultikus kötelezettségekkel já r. A zsidóság azon­ ban, am iképpen Mózes ta n ítá sa és a próféták megfo­ galm azták, az élet vallása kell hogy legyen. E z é rt a tó ra a h alált és a h a lo tta t k u ltikusan tisz tá ta la n n a k nyilvánítja. Nem a sírban és nem a seolban m arad fenn az em ber a te sti halál u tán , hanem az Istenhez való hasonlatossága alap ján . A terem tő egyedülvalóságá­ nak és az em ber egyedülvalóságának szükségszerű következm énye az, hogy az em ber részese Isten végte­ lenségének. Az em ber örök továbbélése a halál u tá n a vallás abszolút ügye, am elynek nincs szüksége arra, hogy bizonyítta s s ék : van-e valam i végső elpusztítha­ ta tla n az élő szubsztanciában. A h alh atatlan ság n ak ezt a szellemi felfogását a zsi­ dóságban semmiféle kép nem hom ályosítja el. Ez egyszerűen Isten titk a . A m int a T alm udban áll: az el­ jövendő világot szem nem lá tta , csak Te Isten, egye­ dül. Csak arról tu d beszélni a M isn atrak tatu s, az „A ty ák m ondása” , az etikai szentenciáknak ez a gyűj­ tem énye, hogyan viszonylik ebben a világban az isten­ közelség az eljövendő világban való istenközelséghez: ez a világ csak előcsarnoka az eljövendő világnak. K é­ szülj föl az előcsarnokban arra, hogy belépsz m ajd az étkező terem be. T öbbet ér egy óra tevékenykedés és jócselekedet ezen a világon, m in t m inden élet az el­ jövendőn. Jobb egy óra felüdülés az eljövendő világon, m int m inden élet ezen a világon. A zsidóság sohasem te k in te tte ezt a világot a gyöt­ relem völgyének és nem a k a rta kijátszani az eljövendő világban való életet az evilági élettel szem ben. A sze­ mélyes h alh atatlan ság , a születés előtti lét és a lélek továbbélésének kérdései m agának a zsidó népnek az örökkévalóságával szövődnek össze. M indazok a lelkek, akik valaha is egy-egy zsidó testb e költöznek, így m ondja ezt egy midras, o tt álltak Sinai hegyén és be­ léptek Isten és Izráel örök szövetségébe. Mi zsidók te ­ h á t a Sinaitól kezdve az A ty án ál vagyunk, így követ­ k eztet F ranz Rosenzweig, és nekünk nincs szükségünk a F iúra, hogy eljussunk az A tyához. H a bevonnak egy zsidót az istentiszteletben való ak tív részvételbe, h a ,,felszólítják” , am in t a kifejezés m ondja, hogy a k in y ito tt tóra-tekercsből m ondjon el egy áldást, köszönetet m ond ebben az áldásban Isten ­ nek azért, hogy az örökkévalóság életét p lá n tálta be­ lénk. M indnyájunkba m in t Izráel fiaiba. „Ö rökké élünk” , ezzel az énekkel m entek a zsidók a gázkam ­ rákba. Johann Bapatist Metz (katolicizmus) M egvan a szem élynek a h alh atatlan ság a, am it azon­ b a n a keresztyén ta n ítá s szerint nem úgy kell elkép­ zelnünk, m in t eddigi életünk végtelen to v áb b fo ly ta­ tá s á t, am elyben — pl. a lélekvándorlások ta n ítá sa i szerint —, m inden még egyszer m egtörténhet. Az em ber h alh atatla n ság a vagy örökkévalósága nem a végtelenbe to v áb b fu tó időt jelenti, hanem éppen a tö r­ tén eti időben, Iste n e lta k a rt arca elő tt érlelődő véges­ ségét az időnek, szinte annak „egzisztenciális kivona­ t á t ” . Az em bernek így értelm ezett örökkévalósága állapotszerűen nem a m i szabadságunk és földi tö rté ­ n etünk „ e lő tt” vagy „fö lö tt” létezik, m in t valam ilyen hely, am ely szabad létünknek időben eléje esik, és am elybe az em ber ebből az elmúló időből elm enekül, hogy végre o tt örök legyen. Ez legjobb esetben késő­ görög vagy orfikus szemlélet lehetne, de nem ke­ resztyén. K eresztyén értelem ben az em ber örökkéva­

lósága nem egyszerűen tö rtén etn élk ü li túlvilág, hanem az örökkévalóság az em beri szabadság történ etéb en lé­ tü n k n ek elkezdett és v é g re h a jto tt végérvényessége. A m i örökkévalóságunk m agában a szabadságban „lesz” és am it szabadságban te ttü n k , az sohasem süly­ lyed teljesen a m ú ltb a, hanem m int az em ber „ le tt­ sége” örökké m egm arad, m égpedig m in t az örökké­ valóságnak az alkotórésze. Ami a görögöknek isten­ károm lás k ellett hogy legyen, az a keresztyén Credon ak a közepébe kerü lt. Sőt, mi még élesebben m ond­ h a tju k ez t: m i m agunk vagyunk a mi örökkévalósá­ gunk ab b an és azáltal, am ivé mi kegyelem teljes sza­ badságb an Isten elő tt le ttü n k . Nem degradálja te h á t a keresztyénség — ahogy ezt g y akran állítják róla —, ezt a földi lé te t előtérré, várószobává, am elyben az em ber időzik és csalódva bujdokol, am íg föl nem tá ru l előtte — a h alálb an — az Isten fogadószobájába ve­ zető ajtó , és végül, földi létének p o rát, ta p a sz ta lá sát lerázva, be nem lép hozzá. A keresztyénség szám ára ez a tö rté n e ti lét nem egyszerűen üres színpadi vagy m erev váz, am ely ism ét lerom boltatik, ha az em ber ezen örökkévaló érdem eit begyakorolta. Az em beri létnek ez a földi tö rté n e te sokkal inkább olyannak m u tatk o zik , m in t az a hely, am elyen a h a lh atatlan ság m egvalósul, és a történésbe belejátszik az em beri sza­ badság, am ely nem a m indig újrakezdés önkénye, h a ­ nem a végérvényességnek és a visszavonhatatlanság­ nak a lehetősége, am ely éppen azért az em bert olyan viszonyba állítja az elm últ idővel, hogy éppen ebben ta lá lja meg a kiinduló p o n to t az örökkévalóságához. E gyetlen m ás vallás sem ta r tja olyan fontosnak a sza­ badságot és a tö rté n e te t, m in t a keresztyénség. E zért u ta s ítja el a keresztény teológia az ún. lélek­ vándorlás különböző form áit, m ivel ebben végülis arra irányuló kísérletet lát, hogy k ib ú jju n k az egy­ szeri és m egism ételhetetlen tö rté n e ti létezés terh e és kom olysága alól, am elyek örökkévalóságot terem tő szabadságukban végleg el is hibázhatók. E nnek kö­ vetkezm ényeképpen elveti a teológia az em ber szü­ letés elő tti létezésének gondolatát, am elyik ism ét az egyszeri, tö rté n e ti szabadságban kibontakozó lét döntő jelentőségét teszi kérdésessé, és az em ber tu ­ lajdonképpeni létm eg h atáro zo ttság át egy tö rté n e t­ előtti trag ik u m m al m agyarázza. Ernst W olf (protestantizmus) A bibliai keresztyén szem lélet szerint az em beri élet nem h a lh a ta tla n , hanem sokkal inkább a h alálnak uralm a, sőt b ü n te tő uralm a alá v e tte te tt. A h a lh a ta t­ lanság szó az Ószövetségben nem fordul elő; az Ú j­ szövetségben is csak kétszer találk o zu n k vele, de nem úgy m in t az em ber „tu lajd o n ság áv al” . Sokkal inkább az általános halálra-szántság, éppúgy m int az önm agafelett-való-rendelkezés veszélyes szabadsága, a bibliai szem lélet szerint, az em ber lényeges tulajdonsága. Az egyik ( = a halálra-szántság) jelen ti a h a tá r á t, a m á­ sik ( = az önm aga-felett-való-rendelkezés) jelen ti az a la p já t az em ber u ralm án ak sa já t sorsa fölött, am e­ ly et igénybevett, de egyszersm ind m ár el is já tsz o tt. E gyedül Isten é a h a lh a ta tla n sá g az Ú jszövetség sze­ rin t ( T i m 6,16); az em bernek csak m egígértetik az 1K or 15,53 szerint a „ h a lh a ta tla n ság ” , az „el-nem múló lét” , m int Isten jövendő ajándéka, m in t a halál uralm a alól való szabadulás. A Biblia realisztikus be­ széde szerint te h á t az em ber halandó, azaz, m in t egész létezik te s tte l és lélekkel; ezek az u tó b b iak m egkü­ lönböztethetők, de nem v álaszth ató k el egym ástól, sem az em bernek re n d e lt időn belül, sem azelőtt, sem

azután. A halállal az em ber, — aki egy egész —, te sté­ nek lelke és lelkének teste a h atá ro n áll, am elyen nem léphet át, csak akkor, ha az egy örök Isten aki m int túlvilág és az em ber jövője, találkozik vele, úgy m int szabadulás és neki m egígért élet. A m iképpen a bibliai üzenet centrálisan az em berhez szól Isten előtti lété­ ben, ugyanígy ju t itt szóhoz az Isten előtt való meg­ állás kérdése: az a kérdés ti., hogy vajon ez az Isten rem énysége-é az em bernek, am ikor döntésre kerül a sor az „örök halál” m int az Istennel szembeszegülő m a­ radandó ellenségesség, és az „örök élet” , m int az Isten által való kiválasztottság között, am ely u tó b b ib an a halandó em bernek az Isten h alh atatlan ság án ak a jö­ vője ju t osztályrészül. Az a tén y , hogy a keresztyén hit Jézus K risztust állítja a középpontba, aki m eghalt az em berért, b ű n ét és annak következm ényét, az örök halált m agára véve, és aki érte feltám ad o tt, örök éle­ te t ajándékozva neki ezáltal, ez a té n y kiszab ad ítja a „lélek h alh ata tla n ság ára” vonatkozó emberi kérdést a spekulatív fejtegetések széles veszélyzónájából, és a h ite t — persze, csak a h ite t —, egy olyan egészen bi­ zonyos, egészen kom oly és öröm teli, Istenbe v e te tt re­ m énységre u talja, am ely m egm enti az em bert, és am ely neki jelenvaló jövője a K risztusban. M uham m ed Asad (iszlám) A K o ránban sehol sem találu n k célzást az em berrel k apcsolatban a halh atatlan ság ra. E gyedül Iste n hal­ h a ta tla n és örök; terem tm ényei viszont a k a ra ta sze­ rin t m ulandók, és előbb-utóbb meg kell halniok. Még­ is a K orán többször beszél az élet foly tatásáró l a h a ­ lál u tá n — vagyis arról a tényről, hogy az ún. te sti halál nem az em beri lét vége, hanem egy m eghatároz­ h a ta tla n ideig ta rtó új létfokozat kezdete. E z t az új k ezdetet a K orán feltám adásnak nevezi, méghozzá az egész em beri személyiség feltám adásának ab ban az ér­ telem ben, ahogy erre az előző kérdésre a d o tt vála­ szom ban céloztam . Persze, nem tu d ju k m egm ondani sem elképzelni, m ilyen lesz az organizm usa ennek a fel­ tá m a d o tt személyiségnek. M inden utalás a K o ránban a halál u tán i életre allegorikus: ez kikerülhetetlen, hi­ szen ezek az utalások em beri nyelven szólnak hoz­ zánk, és jelenlegi em beri tapasztalatain k b ó l szárm azó fogalm akra épülnek. De az ún. halál u tá n i életnek egy aspektusa ú jra meg ú jra visszatér a K orán b an : a sze­ mélyi ö n tu d atn ak szakadatlan fo lytatása. E bben a vo­ natkozásban nincs törés az em ber m ostani és halál u tán i léte k özött. A kárhogy m egváltozik is biológiai organizm usunk a feltám adás u tá n (és függetlenül attól a kérdéstől, hogy ez a valam i biológiai organizm us lesz-e még a jelenlegi ta p asztalatain k szerint is), a K o­ rá n többször kiemeli, hogy m indnyájunkról e ld ö n tete tt hogy személyesen fogunk továbbélni, és hogy egyéni ö n tu d a tu n k a t — ezzel eg y ü tt erkölcsi felelősségün­ k e t m últbeli te tte in k é rt — átvisszük új létform ánkba. Ö n tu d atu n k n a k ezt a továbbélését érzékelésünknek nagyarányú kibővülése kíséri és ezzel e g y ü tt felelős­ ségérzésünknek sokszoros felfokozódása m indazért, am it a halál elő tt te ttü n k . E bben az összefüggésben az utalások arra, hogy boldog lesz-e vagy szenvedni fog-e az em ber új élet-fázisában — szim bolikusan: hogy a paradicsom ba vagy a pokolba kerül-e — olyan jelentőségűek, am ely messze tú lh ala d ja a „ ju ta lm a ­ zás” vagy „ b ü n te té s” szokásos fogalm ait. Bárm iféle állapotunk a feltám adás u tá n ugyanis kikerülhetetlen következm énye lesz m últbeli igaz vagy ham is csele­ kedeteinknek és létünknek. Előző életünknek szerves továbbfejlődése lesz ez, ha összehasonlíthatatlanul

219

m agasabb fokon is. H ogy ez a fo ly tatás és to v áb b fej­ lődés m ilyen to v áb b i célokhoz vezet, olyan kérdés ez, am elyre csak feltám adásunk u tá n ta lá lju k meg a vá­ laszt. B . H . Bon (hin d u izm u s) A lélek a halál ó rájáb an elhagyja az anyagi te ste t az értelem m el, az intelligenciával és az érzékszervek­ kel (a finom testtel) eg y ü tt. A léleknek ezekkel az u tó b b iak k al való kapcsolata a személyiség. J ó vagy gonosz te tte i szerint kerül a m ennybe vagy a pokolba. A lélek a földön ú jra születik vagy m in t em ber vagy m in t valam ilyen alacsonyabbrendű lény, m indaddig, amíg a tisz ta lélek, am ely nem azonos az anyagi test­ te l és a szellemi erővel, végérvényesen el nem válik a d u rv a és finom testtő l, a végső m egszabadulás és az Istennel való eggyéválás stád iu m áb an . Az anyagi te st és a finom értelein Iste n t nem érheti el. A tiszta és m egszabadult lélek szellem -testiségében világfeletti term észetű, közvetlenül eggyé lehet Istennek és az ő isteni szem élyének szerető szolgálatában tevékenyke­ dik. A hinduizm usban a születések, halálók és újjá­ születések sora nem azonos a halhatatlansággal. Az el­ m ú lh atatlan ság és h alh atatlan ság egyes rendszerek­ b en azonos a személyes h alh atatlan ság g al illetőleg az egyéni léleknek a h alh atatlan ság áv al, szabadon m inden gonosztól, am elynek a te s t az örököse. Ez az egyéni énnek olyan ö rökkétartó élete, am ely az adás és vevés örök, kölcsönös v o natkozásában van a legm agasabb énnel, vagyis azzal a földöntúli lénnyel ( aprakrty), aki szeret, és a k it szeretünk. E z azonban a Sankarite Advaita szerint az abszolút életnek csak utolsó előtti stád iu m a, am elyet á t fog lépni, ha az abszolút m int k o rlátlan valóság jelenvalóvá lesz. I t t az egyéni lélek egy lesz az abszolúttal. E z m ár a szem élytelen halha­ tatlan ság . E bből következik, hogy az em beri személy halha­ tatlan ság áró l nincs szó és éppoly kevéssé lehet arról szó, hogy a h a lh atatlan ság a létezés folytatásából, vagyis az őt alkotó elemek és folyam atok továbblé­ tezéséből áll. E z kizárólag keresztyén eszme és merő képtelenség. A te s t elmúló anyagi objektum , am ely öt elemből áll. H a az egyén m eghal, az anyagi, fizikai te s t fölbom lik és az öt elem szétválik. Az egyéni lé­ lek elhagyja a fizikai te s te t finom értelm ével, intel­ ligenciájával, egész szellemi erejével, és születés által egy m ásik fizikai testb e költözik. Nincs ugyanannak a te stn e k és elemeinek h alh a ta tla n sá g a vagy fenn­ m arad ása, és nem is tám ad fel az ítélet napján. E z t az elm életet a hinduizm us m indenestől elveti. M int­ hogy a személyes lélek örökkévaló, a születés és halál örök egym ásu tán ján keresztül létezik m indaddig, amíg a tisz ta lélek m egszabadulván az anyagi te st és a fi­ nom értelem kötelékeitől, a legfőbb ú rral egyesül sze­ m élytelenül vagy személyesen. M inthogy m egvan az egyéni léleknek még a szolgaságban is ko rláto zo tt akaratszab ad ság a, to v áb b h ala d h a t az öröm ú tjá n vagy a szenvedés ú tjá n , am ennyiben Isten tő l elfordul. A világ öröm eiről vagy szenvedéseiről hirtelen e lh atá­ rozással lem ondhat és Istenhez fo rd u lhat, m in t aki­ ben egyedül ta lá lh a tja meg a lélek legfőbb ü d v ét és term észetes h iv atását. H a ez az élet az em bernek az önm aga szám ára elveszett egyetlen lehetőség volna, ak k o r egyes lelkek Istennel egyek lehetnének, és az Istennek való odaadásban örökre szabadok lehetné­ nek, mások viszont örökre a pokolra lennének kárhoz­ ta tv a . Ez lehetetlen, m ivel m inden lélek az Ú r örök szolgája és képes arra, hogy az abszolút énnel egye­

220

süljön, m ert ez a végtelen én lénye szerint azonos az abszolúttal. E zért születések és halálok szükségszerű tényezők az egyéni lélek szám ára, míg a lélek végleg fel nem szabadul. E bből nyilvánvaló, hogy az em ber születése előtt m int em ber vagy m ás lény létezett m ár, " k a rm a” -ja vagy előző életében ta n ú s íto tt m ag a ta r­ tá sa szerint, és hogy halála u tá n ism ét ebbe az életbe születik vissza, végső felszabadulásig az Istennel való azonosulásban. Anagarika Govinda (buddhizm us) Az em berek h alh atatlan ság a, am ely csupán az őt alkotó elemek és folyam atok továbbélése volna, te l­ jesen értelm etlen lenne és az em beri személyiség leg­ csekélyebb érdeke sem fűződnék hozzá. Sőt, azt kér­ dezhetnénk, mi az egyéniségnek, a tu d a tn a k az értel­ me, ha m inden lét ta p a sz ta la ti ta rta lm a ö n tu d a tlan folyam atok és mindig egym ásra következő elemi ú j­ jáalakulások üres já ra tá b a n m erülne ki. Az erőnek és az anyagnak a m egm aradása m e g n y u g tath atja értel­ mileg a m aterialistát, de a szellemi em berre, aki mé­ lyebb m ú ltjá n ak és lelki kontinuitása, növekedési le­ hetőségeinek a tu d a tá b a n van, az ilyen jelszavak nem lehetnek hatással. A rra a kérdésre, hogy az egyes em ber m in t egyéni­ ség m ár születése elő tt létezett-e valam ilyen form ában, és hogyan képzelhető el halál u tán i léte, a buddhizm us olyan választ ad, am ely tisz ta, megfigyelésre és ta ­ p asztalásra épül (ellenőrizhető is m editáló tap asztalás által). Ez a felelet, am elyhez sem túlvilági h it, sem kom plikált m etafizikai hipotézis nem szükséges, h a ­ nem egyszerűsége és term észetessége önm agáért be­ szél, a még meg nem győzött és elfogulatlan léleknek egy elfogadható m unkahipotézis előnyét is jelenti. A buddhizm us felelete az, hogy a születés és halál u g y an azt a folyam atot fejezi ki, csak k ét különböző oldalról veszi szem ügyre: am iképpen ugyanaz az ajtó a b e já ra to t és k ijá ra to t jelen th eti egyszerre, aszerint, hogy kívülről vagy belülről nézzük-e. Más szóval: szám talanszor á tm e n tü n k m ár a halál és születés aj­ ta já n és m ostani életünk nem m ás, m in t a „ tú l­ világ” , vagy pontosabban: előző és m inden régebbi létünk to v áb b folytatása. Az egyéni továbbélést azonban nem úgy kell elkép­ zelnünk, m in t a v álto zatlan és örökké u g y anannak m a­ radó lélekszubsztancia, vagyis az egyszeri személyiség továbbélését, hanem m int állandóan növekedő és nö­ vekedésében m egváltozó ö n tu d a ti erőnek a k o n tin u itá­ sát, am elyben m inden új ta p a sz ta la t a szellemi hori­ zont tágulásához, a belső élet gazdagodásához, és a külvilághoz tarto zó viszony továbbalakulásához járul hozzá, am íg az univerzalitásra való teljes ráébredés az egésznek az élménye lesz állapottá. Az ö n tu d a t ta ­ pasztalati tarta lm a in a k a konzerválása azonban nem egyértelm ű intellektusunk emlékező képességével, an­ nak az intellektusnak az emlékező képességével, am ely periférikus a k tív ö n tu d atu n k , és am ely jelenvaló éle­ tü n k n e k térb en és időben m eghatározott szükségletei, céljai szolgálatában áll. A m ély tu d a tn ak az emlékezése nem ócskaságokat gyűjtő kam ra, am elyben felhalm ozódik összevissza m inden, am it a felületi tu d a t m in t h aszo n talan t eldo­ b o tt, vagy értéktelennek íté lt; hanem m egvan az a tulajdonsága, hogy m inden tap a szta la ti ta rta lm a t úgy asszim iláljon, és úgy alakítson át, hogy ezek — levet­ kőzvén időbeli és személyhez kö tö tt triv ialitásu k a t, véletlen jellegüket — élő, archetypus-szerű szim bólum form ákká kristályosodjanak, és végtelen vonatkozások

hálójává illeszkedjenek, am elyeknek centrum a az egyén m ély -tu d ata. M inthogy azonban ez a centrum nem statik u s, hanem folyton beáram ló új tap asztalati ta rta lm a k m ozgásából áll, így ez a centrum a pszichi­ kai növekedés középponti tengelyévé lesz, am ely ten ­ gely szám talan egym ást m eghatározó és szak ad atla­ nul egym ásra következő létezésekre terjed ki. Az egyik exisztenciából a m ásikba való átm enet azonban b u d d h ista felfogás szerint nem „lélekvándor­ lás” , am elyben valam i lelki lényeg vagy „ e n titá s” (abban az értelem ben, m in th a önm agában z á rt és v áltozatlan u l m aradó lelki egységről lehetne szó) egyik testb ő l a m ásikba vándorolna, hanem inkább egy té r­ ben nem k o rlá to z o tt tu d a ti erőnek centrum eltolódása fejlődése-iránya tengelyének a m entén. T eh át inkább folytonos lélekvándorlásról beszélhet­ nénk, am elyben egyedül konstans a belső kauzalitáson nyugvó irán y , vagy a növekedés a fejlődés „tengelye” . T u d atu n k m ély dim enziója, b u d d h ista felfogás szerint éppenúgy, m in t a m odern m élylélektan szerint, kez­ det nélküli m ú ltb a nyúlik vissza, és ezért alap ja az egész univerzum , jóllehet csak azok a ta rta lm a k kerül­ nek észlelésünk körébe, am elyek pillan atn y i helyze­ tü n k szükségleteivel vagy intellek tu su n k érdekeivel, törekvéseivel közvetlen v onatkozásban állnak. Ami­ képpen tu d a tu n k m élydim enziója időben h a tá rta la n , éppenúgy a szélességi dimenzió, azaz jelenvaló te rü n k dim enziója is k o rlátlan ; ez m ás szóval a z t jelenti, hogy ön tu d atu n k n ak egyéni középpontja v an ugyan (egyéni középpontra azért v an szükség, hogy sa já t tu d a tu n k legyen) de ez nem azonos, a te sti h atáro k k al, a testi szervekkel, am elyekben ez centralizálódik. A szellemnek és a pszichikus észleléseknek a tá v o l­ b ah atásai (telepátia, érzékszervek nélküli észlelés, telekinézis stb.), am elyeket a kísérleti pszichológiá­ nak szám talan p ró b ája igazolt, a rra m u ta tn a k , hogy az ö n tu d a t a térb en korlátlan. M inden személyes tu ­ d a t úgyszólván kisugárzási centrum , am ely m inden m ás ugyanakkor létező tu d a tk ö z p o n to k a t (kisebbnagyobb m értékben) á th a t, bennük vagy velük él, és őket szellemi—térb eli vagy fejlődésbeli pozíciójuk, vagy pszichikai hangoltságuk szerint befolyásolja. É s éppenúgy, ahogy mi szám talan lénynek az ö n tu ­ d a tá b a n részesedünk, am elyeknek rezgéseire, h angu­ la tu n k azaz felfogó készségünk és egyéni term észetünk affinitása szerint reagálunk, éppenúgy nem is szüksé­ ges, hogy fizikai h alálu n k p illan atáb an lelkünk átk ö l­ tözzék, vagy „új an y am éh et keressen” , hanem m ár kezdettől fogva meglevő lelki te rü n k szerint, abb an a pillanatban, am elyikben az egyik cen tru m m int az ö n tu d a t hatásbázisa eltűnik, vagy nem tu d megfelelni rendeltetésének, szükségképpen egy m ásik p o n t lesz az ö n tu d a t cen tru m a; az ugyanis, am elynek m ély­ lényünk legjobban megfelel, vagy negatívan kifejezve: am elynek ellenállása a legcsekélyebb. Legkisebb ellenállás term észetesen csak o tt létez­ h et, ahol még nincs önálló organizm us, hanem csak csírája vagy életfeltételei v an n ak meg. A legnagyobb affinitás vagy hasonló h angoltság pedig csak o tt lehet, ahol egy ilyen életcsirának a kezdetei vagy pszichikai feltételei, am elyek k özött létrejöhet, az új m egteste­ sülésre törő ö n tu d a t, lényege és jellegzetessége szám ára ad v a van n ak a legnagyobb kibontakozási és kifejezési lehetőségek. Az „ itt való eltűnés” és az „ o tt való m egjelenés” (ahogy a h a lá lt és ú jraszü letést a b u d d h ista szövegek gyak ran nevezik) nincs összekötve a szellemi lény té r­ beli m ozgásával vagy vándorlásával, és ezért időbeli problém a sem lehet. Az ö n tu d a t centrum eltolódását érthetőbbé te h e ti a következő hasonlat. Az em ber

ö n tu d a ta hasonlatos egy nagy B anyan-fához, am ely­ nek szám talan léggyökere van. A főtörzse ábrázolja az em ber pillanatnyi ö n tu d atc en tru m á t, am elyben az em ber m in t személy tu d m agáról. A szám talan lég­ gyökér ábrázolja m indenfelé kisugárzó ö n tu d atán ak m ás lényekhez vagy potenciális életcentrum okhoz való k apcsolatát. A főtörzs megöregszik, és ha egy napon széthull, auto m atik u san a legközelebbi legnagyobb lég­ gyökér lesz a fa főtörzsévé és centrum ává („én” ). Így m ehet végbe a centrum eltolódás a centrum m ozgása nélkül. Szellemi állapotunktól függ te h á t, azaz ö n tu d a tu n k ­ nak érettségétől és irányától, m elyik ta la jb a eresztünk gyökeret: egy m agasabb valóság és létfok tu d atáb a-e (egy m agasabb öntudatdim enzióba-e), am ely bennün­ ket közelebb visz a teljességre ébredéshez, és így a mi valódi h alh atatlanságunkhoz, vagy egy olyan talajb a , am ely közelebb van a m i halandó létünknek, elmúló szem élyiségünknek kis céljaiba és h a tá ra ib a való benn­ ragadtsághoz. H alandóság és h a lh atatlan ság egyform án az em ber tu d a tá b a vannak bezárva. A h alh ata tla n sá g azonban nem szem élyünk m egm aradására vonatkozik, hanem azoknak a vonatkozásoknak újrafelfedezéséből áll, am ely ben n ü n k et egy elmú lh a ta tla n egész exponenseivé tesz. Ezeknek a vonatkozásoknak újrafelfedezéséből az em ber lelki növekedése, és egyénisége a szükségszerű átm en eti pont az univerzalitása megéléséhez, a legm agasabb valóságra való ráébredéshez. „É n ü n k n ek ahhoz, hogy éljen, form ájában állan­ dóan változnia, növekednie kell. Az em ber azt m ond­ h a tn á : egyidejűleg állandó élet megy benne végbe. A valóságban a halált keressük, am ikor k itérü n k a h a­ lál elől, am ikor énünk eme form ájának tartó sság o t sze­ retn én k biztosítani, am ikor az én nem a k ar önm aga fölé kinőni, am ikor h a tá ra it végérvényesnek veszi és ennek megfelelően cselekszik.” (R ab in d ra n ath Tagore, Sadhana, 114) A növekedés azonban nem csak állandó változást és átalak u lá st jelent, hanem éppenúgy k o n tin u itá st is. Ez a ko n tin u itás az, am ely a m ozgásnak és változásnak célt és értelm et ad. Ez a kontinuitás nem azáltal jön létre, hogy k ita rtu n k am ellett, am i elm últ és m úlandó, hanem to v áb b h alad ásu n k tu d ato s irán y ítása által, am elyben a m ú ltta l való organikus összefüggésből a jelennek a m egértése és a jövő értelm es alak ítása bon­ takozik ki. A zért nagy jelentőségű a buddhizm usnak az újjászületésről való ta n ítá sa — egyre megy, sike­ rül-e ezt tudom ányosan, kísérletileg bizonyítani (bár a tap a sz ta la ti tények em ellett szólnak), vagy sem —, m ert az egyént olyan nagyobb életösszefüggésekbe ál­ lítja, am elyek létének értelm et és tá v la to t adnak. Az egyetlen k o n tinuitás azonban, am ely m inden életfor­ m át áth id al és m inden ta p a sz ta la ti ta rta lm a t organikus egésszé sző össze, az az univerzális ö n tu d a t ( alaya­ vijnana), am ely m int az óceán m inden egyéni á rad a­ to t átfog és m eghatároz. ( A z interjú „Die Antwort der Religion” című M ü n ­ chenben 1965-ben megjelent könyvben található. Ebből válogattam és szerkesztettem az itt közreadott anyagot.) * E nnek az érdekes in terjú n ak a feldolgozása újabb ta n u lm á n y t hozna létre, és ez túlm enne a m egadott kereten. De egy-két m ondat erejéig mégis helyére kell tenni az elh an g zottakat. N yilvánvaló, hogy a zsidó­ ság és a keresztyénség egy gyökérből fakad: a kérdés

221

m egoldását m in d k ettő alázatosan Istenre hagyja. D öntő bennük az, hogy az em ber Isten képét hordozza, te h á t Isten b en m arad a halál u tá n is. A keresztyénség innen egy lépéssel tovább lép és a K risztus feltám adá­ sában m egnyílt új valóságból, vagyis az új létből, az örök létből fak ad bizonyossága. Meglepő a róm ai katolikus vallom ás teljes bibliai tisztasága és egybe­ hangzósága a protestánssal. Az iszlám m agába ötvözi a zsidó és keresztyén hagyom ányt, így ebben a kérdés­ ben nem té r el ettő l, vallom ása szám unkra is elfogad­ h ató . A hinduizm us és a buddhizm us vallom ása úgy érezzük, hogy idegen szám unkra. De meg kell jegyez­ ni, hogy a m odern k u ta tá so k ra építő parapszichológia egyik irán y a nagyfokú hasonlóságot m u ta t ezekkel. Ez az irány azt v allja: a szellem alapvetőleg különbözik az agytól és ez az em ber pszichocentrikus felfogását tá m a sz tja alá. A szellem a személyiség felépítésében te h á t tulajdonjoggal rendelkező alkotórész. Az indi­ v iduum személyes világa nem teljesen az anyagból álló agy organikus funkciójában centralizálódik. Az

em ber személyisége anyagon tú li szellemi valóságra épül. Ez a lélekhipotézis azonban nem Istenre épül, túlvilágot igényelve, hanem egyszerűen az emberi term észet rajza ez. Az em ber term észeténél fogva egy olyan hatalm as szellemi háttérb en , gyökérzetben, a világöntudat összefüggésében rag ad h ató meg, hogy képpel élve: az em beri lelkek, tengerben elszórt szige­ tek , m elyet hidak kötnek össze. Individuációnk egy átfo g h atatlan , tu d a tta la n , pszichikai létbe gyökerezik. E z az összefoglalás m u ta tja , hogy a keleti vallások szemlélete ezzel m ilyen messzemenően egyezik, ro­ konságban van. B ár szám unkra m ind a k e ttő elfogad­ h a ta tla n n ak látszik, de egym ás m egértése szem pont­ jából mégis nélkülözhetetlen ezeknek a tan ításo k n ak az ism erete, hiszen a világvallások m oszkvai találk o ­ zója óta van egy közösség, m elyben e g y ü tt veszünk részt: ez pedig az életért hordozott felelősség. E bben ak ar ez az írás m egerősíteni. Szathmáry Sándor

V IL Á G S Z E M L E „Nem a szavak, hanem a tettek ideje jött el” T óth K ároly püspök elnöki beszéde a K eresztyén B ékekonferencia M unkabizottságának ülésén, H errnhut, N D K 1984. április 10— 18. I. M unkabizottságunk jelenlegi ülését, a testvéri és n y ílt eszmecsere irá n y á t és h a tá ro z a tain a k ta rta lm á t h árom alapvető tényező határo zza m eg: 1. Az elm últ három h ó n ap b an olyan keresztyén szem élyiségektől v e ttü n k b ú csú t, akik átm en tek az életből az „életb e” , és akiknek életm űvéről megem­ lékezni nem csak evangélium i parancs, hanem hasznos tan u lság o k k al járó kötelesség is, hogy „figyelm ezzünk életük végére és kövessük h itü k e t” (Zsid 13,7). K a rl I mmer, M artin Niemöller és Phuoc testvéreink bi­ zonyságtevő élete és hűséges szolgálata nem csak meg­ g azd ag íto tta m ozgalm unkat sok esztendőn át, hanem életük példája elkötelező tanulság o k k al is já r szá­ m unkra. 2. E bben az esztendőben em lékezik meg a világ­ keresztyénség k é t nagy jelentőségű évfordulóról, az 50 évvel ezelőtt tö rté n te k rő l, am elyeknek á ld o tt h a­ tá s a elevenen él a m i m ozgalm unkban, a K eresztyén B ékekonferenciában is. A N ém et H itvalló E gyház B ar­ m eni Theologiai N y ilatk o zatán ak h atásai napjainkig érezhetőek; és 50 esztendővel ezelőtt, 1934 augusztusá­ b a n m o n d o tta el D ietrich Bonhoeffer híres békebeszé­ d é t Fanöben, egy ökum enikus ifjúsági konferencián, le ra k v a ezzel az ökum enikus keresztyén béketeológia alap jait. 3. T anácskozásunk színhelye szintén jelentős k ét szem pontból is. E gyrészt H e rrn h u t sajáto s színt kép­ viselő keresztyén kegyessége a h it erejét emeli m in­ denek fölé, m ásrészt a N ém et D em okratikus K öztársa­ ságban, E u ró p a szívében, a k e le t—n y u g ati kapcso­ lato k érintkezési p o n tján tanácskozunk ism ét. T u d a­ tá b a n v agyunk annak, hogy a k é t ném et állam viszo­

222

n ya alap jáb an véve tükrözi nem csak E urópa, hanem az egész világ békéjének alakulását. L átn i fogjuk te ­ h á t, hogy M unkabizottságunk jelenlegi ülését szük­ ségképpen m eghatározó m indhárom tényező szorosan összefügg egym ással, egym ástól elv álaszth atatlan , egy és ugyanazzal az üzenettel szól hozzánk. K arl Im m er te stv é rü n k a H itvalló Egyház gyerm eke volt. E z t a szép és nehéz örökséget nem csak v állalta, hanem tu d a to sa n to v áb b v itte és gyakorolta. Ez vezette el nagyon korán, a h atv a n as évek elején a K eresztyén Békekonferenciához. H o zzán k tarto zását m agas egy­ házi tisztségében sem ta g a d ta meg, élete végéig vál­ lalta következm ényeivel eg y ü tt és hűségesen gyakorol­ ta . H űségének és ragaszkodásának sok-sok jelét le­ hetne itt m ost felsorolni. Jelenlegi kegyeletteljes meg­ em lékezésünk forduljon a ben n ü n k et is elkötelező örökség felé úgy, ahogy azt koporsójánál DüsseldorfK aisersw erth-ben ja n u á r 7-én próbáltam megfogal­ m azni: „Im m er te stv érü n k jól é rte tt ahhoz, hogyan kell bizalm at kelteni. Ez csak úgy lehetséges, h a m i előlegezünk bizalm at m ásoknak. Ő valóban a biza­ lom keltés embere volt. Mai világunkban pedig éppen a bizalom az, am it leginkább nélkülözünk. F ájd alm a­ san hiányzik az em berek, a korm ányok, K elet és N yu­ g at között. M indnyájan szenvedünk a bizalom hiányá­ tó l és m in d n y ájan hordozzuk ennek te rh é t, a bizalm at­ lanság súlyos következm ényeit. V ilágunknak sok olyan em berre lenne szüksége, m in t am ilyen K arl Im m er volt, olyanokra, akik kisebb vagy nagyobb lépésekkel tu d n a k bizalm at kelteni. Im m er te stv é rü n k szám unkra a béke em bere volt, aki m indenek előtt és m indenben Isten békességét sugározta m aga körül. A K eresz­ ty én Békekonferenciához n y ú jto tt hozzájárulását sohasem fogjuk elfelejteni. Ő főként azzal já ru lt hozzá a békéhez, hogy K eleten és N yugaton egyaránt elfo­ g ad ták , kom olyan v ették és nagyra értékelték kisebb

B arm en szelleméhez való ragaszkodás, vagy a vele való és nagyobb lépéseit, am elyekkel a bizalom keltés ügyét szem befordulás le tt csa lh atatla n jelzője m inden egy­ szolgálta” . M artin Niemöller prófétai a lak ja is örökké felejthe­ házi állásfoglalásnak az elm últ öt évtizedben. Nem tú l­ zás azt állítani, hogy a m ásodik világháború u tá n Né­ te tle n m arad a szám unkra. Az egyháztörténetírás feladata lesz még kideríteni, milyen m értékben h a tá ­ m etországban — és m á su tt is — kétfelé v á lt a ke­ ro zta meg ő évszázadunk m ásodik felében a világke­ resztyén szem léletm ód: m egjelentek a régivel szak ítan i resztyénség, közelebbről az evangélium i keresztyén­ akaró és tu d ó előrem utató erők, de m egjelentek a ség a rc u la tá t s benne a keresztyén békeszolgálatot, re sta u ra tív elemek is. Az előbbiek szakadatlanul ke­ különösképpen pedig a m i m ozgalm unk bizonyságté­ resték az egyház világban végzendő szolgálatának új telét. A rá való kegyeletteljes és elkötelező emlékezés­ ú tja it, az u tó bbiak pedig az antikom m unizm us je­ gyében a restauráció és a hidegháború szolgálatába k é n t álljon i tt néhány állítása, am elyek n ap jain k b an érvényesebbek, m int v alaha. Ő, aki á té lt k ét világ­ szegődtek. Nem véletlen, hogy azoknak a ném et egy­ házi em bereknek és teológusoknak az ú tja , akiket h áb o rú t, egy te n g e ra la ttjáró tisztje v o lt és H itler személyes foglyaként koncentrációs tá b o rb a n szenve­ B arm en szelleme é lte te tt, a keresztyén békemozgalom felé v e ze tett (K arl Im m er, Niemöller, Iwand, Schmauch, d e tt, egyértelm űen v allo tta, hogy „ a béke a földön, hogy csak n éhányat em lítsek a m ár elköltözöttek kö­ a világbéke az életbenm aradás egyetlen lehetősége zül). szám unkra is meg m inden jelenlegi vagy eljövendő élet szám ára” . Mi m indnyájan, keresztyének, zsidók, kom ­ A Barm eni Theologiai N y ilatkozatnak, am ely az m unisták , szociáldem okraták és liberálisok „kölcsö­ Ökumenére is igen nagy hatással volt, a legfontosabb nösen egym ásra u ta lt és egym áshoz tarto zó em b ertár­ ta n ítá sa ta lá n az, hogy az élet nem szabdalható fel sak vag y u n k ” . N éhány évvel ezelőtt, 1970-ben így különböző területekre, am elyek közül ném elyek K risz­ v a llo tta meg Niemöller b ék eh itv allását: „Az én sze­ tu s uralm a alá ta rto z n a k , m ások nem. Az egész em­ m em ben a béke megőrzésének és ezzel e g y ü tt az eny­ beri élet Isten Igéjének az igénye a la tt áll (Barm eni hülés és a leszerelés p o litik áján ak a kérdése az em be­ N yilatk o zat 1. tétele). A B arm eni N yilatkozat annak a riségnek to v á b b ra is legsürgetőbb életkérdése. K öz­ kornak a k u ttá v ált hitkérdésére, a nácizm usban te ste t­ ben pedig egyre nyilvánvalóbb a H arm adik Világ ö ltö tt em bertelenségre a d o tt feleletet, te h á t egy szük­ népeinek ínsége és érvényesülési törekvése” . M artin ségállapotban h a tá ro z ta meg a keresztyén em ber m a­ Niem öller szám ára a békem unka, különösen a ke­ g a ta rtá sá t, egy politikai kérdést téve „casus confes­ resztyén békeszolgálat m ódszere csak a dialógus és az sionis” -szá. Ez a tézis aktualizálódik a m ai egyházi együttm űködés leh etett. „ É n m agam a békem unka b ékevitában is. N övekedik azoknak a keresztyének­ sokéves ta p a sz ta la táb ó l tu d o m , hogy v an n ak olyan nek a szám a, ak ik a barm eni szem lélettel vallják, hogy feladatok, am elyeket keresztyének és kom m unisták a keresztyén em ber a politika terü leté n is a bibliai közösen is végezhetnek, m ert m in d n y áju n k n ak szük­ etik a norm ái szerint kell hogy döntsön. E bből pedig ségünk van a békére s a béke elnyeréséhez a párbe­ az következik, hogy az atom háború és az atom fegyver­ szédre” (idézetek N iem öller: Gegen den Strom c. kezés a keresztyéneket m a egyértelm űen h itvallásra írásából, „G edanken zur 3 Ja h rz e h n te n N achkriegs­ szólítja. Ezen túlm enően van a Barm eni Theologiai geschichte” , P ah l R ugenstein Verlag, 1984). N y ilatkozatnak egy örökérvényű ekkléziológiai ta n í­ Rev. P h am Quong Phuoc (vietnam i) te stv é rü n k sze­ tá sa is, nevezetesen az, hogy „az egyház nem a világlíd és alázatos a lak ja elhozta közénk egy sokat szen­ történelem végcélja, hanem Isten eszköze arra, hogy v ed e tt kelet-ázsiai népnek és az o tt élő keresztyének­ világát céljához segítse” (R. Schwerdt: K irche für nek szolidaritást igénylő üzenetét. K i tu d n á m egm on­ andere, Neue Stim m e, 1984/3). dani, m it je le n te tt m ozgalm unknak és az egész Ö ku­ Ahogy m ár jeleztem , ez évben lesz 50. évfordulója m enének az, hogy az ő szeretetrem éltó szem élyén ke­ Dietrich Bonhoeffer híres beszédének, am ellyel nem csak resztül a K eresztyén Békekonferencia k apcsolatban a keresztyén béketeológia alap jait v ete tte meg pró­ á llh a to tt a v ietnam i keresztyénekkel — ta lá n az egész fétai m ódon, hanem m ár ak k o r m egfogalm azta egy Ökum ené szám ára is érvényes jelleggel? Nem szabad K eresztyén Békevilágzsinat gondolatát is! E z t a gon­ elfelejtenünk, hogy a K B K máig az egyetlen nem zet­ dolato t v e tté k á t m ozgalm unk alapító aty á i 1957—58közi keresztyén szervezet, am elyben v ietnam i te stv é ­ ban. A keresztyén béketeológia kiépítése felé hatalm as reink képviselői is jelen van n ak . Az ő részvételük élő léptekkel halad a világkeresztyénség, noha az öku­ figyelm eztetés a rra a K B K -b an állandóan v allo tt m enikus világzsinattól, sajnos, még igen táv o l van. igazságra, hogy a béke és igazságosság elv á la sz th a tat­ E zért időszerűek, intőek, b áto rító ak és előrem utatóak lanul összetartozik. egyszerre Bonhoeffernek, a koncentrációs tá b o rb a n hitv a llásá t halálával m egpecsételt m ártírn a k a sza­ Nem úgy búcsúzunk m ost m indhárm ójuktól, m int vai szám unkra: „A földi béke nem problém a, K risztus „akiknek nincs rem énységünk” (1Thess 4,13), sőt inkább m ai fe la d a ta in k at az ő elkötelezésük szellemé­ m egjelenésével m agától értetődő parancs le tt” — m on­ ben vállalva, h ird etjü k azt a rem énységet, am ely ada­ d o tta Bonhoeffer Fanöben 1934-ben. M ajd így foly­ to tt nekünk „a m i U runk Jézus K risztus á lta l” , t a t t a : „ E zért az Ökum ené tag jain ak , h a K risztusban akinek feltám ad ása biztosíték arról, hogy „ a m i m aradnak, az Ő igéje és békeparancsa szentebb és m egszeghetetlenebb, m in t am ilyenek a term észeti m unkán k nem hiábavaló az O rb án ” (1K or 15,57—58). 2. A Barm eni Hitvalló Nyilatkozat jelentőségéről világ legszentebb szavai és te tte i lehetnek.. . h a igen az 50. évforduló kapcsán sok szó esett. Aligha v ita t­ kom olyan veszik lelkiism eretük szorongató szavát, sem m ilyen kibúvó sem lehet szám ukra K risztus am a h ató H einrich Vogelnek, m ozgalm unk egyik alapító parancsa alól, hogy békének kell lennie” . Ki h ív h a t ta g já n a k az a 25 évvel ezelőtti m egállapítása, hogy békére úgy, hogy az egész világ m eghallja? — kér­ a Barm eni Theologiai N yilatk o zat „az egész m odern dezte Fanöben D ietrich Bonhoeffer. É s válasza ez egyháztö rtén et legjelentősebb esem énye” . Ez a m e­ résznek tű n ő értékelés azonnal igazolódik, h a az el­ vo lt: Az egyén, a keresztyén em ber felem elheti szavát, bizonyságot te h e t a békéről, de a világ hatalm asai nem m ú lt 50 esztendő egyháztö rtén eti és politikai fejlődé­ figyelnek rá. Sőt az egyes egyházak szavát is elnyom ja sének a h á tte ré b e n szem léljük. A hogy 50 évvel ez­ a gyűlölet ereje. „Csak K risztus anyaszentegyházának e lő tt a B arm eni N y ilatk o zat in d íto tta meg a hitleri az egész világról összegyűlt nagy ökum enikus zsinata em bertelenség elleni egyházi küzdelm et, éppúgy a

223

mondhatja ki ezt úgy, hogy meg is hallja a világ a K risz­ atom háború lehetőségével szemben. A békemozgalom tus-hívőkhöz intézett eme radikális felhívást a békére. h a tá sá t nagym értékben fokozta az új am erikai raké­ Erre várnak a népek Keleten és N yugaton.. . ehhez a tá k nyugat-európai telepítése (egy helyi problém a) világhoz nem félig mondott szót, hanem teljes szót, bátor elleni tiltakozás, de nem szabad m egfeledkeznünk a mozgalom világm éreteiről és nem zetközi követelm é­ és keresztyén szót akarunk intézni. Im ádkozzunk, hogy nyeiről sem. Az új békem ozgalm at eg y arán t tá p lá l­ ez a szó még ma m egadassék nekünk. K i tu d ja, hogy találkozunk-e ism ét a jövő évben?” (D ietrich Bon­ ják érzelm ek (nyugtalanság, félelem, rettegés) és a k o n krét tények ism erete (a katonai egyensúly ad atai, hoeffer fanöi beszéde, Die Zeichen der Zeit, 1957/1). A keresztyén békem unka, békeszolgálat a bonhoef­ ez egyensúly felborítására te tt lépések, valam in t a vég­ zetes k atonai újítások). feri örökség szerint: a) krisztológiailag m egalapozott; Ahogy épp karácsony nap ján jegyezte meg találóan b) ökum enikus; c) egyházias; d) m inden m ást meg­ egy neves am erikai publicista: „ . . . de tö rtén ik előző sürgősségű. Ma és i t t m egállap íth atjuk, hogy B onhoeffer szavai sem m it sem veszítettek időszerű­ valam i új is. A nukleáris háborútól való félelemben benne van a m egsemmisülés félelme. Ez olyan elemen­ ségükből, sőt időszerűbbek, m in t valaha. Segítsünk ab ban, hogy az egyházak végre m eghallják és vállal­ táris gond, am ely nem csak puszta és m úló politikai ügy, hanem é letü n k et és gyerm ekeink életét is érinti” ják ezt az örökséget. 3. A h arm adik tényező, am ely döntően m eghatá­ (Jam es R eston: " A bout Peace on E a rth ” , New York rozza m u n k á n k a t a következő napokban, az a tény, Times, 1983. decem ber 25.). Az új békem ozgalm at az jellem zi to v á b b á , hogy nem hogy a N ém et D em okratikus K öztársaságban tan ács­ kozunk. Az elm últ esztendőben lezajlott L uther-jubi­ tö rt meg az új ra k é tá k telepítésére vonatkozó dönté­ sek hivatalos bejelentése u tá n sem. Nem te k in te tte leum ok kapcsán öröm m el lá ttu k , hogy az új ném et állam vállalja a haladó luth eri örökséget. E bben egy­ ezt vereségnek, csupán visszaesésnek. A békem ozga­ lom m ost újból rendezi sorait és k ia lak ítja stratégiá­ m ásra ta lá lt a szocialista állam és az itt bizonyságot tev ő egyház. A zt is öröm m el és h álával észleljük, já t. A m ú lt ősszel rendezett tö m egtiltakozást annak te k in te tte a békem ozgalom , hogy a nukleáris háború hogy az N D K b á to r és rugalm as békepolitikát fo lytat, nem riad v a vissza az eszmék és nézetek cseréjétől, fenyegetését m ár sok m illióan felism erték és hogy az E gyesült Állam ok meg néhány nyugat-európai kor­ még azokkal is kész eszm ecserét fo ly tatn i a békés m ány politikája nem zetközi társad alm i v iták tém ája egym ás m ellett élés érdekében, akik b ev allo ttan nem lett, s ezt a politikát hevesen bírálták és elu ta síto tták . b a rá ta i a szocializm usnak. E z t ab b an a meggyőző­ Ezek a viták leleplezték és m egcáfolták az új rak é tá k désben teszi, " hogy m indazoknak, akik meg ak arják telepítésének k ato n ai érveit. akadályozni az emberiség belezuhanását egy nukleáris A békem ozgalm aknak ezt a tartós jellegét érzékelik k atasztró fáb a, az értelem szövetségében kellene össze­ fogniok, hogy n y u g tató h a tá st gyakoroljanak a nem­ am erikai körökben is, ahol felhívják a figyelm et arra, hogy a töm egtiltakozás nem múló jelenség, hanem be­ zetközi helyzetre és sem m ilyen kísérletet el ne m ulasz­ folyását egyre növelő nem zetközi politikai tényező. szanak az atom fegyverkezési verseny új szakaszának m egakadályozása érdekében” — ahogy az N D K Ál­ Most ugyanis m ind A m erikában, m ind m á su tt soha nem ta p a sz ta lt m éretekben jelentkezik a nukleáris lam tan ácsán ak elnöke fogalm azta meg találóan (Erich Honecker fő titk á r levele Kohl szövetségi kancellárhoz, fegyverek elleni mozgalom. E nnek a kam pány nak az ereje sokkal m élyebb, m int az a katonai szolgálat el­ 1983. október 5.). len lelkiism ereti okokból tiltakozó néhány em ber, akik Ím e, így függenek össze hasznosan a búcsúzás, az év­ a rakétatelepek kapuihoz láncolják m ag u k at; nem is fordulók és a helyszín ta n ítá sa i és így erősítenek meg függ a befagyasztási mozgalom közvetlen sikerétől ben n ü n k et abban, hogy m ozgalm unk szép és nemes vagy sikertelenségétől, elindult m ár a forradalom m a­ hagyom ányai szellemében e g y ü tt h atározzuk meg mai gának a nukleáris elrettentésnek a gondolata ellen is. felad atain k at. N yilvánvalóvá v ált, hogy a béke-világm ozgalom II. Ahhoz, hogy felad atain k at helyes összefüggésben lássuk, szükséges egy rövid p illan tást v etn i a békem oz­ galom helyzetére általáb an . N em túlzás azt állítani, hogy az elm últ évek, de különösen a m ú lt ősz egyik legfontosabb eseménye a nem zetközi életben egy új békem ozgalom létrejö tte volt, olyan mozgalomé, am ely az egyszerű em berek és a vallási közösségek millióit m ozgósítja. Százmilliók em elték fel szavukat az atom ­ k a ta sz tró fa veszélye és a nukleáris fegyverkezési ver­ seny ellen. A békem ozgalom h atalm as m egnövekedése éppen akkor k ö v etk ezett be, am ikor a kelet—nyugati kapcsolatok a m élyponton v o ltak , am ikor m egtorpant az enyhülés politikája, am ikor a nem zetközi kapcsola­ to k rendkívül feszültté v áltak . A békem ozgalom növe­ kedése ta rtó sn a k bizonyult s képesnek arra, hogy a legkülönbözőbb világnézetű em bereket m ozgósítsa. Mindez azt bizonyítja, hogy am ikor a legfontosabb dolog, az élet m egm entése a té t, az em berek m inden ideológiai és m ás különbség ellenére, am i egyébként elv álaszth atja őket, hajlandók az együttm űködésre. A békem ozgalom a népesség olyan széles rétegeit érte el, am elyek azelőtt közönyösek v oltak a töm egpusztító fegyverek m eglétével, az elretten tés politikájával és az

224

polycentrikus és aszim m etrikus nem zetközi társad al­ mi erő, s nem csupán a békem ozgalom különféle ele­ meinek összessége. U gyanakkor a békem ozgalom nem hajlandó elfogadni a „m agát m indkét féltől táv o l­ ta rtó semlegességet” sem, m egvan a bátorsága ahhoz, hogy egyetértsen az értelm es és k o n stru k tív leszerelési javaslatokkal, bárhonnan szárm aznak is. Az is nyil­ vánvaló lett, h ogy „a békem ozgalom nem lehet az el­ lenforradalom élcsapata, am elynek segítségével föld­ a la tti tevékenység fo ly ta th ató a kelet-európai szocia­ lista rendszerek kiküszöbölése érdekében” (G. Kade: G edanken zur Friedensbew egung, B lä tte r für deutsche u nd internationale Politik, 1984. ja n u á r, 34—48. l.) Az is nagyon igaz, hogy a békem ozgalom m ost m ár elemezni is tu d ja sa já t helyzetét: „A békemozgalom e lju to tt m ár oda, hogy m egkezdheti felismerni és reflexió tá rg y á v á ten n i sa ját helyzetének stratégiai következm ényeit, társad alm i összetételét és politikai tevékenységét” (B ulletin of Peace Proposals, 1983/3, Nigel Young: „Sensing th e ir S trength — Tow ards a Political S trateg y for th e New Peace M ovem ents in E urope” ). Mi te h á t m ost a békem ozgalom k o n k rét felad ata? E u ró p á t te k in tv e feltétlenül az, hogy m ozgósítsa az enyhülés további ta rta lé k a it és m inden erővel vissza­

fordítsa a jelenlegi irán y zato t. L á tn ia kell a békem oz­ galom nak a fegyverkezési verseny új fejlem ényeit is: a vegyi fegyverek, a világűr felfegyverzése és a ha­ gyom ányos fegyverzet vonatkozásában h ozott leg­ ú jab b h a tá ro z a to k at és döntéseket (lásd a NATO ta ­ nácsának legutóbbi ülését 1983 decem berében). Új m o zzan atk én t jelentkezik az is, hogy egyrészt az E gyesült Á llam ok és a n y u gat-európai korm ányok egyre sűrűbben hívogatnák a Szovjetuniót, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, am elyet az új ra k é ták nyugat-európai telepítésének m egkezdése m ia tt h a­ g y o tt e l. M ásrészt észlelhető az is, hogy szelídebb h a n ­ gok hallatszanak W ashingtonból. E nnek o k át éles­ szemű politikai megfigyelők a b b an lá tjá k , hogy „a konfrontáció p olitikája M oszkvával, K özép-A m eriká­ val és a K özel-K elettel szem ben nem m űködik, vagy legalább is ja v ítá sra szorul” . Maga R eagan elnök is en y h ítg ette antik o m m u n ista re to rik á já t, mivel az „nem csak M oszkvát h á b o ríto tta fel, hanem m egriasz­ to tta a NATO-beli szövetségeseket is, és az elnökvá­ lasztási év elején m e g re tte n te tte az am erikai szavazó­ k a t. Í gy nem csak a politikában követk ezett be fordu­ lat, hanem a F eh ér H áz hangvételében is” — írja a m ár idézett neves am erikai publicista, J . R eston (New York Tim es, 1984. ja n u á r 11.). A Szovjetunió és a szocialista országok korm ányai joggal hangsúlyozzák, hogy nem a szavak, hanem a te tte k ideje jö tt el, és azok fogják m eg m u tatn i, van-e k ilátás az enyhülés politikájához való visszatérésre, a fegyverkorlátozásra és a leszerelési tárgyalásokra. M ert bárm ennyire veszélyes is a helyzet, az is igaz, hogy a hetvenes évek közepén k ia la k u lt enyhülési potenciál még nem m erü lt ki. H a tásai to v á b b ra is érezhetők, különösen K elet- és N y u g a t-E u rópa között. E z ér t a békem ozgalom nak m indent el kell követnie, hogy a Stockholm i Bizalom erősítő K onferencián és a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon k o n k rét ered­ m ényeket felm u tató h alad ást érjenek el. III. A K eresztyén Békekonferencia elve v o lt és m áig is az m a ra d t, hogy a béke és igazságosság e lv á la sz th a tat­ lanul együvé tarto zik . E zért a fegyverkezési verseny legújabb fejlem ényeit (az új am erikai ra k é tá k E uró­ p ában való elhelyezésének m egkezdését) csak a H a r­ m adik Világ összefüggésében lehet helyesen értékel­ ni. A fegyverkezési verseny elsőrenden nem a k e le t— ny u g ati ellentét feszültségének összefüggésében jelent új m ozzan ato k at, hanem a H arm ad ik V ilág te k in te té ­ ben. Igaz, hogy az új ra k é tá k nyugat-európai telepí­ tése (és a Varsói Szerződés részéről erre a d o tt válasz) növeli a háborús veszélyt, m ivel a nukleáris fegyver­ kezési verseny új szakaszát vezeti be, de a jelenlegi nukleáris arzenál pusztító ereje m ár olyan nagy, hogy ahhoz képest a veszély növelése alig érzékelhető. (K ö­ zöm bös, hogy a világot tízszer, vagy hússzor képesek elpusztítani). A rakétatelep ítésn ek te h á t nem ez volt a fő célja, hanem a H arm ad ik Világ nyersanyag for­ rásainak a biztosítása. Sokan még nem érzékelik azt a veszélyes m ozzanatot, am elyet a H arm ad ik Világ re-kolonizációjának lehet nevezni. A fegyverkezési verseny új szakaszának a célja is az, hogy m axim álissá növelve a Szovjetunió elleni fenyegetést, szabad ke­ zet biztosítsan ak a H arm ad ik Világ felé, azaz m egaka­ dályozzák a Szovjetuniót ab b an , hogy segítséget n y ú jt­ son azoknak a népeknek, am elyek ellen Közép-Am e­ rikában, a K özel-K eleten és A frika déli részén folyik agresszió. H ad d álljon itt néhány a d a t a re-koloni­

záció bizo n y ítására: tíz éve a H arm ad ik Világ össz­ adóssága 100 m illiárd dollárt t e t t ki, m a ennek a tíz ­ szeresével tarto zn ak . A N em zetközi Pénzügyi A lap 40 ország felett gyakorol szuverénitási jogokat, ugyanis, ha ezek az országok nem ak arn ak teljesen tönkrem enni, akkor el kell fogadniok azokat a felté­ teleket, am elyektől az új kölcsönök felvételét függővé teszik. Ezek a feltételek a re-kolonizáció biztosítékai. A korábbi g y a rm a tta rtó h a talm ak a N em zetközi Pénzügyi A lap cégére mögé rejtőzve gyakorolják a re­ kolonizációt, a N em zetközi Pénzügyi Alap intézke­ déseit pedig az am erikai pénzügyi politika h atározza meg. Ism eretes, hogy az E gyesült Állam ok fegyverke­ zési költségvetése 200 milliárdos deficitet m u ta t, ép­ pen a tú lh a jto tt fegyverkezés m ia tt. A bűvös kör te h á t így néz ki: a tú lh a jto tt fegyverkezés deficitet terem t, a deficit felemeli a k a m atlá b a t, a k a m atláb ak m ia tt m agas a dollár árfolyam a, és így nőnek az adósságok. T eh át a szegény országok m unkanélküliei és nyom orult­ ja i fizetik meg a fegyverkezési versenyt. E zért, ami E uró p áb an folyik, az tulajdonképpen a H arm adik Világ ellen irányul. Hogy a re-kolonizáció eme folyam atával ko n k rétan szem besüljünk, három k rízisterülettel kell röviden foglalkoznunk. E zek: a K özel-K elet, K özép-A m erika és A frika déli része, 1. Az egész világ gondterhelten követi nyom on a közel-keleti esem ényeket, a libanoni nép tengernyi szenvedését és a Palesztin Felszabadítási Mozgalom fájdalm as ú tjá t. Mi okozza az im m ár csaknem egy év­ tizede folyó libanoni p o lgárháborút? (A közel-keleti helyzet m ás aspektusairól, például az esztelen irak— iráni háborúról m ost nincs időnk szólni). A libanoni belső tényezők és a külső nem zetközi tényezők h atá sára alak u lt ki a szomorú és sok vér­ áldozatot követelő helyzet. A belső tényezőkről szól­ va, rá kell m u ta tn i arra, hogy az ország 1943-ban bekö­ v etk ezett függetlenné válásakor a libanoni politikai életet felekezeti alapon szervezték meg. A m a is ér­ vényes alk o tm án y szerint a köztársasági elnök m in­ dig m aronita keresztyén, a m iniszterelnök sunnita m oham edán, a parlam ent elnöke pedig síita m oham e­ dán. A parlam enti helyeket is a különböző vallási csoportok akkori ará n y a szerint o szto tták el: m inden öt nem -keresztyénnek h a t keresztyén parlam enti képviselő felel meg. A dem ográfiai változások azon­ ban a hetvenes évek elejére m eg v álto ztatták a lakos­ ság összetételét és a társadalm i viszonyokat. A poli­ tikai stru k tú ra m egváltoztatásának azonban a keresz­ tyének (külföldi b izta tásra is) m ereven ellenálltak és a m ai napig is ellenállnak. Ez a véres konfliktusok egyik oka. A külső tényezőket tek in tv e, azt kell látn u n k , hogy Libanon volt az egyetlen olyan arab ország, am ely nagy töm egben befogadta a palesztinokat, m iu tán 1970-ben kiűzték őket Jordániából. A palesztinok jelenléte to v áb b v á lto z ta tta a társad alm i helyzetet — a m oham edánok és a haladó erők ja v á ra — L ibanon­ ban. A m ú lt évi izráeli invázió egyik oka — az á lta lá ­ nos arab —izráeli konfliktus m ellett — az volt, hogy m egakadályozza a haladó gondolkodású m uzulm á­ nok és a PLO befolyásának a növekedését L ibanon­ ban. Az eredm ény az lett, hogy az ország déli részét Izráel, északi részét pedig Szíria ta r tja megszállva. Az am erikai, angol, francia és olasz ún. „békefenn­ ta r tó csoportok” jelenléte is az ért v allo tt ku d arco t, m ert lényegében a tú lh a la d o tt tá rsa d alm i helyzet rög­ zítését és a haladó erők érvényesülésének m egakadá­ lyozását célozta. A Palesztin F elszabadítási Szervezet fennállásának

225

új szakaszába lép ett az elm últ hónapokban. Jóllehet L ibanonból ki k ellett vonulniok, de a palesztinok tö b b ­ sége az Izráel által m egszállt területeken épp úgy, m in t a szám űzetésben m egerősítette a PLO iránti lo jalitását. Ez érth ető is, hiszen a PLO testesíti meg az egész palesztin nép szuverénitását. Benne a palesz­ tin o k ö n m ag u k at ism erték fel és kifejezték ragaszko­ d á su k a t Y asser A rafathoz. A PLO -n belüli széthúzás oka pedig az volt, hogy a hozzá ta rto z ó kisebb cso­ p o rto k nem a palesztin nép érdekeit, hanem a reak ­ ciós arab rezsim ek céljait szolgálták. A reakciós arab állam ok pedig nem a palesztinok jogaiért harcolnak, h an em egoista céljaik m egvalósítására a k arják fel­ használni őket. Ez a rövid és vázlatos helyzetkép is m u ta tja m ár a közel-keleti erőviszonyokat és törekvéseket, külö­ nösen ha összefüggésbe hozzuk azokkal az általános re-kolonizációs törekvésekkel, am elyekről fentebb m ár em lítés tö rté n t. E zért a békem ozgalom feladata a kö­ zel-keleti konfliktussal kapcsolatban, hogy a. állandó elemző m u n k áv al rám utasson az összefüggésekre; b. segítse a társad alm i igazságosság irán y áb an ható erő­ k et. Míg az igazságtalan viszonyok fennállnak egyes országokon belül, m in t pl. L ibanonban, vagy országok k ö zö tt, m int Izráel és a palesztinok meg a többi arab ország (a reakciós rezsim ek) között, addig aligha lehet békés m egoldásban rem énykedni. c. Javasolom , hogy fejezzük ki szolid aritásu n k at a PL O -val egy Yasser A rafathoz in té z e tt levélben s intézzünk megfelelő ta rta lm ú levelet a K özel-K eleti E gyháztanácshoz is, k ifejtv én benne n ézeteinket. d. B iztosítsuk tá m o g a tá ­ sunkról azt a régi, de még m indig érvényes jav aslato t, hogy egy valam ennyi érdekelt bevonásával ta rta n d ó nem zetközi konferencia rendezze a közel-keleti hely­ zetet. 2. B árm ilyen veszélyes is a helyzet a K özel-K eleten, a legközvetlenebb háborús veszélyt Közép-Am erika, illetve a Nicaragua körül kialakult válság jelenti. Az E gy esü lt Á llam ok korm ánya n y íltan és re jte tte n eg y arán t agressziót fo ly ta t N icaragua ellen azzal a b ev allo tt céllal, hogy a sandinista forradalm i rendszert m egdöntse. Nem kisebb személyiség, m int a közelm últ­ b a n elh u n y t F ra n k Church szenátor á lla p íto tta meg a közelm últban, hogy „K özép- és D él-A m erikában az E gyesült Állam ok célja nem csupán a kom m unizm us visszaszorítása, hanem gyökeres kiirtása, s te k in te t nélkül a körülm ényekre, eg y arán t használ nyílt és r e jte tt m ódszereket” (W ashington P ost, 1984. m ájus 12.). B ár az E gyesült Á llam ok hivatalos politikája azt állítja, hogy a salvadori gerillák és a nicaraguai kor­ m án ycsapatok csak külső tám o g atással tu d n a k h ar­ colni, mégsem fogadja el a C ontadora csoport (Colum­ bia, Mexikó, Pan am a és Venezuela) am a jav a sla tá t, hogy m inden külföldi segélyt v o n jan ak meg N icara­ guától és E l-Salvadortól. Jóllehet lehetőségeink k o rláto zo ttak , de elkötele­ zettségünk ezen a terü leten is nyilvánvaló. M inden segítséget m eg kell ad n u n k a L atinam erikai K B K szer­ vezetének, hogy erősítse azoknak a h arcát, akik K ö­ zép-A m erikában is a re-kolonizáció ellen és az igazsá­ gosságért küzdenek. 3. Az A frika déli részén fennálló feszültségi gócok és a legújabb fejlem ények is joggal szám íth atn ak érdek­ lődésünkre. H árom egym ással összefüggő, de mégis m egkülönböztetendő esem énycsoportot kell szem ügyre v ennünk. E gyrészt a Dél-Afrikai K öztársaságban ki­ a lak u lt új belső h ely zetet; m ásrészt N am íbia függet­ lenségének k ilá tá sa it; végül pedig a Dél-Afrikai Köz­ társaság viszonyát M ozam biquehoz és Angolához, v alam in t a közö ttü k lé tre jö tt egyezm ényeket, am e­

226

lyek rem énységünk szerint véget v e te ttek a nyílt háborús konfliktusnak a világ eme területén. L átn u n k kell, hogy a pretoriai ap artheid rezsim hét esztendeje próbálja fegyveres agresszióval és fegy­ veres diverzióval m egdönteni a népi rendszert Angolá­ ban és M ozam biqueban. M inderre hatalm as pénzössze­ geket fo rd íto tt és em beréletben meg anyagiakban egy­ a rá n t óriási k áro k at okozott ezeknek az országoknak. A népi rendszereket m egdönteni azonban mégsem tu d ta . U gyanakkor radikalizálódtak a fekete töm egek és fokozódtak a fegyveres meg politikai harcok DélA frikán belül. Ezzel párhuzam osan to vább folyt nem ­ zetközi téren a dél-afrikai faji rendszer elszigetelődése. Mindez arra késztette a dél-afrikai k orm ányt, hogy békés m egoldásokat keressen. E z t szükséges hangsú­ lyozni, m ert van olyan propaganda, am ely úgy állítja be ezeket az egyezm ényeket, m in th a Angola és Mozam­ bique térd re kényszerülve cserben hag y ta volna a nam íbiai és dél-afrikai felszabadítási m ozgalm akat. De ezeknek a harca to vább folyik, annyival is in­ kább, m ert ezek a m ozgalm ak nem külső segítségből éltek csupán, hanem bázisaik mindig is a felszabadítan­ dó területeken belül voltak. N am íbiát te k in tv e, a m egoldás csak a 435-ös ENSZ h a táro za t m egvalósítása lehet, am ely általános válasz­ táso k a t ír elő ENSZ felügyelettel. M agában D él-A frikában fokozódik az elnyom ott töm egek politikai tevékenysége. E bben igen nagy sze­ rep et vállalnak egyes egyházi személyek, Allan Boesak és Desm ond Tutu püspök. N éhány egyházi csoport a k tív közrem űködése m ia tt rendelte el a dél-afrikai korm ány a vizsgálatot a Dél-Afrikai E gyháztanács ellen, de az lényegében kudarccal végződöt t a korm ány szám ára (ECLO F B izottság jelentése). A m ú lt év novem ber 2-án új alkotm ány elfogadá­ sáról szavazott a dél-afrikai fehér kisebbség. Az új alkotm ány szerint „a p arlam en tet úgy a lak ítják ú jjá, hogy első ízben foglalhassanak benne helyet színesek és indiaiak, de fajilag elkülönítve. Az új rendezés e szimbolikus válto ztatáso k ellenére is még mindig kizárja a politikai döntésekben való részvételből DélA frika afrikai többségét- — s ez a körülm ény csak növelheti a faji polarizációt és csupán arra szolgál, hogy jogilag inkább fokozza, m in t elhárítsa a faji konfliktusokat” — á llap ítja meg egy kom oly am erikai tan u lm án y (Thom as D. K aris: R evolution in th e M ak­ ing, Black Politics in South Africa, Foreign Affairs 1983—84, téli szám , 378—406. l.) U gyanakkor to vább folyik a bantusztanizáció, azaz ban tu sztán o k létesítése a feketék szám ára, am i azt jelenti, hogy az egy töm egben élő feketéket (Dél-Afriká­ b an 25 millió fekete, 4,5 millió fehér, 850 000 indiai s 2,5 millió félvér él) a kijelölt terü letek re viszik, erő­ szakkal kényszerítve őket ősi földjük és o tth o n u k el­ hagyására. Ezek a területek többnyire term éketlen, köves sivatagok, vagy bozótok, ahol a feketék éh­ halálra van n ak ítélve. 1960 ó ta 3,5 millió em bert ül­ döztek el így otthonukból. (Lásd: A. Berrada: La violence et l’action politique. Le Monde D iplom atique, 1984 január). S ez a folyam at tovább ta r t. Ezzel szem­ ben azonban Unified D em ocratic F ro n t néven kiala­ k u lt egy igen széles bázisú társadalm i-politikai moz­ galom, am ely m integy 2 millió taggal 578 szervezetet (egyháziakat is!) foglal m agában. E nnek a szervezet­ nek az elnöke A llan Boesak, a R eform átus Világszö­ vetség elnöke. A zt gondolom , a fentiekhez nem kell k o m m en tárt fűzni, hogy m egértsük, m ilyen nem zetközi összefüg­ gésekben helyezkednek el a dél-afrikai apartheid rezsim nek n y ú jto tt tám ogatások. E z is része annak

a re-kolonizációs fo lyam atnak, am elyről m ár beszél­ tü n k . É rth e tő te h á t, hogy nagy érdeklődés m u ta tk o ­ zik a K B K zam biai konzultációja irá n t 1984. m ájus 22—27., am ely jó alkalom lesz arra, hogy kifejezzük szolid aritásu n k at a dél-afrikai népekkel és az o tt élő keresztyénekkel, s a helyszínen k a p ju n k to v áb b i ösz­ tönzéseket az igazságosságért és a bék éért végzett ko nkrét szolgálatainkhoz. I t t javaslom , hogy levél­ ben biztosítsuk tám o g atásu n k ró l A llan B oesak elnö­ k ö t és D esm ond T u tu püspököt. Sajnos, a re-kolonizációs fo ly am at számos m ás pél­ d á já t is fel le h e te tt volna sorolni, pl. Á zsiában, ezekre azonban m ost időhiány m ia tt nem té rh e te k ki, de rem élem , hogy ázsiai b a rá ta in k ezen a ponton m ajd kiegészítik szavaim at.

tonsági rendszerek kiépítése stb. Ehhez hasonló pon­ to sítá st kell végezni az igazságosság, a szabadság és a leszerelés kérdései vonatkozásában is. A leszerelés tek in tetéb en pl. igen fontos lenne tisztázni, hogyan lehet olyan biztonsági-védelm i rendszert k ialakítani, am ely ugyanakkor nem jelent fenyegetést a partn erek szám ára. Mindez igen szükséges, m ivel az emberiség instrum entális cselekvőképessége robbanásszerűen m egnőtt. A jelenlegi világhelyzet éppen azért ren d ­ kívül veszélyes, m ert a term észettudom ányos haladás olyan m ega-instrum entum okat a d o tt az em beriség k ezébe, am elyekkel az em ber sem a m egérteni tudás­ ban, sem az etikai teljesítés képességében nem ta r t lépést. Ism eretátad ás és etikai tu d aterő sítés lenne szükséges és lehetséges a vallásos etikai konszenzus átadásával.

IV. Ú gy vélem, kell n éhány szót szólni m ozgalm unk m ódszereiről is. Meggyőződésem, hogy a K eresztyén B ékekonferencia m u n k áján ak egyszerre kell elvinek és k on k rétn ak , elkötelezettnek és n y ito ttn a k lennie. E lveinket m indig csak k o n k rét form ában gyakorol­ h a tju k , k o n k rét lépéseinket pedig m indig vissza kell kapcsolnunk teológiai és politikai-etikai elveinkhez. Fontos az elkötelezettség és n y ito ttsá g összefüggése is. Mi nem félünk az egyoldalúság v ád játó l, de ez nem vezethet dogm atikus m erevséghez. A n y ito ttsá g nem fa ju lh a t o p p o rtu n ista m egalkuvássá. A m ódszerekről szólva, em lítést kell ten n em m ozgalm unk információs h álózatán ak m űködéséről is. Ezen a következőket értem : A m ozgalom te stü le teibe b ev álaszto tt tagok kötelessége, hogy biztosítsák a folyam atos kom m uni­ kációt a tagegyházaktól és regionális bizottságoktól a mozgalom vezető szervei felé, s m egfordítva: a moz­ galom egyes szerveinek v itá it, h a tá ro z a ta it to v á b b ít­ sák a regionális bizottságokhoz, illetve a tageg y h ázak­ hoz. H a ez a kom m unikációs rendszer nem m űködik, a mozgalom nem csak m egbénul, hanem súlyos konf­ liktusok is tá m a d h a tn a k , feszültségek és ellentétek keletkezhetnek a vezető szervek és a tagegyházak, regionális bizottságok, sőt egyes szem élyek k ö zö tt is. Csak jól m űködő kom m unikációval b izto síth ató az élethez szükséges vérkeringés a K B K -b an is. N agyrészt m ódszeri kérdés, de nem csak az, az alap­ fogalm ak folyam atos tisztázása. T örekednünk kell arra, hogy tisztázzu k a békem ozgalom céljait m egha­ tározó alapfogalm akat, m in t am ilyen pl. a béke, igaz­ ságosság, szabadság, leszerelés. A békem ozgalom szá­ mos nehézsége abból adódik, hogy lépten-nyom on za­ v a r tá m a d a táv o li célkitűzés és a k o n k ré t feladatok helytelen, illetve sem m ilyen összefüggésbe hozása k özött. E n n ek következtében előáll a prioritások za­ v ara. Pl.: a végső cél a fegyverm entes világ, am elyben az em beriség v itás kérdéseit egy a konfliktusok békés m egoldását biztosító intézm ény ú tjá n rendezi. E cél eléréséhez vezető ú tn a k azonban fokozatai (állom á­ sai) van n ak . Ezek k ö zö tt az első a nukleáris háború elkerülése, a fegyverkezési eszkaláció visszafordítása olyan fokozatos lépésekkel, m in t a befagyasztás, atom ­ m entes övezetek létesítése, kollektív regionális biz­

V. Mindenki előtt világos, hogy M unkabizottságunk jelenlegi ülésének feladata lesz lendületet adni a V I. Béke-Világgyűlés előkészítéséhez. Az id ő sürget, az alkalom rendkívül jelentős és fontos. A rra kell tö re­ kednünk, hogy a Béke-Világgyűlés m élységében és szélességében egyaránt híven tükrözze a keresztyén békem ozgalom m inden aspektusát. E nnek feltárásá­ hoz energia, odaadás, idő és sok m unka kell. Az elő­ készítés szolgálatában áll a napirenden szereplő vala­ m ennyi akciónk. Ezek közül csak n éh án y at em lítek m eg: látogatások a skandináv állam okban és N yugatE u ró p á b an ; regionális előkészítések A frikában Ázsiá­ ban. valam int Latin-A m erikában. B izottságaink és intézm ényeink tanácskozásain kívül id etartozik a sajtóelőkészítés is, am elyre nézve nagyszabású te r­ veink vannak. N agyon remélem, hogy e ttő l a m unkabizottsági üléstől jelentős in d ításokat k apunk, új kezdem ényezéseket, b írá lato k a t, kiegészítéseket a régiekhez. A legfontosabb az, hogy lelkileg készítsük elő a V I. Béke-Világgyűlést olyan szellemben, am ely­ ben az egység nem m erev és form ális uniform itás, hanem organikus együttgondolkodás és testv éri kész­ ség az együttcselekvésre. H a hagyom ányainkra te ­ k in tü n k , am elyekről a bevezetőben szóltam , v alam int ak tiv itásu n k ra, am ellyel a m ai világhelyzet szólít meg b ennünket, de főleg, h a az evangélium szavára hallgatunk, am ely elkötelez bennünket, hiszem, hogy m egtaláljuk az engedelmesség ú tjá t, a jó m egoldások felé vezető u ta t. Befejezésül hálás köszönetet szeretnék m ondani a mozgalom N D K -beli Regionális B izottságának a meg­ hívásért, a szíves vendéglátásért és a m egrendezéssel kapcsolatos sok fáradozásért. A K B K N D K -beli ta ­ nácskozásai mindig igen jelentősek v o ltak az elm últ 25 év során. Szinte m érföldköveknek szám ítanak a m ozgalom életében. Meg vagyok győződve, hogy ez a m ostani tanácskozásunk is ilyen m érföldkő lesz. H ogy azzá tegyük, kérjük rá Isten áld ását az Ige szavaival: „M aga pedig a békességnek U ra adjon néktek m inden­ kor m inden tek in te tb en békességet” (2Thessz 3,16), m ert „Ö vé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Á m en” (1P ét 5,11).

227

Pluralizmus és fundamentalizmus az Egyesült Államokban Az am erik aiak at valósággal elárasztja a funda­ m entalizm us újjáéledésével foglalkozó hírek és kom ­ m en táro k özöne, sőt, n éhány tudom ányos igényű elemzés is napvilágot lá to tt m ár erről. E gyre-m ásra h ív ják föl a figyelm üket az e folyam atban rejlő ve­ szélyekre, arra, h ogy az fenyegeti a polgári szabadságjogokat, a közvélem ény egészséges sokféleségét, s meg­ h iú síth a tja azt a sokakban élő rem ényt, hogy a köz­ életet meg lehet m enteni a vallási viszálykodás k e lte tte m egosztottságtól. Az am erikai történelem nek aligha v o lt olyan sza­ kasza, am ikor az országot ne s ú jto tta volna valam i­ lyen vallási konfliktus. A m ost kialakuló vallási fe­ szültségnek azonban semmi köze sincs a hagyom ányos k atolikus-protestáns vagy a zsidó—keresztyén elkülö­ nüléshez, szem benálláshoz. Sokkal inkább a föltám adó fundam entális és a liberális p rotestantizm us szembe­ kerülése ez. S érinti m ind a tradicionalista, m ind a szabadelvű k ato lik u so k at és zsidókat, ám ezú tta l nem m in t a „v allásh áb o rú b an ” álló felekezetek ta g ­ ja it, hanem m in t állam polgárokat, hiszen a harc ném ely fontos közéleti kérdés körül forog. A m ai val­ lási tá rg y ú ellentétek főszereplői nem an n y ira a zsi­ dók, katolikusok és protestán so k ; a tradicionalisták ütköznek össze a liberálisokkal, függetlenül vallási hovatarto zásu k tó l. Ezek a fejlem ények sokakra — köztük egyes libe­ rális újságírókra — a m eglepetés erejével h a to tta k , s ez utób b iak hozzá is lá tta k a politikai a k tiv itásra éb red t k o n zerv atív mozgalom, a Moral M ajority (Er­ kölcsi Többség), v alam in t tám og ató in ak és tám oga­ to ttja in a k vizsgálatához. Szerintem azért, m ert az idők során sok m inden k ih u llo tt az am erikai tö rtén eti k ö ztu d atb ó l, s — am i ta lá n m ég fontosabb — nem v e ttü k tud o m ásu l az am erikai valóság bizonyos na­ gyon is létező, hatóképes tényezőit. N em zetünk — ha egyáltalán jellem ezhető egy szóval — akkor mindig is vallási közösség volt, s az am erikaiak m odern, in­ dusztriális vagy posztindusztriális v ilág u n kban még m a is vallásos nép. T ovábbá, n épünket és k öztársasá­ g u n k a t a k ite rje d t jogalkotás és szabályozás jellemzi, az az elkötelezettség, hogy a kidolgozott (köz)jogi folyam atok keretében érkezzünk el k itű z ö tt céljaink­ hoz. Végül, az am erikai élet h arm adik ism érve a val­ lás fontos szerepe, és a jogállam i m ivolt m ellett — a piacgazdálkodáshoz, valam in t a term elés és a szolgál­ ta tá so k szabad fejlődéséhez való ragaszkodás; ez pedig szükségképpen aláássa a társad alo m hagyom á­ nyos elem eit. Az u tó b b i évek során új jelenség m u ta tk o z o tt meg: a jogi és a piaci tevékenység olyan h elyzetet terem ­ te tt, am ely elkerülhetetlenül k iv á lto tta a lakosság vallásosabb rétegeinek dühös és elkeseredett reakcióját. Mindez nagy riad alm at k e lte tt azok körében, akik m egfeledkeztek a nem zet vallási gyökereiről. É rdem es em lékeztetnünk arra, hogy az am erikai p o litik át nem egyszer közvetlenül befolyásolták az intenzív vallási in d ítta tá sú meggyőződések. Paul J . Weber politológus a This World h asáb jain megje­ len t, a vallási lobbikról szóló érdekes cikkében azt az észrevételt teszi, hogy az am erikai történelem két szám ottevő politikai m ozgalm át ism erjük, m elyeknek legfőbb rugói vallásiak voltak. K özülük az egyik az 1800-as években a rabszolgaság eltörléséért indult. * 1982 b y th e In stitu te for E d u c a tio n a l A ffairs. E n g ed ély ezett újraközlés a This W orld-b ől az USA 42. szám a n y o m án . A m a g y ar v á lto z a t R a á b G yörgy m u n k ája.

228

W eber elismeri ugyan, hogy e mozgalom az am erikai közvélem énynek és a hatalom hordozóinak sokkal szélesebb keresztm etszetét rep rezen tálta, m int am i­ lyet a protestantizm us különböző irányzatainak lel­ készei képviseltek, de ugyanakkor „ a társadalom nak nem volt még egy olyan szegm entum a, am ely a pro­ testán s papsághoz hasonló eréllyel és állhatatossággal k ü zd ö tt volna. A társadalom többi csoportjai nem ren­ delkeztek a tu d ato sítás oly hatékony lehetőségeivel és eszközeivel, m int a vallási csoportosulások.” W eber m ásodik példája m ár kevésbé egyértelm ű, de szintén jól ta n ú sítja a vallás jelentőségéi az am eri­ kai közéletben — s ez az alkoholellenes mozgalom. E bben sem csupán vallási csoportok v e tte k részt. Egyes haladó gondolkodásúak úgy vélték, hogy a kocsm ák bezárása hozza meg a m unkásem berek, a m unkáscsaládok üdvözülését. A m ozgalom nak a n ti­ katolikus éle is volt, m ivel az u tó b i h ite t vallók nem osztoztak a protestánsoknak, m indenekelőtt az alsó­ középosztálybelieknek az alkoholellenes buzgalm ában. Az irán y zat a k tiv istáit — m u n kájukban, az anyagi erőforrások előterem tésében, kiadványaik megjelen­ tetésében — elsősorban religiózus meggyőződésük vezette, nem pedig a pragm atikus vagy racionális m egfontolások. T ovábbá e mozgalom az „egycélúak” közé ta rto z o tt, ak á r nap jain k abortuszellenes és az iskolai im ádkozás rendszeresítését követelő (vagy m ás hasonló) m egnyilvánulásai. S g y ő zött: törvénybe ik ta ttá k a 18. A lkotm ánym ódosítást — am elyet az tán egy újabb alap tö rvény-változtatással k ellett h atá ly ­ talan ítan i. Mivel m ag yarázhatjuk a vallásos m otivációjú moz­ galm ak napjainkban tap a szta lh ató újjáéledését? É r­ demes m egvizsgálnunk indítékaikat, és hogy azok m iért kerültek előtérbe. K özülük az egyik a Suprem e C ourt (Legfelsőbb Bíróság) 1973-ban h o zo tt döntése, am ely irányelveket szab o tt meg a tagállam ok szá­ m ára az abortusszal kapcsolatosan és ezzel félresö­ pörte az 50 állam vonatkozó jogszabályait. A m ásik a sokak által h a n g o z ta to tt aggodalom a nem i és csa­ ládi szerepekkel kapcsolatosan nem tradicionális szemlélet- és viselkedésm ódok terjedése m iatt, vala­ m in t az, hogy a televízióban és a tö b b i töm egtájékoz­ tatá si fórum on szinte m indennapossá v á lt a házasság előtti nemi élet, a hom oszexualitás és a kábítószer­ élvezet emlegetése, megjelenítése. H arm adik pedig a Legfelsőbb B íróságnak az a h a táro za ta, am ely eltö­ rölte a kötelező im ádkozást az iskolákban. Más szóval nagyrészt a szekuláris és a liberális erőknek a szá­ m u k ra kedvező bírósági ítéletek következtében ju to t­ ta k a vallási fundam entalisták tényleges befolyáshoz. Tudom , hogy ez végletes kijelentésnek tetszh et, de azt hiszem, meg tudom indokolni. Az abortusz ere­ detileg korántsem volt országos problém a, am íg a Legfelsőbb Bíróság 1973-ban nem állíto tt nem zeti érvényességű n o rm ák at az egyes állam ok vonatkozó jogalkotása — és gyak o rlata elé. T eh át a m űvi vetélés engedélyezése körül nem azért csaptak össze az in­ dulatok, m ert a fundam entalisták szigorítani ak a rtá k an n ak föltételeit, hanem m ert a liberálisok ellene vol­ ta k m inden m egszorításnak. A nők egyenjogúsága nem azért v á lt központi kérdéssé, m ert a fu n d am en ta­ listák korlátozni a k a rtá k a nők jogait, hanem azért, m ert az egyenlő jogok szavatolására irányuló alk o t­ m ánym ódosítás-tervezet azt a — racionális vagy irra ­ cionális — félelm et k e ltette, hogy teljesen felborul­ h a t a férfi és a női szerep hagyom ányos különbözősége.

A pornográfia nem azért k e rü lt napirendre a 80-as években, m ert a fu n d am en talisták be a k a rtá k tilta n i D. H . Lawrence-t , Joyce-ot vagy — m ondjuk — H enry M iller m űveit, hanem azért, m ert a pornográfia zug­ árusból az újságosbódék n y íltan k ín á lt p o rték ája lett. Az iskolai im ádkozással k apcsolatban nem azért ü t­ köztek össze a nézetek, m ert a fu n d am en talisták új (vagy szekta-) im ák at a k a rta k bevezetni, hanem azért, m ert a Legfelsőbb Bíróság az iskolai im ádságok m in­ den form ája ellen foglalt állást. Az egyházi iskolák szabadságáról nem azért dúlnak v iták , m ert jogi esz­ közökkel igyekeztek azok m űködési te ré t kitág ítani, hanem m ivel a szövetségi, illetve az egyes tagállam i hatóságok m egkísérelték azt olyan korlátok közé szo­ rítan i, am elyek eladdig a m agániskolákat nem érin­ te tté k . Ma m ár aligha fontos, ki is kezdem ényezte m ind­ ezeket. E felsorolással csupán egyetlen dologra igye­ keztem fölhívni a figyelm et, am elyről könnyen meg­ feledkezhetünk: a h a ta lm a t — a pénz, a töm egkom ­ m unikációs eszközökhöz való nagyobb hozzáférhető­ ség, s a m űvelt, gazdag és befolyásos elitcsoportok szem léletalakításának mércéivel m érve — még m indig a liberális erők gyakorolják s éppen ennek tu d h ató be a fundam entalizm us fö ltám ad ását, előretörését kiváltó jogalkalm azás ösztönzése. Azaz a nem zet kon­ zervatív m agvának önvédelm i reakcióiról v an szó, nem pedig az erőegyensúly felbillentését célzó vagy az E gyesült Á llam okat a 19—20. század fordulójának állap o táb a visszavetni kívánó kísérletekről. Igencsak furcsa politikai felállást lá th a tu n k : m ind­ k é t fél m e g tám ad o ttn ak érzi m ag át, m in d k ettő úgy véli, védekeznie kell bizonyos fontosnak te k in te tt értékek, illetve intézm ények m egoltalm azásában a szi­ lárd egyensúlyt fenyegető agresszió ellenében. A zt nem kell indokolnom , hogy az ilyen fa jta felfogás á lta ­ láb an a szekuláris, liberális erők sa já tja . Elég átfu tn o m a p o stám at, hogy m egbizonyosodjam erről: n ap o n ta kapok m egkereséseket, am elyek anyagi hozzájárulást kérnek az A lkotm ány, a Legfelsőbb Bíróság és a sze­ m élyi szabadságjogok m egm entésére a Moral M ajori­ ty v el és m ás kon zerv atív erőkkel szemben. É n azonban ennél tö b b e t állítok: úgy gondolom, hogy a jelenleg kibontakozó fun d am en talista vallásos erők ugyanilyen kép et a lk o tn ak önm agukról, és h a­ sonlóképpen gondolkodnak. M eglehet, offenzívába m entek á t, de ez „defenzív offenzíva” , m ely a leg­ rosszabb esetben is csak az 50-es évekre jellemző hely­ zetet szándékszik visszaállítani; a fun d am en talista vallási erők rem ényeit, erőit pedig az is m eghaladja. Ez a „legjobb védekezés a tá m a d á s” ta k tik a az ag­ ressziónak te k in te tt fejlem ények k e lte tte reakcióként értelm ezendő: válasz ez a rra az „erőszakra” , am ely b e tilto tta az iskolai im ádkozást, m egakadályozta, hogy az egyes állam ok törvényhozásai kifejezést ad­ ja n ak választóik nézeteinek az abortusz jogosultsá­ gáról, s — m iu tá n a v allást szám űzte az állam i isko­ lákból — m ost igyekszik korlátozni a vallásgyakorlat­ hoz igazodók m űködését, illetőleg igyekszik m eghiú­ sítani azon m agániskolák anyagi tám o g a tá sá t, am e­ lyek a vallásos és gyerm ekeiket vallásos nevelésben részesíteni kívánó szülők bizalm át élvezik. M eggyőződésem: régen elm ú ltak m ár azok az idők, am ikor okkal fé lh ettü n k a fundam en talista, trad icio­ nális vallásosságból fakadó szűklátókörűségtől és bigottságtól. Nem m in th a nem találk o zn án k a korlá­ to ltság n ak és a vakbuzgóságnak éppen elég jelével ezekben a vallási körökben — vagy b árhol m á s u tt. A zt hiszem azonban, hogy különbséget kell te n n ü n k a konzervatív m ozgalm ak k ét típ u sa között. Az egyi­

ket az olyan ön- és céltudatos csoportosulások képe­ zik, am elyek abb an bizakodnak, hogy á t tu d já k a m aguk képére form álni A m erikát; a m ásikat az a vé­ dekezésre kényszerült irányzat alk o tja, am ely nem ak ar egyebet, m int viszonylagos épségben megőrizni a hagyom ányos vallásosság szigeteit. Nem könnyű meghúzni a választóvonalat e k ét válfaj k özött, ám annyi bizonyosnak tű n ik , hogy az az a k tiv itás, am ely az E gyesült Á llam okban jelentkezik, az előbbi k a te ­ góriába tarto zik . H ad d tám asszam ezt alá néhány érvvel. Először is a szervezettség tek in tetéb en a konzer­ v a tív mozgalom gyöngébb ellenfeleinél. K ijózanítólag — s a liberális, világias gondolkodásúakra bátorítólag — h a th a t az a megfigyelés, hogy e tradicionalista lob­ bik pénzforrásaik, m ozgósítható töm egeik és tá rsa ­ dalm i befolyásuk dolgában igencsak csehül állnak. M ásodszor: a konzervatív csoportok zöme nem egé­ szen új. T úlnyom órészt a 70-es években születtek. Ez is azt bizonyítja, hogy e csoportok defenzív jellegűek, és a 60-as évek változásainak ellenhatásaként léptek a po­ litikai porondra. Valószínű, hogy többségük — m in t m inden újkeletű érdekcsoport — nem lesz hosszú életű. H arm adszor: úgy tűnik, hogy az új konzervatív vallási m ozgalm ak nem viseltetnek olyan heves, a túlbuzgóságból fakadó előítéletekkel más vallások vagy kisebbségi csoportok iránt, m in t elődeik. Ellen­ felüknek nem a katolikusokat, a zsidókat vagy a nége­ reket ta rtjá k , hanem a szekuláris szem léletű liberáli­ sokat, akik — úgym ond — a vallás és a család intéz­ m ényeit fenyegető változásokat idéztek elő. T alán ez az első fu ndam entalista protestáns m ozgalom, am ely nem irányul a katolikusok ellen. Sőt, céljai több pon­ to n egyeznek a katolikusokéival, hogy csak az abor­ tusz ellenzését és a vallási iskolák függetlenségét em­ lítsem . S ez a mozgalom korántsem antiszem ita, s a feketékkel szemben sem ellenséges. S noha a zsidók, a katolikusok és a feketék a tö rté ­ nelem igazolta fen n tartáso k k al fogadják a fehér pro­ testánsok fundam entalizm usának m egnyilvánulásait, ezek nem a faji vagy vallási türelm etlenségből tá p ­ lálkoznak. Szerintem ez azért van így, m ert a fu nda­ m en talista protestantizm us im m ár nem u ralja az am erikai közéletet, te h á t kénytelen szövetségeseket keresni a k ár a konzervatív zsidók, m i tö b b , a feketék között is, hiszen ez utó b b iak á ltaláb an vallásosabbak a fehéreknél, s inkább h ajlanak egyes fundam entalis­ ta protestáns pozíciók elfogadására, például az abor­ tusszal kapcsolatban. Negyedszer, az új fu n d am en talista mozgalom olyan nézeteknek és a ttitű d ö k n ek ad hangot, am elyeket a dom ináló töm egközlési eszközök — az országos napiés hetilapok, a tévéhálózatok elvetnek — és az elit is elu tasít. É rdekes adalékot n y ú jt ehhez egy nemrég k é sz ített fölmérés az am erikaiak értékrendszerérői és értékítéleteiről az átlag am erikaiak és az elithez tarto zó k vélekedéseinek összehasonlításával. E sze­ rin t míg az átlag am erikaiaknak a 65%-a ta r tja erkölcsi­ leg kifogásolhatónak a m űvi vetélést, ez az arán y csu­ pán 36%-os a „m érvadó” körökben; a nagyközönség­ nek 71%-a m inősíti „b ű n n ek ” a hom oszexualitást, az elitre vonatkozó a d a t pedig mindössze 42%; a m arihua­ naszívást elítélők arán y a 57, illetve 33%-os. De h á tra van még a legbizonyítóbb erejű argum en­ tu m : az új mozgalom defenzív és céljai k o rlátozot­ tak . A 60—70-es években forradalom nak v o ltu n k ta ­ núi, m ost viszont am olyan „ellenforradalm i” kísérlet zajlik — de ez, m in t m inden ellenforradalom , kény­ telen-kelletlen beletörődik azoknak a változásoknak a

229

nagy részébe, am elyek végül is őt létreh ív ták. Az új irán y zat azért keletk ezett, hogy m egm entse az Írá st b e tű szerint értelm ező fu n d am en talista h it és vallásgya­ k o rla t elszigetelt „zsebeit” . E nnek te h á t a legjobb eszköze nem az egész országra kiterjedő döntések soro­ z a tá n a k kivívása, hanem a nem zet szinte hihetetlen sokrétűségéhez idom uló gyakorlat, jogszolgáltatás és szokásjog. Tanulságos példával élve: az antialkoholista mozgalom túlságosan messzire m ent, am ikor egyet­ len felfogást t e t t kötelezővé m indenki szám ára. De am ikor a 18. A lkotm ánym ódosítást eltörölték, és így végre elült a viszály, senki sem b o trá n k o z o tt meg azon, hogy az Unió ném ely vidékein nem le h etett alkoholos ita lt vásárolni v asárnap. A liberalizm us is hasonlóképpen tú llő tt a célon, am ikor a Legfelsőbb Bíróság szóban forgó állásfoglalásainak révén a tá r ­ sadalom egy részének szem léletét erőszakolta rá a tá r­ sadalom egészére. E nevezetes döntések országos üggyé a v a tta k olyan kérdéseket, am elyeket tagállam i, illetve helyhatósági szinten leh etett és k ellett volna megol­ dani. V an-e h á t k iú t? A zt hiszem, van. H ad d idézzem föl a Legfelsőbb B íróságnak azt az 1972-ben hozott íté­ letét, m ely kim ondta, hogy a wisconsini ún . „ém isek” — az Amish nevű u ltrak o n zerv atív m ennonita szekta ta g ja i — gyerm ekeiket (ha azok m ár elértek egy bizo­ nyos életk o rt és szüleik szerint elegendő ism eretet szereztek) nem kötelesek iskoláztatni. Ez a döntés nem volt könnyű dolog. Mi legyen azoknak a gyerekeknek a jogaival, akik to v áb b ak arn ak tanulni annak ellenére, hogy szüleik 14 éves koruk elérése u tá n meg a k a rjá k óvni őket az iskola világi befolyásától? N a­ gyon nehéz megegyezésre ju tn i, ha a kisebbség gya­ k o rla ta összeütközésbe kerül az egyetem es elvekkel. E z a bírósági állásfoglalás mégis békességet terem ­ te tt. M iért ne já rh a tn á n a k m ások is ugyanilyen ered­ m énnyel ? K ijelölhetők-e azok a változások, am elyek lecsilla­ p íta n á k a fu n d am en talisták at és ugyanakkor elfogad­ h a tó a k lennének a kozm opolita elit szám ára is? E n­ gedtessék meg nekem , hogy ism ét egy párhuzam hoz folyam odjak. Az erkölcsi és életviteli kérdésekben

éppúgy indokoltak a „helyi” döntések, m int ahogyan az az alkoholfogyasztás esetében is tö rté n t. Csodákat m űvelhetne, h a lokálisan — az egyes állam ok és kö­ zösségek — h a táro zn án ak az iskolai Biblia-olvasás dolgában (s h a m egváltozik a diákság összetétele, át lehet térn i egy m ásik fordításra, vagy b e ik tatn i a Bhagavad-gítá-t vagy a Korán-t ), a m agániskolák tá ­ m ogatásának kérdésében s tb ., és ez közvetlenül tü k ­ rözné nem zetünk sokféleségét. U gyanakkor az E gye­ sült Állam ok A lkotm ányán sem esne csorba. Végül is azok a konstitucionális alapelvek, am elyek lehetővé te tté k az országos érvényű tilalm ak kim ondását, m a­ guk is 180 éven á t észrevétlenül lap p an g tak , noha ben­ ne re jle ttek az alaptörvényben. A fundam entalizm us nem elbukásra k á rh o z ta to tt anakronisztikus csökevény, azonban a világot sem kell m egváltani egyszer s m indenkorra. A reális poli­ tikai irányvonalnak a valósághoz kell igazodnia. A fu n d am entalistáknak tudom ásul kell venniük, hogy nem zetünknek legalább a fele szkeptikus és (saját akaratáb ó l) m eg v álth atatlan , s az is m a rad ; a világi liberálisoknak pedig bele kell nyugodniuk, hogy még­ oly racionális felfogásuk sem ta lá l egyöntetű elfoga­ dásra. Az E gyesült Á llam ok életének alapja az a társadalm i alak u lat, am elyben egyetlen szocietális szegm entum sem kényszerítheti rá a többire a „ jó ” társadalom ról v a llo tt eszm ényeit. A m ozzanatok kim unkálása pedig nem egyszerű föladat, m ivel tá rsad a lm u n k b an nincs kizárólagosan uralkodó elit, s bárm ilyen különc nézet is „törvényerőre em elkedhet” , ha akad n ak olya­ nok, akik ezt elérik. B iztos vagyok benne, hogy am eny­ nyiben a kozm opolita vezető réteg hajlandó lem ondani szem léletének erőszakos kiterjesztéséről és elism erte­ téséről, a fundam entalizm us ism ét az t a szerény szere­ pet játssza m ajd az am erikai színtéren, am it korábban is b etö ltö tt. N a than Glazer A magyar változat Raáb György m unkája

D IS Z K U S S Z IÓ __________________ Egyházunk jövője 2. K eresztyének, akiket a „keresztyénség” jövője A szerkesztőség felkérésére írta m ezt a n éhány flek­ érdekel. A keresztyének, K risztusba v e te tt h itüknél k e t. A szerkesztőség a rra k é rt fel, hogy a Theologiai Szemle h asáb jain megjelenő, a keresztyénség jövőjével fogva, kö tv e van n ak a Szentíráshoz, m in t kiinduló­ ponthoz a kérdés m egválaszolásánál. foglalkozó diszkusszióban vegyek részt. Ez a néhány gépelt oldalnyi terjedelm ű írás nem k ív án része lenni A Szentírásból való kiindulást, m in t a té m a m egvá­ a diszkussziónak, hanem a tulajd o n k ép p en i tém át, laszolásának lehetőségét az előző csoport term észete­ kérdésfeltevést próbálja m egfogalm azni, illetve ú jra sen tu d o m án y ta lan n a k ta rtja . K iindulópontként ven­ fogalm azni, és ennek b irto k áb an keresi az u ta t egy­ ni a S zentírást: ez a fenti, az 1. po n tb an felsorolt tu ­ házunk jövője kérdésének m egválaszolására. dom ányágak szem pontjából illogikus, irreleváns, ak ­ cidentális, önkényes eljárás. — A „keresztyénség” Lényeges m indenekelőtt, hogy tisztázzuk: K i kér­ jövője irá n t érdeklődő keresztyénnek viszont el kell dez a keresztyénség jövője u tá n ? H árom lehetséges fogadnia, hogy az a válasz, am it ő ta lá lt, éppen kiin­ válasz v an : 1. Azok a nem keresztyének, ak ik et ez — m ondjuk dulópontja m ia tt m indig elfogadhatatlan, vagy leg­ — szociológiai, filozófiai, futurológiai stb . indítás­ alábbis szubjektív — a szó peioratív értelm ében és ilyen értelem ben tu d o m á n y tala n — m arad az 1. cso­ ból érdekel. Ők kiszolgálhatják m ag u k at az em líte tt port tagjai szám ára. tu d o m án y o k eszközeivel és elju th a tn a k egy, szám ukra 3. „Szocioteológusok” (H. Zahrnt) is igen gyak­ képviselhető eredm ényhez.

230

ra n foglalkoznak a „keresztyénség” , a „vallás” jövő­ jével. E nnek a csoportnak a ta g ja i m ag u k at keresz­ tyénnek vallják. Az különbözteti meg őket a 2. cso­ p o rt ta g jaitó l, — am i té m á n k a t illeti — hogy kiinduló­ p o n tju k korántsem a Szentírás, hanem a m indenkori jelen; a jelen politikai, társad alm i, egyházi helyzete, alakulása. Mivel — a sa já t elemzésük szerinti — jelen­ beli szituációból (a „keresztyénség” p illanatnyi hely­ zetéből) indulnak ki, " m odern” -ségükkel gy akran mély benyom ást tesznek h allgatóikra vagy olvasóikra, ép­ pen h a a keresztyénség jövendőjéről v an szó. Prognó­ zisaiknak é rték ét viszont szinte a nullára csökkenti, hogy a társad alm i, politikai, egyházi, ökum enikus helyzet legkisebb m egváltozásánál a jövőképüket m ódosítaniuk kell. Az még önm agában nem baj, ha egy jövőképet m ódosítani kell, hiszen nem jósok, jövendőm ondók egyik általam nevezett korábbi cso­ p o rt tag jai sem. A problém a o tt van, hogy ezek a „szo­ cioteológusok” sa já t jövőképüket abszolutizálják, és m egpróbálják — term észetesen verbálisa n — ezt a jö vőt előkészíteni; m egpróbálnak m ásokat erre a jövőre felkészíteni. Ez a felkészítés pedig eleve nem sikerülhet, hiszen a szocioteológusoknak a „v allás­ ról” , a „keresztyénségről” való jövőképe a jelenre épül — és m ár kérdezhetjük is: m elyik jelenre?! Az eddigiekben a „keresztyénség” szót m indig idé­ zőjelben használtam . A zért, m ert a „keresztyénség” jövője u tá n k u ta tn i nem lehet. A keresztyénség ugyan­ is definíció szerint a K risztus-hívők összessége. A ke­ resztyénség fogalm ába b eletarto zn ak az egyes egy­ házak, felekezetek, közösségek, de „keresztyén” az az em ber is, aki hallani sem a k a r arról, hogy egy olyan csoport em berhez tarto zzék , am elyik m ag át egy felekezetűnek tu d ja . A m agányos keresztyén hitével és a Szentírásával lá th a tó m ódon egyedül m arad. M ondhatjuk, hogy ez az egyedüllét éppen a K risztusba v e te tt h it alap ján k á rh o z ta th a tó . De a m agányos keresztyén K risztu s-h itét nem v o n h atju k kétségbe. Ilyen m ódon, ha a keresztyénség jö v ő jét ak arn ánk megvizsgálni, egy sor egyház, intézm ény, személy stb. létének jö v ő jét, jövőjének lehetőségeit kellene k u ta tn u n k , szerte a világon. De ki vállalkozhatna erre, és m ilyen eszközökkel, m ilyen m ódszerekkel? Persze, h a v alaki egy ilyen felad at m egoldásába belevág, a fogalm ak kusza sokaságával ta lá lja m ag át szemben. „V allás” , „ideológia” , „ h it” , „világnézet” , „theizm us” stb. keverednek, illetve v á ltjá k egym ást o tt, ahol a keresztyénség jövőjéről v an szó. Ez az el­ térő , diffúzus szóhasználat önm agában is ak ad álya annak, hogy azok, akik a K risztus-hívők jövőjére gondolnak, meg tu d já k érte tn i egym ással m agukat. Az egyház jövője az, am ire rák érd ezh etü n k mi, keresztyének. Az a term inológia, am elyben az egyház jövőjéről beszélhetünk: a B iblia nyelvezete és a teo­ lógia szóhasználata. Az egyház teológiai (ekklézioló­ giai) m eghatározására á ltaláb an a dichotom ikus egy­ házfogalom jellemző (pl. P. Tillich-n é l: m anifeszt és latens egyház). Az egyházfogalom m eghatározásánál ezt a dichotom iát — és a velejáró, kényszerű dialek­ tik á t — elkerülhetjük, h a a páli egyházfogalom ból indulunk ki. Az egyház — a gyülekezet („ ti” ) a K risz­ tu s te ste („v ag y to k ” ). Az egyház eredete, sorsa, jö­ vendője ilyen m ódon P ál szám ára a K risztus-esem ény­ ben ad o tt. A páli antilegom ena gondoskodik arról, hogy az ekkléziológia ne olvadjon bele a krisztológiába. Az egyház egy ak tu s, egy cselekvés; a kegyelmes Isten cselekedete. Isten a m aga igazságát n y ila tk o z ta tja ki az evangélium ban, a K risztusról szóló öröm üzenet­ ben: az igaz ember hitből fog élni (vö. Róm 1,17). Az egyház te h á t Isten önkijelentő (m egváltó) a k a ra ta

m egvalósulásának ak tu sa — hozzá kell még tegyük: a megvalósulás egy a d o tt szakaszában. A K risztus jövője az egyház jövője — a Szentírás szerint. Az egyház tagjainak annyiban lehetnek k é t­ ségei a jövőjük felől, am ennyiben K risztus jövője felől van kétségük. M indezt azonban — éppen a Róm 1,17-re, az igaz em ber leendő léte m eghatározására nézve k o n k réta b ­ ban kell továbbgondolnunk. K on k rétab b an olyan m ódon, hogy az Egyház jövőjében pl. a M agyaror­ szági R eform átus Egyház jövőjét keressük. Természe­ tesen — h itü n k szerint — az ekkléziológia eredm ényei is ko n k rétak a sa já t m értékükkel. V iszont, h a a M agyarországi R eform átus Egyház jövője foglalkozz t a t b ennünket, akkor vallásszociológiai szem pontból kell megvizsgálni egyházunk létét, jelenét, és ebből kiindulva tu d u n k k itekinteni a jövő felé Az alap, a m érték azonban az ekkléziológia m arad, még ponto­ sabban a Szentírásnak az egyházról szóló ta n ítása . Ilyen m ódon a kérdésfeltevés leszűkül a következő tém ára: m ilyen lesz egyházunknak, a M agyarországi R eform átus E gyháznak a jövője? — Ez a kérdés m ár reálisnak, m egválaszolhatónak látszik, nem „m arkol” tú l sokat. Egyházunk gyülekezeti tagjait nem foglalkoztatja a „keresztyénség” kérdése általánosságban. É ppen bibliaism eretük alapján vallják, hogy m ivel az egyház a K risztus teste, a feltám adott K risztus m eg tartja egyházát (az egyetem es keresztyén anyaszentegy­ házat!) az idők végezetéig. Ez a bibliai-egyházi term inológiában m egfogalm azott hitkijelentés a Ma­ gyarországi R eform átus Egyház tag ja in ak szájából term észetes. — Más egyházakban nem szükségképpen: a N ém et Szövetségi K öztársaságban az egyháztagok­ nak csak 39%-a hisz K risztus testi feltám adásában. Csakhogy meg kellene tu d n u n k válaszolni az t a kérdést is, hogy tulajdonképpen k it te k in th e tü n k egy­ házunk ta g já n a k ? M ennyi a létszám a azoknak, akik a fenti (hit)kijelentést vallják és k im ondják? E rre a kérdésre nagyon nehéz választ adni, inkább a z t kel­ lene m ondanunk, hogy lehetetlen. Mivel M agyarorszá­ gon a felekezeti csoportokhoz, egyházakhoz, vallások­ hoz való tarto zás „m agánügy” , ezért statisztikai a d a ­ to k ra nem tám aszkodhatunk — szem ben például az előbb em líte tt N ém et Szövetségi K öztársasággal. Á lta ­ lában 1,5—2 m illióra szokták becsülni a reform átusok szám át M agyarországon. Szerintem azoknak a szám a, akiknek valam ilyen közük is van egy lokális gyüleke­ zethez, ennek a szám nak csak töredéke. Ez a töredék, am elyik istentiszteleteken is résztvesz, az úrvacsorá­ val is él, vallja a fe ltá m ad o tt K risztus egyházának az „idők végezetéig” való fennállását. S tatisztikai adatok birto k áb an is nehéz azonban, vagy éppen lehetetlen az egyházhoz, m int szervezet­ hez, intézm ényhez való tarto z ás m egállapítása. H i­ szen még ezek u tá n is kérdés m arad, hogy a gyüleke­ zet ta g ja hányszor vesz részt istentiszteleten, hányszor él úrvacsorával egy a d o tt időszakban. Sokan csak az ünnepi istentiszteleteken vesznek részt (k ará­ csonykor, húsvétkor, esetleg pünkösdkor, vagy óév utolsó illetve újév első napján). É n csak felteszem a kérdést, am it vallásszociológiai szem pontból m egvá­ laszolni nem tu d o k : ki szám ít te h á t egyháztagnak? M indenesetre az a h ívő, aki az egyház (például a M agyarországi R eform átus E gyház) jövőjének u tá n a ­ gondol, tu lajdonképpen csak azokkal az em berekkel szám olhat, akik az em pirikus gyülekezet közösségé­ ben élik meg h itü k e t, és e közösség alkotórészeként, ta g ja k é n t tagjai az egyháznak is. Í gy szám ítva az egyházat, az t a prognózist kell adnunk, hogy az egy­

231

h áztagok szám a a jövőben csökkenni fog. E nnek nem oka, csupán m u ta tó ja az, hogy a keresztelések szám a csökken, a gyülekezeti tagok átlagéletkora nő, a ke­ reszteltek arán y án ál is rosszabb a konfirm áltak ará­ n y a a 12—14 évesek között, ritkaságszám ba m egy az „egyházi esküvő” stb . (É n h angsúlyozottan csak a M agyarországi R eform átus E gyházról írok. H onnan venném a m erészséget — és az a d a to k a t — ahhoz, hogy a " keresztyénségről” , a vallásokról, vagy a vi­ lág összes egyházáról írjak?!) A csökkenés tulajdonképpeni oka szerintem kettős. E lőször: hazánk l a kosságának döntő többsége vesz­ te tte el fogékonyságát m inden irán t, am i num inózus; m égpedig egy, még m a is ta rtó , viszonylagos gazda­ sági prosperitás következm ényeként. M ásodszor: az állam m indent m egtesz, hogy polgárait legalábbis ne pozitíve érjék religiózus élm ények — h a m ár egyál­ ta lá n érik. A szám beli csökkenés ténykérdés, és m eghatározó egyházunk jövendője szem pontjából. De korántsem ok az elkeseredésre a hivő em ber szem pontjából, h a a hivő m indent m e g te tt a m aga életével azért, hogy keresztyén életének érték ren d jét a környeze­ tév el elfogadtassa. H a tudniillik m indenki, aki m agát keresztyénnek vallja, eszerint a h itvallás szerint élne, nagyon tisz tá n és világosan látszódnának a keresz­ ty é n életfolytatás k o n tú rjai. L ehet, hogy ez az élet­ fo ly tatás sok ak at ta sz íta n a , lehet, hogy egyeseket vonzana. M indenesetre k itisztu ln a a kép a tek in tetb en , hogy m it te k in th e t a világ (m ost az egyháztól való m egkülönböztetésre használom ezt a szót) K risztus egyházának. A mi egyházunk esetében: sem m ikép­ pen sem szám olhatnánk 1,5—2 millió reform átussal, viszont az első k é t század keresztyénei életének tisz­ taságához lehetne hasonlítani az egyház életének tisz­ taság át. E gyházunk jövőjének p roblém áját én ebben látom

— am i az egyháztagok felelősségét illeti a jövő ala­ k ításában. A jelenlegi helyzet ugyanis korántsem m egnyugtató, a keresztyén élet egyetlen vonatkozásá­ b an sem (pl. a K risztus evangélium a iránti intellektu­ ális érdeklődés, h ázastársak kapcsolata, szülő — gyerm ek; gyerm ek—szülő kapcsolat stb.). H a a je­ lenlegi „sem hideg sem hév” állapoton nem változ­ ta tu n k , akkor sem mi nem vagyunk hűségesek K risz­ tu s evangélium ához, sem pedig a „világban” való m issziónkat nem tu d ju k betölteni, hiszen a hitbeli, újszövetségi értelem ben v e tt kiskorúság állapotában talá lta tu n k . E gyházunk szám ára szerintem az a kérdés, hogy ebből a kiskorúságból hogyan tu d m ind szervezetileg, m ind ta n ítá sá b a n , m ind pedig az egyes hívők bizony­ ságtételének vonatkozásában felnőni. Nekem, m in t K risztusban hívőnek hozzá kell te n ­ nem : az egyháznak a kiskorúságból való felnöveke­ dése nem csupán az egyház (m agán)ügye, hanem Iste­ né is. És itt érkeztünk vissza ahhoz a kérdéshez, ahon­ nan kiindultunk: nagyon lényeges a lehetséges válasz szem pontjából az, hogy ki kérd i: „m i lesz az egyház jö v ő je?” . M agam at istenhívőnek, és az istenhívők között K risztus hívének vallom . E zért nem beszél­ hetek az egyház jövőjéről anélkül, hogy ne beszélnék Istenről. De van-e Iste n ? Még lényegesebb kérdés: lesz-e, Iste n ? A m agam válaszát erre a kérdésre, am ely kérdés m indhárom oldalról (keresztyének, nem hivők, szocioteológusok) elhangozhat, csak ugyanazt tudom válaszolni, am it K arácsony Benő „N apos oldal” című regényében a főhős válaszol az öreg reform átus pap am a vélekedésére, hogy a suszter teleszem eteli a falu t m indenféle vallásellenes badarsággal: „Az Iste­ nen nem fog a kézigránát sem ” . Szeged ifj. Bartha Tibor

HAZAI SZEM LE Hozzászólás a keresztyén - marxista párbeszéd kérdéséhez* Egym ás m egértésének alapföltétele, hogy jól értsük azo k at a kategoriális alapokat, m elyekben gondolko­ d u n k , azaz ne tévesszük össze világnézeteink végső lényegét azokkal a történelm i form ákkal, m elyekben m egjelentek. A keresztyénségnek m egvoltak a tö rté ­ nelm i form ái: a krisztusi keresztyénség, a co n stanti­ nusi keresztyénség, a középkor és a reform áció korá­ n ak keresztyénsége s a m odern katolicizm us és pro­ testan tizm u s. É ppígy v o ltak történelm i alakjai a m arxizm usnak is: a klasszikus m arxi form a, a II. In ternacionálé k o rán ak m arxizm usa, a leninizm us és a sztálini form a, v alam in t a jelenkori m arxizm us irány­ z atai. E tö rtén elm i alakok összetévesztése a keresz­ tyénség, illetve a m arxizm us végső lényegével súlyos zavarokhoz vezet. A keresztyénség lényegének Isten m eglétének föl­

* A budapesti dialóguson 1983. m árcius 29-én elhangzott fölszólalás m agyar szövege.

232

tételezését, a m arxizm us lényegének az ateista m ate­ rializm ust szokták tekinteni. Ú gy vélem azonban, hogy ez nem helyes, hanem épp az em lített összetévesz­ tésen alapszik: m ind a keresztyénségnek, m ind a m ar­ xizm usnak ob jek tív értékek föltételezése a lényege, jóllehet igaz, hogy ezeket a keresztyénség Isten léte­ zéséhez kapcsolja, míg a m arxizm us objek tiv ált, tá r ­ sadalm ilag fönnálló értékeknek ta r tja őket. Igaz-e, hogy akkor m ind a vallás, m ind a m aterializ­ m us végső soron h it kérdése; vagy hogy Isten m eglété­ nek föltételezése a keresztyénségben, az ateizm us a m arxizm usban — kiinduló hipotézisek? Nem hiszem hogy a szó köznapi értelm ében hitről lehetne beszélni a m aterializm us esetében: az anyag m eglétében való h it m inden em ber közös hite. U gyanakkor kétség­ telen, hogy Istenben hinni sem valam i olyasm i, m int m ondjuk hinni erdei m anókban. Viszont hipotézisek­ ről sem beszélhetünk: a hivő em ber szám ára Isten léte nem olyasvalam i, am it — tudom ányelm életi érte­ lem ben — alá lehetne vetni a verifikáció p ró b á já n ak ;

míg viszont M arx eredetileg sem m it nem tételez föl Iste n létéről vagy nem -létéről. A teizm usa inkább ered­ m ény, m ely a vallás elemzéséből m integy önm agától adódik. A döntő p o n t akk o r te h á t a keresztyén illetve m ar­ x ista értékrendszerek gyakorlati m egvalósíthatósá­ gának kérdése. A keresztyének szám ára sem lehet közöm bös, hogy a transzcendens értékekből m ennyi és hogyan valósul meg az im m anenciában; hiszen hiáb a v a n túlvilág, ha keresztyéni m ódon nem lehet vagy nem érdem es élni. A m arx isták az értékek meg­ valósítását a kom m unizm usban tételezik, de a kom ­ m unista tá rsa d a lm a t nem állapotként, hanem folya­ m atk é n t gondolják el: ennyiben az értékek m egvaló­ sulása sohasem a d o tt, hanem m indig föladott valóság. E zért m o n d ták és m ondják m a is a m arxizm usra pol­ gári oldalról, hogy éppúgy ellenkezik az em beri te r­

m észettel, m int a keresztyénség, s hogy voltaképpen a m arxizm us is vallás. É n nem ezt m ondom . A keresztyénség vallásos, a m arxizm us tudom ányos ideológia. A vallásnak azon­ ban nem kell föltétlenül tudom ányellenesnek lennie, s a tu d o m ánynak nem kell föltétlenül tag ad n ia a val­ lás értékeit. Í gy é rte tte annakidején Hegel, hogy a vallás és a filozófia nem tartalm u k b a n , hanem form á­ ju k b an különböznek egym ástól. Persze nem akárm i­ lyen vallás, hanem csak a tu d o m án n y al és a filozó­ fiával összhangba h o zott m odern keresztyén vallás; és persze nem m inden filozófia, hanem csak az olyan m arxista filozófia, m ely — ta lá n m o n d h atju k így — szekularizált és tudom ányos alapokra em elt keresz­ tyénség is lehet. Lendvai L. Ferenc

K U L T U R Á L IS K R Ó N IK A Albert Schweitzer - dráma? Közkincs-e a nagy em berek élete, onnét a z tá n az afrikai Lam baréné­ vagy közpréda? E gyértelm ű a vá­ be, a leprakórházba, a gyógyító lasz, csakis közkincs lehet, még ha cselekvésig, végül a Nobel-díjig, olykor inkább prédának te k in te t­ s ennek szétosztásáig. Egyelőre nem té k is egyiket-m ásikat. V agy ta lá n v ita tn á m , hogy regény-e, drám a-e cáfolná ezt — m ondjuk — Shakes­ ez, csupán m egem lítem , hogy a bu­ peare példája, aki elég szabadon dapesti M adách Színház drám ai b á n t a történ elm i tényekkel, így, m agvat lá to tt benne, s k iv ált ezt közism erten I I I . R ichárd alakjával te tte Koltai János, neves és kitűnő is? Nem csupán azért h á ríth a tó el az színész, aki Schweitzer A lbert éle­ efféle érvelés, m e rt — dagályosan téb ő l színpadi m űvet írt, s ezt He­ szólva — R ichárd és Shakespeare rényi Im re — neves rendező — ven­ egyenrangúak v o ltak , h a nem is dégként színpadra állíto tta. Csu­ ug yan ab b an a közegben. Sokkal p án m egem lítem , hogy K oltai való­ inkább az a p róbája a történelm i ban kitűnő és m élyen gondolkodó hitelességnek, hogy felszíni-e vagy színész; szám om ra eggyéforrt alakja lényegbevágó; efemer m ozzanatok azzal az egyébként m ár névtelen m egválto ztatása olykor éppenség­ szereplővel, ak it bő k ét évtizeddel gel a fontosabb hitelességet szol­ ezelőtt elev enített meg Fábri Zol­ gálja. „Az életem kész regény” — tá n Két félidő a pokolban című film­ hallani g yakran, s kevés kivétellel jében. Ő v o lt az, aki kicsit szomor­ kiegészíthető ez a szólás: kész re­ kás, de inkább vádoló hangon, felejt­ gény ugyan, de rossz regény, m ert hetetlenül idézte a film en József rendszerint csak az em ber m aga érzi­ A ttila Ó dáját: „ V isz a vonat, megyek véli regényesnek a sa já t életét, utánad, / talán ma még meg is talál­ ho lo tt az közérdekűvé csak akkor lak.. ." lehet, h a tan u lság ai messzebb m u­ K ezdjük az előadással. Nincs ta tn a k , h a az az élet ebben az érte­ m it vitatkoznom a kritik ák k al, am e­ lem ben is közkincs. lyek — ism ereteim szerint — elm a­ Aligha fér kétség ahhoz, hogy ra sz ta ltá k . E gyikük így kezdte írá­ Schweitzer A lbert élete m ár an nak­ s á t: „M egm ondom őszintén, nem­ idején, jelenidőben is közkincs volt, hogy okosabbá, inkább ta n á c sta ­ hiszen ő széto szto tta az em berek lan ab b á v á ltam a M adách Színház között m indenét, vagy, m ondhatni Albert Schweitzer produkciója k ap ­ így: önm agát. S kínálkozik a gon­ csán." Ez a k ritik u s m ondja el d o lat: regényes volt ez az élet, bő­ azt is, hogy „az átlagm űveltségű velk ed h etett drám ai fordulatokban, néző előzetesen a n n y it tu d h a t, hogy a papi o tth o n tó l a teológiai profesz­ (Schweitzer) tehetségét és életét szorátuson és a párhuzam osan vég­ a gyógyításnak szentelte. Az afrikai z e tt orvosi tanulm ányokon á t a G abonban, egy L am baréné nevű B ach -in terp retáto r világhíréig — s településen k ó rh ázat hozott létre.

A bennszülött lakosságot a gyógyí­ tás közben a civilizációba is igye­ k ezett bevezetni. T öbbek között úgy is, hogy szó rak o ztatta őket nagyszerű orgonajátékával” . (E b ­ ben én nem vagyok biztos, azt hiszem az orgonam űvészre jellem ­ zőbb a fo ly tatás:) „H o sszú élete során számos hanglem ezfelvétel is készült vele, em ellett hum anizm usa példaképpé v á lt az emberiség szá­ m ára, ezért m unkásságát Nobeldíjjal ju talm azták . E n n y it m inden­ ki tu d , és h a megnézi ezt az elő­ ad ást, bízvást állíth atja, hogy lé­ nyegesen új inform ációkkal nem gazdagodott” . Ez bizony nagyonis igaz. Sőt. A kit Schweitzer élete és gondolatai érdekelnek, gyakorlatilag m indent m eg tu d h at az Életem és gondola­ taim címmel a G ondolat kiadónál 1974-ben m egjelent vaskos könyv­ ből. T alán hozzáférhető M agyaror­ szágon G erald Göttingnek az Union Verlag gondozásában m egjelent él­ m énybeszám olója Begegnung m it A l­ bert Schweitzer címmel. Igaz, a k ri­ tik u s is hozzáteszi: „Persze, a szín­ ház nem szabadegyetem . Í gy te h á t m arad a m űvészi m egvalósítás vizs­ g á la ttá té te le” . Mégis jobb lenne egy csöppet visz­ szalépni. A színház csakugyan nem szabadegyetem , de inform ációkat is közölhet. N em hiszem , hogy az em lített, hétezer példányban meg­ jelent könyv, és számos m ás pub­ likáció elegendően m egism ertette az em berekkel Schweitzer A lbertet. É letrajzi hitelességét te k in tv e a

233

színpadi feldolgozás ragaszkodik u g y an a t ényekhez, a színpadi Schw eitzer szövegei alkalm asint m ű­ veiből v e tt idézetek, mégis az a néző érzése, hogy nem hiteles és nem tel­ jes életrajzot lát. E z t a vélekedését olyan „ap ró ” rendezési hibák is m egerősítik, hogy a protestáns Schweitzer és p rotestáns m u n k a tá r­ sai vallásos m egnyilatkozásaik előtt és u tán keresztet vetnek. Az életrajzot azonban elég lenne mellékelni egy kis füzetben, a szín­ p a d ra m ás való, m éghozzá drám a. D rám a? B iztos? M ielőtt az előbbi gondolatm enetet folytatnánk, áll­ ju n k itt meg egy pillanatra. Sem az, aki lá tta , sem az, aki a k riti­ k á k a t olvasta, nem hiheti egy per­ cig sem, hogy a M adách színpadán d rám a játszódik. A legtöbb k ri­ tik u s produkcióként emlegeti, lá t­ ványosnak m ondja, még inkább: m indenfélének. A d arab b an — írja az egyik kritik u s — „csaknem m inden m egtalálható, am i szem- és szájnak ingere: orvoséletrajz, egy­ szersm ind m űvészéletrajz, külön egy író életrajzának (Stefan Zweignek) epizódjai, bensőséges katolicizm us” (!), „háborús szörnyűségek, egzo­ tikus afrikai életképek és folklór­ elemek, emberséges ú r és hűséges szolga, beszélő állatok, akik okos kívülállással, ironikusan kom m en­ tá ljá k az em beri szam árságokat (egy m arabu, egy pelikán meg egy papagáj) és mellesleg énekelnektán co ln ak is, felvonul a svéd király, a m in t éppen a N obel-díjat ad ja á t . . . ” E gy m ásik k ritik u s: „M int az összepancsolt ételekben, am ibe a szakács méricskélés és tak arék o s­ ság nélkül b elerak o tt m indent, ami épp csak eszébe ju to tt: m oralizál­ gatással locsolja a folklórt, k o nyha­ szagú naturalizm ussal a filozófiát, k ö ltészettel spékeli a társadalom ­ k ritik á t” . Ne hallgassuk el, hogy a kritikusok nem kételkedtek K ol­ ta i jó szándékában, ső t: elism erték, hogy „m in t szerző és m int címsze­ replő egyaránt m eg h ato ttan köze­ líti meg hősét. Hiszem, hogy teljes joggal” — ismeri el az esztéta. Ú gy vélem, a kitérőn belül ú jab b k ité rő t kell tenni. Az évszázadok során a színházat sokféleképpen fog­ tá k föl és alkalm azták. K orunknak, am ely indokolatlan eszm ényítések­ ben és indokolt deheroizálásokban oly gazdag, a z a fa jta színház m ár kevés, am elyben csak egyszerűen tö rté n ik valam i, m ondanak v ala­ m it, beszélnek, vitatk o zn ak , gon­ do lato k at és érzéseket közölnek. Shakespeare-t m a, h a m űveivel föl­ keresné a színházakat, alighanem a rádióhoz utasítan ák , hiszen ő csaknem m indent elm ondat a szí­

231

nen, am it különben látn i is lehetne. S a m ai színház szám ára a lá tv án y és a mozgás m indenek előtt való. Ne ítélkezzünk elham arkodottan: v an ennek értéke is. A történelem ­ nek olyan korszaka, am elyben tú l sok a hazug szó, okvetlenül rangot és hangot a d o tt a m ozdulatnak, az arckifejezésnek, az önkéntelen m ozdulatnak. D rám ai erő lehet ab ­ b an, hogy a szó és a m ozdulat össz­ hangban van-e, vagy ellenkezik egym ással. S b ár Schweitzer A lbert élete cicom átlan volt és h áttérb e húzódó, m agában véve mégsem v ita th a tó el, hogy a vele foglalkozó színielőadásnak legyenek látványos elemei is. H a tö b b lete t ad nak a szóhoz. De ezek a látványos elemek inkább elvonják a figyelmet még a ttó l is, am ire különben figyelni lehetne v agy kellene. Félő, hogy a színházi élet gyakori hibája ez. Az emberiség m egcsöm örlött a szavaktól, ez igaz és jogos, de mégsem m inden szó hazug; s viszont a látv á n y vagy a m ozdulat éppúgy lehet csalfa, m int a ta rta lm a tla n szó. Megvallom, kéthárom évtizeddel ezelőtt nagyon szerettem színházba járni. Élvez­ tem a lá tv á n y t is nem egyszer, hi­ szen film eket nézni is szerettem s o tt egyre inkább előnyt ad ta m a lá tv á n y n a k (ha nem is a látványos­ ságnak). De füleltem a szavakra, Shaw és Shakespeare és Illyés G yula és D ü rren m att és Miller és a többiek szavaira, M olnár Ferencére is, m ert tu d ta m , hogy a szavak, a m ondatok igazságokat fejeznek ki. De h a a színpadi lá tv án y elfedi a szót? Még h a h elyette igazat m ond, de ha az igazm ondás h ely ett csak éppen látni valam i figyelem -elvonót? Nem örülök a szó, az ige tró n ­ fosztásának. M ert nem csak a szín­ padon, s o tt sem csak ebben a pro­ dukcióban lehet fölneszelni erre a jelenségre. A nélkül, hogy belemé­ lyednék m ost e fontos kérdésbe, csak jelzem: elfelejtünk beszélni. F iaink, leányaink nem tu d n a k szót szóhoz fűzni. Az anyanyelv életé­ nek fogadunk el olyasm it, ami in­ kább kórokozó. A hangsúly, a be­ széd élő-szép zenéje olyan lankadó hullám görbe, m in t orvosi m űszeren az agóniát jelző, kiegyenesedő vo­ nal. A rról m ár nem is szólva, hogy a színészek k ö zött m ilyen sok nem tu d szépen m agyarul beszélni, h a­ d ar vagy idegenes hangsúlyokat használ, elharapja a m ondatokat v agy m agában m otyog. A m it ezzel elveszít a néző, nem nyeri meg a m ozdulattal, a látv án n y al, ha ennek semmi többlete nincsen, h a ez csak ékítm ény, „szem- s szájnak ingere” , nem pedig valam i tarta lo m közlője.

I t t bizony nem az. E gyebet ne em lítsünk, a nézők közül ugyan h án y a n értik a Stefan Zweigre u ta ­ lásokat, s hán y a n értik, hogy am i­ kor hófehér ruh áb an lebbennek át a színen „S tefan, költő” és „Stefan felesége” — ez Stefan Zweig öngyil­ kosságára u ta l? Ami a három „álla­ ti” ko m m en táto rt illeti, sokan az előadás üdítő pillanatainak ta rtjá k jelenlétüket és ö n f e l e d t kom édiá­ zásukat, s m eglehet joggal — de hán y a n veszik észre — hallják meg —, hogy „okos kívülállással, iro­ nikusan kom m entálják az em beri szam árságokat” ? Nem színessé, h a­ nem ta rk á v á le tt így az előadás, és ezt itt m ost nem csupán az Albert Schweitzer em lékét idéző színpadi produkció fiaskójaként emlegetem föl, hanem „korszerű színházi irány­ zatok” b írála tak é n t is. Ezek u tá n a produkció ta rta l­ m ára, az egyik kritikus kifejezését kölcsönvéve: „gondolati an yagára” térve, ta lá n még az eddigieknél is nehezebb állásfoglalásra kényszerü­ lünk. Az em lített kritikus helyesen állap ítja meg, hogy „egy darab gondolatisága . . . nem áll egyenes arán y b an a beleírt szép és igaz m ondatok szám ával. Ez a vezér­ cikk sajátja. Esetleg az oratóri­ um é” — ebben ugyan vitatkoznék, m ert a jó oratórium az igazságok bölcs felsorakoztatásával is lehet bizony igaz és gondolatébresztő, hab ár ez kétségkívül ritk a eset —. „A drám a ellentétesen m űködik: a legszebb m ondat is közhellyé si­ lányul a színpadon („A béke jobb, m in t a háború” ), h a nem élő szitu­ ációban, nem a cselekm ény ok-oko­ zati rendszerében, s nem valódi szereplők között hangzik el” . Ism ét egy kis kitérő. Schweitzer aligha szűkölködött érdekes és igaz m ondatokban (lásd az em lített köny­ vet). V olt miből válogatnia a színrealkalm azónak. Az sem lehetetlen, hogy a színpadon sok szép és igaz m ondat is elhangzik. De ezeket is jobb le tt volna olvasni. Megvenni a könyvet vagy kikölcsönözni a k ö nyvtárból és elolvasni. A szavak nem élednek meg a színpadon, rész­ ben csakugyan azért, m ert hiányoz­ nak a nélkülözhetetlen „kísérő je­ lenségek” . Egy-egy igazm ondást (vagy egy döntő cselekm ényfordu­ lato t) elő kell készíteni, „föl kell építeni” , hogy a kellően fölcsigázott érdeklődés m integy bekaphassa, m a­ gáévá tegye, fölszívja, föloldja, el­ sajátítsa. Ez a drám ai építkezés hiányzik a M adách Színház előadá­ sából. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a jó oratórium a m aga esz­ közeivel ugyancsak megteszi ezt, ezért v itatk o ztam az im ént az ora­

tó rium ró l; készségesen elismerem azonban, hogy az oratórium eszkö­ zei erre is m ások, m int a drám áéi.) De drám a-e, vagy h a tetszik : drám ai-e Schweitzer A lbert élete és életm űve? Félve írom le: nem hiszem. M indenesetre ha van Schweitzer életében drám a, ez nem az, am i az előadásban szerepel. Ben­ ső, lélektani d rám a leh etett, am int a teológus-tudós e lju to tt a döntésre: orvos (is) lesz; d rám a leh etett, am i­ kor vitatk o zn ia kellett, hogy Afri­ k á b a n ta n íth a t-e , vagy csak gyó­ g y íth a t. D rám ai leh etett, am ikor elzászi létére m in t ném etet in ter­ n á ltá k az első világháborúban (bár ez a d rám a m ár eléggé elcsépeltnek m ondható a sok-sok földolgozás u tán ). A M adách Színházban lá t­ h ató produkcióban lényegében sem ­ m i dráma nincsen. (Még az is csak

épp érintőlegesen van jelen, hogy Schweitzer m unkásságáért drám ai áldozatot h o zott a felesége; bizony beszélni kellene azokról az asszo­ nyokról, akik a háttérb ő l, m agukat árnyékba vonva, nem gátolták, ha­ nem segítették férjük naggyá válá­ sát!) Nincs erőm s főleg nincs tudásom elegendő, hogy mérlegelni próbál­ ja m : helyesen d ö ntött-e — s ha igen, m iért — Schweitzer, am ikor a tudós és a m űvész p á ly ájá t, a pré­ d ik áto rét is odah ag y ta s elm ent „egyszerű” orvosnak L am baréné­ be. H iszen ezt m egtehette volna m ás orvos is. Éhezőkön, elh agyotta­ kon, betegeken segített K a lk u tta i Teréz an y a is. Igaz, persze, hogy Schweitzer nem h a g y ta abba sem a gondolkodást, sem a zenélést. Csak m egosztotta idejét. Az internálás

meg éppenséggel m inden elől elre­ kesztette, kivéve a gondolkodást, m ert azt rács m ögött is te h ette. S g y akorolhatott az orgonabillen­ tyűzeten, hangtalanul. V alójában nem is azt kell mérle­ gelni — s nem is az a „Schweitzerd rám a” — hogy ő azt tette-e, am it tennie kellett, am ire elhivatása és tu d á sa kötelezte. Mérlegelni azt kell, az az igazi Schw eitzer-drám a, hogy az emberiség adott-e alkalm at elegendőt arra, hogy Schweitzer m indent megtehessen, am i az em beri­ ség ja v á ra válik. Ú gy gondolom, éppen fo rd ítv a kell vizsgálni a Schw eitzer-kérdést vagy életm űvet: vajon az emberiség m egtett-e m in­ dent azért, hogy Schweitzer A lbert az legyen, s azt tegye, am iért em ­ berré lett. Zay László

Tallózgatás teológus szemmel Széljegyzetek a Vatikán és az Egyesült Államok kapcsolatához

(„Százhét év u tá n ” 8. old.) a kö­ b íz o ttjá t „ teljh a ta lm ú m iniszteri” vetkezőket: „ a Szentszék diplom á­ címmel k ö v etté nevezték ki. Az egy­ ciai k apcsolatainak alakulása ki­ re jobban virágzó kapcsolatok 1867m u ta th a tó a n — nem a róm ai k a to ­ ben — az am erikai antiklerikális likus egyház (m int intézm ény és m ozgalm ak jelentős győzelmének Az elm últ hónapokban az E gye­ vallási szervezet), hanem a m inden­ eredm ényeként — felbom lottak. sült Állam ok úgy d ö n tö tt: fontosnak kori p áp a nem zetközi befolyásának Ezekről a m ozgalm akról és a róm ai ta rtja , hogy legyen külképviselete a és m ag atartásán ak a függvénye. egyház térhódításairól jó összefog­ V atikán b an , illetve azt, hogy a pápa H ogy ez m ennyire így van, arra lalást ad Sydney E . Ashlstrom m o­ nunciussal képviseltesse m agát éppen az am erikai—szentszéki k ap ­ num entális m unkája. (A Religious W ashingtonban. A hírügynökségek csolatok tö rté n e te és a m ost végeté rt H istory of th e A m erican People. szerint „ez a té n y azt jelenti, hogy hosszú szünet a kézenfekvő pél­ N ew -H aven—London. 1972. 511— 632.) W ashington elismeri a z t a diplo­ d a ” . Az első újvilágbeli telepesek szinte 1867-ben a kongresszus jogi for­ m áciai és erkölcsi te k in té ly t, am e­ ly et a róm ai katolikus egyház kizárólag angol, ír, skót p u ritán m ulákba burkolt indoklása szerint: II. Jáno s P á l pápasága a la tt élvez.” protestánsok v o ltak. Pennsylvaniá­ „m inthogy az am erikai alkotm ány A m ár eddig is bensőséges „ b a rá ti ból még 1718-ban is szám űzték a k a ­ teljesen különválasztja az állam ot kapcsolatok” to v áb b i épülésének tolikus telepeseket, M assachusetts­ az egyházaktól és semmiféle vallási te k in te tté k ezt a lépést a különböző ban m inden katolikus p a p ra h alál­ diszkrim inációt nem ism er el, az pártállású és világnézetű kom m en­ b ü n tetés v á rt még a X IX . század a tén y , hogy a katolikus vallásúak­ közepén is. Az E gyesült Államok nak diplom áciai szinten kapcsolatuk tárok. Az E g y esü lt Állam ok döntésének legtöbb állam ában tilos volt róm ai van vallásuk központjával, a tö bbi gazdag előtörténete van. E n n ek is­ katolikus iskolát állítani és tem plo­ felekezettel szem ben előnyös hely­ m erete nélkül — úgy gondolom — m ot építeni. É rdekes viszont, hogy zetbe h o zh atja őket. Ez — lévén nem értjü k ennek a w ashingtoni a X V III. századi üldözések ellenére alkotm ányellenes — ta rth a ta tla n . döntésnek az igazi h orderejét. A V I. Pius p áp a mégis az elsők között Az am erikai kongresszus úgy dön­ V atikán m a tö b b m int száz állam ­ ism erte el 1783-ban az E gyesült tö tt, hogy az elnöknek meg kell m al t a r t fenn diplom áciai k apcsolatot Á llam okat és m egengedte, hogy a szüntetnie a hivatalos viszonyt R ó­ és ezen keresztül jelentős m értékben P áp ai Állam bárm elyik kikötőjében m ával, am ely — mellesleg — éppen beleszól a róm ai egyház feje és ve­ horgonyt vethessenek az E gyesült akkoriban szorult vissza a közép­ zető te stü le te a nem zetközi diplo­ Állam ok hajói. H álából nev eztette ki kori pápai állam területéről a jelen­ m áciai életbe. Ez a diplom áciai k a p ­ R óm a John Carroll-t (1735—1815) legi jelképes v atik án i te rü le tre .” Még egy okról kell néhány szót csolatfelvétel különbözik a többi a p áp a apostoli helynökéül. Ő ala­ állam m egszokott kapcsolatrendsze­ p íto tta meg 1790-ben az első püspök­ szólnunk, am i befolyásolta a kong­ rétől. A V atik án á lta l k ü ld ö tt séget m ajd 1808-ban pedig az első resszus döntését. É szak és Dél h á ­ „nag y k ö v et” — a nuncius — a p áp a érsekséget. A katolikusok arán y ­ borújában az egyház ugyan semle­ személyes m egbízottja. E zért h iv a­ szám át az ú jab b korban bevándo­ ges álláspontra helyezkedett — hi­ talosan nem a V atikáni Állam , h a ­ ro ltak , elsősorban az írek és a né­ szen m indkét oldalon h arcoltak k a ­ nem a Szentszék létesíti a diplo­ m etek g y a ra p íto tták . Ezzel p árh u ­ tolikusok — de a közvélem ény m áciai k apcsolatot. E zért helyesen zam osan ugrásszerűen m egnőtt a ró ­ — helyesen — úgy érezte, hogy kö­ állap ítja meg N agy K ázm ér a Ma­ m a i egyház befolyása az Ú j Világban. zelebb álltak a katolikusok a déliek­ gyarország 1984. 5. szám ában 1848-ban az USA szentszéki meg­ hez.

Lincoln Á brahám a diplom áciai kapcsolatok m egszüntetésével a nem zeti megbékélés egyik legna­ gyobb ak ad ály át h á ríto tta el. De az E gyesült Állam ok k o rm ánya to ­ v áb b ra is szívélyes k apcsolatot igye­ k ezett ta rta n i a Szentszékkel, hiszen a robbanásszerű bevándorlás m illi­ ókkal szap o ríto tta a róm ai katolikus állam polgárok szám át. Olaszok, len­ gyelek, az O sztrák—M agyar Mo­ n archia A m erikába vánd o ro lt nem ­ zetségei néhány év m ú lv a a nagy olvasztó tégelyben am erikai állam ­ polgárok lettek. Az am erikai k a to ­ likus egyház 1881 és 1890 k özött egy és negyedm illió új taggal, 1891tő l a századfordulóig újabb negyedm illióval, 1901 és 1910 közö tt csak­ nem k é t és félm illióval g yarapodott. H árom évtized a la tt a bevándorlás csaknem ötm illióval növelte az am e­ rikai katolikusok szám át, m ely 1920ra m ár elérte a 20 m illiót. A kkor az ország lakosainak 18,7 százaléka v o lt róm ai katolikus. A Szentszék és az E gyesült Á lla­ m ok viszonyának következő állo­ m ása 1919. ja n u á r 4-e volt. E kkor ford u lt elő először a történelem ben az, hogy am erikai államfő, T. W. Wilson hivatalos láto g atást te tt XV. Benedek pápánál, kivel ism er­ te tte h írh ed t " 14 pontos béketer­ v é t” . Ez az epizód is sok érdekes m ozzanatot rejteg et, hiszen a ta lá l­ kozás előzménye XV. Benedek 1917. augusztus 1-én k e lt békejegyzéke vo lt, am it W ilson elnök e lu ta síto tt, m ivel m agának k ív á n ta fen n ta rta n i a „Békeszerzés dicsőségét” . De XV. B enedeknek egyéb céljai is voltak. A p áp ai diplom ácia azt rem élte, hogy am erikai közvetítéssel a Népszövetség g aranciája m ellett egy kisebb terü letű , Olaszországból k i­ h a síto tt Egyházi Á llam ot sikerül létrehozni. A te rv vágyálom m arad t csupán. W ilson elnök látog atása u tán ú jab b — v iharokkal és fordulatokkal teli — negyven esztendő te lt el az ú jab b elnöki látogatásig. 1959-ben Eisenhow er kereste fel X X I I I . János p á p á t. A kapcsolatok elmélyülése Roosevelt elnök idején köv etk ezett be. 1936-ban Pacelli bíboros — a ké­ sőbbi X I I . P ius p á p a — m in t páp ai állam titk ár te tt lá to g a tá st az E gye­ sü lt Á llam okban. Az elnökválasz­ tások u tá n nem sokkal, novem ber 6-án talá lk o z o tt először New Y ork­ ban az ú jrav á la sz to tt Roosevelt elnökkel. A k ialak u lt jó kapcsolat eredm énye volt, hogy p áp áv á v á ­ lasztása u tá n — 1939 jú n iu sáb an a New York Times róm ai jelentést te t t közzé, m ely szerint „ X I I . Pius p á p a rövidesen lépéseket tesz abba az irányba, hogy létrejöjjön a Szent­

236

szék és az E gyesült Állam ok között resszust: engedje meg a 117 éve a norm ális diplom áciai kapcsolat.” m egszakadt diplom áciai kapcsolat 1939. július 29-én New Y orkba ér­ újrarendezését? A kom m entárok k ezett a V atikán m egbízásából Gas­ nagy része az am erikai róm ai k a to ­ parri bíboros, az egyik legtapasztal­ likus egyház h a tá ro zo tt hangú béke­ ta b b p ápai diplom ata, hogy Spell­ kezdeményezéseiben lá tja a kiváltó m an érsekkel megbeszélje „a kül­ okot. „E gyes kom binációk szerint ügym inisztérium és a Szentszék Kissinger volt külügym iniszter ja ­ k ö zö tt m egnyitandó diplom áciai vasolta az elnöknek: terelje ő is k apcsolat kérdéseit” . Az ügy óriási politikai szintre az am erikai kor­ felháborodást v á lto tt ki az a n ti­ m ány szám ára igen problem atikus klerikális és a p rotestáns körökben. katolikus békemozgalom ügyét. Ne­ E z é rt kom prom isszum os megoldás vezetesen: létesítsen ú jra teljes dip­ jö tt létre. 1939 decem berében a pro­ lomáciai kapcsolatot a Szentszék­ testán s M yron Tay lort „az elnök kel. A w ashingtoni p ápai nuncius­ személyes kö v etek én t” R óm ába u ta ­ nak ugyanis lesz m ár h a ta lm a ahhoz, z o tt és hosszú éveken keresztül kép­ hogy a merően politikai, sőt világviselte az E gyesült Á llam okat a politikai jellegű ügyekben képviselje a Szentszék állásp o n tját — szükség V atikánban. „R oosevelt elnöknek és utódainak esetén a k ár a helyi katolikus püs­ m indent m egért a szentszéki kép­ pöki k arra l szemben is. A Szentszék viselet. A m ásodik világháború évei­ m egértően, nem p u sztán elvi meg­ ben az olasz fasizmus és a náci meg­ fontolásoktól vezettetve, a reálpoli­ szállás idején a kis v a tik án i állam tik a szintjén igyekszik az am erikai kívül m ara d t a fegyveres konfliktu­ érdekek kom m entálására. M int a ta ­ sokon, de nem v o lt olyan értelem ben valy ősszel W ashingtonban já rt semleges m in t például Svédország Casaroli bíboros állam titk á r m o n d ta: vagy Svájc. A V atikán helyzetét E nnél tö b b e t alig te h e tü n k ” . Ez volt az előzménye annak, hogy sokkal inkább a nem zetek fölötti közvetítő szerepe m ia tt értékelte jan u ár 10 óta az am erikai elnök ed­ b a rá t és ellenség egyaránt. V alóban: digi személyes m egbízottja: W illiam a h áború végén k ia lak u lt az az egye­ Watson im m ár a Szentszékhez ak ­ dülálló helyzet, hogy a ném etek or­ k re d itált nagykövet és Pio Laghi ér­ ra előtt, a G estapo és az SS róm ai sek, apostoli delegátus pedig w a­ főhadiszállásától néhány száz m é­ shingtoni nuncius. Hogy ez az új terre, a V atikán állam ban m űköd­ típusú kapcsolat m it hordoz a m é­ h ettek a náci birodalom m al hadban hében, a rra csak a jövő válaszol­ álló állam ok szentszéki követei. hat. R egényekbe illő tö rté n etek kering­ te k m ár akkor is, hogyan fu to tta k „Kódex-hírek” be zav artalan u l a világ m inden t á ­ egyháztörténész szemmel járól a hírek és értesülések a V ati­ k á n b a és azokat hogyan szerették Sokszor igazolt m ondás az, m e­ volna megszerezni H itlerék .” lyet Tertianus M aurus fogalm azott Az elnök személyes követe a h á ­ meg először: „A könyveknek meg­ ború u tá n is a V atikánban m arad t. van a m aguk sorsa” . Ez a sors sok­ A m ikor a m ásodik világháború u tá n szor kalandos és a legravaszabbul p rotestáns lelkészek egy csoportja kieszelt krim it is megszégyeníti. Trum an elnököt m egkérdezte T aylor N éhány újabb „kódex-kalandról” m issziójáról az elnök így válaszolt: szerezhettünk tu d o m ást. N éhány „nem végződik be ebben az évben, hónappal azután, hogy legrégebbi valószínűleg a jövő évben sem, h a ­ m agyar versem lékünk, az Ó m agyar nem csak egy bizonyos idő m úlva. Mária Siralom h a z a té rt odisszeuszi V alójában csak akkor, am ikor m ár bolyongásából, ú ja b b versre lel­ béke uralkodik az egész világon” , tü n k , eleddig a m ásodik m agyar T ru m an elnök itt term észetesen középkori versünkre. Holl Béla, aki a „ p ax A m erica” -ra gondolt. Így több m int tíz esztendeje g y ű jti a h á t 1984. ja n u á r 10-ig m egszakítás latin nyelvű him nuszokat 1982-ben nélkül sikerült állandósítani a dip­ a dalm áciai Sibenik ferences kolos­ lom áciai kapcsolatoknak ezt a k ü ­ to ráb an b u k k an t rá Laskói D em e­ lönös form áját. te r iskoláskönyvére. A helyi k a ta ­ Sokan v á rtá k ugyan a kapcsolatok lógus szerint a kódex " Liber D em it­ h ivatalos szintre való emelését, am i­ rii de L asko” címmel szerepelt. kor a róm ai katolikus J. F. Kennedy E bből m ár gyanítani leh etett, hogy v o lt a F ehér H áz lakója, de akkor m agyarországi kötetről van szó. úgy látszo tt, hogy ez a kötetlenebb Valóban így volt. Felfedezéséről, form a az előnyösebb m indkét fél m ajd pedig az ezt követő gondos ku tató m u n k áró l 1984. április 26-án szám ára. Mi tö rté n t m ost? T avaly m iért szám olt be a Tudom ányos A kadé­ sürgette Reagan elnök a kong­ m ia K özépkori M unkabizottságá­

n u lh a to tt. A m eg ta n u ltak a t je­ esztendejében részt v e tt a husziták gyezte ebbe a k ö tetbe, kihasználva elleni m isszióban, m ajd a törökök a nagyobb részek közötti szabad elleni keresztes h a d já ra t egyik leg­ helyet is. Ide bölcs m ondásokat, rö­ hatásosabb szervezője le tt.” (Tóth vid idézeteket írt, a Bibliából és más Istv á n : K apisztrán és H unyadi. egyházi írók műveiből. Ilyen szabad Új Em ber. 1948. február 5.) helyre b eírt im ádság a négy 16-os „Ó Istennek teste idesség, 1455-ben riasztó hírek jö tte k ke­ és egy 17-es szótagszám ú sorból ez világnak ótalma. letről: Mohamed szultán Bizánc álló m agyar könyörgés is a kenyér Ó tiszteletes test, eleste u tá n M agyarország ellen készül színe a la tt jelen levő Krisztushoz. m a tégedet m iltatlan imádlak. és N ándorfehérvárt k ív án ja beven­ Nem Laskói a vers írója, hiszen Hogy engemet méltass ni. László király k incstára üres volt. forrását — egy leoninusokban v a ­ halálomnak idején éltetni, A p áp a im ádságra szólított fel, bullát gyis belső rím es hexam eterekben írt Ó életnek kegyere, a d o tt ki és ném i pén zt is k ü ld ö tt, verses úrfelm utatási im ádságot — adj énnékem örök örömet, de a veszély igazi nagyságát csak három különböző ném etországi kó­ Téged kérlek és unszollak, H unyadi János ism erte fel. Levelet dexből is ism erjük. Laskói fordítása lelkemet testemmel tisztítsad.” írt Bécsbe K apisztránnak: „Az hűséges és pontos. a ty á t egész családom m al e g y ü tt a E z a vers a szakem berek szerint legbuzgóbb és lángoló szorongással H oll B élának m ár az első alapo­ zásra sikerült m egállapítania, hogy ta lá n korábbi m in t az Országos v áro m ” . Az olasz ferences késedelem a vegyes ta rta lm ú 268 levélnyi te r­ Széchényi K ö n y v tárb an őrzött Zsig­ nélkül jö tt és keresztes h a d já ra to t jedelm ű p a p írra írt kézirat kétség­ m ond kori töredék, a „K risztus fel­ h ird e te tt a D u n a —Tisza közén. telenül m agyar eredetű és 1433— tá m a d a ” kezdetű húsvéti strófa. F elhívására nemes em berkevés szállt 1435 kö zö tt készült. A kódex ta r ta l­ A kódex valószínűleg m ár a XV. h adba, de jö tte k „ a kézm űvesek, m áról M u rá n yi G ábornak így nyi­ században elkerült D alm áciába, hi­ pórok, szegényem berek, papok, di­ latkozo tt. „A könyvben harm inc­ szen egy az 1450-es évekből szár­ ákok, kolduló baráto k és ezekhez három részt kü lönböztethetünk meg. mazó zárai feljegyzést is olvasha­ hasonló bűnbánók — ahogyan K a ­ V annak a Bibliából kim ásolt feje­ tu n k benne. tona Istv án történész írta. — A leg­ zetek, azu tán olvasható néhány rö­ Még egy érdekessége v an a k ö te t­ többen karddal, p aritty á v a l, íjjal vid beszédvázlat, bibliai tö rtén etek nek. M inden valószínűség szerint a vo ltak fölfegyverkezve. L ándzsájuk, és szentek legendái — közö ttü k egy kódex keletkezési helyén — Pécs­ puskájuk kevés volt, lovasok meg beszéd Szent László királyról. Van v áradon — készült kötésben m arad t éppen nem voltak k ö zö ttü k ” . azután tö b b rövid jegyzet, am ely rán k a becses könyv. A kötéstáblák H un y ad i seregei P éterv árad felől a lelkipásztori m u n k át, a gyakor­ lapjain régi pergam enkódexből szár­ tá m a d ta k és ö t órás véres küzdelem ­ la ti katekézist, vallási o k ta tá s t írja m azó X II. századi latin liturgikus le. Jelentős h elyet foglalnak el a énekek k o ttá ja láth ató . Szendrei ben m eg fu tam íto tták a török hajó­ középkori o k tatásb an a X II. szá­ Ja n k a , a régi m agyar hangjegyírás k a t és b e ju tta ttá k a felm entő serege­ zadtól kezdve ked v elt verses érte­ szakértője azt feltételezi, hogy ezek k et a várba. A győzelem em lékét kezések és azoknak m agyarázatai, a legrégebbről rán k m a ra d t, M agyar- hirdeti a déli harangszó. A világra­ szóló diadalról többen is írtak . glosszái. Ezek főként az egyházi év országon lejegyzett hangjegyek. ünnepi rendjének, liturgikus előírá­ A m ásik érdekes kódex-hír: dr. Beszám olt róla Turszum bég, török sainak versbe foglalt, m oralizáló, Tóth Istv án , pécsi irodalom törté­ tö rtén etíró , a várvédők közül Tag­ erkölcsi ta n ítá s t és az azokhoz fűzött nész a bécsi hadilevéltárban meg­ liacozzi János. M egénekelték a köl­ — a korabeli g y ak o rlatn ak megfe­ ta lá lta K apisztrán János versét, tők, Janus Pannonius és b a rá tja lelően a sorok közé vagy a lapokra m elyet H unyadi János halálának Aeneas Silvius, a későbbi II. Pius b eírt — m ag y arázato k at és emlékez­ emlékére írt. A Kriegs A rchívum pápa. Ism erteti B onfini és Thuróczy te tő k e t tartalm azzák . Az egyik ver­ X V —X V I. századi hungaricum ai János, de Pál prépost is. ses tra k tá tu s például 134 hexam é­ között, az egyik kódex végén ta lá lt K apisztrán Já n o st XV. Benedek teres sorban, hozzáfűzött bő kom ­ rá T ó th Istv á n — a Jan u s P an n o ­ p áp a 1690. m árc. 28-án az iloki m entáro k k al a n ap társzám ítás mes­ nius T udom ányegyetem nyugalm a­ sírjánál tö rté n t csodás események terségére ta n ít. Ehhez egy liturgi­ z o tt docense — erre a versre, m ely­ m ia tt szentté a v a tta . Régen tu d ­ kus kalendárium is csatlakozik, nek címe m agyarra fordítva: „ K a­ juk, hogy K apisztrán, a kor leg­ am ely — hónapokra osztva az egy­ pisztrán János testvér szavai és üd­ nagyobb szónoka, szervező zsenije házi év n ap jaira eső ünnepeket — vözletei Magyarország kormányzójá­ és a nándorfehérvári győzelem sike­ a szentek n a p ja it sorolja fel. Ilyen nak, H unyadi Jánosnak halála idején rének kovácsa volt, de azt csak m ost kalendárium egyébként a régi kö­ az Úrnak 1456. évében Nándorfehér­ tu d tu k meg, hogy kiváló költő is zépkori szertartási könyvek, mise­ váron másként Görögfehérváron”. A volt. G yönyörű hexam eterei H u ­ könyvek és breviárium ok elején kódex P ál prépost írása, aki a veszp­ n y ad it köszöntik, a k it elragadott gyakran ta lá lh a tó , s bennük ren d ­ rém i egyházm egye p ap ja volt és h am ar a győzelem u tá n a pestis. szerint an n ak az egyházm egyének szem tanúja a véres küzdelm eknek, T óth Istv án lefo rd íto tta ezt a ver­ vagy szerzetesrendnek, országnak m in t ahogyan ezt kódexe elárulja. set. Ízelítőül csak néhány sort: különösen tisz te lt szentjeit, p a tró ­ K ap isztrán Já n o st így m u ta tja n u sait piros színnel kiem elték. E n ­ be T ó th Istv á n : „A kezdetben Jo ­ „Üdvözlégy dicsfényes nek alapján a Laskói D em eter k a­ hannes de C apestrano névre hallgató aranykoronája az égnek! lendárium a bencés eredetre v all.” olasz fiatalem ber eleinte jogászi p á­ Véled esett el a díszünk, (Magyar N em zet, 1984. ápr. 27. ly ára készült, később azonban elhi­ s fénye világnak aludt ki. 7. old. „Im ádság m agyarul — anno v a to ttsá g o t é rz e tt arra, hogy 1415Ó, tört tükrünk, nincs, 1433” .) ben belépjen Perugiában a Szent aki már leigázza az oszmánt. H oll Béla m egállapítása szerint Ferenc á lta l a la p íto tt obszerváns Ülsz diadalt Istent Laskói D em eter a pécsváradi virágzó szerzetesek közé. K iváló szónok és angyali szenteket áldva bencés apátságban élh etett, itt ta ­ hírében állott. Életének utolsó öt Ó, te derék Já n o s!” nak ülésén „M agyar nyelvű verses könyörgés 1433-ból” címen. Az öt versbe szedett sor 34 m agyar szót tartalm a z . Ú gynevezett értelm ezőolvasatban így hangzik:

237

( B áling József: Szem tanú a n ándor­ lelkes ta n ítv á n y a társaságában kezdi dém ikussal és számos m agyar teoló­ fehérvári győzelemről. M agyar N em ­ meg a Quaestiones D isputatae soro­ gussal. Teológiájáról rangos tan u l­ zet, 1984. febr.) zato t. N em elvont, ,,a harm adik m ányok jelentek meg nem csak k a ­ égbe” zárkózó teológiát m űvel, h a ­ tolikus és protestáns, hanem m arxis­ nem gyakorlati, a m ai em ber nagy ta szerzők tollából is, melyek közül létkérdéseit faggató teológiát. Sokat csak Vidrányi K atalin rem ek ta n u l­ In Memoriam Karl Rahner foglalkozott pastoral teológiával. m ányaira u talu n k (Világosság, 1968. H írül a d ta a sajtó, hogy K a rl E zért a Concilium cím ű folyóirat 2. 83—85., 1979. 12. melléklet). Rahner a világhíres róm ai katolikus indulásakor ő vállalja a teológiának Óriási m unkabírású em ber volt. teológus március 30-án éjjel fél 12-kor ezt a szakterületét. Roger Aubert E gyik m agyar m élta tó ja szerint: egy innsbrucki klinikán elhunyt. a leuveni katolikus egyetem egy­ „S zenttam ási adottságokkal áldot­ Utolsó külföldi ú tja M agyarországra h áztö rtén e t ta n á ra egyik tan u lm á ­ ta meg az Isten: a részletkérdéseket v ezetett, ta lá n B udapesten h angzott ny áb an, m elyben az utóbbi évtize­ könnyen és helyesen tu d ta egész­ el utolsó előadása a M agyar T udo­ dek teológiai irán y z ata it foglalja ben látni, be tu d ta építeni egész m ányos A kadém ia Filozófiai In té ­ össze, így jellem zi K . R ah n er ta n í­ gondolatrendszerébe. K om prom isz­ zete á lta l ren d ezett nem zetközi tásait: „ K a rl R ahnernél a teológia szum nélkül tu d szintézist, összhan­ m a rx is ta —keresztény dialóguson nem annyira a m isztérium ok isme­ got alkotni a hagyom ányos és m o­ „Párbeszéd a reális hum anizm usban” retének elm élyítésére törekszik, m in t dern gondolkodás eredm ényeiből.” címen. R ah n er professzor nem csak inkább a z t a h ite t ak a rja átgondol­ (Rosdy P ál: Em berközponti teoló­ előadását ta r to tta meg, hanem élén­ ni, am elyet az em berek kö zö tt hir­ gia. Új Em ber. 1971. szept. 26.) ken ré sz tv e tt a v itá b a n is és bölcs detni kell. A lapvető kérdése: ho­ Ö sszegyűjtött teológiai írásainak figyelemmel kísérte a nagy fontos­ gyan lehetséges a h it abban a sze­ 16 kötete éppen nyolcvanadik szü­ ságú dialógus esem ényeit. 80. szüle­ k ularizált világban, ahol eleve k é t­ letésnapjára jelent meg. Teljes életű té sn a p já t v á rta . M árcius 5-én volt ségbevonják, és ahol legalábbis a em ber volt. F eb ru ár 29-én este 80 éves. E z t a jeles fordulót m ár g y ak orlatban elfogadják, hogy az K arl R ah n er o tt volt a M agyar In nsbruckban ünnepelte. Az ünnep­ Isten halála m agától értetődő fel­ T udom ányos A kadém ia elnökének ség u tá n rosszul érezte m ag át, ezért tétele annak, hogy az em ber önm a­ fogadásán a nem zetközi m arxista— b eszállították az innsbrucki klini­ g át állíthassa? Így nála a teológia keresztyén párbeszédre hazán k b a ér­ k ára. I t t h u n y t el. Benne korunk azon, „ a priori” feltételek ta n u lm á ­ k ezett tudósokkal eg yütt. I t t lá tta m legnagyobb róm ai katolikus teoló­ nyozása felé fordul, am elyek m ellett u toljára. A p atin ás falak között a h it és a kinyilatkozás lehetséges, egy puhán ölelő fotelba süppedt. g u sát gyászoljuk. olyan filozófiai reflexió felé, am ely Beszélt, érvelt, kérdezett. Teste 1904. m árcius 5-én szü letett F rei­ az egészében te k in te tt h it állításának elomló és fá ra d t v o lt, csak a szemei burgban. A pja filozófiai érdeklődésű az em ber szám ára való jelentését éltek parázslón. A m ikor elfáradt, el­ la tin ta n á r v o lt az ősi egyetem i v á ­ vizsgálja, és am elyet az em ber eg­ m entek mellőle a beszélgető p a rt­ rosban. K arl R ah n er k o ra ifjúságá­ zisztenciális ta p a sz ta la tán a k a ke­ nerek, csendes fáradsággal v árt. ban k apcsolatba k erü lt a róm ai k a to ­ resztény valóság egészére v e títe tt Nem figyelt m ár, nem érvelt, csak likus ifjúsági m ozgalom m al. R o­ fényénél valósítanak m eg” (Mérleg. pihenni vág y o tt. 1981-ben egy in­ m ano Guardini (1885—1968) filo­ 1973. l. 61). te rjú b a n m o n d ta m agáról a k ö v et­ zófiája h a to tt rá. 1922-ben belép ett 1964-ben M ünchenben le tt a róm ai kezőket: " 1980-ban m agánkihall­ a jezsu ita rendbe. 1924—34 k özött teológiai m ajd filozófiai ta n u lm á ­ katolikus világnézet ta n á ra , m ajd gatáson fogadott II. János P ál n y o k at fo ly ta to tt. Szülővárosában 1967-ben a dogm atika és a dogm a­ p áp a és m egkérdezte tőlem , hogy M. Heidegger szem inárium ait láto ­ tö rté n e t professzora. 1968 szeptem ­ vagyok. E z t válaszoltam : N yugal­ g a tta és a nagy egzisztencialista berében já r t először M agyarországon. m azott professzor vagyok. M ünchen­ filozófussal b a rá ti kapcsolatba ke­ Szeptem ber 19-én vendégelőadást ben élek, várom a h a lá lt” . Az in ter­ rü lt. 1936-ban Innsbru ck b an szer­ t a r to tt a B udapesti Róm ai K atolikus jú b an ehhez még a következőket A kadé­ fűzte hozzá: „Lényegében nem igen z e tt teológiai d o k to rátu st, 1937-ben K özponti H ittu d o m án y i teológiai m ag án tan ár le tt. A náciz­ m ián „ A szekularizmusból eredő ate­ van m ás h á tra , m int m egtenni köte­ m us nehéz évei a la tt lelkipásztori izm us néhány kérdése” címen, m ely­ lességemet. Á télni mindig ú jra azt szolgálatot végzett. 1949-ben h ív ták nek szövege a Theologiai Szemle a té n y t, hogy a K im o n d h atatlan meg az Innsbrucki egyetem dogm a­ h asábjain jelent meg m agyar nyel­ M isztérium, Isten, nem csak fogal­ tik ai tanszékére. E zu tán gyors ü tem ­ ven (1968. 11—12. sz. 335— 340.). m ában él, hanem hihetetlen sze­ ben növekszik híre. Ő lesz a zsina­ M ár első látogatásán is, m elynek mélyes szeretettel hozzám hajol. to t előkészítő teológia legfényesebb h am arosan folytatása voit, számos Meddig ta r t még, m ielőtt leszáll az csillaga. 1954-ben kezdi meg a b arátság szövődött. E nnek eredm é­ este? Nem tudom . F o ly ta tju k , amíg Schriften zur Theologie m ajd 1957- n yek ént a „Grundkurs” című alap­ ta r t a nappal. Végül, tudom , az ben m egindítja a Lexikon für Theolo­ vető, összefoglaló m űvét tav a ly je ­ em ber üres kézzel m egy el, de jól gie und Kirche k iad ását m elynek ő ad len tette meg a Szent Istv án tá r ­ v an ez így. Az em ber a keresztre­ a régitől m eglehetősen eltérő új su lat „A hit alapjai” címen. K ap ­ feszítettre néz és indul. Am i u tá n a irán y t, 1958-ban m ár egy sereg csolatba kerü lt Lukács József ak a­ jön, az az Isten örök titk a ” . Szigeti Jenő

238

K Ö N Y V - ÉS F O L Y Ó IR A T S Z E M L E Luther M árton és a magyarországi reformáció Világosság, 1984. január A h a v o n ta m egjelenő m aterialista világnézeti folyó­ ira t e szám a szinte teljes terjedelm ében a L u th er Már­ to n születésének 500. évfordulója alkalm ából Sopron­ b an ta r to tt, és a T udom ányos Ism eretterjesztő T á r­ su lat á lta l szervezett, tudom ányos ülésszak elő­ adásait ta rta lm a z za . A tanácskozáson m arx ista és keresztyén in d ítta tá sú tudósok előadásai h an g zo ttak el. Az a láb b iak b an ism erkedjünk m eg az előadások tém áiv al a folyóirat á lta l előadott sorrendben. Lukács József akadém ikus, a Világosság főszerkesz­ tő je Luther és az újkori művelődés c. előadásában a w ittenbergi reform átornak a m agyar m űvelődésre te tt h a tá sa it elemzi. L u th er és a hum anizm us kapcso­ la tá t m érlegelve a következő m egállapítást teszi: „Isten b e v e te tt h ite nem az em ber diszkreditálása, m in t nem egy u tó d ján ál, hanem személyes hitvallás am ellett, hogy legalább is Iste n nevében ne nyom orít­ hassák meg m éltatlan u l az em b ert” (3. o.). Az előadás té m á já t a hazai m űvelődésre applikálva Apáczai Csere Ján o s, Tótfalusi Kis Miklós, Csokonai, Kölcsey, Petőfi, A rany, A dy, Tóth Á rpád nevét em lítve ezt m o nd ja: " . . . a reform áció le nem becsülhető m ódon já ru lt hozzá an n ak a progresszív m agyar k u ltú rá n a k a fejlődéséhez, am elynek értékeire m ind a m ai napig tám aszkodunk, s am ely értékek korszerű értelmezése nélkül válságokkal, k atak lizm ák k al küszködő, veszé­ lyekkel terhes koru n k egyetem es és honi kérdéseire sem lehet érvényes választ ta lá ln i.” (2. o.) Befejező soraiban a bék ét féltő k o ru n k em berének an n ak a tű z ­ nek a m egőrzését aján lja, am ely „ . . . M artin L u ther — m orális p átosza á lta l is tá p lá lv a — vallásos és nem vallásos alak b an b evilágítja és egyben felhevíti m in­ dennapi fárad o zásain k at” (6. o.). N agy G yula evangélikus püspök a soproni ta n ác s­ kozás zárszavában A dialógus értékei és távlatai cím­ m el a m arx ista—keresztyén párbeszéd értékelésére vállalkozik. A „M iért értékes, fontos a szám unkra ez a dialógus?” (7. o.) kérdésre három vonatkozásban válaszol: a) E gym ás jobb m egértését szolgálja. b) M egism erteti azokat a felad ato k at, m elyeket a külön­ bözőség ellenére közösen lehet végezni. c) Igazabb etikai kooperációt tesz lehetővé az egyéni és a tá r ­ sadalm i élet különböző területein. A dialógus táv latairól ezt m o n d ja: „Jelentősége messze tú ln ő a m ai megosz­ to tt világban hazánk h atárain . U gyanakkor segítség valam ennyiünk szám ára, hogy igazabban és jobban tu d ju k m egvalósítani k o n k rét felad atain k at a m ai m agyar társad alo m b an .” (8. o.) A Luther-kép a múltban és a jelenben cím ű előadással v e tt részt a tan ácskozásban Prőhle K áro ly evangé­ likus teológiai ta n á r. H ozzájárulása első részében azo­ k a t a képeket festi meg, m elyek a róm ai katolikus és a reform átus egyházban a la k u lta k ki L utherről. A k a ­ tolikus kép szerint L u th er így fest: „teológiailag egy­ oldalú, vallási és erkölcsi lazaságra hajló, lázadó, rend­ b o n tó ” . (10. o.) A nnak ellenére, hogy K álvin m indig tisztelettel em legette, és m esterének v allo tta L u th ert, vulgáris reform átus szem lélet szerint számos hib áján tú l a legfontosabb az, hogy „félúton m egállt” (10. o.). A kívülállók vélem énye u tá n a tan u lm án y vázolja

azokat a p o rtrék at, melyek a lutheránus egyházon, illetve a különböző lutheránus irányzatokon belül a lak u lta k ki. M arx és Engels pozitív és negatív h iv a t­ kozásait m egism erve, az olvasó betek in tést nyer az ún. m arx ista L uther-képbe. „ L u th e r nem a világot a k a rta m egváltani, hanem az egyházat és a keresztyé­ neket hívta megtérésre. Ahol ezt a szavát m eghallották és m egértették, o tt az egyház és a keresztyénség ál­ dássá, élet és újulás forrásává lett a világ szám ára is. Ez a m i L uther-képünk, és úgy gondoljuk, hogy ez a L uther-kép nagyon aktuális m a is.” — (17. o.) — fejezi be előadását Prőhle professzor. Ifj. Barta János docens (K L T E ) L uther korának társadalm i és politikai h á tte ré t, a „p illan at szeren­ csés v o ltá t” m u ta tja be, m elynek létrejö ttéb en a val­ láson kívüli tényezők já tsz o ttá k a főszerepet, s m ely­ nek tá v la ta így nem csak előnyöket, hanem h átrán y o ­ k a t is re jte g e te tt.. . ” (19. o.) Kocsis E lem ér debreceni reform átus teológiai ta ­ n ár a reform áció örökségének elemzését és m ai válasz­ ú tjá t vizsgálja meg a következő szem pontokból: a) Vallástörténeti m ozzanatok közül a reform áció prófétai kegyességi típ u sá t emeli ki szem ben a transz­ cendencia szakram entális térbeli m egjelenítésével. A k e ttő közötti alapvető különbség az, hogy am íg a m ásodik folyam atosan állítja önm agát, addig az első szüntelenül m egkérdőjelezi önm agát s ezzel „ . . . igyek­ szik folyam atossá ten n i a m egújulást a történelm i kihívásokra adandó k o nkrét válaszokban” (25. o.). b) A teológiaelméleti áttek in tésb en m egism erked­ h etü n k a reform áció alapelveivel: sola Scriptura, sola gratia, sola fide, m elyekből a ecclesia semper re­ formanda princípium m al eg y ü tt a keresztyén em ber szabadsága következik, m ely szerint a keresztyén em ber " . . . üdvösség és lelkiism eret tekintetében m in­ denkitől szabad, hogy azu tán felelősség és Istentől k a p o tt küldetés dolgában m indenkinek szolgája le­ gyen.. . ” (26. o.). c) A kultúrtörténeti v etület vizsgálatában a refor­ máció és a hum anizm us kapcsolatáról hallunk. d) A társadalomtörténeti elemzésben világossá válik, hogy a reform áció k ritik ai princípium a „ . . .kérdésessé te tte nem csak a középkori egyházat, hanem an nak társadalm i p artn erét, a feudalista társadalm i rend­ szert is” (27. o.). A parasztsággal és a polgársággal k ö tö tt szövetségét a m unka istentiszteleti ran g ra eme­ lése, a p u ritán életform a és a szociális felelősség hang­ súlyozása jelzi a reform átori teológiában. A fenti négy aspektus elemzése u tá n azokat a kö­ vetkezőképpen alkalm azza a m ára Kocsis professzor: a és b: a h ite t prófétai, dinam ikai, időszerű ú to n kell megélni, de nem polem izálva, nem is fúzióra gondolva a katolikus egyházzal, hanem dialógusban azzal, az emberiség szolgálatára. c: A reform áció örökségének to v á b b ra is vállalnia kell, h a olykor paradox m ódon is (szekuláris m ozgalm akkal dialógusban) a hum aniz­ m ussal való hagyom ányos szövetségét, tudom ányok előtti nyito ttság o t, a tolerancia, a progresszió, a béke és az igazság küzdelm es ú tjá n a k fo ly ta tását. (28. o.) d : „ H a a reform áció öröksége és örökösei hűek a k a r­ nak m aradni önm agukhoz, akkor korunk leghaladóbb társad alm i m ozgalm át, a szocializm ust kell szövetsé­ gesünknek választani” (28. o.) Poór József egyetem i ta n á r (D ebreceni A grártudo­ m ányi E gyetem ) a " . . . van-e és m i a reform áció hazai egyházainak m ondanivalója m a a szocialista

239

m ag y ar társad alo m szám ára és felelős válasza az emberiség m ai nagy sorskérdéseire, k ihívásaira” (29. o.) kérdésre válaszol előadásában, elemezve a szolgáló egyház (reform átus) és a diakónia ú tjá n járó egyház (evangélikus) teológiáját. A k é t teológiai irányzat az t m u ta tja , hogy „ . . . lehet a keresztyénségnek, a pro testan tizm u sn ak társadalm ilag felelős m ondani­ v alója a keresztény em berek szám ára a szocialista társad alo m b an is” . (29. o.) A hazai m arx ista—keresz­ té n y dialógus ism ert személyisége az e m lített k é t teológiai irá n y z a to t kidolgozó egyházakról úgy beszél, m in t a „ . . . szocialista társadalom egyházi alakza­ ta i” -ról, melyek létrejöttéhez szükséges volt " a tá r ­ sadalm i forradalm i á ta la k u lá s .. . ” (31. o.). A magyarországi reformáció kialakulása és fejlődésé­ nek tendenciája címm el B itskey Istv á n docens (K LTE) a X V I. sz-i hazai luth erán u s és hum an ista, illetve a reform áció különböző irányzatai k ö zö tt lé tre jö tt kon­ frontációkról és konszenzusokról szám ol be a szaka­ dozó, m ajd szétszakadt ország különböző területei esetében. F abiny Tibor evangélikus egyháztörténész a pro­ te stan tizm u sn ak a polgárosodásra és a nem zeti fej­ lődésre te tt h a tá s á t vázolja. V izsgálatát a X V III. sz. közepétől a X IX . sz. közepéig terjedő szakaszra koncentrálja. A nem zeti nyelv létjogosultságáért t e t t pro testán s fáradozásokat ism erjük meg, mely törekvések folyóiratokon, színjátszó tá rsu la to k m un­ k áján és elsősorban híres p rotestáns iskolákon ke­ resztül n yertek kifejezést. A polgárosodást szolgálta a term észettudom ányok, a klasszikus tudom ányok, a világi irodalom irán ti n y ito ttság , mely ezeket az iskolákat jellem ezte. Kónya Istv á n egyetem i ta n á r előadásából (K LTE) K álvin és Luther gondolatainak és céljainak kapcso­ la tá t, v alam in t a kálvini reform áció m agyarországi h a tá s á t, illetve v á lto z a ta it és azok egym ásra h a tá sá t ism erjük meg. L u th er és K álvin célja az volt, hogy az egyházat visszatérítsék a Szentíráshoz, s nem ak a r­ ta k új egyházat létrehozni. A so k at em legetett ecclesia semper reformari debet elvből a semper csak a X X . században k a p o tt hangsúlyt azokban a kísérletek­ ben, am elyek a X V I. századi reform ációhoz igyekez­ te k visszatérni, m elyet kálvini vagy lu th eri reneszánsz­ nak nevezünk. Ezek a kísérletek zsák u tcáb a vezettek, m ert a semper reform ációnak nem elég a X V I. századig visszanyúlni. Barth K ároly az, aki ehhez v ette a b á­ torságot, s ha k ellett, még K álv in t is revideálva n y últ vissza a bibliai kijelentéshez és ezzel u ta t m u ta to tt a m agyarországi pro testán s egyházak szám ára a szol­ gálat, illetve a diakónia teológiájának felismeréséhez. Szakály Ferenc a rra a kérdésre válaszol, hogy a tö rö k uralom m ennyiben já ru lt hozzá a p ro testan tiz­ m us elterjedéséhez, illetve mi m agyarázza a török ap p arátu s p ro testán s-b arát m egnyilvánulásait. K ora­ beli összeírások ad ataiv al és azok értékelésével érzé­ k elteti a reform áció té rh ó d ítá sá t. Term észetesen a protestan tizm u s elterjedése szemszögéből sem lehet a tö rö k uralom nak pozitív értékelést adni, viszont az is tén y , hogy az új h it térnyeréséhez kedvezőbb lehető­ ség v o lt a hódoltsági területen, m int az ország más részein. Tarnóc M árton docens (E L T E ) a reform áció szere­ p ét m u ta tja be a m agyar m űvelődésben és irodalom ­ ban. a) E lsőként a rra h ív ja fel a figyelm et, hogy a hu m an ista tö rté n e ti koncepciót fe lv á lto tta a biblikus történetszem lélet a nem zeti tö rté n e tírá sb a n . b) A bibliafordítások nagyban hozzájáru ltak az olvasni-, írn itu d ás elterjedéséhez. c) A nyelv tu d a to s ápolásának szükségességére és a világirodalom felé való n y ito tt­

240

ság felkarolására is a reform áció h ív ta fel a figyelm et. d) A reform áció eszméinek énekekben való terjesztése nagyban hozzájárult a zenei k u ltú ra fejlődéséhez. e) A nem zeti nyelv fontosságának hangsúlyozásával a latin nyelvű iskolai színjátszást fe lv á lto tta a m agyar nyelvű. f) B ár „nem ilyen felhőtlen a reform áció kapcsolata a képzőm űvészetekkel” (62. o.), az úrasz­ tali t erítők és edények készítésén, valam in t a könyv­ kötészeten és könyvdíszítésen keresztül a reform áció itt is pozitív szerepet tö ltö tt be. Í gy becses értékeket te re m te tt ".. . a X IX . század nem zeti egységű iro­ dalm a, m űveltsége szám ára, de m ai k u ltú rá n k szá­ m ára is” (64. o.). A Világosság jan u ári szám a a soproni tanácskozás anyagán tú l Domány A ndrás újságíró tollából b etekin­ té s t ad Stefan W yszynski bíboros politikai gondol­ kodásába is. A két és fél évvel ezelőtt elh u n y t lengyel főpap nyilatk o zatait, nézeteit elemző cikk W yszynski személyén és gondolatain tú l „m indenképpen közelebb vihet a lengyel helyzet m egismeréséhez” . (69. o.). Lendvai L. Ferenc Weöres Sándor költészetét elemzi a költő hetvenéves születésnapja alkalm ából. —a — n

Ecsedi Báthory István meditációi Sajtó alá rendezte Erdei Klára és Keveházi K atalin. B udapest— Szeged, 1984. A M agyar Tudományos A ka­ démia K önyvtárának kiadása. 312 l. Adattár X V I— X V I I I . századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 8. Szerk. Keserű B álint. A m agyar irodalom - és m űvelődéstörténeti k u ta tá s ­ ban külön helyet v ív o tt ki m agának a szegedi József A ttila T udom ányegyetem régi m agyar irodalm i ta n ­ széke és a köré csoportosult k u tató i gárda. A m ár hosszabb idő ó ta eredm ényesen dolgozó ta p a sz ta lt professzorok, k u ta tó k mellé az az évek során fia ta ­ labb generációkhoz tarto zó olyan m u n k atá rsa k sora n ő tt fel, am ely a régi m agyar irodalom és m űvelődés problém áinak k u ta tá sá ra vállalkozva egyetem i ta ­ nulm ányai befejeztével szisztem atikus önképzés és a k u tatásh o z elengedhetetlen ism ereteknek — köztük a latin nyelvnek — alapos és rendszeres elsajátítása révén kevéssé népszerű m unkák — pl. forráskiadások — sorának közreadásával, kollektív vállalkozásokkal, de ugyanakkor egyéni k u ta tá si eredm ényeik ta n u l­ m ányokban tö rtén ő összefoglalásával számos fontos m unkával g azd ag íto tta a társadalom tudom ányi k u ­ ta tá so k hazai term ését. E csoport m unkásságának egyik gyüm ölcse az 1965-ben m e g in d íto tt „Adattár X V I — X V I I I . szá­ zadi szellemi mozgalmaink történetéhez” cím ű sorozat, am ely m a m ár 12. köteténél ta r t, s am elynek 8. kö te­ te k é n t jelent meg Ecsedi B áthory Istv á n m ed itá­ ciói. Maga a sorozat és profiljának kialakulása is figyelm et érdem el: a M agyar Tudom ányos A kadém ia Irodalom ­ tudom ányi Intézetének tám o g atásáv al napvilágot lá­ to tt k ö tetek kezdetben az „ A d a ttá r X V II. századi szellemi m ozgalm aink történ etéh ez” cím et viselték. Az első három a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum egykori igazgatójának, az élete utolsó éveit Szegeden élő jeles tudósnak, Herepei Ján o sn ak cikkeit g y ű jtö tte egybe „Polgári irodalmi és kulturális törekvések a szá­ zad első felében” (1965.), „Apáczai Csere János és kor­ társai” (1966.) és „Művelődési törekvések a század

második felében” (1971.) címmel. E hhez csatlakozott negyedikként a „Szenci M olnár Albert és a magyar későreneszánsz” (1978.) cím ű g yűjtem ény Csanda Sán­ dor és Keserű B álin t összeállításában. Az 5. k ö te tte l m egváltozott a sorozatcím , am i egyrészt a felölelt korszak h a tá ra in a k k itá g ítá sá t jelzi m ind a távo labbi m ú lt, m ind a korunkhoz közelebb eső évszázadok irá­ n y á b a : „ A d a ttá r X V I—X V III. századi szellemi moz­ galm aink tö rtén etéh ez” ; ezzel e g y ü tt azonban a vál­ tozás a sorozat m űfaji gazdagodását is jelen tette. T o váb b ra is m egjelennek u gyan eg y b eg y ű jtö tt íráso­ k a t tartalm azó k ö tetek , m in t a 11. szám ot viselő „A magyar könyvkultúra múltjából” (1983.) cím en közre­ a d o tt, Iványi B éla cikkeit és anyagg y ű jtését ta r ta l­ m azó k ö te t, de napvilágot lá tn a k forrásválogatásokat tartalm azó gyűjtem ények is, m int az 5. szám ú „Lite­ rátor-politikusok levelei Jenei Ferenc gyűjtéséből 1566— 1623” (1981.), Jankovich József sajtó alá rendezésében, a 6. szám ú „Peregrinuslevelek 1711—1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak” (1980.) H o ff­ m ann Gizella szerkesztésében (am elyben hasonm ás kiadásban helyet k a p o tt N agy Géza K olozsvárt 1933b a n m egjelent " Külföldön bujdosó erdélyi diákok leve­ lezése” cím ű m u n k ája is), vagy G iovanni Argenti je­ lentései m agyar ügyekről 1603—1623 Veress E n dre gyűjtéséből (1983.). A sorozat — ennyiből is lá th a tó — fontos és érté­ kes dokum entum ok sorát teszi hozzáférhetővé a t u ­ dom ányos k u ta tá s szám ára, ta rta lm u k révén e k ö te­ tek többsége az eg y h áztö rtén et m űvelőinek is nélkülöz­ h etetlen , u g yanakkor értékes és érdekes olvasm ányt jele n th e t az irodalom -, m űvelődés- és egyháztörténet irá n t érdeklődő m űvelt olvasóknak is. A 8. k ö te tk é n t napvilágot lá to tt Ecsedi B áth ory Istv á n m editációi című m ű új színt képvisel a soroza­ ton belül. E k ö te tte l a sorozat bekapcsolódott egy országos k u ta tá s i főirány program jába, am ely k u ltu ­ rális és tö rté n e ti em lékeink fe ltá rá sá t, n y ilv á n ta rtá ­ sát és k ia d á sá t tű z te ki célul m aga elé. K ét fiatal k u ta tó , egy, a M agyar T udom ányos A kadém ia K önyv­ tá r a k é z ira ttá rá b a n ő rzö tt 17. század eleji kézirat lényegében első teljes p u b likálására vállalkozott. Ahogy a szerkesztő, K eserű B álin t u tó szav áb an fel­ hívja rá a figyelm et, sorozatuk e z ú tta l „az eddigiek­ tő l eltérő szokatlan fela d a tra vállalkozik: irodalm i szöveg közel betű h ív , jegyzetelt k iad ására.” A szerző, Ecsedi B áth o ry Istv á n (1555—1605) nem m indennapi a lak ja történ elm ü n k n ek . Családjából er­ délyi v ajd a, lengyel k irály, bíboros, erdélyi fejedelem szárm azo tt. Ő m aga, az ecsedi ág utolsó sarja, aki édes­ anyja, som lyai B áth o ry A nna révén egyesítette m agá­ b an a család m in d k ét főágát. O rszágrésznyi birtokok u ra, m in t országbíró egyik legm agasabb tisztség vise­ lője, aki élete végén nem csekély küzdelem árán le­ m ond m éltóságáról és Bocskai p olitikája mellé áll. A kálvini irán y zat buzgó — olykor fan atik u s — híve, nagym űveltségű, könyvszerető férfi, személyes hangú, költői m editációk és vallásos tra k tá tu so k szerzője. Ecsedi B áth o ry Istv á n m űveit alig több, m int száz esztendeje ism eri az irodalom tudom ány. E lsőként Toldy Ferenc ism ertette 1869-ben a feldúlt szászfenesi Jósika-kastély k áp o ln ájáb an 1850-ben m eg talált s on­ nan az A kadém iára v itt kéziratköteget, am elynek nagyobb része olyan ro th a d t, penészes állap o tb an volt, hogy m egm entője el sem v ih ette m agával. Az A ka­ dém iára k e rü lt töred ék et is m e g tám ad ta a penész, s a lapok an n y ira összeragadtak, hogy csak óvatos szétválasztásuk és lem ásolásuk u tá n v á lt a szöveg hozzáférhetővé a k u ta tá s szám ára. U tóbb a kézirat restau rálására is sor k erü lt, de eredeti állap o tát visz­

szaállítani nem volt le hetséges. A kézirat m ai állapo­ tá b a n az eredetinek kisebb része, m integy h arm ad a lehet. A m űvel Toldy Ferenc ó ta számos tudós foglalko­ z o tt s egybehangzóan a kor prózájának kiem elkedő jelentőségű, nagy irodalm i é rték et képviselő, színvo­ nalas darab ján ak nevezték. T öbben tervezték k iad á­ sát, de m indeddig csak rész-publikációk jelentek meg belőle. A kiadás legutóbbi, legrészletesebb te rv é t Nagy B arna dolgozta ki, aki a teljes Ecsedi B áthory Istv á n életm ű egybegyűjtésére és kiadására te tt jav aslato t. Ő a sorozatot a kiad ást ugyancsak m ár az 50-es évek vége ó ta tervező szegedi k u ta tó k k a l közösen terv ezte m egvalósítani. Ecsedi B áthory Istv á n m űveinek kiadása igen nehéz feladat. Oka ennek elsősorban a k ö te t csonkasága, a kézirat m egrongálódott volta, am i nehezíti, sőt helyenként lehetetlenné teszi a szöveg pontos kiolva­ sását, de a hiteles rekonstrukciót a lapok megfelelő sorrendbe rak ásán ak nehézsége is akadályozza, m ivel a m űvek hasonló gondolati ta rta lm a ehhez kevés fo­ gódzót n y ú jt. A k ö te t három m űvet, illetve azok rá n k m a ra d t tö ­ redékeit ad ja az olvasó kezébe: a M editációkat, az Ars orandi-t (ez u tó b b it Erdei K lára k ü lö n ítette el elsőként B áth o ry Istv á n prózai m űveiből) és a Szent­ három ságról szóló tra k tá tu s t. T artalm azza ezen kívül a jegyzeteket, a szóm agyarázatot, a k ö tet felépítését és a szövegközlés m ó d ját ism ertető rövid fejezetet a sajtó alá rendezők tollából, a sorozat szerkesztőjé­ nek u tó szavát, az eredeti kézirat 4 lap ján ak fénykép­ m ásolatát és a ném et nyelvű összefoglalást. Nem készült a kötethez összefoglaló tan u lm án y Ecsedi B áth o ry Istv án ró l és m űveiről, am inek oka feltehetőleg E rdei K lárán ak egyik B áth o ry Istv án n al kapcsolatos tan u lm án y áb an leszögezett m egállapítása, am ely szerint k u ta tá sa in a k eredm ényét nem te k in ti sem teljesnek, sem véglegesen lezártnak. Az Ecsedi B áth o ry Istv án ró l szóló és a m űveivel kapcsolatosan vizsgált külföldi irodalm i kérdésekről íro tt tan u lm á ­ nyainak ismerői előtt (ezeknek bibliográfiai a d a ta it az érdeklődők m egtalálják az utószóban) azonban nyilvánvaló, hogy k u ta tá si eredm ényei nagym érték­ ben rányom ják bélyegüket a sajtó alá rendezés, a szövegközlés és a feldolgozás m ó djára is. Az ő k u ta ­ tá sa i alap ján nyerte pl. a m ű az Ecsedi B áth o ry Is t­ v án meditációi cím et, am elyet a szerző sohasem hasz­ n ált. (Toldy F erenc „zsoltároknak” , H o rv á th János „elm élkedéseknek” , N agy B arna „fohászkodásoknak” nevezi őket.) E rdei K lára egyik ta n u lm án y á b an m aga is „zsoltáros fohászkodások” -k én t em líti, de végül tu d ato sa n a „m editációk” cím m ellett d ö n tö tt. K u ta ­ tá sa i során arra a meggyőződésre ju to tt, hogy Ecsedi B áth o ry Istv á n m űve személyes haszn álatra szánt, de eg y ú ttal m ások épülését is szolgáló, tu d a to sa n szer­ k e sz tett irodalm i alkotás. (Ism eretes a szövegből, hogy a fennm aradt kézirat a m űnek legalább is ötödik, á t­ dolgozott v álto zata.) Mivel a k ö tet sorsának ism ereté­ ben (B áthory az ecsedi préd ik áto rra hagyom ányozta a kéziratot, a szászfenesi Jósika-kastélyba feltehető­ leg nevelt leánya, B áth o ry A nna révén ju to tt, aki egy Jósikához m ent feleségül, s könyv a családi archívum feldúlása u tá n egyenesen az A kadém iai K ö n y v tárb a k erült) nem feltételezhető, hogy a hazai irodalom ra h atással le h etett volna, E rdei K lára főleg a m ű kül­ földi megfelelőinek k u ta tá s á t tű z te ki célul m aga elé. A zsoltáros költészettel szoros kapcsolatban álló 16. századi francia vallásos prózát, a kor egyik reprezen­ ta tív m ű fajá t vizsgálat alá véve, az e m űfajhoz ta r ­ tozó különféle jellegű alkotások szám ba vétele u tá n

241

m anni és B u ltm an n -u tán i kor kérdései s problém ái nem voltak belső problém ák, s most egyszerre találkoz­ n a k az egész kérdés-kom plexum m al és annak m egol­ dásával. De az előbb em líte tt jelleg m ia tt szám unkra is öröm teli lezárása egy vergődő teológiai korszaknak az­ zal, hogy a kérdésekre a d o tt felelet m ind a szakem ber, m ind a hivő keresztyén szám ára vélhetőleg ma meg­ nyugtató választ jelent. A zért hangsúlyozom a m a szót, m ert osztom Schillebeeckx vélem ényét: m inden kor­ szaknak m egvan a m aga K risztus-képe, am i szükség­ képpen nem azonos m ás korszakok K risztus-képével. Az őáltala a d o tt K risztus-kép a huszadik század utolsó harm ad án ak K risztus-képe. Ism ertetésem ben csupán az első 90 oldalt szeretném F. Csanak Dóra kissé részletesebben tárg y aln i, ugyanis ebben benne van a szerző álláspontja, tudom ányos m ódszere, meg­ ítélhető belőle az, hogy m it és hogyan hasznosít a m ai teológiai m ódszerekből és nézetekből. A könyv három nagy fejezetét inkább csak rövid ta rta lm i összefogla­ Jézus - történet egy élőről lással szeretném felidézni, így próbálva ked v et te ­ rem teni olvasásához. E. Schillebeeckx: Jesus, die Geschichte von einem Az első oldalak tém á ja : m iért író d o tt ez a kön y v ? Lebenden. Herder, 1975. 670 o. Jézus szem élyének jelentőségét így fogalm azza a E d w ard Schillebeeckx, a H ollandiában élő domi­ szerző az ApCsel 4,12 alap já n : „nincs üdvösség senki m ásban” — de ezt a té te lt m inden időben meg k ellett nikánus tud ó s neve rég ó ta ism ert világszerte. N álunk különösebben akk o r le tt ism ertté, am ikor a II. v a ti­ érteni. A problém a pedig az, hogy Jézus beleszületett káni zsinat előm unkálataiban m egjelent az általa ké­ egy m eg h atáro zo tt világ eszméibe és fáradalm aiba, m elyeket részben v állalt, de á t is form ált, ú jra alakí­ sz íte tt ún. holland katekizm us, m elynek tiszta és erős t o t t és korrigált. N ekünk pedig m ár ez az an tik világ, biblicizm usa feltű n ést, öröm öt és ném i m eglepetést és benne a zsidó és hellénista gondolkozás és v á ra d a ­ k e lte tt. Jelen m ű v ét a b o rítólap életművének nevezi. lom m odell teljesen idegen. E nnek az idegenségnek az A nnyiban érdekes ez, hogy professzorként dogm atikus, áth id alása végigkíséri Jézus m egértését az ősegyház­ és sok rendszeres teológiai tá rg y ú m űve van, de a m ost tó l máig. ism ertetendő biblikus és újszövetségi tárg y ú . A könyv E zért ta r tja a szerző a m aga szám ára nagyon fon­ h a tá sá t jellem zi, hogy hollandul egy év a la tt három ­ to sn ak a lehető legpontosabb történeti alapvetést és a szor, ném etül 1975 ó ta hétszer jelen t meg! Jézusba vetett hitet. „ H it és tö rté n e ti k ritik a kéz a kéz­ A k ö nyv felöleli a B ultm ann utáni kor teológiájának ben m ennek a könyv m inden lapján. N em lehet m ás­ eredm ényeit — ez az egyik jelentősége. É rdem es csak egyetlen fejezet irodalom jegyzékének pro testáns ne­ k én t, ha azt állítjuk, hogy üdvösséget ta lá ltu n k Jézu s­ ban, egy történelm i szem élyben, aki történelm ünk v eit m egem líteni (77. oldal): B ornkam m , B raun, egy m eghatározott szakaszában m egjelent.” Persze B u ltm an n , Conzelm ann, C ulm ann, D ahl, D odd, Fuchs, van különbség egy tu dom ányosan m egalapozott tö r­ G rundm ann, H ah n , Jerem ias, K äsem ann, K üm m el, té n e ti Jézus-kép és az ősegyház Jézusba v e te tt hite Stuhlm acher, Trilling. T iszteletet parancsoló sor. között — m in t ahogyan keressük a k o n tin u itá st az A m ásik jelentősége ennek a könyvnek, hogy a Bult­ ősegyház h ite és a „n ázáreti Jézus” k ö z ö tt is — de ezek m ann utáni kor szintézise. A h istó ria és kérügm a szem­ mégsem idegenek egym ástól. beállításán ak sok évtizedes korszaka m egszűnt, Schil­ A tö rté n e ti szemlélet m ia tt nélkülözhetetlen az lebeeckx szám ára a história és a kérügm a egymásmel­ exegézis. A m ár em lített dogm atikus-biblikus prob­ lettisége természetes egységet jelent. A „Jézu s evangéliu­ lém át Schillebeeckx így fogalm azza: „T udom , hogy m a” m agátólértetődően foly tató d ik a „Jézusról szóló a tudom ányos-kritikai k u ta tá s (az én tudom ányos ál­ evangélium ” -ban. E z t fejezi k i könyve három fő feje­ láspontom ebben a könyvben, m in t hívőé — ez) csak zetének címe is: Jézus K risztus evangélium a — A egy a sok lehetőségből. Ez relativizálja ezt a k ö n yvet. fe ltá m a d o tt m egfeszített keresztyén interpretációja — De ennek a ta lá n relatív értékű álláspontnak m egvan K inek ta r tju k mi Ő t (ez m ár dogm atö rténet inkább). az egzisztenciális jogosultsága és végülis sajátos és M ondanivalójában pedig teljes egységben v a n a tra ­ p ó to lh ata tla n pásztorális értéke. . . . H ogy ebben a díciótörténettel foglalkozó tudom ányos módszerek könyvben teológusokat alig, de annál inkább exegétá­ igényes alkalm azása, eredm ényeiknek felsorolása, és k a t idézek — ebben v an a m ag y arázata, nem pedig a m indvégig következetesen képviselt, „egyházias” egy nem-kollegiális gesztusban” (lá th ató a n teológus­ keresztyén hit. E nnyiben is nagyszerű szintézise a nak a rendszeres teológust nevezi). B u ltm an n u tá n i k o rn ak : a tudom ányos fejtegetés, a 1. rész. Módszer — hermeneutika — kritériumok. részletekbe is belebocsátkozó szakem ber véleménye Szinte teljes egészében a történelem és kérügma k ér­ egyben a szó legjobb értelm ében „ép ítő” jellegű: déséről ír. Többféle m egközelítésben ju t el m indig Jézus K risztus jobb m egértését és követését kívánja ugyanahhoz a végeredm ényhez: a k e ttő teljes és fel­ elősegíteni. Í gy jellem zi a borítólap szövege: „Az o ld h a tatlan egységéhez. Ez nem jelent azonosságot egész m u n k a m eghívás, a keresztyén h ite t kritikailag vagy problém átlanságot, hiszen ahogy feszültség volt átgondolni és azt hivő m ódon elbeszélni, im ádkozva belem erülni és ezt az Isten országa praxisával össze­ Jézus és a váradalm ak között, ugyanúgy feszültség volt a tö rté n e ti Jézus és értelm ezői k ö zött. N agyon kötni. ,Rem élem , e könyv olvasása u tá n sokan nem azt fogják m ondani: érdekes teológiai értekezés, ha­ igaza v an a szerzőnek, am ikor figyelm eztet a rra a nem : Jézus K risztu st ú jra felfed eztem '” — n y ilat­ tényre, am it időnként el szoktunk felejteni, hogy az Újszövetség irata i m aguk is rendkívül színes képet k o z ta Schillebeeckx. L ehet, hogy ez elsősorban a róm ai adnak Jézusról, vagy még világosabban: Jézusnak katolikus olvasókra vonatkozik, akik szám ára a b u lt­ k izárja a „zsoltár” , az „im a” , a „fohászkodás” elne­ vezést, s olyan lírai m editációnak nevezi B áthory írásait, am elyek Théodore de B èze (és Je a n de Sponde) elmélkedéseivel m u ta tn a k rokonságot, de B èze m ű­ vének közvetlen h a tá sá tó l függetlenül is m egszület­ h e tte k . E b b ő l következik a m ásik fontos, Ecsedi B áth o ry Istv á n m űvének jelentőségét — egyben a szövegkiadás fontosságát és szükségességét is — alá­ tám asztó m egállapítása, m ely szerint „ B á th o ry elmél­ kedései nem egy főúr elkésett, m agányos különcségei, hanem világirodalm i jelenség része” — s hozzátehet­ jü k : a kálvini szellem m élyen á té lt, bensőséges meg­ fogalm azása a 16—17. századi M agyarországon.

242

egymástól eltérő interpretációit közlik! Más a krisztoló­ giája M árknak — M áténak és L ukácsnak — P áln ak — és Jáno sn ak . Sőt többé-kevésbé rek o n stru álh ató k a kanonikus ira to k a t megelőző hagyom ány-irányzatok krisztológiái is. M indebből k ö v etk ezteth ető : dogm ati­ k á tla n Jézus-kép pedig nincsen! A kár a szinoptikus, ak ár az ezt megelőző anyagban ilyet feltételezni, azaz egy ún. tisz tá n tö rté n e ti m ag v at keresni annyi, m in t délibábot megfogni ak arn i. Jé z u st csak keresz­ tyénektől tanúsítottan ta lá lju k a tradícióban. É rdekes a szerző törekvése: m iben ta lá lju k m eg a tradíció sokféleségében az állandó egység-tényezőt? Sem az evangélium ok krisztológiája nem az — hiszen nem egységes. Sem az ún. evangélium az evangélium ­ b a n — ez teljesen szubjektív. Sem a „legrégebbi” rek o n stru álh ató K risztus-kép, sem Jézus „ ö n tu d a ta ” , sem „legsajátosabb” szavai és te tte i — egyikre sem lehet ráép íten i az egész K risztus képet. H anem ta lá l egyet — em lékezzünk: a szerző dom inikánus! — m ely szerint a krisztológiákat összefogó tényező a keresz­ tyén mozgalom maga. Más szóval: azoknak a ta p a s z ta ­ lato k n ak az egysége, m elyek m ind az egy Jézusról szólnak. Az egységes tényező te h á t ez: az emberek m eg h atáro zo tt csoportjai m eg találták Isten tő l n y ú j­ t o t t üdvösségüket a n ázáreti Jézu sb an ! (E zért em lí­ te tte m k o ráb b an a szerző egyházias h ité t.) N em á rta n a ezt nekünk is hangsúlyosabban vallani. E zu tá n em líti a szerző az újszövetségesek m ódszereit, eg y arán t a róm . k a th . és protestán s in terp retáció t, és a k u ta tá so k eredm ényeit. H ogy m ennyire építő a szándéka, idézem : „T ény, hogy m i m a történ etileg sokkal kevesebbet tudunk a n ázáreti Jézusról, m int am ennyit elődeink tu d n i véltek, de am it tu d u n k , az tu dom án y o san b izo n yíto tt. Ez egyébként bőven elég arra, hogy a keresztyénség tö rté n e ti b ázisát körv o n a­ lazzuk és Jézus keresztyén in terp retáció ját job b an értsü k ” . (57. o.) K ülönben pedig le kell szám olni az­ zal az álom m al, hogy a k o rtá rsa k interp retáció jáb ó l a té n y e k e t tökéletesen ki lehet hám ozni. (Í gy le tt pl. k o ráb b an — m ondja Schillebeeckx — Jézusból a 19. sz. h u m an itásid eáján ak projekciója.) A történetileg rek o n stru álh ató vonások ugyanis nem azonosak az em ber Jézus teljes valóságával. Az ún. „ tö rté n e ti Jézus-kép” nem kevésbé „ k ép ” , m int pl. a h ívők K risztus-képe. B u ltm an n h a tá sa az le tt, hogy á lta lá b a n m indenki szám olt a tö rté n e ti Jézus és az egyház á lta l h ird e te tt K risztus k ö zö tti diszkontinuitással. U gyanakkor a szerző vélem énye: az a Jézus, a k it az evangélium ok prezentáln ak , b á r sem m iképp nem betű szerin t, de substanciálisan m égiscsak megfelel a tö rté n e ti valóság­ nak, az egyházi aktualizálás ellenére is. H elyesnek t a r t ­ ja , h a az eddiginél nagyobb szerepet k a p a k o n tin u itás egyrészt Jézus önértelm ezése és az egyház Jézus-értel­ mezése k ö zö tt, m ásrészt a ta n ítv á n y o k h ú sv ét elő tti és h ú svét u tá n i h ite között. R endk ív ü l fontos eg y rövid fejezet a kor jellegéről. „ K ritik a elő tti” k u ltú rá n a k nevezi az an tik k u ltú rá t, m ás helyen " narratív kultúrának”, m elynek em berei egészen m ásként élték á t a tö rtén elm et, m in t mi. E bben a k u ltú rá b a n ugyanaz v o lt a funkciója a reális, m in t a fiktív esem ényeknek (l. Jézus példázatai). J é ­ zus csodáinál ez a k o r nem a z t kérdezte, hogy Jézus valóban ezt te tte -e , hanem : m i a jelentősége annak, am it az em berek azzal ak arn ak m ondani, am it Jézus csodájáról elm ondanak? A kritériu m o k te h á t jól m eggondolandók. Schille­ beeckx szerint nem te h e tü n k különbséget „kérüg­ m atikus trad íció ” és „Jézu s-trad íció ” k ö zö tt. M inden

óegyházi tradíció kérügm atikus és emlékezés a tö r ­ tén eti názáreti Jézusra. M iután sorra veszi a form atö rtén et stb . k ritériu ­ m ait, egy kis önálló fejtegetést közöl a Q-tradícióról. E z t csak azért em lítem röviden, m ert nálunk valószí­ nűleg teljesen ism eretlen ez a hipotézis. Schillebeeckx szerint m aga a Q-tradíció sem egységes, van egy korai arám fázisa, egy későbbi, a görögül beszélő zsidóke­ resztyén csoport anyaga, és vélhetőleg még egy red ak ­ ciós (talán pogánykeresztyén) fázisa. E nnek a hipoté­ zisnek lesz még szerepe a szinoptikusokat megelőző krisztológiai variánsok tárgyalásánál. A 2. rész (tulajdonképpen az 1. főrész): Jézus K risz­ tus evangéliuma. Csak a három alcím et szeretném fel­ idézni: Jézus öröm híre és életgyakorlata — Iste n or­ szága, Jézus elu tasítása és halála — A keresztyén tö r­ té n e t Jézus halála u tá n : Iste n országa felveszi Jézus K risztus arcát. (A szerző ígérete szerint rengeteg exe­ gézissel dolgozik.) A 3. rész (a tulajdonképpeni 2. főrész) cím e: A fel­ támadott megfeszített keresztyén interpretációja. Az első szakasz első alrésze: a korai keresztyén moz­ galom Jézus körül: különböző reflexiói az egy n ázáreti Jézusnak. A m ár em lített elő-krisztológiák és Credomodellek felsorolása (ez is jórészt ism eretlen nálu n k ): M aranatha v. Paruzia-krisztológia; a Q gyülekezet tradíciójának Credoja, a „jövő U ra” krisztológia M árk­ nál; „theios anér” krisztológia; a salam oni D ávid-fia krisztológia, Bölcsesség-krisztológia; páska-krisztoló­ gia. Ezek jórészt teljességükben nem rek o n stru álh a­ tók, legfeljebb sejthetők az evangélium ok szövege m ögött. A második alrész: Jézus személyének első identifi­ kálása, összekötő kapocs a földi Jézus és az őskeresz­ ty é n Credo között. E b b en a szakaszban a bibliai te o ­ lógiából m egszokott problém afelvetést ta lá lju k : a zsidó modellek szerinti Jézu s-in terp retáció k at; pró­ féta, D ávid fia (ezen belül egy nacionalista és egy pró­ fétai irányzat), E m berfia — m ajd pedig az őskeresz­ tyénségnek a meglevő modellek közötti v álo g atását: az eddigieken kívül a K risztus, az Úr, a Fiú stb. címek értelm ezését. Bizony sok olyan nézet, té te l és hipotézis szerepel ezekben, m elyek jórészt ism eretlenek nálunk, legfeljebb egyesekkel találk o ztu n k eddig különböző szerzők m űveiben. Most itt a lehetőség arra, hogy egyet­ len k ö te tb en találkozzunk m indegyikkel. Ú jra emlí­ te m : a szerző célja nem az, hogy szétdarabolja az Ú j­ szövetséget, hanem hogy az egym ástól eltérő reflexió­ k a t és in terp retáció k at egy egységbe foglalja. A második szakasz a feltám adás újszövetségi, köz­ vetlen in terpretációja; ism ét m egtaláljuk a különböző reflexiók összehasonlítását, mégpedig ilyen felosztás­ b a n : Lukács — János — Filippi levél — Q tradíció M árk — Pál. Még k é t rövid szakasz tarto z ik ide: Jézus theo-logiá­ jától a krisztológia felé, és A z Újszövetség utáni ref­ lexió az óegyházban; a krisztológiai dogma. A „Jézus theo-logiájától..." c. szakaszban v an egy érdekes gondolat a hellénista teológia kialakulásához. A szerző szerint szembe k ellett nézni előbb—utóbb azzal a kér­ déssel: kicsoda ez a Jézus, ha m indez Benne és Á ltala „ Iste n tő l” tö rté n t? Előbb a görög-zsidó ta la jo n (pro­ zelitákból álló), de m éginkább később a pogány hellé­ nizm us ta la já n alakult egyházban le tt k ih a g y h ata tla n ­ ná a kérdés (m ert ők nem csak a z t k érdezték: m i tör­ tént valakivel, hanem azt is: m i és k i ez a valaki) az ousia, a lényeg u tán , az illető személyiségnek ontologi­ kus értelm ében való identifikálása u tán . Schillebeeckx nem különböztet meg a páli levelekben (a F il 2-t

243

kivéve) krisztológiai eltéréseket, de i tt mégis felrém ­ lik az E f és K ol levél krisztológiája, Jézus személye, preexistens volta m indenek fölé helyezésének teológiai „m unkam ódszere” . A kön y v 4. része (a tulajdonképpeni 3. főrész) címe: K in ek tartjuk m i ő t? A kön y v legnehezebb fejezete, legalábbis szám om ra, m ely a krisztológiai „k rízist” tá rg y a lja a felvilágosodástól kezdve a m i n ap jain ­ kig. E z bizony rendszeres teológia m ár, és hatalm as dogm atikai és filozófiai m űveltséget k ívánna teljes m egértése. A könyv eredetileg laikus olvasókkal is szám ol — ez a fejezete bizony teológusokat is elfá­ raszt. A könyv jegyzeteit egy, a szakkifejezéseket m agya­ rázó, néhány lapnyi szótár is kiegészíti. Befejezésül még an n y it: a könyv m inden lapjának v a n m ondanivalója: a nagy terjedelem nem bőbe­ szédűség, hanem a h atalm as anyag következm énye. U gyanakkor olvasása nem jelent különösebb nehézsé­ g e t: nyelvezete egyszerű, világos — valóban szám olt a szerző egy széles olvasókörrel. H erczeg Pál

Egy teológiai szaklexikon-sorozat A m agyar teológusok és lelkipásztorok egyelőre nem rendelkeznek a m odern p rotestáns, az orthodox és a katolikus teológiai gondolkodás egészére néző teológiai szaklexikonnal. E zért a gyors, pontos és meg­ bízható inform ációkért valam ilyen idegennyelvű le­ xikonhoz kell folyam odniuk. Az angol nyelvet ismerő lelkészeknek szeretnék segítséget n y ú jta n i a válasz­ tá sb a n a londoni „SCM Press” á lta l k ia d o tt teológiai lexikonok b em u tatásáv al. A kiadó a sorozat publiká­ lását 1967-ben kezdte el, és 1984-ig öt különböző kö­ te te t je le n te te tt meg. Macquarrie, Joh n : A Dictionary o f Christian Ethics. 1907. 366 oldal. A M acquarrie professzor á lta l szerkesztett keresztyén etik ai szótár bevezeti az olvasót a keresztyén etika aktuális kérdéseibe. Term észetesen nem találu n k benne kész etikai állásfoglalásokat és m ag atartás-re­ cepteket. M egtaláljuk viszont az egyes etikai kérdések­ ben elfoglalt álláspontok ism ertetését és a legfonto­ sabb bibliográfiai ad ato k at. A szó tár készítői három fontos célt tű z te k m aguk elé: 1. A cím szavak egy csoportja b e m u ta tja a leg­ fontosabb filozófiai és teológiai etikai irán y zato k at a görög e tik átó l a m arx ista etikáig. 2. E gy m ásik csoport az ó- és újszövetségi etika legfőbb kérdéseit tárg y alja. 3. Végül az etik a alapvető problém áiról találu n k cím szavakat. M egtudhatjuk a szótárból, hogy m it val­ lanak a keresztyén etikusok a háború és a béke, a nem zetközi kapcsolatok, a tu lajd o n , a család, az al­ koholizm us vagy a kábítószer kérdéséről. Az egyes etikai kérdések megközelítése nem dogm atikus szem­ léletű. A szerzők m inden kérdésnél te k in te tte l v an ­ nak a pszichológiai, szociológiai és antropológiai össze­ függésekre is. A szótár m agas színvonalát bizon y ítja az is, hogy m integy nyolcvan teológust, filozófust és szociológust sikerült a szerkesztőknek m egnyerni az e g y ü ttm u n ­ k álkodásra. A m u n k atársak szinte m inden egyházat és k o n tin en st képviselnek.

244

Richardson, Alan és Browden, John: A New Dictionary o f Christian Theology, 1983. 614 old. Az „ Új keresztyén teológiai szótár” elődje R ichard­ son, A. professzor szerkesztésében jele n t meg 1969ben. Az elm últ években rendszeresen ú jranyom ták, így egy széles nem zetközi olvasóközönség kedvelt kézikönyve le tt. Az elm últ évtizedben végbem ent vál­ tozások, a ném et teológia egyeduralm ának fokozatos csökkenése, a tradicionalista és az av an tg árd teológiai irányzatok közötti feszültség csökkenése, a tö rté n eti, szociológiai és a nyelvészeti módszerek alkalm azásának kiszélesedése és elmélyülése, időszerűvé te tté k a mű teljes átdolgozását. A szótár érinti ugyan a főbb dogm atörténeti kér­ déseket is, alapvető célja mégis az utóbbi k ét évszázad teológiai eszméinek bem u tatása, valam in t a keresz­ tyénségen kívüli világgal fo ly ta to tt párbeszéd előse­ gítése. A szótár fogalom -centrikus. Nem ta rta lm a z az egyes teológusok életrajzát és teológiai m unkásságát tárgyaló cím szavakat. E z t a szerkesztők azzal m agya­ rázzák, hogy az egyes nevek felvételénél m indig gon­ dot okoz ann ak eldöntése, hogy ki kerüljön bele a szótárba és ki m aradjon ki. E zért az egyes teológusok p o rtré já t csak az általu k képviselt irán y zat ta n u l­ m ányozása á ltal ism erhetjük meg. A kit ez a kérdés ér­ dekel, az a név m u tató segítségével használja a szó­ tá r t. A kiadó program jában szerepel egyébként egy „k i kicsoda a teológiában?” cím ű szótár kiadása is. A cím szavak gyakorlatilag átfogják a teológiai t u ­ dom ány m inden fontos kérdését az ószövetségi tu d o ­ m ányoktól kezdve a rendszeres teológián á t a gyakor­ lati teológiáig és az ökum enikáig. De m egtaláljuk a vallásfilozófia, valláspszichológia és a vallásszocioló­ gia legfőbb cím szavait is. Az egyes cím szavakat széles­ körű nem zetközi és felekezetközi gárda írta és ellát­ tá k a szükséges bibliográfiai jegyzetekkel is. A szer­ kesztők egészséges egyensúlyt te re m te tte k a külön­ böző egyházak és földrészek képviselői között. Az új teológiai szó tárt haszonnal fo rg ath a tják m ind­ azok, akik a keresztyén hagyom ányok feladása nél­ kül, nagyobb figyelm et kívánnak szentelni a m odern világ kihívásainak. Davies, J . G.: A Dictionary o f Liturgy and Worship, 1972. 385 oldal A ritu alitás term észetes m ag a ta rtá s az em ber szá­ m ára. A m ikor m ad arak vagy állatok gyakorolják, m in t például a szexuális já té k o k a t, akkor is felismer­ jü k benne az egyetem ességet. A term észetes cselekvé­ sek e form alizálása az istentisztelet alapja is. Az isten­ tisztelet nem m ás, m in t Iste n irán ti hódolatunk, im á­ d a tu n k és hálán k fizikai m egjelenítése. Ez a t e t t lehet „szabad” vagy „ k ö tö tt” , liturgikus fo rm ákat követő. E zért szerepel a szótárban m indkét fogalom: a litu r­ gia és az istentisztelet. A szótár, m int m inden kézikönyv, ta rtalm az za m ind­ azt az értesülést, am ire szükségünk van, hogy értel­ mesen gyakorolhassuk a különböző keresztyén isten­ tiszteleteket. Az egyes cikkek a liturgikus form ák értel­ mezésén tú l kiterjednek a litu rg iatö rtén eti problém ák b e m u tatá sá ra is. A liturgia i és istentiszteleti szótár nem áll meg a nagy történelm i egyházak liturgiájánál, hanem bem u­ ta tja a szabadegyházi közösségek istentiszteletét is. A kép o b jektivitása érdekében a szerkesztők m inden egyházat sa ját képviselői által m u ta tta k be. Í gy az a d v en tista istentiszteletről B. B. Beach, a m ethodista liturgiáról A. R. Georga és J . F. White, a baptizm usról

J . E . Skoglun d és S. W inward, a pünkösdizm usról pedig W . J . Hollenweger írt. A szótár változatos k ép et ad a keresztyén istentisz­ teletrő l és sokrétű olvasóközönségre ta r th a t szám ot. Wakefield, Gordon S .: A Dictionary o f Christian Spirituality, 1983. 400 oldal A „sp iritu alités” kifejezés igen elte rje d t fogalom a m ai keresztyénség körében. B á r a szó a francia k a to ­ likusoktól ered, m a általáb an használják a p ro testán ­ sok is. Az orthodoxok ta lá n , V ladim ir Lossky nyom án „m isztikus teológiát” m ondanának, lévén itt a teo­ lógia egy bizonyos elmélkedés Isten rő l és nem disz­ k urzív tevékenység. A spiritualitás — vagy m agyar kifejezéssel élve a kegyesség — egy bizonyos egzisztencia, am ely n y ito tt a Lélek term észetfeletti befolyásának befogadására, az Isten-közelség átélésére. A kegyességi szótár a lelki irányzatok tö rté n e té t, a keresztyén és nem -keresztyén vallások nagy m isztikusait és im ádkozóit m u ta tja be. A nagy történelm i egyházak kegy ességi hagyom ányán tú l m egtaláljuk| a szótárban a X X . század lelki irán y­ z a ta it és a szabadegyházi közösségek lelki életét elem­ ző cikkeket is. O lvashatunk a vallási feminizmusról, a néger kegyességről, a radikalizm usról, a felszabadító m ozgalm ak kegyességéről csakúgy, m in t a b a p tista , a m ethodista, a pünkösdi vagy az anglikán lelkiségről. H a nem is te k in tjü k a szó tárat egy „ki kicsoda az im ádkozásban?” típ u sú könyvnek, m egtaláljuk benne a legism ertebb szentírók m ellett az olyan p rotestáns lelki írók a d a ta it, m in t B unyan Ján o s, Jo h n M ilton és Fosdick, H . E. A kegyességi szótár egészében véve nem zetközi és ökum enikus m unka, ezért csaknem m inden egyházi hagyom ány képviselteti m agát. Szilvási József

Magyarország romlásának okairól... Károlyi Gáspár, a gönci prédikátor, Magvető, Budapest 1984 K árolyi G áspár géniuszának jelentősége m indenek­ elő tt bibliafordító, n yelvterem tő m unkásságának fé­ nyében értékelhető. A Vizsolyi B iblia életm űvének legfontosabb, n apjainkig m aradandó h a tá sú rem eke, m ely évszázadokon keresztül m egszám lálhatatlan nem zedék m indennapi éltető olvasm ányává, nem zeti k u ltú rá n k m eghatározó építőkövévé v ált. K árolyi G áspár azonban tö b b vo lt, m in t kiváló nyelvérzékkel és szervezőképességgel m egáldott fér­ fiú. A m agyarországi reform áció m egindulásának küz­ delmesen szép k o ra te re m te tte meg szám ára azokat a lehetőségeket, hogy lelkipásztorként, h itv itázó k én t, évtizedeken k eresztül tekintélyes egyházi vezetőként, s ezek m ellett jeles prózaíróként szolgálja fá ra d h a ta t­ lanul az új h it ügyét. A törö k hódoltság, a k ettő s királyság, az állam ha­ talom gyengesége, az erkölcsi h a n y a tlá s zilált viszo­ n y o k at idézett elő a részekre szak ad t M agyarorszá­ gon. Az elesettségben, a történelem okozta sebek fájdalm áb an élő nép szám ára elemi szükséglet v o lt a vallásos gondolat, a h it ébresztése, a lélek táplálása, a rem énység erősítése. K ülönösen olyan egyházi iránym u ta tá sra volt szükség, mely az egyházban m egren­ d ü lt bizalm at helyre t u d ta állítani. E hhez n y ú jto tt

biztos alap o t a h itú jítá s: a reformáció. A nép nyelvén megszólaló ta n o k a t a hu m an ista m űveltségű polgár­ ság, s a rem énytelen helyzetben élő alsóbb, szélesebb népréteg egyaránt szom jasan szívta m agába. A w ittenbergi egyetem ről hazatérő K árolyi 1562ben elemző ta n u lm án y t írt M agyarország rom lásának okairól. „M inden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjeknek okairul, m elyből m egérthetni, m i az oka M agyarországnak is rom lásának és fejedel­ m eknek szerencsétlenségeknek” — címmel. A szónoki hevületű prózai alkotás, m elyet az irodalom történet „ K é t könyv” címen ta r t számon, M agyarország tö rté ­ netének bibliai alapú, protestáns szemléletű értelm e­ zését tá rja az olvasó elé. Az első könyvben az ország rom lásának okairól, a ta rth a ta tla n belső állapotokról szólva K árolyi arra m u ta t rá, hogy Isten a v ála sz to tt népet, a zsidóságot éppen azért b ü n te tte , m in t m ost a m agyarokat. „B i­ zony az török császár Isten szolgája az m agyar nem ­ zetségnek büntetésére.” Az isteni parancsolatok meg­ tag ad ása, a társad alm i igazságtalanság, a szociális lelkiism eret hiánya, az egyház válsága veszedelmes helyzetet idézett elő. A m agyarok „N em keresik az Istennek országát, nem h allgatják és nem böcsülik az Istennek drága I g é j é t ... kevélyek, telhetetlenek, kegyetlenek, prédálók, á rta tla n vérnek ontói, szegé­ nyeknek nyom orgatói” . A királyok k ö zött „ . . . nem találsz csak egyetlen egyet is, hogy ki istenfélő vol­ n a . . . sokan az fejedelm ek közül, kik az ajándékot felette igen szeretik és azért az igazságot ham isságra, a ham isságot igazságra fo rd ítjá k .. . nincsen vége az nagy kegyetlenségnek. . . az szegényeknek, árváknak, özvegyeknek, ú to n járó k n ak nem szolgáltatnak igaz­ ságot.. . v a gynak még ezeknél tö b b vétkek és bűnök, m elyekért az Isten az pogányoknak fegyvere alá a d o tt: m int az uzsoraság, csalárdság, tolvajság, paráznaság, ham is e s k ü v é s ... Ezekből m egtetszik, hogy m i va­ gyunk okai, hogy az Isten ezideig el nem v ö tte rólunk az p o g á n y o k a t.. . ” . A reform áció irán y m u tató etikai állásfoglalását han g o ztatv a K árolyi szerint csak a m egtérés, Istenhez való odafordulás, b ű n b án a t hozhat m egoldást, jelent­ heti a kivezető u ta t e kínzó helyzetből. „ Isten m eggya­ lázo tt m inket és az mi szépségünket az pogányoknak a d t a . . . A nnakokáért h a az t ak arju k , hogy országunk­ b an békesség le g y e n ,... té rjü n k Istenhez teljes szí­ v ünk s z e r in t.. . em eljük fel az m i szíveinket és kezein­ k e t az Istenhez az égbe: m i vétk eztü n k , m i v o ltunk engedetlenek .. . az fejedelm ek penitenciát ta rtsa n a k , ne ro n tsák az szegénységet, ne keressenek gazdagsá­ got ham isan, legyenek az községnek a ty á i. . . hogy az Istennek h a ra g ja m egcsendesedjék” . A m ásodik könyv eszkatológiai tá v la to k a t idézve a végítélet közelségére figyelm eztet, m elyet a K risz­ tu sb a n hivő em bernek m indenkor felkészülten kell várni, „szüntelen strázsát kell állanunk, m in t illik az hív szolgákhoz.. . ” . K árolyi k o rtársai szám ára az ország han y atlásán ak oka sok tek in tetb e n szinte érth etetlen , m egm agyaráz­ h a ta tla n volt. K árolyi a „ K é t k ö nyv” 1563-as deb­ receni kiadásával a reform áció szellemében m egírt elmélkedése révén p ró b ált sajátos választ adni az aktuális kérdésekre. A török hódoltság k o ráb an élve K árolyinak és számos k o rtársán ak tö rtén elem -látását az a d o tt kényszerű szituációba való csöndes beletörő­ dés h a tá ro z ta meg. H alv án y u ta lá st sem talá lu n k arra nézve, hogy valam ilyen form ában m egszólalna az el­ nyom ás elleni harcra buzdító hang. A trag ik u s külső helyzet m egadással való elfogadására inti nem zedék­ tá rsait K árolyi, aki szerint a látványos harc h ely e tt

245

M agyarország népe szám ára a belső elcsendesedés, a nem zeti önvizsgálat Isten tő l ren d elt ideje érkezett el. „M ostan noha külsőképpen bódogtalanok vagyunk, m in d azáltal lélekben bódogságosak és békességesek v a g y u n k ... Az Isten b á to r ostorozzon bennünket külsőképpen, azm int neki kedves, csak az ő szent igé­ jének kenyerét el ne vegye közölünk.. . M ert az K risz­ tu s Jézu sn ak , az Istennek F ián ak tu d o m án y a, az E vangélium tisz tá n p ré d ik á lta tik .. . ” . Vagyis a szo­ ro n g a to tt helyzetű m agyarság szám ára a reform áció n y ú jto tta tisz tá n prédikált E vangélium az egyetlen gyógyír, a nagy sötétségbe m eleget és fén y t hozó, éle­ te t, m egm aradást jelentő napsugár. — Összegezve: K áro ly i m üve nem csupán tén y feltárás, hanem in d ít­ ta tá s is az igaz, a K risztus szerint való élet fo ly tatásra. Az irodalm i és eszm etörténeti szem pontból egyaránt igen jelentős „ K é t k ö nyv” , m elyet tö b b m in t fél év­ századdal ezelőtt a d ta k k i u to ljára, a M agvető K önyv­ kiadó gondozásában ism ét m egjelent a közelm últban, a M agyar H írm ondó sorozat egyik d ara b ja k én t. A kö­ te te t sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket Szabó A ndrás írta. Kádár Zsolt

Teológiai tanulmányok B O G O S Z L O V S Z K IE T R U D Y (1 959-1983) „A lexij, M oszkva és egész Oroszország p atriá rch á ­ já n a k áldásával, a M oszkvai P a tra rc h á tu s K iadója felú jítja az orosz orthodox teológusok m űveinek idő­ szaki p ublikálásával kapcsolatos tradícióit. Ezek a m u n k ák évkönyvek form ájában kerülnek kiadásra ,Theológiai T anu lm án y o k ’ cím a la tt. A k iadás célja: feltárni a vallási tu d a t szám ára az o rthodoxia kincseit; m egism ertetni a te stv éri ortho­ dox egyházak és m ás keresztény vallásfelekezetek teológiai köreivel az orosz teológiai gondolkodás ered­ m ényeit; hozzájárulni az orosz orthodox teológiai h a llg a tó k és papok h ittu d o m án y i látókörének tá g í­ tásáh o z; fejleszteni teológusaink ta p á sz ta la t- és is­ m eretcseréjét; és általáb an : közrem űködni az Orosz O rthodox E gyház h ittu d o m án y i alkotó tevékenysé­ gében. Az évkönyvek lapjain meg fognak jelenni a dog­ m atik ai és m orális teológia, az egyháztörténelem , a liturgika, a patrológia, az egyházm űvészet kérdései­ vel foglalkozó tudom ányos értekezések, valam int olyanok, am elyek az orthodox egyház életével és a vallási tu d a t igényeivel összefüggő egyéb problém ákat érin tik .” E zek et a sorokat olvassuk a Teológiai T anulm ányok 1959-es évszám ot viselő 1. kötetének szűkszavú kiadói bevezetőjében. Szerényen m egfogalm azott, ám kem ény és eltökélt szándék sugárzik ebből az előszóból. A rra való szándéka a kiadónak, hogy a m indenkori lehe­ tőségekhez m érten, közkinccsé tegye az egyetemes orthodoxia és a keresztény ökum ené szám ára a nagy m ú ltú orosz teológiai tu d o m án y örökségét és jelenkori m unkásságát. Term észetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy a negyed század folyam án m egjelent 24 testes k ö tet ta rta lm á t részletesen ism ertessük. Inkább csak néhány szóval szeretnénk b em u ta tn i az azokban m egjelent tan u lm án y o k at, néha csupán a szerző n evét és az értekezés cím ét em lítve meg, különösen az olyan esetekben, am ikor a tan u lm án y o k , előadások, cikkek té m á ja m áshonnan is ism eretes. R em éljük azonban, hogy így is legalább érzékeltetni tu d ju k a sorozat te m a tik á já n a k gazdag színskáláját.

246

1. kötet (1959) N. D. Uszpenszkij prof.: Orthodox esti istentisztelet. A szerző nyom on követi az esti isten tiszteletet (hesz­ perinosz, vesperas) fejlődéstörténetét ann ak zsidó liturgikus gyökereitől kezdve, am elyek az orthodox egyház jelenkori istentiszteleti g y ak orlatában is m eg­ ta lálh a tó k . A I II. századtól kezdve az esti istentisz­ te le t egyre tö b b újszövetségi elem et vesz fel, s való­ színűleg akkori eredetű az egyik legrégibb s az ortho­ dox egyházban m a is énekelt him nusz, a „D erűs Vi­ lágossága. . . ” kezdetű. Részletes analízist talá lu n k Uszpenszkij tan u lm án y áb an az esti istentisztelet je ru ­ zsálemi, egyiptom i, sziriai, ko n stan tin áp o ly i stb. v a ­ riánsnak fejlődéséről. A. Ivanov prof.: A z Újszövetségi Szentírás szöveg­ emlékei c. értekezése átfogó á tte k in té st n y ú jt a k ü ­ lönböző nyelvű és korú unciális és m inuszkulás újszövetségi kódexről és egyéb, töredékes (pl. papyrusz) kéziratokról, v alam int n y o m ta to tt őskiadványokról. Ism ertetést olvashatunk itt az eredeti görög te x ­ tusokról, valam in t a szír, k o p t, ethióp, örm ény, grúz, perzsa, arab, gót, ószláv, orosz és latin fordításokról. P ável Csermuhin: A z 1157. évi konstantinápolyi zsi­ nat és Nikolaosz methónéi püspök. Az em lített zsinat annak a h itv itá n a k az eldöntése céljából ü lt össze, am ely az orthodox liturgia ún. „K eru b -im ája” egyik kifejezése körül lángolt fel abban az időben. Az im a ugyanis egyebek kö zt ezt ta rta lm a z za : „M ert Te vagy a Felajánló és a F elaján lo tt, az Elfogadó és a K iosztandó, K risztus Is te n ü n k . . . ” E bből Szótéri­ chosz antióchiai p a tria rc h a és követői azt a téves dog­ m atik ai köv etk eztetést v o n ták le, hogy a F iúban vagy k é t hyposztaszisz v a n vagy a keresztáldozatot csak az A ty á n ak és a Szent Léleknek m u ta tta be. Nikolaosz m ethónéi püspöknek, a X II. század k i­ m agasló teológusának oroszlánrésze v o lt abban, hogy a zsinat elítélte Szótérichosz té v ta n á t, és am ellett fog­ lalt állást, hogy a Fiú a teljes, egylényegű és osztha­ ta tla n Szent H árom ságnak m u ta tta be áldozatát. V itálij Borovoj: A Collectio Avellana m in t történelmi forrás. (Adalék a K elet és a N y u g at V. századvégi és VI. századelei viszonyának történetéhez.) A szerző elemzi a cím ben em lített és a X I X —X X . századokban is k ia d o tt dokum entum okat és jelentőségét az ún. „A kakiánus szakadás” szem pontjából. (484—519.) A. Szergejenko docens: Vázlat az ókatolikus mozgalom történetéről. Á ttek in té st n y ú jt a szerző az ókatolikus egyház tö rté n eté rő l N ém etoszágban, Svájcban és az O sztrák—M agyar M onarchiában, v ala m in t m ás or­ szágokban. Végül k itér az ókatolikusok kapcsolataira az anglikán és az orthodox egyházzal, és elemzi az 1889. évi u tre ch ti deklarációt.

2. kötet (1961) Sz. V. Troickij prof.: K i toldotta be a pápista kom­ mentárt az orthodox K orm c sijá b a ? K orm csijának ne­ vezik a X I I I . században szerkesztett szláv nyelvű kánoni g y ű jtem ényt, am ely később k iszo ríto tta a szláv nyelvre k o rábban lefordított bizánci nom okánonokat. A K orm csija öt különböző orosz kéziratáb an (XV— X V II. sz.) a k o n stantinápolyi p atria rc h a privilégiu­ m a it rögzítő kánon o k u tá n olyan későbbi betoldás ta lá lh a tó , am ely teljesen róm ai szellemben bástyázza körül a p á p a prim átu sát. Troickij beható dogm atikai, kánoni és filológiai vizsgálat u tá n a rra a következte­ tésre ju t, hogy m iu tán a betoldás szöges ellentétben

van az orthodox felfogással, orthodox kéztől nem szárm azhat. N. D. Uszpenszkij prof: A z eucharisztia imái N agy S zt. Vazul és A ranyszájú Szt. János liturgiájában. Az orthodox egyház k é t leggyakrabban végzett litu r­ giáján ak egybevetéséből m in d já rt k itű n ik , hogy stru k ­ tú rá ju k azonos, sőt szövegük is nagy m értékben egye­ zik. A szerző te h á t azokat az im ák at veszi tüzetes vizsgálat alá, am elyek a k é t liturgiában különböznek egym ástól. Ö sszehasonlítva őket m ás keleti liturgiák megfelelő im áival, v ala m in t a k é t eg yházatya egyéb m űveiben fellelhető kifejezésm óddal, k im u ta tja , hogy az orthodox litu rg iá t N agy Szt. V azul h ét, A rany­ szájú Szt. Ján o s pedig négy sa já t szerkesztésű im ával bővítette. (IV. század.) N . D. Uszpenszkij prof.: Lukács apostol tropárionja görög eredetiben. A szerző felhívja a figyelm et az ószláv fordítás néhány p o n tatlan ság ára, am elyek az apostol liturgikus dicsérőénekében észlelhetők. Sz. V. Troickij prof.: Szt. Methódiosz m in t szláv tör­ vényhozó. Szt. M ethódiosz (†884) nem csak arról ne­ vezetes, hogy Kyrillosz nevű testvérével e g y ü tt a szlávok h itté rítő je , apostola, liturgikus fordítója, a szláv írásbeliség m egterem tője, hanem úgy is, m in t jogász és k anonista. A szóbanlevő tö rvénykönyv ere­ d e té t illetően v ita folyt arról, hogy M ethódiosz azt B ulgáriában v agy pedig M oráviában készítette-e. Troickij m in d k ét felfogással szem ben am ellett foglal állást, hogy a tö rv én y k ö n y v m ég a IX . század ne­ gyedik évtizedében készült a szlávlakta S ztrim ónban (Thrácia), — ahol Methodiosz m in t világi korm ányzó telje síte tt akkor szolgálatot —, mégpedig a bizánci szolgálatban álló szláv k ato n ai alakulatok szám ára.

3. kötet (1964) M. K . Szperanszkij prof.: Szt. M áté apostol és evan­ gelista. T örténeti-exegetikai értekezés. V. D. Szárycsev docens: A z egyházatyák tanítása az Isten megismerhetőségéről. Az ókeresztény egyházatyák közvetlen vagy k ö zv etett form ában g y akran érin tették ezt a kérd ést, s ennek az anyagnak a feldolgozására vállalkozik a szerző, kezdve a III. századi egyház­ aty á k tó l. A lapvető álláspontjuk az, hogy Isten telje­ sen nem ism erhető meg, mégis tö b b egyházatyánál találk o zu n k olyan nézettel, m ely szerint az Isten kor­ lá to z o tt ism eretének is döntő befolyása v o lt és van a keresztény erények k ib o n tak o ztatására. L. A. Voronov docens: A z anglikán papság kérdése az orosz teológiai tudomány megvilágításában. Az ortho­ dox teológia — beleértve az oroszt is — a m ú lt szá­ zadtól kezdve beh ató an foglalkozott az anglikán papi felszentelés, az apostolica successio problém ájával, am ely term észetesen k ih a t a tö b b i szentség (m yszté­ rion, sacram entum ) érvényére is. A szerző nem csak a korábbi orthodox (főleg orosz) teológusok vélem é­ n y é t ism erteti — am ely vélem ény nem nevezhető sem egységesnek, sem egyértelm űnek —, hanem m élyre­ h ató a n elemzi m agának az anglikán egyháznak az ide­ vonatkozó ta n ítá s á t és g y ak o rlatát is. S aját következ­ tetéseit végül k é t p o n tb an foglalja össze: az anglikán egyházban kétségtelenül k im u ta th a tó apostilica suc­ cessio ellenére, m aga az érdekelt anglikán egyház a p a p ­ szentelést nem te k in ti szentségnek; másfelől pedig nem ismeri el a kenyér és a bor á ta la k u lá sá t K risztus valóságos Testévé és Vérévé az eucharisztiában. Így te h á t, h a az anglikán egyház form ailag be is ta r tja a szakram entális követelm ényeket, doktrinálisan lé­ nyegesen eltér az orthodoxiától.

P. A. Cseremuhin: A z üdvösségszerzésről szóló taní­ tás a bizánci teológiában. Az üdvösségszerzés (a ta n u l­ m ányban „üdvösségépítése” ) jelentése: Isten m egteste­ sült F iának m inden ténykedése az em beri nem meg­ v áltásáért, azok összességében. Az ó-egyházi a ty á k főleg a különböző eretnekségek visszaverésén fára­ dozva, túlnyom ó részt triadológiai, krisztológiai és egyéb alapvető dogm atikai kérdéseket igyekeztek tisztázni, míg a szótériológiai problém ák a keresztény K eleten inkább csak a nagy egyházsszakadás u tá n (1054) jelentkeztek, a n y u g ati teológia h atásá ra. A szerző a bizánci teológia általános jellemzése u tá n elem zést ad három kiem elkedő késő-bizánci teológus szótériológiai nézeteiről: Nikolaosz m ethónéi püspök (X II. sz.), N ikétasz A kom inátosz (X II—XI I I . sz.) és Nikolaosz K avaszilasz (X IV . sz.) tan ításáró l. Az első szerint az eucharisztia a keresztáldozat valóságos fo ly tatása; a m ásodik „Az orthodoxia kincsestára” c. m űvében K risztus életének 19 m o zzan atát értékeli a szótériológia szemszögéből; a harm adik a legtágabb értelem ben tá rg y alja K risztus m egváltó szolgálatát, az előző teológusnál jóval rendszerezőbb és m isztiku­ sabb m ódon. M indhárom teológus közös felfogása röviden az, hogy a m egváltás m űve Istentől és az ő F iától in d u lt ki, és csak a Fiú m egtestesülése, ta n ítá sa , keresztáldozata és feltám adása révén v á lt lehetségessé.

4. kötet (1968) Vaszilij (K rivosein) érsek: Szimbolikus textusok az orthodox egyházban. Bevezetőben a szerző azokkal a term inusokkal foglalkozik, am elyek közhasználatúak a keresztény teológiában, jóllehet nem talá lh ató k a Szentírásban (katolikus, orthodox, Theotokosz, homousziosz stb.), m ajd rá m u ta t, hogy az orthodox egyház töretlen fo ly tatása az ókeresztény egyháznak, am ely a Szentírás alapján és a Szent Lélek ú tm u ta ­ tásáv al rögzítette az egyetemes keresztény ta n ítá s t. A „szim bolikus könyvek” kifejezést mellőzi, m ivel az a X V I—X V III. századi polem ikus hitvallásokra asz­ szociál. H elyette a „szim bolikus te x tu so k ” m eghatá­ rozást használja (I. K arm irisz ath én i professzor szó­ haszn álata: „szim bolikus em lékek” ), mivel ezek m a­ gukba foglalják az ókeresztény egyház h itira ta it is. É rtékelő elem zést ad to v áb b á az óegyházi h itv allá­ sokról, a 879—880. évi konstantinápolyi helyi zsinat és az azt követő helyi zsinatok iratairól, Palam asz Szt. Gergely theszalonikai m etropolita (†1359) h it­ vallásáról, v alam int a posztbizánci orthodox teoló­ gusok h itiratairól, kátéiról, levelezéseiről, am elyek nagyrészt ny u g ati kihívás nyom án jö tte k létre. Az em lített tex tu so k a t a szerző három k ateg ó riáb a so­ rolja: az au k toritással rendelkező, a viszonylagos, v a ­ lam int a kisegítő a u k to ritá st élvező iratok. A közel­ jövőben összehívandó orthodox zsinat te m atik á já v al kapcsolatosan m egjegyzi, hogy korai lenne an nak egy új, átfogó orthodox hitvallás m egfogalm azását v ál­ lalni. B. I. Szove: A z orosz Goar és iskolája. A dom iniká­ nus J. Goar (X V II. sz.) arról nevezetes, hogy Eucho­ logion címmel k ia d ta a keleti egyházi szertartások gyűjtem ényét. Az orosz teológia Alexej A. D m itri­ jevszkij kijevi teológiai professzort (1856—1929) ne­ vezi „orosz G oarnak” , te k in te tte l nagy érdem eire a liturgika m űvelése és az orthodox liturgikus tex tu so k revíziója és kiadása terén, am ivel egész iskolát tere m ­ te tt. Szove ism erteti D m itrijevszkij életét és m unkás­ ságát, beleértve néhány kiváló ta n ítv á n y á t is.

247

N. D. U szpenszkij: Személyes emlékeim A . A. D m itri­ jevszkijről. P . V . Urzsumcev: A z orosz Goar iskolája a Leningrádi Theológiai Akadémián. L. M ahno: A . A . D m itrijevszkij professzor m űveinek jegyzéke publikációjuk sorrendjében. D. P . Ogickij docens: A z egyházi naptár problémája. A szerző azokat a még m egoldatlan elvi, kánoni és gyak o rlati kérdéseket vizsgálja, am elyek — különö­ sen a H ú sv ét ünneplésével kapcsolatosan — abból adódnak, hogy a helyi orthodox egyházak egy része 1923 ó ta á tté r t az új n a p tá rra , m íg a többiek meg­ m a ra d ta k a julián n a p tá r m ellett. Sz. V. Troickij prof: Szt. Methódiosz vagy pedig Borisz bolgár fejedelem állította össze a katonai törvény­ könyvet? Troickij visszatér a 2. k ö tetb en p u b lik ált ta n u lm á n y a tém ájához, és v itá b a száll Mihail Andrejev bolgár szerzővel, aki egyik idevonatkozó írásában tá ­ m a d ta álláspontját. I. V . Popov: Szt. H ilarius pictavium i püspök. P a t­ rológiai értekezés a IV. századi latin egyházatyáról. (F olyt. 5 —7. köt.) L. A. Voronov prof.: A szt. liturgián ,csöndesen’ olvasandó eucharisztiai im ák kérdéséhez. A z orthodox litu rg ia számos olyan im át ta rta lm a z , am elyeket a IV —V. századokban k ialak u lt g yakorlat szerint a pap csöndesen („titk o sa n ” , m ysztikósz) olvas, m iközben a nép énekel. Voronov elemzi a hierarchikus és az egye­ tem es papság közti különbséget, ahogyan az az ortho­ dox egyházban k ialak u lt, to v áb b á a „disciplina arcan i” elvét, am ely kizárja az a v a ta tla n o k részvételét egyes egyházi cselekm ényekben. N yom on követi a keleti ke­ resztény istentiszteleti g y ak o rlato t a liturgikus im ák tek in tetéb en a legrégibb időktől kezdve. Az őskeresz­ té n y k orban az eucharisztia bennsőséges szertartás v o lt, am elynek egyenlő m értékben részvevői vo ltak a p ap o k és a hívek. N agy K o n stan tin u tá n azonban k é t körülm ény te tte az eucharisztiát inkább „p ap i” cselekm énnyé: a h atalm as tem plom ok építése, am e­ lyekben m ár nem leh etett olyan jól hallani a papok álta l m o n d o tt hosszú im ákat, illetve a hívek m egválto­ zo tt, form álisabbá v á lt hozzáállása az istentisztelethez. Ez a k e ttő s“ ok idézte elő az im ák h alk olvasását am i fen n m arad t a m ai napig. E z t a g y ak o rlato t a szerző mégsem ta r tja véglegesnek, hiszen m indig v oltak és m a is v an n ak papok, főpapok, akik az eucharisztiai im ák at a hívek füleh allatára olvassák. Ehhez szolgál a szerző néhány hasznos gyakorlati tanáccsal. N. Desznov: Egy félreérthető kérdés A ranyszájú Szt. János liturgiájának szertartásában. N. D. Uszpenszkij prof.: Romanosz Melodosz k on­ dákionjai. Elem ző értekezés a V I. századi bizánci him nuszköltő „k ondákion” versform át követő alko­ tásairól. „A rnoldshain— I ” orthodox-evagélikus tehológiai párbeszéd anyaga (1959. okt. 2 7 —29.): N. D. Uszpenszkij: Üdvözülés a hit által. V. I. T alizin: Egyházi hagyomány. G. Kretschmar: Ókeresztény hagyomány az evangélikus egyházban. D. H . Iw and: A megigazulás tana; h it és cselekedetek. W . G. Vogel: M ikor jó k a jócselekedetek. E . Schlink: Tézisek a hagyomány problémájáról foly­ tatott orthodox—evangélikus theológiai dialógushoz. 5. kötet (1970) Leonid (P oljakov) érsek: Áthosz az orosz szerzetes­ ség történetében. Az oroszországi szerzetesség kapcsolata az Á th osz-hegyi közösséggel úgyszólván egyidejű

248

k e ttő jü k fennállásával (X. század). Az áthoszi szer­ zetesi szabályzatot A ntonij, a kijevi barlangkolostor alap ító ja ü lte tte á t az orosz földre 1050 körül, de m ár 1016-ban v o lt az Á thoszon orosz szerzetesi kö­ zösség. Az orosz szerzetesség kapcsolata Á thosszal a to vábbiakban is m egm aradt, jóllehet az oroszországi szerzetési élet a X V I—X V II. századokban bizonyos értelem ben eltávolodott az áthoszi norm áktól. Az Áthosz-hegy tekintélye Oroszországban to v á b b erő­ södött N agy P é te r cár X V III. századi reform jai ide­ jén, am ikor is egyre tö b b szerzetes v án dorolt ki Á thoszra, hogy o tt z av a rtalan u l folytassa ideális szer­ zetesi életét. Ezek közé ta rto z o tt Paiszij Velicskov­ szkij is. Az orosz szerzetesség a X IX . század végén k a p ta vissza az Á thosz-hegyi Szt. Panteleim on kolos­ to rt, am ely időközben elgörögösödött volt. E ttő l kezd­ ve még szorosabbá v á lta k az oroszországi szerzetesség k apcsolatai Áthosszal. B. I. S zove: A z istentiszteleti könyvek kijavításának problémája Oroszországban a X I X —X X . századok folyamán. Ism eretes, hogy a jelenleg is fennálló leg­ kom olyabb orosz egyházi szakadást (az óhitűek vagy helyesebben: ó-szertartásúak szakadását) a Nikon p atria rc h átó l kezdem ényezett liturgikus szövegrevízió idézte elő a X V II. század m ásodik felében. E z a körül­ m ény hosszú időre v issz a ta rto tta az Orosz E g y h ázat a hasonló vállalkozástól. M indazonáltal a k a d tak m ár a m ú lt században is orosz theológusok, papok, fő­ papok, akik ja v a slato k a t te tte k az egyházi főhatóság­ n ak egyes hibásan lefordított tex tusok kiigazítására az eredeti görög szövegek alapján. Kiem elkedő helyet foglal el k ö zöttük A vgusztin jekaterinoszlavszki püs­ pök, aki egész szisztém át dolgozott ki az ószláv litu r­ gikus tex tusok k ijav ítására. Ehhez ta rto z o tt: a görög szórend szolgai követésének mellőzése; mesterséges hellénizm usok behelyettesítése létező szláv kifejezé­ sekkel; elavult és m egváltozott jelentésű ószláv sza­ v ak kicserélése ú jak k a l; az ószláv g ram m atikai for­ m ák leegyszerűsítése, a helyesírás és a punktuáció ki­ jav ítása. N éhány jelentős m agánvállalkozástól eltek in t­ ve, a kezdeményezésnek nem volt folytatása. Jellem ző a z orosz egyházi lelkület konzervativizm usára, hogy teljes egészében elvetette à liturgikus szövegek m ai orosz nyelvre való lefordításának a gondolatát is. B íztató jelnek szám íto tt viszont, hogy 1907-től több éven á t m ű k ö d ö tt egy liturgikus szövegrevíziós bi­ zottság, am ely 1912-ben és 1913-ban tö b b revideált ószláv nyelvű szertartáskönyvet a d o tt ki egyházfőhatósági engedéllyel. N agy része v o lt ebben Szergij vyborgi érseknek, a későbbi m oszkvai p a triarc h á­ nak. (+ 1944.) I. V. Popov: Szt. H ilarius pictavium i püspök. (Folyt.) Jegyzőkönyv az Orosz O rthodox E gyház és az N SZK-beli E vangélikus E gyház képviselőinek II. teológiai eszmecseréjéről. (Zagorszk, 1963. okt. 21— 25.) Előadások: N. D. U szpenszkij: Isten üdvözítő és megszentelő cselekedetei a Szent Lélek által az istentiszteletben és a szentségekben. G. Herbsmeier: Isten üdvözítő és megszentelő cseleke­ detei a Szent Lélek által az istentiszteletben és a szentsé­ gekben. Pitirim püspök: A jelenkori teológiai kutatás alap­ vető problémái és azok alakulása a X I X . század vé­ gétől. A . I. Georgijeszvk ij: Hozzászólás P itirim püspök előadásához. N. A. Zabolotszkij: A z óegyházi egyetemes és helyi zsi­ natok teológiai és ekkléziológiai jelentősége.

G. Kretschmar: Az I. evangélikus—orthodox meg­ egyháznak, v alam int Jak ab n a k , az Úr testvérének, beszélés főbb állásfoglalásainak kritikájáról és folyta­ Jeruzsálem első püspökének. tásáról. I. V. Popov: Szt. H ilarius pictavium i püspök. R . Slenska: Megfontolások az Orosz Orthodox E g y­ (Folyt.) ház és a N ém et Evangélikus Egyház képviselőinek Az Orosz O rthodox Egyház és az N SZK-beli E v a n ­ teológiai megbeszéléseiről. gélikus Egyház képviselői k ö zö tt H öchst-ben 1967. m árcius 3 —8. k ö zö tt m e g ta rto tt I I I . teológiai pár­ beszéd anyagából: 6. kötet (1971). N ikodim (Rotov) metropolita: Adalék a J n 15,3 m a­ gyarázatához. A ntonij (M eljn iko v) érsek: A z evangéliumi törté­ M ihail (M u d ju g in ) püspök: A X V I . századi refor­ netből. Az átfogó exegetikus tan u lm á n y alapgondolata: máció m in t egyháztörténeti jelenség. m ag y a rá z ato t találn i az Újszövetségben a rra a k ér­ V. D. Szárycsev prof.: A megbékélés lényege és bib­ désre, hogy m iben áll K risztus győzelme a halál fölött, liai megalapozottsága. h a nem csak ta n ítv á n y a i és Szűz M ária, hanem Ő A. Sz. Bujevszkij: A krisztus által történő megbékélés m aga is részese v o lt a h aláln ak ? A szerző exegetikus és a földi béke. m ódszerrel végigvezeti az olvasót az evangélium ok­ L. Voronov prof.: A megbékélés megvalósítása az b a n leírt ü d v tö rtén eten az Ige inkarnációjától kezdve életben és az egyház tevékenységében. egészen a Szent Lélek eljöveteléig. A ta n u lm á n y végső L. Goppelt prof.: A K risztus által történő megbékélés kicsengése az, hogy az örök életet nem csak individu­ az Újszövetségben. álisan kell felfogni, hanem kollektív értelem ben is. O. Weber p ro f.: A megbékélés tanának dogmatikai T ovábbá, a kereszténység h a lá lt legyőző ereje első­ problémája. sorban nem az élő hívek sokaságában rejlik, hanem R . Slenska docens: A keleti egyház az evangélikus azok élő hitében. teológia szemszögéből. K . E. Szkurat docens: L yoni Szt. Iréneosz szótérioló­ H. Harbsmeier prof.: A megbékélés megnyilvánulásai giája. Iréneosz szótériológiája hangsúlyozottan krisz­ az egyház tevékenységében. tocentrikus, anélkül azonban, hogy h a tá sa a la tt állna T ovábbi tan u lm án y o k : az ugyancsak krisztocentrikus, ám d u alista gnosztikus L. Voronov prof.: A Testamentum D om ini nostri Jesu tan o k n ak . Az egy h ázaty a elveti a szellemi, lelki és Christi szerinti liturgia. te sti em berekre való gnosztikus a priori kategorizálást, N. A. Zabolotszkij docens: A katholicitás m in t az s az em beriség bűnre való hajlam osságát a T erem tőtől ökumenizmus problémája. való önkényes elfordulásnak tu la jd o n ítja , am i á lta l M. Lozinszkij docens: A világi hívő és a szerzetes az em ber elveszíti isten-fiúságát. E z t az elidegenedést lelkiélete Ignatij (Brjancsaninov) püspök müveiben szü n teti meg, s az em b ert ú jra egyesíti Istennel és leveleiben. K risztus. S zk u rat a to v áb b iak b an elemzi Iréneosz anthrop o ló g iáját, Isten örök szeretetét a világ és az 7. kötet (1971) em ber irá n t, v alam in t K risztus m egváltó m űvét. Az ördögöt és ann ak erejét Iréneosz — ellentétben a gnosztikusokkal — nem tek in ti egyenrangúnak Is­ Sz. Manszurov: Vázlatok az egyháztörténetből. (Folyt.) tennel és az Ő h atalm áv al, hanem hangsúlyozza Az előző kö tetb en p u b lik ált első rész fo ly tatásak é n t K risztus h a ta lm á t az Istennek alárendelt S átán és a a szerző az alábbiakban vázolja az egyház tö rté n e té t: h alál fölött. K risztus közbenjárása, keresztáldozata róm ai egyház az I. század végén és a II. század ele­ Iréneosz szerint nem valam ilyen jogi procedúra, hanem jén (ezen belül elemzi R óm ai Szt. Kelem en levelét önkéntes v állalása a szenvedésnek és a halálnak, és H erinasz P ászto rát); kisázsiai egyházak (egyház­ am elyek elkerülhetetlen következm ényei voltak a b űn­ aty ák , egyházi élet, istentisztelet, szentségek); Szt. beesésnek. Az Isten —E m ber Jézus m in t em ber szen­ János apostol és evangélista; Szt. Ignátiosz antió­ ved velünk, és m in t Isten b ocsátja meg bűneinket. chiai püspök; Szm irnai Szt. Polykarposz püspök; A m egtérő em ber teljes reh abilitációja az isten-fiúság, róm ai egyház a II. század közepén; lyoni egyház a II. Isten képének és hasonlatosságának visszanyerése. század végén; N yugat egyházai a II. század végén A Szent Lélek közrem űködése a m egváltás m űvében és a III . század elején (Róm a, K arthago, latin keresz­ az egyház életén belül m egy végbe. ténység, a keresztények új helyzete, T ert ullianus, vértan u k ); N yugat egyházai a I II. század első felé­ Sz. M anszurov: Vázlatok az egyháztörténetből. A ben. szerző az orthodox teológiában szokatlan m ódon fejti I. V. Popov: Szt. H ilarius pictavium i püspök. (Be­ ki az egyház tö rtén etév el kapcsolatos g o n d o latait: szintézist p ró b ál összeállítani az egész teológiai és fejezés.) L. Voronov prof: A naptári probléma. Bevezetőben egyháztö rtén eti anyagból az egységes egyházi hagyo­ a szerző vázolja a H ú sv ét időpontjának m eghatározá­ m ány keretében. B efejezetlenül m a ra d t m u n k ája első sával kapcsolatos problém a lényegét, asztronóm iai fejezetében az evangélium és az egyház viszonyát vizsgálja, az Isten O rszágáról szóló apostoli kérygm a h á tte ré t, m ajd m ag y arázato t ad a rra a kérdésre, szemszögéből. A következő fejezetben számos egy­ hogy m iért ragaszkodik az Orosz O rthodox Egyház m a is a julián naptárhoz, ho lo tt a szovjet állam be­ h áz aty a ta n ítá sá ra u ta lv a , kifejti, hogy az egyház vezette az új n a p tá rt, s az 1923. évi konstantinápolyi Isten Földi O rszága, hiszen m aga Isten a la p íto tta . összorthodox konferencia lehetővé te tte m inden helyi A harm ad ik fejezetben a húsz keresztény évszázad orthodox egyház szám ára az új n a p tá r követését. egyháztörténeti-lelkifejlődési v á z la tá t állítja össze, Jóllehet a kérdés sokrétű, lényege abb an foglalható m inden évszázadot (a X X . sz. kivételével) 3—3 ge­ nerációra osztva fel. E gy-egy generáción belül fel össze, hogy az Orosz E gyház őrzi an nak az averzió­ nak az em lékét, am ellyel az orthodox K elet 1582-ben van n ak sorolva: a kiem elkedő személyiségek; az egy­ háztörténetileg fontos helyek; az egyház-irodalm i m ű ­ fogadta X I II. Gergely pápa n a p tári reform ját, füg­ vek. A to v áb b iak b an a szerző egy-egy fejezetet szen­ getlenül a ttó l, hogy elism erte az ó-n ap tár p o n ta tla n ­ ságát. Voronov ezután történelm i á tte k in té st ad a tel a P ünkösdnek, az apost olok korabeli jeruzsálem i

249

filozófiai, pszichológiai és teológiai analízist n y ú jt az n a p tá ri, húsvét-ünneplési kérdés alakulásáról az I. ikonokról és az ikonosztászionról. M iután Isten h it­ egyetem es zsin attó l (325) napjainkig, elemezve a keleti vallásunk szerint „m inden láth a tó és lá th a ta tla n dol­ és a n y u g ati H ú sv ét id őpontjának kiszám ítása közti különbségeket. Foglalkozik a szerző az EV T am a ja ­ goknak T erem tője” , Florenszkij hosszasan foglalko­ zik a lá th a tó és a lá th a ta tla n , a való és a képzelt, v aslatáv al, hogy a H ú sv éto t az egész kereszténység április m ásodik szo m b atját követő vasárnapon ünne­ az ébrenlét és az álom (valam int félálom) kölcsönös pelje. N ézete szerint az o rthodox egyház ezt a gya­ viszonyával, a köztük húzódó h atárv o n al megkeresé­ k o rla to t csak akk o r rendszeresíthetné, h a az t egye­ sével. Az álom beli vélt té r és idő analógiáját fedezi tem es zsinat írn á elő, azonban ilyen zsinat összehívá­ fel a túlvilág dim enzióiban, am elyeknek ábrázolására törekszik a keleti ikonográfia. Ú jab b analógiát fedez sára nincs lehetőség. D. P. Ogickij prof.: A z orthodox paszchálin kánoni fel a szerző az arc és a m aszk, illetve az arc és a kép­ normái és a H úsvét időpontjának meghatározásával kap­ más között. Mind a m aszk, m ind a képm ás, ikon, csolatos probléma korunk feltételei között. A szerző ki­ m ásként lá tta tja a szemlélővel az arcot, m indegyikük egészíti Voronov fentebb ism ertetett értekezését, ele­ a m aga k itű z ö tt céljának megfelelően. A to v áb b ia k ­ mezve a 7. apostoli kánon rendelkezését, mely szerint ban Florenszkij m isztikus-szim bolikus m ódon fejte­ a keresztények nem ünnepelhetik a H ú sv éto t a zsi­ geti az orthodox tem plom ok ikonosztászionjának je ­ lentését és jelentőségét: az azon láth a tó alakok, áb rá ­ dókkal eg y ü tt. A H ú sv ét időpon tján ak viszonylagos rögzítésével kapcsolatosan azt a v a riá n st ta r tja a leg­ zolások — K risztus, M ária, szentek, angyalok — az ábrázolt személyek reális m egjelenése és bizonyság­ célszerűbbnek, hogy a H ú sv ét az új n a p tá r szerinti tétele a földöntúli világról. A megfelelően átszelle­ április 12—18. k ö z ö tt legyen, de ezek az időhatárok kivételes esetben április 26-ig prolongálhatok lehet­ m ü lt szemlélő m ár nem az anyagi ikonosztásziont nének. E z a m egoldás szerinte nem ütközne az ortho­ lá tja , hanem m ag u k at az ábrázolt szem élyeket azok reális megjelenésében. E z t az orthodox ikonfestészet dox egyház kánonjaiba. azáltal éri el, hogy nem az evilági realista ábrázolásra Teológiai párbeszéd az Orosz O rthodox E gyház és a F inn E vangélikus E gyház között. (T urku, 1970. törekszik, hanem egy m ásik, lelki, szellemi világ reali­ tásá n ak a bem u tatására. E llentétben a n y u g ati szent­ m árcius 19—22.) E lőadások: Filaret (Vahrom ejev) püspök: A z egyház béke­ képfestészettel, am ely — különösen a reneszánsz szerző tevékenységének teológiai alapja. ó ta — földi valóságot jelenít meg, de adós m arad a M ihail (M u d ju g in ) püspök: A z eucharisztia és a ke­ lelki, szellemi tartalo m m al, olyan értelem ben, ahogyan az t a keleti ikonográfia tá rja elénk. A szerző itt m élyre­ resztények egyessége. M ihail (M u d ju g in ) püspök: Üdvözülés és megigazu­ h a tó elem zést ad m ind a nyugati, m ind a keleti egy­ lás. (Az orthodox szubjektív szótériológia rövid össze­ házi festészetről, p árhuzam ot vonva azok, illetve a hangszeres ny u g ati és a vokális keleti egyházi zene foglalása.) S. S. K iviranta: A z eucharisztia m in t a hívők kap­ k özött. Végül kim erítően elemzi az orthodox ikon­ festészet m ind ta rta lm i, m ind technikai oldalát. csolatának kifejezése. I. N. M artikaynen: A z egyházak békeszerző tevékeny­ A. M. Buharev: A katolikus apostoli levelek. M iután a n y u g ati exegetikának és szövegkritikának az az ségének teológiai alapja. K . E . Szkurat docens: Nagy, Szt. Athanásziosz szó­ irán y zata, am ely ellentéteket, sőt h arco t vél felfedezni P ál és a tö b b i epistola-szerző kö zö tt, behatolni kez­ tériológiája. d e tt az orosz teológiába is, a szerző egybeveti a páli és a katolikus levelek keletkezési körülm ényeit, ta r ­ 8. kötet ta lm á t, ta n ítá sá t. K im u ta tja annak a nézetnek a m eg­ A 9. k ö tetb en közölt tartalom jegyzék szerint az alapozatlanságát, m in th a a katolikus levelek abban egész 8. k ö te t V. N. Losszkij (1905—1958) neves orosz a zsidózó szellemben íródtak volna, am ely ellen P ál teológus m unkásságának v an szentelve, s az ő alábbi m indhalálig küzdött. stú d iu m ait p u b lik álja: Vázlat a keleti egyház m isztikus teológiájáról. Dogmatikai teológia. 10. kötet (1973) „Isten látása” a bizánci teológiában. Palamasz szintézise. M ih a il (Csub) érsek: Szt. Methódiosz püspökUralom és királyság. v értan ú és teológiája. Methódiosz életéről igen kevés A . V. Vedernikov: Vladim ir Losszkij és teológiája. és egym ásnak ellentm ondó a d a t m a ra d t fenn. Csupán J . M eyendorff: Előszó V . Losszkij „Istenlátás” c. annyi bizonyos, hogy 311-ben vagy 312-ben h a lt v ér­ könyvéhez. ta n ú h alált, valószínűleg a szíriai Chalkiszban. A szer­ ző ism erteti m indazokat a tö rtén elm i és filológiai ad a­ 9. kötet (1972) to k a t, to v áb b á kiadásokat, fordításokat, értékeléseket, A n to n ij (M eljn iko v) érsek: Polocki Szentéletű E v ­ am elyek M ethódiosszal kapcsolatosan fennm aradtak. (F o ly t. a 11. szám ban.) froszinija. A szerző középkori fejlegyzések és későbbi A ntonij (M eljn iko v) érsek: Pom pei és H erculaneum bibliográfia alap ján állítja össze a X II. századi orosz kereszténysége. A szerző M atteo della Corte nyom án szerzetesnő és kolostoralapító életrajzát. ism erteti a Vezúv kitörése következtében K r. u. 79L. V. Popov prof: Szt. Amfilochiosz ikonioni püspök. ben elpusztult k é t i t á l i a i város legújabban fe ltá rt Az 1938-ban elh u n y t szerző jelen ta n u lm á n y a egyike keresztény vonatkozású leleteit. Pom peiben egyebek a rá n k m a ra d t k é t alapvető m u n k áján ak , am elyek kö zt felszínre k e rü lt egy, Sodom ára és G om orára utaló részei lettek volna egy átfogó, óriási P atrológiának. M iként a m ásik ta n u lm á n y á b a n (Szt. H ilarius pic­ felirat, am ely keresztény vagy zsidó kéztől szárm az­ h a t, to v á b b á tö b b kereszt-ábrázolás, k ö ztük az ta v iu m i püspök. BT 4—7. k ö t.), ebben is elemző m ó­ don dolgozza fel a IV. századi eg yházatya életrajzát A quincum ból is ism ert RO TA S-négyzet is. H asonló­ képpen H erculaneum egyik nemrég fe ltá rt h ázának és theológiai m unkásságát. cselédszobájában is előkerült egy falba m élyesztett P. Florenszkij: Ikonosztászion. A legnevesebb újabb kereszt helye (m aga a kereszt nincs meg), am iből arra orosz teológusok közé tarto zó szerző (1882—1943)

250

lehet követk eztetn i, hogy o tt keresztény vallási össze­ jöveteleket ta rth a tta k . Y. Szorokin: Az Iste n a n y ja m ennyei dicsőségbe való felvitelének róm ai katolikus dogm ája orthodox szem­ szögből. Szorokin körvonalazza a keleti és a n yugati M ária-kultusz eredetét és jellegét. Ez K eleten dogm a­ tikailag jóform án csak a „T heotokosz” epithetonban n y e rt kifejezést, míg a M ária-kultusz egyéb elemei csu­ p án a kegyes egyházi hagyom ányban és a hym no­ gráfiáb an lelhetők. A „T ransitus Sanctae M aria” né­ ven tö b b nyelven m a ra d t fenn egy II—III. századi elbeszélés M ária haláláról, am elynek emléke egyébként is m indvégig élt a keresztény hagyom ányban. Tudna k róla a korai egyházatyák is, akiktől sűrűn idéz a szer­ ző. A M ária elh u n y ta (m ennybevitele, N agyboldog­ asszony) ünnepe K eleten m ár az V. században m eg­ v o lt, N yu g ato n csak a V II. században te rje d t el. A keleti hym nográfia főleg arról emlékezik meg, hogy M ária a lelkét a d ta á t F ia kezébe, b ár ak ad n ak ho­ m ályos u taláso k te sti m ennybevitelére is. E zért az ortho d o x teológia sem foglalt m ind a m ai napig egyértelm űen állást M ária te sti m ennybeviteléről. Szorokin b eh ató an vizsgálja a k eleti és a n y u g ati m ariológiát, am elyek a nagy egyházszakadás u tá n kezdtek eltávolodni egym ástól. Ez az eltávolodás végül is oda v e z e te tt, hogy 1950-ben X II. Pius p áp a a „M unificentissim us D eus” kezdetű apostoli k onsti­ tú ció jáb an dogm ába foglalta M ária te sti m ennybe­ v itelét, am i betetőzése a szeplőtelen fo g antatásról 1854ben a lk o to tt dogm ának. Szorokin tö b b neves orosz és m ás o rthodox theológus vélem ényére tám aszkodva indokolja m eg, m iért zárkózik el az o rthodoxia az em ­ líte tt k é t dogm a elfogadásától. IV . theológiai eszmecsere az N SZK -beli E vangélikus Egyház és az Orosz O rthodox E gyház között. (L enin­ grá d, 1969. szept. 12—19.) E lőadások: D. P . Ogickij docens: A megkeresztelt ember m int m unkatárs Isten megbékéltető művében a földön. E . W o lf prof.: A megkeresztelt ember m in t m unkatárs Istennek a világra gyakorolt megbékéltető hatásában. M ih a il (M u d ju g in ) püspök: Kommentár János evan­ gélium ának 3. részéhez. M. Szperanszkij prof.: A Római levél 6. része. (E xe­ getikai analízis.) L. Goppelt pro f.: Keresztség és ú j élet János evangé­ lium ának 3. része és a Római levél 6. része szerint. M ihail ( Csub) érsek: A z orthodoxia lelkisége és an­ nak kiemelkedő képviselői. A . Szavvin: A z orthodoxia lelkisége és unnak kiemel­ kedő képviselői. F . von L ilienfeld prof.: A z evangélikus kegyesség a X X . században. L. Voronov prof.: Keresztség és az egyházhoz való tartozás. (IV—V. századi egyházatyák nézetei a keresz­ teletlen em berről.) R . Slenska prof.: Keresztség és az egyházhoz való tartozás. A. Veteljev prof.: A megkeresztelt ember szolgálata a világban az egyházatyák tanúsága szerint. G. Kretschmar prof.: A megkeresztelt ember szolgálata a világnak az egyházatyák tanúsága szerint. N iko d im (R otov) metropolita: Megkereszteltek és nem ­ keresztények együttműködése az emberiség javáért való közös szolgálatban. I. Belevcev : Megkereszteltek és nem-keresztények együttműködése az emberiség javáért való közös szolgá­ latban. V. Szorokin: A megkereszteltek cselekvő bizonyságté­ tele.

H. Harbsmeier prof.: A megkeresztelt ember cselekvő bizonyságtételének szociál-ethikai aspektusa. M ihail (M u d ju g in ) püspök: A személyes üdvözülésről szóló orthodox tanítás alapjai a Szentírás és az egyház­ atyák kijelentéseiben. 11. kötet (1 973) M ihail (Csub) érsek: Szt. Methódiosz p üspökvértanú és teológiája. (Befejezés.) Joann (V endland) metropolita: Fjodor Csornij feje­ delem. A szerző részletesen ism erteti Szt. Fjodor Csornij (Fekete Theodor) jaroszlavi fejdelem életét és m unkásságát, aki 1260—1299 k ö zött uralkodott, a m ongol „A rany H o rd a” tám ad ásai idején, és b ár nem tarto zik a legnevezetesebb orosz fejedelm ek közé, jelentős befolyása volt az orosz történelem ala­ kulására. V. D. Szárycsev prof.: A z Istenanyja tiszteletéről. Szűz M ária tisztelete a legrégibb keresztény századokba nyúlik vissza, s a I II. egyetem es zsinat (431) ru h áz ta őt fel a „T heotokosz” jelzővel. Ez az epitheton egy­ ben bizonyságtétel a K risztusban meglevő isteni és em beri term észet elválaszthatatlanságáról. T árgyalja to v áb b á a szerző az örökszűzesség fogalm át és jelen­ létét M ária személyében, v alam in t az orthodox M áriaünnepek ta rta lm á t, eredetét és jelentőségét, ahogyan az az orthodox hym nográfiában jelentkezik. L. Voronov prof.: D okum entumok és akták a 325. évi I. egyetemes zsinat iratgyűjteményében. A szerző elemző ism ertetést n y ú jt a nikeai I. egyetem es zsinat a k ta ­ gyűjtem ényéről, annak 1911. évi orosz kiadása alap­ ján. (H itvallás, kánonok, üzenetek, beszédek, k ataló ­ gusok stb.) A. I. Ivanov: M axim Grek a firenzei Szt. M árk do­ m inikánus kolostorban. Először 1943-ban jelen t meg P árizsban egy m onográfia, m ely szerint a görög szár­ m azású Maximosz áthoszi szerzetes, aki később Oroszországban M axim Grek néven v á lt nevezetes theológussá (1470—1556), ifjú korában k é t évet tö l­ t ö tt egy firenzei dom onkos kolostorban. E z t az infor­ m ációt boncolgatja a szerző, különös te k in te tte l Savonarola elveinek M axim G reknél is fellelhető h atására. K . E . Szkurat: N agy Szt. Athanásziosz tanítása Isten megtestesüléséről m in t az üdvösség alapjáról. A nagy egyházatyának döntő szerepe v o lt a 325. évi I. egyetem es zsinat dogm aalkotó m u n kájában, am elynek fő tém ája K risztusnak az A ty áv al való egylényegűsége, m egtestesülése és m egváltó m űve volt. S zkurat össze­ foglalja A thanásziosz erre vonatkozó ta n ítá s á t, főleg az Ige m egtestesüléséről elm ondott igehirdetése alap­ ján. E z t követően a kötetben orosz fordításban olvas­ h ató A thanásziosz e m líte tt prédikációjának teljes szövege. II. Teológiai kollokvium az Orosz O rthodox E gy­ ház és a F inn Evangélikus E gyház képviselői között. (Zagorszk, 1971. dec. 12—16.) E lőadások: M ih a il (M u d ju g in ) püspök: A z eucharisztia m int újszövetségi áldozatbemutatás. B. D. Szárycsev prof.: A z eucharisztiáról. S. Lekhtonen: Eucharisztia és K risztus áldozata. A. T. N ikolaynen prof.: Eucharisztia az újszövetségi szentíráskutatás megvilágításában. A. I. Oszipov docens: Igazságosság és erőszak. K . Pirinen prof.: Igazságosság és béke. K . Toyviaynen docens: Igazságosság és erőszak a lutheránus szociál-etika szemszögéből.

251

12. kötet (1974)

P . Urzsumcev: N ikoláj Dimitrijevics Uszpenszkij professzor. (Tudom ányos m unkásságának 50. éves jubileum ához.) P . Dudinov: Prof. N . D . Uszpenszkij m űveinek jeg y­ zéke. N. Ivanov: N . D. Uszpenszkij zenetudományi m u n ­ kássága. N. D. Uszpenszkij: A na fora. A liturgia felajánlási részének (kánonjának) részletes litu rg ia-tö rtén eti á tte ­ kintése a legrégibb keleti és n y u g ati liturgia-típusok­ tó l a m a is használatos, általáb an az V —V I. századok­ ban végleg kialak u lt orthodox liturgiákig. N. D. Uszpenszkij: Két teológia kolliziója az orosz istentiszteleti könyvek X V I I . századi revíziójában. M ihail (Csub) érsek: Szt. Methódiosz püspökvértanú teológiai forrásainak kérdéséhez. (Szentírás Szt. M ethó­ diosz m űveiben.) F o ly ta tá sa és to v áb b i vizsgálata a szerző 10. kö tetb en m egjelent tan u lm án y áb an tá r ­ gy alt kérdésnek. P . Buburuz: R óm ai Szt. H ippolytus „A postoli T radíciója” . K. Gundjajev: A diakonátus eredetének kérdéséhez. R övid áttek in tés a k eresztény diakonátus kialakulásáról és fejlődéséről a V II. századig.

Gurij püspök: A z istenalkotta ember. (Vázlat a ke­ resztény élet-theodicaeáról.) A szerző szem beállítja Isten tökéletességével és az em berrel kapcsolatos szán­ d ékával az em ber esendőségét, keresve an n ak ortho­ dox teológiai m ag y arázatát. Az I. fejezetben vázolja az iste n a lk o tta em ber életideálját, am elynek m egha­ táro zó i: a szív (m int az élet középpontja), a megis­ m erés, az a k a ra t, az isteni paran cso lat, v alam int a kí­ vülálló tényezők. Elem zi to v á b b á a kísértés és a bűn­ beesés körülm ényeit és következm ényeit az ember pszichofizikai lényére nézve, v alam in t Isten közrem ű­ ködésének nélkülözhetetlenségét az em ber ideális fej­ lődésében. A II. fejezet az em bernek Isten á ltal történő üdvözítését vizsgálja, kezdve az Ige m egtestesülésétől, egészen az egyház szakram entális, igehirdetői és sze­ retet-gyakorlási tevékenységéig. A III. fejezet az em­ ber belső közrem űködését tá rg y a lja a m egváltás m ű­ vében. E nnek összetevői: az em beri szab adakarat, a Szent Lélek kegyelm ének elfogadása, a belső szem­ lélődés, az alázat stb. P. Florenszkij: A z egyház fogalma a Szentírásban. H atalm as ap p arátu ssal írt tan u lm án y áb an a szerző elemzően vizsgálja m indazokat a közvetlen és közve­ te t t u taláso k at, am elyek az Ó- és Újszövetségben 14. kötet (1975) fellelhetők az egyházra vonatkozóan. Egész fejezetet szentel az egyház m indenkori kettősségének (isteni­ A ntonij (M eljnikov) érsek: Apostolokkal egyenlő e m b e n ; lelki—fizikai közösség; h i t —gyakorlati élet; Szt. N ikoláj ja p á n i érsek. A szerző értékelést ad Nikoláj lá th a ta tla n , m isztikus—lá th a tó , em pirikus stb.). A kö­ (K aszatkin) jap án i orosz orthodox h itté rítő , a Ja p á n vetkező fejezet az egyház d o g m atik ai—m etafizikai O rthodox Egyház m egalapítója és első érseke életéről m eghatáro zásáv al foglalkozik, különös te k in te tte l és m unkásságáról. (1856—1912), a k it az Orosz O rtho­ a rra az ad o ttság ára, hogy feje K risztus, te ste pedig az dox Egyház 1970-ben b e ik ta to tt a szentek sorába. egyház pléróm ája. U gyancsak külön fejezetben foglalja A. Veteljev prof.: Isten Országa. R öviden érintve az össze Florenszkij az egyház alaptulajdonságait. H a ­ ószövetségi u taláso k at, V eteljev vázolja Isten Orszá­ sonlóképpen elemzi az egyház a ttrib ú tu m a in a k össze­ gának lényegét, ahogyan az az Ú jszövetségből feltárul. függéseit és az egyház fogalm ának szim bolikus ta r ta l­ Ekkléziológiai értelm ezését tek in tv e, az Isten Orszá­ m á t: az egyház épület, m elynek sarkköve m aga gának földi letétem ényese K risztus egyháza. V eteljev K risztu s; te s t, am elynek feje K risztus; szőlőskert, szerint Isten Országa három aspektus szerint vizsgál­ am elyben a szőlőtő K risztus, a vesszők a tan ítv á n y o k ; h a tó : m int a te re m te tt term észet, m in t a kegyelem m enyasszony, akinek a vőlegénye K risztus. Az utolsó országa (egyház) és m in t a dicsőség országa (eszchato­ k é t fejezet az egyház allegorikus m eghatározásával, logikusan). Az Ószövetségben a központi gondolat: az Isten Országához való viszonyával, v alam in t a kü­ a Messiás eljövetele, viszont az Újszövetség Isten Or­ lönböző nyelveken h aszn ált m egnevezésének etim o­ szágát többféle m ódon értelm ezi: közö ttü n k v a n ; lógiájával foglalkozik. nem e világból való; a bűnösök nem lehetnek örökösei A. I. Tvanov: M axim Grek és Savonarola. F o ly ta tv a (1Kor 6,9—10.). az előző k ö tetb en közölt ta n u lm á n y á n a k m ondani­ L. Voronov prof.: Andrej Rubljov, a régi Oroszország v a ló já t, a szerző p árh u zam o t von Savonarola és nagy festőművésze (1360—1430). Az orosz ikonfestő Maxim Grek vallás-erkölcsi nézetei és purifikátori zseni életének és m unkásságának teológiai és m űvé­ tevékenysége között. szettö rtén eti értékelése. M. A. Sztarokadomszkij: N eoplatonizm us és keresz­ V. N. Losszkij: Apofázis és a háromságtani teológia. ténység. A szerző nem a neoplatonizm usnak a keresz­ V. N. Losszkij: A kép teológiája. ténységre gyakorolt, v élt h a tá s á t tárg y alja, hanem csupán azo k at a filozófiai nézeteket vázolja, am elyek V. N. L osszkij: A z emberi személyiség teológiai fo­ többé-kevésbé kongruensek a kereszténységben és a galma. görög bölcselet eme utolsó iskolájának filozófiai rend­ V. N. Losszkij: A szeplőtelen fogantatás dogmája. szerében, és am elyek ta g a d h a ta tla n u l előm ozdították M ihail (Csub) érsek: A z egyház tradíciója Szt. a keresztény dogm atikai term inológia m egalkotását Methódiosz teológiájában. Második fo ly tatása a 10. és a keresztény m isztika k ialakulását. kötetben m egjelent tan u lm á n y tém ájának. I. Szerednij: Sz. V. Troickij professzor élete és ká­ M ihail (Csub) érsek: Görög filozófia és irodalom Szt. nonjogi munkássága. (1878—1972) Methódiosz műveiben. Κ . I. Logacsov: A szentírási textusok kritikai kiadá­ sai m int a kézirati anyag képviselői. Szövegkritikai, 13. kötet (1975) szövegtörténeti, paleográfiai ta n u lm á n y túlnyom ó részt nyugati kritikai biblikaidásokról. Az egész k ö te t N. D. Uszpenszkij leningrádi teológiai V. Szorokin Κ . I. Logacsov: A Szentírás orosz for­ professzor m unkásságának v a n szentelve, abból az alkalom ból, hogy b e tö ltö tte 75. életévét . Az előszót dításának aktuális problémái. A tan ulm ány célja az új orosz bibliakiadás előtt felidézni azokat az észrevéte­ egykori ta n ítv á n y a , N ikodim leningrádi m etropolita leket, am elyek 1916—1918. években han g zo ttak el írta. T anulm ányok:

252

a régi orosz bibliafordítás k ijav ításáv al kapcsolatosan. Megjegyzik a szerzők, hogy az orosz em igránsok 1951ben k ia d tá k P árizsban az Újszövetség revid eált orosz fo rd ítá sá t, azonban figyelmen kívül hag y ták a Szov­ jetun ió b an m űködő Orosz B iblia B izottság m u n k ájá­ nak eredm ényeit. Κ . I. Logacsov: A z orosz Újszövetség-fordítás megja­ vításának kérdéséhez. (Lexikai-frazeológiai problém ák.)

15. kötet (1976) P itirim (N ecsajev) érsek: Boldog Ágostonról. P a t­ rológiai m onográfia A ugustinus életéről és m unkássá­ gáról. A ugustinus: De cathechizandis rudibus. (Orosz for­ dítás.) A ntonij (M eljn iko v) metropolita: Boldog Ágoston m in t katechéta. A. Derzsavin: Szt. D im itrij rosztovi metropolita „Csetii M in e i”-je m in t egy egyháztörténeti és irodalmi emlék. A cím ben szereplő könyv h ó n apokra tagozódó hagio­ rgáfiai m ű (vitae sanctorum ), am elyet D im itrij rosztovi m etropolita a X V II. század végén és X V III. század elején á llíto tt össze egyházi—szláv nyelven. Orosz fordításban is ism ételten k ia d tá k a X V III—XI X. századokban. N. D. Uszpenszkij prof: Előreszentelt Adományok Liturgiája. (L itu rg ia-tö rtén eti vázlat.) A konszekrációt nélkülöző n agyböjti hétköznapi liturgia (voltaképpen esti istentisztelet, úrvacsora osztással) eredete a VI. századig n yúlik vissza, szerzőjének személye tisz tá ­ zatlan . U szpenszkij röviden vázolja a liturgia m ene­ té t és tö rté n e ti fejlődését, ahogyan az a p u b likált legrégibb kéziratos kódexekből kitű n ik .

17. kötet (1977) Grigorij (Lebedjev) püspök: Evangélium i képek. Pszichológiai elemzések és elmélkedések M árk evangé­ lium ának egyes szemelvényeiről. (Befejezés.) + + + : Pável Florenszkij lelkész teológiai hagyatéká­ ból. A neves orosz teológus (1882—1943) rendkívül term ékeny m unkásságának több kiad atlan , befejezet­ len ta n u lm á n y á t teszi közzé a k ö te t szerkesztősége: Istenfélelem; K ultusz, vallás, kultúra; K ultusz és filo­ zófia; Szentségek és szertartások; A hét szentség de­ dukciója; A valóság megszentelése; Bizonyságtevők — vértanuk; Értelmi szolgálat, imádság; A kultusz filo­ zófiája. 18. kötet (1978)

N. D. Uszpenszkij prof.: A virrasztó istentisztelet szertartása az orthodox Keleten és az Orosz Egyházban. Az orthodox kolostorokban jelenleg is n ap o n ta meg­ ta rtjá k az összes előírt istentiszteleteket, am elyek a 9. im aórától és a közvetlenül u tá n a következő esti istentisztelettől a m ásnap reggeli liturgiáig bezárólag h ét sze rta rtást ölelnek fel. Ü nnepnap esetén ezek be­ tö ltik az egész éjszakát, s innen ered elnevezésük: virrasztó istentisztelet (agrypnia). Parochiális tem ­ plom okban az ún. virrasztó istentisztelet csak az esti és hajnali istentiszteletekre, valam in t az 1. im aórára korlátozódik, am elyeket m egszakítás nélkül az ünne­ p e t megelőző este végeznek. Uszpenszkij hatalm as ap p arátussal írt stúdium ában k u ta tja a különböző helyi egyházak erre vonatkozó liturgikus gyakorlata közti különbségeket. V. Losszkij: A z egyházatyai hagyomány és a skolasz­ tika. Elsődleges célja a szerzőnek átte k in té st n y ú jta n i a X IV . századi bizánci m isztikus teológia „istenlátásáról” , egybevetve azt a középkori n y u g ati skolasztika nézeteivel. Losszkij cáfolja a X V I. századi Gabriel 16. kötet (1976) Vasquez jezsuita nézetét a k ettő hasonlóságáról. Lollij (Juverszkij) érsek: Alexandria és Egyiptom. Grigorij (Lebedjev) püspök: Evangélim i képek. T anulm ány az alexandriai érsek választási m ódjáról Pszichológiai elemzések és elm élkedések M árk evan­ a IV. században, valam in t az egyiptom i püspökségek gélium ának egyes szemelvényeiről. kialakulásáról. (Folyt. 21., 24. köt.) A. I. Georgijevszkij prof.: A holtak feltámadásának A. I. Oszipov prof.: A z ökumenizmus orthodox értel­ kapcsolata az eucharisztiával a szentírási tanítás meg­ világításában. A szerző elemzi a holtak feltám adásáról mezésének néhány alapelvéről. A II. orthodox teológiai kongresszuson (A thén, 1976) elhangzott előadásában szóló k risztusi és apostoli ta n ítá s kétféle értelm ezését: m in t önálló kozm ikus a k tu st, am ely a F iú m egteste­ Oszipov kifejti, hogy az ökum enizm ust m in t keresz­ sülése nyom án m egy végbe különleges isteni gondvi­ té n y egységtörekvést az orthodoxia kizárólag egyházi alapon értelm ezi, mégpedig az igazi egyház alapján selés folytán, illetve m in t az általános feltám adás léterejövő egységre való törekvésként. Az orthodoxia eszchatologikus esem ényét. A to v áb b iak b an rá m u ta t álláspontja az, hogy az egységkeresésnek lelki alapok­ az eucharisztiában jelenlevő krisztusi T est (szóma) és a szorosan anyagi értelem ben v e tt te s t (szarx) közti ról kell kiindulnia. U gyanakkor az orthodoxia elu ta ­ sítja a könnyen felbukkanó exaltáltság kísértését, különbözőségre a m egelevenítés szemszögéből, melyek am elynek szintén lelki alapjai vannak. Sem a horizon­ közül az előbbi tö bbnyire az em ber teljes személyiségét fejezi ki, m íg az u tó b b i az em ber halandó, enyészet­ ta lista beállítottság, sem a spontán m iszticizm us ér­ vényesülését az ökum enikus érintkezésekben nem te ­ nek k ite tt anyagi testére vonatkozik. K risztus Teste k in ti pozitív jelenségnek. Ö kum enikus alapnak az (szórna) az eucharisztia kenyere, és u g yanakkor a földi orthodoxia nem a különböző keresztény vallásfeleke­ egyház is, am ely örök időkre a la p ítta to tt. zetek közt fennálló azonosságokat vagy hasonlósá­ A. D erzsavin: Szt. D im itrij rosztovi metropolita g okat te k in ti, hanem az eredeti apostoli ta n ítá s egé­ „Csetii M in e i”-je m in t egyháztörténeti és irodalmi em­ szét, még akkor is, ha azt a kereszténységnek viszonylag lék. (Befejezés.) kisebb része őrizte meg. Így te h á t nem ta r tja lehet­ A. I. Ivanov: M a xim Grek m in t tudós és a korabeli ségesnek a keresztény egyházi egység helyreállítását a orosz művelődés. A 11—12. kötetek b en közölt ta n u l­ hitegység, a lelki alapok, az egyházszervezeti alapelvek, m ányok folytatása. a szent hagyom ány egysége nélkül. Éles m egkülön­ N. D. Medvedjev: Anthropológiai etűd. (Részlet a böztetést tesz a szerző a keresztény egyetemesség V. N. Losszkij teológiájáról írt disszertációból.) (katholicitás) és a társulás (fellowship) k ö zött, mely G. Tertisnikov: Feofán remete-püspök teológiai ha­ utóbbinak csupán erkölcsi, lélektani ta rta lm a van, de nélkülözi az ekkléziológiai ta rta lm a t. gyatéka. (1815—1894)

253

A . N ik itin : Orthodox tanítás az Isten és az ember közötti megbékélésről. A k érdést az „A rnoldshain—I I I ” (1967) v e te tte fel. E nnek nyom án a szerző kísérletet tesz az idevonatkozó orthodox ta n ítá s összefoglalására. Elemzi az em bernek a személyes Istenhez fűződő kap­ cso latát az Ószövetségben és az an tik világban, to ­ váb b á a bűnbeesést, a vétkesség elterjedését, az Isten hosszantűrését és b ü n tető erejét, az ószövetségi áldo­ z a to t m in t az újszövetségi megbékélés előképét, K risztus életének és újszövetségi áldo zatának meg­ v áltó szerepét, a n y u g ati satisfactio-felfogás egyolda­ lúságát, a m egigazulás fogalm át, a megbékélés pneu­ m atológiai asp ek tu sát, s végül a m egbékélés m egvaló­ sulását az orthodox istentiszteletben. A. I. Ivanov: N éhány megjegyzés a Suida-lexikon kér­ déséhez.

a jelenkori orthodox egyházéval” c. brosúrából. Moszkva, 1914.) Grigoriosz szerzetespap: A hálaadás misztériuma. A szt. eucharisztia liturgiája. (Áthosz-hegyi szerzetes­ pap gyűjtem énye az egyházatyáknak az eucharisz­ tiá ró l szóló tanításaiból. A thén, 1971. Orosz fordítás.) Vladimir (Szabodan) érsek: A z ökum enikus mozga­ lommal kapcsolatos ekkléziológia az orosz teológiában. (M agiszteri autoreferátum . Zagorszk, 1979.) Grigorij (Lebedjev) püspök: Evangélium i képek. Elm élkedések Lukács evangélium ának egyes szemel­ vényeiről. Lollij (Jurevszkij) érsek: Alexandria és Egyiptom. (F olytatás.) A. N ik itin : Szentéletű N ursziai Benedek. (Születé­ sének 1500 éves évfordulójához.)

19. kötet (1978)

22. kötet (1981)

N. D. U szpenszkij: A virrasztó istentisztelet szertar­ tása az orthodox Keleten és az Orosz Egyházban. (Be­ fejezés.) A ugustinus: Confessiones. (Orosz fordítás.)

Szergij (Golubcev) érsek: Theológiai eszmék megtes­ tesülése Szentéletű Andrej Rubljov alkotásaiban. A X IV —XV. századfordulói Oroszország politikai, val­ lási, kulturális állapotának vázolása u tá n , a szerző ism erteti az akkor élt nagy orosz ikonfestő, A ndrej R ubljov életrajzát, m ajd elemzi a közism ert Szent 20. kötet (1979) H árom ság-ikonját (Á brahám vendégsége), to v á b b á a K risztusról, P ál és P éter apostolokról, az angyalról, Az egész k ö te t N ikodim leningrádi és novgorodi a kenetvivő asszonyokról a lk o to tt képeit. Végül ki­ m etropolita (†1978) em lékének v an szentelve. m u ta tja R ubljov h a tá sá t a korabeli és a későbbi orosz A ntonij (M eljn iko v) metropolita: Előszó. I. C. Mironovics: N ikodim metropolita teológiai né­ ikon festészetre. N. D. Uszpenszkij prof: A bizánci liturgia. (Foly­ zeteiről. tatá s.) N ikodim (Rotov) archimandrita: A Jeruzsálemi Orosz Ignatija szerzetesnő: Szentéletű M a ju m a i Kozmasz Egyházi M isszió története. és kánonjai. K ozm asz, a palesztinai M ajum a püspö­ N ikodim (Rotov) metropolita: X X I I I . János római ke — b a rá tjá v a l és fogadott testvérével, D am aszkuszi pápa. Jánossal e g y ü tt — azon V I I —V III. századi egyházi A. N ik itin : N ikodim metropolita m űveinek jegyzéke. költők közé tarto zik , akik m agas fokra fejlesztették a bizánci kánonköltészetet. Az orthodox egyházi költé­ szetben kánonnak nevezik a 9 ódából álló énekeket. 21. kötet (1980) Az ódák m indegyike tö b b strófából, tropárionból áll. Nyolc óda bevezető strófája, irm osza ószövetségi N. D. Uszpenszkij prof.: A bizánci liturgia. A szerző ihletésű, az utolsó újszövetségi, és a M agnificat-ot a fellelhető legrégibb kéziratok alap ján m élyrehatóan elemzi az orthodox litu rg iát, ahogyan az a jeruzsále­ veszi alapul. (Lk 1,46—55.) A tan u lm án y szerzője Kozmasz tö b b olyan k án o n já t elemzi, am elyekben m i, az antióchiai, az alexandriai és a kisázsiai egy­ a költő a Szent H árom ság m isztérium át, K risztus házban az évszázadok során k ialak u lt. N yom on követi a z t a foly am ato t is, ahogyan a jelenleg leg­ isten-em beri m ivoltát, M ária isten-anyjai m éltóságát, az egyház szótériológiai szerepét énekli meg. inkább használatos A ranyszájú Szt. Ján o s és N agy Minucius F elix: Octavius. (Orosz fordítás.) Szt. V azul L iturgia k iszo ríto tta J a k a b és M árk Je ru ­ zsálem ben, illetve A lexandriában használatos L itu r­ giáját. 23. kötet (1982) + + + : Eucharisztia. Ö sszeegyeztetett dokum entum az EV T „ H it és E gyházszervezet” b izottságának 73. N. D. Uszpenszkij prof.: A bizánci liturgia. (Foly­ sz. „ E g y keresztség, egy eucharisztia és a kölcsönösen ta tá s.) elism ert szolgálat” c. jelentéséből. (Genf, 1975.) Ignatija szerzetesnő: Szentéletű D am aszkuszi János Ehhez kapcsolódó tan u lm án y o k : egyházi himnográfiai alkotásai. Előző k ö tetb en a szerző L. Voronov prof.: Eucharisztia. M ajum ai Kozmasz him nuszköltészetét elemezte, m ost M ih a il (M u d ju g in ) érsek: Eucharisztia az orthodox hasonló teológiai-filológiai analízist ad Dam aszkuszi egyház tanításában. (Előadás az orthodox-reform átus János kánonköltészetéről: a legism ertebb, húsvéti teológiai tanácskozásból. L eningrád, 1976.) M ih a il (M u d ju g in ) érsek: A világ kegyelmi átalaku­ kánonjáról és néhány v asárnapi és ünnepi énekéről. lása és a szt. eucharisztia. (Előadás az „A rnoldshain — D am aszkuszi Jánosról tu d n u n k kell, hogy ő v o lt a m egalkotója a 8 alapskálán, illetve alapdallam on V I” teológiai tanácskozásból. Zagorszk, 1973.) (ichosz) épülő egyházi énekrendszernek, az O ktoic­ M ih a il (M u d ju g in ) érsek: Eucharisztia és a papság. (E lőadás az Orosz O rthodox E gyház és a F inn E v a n ­ hosznak. V. A. N ik itin : A z Ivirón kolostor és a grúz írásbeliség. gélikus E gyház teológiai tanácskozásából. Jarv en (A kolostor fennállásának m illénium ához.) Az ÁthoszPee, 1974.) Arszenij archimandrita: M ilyen gyakran vettek úr­ hegyi szerzetes ország legrégibb alapítású kolostorai közé ta rto z ik a grúz (ibér, georgiai) eredetű Ivirón, vacsorát az ókeresztények? (R észlet „A szentségekben am ely a fen nm aradt okm ányok ta n ú sá g a szerint 980 való részesülés ókeresztény g y ak o rlatán ak kapcsolata

254

körü l létesült. A szerző nyom on követi a kolostor kulturális k ap cso latait G rúziával, v alam in t a jeruzsá­ lemi Szt. Szavvasz kolostorral, am elyben m ár jóval az Á thosz-hegyi szerzetesség k ialak u lása elő tt is éltek grúz szerzetesek. E nnek kapcsán a d a to k a t találunk a tan u lm án y b an számos grúz kéziratról és a rájuk vonatkozó kutatáso k ró l. Euszebiosz P am filu: Egyháztörténet. A cezáriai tö r­ ténetíró püspök (265—340) fő m űvének orosz for­ dítása. L. Lebedjev: N iko n patriarcha. A m onográfia a ne­ vezetes m oszkvai p a tria rc b a (1605—1681) halálának 300. évfordulója alkalm ából író d o tt. Szerzője részle­ tesen ism erteti, N ikon életét, főpapi és egyházfői szol­ g ála tá t, liturgikus szövegrevízióját, Alexej Mihajlovics cárral tö rté n t konfliktusát, b u k ását és rehabilitációját. A. Trubacsov: Pável Florenszkij lelkész születésének 100. évfordulójára. (1882—1943) P. Florenszkij: Igehirdetések.

Befejezve a Bogoszlovszkie Trudy 24 kötetének meg­ lehetősen vázlatos ism ertetését, annak a rem ényünk­ nek adunk m ost kifejezést, hogy ta lá n ebben a futó­ lagos recenzióban is akad n ak bőven olyan részletek, ad ato k , am elyek igényt ta rth a tn a k a m agyarországi ökum ené érdeklődésére. Ezen felül az ism ertetés meg­ írását a m agunk részéről ném i elégtételnek is érezzük azért a kétségtelen m ulasztásért, am ely a kortárs orosz orthodox teológia eredm ényeinek publikálása tekintetében terhel bennünket. Berki Feriz

Béke - 2000-ben Helmut Gollwitzer: Fragen nach Sicherheit und Glauben, Kaiser Trautate, München, 1982. 128 l.

A nyugat-berlini Szabadegyetem ny. dogm atika­ professzorának könyvecskéje a világbéke megőrzésé­ 24. kötet (1983) ért fo ly ta to tt szellemi h arcának szép dokum entum a. Négy év a la tt tíz kiem elt alkalm on foglalt állást. N. D. U szpenszkij prof.: A bizánci liturgia. (Foly­ Ő, aki 1932/33 telén Hitler = a háború! feliratú röp­ ta tás.) cédulákat osztogatott, m a ugyanazzal az égő gonddal Lollij (Jurevszkij) érsek: Alexandria és Egyiptom. és népét féltő felelősséggel küzd az am erikai közép­ (F olytatás.) hatótávolságú ra k étá k hazájáb a telepítése ellen. É rde­ mes érveinek gazdag tárh áz áb a betekintenünk! Euszebiosz P a m filu : Egyháztörténet. (F o ly tatás.) 1. Isten Igéje a legdöntőbb érv. „S zakadatlanul L. Lebedjev: N iko n patriarcha. (Befejezés.) óvnak m inket — m ondja a ham burgi Egyház N ap D. P. Ogickij: Vojselk nagyfejedelem. A X I I I . szá­ zadi orthodox h itű litv án fejedelem élete a közép­ békegyűlésén —, hogy ne éljünk vissza az evangé­ lium m al politikai célok érdekében. S akik a vissza­ kori krónikák alapján. éléstől óvnak, épp azok, akik politikai p á rtju k a t K . E. Szkurat prof.: A Szent Egyház egysége és a helyi díszítik a keresztyén névvel. A valóságban épp arról orthodox egyházak. (D ogm atikai-kánonjogi vázlat.) van szó, hogy vessünk véget a H egyi Beszéddel való A szerző választ ad a rra a látszólagos ellentm ondásra, visszaélésnek! Mi m ás az, m in t a H egyi Beszéddel hogy m iközben a K risztus á lta l a la p íto tt egyháznak egynek kell lennie, a keresztény K eleten mégis egy sor való visszaélés, h a egyik kezünkben a H egyi Beszé­ det, a m ásikban meg az atom bom bát ta rtju k ? Aki független, önálló, ún. autokefál orthodox egyház áll fenn. Foglalkozik a szerző az autokefalitás Ősrégi a k e ttő t össze tu d ja egyeztetni, az sem a Hegyi alapelvének k ialakulásával (jóllehet m aga az „ a u to ­ Beszédet nem ismeri, sem az nem világos elő tte: mi kefalitás” megnevezés egészen újkeletű), v alam in t a ké­ az atom bom ba!” (40. l). M áskor P álra hivatkozik: „É s m indazt, am it csak cselekesztek szóval vagy sőbb keletkező autokefalitás előfeltételeivel. Végül hangsúlyozza, hogy az autokefalitás a legkevésbé te tte l, m indent az Ú r Jézusnak nevében tegyetek, sem b o n tja meg az o rthodox egyház egyetem es egy­ h á lá t adv án az Istennek és A ty án a k Őáltala” (Kol 3,17). H ozzáfűzi: „L ehet-e az atom fegyvert Jézus ségét. V. Losszkij: Alexandria. A szerző. „Vision de D ieu” nevében, az A tyának h á lá t adva, alkalm azni?” (55. l.). — Beszél arról, hogy a „N e félj!” üzenete c. m űve (N euchâtel, 1962) h arm ad ik fejezetének orosz fordítása. E bben Losszkij az alexandriai teológiai is­ nem a tétlenekre, hanem az Ige cselekvőire v o n at­ kola (Origenész, Kelem en, A thanásziosz) felfogását kozik. Ezzel kapcsolatban fölem líti Schmidt kancellár ism erteti az Isten látásáról, valaminL an nak neopla­ n y ilatk o z atát: „ H a valaki a fegyverkezés vagy az atom erőm űvek m ia tt fél, annak először értelm es érve­ tonikus vonatkozásait. ket m ondok, de u tán a m ár a félelem a lelkigondozóra A . M . Elvárás vagy rajongás kérdése a feltámadás? tarto zik , az Istenbe v e te tt bizalom dolga.” Gollwitzer N. F. Fjodorov (1828—1903) " A közös ügy filozófiája” ezt fűzi hozzá: „ H a valaki, akinek a vihar a te tő ­ c. m u n k áján ak k ritik ája. V. A. N ik itin : Szt. Jevfim ij novgorodi érsek élete és cserepeit m egbolygatta, hozzám , m in t lelkigondozó­ hoz, azért jön, hogy az Isten irá n ti bizalm ában erő­ munkássága. A cím ben szereplő főpap a XV. században sítsem a leesőfélben levő cserepektől való félelmében, élt. M. Veretennikov: A nyírfakéreg-írásemlékek m in t az én nagyon óvakodni fogok a ttó l, hogy várakozásának megfeleljek. Az istenbizalom prédikálása h e ly ett a ó-orosz történelem forrásai. 1951 óta csaknem 600 ilyen írásem lék k e rü lt n apvilágra N ovgorodban, Szmolenszk­ tetőfedőhöz küldöm — a m i esetünkben te h á t a politikába való beleszólásra buzdítok” (69. l.). ben, Polockban, Pszkovban, s a legújabbak közülük is töb b m in t 400 évesek. A szerző ism erteti a szóban­ 2. A z atomháború következményeire való utalás. levő feljegyzésekkel kapcsolatos k u ta tá so k eredm é­ M ainzban, az 1979. szeptem ber elsején ta r to tt H ábo­ nyeit, különös te k in te tte l azok egyházi vonatkozásaira. rúellenes N apon m egképzik Gollwitzer előtt, hogy a Ignatija szerzetesnő: K asszia szerzetesnő himnográ­ borzalm as lehetőség valósággá v á lt, s hazája la k a t­ fiai m űvei. K asszia (vagy K assziané) apáca a IX . lanná és la k h a tatla n n á le tt. „A neutronbom ba jóvol­ században élt. Ő az egyetlen kiem elkedő tehetségű táb ó l épségben m a ra d t R ajna-hídon k ét szánalm as keleti egyházi költőnő, akinek nem csak a him nuszai, m ainzi túlélő ül, valam int egy űrlakó, aki éppen hanem a neve is fen n m arad t az utókorra. ezen az elpusztult földrészen landolt. Szemlélik a város em bernélküli rom m ezejét, s az űrlakó nagy *

255

az oroszokkal való m egértés által. A nyugati népek csodálkozással kérdezi: »H ogyan engedtétek ezt m eg? csak a keleti népekkel együtt képesek visszaszerezni Hogyan m űk ö d h ettetek közre? H ogyan ju th a tta to k az emberiségnek a jövőt, am ely szinte m ár elveszett!” ennyire? H iszen ti, em berek, értelem m el m egáldott lények vagytok, akárcsak mi. És a legszörnyűbb hábo­ (46. l.). 4. A túloldalon is vannak keresztyének! U tal a szerző rús ta p a sz ta la t v o lt m ár m ö g ö ttetek !« A k é t túlélő az első atom bom bák okozta trag éd iára: „N agaszaki­ m it fog. válaszolni rá ? »E z t k ellett ten n ü n k. Súlyos b an 300 éve élt egy kis keresztyén gyülekezet, s k iállt okai voltak a fegyverkezési versenynek: az oroszok; a m unkahelyek. A zonkívül mi, kisem berek, te h e te t­ m inden üldözést a m ásvallású környezet részéről. lenek voltu n k . M indnyájan a z t gondoltuk: ez a ször­ Egészen 1945. augusztus 9-ig, am ikoris m egjelent J a p á n fölött az az am erikai repülőgép, am elyet indu­ nyűség csak nem következik be!« (11. l.). lás előtt a lutheránus tábori lelkész á ld o tt meg, s Tényleg v o ltak háborús tap a sz ta la to k ! „M ax Sche­ azu tán a repülőgép parancsnoka m egnyom ta a gom­ ler filozófus m ár az I. világháborúban azt m ondta: bot, s Nagaszaki — a keresztyén gyülekezetével »E z a háború Iste n u ltim átu m a az emberiséghez.« Az alapos m egtérés érdekében. R övid ideig ezt is e g y ü tt —, m egsem m isült.” H án y h ittestv érü n k él m a is a keleti állam okban — fo ly ta tja a professzor a k ia b á ltá k az em berek: »Soha többé h á b o rú t!« A zután gondolatm enetet. „Im ád k o ztu n k értü k , és a h it m ár­ elfeledték, s jö tt a II. világháború. É s 1945-ben a tírja ik én t já tsz o ttu k ki őket a »gonosz kom m unisták« m ainzi túlélők, akik a rom ok alól kim ásztak, szintén ellenében. É s m ost nem a »kom m unisták« fogják ezt gondolták: »E z nem ism étlődhet meg még egy­ szer!« S n ap jain k b an készítjük elő végső katasztró ­ elpusztítani őket, hanem a »keresztyén N y u g at« .” S a „vallás védelmezésére” oly büszke N yugatnak fá n k a t. A h alo g a to tt m egtérésbe belehalunk! »Miért odakiáltja M artin Niemöller híres té te lé t: „Az atom ­ h aln áto k meg — kérdezi Ezékiel (18,31) —, térjetek fegyverkezés gyakorlati ateizm us!” Term észetesen meg, és éljetek !« (20. l.). 3. A félelmeket rangsorolni kell! Gollwitzer többszörGollwitzer a fejtegetéseihez hozzáteszi: szám ára épp­ oly drága nem csak a keresztyén, hanem a tö bbi szóvá teszi a z t a fonákságot, hogy a propaganda em berélet is, am int az Igében is nem csak a „h itü n k révén sokan jo b b an félnek „az oroszoktól” , m int az cselédeiről” van szó, hanem arról is: „Cselekedjetek atom háborútól. Még Carl Jaspers filozófus is arról ír (1958) „Az atom bom ba és az emberiség jövője” c. jó t mindenekkel!”, de a békeellenes erők képm utató, álszent m a g a tartá sát a k a rta leleplezni a tém a ilyen könyvében: K ülönbséget kell ten n ü n k a „p u szta élet” exponálásával (58. l.). és az „élni érdem es élet” között. E zért „m ind az 5. E l a közönnyel! „Sajnálatos — állap ítja meg a egyes, m ind az összes (!) életet k o ck áztatn u n k kell az életre m éltó élet k ed v éért!” Gollwitzer hozzáfűzi professzor —, hogy a háborúellenes tü n te té st sokan ez idézethez: Jasp ersn ak és társain ak „e szörnyű m on­ érzéketlenül nézik, m in th a sa já t — és nem m indnyá­ d a to k é rt a m entségükre legyen m ondva, hogy pro­ jónk —, érdekéért tü n te tn é n k , s m in th a valam i gya­ nús kom m unista m esterkedésről volna szó, am it be fesszori íróasztaluk m ellett sem azt nem tu d tá k , hogy m it írnak, sem azt, hogy m ilyen a gyilkolás technikai kellene tilta n i.” Idézi a m unkásm ozgalom régi jel­ lehetősége. É s az is hiba — fo ly ta tja a professzor —, szav át: „A legjobban gyűlölt ellenségünk a töm eg érdektelensége.” C satasorba ak ar állítani: „N e vegyen hogy az ellenséget oly feketére festik, hogy az abszolút ellenséggé lesz, aki ellen m inden eszköz jogos, s akitől erőt ra jtu n k tehetetlenségünk érzése! Mélyen önző és csak ördögi dolgok v árh ató k , semmi em beri” (82. l.). szeretetlen, ha a világot sorsára hag y ju k . Önám ítás, F ölem líti Gollwitzer a Schmidt kancellár ijesztgeté­ hogy mi sem m it sem te h e tü n k !” (46. l.). Mi boldog világot terem th etn én k a leszerelések sét is: „ H a nem védekezünk (azaz: fegyverkezünk), az tö rté n ik velünk, m in t az afgánokkal!” Tréfás szo­ által! „A hhoz, hogy engem et, H elm ut Gollwitzer-t, levegőbe röpítsenek, elég p ár gram m robbanóanyag; m orúsággal teszi hozzá az ősz h ittu d ó s: „ In d ítsu n k de én 15 to n n a robbanóanyagon ülök. H a helyette ellene becsületsértési p ert, m ivel azt hiszi: velünk 15 to n n a rizs volna, abból egy em ber 49 éven á t napi lehet ilyen nívón tá rg y a ln ia ? ” (42. l.). Az ijesztgetés három szor ehetne. V agy h a tej volna, tu d n á n k belőle h ely ett azt a k érdést kellene föltennie a ném eteknek 82 éven á t napi fél liter te je t adni egy gyerm eknek. önm agukban: „V áltoztak-e v alam it is a ném etek, ha „A Szahara gabonatárházzá változnék, a mi h ajd a­ 20 millió szovjet h a lo tt nem elég ak ad ály ahhoz, hogy országunkat felajánljuk a Szovjetunió ellensé­ n áb an v o lt; A frikában, Á zsiában, D él-A m erikában m egszűnnék az éhhalál és a rosszul táp láltsá g ; az olaj­ geinek rakétakilövő állom ásnak?” (41. l.). korszak végeztével is gondtalanul nézhetnénk a jövő­ E gyébként is — m o n d o tta Gollwitzer B ázelban az 1982. évi húsvéti békem enet részvevőinek —, „felü­ be” (114. és 10. l.). De így? A fegyverkezési hajsza sötét árnyéka vetődik az emberiségre, még a gyerm e­ letes dolog k ettéo sztan i E u ró p á t: itt a »szabad N yu­ kekre is. Fölem lít Gollwitzer egy 3 éves kisfiút, aki g a t«, o tt a »kom m u n ista zsarnokság«, s azt képzelni, a felnőttek atom háborúról hangzó vélem ényeit hall­ hogy azok o d aát m ajd a levegőbe repülnek, m i pedig gatva, hirtelen így szólt közbe: „ É n elköltözöm innen. nem . E z nagy ám ítás ! A valóságban egy E u ró p a van; Elm egyek a Jóistenhez, és m egkérdezem : van-e kiadó ellentéteivel, különböző társad alm i rendszereivel azonszobája?” (49. l.). egy, közös puskaporos hordón ü lü n k ” (113. l.). „E l E l nem m ehetünk a helyünkről, de a veszélyezte­ azzal az illúzióval — m o n d o tta a R óm 12,18 alapján te tt világban az élet p á rtjá n állhatunk, a békéért m o n d o tt prédikációjában —, hogy tö b b fegyver = nagyobb biztonság. Föl kell ism ernünk: a több fegy­ im ádkozhatunk és dolgozhatunk. Találó tö rté n e te t ver fokozódó bizonytalanság” (28. l.). Az 1981. októ­ m ond el Gollwitzer a felelősségről, helytállásról és az ab b a nem hagyható m unkáról. A m ú lt század köze­ ber 10-i bonni békedem onstráción pedig így beszélt: pén tö rté n t, hogy az USA egyik középnyugati álla­ „P olitikusaink úgy tesznek, m in th a azzal bíztuk volna m ának parlam enti ülése közben példátlan ítéletidő meg őket: »B iztosítsatok b en n ü n k et az oroszok ellen!« tö rt ki. Sötét le tt, m in t a zsákban; a villanyok is A m i m egbízásunk így hangzik: »B izto sítsatok ben­ n ü n k et és gyerm ekeinket a Föld lak h atatlan ság a, a k ia lu d ta k ; egyesek rém ülten k iá lto tta k : „ I t t van a világéhség, az atom erő okozta megsemmisülés elvisel­ világ vége!” A hányan v oltak, annyifelé a k a rta k mene­ külni. A kkor az elnök így k iá lto tt a kegyes kálvinista h etetlen k o ck ázata ellen!« Ám ez nem valósul meg h o n atyákhoz: „U raim ! U raim ! K ét lehetőség v an : az oroszok ellen való fegyverkezés ú tjá n , hanem csak

256

CONTENTS O F NO 4/1954 DO C U M EN TS: Ties S tronger th a n Blood R elationship. F estive A ddress of B ishop Tibor B artha, P re sid en t of th e E cum enical Council of Churches in H u n g ary , a t a m ourning service in com ­ m em oration of th e beginnings of th e d ep o rtatio n of H u ngarian Jew s 40 years ago (B u d ap est, M ay 13, 1984) — G eneral A ssem bly of th e N atio n al In ter-C hurch P eace Com m ittee. S T U D IE S : János Pásztor: T he T eaching of th e L im a D ocum ent on th e H oly Com m union — K la u s Ehrler: T he P eace Service of C hurches in th e L ig h t of Social P sychology — Zoltán B óna: T he U n ity of Churches in a Possible O rder of P rio rity — Ellen Fless ­ m a n n van Leer: T he W ay of C hristian F a ith from th e Ju d a istic Conception in th e N ew T estam en t to th e H ellenistic View of th e N icaean Council — E rnő O ttlyk: H u m an R ig h ts a n d th e Church — Sándor S za th m á ry: M em ento m ori. W O R L D R E V IE W : “ T he T im e of Acts in stea d of W ords H as Come” . P re sid en t’s A ddress of B ishop Károly Tóth to th e M eeting of th e CPC W orking C om m ittee, H e rrn h u t, GD R , A pril 10— 13, 1984 — N a th a n Glazer: P lu ra lism a n d F un d am en talism in th e U n ited S tates. D IS C U S S IO N : Tibor B artha J r .: T he F u tu re of O u r C hurch. H O M E R E V IE W : Ferenc L . L endvai: A C ontribution to th e Issue of C h ristian — M arxist Dialogue. C U L T U R A L C H R O N IC L E : L ászló Z a y: A lbert Schw eitzer — a D ram a? — Jen ő Szigeti: G leaning W ith th e E yes of a T heologian. R E V IE W O F B O O K S A N D P E R IO D IC A L S : M artin L u th e r an d th e R eform ation in H u n g ary — M editations b y Istv á n B á th o ry of E csed (D óra F . C sanak) — E . Schillebeeckx: Jesus, die Ge­ schichte von einem L ebenden (P á l Herczeg) — A Series of T heo­ logical E n cy clo p ed ia (József S zilvá si) — On th e Causes of Cor­ ru p tio n in H u n g a r y ... (Zsolt K ádár) — Bogoszlovszkie T ru d y : T heological S tudies (F e riz B e rk i) — H elm ut Gollw itzer: F rieden 2000. F ragen n ach S icherheit u n d G lauben, K aiser T ra k ta te , M ün­ chen (S ándor Szénási ).

vagy nem jö n m ég vissza U runk, s akk o r semmi okunk sincs a rra , hogy m u n k án k at ab b ah ag y ju k ; vagy tényleg m ost jön vissza, akkor meg legyünk ra jta , hogy m un k áb an találjo n ! Az ülést fo ly ta tju k !” — A jeles h ittu d ó s e példával is (64. l.) arra ak ar rávilág ítan i: nem pánikot a k a r kelteni, nem rém ké­

IN H A L T D E R NUM M ER 4/1984 D O K U M E N T E : S tä rk e re F äd en als B lu tv erw an d tsc h aft. F estred e von Bischof Tibor Bartha, P rä sid en t des Ökum enischen R a te s der K irchen von U ngarn, im G ottesdienst z u r E rin n eru n g a n die An­ fänge der D eportierung d er ungarischen J u d e n vor 40 J a h re n (B u d ap est, 13. Mai 1984) — V ollversam m lung des N ationalen Zw ischenkirchlichen F riedensausschusses. S T U D IE N : János Pásztor: Die B elehrung des L im aer D okum ents ü b er das Heilige A bendm ahl — K la u s E hrler: D er F riedensdienst der K irchen im L icht der Gesellschaftspsychologie — Zoltán B óna: Die E in h e it d e r K irchen in einer m öglichen P rio ritätso rd n u n g — E llen F lessm ann van L eer: D er W eg des christlichen G laubens von der judaistischen A uffassung im N euen T estam en t bis zu r hellenistischen A uffassung des K onzils von N icaea — E rnő O ttlyk: M enschenrechte u n d die K irche — Sándor Szathm áry: M em ento m ori. W E L T R U N D S C H A U : „D ie Z eit d e r T a te n u n d n ich t der W orte ist gekom m en“ . A nsprache des P rä sid en ten , Bischof K ároly Tóth, auf der T agung des A rbeitsausschusses d e r C F K in H errn h u t, D D R (10— 13. A pril 1984) — N athan Glazer: P luralism us un d F u n d am en talism u s in den V ereinigten S ta a te n . D IS K U S S IO N : Tibor Bartha ju n .: Die Z u k u n ft unserer K irche. H E IM A T R U N D S C H A U : Ferenc L . L endvai: E in B e itrag zu r F rage des christlich— m arxistischen Dialogs. K U L T U R E L L E C H R O N IK : László Z a y : A lbert S chw eitzer — ein D ram a? — Jenő Szigeti: Ä hrenlese m it den Augen eines T heo­ logen. B Ü C H E R - U N D Z E IT S C H R IF T E N R U N D S C H A U : M artin L u th e r un d die R eform ation in U ngarn — Die M editationen Istv á n B á ­ th o ry s von E csed (D óra F . Csanak) — E . S chillebeeckx: Je su s, die G eschichte von einem Lebenden (P á l Herczeg) · — E in e theo ­ logische Fachlexikonsserie (József S zilvá si) — Ü b er die U rsachen des Verfalls in U n g a r n .. . (Zsolt K ádár) — Bogoszlovszkie T ru d y : Theologische S tudien ( F eriz B erki) — H elm ut G ollw itzer: F rieden 2000. F ragen n ach Sicherheit u n d G lauben, K aiser T ra k ta te , M ün­ chen (Sándor S zénási).

peket a k a r festeni, hanem a veszélyt ak arja lá tta tn i, s ezzel m indnyáj ó n k at m ozgósítani a k ar az emberiség jövője érdekében. „Boldogok, akik b ékét terem tenek.” (Mt 5,9) Szénási Sándor

E szám ára: 55,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: Ú jfordítású B iblia Ú jfordítású Ú jszövetség Zsoltárok K önyve — B erki Viola illusztrációival K épes Ú jszövetség

180,— F t 46,— F t 57,— F t 245,— F t

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: ifj. D r. B a rth a T ibor—V ladár G ábor: Bibliai fogalmi szókönyv 244,— F t K üldetésben — K öszöntések az ökum enéből dr. B a rth a Tibor p üspök 70. születésnapjára 113,— F t „ Ó, szép fényes hajnalcsillag” m agyar népi karácsonyi énekek 100,— F t P ászto r Jánosné: K enyai napló 70,— F t D r. T ó th K áro ly : Öröm hír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) 130,— F t R á d a y P ál em lékkötet 110,— F t Kiss Sándor: Újszövetségi görög—m agyar szóm agyarázat 123,— F t D r. V ictor Já n o s: R eform átus Hiszekegy 85,— F t Beliczay A ngéla: Ö rökéletnek beszéde 73,— F t H . E . F osdick: A B iblia a m odern em ber kezében 30,— F t Paolo R ic c a —B runo Corsani: P é te r és a pápaság a mai ökum enikus párbeszédben 44,— F t Ökum enikus énekeskönyv 54,— F t B ereczky A lb ert: H álaad ás (igehirdetések, előadások, tan u l­ m ányok, cikkek) 110,— F t R eform átus K orálkönyv 250,— F t Szikszai: K eresztyéni ta n ításo k 97,— F t „Szüntelen im ádkozzatok” — im ádságok a keresztyénség századaiból 110,— F t „H irdesd az Ig ét” — Igehirdetők kézikönyve 158,— F t B u d a i—H erczeg: Az Ú jszövetség tö rté n ete 110,— F t M agyar Zsoltárok (kórusm űvek) 200,— F t A M agyarországi R eform átus E gyház cím tára 56,— F t B o tty á n Já n o s: A m agyar Biblia évszázadai 128,— F t H . V. M orton: Pál apostol nyom ában 110,— F t T akács B éla: R eform átus tem plom aink úrasztali t erítői 200,— F t Vékey T am ás: Az evangélium sodrában 70,— F t Csuka Z oltán: Bizonyságul 6 4 ,— F t Bódás Já n o s: Szám adás 85,— F t K incsesláda I I . 100,— F t D ickens: U runk élete 7 0 ,— F t K iss Géza: A lélek h a ran g ja 9 5 ,— F t Bereczky A lb ert: A m ag y ar p ro testantizm us a zsidóüldözés ellen 33,— F t Kaphatók: A P ro testán s K önyvesboltban (hétfőn szünnap) B udapest IX ., R á d a y u. 1. (a 15-ös autóbusz m egállójánál). Megrendelhetők: m inden lelkészi h iv a talb an és a R eform átus Sajtóosz­ tály o n , B ud ap est X IV ., A bonyi u. 21. P f. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI

EGYHÁZAK

ÖKUM ENIKUS

TANÁCSÁNAK

FOLYÓIRATA

A L A P Í T V A

1925

A TARTALOM BÓL

A magyar református teológusok munkaközösségéről A Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűléséről A keresztyén-marxista felelősség antropológiai és szociáletikai megalapozása Anonim alkoholisták és lelkigondozás két út a szenvedélybetegekhez Spurgeon emlékezete Országos Református Kiállítás 1934-ben A jövendő múltja Ú J F O L Y A M (X X V I I )

1984

5

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1984. szeptem ber— október Felelős szerkesztő: D. Dr. O ttlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T .: 114-862 Felelős kiadó: M agyarországi Egyházak Ökum enikus Tanácsa Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T .: 227-870 Index: 26 842 H U ISS N 0133— 7599

□ Egyetemi N yo m d a — 84.2684 Budapest, 1984. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

□

BARTHA TIBOR: A m agyar reform átus teológusok m unkaközössége. Bevezető előadás a Collegium Doctorum ple­ 257 náris ülésén .......... OTTLYK ERNŐ: A Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése. 1984. július 22—augusztus 5............................. 259 TANULM Á NYOK

BOROSS GÉZA: A szolgálat értelmezése a Magyarországi Re­ form átus Egyházban a Limai Dokumentum tükrében ... SZEBENI OLIVÉR: A szolgálat a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházaiban a Limai Dokumentum tü k ré b e n .................. KOCSIS ELEMÉR: A közös felelősség antropológiai és szociál­ etikai megalapozása. Protestáns hozzájárulás az 1984. feb­ ru ár 28—március 2-i budapesti nemzetközi m arxista—ke­ resztyén párbeszédhez ............................................................... TŐKÉS ISTVÁN: Zwingli továbbélése és időszerűsége a ma­ gyar nyelvű Református Egyházban ... ... ... JUHÁSZ ISTVÁN: A Második Helvét Hitvallásról I............... HELMUT HARSCH: Anonim alkoholisták és lelkigondozás — két út a szenvedélybetegekhez (Wege zum Menschen) c. folyóirat 36-ik évfolyam, 1. szám, 1984. január. A füzet címe: Seelsorge an Suchtkranken (A szenvedélybetegek lelkigondozása).............................................................................. KISS EMIL: Spurgeon emlékezete ................................................ CSOHÁNY JÁNOS: A Leuenbergi Konkordia előfutárai Ma­ gyarországon. A magyarországi reform átusok és evangé­ likusok kéri és nagygeresdi egyezménye 1830-ban és 1833-ban

267 271

274 279 288

299 302

306

H A Z A I SZEM LE

TAKÁCS BÉLA: Országos Református K iállítás 1934-ben ... 309

A Theologiai Szemle szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. O ttlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz H ecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách Attila Kürti László Viczián János Dr. N agy Gyula Szakács József D. Dr. Tóth Károly

K U L T U R Á L IS K R Ó N IK A

ZAY LÁSZLÓ: A jövendő m ú l t j a ................................................ SZIGETI JENŐ: Tallózgatás teológus s z e m m e l.........................

314 316

Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László M árton D. D r. Tóth Károly Olvasószerkesztő: T a r r Kálmán

□ Előfizetési díj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 Ft

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. szeptem ber 5.

V

Előfizethető: a Posta Központi H írlap Irodánál, Budapest, József nádor té r 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám : 215-96162

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE Kérjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kéz­ irataikat két példányban (egy másolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küld­ jék be. Kéziratokat, amelyet nem m i kértünk, vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

ψ

A magyar református teológusok munkaközössége Bevezető előadás a Collegium Doctorum plenáris ülésén A magyar reform átus teológusok munkaközössége (Collegium Doctorum ecclesiae reform atae in Hunga­ ria, a továbbiakban: DC) 1972-ben alak u lt meg azzal a céllal, hogy a magyarországi evangélium szerint r e ­ form ált egyház életének és szolgálatának bibliai-hit­ vallásos irányelveit folyamatos m unkával a figyelem középpontjában tartsa, éspedig — a gyülekezetek életében felmerülő kérdésekre Is­ ten Igéjére tám aszkodva, a Lélek vezetését kérve vá­ laszt keressen; — az egyház szolgáinak teológiai m űveltségét nö­ velje; — gondoskodjék egyházunkban a teológiai tudom á­ nyosság művelőinek utánpótlásáról; — kétévenként jelentessen meg évkönyvet — lehe­ tőleg valam elyik világnyelven annak érdekében, hogy hittudósaink munkássága szélesebb körben ism ertté váljék. (Ez a célkitűzés nehezen volt megvalósítható. Egyelőre csak arra vállalkozhatunk, hogy magyar nyelven jelentetünk meg a továbbiakban hihetőleg rendszeresen egy évkönyvet.) Igazába véve az egyház teológusainak munkaközös­ sége m ár jóval a DC forma szerinti megalakulását megelőzően ténylegesen működött. Az egyház kor­ mányzata és közössége által szükségesnek ítélt tan u l­ mányi feladatok m unkálására teológusaink elitje fo­ gott össze alkalomszerűen. Ilyen alkalm ak voltak — egy új bibliafordítás ökumenikus vállalkozásában való részvétel; — az első debreceni alkotmányozó zsinat 400. év­ fordulójára — m últat és jelent felmérő — Zsinati T a­ nítás megfogalmazása (1967); — a „Studia et A c ta . . . ” című kiadványsorozat meg­ jelentetése. E vállalkozás célja az volt, hogy im pul­ zust adjon a magyarországi reform átus egyház törté­ netének a m odern történetírás eszközeit alkalmazó és a legújabbkori kutatás eredm ényeit is hasznosító fel­ dolgozására. Az 5 kötetre tervezett sorozatból m ár csak 1 kötet kiadása van hátra; — egykötetes „Jubileum i K om m entár” kiadása az 1967-es jubiláris és törvényalkotó zsinat alkalm ából; — különböző ökum enikus fórumok elé terjesztett tanulm ányok megszerkesztésében való részvétel. Ezek közül a fontosabbak: 1966. Christian service in relation to the social and international problems of our time. 1968. Creation — new creation — church — hi­ story.

A DC stru k tú rája Három szakosztálya van: teológiai, egyháztörténettudom ányi és ökumenikus. A teológiai szakosztályon belül különböző szekciók és szubszekciók működnek az alábbiak szerint: I. Teológiai Szakosztály (vezetője: K ürti László püspök). Ószövetség (vezető: dr. Tóth K álm án professzor). Újszövetség (dr. Lenkeyné dr. Semsey K lára pro­ fesszor). Szisztematika teológia (dr. Kocsis Elem ér pro­ fesszor). Gyakorlati teológia (dr. B artha Tibor — ügyve­ zető: A dorján József). Diakónia (dr. M olnár Mihály). — Öregek gondozása, lelkigondozása (Majoros K atalin). — Testi-szellemi fogyatékosok gondozása, lelki­ gondozása (Juhász Zsófia). — Vakok, siketek gondozása, lelkigondozása (Ja­ kab Miklós—Muzsnai István). — Iszákosmentő Misszió (Arató Ferenc—Borbély Béla). — „Kallódó ifjúság” m entése (Adorján József— Hubayné Muzsnai Márta). — Cigánymisszió (Hadházy Antal). Dialógusok szekciója (dr. Jánossy Im re profesz­ szor). — Református—orthodox dialógus (dr. Pásztor Já ­ nos professzor). — Reform átus—zsidó dialógus (Tamás Bertalan). — M arxista—keresztyén dialógus (dr. Kocsis Ele­ m ér professzor). II. Egyháztörténet-tudom ányi Szakosztály (dr. Mak­ kal László professzor). E szakosztály keretén belül m űködik a „Délke­ let-Európai Reform áció-történetet K utató Inté­ zet”. III. Ökumenikus Szakosztály (dr. Tóth Károly püs­ pök).

— „Az istentisztelet teológiája” című tanulm ányi projektum m unkálása, 1964-től. Három tanulm ányi b i­ zottság foglalkozott a tém a teologikumával, historiku­ m ával és ökumenikus aspektusaival. E m unkálatok eredménye sokszorosításban 1976-ban jelent meg.

A Zsinat 1983-ban hozott döntésével feloszlatta a Zsinati Tanulmányi Bizottságot és annak szolgálatát a DC-re bízta. A Magyarországi Református Egyház alkotm ánya szerint az egyházban a tanítás legfőbb letéteményese a Zsinat. A Zsinat a tanítás szolgálatá­ ban eljárva tartozik kikérni a DC véleményét, javas­ latát. Így a közelmúltban a DC a nők ordinálása, a karizm ák evangéliumi értelme, az evangelizáció kér­ déseiben terjesztett javaslatot a Zsinat elé, amely elő­ m unkálatok alapján az em lített tém ákban a Zsinat „Zsinati Tanítás”-t bocsátott a gyülekezetek rendel­ kezésére (1981).

A felsorolt példák érzékeltetik, hogy a reform átus egyházban örvendetesen kibontakozott teológiai m un­ kásság kereteit és rendjét elengedhetetlenül szüksé­ ges volt szabályozni és biztosítani. Ez történt meg a DC megalakulásával.

A DC most folyam atban levő tanulm ányi projek­ tum ai közül kiemelem az Istentiszteleti Rendtartás re ­ vízióját, valam int az EVT H it- és Egyházszervezet Bizottság ún. Limai Dokum entum ának feldolgozását, illetve a Zsinat szám ára javaslat kim unkálását.

1975. Jesus Christ frees and unites. 1983. Jesus C hrist life of th e world.

257

A D C -b en fo ly ó te o ló g ia i m unka á lta lá n o s je lle m z é s e A Magyarországi Reform átus Egyházban folyó teo­ lógiai m unka a feljebbvaló emberöltők során nagy­ m értékben a külföldi, elsőrenden a ném et nyelvterü­ leten folytatott teológiai m unka függvénye volt. A szá­ zadforduló idején egyházunkban is a modern, liberá­ lis teológiai szemlélet uralkodott. Az első világháború után azonban egy új biblikus orientáció, elsőrenden a K. B arth által képviselt christologiai aspektus érvé­ nyesülése volt meghatározó jelentőségű. Egyidejűleg az egyház igehirdetésében, a gyülekezetek kegyességi életében megújulási, ébredési tendenciák jelentkeztek. A háború szenvedései, a fasizmus rém tettei közepette megszólalt az egyház igehirdetésében a bűnbánatra, önvizsgálatra felszólító prófétai üzenet. Isten ajándé­ kának tekintjük azt a tényt, hogy az egyház a 40-es években elfogadta és m eghallotta ezt az önvizsgálatra, b űnbánatra felhívó üzenetet. Meggyőződésem szerint a Magyarországi Református Egyház teológiája a bűn­ bánatra hívó szó elfogadásával lépett önálló útra. Kö­ zéppontba k erült annak a ténynek felismerése, hogy az egyház istentiszteletétől elszakadt az emberszeretet parancsa iránti engedelmesség. A két világháború, a nácizmus okozta rém tettek, az ország lakossága több­ ségét sújtó szociális nyomor iránt tan úsított közöny és tehetetlenség beszédes bizonyságai voltak annak, hogy az elvilágiasodott népegyház megerőtelenült a szolgáló Krisztus követésében. Felismeréssé vált az egyház meg­ újulásának szükségessége és a m egújulás felé vezető út: a szolgáló Krisztus szolgáló egyházá nak látomása. Ez a folyam at az ország megítélt semi-feudális társa­ dalmi rendjének összeomlása és egy új, szociális tá r­ sadalmi rend kialakulása közepette bontakozott ki. 1948 áprilisában a Zsinat Révész Im re püspök veze­ tésével megfogalmazta azokat az evangéliumi alapel­ veket, amelyek a gyülekezeteket eligazították a tö r­ ténelmi események sodrában. Ezek a teológiai reflexiók az egyház társadalm i felelősségére hívták fel a figyel­ m et és az Ige irán t engedelmes egyház helyét a tá r ­ sadalm i igazságosságért küzdők m ellett jelölték ki. Ezek után fogadta el az egyház vezetősége az ország új társadalm i rendjét és írta alá Révész Im re püspök elnöktársával együtt az új, szocialista állam m al m eg­ kötött Egyezményt. Az egyház vezető teológusainak (Révész Im re, Bereczky Albert, M akkai Sándor, Victor János stb.), valam int vezető testületeinek látását fo­ lyam atosan magáévá tette az egyház közössége. Meg kell jegyezni, hogy egyházunknak a társadalm i fele­ lősséget érintő állásfoglalása a nyugati keresztyénség bizonyos körei részéről éles bírálatban részesült. Ez a bírálat később módosult. Részint azért, m ert a világ­ keresztyénség m értékadó körei is felism erték a keresz­ tyénség szociáletikai elkötelezettségét (lásd példának okáért a Világmisszió és Evangélizáció Melbourne-i Nyilatkozatát, 1980); részint pedig azért, m ert kide­ rült, hogy nem annyira egyházunk teológiai szemlé­ letét, inkább annak b írálatát jellem zik politikai kö­ töttségek (az antikom m unizm us). Az érdeklődés olyan módon irányult az ország és a világ társadalm i problém áira, hogy a Zsinat 1964-ben szükségesnek tarto tta annak hangsúlyozását: az egy­ házak társadalm i felelőssége egyedül a Jézus K risz­ tussal való közösségük gyümölcse. Más szavakkal ki­ fejezve: a Deuteronomiumban megfogalmazott és a Jézus Krisztus által m egismételt nagy parancsolatban az istentisztelet és az em berszeretet összefüggése el­ választhatatlan. A Zsinat ilyen meggondolások alap­ ján kezdeményezte az „Istentisztelet teológiája” című 258

tanulm ányi projektum m unkálását. E körben folyó vizsgálódások vezettek — az evangélizáció bibliai elméletének és gyakor­ latának ú jra átgondolásához (1974); — a szolgáló egyház koncepcióján belül az egyház­ ról szóló bibliai tanítás felelevenítéséhez. Felismertük, hogy különböző szellem történeti irányzatok hatására, többek között a magyar kálvinizmus körében is, elho­ mályosodott az egyházról, a sákram entum okról, a Szentlélek m unkájáról, a karizm ákról szóló bibliai is­ meret. A 70-es évek derekától kezdődően megeleve­ nedtek az ecclesiologiai, a sacramentologiai, pneum a­ tologiai vizsgálódások. A vizsgálódások során szükségképpen fel kellett is­ merni K álvin János tanításainak időszerűségét. 1909ben, Kálvin születésének 400. évfordulóján eleven esz­ mecsere folyt a kérdés körül: mi K álvin teológiájá­ nak legjellemzőbb vonása? Sokan az „unio mystica cum C hristo” gondolatára utaltak, mások K álvint a Szentlélek teológusának m ondották. Legáltalánosabb volt az a vélekedés, amely szerint K álvin János az egyház teológusa. A szolgáló egyházzá formálódás fo­ lyam atában K álvinra, elsőrenden m int az „egyház teológusára” van m úlhatatlanul szükségünk. K álvin tanításainak időszerűsége magyarázza, hogy folyam atban van egyházunkban egy eleven Kálvinkutatás: amelynek célja a kálvinizmus evangéliumi gyökérzetének feltárása, a politikai kálvinizmussal szemben az evangéliumi kálvinizm us újrafelfedezése. (A világ reform átussága 1986-ban emlékezik meg K ál­ vin Institut io-ja első kiadásának 450. évfordulójáról.) Azt rem éljük, hogy ez alkalom m al a K álvin-kutatók Nemzetközi Kongresszusa a DC székhelyén, Debre­ cenben ta rth a tja meg ünnepi ülésszakát. Ez alkalom ­ ra felkészülendő a DC, illetve a Zsinat Elnöksége „Az Evangéliumi Kálvinizmus Füzetei” címen kiad­ ványsorozatot kíván kiadatni (szerk. Békési Andor) annak érdekében, hogy Kálvin János tanításait, ke­ gyességi gyakorlatát közel vigye a gyülekezetekhez. ÖSSZEFOGLALÓAN azt m ondhatjuk: A M agyaror­ szági Reform átus Egyház Isten Lelke által m unkált megújulás folyam atában él, am elynek során a nép­ egyház hitvalló, szolgáló egyházzá formálódik. A DC teológiai m unkája — hitünk szerint — e megújulási folyamat eszköze.

N éh á n y szó a g y ü le k e z e t diak ón iai szo lgálatán ak teológiájáról E helyen a szolgáló egyház teológiájának am a fe­ jezetéről kívánunk külön szólni, am ely a gyülekezet diakóniai szolgálatának teológiai problém áiról hivatott rövid összefoglalót adni. Ez a problem atika, összeha­ sonlítva hasonló nyugati teológiai fáradozásokkal, el­ térő képet m utat. Gondolok itt példának okáért a Heidelbergben 1984 februárjában ta rto tt diakóniai konferencia m unkálataira, am ely tanácskozás tém ája volt: Die Theologie der Diakonie — Diakonie an der Theologie. A mi tételeinket és kérdéseinket az aláb­ biakban próbálom összefoglalni: 1. Az örvendetes üzenet (evangélium) — Isten dia­ kóniájáról, K risztus Jézus szabadító m unkájáról ad számot. Ezért az evangélium és a diakónia egysége el­ választhatatlan. Az örvendetes üzenet nem egyszerűen verbális információ Isten szabadításáról, hanem való­ ságos szabadítás, Isten országa erőinek kiáradása foly­ tán. Ilyen értelem ben idézi Jézus K risztus a zsinagó­ gában az ézsaiási próféciát (Luk 4).

Ilyen értelemben írják le az evangéliumok Jézus Krisztus működését, m ondván: PRÉD IKÁLT ÉS G YÓ ­ GYÍTOTT. (Mt 1,38—39; Mt 9,35). 2. A tanítványok közössége: a GYÜLEKEZET hiva­ tott arra, hogy részesedjék Jézus K risztus szolgálatá­ ban, diakóniájában. (Ján 20,21). A gyülekezet m int Jézus K risztust követő, szolgáló gyülekezet sakramentális közösség (unio K risztussal és communio a szentekkel); pneum atikus közösség, m ert a Lélek vezeti; karizm atikus közösség, m ert tag­ jai az egyetemes papság elvének megfelelően, a nekik adott kegyelmi ajándékok szerint vesznek részt a gyülekezet szolgálatában: — az evangélium proklam álásában; — az em berszeretet parancsolatának betöltésében (betegségek gyógyításában). Eszerint a gyülekezet élettevékenysége egyfelől a ta­ nítvánnyá tétel missziója (Mt 28,19—20). E tevékenység a keresztség sákram entum ában gyökerezik. Másfelől azok, akik belekeresztelkedtek Krisztus testébe, megélik a szolgáló Úrral való közösséget. E közösség (unio mystica) az úrvacsora sákram entum á­ ban gyökerezik. A FENTI MEGÁLLAPÍTÁSOKBÓL OLYAN KÉR­ DÉSEK F AKADNAK, AMELYEKRE A NÉPEGYHÁZI SZEMLÉLET ÉS GYAKORLAT NEM TUD VÁLASZT ADNI. Ilyen kérdések példának okáért: — az evangélium és diakónia összefüggéséből kö­ vetkezik, hogy az evangélizáció szolgálattételre, a szolgáló K risztus közösségébe hív. A népegyház ese­ tében mi az értelm e ennek az elhívásnak? (Általáno­ san észlelt tapasztalat, hogy a népegyház körében végzett evangelizáció következm ényeként a hívők k ü ­ lönböző szektás közösségekhez csatlakoznak. A nép­ egyház ugyanis nem tu d ja kielégíteni közösségigényü­ ket. — A Krisztus úrvacsorai közösségébe való betago­ lódás nem köthető életkorhoz. A gyermekkeresztség gyakorlatának m egtartásával hogyan kell építeni a felnőtt konfirmáció gyakorlatát? — Mit jelent a Római levél közlése; Krisztussal meghalni és K risztussal feltám adni? K álvin szerint: önmegtagadást. M it jelent ez a hivő és a gyülekezet kegyességi életében?

— A megtérés az örök életre vezető úton nem az utolsó állomás. A megszentelődés (sanctificatio, theo­ sis) folyamatának a gyülekezet m i módon válik esz­ közévé? * A diakónia és a szolgáló egyház elvi kérdéseivel való foglalkozás — K álvin pragm atizm usát követve — máris párosult egyházunkban gyakorlati következte­ tések levonásával. Így a diakónia területén: — 1976-ban m egalakult a debreceni Diakónusképző Intézet; — az egyház 16 szeretetintézm ényének szolgálata új perspektívát nyert annak felismerésével, hogy ez in­ tézmények a gyülekezetek diakóniai nevelésére hiva­ tottak; — 1983-ban m egalakult a diakóniai munkások m un­ kaközössége: a BETHESDA TESTVÉRKÖZÖSSÉG, amely testület a valam ikori „M utterhaus-Diakonie” helyett hivatva van a diakónusok lelkigondozásának és továbbképzésének ügyét szolgálni. — Az elvi felismerések gyakorlatban való értékesí­ tése szempontjából kiemelendőnek tartom , hogy 1975ben a Zsinat azt a tanácsot adta a gyülekezeteknek: alakítsanak diakóniai bizottságot (SZOLGÁLÓ KÖ­ ZÖSSÉGEKET) olyan hívőkből, akik Róma 12,1 szel­ lemében hajlandók a presbitérium m al együtt több felelősséget vállalni a gyülekezet istentiszteletéért és emberszolgálatáért. Amely gyülekezetek ezt a tanácsot megfogadták, bizonyára osztoznak abban a rem ény­ ségben, hogy a gyülekezet SZOLGÁLÓ KÖZÖSSÉGE egyre fokozódóbb m értékben azonosul a gyülekezet ÚRVACSORAI KÖZÖSSÉGÉVEL. M indenképpen hoz­ zájárul a népegyház evangéliumi megújhodásához, a szolgáló egyházzá formálódás előhaladásához. Úgy vé­ lem, a gyülekezetekben munkálkodó szolgáló közössé­ gek rendkívül komoly igényt elégítenek ki; a szolgáló egyház teológiai tételeinek megfogalmazása együtt kell járjon a szolgáló gyülekezetek megjelenésével. Azzal a reménységgel bocsátjuk ú tjára a DC első évkönyvét, hogy azt az eljövendő esztendők során rendszeresen újabb kötetek követik, amelyek az Isten Lelke által egyházunkban m unkált újulás áldott esz­ közei és bizonyságtevői lehetnek. Bartha Tibor

A Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése 1984. július 22.— augusztus 5. M ár m agában véve az a tény, hogy 1984 nyarán — a kiélezett nemzetközi feszültség idején — egy szocia­ lista ország fővárosában lehetett megrendezni egyházi világgyűlést: kiemelkedő esemény a béke, az enyhü­ lés, a népek barátsága érdekében. Hosszasan lehetne sorolni m indazt az eredményt, am it a budapesti kon­ ferencia jelentett. A rendezés kiváló volt, például jú ­ lius 28—29-i vidéki gyülekezetlátogatás után m egte­ kinthették az Állami Népi Együttes m űsorát, 31-én pe­ dig nagyszabású állam i fogadás volt a parlam entben. Benyomást szereztek az állam és egyház jő viszonyá­ ról a szocialista társadalom ban. L átták hazánk szép­ ségeit, élvezték a vendégszeretetet , s m indenütt nagy elismeréssel szóltak a konferencia zavartalanságának biztosításáról. Igazuk van azoknak, akik az LVSZ tö r­ ténetében a legjobban m egrendezett nagygyűlésről

szólnak. Mind az LVSZ, mind a magyarországi evan­ gélikus egyház életében fontos esemény az, hogy dr. Káldy Zoltán püspök-elnököt az LVSZ elnökévé vá­ lasztották.

A z L V SZ ifjú sá g i találk ozója (jú liu s

12— 19.)

Feszültségekkel tele világunkban több m int 300 fia­ tal arról tanúskodott, hogy a hit, a szeretet, az életért érzett felelősség hidat épít világrészek, társadalm i ren­ dek között. Közösségünk K risztusban tükröződött abban, hogy július 12-én a Deák téri templomban megnyitó isten­ tisztelettel kezdődött és július 19-én a M űszaki Egye­ 259

tem „E” épületében úr vacsorai istentisztelettel fejező­ dött be az Ifjúsági Találkozó. A konferencia mintegy 335 jelenlevő résztvevője á t­ élhette, am int Hafenscher Károly, Deák té ri igazgató­ lelkész prédikációjában m ondotta: „a K risztusban való közösséget”. A közös éneklés gitár- és hangszerkísé­ rettel még a késő esti órákban is folytatódott a Deák téri tem plom belső udvarán, mintegy szimbolizálva a konferencia fő gondolatát: K risztusban a jövő m ár itt van. Az Ifjúsági Világtalálkozónak a Műszaki Egyetem adott otthont. Új, m odern kollégium ában laktak a ta ­ lálkozó résztvevői. A konferencia az egyetem egyik épületszárnyában kapott igen kényelmes helyet. A konferencia első m unkanapján, pénteken a kö­ szöntések sorát dr. Polinszky Károly, a Műszaki Egyetem rektora nyitotta meg. K ifejezte reményét, hogy e patinás egyetemi városrész jó inspirációkat fog adni e hasznos tanácskozáshoz. „Az Önök jelenléte hazánkban a K risztusban való megbékélést jelentheti és jelzi”, mondotta megnyitó köszöntésében dr. K áldy Zoltán püspök-elnök. „A ven­ déglátó m agyar evangélikus egyház nevében nagy vá­ rakozással és bizalommal köszöntöm m ind a hat kon­ tinensről m egjelent fiatalokat. Egész egyházunk nagy örömmel látja vendégül a nagygyűlést megelőző ifjú­ sági találkozót, amely a m aga nemében az első ilyes­ fajta Ifjúsági Találkozó Kelet-Európában. Az ism ételten em legetett »Vasfüggöny« mögé jöttek De hiszem, azt tapasztalták, hogy ez a »Vasfüggöny« leomlott, vagy olyan lyukassá vált, hogy m indenki á t­ jöhet rajta, északról és délről, keletről és nyugatról, így gyakorlatilag m ár nem is létezik. Mindig nyitot­ tan v árjuk Önöket, nemcsak határainkat nyitjuk meg Önök előtt, hanem szíveinket, otthonainkat és gyüle­ kezeteinket is. Egy olyan időszakban vannak itt, am i­ kor feszültségek vannak a világban, elsősorban kelet és nyugat között.” Dr. Anza Lem a (Tanzánia), a L utheránus Világszö­ vetség főtitkárhelyettese az LVSZ köszöntését ad ta át és kiem elte: „az LVSZ szám ára igen fontos ez a ta ­ lálkozó. Reméljük, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a nagygyűlésen jobban megértsük az ifjúság szerepét. . . fájdalm as egyenlőtlenségek vannak a világban, ezeket meg kell változtatni, meg kell javítani. Őszinte véle­ m énycserét kívánok a találkozó résztvevőinek.” A nemzetközi ifjúsági konferencián plenáris ülése­ ken és tém acsoportokban 49 ország küldötte — 45 szá­ zalékuk Kelet-Európából — vélem ényt cserélt keresz­ tény hite és meggyőződése alap ján a békéről és igaz­ ságosságról. A fiatalok szerepéről az egyházban és a társadalom ban. A nők és férfiak helyzetéről. Az egyháznak az igazság és béke oldalára kell állni, ha hűséges ak ar m aradni Istenéhez és Urához. Az élet és szeretet Istenét megcsúfolja az, aki Isten terem tési rendjével megkísérli igazolni az apartheid politikát. Az egyház sem m it nem tesz az erőszak el­ len, az erőszakot és elnyom ást nem akadályozta meg. Boesak bibliatanulm ányában rám utatott arra, hogy Is­ ten, Jézus K risztusban úgy jelentette ki magát, m int a szeretet és megbékélés Istene. Aki m egáldja la sze­ gényeket, aki arra tanít, szeressük az ellenséget, aki elju t a végső engedelmességig, a keresztig. Mi félté­ kenyen őrizzük az identitásunkat, ám a Biblia arra ta n ít: Jézus Krisztus azért jött, hogy ledöntse az em­ bereket elválasztó falakat. A szeretetre vonatkozóan a dél-afrikai lelkész kifejtette: „a szeretet nem édes­ kés dolog és nem tűrheti el az igazságtalanságolt”. A váratlan véres dél-afrikai események m iatt hazauta­ zásra kényszerülő Boesak, a Reform átus Világszövet­ 260

ség elnöke megrázó szavakkal búcsúzott az őt sokáig felállva ünneplő fiataloktól. A Magyar Ifjúság Országos Tanácsának elnöke, Em őd Péter is köszöntötte az ifjúsági gyűlést. Beszé­ dében rám utatott arra, hogy Magyarországon az A l­ kotm ány biztosítja a lelkiism ereti szabadságot. A m a­ gyar ifjúság saját vendégének tekinti az LVSZ ifjú ­ sági gyűlésének résztvevőit. Békében született gene­ rációnk békében és barátságban akar élni minden néppel. A béke és igazságosság kérdéséről két előadás hang­ zott el. H . Bretschneider, drezdai ifjúsági lelkész és A runa Gnanadason asszony (India) tarto tták az elő­ adásokat. Elemezték a Kelet-Nyugat, Észak-Dél közötti gazda­ sági, politikai, ideológiai eltéréseket, s kiemelték a ke­ resztyének felelősségét. Hűségünk az evangéliumhoz arra kényszerít minket, hogy az élet szolgálatában álljunk. A keresztyéneknek m unkálkodni kell az em­ berek életét veszélyeztető nukleáris fegyverek gyártá­ sának és telepítésének megszüntetéséért. Dr. Carl Mau főtitkár köszöntötte a fiatalokat, rá­ m utatva arra, hogy sokak szám ára az ifjúsági talál­ kozóval m ár elkezdődött a nagygyűlés, mivel azon m int küldöttek vagy tanácsadók részt vesznek. Tanúságtétel volt a fiatalok együttléte. Tanúskodás arról, hogy Isten szeretete minden em berre kiterjed. Vallástétel arról, hogy a bűn következménye az igaz­ ságtalanság, embertelenség, szeretetlenség. ígéretet te t­ tek arra, hogy m unkálkodnak Isten terem tett világá­ nak m egm aradásáért, egy igazságosabb társadalm i és gazdasági világrend m egteremtéséért. Igényt ta rt az ifjúság arra, hogy nők és férfiak, a hitből fakadó felelősséggel vegyenek és vehessenek részt az egyház és világ, egyházunk és világunk jövő­ jének formálásában, alakításában. A gyakran felhangzó ének, fiatalok tánca és moso­ lya, amely elm aradhatatlan kísérője volt a komoly m unkának, egy olyan világ létrejöttéről is tanúsko­ dott, ahol a kísérleti atomfegyverek és term észetrom ­ boló vegyszerek nem pusztítják Isten terem tett világát. Olyan világra várnak, ahol a fegyverek zenéjét m indenütt a hangszerek zenéje váltja fel. Isten aka­ ra ta szerint boldogan, megelégedetten élhet a földön az ember. A m eg n y itó Az LVSZ VII. nagygyűlésének 1385 hivatalos részt­ vevője volt. 322-en tartoztak a delegáltak közé, 324 tanácsadó és kísérő volt jelen, valam int 275 újságíró. A többiek tolmácsok, genfi és hazai m unkatársak. A külföldi vendégek m ellett naponta gyülekezeteinkből is sókan vettek részt a nagygyűlésen. Július 22-én az ország minden részéről autóbuszok­ kal, gépkocsikkal és vonattal evangélikusok ezrei ta r­ tottak Budapest felé, hogy a Világszövetség nagygyű­ lésének megnyitó istentiszteletén részt vehessenek. Az istentisztelet résztvevői példás rendben foglalták el helyüket a mintegy 12 000 em bert befogadó sportcsar­ nokban. A résztvevők ajkán messzecsengően hangzott „Erős vár a mi Istenünk. . . ” kezdetű énekünknek is­ m ert dallama. Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök igehirdetésében, amelyet Zsid 12,1—3. alapján tartott, Istennek adott hálát azért a kegyelemért, hogy a nem egészen fél­ millió lelket számláló M agyarországi Evangélikus Egy­ ház a nagygyűlést m eghívhatta. Majd kiemelte, hogy a versenyfutó nem maga választja a pályáját, amelyen

fut. A keresztyének sem maguk választják, hanem Isten rendeli szám ukra, Az, hogy a L utheránus Világ­ szövetség több tagegyháza szám ára nyugati társad al­ makban, másoknak a fejlődő országokban „tűzetett ki” ez a pálya, az nem a véletlen műve. Isten ad ta nekik ezt a pályát, amelyen helyt kell állniuk, és fel­ adataikat ott kell teljesíteniük. Ott kell missziót és evangelizációt végezni, és népeik fejlődését előmozdí­ taniuk. Futásuknak nyilván vannak sajátosságaik, hi­ szen m aguk a pályák is sajátosak. A mi M agyaror­ szági Evangélikus Egyházunk K elet-Európában abban a bizonyosságban él, hogy nem a véletlen vagy vak sors dobta ide, hanem maga Isten tűzte ki szám ára itt a pályát. Sőt, még hálát is adunk, hogy éppen ezen a terepen jelölte ki a pályánkat és azon új tö r­ ténelmi körülm ények között olyan feladatokat adott, amelyek újak az egyháztörténetben. Szívesen vagyunk itt az Isten m unkatársai, ennek az újnak műveletében és az elénk kerülő feladatok végzésében. Lehet, hogy futásunk stílusa más, m int a nyugati országokban és a fejlődő országokban élő egyházaké, de a pálya is más. Viszont a pályát ugyanattól az Istentől kaptuk, a ránkbízott evangélium is ugyanaz, a cél is azonos: az igazság koronája. Futásunk közben Jézusra nézünk, Ő a h it terem tője és beteljesítője. Ő a Szolga, a Diakonosz, ak i vállalta a keresztet és a szenvedést, az előtte levő örömért. Ő az Ú r, a Küriosz, aki az Isten jobbjára, a királyi székbe ült. K risztusnak a kezében tudjuk egyházunkat és az egész fenyegetett világunkat és jövőnket. Ezért élünk reménységben, és ezért futunk nekifeszülve a cél felé. A megnyitó istentisztelet keretében a több ezer lel­ ket számláló gyülekezet az úrvacsorával élt. Az ú rv a­ csorát osztó lelkészek m agyar és külföldi vendégeink voltak. Délután a résztvevők m eghallgatták Josiah K ibira tanzániai püspöknek, a L utheránus Világszövetség el­ nökének beszámolóját az 55 millió evangélikust össze­ fogó, 97 tagegyházat képviselő szervezet utóbbi hét esztendőben végzett tevékenységéről. A beszámoló hangsúlyozta: a világgyűlés fő tém ája — „Krisztus­ ban — reménységgel a világért” — napjainkban még mélyebb jelentőségű, m int korábban. A világszövetség eredményesen dolgozott, hogy mind több kelet-európai egyház kapcsolódjék be az LVSZ m unkájába; s fára­ dozásának köszönhetően kiszélesedtek a kapcsolatok az egyházak között. A tanzániai püspök a m egoldat­ lan gondok között em lítette a faji megkülönböztetés problém áját: az emberi jogok eltiprása tovább foly­ tatódott Dél-Afrikában a legutóbbi Dar es-Salaam-i világgyűlés óta is. A m agyar állam képviseletében Trautm ann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke üdvözölte a tanács­ kozás résztvevőit. Hangsúlyozta: a szocializmust építő Magyar Népköztársaság őrzi és ápolja népe ezeréves történelm i örökségét, am elyben méltó helyet foglalnak el az egyházak, közöttük az evangélikus egyház által alkotott kulturális, szellemi és erkölcsi értékek. „Az utóbbi negyven évben jelentős eredményeket értünk el a gazdasági, a politikai és a szellemi élet számos területén — mondotta. — Eközben elértük, hogy céljainkat a nemzet alkotó többségének egyet­ értésével és összefogásával, a legszélesebb nemzeti egység kibontakozásával valósíthatjuk meg. Ezt tü k ­ rözi a többi között az állam és a z egyházak között kialakult viszony is. T ársadalm unknak ma m ár jel­ lemző vonása a különböző világnézetű emberek nem ­ zeti összefogása. Kapcsolatunk nem egyszerűen együtt­ élés. Eltérő világnézeti alapon, de a közös felelősség­

ből kiindulva képesek vagyunk együttműködni népünk és az emberiség érdekeinek szolgálatában. A m agyar egyházi és állami képviselők az utóbbi években többször találkoztak az LVSZ tekintélyes tisztségviselőivel. E találkozásokat a reális politikai szemlélet és konstruktív párbeszéd jellemezte” — m ondotta Trautm ann Rezső, m ajd leszögezte: e vi­ lággyűlés, amelynek fő tém ája a reménység, össz­ hangban lesz azzal a közös erőfeszítéssel, am ely elő­ segítheti a kölcsönös megértést és a bizalmat. Lékai László bíboros, a római katolikus püspöki kar elnöke, a magyar katolikus egyház nevében köszön­ tötte a nagygyűlés résztvevőit. Beszédében egyebek között szólt arról, hogy hazánkban hosszú évszázadok óta együtt élnek a különböző keresztény egyházak, amelyek hitbéli felfogásból adódó nézeteltéréseik elle­ nére segítő kezet nyújtottak egymásnak, am ikor az or­ szág, a szabadság védelme, a gazdasági és kulturális építés feladatai m egkívánták. U talt arra, hogy a kö­ zelm últban adtak találkozót egymásnak a parlam ent­ ben a m agyar v allásfelekezetek, s képviselőik arról tárgyaltak: miképpen segíthetik közösen la világ béké­ jét, a haza előrehaladását. Bartha Tibor reform átus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke a protes­ táns és ortodox tagegyházak üdvözletét tolmácsolta, m ajd a magyarországi egyházak kapcsolatát m éltatva hangsúlyozta: azok a m odern ökumenizmus jegyében élnek, egymás különbözőségeit tiszteletben tartják, és együttm unkálkodásra törekednek. Az együttműködés egyik történelm i és egyháztörténeti eredményének te­ kinthető a m arxista ideológiai alapokon épült világ­ rendszer és a kereszténység közötti viszony kiépítése. A m arxista—keresztény párbeszéd Magyarországon el­ ért jó eredményei nagym értékben hozzájárulnak az emberiség jövője szempontjából döntő jelentőségű perspektíva felmutatásához. Ez is jelzi, hogy lehetsé­ ges különböző világnézetű emberek békés, alkotó együttélése és együttműködése, s mód van a külön­ böző berendezkedésű társadalm ak békés egymás m el­ lett élésére. Vasárnap este a rendezvény házigazdája, a magyar­ országi evangélikus egyház elnöksége, fogadást adott a világgyűlés résztvevőinek tiszteletére a Hilton Szál­ lóban. A z állam és eg y h á z jó v iszo n y a jeg y é b e n Kádár János, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­ nácsának nevében július 26-án délben a parlam ent épületében fogadta az LVSZ tisztségviselőit: Josiah Kibira elnököt, David Preus, Johannes Hanselmann, Andrew Hsiao alelnököket, Carl Gustaf von Ehren­ heim kincstárnokot, továbbá Carl Mau főtitkárt, va­ lam int Káldy Zoltán püspököt, a Magyarországi Evan­ gélikus Egyház püspök-elnökét. Josiah K ibira elnök megköszönte, hogy a Magyar Népköztársaság korm á­ nya, lehetővé tette az LVSZ VII. nagygyűlésének Ma­ gyarországon való megrendezését, és m egtartásához a legjobb körülményeket biztosította, továbbá hogy min­ denkinek megadta a beutazási vízumot. „M indannyian beleszerettünk ebbe a szabad országba” — mondta Kibira. K ádár János szólt arról a fejlődésről, amely az egyház és állam viszonyában Magyarországon végbement. Eb­ ben az országban m indenki szabadon m egvallhatja hi­ tét, s gyakorolhatja azt. Az állampolgárok minden te­ kintetben egyenlőséget élveznek és nincs semmiféle megkülönböztetés a különböző világnézetű és hitű em­

berek között. Nagyra értékelte a VII. nagygyűlés erő­ feszítéseit a békéért, az igazságosságért, a faji egyen­ lőségért, a világ jövőjének biztosításáért. M au főtitkár szólt a nagygyűlés m unkájáról. Káldy püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében m ondott köszönetet azért, hogy a nagygyűlés M agyarországon ta rth a tja ülését. A fogadáson jelen volt M iklós Im re állam titkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Az Elnöki Tanács nevében dr. Trautm ann Rezső helyettes elnök kedden, július 31-én este fogadást adott a parlam entben a nagygyűlés alkalmából, ame­ lyen mintegy 1200-an vettek részt. Szívélyes üdvözle­ tét fejezte ki a nagygyűlés küldötteinek, különösen is Káldy Zoltán püspöknek, akit néhány órával azelőtt választottak az LVSZ elnökévé. Az LVSZ vezetői nevében dr. David Preus püspök, alelnök m ondott köszönetet a vendéglátó egyháznak és a m agyar állam nak a „meleg és szívélyes fogadta­ tásért”. A vendéglátó kérésére a jelenlevők a világ béké­ jére emelték poharukat. A fogadáson m egjelent Katona Imre, az Elnöki Ta­ nács titkára, M iklós Im re állam titkár vezetésével az Állami Egyházügyi H ivatal m unkatársai, továbbá a hazai egyházak és felekezetek képviselői, valam int a diplomáciai testületek tagjai.

zelni. Képes lesz-e — kérdezte — ez a világgyűlés az eddigi dialógusokat megfelelően értékelni és a n a­ gyobb egység rem ényére rám utatni? Főtitkári beszámolójában kiemelte, az LVSZ-nek, m int olyannak, a feladata természete szerint missziói. Az elm últ nagygyűlés a misszió feladatát megerősí­ tette és pontosította. A missziói stratégiák kidolgozá­ sában a legfontosabb szerepe az 1982 m ájusában S ta­ vangerben (Norvégia) ta rto tt konferenciának volt. Az ezzel való foglalkozás nemcsak az egyházi együttm ű­ ködési, hanem m inden osztálynak feladata. A Világ­ szövetség jelenlegi felépítése — m ondotta — megfe­ lelő és rugalmas, bár az egyes osztályok, bizottságok m unkáját helyenként jobban össze lehetne hangolni. Köszönetet mondott m unkatársainak és a tagegyhá­ zaknak a m unkatársakért. Végül köszönetet m ondott egyházunknak a nagygyű­ lés meghívásáért. Nem titok — m ondotta —, hogy az LVSZ-nek azt az elhatározását, hogy a nagygyűlést Budapesten rendezik meg, különleges várakozással fo­ gadták. Reméli, ez a nagygyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a kelet-európai egyházakkal és kormányokkal való kommunikációt erősítsék — ez a törekvés külö­ nösen a H elsinki, Egyezmény aláírása óta erősödött. Örülünk neki, hogy Budapesten vagyunk. Isten áldja meg nagygyűlésünk elkövetkezendő heteit — fejezte be jelentését Mau főtitkár.

F ő titk á ri b eszá m o ló

H ertzsch professzor előadása

Mau főtitk ár beszámolójának kezdetén annak az örömének adott kifejezést, hogy az LVSZ fennállásá­ nak 37 éve a la tt állandóan növekvő szolgálatot vég­ zett a tagegyházak és az egész keresztyén egyház szá­ mára. Világunk számos kérdésbén egyértelműen á l­ lást foglalt. — Két fontos jubileum különösen is ösz­ szekapcsolta az evangélikus egyházakat, az Ágostai H itvallás 450 éves jubileum a 1980-ban és L uther szü­ letésének 500. évfordulója a z elm últ évben. A napi­ rend több Olyan pontot tartalm az, ahol igen fontos az egyértelm ű állásfoglalás. Ezek között első a béke. Erre D ar es-Salaam -ban az LVSZ egyértelmű megbízást kapott. 1981 novemberében a kelet-nyugati konfliktus­ tól leginkább érintett országokban élő tagegyházak ve­ zetői ezért találkoztak. Itt kell m egem lítenünk az Orosz Ortodox Egyház által 1982 m ájusában m egren­ dezett Világvallások Békekonferenciáját és az 1983-as Élet és Béke V ilágkonferenciát — az evangélikusok m ind a kettőben fontos szerepeit játszottak. Ezek után K ibira elnökhöz hasonlóan feltette a kérdést: Me­ rün k -e Isten terem tett világának lerom bolására ha­ tározott nem et mondani? Majd kifejtette, hogy a gaz­ dasági-társadalm i igazságtalanságok leküzdésén is m unkálkodnunk kell. Nem elég csak segélyeket nyúj­ tanunk, m ert sikert csak a gazdaság és a társadalom felépítésének m egváltoztatásától rem élhetünk. Az em­ beri méltóság védelme — fajra, vallásra és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül — elválaszthatat­ lan a keresztyén hittől. Alig van olyan része a világ­ nak, ahol az em beri jogokkal ne lennének problémák. Itt em lítette meg az apartheid-kérdést, a dél-afrikai „fehér” egyházak tagságának esetleges felfüggeszté­ sét. — Kiemelte, hogy D ar es-Salaam óta a nők is fontos szerepet kaptak az LVSZ m unkájában. A Világszövetség feladata — állapította meg Mau főtitkár — az evangélikusság egységének és ökum eni­ kus elkötelezettségének erősítése. Nagy kísértés m in­ den felekezet számára, hogy önmagával, stru k tú rájá ­ val elégedett legyen és m ásm ilyet el se tudjon kép­

Az előadások la Jézus Krisztusban való reménységet — a nagygyűlés összefoglaló tém áját — különböző aspektusokban tárgyalták. Életünk m inden napja az utolsó lehet, az LVSZ minden nagygyűlése ugyanígy. — Ezzel a gondolattal vezette be előadását K laus-Peter Hertzsch, jénai teo­ lógiai professzor. Krisztus m egtérésre hív, ugyanakkor testvérünk és m indnyájunk Ura. A világnak em ber­ feletti erőre van szüksége ahhoz, hogy megváltozzon, de ez az erő Krisztusban eljött. Reménységet a világ számára Krisztusban soha nem fogunk ott találni, ahol a biztonságos megelégedettség, ahol az önelégült­ ség uralkodik, hanem ott, ahol az emberek m egértet­ ték az isteni "de”-t. („Mester, egész éjszaka fárad­ tunk ugyan és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálót” Dk 5,5). A keresztyén felelősség különösen is élesen vetődik fel olyan esetekben, am ikor életünket más földrészen élőkével összehasonlítjuk. Hertzsch itt utalt a javak egyenlőtlen elosztására, az afrikai, ázsiai, latin-am e­ rikai társadalm ak problém ájára. — Mi felépítettünk egy „keresztyén civilizációt”, m ialatt más kontinense­ ket megfosztottunk történelm üktől, kultúrájukat tönk­ retettük. A jövőt várjuk — kedvetlenül vagy feszülten, te r­ vezve vagy megadással. De Isten országa vár minket, a jta ja tá rv a van, v á r m inket az időkön á t — szün­ telenül — most — fejezte be előadását H ertzsch pro­ fesszor.

262

E. A braham k ritik ája Az ember önkényesen a Teremtőnek való engedet­ lenséget választotta és ezzel szenvedést és halált ho­ zott m agára és m inden utódjára — m ondotta Emma­ nuel Abraham, az Etiópiai M ekkane Yesus Evangéli­ kus Egyház vezetője, volt közlekedésügyi miniszter, július 24-én délelőtt elhangzott főelőadásában.

Megrázó szavakkal ecsetelte azt a pusztítást, am e­ lyet az em ber környezetében és saját fajtáján végez. A két világháború felem észtette azt a kim ondhatatlan gazdagságot, am elyet négy évszázad verítéke és az Afrikában, Amerikában, Ázsiában és a Föld más ré ­ szén élő gyenge és elnyomott népek robotja hozott létre. K ritikusan elemezve a helyzetet, feltette a k ér­ dést: most m ár több m int két évtizede, hogy A frika és Ázsia gyarm ati sorban élő népei visszaszerezték politikai szabadságukat, de m it ér a politikai szabad­ ság gazdasági szabadság nélkül? Kifejezte azt a véleményét, hogy azoknak a nemze­ teknek, amelyek jólétüket a kevésbé fejlett nemzetek kárára építették fel, előbb vagy utóbb törleszteniük kell, m ert lehetetlen, hogy az em bereknek ugyanazon a földön sokáig így kelljen élni: a fele gazdag, fele szegény, a fele túltáplált és a fele éhezik. M iután beszélt arról, hogy mi történik ennek le­ küzdésére, megkérdezte: bizonyosan m ondhatja bárki is, hogy Krisztus követői m indent megtesznek, hogy gondoskodjanak a terem tett világról? A rehabilitáció és a fejlesztés kell, hogy a keresztyének célja legyen az Isten terem tett világáról való gondoskodás felada­ tában. Előadásának végén felszólította a keresztyéne­ ket, hogy m inden egyház és valam ennyi Krisztuskövető, bárhol éljen is, vegye komolyan a terem tett­ ségről való gondoskodást, kezdjen közös törekvésbe, hogy eszközeiket a rehabilitáció és fejlődés szolgála­ tába állítsák a kiszolgáltatott népek számára. Meggyőződésem — m ondotta előadásának végén —, hogy a szeretetnek a Krisztus nevében való cseleke­ dete ragyogó példa lesz, m éltó arra, hogy a jómódú népek és vezetőik kövessék és az Istennek, a mi Atyánknak kedves és elfogadható áldozat lesz.

közülük a katonák és az uralkodók, akkor lett igazán kérdés a részvétel mértéke. E rre a feleletet az igaz­ ságos háború tanításában találjuk meg. De milyen eszközök igazságosak? — kérdezhetjük ma, az atom ­ korban. A felelet három részből áll: 1. Az atomfegy­ verek bevetése semmilyen igaz ügyhöz nem méltó. 2. Egy gonosztettel való fenyegetés csak akkor h a tá ­ sos, ha világossá tesszük, hogy komoly esetben azt el is követnénk, de m ár ez is gonosz tett. 3. Az atom ­ fegyverek eddig tényleg elrettentő hatásúak voltak, tehát valami más módot kell keresnünk. Korunknak tehát az a m érhetetlen feladat jutott, hogy a háborút, m int olyat, megszüntesse. W eizsäcker előadásának utolsó részében a lehetséges tennivalókról beszélt. Sem a kétségbeesés, sem a h a­ mis reménység a m agától való javulás irán t nem cél­ ravezető. Legfontosabb a tudat megváltozása, az, hogy a háború intézményét meg kell szüntetni. H a egy v a­ laki ezt a meggyőződését évente egy másik embernek tovább adná, akkor két év múlva négy, 32 év múlva négymilliárd ember m unkálkodna ezen. De legyen csak százezer — m ondta Weizsäcker —, a világ m in­ den országában, akik nemzetük véleményét alakítani tudják. A háborúkat lépésről lépésre korlátok közé kell szorítanunk tűrhető gazdasági, kereskedelmi vi­ szonyok megteremtésével, a népszaporulat m egállítá­ sával és sok más további intézkedéssel. A problémák sokasága m érhetetlen, de nem megoldhatatlan. Nem az atomfegyver a háborús veszély oka, ez „csak” a halálos pusztulás veszélye, amennyiben az elrettentés csődöt mondana. Nincs olyan technikai in­ tézkedés, amely biztosítaná a békét, ez csak a politi­ kai struktúrák alapvető változásával következhet be — fejezte be előadását W eizsäcker professzor.

W eizsäck er professzor

S im ai M ih ály ak ad ém ik u s

Carl Friedrich von W eizsäcker professzor, az is­ m ert atom tudós és filozófus a nagygyűlés harm adik főelőadását tartotta. Vázolta a világpolitikai helyzetet, az észak-dél és a kelet-nyugat közötti konfliktus összefüggéseit. Ho­ gyan jöhetett létre ez a világpolitikai helyzet? — kérdezte előadásának második részében. Földünk még soha nem látott annyi viszonylag jól táp lált és jó kö­ rülm ények között lakó embert, m int ma, de az egyen­ lőtlenségek nem szűntek meg. A fegyverek hatásfoka sem volt ilyen nagy, nem azért, m ert ma rosszabb politikát folytatnak a hatalm ak, m int a régiek, ha­ nem a technikai fejlődés hozta magával. A hatalom Weizsäcker m eghatározása szerint az eszközök felhal­ mozása és felhasználása egy társadalm i csoport vagy személy érdekében. Biztonságérzetet az ellenféllel szemben pedig az eszközök mennyiségi és minőségi fölénye ad. A keresztyének történelm i szerepének megítélésé­ ben — m ondotta — abból kell kiindulnunk, hogy Jé ­ zus világosan látta a hatalom term észetét: a kísértő a rra kérte, hogy im ádja őt, a hatalom urát. Jézus azonban a világ tökéletes m egváltozását tanította. Kérdésünk persze, hogy lehetséges-e ez a változás itt, a meg nem változott em berek között? Elképzelhető — mondotta W eizsäcker —, de az értelem csak akkor elég erős, ha azt a szeretet nagy indulata hordozza. L uther a keresztyénségnek ezt a belső feszültségét az Isten kétféle kormányzásáról szóló tanítással írta le. Ezek után a háborúhoz való keresztyén viszonyról szólt. A keresztyének a történelem folyamán m egta­ gadhatták a részvételt, de amikor először kerültek ki

W eizsäcker előadásának fő korreferátum át Sim ai Mihály akadémikus, az ENSZ Társaságok Világszö­ vetségének tiszteletbeli elnöke tartotta. Nagy egyen­ lőtlenségek, társadalm i, gazdasági, ideológiai különb­ ségek osztják meg az emberiséget — mondotta elő­ adása bevezetésében. A kölcsönös függőség legellent­ mondásosabb forrásai és kifejezői a háborúk, a kör­ nyezetszennyezés és sok más. Nemcsak az emberiség biológiai létét, hanem gazdasági, társadalm i jövőjét kell világm éretekben szem előtt tartanunk, közös ér­ dekeinkért közösen cselekednünk. A hetvenes évek közepe óta a politikai viszonyok fokozatosan rom lanak. Ugyanakkor a világnak kb. 160 állam a van, soha ennyi eltérő, de ugyanakkor közös érdekkel. A gazdasági hatalom több pólusú, több o r­ szág rendelkezik vele, a katonai hatalom tekintetében azonban továbbra is a két pólus a meghatározó — egyre növekszik a két globális nagyhatalom felelőssé­ ge. Az ENSZ fontos tárgyalási fórum, de igazán ha­ tékonyan csak akkor tud fellépni, ha tagjaiban meg­ van a közös akarat, ez különösen is a Biztonsági Ta­ nács állandó tagjaira vonatkozik. A béke és együttműködés dokum entum ai között legfontosabb a Helsinki Záróokmány — a hideghá­ borúval, feszültségekkel szemben ennek betűje és szelleme kínál alternatívát. Nagymértékű függőségük következtében a kis európai országoknak ehhez kü­ lönösen is fontos érdekük fűződik. Simai professzor ezután arró l beszélt, hogy a nagy országcsoportok belső problém áinak következtében nö­ vekszik a világgazdaságban a rend és az egyensúly hiánya. A kölcsönös függőség eredményeképpen gyor­ 263

san terjednek a gazdasági problémák, ezek az euró­ pai szocialista országokat sem kímélik. Biztos recep­ tet a megoldásra sehol sem lehet adni, valószínű, hogy sikert csak a különböző módszerek együttes, rugalmas alkalm azásától rem élhetünk. M indennek azonban első és legfontosabb gátja a világm éretű fegyverkezési verseny, és az azt szító feszültség. Ez lerombolja az államok közötti bizalmat, amely pedig m indenfajta nemzetközi együttműködéshez elengedhetetlen. A fegy­ verkezési verseny megszüntetése, vagy legalábbis be­ fagyasztása előfeltétele m inden más problém a megol­ dásának (élelmezés, környezetszennyezés, a nyers­ anyag- és energiaellátás biztosítása stb.). Hívőket és nem hívőket, keresztyéneket és más vallások követőit különböző indítékok ösztönzik cse­ lekvésre a túlélés érdekében. De találhatnak és ta lá l­ nak is közös alapot „em berszinten” történő együtt­ működésre, állapította meg az előadó. Sim ai professzor előadásának végén derűsen Luther M árton szavait idézte, amelyek ugyan más körülm é­ nyek között hangzottak el, de a rra tanítanak, hogy nekünk is hasonló elszántsággal kell cselekednünk: „Ha annyi ördög van is Wormsban, ahány cserép a háztetőn, mégis belépek.” Így tehát ha nehézségek tűzdelik is végig az utat, az emberiség felül fog azo­ kon kerekedni, ha megszületik az elengedhetetlen el­ tökéltség — mondotta.

W illeb ran d s bíboros az ö k u m en éért Jan W illebrands bíboros (Utrecht, Hollandia), a v a­ tikáni Keresztyén Egyháztitkárság vezetője, II. János Pál pápa üdvözletét és áldáskívánásait tolmácsolta a nagygyűlés résztvevőinek. Előadásának első részében a Krisztusban m indnyájunkat összekötő reménységről beszélt. K risztusnak a történelem be való belépésével kezdődött szám unkra a „reménység története”. Senki sem rem énykedhetik csak sa já t m agáért — mondotta. Kereszténységünk azt kívánja, hogy m ind­ annyian, kölcsönösen meglássuk egymásban ugyanazt a reménységet. Így leszünk a reménység és a szoli­ daritás közössége. W illebrands bíboros ezután arról beszélt, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a k ato lik u s. egyházban egyre inkább előtérbe kerül a „lelki ökum enizmus”. Az imádság és a könyörgés egyre fontosabb szerepet kap az egyház életében. Ugyanakkor az ökum enéért sok­ szor még m indig nem elég hangsúlyos ez az imádság. A lelki ökumenizmus az Istennel való megbékélésre irányul. A h it igazsága m iatt elődeink szétváltak. A keresztények és egyházaik csak az igazságért való kö­ zös küzdelemben találnak vissza látható módon az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházhoz. Ehhez kapcsolódóan részletesen szólt a felekezetközi dialógusok eredményeiről. Ezeknek dokumentumait, még ha nem is a hivatalos egyházi tan ítás részei, az egyház illetékeseinek és a hívőknek meg kell vizsgál­ niuk. A dialógus ugyanakkor nem m aradhat meg a teológia szintjén, hanem az igazság és a szeretet cse­ lekedeteiben is meg kell nyilvánulnia. Így tehetünk közösen bizonyságot a világnak az evangélium szaba­ dításáról a béke, igazság stb. érdekében. Előadásának harm adik részében a bíboros az evan­ gélikus-katolikus dialógus történetéről és eredményei­ ről beszélt. Az LVSZ volt a V atikán első dialógus­ partnere. Az idén m árciusban fejeződött be a második szakasz. Az Ágostai Hitvallás és L uther születésének jubileum a nyomán „meglepő ökum enikus távlatok” 264

nyíltak meg. A dialógus harm adik szakasza várhatóan ham ar megkezdődik. „Kívánom, hogy a Szentlélek legyen nagygyűlésük­ kel, hogy az LVSZ a jövőben is a reménység igazi kincse és forrása legyen, az emberek és a széles vi­ lág szám ára” — fejezte be előadását W illebrands bí­ boros. A reform átu s te stv ér ek Az evangélikusok és reform átusok reform átori örök­ ségüknél fogva rokonságban vannak — hangsúlyozta előadásában dr. Lukas Vischer, aki 1979-ig az EVT Hités Egyházszervezet Osztályának igazgatója volt. A két testvéregyháznak közösen kell megvallani: hogyan hirdetjük és éljük meg az evangéliumot úgy, hogy azt a mai nemzedék is m eghallja és megértse. Az ökume­ nikus mozgalomban m inden törekvésünknek erre kell irányulnia. Az egyház élete és bizonyságtétele attól függ, hogyan hirdetik, hogyan érzik és hogyan élik meg az evangélium tanítását. Az evangélikus és re­ form átus egyházak abban is egyetértenek, hogy az egység döntő feltétele az, hogy az evangélium köz­ ponti üzenetének tartalm ában megegyezzenek. Ezt a felism erést meg kell vallani. Nem elég csak megvallani a felism ert bibliai igaz­ ságokat, hanem meg is kell élni őket a világban. A m egvallott és m egélt közösség elválaszthatatlan egy­ mástól. Am ikor a megélt közösségről szólunk, akkor azokra az egyházakra, keresztyénekre gondolunk, akik az evangéliumhoz való ragaszkodásukat az életükkel teszik hitelessé. Az evangélikus és reform átus egyházak talán új impulzusokat adhatnak az ökumenikus mozgalom­ nak — m ondotta dr. Lukas Vischer.

A zsid ók k ép v ise le téb e n A keresztyén egyháznak és a zsidó népnek közös öröksége az Ótestamentum, a héber Biblia, emelte ki beszédében G erhard M. Riegner. Igaz, a zsidóság nem tartozik az ökumenéhez, mivel nem keresztyén. Ugyanakkor olyan közös örökség kapcsolja össze a zsidóságot és a keresztyénséget, amellyel egyetlen val­ lási közösség sem rendelkezik. „A Szentírás egyedül­ álló kapocs, amely összeköt m inket”, m ondta G erhard M. Riegner. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a meglevő különbségeket sem. Igen jelentősnek nevezte G erhard M. Riegner azo­ k a t a nemzetközi konzultációkat, amelyek a L utherá­ nus Világszövetség és az Izraeliták Világszövetsége között létrejöttek. Az első hivatalos nemzetközi evan­ gélikus-zsidó konzultáció 1981-ben Koppenhágában volt. Ennek fő tém ája volt: Az em ber az evangélikus és zsidó hagyományok szerint, A második konzultá­ cióra 1983-ban Luther születésének 500. évfordulóján Stockholmban került sor. M inden törekvés arra irá­ nyult, hogy az igazságtalanságot és békétlenséget je­ lentő történelm i ellentéteket áthidalják. Közösen meg­ váltották, a Teremtő Isten akarata az, hogy az ember felelős m unkatársként m unkálkodjon a terem tett vi­ lágért és az em berért. Prófétai örökségként az evan­ gélikusok és a zsidók azt a világot látják m aguk előtt, ahol az atom háború nem fenyegeti Isten terem tett vi­ lágát és az embert, ahol megszűnik a szegénység és az éhség, az erőszak és a terrorizm us; a jogosság, az igazságosság és a béke uralkodik. Korunkban különö­ sen nem felejthetjük el: „Az ember felelős a M inden­ ségért.”

L azareth : k e g y e s se m le g e ssé g Isten csodálatosnak terem tett világában az embert, akit képére és hasonlatosságára terem tett, Isten-képű­ ségétől m egrabolta a m ilitarizm us, fajgyűlölet, a kaszt­ rendszer, a szexizmus — m ondotta előadásában W il­ liam La zareth, am erikai teológus. „Tudjuk jól, hogy mi tökéletlen keresztyének m indig abba a kísértésbe esünk, hogy szétszaggassuk azt, am it Isten egybeszer­ kesztett, legyen az házasság vagy az úrvacsora.” Nagy a kísértés arra, hogy a felebarát égető gondjai elől a keresztyének „valamiféle kegyes semlegesség á llá s­ pontjára” helyezkedjenek, am ikor m unkanélküliség­ ről, faji megkülönböztetésről, az otthontalanok gond­ jairól van szó. „Sokan közülünk, akik a társadalom ­ ban bizonyságtevésre vagyunk elkötelezettek, gyakran sem időt nem találunk, sem képességet nem érzünk m agunkban arra, hogy a nem mindig „megtisztelő” feladatainkat ezen a téren elvégezzük.” Nem élünk olyan keresztyén életet, amely a hit sze­ mével néz „és a faji megkülönböztetést bálványim á­ dásnak, a nemek közötti egyenlőtlenséget bűnnek és az emberi szenvedést m ártírom ságnak lá tja ”. M inden istentisztelet kulcsa a kereszt teológiája. Az istentiszteleten m aga az élő Isten szolgál nekünk. Istennek ebből a szolgálatából élni azután azt jelenti: késznek lenni a felebarát szolgálatára. A győztes Krisztus egész egyházát a világba küldi szolgálni. „Az apostolok egyháza arra hivatott, hogy az emberek közötti békéről és szabadságról szóló egye­ temes bizonyságtételével a Teremtő Isten törvényéhez ragaszkodjon” és terem tett világának, jó rendjének megőrzéséért fáradozzon — m ondotta Lazareth.

W old a m isszió ró l Az egyház a világhoz küldetett, hogy szolgálatát a Krisztus feltám adása és visszajövetele közti időben betöltse, bizonyságot téve a K risztusban adott rem ény­ ségről. Az egyház tekintete arra az Istenre irányul — m ondotta a misszióról tarto tt előadásában M argaret W old —, aki értünk és érdekünkben cselekedett, aki elhozta Isten királyságát. A misszió nyomán Isten az egyéni és kollektív bű­ nökből való m egtérésre hív. „Nem lehet különbséget tenni egyéni és közösségi bűn között — m int ahogyan az Isten ajándékozta új életnél sem lehet választóvo­ nalat húzni az egyéni és közösségi élet m egújulásá­ ban. Isten hívásában m indig ítélete és kegyelme van jelen” — emelte ki M argaret Wold. A zért gyűltünk össze Budapesten, „hogy m egerősít­ sük közös elkötelezettségünket Jézus Krisztusban, ta­ núskodjunk hitünkről”. A h it o tt kezdődik, ahol a ke­ resztyének közösséggé form álódnak, ahol egyház jön létre, ahol az igazságot mondják, egymásnak szolgál­ nak, egymást intik, b átorítják és erősítik. A rem ény­ ség lelkesíti az egyházat, az új világ ígéretével, ahol az éhezés, a kínzás és népirtás többé nem rom bolja az életeket. Egy olyan új világ ígéretével, ahol az igazság nem vak és a háború enged a békének. Ez a kényszerítő reménység nem egy utolsó időkre vonat­ kozó kábítószer, am elyet az egyház ereibe injekcióz­ nak, hanem olyan reménység és ígéret, am ely minden időben megújul. Az egyház feladata az, hogy bűnbánatra, hitre és új életre hívjon. Mi, evangélikusok a rra törekszünk — folytatta előadásában M argaret Wold —, „hogy meg­ nevezzük a világban levő igazságtalanság okát, a

»gyökér-okokat«”. Figyelemre méltó, „hogy a Vatikán utáni római katolikus egyházban is egyre jobban tu ­ datában vannak a »strukturális bűnnek«, a gonosz jelenlétének a gazdasági struktúrákban és gyakorlat­ ban, am ely lehetővé teszi egyrészt a luxust kevesek­ nek, és nyomorúságot sokaknak”. Noha m inden lehetőség megvan a legtöbb ország­ ban arra, hogy az egyház missziói szolgálatát végez­ hesse, mégis „nagyon sok ember nem igényli, hogy kapcsolatban legyen az egyházzal”. A missziói m unkához hozzákapcsolódik a testvéri szeretet megvalósítása és megélése is. Isten királysága emberekből áll, „akik Vele találkoztak, történetük kö­ zös és a közös Úrnak ad o tt válaszuk is közös. M inden tagnak genetikai, kulturális öröksége van”, mégis m int a K risztusban egyek, m inden különbséget át tudnak lépni, azokon felül tudnak emelkedni. Miközben a keresztyének Isten K risztusban adott békéltető szolgálatával élnek, m aguk is békekövetek­ ké lesznek, „miközben eltűnnek a válaszfalak, aköz­ ben tanulunk egymástól. Egy folyam atban lehet csak megtapasztalni, m it is jelent a békesség. S ha ezt meg­ tapasztaltuk, akkor m ár tudunk szólni, minden kép­ m utatás nélkül, a világ békéje érdekében, amelyért együtt dolgozhatunk, igazi partneri viszonyban a bé­ kéért, a politikai feszültségek csökkentéséért és a fegyverkezési verseny megszüntetéséért. A békesség egyháza egy a missziói szolgálatban és együtt küzd a világ békéjéért” — fejezte be előadását M argaret Wold. F e lfü g g e sz té s — n y ito tt ajtó A nagygyűlés résztvevői július 27-én a csütörtök esti fórumon vitatták meg a dél-afrikai fajüldözést és Namíbia törvénytelen megszállását, továbbá az ottani két fehér egyház tagságának felfüggesztését. A Dél­ nyugat-A frikai Ném et Evangélikus Egyház és a DélAfrikai (fokföldi) Evangélikus Egyház tagságának fel­ függesztését az elm últ év végén H arare-ban (Zim­ babwe) ta rto tt afrikai nagygyűlési előkészítő konfe­ rencia javasolta. Carl Mau főtitkár felolvasta az em­ lített egyházak levelét, amelyekben tagságuk szünetel­ tetését közlik. Ez a meglepő lépés Jonas Shiri zim­ babwei püspök szerint az illető egyházak megbéké­ lési készségének hiányát m utatja. Szerinte a nagy­ gyűlés válasza erre csak a tagság felfüggesztése le­ het. A várható felfüggesztés oka az, hogy ezek az egy­ házak nem szálltak szembe erőteljesen a fajüldözéssel és nem m unkálkodtak a többségi fekete egyházzal való egyesülésért. Simon Farisani esperes arról beszélt, hogy Dél-Afri­ kában az elm últ években a fekete egyház tagjainak m ennyit kellett szenvedniük. Ezért van szükségük a fe­ héreknek most valam i „orvosságra”, amely kigyógyítja őket. Így a fekete egyházak tagjai azzal a meggyőző­ déssel térhetnek haza, hogy az L VSZ tám ogatja h a r­ cukat. Szerinte is a felfüggesztés az egyetlen járható út. Kleopas Dumeni nam íbiai püspök m ár korábban el­ mondotta, hogy a dél-afrikai megszállók egyházának (Ovambokavango Egyház) tagjait is egyre nagyobb számban hívják be katonai szolgálatra. Így mind gyakrabban történik meg, hogy a dél-afrikai seregben szolgáló katona saját testvére ellen harcol, aki a népi hadseregben (SWAPO) küzd hazája szabadságáért. A dél-afrikai küldöttek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nem akarják a fehér egyházak előtt bezárni az ajtót, céljuk sokkal inkább a megbékélés. 265

A Lutheránus Világszövetség történetében első ízben a szavazati joggal rendelkezők 81 százaléka a két tag­ egyház felfüggesztését határozta el. A nagygyűlés fe l­ függesztette a két fehér evangélikus egyház tagságát, mivel azok az apartheid-politikát nem ítélték el, és nem vállaltak közösséget Dél-Afrika fekete evangéli­ kusaival, A nagygyűlés felhívta a tagegyházai sorából felfüg­ gesztett Dél-Afrikai Evangélikus Egyházat és a Dél­ nyugat-A frikai Német Evangélikus Egyházat (Namí­ bia), hogy „az apartheid-rendszert egyértelműen ítélje el”. Ezek az egyházak szavazati joggal rendelkező kül­ dötteket a nagygyűlésre nem küldhetnek. K á ld y p ü spök az L V SZ új eln ö k e A nagygyűlés küldöttei Káldy Zoltánt, egyházunk püspök-elnökét választották meg a L utheránus Világ­ szövetség új elnökévé. A Világszövetség történetében e magas tisztséget első ízben tölti be egy szocialista országban élő egy­ ház püspöké. Megválasztása utáni köszönő beszédében többek közt a következőket mondta: „Elnök Úr! A m ostani pillanat nem alkalm as arra, hogy hosszú beszédet tartsak. Mégis szeretnék néhány szót szólni, ha megengedik. M indenekelőtt szívből jövő köszönetemet szeretném kifejezni azért a bizalomért, amellyel az LVSZ elnökévé választottak. M ár most megígérhetem, hogy nem a magam útján akarok járni, hanem m unkatársak közösségében és csoportban dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy lehe­ tetlen egyedül vezetni egy ilyen nagy közösséget, m int az LVSZ. Isten áldjon meg és tartson meg m indnyá­ junkat továbbra is kegyelmében!” Dr. Nagy Gyula püspök így m éltatta Káldy Zoltán érdem eit: „Személyében olyan m agyar egyházi vezetőt ért ez az ökumenikus és nemzetközi vonatkozásban egyfor­ mán rendkívüli megtiszteltetés, aki évtizedek óta egész életét odaszánta egyháza, népe, a világ és az egyházak szolgálatára. Aki a diakónia — Isten és az emberek szolgálata — teológiáját nemcsak elméletileg bonta­ koztatta ki közöttünk, hanem élte is ezt a teológiát. Já rta az Istenért és em bertársaiért, egyházáért oda­ áldozott élet keresztútját, am int ezt beköszöntő sza­ vaiban is m ondotta: Köszönjük, hogy a küzdelmek, csalódások nem fárasztották el a szolgálat útján, h a­ nem — ahogyan ezt a világgyűlés izgalmas napjaiban közelről láttu k és tapasztaltuk — még inkább megerő­ sítették hitében, szeretetében, a jövőbe v etett rem ény­ ségében. Most együtt örülünk m indannyian, hazánk városi, falusi és szórvány gyülekezetei, m unkatársai és szám­ talan sokan a világ evangélikus egyházaiban, hogy a m agyar evangélikus egyház adhatott új vezetőt a világ evangélikusságának. Amikor a választás eredményét kihirdették és az elektromos hirdetőtáblákon felgyul­ ladt a felirat: „A Világszövetség elnöke: Káldy Zol­ tá n ”, a jelenlevő sokszáz m agyar evangélikus felállva a Himnuszt kezdte énekelni, jeléül annak, hogy ott olyan esemény történt, am ely nemcsak egyházunk négyszázötven éves történetében, de népünk mai éle­ tében is felejthetetlen m arad. A választási eredmény kihirdetése után afrikaiak, indonézek, japánok, am e­ rikaiak és a sokféle európai nemzet tagjai öleltek át bennünket m agyarokat és fejezték ki öröm üket a m a­ gyar egyház vezetője, a vendéglátó M agyarország fia megválasztása fölött.” 266

A z L V SZ a lk o tm án yán ak m ód osítása A nagygyűlés több m ódosítást h ajto tt végre az LVSZ Alkotmányán. Ezek közül a legérdekesebbnek a következők látszanak: A Végrehajtó Bizottság ezentúl öt alelnököt választ tagjai közül. A döntés hátterében az áll, hogy az el­ nök és a kincstárnok mellett, az öt alelnök (össze­ sen 7 vezető tisztségviselő) a világ evangélikusságának földrajzi megoszlása szerint Afrika, Ázsia, Észak-, Ke­ let- és Nyugat-Európa, Észak- és Latin-A m erika kép­ viseli a tagegyházakat. Az LVSZ tagság tekintetében egy új kategóriát állít fel, mely lehetővé teszi az uniált egyházak és a kis, önálló egyházakként működő csoportok szám ára a részvételt. Az alapokm ány újjáalakított szövege kim ondja az LVSZ tagegyházai közötti „oltár- (úrvacsorai) és szó­ szék-közösséget”, am ely szerint minden evangélikus oltár és szószék „nyitott” m inden evangélikus lelkész előtt. G y ü le k e z e ti látogatások David Preus püspök, az Amerikai L utheránus Egy­ ház elnöke pilisi látogatásával kapcsolatban a követ­ kezőket m ondta: "Nagy nap volt! Vendéglátóink nagy­ szerűek voltak. Csodálatos istentiszteletünk volt. Nagy figyelemmel hallgatták igehirdetésemet, és am ellett nagyon szép összejövetelünk volt az ifjúsággal! Rend­ kívül szép nap volt és nagyon hálásak vagyunk házi­ gazdáinknak a vendégszeretetért. A pilisi gyülekezet feledhetetlen emléket hagyott b e n n ü n k . Megláttuk, hogy testvéreink a Jézus Krisztusban. Egyáltalán nem volt nehéz azt éreznünk, hogy ugyanahhoz a családhoz tartozunk, akkor is, am ikor hazatérünk Afrikából, az Egyesült Államokból és Európából jöttünk és m ind­ nyájan m egtapasztaltuk a szolidaritást a szentek kö­ zösségében, amely a nyelvek, a fajok határain és m in­ denen átnyúlik. Képessé tesz m inket arra, hogy iga­ zán m ondjuk, valóban egyek vagyunk K risztusban és egy reménységünk van K risztusban.” A nagygyűlésen résztvevő vendégek fogadására 112 gyülekezetben készültek július 29-én. 640 vendég láto­ gatta meg vidéki gyülekezeteinket, 250 vendég a bu­ dapesti gyülekezetekben vett részt istentiszteleten. Volt. ahova két vendég (Pestújhely), volt ahová 19 (Bakonycsernye), vagy 20 (Alberti) testvér hozta el egyháza, gyülekezete szeretetét. Testvéri közösség alakult ki ott, ahol a vendégek a zsúfolt tem plom okban Isten igéjét hallgatták. A m a­ dagaszkári lelkész keresztelési igehirdetésében Ba­ konycsern yén (az élet reménységéről beszélt 3 kisgyer­ mek keresztelésekor. Békéscsabán Vikström érsek több m int háromezer lelket számláló gyülekezet előtt hirdette az igét, s ott volt Békéscsaba-Erzsébethelyen, ahol új gyülekezeti ház alapkövét tették le. Ez a ház is azzal a rem ény­ séggel épül, hogy Isten igéjére éhező fiatalok és öre­ gek hallják m ajd az élet jó hírét.

A n a g y g y ű lé s ü ze n ete Augusztus 5-én, vasárnap ta rto tt ünnepi istentiszte­ lettel befejeződött a L utheránus Világszövetség Buda­ pesten rendezett VIII. nagygyűlése. Az istentiszteleten felolvasták az LVSZ VII. nagygyűlésének a világ evangélikusságához intézett üzenetét. A felhívás egye­ bek között hangsúlyozza: a nagygyűlés résztvevői a

reménység jelét látják abban, hogy az evangélikusok, akiknek közös a hitvallásuk Jézus Krisztusban, össze­ jöttek a világ m inden tájáról. " Magyarországi ta lá l­ kozásunkon először ü lt össze szövetségünk kelet-euró­ pai szocialista országban — hangoztatja az üzenet —. Itteni találkozásunk és a vendégszeretet, amellyel itt fogadtak minket, m egm utatta nekünk, hogy bizal­ m unk lehet egymás iránt, és hidat tudunk építeni a népek között politikai és ideológiai határokon át.” A háborús fenyegetettségről szólva a dokumentum kiemeli, hogy az erősödő fegyverkezési verseny nö­ velte a Kelet és Nyugat közötti feszültséget, ez meg­ csúfolja a biztonságot, és végső nukleáris pusztulás­ sal fenyeget. A nagygyűlés befejeztével Carl Mau, a világszövet­ ség főtitkára összefoglalta a tanácskozás tapasztala­ tait. Elöljáróban elm ondta: az 55 millió evangélikust összefogó keresztyén szervezet szám ára áttörést je ­ lentett, hogy a tagegyházak képviselői szocialista o r­ szágban adhattak egymásnak találkozót. A konferencia m unkájáról szólva kiem elte: több fontos döntés született a nagygyűlésen, amelynek

résztvevői jelentős nyilatkozatot tettek a béke mellett. Ez az üzenet irányítja m ajd a Lutheránus Világszö­ vetség tevékenységét a jövőben. A két hétig tartó t a ­ nácskozás sorozat plenáris és munkacsoport ülésein a világ 97 tagegyházát képviselő küldöttek hitet tettek a fegyverzetek csökkentése m ellett, elutasították a háborút, minit lehetőséget, s kijelentették: az államok vezetőinek párbeszédet kell folytatniuk egymással. A nagygyűlésen többen véleményt nyilvánítottak arról, hogy a békét nemcsak a háború, hanem a társadalm i és gazdasági igazságtalanság veszélye is fenyegeti. A delegátusok elkötelezték m agukat amellett, hogy tá ­ mogatják a világnak azt a részét, amely társadalm i­ gazdasági igazságtalanságtól szenved. A frikában nap­ jainkban több m int 150 millió em ber éhezik. A világ­ szövetség lehetőségeihez m érten m indent megtesz, hogy enyhítse a földrészen élők szenvedéseit. Összeállította: O ttlyk Ernő (A munkabizottságokról szóló beszámolót következő számunkban közöljük.)

TANULM ÁNYO K A szolgálat értelmezése a Magyarországi Református Egyházban a Lim ai Dokumentum tükrében A Limai Dokumentum (Továbbiakban LD) annak az ötven éves, elmélyült teológiai fáradozásnak a gyü­ mölcse, mely teológiai fáradozást az Egyházak Világ­ tanácsába töm örült m integy háromszáz tagegyház Hit és Egyházalkotmány Bizottsága folytatott az egyház egységének látható megvalósítása céljából a kereszt­ ség, az úrvacsora és a szolgálat kérdésében. A LD elő­ szavának szerzői, W illiam H. Lazareth, a Hit és Egy­ házalkotm ány titkárságnak az igazgatója és Nikos Nissiotis, ugyane bizottság m oderátora figyelmeztetnek arra, hogy igazán csak azok tudják értékelni a LD szövegét, akik tisztában vannak vele, mennyire eltérő volt az egyházak tanítása és gyakorlata a keresztség, az úrvacsora és a szolgálat kérdésében. Egyenesen pél­ danélkülinek m ondják az ökumenikus mozgalom tö r­ ténetében azt az eseményt, hogy különböző hagyomá­ nyú teológusok ilyen egybehangzóan tudnak szólni a keresztségről, az úrvacsoráról és a szolgálatról. Joggal fordulnak azzal a kéréssel a tagegyházakhoz, adjanak visszhangot a LD szövegére. Többek között abban a kérdésben is várják a visszajelzést, milyen eligazítást nyerhetnek az egyházak a LD szövegéből az istentisz­ telethez, a nevelő munkához, a lelki és erkölcsi élet­ hez és bizonyságtételhez? Ez a testvéri kérés azt je ­ lenti, hogy a Dokumentum szerkesztői nemcsak a bib­ liai teológia és a szisztematikateológia visszajelzéseire kíváncsiak, hanem a tagegyházak gyakorlati visszhang­ jaira is. A m agunk részéről ezt a visszhangadást úgy kívánjuk most végezni, hogy m egkíséreljük megfogal­ mazni, mit is értünk mi szolgálat alatt a M agyaror­ szági Reform átus Egyházban? Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk, állapítsuk meg összefoglalóan, hogy am iképpen a reformáció nemze­

déke szám ára a megigazulás fogalma, úgy a mi nem ­ zedékünk szám ára a szolgálat fogalma lett a teológiai eszmélődések eredője. A Szentírás alapszavai, kulcs­ fogalmai közül a mi nemzedékünk szám ára a szolgá­ lat szót fényesítette meg rendkívüli erővel a Szentlé­ lek Isten. A szolgálat szó bibliai, teológiai, ekklézioló­ giai és ekkléziasztikai jelentőségű felfedezésének sa­ játos története van egyházunkban. Ezt a történetet igen tanulságosan dolgozza fel a Studia et Acta Ecclesiastica ötödik kötete.1 Ebből a feldolgozásból világosan kide­ rül, hogy a kívülről befelé munkálkodó kegyelem a történelem ítéletével hogyan és mi módon irányította figyelmünket az egyház hatalm i pozícióinak elvesztése után a szolgálat keskeny útjára. Továbbá, hogyan és mi módon m élyítette el egyházunk szám ára a szolgá­ lat szó teológiai jelentését és jelentőségét. A szolgálat szó ekkléziasztikai jelentőségének felfedezése történe­ tében természetesen nem lehet éles határvonalat húzni s azt mondani, hogy ez a szó a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején lett bibliai vezérszóvá egy­ házunk történetében. Hiszen a szolgálat szó egyik leg­ mélyebb értője, értelmezője és alkalmazója, Victor J á ­ nos atyánk m ár 1929-ben publikálta saját fordításában Fosdick egyik kis remekművét, A szolgálat értelmét. Ugyanígy nem szabad arról sem elfelejtkeznünk, hogy Eduard Schweizer, Das Leben des H errn in der Ge­ mein de und ihren Diensten c. 1946-ban publikált ki­ tűnő műve milyen jelentős impulzusokkal járu lt hoz­ zá az ÚT-szolgálat szó jelentőségének felfedezéséhez teológiai eszmélődésünkben. Sőt azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a legfrissebb kutatások egyenesen m ár a dualizmus korában találják meg a szolgálat teológiájának kezdeteit egyházunk történetében.2 267

Mindezek előrebocsátása után próbáljuk meg dió­ héjban összefoglalni, m it jelent szám unkra a szolgá­ lat szó? M iért m ondhatjuk el örömmel, hogy a LD szolgálat-értelmezése sok vonatkozásban megegyezik a mi hitbeli felism eréseinkkel? A szolgálat — Jézus Krisztus megváltó munkássága „Jézus szolgáló élete, halála és feltám adása az alap­ ja ” az egyház szolgálatának ebben a világban, írja a LD.3 Nos, szerintünk is az alap valóban ez: Jézus K risztus szolgálata. Mi is úgy látjuk, hogy a Szentírás bizonyságtétele szerint a szolgálat szó elsőrenden nem az egyház szolgálatát jelenti, nem az embernek Is­ tenért végzett szolgálataira utal, hanem éppen fordít­ va: Istennek az em berért végzett szolgálatára. A rra a szolgálatra, mely kezdődött e földön a testtélétel, az inkarnáció eseményével, folytatódott a passióval ki­ csúcsosodva a kereszthalálban és feltám adásban, majd tovább folytatódva a m ennybemenetel csodájával és még azon túl is Jézus K risztusnak szüntelen való mennyei közbenjárásával, mivelhogy „m indenha él, hogy esedezzék érettünk” (Zsid 7,25). Amikor tehát mi a Magyarországi Reform átus Egyházban ezt mondjuk, hogy „szolgálat”, akkor elsősorban Jézus Krisztus meg­ váltó és közbenjáró szolgálatára gondolunk, illetve azokra a bibliai helyekre, melyekben Jézus maga di­ rekt u talt az ő szolgáló életére (Mk 10,45; Mt 20,28; Lk 22,27) s még továbbá azokra a bibliai helyekre, melyekben az evangélisták és apostolok tesznek bi­ zonyságot Jézus Krisztus szolgálatáról (Jn 13; Fil 2,5 kk). Különösen is gondolunk azonban a L k 4,18— 19-re, ahol Jézus a maga küldetésének tartalm át üdv­ történeti perspektívába állítván (Ézs 42,6—7; 61,1—2) így jelöli meg: meggyógyítani a töredelmes szívűeket, szabadulást hirdetni a foglyoknak, megnyitni a vakok szemeit, szabadon bocsátani a lesújtottakat s hirdetni az Úr kedves esztendejét. Krisztus ezt a program ot a maga földi életének napjaiban tökéletesen betöltötte, sőt hitünk szerint most is ülvén az Atya Istennek jobb­ ján, e szempontok szerint gyakorolja a maga m inde­ nekre kiterjedő uralm át, ami az ő reális és permanens szolgálata. A szolgálat szó tehát számunkra, magyar reform átusok szám ára alapvetően krisztológiai sum ­ márum. Ebben az egyetlen szóban összesűrítve látjuk, m int m akkban a tölgyfát, m indazt am it az ÚT Jézus Krisztus váltságm űvéről tanít s am it a Heidelbergi K áté a 31. kérdés—feleletében summáz. A LD ama té­ telének tehát, hogy Jézus Krisztus szolgáló élete az alap, azért tudunk szívből igazat adni (igent és ám ent mondani), m ert mi itt M agyarországon a Református Egyházban úgy látjuk, hogy Jézus Krisztus szolgáló élete nem csak históriai factum , hogy nem is ért véget az ő felmagasztalásával, hanem m ind a mai napig ta r­ tó, sőt a világ végéig tartó esemény. Úgy látjuk, hogy a természet, a történelem és a mi egyéni életünk alap­ ja is Jézus K risztus szolgáló élete. A Mt 28 utolsó m ondata — még ha esetleg későbbi betoldás lenne is — számu nkra a keresztyén h it jellemző m egnyilatko­ zását, az első gyülekezetek sajátos K risztus-szemléle­ tét jelenti: Krisztus mindvégig vállalja velünk a kö­ zösséget. Nos, Jézus K risztusnak ezt a közösségválla­ lását, szolidaritását az övéivel és övéi által a világgal, értjük elsőrenden szolgálat alatt. A szolgálat — az egyház küldetésének értelme A szolgálat a LD szerint „Isten egész népének elhí­ vása”. Mert úgymond, a Szentlélek egyetlen testbe egye­ síti azokat, akik Jézus K risztust követik, így Krisztus által válunk képessé arra, hogy m agasztalással for­ 268

duljunk Isten felé s arra, hogy gondoskodó szeretettel azonosuljunk em bertársaink fájdalm aival, örömeivel, sőt hogy az elnyomottakkal együtt harcoljunk Isten Országa eljöveteléért. A LD-nak ezzel az ekklézioló­ giájával azért tudunk egyetérteni, m ert egyházunkban az utóbbi években egyre világosabbá vált a Soma tou Christou-ról szóló bibliai tanítás. A m int az az új Egy­ házi Törvénykönyvünk teológiai alapvetéséből is vilá­ gosan kitűnik, a mi szemünkben az egyház eszközi (funkcionális) értelemben teste a K risztusnak.4 Szerin­ tünk a megfeszített és feltám adott Úr az ő egyháza á l­ tal, m int teste (jelteste) által van jelen a világban. Ezért az egyház a maga küldetését, konkrét teendőit, a szolgálatát tehát csak Tőle, a Főtől, Jézus K risztus­ tól veheti. Az egyház szolgálata csak krisztologikusan értelmezhető. Így értelmezve pedig egyházunk szám ára ez a szó hogy szolgálat, m int egyházi tevékenység először azt jelenti, hogy istentisztelet. Pontosan azért, am iért a LD is így értelm ezi: Krisztus által a rra válunk alkalm as­ sá, hogy magasztalással forduljunk Isten felé. Az is­ tentisztelet tehát az egyház (LD: Isten népe) szám ára nem egy funkció a sok közül, hanem éppen hogy ez az alapfunkció, ez az egyház történelm i küldetése: Isten magasztalása. Éppen ezért nem mindegy, hogyan és mi módon történik: gépiesen-e, lélektelenül-e, m egüre­ sedve-e, magu nk választotta szempontok szerint-e? Avagy a Szentlélek vezetése alatt, Isten előtt kedvesen, építően, vonzóan, ékesen és jórenddel? Azaz az isten­ tisztelet jézusi értelmezésének és gyakorlatának meg­ felelően-e? Ebből következően: A szolgálat szám unkra annyit jelent m int szeretet­ szolgálat, azaz a felebarát szolgálata is, diakónia. A mi felismeréseink szerint egyházunk népének istentiszte­ lete ott tért el alapvetően a Szentírás istentiszteletfo­ galmától, hogy azt gondoltuk, elválasztható egymástól Isten és a felebarát ügye. Isten Lelke az irgalmas sa­ m aritánus példázata által azonban ráébresztett a va­ lóságra, Isten szolgálatától elválaszthatatlan a felebarát szolgálata.5 Ezért a szolgálat szó felfedezése egyhá­ zunkban egy nagyarányú diakóniai ébredést eredm é­ nyezett.6 A magyar reform átus szeretetszolgálat aty já­ nak, dr. Kiss Ferencnek végakarata teljesült: a szere­ tetszolgálat az egyház szolgálata lett. Nemcsak újabb és újabb diakóniai intézetek születtek egyházunkban (Leányfalu, Őrbottyán, Magdaléneum, Schweitzer A l­ bert Otthon), nemcsak elmélyült teológiai eszmélődés indult meg az egyház diakóniájával kapcsolatosan,7 hanem a gyülekezetek diakóniája is megújult. Köz­ ponti üggyé lett a magányosok, fogyatékosok, öregek, szenvedélybetegek, kallódó em bertársaink gondozása.8 Sőt egyre égetőbb feladatunkká lett a strukturális dia­ kónia segítése, Krisztus e világon szerteszét élő kicsi­ nyeinek, éhezőinek, szenvedőinek az ügye.9 Az Isten- és em berszeretet törvénye egységének eb­ ből az újrafelism eréséből következik szám unkra az egyház szolgálatának harm adik jelentése, ti. az evan­ gelizáció.10 Isten Lelke éppen az ember testi jólétének szolgálata, a diakónia gyakorlása közben vezetett rá arra a felismerésre, hogy az ember testi szükségeiről való gondoskodással még nem tettünk meg m indent az emberért. Felismertük, hogy kortársaink központi kér­ désévé lett az élet értelme. Hogy a mai ember nem is azt kérdezi, van-e élet a halál után, hanem inkább azt, van-e élet a halál előtt? Hogy mi módon lehetne szép és tartalm as életet élni akkor is, ha mondjuk va­ laki pl. nyugdíjas, magányos, rákbeteg? Van-e értelm e az életnek így? Van-e új élet? Lehetséges-e és egyál­ talán m it jelent újrakezdeni? Ezekre a kérdésekre fe­ lelni: ez ma az egyház par exellence szolgálata. Mert

ezekre a kérdésekre csak a Krisztus egyháza tud fe­ lelni. Éspedig azért, m ert egyedül az egyház ism eri a titkot, hogy ti. Őáltala, Őérette és Őreá nézve vannak mindenek (Róm 11,36). Az egyház ismeri a Krisztus, evangéliumát, mely ma is Istennek hatalm a minden hívőnek üdvösségére, mivel hogy ennek az evangélium ­ nak konkrét verifikálását kell lássuk az iszákosmisz­ szió csodáiban és a kallódó ifjúság m egm entéséért fá­ radozó szolgálat beindulásában. Az evangelizáció a mi értelmezésünk szerint annyit jelent, miint Krisztushoz hívás, ami azonban egyet jelent azzal is, hogy egy­ házhoz hívás, sőt beépítés a gyülekezetbe. Az elmondottakból következően a szolgálat szó szám unkra az egyház életének új form áját is jelenti. Annak a ténynek a tudom ásul vételét, hogy Krisztus egyháza nem politikai erő, nem a nép sorsát korm ány­ zó hatalom. Krisztus egyháza U ra nyomdokaiban járva a Krisztus alázatával, jóságával kell éljen és forgolód­ jon a m aga vérszerinti népe közösségében. Krisztus egyháza a maga világi környezetében a maga konkrét jócselekedeteivel, m unkájának példaszerű végzésével, szép, harm onikus családi életével kell bizonyságot te ­ gyen az evangélium erejéről, vigasztalásáról, inspirá­ ciójáról, életformáló hatalm áról. A szolgálat tehát eb­ ben a vonatkozásban annyit jelent m int a keresztyén ember világi élete.

beli oktatását és nevelését. Ezért a mi szám unkra ez a szó, hogy szolgálat, a kegyelmi ajándékok használa­ tának, tehát a gyülekezet építésének a szempontjából azt is jelenti, hogy "gyerm ekistentisztelet”, „gyermekbibliaóra”, „hittanóra”, „konfirmációi oktatás” és „if­ júsági bibliaóra”. A tanítvánnyátétel célja a gyüleke­ zetbe való betagolás, a gyülekezet úrvacsorai közössé­ gébe való bekapcsolás. A szolgálat értelm e tehát ezen a ponton annyit jelent szám unkra, m int keresztyén oktatás és nevelés. Ebben a szolgálatban különösen nagy felelősség hárul a keresztyén családra, m int a keresztyén gyülekezet integráns részére. Még továbblépve azonban a gyülekezet élete és épí­ tése szempontjából ez a szó, hogy szolgálat azt is je­ lenti a szám unkra a Magyarországi Református Egy­ házban, hogy pasztoráció avagy ism ertebb nevén: lel­ kigondozás. Minél nyilvánvalóbbá válik előttünk a m odern ember perm anens és radikális krízise, az üres­ ségérzés, céltalanság, az élet értelmetlenségének gyötrő érzése, annál inkább érezzük, m ennyire ütött a lelki­ gondozás órája. Gyülekezeteink egyik legfontosabb szolgálatának tekintjük ma a testvéri vigasztalást, a testvéri intést, a testvéri buzdítást, az evangéliumi gyónást és evangéliumi abszolúciót, az egymás hite ál­ tal való felbuzdulást, a lelki ajándékok közlését. Ezért jelenti szám unkra ez a szó, hogy szolgálat, a hitrese­ gítés, hitben való megerősítés, a hitm élyítés aktusát, A szolgálat — a kegyelm i ajándékok használata röviden: a gyülekezet tagjainak egymás kölcsönös lel­ Isten Szentlelkének közöttünk is tapasztalható meg­ kigondozását. világosító m unkája következtében a szolgálat szó szá­ A gyülekezet építése szempontjából rendkívüli je­ m unkra azzal a jelentéssel is bír, hogy a kegyelmi lentőséget tulajdonítunk a sákram entum ok adm iniszt­ ajándékok forgatása, a kegyelm i ajándékokkal való rálása szolgálatának. Hitbeli felfogásunk szerint a sáfárkodás a gyülekezetben a gyülekezet építésére.11 sákram entum ok a Krisztus szolgáló testébe, a K risz­ A szolgálat azt jelenti, hogy a gyülekezet építése Isten tus szolgáló közösségébe iktatnak bele. Ezért nemcsak Lelkének ajándékai, a karizm ák által. Mindaz, am it a keresztség sákram entum át, de az úrvacsorát is a a gyülekezet Isten Lelkének erejével és im pulzusaira szolgálat sákram entum ának tekintjük.14 Az úrvacsora a maga tagjainak az építésére végez — szolgálat. Így igazi teológiai problém áját mi nem a transsubstantia­ is m ondhatnók tehát, hogy a szolgálat azt is jelenti, tio lehetőségében, de nem is a reális prézencia quomo­ hogy karizm atikus tevékenység a Krisztus testének dójának a kérdésében látjuk, hanem abban, ad-e va­ építésére. Ezek a tevékenységek (szolgálatok) a követ­ lóságos isteni impulzusokat a szolgáló Krisztus köve­ kezők: tésére? A mi véleményünk szerint, az úrvacsora „ün­ A z igehirdetés szolgálata. Szerintünk igen nagy je­ neplése” ott történik a Lélek szerint, ahol indításokat lentősége van annak, hogy Isten igéje az ApCsel 6,4- ad Krisztus követésére Krisztus gyülekezetének. ben diakónia tou lougouról beszél. A gyülekezet istenAz úrvacsora diakóniai dim enziójának felfedezéséből tiszteletének központja az Ige éspedig a maga hárm as eredően, ez a szó, hogy szolgálat, szám unkra a Ma­ alakjában: az írott, a hirdetett és látható (sákram en­ gyarországi Református Egyházban azt is jelenti, hogy tális) alakjában.12 Az ige eme alakjaiban Isten maga gyülekezeti szintű szeretetszolgálat. Ez a szolgálat szól hozzánk. Az istentisztelet többi alkotóeleme (ének, Krisztus am a kicsinyeinek felkarolását jelenti, akik az bűnvallás, hitvallás, hálaadás, adakozás) csak felele­ egyes gyülekezetek területén, ill. közösségén belül él­ tek Isten megszólítására, hozzánk intézett élő szavára. nek. Bár igen fontosnak ta rtju k Egyházunk intézeti Ezért Isten igéjének szolgálata a gyülekezet életének diakóniáját, az intézeti szintű szeretetszolgálatot, mégis conditio sine qua nonja. Ezért döntő kérdés szám unk­ úgy látjuk, hogy a diakónia intézeti form ájával nem ra, hogy igehirdetésünk valóban igehirdetés-e? Úgy tör­ töltöttük be egészen a felebaráti szeretet és felelősség ténik-e, hogy valóban kétélű k ard d á lesz, mely elju t az krisztusi parancsolatát. Az intézményes diakónia szol­ ízeknek és velőknek megoszlásáig? A mi szemünkben gálata m ellett elengedhetetlennek tartjuk a gyülekeze­ az igehirdetés maga is diakónia: Jézus Krisztus szol­ ti diakónia gyakorlását. Ezért a szolgálat szó egyhá­ gálatának egyik módja. Isten igéjének a szolgálata zunkban ma jelenti mindazt a fá radozást, törődést, (diakóniája) természetesen nem pótolja a felebarát gondoskodást, am it az egyes gyülekezetek, e gyüleke­ testi szenvedéseit enyhíteni hivatott szeretetszolgála­ zetek egyes tagjai m utatnak és gyakorolnak Krisztus tot. De a szeretetszolgálat, tehát a testi értelm ű diakó­ ama kicsinyei iránt, akik szám ára még, vagy m ár nia sem pótolja (bármilyen áldozatos, hasznos, önzet­ nincs hely diakóniai intézeteinkben, s ezért rászorul­ len legyen is) Isten igéjének a szolgálatát, az igehirde­ nak a helyi gyülekezet segítő szeretetére. tés eseményét. Innen érthető, hogy egyházunk figyel­ me nagyon is intenzíven fordult az utolsó emberöltő­ A szolgálat — a gyülekezeti funkciók felelős ben az igehirdetés kérdései felé. szolgáinak a tevékenysége A gyülekezeti igehirdetés m ellett gyülekezeteink m á­ A szolgálat szó a mi Egyházunkban is, akárcsak a sik karizm atikus szolgálatának tekintjük a tanítás, a LD szám ára az egyház és a gyülekezetek szolgálatán katechézis szolgálatát. E szolgálat végzésére U runk parancsa kötelez (Mt 28,18—20). K risztusunk p aran ­ túl jelenti m indenekelőtt a lelkipásztori szolgálatot. csának engedelmeskedve végezzük a gyermekek h it­ Egyházunk ugyan a reformáció egyházaival testvéri 269

közösségben az egyetemes papság elvét vallja, de ugyanakkor azt is, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és jó renddel legyenek. Az Ige szolgálatához szükséges jó rend biztosítása érdekében szükség van gyülekezeteinkben teljes m unkaidejű, teológiai szak­ képzettséggel rendelkező, törvényesen elhívott lelki­ pásztorokra. A LD-mal együtt mi is hisszük és vall­ juk, hogy Krisztus m a is kiválaszt és elhív egyeseket a gyülekezetből a Szentlélek által a lelkészi szolgálat­ ra. Meggyőződésünk szerint a mai magyar reform átus lelkipásztor is Krisztus követe, a gyülekezet tanítója, vezetője és pásztora, ahogyan azt a LD is követeli. Mi is ezt követeljük lelkipásztorainktól.15 Ami most m ár a gyülekezeti élet másik kiem elt szol­ gálatát illeti, a presbiteri szolgálat értelmezése nálunk nem fedi a LD szemléletét. Amíg ugyanis a LD szerint „a presbiterek a helyi úrvacsorai közösségben az Ige és a sákram entum ok pásztori szolgálatát végzik. Igét hirdetnek, ellátják a hitoktatást, lelkigondozást végez­ nek és felelősek a gyülekezet fegyelm éért” addig a mi felfogásunk szerint a presbiterek, m int az egyházköz­ ség vezető testületének tagjai a gyülekezetek lelki és anyagi életének irányítói.16 Nem hirdetnek igét, nem végeznek hitoktatást, de ügyelnek az istentisztelet és egyéb egyházi szertartások jó rendjére, gondját viselik az elhagyott öregeknek, betegeknek, özvegyeknek és árváknak; a missziói m unkaterv szerint még lelkigon­ dozást is végezhetnek, gyakorolják az egyházfegyelmet s irányítják a gyülekezet anyagi, jogi, gazdasági ügyeit. A LD külön pontban foglalkozik a diakónusok szol­ gálatával. A mi egyházunkban jelenleg nincs külön diakónusi tisztség a gyülekezetben. Mi a szeretetintéz­ mények m unkatársait tekintjük diakónusoknak.17 A gyülekezetek diakóniai teendőit nem kívánjuk egyetlen em berre terhelni, felszabadítván ezáltal a gyülekeze­ tet és a presbitérium ot a diakóniai felelősség hordo­ zása alól. Amilyen divergencia van közöttünk a presbiteri és diakónusi szolgálat értelmezésében, olyan teljes azon­ ban az egyetértésünk a nők lelkészi szolgálatának ér­ telmezésében. Mi m agunk is azok közé az egyházak közé tartozunk, amelyek úgy látják, hogy nincs bibliai vagy teológiai érv a nők felszentelése, illetve teljes egyházi szolgálatbaállítása ellen. Az 1981. évi I. tö r­ vénycikkel az 1981. nov. 11-i Debreceni Zsinat meg­ szüntette a nők és férfiak presbiteri és lelkészi szolgá­ latba állítása körüli eddigi megkülönböztetéseket. Az ET II. 32. §-nak, a III. TC 7. § 82. pontjának és a III. TC 11. § 1. pontjának módosítása értelm ében m a már nők is választhatók presbiterré, lelkésszé, szolgáltat­ hatnak ki sákram entum okat, végezhetnek esketési, konfirmációi és temetési szertartást, sőt a lelkészek szám ára egyházi szertartáshoz előírt ruházatot: fekete ruhát, egységesen m eghatározott fekete palástot és al­ kalm ilag fekete föveget is viselhetnek, sőt kötelesek viselni.18 Ahogyan a LD 18. pontjához csatolt kiegészí­ tő megjegyzéseikben olvassuk, mi m agunk is úgy ta­ pasztaljuk, hogy a Szentlélek a kegyelmi ajándékok­ kal a nőket éppúgy megáldja m int a férfiakat. M int­ hogy pedig a felszentelés (ordináció) a LD szerint az egyház részéről a Lélek ajándékainak az elismerése s mind az egyház, m ind az ordinálandó személy elköte­ lezése az új viszonyulásra, ezért nem látjuk a magunk részéről akadályát a női lelkészek felszentelésének sem. A LD 46. pontja szerint azonban nemcsak nők, de világi állásban dolgozó h ívő személyek is („laikusok”) szolgálatba állíthatók. „Az ordinált személyek lehetnek hivatásos lelkészek abban az értelemben, hogy az egy­ háztól kapják fizetésüket. De felhasználhat az egyház 270

olyanokat is, akik megm aradnak valamilyen más fog­ lalkozásban vagy alkalm azásban” — mondja a Doku­ mentum. Mi a m agunk részéről örömmel üdvözöljük ezt a lehetőséget, m ert mi is úgy tapasztaljuk, hogy vannak lelkészi szolgálatra Istentől elhívott olyan atyánkfiai és leányai is, akik a maguk világi hivatása m ellett is alkalm asak a Krisztus testének építésére. A szolgálat szó ma m ár „evilági” szolgák szolgálatát is jelenti egyházunkban. A lelkészek és presbiterek szolgálata m ellett azonban egyházunk ma hivatalos egyházi szolgálatnak tekinti a kántorok, a tanítók (a tanintézetek tanárainak és nevelőinek), a gyűjtemények m unkatársainak, a sze­ retetintézm ények m unkatársainak, az igazgatási m un­ kakörben dolgozóknak és az egyéb szolgálati felada­ tokra alkalm azottaknak a szolgálatát is. A szolgálat — intercessio a békéért A szolgálat szó jelentése egyházunkban ma végül is annyi, m int erőfeszítés és közbenjáró könyörgés Isten békességéért, Isten békességének érvényesüléséért. A szolgálatnak ezt az értelmezését szépen kifejti Diakó­ nia Kézikönyvünk 16. §-a. Álljon itt befejezésül e fe­ jezet néhány zárómondata: „Isten békességre hívott el m indnyájunkat Krisztusban. Mint követői, kiváltkép­ pen tartozunk állhatatosan könyörögni és minden jó­ akaratú em berrel együtt m unkálkodni az emberért, békéjéért. Ebben a közös im ádságban — amely össze­ köti a keresztyéneket — hálát lehet adni azért, hogy a könyörgés sohasem kilátástalan, m ert meg tudja hoz­ ni a maga gyümölcsét az emberiség boldog, békés éle­ tének és jövőjének érdekében. Szükség van erre a szol­ gálatra, hogy a vitás kérdések békés tárgyalások útján rendeződjenek, a fegyverkezési verseny megszűnjön és minden nukleáris hadianyag készlet csökkenjen, m ajd felszám olódjék. . . Az egyházaknak és a keresztyének­ nek a béke megmentésére, az emberi együttélés javára végzett szolgálata diakónia — a szónak abban a tá ­ gabb értelmében, amely Isten m egújító kegyelmének az ajándéka — ennek a keresztyén nemzedéknek az életében, s amelynek az elfogadása az engedelmes szol­ gálat ú tjára vezet.” Boross Géza

JEGYZETEK 1. D r. K o csis E le m é r: T eo ló g iai g o n d o lk o d á s e g y h á z u n k b a n . S tu d ia . . . V. 563—596. — 2. D r. C so h á n y J á n o s , A sz o lg álat te o ló g iá já n a k k e z d e te a d u a liz m u s k o rá b a n . T hS z 1977: 322 k. — 3. K ere sz tsé g , ú rv a c so ra , sz o lg álat. T hS z 1982: 330 A s z o lg álat c. fe je z e t 1. p o n tja . — 4. ET 1967. I. TC. — 5. D r. B a rth a T ib o r, Az e m b e rsz e re te t le c k é je , T hS z 1966: 1 k k . — 6. J u h á s z Z só fia, E g y h á z ia sa b b g o n d o lk o d á s t a d ia k ón iá ró l! RE 1961: 99. — Uő. A z in té z m é n y e s d ia k ó n ia ö t ta n ítá s a , u o : 334. — Uő. A d ia k ó n ia m in t k e g y e s s é g k ritik a , T hS z 1967: 360. — Uő. A d ia k ó n ia a k e re s z ty é n sz em ély iség fe jle sz té s é n e k szo l­ g á la tá b a n , T hS z 1970:108 k k . — Uő. In té z m é n y e s d ia k ó n ia — g y ü le k e z e ti d ia k ó n ia , T hS z 1983: 264 k k . — 7. B o ro ss G éza, K risz tu s d ia k ó n iá ja az eg y h áz d ia k ó n iá ja , R E 1974: 2 k k . — Uő. A d ia k ó n ia te o ló g iá já n a k v á z la ta RE 1975, ja n . — Uő. E lő te rje s z té s a d ia k ó n ia i k é z ik ö n y v rő l, T hS z 1976: 142. — 8. Dr. G y ö k ö s s y E n d re , G y ü le k e z e te in k és a fo g y a té k o so k , T hS z 1979: 351 k k . — Uő. H a lá lo n in n e n — é le te n tú l. C onf. 1979: 17 k k . — N a g y P iro s k a , M e n e k ü lé s fo g y a té k o s g y e rm e k e k közé. C onf. 1980: 35. k k . — S ik ló s Jó z se f, A z eg y h áz sz o lg á­ la ta a z a lk o h o liz m u s e lle n és az a lk o h o lis tá k é rt, T hSz 1982: 54 k . — Uő. H o g y a n s z e re ssü k a csö v e se k e t? C onf. 1983: 34. k. — 9. A M a g y a ro rsz á g i R e fo rm á tu s E g y h á z d ia k ó n iá ja 16. §. Az ö k u m e n ik u s d ia k ó n ia 227 k k . — 10. E lk ö z e líte tt a m e n y ­ n y e k o rszág a . Z s in a ti T a n ítá s a z e v an g elizác ió ró l. RE 1982. fe b r. — 11. Z sin a ti T a n ítá s a S z e n tlé le k k e g y e lm i a já n d é k a i­ ró l, a k a riz m á k ró l, RE 1982. fe b r. — 12. B o ro ss G ., A re f. is ­ te n tisz te le t k ö z é p p o n tja az Ig e K K 1980, 47 k . — 13. H ird e sd az Ig ét, Ig e h ird e tő k k é z ik ö n y v e . B p. 1980. — 14. K riszto ló g iai, ek k lézio ló g iai és sa k ra m e n to ló g ia i té te ls o r : T hS z 1976: 145. — 15. ET. I II T c. 10. §. V u 28. la p . — 16. E T I I T c . 51. §. VU. 12. la p . — 17. E T III. T c . 1. §. — 18. C onf. 1982, 1: 112.

A szolgálat a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházaiban a Lim ai Dokumentum tükrében A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa igen szé­ les körű képviselet, tehát nem egységes teológiai rend­ szerű testület. Valamennyi tagegyháza (gyülekezete, illetve közössége vagy felekezete) vállalja az együtt­ működést, de ezzel egyáltalán nem já r semmiféle teo­ lógiai azonosság. A Magyarországi Szabadegyházak Ta­ nácsához napjainkban kilenc, tagegyház tartozik,1 kö­ zülük csupán a baptisták és a m etodisták tagjai 1956 óta az Egyházak Világtanácsának, illetve a M agyaror­ szági Egyházak Ökumenikus Tanácsának. Ez term észe­ tesen a felekezetek közötti ökumenikus együttm űkö­ dést meghatározza. A nnyira feltétlenül, hogy a ke­ resztség, úrvacsora és szolgálat ökumenikus egysége iránti törekvésbe a tagegyházak némelyike egyáltalán bekapcsolódjék. Hiszen a legtöbb tagegyház a társadal­ mi jószolgálati m unkából vállal részt, míg a dogm ati­ kai jellegű kérdésekből csak feltételesen, identitását féltve. Ez a vonakodás a dialógusoktól azonban á r­ nyalt. A hazai baptisták például készségesen részt v et­ tek a bukaresti tanácskozáson, a többi szabadegyházi közösségnek azonban körülbelül az a véleménye, hogy Isten történelem form áló hatalm a még nem m unkálta ki fölismerhetően azokat a körülm ényeket, amelyek módosítanák a keresztyénség jelenlegi eltérő gyakor­ latát az egység irányába. Egyes felekezetek szerint Is­ tennek ez a történelem formáló hatalm a nyilvánvaló volt 1948-ban, azért jö tt létre az Egyházak V ilágtaná­ csa. Egy következő, ennyire döntő lépés előtt, mint amilyen a Limai Dokumentum tárgya, valam ennyi h i­ vő keresztyénnek éreznie kellene Isten serkentését, hogy eddigi tradícióit, bibliai látásait, vagyis dogma­ tikáját h áttérbe szorítva az egység felé induljon el. A „Lima 1982” Dokumentum, tételei — keresztség, úrvacsora és lelkészi szolgálat — egyáltalán nem te­ kinthetők liturgiái kérdésnek; a Dokumentum bibliai alapossága is közvetve azt jelzi, hogy ezek a tételek valam ennyi keresztyén egyház lényeges tanítását ké­ pezik. A Dokumentum biblicitását egyetértéssel veszi tudomásul a hazai szabadegyházak köre. Egyetértenek abban is, hogy az egység felé bizonyára erre vezethet az út. Mégis erőltetett uniform izálásnak tulajdonítják azt, hogy e három közül bárm elyiket megváltoztassák, még az annyira vágyott keresztyén egység érdeké­ ben is. A Dokumentum biblikus szem pontjai a teológiai egyezés irányába segítik2 a különböző evangéliumi szabadegyházak hitben vállalt és fennállásuk óta kép­ viselt álláspontját. E szempontok biblicitása kétségte­ lenül nagy erő. A törekvés jószándékát sem lehet két­ ségbe vonni, sőt érezhető az a sürgetés, ami ezekben a kérdésekben a kialakítandó egység felé fordítja a fele­ lős keresztyén embereket. A római katolikus egyház­ nak az apostoli szukcesszió iránti igényei azonban leg­ alább annyira kétségessé teszik a kívánt célt, m int n é ­ melyik szabadegyház tartózkodása. Bár ú jra vissza kell térnem az árnyaltság kérdésére, hiszen az adventista egyház világszervezete képviseltette m agát a limai konferencián.3 Az Egyházak Világtanácsához tartozó m integy 300 tagegyház kísérleti jellegű, b ár nagyon alaposan megfontolt és elfogadásra ajánlott dokum en­ tum a valószínűleg kevés — legfeljebb liturgiai jellegű — közeledéssel kecsegtet: az elfogadás teológiailag an ­ nak ellenére nehézségekkel számolhat, hogy az EVT Hit és Egyházalkotmány Bizottsága m inden jelentősebb tradíciót képviselő egyházat fölkért véleménye kifej­

tésére. Max Thurian francia szerzetes könyve4 is csak óvatos reménységgel ír a hárm as ajánlat l ehetséges li­ turgiai-technikai egyeztetéséről. Természetesen m aradnék a magam portája előtt, és éppen ennek, érdekében leírom, hogy a magyar sza­ badegyházak között a lelkészi szolgálat tekintetében erősen differenciálódnak az álláspontok. A m últ esz­ tendő végén a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa keretében, különböző gyülekezetekben összesen 318 személy végzett lelkészi vagy lelkigondozói munkát. Közülük 8 lelkészt szentelt föl püspök (a metodista egyháznál). Az összes többit szolgálatban álló lelkipásztor vagy valam i más néven elnevezett gyülekezeti munkás („vén”, diakónus, igehirdető, prédikátor, szol­ ga) vagyis azonos egyházszervezeti szinten álló sze­ mély ordinálta kézrátétellel és imádsággal. Azoknak azonban, akik ezt végezték, semmiféle hierarchikus hatalm uk nincs a felavatottak, vagy a gyülekezetek fe­ lett. Ezt a metodista püspök vagy a hazai szuperinten­ dens sem tulajdonítja magának. Az egyértelműen püs­ pöki szervezetű, vertikális függőséget gyakorló egyhá­ zak álláspontjával m iként lehetne egyeztetni ezt a dif­ ferenciált, de mindenképpen horizontális egyházi szer­ vezetet? — Miként remélhető, hogy egymagában a püspöki autoritás, méginkább az apostoli szukcesszió­ ra alapított főhatalom valamilyen form ában elfogad­ hatóvá válik a szabadegyházak számára, akik ezt ép­ pen bibliai látásuk alapján eddig elutasították?5 A lelkészek szolgálatba állításának alapvető feltéte­ lei, bibliai alapvetése és az erre épülő gyakorlata is m utat eltéréseket az egyes szabadegyházak között, a részben karizm atikus orientációjú kiválasztás és a m indenkire egyaránt vonatkoztatott elhívástól a püs­ pöki felszentelést gyakorló kisebbségig. A hazai evan­ géliumi szabadegyházak legtöbbje kizárólag a saját gyakorlatát ta rtja ebben a tekintetben biblikusnak. A Limai Dokumentum bibliai megközelítése tehát m él­ tányos fogadtatásra talál ugyan a köreikben, de a rá épített gyakorlat mégis eltérő, és nem is képezheti a jövőben sem vita tárgyát. Azt ugyanis helyeslik, hogy a Szentírást legfőbb tekintélynek fogadja el a Doku­ mentum, ám ennek a kinyilatkoztatott tekintélynek végső soron mégis csak mi emberek tulajdonítunk jelentéstartalm at, ami viszont m ár eltérő. A római k a­ tolikus egyház P éter apostol prim átusára és a pápai szék ilyen értelem ben vett apostoli eredetére tekintet­ tel és „főként a szent egyházi rend hiánya m iatt” leg­ feljebb csak az anglikán és a lutheránus lelkészeket tekinti „ecclesiológiai és kánoni jogon” fölszentelt pa­ poknak,6 de a szabadegyházak „papjait” soha. A lelkészi szolgálat teológiai képzéssel elsajátítható feltételét igen óvatosan veszi figyelembe bármelyik szabadegyház. Ez nem jelenti azt, hogy a teológiai tu ­ dományosság iránt nincs bennük igény. Van, — de ez nem elsőrendű. A fontosabb: Isten Lelkének nyilván­ való elhívása. Erről meglehetősen intuitív módon győ­ ződnek meg. „A lelkek m egítélése”7 gyakorlatilag meg­ érzés a gyülekezetekben, amelybe gyakran sajnos sok hangulati elem keveredik, de nem ez az egyetlen elem. Jelen van a gyülekezetek igényeiben az intellek­ tuális elem is. A teológiai bölcselkedés iránt is meg­ lehetősen nagy a gyanakvás egyes közösségekben. Sa­ játságos, hogy éppen ott, ahol viszonylag több képvi­ selője van az általános és magasabb műveltséggel ren ­ delkező rétegnek (mintegy 60%-a a budapesti keresztyén 271

testvérgyülekezet tagságának diplomával rendelkező). A gyülekezet azonban a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy munkaviszonyban lelkészt alkalmazzon, vagy az igehirdetőit teológiákon képeztesse. A Ma­ gyarországi Szabadegyházak Tanácsában az elnök fel­ ügyelete m ellett jelen levő K risztushivő Nazarénusok m agatartása ebben a kérdésben szinte azonos. E két denomináció képezi a hazai szabadegyházak egyház­ szervezeti polarizációjában a leginkább gyülekezet­ centrikus pólust. Másik pólusnak tekinthető a centralizáltabb egyház­ szervezet, ebben is árnyaltan jelentkező szórással. Az országos vezetők (elnök, szuperintendens) jogköre pél­ dául többé-kevésbé korlátozott egyházfegyelmi ügyek­ ben, megoszlik az „alsóbb” beosztású Vezetőkkel; vagy a pénzgazdálkodás csatornái egy központi helyen egy­ betorkollnak, illetve nem, mások eseteiben. A centrali­ záltabb egyházszervezet pólusán a H. N. Adventista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház (régeb­ ben püspöki metodisták) állnak. E polarizáció modelljének megfelel a teológiai k é p ­ zettség iránti igény is. A baptistáknak 1906 óta műkö­ dő teológiai szem inárium uk van Budapesten, de az el­ m últ évtizedekben — főleg a két világháború között — több ordinált lelkész m űködött teológiai végzettség nélkül, egyidejűleg a végzettekkel. Jogaik n e m voltak eltérőek a gyülekezetekben és szolgálati megjelölésük neve sem volt eltérő. Bekapcsolódhattak a felsőbb ve­ zetésbe is. Szembeötlő példa a baptisták világhírű pré­ dikátora, C. H. Spurgeon, aki maga sem végzett teoló­ giát, de teológiai szeminárium ot alapított. A külföldi baptisták „laikus igehirdetői” elismertek, bár hazánk­ ban ezt a kifejezést sérelmezik a teológiai végzettség­ gel nem rendelkező prédikátorok. A budapesti B aptista Teológiai Szem inárium 75 é v e s. jubileum a alkalm ával em lékkönyvet adtak ki,8 és az ünnepi alkalm akon Európa több baptista teológiája képviselőinek adtak lehetőséget előadásokra. Újabban nem csupán a szolgálatra készülő lelkészeket, hanem az úgynevezett gyülekezeti m unkásokat is bizonyos alapszintű teológiai oktatásban részesítik a baptisták és több szabadegyházi közösség. 1967-től a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző In­ tézetében — előbb Bibliaiskolában, jelenleg Szeminá­ rium ban — van közös, levelező tagozatú teológiai ok­ tatás. Három denomináció (Élő Isten Gyülekezete, K e­ resztyén Testvérgyülekezetek és az Őskeresztyén Apostoli Egyház) kivételével a többi hat tagegyház lel­ készei m ár végeztek ebben a Teológiai Szem inárium ­ ban, ahol a képzés ideje hat év, s a végzettek tekinté­ lyes része elsősorban a Debreceni Reform átus Teoló­ giai A kadémián és m ásutt záróvizsgákat tett.9 Jelen­ leg 42 hallgatója van. A középiskolai érettségi felvé­ teli feltétel.10 A lelkipásztori szolgálat két fő területe az evangé­ lizáció — aminek tulajdonképpen minden egyes ige­ hirdetés11 alkalm a lehet — és a cura pastoralis. Az ige­ hirdetőktől (mivel nem m indenütt nevezik őket lelkipásztoroknak) a gyülekezet választott vezetősége, vagy egyszerűen maga a közösség v árja el, hogy igehirde­ tők és lelkigondozók legyenek. M indkettőnek az a cél­ ja, hogy a résztvevőket Isten országa szám ára meg­ nyerje. Az igehirdetés valam ennyi liturgiai esemény középpontjában áll, m indennek egyben a magvát ké­ pezi. Tévedés azt hinni, hogy e felekezetek igehirdeté­ sei, illetve az evangélizáció csak „egy-egy kiragadott bibliai igazságnak” szélsőséges hangsúlyozását jelen­ tik, és ezek az igazságok nincsenek egyeztetve a teljes Szentírással. A lelkipásztor maga is végigjárta „az üd­ vösség ú tjá t”, részese a megtérésnek, bizonyos lelki 272

„tusakodásnak”, mígnem sok egyéni küzdelem után kialakul benne a hitben vállalt kegyesség és így válik népe tanítójává. Ezek közös vonások valam ennyi sza­ badegyházi gyülekezetben. Ehhez a lelki kvalitáshoz a teológiai ism eret sok értéket adhat, de hiányát semmi­ képpen nem pótolhatja. A személyes lelkigondozó m unka olyan egyéni k ap ­ csolat, amelyet Krisztus jelenlétének tudatában végez a közösség érdekében a lelkész. K iterjed szinte m in­ denre egy ember életében. A gyermekek valláserkölcsi nevelése, tanácsolás az élet fordulópontjain (hivatás és házastárs választásakor), lelki segélynyújtás válsá­ gok idején, aggok és egyedülállók gondozása, sőt meg­ annyi köznapi ügyben eligazítás. A lelkipásztor és a felesége olykor az első „bizalmas” lelki-szellemi k ér­ désekben, van ahol ő az ifjak vezetője, zenei oktató, vagy éppen az iskolai tananyag korrepetitora. A csa­ ládi élettel járó gondokat megosztják velük, esetleg tőlük kapnak anyagi segítséget is. A pásztor nem v á r­ ja meg, amíg ezekkel a gondokkal felkeresik, hanem illő tapintattal „elé megy” a bajba jutottnak és időben észleli az adódó bajokat. Ideje korán sokszor könnyebb a megoldás. Mindezeket látnunk kell, ha egyáltalán meg akarjuk ismerni a magyarországi szabadegyházak lelkészeinek a szolgálatát. Kiss Emil baptista teológiai tanár írá ­ sa12 szerint veszteség érné a pásztori szolgálatot, ha a lelkészek m unkáját csupán a kánoni jog határain be­ lül értelmeznénk. Ahogy ő ott kifejti, a lelkészi szol­ gálat a „Lélekben és igazságban im ádás” és az „igaz istentisztelet” klasszikus értelemben, „nem csupán egy templomi aktus”. Szakács József a Magyarországi Szabadegyházak T a­ nácsa elnöke által összegyűjtött13 szabadegyházi h it­ vallási iratok tételeinek összehasonlítása m utatja, hogy a „gyülekezeti tisztségviselők” köréből em lített lelki­ pásztorok, igehirdetők — vagyis lelkigondozók —, akik kivétel nélkül m ind a gyülekezet tagjai közül kikerü­ lő, példás életű, hivő emberek, és elsősorban ez az életmód ad nekik alapot arra, hogy felavassák, illetve felszenteljék őket. Így emelkednek szent szolgálatuk m agaslatára, és ennek az etikai igénynek kell folyama­ tosan megfelelniük. A hazai szabadegyházak teljes szá­ mából körülbelül egyharmad részt képező karizm ati­ kus felekezetek (jelenleg négy van) újszövetségi elne­ vezéseket használnak (próféták, tanítók, nyelvszólók) az igehirdetőkétől eltérő funkcióik megkülönbözteté­ sére. A pünkösdiek lelkésze öt éves teológiai végzett­ ségű, prédikátora három éves végzettségű (57. old.).14 Valamennyit felavatással állították szolgálatba (51. old.). A többi három karizm atikus felekezetnél a vég­ zettség nem já r hasonló megkülönböztetésekkel. A hetedik napot ünneplő adventisták szerint (akik között lelkész, m ajd országos elnök volt Szakács Jó­ zsef) Isten Szent Lelkének ajándéka a képesség a szolgálatra. A lelkészek, evangélisták, vének, tanítók által Isten m unkálkodik az egyház lelki érettsége fej­ lesztésére (98. old.). A lelkész közösségen belüli elne­ vezése éppúgy m int a baptistáknál volt régebben, leg­ többször prédikátor, aki teológiai tanulm ányait követő egy évi próbaidő után véglegesíthető, és ezt az orszá­ gos konferencia hitelesíti. Ezután következik a felszen­ telés. Még akkor is első feltétel a jelölt megfelelő sze­ mélyes életmódja, hitbéli tapasztalata (113. old.). A Dokumentum szolgálatra vonatkozó részének 11-ik pontjához fűzött kiegészítés15 történelm i fejlemények során létrejött eltéréseket említve erre a következte­ tésre jut: „Az egyházaknak el kell kerülniük azt, hogy sajátos lelkészi szolgálatuk form áit Jézus Krisztus akarata és rendelése szerint valónak tüntessék föl” ;

illetve azt, hogy az egyházak íkizárólag a saját gyakor­ latukat tekintsék Jézus Krisztus akarata és rendelése szerintinek. Pedig e kérdésben nem egyszerűen törté­ nelmi fejlődés eredményéről vagy a saját nézetének az értékeléséről van szó, még csak nem is term inoló­ giai eltérésekről. Itt vetem föl az EVT irataiban m ár krónikusan ú jra tárgyalt „világ és világi” fogalmak biblicitásának k ér­ dését. A Dokumentum em lített szövegében felvetett páros fogalom „lelkész” és „világi” a szabadegyházak esetében egészen m ást jelent; soha nem m unkatársi kapcsolatot az egyházon belül. A szabadegyházak a „világi” fogalmon 1Jn 2,15—17 alapján csupa negatí­ vumot értenek. A hivő közösség (egyház) tagjai „vilá­ gi em berek” nem lehetnek. Régen rossz, ha az egyhá­ zi életbe bejutnak világiak; Ez sem a történelm i fej­ lődés sajátossága, de a Szentírás egyetemes szemléle­ tén nyugvó. A Dokumentum vizsgálja az ordináció terminológiai eltéréseit, s ennek a szabadegyházak gyakorlatában is m egtaláljuk a megfelelőit. A metodisták és az adven­ tisták a felszentelést használják. A többiek általában a fölavatást. A baptistáknál előfordul az ordináció és a fölavatás, m int váltófogalmak, de szinte soha nem használják a szakrálisabb csengésű felszentelést. Ál­ talában kedvelik a testvéries kifejezéseket. Nem hasz­ nálják a nagytiszteletű megszólítást, semmilyen címet, rangot vagy a pap elnevezést. Gyülekezeten belüli megszólításuk egyszerűen testvér, és ezt m ondják a teológiai tanároknak, a teológus diákoknak, a gyüleke­ zet baptizált tagjainak, vagy országos vezetőjüknek. A testvérek közötti bizalmas megszólítás sok közösségben kötelező, de azt a baptisták ritkábban gyakorolják. A Dokumentumban terminológiai változatokként kezelt eltérések tehát nagyon lényeges kérdések, m int látjuk. Az ordináció lebonyolítása16 alapelveiben azonosnak látszik, vagyis liturgiái egyeztetés elképzelhető. Az or­ dináció sakramentális jellegét azonban nem fogadják el a szabadegyházak, mivel valam ennyi K álvin János tanításával azonosítja m agát ebben a tekintetben. Csak azt tekintik „szentségnek”, ha egyáltalán hasz­ nálják a kifejezést, am ire Jézus K risztus mondta, hogy cselekedjük. Krisztus rendelése pedig csak a baptiz­ ma és az eucharisztia (Mt 28,19—20 és 1Kor 11,25, ill. evangéliumi párhuzamos helyek). Ezért az ordinációt nem tekintik szentségnek.17 A Dokumentum ide vágó pontjaival általában egyetértenek (42—44), lényeges korrekcióra nincs szükség, esetleg néhány kiegészítés­ re (pl. a m ár kifejtett o kból az egyház—világ, m égin­ kább az egyház és a kedveltebb gyülekezet kifejezései­ nek cseréjére). A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa keretében együttmunkálkodó, különböző gyülekezetekben végzett lelkészi jellegű szolgálat még nem k erült a Limai Do­ kum entum téziseivel szorosabb kapcsolatba. Néhány érdeklődő egyházi személy, elsősorban teológiai tan á­ rok és ném elyik vezető foglalkozott a Dokum entum ­ mal, esetleg véleményének is hangot adott.18 Az infor­ m ációáram lás hézagossága m iatt e dolgozat ezekkel teljes m értékben nem számolhat. A kétségtelenül bátor és hasznos erőfeszítés a ke­ resztyén egységre m ár régebb idő óta megvalósult a még szórványos közös protestáns úrvacsorázás gyakor­ latában. Ahol a protestáns és római katolikus eucha­ risztia létrejött — m int például Uppsalában, 1968-ban a IV. Nagygyűlésen — rendkívül szuggesztív volt a h a­ tása, de ez ritkább alkalom, m int az egyes protestáns gyülekezetek szintjén m egvalósított közös liturgia, amelynek vannak m ár já rt útjai és rendszeres alkal­ mai (ökumenikus imahét, reformáció hete). Az ilyen

alkalm akon készségesen részt vesznek az egyes hazai szabadegyházak lelkészei és tagjai. Az ökumenikus im ahéten m ind gyakrabban vesznek részt a fiatalabb római katolikus papok. Némelyik fölszólal, vagy együtt imádkozik protestáns hívőkkel. Az „egység he­ te” m ind több parókián rendszeres évi alkalom, ön­ álló római katolikus szervezésben. A még egyszer föl­ vetett felekezetközi részvétel a lelkész beiktatásokon szintén fokozódó gyakoriságot m utat. Keresztségi közös liturgiáról soha nem hallottam ; arról sem, hogy vala­ melyik ortodox lelkész közös istentiszteleten vett vol­ na részt más felekezetekkel. A nők ordinációja kérdésében19 a hazai és a szabad­ egyházi viszonyok az eddigiekhez hasonlóan bonyolult képletet m utatnak. Hazánkban, 1950 szeptemberében oszlatták föl az apáca és diakonissza rendeket. Addig a római katolikus női rendek és a két protestáns egy­ ház diakonissza szervezetei m ellett m űködött hazánk­ ban baptista diakonissza szervezet is. Tagjait ordi­ nálták. A hatvanas években vetődött föl szabadegyházi lel­ késznők kiképzése a teológiai szemináriumok nappali és levelező tagozatán. Szolgálatba állításukról a bap­ tisták határozatot hoztak. A teológiát végzett nőket nem ordinálják, de gyülekezeteikben lelkészi m unkát végezhetnek. A határozatnak nem sok foganatja volt, m ert néhány vidéki gyülekezet fölavatott lelkésznőt. A szélesebb közvélemény viszont nem tám ogatta a lel­ késznők szolgálatba állítását, így aztán meg-megsza­ kadt a teológiai tanulásuk, és m a egyetlen baptista lelkésznő fungál. A metodisták m ár régebben állítot­ tak a gyülekezeti szolgálatba lelkésznőt, az adventis­ ták azonban nem. Van viszont országos irányító szer­ vezetükben (unió) női felavatás nélküli, nem lelkészi tag.20 Az őskeresztyének keletkezésük idején m egha­ tározó szerepet biztosítottak a „prófétanőnek”. Ezzel szöges ellentétben állanak a keresztyén testvérgyüleke­ zetek, ahol a nők lelkészi szolgálatba állításáról szó sem lehet (1Kor 14,34 és 1Tim 2,12). Mint említettem, mind gyakoribb a lelkészek beik­ tatásának közös ünneplése, egyházi és társadalm i kép­ viselők jelenlétében. Ez ugyan nem azonos az ordiná­ cióval, de sok tekintetben hasonló hozzá. A beiktatás­ ra egy-egy közigazgatási egység társadalm i szervezetei és a különféle egyházak lelkészei megjelennek, esetleg üdvözlő szavakkal m aguk is köszöntik a beiktatásra érkezetteket. Ezzel tisztelik meg az egyházat és az új pásztort. K ifejtik a község vagy a városrész egész tá r­ sadalm ára váró közös célokat, amelyekhez az egyházak és vezetőik is hozzájárulnak. A protestáns lelkészek beiktatására meghívott szabadegyházi lelkészek m in­ dig készségesen elmennek. Felsorakoznak társaik után egy-egy igevers felmondásával, esetleg köszöntő sza­ vakkal. Ez az alkalom jó hatással van az egyház és társadalom kapcsolataira. Az ilyen ökumenikus megnyilvánulás függ a „kis­ egyház” felekezeti és társadalm i rangjától, a lelké­ szek személyes meg oly sok más adottságától. Vannak helyek, ahol a presbitérium idősebb tagjai óvják a lelkészt a „közösködéstől”. M ásutt a felekezeti öntu­ dat teng túl és az evangéliumiak lenézik a „világi p a­ pot”. Így, a szinte em beröltőként egyszer adódó alka­ lom újabb évtizedekig késik. A különféle szabadegy­ házi közösségek egymás között is tartózkodóak. Ezek mögött általában egy régebbi prozelita-toborzás áll a háttérben. Mégis áldásosabb az ökumenikus kezdemé­ nyezés, m intha az egyházak makacsul követik a régeb­ bi beidegződéseket. Olykor felismerhető egy bizonyos tendencia, még­ pedig az, hogy az ökumenikus készség egyúttal gene­ 273

rációs kérdés. A kezdeményezésre inkább hajlandók a fiatalabb papok. Más tendencia egy bizonyos „egyirányúság”. A szabadegyházi közösségek fogadják a „nagy egyházat”, teret adnak a lelkész felszólalásának még tekintélyes időkeretben is, de viszonzásul ritkán kap­ nak a „kisegyház” képviselői szót egy hasonló alka­ lommal. Az irány tehát: „Lefelé igen, fölfelé nem!” Bizonyos, hogy szekularizált társadalm unkban az egyház és az egyházi személy csak annyi tiszteletet nyer, amennyit ő maga adni képes másnak. A feleke­ zeti elfogultság vagy az „egyedül üdvözítő” egyház fik­ ciója bizonyára azok előtt az egyének előtt sem hite­ les, akik még hirdetik. A jövő feltétlenül az ökume­ nizmus terjedésének kedvez. Ennélfogva minden öku­ menikus erőfeszítésnek van értelme, újulása és refor­ máló ereje a keresztyén gyülekezetekben. Meddig ju t­ hat el az egység terén a jövőben az ökumenikus moz­ galom, vagy létre jön-e az egység a keresztség, úrva­ csora és szolgálat tekintetében? Talán még a mi századunkban! Szebeni Olivér

JEGYZETEK 1. A d v e n tis tá k , b a p tis tá k , Élő I s te n G y ü le k e z e te , Is te n E g y ­ h áza, K e re sz ty é n T e s tv é rg y ü le k e z e te k , m e to d istá k , p ü n k ö s ­ diek , ő s k e re s z ty é n e k és s z a b a d k e re sz ty é n e k . — M a g y aro rsz ág i E g y h ázak T a n á c sa S zerv ezeti S z a b á ly z a ta . E lfo g ad ás k e lte

1980. d e c e m b e r 10. — 2. D o k u m e n tu m . K eresz tség , ú rv a c so ra , sz o lg álat. M e g jelen t F ü k ő D ezső f o rd ítá s á b a n a T h eo lo g ia i S zem le 1982. évf. 321. o ld a lá n . — V.ö. : 322. old., 2. h a sá b , 1. bek. — 3. W. C. C. B a p tism , E u c h a ris t an d M in istry . G enf, 1982. — 4. M ax T h u ria n : E c u m e n ic a l P e rs p e c tiv e s on B a p tism , E u c h a ris t a n d M in istry . G enf, 1983. — 5. Dr. N a g y Jó z se fn e k egy k ia d a tla n ta n u lm á n y a („V álasz a ’K eresz tség , ú rv a c so ra és s z o lg á la t’ cím ű E V T -ta n u lm á n y ra ” ) m é lta tja a D o k u m e n ­ tu m o t, az EVT tö re k v é s é t b á to r e lő re lé p é sn e k ta r tja , am ely a v ilá g sz e rv e z e t ed d ig i m u n k á já t sz in te összegezi, die „m ég egy ily e n n a g y n y íltsá g g a l és n e m e s s z á n d é k k a l k é s z íte tt t a ­ n u lm á n y tó l sem v á r h a tó el, h o g y a m ég fö n n á lló k ü lö n b s é ­ g e k e t fe lsz á m o lja . . . ” — A n n á l in k á b b n em , m e r t az ö k u ­ m e n é t m a m á r n e m c s u p á n az EVT ta g e g y h á z a i g y a k o ro ljá k . — 6. E u c h a ris t a n d M in istry . R ó m ai k a to lik u s és lu th e r á n u s k ö zö s k ia d á s , 120—137. oldal. 1981. — 7. 1K or 12,10. — 8. Dr. S o m o g y i B a rn a b á s sz e rk e s z té s é b e n : E m lé k k ö n y v a B a p tis ta T eológiai S z e m in á riu m a la p ítá s á n a k 75. é v fo rd u ló já ra . B u d a ­ p est, 1981. 224. oldal. — 9. T h eo lo g ia i S zem le, 1973. 1—2. szám , 14—18. oldal. A c ik k n é v n é lk ü l, T e stv é ri ö sszefo g ás cím en . — 10. D r. S zig e ti J e n ő : A r e fo r m á tu s eg y h áz és a sz a b a d e g y h á ­ z a k k a p c s o la ta a le lk é sz k é p z é sb e n . K é z ira t, 1982. 9. oldal. A ta n u lm á n y eg y es részleted m e g je le n te k a T h e ol. S zem le, 1982. évi 3. szám , 137—139. o ld a lá n . — 11. H e c k e r F rig y e s : A m ai m a g y a r v a ló ság a s z a b a d e g y h á z a k k ö zö sség eib en , g y ü le k e ­ z e ti v o n a tk o z á s b a n . E lő a d ás. E lh a n g z o tt K isp e ste n , 1984. j ú ­ n iu s 7-én. — 12. K iss E m il: R ö v id h o zzászó lás a F a ith a n d O rd er, L im a ’82 d o k u m e n tu m á h o z . K é z ira t, 1983. — 13. S za k á c s Jó z se f: A M a g y a ro rsz á g i S z a b a d e g y h á z a k T a n á c sá h o z ta rto z ó ta g e g y h á z a k h itv a llá s a i és sz e rv e z e ti sz a b á ly z a ta i. B u d a p est, 1981. 220 o ld a la s so k s z o ro sítv á n y . — 14. S z a k á c s Jó z se f id é z e tt g y ű jte m é n y e , és a n n a k o ld a lsz á m a i. — 15. F ü k ő D ezső id é ­ z e tt fo rd ítá s a . — 16. F ü k ő D ezső id é z e tt f o rd ítá s a sz e rin t. — 17. A z e m líte tt a la p o n a H. N. A d v e n tis ta E g y h áz és Iste n E g y h á z a ta g ja i g y a k o r o ljá k az ú r v a c s o r a e lő tti lá b m o sá st (Jn 13,1—15). — 18. D r. A lm á s i T ib o r, a k i ré s z t v e tt a b u k a r e s ti é rte k e z le te n . L ev eléb en h e ly te le n íti a k ö lc sö n ö s k o m p ro m is z ­ sz u m o n a la p u ló e g y e z k e d é st. M ó d o sítsa az a n é z e té t, a k i e l­ té r t az Ú jsz ö v etség g y a k o r la tá tó l! — 19. F ü k ő D ezső id ézett fo rd ítá s a , T h eo l. S zem le 332. o ldal. — 20. K á r p á ti P e tro n e lla : A n ő k h e ly z e te és sz o lg á la ta a M a g y a ro rsz á g i H. N. A d v e n tista E g y h á z b a n . L e lk é sz tá jé k o z ta tó , 1980. 117—119. oldal.

A közös felelősség antropológiai és szociáletikai megalapozása* A z elm életi dialógus kibontakozásának történeti háttere A bizalm atlanság százada után — a jelenlegi nem ­ zetközi feszültség ellenére is — valószínűleg vissza­ vonhatatlanul elérkezett az alkalm as idő a m arxisták és keresztyének közötti dialógushoz. Ehhez a dialó­ gushoz ösztönzőül szolgáltak korunk hatalm as törté­ nelmi eseményei, de nem kevésbé az |a belső tisztá­ zódási folyamat, am ely az utóbbi évtizedekben m ind­ két eszmerendszerben végbement. A keresztyén egyházakban a két világháború utáni időkben olyan döntő változás állott be, am elyet a teológia nyelvén m egújulásnak nevezünk. Ez a válto­ zás a teológia történetében is egy új korszak kezde­ tét jelentette. Á ltalában m egállapítható, hogy az egy­ ház és a teológia századunk elejétől- kezdve a m eta­ fizikai spekulációktól elfordulva egyre inkább köze­ lebb került a konkrét em berhez és ezzel együtt a tá r­ sadalm i kérdésekhez. Ez a jelenség világszinten a róm ai katolikus egyházban a II. Vaticanum (1962— 1965), a protestáns egyházak családjában pedig az Egyházak Világtanácsa genfi „Egyház és társadalom ” konferenciája (1966) határozataiban jutott érvényre.1 Ennek az előadásnak m indenekelőtt az a feladata, hogy a fent em lített tisztázódási folyam atot protes­ táns részről kutassa, és ezzel a közös felelős cselekvés és együttgondolkodás lehetőségeit feltárja. Ennek a folyam atnak a kezdete valójában a 19. századba nyú­ lik vissza. A 19. század protestáns Jézus-kutatása, a * P ro te s tá n s h o z z á já ru lá s az 1984. f e b r u á r 28—m á rc iu s 2-i b u d a p e s ti n e m z e tk ö z i m a r x is ta —k e re s z ty é n p á rb e sz é d h e z .

274

vallásos szocialisták társadalm i érdeklődése, A lbert Schweitzer kultúretikája és példaképe, „az élet tisz­ te le te ” princípiuma, Paul Tillich és Dietrich Bonhoeffer kísérlete a protestáns teológiában a dualizmus legyő­ zésére, a transzcendens és az immanens, az autonó­ m ia és a heteronóm ia közötti szakadék áthidalására, K arl Barth krisztocentrikus teológiája és „Isten em­ berségéről” szóló tanítása, mind segített az egyház­ nak a valóságos em bert a maga fontos életkérdéseivel felfedezni. A keresztyén teológiának hosszú története alatt soha nem volt olyan nagy az érdeklődése a hum án tudományok iránt, m int napjainkban. A teológiai m unka kultúrája igen sokat nyert és gazdagodott az­ által, hogy a saját klasszikus forrásain túl egyre in­ kább igyekezett a történelem-tudományokon, az öko­ nómián, a szociológián, a szociálpszichológián, az or­ vostudományokon, tehát a hum án tudományokon orientálódni, hogy ezáltal objektív ism ereteket sze­ rezzen korunk emberétől, m ielőtt a keresztyén üze­ netet m eghirdetné számára. Az egyházban a m últban sem hiányzott nemes eszméknek, pl. a felebaráti sze­ retet parancsának meghirdetése és személyes meg­ élése. A m últban azonban a társadalm i érdeklődésnek korunkban tapasztalható m értéke csak kivételes je­ lenség volt. Ma azonban ez az érdeklődés az egyház és a teológia általánosan jellemző vonásává vált. A m ai em ber valós problém ái iránti nyitottságában volt képes a keresztyén egyház és a teológia a m ar­ xizm ust is mélyebben megismerni és árnyaltabban megítélni. Az előző évszázadban és századunk elején a teológiát elsőrenden a m arxista filozófia ateista

mozzanatai érdekelték. Ma a teológia a m arxizm ust a maga totalitásában, teljességében és sokrétűségében érdekli, és elismeri ennek társadalm i törekvéseit az ember és az emberiség története hum anizálására. Hosszú belső tisztázódási folyam at után, amelyben Marx és a m arxizm us klasszikusai valláskritikájának eredeti intenciói aktuális interpretációt nyertek, a marxizmus is eljutott a keresztyénség mélyebb és árnyaltabb értelmezéséhez. A mai m arxizm us számá­ ra a keresztyénség nem pusztán egyfajta teizmus vagy idealista filozófia, hanem olyan történelm i jelenség, amely a világnézeti alapelvein kívül sok értékes eti­ kai és társadalm i eszmét és gyakorlatot is tartalm az. A szocialista társadalom építésében folyó hétköz­ napi dialógus hazánkban ham ar tovább bővült az állam és az egyházak közötti dialógussal, kapcsolataik rendezésével, am elynek törvényes keretet és jó elvi alapot adnak azok az egyezményeik, amelyek a Magyar Népköztársaság és a protestáns egyházak között jö t­ tek létre 1948-ban. Az 1981-ben létrejött első nyilvá­ nos m arxista—protestáns dialógusban (Debrecen, 1981. szeptember 26.) m ár kialakult a dialógusnak az a korrekt módszere, amely alapul szolgálhat a további párbeszédnek: m indkét fél szilárdan ragaszkodik a maga alapelveihez és tiszteletben ta rtja la m ásikét, de közben igyekszik keresni a hasonlóságokat és meg­ egyezéseket a másik eszmerendszerében. A dialógus­ ban a hangsúly nem a feloldhatatlan ellentmondások kiélezésére, hanem a közös vonások keresésére és k i­ dom borítására esik az együttműködés érdekében. A dialógusnak a teoretikus szintre való emelésében jelentős szerepe van annak a m egkülönböztetésnek, amit a m arxista fél a világnézet és az ideológia kö­ zött tett. Szemléletesen és a dialógust előrevivő mó­ don fejti ki ennek a megkülönböztetésnek a lehető­ ségét és jelentőségét Lukács József „Szövetség, világ­ nézeti vita, dialógus” c. tanulm ányában: „Minden v ita konkrétsága igényli az ideológiai, világnézeti polémia aktuális, mai problem atikájának á tte k in té sé t. . . M in­ den ideológiának van természetesen — nyílt vagy burkolt — világnézeti töltése, m iként m inden világ­ nézeti álláspontnak van az em berek tevékenységét szabályozó ideológiai funkciója is . . . A világnézetek az embernek a külső világhoz és a többi emberhez való viszonyát jelenítik meg, vagyis alapjában véve azokat a legátfogóbb, „végső” kérdéseket teszik fel és válaszolják meg, amelyeknek alapján az emberek a saját lehetőségeiket és korlátaikat megítélik. Az ideológiák keretei ennél jóval tágabbak: itt m ár he­ lyet kapnak mindazok az eszmék, erkölcsi és eszté­ tikai értékek, normák, sőt azok a vélekedések és hiedelmek is, amelyek révén a társadalom osztályai saját küzdelm eiket tudatosítják, s amelyek a tá rsa ­ dalm i mozgás szabályozásában közrehatnak . . . Ezért míg a különböző világnézetek közt rendszerint — ép­ pen magas fokú általánosságuk m iatt — nem lehet érintkezési pontokat találni, az ideológiák nem m in ­ den vonatkozásban zárják ki egymást: bizonyos e r­ kölcsi norm atívák, bizonyos esztétikai értékek pél­ dául — eltérő alakban és az ideológia egészének el­ térő sajátosságaitól m eghatározottan — jelen lehetnek egymással ellentétes ideológiák esetében is. Ez alkal­ m at ad olyan vitára, amelynek vezető elve . . . az, hogy a másik álláspontját intelligens módon beépítsük sa­ ját felfogásunkba és saját logikánknak megfelelő v á­ laszt adjunk a mögötte rejlő kérdésekre.”2 Hogy protestáns részről egyet tudjunk érteni a dialógusnak itt vázolt módszerével, előbb meg kellett szabadulni az „ideológia” szó rossz értelem ben vett mitologizálásától. Az „ideológia” fogalma K arl Barth

és iskolájának m unkássága nyomán a protestáns teológiában századunk harm incas éveitől kezdve m in­ den antihum ánus és téveszme foglalata lett. Ez B arthnak a hitleri fasizmus elleni harcából érthető. Ai marxizmussal való találkozásban azonban szélesebb alapokra kellett helyezni az ideológia értelmezését. A m itológiátlanításnak ez a folyam ata valójában az Egyházak Világtanácsa teológiai m unkájában döntő ösztönzést kapott. A Világtanács 1971-ben létrehozott egy bizottságot (Dialog w ith People of Living Faith and Ideologies — Dialógus az élő vallásokkal és ideológiákkal). Ez a bizottság az 1981 decemberében tarto tt genfi konferenciáján: Church among Ideolo­ gies (Egyház az ideológiák között)3, a résztvevők meg­ állapították, hogy az „ideológia” szót szociális fo­ galomként kell értelmezni, amelyben valam ely társa ­ dalom vagy közösség etikai, szociális és politikai esz­ méi tükröződnek. Ebben az értelem ben készek va­ gyunk m arxista dialógus partnereinkkel az ideológia kérdéseiben kölcsönösen „analógiákat”4 keresni és ta ­ lálni az együttműködés jobb elvi megalapozása, a prakticizm us elkerülése érdekében. Humanitás és közös felelősség Az emberi egzisztencia — ha erre a méltóságra igényt ta rt — egyben felelős egzisztencia is. Ebben a megállapításban m arxisták és keresztyének között b i­ zonyára egyetértés van akkor is, ha a felelősség ere­ detének kérdésében m ár eltérnek a vélemények. A felelősség etikai kategóriájának mindig konkrét­ nak kell lennie, ill. valam ely konkrét dologra irányul­ nia, ha igényt ta rt arra, hogy etikai valóságként é r­ telmezzük és elfogadjuk. A felelősségnek ebben az ér­ telmezésében tudomásom szerint nincs különbség a m arxista teoretikusok és teológusok között, jóllehet azt a bírói széket, am ely előtt ez a felelősség számot ad, m ásként képzelik el. Ebből a tényből, hogy az emberi egzisztencia m in ­ dig felelős egzisztencia és a felelősségnek mindig konkrét tartalma van, szükségszerűen következik kö­ zös emberi felelősségünk ezért a világért, a m i közös világunkért. M arxisták és keresztyének (magától é r­ tetődően más ideológiák és vallások képviselői is) közösen felelősek a m ai világ sorsdöntő és égető prob­ lém áinak a megoldásáért. Ebből a közös felelősségből következik a közös cselekvés szükségessége. Az egye­ temes em beri lét m agában rejti egy olyan emberi együttélés lehetőségét, amelyből nemcsak a békés koegzisztencia, hanem a kooperáció és a proegzisz­ tencia, az egymásért való élés is következik. Ezek a tételek m indkét részről sokoldalú tudom á­ nyos megalapozásra és megvalósításra várnak. Ui. a dialógus együttműködés nélkül absztrakciókba vész, az együttműködés elvi megalapozás nélkül a p ra k ti­ cizmus és az esetlegesség gyanújába kerül. A követ­ kezőkben ennek a sokrétű feladatnak egy részét kí­ vánom elvégezni, am ikor a dialógus antropológiai és szociáletikai alapvetését kísérlem meg protestáns teológiai szempontból. Az ember, m int felelős lény (A dialógus antropológiai alapvetése) Protestáns nézet szerint az ember felelőssége te­ rem tm ényi voltának egyenes következm énye. A bib­ liai terem téstörténet és paraleljei szerint (Gen 1,26; Zsolt 8.) Isten az em bert a maga képmására terem ­ tette, pontosan: „saját képmására, mintegy hasonla­ tu l”. Ez a megállapítás nem azt jelenti, m int ahogy 275

sokszor sokan tévesen vélték, hogy az em ber m iniatü­ rizált Isten, hanem azt, hogy Isten uralm ának jele a földön, Isten helytartója és sáfára ebben a földi v i­ lágban.5 Isten képm ása és sáfára szükségszerűen etikus lény, aki intelligenciát és ítélőképességet ka­ pott arra, hogy jó és rossz között különbséget tegyen, azaz felelősséggel gyakorolja uralm át a földi világ­ ban, amely rábízatott. Ebben a sáfárságban potenciá­ lisan benne rejlik a képesség a közösség, társadalom és kultúra létrehozására és a term észetre épített „má­ sodik világ” m egalkotására. A „képmás" szó azonban további képességet jelent az „én—te viszony” létre­ hozására, Isten és ember, em ber és em ber között. Je ­ lenti a megszólíthatóságot, a szeretetve való képessé­ get, de azt is, hogy felelőtlen m agatartás esetén az em ber felelősségre is vonható azáltal, akitől a ké­ pességeit és küldetését kapta. Az ember dicsősége és nyomorúsága a bibliai gon­ dolkozás szerint éppen terem tettsége lényegéből, fe­ lelősségéből és történelm i küldetéséből ered. Ha az em ber u ralm át a földön a terem tm ény-társakkal való szeretetközösségben és szolidaritásban h a jtja végre, akkor betölti küldetését és ez boldogságot, békét, üdvöt jelent m ind a rábízott világ, m ind a maga szá­ m ára. Ez a felelős cselekvés, am it (személyes, társadalm i és történeti m éretekben) valójában etikailag „jó”-nak nevezhetünk. A felelőtlen cselekvés etikai értelem ben abban nyilvánul meg, hogy az em ber nem a terem tm ény­ társakkal való szolidaritásban cselekszik, az em ber­ társát elnyomja, kizsákmányolja, szolgává teszi, em­ beri méltóságától megfosztja, a rábízott természetet, a környezetét elpusztítja és ezzel saját létalapját ren ­ díti meg. Mindezzel boldogtalanságot, szenvedést, á t­ kot hoz m agára és környezetére és a megsemmisülés veszélyét idézi elő. A felelőtlenséggel az ember elide­ genedik önmagától és küldetésétől. Ha a felelősség a szó etikai értelm ében a „jót”, akkor a felelőtlenség a „gonoszt” jelenti.6 Amikor a keresztyén antropológiáról m int az ember felelős erkölcsi lényének a megalapozásáról beszélünk, nem lehet kikerülni az erkölcsi „rossz” fogalm át és valóságát, am it a teológia „bűn”, „vétek”, „gonoszság” szavakkal jelez. Anélkül, hogy kitérnénk és belebonyolódnánk az egyház, ill. a különböző keresztyén felekezetek bűnről szóló tanításába, annyit m egállapíthatunk, hogy kö­ zös vonásként jelentkezik az a nézet, hogy az emberi lét elkerülhetetlen kísérőjelensége a „gonosz”, amely az egyéni és a közösségi lét m inden szintjén struk­ turálisan jelen van és rom bolása hat. Az is közös vo­ násként könyvelhető el, hogy az a „strukturális go­ nosz” nem tartozik az ember eredeti lényéhez, hiszen Isten minden terem tm énye jó és megfelel rendelte­ tésének (Gen 1,31). A Biblián orientálódó teológia úgy véli, hogy ez a gonosz ugyan transzcendens eredetű, de az em ber szabad választása révén k erült bele az em ber történelm i létébe. Éppen ezért nem is a titok­ zatos eredet, hanem az ember felelőssége érdekli (Gen 3) jobban, hiszen m inden erkölcsi rossz valójá­ ban az emberi cselekvésben koncentrálódik. Ez a go­ nosz azonban nem sorsszerű, nem végzetszerűen el­ kerülhetetlen, m ert az ember, m in t erkölcsi lény, vá­ laszthatja a jót is. Bár a különböző felekezetek tan í­ tása szerint különböző m értékben segíti az em bert a jó választásában az isteni kegyelem, lényeg az, hogy az ember valam iképpen képes legyőzni a gonosz rom­ boló hatalmát. A bibliai h it szerint K risztus a „m á­ sodik Ádám”, az „új em ber”, aki olyan m értékben 276

aratott győzelmet a gonosz felett, hogy annak végső következményét, a halált is legyőzte. A középkori ke­ resztyén himnusz szerint „m ert halálod által meghalt a halál” : a feltám adás kozmikus erkölcsi értelem ben a „tagadás tagadása”, az. em beri létet és jövendőt ta ­ gadó és romboló gonoszság visszautasítása, korl átai közé szorítása. Krisztus kozmikus m éretű és jelentő­ ségű győzelme erejével m inden ember reménységgel veheti fel a küzdelmet a gonosz és a halál erői ellen. Mindebből konkrétan az következik, hogy a keresz­ tyén ember és közösség feladata ma az, hogy az élet minden területén cselekedje a jót, az élet minden szférájában, a családban, a társadalom ban, a politika területén szolgálja az em ber jav át és harcoljon a go­ noszság m inden form ája ellen, amely m egrontja az em bert és az emberiség életére tör. Egyetértünk az­ zal a nézettel, amely szerint korunk sürgető parancsa elsőrenden nem az, hogy a különböző vallások és fi­ lozófiák m inden nézetét egy nevezőre hozzuk, hanem az, hogy olyan konstruktív kapcsolatokat hozzunk létre, amely a lehető legjobb emberi megoldást kínálja a „gonosz” lényegének leleplezésére és annak legyő­ zésére.7 A m arxizm us egészen más világnézeti premisszákból kiindulva ju t el az emberértelmezéshez, az ember erkölcsi lényként való értelmezéséhez, aki felelős a saját sorsáért és az emberi történelem ért. Ebben az emberértelmezésben táru l fel a marxizm us elméleti ateizm usának hum ánus tartalm a. A marxizm us ateiz­ musa, ellentétben a felvilágosodás ateizmusával, „nem puszta tagadás, hanem m indenekelőtt állítás — ahogyan ezt m aga M arx fogalmazta meg —, annak az állítása, hogy az ember számára a legfőbb lény maga az ember, aki saját történelm ének nemcsak sze­ replője, hanem egyben egyetlen szubjektum a, szerzője is. Más szóval az ateizmus nem más, m int magasabb szintű forradalm i, elméleti hum anizm us”.8 A m arxizm usban is sokféleképpen megfogalmazó­ dik az erkölcsi rosszról, az elidegenedésről, az egyén és a történelem tragikum áról szóló tudás.9 Mindezt azonban nehéz lenne a keresztyén bűn fogalmával azonosítani. Az analógiák és párhuzam ok feltárása még elmélyült kutatásokat igényel. De lényeg az, hogy mind a marxizmus, m ind a keresztyénség nem tekinti sorsszerűnek és legyőzhetetlennek az ember elidegenedését önmagától és m unkájától, küldetésé­ től, nem tekinti végzetszerűnek a történelem ben rom ­ boló gonoszságot. M indkettő az em ber erkölcsi fele­ lősségének tudatában reménységgel tekint a jöven­ dőre. A hazánkban élő protestáns egyházak teológiája, „a szolgáló egyház”, ill. a „diakónia” teológiája el­ jutott a m arxista „forradalm i elméleti hum anizm us” megértésének arra a fokára, amelyben tám ogatja a forradalm i átalakulásokat, amelyekben az emberiség jövendőjéért való felelősség legfelsőbb fokon jelent­ kezik. A protestáns szociáletika fejlődése a 20. században (A dialógus szociáletikai megalapozása) Sem a bibliai kor, sem a középkor nem ism erte az individuáletika kategóriáját. Az ember a közösség tagja volt és legnagyobb természetességgel élte a kol­ lektívum által kijelölt szerepét. A kivételek mindig tragikus feszültségekkel voltak terhesek. De a nagy általánosságban m indkét korszak embere a köteles­ ségeit és jogait csak a család, nemzetség, törzs és nép kapcsolataiban tudta elképzelni.

A protestáns etika a reformáció utáni korszakban — a Biblia világával való szoros kapcsolata ellenére — az individuáletika szószólója lett. A m int erre sokan rám utattak : a reformáció szoros kapcsolatban, sőt érdekszövetségben állt a korai polgári forradalom ­ mal.10 A polgári társadalm akkal való egybekapcsoló­ dás m agával hozta a protestáns etika individualista hangsúlyainak meghonosodását is. Az individualizm us kezdetben az emberi személyiség meggazdagodását je ­ lentette. A személyiség felszabadítása nélkül nem képzelhetők el az újkor nagy felfedezői, tudósai, m ű­ vészei és állam férfiai. Am ikor azonban a késői kapi­ talizmus korában ez az individualizm us a közösség k árára bontakoztatta ki és érvényesítette jogait, a pro­ testantizm us a klasszikus forrásához, a Bibliához való új orientációval és helyzetének időszerű interpretálá­ sával az erkölcsi norm arendszerében a fő hangsúlyt a szociáletikára helyezte át. A protestáns etikának ez a fontos korrekciója a századforduló táján következett be azáltal, hogy a vallásos szocialisták újra felfedezték a protestáns teológia számára az élet szociális dimenzióit. Mindezt pedig a modern társadalom tudom ányokkal való dialó­ gusban tették. A kiváló Ragaz-kutató, Hans Ulrich Jäger a követ­ kező találó megjegyzést teszi Ragaz teológiai rend­ szerének struktúrájáról: „Az antropológiából kiindul­ va, amely a gondolatok dialektikus mozgását, az em ­ pirikus valóságot, a bibliai üzenetet és a tudományos eredményeket kapcsolatba hozza egymással — kapja meg Ragaz teológiája a m aga horizontális kiterjedését a szociális, a politikai és világszerű dimenziókba. Az em bert csak em bertársaival együtt, sőt az egész v i­ lággal együtt lehet megváltani, nem pedig ebből a világból kivéve.”11 Csaknem ugyanebben az időben fedezte fel Albert Schweitzer „A Jézus-élet-kutatás története” c. könyvé­ ben azt a Jézust, aki bennünket azok elé a problé­ mák elé állít, „amelyeket ő a mi korunkban akar megoldani”.12 A lbert Schweitzer tulajdonképpen egy merész herm eneutikai lépéssel az Újtestam entum eszkhatológiáját, Jézus „Istenországa váradalm át” for­ dította le „az élet tisztelete k u ltú retik ájára”13. Ez az eszme lett etikájának centrum a az afrikai szolgálatai­ tól kezdve az atombomba elleni küzdelméig. Jóllehet a század közepe táján Rudolf Bultm ann egzisztencialista filozófiától áth ato tt teológiája nyomán egyfajta individualista-perszonalista szituációetika ú j­ raéledt a protestáns teológiában, mégis ugyanennek az irányzatnak a neves dán képviselője, Lögstrup k o rri­ gálta Bultm ann etikai nézeteit azáltal, hogy a dön­ tések punktualitásával szemben azok történelm i kon­ tinuitására h ívja fel a figyelmet.14 Barth az „Isten embersége” gondolatának a hangsú­ lyozásával15 egy egész sor új teológiai irányzatot és kezdeményezést indított el, amelyek ún. „tárgyilagos etikát”16 hoztak létre. Ezeknek a teológiai irányzatok­ nak fő törekvése, hogy Istent felfedezzék a világban és korunk szociális, politikai és forradalm i eseményeit Isten cselekvéseként értelmezzék, amelyben éppen ezért a keresztyéneknek is részt kell venniök. Ily módon keletkezett a politikai teológia, a forradalom és a felszabadítás teológiája, valam int a fekete teoló­ gia. Ezek a teológiai irányzatok olyan szociáletikákat bontakoztattak ki, am elyek rendkívül időszerűen hat­ nak, m ert a különböző keresztyén egyházak tagjainak a lelkiism eretét felelős társadalm i-politikai tettekre mobilizálják. Jürgen M oltm ann a „reménység teológiája” etikai

konzekvenciáiban az emberi történelem keresztyének által rem élt „telos”-át olyan hatalm as erőnek tartja, amely képes a társadalm i stru k tú rák at m egváltoztat­ ni.17 Megállapítja, hogy az individualitás kategóriája maga is a társadalom terméke. A modern társadalmi változások folyamatában az individuáletikának szo­ ciáletikává kell átformálódnia az egyházi teológiá­ ban is. Moltmann azt követeli, hogy a keresztyénség fogjon bátor vállalkozásba, amelynek célja az eszkhatologikus igazság, az emberiség szocializálása és a béke meg­ valósítása az egész földön.18 A magyar protestáns egyházak teológiai újrakez­ désében (a reform átus egyházban a „szolgáló egyház teológiája”, az evangélikus egyházban a „diakónia teológiája”)9 a negyvenes évek végétől kezdve a m arx­ izmussal való dialógusban egy új szociáletika ala­ kult ki. Ez az etika ugyan m egtartja a kontinuitást az előző századok protestáns etikájával atekintetben, hogy nem hanyagolja el az individuális és a perszo­ nális elemeket sem, azonban benne a hangsúly egyre inkább a keresztyén cselekvés szociális aspektusaira kerül. Ennek a szociáletikának a karakterisztikum a, hogy olyan társadalm i kontextusban keletkezett, amelynek meghatározó ideológiája a marxizmus. A régi protestáns etikával szemben új vonásként jelent­ kezik benne a szocialista forradalom jogosultságának elismerése, m indenekelőtt saját hazájában és a h a r­ madik világnak azokban az állam aiban, ahol a szo­ ciális igazság érvényesítésének nincs más módja. El­ ismeri a létező szocialista világrendszert és azt nem tartja korunk történelm e múló jelenségének, hanem a j övő útjának és legjobb válaszadásnak az em beri­ ség olyan nagy problém áinak a megoldására, m int pl. az éhség, háború kiküszöbölése, ökológiai krízis legyő­ zése. Ez az etika más álláspontot foglal el a m agán­ tulajdon, a munka, a hazafiság, a háború és béke kérdésében és még sok más kérdésben, m int ak ár a két világháború közötti elődje. Egyrészt ez az etika hű m arad a bibliai orientációhoz és a sajátosan m a­ gyar reform átori tradíciókhoz (eleven közéleti fele­ lősség), egyben keresi a párhuzam okat és a megegye­ zéseket a m arxista etikával. Ennek a m agatartásnak elvi alapja az a nézet, hogy a helyes erkölcsi felis­ merés és m agatartás nem az egyház privilégiuma. A Biblia tanítása szerint is m inden emberben megvan az erkölcsi érzék, a jó és rossz közötti különbségtétel képessége. Ez a teremtésből és megváltásból kapott képesség minden em berre kiterjed. A katolikus mo­ rálteológia ezt term észetjognak nevezi; mi inkább univerzális humanitásról, egyetemes emberségről be­ szélünk a szó etikai értelmében. Ennek az elvi állás­ foglalásnak és elméleti dialógusnak, valam int a gya­ korlati együttműködésnek alapján úgy találtuk, hogy a keresztyén etika és a m arxista etika között nincse­ nek olyan alapvető ellentétek, amelyek kizárnák az együttműködést a szocialista társadalom építésében. Az ethosz forrása és az erkölcsi erő forrása tekinte­ tében világnézeti különbségek vannak, de a konkrét etikai norm ák és a cselekvés m ódjaiban legfeljebb árnyalati eltérésekről beszélhetünk, de a legtöbb eset­ ben egyezésről vagy párhuzamról. A m ár fent emlí­ tett szociáletikai megegyezések és közelítések alapján hazánkban m arxisták és keresztyének közösen igye­ keznek felépíteni egy olyan humánus társadalmat, amelyben vallásos és nem vallásos emberek közös fe ­ lelősségben, toleranciában és lelkiism ereti kon fliktu ­ sok nélkül együttélhetnek. E tekintetben gyakorlatban igazolt kísérletünk a dialógus-egzisztencia társadalm i méretben való m egvalósítására különböző világnézetű 277

és ideológiát valló emberek között példaadó lehet és bátorításul szolgálhat a világ más részein is. Nemcsak Európában, hanem amerikai talajon is k i­ bontakozott egy nyitott és dialógusra alkalmas protes­ táns szociáletika. H. R. N iebuhr és P. Tillich m un­ kássága előzte meg és inspirálta ezt az etikát azzal a felismeréssel, hogy az em ber lényegében szociális lény, azaz a szocialitás az em ber lényegéhez tartozik. N apjainkban m indenekelőtt Gibson W inter kísérelte meg egy ún. „felelősség-etika” felépítését, ill. rend­ szeres kidolgozását. Ez az etika felelős tetteket köve­ tel az em bertől egyéni és társadalm i perspektívában egyaránt. W inter etikája egyféle teleológikus etika is, amely az erkölcsi tett következményeit ta rtja szem előtt: „Felelősség nem valam ely tekintéllyel szemben, hanem az erkölcsi cselekvés következm ényeiért! Az ember, aki a maga történelm ét alkotja, a felelős tá r­ sadalomról alkotott képzet eloldhatatlan e le m e . . . A felelős társadalom m arad az a környezet, amelyre az embernek, m int történelm e alkotójának szüksége van. A történelem és a felelősség embere túllép önmagán, am ennyiben történelm ét m agára veszi és annak te r­ heit hordozza.”20 A protestáns szociáletika legújabb fejlődési folya­ m atában fontos indításokat kapott egyrészt M artin Buber perszonalizmusától (amelynek lényeges szociális aspektusai is vannak),21 m ásrészt a m arxizm us törté­ nelem - és társadalom szem léletétől, amely részben E. B loch23, részben a m arxizm us—l eninizmus útján é r­ kezett hozzá.

társadalom alapsejtjének, a családnak a felbomlása az ipari társadalm akban veszedelmes m éreteket öl­ tött. Nem kevésbé nagyobb feladat a nem zetek kö­ zötti kapcsolatok humanizálása, a nacionalizmus, so­ vinizmus m inden fajtájának leküzdése, egy ú jfajta hazafiság eszméjének az elterjesztése, amelyben saját népünk szeretete és más népek megbecsülése együvé tartozik. A gyűlölet és az ellenséges képzetek helyett a bizalom megteremtése, az antikommunizmus és a hidegháború helyett a békés együttélés megtanulása. M arx „forradalmi, elméleti hum anizm usa”23, amely valójában politikus humanizmus, Rahner „reális hu­ m anizm usa”24 és az ember hum anizálásának gondo­ lata, az em ber em berré tétele, nem egymásnak el­ lentmondó eszmék, hanem közelítést jelentenek a sze­ retet, igazság, szolgálat, méltányosság és szolidaritás eszményéhez és gyakorlatához, adott történelm i és társadalm i feladatok között. A té t nem kevés: az emberi nem életben m aradása és további fejlődése, vagy a nukleáris katasztrófa szakadékába zuhanás, sok ezer éves emberi kultúránk lehanyatlása. A m arx­ ista—keresztyén párbeszéd nagy lehetőségeket rajt m agában, amelyeket elm ulasztani történelm i tévedés lenne, velük élni történelm i felelősségtudat megnyi­ latkozása.

A közös felelősség tém ái

1. A p p el a n d ie K irc h e n d e r W elt. D o k u m e n te d e r W elt­ k o n fe re n z f ü r K irc h e u n d G e se llsc h a ft, 1967. — 2. L u k á c s J ó z s e f: „S zö v etség , v ilá g n é z e ti v ita, d ia ló g u s” — E szm ék és v á la sz o k c. k ö te tb e n , 1983. 299—300. — 3. C h u rc h e s am o n g Ideologies. R e p o rt of C o n s u lta tio n a n d R e c o m m e n d a tio n e s to F ello w C h ristia n s , 15—22. D ece m b e r 1981 G ra n d -S a c o n n e x S w itz e rla n d . G u id lin e s on D ialó g u s w ith of L iv in g F a ith a n d Id eo lo g ies, 19822. — 4. Az „ a n a ló g ia ” szó b e v e z e té se a d ia ló ­ g u sb a P o ó r Jó z se ftő l sz á rm a z ik : S z á z a d u n k és a p r o te s ta n ­ tiz m u s, 1981, 7. — 5. Vö. H . W. W o lff: A n th ro p o lo g ie d e s A lten T e sta m e n ts , 1977. 233 k k . W olff a „ v ilá g k o rm á n y z ó ” je lz ő t h a s z n á lja az e m b e r k ü ld e té s é n e k je lle m z é s é re . — 6. G o tth o ld M ü ller: V e ra n tw o rtlic h e s L eb en . G ru n d fra g e n c h ris tlic h e r E th ik , 1973. 130. — 7. G. M ü ller, i. h. 142. — 8. L u k á c s Jó z s e f: „S zövetség, v ilá g n é z e ti v ita , d ia ló g u s” — E szm ék és v á la s z tá ­ so k k ö te tb e n . 307—308. — 9. Vö. M a rx is ta e tik a , 1978. c. m ű ­ b e n „A z e rk ö lc si v á la s z tá s p ro b lé m á i c. fe je z e tte l. H u szá r T ib o r: E rk ö lc s és tá rs a d a lo m , 1983. 393 k k . A n c se l É v a : T ö re ­ d é k e k az e m b e ri te lje ss é g rő l. E tik a i esszék és k ise b b írá so k , 1982. 32 k k . — 10. Vö. F. E n g els: A sz o cializm u s fe jlő d é se az u tó p iá tó l a tu d o m á n y ig . B e v ezetés az 1892-es a n g o l k ia d á s ­ hoz — ME M 22. k ö t. 1970, 281: M ax W e b e r: G a z d a sá g és tá r s a ­ d alo m , 1967. 303; K ó n y a I s tv á n : K á lv in iz m u s és tá r s a d a lo m ­ elm élet, 1979. 25. k k . — 11. H. K. J ä g e r : E th ik u n d E sc h a to lo ­ g ie b e i L e o n h a rd R agaz, 1971. 273—273. — 12. A. S c h w e itz e r : G e sc h ic h te d e r L e b e n -J e s u -F o rsc h u n g , 1913. Az id ézet a k ö n y v z á ró sz a v a ib ó l v aló . — 13. F ritz B u ri: Z u r T h eo lo g ie d e r V e r­ a n tw o rtu n g , 1971. 15. — 14. R. B u ltm a n n : „D as c h ristlic h e G eb o t d e r N ä c h s te n lie b e ” . G e sc h ic h te u n d E sch ato lo g ie c. k ö te tb ő l; 1959. L ö g stru p : D ie e th isc h e F o rd e ru n g , 1959. — 15. K. B a rth : „D ie M e n sc h lic h k e it G o tte s” T h eo lo g isch e S tu d ien . N r. 48. 1956. — 16. H. D. W e n d la n d : D ie K irc h e in d e r re v o ­ lu tio n ä re n G esellsch aft, 1969; R. S h a u ll: B e fre iu n g d u rc h V er­ ä n d e ru n g , 1970; G. G u tie re z : T h eo lo g ie d e r B e freiu n g , 1973; J . H . C one: S c h w a rz e T h eo lo g ie. E in e c h ris tlic h e I n te r p r e ta ­ tio n d e r B la c k -P o w e r-B e w e g u n g , 1971. — 17. J. M o ltm a n n : T h eo lo g ie d e r H o ffn u n g , 1964. 19698. 286—312. — 18. J . M o lt­ m a n n : i. m . 303. — 19. O ttly k E rn ő : Az e v a n g é lik u s eg y h áz ú tja a sz o c ia liz m u sb a n , 1976: B a rth a T ib o r—M a k k a i L ászló : T a n u lm á n y o k a M a g y a ro rsz á g i R e fo rm á tu s E g y h áz 1867 és 1978 k ö z ö tti tö rté n e té b ő l. S tu d ia e t a c ta E c c le sia stic a V. 1983. 563. k k . — 20. G. W in te r : G ru n d le g u n g e in e r E th ik d e r G e­ se llsc h a ft. 1970. — 21. M. B u b e r: D as d ia lo g isc h e P rin z ip , 1979. — 22. E. B lo c h : D as P rin z ip H o ffn u n g , 1965. — 23. L u k á c s Jó z s e f: E szm ék és v á la s z tá so k . 1983. 308. — 24. K a rl R a h n er: „ G e s p rä c h e im re a le n H u m a n is m u s” 1984.

Az em ber méltósága és felelőssége tekintetében egyetértünk m arxista dialógus-partnereinkkel. Abban a tekintetben sincs ellentét, hogy az em ber nem be­ fejezett lény. Nietzsche szellemes mondása, m utatis m utandis, helyzetünkben is érvényes, hogy ti. az em­ ber „a még meg nem határozott állat”. A fejlődés vég­ telen lehetőségei állanak előtte, de vissza is zuhanhat a fejlődése előbbi fokaira. M inden attól függ, hogy m ennyire tu d ja megközelíteni azt az eszményt egye­ deiben és közösségében, am it hum anitásnak nevezünk. A történelem új kihívásaira csak az em ber nagyobb felelősségre ébredésével, önmaga hum anizálásával ad­ hat választ. A mai világért való közös felelősségünket, m i m ar­ xisták és keresztyének az emberi személyiség, az em ­ beri közösség institúcióinak, a népek közötti kapcso­ latoknak a humanizálásával tu d ju k legjobban gyako­ rolni. Szükséges m egtalálni és megélni azt az új élet­ minőséget, amely a komor aszkézis és a pazarló he­ donizmus, vagy mai fogalommal élve, a konzumizmus között felism eri a hum ánum nak megfelelő új élettar­ talm at is. Állandóan fáradoznunk kell a m unka hu­ m anizálása érdekében, amely a technikai világkor­ szakban teljesen új kérdéseket vet fel. Nagy felada­ tok várnak ránk a nevelésben, az agresszív hajlamok leküzdésében és a békére való nevelésben az egyén és a közösség minden dimenziójában. Egyre sürgetőbb feladattá válik a család új form ájának megszilárdí­ tása, erkölcsi tartalom m al való megtöltése, mivel a

278

Kocsis Elemér

JEGYZETEK

Zwingli továbbélése és időszerűsége a magyar nyelvű Református Egyházban A tá rg y elh atá ro lá sa

Az idői elhatárolás lényege az aktualitás keretének a rögzítése. Más szóval: melyik az az idői határ, amelytől kezdve igyekszünk felm érni Zwingli tovább­ hatását, mozgató és gondolatformáló erejét, élő jelen­ létét. Röviden így adható meg a válasz: a jelenkor érdekel, vagyis a ma élő nemzedékek ideje, akár úgy, hogy ténylegesen a m ában élnek, akár úgy, hogy a tovatűnt generációkkal az emlékezés és a közös szol­ gálat mezején közvetlen kapcsolatban állottak. Ép­ pen ezért a tájékoztató anyagot (idézetek, hivatkozá­ sok) lehetőleg nem a korábbi (múlt századi) iro­ dalomból vesszük, hanem a jelenkoriból, hiszen a cél az, hogy Zwinglinek a m ai tükröződését szemléljék szerte a világon mind azok, akik lelki rokonokként a magyar nyelvterület Zwingli-visszhangjáról tudo­ mást akarnak szerezni. Az ily módon figyelembe vett időegység tehát a X X . század. d) Bibliográfiai tekintet. A vázolt földrajzi, ta rta l­ mi és idői elhatárolásra figyelve, különösebb fárado­ zás nélkül is bárki képet nyerhet a kérdéses helyzet­ ről, ha számba veszi a legújabb Zwingli-bibliográfia vonatkozó adatait. Ezeket 1975-ben közölte U. Gäbler, aki az 1897—1972 között m egjelent kisebb-nagyobb Zw ingli-tanulm ányok „Bibliográfiáját” a magyar nyelvterületről is közkinccsé tette.1 Az így hozzáfér­ hető bibliográfia azonban mégsem teszi fölöslegessé a jelen számadást, mivel a puszta adatok egyrészt csak utalást jelentenek, m ásrészt pedig hiányosságuk folytán nem nyújhatják a viszonylag teljes képet. Mielőtt az érdemi ismertetéshez kezdenénk, szük­ séges megjegyezni, hogy a hivatkozott „Bibliográfiá­ ból” hiányzik épp az egyik legfontosabb Zwinglitükröztető az erdélyi Nagy Géza tollából: Zwingli személyisége és teológiája, valam int Tüdős István, Ravasz László és Juhász István értékes Zwingli-dol­ gozatai.2 Ezért természetesen nem hibáztatható Gäbler.

A címben foglalt tém ának hármas elhatárolása és egy bevezető megjegyzés nélkülözhetetlen. Az elha­ tárolás három irányú: földrajzi, tartalm i és idői. A megjegyzés a bibliográfiára vonatkozik. a) Földrajzi tekintetben szem előtt tartandó, hogy amikor „magyar nyelvű Reform átus Egyházról” be­ szélünk, elsősorban arra a kereken több m int három millió reform átusra gondolunk, akik a K árpátok m e­ dencéjében szervezeti egység nélkül ugyan, de lelki közösségben élnek, mégpedig — Keletről Nyugat felé haladva — Romániában, Magyarországon, Csehszlová­ kiában, Jugoszláviában, a Szovjetunió Ruszinföldjén és Ausztriában. Rajtuk kívül gondolunk azokra az ugyancsak magyarul beszélő reform átusokra — sok­ szoros tízezrekre —, akik a nagyvilágban szétszórtan élnek, óceánokon innen és túl, valam ennyi földrészen. Hangsúlyozzuk, hogy a „magyar nyelvű Reform átus Egyház”, m int szervezeti egység, valóban nem létezik és a lelki-szellemi közösség feltételezése is bizonyos m esterkéltségnek a benyom ását kelti, hiszen a helyek (országok) szerinti különbözőségek tagadhatatlanok. Például, am i jellemzi a rom ániai Székely-földet, ne­ hezen azonosítható a csehországi Csallóközzel, a m a­ gyarországi Tiszántúllal vagy más tájak reform átus­ ságával. Ez a körülm ény természetesen nem jelenti a hitvallási szétesést, vagy a közös identitás-tudat hiányát, de kétségtelenül jelenti, hogy Zwingli meg­ ítélésében és emlékének a hordozásában eltérő színt m utatnak a földrajzi egységek. Tehát nem lehet szó uniformizálásról. M indazáltal mégis beszélni kell a m agyar nyelvű Reform átus Egyházról, m int ország­ határoktól függetlenül élő K risztus-testről, mely ere­ detében a Duna—Tisza—Dráva—Száva—Maros—Olt— Morva—Vág—Hernád tájaihoz kapcsolódik, s az együ­ vé tartozás tudata kétségbevonhatatlan. Erre a szem­ léletm ódra kiváltképpen figyelmeztet és kötelez a svájci népéért önfeláldozón küzdő Zwingli szelleme. Az 1972 után megjelent tanulm ányok természetsze­ rűen nem nyerhettek helyet a „Bibliográfiában”, de A mondottak után azon sem szabad csodálkozni, a rájuk való ism ételt hivatkozások tanúsítják, hogy a hogy a dolgozat bizonyos m értékig magán viseli a szerző területi hovátartozásának erdélyi szellemét is. m agyar nyelvű Református Egyházban az utolsó év­ b) A tartalm i elhatároláshoz tartozik annak hang­ tizedben sem szünetelt a Zwingli iránti érdeklődés. súlyozása, hogy a dolgozatot elsősorban nem a Zwing­ Bevezető megjegyzésként még csak annyit bocsá­ liről alkotott ism eretek vizsgálata foglalkoztatja, s tunk előre, hogy a felhasznált irodalomban a Zwingli még kevésbé a sokrétű Zw ingli-problém ának egyik­ művei közül szám szerint 25—30-ra hivatkoznak a másik vetülete. Tehát senki se keressen teológiai tá ­ magyar nyelvű szerzők, s ezeken kívül Zwingli válo­ jékoztatót a Zwingli-irodalom ról! A feladat kizárólag gatott m űveire (Auswahl) általában. Érdemes volna a kérdés megválaszolása: tovább él-e Zwingli a m a­ — tájékoztatásként — a szóban forgó Zw ingli-m űve­ gyar nyelvű Reform átus Egyházban, s ha igen, akkor ket is felsorolni, de hadd legyen elég annak fölemlí­ hogyan él tovább a gyülekezetekben, az egyháztagok­ tése, hogy a legfontosabbak nem hiányoznak. Ezek ban és a teológiai tudományosságban, vagyis össze­ között szerepel a m agyar fordításban is kinyom tatott foglalóan az „Egyházban”. Ilyen meghatározottság Commentarius, valam int a 67 tétel. folytán az általánosan ism ert dolgok (életrajzi adatok, M egállapítható az is, hogy a szerzők szem előtt Zwingli műveinek az áttekintése, a dogmatikai ta r­ tartják a külföldi, főként a svájci Zwingli-kutatók talom, a reform átor szolgálati viszonyai stb.) figyel­ (Locher, Büsser, Blanke, Rich, Haas, Köhler stb.) men kívül m aradnak. Csupán a rra irányul a tekin­ eredményeit, de gondosan vigyáznak a forrásból való tet, ami szem lélteti kim ondottan a m agyar nyelvű merítésre. egyházban tapasztalható „aktualitást”. Így érhető él az a cél, hogy össze lehessen hasonlítani az egyes A m ondottak után abban látjuk konkrét feladatun­ országok vagy területi egységek szerint a más-más kat, hogy bár körvonalakban (hiszen lényeges anya­ jelenkori Zwingli-képet, s össze lehessen hasonlítani got kell helyszűke m iatt mellőzni) rávilágítsunk a to­ vább élő Zwingli aktualitására, egyfelől a köztudat­ az eltérő sajátosságokat. Fölöttébb érdekes és tan u l­ ságos lenne egy ilyen egybevetés. ban, másfelől a teológiai irodalomban. 279

Z w in g li a köztu d atb an a) A köztudat végeredményében nem tekinthető érték jelző tényezőnek, de a maga helyén és módján mégis hőmérője annak, hogy akár személyek — jelen esetben Zwingli —, akár gondolatok — az övéi vagy a róla alkotottak — m iképp találtak utat a gyüleke­ zetekhez. A kit vagy am it befogad a köztudat, még abban az esetben is m aradandó értéket képvisel, ha az egykorú kritik a netalán értéktelennek minősítené. Akit vagy am it pedig a köztudat végképp a sajá tjá ­ nak tekint, az a dolog term észete szerint tovább él és időszerű még akkor is, ha a változó korszellem idegenkedik tőle, vagy épp mellőzendőnek minősíti. Ez a szempont sajátosan érvényesül a m agyar nyelvű Reform átus Egyház viszonylatában Zwingli U lrik sze­ mélyére nézve. Újból hangsúlyozva, hogy a „köztudat végeredmé­ nyében nem értékjelző”, m indazáltal nem hagyható figyelmen kívül, m árcsak a benne rejlő mozgató erő láttán se. Zwingli továbbélése összefüggésében ez azt jelenti, hogy az egyik legnyomósabb bizonyság mel­ lette m aga az évszázadok alatt kialakult és m ind­ máig elevenen ható „köztudat”. Nehéz vagy talán le­ hetetlen is megmagyarázni létrejöttét, genezisét, de kétségtelen, hogy a köztudatban Zwingli sose m aradt és m arad el se Luthertől, sem Kálvintól. Ha a m a­ gyar reform átus gyülekezetekben valaki a reformáció „nagyjairól” beszél, akkor úgyszólva kivétel nélkül következik egymás után m ás-m ás változatban a h á­ rom név: Luther, Kálvin és Zwingli, vagy: Kálvin, L uther és Zwingli, vagy: Luther, Zwingli és Kálvin, sőt: Zwingli, L uther és K álvin is m int reformátorok. Sajátos és nem egészen igazságos módon a háromból sose lesz négy (például a II. Helvét H itvallást szerző Bullinger nevének a bekapcsolásával, vagy valamely anyanyelvű reform átor nevének a fölemlítésével). A kivételek legtovább a szabályt erősítik. Olyan meghonosodott és megcsontosodott köztudat­ tal van dolgunk, amely nemcsak a lelkipásztoroké, hanem a széles néprétegeké is. M egtörténhet, hogy valaki semmi különösebbet nem tud a reformációról, de ezt a három nevet mégis ismeri. A szakemberek tanulmányozás közben találkoznak m indhárm ukkal; a lelkipásztorok és más egyházi szolgák főként a re ­ formációi ünnepélyeken és különféle gyülekezeti al­ kalm ak rendjén, valam int a prédikációkban beszél­ nek Zwingliről; az eklézsiák tagjai pedig állandóan hallgathatják és olvashatják a zürichi reform átorról szóló bizonyságtételeket. Így aztán ő ebben az általá­ nos „köztudati” beállításban is áldástól kísért élő edé­ nye az Anyaszentegyház Urának. b) A köztudatnak a másik átütő erejű jelentkezése Zwingli mártíriuma, vértanúsága. Nem lényeges — je­ len összefüggésben —, hogy m ennyire volt indokolt vagy indokolatlan, az evangélium ügyét szolgáló vagy h átráltató az önfeláldozás. Ilyen és hasonló szempon­ tokat nem mérlegel a köztudat. Ellenkezőleg: az élő h it egyszerűségével, forróságával és megrendül tségé­ vel veszi tudomásul, hogy Zwingli Ulrik élete virág­ jáb an (született 1484. jan u ár 1-én, s m eghalt 1531. ok­ tóber 11-én) feláldozta önm agát K risztusért a fegy­ veres csatatéren. Özvegyet és árvákat hagyva maga után, vértanúságával is az általa Főkapitánynak ne­ vezett Krisztus egyik bajvívója lett, akire szintén „nem volt méltó a világ” (Zsid 11,38). A m ártírh alált — megfelelő forrásokra tám aszkod­ va3 — így rajzolja meg legújabban (1981) a m ai hazai krónikás, Nagy József: A két táborra — reform átusokra (zwingliánusokra) 280

és római katolikusokra — szakadt svájci kantonok „az első kappeli békét m egkötötték (1529) azzal, hogy egyik fél sem üldözi hitéért a m á sik a t. . . A békés egyházépítést azonban m egzavarja az öt (róm. k at.) kanton vallási türelm etlensége. . . Ezek ugyanis az időközben folytatott tárgyalások idején állandóan fegyverkeztek. M iután szorosaikat a reform átus kan­ tonok felé elzárták . . . összesen 20 000 em berrel hadi­ rendben vonultak . . . Kappel felé . . . 1531. október 8-án este, épp lám pagyújtáskor. . . egy ifjú rohan be Zwinglihez és hozza a h írt: a katolikusok m ár a teg­ napelőtt óta lábon állanak és készülnek betörni Zü­ rich tarto m án y b a. . . A városi tanács urai nem ak ar­ tak addig hadbakelést elrendelni (Zürichben), amíg Bern és a többi szövetséges város nem adja ehhez hozzájárulását. Egész hétfőn fel és alá já r Z w ingli. . . és sürgeti a tanácsurakat (okt. 9.) . . . Az éjjel folya­ mán egyre jönnek a küldöncök. Zwingli le s e vetkő­ zik. G itárja m a este a falon függve m arad. Az esti ének-imádságot anyátok imádkozza el veletek — hang­ zik ajkáról —, m ert kopognak: gyorsan, gyorsan. A tanács urai egész éjjel vitatkoznak ..., s bár 800 fegy­ veres kivonul és eljut Kappelig, szám ukra az a pa­ rancs, hogy ne kezdjenek csatát, míg a teljes had egybe nem gyülekezik . . . Szerdán, október 11-én, alig hogy hajnalodott, mintegy 4000 ember gyűlhetett egy­ be, am ikor Lavater és Zwingli m ustrálja őket. Vala­ mivel 10 óra előtt lakására sietett Zwingli; elküldi inasát, hogy nyergelje meg a lovát; odaadja kis B ib­ liáját: tedd a bőrzsákba. F elesége segít, hogy felcsa­ tolja páncélját; elsírja m agát és odaborul férje erős karjába, aki így vigasztalja: Légy szilárd, te szegény kicsi lelkem; Isten enni ad a hollóknak is és ő gyer­ m ekeinket is etetni fogja . . . Lóra száll, még egyszer int kezével. . . és soha többé nem tér v issz a . . . ” A kappeli csata kim enetele ismerős. A hadban já r­ tas — róm. kat. — ö tk an to n iak . . . rátám adnak az épp csak összeverődő reform átus Zürich-kantoniakra. Zwingli is közöttük küzd: Ne féljetek, ha szenvednünk kell — m ondja; jó az ügy, am elyért harcolunk — k i­ áltja bajtársainak. Eltalálják a lábát, de újból feltá­ pászkodik. Másodszor is csapás éri felsőcombját; fo­ lyik a vére. Most se menekül. (Ezután az egyik ellen­ ség iszonyú erővel rácsap vassisakjára. Ez földre kényszeríti. Diadalmasan kiáltja: A testet megölhetitek, a lelket nem. Teste felett tovarohan a harcosok ára­ data.4 A B ullinger-krónikája szerint „felnégyelték m int hazaárulót és elégették m int eretneket”,5 s ham ­ vait a szélbe szórták. „Az ellenség elvonulása után három nap m úlva el­ jönnek Zwingli barátai, hátha még testének valam i m aradványát m egtalálnák? És óh, csoda! A hamuból szíve épen és sértetlenül kerül elő. A jó emberek csodálkoztak. Felism erték a csodát, de nem értették meg azt.”6 „A hősi halált a legkülönfélébb szempontból lehet nézni és m egítélni (pap létére kardot vett ja kezébe stb.), de bizonyos, hogy ez a háború védelmi harc volt: a vallásszabadság védelm ezése. . . Zwinglin kí­ vül 27 lelkipásztor esett el, s mintegy 500 volt a m ár­ tírhalottak száma ebben a zürichiek részéről előké­ szítetlen, s a berniek késedelmeskedése m iatt eleve vesztésre ítélt ütközetben.”7 Bárhogyan vélekedjenek a történetírók és a teoló­ gusok, a köztudat szám ára kétségtelen, hogy a Zwingli „alakját senki sem vonhatja árnyékba, m ert vértanú­ sága talapzatán áll”.8 Íme a „Zwingli továbbélése” ! Beszél gazdag m onda­ nivalója, am int a reform átus gyülekezetekben gyak­ ran megszólal és bátorít, erősít és épít. A köztudat

szembehelyezkedik azokkal a kutatókkal, akik úgy Zwingli a köztudatban az evangélium gyógyító h atal­ vélik, hogy ő csupán „magános szir t a nyüzsgő em be­ mának a hírnöke. ri hangyabolyok között. Kivételes nagyságának kivé­ d) Aligha tévedünk, ha a Zwingli-köztudat ösz­ teles m agárahagyatottság l őn osztályrésze. . . Csak szefüggésében negyedik helyen em lítjük a svájci né­ csodálói, gyűlölői és — ritkán — tárgyilagos k ritik u ­ pért (tehát nemcsak a hívőkért, hanem m indenkiért) sai m aradtak, de követői nem . . . A L uther és Kálvin hordozott felelősségét. Nála ez a s a já t élete időrend­ neve — folytatja a k utató — m a is zászló, amely jében elsőnek jelentkezett, s vannak olyan magyar mögé m illiók sorakoznak. A Zwinglié a köztudatban reform átus vidékek, ahol a köztudatban is az első csak egy kegyeletes nagy emlék: egy hősi halotté, helyet foglalja el (pl. a Benke életrajzíró szűkebb h a ­ nem egy élő hadvezéré”.9 Ezzel szemben tudjuk, hogy zájában), de általában mégis a vértanúság és a fekete Zwingli nem is akarta, hogy „m illiók” menjenek u tá ­ halál elleni küzdelem után jelentkezik. na. Ő a Főkapitány-K risztusnak gyűjtött sereget, s A nép iránti felelősséghordozást úgy tartju k nyil­ ebben az egyetlen közösségben akart látni m indenkit. ván, m int a zsoldos katonáskodás felszám olásáért Személyiségét — egyebek között — az teszi fölöttébb folytatott kím életlen harcot, az élő szó és az írás időszerűvé, hogy őt a „kálvinizmushoz” és a „luthe­ fegyverével egyaránt. ranizm ushoz” hasonló evangéliumellenes jelzők nem Az 1500-as évek elején a svájci katonákat jó p én ­ terhelik a köztudatban. V értanúsága valóban túlm utat zen igyekeztek megvásárolni, azaz a m aguk oldalán a önmagán: Krisztusra, akiről testének szétszórt hamvai harctérre küldeni a németek, a franciák, a spanyolok, is bizonyságot tesznek, s a legenda szerint m egtalált az angolok, a pápa és mások. „Mielőtt — Zwingli — szív sokaknak a szívét dobogtatja. az egyház rom lottságát bővebb m értékben tapasztal­ c) A köztudatban nyilvántartott Zwingli-kép h a r­ ta volna, közvetlen alkalm a volt sokszorosan látni, madik ható tényezője a pestis-járványhoz, vagy am int hogy az idegen hatalm ak szolgálatában m ennyire mondani szokás: a fekete halálhoz viszonyuló pásztor­ m egrom lott. . . a svájci nép.” M int tábori lelkész „1512 és 1515-ben kétszer vett részt O laszországban. . . nak az arca. „1519 augusztusától 1520 februárjáig végigkaszált a zsoldos hadjáratban . . . Személyesen látta, hogy . . . Nyugat-Európán a fekete h alál: a pestis.”10 „Hogy mennyire eldurvulnak a kedélyek, s megmételyeztetik mily rombolólag szedte e ragály az emberek közt ál­ a helvéták régi, tiszta erkölcse, midőn pénzért m a­ dozatait, elég fölemlíteni, hogy csak Párizsban 30 000 guknak és másoknak, s igen gyakran a szemközti tá ­ em ber hurcoltatott el a kór által; Zürich akkor 7000 borba szegődött honfitársaiknak is vérét kell ontaniok”. „Svájc lett a z . . . em bervásár központja, m e­ lakója közül ezen 6 hó a latt 2500-at ragadott el a lyen a nagykereskedők egymást túllicitálni iparkod­ szörnyű vészhalál. Ezen nyár elején egészsége helyretak.” állítása végett Zwingli a svájci Pfafferbad nevű fü r­ dőre m e n t. . . M int jó pásztor, ki életét ad ja juhaiért, Zwingli felvette a harcot a zsoldos-szolgálat ellen. azonnal h a z a sie te tt. . . Házról házra, betegágytól be­ K im utatta, hogy „legnagyobb veszedelem az Isten h a ­ tegágyhoz j á r t . . .,hogy a b eteg ek et. . . részint kö­ ragja, mely sú jtja a nemzetet, am iért a családi tűz­ nyörgésével, részint az evangélium balzsam ával v i­ helyet vérengző csatatérrel cseréli fel, ahonnan az gasztalja és bátorítsa, nem gondolva az őt fenyegető igazság, a vallás és a hazaszeretet stb. száműzve van­ rettenetes veszéllyel. . . Sokan aggódtak é r t e . . . és nak . . . Továbbá rossz szokásokat és erkölcsöket plán­ óvták a veszedelem től. . . Szeptem ber végén (1519) tál át az idegen pénz és a háborúzás a szülőföldre. . . beleesett a pestisbe.”11 — Végül pedig a pénzért való elszegődés a gyűlölség, az irigység és az önhaszonlesés tanyáját üti fel a "Isten a fekete halált is a maga szolgájává tette, zsoldosok k ö z ö tt. . . — Tevékenysége által — sike­ és Zwinglit három olyan hivő ének szövegének és dallam ának a szerzésére indította, amelyek az Isten­ rült . . . legalább Zürichet és a vele tartó többi vá­ rost és helységet a Szolgaság járm a alól felszabadí­ ben bízó lélek legszebb vallomásai közé tartoznak. tani és visszaadni önm aguknak és a békés társadalom ­ Ezek korábbiak, m int L uther legelső vallásos éne­ kei.”12 A betegség elején halljuk: „Segélj, Uram, e nak”.14 szükségben, H alálom at közel érzem . . . Légy K risztu­ Minden bizonnyal a népe iránti felelősség is jelen­ som énm ellettem , S hozz enyhülést nagy terhem ­ tősen hozzájárult, hogy Zwingli valóban tovább élt és b e n ..., Hozzád kiált esdő szavam, Ne töltsd tele a él a — kiszolgáltatottság tekintetében sok rokonsá­ poharam . .., De ha sorsom halál lészen, Zúgolódva azt got hordozó (egykor török és habsb urgi stb. uralom nem veszem, Oda megyek intésedre, Hol utam van alatt élő) — m agyarság Református Egyházában. Egyik kijelölve” . . . Aztán a betegség növekedésekor: „H ar­ Zw ingli-kutatónk (Benke) a túlzástól sem tartózkodva colni most nem tudhatok, Elgyötörtek testi bajok. írja: „Nekünk — m agyar nyelvű reform átusoknak — Uram, legyen nálad lelkem, Vigye bár a halál tes­ a vallás terén mintegy legfőbb eszményképünk tem ” . . . És a felgyógyuláskor: „Hála Isten! Ism ét Zwingli Ulrik, a helvét reformáció m egalapítója . . . érzem az erőt: egészségem s régi éltem v is s z a jö tt... Ezért mi a . . . reform átorunk em lékét híven felújítani, Legyen meg h á t a felséges akarat, Mint odafenn, úgy megőrizni és m int örök tüzet táplálni ak arju k .”15 a földön itt a la tt” . . . „Amikor sokat ígérő A ndrás Zwingli tehát társadalm i zászlóvivőként is „tovább él” ö ccsét. . . m agával ragadta a h a lá l... , nem állhatott és fokozottan „időszerű”, m int aki „nemzete érdeké­ ellen, hogy ne sírjon m int, egy asszony; de aztán ben nemcsak a lelkiism ereti, hanem a polgári szabad­ megvigasztalódva u tána tette: Az Úr adta, az Úr el­ ságnak is a hirdetője”,16 a függetlenség, az erkölcs, a vette, áldott legyen azért szent neve érette —; nyu­ hazaszeretet, a népszeretet felkarolása, a kizsákm á­ godjék csendesen. . . L assankénti megerősödését a nyolás megvetése, az em berhús-árusítás kiküszöbölé­ pestisből, Mykonius barátjához írt levelezésében tu ­ se, az idegen érdekek visszautasítása és a lelki-szelle­ d a tja . . . 1519. december 31-én: Most egészen jól v a­ mi javak elsőbbségének a hangsúlyozása terén. Ebben gyok; tegnap, hála Istennek, az utolsó flastrom ot te t­ a tekintetben (Nagy Géza fejezi ki átütő erővel a tem fel a pestisdaganat m aradványára.”13 Zwingli perzselő aktualitását: „A svájci legrégibb szövetségesekhez írt isteni intés” c. irata életrajzírói Aki így viszonyult a halálos kórhoz, az nemcsak ma szerint úgy tekintendő, m int az első komoly, keresz­ él, hanem m indenkor tovább fog élni a K risztus-hívők tyén figyelmeztetés a leszerelésre.17 Lehet-e 1984-ben hitében, bárm ely nyelvhez tartozzanak. Bizony, 281

ennél sürgetőbb és fontosabb Zw ingli-„aktualitást” az első fordításnak az utóda a világszerte ism ert és újabb meg újabb kiadásban megjelenő „Zürichi találni? Zwinglit követik az ő cselekedetei, melyeket épp a m agyar nyelvű Református Egyház legkiválóbb­ Biblia”. f) Végül a L uther és a Zwingli úrvacsora-tana közti jai értékelnek méltóképpen. Ravasz ad hangot a köz­ különbség ivódott bele (jól-rosszul) a közgondolko­ tudatnak a leghívebben: „A m agyar lélekhez Zwingli zásba. áll legközelebb . . . A m agyar kálvinizm usban zwingliá­ Az általánosan elterjedt népi vélekedés szerint (a nus vonások alakultak ki igen erősen és igen jelleg­ „köztudatról” lévén szó) Zwinglinél az úrvacsora nem zetesen, különösen az erdélyi és a felvidéki kálviniz­ egyéb, m int puszta emlékeztető szertartás, amelynek m usban . . . Baj volna azt hinni a protestantizm usról, semmi köze a lutheri valóságos K risztus-jelenléthez: hogy csak Zwingliből á l l ..., de Zwingli jelzi, hogy a az evéshez és az iváshoz, az üdvösséges részesedéshez. reform átus kegyesség örökre eggyé fo rrt a nemzet éle­ A neves hazai egyháztörténésznél (Pokoly) olvassuk: tével.”18 A köztudat tekintetében még két sajátosságot kell Kálmáncsehi 1556-ban lázba hozta az egész Kolozs­ várt. Hirdette, hogy „az úrvacsora sakram entum kiemelni: egyik a Szentírás kizárólagossága, s másik ugyan, de nincs benne az Ú r teste és vére, hanem az úrvacsora „zwingliánus” értelmezése. Hangsúlyoz­ zuk, hogy a jelen gondolatm enetben m indkét vetület­ ezek a jegyek csak közönséges kenyér és bor, melyek­ nek az a jelentőségük, hogy bennünket a Jézus K risz­ nél a „köztudat” érdekel, nem pedig a teológiai szak­ tus halálára emlékeztessenek. És ugyan kicsoda nem irodalom, amely gyakran különbözik a köztudattól. e) A „sola scriptura”, vagyis az „egyedül a Szent­ értette volna meg ezt a zwingliánus tan t? Baját sze­ meikkel győződtek meg róla, hogy az új prédikátor­ írás” nagy horderejű örökségével találkozunk a m a­ nak igaza van”.24 Ez a gondolkozás kísért m ind a mai gyar nyelvű Református Egyházban m ind a kis gyer­ napig. Valóban beleivódott a köztudatba. Azonban épp mekek szám ára készített valláskönyvekben, mind a teológiai folyóiratokban és az írásbeliség egyéb te r­ ezt a köztudattá form álódott téves beállítást igyek­ szik kiküszöbölni a teológiai irodalom, mégpedig a mékeiben. Ige, Könyv, Szentírás, Biblia, Evangélium, Szövetség stb. m ind ugyanazt az írott „K ijelentést” Nagy Géza úttörése óta25 egyre erőteljesebben. Nagy tartalm azzák anélkül, hogy a betű azonosulna a Lé­ József például a kiküszöbölés érdekében a helyes lekkel. Legutóbb (1981) Nagy József rajzolt eleven tárgyi értelmezés végett többrétűén védelmébe veszi a Zwingli „örökségét”, csaknem eltüntetve (kis tú l­ képet — talán a s zeretet túlzásával — Zwingli bibliai zással szólva) a k é t reform átor közti ellentétet. „Lé­ vetületű továbbéléséről. lektanilag egyszerűen elképzelhetetlen — m ondja —, „Egyedül csak a Biblia! — olvassuk Nagy József­ nél. Ez volt bizonyságtevő életének kezdete és ta rta l­ hogy h a M arburgban olyan nagyon vérre menő viták ma a reform átori úton, s ebből törtek fel utolsó sza­ lettek volna, akkor L uther ilyen hangú levelet írt volna a feleségének: A fejedelemmel és Zwingli ú r­ vai a kappeli csatamezőn . . . B ibliáját a csatamezőről ral egyházi kérdésekről diskurálva, m egittuk közben hazakóborló lova zsákjában m egtalálták és asszonya a kedvenc boromat. Légy oly jó, küldj nekem belőle (felesége) asztalára helyezték. Ebből a könyvből, Isten a küldönccel, m ert nehezen tudom nélkülözni.” „Ér­ könyvéből él azóta is az egyház, amely m indig úgy talált gondjaiból menekedést, tévelygéseiből vissza­ demes volna ezen elgondolkoznunk ökumenikus be­ szélgetéseink közepette.”26 Jó, hogy im m ár Leuenberg térést, ha egyedül (sola) ehhez a Krisztushoz nyúlt, is létezik, s még jobb lenne, ha ez a szellem átm enne ennek az Írásnak (Scriptura) h itt és innen olvasta el naponként az öröm hírt, az evangélium ot. . . Ez a köztudatba. Ezen Zwingli is örvendezne. Helyesen Zwingli igazi reform átori öröksége, am it reánk is látja Révész: „A tragikum nem abban volt, hogy nem akartak, hanem abban, hogy nem tudtak egyek len­ hagyott.”19 ni.”27 A Zwingli élő szelleme m a fokozottan kötelez, Zwingli meggyőződéssel vallotta, hogy Isten akarata hogy Krisztus m egtöretett testében és kiontott véré­ a Szentírásból ism erhető meg, éspedig a buzgó im ád­ ben ne válaszfalat lássunk, hanem örök életre tápláló ság keskeny ösvényén. Erre figyelt fel és figyelmez­ eledelt (a János evangéliuma szerint), és az új élet tetett — nálunk — sokakat az „Akik kősziklára épí­ tettek ” könyv szerzője a Zw ingli-tanulm ányban. Így tükrözőjét a Római levél 6. fejezete értelmében. A „köztudatról” szóló fejezet lezárásaként megál­ idézi a reform átort: „Tégy félre m indent és Isten lapítható, hogy a tömören vázolt m ártírom ság, a h a ­ szándékát egyedül az ő szavaiból lismerd meg. — Ez­ lált megvető pásztori gondoskodás, a népért hordozott zel a gondolkozással — kezdettem Istenhez imádkozni gáttörő felelősség, a Szentírást páratlan magasságba az ő világosságáért, s az Írás kezdett előttem sokkal világosabb lenni — habár csak m agára olvastam —, emelő szeretet és az úrvacsorai tanítás ebben az el­ terjedtségi sorrendben m utatkoznak a közgondolko­ m intha sok kom m entárt és m agyarázatot olvastam zásban. Hazai viszonylatban legfennebb a Luther volna. Látjátok, ez bizonyos jele annak — halljuk wormsi vallástétele: „Itt állok, m ásként nem tehetek”, Zwinglitől —, hogy Isten vezet, m ert az én értelm em a Kálvin kézben tarto tt „lángoló szíve”, vagy a kicsinysége szerint sose jutottam volna ennyire.”20 Csaknem közbeszéddé lett a Zwingli bibliai nyelv­ Bethlen Gábor bibliai idézete: „Ha Isten velünk, ki­ ismerete, állandó tanulm ányozása és tudása. „Már csoda ellenünk” — hasonlítható a köztudat szempont­ jából a Zwingli aktualitásához, közelebbről pedig a 1513 óta tanulta a görög n y e lv e t. . . A páli leveleket „testet megölhetitek, a lelket nem ” bibliai vallom ásá­ kívülről m egtanulta görögül.”21 „A m arburgi kollok­ hoz. Példájával és mondásaival él tovább úgy, hogy vium alatt m indig görögül idézte az ú jszövetséget. a Zw ingli-kutatásnak is térdet kell hajtania a m a­ L uther nem értette és kérte: Beszélj ném etül vagy gyar nyelvű Reform átus Egyházban jelentkező köz­ latinul. E rre Zwingli így válaszolt: Bocsáss meg, lati­ tudat előtt. nul csak egyszer olvastam az Újtestam entum ot, de görögül tizenkétszer.”22 Z w in g li a teo ló g ia i irodalom ban A Szentírás p áratlan jelentőségének a felismerése sarkallta Zwinglit, hogy m unkatársaival együtt saját a) A félreismerés! Ezzel a szóval fejezhetjük ki tö­ népének a nyelvére fordítsa le a teljes Bibliát, amely mören mindazt, am it az lelőttünk fekvő alcím össze­ „svájci ném et nyelven korábban jelent meg (1529. függésében az érem egyik oldaláról mondani kell. A m árcius 1.), m int a L uther bibliafordítása”.23 Ennek 282

m ásik oldal pedig a feladatot állítja elénk: a félreér­ tést fel kell váltania a helyes értelmezésnek. A Zwingli „továbbélését” az irodalom ban épp az a fá ra ­ dozás m utatja, amely évtizedek óta a helyreigazításért munkálkodik. Az alcím szerinti kérdés megközelítése és m egra­ gadása a legnehezebb. Hogyan lehessen szemléltetni a Zwingli továbbélését, m ai alakját és időszerűségét a jelenkori magyar nyelvű Reform átus Egyház teoló­ giai irodalm ában? Tehát nem arról van szó, hogy mi történik Zwingli körül a m agyar nyelvterületen kívül bárhol a világon; nem azt k utatjuk, hogy m i­ lyen a m odern Zwingli-arc például Svájcban vagy Skóciában; és azzal sem foglalkozunk, hogy általában m it tanít az anyanyelvű teológiai irodalom. Az általá­ nosságok helyett azokat a teológiai sajátosságokat kell megkeresni, amelyek valam iképp tükrözik a Zwingli továbbélését és időszerűségét. A jelen tanulm ány készítője úgy látja, hogy a leg­ teljesebb és a legmélyebben járó Zwingli-értékelés épp abban a m ár em lített dolgozatban látott napvi­ lágot, am ely sajnálatosan hiányzik a G abler m áskü­ lönben pompás és nélkülözhetetlen Bibliográfiájából.28 A hivatkozott Nagy G éza-tanulm ányban a szerző á t­ tekinti és hazai szemszög alatt úgy értékeli a Zw ingli „személyiségét és teológiáját”, hogy hozzá lehet k ap ­ csolni mindazt, am it a „továbbélés” és az „aktualitás” viszonylatában akár a korábbi, ak ár a későbbi teoló­ giai irodalom alapján m ondani kell. Tanulm ánya te ­ hát mintegy vázat jelent a cím szerinti probléma megragadásához. A Nagy Géza megfogalmazásában „nekünk, erdélyi m agyar reform átusoknak fel kell gyújtanunk az em ­ lékezés fáklyáját a Zwingli sokszor emlegetett, de kevésbé értékelt, vagy éppen félreértett alakja előtt. Számba kell vennünk, hogy m it köszönhetünk neki? Mennyivel vitte előbbre azt, ami előtte a legfonto­ sabb volt, s am inek szolgálatában elégett: Isten igaz ism eretét”. Ism ételjük, hogy az erdélyi-kolozsvári Nagy Géza tanulm ányánál csupán vázról van szó, h i­ szen a többi Zwingli-tanulm ányozó is jelentősen hoz­ zájárult a következőkben megfigyelhető „továbbhatás” előmozdításához és megbizonyításához. Szem előtt tartva a hazai és a külföldi irodalmat, előbb Nagy Géza, s évtizedekkel később Kocsis Ele­ m ér beszélt a „félreism ert (félreértett) Zwingliről”. Olvassuk: Zwinglit „ L u th e r. . . tévelygőnek nevezi. Követőiről pedig ezt írja: Nekem sem tudom ányuk­ hoz, sem elkárhozásukhoz semmi közöm; életem vé­ géig ellenük fogunk tan ítan i és im ádkozni”. Az újabb lutheránus teológusoknál . . . ez a hang az uralkodó: „Zwingli racionalista a h it álláspontját képviselő Lutherrel szemben.” Ugyanez a félreism erés jelent­ kezik — am int Nagy Géza hangsúlyozza — K álvinnál is, aki szerint a zwingliánusok „több fáradságot fordí­ tottak a rossz lerom bolására, m int a jó felépítésére”. „Bár az igazságot nem tagadták, m indam ellett nem tanítottak oly világosan, am int kötelességük lett volna.”29 Az ilyen és a hasonló félreértések és félreism erések láttán a m agyar nyelvű teológiai irodalom i gyekszik tárgyilagos képet form álni, figyelembe véve a kül­ földi kutatás eredm ényeit is. Az utóbbi időben az igyekezet síkján egy fokozottan jelentkező és igazság­ szomjas féltő szeretet észlelhető Zwingli iránt (Nagy Géza, Ravasz László, Juhász István, Nagy József, K o­ csis Elemér, Zsindely Endre). Teológusaink ráirán y ít­ ják a figyelmet a Zwingli időszerűségére és a hazai irodalomban elfoglalt helyére. Ebben a tekintetben különös figyelmet érdem el a Juhász m egállapítása:

Zwingli „vallomása alapján fölöslegessé válik a régi és sokszor vitatott kérdés: ki volt a reformáció első képviselője: Luther vagy Zwingli? Az Ige volt az első, s Isten szava tolmácsolásában a reform átorok egymást támogató, kiegészítő m u n k atá rsak . . . — Zwingli úgy dicséri L uthert (aki az Írást olyan nagy komolysággal kutatja, m int senki m ás a földön ezer esztendeje), hogy hangsúlyozza: nem L uther és nem ő (Zwingli), hanem maga az evangélium szólt és h a­ tott a reform ációban”.30 Természetesen a Zwingli—Luther problém a a jö­ vőben sem mellőzhető, akárcsak a Zwingli—Kálvin és m ás hasonló kérdések, de a Zw ingli-aktualitás gyümölcstermése lényegesen megnövekedik, ha a J u ­ hász állásfoglalásának a szelleme érvényesül. Végered­ ményében az apostoli intés zwingliánus értelmezése jut szóhoz: „Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollos? Csak szolgák, a m in t. . . kinek-kinek adta az Úr ” (1Kor 3,5). Ugyanezt írja Zwingli is (Juhásznál): „Amikor így szólnak: lutheránus vagy, m ert úgy p ré­ dikálsz, am int L uther ír, így válaszolok: úgy p rédi­ kálok, m int ahogyan Pál apostol írt; m iért nem ne­ veztek h á t paulinusnak? Igen, én Krisztus Igéjét p ré­ dikálom.” A m agyar nyelvű irodalom mérlegén teh át a Zwingli alakját és értékét nem L utherrel kell mérni, sem Kálvinnal, hanem az általa egyedül irányadónak tekintett Igével. Ez a szempont m ár egy évszázaddal ezelőtt jelentkezik Benkénél, de legutóbb Kocsis E. beszél leghatározottabban: „Nem von le semmit — ol­ vassuk — a Luther, sem a Kálvin páratlan történeti tettéből és emberi nagyságából, ha Zwinglit nem az ő m é rté k ü k . . . szerint mérjük. Csak ez a módszer fogja elővinni a Zw ingli-kutatást és fogja reform á­ torunkat az őt megillető teológiai és történeti értéke­ léshez juttatn i.”31 b) A Zwingli-életkép terén jelentősebb új próbál­ kozások nincsenek. Az életrajzi adatok (amelyekkel nem foglalkozunk) általánosan ismeretesek a Benke I. feldolgozásából, amelyik Nagy Géza szerint „kime­ rítő svájci monográfiák alapján . . . készült, és m ind­ máig a legjobb m agyar nyelvű Zw ingli-életrajz”.32 Tömör életrajzi áttekintést több más szerzőnél is ta ­ lálunk,33 de egy-egy hangsúlykülönbségtől eltekintve, Zwingli mégis a B enke-életrajzban él tovább. Ilyen hangsúly pl. Révésznél: „Alkotó ereje teljességében kellett itthagynia a földi küzdelmek terét, jóval ko­ rábban, m int bárm elyik” reform átornak.34 Vagy Zsin­ delynél: Zürichi választása nem ment simán, m ert „Einsiedelnben állítólag elcsábított egy tisztességes h ajadont. Ez alól a vád alól tisztázta ugyan magát, de válaszlevele mégis szomorú fényt vet a középkori egy­ ház papjainak erkölcseire, amelyekben maga is osz­ tozott” . . . Megházasodott 1522-ben, de ezt titokban tartotta, s „csak 1524-ben pecsételte meg nyilvános templomba menéssel”.35 Az életpályára és életm űre vonatkozó félreism eré­ sek nem gyakoriak ugyan, de mégis előfordulnak. Ilyen félreism erés alapján idézi például a Benke ér­ demes m unkájából m inden kritika nélkül az egyik újság: „m i magyarok inkább zwingliánusok vagyunk, mint kálvinisták. Kálvin túl szigorú a fegyelemben, türelm etlensége a hitcikkekben távol áll a m agyar­ országi reformátusoktól, kiknek elm éjét a Zwingli felvilágosultsága, s szívét a Zwingli keresztyéni em­ berszeretete hatja át. Azt hiszem — írja Nagy Géza —, m a m ár reform átus egyházunknak egyetlen öntudatos tagja sem írná le ezeket a sorokat”.36 Mindeneket egybevetve, Zwingli életrajzi adatait érdemileg ugyanúgy ismeri a m agyar nyelvű olvasó, 283

ahogyan ism erni lehet akár Svájcban, akár Skóciában vette fel a harcot a Szentírás alapján a római egy­ házzal, s csak azután jutott e l . . . a Krisztussal való vagy másutt. c) Az életrajz összefüggésében többen foglalkoznak egyességre, s nem fordítva, m int Luther. De ki ne tartaná ezért őt — kezdettől fogva — öntudatos, ere­ az úgynevezett Zw ingli-„pálfordulás” vitatott kérdésé­ deti reform átornak?44 vel, vagyis evangéliumi hitre térésének az idejével, d) A magyar nyelvű teológiai irodalomban Zwingli s ennek kapcsán reform átori tevékenysége kezdeté­ „személyisége” több-kevesebb árnyalattal más és más vel. Zsindely szerint ez az idő csak 1519 u tánra te­ elbírálásban részesül. Mivel m egítélésünk szerint Nagy hető, jóllehet „maga Zwingli m ár az 1515—16-os idő­ G. fejezi ki legelevenebben és legtárgyilagosabban, szakot jelölte meg többször is, m int saját életének és reform átorrá válása útjának fo rd u ló p o n tját. . . Itt in­ sőt: megrázó e rővel a „továbbélés” írásbeliségét, azért itt is őt vesszük alapul. kább — állítja Zsindely — csak egy első hum anista fordulatról beszélhetünk, amely Z w in g lit. . . az igazi „Zwingli nemcsak hivő lélek, hanem próféta is. Ez forráshoz, a Szentíráshoz vezette”. A pestis-költe­ adja kegyességének és reform ációjának sajátos színe­ ményben (1519) m utatkozó „teljes ráhagyást Isten zését. Ő, akárcsak Luther, nem győzi hangoztatni, gondviselő kegyelmére tekinthetjük Zwingli megtéré­ hogy a keresztyénség komoly megtérés, a K risztus se és evangéliumi h itre jutása jelének, tanújának, de ingyen váltságában való hit. De ha valakin, akkor fordulópontot még aligha m u tat”. „Kétségtelenül mély rajta igazán beteljesedett az Ige: És jöve hozzám az h atást gyakorolt rá Luther bátor fellépése, de evan­ Úrnak L elk e..., és lőn az Úr beszéde hozzám (Ez). géliumi hite és reform átori hivatástudata kialakulását Ebben a hitéletben nincs semmi pihenés, sem m i bol­ mégsem neki, hanem m indenekelőtt az első zürichi dog elmélyedés, üdvélvezet; itt minden a szüntelen évek elmélyült bibliatanulm ányainak (különösen a felkészültségnek, a szolgálatnak, Isten aktuális p aran ­ páli leveleknek), valam int Augustinus egyházi atyá­ csa előtti engedelmességnek a jelét m utatja. A ke­ val való komoly foglalkozásának köszönhette.”37 gyesség — írja Com m entariusában — tény, tevékeny­ ség, munkásság, s nem beszéd, nem tudomány. Á bra­ Zsindellyel szemben Nagy József úgy véli, hogy Zwingli „pálfordulása a glarusi és einsiedelni (1517— hám elsősorban az engedelmességnek, s csak azután a 18) szolgálata idejére esik”.38 Viszont Révész szerint hitnek ősképe. . . A keresztyén életben nincs idő arra, „naiv történelemszem lélet, hogy a svájci reformáció hogy valaki leüljön nyugodtan az íróasztalhoz, s el­ korábban kezdődött a ném et birodalm inál és hogy mélyedve Isten titkainak a tanulm ányozásában, egy attól m ár gyökerében is független”.39 Ennek ismét kifogástalan teológiai rendszert építsen f e l . . . Legna­ homlokegyenest ellentétje a Benke felfogása: „Zwing­ gyobb rendszeres m unkájának a végén ezt a vallo­ m ást teszi: E kom m entár három és fél hónap alatt lit m indig csak a L utherre . . . való tekintetből m érték és íté lté k . . . Pedig reform ált egyházunk atyja és készült el otthon és nyomdában. Igaz, hogy nincsen m egalapítója Zwingli Ulrik, anélkül, hogy e tekintet­ simítás rajta; fésületlen, de igazságra és szentségre törekszik; olvasd türelemmel, tanakodj felette jó lé­ ben Luthernek rá ja nézve valam i befolyása le tt vol­ lekkel. Ez a lélek nem ismeri a pihenés kötelességét n a . . . A L uther neve még két egész évig volt előttem még magával szemben sem. A bádeni hitvita alkal­ ism eretlen — írja Zwingli — azután, hogy magam at papi hivatalom ban egészen a Bibliához tartottam .”40 mával 6 hétig nem fekszik le; csak úgy ruhástól al­ A Benke-vélemény időben a legrégibb. Száz évvel ké­ szik, s m ikor végre mégis ágyba fektetik, az első küldönc érkezésére talpra á l l . . . Ennek a pásztornak sőbb Kocsis se mond egyebet: „Zwingli egész életében nagyra becsülte L uthert (ez fordítva csak bizonyos nem elég a vasárnapi prédikálás; minden reggel 5-kor fenntartással m ondható el) . . . De ahhoz szilárdan ra ­ a munkásoknak, 8-kor pedig a polgárságnak hirdetnie kell az Igét. A teológiai előadások m ellett el kell lá ­ gaszkodott, hogy az evangéliumot nem tőle ismerte togatnia a tanácsházba, a piacra, a céhekbe és tanács­ m e g . . . Zwingli nem volt a L uther epigonja.”41 A „pálforduló” összefüggésében végül még fölemlí­ kozással, beszélgetéssel, traktusok osztogatásával is mindegyre bizonyságot kell tennie az Úr ügyéről. H á­ tendő Nagy Géza, aki kongeniálitással ragaszkodik zában sokszor olyan lárm a van, hogy azt sem tudja, Zwingli önvallom ásainak az igazságához. Nála a hol a feje, s mégis egymás után adja ki vitairatait, Szentírással való találkozás (1515—16) egyszersmind konfesszióit és annyi levelet ír, am ennyit bárm elyik „önmaga meghódolását és engedelmességét” is jelenti. „Természetesen a Zw ingli-kutatók ezt elsősorban el­ reform átor társa.”45 Ez a svájci forrásokra támaszkodó jellem rajz nem ­ m életi átalakulásnak m inősítik . . . Pedig ez a kijelen­ tés (ti. a meghódolás) nála sokkal több. Commenta­ csak azt m utatja híven, hogy a m agyar nyelvű Re­ formátus, Egyház m iképpen élteti tovább Zwinglit, riusában olvassuk a súlyos tételt: A h it vagy a ke­ hanem egyszersmind azt is, hogy személye eszközével gyesség először is azt óhajtja, hogy Istentől tanuljuk milyen kegyességi és keresztyén személyiségképet, meg: hogyan tetszhetünk neki, m iként szolgálhatunk neki. A zután a rra törekszik a hit, hogy azokhoz, am i­ m intaképet vetít maga elé a modern idők szám ára igényelt bizonyságtevőről. Zwingli hivő személyében ket tőle m agától tanultunk, sem m it se tegyünk, s azokból semmit se vegyünk el. Ezt, valljuk meg, aktualizálódik mind általában a Krisztus-követő egy­ háztag alakja, mind ,— közelebbről — a m inister L uther és Kálvin sem írhatták volna szebben, és ez verbi divinié. Zwinglire nézve is kötelezőnek bizonyul az, ami Zwinglit m elléjük emeli, reform átorrá teszi. Az ő meghódolása semmivel se kisebb, m int azoké.”42 az apostoli intés: „Becsüljétek meg azokat, lakik fá ­ A „hum anista” megbélyegzés indokolatlanságát a radoznak k ö zöttetek. . . és m unkájukért viseltessetek nagy hum anista tudású m agyar lelkipásztor-teológu­ irántuk megkülönböztetett szeretettel” (1Thessz 5,12— 13) és „kövessétek hitüket” (Zsid 13,7). A Zwingli sokkal bizonyítja ugyancsak Nagy Géza. Zwingli való­ ban „gyönyörűséggel m erült el a klasszikusok olvasá­ hitét azért lehet és kell követni nálunk is, m ert igazi „hivő”, aki „az Úr Lelkének” vezetése alatt jár, iránta sában, de ezért éppúgy nem lehet megtagadni tőle a „engedelmes”, a „kegyességet” cselekedetekkel meg­ teológus nevet, m int Bod P étertől vagy Ba ksay Sán­ dortól”.43 Álláspontja erősítéseként Nagy G. további bizonyító, „Isten titk ait tanulmányozó”, fáradhatatlan a buzgóságban, az „igazság és szentség” keresője, a Zwingli-idézetet közöl: „Én m ielőtt csak egy ember mindennapi társadalom ban és társadalom ért verejté­ is tudott volna a L uther nevéről, m ár 1516-ban hoz­ kező és hivatása szerint írásban-szóban bizonyságtevő záfogtam K risztus evangélium át p ré d ik á ln i. . ."Előbb 284

kal”, „hibáztathatjuk-e Zwinglit, ha ezek után ő is férfi. Í gy él ő ma bennünk. Nincs igaza Révésznek a 1527-ben a délném et városoknál keres oltalm at, s m ár hivatkozott m egállapítással: „Csak csodálói, gyű­ ezeket bevonva a ref. kantonok ellenszövetségébe, ve­ lölői és ritkán tárgyilagos kritikusai m aradtak, de kö­ lük együtt fegyveres leszámolásra készülődik?” Terve vetői nem.”46 Ameddig csak hív bizonyságtevők lesz­ egyre szélesedik, s 1529-ben „hatalm as H absburg-el­ nek az Anyaszentegyházban, m indaddig a Zwinglilenes szövetség létrehozásán fáradozik, amely Ma­ követőknek (Zsid 13,7), illetve a Juhász megfogalma­ zása szerinti Ige-követőknek mindig létezniök kell gyarországtól Angliáig az összes európai hatalm a­ kat . . . egy táborba töm örítette volna”. „A róm. k at. az engedelmes keresztyén életfolytatásban. Nem lehet kantonokkal m ár csak a harctéren lehetett leszámol­ m indenki — sőt senki sem le h e t — Zwingli, de m inden­ ni. A Habsburg szövetség pedig az egész Svájc fenn­ ki lehet a m agyar nyelvű Reform átus Egyházban is m aradását tette kétségessé. Zwingli tehát tulajdon­ Zwingli „hitének” és kegyességének a követője. képp védelmi háborút, szabadságharcot folytat.” Ez a e) Zwingli reformátori alk atára nézve helyes a hár­ mas megállapítás: „1. Az evangélium tiszta prédiká­ konkrét helyzet adja elénk a kérdést: „Meddig mehet el a keresztyén em ber a világi kötelességek teljesíté­ lását bizto síto tta. . . ; 2. bevonta a m unkába a vele sénél lelkiism eretének sérelme nélkül? Zwingli ezt a teljesen egyetértő világi h a tó sá g o t...; 3. am it pedig kérdést egy önvédelmi háború m egindításával oldotta L uther nem tett meg, s am ivel mi is adósok vagyunk: meg. Ha őt ezért elítéljük, úgy pálcát kell törnünk m egterem tett egy evangéliumi szellemű társadalm i életet, s ezzel Isten Igéjét társadalm i téren is uralko­ magyar ref. egyházunk hősei: Bocskai, Bethlen és Rákóczi György felett is.”52 Í me, egy újabb Zwinglidóvá tette. Az eszközök alkalm azásában túlm ent a kellő h atá ro k o n . .., hiszen — pl. — a róm ai k at. is­ aktualitás a magyar nyelvű Református Egyház ál­ tentiszteleteket . . . kitiltják a kanton területéről, s landó jelenében! f) Zwingli teológiájának alapja a Kijelentés. „Isten em iatt nyílt szakadás áll be Zürich és az őskantonok megismerése nem em beri és nem értelm i tudás, h a­ között,” de Ige-központúsága és az egyházi és tár­ sadalm i életben a teokrácia evangéliumi szándéka ta ­ nem felülről származik és az egész életet átalakítja. Éppoly határozottan és tudatosan építi rá teológiáját gadhatatlan. Ugyanaz a módszer, valljuk meg, am e­ a Kijelentésre, m int a többi reform átor. A m agunk lyik szerint Kálvin, Knox és Geleji K. István is dol­ gozott. „A Kálvin genfi ordonánszait Zwingli pász­ erejéből — írja Zwingli — semmi esetre sem tu d h at­ juk meg, hogy kicsoda Isten . . . Csak magától Isten­ tori munkássága, s világreform átori jelentőségét től nyerhetünk őreá vonatkozó ismereteket. Őt a mi Zwingli távolba néző tekintete nélkül nem tudnánk megérteni. Ő adott a reformáció mozgalmába először elménkkel kikutatni vakmerőség, prom etheusi láza­ minden földi akadályon áttörő energiát és lendü­ dás.” „Ha Isten ism eretének forrása ő maga, akkor nincs szükség semmi emberi tekintélyre. A szentek, letet.”47 az egyházi atyák, a zsinatok, a pápa, m ind-m ind el­ A reform átori m unkásság középpontja az Ige h ir­ olvadnak . . . Tévednek, akik azt mondják, hogy az detése, a prédikálás. „Az egyháztörténelem kutatói evangélium az egyház bizonyságtétele nélkül sem­ ma hangsúlyos módon prédikátori mozgalomnak ne­ vezik a reform ációt. . . Zwingli maga is így tekintett m i . . . Eközben tudja, hogy Isten Igéje (ti. a K ijelen­ tés) több m int a Biblia b e tű je . . . Helyesen látja vissza az elindulásra: Soha nem léptem úgy a szó­ Bartha Péter — folytatja Nagy G. —, hogy Zwingli székre — írja —, hogy az azon a napon olvasásra k i­ tanítja először a reform átorok között a K ijelentés jelölt evangéliumi verseket ne magyarázzam, éspedig aktualitását és a Szentlélek bizonyságtételét teljes egyedül a Szentírás alapján.”48 T ehát a Szentírás és a prédikáció valóban centrum „a lectio continuaval”.49 határozottsággal.”53 Elevenen él a m agyar nyelvű Re­ form átus Egyházban ez a Zwingli-örökség, am ely es­ Ebben a szemléletben a Zwingli-továbbélés m árcsak küvel vállalt sajátja valam ennyi igehirdetőnek. azért is különös figyelmet érdemel, m ert a legújabb Ugyanis a II. Helvét Hitvallás szerint Isten külső hangsúlyhelyezés szerint „a reform átus istentisztelet eszköz nélkül is szólhatna Szentlelke által (1. f.), de és úrvacsora lényegileg m indmáig a Zwingli által nem teszi épp a mi javunkra. Zwingli se mond egye­ kialakított form ákat követi, amelyeket K álvin is ké­ bet, akitől aligha lehet függetleníteni a Helvétikát. szen kapott tőle”.50 A Kijelentés aktualizálásánál Zwinglit nem kell A reform átori szellem m ár korábban jelentkezett félteni a „Lélek egyoldalú hangsúlyozása m iatt a spi­ (az „ökörről” szóló mese — 1510 —, a zsoldosság elle­ ritualista rajo n g ástó l. . . — Isten — az, aki bűneink­ ni harc, a L abirintus szerinti mélység — 1510 —). ben megszólít, magához hív, h itet ajándékoz, a K risz­ Svájci népének nyomorúságos helyzete és a Szentírás tus váltságáról szóló evangéliummal önmaga iránt felfedezése a reformáció kényszere alá sodorta. Ebből felbátorít, lelkünket élő Igéjével és a sakram entu­ is látható, hogy. Istennek hatalm ában áll akár a sváj­ mokkal táplálja, s m inket állandóan tanít. Az Írás ciakat, akár a m agyarokat külső eszközök által is Isten ismeretének egyetlen forrása, s tartalm a K risz­ felrázni és magához téríteni. Igazuk van azoknak tus és a benne megadott üdv”.54 (Benke, Kocsis), akik szerint Zw inglit nem szabad a "A z Istenről szóló ism eret részleteiben. . . különö­ belülről kifelé mozgó Lutherrel m érni és értelmezni. sen a Szentháromság első személyét hangsúlyozza. Nagy Géza megrajzolása tükrében Zwinglinél fokoza­ Nehogy — azonban — valaki em iatt Zwinglit un itá­ tosan bontakozott ki — Luthertől függetlenül — az ő riusnak (antitrinitáriusnak) tartsa! Ő ezen a ponton reform átori személyisége. Ezt nem z á rja k i az a kö­ teljesen orth o d o x . . . A Szenthárom ság-Isten megis­ rülmény, hogy szorosabb értelem ben vett „első refor­ merése azonban csak fokozatosan történik. Isten meg­ m átori m űve az ételek szabadságáról szól” (1522).51 ismerésének meg kell előznie — írja Zwingli — K risz­ U tána következik a két zürichi h itv ita (1523), m ajd tus m egism erését. . . Az Isten valóságában, szentségé­ a berni 1528-ban. Párhuzam osan a Zwingli „m unkája ben való hit m ár a Krisztus váltságának a z ism erete európai jelentőségűvé szélesedik k i”. előtt is felébredt az emberben. Ez a tétel te s z i. . . Az elért eredmények tudatában a m unka gyümöl­ megértőbbé a v allással..., a kultúrával. De ebben van cseit igyekszik „külső védő fallal” körülbástyázni. e g y ú tta l. . . a predestináció csírája is elrejtve.”55 Zsin­ Mivel a róm. kat. kantonok 1524-ben szövetséget köt­ dely rám utat, hogy W. Köhler szerint „a 67 tétel” nek egymással, m ajd pedig 1529-ben a „Habsburgok­ „az első reform átori program, mely a vallást, a kul­ 285

tú rá t és az erkölcsöt egy új evangéliumi egységgé foglalta össze”.56 Az Atyának Krisztus előtti hangsúlyát Zwinglire jellemző módón fejezi ki a Juhász által idézett pré­ dikációrészlet: „Íme, tanuljátok meg a hit és a sze­ retet első alapjait úgy, ahogyan azokról az Ige ígé­ retet tett. Hiszed-e, hogy az egyetlen m indenható Isten a te Istened, Urad és A tyád? Hiszem. Belé he­ lyezted-e minden bizodalm adat? Bízom benne. Hi­ szed-e így, kétség nélkül, hogy csak azt ígérte neked, am it veled meg is cselekszik? Hiszem. Ha őt A tyád­ nak tartod, szereted-e őt és engedelmeskedsz-e m in­ denben, am it ő parancsol? Örvendeni fogok. Akkor pedig következik a hitből, hogy rem éld: eljutsz őhoz­ zá és sietsz hozzá jutni.”57 Könnyen észrevehető az A tya-Istenre eső főhangsúly. Krisztus — látni fog­ juk — nem szenved kárt, de a „fokozatosság” való­ ban úgy alakul, hogy listen megismerése megelőzi Krisztus megismerését. „Az erős Isten-hit, vagy Isten állandó szemlélése nagyobb szerepet játszik teológiá­ jában, m int akár Luthernél, ak ár K á lv in n á l. . . Nála megm arad Isten az ő első személyében m inden értel­ m et felülmúló, elképzelhetetlenül gazdag Mennyei A tyának”, miközben Luthernél Krisztus, Kálvinnál pedig Szentlélek csodás hatalm a áll előtérben.58 Az Atya oltalma alatti és tőle származó üdvélet Isten örök tervének, felőlünk elvégzett irgalm asságá­ nak a kibontakoztatása, míg végre („fokozatosan” — Nagy G.) Krisztusiban „a könyörületesség teljességét az igazság k ára nélkül feltárja. A predestináció alap­ ja nem az egyes em ber megigazítása, üdvbizonyossá­ ga, Isten személyes elhívása, m int Kálvinnál, hanem Isten gondviselése, bölcsessége, örök, állandó ak ara­ ta”. „M indazáltal ne gondoljuk, hogy K risztus nem él és nem u ra lk o d ik . . . Téves úton járn ak azok, akik azt hirdetik, hogy Zwingli váltságtanában a Krisztus főpapi és királyi méltósága nem fontos és nagy elő­ szeretettel emlegetik, hogy nála az üdvözítő inkább csak tanító, törvényadó és példa. — Kétségtelen —, hogy Krisztusnak az egyes em berrel való közvetlen viszonyát földi tartózkodására k orlátozza. . . Reánk való hatása szellemi eszközökkel történik: az evangé­ lium útján, mely az ő váltságát hirdeti nekünk.”59 Itt ugyan jelentkezik egy bizonyos term inológiai egyol­ dalúság, ami azonban nem változtatja meg, hogy „a hit — Zwinglinél is — feltétlen engedelmesség és bi­ zalom a m agát kijelentő, élő, megváltó, kegyelmes Isten irán t”.60 Az előbbiekben vázolt Szenthárom ság-tan után adó­ sok m aradnánk a m agyar nyelvű teológiai irodalom iránt, ha — egyébként a m ondottakat fenntartva — nem nyomósítanánk, hogy „Isten Fia megismerésében a Zwingli iratai különösen a Krisztus nevéhez ragasz­ kodnak; ez húszszor-harm incszor töb bször fordul elő, m int a Jézus név, vagy a két név kapcsolata. A Krisztusról szóló bibliai bizonyságok közül pedig kü­ lönösen fontos volt szám ára a Héber levél 12,2. verse, amelyik K risztust a h it fejedelm ének nevezi. E lókus fordítása az ő irataiban katona jellegű: fejedelem, hadvezér, régies szóval: hadnagy; e névvel együtt azt emeli ki, hogy ő az, aki áldozata alapján hatalm at gyakorol felettünk és megköveteli, hogy mi is életünk­ kel álljunk helyt az ő harcában”.61 Örömmel halljuk ugyanezt a hangot Locher svájci teológusnál is, aki szerint „nincs olyan Zw ingli-irat, amelyben v ala h o l. . . ne hangzana félreérthetetlen világossággal: Istennek isteni cselekedetét, Istennek hozzánk intézett kérdését és egyben feleletét Jézus K risztusban találjuk meg”.62 Nem akarunk letérni a m agyar nyelvű irodalom k i­ 286

zárólagos útjáról (hiszen ez a dolgozat tém ája), de mégis kérdezni kell: miben különbözik a Benke Ist­ vántól vett „Krisztus a mi egyetlen üdvözítőnk”,63 a Locher látásától: „Az evangélium sum m ája Zwingli­ nél, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz IstenFiú kijelentette nekünk Mennyei A tyánk ak aratát és ártatlanságával megváltott a halálból és Istent meg­ békéltette velünk.”64 Ezen a ponton aligha állja meg a helyét a Nagy Géza feltételezése: Zwingli „nem hangsúlyozza az élő Krisztussal való személyes közle­ kedést”.65 Itt inkább Révész fejezi ki az igazságot: „Gyakorlati igehirdetésének éppúgy, m int egyéni h it­ világának központjában mégiscsak a megváltó Úr Krisztus áll, aki szelíden hívogat magához m indenkit, és akinek el lehet hittel fogadni és el lehet hitetlen­ séggel vetni a h ív á sá t. . . Legkedvesebb Ig é je . . . a Máté 11,28: Jöjjetek énhozzám m indnyájan (kumend zu mir)... ”60 g) Sakram entum -tanát Zwingli nem tekinti befeje­ zettnek. „Tudatosan m ódosítgatja. . . a Tételek magya­ rázásától fogva (1523) . . . legutolsó hitvallásáig” (Ex­ positio fidei, 1531). „Nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy csak Isten engesztelhet ki önmagával, és hogy Krisztus em beri teste és vére, ami terem tett test az ő istenségével szemben, nem használ se m m it. . . Ezek nem zárhatják m agukba az üdvösséget. . . A lélek tápláléka csak az Ige, az evangélium.” „Így m agyará­ zandók a János 6,55—56. versei és a szereztetési Igék.” Ezek a Zwingli-kitételek félreérthetők ugyan, de „utolsó hitvallásában m ár legmélyebben beszél az úrvacsoráról. . . Krisztus testét — m ondja — nem természetszerűleg és lényegileg vesszük, hanem szelle­ mileg . . . Egyúttal hevesen küzd Krisztus testének m in­ denütt-jelenvalósága ellen . . . Megállapítható, hogy . . . különösen az általa is aláírt m arburgi cikkek hatása alatt végül elismeri Krisztus jelenlétét az úrvacsorában, valam int az általa való tápláltatásunkat. Nem áll te ­ hát az az állítás (Barth), hogy a sakram entum okat egészen megfosztotta volna a titokzatosságtól, és azok­ nak erejét azonosította volna a hit erő forrásával. . . M indazáltal nem ismeri el, h o g y . . . a sakram entum ok a kegyelemnek nemcsak jelei, bizonyságai, hanem eszközei i s . . . K ellett valakinek (Kálvin) utána jönnie, aki visszaadja a sakram entum nak tőlünk független értékét, s hangsúlyozza, hogy az úrvacsorában az Úr Jézus Krisztus az ő em ber-voltának, testének és vé­ rének javaiban is részeltet m inket anélkül, hogy ezért elhagyná a m e n n y et. . . Az irgalm as Isten — m ondja Kálvin — akként alkalmazkodik a mi felfogásunkhoz, hogy nincs terhére az sem, hogy földi elemekkel ve­ zessen m inket magához és épp testi dolgokban tárja elénk lelki javaink tükörét”.67 E tanulm ány írója az úrvacsora kérdésében összegezésként a zürichi Locher­ nél látja a legalkalmasabb (és meggyőződése szerint a magyar nyelvű teológiai irodalom szám ára is elfo­ gadható és külön dokum entálás nélkül is elfogadott) megfogalmazást: „Luthernél és Zwinglinél egyformán Krisztus igazi és valóságos jelenlétéről van szó az úrvacsorában úgy, hogy L uther a jelenlevő K risztus­ ra, s Zwingli a Krisztus jelenvalóságára helyezi a hangsúlyt („Luther und Zwingli geht es um die w ahre und wirkliche Gegenwart Christi im Abendmahl, L uther um die Gegenwart Christi, Zwingli um die Gegenwart Christi”).68 Eközben pedig az is szem előtt tartandó, hogy nem a mai teológia fedezte fel elsőnek a Zw ingli-tanítás érdemi tisztaságát. M ár a XVI. szá­ zad Méliusza „vállalja a zwingliánusok szomszédsá­ gát, am ikor azt m ondja róluk, h o g y . . . Krisztussal és az apostollal egyezőleg magyarázzák a szereztetési Igét.”69

Zárszó Zwingli továbbélése és aktualitása közöttünk így is megfogalmazható: „személyiségének és m unkásságá­ nak annyi az értéke, am ennyit belőle m i . . .,égő szí­ vének örökösei elsajátítunk, s a keresztyénség mai harcaiban öntudatosan és határozottan érvényesí­ tünk”.70 A Zwingli-örökség elfogadói és gyümölcsöz­ tetői nem ide-oda botorkáló vándorok, hanem K risz­ tus-központú céltudatos evangélium hívők, akik Szent­ leikének a vezetése alatt járn ak életben és halálban egyaránt. Zwingli vértanúhalálával is túlm utatott ön­ magán: a rra az Atyára, aki szent Fia-K risztus Jézus­ ban önmagához h ívott és hív a világ végéig m inden­ kit, s aki Szentlelkével szuverén hatalomm al, jelen­ levő „K apitányként” korm ányoz és vezet, s a m anduca­ tio spiritualis és a praedicatio verbi divini által táplál m ind az úrvacsora, m ind az igehirdetés eszközével. Az így vagy a jobban értett Zwingli a „magyar nyelvű Református Egyház” nélkül is tovább él és aktuális marad, de nem férhet kétség ahhoz, hogy ez a mi Egyházunk nem akar a továbbélő Zwingli nélküli szegénységben létezni. Hadd legyen ide m utató b i­ zonyságtétel az előttünk fekvő tanulm ány is. Tőkés István

ZWINGLI ULRIK-BIBLIOGRÁFIA MAGYAR NYELVŰ SZERZŐKTŐL A k ö v e tk e z ő k b e n fel v a n n a k so ro lv a azo k a k ö n y v e k és foly ó ira to k ba n v ag y ú jsá g o k b a n m e g je le n t ta n u lm á n y o k , d o l­ g o zato k , a m e ly e k Z w in g li U lrik z ü ric h i (svájci) r e fo rm á to rró l m e g je le n te k a XX. sz á z a d b a n . C sak k iv é te le s e n ta lá lu n k m ú lt sz á z a d i k ia d v á n y o k a t, a m e ly e k n é lk ü lö z h e te tle n e k a ta n u l­ m á n y o z ó k sz á m á ra . A b ib lio g rá fia a la p a n y a g a az U lrich G ä b le r „ H u ld ry c h Z w in g li im 20. J a h r n u n d e r t” (S tu ttg a rt 1975) c. k ö n y v é b ő l v a n Kivéve, s a jn o s e b b ő l az e g y é b k é n t p ó to lh a ta tla n és fö ­ lö tté bb é rté k e s m ű b ő l h iá n y z ik n éh á n y o ly a n ta n u lm á n y , a m e ly e k e t n em sz a b a d fig y e lm e n k ív ü l h a g y n io k a Z w in g lik u ta tó k n a k . E ze k n e k a c ím é t k ie m e lt sze d é sse l k ö z ö ljü k . A fe lso ro lá sb a n sz e re p e ln e k o ly a n d o lg o zato k is, a m e ly e k a Gä b le r - b ib lio g rá fia k in y o m ta tá s a (1975) u tá n lá tta k n a p ­ v ilágot. A sz erz ő k a lfa b e tik u s n é v s o ra m e g k ö n n y íti az o lv a ­ só k tá jé k o z ó d á s á t.

1. B e n k e Is tv á n : Z w in g li U lrik éle te és a h e lv é t re fo rm á c ió m egala p ítása. S e p s is z e n tg y ö r g y 1884. — 2. B író S á n d o r: A k a p ­ p e n csa ta . K á lv in ista V ilág 1931. — 3. C sikesz S á n d o r: Z um G ed äch tn is Z w in g lis N e u e Z ü ric h e r Z e itu n g 12. o k t. 1930. — 4. Csik y L a jo s: E g y h á zi b eszéd Z w in g li U lrich r e fo rm á to r s z ü ­ le tés é n e k n é g y s z áz a d os e m lé k é re . D eb recen 1884. — 5. E rdős J ó zsef : Z w in g li U lrik é le te és r e fo rm á to ri m ű k ö d é s e fő b b v o ­ n á so k b a n . D eb recen 1884. — 6. E rdős K á r o ly : Z w in g li 67 té ­ tele. 1909. Az eg y ik Z w in g li-m ű , a m e ly m a g y a r f o rd ítá s b a n is m e g je le n t. — 7. J u h á s z Is tv á n : A h it Z w in g li U lrik r e fo r ­ m á to r i m u n k á s sá g á b a n . R e fo rm á tu s S z e m le 1971, 347—352. — 8. M ad ai P ál: Z w ingli, 1908. — 9. M a k k a i S á n d o r : Z w in g li és B u c er m in t lelk ig o n d o zó k . R e fo rm á tu s E g y h áz 1951/3. — 10. O rth G yő ző : I s te n h a r s o n á ja . Z w in g li U lrik é le te . N a g y v á ra d 1931. — 11. P o n g rá cz J ó z s e f: Z w in g li az e m b er. D u n a m e llé k i P ro te s tá n s L ap 1932. — 12. P rö h le K á r o ly : Z w ingli. P ro te s tá n s S zem le. B u d a p e s t 1931, 673—676. — 13. P r u z s in s z k y P ál és T ü d ő s Is tv á n : Z w ingli U lrik : C o m m e n ta riu s v a g y is az igaz és h a ­ m á s v a llá s m a g y a rá z a ta . A 67 té te l m e lle tt ez a m á s ik m ű , a m e ly m a g y a r f o rd ítá s b a n is m e g je le n t. — 14. N a g y G éza: Z w in g li sz e m é ly is é g e és th eo lo g iá ja . M e g je le n t az " A k i k k ő ­ FELHASZNÁLT IRODALOM sz ik lá ra é p íte tte k ” c ím ű k ö te tb e n K o lo z sv á r t 1937-ben, 24—25. — 15. N a g y J ó z s e f: H u ld ry c h Z w in g li ö rö k sé g e . R e fo rm á tu s 1. G äb ler, U lric h : H u ld ry c h Z w in g li im 20. J a h r h u n d e r t, S z e m le 1981, 5—6 és 1982, 1. sz. — 16. R a v a sz L á szló : Z w in g li. Z ü ric h 1975. — 2. T ü d ő s, I s tv á n : Z w in g li n é z e te az e v a n g é ­ M eg jelen t a „K o r b á n ” c. m ű II. k ö te té b e n , 453—454. — 17. liu m i ta n á c s o k ró l, T h eo lo g ia i S z a k la p 1904. R av asz, L ászló : R é v é sz I m r e : Z w in g li a rc a . M e g jelen t a „ T e g n a p és m a és Z w in g li (K o rb á n II. k. 453—454). J u h á s z , I s tv á n : A h it Z w in g li ö rö k k é . . . ” c. k ö te tb e n , D eb re c e n 1944, 88—97. — 18. R é v é sz U lrich re fo r m á to r m u n k á s s á g á b a n , (R e fo rm á tu s S zem le, K o ­ I m r e : Z w ingli. D e b re c e n i P ro te s tá n s L ap 1931. — 19. R é v é sz lo z sv á r 1971, 347—352). — 3. F a m e r , O.: D ie C h ro n ik vo n H. I m r e : Z w in g li U lrik élete, ta n ítá s a i, je le n tő sé g e . A D u n á n tú li Z w in g lis S te rb e n , Z ü ric h 1931. B e n k e I s tv á n : Z w in g li U lrich Ág os ta i H itv a llá sú E v. E g y h á z k e rü le t b elm isszió i m u n k a p ro g ­ élete, S e p sisz e n tg y ö rg y 1884, N ag y , G éza : Z w in g li sz em ély i­ r a m ja az 1931—1932. év re, 1931. — 20. S e b e s ty é n J e n ő : Z w ingli ség e és th e o lo g iá ja (A kik k ő s z ik lá ra é p íte tte k , K o lo zsv ár em lék ezete . K á lv in ista S zem le B u d a p e st 1931, 12. — 21. S oós 1937, 27—45). — 4. N agy, Jó z s e f: H u ld ry c h Z w in g li ö rö k sé g e B éla : K á lv in és Z w ingli. M e g je le n t a „ K á lv in és a K á lv in iz ­ (R e fo rm á tu s S zem le, K o lo zsv ár 1981, 5—6 és 1982, 1). — 5. m u s ” -ta n u lm á n y k ö te tb e n , D e b re c e n 1936, 275—291. — 22. S oós Z sin d ely , E n d re : Z w in g li U lrik e m lé k é re (T heologiai Szem le, B éla : Z w in g li és L u th e r ta lá lk o z ó ja M a rb u rg b a n . T h eo lo g iai B u d a p e st 1981, 6. sz. 340—345). — 6. N agy, G .: i. m . 28. — 7. S zem le 1931, 7. — 23. S o ó s B éla : H u ld ry c h Z w in g li k ü z d e lm e i. N ag y , J.: uo. 1982, 24. — 8. R avasz, L .: i. m . 453. — 9. R évész, P ro te s tá n s S zem le, B u d a p e s t 1931, 40. — 24. S za b ó A la d á r : ifj. I m re : Z w in g li a rc a , 88 („ T e g n a p és m a és ö r ö k k é ” , D e b re ­ Z w in g li U lrik. Z w in g li k é p e ír á s a in a k tü k r é b e n . R e fo rm á tu s cen 1944). 10. N ag y , J .: uo. 1981, 415. — 11. B e n k e , I .: i. m. F igyelő, B u d a p e st 1931, 4. — 25. S za b ó A la d á r : E m lék e zés egy 42. — 12. N ag y , J .: u o . 1981, 415. — 13. B e n k e, I.: i. m . 44—45. 450 éves Z w in g li-é v fo rd u ló ra . R e fo rm á tu s E g y h áz 1969, 21. — — 14. B e n k e, I.: i. m . 15—16. 47—48 és N ag y , G.: i. m . 32—33. — 15. B e n k e, I .: i. m . I II—IV. — 16. B e n k e , I .: i. m . 47. —26. S za b ó S. J ó z s e f: Z w in g li h a tá s a M a g y a ro rsz á g o n . P ro te s ­ tá n s S zem le, B u d a p e st 1931, 40. — 27. S z ő n y i G y ö r g y : Az eg y ­ 17. N agy, G.: i. m . 33. — 18. R av asz, L.: i. m . 454. — 19. N agy, h á z lá to g a tá s . A z e g y h á z lá to g a tá s r e fo r m á to r i g y a k o rla ta . J.: uo. 1981, 410. — 20. N ag y , G.: i. m . 32. — 21. Z sin d ely , E.: Z w in g li és B u liin g e r. R e fo rm á tu s E g y h á z 1959, 11. — 28. S ző ts uo. 341. — 22. K o csis, E le m é r: Az e lfe le jte tt és f é lre é rte tt F a rk a s: a C o m m e n ta riu s fo rd ítá s á n a k a fe lü lv iz sg á ló ja . — 29. Z w in g li 25 (C onfessio, B u d a p e s t 1981, 4). — 23. N agy, J.: uo. T aka ró G ézá n é: A k a p p e li hős. B u d a p e s t 1917. — 30. T a v a sz y 1981, 41l . — 24. P o k o ly , J ó z s e f: Az e rd é ly i re f. eg y h áz tö r ­ S á n d o r : Z w in g li a r e fo rm á to r. T h eo lo g ia i S zem le 1969, 12. — té n e te , III. k. 206, B u d a p e s t 1904. — 25. N agy, G.: i. m . — 31. T ó th K á r o ly : Z w in g li-ü n n e p s é g e k Z ü ric h b e n . R e fo rm á tu so k 26. N agy, J .: uo. 1982, 22. — 27. R évész, I .: i. m . 96. — 28. L a p ja 1969, 13. — 32. T ő k é s Is tv á n : F ritz B ü sse r H u ld ry c h G äb ler, U.: i. m . 386. — 29. N agy, G .: i. m . 29—31. — 30. J u ­ Z w in g li — k ö n y v is m e r te té s —. R e fo rm á tu s S zem le 1974, 3. — h á sz , I.: uo. — 31. K o csis, E.: u o . 31. — 32. N agy, G.:i. m. 33. T ő k é s I s tv á n : G. W . L o c h e r: Z w in g li in n e u e r S ic h t — 30. — 33. Z sin d e ly , E. és N agy, J. — 34. R évész, I.: i. m . 89. — k ö n y v is m e r te té s —. R e fo rm á tu s S zem le 1983, 3. — 34. T ő k é s 35. Z sin d ely , E .: u o . 342. — 36. N agy, G .: i. m . 31. — 37. Z sin ­ I s tv á n : U lrich G äbler: H u ld ry c h Z w in g li im 20. J a h r h u n d e r t d ely , E .: u o . 342. — 38. N ag y, J.: u o. 1981, 410—411. — 39. R é­ — k ö n y v is m e r te té s —. R e fo rm á tu s S zem le 1983, 3. — 35. T ró ­ v ész, I.: i. m . 91. — 40. B e n k e , I.: i. m . 38—39. — 41. K ocsis, c s á n y i D ezső : Z w in g li n é z e te az e v a n g é liu m i ta n á c so k ró l. E .: uo. 30. — 42. N ag y , G .: i. m . 32. — 43. N agy, G .: i. m . 38. D u n á n tú li P rot. L ap 1931. — 36. T ü d ő s I s tv á n és P r u z s in s z k y — 44. N ag y , G .: i. m . 34. — 45. N agy, G .: i. m . 34. N y ilv á n ­ P ál: Z w ingli U lric h : C o m m e n ta riu s v a g y is az ig a z és h a ­ v a ló a n n e m g o n d o lt B u liin g e rre . — 46. R évész, I.: i. m . 88. — m is v a llá s m a g y a rá z a ta — fo rd ítá s m a g y a r n y e lv re 37. 47. N ag y , G.: i. m . 36 és 45. — 48. Ju h á s z , I.: uo. 347. — V arró D ezső : 400 év m ö g ö tt álló Z w ingli. K á lv in ista V ilág 5, 49. K ocsis, E.: uo. 26. — 50. K ocsis, E.: u o. 27. — 51. Z sin d ely , K o lo zsv ár 1931. — 38. Z o v á n y i J e n ő : Z w in g li ta n -fo g a lm á n a k E.: uo. 342. — 52. N ag y , G.: i. m . 36—40. — 53. N agy, G. : i. m. jellem ző v o n á sa i. K é p e k a k e re sz ty é n sé g életéb ő l, M ező tú r 39—40. — 54. N ag y , G.: i. m . 40. — 55. N agy, G.: i. m . 40 és 1931, 17—22. — 39. Z s in d e ly E n d re : Z w in g li U lrik e m lé k é re . R évész, I.: i. m . 93. — 56. Z sin d e ly , E.: uo. 343. — 57. J u h á sz , B u d a p e st 1981, 6. I.: uo. 352. — 58. N agy, G .: i. m . 39. — 59. N agy, G .: i. m . 41—43. — 60. R évész, I.: i. m . 93. — 61. J u h á s z , I.: uo. 351. — * 62. L o ch er, G. W.: H u ld ry c h Z w in g li in n e u e r S ich t, Z ü ric h 1969, 12. — 63. B e n k e , I.: i. m . 22. — 64. L o c h e r, G.: i. m . 30. — 65. N ag y , G.: i. m . 43. — 66. R évész, I.: i. m . 94. — 67. N agy, (A c ik k m e g je le n t n é m e tü l a Z w in g lia n a — B eitra g e z u r G .: i. m . 44—45. — 68. L o ch er, G .: i. m . 44. — 69. Z sindely, G e sc h ic h te Z w in g lis d er R e fo rm a tio n u n d d es P ro te s ta n tis m u s E n d re : B u liin g e r H e n rik m a g y a r k a p c s o la ta i 222. (A m á so d ik in d er S c h w e iz — c. fo ly ó ir a t 1984/1. szá m á b a n — B a n d X V I/ H elv ét H itv a llá s M a g y a ro rsz á g o n , és M éliusz é le tm ű v e , B u ­ H e ft 3.) d a p e s t 1967.) — 70. N ag y , G.: i. m . 45.

287

A Második Helvét Hitvallásról I. egyetemesség (katolicitás) minden olyan elemét meg­ védelmezték, ami megegyezett a Szentírással. Zwingli Ulrich (1484—1531), Zürich reform átora Az 1566-ban megjelent „Második Helvét Hitvallás" 1522-ben — igehirdetését védelmező iratában — így az európai reform átus egyházak kialakulásának záró­ jellemezte a svájci reform ációt: „a Szentírás ismerete köve. Úgy tekinthető, m int a gótikus templomban a ma m ár nem papi kiváltság, hanem közkincs”. Ezt a gyámkő, amelynek helyét az alulról felemelkedő ívek nagy fordulatot Zwingli 1519. január 1-én, a zürichi határozzák meg s az a funkciója, hogy azokat össze­ főtemplomban megkezdett prédikáló szolgálata készí­ kösse és súlyukat hordozza. tette elő. Prédikációiban szakított a korábbi lectiona­ A hitvallás címében a „helvét” szó Európa egy kis riumokkal, s előbb az Újszövetség könyveit, majd az középső területének bonyolult történetére utal. E terü ­ ószövetségieket folyamatosan és teljességükben magya­ let ókori lakóinak, a kelta helvéteknek neve a közép­ rázta. Bibliam agyarázatai átjárták a lelkeket s az ige­ kor végén egy politikai szövetséget jelölt. Ezt az „es­ hallgató polgárság végrehajtotta Istennek az Ige alap­ küszövetséget” az Alpok északi lejtőin kialakult német ján felism ert parancsait. A zürichi tanács első refor­ (allemann) „országok” (= kerületek, vagy későbbi ne­ m átori állásfoglalása eltiltotta a kolduló barátokat a t­ vükön kantonok) és „városok” alkották, hogy megvé­ tól, hogy Biblián kívüli történeteket prédikáljanak, delmezzék önrendelkezési jogukat a hatalm at igénylő majd a város valam ennyi tem plom át megnyitotta tartom ányurak, valam int a szomszédos királyságok, Zwingli és lelkész m unkatársai igehirdetése előtt. A hercegségek és a felettük álló Német Birodalom ellen. konstanzi püspök újításokat tiltó iratára a tanács A mi nyelvünk a „Helvetica Confoederatio”-t az eredeti nyilvános disputáció kiírásával felelt. A disputáció 600 (1291) szövetség egyik tagja, Schwyz neve után nevezi résztvevője egyharm adát a kis- és nagytanács tagjai Svájcnak; az egyháztörténet azonban megőrizte a alkották. Annak lefolyása után a tanács m egállapított „helvét” megjelölést. A reformáció korában a szövet­ ta, hogy Zwingli 67 tételére sem a püspöki kiküldöttek, ségnek 13 tagja volt, köztük a leghatalm asabbak az sem más nem bizonyította rá az eretnekséget; „ezért északi városok, Bern, Zürich és Bázel. Közülük Bern elhatározták, hogy Zwingli Ulrich m agister ezután is, kiterjesztette hatalm át a Lausanne környéki francia m int eddig, hirdesse a szent evangéliumot és az igaz falvakra s szövetségben volt francia lakosságú váro­ szentírást, és a többi pap, pásztor és prédikátor se ta ­ sokkal, Genffel és Neuchatellel is. Ezen a különböző nítson vagy prédikáljon mást, csak azt, am it a szent jogi helyzetű, helyi autonóm iákból álló területen bon­ evangéliummal és az igaz szentírással bizonyítani tud.” takozott ki a reform ációnak az az ága, amelyik az Zwingli 67 tételének 1523. január 29-i elfogadása a európai reform átus egyházak kialakulásához vezetett. reformok hosszú sorát nyitotta meg. A lelkészi káp­ talan átalakításával teológiai iskolát szerveztek, fel­ A helvéciai reformáció első korszaka oszlatták a kolostorokat, a templomokból eltávolítot­ ták a képeket és a szentek szobrait, új úrvacsorai, ke­ A helvéciai reformáció első korszaka 1536-ig tart, resztelési, esketési, temetési istentiszteleti rendet ve­ am ikor a bázeli tanácskozáson közös hitvallást fogad­ zettek be, a lelkészek megkezdték a megkereszteltek tak el Zürich, Bern, Bázel, Szentgallen, Schaffhausen, és házasságot kötők anyakönyvének vezetését, megin­ Biel, M ülhausen és Konstanz képviselői; a tanácsko­ dult az ifjak katekizációja. Az anabaptizm us meggá­ záson részt vett a szövetséghez nem tartozó Strassburg tolására a tanács elrendelte a gyermekek nyolc napon két lelkipásztora is. A hitvallást, m int az egyház meg­ belüli megkeresztelését. A házasságtörők és törvény­ újításának fundam entum át a szövetséges városok pol­ telenül együttélők megfegyelmezésével törekedtek a gárm esterei, tanácsurai a lelkészekkel együtt fogadták közerkölcsök javítására, a lefoglalt papi alapítványok­ el, annak jeléül, hogy a svájci reformáció az egyes ból javították a kórházat, élelemmel és pénzzel tám o­ autonómiák népének, és azok politikai és lelkészi ve­ gatták a szegényeket. A reformáció hatása jelentkezett zetőinek közös döntésével indult meg. a zsoldosszolgálat eltiltásában és a Zürich környéki parasztmozgalmak idején a jobbágyság eltörlésében. A reformáció Istennek a Szentírásban kijelentett igéjéhez m érte az egyház istentiszteletének, tanításá­ A városi egyházreform kihatott a Zürich uralm a alatt nak, szokásainak egész történeti örökségét. Ügy töre­ álló falvakra is, az egyházi reform okat m indenütt be­ vezették s a reformáció m egszilárdítására létrejött a kedett az egész népet átfogó keresztyén életrendre, városi tanács irányítása alatt a vidék m inden lelké­ hogy az egyéni hivatás és a család, az istentiszteleti szét egyesítő zsinat. és társadalm i közösség Jézus Krisztusnak, az egyház Minden lépésnél megvizsgálták, hogy az új rend egyedüli fejének engedelmeskedjék. A reformátorok megfelel-e a Szentírásnak. Az ige tudom ánya nem vált igehirdetése és teológiai tanítása útján a Szentírás olyan gazdagságban lett életforrássá, hogy e kor egyes a megújulás egyik részletévé, hanem annak központja lelkesült tanúi szerint ehhez hasonlítható nem volt az m aradt. A svájci reformáció legbeszédesebb dokumen­ tum a a Zürichi Biblia. Egyik legfontosabb előkészítő­ egyház életében az apostolok óta. Ezt az ige-központú­ ságot azonban nem lehet „visszatérésnek”, vagy törté­ je a zürichi teológiai iskola 1525-ben megindult Ószö­ vetség-magyarázata. A hét öt napján, nyáron 7, télen netietlen radikalizm usnak tekinteni. A reformáció 8 órakor gyűltek össze a város lelkészei és lelkészje­ minden központjában jelen volt a középkori Európát löltjei a főtemplom kórusában, ahol a soron következő m egújító humanizmus s annak tudományos módszere, ószövetségi fejezet latin fordítása után, a teológiai is­ nyelvismerete, pedagógiája, jogtudománya, em berfor­ kola egyik tanára annak héber szövegét, m ajd Zwing­ máló és állam építő elmélete gazdag eszköztárat adott li ugyanazon szöveg görög fordítását magyarázta. A a bibliai m egújulás m unkájához. A Szentírás és a hu­ m agyarázat kiterjedt a szöveg megértésére, fordítási manizmus iskoláiban form álódott reform átorok az kérdéseire, aktuális értelmezésére, m ajd Zwingli egyik egyházi hagyományok fejlődésének alapos ismerői vol­ tak, s azok kritikai átvizsgálása alapján az egyház ál­ m unkatársa — a közben odaérkező zürichi polgárok­ nak — a fejezet gyakorlati jelentőségét prédikációban tal elism ert igazhitűség (ortodoxia) és keresztyén A h e lv é c ia i refo rm á ció m ásodik h itv a llá sa

288

foglalta össze. E „próféciáknak” nevezett B iblia-tanul­ mányok eredményeit, az új fordítást és a hozzá tartozó exegetikai jegyzeteket folyamatosan publikálták. Ótestam entum i szövegeik, a próféták és az apokrifu­ sok fordításai kiegészítették a Zürichi Biblia kiadói által átvett és a népnyelv figyelembevételével átdol­ gozott Luther-fordításokat: az Újszövetséget és, az Ószövetség történeti könyveit. Így a reformáció első teljes ném et B ibliája Zürichben jelent meg: kiadása 1529-re befejeződött. Zwingli m unkássága utolsó éveiben — öt hegyvidé­ ki kanton kivételével — végbement az egyházi élet m egújulása a svájci szövetség más területein is. Zü­ rich reform jaival való megegyezésük azt jelentette, hogy reform átori tételeikben a Szentírás igéje iránti engedelmességükről tettek bizonyságot. Ezt az Írás­ elvet megegyező szöveggel hirdette a kelet-svájci Chur 18 tétele (1526) és a leghatalm asabb kanton, Bern 10 tétele (1528): „A szent keresztyén egyház, amelynek Krisztus az egyedüli feje, Isten igéjéből született, ab­ ban m egm arad és idegen hangra nem hallgat.” Az ige szerinti svájci reformáció próbatétele 1529— 1531 között következett be, egyidőben a ném et birodal­ mi reform ációt elítélő speyeri és augsburgi birodalmi gyűléssel. Nemcsak a római egyházat támogató nagy­ hatalm ak tám adása volt veszélyes, hanem az ellenük politikai-katonai eszközökkel való védekezés is. Zwingli erős protestáns politikai szövetség létrehozá­ sáért fáradozott. Terve sikertelen m aradt, de Zürichet a katolikus kantonok elleni háborúba sodorta. A vég­ eredmény, a zürichi sereg 1531. október 11-én K appel­ nél elszenvedett veresége. Az ütközetben Zwingli is elesett. A vereség után a svájci városok vezetői a re­ formátorok politikai szerepét kárhoztatták. A lelké­ szeknek a közéletből való kizárása lett az általános követelés, s ez m agában foglalta az egész megújulási mozgalmat irányító igehirdetés visszaszorítását is, a prédikáció szabadságának korlátozását. Ebben a krízisben vette át Zwingli örökét az utód­ jául választott Buliinger H enrik (1504—1575). 1531. de­ cember 9-én közölte vele a tanács az új feltételeket: a papok Isten igéjét a két testam entum alapján h ir­ dessék, de semmilyen világi dologba ne elegyedjenek. Buliinger és lelkésztársai négy napi gondolkodás után válaszoltak. K ijelentették: készek arra, hogy semmi­ lyen állami ügybe ne avatkozzanak, de ragaszkodnak az igehirdetés szabadságához, ahhoz a joghoz, hogy a bűnt az Írás szerint megfeddjék és a világi korm ány­ zatra vonatkozóan is az Írás szerint prédikáljanak, „m ert Isten igéjét nem lehet megkötni és inkább Is­ tennek kell engedelmeskedni, m int az em bereknek”. Buliinger válasza, amelyhez hű m aradt 44 évre te rje ­ dő zürichi m unkássága egész idejében, feláldozta Zwingli politikai örökségét, de m egm entette mindazt, amivel a reform átor Isten igéjét szolgálta. A svájci ném et egyházak egysége — ami a politikai szervezkedés ú tján megbukott —, négy év m últán az ige szolgálatában és védelmében valósult meg. A sváj­ ci reformáció egyházi egysége kialakításában döntő szerepe Buliingernek volt. Az a teológiai látás, am ely­ lyel Zürichben békét terem tett, vezette őt az 1536 ja ­ nuár—februári bázeli tanácskozásokon is. Ennek ered­ ménye az Első Helvét Hitvallás. A 27 cikkből álló hitvalló irat a világi felsőségről szólva a keresztyén szabadság kijelentése m ellett a felsőség irán t szere­ tettel, szív szerint és hitből való engedelmességet ír­ ja elő. A Hitvallás célja, hogy azon a m unkaterületen egye­ sítse a svájci reformáció egyházait, ahol Istentől nyert és senki m ásra nem hárítható hivatásukat kell betöl­

teniük. Ez a feladat Isten igéjének egyedül az Írás alapján, a hit és a szeretet mérőzsinórja szerint — való m agyarázata és tanítása: a Szentírás egyetlen funda­ m entum án állva pedig be kell tölteniök az egyház hit­ valló célját: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, az egyház egyedüli fejéről: „Mivel az Úr Jézus a mi egyetlen közbenjárónk, kö­ nyörgőnk, áldozatunk, főpapunk, U runk és királyunk, ezért egyedül őróla teszünk vallást és hisszük teljes szívünkkel, hogy egyedül ő a mi megbékélésünk, vált­ ságunk, szentségünk. Ő az érettünk való megfizetés, Ő bölcsességünk, pajzsunk és egyetlen m egtartónk. Ezért m indazt elvetjük, am it ő helyette ajánlanak éle­ tünk és üdvösségünk eszközéül, áldozatául és kibékí­ tőjéül és nem ism erünk el semmi mást, csak egyedül az Úr K risztust”. (Első Helv. Hitv. 11. cikk). B ullinger munkássága A reformáció egyházat m egújító döntései után az a hosszú és nehéz m unka következett, amelyben Isten igéjének uralm a megkövetelte a hit tudom ányának a lehető legszélesebb körrel való megismertetését, a gyü­ lekezeteknek a Szentírás alapján való nevelését. Eb­ ben az egyházépítő szolgálatban bontakozott ki a re­ formáció teológiája. Bullinger 1531-ben kezdődő zü­ richi munkásságával, valam int Kálvin 1536-ban meg­ indult s 1541-ben m egújult genfi szolgálatával a hel­ vét reformáció példa az útm utatás lett sok hasonló gonddal küzdő európai egyház számára. E két teoló­ gus-lelkipásztort a közös fundam entum , a közös ügy és a személyes barátság kötötte össze, de mindkettő: a német-svájci és a francia reformáció megőrizte a maga önállóságát. Hitvallási egységük az 1549. évi részleges megegyezés után 1566-ban valósult meg. Az egységet Bullinger terem tette meg az Első Helvét H it­ vallás alapján írt, Második Helvét Hitvallás néven el­ fogadott részletes m agyarázatával. Így a két hitvallás közötti svájci egyházépítés három évtizedét elsősor­ ban az ő munkássága alapján kell megismernünk. A kortársak nyilatkozatai szerint Bullinger elsősor­ ban igehirdető volt. Zürichi szolgálata első öt évében hetenként hatszor-nyolcszor prédikált s a lelkészi szol­ galatok későbbi rendezése szerint is hetenként két­ szer hirdette az igét. Zwinglivel és K álvinnal meg­ egyezően prédikációi a sorra kerülő bibliai könyv tel­ jes szövegét végigmagyarázták. Lelkésztársait is fi­ gyelmeztette, hogy a tanításnak és lelki megerősödés­ nek legjobb módja, ha a gyülekezetek az evangéliu­ mokat, prófétai és apostoli iratokat a maguk teljessé­ gükben ismerik meg. M unkássága folyamán a két tes­ tam entum 66 könyve közül 53-at legalább egyszer, versről versre haladva végigprédikált, de Lukács és János evangéliuma, a kispróféták és az Apostolok Cse­ lekedetei háromszor, a Zsidókhoz írt levél négyszer került sorra. A Jelenések Könyvéről tartott 100 pré­ dikációja e korszak legnépszerűbb bibliai kom m entár­ jai közé tartozott s ugyanilyen volt az a 18 prédiká­ ciója, amelyekben a keresztyén ünnepek tartalm át fe j­ tette ki. Buliinger m ellett állott Christopher Fro­ schauer zürichi könyvkiadó, akinek nyomdája a teljes Biblia 27 kiadása m ellett Bullinger bibliamagyarázó könyveit közkinccsé tette. Bullinger abban látta a prédikáció egyházépítő sze­ repét, hogy általa a nép megismeri a maga bűneit és Krisztus bűnbocsánatát, az Istenhez térés parancsát. A reformáció népegyházi ú tját határozta meg, amikor a prédikátorokat figyelmeztette, hogy ne korholjanak olyan bűnöket, am elyekért a nép nem felelős, viszont ism erjék meg népük igazi életét, helyzetét és keressék 289

azt az egyszerű nyelvet, amelyen az valóban m egért­ heti Isten akaratát. A zürichi igehirdetés a prófétai beszéd pásztori felelősségét és feladatait hangsúlyoz­ ta. E közvetlen célokhoz hozzákapcsolódott annak fel­ m utatása, hogy ez az életformáló bibliai üzenet meg­ egyezik azzal, am it az egyházatyák a keresztyénség m últjában hirdettek. A reform átori tan nem eretnek és nem szakadár, m ert az apostoli hitvallás alapján áll és őrzi az egyház katolikus örökségét. A reform átori igehirdetés új, gazdag teológia kiala­ kítója lett azzal a törekvésével, amellyel alapos Bib­ lia-Ism eretre, h ittani tudatosságra és gyülekezetépítő pásztori szolgálatra akarta nevelni az összes prédiká­ torokat. A reformáció előtti korból örökölt papságnak, éppen úgy m int az új szolgálattevőknek jelentős része rászorult az állandó iskolázásra. Ezért határozta el Buliinger, hogy 50 tem atikus prédikációban összefog­ lalja lelkésztársai szám ára — a legfontosabb dogmati­ kai, etikai, liturgikai kérdések szem előtt tartásával — a Szentírás tartalm át. Így jelent meg 1549—1551 között öt 10-10 prédikációból álló tanító könyve „Decades” címen. Ez a prédikáció-gyűjtem ény ugyanazt a célt követte, m int K álvin teológiai tankönyve, az „Institu­ tio”. Népszerűsége azt m utatja, hogy a prédikátorok leginkább e prédikátori célú Biblia-feldolgozásból sa­ játíth atták el a reformáció teológiáját. A 16. század folyamán a latin nyelvű Dekádoknak 9 kiadása jelent meg: továbbá a német fordítás 3, a francia fordítás 3, az angol fordítás 4 és a holland fordítás 9 kiadása. A Dekádok m inden kötete cím lapján a reformációnak Jézus K risztusról vallásttevő igéje állott: „Jézus. Ő az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: Őt hall­ gassátok” (Máté 17,5). A ném et fordítás, berni lelkipásztor műve, „A ház könyve” (Hausbuch) címen jelent meg, s előszava megvilágítja, hogy a helvét reformációban a lelkészek és a gyülekezetek teológiai nevelése soha sem szakadt el egymástól, e két feladat egymást kiegészítette. „A ház, könyvét” azért adták ki népnyelven, hogy a) a szórványokban élő reformátusok, akik nem járhatnak istentiszteletre, vasárnapi összegyülekezésükben ezt ol­ vassák; b) azok a családfők, akik igehallgatást bizto­ sító gyülekezetben élnek, istentisztelet után e könyv olvasásával erősítsék családjukat Isten igéjében. A teológia e fordításokban annyira közel jutott a nép­ hez, hogy a zürichi kiadás a svájci népnyelvhez alkal­ mazkodott, a heidelbergi viszont azt közelebb vitte az irodalm i nyelvhez. „A ház könyve” azonban igazán a holland reform átusoknál lett népkönyv: a Szentírással együtt tartozott a K elet-Indiába tartó holland hajók felszereléséhez s a tengeri és tengerentúli szolgálatra felszentelt „betegvigasztalók” e könyvből tettek vizs­ gát, e könyv felolvasásával végezték egyházi szolgála­ tot. Bullinger az eredeti kiadás 3., 4. és 5. részét az an­ gol reformációt támogató VI. Eduárd királynak aján­ lotta, valam int a gyerm ek-király m ellett az országot kormányzó H. Grey hercegnek. Amikor a herceg Bul­ linger egyik tanítványától az irán t érdeklődött, hogy mivel ajándékozhatná meg a szerzőt, a megkérdezett — teljesen Bullinger szellemében — azt felelte, hogy a zürichi lelkipásztor igazán nem vágyik másra, mint hogy Isten Fiának tudom ánya elterjedjen és Isten szét­ hullott háza ismét felépíttessék. Bullinger zürichi igehirdetése irodalmi úton a szét­ szórt európai reform átus egyházak építője lett. Köny­ vei hatását kivételes pásztori ajándékokat m utató le­ velezése egészítette ki. Fennm aradt 12 000 levele te r­ jedelm ét és teológiai érdem ét úgy értékelik, m int 100 kötetre terjedő m üvét és további 100 kötetre tehető alkalm i iratát. 290

B ullinger és a magyar reformáció Bullinger műveinek elterjedése és levelezése az európai keresztyénség olyan egységére m utat, amely fennállott a reformáció egész idejében, mindaddig, amíg a katolikus nagyhatalm ak cenzúrával és a könyv­ szállítások ellenőrzésével nem állították merev h atá­ rokat az evangélium szolgálata útjába. A sűrű kap­ csolatokat azonban nem a vándordiákok és a vásáro­ kat kihasználó kereskedő-házak terem tették meg: az egység a helvét reformációnak abból az egyház-szem­ léletéből fakadt, amely a bárhol élő gyülekezeteket ugyanazon egy, közös feladat hordozóinak tekintette. Ez a közös ügy: világossá tenni, hogy mi a Szentírás szerinti kapcsolat Jézus Krisztus és a keresztyének éle­ te között. Hogy ez a kapcsolat megelőzi az élet m in­ den más vonatkozását, az sehol sem olyan világos, m int Buliingernek 1551-ben a magyar eklézsiákhoz és pásztoraikhoz intézett levelében. A magyar keresz­ tyénséget elnyomó török uralm at nem politikai szem­ pontból vizsgálja, hanem abból a gyakorlati érdekből, hogy a m ohamedánokkal együttélő keresztyéneknek az „egy szükséges dolgot” hirdesse. Azoknak, akiknek a török alá vetettség ítéletét kell hordozniok, ebben a helyzetben is arra a napra kell tekinteniök, amelyben Jézus Krisztus eljön ítélni eleveneket és holtakat. A 325 mondatból álló tanító levél, amelyet Heltai Gáspár Kolozsvárt „Libellus Epistolaris” címen adott ki, a következő kéréssel fejeződik be: „Ezt a mi U run­ kat és Megváltónkat im ádjuk, atyámfiai. Benne m a­ radjunk állhatatosak mindvégig. Őt várjuk sóvárogva s esedezzünk alázatos könyörgésekkel, hogy könyörül­ jön rajtunk és egyházán, őrizzen meg a gonosztól és tartson meg feddhetetlenül ama napig.” S m int aki tudatában van annak, hogy olvasói közül sokan nem örökkévaló, hanem történeti vigasztalást várnak, leve­ lét e szerény kéréssel zárja: „Kérlek, atyámfiai, szen­ vedjétek el ezt a beszédet, m int az én buzdításom at és intésem et”. Amilyen keveset mond a török kérdésről, olyan részletesen fejtette ki azt a közös ügyet, amely összekapcsolta a zürichi reformációt és megpróbált eleink keresztyénségét. Az itt adott kifejtés érdeme a tömörség, amely ta ­ nításának központjára irányítja a figyelmet. A lé­ nyeg — am it azonban itt is, a rövidség ellenére is, bi­ zonyításokkal kísér — a következő intésekben foglal­ ható össze: 1. „Ti azért, szerelmes atyám fiai az Úrban, mindvégig azokhoz ragaszkodjatok, am iket az Írások adtak előnkbe. Minden tanítást az Írások szerint kell megítélni s nem az Isten Fiának tanítását kell a má­ sokénak alárendelni.” Bullinger minden teológiai ösz­ szefoglaló írása az Írással és az igével kezdődik, en­ nek a hagyományokat megelőző szerepét az indokol­ ja, hogy „Krisztus a törvény vége, az egyház egyetlen Mestere, ő tá rja fel előttünk az Írásokat”. 2. A máso­ dik intés a megigazulás, a hit és a jócselekedetek k ér­ désében m utat ismételten Krisztusra. Bullinger a re­ formáció egységében hirdeti 1Kor 1,30 alapján, hogy Isten Jézus Krisztust tette a m i igazságunkká. A meg­ igazulás és hit kérdésében „nem holmi semmiségen vitázunk”, hanem „Krisztusért, a mi M egváltónkért küzdünk; m ert ha mi önmagunk által meg tudjuk ta r­ tani m agunkat és cselekedetink által megigazulha­ tunk, ugyan mi hely m arad még akkor Krisztus szá­ m ára?” A reformációkori Írás-m agyarázat legvitatot­ tabb kérdései úgy ötvöződnek ez iratban, hogy újból és újból világossá teszi: választani nem a hit vagy a szeretet cselekedetei között kell, hanem Krisztus és önmagunk között. Krisztus a nap, a hit és a szeretet, úgy m int a meleg és a fény, m indkettő a Napból szár­

mazik. „Nyilván látjátok, szeretett atyám fiai: az Atya Isten K risztusban m indent a legteljesebben megadott nekünk az életre és az üdvösségre . . . (ezért) nem ho­ m ályosítjuk el ezt a K risztusban kijelentett titkot, ha­ nem egyenesen Isten könyörületességére tekintünk fel a Jézus Krisztus hite által.” 3. A harm adik intés az istentiszteletre és annak közösségére, az egyházra vo­ natkozik, és pedig úgy, hogy Jézus Krisztusról, „m in­ den hívőnek egyetlen K özbenjárójáról és Szószólójá­ ról” szól. A helvét reformáció Jézus Krisztusról szóló vallástételei között első helyet foglal el a m i egyetlen Közbenjárónkról szóló hitvallás, m int az igazi istentisztelethez és az igazi egyházhoz vezető gyakorlati ú t­ m utatás. Ez a kérdéscsoport az, ahol a reform átor a római egyház vallásossága és sacram entum -felfogása ellenében fejti ki intését: „arra kell törekednünk atyám fiai, hogy az evangéliumi és apostoli tanítás ál­ tal a Szentírásokban nekünk hirdetett K risztust igaz hit által a legszorosabban magunkhoz öleljük”. Ez az a rész, amelyben Buliinger a Szentírás kifejtésében a r­ ra az egyetlen reform átor-társára is hivatkozik, akit a Dekádokban is idézett: „erről a dologról bőven és igazán írt a mi szeretett és tisztelendő atyán kfia, K ál­ vin János, a genfi eklézsia lelkipásztora”. A helvét re ­ formáció lelki közösségében, m int ennek a közösségnek a tagjait intette a magyar reform átorokat állhatatos­ ságra és türelem re. A „Libellus Epistolaris” Bullinger erdélyi és m a­ gyarországi kapcsolatainak középső idejére esik. E kapcsolatok 1543-tól, Bullingernek Honterushoz írt le­ velétől 1570-ig, Méliusz Juhász Péterrel való levele­ zéséig és Skaricza M átéval való találkozásáig ta rto t­ tak. A magyar reform átoroknak küldött m unkái közül azok, amelyek Szegedi Kis Istvánhoz jutottak, Szege­ dinek a magyar reform ációt meghatározó nagy dogma­ tikai m unkája ú tján is alakították egyházunk refor­ m átori tanítását. E kapcsolatok személyességükben is ügyszerűek voltak: közös kérdésekben és közös h a r­ cokban együttes helytállásra törekedtek. Bullinger megosztotta e gondot három zürichi lelkésztársával, gondoskodva arról, hogy betegség vagy halál se sza­ kíthassa meg a helvét reformáció Zürichtől KeletEurópáig terjedő hitvalló közösségét. Bullinger és a Zürichi Megegyezés A magyarországi és erdélyi lelkészekhez intézett ta ­ nító levél abban az időben íródott, am ikor a svájci teológusok figyelme a bibliai tan egészéről annak egyik részlete: az Úrvacsora és a sacram entum ok je ­ lentősége felé fordult. Bullinger azonban itt — a meg­ indult vita átplántálása nélkül — nagyon röviden fo­ galmazta meg úrvacsora-tana sum m áját. Ez a rendkí­ vül szép összefoglalás talán éppen tömörségével gya­ korolt m aradandó hatást: „Az úrvacsora kiváló bizonysága m egváltásunknak, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus az Ő odaáldozott teste és kiontott vére által szerzett nekünk. Egyszó­ val megpecsételte annak az egyesítő közösségnek, amelyben mi K risztussal vagyunk és Ő mivelünk. M ert Ő testével táplál és vérével itat m inket az életre. Mi a Lélek és a hit által vesszük ezeket az életre, és hálát adunk a Szabadítónak ezért a nagy jótétem é­ nyéért, miközben m agasztaljuk az ő jóságát s a sacra­ m entum ban való részesedés által egybekapcsolódunk összes atyánkfiaival a K risztusban.” Az 1551-ben írt levél 1559. évi kiadása idején m ár alakulóban volt az a m agyar reform átus egyház, amelyik m agát — elsősorban Bullinger hatására —

„Krisztus testét Szentlélekkel és hittel elfogadónak” nevezte. Bullinger és a ném et-svájci egyházak lelki­ pásztorai azonban 1544-től eretnekséggel vádoltattak, m ert a megváltás m űvében az úrvacsorának — úgy m int a fenti szövegben — „csak” bizonyság és pecsét szerepét emelték ki. A németországi és svájci egyhá­ zak között kiújult az az úrvacsora-vita, amelyik 1525— 1529 között szem beállította L uthert és Zwinglit. 1529 és 1544 között azonban viszonylagos béke ala­ kult ki e kérdésben. Bár az 1529. évi m arburgi meg­ egyezés utolsó pontja leszögezte, „az iránt, vajon Krisztus valóságos teste és vére testileg van-e a ke­ nyérben és borban, ez idő szerint nem egyeztünk meg”, — ezt a svájciak úgy tekintették, m int két kü­ lönböző m agyarázat egyidejű fennállásához való hoz­ zájárulást. Csupán m agyarázati különbséget láttak ott, ahol egyformán elism erik a lényeget: a m inket Krisz­ tussal egyesítő közösség megvalósulását. Az 1530. évi német birodalmi Augsburgi H itvallás 10. cikke ugyan újraélezte az ellentétet, de fokozatos közeledés történt annak m agyarázatában, s végül Melanchton, az Augs­ burgi Hitvallás szerzője, a 10. cikk szövegét 1540-ben a közösség irányába módosította. Így az 1544. évi éles tám adás váratlan volt s m él­ tatlan a 13 éve hősi halált halt Zwingli emléke iránt. A zürichi lelkészek megvédték Zwingli hagyományát, de ezzel még messzebb kerültek W ittenbergtől. Luther nagy reform átori érdem eit senki sem akarta Svájcban kisebbíteni, s különösen Kálvin m unkálkodott azért, hogy jöjjön létre az úrvacsoratanra is kiterjedő köze­ ledés. Nem zárkózott el előle Buliinger sem. Az eret­ nekség vádját visszautasította, de hajlandó volt arra, hogy a Szentírás alapján ú jra átgondolja a Zwinglitől átvett sacram entum -fogalm at és úrvacsora-m agyaráza­ tot. Kálvin és Buliinger négy éves közös m unkájának eredménye az 1549-ben létrejött „Zürichi Megegye­ zés”. Ennek 8. és 9. pontja azzal egészítette ki a sac­ ram entum okról m int bizonyságokról és pecsétekről szóló tant, hogy velük „maga Krisztus bensőleg Lelke által n y ú jtja azt, am it a sacram entum ok kiábrázol­ nak”. Ez a Megegyezés lehetővé tette, hogy az addig úrva­ csoratani különbségek m iatt egymástól távolálló né­ met-svájci és genfi egyházak egyesüljenek. A zürichi lelkészek hozzájárulásukban négy vonással jellemez­ ték azt az elmélyülést, am it a megegyezés útján az Írásból nyertek: a) Krisztus testének az úrvacsorában Lelke általi jelenlétéről szóló vallástétel, b) az úrva­ csora szereztetési igéi jelentőségének elismerése, c) a hit által Krisztus testével létesülő kapcsolat és d) a sacram entum oknak nemcsak m int jeleknek, hanem m int a kegyelem segédeszközeinek értékelése. Megál­ lapításuk szerint e m egújulást jelentő tan részletei azt fejezik ki, ami m ár évek óta elterjedt Svájcban, a ke­ resztyén nép között. A nép hitére való hivatkozással arra m utattak rá, hogy ahol az egyház Krisztushoz ra ­ gaszkodik, megbecsüli kegyelme segédeszközeit, am e­ lyekkel Ő él a mi javunkra. Ugyanakkor a Megegye­ zés legtöbb pontjában a rra törekedtek, hogy valóban a Krisztus-közösség legyen az élet forrása s helyét ne foglalja el valamilyen önálló sacram entum -hit. De ép­ pen azért, m ert a Krisztus-közösség helyére nem állí­ tották a Krisztus testi jelenléte tanát, a Zürichi Meg­ egyezés nem szüntette meg az 1544-ben m egindult s az ötvenes években m agasra csapó tám adásokat. A Zürichi Megegyezés tartalm át és fő törekvését azon­ ban épp e tám adások öntudatosították. Szilárd egység­ gé vált a két forrásból elindult helvét reformáció s a távolabbi protestáns közösségek egyetértésével euró­ pai konfesszióvá növekedett. 291

Az Első H itvallást követő teológiai fejlődés ered­ ményei: a hit Írás szerinti kifejtése, a Jézus K risztus­ ról való bizonyságtételnek a tan és élet feletti ural­ ma, az egyház igazi feladatainak és egységének feltá­ rása — nem álltak ellentétben a reform ációt megszi­ lárdító Első Hitvallással. Még az úrvacsora kérdésé­ ben sem kellett revízióra gondolni, legfeljebb a H it­ vallás sacram entum -tételeinek a Megegyezés szerinti m agyarázatára. Az 1536 utáni teológiai elmélyülés eredményei azonban szükségessé tették a Hitvallás részletesebb bibliai igazolását. B ullinger és a tridenti zsinat Ez a teológiai kívánalom kikerülhetetlen paranccsá vált a helvét reformáció gyülekezeteinek a római egy­ házzal való együttélésében. Az 1531. évi svájci belső háborút lezáró béke állandósította a svájci kantonok vallási megoszlását. Mivel m ind a reform átus, mind a katolikus kantonok féltékenyen vigyáztak területük vallási egységére, a m ásik felekezet uralm a alatt élő szórványok sérelm eket szenvedtek. A vegyes lakossá­ gú helységekben az evangélikus lelkészektől M ária és a szentek tiszteletére vonatkozó engedményeket kí­ vántak, a híveket pedig nem egy helyen vallásváltoz­ tatásra kényszerítették. Széles körben megdöbbenést keltett a locarnói evangélikus gyülekezet sorsa: 98 fel­ nőtt tagadta meg az áttérést s gyermekeivel együtt el­ hagyta városát (1555). M enekült csoportjukat zürichi letelepedésük alkalm ával Bullinger fogadta. A vallási egység helyi kísérletei összefüggtek a né­ met birodalom császári háza és a pápaság politikájá­ val. Mivel a birodalmi területek kétharm ada protes­ tánssá lett, V. Károly császár vallási értekezleteken, a protestánsok egyes kisebb reform javaslatai elfogadá­ sával igyekezett a birodalom egyházi egységét meg­ menteni. Törekvéseit legjobban az 1548. évi augsburgi „interim " tükrözi. A protestáns fejedelmek katonai erejének megtörése után birodalm i rendelettel „hit­ vallást” bocsátott ki, amely — kifejezésekben — kö­ zéputat keresett a protestáns és katolikus tan között, reform okat vezetett be a katolikus püspöki rendbe, a lelkészek házasságát átm enetileg engedélyezte, hang­ súlyozta a prédikáció jelentőségét, megengedte a két szín alatti úrvacsorát. Ez a császári valláspolitika elé­ gedetlenséget szült katolikus oldalon, ellenállást a le­ győzött protestánsok között. A dél-ném et városokat azonban (Svájc szomszédait) zsoldos katonák beszál­ lásolása fenyegetésével az „interim ” elfogadására bír­ ta. A svájci protestánsok az 1545—48 közötti súlyos években kénytelepek voltak semlegesek m aradni s elnézni, hogyan töri meg a katonai hódítás az Első Helvét H itvallást aláíró Konstanz város — Zürich szövetségese — reform átus gyülekezeti életét. A poli­ tikai eszközökre támaszkodó egyház-egységesítés a legtöbb helyen azt a lelki szakadást hozta létre, am ely­ ben a hívők elszakadtak a „hivatalos” istentisztelettől és an nak papságától, s a családi és egyéni vallásos­ ság területére visszahúzódva őrizték evangéliumi h i­ tüket. A császári valláspolitika által erőszakolt egyházegy­ ség az 1552—1555 közötti ném et birodalm i harcokban megbukott. Európa e nagy területén az 1555. évi augs­ burgi vallásbékével a protestantizm us és a katoliciz­ mus ugyanolyan területi szétválasztása állott elő, mint 1531-ben a kisebb területű Svájcban. S m int akkor, úgy most is, megoldatlan m aradt a szórványok vallás­ szabadsága. A reform átorok pásztori gondjai között egyre súlyosabbá vált az „együttélés” kérdése. Nem le­ h etett más u tat választani, m int a Szentírás hirdetése 292

és tanítása útján felkészíteni a hívőket hitvallásuk öntudatos és az élet egészét átfogó vállalására. A hitvallásban való megerősödést sürgetővé tette a pápai irányítású tridenti zsinat (1545—47., 1551—52., 1562—63.). A pápai irányítás a katolikus dogma-alko­ tást tette a zsinat fő feladatává: hittani decretumok form ájában fogalmazta meg a Szentírásról és a hagyo­ mányról, az eredendő bűnről, a megigazulásról, a hét sacram entum ról, a purgatórium ról, a szentek segítsé­ gül hívásáról és ereklyéiről szóló tant. Megalkotta a pápa iránti engedelmességet megkövetelő tridenti h it­ vallást. A zsinat egyházszervezeti reform jai is jelentő­ sek, de a megújuló egyházszervezetnek az adott erőt, hogy benne m egújult katolikus vallásosság élt. Ez a vallásosság Isten megigazító kegyelmébe belefoglalta az újjászületést is, s üdvözítő útként jelölte meg a hét sacram entum m al való élést. Ez a sacram entum -köz­ pontú kegyesség akkor is ellent mond a kegyelem hit általi elfogadása reform átori tanának, ha a zsinat le­ folyása és határozatai nem élezték volna ki az ellen­ téteket. A legsúlyosabb következmény a minden egyes dogmához kapcsolódó ítélet: aki m ásként tanít, ki van közösítve! A zsinat alapján a reformáció minden lé­ nyeges hitvallás-tétele eretnekség. Az eretnekség pe­ dig a 16. században egyet jelentett a jogfosztottsággal, a protestánsokkal ellenséges hatalom a latt a kényrekegyre való kiszolgáltatottsággal. A pápaságnak nehéz küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy ehhez az ellentéteket növelő zsinathoz meg­ nyerje a világi hatalm ak hozzájárulását. Pápai meg­ hívók mentek a svájci szövetséghez is, s így Bullin­ gernek m indhárom zsinati periódus kezdetén alkalm a volt arra, hogy publikálja a zürichi Tanács felkérésére írt állásfoglalását (1546, 1551, 1562). A svájci részvétel elutasítását kérte, mivel a zsinat m int bíró akar az eretnek protestánsok felett ítélkezni. Ugyanakkor a zürichi lelkészek nevében bizonyította, hogy a refor­ m átus hitvallás megegyezik az apostoli hitvallással, valam int a niceai, konstantinápolyi, efézusi és chalce­ doni zsinati végzésekkel, s minden eretnekségtől tá­ vol áll. Buliinger a politikai felelősséget Isten szolgájának vallotta s elismerte, hogy fegyelmező és büntető ha­ talm a kiterjed a vallás védelmére is. Mivel az eret­ nekség leküzdésére a világi hatalom kényszerítő esz­ közei mozgósíthatók, nagy gondot fordított arra, hogy a reformációt megvédje az eretnekség vádja ellen. Az igazhitűség az Írásban, az apostoli tudományban és az azzal megegyező óegyházi tanban van. Az eretnekség vádja elhárítására és az óegyházzal való megegyezés igazolására nyom tatta le a Dekádok bevezetésében az óegyházi hitvallásokat és az ortodox hitet m eghatáro­ zó, 380-ból származó császári parancsot. Ez visszhang­ zott a tridenti zsinattal kapcsolatos állásfoglalásaiban, valam int 1561-ben a zsinatokról publikált könyvében, A tridenti zsinattal szembeni legfőbb vádja, hogy nem az Isten igéjében akarja feltalálni az igazságot s ép­ pen ezért nem igazi, nem egyetemes zsinat. A tridenti zsinat elutasítására vonatkozó álláspontját magáévá tette Zürich és — két zsinati periódusban — az egész svájci szövetség. A harm adik periódusban is csak az öt katolikus kanton küldte el képviselőit. A tiltakozás azonban nem befolyásolta az esemé­ nyeket, a kiközösítést kimondó zsinati ítéletek tovább sokasodtak, s Trident után megszületett egy olyan erőteljes katolikus kátéirodalom, amely a katekizáció­ ba is bevitte a protestánsok elítélését. A német kato­ licizmust újjászervező P eter Canisius 1555—1560 kö­ zött írt három kátéja népszerű form ában terjesztette a reform ációra kimondott súlyos ítéletet. Ez a Trident

által terem tett helyzet magyarázza, hogy Bullinger 1561—1562-ben a Hitvallás bibliai m agyarázatát az eretnekség vádja elleni védekezésként írta meg s ta ­ nítását a római katolikus állásponttal való ellentétben fejtette ki. A Második H elvét Hitvallás kialakulása Könyvének címe m egvilágítja azt a szempontot, amellyel annak anyagát gyűjtötte és rendezte: „Hit­ vallás és egyszerű m agyarázat az igaz hitről és a tisz­ ta keresztyén vallás egyetemes tan tételeirő l. . . azzal a szándékkal, hogy minden hivő előtt bizonyságot tegye­ nek arról, hogy Krisztus igaz és ősi egyházának egy­ ségében m egm aradnak és semmiféle új vagy téves ta n ­ tételt nem terjesztenek és ezért semmiféle közösségük nincsen semmiféle szektával vagy eretnekséggel”. A latin szöveg még jobban kiemeli hitvallás-m agyarázata jellegét: az evangéliumi tan „ortodoxiájának” (ortho­ doxa fides) és „katolicitásának” (dogma catholica) iga­ zolását. K éziratát mint m unkássága testam entum át akarta publikálni. Erre m utat egyfelől az eredeti szövegben több egyes szám első személyű igealak, másfelől az a gond, amellyel 1564. évi betegségében könyvét a zü­ richi tanácsra ak arta hagyni. Naplója bejegyzése sze­ rint ez a mű „hitének testam entum a és az (evangé­ liumi) tanról szóló hitvallás” volt. Szolgálatának a helvét reformáció ügyével való összeforrása m agya­ rázza, hogy am ikor két évvel később megjelent, azt a helvéciai reform átus egyházak a maguk közös hitv al­ lási irataként bocsátották a világ elé. Bullinger személyes iratának „Második Helvét H it­ vallás”-ként való elfogadása és megjelenése egyfelől a helvét reformáció egységét, másfelől annak a sváj­ ci kantonok körét meghaladó, európai jelentőségét b i­ zonyítja. Bullinger széles körű levelezése kiterjedt a ném et birodalm i Pfalzra is, ahol III. Frigyes választó­ fejedelem a reformáció valam ennyi irányát képviselő konzisztóriumot állított az egyház élére. 1563-ban a konzisztórium által elfogadott Heidelbergi Káté és Egyházi R endtartás a pfalzi egyházat egybekapcsolta a helvét reformációval, b ár a pfalziak meggyőződése szerint tanításuk hű m aradt az Augsburgi H itvallás­ hoz is. Erre a hivatkozásra annál inkább szükségük volt, mivel az 1555. évi augsburgi vallási béke az Augsburgi Hitvallás alapján biztosította a protestán­ sok vallásgyakorlatát. Így azok, akik a lutheránus teo­ lógia nevében tám adták a Heidelbergi K áté úrvacsorai cikkét, a pfalziak vallásszabadságát veszélyeztették. 1566-ban az Augsburgba egybehívott birodalmi gyűlés tárgyai közé felvették a pfalziak ügyét is. A választófejedelemnek igazolnia kellett teológiai álláspontját. E fenyegetett helyzetben a heidelbergi fejedelm i kancel­ lária az európai reform átusok közös állásfoglalásában rem énykedett s teológiai tám ogatást kért Zürichből Bullingertől s Genfből Kálvin utódjától, Bézától. Bullinger, készen álló hitvallás-m agyarázatát küldte el Heidelbergbe. Az 1566. január 6-án kelt heidelbergi válasz elfogadta azt, m int a reform átus h it védelme­ zőjét s közösségi jellege kiemelése érdekében kérte Buliinger iratának a svájci egyházak általi aláírását. Javasolta annak egy megfelelő előszóval való ellátá­ sát és kinyom tatását. Jan u ár közepétől a könyv 1566. március 12-i megjelenéséig terjedő két hónapban lá­ zas m unka indult meg. Bullinger a szöveg végső reví­ zióját végezte. Ennek rendjén tekintetbe vette a berni egyház észrevételeit, amelyek két helyen egy-egy kife­ jezésre, egy helyen az úrvacsora kiszolgáltatása m ód­ jának m eghatározására vonatkoztak. Bullinger lelkész­

társai felkeresték — a rekatolizált Konstanz kivéte­ lével — az Első Helvét H itvallást aláíró városok ta­ nácsait. Azok jóváhagyása alapján lelkészeik aláírá­ sával lett Bullinger irata a címben felsorolt svájci egyházak új, közös hitvalló irata. Az Első Helvét H it­ vallás aláírói közül csak Bázel m aradt el, akkori lel­ késze lutheránus iránya m iatt; a bázeli csatlakozás 1642-ig váratott magára. A többiek, Bern, Zürich, Szentgallen, Schaffhausen, Biel és M ühlhausen elfo­ gadták a Második Helvét Hitvallást. A közös vallás­ tételhez új csatlakozó a kelet-svájci Chur és G rau­ bünden, valam int a francia nyelvű Genf, m ajd egy évvel később a szintén francia lakosságú Neuchâtel. Genf csatlakozásának kinyilvánításáért Beza egy genfi lelkésztársával Zürichbe utazott. Az a tény, hogy a Második H elvét Hitvallás címe a genfi lelké­ szek egyetértését is kifejezte, megpecsételte az addig párhuzam osan fejlődő Zwingliánus és kálvinista re ­ formáció hitvalló egységét. Az eredeti pfalzi terv Buliinger ira tá t az európai re ­ form átusok politikai szövetsége teológiai igazolásának tekintette. Beza széles körű levelezéssel tám ogatta e tervet s a genfi reformáció minden francia, angol, skót, holland, lengyel és m agyar hívét a svájci h it­ valláshoz való csatlakozásra, egyúttal a pfalzi refor­ mátusoknak a ném et birodalmi gyűlés előtti védel­ mére kívánta mozgósítani. Vele együtt sokan tarto t­ tak attól, hogyha az 1566. március—m ájusi augsburgi birodalmi gyűlés elítéli a pfalziakat, a reform átusok m indenütt üldözöttek lesznek. Reform átus politikai egység azonban sem akkor, sem később nem jö tt lét­ re. A birodalmi gyűlés fő kérdése az volt, hogy a pfalzi kálvinizmus megegyezik-e a birodalmi vallás­ rendezésben elism ert Augsburgi Hitvallással vagy sem? Ilyen körülmények között a Második Helvét H itvallásra való hivatkozás csak m egnehezítette volna a választófejedelem védekezését. A gyűlés végered­ ményben nem ism erte el a reform átus egyházat, de nem m ondott birodalmi átkot a pfalzi reformációra. Ez a hallgatólagos eltűrés azonban nagy eredm ény volt, s kialakulásához döntő módon járu lt hozzá III. Frigyes választófejedelemnek a császár és a fejedel­ mek előtt tett, megrázó erejű hitvalló nyilatkozata: ,,... a lelkiism eret és a hit ügyében nem ismerek el mást, csak egyetlenegy Urat, aki az U raknak U ra és a királyoknak Királya. . . . a lélek és annak üdvössége a Megváltó Úr Krisztustól van, Őneki tartozom és neki kell azt alázatosan megőriznem, nem engedel­ meskedhetem ő császári felségének, egyedül Istennek, aki azt alkotta. . . . az az én vigasztalásom, hogy az én Uram és Megváltóm Jézus Krisztus, nekem és minden benne hívőnek olyan bizonyos ígéretet tett, hogy am it az Ő dicsőségéért és nevéért elveszítek, az ő országában százszorosan fogja visszaadni.” A politikai szövetség védekező ereje helyett vég­ eredményben Augsburgban is a hitvallásé volt a döntő szó. Anélkül, hogy ezt előre látta volna, Bullinger ele­ ve így gondolkozott. A Második Helvét H itvallás kiadásánál elfogadta, hogy azt megfelelő előszó ve­ zesse be, de elutasította, hogy az előszó Miksa csá­ szárhoz intézett kérés vagy előterjesztés legyen. Ezért szól a Sim ler Josiás, zürichi lelkész által írt előszó „minden Krisztus-hívőhöz, aki Németországban és a külső nemzetek között él”. A helvét egyházak K risz­ tusnak Német-, Francia- és Angolországban levő szentegyházaival, valam int a „keresztyén világhoz tartozó más nemzetbeliekkel” való közösségüket „a megvallott keresztyén igazságban való egyetértés” ál­ tal kívánták megerősíteni. Krisztus egyházainak vé­ delmére nem a reform áció politikai befolyását, hanem 293

m agát a hitvallást ajánlották fel, bizonyságot téve arról, hogy annak ereje „a szent és örök Istentől adott ta n ítá sb a n . . . és a testvéri szeretetben” van. A M ásodik H e lv é t H itv a llá s je le n tő sé g e a refo rm á tu s g y ü le k e z e ti ta n ításb an Bullinger 1564. évi feljegyzése arról ad számot, hogy azt a feladatot, am elyre személyes felelősségében vál­ lalkozott, testam entum ként adta át zürichi gyülekeze­ tének. A helvéciai lelkipásztorok ugyanúgy, m int a francia és a skót reform átorok, m int az 1567. évi debreceni és m int az 1570. évi sendomiri zsinat tagjai a reform átus gyülekezetek megépítése érdekében fo­ gadták el a Második Helvét Hitvallást. A szerző, v a­ lam int m űveinek elfogadói a gyülekezet rendeltetésé­ ről tettek bizonyságot és annak alapján a gyülekezet életét betöltő feladatot határozták meg. A H itvallás m ai értékelésénél nem lehet elhallgatni azokat a különbségeket, amelyek könnyen felism er­ hetők a XVI. századi és a m ai egyházi helyzet, a z akkori és a mai teológiai gondolkodás egybevetésével. Ennek ellenére él az a meggyőződés, hogy az egyház rendeltetése és feladata tekintetében a m últ és a jelen egységes. Ez alapvető kérdésekben való meg­ egyezés élővé teszi a Hitvallás történeti értékeit. A hitvallás a reform átus gyülekezet életében Bullinger m űvének eredeti címe „Az igaz h it egy­ szerű kifejtése”. Ezt utólag, valószínűen a végső á t­ dolgozás alkalm ával, egészítette ki a „hitvallás” (confessio) névvel. A cím kiegészítése azonban nem vonta maga után egy külön „hitvallás”-fejezet meg­ írását. Erre nem volt szükség: a h it és a hitvallás között olyan elválaszthatatlan a kapcsolat, hogy a hit kifejtése m ár m agában foglalta a hitvallást is. Hogy miben áll ez a kapcsolat, azt Buliinger az Istenről szóló tanításban (III. fej.) világította meg: „Elfogad­ juk az apostoli hitvallást, mely m inket az igaz hitre tan ít.” A hitvallás igaz hitre tanító szerepét úgy kell érte­ nünk, hogy a hitvallás a h it tudom ányának életet adó központja. A h it tudom ánya csak akkor töltheti be gyülekezetet építő feladatát, ha előbb a gyülekezet vallást te tt Istenről, aki a mi Atyánk, a mi Ur unk, a m inket m egújító és vigasztaló Szentlélek. A hitval­ lásban Istennel való kapcsolatunk személyessége be­ szédben nyer kifejezést s ez a beszéd tanúsítja, hogy a hitvallást tevő életében és halálában Istené és Is­ tennek engedelmeskedik. Ez a személyesség az Ú j­ szövetség szerint abból származik, hogy az emberek előtt elhangzó beszéd Jézus Krisztus hozzánk intézett kérdésére, a ő Szentlelke erejével felel (Máté 16,15— 17; 1Kor 112,3). Ezért az Istentől származó személyes­ ségért nevezte Pál apostol a hitvallást a Római Levél 10. részében „a h it beszédének” (Róma 10,10). Bullinger szimbolikus irata szerint a h it „Istennek, a legfőbb jónak, Isten ígéreteinek és Jézus K risztus­ nak, az ígéret beteljesülésének” „legbiztosabb m egra­ gadása”. Ez a m egragadás: Istennek K risztusban m a­ gunkhoz ölelése Istentől, az Ő Igéjéből és Leikétől származik és a mi hitvalló beszédünkben fejeződik be. H it és hitvallás e szoros egységével fejezi be a Jézus K risztusról szóló egyházi tan elfogadását: „ezt tisz­ ta szívvel hisszük és kényszer nélkül őszintén vall­ ju k ” (XI. fej.). H it és hitvallás egységét a Római le­ vél szavaival írta könyve címébe: „Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal pedig hitvallást teszünk az üdvös­ ségre” (Róma 10,10). 294

A hit és a hitvallás négy vonatkozásban határozza meg a gyülekezet Isten szerinti rendeltetését. a) A gyülekezetét arra rendelte Isten, hogy Őt h it­ ben megismerje és a hitvallásban róla bizonyságot tegyen. A gyülekezet rendeltetésének ezt az alapvo­ nását fejezik ki a könyv egészét átfogó „Hisszük”tételek, a gyülekezeti tanítás indítékai és irányítói. — Hisszük, hogy az Isten lényege vagy term é­ szete szerint egy, aki önmagától létezik, m a­ gának mindenre elégséges, láthatatlan, testet­ len, véghetetlen, örökkévaló, m inden dolgoknak, m ind láthatóknak, m ind láthatatlanoknak terem ­ tője, a legfőbb jó, élő és m indent éltető és m eg­ tartó, mindenható és tökéletesen bölcs, kegyelmes vagy irgalmas, igazságos és igazm ondó. . . Hisz­ szük, hogy u gyanebben a véghetetlen, egy és oszt­ hatatlan Istenben elválaszthatatlanul és elegyítet­ lenül la következő szem élyek különböztethetők meg: Atya, Fiú, Szentlélek . . . (III. fej.). — Hisszük, h o g y . . . Isten gondviselése tart fenn és igazgat m indent égen, földön és m inden te ­ rem tm ényben (VI. fej). — Hisszük, hogy Istennek Fiát, a m i Urunkat, Jézus K risztust az Atya öröktől fogva elrendelte és kijelölte a világ M egváltójának, hisszük, hogy ő . . . az egész örökkévalóság előtt, mégpedig az Atyától kibeszélhetetlen módon s zü le te tt..., azt is hisszük, hogy ugyanő, az örökkévaló Isten örök­ kévaló Fia em bernek fia l e t t ..., hisszük továbbá, hogy a m i Urunk, Jézus Krisztus igazán szenve­ dett és meghalt értünk — am int Péter mondja (1Pét 4,1) — testben. Hisszük, hogy ugyanaz a m i Urunk, Jézus Krisztus tám adt fel halottaiból ab­ ban az ő valóságos testében, am elyben m egfeszít­ tetett és meghalt. Hisszük, hogy a m i Urunk Jé­ zus Krisztus az ő ugyanazon testében m ent fel feljebb m inden látható egeknél. Hisszük, hogy ez a Jézus Krisztus, a m i Urunk, az emberi nem zet­ ségnek, sőt az egész világnak egyetlen és örök Megváltója. . . — Hisszük, hogy Isten törvénye maradéktalanul közli velünk Isten m inden akaratát és az élet m inden viszonylatában szükséges m inden paran­ csát (XII. fej.). — Hisszük, hogy a bűnös ember egyedül a K risz­ tusban való hit által igazul meg, nem pedig a törvény vagy valamely cselekedetek által (XV. fej.). b) Isten a gyülekezetei a m últat, jelent és jövőt át­ fogó anyaszentegyházban rendelte Krisztusnak hitben való m egragadásra és a róla szóló hitvallásra. Ez a gyülekezet rendeltetését megvilágító és segítő közös­ ség az apostoli hitvallásban konkretizálódik. Bullinger irata ism ételten egybekapcsolja a h it lelki m agatartá­ sát az ó-egyház hitvallásszövegeivel. Nemcsak a nyu­ gati egyházban kialakult Apostolicum, hanem a keleti egyházban kialakult Niceai-Konstantinápolyi hitval­ lás, valam int az azt megvilágító chalcedoni zsinati h a­ tározat és az ún. A thanasius-i hitvallás is betölti ezt a szolgálatot. A gyülekezet rendeltetésétől elválaszt­ hatatlan a keresztyénség ökumenikus hitvallásközös­ sége. c) Isten a hitben és az ökumenikus keresztyén kö­ zösségben azért rendelt hitvallástételt, hogy a gyüle­ kezet az ember üdvösségét szolgálja. Valójában ez az a felismerés, am iért a hit és a hit beszéde szoros kapcsolatából kiemelte, első helyre állította a hitval­ lást. Isten az emberek üdvösségét akarja kezdettől fogva, az üdvözítés m unkája pedig az emberiségnek

legét tanítási módja biztosította. Ennek főbb elemei: és a világnak Isten szám ára való m egtartása, amely a) A hit egyetemes tételeit nem káté form ájában, ahhoz a szóban és életben megnyilatkozó engedelmes­ hanem megszakító kérdések nélkül, egységes tém ájú séghez van kötve, amelyik bizonyságot tesz Istenről, aki a „legfőbb jó”, aki „él s m indeneket éltet és fejezetekben dolgozta fel. A H itvallás 30 fejezete jobb áttekintést nyújt, m int például a 373 kérdést ta rta l­ m egtart”. d) Istenhit, az apostoli egyházzal megegyező hitval­ mazó Genfi Káté. b) Bár a hittételeket sokszor dogmatikai megállapí­ lás és az em berek üdvösségének szolgálata: ez a h á r­ tások és egyetemes hitvallásokból vett idézetek feje­ mas rendeltetés adta évszázadokon át a katolikus zik ki, szövege nagyon sok bibliai verset tartalm az. egyház igazolását. Bullinger és hitvalló társai akkor tettek bizonyságot Istennek erről a rendeléséről, Ezeknek nemcsak bizonyító szerepük van, hanem he­ am ikor a katolikus egyház, történeti hagyományai lyenként ezekre épül a magyarázat. Ez nagy köny­ m iatt, s e hagyományok körüli harcban részekre sza­ nyebbség volt ott, ahol a bibliai könyvből kiem elt kadt. A hagyományok m iatti válságban magasodott m ondat összefüggéseit az illető könyvről szóló folya­ fel előttük Isten Szentírásban adott Igéjének jelentő­ matos prédikáció világította meg. c) Igazolta a hitvallást, amelynek alapján az egyes sége. Isten rendeléséhez hozzátartozik az Igének a Szentírásban és a prédikációban való hallgatása. Is­ hivő, vagy maga a gyülekezet a reform átus egyház tenhit, hitvallás és üdvösség úgy v álh at a keresztyé­ tagja lett. Ez az igazolás kétirányú: egyfelől felm u­ nek szám ára életparanccsá, rendeltetéssé, ha Isten tatta a reform átus hittételnek az egyetemes keresz­ Igéjét hallgatják; Istent, aki „maga szólt az atyák­ tyén tannal, az ókor igazhitű tanítóival és zsinati h a­ hoz, prófétákhoz és az apostolokhoz és szól még m in­ tározataival való megegyezését; másfelől megvilágí­ dig hozzánk a szent írások á ltal” (I. fej.). Így lesz totta a bibliai-reform átori tan és a tridenti katoliciz­ Isten rendelésének m eghatározója a Római Levél 10. mus tanítása közötti különbséget. része további verse: „A h it hallásból van, a hallás d) A hittételekkel kapcsolatban az egyes lelkekben pedig Isten Igéje á ltal” (Róma 10,17). Az Írás Igéjé­ felmerülő kérdésekre és kételyekre válaszol. Az a nek prédikálása teszi az Igét hallgató gyülekezetet lelkipásztori felelősség h atja át a könyvet, am ely Is­ Isten rendelése hordozójává. ten igazsága alapján igyekszik erősíteni és vigasztalni Az Istentől adott rendelés negyedik vonása: azért a lelkeket. van keresztyén gyülekezet, hogy Isten minden a já n ­ e) Erős egyháziasság vezeti a Zsidókhoz írt levél dékát az Ő Igéjéből ism erje meg és m inden parancsát értelm ében: „ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó­ egyedül az Ige szerint szolgálja. A reform áció „Sola cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagy­ S criptura” igazsága Bullinger m űvében a hitvallás ván a magunk gyülekezetét” (10,24—25). Ama kor alkotó eleme és a gyülekezet rendeltetésének gya­ gyülekezeteit megbontó anabaptistákat határozottan korlati megvalósítója lett. A rendeltetés e negyedik elítéli. A lutheránusok és reform átusok közötti egysé­ vonása teszi a gyülekezetet — Kálvin szerint — Isten get viszont tudatosan építi. „Minden Krisztus-hívőhöz” iskolájává. Ebből következik a gyülekezet egész életét szól s így az „evangéliumi katolicizm us” útkészítője. átfogó feladat. A Második Helvét Hitvallás szövege Tanítási m ódjának erényei tartalm a belső egységé­ ezt a feladatot „az evangélium tudom ányának” ből fakadnak. A tanítás különböző részeit egybefogó (XIII. fej.) nevezi, előszava pedig „a szent és örök központ: Isten üdvözítő m unkája. Ennek szem előtt Istentől adott tan ítás”-nak. A hitvallás kötelezi a tartásával a 30 fejezet 5 fő kérdés körül csoporto­ gyülekezetet e tanítás kifejtésére és egész életen át sítható. való tanulására. I. A z üdvözítő Isten megismerése és tisztelete. Ezt világítja meg a Hitvallás első tíz fejezete. A z evangélium tudománya Az I. és II. fejezet a Szentírásról és annak magya­ a református gyülekezet életében rázatáról: azt a kegyelmet, amellyel „Isten szólt az A helvét reformáció m indkét központjában: Zü­ atyákhoz, prófétákhoz és az apostolokhoz és szól még richben és Genfben, valam int az akkori Európa sok mindig hozzánk a szent írások á ltal”, az üdvösség reform átus városában állandósult a gyülekezetnek a szem pontja alatt értékeli. A Szentírás kifejti „mind­ Szentírás alapján való rendszeres tanítása. Amikor azt, ami az üdvözítő hitre és az Istennek tetsző élet hitvalló könyvünk, „Az igaz h it egyszerű kifejtése”, helyes alakítására vonatkozik” (I). A Szentírás m a­ célt tűzött a gyülekezet elé, egyúttal reális szükség­ gyarázatai közül azt kell elfogadni, ami „kiváltkép­ pen szolgálja Isten dicsőségét és az emberek üdvös­ letet elégített ki. E cél és m unka olyan Isten-ism eretet szolgált, mely — Bullinger és K álvin szerint egyfor­ ségét” (II). A H itvallásnak ez a fontos bevezetése mán — m agában foglalja Isten tiszteletét és az Isten u tat készített a jelenkori reform átori teológia Ige­ tanához, de azzal nem azonos. Az Ige hárm as alak­ áldásaiban való részesedést. De az istentisztelet vé­ delmének és az áldásokban való közösségnek Isten jából itt a hangsúly a harm adik alakra esik: Isten ma is szól s élő beszédével Ő maga tá rja fel az üd­ igaz megismerésére kell épülnie. A gyülekezet e megismerésben való folytonos elő­ vösség parancsát és útját. haladás által él. „Mivel Isten eleitől fogva azt akarta, Az ige üdvözítő parancsának nagyságát, kötelező hogy az emberek üdvözüljenek és eljussanak az igaz­ erejét akkor fogjuk fel, ha megismerjük, hogy benne ság ism eretére”, ezért „van szükség arra, hogy m in­ Isten, „az egy Úr ” szól hozzánk. A III. fejezet Isten­ dig, a m últban, a jelenben és a jövőben, egész a v i­ fogalmának jelentőségét a hozzá kapcsolódó bibliai lág végezetéig legyen anyaszentegyház” (VII. fej.). versek m utatják, különösen Ésaiás 45. részéből gon­ Mivel Isten ak arja és Isten valósítja meg az emberek dosan egybeillesztett 5. és 21. vers: „Nincs több Isten üdvösségét, szükséges „az igaz Istennek az Ige és a nálam, igaz Isten és m egtartó nincs kívülem .” Szentlélek által a M egváltó K risztusban való igaz Az Isten tiszteletére tanító IV. és V. fejezet Isten, megismerése”. az egy Úr azon tulajdonságaira épül, amelyek szerint A célt a Második H elvét H itvallás az igaz h it „egy­ ő „láthatatlan lélek és véghetetlen valóság”. M ind­ szerű” — azaz mind a lelkipásztorokhoz, m ind a h í­ kettő Isten kiábrázolhatatlan voltára figyelmeztet. Az vekhez szóló — kifejtésével szolgálta. Gyülekezeti jel­ üdvösségkeresés, a reform ációt körülfogó középkori 295

világ egyik legfontosabb hajtó ereje, egybeforrott Is­ ten, Jézus K risztus és a szentek kiábrázolásával, az­ zal az egyetemes vallásos törekvéssel, amellyel az em ber képben, tárgyban b írni akarta, saját cselekmé­ nyeivel biztosítani rem élte az üdvösséget. Ebben az összefüggésben világosodik meg, milyen nagy válto­ zást hozott az ige felismerése: az idvesség nem az em ber szándékán, hanem Isten kinyilvánított ak ara­ tán nyugszik. Éppen ezért az üdvösség ügye fordul meg azon, hogy „Istent úgy kell im ádni és tisztelni, ahogy maga tanított erre bennünket, azaz lélekben és igazságban” (V). Az ige és a kép e tanítás szerint egymást kizáró ellentét; a hitvalló tanítás célja: „ok­ tassuk az em bereket és irányítsuk figyelm üket Isten dolgaira és saját üdvösségükre — evégből az Úr az evangélium hirdetését rendelte” (IV). Az em ber leikéből feltörő üdvösségkereséshez hozzájárulhat az a gondolat: m iért ne vegyen benne részt az em ber m inden adottságával, nemcsak hallá­ sával, hanem képet terem tő fantáziájával, művészi lehetőségeivel együtt. Ma talán még tovább bővül a kérdés: m iért ne fejezhetné ki e vágyat a vallásos zenén túl a kultikus tánc is? De ha az üdvösség Isten igéjéből származik, Isten m egszabja annak útját. A Hitvallás egy további pontja világosan leszögezi: „az em bernek nem az a dolga, hogy Isten tiszteletének m ódját m egállapítsa vagy megszabja, hanem hogy az Istentől szerzett módot elfogadja és megőrizze” (XIX). Az istentisztelet az üdvösség lényegére m utat: éle­ tünk m inden válságos helyzetéből és viszontagságaink­ ból való kim entésünkre; erre nincs m ás út, csak egy: „Istent segítségül kell hívni az egy Krisztus közben­ járásával” (V). Az első öt fejezet együtt világítja meg azt a hely­ zetet, amelyet a H itvallás az „evangélium hirdetése és a hivő im ádság” kapcsolatával jellemez (XVI). Ez az a helyzet, amelyben kérdezhetjük: ki az, akit üd­ vözítő Istennek nevezünk? A 6—10. fejezet válaszol e kérdésre, a H itvallásnak az a tanítása, amely Isten gondviselésével kezdődik és az eleveelrendelés tanával fejeződik be. Az üdvözítő Isten: Isten a hozzánk való viszonyában. A kérdés személyességéért áll első he­ lyen a gondviselés; a gondviselés legmagasabb csú­ csa, legbelső ereje pedig Isten kiválasztó kegyelme. Isten e két m unkája között tan ít a terem tésről, az ember elbukásáról és az em ber jelenlegi állapotáról. Buliinger m űvének „gyakorlati dogm atika”-jellege lép itt előtérbe. Az Istenről szóló tan kérdéseinek ilyen (dogmatikailag szokatlan) kapcsolata megfelel a Dekádok 4. sorozata 4. prédikációjának, amelynek cí­ me: „Isten m inden dolog terem tője és Ő igazgat m in­ dent gondviselése által. Itt van szó Isten irántunk való jóakaratáról és a predestinációról.” „Gyakorla­ tiasságát” emberiességnek is nevezhetjük; úgy tanít Istenről, ahogyan üdvözítő m unkája az üdvösségre kiválasztott em berben tükröződik. Arról tesz bizony­ ságot, hogy Isten üdvözítő m unkája az em bert fele­ lőssé, szabaddá, Isten m unkatársává teszi. Különösen három m egállapítás m utatja a tanítás célját: — a gondviselésről szóló tanban a gondviselés esz­ közeinek megbecsülése, amelyek által az emberek véghezvihetik azt, am inek elejét, végét és eszközeit Isten határozta meg; — az elbukott ember újjászületésében visszanyert akaratának jellemzése: „A rra cselekedteti ugyanis őket Isten, hogy m aguk cselekedjék azt, am it tesznek.” — az eleveelrendelés és a szentek K risztusban való kiválasztása tanának pásztori-vigasztaló kifejtése ez­ zel fejeződik be: „Így megerősítve Pál utasítása sze­ 296

rin t az a mi dolgunk, hogy félelemmel és rettegéssel vigyük véghez a m i üdvösségünket” (Fil 2,12). II. Jézus K risztus a világ egyetlen üdvözítője a mi Üdvözítőnk. A) A XI. fejezet Jézus Krisztusról, a világ egyetlen megváltójáról és üdvözítőjéről szóló hitvallás. Fogalmazása kiemeli, hogy itt a tanító feje­ zetek központjáról: a hitvallásról van szó. A hitvallás részleteiben Krisztus két term észete személyi egységét a niceai és chalcedoni hitvallás szerint, sok helyütt azokkal szó szerinti megegyezésben és e hitvallásokra való hivatkozással fejti ki. Az egész mű középpontja Jézus Krisztus személye, aki valóságos mennybeme­ netelében és valóságos visszajövetelében, továbbá halála és feltám adása gyümölcseiben a világ egyetlen m egváltója. Zárótételét Kolossé 1,19 és 2,10 szavaival fogalmazza meg: „Tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség és ti Őbenne vagytok be­ teljesedve.” Ugyanezt intés form ájában is kifejezi, kiszélesítve G alata 5/4 szavait: „kiestek az Isten ke­ gyelméből és K risztust maguk szám ára hiábavalóvá teszik mindazok, akik más valam iben keresik az üd­ vösséget és nem K risztusban”. B) A X II—XVI. fejezet tanításának személyességét az indokolja, hogy bennük a világ megváltójáról, m int a mi Idvezítőnkről tesz bizonyságot. A hitvallás­ ból következő kérdések: Isten törvénye és evangé­ liuma, a bűnbánat és a megigazulás, a hit és a jó­ cselekedetek Jézus K risztusnak a valóságos emberi életben való jelenlétét és átalakító-új jászülő hatását világítják meg. Isten a kapcsolatot Jézus Krisztus és az emberek között törvényével és az evangéliummal terem tette meg. A Hitvallás szerint ez a kapcsolat több m int „jelenlét” — úgy jellemezhető, hogy Krisztus új lé t­ alap: Isten nemcsak elküldte, hanem „nekünk aján ­ dékozta Egyszülött F iát” (XIII). Krisztus nekünk ajándékozása Isten ószövetségi törvényével kapcso­ latban azt jelenti, hogy „Krisztus a törvény betöltője, aki közli velünk az Ő törvény-betöltését (XII)”. A négy evangélistától m egírt történet pedig „az a boldo­ gító üzenet, hogy Jézus K risztusban elnyertük az Atyával való megbékélést, bűneink bocsánatát, m in­ den teljességet és az örök életet”. Hogy ez a K risztus-kapcsolat a valóságos emberi életben megy végbe, azt a bűnbánatnak bibliai pél­ dákkal való leírása m utatja. A példák segítségével lelki rajzot ad arról, hogy az evangélium hatására hogyan megy végbe az Istenhez való őszinte odafor­ dulás, másfelől az ördögtől és m inden rossztól való állandó elfordulás (XIV). Mivel a bűnbánat felől kö­ zeledik a reform átori igehirdetés főtém ájához: a megigazuláshoz, annak első m ozzanata „a bűnösségtől és a büntetéstől való feloldozás (XV)”. A megigazulás másik tekintete Jézus Krisztus igazságának hit által való m egragadása (XV—XVI). Jézus Krisztussal való kapcsolatunk részletei: bűn­ bánat, megigazulás, hit, jócselekedetek a Hitvallás szerint nem alkotnak valam ilyen üdvösségutat, am ely­ ben a későbbi lépéseket a korábbiak alapozzák meg. Az új élet m indenik oldala, minden megnyilatkozása m agának Krisztusnak m unkája; ezért hangsúlyozza, hogy m indenik „Krisztus ajándéka”, s valamennyi az örök életben, Isten minden korábbi ajándékai megko­ ronázásában teljesedik be. A Krisztus-kapcsolat az életet szolgálja, a cseleke­ detekre buzdítás form ájában. A reform átus hit sajá­ tossága, hogy am ikor Istennel való kapcsolatában m indent Isten ajándékának vall, ugyanakkor az em ­ bertől felelősségét és cselekedeteit kéri számon. H it­

mennyien a közönséges anyaszentegyház egységébe vallásunk így tan ít az életről: „az em ber nem azért terem tetett, sem nem azért született ú jjá h it által, tartoznak.” A Második Helvét Hitvallás történeti és máig ható hogy ne csináljon semmit, hanem inkább azért, hogy történetform áló érdeme, hogy a megosztottság elisme­ szüntelen cselekedje azt, ami jó és hasznos” (XVI). Ezért ragaszkodik az evangélium által betöltött és résében tett bizonyságot az egyház egységéről. Az igazolt törvényhez is, m ert „az jelenti ki Isten aka­ egység valóságát m indenekelőtt az Első Helvét H it­ ratát: m it akar, hogy cselekedjünk, vagy ne cseleked­ vallás egyházról szóló vallástételével fejezi ki: az jünk, mi a jó vagy rossz, igazságos vagy igazságta­ egyház az élő Isten háza. Az egy egyház épülő egy­ ház, amelyik azért egy, m ert egyetlen egy a funda­ lan” (XII). Ezért emeli ki, hogy a bűnbánat teljessé mentum a: „Istennek ezt az egyházát nevezzük az élő azzal az éberséggel és serénységgel lesz, am it az új Isten házának, mely élő és lelki kövekből épült és élet folytatásában kell tanúsítanunk, K risztus igazsá­ m ozdíthatatlan Kősziklán nyugszik.” Az egyetlen gát elfogadó hitben pedig nem lehet passzivitás; élő fundam entum és a lelki korm ányzást biztosító egyet­ cselekedetek által lesz ez a h it élő h itté (XV). len fej bibliai képét összekapcsolva határozza meg III. A z üdvösség szolgálata és az egyház. A Má­ sodik Helvét Hitvallás leggondosabban kidolgozott azt a m inden egyes hívőt felhasználó egyházépítést, része az egyházról és az egyházi szolgákról szól amely által az egység valóság lesz. „Mivel K risztust ismerik el az anyaszentegyház egyedüli fejének és (XVII—XVIII). A reformáció legigazabb törekvéseivel s különösen K álvinnal való összhangban a K risztus­ fundam entum ának, erre a fundam entum ra helyezked­ ve naponta bűnbánatban megújulnak, türelem m el ban adott üdvösség alapján tan ít az egyházról. Ennek igazolására álljon itt egymás m ellett az Institutio és hordozzák a reájuk rakott keresztet, sőt színlelés nél­ a Hitvallás egyháztanának alaptétele: „Azzal a ren ­ küli szeretet által Krisztus m inden tagjával össze­ deltetéssel hisszük ugyanis az anyaszentegyházat, kapcsolódva bebizonyítják, hogy ők Krisztus tanítvá­ nyai, m egm aradva a békesség és a szent egység köte­ hogy teljesen bizonyosak legyünk arról, m iszerint lékében.” mi annak tagjai vagyunk” (Inst. IV. 1. 3.). „Nincs bizonyos üdvösség K risztuson kívül, aki m agát az Bizonyos, hogy enélkül az egység-vallástétel nélkül egyházban adja a választottaknak és ezért azt ta n ít­ nem jö tt volna létre a XX. század egyházközösséget juk, hogy akik élni akarnak, azoknak nem szabad el­ formáló mozgalma. Az itt kifejezett lelkület annyira szakadniuk Krisztus igaz egyházától” (Hitv. XVIII). jellemzi a reform átus történetet, hogy egyházaink e Mivel az egyház rendeltetése az üdvösség átadása a tételből következő és a H itvallásban kifejezett gya­ választottaknak, a H itvallásnak az egyházról szóló korlati utasításokat is máig kötelező érvényűeknek alapm eghatározása: az egyház a hívők gyülekezete és tekintik. Gyakorlati utasítás: a) nem lehet az egyház­ a szentek közössége. Ehhez kapcsol m inden más, az nak Krisztusban adott egységével megegyezőnek te­ egyházról szóló bibliai képet s azok sorában utolsó kinteni azt a törekvést, mely valamelyik részegyház helyen „neveztetik továbbá K risztus testének” kifeje­ főpapját Krisztus valóságos helytartójává teszi, sem zést is. A reform átorok világosan felismerték, hogyan azt, mely az egyház egységét a püspökök apostoli használták fel az ókorban és a középkorban „az egy­ utódlásához köti, b) nem lehet a Krisztus fősége alatt ház = Krisztus teste” egyenletet arra, hogy az igazi álló egyházat a sakram entum okkal élők körére kor­ egyház helyére egy uralm i igényeket tápláló papi in ­ látozni, c) nem lehet az egyetemes keresztyén hit tézmény lépjen. Az egyház K risztus-teste a Hitvallás igazságát és egységét a külső szertartások és rend­ szerint nem az egyház m ibenlétét, hanem korm ány­ tartások egyformaságával helyettesíteni. Hitvalló bi­ zatát világítja meg s nem mond többet, m int azt, zonyosságunk, hogy az egység ú tja Krisztus üdvössé­ hogy Krisztus az egyetlen fő Igéje és Lelke által kor­ gének hitben való elfogadása, a hitet pedig ebben az mányozza az uralm a a latt álló hívőket. egységformáló funkciójában elsődlegesen a Szentírás, „Az egyház a K risztusban hívők gyülekezete” — azaz Krisztus evangélium ának igaz és egyező hirde­ alaptételből következik, hogy bibliai realizmussal tanít tése és az Apostoli Hitvallás határozza meg. az egyház tényleges állapotáról, rendeltetéséről és Az egyházról szóló tanítások osztályozására szokás rendeltetése szolgálatáról. felhasználni azt a kérdést, hogy az egyház üdvintéz­ Az idealizálás nélküli egyházismeretet K álvin azzal mény-e vagy üdvközösség? H itvallásunk szerint m ind­ fejezte ki, hogy a „hiszem az anyaszentegyházat” h it­ kettő, ha az egyház m inden m unkájában az üdvösség tétel a látható egyházra vonatkozik. A Hitvallás egy­ szolgálatát végzi. Így válik, nem valam ilyen történeti házfejezetének több alcíme pedig az egyház látható jog vagy hagyomány alapján, hanem Isten rendelésé­ voltához tartozó krízisre utal: „Viszálykodások és v i­ ből az egyház fundam entális ügyévé az egyházi szol­ tatkozások az egyházban.” „Az egyház ném elykor k i­ gák szolgálata, „akik által Isten m unkálja az em be­ haltnak látszik”, „Nem m indenki az egyházból való, rek üdvösségét” (XVIII). Az egyházi szolgákról szóló aki az egyházban van”. K énytelen „a rossz pászto­ fejezet azt m utatja, hogy a „szolgálat” és „szolga” rokról” is tanítani, alkalm azva reájuk Jézusnak a eláltalánosítása idegen a reform átus tanítástól. Az farizeusokhoz intézett szavait: „Amit parancsolnak emberek üdvösségének szolgálata konkrét feladatokat néktek, megcselekedjétek, de az ő cselekedeteik sze­ ad az egyháznak: 1. elsősorban: legyenek szolgák, az­ rin t ne cselekedjetek” (Mt 23,3). az az újszövetségi szolgálatokat folytató püspökök, presbiterek, pásztorok és doctorok. 2. Szükséges, hogy A valóságban létező egyházat azonban még a k rí­ zisjeleknél is jobban jellemzi a megosztottság. A őket törvényes választással válassza meg az egyház „vagy azok, akiket erre az egyház kiküldött”. 3. XVI. század közepén kialakuló konfesszionális egy­ házmegoszlás figyelm eztette Buliingert arra, hogy a Szükséges, hogy ezek a szolgák Krisztus evangélium át megosztottság előképe is benne van az Írásban. „Szét­ hirdessék és a sakram entum okat kiszolgáltassák. 4. válik ugyan az egyház különféle részekre vagy meg­ Szükséges, hogy ők a szolgálat érdekében istenfélők legyenek, imádkozzanak, m erüljenek el a Szentírás jelenési form ákra, nem azért m intha önmagában meg­ osztott vagy meghasonlott volna, hanem inkább azért, tanulm ányozásában és tiszta életet éljenek. 5. Szükség m ert a benne levő tagok különböző állapota m iatt van a lelkipásztorok tanítását és életét ellenőrző zsi­ m utat ilyen különbségeket.” „A földön hadakozó egy­ natokra. 6. Szükséges, hogy a gyülekezet gondoskodjék ház sok-sok részegyházból áll, ezek azonban vala­ eltartásukról. 297

IV. A z üdvösség és a sákram entum ok. A Hitvallás tok betöltésében áll. a) Krisztus evangélium a tanítása XIX—XXI. fejezete tan ít a sakram entum okról, a szent körébe tartoznak: a gyülekezet összegyűjtése, az Ige keresztségről és az úri szent vacsoráról. E fejezetek m agyarázata és alkalm azása és a hívők építése. Ez tartalm a megegyezik az 1549. évi zürichi megegyezés­ utóbbi m agában foglalja a tanítást, a buzdítást, a vi­ sel és 1551-ben a m agyar reformáció érdekében írt gasztalást, a lelkek megerősítését, a vétkezők megdor­ Libellus Epistolaris-szal. Ez iratok után eltelt évtized gálását, az ellentmondók megcáfolását, az Úr aklától a egyik leghangosabb teológiai jelensége a helvét re ­ farkasok elűzését, a bűn leleplezését, b) a sakram en­ formátusok sakram entum tana elleni tám adás volt. tumok kiosztása, az azokkal való élésre a gyülekezet 1566-ban, am ikor Bullinger a szöveget u toljára revi­ felkészítése, a gyülekezet egységének megőrzése, sze­ gények, betegek és kísértésben levők gondozása, szük­ deálta, m ár tudta, hogy a készülő birodalm i gyűlésben a legvitatottabb kérdés a reform átus úrvacsoratan ség idején gyülekezeti könyörgés és böjt tartása, rö­ lesz. E három fejezet mégis olyan, m intha e kérdé­ viden: minden, ami a gyülekezet békéjét és üdvét szolgálja. sekben a legnagyobb egyetértés uralkodna a refor­ máció egyházaiban. A hitvalláson felépülő tanítást Ezzel a felsorolással H itvallásunk csatlakozik azok­ még az egyház egysége sem késztetheti arra, hogy hoz a reform átus hitvallási iratokhoz, amelyekben a m egmásítsa Krisztus kegyelmének a Szentírásból hitvallás, a tanítás és az egyházi rendtartás szoros nyert ismeretét. egységet alkot. Ennek az egységnek példája a magyar reform átus egyház m últjában a „Confessio Catholica” Ennek az ism eretnek a sum m ája: b ár „a sakra­ m entum ok lényege Krisztus, az egyetlen közbenjáró néven ism ert Debreceni-Egervölgyi Hitvallás. A Második Helvét Hitvallás utolsó fejezetei az üd­ és a hívek üdvözítője”, Isten a sakram entum okat nem vösségnek ezt a szolgálatát, a gyülekezet életét, az állította a K risztust közlő igehirdetés helyére, hanem életrend leírásával teszi teljessé. Többnyire az apos­ ahhoz csatolta a szent jegyeket. Ebből a meggyőző­ toli egyház hagyományai leírásával foglalja össze azt, désből következik, hogy a reform átus sakram entum amivel a gyülekezet közössége és tagjai részt vállal­ tan legfontosabb eleme az, hogy a keresztséget és az nak ebben az életben. Az üdvösség, amivel Isten úrvacsorát maga Krisztus szerezte. H itvallásunk m ind m egtartja a világot, nemcsak az egyházi szolgák ige­ a keresztséggel, m ind az úrvacsorával kapcsolatban hirdetését és a sakram entum i közösséget veszi igény­ kiemeli, hogy Istennek a sakram entum ok szerzésében közölt első áldása m a is hathatós és megújul, vala­ be, hanem az egyház m inden tagjának gyülekezet­ építő szolgálatát is. Hogy az üdvösség szolgálatával hányszor a sakram entum ot kiszolgáltatják. Isten a valóságos, m indennapi életet akarja m egtar­ Mi ez az áldás? A keresztség örökre szóló megpe­ tani és megszentelni, az e fejezetek buzdításaiban lép csételése a mi fiúvá fogadtatásunknak; annak, hogy előtérbe: „Isten, aki irgalom ban gazdag, megtisztít bennünket bűneinkből ingyen, az Ő Fiának vére által és Őbenne 1. Szükségesek a hívők szent összejövetelei, am e­ fiai közé fogad, sőt szent szövetséggel magához köt lyeket az apostoli és az ős egyházban m indenki láto­ és különböző ajándékokkal gazdagít, hogy új életet gatott; ezek az összejövetelek (istentiszteletek) legye­ nek nyilvánosak, gondoskodni kell templomokról, vi­ élhessünk”. Az ú ri szent vacsorában „megpecsételtetik az, hogy az Úr teste m iérettünk igazán halálra adatott gyázni kell az azokon való részvétel tisztességére és és az ő vére bűneink bocsánatára igazán kiontatott, ott minden hivalkodás kerülésére. Mivel m inden az építést szolgálja, az istentisztelet nyelve a nép nyelve. hogy semmit se ingadozzék a h itü n k ”. Az Ige hirdetéséhez kapcsolt sakram entum okat a 2. Az üdvösség kiáradásában és a gyülekezet építé­ sében a hívők alaptevékenysége az imádság: Krisztus bennük közölt áldásért a H itvallás ismételten pecsét­ közbenjárásával, hitből és szeretetből kizárólag Isten­ nek nevezi s e képet így magyarázza: „Isten Igéje hez intézett könyörgés. Az imádság tudományához olyan, m int egy táb la vagy levél, a sakram entum ok m érten még az éneklés is alárendelt, de ahol szoká­ pedig olyanok, m int a pecsétek, amelyeket egyedül sos — megfelelő korlátok között — m egtartható. Isten függeszt a levélre.” Ez a pecséthasonlat Isten üdvözítő m unkájának személyességét hangsúlyozza. „A 3. Istentiszteleti idő kijelölése és betartása nélkül, sakram entum okkal élők szám ára az az igazság pecsé­ az Úr napja megszentelése nélkül nincs gyülekezeti teltetik meg, hogy az Úr teste nemcsak általában on­ élet. tatott ki értük, hanem minden egyes úrvacsorázó hí­ 4. Az istentiszteleti idő kijelölésében érvényesülő vőért, hogy étele és itala legyen az örök életre” (XXI). keresztyén szabadság m utat utat a böjt kérdésében is. A reform átus egyházak életében a sakram entum ok­ Helyesli az olyan böjtöt, amelyik a testiséget féken ban személyesen elvett áldás az új életre való elköte­ ta rtja és az Istennek való buzgó szolgálatot erősíti. lezettség vállalása. A keresztségben „megvalljuk hi­ 5. Az ószövetségi hagyomány a keresztyén gyüleke­ tünket és Isten, iránti engedelmességre, testünk meg­ zetet is kötelezi a rra a hűségre és buzgóságra, amely­ öldöklésére és új életre kötelezzük m agunkat, és így lyel gondoskodni kell „az ifjúság kisgyermekkortól beíratunk K risztus szent seregébe” (XX). Az úrvacso­ való helyes oktatására”. rában „az Úr testével és vérével való egyesülésben” 6. A beteglátogatás szorgalmazása: „sohasem kell a „a hitnek — amíg élünk — folytonosan növekednie gyülekezetek pásztorainak gondosabban vigyázni nyá­ kell” (XXI). juk üdvösségére, m int betegségek és erőtelenségek V. A z üdvösség szolgálata és életrendje a református alkalm ával”. gyülekezetben. A Hitvallás utolsó fejezeteit (XXII— 7. A halottakat tisztességesen el kell temetni, róluk XXX) nem lehet elválasztani a XVIII. fejezet máso­ meg kell emlékezni és a hátram aradottak iránt m in­ dik felétől, amelyben az egyházi szolgák szolgálati den kegyeleti kötelességet teljesíteni kell. h atalm át és feladatait tárgyalja. „Az egyházi szolgák 8. A holtak szellemei megjelenéséről szóló néphitet egyházi hatalm a az a tevékenység, mellyel a szolgák elítéli, a halottidézést, a babonaságot eltiltja. Isten egyházát m integy kormányozzák, de az egyház­ ban m indent úgy tesznek, ahogy azt az Úr igéjében 9. A szertartásokat nem kell szaporítani s a szer­ előírja.” tartások különbözőségétől nem kell félteni az egy­ házat. Ez az egyházkormányzat a két körre oszló felada­ 298

10. Az egyházi javaknak egyházi célok szerinti felhasználására „istenfélő, bölcs és gazdálkodásban gya­ korlott férfiakat kell választani”. 11. A házasságokat a törvény szerint Isten félelmé­ ben kell kötni; „a szülők gyerm ekeiket Isten félelm é­ ben neveljék”. Az élet megszentelésére irányuló egyik legátfogóbb m egállapítása: „azok a m unkák, m elye­ ket a szülők a házasság kötelességeiből kifolyólag és gondviselésük körében igaz hittel végeznek, Isten szí­ ne előtt szent és igazán jó cselekedetek”. 12. A világi felsőbbségről szóló XXX. fejezet sem

tekinthető a gyülekezeti életrendtől független ta n í­ tásnak. Nem állam tan; nem tárgyal sok olyan kérdést, am it a reformáció irodalm a a törvénnyel, jogrenddel, hatósággal kapcsolatban felvetett. A gyülekezetben élőket figyelmezteti a világi felsőbbség Istentől adott rendeltetésére s a hívőket inti: „tiszteljék és becsüljék a felsőbbséget, m int Isten szolgáját, szeressék, já rja ­ nak kedvében és imádkozzanak érte, engedelmesked­ jenek m inden jogos és méltányos rendelkezésének”. A H itvallást Isten áldásáért való könyörgés és Isten m agasztalása zárja be. Juhász István

Anonim alkoholisták és lelkigondozás - két út a szenvedélybetegekhez Létezik valóban ez a két út? Van-e lelkigondozói út? Az irodalomban m indenütt azt olvasom: „A szen­ vedélybetegség, m int diakóniai feladat”, ami tulajdon­ képpen azt jelenti, hogy nem lelkigondozói feladatnak számít, am int ezt a gyakorlat is m utatja. Itt-o tt lel­ készek is részletesen foglalkoznak ezzel a problém ával lelkigondozói m unkájuk folyamán, de rendszerint spe­ ciális háttér áll mögöttük, m int pl. saját függőségi tapasztalat, önsegítő csoporttagság vagy különleges pásztorál-pszichológiai kiképzés. A lelkigondozói iro­ dalomban nem találtam utalást az alkoholizmusra, bár ez a megbetegedés egyenesen paradigm atikus az ember helyzetére nézve, Istenhez való kapcsolatában is, am it később még a páli teológia viszonylatában tisztázni kívánok. Mivel teh át aligha beszélhetünk a lelkigondozás m ár meglevő útjáról a szenvedélybeteg felé, röviden felvázolom az ide vonatkozó egyházi tevékenységet. A lelkigondozás útja a szenvedélybeteghez Hogyan látták eddig a teológusok ezt a betegséget? A tém afelvetésnél a teológusoknál bizonyos am biva­ lencia érezhető — még m a is. Ha pl. egy lelkészkon­ ferencián szóba kerül az alkoholizálás, furcsa nevet­ gélést, bizonyos zavart tapasztalhatunk: „Hát én is megiszom egy pohárkával esténként, ez volna m á r . . . ? ” Ilyen vonatkozásban m inden teológusnak, aki ezzel az anyaggal foglalkozik, van némi feldolgoz­ nivalója. Néhány évvel ezelőtt egy kollégával — aki időnként maga is alkoholizált — együtt írtam a Német Lel­ készlapban a lelkészek alkoholizmusáról. Ez a. vállal­ kozás messze gyűrűzött és rám utatott a rra is, hogy éppen az egyházvezetés em iatt az am bivalencia m iatt, milyen gyám oltalanul viselkedik a lelkészkollégákkal szemben: hosszú ideig ignorálják a problém át, sok­ szor a gyülekezet kárára, aztán túlreagálás követke­ zik, idő előtti nyugdíjazás stb. A m últban a hivatalos egyház legtöbbször agyonhallgatta, a pietizm us és az ébredési mozgalmak azonban igen intenzíven m agu­ kévá tették ezt a kérdést. Először Angliában kezdődött, a m etodista mozgalom egyik mellékága, a Salvation Army (Üdvhadsereg) m unkájával, akik tudatosan a legszegényebbek felé fordultak és így ütköztek a korai ipari társadalom problém ájába — az alkoholizmusba. Katonás rendben tám adtak az alkohol, m int főel­ lenség ellen. Az Üdvhadsereg legfontosabb tám pontjai máig is éppen az alkoholizmus centrum aiban vannak,

pl. a New York-i Bowery-ben, a Skid Row-ban, ahol az alkoholisták betegségük utolsó stádium ában össze­ jönnek. Az alkalm azott koncepció misszió jellegű: az em bert Jézus Krisztushoz vezetni, hogy az alkohol rabságából Ő szabadítsa meg őket. A m uzsikát is be­ vetik, hogy odavonzzák az embereket és közös ének­ lésre biztassák és arra, hogy meghallgassák azok b i­ zonyságtételét, akik m ár megszabadultak. Nem kevesen vannak, akik betegségükben ilyen módon segítséget kaptak. Bethelben m indenekelőtt Bodelschwingh törődött hasonló módon az alkoholistákkal. Bám ulatosan mo­ dern felfogása volt az alkoholizmusról, m int beteg­ ségről; mai szóval — m agatartástréninggel próbált a szenvedélybetegeknél józan életvitelt elérni. Ez nála a keresztyén felelősség és az ilyen emberek iránti gondoskodás kifejezése volt. Sok m inden emlékeztet Glasser realitásterápiájára: „Ha azt akarod, hogy job­ ban légy, neked is kell tenned valam it, pl. a szobádat rendben tartani, együtt dolgozni a többiekkel. . . ” Né­ metországban m indenekelőtt ezek a pietizmus alapján m unkálkodó Belmissziók foglalkoztak — m ár 1841ben — az alkoholfüggőség terápiájával, tehát akkor, am ikor ezt még senki sem tette, az alkoholistákat börtönbe vagy elmegyógyintézetbe zárták. A diakóniai intézményeknek ma is vezető szerepük van e betegség terápiájában. Az eredeti missziós koncepció azóta sok más bevált módszerrel bővült. Egyházi-diakóniai kör­ zetekben is számos önsegítő csoport működik. A z Anonim Alkoholisták és a szenvedélybetegek Az Anonim Alkoholisták (AA) mozgalmának tö rté­ nete két névhez kapcsolódik: Bill W., az alapító és dr. Bob alapítótársa nevéhez. Bill W. 1885-ben Ver­ m ontban született. Az első világháborúban, m int az am erikai hadsereg tisztje került Európába, ahol inni kezdett. A háború után szakmai nehézségei m iatt nem tudott zöld ágra vergődni, aminek az ivászat is oka volt. 1934 elején orvosa, dr. Silkw orth közölte vele, esete rem énytelen: mivel neurózisát alkohollal igyekezett kontrollálni, allergiás túlérzékenysége — a kényszeres italozás következtében — körülbelül egy éven belül halálához fog vezetni. Így Bill — életében először — kím életlenül konfrontálódott betegsége halálos kim e­ netelével. Ebben az időben egy másik alkoholista, Roland H., egy nagy vegyszerüzem igazgatója, Zürichben C. G.. 299

Jungnál keresett pszichoterapeutikus segítséget. Jung egy idő m úlva nyíltan megmondta neki, hogy nem tud ra jta segíteni. Ha létezik segítség számára, az csak valam i vallási élmény, hitbeli megtapasztalás lehetne. Roland H. kétségbeesetten té rt vissza New Yorkba, és o tt kapcsolatba k erült az Oxford-mozgalmon belül egy gyülekezeti csoporttal, am elynek lelkésze különö­ sen alkoholistákkal foglalkozott. Ebben a csoportban Roland H. kijózanodott. T apasztalatát továbbadta Ebby T-nek, aki szintén abbahagyta az ivást. Ebby T. b a rá tja volt Bill W-nek, sokat ittak együtt. Egy napon, 1934 végén, a m ár józan Ebby T. meglátogatta korábbi ivócim boráját a lakásán. Bill azonnal észre­ vette a változást és Ebby beszámolt élményéről, de — nagyon bölcsen — nem kényszerítette Billt erre az útra, csak arról beszélt, am it a csoportban m ond­ tak neki és ami segítséget jelentett szám ára: „Ebby, te m ár próbáltál orvosi terápiát, vallást, környezetváltozást és egyik sem segített. Nekünk van valami, elképzelésünk a gyógyulásodra. M iért nem tartasz a lapos önvizsgálatot? Ne keresd a hibát mindig m á­ sokban! Mikor voltál önző, becstelen, intoleráns? Ta­ lán ezek az alkoholizmusod alapjai. És az ilyen ön­ vizsgálat után, m iért ne ülnél össze valakivel m ind­ ezt átbeszélni vele? H át nem kell m indent egyedül csinálnod! M iért nem állítod össze azoknak az em ­ bereknek a névsorát, akiket m egbántottál, akikre h a­ ragszol, vagy akik az idegeidre m ennek? M iért nem mégy el hozzájuk, kérsz bocsánatot, és teszed helyre a dolgokat, hogy köztük és közted rend legyen?” Ebby ellenvetésére, hogy nem tu d ja miképpen le­ hetne egy ilyen program ot végrehajtani, azt a választ kapta: „Ebby, mi úgy tapasztaltuk, hogy ilyen prog­ ram ot senki sem tud egyedül végrehajtani. Ehhez segítség kell. Mi itt készek vagyunk segíteni, de azt hisszük, hogy egy nálad nagyobb hatalom segítségét kellene kérned, m ert a dilem mád m ajdnem leküzd­ hetetlen. Ezért fordulj Istenhez, am ennyiben képes vagy rá.” Ha később a 12 lépést megnézzük, észrevesszük, hogy a döntő fogalmak m ár itt az Oxford-csoport megfogalmazásában léteztek. Bill alkoholelvonó-kúrára ment. Ebby meglátogatta, de óvakodott a rákérdezéstől. Bill el is határozta, hogy nem hagyja m agát „m egm enteni”. M iután Ebby elment, Bill teljesen kétségbeesett; m élypontra került. Kétségbeesésében imádkozni kezdett: „Isten, ha vagy, m utasd meg magad nekem !” — H irtelen világosság és erő töltötte be, extázisba ragadta, a béke és a sza­ badság csodás érzéke já rta át. Szenvedélyétől megsza­ badult. A nála nagyobb Hatalom m egtapasztalása le­ nyűgöző volt, és azonnal felkeltette benne a vágyat, hogy ezt más alkoholistáknak is közvetítse. Minden olyan végtelenül egyszerűnek és titokzatosnak tűnt. Később az Anonim Alkoholisták mozgalmának kibon­ takozását jelentette ennek az alapvető élménynek — ami megvilágosodásában vele történt — a megfo­ galm azása és közzététele. Egy idő múlva Bill üzleti ú tra m ent Acronba. A tárgyalások nem sikerültek. A kudarc m iatt m ajdnem ismét inni kezdett, de tudta, hogy egy másik alkoho­ listával való beszélgetés megmentheti. A helybeli lel­ készhez fordult, aki összehozta dr. Bobbal, akinek szintén szörnyű és hosszú alkoholista m últ állt a háta mögött. Azon az estén, 1935 m ájusában, Bill és dr. Bob beszélgetése közben megszületett az AA. A két központ egyelőre New York és A cron volt, később ezekből rövid idő alatt sok más csopprt keletkezett. 1939-ben m ár 100 alkoholista gyógyult „száraz”-zá m unkájuk révén. Az AA-csoportok idővel el is sza­ 300

kadtak az Oxford-mozgalomtól és önálló csoporttá váltak. T apasztalataikat — 1939-ben — könyvben adták ki, „Alcoholics Anonymus” cím alatt. Ez a cím lett a mozgalom neve. M a m ár az egész világon vannak Anonim Alkoholisták és feltehető, hogy kb. 1,5—2 millió szenvedélybeteg ennek a program nak az alap­ ján józan, „száraz” életet folytat. A 40-es évek közepén az am erikai kutató, E. M. Jellinek, definiálta az alkoholizmust, m int sajátos kórképet, 1500 „száraz” anonim alkoholistával készí­ tett interjú alapján. Az alkoholizmus öt form áját is­ m erteti, amelyeket alpha-, betha-, gamma-, delta- és epsilon-alkoholizmusnak nevez. Az alkoholizmus te ­ rápiája e bázis nélkül m a m ár elképzelhetetlen. Az alpha-alkoholisták azért isznak, hogy problé­ máik nyomásától szabaduljanak, nem függnek az al­ koholtól. A betha-alkoholisták az italozási szokások keretein belül gyakran nagy mennyiségű alkoholt fogyasztanak, ami testi károsodást okoz. Nem függnek az alkoholtól. A gamma-alkoholizmus a leggyakoribb. Bizonyos fázisai vannak; ismérvei a kontrollvesztettség és az eszméletlenségig tartó továbbivás kényszere. A folya­ m at vége testi-lelki és társadalm i összeomlás. A delta-alkoholisták alkoholfogyasztásukat kontrol­ lálhatják, de egy bizonyos alkoholszintet állandóan tartaniuk kell. Alkoholizmusuk feladásánál erős el­ vonóreakció következik be (a gammáknál szintén ez a tünet). Az epsilon-alkoholisták úgynevezett „negyedévi iszákosok”, akiknek rendszeres időközökben — a gam ­ mákhoz hasonlóan — inniuk kell, utána teljesen absztinensek a következő ivóperiódusig. A gamma-, delta- és epsilon-alkoholizmus beteg­ ségnek számít. És most következzék a „12 lépés”, az AA nyújtotta segítség a szenvedélybetegek részére: A tizenkét lépés 1. Elismertük, hogy az alkohollal szemben tehetetle­ nek vagyunk, életünkön nem tudunk uralkodni. 2. A rra a felism erésre jutottunk, hogy egy nálunk nagyobb Hatalom egészségünket visszaadhatja. 3. Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket rábíz­ zuk Istenre, am ennyire Őt megismertük. 4. Alapos és félelemmentes zárszám adást tartu n k m a­ gunkban. 5. Istennel, m agunkkal és egy m ásik em berrel szem­ ben nyíltan elism erjük hibáinkat. 6. Teljesen készek vagyunk arra, hogy Isten ezeket a jellem hibáinkat elvegye. 7. Alázatosan kérjük, hogy tehetetlenségünket töröl­ je el. 8. Névsort készítünk minden olyan személyről, aki­ nek k á rt okoztunk, és készek vagyunk arra, hogy bocsánatot kérjünk. 9. Ezeknél az embereknél — am ennyire lehetséges — m indent rendbe hozunk, amennyiben ezáltal őket vagy m ást meg nem bántunk. 10. Nem hagyjuk abba ezt a m agunkkal való szám­ vetést és ha igazságtalanok voltunk, ezt azonnal elismerjük. 11. Im ádság és gondolkodás által keressük Istennel — am ennyiben Őt megism ertük — a kapcsolat el­ mélyítését. Kérjük, ismertesse meg velünk aka­ ratá t és adja meg a kivitelezéséhez szükséges erőt.

12. Miután e lépések megtételével szellemi ébredésre jutottunk, m egkíséreljük ezt az üzenetet az alko­ holistáknak továbbítani, és ezentúl a mindennapi életünket ezekhez az alapelvekhez igazítjuk. Az olvasónak feltűnhet, hogy mennyi súlyt fek tet­ nek az önkezdeményezésre, az öncselekvésre, a keze­ lésben való részvételre. Mások csodálkoznak a „mi”, azaz a többesszámon. Eddig csak én-stílusban hallot­ ták ezeket a lépéseket; a „mi” a rra utal, hogy tapasz­ talatról van szó, meghívó és biztatás az olvasó felé: „Ha egyetértesz, ugyanezt tapasztalhatod!” Megint mások azt mondják, hogy eddig csak az első lépést ismerték meg, ami abból adódik, hogy Németország­ ban az AA-k főleg az első és a tizenkettedik lépésre koncentráltak, és ezzel a program szellemi, sp iritu á­ lis részeit figyelmen kívül hagyták. Sokan csodálkoz­ nak a kegyes, m ajdnem szektás nyelvezeten. Tapasz­ talatom az, hogy csak lassan, a lépések elfogadásával fedezhető fel, m it jelentenek, m it m agyaráznak való­ ban. A továbbiakban arra kívánok utalni, hogy a tizen­ két lépésben a függőség milyen koncepciója található. Abból a kérdésből indulok ki, m iért fogyasztanak az emberek drogokat, m int pl. alkoholt. A drogok vegyi anyagok, amelyeknek hangulatváltoztató hatása van. K orábban a felhasznált anyagoknak megfelelően k ü ­ lönbségeket tettek az egyes függőségi form ák között. Ma azt látjuk, hogy a függőség nem az egyes anya­ gokban rejlik, hanem a felhasználó em ber problém á­ ja. Ezért észlelhető az egyik anyagról a m ásikra való átváltás vagy a különböző anyagok kom binációjának jelensége. Az emberek tehát a drogokat először nem önmeg­ semmisítő céllal használják, hanem hogy jobban érez­ zék magukat. Ez csak akkor változik meg, ha a füg­ gőségi megbetegedés folyam án egyre többet kell fo­ gyasztaniuk ahhoz, hogy ugyanazt a h atást elérjék, vagy ha a folyam at megfordul, azaz m ár gyenge dó­ zisok is iszonyatos hatást válthatnak ki. Kezdetben azonban úgy tűnik, hogy egy bizonyos kémiai anyag segítségével elérem érzelmi állapotom kedvező változását. Ebből következik hipotézisem, amely a tizenkét lépés állítása is: a szenvedélybeteg fő problém ája az a vágy, hogy kontroll alatt tartsa saját magát, érzelm eit és életét. Ez pontosan az el­ lenkezője annak, am inek eddig a drogfüggőséget te­ kintették, ti. a kontrollálatlanságnak, akaratgyengeség­ nek és csődnek. Tapasztalatom szerint gyakran akaraterős emberek használják a drogokat, éppen céljuk elérése érdeké­ ben. Ez abból látható, hogy m indent megtesznek a kívánt „anyag” (Stoff) megszerzéséért. Valóban le­ já rjá k a lábukat, hogy a hétvégi alkoholmennyiséget beszerezzék. Hasonlóan igyekeznek, hogy reggel az első kortyot lenyeljék és benttartsák, akárm ilyen erős hányingerük van. A probléma tehát nem a hiányzó akarat, hanem a túlságos kontroll vágya. A tizenkét lépés célja, ezt a kontrollt feladni, elengedni, átengedni magát valóban az életnek (Istennek). Ezért az első lépés, a tizenkettő kezdete és centrum a — a droggal szembeni saját te ­ hetetlenségünk elismerése. A szenvedélybeteg mindig azt képzeli, hogy u ra a drognak és többet iszik, m int mások. Az egész elhárítási m anőver — m int a racio­ nalizálás, ártalm atlan színben feltüntetés, projekció és letagadás — csak a rra valók, hogy ezt az illúziót fenntartsák. Úgy van vele, m int a gyakorlatlan bokszoló, aki nem hagyja el a ringet, m ert azt hiszi, hogy győzhet, pedig m inden m enetben kiütik.

E destruktív körforgásból kifelé vezető ú t egyedül a saját tehetetlenségem elismerése és az ebből fakadó konzekvencia, hogy távol kell tartanom magam attól a hatalomtól, amely rabszolgasorban ta rt és tönkre­ tesz. Nem könnyű a saját tehetetlenséget elismerni, mély krízis ez a szenvedélybeteg számára, m ert gon­ dolkodása, érzelmei és viselkedése megváltozásának kezdetét jelenti. Eddig azt hitte, hogy éppen az alko­ hol segítségével lehet életének urává, s most el kell ismernie, hogy életvitelének ez a m ódja katasztrófába sodorta. Mély kétségbeesés, m ajd megkönnyebbülés és megnyugvás a jelei annak, hogy ez a lépés m egtör­ tént és valóban tapasztalattá lett. A második lépés az első szükséges következménye: eddig a drogban reménykedtem. Miben rem ényke­ dem most? Viták, hogy létezik-e egy felsőbb Hatalom, nem vezetnek tovább, hanem konkrétan arról van szó, hogy a kérdést: „Miben bízom, ki az én felső Ha­ talm am ?” m ár régen megválaszoltam, am ikor átad­ tam magam az alkoholnak. Tehát csak két felsőbb hatalom között választhatok: a bálvány alkohol, amely tönkretesz, vagy az igazi felsőbb Hatalom, aki megszabadít. Ezalatt konkrétan átélem, hogy rábíz­ hatom magam a Legfelsőbb Hatalomra, valam int a csoportra, úgy am int vagyok, jó és rossz tulajdonsá­ gaimmal együtt. Ezt a rizikót vállalni, magam m ara­ déktalanul m ásokra és Istenre bízni — ez a második lépés. A harm adik lépésben történik meg a kontroll tu ­ lajdonképpeni elengedése. Ezért ezt tartom a 12 lé­ pés legfontosabbikának, m ert itt kerül igazán fel­ adásra a túlkontroll m agatartási m intája. Egy am e­ rikai orvos, dr. Tibout több interjú alkalm ával meg­ állapította, hogy ennek a kapitulációnak két fajtája van: 1. alkalmazkodási kapituláció; 2. kapituláció lé­ nyem mélyében, amely kihat a testre is. Az alkalmazkodási kapituláció csak megerősíti a feszültséget és biztos visszaeséshez vezet. Az igazi kapitulációt béke, melegség és belém áram ló erő é r­ zése követi, Bili megvilágosodásához hasonlóan. Ez a mélyreható változás közvetíti a szenvedélybetegnek azt az életérzést, am elyet az alkoholon keresztül ke­ resett: eggyé lenni saját magával, a többiekkel és az élettel, m inden nehézség ellenére. A negyedik lépésben, ennek a m egtapasztalásnak a birtokában, szembesítheti magát saját gyengeségeivel çs erényeivel; az ötödik lépésben ezáltal a másik em ­ berrel, m ajd rajta keresztül Istennel is találkozhat. Már nem kell sem m it sem szépítenie, elhallgatnia, illúziókkal saját m agát becsapnia, elfogadhatja magát olyannak, amilyen. Ez a folyam at odáig is elviheti a beteget, hogy függőségbetegségét, amely ellen oly sokáig harcolt, ténylegesen elfogadja, ahogyan többen terápiájuk után mondták, vagy írták: „Kezdek hálát adni Istennek ezért a betegségemért, m ert enélkül úgy éldegéltem volna, m int sokan mások. Csak ezzel a betegséggel harcolva jutottam el odáig, hogy mély kapcsolatba kerültem Istennel, másokkal és saját ma­ gammal, am it egyébként sohasem értem volna el." A hozzátartozóknak és a segítőkész barátoknak szintén meg kell tenniük ezeket a lépéseke t, különö­ sen az első lépést: „Elismertük, hogy partnerünk (gyülekezeti tagunk) alkoholizmusával szemben tehe­ tetlenek vagyunk és életét ellen őrizni nem tudjuk.” Nehéz lépés ez, m ert olyan fontos im pulzusokkal el­ lenkezik, m int a segíteni akarással. A függőségben szenvedőnek azonban csak az segíthet, ha a beteg­ sége következményeivel konfrontálódik, azaz ha nem óvják őt a krízistől, amelyhez betegsége vezetett. Mi­ 301

nél gyorsabban következik be ez a krízis, annál in­ kább keresi m ajd a segítséget. A függőségnek ez a felfogása (azaz, m int a túlkont­ roll következménye) egészen új oldalról m utatja meg, am it Pál teológiájában bűn alatt ért: a bűn lényege az, hogy az em ber „test szerinti életet” próbál élni. Pál nem valam iféle szexualitásra gondol, hanem a r­ ra, hogy az em ber igyekszik életét földi dolgokra ala­ pozni, hogy így függetlenné váljon Istentől. Ez a tú l­ kontroll utáni vágy az oka, hogy az ember kémiai szubsztanciákra alapozza életét, m ert ezek által akar biztonságot és nagyságot nyerni. De ezekből csak ön­ pusztítást és halált „arat”. A Róma 7 és 8 pontosan leírja azt, am it a függő­ ségben szenvedő, m int italozási kényszert, állandóan tapasztal. Amilyen m értékben elismeri függőségét (hogy életét csak m int Istentől kapottat élheti), olyan m értékben nyeri el a szabadságot — am ennyire szá­ m ára lehetséges. Így a páli paradoxonok is teljesen új szempontból értelm ezhetők: éppen a saját tehetetlen­ ségének elismerésével kap ja meg a függőségben szen­ vedő a józan élethez való erőt. (Pál: „Ha gyönge va­ gyok, akkor vagyok erős.”) A két ú t közössége és különbsége A lelkigondozóinak és az AA útjának közössége nyilvánvaló, m ert mind a kettő a keresztyén üzenet­ ben gyökerezik. Mind a kettő abból indul ki, hogy a függőségben szenvedőnek teljes életfordulatra és Istenben vetett hitre van szüksége, Aki őt megszaba­ dítja és egy drog nélküli új élet lehetőségével aján ­ dékozza meg. Eddig a cél közös. De vannak különb­ ségek is: 1. Az Anonim Alkoholisták 12 lépésben fogalmaz­ ták meg a segítség útjának a módszerét, így meg­ könnyítették és áttekinthetővé tették az egyén szá­ m ára ezeket a lépéseket; pl. hogy csak 24 óráig m a­ radjon „száraz” és ne kelljen rögtön eldöntenie, hogy az életben soha többé nem fog inni. Ez minden lé­ pésre vonatkozik: nem kell m indent egyszerre meg­ oldani, hanem alkalm akként egy-egy világosan körül­ határolt kérdésre lehet koncentrálni. 2. Az Anonim Alkoholisták nem állnak valláskény­ szer alatt, és ezért készek a szenvedélybeteggel együtt a kijózanító folyamatot, az új élet felépítésének — a hitre találás és a hit fejlődésének — ú tjá t végigjárni. Ezért készek, ilyen bizonytalan elképzeléssel, m int „egy Hatalom, nagyobb, m int mi m agunk” kezdeni, és abban bízni, hogy ez a Hatalom tovább is lendíti a segítségre szorulót. I tt sejtem a főkülönbséget, ami egyébként a vitákból is rögtön kiderült, ti. a ker esz­

tyén teológusok ilyenkor a rra gyanakszanak, hogy az ember saját Istent terem t magának, aki könnyűvé teszi a dolgát. Egy ilyen, csak a saját szükségletein­ ket kiszolgáló Isten azonban kevéssel járu ln a hozzá a józansághoz. Az AA-tagok gyakran elm ondták ne­ kem, hogy „nedves” periódusok alatt sokat imádkoz­ tak, de jellemző módon úgy, hogy Istentől várták mindazt, am it ők m aguk nem voltak hajlandók meg­ tenni. Az Ő hatalm ába vetett hitben, ami nagyobb m int én, nincs felmentés az alól, hogy saját magam keressek segítséget és hagyjak fel az ivással. Vannak, akiknél évekig tart, míg m egtanulnak imádkozni, templomba mennek, úrvacsorát vesznek és így Istennel, Jézus Krisztus A tyjával kapcsolatba kerülnek. Ezért áll a lépésekben ú jra és ú jra: „Isten, am ennyire mi Őt m egism ertük.” Ez azzal a realitással számol, hogy még a hivő keresztyének között is bizo­ nyára mindegyiknek saját istenképzete van, és egyik sem hasonlít a másikhoz, bár ugyanazt a hitet vall­ juk. Ahol a hitet parancsoló módon követelik, ott bekövetkezik az a sok ellenkezés és elutasítás, amely a további beszélgetésnek gyorsan véget vet. Itt látom a lelkigondozói út komoly problem atikáját és az a benyomásom, hogy van m it tanulnunk az Anonim Al­ koholisták nyíltságából és Istenbe vetett bizodalmából. 3. Az AA elveihez tartozik a minden csoportosulás­ tól való függetlenség. Ezért szívesen vesznek igénybe egyházi helyiségeket, de nem hajlandók a keresztyén missziós csoportokban dolgozni. 4. Ha a lelkigondozó tanulhat az Anonim Alkoholis­ táktól, akkor ez biztosan fordítva is így van. Segíthet nekik az istenkérdéssel szakszerűen foglalkozni. Né­ metországban sajnos a legtöbb Anonim Alkoholista az első és a tizenkettedik lépésre szorítkozik, és a ténylegesen spirituális pontokat szégyenlősen elhall­ gatja. Amennyiben a lelkész kész a beszélgetés nyíltságát elfogadni, hozzájárulhatna a fenti hiányosság leküz­ déséhez, vagy ha pl. részt vesz — rendszeresen — az egyszer egy hónapban ta rto tt nyílt gyűléseken, am e­ lyeken nem-függőségben szenvedők is jelen lehetnek. És végül: világos ezek után, hogy az AA és a lel­ kigondozás nem két elágazó út, hanem kölcsönösen egymásra hatóan segítséget jelenthet a függőségben szenvedőnek és a segítséget nyújtónak egyaránt. Helm ut Harsch WEGE ZUM MENSCHEN c. folyóirat 36-ik évfo­ lyam, 1. szám, 1984 január. A füzet címe: Seelsorge an Suchtkranken (A szenvedélybetegek lelkigondozá­ sa). K iadóhivatal: Vandenhoeck — Ruprecht. Fordí­ totta: Gyökössyné Ruck Reinhild, Göttingen.

Spurgeon emlékezete Charles Haddon Spurgeon 1834. június 19-én szüle­ te tt az angliai Kelvedonban, és életútja a franciaor­ szági Mentone-ban é rt véget 1892. jan u ár 31-én. A két időpont egy hallatlanul gazdag életet határol. H atvan­ két kötet prédikációt hagyott az evangéliumi keresz­ tyénekre; a Metropolitan Tabernacle Pulpit ötvenhat és a New Park S treet Pulpit h at kötetét. A felesége és m agántitkára által összeállított „Ö néletrajz” Spur­ geon leveleinek, naplójának kivonatait és újságkivá­ gásokat közöl négy kötetben, s csak halála után öt 302

évvel, 1897-ben jelent meg.1 „Munkássága oly nagy­ hatású volt az egész evangéliumi keresztyénségre, hogy minden, m agát ebbe a táborba soroló vallási kö­ zösség jogot form ál arra, hogy Spurgeon az övé is legyen. M ár életében a prédikátorok fejedelmének is­ m erték e l . . . Spurgeon maga, m int személyiség, nem illeszthető bele az igehirdetők ism ert típusainak egyi­ kébe sem, új jelenségként, egyedül áll a vallástanítók változatos csapatában.”2 Jelen tanulm ány szerény te r­ jedelménél fogva e gazdag életműből csupán két —

bár meghatározó — jellegzetességet próbál ism ertetni azzal a módszerrel, hogy szóljon maga Spurgeon h it­ vallásosságáról és igehirdetéséről.

S p u rg eo n ö k u m en icitá sa M ár az alcím is sejteti, hogy m éltán tekinti őt m in ­ den evangéliumi felekezet sajátján ak is, miközben tisztában lehetünk azzal, hogy mindegyikőnk felekezeti határait szétfeszíti szolgálatának gazdagsága. Prédiká­ cióinak olvasásakor felfedezhető, hogy éppen annyit idézett Luthertől, m int Kálvintól, de Wesley igehir­ detésére is sokszor hivatkozott, éppúgy, m int W hite­ fieldére. K álvinizm usa „Szeretem K álvin nevét — m ondja egyik igehirdeté­ sében —, de mindig úgy tekintem őt, m int aki a szoba egyik oldalán ül; és szeretem Wesley nevét, de úgy tekintek rá, m int ak i a m ásik oldalon levő helyet foglalta el a gyülekezetben.”3 Spurgeon igehirdetései m indenki szám ára hirdették a megvallást, ezért sok kálvinista bélyegezte őt arm iniánusnak. Ezzel a v á d ­ dal szemben így védekezett: „Emlékszem a rra a nagy panaszra, am it egyik prédikációm, a Kényszeríts be­ jönni m indenkit című beszédem ellen intéztek. Ebben nagy tapintatossággal szóltam a lelkekről. Azt m ond­ ták, hogy az a beszéd arm iniánus és egészségtelen volt. Testvéreim, kis dolog nekem az, hogy emberek ítéljenek meg, m ert az én M esterem tette pecsétjét arra az üzenetre; soha nem m ondtam olyan prédi­ kációt, ami által annyi lélek té rt meg Istenhez. A ny­ nyira hiszek a kegyelemről szóló tanokban, m int bárki más az élők közül, és bárki a K álvin János rendje szerinti igaz kálvinisták közül; azonban ha gonosz dolognak tekinthető a bűnös késztetése arra, hogy ra ­ gadja meg az örök életet, akkor inkább gonosz leszek ebben a tekintetben, és utánzom U ram at és apostolait, akik jóllehet tan íto tták a kegyelem általi üdvösséget, csupán kegyelem általit, mégsem féltek úgy szólni az emberekhez, m int értelmes lényekhez és felelős sze­ mélyekhez, késztetvén őket, hogy igyekezzenek be­ lépni a szoros kapun’. Szeretteim , ragaszkodjatok a kiválasztó szeretet és isteni szuverenitás nagy igazsá­ gához, de ne engedjétek, hogy ezek megláncoljanak titeket, am ikor a Szent Szellem hatalm a által em ber­ halászokká lesztek.” (MTP 1868. 16. o.) Később így fejti ki bővebben vélem ényét: „Meg va­ gyok róla győződve, hogy egyedül a kálvinistáknak van igaza bizonyos pontokon és egyedül az arm iniá­ nusnak van igaza más pontokban. Sok igazság van m indkét hitrendszer pozitív oldalán, és sok tévedés van m indkét hitrendszer negatív oldalán. Ha azt k ér­ deznék tőlem : ,M iért kárhozik el valaki?’ — azt vá­ laszolnám, m int am it egy arm iniánus adna válaszul: ,Elpusztítja önm agát.’ Nem m erném az em ber kárho­ zatát az isteni szuverenitás a jta ja elé tenni. Másrészt, ha azt kérdeznék tőlem: ,Miért üdvözül valaki?’ — csak a kálvinista választ adnám : ,Isten szuverén ke­ gyelme által üdvözül és egyáltalán nem sa já t maga által’.” (MTP 1876. 6. o.) M ásik prédikációjában így kö­ vetkeztet tovább, „Ha Isten könyvében két olyan igaz­ ságot látok, am it nem lehet egymással összeegyeztetni, akkor m indkettőben hiszek. Van valahol egy középső megoldás, b ár nem tudom , hol lehetne m egtalálni, és jelenleg hiszek anélkül a magyarázó igazság nélkül. Két dolog azonban egyértelmű: Isten m ondta azokat és igazaknak kell lenniük; az én dolgom, hogy higy­ gyek bennük.” (MTP 1877. 441—442. o.)

1881-ben még hozzátette: „Inkább legyünk követke­ zetlenek m agunkkal szemben, m in t az inspirált Igével szemben. Ám, nevezzenek arm iniánus kálvinistának, vagy kálvinista arm iniánusnak, teljesen elégedett va­ gyok mindaddig, amíg közel m aradok Bibliámhoz.” (MTP 1881. 346. o.) Ezért tu d ta kijelenteni: „Amikor egy kálvinista azt mondja, hogy minden Isten eleve elrendelése szerint történik, akkor az igazságot m ond­ ja, és kész vagyok arra, hogy kálvinistának hívja­ nak; de am ikor egy arm iniánus azt állítja, hogy ha egy em ber vétkezik, akkor az az ő bűne, és ha meg­ m arad bűnében és elvész, örök kárhozatáért teljesen ő felel, úgy vélem, ez az arm iniánus is az igazságot mondja, pedig nem kívánom, hogy arm iniánusnak ne­ vezzenek. M indkét teológiai rendszerben van valami igazság.” (MTP 1903. 602—603. o.) Nem tiltakozik, am ikor besorolják őt a kálvinisták közé, de elm ondja: „A leghatározottabban hiszek az általánosságban kálvinistának nevezett tanokban, és azt tartom róluk, hogy telítve vannak az Isten népé­ nek szóló vigasztalással; de ha bárki azt mondaná, hogy ezeknek a hirdetése képezi az evangélium teljes prédikálását, vitába szállnék vele. Testvéreim, ezeket a tantételeket addig prédikálhatjátok, ameddig csak tetszik, és mégsem az evangéliumot hirdetitek; de to­ vábbmegyek és állítom, hogy bár egyesek nagy szo­ m orúságunkra m egtagadták ezeket az igazságokat, en­ nek ellenére az evangélium prédikátorai voltak és Is­ ten lelkeket m entett meg szolgálatuk által. Az az igazság, hogy noha a kiválasztás, a mindvégig tartó állhatatosság és más tantétel hozzátartozik a teljes prédikáláshoz és felbecsülhetetlen a maga helyén, mégis az evangélium lelke és veleje nem itt található, hanem abban a tényben, hogy Isten ,m egjelent test­ ben, igaznak bizonyult lélekben’ és így tovább. Fiatal­ ember, ha lelkeket akarsz megnyerni Krisztusnak, prédikáld K risztust!” (MTP 1867. 706. o.) M ethodizmusa Általánosan ismert, hogy az independens lelkész fia m ethodista istentiszteleten té rt meg, am ikor 1850. ja ­ nuár 6-án egy hóvihar bekényszerítette egy útba eső kis kápolnába.4 Később is mindig tudott jó szót mon­ dani a methodistákról. Egyszer Spurgeon szabad ég alatt, egy folyó partján a k a rt prédikálni, m ire egyik diakónusa így szólt: „Ezt nem szeretem, ez a m etho­ disták utánzása.” Spurgeon később így emlékezett erre az epizódra: „Ezt inkább ajánlásnak tekintettem , mint bárm i másnak, és boldogan kockáztattam , hogy m e­ thodista módszerrel vádoljanak.”5 Wesley idézeteit szinte számba sem lehetne venni, s láttuk m ár fent, hogy Wesley ugyanabban a gyülekezetben „a másik oldalon levő helyet foglalta el”, m int Kálvin. Baptistasága 1850. május 8-án, édesanyja születésnapján harm ad­ magával bem erítkezett a L ark folyóba. E rre így em­ lékezett: „Amikor Istenhez tértem , a Szentírás olvasá­ sakor rájöttem , hogy a hívőknek be kell m erítkez­ niük. Pedig körülöttem senki nem látta a dolgokat ebben a megvilágításban. Nekem azonban nem számí­ tott, hogy mások m int gondolkodnak, m ert én gondo­ san utána néztem annak a magam érdekében. Szülők, barátok mind m ásként látták ezt, de nekem a hívők bemerítése a Szentírás szerintinek tűnt, és jóllehet ifjú voltam , Isten m egadta nekem azt a kegyelmet, hogy őszinte legyek saját lelkiismeretemhez és ebben a te­ kintetben is annyira teljességgel kövessem az Urat, am ennyire csak megtehetem.” (MTP 1877. 59. o.) Hogy 303

nem a baptisták vették rá e lépésére, arról egy ké­ sőbbi ironikus megjegyzéséből tudunk: „Még nem is hallottam a létezésükről, olyan hanyagok voltak az ezzel kapcsolatos nézetük terjesztésében!” (MTP 1880. 90. o.) Mit jelentett szám ára bemerítkezése? „Az alám e­ rítkezés aktusa által úgy éreztem, hogy átkeltem a Rubiconon és többé nincs lehetőség a visszatérésre. Felégettem a hidakat mögöttem, hogy vissza ne vo­ nuljak és soha ne kívánjak úgy tenni. Nem számított, hogy hányan bám ultak rám azon a napon, sem az, hogy a szemlélődők angyalok, emberek, vagy ördögök voltak. Azt akartam , m indnyájan lássák, hogy attól kezdve K risztus szolgája lettem és testem ben hordo­ zom az Úr Jézus jegyeit, a vízjegyet, am it többé nem vehetnek le rólam, hogy m eghaltam a világnak és fel­ tám adtam Urammal, hogy örökkön-örökké őt szolgál­ jam .” (MTP 1899 . 546. o.) Azután vasárnapi iskolai tanító és traktátusoszto­ gató lett. Végül ő le tt a helyi igehirdető. Mindez elő­ készítette az u ta t ahhoz, hogy egész életét a prédi­ kálásnak szentelje. Tizenhat éves korától ötvennyolc éves korában bekövetkezett haláláig, negyvenkét éven át prédikálta hűen az evangéliumot, és ezreket ju tta ­ tott el Krisztus megismerésére. Rendszeresen öt-tízezer em bernek prédikált s prédikációit még 1917-ben is kö­ zölték nyomtatásban. Még egy ad at felekezeti hűségének bizonyítására: 1689-ben fogadták el az angliai ún. particular baptis­ ták hitvallásukat, melyet 1744-ben Philadelphiai H it­ vallás néven az észak-am erikai baptisták is elfogad­ tak. Amikor 1855-ben ú jra kiad ták a hitvallást, Spur­ geon volt a kiadó, mivel a gyülekezetek hitelvi alap­ jait szerette volna megszilárdítani általa.6 Spurgeon felekezeti hűsége soha nem lett akadálya annak a nyitott szemléletnek, am ely annyira jelle­ mezte őt, s szolgálatának titk a volt. A legszélesebb körű ökumenét így rajzolja meg: „Meg van engedve, hogy valam i jó és szükséges célra mindenféle em ber­ rel összefogjunk, pl. egy tűzvésznél, am ikor pogány, katolikus és protestáns egymásnak nyújtják a vedret, vagy am int pl. egy süllyedő hajón pogányoknak és keresztyéneknek egyaránt dolgozniok kell a szivaty­ tyúknál. Hasznos, jótékony és politikai célokra meg van engedve az együttműködés a legkülönbözőbb val­ lásnézetű em berekkel...”7 Spurgeon az ökumenikus m unkában is tanítójává lehet nemzedékünknek.

S p u rg eo n ig e h ir d e té se Nem túlzó H elm ut Thielicke m egállapítása, am ikor ezt m ondja: „az olyan idő, m int amilyen a mienk, jól teszi, ha beiratkozik Spurgeon iskolájába. M ert bár a mi prédikációink nagyon is korrektek exegetikailag is, kidolgozás szempontjából is, azonban mégis halott, vonzóerő nélküliek . . . Itt valósággal egy forrás buzog, am inek semmiféle szűrőre vagy tisztogatásra nincs szüksége. . . Van még egy ilyen prédikátor a 19. szá­ zadban, ak ár a legnagyobbak között is, m int Schleier­ macher, Tobias Beck avagy Ludwig Hofacker, akinek ilyen frissek m aradtak volna az igehirdetései? . . . A régi Londonnak ez a csipkebokra pedig még mindig ég és sem mi jele sincs annak, hogy megemésztőd­ nék.”8 Egyik tanítványa, J. C. Carlile szerint „Spurgeon akkor lépett Anglia szószékére, am ikor az emberek lelki betegek voltak a vasárnapi teológiai m agyaráza­ tok cicomás közhelyeitől és csaknem teljesen közöm­ bösekké váltak a prédikátorok mézes-mázos hangjá­ 304

tól . . . Ő abból a melegségből, ragyogásból, spontanei­ t ásból, örvendezésből és nyíltságból hozott magával, mely átitatta az apostoli kort, és m inden m unkáját fehéren izzó, lelki tűzzel végezte.”9 Módszere Az egyszerűségre való törekvése sok tényből kiderül. Az ékesszólással nem ak a rta „felhőbe burkolni az a j­ tót” a bűnösök keresése közben, hanem így szólt: „Ha szónok lehetnék, akkor sem lennék az. Az ékesszólás játéka a leggonoszabb időtöltés a világon, am ikor az emberek lelke és az örökkévalóság forog kockán. Gyakran kívántam , hogy bárcsak ne m aradt volna semmi retorika és szónoklás a lelkipásztorokban, ha­ nem m indnyájan arra kényszerülnénk, hogy a szószé­ ken gyermeki egyszerűséggel beszéljünk. Ó, bárcsak m indenki érthető szavakkal hirdetné az evangéliumot! Azután vágyakozom, hogy m indenki megérthesse, am it mondanom kell: még egyszerűbb is lennék, ha tu d ­ nám, hogyan. Az üdvösség ú tja sokkal fontosabb a n ­ nál, m intsem hogy szónoki fitogtatások tém ája le­ gyen. A kereszt sokkal szentebb annál, mintsem póz­ nává tegyük és felvonjuk rá kifinom ult nyelvezetünk zászlóit.” (MTP 1886. 28. o.) Az illusztrációkat is az egyszerűség és érthetőség szolgálatába állította: „Történeteket és példázatokat dugdosok ide is, oda is, hogy jobban megközelítsem saját prédikálási eszményemet, ám de sokkal gyakrab­ ban és m arékszám ra fogom elhullatni azokat a fiata­ lok érdekében. A prédikációknak olyanoknak kell len­ niük, m int egy mozaik, és a csecsemő szemét is meg­ ragadó, csillogó részecskéknek bővelkedniük kell ben­ nük.” (MTP 1870. 256. o.) Szuggesztív egyéniségét is szolgálatba állítatta az igehirdetésnél, de soha nem túlzó módon. Nemegyszer kívánta, hogy bárcsak elhagyhatná a szószéket annak érdekében, hogy nagyobb hatású legyen prédikációja: „Szeretnék lem enni ezeken a lépcsőkön és körüljárni a karzatokat, és kikeresni azokat a férfiakat és nőket, akiket a rra ösztönöz a kísértő, hogy ne imádkozzanak többé. Azután szeretnék mindegyikükkel testvériesen kezet szorítani és ezt m ondani: ,Ne szűnj meg könyö­ rögni az életedért; ne szűnj meg a fán függő Jézusra föltekinteni! Reménykedj benne; a Sátán akar tönkre­ tenni téged azzal, hogy elkeseredésbe sodor’.” (MTP 1895. 475. o.) Mégsem tette meg soha, am it kívánt, m ert teljesen a Szentlélekre hagyatkozott prédikálásá­ ban: „Hacsak nem áldja meg Isten Szelleme az igét, mi az evangélium prédikátorai minden embernél sze­ rencsétlenebbek vagyunk, m ert lehetetlen feladatra vállalkoztunk és olyan területre léptünk, ahol csak a term észetfölötti ak a ra t érvényesülhet. Ha a Szentlélek nem ú jítja meg hallgatóink szívét, mi nem tehetjük meg. Ha nem helyezi el az igazságot a lelkük közép­ pontjába, akkor a k á r egy holttestnek a fülébe beszél­ hetnénk.” (1896. 236. o.). S aját intellektusra ható prédikációnkat elemezve ta ­ lán megfontolandó lenne am it így fejezett ki: „Ami­ kor prédikálok, gyakran arra a következtetésre jutok: Prédikátor úr, nem a te erőd m entheti meg az em ­ bereket. Úgy prédikálhatsz, érvelhetsz, okoskodhatsz, ahogy csak képes vagy rá; de am íg az Úr k arja be nem avatkozik és a Szentlélek hatalm a célhoz nem ju tta tja az érvelést, jóllehet az érvelés ellenállhatatlan volna az értelmes embernek, mégis m int szellemi erő nem képes semmi befolyást gyakorolni a testies érte­ lemre. Nem erővel, sem nem hatalommal, hanem az Úr Lelkével vihető véghez az üdvösség m unkája.” (MTP 1897. 192. o.)

Prédikációjának célja Összefoglalva azt m ondhatjuk: Isten dicsőítése.10 Ez azonban nála nem egy m ozdulatlan (és egyben tehe­ tetlen) Isten tisztelete, hanem mindig a konkrét is­ teni erők bekapcsolása a földi életbe. Nála prófétai lelkülettel jelentkezik az az igény, hogy ahol Isten Igéjét prédikálják, ott történnie kell valaminek. „Em­ lékszem rá, hogy am ikor különböző vidékeken prédi­ káltam és néha itt is, a lelkem haláltusát vívott az emberekért, a testem m inden idegszála megfeszült és egész lényemet ki tudtam volna sírni, testem et pedig elsodortatni a könnyek áradatában, ha lelkeket m ent­ hettem volna meg.” (MTP 1898. 55. o.) Nagyatyjától kapott jótanácsnak engedelmeskedett, am ikor így valósította meg: „Annyira felkészülök a prédikálásra, m intha a prédikálás feladata teljesen tőlem függne; és az Ű r lelkére hagyatkozva megyek a szószékre annak tudatában, hogy az nem tőlem függ, hanem őtőle.” (MTP 1898. 110. o.) M intha a Pál apostoli „félelem és rettegés” v ett volna ra jta erőt, am ikor a szószék felé tarto tt. „Aligha fogjátok elhinni, hogy az ajtó mögötti kis szobában (sekrestyében) — m ielőtt a Tabernákulum ban levő gyülekezet elé jövök — úgy remegek, m int a nyárfalevél, és gyakran kell érez­ nem, hogy a térdeim összeverődnek, am ikor a szó­ székre lépek.” (MTP 1898. 296. o.) Ebben a céljában annyira biztos volt, hogy kijelen­ tette: „Nem kell irányt változtatnom, m inthogy a rra vagyok felhatalmazva, hogy teljes gőzzel előre halad­ jak, és remélem, így is cselekszem egészen végig. Ne engedjük, hogy a tanítás bárm ilyen szele kisodorja alólunk lábunkat!” (MTP 1883. 166. o.) Isten dicsősége tehát akkor nyilvánul meg az igehirdetésben, ha „a szenteket építjük, a bűnösöket pedig m egtérésre hív­ juk (megmentjük).”11 Igehirdetésének tartalma M ondhatnánk: a teljes Szentírás. Egy felmérés k i­ m utatta, hogy Spurgeon igehirdetéseihez a Biblia m in­ den könyvéből vett textust, János 2. levele kivételével. Tém áinak gazdagsága is átfogta a keresztyén élet minden tém áját, s az ún. világi tém ák közül is m ind­ azokat, amelyekkel a keresztyén em ber kapcsolatba kerülhet.12 Mégis, azt kell m ondanunk, hogy egyetlen dolog érdekelte igazán: hogyan prédikálhatja a m eg­ feszített K risztust? „Ajánlanám , hogy e házban a szol­ gálat tém ája mindaddig, amíg ez az emelvény áll és mindaddig, amíg e hajlékiba eljönnek az Isten t tiszte­ lők, Jézus Krisztus személye legyen.” (MTP 1861. 169. o.) Tizenöt évnyi prédikálás után is elm ondhatta: „Semmi m ást nem prédikálok, csak ezt a nevet, és ennek édesebb az íze, m in t valaha; és ha csak egyet­ len szó lenne a mondanivalóm, úgy gondolom, az ez lenne: egyedül Jézus, egyedül Jézus!” (MTP 1867. 575. o.) A nagy vonzóerő című prédikációjában így szólt: „Be kell vallanom, hogy nagyon drága az én lelkemnek, ha K risztusról prédikálok. Természetesen az sem fárasztó, ha az isteni igazság más részét h ir­ detem, de, ó! önm agában is gyönyörűség, ha Meste­ rem et prédikálom : hiszen ez a dolgok lényege. A m i­ kor Jézus K risztust prédikáljuk, akk o r nem a tányé­ rokat, késeket és villákat tesszük fel a lakom a aszta­ lára, hanem m agát a kenyeret adjuk át.” (MTP 1867. 575. o.) Ez az igényes, az igehirdetés form ájára is igen ké­ nyes prédikátor mondta, hogy akkor „élvezek egy va­ sárnapot a legjobban, am ikor a legjobban prédikálom Krisztust, vagy am ikor leülhetek és hallgathatok egy

egyszerű falusi prédikátort, aki felm agasztalja az Úr Jézust. Nem számít, hogy a nyelvtan hibás, amíg J é ­ zus jelen van.” (MTP 1873. 286—287. o.) A m egfeszített K risztus prédikálása a kereszt evan­ géliumát jelentette neki: „Úgy érzem, hogy ha K risz­ tus valóságosan és betű szerint nem úgy halt meg m int Helyettesítőm, m int igaz a ham isakért, akkor én nem üdvözülök, és soha nem lehet nyugalom a szí­ vemben. Abbahagynék minden prédikációt, h a a he­ lyettesítés beszédtémámnak nem lenne vezető motívu­ ma, m ert semmiről sem érdem es prédikálni, ha ez megszűnik. Úgy tekintem ezt a tanítást, m int az evangélium alapvető igazságát.” (MTP 1873. 546. o.) „Ami engem illet, nem ismerek más evangéliumot, és nyelvem legyen inkább némává, m inthogy bárm ikor bárm i m ást prédikáljon. A helyettesítés a veleje az egész Bibliának, a lelke az üdvösségnek, a lényege az evangélium nak; á t kell vele itatnunk minden prédiká­ ciónkat, m ert ez az éltető vér az evangélium szolgála­ tában.” (MTP 1871. 544. o.) Legtömörebben talán a következő idézet m ondja el hitvallását a prédikálás tartalm áról: „Semmi m ást nem m utatok nektek, csak a keresztet, a szónoklat virágai nélkül; a keresztet a varázslás vagy a rajongás kékes fényei nélkül; a keresztet az egyházi rangok gyém ántjai nélkül; a keresztet, a büszkélkedő tudo­ m ány tám aszai nélkül.” (MTP 1888. 563. o.) Ez nem jelentett nála egészségtelen befelé fordulást, vagy a tudományok megvetését, hiszen az igehirdetési elő­ készület nála is a szöveg elemzésével kezdődött, ahol az imádságnak is megvolt a maga helye: „Mindig rá ­ jöttem, hogy egy szövegnek a jelentését jobban meg­ ism erhetjük imádság által, m int bárm ilyen más mó­ don. Természetesen fel kell nyitnunk a lexikonokat és kommentárokat: is, hogy megértsük a szavak szó szerinti jelentését és egymáshoz való viszonyukat; de am ikor m indent megtettünk, még mindig úgy találjuk, hogy a mi legnagyobb segítségünk az imádságból ered.” (MTP 1910. 5. o.) A tévtanokkal szemben kérlelhetetlen volt, és ezt több ízben ki is fejtette: „Hamis tanításokat nem tu ­ dok elviselni, bármilyen szépen teszik is elém. Talán meg kell ennem a m érgezett húst csak azért, m ert az a tál a legfinomabb portéka? M éltatlankodom, am ikor egy m egmásított evangéliumot tesznek az emberek elé csábító szavakkal olyan személyek, akik készek áruba bocsátani a lelkeket; és csodálom azokat, akik enyhe szavakat használnak ezekre a tévelyítőkre. ,Ez a te bigottságod’ — m ondja az egyik. Így is nevezheted, ha akarod, de akkor ez a szeretett János apostol túlbuz­ gósága, aki így írt: ,Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatok­ ba, és ne köszöntsétek, m ert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.’ Bárcsak Istenért minél több ilyen döntésünk lenne, m ert ennek hiánya megfosztja vallásos életünket a gerincétől, és a becsü­ letes férfiasságot a kölcsönös hízelgés reszkető, ko­ csonyás masszájával helyettesíti.” (MTP 1878. 246— 247. o.) B ár saját álláspontját védelmezte, a „felesle­ ges és haszontalan” vitát azonban elítélte, m int a gyü­ lekezet m egrontóját: Ameddig lelkipásztor vagyok, nem kerülök ellentmondásba azok felől a tantételek felől, amelyek szilárd alapjai közösségünknek, de meg­ hagyom a civakodóknak, menjenek oda, ahol saját nézeteiket békében fenntarthatják. Meg vagyok róla győződve, hogy a gyülekezetben levő tanbeli külön­ bözőségek a vitatkozás szellemének kifejlődése m iatt megakadályozzák a gyülekezetet abban, hogy Istent helyesen szolgálja. (MTP 1870. 395. o.) * 305

Spurgeon még élötében elnyerte a „prédikátorok fe­ jedelm e” megtisztelő címet. Azóta is term ékenyítően h at evangélikus, reform átus, baptista és talán minden őt ismerő igehirdetőre. Az évforduló nem erőltetett reneszánszát hozza, hanem csak a jobb ismeret és a becsületes önvizsgálat ú tjá ra terel bennünket. Spur­ geon ma is időszerű, s ahol ebből a forrásból m erí­ tenek, tiszta vizet nyernek belőle. Igeértelmezése, szol­ gálati hűsége, mélységes emberismerete és embersze­ retete, életismerete, teológiájának széles áradása ma is összefog különböző hitvallásokat, átcsap a m ester­ ségesen építgetett válaszfalakon, hiszen az örök for­ rásból, az élet vizéből, Krisztusból m erített. Kiss Emil

JEGYZETEK 1. A z é le tra jz i a d a to k E. W. H a y d e n : S e a rc lig h t on S p u rg e o n (P a sa d e n a , T e x a s 1973) c. k ö te tb ő l v a ló k . M a g y a rra f o rd í­ to tta dr. G e r zs e n y i L ászló. K ia d á s a la tt a B a p tis ta E g y h á z ­ n á l: S p u rg e o n , a p ré d ik á to ro k fe je d e lm e cím m el. — 2. Dr. S o m o g y i B a rn a b á s : S zázö tv en év e s z ü le te tt S p u rg e o n . „A z én h á z a m n é p e ” c. n a p tá r a S z a b a d e g y h á z a k T a n á c s a k ia d á s á b a n . B p. 1984. 188. o. — 3. M e tro p o lita n T a b e rn a c le P u lp it 1875. 522. o. T o v á b b ia k b a n az é v e n te m e g je le n ő k ö te te k je lz é s m ó d ­ j a : a sz ö v eg b en (M TP év és o ld alszám ) je lö lé sse l az id ézetek , k ü lö n je g y z e t n é lk ü l. — 4. L d. 2. je g y z. 188—89. o. — 5. H a y ­ d e n : id . m ű . 72. o. (angol e re d e ti lap sz á m o z á s sz e rin t). — 6. az 1689-es b a p tis ta h itv a llá s, év szám n é lk ü l. A d a to k az elő­

szóból. E h itv a llá s e rő se n k á lv in is ta sz ín e z e tű a k iv á la s z ­ tá s ró l szóló h itc ik k e ly e m ia tt, íg y m a g y a rá z h a tó S p u rg e o n „ k á lv in iz m u s a ” is. — 7. S p u rg e o n H. K á ro ly é le tra jz a . N é m e t­ b ől á td o lg o z ta Öh le r L u jz a e re d e tije u tá n — B e rn á th L ajo s. B u d a p e st, B a p tis ta K ö n y v k e re sk e d é s k ia d á s a . 1931. 82. o. — 8. D r. B o ro ss G éza : S p u rg e o n k in c s e s k a m r á ja . B p. 1983. 2—3. o .-ró l. Ez az ed d ig m a g y a ru l m e g je le n t leg jo b b S p u rg e o n elem zés. — 9. Id é z e t a 2. je g y z e t 189—190. o. A d a to k o tt. — 10. D r. B o ro ss G. id. m ű 113—118. o. v. ö. — 11. Id. m . 114. o. — 12. V. ö. H a y d e n : id. m ű 227—246. o. T o vá b b i iro d a lo m : S ze b e n i O liv é r: S p u rg e o n m a g y a ru l, B é k e ­ h írn ö k , 1969. 29. o. — D r. S zig e ti J e n ő : S p u rg e o n m a g y a r h a ll­ gató i. „É s em lék ezzé l m e g az ú tr ó l” S z a b a d e g y h á z a k T a n á ­ csa, B u d a p e st, 1981. 69. o. — S p u rg e o n em lé k e z e te . S zerk . d r. S om ogyi B a rn a b á s , előszó u. ő. és K iss E m il. B a p tis ta E g y h áz k ia d á s a , B p. 1984. S p u rg e o n m a g y a r u l m e g je le n t m u n k á i: A h it te m p lo m a . E g y h á z i b esz é d e k S p u rg e o n n y o m á n . K ö n y v e s T ó th K á lm á n f o rd ítá s á b a n és sz a b a d á td o lg o z á s b a n , h á r o m k ö te tb e n . 1881. 1882., 1884. — S zá n tó J á n o s b eszéd ei az e k e m ellől, v a g y is jó ta n á c s o k m in d e n fé le e m b e r sz á m á ra . N é p k ö n y v . S p u rg e o n u tá n á td o lg o z ta B ie rb r u n n e r G u sztáv . K u la, 1886. — A z Iste n ü d v ig azság ai. F o rd . S za la y Jó z se f, B u d a p e st, 1895. 12. o. H o r­ n y á n s z k y n y o m d a , k ia d ja O n c k e n J . G. u tó d a , B ick el. H a m ­ b u rg . — A k a p u előtt. F o rd . V. D. 80. o. h á ro m k ia d á s b a n : 1921., ?., 1925. — A k e re sz ts é g rő l. I r ta N o r c o tt J á n o s , k ia d ta , s a jtó a lá re n d e z te és az elő szó t í r ta : CH. S p u rg e o n . M a g y a rra f o rd íto tta : U (d v a rn o k i) A (n d rá s ). B u d a p e st, 1900. — A z ü d v ü z e n e te (n é m e tb ő l). S a jtó a lá re n d e z te és k ia d ta : B a lo g h L a jo s. H a jd ú b ö s z ö rm é n y , B u d a p e st, 1899., 1902. ö sszesen 1536 o ldal. — H a rm a tg y ö n g y ö k , (ném etből) F o rd . B erta la n S á n d o r és B alogh L a jo s 384. o. B p. 1911. MOB n y o m d a k ia d á s a . — A ra n y s u g a ra k , (n ém etb ő l) 384. o. A b a p tis ta k ö n y v k e r e s k e ­ dés k ia d á s a S p u rg e o n h a lá lá n a k 100. é v fo rd u ló já n . B u d a p e st, 1934. — C sak k e g y e le m b ő l. F o rd . F ejér G y u la. 120. o. B u d a ­ p e s t, 1943. — G o n d o la to k , fo rd . L a n t E m il (n ém etb ő l) 128. o. 1943. — M it b e sz é ln e k a g y e rty á k ? M agvető K ö n y v k e re sk e d é s k ia d á s a . B u d a p e st. 84. o. — S z án tó J á n o s b eszéd ei. F o rd . S za b a d i G u sztáv 64. o. M agvető K ö n y v k e re sk e d é s k ia d á s a , B u d a p e st.

A Leuenbergi Konkordia előfutárai Magyarországon A magyarországi reformátusok és evangélikusok kéri és nagygeresdi egyezménye 1830-ban és 1833-ban A Leuenbergi K onkordia első évtizedes történetére emlékezve felidézzük a magyarországi reformátusok és evangélikusok 1830-ban Kéren és 1833-ban Nagy­ geresden kötött megegyezését. Egyúttal összehasonlít­ juk e két konkordiát a leuenbergivel. Szükség van erre, m ert olykor még a szakirodalom is úgy emlegeti e két magyarországi szerződést, m intha a Leuenbergi Konkordiához m indenben hasonlóan szabályozta volna a két egyház között az interkom m uniót és az in ter­ celebrációt. Erről azonban szó sincs. A magyarországi k ét egyezség mindössze a szórványban élő egyház­ tagok kölcsönös, de nagyon korlátozott lelkigondozá­ sáról intézkedett. Természetesen a maga korában ez is jelentős ökum enikus lépés volt. Hangsúlyozom, hogy konkrét lépés, gyakorlat volt és nem elképzelés. M ár­ pedig a legszebb elképzelés is kevesebbet ér az óhaj­ to tt cél érdekében tett szerény előhaladásnál. A kéri és nagygeresdi megállapodás viszont előhaladás volt. Az aprólékosan megfogalmazott, nehéz olvasmánynak tűnő egyházjogi szövegen átsüt a szeretetben együt t­ munkálkodás. T ö rtén elm i e lő z m é n y e k Magyarországon az ellenreformáció 1604-től 1781-ig tartott. Ez a hosszú időszak testvéri kapcsolatra kész­ tette a reformáció két nagy egyházát. Időről időre akadtak teológiai irányzatok, amelyek a két egyház összetartozását tudatosították. Ilyen volt Franciscus Junius és David Pareus heidelbergi professzor feleke­ zetközi békét hirdető, ún. irénikus teológiai iránya a XVII. század elején. Kedvező fogadtatásra ta lált m a­ 306

gyar földön. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemcsak követte, hanem levelezésre is lépett Pareusszal. Az egyetértést elősegítették az ébredések. A XVII. század 30-as éveire elterjedt a magyar reform átusok között a puritanizm us, amely az evangélikus egyházat is éb­ resztette. Annak a századnák a végén pedig a pietiz­ mus bontakozott ki az evangélikus egyházban, ami viszont a reform átus egyház akkori nemzedékének közvetített élő hitet. Később ta felvilágosodás és la ra ­ cionalizmus az em elkedett szellemiség elegáns magas­ latáról szemlélte a vallási dolgokat, ide a két evangé­ liumi egyház összetartozását tudatosította. Véres és vértelen ellenreformáció után 1791-ben or­ szággyűlési törvény biztosította a reform átusok és evangélikusok vallásszabadságát Magyarországon. A k­ kor lett alkotmányos törvény az, am it 1781-ben tény­ legesen m ár m egadott az uralkodói belátás II. József Türelmi Rendeletében. Az országgyűlési törvények ez­ után is együtt foglalkoztak a két evangéliumi egyház­ zal, úgy is emlegették őket, hogy m indkét hitvallású evangélikusok. A két egyház 1791-ben Budán és Pes­ ten azonos időpontban tarto tt zsinatán országos egy­ házalkotm ányt fogadott el. A két zsinatnak volt egy közös bizottsága azért, hogy az egyházialkotmány egy­ öntetű legyen. Sőt a két egyház legfelsőbb országos vezetésére közös főkonzisztóriumot iktatott egyházal­ kotmányába. A legfelső vezetés szintjén ezzel létre­ jött volna az unió. (Ne tévesszen meg bennünket a főkonzisztórium kifejezés. Ezt két autonóm egyház maga hozta volna létre és nem az uralkodó nevezte volna ki a konzisztoriális egyházalkotmányú német protestáns egyházak szervezetének m intájára.) A bu­ dai és pesti kánonokat azonban az egymást követő

magyar királyok nem hagyták jóvá. Politikailag aggá­ lyosnak tartották volna az ellenzékinek ítélt magyarországi protestánsok egyházszervezeti egyesülését. De ez nem a protestánsokon múlt. Ők jó viszonyban vol­ tak egymással addig is, amíg a királyi megerősítésre vártak. 1796-ban a reform átusok kísérletet tettek arra, hogy az evangélikusokkal és az ortodoxokkal közös egye­ tem et állítsanak fel. A terv kivihetetlennek bizonyult. Ám 1797-től évente összeültek a reform átusok és az evangélikusok vezetői a két egyházat közösen érintő dolgok m egtárgyalására és közös állásfoglalás kiala­ kítására. 1818-ban aztán azt is m egtiltotta a király. Politikailag veszélyesnek ítélte. A reformáció 300 éves jubileum ára készülve a né­ met evangéliumi keresztyének uniós mozgalmat kez­ deményeztek. Több ném et állam ban egyesült a két egyház. Ennek is jelentős hatása volt a magyarországi evangéliumi keresztyénekre. A történelm i előzménye­ ken és a korabeli uniós törekvéseken tú l egészen konkrét oka is volt a kéri és a nagygeresdi egyez­ mény megkötésének. És ez volt a legnyomósabb. Az történt, hogy az 1820-as évekre itt-o tt helytelen gya­ korlat (abusus) m utatkozott a két felekezet kölcsönös diaszpora-gondozásában. A viszony elmérgesedését a két szerződéssel lehetett megelőzni.1 Az tehát világos, hogy nem a kéri és nem a nagygeresdi egyezség kezdte a reform átusok és evangélikusok kölcsönös diaszpora-gondozását Magyarországon. Az megvolt a két megállapodás szerint régóta. Csupán a felekezeti békességet megrontó m ozzanatokat küszöbölte ki a két konkordia. A z 1830. é v i k éri e g y e z m é n y Az Északkelet-M agyarországon illetékes reform átus és evangélikus egyházkerület 1827-ben közös bizottsá­ got küldött ki a szórványgondozásban előforduló hi­ bák megszüntetésére vonatkozó javaslatok kidolgozá­ sára. A bizottsági vélem ényt alapul véve kötött szer­ ződést 1830-ban Kérben a Tiszáninneni Helvét H it­ vallású Superintendentia és a Tiszai Ágostai H itval­ lású Superintendentia arról, hogy a területén szór­ ványban élő reformátusok, illetve evangélikusok hová fizessék az egyházi adót és m ilyen legyen a stoláris szolgálatok rendje. A megállapodás szövege nem tartalm az teológiai alapvetést. A természeti igazságra és az 1791. évi pro­ testáns vallásszabadságolt biztosító országgyűlési tö r­ vényre hivatkozva leszögezi az irat, hogy az a fő irányelv, hogy mindegyik evangéliumi felekezet tagjai a saját felekezetüknek fizessék az egyházi adót. A szórványban élők azonban kivételt képeznek. Azok a lakóhelyükön szolgálatot teljesítő m ásik evangéliumi egyház lelkészének fizessék az abban a helységben szokásos legkisebb összegű egyházi adó felét, míg az egyházi adó m egm aradt felét a maguk felekezete ille­ tékes lelkipásztorának szolgáltassák be. A stoláris szolgálatokat végeztethetik a szórványban élők a másik evangéliumi egyház lakóhelyükön m ű­ ködő lelkészével. A keresztelésekre és tem etésekre ad­ janak tartós érvényű engedélyt (concessa) az anya­ egyházközség lelkészei a testvér felekezet szórványaik területén tevékenykedő lelkészeinek. Ezek a szolgála­ tok ugyanis nem m inden esetben engednek haladé­ kot. H am ar el kell tem etni a halottat vagy megke­ resztelni a rossz bőrben levő újszülöttet. A házasulan­ dók helyzete viszont egészen más. Azoknak van ide­ jük. Azok eskettessék m agukat saját felekezetük lelki­

pásztorával. Amennyiben ezt nem akarják a házasu­ landók, hanem a lakóhelyükön lakó másik evangéliu­ mi egyház lelkészének szolgálatát óhajtják igénybe venni, akkor szerezzék be esetenként felekezetük lel­ készének az engedélyét. A stólát az a lelkész kapja, aki a stoláris szolgálatot elvégezte. Ez a lelkipásztor köteles anyakönyvezni a másik felekezet általa meg­ keresztelt és megesketett, illetve eltem etett tagjait. Az év végén viszont ugyancsak köteles átadni ezek anyakönyvi kivonatait az illetékes lelkésznek. A szerződő két egyház egymással vegyes házasság­ ban élő tagjai m indkét szerződő egyháznak fizessenek egyházi adót. A két evangéliumi egyházhoz tartozó gyermekek járhatnak egymás iskoláiba, de a tanítók a más felekezetű gyerekek után sem követelhetnek több tandíjat, m int saját felekezetük gyermekei után. Ugyanez érvényes az egymás felekezetébe tartozó h a­ lottakért történő harangozásra.2

A z 1833. é v i n a g y g er esd i e g y e z m é n y A dunántúli evangélikus és reform átus szuperinten­ dencia közös bizottsága 1833 m ájusában szövegezett meg Nagygeresden egy megállapodást, am ely elvi in­ dokolás alapján „az evangéliumi szeretethez, s az idő leikéhez alkalm aztatott, s tartós békességet eszközlendő” széles körű szolgálati közösséget írt elő a szórvá­ nyokban.2 A szerződés az evangélikus és reform átus vegyes vallású olyan helységekre nézve intézkedik, amelyek­ ben az em lített egyik egyháznak nincs anyaegyházköz­ sége, de egyháztagjai igen, valam int a másik egyház­ nak van egyházközsége ott. A filiában élő evangéliumi keresztyének a helységükben levő anyaegyházközség­ gel rendelkező testvérfelekezetek széles körű segítségé­ vel gyakorolhatják saját hitüket. Természetesen jogi­ lag saját egyházuk anyaegyházközségéhez tartoznak. A fíliák használhatják a másik szerződő egyház templo­ mát, ott saját anyaegyházi lelkészük úrvacsorát oszt­ hat, halotti prédikációt mondhat, gyermekeik akadály­ talanul járhatnak a másik felekezet iskolájába. Ez a gyakorlat azonban nem jogosítja fel őket, hogy a m á­ sik felekezet így közösen használt tem plom ára és isko­ lájára tulajdonjogot form áljanak. A szerződésre azért volt szükség, m ert addig is érvényesült közös szór­ ványgondozásukban helyenként félreértések és viták tám adtak, „hogy azért az ilyen egyenetlenségek elhá­ ríttassanak, és az a szent békesség minél jobban meg­ fundáltassék, melyet lerajzol szent Dávid a CXXXIII. Zsoltárban ilyen szókkal: ,Ímé mely igen jó, és mely gyönyörűséges dolog az atyafiaknak egyességben való lakozások’; tehát ezen czélból a jövendő időkre meg­ tartandó sinórm értékül e következő rendszabások té­ tetnek:” A) A második hitvallású hívek teológiai-szertartási elvei m egtartandók a köztük végzett szolgálatban. B) A kölcsönös szolgálat csak meghatározott esetek­ ben lehetséges. C) A fizetés. A) A m ásik hitvallású hívek teológiai-szertartási elvei megtartandók a köztük végzett szolgálatban 1. „Mindkét felekezet akár a hittudom ányban, akár a rituálékban vagy templomi szertartásokban kövesse azt a kevésből álló különbséget, am int az ő atyáinak tanításából s példájából általvette”, de a más felekeze­ tű hallgatók kedvéért vigyázzon a rra a lelkész, hogy semmi bántót a testvéri felekezetről ne mondjon. A 307

másik egyház fíliájának tagjai viszont a befogadó fe­ lekezet tem plom ára, kegytárgyaira, hitform ájára és r í­ tusára semmi kisebbítő észrevételt sem tehetnek. 2. Az iskolam esterek a fíliák egyháztagjainak gye­ rekeit is ugyanúgy oktassák, m int a saját felekezetük gyerekeit, de a hittanban azokat, azok saját h itta n ­ könyveikből tanítsák. Amikor pedig a tanítók a m a­ guk egyházához tartozó gyerekeknek önnön felekeze­ tűk külön teológiai elveit magyarázzák, köteleseik a másik felekezet gyerm ekeit elbocsátani. A konfirm á­ ciót az anyaegyházközség lelkésze végezze a fíliákban élő egyháztagak gyerekeinél. Sem lelkészek, sem ta ­ nítók meg ne próbálják a testvér felekezet gyermekeit a m aguk egyházába áttéríteni. Cím szerint felsorolja az egyezség, hogy m ely tankönyvekből kell tanítani a reform átus, és melyekből a lutheránus gyermekeket. 3. „A proselytusok keresésére törekedés avagy lé­ lekvadászás m int a protestántizm us lelkével s az evan­ gyeliomi szeretettel is ellenkező félszeg m unka, mind a két félre nézve általjában tiltatik ” — írja elő a m eg­ egyezés. Csupán nagyon kivételes esetekben, teljesen szabad elhatározásból térhettek át egymáshoz a 13 évet betöltött egyháztagok. Részletesen megszabta az áttérés korrekt, testvéries m ódját, valam int annak a gyermekek vallására vonatkozó következményeit. 4. A két evangéliumi felekezet tagjai által kötött ve­ gyes házasságok felbontásának módjáról is intézkedett a szerződés. B) A kölcsönös szolgálat csak meghatározott esetekben lehetséges A megállapodás második fejezete alapelvül azt m ondja ki, hogy a keresztelést, egyházkelést, úrvacsora­ osztást, konfirmációt, esketést, betegek látogatását, te­ m etést lehetőleg az anyaegyházközség lelkésze végez­ ze. Am ennyiben az a távolság, útviszonyok vagy más akadály m iatt lehetetlen lenne, úgy az úrvacsora és a konfirmáció kivételével a helybeli másik felekezet lelkészének megengedi a felsorolt szertartások elvég­ zését, továbbá a betegek látogatását. Az anyakönyvi kivonatok megküldendők az illetékes lelkésznek. A vegyes házasságra lépők a menyasszony vallása szerin­ ti lelkipásztor elé járuljanak esketésre, m ert a régi kánon is azt vallja, hogy ubi sponsa ibi copula. A ve­ gyes házasok békítése viszont a helybeli lelkész felada­ ta. A súlyos betegeknek kiszolgáltathatja az úrvacsorát a testvérfelekezet helybeli lelkésze, de a másik fele­ kezet rendtartása szerint, evangélikusoknak, ha úgy kívánják, akkor ostyával, reform átusoknak pedig ke­ nyérrel. A másik felekezet h alottját viszont a temető lelkész az önmaga felekezete szertartásával temesse. Amennyiben egy helységben evangélikus és reform á­ tus lelkész van, akkor mindegyik saját felekezete tag­ ja it temesse, de ha m eghívják a két lelkészt közös te ­ metésre, akkor azt közösen végezzék el. A vegyes h á­ zasok gyermekeit a két lelkészes helységekben azok a lelkészek temessék, akikhez tartoznak, sexus sexum seguitur elve alapján. Közös tem etőt tartsanak fenn és saját felekezetü k szerint jelöljék a sírokat, mivel azt kívánja az evangéliumi szeretet. A preoranst tartó helyekről hasonlóan rendelkezik a szerződés, m ajd előírja, hogy olyan helységekben, ahol m indkét egyháznak van elemi iskolája, m inden gye­ rek a saját egyháza iskolájába járjon. Magasabb evan­ gélikus vagy reform átus iskolába felekezeti különbség nélkül felveendők a két protestáns egyház ifjai, de sem felekezete, sem anyanyelve, sem szegénysége m iatt senkit a tanulók közül hátrányosan m egkülönböztet­ ni nem szabad. Az áttérítés büntetés terhe mellett tilos. 308

C) A fizetésről úgy dönt a nagygeresdi egyezmény, hogy a templomok és más egyházi épületek fenntartása, építése és jav ítá­ sa csak az ahhoz a felekezethez tartozókat terhelje. Önként részt vehet a terhek hordozásában az ott lakó másik felekezet egyháztagja is. A lelkész fizetésének rendje m aradjon a régi. Ám ha az rendezetlen, akkor úgy állapítsák meg, hogy azok a másik egyházhoz tartozó filialisták, akik az úrvacsora és a konfirm áció kivételével a helybeli másik feleke­ zet lelkészének szolgálatával élnek, fizessék a helybeli másik egyház tagjai egyházadójának felét az ottani másik felekezetű lelkésznek, a fennm aradó felét pe­ dig saját felekezetük illetékes lelkészének. A vegyes házasok mindegyik házasfele a maga egy­ házának fizessen. A tanítóknak és preoransoknak vagy fizessenek annyit, m int önnön felekezetük hasonló al­ kalm azottainak, vagy m aradjon a régi szokás érvény­ ben. A stólafizetés rendje megállapításában különbözik a nagygeresdi egyezmény a kéritől. A kéri azt az elvet vallja, hogy a stoláris szolgálatot végző k apja a stólát. A nagygeresdi szerződés ezzel szemben úgy határoz, hogy a másik felekezet tagjainak végzett stoláris szol­ gálat után csak fele stólát kapja a szolgálat végzője, a megmaradó másik felét viszont a stoláris szolgálatot igénybe vevő egyháztag felekezetének illetékes lelké­ sze vegye fel. A nagygeresdi egyezség azzal végződik, hogy előírja a felmerülő panaszok kivizsgálásának és a fenyítések testvéries m egállapításának módját.

A k éri és n a g y g er esd i e g y e z m é n y és a L eu en b ergi K onkordia A Leuenbergi K ankordia alapos teológiai m unkát tudhat maga mögött. A szöveg tisztázta a teológiai alapokat. Eközben tiszteletrem éltóan megőrizte a tra ­ díciót. A két felekezetet elválasztó tantételekről kije­ lentette, hogy a reform átorok korában az úgy volt, am iért nem ítéli el a reform átorokat, de körvonalazta, hogy most azokról a kérdésekről mi a közösen elfoga­ dott álláspont. A kéri és nagygeresdi konkordia nem sorakoztatta fel a teológiailag elválasztó tantételeket. Ennek két oka van. Egyik az, hogy az a kor mélyen dogmaellenes volt. A dogmákra úgy tekintetnék az akkori emberek, m int amik elválasztják az egyházakat egymástól. A racionalizmus, rom antikus teológia, az ébresztő teoló­ gia és az uniós törekvések azzal vélték áthidalhatónak a reformáció két egyháza közti szakadékot, hogy való­ jában m int korszerűtlent, m egtagadták a reform átori örökséget. A másik ok, am iért a két magyarországi Ikonkordia a dogmatikai kérdések boncolgatását mellőzte az volt, hogy nem abszolút újat kezdett a közös szórványgon­ dozással, hanem egy régi gyakorlat tisztázandó kér­ déseit szabályozta. Ezért is annyira praktikum -köz­ pontú a két szerződés. Az is felm erülhet az olvasóban ma, hogy m iért foglalkozik m indkét egyezség olyan behatóan a fizetnivalók kérdésével. Szó sincs arról, hogy túlzottan anyagiasak lették volna eleink. Viszont emberek voltak az egyháztagok, akik olykor igyekez­ tek kihúzni m agukat a fizetés kötelezettsége alól, s a szórványban erre m ódjuk is jobban volt. De emberek voltak a lelkészek is, akiknek szűkös megélhetését biztosította a papbér és a stóla. Nem beszélve az egy­ ház egyéb anyagi terheiről, amelyek a szórványban élők vállán éppen úgy kellett, hogy nyugodjanak,

m int azokén, akik egy töm bben élték felekezetűkben lelki igényeik kielégítését. A kéri és nagygeresdi egyezmény éppen azt m utatja, hogy más téren nem volt rendezetlenség a reform átusok és evangélikusok kölcsönös szórványgondozásában, csupán a gyakorlati kérdésekben. Ez nem lebecsülendő eredmény, hiszen fennkölt elméletek is a gyakorlaton buknak meg sok­ szor. A másik becsülésre méltó a két szerződésben, hogy a két egyház két-két kerülete testvéries őszinte­ séggel szabályozta éppen az ism ertetett problémákat. Mégpedig hosszú időszakra eredményesen, am int azt az egyháztörténetből tudjuk. A Leuenbergi Konkordia szélesebb körű együttm ű­ ködést tesz lehetővé. Legszembetűnőbb az úrvacsorai közösség bevezetése. A kéri egyezmény meglehetősen szűkkeblűnek látszik e téren. Nem beszél az istentisz­ teletek, az úrvacsora közös tartásáról, csupán a stolá­ ris és egyéb fizetési kötelezettségekre összpontosít. Nyitva m arad a kérdés, hogy volt-e a kéri egyezséget megkötő két szuperintendenciában valam ilyen in ter­ celebráció és interkommunió. Nem látszik valószínű­ nek. A nagygeresdi egyezményben is csak az áll az úrvacsoráról, hogy csupán betegeknek, azoknak is k i­ zárólag sürgős esetben szolgáltathatta ki a szórvány­ ban az úrvacsorát a másik evangéliumi felekezet lel­ késze. Az intercelebrációt a nagygeresdi megállapodás kifejezetten előírja, de azt is mindössze a szórvány­ ban.

A kéri és a nagygeresdi egyezmény a magyarországi reform átus és evangélikus egyház testvéri együttm ű­ ködésének dokumentuma. Hálásan emlékezve a két szerződésre, becsüljük meg a közös szolgálatnak azt a szélesebb körét, amely a későbbi időkben a két m a­ gyar egyház között kialakult, s amelyet a Leuenbergi K ankordia elmélyített. Ugyanakkor becsüljük a Leuen­ bergi Konkordiát azért is, m ert a két történelm i pro­ testáns egyház közös szolgálatát nemzetközi ökum eni­ kus szinten széles skálán mozogva lehetővé tette. Csohány János

JEGYZETEK 1. B u c say , M ih á ly : D e r P ro te s ta n tis m u s i n U n g a rn 1521— 1978. U n g a rn s R e fo rm a tio n s k irc h e n in G e sc h ic h te u n d G eg en ­ w a rt. T eil II. W ien — K ö ln — G raz 1979. V erlag B ö h la u s N ach f. S. 72—77.; Az a b u s u s o k m e g s z ü n te té sé t e m líti a k é r i e g y e z m é n y 5. p o n tja (ld. a 2. je g y zetet) a n a g y g e re s d i eg y ez­ m é n y sz ö v eg éb en sz in té n b ő v e n v a n a z o k ró l szó (ld. 3. je g y ­ ze te t), d e a P ro te s tá n s E g y h á z i és Is k o la i L a p (to v á b b ia k b a n P E IL ). 1864. 33. s k .-b e n k ö z ö lt szövege elé í r t h e ly z e tis m e r­ te té s k ü lö n k it é r az a b u s u s o k ra . — 2. A k é r i e g y e z m é n y szö ­ v eg én ek k ö z lé se i: P E IL 1862. 1328—1332., 1383—1385.: A M a­ g y a ro rs z á g i Ev. R ef. E g y h áz E g y etem es K o n v e n tjé n e k je g y ­ ző k ö n y v e. D e b re c e n 1893. 140—142. — 3. A n a g y g e re s d i eg y e z ­ m é n y sz ö v eg én ek k ö z lé se i: P E IL 1846. 638—642., 653—657., 678— 681.: 1864. 33—40., 97—102., 129—134.; M a g y a ro rsz á g i E v. Ref. E g y h áz E g y e te m e s K o n v e n tjé n e k je g y z ő k ö n y v e . D eb recen 1893. 127—139. az id é z e te k ebből v aló k .; H o rv á th Z o ltá n : A n a g y g e re s d i egyezség. 1940.

H A Z A I SZEM LE

Országos Református Kiállítás 1934-ben Ötven évvel ezelőtt került sor a magyarországi re ­ form átus egyház történetében először arra, hogy szel­ lemi és tárgyi örökségét Budapesten a nagyközönség elé tárja. A M agyar Nemzeti Múzeum, az Iparm űvé­ szeti Múzeum, a Teológiai Akadémia term eiben ren­ dezett, és 1934. szeptember 30-án megnyílt kiállításról a meghívó szövegében ezt olvassuk: „Ebben a kiállí­ tásban úgy az állam i közgyűjtemények, m int a magyar reform átus egyház gyülekezetei és intézményei, vala­ m int egyes tagjai birtokában levő, történelm ünkre, ok­ tatásügyünkre, istentiszteleti és gyülekezeti életünkre, sajtónkra, tudományos és irodalmi m últunkra, refor­ mátus népünk megismerésére vonatkozó tárgyakat, emlékeket, képes ábrázolásokat állítjuk ki eszmélteté­ sül és buzdításul. Ilyen teljességében évszázadok óta most gyűl össze először s a mi életünkben nehezen ismétlődik meg még egy ilyen alkalom.” Valóban, eszméltető és buzdító céllal készült a k iál­ lítás, amelynek terve m ár 1930-ban felm erült, ponto­ sabban szólva a több alkalom m al m egrendezett ró­ mai katolikus egyházművészeti kiállítások adták az ötletet egy protestáns kiállítás rendezésére. A Magyar Iparm űvészet c. folyóirat erről így ír: „kétségtelen, hogy a régi protestáns egyházak m inálunk is igen szép anyag birtokában vannak m é g . . . tehát egy protes­ táns kiállítással is dem onstrálni kellene művészi ipa­ runk hajdani erejét és sugallatkeltő módon befolyá­ solni az újabb tevékenységet”. Csányi Károlyt, az

Iparművészeti Múzeum igazgatóját bízta meg a pro­ testáns egyházak vezetősége a kiállításra szánt anyag összeírásával. A buzdítás és eszméltetés mellé tehát a „demonstráció” is bekapcsolódott. Ennek megvolt az oka. Az 1930-as évek elején feszültté vált a viszony a római katolikus és a reform átus egyház között. Az 1931-es Szent Im re év, m ajd a „Szent Jobb” körüli, il­ letve az ereklyék tiszteletét elutasító reform átus m aga­ tartás m iatti viták a két egyház kapcsolatát m egron­ tották. Nem véletlen tehát, hogy közvetlen a kiállítás megnyitása előtt ilyen tartalm ú cikk jelent meg a Lelkészegyesületben: „A m űtörténelm i kiállítás, am it az ORLE idei kongresszusával együtt rendez, m inden­ esetre elsőrendű látványosságul kínálkozik nemcsak a kim ondott tudósok és művészek számára, hanem m in­ den szép iránti fogékony ember szám ára is. De a ki­ állítás célját nem m eríti ki a látványosságul szolgálás, m ert a kiállítás bizonyságtétel is akar lenni a magyar kálvinizmus nemzetművelődési értéke mellett. Erre a bizonyságtételre nagy szükségünk van. Veszedelmes tervszerűséggel folyik ugyanis a m unka az iránt, hogy elhomályosítsák a magyar kálvinizmus minden érde­ mét, levonják minden értékét s m eghamisítsák m in­ den igazságát. A tudomány az átértékeléssel, a m űvé­ szet a szerzők iránt való elfogultsággal, a politika az idegen elemek kedvezményezésével folytatja ezt a munkát. Nem ritka m ár az az orcátlan eset sem, hogy nemzeti szempontból is kifogás elé állítsák a magyar 309

kálvinizmus életét. A belső ellenséges front irányá­ ban, hatalm as bizonyságtételnek ígérkezik ez a kiállí­ tás. Itt legalább szabadon tehetünk bizonyságot tör­ ténelmi igazaink mellett. Ha úgy folynak a dolgok szabadság tekintetében, am int m ostanában folynak, akkor valóban csak a múzeumok, könyvtárak és tem p­ lomok m aradnak meg szószólóiul azoknak az érdem ek­ nek, amelyeket a mi egyházunk a nem zeti jövő fej­ lesztése és konzerválása körül szerzett.” A kiállítás megszervezése Nem tudjuk, hogy Csányi Károly milyen eredm é­ nyeket ért el a kiállításra szánt anyagok összeírásá­ ban, valószínűleg nem sokat, m ert 1931 januárjában az Egyetemes Konvent 52 pontból és több alpontból álló kérdőívet bocsátott ki, amelyben minden reform átus gyülekezetnek aprólékos beszámolót kellett készítenie, rajzzal, fényképpel illusztrálva az egyházközség tu la j­ donában és kezelésében levő épületekről, m ű- és tör­ ténelm i emlékekről. Úgy véljük, hogy egyházunk tör­ ténetében ez az összeírás volt a legrészletesebb, m ert ez kiterjedt a templom, ennek berendezése, a parókia, iskola, az anya- és jegyzőkönyvek, az úrasztali felsze­ relések, harangok, fejfák, egyházi mérőeszközök, sőt még a biztonsági állapotok rögzítésére is, hiszen ilyen pontokat találunk a kérdőívben: „Hol ta rtjá k az ú r­ asztali szerelvényeket és a keresztelő edényeket? Hol őrzik az egyház anya- és jegyzőkönyveit, okmányait? Biztos, száraz és tűzmentes helyen-e?” Legtöbb lelkipásztor a tőle telhető legnagyobb igye­ kezettel, sok szöveges m elléklettel ellátva töltötte ki a kérdőívet, de kevés fényképet találunk az anyagban, viszont ez érthető: faluhelyen nehéz volt megoldani a fotózást. Tényként szögezhetjük le: az 1931-cs össze­ írás az egyházközségek történetének fontos dokum en­ tuma. 1933-ban az Országos Reform átus Lelkészegyesület soros gyűlését Kecskeméten tartotta, és itt jelentették be, hogy az Országos Református K iállítást 1934-ben Budapesten rendezik a Reform átus Ünnepi Hét — szept. 30.—okt. 8. — keretében. A terv tehát, hogy Protestáns Országos K iállítás legyen, előttünk isme­ retlen okok m iatt nem sikerült. Csikesz Sándor, a debreceni egyetem teológiai fa­ kultásának professzora, az ORLE főtitkára vette ke­ zébe a kiállítás rendezésének ügyét és az ő fárad h atat­ lan buzgalm ának köszönhető ennek megvalósulása. Csikesz Sándor m indenekelőtt létrehozta Budapesten a Kálvin tér 8. szám alatt „Az Országos Református K iállítás Központi Irodájá”-t, melynek feladata volt a propaganda szervezése. Az iroda összesen 14 (!) körle­ velet küldött szét a gyülekezeteknek, melyek közül kétségtelen a „Bejelentőív” volt a legfontosabb, m e­ lyen az egyházközségek közölték, hogy m it tudnak kölcsönadni a kiállításra. Talán nem lesz érdektelen, ha felsoroljuk, hogy m it kérték a gyülekezetektől: 1. Tárgyak: régi úrasztala, kenyérosztó tányér, kehely, borkancsó, terítőváz, terítő, kenyérvágó kés, kereszte­ lő kancsó, tál, egyházfegyelmi eszközök, egyházi ű r­ m értékek és súlym értékek, régi persely, szentmihály lova, régi harang vagy töredéke, egyházi és iskolai épületek kicsinyített gipszmásolata, régi papi ruházati tárgyak, reform átus népviseleti tárgyak, fejfák, hasz­ nálatból kivont régi pecsétek eredetiben, egyházi pe­ csétek lenyomata. 2. Könyvek, okmányok, írások: a legrégibb konfirmációi anyakönyv, presbiteri jegyző­ könyv, számadókönyv, az egyházi levéltár legrégibb okmánya, a templom elvételéről szóló régi írásbeli feljegyzések, a legrégibb keresztelési, házassági, h a­ lotti anyakönyv, az egyház története, lelkészek és ta ­ 310

nítók névsora a legrégibb időktől kezdve, régi családi Bibliák, régi énekeskönyvek, kéziratos énekgyűjtem é­ nyek. 3. Fényképek, képes ábrázolások. 1934 augusztusában bocsátotta ki utolsó körlevelét a Központi Iroda „Gyorsan, pontosan, lelkesen” jelszó­ val, „Tanácsok az Országos Református K iállításra szánt tárgyak beküldése ügyében” címmel. A bevezető részben ezt olvassuk: „Elérkezett a legutolsó alkalom à m agyar reform átus összefogás, együvé-tartozás meg­ bizonyítására az Országos Református K iállításban v a­ ló részvétel és a kiállítási tárgyak beküldésére. Utol­ jára hívjuk azt a pár, eddig vonakodó egyházakat is a csatlakozásra, hogy e páratlanul nagyszerű alkalomból szégyenszemre ki ne m aradjon. Mivel a kiállítás egy­ házmegyénként lesz csoportosítva, kérjük az esperes urakat, hogy még egyszer sürgessék meg összes gyüle­ kezeteiket, hogy egyházmegyéjük m éltóképpen képvi­ selve legyen. Az Országos Református K iállítás körzet­ gondozó b arátait nyomatékosan kérjük, hogy gondos­ kodjanak a körzeteikhez tartozó egyházaiknál a kiállí­ tás szám ára igényelt tárgyak egységes és lehetőleg együttes beküldéséről.” Az ívrét nagyságú, három ol­ dalas, sűrűn nyom tatott körlevélből az érdekelt gyüle­ kezetek pontos tájékoztatást kaptak arra vonatkozó­ lag, hogy az egyes tárgyakat milyen összegben lehet biztosítani. Egy XVIII. századi óntányér biztosítási ér­ téke 10,— pengő, egy középkori színarany kehely 4000,— P; egy XV. századból való anyakönyv 1000,— P ; egy középkori templomi perzsaszőnyeg 2000,— pen­ gő volt. A biztosítási díjat a Központi Iroda fedezte és ez kiterjedt a tűz, tűzoltás, vismajor, törés, sérülés, el­ veszés és lopás kockázataira. A körlevél a továbbiak­ ban tanácsokat ad a tárgyak csomagolására vonatko­ zólag és közli: a Kereskedelemügyi M inisztérium en­ gedélyezte, hogy a vasúton és gyorsáruként feladott ládák, csomagok félárú kedvezménnyel küldhetők a kiállításra. A posta semmiféle kedvezményt nem ad. A körlevél ezzel a megnyugtató szöveggel zárul: „A kiállítási tárgyaik az Iparm űvészeti Múzeumban s a Nemzeti Múzeumban az eredetileg is kiállítási célra épült s hiteles, gyakorlott, állami őrzőszemélyzet foly­ tonos felügyelete alatt álló helyiségekben lesznek ki­ állítva. Ezenkívül az ORK vezetősége gondoskodik minden lehető módon a kiállítási tárgyak épségben m aradásáról és a gyülekezetekhez okt. 11—20. között való sértetlen visszaküldéséről. A tanügyi vonatkozá­ sú s kevésbé értékes tárgyak a Ráday u. 28. alatti Theol. Akadémia helyiségeiben kerülnek kiállításra.” M egindult tehát a ládák, csomagok áradata Buda­ pestre. Hogy milyen nagy volt ez az áradat? Erre pon­ tos választ adhatunk: 1934-ben kb. 1100 reform átus gyülekezet volt Magyarországon és ebből 820 juttatta el vasúton, postán, a budapestiek nyilván személyesen a kiállításra szánt tárgyakat, könyveket, iratokat, fényképeket az Iparművészeti, a Nemzeti Múzeumba, a Teológiai Akadémiára. Szellemi hagyatékunk bemutatása a Nem zeti M úzeumban Nehéz lenne eldönteni, hogy a szellemi hagyaték, vagy a tárgyi emlékek képezték-e a kiállítás súlypont­ ját, hiszen sokan voltak, akiket a Nemzeti Múzeum­ ban, és szintén sokan, akiket az Iparm űvészeti Mú­ zeumban levő anyag érdekelt. Lényeg az, hogy m ind­ két helyen a teljességre törekedtek. A Nemzeti M ú­ zeumban rendezett ún. „Református Történeti K iállí­ tás”-ról nyom tatott katalógus jelent meg. Ebből meg­ tudjuk, hogy a magyar kulturális közgyűjtemények milyen jelentékenyen járultak hozzá a kiállítás sike­ réhez. Az alábbi intézmények kölcsönöztek anyagot:

Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, Or­ szágos Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Mú­ zeum osztályai: Történeti Gyűjtemény, Iparm űvészeti Gyűjtemény, Néprajzi Múzeum, Érem tár; Magyar T u­ dományos Akadémia, Történelm i Képcsarnok, Ernst Gyűjtemény, Országgyűlési Múzeum, H adtörténeti Mú­ zeum. A kiállítás katalógusa megjegyzi: „A Reform á­ tus K iállítás rendezőségének felkérésére helyet adtunk kiállításunkon a debreceni, kecskeméti, miskolci és sá­ rospataki reform átus kollégiumok nagykönyvtárai régi magyar könyvanyagának is”. Elenyészően csekély azoknak a könyveknek száma, am it az em lített reform átus gyűjtemények anyagából állítottak ki: a debreceni Kollégium közel félmilliós könyvtárából például csak 13 művet, tehát olyan k i­ adványokat, melyek a Széchényi K önyvtárban nem voltak m egtalálhatók. Egyébként a katalógus 734 té ­ telszám alatt sorolja fel a kiállított anyag eléggé b i­ zarr jegyzékét az alábbi elrendezésben: erdélyi feje­ delmi emlékek, egyházi edények aranyból és ezüstből, írók, állam férfiak, érmek, lakodalmi kellékek reform á­ tus községekből, egyházi és temetési kellékek, úrasztali kendők, a m agyar reform átus élet m últjára vonatko­ zó iratanyag, reform átus folyóiratok, halottas beszé­ dek és sírfeliratok, reform átus iskolák adm inisztráció­ jára vonatkozó iratok, reform átus polgári életre vo­ natkozó emlékek, naplók és életrajzok, reform átus vallású írók kéziratos művei, reform átus vallású szép­ írók művei, zsoltár- és énekeskönyvek, reform átus ze­ nei emlékek, hitvita-írások, kéziratos teológiai tanító művek, teológiai régi magyar nyomtatványok, legré­ gibb magyar protestáns szentírások, vallásos iratok. A kétségtelenül „papír ízű” kiállítást különböző tá r­ gyakkal: úrasztali edényekkel, terítőkkel, harangok­ kal, Bethlen Gábor feleségének ruhájával és zongorá­ jával, I. Rákóczi György ágyújának töredékével, II. Rákóczi György buzogányával, Kemény János erdélyi fejedelem ereklyéivel, Tisza István rendjeleivel, fest­ ményekkel, vőfély- és jegykendőkkel, fejfákkal igye­ keztek változatosabbá, színesebbé tenni. Ezek a tá r­ gyak kivétel nélkül a budapesti közgyűjtemények anyagából kerültek a kiállításra, de csekély számmal, m ert a katalógus 734 tétele csak a könyv- és iratanya­ got tartalm azza, és külön sorolja fel a tárgyakat: feje­ delmi emlékek 16 db; egyházi edények 39 db; külön­ böző ereklye 31 db; rendjelek 20 db; érm ek 36 db; ú r­ asztali terítők 21 db; népi emlékek 14 db; képek, szob­ rok 19 db; fejfák 13 db; harang 2 db, összesen 211 tárgy. Úrasztali felszerelések az Iparm űvészeti M úzeumban Tekintélyes könyv- és iratanyag került bem utatásra a Nemzeti Múzeumban, de ezt a számot jóval felül­ m úlja az úrasztali edények, terítők mennyisége, am it az Iparművészeti M úzeumban állítottak ki. Pontos adatokat közölhetünk a kiállítás anyagáról, m ert e r­ ről is készült stenciles jegyzék és ennek alapján meg­ állapítjuk, hogy az Iparm űvészeti M úzeumban látható volt: 201 db aranyozott ezüst, vagy ezüst kenyérosztó tányér, 561 db aranyozott ezüst, vagy ezüst kehely és pohár, 32 db aranyozott ezüst, vagy ezüst kanna, 813 db különféle ónedény, 115 db különböző rézedény, 50 db cserépedény, 5 db üvegedény, 3 db faedény, 2 db bádogedény, 763 db úrasztali terítő és abrosz, 1 db szőnyeg.

A 820 reform átus gyülekezet tehát összesen 2546 tá r­ gyat küldött fel a kiállításra. Ugyancsak az Iparm ű­ vészeti Múzeumban m utatták be azokat a tárgyakat, amelyek az úrasztali edények, terítők csoportjába nem sorolhatók be. Ilyenek voltak például: úrasztala, egy­ házláda, kenyérvágó kés, persely, templomkulcs és csillag, toronykakas, Mózes-szék, egyházfegyelmi esz­ közök: kaloda, korbács, szégyenkő. Külön csoportot ké­ peztek a fémből készült egyházi pecsétnyomók. Ezek­ ből 339 darab került bem utatásra. A magyar reform á­ tus néprajz tárgyi em lékeit úgyszólván csak a sárközi hímzések, szőttesek képviselték. Csikesz Sándor még a kiállítás rendezése előtt lépé­ seket tett egy Országos Református Múzeum létreho­ zására. Úgy látta jónak, hogy először a reform átus te­ metők fejfáit gyűjti össze Debrecenben eredeti vagy másolat form ájában. Ez a kollekció szintén szerepelt a kiállításon, mégpedig szép számmal, hiszen 151 fejfát láthatott a közönség a budapesti Teológiai Akadémia helyiségeiben. Fényképek a Teológiai Akadém ián 99 lap terjedelm ű, sűrűn gépelt jegyzék sorolja fel a kiállításra beküldött fényképeket, amelyek a buda­ pesti Teológiai Akadém ián voltak m egtekinthetők. Ez az anyag magába foglalja egyházunk teljes életét: az iskolákat és főiskolákat, az ifjúsági egyesületeket, a cserkészeket, dalegyleteket, szeretetintézményeket, a külföldi magyar reform átusság életét. M egtaláljuk a fotók között a konfirm andusokat, a presbitérium ot, a lelkészt családjával együtt, a templomot kívül és belül, a tem etőt az elhunyt lelkészek sírkövével, a gyüleke­ zet jelentősebb eseményeit: püspöklátogatást, harang­ szentelést, presbiteri konferenciát, az ORLE gyűléseit megörökítő képeket. Nagyon sok egyházközség 20—30 — köztük több archív — fényképet küldött fel a ki­ állításra és az összes fotók száma megközelíti az öt­ ezret. A képekből mintegy 3000 db a debreceni Re­ form átus Kollégium Múzeumában található. A kiállítás sajtóvisszhangja M eghaladná tanulm ányunk keretét, ha sorra ven­ nénk az összes világi és egyházi lapokban, folyóiratok­ ban közzétett méltatásokat, ismertetéseket, melyek az Országos Református K iállításról napvilágot láttak. Nem vitás, hogy a fővárosi és a vidéki napilapok 1934 végén hosszabb-rövidebb form ában megemlékeztek a kiállításról, de ebből a sajtóvisszhangból mi csak h á ­ rom közleményt idézünk: A Zilahy Lajos által szer­ kesztett Magyarország c. napilapban ezt olvassuk: „Őt évig tarto tt az előkészítése ennek a kiállításnak, am i­ ben tíz napig gyönyörködhet a budapesti közönség. Az Iparművészeti Múzeum csarnokában a magyarországi reform átus egyház ezer magyar reform átus kincsét ál­ lították ki. A puritán reform átus templomok kevés dí­ szét, kelyheket, kancsókat, hímzéseket, terítőket, né­ hány fafaragást, amelyből mégis csodálatosan szép, bám ulatosan gazdag gyűjtemény került ki. Református egyházművészet — nemigen hallottuk ezt így emleget­ ni. Annál nagyobb és örömteljesebb a meglepetésünk, amikor ezen a kiállításon a magyar iparm űvészet leg­ régibb, páratlanul értékes emlékeivel találkozunk . . . Talán a legrégibb darabja a kiállításinak Mátyás ki­ rály egyik serlege, amelyet külföldi követek ajándé­ kának készíttetett a király és amely később a miskolci reform átus egyház tulajdonába k e r ü lt. . . A nagy re­ form átus kiállítás anyaga nem fért el az Iparművészeti Múzeumban. A reform átus népművészet emlékeit a teológiai akadém ián állították ki, itt főleg a faragott fejfák gyűjteménye érdekes. A Magyar Nemzeti Mú­ 311

zeumban a régi m agyar sajtóterm ékek sorozatát állí­ tották ki, itt szerepel a M agyar Nemzeti Múzeum és a Széchényi K önyvtár reform átus vonatkozású anyaga is. Csikesz Sándor egyetemi tan ár rendezte a p áratla­ nul szép és érdekes kiállítást.” A Katolikus Szem le ezt írja: „A m agyar művészet­ történetnek hosszú sora óta a legnagyobb szabású ese­ ményévé lett az Országos Református K iállításnak az a része, amely a magyarországi reform átus egyházak liturgikus felszerelését m utatta be az Iparművészeti M úzeum ban. . . A szakkörök előtt eddig csak a n a ­ gyobb reform átus templomok kincstárai voltak isme­ retesek, úgyhogy valóban a tudom ány nagy nyeresé­ gének tekinthető az a tem érdek m űtárgy, mely az or­ szág eldugott kis reform átus templomaiból most v á­ ratlanul elő b u k k an t. . . A reform átus egyházak kez­ detben a katolikus templomok birtokbavételével azok felszeretéseit is átvették. E m iatt találkozunk kincseik között számos olyannal, melyek még a középkori kato­ likus egyházi ötvösség alkotásai. A reform átus szent­ edényeknek időrendileg is a legelső darabja az a XIII. és a XIV. század fordulóján készült kehely, mely ma a bőnyrétalapi reform átus egyház birtokában van. A későbbi emlékek híven elárulják, hogy a magyar re­ form átusság mindvégig kegyelettel ápolta és fejlesztet­ te a m agyar ötvösség hagyományait. A dunántúli egy­ házak kegyszerein sokszor döntően m utatkoznak az el­ lenreform áció ötvöseinek hatásai . . . A kiállításon be­ m utatásra került úrasztali terítők a XVI. század kö­ zepétől a XIX. század közepéig terjedő időszakból valók. Soraikban a magyar hímzőművészet páratlan értékű remekei vannak. Ugyancsak egy reform átus egyház birtokában van a legrégibb m agyar úrihímzés is. Ezt Szász Anna készítette 1548-ban s ajándékozta a G ö m ö r-K ish o n t megyei Ragály tem plom ának.” A Protestáns Szem le 1934-es évfolyamában négy közlemény jelent meg a kiállításról. Az első cikk álta ­ lánosságban ism erteti a kiállítást: „Csikesz Sándor debreceni egyetemi professzor volt a kiállítás gondola­ tának fölvetője, az ő éveken át tartó, nehéz és fá ra d ­ hatatlan agitatorikus tevékenységének köszönhető, hogy a sokfelé rejtőző, sokféle jellegű anyag a legkü­ lönbözőbb helyekről — a legelrejtettebb vidéki pa­ róchiáktól kezdve országos intézményekig — össze­ gyűlhetett és kiállításra k e r ü lt. . . A kiállítás teljes és átfogó képet óhajtott adni m indarról, ami m últunkban és jelenünkben reform átusnak mondható, ref. egyházi élettel, ref. vallású m agyar kiválóságokkal bárm ikép­ pen is kapcsolatba hozható. A gondolat és a terv tehát nagyszabású: teljességre törekszik az első reform átus szempont alapján m egrendezett expozíció. Ez a tel­ jesség erősen m egnehezítette ugyan a kiállítás hetero­ gén anyagának felállítását, de hozott néhány olyan meglepetést a magyar ref. egyházművészet gazdag és ism eretlen anyagával, hogy megvalósulása m ár csak ezáltal is ünnepi dátum ává válik nem csak a reform á­ tus, hanem az egyetemes m agyar kultúrhistóriának. Em ellett a jelentősége m ellett nem törpül el az a szemléltető ereje, amellyel bem utatja, hogy milyen fontos történelem alkotó erő volt a reform átusság a m últban, irodalm a és iskolái milyen integráns és sok­ szor domináló kulturális elemei voltak az egész nem ­ zet műveltségének, közelm últja és jelene milyen élő és ható sejteknek a folyton tovább sarjadzó mozaikja. Sajnos, hiányzott a nagyszabású cél szolgálatára a nagy és alkalm as épület vagy az egy területen elhe­ lyezett pavilonok sora. Utóbbi megoldás talán legal­ kalm asabb és legszemléltetőbb lett volna a kiállítási objektum ok sokfélesége m e lle tt. . . Végigtekintve a ki­ állítási helyiségeket, szinte azt kérdezzük magunkban,

m iért is nem jött létre m ár korábban, még a nagy szétszaggattatásunk előtt egy ilyen, értékeinket m in­ den szónál hatalm asabban reprezentáló expozíció. Csak elismeréssel adózhatunk Csikesz Sándornak, aki nemcsak a gondolat atyja volt, hanem az em berfelet­ ti m unka legnagyobb részét is viselte. Úttörő m unka volt, tehát nem is lehetett előre tudni, hogy mennyi és milyen természetű anyag fog felhalmozódni. Ezek­ nek a nehézségeknek tudjuk be azt, hogy a rendezés­ nek voltak bizonyos nyersen hagyott részletei. Elis­ m erjük, hogy a megoldás egészen más lett volna, ha nem kerül a gyűjtemény három különböző épületbe. Hozzátehetjük, hogy még ez a három hely sem tudta befogadni az objektum okat, a Theol. Akad. term ei pe­ dig erre a célra teljesen alkalm atlanok. Talán ennek tudható be az is, hogy a kiállított anyag nem tárgya és tartalm a szerint kapott helyet, hanem aszerint, hogy kinek a birtokában van.” A magyarországi reform átus egyházak ötvösművei­ ről szóló közlemény m egállapítja: „A reform átus egy­ házak belső berendezéseinél a művészi lehetőségek alkalm azására kevés tér adódik. A művészi eshetősé­ gek főleg csak a kelyhek, a kenyérosztó tálak, b o rtar­ tó edények, a keresztelési eszközök s az úrasztali terí­ tők díszítésére szorítkozhatnak. Az első Országos Refor­ mátus Kiállításon pazar bőségű tárgyi emlékek alap­ ján örömmel állapítható meg mégis, hogy e szűk lehe­ tőségek ellenére is a magyarországi reform átus egy­ házak szerencsésen élték túl a török idők szakadatlan pusztításait s a későbbi mostoha csapásokat, s még manapság is oly jelentős kultúrkincsekkel bírnak, m e­ lyek nem csupán egyházi vonatkozásaikban nagyszerű emlékei a magyarságnak, hanem amelyek ritkaságuk­ nál s művészi m egm unkálásuknál fogva sokszor egye­ dülálló remekei az egykor m agasan szárnyaló magyar művészet pusztulásba és feledésbe hanyatlott letűnt századainak . . . Ezer reform átus magyar egyház szinte m érhetetlen tömegű kincsei fölött átpillantva, egyik legfőbb kultúr- és m űvészettörténeti tanulságul az a tény tűnik elő, hogy ezek az alkotások m ajdnem mind a magyar ötvösségtörténet beszédes alkotásai. A m ű­ tárgyak 90%-a ugyanis a régi m agyar ötvösmesterek kezeiből került ki. Előkelő művészi megjelenésükön és hatásos előállításukon kívül m érhetetlenül emeli je­ lentőségüket az a tény, hogy m ajdnem mindegyik m a­ gyar alkotás magyar feliratokkal van ellátva. Bibliai idézeteken kívül vésett felirataikban m egörökítették az egykori ajándékozók s a prédikátorok neveit is. Az egyes földesurakon kívül nagy számban találjuk ezek sorában a magyar föld egyszerű fiait s a m agyar re­ formátusság szerény, de vallási buzgósággal telt ne­ mes szívű h ív ő it. . . Az Országos Református K iállítás bebizonyította, hogy e m űkincseknek nem szabad töb­ bé a falusi m agányban rejtőzködniök. Ország-világ elé kell tárni művészeti egykori nagyságunk e beszédes emlékeit. Méltó helyük lenne a felállítandó Magyar Református Múzeumban.” A harm adik cikk a kiállításon bem utatott török és törökös m agyar hímzéseket ism erteti, és ennek során m egállapítja: „Előre látható volt, hogy az egyházunk tulajdonában levő m űtárgyak közszemlére tétele sok eddig ism eretlen értéket ju tta t napfényre. Ki gondolta volna azonban, hogy elérjük még azt is, hogy m űkin­ cseink hozzásegítenek a török művészet ism eretenek elmélyítéséhez és az eddiginél élesebb világot vesse­ nek a török és magyar díszítőművészet közti viszony­ ra ? ” A reform átus kiállítás néprajzi értékeiről szóló negyedik közlemény sajnálattal jelenti ki: „A m űve­ lődéstörténeti szempontból nagybecsű kiállítás gazdag anyagában m ajdnem elvész az a néhány néprajzi je­

lentőségű tárgy, am elyre itt olvasóink figyelmét föl­ hívni kívánom. A reform átus egyháznak legmélyebb jellembeli sajátosságai közé tartozik, hogy a népiélek megértésére és megbecsülésére törekedett kezdettől fogva. Ez magyarázza meg, hogy a népművészet alko­ tásai éppen a reform átus vidékeken m aradtak meg és fejlődtek leggazdagabban. A reform átus temetőkben sok helyen m a is m egvannak az ősi fejfák vagy kopja­ fák és nem cserélték ki őket ízléstelen és idegen táb ­ lákkal, keresztekkel és obeliszkekkel. Ahol még meg­ vannak, meg is kell őket becsülnünk. Ne engedjük fe­ ledésbe m enni a fejfafaragók mesterségét és a leg­ szebb példányokat rajzokkal, fényképekkel vagy ki­ sebbített m ásolatokkal is igyekezzünk megörökíteni." Ha figyelemmel olvastuk végig az idézett m éltatáso­ kat, ismertetéseket, észre kellett vegyük azokat a cél­ zásokat, melyek a nagyszabású kiállítás hiányosságai­ ról szólnak, más néven: a kritikát. Valóban, a kiállítás heterogén volt, és túlságosan sokat ak art bem utatni, a sok helyett a kevesebb több lett volna, válogatás nem történt, am it beküldtek a kiállításra, azt mind kiállí­ tották. Jóllehet, négy évig készültek rá, az Iparm űvé­ szeti Múzeumban rendezett kiállításról fennm aradt fényképek mégis a hevenyészettség jegyeit viselik m a­ gukon. A beküldött tárgyak szinte kivétel nélkül a használatban nem levő úrasztali felszerelésekből te­ vődtek össze és a kiállítás rendezőségének sem ideje, sem lehetősége nem volt arra, hogy például csak a te rítőke t, abroszokat kimosassa, vasaltassa, arról pedig szó sem lehetett, hogy bárm ilyen tárgyat restauráltas­ sanak. Rongyosan, piszkosan kerültek a vitrinekbe a terítők, teljes összevisszaságban. Tehát a századunk elején szőtt abrosz mellé odakerült a XVII. századból való török hímzés, a vele egykorú recetáblás abrosz, az 1806-ban készült terítő mellé az 1600-as években hím ­ zett skófiumos „keszkenő”, a m últ századi selyem „kendő”, m ert a kiállítást nem időrendi, vagy tárgy szerinti csoportosításban, h anem egyházkerületenként és egyházmegyénként megosztva rendezték. A kiállítás kulturális haszna Minden időszaki kiállítás után levonhatók azok a tanulságok, m elyeket a rendezők figyelembe vehetnek, hogy a későbbiek során az esetleges gáncsoskodást. kritikát elhárítsák. Az Országos Reform átus Kiállítás vonatkozásában erről nem beszélhetünk, m ert ilyen jellegű és ilyen nagyszabású rendezvényre 1934 óta nem került sor. Az em lített, de lényegében elm arasz­ talónak kevésbé nevezhető kritikák m ellett óriási je ­ lentősége volt az Országos Reform átus Kiállításnak kulturális életünk területén. Szinte azt m ondhatnánk: divatba jö tt a reform átus egyházművészet kutatása, feltárása, az ezzel kapcsolatos cikkek írása, tanulm ány­ kötetek kiadása. Általánosságban a kiállítás hozzájá­ ru lt ahhoz, hogy a gyülekezetek vagy azok képviselői tájékozódtak reform átus műkincsállományunk gazdag­ ságáról. Érthető tehát a falusi lelkipásztor csodálko­ zása, am ikor így ír egyik egyházi lapunkban: „Én egy félezer éves kelyhet küldtem fel erre a kiállításra az­ zal a gondolattal, hogy a mi sodronyzománcos kely­ hünk valóságos unikum lesz a sok újabb keletű kehely között. Kellemesen csalódtam. Több hasonló régiveretű kelyhet találtam ott. M intha valaki csak m ondotta vol­

na: Ugyan m it kevélykedel itt azzal a régi kehellyel? Van itt akárhány darab, amelyik a ti kelyheteket így titulálhatja: Kedves Uramöcsém.” Már 1934-ben M ihalik Sándor, a kiállítás egyik ren­ dezője tanulm ányt írt a Magyar Iparm űvészet c. lap­ ban „A magyarországi reform átus templomok m űkin­ csei” címmel. Oroszlán Zoltán a Reform átus Élet-ben „Van-e reform átus egyházművészet?” címmel közöl cikket. 1935-ben megjelenik a Dunántúli Protestáns Lapban Győry Elemér írása a dunántúli egyházközsé­ gek műkincseiről. Mihalik Sándor ugyancsak 1935-ben cikket ír „A magyarországi reform átus egyházak pesti ötvösművei” címmel a „Tanulmányok Budapest m últ­ jából” c. kiadvány IV. kötetébe. Zoltai Lajos neves debreceni várostörténész 1937-ben feldolgozza és ki­ adja „Ötvösök és ötvösművek Debrecenben” c. ma is kézikönyvként használt m unkáját. 1939-ben Csabai István ír hosszabb közleményt „A magyar protestáns egyházművészet” címmel a Protestáns Szemlébe. Való­ színűleg az Országos Református Kiállításon látott ú r­ asztali terítők tömege és szépsége indította F. Supka M agdolnát arra, hogy „A magyar úrihím zés” c. tanul­ m ányát 1938-ban m egírja, illetve kiadja é s nem két­ séges, hogy Palotay G ertrúdot szintén a kiállításon szereplő török eredetű terítők ösztönözték arra, hogy hangyaszorgalommal összegyűjtse a török és a törö­ kös magyar textíliákat, az úrasztali terítőket, m ajd 1940-ben sajtó alá rendezze kitűnő m unkáját, amely 184 képpel, 145 lapon, m agyar és francia nyelven je ­ lent meg „Oszmán-török elemek a magyar hímzésben” címmel. Végül em lítjük a Kováts J. István által szer­ kesztett „Magyar reform átus templomok” c. két köte­ tes 734 lap terjedelm ű művet, ami 1942-ben jelent meg, és amelynek illusztrálására felhasználták azokat a fényképeket is, am iket az Országos Református K iál­ lításon bem utattak. Am int em lítettük, 1930-ban egy Országos Reformá­ tus K iállítás tervét fontolgatták, ez azonban nem jö­ hetett létre, m ert a felekezetek közötti ellentét evan­ gélikus—reform átus viszonylatban is fennállt, bár ko­ rántsem olyan feszültséggel, m int a római katolikus egyházzal. Isten azonban az eltelt évtizedek alatt meg­ tanította egyházát felekezeti különbség nélkül az egy­ más iránti bizalomra, tiszteletre, az ökumenicitás irán ­ ti fogékonyságra és engedelmességre. Ha m ár az ökumenikus mozgalomról és kiállításról beszélünk, az egym ásratalálásnak, a felekezetek kö­ zötti szeretetnek szép jele volt az 1970-ben és 1979ben rendezett „Egyházi gyűjtemények kincsei” című kiállítás az Iparm űvészeti Múzeumban. Itt békésen megfértek egymás m ellett a római katolikus egyház úrm utatói, szentképei, miseruhái, a m agyar orthodox és a görögkeleti szerb egyház ikonjai, örökmécsesei, az izraelita egyház tóram utatói, menorái, szédertáljai, az evangélikus egyház ostyatartó szelencéi, oltárterítői, a reform átus gyűjtemények kenyérosztó tányérjaival, kelyheivel és kannáival és színpompás úrasztali terí­ tőivel. Istennek csodálatosak az útjai: ami nem jöhe­ tett létre 1934-ben a „királyi” Magyarországon, az megvalósult 1970-ben és 1979-ben a szocialista Ma­ gyarországon úgy, hogy az egyházművészeti kiállításo­ kat állami szervek rendezték. Takács Béla

313

K U L T U R Á L IS K R Ó N IK A A jövendő múltja „Az emberiség katasztrófa felé ro­ han” — ez egyik első m ondata a K ezünkben a jövő című könyvnek, amelyet Aurelio Peccei, a Római Klub elnöke világproblémákról írt. A Római Klub tudósok társulása: „1968 áprilisában néhány hum anista beállítottságú társadalom tudós, köz­ gazda, pedagógus és döntéshozó ke­ reste meg egymást és szervezett ta ­ lálkozót a létező legősibb akadémia, a római Accademia dei Lincei falai között.” Azóta e „klub” tagjai szá­ mos tanulm ányt tettek közzé a vi­ lág különféle életbevágó kérdései­ ről, további eszmecserét kezdemé­ nyezve. Peccei 1984 tavaszán halt meg, e könyve (amely a Gondolat kiadónál jelent meg Zala Tamás fordításában) bizonyára utolsó m ű­ ve, b ár 1981-ben íródott; m inden­ esetre a magyar olvasó Peccei gon­ dolatainak sum mázataként, ha te t­ szik: szellemi végrendeleteként for­ gathatja. „Az emberiség katasztrófa felé ro­ h an ” — kezdi könyvét Peccei, s ef­ féle hióbhíreket a m a embere tú l­ ságosan sokszor hallott-olvasott m ár ahhoz, hogy a kijelentés maga meg­ döbbentse és meggondolkoztassa. Az a felsorolás, am elyet előszavában Botos K atalin leír, napihírek ta rta ­ lomjegyzéke: „K inyitjuk az újságot: ,Zacskós vizet a csecsemőknek!’ Leg­ alább nekik. Hazánk területén rövi­ desen nem találh atu n k tiszta ivóvi­ zet, ha nem fúrunk 30 m éternél m é­ lyebbre. Váci ivóvízszennyeződés. Döglenek a halak a Balatonban. In ­ tézkedtek, de még mindig döglenek. Becsukjuk az újságot. Bekapcsoljuk a televíziót. Unokáink se fogják lá t­ ni. Pusztuló őserdők, elsivatagosodó területek. K ihaló állatfajok. Politikai hírek: választási harcok, választási közömbösség. Halmozódó fegyverek. Terrorizmus, maffia. K udarcba fu l­ ladt tárgyalások. Szétlőtt olajkutak. O lajfolt a tengeren. Élelmiszergon­ dok, ellátási problémák. Bányasze­ rencsétlenség, kohótűz. Kikapcsol­ juk a televíziót. K arnyújtásnyira és m érföldekre: az egyes em ber szám á­ ra m egoldhatatlan gondok. Megszok­ tuk. Civilizációnk áldásának tö r­ vényszerű árnyoldalai. Majd meg­ oldjuk, eddig is megoldottuk” — így az előszó. Természetesen ellene v et­ heti valaki e felsorolásnak még azt is, hogy ilyen vagy hasonló, olykor 314

súlyosabb bajok (pestisjárvány) ko­ rábban is voltak, csakhogy akkor ezek híre kevésbé, vagy legalábbis m ásképp terjed t el. Az árvizek vagy pusztító szélviharok talán ma sem gyakoribbak, minit régebben, csak­ hogy ma, h a árvíz vagy orkán pusz­ tít, még aznap este látja az ember, láth atja az egész világ a televízó­ ban. Ami pedig gyakori, az vagy ru ­ tinszerűvé válik, vagy ráún az em ­ ber: a kettő között nincs is nagy kü­ lönbség. Mégiscsak vegyük sorra azt a kez­ dő mondatot, s a könyvet is olvas­ suk tovább. „Az emberiség kataszt­ rófa felé rohan.” A történelem egész eddigi menetéhez képest minőségi változás, hogy a m ondat alanya az emberiség. Minőségi változás kétfé­ leképpen is. Először is nem kisebbnagyobb közösségekről (vagy terüle­ tekről) van szó, hanem az egész em­ beriségről. És nem csak azért, m ert a hírközlés és a közlekedés révén tudunk, vagy legalábbis tudhatunk egymásról. A történelem csakugyan beszámol jócskán katasztrófákról, városok és birodalm ak om lottak ösz­ sze, ezrével haltak emberek, népek váltottak föl népeket, rengett a föld, okádtak a tűzhányók — a bajok ha­ tóköre még sosem volt végtelen. Másrészt a korábbi katasztrófák alanya többnyire maga a természet volt: aszály vagy árvíz, járvány vagy erózió: a sebeket a term észet osztogatta és gyógyította is. Kivéve a háborút: kétes dicsőség, hogy a term észet életébe az em ber az élet kioltásával avatkozott be. Közhely már, hogy a réges-régi háborúkban ember harcolt em berrel — m ár ti. egy em ber egy másik em berrel; az­ tán „tökéletesedett” a hadviselés, és egyetlen fegyver tízek, százak, majd ezrek életét olthatta ki — a fronton. Győztes katonák persze régen is le­ m észároltak békés nem -katonákat, de a történelem ben először az 1939— 1945-ös háborúban vált fronttá a hátország is. És a második világhá­ ború befejező aktusaként létrejött az életet nagy területen és tömege­ sen elpusztító fegyver: a nukleáris bomba. Gúnyolódásnak látszik, pedig mi sem áll tőlem távolabb, m int az em­ bertelen viccelődés e komoly dol­ gokkal: az emberiségnek meg kel­ lett szoknia és tanulnia a békés egy­

más m ellett élést a nukleáris k a­ tasztrófa lehetőségével. Bizony: nem csak egymással, hanem az egyre jobban fölhalmozódó fegyverekkel is. (Peccei adatokat is idéz. A p u sz­ tító erőt a trinitrotoluol — TNT — nevű robbanóanyag hatásával szokás mérni. A második világháború leg­ erősebb „hagyományos” romboló­ bom bájában tíz tonna TNT volt. A hiroshim ai atombomba egymagában 13 ezer fonna TNT romboló hatású volt. A könyv írásakor, 1981-ben Peccei adatai szerint 15 milliárd TNT erejű nukleáris fegyver volt fölhalmozva a világon. Ez annyi, hogy egy-egy em berre — csecsemő­ ket és aggokat is idesorolva — h á­ rom tonnányi TNT jut. Bőven elég az egész Föld kipusztításához.) A világ abban reménykedik, az­ zal biztatja vagy áltatja magát, hogy éppen ez a hatalm as pusztító lehetőség riaszt vissza az „igazi” há­ borútól; az igazitól, m ert a nap­ jainkban folyó helyi háborúk csupán csetepaték. Nem nagyon bízik a föl­ halmozódott fegyverzet elrettentő hatásában Peccei, a többi között azért nem, m ert békében is rossz hatású a fegyverzetnövelés; ő (is) a kölcsönös bizalom erősítését ta rtja célravezetőbbnek, s vele együtt a fegyverzetcsökkentést. Hiszen a fegyverkezés m agában véve is ren ­ geteg erőt von el az igazi fejlődés elől. A könyv szerint kereken egy­ millió tudós tevékenykedik a vilá­ gon; fele részük közvetve vagy köz­ vetlenül katonai céllal. A világ évente — ez is Peccei adata — 500 m illiárd dollárt, vagyis percenként egymilliót költ fegyverkezésre és k a­ tonai kiadásokra. Ugyanakkor a fegyverkezés költségei töm érdek jó célt szolgálhatnának. Az Egyesült Államok (akkor, 1981-ben) egy év alatt kétszer annyit költött katonai kiképzésre, m int am ennyit egész Dél-Ázsiában 300 millió iskolaköte­ les oktatására fordítanak. Egyetlen am erikai tengeralattjáró árából 16 millió gyereket lehetne tanítani egy éven át. Egy korszerű tank árán 30 ezer gyerek részére 1000 tanterem épülhetne. Egy harci repülő árából 40 ezer patika létesülhetne. Itt azonban álljunk meg egy pil­ lanatra. Gondolkozzunk. Kétségkí­ vül frappáns ez a felsorolás — de

egymagában nem hajtható végre. A tanterm ek építéséhez téglák és kő­ művesek is kellenek, nemcsak pénz. A patika építéséhez is. És ha a ta n ­ term ek fölépülnének, ki tan ítan a bennük; a patikában lenne-e elegen­ dő gyógyszer? Miből készülnének, hol? Hogyan jutnának el a p atik á­ ba? Van-e orvos, aki fölírná re­ ceptre? Nem kisebbíteni akarom ezekkel a m ondatokkal Peccei igen jó szándékú adatainak hatását, ha­ nem arra szeretnék rátérni, ami vé­ leményem szerint a könyv fő mon­ danivalója: itt m inden m indennel összefügg, a világ problém áit ma m ár egy szóba kell írni: világprob­ lémák. E zt is értem azon, hogy annak a bizonyos kezdőm ondatnak az alanya az emberiség. Az az emberiség, amelynek népesedéséről manapság csaknem ugyanannyi szó esik, m int a háborúról és a békéről. A tudo­ m ány fejlődésével kapcsolatban ve­ tette be a köztudatba Marx György professzor a gyorsuló idő fogalmát, s a tudom ány fejlődésére alkalm azta a felezési idő kifejezést is. M anap­ ság a népességszaporulatra lehetne hasonlót mondani. A XV. században a Földön, becslések szerint, mintegy 500 millió em ber élt. Három évszá­ zaddal később, 1830-ban az em beri­ ség lélekszáma m eghaladta az egy­ m illiárdot. E szám megkettőződésé­ hez csaknem egy évszázadra volt szükség: a kétm illiárdos létszámot 1925-ben érte el az emberiség. (Né­ hány évvel később írta József A tti­ la: „Már két m illiárd em ber kötöz itt”, és: „Óh emberiség” . . . „te két m illiárd párosult m agány!” — de Thomas M ann üdvözlésekor: "s mind ember, m ert ez egyre keve­ sebb. . . ”) Újabb ötven év — fele­ annyi, m int az előző esetben — telt el, m ire az emberiség lélekszáma ú jra megkétszereződött, kétm illiárd­ ról négym illiárdra em elkedett, és hihető becslések szerint az ezredfor­ dulóra mintegy h at és fél m illiárd em ber él m ajd a Földön.

biztosra vehető, hogy a term őképes­ ség növelésére te tt intézkedések egy része valahol m ásutt visszaüt (pél­ dául a környezetszennyezésben; a föld termőképességét növelő kémiai eszközök egy része a vizekbe jutva ott mérgező hatást tehet). Az élel­ mezéshez azonban nem csak élelem kell. Utakat, házakat, mi több: kór­ házakat kell építeni és működtetni, és még rengeteg m ást is tenni — mélységes mély kútba tekint bele az ember, ha feladatait komolyan szá­ m ításba veszi. S ez még csak az em ber és az emberiség testi táplálékára, testi m i­ voltára érvényes. Peccei könyvének fő gondolata és bizonyos tekintet­ ben újdonsága is, hogy a világprob­ lém ák sorában első helyre teszi a kultúra kérdését. Az embernek, hogy ne legyen „egyre kevesebb”, lelki táplálékot is kell adni; az em ­ beriség világgondjait csak gondol­ kodó, kulturális értelem ben is fe j­ lődő emberek tudják megoldani. Az európai em ber szám ára mind ez ideig a kultúra az európai kultúrát jelentette, s ebből rengeteg bonyo­ dalom szárm azott. Nyilvánvaló, s bizonyítékai vannak — habár több­ nyire romokban —, hogy az európai előtt vagy m ellett m ás m agas­ rendű kultúrák is léteztek. Ami még megvan belőlük, az Délen és Kele­ ten emberek m illióinak m ásfajta életfelfogását tartalm azza. (Gondol­ junk például az iszlámra.) Mások az európai kultúrának nem az értékeit ismerték meg, hanem a hátrányait, például gőgösségét, am i aztán gaz­ dasági-politikai elnyomást és ki­ zsákmányolást is magával hozott. Az európai — vagy akár más — kul­ tú ra humanitása az, ami az em beri­ ség jövője szempontjából döntő je­ lentőségű. Am i azt illeti, a hum ani­ tás sokévszázados története tekinte­ téiben az emberiségnek elegendő szé­ gyellnivalója van. A jövőnek ez a m últja igen nagy tehertétel még a k ­ kor is, ha semmi m ást nem számí­ tunk hozzá.

De nevezhető-e valam ennyi a szó minőségi értelm ében is embernek? A népességrobbanást általában élel­ mezési kérdésnek szokás tekinteni, s a korábbi bizakodó vagy éppen el­ bizakodott véleményekkel szemben ma m ár nyilvánvaló, hogy ennyi em ber elegendő élelmezése csak­ ugyan világprobléma. Az emberiség­ nek legalább az egynegyede nem kap annyi táplálékot, am ennyire szüksége van; m agyarán: éhezik, ín ­ séget szenved. Van-e a világnak annyi term őföld-tartaléka, hogy ezen a szörnyű helyzeten változtas­ son? Némelyek szerint van, mások szerint nincs. Az azonban, sajnos,

De hozzá kell szám ítanunk m ást is. Vegyük ú jra elő Pecceinek be­ vezetőben idézett kezdőmondatát. „Az emberiség katasztrófa felé ro­ han.” Csak egy pillanatig időzzünk el amellett, hogy mind mostanáig a term észet a tőle így vagy úgy elvetteket saját maga pótolni tu d ­ ta, vagy csak csekély segítségre szo­ rult. A huszadik század embere azonban kizsigereli a természetet, s egyre nehezebbé teszi, hogy az m a­ gához térjen és új erőre kapjon. Ír ­ ja Peccei, hogy az erdőirtás oly m érvű, hogy a Föld ökológiai egyen­ súlyának megbomlásával fenyeget. Lehetséges. Tegyük hozzá, a kultúra

alapeszköze, a könyv, minél többek­ hez ju t el, annál több erdőt kell ki­ irtani ennek érdekében. Meggondol­ koztató fonákság. A problém áknak ebben a komp­ lexitásában rejlik a katasztrófa szó tartalm a. Soha nem látott s nem is rem élt tudományos és technikai eredm ényeket ért el az emberiség — m iért kellene akkor katasztrófára gondolni? Remélhetőleg lesz annyi bölcsesség az emberiségben, hogy el­ kerülje a katasztrófát. Csakhogy a bölcsesség nem csupán az, am it tud valaki, hanem — s ez legalább eny­ nyire fontos — annak tudása is, hogy mi m indent nem tud az em ­ ber. Ma m ár például világosan tu d ­ ható, hogy béke nem lehetséges tá r ­ sadalm i igazságosság nélkül (ha va­ laki mégsem tudná, a harm adik vi­ lág szüntelenül em lékeztet rá). De az is tudható, hogy a társadalm i igazságosság igen sokféle, s m eny­ nyire hiányos. És az is tudható, hogy társadalm i igazságosság aligha lehet meg béke nélkül. A katasztró­ fa maga is komplex lehetőség (ha a nukleáris háború elkerülhető is, m a­ rad még csőddel fenyegető, sürgő­ sen megoldandó probléma elég, az éhínségtől kezdve az elnyomásig, a környezetszennyeződéstől kezdve a kultúra — és a szubkultúrák! — problémáiig, az ember lét s a köz­ ügyekben való részvétel megannyi akadályáig), a katasztrófa elhárítá­ sa érdekében is együttes cselekvésre van (lenne) szükség. Van Peccei könyvében egy érde­ kes ábra, am elyet A lexander King The State of the Planet című, 1980ban m egjelent könyvéből kölcsön­ zött. Bárki m egrajzolhatja m agának odahaza egy körző és egy vonalzó segítségével. Rajzoljunk egy kört, s harm inc fokonkint tegyünk e vo­ nalra egy-egy pontot. Írjuk melléjük sorban: gazdasági fejlődés, foglal­ koztatás, közoktatás, élelmezés, egészségügy, vízellátás, környezet, nyersanyag, energia, népesség, la­ kás, városi életkörülmények. Aztán vegyük elő a vonalzót, s minden pontot kössünk össze minden m ásik­ kal. Tizenegy vonalat húzhatunk minden egyes pontból. Ha kész az ábra, vonalak szövevénye tá ru l a szemünk elé. M inden összefügg m in­ dennel, a helyzet javulása bárm iben is csak úgy érhető el, ha egyszer­ sm ind javul a többi is; semmit sem tehetünk m ásnak a rovására. Ezzel szemben, am i tennivaló az emberiségre vár annak érdekében, hogy a katasztrófa elháruljon, igen sürgős tennivaló mind. Hiszen az idézett mondat is így szól: „Az em ­ beriség katasztrófa felé rohan.” M ár ejtettem szót arról, hogy a tudo­ 315

m ány is, a népességszaporodás is egyre gyorsuló iram ban fejlődik. U tal Peccei némely becslésekre, amelyek szerint, ha nem sikerül megoldani a problém ákat, a népes­ ségrobbanás következtében kataszt­ rófa valószínű 2000 és 2050 között. Katasztrófa, vagy világvége? A v i­ lágvége szóval, ennek a lehetőségé­ vel m ár annyiszor éltek vissza a történelem folyamán, hogy hitelét vesztette ez a szó. Végtére is v i­ szont a világvége lehet csak a világ egy részének a vége, vagy a mi vi­ lágunk vége, am int — Peccei említi, hogy a m aja civilizáció „800 körül váratlanul és szinte megmagyaráz­ hatatlanul összeomlott. (...) A kö­ zelm últban egy egészen új elmélet született arról, hogy mi okozta ezt a hirtelen pusztulást. Eszerint a m a­ ja népesség gyorsuló ütem ben nőtt, egyre nagyobbak lettek a települé­ sek és m ind hatalm asabb terü lete­ ken irtották ki az őserdőt. M ind­ össze néhány évtized te lt el, s a le­ kopaszított földekről a heves tró ­ pusi esőzések lemosták a term őta­ lajt, így azután a lakosság szám ára végül nem tudták megterm elni a szükséges élelmet.”

Természetesen a „katasztrófa felé rohan” intelm e nem ijesztgetésre szolgál, hanem figyelmeztetőül. Úgy gondolom, hogy Peccei könyvének a címe — K ezünkben a jövő — a kelleténél kicsit derűlátóbb. Nem csupán azért, mert. az egyes ember jövőteremtő lehetőségei tekintetében kételyek is tám adhatnak. A világ problémái m a m ár olyan nagyok, hogy fölöttük nem lehet valamiféle népszavazással dönteni. Ha valaki, m egrendülve m illiók éhínségétől, hetenkint egyszer teljes böjtöt ta r ­ tana, hogyan lakna jól helyette az­ nap egy másik ember? Ami azt il­ leti, a jövő iránti felelőssége m in­ den em bernek nyilvánvaló; e fele­ lősségből fakadó cselekvése azonban szövevényesen kapcsolódik az összes többi ember felelősségéhez. Erősen vitatható Peccei vélekedése arról, hogy az államok szuverenitása gá­ tolja az egyetemes emberi fejlődést; nyilvánvaló viszont, hogy a kataszt­ rófa-veszély is, az elhárításáért való tevékenység is világm éretű: amikor a Föld oly sok részre tagolódik, egy­ ségesebb, m int valaha. Sem Észak, sem Dél, sem Kelet, sem Nyugat egymagában nemigen oldhat meg

sem m it: az emberiségnek kell egy­ másra, vagy ha tetszik: magára ta­ lálnia. Ami a jövő m últját illeti, nincs sok vitatkoznivaló, legalábbis n a­ gyon lényeges vitatnivaló nincsen. Részletkérdéseken lehet vitatkozni — csak el ne terelje a figyelmet a fontosabbakról! A jövő m aga azon­ ban alaposan megfontolandó. Peccei fölvet néhány ötletet, m it kellene csinálni: jórészt naiv gondolatok, bárm ily jószándékúak is. Egyik-má­ sikat akkor is meg kellene valósí­ tani, ha csekély a remény, hogy cél­ ravezető. Egyáltalán: a legcseké­ lyebb rem énybe is bele kell kapasz­ kodni. A legjelentéktelenebbnek lát­ szó lehetőséget is meg kell ragadni. És gondolkodni kell. A jövő — m aradjunk a képes beszédnél — nem elsősorban az em ber kezében van, hanem a szívében kell lennie. Ember fölötti feladat ez, m eghalad­ ja az ember önerejét. Ezért kell az ember belső m egújulásával kezdeni a kívülünk való világ megújítását. Csak így lehetséges, hogy a jövő ne katasztrófa legyen. Zay László

Tallózgatás teológus szemmel az

új

megbízó levelét II. Erzsébet angol érseki rangra emelte a monacói püs­ Széljegyzetek konkordátum m argójára királynőnek. Igaz, hogy ennek a pökséget. Ugyanakkor viszont a her­

II. János Pál minden bizonnyal nemcsak a legtöbbet utazó pápa, ha­ nem ő a konkordátum ok pápája is. Erre a címre főként Casaroli bíbo­ ros diplomáciai sikerei jogosítják a pápát. Az Egyesült Államokkal ren ­ deződő diplomáciai kapcsolatfelvé­ telről m ár írtunk tallózgatásaink­ ban, de a többi konkordátum ról v i­ szonylag kevés szó esik a m agyar egyházi és világi sajtóban. 450 év elteltével rendeződött Ang­ lia és a V atikán kapcsolata, mely még Vilii. Henrik idejében szakadt meg. I. Erzsébet angol királynőt V. Pius pápa kiátkozta. Az oldódás az első világháború után kezdődött el, hiszen 1923-ban N agy-Britannia kö­ vetet küldött a Szentszékhez, m ajd pedig — nem kis vita után — 1938ban London is apostoli nunciust fo­ gadott, aki viszont csak 1979-ben kapta meg a diplomáciai képviselő­ ket megillető jogok teljességét. A teljes rendeződés, a diplomáciai kapcsolatok teljes jogú felvétele vi­ szont csak 1982-ben következett be, am ikor Sir M ark Healt nagyköveti rangot kapott, m ajd pedig Bernhardt Heim apostoli nuncius is átadhatta 316

konkordátum nak is van egy korlá­ tozó része. A megállapodás nem vo­ natkozik egyházszervezeti kérdések­ re és így Észak-Írország ügyeit to­ vábbra is a Dublinben székelő nun­ cius intézi. Ugyancsak 1982-ben rendezte a Vatikán diplomáciai kapcsolatait Dániával, Norvégiával és Svédor­ szággal is. Ezekben az észak-euró­ pai országokban a lutheránusoknak van államegyházi státusa. A v ati­ káni diplomácia a legkisebb orszá­ gokkal is igyekszik rendezni diplo­ máciai kapcsolatait. E rre jó példa Monaco. II. János Pál konkordátu­ mot kötött III. Rainer herceggel, aki az egyház hű fia, sőt a szerencsét­ lenség következtében elhunyt fele­ sége, az egykor világhíres filmsztár, Gracy Kelly körül olyan legendák szövődnek, amelyek ak ár a szentté­ avatását is lehetővé tennék. Igaz, hogy itt is van árnyék. III. Rainer herceg egyik leánya, Caroline elvált első férjétől és a másodikkal nem egyházi házasságra lépett. A kon­ kordátum legfőbb tartalm a az volt, hogy a monacói herceg lemondott korábbi jogairól a helyi püspökség betöltésénél, cserébe viszont a pápa

cegség kötelezte m agát az egyház lelkipásztori tevékenységének tám o­ gatására. A legfontosabb konkordátum m in­ denképpen a Szentszék és az olasz állam közötti megállapodás, a la te ­ ráni egyezmény, amelyet 1929-ben a fasiszta állam kötött azzal a céllal, hogy a katolikus egyház tám ogatá­ sát elnyerje. Ennek az egyezmény­ nek a m egújítására, korszerűsítésére került sor ez év elején. A középkori pápai állam az egységes Itália meg­ terem tésével megszűnt létezni. Az olasz parlam ent 1871-ben elfogadta ugyan a Szentszékkel való viszonyt szabályozó úgynevezett garanciatör­ vényt, melynek értelm ében a pápa személye sérthetetlen, jogában áll követeket küldeni és fogadni, sőt még pénzügyi tám ogatást is kilátás­ ba helyezett a törvény. A pápák vi­ szont ezt a garanciatörvényt nem fogadták el és nem hagyták el a Vatikán területét, fogolynak tekin­ tették m agukat. (Ezekről a kérdé­ sekről jó felvilágosítást ad Balanyi György könyve: „A római k é rd é s” Bp. 1929. Szent István Könyvek 77. sz.) A fasiszta állam m al kötött 1929-es

megállapodás nagy fordulatot ho­ döntés, olasz bírósági eljárásra is meg. Az ünnepség érdekes színfolt­ zott. F eb ru ár 14-én G asparri ál­ szükség van. Megszűnik Róma szent ja volt, am ikor Fick főtitkár a Bib­ lam titkár és Mussolini írták alá a város jellege abban az értelemben, liatársulatok Világszövetsége és a korm ány és a Szentszék közötti hogy az egyház a jövőben nem bí­ Magyar Bibliatanács jó együttm un­ megegyezés három okmányát. Az ál­ rálh atja felül, milyen színházi elő­ kálkodásának illusztrálására a Ma­ talános megállapodás értelm ében adásokra, film bem utatókra kerülhet gyarországon készült 40 000 szuahéli Olaszország elism erte a pápa szuve­ sor a városban” (Magyar Nemzet, nyelvű Biblia egyik példányát nyúj­ totta á t az Egyetemi Nyomda igaz­ renitását V atikánváros felett, ami 44 1984. febr. 19.). Az új konkordátum viszont nem gatójának, Sümeghi Zoltánnak tá r ­ hektárnyi kiterjedésű terület. A Va­ tikán és az olasz állam kölcsönösen tudta még rendezni az olasz állam saságában J. Kibira tanzániai püs­ nagykövetet cserélt. Ugyanakkor az és az egyház megannyi gazdasági és pöknek, az LVSZ elnökének. A f i­ állam biztosította a katolikus vallás pénzügyi problém áját, mely körül gyelmes kiállítás-látogató könyvek­ teljes szabadságát és a katolikus még sok vita várható. „Hogy a Va­ kel illusztrált bibliafordítás történe­ vallást állam vallásnak nyilvánította. tikán pénzügyei nem állhatnak rosz­ tet tanulhatott a kis bemutatón. Ki Az állami törvényeket összhangba szul, azt éppen ezekben a napokban tudja például azt, hogy hogyan és hozták az egyházi törvényekkel, el­ egy genfi h ír jelezhette. A svájci mikor készült az első szlovák nyel­ ism erték az egyházi házasság érvé­ városban tárgyalások folytak a csőd­ vű biblia? A kiállításon m egtudhat­ nyét. Az olasz állam a pápaság be ju to tt Banco Ambrosiano ügyei­ juk, hogy a zsoltárokat dr. Ján L a j­ anyagi tám ogatását is vállalta. 750 nek rendezéséről. A bank, m int is­ ciak fordította és a B rit és Külföldi millió lírát fizetett az egyházfőnek, meretes, kapcsolatban állott a Va­ B ibliatársulat Budapesten adta ki továbbá egym illiárd líra értékű ál­ tikánnal is. A Szentszék pénzinté­ 1904-ben. A teljes B ibliát pedig Jó­ lamkötvény után 5%-os kam atot. A zete kötelezettséget vállalt most a zef Rohácek fordította le a mai szerződés m agyarul is m egjelent: „A bank hitelezői egy részének kielégí­ szlovák nyelvre. A cseh bibliafordí­ lateráni szerződés. XI. Pius nyilat­ tésére. Az IOR hozzávetőleg negyed­ tás és -kiadás újabb eredményei, a kozata az egyezményről. A szerző­ m illiárd dollár adósságot vállalt át.” lengyel, a Német Demokratikus dés és a konkordátum szövege.” (Bp. (Az új konkordátum. Magyarország, Köztársaság, a Szovjetunió egyhá­ zainak bibliakiadása iról, bibliater­ 1984. febr. 26. 11. old.) 1929.) jesztő m unkáiról nagyon keveset A háború után 1947. március tudtunk eddig. Most sok szép és ér­ 26-án az olasz köztársaság alkotm á­ N é g y k i á l l í t á s é s e g y ö t ö d ik dekes könyv ad h írt erről a fontos nyába ik tatta a lateráni konkordá­ munkáról. tumot. Azóta sok szó esett a kon­ A L utheránus Világszövetség VII. kordátum módosításáról. Különösen nagygyűlése alkalm ával a nem zet­ Az új kiadások m ellett a kiállí­ a házasságjogban okozott sok zavart közi tanácskozás színhelyén négy tás gondos szervezői értékes régi ez az egyezmény, az egyház befo­ kam arakiállítást is láthattak az ér­ bibliakiadásokat is bem utattak a lyására ugyanis az olasz törvények deklődők. Az egyik — az evangéli­ Debreceni Nagykönyvtár és a buda­ nem tették lehetővé a válást. A kus könyvkiadók bem utatója — a pesti Evangélikus Országos Könyv­ szükséges változtatásokról 1967 óta legfrissebb teológiai irodalm at m u­ tár anyagából. A tartalm as, érdekes 3 vatikáni és 3 olasz jogász szak­ tatta be. A Lutheránus Világszövet­ kiállítás láttán többekben is megfo­ ember tárgyalt. Az olaszok vezetője ség m unkáját, életét ism ertette meg galmazódott az a gondolat, hogy jó Gismondi jogász professzor volt, a m ásik kiállítás remek didaktiká­ volna ezeket a bibliákat együtt ta r ­ míg a vatikáni tárgyalóbizottságot val, míg a harm adik a kelet-európai tani és valahol Budapesten egy Silvestrini érsek vezette. A konkor­ országokban élő lutheránus egyhá­ olyan bibliagyűjtem ényt szervezni, dátum változtatásának szükségét az zak életét, m últjának és jelenének amelyben — ha lehet — m inden je­ is sürgette, hogy 1970-ben — nem dokum entum ait tá rta a nézők elé lentősebb bibliafordítás és bibliaki­ kis harcok után — az olasz állam művészi fotók segítségével. A ne­ adás m egtalálható lenne. megszavazta a polgári válásról szóló gyedik kiállítás viszont — úgy gon­ Ugyancsak a Lutheránus Világtörvényt, am ely ellene mondott a doljuk — valóban széles körű é r­ szövetség nagygyűléséhez kapcsoló­ konkordátum nak. A tárgyalóbizott­ deklődésre tarth ato tt számot. Ezen dott az „Orosz Orthodox Egyház val­ ság hat tervezetet készített, míg vé­ a Bibliatársulatok Világszövetsége lásos élete” című kiállítás, amelyet gül sikerült egy m inden szem pont­ és a M agyar Bibliatanács közösen a Moszkvai Patriarchátus kiadói hi­ ból kielégítő megoldást találni. Bet­ m utatta be a kelet-európai szocia­ vatala rendezett a Szentéletű Rado­ tino Craxi szocialista párti minisz­ lista országokban működő bibliaki­ nyezsi Szergijről elnevezett buda­ terelnök elődeinél sikeresebben vet­ adók tevékenységét, m unkájuknak pesti orosz orthodox egyházközség te elő a vastagra dagadt dossziét. gyümölcsét. A szétosztott tájékozta­ helyiségeiben. A kiállítás számot 1984. február 18-án Casaroli bíbo­ tó prospektusok pontos történelm i adott művészi fotók segítségével az rossal együtt a Villa M adam a-ban helyzetképet adtak azokról az erő­ orosz orthodox egyház és más szov­ m ár aláírh atta az új konkordátu­ feszítésekről, melyeknek az az egyet­ jetunióbeli vallásfelekezetek életé­ mot. A színhely megválasztása is len célja, hogy minden érdeklődő, ről. Színpompás körmenetek, ortho­ szimbolikus, hiszen a palota félúton Bibliát kereső ember kezébe eljus­ dox istentiszteletek, m űvészettörté­ van Vatikán és az olasz államfő re­ son Isten Igéje. A kiállítás jelm on­ neti jelentőségű műalkotások képe zidenciája között. data ez az ige volt: „Mert az Is­ m ellett azokról a békeszerző tevé­ Az új konkordátum ta rta lm á t így tennek beszéde élő és ható” (Zsid kenységekről is h írt kaptunk, am e­ foglalta össze a sajtó: „Az egyez­ 4,12). A kiállítás rendezőit az a hit lyet az orthodox egyház a többi m ény egyebek között gyakorlatilag vezette, hogy ez az ige m a is igaz. vallással és egyházzal épített kap­ megszünteti a katolikus vallás ál­ A kiállítást július 22-én vasárnap csolatok nyomán a béke megőrzése lam vallás jellegét Olaszországban. délután Bartha Tibor püspök, a M a­ érdekében végez. Az iskolai hitoktatás többé nem kö­ gyar Bibliatanács ügyvezető elnöke, A kiállítás az orthodox kegyesség telező. Kim ondja azt is, hogy az or­ Ulrich Fick a Bibliatársulatok Vi­ kis enciklopédiája. Gazdag áttekin­ szágban ezentúl a házasság meg­ lágszövetségének főtitkára és Fabiny tést kapunk a moszkvai patriarchá­ semmisítésére nem elég az egyházi Tibor professzor beszéde nyitotta tus kézműves és ikonfestő m esterei­ 317

nek munkáiról, akik az egyházi kegyszerekkel és istentiszteleti tá r­ gyakkal látják el a templomokat. Külön tárló dokum entálja az Alma A tában és a Litván Szovjet Szocia­ lista Köztársaságban élő evangéliku­ sok életét, de más felekezetek életé­ ről is h írt kapunk. A különböző kiadványok sorában az oroszországi baptisták könyveit is ott láttuk. M egk erü lt a K ön igsb ergi Töredék

Magyar nyelvem lékeinkre szeren­ csés esztendők járnak. Évszázadokra nyúló Odüsszeiájáról szerencsésen hazaérkezett az Óm agyar M ária si­ ralom. Laskói D em eter kódexében egy újabb jeles nyelvemlékre lel­ tünk, most pedig a lengyelországi Torunban, a Kopernikus Egyetemen előkerült a hosszú ideje elveszettnek h itt Königsbergi Töredék. Az örömteli felfedezés hírét V iz­ kelety A ndrás hozta, aki 1984. jú ­ nius 14-én azonosította új lelőhelyén a jeles nyelvemléket. A hírről, a jú ­ lius 26-án ta rto tt sajtótájékoztatóról nyelvemlékeink tudós riportere R u f­ fy P éter írt a Magyar Nemzetben („Lengyelországban m egtalálták a Königsbergi Töredéket” 1984. júl. 27. 7. old.). „A m agyar nyelv élettörté­ nete olyannyira viszontagságos, hogy befejezetlen” — írta. Ennek a befejezhetetlen könyvnek egyik ér­ dekes fejezete a Königsbergi Töre­ dék. A szövege nyolc és fél sor mindössze. Egy Szűz M áriáról szóló ének töredéke. Első sorai — mai írásm óddal — így hangzanak: „így szólának, világnak kedetvitül fogva rontanak ez nem lött vala, hogy szűz leány fiat szülhessen, szüzes­ ségnek tükre tisztán maradhasson és benne hírünk ne lehessen”. A kódex, melynek borítótáblájá­ hoz a hajdani könyvkötő azokat a m agyar és latin nyelvű kéziratokat felhasználta, amelyek között van a Königsbergi Töredék, egy ideig Bo­ roszlóban (Wroclaw) volt, a XV. szá­ zad során a kelet-poroszországi W ehlau-i m inorita kolostorba került, innen a tapiaui várba, m ajd 1541— 42-ben Königsbergbe. Benkő Loránd az egyik legszebb régi magyar szövegnek ta rtja ezt a „gyönyörűséggel m egírt” töredéket, m elyet egy XIV. századi teológiai tartalm ú szöveg elé kötött pergamen táblán talál Franz Hipler königs­ bergi káplán 1863 m árciusa elején a városka egyetemi könyvtárában, az 1194. számú kódexben. A szöveget Julius Zachar könyv­ tárigazgató, Friedrich August Pott hallei egyetemi tan ár és Johan van der Gabelenz u ralaltáji nyelvész — 318

Altenburgból — vizsgálta meg. Meg­ állapították, hogy az ősi szöveg m a­ gyarul íródott. A felfedezés híréről Toldy Ferencet Fr. A. Pott értesí­ tette április 26-án írt levelében, aki a bírt 1863. július 13-án jelentette be a tudományos közvélemény előtt. Tanulm ányt ígért a jeles nyelvem­ lékről, de ennek a z ígéretnek bevál­ tására m ár nem jutott ideje. A fel­ fedezés kalandos történetét Szily Kálmán („A Königsbergi Töredék felfedezéséhez” M agyar Nyelvtudo­ m ány 1911. 367—377), valam int Heinlein István (Akadémiai Értesí­ tő, 1911. 456—483) írta meg. A Königsbergi Töredéket először Ponori Thew rew k Emil m utatta be tudományos igényességgel az Egye­ temes Philológiai Közlönyben meg­ jelent tanulm ányában (1979. 401.). 1894-ben Szily Kálm án újabb infor­ mációkat kért Paul Schw enketől, aki gondosan megvizsgálta a jeles kódexet és örömmel közölte, hogy „a pergam enlapnak a kötésbe be­ csípett részén, kissé kifeszítve még több magyar szó is előtűnik”. ... Szily az újabb értesülések alapján tanulm ányt írt a jeles nyelvemlék­ r ől (Akadémiai Értesítő 1894. 399— 402.) és arra kérte P. Schwenke-t, hogy bontsák szét a töredéket őrző kódex köté sét. Szily sejtése nem volt alaptalan. A kódex dcszkatáblájá­ nak bőrbevonata alól öt pergamen szalag került elő, melynek feldol­ gozását Nagy Gyula végezte el, a könyvtár pedig Altungarische Frag­ m entum néven külön is nyilvántar­ tásba vette a leleteket. (Vö.: A kadé­ m iai Értesítő 1895. 22—31.) Szily és Nagy Gyula felfedezései indították meg a Königsbergi Töre­ dék kutatását. Egymás után szület­ tek a Töredékkel foglalkozó tan u l­ mányok. Szilády Áron tudós kis­ kunhalasi lelkipásztor m ár 1895-ben írt róla (Akadémiai Értesítő 1895. 561—580.), Zsolnai Gyula meg ugyanebben az évben Nagy Gyula tanulm ányát tette a kritika m érle­ gére (Magyar Nyelvőr 1895. 111— 125.). Különböző irányban indult el a kutatás. Vizsgálták a Töredék for­ mai kérdéseit. Kalm ár Elek és Negyesi László a Töredék versm érté­ két vizsgálta (Nyelvtud. Közl. 1895. 351—355.). M egállapításaikat Jacobi Lányi Ernő vizsgálta fölül (Magyar Nyelv, 1936. 302—311.), sőt Horváth Cyrill még azt is vizsgálat alá von­ ta, hogy egyáltalán versnek tekint­ hető-e ez a jeles nyelvemlék („Ho­ gyan szólánk?” Magyar Nyelv, 1936. 302—311.). A Königsbergi Töredék hangtani, helyesírási és alaktani szempontból sok ponton a Halotti Beszéddel egyezik, ezért a töredék szövegének

nyelvi sajátosságai a régi magyar nyelv kutatóinak érdeklődését is fel­ ébresztette. Elsősorban Simonyi Zsigmond (Akadémiai Értesítő 1886. 313—316.), és Mészöly Gedeon ta ­ nulm ányai (Magyar Nyelv, 1928, 38— 34.) voltak figyelemre méltóak. A nyelvemlék tartalm a is érdeklődésre talált. Köveskúti Jenő egy karácso­ nyi ének megfelelőjének ta rtja a szöveget (Magyar Nyelvőr, 1908. 453—458.). Ez a feltételezés ugyan­ akkor kisebb vitát is k avart (Ma­ gyar Nyelvt. 1909. 93.). A Töredék szövege viszonylag ké­ sőn került kiadásra. Először a Régi Magyar Költők T ára 1. kötetének második kiadásában, 1921-ben (58— 78.), Horváth Cyrill gondozásában, m ajd Jakubovich Emil és Pais De­ zső szerkesztette — ma m ár ritk a ­ ságnak számító — „Ó-magyar ol­ vasókönyv"-ben (1928) jelent meg. Egyetlen kritikai kiadása fakszim i­ lével és egyben az eddigi kutatás legjobb összefoglalása Lőrinczy Éva m unkájában található („A Königs­ bergi Töredék és szalagjai mint nyelvemlék” Bp. 1953. 224. lap). Ez a m unka az egyetlen tudományos monográfia erről a nyelvemlékről, hiszen Bárány Gerő Szegeden, 1921ben kiadott rövid füzetkéjét nem tekinthetjük igazán tudományos sú ­ lyú monográfiának. A Königsbergi Töredéknek a m á­ sodik világháború után nyoma ve­ szett. A régi Königsberg ma K ali­ nyingrád, de az egyetemi könyvtár­ ban ma m ár nem található a jeles nyelvemlék. Így hát a Töredék ügyében a felszabadulás után nem sok történt. Koltay Kasner Jenő egy tanulm ányában összefoglalta a nyelvemlék tám asztotta tudományos kérdéseket (Irodalomtörténeti Köz­ lemények 1956. 130—137.), m ajd Dé­ csy Gyula ném et nyelvű tanulm á­ nya pedig az eddig elért eredmé­ nyeket teszi hozzáférhetővé a nem ­ zetközi finnugorisztika számára (Ural-Altaische Jahrbücher W iesba­ den, 1959. 531—561.). A nyelvemlék kalandos életének új fordulatáról a sajtótájékoztatón kiosztott adatgyűj­ temény így tájékoztatott: „1983 de­ cemberében dr. Edw ard Potkowski, a varsói központ Régi Levéltár igaz­ gatója közli dr. Mezey Lászlóval a Töredék új lelőhelyét. 1984. június 14-én dr. V izkelety András azono­ sítja a Töredéket Torunban, a Ko­ pernikus Egyetem könyvtárában dr. Krystyna Podlaszewska osztályveze­ tő segítségével.” A további kuta­ tásról dr. Vizkelety András így szá­ molt be: „A Königsbergi Töredék és Szalagjai-t Königsbergben a kódex­ től különválasztva üveglapok közt őrizték. A frontok közeledése idején

dunk római katolikus teológiájának országában nemcsak tanács, hanem egyik csúcsaként értékeli. szigorú parancs a fölöslegnek szo­ M ár életében legendás személyi­ ciális célra való leadása és fölhasz­ ség volt. Freiburg, Graz, m ajd Ró­ nálása. K risztust m ásként élni és m a után — ahol domonkosrendi megvalósítani nem le h e t. . . Nem jó­ szerzetesként, egyre növekvő h ír­ indulatunkra bízott tanács, hanem névvel tanított — a rossz nyelvek szigorú parancs ez, amelyet a te r­ szerint úgy lett 1942-ben a buda­ mészet hirdet már, de az emberek pesti Pázm ány Péter Tudomány­ hazugsággal elhom ályosították” egyetem professzora, hogy XI. Pius (Krisztus királysága. Bp. 1927. 243.). pápa idézte egyik írásában az „Eigentum srecht nach dem hl. Tho­ mas von A quin” című, 1929-ben kelt T an ulm án y Fischer A n drásról egy am erikai folyóiratban írását. Enélkül talán soha nem fi­ gyeltek volna fel az akkor m ár vi­ Régi és ma is jogos panasz az, lághírű teológusra a m agyar egye­ hogy a külföldi, m agyarul nem tudó tem urai. olvasó m éltatlanul keveset tudhat N em eskürti István úgy emlékezik rá, m int nevelőjére. „A szigorú teo­ meg a magyar egyháztörténetről, lógus szeretettel és megértéssel fog­ mivel nagyon kevés angol és német nyelvű tanulm ány került publiká­ lalkozott a m utáló hangú kamasszal. lásra a m agyar protestantizm us Nagyokat tudott nevetni, humora m últjáról. Ez a m egállapítás még volt. Fanyar iróniával nyilatkozott Bucsay Mihály kiváló és valóban az élet és a politika akkori eredmé­ hézagpótló könyve után is jogos. nyeiről. Mikor a teológiai kar fo­ Ezért ünnep szám unkra az az alka­ lyosóján levő szobáját elhagyta, h a­ lom, am ikor a m agyar egyháztörté­ za indult — mindig a Központi nelem általunk is kevésbé ismert Egyetem Szerb utcai kapuján lépett mozzanatáról olvashatunk rangos ki, soha m ásutt — a negyvennégyes tanulm ányt külföldi folyóiratban. villamos Apponyi téri megállójánál A „Mennonite Q uarterly Review”a kocsivezető mellé állt. Figyelte és ben, mely a nemzetközi anabaptista beszélgetett vele (noha ez tilos volt). kutatás legrangosabb fóruma, m ár M ire a Thököly úti rendházhoz ért, eddig is sok jelentős; magyar vonat­ m indent tudott az ország kisembe­ kozású tanulm ányt olvashattunk. A reinek aznapi nézeteiről. Cselekvő reformáció „harm adik irányzatá­ részese volt az 1944-es ellenállási mozgalomnak” (Vigilia 1984. 8. 606— nak” feltárása egyháztörténetünk egyik adóssága. Ennek törlesztése a 608.). Ő volt egy ideig a domonkos­ folyóiratban megjelent m agyaror­ rend tartom ányi főnöke. szági vonatkozású tanulm ányok nél­ A nagy m agyar szenttam ás-köve­ kül — lehetetlen. tőt, ahogy Csefkő József még 1942A jeles folyóirat ez évi második — ben bem utatta, hat évvel később — áprilisi — számában (126—132. old.) 1948-ban — „hivatalos üzenettel” Daniel Liechty tollából olvashatunk kihívták órájáról — és az egyetem­ egy érdekes tanulm ányt Fischer ről elbocsátották. 1956. március 4-én A ndrás életéről, akinek életútjával a székesfehérvári papi otthonban — K im er A. Bertalan 1944-ben m éltatlan körülmények között halt megjelent rövid tanulm ányát leszá­ meg. m ítva: Fischer András baptista vér­ Augusztus 6-án em lékeztünk szü­ tanú Bp. 1940. — nem vetett számot letésének 100. évfordulójára. A Vigí­ a m agyar egyháztörténeti kutatás. lia augusztusi szám ában tanítványai Daniel Liechty — fiatal ember. és tisztelői emlékeztek rá és figyel­ Tanulm ányainak egy részét B uda­ m eztettek arra, hogy a m agyar teo­ pesten, az Eötvös Loránd Tudo­ lógia-történet egyik ism eretlen feje­ mányegyetemen, majd. pedig Bécs­ zete az ő munkássága is. A római ben végezte, ahol éppen Fischer katolikus szociáletika form álódásá­ András m unkásságát feltáró disszer­ ban jelentős szerepe volt annak a tációjával 1983-ban teológiai dokto­ tételének, am elyet az 1920-as évek ri címet szerzett. Fischer az első végén m egjelent írásaiban fejtege­ anabaptista generáció nemzetközi tett: a tulajdonjog nem abszolút, jelentőségű tagja volt. 1528—1540 hanem csak „használati érték” jel­ között Sziléziában, Észak-M agyaror­ legű, s elsősorban az emberiséget, a szágon és Morvaországban tanított. különböző közösségeket illeti meg a M ártírhalált halt hitéért. Daniel belőle fakadó haszon. Ezeket a gon­ Liechty disszertációjában meggyő­ dolatokat tudományos alapossággal zően bizonyította, hogy Fischer Os­ fejtette ki az Eigentumsrecht-ben, wald Glaidthoz hasonlóan szomba­ de 1926-ban a Thököly úti domon­ tos anabaptista volt (vö. W. W isw e­ kos tem plom ban is elprédikálta. del: Oswald G laidt von Jemnitz. „Csak kam atra foglalhatja le az Zeitschrift für Kirchengeschichte em ber a földi ja v a k a t. . . Krisztus 1937. 556.).

az egyetemi könyvtárat is bom ba­ találatok érték, onnan három láda könyv- és kéziratkincset a németek a tengeren á t m enekítettek el. Ezek­ ből egy láda a tengerbe esett, el­ veszett. Az ősnyom tatványokat, kéz­ iratokat vidéki kolostorokban, u d ­ varházakban rejtették el, s e hat le­ téti hely közül három az új L en­ gyelország felségterülete lett. Kö­ nigsberg, Kelet-Poroszország nagy részével együtt szovjet felségterület, a város neve Kalinyingrád. Mindez 1945 elején, tavaszán történt. A to­ runi lengyel egyetemet 1945 elején alapították, s a m inket érintő kódex sok más értékkel együtt ezen a nyá­ ron Torunban nem a teljes nyelv­ emléket találta meg, m ert a Szala­ gok még nem kerültek elő, hanem a Königsbergi Töredék-nek nevezett nyolc és fél soros m agyar szöveget csupán, mégpedig egy régi kódex kötéstáblája m ellett, a kötetbe cér­ nával fűzve be.” A sajtótájékoztatón még két érde­ kes bejelentés is elhangzott. Benkő Lóránd akadémikus, mai nyelvtudo­ m ányunk egyik legnagyobb alakja, annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Königsbergi Töredék időrendben nem a negyedik, hanem talán a második legrégebbi nyelv­ emlékünk. Szerinte erre vall a szö­ veg helyesírása és nyelvállapotai. A Töredék így szerinte 1200—1220 kö­ zött keletkezhetett. A másik h ír — egy reménysugár. Talán a Töredék odüsszeája is véget ér. A lengyel tudósok nem zárkóz­ tak el attól, hogy megfelelő értékű anyagért elcseréljék a szám unkra becses nyelvemléket. E g y elfelejtett professzor emlékezete

Tanítványai „vörösnek” . titulálták, kevesen szerették, sokan irigyelték Horváth Sándort, a nagy magyar skolasztikus teológust. Dr. Mezey László szerint — ki tanítványa volt — „századunk egyik legna­ gyobb, legkeményebben megformált magyar teológusa” volt. „Járása ne­ hézkes volt, míg prelegálva fel- és alá járk ált a kis terem ben; gesztu­ sai emlékeztettek a fatörzset döntő favágó megújuló erőfeszítéseire” (Skolasztika-m isztika-litteratura Vi­ gilia 1984. 8. 597—601). Nehézkes nyelven adott elő, a latint sűrűn keverte a m agyarral. Nem sokat írt, annak is jav át latinul. Fő műve a S y n th e sis theologiae fundam entá­ lis” (Bp. 1948) egy ki nem dolgozott vázlat, mégis egy másik tanítványa, Dabróczi M ária „a harm ónia tanítóm esterének” tartja, Fila Béla pedig Horváth Sándor létfogalmát száza­

319

A XVI. század folyamán Közép- nösen fontos volt számára, m ert Ebben az időben kezdte meg F i­ Európában jelentős volt a szom bat­ először Lőcséről kiparancsolta a v á­ scher Gömör megye evangélizálását. ünneplő anabaptisták mozgalma. Ezt rosi tanács, de 1529 m ájusában Ekkor jutott kapcsolatba az előkelő G. F. Hasel tanulm ányai is igazol­ Georg Mild bíró visszahívatta. H a­ származású Csetneki családdal. Si­ ták („Sabbatarian A nabaptists of m arosan a városi tanács tagjai kö­ került Csetnek, Rozsnyó és Dobsina the Sixteen Century” Andrews Uni­ zött is voltak hívei az új eszmének. vidékén számos lelkipásztort meg­ versity Sem inary Studies 1967. 101— Mégsem volt zavartalan Fischer éle­ nyerni az anabaptista tanításoknak. 121. 1966. 19—29., valam int „Capito te. 1529 m ájusában egy szomolnoki Ezekkel a lelkipásztorokkal Csetnek Schwenkfeld and Crautw ald on kirándulás alkalm ával feleségével várában 1530-ban zsinatot tartott, Sabbatarian A nabaptist Theology’ együtt elfogatta John Katzianer fel­ ahol a résztvevők nagyjából Luther M. Q. R. 1972. 41—57.). Ennek az ső-magyarországi főkapitány és tanait fogadták el igaznak, de az irányzatnak volt az egyik legjele­ Csicsva várába záratta, ahonnan anabaptista tanítások érvényességét sebb képviselője Fischer András, aki csak novemberben szabadult. Paul is fenntartották. Dedic egyik érdekes tanulm ányában hitét életével pecsételte meg. 1532-ben Bebek Ferenc azzal a Fischer életének korai szakaszáról közölt adat jól megvilágítja Fischer céllal tám adt Csetnek várára és vá­ nagyon keveset tudunk. 1498-ban m agatartását a fogságban. 1530-ban, rosára, hogy Fischert elfogja, de ez iratkozott be a bécsi egyetemre. Eb­ néhány hónappal szabadulása után az akciója nem sikerült. A növekvő ből a rra lehet következtetni, hogy — K atzianer felesége az anabaptis­ feszültségek elől Fischer 1532-ben a 1480 tá já n születhetett, az egyetemi tákhoz csatlakozott (M. Q. R. 1939. morvaországi Gross-W isternitzbe anyakönyv tanúsága szerint L utteu­ 5—20.). Fogsága után Fischer talán vándorolt és itt is a szombatos an a­ ba — a mai csehszlovákiai Lutova Svedlérbe telepedett le rövid ideig. baptisták körében m unkálkodott. nevű — városkában. 1505-ben szer­ 1529 decembere és 1530 januárja kö­ 1534-ben levelet írt a besztercebá­ zett az egyetemen magiszteri címet. zött Kisszebenben folytatott igen nyai tanácsnak. Morvaországban A következő biztos feljegyzés róla eredményes vitát Philadelphus A n­ Fischer 1532—34 között Leonhardt 1528-ból való, am ikor m ár anabap­ tal római katolikus pappal (K. E. E. von Liechtenstein lovag pártfogása tista meggyőződésű tanító volt. Ta­ II. 375—378.). 1530 februárjában a alatt élt és m int vándorprédikátor lán Oswald Glaidt m erítette be, k i­ kisszebeni városi tanács egy hivata­ dolgozott a morvaországi anabaptis­ nek szombatról szóló könyve m ár los küldöttet küldött Lőcsére és azt ták között. ekkor elkészült. Sajnos ez a munka kérte, hogy az anabaptisták költöz­ 1535 után Ferdinánd keményebb nem m aradt ránk. A könyv körül zenek át Lőcséről m ind Kisszeben­ kirobbanó vitában Fischer András be. Így a város nagy része Fischer valláspolitikai irányzata háttérbe szorította az anabaptistákat. 1540 tá­ is résztvett Glaidt védelmében. Az követője lehetett. ellenük írt vitairatok tanúsága sze­ Nem sokkal később Fischer és ján indult meg a nagyobb arányú rin t szombatot ünnepeltek és K risz­ egyik, János nevű követője Lengyel­ üldözés Morvaországban. Az an a­ tus közeli, valóságos visszajövetelét országba és Morvaországba látoga­ baptisták közül sokat gályára küld­ várták. Az a felső-ausztriai csoport, tott, hogy hittestvéri kapcsolatokat tek, sokan életükkel fizettek h itü ­ amelynek tagja volt, 1528 elején fel­ építsen. Talán Fischer is tudhatott kért (K. E. E. II. 440—454.). Talán bomlott. Fischer innen került Észak- arról, hogy a cseh-morva testvérek ekkor — 1539 végén vagy 1540 ele­ Magyarországra. Először Körmöcz­ és az anabaptisták egyesüléséről jén — jött vissza Fischer régebbi bányán, m ajd Lőcsén találjuk, ahon­ folytak akkor megbeszélések (J. Ze­ sikeres m unkálkodásának színteré­ nan m ár 1529 m árciusából van nyo­ man: The Anabaptists and the re, a Felvidékre. Bizonyára mások m unk róla. D. Liechty kapcsolatba Czech B rethren in Moravian. The is vele m enekültek, de itt sem volt hozza Fischer M agyarországra jöt­ Hauge Mounton. 1969.). Ezt a törek­ békessége. Bebek Ferenc főispán el­ tét a besztercebányai bányászfelke­ vést viszont a kisszebeniek hűvösen fogatta és egy ideig a krasznahorkai léssel is (vö. Heckenast Gusztáv: A fogadták, hiszen a husziták neve várban őrizte, de még ugyanebben besztercebányai bányászfelkelés, nem csengett valam i bizalomgerjesz­ az évben kivégeztette oly módon, 1525—26. Századok 1952. 364—396.). tően ekkor a Felvidéken. Így útja hogy a várhegy legmagasabb részé­ Lőcséről Iglóra is ellátogat Fischer, ham ar véget ért és m ár 1530 m ár­ ről a mélységbe taszíttatta (K. E. E. valam int Svedlérbe, ahol szíves ciusa végén vagy április elején is­ II. 407—417.). Szigeti Jenő örömmel fogadták. Ez utóbbi külö­ mét Kisszebenben találjuk Fischert.

320

CONTENTS OP NO 5/1984

INHALT DER NO 5/1984

T ib o r B a rth a : W o rk in g T e a m of H u n g a ria n R e fo rm e d T h e o ­ lo g ian s. I n tro d u c to r y A d d re ss to th e P le n a r y S essio n o f th e D o c to rs’ C ollege o f th e R e fo rm e d C h u rc h o n A u g u st 21, 1984 — E rn ő O ttly k : G e n e ra l A sse m b ly o f th e L u th e ra n W orld F e d e ra tio n in B u d a p e st, J u ly 22—A u g u s t 5, 1984

T ib o r B a rth a : D ie A rb e itsg e m e in s c h a ft d e r u n g a ris c h e n r e ­ fo rm ie rte n T h eo lo g en . E in le itu n g s a n s p ra c h e a u f d e r P le n a r ­ sitz u n g d e s D o k to re n k o lle g iu m s d e r R e fo rm ie rte n K irc h e am 21. A u g u s t 1984. — E rnő O ttly k : D ie B u d a p e s te r V o llv e rsa m m ­ lu n g d e s L u th e ris c h e n W eltb u n d es, 22. J u h —5. A u g u s t 1984. S T U D IE N : G éza B o ro ss: D as V e rstä n d n is d es D ie n ste s in d e r R e fo rm ie rte n K irc h e vo n U n g a rn im S piegel d e s L im a e r D o k u m e n ts — O livér S z e b e n i: D er D ien st im R a t d e r F re ik irc h lic h e n G e m e in s c h a fte n im S p ieg el d e s L im a e r D o k u ­ m e n ts — E le m é r K o c sis: D ie a n th ro p o lo g is c h e u n d so z ia­ listis c h e G ru n d la g e d e r g e m e in s a m e n V e ra n tw o rtu n g . E in p ro ­ te s ta n tis c h e r B e itra g zu m B u d a p e s te r In te rn a tio n a le n M a rx i­ s tis c h - C h r is tlic h e n D ialo g vom 28. F e b r u a r b is 2. M ärz 1984. — I s tv á n T ő k é s : D as W e ite rle b e n u n d d ie A k tu a litä t Z w in g lis in d e r u n g a risc h -s p ra c h ig e n R e fo rm ie rte n K irc h e . — I s tv á n J u h á s z : U b e r d a s H . H e lv e tisc h e G la u b e n s b e k e n n tn is I. — H e lm u t H a rsch : A n o n y m e A lk o h o lik e r — Z w ei W ege zu d en S u c h tk r a n k e n (W ege zu m M e n sch en , J a h r g . XXXVI/1., J a ­ n u a r 1984) — E m il K is s: E rin n e ru n g an S p u rg e o n — Já n o s C so h á n y : D ie V o rlä u fe r d es L e u e n b e rg e r K o n k o rd s in U n­ g a rn . V e re in b a ru n g zw isch en d e n u n g a risc h e n R e fo rm ie rte n u n d L u th e ra n e r n im J a h r e 1830 in K ér, bzw . im J a h r e 1833 in N a g y g e re sd H E IM A TR U N D SC H A U : B éla T a k á c s : R e fo rm ie rte N a tio n a l­ a u s ste llu n g im J a h r e 1934 K U L TU R EL LE C H R O N IK : L á szló Z a y : D ie V e rg a n g e n h e it d e r Z u k u n ft (G e d a n k e n ü b e r d a s W erk v o n A u relio P e c c e i: „D ie Z u k u n ft is t in u n s e re n H ä n d e n " ) — J e n ő S z ig e ti: Ä h re n le se m it d e n A u g e n e in e s T h eo lo g en

S T U D IE S : G éza B o ro ss: T h e I n te rp r e ta tio n o f M in istry in th e R e fo rm e d C h u rc h in H u n g a ry a s M irro re d b y th e L im a D o c u m e n t — O livér S z e b e n i: M in istry in th e C o u n cil o f F re e C h u rc h e s a s M irro re d b y th e L im a D o c u m e n t — E le m ér K o c sis: A n th ro p o lo g ic a l a n d S ocial E th ic a l F o u n d a tio n s of O u r C o m m o n R e sp o n sib ility . A P r o te s ta n t C o n trib u tio n to th e I n te rn a tio n a l M a rx is t—C h ristia n D ialo g u e in B u d a p e st, F e b ­ r u a r y 28—M a rc h 2, 1984 — Is tv á n T ő k é s : T h e T im e lin e ss of Z w in g li in th e H u n g a ria n S p e a k in g R e fo rm e d C h u rc h — Is tv á n J u h á s z : O n th e S eco n d H elv etic C o n fessio n I — H el­ m u t H a rsch : A n o n y m o u s A lco h o lists a n d P a s to r a l C a re — T w o K in d s of A p p ro a c h to th e A d d icts to D opes (W ege zu m M e n sch en , Vol. 36/1, J a n u a r y , 1984) — E m il K is s: T h e F o re ­ r u n n e r s of th e L e u e n b e rg C o n c o rd in H u n g a ry . A g re e m e n ts b e tw e e n H u n g a ria n C a lv in ists a n d L u th e ra n s a t K é r a n d N a g y g e re sd in 1830 a n d 1833 re sp e c tiv e ly HOM E R E V IEW : B éla T a k á c s : A N a tio n a l R e fo rm e d E x h ib i­ tio n in 1934 CU LTURAL C H R O N IC L E: L á szló Z a y : T h e P a s t of th e F u ­ t u r e (T h o u g h ts o n th e B o o k by A u relio P eccei: „ T h e F u tu re is in O u r H a n d s” ) — J e n ő S zig e ti: G le a n in g W ith th e E y e s o f a T h eo lo g ia n .

E szám ára: 55,— Ft

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI: Ú jfordítású B iblia Újfordítású Ú jszövetség Zsoltárok K önyve — B erki Viola illusztrációival K épes Ú jszövetség

180,— 4 6 ,— 5 7 ,— 245,—

Ft Ft Ft Ft

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: ifj. D r. B a rth a T ib o r—V lad ár G ábor: Bibliai fogalmi szókönyv K üldetésben — K öszöntések az ökum enéből dr. B a rth a Tibor püspök 70. születésnapjára „Ó, szép fényes hajnalcsillag” m agyar népi karácsonyi énekek P ászto r Jánosné: K enyai napló D r. T ó th K áro ly : Ö röm hír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) R ád ay Pál em lékkötet Kiss Sándor: Ú jszövetségi görög—m agyar szóm agyarázat D r. V ictor Já n o s: R eform átus H iszekegy Beliczay A ngéla: Ö rökéletnek beszéde Ökum enikus énekeskönyv B ereczky A lb ert: H álaadás (igehirdetések, előadások, ta n u l­ m ányok, cikkek) R eform átus K orálkönyv Szikszai: K eresztyéni tan ításo k és im ádságok „Szüntelen im ádkozzatok” — im ádságok a keresztyénség századaiból „H irdesd az Ig ét” — Igehirdetők kézikönyve B u d a i—H erczeg: Az Ú jszövetség tö rté n e te M agyar Zsoltárok (kórusm üvek) A M agyarországi R eform átus Egyház cím tára B o tty á n Já n o s: A m agyar Biblia évszázadai H . V. M orton: Pál apostol nyom ában T akács B éla: R eform átus tem plom aink úrasztali t erítő i V ékey T am ás: Az evangélium sodrában Csuka Z oltán: Bizonyságul B ódás Já n o s: Szám adás K incsesláda I I . D ickens: U runk élete K iss Géza: A lélek h aran g ja Bereczky A lb ert: A m agyar pro testan tizm u s a zsidóüldözés ellen

244,— F t 113,— F t 100,— F t 70,— F t 130,— F t 110,— F t 123,— F t 85,— F t 73,— F t 54,— F t 110,— F t 250,— F t 97,— F t 110,— F t 158,— F t 110,— F t 200,— F t 5 6 ,—F t 128,— F t 110,— F t 200,— F t 70,— F t 64,— F t 85,— F t 100,— F t 70,—F t 95,—F t 3 3 ,—F t

Kaphatók: A P ro testán s K önyvesboltban (hétfőn szünnap) B udapest IX ., R á d a y u. 1. (a 15-ös autóbusz m egállójánál). Megrendelhetők: m inden lelkészi h iv atalb an és a R eform átus Sajtóosz­ tály o n , B ud ap est X IV ., A bonyi u . 21. P f. 5. 1440

THEOLOGIAI SZEMLE A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKU MENIKUS TANÁCSÁNAK FOLYÓIRATA

ALAPÍTVA

1925

A TARTALOMBÓL Zwingli időszerűsége A Magyarországi Református Egyház Doktori Kollégiumának szimpóziuma Zwingli születésének 500. évfordulója alkalmából A Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése határozataiból Vétek, etika és vallás Evangéliumi egyház a Német Szövetségi Köztársaságban - egy nép­ egyház folytonosságban és változásban „A béke teológiája felé” Az öregedés művészete

Ú J FOLYAM (XXVII)

„Kezünkben a jövő!”

1984

6

TARTALOM THEOLOGIAI SZEMLE 1984. november—december Felelős szerkesztő: D. Dr. Ottlyk Ernő 1054 Budapest Szabadság tér 2. I. T.: 114-862 Felelős kiadó: Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A DOKTOROK KOLLÉGIUMA ANYAGÁBÓL Zwingli időszerűsége. Szimpózium születésének 500. évfor­ dulója a lk a lm á b ó l...................................................................... GOTTFRIED W. LOCHER: L uther — Zwingli — K álvin ... ULRICH GÄBLER: Nyitott kérdések a Zw ingli-kutatásban ... ZSINDELY ENDRE: Zwingli hatása Skóciától Magyarországig a reformáció századában ....................................................... MAKKAI LÁSZLÓ: Zwingli európai p o litik á ja ......................... KOCSIS ELEMÉR: Zwingli szociáletikája ... J. POLLET: Isten uralkodása: Zwingli teológiájának közép­ pontja ... ...

321 321 328 331 335 339 344

DOKUMENTUMOK OTTLYK ERNŐ: A Lutheránus Világszövetség budapesti nagy­ gyűlése h a tá ro z a ta ib ó l.............................. ................................ 353

TANULMÁNYOK Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest Abonyi u. 21. T.: 227-870 Index: 26 842 H U ISSN 0133—7599

□ Egyetemi Nyomda — 84.2894 Budapest, 1984. Felelős vezető: Sümeghi Zoltán igazgató

□ A Theologiai Szem le szerkesztő bizottsága: D. Dr. Bartha Tibor, elnök D. Dr. Ottlyk Ernő, előadó D. Dr. Berki Feriz Hecker Frigyes D. Dr. Káldy Zoltán Kovách Attila Kürti László Vicián János Dr. Nagy Gyula Szakács József D. Dr. Tóth Károly

JUHÁSZ ISTVÁN: A Második Helvét Hitvallásról II.............. 356 PAUL RICOEUR: Vétek, etika és vallás .............................. 360

VILÁGSZEMLE JOHANNES RAU: Evangéliumi Egyház a Német Szövetségi Köztársaságban — egy népegyház folytonosságában és vál­ tozásban ..................................................................................... 365 „A béke teológiája felé”. A Nemzetközi Szeminárium Kommü­ nikéje Budapesten, 1984. szeptember 17—22............................ 369

KULTURÁLIS KRÓNIKA ZAY LÁSZLÓ: Caligula helytartója ........................................ SZIGETI JENŐ: Tallózgatás teológus s z e m m e l......................... BODROG MIKLÓS: Az öregedés m űvészete.................................

370 373 375

KÖNYVSZEMLE Aurelio Peccei: Kezünkben a jövő! (Jánossy I m r e ) .................. Pirigyi István: A görögkatolikus magyarság története (—i—ő) Vályi Nagy Ervin: Nyugati teológiai irányzatok századunkban (Bolyki J á n o s ) ......................... ................................................ Nagy Kázmér: A változó Anglia. (Korrajz egy népről.) (Kádár Zsolt) .............................................................................................

376 381 383 384

Társszerkesztő: D. Dr. Pákozdy László Márton D. Dr. Tóth Károly Olvasószerkesztő: Tarr Kálmán

□ Előfizetési díj: egy évre 312 Ft fél évre 156 Ft E szám ára 55 Ft Előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Budapest, József nádor tér 1., 1900 Pénzforgalmi jelzőszám: 215-96162

A kézirat nyomdába adásának ideje: 1984. november 5.

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYE K érjük kedves m unkatársainkat, hogy lapunknak szánt kéz­ irataikat két példányban (egy másolattal) és a szabványnak meg­ felelő gépeléssel (oldalanként 30 sor, soronként 60 leütés) küld­ jék be. Kéziratokat, amelyet nem mi kértünk, vagy előzetesen meg nem beszéltünk, nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

A D O K TO R O K K O L L É G IU M A ANYA G Á BÓ L Zwingli időszerűsége Szimpózium születésének 500. évfordulója alkalmából A Magyarországi Református Egyház tudományos testülete, a Doktorok Kollégiuma 1984. augusztus 21—24. között Debrecenben tartotta 12. plenáris ülését. Dr. Bartha Tibor püspök, a Doktorok Kollégiuma elnö­ ke, megnyitó beszédében a következőket mondotta el a Zwingli évfordulóval kapcsolatosan: „Együttlétünk első napján Zw ingli születésének 500. évfordulójáról kívánunk megemlékezni. Teológiai szakosztályunk szisztematika-teológia szekciójának vezetője, dr. K o­ csis Elemér professzor kezdeményezésére és vezetésé­ vel egy Zw ingli életm űvét értékelő szim pózium lefoly­ tatását ikta ttu k m unkarendünkbe. Nagyra értékeljük, hogy olyan kompetens külföldi és hazai szakem berek hozzájárulását hallgathatjuk meg, m int a tárgysoro­ zatunkon szereplő előadók. A m in t a Zürichi Egyház­ tanács felhívása az 1984—85-ben tervezett »Zürichi Disputára« m utatja: a Zw ingli-életm ű tanulm ányozá­ sa a ma élő egyház önvizsgálatának, önmegértésének lehet alkalma és eszköze. A Debreceni Református Kollégium homlokzatán a következő felirat olvasható: »Épült a helvét vallásté­ telt tartó gyülekezetek adományából.« A Kollégium főbejáratánál a legkiemeltebb helyen Zwingli és K álvin reliefje látható. Első helyen kellett volna megem lítsem , hogy az 1567-es Debreceni Zsinat a Confessio Helvetica pos­ terior, a bullingeri hitvallás elfogadásával alapította

meg a magyarországi református reformáció egyházi szervezetét. Messzire vezetne annak elemzése, hogy a lutheri re­ formáció elsöprő erejű térhódítása után m iért vált a XVI. század derekán már a helvét reformáció a nép vallásává Magyarországon. Mégis annyit megállapít­ hatunk, hogy a helvét irányzat társadalmi felelősséget hangsúlyozó voluntarizmusa m ély megértésre kellett találjon a X VI. század Magyarországában, amelynek népe az oszmán terjeszkedés következtében végromlás szélére sodródott. A X V II. században a Habsburg el­ nyomás elleni küzdelm et az erdélyi kálvinista fejedel­ m ek vezették. Ettől fogva a nem zeti függetlenségért és a protestáns vallás szabadságáért vívott harc egy­ befonódott. Időrendben Zw ingli volt az első a svájci reform á­ torok közül, aki az evangélium újra felfedezésének po­ litikai, társadalmi következm ényeire helyezte a hang­ súlyt. G. Locher professzor megállapítását idézem, mely szerint Zwingli határozottan pneumatologikus beállítottságú teológus volt. A Szentlélekbe vetett hit azonban nem m iszticizm usba vezette őt, hanem a poli­ tika területére. Ezért Zwingli tanulmányozása ma a lehető legidő­ szerűbb feladat a keresztyénség körében.” A z alábbiakban teljes terjedelmében szim pózium on elhangzott előadásokat.

közöljük

a

Luther - Zwingli - Kálvin A nekem kiosztott tém a így hangzik: „Luther— Zwingli—K álvin: a h it reform ációja — a társadalom megreform álása — az egyház reform ációja”. Egyúttal kifejezésre ju ttatták azt a kívánságot is, hogy ne m a­ radjak meg a történelm i részleteknél, hanem szóljak „azokról a problém ákról is, amelyek Luther és Zwingli között tárgyalásra kerültek, s amelyek (lehetőleg) máig is érvényesek”. Valamint, hogy „kapcsoljam össze a L uther-jubileum ot azzal, am it a reform átor Zwingli akart elérni és am it véghez is v itt”. Jól megjegyeztem m agam nak ezt a figyelmeztetést. Ezért kívánkozik egy rövid előszó az előadás felépí­ téséhez. A hagyományos német Luther-kép, amelyet oly jól ism erünk az iskolából és az irodalomból, am elytől a tudományos egyháztörténet harm inc éve elszakadt ugyan, de amely a jubileum alkalm ából könyvekben, a töm egtájékoztatási eszközök és kiállítások révén to­ vábbra is fennm aradt, általában úgy állítja elénk Luther M ártont, m int „az” egyházi reform átort, aki m intaszerű belső fejlődése következtében fellépett a

pápaság ellen s akit bírálatával együtt elutasított a pá­ pa is, meg a császár és a birodalom is, de aki szász választófejedelme védelme alatt, s barátja, Me­ lanchthon meg mások segítségével mégiscsak diadal­ ra vitte a reformációt és kiépítette az evangéliumi egyházat. Közben véleménykülönbségei tám adtak a parasztokkal, a rajongókkal és a svájciakkal. A zwing­ lianisták, a kálvinisták, az újrakeresztelők (később: baptisták) meg a m ethodisták ebben az előadásban el­ hajlott tanítványokként vannak feltüntetve. Bár mesz­ szemenően megegyeznek az ős reform átorral, néhány pontban, pl. a sákram entum okra vonatkozóan azonban eltérő a tanításuk. Ez az előadásmód Luther személyét teszi olyan m ér­ tékké, am ilyet ő maga csak a Szentírásnak tulajdoní­ tott. Kérdés, hogy azzal, amivel norm atív reform átorrá teszik meg, valóban megtisztelik-e őt. Ez az ábrázolási mód ui. igazságtalanul bánik a re­ formáció többi alakjával, akiknek a hatása a világban és a történelem ben részben messzebb is terjedt, mivel ezeket kezdettől fogva mindvégig Luther atyához méri,

321

s nem saját kiindulási pontjukból, sem nem saját cél­ kitűzéseik szerint értelmezi őket. Ez, m int m ajd látni fogjuk, történetileg is helytelen eljárás. Ha tehát itt megkíséreljük, hogy a reformáció egyéb központjaival összefüggésben vizsgáljuk meg, mi tör­ tént és mit tanítottak W ittenbergben, akkor a döntő módszertani m érték nem az egyes tanbeli kérdések ilyen vagy olyan különbségének felsorolásában rejlik, hanem abban, hogy L uthert egy egész mozgalom ke­ retébe állítjuk, olyan mozgaloméba, amely máig is folytatódik. Ebben a szellemben egymás után a követ­ kező tém ákkal foglalkozunk: 1. A reformáció általános, közös alapelvei. — 2. A lutheri irányzat. — 3. A reform átusság eredete. — 4. A kálvinizmus. — 5. Öt véleménykülönbség, s ezek gyökere. — 6. A protestantizm us gyöngéi. — 7. Felada­ tok és ökumenikus perspektívák.

A refo rm á ció k özös és álta lá n o s a la p e lv ei Annak, aki kapcsolatba akarja hozni a reformációt a jelennel, tulajdonképpen az a tennivalója, hogy az evangéliumi h it alapvonásait az élet mai problem ati­ kájával, pl. értelm e kérdésével összefüggésben tárja fel. De a felekezetek közötti megértésnek jó szolgála­ tot tehet, ha egyszerűen megismételjük a „sola gratia", az „egyedül kegyelemből’' elvét, ahogyan az elindítot­ ta a reformáció mozgalmát a XVI. században, ahogyan kitörölhetetlenül belevésődött m inden nemzedékbe, s ma sem veszített semmit a jelentőségéből. Ez az elv minden embert, aki elfogadja, Jézus testvérének s Jé ­ zusért Isten gyermekének nyilvánít, akit a végső és döntő fórum személyében, minden papi közvetítés nél­ kül, fogadott örökre a szeretetébe. Ezzel — egy hal­ latlan „mindenek ellenére" kijelentéssel — felszaba­ dult önmagától, minden emberi ítélettől, földi valóság­ tól, bűnös m últjától és halálos jövőjétől. A reform átu­ sok — mindig a felelősség tudatában, s ezért bizonyos intellektualizm ustól sem riadva vissza, — évszázado­ kon át négy fokozatban tárták ezt a megváltó „egye­ dül” szót tanítványaik elé az egyetemtől le egészen a konfirmációi oktatásig: egyedül a kegyelem — egyedül a hit — egyedül az Ige — egyedül Krisztus; vagy pon­ tosabban és józanabbul a Bibliával kezdve: az Ige, semmi más, csak az Ige, de a teljes Ige; a kegyelem, semmi más, csak a kegyelem, de a teljes kegyelem; a hit; semmi más. csak a hit, de a teljes hit; s az egész kijelentés összefoglalásaként és csúcspontjaként: Krisztus, semmi más, csak Krisztus, de a teljes K risz­ tus, m int tanító, próféta, főpap és király. A korábbi jubileum okkal ellentétben, amelyek harsonaszóval ün­ nepelték Lutherben a dacos ném et evangélikus lelkiism ereti szabadságot, ma lutheránusok és katolikusok úgy m utatnak fel Lutherre, m int az üdvbizonyosság gondjában gyötrődő emberre, annak az üdvbizonyos­ ságnak a gondjában, amely azután új felismerésekhez vezetett el. L uther egy egész mélyen felzaklatott nem­ zedék zseniális szószólója volt, amelyben a gyakran emlegetett egyházi visszaélések ugyan sok helyen gya­ koroltak oldó hatást, de semmiképpen sem jelentették az események eredetét. Nem csupán visszaélésekről, elvekről volt szó. A reformáció bűnbánati mozgalom volt. Nem tette túl magát egyszerűen az isteni és em ­ beri törvényeken, hanem nagyon is komolyan vette ezeket. Luther első kiindulási kérdése ez volt: Hogy juth at el az ember a valóban jó cselekedetekre, aho­ gyan azokat a törvény előírja? Hogy ju th at el a tisz­ ta, önzetlen Isten-szeretetre, amelyből egyedül fakad­ hatnak ezek a jócselekedetek? A válasz, amelyet ön­

322

magának is be kellett vallania: Képtelenek vagyunk rá. Tehát minden igyekezetünk ellenére is örökre Is­ ten haragjának vagyunk kiszolgáltatva. Hogyan ju t­ hatok el akkor Isten kegyelméhez? A reform átor vá­ lasza: "Ha m inékünk sok bűnünk van, Istennek több kegyelme van, Ő irgalm ának nincs vége, Bár nagy az emberek vétke, Ő nekünk kegyes pásztorunk, Ki őriz minket pokoltól És megment a kárhozattól” (Reformá­ tus Énekeskönyv, 271. ének 5. vers). Kereszthalálával ui. Krisztus m agára vette bűnömet és nekem ajándé­ kozta igazságát. A kereszt m indkettőt jelenti; a he­ lyettem vállalt ítéletet és a nekem nyújtott kegyelmet. Ezért „egyedül a kegyelem”. Ha belső fejlődésemmel, vagy erkölcsi teljesítményemmel kellene üdvösségre jutnom, sohasem érném el és sohasem lehetnék bizo­ nyos felőle. Ezért „egyedül az Ige”, a prédikációban nekem ígért bibliai üzenet legfontosabb jelentése. A nagy bűnbocsánatot én nem adhatom meg magamnak, az a hitem pedig, hogy Isten kegyelmes hozzám, az élet m egpróbáltatásai elleni harcban csak az ő ígére­ tére tám aszkodhatik. Ökumenikus tájékoztatásul mondjuk k i végre: Amit a katolikus hivő istentiszte­ lete csúcspontján a sákram entum ban kap meg: az Úr valóságos jelenlétét és kegyelme közlését, azt a pro­ testáns hivő az igehirdetésben tapasztalhatja meg: „Itt van Isten köztünk”. Azok a tagadások, amelyeket a katolikus teológia nem fogad el: Isten Igéje — tehát nem az egyház; a hit által megragadott kegyelem — tehát semmilyen érdemszerző cselekedet; maga Krisz­ tus — tehát nem a szentek, sem az ő anyja, Mária, sem a papi üdvintézmény, általában semmiféle embe­ ri, különösen nem politikai vagy kulturális hatóság — mindeme tagadások teszik érthetővé és bizonyossá az egyetlen csodálatos, csupán a mély irgalomból fakadó ígéretet. A legelterjedtebb reform átus hitvallás, az 1563-ból származó Heidelbergi K áté (Svájcban a neve egysze­ rűen: „Das Fragebüchli”) első kérdésében és feleleté­ ben, tudatosan a lutheránusokra, de m inden reform á­ ciói irányzatra tekintő megfogalmazással mondta ki ezeket a klasszikus szavakat, amelyeket évszázadokon át szám talan hivő ismételt meg boldogan a halála előtt: „Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől, mind éle­ temben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulaj­ dona vagyok..." Mint mondottuk, ez a kijelentés minden protestáns hívőt összekapcsol. S 450 év múlva, az élethelyzetek és életérzések alapos megváltozása után sincs olyan igazán evangéliumi keresztyén hivő, aki meg ne ta ­ pasztalta volna e kérdés komolyságát, és akit meg ne ragadna ma is e válasz ereje.

A lu th eran izm u sról A lutheránus egyházak liturgiai és lelki életének so­ ha el nem apadó forrása ez a Krisztusban ajándékozott és hit által elfogadott kegyelemre való koncentráltság. Ájtatossági könyvek és egyházi zene, de különösen a német korál révén átáram lott ez a teljesség a refor­ mátus és az uniált egyházra, de az egész keresztyén­ ségbe is. A koncentráció ui. mindig elmélyülést és meggazdagodást jelent, de beszűkülést is eredményez­ het. Az egyoldalúságot és a beszűkülést gyakran vetették a lutheránusok szemére. Ők joggal utasítják vissza ezt a bírálatot; inkább ökumenikus körben érzik magukat

a katolikus-szakram entális és a pneum atikus-igehir­ dető egyházak között, m int akik egyszerre az Igének is és a sákram entum oknak is a képviselői, tehát a kö­ zépen állnak. Ezt az igényt persze elvitatják tőlük az anglikánok. Nem is időzünk most annál a régi vádnál, amely szerint az „egyedül kegyelemből” elve erkölcsi közönyt terem t, sőt etikai cinikusokat nevel. Már Luther is kijelentette, hogy „a hit eleven és m unkál­ kodó valam i”, az em lített Heidelbergi K áté pedig a Tízparancsolat m agyarázatával az egész etikát ez alá a címszó alá foglalta: „A háládatosságról”, ti. az egyet­ len vigasztalásért. A hit Pál apostol szerint „a szere­ tetben m unkálkodik”. Az élő hitből szárm aznak a jó­ cselekedetek, belőle ered a megbocsátás, a jóra való törekvés és a keresztyén élet megvalósulása. Vajon autom atikusan történik-e ez, önmagától a hit belső m agatartásától? Igen — adja rá a választ Luther, s ami az érzületet, a személyes életet, az individuál-eti­ kát illeti, kétségtelenül igaza is van. Lássuk a problem atikát egy megszövegezésben, am e­ lyet maguk a lutheránusok is különösen kiemelnek. A legfontosabb lutheránus hitvallási iratban, az 1530-ból származó Ágostai H itvallásban a VII. tétel ezt m ond­ ja: „Az egyház m indam a hívők gyülekezete, akik kö­ zött az evangélium tisztán h irdettetik s a szentsége­ ket az evangélium szerint szolgáltatják k i”. Ez a mon­ dat elsősorban az ellen az állítás ellen irányul, hogy csupán egy pápai felhatalm azással rendelkező egyházi tisztségviselő jelenléte biztosítja az istentisztelet való­ diságát. Mégis többet jelent ennél. A VIII. tétel kife­ jezetten m egállapítja, hogy a lelkész személyének esetleg m éltatlan volta sem teszi szolgálatát érvényte­ lenné. Röviden: nemcsak egyéni életünk, hanem isten­ tiszteletünk is Isten „megigazítása” alatt folyik. Az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása minden esetben kegyelemből érvényes, és ettől egyház az egyház. Mintegy autom atikusan, magából a kegye­ lemből. Aki emlékezik Pál apostol leveleire, az itt valami hiányt érez. A kérdés ez: A korinthusiakhoz írt leve­ lekben kizárólag az Ige és a sákram entum az egyház­ terem tő elem? Vajon a hit, a reménység, a szeretet, egymás kölcsönös építése, az ún. világiak felelős köz­ reműködése nem tartozik-e ott az egyház ism ertető jegyei közé? Igen vagy nem? A lutheranizm usban a személyes hitbizonyosság kérdése kezdettől fogva el­ árnyékolta a gyülekezetet. Bár az Ágostai Hitvallás is beszél a gyülekezetről, de elhanyagolja. Ezért vál­ hatott a lutheránus egyházakban az Ige és a sákra­ mentumok legitim kiszolgáltatására való hivatkozással oly ham ar ismét merevvé az egyházi hivatal fogalma. Az egyeduralkodóval, m int a tartom ányi egyház m in­ denkori legfőbb felügyelőjével („summus episcopus") kapcsolatban ebből olyan vallási konzervativizm usnak kellett kialakulnia, amely ideológiailag tám ogatta az adott politikai hatalm at. Ne feledjük el: egyházi és világi ügyekben ez a kon­ zervativizmus azt a koncentrációt tükrözi, amely Luthernél kezdődött: az Isten kegyelmének Jézus Krisztus em berré léteiében adott kijelentésére való koncentráltságot. A lutheránus kegyesség karácsonyi kegyesség. Eleven, gazdag bensőséget jelent, szívóssá­ got, sőt gondtalanságot a földi dolgok láttán, az örök­ élet reménységét a szociális nyomorban is, az állam ­ hoz való hűséget a bűnös, anarchista erőkkel szemben. Ebből az érzésből születtek Paul G erhardt énekei, amelyek első ízben tártak szabad u tat az egész ném et klasszikus irodalom számára, s amelyek Johann Se­ bastian Bach zenéjében csendültek fel.

A reform átu sság ered etérő l (A fe ln é m e t— sv á jci ágazat) Szándékosan nem beszélünk még azokról a tém ák­ ról, amelyekről kezdettől fogva vitatkozott egymással a két protestáns egyház (pl. az úrvacsoráról, a kivá­ lasztásról, a törvény és evangélium viszonyáról, a lel­ készi hivatalról), hanem azt a különbséget, helyeseb­ ben: azt a hangsúlyeltolódást vesszük szemügyre, amely az ilyen váltóállításhoz, vagy az utak ilyen el­ ágazásához vezetett. A világosság kedvéért bocsássuk előre, hogy a reform átus reformáció a gyülekezet re­ form ációja; a reform átus kegyesség nem -befeléfordult, karácsonyi kegyesség, hanem a húsvét és a m ennybe­ menetel kifeléfordult kegyessége; a reform átus tanítás szerint Isten kegyelme nem („csak”) az én üdvbizo­ nyosságomban éri el a célját, hanem egy olyan nép­ ben, amely Őt szolgálja, mégpedig m ár itt a földön. M ár a késői középkorban volt egy sereg olyan meg­ újulási mozgalom, amely a XVI. században is erőtel­ jesen tovább hatott és egymásba fonódott. Megemlít­ jük pl. a hivatalos zsinatokat, továbbá az „ ú j kegyes­ ség” (devotio moderna) enyhén misztikus, de nagyon is személyes irányzatát, amely egyebek között a test­ véri együttélésben, Kempis Tamás igen elterjedt „Im i­ tatio C hristi”-jében, az Everyman (Jederm ann)-játé-, kokban és a haláltánc-festm ényekben fejeződött ki. Végül elterjedt a m űveltek körében az ókori művészet és irodalom ápolása, a humanizmus, amelynek leghí­ resebb képviselője, Rotterdam i Erasmus, Baselben élt. De a kutatás csak a legutóbbi esztendőkben kezdte felfedezni, hogy távolabb is, a délnémet, elzász és svájci birodalmi városokban is újból feléledt a közös­ ség ősi elve, mégpedig tudatosan keresztyén értelem ­ ben. Ehhez indítékul szolgált, sőt szükségessé is tette a pénzkereskedelemre való áttérés, továbbá az olyan politikai fejlődés, amelyet a közigazgatás újjászerve­ zése okozott, a hivatalnoki kar nélküli városi írnokon kívül valamennyi polgár közreműködése, valam int a szervezetileg m ár elavult és egyébként is korrupt püs­ pöki adm inisztráció kudarca. A püspököknek legtöbb­ ször nem tetszett, hogy a városi tanácsok átvették m unkájukat s ezzel illetékességüket is olyan ügyek­ ben, amelyekben ők eredm ényteleneknek bizonyultak, s a közjó érdekében rendet terem tettek a kolostorok­ ban meg a plébániákban is. A tanácsok azzal okolták meg beavatkozásukat, hogy ők Isten előtt felelősek a köz javáért, tehát az egyházi állapotokért és az erköl­ csökért, sőt a nép lelki üdvéért is. Amikor elhangzott. L uther evangélium a a kegyelem­ ről, de Zwingli, Bucer, Oecolampadius felhívása is a Szentírásra, e szavakat lelkesen fogadták egy-egy gyü­ lekezet keresztyén együttélése am a megújulásának szellemében, amely a békére és egyetértésre („pax et concordia”) irányult s e gyümölcsöket Isten Igéjétől remélte. Az evangéliumi hit beleillett a keresztyén élet, mégpedig a közösségi keresztyén élet m egújítá­ sára való törekvésbe. Nyilvánvaló, hogy ehhez nem volt elegendő a misztika vagy a hum anizm us indivi­ dualizmusa; de a személyes üdvbizonyosság jellegze­ tesen lutheri kérdése is háttérbe szorult a társadalom felépítésének átfogó problém ája mögött. Az emberek megérezték, hogy éppen az az individualizmus fenye­ geti a közösséget, amely a gazdasági önzésben és az érvényesülésre való törekvésben fejeződik ki. Rövidben: ahol a földi dolgok a legfontosabbak, ott éppen az e földön élt élet megy tönkre. Csak ott érhető el az evi­ lági és a túlvilági üdv, ahol mindenki Isten dicsőségét teszi mindenek fölé. Ezért mondja Zwingli — s ő en­ nek az egész felném et reformációnak valódi szószólója

323

—, hogy az „egyedül hitből” ellentéte nemcsak a „cse­ lekedetekből való megigazulás”, hanem általában a „terem tm ény istenítése” akár m ateriális, akár vallásos meghatározottsággal, de ebben a saját érdemünkben való bizakodás m indenesetre része az ilyen bálvány­ imádásnak. Működése vége felé — figyelemreméltóan éppen egyik ószövetségi prófécia-m agyarázata elősza­ vában — ezt í rta Zwingli: „A keresztyén város nem más, m int keresztyén gyülekezet”, s ezen azt értette, hogy a karesztyénség reális életform ája a politikumot is magában foglalja. Az ökumenikus párbeszéd szá­ m ára megjegyezzük: ez ugyan nem római, de igen mélyen katolikus célkitűzés. De Zwingli még tovább ment. Isten Lélek; csak Is­ ten Lelke m enthet meg m inket, ha ő a vezetőnk. Isten Lélek volta nevében lép fel a búcsújárás szembeszökő m aterializm usa ellen csakúgy, m int a késő középkori vallásos sakram entálizm us ellen, amely — attól tart — L uther úrvacsoratanában is kísért. A reform átuso­ kat azonban általában kezdettől fogva az elvhűbbek­ nek és radikálisabbaknak tartották. Ez igaz. bár ez a felnémet célkitűzés politikailag még ugyanúgy a kö­ zépkori elképzelésekhez tapadt, m int Lutheré: az egy­ séges keresztyén kultúra, a később ún. „corpus Chris­ tianum ” evangéliumi folytatására törekedtek kis terü ­ leteken is. Ha m ár most megkérdezzük, milyen kulturális utó­ hatásai voltak ennek, röviden ezt állapíthatjuk meg: Az olyan evangéliumi köztársasági városállamokban, m int Strassburg, Ulm, Augsburg és Konstanz, Basel. Zürich, Schaffhausen, Sank Gallen és Genf, kezdődött el a később erőszakosan visszafogott dem okratikus tá r­ sadalmi rend; a hit, a kötelességteljesítés és a szakmai szorgalom erőteljes kapcsolata. A műveltség, a tudo­ mányos és technikai haladás nagyon is összefügg az egyéni és közösségi megszentelődéssel. Hollandiában fedezi fel a festészet, hogy a profán területek Isten gondviselésének a területei. Politikailag egyaránt ve­ zetnek utak a lelki kiindulástól a konzervatív és a ha­ ladó fejlődés felé: a theokratikus eszmény mindkét irányzatban m egtalálhatja a maga vetületét. Évszáza­ dunk elején további politikai kisugárzással olyan k ü ­ lönböző szellemű emberek tevékenykedtek, m int a hol­ land konzervatív A braham Kuyper, a svájci „vallási­ szociális” szociáldem okrata Leonhard Ragaz, az am e­ rikai liberális Woodrow Wilson — mind ugyanannak a hagyománynak az örökösei, m indhárm an K álvinra hivatkoztak. A reform ációnak erre az egész szárnyára jellemző az a megállapítás, amellyel zárta Zwingli 1525-ben „Az igaz és ham is hitről szóló kom m entár”-ját, első részletes evangéliumi dogm atikáját (figyeljünk a sor­ rendre!): „Mindazt, am it itt mondtam, Isten dicsősé­ gére, a keresztyén társadalom javára és egyesek üd­ vére m ondtam ”. Az e városokban történtek szellemi indítékának rö­ vid áttekintése szépen megvilágítja, hogy miről is van itt szó: A reformáció reform átus szárnyában is a hit­ ből ered az élet, a hála érzületéből a cselekedet. De ez még nem elegendő. Ahol az érvényes szokások vagy berendezkedések Isten Igéjének a bírálata alá kerülnek, nevezetesen a szociáletika területén és a gyülekezet építésében, ott szükség van közös tanács­ kozásra, vitára, esetleg ellentm ondásokra is, mélyre­ ható és átfogó döntésekre konkrét dolgokban. Ez ép­ pen a kegyelemről szóló amaz üzenet világossága vé­ gett érvényes, amely jogot és szabadságot ad a gyön­ géknek is. Igaz, hogy itt fenyeget az új törvényeske­ dés veszélye is, s ez gyakran be is következett.

A k álv in izm u sró l Zwinglinek a kappeli csatában bekövetkezett halá­ la után négy évvel keresett menedéket a Franciaor­ szágból menekülő Kálvin János a svájci Baselben. Itt nyom atta ki a kalandor Thomas Plotier, mellesleg a M ünsterplatzon levő „vári” gimnázium rektora, „In s­ titutio religionis Christianae” (A keresztyén vallás rendszere) c. művének első kiadását. Baselból indult el diadalútjára a reformációnak, sőt az egész keresz­ tyén egyháztörténetnek ez a legérettebb dogmatikája. S útja máig sem szakadt meg. Amit Kálvin Baselben Oecolampadiustól, Strass­ burgban pedig annak barátjától, Bucertől nyert genfi munkásságához és ennek messzire ható kisugárzásá­ hoz, az az egyházfegyelem komolysága volt. S ez töb­ bet jelentett azokkal a városi hatóságokkal és fejedel­ mekkel szembeni feszültségnél, amelyek, illetve akik egyszerűen át akarták venni a püspökök addigi ille­ tékességét, ami — m int láttuk — egyelőre egészen te r­ mészetes volt olyan városokban, m int Zürich, Bern, Basel, sőt Genf is. Különben ki vitte volna diadalra a reformációt? Kálvin azonban politikai tekintetben már nem kö­ zépkori, hanem modern em ber volt. Látta, hogy a renaissance és a humanizmus következtében elvilágia­ sodás fenyegeti mind a magán-, mind a közéletet, s tudta, hogy az egyháznak a saját lábán kell m egáll­ nia. Ez egyébként olyan elv, amelyben ez a határozot­ tan ökum enikusan gondolkodó elme egyetértett legel­ keseredettebb ellenfelével, Rómával. Mi volt valójában azoknak a Franciaországban, az Alsó-Rajna mentén, Hollandiában, Skóciában és más­ hol oly gyorsan elterjedő és szigorúan megszervezett kálvinista gyülekezeteknek a hajtóereje? Mitől nyerték kezdeményező és áldozatot vállaló bátorságukat? Vá­ laszunk: a hivataluk m iatt nagyrabecsült lelkipászto­ rok igényes, szigorú s a következm ényekkel sem tö­ rődő igehirdetéséből. De ezekre az üldöztetések m iatt gyakran sokáig, olykor évtizedekig kellett várni. En­ nek ellenére nyíltan vagy a háttérben mindig elvégez­ ték szolgálatukat a lelkiismeretes világiakból álló pres­ bitériumok. Ezek fenntartották a kapcsolatot egymás­ sal, segítették, tanáccsal látták el egymást, az üldözöt­ teket befogadták s egész Nyugat-Európát átszőtték „a kereszt alatt álló gyülekezetek” titkos hálózatával. Vértanúik száma több százezer, de ezzel a rendszer­ rel szemben meg kellett törnie az ellenreformáció ostromának. Mi képesíthette a reform átort arra, hogy lerakja ezek alapjait, s mi indította e világi gyüleke­ zeteket arra a készségre és állandó készenlétre? Az a következetes elvi kiindulás, hogy van egy kérdés, amely fontosabb még az Isten felől feltett kérdésemnél is. Ezt jelenti a sokat idézett kálvini jelszó: „Soli Deo gloria”. Már 1539-ben ezt írta Kálvin barátságosan, de határozottan, az egyébként reformációs érzületű Sadolet bíborosnak: „Teológiátlan dolog az embereket kizárólag az önm agukkal való foglalkozásra nevelni, s nem arra tanítani, hogy életük alapja az Isten di­ csőségéért való buzgólkodás legyen. Mert elsősorban Istenért, nem önm agunkért születtünk!" Így jött létre a kálvinizmus kegyességében a kivá­ lasztottság tudata: individuál-etikailag az önmagunk legyőzésére és az aszkézisra való törekvés; szociál-eti­ kailag a profán világ felé való fordulás és annak ala­ kítása; egyházilag a keresztyén lét autonóm iája. E ner­ giái mindmáig semmit sem csökkenve hatnak tovább, különösen az újvilágban és a Harm adik Világban. Itt se hallgassuk el az árnyoldalakat. A földi m un­ kában is megnyilvánuló istentisztelet — amelyet

egyébként történetileg az a menekültségi helyzet vál­ tott ki, amely új hivatásokra kényszerített és hozta létre a kálvinizmus ama kapcsolatát a bankvilággal, az iparral és a kapitalizm ussal, amely szintén máig is hat. Bár teljesen értelm etlen az az együgyű állítás, hogy a kálvinizm us a gazdasági sikerben látja a maga kiválasztottságának bizonyítékát, valamilyen összefüg­ gés mégis van a kettő között. Amit Isten a m unkám révén ad n ekem, az nem az enyém, hanem Istené, m ert minden csak szolgálat. Ha a lutheránusoknál bi­ zonyos államhoz tartozást kell m egállapítanunk, a re­ formátusok esetében el kell ism ernünk, hogy nem rit­ kán váltak rabjaivá a közgazdaságnak és a gazdasági törvényeknek. Ismeretesek a kálvinizm us egyéb hatásai a m űvelő­ dés történetére. A XVIII. században a modern demok­ ráciák m egalapításáról a XX. században az emberi jo­ gokról szóló nyilatkozatokra tértek át. Itt kell megem­ líteni a vallásszabadságot és a lelkiism ereti szabadsá­ got is. Miként a Servet-ügyből tudjuk, ezt eleinte tel­ jesen eltakarta Isten szuverenitása, akárcsak az egész középkorban. De éppen Isten szuverenitásának és a Szentlélek szabadságának kellett később tudatosítania az emberben a vallás és a lelkiism eret szabadságát — közjogilag először Hollandiában, m ajd egész Európá­ ban.

Öt v é le m é n y k ü lö n b sé g és ezek g y ö k e r e i Ha ebből az összképből most ismét a reform átor Luther M ártonra és az ő hatására tekintünk, a követ­ kező tém ákat em elhetjük ki, amelyekben a reform átu­ sok ellentm ondanak neki a fentiekben körvonalazott előzményei alapján. A z Ige-elvűség és a megigazulás kérdése Ennek az előadásnak az elején m ondtuk már, hogy az egész reformáció ezekkel a jelszavakkal indult el: „Egyedül hit által!” — „Egyedül a Szentírás alapján!” Protestánsok és ellenfeleik előtt egyaránt nyilvánvaló, hogy a római katolikus egyházi és tekintélyelvvel szemben m indkét alapelv egymásra utal és szorosan összefonódik. Mégis elkerülhetetlenül felvetődik a k ér­ dés, hogy a kettő közül bárm ily kevéssé is melyiket illeti az elsőbbség. Ismeretes, hogy Luther, m int egze­ géta, kezdettől fogva mindvégig többféleképpen is k i­ m utatta, hogy a Szentírás fokozatos és feszültséggel teljes kijelentése csak hit által érthető meg. Előbb a törvény kétségb eejt m inket önmagunkban, m ajd az evangélium Krisztus keresztjével Isten kegyelmét ígé­ ri nekünk. Ez a tém a tehát: a haláltól és a kárhozat­ tól való m egváltatásunk a hit által. Ezt szolgálja az Írás bizonyságtétele. Az Ige betűjénél fontosabb a ta r­ talma. L uther annyira megy, hogy ezt mondja: „Isten és a Szentírás két különböző dolog”. Már Zwingli és Bucer is, de még inkább Kálvin ismerte fel a nagy megújulás kezdetét a Biblia felfe­ dezésének m egtapasztalásában s abban, hogy a Biblia az ő jelenükhöz is szól. A Biblia azonban nemcsak rólam és az én üdvösségre való megmentésemről be­ szél, hanem Istenről és az Ő egész terem téséről is, a világról és Isten útjairól, amelyeken kormányozza a népeket és irányítja a történelm et. Ezekről L uther tu d ­ ni sem akart, m ert szerinte közvetlenül a világ vége előtt állunk. Református vonalon azonban a Biblia ol­ vasói, az ún. laikusok (világiak), főként pedig a Bib­ lia magyarázói, a prédikátorok nem akarnak előre tu d ­ ni arról, hogy egy-egy fejezet m it kíván mondani ma és itt. A Biblia ui. a Szentlélek eszköze, az élő Lélek

pedig minden élethelyzethez újból és m ásként szól in­ telmével, vigasztalásával és útm utatásával. A Szent­ lélek nemcsak megigazulásomról beszél a Jézus ke­ resztje által, hanem megszentelődésemről is a feltá­ madás erejéből, sőt arról, hogy Krisztus uralm ának beteljesedésekor általunk megszentelődik a világ. Ezért kerül előtérbe a Szentírás, a teljes Szentírás. Term é­ szetesen megfontolandó, hogy itt az „Írás-elvűség” he­ lyett nem „Szentlélek-elvűség”-et kellene-e mondani. A két ország, vagy „Krisztus királyi uralm a”? Ezzel már be is léptünk „a két országról szóló taní­ tás útvesztőjé”-be (ez a címe Johannes Hecker fon­ tos könyvének), amelyben az evangéliumi etika csak tapogatózik, amióta ezzel H itler uralm a idején több zsákutcába is tévedt. Előrebocsátom, református, kü­ lönösen svájci reform átus részről gyakran bántak igaz­ ságtalanul Lutherrel és a lutheránusokkal e megjelö­ lés tekintetében. Nem igaz az. hogy Luther a politika és a közgazdaság életterének öntörvényűségét tanította volna: ezt csak a XVII. századbeli orthodoxia kezdte el. Más kérdés, hogy nem kellett-e kényszerűen levon­ ni ezt a következtetést. Luther csupán m egkülönböz­ tette Isten tulajdonképpeni országát, amelyben a ke­ resztyéneket hitüknek megfelelően az evangélium és a szeretet kormányozza, a bűnös világban szükséges hatalm i rendtől. „Ez a világi korm ányzat — m ondja — Isten országának is nevezhető, m ert ő azt akarja, hogy ez fennm aradjon és mi benne engedelmesen viselked­ jünk. De ez csak balkéz felől az Isten országa. Az ő igazi országa az. amelyben nem lesz apa és anya, csá­ szár és király, törvényszék és hóhér, hanem ő maga lesz minden, mivel a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” Luther véleménye tehát az, hogy a Teremtő a világot korántsem hagyta m agára és nem adta át a Sátánnak. De éppen ezért tilos a keresztyéneknek m in­ denféle ellenállás. „A (zsarnoki) felsőbbséggel szem­ ben nem gonosztettekkel és lázadással kell védekezni, ahogyan a rómaiak, a görögök, a svájciak és a dánok tették.” Nyilvánvaló, hogy a későbbi, a szekularizáció felé haladó fejlődés itt találhatta meg a kiindulási pontot a világnézeti-erkölcsi előítéletektől való ún. emancipációhoz. K italálták a „dolgok kényszerítő ere­ jét”, s azok elkerülhetetlennek bizonyultak. Ezzel szemben „Az isteni és emberi igazságról” címmel írt Zwingli egy traktátust, amelyben, bár szintén kidol­ gozta a különbséget, de a hangsúlyt a kettőjük közötti kapcsolatra teszi: a mindig tökéletlen emberi jogot ál­ landóan újból, a változó feltételeknek megfelelően, az isteni jog szerint kell kiszolgáltatni. Nyilván L uther­ nek címezve írja Konstanzba Ambrosius Blaurernek: „Regnum Christi etiam externum ” (Krisztus országa külsőleges is). Hogy Zwingli a politikai hatóságokat is egyházi felelősséggel ruházza fel, valam int megfor­ dítva, az igehirdetőknek a politikai életben prófétai „őrszolgálatot” szán, az nem kétséges, mivel az ő sze­ mében az állam és az egyház olyan egységet képez, m int a test és a lélek. „A keresztyén polgári közösség nem más, m int keresztyén gyülekezet” olvasható az egyik Strassburgba írt levelében. S ezen azt érti, hogy a keresztyén gyülekezet a polgári közösségben törek­ szik politikai létform ájára. Kálvin azután ugyanezt az előkelőek és az alsóbb­ rendűek, a gazdagok és a szegények, a műveltek és a tanulatlanok, a városi polgárok és a parasztok stb. kö­ zött állandó közösségképző kiegyenlítődésként írta le. „Isten arra rendelte a hatóságokat, hogy alávettesse­ nek azoknak, akiket szolgálnak, miközben uralkod­ nak”. Miként különben is gyakran, időnként a „két ország”-ról szóló fejtegetései is közelednek kifejezés­

325

m ódjukban a lutheránusokéihoz. De azután teljesen ellentétes kritikai célzat érvényesül: „A földön m in­ den uralom nak olyannak kell lennie, m int Jézus Krisztus királyi uralm a m ásolatának”. Véleményem szerint bibliai szempontból m inden egészen világos: sem az Ószövetség, de még inkább az Újszövetség nem ismeri el a két ország közötti különbséget. L uther ta ­ nítása súlyos következményekkel járó helytelen úton indult el. A z úrvacsora Ismeretes, hogy L uther szó szerint értelm ezte Jézus­ nak ezt az Igéjét: „Ez az én testem ”. Zwingli ezzel szemben a Ján 6,63-ra hivatkozott („a test nem hasz­ nál sem m it”) és azt mondta, hogy a szentségek szerez­ tetési igéit „a hit analógiája” szerint kell értelmezni. Tehát: „ez az én testem et jelenti — az úrvacsora Jézus utolsó példázata". Kálvin is beszél a sákram entum ban „képekről” és „szimbólumokról”, amelyekkel Isten az úrvacsora különleges adományát ajándékozza azoknak, akik élnek vele. Ez m ind csak a szereztetési Igék m a­ gyarázatára vonatkozik. L uther szám ára azonban több forog kockán. Ő olyan erősen hangsúlyozza Isten ki­ jelentését Krisztus emberségében, hogy az Úr emberré létele egyenesen folytatódik a kenyérré és borrá való változásban. A reform átusok itt „M egállj”-t kiáltottak s ezt teszik ma is. Ez szükséges, hiszen Zwingli fő érve: m egváltásunk a kereszten történt meg — a sákram en­ tum nem versenyezhet a kereszttel. Az úrvacsorában a keresztre emlékezünk. Ott van a bűnbo csánat alapja. Szerencsének tartom , hogy reform átus gyülekezete­ inkben sem Luther, sem Zwingli értelmezése nem ér­ vényesült, de még K álvin kissé bonyolultabb magya­ rázata sem, hanem a Heidelbergi Kátéé. A kenyér és a bor Krisztus kegyelm ének „jegye” és „záloga” („pe­ csétje”). A „jegy” Zwinglitől származik, a „zálog” („pe­ csét”) Kálvintól. A XVI. és XVII. századbeli egész elkeseredett vita tévedése az elemek megmerevedése volt. A kenyér­ ben és a borban az Úr „valóságos jelenlétét” keresték. Valójában ő ezzel a paranccsal: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” személyes, lelki és így valóságo­ sabb láthatatlan jelenlétét ígérte nekünk. „Személyes jelenléte” azt jelenti, hogy „amíg eljön”. Az asztal a testi és lelki éhséget szenvedő világ szám ára van meg­ terítve. Ha újból m erjük elkészíteni Zwingli közösségi étkezését, ha együtt ülünk az egy asztalhoz, ahogyan vagyunk, s meghívjuk erre mindazokat, akik hajlan­ dók eljönni, akkor ám ulattal tapasztaljuk meg. hogy m it jelent ez a közös étkezés és m egtudjuk: Ő ott van. Isten törvénye Az a benyomásom, hogy a hitvallások különbségé­ nek rejtettebb árnyalati eltérése hosszú távon még fon­ tosabb volt, m int az úrvacsora értelmezésében tapasz­ talható különbség. Itt a törvényről van szó. Luther a törvény és az evangélium különbségében látta az igazi teológia m otívumát. Szeme előtt Pál apostolnak ezek a szavai lebegtek: „A törvényből csak a bűn felismerése adódik” (Róm 3,20). Ez azonban egyoldalú. Pál apostol is ezt írja: „A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó” (Róm 7,12). S m ár Zwingli is ezt vetette ellene: „Aki meghódol Isten előtt, annak a törvény evangélium ”. Isten parancsolatai Isten aka­ rata; Isten jó parancsolatai a mi javunkat szolgálják s meg akarnak óvni bennünket a belső elárvultságtól és a külső káosztól. Ezért hangsúlyozza Kálvin a Tíz­ parancsolat jelentőségét, lelkileg értelmezve, éppen a hivő élete számára („Tertius usus”).

326

A lutheránusok tehát a törvénytől való szabadulás­ nak örülnek, a reform átusok a törvénynek örülnek, m iként a zsoltárok. M indkét örömnek szüksége van egymásra, mindkettőnek hangot kell kapnia az evan­ géliumi egyházban. De a kérdés időszerű. A kulcsszó a Hegyi beszéd. L uther szerint a Hegyi beszéd a törvény, elsősorban az Isten országában élt élet tükre, amely itt csak bű­ nösségünk mélységét m utatja meg nekünk. Amikor H elm ut Schm idt kancellár a ham burgi K irchentagen kijelentette, hogy a Hegyi beszéddel nem lehet politi­ kát folytatni, akkor valódi lutheránusként beszélt. A reform átusok mindig szilárdan ragaszkodtak ah ­ hoz, hogy a Hegyi beszéd parancsolatait meg kell ta r­ tani. Bármilyen utópisztikusnak látszik is, m ár az erőt­ len, kezdeti fáradozásokban is ezekben rejlik az egyet­ len igazi reálpolitika fenyegetett világunk számára. Ige és Lélek A reformáció közös központi felismerése, hogy a hi­ tet magától Istentől kapjuk. Emberek nem adhatják meg, még az apostolok sem. Zwingli ebből azt a követ­ keztetést vonta le, hogy Isten tulajdonképpeni Igéje az a „belső szó”, amelyet Isten Lelke „sugall bennünk”. Luthernél a lelkiism eret megkísértésének tapasztala­ tából minden azon múlik, hogy a kegyelem ígérete nem kevésbé külső, m int a törvény. A külső szó Krisz­ tus emberségének történelm i jelenvolta. Az ingadozó belső emberben nem lehet megbízni; bizonyosság csak a rajtam kívül („extra m e”) levő objektív ígéretben van. Zwingli az em bernek terem tésbeli mivolta által való fenyegetettségéről szerzett tapasztalata révén a külsőleges igehirdetés eme túlsúlyában a kegyelem szabadságának veszélyét látta. A külső Ige attól függ, hogy m egnyitja-e a Szentlélek: a szíveket a befogadásá­ ra. Róma a sákram entum által véli biztosítottnak az Űr jelenlétét. Zwingli dialektikája arra figyelmeztet, hogy az evangéliumi hitűek részéről ezt nem helyette­ sítheti egyszerűen a sákram entum és az igehirdetés, hanem azt önmagától nyerjük el ajándékképpen. Luther hálás ám ulattal vette tudomásul, hogy a Lélek az Igéhez kötötte magát. Zwingli viszont feszült figye­ lemmel ügyelt arra, hogy az Ige a Lélekhez kötött m a­ radjon. Az igehirdetés az üdvösségről tesz bizonyságot; az üdvösség elhozatalát a Lélek m agának ta rtja fenn. Érezzük, hogy a két felfogás mögött krisztológiai súly­ eltolódás van. A krisztológiai gyökerek Valamennyi reform átor az ősegyházi dogmával együtt meggyőződéssel vallja: „Krisztus valóban em ­ ber és valóban Isten” („Vere Deus, vere homo”). De Zwingli Augustinusszal együtt hangsúlyozza, hogy Is­ ten beleáram lik ugyan az emberbe, de nem mindenes­ től. Luthernél em ber és Isten nagyon is erősen fedi egymást. A vitában ez azt jelenti, hogy míg Luther a hangsúlyt Isten emberségére tette, Zwingli az isten­ ségnek adta az első helyet. L uther Isten kijelentését, Zwingli Isten kijelentését hangsúlyozta. Megítélésem szerint ebben van közöttük a különbség, mivel a Lé­ lek, aki Zwingli gondolkodásában határozottan lép előre, János evangéliuma szerint a megdicsőült Úr által küldetett el. Itt gyökerezik minden vita a kivá­ lasztásról, az Igéről és a sákram entum okról, az ú r­ vacsoráról, a keresztségről és a gyónásról, az egyház­ ról, az állam ról és az ellenállási jogról, a hit és a politika viszonyáról. (Hogy ebben az összefüggésben milyen további bo­ nyodalmak adódnak, m int pl. lutheránus részről a „Communicatio idiom atum ”, reform átus részről a

[helytelenül] ún. Extra-C alvinisticum ”, azt később akár a hozzászólások során is m egtudakolhatjuk). A fenti felsorolás áttekintéséből azonban nyilván­ valóvá válik előttünk, tisztelt Hallgatóim, m iért talál­ ható meg a lutheránus megfogalmazások reform átus bírálatában közelebbi vizsgálatkor mindig ugyanaz a motívum: tanítványainak nagyobb hite a mennybement Úr uralm ában a Szentlélek által. Az a bizalom, hogy a Lélek erősebbnek bizonyulhat a bűnnél, ezért az a re­ ménység, hogy világi téren is elérhetők a felszabadító változtatások. Maga a gyülekezet s,em üldözött és k i­ csiny nyáj mind a világ végezetéig, hanem m ár itt a földön is a rra hivatott, hogy az együttélés példája le­ gyen a társadalom számára. Mivel megkérdezték tőlünk, meglehetős világosság­ gal tártu k fel ezeket a különbségeket. Hozzá kell még fűzni, hogy a reform átusok, akik mindig radikálisabb ellenfelei voltak Rómának, e különbségeket nem tekin­ tették a lutheránusokkal szemben egyházi elválasztó ellentéteknek. Csupán k ét tanítási irányzatról van szó, az „egy evangéliumi egyházon belül”. Ez a reform átus felfogás L uther M ártonról és saját önértelm ezésükről a reformáció mozgalmában. Luther elutasította ezt a szemléletmódot, különösen az ú r­ vacsora és az ellenállási jog tekintetében. De idősebb korában m ár M elanchthon sem követte őt ebben. Hála Istennek, voltak egyesülések (uniók) és szövetségi kö­ zösségek az ellenreformáció idején meg a harmincéves háborúban, a hitvalló egyház küzdelmében, s ma m ár a katolikusokkal is a népekért és keresztyén híveikért való síkraszállásban a H arm adik Világ területén. Gyülekezeteink mindig is úgy érezték, hogy egy evangéliumi egyház van. Egységre csak a teológusok meg a fejedelmek nem tudtak jutni.

A p ro testa n tizm u s g y ö n g é i (az e v a n g é liu m i k ö zö sség p rob lem atik ája) A protestantizm us bizonyos belső problém áit m ár érintettük, úgyhogy most áttérhetünk egyes kulcssza­ vakban való összefoglalásukra és kiegészítésükre. a) Az Ige-elvűség, amely az egyházi tanítói hivatal helyébe lépett, nemcsak érvényesült, hanem meg is ta r­ totta erejét. A Biblia — sohasem azonnal, de mindig tartósan és eredményesen — gondoskodott a helyesbí­ tésről, a kiegyezésről és az új felismerésről mindeme szellemi fejleményeknél. Ma m ár azonban, úgy látszik, nem zárja ki egymást az Ige és a hagyomány. Bár nem a kijelentés, de a Szentírásban a kijelentésről szóló bizonyságtétel maga is a hagyományozás egy darabja. Fontosabb azonban, hogy a mai nemzedék szám ára idegenné válik a Biblia. Ez nem rajtuk, hanem rajtunk múlik. b) A lutheri tanítás a hitről s a kálvini tanítás a ki­ választásról olyan individualizm ust eredményezett a protestantizm usban, am ely teljesen idegen volt a Bib­ liától, sőt a reformációtól is. c) Ebben rejlik az egység protestáns részről fenye­ gető veszélye, s nem m agában a reformációban, amely tartós ökumenikus jelentőségű esemény volt.

d) Az individualizmus azután relativizm usba és kö­ zönybe csapott át. Fellazította az erkölcs alapjait s ez­ zel nemcsak a hitet, hanem a kultúrát is aláásta. Sokak véleményével ellentétben az ökumené szá­ m ára ez nem kedvező, inkább veszélyes, mivel akadá­ lyozza a találkozást a másik hitvallással és megnehe­ zíti annak megértését. e) A kegyelemről és Krisztus uralm áról szóló refor­ m átori üzenet előfeltétele és kerete az élő gyülekezet volt. A késői protestantizm us individualizm usában ezt csaknem teljesen elveszítettük. Itt azonban olyan be­ tegségről van szó, amely a katolicizmust is megtá­ madta, tehát valóban ökumenikus problémáról. S ezzel el is érkeztünk m ár a feladatokhoz.

F elad atok és ö k u m en ik u s p ersp ek tívák a) A kegyelemről és a kiválasztásról szóló bizony­ ságtétel a protestantizm us, valam int a XVI. és XX. századbeli katolikus megújulás örökösei számára el­ engedhetetlen kötelezettség m arad. Ez nagyon is mo­ dern dolog. Hogy a világnak és az emberiségnek nem ­ csak megoldásokra, hanem m egváltásra is van szük­ sége, előfeltétele lehet a valóság helyes elméleti, erköl­ csi és politikai felismerésének. b) Ma, am ikor minden viszonyulás és kapcsolat any­ nyira összeszövődik, s am ikor oly jelentőssé vált m in­ den társadalm i és nemzetközi tényező, a keresztyén etika m egállapításait csak közösen, világméretekben, azaz ökumenikusan lehet kidolgozni. c) A keresztyéneknek a világért érzett politikai, gaz­ dasági és társadalm i felelőssége nem annyira keresz­ tyén pártokat kíván, hiszen a pártok elhatárolódnak egymástól, sokkal inkább Jézus valamennyi tanítvá­ nyának, bármilyen irányzathoz tartozzanak is, szívós együttműködését. Ez lenne a pluralizm usban a „theo­ kratikus tendencia”. d) A XVI. századbeli keresztyén üzenetnek, különö­ sen ma, csak akkor van ereje, ha a keresztyén élet kom m unikatív form áiban szólal meg. M indnyájunknak közösen, azaz ökumenikusan kell keresnünk a keresz­ tyén gyülekezeti élet új formáit. e) Ez megkívánja, hogy együtt, nyitottan és engedel­ mesen forduljunk a Szentírás felé. E jubileum i ünne­ pek alkalm ával alázatosan kell m egállapítaniok a pro­ testánsoknak, hogy a római katolikus egyházban is olvassák a Bibliát. f) Az eljövendő reformáció ökumenikus lesz. Ez azt jelenti, hogy egyaránt kiterjed lutheránusokra, refor­ mátusokra, uniáltakra és katolikusokra. Mindez csupa feladatot jelent. Rossz protestánsok lennénk, ha minden felekezeti határon túl katolikus testvéreinkkel együtt meg nem vallanók: Nem mi épít­ jük az egyházat. Beleépülünk az egyházba. S ez m i­ lyen nagy ajándék! Az egyház Krisztus ígéretéből él, az élő Krisztus jelenléte élteti. „Az Úr oltalmazza az Ő kis egyházát” — m ondja Ulrich Zwingli. Gottfried W . Locher Fordította: Fükő Dezső

327

Nyitott kérdések a Zwingli-kutatásban E című megjegyzéseimmel kettős célt kívántam el­ érni. Először is világossá kell tennem, hol vannak a legnagyobb hiányosságok Zwinglire vonatkozó ismere­ teinkben, másodszor pedig így szeretnék megkérdő­ jelezni néhány látszólag megrögzött ham is elképze­ lést Zwingliről. Töredékes közléseimmel tehát nem annyira újabb tudnivalókat akarok átadni, inkább tör­ ténelm i ism ereteinket szeretném kissé viszonylagossá tenni, s ezzel talán újból kiélezni. Öt tém akörről kívánok szólni: arról a világról, amelyben Zwingli élt, műveinek kiadásáról, az élet­ rajzára vonatkozó következtetésekről, Zwingli teoló­ giájáról és hatásának történetéről. I. El lehet mondani, hogy Zwingli kortörténeti hely­ zetét elég jól ism erjük. Különösen az 1970-ben elhunyt zürichi történész, Leonhard von Muralt meg tanítvá­ nyai festették jó képet az „Eidgenossenschaft”-ról (a svájci kantonok szövetségéről) a XVI. század huszas éveiben. A svájci államszövetség alkotmányjogi hely­ zete rendkívül bonyolult, pedig ezt igen jól kell is­ m erni ahhoz, hogy m egérthessük a svájci reformáció történetének lefolyását. A h áttér ismerete elengedhe­ tetlen, hogy megfelelő helyre tegyük Zwingli számos jogi és politikai kijelentését. Ezt két példa világít­ hatja meg. Az „Eidgenossenschaft” Zwingli korában különböző részállamokból állt. Ezek közül némelyek elfogadták a reformációt, mások katolikusok m aradtak. E részálla­ mok több területet is közösen igazgattak, részben az or­ szág szívében is. E területek felett felváltva gyakorol­ ták az uralm at az államok által kiküldött helytartók vagy felügyelők. A katolikusok e területeken az őket kiszolgáló helytartók segítségével el akartak fojtani minden reform átori törekvést, a protestáns felügyelők viszont a reform ációt támogatták. Így vetődött fel az a jogi kérdés, hogy ki dönthet e területeken a vallási hovatartozandóság felől. A katolikusok azt mondták, hogy a kormányzó államok többsége az illetékes, s ebben a testületben övék volt a többség; Zwingli és hívei viszont úgy vélekedtek, hogy maguknak a gyü­ lekezeteknek kell dönteniök. Ő tehát a gyülekezeti el­ vet képviselte e területekre nézve. Hogyan ítéljük meg hát Zwingli jogi felfogását? Igaza volt-e a reform átor­ nak, vagy az írott jogon egy magasabb cél, Isten Igé­ jének a hirdetése érdekében kívánt változtatni? Zwingli „politikai reform átor”-ként lett ismeretes. Ha azelőtt úgy beszéltek Zwingliről, m int „állam férfi”ről, m anapság inkább olyan reform átorként emlege­ tik, akiben a legtöbb érzék volt társadalm i és társada­ lom politikai problém ák iránt, tehát a reform átorok között „szociáletikus”-nak tartják. Kétségtelenül igaz, hogy Zwingli politikai hatást fejtett ki. A zürichi vá­ rosállam első lelkészének a pozíciójában ez nem is le­ hetett másként. A zürichi Nagytemplom olyan fontos politikai-gazdasági tényező volt a város életében, hogy e tisztében az elődei is politizáltak. M ásként vetődik fel azonban a kérdés, ha azt vizsgáljuk, hogy Zwingli politikusként lépett-e fel, azaz hogy közvetlenül részt vett-e a döntésekben és a döntéshozatal folyamatában. E kérdés megválaszolásához nagyon jól kell ismerni Zürich városának korm ányzatát 1525 körül. El lehet m ondani: olyan pontos tudom ásunk van erről az alkot­ mányos és közigazgatási rendszerről, hogy levonhatjuk

328

ezt a következtetést: Zwinglinek sohasem kellett köz­ vetlenül felelősséget vállalnia bármilyen politikai dön­ tésben. Mindenesetre megvolt a lehetősége arra, kü­ l ö nösen élete utolsó éveiben, hogy az előkészítő bizott­ ságokban előterjesszen ilyen döntéseket. A végleges határozatokat azonban vélem énynyilvánítás után a politikusok hozták meg. Tehát Zwingli ugyan csak „ta­ nácsadó” volt, ebben a minőségében mégis egyedülálló helyet foglalt el mind a reformátorok, mind zürichi lelkésztársai között. A zürichi főhatóság és közte kiala­ kult kapcsolat következtében eredményesebben te r­ jeszthetett elő javaslatokat és ajánlásokat politikai kérdésekben, m int bármelyik m ás reform átor, s e ja ­ vaslatok m egtárgyalásában befolyásolhatta is a polgá­ ri felsőbbséget. De még mindig nem világos, hogy mennyiben egye­ zett meg ez a helyzet Zwingli korában a XV. századi helyzettel. Még igen keveset tudunk Zürich késő kö­ zépkori állapotának folyamatosságáról vagy megsza­ kadásáról. Eddig még senki sem foglalkozott behatóan és összefoglalóan Zürichnek a reformáció kora előtti helyzetével. Vannak ugyan bizonyos utalások az egy­ ház és állam közötti kapcsolatokra, de az egyház hely­ zetéről szinte semmit sem tudunk, például nem tudjuk, hogy milyen volt a különböző alapítványok és kolos­ torok gazdasági, politikai és egyházi jelentősége, pe­ dig ezek kétségtelenül döntő hatással lehettek Zürich egyházi életére. Hogy ezekben az intézetekben milyen volt a szellemi légkör, az továbbra is rejtve van előt­ tünk. Szinte semmit sem tudunk a zürichi klérus ösz­ szetételéről, arról, hogy kik voltak a Nagytemplom be­ folyásos lelkészei s kik voltak a városi Szent Márton plébánia-tem plom papjai, vagy hogy kik tartoztak a kolduló rendekbe. Egyébként ugyanezt m ondhatjuk el Zürich reformációs lelkészeiről is. Amíg nincsenek pontosabb adataink a XV. és XVI. századbeli zürichi lelkészek származásáról és képzettségéről, addig nem adhatunk választ pl. arra a kérdésre sem, hogy a re­ formáció lelkészei mozgékonyabbak voltak-e késő kö­ zépkori társaiknál, illetve elődeiknél. Más szóval: va­ jon jellemző-e az evangéliumi mozgalomra, hogy Svájc valamennyi vezető lelkésze idegenből származott, vagy m ár a késő középkorban is kívülről bevándorolt lel­ készek irányították-e az „Eidgenossenschaft”-hoz ta r­ tozó városok egyházi életét? Ha majd többet tudunk m ár e bonyolult helyzetről, akkor könnyebben alkot­ hatunk ítéletet Zwingli eredetiségéről is lelkésztársai körében. II. Zwingli írásainak és leveleinek tudományos kiadása m ár a vége felé közeledik, mivel műveinek időrendi közlésével 1530 novemberéig jutottunk el. Tehát csak az 1531. éviek hiányzanak. Nagyobb nehézséget Zwing­ li egzegetikai művei okoznak. Az Ószövetségről a bib­ liai iskola számára írt m agyarázatai nagyjából m ár megjelentek. Egy ideje tudjuk azonban, hogy Zwingli az Újszövetségről is tartott rendszeres előadásokat az ún. Fraum ünsterben. Ezekkel az előadásokkal kapcso­ latban ó- és újszövetségi textusokról is prédikált rend­ szeresen. Az ószövetségi egzegetikai m űveken kívül te ­ kintélyes, még kiadatlan, kézzel írt anyag került most elő újszövetségi előadásokból és ó- meg újszövetségi prédikációkból is. E szövegek kiadása rendkívül ne­ héz, mivel a hagyományozás történetére vonatkozó számos kérdés még tisztázatlan. Ezeket a m agyaráza­ tokat ui. más hallgatók adták ki, akik maguk készí­

tette előadási vázlataikat kiegészítették Zwingli nyom­ tatásban m egjelent írásaiból vett nyilatkozatokkal. Ko­ rántsem bizonyos tehát, hogy mindaz, am it Zwingli szóbeli kijelentéseinek írásos rögzítéseként tartanak nyilván, valóban az ő előadásaiból és igehirdetéseiből származik-e. M indenesetre igen fontos lenne, ha kiad­ nák ezeket a műveket, m ert így közvetlen bepillantást nyerhetnénk Zwingli herm eneutikájába és egzegézi­ sébe. Akkor főként ennek az anyagnak az alapján kel­ lene újból feltenni a kérdést, hogy kötődött-e Zwingli, és mennyire, a még hum anista egzegetikai hagyomány­ hoz. Az a körülmény, hogy ez a gazdag anyag gyakor­ latilag máig is hozzáférhetetlen, megítélésem szerint a legfontosabb „nyitott kérdés” a Zw ingli-kutatásban. E szövegek felhasználása nélkül teljesen bizonytalan minden kijelentés Zwingliről, m int egzegétáról és ige­ hirdetőről. Zwingli műveinek kiadását illetően meg kell még jegyezni, hogy sajnos a jubileum i esztendő sem hozta meg Zwingli m űveinek m ár régóta kívánt és szüksé­ ges tanulm ányi vagy szemelvényes kiadását. Nagyban akadályozza a Zwingli m unkásságával való foglalko­ zást az, hogy kéziratosan sincs m egnyugtató szemel­ vényes kiadásunk ezekből a szövegekből az eredeti nyelveken. Jó példa lehetne az NDK-ban megjelenő Luther M árton tanulm ányi sorozat. Ennek elgondolása szerint a latin nyelvű darabokat lefordítják, a korai új felném et írásokhoz pedig a jobb érthetőség végett glosszáriumot fűznek. III. Zwingli életrajzát jól feltárták Emil Egli, W alther Köhler és Oskar Farner kutatásai. A mai forrásanyag alapján az életrajzi hiányosságokat többé m ár alig le­ het pótolni. A sok életrajzi mű ellenére is számos fe­ hér folt van még a zürichi időszak előtti életpályáján, tehát az 1484-től 1518-ig terjedő időben, azaz élete első 34 esztendejében. Nem tu d ják pl. hogy meddig já rt a berni latin iskolába, sem azt, hogy milyen kap­ csolata volt az ottani domonkos kolostorral, s alig tu ­ dunk többet 1498-tól 1502-ig tartó bécsi tanulm ányi idejéről is. Valamivel többet tudunk az 1526 nyaráig tartó baseli tartózkodásáról, de az erre vonatkozó iro­ dalom legszebb virágai is csak találgatásokból szár­ maznak. 1506 és 1518 között G larusban és Einsiedeln­ ben végzett papi szolgálata szintén eléggé homályos, inkább csak szellemi érdeklődési köréről és teológiai továbbképzéséről vannak megbízható adataink. Becsü­ letesen be kell vallanunk, hogy az 1484-től 1518-ig ta r­ tó időszakról nem lehet igazi, összefüggő életrajzot írni. A források eme gyér voltával ellentétben a zürichi időszakról m ár bőven van anyagunk. Itt az adatok át­ tekinthető rendezése okoz nehézséget az életrajzírónak. A dilem m át nemcsak a források bősége okozza, hanem az is, hogy Zwingli különböző területeken tevékeny­ kedett, s így könnyen szem elől téveszthetjük a vörös fonalat. Zwingli sokrétű tevékenységéről jó képet n yújthat az 1526-os esztendő. Ekkor a Nagytemplom lelkésze volt, az Ószövetséget m agyarázta a bibliai is­ kolában, az Újszövetséget a Fraum ünsterben, heten­ ként prédikált ugyanitt; m int teológus, ebben az évben vitázott Lutherrel az úrvacsoráról, m int polemikus, Johannes Eck katolikus teológussal, ekkor védte meg m unkásságát az újrakeresztelőkkel szemben, a városi hatóság tanácsadójaként egyházpolitikai kérdésekben nyilvánított véleményt, személyes érintkezéssel és le­ velek útján pedig számos teológusnak és világi em ber­

nek volt a lelkigondozója. Az utóbbi években mindeme munkássága egyes szektorait meglehetősen felkutatták és feltárták. Véleményem szerint azonban egyetlen újabb életrajznak sem sikerült tudományos és felelős szinten közös nevezőre hozni ezt a sokféle elfoglaltsá­ got és összképet alkotni Zwingli életéről és m unkássá­ gáról. Ebben a tekintetben még mindig nem érték el W alther Köhler (első ízben 1943-ban megjelent) Zw ingli-életrajzát. Az újabb m unkák közül M artin Hans és Georg Richard Pötter világi történészek élet­ rajzai a legkielégítőbbek. De még mindig hiányzik egy olyan tudományos Zwingli-életrajz, amely egyszerre elemzi teológiai gondolkodását és tükrözi egyházi te­ vékenységét. A Zw ingli-kutatás életrajzi vonatkozásá­ ban ez a m egoldatlan kérdés. IV. Három kronologikusan rendezett szakaszban kell szólni Zwingli teológiájáról: 1519 előtti gondolatvilá­ gáról, a reform átori teológia létrejöttéről és az evan­ géliumi teológus Zwingliről. a) M int említettem, nagyon kevés forrásunk van Zwinglinek Zürich előtti időszakára vonatkozóan. E forrásoknak, elsősorban levelezésének, a könyvekben található feljegyzéseknek, az önéletrajzi visszapillan­ tásoknak teológiai tartalm át tekintve, s összehasonlítva más reform átorok korai szövegeivel, szembeszökő Zwingli előnytelen helyzete azokéhoz képest. A forrá­ sok igen gyérek. Ez az oka annak, hogy meglehetős té­ telszerűség állapítható meg. Zwingli ifjúkori fejlődésé­ ről a különböző tételeket három pontban lehet össze­ foglalni. Először is köztudomású, hogy Zwingli a via antiqua hagyományában élt, de az m ár kérdéses, hogy e hagyo­ mányon belül m ennyire távolodott el Aquinoi Tam ás­ tól, és mennyire közeledett Johannes Duns Scotushoz. Továbbra is fontos az a bizonyított tény, hogy m egre­ kedt a via antiqua gondolkodásmódjában s ebben alapvetően különbözött Luthertől, aki a via moderna útján haladt. Másodszor, m indenki elismeri, hogy Rot­ terdam i Erasmus lényegesen hatott Zwinglire, úgyhogy ő Erasmus lelkes híve lett. Nyitott azonban az a k é r­ dés, hogy ebben az Erasmus iránti lelkesedésében vol­ tak-e Zwinglinek fenntartásai is. G. W. Locher és J. Stayer pl. meg van győződve arról, hogy Zwingli már 1516-ban fontos kérdésekben eltért Erasmustól. Meg­ em lítik itt a Szentíráselvűséget és a predestinációról szóló tanítást. Az erasmizmus ténye tehát bizonyos, en­ nek m értéke azonban kérdéses. Harmadszor, egyezők a vélemények abban a tekintetben is, hogy m ár 1519 előtt is érték egyéb hatások Zwinglit, az e kérdésre adott válaszok azonban m ár meglehetős széles skálán mozognak az irodalomban. Beszélnek nagy általános­ ságban a renaissance filozófiájáról, vagy különösen a firenzei filozófus, Pico della M irandola hatásáról. Má­ sok megint Faber Stapulensis francia hum anistát em­ legetik. E tételek egészét tekintve tehát a megegyezé­ sek meglehetősen különböző m értéke állapítható meg. b) A „reform átori fordulat” utáni időszak központi problém ája az, hogy még nem állapítottuk meg kielé­ gítően, mi volt előbb és mi utóbb. Sok még a nyitott kérdés a kiindulási ponttal és az elért céllal kapcso­ latban. Más szóval: a „fordulat”-ról szóló beszédünk főként attól függ, hogyan ítéljük meg Zwingli 1519 előtti teológiáját és m it tekinthetünk gondolkodása ki­ érlelt form ájának. K özben alapjában véve ismét van bizonyos konszenzus a fordulatát illetően. Általánosan elfogadott vélemény, hogy Luther teológiája nem já t­ szott lényeges szerepet Zwinglinek a reformáció felé

329

Zwingli szempontjából döntő fontosságú esztendőkben. A Nagytemplomot semmiképpen sem lehet a reakció sötét fészkének tartani. Ellenkezőleg, ott összpontosul­ tak azok a haladó erők Zürichben, amelyek szívesen fogadták az egyház m egújulásának gondolatát. c) Több összefoglaló mű is feltárja Zwingli teológiá­ ját. Itt elsősorban J. V. Pollet és G. W. Locher m un­ kái említhetők meg. Az egyes témák feldolgozásában azonban meglehetős egyenlőtlenség mutatkozik. Sorol­ junk fel néhány példát. Leggyakrabban az úrvacsora problem atikájával foglalkoztak olyannyira, hogy m ár a krisztológiára nézve is vontak le belőle következteté­ seket. A másik sakram entum ról azonban, legalábbis a XIX. század óta, nem olvasható külön tanulmány. Zwinglinek a keresztségről szóló tanítását vétkes mó­ don elhanyagolták, pedig ez alapvető az újrakereszte­ lőkkel folytatott vitájára nézve. Ugyanez vonatkozik az ekkleziológiára is, amelynek jelentőségére már Ha tehát tartózkodóan kell is értelm eznünk L uther­ utaltam . Ugyancsak em lítettem már, hogy Zwingli nek Zwinglire gyakorolt hatását, az kétségtelen, hogy alapvetően eltért Luthertől a törvényről szóló tan ítá­ az 1519 utáni években Zwingli eltávolodott Erasmus sával. Kulcsfontosságú nála az emberi és az isteni központi elképzeléseitől, pl. az erazm ista ekklezioló­ igazság közötti különbségtétel. A törvényről szóló eme giától. Zwingli reform átorrá fejlődését az Erasmustól tanítását sem vizsgálták még meg történeti fejlődésé­ való elszakadása folyam ataként is felfoghatjuk. Ebben ben, noha úgy látszik, hogy Zwingli felfogása a „ter­ a folyam atban természetesen különböző elemek já t­ tius usus legis”-ről közel áll Kálvinéhoz. Ugyanígy szottak döntő szerepet. Én úgy látom, hogy ebben kü­ meg lehetne nevezni még néhány más fel nem dolgo­ lönösen Augustinusnak volt fontos szerepe. Bár Alfred zott tém át is. Az ilyen felsorolás helyett azonban Schindler patrisztikus legújabb könyvében, „Zwingli Zwingli teológiai m egnyilatkozásainak két alapprob­ és az egyházatyák” (Zürich, 1984) nem fogadja el ok­ lém ájára szeretnék utalni. fejtésemet. ennek ellenére nem zárja ki teljesen az Először is feltűnő Zwingli érvelésének különös jel­ augustinusi hatást sem. A ugustinusnak és m ás egyházlege. Teológiai következtetési eljárásában ui. egy álta ­ atyáknak, m int pl. T ertullianusnak és L actantiusnak a lános meghatározásból indul ki, majd lépésről lépés­ jelentősége Zwingli reform átori teológiája keletkezé­ re közelíti meg a problémát. Ezt a fokozatos módszert sében és alakulásában jelenti a további fontos nyitott ő a „per graditionem ” megközelítési módnak nevezi. kérdést. 1530-ban Isten gondviseléséről írt m űvében az okfej­ Hogy hogyan fejlődött Zwingli 1519 és 1523 között, tést, pl. Isten létének a definíciójával kezdi s innen azt egy másik oldalról is meg lehetne közelíteni. Min­ halad tovább Isten gondviselése felé, majd el egészen dig ugyanazoknak a szövegeknek a vizsgálgatása he­ az anthropologiai és szoteriológiai következtetésekig. lyett elindulhatnánk m ár egy m ásik úton is. Szerin­ Hasonlóképpen kezdi az úrvacsora-tanról szóló fejte­ tem igen eredményes lenne, ha több figyelmet szen­ getését a sákram entum meghatározásával s csak ez­ telnénk a Zwingli körül csoportosuló em bereknek. Né­ után beszél magáról az úrvacsoráról. Lehetséges, hogy hány név m egvilágíthatja ezt a környezetet. A Nagy­ az ilyen teológiai érvelésben, tehát az ő „modus lo­ tem plom ban egyetlen komoly ellenfele volt. Az idős quendi”-jében fel lehetne fedezni valam i jellegzetessé­ Konrad Hoffmann, m int a Nagytemplom egyik igehir­ get, hogy tehát itt Zwingli teológiájának sajátos voná­ detője, m ár a XVI. század elején hevesen panaszkodott sával van dolgunk. az erkölcsök meglazulása m iatt. Hoffmanntól fennm a­ Másodszor, Zwingli valamennyi írásában igen pon­ radt néhány teológiai mű, amelyek részben Zwingli el­ tosan veszi számba, hogy kikhez szól és milyen hely­ len irányultak. Még kiértékelésre v ár Oswald Myco­ zetben áll hallgatóságával, vagy beszélgetőpartnerei­ niusnak, Zwingli m unkatársának és kebelbarátjának vel szemben. Tudjuk pl., hogy az úrvacsora-tanban fiatalkori levelezése. Einsiedelnben Zwingli utódja, Zwingli élete vége felé valamelyest eltávolodott a ra ­ m ajd később a zürichi Szt. Péter templom lelkésze volt dikálisan szimbolikus felfogástól. Lehetséges, hogy ez Leo Jud, aki Erasmus műveinek fordításával és a súlyponteltolódás azzal függ össze, hogy az úrvacso­ Zwinglin is túltevő reform átori követelményeivel rával kapcsolatos kijelentéseit 1529-ig a lutheránusok­ szerzett nevet magának. A Nagytemplom kanonokja­ hoz, majd a katolikusokhoz intézte. Hogy érthetőbbé ként számos tanácsi bizottság előkészítő ülésen együtt­ tegye magát a katolikusok számára, olyan fogalmazási volt Zwinglivel Heinrich Utinger. Véleményem szerint form ákat választott, amelyek a katolizáló irányzat be­ ő a reformáció zürichi történetének kulcsszemélyisé­ nyomását keltik. Ez még mindenesetre elvégzendő ge. Heinrich Engelhart volt 1496-tól a Fraum ünster feladatként áll a Zw ingli-kutatás előtt, hogy igen gon­ egyik igehirdetője s egyben a Nagytemplom kanonok­ dosan elemezzék írásait, vegyék tekintetbe azok törté­ ba, szintén számos bizottság tagja. Úgy látszik, hogy nelmi összefüggéseit és vizsgálják meg mindenkori Zwingli korában ő volt az egyetlen alapos egyházjogi célkitűzésüket. Miként a többi reform átor írásainak a képzettségű zürichi lelkész. Továbbá megemlíthető kiértékelésében, Zwinglinél is fenyeget az a veszély, még Erasmus Schmid, Augustinus és az augustiniz­ hogy a reform átor nyilatkozatait időtlen, vagy idő fe­ mus jó ismerője, valam int Konrad Schmid, a Zürich lett álló kijelentéseknek tekintjük. m elletti K üsnacht német rendházának vezetője, aki a második zürichi vita alkalm ával példás energiával vet­ te védelmébe Zwinglit. Nem lenne meglepő, ha e fér­ V. fiak pályafutásának és írásainak gondos átvizsgálása új fényt vetne Zwingli fejlődésének útjára. Ezzel szé­ Az egzegetikai műveken kívül Zwingli hatása tör­ lesebb forráskörre tám aszkodhatna Zürich lelki klím á­ ténetének a területén jelentkeznek a legnagyobb nyi­ járól alkotott ítéletünk az 1519-től 1522-ig tartó, tott kérdések. Bár K. Guggisberg megrajzolta a pro­ való fordulásában. Természetesen olvasta és fel is használta Luther írásait, de főként saját polémiája fegyvertáraként a pápa és a hagyományos egyház in­ tézményei ellen vívott hadakozásában. Ebben a vonat­ kozásban Luther is magáévá tette sok hum anista bí­ rálatát az egyházról. Kiélezetten azt mondhatnók, hogy Zwingli hum anistaként olvasta a hum anista Luthert. Luthernek azokat a központi teológiai kijelentéseit, amelyeket m int emelőket használt fel a pápai egyház elleni harcában, Zwingli nem fogadta el. Például a hitből való megigazulásról szóló tanítás épp oly ke­ véssé játszik szerepet Zwinglinél, m int Luthernek a törvény és az evangélium között az írásm agyarázat el­ veként használt különbségtétele. Zwingli szerint Lu­ ther legfőbb érdeme a pápai egyház ellen intézett si­ keres tám adása, személyes bátorsága és meggyőződé­ séhez való hűsége.

330

testáns képet Zwingliről, F. Bussen pedig a katolikust, főként azonban G. W. Locher „Zwingli reform ációja az európai egyháztörténet keretében” c. művében á t­ fogó anyagot nyújtott Zwingliről és hatásáról, még mindig igen keveset tudunk arról, hogy valójában mennyire hatott Bullinger vagy Kálvin teológiájára. Kétségtelen, hogy Zwingli elsősorban azokban az in­ tézményekben él ma is, amelyeknek a létrehozásában közreműködött, s amelyek utódjának, Buliingernek az irányításával fejlődtek tovább. Gondolhatunk pl. a zsi­ natra, a házassági és erkölcsi bíráskodásra, valam int a többnyire „próféciának” nevezett bibliaiskolára. De milyen m értékben vették át ez intézmények teológiai alapját? Zwingli kétségtelenül gyakorolt érezhető teo­ lógiai hatást Bullingerre is, meg K álvinra is. Bullin­ ger pl. a predestináció tanával kapcsolatban Zwingli szellemében csak a kegyelmi kiválasztásról beszélt, az elkárhoztatásról nem. Ezzel ellentétbe k erült K álvin­ nal, aki a kettős predestinációt vallotta. Kálvin nem ­ csak közvetlen olvasmányai révén vagy Bullinger köz­ vetítésével ism erhette meg Zwingli gondolatvilágát, hanem korai tartózkodási helye, Strassburg is hagyott rajta nyomokat — Strassburg meg Zwingli között pe­ dig m ár a reformáció kezdete óta eleven kapcsolat volt. Sok ponton m indenesetre meg lehet állapítani bi­ zonyos egyezéseket K álvin és Zwingli között. Term é­ szetesen nem szabad mindig hatásról vagy függőség­ ről beszélni, de az mégis csak feltűnő, hogy vannak

olyan pontok, amelyeken Zwingli és Kálvin Lutherrel szemben azonos oldalon állnak. Em lítettem m ár a tör­ vényről szóló tanítást. Ezzel szorosan összefügg a meg­ szentelődést illető tanítás és a bűnbánatról vallott fel­ fogás. Mindenesetre olyan tém ák ezek, amelyek tipi­ kusak lettek később a reform átus protestantizm usban. De nem szabad megfeledkezni a Zwingli és Kálvin közötti különbségekről sem. Em lítettük m ár a predes­ tináció tanát, s ehhez járul még az egyház és állam viszonyáról vallott felfogás is. Zwingli sokkal pozití­ vabban vélekedik az egyházi és a világi felsőbbség együttműködéséről, mint Kálvin. A genfi reform átor a franciaországi és genfi konfliktusok hatására eluta­ sította a zürichi államegyházat és saját egyházi szerve­ zetet hozott létre, amelynek feladata volt pl. az egyházi fegyelem gyakorlása. Zürichben az egyházi fegyelme­ zés többé-kevésbé a városi tanács feladata volt. A reform átus protestantizm usban tudatos m aradt, hogy a zürichi és a genfi reformáció összetartozik, s velük szemben áll Luthernek és követőinek a refor­ mációja. Így tehát nem lehet kétséges, hogy Zwingli a reform átus protestantizm us egyházatyái közé tarto ­ zik, de am a kérdés felkutatásának még csak a kezde­ tén tartunk, hogy m int teológus, mit adott ő az utó­ kornak. Ulrich Gäbler Fordította: Fükő Dezső

Zwingli hatása Skóciától Magyarországig a reformáció századában „Amit szerintem L uther jelentett a világ számára, azt jelentette Zwingli Svájc szám á ra ” — így hangzik Bucer M árton híressé lett, kissé ironikus megjegyzése Zwingli jelentőségéről. Valahogy az az érzésem, hogy Bucer ezt az egyértelműen negatív értékítéletet, mi­ szerint a zürichi reform átor hatása jobbára csak Svájc területére korlátozódott, maga sem vette egészen ko­ molyan, s talán csupán a Lutherrel való úrvacsoratan­ beli megegyezés érdekében kifejtett fáradozásaival szemben Zwingli tanításához továbbra is ragaszkodó zürichiek en ak art vele ütni egyet. Hogy Zwingli ha­ tásának ez a lekicsinylése valóban nem felel meg a tör­ ténelmi valóságnak — m ár Bucer idejében sem felelt meg —, azt igyekszem röviden bem utatni ebben a be­ számolóban, term észetesen anélkül, hogy a részletökre kitérhetnék. Zwingli Ulrik hatása kétségtelenül kim utatható egész Európában, Skóciától Magyarországig. Figyelmünket itt mégis elsősorban a Duna-medencére, pontosabban M agyarországra és Erdélyre összpontosítjuk, Zwingli általában ism ertebb — bár nálunk sokszor tudomásul sem vett — nyugat-európai hatásáról pedig csupán be­ vezetésiképpen, ism ertető összefoglalásban szólunk, utalva Gottfried W. Locher alapvető Zwingli-könyvének idevágó fejezeteire. Skóciában a reform átus befolyás uralkodóvá válását többnyire John Knox Genfből való hazatérésétől és a Confessio Scoticától (1560) szám ították. Az újabb ku­ tatások alapján azonban kétségtelen, hogy az első lutheri reformációs hullám ot m ár a század 30-as évei­ ben erős zwingliánus hatás követte. Elég, ha George W ishartra, az 1536-ban kiadott Első Helvét H itvallás

Svájcot is m egjárt angol nyelvre fordítójára és John Willockra, Knox elődjére s későbbi m unkatársára uta­ lunk. 1560-ig érvényben volt egy zwingliánus úrvacso­ r ai rendtartás is. A skót reform átusok még abban is követték Zwinglit — Duncan Shaw kiváló edinburghi egyháztörténész számomra nemrég személyes beszélge­ tésben is kifejtett kutatási eredménye szerint —, hogy az úrvacsorát évente csak négyszer szolgáltatták ki, akárcsak Zürichben. Az angol protestánsok körében Zwingli közvetlenül is hatott. 1543-tól kezdve angolul többször m egjelent „Fidei Ratio”-ja révén; 1550-ben további művei jelen­ tek meg angol nyelven. De még több gondolata szemé­ lyes közvetítéssel jutott el Angliába, a Cambridge, Ox­ ford és Zürich közötti diákvándorlások, valam int a „Véres M ária” királynő uralkodása alatt Zürichbe me­ nekült angol teológusok révén. A legjelentősebb zwing­ liánusok, Angliában: a bibliafordító W illiam Tyndale és m unkatársa Miles Coverdale, John Frith, John Lam ­ bert, Hugh Latim er híres prédikátor, John Hooper gloucesteri püspök, Bulli nger Henrik személyes barát­ ja, és Thomas Cranm er érsek. A felsoroltak, Coverdale kivételével, valamennyien m ártírhalált haltak. A kontinens országai közül az első helyen Hollandiát kell megemlítenünk, ahol Zwingli hatása m ár úrva­ csoratana kialakulása és Cornelius Hoeniussal s köré­ vel ápolt kapcsolatai óta jelentős volt. Utóda, Bullinger volt az, aki Hollandiát még Kálvin előtt és vele pár­ huzamosan „m eghódította” (Locher). De kim utatható Zwingli közvetlen befolyása is, művei révén, különösen a londoni holland m enekült gyülekezet vezetőire, M ar­ tinus M icroniusra és Ja n Utenhovere, valam int Johan­

331

n es A nastasius V eluanusra, a híres „Ú tm utató” (Weg­ weiser) szerzőjére. Zwingli sokat fáradozott a francia udvar, elsősorban a hum anista hajlam ú I. Ferenc király megnyerésén: neki ajánlotta két fontos művét, a „Commentarius”-t és a „Fidei Expositio”-t. 1531-ben tárgyalásokat foly­ tatott a svájci francia követ ú tján még egy katonai szövetség ügyében is, végeredményben azonban m ind­ ez hiábavalónak bizonyult. Teológiai befolyása Fran­ ciaországra F arel Vilmos és mások révén 1536-ig, Kálvin Institutio-ja megjelenéséig erős volt, attól kezdve azon­ ban háttérbe szorult. Németországi hatásának részletes tárgyalása túl messze vezetne, így csak utalok Locher em lített mű­ vére, aki az egyes ném et tartom ányokkal külön feje­ zetekben foglalkozik. Csupán annyit szeretnék kihang­ súlyozni, hogy Zwingli befolyása egész Németország­ ban, főleg a déli és nyugati nagyvárosokban, mint Strassburg, Augsburg, Ulm, Lindau, Konstanz, M ajnaF rankfurt stb., de még az észak-ném et Brém ában is, igen jelentős volt; többék közt a nagyhatású strass­ burgi reformátor, az ú rvacsoratanbeli közvetítő fára­ dozásairól híres Bucer M árton is döntő indíttatásokat kapott tőle. Ausztriában nem sok lehetőség nyílt Zwingli tanítá­ sának terjesztésére, mégis akadtak egyes hívei. Á ltalá­ ban azonban inkább Luther, Zwingli és az anabaptisták együttes hatásáról beszélhetünk. I. Ferdinánd király számos rendelettel lépett fel ellenük. Itt em líthetjük meg Prim us Truber k arin thiai szlovén reform átort, aki egy ideig szoros kapcsolatban állt Buliingerrel és a zürichi egyházzal. Csehországban nem, de Morvaországban annál in­ kább kim utatható Zwingli hatása a Cseh Testvérek gyülekezeteiben m ár 1525-től kezdve. Nyíltan zwingli­ ánus volt a híres énekszerző prédikátor, Michael Weis­ ser, aki részt vett hitvallásuk szerkesztésében és azt ném etre fordította: ez először Zürichben jelent meg 1532-ben, majd a következő évben — a fordítás zwing­ liánus jellegének kiküszöbölésével — W ittenbergben. Az utraquista huszita egyházon belül is sok vita folyt az 1520-as és 30-as években Zwingli tanítása körül, amelyet Johannes Dubcansky m orva nemes képviselt és házában felállított nyom dájával terjesztett. Lengyelországban a század közepén a reformáció svájci ága volt a legerősebb, Bullinger és Kálvin fára­ dozásának gyümölcseként. Az antitrinitáriusok fellé­ pése következtében sok m egrázkódtatás érte, de a ki­ váló reform átor, a Zwingli és Bullinger teológiáján nevelődött és Kálvin által is tám ogatott Johannes a Lasco 1555-ben Nyugat-Európából való hazatérése után ú jra megszilárdult. Célját, a reform átusak, lutheránu­ sok és a Cseh Testvérek lengyel ágazata közötti egy­ séget Bullinger fiatalabb tanítványa, Christoph Thre­ tius (Trecy) valósította meg az 1570-ben létrejött San­ domiri Egyezményben — ahogy m ár Nagy B arna rész­ letesen kifejtette a Második Helvét H itvallás lengyelországi történetét tárgyaló kitűnő tanulm ányában. A lengyel protestantizm us végülis az ellenreform ációnak esett áldozatul, szinte m aradéktalanul. Itália és Spanyolország kisszámú protestánsai között Zwingli befolyásának csak kevés nyoma m aradt; az inkvizíció ott teljes m unkát végzett. Kivételt képeznek a valdensek, akik 1532-ben csatlakoztak a svájci, vagy­ is akkor még teljesen zwinglianus reformációhoz. Térjünk rá Zwingli magyar- és erdélyországi hatá­ sának megvizsgálásár a, ami még számos új felfedezési lehetőséget ígér. Zwingliánus befolyásáról a mohácsi vész előtt aligha lehet szó. A Budán 1521 és 1523 kö­ zött iskolarektorként működő bázeli hum anista, aki

332

később hazájában reform átus lelkész és teológiai pro­ fesszor lett, Grynäus Simon, akkor még semmiképpen sem lehetett zwingliánus. 1525-ben röpirat jelent meg az európai könyvpiacon „Válasz a tudós Doktor Johannes B ugenhagennek. . . ” („Antwurt dem Hochgelerten Doctor Joan. Pugen­ h a g . . . ”) címen, Zwingli úrvacsoratana védelmében, válaszul a híres lutheránus teológus egy vitairatára, „Conrad Ryss zu Ofen” (vagyis „Ryss”, illetve „Reiss Konrád, Budáról”) név alatt. Ennek a titokzatos szer­ zőnek kilétéről m ár sok vita folyt. A mai történészek többsége azonban álnévnek tartja a szerző nevét, s ne­ kem is ez a véleményem. Nem lehetetlen az sem, hogy az előzőleg valóban Budán működő Grynäus írta a röpiratot. A szerző alaposan ismerte Zwingli úrvacsora­ tanát, mélynek legjellemzőbb és legszebb gondolata kifejezésre is ju t a „Válasz”-ban: „A kenyér tehát nem a [Krisztus] teste, hanem testének közössége.” („So ist das brot nit der lyb, sonder ein gmeinschafft des lybs”, fol.Bij.) A 16. századelei Buda kulturális h ír­ nevére mindenesetre jellemző, hogy a kortársak (Lu­ ther és Zwingli is) elhitték és természetesnek vették, hogy onnan egy tudós az úrvacsoratan körüli vitához felelős módon szól hozzá. Mohács után I. Ferdinánd király m ár 1527-ben szi­ gorú rendeletet adott ki nem csak Luther, hanem a svájci reformátorok, Zwingli és Oecalampadius követői ellen is, halálbüntetéssel fenyegetve ezeket. Mindez persze lehetett a német birodalomban időszerű vallás­ ügyek utórezgése. Amikor azonban 1534-ben megújí­ totta rendeletét, akkor m ár bizonyára számos híve volt a zwinglianizmusnak Magyarországon, m ert a rende­ let főleg ennek a „dögvésznek” a kiirtását tűzte ki célul. Nem sok sikerrel. Ez meglátszik abból is, hogy súlyosabb büntetésekre ekkor még nem került sor. A rendeletek sikertelensége azonban főleg abból látható, hogy az 1548-as pozsonyi országgyűlés m ár részlete­ sebben foglalkozott a vallásüggyel és külön törvény­ cikkben (XI. t. c.) rendelte el, hogy az anabaptisták mellett a „sacramentariusok at” (vagyis a zwingliánu­ sokat, a svájci úrvacsoratan követőit) is ki kell űzni az országból. Hogy ez mennyire nem került végrehaj­ tásra, arra legjobb bizonyság a zwinglianizmusra hajló nagyhatalm ú felvidéki főúr, Révay Ferenc nádori hely­ tartó. Révay 1539-ben m ár annyira vonzódik Zwingli tanításához, hogy Luther maga próbálja lebeszélni róla több levelében, de nem sok eredménnyel, m ert még 1548-ban is ezzel vádolják be a királynál. Révay persze nem volt hajlandó foganatosítani az 1548-as országgyűlés rendelkezéseit, és különösen a Felvidéken gon­ doskodott arról, hogy a reform átusok általános üldözé­ sére ne kerüljön sor. Van egy érdekes adatunk a Zwingli-féle úrvacsora­ tan aránylag korai elterjedéséről hazánkban. Egy W it­ tenbergben tanuló magyar, M elanchthon kosztosdiákja, Pesti Macarius József, becsületes magyar nevén Bódog Józsa, 1544-ben elhatározta, hogy felkeresi a legfonto­ sabb délnémet és svájci városokat, illetve egyházaikat és vezető lelkészeiket, s felvilágosítást kér úrvacsorai tanításukról. Ehhez érdemes megjegyezni, hogy az ú r­ vacsoratanbeli vita W ittenberg és Zürich között éppen ekkor lángolt fél újra, az öregedő L uther heves nyil­ vános irodalmi tám adásával, am ire a Zwinglihez hű zürichiek a rákövetkező évben, 1545-ben válaszoltak, szintén elég gorombán, úgy hogy ezzel, — valam int Luther ham arosan bekövetkezett halálával — végképp el is szakadt egymástól a reformáció két főága. Ebben a légkörben érkezett meg tehát Macarius Zürichbe, 1544. június 13-án, azonnal levéllel fordult Bullinger­ hez görög nyelven (!) és megkérté, foglalja össze szá­

közösség gondolatának, talán Bullinger és a Consensus m ára úrvacsoratanát írásban. Nekünk a legfontosabb Tigurinus hatása a la tt. . . ” — Ehhez még hozzá kell az, am ivel kérését megindokolta. Hangsúlyozta ugyan­ tennem, hogy a Krisztussal való közösség gondolata is, hogy nem csak a maga hasznára kéri azt, hanem a m ár Zwingli későbbi műveiben is m egtalálható. hazai evangéliumi gyülekezetek érdekében is, m ert ott m ár heves vita folyik az úrvacsoratan körül. Vagyis ez Ugyanez áll Kálmáncsehinek arra a tanítására is, mi­ szerint Krisztus „a mennybe ment és teste ennek egy a levél az első bizonyítéka annak, hogy hazánkban bizonyos meghatározott részében helyezkedett el” s Zwingli úrvacsoratanát 1544-ben, alig 13 évvel halála ezért nem lehet testileg jelen az úrvacsorai kenyérben után, m ár sokan ismerték és állást is foglalták mel­ és borban — m int azt Draskovich György nagyváradi lette (tehát Lutherrel szemben), vagy ellene (tehát kanonok jelenti 1552-ben az udvari kancelláriának. Ez Luther pártján)! — A zürichiek valóban igyekezték is pontosan az az érvelés — talán valamivel faragatla­ teljesíteni a magyar diák kérését: Bullinger terjedel­ nabb form ában —, m int amivel Zwingli és hívei (Bul­ mes úrvacsorai hitvallást adott át neki s ezt később linger is) harcoltak a lutheri „ubiquitas” (Krisztus kiegészítette egy második levélbeli fejtegetéssel is, m indenütt jelenvalóságának) tana ellen. amit m ár W ittenbergbe küldött el, Macarius újabb A „sakram entáriusok”, vagyis a svájci úrvacsoratan kérésére. Még fontosabb volt azonban Bullingerék elő­ hívei, Kálmáncsehi halála után is egyre inkább tért zékenysége és igyekezete, hogy messzi földről jött ven­ hódították a három részre szakadt országban. Ezt bizo­ dégüket alaposan tájékoztassák m indenről: M acariust nyítják többek közt a világi felsőbbség határozatai: 10 napig látták vendégül és betekintést engedtek neki I. Ferdinánd 1558-ban újabb szigorú rendeletet adott többek közt Zwingli és Oecolampadius legfontosabb idevágó leveleibe és irataiba; tudom ásunk szerint ő ki, amelyben a sakram entáriusokat egy kalap alá vette az anabaptistákkal, akárcsak tíz évvel korábban; Er­ volt az egyetlen magyar, aki elolvashatta azokat. Wit­ délyben pedig a Tordai Országgyűlés tiltotta el a svájci tenbergbe visszaérkezve, M acariusnak kellemetlenségei úrvacsoratant, ugyancsak 1558-ban. is tám adtak zürichi zwingliánus kapcsolatai m iatt, egyesek még Luthernél is befeketítették. Zwingliánus Hanem itt m ár felm erül a kérdés: Zwinglianizmus azért mégsem lett belőle, sőt, L uther heves prédiká­ volt-e ez egyáltalán? Volt idő, amikor egyháztörténet­ cióinak hatására m ár visszatérése u tán rövidesen inga­ írásunk elég könnyedén osztogatta a „zwingliánus” dozni kezdett, m int m aga panaszolta Bullingernek. jelzőt a magyar reform átorok legkiválóbbjai között, Macarius végülis valószínűleg Luther m ellett döntött talán azoknak ellensúlyozására, akik a „kálvinista” — ha nem is lett „szigorú” lutheránus, ahogy Révész hatást túlságosan is hangsúlyozták. Zoványi Jenő pl. Imre gyanította —, hanem M elanchthon tanítványa­ Kálmáncsehi mellett Szegedi Kis Istvánt is Zwingli ként, vagy talán még inkább Bucer közvetítő állás­ követőjének ta rtja és a „nagyobbára Melius tollából pontjának híveként térhetett vissza hazájába. Bucer kikerült” Debrecen—Egervölgyi Hitvallás „zwingli­ úrvacsorai hitvallását, amelyet em lített körutazása ánus” vonásait hangsúlyozza. — Az újabb kutatás (Ka­ közben kapott tőle Strassburgban, úgy látszik, széles thona Géza, Nagy Barna és Bucsay Mihály eredményei körben propagálta is. Élete a későbbiekben nem sok alapján azonban bebizonyítottnak látszik, hogy Sze­ jót m utat —, am int azt Ritoók Zsigmondné egy érde­ gedi semmiképpen nem tekinthető zwingliánusnak, kes tanulm ányában bebizonyította. A hírhedt Balassi bár Bullinger részéről erős zürichi hatások érték. Nem Menyhért titkáraként részt vett a János Zsigmond er­ tekinthető zwingliánusnak tanítványa, Méliusz sem: délyi fejedelem elleni Habsburg párti összeesküvésben, ő, Kálvinhoz hasonlóan, nem Zwingli, hanem Luther sőt ő vette át a fejedelem meggyilkolására Bécsből felől jött, de gondolkodása jól összefér a Zwingli— kiutalt 2400 aranyat! Erdélyből való menekülésekor Buliinger féle teológiával — hangsúlyozza Bucsay. hátrahagyott könyveit János Zsigmond elkoboztatta: a Zwingli-tanítványségról, vagy Zwingli közvetlen hatá­ listán több zürichi reform átus szerző műve szerepel. sáról az em lített két nagy magyar reform átus refor­ „Habent sua fata libelli”, m ondták a régiek: „A köny­ m átort illetően tehát nem beszélhetünk, s ez bizonyára veknek is megvan a maguk sorsa!” M acariust, vagy vonatkozik az egész magyar protestáns gondolkodásra „Józsa diákot” kortársai kétes jellem nek ábrázolták a reformáció századának második felében — úgy lát­ (így Bornemissza P éter is). Öregkorából mégis tudunk szik, az egy Kálmáncsehi tanítása és köre kivételével. legalább annyi jót m ondani róla, hogy evangéliumi Ezzel megérkeztünk a „késői zwinglianizmus” (né­ (valószínűleg m érsékelten lutheránus) hitéért Nagy­ met szakikifejezéssel „Spät-Zwinglianismus”) teológia­ szombatban 1576/77-ben vállalta a zaklattatást is. történeti problémájához. A Zwingli halála (1531) utáni zürichi egyház és elsősorban Bullinger Henrik tan í­ Úgy tetszik, az egyetlen igazi zwingliánus teológus tása ugyanis nem azonosítható egyszerűen Zwinglié­ Kálmáncsehi Sánta M árton volt, a helvét irány keletvel, úgy hogy „késői zwinglianizmus” helyett inkább magyarországi úttörője. Ő 1550 körül sátoraljaújhelyi, „bullingerianizm us”-ról beszélhetnénk. Ezt hangsúlyoz­ legkésőbb 1551-től debreceni lelkész volt és az is ma­ za Ulrich G abler is tavaly m egjelent Zw ingli-életraj­ radt — eltekintve az 1554-től kb. m ásfél évig tartó zában: „Bullinger alatt a zwinglianizmus általános Habsburg uralom elől való menekülésétől és rövid változáson megy á t” — állapítja meg. — „Mivel azon­ munkácsi lelkészkedésétől — egészen 1557 decem­ ban Buliinger több m int 40-éves szolgálata alatt m in­ berében bekövetkezett haláláig, sőt 1556-tól a kiala­ dig feltétlenül kiállt elődje mellett és soha egy szó kulóban levő kerület püspöki tisztségét is viselte. Tőle, kritikával nem illette, így a változtatások nem nyil­ sajnos, egy sor írás sem m aradt ránk; teológiai állás­ vánvalóak”. Ő m aga gyakran hangsúlyozta, hogy csu­ pontját jobbára csak katolikus és lutheránus ellenfelei pán Zwingli művét folytatja, de ez így nem egészen összeállításaiból ismerjük. Ezekből mégis m egállapít­ helytálló, „m ert valójában Zwingli reform ációjának ható — Révész Im re tömör megfogalmazását idézve — Bullinger-féle interpretációjáról van szó. Zwingli eb­ Kálmáncsehi „kétségtelenül erős zwinglianizmusa, ben a form ában hatott tovább” — emeli ki Gäbler. ami nála főként a szertartási radikalizm usban, a sák­ Kétségtelen, hogy Bullinger lelkiismeretesen ragasz­ ramentom ok jelképi jellegének nyomatékos hangsú­ kodott Zwingli tanbeli örökségéhez és pl. inkább vál­ lyozásában s a nép, sőt teológiai ellenfelei által is lalta a teljes szakítást Lutherrel, mint hogy zürichi könnyen félreérthetett következetes predestinációhit­ reform átor elődje tanításán változtasson, vagy abból ben és determ inizm usban állhatott. Ú rvacsoratana lényeges engedményeket tegyen. Ezt m utatja Zwingli már bizonyos mértékig helyet adott a Krisztussal való műveinek gyűjteményes zürichi kiadása is az 1530-as

333

40-es években. A m indennapi gyakorlatban azonban Bullinger valam ennyire mégis továbbfejlesztette Zwingli reform átori tanítását és egyházszervezetét. Ez a folyam at még inkább erősödött L uther 1546-ban be­ következett halálával s a Kálvin és Bullinger között 1549-ben az úrvacsora kérdésében létrejött híres „Con­ sensus Tigurinus”-szal („Zürichi Egyezmény”-nyel), amelyet 1551-ben hoztak nyilvánosságra. Egy némileg „tiszta” zwinglianizmusról teh át legfeljebb eddig az időpontig beszélhetünk. A rákövetkező évek m ár egy többé-kevésbé egységes helvét teológiai álláspont kiala­ kítása felé m utatnak, a K álvinnal és Bézával való baráti együttműködés jegyében; ez végülis a Második Helvét Hitvallásban nyert m aradandó kifejezést. Bullinger legfontosabb m agyar kapcsolatai m ár erre az 1550-nel kezdődő későbbi időszakra esnek, tehát ek­ kor m ár valóban inkább csak „bullingerianizm us”-ról beszélhetünk. És mégis: ez a Bullinger-féle közegen át­ szűrt „késői zwinglianizmus” mégiscsak egyfajta zwinglianizmus volt és Zwingli számos gondolatát köz­ vetítette hazánkba. Ezért most egész röviden szeretnék kitérni Buliinger magyar kapcsolataira — am iről tu laj­ donképpen külön előadást is lehetne tartani. Buliinger az 1550-es években érdekes és következ­ ményeiben is fontos levelezést folytatott Fejérthóy J á ­ nos bécsi magyar kancelláriai titkárral, m ajd Huszár Gál reform átorral. Ennek egyik eredménye lett Bullin­ ger útbaigazító nyílt levele a magyarországi egyházak­ hoz 1551-ben, amely a zürichi egyház tanításának rö­ vid összefoglalása és a szenvedő magyar hittestvérek iránti felelős lelkigondozói szeretet szép dokum entu­ m a; 1559-ben két helyen is megjelent, M agyaróvárott Huszár Gál és Kolozsvárt Heltai G áspár gondozásában. A m ásik eredm ény a zürichi egyház liturgiájának ösz­ szeírása és kiadása volt Zürichben 1559-ben, amire Huszár Gál kérte fel Bullingert; a könyvecske nyilván­ valóan nagy hatást gyakorolt a hazai reform átus li­ turgia fejlődésére. A 60-as és 70-es években is levelez­ tek kiváló magyarok Bullingerrel, többék között Mé­ liusz Juhász Péter, Thúri M átyás és Skaricza Máté. Ez utóbbi kettő személyesen is felkereste őt Zürichben, akárcsak számos m agyar diák, az első heidelbergi és genfi peregrinusok. Bullingernek — m int levelezése tanúsítja — saját műveiből legalább 15-öt sikerült el­ ju ttatn ia Magyarországra. A m agyar reformáció fejlő­ désére gyakorolt nagy befolyása abban nyilatkozott meg egyenesen döntő módon, hogy leghíresebbnek bi­ zonyult művét az 1566-ban ki adott Második Helvét H itvallást a debreceni zsinat m ár egy évre rá a m a­ gáévá tette, és egyik hitvallásaként elfogadta. Ebben, az egyházunkban m indmáig érvényes bullin­ geri hitvallásban Zwingli számos lényeges teológiai gondolata ju t kifejezésre, többek között a Szentírást, az igehirdetést, a sákram entum okat és az egyházi éle­ tet illetően. De — tehetné fel valaki a kérdést — ennyi az egész, ami Zwingli Ulrik 16. századi m agyarországi befolyá­ sáról elmondható? Nincsenek kézzelfoghatóbb, konkré­ tabb nyomai a zürichi reform átor közvetlen hatásá­ nak? A rettenetes pusztulásból, ami a reform ációkora­ beli M agyarországot a török hódítás és az állandó há­ borúk következtében sújtotta, bizony nem sok idevágó levéltári dokumentum m aradt ránk. Mégis figyelmet érdem el néhány adat, amelyeket a könyvtártörténeti kutatás hozott felszínre, jórészt a legutóbbi évtizedek folyamán. Egy ismeretlen, talán Eperjes környéki lelkész 77 művet magába foglaló könyvtárának 1575-ben készült jegyzéke tartalm azza, számos L uther-m ű és lutheránus könyv mellett, Zwingli egy nehezen azonosítható mű­

334

vét („Zwinglii potissima capita in articulos quosdam”), Johannes Oecolampadius Ezékiel-kom m entárját és Buliinger valamelyik evangélium -kom m entárját s az apostoli levelekhez írt m agyarázatát. Ez esetben — a szigorúan lutheránus Eperjes 1570-es éveinek légköré­ ben — persze aligha beszélhetünk Zwingli, vagy hívei befolyásáról, mégis érdekes tény, hogy műveik eljutot­ tak erre a vidékre is. A fentebb em lített M acarius (Bó­ dog) József 1563-ban János Zsigmond erdélyi fejede­ lem által elkoboztatott 139 darab könyvének jegyzéké­ ben viszont számos zürichi könyv szerepel (többek közt Bullinger híres „Dekászai”-nak II. kötete), de egyetlen Zwingli-mű sem található rajta. Igaz, persze, hogy könyveinek csak kisebb része lehetett Erdélyben, így a jegyzék nem tükrözi könyvtára valóságos képét. Annál érdekesebb tém ánk szempontjából egy nyugat­ magyarországi nemes könyvtárának jegyzéke 1560-ból. Perneszith György, Nádasdy Tamás nagyhatalm ú főúrnak, Magyarország nádorának sárvári tiszttartója 1560. május elején halt meg, könyveinek hagyatéki jegyzéke m ájus 9-én kelt. Ebben az összesen 62 tételt tartalm azó jegyzékben 5 kötetnyi Zwingli-mű szerepel: egyik („Zwinglii Opera”) valószínűleg műveinek Ru­ dolf Gwalter-féle 1545-ös kiadása két kötetben, másik talán valamelyik evangélium -kom m entárjának egy ré­ sze, a többi pedig teljesen azonosíthatatlan. Érdekes tény az is, hogy Perneszith könyvtárának egész teoló­ giai része a svájci reformáció melletti r okonszenvről tanúskodik: Bullinger 2, Kálvin 4, Musculus Farkas volt augsburgi lelkész, m ajd berni teológiai professzor pedig 1 kötettel szerepel a jegyzékben (mindezekből csak Bullinger M áté-kom m entárja, Kálvin Institutioja és Musculus 1545-ben m egjelent János evangéliumkom entárja azonosítható), a számbeli túlsúly, m int lát­ tuk, amúgyis Zwinglié, 5 kötettel. Ezzel szemben Lu­ thernek és hívének, Johannes Brenznek csupán 1—1 kötetéről (Luther Postillájáról és Brenz Jób-kom m en­ tárjáról), M elanchthonnak pedig 2 közelebbről meg nem határozott m űvéről történik említés. Em ellett számos bibliai segédmunka, szótár és kommentár, Rotterdam i Erasmus több ism ert m űve és a hum anista tudom á­ nyok: a nyelvészet, történelem, patrisztika, földrajz, orvostudomány s az ókori klasszikus szépirodalom leg­ fontosabb m unkái is m egtalálhatók voltak a könyvtár­ ban; külön érdemes megemlíteni Theodor Bibliander zürichi professzor K orán-kiadását 1543-ból. Az elm ondották alapján m egállapíthatjuk, hogy a könyvek tulajdonosa, Perneszith György sokoldalú, nagy műveltségű ember volt, aki elsősorban a hum a­ nizmus és a svájci reformáció irányába vonzódott — pedig a régebbi történetírás még határozott és állhata­ tos lutheránusként tartotta számon mind őt, mind urát, Nádasdy Tamás nádort és sárvári udvarának többi tag­ jait. Ennek az ism ert és fontos nyugat-magyarországi kultúrközpontnak (amelynek Sylvester János magyar Újtestam entum át is köszönhetjük) szabad, nyitott hu­ m anista szellemisége és a svájci reformáció tanai iránti fogékonysága tükröződik — némi ökumenikus nagy­ vonalúsággal együtt — Perneszith könyvtárának jegy­ zékében. Kovács Sándor Iván, a könyvjegyzék feldolgozója feltételezi, hogy Perneszithnek jó svájci kapcsolatai voltak, m ert könyveinek jórésze bázeli nyomdatermék, s ezzel kapcsolatban utal Perneszith egyik alumnusára, a Svájcot m egjárt M acarius Józsefre, akiről fentebb m ár volt szó. Az utóbbi évek kutatási eredményei alapján azonban egy lépéssel még tovább mehetünk. Macarius 1547 és 1549 között Bécsben tartózkodott Ná­ dasdy pártfogoltja, a fiatal M ajláth Gábor nevelője­ ként s onnan időnként levélbeli beszámolókat küldött S árvárra Nádasdynak és Perneszithnek. Mint Nádasdy

nádor bizalmasa, Macarius Bé csben, levelei tanúsága szerint, igen előkelő magyar körökben forgolódott s többek közt Oláh Miklós magyar kancellár környezeté­ vel is kapcsolatban állt. Tudjuk viszont, hogy a magyar kancellária titkára, Fejérthóy János és m unkatársai Bullingerrel és M usculussal is összeköttetésben vol­ tak, így a kapcsolat a svájci reform átorok és a sárvári udvar között Macariuson és bécsi barátain keresztül igen könnyen létrejöhetett és valószínűleg létre is jött. Egyháztörténetírásunk egyik izgalmas nyílt kérdése, hogy ki volt az a nagy tekintélyű reform átus szemé­ lyiség, aki a török megszállók több eredeti irattal do­ kum entált vallási türelm éről és a reformáció híveivel szembeni jóindulatáról számolt be levélben Musculus­ nak 1550-ben, am it az még ugyanabban az évben ki is adott Bernben. A dokum entum ok lehetséges közve­ títői sorában — az itt elm ondottak alapján — immár hely illeti meg Perneszith Györgyöt is, aki Sárvárott nem csak közel volt az azokban leírt események szín­ teréhez, Baranyához, hanem m ódjában is állt az ira­ tokat gyors és biztos úton, valószínűleg Bé csen át, Svájcba elküldeni. — Ami Perneszith könyveinek ere­ detét illeti, lehetségesnek tartom , hogy Bullinger Fe­ jérthóy révén több ízben M agyarországra eljuttatott, könyvküldeményeiből bőven került S árvárra is, P er­ neszith könyvtárába; így talán Zwingli művei is Bul­ linger fáradozásainak eredm ényeként jutottak el oda. Zwingli m indenesetre közvetlenül, művei révén is h a­ tott a sárvári jelentős irodalmi és kultúrközpon t szel­ lemi erőterében, s ennek nyilvánvalóan meg is lett az eredménye a magyarországi reformáció dunántúli fej­

lődésének alakulásában. Mikor Macarius 1544-ben arra hivatkozott Zürichben, hogy hazájában m ár erősen je­ lentkeznek az úrvacsoratanbeli ellentétek, akkor is bi­ zonyára a sárvári udvarban, jótevője, Perneszith köré­ ben hallott vitatkozásokra gondolt, ahol Zwinglinek valószínűleg m ár akikor voltak hívei. Tém ánkat összefoglalva m egállapíthatjuk: 1. Zwingli Ulrik teológiai befolyása Skóciától Magyarországig valóban jelentős volt és kim utatható. 2. Zwingli nem csak közvetítő teológiákon, vagy teológusokon keresz­ tül hatott a magyar reform átorokra, mint régebben gondolták, hanem művei révén közvetlenül is „jelen volt” a 16. századi Magyarországon. 3. A zürichi refor­ mátor teológiai hatása jórészt mégis a „késői zwingli­ anizm us” által érvényesült, elsősorban utóda, Bullin­ ger Henrik fáradozásai következtében, bár itt meg kell említenünk, éppen magyarországi viszonylatban, Musculus Farkas ugyancsak zwingliánus irányú mű­ veinek befolyását is. 4. Ez a zürichi Zwingli—Bullin­ ger-féle teológia, amelyet az újabb reform ációtörténeti irodalomban „a másik reform átus hagyomány”-nak is szoktak nevezni (a kálvini mellett), Kálvin befolyá­ sát megelőzve, m ajd azzal párhuzam osan hatott Ma­ gyarországon is a század közepén, s a reform átus taní­ tás kialakításában, különösen az 1550-es évek folya­ mán, vezető szerepet vitt; később ugyan háttérbe szo­ rult a kálvinista hatással szemben, de jelentőségét so­ hasem vesztette el — m int azt Bullinger Második Hel­ vét H itvallásának m aradandó tekintélye is m utatja. Zsindely Endre

Zwingli európai politikája Zwingli reform átori működése idején az európai po­ litika előterében két főprobléma állt: az egyik az ál­ lam, a másik az egyház reform ja. Ez a kettő összefonó­ dott a középkor eleje óta a Német-Római Birodalom­ ban azáltal, hogy a pápa koronázta meg a császárt, és kialakult a két k ard tana: a lelki kard a pápáé, a testi a császáré. Minthogy azonban ezt a k ét területet vilá­ gosan sohasem határolták — nem is határolhatták — el, a két kard egymás ellen fordult, és tönkretette egy­ mást. A pápaság úgy próbálta a császári tekintélyt alá­ ásni, hogy segített m inden olyan európai politikai erőt, amely a császárság ellen valamilyen módon felhasznál­ ható volt. III. Ince a XIII. század elején kim ondta azt a rendkívül jelentős és az európai történelem ben nagy hatású elvet, hogy „rex est im perator in regno suo". Ez m agyarul azt jelenti, hogy a királyok közvetlenül a Szentszéktől függnek, vagyis császári hatáskörrel bír­ nak királyságukban. Ez az elv végül is összerombolta a császári tekin­ télyt, de nemcsak azt, hanem annál sokkal többet is. Mit akart a pápa? A pápának az volt a célja — ez III. Incénél teljesen világos, de m ár VII. Gergelynél is nyilvánvaló volt —, hogy a pápaság saját világi hűbé­ rébe vonja a királyságot. A magyar királyságnak is sokat kellett ez ellen harcolnia, m ert Horvátország, Anglia, Portugália és más országok pápai hűbérbe ke­ rültek. A következmény azonban nem az lett, hogy a lelki kard úr lett a világi kard felett, hanem az történt, hogy a periférikus állam ok — elsősorban Spanyolor­ szág, Franciaország, azután Anglia, a m ásik oldalon Magyarország, Csehország — nemcsak hogy a császár

hatalm ából csúsztak ki, de a pápa hatalm ából is. A „rex est im perator in regno suo” elvét felhasználták arra, hogy például Franciaországban megerősödött a gallikánizmus, Spanyolország királyi kézbe vette az inkvizíciót, Magyarországon kiadták a Placetum Re­ giumot, azaz a pápai bullák kihirdetési tilalm ának és jogának az átvételét. A legradikálisabb Anglia volt azzal, hogy kivonta m agát a pápai tekintély alól. Ennek az lett a következménye, hogy Európa peri­ férikus államai — elsősorban természetesen Spanyolország, Franciaország és Anglia — abszolutista h ata­ lomra emelkedtek. Sikerült egy belső rendet teremteni, és sikerült egy bürokratikus korm ányzatot létrehozni. Ezzel szemben Európa közepe, amely az egész közép­ korban Európa gerincét jelentette, Hollandiától Lotha­ ringián és Észak-Olaszországon át Szicíliáig és Német­ országig, tehát az egész szent Német-Római Biroda­ lom, a XVI. század elején romokban hevert, mert apró városállam okra és kis területi fejedelemségekre tago­ lódott, amelyek felett a császárnak már csak szimbo­ likus jogai voltak. Ez a széttöredezett, darabjaira hullott, aprócska ál­ lamokra szétesett közép azonban nem volt szellemileg terméketlen. Mindaz, ami az újkort egyáltalában segí­ tett megszületni — a korai kapitalizmus, a bányászat, a nagy felfedezések a tengerjáró hajókkal, amikor Ko­ lumbusz felfedezte Amerikát, a könyvnyomtatás, a tűz­ fegyverek stb., továbbá a r eneszánsz, a humanizmus, a reformáció — kivétel nélkül m ind ebből a rom hal­ mazból keletkezett; nem a feltörő új államokból, ha­ nem a romokból.

335

Ennek a rom nak valamilyen módon helyre kellett volna állítani az egységét. Az egész birodalom kiáltott birodalmi reform ért, az anarchia m egszüntetéséért; és az egész birodalom kiáltott egyházi reform ért: a szent­ ségkereskedelem m egszüntetéséért, továbbá az egyház feje, a pápa világi hatalom ra való törekvésének a meg­ szüntetéséért. Az állam és az egyház m egreform álására való törek­ vésben az jelentette a főnehézséget, hogy a feltörő új állam ok — Spanyolország, Anglia, Franciaország — egyszerűen azért tám ogatták az egyházi reformot, mert ők is éppen olyan jól tudták, m int utóbb a történész, hogy a birodalom és az egyház összetartozik, ha az egyházi reform megvalósul, akkor feltám ad a biroda­ lom, és ha feltám ad a Német-Római Birodalom, akkor jaj az. önálló nemzeti államnak. Éppen ezért az össze­ rom bolt közép, a volt Német-Római Birodalom nem szám íthatott ebben tám ogatásra. Belülről kellett meg­ újulni. Hadd m ondjak két nevet: Erasmus és Luther! Megkezdődik egy kétségbeesett törekvés arra, hogy összekössék az állami és az egyházi reformot. Maga L uther is segített ebben. Gondoljunk arra, hogy leg­ korábbi könyvei között ott van „An den christlichen Adel deutscher Nation” ! Aztán jön 1522-ben a lovagok felkelése, m ajd 1525-ben a parasztfelkelés, és Luther m ár azon a véleményen kezd lenni, hogy inkább el kel­ lene választani a vallást a politikától. Ennek a követ­ kezményét ismerjük. Zwingli más volt. Ez nagyon döntő kérdés. Zwingli azért volt más, m ert ő a lutheri „zwei Reiche” gon­ dolat helyett az isteni és az emberi igazságosságot nem egymás mellé, hanem egymás alá rendeli. Az isteni igazságosság felette van az emberi igazságosságnak. Az emberi igazságosság szükséges, de csak úgy szük­ séges, ha alárendelődik az isteni igazságosságnak. Ism erjük el, a gondolat középkori! Még mindig az egyház és az állam egységére épül. Itt azonban valami nagyon új dolog is elkezdődik. Hadd idézzem M artin Haas néhány szavát, aki nagyon szép Z w ingli-életraj­ zot írt: „Zwingli reform átori fejlődését nem annyira a személyes kegyelmes Isten keresése, m int inkább az egyház és az állam Isten akarata szerinti közösségére való törekvés határozta meg.” Tökéletesen igaz. Nem L uther nélkül, hanem Lutherral! Azt azonban meg­ kockáztatom, hogy míg L uther mélyre ásott, addig Zwingli inkább szélesre nyúlt. Úgy érzem, hogy ez a mélység és szélesség együtt olyan reform átori örökség, amelyet egyformán kell tisztelnünk. Mielőtt azonban Zwingli politikájára rátérnék és jellemezni próbálnám, megpróbálok széttekinteni Euró­ pa politikájában, m ert hiszen anélkül Zwinglit m int európai politikust nem tudják megérteni. Európa szá­ m ára az akkor vezető politikai törekvés természetesen nem a irodalomból indult ki, amely szét volt dúlva, hanem a periférikus, abszolutista államokból. Ezek szá­ m ára az egyetlen politikai törekvés a területi terjesz­ kedés és a belső erősödés politikája. Ez az abszolutista állam kettős életparancsa. Ha az elm életét keressük, akkor Machiavelli, ha a gyakorlatát, akkor Franciaország. Ha ez — és csak ez — érvényesül Európában, akkor beáll a bellum om­ nium contra omnes, de nem állt be, m ert Európában volt egy egység- és béketörekvés, amelynek a hangjai Dantétól egészen Erasmusig elhallatszottak. Már itt hangsúlyoznunk kell, hogy Zwingli erasm ista is volt. Nemcsak Zwingli volt azonban az, aki a hu­ m anista vonal folytatásában egység- és békepolitikára törekedett Európában, hanem egy egészen m ásfajta em ber is, akinek a nevét általában kevesen ismerik: G attinara, V. Károly kancellárja és főtanácsadója. Olasz származású. V. Károly gyermekkorában a bur­

336

gundi udvarnál szolgálta az uralkodót, és amikor 1519ben V. Károlyt német császárrá választották, akkor egy óriási terület felett uralkodó em bernek lett G atti­ nara a tanácsadója. V. Károlyhoz tartozott Németalföld, a legvirágzóbb tartom ány, hozzá tartozott Spanyolország, és hozzá ta r­ toztak az am erikai gyarmatok. Hozzá tartozott Spa­ nyolország másik felével, Aragóniával, Nápoly, a szi­ cíliai királyság, tehát Olaszország déli része. Hozzá tartozott most m ár a birodalom és testvére, Ferdinánd révén hozzá tartozott Magyarország és Csehország. Nő­ vérei és nagynénjei olyan trónokon ültek, m int például M ária Terézia Magyarország trónján. Ezek közé az or­ szágok közé tartozik Portugália, Dánia, Franciaország, Savoya, és így tovább. Tulajdonképpen nem volt trón, amelyen nem ült volna egy férfi vagy egy hői Habs­ burg. Amikor a császári cím V. Károlyé lett, tanács­ adója egy nagy álmot álmodott. Megálmodta Dante nagy álmát, a M onarchia Universalist, a nagy európai birodalm at úgy, hogy Európa kisebb birodalmai önkén­ tesen csatlakoztak ehhez a birodalomhoz. Ebben a csá­ szár volt a legfőbb főúr és a legfőbb döntőbíró, ugyan­ akkor azonban m indnyájan bizonyos autonómiát élvez­ hettek. G attinara utópista volt, minthogy mindenki utópista volt ebben a korszakban, természetesen Lu­ ther is meg Zwingli is. G attinara nem reform átor volt, hanem politikus, és m inden utópizmusa m ellett egyet tudott: minden hatalom a szövetségben rejlik, és egy végzetes lépést tett, tudniillik a nagy m onarchia ál­ m ának legnagyobb ellenségei — Spanyolország, Anglia és Franciaország — közül az egyikkel szövetkezett, és m indenestül a spanyol fegyverekre álm odta rá ennek a m onarchiának a rendszerét. Igaz, hogy igénybe vette a legfinomabb burgundi bürokrácia módszerét is, de a legfontosabbak a spanyol falanxok lándzsái és kardjai voltak. Mi lett belőle? Ez okozta azt, hogy végeredményben G attinarának a nagy m onarchiáról alkotott álma a ném etek és az olaszok számára „viehisches spanisches Servitut”, baromi spanyol rabszolgaság lett, és term é­ szetesen F ran ciaország és Anglia szám ára halálos ve­ szedelem. G attinara nem érhette meg álm ának tragédiáját. 1530-ban, Zwingli előtt egy évvel meghalt, és utána ta ­ nítványa, V. Károly egy nagyot fordított a keréken. Rájött, hogy nincs békebirodalom, csak dinasztikus tö­ rekvések vannak. Nem adta ki egyetlen tartom ánynak a korm ányzását sem családja kezéből, testvérek és unokanővérek — magyarországi Mária, savoyai M ar­ git, párm ai M argit — ültek minden állam trónján. Az álom leszűkült egy család álmára, de a béke ál­ ma is tönkrement. Egy keresztes hadjáratot hirdető, agresszív birodalom nak a terve nőtt ki G attinara béke­ álma helyén. Egy olyan birodalom álma volt ez, amely kétfelé harcol: a pogány törökök és a protestáns eret­ nekek ellen. Természetes, hogy ez az álom nem való­ sulhatott meg, elsősorban azért, m ert az egyik ilyen periférikus állam, Franciaország királya, I. Ferenc óriási erőfeszítéssel és nem utolsósorban a svájci zsol­ dosok fegyverével hosszú időn keresztül meg tudta akadályozni, hogy V. Károly pontosan a nagy biroda­ lom tervezett centrum át, Észak-Itáliát elfoglalja, mert Észak-Itáliáról volt szó, és ez volt a nyugvópontja az egész birodalom kérdésének. Itt lép be döntő módon Svájc és Zwingli szerepe. Zwingli egyszerre volt reform átor és politikus. A re ­ formáció kérdésében — m int tudjuk — V. Károly cső­ döt mondott. Nem tudta célját megvalósítani, bár meg­ próbálta. Steyer, Augsburg és végül az 1585-ös kiegye­ zés m eghiúsította azt, hogy Németország politikai—val­ lási egységét helyreállítsa.

Csalódott V. Károly VIII. Kelemen és III. Pál pápá­ ban is. Ezek a pápák nem voltak hajlandók zsinatot összehívni, m ert féltették a pápai főség kérdését. Ha összeül a zsinat, problem atikussá válik a pápa személyi csalhatatlansága. Az olasz fejedelm ek sem óhajtották a császár beavatkozását. Nem akarták a francia bar­ bárok uralm a helyett a spanyol vagy a német barbá­ rok uralm át. Szám ukra V. Károly ném et Landesknechtjeivel ugyanolyan barbár volt, m int a franciák. A pápák tehát nem óhajtották a zsinatot. Ez volt az egyik óriási csalódása V. Károlynak. Ő abban rem ény­ kedett, hogy ez a zsinat megold mindent. Második csalódása volt a legnagyobb: a család. A család is megsokallta a zsarnokságot, és kettévált a Habsburg-ház egy osztrák és egy spanyol ágra. Az osztrák birodalom Ferdinándra szállt a magyar király­ sággal együtt, II. Fülöp pedig Spanyolországot örökölte Itáliával és az am erikai birtokokkal együtt. Megingott a birodalom egysége. Mi lett helyette? A Monarchia Universalis nem valósulhatott meg, bár Európában néhány alkalom m al megpróbálták, mint például Napóleon, majd később Hitler. Európa ezeket a próbálkozásokat gaztetteknek minősítette. Európa nem óhajtott többet univerzális birodalomról hallani. Mi lett helyette? Az, am it Grotius megfogalmazott és Anglia megvalósított: az európai egyensúly. Ez az Európa azonban mindig billegett, és ennek az volt az oka, hogy sohasem volt etikai alapja. Ne tessék engem szam árnak tartani, ha M achiavelli korában etikáról beszélek a politikában! A rról van szó, hogy még a középkor végén vagyunk, am ikor az emberek között még magától értetődő volt az olyan gondolat, mint az igazságos vagy igazságtalan háború, a lovagi becsület, az adott szó szentsége, a közjóra való törekvés kötele­ zettsége, noha naponta látták, hogy a hatalm asok meg­ szegik ezeket az elveket, mégsem vonta soha senki két­ ségbe ezeknek az elveknek az érvényesülését, míg Ma­ chiavelli ki nem m utatta, le nem leplezte a politika ön­ törvényűségét. Óriási robbanás volt. A politika öntör­ vényű, az ember pedig hatalom ra tör. Ne higgyük azonban, hogy Machiavelli nem ismer erényt! Igenis ism ert erényt, de csak egyet: a patriotiz­ must. Ez érthető olyan olasz politikus esetében, aki kétségbeesetten látja, hogy hazáját idegen hatalm ak szétszaggatják. Az ő patriotizm usa olyan szűk és any­ nyira egyoldalú volt, annyira csak ezt az egy erényt ismerte, hogy ebből következett, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ugyanakkor m int hum anista, nem kapcso­ lódott sem Dant éhoz, sem Erasmushoz. Ő az univerza­ lizmussal kapcsolta össze patriotizm usát. Erasmus ugyanakkor univerzalista volt, csak nem kapcsolta azt össze patriotizmussal. Ő kozmopolita volt. Amikor Zwinglinek választania kellett, merem állí­ tani, hogy az egyetlen em ber volt, aki a kettőt össze­ kapcsolta: patrióta és univerzalista volt együtt. Miért? Azért, m ert svájci volt. Most nincs időm arra, hogy a svájci szövetség rendkívül tark a összetételét idehoz­ zam. Volt 13 vezető kanton. Ezek m ellett voltak a kan­ tonok m eghódított területei, amelyeket a kantonok fel­ váltva kormányoztak. Ezek körül voltak a kapcsolódó, szövetséget kötő kisebb-nagyobb területek, amelyek végtelen tarkaságot hoztak létre. Ebben furcsaság volt még az is, hogy a közös gyűlé­ seknek tulajdonképpen csak “nagyon relatív volt a kö­ telező erejük. Egyre m indenki kötelezve volt, hogy a m ásiknak védelmi szövetséget adjon. A rra azonban m ár senki sem volt kötelezve, hogy. kifelé ne kössön szövetségeket. K ötöttek is más álla­ mokkal, különböző hatalm akkal zsoldosszövetségeket. Egy azonban tilos volt: egymás belügyeibe beleszólni. Ezt szigorúan betartották.

Ezt a nagy tarkaságot egyetlen dolog tarto tta össze: a svájciak hihetetlen patriotizmusa, amely még árulás árán is elkerülte, hogy svájci svájcival külföldi had­ színtéren szembekerüljön. Ha előfordult, akkor az egyik fél átm ent a másik seregébe. Ezt a kortársak árulásnak minősítették. A svájciaknál ez magától érte­ tődő volt. A svájci zsoldosok igazi pénzadója tulajdonképpen a francia király volt. 1508 után azonban II. Gyula pápa elhatározta, hogy a barbárokat — azaz a franciákat — elveri, a császáriakat pedig kiűzi Olaszországból. Ekkor kezdődött a svájciaknak pápai zsoldba állása. Itt kap­ csolódik össze a zsold és Zwingli ügye. Zwingli 1512 után maga is a pápai zsold hirdetői közé tartozott, és penziót, azaz díjazást kapott a pápától. Tábori prédikátora volt a svájci seregeknek. Végig­ élte hazájának legnagyobb diadalát. Milánót a sváj­ ciak elfoglalták, és a svájci szövetség protektorátusa alá helyezték. Képzeljük el, micsoda állam alakul ki, ha ez a svájci protektorátus megmarad! Nem sokáig tartott a dicsőség. 1513-iban a marignanói ütközetben, rendkívül véres csatában a svájciak óriási veszteséget szenvedtek. I. Ferenccel szemben vesztettek. Le kellett mondaniok Milánóról, és kötelezniük kellett magukat, hogy ezután csak francia zsoldban harcolnak. Ez mé­ lyen m egrendítette Zwinglit, és ettől kezdve számára a zsold problém ája a legelső vallási és politikai kér­ dés volt. Vallási kérdés volt a következők miatt. Először is politikai volt, m ert úgy érezte, hogy országa elvérzik a zsoldban. Nagy és híres műve a Göttliche Verm ah­ nung, amelyet 1522-ben Schwyz kantonhoz írt. Ebben elmondja, hogy Isten csak addig segítette a svájciakat, amíg önmaguk védelm éért harcoltak. Mihelyt kiteszik lábukat hazájuk földjéről, és m ásokért ontják vérüket, Isten büntetése van rajtuk, úgy is, hogy a hazatérő katonák behurcolják a betegségeket, eltiporják a hazai szabadságot, vagy e hatalom fogja megszállni Svájcot. Rendkívül messzire tekintő politikai gondolatok van­ nak ebben. Először hallgattak rá, de aztán visszatérték a zsoldba. 1521-ben m ár 2 éve ott van Zürichben Zwingli, amikor a város — egyedül a 13 regierende Ort közül — meghozza a döntést, hogy senkinek a zsoldjába nem állnak, sem a pápáéba, sem a francia királyéba. Az összes többi kanton valamilyen módon a francia király zsoldjába állt. Ez azért is érdekes, m ert m ár a reformáció tükröző­ dik benne. Eddig Zürich a pápa zsoldjába állít. Maga Zwingli is pápai penzio n á riu s volt. Attól kezdve Zürich nem. Ahogy halad előre a zürichi reformáció, úgy ha­ lad előre a zürichi politika főkérdése is. Zürich először csak az egyedüli svájci város, am ely nyíltan reform á­ tori álláspontra helyezkedik. 1524/25-ben végbemegy Genfben a reformáció. Ami­ kor végbement a reformáció Zürichben, problémává vált az összes többi kanton számára, hogy ott mikor következik be. A városi kantonok — Bern, Bázel, Schaffhausen — m ár hajlanának a reformációra, a fa­ lusi kantonok azonban rá vannak a pápai zsoldra szo­ rulva. Zwingli prédikációja egyszerre irányul a zsold és a pápai egyház ellen. Az 5 kanton szembefordul ezzel a politikával, és azt a szinte öngyilkos megoldást akarja választani, hogy a legnagyobb ellenséggel, az ősellenséggel, akitől Svájc szabadságát kiharcolta, a Habsburgokkal szövetkezik. Ennek a Habsburg-szöve tségnek az árnyékában írja Zwingli a Commentarius de vera et falsa religione elején a Habsburg királynak: „Miben áll az egyházi élet és az állami élet különbözősége? Semmiféle kü­ lönbség nincs. Az állam és az egyház ugyanazt csinálja. Egy állam csak akkor erős és szent, ha a jó törvények

337

jó szándékkal találkoznak. Azok az állami közösségek a legboldogabbak, amelyekben egyúttal az igaz vallás él.” Ez reform átori és egyben politikai hitvallás. Ezt a hit­ vallást akarta Zwingli most m ár politikailag az Eid­ genossenschaftnak, a svájci szövetségnek a törvénybe beiktatni, éspedig úgy, hogy ráépít a gyülekezetekre. A gyülekezetek szavazataira akart építeni. A gyüle­ kezetek eddig nem voltak politikai egységek a svájci alkotm ányban. Most a gyülekezetek közössége egyen­ rangú egységként szerepel. Ők szavaznak arról, hogy legyen-e reformáció. Ha a reformáció m ellett szavaz­ tak, a kkor a zsoldosság ellen is szavaztak. Öt falusi kanton ezt nem akarta. 1529-ben kitört az első kappeli háború, amely az öt katolikus tartom ány vereségével végződött. Mielőtt ez a háború kitört, írta meg Zwingli, szerintem legfontosabb politikai iratát, amelynek címe: Ratschlag zu einem Feldzug. egy há­ borúra vonatkozó tanácsadás. Ragyogó írás, nagysze­ rű katalógus. Látni lehetett a hadszíntereken, hogy például 1522-ben Bicoccánál a csodálatos svájci gya­ logságot az itáliai lövészek, akik akkor először hasz­ náltak puskát, ezrével pusztították. Ebben az iratában írja: „A legügyesebb dárdás sem lehet sohasem olyan ügyes, m int egy ügyetlen puskás. Vigyázzatok, a jövő nagy hadi eszköze a puska!” Egy ember, aki nagyon előrelátott. A m uskéta m ajd csak a XVII. században lesz háborút eldöntő eszköz, ő m ár előrelátott. Előrelátott egy másik területen, a diplomácia terü­ letén is. Ő ad elvi alapot arra, hogy m it m ondjanak V. Károlynak. M ondják meg V. Károlynak, hogy Svájc vonakodása a császárral való szövetségtől onnan szár­ mazik, hogy a pápa nem akar zsinatot összehívni. Ez­ zel szíven ütötték a bikát. Gondolja meg a császár, ha a svájciak fellépnek a svájci reformáció ellen, akkor Isten vezérli a hadakat! Ebben benne van, hogy a kis zürichi állam hajlandó fegyvert használni a császár ellen. Még tovább is megy. Inti a reform ációra hajló k a n ­ tonokat, hogy segítsenek, m ert különben bajba ke­ rülnek. Bern akkor még nem állt nyíltan mellé, csak 1528-ban. Ez az irat 1525 körül készült. Inti a katolikus kantonokat, hogy minden jogukat el fogják veszíteni a háborúban. Legmegdöbbentőbb, hogy inti Tirolt és az osztrák tartom ányokat, hogy csatlakozzanak Svájc­ hoz, és megköti a szövetséget a Svájcon kívül eső bi­ rodalm i városokkal, majd lassan kinyújtja kezét Ulm és Augsburg felé. Az első kappeli háború után, 1529-ben az történik, hogy az 5 katolikus kanton vereséget szenved. A pro­ testáns kantonok azonban nagyon óvatosak. Zürich radikális, m ert radikális ember irányítja. Azt kívánja Zürich, hogy a két alapvető kérdést, a zsoldosság eltör­ lését és az Ige szabad hirdetését az 5 katolikus kanton ism erje el. Az 5 katolikus kanton nem hajlandó a re­ formációt befogadni, és az Ige hirdetését is elutasít­ ja magától. Ekkor történik az, hogy a többi reform á­ tus kanton — Bern, Bázel, Schaffhausen — megretten, és Zwingli egyedül marad. Zwinglinek most m ár várnia kell. 1529-ben V. K á­ roly m ár minden ellenségét legyőzte. Már ott vagyunk az augsburgi birodalm i gyűlés küszöbén, am ikor le akar számolni belső protestantizm usával is. Mi teendő­ je lehet még Zwinglinek? Svájcban nincs biztonság­

338

ban. A német városokhoz nyúl. Franciaországgal pró­ bálkozik, és csatlákozik az egyetlen, tényleg reálisnak látszó szövetségeshez, Hesseni Fülöphöz, aki az egész birodalmi protestáns ellenzéket vezeti. Ő azonban hall­ gat. Azt mondja, először béküljenek ki a lutheránusok és a svájciak. Ekkor került sor 1529-ben a második kollokviumra köztük. Itt nem tudtak megegyezésre jutni. Ezért megrémült a svájci reform átus kanton, és a második kappeli háborúban, ahol m ár nem Zürich volt a támadó, hanem a katolikus kantonok, Zürich elesett. Végső értékelés. Hogy értékelhetjük egyáltalán Zwingli politikáját, ezt az európai politikát, amely jó­ val túlnyúlik a svájci határokon, és Európában gon­ dolkozik? Nem az a dolga egy történésznek, hogy azon törje a fejét, hogy m i lett volna, h a . . . Mi lett volna, ha nem esett volna el a kappeli csatában? Mi lett vol­ na, ha a kappeli csatában győztek volna? Az a fel­ adata, sőt kötelessége a történésznek, hogy Zwingli politikai koncepcióját méltassa. Ez a szövetségi politika, amely kinyújtotta kezét a német városok felé, Hesseni Fülöp felé, aki ki akarta nyújtani kezét Franciaország felé is, megpróbált m in­ denfelé tájékozódni, Tirolt és más osztrák tartom ányo­ kat bekapcsolni a szövetségbe, ha sikerült volna, ak ­ kor nemcsak egy hatalm asabb Svájcot hozott volna létre, hanem a német birodalmi városokat, amelyek a feudalizmus rettenetes nyomása alatt álltak, felszaba­ díthatta volna egy városiasabb fejlődésre. Ha ez a vá­ rosiasabb fejlődés folytatódott volna, abban az eset­ ben a protestantizm us, a reformáció sorsa is egészen m ásképpen alakult volna, és nem került volna a te­ rületi fejedelmek nyomása alá, m int ahogy a lu th e ra ­ nizmus került. Még ennél is sokkal többet kell azonban m onda­ nunk. Ez a koncepció, ha közelebbről megvizsgáljuk, egy csodálatos álmot rejt magában: „zu einen Staaten­ bund von Bundesstaaten”, a szövetségi államból ál­ lamszövetség. Ha ez a szövetségi rendszer tovább te r­ jed, és a ném et protestantizm ust, főleg a városokat bekapcsolja, akkor valóban megvalósul az a nagy álom, amelyben a patriotizm ust össze lehet kötni az univer­ zalizmussal. Akkor megvalósul az, hogy a birodalmi m erényletek egyszer s m indenkorra eltűnnek. Csodá­ latos. Az természetes, hogy utópista. Ennek az utópiá­ nak azonban volt egy alapfeltétele: meg kell semmisí­ teni a Habsburgok uralm át. Érdekes, hogy ezt senki más nem akarta, csak Zwingli. 100 év múlva még egy ember akarta ezt: Bethlen Gábor. Ő is ezt akarta. Csak így menthető m eg a protestantizm us Európában. Mind a kettő utó­ pista volt, de egészen más dolog egy olyan utópia, m int V. Károly univerzalizmusa, amely belem eredt a középkorba, és nyersen szólva reakciós volt, és egé­ szen más az olyan utópia, amely a jövőbe m utat. Ez az utópia Zwinglié. Hogy m ennyire az övé volt, a h ­ hoz tessék csak Cromwell Angliájára, Orániai Vilmos Németalföldjére gondolni! Nem arról van szó, hogy ezt valaki más talán nem találhatta volna ki, de hogy va­ laki kimondta, és valaki ujjal m utatott bele a jövőbe, az Zwingli legnagyobb érdeme. Én azt merem állítani, hogy az európai politikának ebben a korszakban csak két ága volt: V. Károly és Zwingli. Makkai László

Zwingli szociáletikája Felhasználom ezt az alkalm at arra, hogy köszönetet m ondjak svájci barátainknak azért a nagylelkű ado­ mányért, amellyel lehetővé tették, hogy Zwiingli összes művének k ritik ai kiadását kollégium unk könyvtára, közelebbről a Teológiai Akadémia könyvtára meg­ kapja. Reméljük, hogy ez a nagylelkű adomány lehetővé fogja tenni, hogy a magyar Zw ingli-kutatás a jövőben felzárkózzék a nemzetközi élvonalhoz. Hadd m ondjak személyesen is köszönetet itt Locher professzor úrnak, a Zwingli Társaság képviselőjének és Schaffert lelkész úrnak, a HEKS volt főtitkárának a segítségéért! Előadásom címe: Zwingli szociáletikája. Először hadd szóljak néhány szót Zwingli szociáleti­ kai gondolkozásának a forrásairól! A Zw ingli-kutatás konszenzusaként állapíthatjuk meg, hogy Zwingli reform átori tevékenysége valójá­ ban egy szociáletikai jellegű kérdésből bontakozott ki. Ez a probléma a középkori svájci zsoldosrendszer, az úgynevezett Reislaufen eltörléséért folytatott küzde­ lem volt. A hatalm as m éretűvé vált vér- és fegyver­ export a svájci esküszövetséget (Eidgenossenschaft) bel­ ső felbomlással és külső széthullással fenyegette. Zwingli, aki tábori papként elkísérte híveit a külföl­ di hadjáratokba, egyre jobban ráébredt arra a vesze­ delemre, amely hazáját a zsoldosrendszer m iatt fenye­ gette. A kalandokra és könnyű meggazdagodásra csá­ bított ifjúság nagy számban áram lott a külföldi csata­ terekre, a falvak elnéptelenedtek, a mezőgazdaság le­ hanyatlott, az egykor híres svájci kézm űvesipar pan­ gásnak indult. Valósággá vált az a veszély, hogy a kü­ lönböző nagyhatalm ak zsoldjában harcoló svájciak a pápa, a francia király, a ném et császár seregében egy­ más ellen fognak harcolni. Mint messze tekintő poli­ tikus, előbb hazafiúi szeretettől indíttatva, majd hu­ m anista hatásra, pacifista és Svájc semlegességének egyik előfutára lesz. A hum anizm ustól azonban mást is kap Zwingli: a klasszikus kor forrásait, köztük a legjelentősebbet, a Bibliát, amin keresztül hazafisága és hum anista mo­ ralizm usa evangéliumi mélységet nyer. Mindemellett szociáletikai érdeklődése minden művén és egész re­ form átori tevékenységén átvonul egészen haláláig. Zwingli személyiségének és művének ezt a habitusát életművének kutatói különbözőképpen fejezik ki, de különböző oldalakról megközelítve is csak megerősí­ tik. Gottfried W. Locher a következő jellemzést írja a reform átor teológiájáról: „Zwingli kiindulópontja a szociális kérdés, a nép m egm entésének a kérdése a növekvő morális és materiális lezülléstől, a pusztulástól. Felismeri, hogy a humanista-idealista és pacifista reform ja­ vaslatok csak elm életek maradnak, de nincs m eg­ mentő és életformáló erejük, de az antik világ erőiből proklam ált igaz emberség újjászületése sem hozza meg a megmentést, egyedül a „Chris­ tianismus renascens”, sőt a „Christus renascens” tudja ezt megadni.” A rthur Rich zürichi szociáletikus Zwingli szociáleti­ kai vénáját a politikai és közéleti felelősség felől kö­ zelíti meg: „Zwingli Ulrik természete szerint kétségen kívül politikus koponya volt. A z ellenséges kortársak úgy jellem ezték, hogy egy szem élyben a polgár­ mester, a főjegyző és a tanács szerepét töltötte be.

Ha a legújabb kutatások ezt így nem is igazolják, mégis annyi igaz belőle, hogy a reformátor egész, korán félbeszakított életén át politikailag igen te­ vékeny szerepet játszott. A reformátorok közül — L uthert nem is em lítve — egyik sem avatkozott be közvetlenül a nagy politikai eseményekbe olyan m értékben, m int Zwingli.” Zwingli azonban nemcsak a nagypolitikába szólt bele, hanem az emberi együttélés minden területén reform átorként igyekezett tevékenykedni. Tiszteletre méltó, hogy a szám ára m egadatott alig 10 esztendei reform átori m unka idején a szociáletikának szinte minden tém ájában a középkori nézetekkel szemben új utat m utatott, olyan modern és evangéliumi megoldá­ sokat kínált, amelyek ma is üzennek, eszméltetnek és figyelmeztetnek, továbbá segítséget nyújtanak jövőnk formálásához. Zwingli legfontosabb szociáletikai témái: — a háború és a béke, — a társadalm i igazság, — a m unka és a tulajdon, — az állam és az egyház, — a keresztyén család, — a keresztyén nevelés és oktatás, — a diakónia és — a dialógus. Igazat kell adnunk G. W. Locher professzornak, Zwingli ma élő legjelentősebb kutatójának: „Nem ismerek egyetlen reformátort sem, aki az egyház mai ökum enikus-m issziói programját any­ nyira előre látta volna, tudniillik azt, hogy az egy­ ház csak akkor egyház, ha lebontja a közélettől el­ választó falakat és a világért való egyházzá lesz.” Következő témánk a háború és a béke Zw ingli gon­ dolatvilágában és életében. A háború és a béke kérdése Zwingli szociáletikájá­ ban tevékenysége kezdetétől haláláig a legdöntőbb faktorrá lett. Mint tábori lelkésznek, aki több hadjá­ ratban részt vett, volt alkalm a megtapasztalni a há­ ború borzalmasságát. Volt része győzelemben és vere­ ségben egyaránt. Az első jele annak, hogy a svájciak váltakozó szö­ vetségeseit kora külföldi hatalm aival nem fenntartás nélkül helyesli, egy példázatos költemény, amelyet 1510-ben írt, és amely honfitársai között igen ham ar elterjedt. A költemény címe: „Fabegedicht vom Ochsen" (Tanítómese az ökörről). „Az ökör” (tulajdon­ képpen egy szép, erős bikáról van szó) a svájci népet szimbolizálja, amelyet különböző állatok (leopárd, oroszlán, macska), amelyek az itáliai városállamokat, a német császárt és a francia királyt jelképezik, kül­ földre akarnak csalogatni, hogy ott hőstetteket h a jt­ sanak végre vele. A kutya (amelyik a költő, Zwingli jelképe) óvja az ökröt ezektől a szövetségektől, am e­ lyek rom lásba viszik. Az ökörnek otthon kell m arad­ nia saját hazájában, amelynek szép a legelője, tiszta a vize, amely gazdag ország. Azért is otthon kell m a­ radnia, m ert a történelem azt m utatta, hogy otthon verhetetlen, ha önvédelemre szorul. Ebben a kérdésben kivételt képez a pápa, akinek a zsoldjában Zwingli harcolt. A pápa a pásztor, akit a költemény ravasznak nevez. Ez az adott körülmények között leleményest is jelenthet, és nem feltétlenül becsmérlő jelző. Zwingli 1512 őszén részt vesz az úgynevezett páviai hadjáratban, amelyet a pápa oldalán, Spanyolország-

339

gal és Velencével szövetségben a franciák ellen meg­ nyernek a svájciak, akik a haderő zömét alkotják. Zwingli hum anista barátjának, W attnak — latin ne­ vén Vadianus — patriótalelkesedéssel ír a svájciak hősiességéről. Róma itt még „a Krisztusban hívők kö­ zös anyja”, a svájciak pedig az egyház megszabadítói, a m egfeszített fegyverei Krisztus menyasszonyának az ellenségei ellen. Zwingli ebben az időben még a pápa toborzótisztje volt —, ami teljesen összeegyeztethető volt papi mivoltával, sőt egyházi szempontból dicsé­ retre méltó volt —, aki szolgálataiért évi 50 gulden já ­ radékot kapott a pápai pénztárból. Érdem eiért 1518ban pápai akoluth-káplánná nevezik ki. A történelmi nyomokból arra következtethetünk, hogy a gazdag bú­ csújáróhely, Einsiedeln papjává való előléptetésben 1516-ban, valam int a zürichi Grossm ünster vezető pap­ jává való előléptetésben 1559-ben a pápai kúria jó­ akaratúan tám ogatta. Zwingli korai patriótalelkesedését, amelyben a pápa uralm a érdekében való zsoldos hadjáratokat jogosul­ taknak látta, két esemény rendítette meg és késztette önvizsgálatra. Az egyik a marignanoi csatavesztés 1515. szeptember 13—14-én, a másik az Erasmus személyé­ vel és hum anizm usával való találkozás volt. A svájciak m arignanoi veresége, a tem etetlenül h á t­ rahagyott 8000 halott, a segítség nélküli sebesültek, a járványtól tizedelt menekülő sereg látványa mélyen m egrendítette eddigi gondolkozását, illetve a háború jogosultságáról vallott meggyőződését. Körülbelül ugyanebben az időben történt a hum anis­ ta fejedelemmel, az akkor m ár Bázelben lakó Eras­ musszal való megismerkedése. Zwingli könyvtárában —, amely Isten különös gondviselése folytán mindmáig m egm aradt — m ár glarusi lelkészsége idejéből meg­ találhatók Erasm us legfontosabb művei, közöttük mindaz, amiben Erasmus a leghatározottabban állást foglal a háború ellen. „Enchiridion m ilitis Christi” cí­ mű művében m egtalálhatók Zwingli olvasói m unká­ jának jellegzetes nyomai. Zwingli igen élénk aláhú­ zásokkal kíséri az „Adagia” című Erasmus-művet, amelynek egyik híres fejezete ezt a címet viseli: „A háború csak azoknak kedves, akik nem tapasztalták”. Az einsiedelni időből m aradt ránk Zwingli könyv­ tárában Erasmus könyvei közül a „Morios Encomium”, szatíra a nyugtalan háborús időkről, az Enchiridion egy későbbi kiadása 1518-ból és a „Querela pacis” (1517), amely Erasmus legfontosabb műve a béke pro­ pagálásában. Erasmus Machiavelli ellenpólusa volt. M achiavelli a hatalom démoni lehetőségeit glorifikálta, Erasmus pe­ dig a hatalom m al való visszaélés démoni borzalmait leplezte le, úgyhogy elfogadhatjuk J. Rogge m egálla­ pítását: „Erasmus volt a maga korában a béke legkövet­ kezetesebb harcosa az egymással vetélkedő hatal­ m i töm bök között.” Zwinglinek ebből a korból, tehát az Erasmusszal való találkozás idejéből származó újabb tankölteménye a „Labirintus” (Das Labyrinth) m ár a humanizmus hatását m utatja a béke kérdésében Zwingli gondolko­ zásában. Az ökörről szóló példázó költemény még Zwingli svájci patrió talelkületéből született, a Labi­ rintus ezzel szemben a keresztyén humanizmusból, am elyre az volt jellemző, hogy elsőrenden a Biblia etikai üzenetét ragadta meg. A költemény születésének az éve az újabb kutatások szerint 1516. Tartalm át, anyagát, alakjait a hum anista irodalom kedvenc kel­ léktárából, a klasszikus ókorból vette. Theseus, az athéni király fia legyőzi az em berfaló M onothaurust. A Labirintusban azzal a fonallal igazodik el, amelyet

340

Minos király leánya, Ariadné ad neki, hogy végül megölje a szörnyet. A költemény tanulsága: A világ labirintus, amelyben az emberek gyűlölség, versengés, háború által vesznek el. A harc viszontagságain át csak Krisztus erkölcsi vezetésével találjuk meg az utat a sötétségen át a világosságra és a győzelemre. Erről a keresztyén-pacifista humanizmusról tanús­ kodik Zwingli levele, amelyet 1519. november 30-án írt Oswald Myconiushoz, hum anista barátjához, luzer­ ni iskolarektorhoz, későbbi életrajzírójához: „Különben azoknál a lelkipásztoroknál, akik kör­ nyezetedben élnek, erőteljesen m unkálkodnod kell azért, hogy a béke barátjai legyenek, a békét, a nyugalmat és az otthon maradást prédikálják áll­ hatatosan mindaddig, amíg a nép az édes nyuga­ lomra rá nem szokik, s a haszonlesők és dőzsölők senkit sem kapnak, akit a fejedelm ekhez vezesse­ nek. Úgy látom, hogy nincs más, egyszerűbb út ezeknek az em bereknek a kísérletei ellen, m int az a művészet, amellyel — m int ahogy a közmondás szól — két legyet üthetünk egy csapásra, amikor a fejedelm ek m egtanulják harci kedvüket megza­ bolázni és kardjukat nem forgatni a keresztyének ellen, a nyereségvágyók pedig, m ivel nem hajt­ hatnak hasznot a fejedelm eknek, kényszerülnek azok udvarát és szolgálatát elhagyni.” Zwingli — Erasmushoz hasonlóan — a háború egy­ házi elítélését kívánja. Az a véleményük, hogy az ak­ kori zűrzavaros viszonyok között már nem lehet igaz­ ságos háborút folytatni. Zwinglit a békéért folytatott küzdelmében kettős cél vezérli: — a zsoldosrendszer felszámolása, — a svájci nép békére való nevelése, az agresszív harci vágyak legyőzése. További kérdés, hogy Zwingli reform átori teológiá­ jában ez a hum anista pacifizmus tovább m élyült-e ke­ resztyén alapokon nyugvó, bibliai indoklású békeaka­ rattá. Erre a kérdésre határozott választ ad Zwingli­ nek egy 1552-ből, reform átori munkássága első idejé­ ből származó, igen fontos politikai írása, amelyet a szövetséges parlam enthez intézett a zsoldosrendszer kérdésében: „Isteni intelem Svájc esküszövetségesei­ hez, hogy őrizkedjenek az idegen uraktól”. Azokkal tudunk egyetérteni, akik szerint itt háttérbe szorul a hum anista érvelés, és helyébe lép a patrióta és a ke­ resztyén prófétai érvelés krisztocentrikus megalapozás­ sal. Zwingli írása a szövetségesek országos gyűlésén nagy visszhangra talált, úgyhogy 25 évre betiltotta az országgyűlés az idegen zsoldban végzett katonásko­ dást. Jóllehet, ezt a törvényt még sokszor megszegték, de végül is érvényre jutott. Így lett Zwingli Svájc semlegességének egyik fontos úttörője. Zwingli békeakaratát tettekben is kinyilvánította. A pápai évjáradékot 1520-ban visszautasította, és a Schiener kardinálissal fennálló addigi barátságos kap­ csolatát megszakította. Schiener a pápai érdekek leg­ főbb képviselője volt Svájcban. Zwingli a kardinálist egyszer a szószékről farkasnak nevezte. A háború és a béke tém ájában az utolsó kérdés, hogy hogyan tudjuk Zwingli béketörekvéseit és a két kappeli háborút megérteni, amelyekben Zwingli kez­ deményezőként szerepel. A kappeli háborúk előzmé­ nyeihez tartozik az a tény, hogy a reformáció BelsőSvájcban nagy ellenállásba ütközött. A reformáció barátait üldözték, a külfölddel fennálló zsoldos szövet­ séget tovább ápolták, sőt 1529. április 22-én A usztriá­ val szövetséget kötöttek a reform átussá lett városok és kantonok ellen. 1529. m ájus 22-én Jakob Kaiser lel­

készt, a reformáció hívét máglyán megégették. Ezek az események okot szolgáltattak Zwinglinek arra, hogy javasolja, hogy a meglevő, elbírhatatlanságig fokozódó feszültséget preventív háborúval oldják meg, és így védelmezzék meg a reformáció ügyét. A reformáció pártjának a követelései Belső-Svájc, az úgynevezett „Öt helység” katolikus tömörülésével szemben a követ­ kezők voltak: — az evangélium szabad hirdetését engedélyezni kell Svájc egész területén, — a zsoldos szövetségeket meg kell szüntetni, a toborzókat meg kell büntetni, és — az A usztriával kötött szövetséget fel kell bon­ tani. Szükséges megjegyezni, hogy Zwingli sohasem volt olyan m értékben pacifista, hogy az önvédelmet, illetve annak jogát tagadta volna. Az első kappeli háború a háborús felek felvonulása ellenére békekötéssel végződött. A szövetségesek nem kívántak egymás ellen harcolni. A katonák között is békére hajlott a hangulat. Zwingli háta mögött saját párthívei békét kötöttek a katolikus ellenféllel. Annak mindenesetre le kellett mondania az osztrák szövet­ ségről. A kérdések zöme. az evangélium szabad pré­ dikálása és a zsoldosrendszer, amelyhez jelentős anya­ gi érdekek fűződtek, tovább is vita tárgya volt. Mind­ két fél ráéb red t, hogy újabb háború fenyeget. Ez két év múlva, 1531-ben be is következett az úgynevezett második kappeli hadjáratban. A két esztendőt nem töltötte Zwingli tétlenül. Ezek­ ben az években — Pfister szavaival élve — „európai m értékű állam férfivá” nőtt fel. A reform átus kanto­ nokat koalícióba gyűjtötte egybe: Zürich, Bern, Bázel. Szent Gallen, Schaffhausen és Konstanz az úgyneve­ zett Burgrecht alapján lépett szövetségre. Ha valam e­ lyiket tám adás éri, a többi köteles védelmére sietni. Zwingli ezenfelül Hesseni Fülöppel együtt egy egész Európát átfogó Habsburgellenes szövetséget akart lét­ rehozni. Ezért utazott M aurgba is élete veszélyez­ tetése árán. A ligának tagja lett volna a katolikus Franciaország és Velence is, sőt török szövetségre is gondoltak. Két utolsó iratát is ennek a tervnek a meg­ valósítására szánta. Az 1530-ban összeült augsburgi bi­ rodalmi gyűlésre küldi a „Fidei ratio” című művét, de sem Lutherék, sem a katolikusok nem fogadják el. nem tekintik partnernek. 1530 júliusában írja meg utolsó m űvét a „Christianae fidei expositio”-t, amelyet I. Ferenc francia királynak szánt, akit „Commenta­ rius” című művével 1525-ben egyszer m ár hiába igye­ kezett meggyőzni. Most azonban m ár késő volt minden igyekezet. Bern élelmiszerblokádot rendelt el a belső svájciak ellen. Zwingli tudta, hogy az éhség rossz ta ­ nácsadó, és ellenezte a blokádot. A katolikus szövet­ ség fegyverhez nyúlt. Zwingli lemondott, de m aradás­ ra bírták, ezentúl azonban m ár nem volt meg a régi befolyása. 1531. október 11-én Zwingli Zürich tanácsa parancsára Kappelhez kivonult tábori papként elesik egy váratlan előcsatározásban. A háború még tovább tart, végül is a „cuius regio eius religio” alapján meg­ egyeznek a protestáns és a katolikus kantonok. Zwingli elesett ugyan, de m űvét Buliinger és mások tovább folytatták. Zwingli halála és a második kappeli háború utáni békekötés viszont h atárt szabott a re­ formáció terjedésének is. Zwingli halálát ellenfelei — köztük L uther és E ras­ mus is — istenítéletként értelmezték, ami az eretnek­ nek kijárt, de zürichi barátai prófétai és m ártírhalált láttak benne. Szemükben továbbra is a hit hőse volt.

Nem a mi feladatunk most, hogy Zwingli ellentm on­ dásosnak látszó m agatartásában a béke ügyét illetően ítéletet mondjunk. A Magyarországi Református Egyház Zwinglit szá­ zadokon át m int a hit hősét tisztelte. Erre utal a Kol­ légium falán elhelyezett Zwingli-dombormű, amelyen az alkotó Zwingli arcmásához egy kardot is illesztett jelképül. Magyar reform átus őseink — Zwinglihez ha­ sonlóan — sokszor harcoltak karddal hitük és nem ­ zetük szabadságáért. Ha ezt nem teszik, most nem len­ ne ezen a helyen a Református Kollégium, és nem ün ­ nepelhetnők Zwingli születésének 500 éves jubileum át. Mi lehetett Zwingli tévedése? Egyes kortársak tü ­ relm etlennek és nyersnek mondták, mások türelm es­ nek és m eggondolnak. Valóban bátor, egész reform á­ tori m unkáját tekintve türelmes és meggondolt volt, ami Zürichet illeti. Zwingli a XVI. században élt. és nem ism erhette a modern szociálpszichológiának a tu ­ dat egyenlőtlen fejlődéséről szóló tanítását. Nem tud­ ta megérteni, hogy a hegyilakó, állattenyésztő svájciak m ásként reagálnak a reform átori igehirdetésre, m int a zürichi polgárok. Ha ezt megérti, talán elkerülheti korai halálát. Valami azonban mégis a javára szól a kappeli háborúk ellenére is. Zwingli látta az európai reform átori mozgalmak megosztottságát akkor, amikor az ellenreformáció rendezte sorait, és egységes ellentám adásra készült. Ezért akart európai protestáns szö­ vetséget létrehozni, ezért akarta a belső-svájci kato­ likus kantonok tám adását megelőzni. Zwingli m int az Ige és a Szentlélek teológusa m in­ dig azt tette, am it lelkiismerete szerint tennie kellett. Nem feltétlenül jelent ellentmondást, hogy ez a lelki­ ismeret egyszer a békét, máskor a harcot sugallta. Napjainkban arra a Zwinglire kell figyelnünk, aki a béke harcosa volt. Ma nemcsak egy népnek, hanem az egész világnak békére van szüksége, hogy elkerül­ jük a legrosszabbat, a nukleáris katasztrófát, az em­ beri életnek e földről való kiirtását. Zwingli mai ér­ vényes üzenete, hogy az egyháznak el kell ítélnie a háborút, m int a vitás kérdések megoldási módját. Az embereket agresszív ösztöneik megzabolázására és bé­ kére kell nevelni. Ha Zwingli idejében igaz volt, hogy m ár akkor lehetetlenné vált igazságos háborút foly­ tatni, akkor ma ez sokszorosan igaz. Akkor vagyunk Zwingli szellemének m a hű örökösei, ha azt az állás­ pontot képviseljük, hogy nincs más alternatíva a világ és az emberiség megmaradásához, csak a tolerancia, a szociális igazság és a béke útja. A következőkben az egyház és az állam, a hit és a politika Zwingli szociáletikájában elfoglalt helyzetéről szeretnék néhány szót szólni. Ezt a nagy problémakört, átfogó tem atikát most csak annyiban érintjük, amennyiben hatással volt Zwingli szociáletikai gondolkozására. M indenekelőtt egy pillanatra fontos odafigyelni Zwingli egyházfogal­ mára. Ebben a tém akörben jó alapul szolgál Alfred Farners monográfiája. Szerinte Zwingli egyházfogalma tevé­ kenysége során fejlődési folyamaton ment keresztül, és az igazságosságról alkotott fogalmával volt összefüg­ gésben. A középkori felfogás szerint minden megke­ resztelt beletartozik az egyházba. Zwingli szerint az egyház a Krisztusban hívők közössége. Reformátori te ­ vékenységének első szakaszában „Krisztus egyháza azoknak a közössége, akik valóban hisznek”. Ez azon­ ban nem valamilyen eszménykép. Ő valóságosan jelen van m indenütt, ahol Isten Igéjét hirdetik. „Az egyház nem tévedhet, mert egyedül az evangélium ra épít”. Ezen az egyházon kívül Zwingli ismer egy megtapasz­ talható. szervezett egyházat, a látható egyházat. Ő volt

341

az első reform átor, aki különbséget tett az „ecclesia visibilis” és az „ecclesia invisibilis” között. Később predestinációtana kibontakozásának a hatá­ sára, valam int a megkereszteltekkel kapcsolatban szer­ zett tapasztalatai alapján megváltozik egyházfogalma. Az ecclesia visibilis vagy sensibilis többé m ár nem tö­ kéletes, hanem olyan közösség, ahol a búza és a kon­ koly még együtt nő. Csak a láthatatlan egyház hibát­ lan. A látható egyházhoz az egyház m inden tagja hoz­ zátartozik. A látható egyház annyiban része a valódi egyházinak, amennyiben megvan benne az igaz hit. Az egyháznak ez a dialektikus szemlélete erős hatással volt szociológiájára és egyházfogalmára, valam int a keresztyén gyülekezet és a polgári közösség, az egy­ ház és az állam viszonyára. Farners szerint ha az egyház Krisztus testének a kö­ zössége, és minden hivő pap, akkor m inden hivő fe­ lelősséggel tartozik nemcsak az istentisztelet rendjéért, hanem Krisztus megéléséért is. Zwingli ekkléziológiá­ jában a gyülekezet pneum atikus-karizm atikus közös­ ség, amelyben minden hivő a maga kegyelmi ajándé­ kával szolgál. Így fejlesztette tovább Zwingli az egye­ temes papság fogalmát. Az egyház nem Péterre, ha­ nem K risztusra épült. A kulcsok hatalm át nem Róma kapta, hanem a tanítványok és rajtu k keresztül m in­ den hivő. A főpap nem áll a többiek felett, hanem egy a papok közül. Istennek és em bereknek mindenki egyaránt felelősséggel tartozik. Minden keresztyénnek joga, de kötelessége is, hogy a látható egyház m unká­ jában részt vegyen. Itt azonban nem valamilyen gyü­ lekezeti önállóságról vagy dem okratikus önkorm ány­ zatról van szó, a szó mai értelmében, mivel Zwingli szerint a gyülekezetet Isten Igéje és Szentlelke korm á­ nyozza. A gyülekezet szervezete, az egyházi hatalom, a lelkészválasztás, a lelkész elbocsátása, az egyházi átok, az istentiszteleti rend, a hívők életm ódja feletti döntés m ind a gyülekezetnek adatott jog körébe ta r­ tozik. Zwingli a böjtöléssel kapcsolatos rendelkezése­ ket is a gyülekezetre bízta. Ez a társadalm i életben is nagy változást vont maga után. Zwingli ezek közül a jogok közül többet átruházott a későbbiekben az egyes gyülekezetekről az egyházi felsőbbségre. Ezt azonban nem szabad akaratából te t­ te, hanem a felsőbbség nem ak art lemondani közép­ kori eredetű jogairól. Ez azonban nem jelentett vál­ tozást a gyülekezet társadalm i berendezkedéséről val­ lott alapelvei tekintetében. Az állam és az egyház kapcsolata a reformációban új fénybe került, és új értéket vett fel. Tudvalevő, hogy a deformáció az államot kiszabadította középkori hierarchikus kötöttségéből, s önálló feladatot és m él­ tóságot adott neki. Az állam önálló feladatából követ­ kezik Isten kettős korm ányzásának a gondolata. Ez a gondolat Zwingli m ellett m egtalálható más reform á­ toroknál is, m int például Luthernél, b ár ő másképp bontakoztatja ki. Zwingli reform ációja is elism erte a lelkészi tisztség magasabb méltóságát. Az állam ilyen felszabadítása következtében azonban Zwingli új prob­ lém ákkal találta szemben magát. A rthur Rich szerint Zw inglit a rra kényszerítették a radikálisok, hogy ú jra átgondolja a hit és a politika, az isteni és az ember i jog közötti összefüggést. Zwing­ li — akit szintén radikálisnak nevezhetünk — soha­ sem akarta Isten országát emberi hatalom mal helyre­ állítani vagy a keresztyén gyülekezetben felállítani. Zwingli egészen másképpen reagált a rajongók tö­ rekvéseire, m int Luther, és más irányban fejtette ki a két birodalom tanát. Az isteni és a világi birodalom Zwingli szerint is különbözik egymástól, de nem úgy, hogy az állam és a társadalom függetleníthetné m a­

342

gát az evangélium követelményeitől. E téren Zwingli még messzebb ment, m int a reformáció jobb vagy bal szárnya. Zwingli ahelyett, hogy az evangéliumot ön­ m agába behatárolta volna, vagy a társadalm i beren­ dezkedés szempontjából utópista álm okat kergetett volna, az isteni igazságosság nevében szerkezeti vál­ tozásokat követelt a társadalom ban, és azt a társadal­ mi élet számos területén keresztül is vitte. Ezért nem érthetünk egyet Farnerral, aki teokráciá­ nak nevezte Zwingli társadalom etikai törekvéseit. Legfeljebb teokratikus próféciáról lehet szó az egyház­ ban, az állam nak pedig Istentől kapott feladata, hogy az isteni igazságosságot érvényre juttassa. Az egyház felelősséggel tartozik az állam ért, és együtt kell hor­ doznia az állammal a felelősséget. Zwingli egyetértett az anabaptistákkal, sőt a radi­ kálisokkal is abban, hogy „az isteni igazságosság nem ­ csak — m int Luther M árton állítja — belső-lelki, h a­ nem külső-világi is, ennek következtében az egész éle­ tet, tehát a külső-világi életet is az kell hogy irá ­ nyítsa”. A radikálisok viszont Isten országa igazságos­ ságának tökéletes megvalósítására törekedtek. Zwingli jobb u tat választott. Ő L uther és a radikálisok között a via mediát, a középutat választotta, am int azt maga nevezte. Ő maga radikális volt, de nem szélsőséges. Ő is meg volt győződve arról, hogy Isten országa mind jobban közeledik. Azt is tudta azonban, hogy nem az utolsó, hanem az utolsó előtti időben élünk. Az utolsó nap előtti időben helytelen isteni vagy emberi igaz­ ságról beszélni, hanem isteni és emberi igazságot kell mondani. Az erről írt művében bontakoztatja ki szo­ ciáletikájának az alapjait. Az isteni igazságot a földi igazságban, az abszolútot a relatív keretei között akar­ ta megvalósítani. Az egyház és a reform átor is az őr­ álló szerepét tölti be az állam m al szemben, figyelmez­ tetve azt, hogy az emberi igazságban kapjon helyeit az isteni igazság is. Lutherhoz hasonlóan elismerte, hogy Isten országa és a földi ország különbözik egymástól. Luthernél Is­ ten országa mindig belső marad, tehát a hitből való megigazulás keretében m arad, Zwinglinél pedig a föl­ di ország, a társadalom sohasem törhet ki Isten orszá­ gának a hatásköréből. Isten országának az igazsága mindig a földi igazság kritérium a. Zwingli abban különbözött a radikálisoktól és a ra ­ jongóktól, hogy nem kívánta Isten országának az ab­ szolút igazságát lelki vagy testi erőszakkal megvalósí­ tani a földi, társadalm i keretek között, hanem azt val­ lotta, hogy az itt m egvalósítható emberi igazságnak közelítenie kell Isten abszolút igazságához. Az abszo­ lút igazság tehát a földi valóság körülményei között valósul meg. Itt van ú jra helye a hegyi beszédnek. Zwingli ezzel a szociáletikai nézetével elsőnek val­ lotta a reform átorok közül, hogy a társadalm i élet te­ rületén — mai szóval élve — strukturális változásokra van szükség a szociális igazság megvalósításában. A következő tém ánk a munka, a tulajdon és a gaz­ dasági élet. Zwingli m int paraszt ősök fia és polgárok papja nagyra becsülte a munkát, különösen a parasz­ tok és a kézművesek m unkáját. A m unka iránti becsü­ letéből következett a túl nagy számú középkori ünnep iránti ellenszenve. A szentek napjait m int ünnepnapo­ kat eltörölte. Számára egyetlen ünnep a vasárnap. Ez­ zel is evangéliumi nagyvonalúsággal bánt. A keresz­ tyén ember dolgozhat vasárnap, ha felebarátjának az érdeke azt kívánja. Bibliailag ezt úgy alapozta meg, hogy Isten m unkára terem tette az embert. „Ad labo­ rem et opus homo conditus est.” A Vulgata fordítása szerint: „Der arbeyter ist in usswendigen Dingen Gott glycher, denn ützid in der W elt” (Hi 5:7).

Ami a m agántulajdon kérdését illeti, Zwingli ebben a kérdésben is prófétai radikalizm ussal gondolkozik. Szociáletikája ezen a téren nagyon mainak, sőt fo rra­ dalm inak hat, vagy am int G. W. Locher írja: „kritikus és dialektikus”. A zsoldos rendszer ellen való tiltako­ zása mintegy összeütközés volt a m agántulajdonnak, valam int az arisztokrata és polgári öröklésjognak a középkorban szentesített formáival. Elismeri a magántulajdonnak m int az emberi igazság eszközének rela­ tív jogát. Egyrészt szembefordul a rajongókkal, akik az őstársadalom vagyonközösségét „rendezőelv” szint­ jére emelik; másrészt tagadja a m agántulajdon abszo­ lút jogát, mivel minden földi vagyon Isten tulajdona. Zwingli szerint a m agántulajdon és a gazdagság a bűn következménye, tudniillik arról van szó, hogy azokat a javakat, amelyeket Isten ajándékba adott az embe­ reknek, azok önzésből nem akarják továbbadni a rá ­ szorulóknak. Locher professzor könyve foglalkozik ez­ zel részletesen: „Eigentumsbegriff als Problem der evangelischen Theologie”. Zwingli tehát nem ismeri el a m agántulajdon szentségét és abszolút jogosultságát. Ezzel harcot hirdetett a középkor megszentelt tu laj­ donszerzései ellen, például a rabszolgák és zsoldosok áruba bocsátása ellen. A régi tulajdonviszonyok, amelyek a korai k ap ita­ lizmusban uralkodtak, a reformáció útjában is aka­ dályt jelentettek. Zwingli szociáletikai program ja és szociális intézkedései a reformáció szerves részét ké­ pezik, am ire a keresztyén gyülekezetet Isten szeretete kötelezi. Ebbe a programba a következők tartoztak: a jobbágyság m aradványainak az eltörlése; a kam at ren­ dezése, 5%-ig megengedhető; nem Kálvin volt tehát az első, aki a kam atot megengedte, de Zwingli 5%-ra limitálta, a tizedet ú jra kívánta rendezni azért, m ert a kolostorok feloszlatásával és az istentisztelet egysze­ rűsítésével az jelentőségét vesztette; az egyházi alapít­ ványoknak és a kolostorok vagyonának a szegények céljaira és az egyházi szolgák tanulm ányaira való for­ dítása; harc a monopóliumok ellen, am elyeket Zwingli nyíltan „összeesküvőknek” nevezett. Amikor Zürichben egy alkalommal lázongás tört ki. Zwingli egy iratában elismerte, hogy az igazi felbujtók nem azok, akik az utcákon kiabálnak, hanem azok, akik a piacot uralják, az árakat felsrófolják és inflá­ ciót csinálnak, az élelmiszerek és az arany árát zuhan­ ni hagyják, és így a szegények k árára érik el. hogy még gazdagabbak legyének. Zwingli volt az első a reform átorok között, aki fel­ ismerte, hogy a szociális kérdés megoldása nem csupán karitatív tevékenység, hanem kiem elt politikai kérdés. Amikor egyszer barátai azt kérdezték, hogy mi köze ennek az evangéliumhoz, ezt felelte: „Sok, nagyon sok!” A XX. században az egész evangéliumi világ igazol­ ta Zwinglit — am int azt 1966-ban Genfben az Egyhá­ zak Világtanácsának „Egyház és társadalom ” konferen­ ciája elism erte —, hogy napjainkban a társadalom szerkezeti változásaira szükség van a szociális kérdé­ sek megoldásához; igazolta azt a reform átort, akit a reformáció vesztesének tekintettek, azt a plebejus re­ form átort, akinek időszerű üzenetei vannak a mai egy­ ház számára is. Szeretnék még szólni Zwingliről m in t az evangé­ liumi diakónia megalapítójáról. Nagyon érdekes volt a középkor felfogása az ala­ mizsmáskodás kérdésében. A középkorban ismeretlen volt a rendszeres szegénygondozás és tervszerű szociál­ politika. 1520-ban Zürichben még ez volt érvényben: „Aki alam izsnát ad a szegénynek, az saját lelki üd­ véről gondoskodik”. Ezért bőségesen osztogatták az

alamizsnát, ezzel azonban nem a szorgalmat serken­ tették, hanem a lustaságot támogatták. A reformáció idején a m unka és a tulajdon átérté­ kelése következtében elkezdődött a rendszeres sze­ gény- és beteggondozás. Aki dolgozni tud, annak dol­ goznia kell, m ert a m unka Isten szerinti kötelesség és istentisztelet. Aki viszont betegsége vagy öregsége m iatt nem tud dolgozni, azt a gyülekezet saját vagyo­ nából köteles segíteni. Ezért m egtiltották a koldulást, s a betegek és rászorulók részére államilag megszer­ vezett ápolást hoztak létre. Még a hitük m iatt hazá­ jukból elüldözötteket is szívesen fogadták. A zürichi városi tanács 1525-ben általános tilalm at adott ki a koldulás ellen. A rászorulók kórházi ápolását betegse­ gélyező pénztárból biztosították. Az egyházi alapítvá­ nyok és a kolostorok vagyonát átcsoportosították a szegények pénztárába. Nyugodtan m ondhatjuk, hogy Zwingli reform ációja vetette meg az alapját a refor­ m átus intézményi és gyülekezeti diakóniának. A továbbiakban Zwingliről m int a református lelki­ pásztori család megalapítójáról szeretnék szólni. Zwingli 1522. július 2-án Hugo von Landesberg konstanzi püspöktől kérte a papok házasságának az engedélyezését. Leírta, hogy a coelibatus következté­ ben milyen lelkiism ereti problémái vannak a papság­ nak. Nem az evangélium hirdetése, hanem a coeliba­ tus elviselhetetlen terhe, amelyet általában mindenki megtör, jelenti a legnagyobb botrányt az egyházban. Ezt az okmányt Zwingli 9 merész barátjával együtt írta alá. Bibliai érvelésük ez volt: „Isten az első em ­ bert férfiúvá és asszonnyá terem tette. Az ószövetségi papok is felvették a házassági igét. Krisztus meghagy­ ta a lehetőséget a házasságon kívüli életre, de hogy ne lássa szomorúaknak kicsinyeit, a lehetőséget is meg­ adta a házasságra. Á ltalában véve Pál is helyesli a házasságot, sőt ajánlja azoknak, akiket Isten Lelke ve­ zérel. Végül ott van a kegyesek egész serege.” Zwingli 1522-ben titkos házasságot kötött Anna Reinharttal. Ez a középkori jog szerint elism ert há­ zasság volt. Házasságát 1524. április 2-án templomi szentesítéssel nyilvánosságra hozta. Ez nyílt szakítást jelentett a római egyházjoggal, és valami újnak a kez­ dete volt: megalakult a reform átus lelkészi család, amely évszázadokon át a keresztyén család példaképe volt, s amelyből sok áldás származott a gyülekezetekre. Zwingli a keresztyén házasság m egszilárdítása cél­ jából létrehozott egy fontos intézményt, a házassági törvényszéket, 1525. m ájus 10-én. A törvényszék a pap­ ság, a Nagy- és a Kistanács 2-2 képviselőjéből állt. Mindenekelőtt lelkigondozói feladatot töltött be, de jo­ ga volt válások és újbóli házasságkötések kim ondásá­ ra is. Zwingli új házassági rendet is bevezetett. Eszerint az új házaspárt be kellett m utatni a templomban. Ebben az volt az új mozzanat, hogy a házasságkötést felvet­ ték az istentisztelet keretébe. A gyülekezet itt úgy je­ lent meg, mint bizonyság és m int imádságával a házas­ társakért esedező közbenjáró. A házasságtörést és a paráznaságot szigorúan büntették. A házassági törvényszék nagy hatással volt a refor­ m átus egyházfogalom fejlődésére. Annak a jele volt, hogy az egyház és az állam jó barátságban együtt tud működni a nép javára. Ez volt alapja a későbbi refor­ m átus presbitérium nak. Nem én állítom, hanem Locher professzor, hogy ez adta a m intát Kálvin genfi konzisztóriumához. Végül a képzésről és a párbeszédről hadd mondjak még valamit! Zwingli tankönyvével (Lehrbüchlein) a református képzés és nevelés alapjait is lefektette. 1522 őszén a

343

zürichi nagytemplomot (Grossmünster) egyházi szol­ gák kiképző iskolájává alakították át. Az azt elrendelő iratot tekintik Zwingli iskolaprogram jának. Ebben le­ fekteti a keresztyén nevelés alapjait. A tankönyvnek 3 főrésze van: Istenhez, magunkhoz, az emberekhez. Nem az erkölcstől vezet ú t a valláshoz, m int azt a h u ­ manizmus tanítja, hanem a vallástól az erkölcshöz. A tankönyvet mély hit, evangéliumi szabadság és derű h atja át. E tekintetben Zwinglit Pestalozzi előfutárá­ nak tekintik. Zwingli a reform átus oktatásügynek is szentelt egy iratot: „Quo pacto ingenui adolescentes form andi sint”. Tudta, hogy az egyház és a társada­ lom megreformálásához evangéliumi szellemben ne­ velt és képzett új emberekre van szükség. Zwiingli nem v árt csupán az ifjúságra, hanem beindította a felnőttképzést is rendszeresen tarto tt bibliaórákkal. Ezeken a naponkénti bibliaórákon a templom olyan m értékben megtelt, hogy m ár nem volt hely.

Zwingli nevelési eszményét nagymérvű nyitottság jellemzi. Nagyra értékelte más vallások és filozófiák bölcsességét. Az volt a véleménye, hogy a bölcsesség Istentől van. Ilyen értelem ben — Luthertől eltérően — beszélt a kiválasztott pogányok üdvösségéről is. B arátai között volt Konrad Kürschner, aki az első héber nyelvtant írta, Talm ud-kutató volt, és párbeszé­ det folytatott a zsidókkal. A másik zürichi tudós, Theodor Buchmann latinra fordította a Koránt. Kon­ rad Gessner viszont nemzetközileg elism ert természettudós volt. Ez a nyitottság Zwingli etikai m agatartásából kö­ vetkezik, mivel nagyra értékelte a klasszikus ókor, más vallások, filozófiák és a term észettudom ány m in­ den szellemi és etikai értékét. Kocsis Elemér

Isten uralkodása: Zwingli teológiájának középpontja Bevezetésül meg szeretném köszönni a megtisztel­ tetést, hogy beszélhetek ennek a Collegium Docto­ rum nak a keretében, amelynek a hírneve századokon át szárnyalt. Ugyanakkor alkalm am van arra, hogy viszontlássam Magyarországot, amelyet 1938 óta nem láttam . Akkor a felejthetetlen budapesti eucharisz­ tikus kongresszuson vettem részt. Van egy közmon­ dás, amely így szól: „Vedere Napoli e m ori!” — Ná­ polyt látni és meghalni! Talán azt is lehetne m on­ dani: Vedere la Ungheria e mori! — Magyarországot látni és meghalni! Ha előadásom tém ájául ezt választottam : „Az is­ teni szuverenitás Zwinglinél”, elsősorban azért tettem, m ert teológiájának ez a központi témája, ugyanakkor a reform átor uralkodó eszméje. Ez képezi Zwingli tanításának aktualitását. Zwingli üzenetét a mai kor szám ára így lehetne összefoglalni: az isteni szuvere­ nitás felismerése az egyénnel és a közösséggel szem­ ben. Többször föltették már, és különféleképpen oldot­ ták meg azt a kérdést, hogy mi a középpontja Zwingli teológiájának. M ár a m últ század folyamán sokat töprengtek a Zw ingli-kutatással foglalkozó szerzők azon, hogy mi is lehetett a reform átor legfontosabb problém ája. Ő ugyan több forrásból m erítette ezt: a skolasztikából, a humanizmusból, a Szentírásból, az egyházi atyákból, Erasmus és L uther irataiból és így tovább, és iratainak legnagyobb része alkalmi írá ­ sokból áll. Hozzá kell még szám ítanunk ehhez azt is, hogy vallásos gondolkodása fejlődésen m ent át, és irányvételét gyakran azok az ellenkezések és ellenve­ tések szabták meg, amelyekkel szembe kellett néznie. Ezek m iatt nehéz megállapítani azt a fő gondolatot, amely körül annyira különböző elemek szerkesztőd­ nek egybe, és m inden rendszerezésnek azzal a v e­ széllyel kell számolnia, hogy olyan eszméket ta rt mel­ lékeseknek és tesz félre, amelyeknek Zwingli maga nagy jelentőséget tulajdonított. Így Aug. Baur 1889ben Zwingliről ír t kétkötetes m űvében ezt a megjegy­ zést tette: „Ha visszatekintünk a rra a m érhetetlenül gazdag teológiai-irodalmi tevékenységre, amelyet Zwingli 1522-től 1531-ig kifejtett, m ár ez kielégítő bi­ zonysága annak, hogy m ennyire m élyreható volt Zwingli teológiai minőségében és működésében az

344

arra való hajlam és igyekezet, hagy a teológiai szemlé­ letének és fogalmainak összességét egységesen és elvi alapon állítsa össze.” De azonnal hozzáfűzi ezt is: „Már most ha időről időre rögzíti is teológiai szemlé­ letének összesítését, akkor is fennáll az a tény, hogy bárm ennyire el is jutott teológiája egy bizonyos le­ záródásig, Zwingli éppen ennek a rendszeres előadá­ sában nem volt képes kievickélni egy mederből. Ép­ pen ezért teológiájának rendszerként való előtárásá­ ban minden kísérletnek követnie kell egyik vagy m á­ sik áram lás irányát ezen a medren belül, hogy ezt a rendszert Zwinglinek valamiféle ,tanrendszeréig’ ju t­ tassa el, vagy valamennyi áram lást össze kell kötnie egymással; ez viszont olyan munka, amelynek elvég­ zését a Zwingli iránti történeti hűség kötelessége tel­ jes egészében tiltja.”1 A megelőző szerzők, akik ilyes­ m ire vállalkoztak, egyoldalú eredményekre jutottak, éppen ezért tesz le A. Baur a maga részéről arról, hogy ,Zwingli tanfogalm át, a rendszert egyik vagy másik form ában m egrajzolja’.” Ezzel szemben G. W. Locher azon az úton szeretne járni, amely Zwinglinek a maga sajátos módja sze­ rinti hitéhez, ennek a magvához vezet: ebből kiin­ dulva lehetségessé kell lennie annak, hogy a refor­ m átort és mozgalmát ne csak pszichológiailag és fej­ lődésében ragadjuk meg, hanem m egértsük teológiá­ ját is, spontaneitásaival és hézagjaival, következteté­ seivel és ellentmondásaival, másoktól átvett és ere­ deti elemeivel együtt, szerves összefüggésként.2 A 19. századbeli kutatók, céljuknak megfelelően még h atá­ rozottan teológiai rendszerének „princípium áról” kér­ dezősködtek. De „valamennyi m egjelenítésnek az a baja, hogy Krisztus kijelentése szerintük többé-ke­ vésbé elszigetelten áll a reform átor gondolkodásában”. Locher nem áll el a maga elgondolásától. „A feladat továbbra is megvan. Hol van Zwingli teológiájának az ütőere, hol dobog a szíve? Hol van az a közép­ pont, amelyből kiindulva a periférikus vonalak is lá t­ hatóvá válnak?” Majd így fejezi be szavait: „Utat keresünk, am ikor éppen a Krisztusról szóló tanításra nézve tesszük fel a kérdést.” Ebből az elgondolásból ered e címen m egjelent könyve: Die Theologie Huld­ rychs Zwingli im Lichte seiner Christologie (= „Zwingli Ulrich teológiája — krisztológiájának fé­

nyében”), I. kötet (1952); további két kötete van még tervezve. Elég, ha felütjük ezt a könyvelt: m ár meg­ állapíthatjuk, hogy a krisztológia és a szotériológia csupán a háttér (I. és IV. szakasz), míg az istentisz­ teletről és a Szentháromságról szóló tan a mű közép­ pontjában áll a II. és III. szakaszban. A RGG (Re­ ligion in Geschichte und Gegenwart) egyik címsza­ vában3 ugyanez a szerző megjegyzi, hogy Zwingli máshova teszi a hangsúlyt, m int Luther, így aztán az istenfogalom áll az előtérben: „ahol Luther az Isten­ ember emberségét hangsúlyozza, ott Zwingli az isten­ ségét; amaz Isten kinyilatkoztatását, emez pedig Is­ tennek a kinyilatkoztatását”. M inden teológiának tá r­ gya ugyan Isten, de minden teológia a maga módján tárgyalja Istent. Zwinglivel kapcsolatosan három kér­ dést lehet felvetni: 1. Hogyan, milyen módon jutunk el Isten megisme­ résére? — Istenism eret. H it és tudás. 2. Milyen elgondolásaink vannak Istenről? — Istenfogalom. Filozófia és teológia. 3. Hogyan fogjuk fel Istennek a világgal való kap­ csolatát, nevezetesen a városi gyülekezet vonatkozá­ sában (mindenekelőtt Zürichről van szó). — Isten és a világ. Államegyház vagy theokrácia. Az isteni és az emberi igazságosságról.

Iste n ism e r e t. H it és tu d o m á n y Egyik legelső iratában (Von Klarheit und G ewis­ sheit des Wortes Gottes, 1522) beszéli el Zwingli azt, am it m egtérésnek nevezhetnénk vagy megtérése első szakaszának: „Fiatalságom napjaiban a korom beliek­ hez hasonlóan sokat gyarapodtam az emberi tanítás­ ban („emberi tan ítás” a skolasztikusokra vonatkozik — a via arutiqua-ra — és az ókori szerzőkre, pogá­ nyokra és keresztyénekre, az új képzésnek, nevelés­ nek megfelelően), és am ikor most hét vagy nyolc év m últán (1515—16) teljesen a Szentírásra hagyatkoztam (ez Erasmus hatására történt, valam int az Újszövetség görög fordításának megjelenésére, Bázel, 1516). akkor a skolasztikus filozófia és teológia csak akadályt je­ lentett nekem. Így végül is oda jutottam , hogy ezt gondoltam m agam ban: Hagyj fel minden mással, és Isten gondolatát csupán az ő egyszerű igéjéből tanuld meg. Akkor könyörögtem Istenhez az ő világosságáért, és az Írás kezdett nekem sokkal világosabbá válni, hol­ ott csak olvastam — pedig sok kom m entárt és magya­ rázót is olvashattam volna hozzá. Látjátok, ez bizonyos jele annak, hogy Isten az, aki vezérel, m ert saját el­ mém gyöngesége m iatt idáig én soha nem jutottam volna el.”4 Összefoglalásul: Isten gondolkozása egyedül igéje által jelentetik ki; a Szentírást a Lélek világosságában kell olvasni, a kom m entárok nélkül — erre csak azt kell megjegyeznünk, hogy Zwingli szüntelenül utána já rt m indennek : olvasta Origenészt, Hieronymuszt, Erasmus példájára, azután Augustinust; a Hierony­ muszról Augustinusra való áttérés vezeti el az ún. „reform átori fordulathoz” ; — 1527 — Amica Exegesisében azt írja Zwingli, hogy a „Summa Evangelii”-t János evangéliumából és Augustinus Tractatu sából, valam int a páli levelekből ism erte meg.5 — Az előbbi szövegből tehát a következőket kell megjegyeznünk: Isten gondolata vagy kijelentése, a h it tárgya, egyedül az ige, vagyis az Írás, és a Szentlélek az Írás m agya­ rázója. K érdésünk ez: hogyan fogja fel Zwingli ezt a h á rom fogalmat, és milyen a kapcsolatuk ezeknek egymással.

Hinni Zwingli szerint annyi, mint bízni, bizalommal lenni; általánosságban a fidere igét használja (ablati­ vusszal) inkább, m int a credere igét, m ert ez nála nagyjából annyit jelentene, m int az opinio, aestimatio („vélekedés, nézet, belátás”). A hit tárgyai azok a javak, amelyekben rem énykednünk kell, tehát maga Isten. Zwingli nem tesz különbséget h it és reménység között; ez a két erény a Szeretettel (caritas) együtt egy egységet alkot, együttesen form álják a pietas-t : ez a szó m ár az ókorban is előfordul, de a keresz­ tyénségben új értelm et nyer: az Isten iránti gyermeki szeretetről és hódoló tiszteletről van benne szó. A hit tehát így határozható meg: „Szilárd és lényegbe vágó bizalom, amellyel abban a dologban bizakodunk, mely egyedül lehet a reménység tárgya, és amelynek neve tulajdonképpen: Isten.”6 Ennek következtében a hit annyit jelent, hogy az ember egyedül Istentől függ, m int az üdvösség forrásától, kizárva minden terem ­ te tt lényt. Ez eleve kizár mindenféle közvetítést, köz­ benjárást, meg az ember Jézusét is, m ert a K risztus­ ban mint, közbenjáróban való hit tulajdonképpen is­ tenségére tekint,7 a sákram entum okét is — és itt Zwingli Lutherrel vitázik, akinek a szemében Isten az érzékek világában nyilatkoztatja ki m agát —, sőt mi több, a középkori kegyesség kinövései is ki vannak ebből zárva, így többek között a szentek tisztelete, amelyben az em ber magánál Istennél is jobban bízik a szentekben. Az igazi vallás abban áll, hogy Istenbe vetjük egész bizodalmunkat, semmiképpen nem a te­ rem tm ényekbe: „a hamis vallás vagy kegyesség ott van, ahol Istenen kívül valaki m ásban hisz, bízik az e m b e r. . . Azok, akik a terem tm ényben bizakodnak, nem kegyes emberek.”8 Így ír Zwingli a Commen­ tarius-ban (1525). M árm ost viszont annak, hogy Istenhez eljussunk, a hitnek, a léleknek (mens, animus) Isten vagy a Szent­ lélek által való megvilágosodása a feltétele. Mert Is­ ten Lélek. Zwingli itt Augustinus illum ináció-elm életé­ hez kapcsolódik, de másokkal együtt a negyedik evan­ géliumból és Aquinói Tamásból vett elemekkel köti ezt össze (igazságfogalom, a veritas értelmében). Ez a megvilágosodás a választottakra korlátozódik: össze­ tartozik az „Isten vonzásával” (tractus Patris); vö. Jn 6,44.9 Ez Isten szuverén szabadságától függ: Zwingli elvként föltételezi, hogy az isteni megvilágosodáson kívül nincs más igazság, egyedül Isten igaz, az ember hazug (vö. Zsolt 115,12). Más szóval: az igazság egye­ dül a hivő emberé. Zwingli itt nem tesz különbséget racionális és term észetfölötti igazság között term é­ szeti istenism eret és kinyilatkoztatás, filozófia és teológia között. Mindez egy egység. Csak az értelem ­ ben tesz különbséget: a tisztán emberi értelem, a „tesit” (caro) ellene szegül Istennek; ugyanakkor a m á­ sik oldalon ott van a megvilágosodott értelem. De ez­ zel találkozunk a pogányok között is, mivel Isten sze­ mélyválogatás nélkül osztogatja ajándékait. „A hit és az igazságot felismerő filozófus: ezek nem tudnak semmi ú ja t m ondani egymásnak, egyik sem bizonyo­ sabb a másiknál, m indkettejüknek ugyanazt a helyes belátásit ajándékozza a Szentlélek.”10 Idézzük mégegyszer Zwinglit: „Lehet, hogy valaki ezt filozófiai spekulációnak és az ész művének neve­ zi, pedig nem az, hanem a legfőbb jónak és a te­ rem tm ényeknek az ismeretéből származik.”11 A kinyi­ latkoztatásban tehát van valami univerzális; de egy­ úttal eltűnik a misztérium, vagy legalábbis hozzáfér­ hetővé válik a megvilágosodott értelem nek is. „Isten a legfőbb értelem ” — m ondja Zwingli. Jn 17,3-ról ezt írja: cognoscere est credere, és a Fidei ratio c. m ű­ vében (1530), amelyet Zwingli az Ágostai Hitvallással

345

együtt az A ugustana-val együtt nyújtott át V. Károly­ nak — Zwingli egymás mellett használja ezeket a sza­ vakat: credo et scio; credo et intellego (hiszem és tudom; hiszem, m ert értem.) Másfelől Istennek olyan ismeretében részesedik, am ely megelőzi a hitet. Ezért ezt írja: "A hit nem más, m int az, hogy Istent meg­ ismerjük, és teljes bizalm unkkal ragaszkodjunk hoz­ zá.” 12 Ezt az „előleget” (Gestrich) fides historica-nak is nevezhetjük, ha hisszük, hogy Krisztus született és feltám adott (vagyis: Krisztus üdvözítő tettének, m int olyannak az eseményeit.) A hit m int teológiai „erény” ott kezdődik, hogy az ember hiszi: Krisztus értünk született, szenvedett és halt meg. Így vagy úgy, a hit struktúrájában m indenképpen van egy intellektuális elem, és az ilyen megfogalmazások, m int ismeret, igazság, világosság és így tovább, igen gyakran elő­ fordulnak Zwingli írásaiban (vö. imádság a prófétá­ lás előtt, bibliai tanulm ányi kurzus, 1525).13 „Ó, irgalmas Isten, mennyei Atyánk! Lábainknak szövétneke és fáklyája a te világosságod, amelynek be kell világítania a mi ú tjainkat (Zsolt 119, 105: lábaim előtt mécses a te igéd), ezért kérünk, hogy Krisztus által, aki az egész világ világossága (Jn 9,5), nyisd meg és világítsd meg lelkünket, hogy igédet tisztán és ham isítatlanul értsük, hogy felségednek soha ne legyünk tetszése ellenére, ugyanazon Urunk, a Jézus Krisztus által.” Zwingli mégis Duns Scotus voluntarizm usa irán t van lekötelezve, és — m int sok más kortársa — részesévé vált a hitfogalom XIII. század óta jelentkező leérté­ kelésének. A hangsúly a szándékon, az érzésen, a val­ lásos érzületen, a misztikus megtapasztaláson van. Nem elég az, hogy hiszünk a kinyilatkoztatott igazság­ ban: ezt némiképpen észre is kell vennünk, belsőkép­ pen meg kell tapasztalnunk, reflektálnunk kell a hitnek a rra az aktusára és a rra a bizonyosságra, am ely nem megy végbe egy bizonyos szubjektivizmus nélkül. Innen származik Zwinglinek L uther elleni ki­ fogása a K risztus-testnek az eucharistiába való „reális jelenlétét” illetően: ez nemcsak az értelm et haladja meg, hanem alapvetően érthetetlen is, mivel az akci­ denciák m egm aradnak. Zwingli ehhez nem járul hoz­ zá: „Mikor tett Isten csodát vagy m ikor tá rt ilyesmit a világ elé, amelyet senki ne látott volna, se ne ér­ zékelt volna, se titokban ne észlelt volna? Ha csoda­ képpen volna ott a test, akkor a kenyeret nem ke­ nyérként, hanem testként érzékelnénk, máskülönben, mivel itt kenyeret látunk és érzékelünk, ezért nyil­ vánvaló, hogy olyan csodát tulajdonítunk Istennek, am elyet ő nem akar, és amely sérti őt, m ert ő nem tesz olyan csodát, am elyet senki nem vesz észre.”14 Az alapelv ez: „Minden valóságot érzékelnünk kell.”15 Zwingli tisztában van azzal, hogy új utakon já r: „En­ nek a sákram entum nak a testéről és véréről máskép­ pen kell gondolkoznunk, m int ahogy a teológusok ed­ dig tételezték: ezeknek a véleménye minden érzék, ér­ telem és hit intellektusa szám ára botránkoztató.”16 Azt mondtuk, hogy Zwingli a racionalista a reform á­ torok között, mégpedig abban az értelemben, hogy semmiféle dogmát nem fogad el, amely az észnek nem bizonyíthat. Ő nem érezte az ellentétet az ész és a kinyilatkoztatás között, m int Luther. Ahol Luther az elrejtett Istent látja, aki önmaga ellentéteként ki­ nyilatkoztatja magát, addig Zwingli a választottaknak megragadható, nem paradox és egyértelműen megta­ pasztalható Istent találja meg. L uther szemében Isten annak a képzetnek ellenére, Zwingli szemében azon az elgondoláson belül cselekszik, amelyet az ember a legfőbb lényről, a summa bonum -ról hordoz magá­ ban. Zwingli szemében nemcsak az ókori gondolkozás, hanem a keresztyénség is alapjában véve racionális

346

ügy. „A hit Istennek evidens, teljes és szilárd isme­ rete és reménység.”17 Úgyszintén: „A hit egy bizonyos tapasztalat, amely által az ember önmagában érzi a csalhatatlan véle­ ményt arról az Istenről és a bizalm at az irán t az Isten iránt, akiben rem énykedik.”18 Sőt azt is állítja Zwingli. hogy a keresztyén h it olyan „dolog”, amelyet lelkében érez a hivő úgy, ahogy az egészséget a testében.19 Vagyis a hitnek egy olyan eufóriája, amely a bizo­ nyosságot, a lelki nyugalm at hozza létre m indenki­ ben, aki Istenbe vetette bizalmát. Így Zwingli minden más reform átor előtt jutott el küzdelme árán a hit pszichológián belüli folyam atá­ hoz, és a hitnek ebből a „bensőségességéből” az adó­ dik, hogy a hivő m egtapasztalja a bűnbocsánatot anélkül, hogy szüksége volna a bűnbánat sákram en­ tu mára. „A h it az a kulcs, am ely felnyitja a bűnbo­ csánat ládikóját.”20 Az Úr Lelke tesz bizonyossá ben­ nünket hitünk és kiválasztottságunk felől, akkor hát hogy teheti az ember bizonyossá em bertársait meg­ bocsátott bűneikről? Ez a róm ai pápák találm ánya.21 Ugyanígy az úrvacsora méltó vétele attól függ, hogy a keresztyén em ber tudatában van-e: elegendő bizal­ ma van Krisztus üdvözítő tettében. Ilyen értelemben magyarázza Zwingli Pálnak az 1Kor 11,26—32. ver­ seiben elhangzó intését.22 Egyszóval Zwingli Istent és a terem tm ényt, a Lelket és a testet, a külső és a belső em bert állítja szembe egymással, és így a külső és a belső igét is. H it és Írás Feltehetjük m agunknak ezt a kérdést: vajon ebben az összefüggésben az Isten igéje, a Szentírás nem húz­ za-e a rövidebbet, és azt is, hogy Zwinglinél hogyan egyeztethető össze a Szentírás verbális értelm ének ku­ tatása az ő spiritualizm usával. Van ebben egy aporia, amelyet nem könnyű megoldani vagy feloldani. E. Nagel (Zwinglis Stellung zur Schrift 1896. 59. o.) ezt a megjegyzést teszi erről: „Zwingli hol a hitről szól és arról, hogy az Írás útján ju t h itre az ember, hol pedig arról, hogy valamilyen vonzódás és hit az Íráson kívül és nélküle is van.” Zwingli így ír erről: „A külső igét abból kell megítélnünk, ami a bensőnkben van, amit Isten írt be a szívünkbe, és semmiféle püspök nem ítélheti meg az igét, sem ennek nyomán nem kénysze­ ríthet bennünket a maga megítélésére.”23 Hasonlóan ezt is írja: „A hit szava, am ely a hivő belsejében lakozik, senki által nem ítélhető meg; a külső igét azonban ez ítéli meg.”24 — Ám ha tanításának helyességét kérdé­ sessé teszik, akkor azt kívánja meg, hogy egyedül az Í rás alapján ítéljék meg: „És az Írásnak kell lennie az én bírám nak és minden em ber bírójának, az ember pedig nem bíráskodhat Isten igéje fölött, abban a re­ ménységben, hogy Krisztus, aki m aga az igazság, nem engedi, hogy igéjét elnyomják, hanem kegyelmének és dicsőségének világosságát egyre inkább előttünk, sze­ gény bűnösök előtt m egnyitja.”23 — Így száll szembe az újrakeresztelőkkel is, akik maguknak igénylik a Szent­ lelket , de az Írásra való vonatkozás nélkül: Zwingli szilárdan ragaszkodik annak a szükségességéhez, hogy az ember az Írás szerint ítéljen, amely nem állhat el­ lentétben a Lélek ihletésével, mivel m indkettő Istentől ered: „A Lélek, aki az Írásban megszólal, egyenlő ön­ magával. Ennek a kettőnek teh át szükségszerűen egye­ zésben kell lennie.”26 Lutherrel szemben pedig visszá­ jára fordítja a hit és a külső ige közötti kapcsolatot: míg L uther a Róm 10,17 alapján az igét (a Szentírást vagy az igehirdetést) helyezi előbbre, addig Zwingli — m egfordítva — azt mondja: először van meg a hit, az­ után születhetik meg belőle kiindulva az ige (magá­

nak a dolognak a jele vagy képe),27 vö. L utherhez in­ tézett szavaiban (1527): „A hitelt nem a szavakból ta ­ nuljuk, hanem Isten tan ít meg rá, m ajd azután látjuk meg a hitet az ige szavaiban is; így ha hiszünk, akkor azért találjuk meg az igét is.”28 Zwingli ige- és hitértelmezése, vagy a hit jeleiről alkotott értelmezése, így a sákram entum ok esetében is, ú jra meg ú jra ebben a gondolatban csúcsosodik ki: még Isten ism eretét sem rem élhetjük Isten tulajdon szavából, ha előzőleg nin­ csen meg m ár a hit; m ert aki nem hisz, így folytatja Zwingli a gondolatot, az csak mesének fogja tartani mindazt, am i Istenről elhangzik. Tehát az ige és Isten hatása, m unkálkodása a hittől függ, m ert ezt m ár elő­ zetesen és ige nélkül hozta létre Isten Lelke.29 H it és cselekedet. Törvény és evangélium Hasonlóan ítéli meg Zwingli a h it és a cselekedetek közötti kapcsolatot is. A cselekedetek a hitből fakad­ nak, ennek gyümölcsei, m ár csak azért is, m ert a hit a Lélek m un k áját feltételezi, aki mindig m unkálko­ dik. Mivel a h it és a szeretet is egy, ezért a hit a sze­ retet által válik cselekvővé, vö. Gal 5,6. Ennek követ­ keztében a megigazítás igazzá tétel. Az erényes élet, az innocentia, ahogy Zwingli Erasmus után nevezi,30 szükségszerűen követi a hitet: ennek valódi voltát éppen ez bizonyítja. Az a bűnös, (aki nem tesz le bű­ néről, ezzel azt m utatja, hogy nem tartozik a válasz­ tottak köréhez. Ezzel ellentétben a jó m agatartás a választottság (electio) jele, úgyhogy a h it- és üdvbi­ zonyosság először a Lélek bizonyságtételétől, azután másodszor a jó cselekedetektől függ. Ezen a módon rehabilitálja Zwingli némileg a jó cselekedeteket.31 A törvény és az evangélium között nincsen ellent­ mondás: bizonyos értelem ben a törvény evangélium, örömüzenet, mivel Isten ak aratát nyilvánítja ki, en­ nek pedig a hivő csak örülhet és ennek az akaratnak a nyomában járhat. Zwingli elsősorban a gyakorlatot ta rtja szeme előtt, és egész igyekezete a rra irányul, hogy népének éppúgy, m int az egyéneknek a m orali­ tást kösse a lelkükre. Egyébként, ha a hivő belső­ képpen Istentől kap tanítást, lakkor a prédikátor, az igehirdető feladata abban van, hogy a hit gyakorlati alkalm azását jól eszébe vésse. Ezt azonban Zwingli, aki az Úr igéjére tám aszkodik (Mt 5,48), nagyon m a­ gasra emeli. A cél Isten utánzása, és végül az Isten­ hez való asszimilálódás. Az emberi lélek annyira azo­ nosul Isten Leikével, am ennyire "imago Dei”-ként en­ gedi m agát Isten Lelke által átform álni.32 Így a hit nem más, m int Isten Lelkének a mi lelkünkkel való egyesülése: „Az em beri lelkület Istenhez való igazo­ dásának egész sum m ája semmi egyéb, csak Isten Lel­ kének a miénkkel való egyesülése a szilárd hit ál­ tal.”33 H a az ember, aki m indig bűnös marad, idelent a földön nem is tud idáig felnőni, akkor is mindig erre kell törekednie, és adott esetben K risztus érde­ meihez kell folyam odnia: "A hit nem más, m int egy bizonyos biztonság, amellyel az em ber Krisztus ér­ demére hagyatkozik, és nem cselekedet. . . hanem a Krisztus érdemében való megnyugvás és bizonyos­ ság.”34 Összefoglalóan a hitet Zwingli a Zsid 11,1 (Vul­ gata) szerint határozza meg: „Est autem fides spe­ randarum substantia rerum , argum entum non appa­ rentium ” („a h it pedig a rem élni való dolgok való­ sága, a meg nem jelenők bizonysága”), azzal a k ü ­ lönbséggel, hogy ő e substantia helyett essentia-t mond, argum entum helyett pedig evidentia-t (tehát lényeget és nyilvánvalóságot)35. M indkettő a racioná­ lis jellegre utal, a m ysterium , a titok rovására. Egy­ szersmind az is kitűnik, hogy a hit elemzésében a

metafizikai „előföltételek” a meghatározóak, m inde­ nekelőtt az Isten és a teremtmény, a Lélek és a test, a szellem és a betű, a külső és a belső ige stb. diasztázisában. A z isten fo g a lo m . F ilo zó fia és teo ló g ia Ha Zwinglit meg akarjuk érteni, akkor egy olyan folyóra kell gondolnunk, am elynek sok mellékfolyója van. Ezek vize beleömlik a folyóba, ott a különféle vizek keverednek, úgyhogy m ár nem lehet m egkülön­ böztetni, hogy mi ered az egyik és m i a másik folyó­ ból. Az legalább közös bennük, hogy a folyóban in­ tegrálódnak, és végül ezt is m agába fogadja az óceán, amelybe torkollik. Így rajzolhatjuk meg m etaforiku­ san Zwingli gondolkozásának fejlődését. Különféle forrásokból m erített, amelyeket m agába fogadott, úgy­ hogy nehéz dolog volna megkülönböztetni az eredeti elemeket: az egység Zwingli személyiségéből követ­ kezik. A szintézis eredménye az óceán, a De provi­ dentia anamnema, érettebb korának m űve (1530).36 Ebben Zwingli azzal, hogy 30 évi tanulm ányainak le­ csapódását foglalja össze benne, tehetségének is, de eklekticizm usának csúcsteljesítményét is nyújtja. Hogy ez a tém a megfelel szív szerint való ügyének, azt m u tatja az, hogy megelőzte a m űvet két tervezet: a Commentarius (1525) egy fejezete37 és a berni ige­ hirdetés (1528. ja n u á r 19.),38 úgyhogy Zwingli, amikor a M arburgi Kollokvium alkalm ával Fülöp hesseni tartom ánygróf meghívta igét hirdetni (1529. október 2.), ism ét elővette ezt a tém át, és a következő évben kiadta a kibővített prédikációt. Ennek következtében bizonyosak vagyunk abban, hogy az isteni gondvise­ lés tan a megfelel legbelső intenciójának. Lehet, hogy ehhez más indítóokok is társultak: így a törekvés, hogy szembeszálljon az ókori „Fortunával”, a sors vak hatalm ával, és az ebből eredő szkepticizmussal, amelybe az olasz humanizmus beleesett. Egyébként az az eszme, am elyet az emberről és világban elfog­ lalt helyéről alkottak, egyszóval az antropológia na­ gyon szorosan kapcsolódik az istenfogalommal. Kicso­ da az Isten, mik a tulajdonságai, hogyan kormányoz­ za a világot: ezekre a kérdésekre adott válasz a De providentia. Zwingli megpróbál a gondviselés létezésének a le­ hetőség szerint Szigorú bizonyítékával szolgálni, és Isten tulajdonságaiból kiindulva logikai dedukciók al­ kalm azásával já r el. Ezek közül legelőször Isten aszei­ tását (aseitas) veszi sorra: ez egyet jelenít Isten egy­ szerűségével, igazságával (veritas), tisztaságával stb.39 Isten, ahogy Mózesnek kinyilatkoztatta (Ex 3,14), a lét totalitása, úgyhogy ra jta kívül nincsen más létező. Más szóval: Isten a léte minden dolognak. Itt megint­ csak az Írás bizonyságtételére hivatkozik Zwingli: „Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Ezt ő így magyarázza: „Nincsen semmi, ami ne tőle, benne és általa, sőt mi több: am i ne ő maga volna” (vö. Róm 11,36).40 M ajd tovább: „Minden, ami van, ő maga, benne és általa van”:41 végül így fejezi be: „Tehát minden dolog léte az Isten léte.”42 Itt lát­ juk, hogy m ennyire panteista módon gondolkozik Zwingli! Valójában Zwingli Duns Scotus tanítását követi, aki a lét egyetemességét tanítja, és nem tesz különbséget esse és essentia (lét és mibenlét) között. Mivel ennek a szerzőnek a szemében Isten léte és a teremtmények léte egyaránt a lét kategóriájában van, ezért jelentke­ zik az a következtetés, hogy Isten a léte minden dolog­

347

nak, míg Aquinói Tamás szemében Isten és a terem t­ mények léte között analógia áll fenn. Isten transzcen­ dens, ő terem ti meg az „esse oommune”-t, amelyet a terem tm ények m ibenlétük m értéke szerint fogadnak be.43 De Zwinglinél van a gondolkozásnak egy másik vonala is; ez az újplatonizmushoz, Augustinushoz és Pseudo-Dionysiushoz vezet el (akinek reá tett hatása fölött a modernek elsiklanak.) Ilyen módon Istent úgy fogja fel, m int a legfőbb jót (sum m um bonum), és ez egybe foglalja az ókori Deus optimus m axim us-t a bibliai Atya- és gondviselő Istennel. Ez a gondviselés m ár tulajdonságaiból adódik: igazság és bölcsesség, m indenhatóság és jóság. K onkrétan azt jelenti ez, hogy Isten m indent lát, m indent tud, és mivel m in­ dent lát és m indent tud, ezért akar is mindent, am i jóságának tulajdonítható. Egyúttal megmagyarázódik a terem tés és a megváltás is, m ert ennek a jóságnak sajátossága az, hogy önm agát közölje; vö. PseudoDionysius: „Bonum diffusivum sui.” A terem tm ény maga is részesedik ebből a jóságból: „participatione aut potius precario” — írja Zwingli.44 A bűnbeesés után viszont a m egváltás következik be Isten igazsá­ gosságából és irgalm ából; Krisztus üdvözítő tette en­ nek a kettőnek tesz eleget. Zwingli itt Anselmus é r­ velésével él, amely arra m utat rá, hogy la kereszten végbemenő áldozat Isten igazságossága igényeinek fe­ lel meg a bűn kiengesztelését illetően, míg irgalm as­ ságában Isten Krisztus érdem ére tekintve engesztelő­ dik meg az emberiség iránt, és így fogadja ismét ke­ gyelmébe. Végül az igazságosság és irgalmasság Is­ ten végtelen jóságában, a sum m um bonum -ban csú­ csosodik ki és kapcsolódik össze egymással. Isten egyaránt Isten (deus) lényegénél és jóságánál fogva, é s Úr (dominus) igazságosságáért és m indenhatósá­ gáért.45 „Ezzel” — jegyzi meg G. W. Locher — „nem ­ csak az aszeitás nyer m agyarázatot Istenre nézve, ha­ nem Isten léte és Úr volta is egybefoglalódik”.46 Vagyis összefüggő és szerves szemlélethez jutunk Is­ tenre nézve és la világ isteni korm ányzására nézve, amely kiterjed az egész kozmoszra, a földre és m in­ denre, am it ez m agában foglal, a csillagokra stb. Ez teszi lehetővé Zwinglinek, hogy szintézisében integrál­ ja a term észettudom ányoknak az ifjabb Pliniustól kölcsönzött elemeit, valam int az asztrológia és más tudományok és művészétek elemeit is, egyszóval ko­ rának enciklopédikus tudását rendszeresen belefog­ lalja. Bár vannak ebben az architektonikus szempontból impozáns épületben vakablakok is. Zwingli nem von­ h atja ki magát a m odalizm us szemrehányása alól ak­ kor, am ikor a hangsúlyt Isten egyetlen term észetére teszi és a három személyt inkább a bennük levő sa­ játosságok szemszögéből szemléli.47 Az üdvtörténetet kevésbé önmagában, sajátos dinam ikájában és tö rté­ neti fejlődésében veszi szemügyre, m int inkább az Is­ ten tulajdonságainak alapjaként.48 Az Auslegung der 67 Schlussreden c. m űben (1523) kétségkívül Erasmus és L uther hatására; Zwingli vallásos gondolkozása ugyan közbenjárói tisztére összpontosul, de ez a po­ zíció 1525 óta m ár meghaladott, és Zwingli egy olyan theizmus felé tart, amelyben az em berré létel csak mellékszerepet játszik. Meg kellett születnie, szenved­ nie kellett és meg kellett halnia az em bernek Krisz­ tusban, hogy m egváltsa a bűnös emberiséget, de áldo­ zatának üdvértéke istenségében van. Embervolta az istenség eszközének, szervének számít, és a kegyelem zálogának,49 de Krisztus a maga Isten-volta szerint kegyelem- és üdvösségforrás.50 Hogy elkerülje a Krisz­ tusban levő két term észet szétválasztását, Zwingli egy retorikai figurára (alloiosis) támaszkodik,51 amely le­

348

hetővé teszi a két természet tulajdonságainak tisztán logikai cseréjét, de minden term észet m egm arad a maga lényegében. Ezért vádolják Zwinglit nesztoriá­ nizmussal. De — mi több — ez a racionális képződmény, amely logikájával eleve vonzó, legalább két hiányosságot m utat: az egyik a gonosz kérdése, amely megrövidül, és az em ber szabadságának tagadása. A gonosz meg­ létének problém ája erre a sztoikus tételre való hi­ vatkozással oldódik meg: semmiféle ellentét nem le­ hetséges az ellentéte nélkül. Ha az em ber el akar jutni az igazságosság és a jog fogalmához és Isten igazságosságának ismeretéhez, akkor meg kell csinál­ nunk a gonosz és a bűn próbáját. Másfelől a bűn úgy definiálódik, m int a törvény megszegése. M int a tör­ vény szerzője, Isten nincsen alája vetve a törvény­ nek; ezért egyedül az ember, nem pedig Isten viseli a felelősséget a bűnért. Amellett, a közvetlen hatás (bűn) tekintetbevétele helyett messzebbre kell tekinte­ nünk, m ert ez egy magasabb jónak is lehet alája ren ­ delve, amely még csak ezután válik nyilvánvalóvá. Már a sztoikusok is megjegyezték, hogy ha a farkas felfalja a bárányt, akkor azt meg megöli a pásztor. Hogy Isten világkorm ányzását helyesen ítélhessük meg, a végső célra kell kitekintenünk. Így kerül — akár egyik, ak ár másik szempontból — a bűn a tör­ ténelem folyam atába, amelyet Isten gondviselése kor­ mányoz. A szabad akarat kérdésében Zwingli m ár 1523-ban szakított Erasmusszal és L uther m ellett foglalt állást. De míg L uther a szabad akaratot bűn- és kegyelem­ tana folytán tagadja, addig Zwingli a maga előzetes metafizikai döntéséből kiindulva jutott ugyanerre a következtetésre. A szabad ak a ra t állítása az ő véle­ ménye szerint nem egyeztethető össze Isten kizáró­ lagos munkálkodásával, am ely az istenség lényegéhez tartozik. A másodlagos okoknak tehát nincsen saját állaguk, az embernek nincs autonómiája, csupán Isten m indenütt jelenlevő hatásának az eszköze, „ontológiai­ lag semmis” (Calvetti).52 Ez az alapvető beállítottság aligha egyeztethető össze Zwinglinek a személyes fe­ lelősségen alapuló moralizmusával. De egy egyoldalú létfogalomból kiindulva Zwinglinek a kauzalitás te­ kintetében is egyoldalú fogalma van. Az elkerülte a figyelmét, hogy az alapvető ok és a m ásodik okok nem ugyanabban a síkban találkoznak, és hogy Is­ ten transzcendenciája és szuverenitása a legtöbbször akkor válik nyilvánvalóvá, ha az alapvető ok a m á­ sodik okoknak megenged egy viszonylagos, term észe­ tüknek megfelelő hatást. Így Isten jósága is abban nyilvánul meg, hogy a terem tm ényeknek egy „saját” kauzalitást juttat, amely lehetővé teszi nekik, hogy tőle való függőségük ellenére a maguk m ódján telje­ sen kibontakozzanak. De Zwingli szemében minden azon áll, hogy megmutassa: a világon semmi sem vonhatja ki m agát Isten eleve elrendelése és közvet­ len hatása alól, hogy semmi sem történhetik úgy, hogy ő ne látta volna előre, ne akarta és ne m un­ kálta volna. Ebből a világmindenségnek egy mecha­ nikus szemlélete adódik, amely az értelem számára megnyugtató, m ert megerősíti Isten egyetemes u ral­ kodásának elvét. Az a kérdésünk, hogy mely forrásokból m erítette Zwingli a maga szintézisének ezeket az elemeit. Már utaltunk a sztoára, m indenekelőtt Ciceróra és Sene­ cára. A „num en” szót az istenség jelölésére a sztoi­ kusoktól vette kölcsön. A racionális teológia, az intel­ lektus isteni prim átusa,54 az em berré létel m int a bűn következménye,55 a világmindenség organikus szem­ lélete: ezek m ind megannyi tom isztikus vonás. De

Zwingli bevallja, hogy Tam ásról csak homályos em ­ léke van, azzal, hogy Istennek tulajdonítja a „post praevisa m erita ” történő eleve m eghatározást (infra­ lapsarism us).56 M indenekelőtt a scotusi jellegű volun­ tarizmus hatását vesszük észre nála, így akkor, m i­ kor a törvényt így határozza meg: perpetua voluntas Dei (Isten örökkévaló akarata);57 num inis voluntas et ingenium (Isten ak arata és sajátossága);58 az igazsá­ gosság és az irgalmasság összekapcsolása;59 ne ju s­ sunk ítéletre Isten előtt (Róm 11,33);60 m inden Isten szabad akaratától függ: sic placu it illi, cui libet quie­ quid libet;61 a jó azért olyan, m ert Isten így ren ­ delte;62 m indebben nem lehetne Duns Scotus nyomán világosabban igent mondani Isten akaratának és te t­ szésének prim átusára.63

sük szerint, hanem arra indítottak m ásokat is, hogy ugyanezt higgyék . . . És a testnek ez a vakmerősége az, am ely teológiaként akarta m agát áruba bocsátani. A magunk részéről azt szeretnénk m egtanulni, hogy „micsoda Isten” (quid deus sit), de ezt magából Isten szájából, úgy, hogy tanulm ányaink során ne legyünk kárhozottakká és m egvetettekké.67 Az nem lehet, hogy ilyen kevés év alatt visszatért volna erre a megítélésre. A kérdés az m arad — és a rá adandó feleletet az előzők fogják m egvilágítani —, hogy az a theizmus, amelyről itt Zwingli bizonyságot tett, amely a spe­ kulációra kim ondott tiltakozását dokum entálja, m eny­ nyiben felel meg egy belső vallásos tapasztalatnak. Chr. Gestrich erre nézve ezt jegyzi meg: „Zwingli irataiból Zwingli interpretációjából kideríteni valósá­ gos egzisztenciális érintettségét — a legnehezebb dol­ gok közé tartozik.”68 Viszont kezünkben van Zwingli­ nek egy közlése az O. M yconius-hoz 1520. július 24-én69 intézett levelében: ebben kifejti csalódását a L uther ellen készült fenyegető pápai bulla miatt. Úgy látja, m intha az evangéliumnak az az ügye forogna kockán, am elyet ő L utherrel együtt képviselt. Ami személy szerint reá tartozik, abban a tekintetben rezignált: Rendelkezzék vele Isten, ahogy akar, kím élje vagy törje meg, és itt a Róm 9,20-ra hivatkozik. Olyan té ­ ma ez, amely visszatér annak a betegségnek az al­ kalmából, amelyet Zwinglinek 15:19-ben kellett el­ szenvednie, az ún. Pestis-énekben:70

Azt azonban nem szabad m egkísérelnünk, hogy kü­ lönféle áram latokat, amelyekkel m unkánk során talál­ kozunk, pontosan elemezzük és összhangba hozzuk: mindezt Zwingli eklekticizm usának szám lájára kell írnunk. De végül is — filozófusként gondolkozik Zwingli vagy teológusként? A vélemények ezen a ponton nem egyeznek. Még A. Baur, E. B runner etc. a „De providentia” c. m űvében túltengőnek ta rtja a racionális bizonyítási módot, és azon a nézeten vannak, hogy a bibliai idézetek csak a rra valók, hogy a koncepciót „aláfalazzák”, addig velük ellentétben Fritz Blanke, Fritz Büsser, G. W. Locher a keresztyén ihletettséget hangsúlyozza, am ely átlengi Zwingli egész m űvét: a filozófiától és az ókori kultúrától kölcsönzött elemek Akard, hogy én tisztára form ális jellegűek. Más szerzők (P. Wernle, éltem delén W. Köhler) közvetítő nézeten vannak; ők Zwingli ere­ halálom’ érjem el, detiségét abban látják, hogy szoros kapcsolatban van így lesz ez jó nekem. nála az ókor és a keresztyénség. Chr. Gestrich azt a Akartad: tedd, megjegyzést teszi, hogy Zwinglinél a bizonyítási eljá­ harcom veled rás olykor két, egymás m ellett futó vágányon halad: úgysem lehet. meg sem próbálja egyesíteni.64 Másképpen kell fel­ Edényedet, vetni a kérdést, ha a rra emlékezünk vissza, hogy én lelkem et Zwingli szerint a filozófia és a teológia egy isteni vedd — hisz tied — megvilágosodásból ered és csak egy igazság van, ez e földről el. pedig m indkettejükben közös. Ennek az univerzaliz­ musnak a következtében Zwingli nem vonakodik a Ez az em ber tehetetlenségének is, s Isten mindenDe providentia és még kevésbé az Expositio fidei hatóságának m egvallása: Isten az U ra az ember sor­ (1531) című műveiben, hogy az erényes pogányok előtt a keresztyén szentek társaságában megnyissa a m eny­ sának és a történelem nek egyaránt. Egy másik, vala­ nyet.65 Nála is fennforog egy apologétikus követel­ mivel későbbi bizonyságtételével találkozunk az Auslegung des 20. Artikels der Schlussreden c. mű­ mény, hogy nevezetesen a más hitűeket a keresztyén hitnek m egnyerje azzal, hogy az antik kultúrából szé­ vében (1523). Zwinglit az Úr imádságának ötödik ké­ les körben kölcsönöz olyan javakat, amelyek azt m u­ rése ta rtja fel, amely a felebarát iránti megbocsátást tatják, hogy a keresztyén h it nyitva áll az emberi ér­ írja elő, és ezt — úgy látszik — m értékként állítja tékek előtt.66 Másfelől Zwingli kritikus m arad ezzel elénk Isten megbocsátásával szemben. Aggodalmában a kultúrával szemben, midőn ezt az emberi értelem re csak ezt tudja kiáltani: „Uram! Fogoly vagyok. Bo­ és ezért az érzékekre („test”) alapozza: ennek bizony­ csáss meg, Uram, bocsáss meg!” Majd csak akkor ságai a Commentarius-ban (1525) közölt ünnepélyes nyeri vissza ismét lelke nyugalmát, amikor megaláz­ megerősítései: „Csalás és álvallás — írja — minden, kodott Isten előtt, és irgalmasságát hívta segítségül. am it a teológia a filozófusoktól v ett át ebben a kér­ Az imádság értelm ét egyúttal így tapasztalta meg: désben: „Micsoda Isten” (quid sit deus). Ha a filozó­ „Nem egyéb ez, m int a nyomorúság panasza és Is­ tenhez való segítség kérése: hiszünk abban, hogy ez fusok közül némelyek erről igazat mondtak, akkor az az Isten szájából jött, aki az ism eretnek némely mag­ a legfőbb jó, amely minden képességünket pótolni vait a pogányok közé is elszórta, még ha kevésbé bő­ tudja.”71 Van tehát egy bizonyos távolság a spekulatív és kezűen és valamivel homályosabban is; máskülönben ez az egész nem volna igaz. De nekünk, akiknek Is­ egzisztenciális istenism eret között. Zwingli ennek tö­ kéletesen tudatában van: a Commentarius-ban (1525) ten maga jelentette ki Fiát és a Szentlelket, ezek az (igazságok) nem azok közül valók, amelyek emberi rám utat arra, hogy a szenteknek mindig különb és bölcsességgel dicsekedhetnek, és m indazt, am it helye­ bensőségesebb ism ereteik voltak Istenről, m int az olyanok, amelyeket értésükre lehetett volna adni. Ha sen értettek meg, m egrontották volna, ha nem Isten kijelentési forrásaiból erednek. M ihelyt ezeket kezd­ Istent létnek, életnek, világosságnak, erőnek, kincs­ jük elhanyagolni, lezüllöttünk a „test”, azaz a filo­ nek stb. nevezték, akkor ez annyit jelent, hogy ők zófia képzelgésébe: hittünk nekik. Ennek következté­ Istent önmagukban elsősorban úgy tapasztalták meg, ben nemcsak hogy Istenről vélekedtek saját jótetszé­ hogy ő nekik élet, világosság, erő stb. volt. Tehát

349

mindazoknak a neveknek, amelyeket Istennek adunk, ism ereti alapjuk egy szellemi élmény, és „enélkül a h it nélkül Istent nem tudjuk tisztelni, nem tudjuk m agunkat átadni neki és nem tudjuk őt teljes szí­ vünkből szeretni.”72

Iste n é s a v ilá g . A z iste n i és az em b eri ig a zságosság Itt jutunk el ahhoz a fordulóponthoz, ahol Zwingli vallásos gondolkozása a krisztocentrikus területről á t­ tér a theocentrikusra, sőt a világnézetire is. Ha meg akarjuk őt ragadni, akkor észre kell vennünk azt, hogy a korai XVI. század teológiája elkülönül a késői középkorétól, azaz észre kell vennünk azt, hogy Isten, a kultusz tárgya olyan Istenné válik, aki a kegyelem forrása. Ez egy kopernikuszi fordulat: megfelel az igazságos, har agvó Istentől a kegyelmes, irgalmas Is­ tenhez való eszmei áttérésnek. Zwinglit 1514-ben Erasmus „Complanatio Iesu cum hom ine” c. költem é­ nye tette erre figyelmessé, amelyben K risztus panasz­ kodik, hogy az em berek a terem tm ényeknél keresnek vigasztalást, míg ő az egyetlen forrása az üdvösség­ nek. Zwinglinél Isten nemcsak a kegyelemnek, hanem a jognak, az igazságosságnak is a forrása, ment az igazságosság Istennek lényegéhez tartozik, ebből ered m inden igazságosság. Vajon hogy fogja fel Zwingli ezt, ha az emberi cselekvés sík jára helyezkedünk? Itt szociális tanításának az elveiről van szó, és ez szoros kapcsolatban áll teológiájával és antropológiájával. Más szóval: Zwingli ezen a területen is teológusként gondolkozik. Az igazságosságnak három féle fa jtá ja között tesz különbséget:73 az egyiket isteni igazságosságnak hív­ ják, m ert ez némileg Istennel állít m inket egy vonal­ ba. A Hegyi Beszéden alapszik ez (Mt 5,48), m ert ez egy olyan eszményt m utat fel, am ely itt a földön nem érhető el, de am elyre a keresztyén em bernek töreked­ nie kell. Zwingli nem tesz különbséget az evangéliu­ mi tanácsadások között. Az evangéliumi m orál azokat az előírásokat foglalja magába, am elyek valamennyien a szeretet parancsára vonatkoznak; ez nem egyen­ értékű a természeti joggal. Ha ez az listen transzcen­ dens igazságosságához képest csak árnyék volna is, akkor is az az igazságosság ez, am ely a belső em bert illeti, amely Isten előtt megigazít, igazzá tesz, m ert akaratán ak integrális beteljesedéséből áll. Ha netalán hiányunk volna valam iben, azt kipótolja Krisztus elégtétele.54 „Legyetek tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48): ez több, m int valami olyan utasítás, elkötelezés, am elyet m indenkire reá ró az Úr, mégha az igazi hívők követik is csak. Zwingli szerint az emberi term észet a bűn által, am ely ön­ zésében áll, mélységesen megromlott. A természeti em ber m agának kíván m indent, még a látszólagos jócselekedeteiben is a maga érdekét keresi, ez pedig ellene mond a szeretet parancsának. Zwingli kétféle ember között tesz különbséget: jók és gonoszok kö­ zött, szegények és gazdagok között, végül pedig vá­ lasztottak és elvetettek között: az em ber meg sem tu d ja ítélni, hogy valaki melyik csoporthoz tartozik, annyival inkább sem, m ert a gonoszra való hajlam m inden em berben ott van. Éppen ezért nem is elég, ha az em bereknek az evangélium eszményét hirdet­ jük, késztetésnek kell kitennünk őket úgy, hogy ha az em ber nem teszi a jót szeretetből, legalább ta r­ tózkodjék a gonosztól félelemből. Ez vonatkozik az emberi igazságra, „amely szegény, nyomorult, emberi igazság”, ahogy Zwingli nevezi;75 ez a megelőzőnek

350

ellenpontja, mivel a gonoszság és a nyomorúság m iatt van. Ez a külső em berre tartozik, és megigazíthat bennünket az emberek előtt, akár konformizmusból, akár képm utatásból — csak éppen Isten előtt nem. Ennek ellenére pótolhatatlan, m ert nélküle a társa­ dalm i rend nem állhat fenn. Erre H. Schm id ezt a megjegyzést teszi: „A jog csak ott lobban fel, ahol a gonoszság jelentkezik, és emez érintkezés révén á t­ vesz valam it am annak lényegéből. Valójában azonban ez nem egyéb, m int a Teremtőnek a maga területén való uralkodása. Ahol ez létrejön, alája veti magának ezzel együtt a tőle elfordult világot is, de ezt éppen úgy veti maga alá, ahogyan a körülményeknek meg­ felel.”76 A továbbiakban pedig ezt m ondja: „Az ő (ti. az emberi jog) segítségével az Úr a vele ellenséges érzületű világot alája veti önm agának és legalábbis külsőképpen reája kényszeríti uralm át.”77 Röviden szólva az emberi igazságosság Cicero for­ m ulájában fogalmazható meg: Cuique suum 78 (= k i­ nek-kinek a magáét), ez m agába foglalja a felebarát személyének és javainak tiszteletben tartását. Ez az ún. iustitia civilis-nek (polgárjog) vagy a iustitia le­ galis-nak felel meg azzal, hogy a közjó érdekére irá ­ nyul. Így például a tulajdon kérdésében az abszolút igazság a javak közös voltát tan ítja, de legalábbis azt, hogy ne kívánjuk felebarátaink javait. A körülhatá­ rolt igazság így hangzik: Ne lopj. A kettő között mégis csak van egy analógia: a második alája van rendelve az elsőnek, és arra kell törekednie, hogy annyira megközelítse, am ennyire csak lehet. „Itt azt halljuk, hogy m inden em ber az isteni igazságosság keresésére kapott p aran csolatot. . . és nem elég az, hogy az emberi igazságosság szerint legyenek kegye­ sek.”79 M ár most m indkét igazságosság ebben konkretizá­ lódik: egyház és állam ; és összekapcsolódásuk m agya­ rázza a két képződmény közötti vonatkozásokat. Zwingli szerint az egyházi közösség és az állam i tá r ­ sadalom egy egységet alkot. Csupán tárgyuk szerint különböznek: a köztulajdon — szellemi vagy világi — és funkciói: más az igehirdető vagy a prófétai tiszt, és megint más a m agisztrátus (fejedelem vagy tanács). Az egyháznak az a feladata, hogy az evangéliumot hirdesse és hűségesen éljen eszerint, míg az állam az emberi igazságosság irán t van elkötelezve, m ert ezt kell megkövetelnie, és ez szab korlátot az uralkodó önkényének is. De ezen túlmenően az egyház és az állam alája van rendelve Isten igéjének, m ert m ind­ kettő fölött az ige áll. H a közelebbről megtekintjük, kitűnik, hogy ezeknek a fogalm aknak a kifejlődését a középkor csúcspontján legnagyobb részben a nominalizmus határozta meg. Ennek a logikája, amely nem ismer semmiféle egye­ temesen konkrét fogalmat, és csupán az egyént (indi­ viduum) tekinti reális dolognak, bomlasztóan hatott akár a birodalm on belül, mivel elősegítette a nem ­ zeti államok létrejöttét, a k ár az egyetemes egyház­ ban, amelynek élén a pápa állt, m ert az egyetemes egyház emez ideológia szerint Krisztussal m int fővel az élen láthatatlan, míg a látható egyház partikulá­ ris, lokalizált egyházként jelentkezik. Innen vannak a tartom ányi és városi egyházak, Zwinglinél: K irchhöre (egyházi testület, egyházkerület). Ezért vetődik fel most m ár az a probléma, hogy az egyházat bele kell integrálni a városi testületbe vagy egy kisebb kere­ tek között mozgó egyházi reform kérdése: ez meg­ könnyítené a két szociális képződmény egyesítését. Az állam és egyház közötti kapcsolatok kérdése te ­ h át nem in abstracto, nem is azon a módon, ahogy az előző században, hanem nyilván új, korlátozott ke­

retek között vetődik fel. Nem úgy áll ez a dolog, hogy az egyikük átmegy a másikba, vagy hogy a hatalm a­ kat megosztják, ha elméletileg különböző céljaik van­ nak is. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy Zwingli felfogása szerint az egyház üdvintézményből pedagógiai intézm énnyé lett, és hogy másfelől nincsen olyan jó kormányzat, amely ne volna keresztyén, és ne volna a rra kötelezve, hogy keresztyén állam polgá­ rokat neveljen; így az állam és az egyház között kom plem entaritás áll fenn. Az egyház és az állam — m indkettő különböző szolgálattal és jogokkal rendel­ kező testületet alkot. Az egyházban megvan a fel­ ügyeleti jog a kormányzó testületek fölött, mivel az egyházi tisztségviselők nem lehetnek bizonyosak ab­ ban, hogy a polgári hatáság — a maga törvényadásá­ ban és Isten igéje felőli döntéseiben, a Bibliát tekinti norm ájának, másfelől pedig ennek a hatóságnak fel­ ügyeleti joga van a laikusok fölött: vö. az 1530-as Nagy Erkölcsi M andátumot, illetve gondoljunk a kle­ rikusokra, akiknek m orális m agatartása és tisztüknek helyes ellátása arra készteti őket, hogy felülvizsgálják magukat. Ez annyira messzemenő dolog, hogy Zwingli egyik kijelentése szerint — Zürichben, az egyház kon­ szenzusa szerint — (tacito consensu totius Ecclesiae) ennek intézkedéseit a Nagytanácsnak kell átadni.80 De mindezen túl, am i legmélyebb egységüket alkot­ ja, az hogy m indkettejük egyformán függ egy m a­ gasabb princípium tól: ez pedig az Isten igéjére, il­ letve m agára Istenre való hallgatás, amely igéje ál­ tal uralkodik. Innen van az, hogy a szolgálatnak a magisztrátussal szembeni fölérendelése, mivel amaz arra van rendelve, hogy az igét hirdesse, Isten a k a ­ ratát az em ber elméjébe vésse, interpretálja, és le­ gyen gondja arra, hogy a közélet m indem e szektorai­ ban ez az ak arat beteljesedjék. Éppen ez a Bibliában kijelentett, Istennek népe fölötti uralm át megalapozó igéjére való közös vonatkozás az, am ely a társadalm i rendek egységét és kohézióját alkotja. Lehet, hogy Zwinglit az Ószövetség ism erete ju tta tta el erre a fel­ fogásra, Isten népe bibliai eszményének előmozdítá­ sával, tám ogatásával a városi gyülekezetben. Ez a nézet egyszersmind annak leegyszerűsítésére és az egységesítésre való törekvésnek is megfelel, amely Zwinglinél jelentkezik. Különbözik ez L uther nézeté­ től, amely az állam nagyobb autonóm iája m ellett emel szót, így a két hatalom további szétválasztását feltételezi. Luther ui. az emberi észnek nagyobb kom petenciáját ismeri el az e világi vonatkozások tekintetében, a m agisztrátus erre mindaddig tám asz­ kodhat, amíg az anyagi javak jönnek szóba. Tehát Luthernek a „két birodalom "-ról szóló tanítását („zwei Reiche” v. „zwei Regimente”) nem hasonlíthatjuk ösz­ sze Zwinglinek a „két igazságról” szóló tanával, mert Luther tanítása szerint a két „regim entum nak” megvan a maga saját természete és törvénye. Másfelől Zwingli tanítása visszahatásként, reakcióként magyarázható, akár a római egyházzal és igényeivel, valam int a lelké­ szeknek Zwingli által megbélyegzett uralomvágyára, akár az újrakeresztelők ellen és ezeknek az állami rend ellen irányuló elkülönülési tendenciái ellen. Zwingli, aki egyházi em berként is, m int egy korpo­ rativ város tagja, részben felelősnek érezte magát en­ nek a javáért, ezt a m agatartást nem tu d h atta helye­ selni. Az újrakeresztelőkkel folytatott v itája következ­ tében m indinkább az állam oldalára sodródott. Ehhez járul még az is, hogy különbség mutatkozik nála az eszkhatológiában. Nem v ár ugyan arra, hogy Isten országa a maga teljességében, tökéletesen megvalósul a földi „ország” körén belül, de mégis azt tanítja, hogy Isten országa jelen van ezen a világon belül:

„Ezért öltöztette testbe Fiát Isten: nemcsak kinyilat­ koztatni ak arta a világnak, hanem meg is akarta va­ lósítani a két dolgot, ti. a m egváltást és a m egújí­ tást.”81 Sőt mi több: Isten királyi uralkodása, ahogy Zwingli fogja fel, nemcsak a keresztyén hívőkre vo­ natkozik, hanem kiterjed ebben a világban minden emberre. „Isten igéjének uralkodnia kell minden em ­ ber fölött: szükséges, hogy előírás, rendelkezés legyen neki, a maga igazságában nyíljék meg és tárulkozzék fel előtte, m ert tartozunk azzal, hogy ezt (ti. az igét) kövessük.”82 Tehát Zwingli szociális tanításában van egy univerzalista, sőt: missziói vonás. Midőn a Pater imádságát (Mt 6.) görög form ájában interpretálja, en­ nél a kérésnél: Veniat regnum t u u m . . . — ezt írja: „Isten országa sem nem gyarapodhat, sem nem keve­ sebbedhez mivel a lehető legtökéletesebb, önmagában, de minden bizonnyal történhet ez vele nálunk. Vagyis am ikor azt kérjük, hogy Isten országa jöjjön el hoz­ zánk, vagyis az igazságosság, a békesség, a Szentlélek által való öröm stb., akkor azt kérjük, hogy növe­ kedjék közöttünk Isten országa, vagyis hogy szentül és szeplőtlenül éljünk, hogy a lehető legtöbben kö­ zülünk bem enjenek az Isten országába, hogy ism er­ jük el és tiszteljük őt királyunkként.”83 Theokráciáról kellene beszélnünk ebben az össze­ függésben? H. Smid válasza erre az, hogy „Zwingli alapvetően theokratikusan gondolkozik. A valóságos Úr az ő szemében Isten. Ami az ő királyi uralkodása szemszögéből üdvös, az a jó. De, ami ennek a király­ ságnak rontására van, az gonosz.”84 M ajd így foly­ ta tja : „Zwingli szemében nem a gyülekezeti elv a döntő fontosságú dolog, hanem Isten királyi uralm á­ nak az érvényesülése.”85 Robert C. Walton a maga részéről Zw ingli’s Theocrary c. m űvét (Torontó, 1967) így fejezi be: Zwingli sohasem próbált egy olyan rendszert létesíteni, amelyben a korm ányzat politi­ káját Isten képviselői irányították volna, márpedig éppen ez volna az, am it m a theokráciának nevezünk. De Zwingli ennél sokkal tágabb értelem ben mégis egy theokratikus célra törekedett. Azt kísérelte meg, hogy a klerikusokat megszabadítsa a világi gazdag­ sággal és hatalom m al kapcsolatos gondjaiktól, hogy az evangéliumot tudják prédikálni, és ne avatkozza­ nak bele azokba a kötelességekbe, amelyeket Isten a m agisztrátusra rótt rá. Zwingli úgy gondolkozott, hogy Isten akaratát csak úgy lehetne megvalósítani, ha a klerikusok és a világi hatalom birtokosai a keresz­ tyén társadalm ak iránti kötelezettségeiket teljesítik, és nem ism ert más célt a gyülekezet számára, csak azt, hogy Isten akaratát teljesítse. A gyülekezetről és céljáról alkotott nézete tehát theokratikus eszményé­ nek különleges megfejtése, amelyet a 16. század poli­ tikai gondolkozása form ált meg.”86 Záró szem pontok Végezetül szeretném azt a dicséretet idézni, amelyet M artin Bucer a kappeli csatatéren, röviddel Zwingli halála után fejezett ki M elanchtonnak írt levelében, márpedig ő m indenkinél jobban ismerte Zw inglit:87 „Igazán kegyes és istenhivő ember volt. Ezen túlm e­ nően szerelmese volt a ,bonae litterae’-nek, pártolója is ezeknek az övéi között. Megengedem: természete szerint éles és talán túlzottan temperamentumos, és nem volt híjával honfitársai szabadságvágyának és nyersességének sem. De kétségkívül nem volt neki fontosabb kérdése, m int a Krisztusnak kijáró tisztelet és szülőhazájának az üdve. Ebben a vonatkozásban merészebb ügyre kellett vállalkoznia, m int amely pré­ dikátori tisztéhez m érten m egillette volna: a vér volt az engesztelés ezért a bűnért.” Ezt fűzi még hozzá:

351

„Á rtatlanabb volt, m int ahogy náluk (a w ittenber­ gieknél) bepanaszolták, m int ahogy magam sem ta r ­ tok helyesnek részéről m indent; ahogy a magam ré ­ széről sem.” Ez a dicséret, ha jól értjük, aláhúzza azt a távolságot, amely Zwingli intenciói között — ezek jók voltak, hiszen csak Isten dicsőségét és hazája jav át ta rto tta szeme előtt — és szomorú sorsa között, amely gátat Vetett annak, hogy tanításai elterjedje­ nek. Ezt a megítélést alátám asztja Zwinglinek a Commentarius (1525) végén megfogalmazott gondo­ lata: „Mindaz, am it elmondtunk, Isten dicsősége, a Respublica C hristiana és a lelkiism eret java érdeké­ ben hangzott el.”88 Ezek te h á t a fő motívumai irodal­ mi m unkásságának, valam int közéleti tevékenységé­ nek. Mégpedig, ha végigolvassuk írásait, azt látjuk, hogy Isten dicsőségének proklamáció ja, tehát királyi uralkodásának elismerése — akár az egyének, akár a szociális képződmények fölött — az a szempont, amelynek alapján valam ennyi m űvét írja, m indenek­ előtt az 1525-ös Com m entarius-t és 1525-ben megje­ lent De providentia c. prédikációját: de ugyanez az indítóoka m inden cselekvésének is. Az em ber alázata és Isten dicsőítése — éppen ez az a kritérium , amely­ nek alapján az Írás helyes m agyarázatát megkülönböz­ tetjük hamis interpretálásától, és am ely korlátok kö­ zött ta rtja a szubjektivizm ust: „Megítélésetek és el­ határozásotok úgy szól, hogy elvetitek az emberi sem ­ miségeket, és felm agasztaljátok Isten igéjét és dicsőí­ tését, de akkor is emlékezzetek arra, hogy ez Istentől való” — írja Zwingli.89 Ahogy Chr. Gestrich meg­ jegyzi, „még a tradicionális-m etafizikai fogalmak is, amelyeket Istenről szóló tanításában alkalm az Zwingli, éppen elég világosan m utatják, hogy az ember kor­ látozott lényéből hogyan következtethetünk Isten ha­ talm ának korlátlan teljességére”.90 Másfelől, ahogy Bucer adja értésünkre, Zwinglinek olyan volt az alkata, hogy m indig az abszolútra tö­ rekedett. Vele mindig úgy állt a dolog, hogy „vagy így, vagy sehogy”. Így tanításában is így áll előttünk: Isten, nem pedig a terem tm ények; a Lélek a testtel szemben; a Lélek a betűvel ellentétben; a belső szó a külsővel szemben; a belső em ber a külsővel szem­ ben stb. Az eredm ény a tanítás és a kultusz, vala­ m int a kegyességi praxis leegyszerűsítése volt, rész­ ben a Tridentinum római katolikus dogm ájának ha­ tározatlanságára, részint a népi kegyesség kinövéseire való reagálásképpen. Ami pedig Zwinglinél felismerés volt, az azonnal hitvallássá is lett: nem találom ra történik az, hogy utolsó három iratának: a Berni P ré­ dikációnak, a Fidei Ratio-nak és a Fidei Expositionak a tém ájául az Apostoli H itvallást tette szándéká­ nak jelzőjévé, hogy a dogm ákat eredeti és egyszerű form ájukra vezesse vissza. Csakhogy a dogma is so­ k at veszített gazdagságából és hatóerejéből. Bárm eny­ nyire csodáljuk is Zwingli m érhetetlen teljesítményét, amely mindössze 10 évre korlátozódik, mégis kényte­ lenek vagyunk m egállapítani tanításának egy bizonyos egyoldalúságát, amely a h it hagyományos tartalm ának megszegényedését hozta magával. Ha m inden hang­ súlyt egyetlen teológiai elemre teszünk: Istenre, aki felségében uralkodik — mi lesz akkor em berré léteié­ vel, a sákram entum okkal, az úrvacsorával stb? Éppen ez az a szemrehányás, amelyet L uther tett Zwingli­ nek,91 és kénytelenek vagyunk megvallani, hogy nem volt igazságtalan Zwingli iránt. Nem állt szándékunkban, hogy mélyebben belebo­ csátkozzunk ebbe a kritikába, csupán a rra kívántunk rám utatni, hogy Zwingli tanításának polaritása Isten királyi uralkodásának fogalma körül kering, és éppen ez a legfőbb tanítás, amely a zwingliánizmusból á t­

352

m ent a reform átus egyházba. Egyben intés is ez ateista és m aterialista világunkhoz, de oka annak is, hogy m iért van Zwinglinek m ondanivalója k o rtár­ saink számára is. M ert ha Zwinglinek a mi korunk­ hoz intézett üzenetét arra korlátoznák, hogy az Isten Úr, aki m inden ember, minden osztály, minden nép és az egész történelem fölött áll és uralkodik, m ár akkor sem élt és halt volna meg hiába Zwingli. L uther kortársai öt szóban foglalták össze üzenetét: Verbum Domini manet in aeternum, és ezt az öt be­ tű t — V. D. M. I . AE. — találjuk L uther és János Frigyes választófejedelem képm ásán felül, a feszüle­ ten, műveinek 1556-os jénai kiadásán, bevezetőül. Ha Zwingli örökségéért is meg akarnók tenni ugyanezt, akkor abban az öt szóban tehetnők meg, amelyek egész tanításának magvát tartalm azzák: Soli Deo honor et gloria! J. Pollet JEGYZETEK A le g g y a k o rib b rö v id íté s e k a je g y z e te k b e n íg y fo rd u ln a k elő: S = H u ldre ich Z w i n g l i s W e rk e , g rsg . v. M. S c h u le r u n d J . S c h u ltn e ss, 10 B de, 1826—1842. Z = Hu la re ich Z w i n g l i s S ä m t l i c h e W e r k e , im C o rp u s R e fo r ­ m a to ru m , b e g rü n d e t v. E. E gli. 1905. k k . WA = M a rtin L u t h e r s W erk e, W e im a re r A u sg ab e, 1883-tól (fo lya m a tb a n ) . 1. Vö . B a ur, A ug., Z w in g lis T h eo lo g ie, I h r W erd en u n d ih r S y stem . B d. II. (1889), 817. k . — 2. L o c h er, G o ttfrie d W., D ie T h eoiogie H u ld ry c h Z w in g lis im L ic h te s e in e r C h risto lo g ie, B d. 1.: D ie G o tte s le h re (1952), 11. k . — 3. RR G , B d. b (1962.) Sp. 1963. — 4. Z. l, 379, 21—32. —5. U o., V, 712. k . — 6. Vö . o d . I I . 182, 4. k k ; IV 491; 11—13, 18. k . 23. k .; S V I/II, 314 és i. t. — 7. Vö. L o ch er , G. W., i. m . 148. o.: „ F ig y e ljü n k a r ra , h o g y a F iliu s-b a n és m ö g ö tte h o g y a n m arad, a cselek v ő a la n y az egé sz tö rté n é s b e n az A ty a v a g y e g y s z e rű e n a ,d e u s ’ v a g y a ,n u m e n ’. . . ’’ — 149. o.: „ Új r a m eg ú jr a h a n g s ú ly e s ik a rra , h o g y c sak a k ö z b e n já ró is te n s é g e k e z e s k e d ik a m e g v á ltá s v é g érv é n y e s s é g é é rt és ö r ö k k é v a ló s á g á é rt, c s a k ez a d h a t a e te r ­ n u m p r e tiu m - o t”: Z V III, 234. k., II, 38, 32 s tb . — 8. Z III, 674, 21—25: F a lsa relig io siv e p ie ta s est, u b i alio fid e tu r q u a m deo. Q ui erg o q u a m c u n q u e ta n d e m c r e d itu ra fid u n t, v e re p ii n o n su n t. Im p ii s u n t, q u i h o m in is v e rb u m ta n q u a m d e i a m p le c tu n tu r. — 9. Z V, 583, 117; 786, 7—10. — 10. G e ­ strich, C h risto f, Z w in g li a ls T heo lo g e. G la u b e n u n d G eist beim Z ü ric h e r R e fo rm a to r. 1967. 64. o. — 11. S II/1, 207. o. — 12. F id es n ih il a liu d e s t q u a m D eu m c o g n o sc e re e t ei to ta fid u c ia h a e re re , e u m m e tu e re , r e v e re ri, c o le re : S VI/1. 591. o. — 13. Z IV, 702. — 14. Z IV, 804, 11. k k .; 805, 9. k k . — 15. Vö. Ges trich, i. m . 34. o. — 16. A lite r erg o d e c a r n e e t s a n ­ g u in e h u iu s sa c ra m e n ti se n tie n d u m est, q u a m th e o lo g i h a c ­ te n u s s ta tu e ru n t, q u o ru m o p in io n i o m n is se n su s, ra tio , i n ­ te lle c tu s e t fid e s ip s a r e c la m a r u n t: Z III, 786, 4. — 17. F id es est ev id en s, p le n a e t f irm a d e i co g n itio e t s p e s : Z IV, 120. — 18. Z IV, 491, 18—24: E s t erg o fid e s ea m e n tis c e rtitu d o et su m m a , q u a m h o m o h a b e t ac s e n tit e tia m h a b e re in eas re s a d q u a s te n d im u s, in q u a s sp e s o m n es d irig im u s . . . F id e m d ix i h a n c n o n m o d o se n te n tia m , se d re m ip sa m , q u a h is, q u a s s p e re n tu r, in h a e re m u s . A tq u e, u t c la riu s d icam , n o n est is ta s e n te n tia r e s a liq u a , q u a e solo fig m e n to h u m a n o c o n s te t a u t a m b ig u s o p in io n e, se d m a n ife s tu m e x p e rim e n tu m est, q u a h o m o e x p e r itu r in tr a se, q u a n ta m fid u c ia m h a b e a t in ea, q u a e n o n v id e n tu r. E st erg o c e rta e x p e rie n tia , q u a h o m o in t r a se in fa llib ile m d e deo e t a d d eu m , in q u ern s p e ra tu r , s e n te n tia m fid u c ia m q u e s e n tit. — 19. F id es en im C h ristian a re s est, q u a e in a n im o c re d e n tiu m s e n titu r , sic u t v a le tu d o in c o rp o re : Z III, 700, 23. — 20. F id e s erg o clav is est, q u a e m e n ti s c rin iu m re m iss io n is p e o c a to ru m r e s e r a t: Z V, 719, 2; vö. 725, 738. — 21. Q uum erg o e t electio et fid e s a li ­ o ru m h o m in u m n o s la te a t, q u a n tu m v is de n o s tr a fid e e t e le c tio n e s p ir itu s d o m in i n o s c e rto s r e d d a t: iam et hoc la te t, a n a liis s in t re m iss a p e c c a ta , q u o m o d o ig itu r p o te s t h o m o h o m in e m c e rtu m f a c er e d e re m iss is ei p e c c a tis? A rte s s u n t e t n u g a e m e ra e , q u ic q u id i n , h a c r e R o m a n i in v e n e r u t P o n tifices. — 22. Z IV, 691, 18; v ö . Z II, 642, 12. k . — 23. Z IV, 77, 8—11. — 24. V erb u m fid ei, q u o d in m e n te se d e t fid e liu m a n e m in e iu d ic a tu r, se d a b ip so iu d ic a tu r e x te riu s v e rb u m : S VI/2, 180. o. — 25. Z I I , 1457, 16. k k . (A 67 z á ró b e sz é d m a ­ g y a r á z a tá n a k befejezése.) — 26. S p iritu s e n im , q u i in C h risto lo q u itu r, u b iq u e su i e s t sim ilis. C o n so n e n t erg o h a e c d uo v e rb a n e c e s se e s t: S VI/1. 221. l . (in M t 5,10). — 27. Z V, 581, 15—582, l . — 28. Z V, 786, 2—4. — 29. Vö. Ge strich, C h r. i. m ., 144. o. — 30. S VI/1, 235: P ii v e ro p e tu n t h o c su m m o b o n o f ru i et ei f a m iliar e s esse. H oc t u m fit, q u u m s u m u s D eo q u a m sim illim i. S im iles ei esse n o n p o ss u m u s n is i in n o c e n tis, sa n c tim o n ia e t v ita e p u r ita te . Q uod v ero a n o b is esse h a u d ­ q u a q u a m p o te s t, se d a deo d o n a tu r. Vö. Z V, 773, 3—5. — 31. S V I I , 364. o .: uo. 666. o. — 32. S VI/1, 717. k .; S p iritu s in q u a m d e i m ise ru m h o m in is s p iritu m d ig n a tu r a d s e t r a ­

h e re , sib i iu n g e re , a llig a re ac p ro rs u s in se tr a n s f o rm a r e . — 33. Z VI/1, 311, 13—16.; vö. Z VI/13, 135, 17; S ed q u u m d e u s se se n o b is e x h ib e a t et a d p ro p iu s c o g n o sc e n d u m o ffe ra t, n o n t e m e re est, v e ru m in h o c, u t eu m p o s s id e a m u s et, q u o cu m h ic c o m m e rc iu m in iv im u s, in d ip isc a m u r. — 34. Z II, 182, 3—7. — 3o. Z VI/3, 169. k k . — 36. Z VI/3, N r. 166, 1—230. o. — 37. Z III, 644. k k . — 38. Z VI/1, N r. 116, 450. k k . — 39. Z VI/3, 73, 15. — 40. N ec q u ic q u a m est, q u o d n o n e x illo, in illo et p e r illu d , im o illu d ip su m s it: Z VI/3. 83, 12. — 41. N am q u a e c u m q u e su n t, ip su m su n t, in ip so s u n t, p e r ip s u m s u n t: uo., 93. 1. — 42. E sse ig itu r r e ru m u n iv e r s a r u m esse n u m in is est S VI/3, 2x9, 28. Vo. S VI/1, 530. o.: D eu s e a m n a tu r a m sig n ificat, q u a e f o n s est o m n is b o n ita tis. Q u a e c u m q u e su n t, e s se n tia m su a m h a b e n t a d e o ; — Z V/1. 459, 26 (B e rn e r P re d ig t, 1528, 1582); É s ez a jó , az I s te n és Úr, a k i m in d e n d o lgot te r e m ­ te tt, a k i lé n y e g e is m in d e n d o lo g n a k . — 43. Vö. L th K 3, B d. 3, Sp. 603, k .; B d. 9, Sp. 601. k .; B d. 10, S p. 125. k . — 44. Z VI/3, 71, 9; vo. 220, 22: Ip s u m (in te llec tu m ) ig itu r, d u m n u m in e co m m u n e m , q u a n tu m v is m u tu o , h a b e t. — 45. S VI/1, 530. o. — 46. I. m . 65. o. — 47. S IV, 83: P a t r i en im o m n i p o te n tia , f i lio g r a tia e t b o n ita s, s p ir itu i v e ro sa n c to v e rita s in sa c ris lite ris tr ib u a tu r . — 48. Z X III, 304, 17: V e ra fid es est, q u a e in d ei m ise ric o rd ia m ac iu s titia m im d e s in e n te r m e d ita tio n e f e ru r , n a m u tr a q u e in C h risto n o b is (ta m e tsi in o m n ib u s o p e rib u s su is r e lu c eann) c la riss im e o ste n d it p ie tis sim u s p a te r , m is e ric o rd ia m q u id em , q u o d u n ig e n itu m su u m p ro n o b is d ed it, u t p e r eu m v iv a m u s (1J n 4,9), iu s titia m v ero , q u o d eid am n o n p e p e rc it, se d in g ra v iss im o s c o rp o ris c r u ci a t us ac m o rte m tu rp is s im a m tr a d id it (R óm 8,32), q u ib u s n o s tr a p e c c a ta e x p ia re t. — 49. Z II, 478, 29; III, 675, 36; 695, 2. 31; 778, 27; 787, 34; S VI/1. Id. 530. — 50. Z V, 782, 4—12; T e h á t ebb ől az k ö v e tk e z ik , h o g y az Ú r Jé z u s K ris z tu s b a n h in n i —, ez a z ő is te n s é g é re é p ü l; ez é rt, m e r t ő az ig az Iste n , a h o ­ g y a n v ilá g o sa n é r té s ü n k r e a d ta (Jn 12,44): a k i ő b e n n e h isz — m o n d ja —, n e b e n n e h ig y je n , m e r t ő e m b e r: h a n e m a b b a n h ig g y en , a k i ő t k ü ld te , d e ő e g y Iste n v e le ; eb b ő l az k ö v e t­ k e z ik , h o g y K risz tu s J é z u s b a a z é rt v e tjü k m in d e n h itü n k e t, m e r t ő ig a z Iste n . — 51. Z V, 679 (Je g y z e t). — 52. Calvetti, C arlo , P re s u p p o s iti e p o s tu la ti filo so fic i n e l p e n s ie ro di Z w in g li: R iv ista d i filo s o fia n e o -sc o la s tic a , B d. 49, 1957, 25— 52. o. — 53. Z VII/3, 220. — 54. Uo., 150., 7. — 55. U o., 214, 15. — 56. Uo., 156, 7. — 57. U o., 128, 13. — 58. U o., 129, 3; vö. 140, 5. D e le ír v a : uo. 140, 15: ita u t le x s it ip s a Dei co g n itio . — 59. Uo., 142. o . (Jegyz.) — 60. U o ., 149, 17. — 61. Uo., 123, 21. — 62. 145. o. (Jegyz.) — 63. D e 203, 1. — Z w in g li n y ila tk o ­ z ik a ,,N eo terici” ellen O ck h am , G. B iel). — 64. Ges trich, C hr. i. m . 55. o. (Jegyz.) — 65. Z VI/3, 182. o. (és jegyz.) — 66. S VI/1, 542. k .: V irtu s v e ro p ie ta s est, e t o m n e q u o d h o n e s­ tu m , p u lc h ru m et b o n u m est, c o m p le c titu r. — 67. Z III, 643, 20—34: F u c u s erg o e s t e t f a ls a relig io , q u ic q u id a th e o lo g is ex p h ilo so p h ii „ q u id sit d e u s ” a lla tu m est. Q uod si q u id e m de h o c q u a d a m v e re d ix e ru n t, ex o re d e i fu it, q u i c o g n itio n is s u a e s e m in a q u a e d a m e tia m in g e n te s sp a rs it, q u a m v is p a rc iu s et o b s c u riu s ; a lio q u i v e r u m n o n esset. N obis a u te m , q u ib u s d e u s ip se p e r filiu m su u m p e rq u e s p iritu m sa n c tu m

loc u tu s est, illa n o n a b eis, q u i h u m a n a sa p ie n tia tu rg e b a n t, a tq u e ead em , q u a e re c te a c c e p e ra n t, c o r ru p e ru n t, se d ex d iv in is o ra c u lis p e ta n d a su n t. H a e c e n im u b i n e g lig i co ep e­ r u n t, d e sc e n su m est in o m n ia c a m is , h o c e s t: P h ilo so p h a e f ig m e n ta ; eis c re d itu m e s t; iis f r e ti d e deo, q u a e v o lu issen t, n o n m o d o ip si s e n s e ru n t, se d et a lio n s ea d e m s e n tire co eg e­ ru n t. C um t a m en n u llu s e x eis c u iq u a m p e r m itte r e t d e se s e n tire , q u o d ille a liu s, q u in c u n q u e ta n d e m , v o lu isse t. A tq u e h a e c est c a rn is a u d a c ia , q u a e s e p ro th e o lo g ia v e n d id it. H os " q u id d e u s s it” e x eiu s o re v o lu m u s d isc e ra , n e in stu d iis n o s tr is c o r ru p ti e t a b o m in a b ile s fia m u s (Z solt 14,1—7). — 68. Gestrich, i. m . 109. o. (87. je g y z e t) — 69. M y c o n iu s-h o z (b izalm asan ) 1520. jú liu s 24. — 70. Z I, 67, 17—24—68, 1—3.; — ez a k é p g y a k r a n ta lá lh a tó : S VI/2, 172, 33; 240, 14; Z II, 171,7 (eszköz és e d é n y ). — 71. Z Π , 225, 28—226, 32. — 72. Z IV, 654. — 73. Vö. S c h m ia, H ., Z w in g lis L e h re v o n d e r g ö ttlic h e n un d m e n s c h lic h e n G e re c h tig k e it, Z ü ric h , 1959. — 74. Z I, 41ö. k. — 75. Z II, 183, 24. — 76. S c h m i d , H ., i. m . 179. o. — 77. Uo. 201. o. 78. Vö. Z II, 480, 28. k k . ; 490, 9. k k . — 79. Z I, 493, 32; vö. 497, 15. k k . — 80. Z IV. 479, 5: vö. S c h m i d , H ., i. m . 252. o. (jegyz.) — 81. S IV, 47 (E x p o sitio fidei): ,,H ic fo n s est c u r filiu m su u m u n ig e n itu m c a rn e a m ic iv e rit, u t h a e c duo tu i o rb i n o n m odo o ste n d e re t, se d e tia m im p e n d e re t, r e ­ d e m p tio n e n e t r e n o v a rio n e m .” Vö. S VI/1, 716, 44: „M u n d u m v en i n o n m o d o re d im e re , se d etia m m u ta r e .” — Vö. L a v a ­ ter : H a n s R udolf, R e g n u m C h risti e tia m e x te rn u m . H u ld ry c h Z w in g lis B rie f v o m 4. M ai 1528 a n A m b ro siu m B la r e r in K o n ­ s ta n z : Z w ing lia na , B d. XV/5, 338—381. o. — 82. Z II, 521, 13; vö. III, 664, 23. — 83. S. VI/1,236. o . ; G ra e c e e s t: V e n ia t r e g ­ n u m tu u m . R e g n u m d e i n e c a u g e ri n e c m in u i in s e p o te st, sed p e rfe c tis s im u m e s t; a p u d n o s v ero a u g m e n tu m re c ip it e t d e c re sc it. P e tim u s ergo, u t a d n o s v e n ia t re g n u m dei, id e s t: iu stitia , p a x , g a u d iu m in s p ir itu s a n c to etc.; u t a u g e sc e t, h o c est, u t s a n c te e t in c u lp a te v iv a m u s, u t n o s tr u m q u a m p lu rim i in re g n u m dei v e n ia m u s , u t illu m re g e m a g n o sc a m u s co la ­ m u s q u e — 84. S c h m i d , H ., i m ., 229. o. — 85. U o., 230. o. (jegyz.) — 86. I. m . 226. o. — 87. S tra s s b u rg , 1531. o k tó b e r 24 (R ó tt , J. közli): Z w in g lia n a , B d. XIV/9, 1978/1, 478—486. o.: Z w in g lis ca su m , o b se cro , in m e lio re m p a r te m in te r p re te m in i: f u it . . . h o m o v e ra re lig io su s e t D om ino c re d e n s, litte ra r u m su m m u s a m a tor et a p u s su o s in s ta u r a to r . In g en io , fa te o r, fu it a c ri e t s ta tis calid o , g e n e tilisg u e sin e fe ro tia e m in im e v ac a n te . A t in d u b ie a liu d n o n sp e c ta u it q u a m g lor i a m C h risti et p a tr ia e sa lu te m . Q ua in re i si c o n s ilia c a e p it fo rtia m a g is q u a m e x fu n c tio n e e u a n g e lic a , sa n g u is lu it h o c p e c c a tu m . . . In n o c e n tio ri sa n e a n im o f u it q u a m sit v o b is d e la tu s, e ts i n u n ­ q u a m in h o c p ro b a rim o m n ia, sic u t n e c in m e ip so . — 88. Z III, 911, 30: N os e n im q u ie q u id d ix im u s, in g lor ia m dei, a d u tilita te m re ip u b lic a e c h risti a n a e c o n s c ie n tia ru m q u e b o n u m d ix im u s. — 89. Z II, 622, 28—31. — 90. Vö. Ges trich, i. m . 101. o. — 91. L u th e r : „N em , b a rá to m , a h o v a I s te n t h e ly e z e d n e k e m , o d a k e ll te n n e d v e le e g y ü tt az e m b e risé g e t is .” A h it nem m o n d h a t le I s te n e m b e rré lé te ié rő l, K risz tu s e m b e ri te r m é ­ sz etérő l, „ m in t a h o g y J á n o s m e s te r le v e ti és le r a k ja a k a b á t­ já t, m ik o r á g y b a m e g y .” W A 26, 333, 6. k .; 9. k.

DOKUM ENTUM OK A Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése határozataiból Az előző számban összefoglalást adtunk az LVSZ budapesti nagygyűléséről. Most annak folytatásaként a munkabizottságok által előkészített, s a plenáris ülés által elfogadott határozatok főbb m egállapításainak bem utatása következik. Ezek m ind előrem utató jelle­ gűek, a jövő szám ára adnak tanácsot, útm utatást, irányelveket, mind a tagegyházak, m ind az LVSZ központja számára. A b ék éért Az LVSZ VII. nagygyűlése Budapesten az emberiség történelm ének kritikus időpontjában gyülekezett ösz­ sze. Világunkat politikai feszültségek, társadalm i és gazdasági igazságtalanságok és az erőszak szakítja ré­

szekre. A fegyverkezési verseny egyre erősödik. A gaz­ dagok és a szegények közötti szakadék egyre nagyobb lesz. Ebben a helyzetben így fogalmaz a nagygyűlés: „Az EVT tavalyi vancouveri nagygyűlésének és más nemzeti és nemzetközi egyházi gyűléseknek szel­ lemében mi is sürgősen felhívunk m indenkit, hogy ál­ lítsák meg ezt a pusztulásba vivő folyamatot, és he­ lyette az igazságosságot és a békét építsék. Mi a nagy­ gyűlésnek »Krisztusban — reménység a világért« té­ m áját előadások, bibliatanulm ányok, istentiszteletek és imádságok segítségével szemléltük, vizsgáltuk, hogy megértsük, m it jelent ez ehhez az óriási problémához nyújtandó hozzájárulásunk szám ára.” „A nagygyűlés, amelyre több m int ezer ember gyü­ lekezett össze északról és délről, keletről és nyugat­

353

ról, szám unkra jel volt a terem tő keresztyén élhivatás megértésére és a rra a lehetőségre, hogy hozzájárulha­ tunk a különböző társadalm i és politikai rendszerek­ ben élő em berek közötti bizalomhoz. A rra is emlékez­ tetett m inket, hogy ez a folyam at más jóakaratú em­ berek ügye is.” „Azokkal az emberekkel együtt, akiknek száma az egész világon egyre nő, meg vagyunk győződve arról, hogy az atomfegyverek alkalm azását semmi esetre sem lehet erkölcsileg igazolni. Semmiféle érdek és semmilyen cél sem indokolhatja azt a kockázatot, hogy az egész földgolyó megsemmisülhet. A fegyver­ kezési verseny m ind világosabbá tette azt az erkölcsi dilem mát, am ely a nagyhatalm ak között az elrettentés egyensúlyából adódik. A nagy katonai szövetségek stabil viszonya szám ára más alapot kell találni, mint az elrettentés rendszerét. Elkötelezzük m agunkat, hogy az LVSZ-ben és tag­ egyházainkban kitartóan m unkálkodunk a békéért és az igazságosságért, és ehhez a következő lépéseket ja ­ vasoljuk: Sürgősen felhívjuk az LVSZ tagegyházait arra, hogy — gyülekezeteiket igehirdetéssel, imádsággal, neve­ léssel, lelkipásztori szolgálattal biztassák, hogy fárad­ hatatlanul foglalkozzanak a világ békéjével és az igazságossággal; — ú jra szenteljenek figyelmet a béke szolgálata teológiai és etikai alapjainak, és a gyermekeket, a fia­ talokat és a felnőtteket tanítsák hivő keresztyén im ád­ kozásra az igazságos békéért; — kezdjenek speciális kiképzést a béke szolgálatá­ nak egyházi m unkatársai szám ára; — tartsanak m inden évben nemzetközi hetet a bé­ kéért és igazságosságért; — tegyék lehetővé a gyülekezetek között a dialógust és tapasztalatcserét ideológiai, nemzeti, társadalm i­ gazdasági és hitvallási határokon át.” Az LVSZ tagegyházai — „hívják fel az illetékes korm ányokat és más szer­ vezeteket, hogy szálljanak síkra a következő célokért: — ellenőrizhető szerződés kötése minden atom kísér­ let megszüntetésére; — az atomsorompó-szerződés megerősítése és to­ vábbfejlesztése, hogy leállíthassák az atomfegyverek vertikális és horizontális kiterjesztését; — nemzetközi megegyezés a kém iai fegyverek elő­ állításának és alkalm azásának betiltásáról; — nemzetközi megegyezés a világűr m ilitarizálásá­ nak betiltásáról; — vegyék rá az illetékes korm ányokat arra, hogy folytassák. a bizalomépítő intézkedések stockholmi konferenciájának tárgyalásait abból a célból, hogy létrejöjjön egy európai leszerelési konferencia”.

K e r e sz ty én é le t k ü lö n b ö ző társad alm i ren d szerek b en A nagygyűlés m egállapítja, hogy az LVSZ tagegy­ házai között szükség van az egymás megismerésének és az egyházak közötti dialógusnak a komm unikáció­ jára, hogy egymást tudósíthassák, tapasztalataikat ki­ cserélhessék és egymást kihívhassák. A nagygyűlés javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság m indenekelőtt a következőknek adjon elsőbbséget program jában: — az LVSZ továbbra is segítse elő a kulturális, az interkulturális, a népeket átfogó és az egyházak kö­ zötti tanulm ányi és csereprogramokat, helyi és nem ­ zetközi konzultációkkal;

354

— a tagegyházak közötti minden szintű csereláto­ gatásokkal; — filmekkel, kazettákkal, a világ minden részéről való keresztyénekkel folytatott, hangszalagra felvett interjúkkal, amelyekben ezek kifejezésre ju ttathatják aggodalmaikat, a keresztyén életre vonatkozó rem ény­ ségeiket és céljaikat a maguk m indenkori társadalm i rendszerében; — az LVSZ tagegyházai az LVSZ segítségével to­ vábbra is fáradozzanak azon, hogy az evangéliumot a maguk helyzetére alkalmazzák, anélkül, hogy annak igazi, egyedülálló és univerzális tartalm át feladnák, vagy a kultúrhatárokon át folytatott teológiai beszél­ getés lehetőségét kizárnák vagy bárm elyik kultúra értékét lebecsülnék; — az LVSZ segítse a nemrégen függetlenné vált országokban élő tagegyházakat, hogy aktívan vegyenek részt társadalm i rendszerük fejlődésében és arra h a­ tással lehessenek. Továbbá az LVSZ társadalm i rend­ szerek szakcsoportja legyen kész tanulm ányokkal m in­ den egyházat arra segíteni, hogy identitásukat ebben a világban felism erjék, noha nem a világból vannak, vagy világossá tegyék, hogy ebben a társadalm i rend­ szerben hogyan tehetnek bizonyságot. Javasoljuk, hogy erre a feladatra olyan személyeket keressenek, akik részesei a nemzet felépítésének.

T örődés Isten te r e m tett és v e sz é ly e z te te tt v ilá g á v a l A nagygyűlés javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság a következőket fontolja meg: — Az LVSZ sürgesse a tagegyházakat, hogy az ige­ hirdetésben hangsúlyozzák az alábbiakat: a) Isten terem tett világa jó és Isten állandóan gon­ doskodik a világról (Luther m agyarázata az első h it­ ágazatról: „terem tett és most is fe n n tart;” a Miatyánk negyedik kérésének m agyarázata: 1Móz 8,22); b) az ember helye ebben a terem tett világban (1Móz 2,15; Zsolt 104); c) a terem tett világ szenved az ember bűne m iatt (Róm 8,18—21); d) reménység nemcsak az emberiség számára, h a­ nem az egész világ szám ára is (Róm 8,21—25). Az LVSZ és a tagegyházak hangsúlyozzák és tuda­ tosítsák (az embernek a terem tett világban elfoglalt helyének teológiai felismerése alapján), milyen ége­ tően szükséges, hogy törődjünk Isten terem tett vilá­ gával és védjük azt a felelősségnek minden szintjén (egyéni, gyülekezeti, regionális és nemzeti, valam int nemzetközi szinten) a levegő, a víz, a talaj és a világ­ ű r szennyeződése ellen, beleértve ebbe az emberi és gazdasági károkat; vigyázzon a pótolhatatlan energiaforrások használatánál, a népesség növekedésénél és védekezzék az elsivatagosodás ellen. Az LVSZ nyújtson segélyeket, szervezzen tanácsadó szolgálatot és adjon más tám ogatást olyan tanulm ányi tervek és programok létrehozásához, amelyek hang­ súlyozzák ennek a törődésnek fontosságát minden szinten és sürgetik ennek felhasználását a tagegyhá­ zakba a helyi szituációkra alkalm azott formában. Az LVSZ és a tagegyházak más szervezetekkel együttműködve kérjék az ENSZ-et, hogy nyilvánítsák az 1986. évet a környezetvédelem évének és nem zet­ közileg sürgessék annak m egtartását az egész társa­ dalomban (felhívás: „Mentsétek a veszélyeztetett éle­ tet!”).

F aji m e g k ü lö n b ö ztetés Az apartheid („elkülönített fejlődés”) a faji meg­ különböztetés legkegyetlenebb szervezett form ája, olyan ideológia, amely: 1. m egtagadja a terem tésről szóló tanítást; 2. m egtagadja a kiengesztelés evangé­ lium át; 3. akadály a Szentlélek m unkájával szemben azoknak az em bereknek az életében, akik a faji k ér­ dést tették az em beri kapcsolatok kritérium ává. A faji megkülönböztetés kiváltságokat biztosít egyesek szá­ m ára, mások rovására. Igazságtalan helyzetet terem t és kegyetlen elnyomást, milliók szám ára szenvedést és halált okozva. Az LVSZ mélységes csalódottságát fejezi ki, m ert annak ellenére, hogy korábban felhívta a dél-afrikai és nam íbiai egyházakat, hogy nyilvánosan és egyértel­ m űen ítéljék el a faji megkülönböztetést, és hogy an ­ nak nyomait is tüntessék el intézményeikből és éle­ tükből, és annak ellenére, hogy a többi dél-afrikai és nam íbiai lutheránus egyház m indent m egtett azért, hogy egy egységes egyház létrehozása érdekében d ia­ lógust folytasson ezekkel a fehér egyházakkal, e fehér egyházak továbbra is külön egyházakként élnek, s így továbbra is helyeslik az apartheidet. Továbbra is ak­ tív részesei az emberek elleni kegyetlen bánásmódnak. Mi, az LVSZ VII. nagygyűlése az apartheidet szél­ sőséges erőszakossága m iatt m int eretnekséget elítél­ jük és ezért a dél-afrikai és nam íbiai „fehér” egyhá­ zak tagságát felfüggesztjük. Fel kell hívnunk minden tagegyházat, hogy szüntesse meg az apartheid m in­ dennem ű támogatását. Aki olyan intézm ényeket tá ­ mogat, amelyek az apartheidet tám ogatják vagy el­ tűrik, maga is részes az apartheid bűnében. Ezért javasoljuk, hogy az LVSZ kérje a tagegyhá­ zakat, hogy aktívan álljanak ellen a faji m egkülön­ böztetés m inden form ájának saját életükben és m in­ den ország életében, ahol ez különösen is szembeötlő a növekvő munkanélküliség és a gazdasági krízis idő­ szakában a vendégmunkásokkal, a nemzetiségi k i­ sebbséggel és a m enekültekkel szemben.

A z em b eri jogok ról Mi, az LVSZ hetedik nagygyűlése, h itet téve a Szentháromság Isten m ellett, aki a re ­ ménység Istene, aki az em bert saját képére terem tette és ebben méltóságot adott az embereknek, aki Jézus K risztusban m egváltotta őket és az élet teljességét kínálta fel nekik és aki elküldte Szent Lelkét a v i­ lágba, hogy terem tését m egújítsa és helyreállítsa; M egerősítjük ú jra az éviani és a dar-es-salaam i nagygyűlés nyilatkozatát az emberi jogokról; U talunk az EVT vancouveri hatodik nagygyűlésének nyilatkozatára az emberi jogokról és a Római K ato­ likus Püspöki Zsinat hasonló felhívására (1974); Elítélünk m inden olyan törekvést, amely sérti az em beri méltóságot, ami színre, fajra, nemre, hitre vagy ideológiára való tekintet nélkül m inden ember sajátja; Felhívjuk a korm ányokat a világ minden részén, hogy kötelezzék el m agukat egyértelműen arra, hogy az emberi jogokat érvényre ju ttatják ; Sürgetjük az LVSZ tagegyházait, hogy fokozzák erő­ feszítéseiket az emberi jogok ügyében, készítsenek ta ­ nulm ányi program ot és akcióprogramot a többi egy­ házakkal és ökumenikus szervezetekkel együttm űköd­ ve, hogy

1. imádkozzanak és járjanak közbe az emberi jogok megsértésének és az elnyomott egyházak áldozatainak ügyében; 2. vegyék fel a liturgiába és az istentiszteleti életbe, különleges kontextuális szituációban az emberi jogok m egvalósításának anyagát; 3. m utassák meg a keresztyén nevelésben és a lelki­ pásztori szolgálatban, hogy törődnek az emberi jogok kérdéseivel; 4. készítsenek tanulm ányi tervet és dolgozzák ki, m it tudnak tenni az emberi jogok tám ogatására gyüleke­ zeti szinten és az emberi jogokkal foglalkozó m unkacsoportokban; 5. hozzák létre az emberi jogokkal kapcsolatos kö­ zös akciók hálózatát; 6. támogassák azokat a csoportokat, amelyek az em­ beri jogok ügyeivel foglalkoznak, adjanak nekik infor­ m ációkat és jogsegélyt; 7. segítsék az olyan egyéneket és családokat, akik az emberi jogok megsértésének áldozatai; 8. támogassák az emberi jogokkal kapcsolatos re ­ gionális egyezményeket (pl. az érintett tagegyházak támogassák a Helsinki Záródokumentumot); 9. segítsék a korm ányokat és hatóságokat azzal, hogy tám ogatják annak, az ENSZ által javasolt nemzetközi egyezménynek a ratifikálását, amely a kínvallatás el­ len szól, amely nem kötelező érvényű jegyzőkönyvében megengedi a foglyok m eglátogatását és ratifikálják a polgári és politikai jogok nemzetközi szövetségére vo­ natkozó nem kötelező érvényű jegyzőkönyvét is.

A z e g y h á z i é le t m eg ú ju lá sá ért Ezalatt a cím alatt ízelítőt adunk az LVSZ nagy­ gyűlése sokszínű m unkájáról úgy, ahogyan az néhány munkacsoport beszámolójában tükröződött. A misszió és evangelizáció tém áját három helyen vitatták meg. A dar-es-salaam i nagygyűlés felszólítot­ ta a tagegyházakat, hogy külön-külön és együtt fo­ kozzák missziójukat azok között, akik még nem hal­ lottak az igéről, illetve hitüket nem gyakorolják. A gyülekezetnek megfelelő környezetté kell válnia a h it­ ben való megmaradáshoz. A missziót m indenütt is­ m erjék el az egyház és a teológia centrum ának. A B csoport a misszió és szekularizáció viszonyával foglalkozott. Az egyre erősödő szekularizációval szem­ ben a tagegyházaknak kritikusan meg kell vizsgálniuk a tudom ányos-technikai fejlődés hatását a társadalom értékrendjére és erkölcsi felfogására. A C csoport kérdése keresztyén misszió a m ai val­ lások között. Egyházaink gyakran bizonytalanok, ho­ gyan viszonyuljanak az újjáéledő világvallásokhoz és egyéb vallási mozgalmakhoz. A velük való találkozás keresztyén elkötelezettséget, ugyanakkor megértést igényel. A Lutheránus Világszövetség nagygyűlésének tag­ ja it m egrázkódtatta az a nyomorúság é s szenvedés, kilátástalanság és reménytelenség, amely szerte a vi­ lágon az emberi jogok megsértéséből fakad. „Sok or­ szágban m illiókat érint az igazságtalanság, elnyomás, szegénység és munkanélküliség.” „Nem lehet béke igazságosság nélkül és az igazsá­ gosság csak a békében valósulhat meg.” Az alapvető emberi jogok csak akkor valósíthatók meg, ha a szo­ ciális feltételek és a politikai struktúrák azt lehetővé teszik. A Lutheránus Világszövetség tagegyházainak m unkálkodniuk kell azért, hogy az Isten által terem ­ tett, Jézus Krisztus által megváltott és a Szentlélek

355

2. Neveljék a rra az egyháztagokat, hogy a kapott ajándékát kapott ember megélhesse istenképűségét, híreket józanul értékeljék és tudatában legyenek a emberi méltóságát. keresztyén értékeknek. A z istentisztelet és keresztyén élet tém ájában kér­ 3. Képezzenek minél nagyobb számban keresztyén dés, hogy az istentisztelet a keresztyén életek centru­ információs szakembereket. ma-e vagy gettója? Centrum a, mivel az ige és szent­ Mivel a töm egtájékoztatási eszközök birtokosainak ségek köré összegyűlt gyülekezet maga az egyház. néha aránytalanul nagy befolyásuk van, az egyház Gettó — m ondják az elégedetlenek, m ert itt a gyü­ kötelessége, hogy azok mellé álljon, akiknek nincs le­ lekezet csak m agával foglalkozik és a kívülállókra hetőségük arra, hogy saját érdekükben szót emeljenek. nincs hatással. Az istentiszteletnek pedig meg kell Nők és férfiak viszonya az egyházban és a társa­ szüntetnie ezt a hamis választási lehetőséget, m ert dalomban volt a következő munkacsoport főtémája. középpontjában az a Krisztus áll, aki bizonyságtételre Az Újszövetség kofa óta a nők fontos szerepet játsza­ és szolgálatra küld a világba. Az úrvacsora méginkább nak az evangélium továbbadásában. A keresztyén egy­ kerüljön az istentisztelet középpontjába. Számos más házak tagságát nagyobbrészt ők alkotják, a csoport kérdés (liturgia, nyelvezet, szimbólumok, ifjúság rész­ m egállapítása szerint még sincsenek ennek megfelelő vétele) is előkerült a csoportban — ezek mindaddig jogaik az egyházban. A nők elnyomásának az egyház­ kérdések, míg istentiszteletet tartanak bárhol a vi­ ban is véget kell vetni. Mivel Isten egész népe hiva­ lágon. tott a szolgálatra és kapta a Szentlélek adományait, Isten népének hivatása és szolgálata tém áját három ezért a csoport hangsúlyozza a nők lelkésszé avatásá­ csoportban vitatták meg. Az A csoport a megkeresz­ nak különleges fontosságát. Felhívják a tagegyháza­ telt hívők egyetemes papságának, szolgálatának kérdé­ kat, hogy m unkálkodjanak a nők felavatásáért, azokat sével foglalkozott. A B csoport fogyatékosok részvéte­ az egyházakat pedig, ahol a nőket felavatják, a rra lének kérdéseit v itatta meg. A világon 500 millió testi­ kérik, hogy egyenlő esélyeket és lehetőségeket bizto­ szellemi fogyatékos él, ebből 400 millió a fejlődő or­ sítsanak nekik. szágokban. A jánlják, hogy az LVSZ-nél külön meg­ A z ifjúság az egyházban és a társadalomban tém á­ bízott foglalkozzék a fogyatékosok kérdésével. A C val foglalkozó munkacsoport megállapította, hogy az csoport tém ája a keresztyén szolgálatra való felkészí­ ifjúság elválaszthatatlanul az egyház népéhez tartozik, tés volt. A dar-es-salaam i nagygyűlés kiem elten fog­ miközben szám talan nehézséggel, válságokkal kell lalkozott az oktatás-nevelés kérdéseivel. Különösen is szembenéznie. A hatékonyabb m unka érdekében erő­ fontos a keresztyén életre és az ökumenikus partneri síteni kell az LVSZ ifjúsági csoportját. Felhívják a viszonyra való nevelés, ebből az LVSZ-nek is ki kell tagegyházakat, hogy az ifjúságot minél jobban vonják vennie a maga részét. be a döntésekbe és a missziói tevékenységbe. Viszonyunk az információ korához című tém a be­ 1985 az ifjúság éve, jelszava: béke, fejlődés, részvé­ számolója szerint a keresztyén egyháznak az infor­ tel. Ezt a jelszót az LVSZ is fogadja el. A tagegyházak máció korában három különleges feladata van: engedjék meg, hogy minden hónap 3. vasárnapján if­ 1. Készítse fel a gyülekezeteket a tömegtájékoztatási júsági istentiszteleteket tartsanak és foglalkozzanak eszközök helyes megítélésére, ugyanakkor a gyüleke­ fokozottan az ifjúság problémáival. Az LVSZ pedig zetek is legyenek tudatában annak, hogy az evangéliu­ tartson regionális ifjúsági gyűléseket. mot legjobban személyes kapcsolat révén lehet to­ vábbadni. Összeállította: O ttlyk Ernő

TANULM ÁNYOK A Második Helvét Hitvallásról II. A Második Helvét Hitvallás jelentősége a református gyülekezetek védelmében A Második Helvét Hitvallás az ellenreformáció korában A Második Helvét Hitvallás 1566—1966 közötti ki­ adásainak száma 112. E számnak mintegy fele (53) esik a rra a korszakra, amelyben a reform átus egyházaknak hitvallásuk szabadságáért kellett küzdeniök. Az ellenreformáció kezdetének a tridenti professiót kihirdető, 1564. évi "Iniunctum nobis” bullát tekintjük, mely proklam álta, hogy egyedül Kómát, „a szent anyaegy­ házat illeti meg a jog. hogy a Szentírás értelm e és m a­ gyarázata felől döntsön”. A tridenti professióval a püs­

356

pökök esküt tettek, hogy alattvalóikkal is m egtartatják a tridenti zsinat által m eghatározott katolikus hitet. A hit és a hívők feletti uralm at egyre több katolikus uralkodóház isteni rendeltetésként fogadta el és saját abszolút hatalm a kiépítése eszközeként érvényesítette. A spanyol Habsburgok után a bajor hercegi dinasztia, az osztrák Habsburgok, a lengyel királyság urai és a francia királyok a protestánsok elnyomásával és meg­ semmisítésével igyekeztek érvényre ju ttatni a tridenti reformot. A tolerancia európai győzelme e tám adások­ nak a különböző országokban különböző időpontokban vetett véget. A svájci reform átus kantonok a reform á­ ció kezdetétől szabadságban éltek. A holland reform á­ tusok az 1579. évi utrechti unió területeinek egyházait 1648-ig tartó harcokban védelmezték. Az erdélyi feje­

delemség az 1606. évi bécsi békében biztosította a val­ lásszabadságot és a toleranciát. A lengyel reform átus egyház m ajdnem teljesen megsemmisült. A Német Bi­ rodalomban az 1648. évi w estfáliai béke ism erte el a reform átus egyházat. A m agyar királyságban 200 éven át álltak harcban az elnyomás és a vallásszabadság vé­ delmezésének erői. A usztriában és Cseh-Morvaország­ ban 150 éves teljes elnyomatás után 1781-ben lett tö r­ vény a tolerancia. Ezt az európai tragédiává nőtt tengernyi szenvedést akarta megelőzni az 1566. évi pfalzi—svájci kezdem é­ nyezés. A Második Helvét H itvallás elfogadását és ki­ nyom tatását az a szándék vezette, hogy tom pítsa az ellentéteket, oszlassa el a bizalm atlanságot, mentse fel a vallásuk m iatt m egvádoltakat, járuljon hozzá az alapvető megegyezéshez és a felekezeti békéhez. Sim­ ler Jósiás előszava a reform átusok védelmében kérte a m egértést: „Szeretnők hinni, hogy van az egyházak­ ban annyi szeretet, őszinteség és becsületesség . . . hogy semmiképpen sem fognak m inket az eretnekek közé sorolni. sem a mi egyházainkat, melyek Krisztus igaz egyházai, nem fogják m int istenteleneket kárhoztatni”. A Második Helvét H itvallás történeti jelentőségében az evangéliumi tanítás volt az elsődleges, de egyes egy­ házak életében betöltötte az ellenreformáció tám adá­ sai elleni védekezés feladatát is. E hitvalláshoz kap­ csolódik azoknak az egykori hitvallóknak Isten iránti engedelmessége és hűsége, akiknek — az újszövetségi próféciával megegyezően — fejedelmek, királyok és a császár előtt kellett képviselniök a hitvallás igazsá­ gát (Lk 12,11; ApCsel 9,15, 23,11, 26,7, 27,24). Lengyelország 1570—1578 között a Második Helvét Hitvallás három kiadásban jelent meg lengyelül. A XVI. századi len­ gyel reform átus történelem legnagyobb reménységei és legmaradandóbb eredményei kapcsolódnak e három kiadáshoz. Ma alig néhány ezer lelket számlál a len­ gyel reformátusság, de 1569-ben, am ikor Zsigmond Ágost király, országa egyházi ügyeinek rendezését h a­ tározta el, a reform átus gyülekezetek száma m eghalad­ ta az ötszázat. A reform átusok egyik patrónusa, Niko­ laus Radziwill, Litvánia kancellárja adta ki 1563-ban az első lengyel bibliafordítást. Kálvin m ellett Bullin­ ger levelei és iratai form álták a lengyel reform átus teológiát, amelynek kiváló képviselője Thretius K ris­ tóf Bullingernek egész életén át leghűségesebb ta n ít­ ványa volt. A krakkói hum anista egyetem hatása, v a­ lam int a lengyel földön élő német városok ném etor­ szági kapcsolatai, továbbá a türelm es király uralm a alá menekülő cseh-morva testvérek, a hosszú éveken át nyugaton működő, m ajd hazájába hazatérő refor­ m átus Lasky János és a Lengyelországban otthonra találó itáliai an titrinitárius teológusok a reformáció minden árnyalatát bevitték a lengyel főnemesi-nemesi és polgári rétegekbe. Ugyanakkor az ország nagy ré ­ szén m egm aradt a falvak katolicizmusa, a katolikus főpapok hatalm a s megindult a tridenti szellemű je­ zsuiták m unkája is. A vallási kérdés rendezését ígérő királyi felhívást a reform átusok úgy értelmezték, hogy egy erős, egységes protestantizm us, m int nemzeti egyház, vezető szerepet tölthet be Lengyelország életében. Ez a rem ény indí­ totta Thretiust arra, hogy — szabad fordításban — len­ gyel nyelvre ültesse a Második Helvét H itvallást, s azt „a lengyel keresztyén egyház egyetemes hitének m egvallása” címen 1570-ben kinyomtassa. A reform á­ tus zsinat Sandom irban ta rto tt ülésén fogadta el. Thretius m unkája "Sandomiri Hitvallás” néven vált

ismertté. E hitvallást elfogadó reform átus zsinat a kö­ vetkező napokban a reformátusok, lutheránusok és cseh-morva testvérek közös gyűlésévé bővült. Ennek az első, közös protestáns tanácskozásnak eredménye a „Sandomiri Unió”. A reform átusok annyira ökume­ nikusnak vélték a „Sandomiri H itvallást”, hogy elő­ ször annak szövegszerinti elfogadását ajánlották a két testvér-egyháznak. A közös, hitvallás azonban nem si­ került. helyette alkották meg az „Uniót” —, amelyben egymás hitvallási iratait kölcsönösen igazhitűnek is­ merték el, s külön istentiszteleti rendjük m egtartása mellett úrvacsorai közösségre léptek egymással. A Má­ sodik Helvét Hitvallásból létrejött két lengyel irat (a Sandomiri Hitvallás és a Sandomiri Unió) a svájci egységkonfesszió egyik legszebb gyümölcse. A reform átus egység-iratokban a három lengyel pro­ testáns felekezet tudatosan valláspolitikai célokat szol­ gált. Erről tanúskodik az 1570. évi kiadásnak Zsig­ mond Ágost királyhoz intézett előszava, majd a h it­ vallás 1572-ben megjelent részletes „Apologiája” (770 lap), 1574-ben pedig az új kiadásnak Henrik királyhoz (Valois Henrik) intézett ajánlása. A politikai teológiá­ nak Pál leveleire támaszkodó fő gondolafai mellett irataik célja a katolikus vádakkal szemben bebizonyí­ tani azt, hogy a protestánsok egységesek a hitben; to­ vábbá óvni a lengyel királyokat attól, hogy az orszá­ gukban levő vallási megoszlás megszüntetésére erő­ szakot alkalmazzanak. Az egységet egyedül Isten Igéje terem ti meg; a török birodalom szomszédságában egy belső vallásháború „a barbároknak szolgáltatná ki az országot”. Türelemről szóló vallástételükhöz kapcsoló­ dott politikai akciójuk: az 1573-ban létrejött varsói konföderáció, amelyben a protestánsok m ellett kato­ likus mágnások is részt vettek. Hitvallás és türelem egyik első történelm i kapcsolata jött létre a lengyel egyház életében azáltal, hogy a konföderáció hatására két katolikus király: 1573-ban Valois Henrik, 1576-ban Báthori István trónralépte alkalm ával esküt tett a k a ­ tolikus egyházból kiváltak békéjének megőrzésére („Pax dissidentium ”). A Második Helvét Hitvalláshoz kapcsolódó lengyel egyházi törekvések kiszélesítik a Hitvallás egységet formáló szerepét. Az egyház legjobb védelme minden időben az egység volt. S ez a svájci viszonyok között a helvét reformáció erős történeti közösségét hozta lét­ re. Thretius fáradozása ugyanezt a célt szolgálta, de eredménye csak rövid ideig tartó rem ényt ébresztett. A reformáció Evangélium -hirdetése itt nem járta át a hívők seregét. Az egység nem pótolhatta az elm aradt „népi reform ációt”. A Magyarországi Református Egyház A Magyarországi Református Egyház szervezetét ki­ alakító, 1567. évi debreceni zsinat m ár elfogadta a Má­ sodik Helvét Hitvallást. Az elfogadási határozat, épp­ úgy m int a Magyar Református Egyházat előkészítő teológiai munka, különösen Szegedi Kis István nagy műve, a svájci és magyar reform átus teológia szoros kapcsolatát bizonyítja. A korai elfogadás ellenére a hitvallásnak a magyar reform átusságot formáló szerepe 1616-ban kezdődik, egyidejűén a heidelbergi—herborni kálvinizmus meg­ erősödő befolyásával. Az 1616. évi két kiadás közül az oppenheiminek Szenczi Molnár Albert a kiadója, s m indkettőnek Szenczi Csene Péter a fordítója. Az op­ penheimi kiadást sem, még kevésbé a debreceni ki­ adást nem lehet elválasztani a Tiszavidék reform átus hajdúi által a vallásszabadságért vívott 1604—1606. évi és 1618—1621 közötti háborútól. A bécsi és a nikols­

357

burgi békeokmányokban jelent meg először egyhá­ zunknak a „Helvét H itvalláshoz” kapcsolódó neve. A Bocskai-szabadságharcot a külföldi reformátusok előtt igazoló „Apologia” arról em lékezett meg, hogy akik a Habsburgok elleni győztes harcot vívták, a 39 év előtt elfogadott hitvallásban nőttek fel. Ennek ellenére valószínű, hogy csak e két győzelmes harc terem tette meg azokat a feltételeket, amelyek között a lelkipász­ torok hitvallásos teológiája és a nép hitvallásos neve­ lése elmélyültebbé és egyetemesebbé vált. A reform á­ tus teológiai nevelésben a Hitvallás 1616-i kiadását megelőzte ugyan a heidelbergi és herborni kálvinizmus hatása, de a hitvallásos népnevelés feltételeit csak e szabadságharcok biztosították. A lelkészeket szolgála­ tuknak a Hitvallással való megegyezésére 1623-tól kezdve kötelezte a lelkészi esküform a: „a katolikus hitet Helvét H itvallásunk m agyarázata szerint fogom hirdetni”. A helvét hitvallásnak harcokban kivívott, és a gyülekezeti renddel m egerősített szabadságát 1647ben iktatta először törvénybe országgyűlési határozat. Mivel a vallásszabadságért együtt harcoltak a m a­ gyar reform átusok és a magyarországi magyar, német és szlovák evangélikusok, ebben a nemzedékben ala­ kult ki a két felekezet irénikus közössége. Ennek leg­ fontosabb dokum entum a Sam arjai János 1628-ban k i­ adott „Magyar H arm óniája”, mely az Augsburgi H it­ vallás és a Helvét H itvallás megegyezését párhuzamos szövegben bizonyította; célja, hogy a két egyház hívei testvérekként szeressék egymást. A könyv a harm inc éves háború korának protestáns egységvágyát bizo­ nyítja. A magyarországi reform átusságnak a Második Hel­ vét Hitvallással való végleges egybeforrása az 1671— 1681 közötti gyászévtized szenvedései között indult meg. Bársony György címzetes katolikus püspök 1671ben kiadott irata a két magyarországi protestáns kon­ fessziót hitvallásaik m egtagadásával vádolta, s ezen az alapon állította, hogy a király fel van mentve a két hitvallási ira t alapján biztosított jogok betartása alól. Bársony röpirata 35 év alatt 5 kiadásban jelent meg latinul és németül, jeléül annak, hogy ez idő alatt mindegyre m egújultak a bécsi abszolutizmusnak a m a­ gyar reform átus egyház elnyom ására és nagy paraszttömegeinek áttérítésére irányuló erőszakos kísérletei. E támadások egybekovácsolták az abszolutizmus ellen 35 éven át küzdő lelkészeket, nemeseket, parasztkato­ nákat. A helvét hitvallás öntudatát a debreceni és sá­ rospataki kollégiumok teológiai tanszékei, professzo­ raik által írt könyvek és teológus-disputációk m élyítet­ ték el. Örökségüket őrizte a hitvallás három XVIII. századi kiadása, melyek közül kettő — m int nyom ta­ tási engedély nélküli protestáns kiadvány — nyomta­ tási hely nélkül jelent meg. A hitvallás megőrzése az elnyomással szembeni ellenállás szimbóluma a XVIII. századi H absburg-uralom vértelen ellenreform ációjá­ ban. A magyarországi reform átus történelem tanúsága szerint a hitvallás védelmének második eleme az egy­ ház szabadságáért vállalt áldozat. A z erdélyi református egyház A Második Helvét Hitvallás erdélyi története sok te­ kintetben eltér annak magyarországi elfogadásától és hatásától. A Nyugati-K árpátoktól keletre elterülő er­ délyi egyház 1559—1566 között erős közösséget ápolt a Melius-vezette debreceni reformátussággal, de az e r­ délyi egyházmegyék képviselői nem vettek részt az 1567. évi debreceni zsinaton. A tiszavidéki hajdúság szabadságharca azonban ki­ hatott Erdély egyházi és állami fejlődésére is, s így az

358

1608. évi erdélyi törvényekben először találkozunk a helvét hitvallású egyház megnevezésével. A XVII. szá­ zadi erdélyi reform átus konfesszionalizmus azonban elsősorban iskolai és nem gyülekezeti jellegű volt, s így központja a Heidelbergi Káté, nem a Második Hel­ vét Hitvallás. A hitvallás erdélyi története a magyarországi gyász­ évtized alatt, s annak hatására indult meg. Erdély re ­ form átussága igazi hittestvéri szeretettel állott az ül­ dözött magyarországi reform átusok m ellett; nem tö­ rődve saját nyomorúságaival, befogadta m enekültjei­ ket s kész volt őket megsegíteni. Ennek a szolidaritás­ nak az eredménye a Hitvallás 1679. évi kolozsvári ki­ adása. „Megjelent az erdélyi orthodoxa ecclesia költ­ ségén”. A kolozsvári egyetemi könyvtár őrzi Apafi Mi­ hály fejedelem díszesen bekötött példányát; első lap­ ján a fejedelemnek sok politikai gond között vigasz­ talást adó bibliai igéjét: „Dominus providebit” (Gen 22,8). A XVII. századi erdélyi fejedelmi egyháznak nem volt védelemre szüksége. Annál inkább a XVIII. Szá­ zadban, amikor a reformációkori erdélyi vallásügyi törvények form ális fenntartása m ellett megindult a korábbi katolikus panaszok jóvátétele és a reform á­ tus vallásgyakorlat korlátozása. Lelkipásztorok, kollé­ giumok, gyülekezetek és családok mintegy hatvan éven át szenvedték az adm inisztratív önkény csüggesz­ tő hatását. Az 1679-ben testvéri szeretetből kiadott hitvalláskönyv ebben a korszakban az egyház létalap­ jának tűnt, s a Főkonzisztórium és a Zsinat szilárdan ragaszkodott hozzá. A Hitvallás a XVIII. századi E r­ délyben is betöltötte apologétikus szerepét, amelyet itt úgy jellemezhetünk, m int hitben és hitvallásban a hol­ nap bizonytalansága elleni védelmet. K ét jelenségkör m utatja hatását. Az egyik a nagyenyedi kollégium Hitvallás-hűsége a XVIII. század első felében, a H itvallást a teológiai ta ­ nítás, igehirdetés m értékének tekintette. Ezt a hitval­ lásos teológiát a Hitvallás védelmében tanúsított hű­ ség inspirálta. Bod Péter, kollégiumi könyvtárosként 1738-ban írt és kéziratban szétterjedt műve: „Kőszik­ lára épült ház ostroma” a magyarországi gyászévtized gályarab-lelkészeinek emlékével kívánta erősíteni az erdélyi lelkeket, am ikor az egyházi vezetők — a h ata­ lom alaptalan félelme m iatt — egy évi fogságot szen ­ ved tek . A magyarországi események nem ismétlődtek meg Erdélyben, de a hitvalláshűség, félelmek és aggo­ dalmak között, a mindennapok keresztyénségének bi­ zonyságtételét szolgálta. A másik jelenségkörbe tartozik a Hitvallás alapján való prédikáció. A Hitvallás építő ereje a kényszerű áttérések idején a prédikációk által lett a hit apológiá­ ja. Málnási László, a Szebenben székelő Főkonzisztó­ rium lelkésze és titkára, korának teológiailag képzett igehirdetője, 1769-től 1773-ig 76 prédikációban dolgoz­ ta fel a Hitvallást. Az erdélyi hagyományos toleranciá­ ból kialakuló egym ásrautaltságról tanúskodik beveze­ tő prédikációjának tém ája: „Egy a h it”. „Ha valaki meg akarja ism erni az igaz hitet, kérem, hogy irtson ki szívéből minden gyűlöletet más vallások iránt.” Valószínű, hogy nem Málnási az egyetlen hitvallást prédikáló lelkész e korban, hiszen 1785-től az évi ge­ nerális synoduson vasárnap délelőtt, délután a kije­ lölt prédikátorok egy-egy hitvallási fejezetet magya­ ráztak — textus alapján vagy anélkül. Málnási egyik prédikációjának tém ájával foglalhat­ juk össze a Hitvallás XVIII. századi hatását. A hitval­ lás nem lehet megosztó erő, hiszen Isten az ő kivá­ lasztásában először szerette a világot, azután küldte el Fiát. A hit apológiája a szeretet.

A Második H elvét Hitvallás a X IX —X X . században A Második Helvét H itvallás 1966-ig tizenegy nyel­ ven m egjelent kiadásai a következőképp oszlanak meg:

Latin Német Magyar Francia Angol Lengyel Cseh Holland Rhétoromán Olasz Szlovák

XVI—XVIII. század

XIX—XX. század

összesen

13 13 10 4 4 4 — 3 1 1

17 11 15 5 3 2 5 — — — 1

30 24 25 9 7 6 5 3 1 1 1

53

59

112

—

E számbavétel m utatja, hogy jelentősége nem ért vé­ get a reform átus egyház önvédelmi harcaival. A 19— 20. századi kiadások száma m eghaladja a megelőző korszakot. Ennek ellenére sok helyt átalakult a refor­ mátusoknak a Hitvalláshoz való viszonya. E változást szemlélteti az a levél, am elyet a 300. évfordulón (1866) a Tiszáninneni Egyházkerület és a Sárospataki A ka­ démia küldött a zürichi egyháztanácsnak, valam int az erre adott zürichi válasz. A levél szerint e Hitvallás nem állja ú tját az egységes vallási meggyőződés to­ vábbi növekedésének és nem gátolja az emberi szel­ lemnek hitigazságok m egism eréséért fáradozó törek­ vését, amennyiben ezeket a Szentírás szelleme vezeti és irányítja. — A zürichi válasz hasonlóképp a sze­ mélyes vallásosság m értéke alatt jellemezte a H itval­ lást, kimondva, hogy a H itvallás a 18. század óta Svájcban nem uralkodó tekintély, mivel m indenki az Úrtól neki adott m érték szerint k u tath atja és fejtheti ki az Evangélium értelm ét, de ez nem lehet akadá­ lya annak, hogy a hívők — ha különböző hangon is, de — megegyező lélekkel dicsérjék a mi Urunk Jézus Krisztust. A Második Helvét Hitvallás írói és elfogadói sem gondoltak arra. hogy ezt a szimbolikus könyvet azono­ sítsák „a szent és örök Istentől adott tanítással”. A Hitvallás előszava ezzel a vallomással zárult: „Min­ denki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy m in­ dig készek vagyunk, ha bárki kívánja, m indazt amit itt előadtunk, egyenként és összesen bővebben kifej­ teni, végül azoknak, akik Isten igéjéből jobbra tan í­ tanak, köszönetünk nyilvánításával engedni és hozzá­ juk igazodni az Úrban, akinek dicséret és dicsőség”. Mégis különbség van a hitvallás elfogadásának és védelmének kora és a 19. századi egyházi közgondol­ kodás között. A hitvallásos kor a hitvallást az Evan­ gélium igazságához vezető közös útnak tekintette, a rá ­ következő korszak az ugyanazon Evangéliumhoz veze­ tő egyéni u takat kereste. A reformáció hitvallási ira ­ tai átkerültek a gyülekezeti erőforrások közül a teoló­ gia igazhitűségét biztosító történelm i dokumentumok közé. Így is hálával kell gondolnunk azokra a tudós teológusokra, akik a reformáció hitvallási iratainak összegyűjtése és kiadása rendjén gondoskodtak arról, hogy az egyházi szolgák továbbra is tanulm ányozhas­ sák a Második Helvét Hitvallást. Ezt a szolgálatot vé­ gezte H. E. Niem eyer 1840. évi kiadványa (Lipcse), az am erikai Philipp Schaff 1877-ben m egjelent s további három kiadást m egért gyűjteménye, valam int E. F.

K. Muller 1903-ban kiadott nagy könyve, ,,A reform á­ tus egyházak hitvallási ira tai” (Lipcse). Az utóbbi könyv előszava szerint ,,a hitvallásokban megvallott reform átus hit alapvonása iránti mély szeretet nélkül” m unkájukat nem tudták volna végbevinni. A Második Helvét Hitvallás elkerülte az elfeledést, s ebben jelentős része volt annak a holland—német reform átus teológiai iránynak, amelynek 19. századi elindítója Hermann Friedrich Kohlbrügge elberfeldi lelkész és Eduard Böhl bécsi professzor, a hitvalláshoz legjobban ragaszkodó magyar reform átusok körében pedig Erdős József debreceni professzor és Rácz K á­ roly bánsági lelkipásztor. Századunk első felében újra megnövekedett H itval­ lásunk gyülekezeti jelentősége. Nem az egyház létének, hanem az egyházra bízott evangélium életet adó erejé­ nek védelme egyre szélesebb körben teszi ism ertté Buliinger testam entum át. Elsősorban a reform átus egyházaknak a világkeresztyénség testvéri közösségé­ hez való hozzájárulása tette időszerűvé a Második Helvét H itvallás üzenetét. Előállása korában H itvallá­ sunk a reform átus egység szimbóluma volt. A Második Helvét Hitvallás volt az alapirata a „Harm onia Con­ fessionum nak”, amelyet a reform átus egyházak elfo­ gadott hitvallási irataiból Jean Francois Salvard lel­ kész és négy m unkatársa szerkesztett, s amely 1581-ben Genfben jelent meg. Ez inspirálta Jean-Jacques von A lim én neuchatell-i professzort, hogy az ökumenizmus legnehezebb kérdése: az egyházi szolgálat egyetemes rendezésének teológiai előkészítése érdekében a Má­ sodik Helvét Hitvallás XVIII. fejezetének mai értel­ mezését, m int a reform átus egyházak közös örökségé­ nek tanulságát közölje mindazokkal, akik a keresztyé­ nek közösségét az evangélium szolgálatában keresik. Az evangélium szolgálata a reform átusok számára, m últban és jelenben egyformán, Istennek azt az üd­ vözítő akaratát jelenti, amelynek egyedüli forrása és mértéke Istennek a Szentírásban foglalt igéje. A Má­ sodik Helvét Hitvallás egyik előiratának, a Berni Té­ teleknek a vallomása — „a szent keresztyén egyház, amelynek egyetlen feje Krisztus. Isten Igéjéből szár­ mazik, abban m arad és idegen hangra nem hallgat” — a 20. században egyre mélyebben járja át a refor­ m átus tanítást, szolgálatot és gyülekezeti életet. Az er­ délyi reform átus egyházban Tavaszy Sándor 1932. évi dogm atikája írásszerűségében a Második Helvét H it­ vallásra épült. 1938-ban W ilhelm Niesel professzor, a Református Világszövetség későbbi elnöke adta ki a reform átus hitvallási iratok és egyházi rendtartások új gyűjteményét s benne a Második Helvét Hitvallást. Három kiadást megért gyűjteménye nemcsak a teoló­ giai tudom ányt term ékenyítette meg, hanem a refor­ m átus gyülekezetekben a hitvalló keresztyénséget is. Századunk világtörténelm i viharai között egyre vi­ lágosabbá válik, hogy annak a diakóniának, amelyet a jelenkor az egyháztól vár, a hitvallás ad erőt és irányt. Ilyen értelem ben nevezte dr. Bartha Tibor püspök a magyarországi egyház jubileum i zsinatán a hitvallást nemcsak örökségnek, hanem feladatnak is. Így lett az 1967. évi Zsinati Tanítás fundam entum a a hit általi megigazulás és a jócselekedetek Hitvallásunk szerinti kapcsolata. Isten dicsősége, elhívásunk ékes­ sége, Isten iránti hálánk és felebarátunk java oly egyetemes igényt fejeznek ki. amelyik az egyház egész népétől várja a hit gyümölcseit. A Második Helvét H itvallásnak a reform átus egyház­ családot egyesítő szerepét újabban észak-am erikai test­ véregyházunk az Egyesült Presbiteriánus egyház is­ m erte fel, amikor Buliinger művét 1967-ben vette fel a gyülekezeti „Hitvallások Könyvébe”.

359

A Zwingli-évben hálával gondolunk arra, am it Is­ ten e svájci hitvalláson át adott egyházunknak és az egész reform átus egyházcsaládnak. Az igazi hála eb­ ben az esetben azt jelenti, hogy élni kívánjuk azt az életet, amelyet e Hitvallás hirdet s amelynek funda­ m entum a az üdvösség tudománya. Dr. Nagy Barna a Második Helvét Hitvallás legbuzgóbb kutatója szavai­ val: „Vegyük tehát a hitvallást és olvassuk, de csak az Igével együtt és az Igéért. Éljünk vele, de ne a betű óságában és rabságában, hanem a Lélek újságában, az Isten gyermekeinek szabadságában." † Juhász István IRODALOM A l lm e n , von, J e a n -J a c q u e s : L e s a in t m in istè re , N e u c h â ­ te l 1968. — B ächto ld , H a n s U lrich : B u llin g e r u n d d ie K rise d e r Z ü ric h e r R e fo rm a tio n im J a h r e 1532. H e in ric h B u llin g e r 1504— 1575, B d. I. 269—289. — B en ra th , G u s ta v A d o lf: D ie K o rre s ­ p o n d e n z zw isc h e n B u llin g e r u n d T h o m a s E ra s tu s. H e in rich B u llin g e r 1504—1575. B d. II. 87—141. B in d e r, L u d w ig : Jo h a n n e s H o n te m s u n d die R e fo rm a tio n im S ü d e n S ie b e n b ü rg e n s m it b e s o n d e re r B e rü c k s ic h tig u n g d e r S c h w e iz e r u n d W itte n b e rg e r E in flü sse , Z ü ric h , Z w in g lia n a X III. — Böhl, E d u a rd : D ie Z w e ite H e lv e tisc h e C o n fessio n . E in e A n tritts re d e , W ien 1864. — B o u v ie r, A n d r é : H e n ri B u llin g e r, P a r is —N e u c h â te l 1940. — D ow e y , A. E d w a rd : A C o m m e n ta ry o n th e C o n fessio n of 1967 a n d a n In tro d u c tio n to th e B o o k of C o n fessio n s, P h ila ­ d e lp h ia P a . é. n. — D o w e y , A. E d w a rd : D er t heologische A u fb a u d es Z w eiten H e lv e tisc h e n B e k e n n tn is se s. V ie rh u n d e rt J a h re , 205—234. E rdős J ó z s e f: T ö rté n e lm i b ev eze té s. A M á­ so d ik H elv ét H itv a llá s, 2. k ia d á s , K o lo z sv á r 1932, V II—XXIX. G —K öh ler, W.—Rüegg, A. (hrsg.) : Ulrich. — Finsler, Z w in g li. E in e A u sw ah l a u s se in en S c h rifte n , Z ü ric h 1918. — Gäbler, U rlic h —H e r k e n r a t h , E rla n d : H e in ric h B u llin g e r 1504—1575. G e sa m m e lte A u fsä tz e z u m 400. T o d estag , B d. I —II., Z ü ric h 1975. Id ézv e m in t: H e in ric h B u llin g e r 1504—1575. — H e r r e n b r ü c k , W a lte r: C onfessio H e lv e tic a P o s te r io r 1566. N ie­ sei, W ilh elm (h rsg .), B e k e n n tn is s c h rifte n u n d K irc h e n o rd n u n ­ g en d e r n a c h G o tte s W o rt r e fo r m ie r te n K irch e. H ft. 4., M ü n c h en 1938. — H ildebrand, W .—Z i m m e r m a n n , R.: B e­ d e u tu n g u n d G e s c h ic h te d es Z w e ite n H e lv e tisc h e n B e k e n n t­ n isses, Z ü ric h 1938. — H itva llá sa in k. S z a b a d i B é la (fo rd .), A M áso d ik H e lv é t H itv a llá s, B u d a p e st, 1954., 112—211. — Holl ­ w e g, W a lte r: H e in ric h B u llin g e rs H a u s b u c h , N e u k irc h e n 1956. — Hol lweg, W a lte r: D er A u g s b u rg e r R e ic h sta g v o n 1566 u n d se in e B e d e u tu n g f ü r d ie E n ts te h u n g d e r R e fo rm ie rte n K irc h e u n d ih re s B e k e n n tn is se s, N e u k irc h e n 1964. — J u h á s z, Is tv á n : D ie C o n fessio H e lv e tic a P o s te r io r in d e r G e sc h ic h te d e r S ie ­

b e n b ü rg is c h -R e fo rm ie rte n K irc h e . B u llin g e r-T a g u n g 1975, 99— 112. — K o ch , E r n s t: D ie T e x tü b e rlie fe ru n g d e r C onfessio H el­ v e tic a P o s te r io r u n d ih re V o rg esch ic h te . V ie rh u n d e rt J a h re , 13—41. — K o ch , E r n s t: D ie H e ils le h re d e r C o n fessio H elv etica P o ste rio r. V ie rh u n d e rt J a h re ., 278—299. — K u r tz, R .—B la n k e , F.—N i e s e l . W.: 400 J a h r e Z w eites H e lv e tisc h e s B e k e n n tn is s. Z ü ric h —S tu ttg a rt 1966. — L a u x , F ra n z —B izer , E rn s t: R e fo r­ m a tio n sg e s c h ic h te D e u ts c h la n d s. D ie K irc h e in i h r e r G e­ sc h ic h te B d. 3., L ief K ., G ö ttin g e n 1964. — L ocher, G o ttfrie d W .: B u llin g e r u n d C alvin. H e in ric h B u llin g e r 1504—1575. B d. II. 1—33. — L ocher, G o ttfrie d W. : Z w in g li u n d d ie sc h w e iz e risc h e R e fo rm a tio n . D ie K irc h e in i h r e r G e sc h ic h te B d. 3, L ief Jl., G ö ttin g e n 1982. — L ocher, G o ttfrie d W .: D ie Z w in g lisch e R e­ fo rm a tio n im R a h m e n d e r e u ro p ä isc h e n K irc h e n g e s c h ic h te , G ö ttin g e n —Z ü ric h 1979. — M cL elland, J o s e p h C.: D ie S a k r a ­ m e n ts le h re d e r C onfesssio H e lv e tic a P o ste rio r, V ie rh u n d e rt J a h re , 368—391. — M eh lh a u sen , Jo a c h im : D as A u g s b u rg e r I n ­ te rim vo n 1548, N e u k irc h e n 1970. — M ó d is L á sz ló : A M áso d ik H elv ét H itv a llá s m a g y a r és m a g y a ro rs z á g i k ia d á s a i. S tu d ia e t A cta E c c le sia stic a II., B u d a p e st 1967, 89—99. — M üller, E .-F . K a rl: D ie B e k e n n tn is s c h rifte n d e r re fo rm ie rte n K irch e, L e ip ­ zig 1903. — Nag y, B a rn a : B ev ezetés a II. H elv ét H itv allásh o z . H itv a llá sa in k , B u d a p e st, 1954, 83—111. — N a g y B a rn a (kiad.): B u llin g e r H e n rik lev ele a m a g y a ro rs z á g i e g y h á z a k h o z és le lk i ­ p á s z to ro k h o z , B u d a p e s t 1967. — N a g y B a rn a b a s (h rsg .): H e in ­ rich B u llin g e rs S e n d sc h re ib e n a n d ie U n g a risc h e n K irc h e n u n d P a s to re n 1551. B u d a p e s t 1968. — N a g y B a rn a b a s : G e­ sc h ic h te u n d B e d e u tu n g d es Z w eiten H e lv e tisc h e n B e k e n n t­ n iss e s in d e n o ste u ro p ä is c h e n L ä n d e rn . V ie r h u n d e r t J a h re , 109—204. — N euser, W ilhelm H.: D ie V e rsu c h e B u llin g e rs, C a lv in s u n d d e r S tra s s b u rg e r, M e la n c h to n zu m F o rtg a n g v on W itte n b è rg zu b ew eg e n . H e in ric h B u llin g e r 1504—1575, Bd. II. 35—55. — P estalozzi, C a rl: H e in ric h B u llin g e r. L e b e n u n d a u s g e w ä h lte S c h rifte n , E lb e rfe ld 1858. — Pfister, R u d o lf: K irc h e n g e s c h ic h te d e r S chw eiz, B d. 1—2., Z ü ric h 1964, 1974. — Pfister, R u d o lf: Z u B u llin g e rs B e u rte ilu n g d es K o n zils v o n T rie n t. H e in ric h B u llin g e r 1504—1575, B d. I. 123—140. — S ta e d tk e , Jo a c h im (hrsg.): G la u b e n u n d B e k e n n e n . V ie rh u n d e rt J a h r e C o n fessio H elv etica P o ste rio r, Z ü ric h 1966. Id é z v e m in t: V ier­ h u n d e r t J a h re . — S t a e d t k e , J o a c h im : B ib lio g ra p h ie des Z w ei­ te n H e lv e tisc h e n B e k e n n tn is se s. V ie r h u n d e r t J a h r e , 41—53. — S t a e d t k e , J o a c h im : D ie G o tte s le h re d e r C o n fessie H elv etica P o ste rio r. V ie rh u n d e rt J a h re , 251—257. — S c h m i d t , K u r t D ie t­ r ic h : D ie k a th o lisc h e R e fo rm u n d d ie G e g e n re fo rm a tio n . Die K irc h e in ih r e r G esch ich te. B d., 3, L ief.L ., G ö ttin g e n 1975. — Tóth E n d re : A M á so d ik H e lv é t H itv a llá s tö r té n e te M a g y a ro r­ szágon. S tu d ia et A cta E c c le sia stic a II. B u d a p e s t 1967, 13—56. — T ő k é s I s tv á n : C o m m e n ta riu m in C onfession.em H e lv e tic a m P o ste rio re m I —I I ., K o lo z sv á r 1968. — T ő k é s I s tv á n : B u llin g e rs h e rm e n e u tis c h e L e h re . H e in ric h B u llin g e r, 1504—1575, B d. I. 161—189. — T ő k é s I s tv á n : B u llin g e r a ls p r a k tis c h e r T heologe. B u llin g e r-T a g u n g 1975, 113—126. — Z s i n d e l y E n d re : B u llin g e r H e n rik m a g y a r k a p c s o la ta i. S tu d ia et A c ta E c c le sia stic a II. B ud a p est 1967. 57—88. — Z s i n d e l y E n d re : B u llin g e r u n d U n ­ g a rn . H e in ric h B u llin g e r 1504—1575. B d.II. 361—382. — Z s i n d e l y E n d re : B u llin g e r a ls S eelso rg er. B u llin g e r-T a g u n g 1975, 21—32. — Walser , P e te r : D ie P rä d e s tin a tio n b ei H e in ric h B u llin g e r im Z u sa m m e n h a n g m it s e in e r G o tte sle h re , Z ü ric h 1957.

Vétek, etika és vallás Elsőrendű célom az, hogy meghatározzam a különb­ séget a vétekről való etikai és vallásos értekezés kö­ zött. Elemzésem két fő részét ez alkotja majd. M ielőtt azonban kísérletet tennénk arra, hogy e két­ féle értekezés különbségeit és egymáshoz való viszo­ nyát megértsük, azelőtt, úgy vélem, szükséges egyet­ értésre jutnunk az alább használatos fogalm akkal kap­ csolatban. Ezért, mintegy bevezetésképpen, a vétek fogalm ának jelentéstani elemzésével szeretném kez­ deni. V étek — jelentéstani elemzés Úgy vélem, hogy elsősorban nem pszichológiai, pszichiátriai vagy pszichoanalitikai használatm ódja szerint kell megvizsgálnunk ezt a fogalmat, hanem azokban a szövegekben, melyekben a fogalom jelen­ tése kialakult és rögzült. Ezek a szövegek a bűnbá­ n ati irodalomból, a hivő közösségek bűnvalló meg­ fogalmazásaiból valók; e szövegeknek pedig sajátos nyelvezete van, am it nagy általánosságban „bűn­ valló” nyelvezetnek nevezhetünk, noha itt semmiféle konfesszionális m ellékjelentés nem kötődik ehhez a kifejezéshez, még sajátos zsidó vagy keresztyén érte­

360

lemben sem. P ár évtizede Pettazzoni írt egy, az ösz­ szehasonlító vallástörténet egészére kitekintő gyűjte­ ményes m unkát, s éppen ezt a címet — „Bűnvallá­ sok” — adta neki. Ám én most nem összehasonlító szempontból közelítek a kérdéshez. Kiindulópontom a bűnvallás vagy a gyónás fenomenológiája. Fenome­ nológián az általános tapasztalatban bennefoglalt je­ lentések leírását értem, lett légyen az dolgokkal, érté­ kekkel, személyekkel stb. kapcsolatos tapasztalat. A gyónás fenomenológiája ennélfogva azoknak a jelen­ téseknek és jelzett szándékoknak a leírása, melyek egy bizonyos nyelvi tevékenységben, nevezetesen a bűn m egváltásában vannak jelen. Feladatunk — eme fenomenológia keretein belül — az, hogy újraéljük m agunkban a bűn megváltását, mégpedig azért, hogy föltárhassuk célját. Az együttérzés és a képzelőerő segítségével a filozófus magáévá teszi a bűnvalló lel­ kiism eret m otívum ait és szándékait; nem „átérzi”, h a­ nem egyfajta semleges módon, mintegy „átéli”, meg­ tapasztalja, hogy m it élt át a bűnvalló lelkiismeret. De melyik kifejezéssel kezdjük? Semmiképp’ sem azokkal a bűnvalló kifejezésekkel, melyek a legfejlet­ tebbek, a legracionalizáltabbak (pl. az „eredendő bűn” fogalma vagy inkább kvázi-fogalma), melyek oly

gyakran m eghatározták a filozófiai gondolkodást is. Éppen ellenkezőleg, a filozófiai gondolkodásnak azok­ kal a bűnvalló kifejezésekkel kell kezdenie, melyek a legkevésbé kidolgozottak és körülhatároltak. Ne ütközzünk meg azon, hogy a racionalizált kife­ jezések mögött, a spekulációk mögött mítoszokkal ta ­ lálkozunk, vagyis olyan hagyományos elbeszélésekkel, melyek arról szólnak, hogy mi történt az idő kezde­ tén, s amelyek a rituális gyakorlatot nyelvi tám oga­ tásban részesítik. Szám unkra a mítoszok m ár nem a valóság magyarázói, hanem — s éppen mivel elveszí­ tették érvényüket — egy értelmező jelzésrendszer hordozói. Szimbolikus funkciójuk van, azaz: közve­ tett módon fejezik ki az ember és az em ber által szentnek tarto tt dolgok közti kötődést. Bárm ily p ara­ doxonnak is tűnik, az ily módon m ítosztalanított m í­ tosz — a fizikával, kozmológiával, tudom ánytörténet­ tel való kapcsolatában — a m odern gondolkodás di­ m enziójává lesz. M egfordítva: a mítosz olyan kifeje­ zésszintre vezet el minket, mely sokkal alapvetőbb, m int bárm i elbeszélés vagy spekuláció szintje. Így pl. a „Bukás” elbeszélése a Bibliában egy olyan b űn­ m egtapasztalásból m eríti jelrendszerét, mely tapaszta­ lás a közösség életében gyökerezik; a kultuszi gya­ korlat és az „igazságosságra” és „irgalm asságra” hívó prófétai szó adja meg a mítosz jelzésrendszerének alapját. Ezért ehhez a tapasztalathoz és ennek nyelvéhez kell visszatérnünk vagy helyesebben: ehhez a tapasz­ talathoz a maga nyelve szerint. Hiszen a vallomás nyelve emeli a vizsgálhatóság fényébe az érzelmekkel, félelmekkel és aggódásokkal m egterhelt tapasztalatot. A bűnbánati irodalom nyelvi leleményessége a bűn­ tudat egzisztenciális kiöntésének m ódjait határozza meg. Vizsgáljuk hát meg ezt a nyelvet! Ennek a nyelvnek az a legjellegzetesebb vonása, hogy nem tartalm az kezdetlegesebb kifejezéseket azoknál a szimbolikus kifejezéseknél, m elyekre a m í­ toszok utalnak. A vallomás nyelve szimbolikus. Szim­ bólumon m ost azt a nyelvezetet értem, mely egy m á­ sik dolog közvetlen megjelölésével közvetett módon jelöl meg valam it. Ily módon beszélhetünk szimbo­ likusan „em elkedett” gondolatokról, „mély” érzések­ ről, „tiszta” eszmékről, a megismerés „fényéről”, a mennyek „országáról” stb. Ennélfogva a bűn fogal­ m ának ismételgetése sem más, m int az egy és ugyan­ abban a szimbólumban összekapcsolódó közvetlen és közvetett megjelölések különböző szintjeinek kibon­ tása, kifejlesztése. A legősibb szimbolika, mely k iin­ dulásul szolgálhat, azt mondja, hogy a bűn (a rossz): szennyeződés, mocsok, azaz olyan szenny, mely kívül­ ről tám ad. Az alaposabban kim unkált irodalm akban, pl. a babilóniaiban és különösen is a héberben a bűnt más szimbolika fejezi ki: céltévesztés, rossz úton já ­ rás, lázadás, keménynyakúság, hűtlenség (paráznaság), süketség, elveszettség, bolyongás, üresség, múlandóság. Ez a nyelvi helyzet meglepő. A bűnérzettől mélysé­ gesen áthatott öntudat először nem elvont nyelven fejezi ki magát, hanem egy nagyon is konkrét nyel­ ven, mely nyelv spontán értelm ezésre ösztökél. Ennek a nyelvnek a másik figyelemreméltó jelleg­ zetessége az, hogy tudatosan szimbolikus és hogy — bárm i filozófia és teológia előtt — már úton van a magyarázat felé; vagy ahogy máshol m ondtam m ár: a szimbólum gondolatot „invitál”, a mítosz úton van a logosz felé. Ez még a szenny vagy mocsok ősi el­ képzelésével kapcsolatban is így van; valam iféle „kvá­ zi-m ateriális”-ról van itt szó, mely kívülről fertőz, láthatatlan tulajdonságaival támad. Ennek az elkép­

zelésnek olyan szimbolikus gazdagsága, olyan szimbo­ lizációs ereje van, am it a legjobban éppen az bizo­ nyít, hogy a szimbólum tovább él, igaz, egyre allego­ rikusabb form ákban. Még ma is beszélünk — s nem orvosi értelem ben — az anyagi haszonlesés (a mocs­ kos nyerészkedés) vagy a fajgyűlölet stb. szellemének fertőjéről. Nem sem m isítettük meg teljesen a tiszta— tisztátalan mítoszát. S azért nem, m ert a szenny kvázim ateriális megjelenítése m ár eleve valam i m ásnak a szimbolikája. S ez a szimbolikus erő kezdettől fogva megvolt. A szenny/mocsok sosem jelentett szó szerint mosdatlanságot; a kifejezések egy kvázi-fizikai fe r­ tőzés és egy kvázi-morális m éltatlanság fény—árnyék technikájának részei. Tisztán felismerhető ez a meg­ tisztulási rítusokban, amelyek sosem csak egyszerű mosakodások; a megmosatás és a m egtisztulás olyan részleges és fiktív tettek, melyek a „test” szintjén je­ lölik azt az átfogó cselekményt, amely az ember egy és oszthatatlan egészére vonatkozik. A bűn szim bolikája a babiloni és héber irodalom­ ban, a görög tragédiákban, az orphikus írásokban sokkal gazdagabb, m int a szenny szim bolikája és éle­ sen különbözik is attól. A tisztátalan kapcsolat kép­ zetével az Isten és ember, ember és ember, az ember és önmaga közti kapcsolat megtörésének a képzete áll szembe; ám ez a kapcsolat — melyről csak a filozófus gondolkodik úgy, m int kapcsolatról — a mindennapos tapasztalaton alapuló dram atizálás révén fejeződik ki szimbolikusan. Így a bűn fogalma nem korlátozódik egy megszakadt kapcsolat term éketlen eszméjére. Hozzákapcsolódik ehhez az em bert u raló hatalom fo­ galma is. Így megmarad valam i kötődés és folyama­ tosság a szenny szim bolikájával is. De ez az erő az em ber ürességének és hiábavalóságának a jele is; az ember füst és pára. Ily módon a bűn szimbóluma egyidejűleg szimbóluma valam i negatívnak (szakadás, elidegenedés, távoliét, hiábavalóság) és valam i pozitív­ nak is (erő, megragadottság, rabulejtettség, elidege­ nítés). Ezen a szimbolikus alapzaton és ezeknek a képzeteknek és születendő m agyarázatoknak a háló­ zatán belül kell a vétek fogalmának helyét kijelöl­ nünk. Ha figyelembe vesszük a szavak sajátos jelentését, akkor észre kell vennünk, hogy a „vétek” fogalma nem fedi teljesen a bűnvallás teljes szem antikai m e­ zejét. A vétek fogalma annak az interiorizációnak a szélsőséges form ája, melyet az előbb vázoltunk föl, amikor a szennytől a bűnig tartó folyam atról beszél­ tünk. A szenny még külsődleges esetlegesség, a bűn m ár egy kapcsolat megromlása. Ám ez a szakadás akkor is létezik, ha én nem tudok róla. A bűn való­ ságos adottság, objektív helyzet; megkockáztatom az állítást: a bűn a lét egyik ontológiai dimenziója. A vétek, ezzel szemben, jellegzetesen szubjektív felhanggal bír; a vétek szimbolikája sokkal bensősé­ gesebb; azt a léttudatot írja le, melyre összeroppantó terhek nehezednek. Továbbá rám utat a lelkiism eret­ furdalásra, mely belülről mardos a vétek m iatti belső tépelődés állapotában. A m egterheltség és a mardosás m etaforái jól érzékeltetik, hogy az egzisztencia szint­ jére jutottunk el. A vétek legfontosabb szim bolikája a bírói szék tém ájához kapcsolódik. A bírói szék nyil­ vános intézmény, ám m etaforikus átrendezésben benső fórum m á lesz, am it többnyire „erkölcsi tudatnak” ne­ vezünk. Így a vétek lesz a „módja” annak, ahogy’ v a­ laki a láthatatlan törvényszék elé kerül, mely megál­ lapítja a vétek súlyát, kim ondja a bűnösséget és ki­ szabja a büntetést. Az interiorizáció szélsőséges pont­ ján az erkölcsi tudat nyomoz, ítél és büntet. A vétektudat ennélfogva az a léttudat, melyet ez a belső tör­

361

vényszék bűnösnek talált és elítélt. A vétek-tudat a bűnhődés előérzetével keveredik. Röviden: a vétek (culpa) az önmagában megkettőződő tudat önvizsgá­ lata, önhibáztatása, önkárhoztatása. Ez a vétek-interiorizálás két következménnyel jár: egyrészt a vétek-tudat határozott fejlődést m utat mindazzal kapcsolatban, amit „bűn”-nek nevezhetünk. Míg a bűn kollektív valóság, melyben az egész kö­ zösség osztozik, addig a vétek egyénekre bomlik le. (Izrael esetében a fogság prófétái az úttörői ennek a fejlődésnek. Vö. Ezékiel 31,34. Igehirdetésük felszaba­ dító tett. Amikor az egykori Exodushoz viszonyítva lehetetlennek látszott a fogságból kollektiven vissza­ térni, akkor a személyes megtérés lehetősége nyílt meg m indenki előtt. A görögöknél a tragédiaköltők biztosították az átm enetet az örökletes bűntől az egyéni hős vétkéig, akinek egymagában kell szembe­ néznie sorsával.) Mitöbb, az egyénre lebomló (indi­ vidualizált) vétek fokozatokat is megkíván. A bűn egalitáriánus tapasztalatával a vétek fokozatokra bomló tapasztalata áll szemben. Az ember teljességgel és gyökeresen bűnös, de többé vagy kevésbé vétkes. Maga a büntetőjog fejlődése — különösen a görögök­ nél és a róm aiaknál — hat az erkölcsi tud atra; maga a büntető jog sem más, m int kísérlet arra, hogy a büntetés a vétek, a hiba súlyának megfelelően történ­ jen meg. Viszont a bűncselekmények és a bűnök pár­ huzamos skálájának képzete bensőségessé válik, ha a törvényszék m etaforája ju t érvényre. Az erkölcsi tudat így a fokozatokra bontható vétkesség tudatává lesz. A vétek individualizálása és fokozatokra bontása kétségtelenül fejlődést m utat a bűn kollektív és nem differenciált jellegéhez képest. Nem m ondhatjuk el viszont ugyanezt a m ásik következményről. A vétek­ kel elérkezik egy bizonyos követelmény is, am it ag­ gályosságnak is nevezhetnénk, s amelynek kétértel­ műsége rendkívül érdekes. Az aggályos tu d at kényes és pontos tudat, a fokozatos tökéletesség szerelmese; olyan tudat ez, mely kínosan ügyel minden paran­ csolatra, igyekszik m indenben eleget tenni a törvény­ nek, a lét egyetlen területét sem kivéve, nem törődve semmi külső akadállyal (pl. az uralkodó önkényével sem), egyforma jelentőséget tulajdonítva a kis és nagy dolgoknak. Azonban éppen ez az aggályosság jelzi azt is, hogy az erkölcsi tudat patologikussá vált. Az aggályos em ber a parancsolatok labirintusába zárja m agát; a kötelesség fokozódó és növekvő sze­ rephez jut, s ez ellentm ond az Isten- és az em ber­ szeretet törvénye egyszerűségének és józanságának. Az aggályoskodó tudat sosem szűnik meg új meg új parancsolatokat előkeresni. A törvény atom jaira bon­ tása, ezernyi parancsolattá hasogatása a cselekvés végtelen „juridizálását” és a m indennapos élet rög­ eszmés ritualizálását vonja maga után. Az aggályos em ber sosem tud eleget tenni m inden parancsolatnak, de talán egyetlenegynek sem. Ugyanakkor még az engedelmesség tudata is pervertálódik: a parancsola­ toknak való engedelmesség — m inthogy m ár ez is parancsolat — sokkal fontosabbá válik, m int a fele­ barát vagy akár az Isten szeretete. Ezt a szolgai pon­ toskodást nevezzük legalizmusnak. Ezzel lépünk be a vétek poklába; ahogy Pál mondja: maga a törvény lesz a bűn forrásává. Amikor a törvény megismertet a rosszal, kiváltja a törvényszegés vágyát és a kárhoz­ tatás és a bűnhődés végtelen folyam atát indítja el. A parancsolat, mondja Pál, „életet adott a bűnnek" és így „átad engem a halálnak” Róm 7.). A bűn és a törvény egymást szülik egy ördögi körben, mely ha­ lálos körré lesz.

362

Így a vétek a törvény alá vetett élet átkára m utat rá. Végeredményében, ha elvész a Hóseás által házas­ társi m etaforákban kifejezett hűség és törődés, akkor a vétek vádló nélküli vádoltatáshoz, bíró nélküli ítélő­ székhez, ügyész nélküli pörhöz vezet. A vétek ily mó­ don lesz feloldozhatatlan szerencsétlenséggé, melyet Kafka így ír le: a vád lett ítéletté. E jelentéstani elemzés végkövetkeztetése az, hogy a vétek nem fedi a rossz m egtapasztalásának teljes mezejét; a szimbolikus kifejezések vizsgálata tette lehetővé, hogy kiem eljük közülük ennek a tapaszta­ latnak egyik sajátos és legkétségesebb momentumát. A vétek egyrészt a rossz m egtapasztalásának benső­ ségessé válását fejezi ki, s ily módon az erkölcsileg felelősségteljes személyiség kialakulását, másrészt azonban egy sajátos patológia kezdeteit is kifejezi, am ikor is az aggályossággal elkezdődik m indennek a visszájára fordulása. A kérdés tehát az, hogy mihez kezd az etika és a vallásfilozófia ezzel a kétértelm ű vétkesség-tudattal és azzal a szimbolikus nyelvvel, amely kifejezi ezt? Etikai dimenzió Milyen értelem ben etikai probléma a rossz proble­ m atikája? Úgy látom, kettős értelemben. Vagyis in­ kább, egy kettős kapcsolat okán. Egyrészt a szabadság kérdésével való kapcsolat, m ásrészt a kötelesség k ér­ désével való kapcsolat okán. Bűn, szabadság, köteles­ ség — olyan bonyolult hálózatot alkotnak, hogy ne­ héz felgöngyölni és a megfigyelés számára különböző szintekre csoportosítani őket. A szabadsággal kezdem és fejezem be, lévén ez a döntő tényező. A vizsgálódás első lépcsője annak a megállapítása, hogy a szabadság azt jelenti, hogy az ember magára veszi a rossz eredetét. Ez a tétel azt erősíti meg, hogy a rossz és a szabadság közti kapcsolódás olyan szoros, hogy a két fogalom kölcsönösen magával vonja egy­ mást. A rossz azért jelentheti a „rossz”-at, m ert a sza­ badság műve; én vagyok a rossz szerzője. Ezzel a ténnyel elutasítom azt az alibit, mely a rra hivatkozik, hogy a rossz szubsztancia, vagy természeti elem mód­ jára létezik, hogy ugyanúgy külső szemlélődés tárgyá­ vá tehető, m int bárm i dolog. Ezt a hivatkozást nemcsak azokban a metafizikai fantazm agóriákban találjuk meg, amik ellen Ágoston harcolt, pl. a m anicheizmus­ ban és minden olyan ontológiában, mely a rosszról, mint (élő)-lényről beszél. Ennek az alibinek van po­ zitív, sőt tudományos megjelenési form ája is, — a pszichológiai és szociológiai determinizmus köntösé­ ben. Ha valaki magára vállalja a rossz eredetét, le­ mond arról az amúgy csak a gyengeségét igazoló ali­ biről, hogy a rossz valami dolog, valami hatás, mely a megvizsgálható dolgok világából érkezik, legyenek ezek a dolgok, fizikai, pszichikai vagy társadalm i valóságok. Aki vállalja a rossz eredetét, az ezt mondja: én va­ gyok, aki megtettem — egi sum qui feci. Nincs gonosz­ lény, csak „általam -m egtett-rossz” van. A rossz válla­ lása nyelvi cselekmény, mely mintegy ellenőrizhető, hiszen ebben az értelem ben egy olyan nyelvről van szó, mely cselekszik valam it: nekem tulajdonítja a rossz megcselekvését. Említettem már, hogy a kötődés kölcsönös; valóban, ha a szabadság minősíti cselekvésnek a „rossz”-at, ak­ kor a rossz jelenti ki a szabadságot. Úgy értem ezt, hogy a rossz kiváltságos alkalom arra, hogy a szabad­ ság tudatára ébredjünk. Mit jelent hát m agamnak tu ­ lajdonítani a magam cselekedeteit? Mindenekfölött azt jelenti, hogy vállalom ezeknek a cselekedeteknek a jö­ vőbeni következményeit, vagyis azt, hogy ugyanannak

kell m ajd beismerni eltévelyedését, kiküszöbölni a csorbát, elviselni a szégyent, aki megtette. Más sza­ vakkal, felajánlkozom a szankciók elhordozására. Vál­ lalom a szégyen és a dicsőség dialektikájába, való be­ lépést. De am ikor a magam dolgának következményei elé állítom magamat, akkor ahhoz a pillanathoz lépek vissza, mely megelőzte a tettet; akkor úgy vagyok, mint aki nemcsak megtette, am it tett, hanem m int áki csele­ kedhetett volna máskép is. Az a meggyőződés, hogy sza­ badon tehettem valamit, nem külső vizsgálódás ered­ ménye. Megintcsak kinyilvánításról van szó: én állí­ tom magamról, a tény után, hogy az vagyok, aki cse­ lekedhetett volna másképp is; ez a „tett utániság” a következmények vállalásának „visszapörgetése”. Aki magára veszi a következményeket, az szabadnak nyil­ vánítja m agát és felismeri, hogy ez a szabadság m ár a tett elkövetésekor is ott volt és hatott. Ennél a pontnál mondhatom ki, hogy elkövettem a tettet. Ez a vissza­ pörgetés — a felelősséggel való szembenézéstől a fele­ lősség mélyéig — meghatározó jelentőségű, m ert ez biz­ tosítja az erkölcsi személyiség önazonosságát a m últ­ ban, a jelenben és jövőben. Aki elhordozza m ajd a szégyent, ugyanaz, aki most vállal egy tettet és ugyan­ az, aki valam ikor elkövette azt. Azonosság (identitás) van aközött, aki elfogadja tetteinek jövőbeni követ­ kezményeit és aközött, aki cselekedett. A két dimenzió, jövő és múlt, a jelenben kapcsolódik egybe. A jövőbeni szankció és a múltbéli tett a jelenidejű bűnvallásban fonódik össze. A rossz m egtapasztalására való reagálás első lépcsője tehát az, hogy a szabadság és a rossz jelzésrendszeré­ nek kölcsönösségét egy sajátos előadásmód, a bűn­ vallás, vagy a gyónás konstituálja. Az elemzés második lépcsőjén a rossz és a kötelesség közti kapcsolattal kell foglalkoznunk. Távol áll tőlem, hogy az olyan kifeje­ zésekről értekezzek, m int „meg kell tenned” stb., vagy hogy ezeknek a „jó” és „rossz” fogalmával való kap­ csolatát tárgyaljam . Az angol filozófia alaposan végig­ rágta m ár ezt a témát. Hadd szorítkozzam most arra a kérdésre, hogy mit adhat hozzá a témához a rosszal kapcsolatos reflexió. Hadd szolgáljon kiindulásként az a kifejezés és ta­ pasztalat, hogy „tehettem volna másképpen is”. E ki­ fejezés, am int láttuk, egy olyan cselekedet megidézése, amely révén a m últban elkövetett tettem ért magamra vállalom a felelősséget. De ez a bizonyosság, hogy más­ képpen is lehetett volna cselekedni, szorosan kapcso­ lódik ahhoz a bizonyossághoz, hogy másképp kellett volna cselekedni. Azért ismerem föl, hogy „lehetett volna”, m ert rádöbbenek, hogy „kellett volna”. Aki el­ kötelezett, az bízik abban, hogy meg tu d ja tenni, amit meg kell tennie. Eléggé közism ert a K ant által hasz­ nálatos megfogalmazás: meg kell tenned, s épp’ ezért megteheted. Természetesen ez nem érv, abban az érte­ lemben, hogy a kötelességből vezethetnénk le a lehe­ tőséget. Inkább azt mondanám, hogy a „kell” mintegy felderíti a terepet; ha érzem, hiszem, tudom, hogy el­ kötelezett vagyok, az azért van így, m ert olyan lény vagyok, aki nem csupán a vágy és a félelem kényszere és ösztökéje alatt cselekedhetek, hanem azon törvény szerint is, am it magam elé szabok! K antnak igaza van e ponton: egy törvény reprezentálásának megfelelően cselekedni, egészen más, m int törvények szerint csele­ kedni. A törvény reprezentálásának megfelelő cselek­ vés ereje az akarat. Ez a felismerés azonban messzeható következmé­ nyekkel jár, m ert am ikor felismerem azt az erőt, m iál­ tal követni tudom a törvényt (vagy azt, am it magamra nézve törvénynek tartok), akkor a (törvény) ellenére való cselekvés rettenetes erejét is felismerem. (A lelki­

furdalás élménye, amely a szabadság és a kötelesség közti összefüggés m egtapasztalásából ered, valójában kétrétű élmény: tudom ást szerzek egy kötelességről, s így egy erőről, mely megfelel ennek a kötelességnek; ám mégha ellenére is cselekedtem, akkor is kötelesség m arad számomra a törvény. Ezt nevezzük általában törvényszegésnek.) A szabadság az az erő, mely lehe­ tővé teszi, hogy a törvény reprezentációjának megfele­ lően cselekedjék és mégse találkozzak kötelességgel. (Itt van, am it tennem kellett volna, és itt, am it megte­ hettem volna, és nézd, ezt tettem! A múltban elkövetett cselekedeti felvállalásának erkölcsi értéke ilymódon a „kellő”-vel és a "lehető”-vel való kapcsolatában van.) Ugyanezen felismerés révén a rossznak és a szabad­ ságnak egy-egy új m eghatározása vetül föl együtt, a m ár fentebb em lített kölcsönösségi form ák mellett. A rossz új m eghatározását kanti fogalmakkal adhatjuk vissza: a motívum és a törvény kapcsolatának visszá­ já ra fordulásáról van szó — cselekvésem m axim ájához képest ez visszaesés. Ez a következőképp’ értendő: ha a maxim a annak a gyakorlati megfogalmazása, amit tenni szándékozom, akkor a rossz önmagában véve semmi, sem fizikai, sem pszichikai valósága nincs; ak­ kor a rossz mindössze egy visszájára fordult viszony; viszony és nem dolog; az elkötelezettség, vagyis a pre­ ferencia és az engedelmesség sorrendjének visszájára fordulása. Ilymódon eljutattunk a rossz „valószínűtle­ nítéséhez” ! Ahogy csak a vállalás aktusában létezik a rossz (ti. a rossz m agunkravállalásának aktusában), úgy a rosszat erkölcsi szempontból az a sorrend minő­ síti, ahogy’ valaki m egvalósítja maximáit. A rossz olyan preferencia, melynek nem szabadna léteznie (ti. a rossz a cselekvés m axim ája sorrendjének visszájára­ fordulása.) A szabadság egy új m eghatározása is fölbukkan. Fentebb em lítettem a (törvény) ellenére való cselek­ vés rettenetes erejét. Valóban, a rossz megvallásában ismerem föl az akarat visszájára fordulását. Ez az ön­ kény (Willkür) ugyanakkor szabad választás is, az el­ lentmondás ereje, am it akkor ismerünk föl, amikor rádöbbenünk, hogy cselekedhettünk volna másképp' is, s amikor megismerjük azt az erőt, mely képessé tesz arra, hogy egy általunk igaznak elism ert köteles­ séget megtagadjunk. Föltártuk volna hát, hogy mit jelent a rossz az etika számára? Nem hiszem! A „Vallás a puszta ész határain belül” bevezető esszéjében K ant az összes rossz-m axi­ ma közös eredete felől kérdez! S valóban, ha különkülön vizsgáljuk meg ezt vagy azt a rossz szándékot, nem jutunk túl messzire a rossz problem atikájában. Kant ezt mondja: „Ahhoz tehát, hogy az em bert rossz­ nak nevezzük, arra lenne szükség, hogy némely, sőt egyetlen tudatosan rossz cselekedetből a priori követ­ keztessünk egy rossz m aximára, mint a tett alapjára, ebből pedig valamennyi különös m orálisan rossz maxi­ mának a szubjektum ban levő általános alapjára, amely maga is m axim a". Ez a fejlődés, mely fokozatosan elmélyülve a rossz maximáktól azoknak rossz alapjáig megy le, nem más m int a bűnöktől az egy bűnig tartó fejlődés filozófiai átültetése. (Erről az első részben szóltunk már, amikor a szimbolikus kifejezések és a mítosz kapcsolatát tá r­ gyaltuk.) Többek közt Ádám mítosza jelzi, hogy m in­ den bűn egyetlen forrásra, eredetre megy vissza; ez pedig így vagy úgy, de megelőzi a rossz-nak minden sajátos kifejeződését. A mítosz azonban azért mond­ hatja ki ezt, m ert a bűnvállaló közösség a rossz válla­ lásának egy olyan szintjére jutott m ár el, ahol a rossz már m indenkire kiterjed. Mivel a közösség egy alap­ vető vétket gyón meg, a mítosz olyan eseményként be­

363

szélhet a rossz létrejöttéről, mely csak egyszer történt meg. A gyökeres rossz kanti tétele komoly erőfeszítés arra, hogy filozófiailag ragadhassuk meg ezt a tapasz­ talatot és mítoszt. De mitől lesz filozófiai ez az újragondolás? Lényegé­ ben véve nem más m iatt, m int hogy a gyökeres rosz­ szat a sokféle rossz m axim a alapjaként állítja be. Ezen a fogalmi meghatározáson kell h át érvényre ju tta t­ nunk kritikai erőfeszítésünket. Mit értsünk tehát a rossz m axim ák alapján? Nevez­ hetjük azt a priori feltételnek is, ha éppen azt akarjuk kihangsúlyozni, hogy nem megvizsgálandó tényről és nem visszanyomozható idői eredetről van szó. A rossz maxim ák alapja tehát nem em pirikus tény, hanem a szabadság első diszpozíciója, am it fel kell tételezünk, hogy az emberi rossz egyetemes látványa tapasztala­ tivá lehessen. Nem is idői kezdet ez az alap, m ert ez a felfogás a természeti kauzalitáshoz vetne vissza. A rossz megszűnne rossz-nak lenni, ha nem a „szabad lét hordozója lenne, mely maga is a szabadságból való". Ezért a rossznak nincs eredete abban az értelemben, hogy megelőző oka lenne. „A rossz cselekedet ésszerű oka után kutatva, minden ilyen cselekedetet úgy kell felfognunk, m intha az ember közvetlenül az ártatlan ­ ság állapotából zuhant volna bele.” Minden ezen a „m inthá”-n múlik. Ez a bukás mítoszának filozófiai megfelelője. Ez a rosszá-létel, az ártatlanságtól a bűnig tartó pillanatszerű szakasz racionális mítosza: Ádám ­ ként — vagy inkább Ádámban — kezdjük el a rosszat. De mi is ez az egyedi „rosszá-levés”, mely magában foglal minden rossz m axim át? Meg kell adni, nincs több fogalmunk a rossz akaratról gondolkodva. Mert ez a „rosszá-levés" egyáltalán nem az én ön­ kéntes (önkényes) akaratom aktusa, nem olyan aktus tehát, am it meg is, meg nem is tehettem volna. Hiszen ennek a (rossz-) alapnak a jele éppen az, hogy a vizs­ gálódás tényként ismeri föl azt, hogy a szabadság m ár eleve rosszul választott. A rossz már ott van. Ebben az értelem ben gyökeres, ebben (s nem idői) értelemben előz meg minden rossz szándékot, minden rossz tettet. Ám a vizsgálódás kudarca nem hiábavaló; eredm é­ nyes abban, hogy sajátos jelleget kölcsönöz a határ filozófiájának és megkülönbözteti a rendszer (pl. He­ gel) filozófiájától. A h atár kettős: tudásom h atára és erőm határa. Egyrészt: nem ismerem ki az én rossz szabadságom eredetét. Ez a nem tudás nagyon lényeges szerepet játszik, mikor megvallom gyökeresen rossz szabadságomat. A nemtudás a megvallás része, vagy másként szólva: az ön-felismerés és az ön-megragadás része. Másrészt, felfedezem szabadságom erőtlenségét. (Merész erőtlenségem ez, m ert én m agam at tartom felelősnek ezért az erőtlenségért.) Ez az erőtlenség tel­ jességgel különbözik a külső kényszerből fakadó tehe­ tetlenségtől. K ijelentem tehát, hogy szabadságom tette önmagát nem-szabaddá. Ez a bevallás az etika legna­ gyabb paradoxonja. S úgy tűnik, ellene mond kiindu­ lási pontunknak. Az elején azt mondtuk, hogy a rossz az, am it nem kellett volna megtennem, és ez igaz is marad. Ám ugyanakkor kijelentem : a rossz az a m in­ dent megelőző nem-szabadság, mely arra kényszerít, hogy megtegyem a rosszat. Ez az ellentmondás szabad­ ságomhoz tartozik; az erőtlen erőt, a nem-szabad sza­ badságot jelzi. Keserű végeredmény lenne ez? Nem, egyáltalán nem az. Éppen ellenkezőleg, ez a beismerés azt jelenti, hogy eljutottunk addig a pontig, ahol minden ú jra kezdőd­ het. A kezdethez való visszatérés: visszatérés oda, ahol a szabadság, m int felszabadítandóra ism er magára —, röviden: oda térünk vissza, ahol a reménységnek kell megszületnie.

364

A vallásos dimenzió Az előbb Kant filozófiájának segítségével próbáltam meg bem utatni a rossz problém áját az erkölcsi dimen­ zióban. Úgy látom, hogy a rossz problém áját, mint eti­ kai problémát a rossznak a kötelességgel és a szabad­ sággal való kettős kapcsolata jellemzi. Ha most azt kérdezzük, hogy mi jellemzi a sajátosan vallásos beszédmódot a rosszal kapcsolatban, akkor ha­ bozás nélkül azt felelhetjük, hogy a reménység nyelve. Ezt a tételt szükséges megindokolni. Egy pillanatra te­ gyük most félre a rossz problem atikáját, és hadd iga­ zoljam a reménység központi szerepét a keresztyén teológiában. A reménység ritkán volt központi fogalom a teológiában. Ám Jézus igehirdetése lényegileg Isten Országára irányult: az Ország itt van, az Ország közel jött, az Ország köztetek van. Ha tehát Jézus és az ős­ egyház igehirdetése eszkatológiai távlatból fakad, ak­ kor minden teológiát ebből az eszkatológiai szempont­ ból kell átgondolnunk. Annak az Istennek, aki jön, neve van. Az az isten, aki m egm utatja m agát: bálvány. Az ígéret Istene történelm et nyit meg; az epifániák istene a természetet ú jítja meg. Mi következik ebből a szabadságra és a rosszra nézve, s arra nézve, am it az etikai tudat e kettő egybetartozásával felism ert? Újra a szabadsággal kezdem, s ennek oka rögtön érthető lesz. Úgy látom, hogy a vallás abban különbözik az eti­ kától, hogy a vallás megköveteli, hogy a reménység je­ gye alatt gondolkodjunk a szabadságról. Az evangélium nyelvén azt is m ondhatnám : amikor a reménység fé­ nyében tekintünk a szabadságra, akkor létemet abba a mozgásba helyezem el, am it Moltman kifejezésével élve, „Krisztus feltám adása jövőjének” nevezhetnénk. Ezt a kérügm atikus form ulát sokféleképp’ lehet m ai nyelvre fordítani. Először is, K ierkegaarddal szólva, a reménység fényében „a lehetségesért való szenvedés”nek is nevezhetjük a szabadságot, s ez a formula, m in­ den bölcselkedéssel szemben, minden szükségszerűnek való behódolással szemben, a reménység lenyom atára m utat rá a szabadságon. A szabadság, ha arra az Is­ tenre bízzuk, „aki jön”, a teljesen új előtt való meg­ nyílást jelenti; a szabadság a lehetséges terem tő elkép­ zelése. De egy mélyebb dimenzióban, a szabadság a re­ ménység fényében olyan szabadság, mely a halál da­ cára állítja magát, és a halál minden jelének dacára kész tagadni a halált. Ez a kifejezés egy olyan biza­ lom, egy olyan hit-távlat másik oldala, mely Pál híres „m ennyivel-m ég-inkább” kifejezésében fogalmazódik meg. Ez utóbbi kategória sokkal alapvetőbb, mint a „dacára” kifejezés, m ert a bővölködés logikájából, a reménység logikájából való. Ennek a „többlet-logikának” a mindennapos életben, a munkában, és a pihenésben, a politikában és az egyetemes történelem ben láthatóan kell megmaradnia. A „dacára” — mely készen ta rt a tagadásra — csak a belső, árnyékos oldala annak az örömteli „mennyivel-m ég-inkább”-nak, miáltal a szabadság a bővelkedés ökonómiájához tartozónak érzi, tudja és akarja magát. A bővölködés ökonómiája lehetővé teszi, hogy visz­ szatérjünk a rossz problémájához. Ebből a kiindulási pontból, s ezen a távlaton belül lehetséges vallásosan vagy teológiailag beszélni a rosszról. Az etika mindazt elmondta m ár a rosszról, am it lehetett: (1) a rossz a szabadság műve, (2) a rossz a maxima törvényhez való viszonyának visszájára fordulása, (3) a rossz a szabad­ ság elképzelhetetlen diszpozíciója, mely elérhetetlenné teszi a szabadságot. A vallás más nyelven beszél a rosszról. És ez a nyelv teljességgel az ígéret koordinátái között és a reménység jele alatt marad. Először is, ez a (ti. vallásos) érteke­ zés Isten elé állítja a rosszat. „Egyedül te ellened vét­

keztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt.” Ez az Isten-elé-állítás, mely az erkölcsi vallo­ mást bűnvallássá teszi, első látásra a bűntudat fölfo­ kozódásának tűnik. De ez illúzió, a keresztyénség mo­ ralizálgató illúziója. Isten elé állítva a rossz ú jra az ígéret folyam atába kerül; Isten tanúul hívása m ár a kezdete egy kötelék m egújításának; az új teremtés kezdő pillanata. "A lehetségesért való szenvedés” már birtokába vette a bűntudatot; a megtérés — minthogy a jövőre irányul — m ár elvágta magát a tépelődéstől. mely csak a múlton töprengés meghosszabbítása. Azután, a vallásos nyelv mélyen megváltoztatja a bűntudat tartalm át is. A rossz az erkölcsi tudatban lé­ nyegében véve törvényszegés, azaz a törvény elcsava­ rása; a legtöbb kegyes em ber is ilymódon fogja föl a bűnt. Isten elé állítva azonban, a rossz lényegében vál­ tozik meg; nem annyira a törvényszegést, m int in­ kább azt az emberi szándékot és célt jelenti, hogy az ember önmaga ura akar lenni. A törvény szerinti életre törekvés szinten a rossz kifejeződése — és talán a leghalálosabb, m ert a legszínleltebb: az igazságtalan­ ságnál csak az önigazság rosszabb. Az etikai tudat nem tud erről, a vallásos tudat igen. De ezt a második fel­ ismerést is a reménység és az ígéret nyelvén lehet csak kifejezni. Valóban, nem egészen úgy van, ahogy az etikai kon­ textust elemezve állítani látszottunk; az akarat nem pusztán az önkény és a törvény kapcsolatából születik (kanti fogalm akat használva: nemcsak a W illkür, az önkényes akarat és a Wille, az ész törvényének m egha­ tározottságából). Az a k a r a t sokkal inkább és alapve­ tően a totalitás vagy a célhozjutás vágyából születik. Maga Kant, a Gyakorlati Ész K ritikájának dialektiká­ jában ismeri föl ezt a teljességet célzó szándékot. És éppen ez élteti a dialektikát, m int ahogy a törvénnyel való kapcsolat élteti az analitikát. Ez a teljességre tö­ rekvés, K ant szerint, megköveteli annak a két momen­ tum nak az összebékítését, am it a rigorizm us szétvá­ lasztott: az erény, vagyis a tiszta kötelesség iránti en­ gedelmesség, és a boldogság, vagyis a vágy kielégíté­ sének összebékítését. Ez az összebékítés a reménység kanti megfelelője. Az akarat filozófiájának ez az újrafelfedezése a rossz filozófiájának feléledését vonja maga után. Ha a tota­ litásra törekvés az akarat szíve-lelke, akkor addig nem

juthatunk el a rossz problém ájának gyökeréig, amíg csak az önkény és a törvény kapcsolatának korlátai közt maradunk. Az igazi rossz, a rosszak rossza, a ha­ mis szintézisekben m utatja ki igazából magát; vagyis azokban a mai szintézisekben, melyek a kulturális tapasztalat nagy ígéreteit megham isítják — vagyis a rosszak rossza a politikai és egyházi intézményekben m utatja ki igazából magát. Ilymódon m utatja meg iga­ zi arcát a rossz — a rosszak rossza az éretlen szinté­ zisek, az erőszakos totalizációk melegágya. Ám a rossz megismerésének ez az elmélyítése újra csak a reménység diadala. Mivel az ember a teljesség célja, a beteljesedés akart alanya, az ember óhatatla­ nul is totalitáriánizm usba sodródik, a reménység pato­ lógiájába. Ahogy a régi közmondás tartja: az ördögök kizárólag az istenek kertjében vadásznak. Ugyanakkor azonban, azt is érezzük, hogy a rossz a bővölködés ökonómiájának része. Pált parafrazeálva m ondhatjuk: ahol „bővölködik” a rossz, ott „felettébb bővölködik” a remény. Ezért kell lenni annyi bátorságunknak, hogy a rosszat a reménység eposzába elhelyezzük. Vala­ hogy, s ezt nem tudhatjuk, a rossz együtthat, m unkál­ kodik Isten Országának eljöttén. A hit így tekint a rosszra. Ez nem a m oralista szempontja. A moralista szem­ beállítja a rossz állítm ányát a jó állítmányával; a mo­ ralista elítéli a rosszat; a szabadságnak tulajdonítja azt és végülis megtorpan a kikutathatatlan határán, hiszen nem tudjuk, hogy’ lehetséges az, hogy a szabad­ ság rabszolgává válhat. A hit nem ebbe az irányba néz. Nem a rossz eredete, hanem a rossz vége a hit kérdése. A prófétákkal együtt a hit az ígéret ökonó­ m iájába helyezi el ezt a véget; Jézussal, az eljövendő Istenről szóló igehirdetésben; Pállal a bővölködés tör­ vényében. Ezért a hit lényegében véve jóakarattal te­ kint a dolgokra és az emberekre. S inkább a Felvilá­ gosodás em berét igazolja, aki a kultúra nagy regényé­ ben az emberi nevelődés tényezőjének ta rtja a rosszat, mintsem a puritánt, aki sosem tud továbblépni az íté­ letből a kegyelemig, s ezért az etikai dimenzión belül m arad és sosem látja meg az eljövendő Ország táv­ latait. Paul Ricoeur Fordította: b.sz.i.

V IL Á G S Z E M L E Evangéliumi Egyház a Német Szövetségi Köztársaságban egy népegyház folytonosságban és változásban Johannes Rau előadása a Ráday Kollégiumban Johannes Rau az N SZK Észak-Rajna W esztfáliai tar­ tományi korm ányának miniszterelnöke, az N SZK Szo­ ciáldemokrata Pártjának alelnöke. A református csa­ ládból származó politikus a Rajnai Evangéliumi Egy­ ház Zsinatának és vezetőségének tagja. 1984. november 1—4. között Magyarországon tartózkodott és előadást tartott a Budapesti Reform átus Theologiai Akadémián,

a Ráday Kollégiumban november 2-án. Előadásának szövegét magyar fordításban közöljük. * Az Evangéliumi Egyház a Német Szövetségi Köztár­ saságban és Nyugat-Berlinben — tartom ányi egyházak sorából áll — szociológiailag nézve népegyház, szociá­ lis nagyszervezet. Az NSZK 62 millió lakosából 25,7

365

millió evangéliumi (evangélikus, reform átus, uniált ford.) 26,5 pedig katolikus. Ez azt jelenti, hogy az NSZK-ban a döntő többség valam ely keresztyén egy­ házhoz tartozónak vallja magát. Annak ellenére, hogy a két utóbbi évtizedben növekedett az egyházból kilé­ pők száma, mégis az evangéliumi egyház a körülbelül 10 500 gyülekezetével, 16 000 lelkészével és a diakóniai munkában 250 000 m unkatársával társadalm i nagyszer­ vezet, amely a köztársaság életében nem lebecsülendő szerepet játszik. Sokféle módon kötődik a köztársaság jogi és szociális állam i rendszeréhez. A Német Szövet­ ségi Köztársaság alkotm ányának ide vonatkozó bekez­ dései biztosítják az egyháznak az egyik oldalról az ál­ lamtól való teljes szabadságát, a másik oldalról mint nyilvános jogi testületnek a teljes kibontakozás lehető­ ségét. Jóllehet alapjában véve fennáll az egyház és állam szétválasztásának a princípium a, mégis m ind­ kettő egy sor jogi szerződés és konkrét megegyezések útján egymással összeköttetésben van. Társadalm ilag nézve is az egyház alapvetően szabad más társadalm i hatalm i csoporttól és politikai érdek­ csoportosulásoktól. De velük szemben is a szabad-kri­ tikai partnerség m odelljét fejlesztette ki. Az egyház nyilvános jelenlétéhez tartozik az a stíluseszköz, hogy állandó párbeszédet folytasson pártokkal, szakszerveze­ tekkel, gazdasági tömörülésekkel, különböző hivatá­ súak csoportjaival, szintúgy mindenféle társadalom politikai akciócsoporttal. Így ezáltal az egyház a nyil­ vánosságnak is része egy dem okratikusan szervezett közösségben. Mindez azonban csak egyik oldala az egyház valósá­ gának, mégpedig a politikai-társadalm i nagyszervezet­ nek az oldala, amely a közügy politikai és társadalm i keretei között mozog: e közügy pedig tudatosan demok­ ratikusan és pluralista módon van megszervezve, s számol azzal, hogy az alacsonyabb szervezeteknek ön­ állóságuk van a társadalom egészéért végzett szolgá­ latban, melyet felelősségteljesen észlelnie kell. Az egyház saját központi önértelmezésénél fogva más és több, m int csak politikai társadalm i szervezet a többiek között. Á tválthatatlan és kicserélhetetlen fel­ adata van, hogy azt az evangéliumot hirdesse, amely megszólít minden em bert és vonatkozik minden em­ berre végső értelem ben vett minden szerepben, funk­ cióban és szervezetben. Az egyház központi feladata az teológiai értelmezésében, hogy közölje a m ár eljött és a még eljövendő Isten Országa örömhírét, mely Jézus Krisztusban tört be a világba és m int Isten végidőbeli cselekedete jön el a világra. Az az egyház főhivatása e világban és e világgal szemben, hogy hir­ desse Jézus újszövetségi üzenetét és a Róla, m int Isten Krisztusáról az ószövetségi ígéretek horizontjában szóló újszövetségi üzenetet, azaz hogy úgy kifejezésre ju t­ tassa, hogy éppen a mostani korban élő emberek Isten em berbarátságának ebben az evangélium ában megta­ lálhassák életük alapját és reménységét. Minél egyér­ telműbben és világosabban ragadja meg az egyház Krisztus hirdetésének ezt a feladatát, minél érthetőb­ ben hirdeti: „Jézus Krisztus, ahogyan róla a Szentírás bizonyságot tesz, m int Istennek egyetlen Igéjéről, akire életünkben és halálunkban ráhagyatkozunk és akinek engedelmeskednünk kell” (A Barmeni Theologiai Nyi­ latkozat 1. tétele — ford.), annál igazabbat tud szólni a politikai és társadalm i világban. Az egyház csak akkor szólhat politikailag felelősen, ha teológiailag fel­ cserélhetetlen ügyénél marad. A ném et protestantizm usnak ebben az évszázad­ ban részben fájdalm as okulási folyamatot kellett maga mögött tudnia, hogy a teológiai igazságot ismét felis­ merhesse, hogy az egyház igehirdetésének életmegnyil­ vánulásaiban, tanításában és diakóniájában következe­

366

tesen az evangélium örömüzenetének talaján álljon, hogy üdvmegbízatását ezen a világon betölthesse. A teológiai önm egtalálásnák ez a folyamata csak abban a pillanatban kezdődhetett el, amikor az egyház és ál­ lam „szentségtelen szövetsége” az 1918. novemberi for­ radalom ban összetört. Azon teológiai öneszmélődésnek a kezdetét, hogy az egyház valóban egyház legyen, a W eimari Köztársaság alkotm ánya jelentette, mely a „trón és oltár házasságát” megszüntette. Az egyháznak a nemzeti szocializmus totális rendszerével való ösz­ szeütközésében kapta meg a teológiai és egyházi ú jra ­ eszmélődés folyam ata a drám ai kicsúcsosodást. A né­ met nacionalista konzervativizmus kezdetben az 1933. január 30-i jobboldali korm ányt éltette, míg az 1933. március 5-i választáson meg is erősítette. De gyorsan jelentkeztek a nemzeti szocializmus totalitarista és ke­ resztyén ellenes céljai hatalm a megerősödésének a fo­ lyamán. E lm aradhatatlan volt a konfliktus azzal az egyházzal, amely hű lévén az Íráshoz és a hitvalláshoz, nem engedte magát, hogy a népi-nacionalista kegyes­ ség egységesítő eszközévé alacsonyodjék le. Az evan­ géliumi egyház, amely m últjának sok problematikus kötöttségével meg volt terhelve és az első ném et köz­ társaság hanyatlásába bűnrészesként belekeveredett, 1934-ben a Barmeni Teológiai Nyilatkozatban vissza­ nyerte teológiai identitását. Az íráshoz és hitvallás­ hoz hű krisztológia szétrombolja a faj és nem kötött­ ségeiben hivő ném et keresztyének heretikus szintézi­ seit. És egy újszövetségileg megalapozott tanítás az állam feladatáról és határairól megsemmisíti a totális állam mítoszát, mely állam az egész em berrel szemben tám asztott világnézeti és politikai igényei folytán ön­ maga perverziójává vált. Az egyház történelm e a nem­ zeti szocializmusban bizonyára nem alkalm as arra, hogy legendát költsünk, miszerint az egyház ellenállt volna a nemzeti szocializmus rendszerével szemben, hisz fellelhető itt is a sok alkalmazkodás és határozat­ lanság; mégis Barmen volt a Hitvalló Egyház számára a politikai és vallási bitorlások elleni védekező harc teológiai és etikai feltétele. Még akkor is, ha az egyház­ nak 1945-ben Stuttgartban meg kellett vallania: „ . . .vádoljuk m agunkat azért, am iért nem tudtunk bát­ rabbak lenni, nem tudtunk hűségesebben imádkozni, nem tudtunk örvendezőbben hinni és n em tudtunk su­ gárzóbban szeretni”. Barmen felismerése m ai egyházi önértelmezésünk és gyakorlatunk számára feladhatat­ lan fundam ent marad. Ez még akkor is így áll, ha lát­ juk most Barmen akkori korlátait és a m ának megvál­ tozott problémáit. 1934-ben Barmen és 1945-ben Stuttgart jelzik a kor­ társ német protestantizm us történetében a megkísérelt újrakezdéseket. De ezekhez még egy harm adik doku­ mentu mot is hozzá kell vennünk. Ez az úgynevezett „németországi evangéliumi egyház testvértanácsának Darm stadti Szava népünk politikai útjához”. E néven nevezi a többségi protestantizm us tévútjait: a messiási nacionalizmust, az expanzív militarizm ust, az ellen­ forradalm i és reformellenes konzervatívizm ust és az antiszociíalizmust. Az egyháztörténelemnek kritikus fel­ dolgozása kezdődhetett meg a nemzeti történelem kon­ textusában. Ez még ma is tart. A hagyománynak ez az önkritikus feldolgozása végig­ vonul az egyháznak a háború utáni időben való igazi helyéről vívott diszkusszióban. A folytonosság és a szükséges változás iránti kérdés, mint főkérdés uralja a nagy teológiai és részben politikai vitákat és ellenve­ téseket. Állandó feladattá vált, hogy az egyház a hagyományos politikai és társadalm i kötöttségeitől való újonnan elnyert szabadságát konkretizálja és bizonyít­ sa. Új típusú népegyházzá válni és nyilvános felelős­ ségvállalását más form ában kidolgozni, ez olyan folya­

m attá lett, am elyet nem lehetett egyszerűen letudni. Zsinatok és egyházi nagyösszejövetelek voltak azok a legfelső szintű fórumok, ahol m egvitatták az időszerű kérdéseket. Ezek a megbeszélések kezdettől fogva a vita szellemében folytak, el egészen néha még az egy­ házszakadás határáig is. Ez a népegyházilag szervezett egyháziasság magában egyesítette a történelem ben és politikában képviselt vélemények egész koszorúját. Először is megismételték az általános diszkusszió állá­ sát. A frontállások m egm aradtak hasonlónak vagy azo­ nosnak, m int ahogy ezek az általános érdek- és politi­ kai harcokból ismertek. Hogy az egyházon belüli politikai és társadalm i kér­ désekről folytatott viták mégsem csak a m ár eddig is tudottak ismételgetésében m erültek ki, ez először is annak köszönhető, hogy lényegi különbségeknél is az egyházba vetett hit testvériségénél m aradtak meg, meg azután annak is, hogy ahol a keresztyén világfelelősség ugyanazon kritérium ait ism erték föl, ott megindultak egymás felé. Kölcsönösen kontaktusban m aradtak egy­ mással az egy közös hit fundam entum án és az ennek megfelelő gyakorlati etika alapján. A konkrétabb, ke­ resztyén felelősségből származó etika megformálódása körül népegyházi feltételek között mindig is lesznek küzdelmek. Csakis egyedül az az eredmény, ha felelős kompromisszumok születnek. Igen, de ezek csak közös döntő kritérium ok alapján jönnek létre. Az idők fo­ lyamán egyházunk kialakította a nyilvános beszédnek egy bizonyos form áját. A legismertebbek az úgyneve­ zett emlékiratok. Ezeket plurális összetételű grém iu­ mok dolgozzák ki. Különböző tudományos és gyakor­ lati területek szakértői teológusokkal együtt közösen dolgoznak egy bizonyos problém án és az érdeklődő egyházon belüli vagy kívüli nyilvánosság elé tárják eredményeiket. Természettudományok és a teológiai szociáletika mind a maguk előfeltételeivel nyúlnak egy bizonyos közös problémához. A döntő stíluseszköz az egymással való kritikus párbeszéd. A „laikusok” szak­ értelm ét visszautasítják és átdolgozzák. A teológus is kimondja a maga szavát, de m ár nem az övé az utolsó, szó. Minden bizottsági tag feladata abban áll, hogy a döntő problém ákat megfogalmazza, hogy megnevezze a szociáletikai mélydimenziókat és hogy érvelő-reflek­ táló gondolatstílusban konkrét döntések végett felelős­ ségteljes lehetőségeket mutasson fel. E m unka ered­ ménye csupán egy hozzájárulás lehet egy nyílt közös diszkusszión belül. Nem tám asztható abszolút igény a norm atív igazságra és az általános érvényességre. Az emlékiratok az egyháznak a köz szám ára végzett szol­ gálata. Ezek csak tárgyi vagy emberi igazságú érvek alapján meggyőzőek. Ezek, mint az egyház politikai diakóniájának része, szociálpolitikai tanítások konkrét társadalom politikai kérdésekben. Szinte nincs is olyan kérdés, amihez az egyház szak­ kam aráin keresztül ne tudna hozzászólni. Az egyház már nem a múlt néma egyháza, amely a fennállót val­ lásosan biztosította, hanem az egyház itt megszólal, társadalom reform áló impulzusokat visz bele az általá­ nos diszkusszióba. Ez konstruktiven magába foglalja a fennálló viszonyok és gyakorlatok kritikáját. Egyhá­ zunk a gazdaságpolitikai szektorban önálló álláspontra helyezkedett a tulajdon és vagyonképzés kérdésében, a m unkavállalóknak az üzemek és vállalatok életébe való beleszólásának a kérdésében, munkanélküliség és sok más alapprobléma kérdésében. Nem kíméli a gaz­ daság hatalm asait és felelőseit. Az ún. piacgazdaság konkretizálásához is hozzászólt. Szintúgy a szociálpoli­ tikában egy együttes tervezetet dolgozott ki a szociális biztosítási rendszer egy időre való továbbfejlesztésére. Jelenleg a nyugdíjfolyósítások rendszeréhez dolgoz ki állásfoglalást. De foglalkozott m ár a földjog kérdésé­

vel, vagy az ipari teljesítm ény csoportjainak szociál­ pszichológiai problémáival. Azt lehet hát mondani, hogy ezen a téren az egyház szakított a régi folytonos­ sággal, nevezetesen eddig vagy csak keveset vagy csak alkalmazkodót szólt szociális kérdésekben. Ma az új típusú népegyház vitathatatlan ügye, hogy kivegye a részét az igazságos szociális viszonyok és a jó szociál­ jog m egteremtésének felelősségéből. A nemzeti és nemzetközi politika szektorában kiala­ kult egy 1945 előtt szintén nem ismert gyakorlat, az egyházak és keresztyénei konkrét felelősségvállalásá­ nak a gyakorlata. Az „egyháznak a politikai őrző hiva­ tása” olyan tény, amellyel az állam politikájának is számolnia kell nálunk. Igen ism ertté vált az ún. Keletem lékirat 1965-ből, amelyhez hozzátartozott a szociál­ liberalis koalíció egész Kelettel való enyhüléspolitikája és a Lengyelországgal való megbékélés politikai és er­ kölcsi feltételeinek a kidolgozása. A békekérdéssel fog­ lalkozó különböző emlékiratok, amelyek rendszeresen jelennek meg, világosan m utatják azt, hogy egyházunk gondolkozása megváltozott a békekérdésben. Nincs ma már többé „háborúteológia”, sem militáns revansiz­ mus, sem pedig soviniszta nacionalizmus valjásos kön­ tösbe bújtatva. Az NSZK-beli evangéliumi egyház leg­ utóbbi em lékirata „A békét őrizni, előmozdítani és m egújítani" az egyház és a keresztyének békemegbí­ zatásáról egyértelmű m ondatokat szól, amikor így fo­ galmaz: „Még a külső béke sem garantálható és véd­ hető meg egyedül és nem is elsősorban katonai erők és potenciálok által. Ezért hát az is teljességgel elég­ telen lenne, ha a népek közötti békemegbízatás csupán a katonái hatalom m al való kölcsönös fenyegetésre kor­ látozódnék. A politikai feladat megújulása, ahogy ez a politikai hivatás teológiai alapértelm ével megegyezik, éppen ezért mindenek előtt arra kell, hogy törekedjék, hogy a szociális, gazdasági és kulturális együttműkö­ dést, mint jobb és hosszabb távon reményteljesebb módját a népek közötti közös életre erősítse és új nyo­ m atékkai politikai feladatként az előtérbe helyezze a béke megőrzését. Így a békediszkussziónak kritikus szakaszában vagyunk. A békediszkussziónak az egy­ házban sem szabad egyedül a fegyverek problem atiká­ jára, vagy a nagyhatalm i blokkok fegyverkezésének kérdésére korlátozódnia, m ert különben a békéért é r­ zett felelősség különös tartalm át elégtelenül ragadja meg. A politikai hivatás és a békéért érzett felelős­ ségnek a teológiai jelentése attól kell, hogy óvjon, hogy a békekérdést ne csak katonai kategóriákban lássuk.” Vagy egy másik helyen ezt olvashatjuk: „A népek közötti békének a biztosítása és m egújítása nem sike­ rülhet katonai erőszak alkalmazásával, hosszabb távon még kevésbé. Ezért a mai világpolitikai helyzet azt kínálja nekünk, hogy visszanyerjük a béke átfogó po­ litikai biztosításának az előjogát a katonai fegyverke­ zéssel szemben. A politikai küldetés keresztyén értel­ mezésének is ezt kell ösztönöznie, hogy kritikusan nézzék a katonai fegyverkezés egyeduralm át a nagy­ hatalm ak kapcsolataiban és hogy a népeknek egymás közötti kapcsolatában átfogó, speciális politikai fele­ lősségre hívjon fel. Az erőszak és háború problémái helyett egyedül a béke a mérték. Ma a háború nem tekinthető m ár többé a politika más eszközökkel való folytatásának. A háború pregnánsan és kendőzetlenül fejezi ki a po­ litika csődjét. A háborúval való fenyegetőzés nem fele­ lősségteljes politika. A politikai feladat hát éppen az, hogy az erőszakkal való fenyegetés a békepolitika ál­ tal győzettessék le. Ebben a perspektívában vannak a mai békediszkussziónak a problém ái.”

367

Ez m ind olyan mondat, amely a ném et protestan­ tizm usnak a háború vallásos és erkölcsi legitim izálá­ sának a tradíciójától vett végső búcsúját m utatja. A békeproblémához csatlakozik a nemzetközi öko­ lógiai-politikai fejlődés problémái. Az egyház szolgá­ latát a fejlődők felé, m int a békéhez és igazságosság­ hoz való hozzájárulását a világban épp úgy megvi­ tatják, m int az emberi jogok kérdését világszerte. Szociális igazságosság és politikai szabadság a béke előfeltételei. E rre a területre nézve is igaz, hogy a kortárs evan­ géliumi egyház horizontja szélesebb lett a világlátás­ ban, és ökum enikusabbá vált. Itt is m élyreható vál­ tozás történt. Különös tém ává vált egyházi berkekben a környe­ zet problém ája. Nagy vehem enciával vitatkoznak az atom energia hasznosításáról. A tém áknak ez a felsorolása azt a célt szolgálja, hogy megmutassa, hogy egy népegyház a Német Szö­ vetségi Köztársaság politikai feltételei között a négy­ százéves ném et protestantizm us történelm e számára idegen gyakorlatot alakított ki, egy szociáletikai kísé­ retű gyakorlatot a jelen politika és gazdaság főproblé­ m áira, minek következtében nem lehet m ár többé hallgató és alkalmazkodó egyházról beszélni. Aktuális szociális és politikai kérdéseket egyházi grémiumok a legnagyobb természetességgel tesznek a magukévá, dolgozzák föl és a végeredményt, m int köztes meg­ oldást a nyilvánosság elé tárják. Ez a begyakorolt praxis feljogosít arra, hogy az egyház nagym értékű politikai-etikai éberségéről és őrállóságáról beszéljünk. Egy folyamatról, amely még néhány évtizede is elkép­ zelhetetlen volt. Egészében véve m éltán esnék rosz­ szul, ha ezt az „igéket a helyzethez” egyházat u ltra ­ konzervatívnak vagy reakciósnak tartanánk. Az NSZK-ban alig lenne lehetséges az egyházi nyílt be­ szédnek egyvonalú odautasítása egy bizonyos politikai erőhöz. A vélem ényalkotás bizonyos függetlensége és több problém a látásában bizonyos eredetiség alakult ki. Az egyház m egpróbálta észrevenni azokat a lehe­ tőségeket, amelyek egy dem okratikus közösség szá­ m ára, m int szabad népegyház szám ára adódnak. Nem lenne teljes a kép, ha az egyházi teológiai beszéd és az egyház konkrét gyakorlatának sokrétű nehézségeire viszont nem m utatnánk rá. Ennek a népegyháznak az az ára, hogy mindig a legnagyobb lehetséges kon­ szenzus keresésén fáradozik. Ellentétes álláspontok kö­ zött kell közvetítenie, különböző érdekek kiegyenlí­ tését kell megpróbálnia. Ezt a „kényszer a középre” m agatartásform át a szárnycsoportok kompromisszu­ moskodásnak vagy a radikalitás és egyértelműség hiá­ nyának fogják értelmezni. K onzervatívabb csoportok m egtalált pozíciói törvényszerűen ismét túlságosan „balra” mennek. Egyházi csoportok reakciói az em­ lékiratokra m utatják meg az egykor őket ért kelle­ metlenséget. Ez mindaddig norm álisnak számít és a következő diszkussziófolyamatra élénkítőleg hat, míg ők is, a kritikusok, m indenki alapkonszenzusából még bizonyos m értékig részesednek. Az viszont m ár sok­ kal nehezebb, am ikor egyházi teológiai kritikusok az általuk képviselt pozíciót ta rtjá k teológiailag az egye­ dül igaznak, politikailag pedig m egparancsoltnak. Egy példa: aki a békekérdésbe egy radikálisan pacifista ál­ láspontot von bele, az nem lehet elégedett az NSZKbeli evangéliumi egyház békeem lékiratával. Ő a há­ borúnak, m int a politika egy eszközének az általá­ nos kiküszöböléséből minden fegyver leszerelését fog­ ja követelni. Aki atom pacifista álláspontot képvisel, az jóllehet az állam nak biztonságára való jogát elismerné,

368

de a békebiztosító fegyverek tárából kiiktatni akarná a pusztító atomfegyvereket. M indkét pozíció a m aga föltevéséből kiindulva kö­ vetkezetes nem et fog m ondani az atomfegyver tárolá­ sára, úgy is, m int politikai fegyverre. Ők tehát az Em lékirat kijelentését, hogy „olyan próbálkozásban részt venni, mely a szabadságban való békét atom ­ fegyverek által biztosítaná, ez továbbra is olyan lehet­ séges m agatartásform a lenne keresztyének számára, amelyet el kellene ism erni”, felelőtlen pozíciónak m i­ nősítenék. Ha ők ebből kiindulva saját pozíciójukat, mely nemet mondás igen-mondás nélkül, m int az Evangélium által parancsolt m agatartásform át a sta­ tus confessionisba emelnék föl, akkor ők csak teljes elégedetlenséggel tekinthetnek az Em lékiratra. Itt érkeztünk el az egyházi em lékiratok dilem m ájá­ nak a területére. Ezek m ár nincsenek vagy még csak nagyon nehezen abban a helyzetben — tekintettel ko­ runk drám ai problém áira: elrettentéses béke és az atom nak vezérszóként való használata —, hogy nép­ egyházunk teológiai-etikai és politikai-erkölcsi plura­ lizm usát meggyőző közvetítésre vigye. Népegyházi ke­ reten belül fenyeget a különálló gondolkozásmódú és cselekvő csoportokra való széthullás, amelyet csak nagy egyházvezetői fáradozások árán lehetne együtt­ tartani. Nem egyházi szervezetek és csoportok reakciói egy­ házi megnyilatkozásokra em lékiratok minőségében hasonlóan strukturáltak. Ami egyéni érdeküknek vagy értékrendjüknek megfelel, azt dicsérik. Ami vi­ szont ellene van, azt vagy a szakismeretek hiányaként magyarázzák, vagy pedig az egyházi illetékesség tú l­ lépését em lítik meg. Ha rend szerint ez az érdekeltség vezeti az egyházi álláspontok elfogadását vagy eluta­ sítását politikai és társadalm i szakkérdésekben társa­ dalmi dimenzióval, arról akkor mégiscsak be lehet számolni, hogy em lékiratok különböző kijelentései az egyházzal való kritikus-konstruktív párbeszédét csak most nyitották meg. Az egyház belső életében új be­ szélgetési lehetőségek nyíltak a különböző csoportok között. Egy népegyházian szervezett egyháznak dilemmával és l ehetőséggel egyidejűleg kell együttélnie. A lterna­ tíva lenne a belső egyházi és individuális kegyesség­ gondozásba való visszahúzódás, vagy egy másik az egyértelműség egy form ájába, mely visszahúzódás az egyházból csakham ar szektát csinálna. A népegyház szenvedéseinek is és terheinek a teljes ismeretében is érvényes egyelőre szám unkra az, hogy lehetőségein­ ket a politikai közösség szolgálatában használjuk. Hogy sikerek és csődök, egyetértés és széthúzás, test­ vériségek és ellenségeskedések mindig egyszerre tör­ ténnek meg, azok tudása ez, akik egy szabad népegy­ házat merészelnek vállalni. De vannak mélyebb okok is, m int hogy a népegy­ házi alapszerkezetet lehetőségekre használjuk az egy­ ház politikai diakóniája m iatt, amíg csak az egyház belülről kifelé az előretörő szekularizációnál fogva föl nem oszlik. Még az egyházi életmegnyilvánulások által az igehirdetésben, a tanításban, a lelkigondozás­ ban és a diakóniában a lehetőség adva van, hogy m i­ nél több embernek az evangélium m ódjain Jézus K risztust hirdessük, az em bereket hitbeli döntésre szólítsuk fel és a gyülekezetben, m int a communio sanctorum ban meggyökerezhessenek szellemileg és lel­ kileg. Ez m ár m agában kárpótol a népegyház terhéért, és teszi a népegyházat a keresztyén hit és politikai világfelelősség konkrét bizonyítékának földjévé. Nem tudjuk, hogy a szellemi-erkölcsi összfejlődés

m erre viszi m ajd társadalm unkat. Azt sem tudjuk, hogy a szekuláris szellem befolyása alatt milyen m ér­ tékű lesz az egyházból való csendes kivándorlás. Amit tapasztalati kísérletek alapján tudunk, az a követke­ ző: polgárainknak igen nagy többsége javarészt k riti­ kai beállítással az egyház irán t ezen egyház egyes te­ rületein v árja az élet értelm ének megadását, szemé­ lyes konfliktusokban a segítséget, kiállást a sértettek mellett, harcot a békéért és igazságosságért. Felelőt­

lenség lenne hát teológiailag is és az emberek elvárá­ sának tartalm a alapján is az egyház szervezeti for­ m áját, m int szabad népegyházat tudatosan feladni. De ugyanilyen felelőtlenség lenne a népegyházat az ügyért m agáért m egtartani. A népegyház csak eszköz lehet Jézus Krisztus evangéliuma hírének közlésében. Eb­ ben van a folytonossága. A szükséges és elgondolható változás pedig abban van, hogy m indenkor e folyto­ nosság felé irányuljon. Ford.: Szél János

„A béke teológiája felé” A Nemzetközi Szeminárium Kommünikéje Budapesten, 1984. szeptember 17— 22. 1. A világ m inden kontinensének 32 országából 124 keresztyén testvér gyűlt össze Budapesten az igaz­ ságosság és béke teológiai értelm ezését keresve. 2. A következő szervezetek és képviseletek vettek részt a Szeminárium előkészítésében: A Megbéké­ lési Akció Békebizottsága (Aktion Sühnezeichen), az „Antonio Valdivieso” Ökumenikus Központ (Ni­ caragua), a Keresztyén Békekonferencia, az Euró­ pai Nukleáris Leszerelés (END) Egyházi Bizottsá­ ga, a Holland Egyházközi Békebizottság (IKV), a Nemzetközi Megbékélési Szövetség (IFOR), a Pax Christi Internationalis. 3. A Magyarországi Református Egyház vendégeiként a Ráday Kollégiumban tanácskoztunk, ahol dr. Tóth Károly püspök és Mr. Stephen Tunnicliffe, az Ang­ likán Egyház képviselője, m int a tanácskozás egy­ behívói voltak jelen. 4. A napirendet négy előkészítő ülés fogalm azta meg, am elyeket Prágában (1983. december 12—13.), Bu­ dapesten (1984. m árcius 13—14.) Londonban (1984. július 1—2.) és Budapesten (szeptember 3—4.) ta r­ tottak. 5. A Szem inárium mintegy ötven egyházi vezetőtől kapott üdvözleteket és jókívánságokat a világ m in­ den tájáról — beleértve a brazíliai A rns k ardiná­ list (Sao Paolo), dr. Allan Boesak-ot, a RVSZ al­ elnökét (Dél-Afrikából), P hilaret Minszk és Bielo­ russzia m etropolitáját, a Vallások Béke-Világkon­ ferenciája elnökségének tagját, Federico J. Pagura püspököt, a Latin-A m erikai Egyháztanács elnökét és Betazzi püspököt, a Pax Christi Internationalis Ivrea-i elnökét. 6. A megnyitó istentiszteleten dr. B artha Tibor püs­ pök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatá­ nak elnöke arról prédikált, hogy az egyházaknak sem a világ, sem egymás, sem más vallások vagy ideológiák ellen nem kell küzdeniök, de kell a sö­ tétség erői, a démoni elemek ellen, amelyek a halál szélére és az összeomlás felé taszítják m ai vilá­ gunkat és megengedik, hogy a Föld lakosságának fele éhezzen. Egyedül a h it m egújulása és a lelki fegyverzet felvétele (Ef 6,11—18) erősíthet meg bennünket ebben a harcban. 7. A Szem inárium négy napján a reggeli áhítatokat a következők tartották: Dr. H elm ut Gollwitzer professzor (NSZK), Michael Hare-Duke püspök (Nagy-Britannia), Mary Soledad Perpignan nővér (Fülöp-szigetek) és Hugo Assmann professzor (Bra­ zília). 8. Mr. Stephen Tunnicliffe bevezető szavaiban el­ mondta, hogyan szerveződött meg a Szeminárium.

„Ma sok keresztyén — m ondta — szembekerülve azzal a veszéllyel, am it az ember újonnan felfede­ zett lehetőségei tartogatnak, hogy ti. elpusztíthatja teljes civilizációját egy átfogó holocaust során, olyanná vált, m int a nyáj pásztor nélkül. Sőt, néha vezetőik is olyannak tűnnek, m intha bárányok len­ nének a pásztor ruhájában, engedelmesen követve vagy helyeselve azt a politikát, amely idáig ju tta ­ tott bennünket.” Ebben a kontextusban kell meg­ említenünk, hogy dr. Tóth Károly püspök, a K e­ resztyén Békekonferencia elnöke megnyitó beszé­ dében kifejtette: A Szemináriumot előkészítő szer­ vezetek leszögezték, hogy különböző, sőt néha ellen­ tétes nézeteket képviselnek egyes napirenden sze­ replő kérdésekben. Rávilágított arra az igazságra is, hogy a jó teológia nem menekülés a valóságtól, sem megkerülése a fontos kérdéseknek. Dr. Tóth Károly hangsúlyozta az igazságos béke eleven és jó teológiája kim unkálásának szükségességét, h a r­ colva az ellen a vulgáris teológia ellen, amelyet politikusok használnak fel a háborúk és igazságta­ lanságok igazolására. „Érdekünk ezen a Szeminá­ riumon, hogy meglássuk az emberiség nyomorúsá­ gát Isten kijelentésének fényében; az emberiség túlélésének a nukleáris holocaust általi fenyegetett­ ségét, milliók és milliók szenvedését szegénység­ től, éhségtől és nélkülözésektől.” 9. A szeretet és a kölcsönös bizalom légkörében ta ­ lálkoztunk közös imádságban egy olyan világban, ahol napról napra nő a feszültség, ahol ellenséges­ kedés és bizalm atlanság van az egyes hatalm ak között. A keresztyének kétfelé szakadnak — egy­ részt azokra, akik szenvedélyesen szembeszállnak azokkal, akiket felelősnek tartanak ezekért a fe­ szültségekért — és azokra, akik igyekeznek előse­ gíteni a m egértést és bizalm at a népek között. Három fő célkitűzése volt ennek a Nemzetközi Sze­ m inárium nak: — Valódi dialógust kezdeményezni és m unkálni a béke teológiájáról, annak kapcsolatáról az igazságossághoz — beleértve a világ minden részén élő keresztyéneket; — felismerni, hogyan tám ogathatják a békem un­ kát a teológusok és az egyházak Keleten, Nyu­ gaton, Északon és Délen, a saját társadalm aik­ ban, és hogy milyen további kezdeményezé­ sek lehetségesek ezen a téren; — m egállapítani a Szeminárium határozatait úgy, hogy azok pozitív és gyakorlati állítások le­ gyenek, minden keresztyén számária hozzáfér­ hetőek, és nem -keresztyén szempontból is érté­

369

kesek legyenek, és hogy a Szeminárium anya­ ga valamilyen form ában publikálva legyen — legalábbis a dokumentumok egy része, angol és német nyelven. 10. A több m int húsz állásfoglalás, amelyet a résztve­ vő szervezetek és egyének készítettek, valam int a nyolc m unkairat a négy altémáról, tekintélyes mennyiségű információs és gondolati anyaggal látta el a Szemináriumot. A m unkapapírok, amelyeket a plenáris üléseken ism ertettek, a következők voltak: I. altéma: Bibliai tanulm ányok a békéről és igaz­ ságosságról; a) Paolo Ricca valdens professzor (Róma), b) Dr. Cserháti József r. k. püspök (Magyar­ ország). II. altém a: Keresztyén m agatartás a nukleáris el­ rettentéssel szemben; a) Mary Evelyn Jegen professzor, r. k. (USA), b) Dr. Heino Falcke probst, protestáns (NDK). III. altém a: A béke és igazságosság elvi kérdései, különös tekintettel a H arm adik Világra; a) Dr. Paulos Mar Gregorios metropolita, orthodox (India), b) Beatriz Luz Arellano r. k. nővér (Nicaragua). IV. altém a: A békéről és igazságosságról való bi­ zonyságtétel célja;

a) Dr. Vitalij Borovoj professzor, orthodox (Szovjetunió), b) Dr. Dorothee Sölle professzor, protestáns (NSZK). 11. A Szeminárium négy csoportban intenzíven dol­ gozott a négy altém án Kenyon W right kanonok (Anglia), dr. Laurens Hogebrink lelkész, ref. (Hol­ landia), Patrick Kalilombe anglikán püspök (Mala­ wi) és dr. M artin Stöhr lelkész, protestáns (NSZK) vezetésével. A csoportok m unkájáról beszámolók hangzottak el a plénumon. 12. A Szem inárium nak két fő célkitűzése volt: a) párbeszédet és közös m unkát kezdeményezni minden békéért m unkálkodó keresztyén szervezet között, tekintet nélkül arra, hogy azok a problém á­ k at eltérő módon ítélik meg; és b) megindítani egy, a béke és igazságosság k ér­ déseivel foglalkozó teológiai reflexiót egyházakban, teológiai szemináriumokban és keresztyén csopor­ tok között, amely az egyház evilági feladatának egységesebb értelmezéséhez vezethet, hogy az em ­ beriség legfőbb célját szolgálják és az igazságos békéért m unkálkodjanak. 13. M indkét célkitűzés csak a résztvevő szervezetek és személyek, valam int az egyházak folyamatos m un­ kájával lesz elérhető. 14. A Szem inárium bezárásaként a két társelnök, dr. Tóth Károly püspök és Mr. Stephen Tunnicliffe fogadást adott a résztvevők tiszteletére.

K U L T U R Á L IS K R Ó N IK A Caligula helytartója Töprengek: írjak-e. mit írjak? A könyv, Székely János M arosvásár­ helyt élő író drám agyűjtem énye, a Képes krónika (Magvető, 1979) ma m ár aligha kapható. Pedig így elol­ vashatnák mindazok, akik látták, vagy nem látták a Caligula helytar­ tóját, véleményem szerint az öt mű legjobbikát. Pedig láthatták elegen, hiszen néhány esztendeje adták Gyu­ lán, egy nyáron; az előadás tévéföl­ vételét is akkoriban sugározták, most pedig, 1984 koraőszén, a Budapesti Művészeti Hetek ünnepi tévébem u­ tatójaként ú jra látható volt a Cali­ gula helytartója a képernyőn, ezút­ tal Esztergályos Károly rendezésé­ ben, m ondhatni új felfogásban. A címszerepet Gálf fy László alakította, vitapartnerét, a Rabbit Sinkó László (főként azért em lítem a nevüket, hogy segítsem azok emlékezetét, akik látták ezt az adást). Ism erik-e olva­ sóim ezt a művet, vagy, ha fölkelt­ hetném iránta az érdeklődést, elol­

370

vashatnák-e? Em iatt töprengek, ír ­ jam -e, nem -e — de aztán mégis író­ géphez ülök: aki eddig nem látta és nem is olvasta Székely János köny­ vét, talán talál egy kölcsönzőt, ahon­ nét hazaviheti, s nem fogja meg­ bánni, ha végigolvassa. Veretes szép m agyar nyelven írta m űveit Székely János, s m ár ezért is érdemes elmélyedni bennük. Aztán meg régi témákat, talán azt is m ond­ hatnánk: örök tém ákat ír meg, de ez szószaporítás volna, m ert minden jó mű örök tém ákkal foglalkozik, amelyek koronként változtatják ugyan küllemüket, de lényegüket te­ kintve alig módosulnak. Igazán m ű­ vészi feldolgozásukat ezért nem is szabad mindig szó szerint venni. P éld áló d zak most azzal, hogy évek, évszázadok során hogyan változott szavak értelm e? Hogy a némák je ­ lelése m ennyire nemzetközi nyelv, éppen m ert nem szavakból, hanem jelekből áll? S a szó is csak jel,

amely mögött valami lényegesebb áll? Nem csak azért írom ide ezeket a szavakat, m ert a könyv címoldala után rövid m aga-m entséget írt a szerző: „Régi tém áit . . . nem azért öntötte ilyen régies formákba, m int­ ha lenézné, u nná és utálná a drám a­ írás modern formanyelvét, hanem m ert lusta eltanulni azt”. Én meg nem rejthetem véka alá azt a véleménye­ met, hogy az efféle mottók sosem a azért íródnak, ami szó szerint olvas­ ható bennük; éppen hogy valami m ásra igyekeznek terelni a figyel­ met. Most például talán nem a drá­ m aírás formanyelvére, hanem in­ kább az e nyelven megfogalmazott gondolatokra; egy híján valamennyi történelm i téma, mégis a jelennek és a jelenről szól; ráadásul a szerző megjegyzi, hogy am ikor könyvalak­ ban ú tjára bocsátja műveit, azzal a bánatos tudattal teszi, hogy eszkö­ zeiben és írói szemléletében máris kész anakronizmus valamennyi.

Amivel bizonyára azt sejteti m iben­ nünk, hogy valam ennyiben találha­ tunk. valam i időszerűt és örökérvé­ nyűt. Bevezetőben magam is kénytelen vagyok a rra kérni az Olvasót, hogy akár ezeket a sorokat olvassa, akár hatásukra előveszi (beszerzi) Székely János m unkáit, ne botránkozzék meg semmi olyasmin, ami tudomása vagy hite szerint többé vagy kevés­ bé eltér a történelm i igazságtól. A történelm i igazság ugyanis rendsze­ rin t külső burka valaminek, am it le­ rajzolni, megírni, előadni vagy tel­ jességgel lehetetlen vagy csak rész­ legesen lehetséges; de am it ennek a külső burkolatnak explicite, im pli­ cite vagy a contrario érzékeltetnie kell. A művész feladata, hogy ezt az értelmezési folyam atot elősegítse, a műélvezőé pedig, hogy törekedjék rá, más szóval: törje a fejét. Ezt a közbeiktatott, s valójában alig ide­ tartozó megjegyzést pedig csupán azért teszem, m ert ha valaki elejé­ től végig elolvassa Székely János drám áit, talál benne olyasmit, ami eltér történelm i tudásától vagy meg­ győződésétől; m indjárt az elsőt akár, amely a Profán passió címet viseli (alcímként hozzáfűzve: vagyis Jézus Krisztus elárultatása és elfogatása egy Tamás apostolnak tulajdonítha­ tó fiktív evangélium nyomán), s hogy nem csak ennyi benne a „fik­ ció” meg a (látszólagos) ellentm on­ dás, bizonyítja, hogy az így meg­ címzett darab m űfaja: „Húsvéti já ­ té k ”. Most azonban nem erről szeretnék szólni, m ár csak azért sem, m ert azt remélem, hogy a tévében mégiscsak sokan látták a Caligula helytartóját, s nemcsak látták, hanem elgondol­ koztak fölötte, am int én sem tudok hatása alól szabadulni, pedig az adás óta hetek teltek el. Nem ta r­ tom lényegesnek tisztázni, mennyi történelm i hitele van a műnek (van), hiszen föltételezhetem, h o g y közismertek Jeruzsálem lerombolá­ sának előzményei, s a római biro­ dalom akkori történelm ének részle­ tei is. A darab ugyanis filozófia, s talán nemcsak szerénységből, hanem ezért is m ondja a szerző könyvdrá­ mának, olvasmánynak, jóllehet — aki látta, tapasztalta — előadva is meggondolkoztató hatású. A drám a — ezt a megjelölést használja az író — „M egtörtént P a­ lesztinában, i. sz. 39—41-ben”, így a Szem élyek felsorolását berekesztő keltezés. Az Első kép pedig ezekkel a szavakkal kezdődik: „Ennek tehát m ost meg kell lennie. / Gondoljátok meg: egy ilyen szobornak / Nem a beléje olvasztott arany, / Még csak nem is a m űvészi ügyesség / Adja meg súlyát és becsét, Hanem az,

am it ábrázol s jelent”. Amit itt el­ mond Petronius, Caligula helytartó­ ja, ráillik az egész drám ára s vala­ mennyi művészetre. Egyelőre azon­ ban elégedjünk meg a legelső m on­ dattal: „Ennek tehát most meg kell lennie”. Ha nem tudjuk is még, m i­ nek kell meglennie, a kezdet d rá­ m ai: világos, hogy valaminek meg kell lennie, am it a másik drámai partner nem akar. Nem akar? „Amit kívánsz, az nyilván lehetetlen” — mondja Barakiás, a Rabbi, alig né­ hány pillanattal később. Íme, a drá­ ma: „ . . . am it M uszájnak mondasz, lehetetlen az” — foglalja össze rövi­ den később Barakiás, és Petronius megerősíti: „Mit gondolsz, m elyik súlyosabb, a te / Lehetetlened vagy az én m uszájom ?” Előre szaladtunk egy kicsit. Nem fontos, de érdekes tudni, miről van szó. Caligula helytartója, Petronius azért érkezik Sidonba, hogy Caligula aranyszobrát Jeruzsálem ben felállít­ tassa. Mondom, nem fontos ezt tud­ ni, csak érdekes, m ert a vita tém ája m anifesztálódhatna sok másban is, hiszen a történelem folyamán ta ­ pasztalható is volt sokféleképpen. A dolog lényege mégiscsak az, amit Petronius a legrövidebben így fog­ lal össze: „Furcsa. Muszáj is, lehe­ tetlen is”. Történelmi és emberi di­ lemma. Valóban megoldhatatlan. Vagyis csak úgy oldható föl az ellen­ tét, ha a kettő közül az egyiket föl­ adják. Ha vagy a muszáj, vagy a lehetetlen érvényesül. K i-ki ezernyi példát hozhat akár a magánéletből, például családi konfliktusok vagy gyermeknevelés köréből (muszáj a gyermeket engedelmességre nevelnikényszeríteni, de lehetetlen is, hi­ szen önállóságra kell nevelni-kény­ szeríteni), m unkahelyi életből (hány előírást muszáj m egtartani, de lehe­ tetlen is, m ert m ásvalami látja ká­ rát; vagy fordítva: muszáj kiskaput találni, de lehetetlen, m ert törvénysértő), a történelemből (Tomori büszke vezérnek muszáj volt Mo­ hácsnál megtám adnia a törököt, m ert később a török tám adott volna, ám lehetetlen, m ert így is, úgy is vesztésre állt; vagy: muszáj volt 49-ben detronizálni a H absburg-há­ zat, de lehetetlen is, m ert ezzel való­ jában megpecsételődött az akkori történelm i körülmények között a szabadságharc sorsa). K ibékíthetetlen ellentétben van tehát egymással a muszáj és a lehe­ tetlen. Barakiás azonban azt mond­ ja: „A lehetetlen több, m int a m u­ száj”. Valószínűleg magyaráznom kell mégis a vitát. Aki elolvassa, tudhatja miről van szó, vagyis: m i­ ről lehet szó. M ert a szembeszegülő gondolatok örök gondolatok s így sokféleképpen behelyettesíthetők. A

történet szerint fel kell állítani a je ­ ruzsálemi templomban Caligula szobrát, m ert ez tenné teljessé u ral­ m át a zsidók fölött; de lehetetlen fölállítani, m ert ezt meg tiltja a zsi­ dók törvénye. Vallási törvénye te r­ mészetesen, s a vita előbb ezen az ösvényen folyik. Barakiás elmagya­ rázza, hogyan tiltja a törvény a szo­ bor fölállítását. Petronius meg azt magyarázza el, hogy a római állam ­ rezon m iért és mennyiben ta rtja muszájnak a szobor felállítását. A f­ féle meddő vitának vélhető az egész, süketek párbeszédének, amelyben ki-ki hajtogatja a magáét, míg Ba­ rakiás be nem bizonyítja, hogy a le­ hetetlen valóban több a muszájnál: ha ugyanis a szobrot csakugyan föl­ állítanák a zsidó templomban, az nem volna többé a zsidók temploma, s így a szobor fölállítása nem érne célt. Szofizma? Nem, csupán a kény­ szer hiábavalóságának nem csak fi­ lozofikus bizonyítása. Ami nem meggyőződésből, nem hitből, nem bizalomból van, hanem csupán kényszerből és kényszeredettségből, amúgy tessék-lássék, annak az égvi­ lágon semmi értelme, az még akkor is m agában hordja m ár saját buká­ sát, ha a kényszeredettek épp tehe­ tetlenek is. A Caligula helytartója esetében pontosan tudható: az ellen­ kező zsidókat ki kellene végezni, s akkor tényleg mi a csudának áll ott az elnéptelenedett templomban a szobor? (Most ne foglalkozzunk az­ zal, ami a darab utójátékából kide­ rül: történelmileg nem is oly sokára meghal Caligula — s akkor, ironiku­ san szólva, szobrot kell cserélni.) Muszáj és lehetetlen, parancs és elv, megalázkodás és önállóság el­ lentéte m inden nap s az élet minden területén fölvetődik m indnyájunk életében (legföljebb sokan vannak, akik nem ismerik föl vagy m egta­ gadják, hogy ne kelljen választa­ niuk). Természetesen vannak, akik eleve az egyik vagy a m ásik oldalra állván — azt maguknak kisajátítván —, a dilemmát legfeljebb kívülről látják. Így van ez eleinte Petronius és Barakiás vitájában is. M indket­ ten hajtogatják a magukét. „Az elv a fontos” — ennyi engedményre h a j­ landó Petronius, aki a drám a sze­ rin t hajlékonyabb, m int valamely igazi despota, hiszen ő nem is az, ő csupán a zsarnok akaratának enge­ delmes végrehajtója. Így hát kom p­ romisszumra is képes: állítsák föl a szobrot a templom zugában bár, csak a templomban legyen, m ert neki erre van megbízatása. Az m ár őt nem érdekli, hogy a templomban másutt egy másik istent imádnak, m int akit ő képvisel (azok számára, akik netán nem ismerik a művet:

371

Petronius a magát istenítő Caligulát képviseli, az ő helytartója); a hely­ tartó dolga, hogy rend legyen és en­ gedelmesség, amíg ez megvan, tö r­ ténhet más is, például a zsidók gya­ korolhatják a vallásukat, csupán ezt a kicsike és szám ukra épp ezért je­ lentéktelen feltételt teljesítsék. Barakiás viszont épp az ellenke­ zőjét bizonyítja be, és az ő érvelése bizonyul erősebbnek. Ha a szobrot beengedik, a templom megszűnik a zsidók Istenének lakhelye lenni (a drám aíró jegyzetben közli, „nagyon jól tudja, hogy a zsidó dogmatika szerint a templomban nem isten, hanem csak isten neve lakik. De nem látja értelm ét, hogy a főpap érvelését teológiai árnyalatokkal bo­ nyolítsa”). Elvitatkoznak ezután egy darabig azon, hogy van-e isten, (van-e Isten), de kiegyeznek abban, hogy Isten van, amíg hisznek ben­ ne, s nem itt vagy ott, hanem a ben­ ne hívőkben van. Ily módon a vita akadém ikus: a kézzelfogható való­ ságnál erősebb az, ami a dolgok mé­ lyén rejtőzik, s azt nem sem m isíthe­ ti meg, ha nem beszélnek róla. Egy kőből épült templomot le lehet rom ­ bolni, de az emberekben élő meg­ győződést nem lehet ily módon eltö­ rölni. A drám ában tehát voltaképp nem a szobor helyéről folyik a vita. hanem uralkodó és alattvaló viszo­ nyáról, amely lehet külsőséges vagy belső, de m indenképp mérlegre kell tenni, s ha csak külsőséges, még ak ­ kor sem ér sokat, ha akár halottak légióira támaszkodik, ha meg ben­ sőséges, akkor minek a légió? A m egoldhatatlannak látszó dilem ­ m át egyetlen szó oldja föl, amelyet azonban különös vita előz meg. Aki csöppet is járatos — am int a szerző a lábjegyzetben nevezte — a zsidó dogmatikában, tudja, hogy ott Isten nevét nem szabad kiejteni, róla be­ szélni nem lehet. Itt viszont — hall­ gatólagos m egállapodás a vitatkozók között — Caliguláról nem esik szó. Vagyis abban egyeznek meg, hogy nem beszélnek róla magáról. Veszé­ lyes. „ . . . hagyjuk ki őt” — mondja aztán Petronius, erre a megállapo­ dásra utalva. S hiába kérdi B ara­ kiás: „Eszedbe ju t nyakunkra hozni szobrát, / Ha ő nem hagyja meg? Eszedbe ju t? ”, megint csak ezt a vá­ laszt adja Petronius: „Arról volt szó, hogy erről hallgatunk”. (Miért? M ert Petronius is alattvaló. Neki is van félnivalója, sőt neki, bizonyos számítás szerint, több.) De Barakiás nem hagyja m agát: „Már nem lehet. Már túl nagy a veszély” — s érve — döntő. Petronius felel. Pontosabban: megfelel a követke­ ző kérdésekre. S Barakiás érti, mit kell kérdeznie. „Hatalma meddig

372

terjed?” — kérdi Caliguláról. „Vé­ gig” — feleli Petronius. „Most nem széltében: mélységében kérdem" — akadékoskodik Barakiás. „Úgy, úgy. M indvégig” — ismétli a hely­ tartó. És kicsit később: „Hatalma teljes és korlátlan”. De Barakiás nem hagyja m agát: „Nézd, például, ha azt parancsolná, hogy öld meg az apádat, / Te m it tennél?” Itt jön za­ varba a helytartó. Megölné. Vagy, kitérve a bosszú elől, önmagát ölné meg. „Mást nem tehetnél”? — kér­ di ekkor Barakiás. Petronius: „Sem­ m it”. Hangsúlytalanul esik itt a szó, s első hallásra egyértelmű. Nincs más, am it tehetne. Mégis ebben a szóban rejtőzik a dilemma megoldása. Örülnék, ha idézhetném az egész hosszú párbe­ szédet, m ár azért is, m ert oly szép, patinás magyar nyelven íródott. De előbbre ugrom jónéhány oldalt — kihagyva most, mi m inden történik közben —, hogy ezt az szót: „Sem ­ m it”, más és mélyebb értelemben idézhessem Petronius és Barakiás szép vitájából, amikor a helytartó, úgy érezvén, hogy elárulták s m in­ dennek vége — tehát távozni akar. De B arakiás vitába száll Petronius­ sal: „Tisztelt uram, hogy vigasztal­ jalak meg Most, am ikor már olyan nagyra nőttél, / A m ilyennek tán én sem hittelek?” . . . „Képes voltál a mások igazát / A magadé fölé he­ lyezni, s ezzel M egmenteni egy né­ pet. A zután / Vállaltad volna a biz­ tos halált is Egy olyan ügyért, melyért m inekünk / Illett kockára tenni életünket, / De egyikünk se tette.” . . . „Harmadszor, uram, fe l­ fedted nekünk A legnagyobbat és legtitkosabbat. / Most, amikor kö­ rös-körül a föld — Merő rabság, erőszak, félelem, / S megtébolyult emberi szabadság, S magába mar az emberi erő, / S a nyakunkra nö­ vekvő hatalommal / Legfőbb javunk lett legfőbb szégyenünk — Uram, te csöndben őrölted magad, És fe l­ találtad a tétlen hatalmat.” . . . „A nem -cselekvő hatalmat, uram, / A z egyetlen jogost és m enthetőt, / Mert megmarad saját körében, és nem / Sajátítja ki teljes életünket”. Ez tehát a semmi. A muszáj és a lehetetlen dilem m ájának feloldója. Szép gondolat, mégis vitatkozom vele. „A nem-cselekvő hatalm at” — mondja Székely János, és én azt ve­ tem ellenébe, hogy olykor a nem­ cselekvés mégiscsak tett. Vagyis cselekvés maga is. A Székely-megír­ ta történetben a „semmi” : a jeru ­ zsálemi templom áll. A zsidókat hagyják élni. A katonák őrt állnak és nem ölnek. A helytartó vigyáz az igazságra, de nem igazságtalan. S eközben bátor is. Igenis kockáztat: kockára teszi az életét, a rangját, a

beosztását. Nem cselekszik? Dehogy­ nem. Csakhogy am it tesz, tisztessé­ ges, emberséges, igazságos, békesze­ rető cselekedet. Nem erőszakot gya­ korol, csak hatalm at, s ezt sem ha­ talmaskodva, hanem megmaradva saját körében, csak azt teszi, amire a hatalm at nem az őrült császártól, hanem a császár fölötti hatalm asabb hatalomtól, mondjuk most így: a történelemtől kapta. Szülő gyermekét nevelheti és kor­ dában ta rth atja anélkül is, hogy ki­ sajátítaná a gyermek egész életét. Cserébe megkapja bizalmát és sze­ retetét. M unkahely vezetője gondos­ kodhat a tisztességes m unkam enet­ ről és a jó eredményről anélkül, hogy dölyfös vagy kiskirálykodó volna; ha csak annyit tesz, hogy a többieket hagyja nyugodtan, lelki­ ismeretesen dolgozni. Megbecsülést kap érte cserébe. Ez a harm adik le­ hetőség, a semmi, így lesz valami. S az eredeti kérdésben két bűn kö­ zött az egyetlen bűntelen. Bűnös pa­ rancsot végrehajtani nem szabad; megtagadni nem lehet. Idézzük em ­ lékezetünkbe a történelem bármely részletét. A császár: császár, hatalm a kétségkívül végtelen. Bár Barakiás azt mondja: „A hatalom természe­ tes Végső határa az a pont, am ed­ dig j A z alattvalók hűsége kitart”. . . . „ . . . ahogy ti a parancsától függ­ tök, / Úgy függ parancsa tőletek. / Ne hajtanátok végre bármit, / Nem parancsolhatna akármit." Vagyis az alattvalókról van szó, a beosztottak­ ról, nem a parancsosztogatókról, hanem a végrehajtókról. Mégsem mindegy, hogyan h ajtják végre a parancsot, vagy végrehajtják-e. Az Enola Gay repülőtisztje beleőrült, hogy végrehajtotta a parancsot és ledobta H irosim ára az atombombát. Végső soron mindenki a saját tet­ teiért felel. Caligula helytartója sú­ lyos lelkiism ereti válságok sorát élte át. Látszólag nem ért vele semmit. Végül is vigasztalni kellett őt: „ ...g o n d o ld meg: mentség is a kényszer, / Míg főnököd van, van mentséged is”. De Petronius kétke­ dik. „Ha igaz is, am it mondasz, Decius,/ A z alattvalók egyetlen va­ lódi/ Mentsége az, hogy túlélik a császárt. / De hát, úgy vélem, ez egy emberélet / Tartalmának tán mégis­ csak kevés. / Vád ez, barátom, nem pedig vigasz. / Mert voltaképpen csakis ott van szükség Mentségre, ahol nincs mentség". Nem szeretném, ha bárki félreér­ tene, s azt hinné, hogy szerintem vagy Székely János szerint itt világ­ raszóló dolgokról van szó. Dehogy. Itt a hétköznapi emberek m inden­ napi életviteléről van szó. Klasszi­ kus példák nyomán já r el így Szé­

kely, hogy „Régi té m á it... ilyen ré­ gies form ákba” önti, mer t a klasszi­ kusok tudták, hogy minél nagyobb a tét. annál erősebb a hatás. A Cali­ gula helytartója tétjei magasak: ol­ vasóim között nincs sem császár, sem helytartó, sem pápa. Mi csak a magunk kis életét éljük. Az a k ér­ dés. hogyan éljük. Tisztességgel, te r­ mészetesen, magunk és mások hasz­ nára. Mit tegyünk ezért? Semmit. Semmi olyat, am iért szégyenkez­ nünk kellene. Semmi olyat, ami m á­ soknak ártalm ára van. Ami mások becsületébe gázol. Ami sért másokat.

Semmit — csak azt, ami a dolgunk. Tegyünk jót mindenekkel. Legyünk a béke emberei. Meggyőződéses em­ berek. Emberek. „Az elv a fontos” — mondja a helytartó, csak épp az a kérdés, mi ez az elv. Megannyi lehet. Igaz, kö­ zülük csak egy: az emberiség üdve. Az élet. Az igazi béke. Nem. a sem­ mi nem semmi, ha jól értik s jól te ­ szik. „Tertium datur” — mondja Petronius, s eddig jól mondja; csak a következtetése hibás. „Harmadik eset. Az, hogy félreállok” — m ond­ ja. S a tanácsra, ne tegyen sem m it,

rálegyint: „Szép szó a semmi. Sem ­ m it sem jelent”. Barakiás másképp tudja: „Ne hidd uram. A z életünk jelenti”. Ú tját állni egy rossznak: ezt jelenti. Védeni az életet, védeni a népet, ezt jelenti. A világban né­ ha megfordul az értékrend: ami semminek látszik, valójában nagyon is valami. Úgy kell élnünk, hogy a cselekvő, az életadó semmit vállal­ juk. a magunkmegtagadást, a máso­ kért cselekvést, a tiszta gondolatot, a becsületet, a jó erkölcsöt, a nyugodt lelkiismeretet. Semmit? Mindent. Zay László

Tallózgatás teológus szemmel A többnejűség problémája ma Úgy tűnik, hogy a mohamedán országokban is egyre népszerűbb lesz az a jelszó, am it a Valóság cí­ mű folyóirat 1984 októberi számában olvashattunk címszóként: „Egy fele­ ség is elég”. A „The Economist” cí­ mű angol konzervatív gazdaságpoli­ tikai hetilap 1984. augusztus 4-i szá­ mában m egjelent cikk alapján ké­ szült ez az írás, melyből mégtudjuk, hogy a m ohamedán országokban csak a házasságok nem egészen 10%-a poligám, annak ellenére, hogy a nagy mohamedán országok közül csak Tunézia, Dél-Jemen, Tö­ rökország és újabban Algéria tiltja a többnejűséget. A K orán szerint: "Vegyél feleségül annyi nőt, am eny­ nyit jónak látsz, kettőt, hárm at, né­ gyet, s ha úgy véled, hogy nem bánsz velük igazságosan, akkor csu­ pán egyet vegyél el”. A Koránnak ezt a tételét a refor­ merek úgy próbálják megkerülni, hogy azt tanítják: az „igazságosság­ ra ” csak a próféta volt képes, de a többi halandó nem. A poligámia legerősebb gyökerei a mezőgazdasági területen vannak. Törökországban például A tatürk reform ja után nem lehet jogilag csak egy házasságot kötni, de a többi feleséget vallásilag mégis el lehet ismertetni. A nyugati világ leghírhedtebb po­ ligámjai a mormonok voltak. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez a gyakorlat 1896-ban — hosszú belső harc után megszűnt. Az Egyesült Államok kongresszusa m ár 1862-ben eltörölte a többnejűséget. Először a mormonok a rra gondoltak, hogy k i­ telepednek az országból Mexikóba, de győzött a józanabb felfogás. Az 1880-as évek végétől egyre kem é­ nyebb rendszabályokkal büntették a többnejűséget. 1890. szeptember 10-én Wilford W oodruf a mormon vallás feje egy kiáltványt tett közzé, melyben feloldotta a mormonokat a

többnejűség kötelme alól és azt a tanácsot adta híveinek, hogy ne kö­ vessenek az állami törvényekkel el­ lentétes házasságot. Az Economist idézett cikkéből megtudjuk, hogy „tavaly áprilisban egy U tah állambeli bíró azt a dön­ tést hozta, hogy a többnejűséget til­ tó állami törvény nem sérti a vallásszabadság alkotmányos biztosítékát. Az elvi döntést az tette szükségessé, hogy feljelentettek egy rendőrt, aki­ nek három felesége volt. A rendőr ezért elveszítette állását, a mormon egyház pedig kiközösítette”.

Két tizenhatodik századi unitárius könyv margójára Fakszimile kiadásban jelent meg az Akadémiai Kiadónál még 1983ban a "Defensio Francisci Davidis and de dualitate tractatus Francisci Davidis” című kötet, m elyet 1582ben Krakkóban adtak ki Dávid Fe­ renc védelmére magyar és külföldi elvbarátai azzal a nem titkolt szán­ dékkal, hogy az antitrinitárius esz­ me vértanúja ellen emelt vádak alaptalanságát bizonyítsák. A kötet szerkesztője Paleologus Jakab volt, aki az 1570-es években többször is m egfordult Kolozsvárott és jelentős szerepet játszott az erdélyi antitrin i­ táriusok életében. Paleologus — nem sokkal a könyv megjelenése után a római inkvizíció áldozata lett. Dávid Ferenc a magyar törté­ nelem egyik legmerészebb újítója volt, aki végigjárta a reformáció százada csaknem m inden vallá­ sos irányzatának egymást kiegészítő rendjét. Azokkal a hitpontokkal, amelyeket hirdetett, lehet vitatkoz­ ni, de igazságkereső szomjúságát, meggyőződéséből eredő bátorságát vi­ szont nem lehet kétségbe vonni. Ré­ sze volt abban, hogy 1567-ben első­ ként Európában az erdélyi ország­ gyűlés m ondta ki hivatalosan a val­ lásszabadságot.

Dávid Ferenc egy konstrukciós per áldozata lett. Az idők változtak, de Dávid hűségesen kitartott koráb­ bi nézetei mellett, am it az 1574-ben elhunyt Sommer János és az időköz­ ben Morvaországba m enekült Jaco­ bus Paleologus is vallott: hiábava­ lóak a Jézushoz intézett fohászok és imádságok. A kritikus év az 1578-as esztendő volt. Blandrata György, aki az unitárius hit első terjesztője volt Erdélyben, féltette az unitárius val­ lás legalitását. Ezért a kor leghíre­ sebb, de mérsékelt irányt valló h it­ vitázóját, Socinus Faustust hívta meg Bázelből Kolozsvárra, hogy se­ gítsen meggyőzni Dávid Ferencet. Socinus 1578 őszén érkezett és Dá­ vid Ferenc házában lakott. Ugyan­ ezen az őszön egy másik vendég is érkezett Dávid házába: M atthias Vehe-Glirius, akinek három m unká­ ját „Istenismeret és más írások” cí­ men nemrég adta ki a Helikon K i­ adó a Prométheusz könyvek soroza­ tában. Glirius előbb érkezett m int Socinus. Hamar megismerték egy­ m ást — és vitáztak. Glirius poggyá­ szában ott volt m ár élete főműve, az Istenism eret (M attanjah), amelyet kölni barátai segítségével titkos nyomdában N athaniel Elianus álné­ ven jelentetett meg. Ez a könyv az erdélyi szombatosság eszmei gyö­ kere. Amikor Glirius Kolozsvárra érke­ zett, egy beszédet olvasott fel a ko­ lozsvári unitárius iskola hallgatói előtt — „Rövid beszéd az újhitűek predestináció-tana ellen” a címe. Ebben középkori zsidó forrásokra alapozva cáfolta az eleve elrendelés tanát. Működésének nem sok sikere volt Kolozsváron. A kolozsvári váro­ si tanács ham ar eltanácsolta a „zsi­ dó doktort”, aki viszont hátrahagyta jónéhány példányban az Istenism e­ ret című m unkáját. Socinus ezt kö­ vetően sem já rt sikerrel a Dávid el­ leni vitában. Socinus 15 tételben összegezte Dávid állítólagos nézeteit,

373

melyekkel szembeállította a h ata­ lomhoz lojális, m érsékelt a n titrin i­ táriánizm ust. Socinus Glirius me­ rész tételeit kérte számon Dávid Ferencen, és ezeket a tételeket „el­ rettentő eretnekségként” maguk a hivatalos szervek terjesztették. Ez csupán a nagy tekintélyű püspök el­ leni per előkészítése volt, melyben a „zsidózás” koholt vádjával ítélték el Dávidot, pedig nézetei mind Gli­ rius szélsőséges nézeteitől, mind pedig Socinus mérsékelt felfogásától különbözött. A börtön nehéz terhét· rövid ideig bírta. 1579. november 9-én a dévai várbörtönben meghalt. De térjünk vissza a két könyvhöz. Dávid Ferenc halálának 400. évfor­ dulóján, 1979-ben a Magyar Tudo­ mányos Akadém ia Reneszánsz-kuta­ tó Csoportja Siklóson nemzetközi tu ­ dományos ülésszakot rendezett, m e­ lyen a XVI. századi egyház- és filo­ zófiatörténet legjelentősebb kutatói voltak -együtt. A külföldi tudósok egy csoportja itt határozta el azt, hogy Dávid Ferencnek és harcostár­ sainak nehezen hozzáférhető szelle­ mi örökségét nemzetközi tudom á­ nyos összefogás keretében teszik közzé a tudományos kutatás szá­ m ára. A siklósi konferencia után H ollandiában szervezte meg Jan van Goudaever professzor a „Bibliotheca U nitariorum ” elnevezésű alapít­ ványt, mely vállalta a budapesti A kadémia K iadónál megjelenő új könyvsorozat kiadását. A vállalko­ zás tudományos irányítására a MTA Reneszánsz-kutató Csoportját k ér­ ték fel. Ennek a tanácsnak K lani­ czai Tibor akadém ikus az elnöke, míg a könyvsorozatot Dán Róbert egyetemi tan ár szerkeszti. A sorozat e kötete Dávid Ferenc nevezetes perének állít emléket. Eb­ ben a kötetben felvonulnak az egy­ kori események résztvevői. Olvas­ hatjuk a lengyel an titrin itáriu ­ sok állásfoglalását is a kötetben, hiteles krónikáját, egy szemtanú el­ m ondásában ism erjük meg. Olvas­ hatju k benne a lengyel an titrin itá­ riusok állásfoglalását is a kötetben, de talán a legérdekesebb az, aho­ gyan Dávid Ferenc elm ondta a m a­ ga érveit, a maga álláspontját. A könyv, melynek kiadási helye is sokáig vitatott volt, összesen 6 példányban m aradt ránk. A k u ta ­ tás m egkönnyítésére így feltétlenül szükséges volt egy fakszimile kiadás, melyet Goudaever professzornak a sorozatot m éltató előszava vezeti be, m ajd Balázs Mihálynak, a Dá­ vid-kutatás jeles képviselőjének egy angol nyelvű tanulm ánya, melyben mérleget készít a tragikus sorsú re ­ form átor utolsó éveiről, életének befejező szakaszáról és az azt köve­ tő évekről. Zoványi Jenő m éltán

374

összegzi így a könyv egyháztörténeti jelentőségét: „Dávid szelleme ezek­ ből is láthatóan, ha hallgatásra kényszerítve is, minden megfélemlí­ tés és tilalmazás ellenére fennm a­ radt az antitrinitáriusok k ö zö tt. . . E könyv megjelenése fényes bizony­ ságot tesz arról, hogy nemcsak olya­ nok találkoztak Erdélyben, akik még bukása után is tántoríthatatlan hívei m aradtak D áv id n ak . . . és nemcsak olyanok, akik hőn óhajtot­ ták emlékének a tudom ány terén és az utókor előtt a Socinus és Bland­ rata hamis vádjaitól való tisztázá­ sát, hanem olyanok is, akik ebből a célból nemcsak anyagi áldozatot hoztak, hanem attól sem riadtak vissza, hogy netán bekövetkezendő törvényes eljárásoknak tegyék ki m agukat”. A Helikon Kiadó Glirius kötete — „Istenism eret és más írások” — tudom ánytörténeti szenzáció. Sokáig úgy tudtuk, hogy Glirius fő műve, az Istenism eret elveszett, nem m a­ rad t ránk egyetlen példány sem. Végül, még egy évtizede sincs, hogy Glirius műve, négyszáz éves lappan­ gás után előkerült az Utrechti Egyetemi Könyvtár polcairól Dán Róbert gondos kutatása nyomán. A kötetben közreadott másik két, rö­ videbb m unkával együtt ez a könyv most jelenik meg először élő európai nyelven. És nem véletlen, hogy m a­ gyarul. Az elsőként közreadott „Vádelhárító irat” főszereplői — Jo ­ hannes Sylvanus és., Adam Neuser erdélyi könyvek hatására lettek an ­ titrinitárius szabadgondolkodók, sőt indirekt az iratból az is kitűnik, hogy G liriust is ezek a könyvek in­ dították el útján. A „Rövid beszéd a predestinatioról”, melyről m ár em­ lítést tettünk, a kolozsvári unitárius kollégiumban hangzott el. Az 1578ban írt Istenism eret tanításai pedig, Glirius távozása után rohamosan terjedtek a székely nemesek és p a­ rasztok között, kiindulópontjául szolgálva az erdélyi szombatosság­ nak. A könyv birtokában módunk nyílik arra, hogy a Varjas Béla pro­ fesszor által kiadott szombatos kéz­ iratok szellemi gyökereire rátalál­ junk. M indkét könyv fehér foltokat tár fel, tesz ism ertté és egyháztörténe­ tünk elfelejtett epizódjainak felfede­ zéséhez ad segítséget.

Rajzolt egzegézisek Új időszaki grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban. A ki­ állítás címe: „A Biblia világa”. Zentai Loránd rendezte nagy gond­ dal és szeretettel. A kiállítás az elő­ zetes tervek szerint 1985. március 30-ig lesz nyitva. A grafikai tárla ­

tok a kamaramuzsikához hasonlíta­ nak. Első pillanatra nem ígérnek nagyszabású látványosságot, de a fi­ gyelmes, nyitott szemű és szívű né­ ző, a művészet legmélyebb titkait vallathatja egy-egy ilyen tárlaton. A kiállításon világhíres m esterek ótes­ tam entum i történeteket illusztráló művei sorakoznak a bibliai könyvek sorrendjében Mózes első könyvétől az apokrifokig. Öt évszázad m este­ reinek kezenyomát kísérhetjük nyomon a rajzokon a XIV. század­ tól egészen a XIX. századig. Minden alkotást a Biblia ihletett, de nem minden alkotás a Biblia korhű il­ lusztrációja akar lenni. Minden al­ kotásban ugyanis jelen van az értel­ mezés, a magyarázó igény. Az alko­ tások legtöbbjénél kitapintható az a szándék, hogy valami többet, valami „m ait”, „korszerűt" m ondjanak el a régi történet ürügyén. Lényegében a XIV. század tipologikus ábrázolás­ módot követő Biblia pauperum ai és Speculum hum anae salvationisei is ezt az egzegetikai célt tűzik m a­ guk elé. Ideálokat terem tenek, ame­ lyek emberi m agatartásform ák pél­ dái lesznek. A kiállítás tengelyében Dürer és Rem brandt alkotásai állnak. Az ő művészetük nemcsak művészi kvali­ tásban jelentenek csúcsot, hanem a Biblia szerepe művészetükben jelen­ tős helyet foglal el. Művészetében közelebb kerül a Biblia az élethez. „A bűnbeesés hagyományos legen­ dáját az emberi temperamentumok tanának hum anista szemszögéből in­ terpretálja, az ősszülők alakjában pedig az antik művészet tanulságait felhasználva, az általa ideálisan szépnek tartott férfi és női test ará­ nyait rögzíti, több évi elméleti ku­ tatásainak eredm ényeit öntve végle­ ges form ába.” — írja a kiállítás be­ vezetőjében Zentai Loránd. R em brandt művészete jelentős fe­ jezete az „egzegézis” történetének. Művészi erejük abban van, hogy „ezeket a történeteket az élet való­ ságos tényeiként élte át, s az emberi sorsok minden fajtája iránti rend­ kívüli megértésével, az emberi lélek érzékeny rezdüléseit is észrevevő kivételes megfigyelőképességével és művészi géniuszának páratlan kife­ jezőerejével ábrázolta műveiben”. A kiállítást október 26-án K om o­ róczy Géza egyetemi tanár, az ókori keleti irodalom tudós szakértője nyi­ totta meg. Megnyitóbeszédéből há­ rom lényeges gondolatot érdemes megőrizni. Az egyik: ma divat lett a Bibliáról beszélni és ez sajnos azt is jelenti, hogy sokan nagyon olcsón, nagyon m éltatlanul akarják az em­ berek érdeklődését kielégíteni. Ez a kiállítás hatásos ellenpélda. A má­

sík: még ma is él az az elképzelés, hogy a művészet úgy vált maivá, nagykorúvá, hogy sikerült levetnie a Biblia világának kényszerítő nyűgét és a művészet fejlődése nem más, m int a művészek szabadságharca a Biblia ellen. Ezt a közkeletű felfo­

gást is cáfolja ez a kiállítás. A h ar­ madik tanulság ehhez kapcsolódik: a Biblia Európa számára egy m a is élő közös nyelv, melynek segítségé­ vel mai eklektikus vagy talán kul­ túránk új alexandriánus korában emberségünk lényegéről vallhatunk.

Mi lelkipásztorok hisszük, hogy azért vagyunk, a rra hívott el Isten, hogy Igéjével szolgáljunk. Ezért ajánlom minden kedves olvasómnak ezt a tanulságokban és szépségekben gazdag kiállítást. Szigeti Jenő

Az öregedés művészete Jól öregedni meg, nem akárm i­ lyen művészet. Zseninek sem kell lenni hozzá — sőt: lehet valaki óriá­ si talentum , s az érlelő öregedésre olyannyira nem vállalkozik, hogy el­ dobja magától az életet, am ikor föl­ építhetné rá a kupolát. M intha a bé­ lyeggyűjtő nem óhajtaná egy sorozat záróértékét, a hídépítő feladná a m unkát az utolsó pillérnél, s a kapu­ boltozat szépen induló ívei soha ösz­ sze nem ölelkezhetnének, m ert az alkotóból elillant a lélek, am ikor a zárókövet kellett volna beilleszteni. Sikerült életre van szükségünk, s ez nem azonos a sikeres élettel. Ko­ runk nagy parancsolata állítólag így hangzik: Legyen sikered, vagy elvesztél! E „siker-vallásnak” viszont kerlelhetetlen próbája az élet utol­ só harmada-negyede, am ikor meny­ nyiségileg m ár nemigen lehet fokoz­ ni a teljesítményt, energiaforrásaink apadozni kezdenek. Dér Endre Fehér ingben című el­ beszélésének nyugdíjas hőse legben­ sőbb vágyát így fogalmazza meg: " . . . hogy érezhessem, m ielőtt su­ hogna a fejem felett a Kasza: k i­ nyílt az életem, m int a virágok, am iket passzióból nevelek vénségemre”. Beszélgetőpartnernak a csupán látásból és híréből ismert Zsivánt óhajtaná — aki nem éppen irigylésre méltó körülm ények között él — hogy megkérdezhesse titkát: " . . . t e Zsiván pópa! Hogyan lehetsz te boldog s elégedett? . . . Mert meg­ építettem a lelkemet, m int egy ka­ tedrálist — mondaná, úgy gondolom —, megépítettem, hogy minden em­ bertársam at befogadhassam. . . ” Botrány és bolondság vagy afféle híg lelkizés az ilyesmi annak, aki státusának vagy sikereinek szinte cím erpajzsként kiállítható jeleiből rakja maga köré az ő erős várát, s ezzel a kollekcióval akarja bizonyí­

tani, hogy van értelme, igaz ta rta l­ ma az életének. Mivelhogy a saját leikéből ilyen érzést nem kap. Igaz, ki akarná lebecsülni az anyagiakat s a külső körülm ényeket — de itt a bőrünkön belüli értékekről van szó. Nem arról, hogy mink van, h a­ nem hogy kivé lettünk mások szá­ mára. milyenné váltunk gondolko­ dásmódunk, érzületünk, döntéseink, cselekedeteink által, mit sugárzik a lényünk. Hogy könnyebb-e a köze­ lünkben elhordozni azt, ami komisz nehéz, és több derű ragyoghat-e azon, am inek örülni lehet. Aligha tarth atju k Vörösmartyt fellegjáró­ nak, am iért meggyőződéssel leírta: „Amennyit a szív felfoghat m agá­ ba, sajátunknak csak annyit mond­ hatunk.” Rodin m ondta: a m űalkotást nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Az öregedés meg az öregség m inden­ esetre olyan igényes „m űfaj”, ame­ lyen m ár jóelőre m unkálkodni kell, ahogyan egy valam irevaló építkezést komoly nekikészülődés előz meg. De hát hol van öregedésünk minőségé­ nek a meghatározó kezdete? Gyermekségünk az a televény — vagy itt-o tt szikes talaj —, amelyből hajszálgyökerekként fölfutnak az alapvető hatások emberségünk egé­ szébe, az öregkorba is. Nem létezhet gazdagabb élet-útravaló, m int egy hitben és szeretetben erős, utóhatá­ sában is hordozó otthon, amelyben szám ítgatás nélküli törődés, munka, pihenés, tehervállalás, játék, rend és öröm a helyén volt, amelyben egyik szülő sem láncolta magához lelkileg a gyereket, vagyis elsősor­ ban nem önm agának szerette, h a­ nem azért-avégett, hogy képességei kinyílhassanak, egész emberré, sze­ retet- és örömképessé váljék, s az­ tán a legjobbat adhassa önmagából, am it csak adhat. A Biblia is erre

tanít. Ez méltó arra. hogy önmeg­ valósításnak nevezzük, s nem vala­ miféle rafináltan adagolt rám enős­ ség, amellyel kitipornánk az életből azt, ami szerintünk megillet ben­ nünket. Ahogyan a vér akkor tölti be szolgálatát, ha életes-frissen ke­ ring s nem akad el sehol, ugyanúgy a szeretet gyönyörű-természetes kör­ forgalma adhatja csak meg nehéz­ ségekkel is jócskán megszórt létünk éltető bázisát. Az iskola s a tágabb környezet hatása is komoly, magától értető­ dően, az adott korszellemmel együtt. Sorsunk kihívásai rákényszerítenek. hogy a m agatartásunk vallja ki: m it tudunk kezdeni magunkkal hozott vagy fölszedett gyengéinkkel, ho­ gyan s mivégre m űveljük ki képes­ ségeinket, m it m unkálnak erényeink, s elsősorban mire akarunk erősek lenni. Amilyenné tesszük m agunkat 40— 50 éves korunkra, azt szorozza majd be az öregség — m ondhatjuk némi egyszerűsítéssel. Persze, azért köz­ ben is lehetségesek pályakorrekciók, ha van hozzá látásunk, bátorságunk, életbizalmunk, hitünk, vállalkozó­ kedvünk. Sikerült az az élet, amely valahogy kikerekedett, színekben meggazdagodott, látása-tettkészsége tágra nyílt, "megépült, m int egy k a­ tedrális”, melynek tornyait szépre faragni a fájdalm ak vésői is segítet­ tek — ami éppen nincs kizárva, szá­ mos életmű tanúsítja. Ha értelem ­ mel telítődött meg napunk, akkor a reggelnél többet ér az este. „Emeljétek föl a szívünket! A szí­ vünk azé, aki fölemeli” — vallotta József Attila. Kell a kim űvelt em­ berfő — s a fölemelt emberszív leg­ alább ugyanannyira. Az öregséghez kiváltképp. Mert az öregség m űal­ kotás — ne tartsuk kevesebbnek. Bodrog Miklós

K Ö N Y V SZEM LE „Kezünkben a jövő!” Ebben az évben k ét olyan — nemzetközi érdeklő­ dést is kiváltott — kötet jelent meg magyar fordítás­ ban, am elyeknek a m ondanivalójával: m egállapításai­ val és kérdésfeltevéseivel érdemes nekünk, keresztyé­ neknek is, közelebbről megismerkednünk. A z egyik: az ún. Római Klub legújabb jelentése, am it a szám unkra is sokatmondó „Áldás vagy átok” címen adott ki a Statisztikai Könyvkiadó.1 Ez a m ik­ roelektronika és a mikroprocesszorok társadalm i h a­ tásaival foglalkozik. Ennek központi kérdésfeltevését így lehet megfogalmazni: m it kell az elkövetkezőkben a legrövidebb idő a la tt világtársadalmi m éretekben tenni azért, hogy a m ikroelektronikában rejlő és a te r­ m elést forradalm asító erő áldássá és ne átokká váljék az emberiség jövője szempontjából. A másik: Aurelio Peccei-nek, a Római Klub ez évben m eghalt elnökének még 1981-ben angolul meg­ jelent könyve m agyar fordítása, am it a Gondolat Könyvkiadó jelentetett meg „Kezünkben a jövő” cí­ men.2 Ez a könyv úgy foglalkozik az emberiség mai sorsdöntő kérdéseivel, hogy am ikor — igen sok adat közreadásával — mozgósítani igyekszik m inden olva­ sót azoknak a feltétlenül szükséges változtatásoknak a végrehajtására, am ire a szerző szerint az emberiség­ nek m ár nem tú l sok idő áll rendelkezésére, mégsem valam i pesszimista, sőt: inkább optim ista képet tá r elénk saját lehetőségeinket illetően. Az „Áldás vagy átok” című kötet tanulm ányozását messze nemcsak a cím teszi szükségessé, amely bib­ liai idézet az 5. Mózes 30,19-ből. Sokkal inkább az, m ert a Római K lubnak ez a jelentése is éppúgy, m int a megelőzőek, az emberiség jövendőjét meghatározó kérdésekkel foglalkoznak — tárgyilagosan, a tudom á­ nyos szemléletmód által m eghatározott módszerrel. Ezek a kérdések bennünket, keresztyéneket is, éppen a B iblia üzenete által felism ert felelősségünk folytán, rendkívüli módon érdekelnek. Ennek az érdeklődés­ nek az az alapja, hogy a m agyar protestantizm us kö­ rében egyre inkább úgy értelmezzük keresztyén k ü l­ detésünket, amelybe az emberiség életéért és jövő­ jéért való felelősség is beletartozik. Azt hiszem, nem felesleges olvasóinknak bem utatni a Római Klub tevékenységét. Az „Áldás vagy átok” című könyv borítólapján a következő m ondatok álla­ nak: „A Római Klub központi feladatának tekinti az ,emberiség nehéz helyzetének’ a vizsgálatát, és azt, hogy hogyan tu d az em ber ezen a ,nehéz helyzeten’, am ely az elkövetkezendő években esetleg tovább rom ­ lik, felülemelkedni. A Római Klub „A növekedés h a­ tá ra i”-val kezdődő valamennyi korábbi jelentése erre a tárgykörre összpontosult. Ez alól a jelenlegi könyv sem kivétel. Egy olyan ú j jelenséget vesz szemügyre — az ú j m ikroelektronikán alapuló technológiákat —, am ely életünket már most befolyásolja — és a jövő­ ben még inkább befolyásolni fogja. A m ikroelektroni­ ka és a miniatürizálás, az automatizálás, a számítógé­ pesítés és a robotok terjedése alapvetően átalakítja életünket, és hatást gyakorol rá m inden tekintetben: a m unkahelyen és otthon, a politikában, a tudom ány­ ban, a háborúban és békeidőben egyaránt,”

376

A fenti idézetből kitűnik, hogy a Római Klub nem valam i nemzetközi hivatalos testület. Nem va­ lami olyan megbízás alapján végzi m unkáját, ami nemzetközi testülettől (ENSZ stb.) származik. Az em­ beriség jövőjéért rendkívüli felelősséget érző tudósok­ nak komoly tekintélyük van világszerte — éppen az emberiség lelkiism eretének a felébresztése tekinteté­ ben.3 Bizonyos azonban az is, hogy a Római K lubnak is, m int m inden más olyan testületnek, amely az em beri­ ség jövőjét fenyegető veszélyekre kívánja felhívni a figyelmet, sok előítélettel kell megküzdeni. Így volt ez a Klub első jelentésével is, am it a „Növekedés h atárai”-ról te tt közzé. Ez a tanulm ánykötet először nagy ellenállásba ütközött világszerte. Ma m ár azon­ ban m indenütt elismerik azt a veszélyt, am it a kör­ nyezet szennyezése jelent az ipari társadalm ak részé­ ről. Sőt ez a kérdés végül is a világ sok országában „környezetvédelem” címen hivatalos korm ányprog­ ram m á lett. E mostani kötetben a Római Klub tudóscsoportja egy olyan kérdést vizsgál meg — elsőrenden társa­ dalmi következményeiben —, amely m ár most hatás­ sal van, és — feltehetően — a jövőben még inkább hatással lesz az egész emberi társadalom életére és fejlődésére. A kötet m agyar fordításának a kiadásához Vámosi Tibor akadém ikus írt előszót. Ez megállapítja, hogy a Római Klub mindig az emberiség jövőjét meg­ határozó legizgalmasabb kérdéseket vizsgálta meg és az ezekről készült tanulm ányait tette le az em beri­ ség asztalára. Tiszteletreméltó őszinteséggel szól a r­ ról is, hogy a Római Klub eme jelentésének a m a­ gyar fordításban való m egjelentetése elsősorban azért jelentős esemény, m ert ez a kötet „népszerű módon fogalm azott. . . hozzáférhető összefoglalását adja a kérdéscsoportnak — és ezért hasznosan segíti a tá jé ­ kozódást.” Vámosi jól értékeli azt is, hogy „a mi fel­ adatunk most ennek a könyvnek (és a mögötte álló gyakorlatnak) a m egírása a mi viszonyainkra. Az el­ m aradás egyetlen előnye, hogy így látunk valam it az előttünk álló útból, sőt tévutakból, buktatókból is. Majdnem pontosan követve a jelentés fejezeteit, kell most nekünk megfogalmaznunk, hogyan képzeljük el a m ikroelektronika és az azzal összefüggő információs forradalom lehetőségeit és hatásait a m i m agyaror­ szági és szocializmus felé haladó társadalm unkban; m it érzünk elkerülhetetlennek, m it másolandónak, m it kikerülhetőnek; hogyan segíti ez a rendkívüli műszaki fordulat a mi társadalm i céljainkat.” A kiadott könyv m ondanivalóját a Római K lub ab­ ban látja, hogy közérthetően felsorolja a társadalom előtt levő kihívásokat, lehetőségeket és feladatokat, és hogy megértesse a széles közvéleménnyel: m it jelent szám ára a m ikroelektronika további fejlődése? A kötet összesen tizenegy jól megszerkesztett, nemcsak a szakember, hanem mindenki szám ára é rt­ hető módon m egírt tanulm ányt tartalm az. Ezeknek egy része — tartalm ánál fogva — olyan tém akörök­ kel foglalkozik, amelyek — bárm ennyire közérthető módon vannak is megírva, elsősorban nyilvánvalóan a számítástechnikai, az alkalm azott technológiai, az in­ formáció-szervezési, a fegyverkezéstechnikai szakem­ bereket érdekli. A kötet ezeknek a Szakembereknek

a m unkája szem pontjából is, de m inden más közgaz­ dász szám ára is rendkívül lényeges tájékoztatást ad. Bennünket ebből az anyagból természetesen elsősor­ ban nem a tudományos és technikai részkérdések ér­ dekelnek. Sokkal inkább az az általános mondanivaló, ami a m ikroelektronikának az emberekre, a társad a­ lomra való hatásával, az emberi élet jövendőjének az alakításával függ össze. Az egyik ilyen kérdés pl. az, am it A lexander K ing : „Új ipari forradalom vagy csak más technológia?” című tanulm ánya vet fel m indjárt a kötet elején. Ő azt a kérdést elemzi ugyanis, hogy m iért van — ahogy ő m ondja — ez a nagy felhajtás a m ikro­ elektronika körül? M iért véli sok, egyébként józan és megbízható ember, hogy új ipari forradalom előfu­ táráról van szó? Az átlagem ber ugyanis alig láthat többet, m int néhány olyan egyszerű eszközt, amely nyilvánvalóan m utatja a m ikroelektronika jellemzőit. És mégis — a szerző úgy foglal állást, hogy — az integrált áramkörök hatása forradalmi. „Nem volt óta, am ely annyira sokoldalú h atást fejtene ki a gazóta, am ely annyira sokoldalú h atást fejtene ki a gaz­ daság valam ennyi szektorában. Még az elektromos áram megjelenése is csak egy további, b ár erőteljes lökést adott a gőzgéppel elindított gépesítési folya­ m atnak. M ajdnem m inden más újítás vertikális volt, azaz a szektoron belül hozott létre új term ékeket és iparágakat. A m ikroelektronika azonban nemcsak át­ alakítja a mezőgazdasági, ipari és szolgáltató szektor hagyományos tevékenységének egy részét, hanem „agyat” és „izomzatot” épít a gépekbe és a rendsze­ rekbe, s ezzel m egváltoztatja a fejlődés term észetét és irányát. A z első ipari forradalom nagym értékben fo ­ kozta az ember és az állat csekély izomerejét, a m á­ sodik ma még előre nem látható módon fokozza majd az ember szellemi kapacitását.” A szerző a m ikroelektronikával kapcsolatos további lényeges tényezőnek ta rtja megjelenésének időpontját. „Úgy tű n ik — írja —, hogy az 50-es és a 60-as évek világpiacának soha nem látott növekedésével és k i­ terjedésével szemben m o st lassú és bizonytalan nö­ vekedéssel a gazdasági nehézségek időszakába lép­ tünk. Az iparosodott országokat nyugtalanítja az olaj emelkedő ára. Ezeknek az országoknak a gazdasága nagyon sebezhető, hiszen energia és ásványi anyag­ szükségletüket olyan távoli területekről fedezik, am e­ lyek fölött m ár nem rendelkeznek. További gondjuk a környezet szennyezése. Ebben a helyzetben jelenik meg a m ikroelektronika. M int iparág nem anyag- és energiaigényes, tiszta, s még ennél is fontosabb, hogy gyorsan fejlődik. Kevesen hiszik ma még, hogy a m ik ­ roelektronika a többi élenjáró technológiai vívm ánnyal együtt visszahozhatja a gyors gazdasági növekedés és piaci terjeszkedés szép napjait, am elyeket a term ékek és a szolgáltatások iránti nagyfokú kereslet és a teljes foglalkoztatottság jellem zett." M iután a szerző m egállapítja azt, hogy az ipari fej­ lődés mindig eg y üttjárt a társadalom fejlődésével, az előbb mondottakból szükségszerű az a következtetés, hogy most „egy teljesen ú j világtársadalom kialaku­ lása előtt egy hosszú, 30—50 évig tartó átm eneti idő­ szakba lépünk. Ezt a világtársadalmat m egváltozott értékrend, ú j politikai és igazgatási struktúra, teljesen ú j viselkedési forma és a ma megszokottól eltérő te c h ­ nológiai alap jellemzi. Mindez alapjaiban befolyásolja, m ajd az em berek életvitelét m inden országban és m inden kultúrában.” Éppen ez a távlat teszi azonban szükségessé, hogy a népek és kormányok — megfelelő hosszú távú — gazdasági és társadalm i tervezéssel felkészüljenek a r­

ra, hogy a m ikroelektronika hatásaiból a negatív ten­ denciákat kiküszöböljék. A pozitív vonatkozásokat pedig, amelyek a m ikroelektronika világm éretű elter­ jedése révén átalakítják m ind az ember, mind pedig a társadalom életét, megerősítsék. Arról ugyanis többé nemigen lehet szó, hogy szembeszegüljünk a m ikro­ elektronika fejlődésével. Éppen ezért tisztán kell lát­ nunk azokat a társadalm i m éretekben, jelentkező esetleges előnyöket és esetleges hátrányokat, amelye­ ket a m ikroelektronika rohamos térhódítása okozhat. A szerző ilyen előnyöknek tekinti a következőket: „(A m ikroelektronika alkalmazása) mindenki számára megfelelően magas életszínvonalat terem t a jelenleg végzett fizikai m unka töredékével. Kezdetben ezt a piszkos, monoton, ismétlődő és veszélyes munkakörök megszűnésén, a rövidebb m unkaidőn és a kevesebb évi m unkanapon vesszük észre. Később m egnyílhat az út egy olyan társadalom felé, amelyben az egyénnek van ideje, ereje és lehetősége az önmegvalósításra, speciális érdeklődésének, a m űvészetnek, a tudom ány­ nak, egy szakmának, az oktatásnak, a sportnak, vagy bármi m ásnak a művelésére. Ez elvezethet a szegény­ ség és a m unkakényszer teljes megszűnéséhez. Tulaj­ donképpen a mikroprocesszor lehet a kulcs Utópia országa felé.” — Ezeket a sorokat olvasva egy tudo­ mányos tanulm ányban, szinte lélegzetelállító kép tá ­ rul elénk. Az emberiség eddig valóban a m aga elő­ történetében élt! Igazi története — a maga teljes gaz­ dagságában — még előtte van, h a . . . igen: ha meg tudja oldani azokat a szinte megoldhatatlanoknak látszó feladatokat, am elyek e gazdag történelm i jövő felé vezető úton még előtte vannak! Ez nyilván elsősorban a háború, különösen is az atom háború elkerülését jelenti, amelynek a lehetősé­ gét és intenzitását pedig éppen az elektronikai ipar is fokozza. Véleményem szerint azonban ennél sokkal többről is szó van! Arról, hogy az ember minden technikai és gazdasági lehetőségét, ami a rendelkezé­ sére áll, ne pusztításra, önző módon, embertársai el­ len, hanem a mások és a saját maga életének, az egész emberi társadalomnak a gazdagítására és boldo­ gítására használja fel! M ert: — és ezt a tanulm ány szerzője sem kendőzi el — a m ikroelektronikai ipar térhódításának m eg­ vannak a nagyon komoly veszélyei is! Szerinte ilyen például az emberek, a társadalom tagjai között az elszigetelődésnek és az elidegenedésnek a veszélye. Ez egyfajta „passzív és belső elidegenedés (lehet), amely az emberi méltóság és önbecsülés elvesztésével jár. Kem ényebben fogalmazva: az emberi tevékenységek nagyobbik részének az autom atizálása elvezethet a hum ánum automatizálásához! Ennek valóban megvan a lehetősége. Ha azonban ezt a folyamatot m egértjük és megfelelően felkészülünk a fogadására, eredmé­ nyezheti a pontosan ellenkező hatást is.” A szerző szerint a kérdés kritikus pontja: a foglalkoztatottsági kilátások. „Mi azt állítjuk — írja a szerző —, hogy a m ikroelektronika hatása a foglalkoztatottságra bom­ lasztó konfliktusokhoz is, de egy új és jobb társada­ lom kialakulásához is elvezethet.” Ebben az összefüggésben idézi a szerző egyik szakszervezeti vezető nyilatkozatát: „Tudjuk, hogy a m ik­ roprocesszor munkahelyeket szüntet meg, de ha ezt nem fogadjuk el, senkinek sem lesz munkahelye!” Az idézet után a szerző így folytatja: „A m ikroelekt­ ronika velünk van jóban, rosszban. A legégetőbb fe l­ adatunk, hogy előre tekintsünk, a kockázatok és a lehetőségek teljes körét megvizsgáljuk, és jó előre m egtervezzük azokat a társadalmi változásokat, am e­

377

lyekre szükség van az előnyök maradéktalan kihasz­ tetéseként az elm ondottakból levon. Ő fogalmazza nálásához.” meg ezt a végső következtetést így: „Összefoglalásként Ez tehát a probléma, ez a jövő, am ely az emberiség ismét el kell m ondanunk, hogy a m ikroelektronika előtt áll. A Római Klub tudósai azonban ezt a prob­ hatalm as és átfogó fejlődése m ár nem a jövő, hanem lém át részleteire felbontva is tárgyalják az „Áldás napjaink valósága, s m ár most végzi javító vagy vagy átok” című kötetben. A könyv irán t érdeklődők romboló m unkáját. Az emberiség felvirágoztatásának szám ára csak felsoroljuk azokat a tém ákat, amelyek és a szegénység megszüntetésének hatalm as ígéretét a kötetben a m ikroelektronikai ipar és annak társa­ hordja magában. A társadalom elzüllésének, amely dalmi hatásai vonatkozásában szerepelnek: egy tanul­ bekövetkezhet az esztelen alkalmazások eredménye­ mány felvázolja az új technológiának a vállalatokra, ként, hasonlóan nagy esélye van. Egyelőre nyitottak a elsősorban is az ipari vállalatokra gyakorolt hatását. lehetőségek, de hamarosan választanunk kell, hogy Egy másik „A m unkás és a m unkahely” címen a m elyik utat kövessük: a jól előkészített intézkedések munkanélküliség, illetve az emberi m unkának a m ik­ útját, amellyel a társadalom javulását érhetjük el; roelektronika által való felváltása kérdéseit boncolja. vagy azt a fajta be nem avatkozási módszert alkal­ A következő tém akör a m ikroelektronika és a m ikro­ m azzuk, amely csak akkor próbálja politikáját és a ökonómia kérdéseit taglalja. A Római Klub ta n u l­ feltételeket módosítani, ha a bajok már bekövetkez­ mányi m unkájában felvetődik a H arm adik Világ pers­ tek . . . Ha például e technológia alkalmazásának álta­ pektívája is. Ebből a szempontból a leglényegesebb lános elterjedése olyan erőforrásokat hoz létre, am e­ kérdés, hogy a m ikroelektronika milyen hatással lehet lyek lehetővé teszik az úgynevezett m unkanélküli a gazdaságilag elm aradott népek nemzetgazdasága társadalom létrehozását, akkor legfőképpen arra kell szempontjából. A tanulm ányok sorában rendkívül lé­ összpontosítanunk, hogy m egtaláljuk a javak elosztá­ nyeges kérdésként vetődik fel a m ikroelektronika sának a legjobb eszközeit a fellendülés szakaszá­ eredményeinek alkalm azása a háborúban. Ezzel kap­ ban . . . A m ikroelektronikai forradalom csak akkor csolatban aligha lehet megspórolni azt a m egállapí­ lehet forradalom, ha olyan társadalmat sikerül létre­ tást. am ely szerint a jövő háborúja a számítógépek hoznia, amelyben egyenlőség uralkodik, magas fokot háborúja lesz. A m ikroelektronika a háborút is auto­ ér el az ipari demokrácia és m egnyílik az ,alkotó bol­ matizálja. Bizonyosnak tekinthető az is, hogy a m ikro­ dogság’ lehetősége az em berek számára. A hagyomá­ elektronika által nyújtott lehetőségeknek, amelyek az nyos bölcsesség, a status quo politika és a lineáris információs technológiában érvényesülni fognak, előre gondolkodásmód nem lesz elegendő ahhoz az áttörés­ be sem mérhető következményei lesznek a társadalom hez, amelyre szükség lesz az eredendően m egvalósít­ életére. Végül a tanulm ánykötet felveti azt a kérdést, ható új társadalom tényleges felépítésére. A m ikro­ hogy a m ikroelektronika elterjedésének milyen vi­ elektronika fejlődésének el kell vezetnie a gondolko­ lágm éretű összefüggései lehetnek. dás új formáihoz és módjaihoz. A z út, am elyen ha­ Ez utóbbi tanulm ányból, am it szintén A lexander ladunk, vagy egy olyan gépi világhoz vezet, amelyre King írt, idézzük a következő gondolatokat: „Nap­ az elidegenedés és az elégedetlenség a jellemző, vagy jainkig csak halvány elképzeléseink vannak arról, pedig az egyéni élet gazdagodásához és a kulturális hogy mi lehet a m ikroelektronika végső hatása a tá r ­ élet felvirágoztatásához. Választanunk nekünk m a­ sadalom szám ára. Ez a kérdés még várhatóan évekig gunknak kell. utódaink számára már késő lesz!” vitatott lesz. Már m ost bizonyosak lehetünk azonban Bizony: ezek drám ai, lélekbemarkoló szavak, am e­ abban, hogy ez az új technológia széles körű alkal­ lyek a lehető legerőteljesebben fejezik ki a m a élő mazási lehetőségével erősen felborítja m ind az Észak emberi nemzedék felelősségét — nem általánosság­ ipari fejlődését, m ind a Dél folyamatos gazdasági nö­ ban, hanem éppen a m ikroelektronikai forradalom fé­ vekedését. Hatása globális lesz, s nem valószínű, hogy nyében — az emberiség jövendőjét illetően. Ez nem bármely típusú társadalomnak sikerül elkerülnie be­ egyszem élyi, de világosan egy-nem zedéknyi felelős­ folyását.” ség! Ezt a ma élő emberi nem zedéket terheli a fele­ Ugyanez a tanulm ány tartalm azza azt a fejezetet, lősség azért, hogy át tudunk-e lépni azon a kapun, amely a könyv címét viseli: Áldás vagy átok? Ezzel ami az emberiség életének a jövendőjébe vezet! kapcsolatban a szerző ezeket írja: „A m ikroelektroni­ Mielőtt azonban továbbm ennénk ennek a felelősség­ ka új erőként jelenik meg világunkban, am ely kissé nek a taglalásában, idéznünk kell még az olvasó szá­ bizonytalan önmagában, meglevő értékeiben, céljaiban és jövendő sorsában. A nukleáris megsemmisülés ve­ m ára Adam Schaff-nak a kötetet befejező tanulm á­ szélyében élünk sok ,kis’ hagyományos háború, gaz­ nyából a záró m ondatokat: „Milyen előnyökkel jár dasági nehézségek, fokozódó elsivatagodás és a kör­ m ajd (az elektronikai fejlődés) itt ism ertetett prog­ ram ja? — Először is megoldhatja a strukturális nyezet más, egészséget és klím át veszélyeztető rom lá­ m unkanélküliség problémáját. Másrészt m egvalósít­ sa, a robbanásszerűen növekedő népesség, az erőszak hatja az állandó társadalmi dinam izm us elvét: em el­ terjedése és az egyén társadalom tól való elidegenedése közepette. A z emberiség előtt álló fő kérdés most, jü k a társadalmi élet színvonalát és az ,univerzális ember’ ideáljának m indenki által való elérésére tö­ hogy ez az új erő — m iközben valószínűleg valamely rekszünk. Végül radikálisan megváltoztatja a társa­ kisebbség anyagi jólétét szolgálja — tovább ront­ dalom természetét, m ivel a társadalom tagjai a ,homo hatja-e szabadon a már amúgy is súlyos helyzetet, laboráns’ állapotból a ,homo studiosus’ állapot felé vagy meg tu d ju k terem teni m agunknak azt a bölcses­ haladnak anélkül, hogy közben elvesztenék a ,homo séget, amelyre feltétlenül szükség van az új erő po­ ludens’ természetét. Mindez kétségtelenül haladást zitív felhasználásához a társadalom új form áinak k i­ alakítására. Ekkor egy teljesebb egyenlőség valósulhat jelent majd. — A z eddig elm ondottak mai szemmel utópiának tűnnek. De gondoljunk csak arra, és legyen meg, m inden ember méltóságban és szerény jólétben elég képzelőerőnk, hogy lássuk: a perspektívák meg­ élhet, s tartalmat is tud adni életének. Habozás nél­ változása gyakran vezetett az utópia valósággá válá­ kül kijelenthetjük, hogy ez utóbbi lehetőség elérhető, sához a m últban is. A z itt leírt gondolatok. . . vilá­ noha az átalakulás bizonyos áldozatokat követel majd gossá teszik a következő megállapítást: azon az úton, a kivételezett kisebbségtől.” amelyen az ism ertetett tervek megvalósításáig eljut­ Nagyon megszívlelendő az is, am it a tanulm ány hatunk, elkerülhetetlen, hogy óriási koncepcionális és szerzője m ondanivalójának szinte a végső következ­

378

szervezési m unkát folytassunk globális m éretekben. Ha pedig figyelem be vesszük, hogy am it itt eltervez­ tünk, szükségszerűvé válik kb. 30 éven belül, akkor ki kell jelentenünk, hogy ideje m egkezdeni az elő­ készítő m unkát. Gyakorlatilag máris a m ai idők kö­ vetelm ényei mögött kullogunk, s az ilyen késedelem nagyon sokba kerülhet, s igen nagy veszélyt jelenthet a társadalom számára.” Úgy vélem, hogy a Római K lub fentiekben ism er­ tetett jelentésének rendkívül tanulságos és jelentőség­ teljes voltát nem kell különösebben hangsúlyoznom. Ezeknek a m egállapításoknak nagyon jelentős szolgá­ latuk lehet abban is, hogy a m i keresztyén bizonyság­ tételünk és szolgálatunk ne maradjon általánosságok­ ban, hanem az egész emberi társadalom m ai helyze­ tében konkrét tartalm at nyerjen, valóságos feladato­ kat lásson maga előtt. Ebből a szempontból van komoly jelentősége annak a kötetnek is, am i a Római Klub volt elnökétől „(Ke­ zünkben a jövő!” címmel szintén olvasható m agyar fo rd ítá s b a . Ehhez a kötethez Botos K atalin írt előszót. Meg­ rendítő m ár az a bevezető néhány m ondat is, am it ez az írás egy keleti és egy nyugati filozófus párbe­ szédéből idéz így: „Nem ez az első korszak, amelyben az emberiség szembenézett az általa ism ert élet meg­ szűnésének a lehetőségével; mégis egyetértek azzal, hogy a jelenlegihez hasonló helyzet korábban nem lé­ tezett. A m últban az em bereket fenyegető természeti erők nem álltak ellenőrzésük alatt. Most először tu ­ datosul bennünk, hogy jövőnket az határozza még, m it teszünk m i magunk, vagy m it m ulasztunk el m eg­ tenni.” Ezt a néhány m ondatot az egész kötet m ondaniva­ lója m ottójaként is fel lehet fogni. A urelio Peccei az emberiség jövendőjéért való felelősségtől áthatva ér­ vel, agitál, meggyőzni igyekszik a könyvben közel kétszáz oldalon át: itt az utolsó óra! M ár csak n a­ gyon kevés ideje van az emberiségnek arra, hogy m egforduljon azon az úton, am elyen a vesztébe rohan. Peccei m ondanivalóját nagyon jól kom m entálva írja Botos K atalin: „Észrevétlenül sodródunk jövőnk felé. A jövő felé, amely más lesz m int a te g n a p . . . A h al­ mozódó problém ák ugyanis minőségileg új helyzetet terem tettek. Erről próbál meggyőzni Peccei. Ember! Nézz m ár körül! Lásd meg, hogy a gondokat jórészt magad terem tetted! Tőled függ, hogy változtatsz-é helyzeteden, avagy maguk alá tem etnek az összeomló emberi építmények, intézmények, kezed és eszed m ű­ v e i! ... Vajon sikerül-e túlélni önm agunkat? Avagy a rra terem tetett az ember, hogy kihaljon m int a dinoszaurusz, de nem is a term észet kegyetlen játéka folytán, hanem önkezétől; s ráadásul — egy nukle­ áris katasztrófa esetén — m agával sodorja a létező világot is?” — Bizony: m egrendítő diagnózis ez! El kell gondolkodnunk rajta! Annál is inkább, m ert a Római Klub volt elnöke azokat a m egállapításokat, am iknek az alapján ezt a diagnózist felállítja az emberiség mai helyzetéről, bő­ séges statisztikai adatokkal, továbbá nagyon találó megállapításokkal tám asztja alá. Mindebből lássuk először is azt a n éhány mondatot, am it maga a szerző is a könyv m ondanivalójának érez: „Mi tehát a könyv mondanivalója? Az, hogy ha az emberiség okosan él erőforrásaival, m indenekelőtt az emberi tényezővel, akkor kiem elkedhet napjaink válságából és m egépítheti azt a jövőt, amire vágyik. A mostani évtized sorsdöntő. A szükséges és lehetsé­ ges változások kis áldozatoknál jóval többet követel­ nek, de sokkal kevesebbet, m int aminőkre akkor

kényszerül az emberiség, ha nem tér le arról az útról, amelyen jelenleg halad.” És Peccei könyvében ú jra meg ú jra hangsúlyozza, hogy ő az emberiség jelenlegi helyzetében is optim is­ ta. Nyilván azért, m ert tudja, hogy „a jövő, am itől ez és a következő generációk függenek vagy félnek — am int írja —, a mi választásunk eredménye lesz. A világmindenség e piciny sarkában az ember a m o­ torja a változásoknak és neki kell irányítania ő k e t... Most először van úgy, hogy az emberiség egyszál m a­ gában néz farkasszem et önnön jövendőjével, első íz­ ben van a jövő férfiak és nők kezében annyira, hogy meghatározhatják a Föld nevű űrhajó további utazá­ sának az irányát eljövendő századokra.” Milyen tények, adatok indokolják ezeket a valóban drám ai erejű megállapításokat? Peccei könyvében ilyen figyelemreméltó adatokat sorol fel: A következő 60 másodpercben 233 csecsemő születik, közülük 26 meghal, mielőtt elérné az egyéves életkort, 34 meghal 15 éves kora előtt. Ezeknek az elhalálozásoknak az elégtelen táplálkozás és valam i­ lyen fertőző betegség az oka. — Azután: mostanában döbbentünk rá — írja Peccei —, hogy századunk nyolc évtizedében a világ népessége csaknem m eghá­ romszorozódott. Az elkövetkező 20 évben pedig a né­ pességnövekmény m ajdnem kétm illiárd lesz — és ennyivel soha a lélekszám még nem nőtt. Ennek a lélekszámnövekedésnek azonban van egy nagyon lé­ nyeges jellegzetessége: 2000-re az ipari országokban a lakosság elöregszik, növekedése megáll, ezzel szemben a Harm adik Világban a népesség gyorsan és erősen megfiatalodik. Viszont: a könyv adatai szerint egy 1976-os becslés szerint a föld népességéből 570 millió fő él a létm ini­ mum alatt 800 millió fő az írástudatlanoknak a száma, 1500 millió fő nélkülözi az orvosi ellátást, 1000 millió főnek rosszak a lakáskörülményei és 1700 millió fő alig remélheti, hogy eléri a 60 éves életkort. És ami a legmegdöbbentőbb: a második világhábo­ rúban a legnagyobb bomba 10 tonna TNT-nyi rob­ banóerőt képviselt, a H irosim ára ledobott atombomba 13 ezer tonnányit. Ma m ár azonban nem ritkaság az olyan nukleáris robbanófej, amelynek a pusztító ereje 25 millió TNT-vel ér föl. A világon nukleáris szerke­ zetek form ájában felhalmozott teljes pusztító kapaci­ tás nagyjából 15 m illiárd tonna TNT-nek felel meg. „Másként úgy is m ondhatjuk — írja Peccei —, hogy minden egyes ember, akit a föld ma a hátán h ord, még a gyermekeket is beleértve, több m int három tonnányi robbanóanyagon üldögél.” Ezeknek az adatoknak az ism eretében aligha lehet csodálkozni azon, ha Peccei diagnózisa szempontjából a leginkább az esik a latba: vajon az ember képes-e felelősen élni abban a félelmetes helyzetben, amiben van. — Szinte megható az, ahogyan Peccei erről a következőket írja: „Kemény tanoncévek várnak ránk, s nehézségeinket felfokozza az a körülmény, hogy az idő kérlelhetetlenül ellenünk dolgozik. Ezzel persze korántsem azt akarom mondani, hogy emberi lények genetikai alkatuk folytán képtelenek a v á lto z á s r a .. Ezek a problémák ism eretlenek más fajták számára. A tigris és a cápa ,tu d ja’, hogyan kell tigrisnek és cápának lennie. A pók pókéletet él. A fecske egysze­ rűen és simán fecskének születik. Ezek a terem tm é­ nyek a természetes kiválasztódás jóvoltából geneti­ kai kódjuk finomodásának és ösztöneik élesedésének köszönhetően nemzedékről nemzedékre alkalm azkod­ nak a változó környezethez. Létezésük a bizonyság arra, hogy fajtájuk életképes és az életképesség a hosszú evolúció terméke. Ha viszont mostanság mégis

379

veszélyeztetett helyzetbe kerültek, ennek nem az az oka, hogy fejlődésképtelenekké váltak, hanem az, hogy kím életlen ellenfelük, ellenségük és zsarnokuk, az em ­ ber m egváltoztatta a játékszabályokat. . . Tekintve természeti korláta inkat és harcunkat, amelyeket más fajokkal kellett megvívnunk, könnyen elveszíthettük volna a játszm át. Csakhogy m egváltoztattuk a küz­ delem terepét és odaterelvén a harcot, ahol mi va­ gyunk otthon, legyőzhetetlenekké váltunk, uralm unk alá hajtottuk a világot. Így tökéletesedtünk és te ttü k alkalm assá m agunkat, hogy a genetikai evolúciótól eltérő u ta t járjunk. Evolúciós tervünk soha nem ab­ ból állt és nem is állhatott abból, hogy biológiailag megváltozzunk. Ellenkezőleg, mindig a környezetünk alakítására törekedtünk és ezáltal evolúciónk k u lturá­ lis jelleget kapott. Felemelkedésünk minden egyes lépcsőfokán jobb és jobb eszközöket készítettünk, s egyre összetettebb társadalm i és politikai stru k tú rá­ kat alakítottunk ki. M inden fokon ú jra és ú jra meg­ tanultuk, hogy kell az épp elért szinten élni.” Peccei azonban azt állapítja meg, hogy az ember ma éppen ebben a kérdésben vall kudarcot! Ebből következik, hogy „megújulásra vár gondolkodásunk és átszervezésére életm ó d u n k. . . Kulturálisan kell elő­ relépnünk, ha fenn akarunk maradni a m agunk te­ rem tette ú j körülm ények között. Olyan vállalkozás ez, am elyben m inden intelligenciánkra, teljes figyelm ünk­ re és egész képzeletvilágunkra szükség van, és m in ­ den technikai, erkölcsi és lelki erőnkre.” Melyek azok a feladatok, amelyek Peccei szerint az emberiség előtt állanak most, a 2. évezred végefelé? Melyek azok a feltételek, am elyeknek a megoldásától függ az emberiség jövendője? A könyv két vonatkozásban sorol fel feladatokat. Egyfelől: 1. Globális politika és stratégia alkalmazása; 2. a világ kormányozható állapotba való hozása. Ezzel együtt meg kell tanulni a világ korm ányzását, am i­ nek a feltétele, hogy m egtanuljuk önmagunk kor­ mányzását. — E célok megvalósítása útjában a szer­ ző a legnagyobb akadálynak a nemzeti állam -szuvere­ nitás elvét és gyakorlatát látja és reális utópiának te ­ kinti egy világtársadalom létrehozásának a lehetősé­ gét. Azt m ondja: „fel kellene ébreszteni a népekben a világm éretű szolidaritás nélkülözhetetlenségének a tud atát”. Vannak azonban további kérdések is. Például: ho­ gyan lehetne csökkenteni a jövedelemelosztásban és a gazdasági lehetőségekben világm éretekben fennálló egyenlőtlenségeket. Azután: a világgazdasági rendszer kiegyensúlyozott növekedésének a biztosítása. Végül: a világm éretű tervezés alapjainak a lerakása. Azon is gondolkodni kell azonban, hogy — a szerző szerint — a jövő ú tja egyengetésében nagy jelentő­ ségű lépések lehetnének ilyenek: 1. Az erőforrások nagyszabású átcsoportosítása a fejlődő országokba. 2. A nemzetközi energiastratégia. 3. A világ élelmezési program ja. 4. A világgazdasági rendszer átfogó re­ form jának elkezdése. Természetesen: Peccei tisztában van azzal is, hogy a világ, az emberiség mai problém ái messze nemcsak technikai, gazdasági, politikai és társadalm i problé­ mák. Szerinte: mai világunkban legnagyobb probléma maga az ember! A könyv m ondanivalójának legszebb részletei közé azok a sorok tartoznak, amelyekben a szerző — talán így lehetne fogalmazni: a modern em ­ ber, korunk embere nyomorúságáról és reménységéről beszél. Megtelik melegséggel a hangja, kifényesedik képzelőereje: „A modern em ber reményei, törekvései és cselekedetei mind az anyagi szférára összpontosul­ nak. Mai világunk természetéből következik, hogy más

380

választása, egyéb lehetősége nincs. Alig van értéke, vagy teljesen értéktelen számára mindaz, ami nem számszerűsíthető, vagy nem alakítható át adattá, áb­ rává, képpé a képernyőn. Ami megfoghatatlan, kívül esik az értékelhetőség k ö ré n . . . (De ma) alapvetően új gondolkodásra van szükség: olyanra, hogy a tech­ nológiai kor embere, akiből amúgy is van elég, szá­ m ában ne lépje tú l az egészséges mértéket, és hogy minden teljes értékű élőlény eleget tehessen a kihí­ vásnak, beteljesítse szerepét, am ire hatalm a és köte­ lessége predestinálja. Ez a gondolkodásmód egyben mélységesen humanista. A zt a fajta m ár-már csodát, amire szükségünk van, hogy az emberi szellem ú jjá ­ születhessen, csak egy új hum anizmus hozhatja meg nekünk. — Ez a humanizmus felel meg korunknak, ez söpörné el és váltaná fel új elvekkel, új norm ák­ kal a m a ia k a t. . . amelyek makacsul továbbélnek, alkalm atlanok és nincsenek összhangban célunkkal. Ez a humanizmus új értékrendet gyökereztetne meg, helyreállítván belső egyensúlyunkat, s adna új lelki, erkölcsi, bölcseleti, társadalm i, politikai, esztétikai és művészi indításokat, hogy üressé lett életünk m egtel­ jék ism ét tartalom m al, így ismét képesek legyünk a szeretetre, a barátságra, a megértésre, az együttérzés­ re, az áldozathozatalra, vidám társasági életre. Egy­ kori becses belső kincseink felfénylenének és ismét kiteljesednének ama jó tulajdonságaink, amelyek az élő világ változatos formáihoz éppúgy közel hoznának bennünket, m int idegen ég alatt élő em bertársaink­ hoz, sokat nyernénk, ha a m egszakított kapcsolatok újból helyreállítódnának. — Legyen ez az új hum a­ nizmus erős és rugalmas, hogy az anyagi forradal­ maknak, am elyek most rajtunk uralkodnak, m i kere­ kedhessünk fölibe! Bátorítson és vezéreljen bennün­ ket, hogy az emberi rendszerekben végigviharzó tár­ sadalmi-politikai forradalomnak, m elynek most az erőszakos kitörései sanyargatnak, békés és konstruktív irányt adhassunk. Így talán azt is m egérjük, hogy a lélek elsődleges voltáról soha többé meg ne feledkez­ zünk. Legyen az új humanizmus egyetemes jellegű. Ne csak egyes nemzetek vagy osztályok vélekedésében és m agatartásában idézzen elő változást, hanem váljon sajátjává a világ népessége javarészének. Végső soron tehát győzze meg fajtánkat, hogy kiem elt helyzetére csak akkor jogosult a földön, ha megújító, m érsék­ lő és védelmező elemet képez az élet áram ában, s nem tulajdonítja m agának azt a jogot, hogy korlát­ lanul bíráskodjék elevenek és holtak fölött, s hogy saját kényére-kedvére, válogatás nélkül hagyjon élet­ ben vagy taszítson halálba minden fajt. — Forradal­ masító ereje van tehát az új hum anizm usnak, m ely­ nek etikai morális pillérei az ember lelkiismeretéből erednek. Ha erről az új humanizmusról beszélünk, akkor valóságos emberi forradalomra gondolunk. Si­ kere a végső feltétele annak, hogy a reánk köszönő súlyos időkben az emberiség életben maradjon. Si­ kerre vitele a nagy kihívás, amellyel szemben a m o­ dern em bernek állnia kell a sarat.” Azt hiszem: ezekhez a gondolatokhoz nem kell kom­ m entár! Legfeljebb annyi, hogy ha egy nem feltét­ lenül keresztyén ember — ami természetesen még a sorok közül sem tűnik ki — így látja az emberiség problém áját, és ha abban ennyire fontosnak ítéli az ember megváltozását, egy új, mélyebb és az eddiginél sokkal tartalm asabb humanizmus irányába, mennyi­ vel inkább kell ezt nekünk, keresztyéneknek így lá t­ nunk és ennek a valóságos emberi forradalom nak az érdekében m indent megtennünk. *

A fentiekből szükségesnek látszik néhány olyan következtetés levonása, am i érinti egyházi szolgála­ tunknak és az egyház szolgálatának a kérdését a mai világban. (Ezeket a következtetéseket akkor is le kell vonnunk és meg kell állapítanunk, ha hozzá is kell tennünk, hogy a Római Klub különböző jelentéseinek egyik-másik szem pontjával vagy m egállapításával nem tudunk teljes m értékben egyetérteni!) 1. Úgy vélem, hogy a Római Klub igen jelentős és most m ár lassan világszerte elism ert tevékenységé­ nek az ismeretében keresztyén szempontból elsősorban azt kell belátnunk: ahhoz, hogy az ember ilyen m ér­ tékben hatalma alá hajtsa a természetet, a föld és — most már lassan — a kozmosz erőit is, igen nagy m értékben hozzájárult a bibliai hit is. Elsősorban az­ zal, hogy dém ontalanította a világot, demitologizálta a természetet. Ezzel szabad u tat nyitott annak a pa­ rancsnak a megvalósítása előtt, am it a Teremtő a Gen. 1,28-ban adott a m egterem tett em ber számára. Ebből a parancsból azonban az is nyilvánvaló, hogy a föld erői felett való uralom felelősséget jelent első­ sorban. Ennek a felelősségnek a tartalm a pedig aligha lehet más, m int hogy az em bernek az Isten által adott erővel és hatalom m al em bertársa, az egész em­ bervilág javára, boldogulására és jövendőjének bizto­ sítására kell élnie. 2. Az előbbi pontból egyenesen következik az, hogy keresztyén életünk és egyházi szolgálatunk — egyéni és világm éretekben egyaránt — csak akkor nyerheti el azt a valóságos értéket, am ire az emberiség mai helyzetében feltétlenül szükség van, ha tudatában van mindazoknak a felm érhetetlenül fontos technikai, gazda sági és társadalm i és politikai problémáknak, amelyek az emberiség mostani „veszélyeztetett” hely­ zetét kialakították és jellemzik. Ebben a vonatkozás­ ban nekünk, a keresztyén egyházak különböző terü ­ leteken szolgáló vezetőinek és tagjainak hálásnak kell lenni a Római Klub tagjai iránt, de m inden más olyan kortársunknak is, aki józan és megfontolt szót mond azokról a veszélyekről, amelyek az emberiség jövendőjét fenyegetik — ezzel együtt pedig azokról a lehetőségekről is, amelyek felhasználásával ez a ve­ szély elhárítható. Az előttünk levő anyag m ind a két vonatkozásban nagyon kézzelfogható helyzetet és le­ hetőségeket tá rt elénk.3 3. Nagyon mélyen kell érintsen bennünket Aurelio Peccei-nek az a m egállapítása, amely szerint az em ­ beriség mai kérdéseinek a megoldása az, hogy új ember kell, új humanitás! A keresztyén egyházra nyilvánvalóan nem techni­ kai-gazdasági, még csak nem is társadalm i és politikai kérdések megoldása van rábízva. Nem tartoznak az egyháztörténelem legfényesebb lapjai közé, am ikor az egyház ilyen kérdések megoldásával foglalkozott. A z egyház által hirdetett evangélium azonban, ha azt az egyház hűségesen hirdeti és szolgálja, m indenképpen emberformáló erő! Úgy vélem, hogy az ism ertetett diagnózis és terápia is az emberiség helyzetéről ezen a ponton kell, hogy a legmélyebben érintsen, megszólítson és elkötelezzen bennünket. Igen: — elkötelezzen bennünket odaadóbb, hűségesebb és valósabb szolgálatra az emberért, az emberiségért, a világ jövőjéért! Jánossy Im re

dapest, 1984. 316 lap. A mű eredeti címe: M icro­ electronic and Society. (For Better or for Worse. New York, 1982. 2. Aurelio Peccei: Kezünkben a jövő. A Római Klub elnöke világproblémákról. Gondolat, Budapest, 1984. A mű eredeti címe: One H undred Pages for the Fu­ ture. Pergamon Press. 1981. 192 l. 3. A Római Klub 1968-ban. alakult meg olyan tu ­ dósok nemzetközi csoportjaként, akik azokkal a nem ­ zetközi kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a tudás és a hatalom m agaslatára em elkedett emberiség jövőjét „beárnyékolják”. A Klub időről időre egy-egy tem a­ tikus kötetet („jelentés”) bocsát az emberiség közvé­ leménye elé. Ezekben globális problém ákat dolgoz fel tudományos alapossággal és részletes statisztikai ada­ tokkal. 4. Ezzel a kérdéssel foglalkozott m ár 1964-ben P rá ­ gában a 2. Keresztyén Békevilággyűlésen Harvey Cox am erikai teológus „A keresztyének felelőssége a tech­ nikai világban” címmel. Előadása Jánossy Im re for­ dításában m egjelent a Theologiai Szemle 1964, 199— 205. lapjain. 5. Ugyanezt teszi az az anyag is, am it a Világosság című folyóirat 1984, 8—9. száma közöl „Béke és h á­ ború” összefoglaló címen az 1984. év tavaszán Buda­ pesten ta rto tt nemzetközi m arxista—keresztyén dialó­ gus anyagából.

A görögkatolikus magyarság története Görögkatolikus H ittudom ányi Főiskola, Nyíregyháza, 1982.

Századunk magyarországi egyháztörténetének m in­ den bizonnyal egyik jelentős eseménye a nyíregyházi görögkatolikus egyházkormányzati és teológiai centrum kiépülése. A Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet szorgos tudományos m unkáját tanúsítják az intézetben m egjelent jegyze­ tek sora és néhány könyv, melyek közül jelentőségé­ ben kiemelkedik dr. Pirigyi István m unkája, mely először próbálja tömören, mégis tudományos alapos­ sággal összefoglalni a magyarországi görögkatolikus­ ság m últjának legfontosabb eseményeit. Pirigyi szerint a görögkatolikus magyarság történe­ tének négy korszaka van. Az első a magyarság és a kereszténység kapcsolatának kezdetétől az Árpád-kori bizánci szertartású kolostor közösségek megszűnéséig tart. A magyarság először a keleti keresztyénséggel ta ­ lálkozott és a honfoglalás után is a bizánci egyház szerzetesei kezdték meg a térítő m unkát eleink között. Szent István mégis — gondos politikai megfontolás után — nyugati szertartású egyházmegyéket épített. A görög szertartású kereszténység III. Béla király uralm a alatt indult végzetes hanyatlásnak. Ebben je­ lentős része volt Bánfi Lukács esztergomi érseknek is, aki Becket Tamás iskolatársa volt. A keleti szertartású keresztyénség magyarországi történetének folytatói azok a keleti népek voltak, akiknek bevándorlása ú jra meg ú jra felelevenítette a JEGYZETEK: keleti „óhitű keresztyénség” hagyományait hazánkban. 1. G ünther Friedrichs és Adam Schaff: M ikroelekt­ A X III. században az oláhok (valachok), a ruszinok, a XIV. században a szerbek, m ajd pedig a XVI. szá­ ronika és társadalom . Áldás vagy átok. Jelentés a zad folyamán a görögök betelepedése újabb és újabb Római Klub számára. Statisztikai Kiadó Vállalat. Bu­

381

impulzust adott a keleti keresztyénség hagyományai­ nak. Új kolostori központok, új egyházmegyei főható­ ságok alakultak ennek nyomán. Ugyanakkor azt sem feledhetjük, hogy ha nagyon töredékesen is, de mégis m aradtak olyan magyarok is, akik a keleti keresztyén­ séget vallották hitükként. Az ő soraikat szaporították az elmagyarosodott nemzetiségek is. Az első keleti szertartású püspökség a m unkácsi volt, mely 1434—45 között alakult. Ez joghatóságát valam ennyi ruszin pa­ róchiára igyekezett kiterjeszteni. Ide tartozott a keleti szertartású magyarok többsége is. A XVI. században — a reformáció hatására — megindult a keleti szer­ tartású magyarság újjáéledése is. Egyrészt a római k a­ tolikus magyarok egy része csatlakozott az ortho­ doxiához, m ásrészt a hajdúk betelepedése is jelentős esemény, hiszen jelentős részük orthodox vallású volt. A XVI. századtól indult meg a keleti szertartású nem ­ zetiségek elmagyarosodása is. A könyv ezt a folyama­ tot, benne az Erdélyben kialakult helyzetet gondosan elemzi. A XVII. században kezdődött meg a magyarországi keleti egyházak uniós mozgalma. Ennek a század­ nak elején kezdte a keleti szülőktől származó zágrábi püspök, Domitrovics Péter az uniós munkát, melynek Mácsa község kolostora volt a központja. Ez a m unka a XVIII. században csaknem teljesen megsemmisült. Hatásosabb volt a K árpát-alján megindult mozgalom, melynek az egyház egységének eszméje, valam int a kálvinista tanok beáram lásától való félelem volt a motiválója. A m unkácsi egyházmegyében három sza­ kaszban alakult ki az unió. Az 1640-es években az ungvári unió szerveződött, am it a m unkácsi unió kö­ vetett, am it Parthén Péter m unkált, am ikor 1665-ben Báthori Zsófia engedélyével Munkácson letelepedett. Ehhez kapcsolódott a m áram arosi püspökség uniója. A XVII. század utolsó éveiben került sor az erdélyi rom ánok egyesülésére Rómával. 1698 októberében Gyu­ lafehérvárott az ún. „nagy zsinaton” több m int 2000 pap fogadta el az egységhitvallást. Az uniós mozgalmak m egszilárdulása után a keleti szertartású püspökségek kialakulásának sokszor szö­ vevényes történetét tá rja fel Pirigyi rem ek könyve. Négy centrum alakult ki: a szvidnici püspökség, a fogarasi egyházmegye, a nagyváradi rítus-vikárius és a legjelentősebb: a m unkácsi egyházmegye. Ennek megszerveződése és helyzetének, jogi rendjének kiépü­ lése terem tette meg a görögkatolikus m agyarság tör­ ténelm i bázisát. Jelentős püspök-egyéniségek pálya­ tükrét rajzolja meg a szerző. A görög szülőktől szár­ mazó, a vatikáni könyvtárból Kollonich érsek hívásá­ ra hazánkba települő De Camelis (Camilis) püspök egyik ilyen személyiség, de utódai, Bizánczi György és Olsavszky Emmánuel alakja is érdekes történelm i színfolt. Az utóbbi fáradozása nyomán épült fel a máriapócsi templom és rendház, a görögkatolikus m a­ gyarság egyik legjelentősebb kultikus centrum a. Az ő munkálkodásuk eredm ényeként M ária Terézia közben­ járására 1771. szeptember 19-én XIV. Kelemen pápa az „Esimia regalium ” kezdetű bullájával felállította a munkácsi egyházmegyét. A könyv harm adik szakasza a bizánci szertartású püspökök 1773. márc. 1. és m ájus 6. között tarto tt bé­ csi értekezletétől a hajdúdorogi egyházmegye felállítá­ sáig terjedő időt teszi vizsgálat tárgyává. A bécsi püs­ pöki értekezlet a görögkatolikusság néhány akut k ér­ dését próbálta megoldani. Ezek a kérdések szinte az egész korszak alatt nyomasztó teherként nehezedtek az egyházra. Liturgikus könyvek hiánya, a keleti és a nyugati n aptár közötti eltérésből adódó feszültségek,

382

valam int a papság helyzetének m egoldatlansága sok harcra és belső feszültségre adott okot. Rendezetlen volt a latin és a görög szertartások viszonya is. A XVIII. század utolsó évtizedében — a magyarosodási törekvésekkel párhuzam osan — elindult a görögkato­ likus magyarok körében a m agyar liturgikus nyelv bevezetéséért indított küzdelem. M egjelentek az első liturgiafordítások. 1840 körül m ár több magyar egy­ házközségben a lelkész teljesen m agyarul végezte az istentiszteletet. Ebben a mozgalomban a hajdúdoro­ giak járta k az élen. Innen indult el az ún. „hajdúdo­ rogi mozgalom”, mely az önálló magyar püspökség fel­ állítását tű zte lobogójára. A magyar liturgia beveze­ tése következtében Rómáig érő viszály bontakozódott ki. A sok feszültséget kiváltó problémák megoldásáért folyó küzdelmet a Görög Szertartású Katolikus M a­ gyarok Országos Bizottsága koordinálta. A könyv befejező, negyedik szakasza a hajdúdorogi egyházmegye és a miskolci apostoli kormányzóság történetét foglalja össze. A hajdúdorogi püspökség felállítása hosszú harc után 1912. m ájus 6-án történt meg, melyet X. Pius pápa egy hónappal korábban kiadott „Christifideles Greeci” kezdetű bullája kano­ nizált. Ez a bulla sem oldotta meg az egyházmegye határain kívül rekedt hívek sorsát, és nemzetiségi villongásokra adott okot. A két világháború nyomán bevált területi változások is újabb feszültségeket te­ rem tettek. Az új egyházmegyének hosszabb tárgyalá­ sok után Nyíregyháza lett a központja, kiépültek in­ tézményei. Pirigyi felvázolja az egyház belső élette­ vékenységét, az egyházon belül kialakult egyesülete­ ket, a szerzetességet, a liturgia alakulását és össze­ foglalja az egyházmegye második világháború utáni életének alakulását. Az egyházmegyét eddig három püspök irányította. Az első M iklósy István volt, aki 1937-ben meghalt. Utódjául dr. Dudás Miklóst válasz­ tották, aki 33 évi kormányzás után 1972. július 15-én hunyt el. Az ő utóda lett dr. Tim kó Imre, aki 1975 óta vezeti az egyházmegyét. A görögkatolikus magya­ rok lelkigondozását az oldotta meg véglegesen, hogy II. János Pál pápa 1980. július 17-én a hajdúdorogi egyházmegye joghatóságát végleges form ában k iter­ jesztette a miskolci exarchátus kivételével — Magyarország egész területére. A miskolci apostoli kormányzóság a tridenti béke­ kötés után jött létre. Az eperjesi egyházmegye 20 és a m unkácsi egyházmegye 1 paróchiája m aradt hazánk területén. Ezeknek kormányzását XI. Pius külön fel­ hatalmazása alapján Francesco Marmaggi prágai n u n ­ cius 1924. jún. 4-én kelt okirattal önálló apostoli ex­ arch átu ssá szervezte. Első kormányzója Papp Antal volt († 1945. dec. 24.). Utódául Dudás püspököt, majd Timkó Im re püspököt választották, akik személyükben a két magyarországi görögkatolikus egyházszervezetet egyesítik. Az apostoli exarchátusok általában ideig­ lenes jellegű intézmények, melyek a körülmények módosulásával vagy beolvadnak egy másik egyházme­ gyébe, vagy pedig önálló egyházmegyévé alakulnak. II. János Pál pápa 1980. július 17-én megerősítette az apostoli kormányzóság különállását. Az áttekinthető, pontos, levéltári kutatásokra épülő könyv hiányt pótol. Több fájó adósságunkra irányítja a figyelmet. Szükséges volna egyháztörténelmünknek felekezeti elfogultságoktól mentes megismerésére. Szükség volna a közös kutatóm unkára, a hiányok feltérképezésére és a fehér foltok felszámolására. Pirigyi könyve egy fontos tégla, példam utató kezdeményezés ezen az úton. —i —ő

Nyugati teológiai irányzatok századunkban Vályi Nagy Ervin; Budapest, 1984. Református Zsinati Sajtóosztály kiadása, 212 old. Két nagyon egyszerű cél vezeti a recenzenst ennek az értékes m űnek ism ertetése során. Az egyik az, hogy m inél többen olvassák el a könyvet. „Hiánypótló m un­ k a”, ahogy mondani szokták, és van m it pótolnunk mind a tájékozottság, mind szemléletünk alakulása te­ rén. A rossz értelem ben vett, m ert tájékozatlanságból, merevségből, az újtól való félelemből született „kon­ zervativizm us” hatásos ellenszere ez a könyv. Másik célja viszont ennek az ism ertetésnek, hogy az olvasók saját egyházuk tanítása és szolgálata értékeit felism ert teológusok és gyülekezeti tagok maradjanak, ne pedig kapkodó vagy m egzavart emberek. Ebben a célkitűzésben segít a szerző, aki biztos kézzel igazít el a különféle — és egymásnak gyakran ellentmondó irá ­ nyok kusza szövedékében. Azért jó ez, m ert fenyeget bennünket a minden áron való ú jat akarás, a rossz értelm ű „modernség”, modernkedés veszélye, az hogy „a tanításnak bárm ely szele” (Ef 4.14) ide-oda sodor­ jon. Örülhetünk annak, hogy Vályi professzor m indjárt az elején (16.) tisztázza: a „régi” és a „modern” nem idői, hanem értékkategóriák. A könyvkiadói Előszóból, a szerző Bevezetéséből, 11 fejezetből és rövid életrajzok gyűjteményéből áll. A Kiadó — a Reform átus Zsinat Sajtóosztálya — Elősza­ va kijelöli Vályi Nagy Ervin műve helyét egyházunk teológiai tájékozódásában. A Bevezetésben szerzőnk tisztázza műve célkitűzéseit, határait, felfedi saját á l­ láspontját és beavat módszerébe. Az első hat fejezet inkább a teológiai korszakváltást segít megérteni, míg a következő öt m ár az újabb, s még újabb irányokat tá rja elénk. A 2—6. fejezetek kulcsszava: Barth Károly és a dialektikus teológia. De amíg a 2. fejezet azt m utatja be. hogyan tört utat a századelő liberalizm usával szemben a barthi irány, a 3. és 4. m ár az újliberalizm us Barth elleni k ritik ájá­ val, valam int hozzá képest újat hozó eredményeivel foglalkozik. Ebben az új korszakban Isten „az ember feltételévé” (G. Vahanian), az evangélium a kultúra kovászává, a kijelentés a bölcseleti irányok által érté­ kelhetővé vagy elvethetővé válik. A 2. fejezetben ez­ zel kapcsolatban az ókori teológiatörténetből vett ta ­ nulságos analógiákat találunk (a marcioni és a kons­ tantinusi koncepciók különbségei a keresztyénségnek az evangélium ra való redukciója vagy a Római Biroda­ lom vezető ideológiájává válása dilem m ájával kap­ csolatban). A nyugati gondolkodást is áthatotta ez időben a ka­ pitalizm us-kritika, Hegel és M arx újrafelfedezése és Ernst Bloch munkássága. Szerzőnk érdekesen m utat rá arra, hogy míg a barthi teológiának a II. világháború idején „ellenállási” jellege volt. addig az újliberaliz­ mus egy optimista, és a világot „vonzónak” tartó élet­ érzés talaján született. Ez utóbbi útkeresésének irány­ tűje „a mai em ber” (52.), „csak a m agát megvalósító emberről akar tudni” (62.). Az 5. fejezetben a Barth által leértékelt vallás újrafelfedezéséről esik szó, v ala­ m int arról, hogy milyen átm enetet jelentett a b arth iá­ nizmus és az új liberalizmus között a form atörténeti is­ kola és a herm eneutikai teológia (E. Fuchs, G . Ebe­ ling). Nemcsak a vallás, de a hit kérdése is nagyobb szerephez jut, m int B arthnál. A 6. fejezetben Vályi át­ tekinthető pontokba foglalja a barthiánizm us és az ú j­ liberalizmus ellentéteit. Ezek felism erhetőek: (l . a teo­

lógia tárgyában az „egészen m ás”, illetve a megfeszí­ tett és emberies Isten), (2. m értékében Isten szava, il­ letve mit jelent ma Krisztus követése), (3. jellegében írásmagyarázat, illetve ideológia), (4. iránypontjában a textus, illetve a kontextus: társadalom, történelem, természet), (5. idői súlypontjában a jelen, illetve a jö­ vő), végül (6. veszélyeiben a történet-ellenesség, illetve az újhoz alkalmazkodás bármi áron). A 7. fejezet tel „az Isten halála” teológia világába lé­ pünk. A kifejezés m últ századi (Nietzsche), a teológiá­ ba a 60-as években vonul be. Nem a Biblia Istene halt meg — m ondják a szerzők, — hanem a transcendencia hatóereje szűnt meg. Hiszen az a tapasztalat, hogy az ember Isten nélkül is lehet emberies és Istenre nincs szükségünk úgy sem, m int világképünk hiányosságai­ nak hézagpótlójára. — Vályi Nagy Ervin öt kritikai megjegyzést sorol fel ezzel kapcsolatban. J. Moltmann szerint a kereszt teológiája a válasz az Isten halála teológiájára. P. Tillich teológiája Isten személyes és személyentúli (szupraperszonális) jellege egységét eme­ li ki. A bibliai teológia kim utatja, hogy a Szentírásban az Istenhez tartozó állítm ány nem az, hogy „van”, ha­ nem hogy „jelen van” vagy „eljön”. H. O tt az igazi hit találkozás-jellegét hangsúlyozza (a puszta igaznak­ tartással szemben). J. Ellul szerint pedig Istennek nem a halálával, hanem hallgatásával és tőlünk eltávolodá­ sával kellene foglalkoznunk. A 8. fejezet tém ája: „A szekularizáció teológiai ér­ telmezése”. Az egyik megközelítési mód itt F. Gogar­ tentől ered, aki a szekularizációt a keresztyénségből vezeti le. Szerinte a keresztyén hit az emberi egzisz­ tenciát és a világot is történelm ivé teszi, ez pedig a szekularizáció csírája. D. Bonhoeffer is Gogartentől m erített a nagykorú vagy érett világról szóló feljegy­ zései során. Ide tartozik a római katolikus K. Rahner tanítása az anonim keresztyénségről és hitről. — Ezek­ kel szemben ism erteti szerzőnk W. Kamlah és H. B lu­ menberg filozófia-történészek nézeteit, akik tagadják, hogy a szekularizáció a keresztyénség derivátum a len­ ne és az előbbi szellemi elődjének az antikvitást ta rt­ ják. A 9. fejezetben „A jelenlegi teológia szándéka" tárul elénk. Legfőbb törekvése: „jelen lenni a modern vi­ lágban”. Értelmi síkon ez a jelenlét a m itológiátlaní­ tás program jában, a szekularizáció, Isten halála teoló­ giájában és a nem vallásos interpretáció kívánalm á­ ban nyilvánult meg. A cselekvés síkján a különféle „világi teológiák”-ban valósul meg a jelenlét szándé­ ka. E fejezetben négy ilyen „tér-orientációjú" (125.) teológiai irányról olvashatunk. Az első a „fekete teológia”, mely az am erikai nége­ rek és a velük szolidáris fehérek nézeteit, tükrözi. Nem faji teológia, egyrészt m ert különbözik az afrikaitól, m ásrészt m ert a „fekete” jelző általában a társadalm i elnyomottságot, a m arginális helyzetbe jutást, de a fel­ szabadítás szükségét is jelenti. Főként J. Cone művei­ ből kapunk itt ízelítőt. Második az „afrikai teológia”, neves képviselői M. Buthelezi és J. Mbiti. Az afrikai kulturális örökség és a keresztyénség szintézisét keresik, az afrikai közös­ ség-tudat érvényesítését s ellenzik az európai—am eri­ kai form ák átvételét. A Harmadik Világ teológiájának nevezhetjük a kö­ vetkező irányzatot, mely az 1976-os Dar es Salaam-i gyűlés dokum entum aiban jutott szóhoz. Elvetik a cse­ lekvéstől elszakadt, „egyetemi típusú” teológiát, s a Harm adik Világgal való szolidaritást tartják a legelső teológiai aktusnak. Ezzel, s talán az előzőkkel szemben éppen a harm adik világbeli K. Ogawa japán teológus kritikai megjegyzésein gondolkodhatunk el, aki óv at­

383

tól, hogy a keresztyén embernek népe iránti szeretete és elkötelezettsége, ami természetes és szükséges: egy­ oldalú féligazságokban fejeződjék ki. Az európai szerzők közül G. Casalis és D. Sölle ne­ vét em líti könyvünk, akik az in d u ktív teológia szószó­ lói, mely nem a kijelentésből, hanem „a megélt való­ ságból" indul ki. (133.), elkötelezett és nem semleges. A 10. fejezetben a „reménység teológiáival” találko­ zunk. Itt P. Schütz és J. M oltmann nevét kell elsősor­ ban megjegyeznünk. A reménység teológiája a jövő felé fordul, Isten ígéreteire figyel, a változtatás szán­ déka dominál benne. Vályi Nagy könyve különös ér­ tékének tartom , hogy e ponton felhívja figyelmünket az újszövetségi tudományok hozzájárulásaira. E. Käse­ m ann m utatott rá arra, hogy a sajátságosan őskeresz­ tyéni nem a gnózis, hanem az apokaliptika volt. Pál apostol elhatárolta m agát a kozmosz- és lét-teológiák­ tól, a meglevő istenítésétől. Újabban E. Schweizer jár ezen az úton, bizonyítva, hogy a „kozmikus Krisztus" koncepciója (Kolossé levél) inkább Pál ellenfeleitől, m int tőle m agától származik. A 11. fejezetben „a világ teológiáit” ism erhetjük meg. A politikai teológia képviselői a világot nem te r­ mészetként, hanem történelem ként értelmezik. A vi­ lághoz meg kell térni (H. J. Schultz vitát provokáló jelszava). Nevezetes képviselője ez iránynak J. B. M etz római katolikus és a protestáns W. D. Marsch. Itt kényes kérdés, hogy szekulárisan megváltozott vagy eszkhatologikusan új világban rem énykedünk-e. Mi módon hat egym ásra a kettő? A „forradalom teológiájának” némely gondolatát m ár az EVT 1966-os genfi konferenciája is hangoztat­ ta. Jóval radikálisabban R. Shaull és C. Torres. Az utóbbi m int róm ai katolikus pap életét adta a latin­ am erikai forradalom ért. Ők a forradalm at a keresztyén tradícióból értelm ezik és az igazi megtérésből veze­ tik le. A „felszabadítás teológiája” a befejezésként tárgyalt irány. Ez is Dél-Am erikában született, G. Gutiérrez perui római katolikus szerző személyében találkozunk vele. A felszabadítás a politikán kívül kiterjed a gaz­ daság, a vallás, a jövő területére is. Elvetik az ún. „fejlődés teológiát”, de még a „forradalm i teológiát" is kritizálják, m ert dichotóm tendenciákra hajlik. Egy­ arán t hangot adnak a politikai, történeti és a bűntől való felszabadítás szükségességének. Vályi Nagy Ervin a maga és mások k ritik áját is köz­ li a fent em lített három irányzattal kapcsolatban, m e­ lyek kísértése a futurikus messiánizmus, valam int az a történelemfilozófiai szemlélet, mely azt véli: azono­ sítani tudja Isten cselekedeteit a napi eseményekkel. Szerzőnk „útkeresésnek” nevezi (11.) a határainkon kívüli protestáns teológia törekvéseit az utóbbi évti­ zedekben és tájékoztatást, összefüggések szerinti rend­ szerezést, valam int válogatást ígér a forrásokból. En­ nél még többet is kapunk tőle: útikalauzként szegődik mellénk. „Mellénk” szegődik — pedig előttünk já rt és itt-o tt bozótkéssel kellett ösvényt vágnia a gondolatok burjánzó őserdejében; úgy kalauzunk, hogy útitársunk is, vele együtt tehetjük meg az u tat egy érdekfeszítő szellemi kiránduláson. Csak első kézből idéz, száznál jóval több német, an­ gol, francia és spanyol nyelvű forrásm űvet sorol fel. Stílusa: az értekező magyar próza legszebb hagyomá­ nyait követi. B em utatja a szellem történeti összefüggé­ seket: a filozófiában is otthonosan. Legnagyobb eré­ nyének mégis kritikai érzékét tartjuk. Vezetésével nemcsak m egism erjük, de kritikailag értékelni tanul­ juk a külföldi m odern irányokat. M indkettőre szüksé­ günk van. Bolyki János

384

Korrajz egy népről Nagy Kázmér: A változó Anglia. Gondolat, 1982. Évtizedekkel ezelőtt még a föld negyedrészén angol zászló lobogott. A II. világháború utáni helyzet, a gyarm atbirodalm ak felbomlása ezért érezhetően érzé­ kenyen érintette egész N agy-Britanniát. Az anyaor­ szág, népek m illióinak politikai, gazdasági, szellemi centrum a szinte egyik pillanatról a m ásikra megszűnt anyaország, egy világbirodalom központja lenni, s az ott élők kénytelenek voltak az új helyzet terem tette társadalm i és lelki szituációkhoz alkalmazkodni. Lát­ szólag azonban m a is változatlan minden. A külső h a­ tások állítólag m it sem változtattak az angolokon. Vagy talán mégis? A változásra utaló jelenségekből nyújt á t egy cso­ korravalót a tanulm ány szerzője. Nagy Kázmérnak le­ hetősége volt arra, hogy m int a BBC m unkatársa, hosszú angliai tartózkodása során mély benyomásokat, első kézből jövő inform ációkat gyűjtsön e különös nép életelveinek, életform ájának jellemzőiről. A vizsgálódás során nagyító alá kerülnek mindazok a befolyásoló tényezők, amelyek meghatározzák a mai angol közgondolkodást. Az átlag európai számára sok­ szor érthetetlen angol szokás és m agatartásform ák kritikus vizsgálata m ellett szó esik az angol karakter kialakulásának történelmi, földrajzi, ideológiai és nem utolsósorban vallási determ inációjáról is. Olvashatunk a N agy-Britanniát alkotó országok (Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország) jelenlegi státuszáról, s a nem mindig felhőtlen kapcsolataikról. Az osztálytársadalom terem tette vagyoni megosztottság, a munkanélküliség, a parlam entáris és jogi rendszer, az oktatásügy, a saj­ tótevékenység, a provincializmusból adódó fölényérzet, az angol sznobizmus elemzése során — bárm ennyire is inkább hibákról s nem pedig erényekről van szó — a sorokat olvasva úgy érezhetjük, hogy a megismerés mellé megértés párosul. Vagyis közelebb kerül hoz­ zánk egy nép, amelyik szélsőségei, a tradíciókhoz való néha gyerekes ragaszkodása, hidegséget m utató, mégis érzelmekben gazdag lelkisége, és ezernyi más külön­ legessége, különcsége révén kiváltja szim pátiánkat. Hi­ szen a bizonyos fokú, s a m a egyre inkább csak geog­ ráfiai értelem ben meglevő elszigeteltség ellenére Ang­ lia a társadalm i és az ipari fejlődés, a tudományos ha­ ladás terén elévülhetetlen érdem eket szerzett az em be­ riség történetében. Nem véletlen, hogy régi korok nagyjait vonzotta a ködös Albion, s a m a embere is szereti, vagy szeretné látni, hallani, átélni mindazt, ami ott történik. Nagy Kázmér tanulm ánya a színfalak mögé kalau ­ zolja el az olvasót. Szellemes stílusával rám utat a problém ák gyökerére, a társadalm i struktúra visszás­ ságaira, az átlag angol etikájának fekete foltjaira. Szám unkra talán az egész könyv legérdekesebb ré­ sze a „Biblia és iskola” — című fejezet. Képet kapunk arról, hogy a Biblia egyházi jelentősége m ellett milyen szerepet tölt be az iskolai nevelésben és a közgondol­ kozásban. A tém a felöleli a jelenlegi angliai egyházi helyzet kritikus nézőpontú tárgyalását. A legnagyobb hivőlétszámot magáénak m ondható anglikán egyház erős társadalm i és morális hatással bír ugyan, de — az író szerint — az általános erkölcsi követelmények teljesítésénél többet nem kíván meg az egyháztagok­ tól. Mint írja: „A régi egyházi keretek és funkciók te­ hát lényegében a szekularizált erkölcsi m agatartást hirdető szervezetté, illetve feladattá alakulnak át.” A felülről kezdeményezett, hitbeli m egújulást hirdető és sürgető mozgalmak nem jártak a kívánt, vagy remélt

CONTENTS OF NO 6/1984

INH A LT DER NUMMER 6/1984

FROM T H E MATERIAL O F T H E DO C TO R S’ C O LLEG E: A S y m p o siu m o n th e O cca ssio n of th e 500th A n n iv e rs a ry of Z w in g li ’s B irth . G o ttfried W. L o c h e r : L u th e r — Z w in g li — C alv in — Ulrich Gäbler: U n d e c id e d Q u estio n s in th e Z w in g ­ li R e se a rc h — E n d re Z s i n d e l y : Z w in g li’s In flu e n c e fro m S c o tla n d to H u n g a ry in th e C e n tu ry of th e R e fo rm a tio n — L ászló M a k k a i : Z w in g li's E u ro p e a n P o lic y — E le m é r K ocsis: T h e S ocial E th ic s of Zw ingli — —. P ol let: T h e K in g d o m of G o d : T h e C e n tr a l P o in t in Z w in g li’s T h eo lo g y DOCUM ENTS: F ro m th e R e so lu tio n s o f th e B u d a p e s t G e­ n e ra l A ssem b ly o f th e L u th e ra n W orld F e d e ra tio n (a rra n g e d b y E rn ő O t t l y k ) S T U D IE S : I s t v á n J u h á s z : O n th e S eco n d H elv etic C o n fes­ sio n II — P a ul R ic o eu r: S in , E th ic s, R eligion WORLD R E V IEW : J o h a n n e s R a u : T h e E v a n g e lic C h u rc h in th e G e rm a n F e d e ra l R e p u b lic — a P e o p le ’s C h u rc h in. C on­ tin u ity a n d C h a n g e — „ T o w a rd s th e T h eo lo g y of Peace.” . C o m m u n iq u e o f th e I n te rn a tio n a l P e a c e S e m in a r in B u d a ­ p e s t, S e p te m b e r 17—22, 1984 CU LTURAL C H R O N IC L E: L ászló Z a y : T h e G o v e rn o r of C a­ lig u la — J e n ő S zig e ti: G le a n in g w ith th e E y e s of a T h e o lo ­ g ia n — M ik ló s B o d r o g : T h e A rt o f G ro w in g Old REVIEW O F B O O K S : A u relio P e c c e i: T h e F u tu re Is in O u r H a n d s ( Im r e J á n o s s y ) — I s tv á n P irig y i: T h e H isto ry of H u n g a ria n s B e lo n g in g to th e U n ia te O rth o d o x C h u rc h (J enő Szigeti) — E rv in V ály i N a g y :W e s te rn T h eo lo g ic al T re n d s in O u r C e n tu ry ( Ján os B o ly k i ) — K á z m é r N a g y : C o n te m p o ra ry P ic tu re o f a P e o p le (Zsolt Ká dár)

A U S DEM M A TE R IA L D E S D O K TO REN K O LLEG IU M S: D ie A k tu a litä t Z w in g lis. E in S y m p o siu m a n lä s s lic h d e s 500. J a h re s ta g e n s s e in e r G e b u rt. G o ttfrie d W. L o c h e r : L u th e r — Z w in g li — C alv in — Ulrich G ä bler: O ffen e F ra g e n in d e r Z w in g li-F o rs c h u n g — E n d r e Z s i n d e l y : D er E in flü sse Z w in g lis v o n S c h o ttla n d bis U n g a rn im J a h r h u n d e r t d e r R e fo rm a tio n — L ász ló M a k k a i : D ie e u ro p ä is c h e P o litik Z w in g lis — Ele­ m é r K o c sis: Die S o z ia le th ik Z w in g lis — J. P ollet: D as G o tte s­ r e ic h : d e r M itte lp u n k t in d e r T h eo lo g ie Z w in g lis. D O K U M EN TE : A us d e n B e sc h lü s se n d e r B u d a p e s te r V oll­ v e rsa m m lu n g d es L u th e ris c h e n W e ltb u n d e s (z u sa m m e n g e ­ s te llt v o n E rn ő O ttlyk) S T U D IE N : I s t v á n J u h á s z : Ü b e r d a s Z w eite H e lv e tisc h e G la u ­ b e n s b e k e n n tn is II, — P a ul R ic o eu r: S ü n d e, E th ik , R eligion W E LT RU N D SC H A U : J o h a n n e s R a u : D ie E v an g e lisc h e K ir­ ch e in d e r B u n d e s re p u b lik D e u ts c h la n d — ein e V o lk sk irch e in. K o n tin u itä t u n d Ä n d e ru n g — „ N ac h d e r T h eo lo g ie d es F rie d e n s z u ” . K o m m u n iq u e d es I n te rn a tio n a le n F rie d e n s­ se m in a rs in B u d a p e st vom 17. b is 22. S e p te m b e r 1984 K U L TU R EL LE C H R O N IK : L á sz ló , Z a y : D er S ta tth a lte r v o n C a lig u la — J e n ő S zig e ti: Ä h re n le se m it d en A u g en eines T h eo lo g en — M ik ló s B o d r o g : D ie K u n s t d e s A lte rn

sikerrel. A szerző viszont maga is szándékos túlzásnak érzi kijelentését, mely szerint: „az anglikán egyház ma m ár alig több, m int az állam i anyakönyvezés egyik részlege, megszokott ünnepségek hagyományosan bevált rendezője és lebonyolítója, valam int az állam polgári erkölcsök hirdetője”. E sarkított m egállapítás­ sal bizonyára sokan szállnának vitába. Krisztus földi egyháza akárhol legyen is a világon, akárm ilyen szer­ vezetben is működjön, gyarlóságai, mulasztásai, gyen­ geségei ellenére is nem em beri létesítm ény elsősorban,

BÜ C H ER RU N D SC H A U : A u re lio P e c c e i: D ie Z u k u n ft lieg t in u n s e re n H ä n d e n ( I m r e J á n o s s y ) — I s tv á n P irig y i: Die G e sc h ic h te d es g rie sc h is c h -k a th o lis c h e n U n g a rn tu m s (Jen ő S zigeti) E rv in V ályi N a g y : T e n d e n z e n d e r w e stlic h e n T h eo lo g ie in u n se re m J a h r h u n d e r t ( János B o ly k i ) — K á z m é r N a g y : Z e itb ild von e in e m V olk (Zsolt K á dár)

hanem Krisztus teste, s felkenetésének, szolgálatának részese. Sok tekintetben változásra érett a helyzet a mai Angliában. De a jelenlegi körülmények máról holnap­ ra történő, radikálisan új irányú kibontakozást nem tesznek lehetővé. M arad tehát a külsőségeiben, álarcai révén változatlanságot hirdető sziget a lassú, az ese­ mények hátterében lezajló, a külső és belső körülm é­ nyektől nagyban függő változások tengerében. Kádár Zsolt

E szám á ra : 55,— F t

A REFORMÁTUS SAJTÓOSZTÁLY KIADVÁNYAI : K ároli Biblia Újfordítású Biblia Zsoltárok Könyve — Berki Viola illusztrációival Képes Újszövetség

105,— 180,— 57,— 245,—

Ft Ft Ft Ft

KÖNYVEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: ifj. Dr. B artha Tibor—V ladár Gábor: Bibliai fogalmi szókönyv Küldetésben — Köszöntések az ökumenéből dr. B artha Tibor püspök 70. születésnapjára „Ó, szép fényes hajnalcsillag” magyar népi karácsonyi énekek Pásztor Jánosné: Kenyai napló Dr. Tóth K ároly: Örömhír, békeüzenet (igehirdetések, elő­ adások) Ráday Pál emlékkötet Kiss Sándor: Újszövetségi görög—magyar szómagyarázat Dr. Victor János: Református Hiszekegy Juhász Zsófia—Sártory G abriella: Zöld füvecske a mezőben Ökumenikus énekeskönyv Bereczky A lbert: Hálaadás (igehirdetések, előadások, tanul­ mányok, cikkek) Református Korálkönyv Bibliai lexikon gyerekeknek „Szüntelen imádkozzatok” — imádságok a keresztyénség századaiból " Hirdesd az Igét” — Igehirdetők kézikönyve Kom játhy A ladár: A kitántorgott egyház Magyar Zsoltárok (kórusművek) A Magyarországi Református Egyház cím tára Bottyán János: A magyar Biblia évszázadai H. V. M orton: Pál apostol nyomában Takács Béla: Református templomaink úrasztali terítői Vékey Tamás: Az evangélium sodrában Csuka Zoltán: Bizonyságul Bódás János: Számadás Kincsesláda II. Dickens: U runk élete Kiss Géza: A lélek harangja Bereczky A lbert: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen

244,— Ft 113,— Ft 100,— Ft 70,— Ft 130,— 110,— 123,— 85,— 94,— 54,—

Ft Ft Ft Ft Ft Ft

110,— Ft 250,— Ft 150,— Ft 110,— Ft 158,— F t 112,— Ft 200,— Ft 56,— Ft 128,— Ft 110,— Ft 200,— Ft 70,— Ft 64,— Ft 85,— Ft 100,— Ft 70,— Ft 95,— Ft 33,— Ft

Kaphatók: A Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap) Budapest IX., Ráday u. 1 . (a 15-ös autóbusz megállójánál), valam int a debreceni Református Könyvesboltban, Debrecen, Vörös Hadsereg útja 4—6. Megrendelhetők: minden lelkészi hivatalban és a Református Sajtóosz­ tályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440