Bátaszék, Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár, Paks, Simontornya, Szekszárd,
www.tolnamegye.hu/megyei_naplo 2007. február 10.
A farsangi idõszak elsõ rendezvényét tartották nemrég Bátaszéken. Dorottya napi vigadalommal vette kezdetét a mulatság a névadó Kanizsai Dorottya Általános Iskolában, a város egyetlen alapfokú tanintézetében. A nézõket színpadi elõadás, mazsorett bemutató, fúvószenekar valamint zászlóforgató bemutató szórakoztatta, de rajzpályázat is kapcsolódott a hagyományos programhoz. A sokszínû mûsort összehangolt csapatmunkával azért állítják össze a tanárok minden évben, mert véleményük szerint az ilyen rendez-
Ásatások a leendõ sztráda nyomvonala mentén
vények miatt alakul ki a diákokban igazi kötõdés iskolájukhoz – fogalmazott Kemény Lajos igazgató. A mintegy 800 tanulós általános iskola zeneiskola is egyben, de folyik itt tagozatos képzés is, ezért rendkívül széles az a paletta, amit a mûvészeti képzésben megvalósíthatnak a pedagógusok. A Dorottya napi mûsor összeállításakor éppen ezért volt mibõl meríteni, amely most is emlékezetessé tette az ünnepet. K.Y.
hetne át az arra legérdemesebb egyesület vagy alapítvány. A címre a szervezetek saját maguk tehetnek ajánlást, emellett ugyanõk az Év Mecénása cím várományosaira is javaslatot tehetnek, mert a támogatók szerepe ugyanúgy elismerésre méltó a közösségi élet alakításában – hangsúlyozta az elnök. A részletes pályázat lapunk 3. oldalán olvasható, illetve a kiírás teljes anyaga megtalálható a Tolna Megyei Önkormányzat weblapján: www.tolnamegye.hu.
LAPUNK TOVÁBBI TARTALMÁBÓL 2. oldal ♦ MÁR NEM A SÚLY SZÁMÍT
Január 1-jétõl teljesítményadót fizetünk az autóra ♦ LÉTSZÁMSTOP AZ APEH-NÉL
A régiós átszervezéssel fixálták a munkatársak számát
3. oldal ♦ ELÕNY LEHET A PAKTUM TÁMOGATÁSA
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv tavasszal induló pályázatait több szempont szerint bírálják el ♦ ÚJ ÚT A KIÚT ELÕTT
A kht.-nak minél több uniós forrást is mozgósítania kell
4. oldal ♦ MEGYÉNK REJTETT KINCSEI DOMBÓVÁRRÓL ♦ „EGYRE TÖBB AZ IDÕS EMBER…”
Randevú Rottenbacher Ádámmal
X. ÉVFOLYAM 3. szám
A föld mesél a múltról Egymásra rakódott kultúrák nyomait keresi a régész. A Wosinsky Mór Múzeum az utóbbi évtized legnagyobb feltárásán dolgozik a leendõ M/6 os sztráda Tolna megyei nyomvonalán. Bár az ásatások most a téli idõszakban szünetelnek, a mintegy 30, erre a feladatra szakosodott munkatárs nem unatkozik. Temérdek leletanyag sorakozik egy hatalmas raktárépület polcain, hogy szakavatott kezek feldolgozzák, rendszerezzék, restaurálják a régmúlt emlékeit. Az autópálya Tolna megyei nyomvonalát két szakaszra osztották. TolnaMözstõl Bátaszékig 19 lelõhelyet jelöltek ki. Ezek némelyikén már befejezõdött, némelyikén a tél miatt félbe maradt, némelyikén még el sem kezdõdött a feltárás. Ez a déli szakasz 29 kilométeres, és pillanatnyilag 33 hektár a feltárandó terület. Az északi szakasz, Dunaföldvártól Tona-Mözsig 60 kilométer hosszú. Ott még csak az elõkészületek folynak. A régészeti terület nem sokkal nagyobbnak ígérkezik: 34 hektár.
Díj a legjobb civileknek 100 ezer forintos jutalomban részesül az Év Tolna Megyei Civil Szervezete díj várományosa. Az errõl szóló pályázatot idén elõször hirdette meg a Tolna Megyei Önkormányzat, hagyományteremtõ céllal. Dr. Puskás Imre, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta: egy település életében nagyon fontos szerepet játszanak az ott aktívan mûködõ civil csoportok. A lakóhely és a megye érdekében végzett közösségi munkát ismerné el az Év Civil Szervezete díj, amelyet majd ünnepélyes keretek között ve-
Tamási, Tolna
TOLNA MEGYE KÖZÉLETI LAPJA
Dorottyával ünnepeltek
ME G TO JELEN LNA IK M KÉ VÁR EGYE THET OS MI ENT ÁB ND E AN EN
Megyei Napló
5. oldal
♦ SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ÁGH AJKELIN LAJOS FESTÕMÛVÉSZ ♦ FÕZ A MEGYE
Olvasói receptkülönlegességeket vár a Megyei Napló
6. oldal
♦ PÉCS LETT A PÓLUSKÖZPONT
A dél-dunántúli régió más városai is élvezhetik a Pólus Program elõnyeit ♦ HAT FUNKCIÓ EGYBEN
A Mentálhigiénés Mûhely a Babitsban várja ügyfeleit
7. oldal
♦ TOVÁBBJUTÓ A WÜRTZ ÁDÁM TAGISKOLA CSAPATA
Diákolimpia megyei döntõje Tamásiban ♦ MIRE SZÁMÍTHATUNK AZ ÉGIEKTÕL?
Idõjárás elõrejelzés Tolna megyére 2007. február végéig
Megyei Napló – I t t h o n , T o l n á b a n
Az ásatások szakmai koordinátora a megyei múzeum régésze, Ódor János (alsó képünkön). Mint mondja, 2006 tavaszán indultak, és a déli szakasz terepi munkáival az idei év õszére kell végezniük. Ha az idõjárás is úgy akarja, március végén kezdik a kinti munkát. De addig sem tétlenkednek, hiszen irdatlan mennyiségû leletanyagot dolgoznak fel. Restaurálnak, leltároznak, rajzolnak, fotóznak, és a végeredményt publikálják. Több százezer darabbal van dolguk, a raktárkészletük megsokszorozódik. (folytatás a 4. oldalon)
Valljuk be… Még öt nap van az elsõ adóbevallási határidõig Február 15-ig kell beküldeniük az egyéni vállalkozóknak személyi jövedelemadó-bevallásukat az adóhatósághoz. Ezt nagyrészt elektronikus úton kell megtenniük az adóalanyoknak. Tolna megyében mintegy 10 ezer vállalkozót sürget az idõ. Ez a dátum a magánszemélyekre nem, csupán az egyéni vállalkozókra vonatkozik. Elõbbieknek május 21-
ig kell eleget tenniük bevallási kötelezettségeiknek. A bevallások elkészítésének, beküldésének módjában történtek változások. Lõrinczné Molnár Ildikó, az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának bevallási osztályvezetõje elmondta, az adóalany beküldheti papíron, elektronikus
úton, illetve úgynevezett kétdimenziós pontkóddal ellátott nyomtatványon is bevallását. Utóbbiak számszakilag már ellenõrzöttek. A interneten folyamatosan javítják az erre szóló programokat, tehát ennek használata mindenképpen javasolt. (folytatás a 3. oldalon)
A fejlesztés folytatódik a megyei kórházban Megújul a rendelõintézet és a ’B’ épület Január elején adták át hivatalosan a Balassa János Megyei Kórház Mûtõ- és Diagnosztikai Blokkját, ahol február 5-én megkezdõdött a tényleges munka. Ezzel párhuzamosan két nagy felújítás is indul a kórházban – nyilatkozta a Megyei Naplónak Dr. Muth Lajos fõigazgató. Az intézményvezetõ a még mindig nyitott kérdésnek számító kórházi ágyszámelosztásról is véleményt mondott. – Milyen fejlesztések indulnak a megyei kórházban a mûtõblokk átadása után? – Két felújítást is megkezdünk. A ’B’ épület rekonstrukciója 669 millió forint összegû beruházás, amely címzett támogatásból valósul meg. Ez a sebészeti, a baleseti sebészeti, a gégészeti és az urológiai osztályt érinti. (folytatás a 3. oldalon)
Naponta sok százan keresik fel Szekszárdon a rendelõintézetet, az épület megért a felújításra
MEGYEI NAPLÓ
Teljes a siker az atomerõmûben Tényleges végéhez ért a 2-es blokk üzemzavar-elhárítása Nincs már sérült üzemanyagkazetta Pakson, az atomerõmû 2-es blokki 1-es aknájában. Ezzel végleg lezárult a 2003-as üzemzavar elhárítása. A részletekrõl január 29-én sajtótájékoztatót tartottak. A munkálatokat az eltávolítást végzõ az orosz TVEL konzorcium vezetõi is értékelték. Kovács József vezérigazgató bejelentette: 2007 márciusában a 2 blokkban már az évi rendes karbantartási munkálatok szerint folytatják a munkát. A helyreállítási munkálatokra 1 milliárd forintot fizetett az atomerõmû az orosz TVEL Corporation részére. Kocsis István, a Magyar Villamos Mûvek Zrt. vezérigazgatója emlékeztette a megjelenteket, hogy a konkurens vállalat ennek körülbelül három és félszereséért vállalta volna ugyanezt a feladatot. A tender ugyan nem
2. oldal
K Ö Z É L E T
tartalmazta a segédrendszerek létrehozásával kapcsolatos tennivalókat, amely újabb 1 milliárdot emésztett fel, de a beruházást még így is bõven fedezte a kártérítés és a biztosítás összege, hangsúlyozta a vezérigazgató. A késõbbiek folyamán nem mosatással fogják tisztítani az üzemanyag kazettákat. Mint ismeretes, 2003 áprilisában azért történt az üzemi baleset, mert egy lerakódási folyamat vette kezdetét, amelyet úgynevezett átmosatással akartak eltávolítani a szakemberek. A hiba következtében indult vizsgálat megállapította, hogy a lerakódási folyamat elkerülhetõ, és a mûszaki gárda ettõl kezdve arra koncentrál, hogy ez a szennyezõdés többé ne jöhessen létre. A szakemberek kidolgozták azt a technológiai eljárást, amely ezt meggátolja. Kujáni Yvett
Cikón megkezdõdik a hulladéklerakó megépítése A nagytérségi hulladék-gazdálkodásról tárgyaltak Szekszárdon 13 millárd forintból, 3 új hulladéktároló épül a dél-dunántúli régiókban. Errõl tárgyaltak a Dél-Balatoni Hulladék-gazdálkodási Rendszerben részt vevõ települések február 6-án, Szekszárdon. A testület döntött arról is, hogy létrehozzák a Tamásitól délre lévõ területek megtisztítására a Rekom Kft.-t.
korszerû telep megépítése mellett is döntöttek a települések vezetõi. Tolna megyében Cikón épül meg ez a tároló és feldolgozó telep, amelynek létrehozásában Szekszárdnak kiemelt szerepe van. Cikó kiválasztása számos szakmai felmérés és döntés után történt meg. Az építési munkák tavasszal kezdõdnek meg és remélhetõleg egy éven belül Horváth István Szekszárd és Dr. Balázs Árpád Siófok polgármestere a tanácskozáson megkezdheti a mûködését az új beruházás. Ezzel azonban nincs vége a vezetõi már most azon gondolkodnak, folyamatnak, ugyanis a települések hogy a szemét végleges megsem-
Már régóta sürget az idõ, hogy a magyar hulladék-gazdálkodást az Európai Uniós normákhoz kell igazítani. A környezetbarát hulladékfeldolgozás megvalósításának érdekében tartottak tanácskozást a Dél-Balatoni Hulladék-gazdálkodási Rendszerben együttmûködõ polgármesterek a tolnai megyeszékhelyen. Ez a szövetség 204 települést fog össze, amelyek területi elhelyezkedésük alapján két részre oszlanak: a Tamásitól északra és a délre fekvõ városok, falvak két csoportot alkotnak. A szövetség központjai Siófok és Szekszárd. A szekszárdi ülésen a déli területek a környezet megtisztítására létrehozták a REKOM Kft.-t. Az uniós szabályok miatt a régi hulladéktárolókat ha- A régiós program részeként hamarosan több településen korszerû utcai lakossági hulladékszállító gépek is marosan meg kell szüntetni, munkába állnak ezért 3 új, minden tekintetben
misítésére milyen hatékony módszereket tudnának kitalálni. A legjobb megoldás egy égetõmû megépítése lenne, ehhez azonban már más terülteket is be kell vonni a munkába, ki kell tágítani a projektben szereplõ települések körét – mondta el Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere. A három új hulladéktároló – köztük a cikói – beruházás összértéke 13 milliárd forint, amelynek 90%-a támogatás, 50% az Európai Uniótól, 40% a kormánytól, és 10% az önkormányzatoktól származik. Kiss Boglárka
Már nem a súly számít Az autókra ezután teljesítményadót fizetünk
Hírek röviden • Szándéknyilatkozatot kötött légi mentõbázis létrehozására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tolna Megyei Önkormányzat és az Országos Mentõszolgálat Légimentõ Kht. A létesítményhez szükséges 5–8 ezer négyzetméternyi felületet a szekszárdi ipari park területén a megyeszékhely biztosítja. A megyei kórház fenntartója, a megyei önkormányzat gondoskodik a fogadásra alkalmas terület kialakításáról, illetve a mûtõblokkal való összeköttetésrõl. A paksi atomerõmû vezetõsége pedig vállalta, hogy a pályázati önerõhöz nyújt támogatást. A tervek szerint 2007. június 1-jén adnák át az új légi mentõbázist, amely a Tolna megyei súlyos betegek mielõbbi kórházi ellátásához nyújtana komoly segítséget. • Tolna Megyei Civil Fórum alapítására tett javaslatot a Civilek Napja alkalmából dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyûlés elnöke. A fórum célja és feladata a Tolna megyében élõ polgárok megyei identitásának és a civil szervezetek közötti együttmûködés erõsítése lenne. A kistérségekkel együttmûködve a közeljövõben várható a fórum megalakítása, ahová a
közéletben aktív szerepet vállaló megyei civil szervezetek kapnak meghívást. • 730 diák felsõfokú oktatását támogatja a Tolna Megyei Önkormányzat a Bursa Hungarica ösztöndíjprogram keretében. 1000 forinttal egészíti ki a megye a települési önkormányzatok 4000 Ft alatti támogatásait. Ezt a szakminisztérium megduplázhatja. A megyében 74 településen részesülnek megyei kiegészítõ támogatásban a diákok. Az Oktatási Minisztérium március 16-ig értesíti a támogatásban részesített hallgatókat a Bursa Hungarica teljes havi összegérõl. Április 10-ig kerül sor az önkormányzati ösztöndíjrészek kifizetésére. • Megújult a Paksi Hírnök önkormányzati lap honlapja. Változatlanul olvashatják az érdeklõdõk az újságban megjelent írásokat, letölthetik az eddig megjelent lapszámokat. Továbbra is lehet böngészni a népszerû képgalériát, ahol több ezer fotó van. Mindemellett már napi hírekkel is jelentkezik a szerkesztõség. A városi eseményekrõl szóló tudósításokat képpel, hanggal illusztrálva naponta közzéteszik a www.paksihirnok.hu honlapon.
Eddig a forgalmi engedélyben lévõ önsúly alapján fizettek az autósok adót. Sok minden máshoz hasonlóan ez is megváltozott a január 1-jétõl. Bevezették az úgynevezett teljesítményértéken alapuló adózást. Ennek mértékét a gépjármû teljesítményébõl és az életkorából határozzák meg. A motoroknál is vannak változások. Itt korábban csak a 250 köbcenti feletti motorokra kellett adót fizetni, ez év elejétõl januártól azonban a 250 köbcenti alatti, rendszámmal ellátott motorok is adókötelesek – tájékoztatott Kovács Lászlóné, a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal adóügyi osztályának vezetõje. A teljesítményadó bevezetése a négykerekû jármûvek esetében a nagy teljesítményû, új autók tulajdonosait érintik a legrosszabbul, ugyan-
Megszûnik emellett a korábbi katalizátoros kedvezmény, és szigorodik a feltétele a súlyos mozgáskorlátozottság miatt igénybe vehetõ mentességnek is. Kizárólag
akkor mentesül az adófizetés alól a tulajdonos, ha õ maga súlyos mozgáskorlátozott, ha õ van bejegyezve tulajdonosként a hatósági nyilvántartásban, illetve õ az autó polgári tulajdonosa is. Az adóügyi osztályvezetõ arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi tulajdonosnak is bejelentési kötelezettsége van, ha eladta kocsiját. E nélkül ugyanis nem mentesül az adófizetés alól. A határidõk nem változtak: az elsõ félévben március 15-ig, a másodikban szeptember 15-ig kell befizetni a jármûvek utáni adót. Ennek mértékérõl februárban küldik ki a polgármesteri hivatalok az értesítést. Dobos Marianne
Létszámstop az APEH-nél A régiós átszervezéssel fixálták a munkatársak számát Létszámstop van az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságánál – derült ki a hatóság januári, szekszárdi sajtótájékoztatóján. Nem csökkentik, de nem is bõvítik a munkatársak számát. A Dél-Dunántúl több mint 100 ezer adóalanyának folyó ügyeit mintegy 1000 dolgozó látja el a jövõben.
Mayer Mihály megyéspüspök látogatást tett a Tolna Megyei Önkormányzatnál, ahol találkozott dr. Puskás Imre közgyûlési elnökkel és Dr. Pálos Miklós alelnökkel. A látogatás során szóba kerültek az egyház és az önkormányzatok közötti kapcsolatok kiszélesítésének lehetõségei. A püspök támogatja azt a civil kezdeményezést, amely a szekszárdi (kórházi) Szent János és Pál Kápolna felújítására indult a Szekszárd-Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület tagjai részérõl. A megyei önkormányzat az egyesülettel együttmûködve pályázat elõkészítését kezdte meg a rekonstrukciós munkák megkezdéséhez
is a három évesnél fiatalabb gépjármûvekre 300 forintot kell fizetni kilowattonként. Ez egészen 120 forintig csökkenhet, ebben az esetben azonban a kocsi már 16 éves vagy annál idõsebb – derül ki a jogszabályból.
1063 fõ dolgozik most az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságán. Ez a jelenleg stagnáló létszám dolgozza fel a csaknem 110 ezer adóalany adatait, bevallásait, valamint végzi el az ellenõrzéseket. Az APEH sajtótájékoztatóján a régiós számok mellett szó volt az igazgatóság keretein belül történt átszervezésekrõl is. Kesjár János régióigazgató elmondta, kialakult a régiós felépítés, véleménye szerint azonban ez a rendszer egy egészen más munkamorált követel meg. A dolgozók közötti hatékony kommunikációt, amely-
nek rendszeresnek és zökkenõmentesnek kell lennie, akár Kaposvár, Pécs vagy Szekszárd között is, az APEH belsõ rendszere teszi lehetõvé. A regionális igazgatóság vezetõsége ismertette a tavalyi esztendõ fontosabb számait és eredményeit is. Nagypál Imre, az APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának ellenõrzési- és végrehajtási szakigazgatója kiemelte, 2006-ban a régión belül elvégzett operatív ellenõrzések
száma meghaladta a 12 ezret, a mulasztási bírság pedig 56,6 millió forint volt. Ezen kívül APEH 32 vagyonosodási vizsgálatot (ebbõl 12-õt Tolna megyében) végzett a régióban, ebbõl 16 magánszemély nem tudta igazolni vagyongyarapodását. A hatóság még idén is a vagyonosabb réteg ellenõrzésére helyezi a hangsúlyt. A 2007-es év elsõ három hónapjának kiemelt feladata lesz azonban az adóbevallások feldolgozása, elsõ körben például a személyi jövedelemadók terén, amelynek határideje február 15. Szulimán Gyula, APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának adó- és illetékügyi szakigazgatója hangsúlyozta, továbbra is háromféleképpen lehet eleget tenni a bevallási kötelezettségnek: önbevallásos módon, a munkáltató segítségével, vagy az adóhatóság közbenjárásával. Az elektronikus bevallások terén a hivatal türelmes, de azért nem árt betartani a határidõket. W.J.
MEGYEI NAPLÓ
K Ö Z É L E T
3. oldal
Elõny lehet a paktum támogatása
Még mindig a szakképzésrõl
A Nemzeti Fejlesztési Terv tavasszal induló pályázatait több szempont szerint véleményezik
Az integráció lehet a megoldás
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül 2007. és 2013. között az ország 8 ezer milliárd forintot fordíthat fejlesztésre, amelynek 85 százaléka EU-s forrás. Célzottan a régióknak 1512–1640 milliárd forint, ebbõl a Dél-dunántúli régiónak 170–185 milliárd forint jut majd. A különbözõ pályázati ablakokat a civil, az önkormányzati és a vállalkozási szféra résztvevõi részére várhatóan márciustól nyitják meg. A megyei foglalkoztatási paktum elvi támogatói nyilatkozatai nélkül kisebb az esély a forrásszerzéshez. A „Stratégiai munkakapcsolat – Fenntartható foglalkoztatáspolitika Tolna megyei megalapozása” címû program keretében a Tolna Megyei Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoportja január 29-én Bölcskén rendkívüli ülést tartott. Ezen a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati lehetõségeit és a Paktum által támogatandó projektek kritériumrendszerét vitatták meg. A fenti programra még tavaly pályázott sikerrel a Tolna Megyei Munkaügyi Központ, a Tolna Megyei Önkormányzat, és a 3K alapítvány. A partnerek egy komplex megyei foglalkoztatási stratégiát dolgoztak ki, amely több
évre meghatározhatja a megyei foglalkoztatáspolitika fõ célkitûzéseit. A megyei foglalkoztatási paktum ünnepélyes aláírására tavaly szeptemberben került sor, amelynek számos önkormányzat, cég, és civil szervezet is tagja. A paktum fõ célkitûzése a munkanélküliség mérséklése és a foglalkoztatás színvonalának növelése. A társulás tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít az Új Magyarországért Fejlesztési Terv és a DélDunántúli Regionális Operatív Program célkitûzéseire, annak érdekében, hogy a Tolna megyei stratégia szervesen illeszkedjen az e dokumentumok által kínált fejlesztési lehetõségekhez és forrásokhoz. Ezért az irányító csoport januári bölcskei ülésén Miszler Miklós, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetõ igazgatója tartott elõadást az NFT II. pályázati lehetõségeinek várható rendszerérõl, kiemelten a Dél- Dunántúli Operatív Program és az akciótervek kistérségi kapcsolódási pontjairól. A támogatandó projektek kritériumrendszerének meghatározásával kapcsolatban a tagok elfogadtak egy eljárásrendet a beérkezõ pályázatok
szakmai értékelésére, amelynek segítségével objektív döntést hozhatnak arról, hogy támogatásra alkalmasnak találják-e az adott pályázatot. Ugyan a paktum elvi támogatásáról szóló nyilatkozata nem jár pénzbeni juttatással, de az EU-s pályázatok elbírálásánál elõnyt élvezhetnek az ilyen nyilatkozattal rendelkezõ pályázatok – tudtuk meg dr. Brebán Valériától (képünkön), a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ megbízott fõigazgatójától. Az elvi támogató nyilatkozatot kérõ cégek, szervezetek és önkormányzatok pályázatainál vizsgált kritérium többek között, hogy a pályázat menynyire illeszkedik a paktum, illetve az NFT II. célkitûzéseihez, hogy kapcsolódik-e más országos vagy térségi programhoz, illetve megvalósulása esetén hány új munkahely jönne létre. Az irányító csoport elvi támogatás megadásának vizsgálata során mind szöveges, mind pontszámmal minõsített formában értékeli a benyújtott anyagokat. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatairól a www.nfh.hu weboldalon található bõvebb információ. Sebestyén Rózsa
A Tolna Megyei Önkormányzat hagyományteremtõ céllal pályázatot hirdet „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete és Az Év Tolna Megyei Mecénása” címmel Pályázhatnak azok a Tolna megyei társadalmi szervezetek és alapítványok, amelyeket a bíróság nyilvántartásba vett Nem nyújthatnak be pályázatot: közhasznú társaságok és közalapítványok A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. A szervezetre vonatkozó adatokat (szervezet neve, postacíme, telefonszáma, email címe, vezetõjének neve, elérhetõsége, a kapcsolattartó személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe) 2. A szervezet tevékenységének rövid bemutatását (maximum 1 oldal) 3. Annak részletes leírását, hogy: – a szervezet a mûködési területén mi-
lyen – a településen lakók érdekeit szolgáló – tevékenységet végzett 2006. évben – mûködésükkel hogyan gazdagították Tolna megye értékeit 4. Kérjük, hogy a pályázati anyag végén tüntessék fel – rövid indoklással –, hogy kit (magánszemély, cég stb.) javasolnak a 2006. év Tolna megyei civil mecénásának 5. Amennyiben rendelkezik a tevékenységet alátámasztó fényképekkel, újságcikkekkel, úgy kérjük azokat mellékelni
Tolna Megyei Önkormányzat Elnöki Kabinetje 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13. E-mail:
[email protected] A pályázatok elbírálása független szakértõk bevonásával történik 2007. március 30-ig A pályázaton elnyerhetõ: „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” cím és 100.000 Ft összegû támogatás, valamint a civil szervezetek pályázatban megjelölt javaslata alapján „Az Év Tolna Megyei Mecénása” cím. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére 2007 áprilisában kerül sor
A pályázatot max. két A/4 oldal terjedelemben írásban (postai úton) vagy elektronikus formában 2007. március 9-ig lehet benyújtani a következõ címre:
Bõvebb információ kérhetõ: Tolna Megyei Önkormányzat Elnöki Kabinet Sándor Tamásné civil referens Tel.: 74/505-698
A fejlesztés folytatódik a megyei kórházban (folytatás az 1. oldalról)
A mûtõk helyén részben kórtermek, részben vizsgálók lesznek. A cél, hogy az osztályok hotelfunkciója javuljon. Az átalakításoknak köszönhetõen lehetõség nyílik a fertõzött betegek elkülönítésére is, úgynevezett izolált kórtermekben. A dolgozók a mûtõblokkban és a régi épületben is komfortosabb körülmények között dolgozhatnak. A befejezés határideje 2008. vége. – A ’B’ épület mellett más is megújul a kórházban. Ez melyik részleget érinti? – Egy 2004-ben benyújtott uniós pályázatból tudjuk elindítani a rendelõintézet felújítását. Ez a HEFOP 4.3. szûrõcentrum létesítésére kiírt pályázata, amelyen 2004-ben a mi kórházunk nem, hanem a Pécsi Tudományegyetem nyert, de a pályázati keretbõl megmaradt összeg elnyerésére megkereste a minisztérium a kórházat. A 700 millió forint összegû támogatást 2008. március 31-ig kell felhasználni. A 48 millió forint önerõt a Tolna Megyei Önkormányzat biztosítja. Ennek keretében felszereljük a kardiológiai gondozót, az endoszkópos labort, sor kerül a tetõ és nyílászárók felújítására, valamint épületgépészeti munkák elvégzésére. A pályázat célja, hogy olyan körülményeket teremtsen a gyógyításban, hogy a betegségek minél korábbi fázisban kiszûrhetõk legyenek. Az ehhez szükséges eszköz- és inf-
több aggály is felmerül. rastrukturális fejlesztést táElõször is az, hogy ez a fómogatja. rum nem rendelkezik sem– A fejlesztések mellett az milyen jogosítvánnyal. A ágyszámok elosztása okoztörvény a regionális egészhat még komoly fejtörést a ségügyi tanácsokról szól. A kórház vezetésének. A szekmásik probléma, hogy a fószárdi kórház ugyan a súlyrum nem teljeskörû, mert ponti kórházak közé tartoazon nem vett részt minden zik, de az átalakítás az érintett kórház, így a szekÖnök mûködését is érinteDr. Muth Lajos szárdi kórház sem. Az érinné. Milyen álláspontot képtettek nélkül hozott döntés és javaslat visel az ágyszámok kérdésében? pedig nem lehet példaértékû. A tör– A Dél-Dunántúli Regionális vényben foglaltaknak megfelelõen Egészségügyi Tanács munkájában én kell a döntéseket meghozni, aminek is részt veszek, és osztom a többség alapja egy szakmailag megalapozott véleményét arról, hogy a miniszteri miniszteri elõterjesztés kellene hogy javaslat szakmailag nem megalapolegyen. Erre várnak a kórházak vezezott. A RET azért döntött a minisztetõi és fenntartói. ri javaslat elutasítása mellett, mert Réger Balázs nem kívánta azt a politikai felelõsséA kórházi ágyszámok elosztásáról get vállalni, hogy a miniszter helyett Molnár Lajos egészségügyi miniszter javasõk mondják meg, mely osztályok lata alapján a regionális egészségügyi taszûnjenek meg, mely szakmák nem nácsoknak kellett volna dönteniük január folytathatják az adott intézményben a 28-ig. Mint ahogy a legtöbb testület, a munkát. A RET-ben részt vevõ intézDél-Dunántúli Regionális Egészségügyi ményvezetõk az intézményük mûTanács is elhárította a döntés felelõsséködtetésére kaptak felhatalmazást és gét január 18-i ülésén, tekintettel arra, nem arra, hogy más intézmények sorhogy a jelentõs ágyszámcsökkentésre sáról döntsenek. Ez nem lehet a kórtett minisztériumi javaslatot szakmailag házigazgatók felelõssége. megalapozatlannak nyilvánították, amely – A napokban egy új megegyezésveszélyeztetné az itt élõk biztonságos rõl hallottunk a régiónkban, amit egészségügyi ellátását. A tanács várja az példaértékûnek ítélt a miniszter. Ez új miniszteri javaslatot. Molnár Lajos 30 lehet a megoldás alapja? nap haladékot adott arra, hogy a helyi – A dombóvári polgármester kezegészségpolitikusok megegyezésre jusdeményezésére megalakult, de jogisanak a kórházátalakítások ügyében. lag nem rendezett egészségügyi egyeztetõ fórummal kapcsolatban
Azt már biztos, hogy a Tolna megyei szakképzés reform elõtt áll. Az viszont még nem körvonalazódott, hogy mi lesz a végleges döntés. A Tolna Megyei Önkormányzat mûvelõdési és oktatási bizottsága elsõ körben a megyeszékhely szakképzõ iskoláiról folytatott elõkészítõ tárgyalásokat. Végleges döntés a közgyûlés február 14-i ülésén várható. Dr. Say István bizottsági elnök elmondta, nem tervezik az intézmények összevonását. A most folyó elõkészítõ munka egy teljesen új minõségû rendszer kiépítést jelenti, amelyben a részt vevõ iskolák egyenrangú partnerként szerepelnének. Az átalakításoknál az elsõdleges szempont, hogy sem a tanulók, sem a pedagógusok érdekei nem sérülhetnek. Babai Zoltán, az Ady Endre Középiskola igazgatójának véleménye szerint azt kell szem elõtt tartani, hogy olyan képzéseket indítsanak majd, amire a gazdaságnak igénye van. Céljuk az, hogy az iskolából kikerülõ diákok el tudjanak majd
helyezkedni. Ez természetesen azzal jár, hogy azokat a szakokat, amelyekre nincs kereslet, nem indítják, de ezt a lépést az átalakítástól függetlenül is meg kellene tenni – mondta az igazgató. A tervezett integrációs változások magukban rejtik annak lehetõségét, hogy az iskolák koncentráltabban pályázhatnak fejlesztésekre, például az Ady Endre és a Kelemen Endre iskola informatika termei korszerûsödhetnek, és elképzelhetõ, hogy a Hunyadi iskola új tankonyhát kap. Ezek az elsõ lépések, de az biztos, hogy a versenyképesség érdekében hosszú távon át kell gondolni a megye többi szakképzõ iskolájának az összehangolását. K.B.
D ö n t e n e k a me g y e i f õ j e g y z õ s z e mé l y é r õ l i s Február 14-én tartja soron következõ ülését a Tolna Megyei Közgyûlés. A fõbb napirendek között szerepel a 2007. évi költségvetési rendelet elfogadása, a megyei önkormányzat szervezeti és mûködési szabályzatának módosítása, a szociális intézmények átszervezése, a gyönki Módszerta-
ni Otthon fenntartói jogának átadása a Tamási-Simontornyai Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulásnak. A képviselõk döntenek az új fõjegyzõ személyérõl. Napirendre kerül az oktatási intézmények racionalizálásának kérdése, valamint több intézményi beszámoló is.
Valljuk be… (folytatás az 1. oldalról)
Az egyéni vállalkozóknak idén már nem a megszokott formanyomtatványon kell eleget tenniük járulék bevallási kötelezettségüknek, hanem egy másik, erre a célra rendszeresített nyomtatványon. Ezen kívül a különadóra is külön lapot készített a hatóság. Az adó visszaigénylések terén is módosulás történt. Ezzel kapcsolatban a hivatal arra hívja fel a figyel-
met, hogy csak a helyesen kitöltött dokumentumokat tudják feldolgozni. Fontos, hogy az áfás vállalkozók esetében a hatóság csak bankszámlára tudja utalni a visszatérítendõ összeget. Az adó visszaigénylések kifizetése március elsejével kezdõdik meg. A bevallások beküldésének határidejét célszerû pontosan betartani a késõbbi kellemetlenségek elkerülése végett. W.J.
Új út a Kiút elõtt A kht.-nak minél több uniós forrást is mozgósítania kell A Tolna Megyei Önkormányzat, a megyei kistérségi társulások és a Dombóvári Jóléti Szolgálat 2004-ben alapította a Kiút közhasznú társaságot. A cél az volt, hogy a munkaerõpiacról tartósan kiszorult emberek, leszakadó csoportok számára nyújtson lehetõséget a társaság. A kht. taggyûlése új ügyvezetõt választott Keller Anikó személyében, akit a szervezet munkájáról, céljairól kérdeztünk. – Milyen feladatai vannak a Kiút Kht.-nak? – Ez a kht. más megyék számára is példaértékû lehet, hiszen az államigazgatástól független szervezetként segíti a leghátrányosabb emberek, munka világába történõ visszatérését. Ennek egyik alapvetõ feltétele a humán erõforrások fejlesztése, új mintaprogramok kialakítása és a pályázati lehetõségek kihasználása. Jelenleg a legfontosabb feladatunk a már megkezdett programok továbbvitele és új programok kidolgozása. – Melyek a közeljövõ tervei? – Új utakat is kell találnunk a kht.nak annak érdekében, hogy tevékenységét még hatékonyabban tudja vé-
gezni. Szeretnénk új lehetõségeket teremteni a megyében végzett kutatások folytatására és munkánkat kiterjeszteni humán területen kívülre is. Ehhez szoros együttmûködésre törekszünk a kistérségi társulásokkal és önkormányzatokkal. Szeretnénk felkarolni az alulról jövõ kezdeményezéseket. El kell érnünk, hogy minél közelebb kerüljünk azokhoz az emberekhez, akik érdekében dolgozunk. – Kik segítik munkáját és kik fordulhatnak Önökhöz? – Az irodánk két szakképzett munkatárssal mûködik Szekszárdon, ahova az alapítókat és az alapítókkal partnerségben lévõ civil szervezeteket és vállalkozásokat várjuk. Projektötleteik, pályázati ötleteik megvalósításához próbálunk segítséget nyújtani annak érdekében, hogy a hamarosan megnyíló uniós forrásokat minél hatékonyabban tudjuk felhasználni a megyében élõ, fõleg hátrányos helyzetû emberek boldogulása, elsõsorban elhelyezkedése érdekében. -rbKIÚT Közhasznú Társaság 7100 Szekszárd, Tartsay u. 10. Tel.: 74/511-652, 30/746-2828 e-mail:
[email protected]
MEGYEI NAPLÓ Megyénk rejtett kincsei
Dombóvár Kevésbé ismert látnivalókat nemcsak az apró falvakban találunk, hanem a városokban is. Dombóvárról még a megyében lakóknak is Gunaras jut elsõként az eszébe, aztán egy kicsit tanácstalanok, ha folytatni kellene a sort. Pedig már 1995-ben megnyílt a Tüs-
kevár, a Vuk és számtalan más gyermekkori olvasmány írójának, Fekete Istvánnak a múzeuma (képünkön) a kertvárosi Hóvirág utcában. A hagyatékából összeállított kiállításon láthatjuk utolsó íróasztalát, kéziratait, fényképeit, leveleit, használati tárgyait. A központban, az egykori fõszolgabírói lakásban kapott helyet a város Helytörténeti Múzeuma. A közgyûjtemény része többek között egy iskola múzeum, a néprajzi gyûjteményében
4. oldal
M A G A Z I N
megtekinthetõk kismesterségek eszközei, és egy kézi szedésû nyomda is. Dombóvár kiemelkedõ történelmi emléke a városhatár déli részén található, a helyiek által Gólyavárként emlegetett középkori vármaradvány, amely a Dombai család székhelye, majd a törökök 1543. évi hadjáratáig Werbõczi Imre tulajdona volt. Itt vendégeskedett Tinódi Lantos Sebestyén is, akinek szobrát a mûvelõdési ház elõtt láthatjuk. A kirándulók kellemes sétát tehetnek a Szigeterdõben, ahol egy ugyancsak középkori feltárt és helyreállított lakótornyot fedezhetünk fel. Ebben a parkban helyezték el Horvay János Kossuth-szoborcsoportjának, az 1848-as Batthyány-kormány tagjainak alakjait. Az alkotás érdekessége, hogy 1927-tõl 1951-ig a fõvárosban, a Parlament elõtti téren állt. A település bõvelkedik turisztikai programokban, amelyek közül a május végi Dombó Pál Várjátékok, a júniusi Pál-napi Vigasságok a kiemelendõk. Dombóvár egyéb látnivalóiról bõvebb információ található a www.dombovarportal.hu honlapon, illetve dombóvári Tourinform Irodában (tel.: 74/466-053.) Ö.J.
B ony há d i sza b l y a a l e g j ob b k öl tõne k A Balassi emlékkardot 1997. óta minden évben február 14-én, Bálint napon adják át egy arra érdemes magyar és külföldi költõnek Budapesten, a Gellért Szállóban. Magát a díjat a bonyhádi fegyverkovács, Fazekas József készíti el. A Magyar Kultúra Napján, a mûvelõdési központ ünnepi programján be is mutatták az idei átadásra elkészült emlékkardot, amely egy 16. századi szablya. Formája a török ellen folytatott háborúban alakult ki. Negyedik éve mindig két kard elkészítésére kap felkérést a kardkovács. A másik díjat egy külföldi alkotó kapja, aki magyar verseket fordít le a saját anyanyelvére. Idén az emlékkardot török költõ veheti át, aki a 453 évvel ezelõtt született Balassi Bálint költeményeit is lefordította. mr
A föld mesél a múltról (folytatás az 1. oldalról)
Épületmaradványok, sírok, fegyverek, ékszerek, lószerszámok kerülnek elõ. Sok mindent kiolvas a régész a temetkezési szokásokból. A gazdag vezérek mellett ott a lovuk csontváza, de az is elõfordult, hogy az elszegényedett avarok kifosztották õseik sírját. A nyomvonal mentén, 40–50 méter széles sávban végzik a feltárást, illetve ahol kiszélesedik majd a pálya – például egy pihenõ miatt – ott akár 100 métert is elérheti ez a szélesség. Területbejárás, tervkészítés és szondázó ásatás után kezdõdik a teljes feltárás. Persze csak ott, ahol a szondázás ígéretes eredményt hoz. Ódor János két lelõhelyet emel ki, amelyekbõl Dunánál, Szekszárd határában van. Itt, csak a nyomsávon belül mintegy 600 avar kori sír található. Ez az eddig Magyarországon ismert avar kori temetkezési helyek legnagyobbikjai közé sorolható. Ha tovább folytatnák a feltárást, talán több ezer sír is elõkerülne. Több kor kultúráját rejti itt is a mély. Egy Krisztus elõtti 2. évezredbõl való bronz-
kori település, és egy Árpád-kori, 12–13. századi település nyomai is fellelhetõk. S hogy mi lesz a leletek sorsa? A régészek az állami tulajdont képezõ mozdítható leletanyagot elszállítják, a feldolgozás után azt meg kell õrizni, a különleges darabokkal múzeumi vitrinekben találkozhat közönség. Ha a szakemberek valamilyen kõépítményre bukkannak, nyomvonal-módosítást kérnek. Egy módosítás már a kezdet kezdetén volt, Decs térségében, ahol egy Ete nevû hajdani mezõváros álmát zavarták volna meg a sztrádaépítõk. Wessely
hallatlanul gazdag anyag került ki. Az egyik a majdani bátaszéki csomópont térségében található. Mint oly sok helyen, itt is egymásra rétegzõdött kultúrákra bukkantak. A Krisztus elõtti 5. évezredbõl való késõ neolit településen kívül megtalálták egy Krisztus elõtti 5. századi kelta település és egy 3–4. századi római kori út maradványait. A neolit település feltárásával félig végeztek, s máris 500 sírnál járnak. Ezenkívül elõkerült 10–12 hatalmas cölöpház nyomát is megõrizte a föld, amibõl arra következtetnek a szakemberek, hogy a területet idõnként víz boríthatta. Mert egyébként abban a korban a félig talajba vájt gödörházak voltak „divatosak”. A másik kiemelt lelõhely a taplósi
Randevú egy pohár bor mellett – Sas Erzsébet rovata
„Egyre több az idõs ember, aki nem tud önmagáról gondoskodni” Vendégem a szekszárdi Fõispán étteremben Rottenbacher Ádám, a Szekszárdi Szociális Központ igazgatója, akivel a február 1-jén megnyílt tolnai idõsek otthona kapcsán az ország elöregedésérõl, az egyre gyarapodó idõseket ellátó intézményekrõl, s az azokat egyre kevesebb összeggel finanszírozó kormányrendeletrõl beszélgettünk. – A Szekszárdi Szociális Központ irányítása alá tartozik Tolnán az az idõsotthon, amely beszélgetésünket követõ napon nyitja meg kapuját. Eggyel több ilyen intézménye lesz a megyének… – Tolnán 40 idõs lakó veheti elsõként birtokba azt az intézményt, amely az idõs és a beteg emberek mindennapjait „megkönnyítõ”, már európai színvonalú otthont tud biztosítani számukra. Az egy- és kétágyas szobák kényelmesek, világosak, beépített szekrénnyel, valamint minden szobához külön fürdõszobával rendelkeznek. – Hány ilyen intézmény van a megyében, és ebbõl mennyi állami, egyházi, illetve vegyes tulajdonú, fenntartású intézmény? – Három városi fenntartású otthon mûködik: Szekszárdon, Pakson és Dombóváron, öt megyei fenntartású: Gyönkön, Értényben, Bátaszéken, Sárpilisen, Szekszárdon, három egyházi fenntartású: Dunaföldváron, Decsen és Kaposszekcsõn, egy alapítványi fenntartású: Hõgyészen, és két intézményt mûködtet kht., Decsen és Dunaföldváron. – Mi a különbség az emelt szintû és a normál ellátást nyújtó intézmények között?
– Az emelt szintû ellátás esetében a lakónak minimum 10 m2/fõ lakószobát benne fürdõszobával kell biztosítani, a normál ellátás esetében ez 6m2/fõ, valamint 10 lakóra egy vizesblokkot. Az emelt szinten a fenntartó egyszeri használatbavételi díjat kérhet, amelynek összege + a havi térítési díj is változó. Fontos tudni, hogy a kormány tervei szerint 2008. január 1-jétõl az állam nem fogja egyáltalán finanszírozni az emelt színtû ellátást. Ennek következménye valószínû a normál elhelyezésû férõhelyekre való visszaminõsítés lesz, hogy az állami normatívát igénybe tudják az intézmények venni. Az átlagos lakók után is csökkent már tavaly az állami támogatás, s ez most január 1-jétõl még tovább apadt. – A szolgáltatásbeli különbségek – mosás, takarítás, étkezés, orvosi ellátás, gyógyszer stb. – érezhetõk-e azon lakók között, akik havonta a nyugdíjukból viszonylag nagy összeget befizetnek, illetve azok között, akik nem rendelkeznek nyugdíjjal? Lehet-e kötelezni bárkit is, hogy ellátása után õ, vagy hozzátartozója fizessen? – A lakók a havi intézményi ellátásért személyi térítési díjat fizetnek, amelynek összege jövedelmük függvényében változhat. Ez természetesen az ellátásban nem jelenthet különbséget. A személyi térítési díj megállapításakor figyelembe vesszük a havi rendszeres jövedelmet, s amennyiben ez nem fedi a fenntartó által megállapított díjat, akkor megvizsgáljuk, hogy a bentlakónak van-e jelentõs készpénz vagyona, ingatlana, illetve tartásra képes és köteles hozzátartozója. A fentieket nem kell vizsgálni
abban az esetben, ha az ellátott vagy a hozzátartozó nyilatkozik arról, hogy a mindenkori intézményi térítési díjat megfizeti. Akinek egyáltalán nincs jövedelme, sem vagyona, illetve fizetésre kötelezhetõ hozzátartozója, az ugyanúgy jogosult a normál teljes körû ellátásra. Ez a tény azonban okoz némi feszültséget az idõs otthonok lakói között, ami sajnos a 2007. január
hezen fogadják el. Inkább fáznak, éheznek, de otthonukban szeretnék leélni utolsó éveiket, amit sok esetben az is motivál, hogy az idõs ember úgy éli meg, hogy gyermekeik szociális otthonba dugják, s nem látják be, hogy a mai megélhetési viszonyok között ez szükségszerû lépés. Fel kellene ismerniük: nem õket „dobják el”, hanem saját családjuk
1-jétõl hatályos térítési díj megállapítása után fokozódni fog. – Kik veszik igénybe leggyakrabban az idõs otthonokat? Statisztikák mutatják ki, hogy elöregedik a társadalom, egyre több lesz az idõs ember, akik nem tudnak gondoskodni magukról. A család viszont saját megélhetéséért, fennmaradásáért küzd, nem tudja felvállalni idõs hozzátartozóját. Vannak idõsek, akik ezt belátják, de vannak, akik ne-
fenntartásáért, munkahelyük megtartásáért, nem tudnak otthon maradni ápolásra szoruló szüleikkel. Vannak, akik szeretnék gondozni az idõs rokont, de esetleg õk maguk is betegek. Több esetben találkoztam már olyan idõs emberrel, aki szégyelli, hogy idõsek otthonába került, mert ez a szó még ma is pejoratív jelentéssel bír, ugyanakkor az is elõfordul, hogy az életében megszerzett kis házát, vagyonát mindenképpen – akár
áldozatot hozva – szeretné megmenteni gyermekeinek. – Valóban csak negatív példák vannak, vagy csak ezekrõl szeretnek az emberek beszélni… A két évtized alatt sok mindent tapasztaltam. Sokan érzik jól magukat az idõsek közül, akik az intézményekben új otthonra leltek. Örülnek a gondtalan öregkornak, nem kell bevásárolni, fõzni, fûteni, mosni, takarítani, orvosi felügyelet alatt vannak, nõvérek figyelik állapotukat, és még sorolhatnám. Hasonló korúak veszik õket körül, akikkel emlékezhetnek a fiatalságukra, programokon vehetnek részt, egyházi és állami ünnepeinket méltón együtt megünnepelhetik, utazhatnak, kirándulhatnak. Amenynyiben pozitív a hozzáállásuk mindezekhez, akkor szép tartalmas idõskort élhetnek meg. Ismerek olyan idõs embert, aki életében még nem lépte át Szekszárd határát, s akkor tárult ki elõtte a világ, amikor bekerült a otthonba. – Ahhoz persze, hogy az idõsek jól érezzék magukat, saját lelki békéjükre, s valóban pozitív hozzáállásra van szükségük… – S igazi szakemberekre, akik ezt erõsítik bennük. Tisztelet minden kollégának, aki olyan idõs emberekkel foglalkozik, akik betegségekkel, az életben rájuk rakódott fájdalmakkal, veszteségekkel, szorongásokkal, lelki sérülésekkel kerülnek egy ilyen otthonba. Mind megértéssel, türelemmel, odaadással végzik munkájukat. Ezt köszönöm minden munkatársamnak, aki az elmúlt két évtizedben támogatott az idõsek ellátásában végzett munkámban.
5. oldal
MEGYEI NAPLÓ
M A G A Z I N
Hagyománytár
Jeles Tolna megyei személyiségek
Száz éve született Ágh Ajkelin Lajos festõmûvész Alapítvány a hagyományõrzésért Ki is volt ez az ország más részein és külföldön is ismert, de szülõ megyéjében mindössze egyetlen alkalommal kiállító festõmûvész? A néptanító Ajkelin Lajos és Koch Zsófia házasságából 1907. február 12-én Udvariban született. Alsóbb iskoláit helyben végezte, majd tízévesen a gyönki gimnázium következett. Már az elsõ évet is a fránya latin és matematika miatt csak nehezen tudta befejezni. A második végén öt tárgyból nem felelt meg, ezzel a gyönki iskolaévek befejezõdtek, majd Bonyhádon és Szekszárdon folytatódtak. Udvariban ceruzájával és vázlattömbbel a kezében gyakran sétált a település környékén, és rajzolta a tájat. Meghatározó élményt és elkötelezettségének megerõsítését jelentette számára a határban ebben az idõben lezajlott találkozás és beszélgetés Csók Istvánnal. 19 évesen a fõvárosba költözött, és külföldi útjai kivételével élete végéig ott alkotott. A képzõmûvészeti akadémia elõtt egy évet Krivátsy-Szûcs György festõiskolájában tanult. 1926ban Vaszari János növendékeként kezdte meg a Képzõmûvészeti Fõiskolát. A harmadik évfolyam kezdetén mindössze 220 pengõvel a zsebében Itáliába ment ismereteit gyarapítani. Olasz állami ösztöndíjjal két évig a firenzei Accadémia di Belle Arti-n dolgozott. 1930-ban a firenzei évek ter-
mésébõl 16 képe alkotta elsõ önálló kiállítását. 1932. és 1934. között a Képzõmûvészeti Fõiskolán fejezte be tanulmányait. 1932-ben a Nemzeti Szalonban is bemutatkozott.
Mûtermében, 1956-ban
Az ambiciózus fiatal életében azonban nem az alkotások ideje, hanem a betegség legyõzésének küzdelmes évtizedei következtek. Sok idõt kellett gipszágyban feküdnie, ezért keveset dolgozott. Mindössze egy csoportos kiállításon vett részt 1946ban. Már túl az ötvenen, 1962-tõl haláláig másfél tucat bemutatón szerepeltek alkotásai. Láthatta a közönség
mûveit Olaszországban, 1969-ben az NSZK-ban, majd 1981-ben Londonban. Budapesten a Mûcsarnokban, a ferencvárosi pincetárlaton, a Fényes Adolf, a Derkovits teremben, némelyik helyen több alkalommal is. Vidéken Kiskunfélegyháza, Nagykanizsa, Szeged, Békéscsaba, Debrecen kiállítótermei után túl a nyolcadik évtizeden, 1988-ban Szekszárdon a Béri Balogh Ádám Múzeum adott otthont életmû kiállításának. A Magyar Képzõmûvészek Szövetségének tagja volt, de igazából szigorúan egyik képzõmûvészeti iskolához sem tartozott. Az impresszionizmusból indult, majd egyes mûvei az avantgarde irányzatokhoz vonzódására utaltak, anélkül, hogy elkötelezte volna magát annak bármelyik ágával. Alkotásaiban jellemzõ a harmóniára törekvés. A színek hatásfokának növelésére festészetében olyan nem hagyományos anyagokat is felhasznál, mint a kavics, a fa, a fémlemez, a gyöngyház vagy éppen egy õsrégi cserépdarab. Mûvei közül számos található magyar és külföldi (Róma, Pistoia) múzeumok gyûjteményében. Élete végéig dolgozott. Halálának évében kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. Budapesten hunyt el 1995. augusztus 22-én.
A Simon Alapítványt 1999-ben jegyezték be Simontornyán azzal a céllal, hogy a helyi örökség gondozásához, a mûemlékvédelemhez, a paraszti életforma bemutatásához szervezett kereteket teremtsenek. Emellett az alapítvány célja a hátrányos helyzetû fiatalok védelme, régi szakmák megismertetése, kortárs iparmûvészet bemutatása is. A kuratórium tagjai: Tóthné Unghy Ilona, Bartha Éva, Márkus Regina és Kéki Csilla, a kuratórium elnöke Erdély Dániel. Kéki Csilla lapunknak elmondta, nagy álmuk volt egy tájház létrehozása volt, amely meg is valósult. A hagyományos, vert falú, tornácos, nyitott kéményû két szobás parasztházat 2000-ben sikerült pályázati támogatással megvásárolni, a teljes felújítást Torma József saját erõbõl, családi összefogással végezte el. A berendezését simontornyai családok adták össze. A Simon Háznak keresztelt épület régi szakmák szerszámait, eszközeit, bútorokat, konyhafelszerelési tárgyakat, dísztárgyakat õrzi. Az elsõ „tiszta” szobában néprajzi kiállítás kapott helyet. A konyhát is a 100 évvel ezelõtti szokásoknak megfelelõen rendezték be. A hátsó szobában egy hatalmas szövõszéken és pohárszéken kívül egy másik kiállítás látható, Erdély Dániel nemzetközileg elismert iparmûvész és Márkus Regi-
na fiatal iparmûvész kiállítása, amely a spirál, a spidron természetét mutatja be. A Simon Ház a város közösségeinek is találkozóhelyévé vált. A kézmûvesség hagyományait foglalkozások, bemutatók során adják át a gyerekeknek. Az ünnepek közeledtével játszóházi foglalkozásokat tartanak. Képünkön az egyik ilyen alkalom „terméseit mutatják be a résztvevõk. A mesék világát a Színes Színház idézi, amely az alapítvány keretei között mûködött tavaly. A gyerekek által kitalált mesét szõtték tovább addig, amíg kerek egész darab lett belõle, s mindenki megtalálta benne a saját szerepét. A Simon alapítvány részt vesz a helyi óvodai havilap, a Csimota Hírmondó szerkesztésében, írásában, amelyben a gyerekeknek való játékos, mesés, verses oldalakon kívül szerepelnek a szülõknek szóló nevelési tanácsok, hagyományõrzésként pedig minden hónapban a nevezetes napokat veszik sorra cikkeikben. Idei terveik között szerepel egy kézimunka szakkör indítása szombatonként, valamint a fazekas mesterség bemutatása. A már régóta tervezett Hegedû versenyt is meg szeretnék rendezni a katolikus templomban. Az alapítvány sokrétû tevékenysége a város kulturális élete egyik alapjának számít. DuO
Dr. Dobos Gyula
N é me t s é g g e l a ma g y a r k u l t ú r á é r t A Kárpát-medence eurórégióban mûködõ Falvak Kultúrájáért Alapítvány által létrehozott, a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta meg januárban Glöckner János. A bátaszéki néptánc-oktatót és koreográfust a helyi német egyesület terjesztette fel a kitüntetõ címre. A néptánc iránti érdeklõdése, rendkívüli fogékonysága már egészen apró gyermekként megnyilvánult, amikor a híresen jó táncos dédapjától látott német tánclépéseket azonnal, szinte tökéletesen leutánozta. A németajkú lakosságot érintõ kitelepítések okozta sokk után húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az itthon maradottak újra felvállalják származásukat, identitásukat. A bátaszéki mûvelõdési házban, 1977-ben alakult meg a német nemzetiségi tánccsoport, amelynek mûvészeti irá-
nyítására Glöckner Jánost kérték fel. A táncoktató-koreográfus 2005-ig tanította bátaszéki fiatalok százait a tánc- és viselkedéskultúrára, a német hagyományok, tánclépések elsajátítására. Számos vidéki településen oktatta, illetve tanítja jelenleg is sa-
ját készítésû, jellegzetes koreográfiáit, amelyek közül számosra a játékosság, humor a jellemzõ. Táncoktatói és koreográfusi tevékenységében mindig a tökéletességre törekedett, és a gyakori szakmai támadások ellenére hû maradt önmagához, a német táncokról vallott nézeteihez és nem utolsósorban a legfõbb bírának tartott közönséghez. Ez utóbbi szeretete a vastapsok formájában végigkísérte tevékenységét, a bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjai többrendbeli arany minõsítéssel büszkélkedhetnek. Mesterüket tevékenysége során kapott számos helyi, megyei és országos kitüntetés után, idén januárban a budapesti Stefánia Palotában ütötték lovaggá. stang
A l k o tó i d í j a s l e tt Csokonai Vitéz Mihály-alkotói díjat kapott Szabadi Mihály koreográfus, a szekszárdi Bartina együttes alapítója a Magyar Kultúra Napján. Az elismerést a nem hivatásos, amatõr mûvészeti területeken hosszabb
ideje kimagasló mûvészeti munkát végzõ személyeknek ítélik oda. A sióagárdi táncegyüttes vezetõ koreográfusa Hiller István oktatási és kulturális minisztertõl vette át a díjat az Iparmûvészeti Múzeumban megrendezett ünnepségen.
Szív- és érrendszeri veszélyek A cukorbetegek fokozott kockázatai A szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát tekintve hazánk „dobogós” helyet foglal el Európában. E szomorú tény okai összetettek, amelyek között szerepel az elmúlt évtizedek számos kedvezõtlen pszichés és testi hatása, a magyar társadalom gyökeres átalakulása, sokak problémákkal terhes egyéni léte, az emberek többségének „öngyilkos” életvitele, az egészséges életmódra törekvés hiánya. A szomorú következmények ismertek. Az alábbi táblázat azokat az általános okokat foglalja össze, amelyek
kiváltják a koszorús- és agyi erek idõ elõtti elmeszesedését. Külön vannak feltüntetve azokat a tényezõk, amelyek cukorbetegség esetén tovább fokozzák a kockázatot. Mint látható, a mindenki esetében érvényes kockázati tényezõk többsége az egyén életvitelével áll összefüggésben. Csupán két (általunk nem befolyásolható) kivétel van: a velünk született hajlam, illetve a nemi hovatartozás, ugyanis a férfiakat fokozottan fenyegetik a szív- és érrendszeri betegségek. További, az egyéntõl részben függõ
kockázati tényezõk: a magas vérnyomásra való hajlam, a vérzsírok mértéke és a kövérség, amelyek jobbára kapcsolatban állnak a túlhajszolt életvitellel és a helytelen táplálkozással. A fokozott véralvadékonyság többnyire az eddig említettek következménye. A mozgáshiány a legtöbb eltérés hátterében meghúzódik, mivel a rendszeres fizikai aktivitás segít megelõzni az elhízást, kivédeni a hipertóniát, szinten tartani a vérzsírokat. Jellemzõ, hogy az USA-ban 20 év alatt harmadával csökkent a dohányosok száma, és ezzel együtt a szívinfarktus gyakorisága. Diabétesz esetén a felsorolt kockázati tényezõk mellé újabbak társulnak, és elvész a nõk viszonylagos védettsége. Cukorbeteg férfiaknál a szívinfarktus 2–3-szor, nõknél 5-ször gyakoribb, mint nem diabéteszes kortársaiknál. Ígéretes viszont, hogy akár az öröklött, akár a szerzett kockázati tényezõk ellen egyrészt az életvitel megváltoztatásával, másrészt a korszerû orvostudomány által nyújtott hatásos gyógyszeres terápiával mind a nem cukorbetegek, mind a diabéteszesek nagyon sokat tehetnek. Közel 50 százalékkal javíthatják életkilátásaikat, csökkenthetik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Megéri! Forrás: Cukorbeteg Élet magazin (www.mcd.hu)
Olvasói receptkülönlegességek a Megyei Naplóban „Ahány ház, annyi szokás” – tartja a mondás, és milyen igaz ez a fõzési szokásokra! Kivált Tolna megyében, ahol az itt élõk sokszínûsége miatt az egyes életreceptek is eltérõek, egyediek lehetnek. Megjelenhet benne a tájegységre jellemzõ ízvilág, a nemzetiségi hovatartozáshoz fûzõdõ fõzési szokásmód, vagy egyszerûen elkészítõjének fantáziája, ötletessége. Új rovatunkban ennek járunk utána. Várjuk olvasóinktól kedvenc, különlegesnek számító ételeik elkészítésének leírását, legyen az leves, bármilyen húsétel, egytálétel, köret vagy sütemény. A receptekbõl a Megyei Napló minden számában közreadunk egyet. A legötletesebb ételek beküldõi meghívást kapnak a Tolnatáj Televízió Fõz a megye címû mûsorába, ahol a kamera elõtt is elkészíthetik az ínyenc falatokat. A recepteket rövid, személyes bemutatkozással, telefonszámmal, lehetõség szerint beküldõjének és az ételnek a fényképével együtt az alábbi címre várjuk: Megyei Napló, 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10. e-mailen:
[email protected] A borítékra vagy az e-mail tárgyához kérjük, írják rá: „Fõz a megye”
Lássuk, hogyan fõz a megye!
MEGYEI NAPLÓ
E U-H Í R E K
–
K Ö Z É L E T
–
G A Z D A S Á G
6. oldal
Magyarország az Európai Unióban Uniós útravaló
Merkel a német elnökség támogatására szólította fel a tagállamokat A német uniós elnökség támogatására szólította fel a tagállamokat Angela Merkel. A kancellár szerint a féléves német elnökségi célkitûzések csakis a tagországok támogatásával valósíthatók meg. Merkel az elnökség elsõdleges feladatának nevezte, hogy feltárja az unió fejlõdésének, az integráció mélyítésének útjában álló akadályokat, s ösztönzõket adjon azok leküzdéséhez. A tagállamoknak készen kell állniuk az együttmûködésre, s arra, hogy – mint Angela Merkel fogalmazott – együtt munkálkodjunk a problémák megoldása érdekében. A Deutschlandfunk rádióállomásnak adott interjúban a kancellár a legfontosabb feladatok közül kiemelte az energiabiztonság megteremtését, hangsúlyozva a közös uniós energiapolitika kialakításának szükségességét. Ugyancsak fontosnak nevezte az uniós intézmények reformjának elõmozdítását és a bürokrácia leépítését. Részletesen foglalkozott az európai alkotmány kérdésével. Megerõsítette, hogy a német elnökség eltökélt szándéka az alkotmányozó folyamat felélénkítése. Ugyancsak megismételte azt a korábbi német álláspontot, amely szerint a francia és a holland elutasítás ellenére a korábbi szerzõdéstervezetre kell támaszkodni.
Emlékeztetett arra, hogy a tagországok többsége ratifikálta a tervezetet, s ezzel is magyarázta, hogy annak lényegét mindenképp meg kell õrizni. A kancellár az interjúban utalt arra, hogy Németország – legalábbis egyelõre – nem híve az unió további kibõvítésének. Angela Merkel már korábban is hangoztatta, hogy elsõdlegesnek tekinti az új alkotmány elfogadását, s a bõvítés csakis ezt követõen folytatódhatna. Ezúttal is annak a nézetnek adott hangot, hogy a Románia és Bulgária csatlakozásával 27 tagúra bõvült unió elérte befogadóképességének határait. Egyes országoknak meg kell mondani, hogy nem csatlakozhatnak az Európai Unióhoz – hangoztatta a német kancellár. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nyugat-Balkán államai számára mindennek ellenére európai perspektívát kell biztosítani, mert a béke ebben a térségben csakis az európai kötõdéssel szavatolható. Angela Merkel már több ízben kifejtette, hogy a belépés esélyét illetõen csak Horvátországgal lehetne kivételt tenni. A csatlakozási tárgyalásokat megkezdett Törökországgal kapcsolatban pedig a kancellár számtalanszor úgy foglalt állást, hogy egyfajta különleges partneri viszony lenne kívánatos. [http://www.eu2004.hu]
Kérdései vannak Európával kapcsolatban? Forduljon hozzánk! Europe Direct Európai Információs Pont Hálózat Tolna Megyei Információs Egység. Tolna Megyei Önkormányzat épülete, Szekszárd, Szent István tér 11–13.
I. emelet 138. iroda. Tel.: 74/505-647, vagy 74/510-295; e-mail:
[email protected]
Filmen a tamási kistérség
ki a kistérségrõl, valamint, hogy annak idegenforgalmi kínálatát népszerûsítse a turisták körében, és ezáltal hozzájáruljon a vendégforgalom növeléséhez. A gyártási költségeket a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési
A dél-dunántúli régió más városai is élvezhetik a Pólus Program elõnyeit A kormány Pólus Programjának keretében öt vidéki nagyvárosban, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Gyõrben és Pécsett, valamint Budapesten és a közép-dunántúli térségben jönnek létre fejlesztési központok. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelõs kormánybiztos január végén Pécsett járt, hogy a fejlesztési elképzelésekrõl tájékozódjanak. A pólusvárosok céljainak megvalósítására mintegy 6800 milliárd forint áll rendelkezésre, javarészt európai uniós forrásból, de akármire nem adnak pénzt. Versenyképes, a magángazdaságra és a piac valós igényeire alapozott fejlesztési koncepció kell. Mindemellett a program pozitív hatását a régió többi településének is éreznie kell – hangsúlyozta Bajnai Gordon kormánybiztos, aki hozzátette: olyan városoknak szeretnének pénzt adni olyan fejlesztésekre, amelyek bizonyítják, hogy hatásuk kisu-
Tanács által meghirdetett idegenforgalmi fejlesztések témájú tavalyi nyertes pályázata biztosította. A film – amelyet a tamási Koppány Televízió idegenforgalmi szakemberek bevonásával készített el hét hónap alatt – fél órában mutatja be a térség turisztikai, természeti és kulturális nevezetességeit. Az ezer példányszámú DVD lemezbõl a Tamási kistérség területén mûködõ önkormányzatok és a Tourinform iroda részesült. A promóciós anyagot rendezvényeken, kiállításokon, prezentációkon, illetve külföldi látogatások során kívánják majd felhasználni, emellett a társulás tervezi a médiákban való megjelentetést is. A lemezen megtalálható a régió valamennyi Tourinform irodájának elérhetõsége és a régió térképe is, megkönnyítve ezzel az ide érkezõ turisták tájékozódását. Ö.J.
gárzik az egész régióra. A fejlesztések résztvevõinek együtt kell mûködniük, hogy „hálózatosodni” tudjanak más városokkal, a Dél-Dunántúlon például Kaposvárral, Szekszárddal vagy Dom-
bóvárral. Ezeket konkrét terveken keresztül is be kell mutatni a forráshoz jutás fejében, mert az Európai Unió is nagyon keményen számon kéri az országon a támogatás valóban hatékony elköltését. A miniszterelnök és a kormánybiztos pécsi látogatásának elsõ programja a leendõ Zsolnay Kulturális Negyed
helyszínére vezetett, amely két szempontból is jelentõs. Egyrészt a negyed központi eleme az Európa Kulturális Fõvárosa 2010 programnak, másrészt a Pólus Program egyik alappillérét jelentõ kulturális ipari projektnek is teret ad, amelynek elõzetesen becsült értéke mintegy 9,1 milliárd forint. A Pólus Program pécsi képviselõivel való tárgyalások már az Ipari Park Innovációs Központjában zajlottak, ahol elhangzott: Pécs a kulturális-, az egészség-, és a környezetipar területén kíván a régió motorja lenni. Gonda Tibor Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a magángazdasággal, a privát szférával kell szorosan együttmûködniük, mert a kormány nem állami beruházásokat akar támogatni. A Pólus Programra vonatkozó uniós források felhasználásának feltétele, hogy az Európai Bizottság elfogadja az operatív programokat. A tárgyalások lezárása tavasz végére várható, ekkortól válnak elérhetõvé a költségkeretek. Kilián Máté
Hat funkció egyben Mentálhigiénés Mûhely a Babitsban várja ügyfeleit A Mentálhigiénés Mûhely több funkciót ellátó egyesület. Az egyes tevékenységi körök képviselõi az idei év változásairól, az új fogadóhelyrõl és a jövõ terveirõl tájékoztatták nemrég a sajtót.
Somogyvári Márta, Ausztria tiszteletbeli konzul asszonya január 29-én látogatást tett a tolnai megyeszékhelyen, ahol tárgyalást folytatott dr. Puskás Imre közgyûlési elnökkel és Horváth Istvánnal, Szekszárd polgármesterével. A tárgyalás középpontjában a megye és a város fejlesztési elképzelései és a lehetséges együttmûködési lehetõségek álltak
Turisztikai kisfilmet készíttetett a Tamási-Simontornya Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása. A cél az volt, hogy a videoanyag kedvezõ képet alakítson
Pécs lett a pólusközpont
A társadalmi szervezet 1990-ben jött létre, 1998-ban pedig kiemelt közhasznú minõsítést szerzett. Célja a lakosság egészségkultúrájának javítása, ezen belül egyéni léleképítés, lélekvédelem, közérzetjavítás és közösségfejlesztés Szekszárdon és Tolna megyében. Az egyesületen belül hat szolgáltatás mûködik. Pócs Margit, a mûhely elnöke elmondta, tevékenységi körükbe tartozik az SOS Lelki Elsõsegély, „Õszinte szó” lélekvédõ és társkeresõ szolgálat, az „Újra dolgozom” munkahelykeresõ szolgálat, a mentálhigiénés információs centrum és a Paletta Kapcso-
lat Színház. Mindezek mellett kapcsolódik hozzájuk a Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központtal együtt Önkéntes Szolgáltató Központ. Az érdeklõdõk ezen túl Szekszárdon, a Babits Mihály Mûvelõdési Házban találják meg a Mentálhigiénés Mûhelyt, a Civil Szolgáltató Központot, az Állj talpra munkaerõpiaci program munkatársait és az In-
formációs Centrumot. Matókné Kapási Júlia, a mûvelõdési ház igazgatója arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy a szervezetek térítés nélkül használhatják a termeket, tekintettel arra, hogy valamennyien civil szolgáltató funkciót töltenek be. Az Állj talpra alternatív munkaerõpiaci szolgáltatás, amely az Újra dolgozom program keretén belül mûködik, a munkavállalókat és a munkáltatókat egyaránt várja – tájékoztatott Paksi Éva, az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület vezetõje. A szervezet a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központtal kötött megállapodás értelmében 18 hónapig segíti a központ munkáját. Ezalatt részletesen feltérképezik, milyen munkaerõre van szükség, ennek tükrében milyen képzéseket célszerû indítani, valamint, hogy a munkáltatók milyen problémákkal küzdenek a mindennapokban. W.J.
Álmodtunk egy iskolát… 8 évvel ezelõtt, amikor a Szekszárdi Waldorf Óvoda kapuját az elsõ ovisok átlépték, az õket útjukra bocsátó felnõttek talán még csak legtitkosabb álmukban fogalmazták meg: „de szép lenne, ha egyszer az óvodát egy Waldorfiskola is követné...!” Aztán ahogy az évek múltak, a gyerekek cseperedtek (sõt, a nagyobbak iskolába kerültek), és mi, szülõk is egyre többet tudtunk meg a Waldorf-pedagógiáról (és a hagyományos iskolákról is) – és egyre többen gondoltuk úgy, hogy a magot, amit az óvoda elültetett, s amibõl mára kis növényke sarjadt, tovább kell nevelgetnünk. Alapítsunk hát iskolát! – mondtuk ki most már hangosan. És munkához láttunk. Nem volt egyszerû a feladat, sok követ meg kellett mozgatunk, sok ember jóindulatát kellett megnyernünk, néha váratlan nehézségekkel találtuk szemben magunkat – de mindvégig ott le-
begett a szemünk elõtt a cél: gyerekeink majd olyan iskolába járhatnak, ami a legtöbbet nyújtja nekik ahhoz, hogy boldog, sikeres, önálló felnõttekké váljanak.
Erõfeszítéseinket végül siker koronázta: 2006 szeptembere óta mûködik a Szekszárdi Waldorf Iskola, elsõs osztályában 12 gyerek ismerkedik a világgal és persze azzal, mit is jelent Waldorf-iskolásnak lenni. Õk már tudják, hogy milyen sok örömet ad a közösen elvégzett mun-
ka, legyen szó egy lendületes körtáncról vagy éppen egy francia nyelvû mondóka megtanulásáról. Õk már tudják, hogy a mindennap hallgatott mesékben titkok rejtõznek, és azt is, hogy a mesék képeibõl akár betûk is elõléphetnek, amelyek aztán lassan a füzeteikbe vándorolnak. Õk már tudják, mi történik, ha a nedves akvarellpapírra egymás mellé cseppentik a kék és a sárga festéket, és tudják azt is, hogyan csalogathatják elõ a furulyáikban lakó madárkákat. De talán a legfontosabb, amit az elmúlt hónapok során megtanultak: az õket körülvevõ világ szép, s õk napról napra újabb szeletét ismerhetik meg. Ha Ön szeretne többet megtudni iskolánkról, megismerkedne a következõ évfolyam osztálytanítójával, szeretettel várjuk elõadásainkra, bemutató óránkra, beszélgetéseinkre február 13-án és 20-án 17.30-tól Szekszárdon a Zrínyi u. 78. számba. www.waldorf.szekszard.hu (x)
K Ö Z É L E T
7. oldal
–
S P O R T
–
P R O G R A M O K
Továbbjutó a Würtz Ádám Tagiskola csapata Diákolimpia megyei döntõje Tamásiban Harmadik alkalommal kapta meg a tamási Würtz Ádám Tagiskola testnevelés munkaközössége a lehetõséget, hogy megszervezhesse a Sor- és Váltóverseny Diákolimpia megyei döntõjét. Január utolsó szombatján Paks, Szekszárd és Tamási 18 fõs csapatai versengtek 16 féle akadálypályán a dunántúli döntõbe jutásért. A résztvevõknek ügyességbõl, taktikából, csapatmunkából kellett példát mutatniuk. A 2–4. osztályos testnevelés tagozatos versenyzõk derekasan helyt álltak. Bronzérmesek a paksi diákok lettek, akik 14 pontot értek el. A második helyezett a szekszárdi V. Számú Általános Iskola váltója lett 15 ponttal. A versenyt a házigazdák nyerték meggyõzõ 23 pontos elõnnyel. Az eredményes szereplésében a felkészítõ testnevelés munkaközösség tagjai is döntõ szerepet játszottak, név szerint Lanczki Andrea, Lanczki Gusztáv, Varga László. Idõt és fáradságot nem kímélve készültek és készítették fel a diákjaikat. A csapat tagjai: Horváth Zoltán, Szathmári Márkó, Horváth Zalán, Dobos Ferenc, Mohai Liza,
Horváth Zsüliet, Polecsák Patrícia, Tóth Csaba, Kemény Dávid, Boda Ákos, Cecei István, Farkas Viktória, Szabó Szilvia, Szabó Orsolya, Müller Ivett, Gütlinger Barna, Veytei Zsombor, Tútos Viktor, Kersák Noémi, Császár Bettina, Lanczki Eszter.
Tolna megyét lapunk megjelenésével egy idõben, február 10-én Pécsett így a tamási Würtz Ádám Tagiskola sportolói képviselik a területi döntõben. Reméljük, innen is hasonlóan szép eredményekkel térnek majd haza.
MEGYEI NAPLÓ
Dühöng a jólét Azt hinné az ember, hogy egy jóléti államban egyre jobban érezheti magát, ahogy kibontakozik a demokrácia. És egyszer csak elérkezik az az idilli állapot, amikor az életét csak egyvalaki ronthatja el: õ, maga. Ha belehasít az éjszakába. Mert a vezetõk értik a dolgukat. Mert a vezetõket körültekintõen választó, nagykorú szavazópolgárok emelik maguk fölé, s nem szülinapi tortában gondolkodó kispajtások. De mintha nem egészen ez lenne az ábra… Hetek óta nagy intenzitással figyelem, hogy mikor hangzik el végre egy jó szó. A régiós átszervezésekrõl, az egészségügyi csiki-csukiról, az elektronikus adóbevallásról vagy bármirõl. De sehol senki nem csettint a nyelvével, hogy ez igen, ehhez érdemes volt hozzányúlni, jobban, ésszerûbben mûködik most, mint ezelõtt. Biztos, hogy Európa közepén, a 21. században, kizárólag karcsúsítással, leépítéssel, megszorítással lehet „eredményesen” kormányozni? A borsókonzerv három évig õrzi
meg a minõségét, a lekvár négyig. Elgondolkodtató, hogy milyen az a minõség, ami ennyi ideig szavatolható... És milyen vegyszerek segedelmével oldható meg a tartósítóipari feladvány… És mi játszódhat le az ember bélésében, amikor az ilyen cuccot befalja… Növekszik a betegszám a gasztroenterológiákon, a kórházak gyomor- és bélbetegségekkel foglalkozó osztályain. Miközben az ilyen osztályok száma drasztikusan csökken. Úgy tervezik, hogy 127 helyett, 30 is elég lesz az országban. Szekszárdon megmarad az osztály, s persze a betegszám jócskán emelkedni fog. Ellátásukra azonban, korszerû gép mindössze egy van. Dübörög a gazdaság. S attól nõ a jólét. Nemrég még ezt hirdette a kormánypropaganda. Már nem hirdeti. Ez most egy lépés az õszinteség felé, vagy semmi kedvük vacakolni a lakosság szimpátiájának elnyeréséért, hisz messze még a kampány...? Wessely
MIRE SZÁMÍTHATUNK AZ ÉGIEKTÕL?
Dokumentumfilm Szibériáról Megrázó erejû dokumentumfilmet mutatott be február 1-jén Szekszárdon a Mûvészetek Házában Bayer Zsolt újságíró. A neves publicista tavaly Szibériában forgatott, ahol ezt a sokak számára zárt, ismeretlen világot örökítette meg. Az egyenként 30 perces, Utolsó elõtti út címû 13 részes dokumentumfilmet a szerzõ ekképp ajánlotta a közönségnek: „2006 nyarán végül nekivágtunk. Alaszkán keresztül megérkeztünk az orosz birodalomba, ahol két hónap utazás után elértük Moszk-
vát. Ez a két hónap életem egyik legfantasztikusabb élménye lett. Láttam a legmélyebb nyomort; Láttam, mit mûvelt a kommunizmus, láttam a soha ki nem törölhetõ nyomait; Láttam Szahalint; Láttam a másik bûnt, amirõl persze soha nem beszél senki, mintha oroszok, lengyelek, németek, ukránok, baltiak, magyarok szenvedése és halála nem lenne fontos: láttam a kolimai haláltáborokat… Láttam Vlagyivosztokot, a zárt várost; Láttam Szibérát – ami úgy lett, hogy a teremtés végén a Te-
Kölcsönhatás VÍZSZINTES: 1. Egy érdekes gondolat elsõ része. 11. A Tisza mellékfolyója. 12. Erzsébet becézve. 13. Másképpen, azaz igazi nevén. 14. Gazdasági épület. 15. Feladatául kijelöl. 16. Világtalan. 17. …-mester, csak névbetûirõl „ismert” mûvészünk. 18. Határérték. 20. Könnyezik. 21. Haszontalan növény. 22. Korai gyümölcs. 23. Husáng. 24. Nyomasztó kedélyállapot. 25. Föld és víz keveréke. 26. Sárga színû útburkoló tégla. 28. Engedni kezd! 29. Díszes bálok megnyitó tánca. 30. Folyadék. 31. Morzsától történõ megszabadítás. 32. Albán pénz. 33. Nem kési le a vonat indulását. 35. Honfoglaló vezér volt. 36. Engedély, röv. 38. Szemével érzékel. 39. A vizsgán húzza a pályázó. 41. A neodímium vegyjele. 42. Ifjúsági film címe egy fiú és egy madár kapcsolatáról. 43. Lengyel író (Stanislaw). 44. Tiltó-
szó. 45. A pápa hármas koronája. 47. Maró anyag. 48. A távolabbi helyen. FÜGGÕLEGES: 1. Kukoricalisztbõl készült ital Dél-Amerikában. 2. Liliomfélék családjába tartozó virág. 3. Fõrangú személy. 4. Tüzet éleszt. 3. Erõs kártyalap. 6. Japán társasjáték. 7. Német folyó. 8. Alkalmazott, röv. 9. Nézd csak! 10. Gyorsan. 15. Képes rá. 16. Kétségbe vonás. 19. Bátorkodik. 20. Széria. 21. Kihalt germán törzs. 23. Valamely hiba elismerése. 24. Kétszer latinul. 25. A gondolat második része. 26. Felsõ végtag. 27. Eltérõ. 29. Bírósági ügy. 30. Ritka férfinév. 31. Levegõ, irodalmi szóval. 32. Élet. 34. Független állam Dél-Ázsiában. 36. Spion. 38. Shakespeare dráma király hõse. 39. A sivatag hajója. 40. Riga lakója. 42. …-földszoros, a Maláj-félsziget része. 43. Nyaraló. 46. Költõi indulatszó. 47. Téli sporteszköz. 48. Védelmez.
remtõ lehajigálta a mennyei kamrából az összes megmaradt bánatot, mélabút, fájdalmat és kilátástalanságot. S az mind-mind Szibériára esett… Láttam Birobidzsant, a zsidók nélküli zsidó köztársaságot; Láttam a Bajkált, amit valami fatális véletlen folytán megkímélt a szovjet rendszer, és érintetlen szépségében pompázik; Láttam Irkutszkot; jártam ott, ahol Csehov is járt; Láttam az orosz emberek felfoghatatlan vendégszeretetét és kedélyét; Sok mindent láttam, amit kevesen láthatnak.” A DVD megvásárlása iránt az érdeklõdõk a 74/511-727-es telefonon kaphatnak felvilágosítást. -szs-
Itt az influenza Tolna megyébe is megérkezett az influenza. Az ÁNTSZ szakemberei a hét elején izolálták a vírus A-típusát Pakson egy fiatal gyermeknél. Bár az influenzaszerû megbetegedések száma növekszik a régióban, egy-egy közösségben a felsõlégúti hurutok halmozottan elõfordulnak, ugyanakkor járványról még egyelõre nem lehet beszélni – tájékoztatott Dr. Brázay László regionális tisztifõorvos.
Festménykiállítás Biszák László Szekszárdon élõ festõ mûveibõl nyílt kiállítás a bonyhádi mûvelõdési házban. A Bárka Mûvészeti Szalon tagja képeihez leggyakrabban a természetbõl merít témát. Az Alföld sivár tájai, a szekszárdi dombok, a gemenci erdõ fái, árterei mind nagy hatással vannak munkáira, de utcarészleteket, portrékat, csendéleteket is szívesen megörökít. Alkotásai március 2-ig tekinthetõk meg.
Idõjárás-elõrejelzés Tolna megyére 2007. február végéig Kedves Olvasóink! A Megyei Naplóban információs sorozatot indítunk útjára a megyére jellemzõ és az elkövetkezõ idõszak várható idõjárás alakulásáról. Egy 30 év alatt összegyûjtött adatsor ad alapot ahhoz, hogy az elõttünk álló hetek jellemzõit megnevezzük. Ezekhez képest egyidejûleg bemutatjuk az elõfordult szélsõségeket, valamint statisztikai becsléssel a várható eltéréseket. Igaz, ez utóbbi mindig három esélyes, azonban az elõzmények ismeretében ez pontosítható. A lapzárta és a megjelenés, valamint a becsült idõszak közel három hetes intervalluma ugyan növeli az elõrejelzés bizonytalanságát, az általános tájékoztatásra azonban mégis kísérletet teszünk. Az utólagos pontosításokra szívesen adunk friss információkat. Prognózisunkat aktuális agrometeorológiai tanácsokkal is kiegészítjük. Tartsanak velünk!
Az elõttünk álló 2–3 hét a tél végét jelenti. A napi középhõmérséklet +2 °C-ról +3 °C-ra növekszik átlagosan. A reggeli minimumok –5 °C és –1 °C között ingadoznak. Hideg februárokban –9 °C és –18 °C közötti hidegek is fordultak már elõ. A napi minimumok +5 °C és +8 °C között a jellemzõek. A meleg februárokban a napi maximumok +11 °C és +21 °C közötti értékeket is mutattak már. Ezek a hõmérsékletek az idei február közepén valószínûen nem mennek szélsõséges irányba. Kissé melegebb idõszak várható, néhány napos erõsebb lehûléssel. A csapadék mennyisége ilyenkor 20 mm körüli, amely várhatóan most is lehullik hó és esõ formájában. Erre szükség is volna, mivel a téli félév eddig nem bõvelkedett csapadékban. A gyümölcsösök metszését a kellemes hõmérséklet ellenére még nem tartjuk idõszerûnek, viszont a szõlõkben bátran elvégezhetõ ez a munka. Kõvári László
Február 15-én csütörtökön 19 órakor HAIR címû musical a Sziget Színház elõadásában. Jegy 2000 Ft
2007. február 12-én 16.30 órakor Nemzetközi Miniatûr kiállítás megnyitója. Megtekinthetõ naponta 10–18 óráig
Február 21-én szerdán 19 órakor Sárdy Bérlet II. elõadása A POTYAUTAS – zenés vígjáték. Jegy 1500 Ft
2007. február 12-tõl Társastánc tanfolyam indul (latin és standard táncok) hétfõnként, 20 órában. Részvételidíj 10 000 Ft/fõ Információ Karácsonyi Zoltán 74/529-610
Február 26-án hétfõn 19 órakor Garay Bérlet II.elõadása EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI – zenés vígjáték a budapesti Fogi Art Színház elõadásában. Jegy 1500 Ft Február 27-én kedden 19 órakor Hegedûs Bérlet III. elõadása SZERELMI KÖRUTAZÁS – színmû – magyarországi õsbemutató a Soproni Petõfi Színház elõadásában. Jegy 1500 Ft
2007. február 19-én 19 órakor SZEKSZÁRD BIG BAND. Közremûködnek: Borbély Mihály – tenorszaxofon, Csepregi Péter – ének, Lakatos Szoszó Sándor – altszaxofon, Kiss Szabolcs – ének, Pecze Balázs – trombita, Pecze Zsófia – ének, mûvészeti vezetõ Pecze István. Jegy 1500 Ft
Mûvészetek Háza JARMECZKY ISTVÁN FESTÕMÛVÉSZ kiállítása látható február 17-ig.
MTolnaEGmegye YEIközéleti NAPlapja LÓ Beküldendõ a vízszintes 1. és a függ 25. számú sorok megfejtése Beküldési határidõ: 2007. február 20. Cím: Séd Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10. Elõzõ rejtvényünk szerencsés megfejtõi: Dobi Kis István (Dunaföldvár), Fehérvári Jánosné(Dombóvár), Somos János (Paks) A Séd Nyomda saját gyártású könyveit a nyerteseknek postán juttatjuk el.
Megjelenik: 40 000 példányban, Tolna megye városaiban. Kiadja: Séd Nyomda Nyomdaipari Kiadó és Kereskedelmi Kft. Felelõs kiadó: a kft. ügyvezetõje Fõszerkesztõ: Katona Szilvia Tördelés: Kertai Edit, Dombi Viktória Szerkesztõség: 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10., Pf.: 455 Tel.: 74/529-950 E-mail:
[email protected]
ISSN 1585 – 5481
2007 február 20-án 19.30 órakor a Filharmónia Dél-dunántúli Kht. és a Mûvészetek Háza közös rendezésében SZEKSZÁRDI KAMARAZENEKAR KOVÁCS DÉNES EMLÉKHANGVERSENY. Jegy 1000 Ft
2007. február 23-án 17 órakor KOVÁCS FERENC (Siklós) festõmûvész gyûjteményes kiállításának megnyitója Megtekinthetõ 2007. március 17-ig 2007. február 27-én 19.30 órakor OLÁH KÁLMÁN SEXTET KONCERTJE (JAZZ BÉRLET 3. ELÕADÁSA) Belépõjegy 1500 Ft. Jazz bérlettel ingyenes!
Polip Ifjúsági Iroda 2007. március 1. FRANKOFÓN NAP – Az Esély Tolnának Alapítvány és a Polip Ifjúsági Irodája szervezésében. Általános és középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen vesznek részt egy mozgalmas, játékos vetélkedõben. A mûveltségi vetélkedõ idõ-
pontja: 2006. március 1. (csütörtök) 1417 óra. Csapatok összetétele: 4-6 fõs csapatok, amelyekben legalább egy diák beszéljen franciául, ám nem szükséges, hogy mindenki ismerje a nyelvet. Jelentkezés: 2007. február 25-ig a Polip Ifjúsági Irodában
Bõvebb információk: www. babitsmuvhaz.hu, www.polipifjusag.hu