Te Ő vagy. Kommentárok Sri Ranjit Maharaj tanításaihoz. magyarra fordította: nisargadattin

Te Ő vagy

Kommentárok Sri Ranjit Maharaj tanításaihoz

magyarra fordította: nisargadattin

Előszó: Használati útmutató Sri Ranjit Maharaj a megértés útját, vagyis az Én-kutatást, a Madár Útjának nevezte, szembeállítva a hangya útjának nevezett meditációval. A hangya nagyon lassan halad, és ha megpróbál felmászni egy erdei fára, meghalhat, mielőtt elérné a cél. A madár viszont ágról ágra repked, könnyedén. Maharaj mindig azt tanította, hogy te magad vagy a valóság, és így már szabad vagy, szabad, mint a madár, korlátok nélküli. Te Ő vagy, a valóság, éppen most, csak nem tudod ezt teljes bizonyossággal. Ahhoz, hogy megértsd, ki vagy, meg kell szabadulnod attól a hamis elképzeléstől, hogy valami olyan vagy, ami eltér a valóságtól. A meditálás, a mantrakántálás, és a különféle testi és szellemi tudományok hasznosak lehetnek, hogy előkészítsék az elmét a megértésre, de a keresés nem ér véget, az Én-tudomás eléréséig. A megoldásnak magában kell foglalnia az Éntudomást, mert a probléma az Én-tudatlansággal egy. Vállalkozz bármilyen spirituális gyakorlatra, nem lehet megoldani vele ezt a problémát. Meditálhatsz hat órát is egyhuzamban, és élvezheted a boldogság állapotát, de amint abbahagyod ezt a tevékenységet, ismét a tudatlanságban találod magad! Meg kell találnod a választ a kérdésre: „Ki vagyok én?” Amikor ezt tudni fogod, a tudatlanság eltűnik, és mindent tudni fogsz, amit tudnod kell. Ez az, amiről a Madár Útja szól. Azt jelenti, időt hogy fordítasz rá, hogy mélyen elgondolkodsz a tanításról, nem fogadod el vakon, hanem magad tapasztalsz meg mindent, és magad ellenőrzöl mindent. Azért írtam ezeket a kommentárokat Maharaj tanításához, mert néhányan azt mondták, hogy ezeket a gondolatokat nehezen érthetőnek találják, és további magyarázatot szeretnének. A kommentárok megkísérlik megadni ezt a magyarázatot, vagy legalábbis valamilyen módszert kínálnak az érintett fogalmakról való elgondolkodáshoz. Maharaj a Maharashtra-beli Mestereknél tanult, Közép-Indiában. Tanítási stílusa az volt, hogy felvetett egy kérdést, majd fél órás, negyvenöt perces beszéddel válaszolt rá. Volt, hogy beszéd közben megállt, hogy elmagyarázza az általa alkalmazott egyedi gondolatokat, de általában az egyik erőteljes és mélyreható koncepciónak egy másikra való folytonos folyamban való rétegezését részesítette előnyben. Én, személy szerint, mindig hasznosnak találtam, hogy tanulás céljából minden egyes gondolatát aforizmának, vagy szútrának tekintsem. Ily módon, az egyedi gondolatok is könnyebben megközelíthetők, és könnyebben érthetők. Jelen könyvben 366 gondolatot találsz, és ezek együttesen az Advaita Vedanta minden lényeges fogalmát lefedik, valamint bemutatnak egy gyakorlati módszert arra, hogyan dolgozz velük. Ha megnézed az előszót követő a tartalomjegyzéket, észre fogsz venni pár dolgot (eltekintve attól a ténytől, hogy szokatlanul hosszú!):  Minden hónapnak megfelel egy fejezet.  Minden fejezet számozott szakaszokból áll, amelyek mindegyike az adott hónap egy-egy napjának felel meg.  Minden fejezetcím valójában egy idézet.

Ha az év során naponta egy ilyen idézeten kívánsz elmélkedni, ezt könnyen megteheted, ha megkeresed a napnak megfelelő sorszámú idézetet. A kommentárok részletezik az idézeteket, de az is lehet, hogy egyszerűen magán az idézeten való elmélkedést preferálod. Ebben az esetben úgy fogod találni, hogy a tanítás lényege benne található a tartalomjegyzékben. Másfelől, nem szükséges az idézeteket adott naphoz kapcsolni. Ha jobban szeretnéd a könyvet az elejétől a végéig elolvasni, ezt is megteheted. A könyv tartalmaz egy szójegyzéket, amely a Maharaj által használt kifejezéseket magyarázza. Andrew Vernon, Marin County, California, October 2003.

Tartalomjegyzék 1. fejezet Január:

A világ illuzórikus temészete ................................................................... 23 1.1 „A világ nem valóságos.” ................................................................... 23 1.2 „A test halott ebben a pillanatban.”.................................................. 23 1.3 „Legyél mindig bátor! Mondd, hogy semmi nem valóságos!” .......... 24 1.4 „A világ csak gondolat.” ..................................................................... 24 1.5 „Ne aggódj semmi és senki miatt, mert minden semmi.”................. 24 1.6 „Az összes ékszer semmi más, csak arany.” ...................................... 25 1.7 „A test csupán egy rajtam lévő burkolat.” ........................................ 25 1.8 „Mikor a lélegzet elillan, semmi nem marad.” .................................. 25 1.9 „Az igazat mindig igaznak, a hamisat mindig hamisnak mondd.” ..... 26 1.10 „Minden semmi.” ............................................................................ 26 1.11 „Semmi nem történik, és semmi nem valódi.”................................ 26 1.12 „ Légy közömbös a dolgok iránt, mert azok nem léteznek.” ........... 27 1.13 „ Ha azt mondod "mindez tévedés", király vagy. Ha azt mondod "ez valóság", rabszolga vagy.” ............................................................... 27 1.14 „Semmi nem rossz, semmi nem jó, mivel nincs.” ........................... 27 1.15 „ Az elme mindig a valóságból kifelé visz.”...................................... 28 1.16 „A világ, amit látsz, semmi más, mint a valóság tükörképe. Tükörkép nem lehet valódi.” ........................................................................... 28 1.17 „Ha azt mondod, hogy a tükörkép valóság, akkor el vagy veszve.” 28 1.18 „Mindaddig, amíg kettősség van, semmilyen boldogság nem lehetséges.” ..................................................................................... 29 1.19 „A szenvedés kereke azért forog, mert azt mondod, hogy az enyém.” ........................................................................................... 29 1.20 „A kettősség hoz létre téged.” ........................................................ 29 1.21 „Akármit látsz, az nincs. Üresség, semmi.” ..................................... 30

4 | Tartalom

1.22 „A valóság mindig valóság marad. Ami nem valódi, az soha nem létezett.”........................................................................................... 30 1.23 „Minden illúzió, de az illúzió megértéséhez illúzióra van szükség.” 30 1.24 „Ha nem igaz, csak hadd legyen. Miért kellene károsítani, vagy lerombolni, ami nincs?” ................................................................... 31 1.25 „Mi van jelen, ha minden semmi? Mi az, ami valódi?”.................... 31 1.26 „Minden hamis, semmi nem igaz. Minden a rossz irányba halad.” . 32 1.27 „Amit tudsz, az semmi. Ha igaz, akkor nem vagy képes tudnia azt.” .......................................................................................................... 32 1.28 „Az illúzió nem képes valami többet hozzáadni a valósághoz, mert a valóság az alapja mindennek, ami van.” .......................................... 32 1.29 „Amikor semmi nincs, akkor mindent csak hiedelem, és elmebéli fogalom.” .......................................................................................... 33 1.30 „A testet alkotó öt elem visszatér az öt elemhez. Az energia visszatér az energiához. Csak a név és forma az, lévén illúziók, amelyek eltűnnek.” .......................................................................... 33 1.31 „Habár minden létezni látszik, semmi nem létezik. Ez pontosan olyan, mint egy kártyatrükk.” ........................................................... 34 2. fejezet Február:

A valóság természete ............................................................................... 35 2.1 „Használd az erőt, hogy megismerd a valóságot.” ............................ 35 2.2 „Nincsenek korlátaim.” ...................................................................... 35 2.3 „Legyél mindig gondtalan. Ne aggódj semmi miatt.” ........................ 35 2.4 „Minden rá van filmeződve az én valódi természetemre.” ............... 36 2.5 „Ő mindent átható.” .......................................................................... 36 2.6 „A világban csak egység létezik, kettősség egyáltalán nem.” ............ 36 2.7 „Minden nap van ma. Nincs idő és tér a valóságban.” ...................... 37 2.8 „Az erő nulláról keletkezik, de a valóság meghaladja azt.” ............... 37 2.9 „Ő mindenütt jelen van. Ő nem a test, és én vagyok Ő.” .................. 38 2.10 „Az alap valódi; én én nélküli vagyok, de az nem beszél.” .............. 38 2.11 „Mi a valóság? Én nélküli Én.” .......................................................... 39 2.12 „Mindenütt én vagyok, és egyáltalán semmi más nincs.” ............... 39 Tartalom | 5

2.13 „Én nem a test vagyok. A test egy szomszéd.” ................................ 39 2.14 „Minden a jó érdekét szolgálja.” ..................................................... 39 2.15 „Én soha nem változom. A körülmények változnak.” ..................... 40 2.16 „Jó vagy rossz, minden én magam vagyok.” ................................... 40 2.17 „Végső valóságnak nincs tudása és nincs tudatlansága.” ............... 41 2.18 „Ne próbáld a valóságot megtalálni, visszaemlékezni rá, mert az mindig jelen van.” ............................................................................ 41 2.19 „A valóság én magam vagyok.” ....................................................... 42 2.20 „Mindig szabad vagyok (szabad madár).” ....................................... 42 2.21 „Ha a csomag felbontásra kerül, nem marad csomag.” .................. 42 2.22 „Az ember csak legyen, és felejtse el ezt és azt.” ............................ 42 2.23 „Tegyél bármit, de tudd, hol a valóság. Ha semmit sem érzel, ott van.” ................................................................................................. 43 2.24 „Aki tudja, hogy nem valódi, az valódi.” .......................................... 43 2.25 „Te, önmagad, erőfeszítés-mentes vagy.” ...................................... 44 2.26 „Ha valami akarsz lenni, az az egó bélyege, és akkor egy állapotban maradsz. Legyél semmi, és a valóság marad.” ................................ 44 2.27 „A képernyő soha nem mondja: Ó, ezek rossz képet mutatnak. Nem fogom mutatni.” .............................................................................. 44 2.28 „A valóságnak semmi köze a megjelent világhoz.” ......................... 45 2.29 „A végső valóságban semmi nincs, amit meg kell érteni.” .............. 45 3. fejezet Március:

Az álmodó és az álom .............................................................................. 47 3.1 „Én vagyok a teremtője a világnak.” ................................................. 47 3.2 „Minden, amit látok, vagy érzékelek, álom csupán.” ........................ 47 3.3 „A születés azt jelenti, hogy a kép megjelenik a TV képernyőjén, a halál pedig azt, hogy eltűnik róla.” .................................................. 48 3.4 „Amikor önmagam forrásába érek, semmivé válok.” ....................... 48 3.5 „Érezd, hogy te a teremtője vagy a világnak, és hogy el is tudod pusztítani.” ....................................................................................... 49 3.6 „Amit teremtettem, az nem valódi.” ................................................. 49

6 | Tartalom

3.7 „Én egyáltalán nem csinálok semmit.” .............................................. 49 3.8 „Semmi sem valóságos. Álomban láttam, de nem láttam.” .............. 50 3.9 „Ne legyél hangya, legyél oroszlán, és jelentsd ki: „Számomra nem létezik halál!”.................................................................................... 50 3.10 „A vágyakozás késztet, hogy újra és újra megszülessek.” ............... 50 3.11 „A világ nem más, mint egy hosszú álom.” ...................................... 51 3.12 „Az egész világ nem más, mint az Ő árnyéka.” ................................ 51 3.13 „Én nem csinálok semmit. A test csinálja.” ...................................... 51 3.14 „A szabad akarat jelentése az, hogy nincs rabság.” ......................... 52 3.15 „Én nem létezem. „Ez a valódi szabad akarat.” ............................... 52 3.16 „A holnap soha nem jön el.” ............................................................ 52 3.17 „Ő mindent megtesz érted. Ne aggódj, Ő van mindenkiben.” ........ 53 3.18 „Már olyan sok szót kimondtam. Hol vannak azok most? Hová lettek?” ............................................................................................. 53 3.19 „Bármit teszel, az mindenképpen semmi, úgyhogy ne tegyél semmit sem.” ................................................................................................ 54 3.20 „Ha érzelem vagy gondolat jön az elmédbe, értsd meg, hogy te semmit sem csinálsz, és az „én” nem létezik.” ................................ 54 3.21 „Játék a világ, semmi más. Játssz ezzel a megértéssel.” .................. 54 3.22 „Mindig valamilyen nem létező az, amiért csinálnod kell valamit.” 55 3.23 „Minden történik.”........................................................................... 55 3.24 „Ameddig az én jelen van, ez egy álom.” ......................................... 55 3.25 „Hacsak nem alszol, hogy tudnál álmodni egyébként? Így, hacsak el nem felejted önmagad, hogy lehetne a világot megteremteni?” .... 56 3.26 „A tudás révén történik minden. A tudás a teremtő.” .................... 56 3.27 „Minden, amit látsz és észlelsz, nem más, mint Isten álma. Ez Istennek a varázslata, és mindez hamis.” ........................................ 56 3.28 „Nem kell próbálkoznod, hogy elfelejtsd a tudást. Mivel tudást kaptál, alvó állapotban vagy.” .......................................................... 57 3.29 „A boldogság titka a világ elfelejtésében rejlik.” ............................. 57

Tartalom | 7

3.30 „Aki a felszínen marad, azt elragadja az öröm és a szenvedés áradata.” .......................................................................................... 57 3.31 „Halál egyáltalán nincs. Senki számára nem létezik halál.”............. 58 4. fejezet Április:

Tudás és tudatlanság ............................................................................... 59 4.1 „A tudatlanság nem jelent semmit, nem is létezik.” ......................... 59 4.2 „Ne menj vissza a tudatlanságba. Az egó tudatlanság.” ................... 59 4.3 „Légy tudatlan a világra, és jól informált a valóságra nézve.”........... 59 4.4 „Én egy tudatlan ember vagyok. Tudom, hogy semmit nem tudok.” 60 4.5 „A hatalom tudás. A tudás hatalom.” ................................................ 60 4.6 „A hatalom nem tud semmit. Nem tudja, hogy „én vagyok a hatalom.” ......................................................................................... 61 4.7 „E hatalom révén látok. Az erő nem lát.” .......................................... 61 4.8 „Én vagyok az erő, amely a testben van.” ......................................... 61 4.9 „Menj az elme gyökeréhez. Elme és tudás nem maradnak fenn.” ... 62 4.10 „A hatalom szintén nem valódi.” ..................................................... 62 4.11 „A tudás soha nem elégíthető ki. Egyre többet és többet akar tudni.” .............................................................................................. 62 4.12 „A kételkedés nem más, mint tudatlanság.” ................................... 63 4.13 „Semmit sem tudok. Csak Őt ismerem.” ......................................... 63 4.14 „Amikor többet akarok valamiből, elfelejtettem önmagamat.” ..... 63 4.15 „Csinálj dolgokat, bármit, semmi baj, de ne felejtsd el önmagad.” 64 4.16 „A valóságnak nincsenek kötelességei.” ......................................... 64 4.17 „Én csak gondolat vagyok, és a gondolat hiba.” .............................. 64 4.18 „Át kell, hogy kelj a semmin. Át kell, hogy kelj a téren.”................. 64 4.19 „Légy a gondolataidon kívül, és akkor megértheted a valóságot.” . 65 4.20 „Fogd fel az én vagyokot a boldogság, és az egót a boldogtalanság gyökereként.” .................................................................................. 65 4.21 „A tudást növelni kell ahhoz, hogy megértsük, az „én tévedés.”.... 66 4.22 „A tudás betegség.” ......................................................................... 66

8 | Tartalom

4.23 „Ne tudj semmit. Maradj kívül a tudatosságon. Akkor mindig önmagaddal vagy.”........................................................................... 66 4.24 „Sat-chit-ananda van mindenütt. Ez az eredeti mag.”..................... 67 4.25 „Az Egységben nincs sem öröm, sem szomorúság.” ........................ 67 4.26 „Állatok, madarak, még hangyák is, mind rendelkeznek a tudással.” .......................................................................................................... 67 4.27 „Végeredményben, a tudatlanság a forrása tudatosságnak vagy tudásnak.” ........................................................................................ 68 4.28 „Tudatlanság azt gondolni, hogy te vagy a cselekvő.” ..................... 68 4.29 „Képes vagy érezni az erőt, amely oly finom, amely minden munkát elvégez? Miért? Mert az semmi.” .................................................... 69 4.30 „A tudás a legnagyobb tudatlanság.” .............................................. 69 5. fejezet Május:

Az „egó” problémája ................................................................................ 70 5.1 „Én soha nem születtem.” ................................................................. 70 5.2 „Nem hiszem, hogy ’én teszem ezeket a dolgokat, hogy elérjem a valóságot.’ Te Ő vagy.” ..................................................................... 70 5.3 „Vizsgáld meg az elmét. „Miért kételkedsz?” .................................... 71 5.4 „Az elme mindig arra gondol, ami nem létezik.” ............................... 71 5.5 „Felejtsd el az „én”-t, és Ő van jelen.” ............................................... 71 5.6 „Rabság és felszabadulás az elmében vannak.” ................................ 72 5.7 „Én nem létezem. Nem vagyok.” ....................................................... 72 5.8 „Csak az elmében van, hogy én jót vagy rosszat csináltam.” ............ 72 5.9 „Az ’én’ csak egy gondolat.”............................................................... 73 5.10 „Az egó tudás, az egó elme, és az elme semmi más, mint gondolat.” .......................................................................................................... 73 5.11 „Az erő nem tesz semmit. Az egó azt mondja, ’én tettem’.” ........... 73 5.12 „Mondd az egónak, ’Te állsz az én szolgálatomban. Nem én a tiédben’.”.......................................................................................... 74 5.13 „Az elme fél, és ez az ő támasza. Távolítsd el a támaszt.” ............... 74 5.14 „A rabságot én veszem magamra.” ................................................. 75

Tartalom | 9

5.15 „Süllyeszd el egódat. Ne félj tőle.” .................................................. 75 5.16 „Ha az egó gátolja utadat, törd össze. Mások meg hadd kommentáljanak.” ........................................................................... 75 5.17 „A kettősség teremti az ’én’-t.” ....................................................... 76 5.18 „Az elme nem akar meghalni, ezért a világi tárgyak felé fordul.” ... 76 5.19 „Az elme, vagy egó halála az, amire szükség van.” ......................... 76 5.20 „Az egó azt jelenti, én vagyok, és én tudok mindent.”.................... 77 5.21 „Az egó semmi. Egyáltalán nem rendelkezik entitással.”................ 77 5.22 „A vágy akarat. Amikor a valóságra vágyunk, az egó eltávozik.” .... 78 5.23 „Hagy kerüljön az egód pokolra.” .................................................... 78 5.24 „Hacsak el nem hagyod a test-elmét, nem lehetsz Ő.” ................... 78 5.25 „Felejtsd el az egót, és soha nem leszel szomorú.” ......................... 79 5.26 „Az egó rossz és értelmetlen dolog. Az okozza a világ minden baját és zavarát.” ...................................................................................... 79 5.27 „Az elme soha nem hagyná, hogy keresd a valóságot, mert rá ott a halál vár.” ......................................................................................... 79 5.28 „Az egó soha nem hagyna el téged. Neked kell megválnod tőle.” .. 80 5.29 „Az egó mindig önmaga hasznát keresi; engem respektálni, szeretni, vagy elismerni kell.” ......................................................................... 80 5.30 „Ráma maga vált Ravannává. Ravanna nem létezik, így hogyan ölhette volna meg?” ........................................................................ 81 5.31 „Az egó olyan, mint a meddő asszony fia. Nem létezik, de mégis azt mondod ’én csináltam’.” ................................................................. 81 6. fejezet Június:

Aspiránsnak lenni .................................................................................... 82 6.1 „Addig kell kérdezned, amíg teljesen meg nem érted.”.................... 82 6.4 „Amit ezidáig megértettem, az mind rossz.”..................................... 83 6.5 „Jusson a világ mennybe vagy pokolba, nem törődöm vele. Legyen ez a meghatározó.” .............................................................................. 83 6.6 „Azt kell gyakorolnod, hogy „én nem vagyok a test, nem vagyok a tudás, nem vagyok az egó.” ............................................................. 84

10 | Tartalom

6.7 „Szokásaidat meg kell változtatnod, amihez gyakorolni szükséges, különben az lehetetlen.” .................................................................. 84 6.8 „Mindig legyél negatív (nem ez, nem az).” ........................................ 85 6.9 „Kötődj a valósághoz, és akkor valósággá válsz.” .............................. 85 6.10 „Ne légy nyúlszívű. Egy Mester szíve dobogjon benned.” ............... 86 6.11 „Pusztítsd el magad. Meg kell, hogy halj. „Én nem ez vagyok.” ...... 86 6.12 „Ne mondd azt, hogy csak a felébredett lények nagyok. Te magad is nagy vagy.” ....................................................................................... 86 6.13 „Felejtsd el a test az összes kívánságát.” ......................................... 87 6.14 „Amikor a valóság iránt vágyakozol, az nem az egó hívása.” .......... 87 6.15 „Ne szomorkodj, vagy ilyesmi. Légy elég bátor, hogy elfogadd, bármi történjék is.”..................................................................................... 87 6.16 „Ne hagyd, hogy ellenséged belépjen házadba.” ............................ 88 6.17 „Légy nagyon erősen önmagadban. Én azt mondom neked, hogy te vagy a valóság és te képes vagy tapasztalni ezt.” ............................ 88 6.18 „Ha nincs hit, akkor mindig kétség merül fel az elmében.” ............. 89 6.19 „Ha kétségek támadnak elmédben, kérdezd a Mestert. Ha nem így teszel, akkor a kétségek megmaradnak.” ........................................ 89 6.20 ”Meghalni azt jelenti, hogy elfelejteni mindent. Míg élsz, halj meg így.” .................................................................................................. 89 6.21 „Mondd, ’én nem létezem.’ Ott a halál van.” .................................. 89 6.22 „Semminek nincs szüksége rád, és semmit sem kell megszerezni.” 90 6.23 „Ellenőrizd elmédet, és ha ezt szokássá teszed, akkor rendben leszel.” .............................................................................................. 90 6.24 „Az ember nem szabad, hogy elhagyja a szobát, különben Ő nem jöhet be.”.......................................................................................... 91 6.25 „Ha elmédet akarod követni, akkor elveszíted önmagad, és ez a legnagyobb veszteség.” .................................................................... 91 6.26 „Ha nem veszed be a gyógyszert, hogy tudna eltávozni a betegség?” .......................................................................................................... 91 6.27 „Ha elfog a kétség (például ’Már hogy is lehetnék én Az?’), akkor elveszíted az erőd.” .......................................................................... 92 Tartalom | 11

6.28 „Azért vagy itt, hogy kilépj a tudatlanságnak e köréből.” ............... 92 6.29 „ A tudás az egóhoz tartozik. De ennek a tudásnak a megszerzése fontos lépés, amin keresztül kell menned.” .................................... 93 6.30 „Egyszerűen meg kell szabadulnod a cselekvőség illúziójától, ami egy lenyomatként van jelen az elmédben.” .................................... 93 7. fejezet Július:

A Mester munkája ................................................................................... 94 7.1 „Ne a Mester áldását kérd. Légy Ő, ez az ő áldása.” ......................... 94 7.2 „Soha semmit ne kérj a Mestertől (az anya tudja, hogy a gyermeknek mikor van tejre szüksége).” ............................................................. 94 7.3 „Légy mindig az úton, Mestered megmutatja neked, és te egy leszel vele.” ................................................................................................ 94 7.4 „Ne tekintsd Mesteredet hétköznapi embernek.” ............................ 95 7.5 „A legfontosabb kezdetben az a gondolat, hogy ő az én Mesterem, és amit mond az helyes.” ..................................................................... 95 7.6 „Legyen a Mesterbe vetett hited teljes, és később nem lesz szükség hitre.” ............................................................................................... 95 7.7 „Tartsd meg kapcsolatot azzal, amit a tanító mond. Azzal tarts meg kapcsolatot!” ................................................................................... 96 7.8 „Az elméddé váltál, így a Mester az elmédet változtatja meg.” ....... 96 7.9 „A Mester ad erőt e gondolatoknak, hogy menned, és látnod kelljen őt.” ................................................................................................... 96 7.10 „Kaptál egy testet, és az egó mindig ellenkezik Mester tanításával.” ......................................................................................................... 97 7.11 „Akár veled van a Mester, akár nincs, a belé vetett hited által a megfelelő szintre kerülsz, és akkor a helyes dolgot teszed.” .......... 97 7.12 „A hangszóró csak mondja. Nem érdekli, hogy az emberek hallják-e, vagy sem.”........................................................................................ 98 7.13 „Ő, a Mester, egyáltalán nincs ott.” ................................................ 98 7.14 „Az egyetlen dolog, amit a Mester csinál, hogy megadja a valódi értékét annak a benned lévő erőnek, amire nem figyelsz.” ............ 98 7.15 „Engedelmeskedj a Mesternek. Miért aggódnál az illúzió miatt?” . 99 7.16 „A Mester mutatóeszköz csupán. Elkísér az ajtóig, ezzel a szerepe befejeződik. Ő nem marad ott.” ...................................................... 99

12 | Tartalom

7.17 „A Mester azt mondja, az egész világ így működik, gyere át az én oldalamra.” ....................................................................................... 99 7.18 „Nincs sem tanítvány, sem Mester a végső megértésben.” .......... 100 7.19 „A mester tudja, hogy semmit nem ő csinál. A benne lévő hatalom az, ami cselekszi a dolgokat.” ......................................................... 100 7.20 „Megkaptad a Mester iránti tiszteletet az elme révén, és tartsd fenn e tiszteletet, mindig.” ..................................................................... 100 7.21 „A tudatlanság miatt mondod, hogy én vagyok a Mester, és te vagy az aspiráns, de valójában te a valóság vagy!” ................................ 101 7.22: „Amikor egy szent meghal, nem aggódik, mert ő nem létezik, és nem viszi ezeket (jó és rossz) magával.” ........................................ 101 7.23 „A Mester úgy játszik a fogalmakkal, mint ahogy a gyermek játszik a játékokkal.” .................................................................................... 102 7.24 „A Mester megmutatja, hogyan kell a végére járni, hogyan kell a teorémát megoldani, de neked magadnak kell azt megoldani.” ... 102 7.25 „A tudás és a gondolat a legnagyobb tudatlanság, és ezt csak a Mester tudja neked elmondani.” ................................................... 102 7.26 „A mester egyre nagyobbá és nagyobbá tesz téged. Te vagy minden. Majd megvilágosodottnak érzed magad, örömöt érzel.” .............. 103 7.27 „Akkor a Mester azt mondja, nem értetted meg. Semmi nem igaz.” ........................................................................................................ 103 7.28 „Visszakapod a pénztárcádat, de az már a tiéd volt.” ................... 103 7.29 „Tőled függ, hogy mennyire fogadod el. Fogadd el a helyes módon, és akkor búcsút fogsz mondani a Mesternek.” .............................. 104 7.30 „Minden csak buborék az óceánon. A Mester megértés révén segít összetörni a buborékodat, ennyi az egész.” ................................... 104 7.31 „Ha a valóságot akarod, végy, amennyit csak akarsz, de ha semmit sem akarsz, akkor már nincs mit adnom számodra.” .................... 104 8. fejezet Augusztus:

Kegyelem és megértés ........................................................................... 106 8.1 „Amit a Mester mond, fogadd el, mert Az a kegyelem.” ................. 106 8.2 „Semmi nem kell tenni, csak megértésre van szükség.” ................. 106 8.4 „Ha a repülőgép késik, mondd, hogy ez az én választásom, az én érdekem.”....................................................................................... 107 Tartalom | 13

8.5 „Végy mindent magadra. Ne hibáztass másokat.” .......................... 107 8.6 „Játszd a szereped, semmi baj, de értsd meg, hogy „én nem ez vagyok. Én Ő vagyok.”.................................................................... 107 8.7 „Fogadd el, ami történik. Ne harcolj az ellen, ami jön. Ezen a módon az egó szerte fog foszlani.” ............................................................ 108 8.8 „Felejts el minden korlátozást, és légy Ő, a valóság.” ..................... 108 8.9 „Döntsd le elméd falait, és te leszel az ég.” .................................... 108 8.10 „Ha baj történik veled, vedd biztosra, hogy ez a legjobb.” ........... 108 8.11 „A megértésnek olyan erősnek kell lennie, hogy azt ne szakíthassa félbe semmilyen gondolat.”........................................................... 109 8.12 „Elme nélkül kell megértened.”..................................................... 109 8.13 „Ha elméd megváltozik, akkor meg tudsz érteni bármit, miért ne?” ....................................................................................................... 110 8.14 „Amikor megérted saját erődet, azt fogod mondani, hogy minden a te választásod.”.............................................................................. 110 8.15 „Aki megért, megszabadul mindentől.” ........................................ 110 8.16 „Tudatlanság dominál benned, tehát távolítsd el a tudatlanságot, annak elfogadása által, amit a Mester mond. Ez a kegyelem.” ..... 110 8.17 „Csak a megértés ereje képes legyőzni az egót.” .......................... 111 8.18 „Nem a sat-chit-ananda a végső megértés, de ha a negyvenedik emeletre akarsz menni, fel kell menned a harminckilencedikre, nem?” ............................................................................................ 111 8.19 „Amikor meghallasz egy éneket, tudd, hogy én vagyok az író, és az énekes.” ......................................................................................... 112 8.20 „Amikor megérted, hogy a gondolat rossz, akkor az a gondolatmentes valóság.” ............................................................. 112 8.21 „Ismerd meg elmédet, és akkor Ő vagy. Ez a végső megértés.” ... 112 8.22 „Ha megvalósulttá akarsz válni, el kell dobnod az elmét. Akarnod kell, és neki kell szentelned az életedet, különben semmi haszna.” ....................................................................................................... 113 8.23 „Amint elérted a rendeltetést, mi szükség van megértésre? A negyvenedik emeleten vagy, mit kell megérteni?” ....................... 113

14 | Tartalom

8.24 „A megértés hatalmas dolog, de a megértés végül is valótlan, hiszen az csak azt tudja, hogy ’mi nem.’” .................................................. 114 8.25 „Azt mondják, hogy a szentektől bármit kérhetsz, amit csak kívánsz. Meg tudom adni, neked viszont szükséged van az erőre, hogy elfogadd.” ....................................................................................... 114 8.26 „Meg kell értened saját elmédet. Az elme az egyetlen tényező.” . 114 8.27 „Minden a te elfogadási képességeden, vagy kapacitásodon múlik.” ........................................................................................................ 114 8.28 „Haladj lassan. Ha lassan kaphatja meg az ember, akkor miért ne?” ........................................................................................................ 115 8.29 „Gondolj önmagadra! Ne gondolj másokra. Nincs senki más, csak te.” .................................................................................................. 115 8.30 „Amikor elnyered a megértést, az elme megelégedetté válik, nem támadnak gondolatok.”.................................................................. 115 8.31 „Ez a tudás a Mester kegyelme révén érthető meg, semmi mással.” ........................................................................................................ 116 9. fejezet Szeptember: Önátadás ................................................................................................ 117 9.1 „Én és a Mester egyek vagyunk.”..................................................... 117 9.2 „Mondd, hogy semmi rossz nincs a világban. Ez a szeretet.” .......... 117 9.3 „Felejts el mindent, és jelen vagy. Hol nem vagy?” ......................... 118 9.4 „Amikor a só bábu feloldódik, óceánná válik.” ................................ 118 9.5 „Ki az, aki látja Őt, és milyen szemmel nézi Őt?” ............................. 118 9.6 „Csak egység létezik, így akármit látsz, és észlelsz, az Ő.” ............... 119 9.7 „Ragaszkodj a Mesterhez, Ezért imádd.” ......................................... 119 9.8 „Te és a Mester egyek vagytok, de amíg testben vagy, imádnod kell.” ........................................................................................................ 120 9.9 „A Mester azt mondja, mindent fogadj szeretettel és hálával, ne csak a jó dolgokat.” ................................................................................ 120 9.10 „Te Ő vagy. Kicsodát kell tehát szeretni, és kicsodát nem kell szeretni?” ....................................................................................... 121 9.11 „Légy olyan, mint az állat, amely arra vár, hogy a dolgok a szájába kerüljenek.” .................................................................................... 121

Tartalom |15

9.12 „Az elme tisztasága nem más, mint az elme elfelejtése, mivel az nem létezik.” .................................................................................. 121 9.13 „A Mester mindenütt jelen van. Ő soha nincs távol tőled. Te és ő egyek vagytok.”.............................................................................. 122 9.14 „A gondolat belép az elmébe, és a szív erőt, hatalmat ad neki. Így hát a szív a hatalom, az élet.” ........................................................ 122 9.15 „Amikor a test eltávozik, a Mester veled marad, a szívedben, a megértés révén.” ........................................................................... 123 9.16 „Amikor találkozol egy szenttel, szentté tesz téged.” ................... 123 9.17 „Isten minden élőlény szívének legbelsejében lakik, és különféle szolgálatokat nyújt Önmaga számára.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................................................ 123 9.18 „Az Ő imádata abban a tudásban áll, hogy ő mindig, örökösen jelen van.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................... 124 9.19 „Az Én felismerése után az aspiráns úgy tekint Mesterére, mint minden dolgok legnagyobbikára. Úgy érzi, hogy ő a Mesterhez tartozik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .................................... 124 9.20 „Egyetlen kötelességünk a sadguru imádása.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................................................ 125 9.21 „Csak felébredett személy képes vágy nélkül imádni.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................................................... 125 9.22 „Az odaadás a tudás anyja.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ...... 125 9.23 „Az odaadás a Mesterbe vetett hitet jelent. Nincs különbség a te Éned és a Mester Énje között.” (Sri Siddharameshwar Maharaj).. 126 9.24 „Az isteni igazság, amelyet nem támogat saguna, alaptalan imádás.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .................................................... 126 9.25 „A saguna imádása gyönyörűségére van a rajongónak.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................................................... 126 9.26 „Az, aki mind tudással, mind odaadással rendelkezik, olyan, akár egy király.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................ 126 9.27 „A létezésnek ebben az óceánjában, a nagy támogatást a Mester iránti odaadástól kapod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......... 127 9.28 „A tudás érdekében elengedhetetlenül állhatatosnak, és odaadónak kell maradnod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ......................... 128

16 | Tartalom

9.29 „Shivát Shivává válással kell imádnod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ......................................................................................... 128 9.30 „Aki odaadja magát az Énnek, végül az Énné válik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................... 128 10. fejezet Október:

A gondolkodás és az elme ...................................................................... 130 10.1 „Válj nem-elmévé. Ne gondolj semmire.” ..................................... 130 10.2 „Próbáld mélyrehatóan megérteni, hogy elméd nem tud harcolni veled.” ............................................................................................ 130 10.3 „Meditálj rajtam, mint valóságon, ne a testen.” ........................... 131 10.4 „Terjeszd ki gondolataidat, és válj egyre nagyobbá és nagyobbá.” ........................................................................................................ 131 10.5 „Meg kell köpülnöd, amit a Mester mond. Gondold át újra és újra.” ........................................................................................................ 131 10.6 „Nem kell az elmét kényszeríteni. Hagyd az elmét gondolkodni.” 132 10.7 „Egyből átnedvesedsz ezektől a gondolatoktól.” .......................... 132 10.8 „Mindenféle gondolatok jönnek, jók és rosszak, de te mondd azt: ”Ez nem az enyém.” Akkor kifogysz belőle.” .................................. 132 10.9 „Benned van a legfelsőbb hatalom. Üdvözöld azt. Az elmének teljesen el kell fogadnia ezt.” ......................................................... 133 10.10 „Szavak révén kerültem rabságba, és szavak révén válhatok szabaddá.” ...................................................................................... 133 10.11 „Az elmét nem-elmévé kell tenni. Nem-elme azt jelenti „én semmit nem teszek.”................................................................................... 133 10.12 „Akarnod kell a teljes meggyőződést, hogy semmi nem valódi.” 134 10.13 „Kötelességem helyesen gondolkodni.” ...................................... 134 10.14 „Felejts el mindent, felejtsd el a meditációt, és ülj önmagadban.” ........................................................................................................ 134 10.15 „Az elmének meg kell változnia, ennyi az egész.” ....................... 135 10.16 „Gondolkozz és gondolkozz, és végül felejts el mindent.” .......... 135 10.17 „Gondolkodással a legnagyobbnál lehetsz a legnagyobbak között.” ........................................................................................................ 135

Tartalom |17

10.18 „Meg kell ölnöd az elmédet, és azt mondanod, ’én nem létezem. Ő létezik bennem most’.”.................................................................. 136 10.19 „Légy néma, merülj önmagadba, ne beszélj.” ............................. 136 10.20 „Akármikor az elme állítja, hogy ’ez igaz’, mondj ellent, és mondd, hogy ’nem, ez hamis’.”................................................................... 136 10.21 „Ő adja a kulcsot. Nyisd meg az elméd, amely zárva van.” ......... 136 10.22 „Az elején erőfeszítésre van szükség. A gondolkodás erőfeszítés.” ....................................................................................................... 137 10.23 „A vendégek jönnek és mennek. Soha nem lesz belőlük házigazda.” ....................................................................................................... 137 10.24 „Semmi nem a tiéd. Légy az elmében nincstelen.” ..................... 138 10.25 „Az elme épp olyan, mint egy majom, mindenféle gondolat eszébe jut, majd elfelejti.” ......................................................................... 138 10.26 „Az elme a legjobb barátod, és legnagyobb ellenséged.” ........... 138 10.27 „Amíg az illúzió jelen van, a végső valóságra kell gondolni.” ...... 139 10.28 „Mondd az elmének, hogy ’elég!’” .............................................. 139 10.29 „Az elme mindig gondolkodik, de ha megértésre jut, akkor elcsendesedik.” .............................................................................. 139 10.30 „Nem könnyű szembeszállni az elmével. Szállj vele szembe, azt mondván, nem igaz.” ..................................................................... 140 10.31 „Az erőnek, a tudás hatásának, át kell járnia az elmét. „Én vagyok a valóság.” ........................................................................................ 140 11. fejezet November: Ki vagyok én? ......................................................................................... 141 11.1 „Értsd meg elsőként: ’Ki vagyok én?’” ........................................... 141 11.2 „Legyél elég bátor, eldobni az elmét.” .......................................... 141 11.3 „Merülj befelé mélyen önmagadba, olyan mélyre, hogy eltűnj.” . 142 11.4 „Semmi sem az enyém, mert én nem létezem.” ........................... 142 11.5 „A víznek azt kell megértenie, hogy „én vagyok a víz, nem kell innia.”............................................................................................. 142 11.6 „Te a Mester vagy. Te Ő vagy. Ezt ne felejtsd el.” ......................... 143 11.7 „Te mindig az igazság vagy.”.......................................................... 143 18 | Tartalom

11.8 „Végül, az „én” gondolat emóciójának fel kell szívódnia.” ............ 143 11.9 „A gondolkodás nem te vagy. Ki gondolkodik? A gondolkodót nem lehet megtalálni.” ........................................................................... 144 11.10 „Soha nem vesztél el. Akkor miért teszel bármit, hogy megkeresd önmagad?” ..................................................................................... 144 11.11 „Sose feledkezz el önmagadról. Mindig vagy. Azonban az „én”-t félre érted.” .................................................................................... 145 11.12 „A test nem az Én, az elme nem az Én, a tudás nem az Én. A végső valóság az Én.”................................................................................ 146 11.13 „A végső valóság, nem te vagy, nem én vagyok, nem az elme, nem a gondolat. A végső valóság a te állapotod.” ................................. 146 11.14 „Először meg kell ismerned önmagadat, és utána menj egy kicsit előre, majd feledkezz el önmagadról.” .......................................... 146 11.15 „A legbelső érzéseddé kell válnia, hogy én vagyok Ő, és semmi más.” .............................................................................................. 147 11.16 „Elfelejtetted Őt. A valóság te magad vagy. Elfelejtetted önmagadat.”................................................................................... 147 11.17 „A boldogság te magad vagy. Megszomjazik-e a víz?” ................ 148 11.18 „Az Én jelenléte az egyetlen boldogság.”..................................... 148 11.19 „Ismerd meg önmagad. Te sehol nem vagy található, mégis jelen vagy.”.............................................................................................. 149 11.20 „A teret felfoghatjuk, és érezhetjük, a valóságot nem, felejtsd el tehát a teret, és te Ő vagy, mindig.” .............................................. 149 11.21 „Én nem létezem. Ily módon minden cselekvés a pillanatban, cselekvéstelenség.” ........................................................................ 149 11.22 „A tudatosság egészen az utolsó pillanatig tart.” ........................ 150 11.23 „A születés és halál magja a finom test, amely a vágy természete.” (Sri Siddharameshwar Maharaj)..................................................... 150 11.24 „A kauzális test a tiszta felejtés állapota.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ......................................................................................... 151 11.25 „A felejtés miatt minden ember tudatlannak érzi magát, és a tudás megszerzéséért küzd.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ............... 151

Tartalom | 19

11.26 „A felejtés állapota valójában nem létezik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................................................ 152 11.27 „A Mahakarana test tiszta tudásként tapasztalható.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................................................... 152 11.28 „A tudatosság állapota a Mahakarana testben az önmagától fénylő láng, amely önmagát tárja fel, miután a tudatlanság elfelejtette önmagát.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .................................. 152 11.29 „Bármi is az emlékezés, vagy felejtés tárgya, az határozottan nem te vagy.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ..................................... 153 11.30 „Ez a négy test az a négy lépés, amely elvezet az ötödik fokra, ahol a szó elnémul.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................... 153 12. fejezet December: A felébredett személy ........................................................................... 154 12.1 „A testnek nincs szabad akarata. A szabad akarat mindig a felébredett személyé.” .................................................................. 154 12.2 „A felébredett személyek csak elmével értenek.” ........................ 154 12.3 „A felébredett személy azt mondja, ’soha nincs igazam, mindig tévedek.”........................................................................................ 155 12.4 „A felébredett ember kívánsága mindig teljesül. Ő valóságot akar. Így aztán soha nem boldogtalan, mindig boldog.” ........................ 155 12.5 „Amikor megérted, akkor az erő jelen van, és minden, amit csinálsz az ’helyes.’” .................................................................................... 155 12.6 „Ha megérted, hogy ’semmi nem tud megérinteni engem’, akkor felébredett személy vagy.” ............................................................ 156 12.7 „Amikor mindent önmagadként ismersz, akkor minden, amit csinálsz, ugyanaz számodra.”......................................................... 156 12.8 „Igyekezz megérteni, amit a felébredett személyek mondanak. Ők azt mondják, hogy életükben soha semmit nem tettek.” ............. 156 12.9 „Én soha nem unatkozom. Miért? Mert én nem gondolkodom.” 157 12.10 „Brahman formájában a Paramatman hasonlóképpen továbbra is boldog, a helyzettől függetlenül.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ....................................................................................................... 157 12.11 „A test, amelyben benne van az Én tudása, szükségképpen fényt áraszt magából.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................ 158

20 | Tartalom

12.12 „Mindenkit az egyetlen valóság részeként látni, a jnaninak ilyenfajta jellemzője.” (Sri Siddharameshwar Maharaj)................. 158 12.13 „Miután rátalálsz önmagadra, a testet valótlannak ismered fel.” (Sri Siddharameshwar Maharaj)..................................................... 159 12.14 „A felébredett számára minden Egy. Nincs kettősség.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................... 159 12.15 „Csupán a megszabadult ember szűnik meg aggódni az evilági élet miatt. Külsőleg és belsőleg a teljesség, a megingathatatlan elégedettség jellemzi.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ............... 160 12.16 „Csak hallgass, elmélkedj, meditálj, ezek a felébredett ismertetőjelei.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................... 160 12.17 „Amint az Ént felismerted, semmi nem korlátozza a cselekvésedet.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................... 161 12.18 „A felébredett személy tudja, hogy egyedül az Én valóság, és hogy minden más csak gondolatok játéka.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ......................................................................................... 161 12.19: „A valódi spirituális tudás ismertetőjele, hogy az ember minden kétségtől mentes.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ..................... 161 12.20 „Időzz létezésedben, vagyis az Én-természetben.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................... 162 12.21 „Még ha felébredetté vált is valaki, az Én elhagyásakor össze fog zavarodni.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ................................. 162 12.22 „Egynek lenni saját természeteddel, ez a fő követelmény a felébredett személy számára.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .. 163 12.23 „Mindezen káosz az illúzió káosza. Bármik is legyenek az objektumok, hagyd, hogy azok legyenek, amik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ........................................................... 163 12.24 „A cselekvőség a Mayában nyugszik, a nem-cselekvőség pedig a Brahmanban.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ............................ 163 12.25 „A jnani számára teljességgel nyilvánvaló, hogy ő Brahman.” Srí Siddharameshwar Maharaj ............................................................ 164 12.26 „Tartsd meg a hitedet látatlanban, ami túl van az okság birodalmán.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .............................. 164 12.27 „A szentnek az a jellemzője, hogy nem a szerint jár el, a mi az eszébe jut.” (Sri Siddharameshwar Maharaj)................................. 165 Tartalom | 21

12.28 „Aki megértette a nem-elme útját, annak nincs gondja. Ő mindig saját Énjében van elmerülve.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) ... 165 12.29 „Aki megszilárdul saját Énjében, azt mondja, „mindent átható, teljes, és minden szívben benne rejlő vagyok.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .......................................................... 165 12.30 „A felébredettnek egyáltalán nincsenek fogalmai vagy gondolatai.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .................................................... 166 12.31 „A szent igazi jellemvonása, hogy nem tekinti a világot valódinak.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) .................................................... 167 A Sri Ranjit Maharaj által használt kifejezések szójegyzéke .................. 168

22 | Tartalom

1 1. fejezet Január: A világ illuzórikus természete 1.1 „A világ nem valóságos.” A világ nem külsőleges. A világnak az észlelése spontán módon történik, az Énben, a valóság nem változó háttere előtt, hasonlóan az álomhoz, amely az alvás során zajlik. Te ez az Én vagy, és nem egy individuum, de elfelejtkeztél róla. Valójában az elfelejtkezettnek látszó individuális személy is spontán történik, az álom egyik karaktereként, miközben az Én békésen pihen saját teljességében, Vishnu-ként alszik a kozmikus óceánban. Ha a világ megjelenik, tudatossággal rendelkezik; ha semmi nem jelenik meg, akkor tudatosság sem. A világ, amely megjelenik, lehet álomvilág, vagy lehet ez az ébren lévő világ. A megjelenés és annak észlelője együtt jelennek meg, és nem elkülönültek. Mind az álomvilág, mind az ébrenléti világ eltűnik, amikor mély álomba merülsz. Ha valóságosak lennének, maradnának.

1.2 „A test halott ebben a pillanatban.” A test egy olyan szerkezethez hasonlít, amely elektromos energiához kapcsolódva működik, és a táplálás lekapcsolásakor megszűnik működni. Maga a test, mint szerkezet, egy tehetetlen dolog –semmilyen életet nem él saját magától. A testet megelevenítő élet olyan erő, amely meghaladja az individuális létező értelmét. Mi a természete az erőnek, amely életet ad mindennek, ami él? Ez az erő tiszta tudás, vagy univerzális tudatosság. Amíg ezzel az erővel összekapcsolódik, addig az, amit életnek nevezünk, jelen van. Még akkor is jelen van, amikor a test és elme a mély álomnak (álomtalan alvás) nevezett állapotba merül, amit az is bizonyít, hogy amikor reggel felébredsz, azt mondod, „de jót aludtam”. Ilyen tapasztalat lehetetlen volna, ha az erő nem lenne folyamatosan jelen az alvás állapotában is. Ez az erő arra sarkall két élő sejtet: egy férfit és egy nőit, hogy egyesüljenek, és megformáljanak egy durva fizikai testet, először is, majd azzal folytassa, hogy felnöveszti, éretté teszi azt. Egy ideig rábízza magát a testre, és végül leveti a testet. Hova távozik az erő? Nem távozik sehová, mivel mindent átható. A test szétesik, és visszatér a durva elemekhez, amelyekből kialakításra került. Január: A világ illuzórikus temészete | 23

1.3 „Legyél mindig bátor! Mondd, hogy semmi nem valóságos!” Ha azt mondod, „semmi nem valóságos”, ez egy bátor cselekedet, mivel ehhez a kijelentéshez semmiféle támogatást nem kapsz a világtól. Ha az újságot olvasod, rokonaidat kérdezed, vagy körülnézel bárhol a világban, nem fogsz semmilyen bizonyítékot találni, amely alátámasztaná ezt. És ami a legrosszabb, hogy saját észleléseid sem támasztják alá – saját szemed a világot különböző objektumok kollekciójának látja, és elméd általában ezt igaznak tartja. Maharaj mégis azt mondja, hogy aki a világot valóságosnak tartja, az aspiráns marad, míg, aki nem tartja azt valóságosnak, megvalósult személlyé válik. Ez az, ami miatt a hit olyan fontos. Csak a Mesterbe vetett hit teszi lehetővé, hogy kitarts a gondolat mellett, hogy nézőpontja a helyes. Egész addig a hitre kell támaszkodnod, amíg te magad rá nem eszmélsz annak igazságára, amit ő közöl számodra. Aspiránsként a Mesterbe vetett hit valóban a legerősebb fegyvered lehet. Semmiben nem különbözik a kegyelemtől. Képes széttörni minden korlátot, amelyet az illúzió állít törekvésed útjába, és képes szertefoszlatni a tudatlanság fátylát. Ahol hit van, ott a Mester tanításának az elfogadására és megértésére irányuló hatalom ugyanúgy jelen van.

1.4 „A világ csak gondolat.” Képzeld el, mi történne, ha hirtelen gondolatok nélkül, és a gondolkodás lehetősége nélkül találnád magad! Hogyan jelenne meg akkor a világ számodra? Látnál bármiféle, különálló objektumokból álló világot? Képes lennél felismerni ezt a szobát, ezt az oldalt, ezeket a szavakat? Képes lennél érzelmeket tapasztalni? Nem ismernél fel semmilyen objektumot, és nem látnál semmit, önmagadat kivéve. Saját tudatod alkotná a valóság egészét. Az úgynevezett objektív világ; vagyis a világ, amely látszólag különálló objektumokkal van tele, valójában illúzió. Csak nevekként és formákként létezik. Az elme nem oka a világ e kivetítésének, egy mechanizmus csupán, amelyen keresztül az isteni erő (tiszta tudás, vagy univerzális tudatosság) működik. Ez a tudatosság mindent áthat, és így mögöttes valósága a látszólagos objektumoknak, beleértve a személyt, aki észleli azokat.

1.5 „Ne aggódj semmi és senki miatt, mert minden semmi.” A megvalósult személy semmit nem lát, az Én-en kívül. A valósággal összehasonlítva, ami megnyilvánul, nem más, mint múló előadás. A félelemnélküliség abból a tudásból származik, hogy nem fogsz megsemmisülni. 24 | Január: A világ illuzórikus temészete

Ezért mesélte Maharaj a példát, hogy amikor jön valaki, és revolvert szorít a fejedhez, képesnek kell lenned azt mondani, hogy „Rendben van. Csak a név és a forma, ami meghal. Én nem halok meg.” Szélsőségesnek tűnhet, de ez egy olyan közlés, amely rámutat a célra. Mindaddig, amíg aspiráns vagy, természetesen félnél egy ilyen szituációban, mert annak bizonyossága, hogy te nem a test vagy, nem áll fenn. Bizonyosság alatt azt értem, hogy minden kétség felett álló módon tudod a választ a „Ki vagyok én?” kérdésre. A halálfélelem nyilvánvaló jele tehát annak, hogy még meg kell találnod a választ erre a kérdésre.

1.6 „Az összes ékszer semmi más, csak arany.” Amikor Indiában arany ékszert értékesítenek, az értéket az arany súlyának megfelelően kalkulálják. Öt karperec például 100 grammnyi arany, és egy nyaklánc ugyancsak 100 grammnyi arany. A forma hol ilyen, hol másmilyen, ami számít, a mögöttes szubsztancia. Ezen analógia alapján a különféle formák, amelyek a világban találhatók, nem különböznek Brahmantól, a mindent betöltő tudatosságtól. Valójában semmiben nem különbözik az egyik ékszer a másiktól, amíg csupán az aranyat tekinted. Ugyanígy nem különbözik semmiben az egyik forma a másiktól, ha megérted, hogy mindegyik mögött egyetlen valóság húzódik meg.

1.7 „A test csupán egy rajtam lévő burkolat.” A Vedanta szerint valójában a test az öt burok, vagy kosa egyike csupán. Mindezen burkok, a legfinomabbtól a legdurvábbig (a testig), csak megjelenések a valóság filmvásznán. Ha a testet független létezéssel bíró valaminek tekinted, hibát követsz el. (Szent Tukaram azt mondta, „Botrányos hibát követtem el, amikor a testet valóságosnak tartottam”.) A test illúzió. Jön, marad egy darabig, majd megy. A problémák akkor jelentkeznek, amikor önmagadat ennek az illúziónak tekinted. Ha az illúziót illúziónak látod, nincs probléma; fennmaradhat, anélkül, hogy bármilyen bajt okozna.

1.8 „Mikor a lélegzet elillan, semmi nem marad.” Lényedet a durva fizikai test jelenléte miatt tekinted élőlénynek. A test által elfogyasztott táplálék feldolgozásra kerül, és e feldolgozás legfinomabb következménye az „én vagyok” tudomás. E tudomás teszi lehetővé számodra a világban való tapasztalást, és cselekvést. A Vedanta szerint a test lélegzeteinek száma előre meghatározott, és e szám elérésekor a test elpusztul. Ezután semmi nem marad, mivel a tudomás a testtől függ, és a világ egész megjelenése a tudomástól függ. Ha önmagadat az „én” fogalmával azonosítottad, akkor rettegni Január: A világ illuzórikus temészete | 25

fogod a halált, mert a halál ennek az „én”-nek a végét jelenti. Az Én-ismeret révén azonban megérted, hogy valódi lényed meghaladja a tudomást. Azt is tudni fogod, hogy nem lesz rá nagyobb hatással az „én” fogalom eltűnése, mint amekkora hatással annak jelenléte volt.

1.9 „Az igazat mindig igaznak, a hamisat mindig hamisnak mondd.” Az egyik féle szemlélet szerint az élet alapvető problémája a hiánytalanságnak, a teljességnek a hiánya. Ekkor úgy próbálod megtalálni a megoldást a problémára, hogy a boldogságot külső dolgokban keresed. E tévedés alapja annak a feltételezésnek a vitán felül álló elfogadása, hogy a világ valódi. Maharaj ezért arra ösztönözte tanítványait, hogy folyamatosan kérdőjelezzék meg ezt a feltételezést, és forduljanak szembe vele, ellenkezőjének az állításával. Ezen állítás célja a helyes gondolkodás szokásának a kialakítása a régi, hibás gondolkodás helyett. E megközelítésnek természetesen korlátai vannak. Az alapvető probléma az Én-tudatlanság problémája, és ez csak Én-megismeréssel oldható meg. A megfelelő gondolkodás, a helyes ideák ismételgetése értelmében, nem öncél, hanem csak az eszközök egyike, egy módszer, hogy az elmét kifinomulttá tegyük, és előkészítsük a „ki vagyok én” megértéséhez.

1.10 „Minden semmi.” Miféle logika az, ami szerint a "minden" és a "semmi" azonos? A "minden" jelentése ez esetben az észlelhető objektumok összessége, beleértve a gondolatokat és érzéseket, valamint a durva objektumokat. Mindezekre együttvéve az Upanishadok "ez"-ként (idam) hivatkozik, szemben az "az"-ként (tat) hivatkozott valósággal. A "semmi" azt jelenti: nem bírni önálló létezéssel. Megjegyzendő, hogy a "semmi" nem azt jelenti, hogy "semmilyen létezéssel nem bírni". Azt jelenti, hogy a létezés, az objektumok csak látszólagosak (a tradicionális Vedanta tanításában mithya). A megjelenés a mögöttes valóságtól függ, épp úgy, ahogy a hullámok a mögöttes óceántól függenek. A hullámok önmagukban nem léteznek. Egy bizonyos értelemben léteznek, a "hullámok" fogalom-szó miatt, amelyeket címkeként használunk, mint ahogy megcímkézzük az "óceán"-t is, amelynek a hullámok a részeit képezik. Azonban, sem a hullámok, sem az óceán semmi más valójában, mint víz.

1.11 „Semmi nem történik, és semmi nem valódi.” Gondolj azokra az eseményekre, amelyek tíz évvel ezelőtt ezelőtt történtek veled. Mi maradt mindabból, amik akkor történtek, a szenvedésekből és szívet tépő fájdalmakból, örömökből és lelkiállapotokból? Hová lett mindez? Eltűnt, mintha soha nem létezett volna. Ugyanez történik a mai tapasztalataiddal. Eljött 26 | Január: A világ illuzórikus temészete

ez a valóságos pillanat, magával hozva az ő sajátlagos élményét, csak azért, hogy semmivé váljon, szinte azonnal. Amikor a test a halál kapujába érkezik, mit lesz az egész élet végösszege? Mi lesz a végösszege a valóságnak, amely az elmúlt tapasztalások révén felhalmozásra került? A válasz: nulla. Semmi nem történik, és soha semmi nem történt. Mindez álom volt. Csak a nem változó háttér, amely ellenében mindezen tapasztalatok megjelennek, és elhalványulnak, ami valódi. Shakespeare írta A vihar-ban: S mint ez az anyagtalan látomás, a felhő-sapkás tornyok, paloták, a szép templomok, sőt maga a föld, és rajta minden, föloldódik egyszer és mint ez a ködből lett maszkabál, nyomtalan elszáll.

1.12 „ Légy közömbös a dolgok iránt, mert azok nem léteznek.” Tegyük fel, hogy felébredsz egy álom közepén, és látod, hogy abban mozogsz és működsz. Látod az összes díszletet, és az összes embert, beleértve önmagadat. Ugyanakkor, továbbra is tudatában maradsz önmagadnak, mint annak a valakinek, akiben az álom zajlik. Nem volnál ez esetben teljesen közömbös az álombeli tárgyak és körülmények iránt? A ráébredett személyt ez a fajta közömbösség jellemzi. A világ objektumai iránti pártatlanság természetes, minden erőfeszítés nélküli dolog, egyszerűen azért, mert azok semminek látszanak.

1.13 „ Ha azt mondod "mindez tévedés", király vagy. Ha azt mondod "ez valóság", rabszolga vagy.” A dolgok nem azok, aminek látszanak. Az az elterjedt gondolat, hogy az ember egy olyan személy, aki a saját életét éli, illúzió. Valójában mindez a teljesen szabad tudatosságban létezik, ami nincs bevonódva a világ önszabályozó színielőadásába. Aki tudja, és érti ezt, az a király, az a személy, aki minden törvény felett áll. A tudatlan személy, aki a színielőadást valódinak tekinti, a test és a lélek rabszolgaságában marad.

1.14 „Semmi nem rossz, semmi nem jó, mivel nincs.” Maharaj gyakran mondta, hogy nincs rossz és jó a világban. Ezzel az volt a szándéka, hogy emlékeztessen bennünket, miképpen vannak a dolgok a valóságban. Ha valami nem valódi, mi értelme azt mondani, hogy az jó vagy rossz? A különbség csak annak számára megalapozott, aki a világ formájával Január: A világ illuzórikus temészete | 27

azonosul, valódinak tartva azt. A jó és a rossz fogalma nem más, mint képzelődés, és nem alkalmazható semmire, mint illúzióra. Az Én tisztaságában és szentségében nincs kettősség. Valójában az Egységben egyáltalán nincs fogalom.

1.15 „ Az elme mindig a valóságból kifelé visz.” Ha az óceán egy hulláma volnál, és önmagadat különönálló individuumnak kezdenéd gondolni, ily módon, a felszínen élnél és verdesnél, és elveszítenéd a kapcsolatot a valóságoddal, ami a víz, amiből vagy. Ez az, ami a tudatlan elmével történik. Nem különálló Brahmantól, az egyetemes tudatosságtól, csupán magára vette a gondolatot, hogy ő különálló. Amíg ez az illúzió fennáll, az elme fenn fogja tartani a látszatot, hogy el vagy különülve a valóságtól.

1.16 „A világ, amit látsz, semmi más, mint a valóság tükörképe. Tükörkép nem lehet valódi.” Maharaj itt egy másik lehetőséget kínál annak az ideának a megközelítésére, hogy a világ nem valódi. A valóság abszolút tudat, de nem észleli önmagát, mivel Egy. Annak érdekében, hogy az abszolút tudat legalábbis tudjon róla, hogy létezik, meg kell nyilvánítania önmagát, és kettővé kell válnia. A világ a tükör, amit az Abszolút tart fel, hogy önmagát lássa. A tükröződésnek nincs önálló léte. E megnyilvánulási cselekmény által jön létre a kettősség, és jelenik meg a kettősségben az egész világ. Az Amritanubhav első fejezetében Jnaneshwar, a tizenkettedik századi nagy Maratha szent, a világnak ezt a megjelenését úgy írja le, mint Shiva (a megnyilvánulatlan Abszolút) és Shakti (a megnyilvánító isteni erő) játékát: Az Ő révén, Válik az abszolút üresség a megnyilvánult világgá; De az Ő léte az Ő Urától származik. Shiva maga vált az Ő kedveltjévé; De az Ő jelenléte nélkül, Nem létezik univerzum.

1.17 „Ha azt mondod, hogy a tükörkép valóság, akkor el vagy veszve.” Bizonyára nagyon különös lenne, ha arcodat látván a tükörben, azt feltételeznéd, hogy abban egy személy van. Tökéletesen nyilvánvaló, hogy az ember az oka annak a tükörképnek. De a világgal nem ez történik, általában. Az elme kifelé fordul, és valódinak tartja a tükörképet, és elfelejti, hogy minden megjelenés teljes egészében annak a személynek a létezésétől függ, aki észleli azt. A világ illúziójának eredendő oka, a valódi Énedről való elfelejtkezés. Úgy emlékszel, és gondolsz önmagadra, mint testre, elmére és egóra. Ahhoz azonban, hogy egóként emlékezz önmagadra, el kell felejtened, hogy te az Én, a valóság vagy. Amikor elfelejted, hogy te az Én vagy, elvesztél, mivel nem ismered fel, hogy a 28 | Január: A világ illuzórikus temészete

tükörképek nem elkülönültek az Éntől. Úgy tűnik, hogy saját létezéssel, vagy élettel bírnak.

1.18 „Mindaddig, amíg kettősség van, semmilyen boldogság nem lehetséges.” A kettősség az egyéni létezés érzetével együtt jelenik meg. Ez egy árukapcsolás. Amint előfizettél az „én ez vagyok”-ra, automatikusan megkaptad az „én nem az vagyok”-ot is. A kettősség ily működésének elkerülhetetlen velejárója, hogy minden mástól elkülönültnek érzed magad, hogy minden mást „nem-én”-ként észlelsz. Valójában még elképzelni sem tudod az Én-t, ami mindig vagy, hanem úgy gondolsz rá, mint valamilyen tőled elkülönülő dologra. Úgy gondolsz rá ezután, mint egy elérni szükséges objektumra, és elkezded keresni önmagadat! Mi lehet nevetségesebb? A kettősségben minden elromlik. Magától értetődik, hogy a boldogság, az egyik a leggyorsabban múló íz, ilyen zavaros körülmények között nem lehetséges.

1.19 „A szenvedés kereke azért forog, mert azt mondod, hogy az enyém.” Az „enyém” fogalmának csak a kettőség és elkülönültség kontextusában van értelme. Az Egységben, semmi olyan nincs, ami az enyém, ahogy semmi olyan sincs, ami nem az enyém. A világtól és önmagadtól való elkülönültség szenvedése azért következik be, mert elfogadod az „én” fogalmát. Mivel átvetted a leszállított fogalmat (ahogy Sri Nisargadatta Maharaj mondta), a vele leszállított összes több fogalmat is át kell venned: „szenvedek”, „hiányolok valamit”, „oda kell rá figyelnem, ami az enyém”, és így tovább. A szenvedés kereke tovább forog, amíg az én-fogalmat el nem veted, mint hamisat.

1.20 „A kettősség hoz létre téged.” Az individuális emberi lény illuzórikus élete valódi természeténél fogva kettősség. Az egész világ megjelenése az elgondoláson alapul, hogy „én” itt vagyok, és a világ odakint van. Ez a felosztás fogalmi, és semmilyen alapja nincs a valóságban, amely Egy. Honnan származik a dualitásnak a fogalma? Magába a tudatosságba van beépítve. Minden élőlény a tudatosság egy formája, és „én vagyok” érzettel rendelkezik, az emberben gondolatként, és más érző lényekben egyéni létérzésként. Ez természete a megnyilvánult tudatosságnak. Nem tudod elkerülni a kettősséget, hiszen tudatában lenni önmagadnak, mint „én”-nek azt jelenti, hogy tudatában lenni a „nem-én”-nek, ami minden más. Ez az állapot kerül meghaladásra annak a megértésével, hogy az „én” nem az elkülönült individuumra vonatkozik, hanem a nem-kettős valóságra, ami az alapját képezi annak. Január: A világ illuzórikus temészete | 29

1.21 „Akármit látsz, az nincs. Üresség, semmi.” A huszadik századi atomfizika bebizonyította, hogy az anyag nem más, mint energia. Ez az evidencia néhány ezer évvel azt követően került nyilvánosságra, hogy az ősi India bölcsei ugyanezen igazságot az Upanishadokban kinyilvánították! Az emberi test fizikai szemei természetesen nem látják ürességnek vagy energiának a tárgyakat. A vizuális érzékelés korlátai miatt színes, élekkel határolt formákkal rendelkező tárgyakat látunk, amelyek elkülönülni látszanak a többi formáktól. A szilárd, háromdimenziós tárgyaknak ez a látásmódja nem „korrektebb”, mintha az ember fényes, alaktalan, eleven lényeknek látná azokat. Azonban, ez az, amihez hozzászoktunk. A Vedanta megállapítja, hogy a világ tárgyai csupán „namarupa”. Nama jelentése név, és rupa jelentése forma. A formák és neveik az érzékelés és felismerés mentális folyamatának velejárói. Mindkettő a nem-kettős valóság kivetítései, hasonló módon, ahogyan a képek a filmvászonra vetülnek. A képek színes fények csupán, a fény maga színtelen. Jóllehet a tárgyak formával rendelkeznek látszólag, és nevükön ismertek, mégsem különülnek el a tértől, ami áthatja őket. A tér teszi lehetővé a világ valamennyi formája megjelenését. De a valóság kifinomultabb a térnél, mert tudatában van annak.

1.22 „A valóság mindig valóság marad. Ami nem valódi, az soha nem létezett.” Mit jelent az, hogy valami valódi? Azt jelenti, hogy létezik, valóságos. A valóság nem fogalom vagy fogalmak halmaza, hanem egy arra mutató szó, ami soha nem jön, és soha nem megy, amire mindig építeni lehet. A valóság, igazság, létezés szavak mindannyian arra mutatnak, ami mindig megmarad. Az igazságnak állandó léte, vagy létezése van. Másfelől, ami nem igaz, annak semmi realitása, és nem képes létezni, soha nem is létezett.

1.23 „Minden illúzió, de az illúzió megértéséhez illúzióra van szükség.” A Mesterrel való találkozás, és a Mester tanításainak az elfogadása illúzióban következik be; mintegy álombeli találkozásként. Annak megértéséhez azonban, hogy az illúzió az illúzió, szükség van átmenni a tudás megszerzésének, és annak önmagadon való alkalmazásának a fázisán. A tudás, amit a Mester a tanítás formájában biztosít, azon értelemben, végső soron nem igaz, hogy a tanítás lényegében az aspiráns számára felkínált fogalom rendszer csupán, egy módszer, amely lehetővé teszi saját tapasztalataink a megértését. Az illúzión

30 | Január: A világ illuzórikus temészete

belüli fogalmak és koncepciók bármilyen hasznosak, akkor is illúzión belüliek, és így nem igazak. A mester tanítását az aspiráns a Mesterbe vetett hite miatt fogadja el, jóllehet a Mester és az aspiráns közötti elkülönültség végső soron szintén hamis. Mindennek dacára, az aspiránsnál megértés és önmegvalósulás következik be. Amint a felismerés történt, a Mester tanításaira nincs többé szükség, éppen úgy, mint amikor a szárazföld elérésekor otthagyod a hajót a vízparton.

1.24 „Ha nem igaz, csak hadd legyen. Miért kellene károsítani, vagy lerombolni, ami nincs?” Általánosságban azt lehet mondani, szükségtelen bármit is tenni az ember életének külső körülményeivel kapcsolatban. Ha aspiráns vagy, biztosítanod kell a Mestertől átvenni szükséges ismeretek átvételéhez és elfogadásához szükséges képességeket. Ettől eltekintve hagyhatod egyszerűen folyni az élet, eközben szabad idődet és energiáidat a tanítás megértésére összpontosítva. Az egó lebontásával való próbálkozás, vagy az elme gondolat árama megállításának erőltetése kontra produktív. Az efféle „erőfeszítések” csak erősítik az egó cselekvőség érzését. A megvalósulást követően nagyon világossá fog válni, hogy semmi nincs, amit meg kell tenni, mert a „cselekvő” hamis fogalma nem létezik. Az élet zajlik, az ő folyamatosan változó mintáival egyetemben, de a megvalósult személy egy marad azzal a nem változó valósággal, amely mindig ott van a háttérben.

1.25 „Mi van jelen, ha minden semmi? Mi az, ami valódi?” Maharaj gyakran mondta volt: „Semmi nem igaz.” Valaki feltehetné a kérdést: „Az Ön szavai bizonyára igazak?” De ő így válaszolna: „Nem, a Mester szavai nem igazak, és a Mester sem valódi.” Tehát mikor „semmi”-t mondott, valóban úgy is értette! Van egy módszer, hogyan kell ezt szemlélni, a "semmi" szót kettébontva a "sem mi"-t kapod, vagyis: "egyetlen dolog sem igaz." [angol szójáték „nothing” > „no thing”] Képzelj el egy mérleget, Nullával az egyik, Egyel a másik oldalán. Bármi, ami tárgyiasítható – gondolatok, érzések, érzetek, és tapasztalatok, valamint amiket a durva világ fizikai tárgyainak tekintünk – mindez a mérleg Nulla oldalára kerül, és úgy nevezzük, hogy „ez” (szanszkrit nyelven idam). A mérleg másik – az Egy – oldalára kerül, ami soha nem tárgyiasítható, de mindig jelen van. Ez nem „dolog”, és úgy nevezzük, hogy „az” (szanszkrit nyelven tat). Ez az, ami igaz.

Január: A világ illuzórikus temészete | 31

1.26 „Minden hamis, semmi nem igaz. Minden a rossz irányba halad.” Maharaj idézte olykor Mestere, Sri Siddharameshwar Maharaj egyik mondását, amelyet egy kis könyvben, a The Golden Day-ben írt le: „A világ a pokol felé száguld.” Ebben a könyvben, Siddharameshwar Maharaj azt kommentálja, hogy a huszadik század valamennyi találmánya és eszköze miatt hogyan növekedett a stressz és a boldogtalanság az emberek életében. A felgyorsult iramú, öröm orientált életmód hajszolása során egyre nagyobb hangsúly helyeznek a kielégülés keresésére. Kritikáját az 1930-as évek Indiájában írta. Mit mondana, ha az 1990-es években élne? Az úgynevezett „világi bölcsesség” befolyása szinte mindenkit csapdába ejt. A Vedanta szerint életek millióin is átmehetünk, mire bekövetkezik az a születés, amelyben vágyódás ébred Isten iránt, és az Ő kereséséhez szükséges összes képesség rendelkezésre fog állni. Csak akkor fog valaki a helyes irányba indulni, amikor ez a vágyódás jelen van.

1.27 „Amit tudsz, az semmi. Ha igaz, akkor nem vagy képes tudnia azt.” Az egónak jellemző vonása úgy vélni, hogy mindent, amit tud, azt tudnia kell. Sok ember beszél és cselekszik úgy, mintha pontosan tudná, mi a világ, a helyes életmód, a megfelelő viselkedésmód. Sohasem kérdőjelezik meg saját véleményük érvényességét. Tudósok, materialisták, ateisták, valamint az elfogadott vallások hívei általában, mindannyian úgy érzik, hogy ők birtokolják a valódi igazságot. És mindennek ellenére, mindeme tudományos és világi tudás, semmit nem ér. Tárgyak ismerete nem maradandó. Teljes egészében eltűnik, mikor a tudó aludni tér. Ami valóban létezik, az Én, nem ismerhető meg, mivel az nem tárgy. Láthatják-e a szemek önmagukat? Ízlelheti-e a nyelv önmagát? Ismerheti-e a tudó önmagát? Az Én az, ami te vagy. Nem tudsz kilépni belőle, hogy megismerd.

1.28 „Az illúzió nem képes valami többet hozzáadni a valósághoz, mert a valóság az alapja mindennek, ami van.” A világ tele van érdekes helyekkel, és csodálatos tájakkal, gyönyörű növényekkel és virágokkal, roppant változatos fajtájú állatokkal, és emberi lények sokaságával – egyiknek sincs semmilyen hatása az Énre. Nem adnak hozzá semmit a valósághoz, amikor megjelennek, és nem vesznek el semmit a valóságból, amikor eltávoznak. Valójában az Én az alapja mindennek, ami megjelenik, ő a forrás. Önmagában teljes és hiánytalan marad, ha világok milliárdjai vannak jelen, és teljes és hiánytalan marad, ha egyáltalán nincs megnyilvánulás. A szanszkrit ima, az Isha Upanishad első sorai a következőképpen fejezik ki ezt a nagy igazságot:


Om purnamadah, purnamidam purnat purnamudacyate Punasya purnamadaya purnamevavasisyate Teljes ez, teljes az, Teljességből teljesség keletkezik, Teljességből teljességet elvéve, Teljességet teljességhez hozzáadva, Teljesség marad egyedül.

1.29 „Amikor semmi nincs, akkor mindent csak hiedelem, és elmebéli fogalom.” Egy értelmezett világban élünk. A világnak nincs önmagában vett értelme; csak azzal az értelemmel bír, amit adunk neki. Egy kisgyermek nem tapasztalja a világ dolgait, a különböző tárgyakat, hanem csak saját magát a tapasztalja. Fokozatosan felhalmozásra kerülnek a fogalmak és meggyőződések, ezzel egyidejűleg testet ölt a világ, és ennek az alapján az „én” érzet. Semmi (nothing → no thing) nincs az ember saját létezése érzetén kívül. Minden (everything → every thing) abban található. A látszólagos teremtés sokfélesége az „én” érzetből bukkan elő, mint ahogy egy hatalmas fa is egy apró magból bontakozik ki. A durva világ megjelenése a finom világ gondolataitól és koncepcióitól függ, vagyis a kauzális világ terétől és semmiségétől. A kezdet előtt semmi nincs, és azután, a kezdetben, vala „az Ige.” Ez az ige az „én”.

1.30 „A testet alkotó öt elem visszatér az öt elemhez. Az energia visszatér az energiához. Csak a név és forma az, lévén illúziók, amelyek eltűnnek.” A halál bekövetkezésekor a durva test elemei visszatérnek a por és hamuhoz, míg a tiszta tudatosság beszennyezetlen maradva visszahúzódik az egyedi formából, amellyel addig azonosult. Amit mi halálnak nevezünk, az a névre és formára korlátozódik. Miért illúzió a név és a forma? Mert megjelennek és eltűnnek. Ha az időt milliószorosára tudnánk gyorsítani, láthatnánk, hogyan jelenik meg az emberi lény a semmiből, hogyan válik kisgyermekből gyermekké, felnőtté, öreggé, és tér vissza a semmibe egy pillanat alatt. Még egy Shakespeare hírneve is megszűnne, perceken belül. Az idő ilyetén tapasztalata kellemetlen volna, mert érzékszerveink a növekedés és pusztulás sokkal lassabb játékához vannak szokva. A megjelenés és eltűnés folyamatát azonban nem egy kevésbé „helyes”, hanem csupán az egyik alig ismertnek útnak kell látni. A valóság nem lép be ebbe a ciklusba; továbbra is megmarad annak a változatlan a háttérnek, amely előtt a születés és a halál játéka zajlik.

Január: A világ illuzórikus temészete | 33

1.31 „Habár minden létezni látszik, semmi nem létezik. Ez pontosan olyan, mint egy kártyatrükk.” Srí Nisargadatta Maharaj mondta, hogy habár a világ megjelenni látszik, nem mondható róla, hogy Létezik. Ami létezik, az valóságos léttel bír, míg, ami csak megjelenik, az nem valódi. A Maya hatalma hozza létre ezt a világot, és csap be minket az által, hogy az Ént tudatlansággal fátyolozza el. A tudatlanságban elfelejted valódi természetedet, mint az Ént, és sok más entitás közötti elkülönült entitásnak tekinted önmagad. Amíg az Énnek nem vagy tudatában, addig nem tudsz átlátni a látszólagos teremtés trükkjén. Az Én-tudomáshoz vezető Énkutatás eltávolítja ezt a tudatlanságot, és vele együtt az elkülönült entitásként való létezés illúzióját.


2 2. fejezet Február: A valóság természete 2.1 „Használd az erőt, hogy megismerd a valóságot.” A minden individuumban benne lévő erőt Sri Nisargadatta Maharaj úgy nevezi, hogy „tőke.” Ez az „én vagyok” tudomás, amely korlátozott időre jelent meg, és fektethető be. A tőke befektetésének a legjobb módja, ha a Mester tanításának a követésére használod egész végig, vagyis amíg az Én-tudomás el nem hozza a teljes meggyőződést, hogy valóban te a végső valóság, az Én vagy.

2.2 „Nincsenek korlátaim.” Ha a valóság bármi által korlátozott volna, nem lehetne többé Egy, és nem lehetne többé teljes. Ami korlátozott, annak attól elkülönültnek kellene lennie, ami azért nem lenne lehetséges, mert az már kettő lenne. Ez az, amiért a világ megjelenése nem tekinthető az Abszolúttól különállónak, hanem csak Annak a tükörképének. A korlátozásokat az elme rakja rá csupán, az elmére. Csak gondolatban szenvedsz korlátoktól, mint például a különálló individuumként való létezés fogalmától. Valódi természetedet illetően te a határtalan tudat vagy, mentesen mindenféle korlátoktól: idő, hely, és tárgyiság.

2.3 „Legyél mindig gondtalan. Ne aggódj semmi miatt.” Az aggódástól valójában csak egy megvalósult személy mentes teljesen, és éppen ez az egyik általános jellemzője az ilyen személynek. Mint ahogy sok, Maharaj által adott közvetlen utasítás, ez is egy jelzése a követendő iránynak, amire törekedned kell. Nem kell hajszolnod magad, ha nem tudsz azonnal gondtalanná válni. Ha azonban mind kevesebbet és kevesebbet aggódsz az idő múlásával, elnyered a szenvtelenséget (vairagya), és megszabadítod az elmét a világi kötődésektől. Ennek során egyre többet és többet értesz meg a tudásból, amit a Mester átadott.

Február: A valóság természete | 35

2.4 „Minden rá van filmeződve az én valódi természetemre.” A ráfilmeződés nagyon fontos fogalom az Advaita Vedantában, amint azt Shankaracharya és tanítványi vonala a hetedik században tanította. A ráfilmeződés koncepciójával magyarázzuk, hogyan lehetséges, hogy a világ megjelenése nem zavarja a nem-kettős valóság Egységét. A klasszikus példa a félhomályban szemlélt kötélre rávetített kígyó. A kígyó valódinak látszik, és valódi félelmet képes felidézni. Amikor azonban fény világítja meg, a kötél-kígyó eltűnik. Valójában, persze, soha nem volt ott. A kötél volt az egyetlen valóság. A képzeletbeli kígyó „feloldja” önmagát, vissza, annak mögöttes alapjába – a kötél az egyetlen dolog, ami valódi volt. Ugyanilyen módon vetíti rá az elme a világ minden látszólagos tárgyát a mögöttes valóságra.

2.5 „Ő mindent átható.” Az Amritanubhav első fejezetében Jnaneshwar költői módon írja le a módot, ahogy a végső valóság, vagy Parabrahman, amelyet itt Shiva isten jelképez, megnyilvánulttá válik, de anélkül, hogy nem-kettős természet zavarná meg. Érdemes az egész fejezetet újra és újra elolvasni, mert sikeresen közvetíti a paradox természetét a valóságnak, ami egy, és mégis kettő, ugyanakkor. Álljon itt egy jellemző versszak: Egyedül Siva az, aki benne él minden formában; Ő mind a férfi, mind a nő. Mivel e két komplemens uniója, Az egész univerzum ezért létezik. E módon jelenlévő mindenütt a valóság. Csakúgy, ahogy a nap is mindenütt a nélkül süt, hogy bármit veszítene magából, a tiszta tudás ereje is így eleveníti meg az összes élőlényt, anélkül, hogy forrása kiapadna.

2.6 „A világban csak egység létezik, kettősség egyáltalán nem.” Bármit is lát, vagy észlel az ember, minden a tudat megjelenése, de ez nem befolyásolja, illetve csökkenti a tudatot, semmilyen módon. Ez a megnyilvánult valóságnak a szépsége és misztériuma. A látott, és annak látója nem kettő, hanem Egyek, mint ahogy az árnyék sem létezik az őt vető tárgy hiányában, vagy, ahogy a nap sugarai sem különíthetők el a naptól magától. Az Én az egyetlen valóság, az egyetlen Egy. Az Én a forrása mindennek, ami megjelenik. A világ nem áll kívül az Énen, de az Ént nem foglalja magában a világ. Továbbra is érintetlen csakúgy, ahogy a tükör sem változik a tükörkép által, ami megjelenik benne. Álljon itt két további versszak az Amritanubhav első fejezetéből: 36 | Február: A valóság természete

A nap ragyogónak látszik, a sugarai miatt, De maga a nap az, amely előidézi a sugarakat. Valójában, a tündöklő nap, és annak ragyogása Egy és ugyanazok. A tükörképhez tárgy szükséges; Tükörképet látva egy tárgy létezésére következtetünk. Hasonlóan a legfőbb valóság, amely egy, Kettőnek látszik.

2.7 „Minden nap ma van. Nincs idő és tér a valóságban.” Az elme számára nem lehetséges annak megértése, hogy nincs idő, vagy tér, mert a gondolkodási folyamat maga, időn és téren alapul. Az idő és tér fogalmainak előzetes feltételezése nélkül nincs miről gondolkodni. Ezért, fel kell, hogy tételezzen az ember egy hamis állapotot, mielőtt akár csak vitathatná is a teret és időt! Megszokott emberi életünk megannyi vágya a jövőbe irányul. De létezik-e valahol ez a jövő? Kizárólag mentális konstrukció, fantázia. Amikor holnap beteljesedik, ma lesz belőle. Azért hisszük azt, hogy létezik idő, mert elképzeljük a holnapot, és emlékezünk a tegnapra. Idő azonban nem létezik a valóságban, ahol a fogalmak nem képesek elérni azt. A Vedanta szerint a valóság próbája az, hogy megvizsgáljuk, hogy valami örökkévaló (nitya), vagy pedig időhöz kötött. Az örök nem nagyon, nagyon, nagyon hosszú időt jelent, mint ahogy a végtelen sem nagyon, nagyon, nagyon nagyot jelent. Ez az ellentettje, vagy tagadása az időnek. Az örökkévalóságban olyan, hogy idő, nem létezik. Az Énben csak tiszta létezés van, amely mindig egész és teljes, és amely soha nem jön és megy. Az idő ritmusát, a durva világban, a test légzése tartja fenn, belégzés és kilégzés, újra meg újra. De abban az ürességben egy lélegzet már elment, és mielőtt a következő lélegzet megérkezne, a valóság mindig, már, jelen van.

2.8 „Az erő nulláról keletkezik, de a valóság meghaladja azt.” Brahman a valóság, az ő eredeti, megnyilvánulatlan aspektusában. Amikor Brahman aktívvá válik, Mayaként nyilvánítja meg önmagát. A Maya nullatermészetű – valójában nem létezik. Egy (Brahman/valóság) van, tehát, és nulla (Maya). A Vedanta Brahmant és Mayát együtt nevezi Ishwarának, amelyre Maharaj mint erőre utal. (Megjegyzendő, hogy ha egyhez nullát adunk, az eredmény továbbra is egy!) Az erőnek szabadságában áll annyi formát teremteni, amennyi csak szükséges, hogy eleget tegyen a végtelen bővülés iránti Február: A valóság természete | 37

természetes késztetésének. Ennek véghezviteléhez olyan lényeket teremt, amelyek az egyre fokozódó mértékű tökéletesedés érzékszerveivel rendelkeznek. Minden ilyen alkalommal azonban, az alap nulla marad. Emiatt, semmi nem állandó, minden átmeneti. Bármi jelenjék is meg, annak előbb-utóbb vissza kell térnie a nullához, ahonnan megjelent. Ezért minden tapasztalat tünékeny. Semmit nem tartható fenn; minden tovaillan, mint az ujjak között a víz. Semmi nem valódi, amit az erő teremti, mivel nulláról keletkezik. A valóság, Brahman azonban Egy, és nitya, örökkévaló. Soha nem jön, és soha nem megy.

2.9 „Ő mindenütt jelen van. Ő nem a test, és én vagyok Ő.” Mi lehet nagyobb csoda annál, mint most itt ülni, könnyedén lélegezni, és tudni, hogy élsz? Az élet mindenütt jelen van, és időnként érezni vagy képes saját tudatosságod erejét, ahogy mindent körülvesz, ami a tudatosságba belép. Az erő, amit érzel, energiával telíti a testet, és teletölti az „én-vagyokság” fényével. És az „én-vagyokság” érzete mégsem erre a látszólag individuális személyre összpontosul – messze túlmutat rajta, a tiszta tudás, az egyetemes tudatosság határtalan és időtlen birodalmába. Ez csak az egyik egyszerű hiba, amit elkövetsz: azonosítani a határtalan tudatosságot a korlátozott és idő-kötött testtel. Semmi sem képes korlátozni az Ént, ami vagy, Annak szabadsága abszolút. Ez egy olyan szabadság, a mely soha nem ismert rabságot. Az Upanishadokban megtalálható „én vagyok Brahman” kifejezést mahavakyának (nagy mondásnak) nevezik. Egy másik mahavakya a „tat tvam asi” (te Az vagy). Mindkét mondás egyaránt ugyanazt az igazságot fejezik ki. A mahavakya azt az üzenetet hordozza, hogy nem ez az „én”, nem ez az individuum vagyok, hanem „Ő” vagyok, a mögöttes valóság, teljes egészében véve. Nyilvánvaló, hogy az óceán nem fér bele a hullámba! Az inkább a koncepció, hogy ami „én” vagyok, mikor felismerem igazi természetemet, nem különbözik az alapjául szolgáló valóságtól. A hullám semmi más, mint víz. Ez az „én Ő vagyok” jelentése.

2.10 „Az alap valódi; én én nélküli vagyok, de az nem beszél.” Négy szintről beszélünk, az első a mahakarana test, amelyben a létezés tiszta tudása biztosítja az alapot a három alsó testben keletkező minden gondolathoz. Ez az alap valódi – soha nem tagadhatod saját létezésedet. Azonban, e létezés mentes a tudatlanság fátylának a következményétől, ami azt jelenti, hogy nincs többé azonosulás az „én” és a fizikailag korlátozott és idő-kötött egó között. Ezen a szinten nincs jelen ez az illúzió. A tiszta tudás van jelen, mint alap („én nélküli én”), de nincsenek fogalmak vagy gondolatok, így ez a tudatosság nem beszél. 38 | Február: A valóság természete

2.11 „Mi a valóság? Én nélküli Én.” Az „Én” szó, akárcsak az „én”, arra mutat vissza, aki azt kimondja. Ez a „visszaható” szó az örök szubjektumra mutat, nem pedig annak egy tárgyára. Az Én szó valódi tulajdonosa az Egy, aki mindig jelen van, a valóság valódi eszenciája, a valóság Maga. Nagyon szent szó, ezért írjuk nagy „É” betűvel. Másfelől viszont, a kis egó-ént kis „s” betűvel írjuk, jelezvén annak jelentéktelenségét. Visszautasítandó, elvetendő, mivel egy szélhámos. Ez a csalárd én megrabol téged attól a veled született jogodtól, hogy magadat annak tudd, aki valójában vagy, az egyetemes és örökké szabad Én-nek, minden Énjének.

2.12 „Mindenütt én vagyok, és egyáltalán semmi más nincs.” Az elme nagyon sokáig nem érti az Egységet. Amikor megérti végül, csendessé válik, és megszűnik fenntartani a többszörös én koncepcióját. Maharaj itt azt mondja, hogy „én vagyok mindenütt”, ezzel arra mutat rá, hogy a te saját Éned az Énje mindennek. Nincs másik Én. A mindenhol vagy megértése nem azt jelenti, hogy egy hirtelen kapott mágikus erővel átlátsz valaki másnak a szemgolyóján. Azt jelenti, hogy nem képzelsz többé „valaki mást” különálló létezőnek. Ezzel szemben a létezés Egy, és ez az, amit saját létedként, vagyis az Én-ként, a szubjektumként tapasztalsz. A tudatosság önmagát látja, mint a világot.

2.13 „Én nem a test vagyok. A test egy szomszéd.” A tudat forrása nem a testben található. A test ugyanúgy tárgya a tudatosságnak, mint ahogy a szomszédod is a tárgyát képezi. Nincs rá ok, hogy miért ne lehetnél barátságban a testtel, amíg úgy látod, hogy szoros együttműködésben élsz vele. Ne tartsd azonban önmagadnak. Az ő bajai nem a te bajaid. Egy nap, mikor eljön az ideje, a test el fog tűnni, anélkül, hogy a beleegyezésedet kérné, ugyanúgy, ahogy megjelent. Szükség van az emberi születésre, hogy átvedd ezt a tudást a Mestertől, így a legjobb, ha hálás hozzáállást tartasz fenn, és a testet az Énmegismerés érdekében használod.

2.14 „Minden a jó érdekét szolgálja.” Az elme ezt nem képes önmagától megérteni, mert valójában ez az életmódról szóló olyan kijelentés, amely meghaladja az elmét. Ez az intuitív megértés terepe. Tökéletes ez az állapot, amit érezni lehet, de szavakba önteni nem. Minden a jó érdekét szolgálja. Igen, ez így van. Ha azonban ezt az igazságot továbbmondanád mások számára, akik szenvedést tapasztalnak, ostobának és Február: A valóság természete | 39

tapintatlannak tartanának. Nincs logikus oka, hogy a miért érzi úgy a megvalósult személy, hogy minden a jó érdekét szolgálja. Ez a megértés csak úgy jelen van, és a megértés természete érzelmi jellegű, éppen hogy nem intellektuális. Az Ént ismerni azt jelenti, hogy első kézből ismerni a jóságot, mint az élet valódi lényegét.

2.15 „Én soha nem változom. A körülmények változnak.” A tudat, amellyel egy évesen, és amellyel 18 évesen rendelkeztél, pontosan ugyanaz, mint amellyel most rendelkezel. Te az a tiszta és határtalan tudat vagy. Amikor ezt minden kétséget kizáróan tudod, megszabadulsz a változó körülmények rabságából. Minden, ami nem igaz, ami illúzió, változik. Az egyik percbeli „én” nem azonos következő pillanat „én”-jével. Az emberi személyiséget a különböző „én”-ek sokfélesége jellemzi, amely „én”-ek egy örökké változó mintázat szerint jelennek meg, és foszlanak szerte, az örökké változó körülmények ösztönzésének megfelelően. Ezek az „én”-ek valamennyien az elkülönült individuumnak tekintett „én” hamis fogalmán, az úgynevezett egón alapulnak. Az egó egyik napról a másikra marad fenn, mintegy a személyiség valamiféle fókuszaként, de valójában semmi más, mint egy helytelen hiedelem, vagy feltételezés. Csak a tudat állandó háttere, az állandó létezés valódi.

2.16 „Jó vagy rossz, minden én magam vagyok.” Mindenkinek van elképzelése, hogy melyik ember jó, és melyik rossz, de ezek a fogalmak nem bírnak valóságalappal. Akármilyen „rossz”-nak is gondolsz valakit, biztos lehetsz felőle, hogy az érintett személy a saját tetteit jónak gondolja. Lehet, hogy gyilkosnak látod, de ő csak azt csinálja, amit kénytelen megcsinálni, és valójában nem „csinál” semmit. A szent megáldhat téged, és tudásban részesíthet, de ő sem „csinál” semmit. Az isteni hatalom miatt terem mindenki számára az ő saját korábbi cselekedeteinek megfelelő gyümölcs. Mind a Papa (helytelen cselekedetek), mind a punya (helyes cselekedetek) meg kell, hogy hozzák gyümölcsüket. Még a megvalósult személyeknek is vannak testi és elmebéli tapasztalatai, a már mozgásba lendült cselekvések (prarabdha karma) eredményeképpen. Ezek a változhatatlan törvények az individuális személy illuzórikus szintjére vonatkoznak, az Énre azonban nem. Az álmomban elkövetett jó és rossz cselekedetek valódinak tűnnek egy darabig, de mikor felébredek, tudom, hogy nem csináltam semmit. Ugyanígy, az álmom jó és a rossz karakterei sem mások, mint én magam.

40 | Február: A valóság természete

2.17 „Végső valóságnak nincs tudása és nincs tudatlansága.” Maharaj a „valóság” helyett gyakran inkább a „végső valóság” kifejezést használta, ezzel kívánta jelezni, hogy az ember valódi természete túl van egy lépéssel a tudáson, csakúgy, mint a tudatlanságon. Jnaneshwar az Amritanubhav-ban a következőt írta: A tűz, a kámfor megsemmisülésének folyamata során, Megsemmisíti önmagát is. Pontosan ez történik a tudással is A tudatlanság megsemmisítésének folyamata során. Az Én tudásának eljövetelekor a tudatlanság sötétsége nincs többé jelen. Az „én vagyok a test és az elme” hamis tudása helyébe az „én Ő vagyok, a valóság” helyes tudása lép. Mindazonáltal, a tudás nem azonos a valósággal magával. Tudással rendelkezni csak valamilyen dologról lehet, ami tárgyává válik a tudásnak. Ez soha nem történhet meg az Énnel, amely mindig a tárgyiasulást meghaladó marad, és így a tudáson túli marad. A „Én-tudomás” igazsága nem szó szerinti, mert az Én nem ismerhető meg. Valójában azt jelenti, hogy tudod, hogy az ember a végső valóság, és mindig is az volt. Minden aspiránsnak el kell eljutnia eddig a pontig. A Mestertől származó tudás elvihet téged az ajtóig, de belépned neked kell, és neked magadnak kell tulajdonba venned a házat. Akkor nem kell azt mondanod, hogy „én vagyok Ő, én vagyok Brahman” (vagyis tudás). Otthon maradsz, saját Énedben, erőfeszítés nélkül.

2.18 „Ne próbáld a valóságot megtalálni, visszaemlékezni rá, mert az mindig jelen van.” Valójában minden, amit Maharaj az „út”-ra vonatkozóan tanított, a megértés. Abszolút semmit nem kell elnyerni, mivel te már és mindig az Én vagy, a végső valóság. Megpróbálni megtalálni a valóságot olyan, mint ahhoz a férfihoz hasonlóan viselkedni, aki elment a rendőrségre, és bejelentést tett, hogy elveszítette önmagát. Az az ember, aki azt mondja: „el vagyok veszve”, nem más, mint Ő. Az Énnek nem kell emlékeznie Önmagára, és az Én elfelejteni sem tudja Önmagát. Az elme emlékezik és felejt, de te nem az elme vagy. Te az vagy, ami mindig jelen van, csak fel kell ismerned azt. Te vagy az, aki néz, te vagy az, aki keres. Van egy kínai vers: A tudatlan tüzet keresni ment egy égő lámpással. Ha tudta volna, hogy mi a tűz, A rizs sokkal hamarabb megfőhetett volna.

Február: A valóság természete | 41

2.19 „A valóság én magam vagyok.” Hogy megtalálj egy csészét a sötétben, szem és lámpa kell, de, hogy megtalálj egy lámpát a sötétben, már csak szem kell, lámpára nincs szükséged. A valóság nyilvánvaló, önfényű. Nem kell semmilyen külső dolgot megtalálnod, mert az már az, ami te vagy. Amikor az Én-tudomás bekövetkezik, nagyon világossá válik számodra, hogy te és a valóság egy és ugyanazok vagytok, és hogy természeted fényes és tiszta, mint a láng, amely mindig égett.

2.20 „Mindig szabad vagyok (szabad madár).” A szabadság, amivel az ember rendelkezik, valójában nem rabságból való felszabadulásból származik. A szabadság soha nem ismert rabságot, és így nem is igen nevezhető a szabadságnak. Szabadsághoz hasonló dolgot az érez, aki megkötöttnek hitte magát, de az valójában egész idő alatt ott volt, és csak fel kellett ismernie. A megvalósult személy azt mondja: „én mindig szabad vagyok, és te is mindig szabad vagy”. Ez a szabadság nem a cselekvés szabadságára vonatkozik, hanem arra a szabadságra, amely soha nem hajtott végre semmilyen cselekvést, és így nincs e cselekvések gyümölcseinek a megkapása révén korlátozva. Az Én szabadsága olyan, mint a madár szabadsága, amely akadálytalanul a Föld csúszómászói, és lábon járó teremtményei felett tud repülni.

2.21 „Ha a csomag felbontásra kerül, nem marad csomag.” A csomag, amire Maharaj ezzel az analógiával utal, a test-elme-egó. Ebbe a csomagba különböző részek és funkciók vannak egybe pakolva, ilyenek, mint érzékszervek, észlelési képesség, értelem, érzelem, és így tovább. E csomag előállításának elkerülhetetlen következménye a születés, a test és az elme. A csomag kétféle módon csomagolható ki, vagy nyitható ki: a test elme halálával, és én-kutatással. Én-kutatás révén észrevehető, hogy a csomag nem valódi; vagyis, hogy az úgynevezett individuális személy semmi más, csak egy koncepció. Amikor eltávolítod a csomag összetartó zsineget és a papírt, mi történik a csomaggal? Nincs többé. Ugyanígy az „én létezem” koncepciója az a zsineg és papír, ami az individuális személy csomagját összetartja. Távolítsd el, és az individuális személy illúziója eltűnik.

2.22 „Az ember csak legyen, és felejtse el ezt és azt.” A lét a hagyományosan sat-chit-ananda-ként leírt Brahman jellemzői vagy minőségei közül az egyik. A „sat” szót gyakran fordítják úgy, hogy „lét”. Ebben a hármas leírásban a lét nem különbözik a „chit”-től, ami „tudás"-t vagy 42 | Február: A valóság természete

„tudatosság”-ot jelent, és nem különbözik az „ananda”-tól, ami azt jelenti, hogy teljesség, vagy hiánytalanság. Önmagamat ismerni – rendelkezni az Éntudomással – azt is jelenti, hogy az önmagamnak lenni. A létezés a legvalóságosabb tapasztalat, amivel az ember rendelkezhet, mert azt is jelenti, hogy magának a tudásnak, a valóságnak lenni. De mi lét? Lét (sat) az, ami jelen van most, ami mindig is jelen volt, és ami mindig jelen lesz. Ez tapasztalható csöndként, ami szintén tiszta tudás, és az elégedettség érzése is. A sat-chit-ananda hármas egyesíti a három birodalmat, a fizikai testet, az értelmet, és az érzelmet, amelyek megértésként egyesülnek. Aspiránsként úgy találhatod, hogy utadat az ilyesféle megértés növekvő gyakorisága kíséri, és egyre kevésbé zavarják hétköznapi problémák, amelyeket Maharaj itt úgy nevez, hogy „ez és az”.

2.23 „Tegyél bármit, de tudd, hol a valóság. Ha semmit sem érzel, ott van.” A „tegyél bármit” ebben az összefüggésben nem egy képzeletbeli cselekvő nézőpontjából értendő, hanem abban a tudatban, hogy az isteni erő az, amely mindent tesz, mivel „Ő tesz mindent”. Ha megérted, hogy ez az erő a valódi cselekvő, akkor továbbra is résztvevő lehetsz a játékban, de nem fogsz „érezni” semmit; vagyis, nem fogod azt érezni, hogy „én” vagyok, aki cselekszik. Az „én vagyok a cselekvő” érzés az érem egyik oldala, és az „Ő tesz mindent” a másik – ezek nem állhatnak fenn egyidejűleg.

2.24 „Aki tudja, hogy nem valódi, az valódi.” Jnaneshwar, az Amritanubhav-ban ezt írja: Ha a gyertyakoppantó A fénnyel együtt megsemmisülne Ki tudná, hogy nincs fény? Aki érzékeli, hogy nincs semmi Ő maga nem vált semmivé. Az Én léte ugyanilyen kivételes, Túl van mind léten és nemléten. A tudatosság soha nem hal meg. A tudatosság tagadására soha nincsen mód, mert mindig kell, hogy létezzen tudatosság, hogy a tagadást regisztrálja. Lennie kell egy végső valóságnak, hogy azt mondhassa, „semmi nincs, csupán én”. Minden, ami történik, csak azért történhet, mert a tudatosság van. Ennek az ellenkezője azonban nem igaz. A tudat nem igényli semmilyen esemény Február: A valóság természete | 43

megtörténését – azok nélkül is fennmarad. Ugyanez áll a tárgyak létezésére vagy nem létezésére. Nem hat rá a világ megjelenése, vagy létezése, vagy a világnak az eltűnése. Ez a természete a valóság szabadságának, és ez az, amitől ő nitya (örök).

2.25 „Te, önmagad, erőfeszítés-mentes vagy.” A Ramayana történetében Rama (aki mindenkiben játszik) a Ravana démon (az egó) elpusztítása után visszakapja feleségét Sita-t (béke), és hazatér Ayodhya (könnyedség) városába. A természetes állapot erőfeszítés-mentes. Ez az, amit a „természetes” jelent – az ember stressz- és feszültségmentes. Az Én erőfeszítésmentesen természetes, mert egyáltalán nem vesz részt a világ játékában. Az Éntudomás egyfajta könnyedséget hoz az elmébe, ami hatalmas megkönnyebbülést jelent azon erőfeszítések után, amiket az Én keresése során kifejtett. Az egó és az elme távozása iránti állandó igény egy békés állapotként ülepszik le, tudva, hogy amit meg kellett tenni, az most megtörtént.

2.26 „Ha valami akarsz lenni, az az egó bélyege, és akkor egy állapotban maradsz. Legyél semmi, és a valóság marad.” Nincs sehol individuális személy. Senki nincs, hogy legyen valami. Az „én valaki vagyok, és valaminek kell lennem” hamis feltételezése az egó lényege. Ki az, aki lenni akar valami? Ahhoz, hogy a valamiként való lét fogalmával rendelkezz, először azzal a koncepcióval kell rendelkezned, hogy a világ valódi, amelynek talaján az „én” lehet valami, vagy válhat valamivé. Ily módon élni annyi, mint a tudatlanság állapotában élni. Ez olyan, mint egy álomba mélyen belevonódni, és egy bizonyos eredmény elérésért küzdeni, csak, hogy amikor jön a felébredés, úgy találd, hogy egyáltalán semmi nincs. Mit jelent az, hogy „semmi”? Azt jelenti, hogy valódi természetedben pihenni, és nem hagyni, hogy az elme kifelé irányulva világi célokat hajszoljon. A valóság marad előtte, alatta és utána, az élet hosszú álmának. Már most Az vagy.

2.27 „A képernyő soha nem mondja: Ó, ezek rossz képet mutatnak. Nem fogom mutatni.” Az egyik leggyakoribb kérdés, amellyel előállnak: „Miért teremtett Isten olyan világot, amelyben ilyen sok a szenvedés?” Nem sok ember áll meg, hogy megfontolja, nincs-e valami baj ezzel a kérdéssel – természetesnek tekintik, hogy létezik egy intelligencia, amely az egész műsorért „felelős”, és következésképpen Ő a felelős mindenért, ami történik. Nem találsz ilyen szempontot az Upanishadokban, vagy az Advaita Vedanta tanításaiban. Megtalálod viszont azt 44 | Február: A valóság természete

a pozitív állítást, hogy a szenvedéstől való szabadság elnyerhető, és hogy valójában ebben áll a mi, születésünktől fogva bennünket megillető jogunk. Az is nagyon világosan kijelentésre került azonban, hogy a szabadság csak abban a felismerésben található, hogy a mi igaz természetünk meg nem született és halhatatlan. A koncepció, hogy a világot meg kell szabadítani a szenvedéstől, a testtel való, azonosulásból származik. Mivel a test öröm által vonzott, és fájdalom által taszított, a tudatlan elme egyszerűen tükrözi ezeket az ellentéteket a gondolkodásában. Azon illúzió értelmében munkálkodik, hogy a világ tökéletessé tehető, ha elegendő időt és energiát fordítunk rá. De mikor felismeri, hogy a test egy múlékony tárgy, amely mintha álomban jelenne meg, többé el sem tudja elképzelni, hogy valódi következmények származnak abból, amit az látszólag csinál. Ha megölsz valakit álmodban, bíróság elé kell állnod, mikor felébredsz? A képernyő felelős az erőszakért, ami a filmben történik? Ilyenformán, Isten biztosítja az energiát, vagy életerőt az egész játékhoz, de semmilyen tudomása nincs róla, és következésképpen felelőssége sincs azért, ami benne történik.

2.28 „A valóságnak semmi köze a megjelent világhoz.” Amíg valódinak tartod, addig ez a világ nem lehet más, mint zavaros és fáradságos. Azt is mondhatnánk, hogy kudarcra tervezett. A boldogságot nem lehet az anyagi, vagy világi tárgyakban megtalálni. Az erre irányuló erőfeszítések végül mindig meghiúsulnak. Előbb vagy utóbb, mindenki arra a következtetésre jut, hogy az élet problémáinak a megoldása valamilyen teljesen más irányban kell, hogy legyen. Ilyen értelemben mindenki igazság kereső. Néhány tudják ezt, és tudatos spirituális útkövetők, míg mások még a kiábrándulttá válás folyamatában vannak. Mindezen keresést, és mindezen különböző szintű megértését annak, hogy a keresők magukat a játékokat e zárt rendszeren belül játsszák, ezt a „doboz”-t nevezik világnak. Ez egy zárt rendszer, mivel a világ valódiságára vonatkozó meggyőződés az, ami fenntartja azt. A kereső saját valóságába vetett hite, és azon elképzelése, hogy tennie kell valamit azért, hogy megmeneküljön, mind annak a rendszernek a részei, amely szilárdan a dobozba zárva tartja őt. A valóságot magát nem befolyásolja, hogy mi folyik ebben a zárt rendszerben.

2.29 „A végső valóságban semmi nincs, amit meg kell érteni.” A valóság természetének a megértése egy folyamat, amelyben mindenkinek végig kell mennie a felszabadulás útján. A sors iróniája, hogy amikor a megszabadulás bekövetkezik, magától értetődik, hogy nincs mit megérteni. Te vagy a valóság, a tiszta és egyszerű valóság, és nem létezik tudatlanság, amely Február: A valóság természete | 45

téged másra kényszerítene, akár egy pillanatra is. Hol a megértés szüksége? A valóság csupán van, létezése magától értetődő. Mivel Egység van, senki nincs, akinek meg kellene értenie, tárgya sincs a megértésnek, és tapasztalattal sem jár a megértés. Természetesen, mindaddig, amíg aspiráns vagy, a megértés növekszik, és egyre mélyebb, de amikor a valóság „végső megértése” bekövetkezik, a megértés maga nem tekinthető valódinak, mivel az elméhez tartozik.

46 | Február: A valóság természete

3 3. fejezet Március: Az álmodó és az álom 3.1 „Én vagyok a teremtője a világnak.” A pókhoz hasonlóan, aki a hálót a saját testéből szövi, a világ különböző objektumait az egó vetíti ki a valóság változatlan háttere előtt. A világ teremtője az „én”. Az „én” nincs jelen mély alvás idején, és így semmilyen világ nem jelenik meg. Ezt a hindu mitológia a következő módon szimbolizálja. A Vishnu isten, az Abszolút kifejeződése, a hatalmas, sötét kozmikus óceánban alszik. Miközben alszik, lótusz emelkedik ki a köldökéből, és a lótusz középpontjában ül a Brahma isten, aki a teremtő. Ez azt jelenti, hogy az Abszolút valójában semmit nem teremt közvetlenül. A valóságon belül, azonban, megjelenik az én-gondolat, amely viszont létrehozza a világot.

3.2 „Minden, amit látok, vagy érzékelek, álom csupán.” Az ébrenléti állapot az álom állapot összehasonlítása rendkívül hasznos a valóság természetének a magyarázatára. A mondás szerint, csak mert ismerjük, és felismerjük az álom állapotát, lehetőségünk van megérteni, hogy ez az ébrenléti állapot, amely annyira valóságosnak tűnik, szintén semmi más, mint egy álom. Az álom állapot kulcskérdése, amiben még soha senki sem kételkedett, hogy az egész álomvilág, és az álom tapasztalata bennem, az álmodóban található. Amikor felébredek, tudom, hogy ez tény. E tény miatt vagyok kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy én álmodom ezt a világot, az úgynevezett ébrenléti állapotban is. Hogyan működik az álom? Van a mély alvásnak egy állapota, és ebben az alvási állapotban keletkezik egy gondolat, az „én vagyok” tudomás formájában. Ez a gondolat olyan, mint egy villanyégő. A tárolt tapasztalatok aztán asszociatív mintákra bomlanak, az én-gondolat fénye elé mozognak, és képek, gondolatok, érzések, és érzelmek jelennek meg. Ezen kívül jelen van még az álomban az aktor, a „cselekvő” is. Minden esetben azonban, az álmodó személy mélyen alszik valahol, egy ágyban. Pontosan ugyanez történik az ébrenléti állapotban. Minden, ami megjelenik, egyszerűen csak egy élénkebb és (általában) racionálisabb álomkép. Március: Az álmodó és az álom | 47

3.3 „A születés azt jelenti, hogy a kép megjelenik a TV képernyőjén, a halál pedig azt, hogy eltűnik róla.” Annak érdekében, hogy kép jelenhessen meg a TV képernyőjén, elektromos áram alá kell helyezni, és be kell kapcsolni. Ugyanezen a módon, a testnek meg kell fogannia, ki kell fejlődnie, és meg kell születnie. Azután, valamivel később, gondolatok formálódnak a csecsemő elméjében. Az egész folyamatot az egyetemes tudatosság ereje működteti. A fogamzás, növekedés, születés, mentális fejlődés érzékszervi benyomások összegyűjtése és feldolgozása révén történik – mindezen folyamatok a miatt a hatalom miatt zajlanak, ami mindig jelen van. A születés, halál, fogantatás, és az újjászületés, folytonos ciklusban, az Én jelenlétében zajlik. Nyugaton, asztrológiai célok miatt, a születést úgy definiálják, hogy az a pillanat, amikor a gyermek teste az anya testéből a külső világba érkezik, és megtörténik az első önálló levegővétel. Azonos módon, a halál beálltát annak a pillanatnak tekintik, amikor a fizikai test légzése leáll, és a szív megszűnik dobogni. Lehet, hogy kényelmesek és praktikusak e meghatározások, de ki vagy mi az, ami valójában megszületett? Maharaj azt tanítja, hogy valójában senki sem született, és senki sem hal meg. A képzeletbeli individuális személy születése akkor történik meg, amikor az „én vagyok” fogalom első ízben megjelenik. Abban a pillanatban került bekapcsolásra a TV. Aztán, amint az elektromos áram első apró hulláma az áramkörökre kerül, a kép az individuális ént, a többi éneket mutatja, és az egész világ megjelenik a képernyőn. E képi előadás „halála” akkor következik be, amikor a készülék kikapcsolásra kerül. Ez valóban bekövetkezhet a fizikai test halála után, mert a halál valójában az individuális „személy” érzékeinek a szertefoszlását jelenti. Előbb vagy utóbb, de ez megtörténik, és a ciklus folytatódik; azaz, valahol máshol, egy másik TV készülék fogja fogni a jelet. Azonban nem a „személy” született újjá, mivel ez személy csak az adott TV-re korlátozódott, amely már véglegesen ki lett kapcsolva.

3.4 „Amikor önmagam forrásába érek, semmivé válok.” Ha egy folyó mentén haladsz, és követed azt a forrásáig, a folyó egyre keskenyebbé válik, míg végül a forrásnál magánál teljesen eltűnik. Ez az analógia a magból kinövő fáénak a párja, amennyiben azt jelzi, hogy ugyanez a természetes növekedési folyamat felelős az illuzórikus elkülönülő én, és világának a megjelenéséért. Az első vízerecske, hasonlóan az elektromos áram első hulláma, vagy a kicsírázó vetőmag, a tudás tudatlanságból való előbukkanási pontja, amely másfelől, a tudatosság nem változó háttere előtt történik. Visszatérni a forráshoz azt jelenti, hogy elnyeletni a valóság hatalma 48 | Március: Az álmodó és az álom

által, elveszteni az individualitás érzését abban az Egységben. Amikor ez megtörténik, akkor te, mint maga a lét maradsz, de az elkülönülő „én” nélkül.

3.5 „Érezd, hogy te a teremtője vagy a világnak, és hogy el is tudod pusztítani.” Miért mondja Maharaj, hogy „érezd, hogy el tudod pusztítani a világot”? Azt akarja, hogy elismerd, és érezd a saját erődet. A világ nem más, mint a te saját gondolatod. El tudod azt pusztítani, egyszerűen az által, hogy elfelejtkezel róla, mint például elalváskor. Nincs szükség a világ elpusztítására – minek elpusztítani azt, ami nem valóságos? – de szükség van arra, hogy elfogadd az ezzel kapcsolatos erődet, és hogy megértsd, hogy te vagy az, akitől a világ létezése függ. Tehát, feltétlenül érezd úgy, hogy hatalmadban áll pusztítani, és teremteni.

3.6 „Amit teremtettem, az nem valódi.” Visszatekintve, soha nem hitted, hogy az elmúlt éjszakai álmod igaz volt, még annak ellenére sem, hogy az álmodás alatt soha nem képzelted, hogy az nem igaz. Készséggel elfogadod, hogy az álom összes eseménye addig zajlott, amíg te magad az ágyadban aludtál. Az egész dolog megjelent, de valójában te egyáltalán nem vonódtál bele. Ez az ébrenléti állapot szintén álom, és ez sem valódi, pontosan ugyanezen okok miatt. Az álmodás egy spontán folyamat, amely egy világot teremt az elméből előbújó anyagból. Miben tér el az ébrenléti álom az alvás álmától? Önmagától folyik. Az Én soha nem ad róla semmilyen magyarázatot.

3.7 „Én egyáltalán nem csinálok semmit.” Annyira hozzászoktunk, hogy az „én”-re, mint cselekvőre gondolunk, például „én olvasok”, „én ülök”, „én próbálom megérteni”, hogy az ilyen kijelentésnek, az ember számára, látszólag semmi értelme. Maharaj azonban nem az individuális „én”, vagy egy személy nézőpontjából beszél, hanem az Én nézőpontjából, vagy, ahogy időnként nevezi, az „én nélküli én” szempontjából. Az Én az első szám első személy valódi alanya. Bármikor azt mondod, hogy „én”, tudod, vagy sem, a tiszta tudatosság óceánjára hivatkozol. A tudatlanság állapotában azonban az „én” az elképzelt individuális „cselekvőt” jelenti, és a te magad, mint valóság, továbbra is alva maradsz. Valójában az „én” szent szó, éppúgy, ahogy az „Én” is szent szó. Az óceán nem „csinál” semmit, hogy megteremtse a felszínén megjelenő hullámokat, az álmodó sem csinál semmit, hogy megteremtse a megjelenő álmot.

Március: Az álmodó és az álom | 49

3.8 „Semmi sem valóságos. Álomban láttam, de nem láttam.” Álomban, valami igazán csodálatos dolog történik, csukott szemmel látsz! Amikor azonban felébredsz, a rejtély megoldódik, és te elhessented az ügyet – csak egy álom volt. Mindent, amit az álomban láttál, csupán az elme vetített a tudat képernyőjére. A tudat maga nem vett részt az álom eseményeiben, hanem a hátteret biztosította a kép megjelenéséhez. Az álomból való felébredéskor az ébrenléti állapot képei és tárgyai kiszorítják az álom állapotot. Az álom eltűnik. Mi történt a tudattal? Semmi nem történt vele. Továbbra is biztosítja ugyanazt a nem változó hátteret, bármi történjék is az ébrenléti állapotban. Később aztán, amikor eljön az este, és aludni mész, az álomvilág újra elindul, kiszorítva az ébrenléti állapotot. A tudatot ez a változás sem érinti, továbbra is a háttér marad. A „látás” mind az álom állapotban, mind az ébrenléti állapotban bekövetkezik, de „én”, a tudat, semmit, egyáltalán semmit nem látok.

3.9 „Ne legyél hangya, legyél oroszlán, és jelentsd ki: „Számomra nem létezik halál!” A halál valójában egy fogalom csupán. Azért van hatalma, mert hatalmat adunk neki. Amíg kicsi és jelentéktelen individuumnak tekintjük magunkat, addig alá leszünk vetve a halálfélelemnek. Életszemléletünk elhibázott. Önmagunkat megjelenésnek és eltűnésnek alávetettnek képzeljük, és elfelejtjük, hogy ahhoz, hogy valami megjelenjen és eltűnjön, egy változatlan háttér szükséges. Ahogy a tengerbe beleömlő folyó akkor is víz, amikor kezdetben egy apró erecske, víz, amikor átszeli az országot, és még mindig víz, amikor beleolvad a hatalmas óceánba, így vagyunk mi tiszta tudatosság „születés” előtt, tiszta tudatosság az életünk során, és tiszta tudatosság a „halál” után.

3.10 „A vágyakozás késztet, hogy újra és újra megszülessek.” Maharaj biztosra vette, hogy az újjászületés tény az individuális személy, vagy jiva számára. A jiva egy finom testből (elme), a cselekvőség érzéséből, és az „én”-gondolatból, vagy egóból álló csomag. A jiva az, aki különböző vágyakat táplál, és éppen ezek a vágyak azok, amelyek a jivát arra késztetik, hogy egyik testből a másikba költözzön. A jiva az, aki nyugtalan, mert vágyai soha nem elégülnek ki hiánytalanul – amint egy vágy teljesül, egy másik jelenik meg, hogy átvegye a helyét. A jiva jelenik meg az egyik életben, majd egy másikban, hogy megpróbálja kielégülést találni. Ez a mozgás addig folytatódik, amíg fel nem virrad az Én-tudomás, egy igazi tanító (sadguru) segítségével.

50 | Március: Az álmodó és az álom

Az Én-tudomás elpusztítja a hamis „én”-t (ahamkara), és a jiva ezáltal megszabadul a kielégítetlen vágyak kényszerétől. A jiva neve ekkor jivanmukta – az, aki még életében megszabadult. A jivanmukta nem kényszerül a születés és újjászületés ciklusának a folytatására, mivel nincs olyan központja a kielégítetlen vágyaknak, amely további születésre ösztönözné. A jivanmukta testének a halála egyszer s mindenkorra véget vet a mozgásnak, és pihenést hoz. Ez az, amiről az Upanishadok, és India többi szentírása beszél.

3.11 „A világ nem más, mint egy hosszú álom.” Ki az álmodója a világ álmának? Az álmodó az, aki alszik. Aki az álom egy szereplőjének tűnik, az nem az álmodó. Az álombeli szereplő nem tudja irányítani a történést, az álom spontán, magától bontakozik ki. Ez a szereplő azt képzeli, hogy az „élet” a „születéskor” kezdődik és a „halállal” ér véget, és egy folytatólagos tapasztalat, eltekintve az azt rendszeres időközönként megszakító álom állapotoktól, amelyekre mint valótlanra tekint, és a mély alvástól, amelyre úgy tekint, mint saját hiányára. Mindez fantázia. A szereplő része az álomnak. Az egész „élet”, az ébredés, álom, és mély alvás három váltakozó állapotával egy hosszú álom annak, aki „felébredt” a valóságra.

3.12 „Az egész világ nem más, mint az Ő árnyéka.” A világ az Én jelenléte által megvilágított holt anyag végtelen összetett rétegződése és strukturálódása. Az Én van mindenütt, ahogy a Brihadaranyaka Upanishadban mondják: Mint beretva a tokjában, vagy tűz a fában, úgy időzik az Én, a világmindenség Ura, minden formában, még az ujjak hegyeiben is. A világ élőlényei úgy követik az Ént, mint sétáló embert az árnyéka. Amikor az Én ereje jelen van, a test él. Amikor távozik, a test meghal. Ez a kapcsolat az ember totális függőségét jelenti. De az Én szépsége abban rejlik, hogy már és mindig jelen van. Ő Az, aki benne él ebben a testben, és mindig szabad és független is tőle.

3.13 „Én nem csinálok semmit. A test csinálja.” Ha eljön az este, és visszatekintesz a nap eseményeire, láthatod, hogy mennyi különféle tennivaló jelent meg azon órákban. Úgy tűnik számodra, hogy tudatosan cselekedtél, bár néha különbséget lehet tenni a teljesen mechanikusan, gondolkodás nélkül megtörtént cselekedetek, és a többi Március: Az álmodó és az álom | 51

cselekvés között, amelyekhez bizonyos gondolkodás vagy előkészület szükséges. Bármik is voltak a cselekedetek, te még mindig jelen vagy, emlékszel rájuk. Jóllehet, talán nem voltál tudatában, de akkor is jelen voltál, amikor e tevékenységek bármelyike zajlott. Bármilyen tapasztalat jön és megy, te mindig ezeknek az eseményeknek a tanúja maradsz. A test elvégzi a cselekvést, amire az elme sarkallja, de azok nincsenek rád hatással, mert te változatlan vagy. A testtel való azonosulás miatt hiszed azt, hogy a cselekvések a te cselekedeteid. A cselekvéstől való szabadság már a tiéd, neked csak meg kell valósítani azt.

3.14 „A szabad akarat jelentése az, hogy nincs rabság.” Az egó azt képzeli, hogy a szabad akarat azt jelenti, hogy azt csinál, amit akar. Ez tűnik számára kívánatosnak, mert ösztönösen tudja, hogy most nem szabad. A kereső érti, hogy rabságban van, de azt nem érti, hogy ez az „én” fogalom miatt van. Azt képzeli, hogy a megszabadulás valami módon majd cselekvési szabadságot fog elhozni. A korlátozatlan cselekvésnek a koncepciója van jelen még nála. De a megvalósult személy nem ezen az alapon működik. Számára a szabad akarat azt jelenti, hogy harmóniában van azzal, ami, és ahogyan van. Ha ez nem így lenne, azaz, ha az ilyen személy nem tudná elfogadni bármit, ami történik, akkor ő egyáltalán nem lenne szabad. Tehát a szabad akarat az egó rabságából való megszabadulást jelent, amely egó az „én” vagyok a cselekvő hamis fogalmán alapul. Ha a cselekvőség fogalma megszűnt, a szabad akarat kérdése fel sem merül.

3.15 „Én nem létezem. „Ez a valódi szabad akarat.” A szabad akarat fogalom valójában valami vicc. Nyugaton, gyakran tekintik magától értetődőnek; természetesen, a keresztény dogmatikában kegyelet övezi. Másrészről, a szanszkrit nyelvben, valamint a belőle származó indiai nyelvekben nincs szó a szabad akaratra. A fogalom egyszerűen nem létezik. Magától értetődőnek veszik, hogy minden az isteni törvény megnyilvánulásaként történik. Maharaj ezért meglehetősen játékos volt, amikor azt mondta, hogy a valódi szabad akarat akkor jön, amikor megérted, hogy „én nem létezem". Arra mutat rá, hogy valójában olyasmi, mint szabad akarat, nem létezik. A fogalom csak a tudatlanságban merül fel, az „én vagyok a cselekvő” elképzelése miatt. Választás csak addig létezik, amíg azt képzeled, hogy te csinálsz valamit, de ha a cselekvő fogalma nincs jelen, akkor a szabad akarat fogalma sincs.

3.16 „A holnap soha nem jön el.” Mindig most van, akár a múltra emlékezel, akár a jövőről spekulálsz. Az emlékezet csak egy gondolat a jelen pillanatban, és így spekuláció. A múlt és a 52 | Március: Az álmodó és az álom

jövő fogalmai hamisak, mert nincs anyaguk – a feltételezett tárgyak, amelyekre a szavak mutatnak, nem léteznek. Az egyetlen valóság az, ami létezik, és ami létezik, az nem tud nem létezni. A nem létezés is egy fogalom csupán, nem utal semmiféle valós dologra. Definíció szerint, nem létezhet ilyen dolog. Örökkévalóság az, ami itt és most van, és ez az Én.

3.17 „Ő mindent megtesz érted. Ne aggódj, Ő van mindenkiben.” 2000 novemberében Maharaj formájában az Én félretette az emberi testnek ezt a korlátozását, és a mindenné vált, ami már eleve is volt. Most, a fényképét nézve, őt érzem mindenütt. Amikor a testben volt, Maharaj úgy utalt Mesterére, mint az isteni erőre, és olyan dolgokat mondott, mint „Micsoda szép napról gondoskodott az én Mesterem!” Istennek sok neve van, de ha az ember a saját mestereként képzeli el Őt, talán a leghatékonyabb a hívő számára, mivel ez annyira személyes. Az isteni erő azonban megfogant, és Ő mindig a mindentudás, mindenütt jelenvalóság, és mindenhatóság ugyanazon tulajdonságaival volt felruházva. Egyes hívők áhítattal, sőt félelemmel is tekinthetnek Istenükre, de azok, akik gurujukat Istennek tekintik, a legszerencsésebbek, mert ők mindig tiszta szeretettel és hálával tekintenek rá.

3.18 „Már olyan sok szót kimondtam. Hol vannak azok most? Hová lettek?” Ahogy a színészek, akik oldalról a színpad szélére lépnek, elmondják soraikat, majd visszamennek a függöny mögé, úgy jelennek meg a gondolatok a semmiből, hogy megfogalmazzák önmagukat az elmében, aztán eltűnnek újra a semmiben. Oly sok szót kimondtam, és mindegyikük semmivé vált! Amikor ezen az állandó materializáción és dematerializáción elgondolkozol, az élet álomszerű minősége nyilvánvalóvá válik. Nem tudjuk, honnan származnak a gondolatok, illetve, másképpen kifejezve, a gondolatok nem-tudásból származnak. Mielőtt egy gondolat eszedbe juthatna, el kell azt felejtened. A feledékenység vagy nemtudás tiszta tudatlanság. Ezért a gondolat, a tudás, tudatlanságból származik, és a tudatlanságba tér vissza. A valóság nem rendelkezik semmilyen tudatlansággal, és nem rendelkezik semmilyen tudással sem. Jnaneshwar ezt írta az Amritanubhavban: A Nap nem ismeri az éjszakát; De tudhatja-e Ő, hogy mikor van nappal? Ugyanilyen módon az egyetlen Lény Nem képes emlékezni, vagy felejteni.


3.19 „Bármit teszel, az mindenképpen semmi, úgyhogy ne tegyél semmit sem.” Miért tevékenykedünk a világban, hajszolva a véghezvitelét ennek vagy annak? Mert valódinak tekintjük. De mi van, ha világossá válik, hogy ez az egész egy álom? Az álom tovább folyhat, de amíg álomnak látod, és semmi másnak, mit fogsz próbálni véghezvinni? Abszurd volna, ha megpróbálnál csinálni valamit. Ha ráébredtél az álomra, akkor minden semmi.

3.20 „Ha érzelem vagy gondolat jön az elmédbe, értsd meg, hogy te semmit sem csinálsz, és az „én” nem létezik.” Sem az álomalak, sem a megjelenni látszó „én” nem tud semmi olyat tenni, amiből úgy tűnne, hogy a cselekvőnek valóban léteznie kell. Senki nem tudhatja, mi lesz a következő felbukkanó gondolat vagy érzelem. Végül úgy találod, hogy egy ilyen álom-életet nem tudsz komolyan venni. Az aspiráns számára azonban, a felmerülő gondolatoktól és érzelmektől való elkülönülés életformává válik. A gondolatok és érzelmek – amelyektől a legfontosabb elkülönülni – azok, amelyek az érzelmi zavart, például a negatív érzelmeket, úgymint a haragot és félelmet okozzák. Érzelmi zavar esetén az elme nem képes az Én tiszta tükrözésére. Természetes állapotában az elmének nincs különösebb gondolata, és erőteljes vonzások és taszítások sem zavarják egyensúlyát. Ennél fogva az Én tisztán érzékelhető, mint napfény a nyugodt víz tükrén. Ha az aspiráns kerüli az erős vágyakat és érzelmeket, és különválasztja a valódi létezést, mint tiszta létet, az „én” mint a „cselekvő” létezem hamis gondolatától, még inkább elérheti az elme viszonylag békéjét.

3.21 „Játék a világ, semmi más. Játssz ezzel a megértéssel.” A világ csak akkor élvezhető igazán, amikor megértjük, hogy az semmi. Amikor megtudod, hogy a világ nem valódi, akkor bizonyára játékká válik számodra. Amikor egy játékot játszol, a játék szellemének megfelelően, mindig tudatában vagy, hogy nincsenek valódi következmények. Ami a világot látszólag olyan komollyá és stresszessé teszi, az hibás a feltételezés, hogy mindez valódi. Az eredmény harc és verseny, és az érzés, hogy az ember nagyban játszik. Egy olyan valaki másfelől, mint Maharaj, aki nem látja a világot valódinak, független létező, és így úgy játszik benne, mint egy gyermek a játékával, csak a móka kedvéért. Nem nyugtalankodik amiatt, hogy veszít, és nem vágyakozik a győzelemre, mert nincs olyan érzése, hogy versenyezne. Az élet célja, ha az Én fényében nézzük, nem a teljesítmény, hanem a játék. 54 | Március: Az álmodó és az álom

3.22 „Mindig valamilyen nem létező az, amiért csinálnod kell valamit.” Ha valami valóságos, és létezik, akkor mindig létezik, és nem tud nem létezni. Léttel rendelkezik. Soha nem szükséges tennie semmit a létnek, hogy legyen, a létezésnek, hogy létezzen. Valóságos természete lenni és létezni. E kijelentés szükségszerű következménye, hogy ami nem valódi, annak nincs léte, az nem tud létezni, és nem létezik. Az egyik módon azzal tudod kifejezni valami valótlanságát, hogy azt mondod, nem állandó; jön és megy, és mégis pontosan az ilyen fajta tárgyakért harcol sok ember egész életében. Amikor azt gondolod, „csinálsz” valamit, megszerzel valamilyen kívánatosnak tekintett dolgot, vagy megvalósítasz valamilyen értékesnek ítélt dolgot, akkor erőfeszítéseid valójában a semmire irányulnak. Az Én-tudomás, amit talán a legnagyobb szerzeménynek képzelsz, valójában egyáltalán nem szerzemény. Semmit sem lehet tenni annak eléréséért, mert már az Én vagy. Az Én-tudomásban lévő „tudás” valójában csak az eltűnése a tudatlanság fátylának, amely megakadályozza, hogy lásd, ami már jelen van.

3.23 „Minden történik.” Ha önmagadat individuumnak tekinted, akkor nem vagy képes megérteni, hogy minden történik. Nincs „cselekvő” sehol, de amíg személynek tekinted magad, addig te maradsz a „cselekvő”. Ha ez az eset áll fenn, biztos, hogy a legjobb, ha őszinte vagy, és elfogadod, hogy még illúzióban élsz, és hogy még van egy világos problémád, miszerint nem érzed magad teljesnek. Ebben a szituációban az a helyes és szükséges, ha a teljessé válás iránti vágyódást elfogadod életformádnak – ez az, amit az „aspiráns” jelent. Aztán lehet, hogy jön a kegyelem, és a problémát meg lehet oldani. Egy olyan gondolat, mint a „minden történik”, nagyon zavaró lehet, ha túlhangsúlyozzák. Az a hit alakulhat ki benned, hogy nincs elég erőd. Egyes aspiránsok egyfajta fatalista hozzáállás hibájába esnek, amelyben lényegében feladják a reményeiket. A legjobb, ha bármilyen praxist végzel, folytatod, és következetesen alkalmazod, amit a Mester mond. Valósítsd meg először az Ént, és akkor őszintén elmondhatod, hogy „minden történik".

3.24 „Ameddig az én jelen van, ez egy álom.” Az elme Maya. Az én a gyökere az illúziónak. Mikor az én nincs jelen mély alvásban, nincs álom, és nincs világ. Az egó mindig jelen van az ébrenléti állapotban. A megvalósult személy ugyanezt a világot látja, mivel az én még


mindig jelen van. A megvalósult személy azonban álomnak látja az élet hosszú álmát, és nem tekinti azt valódinak.

3.25 „Hacsak nem alszol, hogy tudnál álmodni egyébként? Így, hacsak el nem felejted önmagad, hogy lehetne a világot megteremteni?” Mint ahogy senki nincs meg alvás nélkül, úgy senki sem kerüli el, hogy elfelejtse a valóságot. Mikor felejtettük el először igaz természetünket? Mikor kezdődött a tudatlanság? Ki tudná megmondani? Mindössze annyit tudunk, hogy a tudatlanság jelen van, és ebben a feledékenységben megjelent az elkülönülő objektumok világának illúziója. A Vedanta ezért tekinti kezdetnélkülinek a tudatlanságot (Maya), noha véggel rendelkezik. Ez a vég akkor jön el, amikor felébredsz az individualitás álmából, az Én-tudomás fényébe.

3.26 „A tudás révén történik minden. A tudás a teremtő.” A világ teremtője, a Világmindenség Ura, nem más, mint a tudás maga. A tudás pontosan ugyanaz az „én vagyok” tudomás, amely a teremtés minden tárgyának sajátja, Brahmától a fűszálig, az Upanishadok szerint. Ez az erő a kreatív erő, amely mindig aktív, mindig mozgásban van, építi az új formákat, és belső minőségeiknek megfelelő tevékenységekre készteti azokat. Minden e tudás alapján történik. Ez a tudás az Ő ereje. Mindenütt jelen van, és te Az vagy.

3.27 „Minden, amit látsz és észlelsz, nem más, mint Isten álma. Ez Istennek a varázslata, és mindez hamis.” Bármiféle teremtés előtt, az isteni megnyilvánulatlan marad, az Egységben pihenve. Ebben a mély álomban felmerül egy gondolat, az „én vagyok”. Ez a gondolat Maya, Brahman erejének a megnyilvánulása. Brahman többé már nem csupán Parabrahman, kettősségen túli, hanem Ishwarává, a Világmindenség Urává válik. Az egynek a kettőbe való osztásától a világ álma kiterjesztette önmagát. Jnaneshwar ezt a kettősséget Shiva és Shakti, az Isten és az Istennő szavakkal írja le: Az egységben keveset látni; Így hát Ő [Shakti], a bőség anyja, Megszülte a világot, mint egy játékot. Miközben Ő [Shiva] alszik, Ő [Shakti] életet ad Az élő és élettelen világnak. Amikor Ő [Shakti] pihen, Férje eltűnik.


3.28 „Nem kell próbálkoznod, hogy elfelejtsd a tudást. Mivel tudást kaptál, alvó állapotban vagy.” A tudás teremti az egész világot, de a világnak semmi köze a valóságnak. A világ az „Én vagyok” gondolatból származik. E gondolat következtében jelenik meg az individuális személy, és ezután ennek a személynek kell vállalnia minden problémát, és neki kell gondoskodnia az elkülönült emberi létezésről. Képtelenség az egész! Az individuális személy soha nem létezett. A tudás nem valamilyen áldás, hanem minden baj forrása. A tudás a tudatlanságból merül fel, hasonlóan az álom alvás alatti megjelenéséhez. Úgy érezni, hogy individuális entitásnak ismered önmagad, annyi, mint hitelt adni az álomnak. A Kena Upanishadban a következő olvasható: Az ismeri valóban Brahmant, aki úgy ismeri őt, mint tudás felett állót. Aki azt gondolja, hogy tud, az nem tud.

3.29 „A boldogság titka a világ elfelejtésében rejlik.” Amikor mélyen alszol, bármilyen körülmények is legyenek az ébrenléti állapotban, egyáltalán nincs gondod a világgal, mivel azt teljesen elfelejted. Természetesen azért vagy boldog ilyenkor, mert nincs tudomásod világról. Nincs azonban a boldogságról sem tudomásod, és így nem tudod azt teljesen megtapasztalni sem. Csak az ébrenléti állapotba való visszatéréskor mondod, hogy „boldog voltam (amíg aludtam)”. Igaz természetedet, mély alvás alatt, még mindig elfátyolozza a tudatlanság. Valódi boldogságot akkor tapasztalsz, amikor ráeszmélsz az Énre. A tudatlanság fátyla lehull, és az elme elnyeri a boldogság és teljesség tudatát, mint valódi természetét.

3.30 „Aki a felszínen marad, azt elragadja az öröm és a szenvedés áradata.” A világ nem egy olyan hely, ahol örömöd tartós lehet. A „tartós öröm” kifejezés valójában ellentmondás. Bármennyi időt fordítanak is rá az emberek, hogy megpróbálják jól érezni magukat, a dolog eleve reménytelen. A világ végül mindig a bolondját járatja velük. Az élvezetek hajszolása, és a szenvedés elkerülése az életet állandó küzdelemmé, az ellenállás, a vágy, és az elutasítás mintázatává teszi. Ez a nyugtalanság olyan, akár a rohanó folyó felszínén állandóan örvénylő víz. A sodrásba ragadt személynek ritkán adódik rá lehetősége, hogy az a valódi természetét, és létét tükrözze. A tiszta tükröződéshez és megértéshez, az elmének világosnak és csendesnek kell lennie.


3.31 „Halál egyáltalán nincs. Senki számára nem létezik halál.” Mélyen alszol, majd álmodni kezdesz. Hol volt az álmodó, mielőtt az álom elkezdődött volna? Az álmodó álmot álmodik, majd az álom abbamarad, és visszatér a mély alvás állapota. Hová távozott az álmodó? Hol voltál a „születés” előtt? Hol vagy az „élet” során? Hol leszel a „halál” után? Halál egyáltalán nincs. Senki számára nem létezik halál, mert soha senki nem született. Az élet álom, illúzió, semmi más, mint gondolat. Az álmodó az álomban jelenik meg, és vele együtt tűnik el. Miért kellene aggódnod e miatt a megjelenés és eltűnés miatt? Te mindig az Abszolút és végső valóság maradsz. Ébredj rá Erre, és légy szabad.


4 4. fejezet Április: Tudás és tudatlanság 4.1 „A tudatlanság nem jelent semmit, nem is létezik.” Mi a tudatlanság? A tudatlanság azt jelenti, hogy az Én nem tud önmagáról. Minden az Én, így a tudatlanság szintén az Én, az „Én nem-tudatossága”. Olyan, akár egy fátyol, amelyet az Én önmagára borított. Nem mondhatjuk, hogy a tudatlanság nem létezik, mivel van ez a fátyol hatása. Azt sem mondhatjuk, hogy létezik, mert a tudatlanság a nulla állapota. Létezik nem nulla? Fogalomként hasznos a matematikában és a logikában, de önmagában semmi. A tudatlanság nem ellentétes a közönséges tudással, mert a kettő egymás mellett tud létezni, vagyis, az embernek tudomása van saját létezéséről és igazi természetének nem ismeretéről, egyidejűleg. A kettő: tudás és tudatlanság, együtt járnak, mint két testvér. Micsoda akkor a közönséges tudás? A tudás az individuális lét tudata – „én vagyok, és tudatában vagyok ennek”. Amikor Maharaj erről az egó-tudomásról akart beszélni, akkor általában a „tudás” szót használta.

4.2 „Ne menj vissza a tudatlanságba. Az egó tudatlanság.” Amint meghallgattad a mester tanítását, és elkezdted elfogadni azt, ne hagyd el. Hagyd, hogy az érés folyamata beérjen benned. Időre van szükség, hogy elmélkedj és meditálj azon, amit a mester mondott, így ezek a gondolatok behatolhatnak, és hatással lehetnek a saját gondolataidra. Ne menj vissza a tudatlanságba, hogy te tudod a legjobban, hogy meg tudsz csinálni bármit önmagadtól, vagy, hogy elérheted a megszabadulást más módon is, mint őszinte elkötelezettséggel. Ez mind az egó. Az egó a megtestesült tudatlanság. Ne állj ellent a folyamatnak, ami történik. Ragaszkodj a Mestertől kapott tudáshoz, amíg az teljesen meg nem szabadít.

4.3 „Légy tudatlan a világra, és jól informált a valóságra nézve.” Ez egy nagyon tiszta és szimmetrikus mondat, amely a tudást és a tudatlanságot a helyes perspektívába helyezi. A világ, amely mindennapi értelemben véve Április: Tudás és tudatlanság | 59

végtelen számú „én”-től elkülönülő objektum gyűjteménye, maga is a tudatlanság terméke. A világ észlelése valótlan, nem őrzi meg a jelentését az Ént tudomással bíró személy számára. Így tudatlanság és feledékenység helyénvalók az úgynevezett világ tekintetében. Másfelől a valóság maga a létezés. Ismerni a valóságot azt jelenti, hogy Annak lenni. A valódi tudás az Én-tudomás. Minden más valami olyannak a tudása, ami nem létezik.

4.4 „Én egy tudatlan ember vagyok. Tudom, hogy semmit nem tudok.” Maharaj előszeretettel hivatkozik Szókratész jól ismert kijelentésére, aki arra a következtetésre jutott, hogy ő többet tud kortársainál, mert ő legalább tudja, hogy semmit sem tud, míg azok önmagukat is abban a hitben ringatják, hogy jól informáltak. Ha minden, amit tudsz, arra vonatkozik, ami nem is létezik, akkor mit tudsz valójában? Ha az „én”, aminek tartod magad, maga sem valódi, és ez az „én” a tudó, akkor hogyan tudhatnál „te” bármit? Amikor ezek a gondolatok behatolnak az elmédbe, és benne maradnak, akkor azzá válsz, amire Maharaj e helyen játékosan utal, „tudatlan ember”. Tudatában vagy annak, hogy a teljes tudás, amivel rendelkezel, semmit nem ér. Ekkor a helyes módon vagy tudatlan. Sőt, ekkor valódi tudással bírsz.

4.5 „A hatalom tudás. A tudás hatalom.” A hatalom a valóság hatalma, az isteni Shakti, vagy Brahman hatalma a Maya. Ez a hatalom nyilvánul meg tudásként, vagy „én-vagyokság”-ként, amelyet minden érző lény tapasztal. Mielőtt az Én-re ébredés bekövetkezne, a tudás hatalmát az individuális „én”, vagy egó szűrőjén keresztül észleljük. Az Én kettőbe osztja önmagát, lényegében: „én”-re, és hatalomra. Az eredmény, ami megjelenik, a valóság viszonylagos tapasztalata. A valóságnak a tükröződését észleled, nem az abszolút valóságot magát. Az „én” olyan, akár a nap tükörképe egy vödör vízben. A vödör víz az elme, és annak gondolatai, így a valóság tükröződésének tisztaságát a gondolatok minősége, vagy tisztasága határozza meg. Ezért helyezik a hangsúlyt az elme tisztítására a jóga filozófiájában és gyakorlataiban. Amíg aspiráns vagy, addig ilyesféle kapcsolatban állsz az isteni erővel. Képzelheted ezt a hatalmat Istennek, amilyen formában csak óhajtod, vagy tekintheted úgy, hogy a guru e hatalom megtestesülése. Úgy képzeled, azonban, hogy a hatalomnak mindig ugyanazon isteni mindentudás, mindenhatóság, és mindenütt jelenvalóság tulajdonságai vannak hozzád viszonyítva, amelyet továbbra is tőled elkülönült hatalomként képzelsz. Imádd az isteni hatalmat, és imádkozz hozzá. Valójában ez az egy hatalom a címzettje a világ összes különféle vallása hívei minden imádságának.

60 | Április: Tudás és tudatlanság

Mivel az elme a gyakorlás (sadhana) révén megtisztul, különféle tapasztalatokat szerezhetsz az e hatalommal való közelségről vagy egyesülésről. Ennek ellenére, a tudatlanság fátyla miatt, továbbra is elkülönült marad. Végül, amikor az Én ráébred önmagára, megérted, hogy a hatalom te magad vagy, hogy nincs más isteni hatalom rajtad kívül, hogy az Egy az, amit kerestél, amit imádtál, és amelyhez imádkoztál. Akkor te leszel a tudás maga, és jelen leszel minden lényben, mindenütt. Ez az Én-tudomás, és ez a keresés vége.

4.6 „A hatalom nem tud semmit. Nem tudja, hogy „én vagyok a hatalom.” Ironikus, hogy Isten, akihez imádkozunk, nem tudja, kik vagyunk, nem tesz különbséget szent és bűnös között. Miért? Mert csak hatalom – hatalmas isteni erőként hatni tud, hogy a teremtményeket visszavonzza magához, mint mindenek forrásához – de nem tudó. Az individuális emberi lény a tudó, és az individuális emberi lény illúzió. „Mi” nem individuumokként létezünk, mert az egész folyamat arról szól, hogy az Én keresi önmagát, hogy egyesüljön Önmagával. E tény felismerése nincs jelen a keresés során. Amik „mi” valójában vagyunk az a tudás maga. A tudás, vagy hatalom, nem ismer semmilyen tárgyat. Csak az emberi elme ismer tárgyakat. Emberi lényként ezt a tudást az istenire vetítjük, és így Istent teremtünk, a saját képünkre. Ez egy kényelmes nézőpont, de ezzel, végtére is, feladtuk a valóság nem-kettős természetének végső megértését.

4.7 „E hatalom révén látok. Az erő nem lát.” Az ébrenléti állapotban „látás” történik. Ez egy, a lencsék és színszűrők, az idegrendszer, és az agy együttműködésével zajló élettani funkció. Mindezen érzékek hasonló módon működnek. Az erő készteti őket működésre, de az erő nem lát, nem hall, nem érint, nem ízlel. A villamos energia készteti működésre a számítógépet, de nem a villamos energia állítja elő a szöveget a képernyőn, vagy végez számításokat a számokkal. Ezt a számítógép hardvere és szoftvere csinálja.

4.8 „Én vagyok az erő, amely a testben van.” A testtel való azonosulás miatt érzed úgy, hogy a gondolatok az „én” gondolataim, és hogy az érzékszervek észlelései az „én” észleléseim. A test és az elme valójában öntudatlanok. Senki nincs jelen! Semmilyen individuális személy nincs jelen. Az úgynevezett individuum csak annak a tehetetlen testnek és elmének a képzete. Az „én” valójában arra az erőre utal, ami a test létét biztosítja. Ezen „én” mindenütt másutt is van, életet adva az összes testnek és Április: Tudás és tudatlanság | 61

elmének. Hogyan lehet az „én” mindenütt? Az „én” nem lehet individuum, mert az „én” soha nem létezett. A valódi „én” mindig mindenütt ott van, az örökkévaló alanyként. Csak az individuális létezés fogalma hibás.

4.9 „Menj az elme gyökeréhez. Elme és tudás nem maradnak fenn.” Ha az Én nem rendelkezik saját létezésének fogalmával, akkor lényegében nem rendelkezik elmével. Ez nem jelenti azt, hogy az Én nem létezik, csak azt, hogy nélkülözi a fogalomalkotást. Az individuális személy, és a számára megjelenő egész világ, fogalmakból épül fel, és alapjuk az alapvető fogalom, az „én vagyok”. Az ember személyként való létezése valójában fogalmon alapuló. Jelen van, következésképpen, egy nagy félelem, ennek a koncepciónak az elvesztésétől való félelem, ez az úgynevezett halálfélelem. Minden ilyen probléma abból származik, hogy az Ént egy fogalommal azonosítjuk. De az individuális létezés fogalma azért keletkezett, mert az individuális elme nem képes megismerni azt, mivel az elme maga e keletkezés terméke. Az Én már jelen volt. Ez volt a te állapotod csecsemőként. Nem volt tudomásod saját létezésedről. Ez a tudás magként, lehetőségként volt jelen csupán. Nem vesződött azzal, hogy megkérdezzen, rendben van-e, hogy egy komplett világképként kicsírázik és megjelenik. Most, hogy megjelent, és „te” is megjelentél vele együtt, „te” vissza kell, hogy térj a mag kicsírázása előtti állapotba. Azután az elme nem-elmévé válik, és nincs többé „te”. Az Én továbbra is békében marad, saját valódi természetében pihenve.

4.10 „A hatalom szintén nem valódi.” Ha a napot tekinted, erejét fényként és hőként érzed. Ez az erő valódi számodra. Ha te vagy a nap, nem érzel sem fényt, sem hőt. Az erő nem valódi számodra. Maharaj itt a nap szempontjából beszél, amely az abszolút valóságot szimbolizálja.

4.11 „A tudás soha nem elégíthető ki. Egyre többet és többet akar tudni.” A tudatosságnak a természete szerint egyre több és több formát teremt, annak érdekében, hogy egyre több és több tapasztalatot szerezzen. A tudás olyan, mint a hatalom, amely folyton-folyvást mindent üldöz. Élet-formák születnek, funkcióiknak megfelelően tapasztalnak, majd meghalnak, csak azért, hogy helyükbe még bonyolultabb formák lépjenek, még finomabb funkciókkal, amelyek sokkal kifinomultabb tapasztalatokra nyújtanak lehetőséget. Így fejleszti ki a tudatosság az ásványokat, növényeket, állatokat, és végül az embert, „a teremtés koronáját”. De a hatalom még tovább megy, egyre magasabbra és magasabbra fejleszti az emberi lény intelligenciáját, egyre több és több 62 | Április: Tudás és tudatlanság

információt gyűjtve össze, egyre több és több tudást halmozva fel arról, ami nem igaz, a boldogság és kiteljesedés folyamatos keresése során. Mikor lesz ennek vége? Csak akkor, amikor valódi ismeretet kap, amely megmagyarázza valódi természetét, mint valóságot, és képes lesz elfogadni és megérteni azt a tudást. Aztán, végre, megszűnik mozgása, és beleolvasztja önmagát saját forrásába.

4.12 „A kételkedés nem más, mint tudatlanság.” A minden kétség felett álló Én-tudomás a felébredett személy egyik jellemzője, de amíg aspiráns vagy, nem tudhatod teljes meggyőződéssel, ki vagy. Ezért tehát kétségek gyötörnek, ilyenek például: „hogyan lehetnék én a valóság?” A kételkedés valójában semmi más, mint a „ki vagyok én?” ismeretének a hiánya. Az Én-tudomás hiánya tehát a tudatlanság egyik meghatározása. Valójában a kételkedés jellemzője az Én-tudomás felé vezető útnak.

4.13 „Semmit sem tudok. Csak Őt ismerem.” A tudás, amivel rendelkezel, nem a „te” tudásod. Te maga a tudás vagy, és nincs tudomásod semmilyen tényről vagy dologról. A Mester átadta „valódi” tudás célja, hogy összetörje a testtel való azonosulásodat, és ráébresszen, hogy te magad vagy az egyetemes tudatosság, hogy te „Ő” vagy. Te Ő vagy, és azáltal ismered önmagad, hogy önmagad vagy. Akkor elmondhatod, hogy „Semmit sem tudok. Csak Őt ismerem.” Minden más tudás hamis, és legjobb esetben csak ideiglenesen hasznavehető.

4.14 „Amikor többet akarok valamiből, elfelejtettem önmagamat.” Miért akarunk valamit? Mert úgy gondoljuk, hogy az a tárgy boldoggá tesz bennünket. Miért gondoljuk így? Mert elfelejtettük, hogy már most maga a boldogság vagyunk, hogy a boldogság és teljesség, mint valóság, a mi valódi természetünk. Különösnek tűnhet e helyen a „felejtés” szó használata, mert a látszat szerint soha nem ismertük a valóságot. Ez azonban nem így van. Te állandóan tudatában vagy valódi természetednek, mivel, hogy te vagy a valóság. A felejtés tudatlanságot jelent. Mindaddig, amíg a tudatlanság fennmarad, az ismeretlenség homályába rejti, mintegy fátyolként, a valóságot. Boldog és teljes pillanataid mindegyikét az egóként testet öltő tudatlanság ideiglenesen megszűnése teszi lehetővé. Természetese módon, egyre több ilyen tapasztalatra törekszel, mígnem eljutsz végül a mögöttük lévő valóság megértéséhez. Ekkor meg fogsz elégedni Azzal.

Április: Tudás és tudatlanság | 63

4.15 „Csinálj dolgokat, bármit, semmi baj, de ne felejtsd el önmagad.” Amikor színészként szerepelsz egy darabban, mindent eljátszol, amit a szereped számára megírtak, de nem feledkezel meg önmagadról, és nem kevered össze magadat a szereppel. Lehet, hogy ölsz, lehet, hogy megölnek a játékban, de mindazonáltal tudod, hogy feleséged vagy férjed mélyen alszik az otthoni az ágyban. Maharaj e kijelentése nem valamiféle erőfeszítésre buzdítás, hogy „emlékezz önmagadra”, a „légy a pillanatban” stb. értelmében. Bármi, ami felidézhető, vagy elfelejthető, nem lehet valós. Ez a kijelentés valójában a Bhagavad Gitában is fellelhető Karma jógáról szól. Amikor aspiránsként tevékenykedsz, és észben tartod, hogy az isteni hatalom az, ami számodra mindent megtesz, odaadásod fejlődni, és az egó gyengülni fog. Később meg fogod érteni, hogy a cselekedetek mindig e hatalom által mennek végbe, anélkül, hogy bármikor bármilyen „cselekvő” jelen lenne.

4.16 „A valóságnak nincsenek kötelességei.” A villamos energiának nincs olyan kötelezettsége, hogy energiával lássa el a készüléket. Az emberi lény rendelkezhet sok képzettel Isten felelősségéről és kötelezettségeiről, de ezeket csupán vágyálmok eredményezik. Az ember Istene gyakorta emberi ábrázatú, és gyakran bír emberi tulajdonságokkal, és emberi gyengeségekkel. Egy ilyen Istentől elvárják, hogy vágyaik teljesítése révén kedvében járjon híveinek. Az a helyzet, hogy Istennek nincsenek kötelességei. Nagyon erős hit vezethet isteni látomáshoz, de ez a hit ereje eredményeképpen, és nem az Isten kötelezettség hatására keletkezik. A hatalom továbbra is a hatalom marad. Miatta történik minden, de Ő nem vesz részt a drámában.

4.17 „Én csak gondolat vagyok, és a gondolat hiba.” Az Én-felismerés, vagy megvilágosodás valójában nagyon egyszerű dolog, valójában nincs benne semmi különös. Az egyetlen, ami történik, hogy a hibás fogalom eltűnik. Mi ez a hibás fogalom? Az, hogy van valaki, akinek el kell érni valamit. A spirituális keresés annak megértésével ér véget, hogy nincs senki, akinek érteni kellene. Az „én”, aki keresett, egy gondolat volt csupán. Minden gondolat hiba volt, amelyek ezen az illúzión alapultak. Az „én” valójában Arra utalt, aki a keresés tárgya volt. Az Én kereste mindvégig Önmagát. Most már az alanyként ismeri Önmagát.

4.18 „Át kell, hogy kelj a semmin. Át kell, hogy kelj a téren.” A gondolat puszta hiánya nem juttat a valóságba. A gondolat a finom test, és a gondolat hiánya a kauzális test, amely a tiszta tudatlanság, vagy a semmi 64 | Április: Tudás és tudatlanság

állapota. Amikor nincs gondolat, egyszerűen nem tudsz semmit. Nem vagy öntudatos. Ez olyan, mint a mély alvás. A kauzális test a tárgyak világa és az Én közötti szakadékhoz hasonlít. Át kell, hogy kelj a semmin, a téren, hogy ráeszmélhess az Énre. A tér finomabb, mint a tárgyak, mivel áthatja azokat, a tárgyak térben jelennek meg. Ugyanezen okból, sokkal finomabb a gondolatoknál is. Te azonban, mint tiszta tudat, finomabb vagy, mint a tér. Áthatod azt. Tudatában vagy neki. A tudatodban jelenik meg. Amikor felismered, hogy te vagy az Egy, aki tudatában van még a nulla-térnek is, amelyben semmi sincs, akkor elérted a mahakaranát, vagyis az okozat-feletti, testet. E testnek a tudatosság magától értetődő tulajdonsága. Saját fényében ragyog. Ezt az állapotot írja le a Mandukya Upanishad, mikor A Negyedikként nevezi, mivel az túl van az ébredés, álom, és mély alvás három állapotán. A Negyedik, az Én, az OM, az oszthatatlan szótag. E szótag kifejezhetetlen, és elmét meghaladó. Benne az összetett világegyetem eltűnik. Ő a legfőbb jó – a második nélküli Egy. Aki csak megismeri az OM-ot, az Én-t, az Én-né válik.

4.19 „Légy a gondolataidon kívül, és akkor megértheted a valóságot.” A valódi létezés meghaladja a gondolatok feletti, és gondolat hiánya feletti szintet. A meditáció rendkívül hasznos, hogy eljuss erre a megértésre. Meditációban a Mestertől kapott mantrát használva, átkelhetsz a gondolatok tengerén, és megérkezhetsz a kauzális test nyugodt kikötőjébe. Innen már csak egy lépés, és az Én szárazföldjére érsz. Meditáció révén az egyén valódi létének kezdeti megértése és tapasztalata tudatos úttá válik. A gondolatokat perspektívába helyezi, ezáltal úgy fogod találni, hogy szokványos életkörülményeid között is képes leszel rajtuk kívül maradni.

4.20 „Fogd fel az én vagyokot a boldogság, és az egót a boldogtalanság gyökereként.” A leginkább különleges és legkevésbé megmagyarázható iróniája a helyzetnek, hogy te magad vagy a boldogság, és mégsem ismered fel ezt, hanem kívül keresed. A boldogság (ananda), ami természettől fogva vagy, ha csupán tudsz róla, a végső boldogság – öröm és teljesség, ami soha nem változik, és soha nem kisebbedik. Mi mást akarhatnál? És ennek ellenére, még komoly keresők sem képesek elfogadni, hogy ez a boldogság már az övék. A végső megértéssel kapcsolatban továbbra is bizonytalanságban maradnak. Gyakran az egót éri a szemrehányás, mintha az egó valamiféle hatalmas démon volna, amelynek saját ereje, és saját akarata volna. Az egó a boldogtalanság forrása, igen, de csak még erősebbé teszed, ha hiszel az erejében. Valójában Április: Tudás és tudatlanság | 65

semmi ereje. Ez egy hamis Isten, a hamis „én”, amely a valóság nem ismeréséből született. A valóság a valódi „én”, a létezés, amelyet te már ismersz, Létként, és mint a boldogságot magát.

4.21 „A tudást növelni kell ahhoz, hogy megértsük, az „én tévedés.” A tudás, amit a Mester számodra átadott, túl fog vinni minden gondolaton, ha azt megengeded számára. Először is, növelni kell a tudást, aminek a célja, hogy a ki vagy te fogalmad megváltozzon. A tudás útján (jnana jóga), az elme egyre nagyobbá és nagyobbá válik, így képessé válsz annak megértésére, hogy „én vagyok minden”. Ugyanakkor azt is megérted, hogy te nem az a kicsi, jelentéktelen teremtmény vagy, aminek képzeled magad. Önmagad erőtlen halálra szánt individuum fogalma, az én víziója, helytelen.

4.22 „A tudás betegség.” A valóság nem tudó. Az Én jelen van, akár van jelen tudás, akár nincs. A tudás a létezés tudatát jelenti. Az emberi formában ez az „én” gondolat megjelenését jelenti. Ez a tudás éppen olyan történet, mint alvás közbeni álomé. A tudás jön és megy, a saját törvényeinek és elveinek megfelelően, amelyek felett senkinek nincs semmilyen ellenőrzése. Semmilyen individuum nem létezik, hogy ellenőrzést gyakoroljon, mert maga az individuális létezés ebben a tudásban foglaltatik benne. E betegség oka nem ismert annak a számára, aki szenved belőle. A szenvedő valójában tünete a betegségnek!

4.23 „Ne tudj semmit. Maradj kívül a tudatosságon. Akkor mindig önmagaddal vagy.” A szokványos tudás az elméhez tartozik, és a testtől függ, amelynek halálával el fog tűnni. Az Én-tudomás nem tudás, a hagyományos értelemben. Akkor következik be, amikor az „én” hamis érzete, amely a hagyományos tudáson alapul, feladásra kerül. Ami marad, az egy másfajta tudás, nem olyan, ami az elmében gyökerezik, hanem ami az elmén túl állomásozik. Ez a „tiszta tudatosság”, amely nem különül el a létezéstől magától, és nem különül el a tiszta boldogságtól és teljességtől. A sat-chit-ananda triádnak a „chit” aspektusa. A tiszta tudatosság, vagy Én-tudomás az Énben való időzést jelent, mivel nincs különbség az Én és annak tudatossága között. Az Ént ismerni annyit jelent, az Énnek lenni. A Brihadaranyaka Upanishad azt mondja: Brahman csak maga, mint tudás érthető meg. Az, aki Brahmant ismeri, Brahmanná válik!

66 | Április: Tudás és tudatlanság

4.24 „Sat-chit-ananda van mindenütt. Ez az eredeti mag.” Jean Dunn, Sri Nisargadatta Maharaj tanítványa azt mondta: „Semmi nem tudja megakadályozni, hogy az Én ráébredjen önmagára.” Az egész folyamata a teremtésnek, annak összes mindenféle, különfél formákban megjelenő lényével, az Én erejének a kifejeződése, amint az az Én-tudomás felé fejlődik. Maguk a formák, a velük született, pozitív tapasztalatok, öröm és boldogság iránt vágyukkal egyetemben, végső soron azért születtek, mert az Én rá akar eszmélni önmagára. Ezek mind azon végső vágy teljesítése felé tendálnak, ami benne rejlik az eredeti magban, a sat-chit-anandában. Az emberi lényben az Én azonosul a hamis „én”-nel, vagyis az egóval. Megjelenik ez után a meggyőződés, hogy „én” keresem a boldogságot a „magam” javára. Amikor spirituális keresővé válsz, az illúzió megmarad, így hát azt képzeled, hogy „én vagyok az aspiráns”, és „én keresem megszabadulást”. Amikor a Mester kegyelme révén az Én-felismerés ténylegesen bekövetkezik, akkor megértésre kerül, hogy soha nem volt ilyen kereső. Egyedül az Én volt az mindvégig, amely Önmagát Önmagához vonzotta, az elkülönülés tisztán képzeletbeli játékában. Amikor ez megtörténik, a játéknak vége, és az Én kielégülten megpihen Önmagában, ami azt az individuális test-elmét illeti. A játék azonban az összes többi forma miriádjaiban tovább folytatódik.

4.25 „Az Egységben nincs sem öröm, sem szomorúság.” A sat-chit-ananda tulajdonképpeni célja az, habár három részből áll, hogy az Egységre mutasson. Az ananda gyakori fordítása „üdvösség”, ami arra utalhat, hogy van valamiféle kellemes élmény a valóságban. Tradicionálisabb fordítása „teljesség”, ami jobban leírja azt, ami önmagában teljes, és ami túl van az olyan ellentéteken, mint öröm és bánat. Nyilvánvaló, hogy lennie kell valakinek, aki tapasztalja az olyan érzelmeket, mint a szomorúság. Az örömre, mint a szomorúsággal ellentétes érzelemre, ugyanez a korlátozás vonatkozik. A valóságban, vagyis az Egységben, nincs individuális személy, és ezért nem lehetséges érzelem, sem negatív, sem pozitív.

4.26 „Állatok, madarak, még hangyák is, mind rendelkeznek a tudással.” Még a legapróbb lény is ugyanazon halhatatlan Én megnyilvánulása. Az Én tiszta tudomása önmagának – mindig tudatos, mivel maga az abszolút tudat. Ez a tudás a sat-chit-ananda triádnak a chit aspektusa, de a sat (létezés) és az ananda (teljesség) ugyanúgy mindig jelen van. Jóllehet, minden teremtmény egyformán ugyanannak az illúziónak, az individuális létezés érzésének az alanya, amelyet az Énnek a formával való azonosulása okoz. Ironikus módon, Április: Tudás és tudatlanság | 67

minél feljebb megyünk az evolúciós skálán, ez az azonosulás annál erősebbnek tűnik. Egy relatíve egyszerű forma, mint például egy fa, esetleg kevés tudatossággal bír a saját létezését illetően, és következésképpen valószínűleg viszonylagos békét és harmóniát élvez. A komplexebb formák, mint például az emlősök, egyre nagyobb nyugtalanságot és szorongást mutatnak, ellenpárjaként annak, hogy képesek szeretet tapasztalni, és egy alapvető módon gondolkodni. Az emberi lények tapasztalják a boldogság és szomorúság legnagyobb szélsőségeit az összes teremtmény közül, mivel saját létezésük magasan fejlett konceptualizációs képességével bírnak, mások vonatkozásában. Mindazonáltal, az individuális lét hamis marad az elején, a közepén és a végén, amikor végül annak illúzió mivolta kiderül.

4.27 „Végeredményben, a tudatlanság a forrása tudatosságnak vagy tudásnak.” Ellentétben az állatokkal, madarakkal, rovarokkal stb., az emberi lény képes saját valódi természetének a megismerésére. Ez az, ami a legnagyobbá és legfenségesebbé teszi az összes teremtmények között. A valódi természet e nem ismerete minden teremtményre kiterjedő – és a nem-emberi formák esetén nincs lehetőség e tudatlanság eloszlatására – az Én csak az emberi születésen keresztül ébredhet önmagára, mint Egyetlen valóságra. Ha nem volna tudatlanságra szánva, mindenki tudatosan élne, mint az Én. Minthogy azonban így van, az Én azonosítja magát a formával, bármilyenben nyilvánul is meg, és felmerül ebben a tudatlanságban, az individuális létezés, illetve az individuális tudatosság érzésében. Hosszú ideig tarthat ide-oda hintázni az individuális tudatosság ezen állapotában, szertelenül lengeni öröm és fájdalom, öröm és szenvedés ellentétei között, mielőtt az Én megnyilvánítaná magát az emberi lény formájában, aki azzal a meghatározott céllal él, hogy felismerje az Ént. E ponton az Én önmagát keresi a kereső formájában. A tudatlanság megmarad az „én keresem az Ént” formában. Mindazonáltal, ez az utolsó fázis, mielőtt az Én játéka a végéhez ér.

4.28 „Tudatlanság azt gondolni, hogy te vagy a cselekvő.” Nincs „te”, és nincs „cselekvő”. Azt gondolni, hogy cselekvőként létezel, nem más, mint egó. Ez az egó egyik definíciója. A tudatlanság valódi természetét nagyon nehéz meghatározni. Ez a „nem tudás” állapota, ami az egész életen át fennmarad, minden reggel ugyanolyan módon, az ébrenléti állapottal együtt megjelenik. Valójában nem vagy képes meglátni, vagy megérteni a tudatlanságnak ezt az állapotát azon belülről. Énről vagy Istenről gondolkodni a tudatlanságban olyan, mint felébredésre gondolkodni egy álom közepén. Csak egy gondolat marad, és semmi hatása. Gondolhatod, hogy ezt kell csinálnod, 68 | Április: Tudás és tudatlanság

vagy azt, hogy felébredj, de csupán dünnyögsz álmodban. Másfelől, a felébredésről való gondolkodás megtörténik az álomban, ami megfelelő és helyénvaló. Az ébredés be fog következni, a megfelelő időben.

4.29 „Képes vagy érezni az erőt, amely oly finom, amely minden munkát elvégez? Miért? Mert az semmi.” Az isteni erő, amely megteremti a világot, és mindent megtörténtté tesz, a Maya, az illúzió hatalma. A Maya a Brahman ereje. Hogy megtapasztalja az Ő erejét, Brahman a világként nyilvánította meg önmagát. Ha te vagy a nap, érzed-e a saját melegedet, és látod-e a saját fényedet? Ezek a te létezésednek hatásai csupán, nem pedig maga a létezésed. A nap fénye annak számára látható, aki ránéz, nem pedig a nap számára. Az áramló folyó hatalmas ereje semmivé csökken annak forrásánál. Az árnyék semmi annak számára, aki veti azt.

4.30 „A tudás a legnagyobb tudatlanság.” A tudatlanságból tudás emelkedett ki. Jön a gondolat, „én vagyok a személy”. Az Én azonosította önmagát a formával és a névvel. Élet élet után, a játék ezen mód zajlik, míg a tudatlanság fennmarad. A boldogság csalóka, tantaluszi kínokat okozva megjelenik egy időre, majd távozik ismét, csak szűnni nem akaró vágy marad helyette. Vágyak hajszolása, végek megnyerése, valamit nyerünk, valamit veszítünk. Halál némítja el a személyt, mely eltűnik, oly titokzatosan, ahogy megjelent. Másik személy jelenik meg, él egy ideig, majd ismét eltűnik. Ez a tudás természete. Igaznak tartani ezt, a legnagyobb tudatlanság.

Április: Tudás és tudatlanság | 69

5 5. fejezet Május: Az „egó” problémája 5.1 „Én soha nem születtem.” Ha problémád adódik, megoldást kell rá találnod. Ha nincs problémád, akkor nem szükséges megoldást keresni. Így Maharaj azt tanította, hogy először fel kell tárni, hogy valódi-e a probléma. Lehet, hogy elégedetlenséget érzel, és azt mondod, hogy ez a probléma, de a kérdés az, hogy azért vagy-e elégedetlen, mert hiányzik számodra valamilyen alapvető dolog. Lehet, hogy nincs alapvető probléma, és az elégedetlenséget néhány magadról alkotott rossz elképzelés okozza. Ebben az esetben a probléma nem valós, csak látszólagos, el fog múlni, amint a téves elképzelést elengedjük. Rendelkezünk önmagunkról egy hamis elképzeléssel. Ez a hamis elképzelés abban a hitben áll, hogy individuális entitásként születtünk, és ezért meg kell halnunk. Aki született, annak probléma a halál. De mi a bizonyíték arra, hogy ami valóban vagy, az valaha is megszületett? Honnan tudhatnád teljes bizonyossággal, amíg nem tudod, ki, vagy mi vagy valójában? Ahhoz, hogy megszabadulj a halálfélelemtől, minden kétséget kizáróan tudnod kell, hogy te soha nem születtél.

5.2 „Ne hidd, hogy ’én teszem ezeket a dolgokat, hogy elérjem a valóságot.’ Te Ő vagy.” Problémát okozhatsz magadnak, ha túl keményen, vagy rossz irányban próbálkozol. Valójában semmit sem kell megszerezni, mert már az Én vagy. Saját tapasztalataim szerint keresésem bizonyos pontján előfordult velem, hogy minden arra irányuló erőfeszítésem, hogy „emlékezzek önmagamra”, hogy „itt és most legyek”, és hogy pártatlan legyek élet körülményei iránt, mind azért történtek, mert úgy éreztem, hogy „én” el kell, hogy érjek valamit. Meglehetősen hirtelen megértés volt, hogy valójában az egó próbálta megszerezni a valóságot, és próbálta meg kiküszöbölni önmagát! Ekkor abba a fázisba léptem, hogy úgy éreztem, semmi többet nem tudok tenni. Feladtam egocentrikus erőfeszítéseimet, de tehetetlennek éreztem magam. Ily 70 | Május: Az „egó” problémája

módon sodródtam több éven át. Aztán találkoztam Maharajal, aki közölte velem, hogy én már a valóság vagyok, de még nem tudtam ezt elfogadni. Ez volt számomra a fordulópont, mert lelkem mélyén már tudtam és éreztem, hogy nincs mit megszerezni. Csak az volt a kérdés, hogy mikor ismerem fel a már eleve fennálló helyzetet. Ezt követően, nagyon gyorsan megérkezett a megértés.

5.3 „Vizsgáld meg az elmét. „Miért kételkedsz?” A kétségek a tudatlanság megnyilvánulásai. Felmerülnek az elmében, és birtokba veszik a helyet, amit a valóság egyszerű elfogadásához kellene fenntartani. Miért kételkedik az elme? Valamiféle megszokásból? E szokás nagyon hosszú útra tekint vissza – sok élet sanskaráit megalapozhatta –, de mégis csak egy szokás, és ahogy Maharaj mondta, a szokások megváltoztathatók. A Mesterbe vetett hit, és az ezzel járó kegyelem minden szokásnál erősebb.

5.4 „Az elme mindig arra gondol, ami nem létezik.” Gondolhat az elme arra, ami valóban létezik? A szentek és bölcsek a kezdet kezdetétől fogva nagyon világosan kijelentették, hogy a valóság, az Egy Én az, ami valóban létezik, ami nem gondolható el semmilyen módon. Az elme egyszerűen nem érheti el. Miről tud az elme gondolkodni? Csak a tünékeny és lényegtelen formákról, amelyek ma itt vannak, és holnap eltávoznak.

5.5 „Felejtsd el az „én”-t, és Ő van jelen.” Amint az individuális „cselekvő” létének érzését elengeded, béke és nyugalom van jelen. Tulajdonképpen ez meglehetősen gyakran megtörténik a hétköznapi életben, például, amikor leülsz, hogy megpihenj egy feladat befejezése után, de lehet, hogy nem ismered fel. A valódi kérdés, ami már létező valódi természeted felismerése. Sri Ramana Maharshi mondta, hogy senki sincs, aki nem Énráébredett, mindössze arra van szükség, hogy megszabadulj a gondolattól, hogy nem felébredett. Ki fogja elfelejteni az „én”-t? Az „én” el tudja felejteni önmagát? Az egó nem fog öngyilkosságot elkövetni. Szerencsére, nincs is rá szükség, hogy ilyesféle értelmetlen harcba keveredj. Az egó valójában csak egy gondolat, vagy más szóval, a gondolkodásnak egy szokásos módja, amely miatt hiszed, és aztán valóban úgy is érzed, hogy rabságban vagy. Az „én Ő vagyok” pozitív gondolata melletti kitartás segíteni fogja az egó meggyengülését a korai stádiumokban, de a végső megoldás igazából csak akkor válik lehetővé, amikor megérted, hogy

Május: Az „egó” problémája | 71

semmit nem lehet megvalósítani az elme révén. Ezután borulj a Mester lábaihoz, add át önmagadat teljesen, és imádkozz az ő kegyelméért.

5.6 „Rabság és felszabadulás az elmében vannak.” Az aspiráns elmegy a Mesterhez, és azt mondja: „Mester, én macska lettem.” A Mester válasza: „Nem, te egy emberi lény vagy, nem macska”. Az aspiráns ekkor természetesen azt mondja: „Ez esetben, hogyan váltam macskává?” Mit tud a Mester mondani? Nincs macska. Ez a helyzet a rabsággal és megszabadulással is. A probléma nem valódi, csak látszólagos. A „Hogyan érhetjük el a megszabadulást?” kérdésre igazából nincs helyes válasz, mert a kérdés önmagában érvénytelen, mivel hamis feltevésen alapul. Ugyanakkor a Mester jellemzően figyelembe fogja venni azt a tényt, hogy az aspiráns meg van győződve a rabságáról, és valami ilyesmit mond: „Az a tudatlanság miatt történt.”

5.7 „Én nem létezem. Nem vagyok.” Az emberi együttműködés és az emberi társadalom egésze azon a feltételezésen alapul, hogy elkülönült individuumok vannak mindenütt, akiknek mindegyike felelős a saját cselekedetéért. A nyugati típusú társadalom, a jogi, és gazdálkodó szervezetek ellehetetlenülnének e nélkül az alapvető előfeltétel nélkül. Csak nagyon kevesen ismerik fel az igazságot, hogy valójában soha semmilyen individuális személy nem létezett, és hogy az individualitás fogalma önmagában nem több konvenciónál. Ha ezt az igazságot valaha is széles körben ismernék és elfogadnák, az emberi társadalom aligha létezhetne a jelenlegi formájában. Az „én”-t félreértik, és félremagyarázzák. Az „én” hagyományos felfogása az individuális személyiségre utal, ami olyan messze áll az igazságtól, hogy szinte képtelenség beszélni róla. Ez az „én” konvenció csupán, az elmeműködés teremtménye. És a hétköznapi világ mégis körülötte forog, és úgy gondoskodik a vágyairól, mintha valamilyen valódi létező dolog lenne. Az igazi tanító el fogja magyarázni, hogy az „én” valódi értelme a végtelen tudatosság, és, hogy minden más értelmezés hamis.

5.8 „Csak az elmében van, hogy én jót vagy rosszat csináltam.” Maharaj azt mondta, hogy kétféle megközelítési módja van a valóságnak: az egyik azt mondja, hogy „én nem létezem, csak Ő létezik”, a másik pedig azt mondja, „én Ő vagyok, minden az enyém”. Ezek nagyjából a bhakti (odaadás) és jnana (tudás) hagyományos útjainak felelnek meg. Valójában egyik úton sincs 72 | Május: Az „egó” problémája

semmilyen lehetősége, hogy valaki jó vagy rossz cselekedeteket kövessen el. Ha az „én” nem létezik, akkor a cselekedetek nem az enyémek. Ha „én” Ő vagyok, akkor a cselekedetek az Ő cselekedetei. Te már tökéletes szabadságban élsz a jó és a rossz cselekedetek következményeitől, csak az egó-elme tart rájuk igényt, vállal értük felelősséget, ezáltal állandósítva magát, járva körbe-körbe a tudatlanság körében.

5.9 „Az ’én’ csak egy gondolat.” Emlékszem, amikor először látogattam Bombaybe, a Gemini Hotel-ben egyszer csak felébredtem az éjszaka közepén, kiugrottam az ágyból, és fel-alá járkáltam, és ez a gondolatom ismétlődött újra és újra: „Minden gondolat, beleértve önmagadat is!” Ez a hirtelen megértés alvás közben történt, és elég erős volt ahhoz, hogy megragadja az elmét, és felrázza álmából. A saját létezésem gondolata nem más volt, csupán egy gondolat. Csupán egy koncepció volt az, ami felmerült, majd a megfelelő időben eltűnt. Hol volnék az után? Ez volt az a kérdés, ami megrázott engem.

5.10 „Az egó tudás, az egó elme, és az elme semmi más, mint gondolat.” Az „elme” egy alkalmas szónak látszik, de valójában van ennek bármiféle jelentése önmagában? Biztos, hogy nincs elme, ha eltekintünk a gondolattól, ami az adott pillanatban felmerül; az elme semmi, ha eltekintünk annak tartalmától. Az „én” gondolat az egó. Ez az „én” gondolat a fundamentum, az alapvető gondolat, amelyhez sok más gondolat kapcsolódik. Állhatatosan visszatér minden reggel, mivel erős hit fűződik a valóságához. Központi szerepe magától értetődőnek látszik. Ez az alapvető koncepció, amelyen az elme nyugszik, és ezért van az, hogy minden szándék és cél az elme szinonimája. Az egó, az „én”gondolat az, ami az elme alapja, az maga a tudás, saját létezésem, az „én vagyok” tudomása. Ez az egyetlen képezi az alapját az összes többi gondolatnak, és ez biztosít helyet az „én” valódi érzésének, amely személytelen, egyetemes.

5.11 „Az erő nem tesz semmit. Az egó azt mondja, ’én tettem’.” Üldögélni némán, nem csinálni semmit, Tavasz jön és a fű nő magától. Ez a kínai vers megmutatja, hogyan működik az erő, erőfeszítés nélkül, akarat nélkül. A koncepció, hogy van valaki, aki a cselekvések cselekvője, valójában tévedés, félreértés csupán. Képzeld el, milyen szép lenne együtt élni teljesen erőfeszítés-mentesen. Ez a tökéletes szabadság. Nem akarni megváltoztatni Május: Az „egó” problémája | 73

semmit, nem elvárni, vagy vágyni többet vagy kevesebbet, mint ami valójában van. Ebben a látomásban az egó egyszerűen felesleges.

5.12 „Mondd az egónak, ’Te állsz az én szolgálatomban. Nem én a tiédben’.” Van egy régi analógia, a Katha Upanishadban olvasható, a ló, a szekér, az utas és a kocsis esetéről. A kocsis, amely az elme, vagy egó, kontrollálja a lovat, amely a test érzékeit reprezentálja. A valódi kontrollt azonban az utas gyakorolja, aki az „én”. Ha a személy felébredett, az én csak ölbe tett kézzel figyel, és gondtalanul élvezi az utazást. Azok esetében, akik soha semmilyen kísérletet nem tettek saját természetük megértésére, az utas alszik, a vezető részeg, és a ló erre-arra rángatja a szekeret. Az egó-elmének ki kell józanodnia, jó szolgává kell válnia, és el kell kezdenie hallgatnia az „én”-en belüli halk hangra, mielőtt még a személy elkezdené megérteni a szellemi tanítást.

5.13 „Az elme fél, és ez az ő támasza. Távolítsd el a támaszt.” A félelem gyökere az elkülönültség érzése, ami abból származik, hogy a tudatosság elhatárolható individuumnak tartja magát. Az elme sok mindentől fél, és telve van kisebb nagyobb aggodalmakkal. Az egyik dolog, amitől leginkább fél, az a többi ember rosszallása. „Mit fognak gondolni rólam?” Vagy félhet attól, hogy nem lesz képes ellátni magát, nem lesz elegendő pénze, hogy kifizesse a lakbért. Bármivel is legyen kapcsolatos, a félelem hatása az elmére az, hogy erősíti annak elkülönültség érzését. A félelem igazolja a külső, világi ügyeknek a gondolatok középpontjában való tartását. A gondolatok folyamatosan fenntartják, hogy „Meg kell csinálnom ezt. Meg kell csinálnom azt.” Ha súlyos betegségben szenvedsz, vagy nincs megfelelő megélhetésed, természetesen, ezekről a dolgokról gondoskodni kell. Saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy szükségem volt egy kevésbé stresszes, stabil munkahelyre, egy biztonságos lakhelyre, és egy viszonylag harmonikus házassági kapcsolatra, mielőtt megfelelően összpontosítani tudtam volna Maharaj tanítására. Amint ezek az alapvető szükségletek teljesültek, ezt követően lehetett kicserélni az elme félelemre irányuló tendenciáit a Mester iránti bizalomra. A mesterbe vetett bizalom önmagam iránti bizalom is, és magában foglalja annak a hallgatólagos megértését, hogy mindig gondoskodtatik rólad. Időről időre megerősítést nyert, hogy soha többé, a legkisebb kétségem sem lehet az iránt, hogy a valóság abszolút módon megbízható.

74 | Május: Az „egó” problémája

5.14 „A rabságot én veszem magamra.” A tanítás lényege talán így foglalható össze: „Mielőtt elkezdenéd keresni a megszabadulást, állapítsd meg, hogy rabságban vagy-e.” Te már szabad vagy, így az egyetlen probléma az „én rabságban vagyok” gondolat. Megszabadulás, Én-felismerés, semmi olyat nem kapsz tőle, amit már ne birtokolnál. Csak eltávolítja a rabságnak e hibás feltételezését. Így ez az út nagyon gyors lehet, ha képes vagy rá, hogy csupán ezt a fő szempontot megragadd.

5.15 „Süllyeszd el egódat. Ne félj tőle.” Van egy ezzel rokon mondás a I Ching-ben (43. hexagramma, Áttörés): A gonosz elleni harc legjobb módja az, ha erőteljesen előrehaladsz a jóban. Ez kitűnő mottónak tűnik számomra az egó kezelésére, amely az egyén összes gonoszságát reprezentálta. Időnként az emberek hatalmas erejűnek gondolják az egót, amely a túléléséért küzd, és mindig kifőz valamilyen fondorlatot, hogy félrevezesse őket. Én soha nem fedeztem fel ezt a hasznos megközelítést. Ez alapvetően a félelem és a bizalomhiány beismerő vallomása, és erőt ad az egónak. Mindig jobbnak találtam a pozitívra való összpontosítást, és tovább dolgozni a Mester tanításának a megértésén, és megadni magamat neki. Ha így cselekszel, akkor az egó egyre gyengébbé és gyengébbé válik, mint az izom, amelyet nem edzenek. Nem igazán kell sok figyelmet fordítani rá. A legfontosabb dolog, hogy emlékezz arra, hogy az egó lényegében csak egy gondolat. Ha nem gondolod azt a gondolatot, akkor mi a „probléma” az egóval?

5.16 „Ha az egó gátolja utadat, törd össze. Mások meg hadd kommentáljanak.” Maharaj gyakran ösztönzött bennünket arra, hogy legyünk tudatában saját erőnknek, amely tökéletesen alkalmas rá, hogy az egót összetörje, vagy félresöpörje, akár egy legyet. Időről időre, ahogy előrehaladsz, szükségessé válhat, hogy a benned lévő akadályokra extrém módon reagálj. Szükségesnek tarthatod, például, hogy elhagyd a helyet, ahol élsz, vagy megszakítsd a kapcsolatot valakivel, aki nem támogat téged. Az egó ellen fog állni az ő szokásos mintái változásának, és így egyfajta csapást kell rá mérned! Ha csupán legmagasabb megértésednek megfelelően cselekszel életed e kritikus pontjain, akkor helyesen fogsz eljárni. Amikor cselekedned kell, meg fogod kapni az erőt, hogy megtedd azt, és nem kell a miatt aggódnod, hogy mások mit gondolnak.


5.17 „A kettősség teremti az ’én’-t.” Elmélkedj el a nap és sugarainak analógiáján. Ha te magad vagy a nap, akkor nem vagy tudatában semmilyen sugaraknak, illetve semmilyen más egyéb olyan tulajdonságnak, amelyekkel az emberek a napot jellemzik, például magas hőmérséklet, tűz, és így tovább. Valójában, egyáltalán semminek nem vagy tudatában. Most képzeld el, hogy valaki eléd tart egy tükröt. Most már tudatában vagy saját sugaraidnak és hőmérsékletednek. Amint tudatában vagy ezeknek a minőségeknek, tudatában leszel önmagadnak; valójában, e tulajdonságokként tapasztalod önmagadat. Lényegében saját objektumoddá válsz. Pontosan így van ez az „én”-nel is. A valóság az „’én’ nélküli én”, vagyis, tiszta lét az „én” vagy „én vagyok” bármiféle tapasztalata nélkül. A mély alvás állapotában, ebben a nem-kettős állapotban vagy. Nem vagy tudatában semminek; nincs „én”, amíg a kettősség el nem jön, amikor reggel felébredek. Akkor azt mondod: „Jót pihentem.”

5.18 „Az elme nem akar meghalni, ezért a világi tárgyak felé fordul.” A világi dolgok iránti érdeklődés az elme mechanikus tevékenysége. Sok életre elfoglalja önmagát a mindennapi vonatkozásokkal, egészen addig a pillanatig, amikor a test az utolsó leheletét lélegzi. Sri Nisargadatta Maharaj mesélt egy történetet egy emberről, aki a halálos ágyán feküdt, és az ablakon át észrevette, ahogy a család tehene a szomszédos fészerben a legjobb söprűnyél végét rágcsálta. Felkiáltott: „a seprű, a seprű!", és ezek voltak az utolsó szavai. Az elme nem akar meghalni, abban az értelemben, hogy be kell, hogy építse a késztetést, hogy cselekvőként folytatódjon, hogy akként állandósítsa önmagát, aki cselekszik. Hosszú távon azonban ez a mechanizmus kudarcra van ítélve. Végül, az értelem és a boldogság keresése elkezd befelé fordulni. Az elme továbbra is él, a spirituális keresés alatt mindvégig, egészen az Én-tudomás kezdetéig. Ezt követően is tovább funkcionál, de gyakorlatilag, mint akarat központ, halott. Nincs szükség erre a mesterséges központra, mivel a felébredett személy „én”-je mindig harmóniában van az isteni erővel.

5.19 „Az elme, vagy egó halála az, amire szükség van.” Az „elme halála” jelentése könnyen félreérthető. Nem köszönt be hirtelen üresség, amikor az egó meghal, jóllehet, a tudatlanság megszűnik. A felébredést követően az elme még mindig jelen van, és gondolatok is megjelennek és eltűnnek továbbra is, de többé már nincs jelen az illúzió, hogy „én vagyok a cselekvő”. Az egó azon feltételezés révén tartotta fenn magát, hogy ő az individuális személy központja. Kötelességei, vágyai, jó és rossz gondolatai és érzései voltak. Mindezen dolgok a számláját szaporították. Az úgynevezett 76 | Május: Az „egó” problémája

„megszabadulás” ennek a számlának a megsemmisülését jelenti. Az egó ezután, mint akarat központ, nem aktív többé. Hatalma egy származtatott erő volt, mely erő forrása a feltétlen hit volt. Amikor a tudatlanság eltávozik, az egó nem tud, és nem él tovább.

5.20 „Az egó azt jelenti, én vagyok, és én tudok mindent.” Az egó egy mesterséges központja a képzelt érzelmek tapasztalásának, amelyek között sok negatív van, mint például ítélkezés önmagad és mások felett, ingerültség, szorongás, és így tovább. Az egó a tudatlanság megtestesülése és a mindenféle rossz gondolkodás fókusza. A testnek tartani magunkat, amely individuális egónak van alávetve, nagyon szomorú dolog. A Mundaka Upanishad ezt írja: Bolondok, sötétben botorkálók, de saját önteltségükben önmagukat bölcsnek tartó, és pöffeszkedve összevissza beszélő tudományos tévelygő felfújt hólyagok, sok betegséggel sújtottak, akárcsak a vak vezette világtalanok. Mivel az egó valótlan, látszólagos létezését a világi dolgok ismerete által kell megőriznie. Tovább gyűjti a különböző témakörök szerinti egyre több és több ismeretet, mivel ez még további ösztönzésül szolgál, és az elme valamiféle szenzációs jelentőségét biztosítja. Csak meg kell nézni bármely egyetemi kiadó címlistáját, hogy lássuk azon témák sokféleségét, amelyeket társadalmunk legtöbb magasan képzett tagja komoly tanulmányozásra tart érdemesnek. Mire jó mindez a tudás, ha nem ismered önmagad?

5.21 „Az egó semmi. Egyáltalán nem rendelkezik entitással.” Van egy szórakoztató és tanulságos történet Sri Siddharameshwar „Master Key to Self Realization” című könyve 2. fejezetének elején Gomaji Ganeshről és az ő pecsétjéről. A történet úgy szól, hogy egy bizonyos városban a bíróság nem fogadhatott el semmilyen dokumentumot, ha az nem volt ellátva a „Gomaji Ganesh, the Brass Door” bélyegzővel. Ez így ment évekig, míg végül valaki megkérdezte a bíróságon, hogy miért kell egy egyébként minden más tekintetben érvényes dokumentumot visszautasítani, ha nem rendelkezik plusz még ezzel a bélyegzővel is. Utánajártak a kérdésnek, és kiderült, hogy Gomaji Ganesh egy jelentéktelen tisztviselő volt, aki kihasználva a hatalom egy pillanatát, előírta, hogy ezt a bélyegzőt minden hivatalos dokumentumra rá kell tenni. Siddharameshwar ezután rámutatott: Szükségtelen ecsetelni, micsoda gúnnyal tekintettek a bélyegzőre attól a naptól, hogy a bíróság ezt a döntést meghozta.


Nagyon élveztem ezt a történetet, mert megmutatta, hogyan ruházza fel hatalommal az egót, érvényességének megkérdőjelezetlen feltételezése. A történet azt is hangsúlyozza, hogy a hatalom milyen gyorsan elvehető tőle, egy egyszerű tudakozódási folyamat révén.

5.22 „A vágy akarat. Amikor a valóságra vágyunk, az egó eltávozik.” Minden tiltakozásunk ellenére, hogy szabad akarattal rendelkező teremtmények vagyunk, valójában, amire a legerősebben vágyunk, az bekövetkezik. Ha jelen van egy valami utáni vágy, és azt nem ellensúlyozva valamilyen erősebb vágy, általában megpróbáljuk teljesíteni azt. Matematikai megfogalmazásban, az akarat a különböző, eltérő irányba ható vágyak vektorainak az eredője. A valóság iránti vágyat időnként a végső vágynak, vagy az összes többi vágynak véget vető vágynak nevezik. Ez az igazság iránti egyhegyű törekvés. Nem nevezhető az egóból eredőnek, mert az ennek a vágynak a hajszolása során maga az egó meg fog halni. Mivel az elme egyre inkább az Én felé fordul, egyre kevésbé találja magát, és egyre kevésbé érdekelt a világi ügyekben, és még azon dolgok iránt is teljesen elveszíti az érdeklődését, amelyekben a legnagyobb örömét lelte. Ezek mind annak a jelei, hogy az egó egyre gyengébb.

5.23 „Hagy kerüljön az egód pokolra.” Nem várhatod el az egótól, hogy kivégezze saját magát. Az egónak igazodnia kell egy behelyettesítési folyamathoz, amit a guru végez, vagyis, az a Mester tanításának az elfogadása révén megy végbe. Ha szigorúan elkötelezed magad ehhez a folyamathoz, az egó biztosan pokolra kerül. Amikor elméd a valóság iránti végső vágyra fókuszálódik, akkor az egónak egyre kevesebb és kevesebb tér jut. Végül, az én-gondolat beleolvad saját forrásába, és az egónak nincs hova mennie.

5.24 „Hacsak el nem hagyod a test-elmét, nem lehetsz Ő.” A fontos kérdés mindig az: „Hol van az én érzése, az identitásom érzése?” A test-elme vonatkozásaival vagyok azonosulva, vagy az örökkévaló Énre gondolok csak? A test-elme elhagyása nem azt jelenti, lemondok a mindennapi életről, a célból, hogy üljek és meditáljak valahol, hanem, hogy belsőleg elfordulok a világi élettől. Amerre a szív megy, a gondolatok követni fogják.

78 | Május: Az „egó” problémája

5.25 „Felejtsd el az egót, és soha nem leszel szomorú.” Időnként megkérdezi valaki: „Mi a célja az Én-felismerésnek?” A kérdés ehhez hasonló: „Mi a célja a boldogságnak?” Az Én-felismerés a minden szomorúság végét jelenti, mivel magában foglalja az egó halálát, amely a szomorúság forrása. Újra felfedezed a boldogság forrását, ami a saját léted, éppen most. Az egó, a maga elvárásaival, és igényeivel, panaszaival és kriticizmusával elvonta a figyelmedet a tényről, hogy már megszabadultál a szomorúságtól és bánattól.

5.26 „Az egó rossz és értelmetlen dolog. Az okozza a világ minden baját és zavarát.” Mi az egó, hogy annyi baj okozója lehet? Valamely meghatározás szerint az arról való erős meggyőződés, hogy te egy elkülönült individuum vagy. Ha úgy gondolod, hogy te az elkülönült individuumok világának egy elkülönült tagja vagy, akkor teremtesz magadnak egy versengő világot, ahol nincs együttműködés, és legerősebb hajlamod arra irányul, hogy megőrizd és megvédd a saját érdekeltségeidet, és azoknak az érdekeltségeit, akikkel azonosítod magad. Ha megnézed az emberi társadalmat, a család szintjétől a nemzetek szintjéig, láthatod, hogy az ezen az alapon szerveződött. Nincs abban semmi rossz, szeretni magad, ha önmagadat a helyes módon szereted, de mások ellenében szeretni önmagad, rossz eredményekre fog vezetni, mert kizárólagos és megosztó, és ez tagadása annak, ahogy a dolgok a valóságban vannak. A valódi természeted felismerése alapján támadó önszeretet, mint univerzális tudatosság, végképpen nagyon pozitív erő, mert ez a szeretet minden cél nélküli szeretet. Ezért mindent magában foglal. Valójában, amikor szeretünk, bárkit vagy bármit, igazából az Én az, aki szeret, és az Én a szeretett fél. A Brihandaranyaka Upanishad ezt írja: Nem önmagáért van, kedvesem, ha bármit nagyra becsülsz, hanem az Én kedvéért.

5.27 „Az elme soha nem hagyná, hogy keresd a valóságot, mert rá ott a halál vár.” Maharaj azonosnak tekinti az elmét az egóval, és az egót a tudással. Ezek hárman azonosak, és mindegyik a te saját létezésed érzésére, az „én”-re mutat, ami minden baj okozója. Az elme vagy egó soha nem hagyná, hogy keresd a valóságot. Soha nem mehet a valósághoz, mert a valóságban nincs értelme az „én”-nek. Ez egy nagyon egyszerű egyenlet: valóság egyenlő nem „én”, „én” egyenlő nem valóság. Azonban, ha az elme soha nem is megy a valósághoz, semmi nincs, ami megakadályozhatná, hogy a valóság megvalósítsa önmagát, Május: Az „egó” problémája | 79

amikor eljön az ideje. Ha nem találod Istent, akkor Istennek kell megtalálnia téged. Ez az, ami valójában a spirituális keresés során történik, és amely világossá válik, amint a keresés a végére ér.

5.28 „Az egó soha nem hagyna el téged. Neked kell megválnod tőle.” Álljon itt az egyik szép versének egy részlete Swami Nirbhayanandának, aki Észak-Indiában élt, a XIX. században. A versrészlet az egó-elmétől való elválást írja le:

Gondolataid nyugtalanok, az enyémek örökre elcsendesedettek. Te névhez és formához kötődsz. Én meghaladom azokat. Ó, kedves, soha többé nem lesz közöm hozzád. Ó, elme, elválnak útjaink: Köszöntelek téged ezerszer. Te vagy minden fájdalom és könny, Én béke vagyok és tökéletesség. Az egó soha nem hagyna el, mert ő az a „te”, ami gondol, és beszél, és személynek jelenti ki magát. Hogyan tudnál akkor „te” megválni tőle? Ez egyetlen módon lehetséges, ha megérted, hogy a „te”, akit magadnak tekintesz, nem te vagy, és hogy „te” egyáltalán nem létezel olyan értelemben, mint elkülönült személy. Akkor individuum helyett mindig valóság maradsz, ami mindenben benne van.

5.29 „Az egó mindig önmaga hasznát keresi; engem respektálni, szeretni, vagy elismerni kell.” Szó szoros értelmében könyvek ezrei foglalkoznak az egó pszichológiájával; hogyan vált ilyen alapvetően bizonytalanná, és hogyan lehet tenni ez ellen. Az Én-kutatás útján semmilyen észrevételt nem fűzünk az ilyesféle módszerekhez, mert valamennyinek az alapja az a téves feltételezés, hogy az egó-elme mi magunk vagyunk. Természetesen, amíg úgy gondolod, hogy ez a helyzet, komolyan kell venned az elmét, és ha sérültnek tűnik, meg kell próbálnod kijavítani azt. Az egó korlátozott számú reakciók mechanizmusa, akár egy magnószalag, amely mindig ugyanazt a pár dalt játssza, újra meg újra. Központja lett a mindenféle 80 | Május: Az „egó” problémája

igényeknek és elvárásoknak, és, ha rajta múlik, a test utolsó leheletéig hajszolni fogja ezeket a kívánságokat és igényeket. Az egész folyamata a megjelenésének és növekedésének, amely egy életen át tart, nem más, mint egy semmiből semmit teremtő folyamat. Előbukkan a semmiből az „én valaki vagyok” fogalom, és ez a fogalom további fogalmakat gyűjtöget: „szeretetet, tiszteletet, elismerést akarok". Ennek se értelme, se célja. Ez egy virtuális gép, működése alapján csak az lehet. Egészen bámulatos, hogy ebben a mechanikus funkcionalitásban megjelenik végül a "ki vagyok én valójában?" gondolat, és e forrásból elkezd csordogálni a megértés vize. A maga idejében a forrásból áradat lesz, amelyben el fog merülni az elkülönült egó gondolata.

5.30 „Ráma maga vált Ravannává. Ravanna nem létezik, így hogyan ölhette volna meg?” A Ramayana eposzban Ravanna a démon-király képviseli az egót. Csalóka, és nehezen megölhető, mert ő valójában Rama, vagyis az Én egy aspektusa. Minden az Én. Nincs második dolog, és így Ráma válik Ravannává, amikor valódi természetét tudatlansággal rejti el önmaga elől. Mindaddig, amíg Ráma kettéosztja önmagát, és Ravannával azonosul, nem tudja megölni őt. Levágja a démon egyik fejét, és másik nő helyette! Rámának először meg kell értenie, hogy a valóság egy, és hogy ő az az egy. Azután nyíl repül Ravanna szívébe, és megöli őt. Az „én” érzése visszatér az Énhez, ahová tartozik, és mint só darab az óceánban, az individuális tudat összeolvad az egyetemes tudatossággal.

5.31 „Az egó olyan, mint a meddő asszony fia. Nem létezik, de mégis azt mondod ’én csináltam’.” Végül, az egónak van egy alapvető gyengesége, egy hibája, amelyet soha nem lehet legyőzni, az, hogy nem is létezik! Az egó „problémája” látszólagos probléma, nem valódi. Az elkülönültség érzése, ami az egóba vetett hit legfőbb következménye, egy pillanat alatt eltávozhat, ha az Én valóságát teljesen megismered. Természetes állapotod a boldogság, ami mentes az elkülönültség minden érzésétől, mentes akarattól és elégedetlenségtől, mentes a tudatlanságtól és kételkedéstől. Milyen szerencsés az az aspiráns, aki egy hosszú keresés végén megtalálja az igazi gurut, azt, aki megmutatja, mi a valódi szabadság, és aki eszközöket nyújt annak megvalósítására!


6 6. fejezet Június:

Aspiránsnak lenni

6.1 „Addig kell kérdezned, amíg teljesen meg nem érted.” Aspiránsnak lenni azt jelenti, hogy olyan valakinek lenni, akinek kérdései vannak. A kérdések élésének folyamata addig tart, amíg bele nem nősz a válaszba. Akkor a választ éled, és nincs kérdésed soha többé. Amíg ez a teljes vagy végleges megértés meg nem jön, az aspiráns életformája a kérdések válaszainak a keresése. Az őszinte kereső mindig eredményes. A guru, vagy Mester, válaszolni fog az aspiráns által feltett minden kérdésre, vagy a satsang során adott verbális válasszal, vagy nem verbálisan, közvetlen megértéssel szolgálva, válaszul egy imára, vagy belső kérésre. A második opció azért lehetséges, mert az igazi guru benned van. Soha nem probléma, hogy választ kapj egy őszinte kérdésre, még az után sem, hogy a Mester fizikai teste nem elérhető többé. A legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy megfogalmazod a megfelelő kérdéseket, és az elmédben tartod azokat – „éled őket” –, amíg a válasz meg nem érkezik, megértés formájában.

6.2 „Légy elégedett azzal, amit kapsz.” Mindaddig, amíg aspiráns vagy, nem tudsz, és nem fogsz megelégedni a végső megértésnél semmilyen kevesebbel. Ez az állítás tehát nem a megértésre vonatkozik, hanem csak a külső életkörülményekre. Ha nem vagy elégedett élethelyzeteddel, akkor sok időt és energiát fogsz belefektetni, hogy ízlésednek jobban megfeleljen. A kérdés ez: „Miért csinálom ezt?” Az a cél, hogy úgy alakítsam az életemet, hogy megszabaduljak a zavaró körülményektől, és az imádásnak és tanulásnak szentelhessem magam, vagy azért csinálom ezt, mert önmagában csak egy jobb ház, jobb kapcsolat stb. birtoklásáért kötődöm? Ha kevesebbel is meg tudsz elégedni a javak és vágyak terén, az nagyon hasznos. Idő és energia korlátozottan állnak rendelkezésre ebben az életben. Ha tíz gramm aranyad van, akkor aranyfóliát készítve belőle, bearanyozhatsz egy tárgyat, de négy vagy öt tárgyat már nem tudsz bearanyozni. Van itt ezzel kapcsolatban egy vers amelyet Farid, punjabi költő írt, aki a tizenharmadik században élt: 82 | Június: Aspiránsnak lenni

Légy elégedett sorsoddal Ne irigyeld a másokét. Köss egy fa cipót a hasadra. Edd, amit számodra osztanak. Ne vess vágyódó pillantásokat finomságokra, amit mások esznek. Élvezettel fogyaszd a hideg vizet és az egyszerű ételt Az a rád eső rész.

6.3 „Legyél a vízben, de ne érj hozzá.” A lótusz levele a víz felszínén nyugszik, békésen úszva, de nem nedvesedik át, vagyis, nem szívja magába a vizet. Ha átnedvesedne, akkor elsüllyedne. Ez arra példa, hogyan kell élni, mentesen az érzelmi zavartól, amely a világ objektumaival való azonosulásból származik. Amikor vágy van jelen, akkor csak hagyd azokat eltávozni, mint ahogy a víz kifolyik a levelek közül, vagy pedig megengedheted, hogy a vágy belépjen. Akkor azt mondod: „akarom”, vagy „kell nekem”, és, a vágyat sajátodnak tekintve, nem fogsz békét találni, amíg az be nem teljesedik. El kell, hogy fogadd ekkor az éppen létrejött vadonatúj karmát. Ily módon, az élet kereke, halál és újjászületés, tovább forog.

6.4 „Amit ezidáig megértettem, az mind rossz.” Amíg azt képzeled, hogy tudsz valamit a valóságról, addig a tudatlanság rabságában vagy. Sokan olvasmányaikból szerezték részleges tudásukat. Amikor ők találkoznak egy valódi Mesterrel, összevetik, amit mond, azzal, amiről azt hiszik, hogy már tudják, és így lehetetlennek érzik, hogy elfogadják, amit a Mester mond. Ez történik egész idő alatt. Nem úgy alakulnak a dolgok, hogy mindent el tudnának fogadni, amit a Mester mond. A Mester tanításának a célja az, hogy megmutassa, hogy minden önmagadról alkotott fogalmad hamis. Egy bizonyos ponton egyet kell értened ezzel az állítással, és hajlandónak kell lenned elengedni bármit, amiről azt hiszed, hogy megértettél arról, hogy ki vagy te. Akkor az elme megtisztul az Én-kutatás folyamata számára, amely az Én-tudomáshoz vezet.

6.5 „Jusson a világ mennybe vagy pokolba, nem törődöm vele. Legyen ez a meghatározó.” A Madár Útja (vihangam marg) valóban az Én-kutatás (vichara marg) útja. A cél a „Ki vagyok én?” megértése. A ki vagy te felfedezésének folyamatában szükségképpen elveszíted az érdeklődésedet a külső objektumok iránt. Ezt a szenvtelenséget, vagy világtól való elfordulást nevezik hagyományosan úgy, Június: Aspiránsnak lenni | 83

hogy vairagya. A figyelem befelé fordul, magának a tudatosságnak a forrása felé. A spirituális keresés egyik iróniája, hogy meg kell tagadnod a valóságot az objektumok egész világától, csak azért, hogy később felfedezd, hogy a világ nem más, mint önmagad. Az Én-kutatás processzusa során azonban, jó és helyénvaló, ha kifejleszted az egyhegyű összpontosítást, az „én” forrása felfedezésének a szándékát. Akkor azt fogod mondani: „Jusson a világ mennybe vagy pokolba. Legyen az bármi, engem csak a valóság megismerése érdekel.”

6.6 „Azt kell gyakorolnod, hogy „én nem vagyok a test, nem vagyok a tudás, nem vagyok az egó.” Az emberi születés egy kívánság-fa (kalpataru). Megad bármit, amit kérsz tőle. Csak azért, mert elviszed hozzá a gondolatot: „én egy kis, elkülönült lény vagyok” és „csak csak kis, jelentéktelen, világi dolgokat akarok”, hogy továbbra is benne ragadjak a tudatlanság körében. Amint vágyaidat valami nagyobb felé, és törekvéseidet valami magasabb felé irányítod, azonnal elkezded kapni az eredményeket. Mondhatod, hogy „csak a valóságot akarom”, de nem tudhatod, hogy mi a valóság. Csak azt tudhatod, hogy mi nem a valóság. Ezért az Én-kutatás folyamata lényegében egy kiküszöbölési folyamat. Ezért mondja Maharaj, hogy gyakorolj ezen a módon, a testtel, a tudással, és az egóval való azonosság felszámolásával.

6.7 „Szokásaidat meg kell változtatnod, amihez gyakorolni szükséges, különben az lehetetlen.” Gyakorlásra (sadhana) van szükség, amíg aspiráns vagy. Az „aspiráns” az egyik definíciója szerint olyan valaki, aki abból a célból gyakorol, hogy felfedezze a saját természetére vonatkozó igazságot. A szokások megváltoztatása nem öncél. Az elme szokásainak megváltoztatása része az eszközöknek, része a módszernek. Tudatlanságban születtünk saját igaz természetünket illetően, és rossz ideákat fogadtunk el arról, hogy kik vagyunk, magának az elmének a fejlesztésével együtt. Ezt a rossz gondolkodási szokást meg kell változtatni. Ez nem pszichoterápia, amely megkísérli, hogy az elme működését harmonikusabbá tegye a világban, amely az elme terméke maga. Ezen az úton a gyakorlat az, hogy felfedezzük a gyökerét vagy forrását az én-gondolatnak; „Mire utal az „én” valójában?” E gyakorlat következtében azt is fel fogod fedezni, hogy mi a világ.

84 | Június: Aspiránsnak lenni

6.8 „Mindig legyél negatív (nem ez, nem az).” Az Én abszolút valóság. Soha nem tud nem létezni. Az Ént úgy kell felfedezned, mint a saját létezésedet, mint a saját kedvesedet, mert semmi sem kedvesebb számodra, mint a te saját Éned. Ha lehetséges volna pontosan megmondani, hogy mi az Én, a múlt nagy Mesterei és bölcsei már rég megtették volna. Mindaz, amit el lehetett mondani, az Én felé mutató pointerként, már több százszor, több ezerszer elhangzott. Az Én továbbra is rejtély maradt, amit neked magadnak kell megoldanod. India bölcsei azért alkalmazzák azt a módszert, hogy rámutatnak, hogy mi nem az Én (neti, neti). Te nem a test, nem az elme, nem a tudás vagy. Semmit, és mindent, amit észlelni vagy megérteni lehet, nem-Énként kell, hogy felismerj, így a végén az Én úgy ismerhető fel, mint Az, ami akkor marad, amikor minden mást elhagytál.

6.9 „Kötődj a valósághoz, és akkor valósággá válsz.” Maharaj gyakran mondotta volt, hogy az elme az egyetlen tényező. Te már valóság vagy, így csupán ennek az egynek a megértése a kérdés. Ez az egész spirituális gyakorlat ügy valójában arról szól, hogy megváltoztassuk azt, ahogyan az elme a dolgokat szemléli. Mintha eltérés volna a tény és annak észlelése között, mint mikor az egyik optikai illúziós képet nézed, amely két mintát ábrázol, de egy időben csak az egyiket látod. Amint a „másik” mintát észreveszed, nem érted, hogy nem láttad előtte. Valódi természetedet illetően tudatlannak lenni, nem más, mint ilyen hasonló jellegű gondolati mintához ragaszkodni. A minta nem felel meg a valóságnak, de már annyira hozzászoktál, hogy valódinak tekinted. Mit ért tehát Maharaj azon, hogy: „kötődj a valósághoz”? Ez egy felhívás, hogy fordítsd az elmét a helyes irányba, és tartsd ott a fókuszát. Sri Nisargadatta Maharaj mondta: annak érdekében, hogy megtalálj egy elveszített dolgot, egészen addig az elmédben kell tartanod, amíg újra meg nem találod. Azért jó ez a tanács, mert a probléma nem az, hogy elveszítettél valamit odakint. Tudod, hogy az rajtad belül van. Szóval csak rajta kell tartanod a fókuszt a valóságon. Aztán még tovább, és még tovább, amíg az az érzésed nem támad, hogy nem lehetsz elégedett semmi mással, mint a végső és teljes megértéssel. Úgy kezded érezni magad, mint mikor a fürdővíz, amely egyre gyorsabb és gyorsabb forgással folyik lefelé a lefolyón. Minél kevesebb szó esik rólam, az egóról, annál gyorsabban jön a megértést. Sokkal költőibben fejezi ki ezt Kabir: „Te, te”, mondogattam, és te lettem, elveszítve a magam én-ségét. Most bárhová néz szemem, csak téged látlak.

Június: Aspiránsnak lenni | 85

6.10 „Ne légy nyúlszívű. Egy Mester szíve dobogjon benned.” Van egy dolog, amellyel kapcsolatban Maharaj mindig erősen biztatott! Azt akarta, hogy fogadjuk el teljesen az USA-ban „meg tudom csinálni”-ként ismert hozzáállást. Természetesen, az igaz, hogy végső soron, senki nem csinál semmit, mivel nincs cselekvő. Azonban ez hozzáállás a legtöbb esetben nem túl hasznos, amíg az ember aspiráns. Sokkal jobb, ha egy ilyenfajta „hű tanítványa vagyok Mesteremnek, és mindent meg tudok csinálni (az ő kegyelméből)” hozzáállást vesz fel. Ha problémáid vannak, nézz szembe velük, ha az egó el akar terelni, törd össze, ha az emberek nem támogatnak, menjenek a pokolba!

6.11 „Pusztítsd el magad. Meg kell, hogy halj. „Én nem ez vagyok.” A halál természetesen nagyon félelmetes dolog, amíg a test-elmének tekinted magad. A félelem megszüntetéséhez el kell jutnod arra a meggyőződésre, hogy ami te a valóságban vagy, az nem egy olyan valami, ami valaha is meg tud születni vagy, meg tud halni. Ez a meggyőződés, vagy felismerés valójában az egó „halálát” jelenti, ami az egyetlen dolog, ami valaha született, ebben az életben, vagy bármelyik másikban. Álljon itt egy vers, szent Dadu Dayaltól, aki a tizenhatodik században élt: Hurrá! Ellenségem halott Senki nem tud most rámütni. Megsemmisítettem magam És így meghalva élek.

6.12 „Ne mondd azt, hogy csak a felébredett lények nagyok. Te magad is nagy vagy.” Bármelyikünk a Mester szintjére emelkedhet. A Mester Isten, és az ő kegyelme mindig kész arra, hogy Mesterré tegye a tanítványt. Nem olyan tanítványra vár, aki teljesen tiszta és hibátlan. Akkor egy örökkévalóság várhatna! Sokkal inkább vár olyan tanítványt, aki őszintén akarja a valóságot, és aki úgy keresi azt, mint egyetlen vágyát. Amikor a Mester rátalál egy ilyen tanítványra, lenyúl a rajongóért, és felhúzza őt a saját nagyságának szintjére. Az igazi rajongó soha nem kételkedik a lehetőségben, hogy Mester válhasson belőle. Valójában azt kell tekinteni, hogy egyáltalán mi a Mester tanításának a célja. Maharaj egyáltalán nem bajlódott volna tanítással, ha nem tudta volna, hogy tanítványai teljes mértékben azzá válhatnak, ami ő. Tudta, mert vele is megtörtént ez, a saját Mesterével. Az akadályok egyike az, amivel a tanítványok némelyike szembesül, hogy nem hiszik el, hogy lehetséges számukra a Mester szintjének az elérése; túlságosan hatalmasnak érzik őt, így azt preferálják inkább, hogy úgy imádják a gurut, mintha Isten volna, egy olyan lényként, aki 86 | Június: Aspiránsnak lenni

mindig magasan fölöttük áll. Ez a hozzáállás teljesen ellentétes azzal, amit a Mester tanít, és amit ő a tanítványai számára akar.

6.13 „Felejtsd el a test összes kívánságát.” Mit kíván jellemzően a test-elme? Étel, ital, szexuális élmények, mindenféle új dolgok tulajdonlása, szórakozás, találmányok, valamint az utazás, olvasás, szövegértés különböző tanárok révén keletkező fizikai és mentális ingerek stb. Valóban szükséges mindezen dolgokat elfelejtenünk ahhoz, hogy az Én-tudomás bekövetkezzen? Ez olyan, mint azt kérdezni: „Szükséges-e minden falevélnek lehullnia ahhoz, hogy bekövetkezzen a tél?” Ahogy a levelek lehullnak a tél közeledtekor, úgy maradnak el a test-elme vágyai, amikor az Én-tudomás kitölti a gondolataidat. A fentebb felsorolt vágyak közül hánnyal rendelkezik egy felébredett személy? Hány levél marad a fán, a tél közepén?

6.14 „Amikor a valóság iránt vágyakozol, az nem az egó hívása.” A valóság, vagy megszabadulás iránti vágy, az aspiráns legfontosabb minősége. A tradicionális Vendanta tanításban ezt úgy nevezik, hogy mumukshutva. Azért olyan fontos, mert a valóság iránti vágy alakítja át magát Én-tudomássá. A valóság keresése révén jutsz végül arra a meglepő felismerésre, hogy te, a kereső, te magad vagy a valóság. Akkor megérted, hogy valójában ez a valóság iránti vágy az, amivel a valóság önmagát önmagához vonzza, mintha az óceán utasítaná a világ minden folyóját, hogy folyjék bele, és váljék eggyé vele. A valóság iránti vágy magának a Mesternek a kegyelme.

6.15 „Ne szomorkodj, vagy ilyesmi. Légy elég bátor, hogy elfogadd, bármi történjék is.” Nyugaton arra vagyunk kondicionálva, hogy érezzünk szomorúságot egy sor helyzetben, különösen, ha valaki meghal. De vajon érzi-e a halott személy a sajnálatot? Indokoltnak tekintjük a sajnálatot, mivel feltételezésünk szerinti koncepciónk, hogy az individuális ember értékes, és hogy ez az élet az egyetlen, amelyen a lélek keresztülmegy. Ezzel szemben Indiában a halál nem a miénkhez hasonló alkalom a sírásra és jajgatásra, mert magától értetődőnek veszik, hogy lesz egy másik élet, és ami nem történt meg most, meg fog történni később. Ennek következtében a halál gondolatához kevesebb félelem és szorongás kapcsolódik. Isten, mindenek Mestere és Ura, az egyetlen hatalom, ami a világegyetemben működik. Egyetlen dolog számít, hogy az életben zajló eseményeket elfogadod-e az Ő akarataként, vagy sem. Ha nem tudod elfogadni, ami történik, akkor Június: Aspiránsnak lenni | 87

feleslegesen szenvedsz. Az ilyen ellenállás annak az egónak a jellemzője, amely mindig úgy gondol magára, mint cselekvőre. „Hogy történhet ez VELEM?”, mondja. Miután ezt a képzelt akaratot átengedted a Mesternek, nem csak azt fogod érezni, hogy ami történik, az Ő akarata, hanem érezni fogod, hogy ugyanúgy a te akaratod is. Semmi különbség. Akkor érezni fogod, hogy ami veled történik, az minden helyes, és tudni fogod, hogy szükségleteid mindig kielégíttetnek. Szent Tukaram írta: Ahogy a tehén is mindig borjára gondol, a szentek is feltétel nélkül szeretnek engem, és menedéket kínálnak nekem, megvédve engem mindenhol.

6.16 „Ne hagyd, hogy ellenséged belépjen házadba.” Az egó az ellenség. Ha megpróbálod arra használni az egót, hogy elpusztítsa az egót, vagy megpróbálod arra használni az elmét, hogy megtisztítsa az elmét, ez olyan, mint a tolvajt arra kérni, hogy üldözze a tolvaj. A tolvaj színlelni fogja, hogy üldözi a tolvajt, de semmi sem lesz belőle. Ezért jobban tesszük, ha az elmén túlra tekintünk. A legjobb gyakorlat hallgatni csupán a Mester tanítását, és hagyni, hogy átvegye a hatalmat az elme fölött. Mindaddig, amíg elfogadod, amit mond és átadod neki önmagad, az egó számára nem nyílik tér. Kabir írta: Keskeny a szerelem ösvénye Isten és én nem létezhetünk egyidejűleg. Amikor én voltam, Ő nem volt, Most Ő van, én nem vagyok.

6.17 „Légy nagyon erősen önmagadban. Én azt mondom neked, hogy te vagy a valóság és te képes vagy tapasztalni ezt.” A mester itt egy meghívást nyújt át számunkra. Megadja nekünk az Én házának a címét, és azt mondja: „Menj oda, és lépj be. Vedd birtokba, mi sajátodat.” Ez minden, amit meg tud tenni. Nem tud megérteni és elfogadni helyettünk. Az erőt nekünk magunknak kell megtalálnunk. Lehet, hogy az erő nem látszik erőnek. Az én esetemben inkább egy érzés volt, hogy semmi más nincs, amivel törődnöm kell. Éreztem, semmi másra nincs szükségem, mint a Mester iránti odaadásra. Nagyon gyámoltalannak éreztem magam. Így az erő gyengeségnek tűnhetett. Az erő, amire szükség van, az a hatalom, hogy különbséget tégy aközött, amit megtehetsz nélküle, és amit nem tehetsz meg nélküle, amibe megszokásból kapaszkodsz, és mi az, amit igazán akarsz. Így Maharaj itt nagyon határozottan kijelenti, hogy ha igazán akarod a valóságot, akkor megkaphatod. Mostantól rajtad múlik.


6.18 „Ha nincs hit, akkor mindig kétség merül fel az elmében.” A Vedanta ebben a kontextusban a szanszkrit shraddha szót alkalmazza. A szó a tanító kompetenciájába vetett bizalmat, valamint a belé vetett személyes hitet foglalja magában. Ez a fajta hit távol tart attól, hogy kétségeid támadjanak. Mindaddig, amíg megbízol gurudban, minden kétség megsemmisíthető egyszerű kérdésfeltevés által. Ez a folyamat azután is működni fog az őszinte ima révén, miután a guru elhagyta a testét. Azoknak az aspiránsoknak, akik ennek a fajta hitnek híján vannak, általában is jelentős problémát jelent a kétség, különösen, ha egynél több guruban hisznek félig-meddig, mert amit az egyik tanár mond, az elkerülhetetlenül úgy fog tűnni, hogy ellentmondásban van azzal, amit a másik mond. Ez az örökös bizonytalanság állapotához vezet. A shraddha értelmében vett hit, vagyis, az a hit, amely magában foglalja a Mester iránti személyes odaadást, azért fontos, mert ez a legjobb módja annak, hogy megszabadítsd magad a hosszas kétkedéstől.

6.19 „Ha kétségek támadnak elmédben, kérdezd a Mestert. Ha nem így teszel, akkor a kétségek megmaradnak.” A mester az Én. Ő bensődben van, valójában mindenütt van, és így soha nincs semmilyen távolság közted és közte. Mindössze a bizalom attitűdje szükséges, hogy minden kétség megszüntethető legyen a Mesterbe vetett bizalom által. Neked csak meg kell fogalmazni a kérdést, vagy kifejezni a felmerült kétséget, majd teljes bizalommal várni a válaszra, ami jönni fog. Amint a kétség ilyen módon megszűnt, nincs semmilyen oka, hogy visszatérjen.

6.20 ”Meghalni azt jelenti, hogy elfelejteni mindent. Míg élsz, halj meg így.” A jnani (felébredett személy) meghaladja a testtel való illuzórikus azonosulást, még míg a testben tartózkodik. Mások azt hiszik, meg kell várni a test halálát, hogy felismerhető legyen, ez az azonosulás hamis. Meghaladni az illúziót azt jelenti, hogy megérteni, hogy mindez az Énnek, az örök valóságnak a kivetítése. Mindent úgy látni, mint ami nem elkülönült az Éntől, azt jelenti, hogy mindent elfelejteni, vagyis, elfelejteni, nem látni többé az objektumok látszólagos elkülönültségét. Ez a halál, ugyanakkor a feltámadás is.

6.21 „Mondd, ’én nem létezem.’ Ott a halál van.” Mindig érdemes megjegyezni, azt hiszem, hogy amikor Maharaj azt mondta: „Én nem létezem”, azt általában úgy értette: „Én nem létezem, csak Ő létezik.” A nem létező „én” fogalma helyébe nem űr lép be. „Ő” mindig megmarad, és te Ő vagy. Június: Aspiránsnak lenni | 89

Szóval, te mindig vagy, csak nem individuális személyként, akinek tekintetted magad. Ezt a hamis egót fel kell adni, fel kell áldozni. Az ötödik délután bhajanjának kommentárjában Maharaj azt mondja: Az egót, ami semmi, ajánld fel Neki! És ő neked adja a valóságot!

6.22 „Semmire nincs szükséged, és semmit sem kell megszerezned.” Az igazság valójában nagyon egyszerű, annyira egyszerű, hogy az elme átsiklik felette, valami bonyolultabbra és nehezebben elérhetőre számít. Az elme mindig az ébrenléti állapotra összpontosít, s mert ő a teremtője az ébrenléti állapotnak, természetes, hogy ott keresi a valóságot. Az ébrenléti állapot azonban csak az egyik állapot, amely megjelenik és eltűnik, míg az Én mindig megmarad. Emiatt az elme soha nem találhatja meg az Ént. Végső soron, az Én keresés egész folyamatát egy lehetetlen feladatnak kell tekinteni, egy álomutazásnak, mert nem találhatod meg azt, ami már vagy. Ez nem valami megszerzésének a kérdése, és semmilyen különleges dolgot nem szükséges megérteni, a valóság a te saját léted, a három állapot, az ébrenlét, álom, és mély alvás állapotai felett. A következő vers a tizennegyedik században Kasmírban élt szent Lalla Yogeshwaritól származik: Én, Lalla, körbejártam a világot Kétségbeesetten keresve a mindenütt jelenlévő Urat. Visszatérve a kalandjaimból itt találtam Őt A testemben ülve, az Ő saját otthonában.

6.23 „Ellenőrizd elmédet, és ha ezt szokássá teszed, akkor rendben leszel.” Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nem nagyon érheted el a megértést, ha megengeded, hogy az elme mindenfelé kóboroljon, és különféle trükköket csináljon, akár egy majom. Egy ellenőrizetlen elme vonzódik az egyik dologhoz, aztán megfeledkezik róla, mikor valami más vonzza, majomként hintázik a fákon, az egyik ágat addig fogja, amíg meg nem ragadja a másikat. Ezért, bizonyos fegyelemre szükséges nevelni az elmét, így szokássá válik a helyes magatartás. Az elmének meg kell tanulnia befelé fordulni, és egyre inkább az Énre fókuszálni, ami a forrása. Van egy történet egy emberről, akinek a tehene mindig átjárt a szomszédos kertekbe, hogy ott zöld füvet legeljen. Az ember friss zöld füvet vitt az istállóba, hogy rávegye a tehenet az ottmaradásra, hogy ne csatangolna mindig el. Minthogy a tehén megszokta, hogy minden nap talál friss füvet az istállóban, abbahagyta, hogy átjárjon a kertekbe, táplálékot keresni. Végül már akkor sem ment el, amikor az istálló ajtaját nyitva hagyták. Hasonlóképpen van az elme,


amely befogadva a Mestertől a helyes ideákat megnyugszik, és egyhegyűvé válik.

6.24 „Az ember nem szabad, hogy elhagyja a szobát, különben Ő nem jöhet be.” A világi dolgok ismerete, és Isten ismerete összeférhetetlenek. Mivel ez az emberi születés egy kívánság-fa (kalpataru), amit kapsz, az valójában egy kérdés, amit arról teszel fel, hogy mi foglalja el a szívedet. A szív a szoba, amelyet ki kell üríteni, mielőtt Ő beléphetne. Szent Tukaram írta: Amikor elengedtél Minden elvárást Amikor semmi sem maradt Amit sajátodnak nevezel Bizonyos, hogy az Úr hív téged.

6.25 „Ha elmédet akarod követni, akkor elveszíted önmagad, és ez a legnagyobb veszteség.” Az Én mindig jelen van, közelebb, mint bármi más, de nem tudsz róla. Ezért a mondják a szentírások és a bölcsek, hogy az Én-tudomás a cél. Az Én-tudomás az elmén keresztül érkezik, de nem az elméből. Az Én csak befelé forduló, és a forrást aktívan kereső elmével ismerhető meg. Kifelé, a világ dolgai felé irányuló elmével soha nem tudod megtalálni. A kifelé forduló elme folyamatosan termeli a vágy-gondolatokat, például „ezt akarom csinálni, azt akarom csinálni”, vagy ítéletgondolatok, például „ez az ember a jó, amaz rossz.” Akkor szenveded el a legnagyobb veszteséget, ha e gondolatokat követed, önmagadnak tekintve azokat, és az egyedül megszabadítani képes Én-tudomással ellenkező irányba mész.

6.26 „Ha nem veszed be a gyógyszert, hogy tudna eltávozni a betegség?” Ha tanácsért fordulsz valakihez, nyilván felkészülsz rá, hogy megfogadod a tanácsot, amit nyújtanak? Máskülönben, mi a kérdés? Hasonlóan, amikor orvoshoz mész, leírod a tüneteidet, majd gyógyszert kapsz rá, bizonyára nem teszed el a gyógyszert egy fiókba, hogy aztán elfelejtsd? Mindazonáltal, e példák nyilvánvaló logikája ellenére, az egó mindig készen áll rá, hogy egy spirituális tanító lába elé üljön, kérdéseket tegyen fel és meghallgassa a válaszokat, és aztán pont az ellentétét tegye annak, amit javasoltak neki. Vagy a válasz megfelelőségét vonja kétségbe, vagy valamilyen más módot talál, hogy azt eredménytelenné tegye. Mindeme bizonytalankodás megőrzi a tudatlanság fátylát az Én előtt. Június: Aspiránsnak lenni | 91

6.27 „Ha elfog a kétség (például ’Már hogy is lehetnék én Az?’), akkor elveszíted az erőd.” Szilárd elhatározásra van szükség. A guruba vetett hit és bizalom egyesülése révén megtámadhatatlan kombinációval bírsz, amint ezt oly sok szent és bölcs tanúsította az évszázadok során. Jó példa erre Sri Nisargadatta Maharaj. Ő azt mondta: Gurum azt mondta, én vagyok a végső valóság. Ez elegendő volt számomra. Hittem neki, és megszűnt minden érdeklődésem az iránt, ami nem én, és nem enyém. A kétségek olyanok, akár az úttorlaszok. Ezeket fel kell számolni, hogy a fejlődés tovább folytatódhasson. Az időnként felmerülő kétség csak abból származik, hogy az elme nem ért meg valamit, ami a megértés aktuális szintjén logikailag ellentmondásosnak tűnik, például „Hogyan lehetnék én, a korlátozott individuum ugyanaz, mint Az, ami korlátlan valóság alapjául szolgál minden dolognak?”, amely kétség feloldható a Mester megkérdezésével. Más alkalommal lehet, hogy a kétség mélyebb, és sokkal inkább érzelmi jellegű, például „Hogyan is reménykedhetnék én, az apró teremtmény, hogy valaha is akkora legyek, mint Az?” Ez a fajta kétség az önmagaddal szembeni kétséggel egyenértékű, és egy jóval komolyabb akadály. Amint felismered, hogy ez a fajta hozzáállás akadályozza a fejlődésedet, akkor már a fele utat megtetted ahhoz, hogy foglalkozz vele, mert immár felszínre került, nem rejtezik többé. Aztán kérdezd meg magadtól: „Mi az, amit igazán akarok?”, „Teljes mértékben elfogadom, amit a Mester mondott?”, „Hiszek abban, hogy felébredett személlyé válhatok ebben az életben?”, „Szükségem van rá, hogy az Ő kegyelmét kérjem?”. Őszinte önvizsgálattal még a mélyen gyökerező kétségek is felszámolhatók.

6.28 „Azért vagy itt, hogy kilépj a tudatlanságnak e köréből.” A tudatlanság egy kört alkot, mert az egó hozza létre, és tartja fenn, amely egó maga is a tudatlanság terméke. Alapvetően tudatlanságba születtünk, mert, bár mintha csecsemők lennénk, azonban az Énben időzünk, de nincs tudomásunk róla. Később aztán, amikor az egó teljes értékű személyiséggé fejlődik, még mindig nincs tudomásunk róla, ráadásul az „én”-nek a testtel való azonosulása még tovább homályosítja. Ez az a kör tehát, amiben vagyunk, amikor valamilyen ismeretlen okból, valami bennünk hirtelen elkezdi kérdezgetni: „Ki vagyok én valójában?”, és a keresés elkezdődik.


6.29 „ A tudás az egóhoz tartozik. De ennek a tudásnak a megszerzése fontos lépés, amin keresztül kell menned.” A tudatlanság köréből való kikerüléshez elsőként tudásra van szükséged, egy olyan valakitől származó információkra, aki már szabadon, a körön kívül él. Tudnod kell, hogy van kiút, és tudnod kell, mit kell tenned, hogy megtaláld a kifelé vezető utat. Természetesen, az egó az, amely átveszi ezeket az új ideákat az elején, de csak azért, mert fogalma sincs róla, hogy a végén neki magának meg kell halnia. Mire rájön, hogy ez a szerepe, már túl késő.

6.30 „Egyszerűen meg kell szabadulnod a cselekvőség illúziójától, ami egy lenyomatként van jelen az elmédben.” Az egó rögeszmésen azt gondolja, hogy csinál valamit. Sőt, az egó egyik definíciója az, hogy „a cselekvőség érzése”. Egyvalami tökéletesen megfigyelhető azonban, hogy amint haladsz, és egyre közelebb jutsz a végső megértéshez, a cselekvőség érzése egyre jobban gyengül. A cselekvőség fogalma valójában egy megrögzött gondolkodásmód csupán. Amint abbahagyod, hogy cselekvőként jellemezd önmagadat, szabadabbnak fogod érezni magad. Elkezded látni, hogy Ő csinál mindent számodra, és hogy neked annyit kell csupán tenned, hogy elfogadod azt, így a dolgok úgy tudnak kibontakozni, ahogyan azoknak kell. Akkor az egó tevékenysége többé már nem fog annyira zavarni, és elkezdesz a fényben járni, a sötét helyett.

Június: Aspiránsnak lenni | 93

7 7. fejezet Július:

A Mester munkája

7.1 „Ne a Mester áldását kérd. Légy Ő, ez az ő áldása.” Szent Tukaram egyik versében azt mondja, hogy a valódi prasad a valóság elfogadása. Hasonlóképpen, a Mestertől kapott igazi áldás az a tudat, hogy te Ő vagy, az Én. Ez a tudás nem közönséges tudás, mert hatalommal bír, hogy átalakítsa az elmét, amely hallgatja. Akár a világító kámfor, amely lángra kap, ég egy darabig, aztán teljesen eltűnik, úgy a tudat, amely befogadva a Mester áldását, nem-tudattá válik. A folyamat során, az egó hamis fogalma megsemmisül, az „én” visszaolvad az ő forrásába, és megvalósul az Én egysége.

7.2 „Soha semmit ne kérj a Mestertől (az anya tudja, hogy a gyermeknek mikor van tejre szüksége).” Az anya gondoskodik a gyermek szükségleteiről. Ez egy természetes magatartás. A gyermeknek nem kell megkérdeznie anyját, hogy „meg fogsz etetni engem, vagy sem?” Az etetés csak megtörténik; a gyermek készen áll az etetésre, és az anya megeteti őt. Ugyanígy, amikor a megértés, sőt, akár az Énfelismerés esedékessé válik, az csak megtörténik, teljesen természetes módon. Valóban nem kell kérni semmit, mert aminek meg kell történnie, biztosan meg fog történni a megfelelő időben. Másfelől, ha valami nem esedékes, hogy megtörténjen, az nem is fog megtörténni. Még a Mester sem adhat neked olyat, amire még nem állsz készen. Mivel nem ismerik ezt a törvényt, sokan vannak, akik eljönnek a Mesterhez, és azt mondják: „Add meg számomra a kegyelmedet, kérlek”, illetve „add reám áldásodat, hogy eljuthassak az Én-felismerésre”.

7.3 „Légy mindig az úton, Mestered megmutatja neked, és te egy leszel vele.” Mindaddig, amíg megkísérled megcsinálni, amit a mester mond, tapasztalni fogod magadban az „áldás” természetes áramlását. Válaszokat fogsz találni a kérdésekre, amelyek felmerülnek benned, és egyre inkább megelégedett leszel. Másfelől, ha csak annyit mondasz, hogy elfogadod, amit mond, de nem 94 | Július: A Mester munkája

gyakorlod azt, nem fogsz harmóniába kerülni sem vele, sem önmagaddal. Az emberi test és elme egy kívánság-fa (kalpataru), és pontosan úgy jeleníti meg a dolgokat, ahogyan elképzeled azokat. Ha hiszel a Mesterben, és követed az általa mutatott utat, akkor azzá válhatsz, ami ő. Ha nem hiszed, hogy lehetséges, akkor ez nem fog bekövetkezni.

7.4 „Ne tekintsd Mesteredet hétköznapi embernek.” A mester olyan, mint egy makulátlanul tiszta, tökéletesen csiszolt tükör. Amikor mész, és leülsz a lábaihoz, hatalmas békét érzel, és kezdetben azt gondolhatod: „Micsoda béke sugárzik ebből az emberből!” Valójában nincs sugárzás, nincs mozgás. A te saját békéd az, amit tapasztalsz; az Én békéjét. A Mester csupán Én, nincs jelen „hétköznapi ember” aki elhomályosítaná a létet, a tudatosságot és a valóság teljességét. Te is csupán Én vagy, és amíg el tudsz feledkezni a saját "hétköznapi ember"-ségedről, ugyanazt a létet, tudatosságot, és teljességet tapasztalod az ő jelenlétében is.

7.5 „A legfontosabb kezdetben az a gondolat, hogy ő az én Mesterem, és amit mond az helyes.” Senki sem tudja megmondani, hogy egyes emberek miért találkoznak Mesterrel, és fogadják el őt, mások pedig miért nem. Egyesek azt mondják, ez az előző életekben szerzett jó karmának köszönhető, mások szerint ez csak jó szerencse. Nem tudom, de azt tudom, hogy nem kis dolog, ha valaki igaz „fia a gurunak” (guruputra). Ha egyszer azt mondtad: „Ő az én mesterem”, akkor elhagyhatod őt egy bizonyos ponton, de ő soha nem fog téged elhagyni. A probléma, ami a Mesterhez visz, a tudatlanság problémája. Nem tudod, hogy mi az igazság, vagy, hogy ki is vagy valójában, de van egy csomó felhalmozott ideád, ami alapján úgy gondolod, hogy találhatsz valamit. Az első lehetőség számodra, hogy amikor találkozol a Mesterrel, félre teszel minden zavaros ideát, és elfogadod, hogy amit ő mond, az helyes. Ez az első lépés azonnal sokkal egyszerűbbé teszi a dolgokat, és te szabadabbá válsz, mint előtte voltál.

7.6 „Legyen a Mesterbe vetett hited teljes, és később nem lesz szükség hitre.” A Mesterbe vetett valódi hit nem vak hitet jelent, hogy minden szavát elfogadod, személyes tapasztalat nélkül. Azt viszont jelenti, hogy ne kételkedj benne. Fogadd el, amit mond, mint aminek a helyessége a te saját megbizonyosodásodtól függ. Ha a Mester azt mondja, például, hogy „te Ő vagy” akkor tudod, hogy ennek még akkor is igaznak kell lennie, ha nem abban a Július: A Mester munkája | 95

pillanatban nem érzed úgy, hogy mindennapi tapasztalataiddal megegyezne. Fogadd el helyesnek, majd annak igazságát fedezd fel saját magad. Mindent önmagadnak kell megtapasztalnod. Az után hitre nincs szükség többé, mert minden igazságot közvetlenül te magad értettél meg.

7.7 „Tartsd meg kapcsolatot azzal, amit a tanító mond. Azzal tarts meg kapcsolatot!” Maharaj analógiaként szokta alkalmazni a lótusz levelet, amely a vízen úszik, de nem szívja magába a vizet. Itt azonban azt mondja, hogy „tartsd meg a kapcsolatot azzal, amit a tanító mond”. Mindig azonosulni akarsz valamivel, miért nem azonosulsz hát a Mester tanításával? Ha hagyod, hogy mélyen megérintsenek a gondolatai, akkor azok a részeddé válnak. Mondd: „Gondolataimat a lábad elé helyezem. Most a te gondolataid az én gondolataim.”

7.8 „Az elméddé váltál, így a Mester az elmédet változtatja meg.” Valójában nincs „te”, csak ez a gondolat van jelen, és ez vált meggyőződéssé. Az individuális létezésbe vetett hit széles körben jelen van. Azzá váltál, így az elme életét kell élned, annak összes feszültségével és szorongásával. A gurutanítvány viszony egy olyan a megszabadítási vonal, amely évezredekkel ezelőtt keletkezett. Akkor működik, ha a tanító valódi, és ha a tanítvány készen áll, és hajlandó lemondani elméjéről, ami így megváltozhat a guru tanítása által. A Mester elmondja neked az igazságot, és tovább mondja neked az igazságot, száz különféle módon. Nem varázsütésre változtatja meg az elmédet, egy pillantás, vagy érintés révén. Ilyen tapasztalatok előfordulhatnak, de csupán átmenetileg. A maradandó változás attól függ, képes vagy-e elfogadni és megérteni, amit a Mester mond.

7.9 „A Mester ad erőt e gondolatoknak, hogy menned, és látnod kelljen őt.” A tanítvány törekvése a Mester jelenlétében életre kel. A mester szavai rezonálnak tanítvány elméjében, és az elme felerősíti a meggyőződését, hogy a tanítás helyes. A tanítvány tudatában van annak, hogy a Mester nélkül a megértés nem volna lehetséges. Ez a szeretet-kapcsolat. Azok, akik ilyen szeretet-kapcsolatba kerülnek a Mesterrel, a legszerencsésebb emberek. Jnaneshwar az Amritanubhav második fejezetét guruja, Nivritti iránti tiszteletadásnak szenteli. A fejezet sok szép verset és képet tartalmaz. Ezek közül az egyik: Guru rangjára emelkedett 96 | Július: A Mester munkája

Mellőzvén a rangot. Vagyona képessége Mellyel megszabadít minket a nem létezőtől.

7.10 „Kaptál egy testet, és az egó mindig ellenkezik Mester tanításával.” Az Aligarhban, Észak-Indiában a tizenkilencedik században élt költő, Sri Dadaji Maharaj írta: Hamis a szeretete nőnek, Gazdagságnak, hatalomnak, De a guru szeretete Igaz szeretet. Itt vagy, hogy megtaláld gurudat, És rátalálva elfogadd őt, Hogy eggyé válj vele. Jobb abbahagynod a légzést, Mint elhagynod a gurut. A test-elme mindig világi dolgok felé megy. Ezt mindenki tudja. Az egó az individualitás illúziójának a megtestesítője. A Mester iránti szeretetnek oly nagy a hatalma, hogy képes elpusztítani az t, egészen annak gyökeréig. Lehetővé teszi, hogy elfogadd a Mester tanítását, és megértését. E hatalom nélkül az egó nem fog eltűnni.

7.11 „Akár veled van a Mester, akár nincs, a belé vetett hited által a megfelelő szintre kerülsz, és akkor a helyes dolgot teszed.” A „helyesen cselekedni” nem egy szófordulat csupán. Elengedhetetlen, hogy helyesen cselekedj, és elkerüld a rossz dolgokat, ha felébredetté akarsz válni. Mikor a Mesterbe vetett hited teljes, úgy érzed, hogy a helyes dolgokat teszed. Aztán eszedbe jut az ő példája, és olyan szeretnél lenni, mint ő, abban az értelemben, hogy azt akarod értékelni, amit ő értékel. A jóval és rosszal kapcsolatos értelmezésed is tőle származik. Akaratodat átmenetileg átengeded számára, amíg megragadja, és megvalósítja valódi természetedet. Miután ez megtörtént, bízhatsz magadban, mert már semmi különbség nincs teközted és őközötte.

Július: A Mester munkája | 97

7.12 „A hangszóró csak mondja. Nem érdekli, hogy az emberek hallják-e, vagy sem.” Az egó nem szeret ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket hallani, mert jobban szereti azt képzelni, hogy a Mester valami különlegeset érez iránta, mint individuum iránt. Természetesen ez nem lehetséges. A mester nem ismer el individuumokat. Nem favorizál, hanem mindvégig kiegyensúlyozottan beszél. Az a feladata, hogy igazat mondjon, és megmutassa az utat azoknak, akik kérik. Tudja, hogy akik készek a hallásra, azok hallani fognak, és, hogy akik készek lemondani, meg fogják azt tenni. Kabir írta: Ó, Kabir, egy igaz hallgatót keresek, Aki, mint a szarvas, meghallva a vadász kürtjét, Teljesen lemond önmagáról a javára. A Guru mindenkit szeret, de aki a Gurut szereti És szolgálja őt éjjel-nappal, Ő lesz az íze a tudatos halhatatlanság vizének.

7.13 „Ő, a Mester, egyáltalán nincs ott.” Aki találkozott Maharajal, és ült a lábainál, őrzi az ő emlékeit. Természetesen, ezek az emlékek nem valósak; a fényképfelvételek nem örökítik meg a valós személyt. Akármit gondolsz, vagy érzel, a Mester benned van. Ez minden tárgyra igaz, a világon. Nem ismerheted azt, az ő saját valójában, te csak a te saját tapasztalatodat ismered. A tudás a tárgyak szubsztanciája; ha nincs tudás, nincs tárgy. Tehát, amikor az előtted ülő Maharajot nézed, a te saját, róla alkotott képedet látod. Ő maga, tárgyként, nincs ott. Tulajdonképpen, a Mester jelenlétének hatékonysága abban áll, hogy megérzed általa a te saját belső békédet és örömödet, ami azon a tényen múlik, hogy ő nincs ott. A Mester átlátszó, mint a tér, és egyszerűen a te saját térességedet tükrözi vissza.

7.14 „Az egyetlen dolog, amit a Mester csinál, hogy megadja a valódi értékét annak a benned lévő erőnek, amire nem figyelsz.” A Mesternek nem az a szerepe, hogy semmiből valamit csináljon. Nem az érdekli, hogy adjon számodra néhány gyakorlatot, amellyel végül megszerzel valamit. Ő csupán rámutat arra, ami már ott van. A guru a sötétség eloszlatója. Elmondja neked, hogy te már a valóság vagy. Te már Az vagy, csak meg kell megszabadulnod attól a hamis feltételezéstől, hogy nem vagy megvalósult. Az Én hatalma: lét, tudatosság, teljesség (sat-chit-ananda), a te saját természeted. Soha egy pillanatra sem mondhatod, hogy nem vagy. Ez azt jelenti, hogy már 98 | Július: A Mester munkája

megvalósítottad az Ént. A probléma az, hogy nem fordítasz figyelmet erre a tényre. A mester tehát egyenesen erre a pontra irányít.

7.15 „Engedelmeskedj a Mesternek. Miért aggódnál az illúzió miatt?” Átadva Gurumnak elmémet Megtisztítottam, És most az átlátszó. Kabir e versében azt az alapvető változást írja le, amely a guru-tanítvány kapcsolatban zajlik. Az elmét tudatlanság lepi be, akár tükröt a por. E tudatlanságot kell eltávolítani. Ez akkor történik meg, amikor a tanítvány átadja elméjét a Mesternek, felváltva a régi ideákat és feltételezéseket a Mester tanítása által nyújtott új megértéssel. Az elme a helyes ideák megértésével elcsendesül, és képessé válik az Én tiszta tükrözésére. Átlátszóvá válik a valóság számára. Ekkor az Én erőfeszítés nélkül ismert, mivel az Én állandóan, folyamatosan ragyog, akár a nap, amely a tükörképét mindig azonnal megjeleníti, minden csendes és tiszta vízben.

7.16 „A Mester mutatóeszköz csupán. Elkísér az ajtóig, ezzel a szerepe befejeződik. Ő nem marad ott.” Ha olvastál már szentekhez és bölcsekhez intézett kérdéseket és kéréseket, gyakran fedezhetted fel a feltételezést, hogy a Mester megértést, vagy akár Énfelismerést képes adni a tanítványnak. Hogyan lenne ez lehetséges? Még ha lenne is a Mesternek ilyen hatalma, hogyan lehetne fenntartani a megvalósítást, ha az aspiráns elméje nincs megfelelően előkészítve? A legjobb esetben is, csak egy kis ízelítőről lehetne szó. A mester mindent el tud mondani neked, amit tudnod kell, megadva számodra a helyes címet. Kérdéseidre adott válaszai minden kétséget eloszlatnak, egészen az ajtóig kísérve. Aztán az ő szerepe véget ér. Rajtad múlik, hogy megtedd az utolsó lépés, hogy belépj a házba, és birtokba vedd azt.

7.17 „A Mester azt mondja, az egész világ így működik, gyere át az én oldalamra.” A Mester átnyújtja a meghívót, hogy élj vele együtt állandó békében és boldogságban. A guru iránti szereteted megkönnyíti, hogy feladd, amit fel kell adnod. Hiszel benne, és érzed: „Ő sohasem hazudna nekem.” A világ egy álom, amely tart egy darabig, majd megszűnik. A kielégítetlenségnek és a vágynak ez a


kereke jelenti a tudatlanságnak a körét. Valóban olyan nehéz ennek az elengedése? Kabir azt írta erről: Feladni minden elvárást a világtól kapható nyereség iránt, Lenni, mint aki meghalt, Élni csak azért, hogy a Gurut és a jógát szolgáld. Ekkor Isten utánad szalad, mondván: "Ó, Kabir, várj, én is jövök!"

7.18 „Nincs sem tanítvány, sem Mester a végső megértésben.” A végső megértés annak a megértését jelenti, nincs mit megérteni. A világ spontán megjelenés. Aki észleli azt, benne foglaltatik, mint álomban annak szereplője. Valójában, nincs Mester, nincs tanítvány, nincs tanítás, és nincs megvalósítás. Mindez az álomban történik. A végső megértés azt jelenti, hogy kiszabadulni a születés és újjászületés ciklusából: a jelenlegi álom folytatódik a számára megszabott ideig, és aztán vége. Omar Khajjám híres négysoros versszaka Rubaiyat című verséből: Volt egy ajtó, amelyhez nem találtam kulcsot: Volt egy fátyol, amit korábban nem láttam: Kicsit beszélgettünk én meg te Így látszott – aztán nincs többé te meg én.

7.19 „A mester tudja, hogy semmit nem ő csinál. A benne lévő hatalom az, ami cselekszi a dolgokat.” Ki a cselekvő? Maharaj mindig azt mondta: „Én nem létezem!” Ezt szó szerint értette. A személy, akit akkor látunk, amikor rá nézünk, a mi koncepciónk csupán. Van egy isteni, személytelen hatalom, amely mindeme álom-életeket alakítja, úgy jelenítve meg azokat, ahogyan azok megjelennek. Ezt az egyetemes törvények alapján teszi, a múltbeli tevékenységek összességének az eredményeképpen. A Mester élete ugyancsak egyszerűen a korábbi tevékenységek hatására olyan, amilyen. A különbség az, hogy a Mester tudja, hogy a hatalom tesz mindent, míg a tudatlan személy továbbra is úgy véli, hogy ő a cselekvések végrehajtója.

7.20 „Megkaptad a Mester iránti tiszteletet az elme révén, és tartsd fenn e tiszteletet, mindig.” Amikor először találkozol a Mesterrel, lehet, hogy hatalmas békét érzel. Másként érzel, és ez késztet rá, hogy odafigyelj arra, amit mond. A tisztelet a Mester iránt akkor jön létre az elmédben, amikor elkezded magad megérteni, hogy amit mond az helyes. Ez még tovább növekszik, amikor a kérdéseire adott válaszai nyomán

100 | Július: A Mester munkája

a kételyeid megsemmisülnek. Attól kezdve rajtad múlik, hogy fenntartod-e tiszteletet, hogy továbbra is elfogadod és megérted-e a tanítását. Manapság akkora a választék, oly sok a rendelkezésre álló könyv és tanító, hogy a Mester nagyon könnyen tekinthető egynek a sok közül. Az a fajta „gurudömping”, ami ma nyugaton jellemző, még egy évszázaddal ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. A guru iránti tisztelet addig volt természetes, amíg nagyon nehéz volt akár egyet is találni. A végén az a nagyon szerencsés aspiráns, aki mély tiszteltet érez Mestere iránt. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy vizet talál a kereső, ha egy helyen, egyetlen mély kutat ás, mint ha több különböző helyen, sekély kutakat ásna.

7.21 „A tudatlanság miatt mondod, hogy én vagyok a Mester, és te vagy az aspiráns, de valójában te a valóság vagy!” Mindaddig, amíg az Ént összetéveszted a testtel, hajlamos vagy azt hinni, hogy a Mester is test. Egy dologban azonban biztos lehetsz, hogy a Mester nem észlel semmilyen különbséget a te lényegi létezésed és az övé között. Tudja, hogy az Én az egyetlen valóság, és hogy te Az vagy, épp úgy, ahogy ő. Mindketten ugyanannak az óceánnak a hullámai vagytok. Az aspiráns, aki még mindig észleli a kettősséget, odaadás révén eltávolíthatja a látszólagos távolságot. Kabir ezt írja: Gurum Benáreszben van, Én a tengerparton, De Isten tudja, hogy a guru nem hiányzik a szívemből Még egy pillanatra sem.

7.22: „Amikor egy szent meghal, nem aggódik, mert ő nem létezik, és nem viszi ezeket (jó és rossz) magával.” Amikor mélyen alszol, teljes boldogságban pihensz, elfelejtkezve a világról. A bajok csak akkor térnek vissza, amikor az egó ismét jelen van, amikor reggel felébredsz. A Mester nem aggódik a halál miatt, mert akármi is van benne, ami meg tud halni, az már halott. Tudja, hogy a halál olyan, akár a mély alvás. Számára ez lesz a végső pihenés, oly sok születés, a tudatlanság oly sok köre váltakozása után. Mindenki szívesen tér aludni a nap végén, a kényelmesen vetett ágyba, hogy élvezze azt! A haláltól ugyanígy nem kell rettegni. Az egó féli a halált, mert tudja, hogy a gondolatok nem maradnak fenn mély alvásban, és hogy ő maga csak egy gondolat. Az egó raktároz el jó és rossz ítéleteket, és köt ki vágyaknál, amelyek kielégítetlenek maradnak. Ezek a vágyak a vetőmagjai egy másik világnak.


7.23 „A Mester úgy játszik a fogalmakkal, mint ahogy a gyermek játszik a játékokkal.” Maharaj a beszédeit gyakran fűszerezte humorral. Miközben beszélt, az örömnek és a játékosságnak valamiféle rejtett áramlását lehetett érezni, ami nagyon fertőző volt. Gyakran előfordult, hogy aki a szobában volt, mindenki azon nevetett, amit mondott. Azért a „játékosság” használom, mert nem tudom jobban leírni az érzését annak a könnyedségnek, amivel ő rendelkezett. Olyan érzés volt, mint amit egy kis gyermek körül érzel, aki gondtalanul játszik a világban. A fogalmak olyanok, mint az építő játék kockái. Szórakoztató dolog, hogy összerakva őket mindenféle építményeket építesz belőlük, és aztán elfelejtkezel róluk, és valami újat csinálsz.

7.24 „A Mester megmutatja, hogyan kell a végére járni, hogyan kell a teorémát megoldani, de neked magadnak kell azt megoldani.” Az egy csodálatos dolog, ha tanítód van, mert tudod, hogy lehet kérdezni. Az iskolában a tanár elmagyaráz valamit a táblánál, majd azt mondja: „Most már csináld te”, de ha elakadsz, csak a kezedet kell felemelned, és segítséget kapsz. A végén neked magadnak kell megoldanod a problémát – el kell kapnod a megértés pillanatát, ami csak a saját erőfeszítéseid révén jöhet el – de eddig a pontig sok segítséget kaphatsz. Ha a tanár az osztályteremben a vállad fölött áthajolva megoldaná számodra a feladatot, az nem járna számodra semmiféle haszonnal, mert nem értenéd meg a megoldást, és nem tudnád azt megismételni. Kérdezni tehát jó, de neked egyedül kell eljutni a végső megértésig.

7.25 „A tudás és a gondolat a legnagyobb tudatlanság, és ezt csak a Mester tudja neked elmondani.” Melyik „én” akarja megismerni a valóságot? Képes-e látni a kép a képernyőt? Ha egy olyan tanítóval találkozol, aki azt mondja magáról, hogy „én megvilágosodott vagyok", vagy rólad, hogy „te tudatlan vagy”, menekülj előle, amilyen gyorsan csak tudsz! Csak a valódi Mester fogja neked elmondani, hogy az én-gondolat a gyökere az illúziónak és a boldogtalanságnak. Ezért ő állandóan rá fog mutatni a tényre, hogy ami te vagy az a valóság, ami meghaladja a tudást, meghaladja az „én”-nek, mint individuumnak a fogalmát. El fogja neked mondani, hogy semmi különbség Mester és tanítvány között, azt kivéve, hogy a tanítvány ahhoz a hamis hiedelemhez ragaszkodik, hogy ő tudatlan. A Mester nem akar elérni semmit, és nem fog tenni hamis ígéreteket, és nem fog kínálni semmilyen garanciát.

102 | Július: A Mester munkája

7.26 „A mester egyre nagyobbá és nagyobbá tesz téged. Te vagy minden. Majd megvilágosodottnak érzed magad, örömöt érzel.” A végső megértés útján különféle tapasztalatokat szerezhetsz az átmeneti felébredésről és megvilágosodásról. Ezek órákig, napokig, vagy hetekig tarthatnak. Maharaj itt ezt a fajta tapasztalatot írja le. Annyira kiterjedtnek érzed magad, hogy úgy érzed, mindent magadban foglalsz, te vagy a világ teremtője, mélységes örömöt és békét érzel. Egy ilyen élmény, mint ez, természetesen nagyon jó jele annak, hogy haladsz. Tekintheted áldásnak, ami a Mestertől (aki bensődben van) jön. Ez azonban csak egy tapasztalat, és mivel tapasztalat, időleges. Egy mélységes spirituális élmény könnyen összetéveszthető a megvalósulással.

7.27 „Akkor a Mester azt mondja, nem értetted meg. Semmi nem igaz.” Egy mélységes spirituális élmény során az egó átmenetileg megsemmisülhet, de még mindig ott van a háttérben. Ha úgy érzed például, hogy „én vagyok a világ teremtője”, „boldogságot tapasztalok”, és így tovább. Egy idő után, a tapasztalatok halványulni kezdenek, és te aggodalmaskodni kezdesz, hogy el fogod veszíteni azt az állapotot. Ez nagyon fájdalmas lehet, mert az egó szempontjából valami nagyon is kívánatos megy veszendőbe. A kettősség világában, ami felmegy, annak le is kell jönnie. A Mester el fogja mondani neked, hogy megértésed még nem teljes. A valóság, az Én, nem függ semmiféle tapasztalattól. Semmilyen tapasztalat nem lehet igaz, mivel megjelenik és eltűnik. Te mindig az Én maradsz.

7.28 „Visszakapod a pénztárcádat, de az már a tiéd volt.” Maharaj azt szokta mondani, hogy az Én-tudomás elnyerése olyan, mint megtalálni a pénztárcádat, amit elveszítettél. Nem nyersz semmi olyat, ami nem volt már a tiéd. Valójában ez az Advaita Vedanta központi kérdése. Ha az Éntudomás nem olyan valami, amivel már eleve rendelkezel, akkor egy olyan objektumnak kell lennie, amelynek egy bizonyos ponton meg kell születnie. Ha megszülethet, akkor ismét ki is léphet a létezésből, ami azt jelenti, hogy időleges, és így nem érdemes törekedni rá. Ennél fogva, te már rendelkezel az Éntudomással. Az egyetlen akadály az a meggyőződés, hogy nem rendelkezel vele. A mesternek az a munkája, hogy ezt a tudatlanságot eltávolítsa.


7.29 „Tőled függ, hogy mennyire fogadod el. Fogadd el a helyes módon, és akkor búcsút fogsz mondani a Mesternek.” A képesség, hogy elfogadd, amit a Mester mond, egy erő. Minden tanítvány az elfogadás más-más erejével jön a Mesterhez. Ez pontosan olyan, mint az érettség fokai. Senki nem tudja megmondani, hogy miért van így. A Mester hajlandó rá, hogy tanítását újra és újra megismételje, teszi ezt azon tanítványok javára, akiknek az ereje fejlődésben van. A többieknek csak néhányszor kell meghallgatniuk, és képessé válnak befogadni azt, a helyes módon. A belső érési folyamat utolsó fázisaiban a tanítvány elérkezik annak megértéséhez, hogy ő nem elkülönült a Mestertől, és hogy a Mester az ő saját Énje. A végső megértésben az Én Magába olvasztja a tanítvány elkülönült „én”-jét, és az Én-keresés folyamata véget ér. Amint a gyümölcs megérik, leesik a fáról, és ha egyszer leesett, nem mehet vissza. A tanítványnak nincs többé szüksége a Mester tanítására, és a Vedanta hagyományára, aktív ösztönözést kap arra, hogy elhagyja a Mester jelenlétét. Ez azért van, mert egy nagyobb fa árnyékában növekvő fa nem fogja fejleszteni a saját erejét. Ki kell mennie a napsütésbe, és az esőbe, és ki kell bocsátania a saját gyökereit, és ágait. Tehát a tanítvány búcsút vesz a Mestertől, de akármilyen messzire megy, soha nem felejti el azt, aki a tudás ajándékát adta.

7.30 „Minden csak buborék az óceánon. A Mester megértés révén segít összetörni a buborékodat, ennyi az egész.” Az egó egy buborék az Én óceánján. Annyira kicsi, oly törékeny. Feltűnik, csak hogy egy pillanat alatt eltűnjön, nincs is saját anyaga. Semmi más, mint víz, és mégis elkülöníti azt a kis részét a hatalmas óceánnak, és úgy érezteti, hogy egyedül van, és elkülönül a többitől. Az egó csak jelen van, így összetörhető, és az Én újra egy lehet. Ez a Mester munkája. Ő segít összetörni az egó buborékját, ami semmi, de az Éntől különállónak tűnik. Akkor tudatosan visszatérsz ahhoz, ami mindig is voltál, és beleolvadsz a létezés végtelen óceánjának mély békéjébe.

7.31 „Ha a valóságot akarod, végy, amennyit csak akarsz, de ha semmit sem akarsz, akkor már nincs mit adnom számodra.” Ez a mondat jó összefoglalása a Mester munkájának. A mester egy mutató a valóságra, ami te magad vagy. Arra használhatod a tanítást, hogy megszüntesd az önmagadról alkotott rossz ideáidat, hogy a valóságra összpontosíts, és végül, hogy felismerd az Ént, ami már vagy. A Mester megkönnyíti a felfedezés egész csodálatos folyamatát, de ennek a folyamatnak végbe kell mennie benned. El kell érned, és meg kell ragadnod, amit kínál, önmagadnak kell ellenőrizned azt 104 | Július: A Mester munkája

meditációval és elmélkedéssel, és saját megértéseddé kell tenned, úgy, hogy az teljesen megváltoztasson téged. Úgy tűnik, ez az, ahogyan az úton haladsz. A végén felismered azonban, hogy a Mester mindvégig benned volt, Maga felé húzva, és ugyanakkor fizikai formában is megjelent, hogy tanítson, és bátorítson téged. Kabir utolsó verse: Amikor tudatában voltam individuális létezésemnek, A Guru szeretete hiányzott belőlem. Amikor a guru szeretete eltöltötte a szívem, Kisebb énem kiszorult. Ó, Kabir, ez az út túl keskeny két utazó számára.


8 8. fejezet Augusztus:

Kegyelem és megértés

8.1 „Amit a Mester mond, fogadd el, mert Az a kegyelem.” Amikor kereső vagy, akkor egy olyan erő kényszerít, amely fölött nem tudsz ellenőrzést gyakorolni. Nincs más választásod, csak az Én keresés, mert semmi más nem elégít ki. Tudatában vagy ennek az erőnek, és idődet más olyan keresőkkel akarod tölteni, akik szintén a tudatában vannak. Ezt az erőt nevezik úgy, hogy kegyelem. Ez valójában a tiszta tudatosság isteni ereje, amely nem elkülönült Brahmantól. A kegyelem Isten. Mindenkit és mindent ugyanazon hatalom elevenít meg, csak vannak, akik inkább tudatában vannak, mint mások. A képesség, hogy elfogadod, amit a Mester mond, azt mutatja, hogy az elme egyre átláthatóbb és egyre kevésbé áll ellent a kegyelem iránt.

8.2 „Semmi nem kell tenni, csak megértésre van szükség.” Ha megnézel egy indiai templomtornyot, vagy egy katedrális tornyát, észreveheted, hogy lépcsőzetes felépítésű, az alapjánál szélesebb, és a legfelső pontja felé elvékonyodik. A megértés is ilyen, az elején számos, gyakran ellentmondásos gondolatot foglal magában, de a végén az egyetlen valóságra fókuszál. A végső megértés az Én-tudomás, amely tudást magában foglal. Az Én-tudomás elérése érdekében a cselekvés és a cselekvőség fogalmát hatályon kívül kell helyezni. A megértés az által jön el hozzád, hogy átadod magad a kegyelem erejének, ami benned működik. 8.3 „Fogadd el, amit a Mester mond, és mindig nyugalomban leszel.” Az Én-tudomás felé vezető út az egyre erősődő béke és harmónia útja. Az ellentmondások száműzetnek, amint figyelmedet a Mester tanításában foglalt igazságok megértésére összpontosítod. Úgy érzed, ahogy megnyitod rá önmagad, egyre több kegyelemben részesülsz. A kegyelem mindig jelen van. Sri Ramakrishna szavait idézve, a kegyelem szele mindig fúj, neked csak ki kell bontanod a vitorlát.

106 | Augusztus: Kegyelem és megértés

8.4 „Ha a repülőgép késik, mondd, hogy ez az én választásom, az én érdekem.” A növekvő önátadás, vagy isteni kegyelemre való megnyílás egyik következménye az, hogy kevesebbet aggódsz, hogy mi történik, vagy mi fog történni. Egy intuitív felismerés van jelen, hogy ami történik, annak meg kellett történnie, és hogy téged semmiféle sérelem nem fog érni. E gondolkodásmódnak megfelelően, amikor a repülőtéren tartózkodsz, és a gép késik, azt mondod: „Örülök neki, nagyon jó, hogy így történt.” Ne állj ellen, akármi történik, csak fogadd el azt. A felébredett személy, aki egynek tudja magát az isteni erővel, szintén így beszél: „Ez az én választásom, az én érdekem.” A felébredett személynek nincs személyes akarata vagy vágya, és így ami történik, minden „az én választásom”, bármi is legyen az.

8.5 „Végy mindent magadra. Ne hibáztass másokat.” Ha felbosszant valaki, akkor te vagy a vesztes, mert elveszíted elméd nyugalmát. Lehet, hogy indokoltnak érezed, de dühöd kifejezésével az egó világnézetének adod be a derekad, amelyben mindent annak kényelme érdekében kell elrendezni. Jobb, ha inkább szemrehányást teszel magadnak, mondván: „valami olyat követtem el, ami helytelen”, és tartsd meg az elméd nyugalmát. Az egó soha nem fogadja el úgy a dolgokat, ahogyan azok vannak, mert nem lenne rá lehetősége, hogy teljesítse a vágyát, ami életben tartja. A harag, és a mások hibáztatása ezért a legszokásosabb negatív érzelmek, amelyek az egó életben tartását segítik.

8.6 „Játszd a szereped, semmi baj, de értsd meg, hogy „én nem ez vagyok. Én Ő vagyok.” A felébredett személy világgal kapcsolatos látásmódjáról szóló mondás egyfajta utasítássá válik az aspiráns számára. Maharaj gyakran beszélt ezen a módon. Ez a mondás egy példa. A felébredett személy kétséget kizáróan tudja, hogy „én Ő vagyok”. Az aspiráns számára adott utasítás: „Értsd meg, hogy te Ő vagy.” A Mester gondolkodásmódjának elfogadásával, az aspiráns belenő ebbe a megértésbe. Ebben az esetben a Mester tudja, hogy egy szerepet játszik, és hogy a játék már meg van írva. Miért kellene nyugtalankodnia miatta? Eljátssza a szerepét, de tudja, hogy nem tesz semmilyen különbséget azért, hogy aggódjon, vagy, hogy elképzelje, hogy a kimenetel megváltoztatható. Ezért ezt a hozzáállást ajánlja, hogy az aspiráns elméjét megnyugtassa.

Augusztus: Kegyelem és megértés | 107

8.7 „Fogadd el, ami történik. Ne harcolj az ellen, ami jön. Ezen a módon az egó szerte fog foszlani.” Az elme nyugodtsága és tisztasága fontos előfeltételei az Én-tudomásnak. Az elme könnyen felizgatható azzal, ha a dolgokat másoknak akarod, mint amik. Fogadd el, ami történik, ez egy hathatós eszköz az egó gyengítésére. Az elfogadása kegyelem által történik. Az egyik módszer, ahogyan az egó életben tartja önmagát, hogy megpróbálja folyamatosan rávetíteni a vágyait arra, ami spontán történik. Egy régi vers találóan írja le a szituációt: Az ember rendszerint bolond. Ha meleg van, hideget akar. Ha hideg van, meleget akar. Mindig olyat akar, ami nincs.

8.8 „Felejts el minden korlátozást, és légy Ő, a valóság.” Te már Ő vagy, úgyhogy, ha nem érzed, hogy így lenne, arról az elme bizonyos hamis fogalmai tehetnek. Erőfeszítéseid mindig irányuljanak a hamistól való megszabadulásra. Soha nincs arra szükség, hogy azzá válj, ami már vagy. A hamis fogalmak, mint például „én a test vagyok”, és a kétségek, mint például „hogyan lehetnék én Ő?”, azok a felesleges korlátozások, amelyekre Maharaj azt mondja, felejtsd el őket. Ezek olyanok, akár a porréteg az elme tiszta vízének a felületén, amelynek valódi természete a tiszta tudatosság. Távolítsd el a port, és az Én tisztán fog tükröződni, és korlátozatlan lényként lesz tapasztalható.

8.9 „Döntsd le elméd falait, és te leszel az ég.” Te már a mindent átható tiszta tudás vagy. A határok és felosztások képzeletbeliek csupán. A tér mindenütt ugyanaz. Lehet egy szoba belsejében, vagy egy korsó belsejében, mégis ugyanaz a tér. A látszólagos különbség az elmében van csupán. A testtel való azonosulás miatt elkülönültség és elhatároltság érzése alakult ki, mintha a szobában lévő tér azt mondaná, „be lettem börtönözve e négy fal közé”. A tér az tér, belül vagy kívül, de ha bebörtönözve képzeli magát, úgy is fogja magát érezni. Ez az, ahogy az egó működik. El kell jönnie a megértésnek, hogy ahogy a falak nem korlátozzák a teret, úgy a test sem képes korlátozni az Ént. Ami mindent átható, az nem korlátozható.

8.10 „Ha baj történik veled, vedd biztosra, hogy ez a legjobb.” Minden az isteni törvény természetes működése szerint történik, amely sokak szerint Isten akarata. Ha aspiráns vagy, a kegyelem már dolgozik benned, és körülötted, és biztos lehetsz benne, hogy az események úgy fognak alakulni, 108 | Augusztus: Kegyelem és megértés

hogy az a törekvésedet mélyítse és erősítse. Ez a természete az isteni törvénynek. Olykor ez azt jelenti, hogy akkor kerülsz nehéz helyzetekbe, vagy következnek be bajok, amikor a legkevésbé számítasz rájuk. A nehézségek arra adnak azonban általában lehetőséget, hogy növekedjen a világi dolgokkal kapcsolatos pártatlanságod, illetve, hogy még teljesebben add át magad az isteni akaratnak, és így ezek pozitív tapasztalatok. Van egy nepáli mondás: „Minden akadály a gurutól érkező áldás.”

8.11 „A megértésnek olyan erősnek kell lennie, hogy azt ne szakíthassa félbe semmilyen gondolat.” Maharaj itt a gyakorlás céljára utal. A megvalósulás alapelve, vagy módszere az, hogy, ha miután meghallottad az „én vagyok Ő” igazságot a Mestertől, akkor tartsd ezt az igazságot az elmédben, és térj vissza hozzá, valahányszor másféle gondolatok lépnének közbe. Először hallgatás (shravana), majd meditáció / szemlélődés (dhyana), és végül Én-tudomás (jnana) következik. Tartsd elméd fókuszát Őrajta, amíg meg nem valósítod Őt. Ez az odaadás (bhakti jóga) útja. A folyamat során azt kutatod és keresed, hogy „ki vagyok én?”, félredobva minden olyat, ami nem vagy. Ez tehát szintén a tudás útja (jnana jóga). Miután a megvalósulás bekövetkezett, elméd természetes módon visszatér Őhozzá. Még ha el is foglalod magad bizonyos feladatokkal, amint abbahagyod az illető tevékenységet, úgy találod, hogy már Őbenne pihensz. A megértés soha nem marad abba. Amikor megtörténik, semmilyen teendő nem marad.

8.12 „Elme nélkül kell megértened.” Ez egy másik leírása a felébredett személy tapasztalásának. A klasszikus Vedanta nagy tanítója, Swami Dayananda mondta, hogy a Megértés, vagy tudás az elmébe és az elme által jön, de az Én-tudomás, vagy Én-felismerés az elmébe jön, de nem az elme által. Mindannyian ismerjük a tapasztalatot, hogy egyik nap megértünk valamit, és képesek vagyunk kifejezni ezt a megértést, de aztán a következő napon úgy érezzük, hogy nem értjük többé azt az elgondolást, és nem vagyunk képesek meggyőződéssel kifejezni azt. Mi történt a megértéssel, ami tegnap még megvolt? A megértést, tudásalapú lévén, elhomályosíthatja a tudatlanság felhője. Ezért hangsúlyozzuk a felébredettséget. Ha az Énre való ráébredés van jelen, akkor nincs jelen tudatlanság, hogy elhomályosítsa a megértést. A megértés nem jelenik meg és tűnik el, hanem állandó marad. Csak ekkor van jelen 100%-os meggyőződés. Ez a megértés elme nélküli.


8.13 „Ha elméd megváltozik, akkor meg tudsz érteni bármit, miért ne?” Maharaj gyakran mondta, hogy a Mester megváltoztatja az elmédet. Az elme azért olyan fontos, mert a világ egész képét magában foglalja. A világ van benned, nem te vagy a világban. Változtasd meg az elmét, és a kép is megváltozik. Amikor a ráeszmélés bekövetkezik, úgy fogod találni, hogy mindent képes vagy megérteni. A Mester azelőtt homályosnak tűnő ideái most kristálytiszták. Miért? Azért, mert ugyanabból a nézőpontból nézed, mint a Mester. Valójában, te és Ő egyek vagytok.

8.14 „Amikor megérted saját erődet, azt fogod mondani, hogy minden a te választásod.” Minden benned van. Minden tapasztalás tudatosságodon belül zajlik. Következésképpen, amit látsz, az hozzád tartozik, és a te saját teremtésed. Ez az, ami azt jelenti, hogy mindenre kiterjedőnek lenni; tudod, hogy nélküled semmi nincs. Ha látod ezt, akkor megérted, hogy ami történik, az önmagától történik; te jelen vagy, és az események a te jelenlétedben jönnek és mennek. Meg fogsz próbálni beavatkozni, és a dolgokat inkább egy másik útra terelni? Ha játszol, akkor játszol, ha nem játszol, akkor nem játszol, de bármi történjék, nem gondolod, hogy te vagy a cselekvő. Azt mondod, hogy ez az én választásom, és elfogadod a dolgokat, ahogyan azok vannak.

8.15 „Aki megért, megszabadul mindentől.” Semmi nem zavarja az Én békéjét. Legyen bár ismert vagy ismeretlen, az marad Ami. Az Én minden, ami valóban létezik. Minden más színjáték, ami jön és megy. Amikor a kereső felfedezi az Ént, megszabadul minden mástól. Az átmeneti dolgok jelentéktelenné válnak. A következő verset Rahim, a költő írta, aki Akbar császár udvarában élt a tizenhatodik században: A szív kiüresedik a vágyaktól, Minden nyugtalanság eltávozik. Akik nem kívánnak egy dolgot sem Mesterei a világnak.

8.16 „Tudatlanság dominál benned, tehát távolítsd el a tudatlanságot, annak elfogadása által, amit a Mester mond. Ez a kegyelem.” A kegyelem jelen van a keresésnek az elején, a közepén és a végén. Semmi nem vihető véghez kegyelem nélkül, mert a kegyelem a minden lényt megelevenítő isteni erő, és ami visszahívja e lényeket a forrásukba, amikor eljön 110 | Augusztus: Kegyelem és megértés

az ideje. A tudatlanság fennmarad egészen a keresés végéig, amikor a kereső felfedezi, hogy az Én már felismerésre került, és valójában nem más, mint maga a kereső. Mindez a tudatlanság fokozatos megszüntetése, és a mester tanításának a megértése révén történik. Az Én megtalálásának a vágya kegyelem, a Mesterrel való találkozás kegyelem, az ő tanításának az elfogadása kegyelem. Minden az Énben történik, amely a kegyelem forrása.

8.17 „Csak a megértés ereje képes legyőzni az egót.” A Mahábháratában, a Kauravák az Úr Krisna hadseregét, de a Pandavák magát Úr Krisnát választják. Az egó vagyoni javakat, világi dolgokat akar, de az igazi kereső csupán megértést akar, mert a megértés fénye az egyetlen dolog, ami el tudja oszlatni a tudatlanság sötétségét. A megértés egy belső átalakulás, az elme megváltozása, amire azért van szükség, mert az egó nem más, mint egy megrögzött gondolkodásmód. A megértés valóban egy meglehetősen titokzatos dolog. Nem csak ismereteket jelent. Lehet, hogy egy adott tanítást többször is meg kell hallgatnod, mire megérted. A megértés halmozódik az idővel – ha visszatekintesz, hogyan értesz egy ideát ma, ahhoz képest, ahogyan pár évvel ezelőtt értetted, akkor biztosan látni fogod a különbséget – de amíg aspiráns vagy, a megértés nem annyira biztos, mint a bankba tett pénz. Soha nem tudod, hogy amikor felébredsz reggel, megértésed milyen lesz. Egyik nap úgy érezheted, hogy mindent értesz, de másnap úgy érezheted, hogy semmit sem értesz. Olyan ez, akár az időjárás: változékony, és nem tudsz uralkodni felette. A kereső élete valójában az egó és a megértés ereje közötti konfrontáció okozta sötétség és fény örökké változó mintázatának a története. A korai fázisokban a harc viszonylag kiegyenlítettnek tűnik, de az idő múlásával a megértés rendezi és erősíti önmagát, miközben az egó hátrál és megfutamodik. Végül a megértés hatalma, ami úgyszintén a kegyelem hatalma, teljes diadalt arat.

8.18 „Nem a sat-chit-ananda a végső megértés, de ha a negyvenedik emeletre akarsz menni, fel kell menned a harminckilencedikre, nem?” Ebben a hagyományban a végső megértés, vagy a végső valóság a Parabrahman, ami örökké létezik, anélkül, hogy kifejeződne vagy megnyilvánulna. Megnyilvánulás akkor kezdődik, amikor azt mondod: „én vagyok”, és ez a sat-chit-ananda. A sat-chit-ananda tapasztalást jelent – ez az eredeti tapasztalata az attól való elkülönülésnek, amiből minden más kibontakozik. A sat-chit-ananda a valóságról szóló végső kijelentés, de még mindig egy olyan kijelentés, amely szavakat használ, és így viszonylagos, nem abszolút. Ezért mondja Maharaj, hogy ez a harminckilencedik emelet, nem a negyvenedik. Semmit nem lehet mondani a végső valóságról. Augusztus: Kegyelem és megértés | 111

Jnaneshwar az Amritanubhav ötödik fejezetét a sat-chit-ananda triád tárgyalásának szenteli. Következzen egy rövid részlet: Ezek jól ismert szavak: „chit”, „sat”, és „ananda”, Mindegyik általánosan használt, igaz; De amikor a tudó eggyé válik Azzal, amelyre ezek vonatkoznak, Azok eltűnnek, Ahogy a felhők, amelyek lezúdulnak, mint eső, Vagy mint a folyók, amelyek a tengerbe folynak, Vagy mint az utazás, amikor az ember a célját elérte.

8.19 „Amikor meghallasz egy éneket, tudd, hogy én vagyok az író, és az énekes.” Mi az erő, amely az összes zenészt, festőt, írót vagy művész létrehozza? A satchit-ananda az erő, amely mindenben játszik. Az erő készteti a gyermeket, hogy játsszon, és az írót, hogy írjon. Az erő nem különbözik az élettől magától. Az élet nem egy mechanikus erő, amely érzés nélkül működik; teli van anandával, amely tárgy nélküli szeretet. Ez a szeretet fejezi ki önmagát a számtalan formában: a hallgatóban, valamint az énekesben, a kiváltott érzésben éppúgy, mint az énekben, amely kiváltja azt. Amikor ismered az Ént, tudod, hogy ez az erő te magad vagy, és, hogy mindenütt másutt is az van jelen.

8.20 „Amikor megérted, hogy a gondolat rossz, akkor az a gondolatmentes valóság.” Ha a gondolat igazi vagy valós lenne, akkor soha nem távozna el. Saját élete volna, és nem lenne senki ellenőrzése alatt. Hallani eseteket mentális betegségben szenvedőkről, akik „hangokat hallanak a fejükben”, amelyek azt mondják, tegyenek meg dolgokat, amilyeneket épelméjű személyek soha nem tennének. Normál esetben, a gondolatok nem ilyenek. A gondolat több, mint az elme természetes csendjének ideiglenes kiszorítása. Mély alvásban ez a természetes csend tapasztalható, ezért alszik szívesen mindenki a végén a napnak, amelyet általában a gondolat vezérelt tevékenységek uralnak. A gondolatot azért kell „rossznak” tekinteni, mert általában „helyesnek” gondolod, vagyis azt, hogy az te vagy. Amikor megtöröd az Énnek a gondolattal való téves azonosításának a szokását, akkor már gondolatmentes valóság van jelen.

8.21 „Ismerd meg elmédet, és akkor Ő vagy. Ez a végső megértés.” Könnyen összetévesztheted az Ént a gondolkodással, habár a kettő egyáltalán nem ugyanaz. A gondolkodás nem a te valódi természeted. A hagyományos, példa szerint egy vasból készült vörösen izzó labdában a vas átveszi a tűz 112 | Augusztus: Kegyelem és megértés

tulajdonságait, míg a tűz átveszi a labda formáját. A tűz az Én, és a labda a gondolkodás. Mindaddig, amíg a gondolatoknak tartod magad, nem ismerheted az Ént olyannak amilyen, azaz, a gondolkodás formája nélkülinek. Az Én forma nélküli, és létezni tud forma nélkül. A gondolat forma, és nem tud létezni az Éntől függetlenül. Az elme megismeréséhez fel kell ismerned, hogy te az elme felett állsz. Akkor te vagy Ő.

8.22 „Ha megvalósulttá akarsz válni, el kell dobnod az elmét. Akarnod kell, és neki kell szentelned az életedet, különben semmi haszna.” Senki nem fog vitatkozni veled, ha a világot egy szilárd, objektív valóságnak kívánod látni. Hasonlóképpen, senkinek sem lesz ellenvetése, ha az egót valósnak kívánod tekinteni, ahogy a modern pszichológia teszi. A spirituális útra senki nem az „igazság” megtalálásának kedvéért lép, hanem azért hogy megtalálja személyes kielégülését és beteljesedését. Azért kezdesz keresni, mert elégedetlen vagy a világról alkotott elképzeléseddel, különösképpen a saját magadról alkotott koncepcióval. Valami hiányzik, valami nem helyes, és ennek következményeképpen az élet nem kielégítő. Amikor érzed ezt a hiányt, akkor elkezded az igazságot akarni, jobban, mint bármi mást. A Mesterrel való találkozásodkor visszaigazolást kapsz, hogy az önmagaddal kapcsolatos koncepciód hibás. Valami olyannak tartod magad, ami nem vagy. Akkor megérted, hogy el kell dobnod az egó-elmét. De hogyan? Meg tudja az egó megsemmisíteni önmagát? Ettől a ponttól kezdve heroikus léptékű élet-halál harcot vívsz, amelyben az illúzió az elme megőrzéséért és megtartásáért harcol, az erő és valóság fénye ellen. Ugyanannyi esélyed van a győzelemre, mint Ravannának volt Rama ellen, illetve a Kauraváknak Úr Krisna ellen. Az eredmény előre eldöntött ügy. A hadjárat tarthat hosszú ideig, vagy gyorsan is véget érhet, attól függően, hogy mennyire akarod a végső megértést, és mennyi időt és energiát áldozol rá, mert törvény, hogy mindenért meg kell fizetni.

8.23 „Amint elérted a rendeltetést, mi szükség van megértésre? A negyvenedik emeleten vagy, mit kell megérteni?” A küzdelem és erőfeszítés nem tart örökké. A keresésnek van célja, és vége. Igaz, hogy ez a cél nem egy tárgy, vagy valami olyan megszerzését jelenti, ami nem volt már eleve a tiéd. De mégis elérés, abban az értelemben, ahogyan az út végét eléred. Megérkezel a rendeltetési helyre, amit azonnal felismersz. Hazaérsz. Hová kell akkor menni? Bárhová nézel, ott van. Mit kell tenni? Nincs cselekvő. Mit kell megérteni? Nincsenek kérdések.


8.24 „A megértés hatalmas dolog, de a megértés végül is valótlan, hiszen az csak azt tudja, hogy ’mi nem.’” Nem érthetsz egyet az Énnel, mert Az vagy, és nem tudsz kilépni önmagadból ahhoz, hogy megértsd önmagad. Megérteni valamilyen tárgyat kell. Ez az oka annak, hogy a megértés végül is valótlan. Minden, ami tárgy, megjelenik és eltűnik, és így „nincs”. A Mester tanításának a megértése alapvető fontosságú az úton, de a végső valóságban nincs megértés.

8.25 „Azt mondják, hogy a szentektől bármit kérhetsz, amit csak kívánsz. Meg tudom adni, neked viszont szükséged van az erőre, hogy elfogadd.” Krisztus azt mondta: „A termés bőséges, de a munkás kevés.” Nincs hiány tanítóból, de mindig nagyon kevesen vannak, aki készek elfogadni, amit azok kínálnak. Az tűnik normálisnak, ha a Mesternek csak egy maroknyi tanítványa válik Mesterré, ugyanabban az életben. A Mester kész átadni a tudást, ami a végső megértéshez vezet, de a tanítványnak fel kell készülnie arra, hogy befogadja, és elsajátítsa azt. Minden korlát a fogadó oldalon van, és nem az adó oldalon. A tanítványnak kell felfelé igazítani saját frekvenciáját, hogy képes legyen fogadni a mester üzenetét.

8.26 „Meg kell értened saját elmédet. Az elme az egyetlen tényező.” Az elme az Én-felismerésnek eszköze, és akadálya is egyúttal. Ezért mondja Maharaj, hogy az elme az egyetlen tényező. Semmi nincs, saját elméden kívül, ami megakadályozná, hogy beleolvadj saját valódi léted békéjébe. Olyan sincs, saját elméden kívül, aki be tudná fogadni a Mester szavait. A Mester, aki a te saját Éned, az elme felett áll. Mindazonáltal, az elme az, aminek rá kell hangolnia magát a Mestertől érkező új megértésre. Amikor az elme tökéletesen ráhangolódott a megértésre, maga az elme átlátszóvá válik, és nem különül el a megértés forrásától.

8.27 „Minden a te elfogadási képességeden, vagy kapacitásodon múlik.” A Mester képes a tudás átadására, de a megértés átadására nem. Ha a megértés ugyanaz lenne, mint a tudás, akkor csak egyszer kellene meghallgatnod a Mester tanítását, hogy elérd a végső megértést, és megvilágosodottá válj. Azért nem így történik, mert a megértés valójában a tudás és egész lényed kombinációja; vagyis, a tudás nem fogadható be puszta intellektus révén – szívvel, és érzékszervekkel ugyanúgy be kell fogadni. Így például, az „én vagyok Ő” ideát hallva akkor fogadod el valóban, amikor nem csak annak szükségszerű logikáját látod, hanem ezzel együtt mély emocionális helyességét is érzed és érzékeled. A megértés azért nagyon fontos, mert csak a 114 | Augusztus: Kegyelem és megértés

megértés az, aminek hatalmában áll, hogy alapvetően megváltoztassa az elmét, és megtisztítsa azt a tudatlanság porától.

8.28 „Haladj lassan. Ha lassan kaphatja meg az ember, akkor miért ne?” A teknősbéka és a nyúl versenyfutásáról szóló régi mese azt az igazságot fejezi ki, hogy a lassú, de biztos előrehaladás jobb a gyors előrehaladásnál, amely nem kitartó. A nyúl úgy érzi, hogy ő olyan messzire elért, hogy megáll, szundítani egyet. Miközben alszik, a teknősbéka lehagyja őt, és elsőként halad át a célvonalon. A Mesterbe vetett hittel kombinált folyamatos presszúra, és egy szerény hozzáállás a legjobb módszer arra, hogy növeld a megértésedet, és vereséget mérj az egóra.

8.29 „Gondolj önmagadra! Ne gondolj másokra. Nincs senki más, csak te.” Elpocsékolt idő, ha elképzelni próbálod, hogyan haladnak mások, hozzád viszonyítva, vagy megítélni próbálod, hogy ők mit csinálnak. Nem ismerhetsz másokat, csak saját teóriáidat vetíted rájuk. Valójában az észlelés, a „mások” elkülönült, öntevékeny lényekként való észlelése, önmagában hamis. Egy illúzió, amely addig marad fenn, amíg ezen a módon gondolsz önmagadra. Igazából az isteni bölcsesség áramlásában, és ugyanakkor áramlásaként élsz. Ez az erő a te valódi természeted. Te vagy valójában az alapja a tapasztalataidnak, és nem a tapasztalatok, vagy azok tapasztalója. Amikor annak hiszed és érzed magad, ami valójában vagy, akkor látod, hogy te vagy az egyetlen Egy, a mindenben és mindenkiben játszó Egy. Önmagadnak vagy tudatában mindenhol. Amikor „másokat” látsz, csak önmagad visszatükröződését látod bennük. Akkor nincs félelem, és nincs ítélet.

8.30 „Amikor elnyered a megértést, az elme megelégedetté válik, nem támadnak gondolatok.” A végső megértés felé vezető út nagy békességgel jár. Az elme viszonylagos nyugalomba kerül. De még ha az út egyre szebbé válik is, megmarad az érzés, hogy soha nem fog véget érni az utazás, és nem tudod, hogy meddig fog az tartani. Amíg a végső megértés meg nem érkezik, nem tudsz tökéletesen megelégedetté válni. A dolgok így vannak elrendezve. Az élet célja a teljes megelégedettség, és nem éred be kevesebbel, mint a teljes megelégedettség. A „megelégedettség” mint cél nem tűnik nagyon izgalmasnak, a „boldogsággal” és a „szeretettel” összehasonlítva, de mi a boldogság, ha nem a vágy hiánya, és sóvárgástól való szabadság? Amikor elnyered a megértést, felismered, hogy Augusztus: Kegyelem és megértés | 115

nincs szükséged semmire. Akkor az akarás lecsillapul, és az elme a szolgáddá válik.

8.31 „Ez a tudás a Mester kegyelme révén érthető meg, semmi mással.” Amikor először kapsz a Mestertől tanítást, az elme elkezd gondolkodni a valóságról, és elkezd elkülönülni a világi objektumoktól. Ez a kegyelem erejének az eredménye. Ahogy az elme befelé fordul, és közelebb húzódik a forrásához, még ez is a kegyelem tevékenysége. Amikor a Mester, az Én, véglegesen egyesít Ővele, ez ismét az Ő kegyelme. A kegyelem jelen van az elején, a közepén, és a végén. Ez a Mester kegyelme, mert a Mester mindenütt van. Ő ott van benned, és kívüled, Ő a tanító és a tanítvány, a kereső és keresés tárgya, a forrás és a cél. Az élet akkor teljesíti a célját, ha az Én, amelynek ketté kellett válnia, Eggyé válik újra. Abban a végső megértésben nincs többé semmi, ami individuális, és nincs többé semmi, amit meg kell érteni.

116 | Augusztus: Kegyelem és megértés

9 9. fejezet Szeptember:

Önátadás

9.1 „Én és a Mester egyek vagyunk.” A felébredett személy szívében mindig jelen van Isten darshanja. A létezés Istennel egy tapasztalata foglaltatik benne. Az odaadás a test templomában állandóan égő láng. Az odaadás természetes, és paradox módon Egy, nem kettő. „A Mester és én egyek vagyunk” azt jelenti, hogy az imádás egész folyamata Önfenntartóvá vált – nincs külső tárgya a tiszteletnek. A Mester önmagadként ismert. Milyen ez az érzés? A teljes megelégedettség és kielégülség állapota. Amikor tudod, hogy a boldogság forrása önmagad, miért keresnéd a boldogságot akárhol máshol? Ezzel a megértéssel a világ összes baja a világ beleolvad a háttérbe, és megszűnik zavarni téged. Egész életed integrált, az Énre összpontosított. Szent Tukaram írta: Akár a méh, akit csak a virág méze érdekel, ő mindig az Énre gondol. Belül és kívül, csak az Én.

9.2 „Mondd, hogy semmi rossz nincs a világban. Ez a szeretet.” Ezt a kijelentést lehetetlen megérteni az egó-elmével. Az elme sok mindenre fog „rosszként” mutatni a világon, nem csak nem kívánatos dolgokra, hanem olyanokra is, amelyek arra látszanak utalni, hogy a világ maga egy hideg és kemény hely, Pokol inkább, mint Mennyország. A negatív képekben való időzéssel az egó a saját elkülönültség érzését erősíti, és saját önző szempontját indokolja. Valójában azonban semmi nem rossz a világban, mert egyáltalán semmi olyan nincs, ami attól függetlenül létezne, aki szemléli azt. Akárhová nézel, csak önmagadat látod. Amikor belenézel egy tükörbe, tudod, hogy amit látsz, az önmagad, azaz, ami önmagadként jelenik meg, de nem a valóságos lény, aki a tükörkép forrása. Ha a tükör repedezett vagy szennyezett, nem képzeled azt, hogy az hatással van „terád”. Még ha nem is szép a tükörkép, akkor is tovább szereted magad, saját létezésedet becsben tartandó. Semmi nem változtatja meg a szeretetet, amit lényed középpontjában érzel. Amikor ez a szeretet Szeptember: Önátadás | 117

világosan érződik, amikor azt önmagadnak tudod, akkor azt látod mindenütt. Semmit nem érzel „rossznak”.

9.3 „Felejts el mindent, és jelen vagy. Hol nem vagy?” Valójában semmilyen különbség nincs bhakti (odaadás) és jnana (tudás) között. Mondhatod, hogy „Ő van mindenütt”, és imádhatod az isteni hatalom mindent átható szépségét, de az Én-tudomás azt mondja, hogy „Te Ő vagy”, és így tudod, hogy önmagadat látod mindenhol, és így önmagad az, amit imádsz. Ez a megértés akkor érkezik, amikor az egó-elme már feledésbe merült. Te ekkor forma nélküli és határtalan állapotodban maradsz, akár a tér, mikor az épület falait lebontották.

9.4 „Amikor a só bábu feloldódik, óceánná válik.” Szent Tukaram írta: Vízbe kerülve, a só nem tud szilárd formában visszatérni. Hasonlóképpen oldódik fel az, aki megértette a valóságot. Gondolkodása gondolatnélküliséggé válik. A Szent Brahmanban időzik. Soha nem megy be ismét az illúzióba. Amikor az elme aktív, és az egyik gondolat sebesen követi a másikat, nem lehetsz tudatában a békének, ami az Én természete. Amikor a gondolatok alábbhagynak, például meditáció állapotában, a béke közvetlenül, saját lényedként tapasztalható. Ez pontosan olyan, mint a só feloldódása az óceánban. A gondolkodás gondolatnélküliséggé változott, és te a gondolatmentes valóságként maradsz. Gondolatok még felmerülhetnek, de nem tekinthetők az Éntől elkülönülteknek, így nem zavarják a békét. Amikor gondolatok merülnek fel, az Én van. Amikor a gondolatok alábbhagynak, az Én van. A gondolatok nem olyanok, mint a halak, amelyek saját életüket élik, hanem olyanok, mint a hullámok, amelyek jönnek és mennek az óceán felszínén, és részei annak.

9.5 „Ki az, aki látja Őt, és milyen szemmel nézi Őt?” Hol a valóság? Megtalálhatod azt valahol „odakint”? Ha „te” megtalálhatnád, akkor az egy objektum lenne számodra, és akkor ki lennél „te”? Te valamilyen valóságtól elkülönült kellene, hogy legyél, hogy képes legyél látni azt. Ez nem lehetséges. Te magad kell, hogy legyél a valóság. Láthatod a világot, de soha nem láthatod önmagadat, soha nem teheted magadat objektummá. „Te”, „ő”, „én”, mindez csak fogalom, szó-címke, amit az oszthatatlan felosztására 118 | Szeptember: Önátadás

használunk, amikor verbális kommunikációra kerül sor. Valóság Egy van, és az soha nem lép ki önmagából, hogy kettőt csináljon, még ha az egész világ megjelenik is. A világ megjelenésben semmi nem láthatja a valóságot, ami mindent lehetővé tesz. Láthatják a mozifilm szereplői a filmvásznat, amelyre kivetülnek?

9.6 „Csak egység létezik, így akármit látsz, és észlelsz, az Ő.” Nem láthatod a saját szemedet, de láthatod annak tükörképét, ha van egy tükröd. A megnyilvánult univerzum a fény tükör, amelyben az Én létezése tükröződik. Semmi nincs, ami ne az Én lenne, de az Ént semmivel jobban nem foglalja magában a megnyilvánulás, mint amennyire a személyt magában foglalja a tükör. A tükörkép a fénysugarak révén látható. Megjelenik az energia és anyag, a tér három dimenziója, és az idő dimenziója. Mindez a mozgás, erő, működés, és megkülönböztetés színjátéka – a Maya, a tudatosság játéka. A valóságban csak egység létezik, így akármit látsz és érzékelsz, egyedül Az, és a látszólagos sokféleség semmi más, csak illúzió. A tükörkép annyiban valóságos, amennyiben a valóság a forrása, de független létezéssel nem bír. Az Én-megértés folyamatában először valótlanként elutasítod a világot, és csak a forrást erősíted meg valóságként. Később aztán, az Én-tudomás megjelenésekor, úgy látod a világot, mint önmagadat, és úgy fogadod el azt, mint a te saját valóságod résztvevőjét. Akkor, elérve az áhítat legmagasabb szintjét, vagy azt mondod, hogy „minden Ő”, vagy azt, hogy „minden én vagyok”. Az alábbi versrészlet az egyik bhajanból való, amit hagyományosan azért énekeltek, hogy az uttamabhaktit (legnagyobb odaadás) kifejezzék: Összpontosíts Őrá, a mindent, kívül és belül átható, örök ragyogású, örökké befejezett, önmagától fénylő, örökké tiszta, mindig jelenlévő saját Énedre.

9.7 „Ragaszkodj a Mesterhez, Ezért imádd.” Akár valamilyen sajátságos vallásos gyakorlatokat végzel, napi puját és bhajanokat például, akár inkább egyfajta belső hozzáállásban, odaadásban nyilvánul meg az imádatod, az önátadás nem nélkülözhető, sem az Énfelismerés előtt, sem utána. Mindkét esetben elmondható, hogy az önátadás oka ugyanaz – a Mesterhez való ragaszkodás. Az egyetlen különbség az Énfelismerés után abban van, hogy megérted, hogy a Mester te magad vagy. Az önátadás akkor egyszerűen csak annak a ragaszkodásnak a megnyilvánulása, ami már eleve ott van. A felébredés előtt az odaadás a hűség fenntartásának egyik alapvető eszköze. A megértési út metodikájának a részét képezi, mert Szeptember: Önátadás | 119

nélkülözhetetlen, hogy elmédet arra összpontosítsd, ami fontos. Ugyanilyen fontos a Mesternek való önátadás. Az elmének olyan ritmusra kell váltania, amely ritmusban az élet forog a Mester iránti ragaszkodás kifejezése körül.

9.8 „Te és a Mester egyek vagytok, de amíg testben vagy, imádnod kell.” Az önátadás nem szabadon választható. Akár hívőnek tekinted magad, akár a tudás (jnana) útján haladsz, a spirituális gyakorlat minden formája megköveteli a ragaszkodást Istenhez, vagy a guruhoz, vagy bárminek is képzeled, amit szeretetre és vágyódásra méltónak gondolsz. Tanulmányozni a Mester tanításait azt jelenti, hogy átadni neki önmagadat. Az Úr nevét kántálni annyit jelent, mint átadni önmagadat Annak, akit a név reprezentál. A tény, hogy te már az Én vagy, hogy már egy vagy a Mesterrel, sőt, az Én-tudomás eredményezte megértés, nem változtatja meg az önátadás követelményét. Emberi formában lenni, és emberi elmével rendelkezni, amely felismeri a valóságot, azt jelenti, hogy az önátadás természetes válasz. A test azért táplálkozik, hogy erőt biztosítson a maga számára. Az elme azért tanul, hogy elnyerje a megértést. A szív azért keres társakat, hogy támogatást nyerjen. Test, szív és elme, együtt kell, hogy működjenek, hogy gondoskodjanak az isteni erővel való helyes viszonyról. A „helyes viszony” azt jelenti, hogy az aspiráns mindenekelőtt nem felejti el, hogy az a hatalom a legfelsőbb, és a jnani (felébredett személy) számára azt a természetes viszonyt jelzi az alsóbb természet és a magasabb között, amelyben mindegyik az ember saját Énjeként ismert. Az egó számára, amely tudatlanság, ellentmondásosnak tűnik, hogy kapcsolat lehetséges az egységben, de maga a gondolat az, amely önmagában ellentmondásos, amely a zavart támasztja. Az önátadás érzése, amely egyszerre kettős és nem-kettős, továbbra is minden ellentmondás nélküli. Kabir írta: Kabir lemosta a tudatlanság szennyét Az önátadás vizével; Ha egy nap önátadás nélkül telik, Halad a sír felé.

9.9 „A Mester azt mondja, mindent fogadj szeretettel és hálával, ne csak a jó dolgokat.” Az önátadás hozzáállása az elfogadás hozzáállása. „Ki vagyok én, hogy visszautasítsam, ami hozzám jön?” Bármi történik, az ennél a korlátolt elménél magasabb erő által adatik. Nem önkényesen adatik azonban, hanem a múltbeli cselekedetek eredményeképpen. Isten a karmaphala, a cselekedetek gyümölcsének az adója. Következésképpen bármi történik, az szükségszerű. Az illuzórikus egó képzeli el a vágyakat, hogy elfogadjon bizonyos, általa „jónak” címkézett dolgokat, és, hogy elutasítsa a többi, „rossznak” címkézett dolgokat. A 120 | Szeptember: Önátadás

Mester, Isten, az Én iránti önátadás hozza magával az erőt az elfogadásra, bármi történjék a megfelelő módon, növekvő szeretettel és hálával.

9.10 „Te Ő vagy. Kicsodát kell tehát szeretni, és kicsodát nem kell szeretni?” A szeretet, vagyis az igazi szeretet, nem valamiféle tárgyra vonatkozik. Nincs szüksége semmire, és amúgy, nincs is mit kapnia. A szeretet beszéde hamis, amikor az egyik személynek egy másik iránti szeretetéről van szó. Narcissus mondájában egy jóképű fiatalember meglátja saját tükörképét egy tó mozdulatlan vizében, és belészeret. E történet jelentése az, hogy a világ csáb- és figyelmet lekötő ereje mindaddig érvényesül, amíg tudatlan vagy önmagad valódi Énjét illetően, az Egy okozza a visszatükröződést. Tudatlanságod közepette azt képzeled, hogy te valaki vagy, és hogy szeretni tudod, amit látsz. Önálló létezést tulajdonítasz az „én”-nek, ami megjelent, és azt feltételezed, hogy az „én”-nel együtt járó érzelmek valódiak. Valójában meg lettél babonázva saját kivetítéseid által, hipnotikus állapotba kerültél a képek által, amelyeket bámulsz. A varázslat megtöréséhez el kell fordítanod a tekintetedet a tükörképről, és rá kell irányítanod a forrásra. Akkor el fogod kezdeni megérteni, hogy a szeretetnek nincs objektuma, hogy az nem más, mint ami te már vagy. Nem lehetséges szeretni ezt vagy azt, mert te már úgy létezel, mint szeretett Én, amely benne él mindenben.

9.11 „Légy olyan, mint az állat, amely arra vár, hogy a dolgok a szájába kerüljenek.” A Mester olyan, akár egy nagyon mélyen alvó személy. Nem törődik a világgal, mert tudja, az egy álom. Nem próbál semmilyen cselekvést kezdeményezni. Csak hagyja, hogy a dolgok kibontakozzanak. Bármi jön, foglalkozik vele, de nem azonosul az eredménnyel. Amit tesz, a saját kedvéért teszi, nem valami más kedvéért. A sadhu (lemondó) csak akkor vesz magához ételt, amikor spontán felajánlják neki. A Mester a legnagyobb sadhu, mert ő az egész életét így éli. Bármi jön hozzá, prasadként fogadja az Úrtól.

9.12 „Az elme tisztasága nem más, mint az elme elfelejtése, mivel az nem létezik.” Valóság nem-kettős, míg ellenben az elme kettős természetű. Az elme az „én” gondolaton alapul, és ha van „én”, akkor van „nem-én” is. Az elme jó és rossz, pozitív és negatív, tisztaság és tisztátalanság kategóriáiban gondolkodik. Az elme által elképzelt világban soha nem lehet minden dolog egyforma – például minden Szeptember: Önátadás | 121

jó –, mert az elme dualista természete mindig összehasonlítja az egyik dolgot a másikkal, szembeállítja az egyik dolgot a másikkal. Az elme által teremtett világ az ideák és értékítéletek viszonylagos nézeteiből áll. Ez egy fogalmi, értelmezett világ. A valódi tisztaság már akkor létezik, mielőtt ezek közül bármelyik is felmerülne. A valóságnak semmi köze a tiszta vagy tisztátalan fogalmaihoz. A valóság semleges a viszonylagos világhoz képest, azaz, ellentétek felett álló. Az elme ott nem létezik.

9.13 „A Mester mindenütt jelen van. Ő soha nincs távol tőled. Te és ő egyek vagytok.” A „Mester” valójában Isten tudatossága, másik szóval kifejezve. Amikor azt látod, hogy a Mester a satsang folyamán előtted ül, valójában senki nincs ott. Senki nincs ott, ahol te önmagadat a kettő közül valamelyiknek tartod, csak a gondolataid, és a mögöttes feltételezés, hogy jelen van egy személy, akinek független létezése van, erre vagy arra vágyik, cselekvő, és így tovább. Mindez képzelődés. A mester mindenütt van. Nincs különbség a között, ami a Mester, és ami te vagy, éppen úgy, ahogy nincs különbség az ebben a szobában lévő tér, és a szomszéd szobában lévő tér között. A falak és ablakok nem korlátozzák a teret. A tér mindent átható. Ugyanígy, a Mestert, a tudatosságot, nem érintik az olyan fedő fogalmak, mint „én” és „te”. Ezek a mentális határok látszólagosak, nem valódiak.

9.14 „A gondolat belép az elmébe, és a szív erőt, hatalmat ad neki. Így hát a szív a hatalom, az élet.” Mindenki ragaszkodik valamihez. Az imádás az a tevékenység, amely kifejezi, hogy mi az, amit az individuum értékel. Az egyik ember a gyors autókat imádja, a másik az érvényesülést, vagy a biztonságot imádja. Akárhol észleled a boldogság forrását, a szív arra a helyre irányítja a figyelmét és szeretetét. Minden teremtmény boldogságot keres, és így mindenki ugyanazt a dolgot keresi. A keresésnek ugyanaz az elve működik a világi személyben is, és a szellemi emberben is. Az egyetlen különbség a ragaszkodás tárgyában van. A spirituális kereső megérti, hogy a külső tárgy nem adhat valódi boldogságot, és így belül keresi a forrást. A többiek továbbra is odakint keresnek. A gondolat belép elmébe, és a szív hatalmat ad neki. Érzelmek merülnek fel, és te így szólsz: „Igen, óhajtom azt!” Az érzelem, mozgás. Amikor az ébrenléti állapot megjelenik reggel, kérted arra, hogy jöjjön? Nem, megjelenik, mint egy mozgás, amely felébreszti az elmét. Ami csöndes, nyugodt volt, megmozdítja magát, és kapcsolatba lép a saját kivetítésének a világával. Megjelenik a világ ismételt megtapasztalásának a vágya. Ez addig tart, amíg az erő el ki nem merül. Aztán megjelenik a mély alvás állapotába való visszatérésnek a vágya. A 122 | Szeptember: Önátadás

vágynak ez a ciklusa, az isteni erő beteljesülésből és kiábrándulásból álló működése, minden lény szívében benne él. Krisztus azt mondta: „Az élet mozgás és pihenés”. Maga az élet egy közjáték, egy világos intervallum két felejtési periódus közötti, egy emlékezet szikra a felejtés két pólusa között.

9.15 „Amikor a test eltávozik, a Mester veled marad, a szívedben, a megértés révén.” Ha valaki ad neked egy ajándékot, amikor ránézel az ajándékra, emlékszel arra, aki adta. A mester megértést ad, így amikor megértésedet tapasztalod, emlékszel rá. Természetes módon szeretetet és hálát érzel. Ily módon, az elme, amely a Mesternek való önátadás révén megtisztult, elismeri a tudás eredetét, amely által megváltozott. Az igazi tanítványnak, még ha Mesterré válik is, mindig megmarad a hozzáállása: „Mindent kaptam, az én Mesteremtől kaptam”, és követői attitűdje továbbra is fennmarad. Ily módon marad fenn a tanítványi vonal tisztasága, és kerül átadásra a tanítás, gururól tanítványra, egyik generációról a másikra.

9.16 „Amikor találkozol egy szenttel, szentté tesz téged.” Amikor találkozol egy guruval, akit szentnek tekintesz, és aki érzésed szerint jó taníród lenne, akkor automatikusan megpróbálsz annyira hasonlítani hozzá, amennyire csak lehetséges. Ugyanakkor, a Mester azt mondja neked, hogy nincs különbség közted és közte. Te nem vagy hangya, nem mászol a földön, hanem madár vagy, amely képes szabadon, korlátozás nélkül repülni. A tanítványok különböznek annak tekintetében, hogy mennyire készek elfogadni és megérteni, amit a mester mond. Azok, akik készek elfogadni, maguk is Mesterekké válnak. Énjüket a Mesternek átadva, üressé teszik önmagukat. Akkor a belső Mester előtérbe léphet.

9.17 „Isten minden élőlény szívének legbelsejében lakik, és különféle szolgálatokat nyújt Önmaga számára.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Megjegyzés: Maharaj maga nem beszél sokat az odaadásról. Mivel azonban ez egy nagyon fontos téma, e hónapban a napi idézeteket kiegészítettük Maharaj Mesterének, Sri Siddharameshwar Maharajnak az idézeteivel. Akármilyen istenség vagy akármelyik guru érzi, hogy imádod, valójában az csak az önmagát mind az imádóként, mind az imádás tárgyaként megnyilvánító isteni hatalom. Isten világosság és a szeretet, és mindenütt jelen van. Az emberi elme prizmaként működik, a tiszta, fehér fényt különböző színekre bontja, és istenek

Szeptember: Önátadás | 123

és guruk különböző formáit teremti. Mindenféle odaadásban és szolgálatban részesül, de ebben az a vicc, hogy az is Ő, aki azt felajánlja.

9.18 „Az Ő imádata abban a tudásban áll, hogy ő mindig, örökösen jelen van.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Nem tudod közvetlenül a formátlan (nirguna) valóságot imádni. Indirekt módon kell imádnod, egyfajta forma (saguna) segítségével. A Mester, vagy egy isten illetve istennő formájában való imádás alkalmas módja az Egy, a mindent átható, és örökkévaló Én imádásának. Ha ránézel a képre, amelyet imádsz, tudod, hogy Ő mindenütt és mindig jelenlévő. Az imádat tárgya – a guru képe, vagy az istenség szobra –, amely ott áll előtted, egy szimbólum, amely az Ént reprezentálja, de ugyanakkor, az Ént nem is tudod imádni e reprezentáció nélkül. Ezért az imádatban valójában nincs is különbség saguna és nirguna, megnyilvánult és megnyilvánulatlan között. Ennek a megértésnek nem szükséges formális imádásra korlátozódnia. Az egész megnyilvánult univerzum az Ő reprezentációja. Szent Tukaram írta: Saguna és nirguna Egyek. E megértésre jutott Tukaram Akármit látsz, és észlelsz, az Én vagyok.

9.19 „Az Én felismerése után az aspiráns úgy tekint Mesterére, mint minden dolgok legnagyobbikára. Úgy érzi, hogy ő a Mesterhez tartozik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) E hagyományban az aspiráns önmagát a Mesterek hosszú tanítványi vonalával társítja, amelyben a guru, mint az Én szimbóluma iránti önátadás elsődleges fontossággal bír. E hűség aláveti az aspiránst a Mesterek, nemkülönben saját közvetlen guruja hatásának. E hagyomány a megvalósítást követő folytatólagos önátadás értékét is hangsúlyozza. Amikor a megvilágosodás megtörténik, az aspiráns megszabadul a korlátozásoktól, és nincs többé kötelezettsége senki és semmi felé. Ugyanakkor az a megértés is jelen van, hogy az Én-felismerés valójában nem más, mint a termőre fordulása annak a magnak, amit a Mester ültetett, aki azt az ő Mesterétől kapta, és így tovább. Ő e tanítványi vonalhoz tartozik, és ugyanakkor a Mesterhez is, aki mindenben benne van. A Mestert és az Ént azonosnak tekintve, az aspiráns egyszerűen elismeri, hogy nincs más cselekvő, csupán az Én isteni ereje.

124 | Szeptember: Önátadás

9.20 „Egyetlen kötelességünk a sadguru imádása.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A kötelesség mindig valami olyan, amit elfogadsz. A kötelesség valami olyan dolog, amit azért teszel, mert úgy érzed, erkölcsi kötelességed megtenni. Nem valami olyan dolog, amit kelletlenül végzel, vagy, mert félsz a nem elvégzés következményeitől, vagy, mert vársz tőle valamit. Készségesen csinálod, mert úgy érzed, hogy ez a helyes dolog. A legtöbb ember természetesnek érzi, például, hogy tiszteli szüleit, anélkül, hogy a társadalom mondaná neki, hogy tegyen így. Ugyanilyen természetes módon merül fel az aspiránsban a sadguru (valódi tanító) iránti tisztelet. A legtöbb esetben a Mester szeretete még tovább is mehet, mint a szülők és a család szeretete, amikor jelen van a megértés, hogy a Mester valóban az Én. Az Én iránti szeretet a valódi szeretet, amely nem függ semmilyen objektumtól. A sadguru formájának imádása tehát valóban az Én imádása, és elismerése annak, hogy az Én az egyetlen cselekvő. Bármilyen spirituális gyakorlatot folytatsz, a sadguru imádata, végső soron, az egyetlen kötelességed. Minden, amit az úton teszel, a sadguru kedvéért teszed, mert a sadguru a te saját szeretett Éned. Tehát soha nem merül fel a kérdés, hogy feladd ezt a kötelezettséget.

9.21 „Csak felébredett személy képes vágy nélkül imádni.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az imádat az önátadás kifejeződéseként felmerülő természetes érzés. Az Énre ébredéssel érkezik el a megértés, hogy senkinek sem kell felébrednie. A valóságban nincs sem aspiráns, sem Mester. Az önátadás érzése azonban, amely jelen volt a felébredés előtt, utána még mindig jelen van. Miért ne lenne? A felébredést követő önátadásnak más jellege van, mivel nem kapcsolódik hozzá vágy. Semmit nem kell elérni. Az aspiráns életét jellemző elkülönülés már meghaladásra került. A vágyódás helyett megelégedettség van, és az öröm spontán kifejeződése. A jnani (felébredett személy) az Énben pihen, elfelejti énjét, és annak ellentéteit, de továbbra is imádja Őt, aki mindent megnyilvánít.

9.22 „Az odaadás a tudás anyja.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az odaadás éppen úgy támogatja a megértést, ahogyan az anya támogatja gyermekét. Állandó jelenlétet jelent, amelyhez bármikor visszatérhetsz. A Mester iránti odaadás egy kommunikációs csatornát nyit, amelyen keresztül a tudás az elme révén befogadható. A Mester iránti odaadásod miatt a tudás meg tud szilárdulni. Fókuszt kap. Az odaadás támogatása nélkül a tudás egyre inkább szertefoszlik, és sebezhetővé válik a káprázat által.


9.23 „Az odaadás a Mesterbe vetett hitet jelent. Nincs különbség a te Éned és a Mester Énje között.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A Mester iránti odaadás az Én iránti odaadás. A Mester eredetileg a világban jelenik meg, emiatt látod „külsőnek”. Szemtől-szembe találkozol vele. De a mester is a te saját Éned. Te már ez az Én vagy, de nem vagy tudatában e ténynek. Az Én a megfelelő időben le fogja vetni az illúzió fátylát, ami miatt azt hiszed, hogy tőle elkülönült, független életet élsz. A Mesterbe vetett hit közvetlenül el fog vezetni oda, hogy hinni fogsz az Énben, amely a te saját természeted. Ezután a Mestert Mesterként imádod, abban a tudatban, hogy Ő a te Éned. Egyáltalán nincs semmilyen különbség köztetek.

9.24 „Az isteni igazság, amelyet nem támogat saguna, alaptalan imádás.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A guru-tanítvány kapcsolatának csodája a hit és önátadás révén érkezik el. Meglehetősen hinned kell a Mesterben ahhoz, hogy elvesd összes meglévő fogalmaidat, és elfogadd, hogy gondolkodásmódod rossz volt. Az önátadás attitűdje révén az odaadás lángját a mester tüze gyújtja meg. A lángot a Mester fizikai formája (saguna) iránti odaadás táplálja. Szerezhetsz bármilyen tudást az isteni igazságról, de hogyan ismered fel, hogy az az igazság, vagyis, hogyan válsz eggyé Vele, ha elkülönült identitásod érzése nem szűnik meg? Az odaadás az az eszköz, amely révén az egó építette falak lebontásra kerülnek.

9.25 „A saguna imádása gyönyörűségére van a rajongónak.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az imádat nem a Mester javára szolgál. Ő ebből semmit sem nyer. Az imádás aktusa a rajongóért van. Harmonizálja a testet, megnyugtatja az elmét, és lehetővé teszi, hogy a szív békét és örömöt érezzen. A hívő soha sincs különválva az Éntől. Az imádás biztosítja az eszközt az egység megértéséhez. Hasznossága örömteljességgel párosul. A felébredést követően a Mester és a követő kapcsolata fennmarad, de hozzáadódik az Egység megértésének szépsége, amely mindent magában foglal.

9.26 „Az, aki mind tudással, mind odaadással rendelkezik, olyan, akár egy király.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az emberi lényt test, szellem, és érzelmek alkotják. Az elégedettség nem abból származik, hogy csak az egyik szempontot tartjuk kedvesnek, miközben figyelmen kívül hagyjuk a többit. A tudás, önmagában, száraz lehet. A logika

126 | Szeptember: Önátadás

önmagában nem szül megértést. Szükség van a megértés őszinte vágyára is. Ebben az értelemben, a spirituális úton mindenki rajongó. Még ha az Ön-tudomás ki is szabadít a születés és újjászületés ciklusából, nem nyújthat azonnal teljes örömöt és boldogságot. A felébredett személy iránti odaadás az Én Egységében való megmaradásban áll, az Énnek, mint mindennek ezzel egyidejű imádásával szimultán. A felébredett személy látja, hogy nincs semmilyen különbség az Egység és a világ látszólagos sokfélesége között. Az ilyen személy erőssé válik, mint egy király, és azt mondja, „minden az enyém, mert én magam vagyok”.

9.27 „A létezésnek ebben az óceánjában, a nagy támogatást a Mester iránti odaadástól kapod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Maharaj, Sri Siddharameshwar Maharaj és Sri Nisargadatta Maharaj tanításai a guru-tanítvány viszony tradícióját követik, amely viszonyra nagy hangsúlyt fektetnek, egy olyan szent köteléknek tekintve azt, amelyen keresztül az ősi bölcsesség tovább adható. A Mesterbe vetett hit és odaadás a hajó, amely képes átvinni ezen illuzórikus világ óceánján, amely szüntelenül benned és körülötted áramlik, de amely mindig elnyeléssel fenyeget téged. Meg kell jegyezni, hogy a Mester fizikai formájával való találkozás nem mindig nélkülözhetetlen. Bizonyos keresők úgy is képesek kapcsolatot teremteni a belső guruval, hogy nem ülnek egy másik emberi lény lábai elé. A hit és odaadás alapelvei azonban számukra is ugyanezek. A Mester iránti odaadás hagyománya és a gurubhajana (a guru Istenként való imádása) gyakorlat hosszú múltra tekint vissza Maharashtra államban, amely Indiának azon része, amelyekben ezek a Mesterek éltek. E hagyományban Isten, guru, és Én, mindig egy és ugyanannak van tekintve. A tizenkettedik században Jnaneshwar a következő módon dicsőítette guruját, Nivrittit: Puszta pillantásával, A rabság megszabadulássá válik, És a tudó a tudottá válik. Ő osztja szét a felszabadulás aranyát mindenkinek, Mind a nagynak, mind a kicsinek; Ő az, aki adja az Én látomását. Hatalmassága, Még Shiva nagyságát is felülmúlja. Egy tükör Ő, amelyben az Én A saját boldogságának a visszatükröződését látja. Szeptember: Önátadás | 127

9.28 „A tudás érdekében elengedhetetlenül állhatatosnak, és odaadónak kell maradnod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Annak érdekében, hogy a tiszta tudás tiszta maradjon, elengedhetetlen, hogy távol tartsd az egót, mert az egót jellemző „én vagyok a cselekvő” fogalom a szennyeződés forrása. Odaadásra azért van szükség, hogy az elme tiszta és nyitott maradhasson. Mindaddig, amíg aspiráns vagy, higgy a Mesterben, és add át önmagadat az isteni elvnek, miszerint ő reprezentálja a legjobb módját az egó legyőzésének. Még felébredés után is az odaadás a jelen lévő megértés tápláléka, azáltal, hogy a tudást állhatatosan fenntartja. Szent Tukaram írja: Elméd megváltozott; A rossz gondolatok eltávoznak, és Ő marad. Akkor megérted a valódi odaadást: Mindig Őrá gondolj, és ne önmagadra.

9.29 „Shivát Shivává válással kell imádnod.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Minden imádás végső eredménye az eggyé válás azzal, amit imádsz. Hosszú ideig hitted önmagadat az Éntől különállónak, de a végén, az elkülönülés illúziója eltűnik, és csak Ő marad. Az „én”, aminek tartottad magad, a ráfilmezés volt, amely az illúziót valóságnak láttatta. Azután tudatában vagy az Egységnek, és az illúzió nem kerít ismét hatalmába. Ez a teljes önátadás állapota, amelyben az „én” nem létezik, az odaadás célja, és úgy nevezik, hogy parabhakti (túl az odaadáson). Amikor elérted ezt az állapotot, abban Énként élsz benne.

9.30 „Aki odaadja magát az Énnek, végül az Énné válik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Miről szól valójában az odaadás? Mi a jelentése? Első ránézésre egy messze fölötted álló, mindenható lénynek való tiszteletteljes felajánlásnak, és tőle való szívesség kérésnek tűnhet. Némelyek úgy gondolnak Rá, mint Shivára, mások, mint Ramára, megint mások, mint Úr Krishnára. Vannak, akik az isteni anyának, Kalinak, vagy Durgának látják Őt. Ebben a tanítványi vonalban a guru formájában látjuk Őt, és lábai elé borulunk Neki, aki e formában van. Habár az Én számos különböző módon jelenhet meg az elme számára, akkor is csak egy Én van, egyetlen olyan erő, amely kettőként jelenik meg: mint rajongó, és mint a rajongás tárgya. Minden alkalommal, amikor szeretettel illeted a Mester lábait, vagy buzgó imát ajánlsz fel a megértésért, akkor Ő teljesen pártatlanul arra a pillanatra vár, amikor felfedheti Önmagát számodra. Amikor az a pillanat megérkezik, megérted, hogy 128 | Szeptember: Önátadás

te mindig is Ő voltál, és hogy te hoztad létre az önmagadtól való elkülönültség érzését. Azt hitted, tudatlan voltál, de ez a tudatlanság egy képzeletbeli állapot volt. Nem létezik, és soha nem is létezett. E megértés során néhányan nevetésben, néhányan sírásban törtnek ki, de mindannyian érzik az elkülönült létezés terhe elengedése miatti megkönnyebbülést. Aztán, még ha egy is vagy a Mesterrel, mégis köszönöd neki, és tisztelettel vagy iránta, mint a mindenek legnagyobbika iránt. Az egyik bhajanban e hagyományt énekelték meg, amint erről az alábbi összefoglaló tanúskodik: A Mesterem nagysága olyanná teszi tanítványait, mint Ő maga.


10 10. fejezet Október:

A gondolkodás és az elme

10.1 „Válj nem-elmévé. Ne gondolj semmire.” A gondolkodás valójában egy spontán bekövetkező jelenség. A sok különböző gondolat a különféle ingerekre válaszul merül fel, de mindez mechanikusan történik. A nehézség, vagy zavar az egó miatt keletkezik. Az egó egyfajta „metagondolat”, amely az összes többi gondolatot körülöleli. Ez az „én-gondolat” adja számodra az érzést, hogy „te” gondolod a „te” gondolataidat, mikor valójában semmi ilyesmi nem történik. Az egó maga a gondolat. Tehát a gondolat az, ami gondolkodik. Ezért mondja Maharaj, hogy „ne gondolj semmire”. A cél nem az, hogy megpróbáld megállítani a gondolkodást, ami lehetetlen, hanem, hogy törd meg a gondolattal való azonosulást, vagyis, különítsd el önmagadat a gondolatoktól. Te vagy a gondolatmentes valóság, amelyet Maharaj úgy nevez, hogy „nem-elme”.

10.2 „Próbáld mélyrehatóan megérteni, hogy elméd nem tud harcolni veled.” A „te elméd” nem te vagy. Te mindenkor létezel, akár van működő mentális tevékenységed, akár nincs. Az elme át van itatva azonban az egó hamis fogalmával, továbbra is te akar lenni, akár egy koldus, aki a király trónjára ült. Ez az, amiért a megértés újra és újra hangsúlyozásra kerül. Csak annak megértése, ami valójában vagy, ültetheti vissza a királyt a trónjára. A koldus nem látja a dolgokat királyi módon; sok hibát követ el a királyság kormányzása során, de még ha le is leplezed, mint szélhámost, felveszi a harcot, és nem akarja átadni a helyét, mert már hozzászokott a rendeletek kiadásához. Nélkülözhetetlen, hogy átláss az egón a Mester fényként ható tanítása segítségével, és megértsd, hogy az egó csak egy fogalom. Amikor a mély megértés fénye megérkezik, az egó sötétsége eloszlik.

130 | Október: Agondolkodás és az elme

10.3 „Meditálj rajtam, mint valóságon, ne a testen.” Amikor ülsz, és a Mesteren meditálsz, akkor lehet, hogy az ő testi formáján kezdesz el gondolkodni, de a kapcsolót úgy kell állítani, hogy őrajta, mint a forma nélküli valóságon elmélkedj. Ugyanakkor, engedd el az „én” vagyok fogalmát a meditációban. Akkor a nem-kettősség vagy – a formanélküliben pihenő formanélküli. A meditáció, ebben az értelemben, lényegében csak csend, létezőség. Nincsenek nevek a számára, mert ez nem egy dolog, nem egy tárgy.

10.4 „Terjeszd ki gondolataidat, és válj egyre nagyobbá és nagyobbá.” Valamilyen ellenméregre van szükséged, mert a hipnotikus állapot előidézte rossz szokás következtében, már nagyon hosszú idő óta rosszul gondolkodsz. Van egy történet egy tigriskölyökről, akinek meghalt az édesanyja, és akit egy kecskenyáj talált meg, és nevelt fel. A kölyök a fiatal kecskék között nőtt fel és átvette tőlük az összes modort, étkezési szokást, mekegést, és így tovább. Egy nap, amikor egy hatalmas, felnőtt tigris jött, és a kecskenyájat kezdte kémlelni, hogy egy ennivaló jelöltet találjon, megdöbbenve látta a fiatal tigrist, aki mostanra már majdnem felnőtt, hogy valódi természetével ellentétes módon, ártatlanul közöttük él. A tigris közelebb ment, a kecskék elmenekültek, és a fiatal tigrist kérdőre vonta. Megértve a történteket, a felnőtt tigris a fiatalt egy tóhoz vitte, ahol az tisztán láthatta a tükörképét. Elmagyarázta, hogy a fiatal tigris szintén tigris, és megmutatta, hogy a két tigris tükörképe egyforma. A fiatal tigris ily módon ismerte fel valódi természetét, és üvölteni kezdett, és általában is a veleszületett jogánál fogva helyénvaló módon cselekedett. Ez a történet arra mutat rá, hogyan válhat az elme mind nagyobbá és nagyobbá. Amíg a megszokott gondolatokat és vágyakat tekinted önmagadnak, addig továbbra is az a gondolat hipnotizál, hogy te egy kecske vagy. A mester gondolatai sokkal nagyobb hatókörűek, sokkal nagyobb kiterjedésűek, és sokkal igényesebbek. Amint azokat a gondolatokat, mint sajátjaidat fogadod el, többé már nem fogod tudni elfelejteni, hogy mi vagy valójában.

10.5 „Meg kell köpülnöd, amit a Mester mond. Gondold át újra és újra.” Az, hogy egy személy leüljön, és tényleg elgondolkodjon egy ideán, azzal a szándékkal, hogy megértse mit jelent az valójában, ritka esemény. Amit általában az úgynevezett gondolkodáson értünk, az mechanikusan történik, és csupán egy másik gondolat kiváltotta reakció. A Maharaj használta „köpülés” szó tehát arra utal, amire szükség van. Amikor a tejet megfelelő ideig köpülik, megszilárdul, és vajjá válik. Szimbolikus neve annak a módszenek, amikor egy ideán való elgondolkodás megértésbe fordul. Hasonló jellegű, mint az átalakítás. A megértés az egyetlen módja az egó elpusztításának.

Október: Agondolkodás és az elme | 131

10.6 „Nem kell az elmét kényszeríteni. Hagyd az elmét gondolkodni.” Egy történet szerint a jógi leül, hogy meditáljon. A teljes samadhiba merülése előtti pillanatban, eszébe jut egy gondolat, hogy szerez egy új tigris bőrt, a helyett, amin ül, mert az már egyre kopottabb. Szakavatott jógi volt, és ez alkalommal samadhijának állapota 2000 évig tartott. Amikor végül visszatért a normális tudatossága, az volt az első gondolata, ami az eszébe jutott, hogy szereznie kell egy új tigris bőrt. A történet arra mutat rá, mindenekelőtt, hogy ne téveszd össze a mély meditáció állapotába való belépés képességét a megvilágosodással, de arra is rá mutat, hogy az elmét nem lehet megakadályozni a gondolkodásban. Ez az, amit csinál, és továbbra is csinálni fog, akár két másodperc, akár 2000 év telik el két gondolat között.

10.7 „Egyből átnedvesedsz ezektől a gondolatoktól.” Maharaj azt mondta, olyanok legyünk, mint a lótusz levél, amely a vízen ül, mégsem nedvesedik át. Ha a levél átnedvesedne, és teleszívná magát vízzel, akkor elsüllyedne. Ha hívőként, vagy egy Mester tanítványaként akarsz élni e világban, akkor amennyire csak lehetséges, el kell különítened magadat az éngondolattal való hamis önazonosítástól. „Én ezt csinálom, hogy megkapjam azt”, és a téma összes variációja, azok a gondolatok, amelyek átnedvesítik a levelet, és amelyek elsüllyesztik azt.

10.8 „Mindenféle gondolatok jönnek, jók és rosszak, de te mondd azt: ”Ez nem az enyém.” Akkor kifogysz belőle.” Furcsa ötletnek tűnik először – nem gondolni sajátomnak a gondolataimat –, de ez csak azt mutatja, milyen mélységei vannak a gondolatok valódiságát feltételező szokásnak. Az elme mindig az „én gondolataim” jegyében gondolkodik. De ki vagyok „én”? Ezt soha nem kérdi. Ahhoz, hogy ebből a helyzetből kikerülj, neked, mint aspiránsnak, valójában nincs más választásod, mint hathatósan elkülöníteni magadat a gondolatoktól, valójában megfigyelőjükké válni, a gondolójuk helyett. Bármilyen gondolat felmerül, mondd azt: „Ez nem az enyém.” Ez a gyakorlat hozza létre a távolságot, ami ahhoz szükséges, hogy elkezdd megérteni, hogy te már a gondolatok felmerülése előtt, alatt és után létezel.


10.9 „Benned van a legfelsőbb hatalom. Üdvözöld azt. Az elmének teljesen el kell fogadnia ezt.” Amit mi gondolatoknak nevezünk, az a szanszkritban vritti, ami azt jelenti, „az elme módosulása”. A gondolatok olyanok, mint a hullámok, amelyek a víz felszínén jelennek meg; módosítják azt, de nem különböznek tőle, és nincs saját erejük. Jönnek és mennek, és az óceán, mint az ő forrásuk, marad. Az óceán a tudás, amely határtalan hatalom és tudatosság. Ami szükséges az, hogy az elme, a Mester által bemutatott gondolatok segítségével, addig kutassa saját természetét, amíg teljesen el nem fogadja, és meg nem érti annak valódi mélységét és erejét. A gondolatok akkor megszűnnek olyan gondolatként működni, amely mintha elkülönülne a tudástól, amiből felmerül, és az elme megtisztul, amelyet Maharaj gyakran nevez nem-elmének.

10.10 „Szavak révén kerültem rabságba, és szavak révén válhatok szabaddá.” Az emberi test nem a szavak használatának képességével születik. Ez egy olyan készség, amelyet a korai gyermekkorban szereztünk, egy próbálgatásos módszer folyamata során. A kisgyermek megtanulja, hogyan tárgyiasítsa érzéki benyomásait, a szülők által használt szavak utánzásával. A tudatosság, amely a folyamatot lehetővé tevő hatalom, és amely a gyermek valódi „identitása”, elfátyolozódik a tudatlansággal. A két féltekére osztott agy biztosítja az alapot az elméhez, amely szintén mindent kétfelé oszt, kezdve az alapvető kettősséggel, az „én” és „nem-én” kettősségével. A tudatosságnak az én-gondolattal való összetévesztése hozza létre a testtel való azonosulást, és ez rabság. A téves azonosulás e folyamatának a visszacsinálásához az ellentétes folyamatot kell alkalmazni, mint ahogy egy csavar esetén kicsavarást, vagy folyó esetén annak visszafelé, a forrásáig történő nyomon követését. Valódi identitásod – a „Ki vagyok én?” kérdés válaszának keresésével való – kutatásával a téves felfogás eltávolítható, és az individuális identitás annak forrásába olvasztható. Mindkét eljárás szavak és fogalmak használata révén zajlik.

10.11 „Az elmét nem-elmévé kell tenni. Nem-elme azt jelenti „én semmit nem teszek.” Elme azért létezik, mert létrehoztuk, és önmagunknak tartjuk. Másképpen fogalmazva, te a szubjektum, kivetítetted az „én”-nek nevezett objektumot, és az objektum most önmagát tartja szubjektumnak! Hová mentél te, a szubjektum? Sehová. Te továbbra is szubjektumként maradsz, csak jelenleg az elmével azonosítod magad, amely a te saját teremtésed objektuma. Az elme a Október: Agondolkodás és az elme | 133

látszólagos forrása minden tevékenységnek, amelyekre nézve azt tartod, hogy te csinálod ezt vagy azt. Ez egy fantom, nem egy valódi létező. Maharaj azt mondja, hogy az elmét nem-elmévé kell tenni, ami azt jelenti, hogy hamisnak kell elfogadni, puszta kivetítésnek, és nem a független tevékenység központjának, amely létezést színlel. Az elme akkor visszatér eredeti állapotába, a tiszta tudatosságba, a nem-elmébe, vagy gondolatmentes valóságba.

10.12 „Akarnod kell a teljes meggyőződést, hogy semmi nem valódi.” Az egó-elme azt feltételezi, hogy van egy függetlenül létező világ, amely mindaddig helen van, amíg ő, az egó, az alvásban el nem tűnik. Ez tudatlanság. A világ nem jön, és nem mondja, hogy „létezem”. Ez az asztal nem mondja, hogy „én egy asztal vagyok”. A tudat az, amely létezést ad nekik. Az elme nélkül semmi nincs. Ha a világ valódi lenne, nevetne rajtad, hogy tudsz róla, mivel ő csak addig marad fenn, amíg te magad tudatlan vagy. Felejtsd hát el a világot, és ismerd meg, hogy mi az elme. Teljes meggyőződésre akkor fogsz jutni, hogy semmi sem igaz, amikor magát az elmét hamisnak fogod látni.

10.13 „Kötelességem helyesen gondolkodni.” Önmagadnak tartozol vele, hogy azzal összhangban cselekszel, amit igaznak ismersz, még akkor is, ha az ellentétes azzal, amit mások hisznek igaznak. Senki sem fog kényszeríteni, hogy helyesen gondolkodj. Neked kell megtalálni az értelmét, hogy így cselekedj. Elutasítani az illúziót, és a valósághoz ragaszkodni, a te választásod. Csak neked fontos. Mindaddig, amíg aspiráns vagy, kötelességeddé teheted a Mestertől tanultak alkalmazását. Ha nem így teszel, a többi embert ez nem fogja érdekelni. Az isteni erő se nyerni, se veszíteni nem fog semmit. Formák millióit teremti és pusztítja el minden másodpercben. Még csak tudatában sincs, hogy „te” vagy, mert „te” csak egy gondolat vagy, és nem bírsz valódi létezéssel. A „te”-nek nevezett illúzió élete véget fog érni, aztán eltűnik. Lehetőséged veszendőbe megy.

10.14 „Felejts el mindent, felejtsd el a meditációt, és ülj önmagadban.” Ez a mondás valójában egy arra vonatkozó instrukció, hogy mit kell csinálni, amikor meditáció közben eléred azt a pontot, amikor a gondolatok csendessé válnak. Maharaj ajánlotta tanítványainak, hogy „kezdetben” végezzenek meditációt, mondván, hogy annak célja az elme finomítása. Ez az instrukció arra a szintre utal, ahol az elme már finommá vált. Elfelejtetted a gondolatokat, beleértve az „én meditálok” gondolatát is, és a tiszta létezésben pihensz. Ez az


„ülés” válik akkor a meditáció gyakorlatává. A meditációnak ez a szintje általában akkor következik, miután mantra meditációval dolgozol egy ideig.

10.15 „Az elmének meg kell változnia, ennyi az egész.” Aligha lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az élet, a világ és a spirituális keresés egész drámája az elmében, és az elme által történik. Az elme tartalma, konfigurációja, és szerkezete hozza létre azt az anyagot, amelyből az élet álma kivetítődik. Ha megváltoztatod az elme tartalmát, az egész álom megváltozik. Jelentése teljesen más lesz. Például, amit igaznak és fontosnak éreztél korábban, az hamissá és jelentéktelenné válik. Hiba, ha ránézel a világra, és azt gondolod, hogy annak ilyennek vagy olyannak kellene lennie, miközben elfelejted, hogy az belőled származik. Olyasmi ez, mint amikor a kisgyermek megpróbálja megérinteni a saját árnyékának a fejét. Ahogy felé nyúl, hogy megérintse, az árnyék elmozdul az érintés elől. A gyermek addig sír, amíg az anya oda nem jön, és meg nem mutatja, hogy a saját fejének a megérintésével, az árnyék fejét is megérintette. Ugyanilyen módon kell a világ megváltoztatásához megváltoztatni az elmét.

10.16 „Gondolkozz és gondolkozz, és végül felejts el mindent.” A gondolkodás végső célja, hogy elérkezz a megértéshez, hogy senki sincs, aki gondolkodna. Akkor az egész folyamat összeomlik és az elme eggyé válik a tiszta tudással, vagy tudatossággal. A keresést elfeleded, és béke uralkodik. Ki érti ezt? Senki, de mégis megértés van jelen. Nincsenek szavak erre a gondolatmentes valóságra.

10.17 „Gondolkodással a legnagyobbnál lehetsz a legnagyobbak között.” Te már a legnagyobb vagy a legnagyobbak között. Ahhoz azonban, hogy tudatosan Azzá válj, az elmének dolgoznia kell rajta, és fel kell ismernie azt. A madár útja valójában a gondolkodásról és az elméről szól. Ez egy olyan módszer, amely a gondolkodást használja az elme természetének a kutatására, mivel, amint az elmét megérted, mindent értesz. A Mester ideái olyanok, akár a sáros vízbe öntött porrészecskék. Ahogy leülepednek, a szennyeződéseket magukkal viszik, a víz tiszta és világos marad, így az az Ént tükrözi, amely mindig és mindenhol ragyog.

Október: Agondolkodás és az elme | 135

10.18 „Meg kell ölnöd az elmédet, és azt mondanod, ’én nem létezem. Ő létezik bennem most’.” Milyen természetű az önátadás? Ki az, aki lemond önmagáról? Ha minden eleve az Énhez tartozik, bizonyára hiábavaló elképzelés, hogy le tudsz mondani arról, ami nem a tiéd. Tegyük fel, hogy van egy cukorból készült istenség szobor. Letörsz belőle egy darabot, majd bemutatod az istenségnek, mint áldozati felajánlást! Valójában minden, amiről lemondhatsz, az a hamis fogalom, amit Őbelőle leválasztottál. Feladni ezt a fogalmat annyi, mint megölni az elmét. Amikor az elme nem-elmévé válik („én nem létezem”), az Én, ami mindig van, nyilvánvalóvá válik („Ő létezik, bennem most”).

10.19 „Légy néma, merülj önmagadba, ne beszélj.” Az Énben időzni annyi, mint a csendes létezésben pihenni. A csend természetes. A gondolkodás és a beszéd, amely annak a kifejezésre juttatása, ráfilmeződés. Módosítja a gondolatmentes valóság megjelenését, a világot létezőnek tüntetve fel, de ez nem zavarja a valóságot. Az Én mindig érintetlen marad, akár vannak gondolatok, akár nincsenek, és akár van beszéd, akár nincs. A csöndes létezés szintjén nincsenek individuumok, nincsenek illúziók. A felébredett személy ott állapodott meg, és természetes hajlama a csend.

10.20 „Akármikor az elme állítja, hogy ’ez igaz’, mondj ellent, és mondd, hogy ’nem, ez hamis’.” Senki sem szeret diétázni. Amikor diétázol, és a test csokoládé, vagy sült krumpli után vágyakozik, meg kell feszítened az akaraterődet, és azt kell mondanod magadnak, „biztos jó ízű, de én nem akarom”. A Mester utasításainak a követése is hasonló. Úgy tűnhet, hogy te egy individuális személy vagy, a saját egyedi gondolataiddal és vágyaiddal, de valójában te nem létezel, csak Ő, az isteni erő létezik, és ez az élet nem más, mint egy hosszú álom. Az elmének diétára kell fognia önmagát, hogy magáévá tegye a Mester nézőpontját. Ahogy a törekvést folytatod, a megértés iránti vágy egyre erősebb és egyre koncentráltabb lesz, és így egyre kevesebb erőfeszítést kell kifejtened. A végén a Mester iránti önátadás teljessé válik, és te úgy érzed, hogy minden érted történik. Az elején, azonban ellent kell állni az elme azon hajlamának, hogy a világot valódinak tekintsd.

10.21 „Ő adja a kulcsot. Nyisd meg az elméd, amely zárva van.” A Mester adja neked a kulcsot azáltal, hogy tanít téged, de neked el kell fogadnod azt, és arra kell arra használnod, hogy megnyisd az elmédet arra, amit 136 | Október: Agondolkodás és az elme

ő mond. Akkor lesz hatása. Sok kereső megkapja a kulcsot, és beteszi a zsebébe, néha a többi kulcs mellé, amit más tanítóktól kapott, amelyeket szintén nem használ. Sosem válnak elkötelezetté, és így az összes lehetséges ajtó zárva marad. A Mester bővében van a kulcsoknak; bárkinek ad, aki kér, de igazából az aspiráns dolga azt mondani, hogy „Arra akarom használni ezt a tudást, hogy megértsem saját elmémet. Bármit találok az úton, folytatni fogom, amíg el nem érem a valóságot, amiről a Mester beszél.” A kulcs ingyen van, de a belépés ára a te saját szándékod, hogy kutatni akarod az elme természetét. Senki más nem tudja megadni azt, amit te.

10.22 „Az elején erőfeszítésre van szükség. A gondolkodás erőfeszítés.” A gondolkodás, a gondolatok köpülése értelmében, erőfeszítést igényel, mint ahogy a meditáció is erőfeszítést igényel, és jó ötlet, ha e célból minden nap félrevonulsz egy időre, ugyanúgy, ahogy egy időre meditálni is félrevonulsz. A gondolkodás is olyan, mint a meditáció, amelyben ha egyszer meghonosítottad a gyakorlatot, szeretetet fejlesztesz ki iránta, így alig várod, hogy leülj, és a Mester tanításán elmélkedj. Ebben az értelemben, megszűnik erőfeszítésnek lenni, és azért csinálod, mert örömet okoz, és így természetes, hogy csinálni akarod. Akár könnyűnek tűnik, akár nehéznek, mégis rendszeres alapon kell gondolkodni és tanulmányozni, mert ennek az útnak ez a lényege. Egy ideának a tanulmányozáson keresztül való megértése nagyon kellemes élmény, és a teljesítmény és a haladás érzésévek jár együtt, ami serkentőleg hat. Semmit nem tudunk megérteni, hacsak nem tanulmányozzuk azt.

10.23 „A vendégek jönnek és mennek. Soha nem lesz belőlük házigazda.” A különböző minőségek gondolatai az elmébe a három alapelv, a tamas, rajas, és sattva szerint kerülhetnek. Lehet, hogy lehangoló, terhes, vagy negatív gondolatok jönnek. Ezek tamas jellegűek. Jöhetnek világi célokkal, vágyakkal, és tevékenységekkel kapcsolatos gondolatok. Ezek rajas jellegűek. Végül, megjelenhetnek gondolatok a valóságról, vagy a spirituális útról is. Ezek sattva jellegűek. Ezt a három princípiumot nevezzük gunáknak. Ez a Maya három aspektusa, amire az isteni shakti (hatalom) osztja magát, amikor először megjelenik. A háromféle típusú gondolatok olyanok, akár a vendégek, akik betérnek a vendéglőbe, majd elmennek. Csak átutazók. Nem állandók, mint a házigazda. Amikor a sattva princípium erős, akkor érzed saját tulajdon jelenléted tudatosságának hatalmát. Az elme megtisztul, és te eggyé válsz a házigazdával, amely az Én. Ez szakaszosan fordulhat elő, olyan periódusokkal megszakítva, amelyekben a rajas és tamas elhomályosítja a sattva jellegű tudatosság fényét. A Október: Agondolkodás és az elme | 137

felébredéssel mind a három princípium meghaladásra kerül, és akkor véglegesen te leszel a házigazda.

10.24 „Semmi nem a tiéd. Légy az elmében nincstelen.” Hogy nincstelen legyél az elmében, szabadítsd meg elmédet minden kötöttségtől. A sattvikus elme tisztán tükrözi a valóságot, akár a tiszta víz, amely visszatükrözi a napot. Amikor nem akarsz semmit, és nem ragaszkodsz semmihez, akkor szabad vagy. Ez a valódi lemondás. Még ha vagyontárgyak tömkelege vesz is körül, ha nem azonosul velük, és nem mondod azt, hogy „az enyém”, nem tudnak köteléket rakni rád. Valójában semmi nem a tiéd, mert „te” nem létezel. Csak Ő létezik, és Ő minden.

10.25 „Az elme épp olyan, mint egy majom, mindenféle gondolat eszébe jut, majd elfelejti.” Mivel a test ugyanaz marad, és ugyanazt a nevet viseljük egész életünk során, könnyedén feltétezhetjük, hogy van valamilyen valódi és állandó „én”, amely elfoglalja a testet. Valójában számtalan ideiglenes „én” van, amelyek mindegyikének saját élete van, és saját vágyai vannak. Támad egy gondolat, él néhány pillanatig, majd meghal. Ez a haldoklás zajlik állandóan az ébrenléti állapot során; gondolás, és aztán felejtés, gondolás, és aztán felejtés, valami, és aztán semmi, valami, és aztán újra semmi. Nincs egyetlen fix pont ebben az egész mozgásban. Az egó egy állandó pontnak tűnik, de az képzeletbeli, valótlan. Hol van az egó a mély alvás alatt? Az egóelme megjelenik az ébrenléti állapotban, és megy a saját majom-szerű tevékenységei után, egyik gondolatról a másikra ugrálva, vadul lendülve nemes elképzelés és durva vágyak között. Hogyan lehetne képes a különböző elemeknek ez az abszurd csomagja bármiféle valóságot alkotni?

10.26 „Az elme a legjobb barátod, és legnagyobb ellenséged.” Az elme nagyon fontos szerepet tölt be a keresés és felébredés drámájában. A keresés során megváltoztatja saját karakterét, fokozatosan alakítva át magát a tudatlanság felől az ismeretek felé, a sötétség felől a fény felé. Az egész történet, amely során az Én feltárásra kerül, az Énnek az elmében való kibontakozásáról szól, habár végső soron nem az elme része. Amikor az elme nincs jelen, mint például mély alvásban, ki van jelen, aki a rabság és a felszabadulás által lenne érintett? Az elme az, amely gondolkodik, és az elme az, amely képes a saját gondolkodásának a megváltoztatására. Az elme, amelyben a valóság iránti 138 | Október: Agondolkodás és az elme

vágyódás kicsírázik, és formába szökken. Így, az elme, amely tudatlan és fegyelmezetlen állapotában ellenség, a legjobb barátoddá válik, hűen szolgálva a megértés előidézését. Az elmének olyannak kell lennie, akár egy odaadó szolga, aki rendbe teszi a házat, a Mester távollétében. Amikor a munkával elkészül, és a Mester hazatér, a szolga eltűnik.

10.27 „Amíg az illúzió jelen van, a végső valóságra kell gondolni.” Amikor megérkezel egy hosszú út után, a „cél” fogalma eltűnik, mert már ott vagy. Nem választ el a célodtól semmilyen távolság. Utazás közben azonban mindig a célra kell gondolnod, és arra, hogyan juthatsz el oda. Ehhez hasonlóan, a valóság célját is az elmédben kell tartanod, ameddig fennmarad az illúzió, hogy kívül állsz a valóságon. Amikor tudatára ébredsz az Énnek, a cél eltűnik, és megérted, hogy nem nyertél el semmi olyant, ami már ne lett volna meg, és hogy nem mentél sehova. A cél mindig ott volt a lábaid alatt.

10.28 „Mondd az elmének, hogy ’elég!’” Az elme ostoba és fárasztó magatartása unalmassá válhat időnként, és az ember gyakran azt kívánja, bárcsak ki lehetne kapcsolni. Az elmének azonban éppen úgy természete a tapasztalás és gondolkodás folyamata, mint ahogy az emésztőrendszernek is természete az élelmiszer feldolgozásának, majd a salakanyag kiürítésének a folyamata. A probléma akkor keletkezik, amikor a spontán mentális folyamatot önmagadnak tartod. Végül, eljuthatsz a meglátásig, hogy a spirituális keresés teljes egészében az elmében zajlik. Az elme a kereső! Végül az, hogy az elme folyamatos keres valamit, teherré válik. Ekkor, a vereség beismeréseként és az önátadás gesztusaként, spontán kitör belőled, hogy „elég!” Megérkezik végül a megértés, hogy „én” soha nem fogom megtalálni a probléma megoldását, mert „én” vagyok a probléma! Ezen a ponton nincs semmilyen cselekvési lehetőség, és minden Őrá marad.

10.29 „Az elme mindig gondolkodik, de ha megértésre jut, akkor elcsendesedik.” Annak fő okaként, hogy az elme tele van gondolatokkal, az a mögöttes koncepció jelölhető meg, hogy az „én” a tevékenységek cselekvője. E szívósan kitartó fogalomnak az eredményeként az elme mindig azon gondolkodik, hogyan lehet megkapni ezt a dolgot, vagy véghezvinni azt a dolgot. Ha kialakul a megértés, hogy nincs ilyen cselekvő, a folyamatos gondolkodásnak ez az alapja megsemmisül. Az elme emiatt átalakul, békés, nyugodt állapotba kerül. A megértés egyik legnagyobb hasznát az elmét betöltő mélységes béke állapota jelenti. Az elme tőle elidegeníthetetlen adódó szépséggel bír, ami nem válik Október: Agondolkodás és az elme | 139

nyilvánvalóvá addig, amíg annak valódi természete, a tiszta tudatosság, napvilágra nem kerül.

10.30 „Nem könnyű szembeszállni az elmével. Szállj vele szembe, azt mondván, nem igaz.” Mi az elme? Rendelkezik valamilyen szubsztanciával, valamilyen saját léttel? Ha nem, ha maga az „elme” fogalma valótlan, akkor semmit nem kell tenni, semmivel nem kell szembeszállni. Ekkor nagyon leegyszerűsödik a helyzet. Ezért van az, hogy ezen az úton az elme természetét kutatod, és megérted, hogy mi az elme, mert ez által megszűnik problémát jelenteni, és nincs többé akadály.

10.31 „Az erőnek, a tudás hatásának, át kell járnia az elmét. „Én vagyok a valóság.” Végső soron az elmének el kell pusztítania saját tudatlanságát. Az elme valójában semmi más, mint az Én. A koncepció, hogy létezik valamilyen individuális „gondolkodó”, képzelődés csupán. A módszer, amellyel ez feltárható, az Én-kutatás, amely során az elme önmagára irányítja a fókuszát, és felteszi a kérdést: „Ki vagyok én valójában?” Az erő, ami tudás, tudatosság, keresi a forrását, és átjárja az elmét. Végül megértésre kerül, hogy az elme valójában egyáltalán nem létezik. A tudatosság a keresése végéhez érkezik, felismervén, hogy ő létezik egyedül. Aztán azt mondja, teljes meggyőződéssel: „Én vagyok az Egy, én vagyok a valóság.”


11 11. fejezet November:

Ki vagyok én?

11.1 „Értsd meg elsőként: ’Ki vagyok én?’” Hihetetlen az a tény, hogy ebben a világban szinte senki sem tudja, hogy ki is ő. A legtöbb ember soha nem gondolkozik erről, és egyszerűen az a feltételezése, hogy ő a test, míg némelyek, azok, akik spirituális keresőkké válnak, tudatosak, olykor fájdalmasan tudatosak abban a tekintetben, hogy nem tudják, kik ők. Mindenesetre, akik minden kétséget kizáróan tudják a választ a kérdésre: „Ki vagyok én?”, nagyon, nagyon kevesen vannak. Ezek azok, akikhez instrukcióért kell fordulni, ugyanis, ha valaki nem tudja, hogy ő kicsoda, hogyan tudna neked segítséget nyújtani, hogy megtudd, ki vagy? Az élet fő problémája a tudatlanság, annak nem tudása, hogy „Ki vagyok én?” Ezt a problémát csak Én-megismeréssel lehet megoldani. Mélyreható tapasztalatok, és magasabb tudatossági állapotok nem fogják a problémát megoldani, mert ezek nem összeférhetetlenek a tudatlansággal. Kerülhetsz napokig vagy hetekig is eltartó boldog állapotba, de amikor ez az állapot elmúlik, visszakerülsz ugyanabba az Én-tudatlanságba. Ezért tanította Maharaj: „Értsd meg elsőként, ki vagyok én.” Amikor ezt tudod, akkor mindent tudsz, amit tudnod kell.

11.2 „Legyél elég bátor, eldobni az elmét.” Az elme nem ismeri az Ént. Ezért, bármennyire is nélkülözhetetlen az elme a korábbi életszakaszokban, eljutsz egy olyan pontig, ahonnan már a hitre kell támaszkodnod annak tekintetében, ami az elmén túl van. Ez azt jelenti, átadod magad Neki, a Mesternek, aki benned és mindenhol van. Nem tudsz semennyit előrelépni, amíg azt képzeled, hogy már tudod, ki vagy. Először be kell ismerned, hogy nem tudod. Dobd el az elmét, azon gondolat feladása által, hogy te valaki vagy, és hogy megtalálod, mi vagy valójában.

November: Ki vagyok én? | 141

11.3 „Merülj befelé mélyen önmagadba, olyan mélyre, hogy eltűnj.” A „merülj befelé mélyen”, vagy a „menj magasabb szintre” olyan kifejezések, amelyek arra a három-dimenziós világra vonatkoznak, amelyben a test kiismeri magát. Ugyanakkor, ha követed a „merülj befelé” utasítást, úgy találod, hogy túlmész a világon, amit a test ismer. Ha nyugodtan ülsz, és be van csukva a szemed, a külső, durva világ elhalványul, és csak az elmének vagy tudatában. Az elmének megvan az ő saját világa, és az ő saját teste; a finom test. Ha tovább folytatod a kutatást, úgy találod, hogy a gondolatok lecsöndesednek, és te eléred a semmiség, vagy üresség állapotát. Ez a kauzális test. Ha még tovább mész, akkor felismered, hogy te még mindig vagy, mint az a valaki, aki tudatában van a kauzális test semmiségének. Akkor csak egyszerűen ülj a saját nyilvánvaló jelenlétedben. Ez a Mahakarana (szupra-kauzális) test. „Te” eltűntél abban, amiben nincs individuális „én”, csak az egyetemes tudatosság, amely egyedül önmagának van tudatában. Megjegyzés: Ez a rövid vázlat csak jelzi az általános irányt. A különböző testek teljes leírását Sri Siddharameshwar Master Key to Self-realization című könyvében olvashatod.

11.4 „Semmi sem az enyém, mert én nem létezem.” A világon minden tevékenység rossz alapokon van végrehajtva. Az azon a koncepción alapuló emberi társadalmak és emberi kapcsolatok, hogy mindenhol individuális személyek léteznek, nem jelentenek semmi mást, mint illúziók vegyülékét. Az emberek közötti minden gyűlölet és a háborúk szenvedése a testtel való téves azonosulásból származik. Milyen szép, milyen békés lenne az élet, ha ezt az azonosulást feladnánk! Ez csak egy identifikáció, amely azt mondatja veled, hogy „enyém”. Amikor az Én-kutatás segítségével szakítasz ezzel az identifikációval, akkor nem létezik többé elkülönült személy. Az individuális tudatosság egyetemes tudatossággá válik.

11.5 „A víznek azt kell megértenie, hogy „én vagyok a víz, nem kell innia.” Amikor felfedezed, hogy te magad vagy a boldogságnak a forrása, nem fogod azt sehol kívül keresni. Nem fogsz akarni semmiféle tapasztalatot, élményt, mert az élmények csak átmeneti jelenségek, miközben te állandó vagy. Amikor tudod, hogy minden tőled származik, és tőled függ, nem fogsz kívánni külső objektumokat. A víznek nem kell innia, mert ő maga az, ami a szomjat oltja. Hasonlóképpen, neked, az egyetemes tudatosságnak, nem kell keresned a valóságot, mert te vagy a valóság. Amikor ezt megérted, béke költözik az elmédbe, és boldogan pihensz önmagadban. 142 | November: Ki vagyok én?

11.6 „Te a Mester vagy. Te Ő vagy. Ezt ne felejtsd el.” Soha ne gondold azt, hogy te a test vagy. A tudatosság bármit megad neked, aminek a koncepciójához ragaszkodsz, így ha úgy gondolod, hogy te a test vagy, akkor a test leszel. A legjobb megközelítés, ha mindig arra gondolsz, hogy te Ő vagy, a Mester, még akkor is, ha még nem fogod fel teljesen. Aztán a tudatosság be fogja teljesíteni azt, a koncepció helyén. A Mester tanításának az a trükkje, hogy olyan helyzetbe hoz téged, amelyben tisztán láthatod, hogy már az vagy, amit keresel. Az ilyen helyzet annak az embernek a helyzetéhez hasonló, aki félbehagyva az olvasást, a szemüvegét a feje tetejére tolja. Elfelejtkezik róla, és mindenütt keresni kezdi a szemüveget, a szobát is felfordítva. Habár keresés van folyamatban, nincs távolság a férfi és szemüvege között. A távolság tudatlanság csupán. A szemüvegét „elveszített” ember esetéhez hasonlóan, te már az vagy, amit keresel. Valójában semmit nem kell elnyerni ebben az egész úgynevezett spiritualitásban. Csak az a kérdés, hogy az Énként ismered-e önmagad.

11.7 „Te mindig az igazság vagy.” A spirituális keresés igazság keresésként is definiálható. Hol található az igazság? Nem található meg a világ folyton változó formáiban, de ha elképzeljük az igazságot, ösztönösen tudjuk, hogy állhatatosságot, állandóságot, és teljességet jelent. Ezek nem jellemzői az állandóan változó világ formáinak, amelyeket látunk és érzékelünk. Mint ahogy a gabonaszemeket összezúzó malomkő kihagyja azt a néhányat, amely a tengely közepéhez tapad, az igazság is csak középen található. A középpontban, a malomkő nem forog, és a gabonaszemet nem ragadja magával, és nem semmisíti meg. Ily módon fordul az elme befelé, és keresi forrását, és úgy találja, hogy ő maga az igazság, a változatlan valóság, amely mindig állandó marad. Állandó marad, mert megnyilvánulatlan, nem része a megnyilvánult formák mozgó, változó világának. Amikor tudod, hogy ez az, ami te vagy, soha nem veszíted el ezt a tudást. Bármi is történjék körülötted, te állandó maradsz, mint az igazság, ami te vagy.

11.8 „Végül, az „én” gondolat emóciójának fel kell szívódnia.” Miért nevezi Maharaj az „én” gondolatot emóciónak? Az „emóció” szó a latin „e motus animi” kifejezésből származik, ami azt jelenti, „a lélek mozgásából”. Az emóció egy mozgás, vagy, ha úgy tetszik, az Én belső csendjének és békéjének a zavara. Az „én” az az alapvető mozgás, amely az alapvető illúzió is. Amikor az „én” gondolat felmerül, és az Én azonosul vele, megjelenik az egó, és ez az oka


minden bajnak. Következésképpen, az alapvető emóciónak vissza kell olvadnia forrásába, az Énbe. Ez a célja az Én-kutatásnak.

11.9 „A gondolkodás nem te vagy. Ki gondolkodik? A gondolkodót nem lehet megtalálni.” A gondolatok nem valósak. Az elképzelés, hogy van egy valódi létező, aki gondolja a gondolatokat, egy feltételezés, aminek semmi alapja. Amikor megpróbálod megkeresni a gondolkodót, a gondolkodó nem található. A hamis feltételezés, hogy létezik egy személy, hamisnak mutatkozik. Ez az Én-kutatás módszere. Az egó nem tudja kiállni a vizsgálatot. Egyszer egy ember meghívta vejét, hogy töltse a nyarat a házában. A meghívót látta egy másik ember is, egy kalandor, aki úgy döntött, hogy kihasználja a helyzetet. Amikor a vő felszállt a vonatra, hogy elmenjen apósa házába, a kalandor ugyancsak felszállt. A vőt a vasútállomáson a sógora fogadta, aki autóval jött elé. Amikor a vő beült a kocsiba, a kalandor is beült. A vő azt gondolta róla, hogy az após családjának egy barátja. A sógor azt feltételezte, hogy a vő barátja. Mikor elértek az após házához, egy szép szobában szállásolták el. Étkezési időben a szélhámos elsőnek ment, és ült asztalhoz, és a többiek előtt kezdte meg az étkezést, és időnként kiment a konyhába, és olyan ételeket keresett, amelyeket szeretett. Az após észrevette ezt a helytelen viselkedést, de nem szólt semmit, mert nem akarta megbántani annak a személynek az érzéseit, akiről azt feltételezte, hogy vejének egy meghitt barátja kell, hogy legyen. A szélhámos a vő szobájába is bement, és kölcsön vette a ruháit, kérdezés nélkül. Habár a vőt bosszantotta ez a dolog, nem panaszkodott, mert az illetőt apósa háznépéhez tartózónak vélte. Ez így ment egy ideig, és a szélhámos nagyon jól érezte magát. Végül az apósnak annyira elege lett, hogy bement a vejéhez, és közvetlenül megkérdezte őt, miért hozott magával ilyen embert. Ugyanakkor, a vő is szerette volna megkérdezni apósát, ki ez a kellemetlen alak, aki az ő összes tiszta ingét felvette, és bemocskolta? A szélhámos rájött, hogy az após és a vő kutatást indítottak utána, és meglépett a hátsó ajtón keresztül. Az egó éppen ilyen szélhámos, egy nem kívánatos vendég, aki megengedi magának, hogy azt csináljon, amit akar, csupán házigazda a tudatlanság miatt.

11.10 „Soha nem vesztél el. Akkor miért teszel bármit, hogy megkeresd önmagad?” Még ha azt mondod is, hogy „el vagyok veszve”, az, aki azt mondja, hogy „el vagyok veszve”, az Én, amely soha nem vész el. Tehát az elveszés fogalma, és a megtalálás szükségességének a fogalma, az elmében vannak. Ez csak egy 144 | November: Ki vagyok én?

téves következtetés. A szituációt gyakran illusztrálják a tizedik ember történetével. Tíz ember kelt át a folyón. Amikor átértek a másik oldalra, a vezető úgy döntött, hogy megszámolja magukat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy mindenki biztonságosan átkelt. Megszámolta a bajtársait, de önmagát kifelejtette, és megrémült, arra a következtetésre jutott, hogy egyikük odaveszett az átkelés során. Mindegyikük megismételte a számolást, de mindegyik elkövette ugyanazt a hibát. Akkor leültek, és elkezdtek sírni a veszteségük felett. Éppen akkor jött arra egy bölcs ember, és megkérdezte őket, mi a baj. Meghallván a magyarázatot, rögtön rájött, mi történt, és azt ajánlotta, hogy megmutatja nekik, hogy semmi szükség a bánkódásra. Sorba állította őket, és mindegyiket a száma szerint hívta. Amikor az utolsó emberhez ért, meglegyintette őt a mellkasán. Amikor az utolsó embert meglegyintette, az rájött, hogy ő a tizedik. Mindegyikkel megismételve az eljárást, a bölcs megmutatta nekik, hogy mégsem veszett el senki, így azok boldogan folytatták útjukat. A spirituális keresés gyakorlata is hasonló hibán alapul. Az Én mindig jelen van, de ezt nem tudjuk, nem ismerjük fel.

11.11 „Sose feledkezz el önmagadról. Mindig vagy. Azonban az „én”-t félre érted.” Nagyon fontos, hogy megértsd: mindig vagy. Soha semmikor nem tudod azt mondani, hogy „nem vagyok”. Létezésed a legmeghittebb, legmegszokottabb élményed. Sose feledkezz el önmagadról. Mindig vagy. Az Én, ami vagy, Önmagától ragyog. Nem igényli, hogy bármilyen más fény megvilágítsa, és így nem szükséges senki másnak közölnie veled, hogy te vagy. Amíg azonban félreértelmezed az ”én”-t, a testtel azonosítva önmagadat, addig nem tapasztalhatod az Ént annak természetes befejezettségében és hiánytalanságában. Ehelyett hiányt, befejezetlenséget érzel. Ennek a félreértésnek a megoldása megkülönböztetés. Kutasd, hogy ki vagy te, és dobd ki egyenként azokat a különböző testeket, amelyek nem igazak. Valaki elment egy szent emberhez, és megkérte, mutatná be őt Istennek. A szent ember azt mondta: "Amikor elmegyek Hozzá, Ő kérdezősködni fog rólad. Mit mondhatok neki? Mutasd meg az igazolványaidat.” Az ember rámutatott a testére, és megmondta a nevét. A szent ember válaszolt: „Ezek időleges, és felszíni attribútumok. Ezek nem te vagy. Mutasd meg a valódi igazolványaidat.” Az ember akkor arra gondolt, hogy talán gondolatai, vágyai, érzései lennének az ő valódi igazolványai. „Ezek szintén időleges és gyorsan elmúló formák. Ezek sem te vagy. Mutasd meg a te valódi, állandó igazolványaidat.” Ily módon vette rá az embert annak meglátására, hogy az ő valódi természete a formákon túl van, és azután nem kérte többé a bemutatást.


11.12 „A test nem az Én, az elme nem az Én, a tudás nem az Én. A végső valóság az Én.” Amikor először hallottál egyetemes tudatosságról és végső valóságról, akkor tőled messzi, távoli dolognak tűnhetett, és következésképpen az az érzés merülhetett fel benned, hogy el kell érned azokat. Ez az érzés azért merül fel, mert a testnek és az elmének tekinted önmagad. Valójában benne ülsz a végső valóságban, a tiszta tudás tudat vagy tudatosság a te létezőséged, és az elme és a te tudatosságod tárgyai. A nap analógiájával élve: te vagy a nap, a tudatosság, illetve tudás a te sugárzásod, és a finom és durva testek a világ, aminek életet adtál.

11.13 „A végső valóság, nem te vagy, nem én vagyok, nem az elme, nem a gondolat. A végső valóság a te állapotod.” Te, mint végső valóság, nem tudsz a saját tudásodról, nem vagy annak tudatában, és így, habár létezel a mély alvásban, de nem vagy a test és elme világának tudatában. A tudás csak az ébrenlét és álom állapotaiban jelenik meg. Nem állandó. Az „én” és „te” fogalmai ezen állapotokban jelennek meg csak. Amikor az egó megsemmisül, az elkülönült individuum hamis „én” fogalma nem marad fenn, hanem csak az „én vagyok”-ként, amely a tiszta tudás, illetve egyetemes tudatosság. Ez az „én vagyokság” a legfelemelőbb élmény, Isten, Ishwara, sat-chit-ananda – sok néven nevezik. Önmagad Akként való ismerete azonban ennek az aktuális testi formának a tapasztalatától függ. Az „én vagyok” a test által elfogyasztott táplálékra van utalva önmaga tapasztalása tekintetében. Ez a tapasztalat, bizonyos értelemben korlátozott élettartamú. Ezért nem tudod azt a végső valóságnak tekinteni, csak a valóság megnyilvánult aspektusának. Ragyogásod ad életet mindennek, mindenütt szerepet játszol tudatosságként, de mindig a végső valóság maradsz, nem befolyásoltatva a világok teremtése által.

11.14 „Először meg kell ismerned önmagadat, és utána menj egy kicsit előre, majd feledkezz el önmagadról.” Képzeld el, hogy egy sóból készült bábu vagy, és beleesel az óceánba. Az elején megmarad a formád, de aztán fokozatosan elkezdesz feloldódni, amíg végül egyáltalán nem létezel többé – eggyé váltál az óceán sós vizével. Az Én-tudomás vagy Én-felismerés a só bábunak az óceánba való belezuhanásához hasonlítható. Hirtelen történik, egyetlen csobbanással, habár más nézőpontból ez csak pillanatok hosszú sorozatának az utolsó pillanata, ahogy a baba belecsobban az óceánba, az csupán a levegőben való zuhanás folyamatának a 146 | November: Ki vagyok én?

betetőzése. A természetes folyamatok ehhez hasonlóak: egy bizonyos irányba mutató fejlődési szekvencia, amit az állapot hirtelen változása követ. Amikor elérkezel az Én megismeréséhez, azt gondolod: „egy vagyok Brahmannal”, „az vagyok, amit kerestem”, „én Ő vagyok”, és így tovább. Örvendezel az új állapotodnak, és élvezed az újfajta szabadságot, ami ezzel jár. Aztán, egy idő után, az állapot megállapodik, és nem mondod többé, hogy „én vagyok Brahman, én vagyok Ő”. Helyette egyszerűen úgy élsz, mint a forma nélküli valóság, erőfeszítés nélkül. Elfelejted önmagad, ahogy egyre jobban és jobban föloldódsz. Sri Siddharameshwar Maharaj ezt ahhoz az emberhez hasonlította, aki a tűző napról egy hatalmas fa vendégszerető árnyékába húzódott. Eleinte megkönnyebbülten mondja, hogy „Ááh! Ááh!”, de aztán, egy idő után csendesen fekszik, és csak pihen az árnyék hűvös mélységében.

11.15 „A legbelső érzéseddé kell válnia, hogy én vagyok Ő, és semmi más.” Az elme világa illúzió. Minden felmerülő fogalom valótlan. Ezért mondják azt, hogy valójában nincs mit megérteni. Maga a megértés végső soron hamis, mert fogalmakon alapul. Hasonlóképpen, Maharaj itt azt mondja, hogy a legbelső „érzés” az kell, hogy legyen, hogy én vagyok Ő. Ez nem ugyanaz, mint a gyakorlás elejét jellemző ”én vagyok Ő” gondolat. Ez egy bizonyos stádiumban nagyon hasznos, de később teljes meggyőződéseddé kell válnia, hogy te Ő, a valóság vagy. Amikor a tudatlanság távozik, a meggyőződés egy mindig jelenlévő érzés vagy érzelem. Nem kell gondolkoznod rajta. Éppúgy, mint amikor most megkérdezi valaki, hogy te emberi lény vagy-e, és neked nem kell gondolkoznod rajta, csak tudod, tested minden részében érzed. Ugyanilyen módon, amikor meggyőződésed kialakul, minden kétséget kizáróan tudod, hogy te Ő vagy.

11.16 „Elfelejtetted Őt. A valóság te magad vagy. Elfelejtetted önmagadat.” Az emlékezés és a felejtés fogalmakkal nagyon óvatosan kell bánni, mert az egóelme képes rá, hogy gyorsan félreértelmezze őket. Amint meghallja az „elfelejtetted önmagadat” gondolatot, próbálkozni kezd, hogy önmagára emlékezzen. Ennek során saját központi helyzetét erősíti. Az emlékezést az önátadás szellemében kell gyakorolni, abban a megértésben, hogy amire emlékszel, az nem az egó-elme, hanem az elmén túl lévő valóság. Az elme úgy próbál meg emlékezni önmagára, akár egy álombeli szereplő, aki azt mormogja önmagának, hogy „muszáj emlékeznem rá, hogy ki vagyok”. És November: Ki vagyok én? | 147

továbbra is az álomban marad. A megoldás az, ha megértjük, hogy ez az egész valóban csak álom, és hogy „én”, lévén maga a valóság, egyáltalán nem vagyok benne az álomban. „Azért felejtettem el önmagamat, mert az álmot igaznak tekintettem, és azonosítottam önmagamat azzal az álom szereplővel.” Ha ezt megérted, az álom folytatódik, de hogyan befolyásol ez téged?

11.17 „A boldogság te magad vagy. Megszomjazik-e a víz?” A boldogság nem olyasvalami, ami bárki által elnyerhető. Ez a félreértés az, ami az emberi lényt a vágy, beteljesülés, és kiábrándulás fáradhatatlan ciklusának a csapdájában tartja. A boldogságot sehol nem találhatod meg, mert a boldogság te magad vagy. Te Az vagy. Kifelé törekedni annyi, mint teljesen rossz irányba nézni, ami csak frusztrációhoz vezethet. Végső soron, ez a megértés sokak számára eljön, és ők olyan keresőkké válnak, akik belül keresik a beteljesülést. Ez egyfajta tökéletesedést jelent, ámde a kutatás nem ér véget ezen a ponton. A boldogság, megelégedettség, béke és öröm szökőárként hömpölyögnek a szívedben. Ez a te valóságos természeted. Emiatt, csak azért keress, hogy megismerd valódi természetedet. Hogy megtudd, „Ki vagyok én?”

11.18 „Az Én jelenléte az egyetlen boldogság.” Lehetséges, hogy az Én bizonyos pillanatokban jelen van, másokban pedig távol marad? Nem, az Én mindig jelen van, és ezért van az, hogy szívünk legmélyén mindig természetesnek érezzük a boldogságot, a boldogtalanságot vagy szenvedést pedig természetellenesnek. Az emberek általában bizakodásra, rugalmasságra, alkalmazkodóképességre hajlanak, mindig él bennük a remény a jövőbeni boldogság iránt, még akkor is, ha ma megtagadtatik tőlük. A probléma abban rejlik, hogy zavaros ideákkal bírunk a boldogság forrásáról. Kevesen értik meg, hogy a boldogság az Énből származik. Következésképpen, külső objektumokban keresik. Nem tudják, hogy még a vágyak teljesülése kapcsán megélt tünékeny boldogság is – mint például, amikor egy kívánatos tárgyat megszerzel végül – az Én jelenlétéből származik, amikor is az Én önmagában pihen, miután mentesült a vágy terhétől. Igazi, vagy állandó boldogság akkor jön, amikor megszabadulunk a tudatlanság hatalmasabb terhétől, miszerint azt elképzeljük, hogy már nem vagyunk boldogok, és, hogy azt képzeljük, hogy korlátozott individuumok vagyunk, akik keresni kényszerülnek a boldogságot.

148 | November: Ki vagyok én?

11.19 „Ismerd meg önmagad. Te sehol nem vagy található, mégis jelen vagy.” A világ nem valóságos. Egy megjelenés, és egyedül az Én a szubsztanciája. Mayájának kifürkészhetetlen ereje révén az Én, miközben megnyilvánulatlan marad, megnyilvánítja az univerzumot. Hol a „te” helyed a dolgoknak e rendjében? A tünékeny megnyilvánulás része vagy, esetleg a megnyilvánulatlan forrásnak vagy a része? Mindkettő vagy? Egyik sem? Neked kell kideríteni. Ha nem tudod, ki vagy, mi a jelentése ennek az úgynevezett életnek? Maharaj itt két útmutatóval szolgál. Először is: „Te sehol nem vagy található.” Ez azt jelenti, hogy bárminek is tekinted önmagadat, tévedsz. Te nem vagy a test, az elme, a gondolatok, vagy a gondolatok hiánya, az észleletek, vagy az érzések. Még csak tudatában sem vagy saját létezésednek, amely alváskor hiányzik. Mindezen dolgok álom természetűek. Megjelennek. Mennyi ideig tartanak? Másodszor: „Mégis jelen vagy.” Akkor fogod ismerni önmagad, amikor a fent felsorolt összes dologtól eltekintesz. Mégis jelen vagy, igen, de mit lehet mondani erről a feltételről? Nincsenek ránk maradt szavak, sem fogalmak, amelyek ezt leírnák. Közvetlenül kell megvalósítani.

11.20 „A teret felfoghatjuk, és érezhetjük, a valóságot nem, felejtsd el tehát a teret, és te Ő vagy, mindig.” A valóság nem észlelhető, vagy érezhető, mert az észlelés és érzés az álom birodalomban működő funkciók, és a valóság nem ez az álom. Ami az álom birodalomba tartozik, semmi nem tapasztalható az álmodó mély alvásakor. A szubjektum nem tárgyiasítható. Nem láthatod a saját szemedet. Amikor azonban felismered az Ént, tudod, hogy ki vagy, és nincs szükséged semmilyen megerősítésre. Te Önmagától-ragyogó vagy még most is, csak tudatlanság állja utadat. A tudatlanság olyan, mint a tér, észlelhetjük, és érezhetjük – tudatában lehetsz –, de valójában nincsen jelen. Ön-tudatlanság és Ön-felejtés ugyanaz. Ahhoz, hogy elfelejtsd a feledékenységet, felejtsd el a teret, ami azt jelenti, legyél tudatában önmagadnak, mint a feledékenység terén túl létező valóságnak.

11.21 „Én nem létezem. Ily módon minden cselekvés a pillanatban, cselekvéstelenség.” A cselekvéstelenség azt jelenti, hogy nincs cselekvő. Cselekvések történnek, de egy álomban zajlanak, anélkül, hogy valaki döntene arról, hogy így vagy úgy történjenek. Ha szakítasz egy percet, hogy visszatekints a dolgokra, amelyek a nap, vagy a tegnap folyamán történt veled, képek sorozatát fogod látni, amelyeken a test sétál, áll vagy ül. A test egy tárgyként jelenik meg. Ezek a jelenetek változnak, de a tudatosság csendes és változatlan marad. A test November: Ki vagyok én? | 149

mozog, de az Én nem mozdul. Ez olyan, mintha bárhova menne a test, a tudatosság már ott lenne. Így jelennek meg a tevékenységek, amikor eljutottál a megértésre, hogy „én nem létezem”. A cselekvő sehol nem található.

11.22 „A tudatosság egészen az utolsó pillanatig tart.” A megtestesülés tudatosság természetű. A tudás az észlelés közvetítője, és az alapvető észlelés az ember saját létezésének, az „én vagyok”-nak a tudása. Az összes többi észlelés, és a világnak az összes tapasztalata ebből a kis magból csírázik ki. Mély alvásban a tudatosság szunnyadó állapotban marad. Aztán, amikor belépünk az ébrenléti állapotba, azt mondjuk, „jót aludtam”. Honnan tudjuk ezt? Mert ott volt a tudatosság. Tehát, a tudatosság az egész életen át tart, hol alvás formájában jelenik meg, hol alvás közbeni álom formájában, hol pedig azon álomként, amelyet az ébrenléti állapotnak nevezünk. A tudatosság a test által elfogyasztott élelmiszer lényege. Nem létezhet az élelmiszer nélkül, mint ahogy a láng sem létezhet tüzelőanyag nélkül, és így, amikor a test meghal, a tudatosság lángja megmarad egy darabig, majd kialszik.

11.23 „A születés és halál magja a finom test, amely a vágy természete.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Megjegyzés: A fejezet hátralévő idézetei Sri Siddharameshwar Maharajtól valók. Születés és halál a finom testben vannak, vagyis, ezek csak az elmében megjelenő fogalmak. A mag, ahonnan a születés kicsírázik, az „én vagyok” tudatosság, amely magában foglalja a létezés vágyát. A tudatosságnak az a természete, hogy kiváltja a forma születését, fenntartja azt a létezés vágya révén, majd elpusztítja azt. Senki sem tudja megmondani, miért van így. A szentírások csak annyit mondanak, hogy ez a tudatosság játéka, vagy Isten lilája. Amint a tudatosság létre hozta a formát, a létezés (vagy azzá válás) vágya, készteti a formát, hogy tapasztalatokat keressen, cselekvésre ösztönözvén ezáltal. Az előző cselekvések következményeként további cselekvésekre kerül sor, létrehozva az ok és okozat szövetét, amely összeköti a formákat, egy végtelenül összetett mintázatban. A formáknak ezen univerzuma tehát egy tökéletesen önszabályozó rendszer, amelyben minden azon az egyetlen módon történik, ahogyan az megtörténhet. Sehol nincsenek individuumok. Az individuumként való létezés fogalma az emberi elmében merül fel a tudatosságnak az éppen jelen lévő testi formával való azonosulás révén.

150 | November: Ki vagyok én?

11.24 „A kauzális test a tiszta felejtés állapota.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Amikor a mantrát alkalmazva meditálsz, egy idő után békés állapotba kerülhetsz, amelyben a gondolatok leállnak, és a légzés könnyűvé, sőt észrevehetetlenné válik. Ez a kauzális test állapota. Valójában a gondolatok elfelejtésének az állapota, az origó, ahonnan a gondolatok felmerülnek, és amelybe visszaolvadnak. Ez egy viszonylag jó állapot, amelyben közelebb állsz a valósághoz, mint a gondolatok világát képező finom testhez. A kauzális test tapasztalata a béke, mivel nincs alávetve az állandó gondolkodás háborgatásának. Nem szabad azonban a valóságnak tekinteni. A kauzális testet tudatlanság jellemzi. Még azt is elfelejted, hogy ki vagy. Csak akkor válsz az Énné, ha felismered, hogy a kauzális test felejtésének tudatában lévő önragyogású jelenlét vagy. Akkor túllépsz az origón, és a felejtésen.

11.25 „A felejtés miatt minden ember tudatlannak érzi magát, és a tudás megszerzéséért küzd.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Mi a természete a felejtésnek, amely miatt minden ember tudatlannak érzi magát? A felejtés tényleg semmi más, mint maga a tudatlanság? A kauzális test, amely valójában tiszta tudatlanság vagy felejtés, olyan, mint egy áthatolhatatlan fátyol az elme (a finom test) és az Én-tudomás (a Mahakarana vagy szuprakauzális test) között. A kauzális test az oka az Én-tudatlanságnak, a mi olyan régóta fennáll, hogy már nem tudod, ki vagy valójában. A tudatlanságot gyakran írják le fátyolként, sötétségként, vagy napot elhomályosító felhőként. Akármelyik esetet nézzük: tudatlanság és tudás, sötétség és fény, felejtés és emlékezés – mindegyik kettősséget foglal magában, ami azt jelenti, hogy az elme értelmezésével van dolgod. A valóság a kettősségen túl van. Tudás, fény, és emlékezés, mindezek az elme azon állapotának a jellemzői, amelyet kívánatosnak, az egyensúly pozitív oldalának tartunk. Tudatlanság, sötétség, és felejtés azon állapot jellemzői, amelyet nemkívánatosnak tekintünk a spirituális kereső elme szempontjából, és amelyek a negatív oldalt képviselik. Ezek az ellentétpárok egy olyan gondolkodásmódot biztosítanak, amely hasznos az elején. Nem tudnak azonban áthatolni a tudatlanság fátylán, mert az elmében, és ezért „lentebb” vannak. Az egyetlen mód a kauzális test e szakadékának az áthidalására az, hogy az elmét magad mögött hagyva belé hatolsz. Ez az, amiért a meditáció olyan hasznos segédeszköz. A meditáción keresztül el tudod felejteni az elmét, és meg tudod tapasztalni a kauzális test atmoszférájába való belépés érzését. Belépsz a tiszta felejtés állapotába. Végső soron, elfelejted a felejtést, és felismered, hogy valódi léted az emlékezést és a felejtést egyaránt meghaladja.


11.26 „A felejtés állapota valójában nem létezik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Igazán csodálatos és felszabadító érzés megérteni, hogy a tudatlanság nem létezik! Tisztán logikai nézőpontból egyértelmű, hogy ami nem jelenlévő, az nem létezhet. A tudatlanság, feledékenység – hiány, a nem-lét állapota. Az ilyen állapot nem tapasztalható. Hogyan tapasztalhatnád valaha is a saját nemlétezésedet? Ez lehetetlen! Következésképpen, a kauzális test, a tiszta tudatlanság állapota, aminek tartják – az értelmezést szolgálja, az Én-tudomás útját keresztező akadályt áthidalandó – valójában nem létezik. Nem létező dolog. Nincs ilyen. Ezért mondják el újra és újra, hogy a spirituális keresés egész folyamata, a rabság és a felszabadulás, a tudatlanság és a tudás, az elmében zajlik. A tudatlanság egy képzeletbeli állapot. Csak képzeled, hogy nem vagy felébredett, nem vagy megvilágosult. Valójában a megvilágosodás a természetes állapotod, ebben a pillanatban. Az egész keresés ér véget ér, amikor megérted, hogy saját tudatlanságodat csak képzeled.

11.27 „A Mahakarana test tiszta tudásként tapasztalható.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A Mahakarana test a tiszta tudás, és így annak tapasztalásakor a tiszta tudás van tudatában önmagának. Mi jellemzi ezt a tapasztalást? Még mindig jelen van individuális „én” érzése az elmében, mivel az elme maga az individuális „én” érzése. Ez az érzés nem távozott el, de ugyanakkor jelen van a megértés, hogy az ember valódi lénye fény, amely az elmén túl ragyog. A tiszta tudás tapasztalata önálló jelenlét. Mint ahogy a napnak sincs szüksége semmilyen más fényre, önmaga látásához, mert az maga fény, úgy a tiszta tudatosság sem igényel semmilyen más tudatosságot, önmaga ismeretéhez, mert az maga tudás.

11.28 „A tudatosság állapota a Mahakarana testben az önmagától fénylő láng, amely önmagát tárja fel, miután a tudatlanság elfelejtette önmagát.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Ez a megállapítás annak a leírása, hogy az Énre való ráébredés az „én” természete kutatásán keresztül történik. Ha meditációban állhatatosan a kauzális testen elmélkedsz, elérkezel arra a pontra, amikor ráébredsz, hogy a valódi „én” te magad vagy, az vagy, aki tudatában van a felejtésnek. Te valóságos vagy, és a tudatlanság, amin elmélkedsz, nem valóságos. Ez mindig is így volt; te mindig jelen voltál, de nem ismerted fel, mert hittél a tudatlanság valóságában. Tudatállapotod ezután állandósul – az önmagától fénylő lángként állandósul. Lehetetlenné válik, hogy elfelejtkezz róla, hogy ki vagy. E ponton mindent megtettél, amit megtenni volt szükséges, helyesebben szólva, megtörtént rajtad keresztül. Az Én ráébredt önmagára. 152 | November: Ki vagyok én?

11.29 „Bármi is legyen az emlékezés, vagy felejtés tárgya, az határozottan nem te vagy.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az emlékezés és a felejtés az ellentéteknek az a kettőse, amely a finom test és a kauzális test világát felépíti. A gondolatokat el kell „felejteni”, mielőtt emlékezni lehetne rájuk. A tudatlanságból érkeznek, és oda térnek vissza, akár a szereplők, akik megjelennek a színpad oldalszárnyából, előadják költeményeiket, majd visszatérnek oda. Ez a természete az észlelt világnak; látszik, és aztán nem látszik. Ezek egyike sem lehetsz te. A te állandóságod és valóságod egy teljesen más fokozatot jelent, e gyorsan elmúló és tiszavirág életű jelenségekhez viszonyítva. Ha emlékezned kellene valamire, a létezés érdekében, akkor attól lennél függő, amire emlékszel. Akkor, hol lennél „te”, amikor elfelejtetted azt? A valóság nem tud jönni és menni, ily módon. Az Én független. Világok jöhetnek és mehetnek, de az Én marad, ahogyan van.

11.30 „Ez a négy test az a négy lépés, amely elvezet az ötödik fokra, ahol a szó elnémul.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Végső elemzésben, a négy test: durva, finom, kauzális, és a Mahakarana vagy szupra-kauzális, mind a megnyilvánulásnak a részei. E megnyilvánulásban minden mechanikus. Önmagától működik, mint egy hatalmas, tökéletesen olajozott gépezet, vagy, ha organikus hasonlatot részesítesz előnyben, mint egy egyetlen magból kifejlődő faóriás. A durva és a finom test a formája és a neve a létrehozott objektumoknak, a kauzális test az üresség, amelyből azok megjelennek, és a Mahakarana test a ragyogó és isteni erő, amely életet ad mindennek. Csak a megnyilvánulatlan van mindezeken túl. Mit lehet mondani arról, ami nem jelenik meg és tűnik el, ami túl van létezésen és nem-létezésen? A szó ott elcsendesül. A valóságban nincs lehetőség gondolkodásra vagy fogalomalkotásra. Ahol csak Egy van, ott hogyan jelenhetne meg bármi? Megjelenés, megnyilvánulás, kettősséget jelent: az egyik lát, és a másik látott. És mégis, ami „ott” van, az van „itt” is. A végső valóság, amit a szavak nem tudnak elérni, az örök alapja ennek a pillanatnak, ennek a tapasztalatnak. Ebben az állapot nélküli állapotban nincs felosztás, nincs megszakítottság, nincsenek módosulások, és nincsenek semmiféle tulajdonságok. Ez az, amik vagyunk, most és mindörökké.


12 12. fejezet December:

A felébredett személy

12.1 „A testnek nincs szabad akarata. A szabad akarat mindig a felébredett személyé.” A szabad akarat egy olyan fogalom, amelyet Nyugaton szinte szentnek tekintenek, de aminek nincs semmiféle valóságalapja. Egyszerűen nincs összhangban a dolgokkal, és előbb vagy utóbb fel kell hagyni vele egy magasabb hatalom javára. A „szabad akarat”, amit a felébredett személy élvez, teljes önátadás eredménye. A dolgok tökéletes látása és tapasztalása, ahogyan azok vannak, és fenntartás nélküli elfogadása az akarat valódi szabadsága. A felébredett személy hozzáállása mindig a „legyen meg a Te akaratod”. Aspiránsként azonban egyszerűen nem mondhatod azt, hogy „legyen meg a Te akaratod”, és leállítani minden erőfeszítést. Ez az út az Advaita teljes félreértése. Ezt a hibát illusztrálja a történet az emberről, aki az elefánt útjába állt. Az elefánt idomárja rákiabált az emberre, hogy menjen arrébb, de a férfi csak annyit mondott: „Én vagyok Isten, az elefánt Isten, minden Isten akarata.” Természetesen az elefánt elgázolta, és megsebesítette. Amikor panaszkodott a gurujánál, mondván, hogy ő csak megismételte, amit a guru mondott neki, a guru azt mondta: „Az elefánt idomár, aki mondta, hogy menj az útból, szintén Isten volt, de te úgy döntöttél, hogy figyelmen kívül hagyod Őt, e téren.”

12.2 „A felébredett személyek csak elmével értenek.” A valódi, vagy a végső megértés az, hogy senkinek nem kell elérnie semmit, senki nem keres, és senkinek nem kell megértenie semmit. Ez a megértés az, amely felé a spirituális keresés látszólagos útja halad. Világossá kell tenni azonban, hogy maga az elme a saját halálával néz szembe e felismerés során (ezért is nevezik „végső” megértésnek). Az egó-elme akaratlanul idézi elő a saját halálát. Miután elfogadta és magába szívta a Mester ideáit, az elme teljesen átalakul, eredeti nem-elme állapotára, vagy tiszta tudatosságra redukálódik. A felébredés az utolsó jelenet utolsó felvonását jelenti a megtisztult elme számára. A függöny lehull a hamis „cselekvőről”. Nincs ismételt előadás.

154 | December: A felébredett személy

12.3 „A felébredett személy azt mondja, ’soha nincs igazam, mindig tévedek.” A „felébredett személy” kifejezés csak kommunikációs célokra használatos, azt jelezvén, hogy egy alapvető változás következik be, amelyet felébredésnek, vagy megvilágosodásnak neveznek. Valójában nincs „személy”, akinek meg kellene világosodnia. A felébredés valójában annak a megértése, hogy „személy”-nek tekintett individuális létező fogalma illúzió, tévedés, félreértés. Az úgynevezett felébredett személy ezt nagyon jól tudja, így azt mondja: „Soha nincs igazam, mindig tévedek.” A felébredés után, válaszolhatsz, amikor valaki a neveden szólít, és továbbra tevékenykedhetsz a világban, de soha nem tekinted magadat individuális entitásnak, saját forrásodtól, a tiszta tudatosságtól függetlennek.

12.4 „A felébredett ember kívánsága mindig teljesül. Ő valóságot akar. Így aztán soha nem boldogtalan, mindig boldog.” A spirituális keresés paradoxonja, hogy nincs szabad akaratod, de ugyanakkor úgy kell eljárnod, mintha minden a te saját döntéseidtől, és saját erőfeszítéseidtől függene. Ez az „isteni” nézőpontú szituáció humora. Azt akarod, amit kapsz. Keress, és találni fogsz. Ez helyes és megfelelő, és addig kell folytatnod, amíg nem tudod, hogy azt kaptad, amit akarsz, és azt találtad, amit kerestél. Akkor kinn vagy a tudatlanság köréből. A felébredett személy kilépett a tudatlanság köréből, és belépett a „boldogság körébe”. Ha felmerül a kérdés: „Mit akarok?”, az érkező válasz: „Csak a valóságot, az Ént akarom.” Ekkor közvetlenül megértetted, hogy én már a valóság vagyok. Ebben a megértésben boldogság és beteljesülés van. Következésképpen, nincs szükség, és nincs hely, semmilyen más vágyra.

12.5 „Amikor megérted, akkor az erő jelen van, és minden, amit csinálsz az ’helyes’.” A végső megértés után úgy találod, hogy megérted, akármit meg kell értened. Gondolatok, amelyek korábban nem voltak világosak, világossá válnak számodra, mint a nap. A megértés olyan, mint egy benned megnyilvánult erő. Harmóniát érzel, összhangban vagy a környezeteddel. Úgy érzed, hogy ami történik, az helyes, és nem lehetett volna másként. Mivel érzed az erőt magadban és körülötted, cselekvéseid szintén „helyesek”. Úgy találod, hogy nincsenek céljaid, vagy ambícióid, de mégis, amit el kell végezni, az elvégzésre kerül. Egy vonattal utazó személyhez hasonlóan, tudod, hogy a vonat megy valahova, és szállít téged; neked nem kell tenned semmit. Beteszed a zsákodat a poggyásztartóba. Nem cipeled a hátadon soha többé. December: A felébredett személy | 155

12.6 „Ha megérted, hogy ’semmi nem tud megérinteni engem’, akkor felébredett személy vagy.” Ha azt mondjuk, hogy a világ semmi, az nem a világ lekicsinylése, vagy, a mások által megtapasztalt szenvedések jelentéktelennek való feltüntetése. Minden olyan, amilyen. Nem tudod megváltoztatni. Számodra azonban, amikor elérted a végső megértést, a világ, mintha semmi lenne. Nem tűnik el, világi bajaid nem múlnak el, és te nem válsz hirtelen jobb emberré. Mindazonáltal, a legmélyebb, leginkább intuitív szinten megérted, hogy ez az egész semmi, és, hogy nem tud megérinteni semmilyen módon. Valójában ez szavakkal nem leírható. Úgy tűnik, az történik a végső megértéssel, hogy megállapodottá válsz a valóság egy abszolút lényeges értelmében, mintha egy mozdulatlan központ lennél, ami körül minden forog, megszületik, majd ismét kikerül a létezésből. Mert te mindig az örök, valódi központnak ismered magad, automatikusan tudod, hogy amit észlelsz, az nem igaz, mert észleletként más, mint az a központ. Másfelől, mivel mindig tapasztalod azt a valódi központot, nem tapasztalod az észleléseidet hamisnak. Mindig a valóságot tapasztalod, még észlelés közben is, és így az észlelet is a valóság tapasztalata számodra.

12.7 „Amikor mindent önmagadként ismersz, akkor minden, amit csinálsz, ugyanaz számodra.” A felébredés után úgy találod, hogy nem törődsz azzal, hogyan mennek a dolgok, akár az egyik dolgot csinálod, akár a másikat. Miért érzel ilyen közömbösséget? Mert tudod, hogy, mindezen tevékenységeknek valójában semmi köze hozzád. Minden történés a prarabdha karma szerint zajlik, azon tendenciák szerint, amelyek már mozgásba lendültek, és amelyeknek meg kell valósulniuk a test és elme közvetítésével. Ez a karma olyan, mint a nyíl, amely már elhagyta az íj húrját. Nem lehet megállítani, vagy visszafordítani a repülését. Ez a te felébredés utáni külső életed. Neked semmi teendőd nincs. Hasonlóképpen, amikor mindenkit önmagadnak tudsz, nem érzed szükségét konkrét emberek társaságának. Tökéletesen jól boldogulsz mindenkivel, és hajlamod szerint mindenkit azonos tisztelettel kezelsz.

12.8 „Igyekezz megérteni, amit a felébredett személyek mondanak. Ők azt mondják, hogy életükben soha semmit nem tettek.” Az, hogy a felébredettség rendkívüli személyes hatalmat jelent, rossz elképzelés. A felébredésnek a személytelenség a lényege. A felébredett személy fogalmából az individuum kitörlésre került. Így teljesen érthető, hogy a személyként való létezés fogalma illúzió csupán. Tudod, hogy illúzió, habár teljes egészében erre a 156 | December: A felébredett személy

fogalomra épül a társadalom, a kultúra, a filozófia, a pszichológia, és így tovább. Ez egy annyira radikális nézet, hogy nagyon kevés ember képes rá, hogy ha csak meghallja is, hogy ne utasítsa el nyíltan. Azon kevesek közül is még mindig nagyon kevesen fogadják el igazából annak igazságát. Annak elfogadása és megértése, hogy soha semmilyen „cselekvő” nem volt, az egyik jellemzője a felébredett személynek. Ő tudja, hogy minden, ami a születéstől kezdődően az adott testben történt, a spirituális kereséstől kezdve, a végső megértésig, minden történés mindenféle individuum közvetítése nélkül történt, és maga az individualitásnak a fogalma egy tévedésen alapuló feltételezés csupán. Előfordulhat, hogy a felébredett személy nagyon kelletlenül használja az „én”-t, mert megértette, hogy nincsen „én” abban az értelemben, amelyben azt általában használják. Következésképpen, a nélkül próbál meg beszélni, a személyes névmás helyett esetleg az „ez” kifejezés használatával, vagy szenvedő igenem segítségével fejezi ki magát, olyan kifejezéseket alkalmazva például, hogy „megvalósult”, a helyett, hogy „megvalósítottam”. A felébredés úgy értendő, hogy az Én, önmaga révén, ráébredt önmagára. A felébredett személy általában soha nem mondja: „Én egy felébredett személy vagyok”, mert ennek egyszerűen semmi értelme. Felébredés történik, de az nem az „én” számára történik.

12.9 „Én soha nem unatkozom. Miért? Mert én nem gondolkodom.” Általában nem értik, hogy az unalom a gondolkodásból származik, és vezet negatív érzelmekhez. Amint belép a gondolat, hogy „nincs mit tennem, unatkozom”, az elme nyugtalanná és boldogtalanná válik, és a test keresni kezd valamit, hogy lefoglalja a figyelmét. Minél magasabb életszínvonalon él egy társadalom, annál nagyobb hangsúlyt helyez az új módszerekre, hogy elhárítsa az unalom rossz közérzetét. Az embereket reklámokkal árasztják el, és további fogyasztásra ösztönzik, amelyek mindegyike olyan hatású lehet, szándékosan vagy sem, hogy az elme azt gondolja „ó, bárcsak azt megszerezhetném / ide hozhatnám / megcsinálhatnám, nem unatkoznék”. A felébredett személy, ezzel szemben, nem gondol semmire. Ki gondolkodik? Gondolatok akkor fordulhatnak elő, ha azok alkalomhoz illőek (vagy akkor is, ha azok nem alkalomhoz illőek!), de milyen hatásuk lehet, ha senki sem figyel rájuk? A megvilágosodottnak a legkevésbé sincs erre szüksége, és így nem szokik rá sem a vágyra, sem a gondolatnak az átélésére, amely a vágy vonatát követi.

12.10 „Brahman formájában a Paramatman hasonlóképpen továbbra is boldog, a helyzettől függetlenül.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Megjegyzés: A fejezet hátralévő idézetei Sri Siddharameshwar Maharajtól valók. December: A felébredett személy | 157

Paramatman a végső valóság. Önmagában létezik, de nem ismeri önmagát. Ahhoz, hogy megismerje önmagát, meg kell nyilvánulnia. A valóság Brahman erejeként, vagy tiszta tudatosságként nyilvánítja meg önmagát, számtalan formát magára öltve, korszakokon keresztül. Egyik forma sem jár azonban azzal a következménnyel, hogy a legkisebb mértékben is megváltoztassa a valóságot magát. Brahmannak a teremtő és elfátyolozó ereje, az úgynevezett Maya az, aminek a következtében a tiszta tudatosság a formával azonosítja önmagát. Ily módon, a valóság beburkolja önmagát a formák életével, a megnyilvánulás világával, és elfelejtkezik önmagáról, mint valóságról. Időről időre azonban, ugyanezen tudatosságnak feltámad az emlékezete, és ráébred önmagára, ismételten megtudva, hogy ő a legfelsőbb valóság, az önmagában létező, a teremtett világ által meg nem érintett, amelyet most anyagtalannak, gyorsan elmúlónak, zérómennyiségűnek lát. Ez a megértés, illetve Én-tudomás azt jelenti, hogy a tiszta tudatosság, mint boldogság marad, mivel a boldogság (ananda) természete neki. Ez a helyzet annak a formának a körülményeitől függetlenül fennmarad, amelyben a felébredés megtörtént. Azt a formát, amelyben az Én-tudomás felmerült, felébredett személynek nevezik.

12.11 „A test, amelyben benne van az Én tudása, szükségképpen fényt áraszt magából.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Mi a fény, és miért tud az egyik testből sugározni, és a másikból miért nem? Valószínűleg tapasztaltál már életed során különösen emelkedett tudatállapotot, amelyben minden kétséget kizáróan érezted saját valóságodat. Talán érezted már önmagadat teljesen az Énben összpontosulni, vagy érezted a minden ok nélküli boldogság állapotát. Minden ilyen helyzetben a tested fényt bocsát ki. Ahogy a Biblia mondja: Amikor a szem őszinte, az egész test megtelik fénnyel. (Lk 11:34) A fény általában nem kerül kibocsátásra, mivel elnyelődik a tudatlanság, kétség, és egocentrikus gondolkodás által. Amikor ezek az akadályok elhárulnak, a tudatosság és megértés fénye természetesen ragyog, és egyfajta béke és öröm érzéseként mások által is érzékelhető.

12.12 „Mindenkit az egyetlen valóság részeként látni, a jnaninak ilyenfajta jellemzője.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Volt egy ember, aki épített egy szobát, tele tükrökkel. Feltette őket a mennyezetre, a falakra, és minden szögletbe. Szeretett bemenni ebbe a szobába, és a tükörképét látni mindenütt. Egyik nap nyitva hagyta a szoba ajtaját, és kutyája bement. Azonnal azt látta, amit képzelt, hogy tucatnyi más kutya van 158| December: A felébredett személy

körülötte. Kergetni kezdte őket, ugatott és harcolt, egyre jobban és jobban kimerült, míg végül földre zuhant, és meghalt. Az isteni látásnak ilyen a természete, hogy minden lényt ugyanannak a valóságnak a részeként lát, és így a jnani (felébredett személy) azt gondolja: „Mindenki én magam vagyok. Magamat látom mindenhol, amerre nézek.” Az egó ezzel szemben olyan, mint a kutya. Másokat különállóként és potenciális ellenségnek lát. Az elkülönültség érzése félelmet teremt, ami agresszióhoz vezet. Nincs béke az egó számára, vagy egy olyan világ számára, amelyben az egó dominál.

12.13 „Miután rátalálsz önmagadra, a testet valótlannak ismered fel.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Rátalálni önmagadra, végül is annyi, mint ismerni önmagadat, és ismerni önmagadat annyi, mint tudni, mi nem vagy. Nincs semmilyen konkrét formád. Te nem vagy a test, amivel most azonosulsz. Minden forma benned jelenik meg, egy folyamatos áradatként: mindenféle gondolatok, érzések, érzékszervi észlelések, a mozgás, és a mozgás hiánya. Tested tapasztalása nem egyetlen „dolog” tapasztalása, hanem e különböző észleletek áradatának a tapasztalása, amelyek mindegyike a tudatodban történik. Így látod a testet a megértés után, és ez szabaddá tesz tőle.

12.14 „A felébredett számára minden Egy. Nincs kettősség.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Sok keresőnek saját elképzelései vannak arról, hogy mit is jelent felébredni. De mit is jelent valójában a felébredés? Először is, az ilyen személy számára nincs kettősség. Minden Egy. Néhányan viszont azt képzelik, hogy Egység egyfajta permanens misztikus látomás, amely során az ember automatikusan behatol a dolgok lényegébe, olvas az elmében, látja más népek múltbeli életét, és így tovább. A valóság sokkal egyszerűbb és prózaibb. Felébredettnek lenni természetes, és normális. Az egó az, amely természetellenes és abnormális. Ezért, amikor a felébredés bekövetkezik, az, aki számára ez megtörténik, egyszerűen visszatér a normális állapotába. A létezés érzése tekintetében az elkülönült individuum helyébe az egyszerű létezés érzése lép. A felébredésnek a döntő tényezője annak egyszerűsége. Valójában nincs benne „semmi különös”. Semmi sem egyszerűbb és egyértelműbb, mint a valóság. Pontosan ezért siklik át felette a figyelmünk. Gyakran előfordul, hogy az emberek olyasvalamit keresnek, amiről azt képzelik, hogy az valami különleges kell, hogy legyen – valamilyen megsemmisítő erejű kinyilatkoztatás, vagy egy olyan mélyen gyökerező December: A felébredett személy | 159

felébredés, amely valamilyen bizonytalanul hosszú időre meghosszabbodik. De minden ilyen koncepció a dualitás birodalmába tartozik, miközben valóság teljesen más. De hogyan is lehetne a valóságot fogalmak révén megismerni? Mindaz, amit az emberek Egységnek képzelnek, téves. Az Egység egyszerűen az, ami.

12.15 „Csupán a megszabadult ember szűnik meg aggódni az evilági élet miatt. Külsőleg és belsőleg a teljesség, a megingathatatlan elégedettség jellemzi.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Amikor Ő, a Mester, Ővé tesz téged, ki marad, aki bármi miatt nyugtalankodna? Szó szerint nincs miért aggódni. Egy felébredett személy számára aggódni azt jelentené, hogy újra elfogadna egy egész sor téves feltevést, és újra hinne azokban. Természetesen, nem fog ilyesmi megtörténni. Ezért marad távol mindenféle aggódás, a legcsekélyebb aggodalomtól kezdve, a halálfélelemig. Elégedettség van jelen, ami a létezéssel magával azonos tapasztalat. Az Én ráébredt önmagára, és egyszerűen, tiszta tudatosságként él. Miért ébred rá önmagára az Én? Azért ébred rá önmagára, hogy továbbra is keresőként éljen, egy apró kreatúraként, aki félelemmel vegyes hívője a valóság nagy rejtélyének? Nem! Azért ébred önmagára, hogy Énként, Istenként élje ezt az életet. Az Úr felmegy az Ő trónjára, és élvezi ezt a világot, mint az Ő saját teremtését. Csak az élvezetnek ez a pillanata az, ami valóságos és élő. A megszabadult tudatában van annak, hogy ő micsoda, de nem érdekli, mivel tudja, hogy az Isteni Erő azon az egyetlen módon teszi a dolgokat megtörténtté, ahogyan azok megtörténhetnek.

12.16 „Csak hallgass, elmélkedj, meditálj, ezek a felébredett ismertetőjelei.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Miután minden kétség megszűnt, és megérted, hogy te Ő vagy, milyen tennivaló marad még hátra? Többé már nem „te” vagy az akarat központja, és így a cselekvés cselekvés nélkülivé válik. Az élet akaratmentessé válik. Felmerülhetnek vágyak a prarabdha karmával összhangban, vagyis a tendenciák még gyümölcsöt teremhetnek, de önmagadat azok felett állónak tudod. Mindaddig, amíg a test fennmarad, tanúja maradsz annak. A hallgatás, elmélkedés, meditáció természetes módon keletkeznek. Meg vagy elégedve a csendestárs szerepével, és figyeled Isten teremtését, ahogy játszik önmagával.


12.17 „Amint az Ént felismerted, semmi nem korlátozza a cselekvésedet.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A rabság fogalma megszorításokat, korlátozásokat foglal magában. Mi a természete a rabságnak? Az, hogy olyasvalaminek tartod önmagadat, ami nem vagy. Össze vagy kötözve a test-elmével való identifikáció által. A megszabadulás azt jelenti, hogy az identifikáció összetörik, és te az maradsz, ami valójában mindig is voltál. Nincs jelen az elme képzelődése által létrehozott megszorítás, mesterséges korlátozás. Most szabadságodban áll, hogy az Éned legyél, ami mindig is voltál, de nem tudtál róla. Az egó azt hiszi: „a felébredés után nincsenek megszorítások, tehát pontosan azt csinálhatok, amit akarok”. Az egó mindig is így gondolkodik. Hogyan érthetné meg, hogy ő maga a megszorítás, amit el kell távolítani a megszabadulás révén? Tehát amikor Srí Siddharameshwar Maharaj azt mondja, hogy nincsenek megszorítások a cselekvésedben, úgy érti, hogy mentes vagy az én központú vágy terhétől, az annak való ellenállástól, ami van, és a nem-elfogadástól. Ezek a valódi megszorítások és korlátozások, amelyek megakadályoznak téged a szépség és a tiszta lét egyszerűségének az élvezetében.

12.18 „A felébredett személy tudja, hogy egyedül az Én valóság, és hogy minden más csak gondolatok játéka.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Ahhoz, hogy megszilárdulj és megbízz a valóságban, nélkülözhetetlen, hogy az Ént a valóságnak ismerd, és minden mást valótlannak. A valóság azért kerüli el a figyelmünket, mert annyira egyszerű, annyira nyilvánvaló. Sokan valami mást várnak. Amikor meglátod a valóságot, annak minden egyszerűségében, elcsodálkozol, hogy az mennyire egyszerű. Ahhoz a tapasztalathoz hasonlítható, amikor leszállsz a vonatról egy hosszú út végén, amelyet aggodalommal telve utaztál végig, mert nem volt jegyed, körülnézel, hogy kinek kell fizetni. Meg vagy lepődve, hogy senkinek nem kell fizetni, senkinek nem kell köszönetet mondani. Nincs viteldíj. Az utazás ingyenes volt! Most már tudod, hogy bármelyik vonatra felszállhatsz, és akárhová elutazhatsz, korlátozás nélkül.

12.19: „A valódi spirituális tudás ismertetőjele, hogy az ember minden kétségtől mentes.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A kétség azt jelenti, hogy nem vagy benne biztos, hogy valami igaz. Például, kétséged támadhat: „Hogyan lehetnék én Ő, a valóság?” Jelen van egy nyugtalanító érzés, hogy valójában ez nem lehet igaz. Még Mesterbe vetett hit sem lehet elég ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassa a kétséget, és örökre elcsendesüljön. Mindaddig, amíg kétségek vannak, tudatlanság van jelen, mert kétely és tudatlanság lényegében egyazon dolog. Ezért mondja itt Sri December: A felébredett személy | 161

Siddharameshwar Maharaj, hogy a valódi megértés jele az, ha egyáltalán nincsenek kétségek. A felébredés a tudatlanság megsemmisülését jelenti. Ezt követően nincs lehetőség kétség felmerülésére. A kétség forrása, amely az egóként való elkülönült létezés hamis gondolata, gyökerestől kiirtásra került. Már nem veti közbe magát, haszontalan kérdések feltevésével, és kíváncsiskodással: „ez valóban igaz lehet?” Csak mindenféle kétségtől mentes, tiszta látás van jelen.

12.20 „Időzz létezésedben, vagyis az Én-természetben.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Nincs szükség semmiféle tanulásra, az Énre való ráébredést követően. A spirituális könyveket, amelyek megértésével viaskodtál, amikor kereső voltál, soha többé nem kell tanulmányozni. Felébredés előtt nem tudtad helyesen értelmezni azokat, felébredés után pedig semmi hasznukat nem veszed! Nem kell mondogatnod önmagadnak: „én vagyok Ő, én vagyok az Én”, mert pontosan tudod. A létezésed a te tudásod. A továbbiakban nincs haszna számodra a „spiritualitásnak”. Aki az utazás végére ért, nincs szüksége többé a térképre, vagy az utasításokra, hogyan juthat el oda. De mégsem tudod egyszerűen hagyni elmédet, hogy sodródjon, és oda vándoroljon, ahová akar, mint egy rossz cseléd. Mindaddig, amíg a test fennáll, az elmének felfedett léte szilárd kontemplációjában kell maradnia.

12.21 „Még ha felébredetté vált is valaki, az Én elhagyásakor össze fog zavarodni.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) A világegyetemben működő törvények egyike az entrópia törvénye. E törvény kimondja, hogy minden zárt rendszer az egyre nagyobb rendezetlenség felé tendál. Ezen elvnek az elmére való alkalmazása azt jelenti, hogy fegyelem híján az elme véletlenszerű asszociációs mintáinak a száma egyre inkább növekszik. Egyszerűen fogalmazva ez azt jelenti, hogy ha nem tartod elmédet fókuszáltan, akkor rendezetlenné fog válni. Ez a törvény a felébredés után is érvényes az elmére. Akár aspiráns valaki, akár Mester, továbbra is éber kell, hogy maradjon. Sri Neem Károli Baba idevágó mondása: A szent tekintete mindig a legfelsőbb Énre összpontosul. Ahogy tudatában van önmagának, a szentség abban a percben elveszett.


12.22 „Egynek lenni saját természeteddel, ez a fő követelmény a felébredett személy számára.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az aspiráns számára a felébredett személy azért hasznos, mert ő egy élő példája az Énnek. Te is az vagy, de nem tudod ezt meggyőződéssel. A felébredett személy egy az ő saját valódi természetével. Amikor az ő jelenlétében ülsz, saját természetedet tapasztalhatod. Ez nem a miatt történik, amit ők csinálnak, hanem egyszerűen azért, mert az univerzális törvény szerint a hasonló a hasonlót vonzza. Igazából az egy valódi természetét tapasztalod; ez nem az aspiránshoz vagy a Mesterhez tartozik, hanem annak a jelenlétében van, látszólag, aki Azként él. Ez az egyszerű csendben lét a fő dolog, amit a felébredett személy „csinál”. Minden szóbeli tanítás abból a tiszta csendből jelenik meg.

12.23 „Mindezen káosz az illúzió káosza. Bármik is legyenek az objektumok, hagyd, hogy azok legyenek, amik.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Aki elérte a megértést és felismerte az Énnel való egységet, annak miért kell a világ illuzórikus formáiba avatkoznia? Némelykor van valamennyi karma, ami miatt a felébredett személy jól látható, és aktív szerepet vállal: csodákat művel, vallásokat alapít, illetve valamilyen más módon válik széles körben ismertté. Ezek az esetek valószínűleg csak a megvilágosodottak elenyésző kisebbsége számára bírnak jelentőséggel ezen a világon. A felébredés azt jelenti, megérted, hogy nincs minden megcselekedett cselekedetnek cselekvője. Ez a megértés nem egy aktív, célorientált életet ösztönöz, hanem inkább a passzív, szemlélődő létezést támogatja, azt az egyént, aki hagyja a világi objektumokat annak lenni, amik.

12.24 „A cselekvőség a Mayában nyugszik, a nem-cselekvőség pedig a Brahmanban.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az egó nézőpontjából a felébredett személy motiválatlannak, sőt lustának tűnhet. Valójában, ami azt illeti, ez egy többé-kevésbé helyes észlelés. Az Ashtavakra Gita azt mondja erről: Ki lustább a Mesternél? Ő még bajt is kerüli! Ez azt jelenti, hogy a felvilágosult személy megértette, hogy bármi történik a világban, ő valójában nem csinál semmit. Ez az egész Maya, a tudatlanság illúziója. Sri Siddharameshwar Maharajnak van egy története a hercegnőről, aki eldönti, hogy férjhez akar menni egy igazán lusta emberhez. Kifüggesztik a hirdetményt, és elkezdenek jönni az udvarló jelöltek az egész királyságból. Néhányan azzal December: A felébredett személy | 163

bizonyítják lustaságukat, hogy megtagadják a járást, és valaki más hátán vitetik magukat. Mások állandóan ásítanak, és minden lehetőséget megragadnak a lefekvésre. Sokféle módon megkísérelték tehát, hogy meggyőzzék a hercegnőt, hogy milyen lusták is ők. Végül egy fiatalember jelenik meg, aki egyszerűen csak odamegy a királylányhoz, és kijelenti, hogy jött, és feleségül veszi, mert ő igazán lusta. Az összes többi, aki a saját lustaságát próbálja bizonyítani, valójában nem is lusta. A valóban lusta ember természeténél fogva lusta, és nem érez hajlandóságot arra, hogy bármit is bizonyítson. Ilyen az, amikor tudod, hogy te vagy Brahman. Egyszerűen csak az vagy. Semmit nem kell tenned vele kapcsolatosan, és nem feltétlenül érzed bármilyen szükségét annak, hogy akár beszélj is róla, kivéve, ha erre kér valaki.

12.25 „A jnani számára teljességgel nyilvánvaló, hogy ő Brahman.” Srí Siddharameshwar Maharaj Amikor ébrenléti állapotban vagy, soha nem kell azt mondanod magadnak, hogy „életben vagyok”. Egyértelmű számodra. Ugyanilyen egyértelmű a Brahmannal való egység, a felébredett személy (jnani) számára. Azért van így, mert a felébredett személy számára az „én” érzése, amelyet korábban az egó hamis középpontjával azonosított, feloldotta önmagát, vissza, az igazi központba, amelyet Énnek nevezünk. Az egó semmivé vált, mert megértésre került annak irrealitása. A valódiságába vetett hit tartotta fenn. Amint ez a hit elengedésre került, az egó nem kapott támogatást, és így megszűnt kijelenteni önmagát. A tudatosság most az Énben állapodott meg, amely a valódi központ, ami körül minden forog, és ami nélkül semmi sem jelenhet meg.

12.26 „Tartsd meg a hitedet látatlanban, ami túl van az okság birodalmán.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Az idézet így folytatódik: „A jnanik ezt értik, és a maguk útját járják.” A felébredés bekövetkezése után, az élet egy másik szintre tolódik. A közönséges világi létezés úgy folytatódik, mint előtte, de valami hozzáadódott. Jelen van egy újfajta megértés, egy új tudatosság, amely az elmén túl létezik. Ez az újfajta megértés mindent egy másfajta perspektívába helyez. Amit hamisnak látsz, az hamis, és többé nem kevered össze azzal, ami igaz. Ehhez semmilyen erőfeszítésre nincs szükség. Csak látni kell, csak érteni kell. Így a felébredett személyek a maguk útját járják, nem aggódnak a világ miatt. Tudják, hogy a világ majd vigyáz magára.

164| December: A felébredett személy

12.27 „A szentnek az a jellemzője, hogy nem a szerint jár el, ami az eszébe jut.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Biztos lehetsz benne, hogy bármilyen gondolat jut a realizált személy eszébe, ő nem kötődik hozzá semmilyen módon. A tudatlanságban a gondolatokról azt feltételezed, hogy „az enyém”. Ha „én” dühösnek érzem magam, „én” nem habozok a dühöt kifejezni. „Én” érzem teljesen indokoltnak, hogy ezt megtegyem. Nem ez a helyzet a felébredett személy esetén. A gondolatok gondolatok. A semmiség hatalmas óceánjából, a kauzális testből merülnek fel, és oda térnek vissza. Ha egy gondolatnak ki kell fejeződnie egy adott pillanatban, akkor ki fog fejeződni. Ha nem kell kifejeződnie, akkor nem fog. Nincs olyan kényszer, hogy a vágynak megfelelően cselekedjen, vagy, hogy kifejezze a felmerülő gondolatokat, mert az Én nem azonosul az „én”-nel, amely a cselekvőség érzése.

12.28 „Aki megértette a nem-elme útját, annak nincs gondja. Ő mindig saját Énjében van elmerülve.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Néha megkérdezte: „Miért kerestek felébredést? Milyen értéke van annak?” Egyes keresők meg akarnak nyugodni, hogy származik némi öröm, némi boldogság a felébredésből, valami olyan, ami minden erőfeszítésüknek értelmet adna. Az ilyen keresők általában kiábrándító válaszokat kapnak, mert az Énre való ráébredés valójában nem jár semmilyen nyereséggel, vagy valami újnak a megszerzésével. Valójában ez a nem valódi elveszése, a tudatlanság feladása. A felébredés tapasztalata sokkal inkább megkönnyebbülés, mint boldogság. A boldogság teljes, hirtelen átélt tapasztalatokat hajlamosak vagyunk meglepőnek megítélni, mivel kirívó a különbség köztük, és az elme közönséges, inkább tompa állapota között. Másfelől, az a kereső, aki hosszú ideje követi az utat, és közelebb került a felébredéshez, már mentes a sok jelentéktelen aggodalomtól, és így, ha a végső megértés megérkezik, akkor lehet, hogy nem is tűnik olyan meglepőnek. Lehetséges, hogy valójában egy viszonylag kis elmozdulás következik be ezen a ponton. Bárhogyan érkezik, a végső megértés a gondok végét jelenti. Az elme nemelmévé változik, és így nincs többé semmilyen hamis központ, amely törődést és aggódást szenvedhetne el. A tudatosság visszafordul valódi középpontja felé, ahol önmagában merülve, saját létezésén elmélkedve marad.

12.29 „Aki megszilárdul saját Énjében, azt mondja, „mindent átható, teljes, és minden szívben benne rejlő vagyok.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Amikor az emberek lemennek a Gangeszhez, és rézkannákban vizet visznek vissza otthonaikba, nem tekintik a vizet elválasztottnak a folyótól, ahonnan az December: A felébredett személy | 165

származik. Istentisztelethez használják, és számukra Ganga Istennőt jelenti, mint ahogy maga folyó is. Ez az a helyes hozzáállás, amit a tudat felé is fenn kell tartani. Az individuális tudatosság, amelyet minden ember érez a szívében, ugyanolyan, mint az egyetemes tudatosság, amely mindent átjár. Egyáltalán nincs különbség. „Mindent átható” azt jelenti, hogy benne rejlik minden formában. Az individuális tudatosságok összességéből áll, éppen úgy, ahogy az erdő az egyedi fákból összeáll. Valójában, az „individuális tudatosság” helytelen megfogalmazás. Csak egyetlen, osztatlan tudatosság van. A tudatlanság, rabszolgaság, abból a meggyőződésből áll, hogy az individuális tudatosság valójában elkülönült. A megszabadulás nem más, mint ezen a téves feltételezésen való átlátás.

12.30 „A felébredettnek egyáltalán nincsenek fogalmai vagy gondolatai.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Van egy történet egy emberről, akinek volt két fia. Az apa mindkét fiát elküldte egy távoli városba, bölcsességet keresni. Egy idő után hazatértek, és az apa megkérdezte tőlük, hogy mit tanultak az Igazságról. Az idősebb testvér sok szentírási szakaszt idézett apjának Brahman természetéről: hogyan jelent meg a világ a Maya hatalma révén, de anélkül, hogy hatással lett volna annak esszenciális Egységére, hogyan azonos mindenki Azzal, de nincs ennek tudatában, és így tovább, és így tovább. Amikor apja megkérdezte a fiatalabb fiút, mit tanult az igazságról, ő csak állt némán, úgy érezte, ha megpróbálna szavakban kifejezni valamit az Abszolút Igazságról, akkor a relatív igazság szintjére csökkentené azt. Ekkor az apa tudta, hogy ez a fia találta meg a bölcsességet, és valóban meg is értette. A csend a felébredett személy természetes állapota. Mindaddig, amíg az élet álma folytatódik, a csend tiszta tudatosságként létezik, amely tudatában van önmagának. Amikor az álom véget ér, a csend az Abszolútként marad, mindenféle tudatosság nélkül. Ez utóbbi állítás, logikus bár, de teoretikus. Semmit sem lehet mondani az Abszolút állapotáról, miután a tudatosság eltávozott. Csak azt a tudatosságot ismerjük, ami most itt van. Ez a tudatosságnak a természete. Ez a tudás. A születés, élet és halál egész élménye a tudásban, az elmében következik be. A felébredést követően ez látható, és világosan érthető, és így a tudás támasza, és a világ, amely megjelenik benne, felszabadul. Fogalmak, gondolatok, és az egész univerzum merülhetnek fel, és tűnhetnek el benne újra. Az Én nincs belevonódva ebbe, így nem érintett.

166| December: A felébredett személy

12.31 „A szent igazi jellemvonása, hogy nem tekinti a világot valódinak.” (Sri Siddharameshwar Maharaj) Van két madár egy fán. Egyikük állandóan repked, ágról ágra száll, eszi a gyümölcsöt, amely a levelek között terem. A másik csendben ül a fa csúcsán, és nem ízlel, vagy eszik gyümölcsöt. A felébredett személy olyan, mint a fa tetején ülő madár. Az ő vonatkozásában a világ nem valódi. Semmi más, mint egy hosszú álom. Nem vágyakozik az élet átmeneti örömeire, és így nem érinti őket. A felébredett személy ily módon, cselekvés helyetti nem-cselekvéssel, beszéd helyetti csenddel mutatja meg, hogyan kell élni ebben a világban.

December: A felébredett személy | 167

A Sri Ranjit Maharaj által használt kifejezések szójegyzéke A szójegyzék a legtöbb olyan kifejezést tartalmazza, amelyet Maharaj a beszédei során rendszeresen használt. A kifejezés fogalmának a meghatározását egy olyan idézet követi, amelyből látható, hogy a szót vagy kifejezést milyen szövegkörnyezetben – kontextus – szokta használni. absolute | abszolút: a tudást és a tudatlanságot, és minden kettősséget megelőző végső valóság. Lásd még: final reality | végső valóság, He | Ő, Parabrahman. Kontextus: "Te Ő vagy, az én nélküli, Abszolút valóság." address | cím: a Mester által átadott helyes tudás analógiája. Amint a helyes ismeret megérkezett, az aspiránsnak mennie kell, hogy birtokba vegye a házat, amely az Én. Kontextus: „Megkaphatod a címet, a Mester átadja neked, de ő nem mehet oda veled. Neked kell odamenni, és neked magadnak kell belépned.” aspirant | aspiráns: spirituális kereső, aki nem ismeri az ő valódi természetét, és aki bizonyos utat gyakorol, illetve követ. Kontextus: „A tudatlanság miatt mondod azt, hogy én Mester vagyok, és te aspiráns, de valójában te a valóság vagy!” awakening | felébredés: Lásd: realization | ráébredés. birth and death | születés és halál: fogalmak, amelyek a tudatlanságban merülnek fel. Lásd még: forgetting your Self | megfeledkezés az Énedről. Kontextus: „A tudatlanság miatt mondod: „Születtem, és meg fogok halni.” A test meghal, de te nem halsz meg.” body | test: a durva anyag ideiglenes takarója. Egy hosszú sorozat egy eleme. Kontextus: „Sok testet vettél már fel, és vetettél le. Miért aggódnál ezért a testért?” bondage | rabság: a fogalom, hogy „én” létezem, és nem vagyok szabad. Vesd össze: liberation | megszabadulás. Lásd még: seeking | keresés. 168 | Szójegyzék

Kontextus: „Senki sem vet téged rabságba. Te veted rabságba saját magadat.” Brahman: a tudás és a tudatosság mindent átható aspektusa. A relatív értelemben vett valóság. Vesd össze: Parabrahman. Lásd még: knowledge | tudás, power | erő. Kontextus: „A Brahman tudás.” causal body | kauzális test: a teljes gondolatmentesség birodalma, amelyből a gondolat felmerül, és amelybe visszasimul. A kauzális test tiszta tudatlanság vagy feledékenység. Azért hívják kauzális testnek, mert nélküle a gondolatok és tárgyak nem tudnak megjelenni, vagyis, szükség van a „semmi”-re annak érdekében, hogy legyen „valami”. Nyugodt, köszönhetően a háborgás távolmaradásának. Az egó ürességnek, vagy hiánynak tapasztalja. Lásd még: ignorance | tudatlanság, zero | nulla. Kontextus: „A kauzális testben, bármilyen gondolat bármikor felmerülhet.” consciousness | tudatosság: a tudás szinonimája. Maharaj nem sokszor használta. Lásd : knowledge | tudás. creator | teremtő: az erő, amely lehetővé teszi, hogy az elme neveket és formákat vetítsen ki. Lásd még: God | Isten, power | erő. Kontextus: „A tudás által történik minden. A tudás a teremtő.” die | meghalni: a tudatlanság végéhez érkezni, az Én-tudomás révén. Az egónak, mint akarat központnak a megsemmisülése. Kontextus: „Meghalni annyi, mint elfelejteni mindent. Míg élsz, halj meg ezen a módon.” doer | cselekvő: a képzeletbeli entitás, amit az egó varázsol elő, amikor azt mondja: „Én csináltam!” Kontextus: „A gondolkodásban testet öltő tudatlanság szerint te vagy a cselekvő.” doing | cselekvés: az egó által képviselt hamis fogalom, ami szerint ő a felelős azért, ami történik.

Szójegyzék | 169

Kontextus: „Egyszerűen meg kell szabadulnod a cselekvés fogalmától, amely bevésődésként van jelen elmédben.” doubt | kétség: a bizonyosság hiánya, amely akkor érvényesül, amikor az Éntudomás nincs jelen. Kontextus: „A kétség nem más, mint tudatlanság.” dream | álom: a tudatlanságban spontán keletkező képek és fogalmak, amelyeket aztán igaznak tekintünk. Kontextus: „Az élet nem más, mint egy hosszú álom.” duality | kettősség: az „én” és a világ többi részének az elkülönítése, ami akkor történik, amikor a testet tekinted Énnek. Ez a hamis elkülönültség érzés akkor tűnik el, amikor önmagadat az egyetlen valóságnak tudod. Lásd még: knowledge | tudás. Kontextus: „Te a kettősség folyománya vagy.” ego | egó: a koncepció vagy feltételezés, hogy az „én” elkülönült individuumként létezik. Az egó a megtestesült tudatlanság. Egó valójában nem létezik. Csupán képzelődés. Azonban, ha azt hiszed, hogy létezik, akkor létezik. Az ok és az okozat ugyanaz. Kontextus: „Az egó olyan, mint a meddő asszony fia. Nem létezik, mégis azt mondod: „Én csináltam.” final reality | végső valóság: a megnyilvánulatlan egység, amely önmagában nincs tudatában önmagának. A tudás révén szerez tudomást önmagáról. A végső valóságban a tudás megnyilvánulatlan állapotban van, és csak lehetőségként létezik. Lásd még: He | Ő, Parabrahman. Kontextus: „Az egyik oldalon az egész világ van. A másikon, a végső valóság.”

final understanding | végső megértés: annak megértése, hogy az „én” nem létezik, és ezért senki sincs, aki megért, és semmi sincs, amit meg kellene érteni. Kontextus: „A végső megértés az, hogy te nem létezel, és Ő mindig jelen van.” forgetting the mind | megfeledkezés az elméről: állapot, amelyben csak az egység tudata van jelen. Az egó és a világ nem valóságosak. Az elméről megfeledkezni azt jelenti, emlékezni az ember Énjére. 170| Szójegyzék

Kontextus: „Csak egy módja van, ezt elfelejted, és megismered Őt. Nincsenek rá szavak.” forgetting your Self | megfeledkezés az Énedről: a tudatlanság eredeti oka. Megfeledkezni az Énről azt jelenti, emlékezetben tartani az egót. Kontextus: „A tudatosság forrása magának a végső valóságnak az elfelejtése, vagy nem tudása.” God | Isten: a valóság megnyilvánító, vagy kreatív aspektusa, amely mindent áthat, és mindennek életet ad. Lásd még: creator | teremtő, power | erő. Kontextus: „Isten és az ő teremtése nem valóságosak, amikor a tudás kialszik.”

gold | arany: analógia a valóság vagy tiszta tudás mindent átható természetére. Mint ahogy nincsenek dísztárgyak arany nélkül (nincs forma az alapul szolgáló anyag nélkül), arany (anyag) nem nyilvánul meg forma nélkül. A szubsztancia tiszta tudás / egyetemes tudatosság / Brahman, de a szubsztancia önmagában nem egy dolog. Formán keresztül nyilvánul meg. Következésképpen az egész teremtés Brahman. Kontextus: „Minden dísztárgy semmi más, csakis arany.” grace | kegyelem: erő, ami által elfogadod a Mester tanítását. Az elme nem tudja kontrollálni ezt az erőt, és ezért látszólag egy magasabb szintről érkezik. Tulajdonképpen a saját ereje, a saját Énje az embernek. Az Én keresi Önmagát a keresőn keresztül. Kontextus: „Fogadd el, amit a Mester mond. Ez a kegyelem.” He | Ő: a valóság megnyilvánult aspektusa, a tiszta tudás vagy egyetemes tudatosság, amely a minden formában megjelenő szubsztancia. Lásd még: power | erő. Kontextus: „Értsd meg az erőt. Te vagy az erő. Te vagy Ő.” I | Én: az Én a végső valóság. Az egó azonban kisajátította az „én”-t, hogy arra a képzelt entitásra hivatkozzon általa, aminek önmagát tekinti. Kontextus: „Soha ne felejtsd el önmagadat. Te mindig vagy. De hamis módon az „én”-ként vagy feltüntetve.”

Szójegyzék | 171

ignorance | tudatlanság: képzeletbeli állapot, amelyet egy olyan hiedelem jellemez, amelyben nem létezik. Lásd még: ego | egó. Kontextus: „Az egó tudatlanság. Megértéssel tudod legyőzni a tudatlanságot.” illusion | illúzió: Lásd: ignorance | tudatlanság. Kontextus: „Bármi, ami tapasztalható, az illúzió.” kick | üt: az objektumokkal való identifikáció, amely miatt azok valóságosnak, és fontosnak tűnnek. Kontextus: „Azért mondod, hogy ez igaz, mert a tudatlanságra ütsz.” knowledge | tudás: az erő, a tudatosság, amely mindent átjár. A tudás a testben és az elmében, tévesen, mint az individuális létezés illúziója, mint személy van értelmezve, aki aztán egy tárggyá válik. Ez a hamis tudás a tudatlanságból merül fel, és nem más, mint a mula Maya, vagyis az eredeti illúzió. Amikor ez a tudás felmerül, korai gyermekkorban, és reggelente is, amikor a test és az elme „felébred”, az egész világ megjelenik. Mély alvásban, vagy a végső valóságban nincsen tudás. Lásd még: Brahman, power | erő, pure knowledge | tiszta tudás. Kontextus: „Ez a tudás te magad vagy, ezt meg kell, hogy értsd. Ekkor a világ teremtőjévé válsz.” liberation | megszabadulás: annak megértése, hogy soha senki nem volt rabságban. Vesd össze: bondage | rabság. Kontextus: „A rabság és a megszabadulás egyaránt az elme műve. Miért akarod a megszabadulást? Nincs rá szükség.” mahakarana body | mahakarana test: a tiszta tudás birodalma. Az önmagától ragyogó, vagy magától értetődő jelenlét. Én-tudomás. Ez az állapot akkor valósul meg, amikor az aspiráns megérti, hogy tudatában van a kauzális test semmiségének. Lásd még: pure knowledge | tiszta tudás. Master | Mester: felébredett személy, aki valós tényeket közöl az illúzióról és a valóságról. A Mester, aki egy másik emberi lénynek tűnik, rámutat arra a tényre, hogy az igazi mester az Én, és az nem más, mint az aspiráns.

172| Szójegyzék

Kontextus: „A Mester mindenütt van. Ő soha nincs távol tőled, te és ő egyek vagytok.” Maya: szanszkrit szó, jelentése „az, ami nincs”. Lásd: ignorance | tudatlanság. Kontextus: „Mondd, hogy ez nem igaz, akkor a tudás a végéhez ér, és az a Maya vége.” mind | elme: a finom szint, amelyen gondolatok jelennek meg. A gondolatok vagy az illuzórikus „én” gondolatai, vagy a Mester által adott helyes gondolatok lehetnek. Lásd még: thought | gondolat. Kontextus: „Az elme a te legnagyobb ellenséged, és a legjobb barátod.” name and form | név és forma: a világ illuzórikus aspektusai, a test és elme attribútumok, például, a születéskor felöltésre, és a halálkor levetésre kerülnek. Kontextus: „Csak a név és forma, amelyek illúzió, válnak semmivé.” no-mind | nem-elme: a csend és nyitottság állapota, amelyet megvalósítván, az elme elfogadja a helyes gondolatokat, és többé nincs az egó uralma alatt. Kontextus: „A valóság egység, nem-kettősség, nem-elme.” not true | nem valóságos: ráfilmezés (superimposition), megjelenés csupán, a mögöttes valóságon nyugvó létezés nélküli. Ami történik, minden megjelenés csupán, akár a tükörbeli tükörkép. A tükörkép nem a valóság, és így a valóság érintetlen marad, bármik jelenjék is meg. Lásd még: gold | arany. Kontextus: „A világ, amit látsz, nem más, mint a valóság tükörképe. Egy tükörkép nem lehet valóságos.” oneness | egység: a nem-kettősség állapota, amelyben nincs értelme az „én” és „a világ fennmaradó része” elkülönülésének. Vesd össze: duality | kettősség. Kontextus: „Csak egység van, így bármit látsz és észlelsz, az Ő.” Parabrahman: a végső valóság, amely Brahman, vagy tiszta tudás attributúmok nélküli aspektusa. Para jelentése túl, így Parabrahman a nem-viszonylagos Brahmant, vagyis az abszolútnak tekintett Brahmant jelenti. Szójegyzék | 173

Vesd össze: Brahman. Lásd még: final reality | végső valóság, He | Ő. Kontextus: "Parabrahman Ő, és Ő mindenütt jelen van." power | erő: mindent átható tudás, vagy univerzális tudatosság, amely a valóság nyilvánvaló aspektusa. Az ön-létezés érzése, amely a formát megeleveníti, akár a készüléket a rácsatlakoztatott elektromos áram. Lásd még: creator | teremtő, God | Isten, He | Ő. Kontextus: „Ha megérted, hogy te nem a test vagy, akkor te vagy az erő, amely benned van. Te vagy mindenütt.” pure knowledge | tiszta tudás: a tudás absztrakt, mindent átható aspektusa. Az elv, amely minden formát magában foglal. A tudás annak tiszta formájában tapasztalható a mahakarana testben, ami a tudatlanságnak még a nyomától is mentes. Lásd még: He | Ő, power | erő. Kontextus: „A tiszta tudás nem egó. A tiszta tudás Ő.” reality | valóság: Lásd: final reality | végső valóság. Kontextus: „A valóság nem állapot. A valóság állapotnélküli.” realization | felébredés: a valódi természet végső megértése. A lény maradandó változása, amely magában foglalja a megértést, hogy nem létezik „cselekvő”. A spirituális keresés felébredéssel végződik, mert megértésre kerül, hogy az ember mindig az volt, amit keres. Lásd még: Self-knowledge | Én-tudomás. Kontextus: „Ha fel akarsz ébredni, ki kell dobnod az elmét.” realized person | felébredett személy: az, aki megértette, hogy ő a valóság, és hogy semmi nem létezik rajta kívül. Lehet, hogy látszólag senki mástól nem különbözik, de belül teljesen meg van győződve a saját természetéről, és az a világé, és békében van, bárminek a szükséglete nélkül. Kontextus: „Igyekezz megérteni, amit a felébredett személyek mondanak. Ők azt mondják, hogy életükben soha semmit nem tettek.” sat-chit-ananda: a lét-tudás-teljesség, amely benne játszik mindenben, és élvezi önmagát a különböző formák összességén keresztül. 174| Szójegyzék

Lásd még: pure knowledge | tiszta tudás, power | erő. Kontextus: „A sat-chit-ananda mindenütt jelen van. Ez az eredeti mag.” screen | képernyő: az állandóság és egység eredeti állapota, a változatlan háttér, amely előtt a tárgyi világ színjátéka megjelenik. Lásd még: Self | Én. Kontextus: „A valóság mindig jelen van, olyan, akár egy képernyő. Képek jönnek és mennek, de a képernyőt ez nem érdekli.” seeking | keresés: az az állapot, amely a „rabságban vagyok, és ezért keresnem kell a megszabadulást” koncepcióval merül fel. Lásd még: bondage | rabság, liberation | megszabadulás. Kontextus: „Öld meg a keresőt! Semmit nem kell keresni.” Self | Én: (nagy S | nagy É): az örök szubjektum, minden dolog igazi természete. (Ugyanaz a szó a kis s | kis é esetén az egót jelenti.) Lásd még: final reality | végső valóság, Sel-fknowledge | Én-tudomás Kontextus: „A test nem az Én. Az elme nem az Én. A tudás nem az Én. A végső valóság az Én.” Self-knowledge | Én-tudomás: az abszolút meggyőződés, hogy én Ő vagyok, a valóság. Az ember valódi természetének az ismerete. Ez a tudás a keresés végét és a tudatlanság végét jelenti. Lásd még: realization | felébredés. Self realization | Énre ébredés: Lásd: realization | felébredés. sky | ég: a kauzális test vagy tudatlanság, amiből a tudás származik. Lásd még: causal body | oksági test, zero | nulla. Kontextus: „Az ég üres. Egy nagy ciklon érkezik az égből. Pusztítást végez, majd távozik.”

source | forrás: az állapot nélküli állapot vagy nem-elme állapot, ami a tudás és gondolkodás megjelenését megelőzi. Lásd még: final reality | végső valóság. Szójegyzék | 175

Kontextus: „Amikor önmagam forrásába térek, semmivé válok.” subtle body | finom test: az elme birodalma. supra-causal body | szupra-kauzális test: Lásd: mahakarana body | mahakarana test. thought | gondolat: felmerülő fogalom, kép, vagy meggyőződés. Nincs elkülönült gondolkodó. A gondolat maga teremti a gondolkodót. Kontextus: „Rossz és jó gondolatok jönnek és mennek benned. Nem maradnak. A gondolatok olyanok, akár a szél.” touch | érinteni: illúzióban valóságosnak tekintetni valamit, és azonosulni vele. Kontextus: „Megérinted a testet, és azt mondod, én ez vagyok.” understanding | megértés: belső átalakulás, ami akkor zajlik, amikor az aspiráns meglátja az igazságát a Mester tanításainak. A szívből eredő érzelmi erő, és az intellektusból eredő logika kombinációja. Kontextus: „Rossz megértés révén rosszabbá válsz. Helyes megértés révén jobbá válsz.” universal consciousness | egyetemes tudat: a személytelen, tiszta tudat, amely minden formában benne lakozik. Lásd még: power | erő, pure knowledge | tiszta tudás. Kontextus: „Amikor megérted, hogy te nem a test vagy, tudatosságod univerzálissá válik.” witnessing | tanúság: a tudás minősége a mahakarana tesben, amely látja az objektumokat, amelyek megjelennek, de nem azonosítja magát velük, illetve nem mondja, hogy „az enyém”. A végső valóságban a tanúság nem valóságos, mert az egységben nincs látó, és nincs látott. Kontextus: „Ha elfeledkezel a tanúságról, akkor nem maradsz meg, ellenkező esetben mindig jelen vagy. Az, akié a tanúság, mindig megmarad.” zero | nulla: a tudatlanság, és ami a tudatlanság révén észlelhető. Akármi van, az nem az egyetlen valóság. Semmi nem létezik. Lásd még: forgetting your Self | megfeledkezés az Énedről, ignorance | tudatlanság, Maya. Kontextus: „Felejtsd el önmagadat, ami azt jelenti, nulla, és aztán minden elkezdődik.” 176| Szójegyzék

Te Ő vagy. Kommentárok Sri Ranjit Maharaj tanításaihoz. magyarra fordította: nisargadattin

Recommend Documents