2017. január 25. Kapcsolat: New York Philharmonic: Katherine E. Johnson / +1 212 875 5700
[email protected] PS music: Peggy Schmidt & Simone Dollmann / +49 30 30875970
[email protected],
[email protected]
EURÓPA / 2017. TAVASZI TURNÉ ALAN GILBERT ÉS A NEW YORK-I FILHARMONIKUSOK 2017. MÁRCIUS 23. – ÁPRILIS 7. ALAN GILBERT KILENCEDIK ÉS EGYBEN UTOLSÓ NEMZETKÖZI TURNÉJA AZ EGYÜTTES ZENEIGAZGATÓJAKÉNT A KONCERTTURNÉ ÁLLOMÁSAI: KOPPENHÁGA, LUXEMBOURG, DÜSSELDORF, ESSEN, BUDAPEST, BÉCS, LONDON 1920 óta most ELŐSZÖR ÚJRA ANTWERPENBEN Fellépések HAMBURGBAN, az új ELBAI FILHARMÓNIÁBAN Az együttes harmadik „International Associates” rezidenciája a londoni BARBICAN CENTRE-ben Esa-Pekka SALONEN új gordonkaversenyének európai premierje YO-YO MA-val John ADAMS 70. születésnapjának megünneplése BARTÓK, BERLIOZ és MAHLER művei Oktató–ismeretterjesztő jellegű tevékenységek, többek között a „KONCERT KICSIKNEK” PROKOFJEV I. hegedűversenye FRANK PETER ZIMMERMANN, az együttes korábbi rezidens művészének előadásában MAHLER IV. szimfóniája CHRISTINA LANDSHAMER előadásában Az EURÓPA / 2017. TAVASZI TURNÉ támogatója a J.C. Flowers & Co. A Nagylelkű Támogatást Marie-Josée és Henry Kravis Nyújtotta. NEW YORK – Alan Gilbert zeneigazgató vezényli a New York-i Filharmonikusokat az együttes 2017. évi tavaszi, európai turnéján, 2017. március 23. és április 7. között. A kéthetes koncertkörút – amely Alan Gilbert számára a kilencedik és egyben utolsó nemzetközi turné lesz zeneigazgatói minőségében, a zenekar számára pedig a hetedik európai körút Gilberttel – tizennégy hangversenyből áll hét országban. A zenekar fellép Antwerpenben, Luxembourgban, Düsseldorfban, Essenben és Hamburgban, Budapesten, Bécsben, Londonban, valamint Koppenhágában. A koncertturné szólistái lesznek Frank Peter Zimmermann hegedűművész, a
New York-i Filharmonikusok Mary és James G. Wallach rezidensprogramjának korábbi résztvevője; Christina Landshamer szopránénekes; Yo-Yo Ma gordonkaművész; Frank Huang koncertmester; Sheryl Staples, első koncertmester helyettes (Principal Associate Concertmaster); Cynthia Phelps, első brácsás; valamint Carter Brey, első csellista. Az EURÓPA / 2017. TAVASZI TURNÉ támogatója a J.C. Flowers & Co. A turné fénypontjai közé tartozik Esa-Pekka Salonen – Marie-Josée Kravis rezidens zeneszerző – legújabb gordonkaversenyének európai premierje, amely a New York-i Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a Barbican Centre és a hamburgi Elbai Filharmónia közös felkérésére készült és amelyben Yo-Yo Ma játssza a szólót; John Adams The Chairman Dances (Foxtrot for Orchestra) és Harmonielehre, valamint Absolute Jest c. művei Frank Huang, Sheryl Staples, Cynthia Phelps és Carter Brey közreműködésével, John Adams 70. születésnapjának tiszteletére; Prokofjev I. hegedűversenye Frank Peter Zimmermann közreműködésével; Mahler IV. szimfóniája Christina Landshamer közreműködésével; valamint fellépések a hamburgi új Elbai Filharmóniában, amely 2017 januárjában nyitja meg kapuit. A New York-i Filharmonikusok 1920 óta most térnek vissza először Antwerpenbe, illetve 1968 óta Koppenhágába, amikor is Leonard Bernstein dirigálta a zenekart egy olyan műsorban, amelyben szerepelt többek között Berlioz Fantasztikus szimfóniája is – amelyet most Alan Gilbert is vezényel majd Koppenhágában. Az antwerpeni koncertet a Klara nevű belga rádiócsatorna élőben közvetíti. A budapesti és a koppenhágai koncerten pedig hangfelvétel készül, amelyet egy későbbi időpontban sugároz majd az MR3 Bartók Rádió, illetve a DR P2. Turnéjuk során a Filharmonikusok immáron harmadik alkalommal vesznek részt rezidencián a Barbican Centre-ben a központ „International Associates” kezdeményezésének égisze alatt. Három hangversenyük mellett a rezidencia alkalmat teremt a Filharmonikusok nevével fémjelzett oktató–ismeretterjesztő jellegű projektek megvalósítására is. Ilyen pl. a „Koncert Kicsiknek” (Very Young People’s Concert, VYPC) elnevezésű program, amely kamarazenekari felállásban ad elő válogatást Csajkovszkij Hattyúk tava c. művéből. Ez lesz az első alkalom, hogy a VYPC egy nemzetközi turné során is elhangzik. Emellett sor kerül az „Apró Zeneszerzők Műhelye” című programra is (Very Young Composers Workshop). A Filharmonikusok a Barbican Guildhall kreatív tanulás csapatának új „Ifjú Dalszerzők Kollektívája” (Young Songwriters Collective) elnevezésű, 14–18 éveseknek szóló programját is támogatja, amelyet részben éppen a New York-i Filharmonikusok „Apró Zeneszerző” projektjének mintájára találtak ki. Ez a projekt művésztanárok képzését szolgálja, illetve a közvetlen együttműködést ifjú komponistákkal. Amióta Alan Gilbert lett az együttes zeneigazgatója, nyolc nemzetközi koncertturnén, két belföldi turnén és tizenegy rezidencián kalauzolta végig a New York-i Filharmonikusokat, amelyek során 24 ország 49 városában léptek fel. A hangversenykörutakon szerephez jutott számos olyan kezdeményezés is, amelyet Gilbert honosított meg, ideértve színházi előadásokat, a CONTACT! „újzenei” („new-music”) sorozatot, valamint új zeneművek megrendelését, újszerű hangversenyprogramok összeállítását és különböző művészekkel való együttműködéseket. Zeneigazgatói tevékenykedésének legkiemelkedőbb momentumai az alábbiak voltak: a zenekar debütálása Hanoiban (Vietnam) és Abu Dhabiban (Egyesült Arab Emirátusok) 2009-ben;
Magnus Lindberg Kraft c. művének előadása a Volkswagen „átlátszó gyárában” (Gläserne Manufaktur) Drezdában 2013-ban, amelyet élőben közvetítettek az interneten; fellépés a Párizsi Filharmónia nyitó évadában 2015-ben; részben a New York-i Filharmonikusok felkérésére született mű, Eötvös Péter Senza sangue-jának világpremierje a Kölni Filharmóniában 2015-ben; Sztravinszkij Petruska c. balettjének előadása a Barbican Centre-ben 2015-ben, a Giants Are Small színtársulat által újragondolva; valamint azok a családi koncertek Tokióban, ahol a zeneigazgató a narrátor szerepébe bújva japánul mesélte el Benjamin Britten The Young Person’s Guide to the Orchestra (Fiatalok zenekari vezérkönyve) c. művét 2014-ben. „Ha az utolsó New York-i Filharmonikusokkal eltöltendő turnémra gondolok, elárasztanak az elmúlt nyolc év során tett utazásaink emlékei” – mondta Alan Gilbert zeneigazgató. „Büszkén emlékszem vissza az első turnémra, amely egyfajta történelmi és kulturális megmerítkezésre adott alkalmat Hanoiban és Abu Dhabiban; illetve emlékezetes koncertjeinkre Európa kulturális fővárosaiban. Mindig nagy örömmel tölt el a fogadtatás világszerte, amikor általunk szeretett zenét adunk elő. Ez a most következő koncertkörutunk műsorában is tükröződik, hiszen a repertoár Esa-Pekka Salonen rezidens zeneszerzőnk és John Adams legfrissebb műveitől a tradicionális mesterművekig mindent felölel, beleértve Mahlert is. Már alig várom, hogy ismét átélhessem a zenekar elhivatottságát és művészi tökélyét a turné koncertjeinek felfokozott légkörében.” „A 2017. tavaszi európai turné sok szempontból demonstrálja, hogy a Filharmonikusok egyfajta erőforrásként is működnek, és nemcsak otthon, hanem az egész világon” – mondta Matthew VanBesien elnök. „Ez a turné kiemelt szerephez juttatja Alan Gilbert egyedi műsorkombinációit és a művészekkel történő együttműködéseit; londoni rezidenciaprogramunk pedig kifejezi azon meggyőződésünket, hogy az utazásaink során jobban el kell mélyednünk egy-egy kultúrában, akár oktató–ismeretterjesztő projektjeinken keresztül is. Az idei turnén olyan kulturális fővárosokba térünk majd vissza, mint pl. Bécs, Antwerpen és Koppenhága, ahol a zenekar évtizedek óta nem lépett fel, a hamburgi Elbai Filharmóniai hangversennyel pedig ismét egy új hangversenyterem megnyitását ünnepelhetjük. Az Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok együttműködéséből származó energia és izgalom csak még erőteljesebb lesz ezen a – Gilbert számára a búcsút jelentő – turnén.” „Nagy örömmel köszöntöm a rendkívüli zeneigazgatói munkásságának utolsó hangversenykörútjára induló Alan Gilbertet. Amikor turnéra megyünk, mindig inspiráló a New York-i Filharmonikusokat Európa legnagyszerűbb koncerttermeiben hallani, és látni, hogyan reagál a közönség a briliáns zenekar előadására világszerte” – mondta Oscar S. Schafer igazgató. „Rendkívül hálásak vagyunk igazgatótestületünk tagjának, J. Christopher Flowers-nak és feleségének, Anne-nek, a turné létrejöttéhez nyújtott támogatásukért.” „A J.C. Flowers & Co számára megtisztelő, hogy támogathatja az EURÓPA / 2017. TAVASZI TURNÉt”– mondta Christopher Flowers, a vállalat alapító–vezérigazgatója, aki egyúttal 2001 óta tagja a New York-i Filharmonikusok igazgatótestületének is. „Cégünk tevékenységének nemzetközi jellege tökéletesen egybecseng a New York-i Filharmonikusok külföldi útjain betöltött kulturális nagyköveti szerepével. Rendkívül hálásak vagyunk, hogy ezt a dinamikus zenekart olyan sok európai fővárosba eljuttathatjuk.”
Művészek Alan Gilbert 2009 óta dolgozik a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatójaként. Nevéhez fűződik a Marie-Josée Kravis rezidens zeneszerzői program, a Mary and James G. Wallach rezidens művész, illetve társművész program, a CONTACT! újzenei („new-music”) sorozat, a NY PHIL BIENNÁLÉ, amely napjaink zenéjének felfedezéséről szól, valamint a New York Philharmonic Global Academy elnevezésű partnerségi háló olyan kulturális intézményekkel, amelyekkel együttműködve profi zenei karrierre készülő zenészek számára nyújtanak képzést, gyakran fellépéssel egybekötött rezidensprogrammal együtt. A Financial Times szerint Alan Gilbert „ötletes rezidens maestro–impresszárió”. Zeneigazgatóként eltöltendő utolsó évadában Alan Gilbert négy olyan koncertműsorral teszi fel az i-re a pontot, amelyek felvillantják mindazokat a témákat, műveket és zenészeket, amelyek és akik valamilyen szempontból sokat jelentenek a számára. Így „terítékre kerül” pl. Beethoven IX. szimfóniája, Schönberg Egy varsói túlélő c. műve, Wagner A Rajna kincse c. komplett művének hangversenyszerű előadása, valamint annak a kérdésnek a boncolgatása, hogy miként tud a zene pozitív változást gyakorolni a világra. A műsor további gyöngyszemei közt megtalálható három világpremier, Mahler IV. szimfóniája, Ligeti Mysteries of the Macabre c. műve és a Manhattan, amelynek zenéjét a filmmel párhuzamosan, élőben adnak elő. Gilbert elkíséri a zenekart a 2017. tavaszi európai turnéra, valamint a sanghaji és a Santa Barbara-i vendégszereplésre (rezidenciára) is. A múlt kiemelkedő momentumai voltak az alábbi nagysikerű előadások: Ligeti Le Grand Macabre c. operája, Janáček A ravasz rókácska c. operája, Stephen Sondheim Sweeney Todd c. műve Bryn Terfel és Emma Thompson szereplésével (2015-ben Emmy-díjra jelölték), valamint Honegger Jeanne d’Arc a máglyán c. oratóriuma Marion Cotillard vendégszereplésével; 28 világpremier; tisztelgés Boulez és Stucky előtt a 2016-os NY PHIL BIENNIÁLÉ-n; a Nielsen-projekt; Verdi Requiemje és Bach H-moll miséje; a 2001: Űrodü sszeia filmzenéje, amelyet élőben, a filmmel párhuzamosan adtak elő; Mahler Feltámadás szimfóniája a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás 10. évfordulóján; Alan Gilbert hegedűjátéka Messiaen Kvartett az idők végezetére c. művében; továbbá tíz világ körüli turné. Alan Gilbert, akit a Stockholmi Királyi Filharmonikusok a „conductor laureate” címmel tüntettek ki, és aki korábban a Hamburgi NDR Szimfonikus Zenekar első számú vendégkarmestere volt, rendszeresen vezényli a világ legrangosabb zenekarait. Ebben az idényben a legkiválóbb európai zenekarokhoz tér vissza, úgymint a lipcsei Gewandhaus, a Müncheni Filharmonikusok, az amszterdami Királyi Concertgebouw Zenekar és Santa Cecilia Nemzeti Akadémiájának Zenekara. Felvételt készít Beethoven összes zongorahangversenyéről az Academy of St. Martin in the Fields és Inon Barnatan közreműködésével, valamint ő vezényli Gershwin Porgy és Bess c. operáját a milánói Scalaban – első alkalommal dirigál majd itt színre vitt operát. John Adams Doctor Atomic c. operájával 2008-ban debütált nagy sikerrel a Metropolitan Operában; az erről készült DVD Grammy-díjat kapott. Messiaen Des Canyons aux étoiles (A kanyonoktól a csillagokig) c. zenekari művét pedig a Sante Fe-i Kamarazenei Fesztiválon vezényelte; az ott készült élő felvételt tartalmazó album nemrégiben jelent meg. Alan Gilbert a Juilliard School-on a Karmesteri és Zenekari Tanulmányok igazgatója, és egyben a William Schuman Zenei Tanszék vezetője. Ezen túlmenően az alábbi kitüntető címek birtokosa: a zene tiszteletbeli doktora (Curtis Institute of Music, 2010; Westminster Choir College, 2016); a Columbia Egyetem Ditson Karmesteri Díja (2011); az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia (American Academy
of Arts and Sciences) választott tagja (2014); a Foreign Policy Association nevű szervezet emlékérme Alan Gilbert kultúrdiplomáciai elkötelezettségéért (2015). A Francia Kultúrminisztérium 2015-ben az Officier de l’Ordre des Arts et des Lettres címmel tüntette ki, a New York-i Egyetem pedig 2016-ban Lewis Rudin-díjjal jutalmazta a New York városért végzett példamutató szolgálatáért. Frank Peter Zimmermannt generációjának egyik legkiemelkedőbb hegedűművészeként tartják számon. Zimmermann, akinek alázatos zenei hozzáállását, virtuozitását és nyitott szellemiségét mindenütt dicsérik, a világ összes jelentős zenekarával fellépett már az elmúlt bő három évtized alatt, és a világ legnevesebb karmestereivel dolgozott együtt. Számos koncertmeghívása során az összes híres hangversenyteremben és nemzetközi zenei fesztiválon megfordult Európában, az Egyesült Államokban, Ázsiában, Dél-Amerikában és Ausztráliában. A 2016–17-es évad legkiemelkedőbb momentumai között az alábbi zenekarokkal történő fellépéseit kell megemlíteni (zárójelben a karmesterek neve): a Bajor Állami Zenekar (Kirill Petrenko), a Bostoni Szimfonikus Zenekar (Jakub Hrůša), a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara (Yannick Nézet-Séguin), a Göteborgi Szimfonikus Zenekar (David Afkham), a Londoni Filharmónia (Juraj Valčuha és Rafael Payare), a Berlini Filharmonikusok (Alan Gilbert), a Finn Szimfonikus Zenekar (Hannu Lintu), a Francia Nemzeti Zenekar (Juraj Valčuha), a Berliner Barock Solisten, a Bambergi Szimfónia (Manfred Honeck), valamint a Bécsi Szimfonikus Zenekar (Jakub Hrůša). Frank Peter Zimmermann lelkes kamarazenész és önálló előadóművész. 2016 decemberében a Zimmermann Trióval indul hangversenykörútra Európában. Zimmermann mellett Antoine Tamestit hegedűművész és Christian Poltéra gordonkaművész alkotja ezt a vonós triót. Frank Peter Zimmermann számos díjnyertes, széles és változatos repertoárt felölelő CD felvétele elérhető az EMI Classics, a Sony Classical, a BIS Records, a Decca, valamint az ECM Records kínálatában. A művész az alábbi díjakkal büszkélkedhet: Premio del Accademia Musicale Chigiana, Siena (1990), Rheinischer Kulturpreis (1994), Duisburg város zenei díja (Musikpreis, 2002), továbbá a Németországi Szövetségi Köztársaság szövetségi érdemkeresztjének első fokozata (2008). Frank Peter Zimmermann a németországi Duisburgban született, ötévesen kezdett hegedülni, és tízéves korában adta első zenekari koncertjét. Valéry Gradov, Saschko Gawriloff, valamint Herman Krebbers tanítványa volt. A New York-i Filharmonikusokkal 1996 decemberében debütált Bruch I. hegedűversenyével az akkori zeneigazgató, Kurt Masur vezénylése mellett. A közelmúltban, 2016 januárjában Magnus Lindberg II. hegedűversenyének Alan Gilbert által vezényelt amerikai premierjén működött közre. Christina Landshamer német szoprán énekesnő a müncheni és a stuttgarti egyetemen diplomázott zene- és előadó-művészetből. A sokoldalú és nemzetközileg keresett koncert-, opera- és szólóénekesnő olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Ricardo Chailly, Stéphane Denève, Daniel Harding, Kent Nagano, Roger Norrington és Christian Thielemann. Christina Landshamer a tavalyi évadban debütált az USA-ban: a Lyric Opera of Chicago-ban Sophie-t alakította Richard Strauss A rózsalovag c. vígoperájában, majd az Ensemble MidtVest nevű zenekarral adott hangversenyeket a Carnegie Hall Weill-hangversenytermében. Idén visszatér a Manfred Honeck által dirigált Pittsburgh-i Szimfonikus Zenekarhoz, hogy előadja Mahler II. (Feltámadás) szimfóniáját, illetve két alkalommal is fellép a New York-i Filharmonikusokkal Alan Gilbert vezényletével, először Händel Messiásában (decemberben, ami egyben a zenekarnál való debütálását is jelenti), illetve Mahler IV. szimfóniájában (2017 márciusában), amelyben a zenekar 2017. tavaszi európai turnéja során is szerepel majd.
Ezen túlmenően fellép az NDR Elbai Filharmóniával is Thomas Hengelbrock vezényletével Haydn A teremtés c. oratóriumában az Elbai Filharmónia nyitó fesztiváljának részeseként, turnézik az Orchestre des Champs Elysées-vel Philippe Herreweghe karmesterrel Beethoven IX. szimfóniájával, valamint énekel a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral és Herbert Blomstedt karnaggyal J. S. Bach H-moll miséjében. Christina Landshamer diszkográfiájában megtalálható Haydn az Évszakok és A teremtés c. oratóriumai Philippe Herreweghe (PHI) vezényletével, Bizet Carmenje Simon Rattle-lel (CD és DVD az EMI Classics-ben), valamint Bach Máté passiója Riccardo Chailly-val (Decca). Zenei sokszínűségét különböző DVD-ken is megcsodálhatjuk: Haydn Élet a holdon c. művében (Concentus musicus/vezényel: Nikolaus Harnoncourt, Unitel Classica), a Máté passióban és Mahler IV. szimfóniájában (mindkettő a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral/vezényel: Riccardo Chailly, Accentus), valamint Mozart Varázsfuvolájában (Nederlandse Opera, az Opus Artéval). Idén adta ki első dalokat tartalmazó CD-jét Ullmann és Schumann műveivel, Gerold Huber zongorakíséretével. Yo-Yo Ma sokszínű gordonkaművészi karrierje arról tanúskodik, hogy folyamatosan új utakat keres a hallgatósággal való kommunikáció, valamint a művészi növekedés és megújulás iránti személyes vágyának megéléséhez. Yo-Yo Ma egyaránt fellép a világ különböző zenekaraival mint szólista, illetve ad önálló és kamarazenei esteket is. Diszkográfiája több mint száz albumból áll, amelyek közül 18 Grammy-díjat kapott. Yo-Yo Ma a Silkroad művészeti igazgatója. A Silkroad nevű szervezetet azért alapította, hogy kultúraközi előadásokat és együttműködéseket támogasson azon a találkozási ponton, ahol az oktatás, az üzlet és a művészet közösen formálja át a világot. Több mint 80 mű született már a Silk Road Ensemble felkérésére, amely minden évben turnéra indul. Yo-Yo Ma emellett Judson and Joyce Green kreatív tanácsadóként is dolgozik a Chicagói Szimfonikus Zenekar Negaunee Music Institute-jánál. Munkája során a zene transzformatív erejére fókuszál, és azon lehetőségek számát és palettáját igyekszik bővíteni, amelyeken keresztül a különböző közönségek a saját közösségükben élhetik át a zene örömét. Yo-Yo Ma Párizsban született kínai szülők gyermekeként, akik később családostól New York-ba költöztek. Négyévesen kezdett el csellózni, a Juilliardra járt, majd 1976-ban a Harvardon diplomázott. Számtalan díjban részesült: többek között az Avery Fisher-díj (1978), a Nemzeti Művészeti Érem (National Medal of Arts, 2001) és az Elnöki Szabadság Érem (Presidential Medal of Freedom, 2010) birtokosa. 2011-ben a Kennedy Center is elismerte Yo-Yo Ma munkásságát (Kennedy Center Honors). Nemrégiben az Aspen Institute Kuratóriumának tagja lett. Nyolc amerikai elnöknek muzsikált már, legutóbb Obama elnök meghívására az 56. beiktatási ceremónia alkalmával. Yo-Yo Ma 1978 májusában játszott először együtt a New York-i Filharmonikusokkal, amikor is Beethoven Hármasversenyét adták elő Yefim Bronfmannal és Shlomo Mintzcel, Alexander Schneider vezényletével. Legutóbb 2015 februárjában lépett fel az éves kínai újévi koncerten és gálán, ahol Long Yu vezényelt. Frank Huang 2015 szeptemberében csatlakozott a New York-i Filharmonikusokhoz, mint koncertmester (Charles E. Culpeper Szék). A Walter W. Naumburg Alapítvány 2003-as Hegedűversenye és a 2000-es Hannoveri Nemzetközi Hegedűverseny első helyezettjeként jelentős karriert futott be, mint hegedűvirtuóz. Amióta 11 éves korában fellépett a Houstoni Szimfóniával egy országszerte sugárzott hangversenyen, számtalan zenekarral játszott együtt szerte a világon: többek között a Cleveland Orchestra-val, a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, a Saint Paul Chamber Orchestra-val, az Indianapolisi Szimfonikusokkal, az NDR Rádió Filharmonikus Zenekarával Hannoverben, az Amadeus Kamarazenekarral és a Genoa Orchestra-
val. Szerepelt az alábbi műsorokban is: Performance Today (NPR), Good Morning America (ABC) és American Morning (CNN) Paula Zahnnal. Fellépett a Wigmore Hallban (London), a Salle Cortot-ban (Párizs), a Kennedy Centerben (Washington, D.C.), valamint a Herbst Theaterben (San Francisco), illetve egy második önálló hangversenyt adott az Alice Tully Hall-ban (New York), amelynek műsorában a világon először csendült fel Donald Martin Szonáta szólóhegedűre c. műve. Frank Huang első kereskedelmi forgalomba kerülő hangfelvételét – amelyen Schubert, Ernst, Schoenberg és Waxman fantáziái is hallhatók – a Naxos adta ki 2003ban. 15 éves kora óta jelentős sikereket ér el a különböző versenyeken, és az elsők között végzett a Premio Paganini Nemzetközi Hegedűversenyen és az Indianapolisi Nemzetközi Hegedűversenyen. További eredményei közt meg kell említenünk a Kingsville-i Nemzetközi Versenyen, az Irving M. Klein Nemzetközi Versenyen és a D’Angelo Nemzetközi Versenyen szerzett aranyérmét. Szólókarrierje mellett Frank Huang a kamarazenélés lelkes híve. Fellépett a Marlboro Zenei Fesztiválon, a Ravinia Steans Institute-ban, a Seattle-i Kamarazenei Fesztiválon és a Caramoor Fesztiválon. Rendszeresen részt vesz a “Musicians from Marlboro” turnékon, a Lincoln Központ Kamarazenei Társasága pedig a nagy presztízsű CMS Two program tagjai közé választotta. Mielőtt a Houstoni Szimfóniához csatlakozott volna koncertmesterként 2010-ben, Frank Huang a Grammy-díjas Ying Quartet első hegedűse, illetve az Eastman School of Music tanári karának tagja volt. Diplomáját a Music Academy of the West-en szerezte, amely most már a New York-i Filharmonikusok Global Academy programjának partneriskolája. Jelenleg a Rice University Shepherd School of Music intézményben – amely szintén a New York-i Filharmonikusok Global Academy programjának partnere –, valamint a Houstoni Egyetemen oktat. A New York-i Filharmonikusoknál Frank Huang Vivaldi Négy évszak és Piazzolla A négy évszak Buenos Airesben c. művének előadásával, illetve irányításával debütált szólistaként, valamint Grieg Az utolsó tavasz c. művének irányításával 2016 júniusában. Ugyanabban a hónapban még egyszer játszotta Vivaldit és Piazzollát egy Filharmonikusokból álló kamarazenekar élén egy Staten Island-i ingyenes beltéri koncert alkalmával, a parkban tartott, Didi és Oscar Schafer által lehetővé tett ingyenes koncertsorozat részeként. Nemrégiben pedig szólistaként lépett fel Bruch I. hegedűversenyében, melyet Pablo Heras-Casado karmester vezényelt 2016. október–novemberben. Sheryl Staples hegedűművész 1998-ban csatlakozott a New York-i Filharmonikusokhoz mint első koncertmester helyettes (Elizabeth G. Beinecke Szék). Szólistaként 1999-ben debütált a Filharmonikusoknál Csajkovszkij Hegedűversenyével az akkori zeneigazgató, Kurt Masur karmesteri pálcája alatt. Azóta Mendelssohn, Mozart, Haydn, Bach és Vivaldi versenyműveinek tolmácsolója volt olyan karmesterek irányítása mellett, mint Alan Gilbert, Lorin Maazel és Colin Davis. Világszerte több mint 40 egyéb zenekarral lépett fel szólistaként, így pl. a Clevelandi és a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, a San Diegói és a Richmondi Szimfonikusokkal és a Louisianai Filharmonikusokkal. Korábban a Cleveland Zenekar másod-koncertmestereként, illetve a Pacific Szimfonikusok és a Santa Barbara Kamarazenekar koncertmestereként tevékenykedett. Sheryl Staples gyakran lép fel kamarazenei felállásban a New York környéki hangversenytermekben, köztük az Avery Fisher Hall-ban, a Merkin Concert Hall-ban, a 92. utcai Y-ban és a Metropolitan Művészeti Múzeumban. Játszott kamarazenét amerikai nagyköveteknek Londonban, Párizsban, Berlinben, Pekingben és Hong Kong-ban. 2013-ban turnézott Mexikóban, Brazíliában és Chilében. Sheryl Staples az alábbi kamarazenei fesztiválokon is részt vett: La Jolla, Boston, Salt Bay, Santa Fe, Mainly Mozart és Aspen. A Santa Fe-i Kamarazenei Fesztivál három Stereophile CD-jén is szerepel. Jelenleg a Juilliard oktatói gárdájának tagja;
zenekari karrierre vágyó hallgatókkal dolgozik együtt. Sheryl Stapes és férje, Barry Centanni ütős mutatta be először William Kraft Concerto a Tre című zongorára, hegedűre és ütősökre komponált versenyművét (amelyet kifejezetten nekik írt) a Martha’s Vineyard-i Kamarazenei Társaság nyári fesztiválján (a műről 2008-ban az Albany Recordsnál készült kereskedelmi célú felvétel), valamint David Sampsons Black River Concerto c. művét szóló hegedűre, ütősökre és zenekarra a Montclairi Állami Egyetemi Szimfonikusokkal 2011 áprilisában. Sheryl Staples hangszere a „Kartman” Guarneri del Gesu (1728 körül), amelyet korábban egy magángyűjtőtől, Peter Mandelltől kölcsönöztek, de most már a New York-i Filharmonikusok gyűjteményét gazdagítja. Egyik legutóbbi szereplése 2014 novemberében történt Mozart Sinfonia concertantejében Cynthia Phelps első brácsással Jaap van Zweden karmester vezényletével, 2015 júliusában pedig Alan Gilbert vezényletével játszott a zenekar Bravo! Vail nyári rezidenciaprogramja során. Cynthia Phelps a New York-i Filharmonikusok első brácsása (Mr. és Mrs. Frederick P. Rose Szék). A zenekarban játszott szóló szerepeinek gyöngyszemei között megtalálhatók az együttes 2006-os, a Generali által szponzorált olaszországi turnéja során kapott szerepek, a Mozart Sinfonia concertante-jében való játéka 2010-ben és 2014-ben (az utóbbi Jaap van Zweden karmester pálcája alatt), valamint Sofia Gubaidulina Two Paths c. műve, amely a zenekar felkérésére készült kifejezetten Cynthia Phelps és a New York-i Filharmonikusok első brácsása, Rebecca Young számára. A darab premierjére 1999-ben került sor; turnéjuk során, illetve New York-ban ismét műsorra tűzték, legutóbb 2011-ben. Szólistaként lépett fel emellett a Minnesota Orchestra-val, a San Diego-i Szimfonikusokkal, az Orquesta Sinfónica de Bilbao-val és a Hong Kong-i Filharmonikusokkal. Cyntia Phelps koncertezik a Lincoln Központ Kamarazenei Társaságával (Chamber Music Society of Lincoln Center), a Jupiter Chamber Players-zel, valamint szerepel a Santa Fe-i, a La Jolla-i, a Seattle-i, a Chamber Music Northwest és a Bridgehamptoni Fesztiválon. Fellépett a Guarneri, a Tokyo, az Orion, az American, a Brentano és Prague Quartets nevű zenekarokkal, valamint a Kalichstein-Laredo-Robinson Trióval. Önálló hangversenyeket is adott a legnagyobb európai zenei fővárosokban és az USA-ban. Alapító tagja a Les Amies nevű kamaraegyüttesnek, amely egy fuvolából, egy hárfából és egy brácsából álló formáció, és amelyet Nancy Allennel, a New York-i Filharmonikusok első hárfásával és Carol Wincenc fuvolaművésszel alapított. Cynthia Phelps első díjat nyert mind a Lionel Tertis Nemzetközi Brácsaversenyen, mind pedig a Washingtoni Nemzetközi Vonósversenyen, emellett pedig a Pro Musicis nemzetközi díj birtokosa. Utóbbi filantróp szervezet égisze alatt szólistaként szerepelt New York-ban, Los Angeles-ben, Bostonban, Rómában és Párizsban, továbbá fellépett börtönökben, kórházakban és drogrehabilitációs központokban szerte a világon. Hangfelvételét (Air, Arabesque fuvolára, brácsára és hárfára) Grammy-díjra jelölték. Az alábbi rádió- és tévéműsorokban szerepelt: Live From Lincoln Center (PBS); St. Paul Sunday Morning (NPR); Radio France; az olasz RAI és a bostoni WGBH. Cynthia Phelps a Juilliard School és a Manhattan School of Music oktatói gárdáját erősíti. Házastársa Ronald Thomas csellóművész. Cynthia Phelps Mozart Sinfonia concertante c. darabjával debütált szólistaként az akkori koncertmester, Glenn Dicterow mellett 1993 márciusában, az akkori zeneigazgató, Kurt Masur vezényletével. Legutóbbi szólófellépésére 2016 novemberében került sor Julia Adolphe Unearth, Release c. hegedűre és zenekarra írt, részben a New York-i Filharmonikusok felkérésére komponált versenyművének New York-i premierjén, ahol Jaap van Zweden vezényelt. Carter Brey 1996-ban nyerte el a New York-i Filharmonikusok első gordonkás pozícióját (Fan Fox és Leslie R. Samuels Szék). Szólistaként 1997 májusában debütált a zenekarral:
Csajkovszkij Rokokó variációit adta elő az akkori zeneigazgató, Kurt Masur vezényletével. Azóta is minden idényben szerepel szólistaként. Fellépett a Bach-variációk: Filharmóniai Fesztivál során is, ahol két alkalommal adta elő a Bach összesen hat csellószvitjéből álló ciklust. Nemzetközi rivaldafénybe 1981-ben került, amikor díjazott lett a Rosztropovics Nemzetközi Csellóversenyen. Elnyerte a Grigorij Pjatyigorszkij-emlékdíjat, az Avery Fisherkarrierösztöndíjat, a Young Concert Artists nevű New York-i nonprofit szervezet Michaels-díját és egyéb kitüntető címeket. Ő volt az első olyan zenész is, akinek odaítélték az Amerikai Művészeti Tanács (Arts Council of America) előadó-művészeti díját. Carter Brey az Egyesült Államok szinte összes jelentős zenekarával fellépett már szólistaként, olyan kiemelkedő karmesterek pálcája alatt, mint pl. Claudio Abbado, Szemjon Bicskov, Sergiu Comissiona és Christoph von Dohnányi. Rendszeresen szerepelt együtt a Tokyo és az Emerson String Quartettel, valamint a Lincoln Központ Kamarazenei Társaságával (Chamber Music Society of Lincoln Center), illetve számos fesztiválon is fellépett, így pl. a Spoletói (az USA-ban és Olaszországban is), a Santa Fe-i és a La Jolla Kamarazenei Fesztiválon. Christopher O’Riley zongoraművésszel karöltve folyamatosan ad önálló hangversenyeket. Vele vették fel a Le Grand Tango: Music of Latin America c. korongot is, amely dél-amerikai és mexikói műveket gyűjt csokorba a Helicon Records gondozásában. Carter Brey Peabody Institute-ben végezte tanulmányait, ahol együtt tanult Laurence Lesserrel és Stephen Kates-szel, valamint a Yale Egyetemen, ahol Aldo Parisot hallgatótársa volt. Ugyanitt a Wardwell Fellow és a Houpt Scholar címek birtokosa volt. Gordonkája egy ritka J.B. Guadagnini darab, amely 1754-ben készült Milánóban. Carter Brey legutóbb Schumann csellóversenyét adta elő a Filharmonikusokkal Alan Gilbert vezényletével 2016 áprilisában–májusában New York-ban, valamint a 2016-os kaliforniai turné alkalmával. A New York-i Filharmonikusokról A New York-i Filharmonikusok vezető kulturális szerepet töltenek be New York városban, az Egyesült Államokban és a világon egyaránt. Az idei idény projektjeinek köszönhetően közel 50 millió zenerajongó kerülhet kapcsolatba a Filharmonikusokkal élő koncertek során New Yorkban és a világ körüli turnék és rezidenciaprogramok alatt, a digitális felvételsorozatoknak, illetve nemzetközi tévé-, rádió- és online adásoknak köszönhetően, valamint az együttes széleskörű ismeretterjesztő programjain és a New York-i Filharmonikusok Leon Levy Digitális Archívumán keresztül. A 2016–17-es szezonban a New York-i Filharmonikusok 175. születésnapjukat ünneplik, Alan Gilbert zeneigazgató számára pedig ez a búcsú éve. A zenekar 1842-es fennállása óta minden korban élen járt abban, hogy a legrangosabb zeneszerzőket kérte fel különböző művek komponálására, illetve be is mutatta őket – így pl. Dvořák Újvilág szimfóniáját, John Adams Pulitzer-díjas On the Transmigration of Souls (A lelkek átvándorlásáról) c. művét, amelyet a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadások áldozatainak ajánlott, valamint Magnus Lindberg II. zongoraversenyét is. A Filharmonikusok, akik az egész világon nagy hírnévnek örvendenek, 63 ország 432 városában léptek már fel – többek között úttörő jellegű európai turnéjukon 1930-ban, példa nélküli 1959-es körútjukon a Szovjetunióban, történelmi jelentőségű 2008-as látogatásukon az észak-koreai Phenjanban (ahol korábban még sosem járt amerikai zenekar) és Vietnam fővárosában, Hanoiban 2009-ben. A New York-i Filharmonikusok tudásukat megosztva is szolgálatot végeznek az együttes szorosabb közösségében, illetve szerte a világban. Az év során városszerte adott ingyenes hangversenyeiken – így pl. a Didi és Oscar Schafernek köszönhetően megvalósuló
parkbeli koncerteken – túl, a Filharmonikusok „Ingyenes Péntek”-eket és számos oktatási– ismeretterjesztő programot is kínálnak, köztük a méltán híres és régóta futó „Ifjak Koncertjét” (Young People’s Concerts) és a „Philharmonic Schools” nevű programot, amely egy személyes megtapasztaláson alapuló, „immerzív” tantermi program, amely több ezer New York-i diákot szólít meg. A zenekar egy „New York Philharmonic Global Academy” nevű együttműködési hálózatot is létrehozott a világ különböző pontjain található partnerekkel. Ez a program profi zenei karrierre készülő zenekari zenészek számára kínál képzést, gyakran fellépési lehetőséggel egybekötött rezidensprogramokkal együtt. Az első ilyen együttműködés a Sanghaji Szimfonikus Zenekarral és a Sanghaji Zenei Konzervatóriummal jött létre, és megalakult a Sanghaji Zenekari Akadémia. A Global Academy-partnerek között megtalálható a Santa Barbara-i Music Academy of the West, valamint a Shepherd School of Music a Rice Egyetemen. A New York-i Filharmonikusok – a legpatinásabb amerikai szimfonikus zenekar és a világon is az egyik legrégebbi ilyen formáció – több mint 2000 hangfelvételt készítettek 1917 óta, amelyek közül jó néhány Grammy-díjat nyert. Saját gyártású digitális felvételsorozatuk folytatódik a 2016–17-es idényben is. Alan Gilbert zeneigazgató 2009 szeptemberében kezdte meg működését az együttesnél, olyan 20. századi zenei óriások nyomdokában járva, mint pl. Leonard Bernstein, Arturo Toscanini és Gustav Mahler. J.C. Flowers & Co. A J.C. Flowers & Co. (a továbbiakban JCF) vezető magántőke-befektetési vállalat, amely tevékenyen vesz részt a globális pénzügyi szolgáltató szektorban. 1998-as alapítása óta a cég a társbefektetéseket is beleértve közel 15 milliárd dollárt fektetett be 46 portfólió cégébe 16 országban. A JCF befektetései a legkülönbözőbb típusú ügyleteket és iparágakat érintik, úgymint a bank-, a biztosítási és viszontbiztosítási szektort, valamint foglalkozik értékpapírokkal, pénzügyi szolgáltatásokkal, vagyonkezeléssel és speciális finanszírozással. A JCF által kezelt eszközök összértéke hozzávetőleg 6 milliárd dollár. A cégnek New Yorkban és Londonban vannak irodái. Több mint harminc év befektetői tapasztalattal a háta mögött az iparág egyik legkiemelkedőbb befektetőjének és tanácsadójának tartott alapító–vezető J. Christopher Flowers egy 15 fős befektetői szakemberekből álló csapat élén több mint éve bonyolítja le a legkomplexebb tranzakciókat többszörös gazdasági ciklusokon keresztül. A cég aktívan menedzseli a befektetéseit és azon fáradozik, hogy az ügyletek optimális strukturálása, működésjavító intézkedések és elkötelezett igazgatótestületi felügyelet révén értéket teremtsen. A JCF kapcsolt vállalkozásait több mint egy tucat ország joghatósága ismerte el pénzügyi befektetőként. *** Az EURÓPA / 2017. TAVASZI TURNÉ támogatója a J.C. Flowers & Co.
*** A nagylelkű támogatást Marie-Josée és Henry Kravis nyújtotta.
*** Esa-Pekka Salonen a Marie-Josée Kravis programban részt vevő rezidens zeneszerző. *** Citi – a New York-i Filharmonikusok kedvelt bankkártyája. *** Az Emirates a New York-i Filharmonikusok hivatalos légitársasága. *** A programok részben a New York Város Kulturális Osztálya által biztosított közpénzből, partnerségben a Városi Tanáccsal, a Nemzeti Művészeti Alappal (National Endowment for the Arts), valamint New York Állam Művészeti Tanácsával, Andrew Cuomo kormányzó és a New York-i Állami Törvényhozás támogatásával valósulnak meg. ###
EURÓPA / TAVASZ 2017 ALAN GILBERT ÉS A NEW YORK-I FILHARMONIKUSOK Koncertprogram A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Időpont március 23. csütörtök 20 óra március 24. péntek 20 óra március 25. szombat 20 óra március 26. vasárnap 17 óra március 28. kedd 19.30 március 29. szerda 19.30 március 31. péntek 19.30 április 1. szombat 14 óra
április 1. szombat 19.30
Helyszín Queen Elisabeth Hall Antwerpen Alan Gilbert, karmester Frank Peter Zimmermann, hegedű Philharmonie Luxembourg Luxembourg Alan Gilbert, karmester Frank Peter Zimmermann, hegedű Tonhalle Düsseldorf Düsseldorf Alan Gilbert, karmester Frank Peter Zimmermann, hegedű Philharmonie Essen Essen Alan Gilbert, karmester Christina Landshamer, szoprán Bartók Béla Nemzeti Koncertterem Budapest Alan Gilbert, karmester Christina Landshamer, szoprán Wiener Konzerthaus Bécs Alan Gilbert, karmester Christina Landshamer, szoprán Barbican Centre London Alan Gilbert, karmester Christina Landshamer, szoprán Milton Court Concert Hall Barbican Centre London Rebecca Young, házigazda Nancy Allen, hárfa Sharon Yamada, hegedű Vivek Kamath, brácsa Nathan Vickery, gordonka Amy Leffert, történetíró Marion Schoevaert, illusztrátor
Műsor John ADAMS: The Chairman Dances (Foxtrot for Orchestra) PROKOFJEV: I. Hegedűverseny BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia John ADAMS: The Chairman Dances (Foxtrot for Orchestra) PROKOFJEV: I. Hegedűverseny BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia John ADAMS: The Chairman Dances (Foxtrot for Orchestra) PROKOFJEV: I. Hegedűverseny BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára MAHLER: IV. Szimfónia
Barbican Centre London Alan Gilbert, karmester Frank Huang, Sheryl Staples, henegű
John ADAMS: Absolute Jest BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia
BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára MAHLER: IV. Szimfónia BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára MAHLER: IV. Szimfónia BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára MAHLER: IV. Szimfónia Koncert Kicsiknek PONCHIELLI / A. ROITSTEIN átiratában: Válogatás az Órák táncából a La Gioconda c. operából SULLIVAN: “I Am the Very Model of a Modern Major-General” a Pirates of Penzance-ből SULLIVAN: “Tit-Willow” a The Mikadó-ból, a szövegét R. Young írta CSAJKOVSZKIJ / J. Tokke átiratában: Válogatás a Hattyúk Tavából
Cynthia Phelps, brácsa; Carter Brey, gordonka április 2. vasárnap 19.30
Barbican Centre London Alan Gilbert, karmester Yo-Yo Ma, gordonka
április 3. hétfő 20 óra
Elbphilharmonie Hamburg Hamburg Alan Gilbert, karmester Yo-Yo Ma, gordonka Christina Landshamer, szoprán Elbphilharmonie Hamburg Hamburg Alan Gilbert, karmester Frank Huang, Sheryl Staples, hegedű Cynthia Phelps, brácsa; Carter Brey, gordonka DR Koncerthuset Koppenhága Alan Gilbert, karmester Christina Landshamer, szoprán DR Koncerthuset Koppenhága Alan Gilbert, karmester Frank Peter Zimmermann, hegedű
április 4. kedd 20 óra
április 6. csütörtök 19.30 április 7. péntek 19.30
John ADAMS: The Chairman Dances (Foxtrot for Orchestra) Esa-Pekka SALONEN: Csellóverseny (európai premier) John ADAMS: Harmonielehre Esa-Pekka SALONEN: Csellóverseny (német premier) MAHLER: IV. Szimfónia
John ADAMS: Absolute Jest John ADAMS: Harmonielehre
BARTÓK: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára MAHLER: IV. Szimfónia PROKOFJEV: I. Hegedűverseny BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia
A MŰSORVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK! Újdonságok – Legfrissebb hírek, videók, képek és sok más érdekesség
Fényképek igényelhetők a New York-i Filharmonikusok online hírszobájából, nyphil.org/newsroom/1617 vagy a +1 212 875-5700 telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen.
Kapcsolat: Simone Dollmann & Peggy Schmidt l Tel: +49 30 3087 597 -15 / -16 l
[email protected] /
[email protected]