Sorszám:
Tárgy: Előtemjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Tervezett döntés: Döntés:
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítása Dr. Földesi Szabolcs jegyző Zolnai Magdolna titkársági referens Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság 1 db határozat Egyszerű többségi, nyílt szavazással
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Mezőberény, Bélmegyer, Kamut és Murony Önkormányzatai szociális és gyermekjóléti feladatok ellátására létrejött megállapodása 2013. december 31. nappal hatályát veszti 2014. január 1-től a három település önkormányzata az étkeztetést önállóan, a családsegítő és a gyermek jóléti szolgáltatást, a házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását a Szeglialom Kistérség Töhbcélú Társulás keretei között fogják ellátni. Az ellátási terület változása miatt 2014. január 1-től a fenti feladatok ellátására a működési engedélyt módosítani szükséges. A kérelem benyújtásához szükséges a módosított Alapító Okirat, az S ZM SZ, és Szakmai Program. A helyettes szülői férőhelyek száma 4-ről 3-ra csökkent, ezzel a működési engedélyben szereplő ellátási terület Mezőberény város közigazgatási területére korlátozódott. A változás átvezetésre került az Alapító Okirathan és az SZMSZ-ben. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a módosított Alapító Okiratot, az SZMSZ-t, és Szakmai Programot hagyja jóvá. 2014. január 1-i hatálybalépéssel! Határozati javaslat: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Alapító Okirat, az SZMSZ, és Szakmai Program módosítását, valamint az előteijesztésben foglaltak szerinti egységes szerkezetű Alapító Okiratot jóváhagyja 2014. január l—i hatállyal. A Képviselő-testület felhatalmazza Siklósi István polgármestert, hogy az Alapító Okirat módosításáról szóló határozatot, valamint a módosítást és az egységes szerkezetű Alapító Okiratot a Magyar Allamkincstár részére küldje meg. Felelős: Siklósi István polgármester Határidő: intézkedésre azonnal Mezőberény, 2013. november 15. ‘
Zolnai Magddlna titkársági referens
Városi Ilumánsegítő és Szociális Szolgálat
5650 Miöhctny. iIi Gy. u. 1. TcI./iix: 66/5) 5-536 I’I.: 66/51 5-533: 66/515528 c—niai I I iinii,i czbciwy.hu: wh: www.hunian.mczobenny.hu -
7/ Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére
Tisztelt Képviselő—testület!
Mezőberény, lélmegyer, Kamut és Murony Onkormányzatai között szociális és gyermekjóléti feladatok elIára határozott időtartamra létrejött megállapodás 2013. december 31-vel veszti hatályát. A következő naptól kezdődően a három település önkormányzata az étkeztetést önállóan, míg a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást, a házi segítségnyújtást, és az idősek nappali ellátását a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás keretei között fogják ellátni. Az ellátási terüfetürik változása kapcsán az említett feladatok ellátására érvényes működési erigedélyünk 2014. január elsejével történő módosítását szükséges kérelmezni. Alapító Okirat, A kérelem benyújtásához szükség van intézményünk három dokumentumának Szei vezeti e Mukodese zahalyrat szakmai Program modoitasra melyf kEwrik sziveskedjenek a mellékletekben foglaltak szerint 2014. január O1-ei hatálybaléptetéssel jóváhagyni. Egyben a következő kéréssel fordulok a Tisztelt Képviselő-testület felé. Az egyik helyettes szülőiik -
—
elhalálozása következtében a helyettes szülői férőhelyek száma 4-ről 3-ra csökkent. Ezzel együtt a működési engedélyünkben szereplő ellátási terület beszűkült Mezőberény városra. A változás atve7etesre keruk az A!apito Okiratban es a Szervezeti es Mukodesi S7abalyzatban is, melyet szíveskedjenek jóváhagyni.
Mezőberény, 2013. november 15.
Köszönettel, coc(c C Kovács Edina igazgato
.‘
-
p 1 ..
-‘
1. sz. melléklet A Városi Humánse2itő és Szociális Szoliálat Alapító okiratát módosító okirat
A Városi Humánsegitő és Szociális Szolgálat Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2013. január 28. napján kiadott 17/2013.(I.28.) számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az áflamháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1.) Az alapító okirat 1.7 pont „A székhelyen kívüli további működési helye, telephelye: 5650 Mezőberény, Flősök útja. 3. 5650 Mezőberény, Luther u. 1. 5650 Mezőberény, Munkácsy u. 10. 5650 Mezőberény, Puskin u. 11. 5650 Mezőberény, Petőf u. 27. 5650 Mezőberény, Puskin u. 1. 5650 Mezőberény, Széchenyi u. 1. 5650 Mezőberény, Puskin u. 24. 5643 Bélmegyer, Petőfi u. 2. 5673 Kamut, Petőfi u. 47. 5672 Murony, Arany J. u. 8. 5650 Mezőberény, Győri János u. 14. helyébe az alábbi szöveg lép: A székhelyen kívüli további működési helye, telephelye: 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény, 5650 Mezőberény,
Hősök Útja. 3. Luther u. I. Munkácsy u. 10. Puskin u. 11. Petőfi u. 27. Puskin u. 1. Széchenyi u. 1. Puskin u. 2-4. Győri János u. 14.
2.) Az alapító okirat 1.8 pont Működési területe: a) Mezőberény Város közigazgatási területe, b) Önkormányzati társulási szerződésekben foglaltak alapján a Békési Többcélú Kistérségi Társulás települései közül Bélmegyer, Kamut, Murony, szociális és gyermekjóléti feladatok vonatkozásában társulási megállapodások szerint. c) Békési Többcélú Kistérségi Társulás települései (Doboz kivételével), valamint Gyomaendrőd, Hunya, Kétsoprony közigazgatási területe j elzőrendszeres házi segítségnyújtás tekintetében —
d) Ellátási szerződés alapján a gyermekek átmeneti gondozásának tekintetében (helyettes szülői hálózat keretében) Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony, Tarhos közigazgatási területe is. e) Támogatószolgáltatás ás gyermekek napközheni ellátásának tekintetében Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. 1) Egészségügyi alap- és szakellátás tekintetében Mezőberény ás Csárdaszállás közigazgatási területe. helyébe az alábbi szöveg lép: Működési területe: a) Mezőberény Város közigazgatási területe, b) Békési Többcélú Kistérsági Társulás települásei (Doboz kivételével), valamint Gyomaendrőd, Hunya, Kétsoprony közigazgatási területe jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tekintetében c) Támogatószolgálfatás ás gyermekek napközbeni ellátásának tekintetében Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. d) Egészségügyi alap- ás szakellátás tekintetében Mezőberény és Csárdaszállás közigazgatási területe.
3.) Az alapító okirat 3.6.5. pont Intézmény cyséei: 3.6.5. Háziorvosi alapellátás helyébe az alábbi szöveg lép: 3.6.5. Háziorvosi alapellátás (Győri János u. 14.)
4.) A 2013. január 28. napján kiadott alapító okirat záradéka helyébe az alábbi szöveg lép: Záradék Jelen alapító okirat 2014. január Ol-vel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Városi Humánsegítő ás Szociális Szolgálat 2013. január 28. napján kelt, 17/2013. (1.28.) számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete számú határozatával hagyta jóvá.
/2013. (XI.25.)
I
Az alapító okiratot módosító okirat 2014. január Ol-vel lép hatályba. Az alapító okiratot módosító okiratot Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete ../2013 .(XI .25.) Számú határozatával hagyta jóvá.
Mezőberény, 2013. november 14. Sikjósi István polgármester
2
A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat alapító okirata
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete, az ÁHamháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki. 1. A költségvetési szerv azonosító adatai: 1.1 Menevczése: a) Teljes neve: Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat
b) Rövidített neve: Humánsegítő Szolgálat 1.2 Törzsszáma: 342746 1.3 Statisztikai számjele: I 5342744-8730-322-04 1.4 Adószáma: 15342744-2-04 5650 Mezőberény, Juhász Gyula u. 1. sz. 1.5 Székhelye: 1.6 Létrehozásáról rendelkező első határozat száma: 24/1993. (XIl.1.) MÖK sz. rendelet 1.7 A székhelyen kívüli további működési helye, telephelye: 5650 Mezöberény, Hősök Útja. 3. 5650 Mezőberény, Luther u. 1. 5650 Mezőberény, Munkácsy u. 10. 5650 Mezőberény, Puskin u. 11. 5650 Mezőberény, Petőfi u. 27. 5650 Mezőberény, Puskin u. 1. 5650 Mezőberény, Széchenyi u. 1. 5650 Mezőberény, Puskin u. 2-4. 5650 Mezőberény, Győri János u. 14. 1.8 Működési területe: a) Mezőberény Város közigazgatási területe, b) Békési Többcélú Kistérségi Társulás települései (Doboz kivételével), valamint Gyomaendrőd, Hunya, Kétsoprony közigazgatási területe jelzőrendszeres házi segítségnyújtás tekintetében c) Támogatószolgáltatás és gyermekek napközbeni ellátásának tekintetében Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. d) Egészségügyi alap- és szakellátás tekintetében Mezőberény és Csárdaszállás közigazgatási területe.
1994. január 1. Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő testülete (5650 Mezőberény, Kossuth tér 1.) 1.11 Alapítói jogokat iyakorló szerve: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselőtestülete (5650 Mezőberény, Kossuth tér 1.) 1.12 Irányítási jo2ot ivakor1ó neve: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselőtestülete (5650 Mezőberény, Kossuth tár 1.) 1.13 Fenntartó me2nevezése: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselőtestülete (5650 Mezőberény, Kossuth tér 1.) 1.9 Alapításának éve: 1.10 Alapító szerve:
1.14 Típus szerinti besorolása Gazdálkodási besorolás alapjái: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 1.15 A költsé2vetési szerv költsévetésének vérehajtására szol2áló bankszámlaszám: 10402142-50494852-50541002 Többcélú, közös igazgatású költségvetési szerv 2. Típusa: 3. Intézmény ewyséiei: 3.1 Idősek Otthona demens betegek ellátása is (két tclephclyen:Juhász Gy. u. 1. Puskin u. 1.) 3.2 Alapszolgáltatási központ, amely ( Sztv. 57. (4) bekezdés szerinti) 3.2.1. étkeztetést, (Hősök útja 3.) 3.2.2. házi segítségnyújtást, (Hősök útja 3.) 3.2.3. idősek nappali ellátása, (Hősök Útja 3.) 3.2.4. jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, (hősök Útja 3.) 3.2.5. családsegítést (önálló szakmai program szerint), (Pctőfi u. 27.) 3.2.6. támogató szolgáltatást (Sztv. 65/C )‘ (Hősök Útja 3.) biztosít. 3.3.Gyermekjóléti szolgáltatás (önálló szakmai program szerint), (Petőfi u. 27.) 3.4 Bölcsődei ellátást nyújtó intézmény (Munkácsy u. 10.; Puskin u. 11.) 3.5 Nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása (helyettes szülői hálózat működletése)(Petőfi u. 27.) 3.6 Egészségügyi ellátást nyújtó intézmények 3.6.1. Védőnői szolgálat (Széchenyi u. 1.) 3.6.2. J 0 típusú diagnosztikai kislabor (Luther u. 1.) 3.6.3. Fizioterápia, gyógytorna (Puskin u. 2-4.) 3.6.4. Otthoni szakápolás (Hősök Útja 3.) 3.6.5. Háziorvosi alapellátás (Győri Jáios u. 14.) 4. A Városi Humánseítő és Szociális Szolgálat jogszabályban me2határozott közfeladata Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladatait a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. figyelembe vételével a társulási megállapodásban foglaltak szerint végzi. 4.1 Az intézmény TEÁOR szerinti főtevékenysége 8730
Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátás
4.2 Az intézmény TEÁOR és szakágazati besorolása és megnevezése: TEÁOR szerint Száma: Neve: Altalános járóbeteg-ellátás 8621 Szakorvosi járóbeteg-ellátás 8622 Laboratórium Fiziotherápia Otthoni szakápolás Egyéb humán-egészségügyi ellátás 8690 Védőnői szolgálat Iskolaorvosi ellátás
Szakágazati rend szerint Száma: Neve: (Ezen belül tevékenységek) 862101 Háziorvosi alapellátás 862200 Szakorvosi járóbeteg-ellátás Laboratórium Fiziotherápia Otthoni szakápolás 869000 Egyéb humán-egészségügyi ellátás Védőnői szolgálat Iskolaorvosi ellátás 9
8790
8730
Anya-, gyermek-, és csecsemővédelem (iskola egészségügyi ellátás) Egészségügyi ellátás egyéb feladatai 879060 Egyéb bentlakásos ellátás Helyettes szülőnél elhelyezettek ellátása (helyettes szülői hálózat működtetése) Idősek, fogyatékosok bentiakásos 873000 Idősek, fogyatékosok bentiakásos ellátása alapvető tevékenység ellátása szociális fogyatékosok szociális 881000 Idősek, fogyatékosok Idősek, (nappali nélkül bentlakás ellátása ellátása bentiakás nélkül ellátás) Bölcsődei ellátás 889110 ellátása Gyermekek napközbeni természetbeni 882201 Adósságkezelési szolgáltatás Önkormányzati ellátások 889900 Máshova nem sorolható egyéb Máshova nem sorolható egyéb szociális ellátás szociális ellátás Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Szociális étkeztetés Családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás Támogató szolgálat
Anya-, gyermek-, és csecsemővédelem (iskola egészségügyi ellátás) Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Egyéb bentlakásos ellátás
-
8810
8891 8822 8899
4.3. Alaptevékenysége szakfeladat szerinti besorolásban 2010. január 1-jétől
8419011 8621011 8690201 8690311 8690371 8690411 8690421 8730111 8730131 8790171 8810111 8891011 8892011 8899211 8899221 8899231 889924 1 8822011 8899251
Önkormányzatok és társulások elszámolásai Háziorvosi alapellátás Otthoni (egészségügyi) szakápolás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás (védőnők) Ifjúság egészségügyi gondozás (iskola-egészségügyi ellátás) Időskorúak tartós bentiakásos szociális ellátása Demens betegek bentiakásos ellátása Helyettes szülőnél elhelyezettek ellátása Időseknappaliellátása Bölcsődei ellátás Gyermeki óléti szolgáltatás Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Adósságkezelési szolgáltatás Támogató szolgálat —
4.4 Szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett alaptevékenysége: 8690312 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások (helységbérlet) 3
8690412 8730112 8810112 8891012 8899232 8899252
Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás védőnők (helységbérlet) Időskorúak tartós bentiakásos szociális ellátása (helységbérlet) Idősek nappali ellátása (helységbérlet) Bölcsődei ellátás (helységbérlet) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (szociálisan nem rászoruló személyek részére) Támogató szolgálat (szociálisan nem rászoruló személyek részére) -
4.5 Az intézmény bonyolítja a központi ügyeleti ellátást végző vállalkozás tekintetében az önkormányzati finanszírozással összefiiggő pénzügyi feladatokat. (2009. december 31-ig) 4.6 Általános forgalmi adó alanyisága: adóalany, általános szabályok alapján 5. A Városi Humánseítő és Szociális Szolgálat vagyona, vagyon feletti rendelkezési jo2 5.1 A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat vagyona a következőkhől áll: a.) A fenntartó önkormányzat által, az intézmény használatába adott önkormányzati tulajdont képező törzsvagyon körébe tartozó alábbi ingatlanok használati joga: Hősök Útja 3. sz. Juhász Gyula u. 1. sz. Luther u. 1. sz. Munkácsy u. 10. sz. Puskín u. 11. Petöfi u. 27. sz. Puskin u. 1. sz. Széchenyi u. 1. sz.
3565 hisz, 6 hisz, 1026/A/2 hisz, 1058 hisz, 1112/1 hsz, 949 hisz, 1104 hisz, 1011 hisz,
940 m 2 4577 rn 2 414 m 1487 m 2 2655 m 2 513 m 2 2758 m 2 1305 m 2
Idősek Klubja épülete Idősek Otthona épülete Orvosi rendelo, epulete Bölcsőde épülete Bölcsőde épülete Családsegítő és Gyermekjólét épülete Idősek Otthona épülete Védőnői szolgálat, Központi orvosi ügyelet, Szemészet épülete
b) A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat eszközei, készletei egyéb ingóságai leltár szerint kimutatott érték alapján. 5.2 A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a rendelkezésére álló és használatába adott vagyontárgyakat feladatai ellátásához szabadon használhatja, azokkal az Önkormányzat mindenkor hatályos vagyonrendeletében foglaltak szerint rendelkezik. 5.3. Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság: teljes jogkörrel rendelkezik 6. A Városi Humánse2ítő és Szociális Szol2álat vezetőjének kinevezési és me2bízási rendje A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálatot a képviselő-testület által, pályázat alapján határozott időre kinevezett igazgató vezeti, alkalmazva a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000.(XII.26.) Korm. rendelet 16. (3) bekezdésében írottakat is Az intézmény igazgatója megbízott magasabb vezető állású közalkalmazott. A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat képviseletére az igazgató jogosult. Képviseleti jogát az intézmény Szervezeti és Működési Szabályban meghatározottak szerint átruházhatja.
4
7. Foilalkoztatottj aira vonatkozó fola1koztatási joviszony meEjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Förvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (p1. megbízási jogviszony) az irányadó. 8. A Városi Humánseiítő és Szociális SzoIiálat szervezete és működése A Városi 1-lumánsegítő és Szociális Szolgálat szervezeti felépítését, működési rendjét, irányítását Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza,
9. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az alapító okiratról szóló határozatot a Magyar Allanikincstár részére küldje meg
Záradék: Jelen alapító okirat 2014. január Ol-vel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Városi liumánsegítő ás Szociális Szolgálat 2013. január 28. napján kelt, 17/2013. (L 28.) számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti.
Az alapító okiratot Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete számú határozatával hagyta jóvá.
.. .
J2013. (XI.25.)
Mezőberény, 2013. november 25.
Siklósi István polgármester
5
3
‘r
k
-‚--
-
‘-.
1,
L’
‚‚
‚‚
-‚
‘‘
-
3*„
4,
*
‘3
-*
-q
T’,,
-
-t
T .—.
_
-“
L
--
‘‘
‚‘,,
-
-
-
“‘l’
-
4.
:
4
:
:‘
-3 -_
‘H;,’-
4-
-‚
2--
r
Pl
H.
—.
-
3, T
.
‘
I
t V
:,
*
‚‘
-\
T .4
-_
.
-‘
L
. ‚
‚‘*
-
-
:1,,,
4/
‚3
‘‘‘
‘
‘*
-
-
‘r
-
5
qt
r
‚‚.
--
-‘ .1,4-T
‚‚‚
T
--
‚
-
-
‚4
3,
-*4. -
-
-
„4,
--
.
-
-
1*4’
‘
4,-
-
TI
—
*
*
-
7‚
-
-‘r
-‘-_
-
-‘
‚‚
-
*‚
.‚.
‚
‘-7
*
L
.
-
.
‚
-.
“4,4
-5,
T
*
II
‘,4.
--7
„4,,
-*
‘(
‘
‘,-‘
*
T
-
4
‘
-p -
‘,
‚4,-
‚:7t’,’-’
3
I
-
-
‘‘
I *
‚ ‘ -
‚),
I,,, -‚
-‚
.
‚
, 3 I 4 T
‘_
P4, (
3,
T
* -
-
.
‚
I
-.
4
*
TTI
1,
‘
T
-
1
‘,,
‚‚‘\
*
‘--4
I -
-
T’
T
T
-‘3’’-
-‘‘‘,-‘,
-
‚T,’
.‘
\-
-* I. ‚-I..
--
/T,’.*,. -
T’’’’ ‘‘--
4.
*4
‘
‘
*
*
.
*
‘
\(
-‚
‘ll.,T „‚‚
1’
*
4** .
/_
-
.3
*
“,‘,
‚‘,
-‘*
4
T
‘/‘..
V
**
T
.-
-,.4
‚
‚
-‚‘‚
‚‚I -
-
-
; .‘:PtM
k’
‘,
I
‘
‘
-_
:,
3-
7’
-
“*,
‚
’ 7
‘
‘k
I
(
‚
--
-
7 T -
‚
‚-
‚‚
‚
-
‚_
-
I
--‘
‘,‘i•
4-
.
I
(
‚
-
-
T-
‚
‚
‚
-
--
-
-
-
J
„T-
\„i
T-
T-
—
.‘3*
_‘.,*
-
3,,,
4’
*
I 1 ‘T
_,‚-4
.
‚-
‚‘ -
T’’
‘ ‘
-
‘
‘‘
‘jj
2. sz. melléklet módosítása A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának Az SZMSZ 12. pontja
12. Működési területe Mezőberény város közigazgatási területe. Békési Töbhcélú Kistérségi Társulás szervező tevékenységével létrejött önkormányzati társulás alapján szolgáltatástípusonként kialakítva az alábbiak szerint: • családsegítés Bélmegyer, Kamut, Murony közigazgatási területe, • gyermekek napközbeni ellátása: Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony közigazgatási területe, • idősek klubja, házi segítségnyújtás, gyermekjóléti szolgáltatás: Bélmegyer, Kamut, Murony közigazgatási területe, • jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Békési Kistérség települései közül Békés, Bélmegyer, Csárdaszállás, Kamat, Köröstarcsa, Mezőberény, Murony, ‘Farhos. Kétsoprony (Békéscsabai Kistérség tagja) közigazgatási területe, valamint Gyomaendrőd és Hunya (Szarvasi Kistérség tagja) közigazgatási területe. Ellátási szerződés alapján a helyettes szülői hálózat tekintetében: Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony, Tarhos közigazgatási területe. Támogatószolgáltatás tekintetében Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. Egészségügyi alap- és szakellátás tekintetében Mezőberény és Csárdaszállás közigazgatási területe. helyébe a következő szöveg lép:
Mezőberény Város közigazgatási területe. Gyermekek napközbeni ellátása: Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony közigazgatási területe, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Békési Kistérség települései közül Békés, Bélmegyer, Csárdaszállás, Kamut, Köröstarcsa, Mezőberény, Murony, Tarhos. Kétsoprony (Békéscsabai Kistérség tagja) közigazgatási területe, valamint Gyomaendrőd és Hunya (Szarvasi Kistérség tagja) közigazgatási területe. Támogatószolgáltatás tekintetében Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. Egészségügyi alap- és szakellátás tekintetében Mezőberény és Csárdaszállás közigazgatási területe.
1.
és 2. sz. ábra
1
Böl sőde (13 fő)
Gyermekek napközbeni ellátása -
Gondozási egység
Idősek Otthona (44 fő)
-
-
-
-
-
-
Csa1ádseé Gyermekj óléti Idősek Klubja (7 fő) Szolgálat étkeztetés (8 fő) házi segítségnvúitás (6 fő) j elzőrendszers házi segítségnyújtás támogató szolgálat (3 fő) otthoni betegápolás (25 fő) Helyettesszülői Kapu Program (önkéntes segítők) hálózat
Alapszolgáltatásj központ
Családokat segítő egység
Szervezetifelépítés
Igazgatás (5 fő)
rosi ri-fumánsegítő és Szociáts Szo(gá(at ‘T á 2 Mező6erény
Fizioterápia. gyó gvtorna (L5 fő)
Védőnői szolgálat (5 fő)
kislabor (2 fő)
Jo típusú
Háziorvosi szolgálat (1 fő)
Egészségügyi Szolgálat
1. sz. ábra
helyébe a következő ábrák lépnek:
családgondozók szakmai vezetője (1 fő)
igazgatóhelyettes, (1 fő)
Alapszolgáltatási Központok szakmai vezetői (4 fő)
Idősek Otthona főnővérei (2 fő)
Igazgató (1 f’ő)
Vezetői testület
bölcsődei vezető gondozónő (ifő)
koordinátor védőnő (1 fő)
(1
vezető
3
2. sz. ábra
Bő! sőde (13 fő)
Gyermekek napközbeni ellátása
Helyettesszülői hálózat (3 férőhely)
\
Családsegítő és Gyermekj óléti Szolgálat (6 fő)
Alapszoláltatási központ
Családokat segítő egység
-
-
-
-
-
-
-
Idősek Otthona (44 fő) Idősek Kiubja (2 fő) étkeztetés (1 fő) házi segítségnyújtás (35 fő) j elzőrendszeres házi segítségnyújtás támogató szolgálat (3 fő) otthoni betegápolás (l5 fő) Kapu Program (önkéntes segítők)
Gondozási egység
Szervezeti felép ítés
Igazgatás (5 fő)
Egészségügyi Szolgálat
(2fő)
Jo típusú
Fizioterápia. gyó gytorna (L5 fő) Háziorvosi szolgálat (1 fő)
Védőnői szolgálat (5 fő)
Városi .7-fumánsegítő és Szocidas Szoígáíat .9vÍezőberény
4
1. sz. ábra
családgondozók szakmai vezetője (1 fő)
igazgatóhelyettes, (1 fő)
Alapszolgáltatási Központok szakmai vezetője (1 fő)
Idősek Otthona főnővérei (2 fő)
Vezetői testület
bölcsődei vezető gondozónő (1 fő)
koordinátor védőnő (1 fő)
vezető
5
2. sz. ábra
Az SzMSz módosításai 2014. január 1jével lépnek hatályba. Mezőberény, 2013. november 15.
‚
o
Kovács [dma igazgató
1’
6
3. sz. melléklet A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Szakmai Programjának módosítása „A szolgáltatásnyújtás területei” című fejezet 1. pontja:
1. Személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatósok körében: a) b) c) d)
Családsegítés (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony,) Etkeztetés (ellátási terület: Mezőberény, Kamut, Murony) Házi segítségnyújtás (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony,) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (ellátási terület: Mezőberény, Békés, Bélmegyer, Csárdaszállás, Gyomaendrőd, Hunya, Kamut, Kétsoprony, Köröstarcsa, Murony, Tarhos,) Támogató szolgáltatás (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony,) Idősek Kiubja (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony,) Kapu Program
e) 1) g)
helyébe a következő szöveg lép:
1. Személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások körében: Családsegítés (ellátási terület: Mezőberény) Etkeztetés (ellátási terület: Mezőberény) Házi segítségnyújtás (ellátási terület: Mezőberény) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (ellátási terület: Mezőberény, Békés, Bélmegyer, Csárdaszállás, Gyomaendrőd, Hunya, Kamut, Kétsoprony, Köröstarcsa, Murony, Tarhos,) e) Támogató szolgáltatás (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony,) 1) Idősek Klubja (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony,) g) Kapu Program a) b) c) d)
„A szolgáltatásnyújtás területei” című fejezet 3. pontja:
3. Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások körébe,,: a) Gyermekjóléti szolgáltatás (ellátási terület: Bélmegyer, Kamut, Murony,) b) Gyermekek átmeneti gondozása helyettes szülői hálózat működtetése (ellátási terület: Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony, Tarhos) c) Bölcsőde (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony,) —
—
helyébe a következő szöveg lép:
3. Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátósok körében: a) Gyermekjóléti szolgáltatás (ellátási terület: Béirnegyer, Kamut, Murony,) b) Gyermekek átmeneti gondozása helyettes szülői hálózat működtetése (ellátási terület: Mezőberény) c) Bölcsőde (ellátási terület: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony,) -
—
1.
és 2. sz. ábra
1
Böl sőde (13 fő)
Gyermekek napközbeni ellátása -
Gondozási egység
Idősek Otthona (44 fő)
Igazgatás (5 fő)
-
-
-
-
-
-
Csa1ádseé Idősek Klubja (7 fő) Gyermekj óléti tetés étkez gálat Szol házi segítségnyújtás (6 f’ő) (8 fő) j elzőrendszeres házi segítségnyújtás támogató szolgálat (3 fő) otthoni betegápolás (25 fő) i Program (Önkéntes segítők) Kapu szülő Helyettes hálózat
Alapszolgáltatásj központ
Családokat segítő egység
Szervezetifelépítés
Mező6erény
Tárosi J-fumdnsegítő és SzociáCis Szo(gá(at
Fizioterápia. gyógytorna (1.5 fő)
Védőnőj szolgálat (5 fő)
(2fő)
0 típusú J
Háziorvosi szolgálat (1 fő)
Egészségügyi Szolgálat
1. sz. ábra
helyébe a következő ábrák lépnek:
családgondozók szakmai vezetője (1 fő)
(1 fő)
Alapszolgáltatási Központok szakmai vezetői (4 fő)
Idősek Otthona főnővérei (2 fő)
Igazgató (1 fő)
Vezetői testület
bölcsődei vezető gondozónő (1 fő)
koordinátor védőnő (1 fő)
gazdasági vezető (1 fő)
3
2. sz. ábra
Böl sőcie (13 fő)
Gyermekek napközbeni ellátása
He1yettesszüj hálózat (3 férőhely)
Gyermekj óléti Szolgálat (6 fő)
Alapszolgáltatási központ
Családokat segítő egység
-
-
-
-
-
-
-
Idősek Otthona (44 fő) Idősek Klubja (2 Fő) étkeztetés (1 fő) segítségnyijtá (35 Fő) házi 5 jelzőrendszer házi 5 segítségnyúit támogató szolgálat (3 fő) otthoni betegápolás (1.5 Fő) Kapu Program (önkéntes segítők)
Gondozási egység
Szervezeti felep utés
Igazgatás (5 Fő)
‘Tdrosi Jfumánseq[tő ás Szociáüs Szo(gcí(at fMező6erény
(2 Fő)
Ja típusú
Fizioterápia. gyógytorna (1,5 Fő) Háziorvosi szolgálat (1 Fő)
Védőnői szolgálat (5 Fő)
Egészségügyi Szolgálat
1. sz. ábra
családgondozók szakmai vezetője (1 fő)
(1 fő)
Alapszolgáltatási Központok szakmai vezetője (1 fő)
Idősek Otthona főnővérei (2 Fő)
Igazgató (1 fő)
Vezetői testület
bölcsődei vezető gondozónő (1 Fő)
koordinátor védőnő (1 Fő)
(1 fő)
5
2. sz. ábra
„Szakmai egységek tevékenységének leírása” című fejezet I.
Családsegítő Szolgálat alfejezet 4. pontja -
4.) A családsegítő szolgáltalatás intézményi társulás formájában történő ellátásának előzményei:
A Békési Kistérségi Társulás 2/2007. (1. 4.) számú határozatában döntött a családsegítő szolgáltatás 2007. január 01 -jével, intézményi társulás keretében történő ellátásáról, Mezőberényt megjelölve gesztortelepülésként. A szolgáltatásha bevont települések: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. Köröstarcsa Község Önkormányzata a társulási megállapodást a 97/2012. (IX. 13.) sz. határozatában 2012. december 31 .-ei hatállyal felmondta, melyet Mezőberény Város Önkormányzata az 544/2012. (X.29.) sz. határozatával tudomásul veti. Ezzel a szolgáltatásba bevont települések száma lecsökkent, Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony településekre. helyébe a következő szöveg lép:
4.) A családsegítő szolgáltatatás ellátásának előzményei:
A Békési Kistérségi Társulás 2/2007. (1. 4.) számú határozatában döntött a családsegítő szolgáltatás 2007. január 01-jével, intézményi társulás keretében történő ellátásáról, Mezőberényt megjelölve gesztortelepülésként. A szolgáltatásba bevont települések: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony. Köröstarcsa Község Önkormányzata a társulási megállapodást a 97/2012. (IX. 13.) sz. határozatában 2012. december 31.-ej hatállyal felmondta, melyet Mezőberény Város Önkormányzata az 544/2012. (X.29.) sz. határozatával tudomásul vett. Ezzel a szolgáltatásba bevont települések száma lecsökkent, Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony településekre. A jogi személyiséggel rendelkező intézményi társulás 2013. június 30-ával megszűnt. 2013. július 1. és 2013. december 31. közötti időszakban a családsegítő szolgáltatás Mezőberény, Bélmegyer, Kamut és Murony Önkormányzatai közötti megállapodás keretében került ellátásra. 2014. január 1-től Mezőberény Város Önkormányzata a családsegítést önállóan, Saját fenntartásában működteti. I. Családsegítő Szolgálat alfejezet 5. pontja -
5.) A családsegítő szolgáltatatás intézményi társulás keretében történő ellátásának várható hatása:
a) Bélmegyeren az intézményi társulás megalakulásáig egyszemélyes családsegítő szolgálat működött. A társulás létrehozásával megteremtődött a családsegítő munka támogató szakmai háttere. A támogató csoport, a visszajelzések fontos feltételei a családsegítő munkának, mivel a segítő folyamatosan problémás esetekkel dolgozik, ami hosszú távon teljes kifáradáshoz és kiégéshez vezethet.
6
b.) A családsegítés az egyéneket, családokat érintő szükségletek, krízishelyzetek fókuszában működik, így a lakosságot érintő legfontosabb szükségletekről jelzést ad az önkormányzat felé, s azok megoldására javaslatot dolgozik ki. c.) Kiépül a veszélyeztelettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer, s a veszélyeztetett egyének, családok gyorsabban kapnak megfelelő segítséget krízishelyzetük megoldásában. d.) Azok az egyének. családok, akik életviteli, szociális, mentálhigiénés, pszichés nehézségekkel küzdenek, családi kapcsolati zavarokkal nem tudnak megbirkózni, segítő támogatást kapnak problémáik megoldásában. e.) Az aktív korú nem foglalkoztatottak beilleszkedési programokban tudnak részt venni, amely hatékonyan segíti a munkaerő-piaci reintegrációjukat. f.) Kiépül egy családgondozói hálózat, mely tevékenységével erősíti az állami és civil szervezetek közötti kapcsolatokat.
helyébe a következő szöveg lép:
5.) A családsegítő szolgáltatatás önálló ellátásának várható hatása:
a.) A családsegítő szolgálat ellátási területe Mezőherényre terjed ki, ebből adódóan az intézmény vezetője és a szakmai vezető koncentráltabb űgyclmet tud fordítani a feladatok ellátására. Szakmai tudásukat, szervezőkészségüket Mezőberény lakosságának szolgálatába tudják állítani. b.) A családsegítés az egyéneket, családokat érintő szükségletek, krízishclyzetek fókuszában működik, így Mezőberény lakosságát érintő legfontosabb szükségletekről jelzést ad az önkormányzat felé, s azok megoldására javaslatot dolgozik ki. c.) A veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer, s a veszélyeztetett egyének, családok gyorsabban kapnak megfelelő Segítséget krízishelyzetük megoldásában. d.) Azok az egyének, családok, akik éleWiteli, szociális, mentálhigiénés, pszichés nehézségekkel küzdenek, családi kapcsolati zavarokkal nem tudnak megbirkózni, segítő támogatást kapnak problémáik megoldásában. e.) Az aktív korú nem foglalkoztatottak beilleszkedési programokban tudnak részt venni, amely hatékonyan segíti a munkaerő-piaci reintegrációjukat. f.) Megerősödik a családgondozói hálózat, mely tevékenységével erősíti az állami és civil szervezetek közötti kapcsolatokat. I.
Családsegítő Szolgálat alfejezet 6. pontja -
6.) Ellátási terület, ellátottak köre, demográjiai mutatói (2011):
Település Mezőberény Bélmegyer Kamut Murony
Összesen
Össziakosság fő 10 817 1 058 1 102 1 352 14 329
Lakosságszám 0-18 év % fő 19,1 2071 16,4 174 17,6 194 18,6 252 2 691 -
60 év és a fölött % fő 23,0 2491 23,9 253 30,1 332 24,0 324 3 400
-
Nyilvántartott álláskeresők száma %
fő 880 102 54 135
9,6 8,1 4,9 10,1
1 171
-
helyébe a következő szöveg lép:
7
____
6.) Ellátási terüle1 ellátottak köre, demográfiai mutatói (2013):
Település
Összlakosság
ezobereny
10756
Lakosságszám 0-18 év fő % 1 888 17,55
J I
Nyilvántartott 6oévésafölött
fő 2 519
I
23,4
álláskeresők száma 856
I 9,7
I. Családsegítő Szolgálat alfejezet 7. pontja -•
7.) Ellátási szükségletek: A születések számának visszaesése és az átlagos élettartam meghosszabbodása következtében a népesség korösszetétele egyre kedvezőtlenebb. Az időskorúak aránya Bélmegyer és Kamut településeken kiemelkedően magas, állaguk meghaladja az Országos szintet. Az inaktívak magas aránya (40 % fölött) következtében az aktivitási arány igen alacsony, ami az eltartó képesség alacsony voltát jelzi. A Békés Megyei Munkaügyi Központ adataiból megállapítható, hogy a Békési Kistérségben a nyilvántartott álláskeresők jelentős része 8. általános iskolai végzettséggel, vagy még ezzel sem, valamint szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. Az álláskeresők iskolai végzettségét nemek szerint vizsgálva kitűnik, hogy legnagyobb arányban a szakmunkás végzettségű Férfiak vannak jelen, míg a nők esetében a 8. általános iskolai végzettség bizonyul a legjellemzőbbnek. A nyilvántartott álláskeresők korcsoportonkénti megoszlását tekintve emelkedett a legfiatalabbak, valamint a 40 év felettiek súlya. Az adatok is azt bizonyítják, hogy nagy szükség van az aktív korú nem foglalkoztatottakkal való együttműködés erősítésére, beilleszkedési programokba történő bevonásukra. A tartós munkanélküliek körében erőteljesebben jelentkeznek a családi konfliktusok, életvezetési, pszichés problémák is. Igy nagy szükség van életvezetési, pszichés, mentálhigiénés tanácsadásra, konfiiktuskezelő, együttműködési készséget fejlesztő programok szervezésére. helyébe a következő szöveg lép:
A születések számának visszaesése és az átlagos élettartam meghosszabbodása következtében a népesség korösszetétele egyre kedvezőtlenebb. Az időskorúak száma a lakosságon belül az Országos tendenciákhoz hasonlóan, Mezőberényben is egyre magasabb arányt képvisel. Az inaktívak magas aránya (40 % fölött) következtében az aktivitási arány igen alacsony, ami az eltartó képesség alacsony voltát jelzi. A Békés Megyei Munkaügyi Központ adataiból megállapítható, hogy a Békési Kistérségben a nyilvántartott álláskeresők jelentős része 8. általános iskolai végzettséggel, vagy még ezzel sem, valamint szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. Az álláskeresők iskolai végzettségét nemek szerint vizsgálva kitűnik, hogy legnagyobb arányban a szakmunkás végzettségű férfiak vannak jelen, míg a nők esetében a 8. általános iskolai végzettség bizonyul a legjellemzőbbnek. A nyilvántartott álláskeresők korcsoportonkénti megoszlását tekintve emelkedett a legfiatalabbak, valamint a 40 év felettiek súlya. Az adatok is azt bizonyítják, hogy nagy szükség van az aktív korú nem foglalkoztatottakkal való együttműködés erősítésére, beilleszkedési programokba történő bevonásukra. 8
A tartós munkanélküliek körében erőteljesebben jelentkeznek a családi konfliktusok, életvezetési, pszichés problémák is. Igy nagy szükség van életvezctési, pszichés, mentálhigiénés tanácsadásra, konfliktuskezclő, együttműködési készséget fejlesztő programok szervezésére. I.
Csaladsegítő Szolgalat- alfejezet 8. pontja
8.) Személyifeltételek: Munkakör
Telephely:
3 fo csaladgondozo ‘,
Mezőberény
Jogviszony 2 fő főállás 1 fo reszrnunkaido
1 fő szociális munkás I fő mentálhigiénés szakember 1 fő művelődésszervező
heti 4 óra pszichologus
szerződéses
pszichológus
heti 4 óra mentalhigienes munkatars
szerzodeses
tanar dramapedagogus, pedagogia szakos eloado
...‚.
.
heti 3 órajogász 1 fő családgondozó 1 fő családgondozó 1 fő családgondozó
Bélmegyer Kamut Murony
Képesítés
szerződéses részmunkaidő részmunkaidő
védőnő általános szociális munkás általános szociális munkás
helyébe a következő szöveg lép:
8.) Személyifeltételek: Munkakör
Jogviszony
Képesítés
3 fo csaladgondozo
2 fo foallas 1 fo reszmunkaido
I fő szociális munkás 1 fő mentálhigiénés szakember I fő művelődésszervező
heti 4 óra pszichologus
szerzodeses
pszichologus
heti 4 óra mentalhigienes rnunkatars
szerzodeses
tanar dramapedagogus, pedagogia szakos eloado
heti 3 óra jogász
szerződéses
jogász
‚
.
.
‚..‚‚
‚
II.
.
Gyermekjóléti Szolgálat alfejezet 4. pontja -
4.) A gyermekjóléti szolgáltatatás intézményi társulás formájában történő ellátásának előzményei:
9
A Békési Kistérségi Társulás 2/2007. (I. 4.) számú határozatában döntött a gyermekjóléti szolgáltatás 2007. január 1-jével, intézményi társulás keretében történő ellátásáról, Mezőberényt jelölve meg gesztortelepülésként. A szolgáltatásba bevont települések: Bélmegyer, Kamut, Murony. helyébe a következő szöveg lép:
4.) A gyermekjóléti szolgállatatás ellátásának előzményei:
A Békési Kistérségi Társulás 2/2007. (1. 4.) számú határozatában döntött a gyermekjóléti szolgáltatás 2007. január 1 jével, intézményi társulás keretében történő ellátásáról, Mczőbcrényt jelölve meg gesztortelepülésként. A szolgáltatásba bevont települések: Bélmegyer, Kamut, Murony. A jogi személyiséggel rendelkező intézményi társulás 2013. június 30-ával megszűnt. 2013. július 1. és 2013. december 31. közötti időszakban a gyermekjóléti szolgáltatás Mezőherény, Bélmegyer, Kamut és Murony Ónkormányzatai közötti megállapodás keretében került ellátásra. 2014 január 1-től Mezőberény Város Önkormányzata a családsegítést önállóan, saját fenntartásában működteti. II. Gyermekjóléti Szolgálat alfejezet 5. pontja -
5.) A gyermekjóléti szolgáltatatás intézményi társulás keretében történő eUútásának várható hatása:
aJ Az intézményi társulás létrehozásával a társult kistelepüléseken megteremtődik a gyermekjóléti szolgáltatás támogató szakmai háttere. Hiszen a támogató csoport, a visszajelzésck fontos feltétele a szociális munkának, hiszen a segítő állandóan problémás esetekkel dolgozik, ami hosszú távon teljes kifáradáshoz és kiégéshez vezethet. b./ A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermekek veszélyeztetettségének fókuszában működik, így a gyermekeket érintő legfontosabb szükségletekről jelzést ad az önkormányzat és a járási gyámhivatal felé, s azok megoldására javaslatot dolgozik ki. c./ Kiépül, s működik a veszélyeztetettséget észlelő jelzőrendszer, melynek tevékenysége által a gyermekek veszélyeztetettsége megelőzhető, a veszélyeztetett gyermekek pedig multi professzionális, Segítséget kapnak veszélyeztetettségük megoldásában. -
d./ Azok az egyének, családok, akik életviteli, szociális, mentálhigiénés, pszichés nehézségekkel küzdenek, családi kapcsolati zavarokkal nem tudnak megbirkózni, segítő támogatást kapnak problémáik megoldásában.
helyébe a következő szöveg lép:
5.) A gyermekjóléti szolgáltatatás önálló ellátásának várható hatása:
a./ A gyermekjóléti szolgálat ellátási területe Mezőberényre terjed ki, ebből adódóan az intézmény vezetője és a szakmai vezető koncentráltabb figyelmet tud fordítani a feladatok ellátására. Szakmai tudásukat, szervezőkészségüket Mezőberény lakosságának szolgálatába tudják állítani. 10
b./ A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermekek veszélyeztetettségének fókuszában működik, így a gyermekeket érintő legfontosabb szükségletekről jelzést ad az önkormányzat ás a járási gyámhivatal felé, s azok megoldásárajavaslatot dolgozik ki. cl Kiépült, s működik a veszélyeztetettséget észlelő jelzőrendszer, melynek tevékenysége által a gyermekek veszélyeztetettsége megelőzhető, a veszélyeztetett gyermekek pedig multi professzionális, segítséget kapnak veszélyeztetettségük megoldásában. -
dl Azok az egyének, családok, akik életviteli, szociális, mentálhígiénés, pszichés nehézségekkel küzdenek, családi kapcsolati zavarokkal nem tudnak megbirkózni, segítő támogatást kapnak problémáik megoldásában. Gyermekjóléti Szolgálat alfejezet 6. pontja
II.
-
6.) Ellálollak köre, demográfiai mutatói:
Az ellátási terület 0-18 éves korosztályba tartozó kiskorú lakossága, valamint gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermekek vérszerinti szülei (A család képessé tétele a gyermekek visszafogadására, komplex családgondozással) Kérés esetén minden magyar állampolgár, állandó tartózkodási engedéllyel, személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, illetve a hatóságok által menekültté nyilvánított személy. Az ellátási területen élő kiskorúak száma (2011):
..
Telepules:
O
Lakossagszam (fo)
Mezőberény Bélmegyer Kamut
—
18 éves korosztály
e.., aO
/0
Murony
10817 1 058 1 102 1352
2071 174 194 252
Osszesen
14329
2691
19,1 16,4 17,6 18,6 -
helyébe a következő szöveg lép:
6) Ellálottak köre, demográfiai mutatói:
Az ellátási terület 0-18 éves korosztályba tartozó kiskorú lakossága, valamint gyermekvédelmi gondoskodásba került gyermekek vérszerinti szülei (A család képessé tétele a gyermekek visszafogadására, komplex családgondozással) Kérés esetén minden magyar állampolgár, állandó tartózkodási engedéllyel, személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt, illetve a hatóságok által menekültté nyilvánított személy. Az ellátási területen élő kiskorúak száma (203): Település: Mezőberény
O
Lakosságszám (f) 10 756
—
17 éves korosztály
fő
I
% 1 888
17,55
11
II. Gyermekjóléti Szolgálat alfejezet 8. pontja
8.) Személyi feltételek:
‚:
j— 2 fő szociális munkás I fő óvodapedagógus, mentálhigiénés szakember
‚..
foallas
3 fo csaladgondozo „
heti 6 óra pszichologus
szerzodeses
pszichologus
heti 4 óra mentalhigienes rnunkatars
szerzodeses
tanar, dramapedagogus pedagogia szakos eloado
.
Mezőbcrény
..‘.
.
heti 3 órajogász I fő családgondozó I fo csaladgondozo Ifő családgondozó
Bélmegyer Kamut Mur
-
szerződéses részmunkaidő reszmunkaido részmunkaidő
jogász
--
védőnő Altalanoss,ociahs munkas Szociális munkás
helyébe a következő szöveg lép:
8.) Személyifeltételek: Munkakör
Képesítés
.Jogviszony
2 fő szociális munkás 1 fő óvodapedagógus mentálhigiénés szakember
foallas
3 fo csaladgondozo ‚
heti 6 óra pszichologus
szerzodeses
pszichologus
heti 4 óra mentalhigienes munkatars
szerzodeses
tanar, dramapedagogus, pedagogia szakos eloado
heti 3 óra jogász
szerződéses
jogász
.
‚..,‚
‚
V. Alapszolgáltatási Központ alfejezet 3. pontja -
3.) Demográjiai mutatók (2013. dv): ••
Telepules:
60 év és a feletti korosztály
„
Lakossagszam (fo)
‚O
Mezőberény Bélmegyer Kamut Murony
10 817 1 058 1 102 1352
2491 253 332 324
Összesen
14329
3400
23,0 23,9 30,1 24,0
12
helyébe a következő szöveg lép:
3.) Demográfiai mutatók (2011. év,): Település:
Lakosságszám (f)
60 év és a feletti korosztály
10 756
bMezőberény
2 519
23,4
V. Alapszolgáltatási Központ alfejezet 4. pontja -
4.) A szolgáltatás megkezdése előtt megtett előkészítések: Az ellátási terület településeinek önkormányzatai az 1970-es és az 1980-as évektől kezdve biztosítják az idősek Saját otthonában maradását segítő szolgáltatásokat. A házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását 2007. elejétől műkődtetik intézményfenntartó társulás ürmájában. A mikrotérségi társulás előnyeit megtapasztalva 2010 januárjától az étkeztetés is bekerül a társulásba. Az előnyök között egyaránt lehet említeni szakmai és gazdasági érveket. Szakmai előnyként könyvelhető cl az ellátási területen biztosított szolgáltatások egységes szakmai szemlélet és módszerek szerinti biztosítása és az egységes szakmai irányítás. Gazdasági előny a kistérségi ösztönző ínanszírozásból eredő többietbevétel. helyébe a következő szöveg lép:
Az ellátási terület településeinek önkormányzatai az 1 970-es és az 1 980-as évektől kezdve biztosítják az idősek saját otthonában maradását segítő szolgáltatásokat. A házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását 2007. elejétől működtetik intézményfenntartó társulás formájában. A mikrotérségi társulás előnyeit megtapasztalva 2010 januárjától az étkeztetés is bekerül a társulásba. A jogi személyiséggel rendelkező intézményi társulás 2013. június 30-ával megszűnt. 2013. július 1. és 2013. december 31. közötti időszakban a szociális alapszolgáltatások Mezőberény, Bélmegyer, Kamut és Murony Önkormányzatai közötti megállapodás keretében kerültek ellátásra. 2014. január 1 -től Mezőberény Város Önkormányzata a mindhárom szolgáltatást önállóan, saját fenntartásában működteti. V. Alapszolgáltatási Központ alfejezet 5. a. és b. pontjaiban -
Ellátási területe kiterjed: Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony települések lakosságára. helyébe a következő szöveg lép:
Ellátási területe kiterjed: Mezőberény lakosságára. V. Alapszolgáltatási Központ alfejezet 5. c. pontja -
Telephelyeink: 1.! Idősek Klubja, 2./Idősek Klubja, 3.1 Idősek Klubja. 4./Idősek Klubja,
5650 5643 5673 5672
Mezőberény, Hősök útja 3. Bélmegyer, Petőf u. 2. Kamut, Petőf u. 47. Murony, Arany J. u. 8. 13
helyébe a következő szöveg lép:
Telephelye: Idősek Klubja, 5650 Mezöberény, Hősök útja 3. V. Alapszolgá$tatási Központ alfejezet 9. pontja -
9.) A biztosított szolgáltatások rendszeressége
A étkeztetés igénybevételére Mezőberény, Kamut, Murony településeken munkanapokon 12 és 14 óra között van lehetőség. házi segítségnyújtást és a nappali ellátást Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Murony települések közigazgatási területén élő rászorult személyek részére, szükség szerinti rendszerességgel, munkanapokon 8 és 16 óra között biztosítjuk. helyébe a következő szöveg lép:
9.) A biztosított szolgáltatások rendszeressége
A étkeztetés igénybevételére munkanapokon 12 és 14 óra között van lehetőség. Házi segitségnyújtást és a nappali ellátást Mezőberény közigazgatási területén élő rászorult személyek részére, szükség szerinti rendszerességgel, munkanapokon 8 és 16 óra között biztosítjuk. V. Alapszolgáltatási Központ alfejezet 15. pontja -
15.) Szakmai létszámfeltételek: Munkakör: Alapszolgáltatási központ vezető
étkeztetés: szociális segítő házi segítségnyjtás: szociális gondozó
Létszám: 4 fő
]
társadalmi gondozó nappali ellátás: szociális gondozó mentálhigiénés munkatárs
Végzettség: I fő szakvizsgázott szociális munkás I fő szociális munkás I fő szociális otthoni betegápoló 1 fő óvónő, szociális asszisztens
1 fő
szociális gondozó és ápoló
7 fő
I 1 3 I 1
fő 8 általános fő gimnáziumi érettségi fő szociális gondozó és ápoló fő általános ápoló és ált. asszisztens fő felnőtt szakápoló
8 fő 3 fő 0,5 fő
3 fő szociális gondozó és ápoló szociális munkás
helyébe a következő szöveg lép:
15.) Szakmai létszámfeltételek: Munkakör: Alapszolgáltatási központ
Létszám: 1 fő
Végzettség: 1 fő szakvizsgázott szociális munkás 14
I
étkeztetés: szociális sc’
I
fő
házisegít$gnyújtás:
szociális gondozó ésápoló -____________
3,5
szociális gondozó
fő
2 fő szociális gondozó és ápoló 1 fő általános ápoló és áll.
0,5 fő társadalmi gondozó
4 fő
nappali ellátás: szociális gondozó
1 fő
1 fő
asszisztens
felnőtt szakápoló
szociális gondozó és ápoló
A Szakmai Program módosításai 2014. január 1-jével lépnek hatályba.
Mezőberény, 2013. november 15.
Kovács [dma
-
L
?
: .
.
.
...
.
/
.‚ .
.
.
.(
..
.
..
. .
‘.
.
.:
15
•
••. •
r •
:
•k
••
‚1
7’ 1’
‘1
1’•
.4