Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU–28 tagállamának népessége 510 millió fő, amelynek 1,9%-a élt Magyarországon 2016 elején. Hazánk lakónépessége 2016. január 1-jén 9 millió 830 ezer fő volt, 3,6%-kal kevesebb, mint az ezredfordulón. Magyarországon az 1980-as évek elejére új demográfiai helyzet állt elő. A XX. század korábbi évtizedeit jellemező természetes szaporodás megállt. Magyarország jelenlegi területén 1981-ben éltek a legtöbben, azóta a népesség száma folyamatosan csökken. Ennek legfőbb oka az alacsony termékenység, amelyhez – európai mércével mérve – magas szinten állandósult halandóság párosul. 1. ábra
A lakónépesség számának változása 2016. január 1. 2012. január 1-hez képest
Forrás: KSH
Borsod-Abaúj-Zemplén az ország második legnépesebb megyéje. Népsűrűsége 2016 elején 91 fő/km2, alacsonyabb az országos átlagnál (106 fő/km2). Népességét az 1980-as évek elejéig erőteljes növekedés, ezt követően fogyás jellemezte. A természetes fogyás Borsod-AbaújZemplénben 1992-től jellemző. Lakónépessége 2016. január 1-jén 660,5 ezer fő volt, 4,1%-kal kevesebb, mint 2012-ben. A népesség számát az alacsony születésszám, a magas halandóság mellett a vándorlási veszteség is nagymértékben csökkentette. A megyében nőtt a népesség átlagéletkora 2012. január 1-hez képest, a férfiaknál 38,1-ről 38,9 évre, a nőknél 42,8-ről 43,6 évre. 1. tábla
Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakónépessége nemenként január 1-jén Megnevezés Férfiak Nők Összesen A férfiak aránya, % A nők aránya, % Ezer férfira jutó nők száma
2001
2012
2016
359 596 393 901 753 497 47,7 52,3 1 095
328 067 360 855 688 922 47,6 52,4 1100
315 177 345 372 660 549 47,7 52,3 1 096
Forrás: KSH
1
A népesség öregedését jelzi, hogy 2012 elejéhez képest a gyermek és aktívkorúak hányada csökkent, az időskorúaké nőtt. Az öregedési index1 értéke a megyék többségében (Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével) 100 fölötti, országosan 126. Borsod-AbaújZemplénben a gyermekkorúak aránya magasabb, az aktív és időskorúaké alacsonyabb az országos átlagnál.
2. tábla
Borsod-Abaúj-Zemplén megye korösszetétele, eltartottsági rátája, öregedési indexe, január 1. Korösszetétel, % Év 2001 2012 2016
–14
15–64
18,9 16,1 15,7
Gyermek népesség eltartottsági rátája
65–
66,7 67,7 66,9
14,4 16,3 17,4
Idős népesség eltartottsági rátája
Eltartott népesség rátája2
Öregedési index
21,6 24,0 26,1
50,0 47,8 49,5
76,0 101,0 111,4
28,4 23,8 23,4
Forrás: KSH
Az „eltartottsági” ráta valamivel magasabb, mint 2012-ben, ezen belül a gyermekkorúaké mérséklődött, az időskorúaké pedig emelkedett. A férfiak és a nők számát korcsoportonként vizsgálva 45 év alatt férfitöbblet, az ennél idősebbeknél nőtöbblet jellemző, ami az életkor előrehaladtával egyre markánsabb. A 75 éves és idősebb korcsoportban több mint kétszerese a nők száma a férfiakénak. 2. ábra
A népesség nem és életkor szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. január 1-jén Éves 8580-84 75-79 70-74 65-69 60-64 55-59 50-54 45-49 40-44 35-39 30-34 25-29 20-24 15-19 10-14 5-9 0-4 30000
20000 Férfi
10000 Nő
0 Férfitöbblet
10000
20000
30000 Fő
Nőtöbblet
Forrás: KSH
A lakosság családi állapot szerinti összetétele lényegesen megváltozott 2012-höz képest mind a férfiaknál, mind a nőknél: a nőtlenek, hajadonok és az elváltak aránya emelkedett, a házasoké csökkent, az özvegyeké szinte változatlan maradt. A megyében a 15 éves és idősebb népesség 35%-a nőtlen, hajadon, 41%-a házas, 12%-a özvegy és 12%-a elvált családi állapotú volt 2016. január 1-jén. Borsod-Abaúj-Zemplén 16 járása közül a Miskolci a legnépesebb, 2016 év elején itt élt a megye népességének 36%-a, ezt a Kazincbarcikai és az Ózdi követte. 2012-höz képest minden járásban csökkent a lakónépesség száma, legnagyobb mértékben a Sárospataki, ezt követően a Sátoraljaújhelyi járásban.
1 2
Az idős népesség (65–x éves) a gyermeknépesség (0–14 éves) százalékában. A gyermek (0–14) és az idős népesség (65–x) a 15–64 éves népesség százalékában.
2
A népesség korösszetétele is jelentős területi eltéréseket mutat. A gyermekkorúak aránya az Encsi járásban 21%, az Edelényiben, a Szikszóiban és a Cigándiban is 19%, a Tokajiban csupán 13%. Az időskorúak aránya a Mezőkövesdi járásban a legmagasabb, 20%. 7 járásban a gyermekkorúak aránya magasabb az időskorúakénál, különösen az Encsi járásban, ezzel ellentétben a Mezőkövesdi és a Tokaji járásban az időskorúak száma másfélszerese a gyermekkorúaknak. 3. tábla Lakónépesség Borsod-Abaúj-Zemplén megye járásaiban, 2016. január 1. Járás Cigándi Edelényi Encsi Gönci Kazincbarcikai Mezőcsáti Mezőkövesdi Miskolci Ózdi Putnoki Sárospataki Sátoraljaújhelyi Szerencsi Szikszói Tiszaújvárosi Tokaji Összesen
A lakónépesség száma, változása, 2012. fő év elejéhez, % 15 956 33 250 21 523 16 442 63 287 14 212 41 087 238 241 52 678 18 458 23 736 21 699 39 556 16 996 30 699 12 729 660 549
-2,7 -2,2 -1,4 -3,0 -5,2 -3,1 -4,0 -3,9 -4,5 -5,2 -6,6 -6,1 -4,3 -3,8 -3,9 -5,8 -4,1
0–14
15–64
65–
év népesség aránya 18,6 19,1 21,0 17,5 14,8 17,6 13,4 14,7 17,3 16,5 13,5 13,7 15,8 19,0 15,4 12,6 15,7
66,0 65,4 65,7 67,1 67,5 67,5 66,3 67,1 64,9 67,4 67,9 68,0 67,0 66,6 68,7 68,4 66,9
15,4 15,5 13,3 15,3 17,7 15,0 20,4 18,2 17,8 16,1 18,5 18,3 17,2 14,4 15,9 18,9 17,4
Öregedési index
Eltartott népesség rátája
82,6 81,1 63,3 87,4 119,2 85,1 151,9 123,2 103,2 97,7 137,2 133,1 109,1 75,6 103,7 149,4 111,4
51,5 52,9 52,3 49,0 48,1 48,2 50,9 49,1 54,2 48,4 47,2 47,1 49,3 50,2 45,6 46,1 49,5
Forrás: KSH
2016. év elején a megye népességének 24%-a Miskolcon, 35%-a a többi városban, 41%-a községben élt. A megyeszékhely lakónépessége 4 év alatt 4,2, a megye többi városáé összesen 4,8, a községeké 3,5%-kal fogyott. Borsod-Abaúj-Zemplén városai közül Szendrőben nőtt, a többiben csökkent a lélekszám.
3
4. tábla
A demográfia főbb jellemzői településtípusonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. január 1. Megnevezés Miskolc MJV Többi város Ezen belül: Abaújszántó Alsózsolca Borsodnádasd Cigánd Edelény Emőd Encs Felsőzsolca Gönc Kazincbarcika Mezőcsát Mezőkeresztes Mezőkövesd Nyékládháza Onga Ózd Pálháza Putnok Rudabánya Sajóbábony Sajószentpéter Sárospatak Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Szikszó Tiszaújváros Tokaj Községek Borsod-AbaújZemplén megye összesen
A lakónépesség változása 2012. év száma, fő elejéhez, % 158 101 -4,2 229 586 -4,8
A lakónépességből férfi
nő
0–14 éves
15–64 éves
65 éves és idősebb
Öregedési index
73 281 108 655
84 820 120 931
21 895 34 705
105 114 153 813
31 092 41 068
142,0 118,3
3 021 5 606 3 185 3 058 9 516 4 761 6 297 6 486 2 053 27 078 5 826 3 746 16 310 4 865 4 764 33 141 1 050 6 609 2 458 2 761 11 491 12 067 14 703 4 249 8 942 5 307 15 954 4 282 272 862
-3,9 -3,6 -2,5 -0,2 -5,7 -5,6 -3,4 -3,4 -5,3 -6,0 -3,6 -3,9 -2,5 -2,2 -2,1 -5,2 -4,0 -5,3 -6,6 -4,6 -5,7 -7,9 -5,9 1,3 -4,6 -6,1 -4,6 -6,1 -3,5
1 437 2 749 1 554 1 498 4 581 2 315 2 979 3 113 1 005 12 750 2 826 1 774 7 648 2 295 2 306 15 498 505 3 168 1 173 1 328 5 515 5 737 6 870 2 037 4 162 2 525 7 330 1 977 133 241
1 584 2 857 1 631 1 560 4 935 2 446 3 318 3 373 1 048 14 328 3 000 1 972 8 662 2 570 2 458 17 643 545 3 441 1 285 1 433 5 976 6 330 7 833 2 212 4 780 2 782 8 624 2 305 139 621
437 1 092 511 598 1 317 695 1 068 1 117 341 3 776 954 553 2 217 686 908 5 463 118 1 274 397 404 1 683 1 517 2 052 968 1 062 784 2 243 470 46 808
2 093 3 734 2 034 2 031 6 481 3 214 4 154 4 309 1 409 18 326 3 967 2 482 10 802 3 240 3 305 21 591 739 4 373 1 644 1 802 7 828 8 191 9 871 2 668 5 865 3 594 11 105 2 961 182 969
491 780 640 429 1 718 852 1 075 1 060 303 4 976 905 711 3 291 939 551 6 087 193 962 417 555 1 980 2 359 2 780 613 2 015 929 2 606 851 43 085
112,4 71,4 125,2 71,7 130,4 122,6 100,7 94,9 88,9 131,8 94,9 128,6 148,4 136,9 60,7 111,4 163,6 75,5 105,0 137,4 117,6 155,5 135,5 63,3 189,7 118,5 116,2 181,1 92,0
660 549
-4,1
315 177
345 372
103 408
441 896
115 245
111,4
Forrás: KSH
Az élveszületések és a termékenység jellemzői Az élveszületések hullámzó, de alapvetően csökkenő tendenciája az országoshoz hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplénben is megfigyelhető. A megyében a nyers élveszületési arányszám3 1957-ig 20 ezrelék felett volt, 1965-ben 15,6 ezrelékre süllyedt. A hetvenes évek közepén az ötvenes években született nagy létszámú generáció szülőképes korba lépett, ennek hatására a mutató 18,7 ezrelékre javult. Ez a kedvező születési arány azonban nem maradt tartós. Az 1980-as évek közepén lépett szülőképes korba az 1960-as évek első felében született alacsony létszámú korosztály, így változatlan termékenység esetén is kevesebb gyermek születése volt várható, mint egy évtizeddel korábban. Az 1990-es évek második felében léptek szülőképes koruk legtermékenyebb időszakába – egy nagy létszámú 3
Az ezer lakosra jutó élveszületések száma.
4
korosztály – a hetvenes évek gyermekei, emiatt számítani lehetett az előző évekhez képest a nagyobb születésszámra. Ezek a várakozások azonban nem teljesültek. A születési arányszám 1995 és 2013 között 12,4 ezrelékről 9,8 ezrelékre változott. Pozitív változás, hogy 2015-re ez 10,6 ezrelékre emelkedett. A megyében az ezer lakosra jutó születések száma 1960 és 2015 között minden évben meghaladta az országos átlagot. 5. tábla
Az élveszületések alakulása A születések száma Év 1960 1964 1965 1966 1970 1975 1980 1985 1990 1995 1998 2000 2005 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Borsod-AbaújZemplénben 13 607 11 985 11 939 12 357 12 843 14 836 12 240 10 867 10 588 9 411 8 382 8 209 7 442 6 686 6 551 6 699 6 652 7 131 7 054
Magyarországon
Az ezer lakosra jutó születések száma a megyében az országos %-ában
146 461 132 141 133 009 138 489 151 819 194 240 148 673 130 200 125 679 112 054 97 301 97 597 97 496 90 335 88 049 90 269 88 689 91 510 91 690
Borsod-AbaújZemplénben
9,3 9,1 9,0 8,9 8,5 7,6 8,2 8,3 8,4 8,4 8,6 8,4 7,6 7,4 7,4 7,4 7,5 7,8 7,7
18,6 15,8 15,6 16,1 16,5 18,7 15,1 13,6 13,9 12,4 11,1 10,9 10,2 9,7 9,6 9,8 9,8 10,6 10,6
Magyarországon 14,7 13,1 13,1 13,6 14,7 18,4 13,9 12,3 12,1 10,8 9,5 9,6 9,7 9,0 8,8 9,1 9,0 9,3 9,3
Forrás: KSH
A teljes termékenységi arányszám4 hazánkban 2015-ben 1,44 volt, ami messze elmarad a népesség reprodukálásához szükséges, valamivel 2 fölötti mutatótól. 6. tábla A teljes termékenységi arányszám alakulása Év 1960 1970 1980 1990 1995 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2,40 2,26 2,06 2,12 1,85 1,63 1,48 1,47 1,53 1,54 1,69 1,71
Magyarország 2,02 1,97 1,92 1,84 1,57 1,33 1,26 1,24 1,34 1,34 1,41 1,44
Forrás: KSH
A megyében a teljes termékenységi arányszám az elmúlt évtizedek csökkenő tendenciája mellett is mindig magasabb volt az országos átlagnál. A 2015. évi adatok alapján a szülőképes korú (15–49 éves) nők termékenysége a megyék között Borsod-Abaúj-Zemplénben volt a legmagasabb, ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg (1,65) követte.
Azt mutatja meg, hogy hány gyermeke születne egy nőnek akkor, ha az adott év korszerinti termékenységi viszonyai tartósan megmaradnának. 4
5
A szülő nők életkora Az utóbbi évtizedekben növekedett a nők iskolázottsága, egyre jobban kitolódott a szülési kor, a családdal, gyermekvállalással kapcsolatos felfogás megváltozott. Mindez a termékenység csökkenéséhez vezetett. Az 1980-as évek elejéig hazánkban elsősorban a 30 év feletti nők termékenysége mérséklődött. A 15–19 éveseknél nőtt, a 20–24 éveseknél és a 25–29 éveseknél érdemben nem változott a szülési gyakoriság (ezer nőre jutó élveszületések száma). Ez a tendencia a megyében is érvényesült. A legtöbb szülő nő – az anyák négytizede – továbbra is 20–24 éves volt. A 30 év felettiek szülési hajlandósága visszaesett. Az 1980-as évek elejétől megváltozott a helyzet. Csökkenni kezdett a 20 évesnél fiatalabbak gyermekvállalási hajlandósága. Az előző évtizedekben legnagyobb termékenységű korosztály, a 20–24 évesek szülési gyakorisága 1990-ig kissé, ezt követően jelentősen mérséklődött, részarányuk a szülő nők között 2015-re 15%-ra fogyott. A szülő nők legnagyobb része (30%-a) már a 30–34 éves korosztályból került ki. A szülési kor folyamatos kitolódását mutatja, hogy 2015-ben a szülő nők 54%-a 29 évesnél idősebb volt. 7. tábla Az élveszületések megoszlása a szülő nők életkora szerint (százalék) Év
–14
15–19
20–24
25–29 éves
30–34
35–39
40–
Összesen
Borsod-Abaúj-Zemplén 1970 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
0,2 0,4 0,3 0,2 0,3 0,2 0,3 0,4 0,2 0,2
16,2 17,2 15,5 12,3 13,8 14,1 13,5 15,7 15,2 14,8
38,9 42,5 38,9 31,1 21,6 22,0 22,6 22,7 22,6 23,1
25,5 27,4 27,6 33,0 26,8 25,0 25,0 25,1 25,1 24,1
12,9 8,8 12,2 16,1 24,8 24,8 24,9 22,0 22,8 22,6
5,3 3,0 4,7 6,0 10,8 11,5 11,4 11,9 11,8 12,4
1,3 0,8 0,8 1,4 1,9 2,3 2,3 2,2 2,4 2,7
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
11,8 10,5 13,9 19,0 34,9 34,2 32,9 31,2 30,7 30,0
4,4 3,3 5,6 6,1 14,9 16,7 17,9 18,9 19,4 19,6
1,1 0,7 0,9 1,4 2,6 2,9 3,0 3,4 3,6 4,4
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Magyarország 1970 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
0,1 0,2 0,2 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1
14,9 14,3 12,1 7,9 5,8 5,8 6,0 6,4 6,5 6,2
41,1 41,1 39,4 29,0 14,0 13,9 14,1 14,4 14,5 14,6
26,7 29,9 27,9 36,6 27,8 26,5 25,9 25,6 25,2 25,1
Forrás: KSH
Figyelmet érdemel, hogy a megyében a szülő nők közül az országosnál magasabb a 25 év alattiak, és alacsonyabb az ennél idősebbek aránya. Az utóbbi években a 25–29 éveseknél a legmagasabb a szülések gyakorisága (2015-ben 85 ezrelék). Az előbbiekkel ellentétben a 30–34 évesek termékenysége 1980-hoz képest több mint kétszeresére, a 35–39 éveseké 2,8-szeresére emelkedett. Mindez nem tudja kiegyenlíteni a fiatalabb generációk termékenységének csökkenését. A termékenység a fiatalabb nőknél magasabb a megyében, mint országosan: 2015-ben a 15–19 éveseknél 2,3-szerese, a 20–24 éves korosztályban 1,7-szerese volt. A 30 évnél idősebb korcsoportokban már fordított a helyzet, országosan magasabb a termékenység szintje. A szülőképes korosztály egészét tekintve Borsod-Abaúj-Zemplénben magasabb a szülések gyakorisága: 2015-ben ezer 15–49 éves nőre 47 élveszületés jutott, míg országosan 40. 6
8. tábla Az ezer megfelelő korú nőre jutó élveszületés Év
15–19
20–24
Ezer 25–29 30–34 35–39 éves nőre jutó élveszületés
40–49
15–49
32,9 23,7 13,7 16,8 22,2 31,9 32,9 31,0 32,1 34,6 37,9
4,8 3,0 1,7 1,8 2,1 2,8 3,4 3,4 3,3 3,7 4,2
73,8 64,0 61,8 57,9 46,4 42,0 41,8 42,5 42,8 46,7 47,0
25,0 18,4 13,7 16,4 19,8 35,4 37,1 39,3 39,9 42,5 44,5
3,6 2,2 1,5 1,6 1,7 3,6 3,9 4,1 4,4 4,7 5,5
58,9 56,6 57,6 49,4 38,7 37,9 37,1 38,7 38,2 39,7 40,0
Borsod-Abaúj-Zemplén 1960* 1970* 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
66,6 61,5 78,0 57,6 41,3 40,4 41,7 40,7 48,4 52,7 52,9
180,5 185,3 173,2 173,8 92,4 62,6 63,6 67,6 67,8 73,0 74,8
124,1 117,4 104,8 125,6 106,8 82,7 75,6 83,3 83,1 89,2 84,9
66,7 58,6 39,7 46,6 58,8 72,4 73,9 75,8 70,1 82,0 83,8
Magyarország 1960 1970 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
52,5 50,0 68,0 39,5 24,4 17,9 18,0 19,2 21,1 23,1 22,8
159,2 159,3 158,6 147,2 69,6 40,1 39,0 41,9 41,9 43,5 44,5
105,6 110,3 100,0 115,4 93,1 73,9 69,9 77,9 76,1 77,6 77,3
52,9 51,4 40,9 46,6 55,3 77,0 76,3 81,5 80,1 86,0 88,0
* A népszámlálás korcsoportos adataival számolva. Forrás: KSH
Járásonként a 15–49 éves nőkre jutó élveszületések száma kiemelkedően magas a Cigándi járásban, ahol ezer szülőképes korú nőre 2015-ben 65 élveszületés jutott. Az országos átlagot a megye összes járása meghaladta. 3. ábra
Ezer 15–49 éves nőre jutó élveszületések száma járásonként, 2015
7
Forrás: KSH
Az élveszületési sorrend A gyermekek legnagyobb hányada első vagy másodszülöttként látja meg a napvilágot, az élveszületési átlag azonban már a hetvenes években kettő alá süllyedt (országosan 2015-ben 1,90 volt). Borsod-Abaúj-Zemplénben az 1990-es évektől új jelenség figyelhető meg: a termékenység mérséklődésével a születési sorrend átlaga emelkedni kezdett. A fiatalok termékenységének visszaesése következtében csökkent az első és a másodszülöttek aránya, ezzel nagyobb súlyt adva a magasabb sorszámú születéseknek, megemelve a születési sorrend átlagát. Az élveszületési sorrend átlaga a 1990. évi 2,01-ről 2015-re 2,14-re nőtt. Az első- és másodszülöttek aránya Borsod-Abaúj-Zemplénben az országos átlagnál alacsonyabb, míg a nagyobb születési sorszámú gyermekeké magasabb. A szülő nők családi állapota Az utóbbi időszak változásai közé tartozik a házasságon kívüli születések arányának emelkedése. A születésszám jelentős visszaesése ellenére nőtt a házasságon kívüli születések száma. Hazánkban 2015-ben már a gyermekek 48%-a házasságon kívül született. Borsod-Abaúj-Zemplénben 2015-ben a gyermekek 62%-a született házasságon kívül. Legszembetűnőbb a hajadonok gyermekvállalásának folyamatos növekedése, míg 1990-ben a gyermekek 11%-át hajadonok hozták világra, addig 2015-ben 58%-át. 9. tábla
A szülő nők megoszlása családi állapot szerint (százalék) Év
Hajadon
Házas
Özvegy
Elvált
Összesen
Borsod-Abaúj-Zemplén 1970 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
6,3 7,4 10,9 26,0 46,8 49,8 52,9 55,8 58,5 58,0
92,8 91,3 86,6 69,3 48,2 44,9 42,2 39,6 37,7 38,3
0,2 0,2 0,5 0,7 0,4 0,5 0,4 0,3 0,3 0,3
0,7 1,2 2,0 3,9 4,5 4,8 4,5 4,4 3,6 3,4
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
0,7 1,5 3,0 4,2 4,8 4,6 4,7 4,4 4,2 4,2
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Magyarország 1970 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
4,5 5,4 9,7 24,5 35,7 37,3 39,6 41,6 43,2 43,5
94,6 92,9 86,9 71,0 59,2 57,7 55,5 53,8 52,4 52,2
0,2 0,3 0,4 0,4 0,3 0,3 0,3 0,2 0,2 0,2
Forrás: KSH
2015-ben a Mezőkövesdi járás kivételével a megye minden járásában a gyermekek kevesebb, mint fele született házasságban. A járások között a szülő nők családi állapotában jelentősek a különbségek. Míg a Mezőkövesdi járásban a gyermekek 52%-a született házasságban, addig az Ózdiban és a Mezőcsátiban 22%-a. 8
A szülő nők iskolai végzettsége Különböző ismérvek alapján vizsgálva a születések számát, az országos és megyei adatokat összevetve a legszembetűnőbb különbségeket az iskolázottság tekintetében tapasztalhatjuk. A szülő nők között az országosnál kisebb a megyében a magasabban iskolázottak aránya. Míg Borsod-Abaúj-Zemplénben 2015-ben a szülő nők 20%-a volt felsőfokú végzettségű, addig országosan 34%-a. A gimnáziumi, illetve szakközépiskolai végzettséggel rendelkező nők hányada a megyében 25%, országosan 32%. A 8 osztálynál kevesebbel rendelkező szülő anyák aránya 6,4%, 3,4-szerese az országosnak. Hasonló a helyzet a 8 általánost végzetteknél, a megyében hányaduk 1,9-szerese az országos átlagnak. 10. tábla
A szülő nők megoszlása iskolai végzettség szerint (százalék) Év
Általános iskola 8 osztályánál kevesebb
Általános iskola 8 osztálya
Szakmunkás, ill. szakiskola
Gimnázium, ill. szakközépiskolai érettségi
Felsőfokú végzettség
Ismeretlen
Összesen
Borsod-Abaúj-Zemplén 1971 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
22,8 13,1 10,2 12,0 8,9 8,0 8,3 8,1 6,6 6,4
48,5 36,2 29,5 32,7 31,4 32,6 33,9 36,0 35,5 34,8
6,1 14,4 22,5 21,5 13,6 13,0 12,3 11,8 12,7 13,4
19,3 29,7 28,9 24,0 25,5 25,4 24,2 24,8 25,0 25,0
3,3 6,5 9,0 9,7 20,2 20,5 20,6 18,8 19,5 19,7
0,0 0,0 – 0,0 0,4 0,5 0,7 0,4 0,6 0,6
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
4,7 9,0 12,1 15,1 33,5 33,8 33,8 33,6 33,4 33,6
0,0 0,0 0,0 0,2 0,8 1,1 0,9 1,0 0,9 0,9
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Magyarország 1971 1980 1990 2000 2010 2011 2012 2013 2014 2015
16,0 7,0 4,8 4,6 2,4 2,3 2,2 2,1 2,0 1,9
50,3 38,6 28,9 23,9 17,4 17,8 18,5 19,4 19,5 18,4
7,4 15,3 22,4 24,6 14,2 13,6 13,2 13,0 13,1 13,1
21,5 30,2 31,8 31,6 31,8 31,3 31,3 30,8 31,0 32,0
Forrás: KSH
A szülő nők a megyében a Tiszaújvárosi és a Miskolci járásban rendelkeztek a legmagasabb iskolai végzettséggel, legkevésbé iskolázottak a Cigándi, az Encsi és a Szikszói járásokban élő szülő nők. A szülő nők gazdasági aktivitása Az elmúlt évtizedekben átalakult a gazdaság és ezzel együtt a foglalkoztatás szerkezete. Jelenleg a magyar társadalmat nemzetközi összehasonlításban az alacsonyabb foglalkoztatottsági szintű országok közé sorolják. Borsod-Abaúj-Zemplénben a foglalkoztatott anyák aránya 2015-ban 45% volt, 23 százalékponttal alacsonyabb, mint országosan. A megyében az országos átlaghoz képest magasabb az inaktív, valamint az eltartott szülő nők aránya. A megyén belül is eltérés figyelhető meg a szülő nők gazdasági aktivitásában. A Miskolci járásban 58%, a Tiszaújvárosiban 57% volt a foglalkoztatott nők aránya, ezzel szemben a Cigándiban és az Encsiben 23-23%.
9
4. ábra A szülő nők megoszlása gazdasági aktivitás szerint járásonként, 2015 Foglalkoztatott
Munkanélküli
Inaktív kereső
Eltartott
Ismeretlen
100% 90% 80%
70% 60% 50%
40% 30% 20% 10% Cigándi
Encsi
Edelényi
Ózdi
Szikszói
Mezőcsáti
Putnoki
Gönci
Szerencsi
Sátoraljaújhelyi
Sárospataki
Kazincbarcikai
Mezőkövesdi
Tokaji
Tiszaújvárosi
Miskolci
0%
Forrás: KSH
Terhességmegszakítás Magyarországon a terhességmegszakítások száma 2012 és 2015 között folyamatosan visszaesett. Borsod-Abaúj-Zemplénben ugyanez a tendencia. A megyében 2012 és 2015 között számuk 3100ról 2804-re mérséklődött. Száz élveszületésre 40 terhességmegszakítás jutott 2015-ben, 6,5-tel kevesebb, mint 2012-ben. 2015-ben a megyében a művi vetélésen átesett nők 24-24%-a 20–24 éves, illetve 25–29 éves, 17%-a 30–34 éves, 15–15%-a 19 év alatti, valamint 35–39 éves, 6,0%-a 40 éves, illetve ennél idősebb volt. Halálozás A halálozások száma Magyarországon 1993-ban volt a legmagasabb (150 ezer), ezt követően folyamatosan mérséklődött, 2012-ben 130 ezer alatt volt. 2015-ben 131 697-en haltak meg, ami tízezer lakosra számítva 134 halálozást jelent. Borsod-Abaúj-Zemplénben a halálozások száma az 1980-as évektől szinte minden évben 10 ezer felett alakult (1993-ban és 1994-ben meghaladta a 11 ezret), majd 2008-tól folyamatosan 10 ezer alatti volt.
10
11. tábla A halálozások és a halálozások ezer lakosra jutó száma Halálozások száma Év
Borsod-AbaújZemplénben
1965 1970 1980 1990 2001 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Magyarországon
7 123 7 745 9 787 10 480 9 790 9 877 9 518 9 625 9 632 9 608 9 612
Halálozások ezer lakosra jutó száma Borsod-AbaújMagyarországon Zemplénben
Borsod-AbaújZemplén az ország %-ában
108 119 120 197 145 355 145 660 132 183 130 456 128 795 129 440 126 778 126 308 131 697
6,6 6,4 6,7 7,2 7,4 7,6 7,4 7,4 7,6 7,6 7,3
9,4 10,0 12,1 13,8 13,0 14,3 14,0 14,0 14,2 14,3 14,5
10,7 11,6 13,6 14,0 13,0 13,0 12,9 13,0 12,8 12,8 13,4
Forrás: KSH
Borsod-Abaúj-Zemplénben a kilencvenes évek első felében a halálozások ezer lakosra jutó száma több éven keresztül 14 ezreléknél magasabban alakult. A legkedvezőbb 2001-ben volt a halandóság mértéke, majd ezt követően újra emelkedésnek indult, 2015-ben 14,5 ezreléket ért el. 2002-től a halálozási arányszám a megyében magasabb, mint országosan. Járásonként 2015-ben a halálozások szintje a Tokaji és a Putnoki járásban volt a legmagasabb, ezt követően a Mezőkövesdiben. Ez természetesen összefüggésben van a népesség korösszetételével, mivel a Mezőkövesdi és a Tokaji járásban magas az idős népesség aránya. 5. ábra
A halálozások ezer lakosra jutó száma járásonként, 2015 Ezrelék 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0
Sárospataki
Tiszaújvárosi
Mezőcsáti
Szerencsi
Szikszói
Miskolci
Encsi
Cigándi
Gönci
Edelényi
Sátoraljaújhelyi
Ózdi
Kazincbarcikai
Mezőkövesdi
Putnoki
Tokaji
Megyei átlag
Forrás: KSH
A születéskor várható átlagos élettartam fokozatosan emelkedett Borsod-Abaúj-Zemplénben. Egy 2015-ben született kislány 77,56 év, fiú társa 70,00 év átlagos élettartamra számíthat. A javuló adatok ellenére a megyék között a férfiaknál Borsod-Abaúj-Zemplénben a legalacsonyabb ez a mutató, a nőknél csupán Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében kedvezőtlenebb az érték. 11
6. ábra Születéskor várható átlagos élettartam
50,00
78,61
77,56
78,38
76,46
76,76
Ország összesen
76,10
72,09
70,00
68,95
68,15
60,00
66,59
70,00
71,45
Borsod-Abaúj-Zemplén
Év 80,00
40,00 30,00 20,00 10,00 0,00 2001
2012
2015
2001
férfi
2012
2015
nő
Forrás: KSH
Csecsemőkorban napjainkban lényegesen kevesebben halnak meg, mint a korábbi évtizedekben. 2012 és 2015 között a csecsemőhalálozások száma Borsod-Abaúj-Zemplénben 36–73 között mozgott. 2015-ben 36 egy éven aluli gyermek halt meg, ezer élveszülöttre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami nagyobb az országos átlagnál. 2015-ben Magyarországon a halálozások 50%-át a keringési rendszer betegségei, 25%-át a daganatok, 6,5%-át a légzőrendszer betegségei, 4,8%-át az emésztőrendszer, 4,5%-át pedig külső okok idézték elő. Borsod-Abaúj-Zemplénben az országossal azonos a keringési, magasabb a légző-, és az emésztőrendszer betegségei, valamint a külső okok következtében meghaltak aránya. 12. tábla A meghaltak aránya haláloki főcsoport szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2015 (százalék) Év
Fertőző és élősdiek okozta betegségek
2005 2012 2015
0,5 0,6 0,5
Daganatok 21,2 23,6 22,7
A keringési rendszer betegségei 52,6 49,6 50,0
A légzőrendszer betegségei 5,8 7,1 8,6
Az emésztőrendszer betegségei 7,2 5,7 5,2
A morbiditás és mortalitás külső okai 5,9 5,4 4,6
Egyéb halálokok
Összesen
6,9 8,0 8,4
100,0 100,0 100,0
Forrás: KSH
A megyében a nőknél jóval nagyobb a keringési rendszer betegségeinek következtében meghaltak aránya, mint a férfiaknál, a többi kiemelt leggyakoribb haláloki főcsoportnál a férfiak hányada a magasabb.
12
7. ábra A halálozások megoszlása a leggyakoribb haláloki főcsoportok szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben, 2015 Férfi 6,6%
Daganatok
6,7%
44,2%
Légzőrendszer betegségei
Emésztőrendszer betegségei 9,1%
Nő
Keringési rendszer betegségei
7,7%
3,8%
2,6%
10,0%
8,2%
A halálozás külső okai
A többi együtt
25,8%
19,8%
55,6%
Forrás: KSH
Házasságkötés 2015-ben a hazánkban megkötött 46,1 ezer házasság 19%-kal haladta meg az előző évit. Borsod-Abaúj-Zemplénben 2001 és 2013 között ingadozásokkal tarkítva csökkent a házasságkötések száma, ezt követően nőtt. 2015-ben az előző évinél 29%-kal több, 3112 pár járult az anyakönyvvezető elé. 2015-ben a megyében ezer lakosra – az országossal megegyezően – 4,7 házasságkötés jutott. 8. ábra
A házasságkötések és a válások alakulása Borsod-Abaúj-Zemplénben 3500 3000 2500
2000 1500 1000 500 0 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Házasságkötés
Válás
Forrás: KSH
2015-ben Borsod-Abaúj-Zemplénben a férfiaknál a legnagyobb arányban (egyaránt 27%) a 25–29 és a 30–34 évesek, a nőknél (34%) a 25–29 évesek kötöttek házasságot. Válás Magyarországon a válások száma az 1980-as évek második felében volt a legmagasabb, amit az 1990-es évek elején először mérséklődés, majd ingadozás követett. 2015-ben 20,3 ezer válás történt, ami 6,9%-kal kevesebb, mint 2012-ben. 13
Borsod-Abaúj-Zemplénben 2015-ben 1292 házasságot bontottak fel, az előző évinél 6,9%-kal többet. Ezer lakosra 1,9 válás jutott, ami kevesebb az országos átlagnál (2,1). A megyében ezer házasságkötésre 415 válás jutott (2012-ben 692). Belföldi vándorlás A megyében 2015-ben 3788 fős – országosan a legnagyobb – belföldi vándorlási veszteséget regisztráltak. Az ezredforduló óta minden évben 2,5 ezer főt meghaladó negatív vándorlási egyenleg volt jellemző, ami következtében összességében több mint 64 ezer fővel fogyott a megye lakossága. 9. ábra
Borsod-Abaúj-Zemplén megye belföldi vándorlási különbözete -2 000
Fő
-2 500
-2550
-2691
-3 000
-3617
-3 500
-3414
-3383 -3687
-4 000
-4082 -3893
-3928
-4 500 -5 000
-3788
-5043
-5090
-5 500 -5775
-6 000 -6 500
-6631
-6626
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
-7 000
Forrás: KSH
Borsod-Abaúj-Zemplénből az ország más részébe 13,8 ezer fő vándorolt el 2015-ben, 34%-uk a fővárosba, 14%-uk Pest, 9,5%-uk Heves, 8,9%-uk Hajdú-Bihar megyébe. Borsod-Abaúj-Zemplénbe belföldi vándorlás következtében közel 10 ezren érkeztek, 31%-uk a fővárosból, 11–11%-uk Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Hajdú-Bihar, 10–10%-uk Heves és Pest megyéből. 13. tábla
Belföldi vándorlás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében életkor szerint*, 2015 Állandó Korcsoport, év
oda-
Ideiglenes5 el-
oda-
Vándorlási különbözet
el-
vándorlás 0–14
3 106
3 521
3 779
4 110
-746
15–39
6 388
8 119
10 025
10 498
-2 204
40–59
2 309
2 626
3 087
3 183
-413
60–X
1 647
1 952
1 426
1 546
-425
Összesen
13 450
16 218
18 317
19 337
-3 788
*Tartalmazza a megyén belül vándorlók számát is. Forrás: KSH
Borsod-Abaúj-Zemplénben 2015-ben minden vizsgált korcsoportban negatív a vándorlási egyenleg. Különösen a fiatalabb korosztályokban (gyermek és fiatal aktív korúak) több az elvándorlók száma, mint az idevándorlóké. A megye minden járását belföldi vándorlási veszteség jellemezte 2015-ben. 5
A vonatkozó 1992. évi LXVI. törvény szerint az ideiglenes vándorlások számába azok is beleértendők, akik bizonyos időtartam után nem hosszabbítják meg tartózkodási helyüket és emiatt azt automatikusan törlik. Ez az időtartam 2006-ban kettőről öt évre módosult.
14
10. ábra Az ezer lakosra jutó belföldi vándorlási egyenleg járásonként, 2015
Forrás: KSH
Az ezer lakosra jutó vándorlási veszteség a Sátoraljaújhelyi járásban (-12) volt a legmagasabb, ezt követi az Edelényi, a Cigándi és a Tokaji járás (egyaránt -11). Az adminisztratív nyilvántartásokból rendelkezésre álló adatok alapján 2015-ben Borsod-AbaújZemplénből 2695 magyar állampolgár vándorolt külföldre, külföldről pedig 1582 állampolgár vándorolt a megyébe.
15
14. tábla A népmozgalom főbb jellemzői településtípusonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2012–2015
Megnevezés
Élveszületés
Halálozás
Természetes szaporodás/ fogyás
Belföldi odavándorlás
Belföldi elvándorlás
Belföldi vándorlási különbözet
Házasságkötés
Válás
ezer lakosra jutó száma Miskolc MJV Többi város Ezen belül: Abaújszántó Alsózsolca Borsodnádasd Cigánd Edelény Emőd Encs Felsőzsolca Gönc Kazincbarcika Mezőcsát Mezőkeresztes Mezőkövesd Nyékládháza Onga Ózd Pálháza Putnok Rudabánya Sajóbábony Sajószentpéter Sárospatak Sátoraljaújhely Szendrő Szerencs Szikszó Tiszaújváros Tokaj Községek Borsod-AbaújZemplén megye összesen
8,6 9,9
14,5 14,7
-5,9 -4,8
37,3 46,0
40,5 52,3
-3,3 -6,3
4,2 3,8
2,3 2,2
10,9 13,3 11,0 13,5 9,4 8,9 11,3 10,7 9,0 8,1 10,8 10,4 8,8 8,2 12,8 11,6 5,6 13,5 10,0 13,1 9,5 7,8 9,4 15,6 7,2 7,8 9,4 6,4 11,4
14,8 11,7 17,2 14,1 16,1 13,2 19,4 11,8 13,3 13,2 13,5 19,1 15,0 16,5 11,5 16,6 10,8 13,8 14,7 16,3 14,8 13,4 14,3 13,0 19,9 16,1 9,6 20,7 13,7
-3,9 1,6 -6,2 -0,6 -6,7 -4,4 -8,1 -1,1 -4,3 -5,1 -2,7 -8,7 -6,1 -8,3 1,3 -5,0 -5,2 -0,3 -4,7 -3,2 -5,3 -5,6 -4,9 2,5 -12,7 -8,2 -0,2 -14,3 -2,4
43,0 39,7 49,2 55,1 41,4 38,8 58,9 48,0 60,7 46,2 41,8 53,2 39,4 59,1 43,0 38,7 39,4 40,8 39,1 46,0 39,3 40,7 40,0 49,3 54,0 48,3 63,5 82,8 53,8
47,7 50,3 48,2 57,4 48,9 46,7 58,4 54,3 71,3 54,3 47,4 53,8 38,9 54,3 47,9 46,3 43,8 52,4 50,2 53,2 46,8 54,4 49,8 48,1 51,0 53,8 74,6 81,1 60,2
-4,7 -10,6 1,0 -2,2 -7,5 -8,0 0,5 -6,4 -10,5 -8,2 -5,6 -0,6 0,5 4,8 -4,9 -7,6 -4,5 -11,6 -11,1 -7,2 -7,5 -13,7 -9,8 1,2 3,0 -5,5 -11,2 1,8 -6,4
3,5 3,0 3,1 3,5 3,4 2,8 2,6 4,3 4,5 4,1 3,3 3,5 4,1 4,3 3,8 3,7 4,2 2,8 2,5 3,7 3,5 4,3 3,8 3,8 4,0 4,4 5,0 3,9 3,2
1,5 2,3 2,4 1,1 2,2 2,4 2,3 1,8 1,4 2,8 2,1 1,9 1,7 1,9 2,2 2,1 1,2 1,9 2,2 1,4 2,3 1,7 2,4 1,1 2,2 2,1 3,2 1,7 1,6
10,2
14,3
-4,1
47,1
52,8
-5,6
3,6
2,0
Forrás: KSH
Jelenleg folyik a 2016. évi Mikrocenzus adatainak feldolgozása. Az adatfelvétel eredményeit a KSH 2017 májusában teszi közzé. A mikrocenzus – népszámlálásokhoz hasonlóan – részletes adatokkal szolgál az országos és területi (járási) szintű gazdasági és társadalmi elemzésekhez, döntésekhez.
16