t at va A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata

tattva A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata

tattva A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata

Budapest 2010

tattva A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata A szerkesztõség címe: 1062 Budapest, Andrássy u. 53. Telefon/Fax: (1) 321-77-87 Felelôs szerkesztõ: Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna) Szerkesztõbizottság: A¢±a Sakh¦ dev¦ d§s¦ (Dr. Szabó Csilla) Gaura K¥¢£a d§sa (Dr. Tóth-Soma László) K¥¢£a-l¦l§ dev¦ d§s¦ (Dr. Danka Krisztina) R§dh§n§tha d§sa (Dr. Sonkoly Gábor) E szám szerkesztõje: Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna) Nyelvi lektor: Kuszák Ágnes Munkatárs: Tóth Anita Borító és tördelés: Tóth Sándor

A korábbi számok nyomtatott formában megvásárolhatók a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola könyvtárában (1062 Budapest, Andrássy u. 53.), és elolvashatók a folyóirat on-line változatában: www.tattva.hu Budapest, 2010 ISSN 1418-4060

tattva

4

TARTALOM

Tartalom

Bevezetõ............................................................................................................................... 7

TANULMÁNYOK

Beszámoló az V. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIÁ-ról................................................................. 11

Schmuck Erzsébet: Az V. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA megnyitó beszéde............................................... 13 R§dh§n§tha d§sa (Sonkoly Gábor): Válságretorika napjainkban.................................................................................... 17 Sivaráma Szvámi – Mezei Balázs: A válság társadalmi-erkölcsi hatása vai¢£ava értelmezésben................................ 27 Babarczy Eszter – Buda Béla – Gaura-ªakti d§sa (Sölétormos Jenõ) – Vida Gábor: Mi a teendõ válság idején?...................................................................................... 39 Kun András: Spiritualitás és ökológia. Természet és ember a világválságok korában.......................................................................................... 57 MÛHELY ¼ac¦suta d§sa (Tóth Zoltán): Kétezer-kétszáz éves Pascal-háromszög?.............................................................75

PÁRBESZÉD

Németh Dávid: A „szent ember” fogalmának vizsgálata a katolicizmus és a vai¢£avizmus tükrében.................................................................................... 87 RECENZIÓK Voigt Vilmos: A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba. (Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ / Banyár Magdolna)............................................................... 115 Dev§m¥ta Sv§m¦: Searching for Vedic India. (Nagy Richárd)....................................................................................................... 119

5

tattva

VÁLSÁG

tattva

6

BEVEZETÔ

BEVEZETÔ TATTVA folyóiratunk az elmúlt tizenkét évben változatlan szerkesztõi koncepció szerint, tematikus formában jelent meg. Az 1998-as elsõ szám Tudomány és vallás szintézise címmel az azonos névvel 1996-ban megrendezett nemzetközi tudományos konferencia teljes anyagát tartalmazta. A második szám a Darwin alkonya? címet viselte, és az evolúcióelmélet hiányosságairól szóló írásokat gyûjtötte egy csokorba, a harmadik és negyedik pedig a vai¢£avizmus kutatásának magyarországi és nemzetközi eredményeirõl számolt be. Az ötödik kiadvány az Isten arcai címet kapta, és az inkarnáció fogalmát tárgyalta a gau¨¦ya-vai¢£avizmusban. A hatodik szám azt mutatta be, hogy a Bhagavadg¦t§, a „hindu biblia” milyen örökérvényû válaszokat ad korunk problémáira. A hetedik és a nyolcadik kiadvány India történetével és vallásaival foglalkozott: tisztázta a témával kapcsolatban használt tudományos alapfogalmakat és bemutatta a legújabb elméleteket. A kilencedik szám a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola által rendezett I. és II. Létkérdés Konferencia elõadásaiból, kerekasztal-beszélgetéseibõl és vitáiból közölt válogatást. A tizedik TATTVA témája

a vai¢£ava ismeretelmélet volt, a tizenegyedik pedig a vai¢£avizmus történetiséghez való viszonyát tárgyalta. A legutóbbi szám ismét egy válogatást kínált, mégpedig a III. és IV. Létkérdés Konferencián elhangzottakból. A korunkra olyannyira jellemzõ folyamatos megújulási kényszer, a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola oktatóinak és kutatóinak egyre szerteágazóbb kutatási területei és érdeklõdése, a tudatos diszciplináris nyitás, valamint a vallások közötti párbeszéd fórumaként való megjelenés szándéka visszavonhatatlanul szétfeszítette az eddigi tematikus kereteket. A TATTVA megújulása már az elõzõ számnál kezdetét vette, hiszen alaposan megváltozott folyóiratunk külseje – olvasóink visszajelzései alapján az elõnyére. A vai¢£ava teológia szerint a transzcendentális – lelki – világban a formai változás mindig a tartalom átalakulását fejezi ki, míg az anyagi ’birodalomban’ ez nem törvényszerû, sõt inkább az ellenkezõje szükségszerû. Azonban vai¢£avák lévén, a lelki elvek képviseletére törekszünk a TATTVA esetében is. Így a megváltozott forma új szerkesztõi koncepcióval jár együtt, amely igyekszik alkalmazkodni a szûkebb és tágabb kontextushoz, valamint az olvasói igények átalakulása által indukált tartalmi változásokhoz. A cikkeket tematikus rovatokba rendezõ szerkezet felel meg leginkább ezeknek a kihívásoknak, s ez azt is lehetõvé teszi, hogy egyúttal hûek maradjunk jól bevált hagyományainkhoz is. A TATTVA ezentúl négy rovatot tartalmaz majd: a TANULMÁNYOK egy bizonyos témát járnak körül; a MÛHELY-ben a Fõiskola kutatóinak, oktatóinak és hallgatóinak legérdekesebb kutatási eredményeit adjuk közre; a PÁRBESZÉD a vallásközi és a teológia – tudomány közötti párbeszéd fóruma kíván lenni, a RECENZIÓKban pedig azokról a vai¢£avizmussal vagy más

7

tattva

VÁLSÁG

vallásokkal foglalkozó írásmûvekrõl adunk tudósítást, amelyeket különösen érdekesnek, fontosnak vagy aktuálisnak gondolunk. Jelen számunkban a napjainkban tapasztalható válság kapja a központi szerepet. A TANULMÁNYOK rovat ezért tartalmazza a Válságaink témakörben 2009-ben megrendezett V. Létkérdés Konferencia válogatott elõadásait, beszélgetéseit. Az ökológiai válsághoz pedig Kun András: Spiritualitás és ökológia. Természet és ember a világválságok korában c. tanulmánya nyújt új szempontokat. A MÛHELY-ben ¼ac¦suta d§sa (Tóth Zoltán) adja közre izgalmas felfedezéseit a szanszkrit verstan és egy ismert matematikai tétel kapcsolatáról Kétezer-kétszáz éves Pascal-háromszög? címmel, készülõ könyve beharangozó tanulmányaként.

A PÁRBESZÉD rovatban Németh Dávid tanulmánya a katolikus és a vai¢£ava vallásnak a „szent ember”-rõl alkotott fogalmát járja körül. Ez ez írás a vai¢£ava teológia szakos hallgató diplomamunkájának a rövidített változata. A RECENZIÓK rovatban két jelentõs könyvrõl közlünk ismertetést: Voigt Vilmos A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba c. mûvérõl Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna), Dev§m¥ta Sv§m¦: Searching for Vedic India c. kötetérõl pedig Nagy Richárd tollából. Örömünkre szolgálna, ha olvasóink hasznos új szempontokat kapnának válságos napjaink jobb megértéséhez, valamint felfedeznék a vai¢£avizmus eddig esetleg nem ismert dimenzióit. Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna)

tattva

8

9

tattva

VÁLSÁG

tattva

10

Beszámoló az V. Létkérdés Konferenciá-ról

Beszámoló az V. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIÁ-ról A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola (www. bhf.hu) 2009. november 6-án ötödik alkalommal rendezte meg az ELTE BTK Gólyavárában a Létkérdés Konferenciát, melynek témája a napjainkban tapasztalható, életünk csaknem minden területét átszövõ VÁLSÁGAINK voltak. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának részeként megtartott konferencia elõadói a válság három alapvetõ területe: a gazdaság, a társadalom és az ökológia tudományterületének elismert szakemberei, valamint neves tudósok és közéleti személyiségek voltak. Az egynapos konferenciát Schmuck Erzsébet nyitotta meg, aki a Magyar Országgyûlés prominens, pártok feletti szervezete, a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács titkáraként tolmácsolta Katona Béla, a Tanács és egyben az Országgyûlés elnökének üdvözletét. Rövid beszédében felidézte az NFFT által elkészített, Jövõkeresõ címû országjelentés legfontosabb megállapításait, és hangsúlyozta, hogy a Létkérdés Konferencia szellemisége rendkívül közel áll ezekhez. Délelõtt elsõ elõadóként R§dh§n§tha d§sa (Sonkoly Gábor) történész Válságretorika nap-

jainkban címû elõadásában áttekintette a korábbi és mai válságok társadalomtörténeti kontextusát, és megállapította, hogy napjainkra a válság a tömegmédia egyik központi hírévé vált, amelyik többnyire érdekes történetként tálalja azt a nagyközönségnek. Ez a mód azonban megakadályozza, hogy az emberek szembesüljenek a válság valódi mélységével, a kialakulásában játszott saját szerepükkel, valamint elemi és tovább nem hárítható felelõsségükkel annak megoldásában. Petschnig Mária Zita közgazdász A válság gazdasági-pénzügyi aspektusait bemutatva arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági válság újbóli megismétlõdésének veszélye mindaddig fennáll, amíg a különbözõ „leleményes” pénzügytechnikai eszközök a gazdasági reálfolyamatoktól teljesen elszakadó virtuális valóságot generálnak, ami tovább erõsíti az egész rendszert megalapozó mohóságot. Sivaráma Szvámi vai¢£ava teológus A válság társadalmi és erkölcsi vonatkozásai címû elõadásában szintén a mohóságot jelölte meg a válság legfõbb elõidézõjeként. A szükségesnél sokkal nagyobb fogyasztásra ösztönzõ, a mohóság által táplált anyagi vágyaink csak akkor mérsékelhetõk, ha tisztában vagyunk létünk valódi kereteivel és céljával. Ha elfogadjuk Isten törvényeit és mindent birtokló voltát, akkor válik lehetségessé, hogy az általa számunkra biztosított „kvóta” szerint éljünk, valódi szükségleteinknek megfelelõen fogyasztva, és az önmegvalósításra koncentrálva. Elõadóink beszélgetõpartnerei: Mérõ Mátyás közgazdász és Mezei Balázs filozófus az elmondottakat értelmezték, kérdéseikkel pontosították, és további fontos szempontokat vetettek fel. Délután a természeti környezet válságának tényeit és okait fejtette ki Vida Gábor bioló-

11

tattva

VÁLSÁG

gus, akadémikus. A rendkívül adatgazdag és meggyõzõ elõadás konklúziója az volt, hogy bár a különbözõ kormányok és világszervezetek, úgy tûnik, ’felébredtek’, és jól látják az ökológiai katasztrófa egyre fenyegetõbb veszélyét, de ez korántsem elegendõ annak elhárításához. Az csak úgy válik lehetségessé, ha minden egyes ember tudatosítja a saját felelõsségét, gyökeresen megváltoztatva szokásait, viselkedését, és fenntartható életmódot alakít ki maga s utódai számára. Egy ilyen megvalósult életmodellt mutatott be a következõ elõadó: R§dha K¥¢£a d§sa (Hosszú Zoltán), az Ökovölgy Alapítvány elnöke. Krisna-völgy-ökovölgy közössége istentudatos szemléletének természetesen folyománya az „egyszerû élet – magas szintû gondolkodás” életfilozófiája, ami a fenntarthatóság elveivel, valamint õsi és modern technológiái alkalmazásával párosítva egy virágzó és hosszú idõn át fenntartható, modell értékû ökofalut eredményezett.

tattva

12

A nap végén került sor a válság idején célszerû teendõket taglaló kerekasztal-beszélgetésre, ahol Babarczy Eszter közíró, Buda Béla pszichiáter, Gaura-ªakti d§sa (Sölétormos Jenõ) Krisnavölgy elnöke és Vida Gábor biológus saját kutatási területükön és személyes életükben nyert tapasztalataik alapján megegyeztek abban, hogy a válsághelyzetek mindig alapproblémákra hívják fel a közösségek, társadalmak és egyének figyelmét. Azonban csak akkor tudnak tanulni is belõlük, ha teljes mélységében átérzik saját felelõsségüket, és csak akkor tudnak kilábalni belõlük, ha meg is változtatják viselkedésüket a helyes irányba. A kiemelkedõen jó hangulatú konferencián közel háromszázan fordultak meg, fõként fiatal és középkorú értelmiségiek, valamint diákok. Számosan közülük végighallgatták az összes elõadást, és értékes hozzászólásokkal, kérdésekkel gazdagították azt. A konferencia elõadásainak hanganyaga és fotói elérhetõk a www.letkerdes.hu honlapon.

Megnyitó

V. Létkérdés Konferencia VÁLSÁGAINK Megnyitó Schmuck Erzsébet, a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács titkárságvezetõje Tisztelt Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Konferencia! Engedjék meg, hogy mindenekelõtt a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács elnökének, Katona Béla úrnak is tolmácsoljam az üdvözletét, aki sok sikert kíván a mai konferenciához. Örömmel vállaltam el a megnyitót, mivel ez a felkérés egyértelmûen a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács eddigi tevékenységének és törekvéseinek az elismerése, és ez igen megtisztelõ. A mai tanácskozás mögött álló szellemiség és a Tanács törekvései egy irányba mutatnak. Elég csak rátekinteni a mai konferencia programjára, kiolvasható belõle a szervezõk értékrendje, nevezetesen, hogy az egyes válságokat nem külön válságokként kezelik, hanem összekötik a gazdasági és ökológiai válságot az erkölcsi és társadalmi válsággal, az értékvesztéssel, mint ahogyan a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács is teszi. Az emberi történelem viharai közvetlenül vagy közvetve összefonódtak a természeti erõforrásokért folytatott küzdelemmel. Múltunk eddigi és jelenlegi válságai közt azonban

jelentõs a különbség. Ez idáig a hiányzó javakat a Föld más tájékáról igyekeztek pótolni, kezdetben erõszakkal, késõbb a tõkét hívva segítségül csoportosították át az erõforrásokat. Most erre már egyre kevesebb a lehetõség. Azok az erõforrások, melyekért a küzdelem eddig folyt, leszûkültek, korlátozva ezzel az átcsoportosítás lehetõségét is. Az emberiség válaszúthoz érkezett. Korunk válságai, a gazdasági és pénzügyi világválság, a globális energia- és élelmiszerellátási, biztonsági és éghajlatváltozási válság egymásra rétegzõdtek, együttesen terhelik a jelen generációt, ugyanakkor a megoldási kísérletek még mindig nem a problémák igazi okait és az ös�szefüggéseket feltárva keresik a választ. A gazdasági válsággal továbbra is a gazdasági szakemberek, az éghajlatváltozással a környezetvédõk foglalkoznak, a szegénységgel a szociológusok próbálnak megbirkózni. A sikerhez szükséges a problémák közös gyökerének a felismerése, és a struktúrában történõ kezelési módok megtalálása. A Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács ebben a szellemben, ezt szem elõtt tartva alakult meg a Magyar Országgyûlés önálló intézményeként, tavaly õsszel. A Tanácsról szóló országgyûlési határozatot ötpárti konszenzussal, ellenszavazat nélkül fogadták el. Tagjai, köztük politikusok, a gazdasági, a tudományos élet, az egyházak, a szakszervezetek, a civil szervezetek képviselõi közösen próbálnak megoldásokat találni a XXI. század kihívásaira. A Tanács célja a fenntartható fejlõdés elõsegítése Magyarországon, ezért a távlatos gondolkodást helyezi elõtérbe, és azt szorgalmazza, hogy a gazdasági, a szociális és az ökológiai szempontokat össze kell hangolni és egyidejûleg kell érvényesíteni. Ez nem nél-

13

tattva

VÁLSÁG

külözheti a rendszerszemléletû megközelítést. Tudomásul kell vennünk, hogy fenntartható növekedés egy véges világban nem létezik. Ebben a megközelítésben csak a társadalom jólétének a folyamatos fenntartása lehet a célunk, ehhez a gazdaság csak eszköz lehet, és be kell látnunk, hogy a feltételeket a környezet eltartóképessége jelenti. Afölött sem hunyhatunk szemet többé, hogy a környezet korlátossá vált, elég csak utalni a fogyó fosszilisenergia-készletekre. A Tanács eddigi rövid mûködése alatt több fontos kérdéssel foglalkozott, napirendjén szerepelt a pénzügyi és gazdasági válság témaköre is. A Tanács pénzügyi válsággal kapcsolatos állásfoglalása is összeköti a pénzügyi, az ökológiai és az erkölcsi problémákat, az erkölcs romlását nevezve meg a legsúlyosabb oknak és problémának. Idézek a Tanács állásfoglalásából: „A fennálló gazdasági világrend legsúlyosabb következménye az erkölcsi hanyatlás, amely egyben oka a pénzügyi és gazdasági válságnak. A társadalom az anyagi javak megszerzését és a fogyasztást tekinti elsõdlegesnek. Az anyagiak megszerzéséért folytatott verseny elválasztja az embereket, társadalmi csoportokat, nemzeteket fordít egymással szembe. Az általános értékítéletben háttérbe szorulnak az olyan értékek, mint a békesség, boldogság, szeretet, igazságosság, amelyek összekötnek bennünket. Háttérbe szorul természeti környezetünk tisztelete is, csupán anyagi értékeink megszerzésének eszközeként tekintünk rá, és nem mint nélkülözhetetlen életfeltételeinkre.” Ezért olyan rendszert kell kialakítanunk a maival szemben – ahol a környezeti hatások nem számítanak –, amelyben nem a versenyképesség és az azonnali, minél nagyobb mértékû profit az elsõdleges, hanem amely-

tattva

14

nek mûködési feltétele az együttmûködés és a szolidaritás, a mindenáron való növekedés kényszere nélkül. Mindez pedig az erkölcsiség javulását is eredményezné. A világ paradigmaváltás elõtt áll. Nemzetközi szinten a szemlélet változását legjobban a brit Fenntartható Fejlõdés Bizottság felkérésére, Tim Jackson professzor vezetésével készített Jóllét növekedés nélkül címû tanulmány mutatja. A tanulmány szerint nem szerencsés az olyan növekedés, amelynek hasznából egyre kevesebben részesülnek, és amelyért igen nagy környezeti árat kell fizetni. Ugyanakkor nem tart megvalósíthatónak egy olyan világot sem, ahol kilencmilliárd ember a fejlett világ életszínvonalán él. Ennek teljesüléséhez ugyanis a világgazdaságnak az évszázad közepéig a tizenötszörösére, a végéig pedig a negyvenszeresére kellene nõnie, miközben a világ már most meghaladta ökológiai kapacitásának kereteit. A Stiglitz-jelentés, amely a francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy megrendelésére készült, nem kisebb tabutémát vesz nagyító alá, mint a gazdasági növekedés mérésére szolgáló GDP-t. Kimondja, hogy ez a mutatószám egyáltalán nem alkalmas arra, hogy kifejezze fejlõdésünket, és ezáltal megalapozza hosszúvagy akár rövidtávú döntéseinket, ezért ki kell alakítani a jól-lét új, hiteles mérési módszereit. Befejezésképpen idézek a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács alakuló ülésén elfogadott nyilatkozatból, mely a mai tanácskozás mottója is lehetne: „Ma és a jövõben úgy kell élnünk, úgy kell szükségleteinket kielégíteni, hogy a jelen és jövõ nemzedékek minden tagja számára biztosítható legyen a méltó élet lehetõsége! Ez új erkölcsiséget, új megközelítéseket, szemléletet, gondolkodást és cselekvést, értékrendi változtatást igényel a társadalom egészétõl. A vál-

Megnyitó

toztatások közös alapja a társadalom által vallott értékek egyensúlyának megteremtése, amely feltételezi annak elfogadását, hogy az anyagi jóléttel szemben a környezetminõséget és -biztonságot, az egészséget, a társadalmi igazságos-

ságot, és más általános értékeket fontosabbnak kell tekinteni.” A tanácskozás munkájához sok sikert kívánok és köszönöm a figyelmet!

15

tattva

VÁLSÁG

R§dh§n§tha d§sa (Sonkoly Gábor) (1969) történész, a történelemtudomány kandidátusa, egyetemi docens, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének nemzetközi igazgatóhelyettese, az „Atelier” Európai Társadalomtudomány és Historiográfia Tanszék vezetõje, a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola címzetes fõiskolai tanára. Kutatási területe a várostörténet és a kulturális örökség. Publikációinak száma és nemzetközi tudományszervezõi munkája jelentõs. Palladium-díjas (2002).

tattva

16

Válságretorika napjainkban

V. Létkérdés Konferencia VÁLSÁGAINK Válságretorika napjainkban R§dh§n§tha d§sa (Sonkoly Gábor)

szó többszöri szerepeltetése, valamint a vállfán lógó pólók képe a leárazásokat juttatja eszünke, azt az idõszakot, amikor olcsóbban lehet hozzájutni értékesebb termékekhez. E reklám tehát azt üzeni, hogy aki ügyes, az jól jár a válsággal – amennyiben él a bank által felkínált lehetõséggel. Vagyis azzal a természetes igénnyel számol, hogy mindenki jobban szeretne a válságból haszonnal kikerülõ kisebbség csoportjába tartozni. Erre mozgósítja az átlagfogyasztót, a számára megszokott képi nyelvvel, aki ezek után joggal érezheti úgy, hogy ez a válság sem tarthat sokkal tovább, mint egy leértékelés a szezon végén.

Elõadásomban nem arra keresem a választ, hogy melyek a jelenlegi válság társadalmi, gazdasági vagy mentalitásbeli okai, illetve arra sem, hogy milyen megoldásokkal kellene élnünk e válság megszüntetése érdekében. Társadalomtörténész lévén engem az foglalkoztat, hogy mit jelent napjainkban a válság, milyen értelmezések kapcsolódnak ehhez a fogalomhoz, illetve megfigyelhetünk-e változást a válságok interpretációjának történetében. Válságmarketing A válságértelmezéseken akkor kezdtem el gondolkodni, amikor idén januárban egy madridi bank kirakatában megláttam egy reklámot, amely számlanyitásra, illetve hitelfelvételre próbálta ösztönözni a leendõ klienseket, azt sugallva, hogy ily módon kerülhetnek ki szerencsésen a krízisbõl. A plakáton olyan pólók voltak láthatóak, amelyek egyik oldalán az „Ahol mások válságot látnak, én lehetõséget.” felirat szerepelt, a másik oldalukon pedig a következõ: „Vágjunk jó képet a válsághoz!”. A „lehetõség”

Válságfogalmak E pólók sugallta üzenetnél a válság általában komolyabb tartalommal bír. Számos más fogalomhoz hasonlóan a „krízis” kifejezés is görög eredetû, ám most csak a modern kori értelmezését szeretném érinteni, amely szerint válság alatt valami váratlanul bekövetkezõ, bizonytalanságot keltõ, és az eredeti célok elérését veszélyeztetõ eseményt, helyzetet értünk. A történettudomány – más 19. századi fogalmakhoz hasonlóan – ezt is a természettudományoktól, jelesül a biológiától és az orvostudománytól vet-

17

tattva

VÁLSÁG

te át, majd olyan történelmi helyzetekre alkalmazta, amikor a fennálló társadalmi, gazdasági vagy politikai rend veszélybe került. A válság az organizmusok esetében olyan állapotot jelent, amikor fennmaradásukat valamilyen betegség veszélyezteti. Ez az állapot azonban nem tarthat soká, hiszen az organizmus vagy meggyógyul vagy meghal, azaz a válsághelyzet megszûnik. Bár találunk arra példát a történetírásban, hogy akár egész évszázadokra használták e kifejezést, általában rövidebb idõszakokat jelöl, és valamely átrendezõdéssel jár együtt. A történettudomány 19. századi kialakulását követõen fokozatosan kidolgozták azokat az elméleteket, amelyek a modernizáció jelenségét történelmi modellekkel magyarázták. Bár eltérõ mutatók alapján, mindezen elméletek egy történeti fejlõdést feltételeztek, amelyet hosszabb nyugalmi szakaszok és rövidebb válságos idõszakok jellemeznek. A válság tehát természetes velejárója lett a fejlõdés-alapú modern társadalomelméleteknek és -magyarázatoknak. A kérdés úgy fogalmazódott meg, hogy elõre láthatóak-e a válságok, illetve hogyan lehet õket esetleg elkerülni vagy legalább minimalizálni. A fejlõdés természetes velejárójaként értelmezett átrendezõdések megítélése ugyanakkor a választott világmagyarázattól függött. A forradalom például a marxizmus számára a továbblépés elkerülhetetlen aktusa, míg a konzervatív gondolkodók számára elkerülendõ válságjelenség. Történelmi válságértelmezések Már az elsõ világháború – mint tömegháború – sok nyugati szerzõ számára a humanizmus

válságaként jelent meg, ám a 20. század elsõ nagy válságát az 1929-ben kezdõdött gazdasági világválság jelentette. Ekkortól körülbelül negyven évenként jelentkeztek a nagy világválságok: az 1970-es olajválság, majd a jelenlegi hitelválság. Tanulmányom keretében az utóbbi három válság hatásait szeretném röviden összefoglalni, a jelenlegi válság interpretálási lehetõségeinek szempontjából. A modernizációs fejlõdés technikai alapját jelentõ természettudomány filozófiai hátterét a pozitivista Auguste Comte dolgozta ki, akinek a véleménye szerint a tudomány célja az, hogy általa az ember (a civilizáció) legyõzze a természetet.1 A modernizáció során ez a küzdelem mind egyenlõtlenebbé vált, a technikai fejlõdés eredményeként. Ezért érdemes a három válságot elsõként a természethez való viszony szempontjából összevetni. Mivel a modernizáció az élet minden területét áthatotta és áthatja, röviden azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a válságokra adott válaszokban milyen társadalom-, gazdaság-, illetve kultúrafelfogás jelenik meg. Az 1920-as és 30-es évek válsága még nem járt együtt környezeti problémákkal. Ekkoriban a lakosság jelentõs része vidéken élt, mezõgazdasági tevékenységet folytatott, és a természet állapotában nem látszott komoly romlás – néhány iparvidék kivételével. Mind a társadalom, mind a gazdaság szempontjából a korábbi évszázad liberális fejlõdésének a szabályozását, a regularizáció különbözõ fokozatait tekintették a válság megoldásának, amely azonban felerõsítette az állam, valamint a központosító ideológiák (nacionalizmus, populizmus) szerepét. Ekkor csatlakozik a fontos, normaadó tudományágakhoz – a nemzeti bölcsész- és társadalomtudományokhoz – a közgazdaság Lásd: Laki 1998.

1

tattva

18


tudomány, hogy azután fokozatosan egyre meghatározóbbá váljon a döntések meghozatalának folyamatában. Az 1970-es évek válsága a második világháborút követõ, addig nem látott nyugati gazdasági fellendülés után következett be. Az ún. trente glorieuses, a harminc dicsõséges év nemcsak gazdasági fellendüléssel járt, hanem jelentõsen átszabta a nyugati országok társadalmi ös�szetételét és normarendszerét is. Jelentõs különbség az 1930-as évekhez képest az ökológiai gondolat megjelenése, és nemzeti-nemzetközi szinteken való intézményesülése. Az 1970-es évektõl kezdve megszaporodik a nemzeti parkok, a környezetvédõ szervezetek száma, az UNESCO 1972-es Világörökség Konvenciója a természeti értékeket is nemzetközi védelem alá veszi, ENSZ-bizottságok alakulnak a környezet globális védelmének kidolgozására. A természet már nem legyõzendõ, hanem egyre inkább védendõvé válik. Az olajválság pedig nyilvánvalóvá teszi a természeti források véges jellegét. A harminc évig tartó gazdasági fellendülés olyan társadalmi rétegeket is bevont a mind intenzívebb és extenzívebb fogyasztásba, amelyek korábban pénzügyi korlátaik miatt attól el voltak zárva. Számukra egy új terméket is kitaláltak a folyamatosan bõvülõ fogyasztás fenntartása érdekében: a tömegesen elérhetõ hitelt. Az így kivívott jólét öntudatosabá tette az alsó középosztályt és a szegényebb rétegeket. Ráadásul az 1930-as évekhez képest sokkal urbanizáltabbá vált a lakosság, az immigrációk miatt pedig egyre vegyesebb lett a nyugati nagyvárosok lakossága. Az új társadalmi realitások már nem tették lehetõvé a regularizáció korábban alkalmazott formáit. A válság megoldását a tömeges fogyasztás jelentette, a (nyugati) jólét további növelése, amire jó példa az 1968-as diák-

lázadások lecsillapításának a módja, és egyúttal annak az illúziónak az elhitetése, hogy mindez demokratikus, a társadalom legszélesebb rétegeinek bevonását biztosító módon történt. Ekkor jelenik meg a média negyedik hatalmi ágként, és a reklámmal, mint legfõbb bevételi forrásával, soha nem látott mértékben mozgósít a fogyasztásra. Az 1970-es évektõl kezdve a bölcsész- és társadalomtudományok is jelentõs változást élnek meg, amelyet kulturális, nyelvi, illetve narratív fordulatnak szokás nevezni, vagy egyszerûen csak az „új” jelzõt illesztik az adott tudományág neve elé: pl. „új társadalomtörténet”. Még nem feldolgozott a fentebb említett társadalmi változások és a tudományos fordulat összefüggésrendszere, e fordulat hatására azonban olyan rétegek is önazosságuk, történetük tudományos bemutatásának az igényével és gyakorlatával lépnek fel, amelyek korábban ezt nem tették vagy tehették meg, így a társadalmi és a tudományos változások hasonló irányba mutatnak. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a fogyasztási és önkifejezési demokratizálódás ellenére a gazdasági különbségek egyre jelentõsebb mértékben nõttek, mind a nyugati társadalmakon belül, mind a Föld gazdag és szegény régiói között. A jelen válságban a civilizáció és a természet viszonya szempontjából már egyre inkább úgy vetõdik fel a kérdés, hogy megmenthetõ-e a természet az általunk ismert formájában, illetve az egyre nyilvánvalóbb természeti katasztrófa milyen hatással lesz arra a civilizációra, amelyet a modernizáció és a fogyasztás kultusza létrehozott.

19

tattva

VÁLSÁG

Válság és fejlõdés A modernizáció komplex folyamataiból és ideológiáiból – a válságretorika szempontjából – a fejlõdés mindenáron való biztosítása emelendõ ki. A modernizáció – ahogy a neve is mutatja – a múlt megtagadásával indul, és a három idõsík – múlt, jelen, jövõ – közül az utóbbira helyezi a hangsúlyt. Bizonyos értelemben már a felvilágosodás is egy olyan projektként értelmezhetõ, amely az emberiség, a nyugati civilizáció morális-gazdasági-társadalmi-politikai jobbítását célozta. A jobbítás pedig egy ideális végcél felé halad, amelyet a társadalomtudományok alapító atyái eltérõ módon határoztak meg a 18-19. század során. A fejlõdés elengedhetetlen princípium, és ez szöges ellentétben áll a hagyományos társadalmak stabilitás-alapú mûködésével. A fejlõdés pedig óhatatlanul együtt jár a jövõ megtervezésével, valamint e tervezés technikai eszközeinek kidolgozásával. A jövõ megtervezése ugyanakkor magában hordozza azt a paradoxont, hogy a jövõre vonatkozó elképzeléseinket kénytelenek vagyunk jelen ismereteink alapján megfogalmazni, így mutatóink kialakításánál számos, elõre nem látható változással kell számolnunk. A jövõ kezdetben könnyen leírhatónak tûnt, ám épp a 20. század katasztrófái és válságai figyelmeztettek arra, hogy a determinista társadalomfelfogások nem tarthatóak. A kegyelemdöfést az 1970-es évek olajválsága adta, amely aláásta az addig mérhetõnek és megjósolhatónak tartott gazdasági fejlõdésbe vetett hitet. A determinista jövõképeket a sztochasztikus – többféle változási lehetõséggel számoló – modellek váltották fel egyre több tudományág esetében. Reinhart Koselleck német történész szerint a modernitás jövõközpontúsága és az ezzel járó

tattva

20

jövõmagyarázatok abba a kettõsségbe helyezték a modern embert, amit õ az elvárási horizont és a tapasztalati tér fogalmaival ír le.2 Eszerint a modern ideológiák által megfogalmazott célok (elvárási horizont) és a megtapasztalt valóság között állandó ellentmondás feszül. Amikor a különbség különösen naggyá válik, normaválságról beszélhetünk, azaz a társadalmi, gazdasági vagy politikai viszonyok átrendezõdnek, gyakran egy másfajta, de mindenképp kívánatos jövõ elérésének érdekében. Ezek után vizsgáljuk meg a „fenntartható fejlõdés” fogalmát: ezt tekintik manapság a válság megoldásának, ez az elérendõ cél ideológiai alapja, amely akkor jött létre, amikor tudatosult az emberiségben, hogy egyre inkább fenyegeti õt a természeti erõforrások kimerülése. A fenntartható fejlõdés paradoxona Herman Daly szerint „a fenntartható fejlõdés a folytonos szociális jól-lét megvalósítása, anélkül, hogy a környezet eltartóképességét veszélyeztetnénk.”3 A fogalom tehát egyrészt magában hordozza azt a modernizációs vágyat, hogy fejlõdjön a társadalom, de ehhez hozzákapcsolja azt az 1970-es évektõl megfogalmazódó gondolatot, hogy ez ne járjon együtt a természet felélésével, azaz a „jól-lét” legyen fenntartható, és közben õrizzük meg a természet jelen állapotát, sõt javítsunk rajta, ha lehet. Maga a kifejezés tehát tartalmaz egy paradoxont: a meghatározás elsõ fele a posztmodern jelen-központúságot (prezentizmust)4 fejezi Lásd: Koselleck 2003. Jövõkeresõ: 9. 4 A prezentizmusra vonatkozóan magyarul lásd: Hartog 2006. 2

3


ki, míg a második fele megmarad a modernizáció fejlõdés-mítoszánál. A kétfajta elképzelés egyszerre van jelen korunk társadalmában, így nem véletlen, hogy e fogalom társadalmi értelmezése is igen heterogén.5 Valószínûleg éppen ez a fogalom sikerének a titka is, hiszen mind a fejlesztést, mind a fenntartást szorgalmazó társadalmi szereplõk tudnak vele azonosulni. Egy adott társadalom tudatosságát jelzi a környezeti válságot illetõen, hogy e fogalom értelmezésénél mely szereplõk véleménye a meghatározóbb. A kulturális fordulat Az 1970-es évekre nemcsak a természet egyensúlyának fenntartása jelent meg paradigmatikus igénnyel, hanem a hagyományos társadalmi rétegeket és kultúrjavakat elsöprõ modernizáció lefékezése is, amely szándék „a kulturális örökség védelme” elnevezést kapta.6 Az elmúlt negyven év során a kulturálisörökség-paradigma nevében a kiemelt mûemlékek védelmétõl eljutottunk szinte minden, a múltból származó emlék védelméhez, ami véleményem szerint híven kifejezi a modern establishmentbe és az azt kidolgozó, magyarázó determinista ideológiákba vetett bizalom megingását. Ezzel, illetve a már fentebb említett társadalmi változásokkal magyarázható valószínûleg, hogy felértékelõdik az egyének és az addig jórészt hallgatásba burkolózó kisközösségek önkifejezési igénye. Épp az 1970-es évektõl indulnak útjukra a különbözõ büszkeségi mozgalmak, amely egyrészt számos kisebbség identitásának kialakítását, másrészt azok saját önképének, történetének tudományos megfogalma Jövõkeresõ: 8. Lásd: Erdõsi – Sonkoly 2004.

zását is jelenti. A közösségi identitás sokszor a közösségre jellemzõ fogyasztási szokások folyamatos kanonizálásával is együtt jár. A hagyományos tudományos értelmezéseket szétfeszítõ, sõt azokat helyettesítõ igények pedig könnyebben érvényesíthetõk a korábban már említett narratív fordulatnak köszönhetõen, amely hitelessé tette a bölcsész- és társadalomtudományokban korábban tudománytalannak minõsített egyéni elbeszélési technikákat. Újból polgárjogot nyert a világ/társadalom, mint szöveg értelmezés, amely felválthatta a 19. századi természettudományos metaforákat a társadalom leírásánál. Storytelling menedzsment A világ mint szöveg felfogás különös értelmet kapott a kommunikációs forradalommal, amely szintén az 1970-es években kezdett kiteljesedni. A kommunikációs forradalom új gazdaságirányítási és politikai technikák kidolgozásával, illetve alkalmazásával járt együtt. A válság jelen interpretációinak értelmezése szempontjából a storytelling menedzsment7 elnevezésû technika az egyik leghasznosabb. Ezt a kommunikációs technikát a napóleoni rendtõl a tolsztojihoz való elmozdulással szokás leírni, azaz azzal az érzelmi fordulattal, ami a racionális döntéshozást és komunikációt felváltotta az 1990-es évektõl kezdve, elõbb az amerikai nagyvállalatoknál, majd a nagypolitikában is. Az érzelmi fordulat megnyilvánulása a számadatok és kvantifikálható mutatók felcserélése történetekre, amelyek motiválnak, empatikussá tesznek és felvállaltan egy hit-alapú, fiktív világot képviselnek.

5

6

Salmon 2007.

7

21

tattva

VÁLSÁG

E fordulat eredménye például, hogy a vállalatirányító menedzserbõl elõbb vezetõ (leader), majd edzõ (coach), végül pedig mesélõ (storyteller) lesz. Ez az elmozdulás mutatja a személyes involválódás egyre erõsödõ mértékét, ami érzelmi kötõdést feltételez a munkatársak között. Ez egyrészt a munkavállalót könnyebben befolyásolhatóvá teszi, a munkateljesítményt pedig – sõt magát a munkát is – egyre nehezebben mérhetõvé, azaz mindinkább fiktívvé. A fiktív munka fiktív gazdasághoz vezet, illetve fiktív vállalatokat eredményez. Nem véletlen, hogy évtizedünk gazdasági válsága az Enron 2001-es bedõlésével indult, amelyet a különféle bankok és ingatlanvállalatok csõdje követett. Az Enron jó példa arra, hogyan érhet milliókat egy nem vagy alig termelõ cég, illetve hogyan hitetheti el a befektetõkkel a cég dinamikus jellegét az állandó átcsoportosításokkal. A gazdaságban megjelenõ storytelling technikák a politikában és fõleg a politika kommunikációjában is egyre erõteljesebben jelennek meg. Erre szintén az Egyesült Államok a legjobb, modellértékû példa, ahol épp az a Nixon állította fel az elnöki hivatal médiairodáját, aki aztán a médiával való összecsapásba bukott bele. A hollywoodi múlttal rendelkezõ Reagan már nem esett abba a hibába, hogy konfrontálódjon a médiával, inkább a saját kezébe vette a Fehér Ház kommunikációjának irányítását, és elõre megkonstruált történetekkel látta el a sajtót. Végül a Bush-érában már a Pentagon és Hollywood szakemberei együtt dolgozták ki a szeptember 11-i tragédia válaszlépéseinek kommunikációját.

Válság-„telling” Ebben a helyzetben maga a válság is olyan történetté válik, amelyet megfelelõ kommunikációs eszközökkel mesélnek el, és a mesélõ szándéka szerint a válság jelentõsége is könnyen változtatható. Soros György szerint a jelenlegi gazdasági válság a három ismert ok mellett azzal is magyarázható, hogy az emberek nem a valós, megélt helyzetek alapján hozzák döntéseiket, hanem a jelenlegi helyzet érzékelése és interpretációja alapján.8 Azaz nem realitások, hanem érzékelések, fikciók ütköznek egymással. Ebben pedig különösen meghatározó szerep jut a médiának, a válság interpretálása közben pedig a közgazdasági újságírónak, aki a korábbi szürke szakemberbõl gazdasági guruvá lép elõ. A válság történetének elbeszélésekor – a média és a piac törvényeit követve – felgyorsulnak az események, személyessé válnak a történetek. Az elbeszélés menetét a folyamatosan újdonságokra éhes híradás diktálja, és ezzel párhuzamosan megszaporodnak a mikronarrációk, amelyek forgatókönyvszerûen íródnak. Példaként említsük csak Richard S. Fuld esetét, aki 256,4 millió dollár nyereségre tett szert, mielõtt cége, az elhíresült Lehman Brothers csõdbe jutott. Az ügy miatti kongresszusi meghallgatása során a nép egyik képviselõje így fordult hozzá: „Ha még nem jött volna rá a szerepére, akkor tudja meg, hogy ma Ön a gonosz, és ennek megfelelõen kéne viselkednie!”9 A kommunikációs technikák forradalma természetesen nem zárult le a tömegmédia megjelenésével. Az újabb digitális technikák lehetõséget teremtenek, hogy az eredetileg megkonstruált forgatókönyvbe a nézõ tevõlegesen Soros 2006. Salmon 2009: 144.

8 9

tattva

22


is beavatkozzon, átírja, átrendezze azt. Az új helyzetbõl adódó lehetõségek tudományos értelmezésére és a folyamatok, hatások megbecsülésére jött létre 2008-ban a nagyhírû Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) a Jövõbeni Storytelling Központ. Úgy tûnik, hogy a korábbi nagy válságok megoldásául választott regularizációt, majd tömegfogyasztást korszakunkban a participáció mítosza követi. Eszerint kommunikációval történik a válságkezelés, ami soha nem látott lehetõséget ad az egyénnek a kerettörténet saját ízlése szerint való átalakítására, anélkül, hogy annak alakulására valójában hatni tudna. A válság és az egyén Ezzel elérkeztünk a válságretorika eddig hanyagolt kulcsszereplõjéhez, a befogadóhoz, az egyénhez. A modernizáció a hagyományos társadalmak egyén-fogalmát is jelentõsen átalakította. Ezt az igen összetett problémát most csak néhány kiválasztott szempont alapján mutathatjuk be. Az egyik szempont az egyén viszonya a közösségéhez, illetve a nagy, bizonyos nézõpontból fiktívnek tekinthetõ társadalomhoz, amelyet a modern állam hívott életre. A modernizáció egyik elfogadott aktora a központosító állam, amely általában közvetlen kapcsolatra törekszik az egyén és saját képviselõje között, valamint az egyének – adózás, mozgósítás stb. szempontjából – könnyen való kezelhetõségét részesíti elõnyben, így nem érdeke a regionális, kulturális és egyéb közösségi identitások fenntartása, mivel azok nekezítik a rendszer hatékony mûködését. A központosítás így évszázadokon keresztül párhuzamosan zajlik az individualizációval, azaz az egyénnek saját jogon – és nem a közösséghez

való tartozásán keresztül – való kulturális, gazdasági, sõt politikai felértékelõdésével. E kettõs folyamat eredményeként az egyén egyre inkább úgy jelenik meg, mint a modern állam fenntartója, illetve úgy, mint akinek a léte és biztonsága a modern államtól függ. Az egyén biztonságát jelen földi életében kell garantálni, amelynek technikai kidolgozására életre hívják a társadalom- és természettudományokat. E varázstalanított világban pedig az egyének összessége mint az emberi faj fogalmazódik meg. Az egyénnek az emberi faj részeként való meghatározása tehát azzal jár együtt, hogy elsõdlegesen a testi, és esetleg némely szellemi szükségletének a kielégítését kell biztosítani. Ezek a szükségletek pedig módosíthatók a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom terjedésével, változásaival. Az 1970-es évektõl megfogalmazódó participációs ígéretek és identitás-központúság nem csökkentette az egyén kiszolgáltatottságát a – politikai vagy gazdasági – központtal szemben, csak átalakította annak formáját. Épp a hitelválság társadalmi megoszlása, vagy az élethosszig való tanulás intézményesülése10 mutatja, hogy a testi igényei által megfogalma Az élethosszig való tanulás az egyén munkaerõpiaci alkalmasságát kívánja elõsegíteni azzal, hogy a mind gyorsabban változó piaci viszonyoknak megfelelõ folyamatos tanulásra ösztönzi az egyént, már szinte gyerekkortól kezdve. Ezzel hozzájárulhat sikeres karrierváltásokhoz, ám belekényszerítheti az egyént abba a determinista paradoxonba, amely feltételezi, hogy a jövõ megjósolható, azaz a tanulási idõszak elején elõre látható, hogy az idõszak végére hogyan áll majd a munkaerõpiac. Emellett a mind rövidebb idõtartamig tartó tanulási egységek egyre alkalmatlanabbak az elmélyülésre, a tudás készségszintû elsajátítására. A mind gyorsabban változó, a már emltett fiktív dinamika lázában égõ munkaerõpiac ellentmondásait így az egyénre helyezi, aki könnyen a meg nem felelés érzésével kell, hogy szembesüljön.

10

23

tattva

VÁLSÁG

zott egyén mennyire törékeny eleme a rendszer- elégítése, és csak ezt követik a szellemi, esetleg nek. a lelki szükségletek, hanem – a hagyományos, fenntartáson alapuló társadalmak mintáit alkalmazva – az egyént elsõdlegesen lelki szükségleVálságmegoldások tei alapján értelmezzük, és ebbõl következõen határozzuk meg szellemi és testi szükségleteit. A nagy világválságok bemutatásánál nem emMindez természetesen olyan képzést és szolítettem, hogy a jelen válság esetében milyen cializációs technikákat igényel, amelyek nem a társadalmi, gazdasági vagy politikai megoldások fiktív identitásokat és ragaszkodásokat erõsítik. megfogalmazásával számolhatunk. Túlságosan Ez a probléma azonban már túlmutat a válságközeli eseményekrõl van szó ahhoz, hogy né- retorika kérdésein. hány utalásnál többet tehessünk. Az ugyanakkor világos, hogy a környezeti válság és a globális felmelegedés következményeitõl való félelem Felhasznált irodalom kikezdi a modern nyugati világ egyik alaptételét, amely a civilizációnak rendeli alá a természetet, Erdõsi Péter – Sonkoly Gábor 2004: A kulturáés olyan holisztikus rendszerelméletekben látlis örökség. Budapest, L’Harmattan. ja a megoldásokat, amelyekben az ember és a Hartog, F. 2006: A történetiség rendjei. Prekörnyezet egyenlõ, szimbiotikus szereplõk. zentizmus és idõtapasztalat. Budapest, Ezek az elképzelések az egyén viselkedéL’Harmattan. sének a megváltoztatását kívánják, olyan mó- Koselleck, R. 2003: Elmúlt jövõ. A történeti don, hogy az egyének belátják, korlátozni kell idõk szemantikája. Budapest, Atlantisz. saját fogyasztásukat, illetve harmonizálni azt a Laki János 1998: Tudományfilozófia. Budaközösségük és a környezetük elvárása szerint. pest, Láthatatlan Kollégum-Osiris. Felvetõdik a kérdés, hogy – a fogyasztói társa- Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács 2009. dalom logikájának megfelelõen – testi szükségaugusztus: Jövõkeresõ. Tervezet. A Nemzeletei tekintetében mohóbbá, az individualizáció ti Fenntartható Fejlõdési Tanács jelentése a során öntörvényûbbé vált egyén hogyan vehetõ magyar társadalomnak. p . 9. rá az önkorlátozásra. Még idõszerûbb ez a kér- Rabb, Theodore, K. 1975: The struggle for dés, ha a fogyasztásra serkentõ, az ökológiai stability in early modern Europe. New gondolatot is sikerrel felhasználó egyik leghaYork, Oxford University Press. tékonyabb storytelling technikára, a reklámra Salmon, C. 2007: Storytelling. Paris, La gondolunk. Découverte. Ha az egyén szempontjából paradigmatikus Salmon, C. 2009: Storytelling. Saison 1. Paris, változást várunk, az valószínûleg csak úgy köLes Prairies Ordinaires. p. 144. vetkezhet be, ha a modernizáció során kiala- Soros, G. 2006: The Age of Fallibility: kított egyén-felfogás megváltozik: ha az egyént Consequences of the War on Terror. Public nem az emberi faj részeként fogalmazzuk meg, Affairs. akinek elsõdleges célja a testi szükségletek ki-

tattva

24


25

tattva

VÁLSÁG

Sivaráma Szvámi vai¢£ava teológus. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közösségének vezetõ lelkésze, valamint a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) irányító testületének tagja. Egyházvezetõi és lelkészi szolgálata mellett jelentõs vallásfilozófiai mûvek alkotója: eddig hét könyve jelent meg magyar és angol nyelven a gaud¦ya vai¢£avizmus tárgykörében. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közössége Sivaráma Szvámi vezetésének köszönhetõen a másfélszáz bejegyzett egyház közül ma a negyedik legtámogatottabb vallási közösség Magyarországon, két nagyobb templommal, vidéki központokkal, saját, államilag akkreditált fõiskolával, valamint egy ökofarmmal Somogyvámoson. Mezei Balázs filozófus, irodalmár, intézetvezetõ egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint az ELTE BTK-n. Fõ kutatási területe a vallásfilozófia, a fenomenológia, az etika és az antik gondolkodás. Vallásbölcselet címû munkája 2005-ben jelent meg két kötetben.

tattva

26

A válság társadalmi-erkölcsi hatása vai¢£ava értelmezésben

V. Létkérdés Konferencia VÁLSÁGAINK A válság társadalmierkölcsi hatása vai¢£ava értelmezésben Sivaráma Szvámi Mezei Balázs Sivaráma Szvámi: Elõadásom célja az, hogy rámutassak a társadalmi etika és a válság közötti kapcsolatra. Arról lesz szó, hogy mi az oka a mostani gazdasági válságnak és a válságoknak általában. Kétféle okot nevezhetünk meg: az egyik a közvetlen vagy mechanikus ok, a másik egy mélyebb, etikai ok, amely – ahogyan azt majd elõadásom során kifejtem – valójában lelki ok. Kitérek majd arra is, hogy a válságjelenségek megszüntetéséhez paradigmaváltásra van szükség. Alan Greenspan, a FED1 Kormányzótanácsának volt elnöke néhány hónapja a BBC-nek így nyilatkozott: „Az emberi természetbõl adódik a pénzügyi válság, így a jövõben is lesznek válságok a világgazdaságban.”2 Erre a felvetésre kívánok választ adni a védikus filozófia szempontjából, e filozófia üzenetét szeretném átadni önöknek. Eljött az ideje, hogy mi, emberek – minden egyes ember – megváltoztassuk a természetünket. Ha ezt nem tesszük meg, ak Federal Reserve – az USA központi banki rendszere Forrás: www.mfor.hu

1

2

kor azt kell mondanunk: válság nemcsak volt, de lesz is. Sõt, most is van. Hogy Magyarország gazdaságának az állapota jelenleg is válságos, arra álljon itt néhány adat: a munkanélküliségi ráta 10,3%, a lakossági hitelállomány 25%, míg a GDP értéke kb. 9%-kal csökkent. Miközben az életszínvonalunkat folyamatosan növelni szeretnénk, egyre kevesebb pénzünk van már a jelenlegi szint fenntartására is. Mind az egyes emberek, mind a világ országai több árucikket akarnak, mint amennyi erõforrásuk van. Most már nemcsak arról van szó, hogy ki mennyit tud karácsonyra vásárolni, vagy milyen gyakran cseréli le a mobiltelefonját. Ahogyan élünk, az már túl van azon a határon, amelyet ennek a kis bolygónak, a Földnek a forrásai fedezhetnének. Már a nyugati világ igényeit sem képes fedezni, nem is szólva arról a 3-4 milliárd emberrõl a bolygón, akik ugyanúgy szeretnének élni, mint az európaiak vagy az amerikaiak. 1958-ban Hruscsov Amerikában ugyan a cipõjével verte az asztalt, de mondott egy bölcs dolgot is, amikor látta az ottani életet: „A fák nem nõnek az égig.” Mert mire is van szüksége egy fának a növekedéshez? Egy kis vízre és napfényre. A fák azonban korlátozzák önmagukat, hogy milyen magasra nõjenek. Csak azért, mert állandóan süt rájuk a nap, még nem nõnek a végtelenségig. Ha nem korlátoznák ebben magukat, a gyökérzetük struktúrájának a megváltozása miatt elõbb-utóbb kidõlnének. A növekedés nem tart örökké –röviden ez volt Hruscsov üzenete. Van egy határa a gazdasági fejlõdésnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy annak is van határa, mennyit birtokolhatunk mi. Ezt a határt már túlléptük. Ha valaki úgy vélekedik, hogy elegendõ, ha megállunk ott, ahol most vagyunk, amennyink most van, abból a további-

27

tattva

VÁLSÁG

akban meg tudunk élni, azt ki kell, hogy ábrándítsam: már régen túlléptük a határt. Ennek a következménye a válság. Az emberek 95%-a azzal van elfoglalva, hogy olyan dolgokat állítson elõ, amelyek nem szükségesek, sõt mondhatni fölöslegesek. Abból a szempontból fölöslegesek, hogy az élethez szükség van-e rájuk. Ennivaló, víz, minimális ruházat, tûzifa, tetõ az ember feje fölött: ezekre van alapvetõen szükség. Sokféle dolgot gyártanak, számítógépet, telefont stb., melyekrõl a végtelenségig lehetne vitatkozni, hogy hasznosak-e vagy sem, de az biztos, hogy nem abszolút szükségesek. A számítógépet vagy a telefont nem lehet megenni, de a kenyeret és az almát igen. Ám nem ezeknek az elõállítására fordítunk energiát, sõt, már kapcsolatban sem vagyunk velük. A fejletlen nemzetek a fejlett nemzetek rabszolgái. Ahhoz az életszínvonalhoz, amelyen most élünk, az kell, hogy létezzenek olyan országok, amelyek megtermelik a számunkra szükséges dolgokat. Magyarországon vagy Európában nem nõ gumifa, de Malajziában igen, így Malajziából egy nagy gumigyár lett, az egész ország ezt gyártja. Nekünk ez jó, mert az autónknak lesz kereke, de nem jó a maláj embereknek, mert õk nem ehetik meg a gumit. Ha egy egész ország csak egyetlen dolog elõállításával foglalkozik, nevezhetjük ugyan például „cukorparadicsom”-nak, de csak cukron nem lehet élni. Bár a gyerekek örülnének neki, de mivel az ilyen táplálkozás nem egészséges, ennek az országnak importálnia kell a zöldséget és a gyümölcsöt. Hogy a határt túlléptük, azt több dolog is mutatja: a világon minden tizenötödik másodpercben meghal egy gyermek a tiszta ivóvíz hiánya miatt, és évente ötmillió ember hal meg szerte a világon azért, mert nincs megfelelõ és

tattva

28

elegendõ ennivalója. Hogy túlléptük a határt, annak a mohóságunk az oka. Az elõbb említett adatok nem jelentenek újdonságot, már mindenki hallott róluk. És mit tettünk ellene? Men�nyire vagyunk tudatában annak, hogy a mi életmódunk miatt, azért, hogy ilyen színvonalon élhessünk, hány embernek kell szenvednie? Ráadásul nemcsak mohók vagyunk, hanem telhetetlenek és önzõek is. Néhány napja valakivel beszélgetve szóba került, lehetséges, hogy 20-25 év múlva Európában egy fõre mindössze napi egy liter tiszta víz jut csak ivásra és fürdésre. Az illetõ elsõ gondolata az volt, hogy húsz év múlva õ hány éves lesz? Csak arra gondolt, hogy õt magát hogyan érinti ez, de hogy mi fog történni a többi emberrel, az nem jutott eszébe. Greenspan úr üzenete szerint ha nem változtatunk a természetünkön, egyéb válságok is be fognak következni: pl. ökológiai válság, vagy a Föld túlnépesedése okozta válság. Már a most élõ 6 milliárd ember közül is sokan szenvednek szükséget; mi lesz akkor a plusz 3 milliárd ember sorsa ennek a századnak a végére? A gazdasági válságot most is tapasztaljuk, de egyéb válságok is fenyegetik az emberiséget. A háború is egyfajta válság. Anyukám, aki 94 éves, túlélte az auschwitzi tábort. Õ szokta mondani, hogy a II. világháború után mindenki úgy gondolta, az emberiség végre megtanulta a leckét, és nem lesz több háború. Ám a híreket nézve és hallgatva azt tapasztalja, hogy azóta is folyamatosan dúlnak a világon háborúk, és az emberek halomra gyilkolják egymást. Hallottam egy elméletet, amely szerint ha a Föld egész népessége, mind a 6 milliárd ember úgy élne, mint az amerikaiak, ahhoz hat bolygóra lenne szükségünk. Hat Föld tudna csak an�nyi erõforrást biztosítani, amennyivel ilyen rengeteg terméket elõ lehetne állítani. De nincs


hat bolygónk, csak ez az egy van. Akkor mit tegyünk? Nekünk kell megváltoznunk. Az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e egy paradigmaváltásra? Ennek a paradigmaváltásnak azzal kell kezdõdnie, hogy elfogadjuk: mi okozzuk a problémát; egyénekként is, és az egész emberiség együttvéve is. Mi vagyunk az okai a válságoknak, tehát nekünk kell megváltozni. Ez sem újdonság, ám én szeretnék javaslatot tenni arra, hogy milyen irányba kellene változnunk. Az új paradigma alaptétele a következõ: nem ez a test vagyunk. Ezt a filozófiai kijelentést a védikus szentírásokban olvashatjuk, és az önazonosságunkra vonatkozik. Képzeljük most el magunkat úgy, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel. Mindenki, aki itt ül, az hallja és látja a többieket, ahogyan én is hallok és látok másokat. Tudatosak vagyunk egymásról, ez az élõlények közös tulajdonsága. Emellett tudatosak vagyunk önmagunkról is: arról, amilyennek most ismerjük magunkat, és tudatosak voltunk efelõl tíz, húsz, harminc éve is. Ugyanakkor látjuk, hogy a testünk közben változik, és tapasztaljuk, hogy az idõvel a gondolkodásunk is módosul. Tehát tudatosak vagyunk arról, hogy változik a testünk, az elképzeléseink, az elménk, az intelligenciánk, és tudatosak vagyunk arról is, hogy valami bennünk mégsem változik. Ebbõl logikusan következik, hogy mi valami más vagyunk, nem ez a test, különben nem tapasztalnánk ezt a bizonyos állandóságot, azt, hogy kisgyerekkorunk óta van valami esszenciális, állandó, nem változó dolog bennünk. Ez a tudatunk forrása, amelyet úgy nevezünk, hogy lélek. Nem vallási kontextusban használom ezt a szót, hanem egy lelki tudomány kifejezéseként alkalmazom, amelyet most szeretnék elmagyarázni.

Bár nem vagyunk azonosak ezzel a testtel, mégis amiatt alakultak ki a válságok, a világ problémái, hogy fogyasztói kultúrában élünk, amely nem szól másról, csak arról, hogyan tápláljuk a testünket és hogyan tegyük elégedetté az érzékeinket. Amint valóban megértjük, hogy nem ez a test vagyunk, észrevesszük, hogy másfelé is irányíthatjuk a szükségleteinket, mégpedig lelki irányba. Ha megértjük, hogy igazából lelkek vagyunk, a lelkünkkel – és nem a testünkkel – azonosítjuk önmagunkat, akkor a lelki szükségleteink elsõdlegessé válnak, a testi szükségleteink pedig csökkennek és másodlagosak lesznek. Mindenki visel valamilyen öltözetet, de nem mindegy, hogy otthon a szekrényben mennyi ruhánk van: rengeteg felesleges, vagy csak annyi, amennyire minimálisan szükségünk van. Ez a test olyan, mintha a léleknek a ruhája lenne. Ha megértjük, hogy a valódi azonosságunk a lélek és nem a test, ami csupán egy ruha, akkor csak annyit adunk a testnek, amennyi szükséges a számára. Nem halmozzuk el mindennel, amit igényel, csak az alapvetõ szükségleteit elégítjük ki. Ha az igazi azonosságunk a lélek, akkor ezzel kell foglalkoznunk, a lélek szükségletei az elsõdlegesek. Így a testi szükségletek minimalizálódnak. Egyelõre azonban még abba az irányba haladunk, hogy a testnek akarunk egyre többet és többet adni. Ez a paradigmaváltás a válaszom Greenspan úr felvetésére. Melyek a lélek szükségletei? A lélek nem függ anyagi dolgoktól, nincsenek anyagi jellegû igényei. A testünk születésünk óta sokat változott, de mi állandóak maradtunk. Sõt, úgy is mondhatjuk, hogy a testünk már többször is meghalt: meghalt a gyermeki testünk, meghalt a felnõtt test, az öreg is meg fog halni, és a halál is a test egy újabb változása. De mi mindig ön-

29

tattva

VÁLSÁG

magunk maradunk. Ez azt is jelenti, hogy függetlenek vagyunk mindenféle változástól. Amire a léleknek igazából szüksége van, az a lelki tudás, hogy tudjuk, kik vagyunk. Sajnos, ezt a tudást mostanában nem tanítják sehol. Ez a tudás független minden hittõl és vallástól, hiába akarja a szekuláris világ a templom vagy a zsinagóga hatáskörébe utalni ennek oktatását. Ez a lelki tudás minden egyes ember számára szükséges. Kell, hogy értsük, kik vagyunk; akár keresztény tudatú, hindu tudatú, zsidó tudatú vagy ateista tudatú, mindenki tudatos önmagáról. Ez mindenkiben közös, nem hit vagy vallás kérdése. A transzcendentális tudás kicsit más, mint a lelki tudás. A transzcendentális tudás tartalmazza azt is, hogy mi az én kapcsolatom mások lelkével és ezzel a világgal. Ez azt is jelenti, hogy tudnom kell, mi a kapcsolatom ennek a világnak a teremtõjével, a legfelsõbb lélekkel, aki életet ad ennek a világnak. Mi az élet? Ki az élet? Kapcsolatban lenni a transzcendentális személlyel: ez a transzcendentális tudás. Lelki szükséglet az önfegyelem is. Meg kell tanulni, hogyan fegyelmezzük magunkat. Nem mindenki, de sokan elfogadják, hogy egy házasság felbomlását csak úgy tudjuk elkerülni, ha megváltoztatjuk a viselkedésünket. Ám ha nem tanuljuk meg, hogyan kell magunkat fegyelmezni, akkor hogyan fogunk megváltozni? Manapság ezt sem tanítják, s a mohóság éppen az ellenkezõ irányba mutat: „Ami jó neked, azt csináld! Amire vágysz, azt teljesítsd be!” Az önfegyelem mást mond: nincsen jogunk mindenre, nem tehetünk meg akármit, fegyelmezni kell magunkat. Napjainkban ezt csak arra vonatkoztatják, amit a jogrendszer leír: nem lophatsz, nem gyilkolhatsz. Ez is az önfegyelmezés egy szintje, de ez nem elég a válság elkerüléséhez.

tattva

30

Fontos dolog a lelkünk tisztítása is. A mai társadalom általánosan jellemzõ rossz tulajdonsága a mohóságon kívül még a kéjvágy is. Helytelen az az elgondolás és gyakorlat, hogy mindent szabad. Ezt is kontrollálni, tisztítani kell a szívünkben, megvan ennek is a folyamata, ezt kell gyakorolni. Tehát a lélek tudománya mást jelent, mint a vallás. Az, hogy lelkek vagyunk, tudatosak vagyunk, ismernünk kell egymást és a körülöttünk lévõ világot, ezek nem kapcsolódnak a valláshoz. Ugyan minden vallásban megtalálhatók e kijelentések, de akik nem hívõk, azok is tudatos élõlények, õk sem egyenlõek a testükkel. Sajnos, a modern oktatási rendszer épp az ellenkezõjét tanítja, s ezzel mintegy „agymosást” hajt végre a felnövekvõ nemzedékeken. Összefoglalva: ha az emberek az önfegyelemre alapozzák a lélektudományt, akkor megtanulják, hogy csak azt fogadják el, amire a testüknek feltétlenül szüksége van. Ha belátjuk, hogy valójában a lélek szükségletei a fontosak az életben, mert ezek kielégítése által lehetünk boldogok, akkor nem tulajdonítunk akkora jelentõséget a testünknek, és beérjük a minimummal. Ha képesek vagyunk fegyelmezni magunkat és kultiváljuk a lelki tudományt, akkor meg tudunk élni ebben a világban, és az igényeink, amelyek ebbe a válsághelyzetbe taszítottak minket, jelentõsen csökkennek, mert megértjük, hogy szükségtelen a maximum, elég a minimum. Hadd idézzem ezzel kapcsolatban az egyik Upani¢adot, az ¾ªopani¢ad elsõ mantráját: ¦ª§v§syam ida° sarva° yat kiñca jagaty§° jagat tena tyaktena bhuñj¦th§ m§ g¥dha¤ kasya svid dhanam


„A világegyetemen belül az Úr irányít minden élõt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, s ami õt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.”3 Az Upanisadok a védikus szentírások részei. Az ¦ªa szó azt is jelenti, hogy tulajdonos, és jelenti a Legfelsõbbet is, aki a valódi tulajdonos. Ez a vers kimondja, hogy van egy kvóta, egy határa annak, hogy az embernek mire van joga ebben a világban. S ahogy korábban említettem, már túlléptük ezt a kvótát. Magyarországon az egy fõre esõ ökológiai lábnyom4 3,5 hektár, pedig a számítások szerint a világ minden egyes emberére csak 1,8 hektár juthatna. Tehát mi már „duplán élünk”, ha ehhez viszonyítjuk. Hogy mire van igazából jogunk? E vers szerint arra, amit Isten kölcsön ad nekünk. De ha az „Isten” szót kizárjuk, egy dolog akkor is biztos: amit itt a Földön birtokolunk, azt mind csak kölcsön kaptuk; üres kézzel jöttünk ebbe a világba, és ugyanúgy hagyjuk majd el. Akár ateisták vagyunk, akár hívõk, senki nem tulajdonos. Meztelenül jöttünk ebbe a világba, és ugyanígy fogjuk elhagyni is. Tehát amink van, az nem a miénk, hanem kölcsön kaptuk, hogy jól használjuk. Ezek a dolgok nem a mi tulajdonunkat képezik, hanem Istenét. Mi az, ami alapvetõen szükséges az életünkhöz? Érdemes ezen elgondolkodni. Európában, Amerikában, Angliában hihetetlenül nagy probléma a túlsúlyos emberek egyre növekvõ Bhaktivedanta 1969: Elsõ mantra. Az a terület, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat: élelem, energia stb.

3 4

száma, amelyet többnyire a mértéktelen evés és az egészségtelen élelmiszerek fogyasztása okoz, míg más helyen a világon, pl. Afrikában, az embereknek nem jut elegendõ táplálék. Mi az tehát, ami igazán szükséges és ami minket illet? Erre is találunk választ a védikus kultúrában: ami az embernek a természete szerinti munkavégzésébõl származik. Akkor mindenki a világon járjon egyetemre? Nem, csak annak kell egyetemre járnia, akinek olyan a természete. Az lenne az ideális, ha minden ember a saját természete szerinti munkát láthatna el, és nem kellene magát olyasmire kényszeríteni, amit nem szeret csinálni, csak a pénzkereset miatt teszi. Ez is egy fontos társadalmi téma. Azt kell csinálni, ami becsülettel vállalható, bár a törvények sem mindig becsületesek, ill. etikusak. A szentírásokban olvashatunk arról, hogy a kereskedõknek nem lenne szabad tíz százaléknél nagyobb haszonnal dolgozniuk. De a modern világban nincs ilyen törvény, pedig ez elfogadható szabály, sõt, lehet, hogy ez Isten egyik törvénye. Tehát éljünk becsületesen, de az is fontos, hogy ne okozzunk másoknak nehézséget. Ne fordulhasson elõ, hogy a világ egyik részén amiatt éheznek az emberek, mert a mezõgazdasági területükbõl legelõt csináltunk, azért, hogy Nyugaton McDonald’s-ok mûködhessenek. Õk éheznek, az állatok pedig lelegelik a növényeket, aminek az eredménye elsivatagosodás lesz az egész világon, és még sok más negatív következménnyel jár. Az, hogy mi bõségesen ehessünk, ne okozzon másoknak szenvedést! Semmilyen tevékenységünk következménye ne legyen az, hogy mások szenvednek – ez egy olyan kvóta szerintem, ami mindenki számára elfogadható. Ha többre vágyunk, mint amire szükségünk van, többre, mint a mi kvótánk, akkor mohóvá

31

tattva

VÁLSÁG

válunk. Ezen a mohóságon kell változtatnunk. Ez volt az elõadásom kiindulópontja, hogy az embernek változtatnia kell a természetén, változtassunk a mohóságunkon. Hogy hogyan kell ezt megtenni, már nem kell kitalálni, mert a módszer már létezik. A lélek tudományának segítségével tudunk az emberek természetén változtatni, de ezt oktatni kell, nem jön önmagától. Az oktatás során megérthetjük, hogy mi az önazonosságunk. Ha oktatjuk az embereket, megértik, hogy igazából lelki tudásra van szükségük. Megértik, hogy gyakorolniuk kell az önfegyelmet és tisztítaniuk a szívüket. Ez utóbbi érdekében mi mást ajánlhatna egy Krisnás, mint hogy énekeljétek a Hare K¥¢£a-mantrát. A Hare K¥¢£a-mantra egy transzcendentális hangvibráció, amelynek a potenciája tisztítja mohó természetünket, amely azt a gonoszságot okozza, hogy képesek vagyunk másoktól elvenni az ennivalójukat, és elszigeteljük magunkat mások szenvedésétõl. Ennek a megszüntetéséhez nem elég másképp gondolkodni, nem elég csak jógázni. Ehhez az kell, hogy megtisztítsuk a szívünket ezektõl a rossz szokásoktól. Ha ennek a módszerét megtanítjuk az embereknek, akkor képesek lesznek a változásra – ez a válasz az eredeti kérdésre. Ha változást akarunk, akkor önmagunkkal kell kezdenünk. Mindenkinek megvan a lehetõsége erre. A saját világunkat megváltoztathatjuk, aztán hogy mennyire leszünk képesek másokat befolyásolni, az már egy másik kérdés. Ha legalább mi elsajátítjuk a lélek tudományát, tisztában vagyunk az eredeti, lelki azonosságunkkal, akkor látni fogjuk, hogy nem szükséges annyira kényeztetni ezt a „ruhát”, ezt a testet. Talán a gazdagabb országok boldogabbak? Nem létezik olyan statisztika, amely azt mutatná, hogy amennyivel többet birtokolnak

tattva

32

az emberek, annyival boldogabbak is. Egészen mást látunk, itt Magyarországon is. Miért van olyan sok alkoholista? Miért olyan magas az öngyilkosságok száma? Jobban mennek most a dolgok, mint húsz éve? Ha csak arra vágyunk, hogy boldoggá tegyük ezt a testet, annak a végeredményeként boldogtalanok és frusztráltak leszünk. Mert közben az igazán fontosat, a lelkünket elhanyagoltuk. Tehát az embereknek meg kell tanulniuk változni. Én a Krisna-tudat és a védikus szentírások javaslatát ismertettem, hogy milyen módon tehetjük meg ezt. Mezei Balázs: Kérdezni szeretnék azért, hogy magam is és mindannyian jobban értsük, ami elhangzott. Én ugyan nem jártam annyifelé a világban, mint Mah§r§ja, de magam is megfordultam Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában, és az a benyomásom, hogy nagyon különbözõek az emberek, a népek, a mentalitások. Vannak bizonyos azonosságok, másfelõl azonban nagyon élesek a különbségek. Például: mindannyian, akik jártunk az Egyesült Államokban, tapasztalhattuk, hogy az amerikai emberek egy része milyen könnyedén bánik az élelmiszerrel. Az el nem fogyasztott ételt szemétként kezelik, kidobják. Ez bennünket, európaiakat, s fõképpen a közép-európaiakat meglehetõsen bosszantja. Azt szeretném tehát kérdezni, hogy lát-e Mah§r§ja bizonyos különbségeket a mentalitásokban, a fogyasztói javakhoz, a testi javakhoz való hozzáállásban, és ebbõl mi következik, ha vannak ilyen különbségek. Sivaráma Szvámi: Igen, fõleg Indiában tapasztalom, hogy létezik más mentalitás is, náluk nincs is arra kifejezés, hogy „fogyasztói társadalom”. Az apró falvakban nem létezik olyan, hogy szemét, nincs mûanyag zacskó, sem pa-


pírzacskó. Összefûzött levelek szolgálnak tányér gyanánt, kis pálcával esznek, és mindent elfogyasztanak, semmit nem dobnak ki, csak a tálcaként használt levelet eszik meg a tehenek. Az ilyen helyek száma egyre csökken, mert már az indiaiak is kezdik elfelejteni az eredeti lelki kultúrájukat. Kb. tíz éve jártam egy ilyen faluban, de nagyon gyorsan változik a helyzet, és sajnos negatív irányba. Ennek oka az, hogy háttérbe szorult az a tudás, hogy ki az ember, és mi a valódi missziója és kötelessége a világban. Ez veszélyes dolog. Bár Indiában még nem úgy él az emberek nagy része, hogy a testével azonosítja önmagát, de mindig ott van ennek az illúziónak a csábítása, és egyre többen követik. A parasztok mezítláb járnak, de mindegyiknek van mobiltelefonja. Sajnos, India manapság – én már negyven éve utazom oda rendszeresen – hihetetlenül más, mint negyven éve volt. Bár még mindig a védikus kultúra központja, de ebben a hatalmas területû országban még sok változás fog végbemenni.

Sivaráma Szvámi: Igen, de a pozitív alternatívát csak akkor tudjuk számukra hitelesen közvetíteni, ha a lelki azonosságunk tiszta. Mert ha csak úgy mondogatjuk, hogy ne csináld ezt, ne tedd azt, közelítsd meg szelídebben a testi szükségleteidet, ez nem elég. Hadd tegyek fel egy kérdést a tanár úrnak: utazásai során talált olyan helyet, ahol a lelki tudományt oktatták? Azt, hogy ”te lélek vagy, nem a test vagy”?

Mezei Balázs: Természetesen volt ilyen tapasztalatom. Amerre én megfordultam a világban, egyetemeken, filozófiai, vallástudományi intézetekben, tanszékeken, ott többé-kevésbé ismertnek számítanak azok a felfogások, amelyek a kereszténységet is jellemezték, vis�szanyúlnak a hellenizmusra és az azt megelõzõ idõszakokra. Ezek szerint az ember a test és a lélek egysége, de meghatározóbb a lélek, mert a lélek az, amit latinul a test formájának nevezünk. Az ember személyi azonossága a lelki aspektus, de ahol a kereszténység hatékony, ott Mezei Balázs: Megfigyelhetõ, hogy másképp a test ebbõl nincsen kirekesztve, mert van egy viszonyulnak az emberek a saját testükhöz Ázsi- transzcendentális távlata. ában, Afrikában, Amerikában és Európában. Különbözõképpen fogják fel a testiséget, a tes- Sivaráma Szvámi: Szeretném most egy olyan ti valóságot, s az eltérések nagyon jelentõsek le- irányból megközelíteni ezt a témát, amelyet a hetnek. Azokon a területeken, ahol a keresz- keresztény testvérekkel való párbeszédek során ténység hatása többé-kevésbé meghatározó, ott általában nem szoktam alkalmazni. Annak az a testiségnek van egy transzcendentális pers- elgondolásnak, hogy a lélek és a test egysége pektívája, amit a feltámadás fejez ki. Ennek ad egy transzcendentális azonosságot a testnek, megfelelõen a testtel való visszaélést – bizonyos látnunk kell a következményét is. A mi filozófimértékig – visszafogják azok az attitûdök, ame- ánk dualisztikus filozófia. A test és a lélek két lyek ebbõl a háttérbõl következnek. Az Egyesült teljesen különálló dolog, a testnek nincs semÁllamokban sokkal felszínesebb, de még Dél- mi kapcsolata az eredeti azonosságunkkal, az Amerikában is külsõdlegesebb, érzékiesebb a csak egy ruha. Mi a következménye a testi öntesthez való viszony, mint Európában. Mah§r§ja azonosításnak? A világ nagy részén az emberek szerint ez összefügg-e a mohósággal? húsevõk, a globális felmelegedés oka pedig 51

33

tattva

VÁLSÁG

százalékban a húsevés. Az autók és a repülõk okozta károk eltörpülnek az állatok tenyésztésének, levágásának és feldolgozásának a következményeihez képest. Ha a testnek transzcendentális szerepet is tulajdonítunk, az nagymértékben hozzájárul a válsághoz. Ez látszik abból is, hogy Amerikában rengeteg templom van, mégis Amerika a fogyasztás királya az egész világon. Mert azt gondolják, hogy van valamilyen transzcendentális azonossága a testüknek. Szerintem ez hibás gondolkodás, és azt a tanulságot kell levonnunk ebbõl, hogy ez a fajta önazonosítás olyan következményekkel jár, mintha materialista elmélet lenne. Mezei Balázs: Igen, ez nyilvánvaló következmény dualisztikus szempontból nézve. Az biztos, hogy a nagy monoteista vallások – a zsidóság, a kereszténység, az iszlám – a dualizmust mindig fenntartásokkal kezelték. A kereszténységnek meg kellett küzdenie a gnoszticizmus áramlataival, amelyek nagyon határozott dualizmust vallottak. A kereszténység a feltámadással próbálta jelezni, hogy nincsen olyan része a valóságnak, amelyik lényegében idegen lenne a voltaképpeni valóságtól, amelyet nevezhetünk lelki valóságnak vagy isteni valóságnak is. A testnek is integrálódnia kell ebbe valahogyan. Ezért pl. a húsevés tilalma soha nem került elõ, de mindegyik vallási formában elõfordulnak olyan irányzatok, amelyek a húsevéstõl tartózkodnak. Ám ezt nem tették általánosan kötelezõvé. Hogyan lehet érthetõvé tenni számunkra ezt a dualizmust, ha a mai ember öntapasztalatából indulunk ki, amely szerint az ember – és ezt már elég régen felfedezték az európai gondolkodásban – egyfajta egységként tekint saját magára. Úgy gondoljuk, hogy testtel rendelkezünk, és egyikünk sem gondolja azt, hogy azonosak va-

tattva

34

gyunk a saját testünkkel. Ugyanakkor egységnek fogjuk föl magunkat, amely egységbõl a testiség nincs kirekesztve. Hogyan lehet megvilágítani számunkra a dualista felfogást, azt, hogy két élesen eltérõ territóriumról van szó? Sivaráma Szvámi: Éppen az a lényeg, hogy a lélek egy másik szubsztancia, mint az anyag. Az anyag változik, a lélek nem változik. Azt tapasztaljuk, hogy valami bennünk nem változik, állandó, ugyanakkor látjuk, hogy a testünk folyamatosan változik. Ez az egyik nagy különbség a kettõ között. A lélek örök, a test nem örök. Mezei Balázs: Mégis azt látjuk, hogy a testünk ellen elkövetett visszaélések – mint a kéjelgés, a túlevés stb. – végeredményben lelki indíttatásúak, pl. a hatalomvágy vagy a szexuális késztetések az okai. Ezek ugyan a testiségbõl származnak, de valójában mentális eredetûek. Sivaráma Szvámi: Igen, így van, de ezek oka az, hogy rossz szokásaink vannak. A lelkünk rossz szokásai valósulnak meg a gyakorlatban. A vallásnak éppen az a célja, hogy az emberek lelkét megváltoztassa. A lélek nagyon kicsi, így kön�nyen az anyag vagy a rossz szokások hatalma alá kerülhet. Hogyan tudunk végleg megszabadulni a rossz szokásoktól, pl. a másokon való uralkodás vágyától vagy a lopástól? Ezekre nem a biológiai testünk ösztönöz minket, hanem belõlünk magunkból jön. Miért? Mert arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek boldoggá tesznek minket. Végeredményben mindenki azért cselekszik, hogy boldog legyen. De mégsem leszünk boldogok, mert téves elképzelésünk van arról, hogy hol van a boldogság, és kik vagyunk mi. Miközben a lélekrõl beszélünk, tudjuk, hogy van a test is, de azt mondjuk: a léleknek


van teste, a léleknek van egy formája. Ez a test a burkolata az eredeti formának. Meg kell különböztetni ezt a két dolgot. Tudatosak vagyunk a testünkrõl, és eszközként használjuk. Ha felveszek egy kesztyût, akkor a kesztyû azt csinálja, amit a kezem csinál. Ahogy a lelkem mozdul, ugyanúgy mozdul a testem is. Amíg azonosítjuk magunkat a testtel, kényszerítve vagyunk rá, hogy helytelenül cselekedjünk. Ha egy illúzió hatása alatt állunk, annak szenvedés a következménye.

szélni olyasmirõl, amirõl közvetlen tapasztalatunk nincsen. Képesek vagyunk-e mi, mint feltételekhez kötött lelkek, megérteni önmagunkat empirikus módszerrel, logikával, vagy azzal, hogy vitázunk, meditálunk arról, hogy mi a lélek? Szükségszerûen az a válasz, hogy nem. Ha tudást akarunk szerezni valamirõl, ami túl van a mindennapi tapasztalatokon, akkor azt csak egy tökéletes forrásból szerezhetjük meg. Ez az a pont, ahol az empirikus tudomány és általában a vallások nem jutnak egyetértésre. A vallások közös véleménye az, hogy tökéletes inforMezei Balázs: A nyugati hagyományokban máció csak Istentõl származhat. Mi, emberek hosszú idõn keresztül érvényesült az a fel- nem vagyunk tökéletes helyzetben: hibázunk, fogás, hogy két szubsztancia van: a lélek és a az érzékeink nem adnak tökéletes információtest. Az ezzel szemben megfogalmazott nagyon kat, csalunk, azonosítjuk magunkat a testünkerõteljes kritikák a 17-18. századtól erõsödtek kel. fel, s a 20. században kristályosodtak ki. Arra mutattak rá, hogy a léleknek ez egy testies felfo- Mezei Balázs: Az, hogy mit, kit nevezünk Isgása, mert az, hogy a lelket egyáltalán „valami- tennek, mit értünk ezen a szón, nagyon sokfének” vesszük, az a hétköznapi tapasztalat sze- le lehet. De közös tapasztalata az emberiségnek, rinti valami fogalmát vetíti rá a lélekre. Ezért hogy van egy végsõ, biztos forrás. Ez a tapasztaegy mélyebb lélekfogalmat kerestek a nyugatiak, lat nem független a Napról – mint az élet végsõ például a személy fogalma elég erõteljesen ér- forrásáról – szerzett tapasztalatoktól. Azonban vényesült a 19. századtól kezdõdõen. Az embe- jelentõs változások mentek végbe az emberiri személynek van egy végsõ azonossága, végsõ ség gondolkodásában Isten kilétére vonatkoegysége. De ezt nem szabad valamilyen szubsz- zóan. Vagy vegyük például a transzcendentátanciának tartani, csak egy nagyon sajátos sze- lis kifejezést, amelyet Mah§r§ja is használt. Ezt mélyi valóságnak, amelyet nem az érzéki világ a szót az angol nyelvbõl vettük át, az angol peoldaláról kell megérteni. dig a németbõl. Egészen pontosan Kant filozóHa egy olyan archaikus lélekfogalmat hasz- fiája vezette be e kifejezést – nagyon pontosan nálunk, mint amilyet a védikus filozófia tanít, meghatározott értelemben – a diskurzusba. Az nem esünk-e abba a hibába, hogy nem veszünk angolok innen fordították le saját használattudomást olyan fontos felismerésekrõl, ame- ra, majd terjedt el abban az értelemben, amit a lyekre az emberiség legjobbjai jutottak az el- New Age és más mozgalmak megszilárdítottak, múlt évszázadokban? pl. transcendental meditation. Tehát az Istenre, a transzcendentálisra vonatkozó meggondoSivaráma Szvámi: Abból a szempontból na- lásainknak is van egy jelentõs történeti átalakugyon fontos az episztemológia, hogy segít be- lása. Végül is kit kell értenünk Istenen?

35

tattva

VÁLSÁG

Sivaráma Szvámi: Amikor Istenrõl beszélünk, olyan magyar szavakat használunk vele kapcsolatban, amelyek az angolból, a németbõl, de eredetileg szanszkrit forrásokból erednek. Amikor Istenrõl beszélünk, a Legfelsõbb Személyrõl beszélünk, nem egy személytelen energiáról. Amikor a lélekrõl beszélünk, akkor egyben a személyiségünkrõl is beszélünk. Ám amíg az anyag és a test hatása alatt vagyunk, addig a személyiségünk be van fedve. Amikor azt a kifejezést használjuk valakire, hogy felszabadult lény, az azt jelenti, hogy õ nem áll az anyag és a test hatása alatt, hanem az eredeti lelki azonosságát élvezi. Mindenkinek joga, hogy megismerje önmagát, mert ez a legfontosabb dolog, ez áll a legközelebb hozzánk. De a filozófiai vagy teológiai vitából nem lesz lélektudomány, amellyel bátoríthatnánk az embereket, hogy ismerjék meg önmagukat. Ezzel visszatértünk az elõadás eredeti problémájához, mely szerint a válságunkat az okozza, hogy nem bátorítjuk az embereket önmaguk megismerésére.

én édesanyám is átélte az üldöztetést, a holocaustot. A holocaust tapasztalata vajon nem indít-e bennünket arra, hogy – mivel a hagyományos felfogások nem tudták megakadályozni ezt a tragédiát – az etika területén új belátásokat igyekezzünk szerezni, próbáljuk megújítani az etikát? Hiszen sokaknak az a véleménye, hogy a II. világháború valamilyen módon a régi felfogásoknak köszönhetõen vezetett a népirtás tragédiájához. Sivaráma Szvámi: Azt a válságot, ami a holocausthoz vezetett, az a felfogás okozta, amely szerint az emberek zsidóként, árjaként, keresztényként vagy muzulmánként azonosítják magukat és egymást. Ezek testi különbségek. A vallások között nincs különbség esszenciálisan. Csak akkor találunk különbséget, ha a testtel azonosítjuk magunkat, mert akkor különbözõ népeket látunk. Ha észrevesszük az egységet, akkor mindenki lélek, attól függetlenül, hogy milyen vallású; mert minden léleknek joga van a valláshoz. Lehet, hogy valakinek a teste másképp néz ki, más nyelven beszél, de mint egyének, mint lelkek egyenlõek vagyunk, és egyenlõ jogunk van a világban.

Mezei Balázs: Azok számára, akik a filozófiát nemcsak angolszász módon, elvont, teoretizált tudásként értelmezik, hanem tisztában vannak a történelmével is, azok jól tudják: a filozófia azzal kezdõdött, hogy a görögök azt mondták: „Ismerd meg önmagad”. Itt tehát szoros kapcso- Felhasznált irodalom lat fedezhetõ fel a filozófia vallási vetületei és a Bhaktivedanta, Swami Prabhup§da A. C. 1969: Ved§nta között. ¼r¦ ¾ªopani¢ad. Stockholm, Bhaktivedanta Az utolsó kérdésem az etikára vonatkoBook Trust. zik. Ahogy Mah§r§ja édesanyja, ugyanúgy az

tattva

36


37

tattva

VÁLSÁG

Babarczy Eszter kultúratörténész, publicista, az ELTE BTK magyar-mûvészettörténet, majd filozófia szakán szerzett diplomát. 1997-tõl a New York University történelem szakán folytatott posztgraduális tanulmányokat. A Nappali Ház, majd a Beszélõ szerkesztõje volt. Rendszeresen jelennek meg esszéi, kritikái, publicisztikái. A Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem oktatója. Buda Béla pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus orvos. 1998-ban szerzett PhD fokozatot, majd habilitált. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet fõigazgatója, majd az Országos Addiktológiai Intézet igazgatója. Tudományos kutatói tevékenységét számos jelentõs publikáció bizonyítja. Emellett jónéhány szakmai folyóirat fõszerkesztõje, valamint hazai és nemzetközi szakmai társaságok tagja és volt tisztségviselõje. Gaura-ªakti d§sa (Sölétormos Jenõ) vai¢£ava teológus, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közösségének a lelki irodalmat terjesztõ missziójának, majd Krisna-völgy lelki faluközösségének az elnöke. Az elmúlt egy évtizedben végzett munkájának köszönhetõen Krisna-völgy nemcsak a Krisna-hívõk zarándokhelyévé, hanem évente harmincezer látogatót vonzó vallási-kulturális és turisztikai célponttá vált. A védikus írások társadalmi-gazdasági-környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos tanításait kutatja azzal a céllal, hogy miként lehet azokat a modern, ökologikus szemlélettel ötvözve megvalósítani Krisna-völgyben. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István) az ELTE BTK kulturális antropológia szakán végzett, jelenleg PhD tanulmányokat folytat. Kutatási területei: a hinduizmus irányzatai, az összehasonlító vallástörténet, valamint a modern tudomány kulturális hatásai. A Védikus Tudományok Kutatóintézetének vezetõje, a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola oktatója. Több könyve jelent meg a tudomány és a vallás határterületeit érintõ kérdésekben. Vida Gábor biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Szakterülete a genetika és az evolúció. Az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének volt vezetõje, valamint az MTA-ELTE Evolúció-genetikai és Molekuláris Genetikai Kutatócsoportjának kutatóprofesszora, az ELTE egyetemi tanára. Széchenyi-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa. A Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács tagja.

tattva

38

Mi a teendõ válság idején?

nyekre. A Stiglitz-jelentés ezeket a jelenségeket elemezve kimutatta, hogy egy intenzívebb felmelegedés esetén a gazdaságnak milyen károsodása várható. Én azt a nézetet vallom, hogy az energiaválság elsõsorban a gazdaságot fogja Mi a teendõ válság idején? károsítani. Egyetértek Hetesi Zsolt kollégámmal, aki az energiaválság fontosságát hangoztatja. A fosszilis energiaforrások közül az olaj helyzete a Babarczy Eszter legkritikusabb és a legsérülékenyebb. Nemcsak Buda Béla pszichiáter azért, mert kimerülõben vannak a készletek, Gaura-ªakti d§sa (Sölétormos Jenõ) hanem mert hozzászoktunk ahhoz, hogy egyre ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István) több van belõle, és nem tudjuk majd elfogadni, Vida Gábor hogy egyre kevesebb lesz. Bár újabb és újabb mélytengeri olajlelõhelyeket fedeznek fel például Brazíliában vagy Kanadában – tehát az olaj ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Ebben a nem fog kimerülni a Földön –, de nem lesz beszélgetésben a helyzetfelméréstõl, a válság elérhetõ. Ez a két dolog nem azonos. Az úgytényeitõl haladunk majd a globális szintû, illet- nevezett „EROI érték” azt fejezi ki, hogy men�nyibe kerül a kitermelés, és mennyit kapunk a ve az egyéni megoldások irányába. Vida Gábor professzor urat arról kérdezném, kitermelt olajért – de nem dollárban, hanem hogy melyek a válság legfontosabb jellemzõi és energiában kifejezve. Amikor az olajkitermekövetkezményei, illetve hogy a válságok között lés megkezdõdött, akkor az egy hordóban lévõ milyen összefüggés van, melyik oka a másiknak, energiával száz hordónyit tudtunk kinyerni. és honnan indul az egész, milyen érdek- vagy Most ott tartunk, hogy az egy hordó energiával társadalmi csoport okozza ezt a válságot – ha kb. tíz hordónyit tudunk csak kinyerni, és ez az arány rohamosan csökken. Tehát lassacskán meg lehet ilyet nevezni. le kell szoknunk az autópályákon való szágulVida Gábor: Nagyon nehéz kérdés, és veszélyes dozásról és még nagyon sok mindenrõl, ez is. Szerintem a felelõsséget mindenki magában egyértelmû. keresse elõször, azután lehet egyebekrõl is beszélni. A fõ problémának azt látom, amit mindig ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Buda hangoztatok: elfelejtettük, hogy a gazdaság nem Béla pszichiáterhez fordulok. A korábban elcél, hanem eszköz, így aztán az emberre nem hangzott elõadásokból kiderült, hogy pszichés fordítunk kellõ figyelmet. Hogy ez mit fog a vál- összetevõje is van ennek a válságnak: egyféle ság során eredményezni, azt nehéz megjósolni. mohóság. Tehát biztos, hogy a válságot kiváltó A környezeti válságok általában globálisak, de okok között pszichológiai jellegûek is szerepelnem egyenletes eloszlásúak; gondoljunk csak a nek; ugyanakkor kérdés az is, hogyan hatnak felmelegedésre, vagy az extrém idõjárási esemé- ránk mentálisan a világban végbemenõ változások.

V. Létkérdés Konferencia VÁLSÁGAINK

39

tattva

VÁLSÁG

Buda Béla: A válság a pszichológiában sok fontos jelentéssel bír. Egész ellátási modelleket építenek arra a gondolatra, hogy amikor válság van, akkor mutatkoznak meg az igazi igények. Ugyanakkor nagyon túlterhelt ez a metafora. A válság azt jelenti eredetileg, hogy eldõl egy élõlény sorsa: meghal vagy életben marad. A Földet, az embert, a létet rengeteg veszély fenyegeti, és nagyon jó, hogy erre az utóbbi néhány évtizedben felhívják a figyelmet, ha nem is fogadja be ezt eléggé a hivatalos társadalom. Én mindig lelkesen fogadom az ilyen törekvéseket, mert a veszély tudata – ésszerû gondolkodás esetén – cselekvést vált ki. Itt térnék rá a válság társadalomlélektanára. Észre kell vennünk és meg kell értenünk a válságot. Biológusok vagy a Földdel foglalkozó tudósok olyan veszélyeket emlegetnek, amelyekrõl az átlagember nem is hall. Lehet, hogy ezek sokkal nagyobb súllyal esnek majd latba, mint a most zajló és mindannyiunkat foglalkoztató gazdasági krízis. A válság azt jelenti, hogy a társadalom mérvadó köztudatában felvillan a piros lámpa: vigyázat, itt meg kell állni. Ez azonban nagyon nehezen tudatosul, sõt néha megelõzi a válságot. A klasszikus bankválság modellje úgy fest, hogy elõször az emberek lelkében megjelenik az aggodalom, melynek hatására tömegesen veszik ki a pénzüket a bankokból. Ezzel felborul egy olyan rendszer, amely a bizalomra épül, amelyben van idõ ezzel a tõkével dolgozni. Én a pszichológiai válsággal különösen az öngyilkosság megelõzésének szempontjából foglalkozom. Ugyanis amikor szubjektíve a válság megoldhatatlan, akkor következik be ez a brutális megoldás. Reméljük, ennek társadalmi méretben nem lesz analógiája; a társadalom nem tesz ilyet, õ lassan öli meg magát. New

tattva

40

Orleansban láttam egy pólót, az volt ráírva: Az alkohol lassan öl, de mi nem sietünk. Az emberiség nem siet, de kitartóan pusztítja magát. Ezt a szubjektív tudatot, illetve a válság fogalmát kellene alaposabban megvizsgálni. Ahhoz pedig, hogy tudományosan vizsgálható legyen, fel kellene bontani, osztályozni kellene, hierarchiákat, folyamatmodelleket kéne alkotni. Ám az én belsõ hangom azt sugallja, hogy amit most válságnak nevezünk, az nem is igazán válság, hanem egy illúzió szertefoszlása. Nem maradhat fenn tovább ez a jóléti társadalom, és szinte megkonstruálta a világ ezt a válságot, hogy végre el lehessen bocsátani azokat, akiket a szervezetek nem tudnak használni, s hogy a társadalom megértse, ez az általános, mindenkire kiterjedõ jólét el fog veszni. Az egész eddigi értékrendszerünk megkérdõjelezõdik, de semmi jelét nem látom annak, hogy az emberek felfognák és elkezdenék feldolgozni ezt. Az általános reménykedést látom, mondván: már 2010-re kilábalunk, megindul a gazdaság. Ez óriási tévedés! Annyi és akkora baj van a környezetben és a gazdaságban, hogy sürgõsen cselekedni kellene, de ezt nem tesszük. Csak várjuk továbbra is a jólétet. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Köszönjük a kijózanító szavakat. Babarczy Esztert kérdezem, õ hogy látja, hogyan reagál a magyar társadalom a válságra? Miben változtunk, változtunk-e egyáltalán? Babarczy Eszter: Buda professzor elorozta elõlem az „illúzió” szót, szerintem is ez a legtalálóbb kifejezés a jelen helyzetre. Elõször történészként szólnék, és szörnyû dolgot fogok mondani. Azt látjuk a történelemben, hogy az emberek társas csoportként akkor reagálnak, amikor


már késõ. Például az I. világháború elõestéjén a világ vezetõ elitje úgy gondolta, hogy ez egy kéthetes háború lesz, kicsit újraosztanak területeket, és már vége is. Õrjöngõ nacionalista tömegek és boldog feleségek búcsúztatták a hadba induló katonákat, Thomas Mann Varázshegyének a végén is olvashatunk egy ilyen elindulást. Az I. világháborúnál nagyobb katasztrófa még nem történt az európai civilizáció történelmében; merem állítani, hogy a II. világháború sem volt ekkora katasztrófa. Példátlan, felfoghatatlan, teljes összeomlás történt. Ebbõl a felfoghatatlan összeomlásból nagyon hosszú és véres krízisjelenségeken keresztül kezdett felépülni az, amit ma demokráciaként ismerünk, amelyben a jogegyenlõség, az egyenlõ szavazat elve, a jogállam, a társadalmi gondoskodás intézményei megvalósultak. Hasonló, bár valamivel kevésbé traumatikus volt a II. világháború, amely inkább az emberi jogok, az emberi méltóság védelmének terén alakította ki egy új konszenzus alapját. Szerintem jelenleg többféle válságról beszélhetünk, és ezek közül én egyáltalán nem tudok hozzászólni az energiaválsághoz vagy a globális felmelegedéshez. Sokkal inkább értem, hogy mi történik a gazdaságban, és azt, ahogyan erre a társadalom reagál. Véleményem szerint is az „illúzió” szó jellemzi legjobban e helyzetet. Egy személyes hasonlattal élve: én úgynevezett bipoláris beteg vagyok, ami azt jelenti, hogy hullámzik a kedélyállapotom. Ez úgy fest, hogy amikor az ember fönt van, akkor azt képzeli, hogy tud repülni, amikor lent, úgy érzi, hogy nincs kiút, és meg kell halnia azonnal. A hirtelen zuhanás váltja ki ezt a tehetetlenség-érzetet, amely ma a magyar társadalmat is erõsen jellemzi: az az érzés, hogy zuhanunk, és nem tudunk mit tenni. A barátaink sorra vesztik el az állásukat,

remény sincs arra, hogy fizetésemelést kapjunk, vagy megfelelõ orvosi ellátáshoz jussunk, ha nem tudjuk megfizetni, vagy kiirtsuk a korrupciót, vagy az igazságszolgáltatás normálisan mûködjön. Az emberek ezt a rettenetes frusztrációt – mivel nem találnak megfelelõ tárgyat a közvetlen környezetükben – úgy élik ki, hogy az agressziójukat kontrollálatlanul kiárasztják a környezetükre. Például ma reggel a buszvezetõ minden egyes futó, a buszt elérni akaró ember orra elõtt becsapta az ajtót. A reménybeli utasok vagy köptek egyet, vagy „bemutattak” a sofõrnek, vagy mindkettõ. Amikor lehetnénk kedvesek, szolidárisak is, inkább az agressziót választjuk. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb baj nem történhet. Ebbõl a gödörbõl már csak felfelé vezet út, vagy marad az öngyilkosság. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Most Gauraªakti prabhuhoz fordulok, Krisna-völgy elnökéhez. Az elõadásodból úgy tûnt a számunkra, hogy Krisna-völgy egy oázis. Mindenütt válság van, de létezik egy közösség Magyarországon, amelyik gond nélkül fenntartja önmagát. Így van-e, vagy éreztette Krisna-völgyben is a válság a hatását? Hogy látod, miként hatott ránk, magyarokra: csökkentette vagy esetleg növelte a spirituális érdeklõdést ez a válság? Gaura ¼akti d§sa (Sölétormos Jenõ): Válság idején hirtelen megérezzük, hogy léteznek dolgok, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Veszteségek érnek minket, és ezek hatására nagyon különbözõképpen élhetjük meg azt, hogy egyáltalán van-e válság. Eszter például úgy érzékeli, hogy van válság, sõt ennél mélyebb már nem is lehet. Ha Hetesi Zsolt itt lenne, akkor õ gyorsan lefestené számunkra, hogy bizony ennél még sokkal mélyebbre is zuhanhatunk. Az én véle-

41

tattva

VÁLSÁG

ményem is az, hogy lehet még sokkal rosszabb is a helyzet a jelenleginél, mind Magyarországon, mind a világban. Ha ragaszkodunk valamihez, és úgy érezzük, hogy el fogjuk veszíteni azt, ez egyfajta válsághelyzet. Amikor úgy érezzük, hogy befolyásolni sem tudjuk azt, hogy elveszítjük-e vagy nem, akkor komoly válságról van szó. A tehetetlenség megtapasztalása az igazi válság. Hogy mit tekintünk veszteségnek, az az egyéni igényeinktõl és értékrendünktõl függ. Például amikor én egyetemre jártam, egy idõ után realizáltam, hogy itt olyan értékrendet akarnak nekem átadni, amelyet én nem tudok a magamévá tenni. A gépészmérnöki karra – ahova jártam – akkoriban felvettek négyszáz diákot, és félévente kb. a harminc százalékát kirúgták. Ez egy jól mûködõ rendszer volt. Ám számomra azt jelentette, hogy az én bennmaradásom ára egy másik hallgató kényszerû távozása. Rájöttem, hogy ebben én nem hiszek. Én az együttmûködésben hiszek, így hát válságba kerültem. Elkezdtem kutatni, hogyan tudom az életemet kivezetni ebbõl a válságból, hogyan érhetem el azt, hogy ne kényszerüljek számomra idegen értékrendeket elfogadni. Ha megpróbáljuk megváltoztatni az életünket, és a saját kezünkbe venni az irányítását, ez valódi kiútkeresés a válságból. A válságok különbözõ szintûek lehetnek az életünkben. Ebbõl a szempontból az a kijelentés, hogy Magyarországon ma válság van, csak egy elméleti megközelítés. Az egyének szintjén másként fest a válság, mint amirõl ez a konferencia szól. A magyar társadalom tagjait egyáltalán nem foglalkoztatja például az ökológiai válság. Úgy gondolják, attól, hogy néhány állatfaj létszáma rohamosan csökken, vagy hogy félóránként kihal egy faj, az élet még ugyanúgy folyik tovább. Nem tapasztalják a saját bõrükön

tattva

42

ezt a válságot. Hogy egyszer elapadnak az olajkészletek, ezt sem tapasztaljuk Magyarországon, mert bármikor tudunk üzemanyagot vásárolni a benzinkútnál, legfeljebb az ára változik elég rapszodikusan. Tavaly tavasszal élelmiszerválság volt, ezt sem érezték meg a magyar társadalom tagjai, nem is érdekelte õket, mert a Tescóban ugyanúgy megkaptak mindent. Személyes véleményem szerint éppen az az igazi válság, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy válság van. Ez válságos helyzet. Mert ha nem ismerjük fel, hogy válság van, akkor nem találjuk meg a kiutat sem. Krisna-völgy nem más, mint a megoldás keresésének egy módja a komplex társadalmi, gazdasági, környezeti válságra. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Tehát válság van, csak az a kérdés, hogy mennyire veszünk errõl tudomást. Ugyanakkor ennek a kerekasztal-beszélgetésnek a célja a megoldáskeresés. A védikus írásokban szerepel egy hasonlat, amely szerint egy igazán bölcs ember olyan, mint a hattyú, amelyik a vízbe cseppent egy csepp tejet is képes kiszûrni a csõrével. Egy kicsit paradox kérdés következik tehát: van-e valami jó is a válságban? Tanulhatunk-e belõle valamit? Elõször Vida Gábor akadémikust kérdezem, hogy a válság hatására környezettudatosabbak lettek-e a kormányok, a világ, az emberek? Vida Gábor: Láthatjuk ennek némi jelét, csak az a kérdés, hogy ez elegendõ-e. Problémásnak tartom a „fenntartható fejlõdés” fogalmát is, mivel mindenki úgy értelmezi, ahogy neki jólesik. A nagytõkés, a gyáriparos ugyanúgy beszél fenntartható fejlõdésrõl, mint a gyári munkás, az éhezõ afrikai ugyanúgy, mint a jólétben leledzõ kanadai. Tehát ez a fogalom teljesen értelmezhetetlen, amire egyre többen döbben-


nek rá, és tényleges akciókat keresnek. Saját tapasztalatból a következõt tudom mondani: egy évvel ezelõtt a parlament létrehozta a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanácsot. Ez önmagában még nem hangzik valami biztatóan, mert mindenkinek megvan a véleménye a parlamenti tevékenységekrõl, bizottságokról. A Tanács ös�szeállítása sem történt bölcs módon, hiszen a fõ szempont az volt, hogy mindegyik parlamenti párt képviselve legyen benne, valamint a munkáltatók és a munkavállalók is. A harminckét tag közül mindössze három került ki a Tudományos Akadémia tagjai közül, az egyik én vagyok. Azonban el kell mondanom, hogy a kezdet igen biztató, komoly eredmények vannak születõben. Elkészült egy fenntarthatósági jelentés, amely felméri a világ és Magyarország helyzetét, majd a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján különféle forgatókönyveket állít fel a jövõt illetõen, és vázolja azt is, hogy a lehetséges jövõbeni megoldások mit jelentenek Magyarországra nézve. A baj az, hogy ez a jelentés nagyon sok bírálaton esik át, és mindenki igyekszik a régi elképzeléseket visszalopni bele, idegenkednek a változásoktól. Véleményem szerint annál nagyobb a válság, minél jobban ragaszkodunk a fenntarthatósághoz. Sajnos ez nemcsak a társadalomra, hanem az egyénekre is jellemzõ. Például a reklámokban csodaszép hölgyek, fiatal férfiak ösztönöznek minket fogyasztásra, holott az élet nem csak ebbõl áll, hiszen az ember öregszik. Régen az öregeket megbecsülték, a ráncos arcot nem próbálták kisimítani, az õsz hajat, a kopaszodó fejet a bölcsesség jegyének fogták fel. Ha görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy fiatalok maradjunk, miközben az élet halad elõre, az egy elképzelt világban való létezést jelent. És ez világméretû jelenség.

A fejlõdés fogalmát én az egyedfejlõdéssel szoktam szemléltetni: a születéssel kezdõdik, azután az egyed növekszik, gyarapodik, és közben minõségi változáson is átesik. Az ember a korral okosodik, bölcsebb lesz. Aztán következik a szenilitás és a halál. Semmi értelme ellenkezni ezzel, bele kell törõdni. Sõt, a dolgok átértékelésével pozitívumként is meg lehet élni, különösen akkor, ha valamiféle folytatásban reménykedik az ember. Az öregség nem katasztrófa, nem mondom azt, hogy borzasztó válságban vagyok, mert elmúltam 74 éves. Valahogy így kéne felfogni az emberiség dolgát is. Felszaladtunk egy magas hegyre – az olajválság elõtt – az energiafogyasztásban. Lesz még hullámzás, de azzal is csak lefelé haladunk. Ha az olajárakat tekintjük, azok éppen fölfelé tartanak, és ez számunkra negatívum. A hordónkénti olajár a múlt évben felment 147 dollárra, aztán leesett 30 dollárra, most pedig 80 dollárnál tartunk, tehát visszaesõben van. Hol vannak már a régi, szép idõk, amikor még 10-20 dollár körül volt az olaj ára?! Ha megváltoztatjuk az értékrendünket – az egyénenként változó, hogy ki hol találja meg az új értékeket –, akkor nincs katasztrófa, nincs válság. Én például a természeti szépségekben, az embertársaimban találtam meg az új értékeimet. Természetesen mindig vannak nehezebb idõszakok, ezzel számolni kell, de ez csak annak válság, aki úgy éli meg. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Buda Béla professzor úr egy könyvhöz írott elõszavában azt taglalja, hogy a válság lehet esély és esélytelenség is. Mire lehet esély a válság? Buda Béla: Örök reménység, hogy minden rosszban van valami jó, amiben azonban én nem igazán hiszek. Ugyanúgy, ahogy szerin-

43

tattva

VÁLSÁG

tem a munka nem nemesít és a nyomorúság nem edzi az embert. Csak akkor van esély bármilyen rossz helyzetbõl kilábalni, ha azt komolyan vesszük. Amíg ez nem történik meg, addig nincs változás. Az igazi krízisben spontán változásra nem lehet számítani. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor a krízis nem volt valódi, objektív értelemben. Persze az ember önmagát is krízisbe tudja sodorni. A pszichológiában számon tartunk egy jellegzetesen szubjektív krízisformát, a nárcisztikus krízist, amikor megrendül az ember addigi feltevéseinek rendszere önmagáról, és alapvetõen meg kell változtatnia az önképét. Ennek megfelelõen változtatnia kellene a viselkedésén is. Lehet, hogy kívülrõl nézve ilyenkor csak minimális változást látunk, de olyan ingerek indulnak el, amelyek az illetõ belsõ rendszerében visszhangozva tudati vészjelzéseket adnak le. Amennyiben jó idõpontban, kellõ erõvel következik be a helyzet felismerése, az összefüggések valós viszonyai tisztázódnak. Ez nagyon fontos, mert sokszor egyértelmû, hogy baj van, csak nem tudjuk pontosan, hogy miféle, és hogy mit kellene tenni. Tehát a helyzetfelismerés a krízis megoldásának az elsõ lépése. A megoldás mindig fejlõdést, gyarapodást jelent, magasabb szintû rendszerállapotot, védettséget az azonos jellegû vagy hasonló struktúrájú, új bajokkal szemben. Távlatibbá, erõteljesebbé válik a viszony a külvilág és az egyed vagy az egyedi rendszer között. Mind lélektanilag, mind társadalmi szinten igaz az, hogy egyedül az ember nehezebben oldja meg a krízist: rászorul a másikra, támogatásra van szüksége. Társadalmilag is szükség lenne valamiféle támaszra, könnyítésre. Ezt sokan érzik, de nagyon nehéz mit adni, hiszen a mostani válságok lényege és oka az individualizált, szekularizált, materialista fogyasztói világ érték-

tattva

44

rendszere, amely csak ezen értékek növekedésében és az azokban való participáció fokozódásában látja a dolgok értelmét. Sajnos, ez a kultúrára mint hagyományozott társadalmi intézményhálózatra is igaz. A kultúra is fogyasztási termékké vált, nem arra szolgál elsõsorban, amire az emberiség kitalálta. Azt is tudjuk, hogy az egyéni életnek a társadalmi, pszichoszociális fejlõdési modelljébõl következõ természetes kríziseire az ember már régen kitalált megoldási módokat, belsõ szellemi átalakulásokat, amelyekben értékváltást hajt végre. Csakhogy ez a mostani tömegkultúrában szerintem elérhetetlen. Egy harminc évvel ezelõtti vicc jut errõl eszembe: a világ kormányai biztos forrásból megtudják, hogy hamarosan özönvíz következik be. Egy nagyon életképes nép vezetõje csak annyit mond erre: „Honfitársaim, tíz nap múlva özönvíz lesz, addig meg kell tanulnunk kopoltyúval lélegezni.” Ez modellnek nagyon jó, csak vajon sikerül-e megvalósítani? ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Pozitívumnak tartom a Buda professzor úr által elmondottakban, hogy a válság összehozhatja az embereket, erõsíti az egymásrautaltságot, valamint hogy figyelmeztet az értékrendünk hibáira. Ez a jó a rosszban. Esztert kérdezem, hogyan látja: tanul-e most valamit a magyar társadalom a válságból? Megváltoznak-e a viselkedési minták, a reakciók, hasznosítjuk-e valahogy ezt a krízist? Babarczy Eszter: Egyelõre semmit sem tanultunk, és nagyon rosszul reagálunk mindenfajta válságra. Általában azt szokták mondani, hogy a magyar társadalom elsõsorban árérzékeny. Hiába mondjuk az embereknek, hogy energiavál-


ság van és tönkretesszük a környezetet, õk csak akkor fogják lekapcsolni a villanyt, ha az áram ára a triplájára emelkedik. Ilyesfajta kényszerek hatnak ma Magyarországon. Ugyanez a helyzet a bioélelmiszerekkel, a fûtési rendszerekkel – a bioélelmiszer jóval drágább, a környezetbarát fûtési rendszer létesítése nagy beruházást igényel. Nagyjából ez irányítja a mai életünket. A válság mint lehetõség egy amerikai szlogen, és nekem nincs olyan rossz véleményem róla. Vannak olyan belsõ integritással rendelkezõ emberek, akiknek nincs szükségük válságokra ahhoz, hogy fejlõdjenek. Nagyon kevés ilyen ember van; az általunk régimódinak tartott úriemberek, úriasszonyok ilyenek, vagy a nagyon vallásos emberek. Az õ útjaik folyamatos, méltósággal bejárható utak. A modern fogyasztói társadalomban az emberek identitása nem szilárd, gyakran cserélgetik azt, egyik nap a szõke sztárra akarnak hasonlítani, másnap a feketére; azonban ebben a társadalomban a válságnak lehet nagyon jótékony hatása is. Például: van egy barátnõm, aki kicsit félénk, nem mer elõrelépni az életben, nem igazán tudatos, és arra vár, hogy végre kirúgják az állásából, mert akkor csinálhatna végre valami értelmeset. A válság egy kényszer, és bizonyos emberek életében ez a kényszer nagyon pozitív eredményt hozhat. A válság pozitív hatására történelmi példaként azokat az intézményeket említhetjük, amelyeket szeretünk, nagyra tartunk, az európai kultúra lényegének gondoljuk õket – ezek mind egy-egy válságra való elkésett válaszul születtek meg. Végül hadd említsek két egyéni történetet. Az 1929-tõl 1933-ig tartó válság idején Amerikában egy üzletember elvesztette a boltját, és gyakorlatilag mindenét. Hirtelen sok ráérõ ideje lett, és eszébe jutott, hogy ötéves korában õ tanult hege-

dülni. Elõvette a hegedûjét, hegedült, hegedült, és rájött, hogy szeret hegedülni. Aztán elkezdett zenét is szerezni, és soha többé nem tért vissza a régi foglalkozásához, noha 1933-ra lecsengett az a gazdasági világválság, ami egyébként nem tízszázalékos munkanélküliséget hozott, mint most Európában, hanem 25-30 százalékosat. A másik történet: egy nagyon idõs ember, aki átélte a 1929-33-as válságot, azt mesélte nekem, hogy minden nap sorban álltak a még mûködõ kiadóvállalatoknál, és összegyûjtötték az elõzõ napi papírhulladékot, mert azt használták WC-papír gyanánt. Így kommentálta az esetet: ”Nem mondom, hogy ez jó volt, de micsoda sztori lesz, ha majd elmesélem az unokáimnak!” ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Gaura ¼akti, te hogy látod, tanult-e valamit a válságból a társadalom, illetve mire használhatjuk ezt a helyzetet? Említetted, hogy kevesen ismerik fel, hogy egyáltalán válság van. De ha többen lesznek, akkor hogyan fordíthatjuk mindezt a javunkra? Gaura ¼akti d§sa (Sölétormos Jenõ): Amikor a kilencvenes évek elején elkezdtünk foglalkozni a Krisna-tudattal, hatalmas változást vállaltunk magunkra. Olyan volt, mint a Buda professzor úr által elmesélt viccben: mintha azt mondták volna, hogy tanuljunk meg kopoltyúval lélegezni. A társadalom is úgy reagált ránk, mintha valamiféle csodalények lennénk, amikor kint álltunk az utcán és könyveket árultunk. Ha valamilyen jelentõs változást akar elérni az ember egy értékválság idején, akkor nagy változásokra, óriási vállalkozásokra képes. Mit lehet tanulni a válságból? Ha nagyon erõsen kényszerítõ körülmények közé kerü-

45

tattva

VÁLSÁG

lünk, akkor mindenképpen reagálnunk kell rá valahogyan. Nem biztos azonban, hogy az elmozdulás elég proaktív lesz, vagy tudatosan választott irányba fog történni. A válságnak különbözõ szintjei vannak. A korai szakaszában lehetõséget kapunk arra, hogy megfelelõ választ keressünk és adjunk rá. A Vida professzor úr által említett arány a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács összetételét illetõen tulajdonképpen pozitív dolog; legalább az a három tudós emlékezteti az egybegyûlteket, hogy nemcsak a politika létezik Magyarországon, hanem vannak közös problémáink is, amelyek mindannyiunké. A megoldás keresése közben felmerül a kérdés, hogy mennyire gondoljuk sürgõsnek a válaszadást az adott kihívásra. Ha nem érezzük sürgõsnek, az azt jelenti, hogy nem tartjuk nagynak a válságot. Lehet, hogy valakit nehéz felébreszteni, amikor alszik; de azt mondják, hogy legnehezebb felébreszteni azt az embert, aki igazából ébren van. Ám ha egy égõ fáklyát dobnak a háza tetejére, és az egész ház lángba borul, akkor az az ember is könnyen felébred, aki nem akart felébredni. Tehát a válság erõs nyomást gyakorol ránk, hogy választ adjunk. Hogy jó vagy rossz választ fogunk-e adni, azt nem tudom. Nem tudom, hogy a magyar társadalom hosszú távon hogy fog ebbõl a helyzetbõl kikerülni, mert sajnos leszokott arról, hogy válaszokat keressen. A magyar emberek tétlenül várják, hogy majd valaki megadja a választ. A hazai közélet és a politikai pártok sem keresnek válaszokat a válság által felvetett kérdésekre, azt gondolva, hogy Amerika, vagy Oroszország, vagy Kína, vagy India, vagy valaki más majd megválaszolják azokat. Nekünk nincs semmi dolgunk, legfeljebb a végén aláírjuk, amit a „nagyok” elhatároztak.

tattva

46

Szerencsére a világon kezd elterjedni az a felfogás, hogy a válságokat egyéni szinten kell kezelni. Ám ha a társadalom vezetõi – fõleg az értelmiségre gondolok – nem tudják úgy megfogalmazni és átadni az üzenetet a társadalomnak, hogy minden ember megértse, akkor a válság el fog mélyülni, mert az emberek nem a tudás alapján fognak reagálni, hanem ad hoc módon, felkorbácsolt érzelmektõl vezérelve. A jó megoldás az, ha együtt, közös munkával fel tudjuk kelteni az emberek érdeklõdését az iránt, hogy akarjanak változtatni. Krisnavölgy ezért nagyon fontos. Somogyvámoson egy 250 hektáros területen egy modellkísérlet zajlik önkéntesek részvételével, amely arra keresi a választ, hogy a különbözõ válsághelyzetekre, a környezeti, az energetikai, a pénzügyi válságra lehet-e egy merõben másfajta utat követve reagálni. Pozitív, proaktív módon és idõben. Életképes lehet-e egy olyan együttélési forma, amelyben egy faluméretû közösség a kezébe veszi az élete irányítását. A mi csapatunk tagjai úgy érzik, hogy ez fontos és sürgõs, most kell csinálni. Tizenhat évvel ezelõtt kezdtük el, amikor a környezetvédelem még nem volt ilyen jelentõs probléma, bár a fogalom már ismert volt Magyarországon is. Mi már akkor érzékeltünk valamiféle válságot, de a társadalomban nagyon lassan zajlik annak a felismerése, hogy reagálni kellene. Krisna-völgynek azért van nagyon nagy jelentõsége, mert arra mutat példát, hogy ha akarunk változtatni és együttmûködünk, akkor kisközösségi szinten már tudunk változtatni, befolyásolni tudjuk az életünk menetét. A jelenlegi válság leginkább pénzügyi jellegû. Mennyire érintette Krisna-völgyet ez a pénzügyi válság? Mivel ez tulajdonképpen hitelválság volt, Krisna-völgy gazdaságát, közösségét, értékrendszerét nem érintette, hiszen mi nem vettünk fel


semmiféle hitelt. Nem hiszünk a hitelben, a társadalom nem mûködhet hitelbõl. Krisna-völgyben, a mi társadalmunkban nem fogadtuk el azt, amit húsz év alatt sikerült Magyarországon az emberekkel elhitetni: hogy munka és pénz nélkül is lehet vásárolni, hogy mások pénzébõl is boldogok lehetnek. Az okozta a válságot, hogy hittek ebben, és erre építették az életüket. Mi nem hittük, nem követtük ezt az utat, ezért a válság bennünket nem érintett. Mivel a mi életdimenziónk, értékrendünk más, mint általában egy magyar falué, ezért a válságnak is más a következménye nálunk. Persze egy özönvíz nyilván bennünket is érintene, s hogy akkor tudunk-e majd kopoltyúval lélegezni, vagy sikerül-e egy bárkát felépíteni, az már egy másik kérdés. A mostani válság kulcskérdése az, hogy idõben reagálunk-e rá, és hogy hányan reagálunk. Hányan változtatjuk meg az életünket ma, hányan fogjuk holnap, és hányan változtattunk már tegnap. Azt hiszem, ez a globális válság üzenete, hogy nézzünk tükörbe, és tegyük fel magunknak a kérdést: tettem-e valamit azért, hogy másképp éljek, hogy pozitív módon reagáljak a válságra, vagy nem? És mit fogok tenni holnap? ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Pozitív üzenet valóban, hogy közösségi szinten lehet valamit tenni, és mindez Gaura-ªaktitól nem elméleti válasz volt, hanem egy, a gyakorlatban is megvalósult modellrõl beszélt. Igenis vannak – nem is kevesen –, akik komolyan veszik, hogy válság van, és szeretnének egyénileg, közösségi szinten és globálisan is tenni ellene. Arra kérem az elõadókat, hogy most kezdjenek el megoldásokat javasolni. A kérdés az, hogy egyrészt vezetõi szinten milyen intézkedéseket, javaslatokat, irányelveket lehetne megfogalmazni, másrészt mit tehetnek az egyének.

Csak gondolatkísérletként, ha feltennék nekünk a kérdést, hogy mit kell tennie az államok vezetõinek, minisztereinek, minisztériumainak, parlamenti bizottságainak, hogy a helyzet megváltozzon, akkor milyen típusú cselekvési programot ajánlanánk nekik? Vida Gábor: Erre nagyon nehéz válaszolni, de egy-két ötletem azért van. Például ne pumpáljanak annyi pénzt a tönkrement bankokba. Sokan nem is tudják, hogy milyen hatalmas összegekrõl van szó, annyi pénzrõl, amennyit a hétköznapi ember el sem tud képzelni. Amivel most megsegítették a bankokat, az akkora összeg, mint az Egyesült Államok összes hadi kiadása. Az pedig elég sok! Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy fantompénzek – nem reális értékûek – forognak a bankokban. Én azt tanácsolnám, hogy hagyják tönkremenni ezeket a bankokat. A következõ lépés pedig az lenne, hogy a pénz kamatmentes legyen, nem olyan pénz, amellyel gazdagodni lehet. Manapság tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni, viszont pénzügyi manipulációkkal, telekvásárlással, ingatlaneladással, különféle befektetésekkel rövid idõn belül vagyonokat lehet szerezni. Kamatmentes rendszerek léteztek már az I. világháború utáni években Bajorországban és Ausztriában. De aztán az állam nem tûrte a létezésüket, és tönkrementek, bár egyébként maguktól nem mentek volna tönkre. Ebben a rendszerben azon kívül, hogy nem volt kamat, folyamatosan romlott a pénz. Száz forint egy év múlva – mert rá volt bélyegezve a dátum – már csak 99 forintot ért, két év múlva 98-at, és így tovább. De ennyit is csak akkor ért, ha rendszeresen felülbélyegezték. Kimutatták, hogy ily módon pezsgett a gazdasági élet, mert minden-

47

tattva

VÁLSÁG

kinek érdekében állt a pénzt azonnal befektetni, és nem a fiókban tartani. Ráadásul nem volt olyan kiváltságos réteg, amelyiknek ez nagy hasznot hozott volna. Egyik kollégám megpróbálta belopni ezeket a gondolatokat a kamatmentes pénzrõl a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács jelentésébe; persze nagy botrány lett belõle, ahogy az várható volt. Buda Béla: Én nem nagyon mernék tanácsot adni, mert attól félek, hogy a politika egyszerûen nem rendelkezik eszközökkel. Azt már sokan megértették, hogy ez a fogyasztói világ nem tartható fenn, hogy vissza kell venni az életszínvonalból. De azt hiszem, nem ez a legfontosabb kérdés már, hiszen civilizációnkban a fizikai fennmaradás is veszélybe került. Arra a dilemmára gondolok például, hogy a betegségek egyre növekvõ hányada gyógyítható, ugyanakkor ennek a költségei és a szervezeti feltételei elviselhetetlenek, megoldhatatlanok. Talán a jólét illúzióját feladja az emberiség, de veszélybe kerül a szociális állam, a társadalmi szolidaritás, a gyengék védelme, a gondoskodó társadalom ideája, márpedig ezeknek nemigen van alternatívája. Minden tiszteletem azé a kísérleté, amelyik kivonul ebbõl a világból, és egy új, lelki értékrendet hoz létre, ám félek, hogy ez nem lehet össztársadalmi és globális méretekben megoldás. Ha valaki az én véleményemre lenne kíváncsi, sürgõs társadalomtudományi kutatásokat javasolnék a következõ problémák tisztázására. Elsõsorban a kommunikáció terén lennének tennivalók, hogy a társadalom – mint szuperindividuális rendszer – belsõ erõtereiben értelmes cselekvések történjenek. Megoldásnak látom a kisközösségek erõsítését. Az Unió

tattva

48

által szorgalmazott szubszidiaritás (az az elv, mely szerint minden döntést és végrehajtást a lehetõ legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek) kezd háttérbe szorulni. Fel kéne éleszteni a kisközösségeket, beleértve a szomszédságot, a regionalitást, a spirituális közösségeket, az érdeklõdési- és értékközösségeket, amelyekben az emberek segíthetik egymást. Ezek mind elhalványultak, virtualizálódtak. Az önsegítést rendkívül fontosnak tartom; e vízióm miatt hagytam el a rendes, orvosi szakmámat, és vállalkoztam kalandos, társadalomjobbító pályákra. A legsúlyosabb betegségekben és életproblémákban az érintettek spontán, demokratikus összefogása rendkívüli változásokat tud létrehozni, mert ezeknek az embereknek az öntudatát, a morálját, a problémával való megküzdési képességét a közösség fenntartja illetve fejleszti. Az ilyen élményközösségben olyan intenzív kommunikáció jön létre, amely egyszerû eszközökkel mozgat meg bonyolult kontextusokat. A társadalomból ez hiányzik. Valójában nem vagyunk vele tisztában, hogy mi most a helyzet. A média számára is kezelhetetlenek az események. A spontán kezdeményezéseken kívül hangsúlyoznám még az egyéni váltás, változás szempontjait és értékrendjét is. Ez is kommunikációs kérdés, hogy milyen ingereket, impulzusokat kell eljuttatni az emberekhez és hogyan, hogy az egyének változzanak, és megértsék, õk is tudnak valamit tenni a válság ellen, ha nem is túl sokat. Bennem van némi orvosi szkepticizmus, szeretnék mindent megtenni, ami biztosan hat, és nem engedem magam a remény által elragadtatni. Azt kellene kikutatni, hogy mi hat. Nagy tisztelettel figyelem régóta a Krisna-tudatú kísérletet, de ez nagyon nehéz út, és kevés emberben teremtõdnek meg hozzá a feltételek.


Szociológiai szempontból van egy óriási bizonytalanság benne: a legkiválóbb személyiségû, legdinamikusabb fiatal populáció elkezdett egy életforma-kísérletet, ám ennek a közösségnek nincsenek még öregei, nem találkozott még igazán krízissel, nem került egyensúlyba a mai viszonyokkal. Tehát szelekcióval hozott létre – igaz, hogy rendkívül értékes – dolgokat. A tanácsaim között szerepelne az is, hogy aki tenni, változtatni szeretne – akár magán-, akár hivatalos személyként –, az tanulmányozza ezt és az ehhez hasonló kísérleteket, hátha itt található a megoldás, vagy annak legalább egy szegmense. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Babarczy Eszter nem szokott visszarettenni attól, hogy a politikusok tevékenységét véleményezze, akár konkrétan, akár általában. Vajon õ hisz-e abban, hogy „felülrõl” meg lehet oldani a problémákat? Babarczy Eszter: Azt gondolom, hogy rendes, tisztességes, igazi idealista emberekben sajnos borzasztó tévhitek élnek azzal kapcsolatban, hogyan mûködik a politika és a gazdaság. Talán azt a legnehezebb elviselni, hogy minden lépésnek van pozitív és negatív hatása is. Nem létezik olyan intézkedés, amely csak jó irányba hat. Például elõfordulhatott volna, hogy nem öntenek a bankrendszerbe olyan sok pénzt (az elsõ csõdhelyzetbe került bankot, a Lehman Brotherst hagyták is bedõlni). Ennek a következménye azonban teljes biztonsággal az lett volna, hogy a tíz százalékos munkanélküliség ötven-hatvan százalékosra nõ. És mivel az amerikai fogyasztás veszi fel a világ termelésének a nagy részét, ezért a munkanélküliség pillanatok alatt szétterjedt volna az egész világban. Akkor mi a jó megoldás?

1929-33-ban azt választották, hogy dõljenek be a bankok, aminek igen nagy válság lett a következménye. Azután Roosevelt egy állami beavatkozásos modellel nyerte meg a választást, és az elnöksége alatt végig ezt alkalmazta. A jelenlegi válság indulásakor a politikusok úgy gondolták, hogy megelõzésképpen inkább rengeteg pénzt pumpálnak a bankrendszerbe, mintsem hogy emberek százmilliói veszítsék el egyik napról a másikra az állásukat. A válság azonban így is fájdalmas. Egy másik példa. Buda professzor úr az önsegítõ kisközösségekrõl beszélt. Én kilenc éve mûködtetek egy ilyen kisközösséget. Azt tudom elmondani róla, hogy mint minden más csoportban, ebben is mûködik a csoportdinamika. Vannak veszekedések, szerelmek és sértõdések, kiábrándulások, illúziók, szabályok áthágása és újradefiniálása. Vagyis nem szabad azt hinni, hogy egy kisközösség feltétlenül harmonikus. Igaz, hogy én lelki beteg emberekkel dolgozom, de egy munkahelyi közösségben ugyanúgy vannak konfliktusok. Ennek ellenére én is inkább a kisközösségi megoldásokban hiszek. Teljesen lenyûgözött, amit most májusban New Yorkban láttam. Egy, a családsegítõ szolgálathoz hasonló közösség kirakatában közösségépítési tanácsadást hirdettek olyan nyugdíjasok számára, akik szeretnének összeköltözni. Vagyis egyedül maradt, idõs emberek közös lakásba költöznek, hogy megosszák a rezsit. Ugyanezt Magyarországon nehezen tudom elképzelni, mivel mi sokkal individualistábbak, mogorvábbak vagyunk, mint bármely másik ország, amelyben én hosszab ideig éltem. És ez elég szomorú. Még valamit a médiáról: legszívesebben megszüntetném a kereskedelmi médiát, úgy, ahogy van. Sokkal jobb lenne az élet nélküle. Ám hozzá kell tennem, hogy az amerikai film-

49

tattva

VÁLSÁG

ipar nagyon odafigyel az értékek közvetítésére a gyermekek számára. Amikor a kilencvenes évek végén elindult a környezetvédelmi mozgalom, és lassan tudatosodni kezdett a globális felmelegedés problémája, akkor ez a téma belekerült a gyerekeknek szánt filmekbe is. Amikor Amerikában éltünk, a kisfiam rengeteg rajzfilmet nézett. Így a dínós rajzfilmeken keresztül már igen kicsi korában értesült róla, hogy létezik ez a probléma. Sajnos az emberek 80-90 százalékának – ez statisztikai adat – a világ azt jelenti, amit a média közvetít neki. Ha bemondtak valamit a tévében, akkor az létezik, ha nem mondták be, akkor az nincs. Azóta létezik a globális felmelegedés is, amióta téma lett a médiában. Igaz, hogy nem teszünk semmit ellene, de már tudjuk, hogy van. Ilyen helyzetben muszáj használni a médiát, mert másképp nem lehet eljuttatni az információt a tömegekhez. A politika pedig a sokkal komolyabban vett szabályozás és a közszolgálatiság jóval erõteljesebb számonkérése révén segíthetne bizonyos információk terjesztésében. Sem az egyének, sem a kormányok önmagukban nem sokat tudnak tenni. Jelenleg egyedül a média képes széles tömegeket elérni; a régi információs csatornák, mint például az egyház, az iskola, a hadsereg, elvesztették a jelentõségüket. Most a médiát kell használni, és ahhoz, hogy el lehessen érni valamit, jól kell használni. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Eszter a megoldások egy nagyon fontos aspektusáról beszélt. Krisna-völgy vajon mennyiben tükrözi a magyar társadalmat, és tud-e univerzálisan alkalmazható elveket nyújtani a társadalom számára?

tattva

50

Gaura ¼akti d§sa (Sölétormos Jenõ): Krisna-völgy legfõbb szépsége az, hogy Magyarországon van. Ha nem itt lenne, akkor azt is mondhatnánk, hogy magyarokkal ilyet nem lehet csinálni. Így azonban csak annyit állíthatunk, hogy általánosan tényleg nem valósítható meg. Ezt mi is tudjuk, ezért hoztuk létre az ökovölgyprogramot, amely egy tudományos alapokon nyugvó társadalmi, gazdasági, környezeti program. Krisna-völgy nem egy vallásnak az elvont, világtól elfordult megoldáskeresése, hanem tudományos program, válasz azokra a kihívásokra, amelyekkel nemcsak a magyar társadalom, hanem az egész világ is szembesül. Krisna-völgy ugyan Magyarországon van, de vannak külföldi kapcsolataink, és kollégáimmal elõadásokat tartunk a világban sokfelé. Elõfordul, hogy a hallgatóság nem is tudja, hol van Magyarország, de emiatt nem kell, hogy komplexusunk legyen, attól mi még lehetünk boldogok; hiszen mi sem tudjuk némely országról, hogy hol van. A lényeg az, hogy üzenetünknek univerzális érvényessége van, amit térben és idõben eltérõ környezetben is adaptálni lehet. Krisna-völgy az ország egyik legszegényebb megyéjében, Somogy megyében jött létre, Somogyvámos pedig egyike az ország harminchárom, súlyosan hátrányos helyzetû kistérségének. Mégis, e magyar emberek által alapított és tudományos alapokon mûködtetett modell számos, társadalmi szempontból értékelhetõ, sõt alkalmazható eredményt tud felmutatni. Például: Krisna-völgy gazdálkodása a laktovegetáriánus étrenden alapszik, ezt támogatja az önfenntartó biogazdálkodásunk. A legújabban megjelent publikációk szerint a széndioxidkibocsátás – ami az egyik oka a felmelegedésnek – 51 százaléka a húsfogyasztásból ered. Egy korábbi ENSZ-kutatás 18 százalékot mutatott


ki, de ez figyelmen kívül hagyott nagyon sok olyan dolgot, ami a húsfogyasztással együttjár. Akár 18, akár 51 százalékát okozza az ökológiai katasztrófának a húsevés, mindenképpen tanácsos változtatni az étrendünkön. Nem azt javasoljuk, hogy éhezzünk, hanem csak egy étrendi változtatást. Ha ezt megtesszük, akkor vagy 18, vagy 51 százaléka ennek a kibocsátásnak megszûnik. Egyetlen tudós vagy döntéshozó legmerészebb álmaiban sem szerepel, hogy ez lehetséges, mégis az. Ha elfogadjuk ezt a kihívást, nem kell rögtön Krisna-hívõvé válnunk, hiszen nem csak õk vegetáriánusok. Hanem kezdetben elég heti egy húsmentes napot tartani, mint például a hírességek által indított „húsmentes hétfõ” mozgalom. Ezeken a napokon elsajátítjuk ennek a kultúráját, megtanulunk ilyen ételeket fõzni. Az a lényeg, hogy ne lássuk kárát a törekvésünknek, a boldogságunkból ne kelljen sokat áldozni, de ugyanakkor környezettudatosan, felelõsségteljes világpolgárként tudjunk cselekedni. Obamának, aki amerikai elnökként sokmillió ember számára mutat példát, azt javasolnám, ha megkérdeznének, hogy egy tanácsadó és az erõs akaratereje segítségével szokjon le a dohányzásról és hagyja abba a húsevést. Ha megtenné, azzal az egész világot ugyanerre tudná inspirálni, és bekövetkezhetne valami nagy változás. A húsevés nagyon komoly tényezõ. Egy másik fontos tényezõ a lokalitás. Amit csak lehet, helyben kell megtermelni, hogy jelentõsen csökkenjen a szállítás és ezzel együtt az üzemanyagfogyasztás. Növelni kell a lakosság helyi szintû ellátásának a biztonságát. Hogyan lehet ezt elérni? Használjunk állati erõt, nem szükséges annyi kamion, bátorítsuk a lokális piacok kialakulását. A multicégek – mint a

Tesco – helyett támogassuk azokat a magyar embereket, akiket ezek a vállalatok tönkretettek, ellehetetlenítettek. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Dolgozzunk lovakkal, ökrökkel. Ezt is elképzelhetetlennek tartják manapság, pedig vannak rá példák a világban. Kubában politikai fordulat következett be a peresztrojka idején, mert az oroszok már nem tudták tovább finanszírozni õket, és jóval kevesebb olajat szállítottak nekik, mint korábban. Ennek következményeként Kuba gazdasága kezdett összeomlani, elsõként a mezõgazdaság dõlt össze. A lakosság ellátása (hiszen az országot amúgy is különféle embargókkal sújtják) igencsak akadozni kezdett. Mit csinált az állam? Rögtön eszébe jutott valakinek, talán éppen Fidel Castrónak, hogy az emberek kezdjenek el ökröket betanítani. (A farmon egyébként mi is fiatal ökröket tanítunk be.) Jelen pillanatban 350 ezer pár ökör mûveli a földeket Kubában, és egy ilyen állat megölése tudtommal börtönbüntetést von maga után. Vannak más példák is. A kamatos kamat a muszlim országokban bûnnek számít. Nagyon sok bank a muszlim országokban – például Törökországban is – nem így mûködik, hiszen számukra ez bûn lenne. Egy másik példa. Amerikában a bankrendszer megrendülése idején volt egy bank, amelynek éppen ez az év volt addigi történetének a legjobb éve. Ez a bank az amish közösség befektetéseit kezeli. Az amishok egy olyan vallási alapú közösség, amely sajátos életmódot folytat: fenntartható, agrár jellegû társadalmat próbálnak építeni. Nem használnak áramot, mind a mai napig állatokkal mûvelik a földet, és megõrizték azokat a képességeket, szakmákat, amelyeket az õseik két-háromszáz évvel ezelõtt gyakoroltak. Az õ bankjuk nem rendült meg, hanem a legjobb évét zárta.

51

tattva

VÁLSÁG

Tehát azt szeretném hangsúlyozni, hogy a gazdasági válság megoldásában nem a K¥¢£atudat a lényeg. Krisna-völgy üzenete az, hogy kezünkbe tudjuk venni a sorsunk irányítását, és léteznek olyan módszerek, amelyekkel pozitívan tudjuk azt befolyásolni. Ezek nem csupán a hitbõl fakadnak, hanem a józan, emberi megfontolásból. Amikor az ökovölgyrõl beszélek, nem ejtem ki a számon K¥¢£a nevét, és nem utalok semmi olyan dologra, ami a hitemmel függ össze. Számomra a fenntartható életmód egy meggyõzõdés. Ezt ajánljuk – Krisna-völgy példájával – megismerésre és megfontolásra a magyar társadalom felelõsségteljesen gondolkozó tagjai számára. Ha hozzá tudunk járulni bármivel, hogy ebbe az irányba mozduljon el az ország, akkor szívesen tesszük. Angliában például a kormány megkereste az ottani Krisnahívõ közösséget, mert õk már dolgoznak azon, hogy a károsanyag-kibocsátás visszafogása érdekében megpróbálják csökkenteni a húsfogyasztást Angliában. Megkeresték ottani egyházunk vezetõit, hogy tudnak-e valamilyen életmóddal kapcsolatos tudományos programot javasolni, amelyet támogathatnának annak érdekében, hogy nemzeti szinten ez a fajta gondolat minél elõbb teret nyerjen. Ezt Magyarországon is bármikor meg lehet tenni, anélkül, hogy valaki Krisna-völgybe költözne, vagy egy másik Krisnavölgyet hozna létre.

Ha önöktõl tanácsot kérnénk, akkor milyen javaslatot fogalmaznának meg? Vida Gábor: Elsõként alapos önvizsgálatot javasolnék mindenki számára, annak a felfedezését és megértését, hogy mi a célja itteni, földi létének, és mit tesz ennek megvalósítása érdekében. Ha ez megvan, folytasson tanulmányokat, szerezzen újabb ismereteket az adott témakörben. Azonban nem könnyû feladat a tudás forrásait megtalálni. A televíziót hagyják ki ebbõl szerintem. Inkább a könyveket és az internetet javasolnám, bár az utóbbi esetében sok a hasznos és a haszontalan információ is. Mindenképpen javasolnám az igénycsökkentést, habár ez fájdalmas dolog. Mindenki tudja, hogy a tegnaphoz képest anyagilag rosszabbul élni nem könnyû. Hadd ellenkezzek ebben a tekintetben Babarczy Eszterrel: ha a bankokat nem segítették volna ki, igaz, hogy nagy munkanélküliség lett volna a következménye, de vannak fájdalmas dolgok, amelyeken át kell esni. Így azonban az autóipar újra fellendült, a repülõgépipar szintén helyrejött. Tehát tovább termelõdnek ugyanazon az úton ugyanazok a rossz információk. Ez olyan, mint amikor a pályaudvaron felszállunk egy vonatra, és csak az indulás után derül ki számunkra, hogy rossz irányba halad. Mit tudunk tenni? Le kell lépni róla. Megvan a veszélye, hogy elesünk, megütjük magunkat. Ha késõbb ugrunk ki a kocsiból, akkor még nagyobb baj lesz belõle. De ha tudjuk, hogy muszáj kiugrani belõle, és mégsem szállunk ki, az a legnagyobb baj. Ez van most a világban. Be kell látnunk, hogy ki kell ugrani ebbõl a vonatból, amely rossz irányba halad. Próbáljuk meg.

¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Úgy tûnik tehát, hogy a régi módszerek közül nem mindegyik nevezhetõ elavultnak, sõt égetõen idõszerûek. Az utolsó körkérdésem elõadóinkhoz, hogy mit tehetünk mi, egyének, ha elkötelezettek vagyunk a globális és a nemzeti krízis megoldása Buda Béla: Az eddig elhangzottakkal kapcsoiránt, és valamit áldozni is hajlandók vagyunk. latban semmi vitatnivalót nem találok. Csak

tattva

52


kiegyenlítendõ, specifikálandó részletek vannak, amelyeket a hallgatóság is elvégezhet. A legfontosabbnak azt tartom, hogy minden létezõ kommunikációs rendszert, módszert igénybe kell venni az értelmes és tudományosan megalapozott, humanista életszemléletet tükrözõ felfogások hatékony terjesztésére. Babarczy Eszter: Én azt javasolnám mindenkinek, hogy mosolyogjon sokat. Kivétel nélkül mindenkire, aki szembejön vele az utcán, és legyen nagyon udvarias. Ez olyan megdöbbenést vált ki az emberekbõl, hogy az már-már a megvilágosodással egyenlõ. Próbálják ki! Gaura ¼akti d§sa (Sölétormos Jenõ): Én is a tanulást tartom a legfontosabbnak: ismerjük meg a jelenlegi környezeti, társadalmi, gazdasági helyzetet. Találkozzunk velük és tanuljunk olyan személyektõl, akik ebben jártasabbak, mint mi, és legyünk készek a változásra. Történtek már próbálkozások Magyarországon, például pozitív megoldásokat keresõ fiatal értelmiségiek kidolgoztak egy ökológiai, autonóm régiókról szóló tervet, amelyet azonban nem sikerült bevezetni. Általában együttmûködési problémák vagy politikai okok miatt hiúsulnak meg a törekvések de azt gondolom, fontos, hogy csatlakozzunk olyan közösségekhez, amelyek akarják a változást. Hozzunk létre olyan életközösségeket, amelyekben az általunk vágyott változás megvalósításáért felelõsséget vállalunk. Nemrég hallottam a Gödöllõi Egyetem zöld klubjának elõadásán, hogy az egyetem is szeretne alapítani egy ökofalut. Magyarországon. Azonban az ilyen kezdeményezések semmilyen állami támogatásban nem részesülnek, az állam nem érdekelt abban, hogy ezek mûködjenek.

Pedig az állam számára éppen az ilyen mûködõ kisközösségi modellek jelentenék a kiutat a válságból, amelyek megfelelõ válaszokat adnak a problémákra. Az amish közösség, az ökovölgy, vagy a Magyarországon is fellelhetõ több mint tíz ökofalu-kezdeményezés azt mutatja, hogy a társadalom keresi a kiutat, ráeszmélt, hogy valamit másképp kellene csinálni. Tehát van hova fordulni, van kiktõl tanulni. Visszatérve az ökrökkel való munkára, ez nem olyan egyszerû, romantikus dolog, mint képzelnénk. Magyarországon nem tudok olyan helyrõl Krisna-völgyön kívül, ahol ökrökkel, magyar szürkemarhákkal – amelyek 1000 évig biztosították itt, a Kárpát-medencében a nemzetünk fennmaradását – dolgoznának. De ott van Krisna-völgy, egy ökovölgy, ahol ezekkel az állatokkal dolgozunk, és tõlünk meg lehet tanulni. Azt tanácsolom, hogy felelõsségünk tudatában kezdjünk el ilyen ökológiai kezdeményezésekben, közösségépítési programokban részt venni. Ha így teszünk, idõt és energiát áldozunk rá, semmit nem fogunk veszíteni, csak tanulhatunk belõle, és fejlõdhet a személyiségünk. Érettebb személyiséggel pedig minõségibb életet élhetünk, és boldogabbak lehetünk. Ez lenne az, amit én alázatosan javasolnék. ¾ªvara K¥¢£a d§sa (Tasi István): Nagyon szépen köszönöm minden elõadónknak a bölcs tanácsokat! A beszélgetés végére értünk. Néhány kérdésre a közönség körébõl azonban még maradt idõnk. 1. kérdés: Úgy gondolom, hogy tényleg be kell fejezni a Föld kizsákmányolását. Hallottam olyan alternatívákról, amelyek engem megnyugtattak azzal kapcsolatban, hogy nem kell félnünk: kihasználható energiaforrás például

53

tattva

VÁLSÁG

a geotermikus hõ; azonkívül van még egy nagy potenciája a Földnek, a Hold vonzása okozta árapály jelensége. Ilyenkor akkora vízterületek mozognak a part mentén, hogy vízturbinák révén annyi elektromos energiát tudnánk termelni, amennyi a Föld összes háztartását el tudná látni, sõt a jövõben még az autókat is. Errõl mi Vida professzor úr véleménye? Vida Gábor: Rengeteg technikai megoldási javaslat létezik, a megújuló energiaforrásoknak rengeteg fajtája van. Az egyik ilyen például a Nap fényébõl állítana elõ energiát a Szaharába telepített tükrökkel, elektromos és fényhasznosító berendezésekkel. Ám ezeknek a beruházási igénye olyan óriási, hogy a legtöbbnek jelen pillanatban nem kifizetõdõ a létesítése. Több energiát kellene befektetni, mint amennyit nyernénk. Ha nagy tömegben gyártanák ezeket a berendezéseket, akkor esetleg már megtérülõ lehet. Így is azzal számolnak, hogy kb. 20-30 évre volna szükség ahhoz, hogy az olaj, a földgáz és a szén helyettesíthetõ legyen, hogy a jelenlegi fogyasztást megújuló energiaforrásokkal lehessen biztosítani. Vannak kísérletek, törekvések – különösen a szélenergia hasznosítására – Nyugat-Európában, Észak-Amerikában is, egyre nagyobb mértékben. De ahogy Hetesi Zsolt is kimutatta nemrégiben, Németország például, amelyik élen jár ebben a tekintetben, még nem tudta a szélenergia-hasznosítással az igénynövekedést utolérni. Tulajdonképpen ez a fõ probléma, hogy az igények még most is növekednek, és emiatt a hagyományos energiaforrások kiváltására egyelõre kevés a remény. Én úgy látom, hogy van lehetõség, dolgoznak is rajta; sokáig a legígéretesebb a fúziós energia volt: tulajdonképpen úgy mûködne,

tattva

54

mint egy Földön létesített Nap. Ennek a technikai kivitelezése és energiatermelésre való beállítása állandóan csúszik, és lehet, hogy sosem fog megvalósulni. Most 2030-ra jósolják, vannak, akik inkább 2050-re, de annak idején már 1980-ra is ígérték, tehát néhányszor már túlléptük a határidõt. 2. kérdés: Reagálnék az elõzõ kérdésre. Nagyon szeretünk elmenni ebbe az irányba, hogy a kõolajat ki kell váltani valamilyen más technológiai megoldással, és akkor minden jó lesz. De én azt gondolom, hogy ez a kérdés messzebbre vezet, mert az új technológiához is elõ kell állítani újabb tárgyakat, berendezéseket, ami szintén erõforrásokat igényel, majd ezek a tárgyak hulladékká fognak válni. Tehát szerintem, nem old meg minden problémát az, ha megújuló energiákat használunk. Gaura ¼akti d§sa (Sölétormos Jenõ): Valóban, mindig arról lehet hallani, hogy a jelenleg használt energiát ki kell váltani. Melyek az alternatív energiaforrások? Szél, napenergia, nukleáris energia. Nemrég olvastam, mi történne, ha nukleáris energiával akarnánk pótolni a mostaniakat. Ha a világ összes, jelenleg létezõ atombombáját egyidejûleg felrobbantanánk, az így felszabaduló energia a Föld népességének kb. kétnapi energiafelhasználását pótolná. Tehát az összes nukleáris energia, ami most hadi célokra van összpontosítva, a fogyasztásunkat két napig lenne képes ellátni. Vagyis az olajat globális szinten nem lehet például nukleáris energiával kiváltani. Nincs más megoldás, mint az életmódváltás. Csökkenteni kell az energiafogyasztásunkat, legfõképpen az elektromos energiáét, mert azon keresztül jut el legközvetlenebbül hozzánk


feldolgozott formában minden más energia is, amelyet a környezetbõl nyerünk. Mind Krisnavölgyben, mind az amishoknál központi kérdés az elektromos energia felhasználásának csökkentése, illetve teljes elhagyása. 3. kérdés: A vezetõ lelkész úr véleménye szerint amíg nem jövünk rá arra, hogyan tudjuk megváltoztatni az emberi természetet, addig még több válság lesz. Babarczy Eszter elmondta, hogy mi magyarok jók vagyunk, csak éppen nem tartunk össze. Remek ötleteket adott, mint például a mosolygás, amelynek pozitív hatását én is többször megtapasztaltam. Aztán említette, hogy akik egyedül élnek, azokat össze kellene valahogyan hozni. Ez nagyon jó javaslat, nekem is sok ismerõsöm van, aki egyedül él, s ha rá lehetne venni csak a tíz százalékát, hogy ne egyedül szenvedje le a hátralévõ életét, akkor már segítettünk, nemcsak nekik, hanem egy társadalmi rétegnek is. Az a kérdésem, hogy milyen konkrétumokat tudna még javasolni Eszter? Babarczy Eszter: Remélem, hogy ez a néhány ötlet nem meríti ki a lehetséges együttmûködések sorát. A modern család általában magcsalád: jó esetben két szülõ, vagy csak egy, meg egy, két, néha három gyerek alkotja. Nagyon nehéz dolgozni és gyereket nevelni egyszerre; általában mindenki ideges, kiabál, rohan. Vannak olyan modellek, ahol az egy utcában lakó családok, vagy az egy iskolába járó gyermekek szülei segítik egymást: az egyik nap az egyik viszi iskolába a gyerekeket, a másik nap a másik szülõ, vagy a különórákra együtt viszik õket stb. Ugyanezt meg lehet csinálni a közösségi közlekedésben, az is egy közösségi rendszer volna. Kötelezõvé

tenném például az összes politikai vezetõnek, hogy a közösségi közlekedést használja. Én BKVval járok, rajtam kívül fõleg diákok és nyugdíjasok használják, mert van kedvezményes bérletük. Mindenki más autóval jár. Ha lezárnánk Budapest központját – amit én támogatnék –, akkor megváltoznának az emberek szokásai a közlekedést illetõen. Aztán szó esett a kamatmentes kölcsönrõl. Ma is vannak olyan formái az együttmûködésnek, amelyeknek az a lényege, hogy kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az emberek. A Szeretem Magyarországot Klub, amihez én is tartozom, ilyesmivel próbálkozik. Például ha a gyerekem kinõtte a hegedûjét, de egy kisfú valahol nagyon szeretne hegedülni tanulni, csak éppen hegedûje nincs, akkor oda lehet adni neki. Igaz?! Vagy a kismamáknál nagyon jól mûködik a csecsemõ- és gyerekruhák, vagy akár bútrorok, pl. pelenkázóasztal cseréje, továbbadása. Nagyon sok ilyen együttmûködési forma van, amelyekre szerintem fel kéne hívni a figyelmet. Nemcsak arról van szó, hogy kapjanak nagyobb nyilvánosságot, hanem meg is kellene becsülni az ilyen együttmûködési formákat. Annak idején a könyvespolcunkon volt egy Bárcsak a világon minden ember ilyen lenne címû könyv, ami arról szólt, hogy bár tökéletlenek vagyunk, de vannak olyan csodálatos pillanatai az emberi életnek, amikor azt kívánjuk, bárcsak mindig tudnánk ugyanezt produkálni. Amerikában közösen építenek családok iskolát, játszóteret, közösen újítják fel ezeket. Magyarországon még a kertápolás mikéntjében sem tudnak megegyezni, egy lakógyûlés pedig maga a rémálom. A kooperációnak sok fajtája van. Azt mondja a társadalomtudomány, matematikai modellek is bizonyítják, hogy ha kooperációval nyitok, ha én kooperálok elõször, és még másodszor

55

tattva

VÁLSÁG

is, akkor nagyobb az esély a két fél közötti jó kapcsolat kialakulására. Például ha a zöldséges rohadt paradicsomot adott nekem, azt feltételezem elõször, hogy talán csak tévedett, és másodszor is nála vásárolok. Ha ekkor is rohadt paradicsomot ad, akkor gyanakodhatok, hogy nem véletlenül történt a dolog. De ha nem,

tattva

56

akkor elkezdõdhet köztünk egy jó kapcsolat; beszélgetésbe elegyedünk, és sokkal szebb lesz mindannyiunk élete. Az az apróság, hogy udvariasak vagyunk valakivel, rámosolygunk a másikra, tényleg valami nagyobb dolognak a kezdete – akár egy együttmûködésé – is lehet.

Spiritualitás és ökológia. Természet és ember a világválságok korában


Kun András Bevezetés A címben szereplõ spiritualitás, a lelki élet sokak számára szubjektív vagy magánügy, az ökológia pedig természettudomány, s ily módon: közügy. E sorok írója elõrebocsájtja, hogy számára mindkettõ szívügy. Az alábbiakban emiatt sem kerül sor egy újabb ’spirituális ökológia’típusú hibrid dédelgetésére. A hazai elméleti ökológusok eszmei vezetõje, az utolérhetetlen szintetizálóképességû elmével és érzékenységgel rendelkezõ Juhász-Nagy Pál ide vonatkozó intelmei túlságosan is igazak és mélyrehatóak. Például az ún. ’kulturális ökológia’ kapcsán (az 1987-es Új Forrás-vitában): „[…] miért kellene mindenáron ragaszkodnunk a kifejezetten rossz keretnevekhez? Csak azért, mert az ökológia manapság annyira »divatos«? Vagy csak azért mert e tárgy puszta neve már mindenkiben gazdag – gyanúsan túl gazdag – asszociációkat kelt? Olyannyira, hogy a végén már tényleg senki sem tudja: igazában mirõl is folyik a vita?”1 1

A jelen írás tehát nem szeretné az utóbbi évtizedekben nálunk is látványos sokszínûségben elburjánzó, különféle jelzõkkel illetett ökológiai vadhajtások számát gyarapítani. Azonban úgy látom, hogy e veszély vagy az esetleges gyanúsítás ellenére sem kerülhetõ el a szembenézés néhány igencsak érzékeny határkérdéssel. Többek között azzal, hogy a gondolkodásunkból mindenfajta spiritualitást kiszorítani igyekvõ modern természettudomány önmagában alkalmasnak bizonyult-e felvállalt szerepének betöltésére? Hiszen nyilvánvaló, hogy az utóbbi másfél évszázadban mindinkább redukcionista és naturalista eszmeiségûvé váló természettudomány éppen az ökológiai diszciplína tárgyához kapcsolódó gyakorlat, a természethasználat terén vezetett zsákutcába bennünket. Aligha van épeszû ember, aki a válságokhoz vezetõ irányban továbbhaladva remélné a megoldást. De ha már változtatni szeretnénk, miképpen kezdjünk hozzá? Ugyancsak észreveendõ: a kiutat keresõk – így a kutató és a hétköznapi ember is – a szaktudományi részletkérdések és az ezekre kapott szintetizálhatatlan válaszok, a mechanisztikus megoldások felõl egyre inkább a holisztikus gondolkodás irányába fordulnak. A válságok kapcsán pedig még élesebben vetõdik fel a kérdés: vajon miként lehetséges, hogy a nyugati természettudománynak sok évszázados története során sem sikerült a fenntartható életmódra valamilyen mintát kidolgoznia? Sõt, ellenkezõleg! Miért és hogyan történhetett meg az, hogy a globális ’tudományostechnikai haladás’ degeneratív és destruktív hatásai ahelyett, hogy csökkennének, egyre gyorsuló ütemben erõsödnek? Jelen cikk fókuszában a fenti kérdések állnak. A világválságok és a kiútkeresés korában elkerülhetetlennek látszik, hogy a fenntartható

Juhász – Nagy 1993: 175.

57

tattva

VÁLSÁG

életmóddal kapcsolatban figyelembe vegyük közös örökségünket, a szentírások elfelejtett vagy nem eléggé komolyan vett javaslatait is. E rövid áttekintésben az ökológusok és más tudományok mûvelõi mellett a nagy világvallások képviselõi is megszólalnak. „A tudás hatalom” A modern természettudomány atyamesterei között számon tartott Francis Bacon (1561-1626) állítólag e velõs jelmondatba sûrítette programját: „A tudás hatalom”. Visszatekintve valóban nem kétséges, hogy Bacon és követõi számára a fõ cél a természet feletti uralom megszerzése volt, és ehhez a természettudományt tekintették eszköznek. Az Új Atlantisz címû mûvében Bacon így írta le látomását a jövõrõl: „Az élet haladásával […] a hangot oszlopokon és csövekben továbbítják majd különös vonalakon, és nagy távolságokra […] repülünk a levegõben […] hajók járnak majd a víz alatt.” Késõbb: „[…]a pusztítás, a háború és a mérgezés eszközei”, valamint „a háborús gépezetek erõsebbek és erõszakosabbak lesznek, legnagyobb ágyúink képességeit is messze meghaladják majd.” Figyelemre méltó jövõbelátási képességrõl tanúskodnak ezek a mondatok. Ám, szemben Baconnal, egy ilyen látomás sokunkat inkább elriasztott volna a tudomány istenítésétõl. A természet halála címû könyvében Carolyn Merchant, a kaliforniai Berkeley Egyetem történésze megemlíti, hogy Bacon szerint a természetet „ûzött vaddá” és „szolgává” kell tenni. A tudósok fõ elfoglaltsága nézetei szerint „kivallatni a természet titkait”.2 2

Lásd: Cremo – Mukunda 1995: 39-42.

tattva

58

Felvetheti valaki, hogy az elõbbi idézetek a tudásbõvülés kétségkívül látványos iramától megrészegült korai természetvizsgálótól valók, és eme jámbor hevület ily módon akár meg is bocsátható. Ez a kijelentés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy korántsem csupán a hõskori, úttörõ tudósok szenvedtek a nagyravágyás betegségétõl. Újra a mi Juhász-Nagy Pálunkat idézem: [a természet és az ember viszonyának történeti elemzése kapcsán] „Ha tetszik, ha nem, mindig abba a felismerésbe botlunk, hogy a természeti gyökerektõl elszakadt ember szükségképpen esik az egyik gondolati csapdából a másikba […] Ezért hangzott még akár tegnap is oly ismerõsen Micsurin híres jelmondata: Nem várhatunk könyöradományt a természettõl: amit akarunk, el kell ragadnunk tõle.”3 A jeles ökológus eszerint úgy tekint „a természeti gyökerektõl elszakadt emberre”, mint aki „szükségképpen esik az egyik gondolati csapdából a másikba”. Vegyük észre e sorok üzenetét: „a természeti gyökerektõl való elszakadás” nem tudáshoz, hanem zavarhoz, tudatlansághoz vezet. Ez pedig azt jelenti, hogy csak az a tudás lehet hatalom, amely számol a saját – éppenséggel természeti – korlátaival. Kiváló történeti illusztrációja eme aranyszabálynak, hogy a természeti adottságaik korlátozott voltát figyelmen kívül hagyó kultúrák sorra eltûntek. Tárgyi tudás ide, technológiai fejlettség oda, aki nem számol önnön korlátaival, az elõbb-utóbb bukásra van ítélve. Lássunk néhány – a példák sokaságából kiemelt – markánsan jellemzõ elõzményt.

Juhász – Nagy 1993: 16.

3


Példák, tanulságokkal Jared Diamond egyik legfõbb hozzájárulása a környezeti problémák mögött húzódó okok megvilágításához minden bizonnyal Összeomlás címû mûve. Könyvét azzal a szándékkal írta, hogy rámutasson: a világ nagy civilizációi többségükben összeomlottak vagy degradálódtak, ám ez nem szükségképpen történt így mindenütt. Diamond egyik legismertebb példája a Húsvét-szigeten lejátszódott tragikus kimenetelû természetpusztítás (a Kr.u. 8-15. századig), mely végül a lakosság szinte teljes kihalását is eredményezte.4 Íme, az intõ analógia: a Húsvét-sziget talajának, növényzetének és lakosságának szinte A legendás törzsfõ, Hotu Matua és csapata másfél évezreddel ezelõtt, hosszú tengeri utazás után ért partot a Csendes-óceán kontinensektõl távoli részén, a Húsvétszigeten. A vándorok letelepedtek a pálmákkal és dús növényzettel borított földön. A 11 fõnök által vezetett klánok felosztották egymás között a szigetet. Pusztították az élõvilágot, és fokozatosan minden erdõt kivágtak. Ezer esztendõ alatt a sziget lakossága néhány tucatról mintegy tízezer fõre emelkedett. Eközben a fás növényzet gyakorlatilag eltûnt. Felerõsödött a talajerózió, ami csökkentette a terméshozamokat. Nem maradt alapanyag a csónakkészítéshez, és megszûnt a halászat. Végül már a fõzéshez sem maradt elég fa - fûvel tüzeltek. Amikor a lakosság létszáma túllépte a 15 ezer fõt, hirtelen – gyakorlatilag egyetlen nemzedék életében – beköszöntött az éhínség, a társadalmi felfordulások és a kultúra szétesésének kora. A társadalmat végül gyilkos háborúk és kannibalizmus okozta tömeghalál rombolta szét. Katonák vették át a hatalmat, és a gyõztesek megették vagy rabszolgává tették a veszteseket. Az ellenséges törzsek ledöntötték egymás szobrait, és az emberek barlangokba húzódtak. Az egykor buja sziget ekkorra vált olyanná, amilyennek ma ismerjük: kopár, ledöntött szobrokkal tarkított, a korábbi népesség töredékét eltartani képes, füves pusztasággá. 4

maradéktalan pusztulása és „[…] a Föld bolygó közti párhuzam hátborzongatóan magától értetõdik. A globalizáció, a nemzetközi kereskedelem, a sugárhajtású repülõgépek és az internet következtében minden ország függ mások erõforrásaitól, és kölcsönösen hatással van egymásra, pontosan, mint a Húsvét-sziget klánjai [amelyek esztelen versengése okozta a sziget ökológiai rendszerének katasztrófáját]. Az õ hazájuk éppúgy magában áll a Csendes-óceánban, mint a mi Földünk a világûrben. Mikor helyileg megoldhatatlan nehézségeik támadtak, nem volt hova menekülniük”. Diamond szerint a Húsvét-sziget példája nem más, mint jelenünk fõbb hibáit éles kontúrokkal ábrázoló karikatúra, avagy „[…] tanmese, mely bemutatja jövõnk eshetõségei közül a lehetõ legrosszabbat”. 5 Nem feledhetõ szempont, hogy ez maga a történeti valóság, és hogy a Húsvét-szigeten lejátszódott eseményekhez képest fennáll egy igen lényeges különbség: mostanra már az egész Földrõl van szó. Részben Diamond ihletésére foglalta össze egy hazai szerzõhármas néhány ókori birodalom pusztulásának rövid történetét. Figyelem! Bár a példák földrajzilag a lehetõ legtávolabb esnek a Húsvét-szigettõl, a párhuzamok egyetlen esetben sem a véletlen mûvei! A sumér birodalom, majd Babilon bukása nagymértékben összefügg a meggondolatlanul alkalmazott gazdálkodási módszerekkel: „Ma már tudjuk, hogy a sumér birodalom lassú hanyatlását és bukását a földek elszikesedése okozta, ami [az idõlegesen száraz területeken végzett túlzott mértékû] öntözés velejárója. Mivel a kilocsolt folyóvizet a növények elpárologtatják, a talaj felsõ rétegében felhalmozódik a sziksó.” Csapadék hiányában az öntö Diamond 2007: 127.

5

59

tattva

VÁLSÁG

zéssel kijuttatott szikesedést okozó sók a talaj felsõ rétegében maradtak. „[…] a szikesedés elõrehaladása jól követhetõ az agyagtáblákra feljegyzett terméseredmények segítségével. […] Elsõsorban búzát és árpát termesztettek a sumérek. Kr.e. 3500 körül búzából és árpából még megközelítõleg ugyanannyit termeltek. Míg a búza érzékenyebb a talajban felhalmozódott ásványi sókra, az árpa kevésbé, mintegy kétszer akkora a sótûrése. Mivel a szikesedés miatt egyre terméketlenebbé váltak a sumér birodalom földjei, újabb területeket vontak mûvelésbe. Emiatt a birodalom gazdasági központja a Kr.e. III. évezred közeledtével lassan észak felé tolódott […] Kr.e. 2500-ra 15%-ra esett vissza a termelt búza aránya és Kr.e. 2400-ra a sumérek elérték a lehetõségeik határát […] Egyre jobban kimerültek a gabonatartalékok, és emiatt a hivatali rendszert és a hadsereget lassan le kellett építeni, a birodalom összeomlása elkerülhetetlenné vált.” Nem járt jobban az utódállam, Babilon sem: „[…] bár északabbra terült el, ahol a földek még termékenyek voltak, ám a szikesedés miatt Babilon is elbukott.”6 Ezek a példák a közelmúltig talán csak az ókortörténet kutatói számára hordoztak releváns információt. Ma azonban, a globális válságok kibontakozásának, a kizsákmányoló és haszonelvû természetszemlélet leleplezõdésének korában új és igencsak sürgetõ értelmezést nyernek. Összegzésképpen: létezik az emberi közösségeknek olyan közös tulajdonsága, egyetemes jellemzõje, amely a földgolyó bármely pontján, technológiai-tudományos fejlettségtõl függetlenül bármely korban, kultúrában megjelenhet, és bizonyos körülmények között ez a tulajdonság pusztító erõvé válik.

Jelenünk globalizált, technologizált társadalmának válságjelenségei és az ókori birodalmak összeomlása közös üzenetet hordoznak, baljós mellékízzel párosítva Bacon jelmondatát. A tudás valóban ad valamiféle lehetõséget – mondjuk, hatalmat – birtoklójának kezébe. Ez azonban felelõsséggel jár: soha nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a fontos körülményt, hogy tudásunk mindig részleges marad. A fennmaradáshoz, a hosszú távon fenntartható élethez valami másra is szükség van. Nem elég az empirikus tudás, megfelelõ mentalitással is kell párosulnia. A Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz szerint, akinek természettudományba vetett hitéhez kétség sem férhet, így figyelmeztet: „Rombolóan hat az a tévhit, hogy csak a racionálisan felfogható vagy a tudományosan kimutatható tartozik az emberiség állandó ismeretanyagához.”7 Merre tovább? Megvalósult predikciók Vajon mire gondolt Lorenz, amikor kétségbe vonta a racionalitás kizárólagosságát? Talán valamiféle ködöshöz-irracionálishoz fordulás szükségességére célozgatott? Aligha. A következõ mondatokban már azt az „[…] óriási tudást és bölcsességet” ajánlja a figyelmünkbe, amely „[…] minden régi kultúra és minden nagy világvallás részét képezi”.8 Ez eléggé egyértelmû utalás arra, hogy a természettudományos módszerekkel nem vizsgálható forrásokból származó tudás még elvben sem utasítható el. Azt a tudásbázist pedig, amelyet az évezredes tapasztalatok igazolnak, a természettudós végképp nem hagyhatja figyelmen Lorenz 2002: 82-83. Lorenz 2002: 83.

7

Végh – Szám – Hetesi 2008: 11-12.

6

tattva

60

8


kívül. Már csak szakmai kötelességére – a kutató mindenkori problémamegoldó szerepére, felelõsségére – gondolva sem. Ha Lorenznek igaza van – ami gyanítható –, akkor fogunk találni a nagy világvallások alapját képezõ mûvekben, szentírásokban olyan utasításokat, idézeteket, leírásokat, amelyek alapján tovább tájékozódhatunk. Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat – most tudományos alapon. Elõrebocsájtom, hogy megközelítésem a ’módszertani teizmus’, az õsi szentírások elfogulatlan tanulmányozása lesz. Tudományelméleti közbevetés. A tudományfilozófia klasszikusától, Karl Poppertõl tudjuk, hogy még a legszûkebb értelemben vett – tehát a kérdéseket a lehetõ leginduktívabb és legempirikusabb módon megközelítõ – természettudományos kutatás folyamatában is tetten érhetõk deduktív elemek. Ide tartozik például az elméletek elõrejelzéseinek – predikcióinak – ellenõrzése. Ha egy adott elmélet alapján tett elõrejelzésünk beválik, igaznak bizonyul, akkor – addig, amíg ellenkezõ tapasztalatot nem szerzünk – az elméletet el kell fogadnunk.9 Ennek szellemében nézzünk meg elõször egy védikus állítást, amely több évszázaddal az elõbb felsorolt kultúrák pusztulása elõtt hangzott el. A mintegy ötezer éves szentírás, a Bhagavadg¦t§ így írja le az emberek önzõ, az önkorlátozásra nem hajlandó hozzáállásának következményeit: „Az efféle végkövetkeztetéseket követve az énüket vesztett, csekély értelemmel megáldott, démonikus emberek kedvezõtlen, szörnyû tettekbe fognak, hogy elpusztítsák a világot.” A vers jelentését a védikus irodalom tudósa, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhup§da Popper 1997: 38-39.

9

így magyarázza: [az önzõ emberek] „Arra törekszenek, hogy a lehetõ legnagyobb élvezethez jussanak ebben az anyagi világban, s ezért mindig újabb és újabb módszereket találnak ki az érzékkielégítésre. Ezekre a materialista találmányokra úgy tekintenek, mint az emberi civilizáció fejlõdésének vívmányaira, holott valójában csak azt eredményezik, hogy az emberek egyre erõszakosabbak, egyre kegyetlenebbek lesznek az állatokhoz és egymáshoz is. Nem tudják, hogyan kell viselkedni embertársaikkal. […] Ez a vers burkoltan utal az atomfegyverekre is, amikre oly büszke a mai világ. Bármelyik pillanatban kitörhet a háború, és akkor ezek az atomfegyverek szörnyû pusztítást okozhatnak. Mint ahogy ez a vers is jelzi, az efféle találmányok csupán a világ romba döntését szolgálják.” 10 Ezt a kedvezõtlen mentális állapotot, majd az ennek következtében mind kedvezõtlenebbé váló világállapotot a Bhagavad-g¦t§ megközelítése szerint az idézi elõ, hogy az emberek „Azt mondják, hogy ez a világ valótlan, nincsen alapja, és nincs irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, s a kéjen kívül nincs más oka.” Részletek a vers magyarázatából: Szerintük a világnak „Nincsen oka, hatása, irányítója, sem célja – minden valótlan. Azt mondják, hogy a kozmikus megnyilvánulás a véletlenszerû anyagi hatások és ellenhatások révén keletkezett. Nem látják be, hogy az anyagi világot Isten teremtette, meghatározott céllal. Megvan a saját elméletük: a világ véletlen elrendezésbõl keletkezett, és az embernek nincs semmi oka abban hinnie, hogy Isten áll mögötte. Számukra nincsen különbség a lélek és az anyag között, és nem fogadják el a Legfelsõbb Lelket. Szerintük minden Bhagavad-g¦t§, 16. 9. vers és magyarázat.

10

61

tattva

VÁLSÁG

anyag, s az egész kozmosz egy tudattalan anyaghalmaz.”11 Mindezek olvastán szembesülünk azzal a ténnyel – és itt utalok vissza elõbbi tudományfilozófiai tételünkre –, hogy a Bhagavad-g¦t§ több ezer évvel ezelõtt megfogalmazott állításait számos késõbbi történeti és jelenkori példa igazolja. Vagyis több ezer éve ismeretes, hogy az ember önzésre hajlamos volta a természet pusztításához, sõt, végsõ soron önpusztításhoz vezet. Az ember helyzetérõl és feladatáról

Ha összeszámoljuk, ez három utasítás – 1. szaporodjatok, sokasodjatok; 2. hajtsátok birodalmatokba a Földet; és 3. uralkodjatok az élõlényeken. Nem kétséges, az elsõ két parancsot már teljesítettük, vagy inkább túlteljesítettük. De mi a helyzet a harmadikkal, a témánk szempontjából a legfontosabbal – és egyúttal legtöbbet vitatottal: „uralkodjatok”? Raj Tamás fõrabbi mélyreható elemzése szerint a Biblia könyveiben négy különbözõ ige jelöli az uralkodás különféle formáit: solét – erõszakosan uralkodni –, molékh vagy mamlikh – vezetéssel, irányítással uralkodni –, mosél – igazgatni és rendezni – és rode – gondoskodva uralkodni. Az elõbb idézett versben ez utóbbi, a rode szó szerepel. Vagyis, Isten így jelöli ki az ember feladatát a természettel kapcsolatban: gondoskodva kell uralkodnia.14 Tehát nem leigázni, elrabolni, kiirtani, hanem khalifának, a Föld gondnokának lenni, és rode – gondoskodni a többi teremtményrõl. Számos szentírási idézetet lehetne még felsorolni, álljon azonban itt egy másfajta versbõl vett idézet, amely azt a döbbenetet és rémületet sûríti, amely korunk engedetlen emberét eltölti:

Most vizsgáljuk meg azokat az állításokat, amelyek az ember helyérõl és teendõirõl, egyáltalán: földi hivatásáról szólnak. Nézzünk néhány idézetet a Korán tanítóitól és a Bibliából. A Korán utasítása szerint: „[…] az ember szerepe a földön a khalifa szerepe: Isten helytartója, megbízottja […] Nem vagyunk urai a földnek: nem a miénk, hogy azt tehetnénk vele, amit akarunk.” Ez az elõírás mondatta Mohamed prófétával: „A föld zöld és gyönyörû: Isten rád bízta, hogy gondnoka légy.”12 „Az Ember, õsi szerzõdését A Bibliában Isten hasonló utasításokat ad a Természettel megszegõn, az elsõ emberpárnak, de nyugodtan állíthatbünétõl iszonyodva néz szét juk: minden embernek, közvetlenül a teremtés megrontott erdõn és mezõn.”15 után: „És megáldá az Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalma- A megszegett szerzõdés. Újabb idézetek tok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszómászó minden- Apropó: szerzõdés, valahol már olvastunk errõl féle állatokon.”13 az ’õsi szerzõdésrõl’… A Bibliából ismeretes, hogy a vízözön után az Úr szövetséget kötött az emberrel. Ám hogy11 Bhagavad-g¦t§, 16. 8. vers és magyarázat. Abdullah Omer Nasseef: Az iszlám vallás üzenete a természetrõl. In: Assisi Nyilatkozatok. 1986. 13 Károli 1997: 1Móz 1, 28. 12

tattva

62

Raj 2008: 11-13. Jékely Zoltán 1975: Születésnapra, részlet.

14 15


ha megnézzük a szóban forgó verseket16, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a szövetség minden állattal is megköttetett, még azokkal is, amelyek nem voltak fenn a bárkán: „[…] mindattól kezdve, a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.”17 A Talmud bölcsei e fogalmazás alapján következtettek arra, hogy az ember használhatja az állatok munkaerejét, de meg nem eheti õket. A Biblia szerint csak késõbb, Noé fiainak engedte meg az Úr, hogy húst is egyenek. A húsevés tehát eredetileg nem volt megengedve az ember számára18, csak késõbb, amikor a bûneset bekövetkezett, és a vízözön elvonult, engedte meg az Úr19. A Talmud tanítói szerint ez azért történt, mert az Úr belátta, hogy vannak az emberek között olyanok, akik nem képesek lemondani a hús fogyasztásáról. Ám a húsevés ekkor is csupán mint az áldozati események következménye értelmezhetõ – kezdetben kizárólag a Szentélyben (pusztai szent sátorban majd a jeruzsálemi Templomban) lehetett állatokat áldozni.20 Tehát: „Az õsi zsidó tanítás nem veszi magától értetõdõnek, hogy az ember húst egyen, nem is dicséri. […] A 12. században Maimonidész, a rabbinikus tanítók legnagyobbika megmagyarázza, hogy az állatáldozatokat a régi zsidóságban a pogány állatáldozatok még élõ õsi hagyománya engedélyezéseként vezették be (Mareh Nebuhim 111:32). A jelzés nyilvánvaló: a zsidó vallás le akarta szoktatni az embereket az effélékrõl.”21

18 19 20 21 16 17

Károli 1997: 1Móz 9, 9-10. Raj 2008: 19-21. Károli 1997: 1Móz 1, 29. Károli 1997: 1Móz 9, 3. Raj 2008: 16-19. Hertzberg, A.: A zsidó vallás üzenete a természetrõl. In: Assisi Nyilatkozatok. 1986.

A zsidóság körében tehát kezdettõl jelen van a vegetáriánizmus mint fontos cél, és az utóbbi évtizedekben mindinkább tért hódít. A vegetáriánus táplálkozásra való törekvés a kereszténységben is mindvégig megfigyelhetõ, és egyes szerzetesrendek elõírásaiban a húsevés tilalmával is találkozunk. Vegetáriánusok a karthauziak, a karmeliták, a kapucinus apácák és a trappisták egy része. A kamalduli rend (a fehér bencések) tagjai sem húst, sem bort nem fogyasztanak. A nagyobb létszámú nem-katolikus felekezetek közül ajánlott a vegetáriánizmus az adventisták és a mormonok számára.22 (Csak érdekességként vetem közbe, hogy „Szent Ferenc az egész teremtést – állatokat, növényeket, természeti erõket, sõt Napfivérét és Holdnõvérét is meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsõítsék az Urat”.23 Egyébként az assisi szentet a környezeti problémák iránt nagy érzékenységet mutató II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók patrónusává nyilvánította.24) A vegetáriánizmus tehát azzal az egyetemes emberi kötelességgel van összefüggésben, hogy gondoskodva uralkodjon, és a lehetõ legkevesebb kárt tegye azokban az élõlényekben, amelyek a gondjaira lettek bízva. Ám a növények, a zöldségek és a gabonafélék is élõlények, az õ elpusztításukra vajon nem vonatkozik a tilalom? A Bibliából már idéztem azt a verset, amely szerint az Úr mindenféle növényeket adott az embernek eledelül.25 http://www.ivu.org/hungarian/history/christian/ christ_veg.html, http://www.all-creatures.org/cva/ default.htm, http://web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok/ DeakHU00.html 23 Az ökológiai válság: közös felelõsségünk. II. János Pál pápa üzenete a Béke Világnapja alkalmából. In: Jávor 2004: 38-39. 24 Inter Sanctos Apostoli körlevél. 1979. 25 Károli 1997: 1Móz 1, 29. 22

63

tattva

VÁLSÁG

A Bhagavad-g¦t§ ezzel kapcsolatban egyértelmûbben fogalmaz. Kimondja, hogy az emberek számára csak azok az ételek jelentenek megfelelõ táplálékot, amelyeket elfogyasztás elõtt Istennek felajánlanak. K¥¢£a azt is pontosan megjelöli, hogy milyen körülmények között és milyen ételeket fogad el: „Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.”26 Az indiai kultúrában tehát a vegetáriánus táplálkozás kiegészül azzal is, hogy a megfelelõ alázattal felajánlott – növényekbõl készült – étel már nem jár a növények elpusztításából származó visszahatásokkal – karmával – annak elfogyasztója számára. Jogos a kérdés: hogy kerül a csizma az asztalra? Miért sorolom a spiritualitás és az ökológia kapcsán egymás után az idézeteket a vegetáriánizmusról? A kérdés jó, a válasz sejthetõ. Néhány évvel ezelõttig szinte nem volt nyugati tudós, aki síkra szállt volna a vegetáriánizmus mellett. (S ha volt is ilyen, õ is elsõsorban az egészségügyi kockázatokat felismerve tett javaslatot a húsfogyasztás csökkentésére.) Ma pedig nap mint nap hallhatjuk a húsevés-ellenes nyilatkozatokat a legrangosabb politikai és tudományos fórumokról – ENSZIPCC, ENSZ-FAO, World Watch Institute. Lényegét tekintve nem mondanak mást, mint a több ezer éves szentírások, nem buzdítanak másra, mint amit a szentírások követõi évezredek óta naponta gyakorolnak: hagyjatok fel a húsfogyasztással! Repkednek a számok is: 18% IPCC (2006)27, 21% FAO (2006)28, s a legutóbb már Bhagavad-g¦t§, 3.13, 9.26. http://wapedia.mobi/hu/Glob%C3%A1lis_ felmeleged%C3%A9s 28 http://epa.oszk.hu/00800/00877/01842/pdf/ C_2008_282E_0437_0442.pdf 26 27

tattva

64

51% World Watch Institute (2009).29 A nevezett intézmények ekkora részben teszik felelõssé a húsipari ágazatot és a hozzá kapcsolódó tevékenységeket (erdõirtás, takarmánytermesztés, vízfogyasztás, szállítás stb.) az egyik legfontosabb klímaváltoztató üvegházhatású gáz, a CO2 kibocsátásért. Újra csak azt látjuk, mint a Lorenz intelme nyomán felsorolt korábbi példáknál: az emberiség õsi tudásbázisa, a szentírásokba foglalt ökológiai, ’környezetvédelmi’ utasítások a természettudományok haladása nyomán sorra beigazolódnak, követendõnek bizonyulnak. Természetes rendszerek Az ökológusok kezdettõl fogva tudják, hogy a természet élettelen és élõ létezõi rendkívül komplex rendszert alkotnak. Azok a kutatások, amelyeket késõbb ’ökológia’ névvel illettek (a szó elõször Ernst Haeckel 1866-os könyvében tûnik fel), már a XIX. század elejétõl folynak, elsõsorban Humboldt ihletése nyomán. Az ökológiai vizsgálatok azután a XX. század elejétõl kapcsoltak teljes sebességre. Ezt követõen az ökológia is végigjárta a nyugati tudományok szokásos fejlõdési folyamatait: elõbb sorra megszülettek a legkülönbözõbb szubdiszciplínák, majd a széttagoltság miatt fokozódó inoperativitás megszüntetése érdekében lassan megkezdõdött az újraegyesítés, a general ecology vajúdása.30 A rendszerszemléletû ökológia azonban http://www.globalisfelmelegedes.info/ index.php?option=com_content&v iew=article&id=534:allattartas-esklimavaltozas&catid=38:haszonat-tart&Itemid=53 30 Lásd: Juhász – Nagy 1986: 181-182. 29


mégsem a XIX-XX. század nyugati találmánya. Sõt, ha szabad így fogalmaznom, még az ökológia ’operativizálása’ sem közelmúltbéli vívmány31 – hogyha az operativitást nem csupán szûk szakmai értelemben, a terminológia és a módszerek szintjein, de a legszélesebb körû alkalmazhatóságot figyelembe véve definiáljuk. A globális ökológiai szisztéma ugyanis a legõsibb szentírásokban is olyan komplex rendszerként van definiálva, amely egyetlen elemében sem független. Nézzünk elõször néhány védikus példát. Az õsi India természetszemlélete nemcsak a Védákban jelenik meg – például az Atharva Veda csodálatos Föld Himnuszában32 –, de a filozófiai és történeti könyveket, az Upani¢adokat és a Pur§£ákat is „[…] áthatja az élet tisztelete, annak tudása, hogy a természet hatalmas erõi – a föld, az ég, a levegõ, a víz és a tûz – akárcsak az élet különbözõ rendjei, a növények, fák, erdõk és állatok mind összefonódnak egymással a természet nagy ritmusaiban.”33 Prabhup§da a Yajur Vedához tartozó ¾ªa Upani¢ad 1. mantráját így fordítja: „Az univerzumban minden élõ és élettelen az Úr irányítása alatt áll, s minden az Úr tulajdona. Az embernek ezért csak azokat a dolgokat szabad elfogadnia saját szükségleteként, amelyek megilletik, s nem szabad elfogadnia semmi mást, jól tudván, hogy az kihez tartozik.” Részlet a vershez fûzött magyarázatából: „K¥¢£a, a legfelsõbb irányító megteremtette az anyagi világot, amely teljesen tökéletes, és Juhász – Nagy 1986. Atharva Veda 12. 1. 33 Singh, K.: A hindu vallás üzenete a természetrõl. In: Assisi Nyilatkozatok. 1986.

amelybõl semmi sem hiányzik. Az Úr látja el az élõlények mindegyikét azzal, amire szükségük van. Mindaz, amire szükségünk van, a földbõl származik, ezért a föld az a forrás, ami ellát bennünket.”34 Itt nem csupán egy definíciót találunk az eredetrõl és az összefüggésekrõl, hanem újabb egyértelmû utasítást is arra nézve, hogy miként kell használnunk a bolygó élõ és élettelen erõforrásait. A Biblia nagyon hasonlóan nyilatkozik: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.”35 „Az Úré a föld, s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.”36 Ezek a versek, parancsolatok tömör formában fogalmazzák meg azt a nyugati tudomány által túlságosan késõn felismert tényt, hogy az ökológiai rendszer elemei nem függetlenek, és ebbõl következõen az ökoszisztémák elemeinek, alrendszereinek mértékletes használata az ember számára kötelezõ. Azt látjuk tehát – immár többedszer –, hogy évezredes szövegekbõl köszönnek vissza azok az elõírások, amelyeket mai tudósaink hangoztatnak – vagy közvetlenül megfogalmazva, vagy mint teendõt sugallva. Vida Gábor ökológust idézem: „A XXI. században a világ kritikus fordulóponthoz érkezett. […] A probléma tömören abból áll, hogy az emberiség a véges Földön korlátlan növekedésre rendezkedett be, figyelmen kívül hagyva annak eltartóképességét. Másként fogalmazva, nem akar tartósan beilleszkedni a bioszféra mûködésébe, magát a nagy földi rendszer felett állónak képzeli. Kifosztja a bolygó erõforrásait, rablógazdálkodást folytat az elvileg megújulni képes ökológiai rendsze-

31 32

¼r¦mad Bh§gavatam, 6. 14. 10. vers és magyarázat. Károli 1997: 3Móz 25, 23. 36 Károli 1997: Zsolt 24, 1. 34 35

65

tattva

VÁLSÁG

reken, s mindezzel saját maga és utódainak létét veszélyezteti.”37 A tudósok felismerték és sorra elismerik, hogy ebben az irányban nem haladhatunk tovább. 2005-ben a világ több mint 1300 kutatója által összeállított Millennium Ecosystem Assessment címû jelentés rámutatott: „Az emberi tevékenységek a természeti tõke kifosztásával oly mértékû terhet rónak a környezetre, hogy Földünk ökológiai rendszerei már nem garantálják a jövõ generációk fenntartását.”38 Nem kívánom túlzottan gyarapítani az idézetek számát; rengeteg hasonlót lehet találni. De engedjenek meg még egy utolsót. Henry Kendall Nobel-díjas fizikus az ökológiai és mentális válságról: „A tudósok ilyen mértékû egyetértésére eddig még nem volt példa. Egyedülálló a nemzetközi tudóstársadalom megegyezése abban, hogy a természetes rendszerek nem képesek a továbbiakban elviselni a jelenlegi emberek tevékenységének hatásait.”39 A tudás - lehetõség Tudjuk tehát, hogy baj van, a legfõbb ökológus szaktekintélyek értenek egyet abban, hogy a több ezer éve elhangzott figyelmeztetések, a riasztó történelmi példák ellenére komoly problémákat okoztunk, és hogy a helyzeten mielõbb változtatni kell. De vajon miként kezdjünk hozzá? Sokan – talán a naivabbak, vagy a halogatásra hajlamosabbak? – így válaszoltak erre: bízzuk a politikusokra, hívjunk össze csúcsta Vida 2009: 9. http://www.aspb.ab.ca/page_ attachments/0000/0062/bios_2005_spring.pdf 39 Myers – Simon 2004: 182. 37

lálkozókat! Juhász-Nagy Pál így értékelte a Rióban történteket: „Anno Domini 1992: a riói impotens csúcstalálkozó… példátlan létszámú sereglet a példátlan semmitmondás, a bosszantó improduktivitás jegyében (akkor, amikor nem is egy világkrízis már valóban ante portas áll).” 40 Amikor ezeket a sorokat írom, már 2010 van, és mi történt nem sokkal ezelõtt Koppenhágában? A fenti idézetet akár meg is ismételhetnénk, csak az évszám és a városnév különbözik: „Anno Domini 2009: a koppenhágai impotens csúcstalálkozó…” Ezek után bátran kimondhatjuk, hogy nem ez lesz a megfelelõ irány. A ’csúcstalálkozósdi’ jó ötletnek tûnt közel húsz éve is, de azóta sem mûködik. Valami másra, átfogó szemléletváltozásra, mértékletességre és önkorlátozásra lenne szükség. A kortárs ökológus is ez utóbbit tanácsolja, és egyúttal figyelmeztet a várható nehézségekre: „Forradalmian új, radikális szemléletváltás menthet csak meg minket. Ennek megvalósítása azonban világszerte óriási ellenállásba ütközik tévhitek, tájékozatlanság, megszokottság és a rövidtávú ellenérdekeltség miatt.”41 Hasonló értelemben foglalt állást II. János Pál pápa és az ökomenikus pátriárka közös nyilatkozatukban: „A gond nem csupán gazdasági vagy technológiai, elsõsorban erkölcsi és lelki. Megoldást a gazdaság és a technológia területén csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe a szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, valamint fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához. […] Elõször is vissza kell térnünk az alázathoz, valamint fel kell ismernünk hatal-

38

tattva

66

Juhász – Nagy 1993: 9. Vida 2009: 9.

40 41


munk korlátait, és ami még ennél is fontosabb: tudásunk és ítélõképességünk határait.”42 Peter Russel, angol pszichológus, filozófus keményebben fogalmaz: „Ha felismerjük, mi veszélyezteti létünket, és mégis folytatjuk azt a tevékenységet, az valamiféle elmebaj jele. A probléma gyökere a gondolkodásmódunkban, hozzáállásunkban és értékrendünkben van.” A mentális változásnak tehát meg kell elõznie a gyakorlat megváltoztatását, e nélkül – úgy tûnik – nem fog menni. Mindezek után valósággal üdítõ olvasni, amikor a remény hangján szólal meg a kiváló fenntarthatósági szakember-trió: „Felismerve a fenyegetettséget, az emberek takarékoskodni kezdenek, és gondolnak nemcsak maguk, hanem a gyermekeik jövõjére is. Rájönnek arra, hogy a gátlástalan fogyasztás, az igazából szükségtelen javak halmozása nemcsak az életterünket pusztító tevékenység, a természetes környezet, így a jövõnk elleni vétek, hanem az õ életük minõségét is rontja.”43 Kiutak. Tovább a konkrétumok felé A megoldás keresése kapcsán a mentális változtatás elengedhetetlen voltát hangsúlyozza Alan Durning, a World Watch Institute vezetõ kutatója is: „Egy törékeny bioszférában az emberiség sorsa attól függ, hogy képesek leszünk-e megvalósítani a korlátozott fogyasztás és a nemanyagi gyarapodás etikáját, a legmélyebben értelmezett önkorlátozást.” A tekintetben, hogy miként vigyük véghez e mentalitás vál Velencei Nyilatkozat. II. János Pál és Õszentsége I. Bartholomeosz ökumenikus pátriárka közös nyilatkozata a környezeti etikáról. In: Jávor 2004: 40-43. 43 Végh – Szám – Hetesi 2008: 205.

toztatást, Durning a legfõbb iránymutatást „az õsidõk óta továbbadott emberi bölcsesség folyamában” látja. A környezetért aggódókat sürgeti, hogy „[…] kövessék az önkéntes egyszerûség útját, amit Buddhától Mohamedig minden bölcs prédikált”.44 Az Egyházak Világtanácsa és más szervezetek 2000-ben Genfben kiadott nyilatkozata szerint a kiút megtalálásához: „[…] lélekbeli változás szükséges, amelynek során rájövünk, hogy az igazi értéket nem lehet pénzben kifejezni, és az élet megannyi formáját nem lehet áruba bocsátani. A gazdaságnak kell az embert szolgálnia, sem pedig az embereknek a gazdaság kiszolgálóivá válnia.”45 Vida Gábor ökológus még konkrétabb javaslattal él: „Az emberi közösségek együttmûködõ, egymást segítõ, szeretetteljes világát kell újra felfedeznünk. Ebben keressük a maradandóbb (fenntarthatóbb) értékeken alapuló boldogulásunkat, s ebben segítsük embertársainkat, s ilyen igényeink hangoztatásával próbáljuk befolyásolni döntéshozóinkat is. Emellett nem árt felkészülni egy remélhetõleg be nem következõ összeomlás túlélésére. Ehhez újra el kell sajátítani a 150 évvel ezelõtt még jól mûködõ lokálisan önellátó életmód legfontosabb elemeit.”46 Jó hír, hogy az ökológusok és egyházi vezetõk sora által szorgalmazott útkeresés nem csupán megkezdõdött, hanem több évtizede tudatosan és sikeresen folyik. A Bhagavad-g¦t§ elvein alapuló ökológiai gazdálkodást folytató farmközösségek alakulnak szerte a világon. „A gaud¦ya-vai¢£avák a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetében (ISKCON) éppen ezért

42

Cremo – Mukunda 1995: 21. Gömböcz 2008: 111. 46 Vida 2009: 10. 44 45

67

tattva

VÁLSÁG

gazdálkodó közösségeket hoztak létre […], melyek önkéntes egyszerûségen és a védikus szentírások elvei iránti elkötelezettségen alapulnak.”47 Világszerte jelenleg több mint 40 ilyen farmközösség mûködik, amelyek célja az önellátás, a mértékletes és egyszerû életmód. S hogy a Bhagavad-g¦t§ tanításán alapuló önellátó ökofalu-közösségek létesítése mennyire tudatos folyamat eredménye, azt a következõ, ¼r¦la Prabhup§dától, az 1960-as évekbõl származó idézet is bizonyítja: „Önfenntartó közösségeket kell létrehoznunk azzal a céllal, hogy megtermeljük magunk számára a gabonát és a tejelõ tehenek segítségével a tejet; ha ezt megtesszük, szó sem lehet hiányról. Tehát fejlesszétek ezeket a farmközösségeket ameddig csak lehet. Ezen közösségek ideális társadalmakká kell, hogy érjenek, amelyek a természeti erõforrásokra alapulnak, nem pedig az iparra. Az ipar pusztán az istentelen társadalmat hozta létre, mivel az emberek azt gondolják, hogy képesek mindent megteremteni, amire szükségük van.” Egy másik, hasonló nyilatkozat 1974-bõl: „Farmgazdálkodási tevékenységünk a mozgalom igen fontos részét képezi. A számunkra szükséges gabona és tej megtermelésével önellátóvá kell válnunk. Szóba sem fog jönni a szegénység. A farmoknak a természetes anyagok termelésén és nem ipari tevékenységen alapuló, ideális közösségekké kell fejlõdniük.”48 Vajon miként lehetséges, hogy Prabhup§da, az idõs indiai tanító 1965-ben, Nyugatra érkeztekor pontosan tisztában volt azokkal a tennivalókkal, amelyeket a mi tudósaink csak mostanában, az utóbbi években kezde Cremo 2007: 97-114. Részlet Bhaktivedanta Swami Prabhup§da 1974. december 18-án kelt levelébõl.

47 48

tattva

68

nek sürgetõ szükségként emlegetni?49 Érdekes kérdés, vajon honnan tudta, hogy önellátó, a mértékletes életvitelen alapuló, vegetáriánus táplálkozást folytató közösségeket kell alapítani? Milyen jövõbelátó, predikciós képességgel volt megáldva? A válasz az, hogy nincsen szó csodáról, sikerének titka mindössze annyi, hogy az emberiség egyetemes tudáskincsébõl, a védikus szentírásokból indult ki. Mi a teendõ? Az elõzõ részekben leírtak világossá tették, hogy a technikai tudás, a természettudományos kutatás mellett a fenntarthatóság megvalósításához másra is szükség van. Láttuk, hogy erre a megfelelõ tudás és megfelelõ mentalitás együttesen adhat lehetõséget. A megfelelõ mentalitás pedig az önkorlátozást, a mértékletességet teszi megvalósíthatóvá. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy a mértékletesség – mégpedig az önként vállalt mértékletesség – a jelen állapotokat tekintve A problémafelismerés folyamatában – vagyis még messze a konkrét életmódjavaslatoktól – a legelsõ mérföldkövet 1962-ben rakta le Rachel Carson, amikor „Néma tavasz” (Silent Spring) címû könyve megjelent Amerikában. A szerzõ egyebek mellett arra figyelmeztetett, hogy a vegyszerek és hulladékok – például a DDT –, amelyeket szándékosan vagy véletlenül a természetbe juttatunk, katasztrófát fognak okozni. A második mérföldkövet 1972-ben tették le Meadows és munkatársai a Római Klub megbízásából írott A növekedés határai (The Limits of Growth) címû könyvükkel. Ezek a széleskörû figyelmet kiváltó és esetenként elkeseredett vitákat is elindító könyvek mégis meglepõen szûk körben hoztak érdemi szemléletváltozást. Ne felejtsük el azt sem, hogy egészen más dolog könyvet írni/olvasni, és megint más a változtatást a gyakorlatban elkezdeni! Mondjuk ki: sokan máig sem kapcsoltak…

49


nem csupán lehetõség és magánügy, de már kötelezõ és közügy. Egy közelmúltban publikált számítás önmagában is elegendõ a belátáshoz: „Az ember biológiai minimum igénye egy évre a mérsékelt égövön hozzávetõlegesen 400 liter víz, 300 kg élelem és valamilyen hajlék, ahol fagypont feletti hõmérsékletet talál a téli hónapokban. Ilyen körülmények mellett valószínûleg lenne hely a Földön akár 40 milliárd ember számára is. Egy átlagos amerikai ezzel szemben évenként 100000 liter tiszta vizet, 1000 kg változatos élelmet, legalább 1000 liter üzemanyagot, ezek szállítására plusz kétszer ennyi üzemanyagnak megfelelõ elektromos energiát igényel. Ezen túlmenõen tonnaszám használ fel fát, papírt, építõanyagot, vegyszereket, fémeket, mûanyagokat, stb., s ugyancsak tonnaszám termel szemetet és szennyvizet, melyek megfelelõ kezelése további anyagot és energiát követel. Ilyen feltételek mellett talán már egymilliárd emberrel is meghaladnánk bolygónk eltartóképességét.”50 Tegyük még hozzá, hogy ez az eszeveszett pazarlás korántsem csupán az USA-ban, de Észak-Amerika egész területén, valamint Európában is folyik. A mértéktelen életmód, a túlfogyasztás tehát nem valami távoli, elvont dolog, ami egy szigeten, a világ másik sarkában folyik, hanem itt és most, napról napra történik. Bizonyos szempontból kinõttük a Földet, ám nem a népesség lett túl nagy – hiszen „valószínûleg lenne hely a Földön akár 40 milliárd ember számára is” –, hanem a mértéktelenség mutat túl minden határon – jócskán túl az ökológiai rendszerek, bioszféránk eltartóképességének határain. A riasztó következményekrõl szóló hírek nyomán egyre fokozódik a tanácstalanság. Amíg embe-

rek milliói az éghajlatváltozás és a természetpusztítás következményeitõl szenvednek, addig a világ vezetõi fõvárosról fõvárosra járva ’csúcstalálkoznak’. Ha a változtatásra és talán már tettre is kész olvasó ezek után üdítõ konkrétumokat szeretne látni/hallani, akkor azt javaslom, hogy látogasson el Somogyvámosra, ahol immár 17 éve sikeresen mûködik egy önellátó farmközösség, Krisna-völgy. Krisna-völgy – a megoldás egyik mintája Fentebb már több esetben idéztem A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhup§dától, aki a világszerte jelentkezõ természeti, gazdasági és társadalmi problémákat a védikus minta, elsõsorban a Bhagavad-g¦t§ elveire alapozva látta megoldhatónak. Ugyanezen tanításokon alapul az a faluméretû program, amelyet még 1993-ban Külsõ-Somogyban kezdett el megvalósítani néhány tucat lelkes önkéntes. Ha szabad így fogalmazni, a történelem mára utolérte õket. A Bhagavad-g¦t§ban a mohóság és önzés következményeként elõrejelzett válságok ugyanis sorra bekövetkeznek, és már mindenki számára több-kevesebb kockázatot, veszélyt jelentenek. E 17 év során a somogyvámosi ökofalu kapuin kívül annyit romlott a környezet állapota és az emberek életminõsége, hogy Krisna-völgyet mind nyilvánvalóbb sikerei az érdeklõdés középpontjába állítják, és tanítandó példává teszik. Bár nem egy hazai ökofalu-közösségben megtaláljuk a fenntartható életmód és a közösségi önellátás egyes elemeit, de hasonló komplexitásban másutt nem láthatjuk ezeket. Krisna-völgy eredményességével kapcsolatban

Vida 2009: 74.

50

69

tattva

VÁLSÁG

a legteljesebb magyarázatot az ökológusok és a társadalomkutatók51 közösen fogalmazták meg: a szentírásokon és népi tapasztalatokon alapuló tudás, a megfelelõ szemlélet, a fenntartható technológiák alkalmazása, valamint a közösségi élet az, ami az ehhez szükséges képességet és energiát szolgáltatja.52 Krisna-völgy mint ’talált kísérlet’, mint mûködõ minta ad lehetõséget tudósok, politikusok, érdeklõdõ szakemberek és laikusok számára, hogy tanulmányozzák a fenntarthatóság egy példáját. Úgy vélem, hogy „amikor nem is egy világkrízis már valóban ante portas áll”, rendkívüli érdeklõdésre tarthat számot egy olyan minta, amelynek széleskörû megvalósítása esetén „valószínûleg lenne hely a Földön akár 40 milliárd ember számára is.” Végezetül egy nagyon régi, jól ismert történetet idézek fel, mélységesen egyetértve a bölcs kommentátorral: „Húsz évszázaddal ezelõtt mesélték két ember történetét, akik egy csónakban hajóztak ki a tengerre. Egyikük hirtelen fûrészelni kezdte talpuk alatt a deszkát. Azt állította, a csónak az övé, azt tehet vele, amit akar. A másik azt felelte: ketten vagyunk a csónakban. Ha kilyukasztod, mindketten elsüllyedünk. (Vayikra Rabbah 4:6). Felelõsséggel tartozunk az életért, meg kell védenünk mindenhol. Nemcsak saját bûneink ellen, de másokéival szemben is. Mindannyian ugyanazon a törékeny, csodálatos Föld-csónakon hajózunk. Mentsük meg a csónakunkat – evezzünk együtt!”53

Farkas 2009: 331-346. Hári 2008. 53 Hertzberg, A.: A zsidó vallás üzenete a természetrôl. In: Assisi Nyilatkozatok. 1986. 51 52

tattva

70

Felhasznált irodalom Assisi Nyilatkozatok. A buddhizmus, a kereszténység, a hinduizmus, az iszlám és a zsidó vallás üzenete a természet és az ember kapcsolatáról. 1986. Olaszország, Basilica di S. WWF, http://www.kia.hu/konyvtar/ szemle/f1.htm Bhaktivedanta Swami, A. C. 2001: A Bhagavadg¦t§ úgy, ahogy van. BBT. Bhaktivedanta Swami, A. C. 1994: ¼r¦madBh§gavatam, Hatodik ének. BBT. Cremo, Michael A. – Mukunda Goswami 1995: Divine Nature: A Spiritual Perspective on the Environmental Crisis. Los Angeles, Bhaktivedanta Book Trust. Cremo, Michael A. 2007: Máyápur: A béke és ökológiai harmónia mandalája. TATTVA, X/1. p.97-114. Diamond, Jared 2007: Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. Budapest, Typotex. Farkas Judit 2009: „Krisna egyik kertje”. Hitorientált életmód és környezetátalakítás Somogyvámoson. In: Andrásfalvy Bertalan – Vargyas Gábor (szerk.) 2009: Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében. Budapest, L’Harmattan.p.331-346. Gömböcz Elvira (szerk.) 2008: Alternatív globalizáció a népekért és a földért. AGAPE Az Egyházak Világtanácsának dokumentuma és kísérõ tanulmányok. Budapest, Luther Kiadó – Védegylet. Hári Beáta 2008: Magyarországi ökofalvak fenntarthatósági jellemzése és értékelése, továbbá területfejlesztési szempontú vizsgálatuk. Budapest, Diplomamunka. ELTE, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék.


Inter Sanctos Apostoli körlevél 1979: AAS 71 *1979*, 1509. Jávor Benedek (szerk.) 2004: Felelõsségünk a teremtett világért. Egyházi dokumentumok az ökológiai válságról. Budapest, Védegylet. Juhász-Nagy Pál 1986: Egy operatív ökológia hiánya, szükséglete és feladatai. Budapest, Akadémiai Kiadó. Juhász-Nagy Pál 1993: Természet és ember. Kis változatok egy nagy témára. Budapest, Gondolat. Károli Gáspár (ford.) 1997: Szent Biblia. Budapest, Magyar Bibliatársulat. Lorenz, Konrad 2002: A civilizált emberiség nyolc halálos bûne. Cartaphilus Kiadó. Myers, Norman – Simon, Julian L. 2004: Mi a helyes válasz, ha a Föld jövõje a tét? Budapest, Typotex.

Popper, Karl 1997: A tudományos kutatás logikája. Budapest, Európa könyvkiadó. Raj Tamás 2008: Ember-e a mezõ fája? Környezet- és természetvédelem a Bibliában. Vác, Makkabi Kiadó, Budapest – Multiszolg Nyomda. Végh László – Szám Dorottya – Hetesi Zsolt 2008: Utolsó kísérlet. Híradás a Föld állapotáról. Kairosz Kiadó. Vida Gábor 2009: Bevezetõ gondolatok a fenntarthatósághoz. In: Kun A. (szerk.) 2009: II. Fenntarthatósági Konferencia. Az elõadások összefoglalói. Somogyvámos, Öko-völgy Alapítvány. Vida Gábor 2009: Véges Föld és végtelen vágyak. Jelentés a Földrõl. In: Kóródi Mária (szerk.) 2009: Az erõszak kultúrája. Fenntartható-e a fejlõdés? Budapest, Pallas.p.59-85. Atharva Veda 12.1. http://www.vedah.com/ org2/literature/pdf_docs/Atharva_Veda.pdf

71

tattva

tattva

72

73

tattva

VÁLSÁG

tattva

74

Kétezer-kétszáz éves Pascal-háromszög?


1. A felfedezés A 2007-es Tattva-cikkemben az alábbiakat írtam Pi¯galáról: „Pi¯galát tekintik a bináris számrendszer elsõ alkalmazójának, melyet a védikus versmértékek rendszerén keresztül ismertetett. A versmértékekrõl szóló munkájában ír a m§tr§-meruról (a Fibonacci-számsorról) és a meruprast§ráról (a Pascal-háromszögrõl) is.”2

¼ac¦suta d§sa (Tóth Zoltán) Két fontos esemény inspirált arra, hogy megírjam ezt a rövid tanulmányt. Egyrészt készülök kiadni egy összefoglaló mûvet errõl a témáról, amelyben az alapismereteket követõen bemutatom az eddig összegyûjtött, közel 1000 versmértéket. Másrészt pedig, több érdekesség felvonultatása között, külön fejezetben szólok majd egy megdöbbentõ felfedezésrõl, amelyet ugyan a legutóbbi cikkemben is megemlítettem egy rövid bekezdés erejéig, de a legújabb kutatások eredményeinek gazdagsága és elsöprõ ereje egy különálló fejezetté növelte ezt a néhány sort a leendõ könyvemben. Ezt adom most közre ebben az írásban. Egy korábbi Tattva-cikkben1 már írtam egy rövid bevezetést a szanszkrit klasszikus verstanba, s ott elmagyaráztam e tudomány alapfogalmait. Mivel nem akarom a kedves olvasót azzal terhelni, hogy egy másik könyvet is lapozgatnia kelljen a szanszkrit szavak értelmezése miatt, ezért ismét leírom ezeket az ismereteket egy külön alpontban.

1

Tóth 2007.

Subhash Kak indiai nemzetiségû professzor egyik rövid írására hivatkoztam, akivel az idén nyáron volt szerencsém személyesen is találkozni egy nemzetközi csillagászati konferencia alkalmával, amelyet az MTA szervezett. Akkor megemlítettem neki, hogy nem találom Pi¯gala (i.e. 5. sz. vagy i.e. 2. sz.) mûvében a Pascalháromszöget, s megadta egy másik indiai tudós, Shyam Lal Singh elérhetõségét, aki errõl írt könyvet. Útmutatásával sikerült felvennem a kapcsolatot Shyam Lal Singh professzorral, aki elküldte a Pascal-háromszögrõl szóló könyvét. A címben azt írtam, hogy 2200 éves Pascal-háromszöget fogok bemutatni, mert ha találunk is valami rövid leírást Pi¯galáról, a legóvatosabb becslések is az i. e. 2. századra helyezik munkásságát. Kapil Deva Dvivedi (1918–) és Shyam Lal Singh (1942–) profes�szorok viszont a The Prosody of Pi¯gala címû munkájuk elõszavában azt írják, hogy Pi¯gala i. e. 750 körül született, majd azt is megemlítik, hogy a Yudhi¢±hira Mim§nsaka a Vaidikachandomim§nsakában ezt az idõpontot kate-

Tóth 2007: 116.

2

75

tattva

VÁLSÁG

gorikusan i. e. 2850-re teszi.3 Ebbõl is látható, hogy milyen nehezen datálhatók a prehisztorikus indiai tudósok; a jelen cikknek viszont nem célja a különféle forrásmûvek és íróik datálása. A Pi¯gala Chanda¤-ª§stra nyolcadik fejezetében Pi¯gala ír a Pascal-háromszögrõl és a Fibonacci-számsorról. Ez az utolsó és egyben a legkevésbé érthetõ fejezet – s ez nem meglepõ, ugyanis Pi¯gala egész mûve hemzseg a kriptogrammákat is megszégyenítõ nyelvtörõ s¡tráktól. Ezért is lehet, hogy a híres indiai matematikus, Hal§yudha Bha±±a (10. sz.) magyarázatai nélkül – melyek i.sz. 975 körül születtek4 – az ember sokszor elveszettnek érzi magát. A mû 31. és 35. s¡trájában és azok magyarázataiban a Pascal-háromszög egyik legõsibb leírásáról olvashatunk, amelyet legalább 1800 évvel Blaise Pascal5 (1623–1662) elõtt vetettek papírra.

2.1. Az ak¢ara, a m§tr§ és a ga£a fogalma

A szanszkrit nyelv lejegyzésére leggyakrabban a devan§gar¦ írásmódot használják. Az írás legkisebb egysége általában a betû, amelyet a-k¢arának („amit nem lehet tovább osztani”)6 neveznek. A devan§gar¦ írásban a legkisebb egységet a ligatúra7 jelenti, amelyet így szintén ak¢arának neveznek. Mivel a ligatúrák nem hangokat, hanem szótagokat jelölnek, az ak¢ara szót itt most „szótag” értelemben használom. A szanszkrit nyelvben, s gyakorlatilag minden más nyelvben is, a szótagok kiejtése egységnyi idõt vesz igénybe. Ez az idõegység a mora, amit szanszkritul m§tr§nak neveznek. Az egy m§tr§ hosszú szótagot laghunak (kicsi, rövid), a két m§tr§ hosszút pedig gurunak (nagy, hosszú) nevezik. Három m§tr§ hosszúságú szótagokat csak énekekben használnak, vagy 2. A magyarázat ha valakit a távolból hívnak (pl.: he r§dhee-e).8 Érdekes és szemléletes példa e három Pi¯gala s¡trái közvetve írják le a Pascal-három- idõegység bemutatására a kakaskukorékolás: szöget, ezért Hal§yudha Bha±±a magyarázatain ku-kuri-kúú. Itt az elsõ szótag egy, a második és keresztül fogom bemutatni azt. Elõtte viszont a harmadik szótag kettõ, míg a negyedik szótag megnézzük, hogy miként lehet értelmezni három m§tr§ hosszú. Pi¯gala néhány s¡tráját, s hogy milyen további A laghu szótagot ez alapján rövidnek, a guru sejtéseket vet fel ez a módszer a könyv végén szótagot pedig hosszúnak hívják. található s¡trákkal kapcsolatban. A következõ jelöléseket alkalmazom a Annak érdekében viszont, hogy ne kelljen továbbiakban: elõkeresni a 2007-es Tattva-cikkemet, a 2.1. • laghu alpontban – szinte változatlan formában – újra – guru bemutatom a versmértékekkel kapcsolatos Általában akkor rövid egy szótag, ha rövid alapismereteket. magánhangzót, és akkor hosszú, ha hosszú magánhangzót tartalmaz. Dvivedi – Singh 2008: xxii–xxiii. Dvivedi – Singh 2008: xxiii. 5 Blaise Pascal 1655-ben publikált elõször ebben a témában a Traité du triangle arithmétique címû értekezésében. 3

4

tattva

76

Harivenu 2005: 20. Ligatúra: a szótag lejegyzésére szolgáló írásjel a szanszkrit nyelvben. 8 Harivenu 2005: 20.

6 7


A rövid magánhangzók: a, i, u, ¥, ¬. A versmértékek elemzésének megkönnyítése A hosszú magánhangzók: §, ¦, ¡, ², ¬, e, ai, érdekében a szakértõk nyolc ga£át, azaz verslábat határoztak meg, melyek mindegyike háromo, au.9 A rövid magánhangzót tartalmazó szótagok három szótagot tartalmaz. A különféle ga£ákat különbözõ betûkkel jelölik, melynek alapján a is hosszúvá válnak az alábbi két esetben: a) A rövid magánhangzót ° (anusv§ra) következõ táblázatot állíthatjuk össze: vagy ¤ (visarga) követi. szanszkrit ga£a görög-latin – – elnevezés elnevezés11 Például: ha° - sa¤ • – – bacchius b) A rövid magánhangzót két vagy több ya-ga£a ra-ga£a – • – krétikus mássalhangzó követi. ta-ga£a – – • palimbacchius – • bha-ga£a – • • daktilus Például: k¥ - ¢£a. ja-ga£a • – • amphibrachisz • • – anapesztus A b) szabály alól kivételt képezhetnek a -pr-, sa-ga£a ma-ga£a – – – molosszus -hr-, -br- és -kr- mássalhangzótorlódások, s ez • • • tribrachisz egyfajta engedményt jelent a költõk számára. na-ga£a Ekkor a szótag esetenként rövidnek tekinthetõ annak érdekében, hogy a versszak megfeleljen Ezenkívül a rövid szótagot la (laghu), a hosszút a verselés szabályainak. Ezenkívül a negyedvers pedig ga (guru) betûkkel jelölik. A verstani utolsó szótagja szintén hosszúnak számít, de ha szövegek ezeket szintén ga£aként szokták a versmérték úgy kívánja, akkor rövidnek tekin- megemlíteni: la-ga£a, ga-ga£a. Akkor kaptik, függetlenül attól, hogy rövid vagy hosszú nak leginkább szerepet a leírásokban ezek az magánhangzó szerepel-e a negyedvers végén.10 egyszótagú ga£ák, amikor a versmértékek Az alábbi példával áttekintjük a legfontos- szótagjainak a száma nem osztható hárommal. A verselésrõl szóló nyugati szakirodalom abb szabályokat: közel negyven verslábat tart számon. A szan• – – • • – – – szkrit versmértékeket leíró ga£ák rendszere hare k¥¢£a hare k¥¢£a egyszerûbb, mint a nyugati verslábak gyûjtemé– • – • • – • – nye, mert pusztán e nyolc ga£a segítségével – k¥¢£a k¥¢£a hare hare | kiegészítve a la- és a ga-ga£ával – bármilyen • – – • • – – – versmérték leírható. Például a choriambus hare r§ma hare r§ma elnevezésû versláb (– • • –) a következõkép– • – • • – • – pen kódolható egyszerûen a ga£ák segítségével: r§ma r§ma hare hare || bha, ga. A szanszkritban az ‘e’ és az ‘o’ mindig hosszú ‘é’-t és ‘ó’-t jelent. Az ‘ai’ és az ‘au’ együtt szintén hosszú magánhangzónak számít. 10 Apte 2000: 1035. 9

Szepes – Szerdahelyi 1981: 191.

11

77

tattva

VÁLSÁG

(5) s§ te kva t || ta-ga£a – – • (6) kad§ sa j || ja-ga£a • – • Az alapismeretek áttekintését követõen térjünk (7) ki° vada bh || bha-ga£a – • • (8) na hasa n || na-ga£a • • • vissza a Pi¯gala-s¡trákhoz! la-ga£a • A Pi¯gala Chanda¤-ª§stra legelsõ s¡trája így (9) g¥ l || ga-ga£a – néz ki: dh¦-ªr¦-str¦ m12. Az elsõ három szó je- (10) g ante || lentése a következõ: A tizedik s¡tra már nem csupán kódol, hanem dh¦ = értelem, bölcsesség jelzi is, hogy itt a vége (ante) a ga£ák felsoro ªr¦ = szépség, ragyogás, dicsõség lásának. Hiába áll ugyanis két hosszú szótagból, str¦ = nõ, feleség Mielõtt még belebonyolódnánk a fenti jelentés- a ga-ga£a köztudottan egyetlen egy hosszú szótartalmak összehangolásába, gondolkozzunk el tagot jelöl. Ez csupán egy rövid betekintõ volt a egy pillanatra a s¡tra végén szereplõ m betûn. Pi¯gala-s¡trák világába. A nyolcadik fejezet véMit jelenthet? A versmértékek szakértõi tudják, hogy gén egyelõre csak utalásokat találtam a kettes minden chanda¤-ª§stra elején definiálják a számrendszerre a ª¡nyam=üres (nulla) és a ga£ákat. Ebben a s¡trában az m betû így a p¡r£a=teli (egy) szavak ismétlõdése révén. A ma-ga£ára utal, az elõtte lévõ szavakat pedig Pascal-háromszögre, vagy ahogy õk nevezik, a teljes mértékben felesleges lefordítani. Nézzük meru-prast§rára szintén csak utalásokat találtam, konkrétan csak Hal§yudha Bha±±a írja le csak meg a s¡tra versképletét! sorról-sorra. Az viszont biztos, hogy ezt a meru – – – prast§rát14 arra használták, hogy elõállíthassák dh¦-ªr¦-str¦ m || és megszámolják a samacatu¢pad¦15 versmérTehát megtaláltuk az elsõ ga£a képletét, a ma- tékek összes lehetséges variánsát. Ezt mutatom ga£a ugyanis pontosan három hosszú szótag- be a következõ alpontban. ból áll. Az m betû elõtt szereplõ szavaknak tehát elsõsorban az a funkciójuk, hogy kódolják a ga£a képletét. S mivel mind közismert szavak, 2.3. A meru-prast§ra mint ezért ha valamelyik másoló az évszázadok so- Pascal-háromszög rán hibát vét a s¡trák átírása során, könnyû Hal§yudha Bha±±a rendkívüli logikával építi fel kijavítani késõbb a hibát. Az elsõ tíz s¡trát13 ennek megfelelõen már a Pascal háromszöget, vagy ahogy õ nevezi: a könnyû értelmezni: (1) dh¦-ªr¦-str¦ m || ma-ga£a – – – 14 (2) var§ s§ y || ya-ga£a • – – meru=a Meru-hegy; prast§ra=kiterjedés, beborítás; a verslábak összes lehetséges társítását tartalmazó (3) k§ guh§ r || ra-ga£a – • – táblázat (4) vasudh§ s || sa-ga£a • • – 15 2.2. Pi¯gala rejtjeles s¡trái

Pi¯gala 2002: 2. Pi¯gala 2002: 2–4.

12 13

tattva

78

samacatu¢pad¦ (vagy samav¥tti)=olyan versmér tékek csoportja, amelyek négy (catur) verssorból (p§da) állnak, s mind a négy verssor azonos (sama) versképlettel bír


meru-prast§rát16. Elõször a sorok összesítését – amelyek kettõ hatványainak felelnek meg – adja meg Pi¯gala 8.31-es s¡trájához fûzött magyarázatában.17 Ezek a számok megmutatják, hogy az egyes samav¥tti versmértékcsoportok összesen hányféle versmértéket tartalmazhatnak, ha figyelembe vesszük a rövid és a hosszú szótagok összes lehetséges variációját. Így ír: tato dvau dv§bhy§° gu£itau catv§ro bhavanti18. Vagyis a kétszótagú versek négyfélék lehetnek: 1) mindkét szótag hosszú; 2) az elsõ szótag rövid és a második hosszú; 3) az elsõ szótag hosszú és a második rövid; 4) mindkét szótag rövid. Ez az összes variációs lehetõség a kétszótagú versek esetében.

Késõbb, ugyanebben a magyarázatban már megemlíti a versmértékcsoport neveit is a g§yatr¦val (6) kezdve: tato ’¢±§v a¢±§bhir gu£it§¢ catu¤-¢a¢±ir bhavanti g§yatr¦ samav¥tt§ni. Azaz a samav¥tti osztály g§yatr¦ elnevezésû, hatszótagú versmértékcsoportjába tartozó versmértékek összes lehetséges száma 64 (catu¤-¢a¢±i¤). Majd így folytatja: anenaiva ny§yen§¢±§vi°ªaty adhika ªatam u¢£ina¤. Az u¢£ik (7) versmértékcsoport versmértékeinek összes lehetséges száma 128 (a¢±§vi°ªaty adhika ªatam). Aztán egyre szûkszavúbb, már csak a lényeget említi: ¢at-pañc§ªad adhike dve ªate anu¢±ubha¤. Az anu¢±ubh (8) versmértékcsoportba összesen 256 versmérték tartozhat. Dv§daªottar§£i pañca ªat§ni 16 A V¥ttaratn§kara (6.7 magyarázat, 201. o.) és a b¥haty§¤. A b¥hat¦ (9) versmértékcsoportChanda¤-Kaustubha (8.6 és magyarázat, 210–211. ba összesen 512. És így számol tovább, egéo.) var£a-meru-prast§raként említi, mivel létezik egy másik fajta is: a m§tr§-meru-prast§ra. A var£a- szen 4096-ig, a jagat¦ versmértékcsoporttal meru-prast§ra a Pascal-háromszöget adja meg, a bezáróan. Ennek megfelelõen felrajzolom a m§tr§-meru-prast§ra pedig a Fibonacci számsort. A már jól ismert Pascal háromszöget az ukth§ Fibonacci-számsorról egy másik cikkben írok majd. versmértékcsoporttól egészen a jagat¦ig. 17 Pi¯gala 2002: 193–194. 18 Az aláhúzások itt és a többi idézetben is mind tõlem (1. ÁBRA) származnak.

1 1) ukth§ 1 1 2) atyukth§ 1 2 1 3) madhy§ 1 3 3 1 4) prati¢±h§ 1 4 6 4 1 5) suprati¢±h§ 1 5 10 10 5 1 6) g§yatr¦ 1 6 15 20 15 6 1 7) u¢£ik 1 7 21 35 35 21 7 1 8) anu¢±ubh 1 8 28 56 70 56 28 8 1 9) b¥hat¦ 1 9 36 84 126 126 84 36 9 1 10) pa¯kti 1 10 45 120 210 252 210 120 45 10 1 11) tri¢±ubh 1 11 55 165 330 462 462 330 165 55 11 1 12) jagat¦ 1 12 66 220 495 792 924 792 495 220 66 12 1

=20=1 =21=2 =22=4 =23=8 =24=16 =25=32 =26=64 =27=128 =28=256 =29=512 =210=1024 =211=2048 =212=4096

(1. ÁBRA)

79

tattva

VÁLSÁG

1

1

1 1

1

1

2

1

3 4

3 6

1 4

1

(2. ÁBRA)

A háromszöget egyébként könnyen fel lehet építeni. A csúcsán egy 1-es áll, alatta pedig mindkét irányba rézsútosan két darab 1-es. Ezek együtt egy háromszöget alkotnak. A következô sor széleit szintén 1-esek alkotják, középen viszont egy 2-es található. A 2-est úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a felette lévô két számot: 1+1=2. A harmadik sorban már két 3-as szerepel, melyeket két 1-es fog közre két oldalról, mivel 1+2=3, illetve 2+1=3. Így összesen tíz számjegyünk van, melyek együtt ugyancsak egy háromszöget alkotnak. Ezért hívják Pascalháromszögnek. E számháromszög összeállításának szabályát így ábrázolhatjuk egyszerûen: (2. ÁBRA) Tehát az elsô sorban egyedül egy 1-es áll. A második sorban két darab 1-es van, amit össze kell adni: 1+1=2. Ez a második sor eredménye. A harmadik sorban már három számjegy található, melyeket szintén össze kell adni: 1+2+1=4, és így tovább. S ezek az eredmények (1, 2, 4 stb.) rendre a kettõ hatványai (20, 21, 22 stb.). Hogy mit jelentenek ezek az összeadások, arra a következõ alpontban világítok rá.

tattva

80

2.4. A var£a-meru-prast§ra további jellemvonásai Hiszen ezzel még nem ért véget az érdekességek sora. Ugyanis a háromszög belsejében szereplõ számok nemcsak a binominális együtthatók19 egyszerû kiszámítási módját adják meg, hanem azt is, miként és hányféle módon képezhetõk az egyes versmértékek. Nézzük csak meg közelebbrõl! Hal§yudha Bha±±a a Pi¯gala Chanda¤ª§stra legutolsó, 8.34-es s¡trájának magya-

A binominális együtthatókat legegyszerûbben az alábbi matematikai formulákkal tudom bemutatni. A Pascal-háromszög csúcsa (1) a következõ matematikai kifejezés eredménye: (x+y)0 = 1. A Pascal-háromszög második sora (1 1) az 'x' és az 'y' ismeretlenek tényezõi, amelyeket most a szemléltetés kedvéért kiírok: (x+y)1 = 1x+1y. A harmadik sor (1 2 1) így néz ki: (x+y) 2 = 1x2+2xy+1y2. A negyedik sor (1 3 3 1) így néz ki: (x+y)3 = 1x3+3x2y+ 3xy2+1y3. Az ötödik sor (1 4 6 4 1) pedig így néz ki: (x+y)4 = 1x4+4x3y+6x2y2+4xy3+1y4. És így tovább. 19


rázatában20 rávilágít arra, hogy miként lehet könnyen megalkotni a versmértékeket a szótagszámok ismeretében, s ezzel gyakorlatilag meghatározza a Pascal-háromszöget alkotó összes számot. E magyarázat vége felé az ukth§ (1) versmértékekrõl így ír: tatraika-gurv ekalaghu v¥ttam bhavati. Vagyis összesen kétféle ilyen versmérték létezik: az egyikben egy hosszú (eka-guru), a másikban pedig egy rövid szótag (eka-laghu) található. Ezt mutatja a var£ameru-prast§ra második sora is: 1, 1. Az atyukth§k (2) esetében már többféle variáns lehet: tatraika° sarva-guru dve ekalaghun¦ eka° sarva-laghv iti ko¢±ha krame£a v¥tt§ni bhavanti. Tehát egy versmérték csupa hosszú szótagból áll (eka° sarva-guru), két versmértékben mindig van egy rövid szótag is (dve eka-laghun¦), egy versmérték pedig csupa rövid szótagból áll (eka° sarva-laghu). Erre rímel a var£a-meru-prast§ra harmadik sora: 1, 2, 1. Most lerajzolom az ukth§ és az atyukth§ versképleteit: ukth§ 1 – 1 •

1 2 1

atyukth§ – – • – , – • • •

lálható benne; s végül egy csupa rövidszótagos versmérték van ebben a versmértékcsoportban. Ennek megfelelõen a var£a-meru-prast§ra negyedik sorában ez áll: 1, 3, 3, 1. Ábrázolva: 1 3 3 1

madhyam§ – – – • – –, – • –, – – • • • –, • – •, – • • • • •

Hal§yudha Bha±±a ezután már nem részletezi a további sorokat, hanem csak megemlíti a szabályszerûség fõ elemeit, hiszen a var£ameru-prast§ra most már egyértelmûen a segítségünkre lesz abban, hogy egyetlen versmérték se maradjon ki a gyûjteménybõl. Az eddigi ismeretek birtokában könnyedén összeállíthatjuk magunknak az ötödik sor alapján (1, 5, 10, 10, 5, 1) a prati¢±h§ (4) versmértékcsoport lehetséges variánsait. Íme: (3. ÁBRA) 3. Konklúzió

Szembetûnõ tehát, hogy a Pascal-háromszögként ismert var£a-meru-prast§ra milyen sokoldalúan járul hozzá a samacatu¢pad¦ A madhyam§t (3) határozza még meg ilyen versmértékek összes lehetséges variánsának részletességgel: tatraika° sarva-guru tr¦£y kiszámításához. Segítségével hosszú évszázadeka-lagh¡ni tr¦£i dvi-lagh¡ni eka° sarva- okon keresztül sikeresen állították elõ a legkülaghu. Vagyis egy versmérték csupa hosszú lönfélébb ak¢ara vagy v¥tti típusú versmértékeszótagból áll; három versmérték tartalmaz egy ket. Nincs arról tudomásom, hogy használták rövid szótagot, miközben a másik kettõ csak volna ezt a módszert Indiában több ezer évvel hosszú lehet; három versmérték két rövid szó- ezelõtt a matematika terén a binominális tagot tartalmaz, és csak egy hosszú szótag ta- együtthatók kiszámításához, mindenesetre ér Pi¯gala 2002: 195.

20

81

tattva

VÁLSÁG

prati¢±h§ 1 – – – – – 5 • – – – –, – • – – –, – – • – –, – – – • –, – – – – • 10 • • – – –, • – • – –, • – – • –, • – – – •, – • – – •, – – • – •, – – – • •, – • • – –, – • – • –, – – • • – 10 • • • – –, • • – • –, • • – – •, • – • • –, • – – • •, • – • – •, – • • •–, – • – • •, – • • – •, – – • • • 5 • • • • –, • • • – •, • • – • •, • – • • •, – • • • • 1 • • • • • (3. ÁBRA) dekes tény, hogy milyen ötletes módon oldották meg már akkor a verstannal kapcsolatos kombinatorikai21 feladatokat. Lehet, hogy a Pi¯gala-chanda¤-ª§strában nem találunk részletes leírást a Pascalháromszögrõl, de az alábbiakat mindenképp érdemes fontolóra vennünk: 1) A Pi¯gala-chanda¤-ª§stra kizárólag s¡trákból áll, mely irodalmi stílus nem támogatja a minden részletre kiterjedõ bemutatásokat, hanem éppen ellenkezõleg: minél rövidebb, tömörebb kifejezésmódot igényel. Ezért nem ritka, hogy a s¡trákból álló mûvek (mint például a Ved§nta-s¡tra) nehezen értelmezhetõk, és emiatt minden esetben hozzáértõ magyarázatokra van szükség. 2) Semmi okunk nincs arra, hogy azt feltételezzük: Pi¯gala nem ismerte a versmértékcsoportok variánsainak a kiszámítási módját. Hal§yudha magyarázatai ennek az ellenkezõjét A kombinatorika a matematika azon területe, amely egy véges halmaz elemeinek valamilyen szabály alapján történõ csoportosításával, kiválasztásával, sorrendbe rakásával foglalkozik. Az elemi kombinatorika tárgyai a permutációk, kombinációk és variációk.

21

tattva

82

támasztják alá, s ebbõl az következik, hogy a var£a-meru-prast§rát már legalább 2200 éve használják Indiában. Ez volt röviden a Pascal-háromszög indiai története. A Fibonacci-számsorról a most készülõ könyvemben lehet majd olvasni, s abból megtudhatjuk, hogy az is legalább ilyen õsi, és ugyancsak a versmértékekkel kapcsolatban használták. Irodalomjegyzék Apte, Vaman Shivram 2000: The Student’s Sanskrit-English Dictionary. Delhi, Motilal Banarsidass Publishers. (Second edition: 1970.) Harivenu 2005: Sanskrit Bhagavad-g¦t§ grammar. V¥nd§vana (India), Bhaktivedanta Sv§m¦ Language School. Kapil Deva Dvivedi, Dr. Shyam Lal Singh, Dr. 2008: The Prosody of Pi¯gala. V§r§£as¦ (India), Vishwavidyalaya Prakashan. Ked§ra Bha±±a 2004: V¥ttaratn§kara (with the commentaries of Bha±±a N§r§ya£a Bha±±;


edited with the Ma£imay¦ commentary in R§dh§ D§modara Prabhup§da 1990: ChanHindi by Pt. ¼r¦ Ked§ra N§tha ¼arm§; The da¤ Kaustubha¤ (with the commentary Kashi Sanskrit Series 55). V§r§£as¦ (India), K¥ta-bh§¢yopeta¤ by ¼r¦mad Baladeva Caukhambh§ Sa°sk¥ta Sa°sth§na. Vidy§bh¡¢a£a). V¥nd§vana (India), Harid§sa Pi¯gala 2002: Chanda¤-ª§stram (with the com¼§str¦. mentary M¥tasañj¦van¦ by ¼r¦ Hal§yudha Szepes Erika – Szerdahelyi István 1981: Verstan. Bha±±a; edited by Pa£¨ita Ked§ran§tha). Budapest, Gondolat. V§r§£as¦ (India), Caukhambh§ Publishers. Tóth Zoltán 2007: Bevezetés a klasszikus szanszkrit verstanba. Tattva, X. 1.

83

tattva

tattva

84

85

tattva

VÁLSÁG

tattva

86

A ’szent ember’ fogalmának vizsgálata a katolicizmus és a gau¨¦ya vai¢£avizmus tükrében


Németh Dávid „A szentek életükben szövik a fehér ruhát, ami az örökkévalóság öltözéke”1 Bevezetés A szentség kérdése a mai profán világban talán égetõbb, mint bármikor. A fogalmat azonban fontos pontosabban meghatározni. Világossá kell tenni, hogy mire is van szükség napjainkban ahhoz, hogy az ember visszataláljon azon életvitelhez, amely felemeli õt az érzékek birodalmának színterérõl. Kétségtelen, hogy ennek a feladatnak nem csak a nyugati ember deszakralizált világában van létjogosultsága, tekintve, hogy a fogyasztói szemlélet a keleti társadalmakat is mind jobban maga alá gyûri. Ebben a folyamatban az ember mindennapjai során elveszti azt a középpontját, ahonnan kiindulva és ahová visszatérve megmérheti emberi fejlõdésének vagy degradációjának mértékét.2

A mai vallásos ember is igényli a szentség közelségét, csakúgy, mint az archaikus ember, aki „arra törekedett, hogy a szentben vagy a megszentelt tárgyak közelében éljen.”3 Ugyanakkor mennyivel nagyobb lehet a vallásos ember igénye arra, hogy ne csak szent helyek és tárgyak közelében legyen – mint amilyen az Istenhez ’ajtót nyitó’ templom vagy egy körmenetben végighordozott ereklye – , hanem hogy a szentség emberi formában is testet öltsön. Azonban ahhoz, hogy ez felismerhetõ legyen, értelmezni kell a fogalmat, világossá tenni a „szent ember” mibenlétét. E témakör tanulmányozása során felmerül egy kérdés: mennyiben lehet megközelíteni a vizsgálat tárgyát az objektivitás, az egyetemes értelmezés mértékével? Vagyis a különféle gyökerû vallások által számon tartott szent embereknek megtalálhatjuk-e vizsgálatunk során az archetípusát, azt a közös nevezõt, amely módot ad a fogalom objektív meghatározására? Az olyan jelzõk, mint ’jámbor’, ’békés’, ’aszketikus’, ’kegyes’, ’erõszakmentes’, ’vezeklõ’ stb. maradéktalanul tükrözik-e a szent ember lényegét, elegendõek-e a definícióhoz? Vizsgálatunk során az egyik szempont a szentté válás módja lehet. A kereszténységnek ebben az esetben csak a katolikus vonulata érintett, ahol a szentek tisztelete a mai napig megengedett. Itt nyomon követhetõ a szentek tisztelete, a szentté avatás módja, amely intézményesítette a ’szent ember’ fogalmát. Mivel azonban a hinduizmusban4 nem létezik egy központi intézmény, amely hivatalos eljárás keretében valakit szentté avat, így merõben más Eliade 1996: 8. Az õsi indiai vallások gyûjtõfogalma, melyek elsõsorban ¼iva, Vi¢£u, Brahm§, ¼akti, továbbá számtalan félisten imádatára épülnek.

3

Hertzberg, A.: A zsidó vallás üzenete a természetrõl. In: Assisi Nyilatkozatok. 1986. 2 Garadnay 2004: 151.

1

4

87

tattva

VÁLSÁG

megközelítésbõl kell vizsgálni a hindu hagyomány szentjeit. Ha a kereszténységben a katolikus értékek mentén haladunk, kizárva más egyházakat, akkor – logikusan – a hinduizmus számos ága közül is ki kell egyet választani ahhoz, hogy összehasonlításokat lehessen végezni. Esetünkben ez a gau¨¦ya vai¢£avizmus, a Vi¢£uba vetett hit bengáli ága, amelybe A.C. Bhaktivedanta Sv§m¦ Prabhup§da tanításán keresztül nyerhetünk betekintést. Érdemes szem elõtt tartani még a ma emberének a viszonyát is példaképeihez. Ez segítheti annak megértését, hogy milyen közegben próbáljuk meg a szent ember fogalmát, annak értékeit elhelyezni. Lényeges lehet annak a kérdésnek a felvetése is, hogy milyen attitûd fogadható el egymás szentjeinek tekintetében5. I. A ’szent’ szó eredete és jelentése a kereszténységben és a vaiÞºavizmusban I. 1. A latin ’sanctus’ megjelölés A ’szent’ szó eredetileg annyit jelent: ’Isten sajátja’. Szent az, ami Istennek a tulajdona; a latinban ’sanctus’. A maga isteni tökéletességében egyedül Isten szent. Egy ember ’szentsége’ az isteni szentségnek csak visszfénye. „Csak mint Krisztus utánzóját nevezhetünk egy embert szentnek. Férfiak és nõk, különbözõ korszakokban, különbözõ feltételek mellett kísérelték meg, hogy Jézust utánozzák.”6 Tehát katolikus Rudolf Otto méltán híres és e témakörben meghatározó írását, A szent címû mûvét kizárólag megközelítésbeli szempontok miatt nem említem cikkemben. 6 Ziegert 1988: 157.

szemszögbõl a szent ember utánzó, egy viselkedési mintát – az Isten fiának mondott Jézusét – követi. Az idézet sarokpontja az, hogy Jézus utánzását jelöli meg a szentté válás folyamataként. Így a katolikus szemlélet két dolgot sugall. Az egyik, hogy Isten fiát, aki Jézus, Isten saját önvalójának kell tekinteni, mintegy önmaga megtestesülésének a Földön. Tehát Õ maga az, aki a szentté válás folyamatának mikéntjét közvetíti az emberiség felé. Ahogy maga Jézus is mondja: „Én és az Atya egy vagyunk.”7 A katolikus szemlélet másik sajátsága, hogy ezáltal egyetlen kizárólagos utat jelöl meg a szentté válás folyamatában, a krisztusi életmód követését. A Magyar Értelmezõ Kéziszótár elsõként így határozza meg a ’szent’ fogalmát: „Vallási szempontból tökéletesnek tekintett, halála után a kat., ill. a gör. kel. egyháztól ilyennek nyilvánított (röv.: szt. v. Szt.) ~ Ferenc; ~ té avat: egyházilag hiv. ilyennek nyilvánít”.8 Csak a második értelmezésben tágítja a szó jelentését: „Igen vallásos, nagyon jámbor” személyként aposztrofálja. Tehát már megengedõbb a tekintetben, hogy nem köti a keresztény egyházhoz, hanem csak általánosságban a valláshoz a ’szent’ fogalmát. I.2. A s§dhu fogalma a vai¢£avizmusban A s§dhu a tökéletesség felé haladás egy magas fokozata a vai¢£avizmusban. A szanszkritban a s§dhu szó hasonlít leginkább a latin ’sanctus’ra és a legtöbb fordításban ’szent’-nek is fordítják azt.9 Prabhup§da sokszor ’jó’-nak, ’nagyon jó’-nak, avagy ’teljesen jó’-nak fordítja angolra,

5

tattva

88

Károli 1949: János 10, 30. Juhász 1992: 1272. 9 Tóth 2001: 30.

7

8


illetve az õ szövegét fordító pedig magyarra.10 Azért lehetséges ez, mert a s§dhu melléknévként ’helyes, egyenes, jó’ jelentéssel is bír.11 A s§dhu szó gyöke a √s§dh-, amelybõl a ’teljesít’ igét is képezi a szanszkrit nyelv. Ez eszünkbe juttathatja, hogy egyedül Isten tekinthetõ teljesnek. Ennek ellenére túlzás lenne kijelenteni, hogy a szanszkrit s§dhu megjelölést közvetlenül össze lehet kapcsolni Isten fogalmával, hiszen a hinduizmusnak akadnak olyan ágai is, amelyek nem ismernek el legfõbbnek egy személyes Istent. II. A lélek vágya a követésre II. 1. A vallásos ember „Valláson, mint a kultúrán, az emberek a történelem során nagyon sok mindent értettek: »Annak ellenére, hogy a vallási jelenségeket mind a közgondolkodás, mind a szaktudományok egyértelmûen körül tudják határolni, a köznyelvben több vallásdefiníció él, és a különbözõ tudományok is különféle vallásmeghatározásokkal dolgoznak. Az átfogó és egységes definíció megfogalmazását a vallás és a vallási jelenségek rendkívüli formagazdagsága is nehezíti, illetve az a magától értetõdõ igény, hogy a meghatározás minden korra, minden társadalomra, minden kultúrára és minden vallási hagyományra alkalmazható legyen.«”12 Tehát a vallás fogalmának meghatározása nem könnyû feladat, hiszen a definíciók mindig tükrözték az adott kor világnézetét is. Én egy tág – számomra legelfo ¼r¦mad Bh§gavatam (továbbiakban: Bh§g.) 3.5.18. Tóth 2001: 30. 12 Tomka 1986: 737.

gadhatóbb – értéksemleges meghatározást szeretnék alkalmazni: „A vallás az emberi létezés egyik módja, amely a (már át nem léphetõ s ebben az értelemben végsõ) értelemadó alaphoz való viszonyból fakad, mely értelemadó alap minden tekintetben megalapozó és értelmet adó, a létezõt tehát a maga egészében s minden létterületén érinti.”13 A szenteket illetõen ez az értelemadó alap Isten, aki minden vonatkozásban meghatározza a létet. Azonban minden ember keresi a maga értelemadó alapját. Elõfordulhat, hogy nem vagyunk tudatában saját vallásosságunknak, ezért – akár a félelmeink miatt, akár az õsállapothoz visszatérni szándékozó tudattalan vágyunkban – folyton keressük vallásunk mibenlétét, imádatunk tárgyát. Abban az esetben, ha neveltetésünk vallásos, ezt Istenben leljük meg. Nézetem szerint azonban ennek a belsõ késztetésnek lehet egy olyan következménye is, hogy a személyiség ugyan elzárkózik a konkrét vallásosságtól, azonban késztetését transzformálja, és számtalan más dologban leli meg (vagy véli meglelni) áhítatának tárgyát. II. 1. 1. ’Spirituális szabadgyökök’ A ’szabadgyökök’ meghatározása a biológiában a következõ: „[…] páratlan elektront tartalmazó molekulák, amelyeket szabadgyököknek nevezünk, rendkívül labilisak, reaktívak és a páros állapot visszaállítására törekednek. E célból más molekulákkal gyorsan és elõszeretettel lépnek kapcsolatba”.14 A nyugati civilizáció emberét általában nem arra nevelik – sem a szülei, sem a társadalom –, hogy

10 11

Merényi 1998: 5. Szabó Cs. 2005:1.

13 14

89

tattva

VÁLSÁG

tudatosodjon a vallás és az Isten iránti vágya felõl (amelyre pedig a belsõ késztetés – mint fent említettem – mindenkiben benne lakozik). Emiatt a spirituális ’szabadgyökei’ elvadult vágyakkal ácsingóznak az istenhitet helyettesítõ kapcsolódásra. Ahogyan ezek a páratlan számú elektront tartalmazó molekulák törekednek a mielõbbi kapcsolódásra, az emberek nagy része ugyanúgy sóvárog a megfelelõ spirituális objektum után; kapcsolódni szeretne, ezért magányát bármilyen alkalmasnak tûnõ elemmel feledtetni igyekszik. E kapcsolódások ereje egyénenként és alkalmanként eltérõ lehet. A sport, a zene, a mûvészetek, a filmek világa, a világháló virtuális valósága mind olyan területek, ahol az ember rátalál ezen objektumokra. A többség életében azonban a szerelem érzése és az annak révén kialakuló kapcsolódás a legmeghatározóbb. A szerelem – akár isteni irányultságú, akár emberi – következménye azonos: az érzelem tárgya szentté válik az imádó szemében; hiszen az ember számára a földi szerelem az Isten iránti odaadó szeretet tudattalan hasonmása. A szeretett lény megtestesültsége sokkal közelebb áll az anyagi világ emberéhez, mint az Isten, aki láthatatlan. Vagyis, a hamis ego elfeledteti Istent,15 ám helyette felkínál egy lehetõséget, amelyben meglelhetjük imádatunk tárgyát, és mi magunk is az imádat tárgyává – mintegy ’istenné’ – válhatunk. „A hamis ego legfõbb jellemzõje az istentagadás” – állapítja meg a szentírás.16 A bennünk folyton munkálkodó Felsõlélek azt sugallja a léleknek, hogy keresse meg igazi párját, akivel egyesülve, minden más irányú kötõdést elpusztítva, visszatérhet Istenhez, „ A hamis ego nem más, mint amikor valaki a testét önmagának tekinti.” Bhagavad-g¦t§ (továbbiakban: Bhg.) 13. 8-12. m. 16 Bh§g. 3. 5. 31. m. 15

tattva

90

akitõl elszakadt. A földi szerelem, melyet a hamis ego kínál, mintegy torz tükre, tökéletlen mása az Isten iránti rajongás eredendõ érzésének. A hamis ego sikere abban rejlik, hogy az anyagi világban érinthetõvé, testközelivé válik a szerelem alanya, míg Isten elvont fogalom marad a legtöbb ember számára. Így a lélek választása az anyagi világban – a hamis ego hatására – egy testet öltött személyre esik. II. 1. 2. A média alakította sztárkultusz Ha valakiben a fent említett kétféle szeretetviszony közül egyik sem alakul ki, akkor imádatával olyan személyek felé fordul, akik valamilyen teljesítményük miatt (vagy csupán a média hatalmas befolyása révén a figyelem középpontjába kerülve) messze az átlagember fölé emelkedtek. Õk a sztárok. Vizsgáljuk meg most közelebbrõl, mi az oka annak, hogy korunkban a szentek követése és tisztelete háttérbe szorult a sztárokkal szemben. Kutatásaim során a következõ meghirdetett kurzusra bukkantam: ’Sztárkultusz. A fogyasztói társadalom vallása.’ A Szegedi Tudományegyetem hirdette meg a 2006/2007. tanév tavaszi félévére, a következõ tematikával: „A kurzus célja, hogy önálló gyûjtés és a kapcsolódó irodalom alapján áttekintést kapjunk a napjainkban létezõ valláspótlékról (new age, ufo–kultusz, keleti kultuszok, civil vallásosság, sztárkultusz, boszorkánykultusz […]stb.)”17 Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a néprajz- és kulturális antropológia szak írt ki doktori képzési témát „Sztárkultusz, népi vallásosság (?) a fogyasztói civilizáció korá http:// vista.cc.u-szeged.hu/tanrend/2006-2007-2, 2009. 04. 04.

17


ban” címmel 2008-ban.18 Ezen kiírások témái megerõsítik azt, hogy a szentek és a sztárok kultuszát, ha csak érintõlegesen is, de nem alaptalan párhuzamba állítani, ahogy tette ezt például Hankiss Elemér: „Elvis Presley szentélye, Graceland már rendszeres zarándoklatok szent helye. És az is elgondolkodtató, hogy ma már akkora kereskedés folyik személyes tárgyaikkal, úgymond mágikus erõvel rendelkezõ emléktárgyaikkal, mint annak idején a mártírok maradványaival […]”19 Van, aki ennek a folyamatnak a kezdetét a múlt század elejére, egészen pontosan 1910. március 12-re datálja. A The Moving Pictures World címû filmes magazinban egy, a sztárkultusz kialakulásában alapvetõ jelentõségûnek ítélt cikk látott napvilágot: ebben jelent meg ugyanis elsõ alkalommal nyilvánosan egy színész neve; egészen addig csak az általuk alakított szerepek nevén ismerte a színészeket a közönség. Ám Hollywood hamar rádöbbent arra, hogy milyen lehetõségek rejlenek a sztárkultusz kiépítésében.20 Habár ez a folyamat a filmgyártás területén kezdõdött, azonban hamarosan a zene és a sport is átvette a sztáripar elemeit. Ennek a kultusznak a legvisszásabb jelensége az lett, amikor az addig napként ragyogó Jézust csillaggá degradálták, kora legnagyobb sztárjaként aposztrofálva. Hemrik László egy cikkében Jézus Krisztust a görög-zsidó-keresztény alapokra épült nyugati kultúra legnagyobb sztárjaként említi, állítását A. L. Webber: Jézus Krisztus szupersztár címû rockoperájával támasztva alá.21 20 21

18 19

http://www.doktori.hu/, 2009. 04. 04. Hankiss 2002: 105. http://www.helloinfo.hu/, 2009.04.05. Sulinet: Sztárkultusz Elvistõl a Big Brotherig, 2009. 04. 05.

II. 2. Az egyház egyeduralmának alkonya Mi játszhatott közre a fenti folyamat lendületes kialakulásában? Megtudhatjuk, ha szemügyre vesszük, hogy Európát mikor érte el az a ’szürkület’, amelyet paradox módon a felvilágosodás korának nevezünk a mai napig.22 „Ernst Troeltsch német teológus és filozófus úgy definiálta a felvilágosodást, mint […] az európai kultúra és történelem tulajdonképpeni modern korszakának kezdetét és alapját, mely lezárta az addig uralkodó egyházi és teológiai meghatározottságú kultúra korszakát.”23 P.H. Holbachnak 1770-ben látott napvilágot szellemesnek mondott, ma is elevenen ható valláskritikai mûve, a Szentek képtára.24 Mivel az alakuló polgári társadalom alapnézetei a hasznosság – és elsõsorban a kézzelfogható anyagi hasznosság – követelményére épültek, ezért a materialista szemléletû Holbach és követõi így vélekedtek a szentekrõl: „Vademberek módjára, kietlen sivatagokban vagy kolostorok homályában tengették életüket, s azzal áltatták magukat, hogy ha a föld számára teljesen haszontalanná válnak, akkor megérdemlik a mennyek országát.”25 Amikor a felvilágosodás Franciaországban elérte tetõfokát és forradalomban csúcsosodott ki, szellemisége visszakanyarodott az elsõ keresztényüldözések korába: feloszlatta a szerzetesrendeket, és apácáit, papjait tömlöcbe és hóhérkézre juttatta. „Az Alkotmányozó Nemzetgyûlés az Alkotmány elõszavában kimondta: »A törvény nem ismeri el sem a szerzetesi fogadalmat, se bármiféle más elkö 24 25 22 23

Harenberg 1993: 602. Harenberg 1993: 602. Holbach 1966. Holbach 1966: 12.

91

tattva

VÁLSÁG

telezettséget, mely ellentétben áll a természeti jogokkal, vagy az alkotmánnyal.«”26 Miért volt fontos e kor hangulatát megidézni pár mondat erejéig? Azért, hogy megértsük: ebben a szürkületi zónában, amikor az egyházi példaképek ideje leáldozott, lassanként szükségesssé vált az emberek számára új csillagokat felmutatni, akik követendõ példák lehettek a szemükben. Ez a folyamat máig is tart, és robbanásszerû terjedése a filmnek és egyéb tömegkommunikációs eszközöknek a fejlõdésével vált életünk egyik meghatározó elemévé. II. 3. A vallásos ember igénye a követendõ emberi példák iránt Miért vontam párhuzamot a mai sztárok és a szentek között? Véleményem szerint az emberi magatartás egyik sajátsága a fölfelé tekintés. Az ember mindig újabb és újabb példák után kutat, hogy viselkedéséhez mintát találjon, és egyúttal igazolást is. Miért teszem azt, amit teszek, miért beszélek úgy, ahogy beszélek, stb. Ha mindezekre megnyugtató választ tudunk adni magunknak és másoknak, akkor kialakult már egyfajta identitásunk, amely a biztonság képzetét kelti bennünk. Egy sikeresnek tartott élet utánzása esetleg eljuttathat bennünket is az áhított célhoz, amely igen sokféle lehet. Az igazán elszánt vallásos embert az különbözteti meg attól, akitõl távol áll az Istenbe vetett hit világa, hogy célja túlmutat a földi lét határain. Ugyanakkor közös bennük az, hogy éppúgy szüksége van emberi példákra, ahogy annak, aki szerint a végállomás a földi lét, és céljai anyagi javakban öltenek testet. Ezen emberi tu-

lajdonságokról Holbach így ír: „A Föld minden népe nagy tiszteletet tanúsított azon emberek iránt, akiknek bizonyos hasznos találmányokat köszönhettek; a többi halandóhoz képest felsõbbrendû lényeknek, az ég kegyeltjeinek, olyan személyeknek tekintették õket, akik részesei az isteni szikrának. A tömeg az isteneknek tulajdonít minden ismeretlen vagy rendkívüli hatást; ugyanígy a tömeg számára a rendkívüli emberek is isteni lények.”27 II. 3. 1. A katolikus szentekhez való viszonyról A katolikus hívõk általában fontosnak tartják, hogy a vallás, amely szabályokat, elõírásokat és tiltásokat tartalmaz, bizonyíthatóan élhetõ is legyen. „A mai katolikus nagyon igényli a megélt kereszténységet. Számára a legértékesebb „biblia” a kereszténységüket élõ keresztények. Ezért egyre jobban érti és értékeli a szentek jól megírt életrajzát. Istent nemcsak a mennyben és a tabernákulumban keresi, hanem az emberekben is, és mindenekelõtt bennük. […] Ez a mai vallásos emberek vágyódása: Az istenit földi alakban akarják látni, a megélt életszentséget keresik.”28 A vallás élhetõségével megvalósulnak a lelki fejlõdés kívánalmai, s ezáltal közelebb kerül a cél, vagyis Isten maga. Hogy mennyire élhetõ egy vallás, annak bizonyíthatósága sarkalatos kérdés. Leginkább egy olyan személy közelsége igazolhatja ezt, aki hitelesen éli is, amit vall, illetve hirdet. Holbach igen kritikusan szemléli a katolikus egyház azon bizonyítékait, amelyek alapján valakit szentté nyilvánítanak. Mûvében megkérdõjelezi Holbach 1966: 6. Nailis 1974: 6-7.

27

Pierre 1995: 30.

26

tattva

92

28


számtalan szentnek mondott, vagy azzá avatott személynek nemcsak a szentségét, de éppelméjûségét és jóindulatát is.29 Másrészt úgy látja, hogy a szenteket a keresztények „bennfentes udvaroncoknak” és „közbenjáróknak” tekintik a legfõbb lénynél. Szükségszerûségüket abban látja, hogy Isten egy „felhõk övezte lény”, és az alattvalók számára megközelíthetetlen. A szentek viszont mégiscsak emberek voltak valaha, hasonlatosan a hívõhöz, aki így könnyebben talál pártfogót bennük, mint egy elképzelhetetlen felsõbb Istenben.30 Holbachot az éppen kialakulóban lévõ materialista szemlélet és a polgárosodás befolyásolta abba az irányba, hogy az emberben csak és kizárólag az önérdekérvényesítõ törekvését lássa meg. Még ha a szentté avatottak felé való fordulás a többség esetében valóban csak önérdekbõl történt is, azért olykor-olykor akadtak emberek, akik bizonyos életszentségeken felbuzdulva valóban azokat óhajtották követni. II. 3. 2. A guru követésének igénye a gau¨¦ya-vai¢£avizmusban31 „A Bhagavad-g¦t§ szerint a s§dhu (szent ember) szó K¥¢£a-tudatú embert jelent. Lehet, hogy kívülrõl nézve valaki vallástalannak tûnik, ám ha teljes mértékben rendelkezik a K¥¢£a-tudatú tulajdonságokkal, akkor tudhatjuk, hogy õ egy s§dhu.”32 ¼r¦la Prabhup§da szerint jelenlévõvé lehet tenni a szent embert, méghozzá a megközelíthetõ guru személyében.33 31 32 33 29

30

Holbach 1966: 6. Holbach 1966: 7. Vi¢£u istenbe vetett hit bengáli ága. Bhg. 4. 8 m. Jelentése: súlyos; mester (szanszkrit). Tóth 2009: 9.

Nem véletlen, hogy a múlt század 60-as, 70-es éveiben Nyugaton oly nagy népszerûségnek örvendtek az Indiából érkezett guruk.34 Hasonlóságot fedezhetünk fel tehát a katolikusoknak a szentek példáját követõ magatartásához képest: a gau¨¦ya-vai¢£avizmus a legfontosabb kritériumként egy guru, azaz lelki tanítómester irányításának az elfogadását jelöli meg. „Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megismerni az igazságot! Tudakozódj tõle alázatosan, és szolgáld õt! Az önmegvalósult lelkek képesek tudásban részesíteni téged, mert õk már látták az igazságot.”35 Már a guru kiválasztásának is komoly kritériumai vannak: fel kell ismerni a hiteles lelki tanítómestert, akinek a hitelessége abban áll, hogy gondolatai, beszéde és cselekedetei összhangban vannak a szentírásokkal. Ez a gau¨¦yavai¢£avizmus szerint alapvetõ követelmény a lelki tanítómester iránt. Tehát a K¥¢£a-tudat, a gau¨¦ya-vai¢£avizmus álláspontja szerint az, aki állandóan K¥¢£a mértékadása szerint él, szentnek tekinthetõ. A következõkben azt vizsgáljuk meg, hogy az átlagember kit tart szentnek, milyen tulajdonságokat társít egy ilyen személyhez. II. 4. Egy felmérés kapcsán… Egy nem teljes igényû, de értékelhetõ felmérés36 kapcsán a következõ rövid elemzés született. Csaknem az összes megkérdezett látott már valamilyen szentrõl szóló filmet, vagy olvasott róluk. Körülbelül a felük azt állította, hogy találkozott már szent emberrel. Arra a Bhaktivedanta 1990: 82. Bhg. 4. 34. 36 Lásd a függelékben. 34 35

93

tattva

VÁLSÁG

kérdésre, hogy alkalmazhat-e fizikai erõszakot vagy ölhet-e egy szent, 30% arányban szintén „igen” volt a válasz. Teljes volt az egyetértés abban, hogy egy szentnek lehet családja, s nem feltétlenül szûz az illetõ. Az sem hagyott kétséget, hogy nem az avatási procedúrától lesz valaki szent. Toleránsnak bizonyult a megkérdezettek elsöprõ többsége más vallások szentjei iránt: azokat ugyanúgy elismerésre érdemeseknek tartották. Megoszlottak a vélemények körülbelül fele-fele arányban azt a két kérdést illetõen, hogy a szentté válás isteni elrendelés avagy egyéni törekvés eredménye-e. Ugyanilyen arányt mutatott az, hogy csupán a viselkedése által szentté válhat-e valaki, anélkül, hogy vallásos lenne. Érdekes módon, a megkérdezettek mintegy 80%-a nem tartotta elengedhetetlen feltételnek a csodatévõ képességet. Kicsivel még többen állították, hogy egy szent nem táplálkozik szûkösen. II. 4. 1. Kommentár Az erõszak és az ölés kérdésében meglepõen sokan helyezkedtek megengedõ álláspontra. Ezek szerint a bibliai „Ne ölj!”37 parancsolatát egyelõre még a mózesi értelemben38 alkalmazza a legtöbb megkérdezett, amely az állatokat eledelül szánja az embernek, azonban az emberölést szigorúan bünteti. „Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.”39 Erre késõbb Máté is hivatkozik az Újszövetségben40, amelyen a katolicizmus is alapul. 39 40 37 38

Károli 1949: Mózes II. 20. 13. Károli 1949: Mózes I. 9. 3. Károli 1949: Mózes I. 9. 6. Károli 1949: Máté 5. 21.

tattva

94

Ugyancsak meglepõ eredmény, hogy nem a magányosan vándorló, illetve a cellájában ülõ szerzetes sztereotip képét õrzik tudatukban a megkérdezettek, hanem a családos életet is elismerik egy szent természetes közegének. Ez és a szüzesség kérdése már Rómát is többször gondolkodóba ejtette felszentelt papjaik kapcsán. (E témát a vai¢£avizmus szemszögébõl is vizsgálni fogjuk, a sanny§s¦, azaz lemondott41 fogadalom tekintetében.) Az, hogy nem a szentté avatástól42 lesz valaki szent, a válaszadók számára magától értetõdõnek tûnik. „Ezért a hivatalos szentté avatással szemben azt mondhatjuk, nem attól szent az ember, hogy valaki annak tartja, nevezi, úgymond szentté üti.”43 – erõsíti meg Rácz cikkében. Az, hogy a megkérdezettek minden további nélkül hajlandóak elismerni más egyházak szentjeit is, rácáfol arra a kirekesztési mechanizmusra, amely többnyire felfedezhetõ az egyházak hivatalos teológiai álláspontjában. Ugyanakkor – a sok toleráns szavazat ellenére – mégis vitatható, hogy valóban képes-e egy adott vallás híve elfogadni egy másik vallás szentjét. Kön�nyen elképzelhetõ ugyanis, hogy a válaszadók hajlamosak voltak a valóságosnál toleránsabbnak mutatkozni egy kérdõív erejéig, anélkül, hogy álláspontjukat alaposabban felülvizsgálták volna e kérdés kapcsán. Nem kizárt, hogy ebben szerepet játszhatott egy-egy ros�szul feltett kérdés is. A csodatévõ képességek szükségszerûségét firtató tesztkérdésre adott válaszok túlnyomórészt negatívak, tehát az alanyok nem támasztanak ilyen típusú elvárásokat a szent személyekkel kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy a katolikus egyház legalább Bhg. 8. 28. m. Ziegert 1988: 172. 43 Rácz 2007: 82. 41 42


két csodatétel dokumentálását követeli meg az avatási per során. II. 5. A vallásos ateista A másik kérdés, melyet nem kerülhetünk meg, hogy az, aki valamilyen vallásosnak nevezhetõ életet gyakorol, ám nem hisz egy felsõbb hatalom, Isten létében, eljuthat-e a szentség fokára? E kérdés jogosságát könnyen beláthatjuk, ha például a buddhizmusra gondolunk. Amikor az ’Õszentsége, a dalai láma’ megszólítást vizsgáljuk, rögtön felmerül az, hogy lehet-e szent valaki, aki Isten létét illúziónak tekinti? Elfogadható választ találunk erre a felvetésre, ha – amint az értelmezõ szótár is – különbséget teszünk a ’szent’ szó fõnévi (szentté avatott; lelki nagyságáért nagy tiszteletben részesülõ személy) és melléknévi jelentése (szent életû) között. Vagyis az tûnik járható útnak, ha egy adott vallás híve egy másik vallás szentjét az azt körülvevõ viszonyrendszerben vizsgálja. Nyugodtan tekinthetik egymás kimagasló egyéniségeit szent életûnek, amennyiben azok a saját vallásuk követelményeinek maradéktalanul és kimagaslóan eleget tesznek. Ezt a felfogást támasztja alá a Bhagavad-g¦t§ is: „Óh, P¥th§ fia, mindenki, minden tekintetben az Én utamat járja!”.44 II. 6. Az alapkérdés A viszonyrendszer tisztázása után, amelyben a ’szent’ fogalmát vizsgálom, azzal a szándékkal haladok tovább, hogy a meghatározást szinkronba hozzam a két vallás, a katolicizmus és

a gau¨¦ya-vai¢£avizmus között. Vagyis e vallások értelmezését a ’szent’ fogalmát illetõen megpróbálom összehangolni, tekintetbe véve az általuk e téren kiemelkedõnek tekintett személyiségeket is. A fogalom újraértelmezésén túl azonban szükséges megérteni azt is, hogy miért van olykor feloldhatatlan ellentét a vallások között. Miért ’csak’ a toleráns magatartásig és a kölcsönös megbecsülésig jutunk el, ahelyett hogy õszintén elfogadnánk a másik hitvilágát? Az erre a kérdésre adott válasz alkalmat adhat önvizsgálatra, de önmagunk felmentésére is. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy szentekre szükség van.45 Ahogy a Biblia mondja: „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek.”46 A védikus kultúra még a társadalom vezetõjétõl, a királytól is elvárta azt, hogy szentté váljon: „A királyokat úgy nevelték, hogy szentté váljanak, s így ezek az uralkodók – akik mindannyian megfelelõ oktatásban részesültek – alattvalóik jólétén kívül semmi mással nem törõdtek.”47 „Mitõl szent az ember?”– teszi fel a kérdést Rácz Géza írásában. – „Ilyen abszurd kérdést a XXI. században már fel sem teszünk. Talán a Himalája bércei közt, vagy a Szentek Életében, de itt és ma? A deszakralizált világban, a sok megélhetési lelkész, botcsinálta pap, bankszámlaprédikátor és pedofíliabotrányba keveredõ tanító, álszent és félszent között? Mintha az egész világ elvesztette volna szentségét, az emberrel együtt, aki a szétesõ világkép megmaradt darabjaiba kapaszkodva próbálja menteni a menthetõt. Ma nincs ázsiója a „szent”-ségnek, a kolostori életnek, vagy a Rácz 2007: 86. Károli 1949: 1. Tessz. 4, 2. 47 Bh§g. 4. 9. 65 m. 45 46

Bhg. 4. 11.

44

95

tattva

VÁLSÁG

vallásnak általánosságban, pedig hajdanán az istenes élet sokak számára a világi pálya alternatívája volt. A görögországi Athosz ortodox kolostorköztársasága ezer éve fönnáll, s az aszketikus élet hajdanán tömegesen vonzotta a gyakorlókat – ma inkább a látogatókat. Az ókori Kínában a kolostorok fellendülésében nemcsak a járványszerû éhínségek játszottak szerepet, hanem a buddhizmus térhódítása is. Magyarország egyik emblematikus kolostorában, Pannonhalmán ma mindössze tizenhárom szerzetes lakik, míg több tucatnyi az õket kiszolgáló személyzet.”48 III. Fókuszban két vallás III. 1. Rövid kitekintés Választásom oka, amiért éppen e két vallásnak szentelem cikkemet, hogy a világvallások közül a kereszténységben és a hinduizmusban található meg Isten földi megjelenésének a képzete. Tudjuk, hogy a kereszténység Jézus Krisztusban látja ezt az isteni megtestesülést,49 a hinduizmus általunk vizsgált vai¢£ava ága pedig K¥¢£a számos megjelenési formájában. „A fent említett inkarnációk vagy az Úr teljes részei, vagy az Úr teljes részeinek részei, ám az Úr ¼r¦ K¥¢£a az eredeti Istenség Személyisége.”50 Glasenapp a világvallásokat bemutató, számtalan kiadást megért, nagy sikerû mûvében csak a kereszténységet ruházza fel ezzel a privilégiummal, kizárólag a keresztény vallás részeként azonosítja az isteni megtes Rácz 2007: 81. Glasenapp 1993: 241. 50 Bh§g. 1. 3. 28. 48

tesülés motívumát: „A kereszténység abban különbözik minden más nagy vallástól, hogy alapítóját azzal, hogy neki az egész kozmikus folyamatban meghatározó szerepet tulajdonít, a többinél sokkal fokozottabb mértékben állítja egész tanításának középpontjába. Jézus a Krisztus (görögül: Khrisztosz, a felkent; a héber másiah, „messiás” fordítása az egyház szerint nem metafizikai és etikai tanok szerzõje vagy újrafelfedezõje, mint Buddha és Konfuciusz, nem egy benne megnyilatkozó isten küldötte, mint Mohamed, nem a világ ura sokféle megtestesülésének egyike, akinek segítségével a maga isteni bölcsességét közli az emberiséggel, mint K¥¢£a, hanem maga az isten, aki a világfolyamatban elõidézi a nagy fordulatot, megvalósítja a világtörténet hamarosan bekövetkezõ befejezõdését és a világ végérvényes megdicsõülését.”51 Tehát Glasenapp K¥¢£át nem tartja az eredeti, legfõbb istenként értelmezhetõ személynek, mint a Bh§gavata Pur§£a fentebb idézett elsõ verse; ily módon az õ felfogása nem felel meg annak a kritériumnak, hogy a vallások jelentékeny személyiségeit a saját viszonyrendszerükben kell(ene) vizsgálni. Mivel az általam tanulmányozott mindkét vallásnak részét képezi Isten egykori földi megjelenése, így bátran állíthatjuk, hogy mindkettõben személyesen maga Isten mutatja meg a követendõ magatartásformát az emberek számára. A gau¨¦ya vai¢£avizmusban e személyes példamutatást kiegészíti még az i.sz. XV. században élt Caitanya Mah§prabhu alakja, akit isteni megtestesülésnek tekintenek, s aki a vai¢£ava életmódhoz további útmutatásokat adott. Tehát mindkét vallás esetében elmondható, hogy a tanítást maga Isten végezte el. Jézus a

49

tattva

96

Glasenapp 1993: 241.

51


Biblia szerint már gyermekkorában a templomban prédikált,52 harmincéves kora körül pedig tanítványokat gyûjtött és beszédeket tartott nagy nyilvánosság elõtt. Célja az volt, hogy új alapokra helyezze Isten és ember kapcsolatát, és megmutassa az emberek közötti viszonyok helyes irányait. Legjobb példa erre a Hegyi beszéd, amely tulajdonképpen Jézus erkölcsi tanításainak az összefoglalása.53 Párhuzamot vonhatunk a Hegyi beszéd, valamint K¥¢£ának a Kuruk¢etrán elmondott beszéde között, amelyet Arjunához intézett, s amelyet a Bhagavad-g¦t§ örökít meg (vö. Bhg. Bevezetés). Ez szintén az emberiséghez szóló legfõbb üzenetnek tekinthetõ. Mindkét vallás esetében elmondható tehát, hogy a tanítás, amelyet a hívek követnek, isteni eredetû. Ezért annak szigorú és következetes betartása az adott valláshoz hû magatartásformát eredményez, amely által a hívõ egyre közelebb kerül az Isten által elvárt emberi minõséghez. Azért fontos hangsúlyozni e hasonló megközelítéseket, mert mindkét vallás a szentség fokáig való felemelkedés útját az Istenhez való egyre közelebb kerülésként értelmezi. Ez a szemlélet jócskán leszûkíti azoknak a vallásoknak a körét, amelyekben az ember szentté válhat. Tehát például a buddhizmusban, amely nem ismer el egy legfelsõbb lényt Istenként, nem válhat senki szentté. (Itt jegyzem meg, hogy Buddhát a gau¨¦ya-vai¢£avizmus K¥¢£a egyik megtestesülésének tekinti, ám ez nem befolyásolja az imént tett megállapításomat.)

III. 2. A katolicizmus III. 2. 1. Kategóriák A kereszténység története bõvelkedik szentekben, de elsõsorban a katolicizmusban kap fontos szerepet a szentek kultusza. A katolikus szentek sorában megkülönböztetünk angyalokat, prófétákat, aprószenteket, korai szenteket, vértanúkat, apostolokat, egyházatyákat, mis�szionáriusokat, koldusokat, misztikusokat, lelkipásztorokat, ’kis’ szenteket, hitvallókat.54 Már Mózesnél találunk felszólítást a szent életre: „Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.”55 A felhívás a szent életre elhangzik a Biblia újszövetségi részében is, ahol Pál a következõket írja: „Hiszen tudjátok, hogy az Úr Jézus nevében milyen utasításokat adtunk nektek. Isten akarata ugyanis az, hogy szentekké legyetek.”56 Arra vonatkozólag, hogy miképp válhat az ember szentté, a próféták és apostolok az embereknek utasításokat adtak az életvitelükre és szemléletükre vonatkozóan. III. 2. 2. Ószövetségi gyökerek Ahhoz, hogy mélyebben megértsük a katolikus egyháznak a szentséghez való viszonyát, vissza kell mennünk az idõben és a Biblia keletkezésének történetében. Istent szentté kellett tenni. Mit jelenthet az Õ szentsége? Makulátlanságot, hibátlanságot, tisztaságot, ellentétben az emberrel, aki vétkes, hibákkal teli és tisztátalan az érzékeitõl fûtött vágyai miatt? Istenbõl hiányzik Ziegert 1988: 158. Károli 1949: III. Móz. 19, 2. 56 Békés-Dallos 1978: 1. Tessz. 4, 2. 54

Károli 1949: Lukács 2. 41. 53 Károli 1949: Máté 5. 1. 52

55

97

tattva

VÁLSÁG

minden emberi gyarlóság? Ahhoz, hogy maga az ember is megszentelõdjön, elõbb körül kellett írni Isten szentségét. Miképp volt ez lehetséges? Törvények által. A mózesi törvényeknek, amelyek a pogány szokások ellenében születtek, lassanként ki kellett alakítaniuk az emberekben egy személyes istenképet. Elsõ lépésként meg kell értenünk a zsidó vallásos embert a Krisztus elõtti idõkben. „Láthatjuk tehát, hogy Ábrahám Istene közel áll az emberhez, végigkíséri útján, beszél hozzá és meghallgatja. Az áldások és ígéretek Istene õ. Mózes Istene viszont már nem csak ígér, hanem Szövetséget köt, parancsokat ad, elkötelezõdik népe iránt, és tõle is hasonló elkötelezõdést követel.”57 Isten már nem egy elkülönült, elérhetetlen személy, aki a hívõhöz viszonylag passzívan viszonyul, hanem az ember – akinek életét, szokásait és vallásos cselekedeteit egyre jobban áthatják a törvények – létének célja, értelme és mozgatója. A szakralitás az élet részévé válik, ember és Isten kapcsolata újraértelmezõdik. A szakrális cselekedet már nem elkülönülést jelent, hanem közeledést az istenséghez. Ez kulcsfontosságú fejlemény, mivel az ember csak olyan valakit képes követni, akit ismer. A megismerésnek pedig alapfeltétele a megismerendõhöz való közeledés. Csak a személyes viszony képes az embert olyan életvitelre ösztönözni, amely a tökéletesség irányába halad. Miért? Mert a személyes viszonyban az ember Istent felruházza különféle tulajdonságokkal: mindenható, végtelen, mindenütt jelenlévõ stb. Így aztán követhetõvé válik. Ahogy az Ószövetség Jahve követését diktálja, úgy az Újszövetség Jézus követésére buzdít. „A Messiásról szóló próféciák mérföldkövek a szentség és az igazság történetében.”58

III. 2. 3. Az újszövetségi átalakulás Mivé alakulhatott az ember az Újszövetség nyomán? Az Újszövetség beteljesítette az ígéretet, mely szerint eljön Isten a megváltó szerepében. Azonban Jézust most nem elsõsorban mint megváltót szemléljük, hanem úgy, mint akiben Isten testet öltött. Ennek azért volt az egész emberiségre rendkívül erõteljes hatása, mert az a vákum, amelyet a Messiás eljövetelére vonatkozó ószövetségi ígéretek képeztek, végül betöltõdött. „Õ Isten szentje”59, „Jézus szentsége a Szentlélek közremûködésének köszönhetõ a szeplõtelen fogantatásban.”60 Szigorúan véve Õ az elsõ szent, aki katolikus értelemben megelõzte, példával látta el az Õt követõket. „Péter megérti a jelet: Jézus Isten Szentje, az igazi táplálék. A kapcsolat Jézus szentsége és megváltó küldetése között tökéletesen artikulált. Jézus által a Szent, az isteni szentség közvetíttetik az embereknek […] A megszentelõdés és a megigazulás együttállása szorosan összefügg Jézus szentségével: az elõbbi az Atya által, Jézusban megy végbe, akinek az Atya kinyilatkoztatta a maga teljességét. Jézus közvetítõként közelebb viszi a szent Istent a tanítványokhoz, sõt, közösségbe helyezi õket Vele. Ez nagy újdonság az õsi hierofániákhoz és az ószövetségi szakrális fogalmához képest.”61 Ettõl kezdve beszélhetünk – a katolikus egyház szemszögébõl tekintve – a szent ember fogalmáról. Jézus után minden emberi példamutatás, akár megtörtént a szabályos kanonizáció,62 akár nem, csak az Õ parancsa 61 62

59

60

Ries 2006: 378. Ries 2006: 381.

57 58

tattva

98

Károli 1949: Márk 1, 24. Ries 2006: 383. Ries 2006: 384. Szentté avatás.


inak betartása, az Õ nyomdokaiba való lépésre tett kísérlet. III. 2. 4. A szentté avatás menete A következõ néhány sor felvázolja, hogy miként lesz a katolikus egyházon belül egy szent életû emberbõl ’hivatalosan’ is szent. „A középkortól kezdve az Egyház csak akkor vesz fel szentet a jegyzékébe, ha a szentté avatás (latinul: canonisatio) szabályos perben megtörtént. Elõször egy püspök vagy egy rendi közösség kéri a pápától az eljárás megindítását. Bizonyítékokat kell elõterjeszteni, hogy a jelölt szent életet folytatott. Az eljárást mindig csak az illetõ halála után lehet kezdeményezni. Tanúkat kell kihallgatni, s mint egy bírói eljárásnál, a másik oldalt is kell valakinek képviselnie. Ezt a szerepet egy jogász tölti be, aki minden olyan érvet felhoz, amely véleménye szerint a szentté avatás ellen szól. Ezt az embert nevezi az egyház „advocatus diaboli”-nak, azaz az ördög ügyvédjének. Nem a hívõk mulattatása a fõ feladata. Sokkal inkább az, hogy elõsegítse a minél biztosabb ítélet meghozatalát. Egy ilyen per sok évig is eltarthat. Fülei Miklós esetében például a boldoggá avatás 1669-ben, a szentté avatás 1947-ben történt.”63 III. 3. A katolikus egyház szentjei

Tulajdonképpen õ a tizennegyedik apostol, miután Iskarióti Júdást felváltotta Mátyás apostol. A Biblia és egyéb források tanúsága szerint Jézus elküldte õket hirdetni az evangéliumot,64 vagyis Jézus tanítását, az örömhírt, a világ minden tájára. Pál, aki elõbb üldözte a keresztényeket, majd a szószólójuk lett, több levelet intézett bizonyos népekhez, melyekben Jézus tanításait írja le és a keresztény hitre való áttérésre buzdít mindenkit.65 Az apostolok jelentõsége abban áll, hogy a források tanúsága szerint közvetlenül ismerték Jézust, ezért hiteles tanítványoknak és tanítóknak tartja õket a keresztény egyház. Szentté avatásukat a kezdeti idõkben kifejtett missziós tevékenységükkel érdemelték ki, illetve állítólagos vértanúhalálukkal.66 Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olykor valaki nem elsõsorban jellemének kiválósága miatt kerülhetett be a szentek sorába, hanem gyakran az egyház érdekében végzett elõremozdító tevékenysége is közrejátszott. Nem lehetetlen, hogy ha a születõben lévõ egyház vasszigorral bíráskodott volna az elsõ keresztények felett, akkor nem állíthatott volna példaképül senkit a hívek elé, amire pedig azoknak nagy szükségük volt. Hiszen a pogány vallásokhoz mérten a kereszténység olyan törvényeket vezetett be, amelyek betartása rendkívüli erõfeszítéseket igényelt követõitõl, egy olyan világban, ahol a megkövezés mindennapos dolog volt. Ehhez szükséges volt olyan emberek példamutatása, akiket a szentség fokára emelt az egyház.

III. 3. 1. Az apostolok A tizenkét apostol, akik valójában tizennégyen voltak, többnyire Jézus kortársai, Pál kivételével.

Károli 1949: Márk, 16. 15. Károli 1949: Pál levelei. 66 Ziegert 1988: 358. 64 65

Ziegert 1988: 172.

63

99

tattva

VÁLSÁG

III. 3. 2. Assisi Szent Ferenc, Isten szegénykéje

tette, és elvárta követõitõl is, hogy ne szégyenkezzenek koldulásuk miatt.70 Minden tekintetben igyekezett a büszkeséget legyõzni, átalakítani oly módon, hogy a szégyenérzet és az önbecsülés örömmé és alázattá alakuljon. Annyira nem akart aggodalmaskodni a másnap miatt, hogy a babot sem engedte beáztatni egy nappal az elkészítése elõtt.71 A felesleges beszédet nem kedvelte. Elzárkózott a világi témáktól, sõt ezt regulája is elõírta. Szent Ferenc tehát minden téren gyakorolta a lemondást. Azonban aszketikus mentalitása nem az önfegyelemre való nevelés volt, hanem szívbõl jövõ lemondás, ami boldogsággal töltötte el õt. Ezen túlmenõen aktív volt és fogékony az emberi kapcsolatokra; fõként a betegek és szegények társaságát kereste. Ápolta a leprásokat, és elõfordult, hogy vezeklésül egy tálból evett velük.72 A legenda számtalan apró csodát említ vele kapcsolatban, amelyeket lehet Ferenc elõrelátásának is vélni, de tarthatók kisebb csodának is. Bölcsességérõl, jóságáról, vidámságáról, önfeláldozásáról, Istent szolgáló attitûdjérõl, csodáiról és az evangéliumot feltámasztó hitérõl tettek bizonyságot rendtársai és a késõbbi legendák.

A katolikus egyház máig legismertebb és legelfogadottabb szentje Szent Ferenc. Varga Imre a Perugiai legenda címû könyvének bevezetõjében állítja: „Mindent összevetve elmondhatjuk: kevés történeti személyiségrõl szólnak olyan hiteles tanúk, mint Szent Ferencrõl.” Õt már életében szentnek tartották.67 Vegyük sorra, hogy a mindennapi szükségletek tekintetében milyen mértékben tett eleget teste kívánságainak Ferenc. Ez szolgál majd kiindulópontként és összehasonlítási alapként a vai¢£ava szentek jellemének vizsgálatakor. Étkezés tekintetében rendkívüli mértékû lemondást tanúsított egész életében. Habár húst fogyasztott olykor, azonban a teljes étrendje igen szegényes volt. Ami ruházkodását illeti, ragaszkodott hozzá, hogy csak egy habitusa, vagyis öltözéke legyen.68 Azonban e szerzetesi habitus a hideg ellen nem védett, néhanapján egy köpenyt is magára terített. Ezt aztán rendszerint elajándékozta egy olyan koldusnak, akinek még ennyije sem volt. „Testüket pedig nemcsak böjttel sanyargatták, hanem sok virrasztással, a hideg eltûrésével, hiányos ruházkodással és kétkezi munkával is. Hogy ne legyenek munka nélkül, sokszor mentek és segítettek a földjükön dolgozó szegény embereknek, azok pedig utána nemegyszer adtak nekik kenyeret Isten szerelméért.”69 Láthatjuk tehát, hogy Ferenc nemcsak koldulással szerezte meg a napi alamizsnát, hanem a munkát sem vetette meg. A koldulást örömmel

A vai¢£avizmus az indiai eredetû, hinduizmusnak nevezett világvallás egyik ága. Fõ jellemzõje, hogy a három istenség, Brahm§, a teremtõ, Vi¢£u, a fenntartó és ¼iva, a pusztító közül Vi¢£ut tartja a legfõbbnek, akinek az eredeti formája K¥¢£a.73

Varga 1990: 27. Juhász 1992: 494. 69 Assisi Szent Ferenc perugiai legendája (továbbiakban: P.L., idézi: Varga 1990) 9. fej.

72 73

67 68

tattva

100

III. 6. A vai¢£avizmus

70 71

vö: P.L. 3. fej. P.L. 4. fej. P.L. 22. fej. Tóth-Soma 2002: 9.


Ahhoz, hogy megértsük, az indiai eredetû vallás hívei miként viszonyulnak az ember szentté válásának kérdéséhez, tisztában kell lennünk a védikus civilizáció alapjaival. A szanszkrit veda szó tudást jelent,74 tehát a védikus civivilizáció egy olyan társadalmat jelöl, amelyik a tudásra épül. A tudást pedig maguk a Védák közvetítik, melyek az élet minden területére vonatkozó szent iratok, könyvek. A hindu ember hisz abban, hogy ha rendszeresen tanulmányozza ezeket a szent iratokat, akkor õ maga is olyan tudásban részesül, amelynek az eredete feltétlenül transzcendens. A társadalom szerkezete ebben a civilizációban erre a tudásszerzésre külön idõt és életteret biztosított, ez volt a var£§ªrama rendszer. A társadalmat négy var£a, azaz társadalmi rend75 és négy §ªrama, azaz lelki rend alkotta. Témánk szempontjából most a lelki rendek a fontosak, melyek a következõk: brahmac§r¦, g¥hastha, v§naprastha, sanny§sa.76 Az elsõ rend a tanulóéveket foglalja magában. Ilyenkor a tanulónak szigorú szüzességi fogadalmat kell betartania, és igyekeznie kell elsajátítani guruja,77 azaz a mestere által felkínált tudást. A g¥hastha,78 családos embert jelöl, akinek éppúgy megvannak az elõírt lelki, vallásos kötelességei, mint a másik három rendnek. Ezt követõen: „Amikor visszavonul a családi élettõl, a v§naprastha79 rendbe lép, amely szigorú lemondásokkal jár: az erdõben kell élnie, faháncs ruhát kell viselnie, nem szabad borotválkoznia és így tovább.” A var£§ªrama intézményében az élet negyedik 76 77 78 79 74 75

Tóth 2001: 26. Tóth 2001: 24. Bhg. 16.1-3. m. Tóth 2001: 9. Tóth 2001: 9. Tóth 2001: 24.

szakasza, azaz a lemondás rendje (sanny§sa) megpróbáltatásokkal teli életet jelent. Ekkor már magányosan, koldulva kell élnie az embernek, kizárólag a vallásnak szentelve életét. A védikus társadalom lelki rendjei az ember lelki felemelkedésének a szolgálatában álltak: az egyén már fiatal korától kezdve vallási keretek között élte az életét. A bengáli eredetû gau¨¦ya vai¢£avizmus azonban áthidalja ezeket az állomásokat, legalábbis nem teszi a lelki fejlõdésben elérhetõ eredményeket ezektõl függõvé. „A K¥¢£a-tudatban ezzel szemben az a csodálatos, hogy az ember az odaadó szolgálat végzésével egy csapásra túllép a különféle életrendek számára elõírt minden rituáción.”80 A gau¨¦ya vai¢£ava, azaz a Krisna-tudatú hívõ – számos szent irat kinyilatkoztatása nyomán – K¥¢£át tekinti minden dolgok eredetének, illetve legfõbb személyes Istenének. Mint a fenti idézetbõl is kitûnik, a Krisnatudat nem mindenben azonosul az õsi védikus civilizáció irányelveivel. ¼r¦ Caitanya tanítása szerint a Hare K¥¢£a mah§mantra81 ebben a világkorszakban kiváltja a védikus rituálékat. Ezért a továbbiakban különválasztom az indiai szent ember fogalmával kapcsolatos elképzeléseket, a védikus civilizáció szentjeit és a Krisnatudatnak a szent emberhez való viszonyát. III. 6. 1. India s§dhui A kiindulási alapot tisztázandó, meg kell különböztetni a buddhizmust82 és a jainizmust83 a hin Bhg. 8. 28. m. A gau¨¦ya-vai¢£avizmus szent szótagokból álló, legfõbb mantrája – rövid, tömör verse. 82 Waterstone 1996: 30. 83 Waterstone 1996: 40. 80

81

101

tattva

VÁLSÁG

duizmustól. A nyugati civilizációban élõ ’hétköznapi’ ember egy indiai szentet inkább a fizikai benyomások alapján azonosít, mint amilyen a ruházkodás, az aszketikus vonások, a csodás képességek bemutatása, és nemigen veszi figyelembe e személyek tisztánlátásának a mértékét a filozófia és a vallás terén. Miután az indiai szubkontinens számtalan vallási irányzatban bõvelkedik, a nyugati ember könnyen eltéved ezek szövevényes rendszerében. Több irányzat hívei élnek aszketikus módon, sanyargatják testüket, böjtölnek, vonulnak el a világtól, különbözõ okokkal és célokkal. Így aztán azok, akik nem képesek hátat fordítani a világnak, illetve fékezni vágyaikat, tiszteletük jeléül az ilyen aszkétákat mind szentnek tartják, jóllehet, nem alaptalanul. A jainista irányzat híveinek elsõdleges célja, hogy teljes mértékben erõszakmentesek legyenek; õk mindmáig India legaszkétikusabb vallásának a tagjai.84 Azonban kritikusan vizsgálva elveiket felmerülnek bizonyos kérdések. Elegendõ-e az önsanyargatás, szentek-e azok, „akik önmegtartóztató életmódjuk révén urai lettek testüknek, szenvedélyeiknek és lelküknek, hogy megszabaduljanak a halál körforgásából.”85 Szentnek tekintheti-e õket valaki, aki hiszi egy abszolút Isten létezését – legyen az az ószövetségi Jahve vagy az Újszövetség szentháromság – Istene, illetve a hindu K¥¢£a, vagy ¼iva – azt az aszkétát, akinek „célja nem valami abszolút Isten dicsõítése, hanem az öntökéletesedés elérése az anyagi világ fokozatos elhagyása által.”86 A szintén Indiából eredõ buddhizmus kapcsán is felmerülhet ugyanez a kétely. Nem véletlenül, hiszen Mah§v¦ra, az utolsó ’gázlókészítõ’, Waterstone 1996: 40. Waterstone 1996: 40. 86 Waterstone 1996: 40. 84

a modern jainizmus atyja, kortársa és riválisa volt Buddhának; történetükben sok a közös elem. A jainisták életfelfogásában a karma, melyet az elõzõ életekben felhalmoz az ember, böjtöléssel és önsanyargatással tehetõ semmissé. Emellett a helyes hitnek és cselekvésnek párosulnia kell a helyes tudással.87 Felmerülhet a kérdés, hogy mit tekintünk helyesnek, hiteles lehet-e egy olyan hitrendszer értékrendje és egyetemlegessége, amely emberektõl származó tudásra épít. Hiszen egy emberbõl, legyen akármilyen szent életû, hiányzik a mindenre való rálátás képessége, amely csak egy mindent átható és mindenhol jelenlévõ Istennek lehet a sajátja. Végsõ soron mind a jainisták, mind a buddhisták olyan tant vallanak, amelyikbõl ez az aspektus hiányzik. Ugyanakkor mindkét vallásban elõfordul egy-egy hindu isten vagy istennõ, de ezek nem azonosak a summum bonum (’a legfõbb jó’) fogalmának megfelelõ Istennel. Habár Lak¢m¦ mentette meg a jainista Mah§v¦ra egyik elõdjét, és a mah§y§na buddhisták Buddhát transzcendens Istenségnek tekintik, akinek a történelmi Siddh§rtha Gautama herceg csak az egyik megtestesülése, mégsem egy legfelsõbb lényt tisztelnek bennük. Elegendõ-e az ember számára, ha egy tiszteletreméltó életformát élt személyt imád, amely életforma rokonságot mutat ugyan a keresztény aszketizmussal, Szent Ferenc szegénységével és lemondásával, de mégis más a motivációja? Úgy gondolom, hogy a szent életformát élõknek kijáró tisztelettel illik rájuk tekintenünk, anélkül, hogy kétségbevonnánk elkötelezettségüket saját vallásuk iránt. S vajon a s§dhuknak nevezett yog¦k szentségének forrása lehet Istentõl való? „A szádhujógik önsanyargatás által kívánják elérni a

85

tattva

102

Waterstone 1996: 45.

87


megvilágosodást. Abban hisznek, hogy a világ májá (illúzió) teremtménye. Így a szádhuk elfordulnak a világtól, elvetik a világi ragaszkodásokat és a „cselekvést”, annak érdekében, hogy el tudják törölni múltbeli karmájukat, és így szabaduljanak meg az isteni valóság világába. Igen sok szádhu él Indiában, nem számítanak vallási fanatikusoknak. A világtól való elfordulás, miután egy ortodox hindu családot alapított – az aszkézis „negyedik fokát” jelenti. A legtöbb szádhu Siva, a legnagyobb aszkéta útját követi.”88 Ilyen értelemben a yog¦k egy legfõbb istent követnek, aki esetükben ¼iva, ezért lehet egyfajta Istennel való azonosulási motívációról beszélni a ªaivita-yog¦k kapcsán. Tehát láthatjuk, hogy a hinduizmus, ellentétben a buddhizmussal és a jainizmussal, mindenek fölé helyezi Istent, akit személyként imád és követ. A hinduk, szemben a másik két vallás képviselõivel, akik legfõbb princípiumként a karma törvényét ismerik el, egy személyes Istenben, „Visnuban vagy Sívában látják a világ mindenható parancsolóját.”89

közötti jelenlegi kapcsolatot, esetleg átértelmezésnek vagy visszafejlõdésnek. „Csak azok képesek rá, akik a lemondás, a tisztaság, a kegy és az igazmondás jegyében élnek. A fejlett civilizáció e négy alapelve a Satya-yuga négy nevezetes jellemzõje. Abban a korban gyakorlatilag minden ember igaz br§hma£a volt, s az életrendek szerint mind paramaha°sák voltak, a lemondott rendben élõk legkiválóbbjai. Olyan mûveltséggel rendelkeztek, hogy a legkevésbé sem voltak az anyagi energiának alárendelve, és rendkívül erõs jellemû emberek lévén képesek voltak arra, hogy elkerüljék m§y§91 karmait. Ám lassanként a brahminikus kultúra alapelveit, a lemondást, a tisztaságot, a kegyet és az igazmondást megcsonkította a büszkeség, a nõk iránti vonzódás és a kábítószer-alkohol fogyasztás fokozatos kifejlõdése, az emberi társadalom pedig messze–messze eltávolodott a felszabadulás vagy a transzcendentális boldogság útjától. A Kali-kor elõrehaladtával az emberek rendkívül büszkék lesznek, s nagyon vonzódnak a nõkhöz és a mámorhoz. A Kalikor hatására még a koldus is büszke a fillérIII. 6. 2. A védikus civilizáció szent embere jére, a nõk mindig a legvonzóbb divat szerint öltöznek, hogy legyõzzék a férfiak elméjét, a A védikus civilizáció kezdetét messze a múltban férfiak pedig a borivás, a dohányzás, a teázás, kell keresni. Vissza kell mennünk az általunk a dohányrágás és egyebek rabjaivá válnak.”92 ismert történelem elõtti idõkre, akár több mil- A hindu hagyomány szerint tehát az ember egy lió évvel ezelõttre.90 tökéletes, Istenhez közeli állapotból fokozatos Ahhoz, hogy tisztán lássuk, mit tart a degradáción ment és megy keresztül. A kezdeti vai¢£ava teológia vagy a hindu szemlélet a ma kor a Satya-yuga, az anyagi világ tökéletes koremberérõl, elõbb meg kell tudnunk, mit gon- szaka, s két másik, egyre kevésbé kedvezõ kordolt a régirõl. Ennek fényében lehet megvizsgál- szak után bekövetkezik a Kali–yuga, amelyben ni, hogy fejlõdésnek tekinti-e az ember és Isten ma is élünk, mintegy ötezer év óta. A hagyomány úgy tartja, hogy a kezdeti korszakban mindenki Waterstone 1996: 70. Glasenapp 1993: 73. 90 Lásd: Bh§g 1. 17. 24. 88 89

M§y§: az illúziót keltõ energia neve a hinduizmusban. Bh§g. 1. 17. 24.

91 92

103

tattva

VÁLSÁG

szent volt. Az említett paramaha°sa szint a tökéletesség legfelsõbb szintje a védikus kultúrában, a vallási elvek legmagasabb rendû követése. Elmondhatjuk tehát, hogy a vai¢£avizmus által legmagasabb fokúnak tartott szentség az, ahogyan egy Satya-yuga-kori ember élt. Ebben az esetben azonban azt a következtetést kell levonnunk, hogy korunkban már nincsenek szentek, hiszen az a magas minõségû életforma már nem valósítható meg, a fokozatos degradálódás miatt. Ám az Istentõl való eltávolodási folyamat visszafordításának érdekében megszületett a védikus irodalom, amely esélyt ad arra, hogy bizonyos emberek még e hanyatlás alatt is fejlõdjenek és visszataláljanak Istenhez. Így aztán a vai¢£ava hagyomány is számon tart olyan fejlett istenhívõket, akik paramaha°sának minõsülnek. III. 6. 3. Gau¨¦ya-vai¢£ava szentek A vai¢£avizmus ismételt fellendülésérõl ¼r¦ Caitanya megjelenése után beszélhetünk, aki M§y§purban született, 1486. február 18-án.93 Mivel e vallás úgy tekint az õ személyére, mint Istennek, vagyis K¥¢£ának a földi megtestesülésére, ezért egyúttal a szentség legteljesebb birtokosa is. Az alábbiakban az õt követõ tanítványokról lesz szó, hiszen a kereszténység kapcsán sem Jézus személyét vizsgáltuk, hanem a követõit. Caitanya megjelenése után beszélhetünk gau¨¦ya-vai¢£avizmusról, amely a vai¢£avizmus bengáli ága. Az Úr Caitanyának nevezett isteni inkarnációnak népes követõi tábora és – csakúgy, mint Jézusnak – közeli tanítványai is voltak. Utóbbiakat a gau¨¦ya-

vai¢£ava hagyomány gosv§m¦knak nevezi, olyan embereknek, akik tökéletesen urai az érzékeiknek.94 Pontosan hat gosv§m¦t nevez meg a hagyomány, akik az Úr Caitanya kérésére rendszerezték a vai¢£ava tradíció irányelveit, templomokat építettek, a vai¢£ava irodalmat gazdagították, és minden tekintetben segítettek új lendületet adni a Krisna-tudat elterjedésének. Milyen jellemû emberek voltak õk? Íme egy jellemzés egyikõjükrõl: „Raghun§tha Bha±±a Gosv§m¦ sohasem beszélt ostobaságokról vagy világi témákról, hanem napi huszonnégy órán át mindig K¥¢£áról szóló elbeszéléseket hallgatott. Sohasem hallgatta meg, ha valaki a vai¢£avákat gyalázta és sohasem ártott egyetlen vai¢£avának sem, azaz sohasem volt figyelmetlen az Úr szolgálatában, és a tiszta vai¢£aváknak szóló szabályokat és elõírásokat sem szegte meg soha. Még ha voltak is olyan dolgok, melyeket jogosan illethetett volna bírálat, mindig azt mondta, hogy mivel valamennyi vai¢£ava az Úr szolgálatát végzi, nem törõdik hibáikkal.”95 Tudnunk kell róluk, hogy küldetésük során az indiai V¥nd§vanában tevékenykedtek, és mindegyikõjükhöz fûzõdik valamilyen csoda. Ezekre a csodákra azonban nem úgy kell tekintenünk, mint az õ különleges képességeiknek a megnyilatkozására, sokkal inkább úgy, mint egy velük és nem általuk történt csodára. Ezen események a keresztény jelenésekhez hasonlíthatóak, amikor valaki Jézust, Máriát vagy egyéb transzcendens személyt lát, illetve beszél vele. A gosv§m¦knak is hasonló élményeik voltak. R¡pa Gosv§m¦t egy fiúcska (aki maga K¥¢£a volt) igazította útba, hogy ráleljen Bhg. 6. 26. m. Banyár 2007: 42.

94

Banyár 2007: 8.

93

tattva

104

95


egy rég elveszett m¡rtira96; de látott álmot is, amelyben „R¡pa Gosv§m¦ megértette, hogy ez maga Satyabh§m§, K¥¢£a egyik dv§rak§i királynõje volt […]”97 A gosv§m¦k életmódját nagymértékû testi és szellemi lemondás jellemezte. Napi betevõjüket koldulással szerezték meg, és San§tana Gosv§m¦ például csak száraz cap§t¦val (indiai kenyérféle) táplálkozott.98 Teljes cölibátusban éltek, személyes szükségleteik igen szerények voltak. Ez azonban nem jelentette a test megvetését vagy igénytelenséget a tisztálkodással kapcsolatban, hiszen a gau¨¦ya-vai¢£avizmusba az õ mûveik alapján kerültek be a helyes tisztálkodás alapelvei. Ami a szellemi lemondást illeti: habár rendkívül termékeny írók voltak, és több templomot is emeltek, a dicsõséget minden esetben teljes mértékben K¥¢£ának tulajdonították. Mind a testi, mind a szellemi lemondás bizonyítéka, hogy R¡pa, San§tana és Raghun§tha d§sa Gosv§m¦ korábban tehetõs emberek voltak, mégis felhagytak az anyagi javak birtoklásával. (R¡pa és San§tana magas beosztású kormánytisztviselõk voltak, Raghun§tha d§sa pedig vagyonos családból származott.)99 Karaktereik különbözõsége azonban ezután is megmutatkozott. R¡pa, San§tana és J¦va Gosv§m¦ kiemelkedõ irodalmi és filozófiai képességekkel rendelkezett, és számos remek, ilyen témájú mûvet alkotott. Ám Lokan§tha Gosv§m¦ menekült a hírnév és a dicsõség minden formájától, olyannyira, hogy megkérte a többieket, írásaikban meg se említsék a nevét. A vai¢£avizmus rendkívül fontos elvi és gyakorlati alapja a tanítványi láncolat (parampar§) 98 99 96 97

Isten szobor formája. Banyár 2007: 22. Banyár 2007: 34. Banyár: 2007.

ismerete és követése. A hívõ iránti elsõdleges követelmény az elõdök tanításainak elsajátítása, majd továbbadása. Hitük szerint a tudást elsõ alkalommal maga K¥¢£a adta át az emberiségnek, s a tanítványi láncolat révén öröklõdik tovább nemzedékrõl nemzedékre. „Tudásra a megfelelõ forrásból, a tanítványi láncolattól kell szert tennünk, amely a legfõbb lelki tanítómesterrel, Magával az Úrral kezdõdik, s lelki tanítómesterek során át jut el hozzánk.”100 Ez alapjaiban meghatározza a tanítvány attitûdjét, akiben így az alázat is könnyebben kialakul. A gau¨¦ya-vai¢£avizmus alapítói is éppúgy az elõdeik, a tanítványi láncolat alázatos követõi voltak. Irodalmuk ennek ellenére nemcsak az elõdök mûveihez írott magyarázatokban bõvelkedik, hanem gazdag új szerzeményekben is. Miért fontos ezt megemlíteni akkor, amikor ezeknek az embereknek a szentségét vizsgáljuk? Mert irodalmi munkásságuk elsõsorban szent ihletettségen alapult: az alkotók hitük szerint a lelki világ közvetítõjeként írták meg drámáikat, szabálygyûjteményeiket, teológiai magyarázataikat stb. A gosv§m¦k személyében olyan vai¢£ava szenteket ismerhetünk meg, akik nemcsak életmódjukban, de alkotásaikban is a transzcendens világ eszközeiként szolgálhatták Istent. Esetükben a lelkületükön kívül az intelligenciájuk is segítette szentté válásukat. A gau¨¦yavai¢£avák szerint írásaikat éppúgy a védikus irodalom részének kell tekinteni, mint azokat a mûveket, amelyek keletkezési idejét homály fedi. Általuk és munkájuk által még világosabbá válik, hogy Isten helyes szolgálatához szükség van a helyes viselkedésmód meghatározására, leírására és magyarázatára. Tanításuk bizonyítja, hogy a tudás, a veda az, amely által az ember Bhg. Elõszók, 3.

100

105

tattva

VÁLSÁG

fejlõdni képes az Istennek szentelt élet útján. A gau¨¦ya-vai¢£avizmus méltán tekint rájuk úgy, mint a keresztény hagyomány az apostolokra. III. 6. 4. Filozófiai háttér Az alábbiakban ismertetem, hogy a gau¨¦yavai¢£avizmus milyen követelményeket támaszt egy önmegvalósított emberrel szemben, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Ez sok esetben egyezést mutat a szélesebb körben értelmezett hinduizmussal, ugyanakkor a késõbbiekben segíteni fogja a katolikus szentekkel való összehasonlítást. A Bhagavad-g¦t§ így ír errõl: „Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknõsbéka húzza be páncéljába végtagjait, az rendíthetetlenül megállapodott a tökéletes tudatban”101 A legtöbb ember szolgája saját érzékszerveinek, és azok parancsait követi. Az éhség, szomjúság, nemi vágy, az idilli környezet kialakítása utáni sóvárgás, a tárgyak iránti vonzalom mérhetetlen erõ az anyagi természet részérõl. Ezt legyõzni, ezen uralkodni, ezek befolyásától mentesnek lenni a Bhagavad-g¦t§ vai¢£ava értelmezésében az odaadó szolgálat révén lehetséges. Ez annyit tesz, hogy K¥¢£a híve a legnagyobb oddaadással, feltételek nélkül szolgálja istenét. Errõl az ún. bhakti-yogáról szintén a Bhagavad-g¦t§ ad leírást. Az önmegvalósított ember képes érzékszervein úgy uralkodni, mint a teknõsbéka, aki csak akkor engedi ki páncélja alól érzékszerveit, ha szükség van rájuk. Így Isten szeretõ szolgája is csak akkor veszi igénybe érzékszerveit, ha azokkal K¥¢£át szolgálja. A bhakti-yog¦, aki erre képes, nem a le Bhg. 2. 58.

101

tattva

106

mondásért önmagáért tartja kordában érzékeit, hanem egy magasabb rendû íz, az Isten iránt érzett odaadás miatt veti el az érzékek pillanatnyi örömét. Ha az ember tudata K¥¢£a személyén rögzül, szüntelenül Rá gondol, az érzékek parancsa szégyenletessé válik. Ám e szégyen kevés lenne ahhoz, hogy fegyelmezzük érzékeinket, ehhez az erõt maga Isten biztosítja. A többi yoga-folyamat, pl. az a¢±§¯ga-yoga102, e vallás szerint soha nem lesznek képesek felülmúlni azt a viszonyt, amely az Úr és igaz bhaktája között van. Ebben a viszonyban ugyanis nem az ember saját maga, hanem K¥¢£a az, aki legyõzi a természet erõit. Mivel az érzékek a természet kötõerõinek a rabjai, így azokat legyõzni csak az képes, aki a természet felett áll, vagyis Isten, a természet teremtõje. Arjunával való beszélgetése során K¥¢£a több módját is feltárja az Abszolút Igazság megközelítésének, azonban mind közül a bhakti-yogát tartja a legtökéletesebb útnak.103 „Az Istenség Legfelsõbb Személyisége szólt: Akik elméjüket személyes formámra rögzítik, s mindig nagy, transzcendentális hittel imádnak Engem, azokat a legtökéletesebbnek tekintem Én”104. Az igaz bhakta mindent, amit az Úr kegyébõl kap, azt az Úr szolgálatába állítja. Azonban a vai¢£ava bhaktával szemben fennáll az a követelmény is, hogy elméjében semmihez se ragaszkodjon. Még a szabályokat is elvetheti adott esetben, illetve egy bizonyos lelki fejlettségi fokon. A szanszkrit niyama (szabály) és agraha (elvetés) szavak összetételébõl a niyam§graha kifejezés keletkezik (’hosszúban összeolvadás’105), melynek jelentése kettõs: 104 105 102 103

Nyolcfokú yoga. Bhg. 12. 1. magy. Bhg. 12. 2. Szanszkrit grammatikai kifejezés.


a szabályokhoz való ragaszkodás ill. a szabályok a) Testi kategóriák: elvetése. ¼r¦la Prabhup§da A tanítások nek- táplálkozási szabályok tárja címû könyv második verséhez fûzött ma- nemi jellegû kapcsolatok szabályozása gyarázatában ezzel a szóval jellemzi a bhakta - tisztálkodási elõírások helyes viselkedését. Vagyis az Úr igaz szolgája - öltözködési elvárások olyannyira mentes a ragaszkodástól, hogy pon- az anyagi javak birtoklásának mértéke tosan tudja, mikor és milyen szabályokat lehet - a test épsége megõrzésének elõírásai és kell egy magasabb szempont miatt figyelmen kívül hagynia. Ennek feltétele a filozófikus b) Szellemi, lelki kategóriák: vallásosság, amelyben az ember már nem az - az adott vallás törvényeinek ismerete elvek, hanem Isten követõje. Ezen a szinten - a szentírások tanulmányozása szembekerülnek egymással az olyan értékek, - szakrális tevékenységek folytatása mint pl. az együttérzés és a könyörületesség, azaz elõírt humán kapcsolatrendszerek zal a transzcendens, elsõdleges tulajdonsággal, betartása hogy az Úr bhaktájának elméje szüntelenül az - viszonyulás más élõlényekhez és az életIstenség Legfelsõbb Személyiségén meditál. telen dolgokhoz. A két kategóriát valójában nem lehet élesen elkülöníteni egymástól, hiszen egymásra gyakorolt hatásuk elkerülhetetlen, sõt többnyire elIV. 1. Meghatározó tulajdonságok várt következmény. Például az aszketikus magatartás elsõsorban ugyan a testet veszi igényMindkét vallás esetében találkoztunk tehát be, de az alapját szellemi-lelki kvalitások képekonkrét elvárásokkal, amelyeket a követõk szá- zik, s e magatartás vissza is hat a szellemi-lelmára a szentírások meghatároznak. Ennek ki területre. alapján úgy tûnik, e vallások azokat tüntetik ki híveik közül a ’szent’ megjelöléssel, akik az elõírt tulajdonságokat magas, szinte emberfe- IV. 2. A szentekhez való viszonyulásról lettinek mondható szinten valósítják meg. Általában melyek ezek a tulajdonságok? A két vallás viszonyulása saját szentjeikhez jelentõsen eltér. A katolikus vallás megmarad a tisztelet szintjén, és egyrészt példamutató IV. 1. 1. A testi és a szellemi elvárások keresztényként, másrészt közbenjáró személyként tekint rájuk. Közbenjárásukért Istennél Mindkét vallás az ember testi és szellemi szük- ugyan lehet hozzájuk fohászkodni, de ez nem ségleteinek a kielégítési módját is meghatároz- azonos értékû az imádattal, amely kizárólag Isza. Ezek a következõképpen foglalhatók össze: tennek jár. „Szeretett és tisztelt példaképeket utánzunk, még akkor is, ha nem szentek. De a szentekhez azért is fordulhatunk, mivel õk IV. Szempontok

107

tattva

VÁLSÁG

úgy akartak élni, mint Krisztus, és elvezetnek Hozzá. Azért kérjük a közbenjárásukat Istennél, mert hisszük, hogy az Õ társaságában vannak. A szentek tisztelete nem Imádás, hanem szeretetbõl jövõ nagyrabecsülés. A szentek példája utánzásra ösztönöz bennünket.”106 Ettõl abban különbözik a vai¢£ava hozzáállás, hogy imádja azokat is, akikre szentként tekint, hiszen Isten bizonyos tulajdonságai jelennek meg bennük. „Az embernek legjobb tehetsége szerint kell végrehajtania elõírt kötelességeit, s el kell kerülnie a nem számára kijelölt kötelességeket. Meg kell elégednie annyi nyereséggel, amennyire az Úr kegyébõl szert tesz, s imádnia kell egy lelki tanítómester lótuszlábát.”107 Tehát az imádat a lelki tanítómesternek is kijár, sõt – a tökéletességre való törekvésük miatt - minden bhaktával kapcsolatban felmerül. „[…] így a gop¦knak vagy az Úr bhaktáinak az imádata ugyanolyan jó, mint a közvetlenül az Úrnak végzett odaadó szolgálat”108 IV. 3. Végkövetkeztetések IV. 3. 1. Summa I. Mindebbõl a legkézenfekvõbb következtetés az, hogy egyedül Isten tökéletes, aki a tökéletességébõl annyit juttat az embernek, amennyire az nyitott rá. El lehet mondani, hogy minél jobb ’áteresztõ közeg’ az ember ebben a viszonylatában, annál magasabbra juthat a szentség terén, hiszen a szentségnek fokozatai vannak. Így inkább a szentté válás folya Eliade 1996: 97. Bh§g. 3.28.2. 108 Bh§g. 4.23.31. m. 106

matáról beszélhetünk az ember kapcsán, aki a neki rendelt úton állandóan fejlõdik. Meghatározhatóak ugyan bizonyos tulajdonságok, amelyek adnak némi támpontot, de ezek könnyen relativizálódhatnak. Miért? Mert a szentség mibenléte nem egymás mellé felsorakoztatott tulajdonságok összessége. Igaz, hogy alázatos, béketûrõ, kegyes, az élõlények jó barátja, szeretetreméltó, bölcs, lemondott, türelmes, mentes a dühtõl stb., de nem ezektõl a tulajdonságoktól válik szentté. Egyrészt ezek a tulajdonságok igen tágan értelmezhetõk, másrészt a szentségnek következményei és nem okai. A szent olyan eszközzé teszi magát Isten kezében, akit ezek a megjelölések csak körülírhatnak. Tudomásul kell vennünk, hogy a szentség minõségének egyik vallásban sincsenek örökérvényû paraméterei, amelyek minden szentnek tekintett személynél maradéktalanul megtalálhatók. Ezek az emberi természetet meghaladó szentek olyan szakrális személyek, akik képesek a profán lét és Isten között odavissza ’közlekedni’. Hasonló a szerepük egy temploméhoz, amely elválasztja a hétköznapi teret a transzcendentálistól. „Az emberek a bekerített szent területen elhagyják a profán világot […] kell lennie tehát egy felfelé vezetõ ’ajtónak’, amelyen át az istenek leereszkedhetnek a földre, és az emberek felemelkedhetnek az égbe.”109 Azonban a szent helyeken, rítusokon, ereklyéken túlmutatva a szent emberek épp azt testesítik meg, ami az adott vallás hívének leghõbb vágya: mind közelebb kerülni Istenhez. Végül is minden vallásnak megvannak a maga szentjei, akik az istenük által meghatározott mintát utánozzák, emberfeletti módon. Eliade ezt így fogalmazza meg: „Az ember, mint felelõsségteljes emberi lény az istenek

107

tattva

108

Eliade 1996: 20.

109


népszerû tetteit utánozza, ténykedésüket megismétli, függetlenül attól, hogy egyszerû fiziológiai funkcióról, például táplálkozásról van-e szó, avagy társadalmi, gazdasági, kulturális vagy katonai tevékenységrõl.”110 Nyilvánvaló, hogy aki ezekben a cselekedetekben magasan kitûnik, abban a személyben Isten jelenlétét a hívõ szinte ’tapinthatóan’ érzékeli. Azonban hogyan viszonyuljon az ember egy másik vallás szentjéhez, akiben nem a saját Istenét véli felfedezni? IV. 3. 2. Summa II. Végsõ soron tekinthetünk-e más vallások szentjeire ugyanúgy, mint azokra, akiket mi szentként tisztelünk? Az alábbi idézet ezt a kérdést megválaszolja, azonban nyilvánvaló, hogy csak azok számára, akik képesek eltávolodni alkalmilag saját istenképüktõl. Egy viszonylag toleráns, tudományos alapokra helyezett elemzés eredményeként a válasz lehet akár ’igen’ is. „Aki vadnak ítél meg valamilyen társadalmat, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy még a legbátrabb cselekedetek, a legkifogásolhatóbb viselkedésmódok is mindig emberfeletti, isteni mintákat követtek. […] Számunkra csak az a fontos, hogy világosan lássuk: a vallásos ember még akkor is isteneit szándékozott utánozni, amikor olyan cselekedetekre ragadtatta el magát, amelyek már az õrültség, szégyen és a bûnözés határát

Eliade 1996: 91.

110

súrolták.”111 Ha egy hitrendszer szent emberét az adott vallás követelményeinek fényében elemezzük, akkor (provizórikusan elfogadva vallása Istenrõl alkotott képét), ebben az értelmezési tartományban szentnek tekinthetõ. Azonban óhatatlanul felmerül a kérdés: ki képes – akár csak provizórikusan is – elfogadni egy másik istenképet anélkül, hogy a saját hite ne lázadozna minden porcikájában? Hiszen a hitnek éppen az a lényege, hogy az ember ragaszkodik az Istenrõl alkotott képéhez, amely ha nem is mindig egzakt, de a fõbb körvonalai adottak. Ahhoz, hogy egy másik vallás szent emberét valóban elfogadjuk szentnek, elõbb annak a vallásnak az istenét kell megismernünk és elfogadnunk. Ekkor szembeötlik egy probléma: ha különféle istenképek léteznek, akkor Isten nem egy? Ha pedig mégis az, akkor miért nem homogén az általa kialakított kép önmagáról? Erre az lehet az elfogadható válasz, hogy megjelenési formái és üzenetei koronként és földrajzi helyenként, a körülményekhez és az emberek befogadóképességéhez igazodtak. Valójában ez egy olyan toleráns teológiai megközelítés, amely csak azon hívõk számára elfogadható, akik saját hitükben még nem merültek el túl mélyen, álláspontjuk nem vert még gyökeret kimozdíthatatlanul. A másik véglet az, aki maga is szent: õ felismeri egy másik vallás kivételes képviselõjében Isten arcát, és képes átsiklani a formaságok felett.

Eliade 1996: 97.

111

109

tattva

VÁLSÁG

Felhasznált irodalom Banyár Magdolna 2007: Ýc§ryák I. Budapest, Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola. Bhaktivedanta Swami, A.C. 1990: Az önmegvalósítás tudománya. Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust. Bhaktivedanta Swami, A.C. 1989: ¼r¦ Caitanya tanítása. Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust. Bhaktivedanta Swami, A.C. 1993: ¼r¦mad Bh§gavatam 1-10. ének. Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust. Bhaktivedanta Swami, A.C. 2006: A Bhagavadg¦t§ úgy, ahogy van. Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust. Eliade, Mircea 1996: A szent és a profán. Budapest, Európa Könyvkiadó. Garadnay Balázs 2004: A keskeny út öröme és járhatósága. Budapest, Szent István Társulat. Glasenapp, Helmut von 1977: Az öt világvallás. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. Hankiss Elemér 2000: Élet és halál a boulevard sajtóban. In: Kérdéses civilizáció. Szerk. Gombár Csaba. Budapest. Harenberg, Bodo 1993: Az emberiség krónikája. Budapest, Officina Nova. Holbach, P.H. 1966: Szentek képtára. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Juhász József 1992: Magyar Értelmezõ Kéziszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó. Károli Gáspár 1949: Szent Biblia. Budapest, A magyarországi református egyház egyetemes konventje. Merényi Zoltán 1998: Az európai kultúra szekularizációs kérdésének újra felvetése. Budapest.

tattva

110

Nailis, Dr. M.A. 1974: Szentség a hétköznapokban. Shönstatt, Schönstatt-Verlag. P. Békés Gellért - P. Dalos Patrik 1978: Újszövetség. Róma, Magyar Katolikus és Mûvészeti Akadémia. Pierre, Victor 1995: Kármelita nõvérek a vérpadon. Budapest, Kármelita Rendtartomány. Rácz Géza 2007: Mitõl szent az ember? Kagylókürt, 47. szám, 82. Ries, Julien 2006: A hívõ ember a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban. Budapest, Typotex Kiadó. Tomka Miklós 1986: Kulturális kisenciklopédia. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Tóth Gábor 2001: Szanszkrit-magyar szójegyzék. Budapest, Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet. Tóth-Soma László 2002: Kérdések és válaszok a Krisna-tudatról. The Bhaktivedanta Book Trust. Varga Imre elõszavával 1990: Assisi Szent Ferenc perugiai legendája. Békéscsaba, Helikon Kiadó. Waterstone, Richard 1996: India. Budapest, Helikon Könyvkiadó és Magyar Könyvklub. Zieger, Alexander 1988: Ilyen színes a mi hitünk. Budapest, Szent István Társulat. http://www.mindentudás.hu/ szabocsaba/20050925szabo.html , 2009.04.04 http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ ttkuj/9het/esztetika/esztetkia9.html, 2009.04.04. http://www.doktori.hu/ 2009.04.04. http://www.helloinfo.hu/ 2009.04.04.


Függelék - Kérdõív

7. Ölhet-e egy szent? Válaszok megoszlása: igen: 15, nem: 33

Tisztelt Hívõ, Hitetlen! A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola végzõs hallgatója vagyok. Szakdolgozatomban a „szent ember” archetípusáról írok. Szükségesnek tartom, hogy megkérdezzem a mai kor emberét arról, mi a képzete akkor, ha egy szent embert kell elgondolnia. Melyek a tulajdonságai, mozgatórugói stb. Kérlek, amennyiben nem esik nehezedre, néhány kérdés megválaszolása erejéig légy a segítségemre! Természetesen anonimitásod garantált. Dolgod csak annyi, hogy teszel egy x-et a megfelelõ helyre. Segítségedet köszönöm! 1. Olvastál-e már szent emberrõl szóló életrajzot, vagy láttál-e már filmet róla? Válaszok megoszlása: igen: 46, nem: 2 2. Hiszel-e egy, az embernél magasabb rendû intelligens lény létében? Válaszok megoszlása: igen: 42, nem: 6 3. Vallásos nevelésben részesültél-e? Válaszok megoszlása: igen: 22, nem: 26

8. Hiszel-e a lélekvándorlásban? Válaszok megoszlása: igen: 16, nem: 32 9. Lehet-e családja egy szentnek? Válaszok megoszlása: igen: 48, nem: 0 10. A szent feltétlenül szûz kell hogy legyen? Válaszok megoszlása: igen: 48, nem: 0 11. A szentté avatástól lesz valaki szent? Válaszok megoszlása: igen: 0, nem: 48 12. Találkoztál-e már szent emberrel? Válaszok megoszlása: igen: 17, nem: 31 13. Lehet-e más világvallás híve is szent a te szemedben? Válaszok megoszlása: igen: 45, nem: 3 14. Az, hogy valaki szentté válik, az az egyéni törekvésén múlik? Válaszok megoszlása: igen: 23, nem: 25 15. A szentté válás Isten elrendelése? Válaszok megoszlása: igen: 26, nem: 22

4. Ha igen, milyen vallásúnak tartod magad? Válaszok megoszlása: vallástalan: 13, vai¢£ava: 15, józan ész: 2, egyéni: 6, keresztény: 7

16. Ha valaki nem hisz Istenben, válhat-e szentté csupán viselkedése miatt? Válaszok megoszlása: igen: 25, nem: 23

5. Romantikus alkat vagy-e? Válaszok megoszlása: igen: 34, nem: 11

17. Kell hogy legyenek csodatévõ képességei? Válaszok megoszlása: igen: 9, nem: 39

6. Egy szent alkalmazhat-e fizikai erõszakot? Válaszok megoszlása: igen: 15, nem: 32

18. A szent keveset eszik? Válaszok megoszlása: igen: 6, nem: 42

111

tattva

tattva

112

113

tattva

VÁLSÁG

tattva

114

A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba


Voigt Vilmos Voigt Vilmos A vallás megnyilvánulásai1 címû munkája a vallástudomány – kiváltképp annak összehasonlító ága – történetének és eredményeinek a szerzõ egyetemi elõadássorozatából származó, nagy ívû áttekintése. Szerves folytatása A vallási élmény története. Bevezetés a vallástudományba (Timp Kiadó, Budapest, 2004) címû kötetnek, amelyben a témakör hatalmas voltára és a könyv terjedelmi korlátaira való tekintettel a szerzõnek erõsen szelektálnia kellett, s csak a legfontosabb tudományos eredményeket mutatta be. Azonban jelezte, hogy melyek azok a területek, amelyek kimaradtak, és ezek bele is kerültek a most vizsgált mûbe. Ám míg A vallási élmény története egyetemi tankönyvnek és ismeretterjesztõ mûnek is készült, addig A vallás megnyilvánulásai már kifejezetten azoknak íródott, akik folklorisztikai és etnológiai elõismeretekkel is rendelkeznek. „Vagyis nem teológusok és nem is laikus hívõ/hitetlen fiatalokhoz szólok, hanem vallástudományi felfogásban a társadalomtudományok iránt érdeklõdõk számára.”2 1

Budapest, Timp Kiadó, 2006 Voigt 2006: 5.

Ez a hangnemváltás érezhetõ is e mûben. Az elõzõ könyv szerkezete, felépítése rendkívül logikus és könnyen követhetõ – az ismertetett hatalmas adatmennyiség ellenére –, és a szerzõ gondot fordít rá, hogy mindvégig vezesse az olvasót, elõre utalva arra, hogy mi és miért fog még következni, valamint visszautalva a más kontextusban már elmondottakra. Ott még inkább a vallástudomány alapkategóriáit és azok idõbeli alakulását mutatta be, a velük foglalkozó legjelentõsebb szerzõk mûvei alapján, a leírtakat alaposan végiggondolva, a hangsúlyokat figyelmesen ’kiporciózva’. A vallás megnyilvánulásai címû kötetnek azonban már sem a szerkezete, sem a belsõ kohéziója nem ennyire erõs: a témák és a fejezetek sorrendjének a logikája nem mindig világos; kissé esetlegesnek tûnik, hogy miért éppen az adott tárggyal foglalkozik, és azon belül is mivel alaposabban, felületesebben vagy egyáltalán nem. Könyve bevezetõjében Voigt elmagyarázza, hogy kétrészes vallástudományi áttekintésének tárgyai, a „vallási élmény” és a „vallási megnyilvánulás”, összefüggenek egymással. Ugyanannak a dolognak – azaz valószínûsíthetõen a vallási jelenségnek – a két aspektusát képezik, hiszen a megnyilvánulás az emberig eljutó üzenet, az élmény pedig annak befogadása. Az elsõ részben messze a legnagyobb arányban a kereszténység vallási jelenségeivel foglalkozott – már-már azt a benyomást keltve az olvasóban, hogy elõzetes ígérete ellenére mégiscsak a többi vallás fölé helyezi azt. E második kötetben már megkísérelt kevésbé egyoldalú lenni, és olyan vallásokból is említ példákat, amelyekrõl az elõzõ kötetben kevesebb szó esett. E törekvése azonban nem sikerült maradéktalanul, hiszen számos keleti vallás, így például a hinduizmus, továbbra is marginális szerepet kapott.

2

115

tattva

VÁLSÁG

Voigt A vallás megnyilvánulásai fontos elemének tartja a sokrétûséget, azt, hogy számos utalást tesz valláson kívüli jelenségekre és területekre is. Ezzel magyarázza – nehezen érthetõ módon – könyvének azt a zavaró hiányosságát, hogy nem mindig lehet tudni, mit is állít valójában az általa ismertetett szerzõ, és mit saját maga. Sokszor komoly nehézséget okoz kideríteni, hogy az éppen bemutatott szerzõknek mi is az álláspontjuk, mert elveszünk a rájuk, valamint a hozzájuk kapcsolható kutatásokra és eredményekre való utalások adattengerében. Az ismertetett mûvekhez fûzött kritikáiban nem fedezhetõk fel koherens szempontok. Táblázatai, ábrái nehezen vagy egyáltalán nem érthetõk, mert vagy nem fûz hozzájuk az értelmezést segítõ magyarázatokat, vagy azok nehezen követhetõk. Mindezt Voigt saját maga is elismeri, és azzal magyarázza, hogy túl gyorsan kellett megírnia ezt a folytatást, és még a szakirodalmat sem volt ideje átolvasni. Voigt azonban ismét bebizonyítja, hogy vérbeli tanár: hallgatói, tanítványai és a szakma számára rendkívül alapos és strukturált irodalomjegyzékkel szolgál. Ennek bevezetésében nagyívûen értékeli is a magyar és nemzetközi szakirodalmat, rámutatva az eddig folyt kutatások hiányosságaira és üres területeire, a szakma figyelmét azokra a témákra irányítva ezzel, amelyekkel érdemes foglalkozni a siker reményében. Véleménye szerint a két és fél évszázados magyar vallástudomány sokkal jelentõsebb, mint azt általában gondolják, de mivel kis kultúra vagyunk, nem lehet tõlünk elvárni e tudományág minden szférájában eredeti kutatásokat és zseniális eredményeket. Azt is megjegyzi, hogy bár félezer éve jelennek meg hazánkban vallástudományi munkák, sok nemzetközi eredményt tartalmazó mû nincs még lefor-

dítva magyar nyelvre. Például indiai filozófiával foglalkozó mûvek sem állnak rendelkezésre magyarul kellõ számban, s a megjelentek sem mindig használhatók tudományos célokra, mivel nem tartalmaznak filológiai jegyzetanyagot. A „vallási élményt” a középpontba állító elsõ részben Voigt megkísérelte definiálni a vallást és az ahhoz tartozó jelenségek körét, valamint megpróbálta a vallástudomány helyét megtalálni – kialakulása történeténetének áttekintése révén – a többi tudomány között. Tisztázta a vallástudomány átfogó tudományterületét alkotó egyes diszciplinák „felségterületét” és egymáshoz való viszonyát is, és bemutatta alapfogalmait. A „vallás megnyilvánulásaira” fókuszáló második, most vizsgált könyvében az alábbi témákkal foglalkozik – mindegyikkel sokkal részletesebben, mint az elsõ mûben bármelyikkel: a vallás megnyilvánulásának folyamata; a lélekhitek fejlõdési fokozatai; az idõ és a tér vallási dimenziói; a vallás szolgái; a sámánizmus; a vallások társadalomtörténeti formái és azok változásai a szekták, az új vallási mozgalmak, valamint az ateizmus hatására; befejezésül, az összehasonlító vallástudomány teljes módszerét illusztrálandó, hosszan ismerteti a magyar õsvallás kutatásának történetét. Voigt kitüntetett témái közé tartozik a sámánizmus, amely szerinte nem tekinthetõ vallásnak, ám az ezzel foglalkozó fejezetbõl nem derül ki világosan, hogy miért nem. Viszont a „sámán” szó etimológiájának magyarázata érthetetlenül nagy hangsúlyt kap. A vallások társadalomtörténeti formáit leírni szándékozó fejezetben Voigt közli, hogy: „A társadalomtörténet minden ízében módosítja a világméretû, évezredeket átívelõ vallásokat is.”3 Kiindulópontot és kategóriákat keresve a

3

tattva

116

Voigt 2006: 122.


társadalomtörténeti leíráshoz, a vallás eredetére vonatkozó elképzeléseket és tipologizálási kísérleteket igyekszik bemutatni. Hegelbõl indul ki, majd részletesen elemzi a vallást pszichológiai nézõpontból megközelítõ klasszikus pszichoanalitikusok – Freud, Jung, Fromm – munkásságát, végül megállapítja, hogy tipológiáikat nem lehet használni kiindulópontként a vallás társadalomtörténeti formáinak megalkotásához. Ugyanakkor szociológusokat, akiknek a megközelítési módjai és kategóriái a legközelebb állnak a társadalomtörténeti nézõponthoz, és akik igazán sokat foglalkoztak a vallással, alig említ meg. Különösen érdekes, hogy Max Webert sem a saját jogán hozza fel, hanem Lukács József miatt, akinek a munkáit viszont hosszan elemzi. Vele kapcsolatban arra a következtetésre jut, hogy Lukács nem értette meg a vallást, de legalább nem csupán marxista ellenpropagandára használta a vallástudományt. Habár Weber kategóriáira valóban nem lehet konzisztens társadalomtörténeti leírást építeni, de munkássága annyira megkerülhetetlen a vallásszociológia területén, hogy mellõzése érthetetlen, hiszen vitathatatlanul jelentõs lépéseket tett a vallások tipologizálásában, és módszere is összehasonlító, mint Voigté. A szektákat és az új vallási mozgalmakat bemutató fejezetben a szerzõ – annak ellenére, hogy állítása szerint kötetében nem idézett „kifejezetten propagandisztikus és teljesen elhibázott mûveket” –, hosszan ismertet egy szovjet könyvsorozatot, aminek a szükségességét azzal indokolja, hogy a vallás volt a szovjet ideológiai harc egyik fõ terepe. Õ maga jelenti ki, hogy e munkák szakmailag rendkívül alacsony színvonalúak, és megállapításaik alapvetõen különböznek a nyugati tudósokétól. Számomra érthetetlen, hogy akkor miért szentelt oly nagy teret a

bemutatásuknak, miközben fontos területeket – például a vallásszociológiát – helyhiányra hivatkozva, teljesen kihagyott. Azt a kérdést sem tárgyalja, hogy az egyházak miért ellenségesek a szektákkal, amire pedig Max Weber kimerítõ és a mai napig releváns magyarázatot adott4. Voigt az utolsó fejezetben a magyar õsvallás kutatásának a történetét mutatja be részletesen. Mindent megtudunk arról, hogy ki, mikor, milyen mûvet, milyen motivációval, kivel vitatkozva és kinek a munkásságára építve írt a témáról. Megismerjük a szerzõ véleményét is e részletekrõl, valamint azt, hogy mivel nem foglalkozik e témakörben, és hogy mi nem készült el a mai napig. Ám hogy konkrétan mit is írtak a megemlítettek a magyar õsvallásról, az csak töredékesen, a rendkívül figyelmes olvasó számára derül ki. Voigt is tisztában van ezzel, mert ismertetése végén megjegyzi: „Minthogy nem az volt a célom, hogy e helyen pozitív, deskriptív módon bemutassam, milyen is lehetett a ’magyar õsvallás’ – ezt a fontos feladatot is más alkalomra kell hagynom.”5 Csak remélni tudjuk, hogy könyve olvasóiban marad még érdeklõdés megismerni magukat a teóriákat is. Az utószóban Voigt külön megjegyzést szentel annak, hogy mire nem tért ki könyvében: egyrészt politikai témákra, másrészt a tudomány és a vallás „harcára” – hiszen ez szerinte inkább egyes magyarázók tudatában, semmint a valóságban dominál –, valamint arra sem, hogy a „hagyományos” vallások milyen válaszokat adnak az új vallási mozgalmak jelentette kihívásokra. Majd közli: „Természetesen a magunk korából, ismereteinkbõl és mindennapi gyakorlatunkból indultam ki a vallások értelmezése során is. Mást nem is tehetnék. Ám minél Lásd: Weber 2005. Voigt 2006: 280.

4 5

117

tattva

VÁLSÁG

inkább érvényes megállapításokat teszek a mi korunk vallásaira vonatkozóan, annál kevésbé pontos ez a televízió és a nyomtatás, a puskapor és az Ausztrália felfedezése elõtti korra vonatkozóan. Amikor mi a vallással foglalkozunk, a magunk reményeit és korlátait jelenítjük meg.”6 Ezek a mondatok alapjaiban érintik mind a mûvet, mind e tudományág módszertanát, ezért – véleményem szerint – bõvebb kifejtést igényeltek volna, és hangsúlyosabb helyet, mint az utószó. Voigt Vilmos mûvének egészérõl elmondható, hogy szórakoztató, szövegét átszövik az ironikus, olykor szarkasztikus, de minden esetben pontosan célzott és nem bántó megjegyzések az ismertetett szerzõk tudományos elméleteire, 6

Voigt 2006: 296.

tattva

118

azok esetleges magánéleti hátterére és a vizsgált korra vonatkozóan. Ám ez a humoros és szórakoztató jelleg sem csillog már oly fényesen és intenzíven, mint a megelõzõ kötetben. Felhasznált irodalom Voigt Vilmos 2006: A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba. Budapest, Timp Kiadó. Weber, M. 2005: Vallásszociológia. A vallási közösségek típusai. Budapest, Bertalan László Társadalomtudományi Könyvtár, Helikon Kiadó. Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna)

Searching for Vedic India

Searching for Vedic India. (Kutatás a védikus India után)

Dev§m¥ta Sv§m¦ Ez a több mint 600 oldalas mû1 egyrészrõl a már a 18-19. században kialakult és azóta intézményes keretek között kidolgozott, az India õsi kultúrájával kapcsolatos bevett nézeteket kérdõjelezi meg. A szerzõ sajátos nézõpontból vizsgálja felül azokat az indológus körökben általánossá vált történeti paradigmákat, amelyek India õsi kultúrájának megítélését napjainkban meghatározzák. Másrészrõl arra vállalkozik, hogy az õsi indiai szentírások, a Védák filozófiai mondanivalóját, s ezzel együtt az egész indiai kultúrát egy újfajta megközelítésbõl, a vai¢£ava bölcseletelmélet szempontjából interpretálja.2 Mindezt tudományos igényességgel, többek között a fizika, a szociológia, a pszichológia és a régészet területérõl származó kutatási eredményekre támaszkodva. Dev§m¥ta Sv§m¦, (ejtsd: Dévámrita Szvámí) 1950. október 16-án született New Yorkban, egy Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust International. 2002 2 A vai¢£avizmus, más néven vi¢£uizmus a saivizmus és a saktizmus mellett a mai hinduizmus harmadik fõ ága; Vi¢£u istennek és megtestesüléseinek, legfõképpen R§mának és K¥¢£ának a kultusza.

1

mélyen hívõ keresztény családban. Lutheránus iskolába járt, és keresztény neveltetésben részesült. Tizenhét évesen elnyert egy tudományos ösztöndíjat a Yale Egyetemen, ahol történelmet, nyugati filozófiát, antropológiát, politológiát, közgazdaságtant és tudománytörténetet hallgatott. 1972-ben diplomázott, és nem sokkal ezután ismerkedett meg az Indiából jött idõs vai¢£ava hívõ, a Nemzetközi Krisna-tudatú Közösség (International Society of Krishna Consciousness, ISKCON) alapítójának, A.C. Bhaktived§nta Sv§m¦ Prabhup§dnak a tanításaival és könyveivel, melyek egy általa még nem ismert Indiának a történelmét, filozófiáját és életszemléletét tárták fel elõtte. 1974-ben egy avatási ceremónia keretében hivatalosan is áttért a keresztény hitrõl a K¥¢£a-hitre. Jelenleg az egyház nemzetközi mûködését koordináló Irányító Testület (Governing Body Commission, GBC) tagja. Korábban megjelent könyve, a Perfect Escape (Tökéletes szabadulás, 1994) a Bh§gavata Pur§£a, egy részének filozófiai kommentárja.3 A Searching for Vedic India címû kötetét nehéz lenne egyetlen tudományterülethez sorolni. Alapvetõen tudománytörténeti munkának tekinthetjük, mert az Indiával kapcsolatos történetírással és annak kialakulásával foglalkozik. Mivel vizsgálódása speciálisan az indiai szubkontinenshez köthetõ, így az indológia területéhez is sorolhatjuk. Az Indiáról szóló történetírással kapcsolatban vizsgálja a 18-19. századi brit gyarmatosítók rejtett hatalmi motivációi, valamint az India történetének nyugati interpretációja közötti összefüggéseket is; ez viszont lehetõvé teszi a kötet tudományszociológi A Bh§gavata Pur§£a, egy tizennyolcezer versbõl álló védikus szentírás, amelyet a Mah§bh§ratával és a R§m§ya£ával, együtt az ötödik Védaként ismernek.

3

119

tattva

VÁLSÁG

ai besorolását.4 A gyarmatosítással összefüggésben a posztkolonialista mûvelõdéselmélethez is kapcsolható. Ugyanakkor a szerzõ egy, a Védák vai¢£ava interpretációján alapuló tudományelméleti alternatívát is elénk tár, így a kötet a tudományfilozófia területétõl sem áll távol. Ha pedig abból a szempontból vizsgáljuk a kötetet, hogy az a vai¢£ava hit alapvetõ filozófiai koncepcióit használja fel, tágabb értelemben vallásfilozófiai mûnek is tekinthetjük. A kötet tizennégy fejezetbõl áll. A mondanivaló interdiszciplináris jellegébõl következõen a fejezetek között sok az átfedés, ezért érdemesebb a mûvet az általa tárgyalt két fõ témakör alapján ismertetni. Vizsgálódásának központi tárgya a védikus irodalom és az abból kinövõ indiai kultúra, azonban ezeket is két megközelítésbõl elemzi: ismerteti a védikus irodalom és kultúra nyugati interpretációját, és elemzi a vai¢£ava interpretáció lehetõségeit. A védikus kultúra elsõ megközelítési módját vizsgálva arra keresi a választ, hogy milyen torzító folyamatok játszódtak le Nyugaton India történelmének és kultúrájának a bemutatása során. A szerzõ ezzel kapcsolatban négy jelenségre hívja fel a figyelmet. A mai indológiában az India történelmével kapcsolatos kutatásokat alapvetõen a szanszkrit nyelv kapcsán kialakult lingvisztikai teóriák határozzák meg. Ezeken alapul az árják inváziójáról illetve migrációjáról szóló elmélet is, amely jelenleg az indiai történetírás egyik központi eleme, s amely a szerzõ véleménye A tudományszociológia alapfeltevése, hogy a társadalmi rendszerek és az ismeretrendszerek között összefüggés van. Egyes elméletek szerint a társadalom döntõ hatást gyakorol a tudásra, mások szerint csak befolyásolja, amennyiben növeli bizonyos elképzelések vagy nézõpontok megjelenésének, elfogadásának vagy elutasításának a valószínûségét.

szerint jelentõs torzító hatást gyakorolt a nyugati szemléletre. A nyelvészeti vizsgálatok azt mutatják, hogy az indoeurópai nyelvek (pl. kelta, germán, szanszkrit) rokonságban állnak egymással. Azonban annak ellenére, hogy rokonságot mutatnak, mégsem lehet egyikbõl sem levezetni a nyelvcsalád többi tagját. A jelenlegi nyelvészeti feltevés szerint ez azt bizonyítja, hogy kellett lennie egy közös õsnyelvnek (protoindoeurópai nyelv), amelybõl a mai indoeurópai nyelvek eredeztethetõk. Erre a nyelvészeti hipotézisre hivatkozva a történelemtudomány azt feltételezi, hogy az e nyelvet beszélõ közösség lehetett az árja nép, amelynek õshazáját jelenleg valahova Európa és India közé teszik. Mivel – ezen elmélet szerint – India õsi nyelve, a szanszkrit is a proto-indoeurópai nyelvcsaládból származtatható, a kutatók úgy vélekednek, hogy az árják nagy valószínûséggel ebbõl az õshazából nyomultak be India területére, igázták le az ott élõ bennszülötteket, és terjesztették el azt a védikus kultúrát, melynek nyomai máig felfedezhetõk. A szerzõ a legújabb régészeti leletekre és más, frissebb szemléletû indológusokra hivatkozva azonban megkérdõjelezi ezt a hipotézist, és felhívja a figyelmet arra, hogy a legújabb régészeti leletek nem támasztják alá a nyelvészetre alapozott történeti feltételezést.5 A kötetben megemlített régészeti leletek és paleontológiai kutatások eredményei közül az árja-elmélet tarthatatlanságára nézve fontos érvként mutatja be az Indus-völgyi civilizáció felfedezését, vagy a védikus szövegekben gyakran említett, koráb-

4

tattva

120

5

Például Klaus K. Klostermaier, a kanadai Manitoba Egyetem vallástudományi tanszékének professzora. Magyarul is megjelent Bevezetés a hinduizmusba c. könyvében tizenhét pontban kérdõjelezi meg az árja bevándorlás-elmélet helytállóságát.


ban csak irodalmi fikciónak vélt Sarasvat¦ folyó medrének a megtalálását. Ezek azt bizonyítják, hogy már az árják (feltételezett) bevándorlása elõtt is létezett egy hatalmas területen virágzó, fejlett és egységes kultúrával rendelkezõ civilizáció Indiában. A szerzõ felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a leletek nemcsak rávilágítanak a jelenleg uralkodó hipotézis hibáira, hanem olyan tudományos értékû bizonyítékok is egyúttal, amelyek – legalábbis részben – igazolják a védikus szövegekben olvasható, több ezer évvel ezelõttre datált történelmi események valódiságát is.6 Dev§m¥ta Sv§m¦ megjegyzi: ez intõ jelként szolgálhat arra is, hogy mind az indiai, mind más ókori népek egyes, eddig fikciónak tartott mítoszainak komolyabb figyelmet kellene szentelni a történelmi és eredetkutatások során. A szerzõ szerint az indiai kultúra megítélésére erõs – és igen torzító – hatást gyakoroltak azok a 18-19. századi geopolitikai törekvések is, amelyek Indiát az Angol Birodalom egyik gyarmati területévé tették. A gyarmatosítás során kialakult kereskedelmi kapcsolatok révén India egyszerre bekerült az európai kulturális vérkeringésbe. A hazaérkezõ orientalisták beszámolóinak hatására az európai civilizáció lázas érdeklõdéssel fordult India felé.7 Azonban az indiai kultúrával kapcsolatos lelkesedést hamar felváltották a reálpolitikai érdekek, amelyek a kutatásokra is hatással voltak. A szerzõ szerint az indológia alapítóinak (Charles Grant, James

Mill, H. H. Wilson, Max Müller, Sir Monier Monier-Williams) – India kulturális értékeinek megismerése mellett – az egyik burkolt célja az lett, hogy Anglia gyarmatosító törekvéseit tudományos szinten is legitimizálják. Véleménye szerint ehhez arra volt szükség, hogy bebizonyítsák, a védikus írások csupán a babona világát és a primitív gondolkodást erõltették rá az indiai népre. Dev§m¥ta Sv§m¦ megállapításain, amelyek az indiai kultúra jelenlegi megítélésével kapcsolatosak, egyértelmûen érezhetõ a posztkolonialista mûvelõdéselméleti nézetek hatása, amelyek Edward W. Said Orientalizmus c. könyvének a megjelenése óta immár intézményessé szélesedtek. Saidhoz hasonlóan õ is úgy találja, hogy – bizonyára az erõteljes gyarmatosító törekvések hatására – a korabeli indológusok interpretációi szándékosan vagy sem, de olyan torzításokat tartalmaznak India történelmével, vallási hagyományaival és szentírásaival kapcsolatban, amelyek a mai napig befolyásolják az indiai kultúra megítélését és az Indiakutatást. A szerzõ legfõképpen az indiai kultúra alapvetõ forrásaként számon tartott védikus szövegek nyugati fordításainak és interpretációinak a filozófiai hitelességét kérdõjelezi meg. Harmadik torzító faktorként Dev§m¥ta Sv§m¦ megemlít – a geopolitikai törekvéseknek a tudományosság területére gyakorolt hatásával összefüggésben – egy érdekes kutatás-módszertani problémát. Véleménye szerint nem elég a szövegeket és általánosságban az indiai kulturális jelenségeket egy külsõ, objektív 6 A Bh§gavata Pur§£a versei többször megemlítik a szempontból vizsgálni, hanem bele kell helyezSarasvat¦ folyót, és több helyen leírást adnak a folyó kedni abba a kulturális kontextusba, amelyben mentén elterülõ, fejlett kultúrával rendelkezõ városi azok megszülettek és használatban voltak. A civilizációkról. A megtalált leletek a leírásokhoz hasonszerzõ álláspontja szerint egy kultúra összetett ló, kifinomult kulturáltságú, fejlett technikát alkalmazó jelenségegyüttesének a megértése csak akkor településekrõl tanúskodnak. 7 A szerzõ példaként hozza fel Kõrösi Csoma Sándort is, lehetséges, ha a vizsgáló személy – ha nem is aki a magyarság indiai eredetét kutatta.

121

tattva

VÁLSÁG

teljes meggyõzõdéssel, de legalább teoretikusan – elfogadja azokat a normákat és megközelítési módokat, amelyeket a vizsgált kultúra tagjai egységesen vallanak vagy vallottak. Amennyiben ez nem valósul meg, úgy külsõ szemlélõként a vizsgálatot végzõ személy nem képes az adott közösség társadalmi életét mélyen átszövõ kulturális jelenségegyüttes teljes összefüggésrendszerét feltárni, és így a kiragadott kultúrspecifikus jelenségekre sem tud koherens, minden mozzanatra kiterjedõ magyarázattal szolgálni. Dev§m¥ta Sv§m¦ megállapítása szerint India kultúrájának a Nyugaton történt bemutatásánál is ez a probléma merült fel. A 18-19. századi indológusok, külsõ szemlélõkként, a kulturális jellegzetességek vizsgálatakor figyelmen kívül hagyták az indiai hagyományban meglévõ egységes magyarázatokat, és helyette saját hipotéziseikkel próbálták értelmezni azokat a kulturális jelenségeket, amelyek eredetileg mélyebb filozófiai nézetekbõl táplálkoztak. A szerzõ erre ismételten az indiai kulturális hagyományok alapjául szolgáló védikus szövegek nyugati fordításait és a szövegek filozófiai mondanivalójának nyugati interpretációit hozza fel példának. Negyedik torzító hatásként egy tudományszociológiai jelenségre hívja fel a figyelmet. Állítása szerint a vizsgálatot végzõ személy nem tud elvonatkoztatni azoktól a normáktól, amelyeket a saját kulturális közegében való szocializációja során tett a magáévá. A szerzõ szerint az India történelmével és kultúrájával kapcsolatos megítélések olyan megközelítésekbõl táplálkoznak, amelyek inkább tükrözik a vizsgáló személy nyugati kultúráját, mint a vizsgálandó szövegekét. Ez azt jelenti, hogy a nyugati kutatók nagy többsége az indiai kultúrát a görög és a római civilizációból származó európai normákon keresztül szemléli, ami jelentõs torzítást eredmé-

tattva

122

nyez az indiai kultúra vizsgálata során. Erre más indológusok is felhívják a figyelmet, mint például René Guénon, aki ezt a jelenséget úgy nevezi, hogy „klasszikus elõítélet”.8 Dev§m¥ta Sv§m¦ szerint ez a fajta tudattalan elõítélet meghatározta a kulturális jelenségek vizsgálatát és a jelenségekre adott magyarázatok jellegét. Nagyrészt ezek a klasszikus elõítéletek okozták azt is, hogy a 18-19. századi indológusok képtelenek voltak belehelyezkedni abba a kulturális környezetbe, amely õket Indiában fogadta.9 Az európai kutatók kultúrspecifikus megközelítését erõsítette ráadásul keresztény vallásos szemléletük is. A szerzõ véleménye szerint az árja bevándorlás-elmélet, a geopolitikai törekvések, az objektív kutatásmódszertan hiánya és a kultúrspecifikus megközelítésmód olyan torzító hatást gyakoroltak a gyarmatosítást követõen Indiába látogató vagy Indiával foglalkozó kutatók tudományos megközelítésére, ami a késõbbiekben az intézményesített keretek között létrejövõ indológia területén is megfigyelhetõ. Állítása szerint az indológiának ezek a 19. században lefektetett alapjai a mai napig uralják a tudományos közvéleményt és a kutatások irányát. A nyugati indológia tudományágának elemzése mellett a szerzõ egy másik szemléletmódot is bemutat: a védikus kultúra alapját képezõ védikus szövegek egy alternatív interpretációs lehetõségét vizsgálja meg. Dev§m¥ta Sv§m¦ osztja az indológusok azon véleményét, hogy az in Guénon 1999. Korabeli útleírásokat olvasva szembeötlõ ez a jelenség. Az útleírásokból kiderül, hogy az Indiába érkezõ vagy ott tartózkodó európaiak teljesen elhatárolódtak az indiai bennszülöttektõl, nem érintkeztek velük. Mivel európai neveltetésükbõl eredõ normáikon keresztül szemlélték az indiai lakosokat, nem értették azok kulturális szokásait.

8 9


diai kultúra a védikus irodalomban kifejezésre juttatott értékekbõl táplálkozik. Azonban a fentebb felsorolt torzító hatásokat figyelembe véve megkérdõjelezi ezen védikus szövegek nyugati fordításainak és interpretációinak kulturális értelemben vett pontosságát és hitelességét. Ennek egyik jeleként említi, hogy a nyugati fordítások és magyarázatok nem állnak összhangban egyetlen, az indiai kultúrában hitelesként elfogadott bölcseletelméleti irányzat végsõ filozófiai konklúziójával sem, holott ezek az iskolák a védikus szövegek kijelentéseit mindig egy koherens filozófiai rendszerbe ágyazva mutatják be. Véleménye szerint ez egyértelmûen jelzi a nyugati fordítások és magyarázatok torzulását. Ezek után felveti a védikus irodalom újraértelmezésének lehetõségét. Szerinte a védikus irodalom olyan interpretációjára lenne szükség, amely mentes az említett torzításoktól. E célból – a legrégebbi indiai bölcseletelméleti irányzatok közül – a vai¢£avizmust javasolja mint autentikus megközelítést. Dev§m¥ta Sv§m¦ szerint, ha eltekintünk a korábbi, az indiai kultúrával kapcsolatban tett nyugati megállapításoktól, félretesszük kulturális elõítéleteinket, és feladjuk azt a törekvésünket, hogy objektív módszertani megközelítésbõl vizsgáljuk a védikus szövegeket, akkor képesek lehetünk belehelyezkedni a vai¢£avizmus által kínált értelmezési keretbe.10 A szerzõ rámutat arra, hogy ez a keret olyan átfogó és koherens értelmi hálót alakít ki a védikus szövegek kijelentéseibõl, amelynek segítségével nemcsak az indiai kulturális jelenségek, hanem egyes olyan jelenségek is magyarázatot nyernek, amelyeket a mai tudomány az empirikus realizmus szemszögébõl esetleg nehézkesen vagy egy-

Henryk Skolimowski és kollégái ezt a „részvétel jógájának” nevezik. Harman 1991.

10

általán nem képes egyelõre megmagyarázni.11 A szerzõ a védikus irodalom vai¢£ava interpretációjának a lehetõségét vizsgálva elõször arra keresi a választ, hogy e megközelítésmódra lehet-e olyan tudományos értékû elméletként tekinteni, amely alternatív magyarázatokkal szolgál India kulturális jelenségeire. Ezzel összefüggésben pedig – az indológia határain túllépve – azt a kérdést is feszegeti, hogy ezeket a nézeteket lehet-e akár egyfajta alternatív megismerési koncepcióként is értelmezni. Az e kérdésekre adandó válaszok keresése során egy sajátos kutatási módszert követ: közvetlenül a védikus filozófia egyes megállapításaival próbál tudományfilozófiai kérdésekre választ adni, így emelve be a védikus irodalom vai¢£ava megközelítését az empirikus realizmus megismerõ koncepciója mellé. Nem kevesebbet kísérel meg a szerzõ, mint beilleszteni a védikus filozófia egyes megállapításait a tudománytörténet eddig elfogadott elméletei közé. Elméleti fejtegetése szerint a védikus irodalom eddig tudománytalannak tartott kijelentései (pl. a karma törvénye12, a reinkarnáció tana13, a lélek doktrínája14, a ciklikus idõszemlélet, az univerzum holisztikus megközelítése stb.) akár az egyes diszciplinák vizsgálódási területein is értelmezhetõk. Erre hozza fel példaként a szerzõ a halálközeli élmények jelenségét. 12 A karma törvénye szerint minden cselekedetünk vis�szahatást von maga után, azaz a tudat képes az anyagra hatást gyakorolni és viszont. 13 A védikus filozófia szerint a tudat nem az anyag kölcsönhatásaiból keletkezik, hanem azoktól teljesen független jelenség, amely a lélek szimptómája. Míg a lélek örök, addig az anyag körülötte mindig változik. A lélek a halál után minduntalan újabb testekbe költözik. 14 A védikus filozófia a lelket, mint világalkotó elemet fogadja el, a tudomány által eddig felfedezett anyagi elemek mellett. 11

123

tattva

VÁLSÁG

Ezeknek az ún. védikus elméleteknek az alkalmazhatóságát megfelelõ tudományos igényességgel és részletesen feldolgozott szakirodalommal is alátámasztja a legkülönfélébb tudományterületekrõl. Ennek eredményeként egyrészt a sokszor teologikus mondanivalónak a nagyszámú szakirodalmi példával való alátámasztása hitelt kölcsönöz az eredetileg a tudományosság területén esetleg hiteltelennek tartott kijelentéseknek. Másrészt a példák felhívják a figyelmet arra, hogy a kötet által ismertetett védikus megismerési koncepció nem száll vitába a nyugati, racionális világnézettel, hanem kiegészíti azt, és esetenként újraértelmezi. Jó példa erre az anyagtól függetlenül létezõ tudatot tárgyaló rész, amelyben a szerzõ tudományos körökben is ismert orvosok, neurológusok és pszichiáterek kutatási eredményeivel támasztja alá teóriáját. Sikeresen érvel amellett, hogy a védikus világfelfogás nemcsak vallási hagyományként, hanem egy alternatív világmegismerõ koncepcióként is felfogható. Felvetése szerint ez az alternatív felfogás elfogadható és sok esetben empirikus módszerekkel is mérhetõ magyarázatot ad egyes jelenségekre.15 Némi árnyékot vet a szöveg érthetõségére a mondandó alátámasztására felhasznált nagyszámú példa közlése. Ez a számtalan tudományterületrõl összegyûjtött, népek kultúrája és történelme, földrajzi területek és idõsíkok között cikázó, információban gazdag példatár olykor megnehezíti az elmélet megértését. Azonban a szerzõ motivációja is érthetõ: szeretné minél több szakirodalmi hivatkozással Ilyen példák a mûben: a pszichológusok és orvosok által is vizsgált halálközeli élmények, vagy az agykutatás azon területe, amelyben olyan személyek tudati képességeit vizsgálják, akiknél extrém mértékû vízfejûséget állapítottak meg.

15

tattva

124

alátámasztani mondanivalóját, hogy ezzel is emelje megállapításai relevanciáját a laikus és olykor szkeptikus olvasóközönség elõtt. Dev§m¥ta Sv§m¦ kétségtelenül úttörõ feladatot vállalt magára ezzel a könyvvel. Egyrészrõl megkísérli feltérképezni azokat a rejtett motivációkat, amelyek a mai indológia nézeteinek a kialakulásához vezettek. Másrészrõl az eddigi megközelítési módokat figyelmen kívül hagyva a védikus irodalomnak egy olyan alternatív (vai¢£ava) interpretációs lehetõségét mutatja be, amelynek újító nézeteit kiterjeszti az indológia határán túlra, egészen a tudományfilozófia területén számon tartott világmegismerési koncepciókig. A szerzõ stílusa ugyanakkor nem agresszív: nem annyira az empirikus racionalizmus hiányosságait hangsúlyozza, mint inkább az általa propagált védikus teóriát kívánja népszerûsíteni, a modern tudományban is elfogadott eredmények felhasználásával. Felhasznált irodalom Dev§m¥ta Sv§m¦ 2002: Searching for Vedic India. Stockholm, The Bhaktivedanta Book Trust International. Guénon, René 1999: Általános bevezetés a hindu doktrínák tanulmányozásához. Debrecen, Kvintesszencia Kiadó. Harman, W. Willis 1991: A Re-examination of the Metaphysical Foundations of Modern Science. California, Institute of Noetic Sciences. Nagy Richárd

Szerzõk

SZERZÔK Kun András Botanikus, ökológus, az Öko-völgy Alapítvány tudományos igazgatója. Mah§r§£¦ dev¦ d§s¦ (Banyár Magdolna) Közgazdász, szociológus, PhD-aspiráns, a Bhaktivedanta Hittudományi Fôiskola gazdasági fôigazgatója és adjunktusa. Nagy Richárd Irodalmár, PdD-hallgató, a Bhaktivedanta Hittudományi Fôiskola tanársegédje. Németh Dávid A Bhaktivedanta Hittudományi Fôiskola végzett hallgatója, vai¢£ava teológus. ¼ac¦suta d§sa (Tóth Zoltán) Vai¢£ava teológus, a Bhaktivedanta Hittudományi Fôiskola kutatója.

125

tattva

t at va A Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola és a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány tudományos folyóirata

Recommend Documents