T Á J É K O Z T A T Ó
a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft.
2011. nyári tevékenységérıl és
az önkormányzattal történı együttmőködés lehetıségérıl
Elızmények, vezetıváltás A Magyar Állam tulajdonos képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelı (MNV) Zrt. vezetısége az intézmény jelentıs gazdálkodási problémáival, valamint az utóbbi évek pályázati kudarcaival szembesülve 2011. júniusában a helyzet azonnali megoldása, a régi igazgató leváltása mellett határozott. Annak érdekében, hogy a kastély ne kerüljön hamarosan fizetésképtelen állapotba, újfajta vezetıi szemlélettel rendelkezı igazgató kinevezését tartották szükségesnek. Ezt megelızıen az MNV Zrt. 2011. tavaszán a negatív irányú folyamatokat látva több alkalommal felszólította az ügyvezetıt, hogy az intézmény gazdálkodását sürgısen racionalizálja, a fokozódó vagyonvesztést állítsa meg, a látogatószám-csökkenést kezelje, és a pénzügyi-likviditási gondokat igyekezzen megoldani. A kérések és felszólítások eredménytelenségét követıen azonban az utolsó lépés a munkaviszony megszüntetése volt. Mindemellett a Tisztelt képviselı-testület számára nem ismeretlen a társaság korábbi vezetésének Keszthely (korábbi és jelenlegi) városvezetéséhez, a város intézményeinek munkájához való hozzáállása, a korábbi kastélyigazgatónak felróható kooperációs készség teljes hiánya sem. Mindezekre figyelemmel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. 2011. június 1-jei hatállyal – közös megegyezés hiányában az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján – szüntette meg Czoma igazgató úr munkaviszonyát és 2011. június 2-ával kinevezett a keszthelyi Festetics-kastélyt mőködtetı Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatójának. Kinevezésemkor feladatul határozták meg számomra a mőködés hatékonyabbá tételét, a pénzügyi helyzet gyors stabilizálását, valamint Keszthely városa és a Festetics kastély közti szorosabb együttmőködés kialakítását.
________________
2
Kinevezésemet követıen szerzett elsı tapasztalatok Mint korábban a kastély felügyelı bizottságának tagja régóta beleláttam az intézmény mőködésébe, így tudtam a komoly finanszírozási problémákról, ugyanakkor a feladat átvételét követıen szembesültem csak a társaság valós gazdasági helyzetével, mőködtetési hiányosságaival. Emellett a munkakörátadás-átvétel sem volt zökkenımentes: a korábbi igazgató sem a vagyontárgyakról nem vezetett az elıírásoknak megfelelıen leltárt, sem pedig a gazdálkodást érintı megállapodások, szerzıdések, a korábban benyújtott pályázati dokumentáció másolati példányai nem voltak fellelhetık. Sajnos mind a mai napig „hullanak ki a csontvázak a szekrénybıl” és kerülnek elı a másik fél fizetési felszólítása kapcsán olyan kötelezettségvállalást tartalmazó okiratok, amelyek létezésérıl mindezidáig nem volt tudomásom. Az átvételkor szinte a fizetésképtelenség szélén állt a kastély, és nem sikerült volna például egyben kifizetni a béreket. Az elızı igazgató ugyanis kiürítette a kasszát és felmondta a kft. hitelszerzıdését. Habár az új folyószámlahitel-szerzıdés megkötését azonnal elindítottam, de annak átfutásáig nem várhattam a munkavállalók bérének kifizetésével. Ezért nagy megkönnyebbüléssel és hálával fogadtam Keszthely Város Polgármesterének felajánlását, aki 3 millió forint visszatérítendı kölcsönt nyújtott, amelybıl már sikerült finanszírozni a közel 170 munkavállaló májusi bérét. Az így kapott támogatást az idıközben befolyt bevételekbıl sikerült a városnak 2011. augusztus elején visszafizetnem. Sajnálatos módon azonban kinevezésemkor a gazdasági problémák mellett emberi tényezıkkel is meg kellett küzdenem, és energiáim jelentıs részét a lakosság és a média korábbi félretájékoztatása miatti, személyemmel szembeni ellenállást szító híreszteléseket helyreigazító, a valós tényeket feltáró sajtónyilatkozatok kiadására kellett fordítanom. Elsı munkanapomon állományértekezleten mutatkoztam be a kastély dolgozóinak, ahol ismertettem elvárásaimat, és biztosítottam kollégáimat arról, hogy továbbra is számítok a munkájukra; ám mindezt új irányok mentén, a mőködés hatékonyabbá tételével. Fontosnak tartottam, és ezért elsı intézkedéseim között szerepelt a gazdasági stabilitás megteremtése érdekében az anyagi helyzet átvilágítása és a vagyoni leltározás, valamint az eddig hiányzó tőzvédelmi terv kidolgozása és a vagyonbiztosítás megkötésének elıkészítése. Az intézmény gazdálkodását, mőködésének jogszerőségét és szakmai tevékenységét megvizsgáló független igazságügyi szakértıi, illetve a mőködési átvilágítási ellenırzés súlyos szabálytalanságokat és hiányosságokat tárt fel, ezért – az MNV Zrt. és a társaság Felügyelı Bizottságának felkérésére – augusztusban feljelentést tettem. A vizsgálat megállapította, hogy a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft-nél a számviteli törvény szerinti bizonylati fegyelem gyakorlatilag nem létezett, a valóságban meg nem történt gazdasági eseményeket könyveltek. A részleges leltárellenırzés szinte minden vizsgált helyiségnél eltérést állapított meg a nyilvántartásokhoz képest. Az átvilágítási jelentés súlyos munkajogi szabálytalanságokra is rámutatott, melyeket a Munkaügyi Felügyelet is vizsgált. A feltárt problémák között szerepelt továbbá az is, hogy a társaság bevétele és a kastély látogatóinak száma 2007 óta folyamatosan csökkent, az intézmény nem alkalmazta a modern informatikai és marketing megoldásokat, az interaktivitást alkalmazó kiállítási lehetıségeket; a közhasznú feladatok ellátásához nincs elegendı, megfelelıen képzett szakember, és hiányzik a kiállítások megrendezéséhez szükséges tudományos háttér. ________________
3
Sürgetı feladatok, intézkedések A nem kifizetıdı ágazatok átstrukturálásával, egyes tevékenységek racionalizálásával vagy esetleges megszüntetésével, a felesleges kapacitások és a kontrollálatlan anyagfelhasználás kiküszöbölésével történı költségcsökkentés mellett a többletforrások szerzése az egyik legsürgetıbb feladat. Mindez pályázati lehetıségek felkutatásával, fejlesztési projektek kidolgozásával és megvalósításával érhetı el leginkább. Az elmúlt négy évben sorozatos pályázati kudarcok és sikertelenség jellemezte a kastély menedzsmentjét; milliárdos nagyságrendő az a veszteség, amit az intézmény – és így Keszthely városa – elszenvedett az elmúlt idıszakban. Mindez a régió többi fejlesztési tervét is hátrányosan érintette, mivel a környék uniós turisztikai, örökségvédelmi keretét a kastély feltételezett támogatására hivatkozva állapították meg alacsony összegben. Az elızı igazgató ugyanakkor tévesen tájékoztatja a nyilvánosságot a pályázatokról, amikor azt állította, hogy felújította a pálmaházat és a lóváltó állomást is (jelenlegi formájában egyik épület sem látogatható). Azonban az erre vonatkozó pályázatok nem jártak sikerrel és a kastélyhoz tartozó Amazon hotelre vonatkozóan a szakmai zsőri öt alkalommal is „visszaadta” átdolgozásra a kastély által benyújtott pályázati dokumentációt, így a kormány sem döntött a támogatásról. A keszthelyiek elıtt ugyanakkor köztudott, hogy a belvárosban régóta csúnya sebhelyként éktelenkedı, romos és életveszélyes Amazon szálló, vagy éppen a szintén jobb sorsra érdemes fenékpusztai kiskastély vészesen romló állapota gyors cselekvést igényel. Az utóbbi öt évben Keszthely város alpolgármestereként fıleg a gazdasági és városfejlesztési területért voltam felelıs, így a beruházási projektek irányítása és városi pályázatok koordinálása elsıdleges feladataim közé tartozott. Részt vettem a városfejlesztési stratégiák és tervek kialakításában, valamint pályázatok összeállításában és azok lebonyolításában. Ezért ezt a tapasztalatomat a kastély irányításában is kamatoztatni kívánom. A kastélymúzeum számára jelenleg az alábbi pályázati kiírások szolgálhatnak forrásszerzési és kitörési lehetıségként: -KEOP-7.3.1.3/09-11 és KEOP-3.1.3/09-11 „Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása; maximum támogatás: 250 millió forint; támogatás mértéke: 100%. A pályázatot beadtuk, jelenleg a hiánypótlási anyagok elıkészítésén munkálkodunk. Fent nevezett pályázati forrásra jelentıs túljelentkezés mutatkozik: a KSZ 18 pályázatot fogadott be, várhatóan 3-4 pályázat kaphat támogatást. - „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” NYDOP-2.1.1/F-11, rendelkezésre álló forrás: 1.500 millió forint; támogatott pályázatok várható száma: 10 db; téma: történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása; támogatás mértéke: 95%. - Kiírásra váró pályázatok: „Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés – NYDOP-2.1.1/F, keret: 1,5 milliárd Ft; „Múzeumok és levéltárak iskolabarát fejlesztése, oktatási-képzési szerepének infrastrukturális fejlesztése (3. ütem)” – TIOP-1.2., keret: 0,87 milliárd Ft; „Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttmőködési Program 2007-2013.” kulturális kapcsolatok elmélyítése.
4
A kastélynak minden adottsága megvan hozzá, hogy a Nyugat-Dunántúl kulturális központja legyen. Volt idıszak, amikor a Helikon Kastélymúzeum volt hazánk második leglátogatottabb közgyőjteménye, tavaly azonban már drasztikusan, mintegy felével visszaesett a látogatók száma. A folyamatosan csökkenı bevételek és a tulajdonos szorgalmazása ellenére sem készült a korábbi vezetés ideje alatt érdemi marketing terv, és nem tudták kihasználni a várossal és a Balatoni Régió idegenforgalmi szervezeteivel való turisztikai együttmőködésben rejlı lehetıségeket sem. Sürgetı feladatként jelentkezett tehát a szakszerő marketingmunka kialakítása és az ilyen irányú tevékenység megsokszorozása is. Mindezt ráadásul gyakorlatilag a nulláról kellett elindítanunk, hiszen az elızı vezetés ezt valamiért nem tartotta szükségesnek. Ezért azonnali intézkedéseket tettem például az április 28-án megnyitott Munkácsy-kiállítás országos megismertetésére: a képek egy részét biztosító Munkácsy Alapítvány jóvoltából óriásplakátok és budapesti reklámok készültek, ennek is köszönhetı, hogy a júliusi hővösebb napokon sorokban kígyóztak az ország minden részébıl érkezett látogatók a bejáratnál. A Magyar Turizmus Zrt. jóvoltából több, a győjteményt népszerősítı PR-cikk jelent meg a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap országos napilapokban. Emellett a kastélymúzeum tárlatait és szolgáltatásait, programjait reklámozó szórólapokat, prospektusokat eljuttattuk (és juttatjuk el azóta is) a Tourinform irodába, a környezı szállodákba, utazási irodákba, folyamatosan kerülnek reklámanyagok kihelyezésre plexi displayekre, a Helikon Rádióban (a kiemelt programokra, mint a pl. a Belvárosi Nyári Esték, a Munkácsy-kiállítás, Múzeumok éjszakája) jelentıs hirdetési idıt vásároltunk. A kastély magyar nyelvő honlapjának átalakítása mellett elkészült az új angol és német verzió is, amely eddig teljességgel hiányzott. A közeljövıben távol-keleti és orosz változatot is tervezünk. A látogatók körében eddig is hiányolt és jelentıs marketingerıvel bíró kiadványokat (pl. „Szeretettel vár a Festetics kastély”) jelentettünk meg és képeslapokkal, „kastélyos ajándéktárgyakkal” bıvítettük a múzeum épületében található shop kínálatát. A fenti, tőzoltás jelleggel megtett intézkedések mellett jelenleg a Pannon Egyetem MSC szakos és külsıs marketing-szakemberek bevonásával készül a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. 2012-2015 évekre vonatkozó marketingstratégiája, amely dokumentum nagy hangsúlyt fektet a turisztikai szolgáltatókkal való eredményes együttmőködések kialakítására, termékfejlesztésekre és hatékony marketingeszközök igénybevételére.
5
Nyári szezon – a megszokott programok mellett új szolgáltatások, új attrakciók Kinevezésemkor már közel egy hónapja megkezdıdött az idei nyári turisztikai szezon. Így a korábbi igazgató részbeni elıkészítı munkájának is köszönhetıen már összeállt az idıszaki kiállítások rendje, ugyanakkor nyilvánvaló volt számomra, hogy a betervezett tárlatok mellett elengedhetetlen olyan további programok, új attrakciók bevezetése is, melyek növelik a látogatottságot.
Látnivalók mellé programok A keszthelyiek és környékbeliek számára már megszokott komolyzenei mesterkurzusokat követı záró-koncertek, a huszártalálkozó nyitó rendezvénye és a nyár közepén a kastélyparkban hagyományosan immár tizenkettedik éve megrendezett nyári színházi elıadások mellett (a budapesti Centrál Színház elıadásában az idei évben egy musical és egy komédia is bemutatásra került) számos új rendezvénnyel, szórakozási lehetıséggel is vártuk a kultúrakedvelı közönséget. Így idén elıször vett részt a Festetics Kastély a Múzeumok Éjszakája keszthelyi rendezvénysorozatában. A város többi kulturális intézménye minden évben színvonalas, jó hangulatú, sok érdeklıdıt vonzó programsorozattal kapcsolódik össze, de ebbıl eddig Keszthely legnagyobb múzeuma tüntetıen kihúzta magát. Az idei évtıl azonban már a Helikon Kastélymúzeum is nagyszabású, látványos programokkal csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a látogatók száma két és félszeresére nıtt a tavalyi rendezvényhez képest (tavaly 1500, idén pedig mintegy 3800 jegy fogyott). A múzeumok éjszakáján tapasztalhattuk, hogy mekkora vonzerıvel bír a kiállítóhelyek összefogása és a minıségi programszervezés együtt, így július közepétıl már több nagyszabású újdonsággal, és a sétálóutcai múzeumokkal közös esti attrakcióval is vártuk a látogatókat. A Belvárosi Nyári Esték programsorozattal a kastélymúzeum a városi programok sorába is szervesen bekapcsolódott és július 20-ától egészen szeptember végéig minden szerdán közös éjszakai nyitva tartással várta a látogatókat a kastély és a belváros hét tárlata: a Népviseletes Babamúzeum, a Panoptikum, a Csigaparlament, a Kínzómúzeum, a Reneszánsz Erotikus Panoptikum, a Vidor Játékmúzeum és a Nosztalgia Múzeum. Szerda esténként 1500 forintos kombinált belépıvel (diákjeggyel 18 éves korig 800 forintért) volt látogatható a Festetics kastély fıúri életforma kiállítása éjszakai zenés tárlatvezetéssel, valamint a sétálóutca hét kiállítóhelye. A toronyból tárogatómuzsika szórakoztatta a közönséget, míg a sétálóutcán emellett hosszabbított nyitva tartást, zenés kiegészítı programokat és holdfényes irodalmi mősort kínáltak a belvárosi kereskedık. Szeptemberben sem maradtak esemény nélkül az érdeklıdık, hiszen az Atommag 100 éve címő elıadást követıen látványos, érdekes fizikai kísérleteket tekinthettek meg a tudomány szerelmesei a szeptember 28-án megrendezett Kutatók éjszakája rendezvény keretében.
6
Idıszaki tárlatok, kiállítás-megnyitók
2011. április 28. – 2011. október 2. A Munkácsy Keszthelyen... ahogy még sosem láttuk címet viselı, több mint 70 Munkácsyfestményt felvonultató, egyedi összeállítású tárlatot öt hónap alatt – a nyári hónapokra jelentısen megnıtt létszámú érdeklıdı mellett – több mint 35 ezer látogató tekintette meg. Az utolsó héten a Zala megyei lakosok féláron látogathatták a kiállítást, és a keszthelyi iskolások is jelentıs kedvezménnyel tekinthették meg a kiállított mőalkotásokat. 2011. július 9. – 2011. szeptember 15. Jorio Vivarelli olasz szobrászmővész alkotásaiból nyílt a Helikon Kastélymúzeum márványtermében 2011. július elején idıszaki kiállítás. A különleges bronz szobrok a pistoiai Vivarelli Alapítvány jóvoltából kerültek Keszthelyre. A kiállítás megnyitón részt vett Sztavrovszky Ildikó, toszkánai olasz–magyar kulturális nagykövet, aki meghívására a nyáron a Goldmark Károly Mővelıdési Központ szervezésében Ágh Töttı Edit keszthelyi festımővész alkotásai Pistoiaban kerültek kiállításra. Ezzel egy gyümölcsözınek ígérkezı kulturális együttmőködés vette kezdetét a két város között, amely alapja is lehet egy késıbbi olasz-magyar testvérvárosi kapcsolat létrejöttének. 2011. július 29. – 2014. december 31. A nagyközönségnek július végén mutattuk be a Vadászati Múzeum tárlatát bıvítı, újonnan kialakított Széchenyi Zsigmond – Kittenberger Kálmán emlékszobát, mely a talán legismertebb két magyar vadász hagyatékának egy részét mutatja be. A nagymarosi Kittenberger-emlékház majd teljes anyaga átkerült Keszthelyre, és együtt látható a Széchenyi-relikviákkal. A nyitórendezvény másik attrakciója Stróbl Alajos nemrégiben helyreállított, A vadkan és a kopó harca címő szobrának felavatása volt. A sérült alkotást Lakatos Ferenc restauráltatta. A nagymérető, impozáns szobor jelenleg a Vadászati Múzeum aulájában látható. 2011. október 6. – 2011. október 30. Klaus Michael Dross akvarelljeibıl „A Balaton egy idegen szemével” elnevezéssel nyílt 2011. október 6-án egy rövid kiállítás. 2011. október 12. – 2011. december 14. Vizsolyi János szobrászmővész Ötvenkettı címet viselı, 104 darab absztrakt kıszobraiból álló tárlata, mely az alkotó életkora után kapta a címet, december közepéig látható Keszthelyen. 2011. október 15. – 2012. január 15. A Magyar Nemzeti Múzeummal és a Magyar Képzımővészeti Egyetemmel kooperációban, az egyetem restaurátor tanszékérıl származó munkákból Megmentett mőkincsek 2011 címet viselı kiállítás nyílt meg a napokban a közönség elıtt, ahol a fa-bútor, faszobrász, festı, fém-ötvös, kıszobrász és papír-bırrestaurátor hallgatók diplomamunkái között több száz, sıt több ezer éves mőtárgyak keltek újból életre. A vadászat a kultúra bölcsıje II. címő tárlat, mely a Hintómúzeum területén látogatható, a Helikon Kastélymúzeum és a Vadászati Kulturális Egyesület hosszú távú együttmőködésének része. A kiállításon vadász alkotók vadászati témájú mővei, illetve a vadászathoz kapcsolódó anyagokból ihletett használati tárgyai szerepelnek.
7
Kiegészítı szolgáltatások, további szórakozási lehetıségek A színes programok és a kiállítások kínálta kulturális feltöltıdés mellett további szórakozási lehetıségekkel is igyekeztünk gazdagítani az intézmény kínálatát. Így a nagyközönség számára megnyitottuk és látogathatóvá tettük a kastély eddig lezárt, emblematikus tornyát. A gyermekek legnagyobb örömére a Vadászati Múzeumban „állatsimogató és fotósarok” is nyílt, ahol a megjelenített kedvenceket a kicsik nyugodtan megérinthetik. A kastély nyitvatartási ideje alatt a kastélyparkban, és igény szerint akár a városban hintózásra is lehetıség nyílt. A szentgyörgyvári ménes lipicai lovai által húzott két- és négyszemélyes hintókkal történı utazás kedvelt szórakozási alternatívává vált mind a látogatók, mind a városlakók körében. Kínálatunk között megjelent az általános és középiskolai osztályokat megcélzó komplett múzeumpedagógiai szolgáltatás is: a kastély profiljába illeszkedı, alapvetıen irodalmi, történelmi témájú, egész osztályokat foglalkoztató elméleti és gyakorlati programokat biztosítunk az idei tanévtıl.
A szolgáltatások elérését megkönnyítı intézkedések A mai felgyorsult és gépesített világban elvárható igény, hogy a szolgáltatások a lehetı legkönnyebben hozzáférhetık legyenek. Ezért az idei nyári szezonban hiánypótló intézkedésként az alábbi új szolgáltatások kerültek bevezetésre: az e-ticket, vagyis az internetes jegyrendelés bevezetése, valamint az euro, a bankkártya és az üdülési csekk fizetıeszközként történı elfogadása. A szolgáltatások lehetıségérıl a jegypénztáraknál, hirdetéseinken és invitatív kiadványainkon megjelenített logókkal is tájékoztatjuk a vendégeket.
________________
8
Együttmőködések: kezdeti lépések és további lehetıségek A közvélemény szemében Keszthely neve egyet jelent a Balaton-parttal és a Festeticskastéllyal, azonban a helyi viszonyokat ismerık jól tudják, hogy a korábbi igazgató ideje alatt ezzel szemben az elkülönülés, az „állam az államban” elv jellemezte a város és a kastély kapcsolatát. A Helikon Kastélymúzeum élére történt kinevezésemkor ezért egyértelmő célként tőztem ki a várossal, szervezeteivel, a turisztikai szolgáltatókkal és a többi kulturális intézménnyel való kooperációt. Magától értetıdı ugyanis számomra, hogy a Festetics kastélynak és Keszthely városának egymást segítve kell dolgoznia, együttesen fellépnie a közös célok érdekében, és ez reményeim szerint – a különállás egyik félnek sem kedvezı évtizedei után – most végre megvalósul. A kastély és a város kapcsolatának megerısítését szimbolizálva, valamint annak érdekében, hogy megmutassam, hogy a múzeum kapui mindig nyitva állnak a kultúra iránt érdeklıdık elıtt, és az intézményt a keszthelyiek ismét magukénak érezzék, igazgatói munkámat a kastély kapuinak jelképes szélesre tárásával kezdtem. A cél közös, ennek érdekében szükséges erıink és értékeink egyesítése, közös projektek kidolgozása, akár együttes pályázati forrásszerzés, egységes programkínálat kialakítása és összehangolt fellépés a turisztikai marketing területén. Munkám során ezért törekszem a kastély és a város együttes érdekeit szolgáló, a turizmus fejlesztését, valamint bevételnövelı és munkahelyteremtı beruházások megvalósítását célzó és a városfejlesztési stratégiába illeszkedı pályázatokat kidolgoztatni, forrásszerzés céljából benyújtani, és errıl Keszthely Város Polgármesterét tájékoztatni. Komoly elıkészítı munka vette kezdetét az Amazon szálló épületének felújításával, és a pálmaház bemutathatóságával kapcsolatban, mely utóbbi munkában számíthatok a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon kar kertészeti tanszékének szakmai segítségére is. Emellett augusztus végén magyar és nemzetközi régészek bevonásával Fenékpuszta jövıjérıl szerveztünk konferenciát. Régóta hangoztatott hiányosság az egységes programkínálat kialakítása, mely területen elırelépést elsısorban a Goldmark Károly Mővelıdési Központtal történt együttmőködés megteremtése jelent. Köszönettel tartozom Csengei Ágota Igazgató Asszonynak és az intézmény kollektívájának, akik kezdetektıl fogva hathatós szakmai segítséget nyújtanak és áldozatos munkájuknak volt köszönhetı többek között a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat sikere. Véleményem szerint a két kulturális intézmény közti kommunikáció jelenleg hatékony, a közös munka kooperatív. A Polgármesteri Hivatallal is kölcsönösen hatékony együttmőködést sikerült kialakítanunk, melyet vélhetıen befolyásolnak a fıállású alpolgármesteri tisztségem ideje alatt kialakított jó munkakapcsolatok is. A Polgármesteri Kabinettel együttmőködve, az önkormányzati vendégdelegációk zökkenımentesen érkezhetnek a kastélymúzeumba, akik számára kedvezményes belépést biztosítunk. Az általunk megküldött programokról pedig a városi honlapon tájékoztatást kaphatnak az érdeklıdök.
9
A programok népszerősítésében a Tourinform Iroda munkatársai is nagy segítséget nyújtanak. Invitatív kiadványainkat, prospektusainkat igyekszünk minél nagyobb számban eljuttatni hozzájuk és folyamatosan tájékoztatni ıket aktuális programjainkról, új szolgáltatásainkról, emellett részt veszünk a West-Balaton kártya elfogadó-programban is. Fontosnak tartom az együttmőködést a helyi és térségi turisztikai szakmai szervezetekkel és szolgáltatókkal egyaránt. Az egymás szolgáltatásaira épülı kínálattal és közös marketingakciókkal ugyanis hatékonyabb bevételszerzés érhetı el. Így például a térség szálláshely szolgáltatóival a jelenleg kialakított együttmőködés (voucheres jegyértékesítés, prospektusok népszerősítése) tovább fejleszthetı, kiszélesíthetı. Ugyanakkor véleményem szerint nemcsak az egymásra utalt vállalkozási tevékenységek esetében lehet sikeres együttmőködést kialakítani, hanem adott esetben az azonos területen tevékenykedı versenytársak vagy potenciális versenytársak együttmőködése is hozhat pozitív eredményeket. Ezt mutatja például a keszthelyi múzeumok összefogása egy-egy „közös szolgáltatás” kialakítására. Így valósulhatott meg például a múzeumok éjszakája, vagy a belvárosi nyári esték programsorozat, valamint ennek szellemében született megegyezés az iskolásoknak meghirdetett, Balaton Múzeummal közös programcsomag értékesítésére. Az összefogások hatékonynak bizonyultak, ezért a kezdeményezéseket érdemes a jövıben is folytatni, az együttmőködéseket elmélyíteni és a szolgáltatásokat továbbfejleszteni. Végre elindulhatott egy komoly szakmai munka Hévíz városával is: jelenleg különbözı kölcsönös kedvezmények kialakításán dolgozunk, melyeket a 2012-es évben már igénybe vehetnek az érdeklıdık. Szükségesnek tartom továbbá a hatékony együttmőködést a Balatoni Régió idegenforgalmi szakmai szervezeteivel, így a Magyar Turizmus Zrt. regionális irodájaként mőködı Balaton Regionális Marketing Igazgatósággal, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft.-vel és a Keszthelyi Turisztikai Egyesülettel egyaránt. A regionális marketing irodák ugyanis a régió marketingtervében foglaltaknak megfelelıen kapcsolatot tartanak a helyi turisztikai szolgáltatókkal és regionális szervezetekkel, részt vesznek a termékfejlesztésben, a kiadványok elkészítésében, képviselik a régiót, illetve annak szolgáltatóit a belföldi és külföldi turisztikai kiállításokon, valamint közremőködnek a regionális pályázatok kezelésében és elbírálásában. Erre figyelemmel a kastély megújult szolgáltatásai helyet kaptak például a Balaton Regionális Marketing Igazgatóság honlapján a régiós aktuális fejlesztések körében. Emellett a Magyar Turizmus Zrt. belföldi médiakapcsolatait megújítva az idei évben is teret biztosít hazai rendezvények népszerősítésének (így pl. a turisztikai szervezet költségviselése mellett országos napilapokban jelent meg a kastély Munkácsy-kiállítását népszerősítı propagáló cikk). Rendkívül közkedveltek emellett a szervezet különféle informatív kiadványai, prospektusai, regionális programajánlói, melyek közül a kastélymúzeum évente több típusú kiadványban is megjelenik. A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. és a kastélymúzeum együttmőködése keretében az alábbi kölcsönösen elınyös szolgáltatásnyújtásra nyílik lehetıség: a kastélymúzeum megjelenítése a térségi invitatív kiadványokban (prospektusok, térképek, egyéb szóróanyagok), tematikus kiadványokban (várak, kastélyok kiadvány; mőemlékek); térségi fotó és adatbankban, a térség turisztikai weboldalán (www.west-balaton.hu); turisztikai vásárokon a kiadványok terjesztésével a kastély szolgáltatásainak propagálása; térségi PR-cikkek szaksajtóban történı megjelentetésével a kastély népszerősítése; a study
10
tourokon résztvevık számára a helyi értékek között a kastélymúzeum bemutatása; ajánlatok megjelentetése belföldi és külföldi médiumokban, szaksajtóban; kedvezményes hirdetési lehetıség biztosítása; a kastélymúzeum szervezett programjainak megjelenítése a helyi programkínálatban. A Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. tagja továbbá a Keszthelyi Turisztikai Egyesületnek, mely céljai között szerepel az idegenforgalmat fellendítı marketing feladatok és fejlesztések koordinálása, a városba érkezı kül- és belföldi vendégek számának növelése, és a turisztikai termékfejlesztés. Az egyesület és tagjai számos minisztériumi és régiós támogatásra pályázhatnak, mely forrásokból az azokból megvalósuló fejlesztések révén közvetetten a kastélymúzeum is profitálhat. Mindezekre figyelemmel – az elızı vezetéssel szemben – fontosnak tartom a felsorolt szervezetekkel történı aktív együttmőködést, hiszen mind támogató szakmai tevékenységeikkel, mind pedig a marketingkommunikáció költségeinek “átvállalásával” jelentısen megkönnyítik, elısegítik a kastély hatékonyabb érvényesülését. A marketingkommunikáció hatékonyságának további növelése érdekében közös akciótervet kívánunk az önkormányzattal kiépíteni, és a költségek megosztása mellett a kölcsönös elınyök elérése érdekében egy hathatós imázs-kampány lebonyolítását tervezzük a Polgármesteri Kabinettel közösen. Az önkormányzat és a különféle vállalkozások mellett ugyanakkor a lakosság is kész az együttmőködésre: ismert keszthelyi polgárok kerestek meg ugyanis a Festetics Örökségéért Alapítvány létrehozásának ötletével, mely szervezet az intézmény mőködését a civil szféra felıl segítheti majd. Az alapítvány szerepet vállalhat például a kastély bútoranyagának fejlesztésében (mivel a Sigray-örökség a jogerıs döntést követıen elkerülhet a kastélyból), de egyéb forrásszerzésben is segítséget nyújthat az intézménynek. A magánszemélyek mellett felajánlotta továbbá segítségét többek között a Balaton Akadémia is, mely újra a kastélyban ülésezik.
________________
11
Jövıkép – a közeljövı tervei Céljaim között szerepel, hogy irányításom alatt a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenysége az eredményorientáltság, a hatékonyság és a koncentrált mőködés alapelvei mentén megújuljon, élénküljön mind a külföldi, mind pedig a hazai vendégforgalom és ezáltal növekedjenek a város turisztikai bevételei. A kastélymúzeum sok kiaknázatlan lehetıséggel rendelkezik. Az erısödı piaci verseny, a globális gazdasági környezet és a gyorsan változó információs technológia azonban az eddigiektıl eltérı management szakmai tevékenységet tesz szükségessé. A kihívásokra gyorsan és szakszerően, megfelelı gazdaságossági döntések meghozatalával kell reagálni. Konkrét jövıbeni terveim között a teljesség igénye nélkül, címszavakban az alábbi további fejlesztések, intézkedések szerepelnek: a vadászati győjtemény anyagának bıvítése, a pálmaház megnyitása a nagyközönség elıtt, két nagy idıszakos tárlat megnyitása (amelyrıl jelenleg még folynak az egyeztetések), pályázati erıforrások kihasználásával nagyszabású fejlesztések (Amazon épületének felújítása, parkrekonstrukció, játék és kalandpark kisvasúttal, stb.), új attrakciók és szolgáltatások (pl. gyermekprogramok, SZÉP-kártya elfogadás, stb.), összehangolt marketingakciók, együttmőködések kiszélesítése, a kastély látogatóbarátabbá, a kiállítások interaktívvá tétele.
Keszthely, 2011. október 20.
Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetı igazgatója
12