szőlő talajuntság vagy gyökérbetegség?

extra 46.

növényvédelem és tápanyagellátás

szőlő talajuntság vagy gyökérbetegség? Dr. Véghelyi Klára növényvédelmi szakértő Dr. Zanathy Gábor BCE Szőlészeti és Borászati Intézet, Szőlészeti Tanszék Talajuntság fogalma Talajkimerülés, talajvadság, fáradtság, talajuntság fogalmazták meg elődeink magyarul azt a tünetet, amit az angol szakirodalom újratelepítési betegségnek (replant disease, replant problem), talaj betegségnek (soil sickness) nevez, amire a német szaknyelv talajfáradtság, kimerültség (Bodenmüdigkeit) kifejezést használ. Az elmélet szerint azonos, vagy közel rokon növényfajok azonos helyen, hosszú ideig huzamosan, vagy ismétlődően való termesztésekor a növény megunja a talajt, a termőföld fáradt lesz. Az unt, fáradt talajon nem fejlődik jól, nem növekszik a fajra, fajtára jellemző, elvárható mértékben a növény. Régebben feltételezték, hogy a talaj egyre szegényebb lesz bizonyos ásványi anyagokban, főleg mikroelemekben. Leggyakrabban vas, bór-, vagy mangánhiánnyal hozták összefüggésbe a gyenge növekedést. De ma már levél-analízissel és talajvizsgálatokkal kimutatott makro-, mezo- és mikro-tápanyagok hiánya műtrágyával, lombtrágyával pótolható, tehát nem tápanyaghiány okozza a gyenge növekedést. Fontos azonban a tápanyaghiány tüneteit is megismerni, hogy különbséget tudjunk tenni a trágyázással megszüntethető hiánybetegségek és a nehezebben orvosolható talajuntság között. Mások káros, toxikus anyagok (például gyökérből a talajba diffundált florizin), túlzott mértékű műtrágyázás, vegyszeres növényvédelem, gyomirtás miatt, xenogén vegyületek koncentrálódásával, s ezek mérgező hatásával magyarázták a növekedési depressziót. Ezek az okok azonban a talaj kémiai vizsgálatával kiszűrhetők és javíthatók.

30

A talajuntság tehát következménye lehet a monokulturás termesztésnek, de nem jelentkezik minden esetben. A hazai szőlőtermesztésünk múltja, különösen megkérdőjelezi a termőföld kifáradásának, a talajuntságnak az elméletét. Szőlő újratelepítési betegség Történelmi borvidékeinken, évszázadok óta termesztenek szőlőt talajuntsági tünetek nélkül, máshol gyengén fejlődik vagy kipusztul a fiatal, újratelepített ültetvény. A régről ismert, kedvező talaj- és éghajlati adottságokkal rendelkező dűlők nevét az ott termett kiváló minőségű szőlőből készült bor viszi magával, ismertté téve a termőhelyet. A szőlősgazdák a kedvező környezeti viszonyokat figyelembe véve, a szakmai tapasztalatokat, tudást megőrizve, szőlő után, gyakran a talaj pihentetése nélkül, ismét szőlőt telepítenek. De borvidékeinken, a szőlő számára optimális környezeti feltételeket nyújtó táblákban is egyre gyakrabban fordul elő, hogy az újratelepített, szőlő után telepített szőlőültetvényben a tőkék fejlődése sok esetben nem kielégítő, kifejezetten gyenge, esetleg pusztul. Az újratelepítési betegség fogalom

éppen azt fejezi ki, hogy az előzővel azonos, vagy rokon fás növényfaj ismételt telepítése, termesztése esetén jelentkezhet. Szőlőtermesztésünk múltja Régészeti leletek bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében már a jégkorszak előtt is éltek vad Vitis fajok. Fosszilis levél és maglenyomatok alapján több, a jégkorszak idején kipusztult szőlőfajt írtak le hazánk területén (Vitis teutonica, Vitis hungarica, Vitis tokajensis). A jégár visszavonulása után megmaradt Vitis faj lehetett az őse a mai vadon élő ligeti szőlőnek (Vitis sylvestris). Pannóniában, a római provinciák területén, Szerémségtől Baranyán, Sopronon, Veszprémen át Aquincumig jelentős területeken termesztették a szőlőt. Ezeket a területeket a mai napig szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas borvidékekként tartjuk számon. A Római Birodalom összeomlása után a népvándorlások korában is fennmaradt a szőlőtermesztés. A hunok, az avarok és a frankok uralkodásának idején is művelték a szőlőt és bort készítettek az itt élő földművesek. Magyarország területén tehát a vadszőlő előfordulása 120-170 ezer éves, a szőlőtermesztés 2012. április

extra 46.

és a borászat több mint kétezer éves múltra tekint vissza. (Kozma 1991). A szőlő talajigénye A szőlő nagyon mélyen gyökerezik, a talajban – mint életközegben – nem válogatós. A hegyvidéki kötött és lösz talajon, és az alföldi, legalább 75 % kvarcot tartalmazó (immunis) homokon egyaránt termesztenek szőlőt. A szőlő tehát a szélsőséges talajtulajdonságok – így a szikes, vagy a szikes altalajú, erősen savanyú kémhatású réti- és láptalajok – kivételével, változatos talajtulajdonságok mellett is termeszthető. Nagyváthy 1822-ben megjelent, „Magyar Practicus Termesztő” című művében a szőlő telepítésével kapcsolatban is hasznos tanácsot adott: „Az ültetés alá rendelt földet legjobb ősszel felásni, hogy a téli eső, hó, dér és fagy a vadságot kiszíván, tápláló erőt szolgáltathassanak. Az olasz újságok azt írják, hogy az odavaló szőlőmívesek az ilyen felárkolást a legforróbb nyári időben szokták véghez vinni, hogy elsőbb a nyári nap eméssze ki a föld minden nyersességét.” Ez a tanács már a talajuntság elleni megelőző védekezést javasolta. „Amikor tápanyagban gazdag talajon is gyatrán fejlődik a növény ezt a jelenséget nevezzük talajuntságnak. Szabadföldön és üvegházban egyaránt jelentkezhet. Szőlőnél is jól ismert ott, ahol évszázadokon át termeltek szőlőt. Általában már a harmadik újratelepítés, felújítás után jelentkezik, szűzföld esetén ismeretlen” – írta Márton Dénes 1948ban. Szőlőiskola talajuntsága Lenz Moser (1967) osztrák szőlős gazda 40 éves tapasztalatai alapján szemléletesen írja le a szőlő talajuntságát: „Ha olyan szántóföldön iskolázzuk el oltványainkat, amelyen már évtizedek óta nem volt szőlő, akkor 60-80 cm hosszú, erőteljes oltványokat kapunk. Ugyanezt a területet a következő évben is szőlőiskolának használva a hajtások rövidebbek 40-60 cm, a harmadik évben legfeljebb 30 cm hosszúak lesznek.” Véleménye szerint a talajuntság sem 2012. április

növényvédelem és tápanyagellátás trágyázással, sem talajjavítással, sem öntözéssel nem küszöbölhető ki. Hazai adatok szerint a szőlő szaporítóanyag-előállítással foglalkozó gazdaságokban, a négyéves forgóban levő területek újabb igénybevételekor a telepítésre alkalmas gyökeres szaporítóanyag-kihozatal az elvárható 45-60 % értékről 20-25 %-ra esett vissza. Szőlőiskolákban a kitermelés után a talajban maradó gyökérmaradványok nagy mennyiségével magyarázható a talajuntság korai jelentkezése. Talajtesztelés A talajuntság-jelenség magyarázatát elsőként a talajtesztelési kísérletek adták. A XX. század első felében, Angliában, Hollandiában, Németországban és 1970-es évektől hazánkban is végeztek olyan kísérleteket, hogy az untnak vélt talaj egy-egy részét vegyszerrel és/vagy gőzzel fertőtlenítették, egy részét kezeletlenül hagyták. Azonos fajú, fajtájú és erősségű, magonc-, dugvány- vagy mikro-szaporítású növények beültetése után értékelték a növekedési különbséget. Ezzel a módszerrel bizonyították, hogy a talajuntság okozója egy vagy több élő, gőzöléssel, vegyszerrel elpusztítható élő szervezet. Az üvegfalú tenyész-edénybe (VeMaJe-pot) ültetett egyrügyes szőlődugványok, a vizsgált talajban fejlődő gyökereit a talajban élő károsítók és kórokozók fertőzték. A módszer lehetőséget adott a korábban nem, vagy csak a szőlőtőkék kipusztulása után vizsgált gyökerek részletes tanulmányozására. Bebizonyosodott, hogy a talajuntság vagy újratelepítési betegség komplex probléma, több kiváltó oka lehet, amelyek külön-külön, de együtt is jelentkezhetnek (Véghelyi et al 1999). A talajuntság a gyökerek betegsége Szőlőtermesztésünk gyakorlatában tehát régóta jól ismert, de tudományosan korábban nem bizonyított a talajuntság előfordulása az újratelepített szőlőültetvényekben és a rövid forgóval üzemelő szőlőiskolákban. Tünete a hajtásrendsze-

ren nehezen megfigyelhető: nem kielégítő hajtásnövekedés, a vártnál gyengébb vesszőhozam, ennek következményeként későbbi termőre-fordulás, a termőévekben pedig termésmennyiség- és cukorfokcsökkenés. A beteges, satnya kinézetű szőlőtövek, növekedésben visszamaradt hajtások, aprósodó levelek, csökkenő termésmennyiség, lepotyogó bogyók tüneteit Balás és Sáringer (1982) hivatkozása szerint Horváth 1873-ban, Sajó 1896-ban a firkálóbogár lárva gyökérrágásának tulajdonította. Bizonyítottnak tekinthető, hogy a szőlőgyökereknek is számtalan károsítója van, mint a földfeletti részeknek, a törzsnek, hajtásnak, levélnek, virágnak és termésnek. A különbség csak az, hogy a gyökerek vizsgálata nehezebb, és általában, idősebb tőke esetében letális. Tehát a gyökérzeten, csak részleges gyökérfeltárás vagy a szőlőtőke teljes kiásása után tanulmányozható a talajuntság tünete és okozója. Az egészségestől eltérő szín, méret, gyökérvastagság, vastagodás, deformálódás, rágás a hajszálgyökerek hiánya, vagy a gyökerek felületén található bevonat, deformálódás jelzi a talajuntságot, vagyis a gyökérbetegséget. A gyökerek betegsége súlyosabb esetekben részleges vagy teljes pusztulás formájában jelentkezik. A kipusztult tőkék helyére ültetett pótlás is hamarosan hasonló sorsra jut, mert a talajban marad a károsító. Az újratelepített ültetvény többszöri pótlás ellenére sem éri el a kívánt fejlettséget, és végül fel kell számolni. Jellemző, az elfagyástól és a fertőző tőkepusztulástól (esca) megkülönböztető bélyeg, hogy gyökérbetegség esetén, a földfeletti rész pusztulása után a szőlő a tőkefejből nem tör elő, nem hajt ki. A talajuntság tüneteit mutató tőkék gyökérzetét állati kártevők, vírusok, baktériumok, sugárgombák és gombák támadják meg. A szőlő gyökérkárosítói Szőlő-gyökértetű A

szőlő-gyökértetű,

népszerű

31

extra 46.

növényvédelem és tápanyagellátás

1. kép Cserebogár pajor nevén a filoxéra tudományos, latin neve többször megváltozott. Pemphiqus vitifolii, Dactylosphaera vitifolii, Rhizaphis vastatrix, Phylloxera vastatrix, Viteus vitifolii és a ma elfogadott Dactulosphaira vitifoliae néven is találhatunk közléseket a károsítóról. A filoxéra lárva alakban a vékony gyökereken telel, tavasszal tovább fejlődik és 4. vedlése után megtermékenyítés nélkül több száz petét rak le a gyökerekre. A gyökérlakó alak nemzedékeinek száma évente 3-6 is lehet. A gyökérlakó lárvák egy része a talajfelszín közelébe vándorol, és hosszúkás testű narancsszínű nimfává válik. Később a következő vedlés után szárnycsonkjai megnőnek és szárnyas nősténnyé alakul. A nőstény már a szőlőtőke földfeletti részén, a kéregrészek alá rakja 7-8 petéjét. A peték kétféle méretűek, a kikelő ivaros alakok már kétivarúak, és 4. vedlésük után párosodnak. A megtermékenyített petét a nőstény a 2-3 éves vesszők repedéseibe rakja. A filoxéra a szőlő földfölötti részében, a vesszőrepedésekben is áttelel, és a tojásból kikelő ősanya a levéllakó nemzedékek elindítója. A levél színén történő szívogatás nyomán májusban, az amerikai fajták levelein borsó nagyságú gubacsok keletkeznek. A levél színe felé egy nyílás, a fonák felé dudorodás látható. Az ősanya a gubacsokban szűznemzéssel több száz petét képes lerakni. A kikelő lárvák a nyíláson kijutva a szőlő zöld részein szívogatnak és a leveleken, időnként még a kacson is gubacsok fejlődnek. Több nemzedék után, nyár végén

32

2. kép Agrobaktériumos gyökérgolyva

a gubacsokban gyökérlakó alak is fejlődik, és ezek a talajban a gyökerekre vándorolnak. A gyökérlakó alak fennmaradhat a levéllakó alak kifejlődése nélkül is. Az ősszel lehullott leveleken maradt levéllakó alak azonban a téli hidegben elpusztul. A gyökérlakó alak elleni első hatásos védekezést a homoki szőlőtelepítés jelentette. A 75 % kvarcot tartalmazó homoktalajon a gyökérlakó alak nem él meg, tehát a filoxérára érzékeny európai fajták is telepíthetők. Megoldást jelentett az oltványszőlő telepítése, mert az amerikai származású alany gyökere, az európai származású nemes fajta föld feletti része ellenálló a filoxérával szemben. Bogarak talajban fejlődő lárvái A szőlő gyökereit leggyakrabban a 3 vagy 4 éves fejlődésű közönséges cserebogár (Melolontha melolontha), az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani) és a homoktalajokon a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) lárvája, a 3 pár lábbal és meggörbült fehéres testtel rendelkező pajor károsítja (1. kép). Szőlőültetvény létesítése, alanyés törzsültetvény telepítése előtt feltétlenül meg kell vizsgálni a cserebogár pajorok mennyiségét. A telepítésre kijelölt területen átlós irányban 2 hektáronként legalább egy 0,5 m2 (1 m x 0,5 m) felületű, 60 cm mély gödör talaját kell átvizsgálni, és kigyűjteni a rovarlárvákat. A vizsgálat szeptember elejétől október végéig, vagy tavasszal, március

végén, áprilisban végezhető. A megállapított veszélyességi egyedszám négyzetméterenként 1-2 pajor. A talaj fertőzöttségének vizsgálatakor gyakran előforduló hiba, hogy a fiatalabb, kisebb termetű (1-1,5 cm nagyságú) lárvákat figyelmen kívül hagyják. A firkalóbogár (Adoxus obscurus) 3 pár lábú, 12 szelvényből álló fehér, sárga szőrökkel díszített lárvái a talajban berágják magukat a szőlő gyökereibe, és járatokat rágnak bele. Ezek az egyre szélesedő járatok rágcsálékkal és ürülékkel szennyezettek. Ez a jellemző tünet megkülönbözteti a cserebogarak rágásától. Fonálféreg A talajban élő különböző fonálféregfajok kártételének tünete a szőlő földfeletti részén nem jellegzetes. A szőlőtőke fejlődésében visszamarad, gyenge növekedésű, a hajtásrendszeren jelentkező tünet nem különböztethető meg más gyökérkárosodásból adódó növekedési zavartól. A fonálférgek közvetlen kártétele súlyos növekedési depres�szióban nyilvánul meg, a nagymértékű fertőzés a szőlő pusztulását is maga után vonhatja. Életmódjuk szerint lehetnek külső élősködő, ektoparazita és belső élősködő, endoparazita fajok. Táplálkozási módjukból adódóan kártételük azzal indul, hogy szájszuronyukkal felsebzik a gyökér bőrszövetét. Valamennyi gyökérfonálféreg faj rendkívül káros azáltal, hogy a gyökéren mikrosebeket ejt, és ezzel fertőzési kaput nyit a 2012. április

extra 46.

talajgombák számára. A szabadon élő külső parazita fonálféreg fajok (Xiphinema spp., Longidorus spp.) tömeges elszaporodását, táplálkozását követően a gyökércsúcsok deformálódnak, hipertrofikusan megvastagodnak, a fejlődésük leáll, a gyökérzet tömege esetenként 50 %-os mértékben csökken. Még súlyosabb kártétel az, hogy a talajban fonálférgek közvetítésével terjedő vírusok fertőzik a növényeket, és növekedési depressziót okoznak. A fonálférgek közvetítésével terjedő NEPO vírusok elleni védekezést megnehezíti az, hogy a kultúrnövényeken kívül számos lágyszárú, haszon és gyomnövényt is fertőzhetnek és ezek egyúttal a fonálférgeknek is gazdanövényei (Jenser et al. 1977). Vírusvektor fonálférgek kimutatása esetén a telepítés előtti talajfertőtlenítés nagyon fontos. A talaj vizsgálatával lehet megállapítani a (24 nemzetségbe tartozó) fonálféregfajok előfordulását és vírusvektor fonálféreg faj kimutatása esetén a megelőző védekezés szükségességét. A fonálférgek talajból, vagy fertőzött gyökérből történő kinyerése, és határozása, valamint ennek alapján a védekezés már régóta kidolgozott (Elekes 1981). A szőlő gyökérkórokozói Vírus A szőlő vírusbetegségei közül a NEPO vírusok esetében igazolt a Xiphinema és a Longidorus fonálféreg fajokkal történő átvitel. A NEPO (nematode-borne polyhedral) vagyis poliéder, izometrikus gömb alakú vírusok közül elsődlegesen a szőlő kórokozója a szőlő-fertőző leromlás vírus (GFLV), a sárga mozaik vírus (GYMV), a krómmozaik vírus (GCMV) és a tőkesatnyulás arabis mozaik vírus (ArMV). A szőlőt másodlagosan fertőzi a málna gyűrűsfoltosság vírus (RRV) és az őszibarack mozaikos rozettásodás vírus (PRMV). Lágyszárú növények vírusbetegségei közül a szamóca latens gyűrűsfoltosság vírus (SLRV) és a paradicsom fekete gyűrűs vírus (TBRV) is fonálféreg közvetítéssel fertőzheti a szőlő gyökereit. A 2012. április

növényvédelem és tápanyagellátás Xiphinema és a Longidorus fonálféreg fajok előfordulása a szőlőültetvények talajában akkor is veszélyt jelent, ha egyedsűrűségük olyan csekély, hogy szívogatásukkal a szőlő fejlődését nem akadályozzák. A vírusmentes szőlő szaporítóanyag is hamarosan fertőződhet fonálféreg közvetítésével terjedő vírussal, mert a legtöbb nematofil vírus polifág, a szőlőn kívül számos gyümölcsfa, lágyszárú, termesztett és gyomnövény is gazdanövénye. A fonálféreg sem fajspecifikus, táplálkozik a vírusos növények gyökerein, és átviheti a fertőzést az egészséges szőlő gyökereire. A kultúrnövén�nyel egy területre behurcolt vírus a fonálféreg közvetítésével gyorsan átterjed a gyomnövényre, és így fennmaradása az adott helyen a fertőzött szőlőültetvény felszámolását követően, hosszú ideig biztosított. Ez is indokolja a telepítés előtti fonálféreg vizsgálatot, és veszélyes fonálféreg fajok kimutatása esetén a vegyszeres talajfertőtlenítést. Baktérium Az agrobaktériumos golyva (Agro­­bacterium radiobacter pv. tu­me­faciens) gazdanövényköre rendkívül széles, mivel a kétszikű növényfajok mintegy 60 %-án képes tumort, illetve gyökérgolyvát indukálni. Fertőzése következtében a szőlő gyökerén is gyökérgolyva keletkezik (2. kép). A gyökérgolyva akadályozza a tápanyagfelvételt, a tőke legyengüléséhez vezet, de ennek okáról általában csak a tőke pusztulása után végzett kiásás alkalmával győződnek meg. Az alapfaj 3. biotipusa kizárólagosan szőlőre specializálódott, ezért ezt később új fajként (Agrobacterium vitis) írták le, és mára már ez vált általánosan elfogadottá. Az ismert biokémiai sajátságokon kívül az A. vitis számos egyéb, az A. tumefaciens-től eltérő specifikus tulajdonsággal rendelkezik, melyeknek szerepük lehet a gazda-specializációban. Szőlőn az A. vitis okozta tünetek a föld feletti fás részeken, az egyéves termőcsapokon, a kordonkaron, a törzsön, vagy tőkefejen jelennek meg. A rákos sejtburjánzás kiter-

jedésétől függően a beteg tőke legyengül, vagy elpusztul. A törzsön, vagy kordonkaron a tumorok általában hosszirányban fejlődnek ki, és gyakran teljesen körülölelik a megtámadott részt. Emellett gyakran megfigyelhetők félgömb alakú, változó méretű karfiolszerű tünetek is. A baktérium az osztódásra és differenciálódásra képes kambiális sejteket alakítja át tumorsejtekké, de a véglegesen differenciálódott növényi sejtek, szövetek már nem fogékonyak. A tumorossá vált kambiumsejtek ezzel elvesztik élettani funkciójukat, így nem tudnak kialakulni az új fa- és háncs-szövetek és ez a gyökér és a lomb közötti tápanyagszállítás csökkenéséhez, súlyos esetben megszűnéséhez vezet. Az A. vitis tünetei metszéskor megfigyelhetőek, és általában lemetszik, vagy csonkolással eltávolítják a törzsről, vagy a kordonkarokról. Talajgomba Specifikus talajuntság tünetet a talajban élő, onnét fertőző talajgombák is okozhatnak Ezt talaj-gőzöléssel és talajfertőtlenítéssel bizonyították. A tenyészedényekben végzett kísérletekben tesztnövényként általában mikroszaporított, vagy egyrügyes dugványokat használtak, így nem bizonyított, hogy a talajgombák az ültetvényekben is károsíthatják az eltelepített szőlő gyökérzetét. A Verticillium dahliae talajgomba a Prunus fajok mellett a szőlő gyökérzetét, gyökérnyakát is megtámadja és mikotoxin termelésével a hajtások és levelek hervadását okozza. Számos lágyszárú gazdanövénye biztosítja a talajban való fennmaradását még akkor is, ha több éven át pihentetjük a talajt. Talajtesztelések során a szőlő rizoszférájából, még kimutattak Phytophthora, Pythium, Fusarium és Rhizoctonia fajt, és Pythium ultimum talajgombát is izoláltak. Ezek a mikrogombák azonban elég gyakoriak talajainkban és szőlőültetvényben még nem bizonyított patogenitásuk. Gyökérgomba A gyökérzetet károsító gombák

33

növényvédelem és tápanyagellátás kimutatásának a nehézsége abból adódik, hogy a fertőzés folyamata, az elsődleges tünetek megjelenése nem követhető nyomon, nem szemlélhető meg naponta, mint a fás növények talajfeletti betegségeinek, a peronoszpórának, a lisztharmatnak, a botrítiszes betegségnek, vagy a szőlőorbáncnak a kórfolyamata. A szőlő gyökereivel a termesztő általában kétszer találkozik, először, mikor megvásárolja az oltványt vagy a gyökeres nemes szőlőt a szőlőiskolában vagy a lerakatban, hazaviszi és eltelepíti; másodszor pedig, amikor a kipusztult szőlőtőkét kivágja, majd kiássa a legtöbbször már kiszáradt, korhadó gyökereket. Termesztett fás növényeinknek leggyakoribb gyökérkárosítója a „fehérpelyhes”, rozelliniás gyökérpenész (Rosellinia necatrix). Az éghajlat, elsősorban a talajhőmérséklet rendkívüli mértékben befolyásolja a kórokozó elterjedését, csak a szőlő termeszthetőségének határán belül okoz veszélyes mértékű károsítást (Véghelyi, 1999). A Rosellinia necatrix jellemzően sokgazdás (polifág) károsító, fő gazdanövénye a szőlőn kívül valamennyi termesztett és vadontermő gyümölcsfa, gyümölcstermőcserje, -bokor gyökérzetének pusztulását okozhatja, de életképesen fennmaradhat kétszikű, lágyszárú növények gyökerein is. Ez a magyarázata annak, hogy ültetvények felszámolása után, sok éves várakozási idő elteltével telepített fás kultúrában „újratelepítési problémát”, a gyökerek betegségét okozhatja. A fertőzött gyökérzetű fás növények rendszerint 2-5 év alatt pusztulnak el, de előfordulhat olyan heveny fertőzés is, amikor a fertőzötten elültetett szőlő másfél év, esetleg egy tenyészidőszakon belül elpusztul. Sokféle szaporító- és kitartóképlete miatt nagyon nehéz a gomba határozása. A gombahatározást segítő „perfekt” vagyis ivaros alak, a peritéciumban fejlődő aszkospóra nagyon ritka. Az aszkospóra ritka előfordulása miatt, a korémiumon képződő ivartalan konidiumoknak pedig sterilitásuk miatt nem lehet szerepe sem a kórokozó terjedésében, sem a kórokozó fennmaradásában.

34

A gyökérkéreg alatti fennmaradást a tenyésztest, azaz a micélium, a talajrögök közötti terjedést a fehér cérnaszálnak látszó gombafonál, azaz a rizomorfa biztosítja (3. kép). A kedvezőtlen körülmények elviselését, kiszáradást, hosszú ideig vízzel való borítást a micéliumok széteséséből alakuló klamidospóra biztosítja. A Rosellinia necatrix az egész országban elterjedt és ott okoz kárt, ahol a gyökérpenésztől kipusztult fák, szőlőtőkék gyökérzetét nem ássák ki, vagy a kiöregedett ültetvények felszámolása után nem távolítják el a gyökérmaradványokat. Gyakori eset, hogy a rövid területforgóval üzemelő szőlőiskolákban fertőződik az oltvány, a fertőzést a gyökérzet viszi magával és a hosszú lappangási idő miatt csak telepítés után, a drágán vásárolt ültetési anyag pusztulásával záródik le a kórfolyamat. A kórokozó a vékony gyökereket fertőzi, és a gyökérkéreg alatt él, megakadályozva a gyökérszőrök képződését. Nedves körülmények között a gyökérzet teljes, még el nem parásodott felülete képes felvenni a vizet, de száraz talajviszonyok között, csak a gyökérszőrök képesek a lekötött víz felvételére. Ezért a szakszerűen telepített, telepítés után jól beöntözött fertőzött növény tartaléktápanyagokból még

3. kép Rosellinia nectarix talajban és gyökérmaradványon

extra 46.

kihajt, megfelelő vízellátás mellett még újabb gyökereket fejleszt, a lassan meginduló oltvány látszólag meggyógyul, majd egy aszályos időszakot követően, esetleg egy nagy termés által kiváltott fokozott vízigény hatására váratlanul kipusztul. A kipusztult növény elhalt gyökerein a Rosellinia necatrix parazitából, szaprofita stádiumba vált és fertőzőképessége fokozódik. A Rosellinia necatrix egyaránt veszélyezteti az erdőirtás, szőlő, gyümölcsös vagy faiskola helyére rövid várakozási idővel eltelepített szőlőt és szőlőiskolát. A szőlőiskola veszélyeztetettségét elfedi az a tény, hogy a szaporítóanyag csak 1-2 évig marad a helyén, s ez az idő elég a gyökerek fertőződéséhez, de kevés a határozáshoz szükséges tünetek kifejlődéséhez. A kórokozó a gyökereken leggyakrabban 5-50 cm talajmélységig fordul elő, és ebben a talajmélységben áprilistól szep­tember végéig valószínű a kórokozó számára kedvező hőmérséklet, ezért a fertőzés évente 6 hónapon keresztül folyamatos lehet. A Rosellinia necatrix a gyökérzet teljes lebomlásáig, 8-10 évig is megőrzi fertőzőképességét, ezért a megelőző védekezésben nagyon fontos a fertőzött gyökérmaradványok ös�szegyűjtése és elégetése. A ritkábban előforduló szegecsfejű gyökérgomba okozta röszlériás gyökérelhalás kórokozója a Roesleria pallida. A kórokozó Magyarország szőlő-, gyümölcsültetvényeiben, szőlőiskolákban és faiskolákban elszigetelten fordul elő, elterjedését a talajtípus nem befolyásolja. Fertőzése a szőlőtőkék kipusztulását okozza. Fő gazdanövénye a szőlő, de valamennyi termesztett gyümölcsfajunk gyökerén is károsít. A kórokozó fejlődésére kedvező talajhőmérsékletet, a 1224 °C-ot hazánkban minden évben, májustól októberig megtalálja. A fertőzést követően, fél- egy év elteltével, a még élő gyökereken nagy számban fejlődik a tölcsér alakú termőtest, az apotécium (4. kép). A szabad szemmel is látható termőtest, az apotécium, egyenes, néha kissé meggörbült, fölfelé vastagodó nyélen lévő, félgömb alakú fejből áll. A növény pusztulása után az 2012. április

extra 46.

4. kép Roesleri pallida termőtestek szőlő dugványon apotécium-fejlődés csökken, majd megszűnik. Ezért, ha a gyökérmaradványok eltávolítása megtörténik, akkor rövidebb, 3-4 év elteltével megszűnik a fertőzési veszély. Az armilláriellás tőkepusztulásról (kórokozója Armillariella mellea) még kevés a hazai adat. Az Armillariella mellea magyar neve gyűrűs tuskógomba, más néven gyűrűs tölcsérgomba, mézszínű tölcsérgomba vagy csupros-gomba. Ez az egyik leggyakoribb, valamennyi lomb- és tűlevelű fa, bokor, cserje pusztuló tönkje, tuskója közelében előforduló, ehető termőtestű, kalapos gomba. A szakirodalom szerint a mérsékelt égövi és a szubtrópusi erdőkben az egész világon elterjedt, polifág (sokgazdás) fakultatív parazita (gyengültségi élősködő). Egyes fajok az alapfajtól patogenitásban térnek el. Szőlőn való előfordulásáról kevés hazai adatot ismerünk. Ennek az lehet az egyik oka, hogy a gomba csoportos termőteste általában a már részlegesen, vagy teljesen elhalt tönkök, tuskók körül fejlődik. Gondozott szőlőültetvényekben azonban nem található pusztuló tőke. Azokat kivágják, mielőtt a termőtest kifejlődne. A nagyméretű kalapos gomba megjelenését a talajművelés is akadályozza, és a használatos mezőgazdasági kemikáliák, gyomirtó- és növényvédő szerek, műtrágyák sem 2012. április

növényvédelem és tápanyagellátás kedveznek kifejlődésének. Mégis érdemes figyelmet fordítani erre a gombára, hiszen a gazdasági kárt, sok más makro- és mikroszkopikus gombához hasonlóan, nem a gazdanövényen már elhalt, szaprofita állapotában kifejlődő termőtest, hanem az élő növényt megtámadó gombafonál okozza. A gomba a vastagabb gyökér és gyökérnyak sérülésein keresztül jut az élő szövetekbe. Ezért jellegzetes „kapa-betegség”-nek tekinthető. Természetesen a pajor- és pocokrágás is elősegíti a fertőzést. A fejlődő hifa (gombafonál) toxint termel, és ez roncsolja az élő szöveteket. Ilyen módon a törzsben felfelé növekszik a gombafonál. A fa- és háncsszövetben fehéres sárga, csak mikroszkóppal látható micélium (gombaszövedék) veszi el a tápanyagot a gazdanövénytől. A vastagabb gyökerek, a gyökérnyak és a tőkefej kérge alatt, szabad szemmel is jól látható (2-3 mm átmé-

Ismét lehet újratelepítési jogot vásárolni a központi jogtartalékból A benyújtási időszak: 2012. március 19. – 2012. május 31. Az újratelepítési jogért fizetendő összeg hektáronként 150 ezer forint (ami a csökkentő tényezők figyelembe vétele esetén sem lehet kevesebb, mint 20 ezer forint). Újratelepítési jogot a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál regisztrált gazdálkodók vásárolhatnak. A borszőlő ültetvények létesítéséhez a gazdáknak rendelkezniük kell a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kiadott, érvényes telepítési engedél�lyel, valamint az illetékes hegybíró és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hozzájárulásával. A vásárlás feltételeire vonatkozó előírásokat és nyomtatványokat a szőlőültetvény újratelepítési jogok értékesítéséről szóló 40/2012. (III. 13.) számú MVH Közlemény tartalmazza. Az MVH a kérelmeket beérkezésük sorrendjében bírálja el; hiánypótolt kérelmek esetében az elbírálás sorrendjét a hiánypótlás beérkezésének időpontja határozza meg. Az újratelepítési jog ellenértékének megfizetése érdekében az MVH – a döntés kézhezvételétől számított – tíz napos teljesítési határidő tűzésével küld felszólítást a vásárlónak. A teljesítésre előírt határidő az MVH Magyar Államkincstárnál vezetett számláján történő jóváírásra vonatkozik, így befizetést az átutalás időszükségletét tekintetbe véve mielőbb javasolt teljesíteni.

rőjű), sötétbarna, vagy fekete, legyező alakban terjedő zsinóros gombafonál, a rizomorfa képződik. Az amúgy is leváló kérget leszedve ez a képlet egész évben megtalálható. A gomba nemcsak a kalap alsó felén található lemezeken nagy tömegben képződő bazídiospórával, hanem a kéreg alatt fejlődő rizomorfával is fertőz. A bazídiospórák a talaj felszínén csíráznak, majd tömör, szárazságnak, vízborításnak, fagynak, melegnek ellenálló kitartóképletet hoznak létre. Kedvező körülmények között a kitartóképletekből fejlődő gombafonál fertőzi a sebeket. A tőke pusztulása után a lehámló kéreggel a talajba kerülő gombaszövedék további fertőzések előidézője lehet. Ezért tapasztalunk gyakran az elsőként kiszáradt tőke körül kialakuló, foltszerűen terjedő pusztulást. A fertőzés tehát a közeli erdőkből a szél közvetítésével érkező bazídiospórákkal kerül a szőlőültetvényekbe, de a kórokozót legjobban a talajban maradó, fertőzött micéliummal átszőtt fa- és gyökérdarabok terjesztik. n Irodalom: Balás G. – Sáringer Gy. (1982): Kertészeti kártevők. Akadémiai Kiadó, Budapest Elekes E.né (1981): Nematológiai praktikum. Agroinform, Budapest Jenser G. – Kovács G. – Magyar K. – Véghelyi K. (1977): A gyümölcsösök újratelepítésének növényvédelmi problémái. Mezőgazdasági kiadó, Budapest. Kozma P. (1991): A szőlő és termesztése. I. A szőlőtermesztés történeti, biológiai és ökológiai alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest Lehoczky J. – Reichart G. (1968): A szőlő védelme. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Moser, L. (1967): Szőlőművelés másképpen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Véghelyi K. (1999): A fehérpelyhes gyökérpenész. Agrofórum X. 11:2023. Véghelyi K. (2000): A szegecsfejű gyökérgomba. Agrofórum XI. 1:4349. Véghelyi K. – Balogh I. – Tompos L. (1999): A szőlő talajuntság kimutatása biológiai talajteszteléssel. Agrofórum X. 10: 16-19. Véghelyi K. – Zanathy G. – Bisztray Gy. (2010): Filoxéraveszély az elhanyagolt szőlőskertekből. Agrofórum Extra 35: 61-64.

35