Színház-és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola Művészettudományi Képzés
A kortárs magyar dokumentumfilm útjai A doktori értekezés tézisei
Stőhr Lóránt 2017
Témavezető: Dr. habil. M. Tóth Géza egyetemi tanár
Doktori értekezésem a magyar dokumentumfilm-művészet elmúlt húsz évében végbement átalakulásáról ad esztétikai és történeti leírást. A nemzetközi és magyar átalakulás természetének feltárása és a hazai nemfikciós alkotások elemzései a dokumentumfilmet körbevevő kulturális tér transzformációjából eredő kihívásokat és az azok által életre hívott régi-új dokumentumfilmes formákat hivatottak bemutatni. Értekezésemben az foglalkoztatott, hogy milyen közös és milyen egyéni utak mentén ment végbe a magyar dokumentumfilm paradigmaváltása, milyen filmtörténeti folyamatok és milyen személyes alkotói döntések eredményezték az alapvető szemléletváltozást, s ezek milyen összefüggésben állhattak egymással. Mi történt a magyar dokumentumfilmben, miközben a nemzetközi filmvilágban pozitív olvasatban a műfaj forradalmi újjászületése, negatív olvasatban radikális kommercializálódása ment végbe? Mennyiben érintette a nemfikciós műfajok televízióban nyomon követhető mélyreható változása a hazai dokumentumfilm-művészetet? A hetvenes évek szociológiai hátterű társadalomvizsgálatát és a nyolcvanas évek történelmi tanúvallomásait követte-e új, hasonló
erejű
dokumentumfilmes
paradigma,
vagy továbbra
is
ugyanazoknak
a
hangvételeknek, módszereknek, kérdésfelvetéseknek a foglya maradt a hazai nemfikciós mozgóképművészet? A felvetett kérdések megválaszolásához a magyar dokumentumfilm rendszerváltás utáni időszakát és a magyar dokumentumfilm paradigmaváltását beható filmtörténeti vizsgálatnak vetem alá doktori értekezésemben. Bár egyes műveket, alkotói ciklusokat, részterületeket feldolgozó tanulmányok, kritikák, értekezésfejezetek napvilágot láttak a kortárs magyar dokumentumfilmmel kapcsolatban, a paradigmaváltást átfogó kutatásban nem vetették fel magyar filmtudósok. A hazai filmes szakirodalomban meglévő hiányt igyekszik pótolni jelen értekezés. Értekezésem megközelítésmódja, a filmtörténet és a filmesztétika összefüggésbe hozatala többféle kutatási módszert igényelt. Az egyetemes dokumentumfilm-történeti folyamatokkal és jelenségekkel kapcsolatban a szerencsésen megszaporodott nemzetközi szakirodalmak elemzését és kritikai jellegű újraértelmezését követtem. A magyar dokumentumfilm intézménytörténete esetében részben szakirodalmakra, részben alkotókkal, producerekkel folytatott interjúkra, részben a pénzosztó szervezetek honlapján és a rendelkezésemre álló adatok, statisztikák elemzésére támaszkodtam. Az esztétikai természetű vizsgálódásaimat a dokumentumfilm-elméletre, az alkotókkal készült beszélgetésekre és 2
természetesen maguknak a filmeknek szövegcentrikus, elsősorban dramaturgiai fókuszú olvasatára építettem. Az értekezés szerkezete egyre szűkülő perspektívát követ, az általánostól jut el az egészen konkrétig, a nemzetközi folyamatok tág nézőpontú szemlélésétől a magyar helyzet részletes felmérésén és egyes életművek történeti vizsgálatán át végül egyetlen alkotás részletes elemzéséig. Az első szakaszban az egyetemes dokumentumfilm-művészetben a 80-as évektől megindult tendenciákat vizsgálom. A szemléletmód változását a posztmodernizáció elnevezéssel illetett általános kulturális-társadalmi mozgásokkal, valamint a filmkészítés intézményi-gazdasági feltételeinek átalakulásával hozom összefüggésbe. A második szakaszban a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilm kulturális, intézményi, gazdasági változásait mutatom be. Közelebbről szemügyre veszem a rendszerváltás okozta kihívásokat, a legitimációs
és
finanszírozási
válságot,
valamint
a
gazdasági-politikai
átalakulás
dokumentálásának nehézségeit. Megvizsgálom a szociológiai dokumentumfilm eszményének tovább élését, valamint azt, hogyan alakulnak ki újfajta dramaturgiai mintázatok a rendszerváltás folyamatának értelmezése közben. Ezt követően a nemzetközi folyamatoktól történt elmaradás, a külső és belső elszigetelődés okait keresem, majd számba veszem a nemzetközi fesztiválok és televíziós piacok trendjeihez való felzárkózás lépéseit, a megújulás kultúrpolitikai, intézményi és személyes tényezőit. A harmadik nagy egység esettanulmányok sorából áll. A szakasz három fejezete egy-egy esztétikai természetű vizsgálódást tartalmaz a kilencvenes évek közepén lassan meginduló, a kétezres évek első évtizedének végén felgyorsuló megújulás művészi vetületéről. A magyar dokumentumfilmben tapasztalható esztétikai folyamatokat, a történetmesélés, az érzelmi hatásteremtés és a személyesség felerősödését kutatom ezekben a részletes elemzésekben. Az értekezésben feltett kérdésekre adott válaszaim kettős természetűek. Egyrészt filmtörténeti természetű gondolatmenetben kísérlek meg válaszolni a felvetett problémákra. Azt állítom, hogy a kilencvenes években és a kétezres évek első évtizedében a dokumentumfilm finanszírozása gátolta az új művészeti törekvések kibontakozását, a dokumentumfilmes szakma bezárkózottsága, a nemzetköziség hiánya nem segítette elő az új irányzatok adaptálását és a kortárs trendekhez felzárkózó alkotók a zárt dokumentumfilmes szakmába való gyenge integráltságuk miatt nem teremtettek iskolát. Mindezek miatt a hazai szakmába jól integrált alkotók, a dokumentumfilmes szakma vezéregyéniségeinek trendfordító hatására és iskolalapítására, új generáció(k) színrelépésére és nemzetközi tanulmányainak hazai szárba szökkenésére,
nemzetközi
filmfesztiválok
megalapítására
kellett
várni
a
magyar
dokumentumfilm paradigmaváltásához. Másrészt esztétikai elemzésekkel támasztom alá azt az 3
állításomat, hogy a paradigmaváltás részben a szakmában korábban, a 80-90-es években, a griersoniánus hagyományban szocializálódott alkotók történetmesélés és erős érzelmi hatásteremtés felé fordulásán, részben pedig a kétezres évek első évtizedében színre lépő generációk radikálisan új megközelítésmódjában, a személyesség provokatív felvállalásának és tudatos dramaturgiai használatának elfogadtatásán keresztül ment végbe. A magyar dokumentumfilm helyzetét érzékeltetendő bemutatom az egyetemes dokumentumfilm-művészetben a kilencvenes-kétezres évek során lejátszódó alapvető paradigmaváltozást, ami ismét széles körben népszerűvé és kereskedelmileg sikeressé tette a dokumentumfilm műfaját. A griersoni „felvilágosító és propaganda szolgálat” felmondását, „a szórakozás határain” belül kerülést a médiapiac változásaival, a fogyasztóvá váló néző újfajta igényeivel, szokásaival és az általános kulturális változásokkal hozom összefüggésbe. A kilencvenes évek magyar dokumentumfilm- művészetének áttekintésével rámutatok arra, hogy a hazai alkotók kitartottak a griersoni alapelveknél, a múltfeltáráson és a közvetlen társadalomkritikán keresztül a felvilágosítást és a nevelést tartották feladatuknak. Saját megcsontosodott gyakorlatuk és művészeti ideáljuk szorosan megkötötte a filmkészítők képzeletét, ami a megváltozott társadalmi és médiapiaci környezetben a közönség elvesztéséhez és
a
dokumentumfilm
legitimitásának
megkérdőjelezéséhez
vezetett.
A
magyar
dokumentumfilm megújulásának fő gátját a kulturális bezárkózásban jelölöm meg, ami miatt nem adaptálódtak a sikeres külföldi példák, és ez szükségszerűen vezetett az alkotások önismétléséhez és a közönség elvesztéséhez. Amikor már a magyar alkotók is elkezdtek megismerkedni az új, sikeres esztétikai megoldásokkal és gyártási stratégiákkal, akkor a hazai intézmények hátráltatták a paradigmaváltást. A második fejezetben ezt azzal támasztom alá, hogy rámutatok, az intézményes feltételrendszer (finanszírozás, gyártás, forgalmazás, képzés) miként kötötte meg az alkotók lehetőségeit és korlátozta képzeletüket. A magyar közfinanszírozók nem adtak elégséges kiinduló forrásokat a nemzetközi trendek másolásához, a kutatáshoz és oknyomozáshoz szükséges szakértői csapat finanszírozásához, a televíziócsatornák nem vettek részt a finanszírozásban, gyártásban és a kész alkotások közönséghez való eljuttatásában. A dokumentumfilmben a korábbinál látványosabb elmozduláshoz új nemzedékek fokozatos színrelépésére volt szükség, akik másféle dokumentumfilmes szerepeket és esztétikai ideálokat követnek, mint elődjeik. A második fejezet végén áttekintem azokat a változásokat, amelyeket az idősebb és fiatalabb alkotók a kilencvenes évek közepétől a mai napig a magyar dokumentumfilm-művészetben hoztak. Összefoglalva az átalakulás lényegét, kétféle értékrendet és dokumentumfilmes attitűdöt találunk, amely összefüggésben áll a széles 4
generációs szakadékkal. Míg Grierson örökösei számára a kamera előtti valóság dominált, addig a posztgriersoni dokumentumfilmben megnövekszik a filmkészítő személyes értelmezése és belenyúlása mind a kamera előtti, mind a leforgatott anyagba. A griersoni modellt követő idősebb generációk számára a lefilmezett tények önmagukért beszéltek, emiatt csak óvatosan szerkesztették az anyagot. míg a „fiatalok” inkább kihangosítják a kamera előtti valóság számukra érdekes mozzanatait. Kutatásom során a folyamatok érdekeltek, ezért a harmadik szakaszban a változást fokozatosan érvényre juttató elismert vagy műveik növekvő ismertségével párhuzamosan egyre nagyobb hazai tekintélyt kiváltó dokumentumfilm-művészekre összpontosítok. Három, a kortárs magyar kánont meghatározó alkotó, három generáció képviselőjének életműve áll az elemzések középpontjában. A magyar filmművészet idősebb generációjába tartozó Almási Tamás életműve azt példázza olvasatomban, hogy lehet volt képes egy játékfilmrendezőként végzett, ám a szociológiai iskola hagyományán szocializálódott, dokumentumfilmesként befutott alkotó az elbeszélés fikcióra jellemző dramaturgiai fogásait érvényre juttatni a nemfikciós alkotásokban is. A középgenerációs Sós Ágnes televízióban szocializálódott alkotóként folyamatos megújulásokon keresztül jutott el a társadalmi dokumentumfilmezéstől a modernista technikákat használó intim portrékon át az érzelmi hatáskeltésre összpontosító posztklasszikus elbeszélésekig. Míg a két idősebb alkotónak hosszabb-rövidebb utat kellett bejárnia a kortárs dokumentumfilmes trendekhez illeszkedő saját elbeszélésmód, stílus, hangvétel kialakításig, az indulásakor a fiatal nemzedéket képviselő Kincses Réka részben életkora, részben németországi filmkészítői szocializációja és német gyártási háttere miatt rögtön első filmjében új színt és hangvételt a magyar nemfikciós filmművészetbe: az eladdig szokatlan intenzitású személyességet nemzeti, etnikai és családi közösségekben bujkáló sérelmek és indulatok felszínre hozatalára, az egyéni és kollektív traumák megértésére tudta használni. Az esettanulmányok sora a megelőző történeti-elméleti alapozást követően reményeim szerint világos ívet ad ki arról a folyamatról, amelyen a magyar dokumentumfilmművészet keresztülment az elmúlt húsz év során részben a modernitás eszméit tovább őrizve, örökítve, részben, ha megkésve is, különféle válaszokat adva a kulturális környezet átalakulására.
5
Irodalomjegyzék
Alexander, Jeffrey C.: Trauma. A Social Theory. Cambridge, Polity Press, 2012. Almási Tamás: Ahogy én látom. 26 év alkotói tapasztalata a dokumentumfilm készítésben. DLA disszertáció. Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2005. Austin, Thomas: Watching the World: Screen Documentary and Audiences. Manchester, Manchester University Press, 2007. Balogh László Levente: A magyar nemzeti áldozatnarratíva változásai. Korall 59. 2015/1. 3653. Bernard, Sheila Curran: Documentary Storytelling. Making Stronger and More Dramatic Nonfiction Films. Second Edition. Elsevier, 2007. Bilsiczky Balázs: Elvarázsolt lelkek. Zsigmond Dezső dokumentumfilmjei. In: Filmvilág 2012/9. Bruzzi, Stella: New Documentary. Second Edition. London- New York, Routledge, 2006. Cagle, Chris: Postclassical Nonfiction: Narration in the Contemporary Documentary. In: Cinema Journal, Vol. 52, No. 1 (Fall 2012) Cunningham, John: Documentary and Industrial Decline in Hungary. The ’Ózd-series’ of Almási Tamás. In: Anikó Imre (ed.): A Companion to Eastern European Cinemas. WileyBlackwell, 2012. 311-324. Chapman, Jane: Issues in Contemporary Documentary. Cambridge, Polity Press, 2009. Cowie, Elisabeth: Recording Reality, Desiring the Real. Minneapolis: University of Minnesota Press, 2011. Czirják Pál: Jelenlét és elbeszélés. Játékfilmes gondolkodásmód a kilencvenes évek hazai dokumentumfilm-készítésében – előképek tükrében. In: Metropolis 2004/2. 16-38. de Valck, Marijke: Film Festivals. From European Geopolitics to Global Cinephilia. Amsterdam University Press, 2007.
6
Dovey, Jon: Freakshow. First Person Media and Factual Television. London, Pluto Press, 2000. Edgerton, Gary R. – Jones, Jeffery P. (eds): The Essential HBO Reader. Lexington: University of Kentucky Press, 2008. Egry Gábor: Otthonosság és idegenség. Identitáspolitika és nemzetfelfogás Magyarországon a rendszerváltás óta. Budapest, Napvilág, 2010. Eörsi László: Dokumentumfilmek ’56 (1988-2003). In: Metropolis 2004/2. Everett, Karen: Story Structures that Funders Love. http://www.sf360.org/?pageid=12239 June 29, 2009. Fábián Károly: Gonoszcsinálók. In: Filmkultúra online 2009 (http://www.filmkultura.hu/archiv/planok/cikk_reszletek.php?cikk_azon=468) Field, Syd: Forgatókönyv - A forgatókönyvírás alapjai. Fordította: Köbli Norbert. Cor Leonis kiadó, 2011. Foktői János: Az állam szerepvállalása a magyar filmművészet és filmipar 2004-2014 közötti helyzetének alakulásában, különös tekintettel a mozgóképörökség megőrzésére és hasznosítására. Doktori értekezés. Budapest, SZFE, 2016. György Péter: Apám helyett. Budapest, Magvető, 2011. György Péter: Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély. Budapest, Magvető, 2013. Hajdú
Eszter:
Ítélet
Magyarországon.
Egy politikailag érzékeny film elkészítése
Magyarországon rendezői tapasztalataim alapján. DLA disszertáció. Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2016. Hammer Ferenc: A megismerés szerkezetei, stratégiái és poétikái. Szocio-doku a BBS-ben. In: Gelencsér Gábor (szerk.): BBS 50. A Balázs Béla Stúdió 50 éve. Budapest: MűcsarnokBBS, 2009. Hogarth, David: Realer Than Reel. Global Directions in Documentary. Austin, University of Texas Press, 2006.
7
Huyssen, Andreas: Trauma and Memory: A New Imaginary of Temporality. In: Bennett, Jill – Kennedy, Rosanne (eds.): World Memory: Personal Trajectories in Global Time. Hampshire, New York, Palgrave, 2003. 16-29. Kapás Zsolt Zsombor: Tekercsváltás? Magyar dokumentumfilm a rendszerváltás korában. In: Apertúra, 2015. ősz http://uj.apertura.hu/2015/osz/kapas-tekercsvaltas-magyardokumentumfilm-a-rendszervaltas-koraban/ Kellner, Douglas: Media Culture and the Trimph of the Spectacle. In: Geoff King (szerk.): The Spectacle of the Real. From Hollywood to ’Reality’ TV and Beyond. Bristol – Portland, Intellect, 2005. 23-36. Kékesi Attila: A dokumentumfilm-rendező felelőssége, avagy a dokumentumfilm készítésének erkölcsi kérdései. DLA disszertáció. Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2009. Kiss Viktor: Politika a spektákulum korában. Guy Debord, Jean Baudrillard, Douglas Kellner és az ideológia látszat/valóság-modelljének válsága. Politikatudományi Szemle 2016/2. 7-28 Laub, Dori - Felman, Shoshana: Testimony: Crises of Witnessing in Literature, Psychoanalysis, and History. New York, Routledge, 1992. László, Márton – Novák, Csaba Zoltán: A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16-21. Dr. Bernárdy György Közművelődési Alapítvány – Pro-Print Könyvkiadó, 2012. Lévinas, Emmanuel: Teljesség és Végtelen. (Ford: Tarnay László). Pécs: Jelenkor, 1999. Magyar Nemzeti Filmalap honlapja: http://mnf.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=37&Itemid= 62 MTVA honlapja: http://mecenatura.mtva.hu/index.php?p=palyazatok&act=det&pid=146&&m1=62&m2=0 Margitházi Beja: Az arc mozija. Közelkép és filmstílus. Koinónia, Kolozsvár, 2008. McKee, Robert: Story. A forgatókönyv anyaga, szerkezete, stílusa és alapelvei. Fordította Jakab-Benke Nándor és Zágoni Balázs. Filmtett Egyesület, Kolozsvár, 2011. Meek, Allen: Trauma and Media. London & New York, Routledge, 2010. 8
Middleton, James: Documentary’s Awkward Turn: Cringe Comedy and Media Spectatorship. New York: Routledge, 2013. Murai András: Szembesítés. Történelmi dokumentumfilmek a rendszerváltozás éveiben. Apertúra, 2015. ősz. http://uj.apertura.hu/2015/osz/murai-szembesites-tortenelmidokumentumfilmek-a-rendszervaltozas-eveiben/ Nichols, Bill: Representing Reality. Bloomington, Indiana University Press, 1991. Nichols, Bill: A dokumentumfilm típusai. (Ford: Czifra Réka) Metropolis 2009/4. O’Neill, Edward R.: Traumatic Postmodern Histories: Velvet Goldmine’s Phantasmatic Testimonies. In: Camera Obscura 57, Vol. 19, Nr. 3. Pintér Judit Nóra: A nem múló jelen. Trauma és nosztalgia. Budapest, L’Harmattan, 2014. Plantinga, Carl R.: Rhetoric and Representation in Nonfiction Film. Cambridge University Press, 1997. Plantinga, Carl R.: What a Documentary Is After All? The Journal of Aesthetics and Art Criticism 63:2 (Spring 2005) 105-117. Pócsik Andrea: A film cigány teste. A magyar filmtörténet romaképei a kortárs kultúrakutatások tükrében. Doktori disszertáció. Budapest, BTK, 2011. Rabiger, Michael: Directing the Documentary. Fourth Edition. Elsevier, 2004. Reményi József Tamás: Betegei vagyunk. In: Filmvilág 2009/7 52-53. Rosenthal, Alan: Writing, Directing, and Producing Documentary Films and Videos. 3rd edition. Southern Illinois University Press, Carbondale and Edwardsville, 2002. Rotha, Paul: A dokumentumfilm. (Ford. Maár Gyula és Sándor András) Budapest, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1961. Saunders, Dave: Direct Cinema: Observational Documentary and the Politics of the Sixties. Wallflowers Press, 2007. Sárközy Réka: Elbeszélt múltjaink. A magyar történelmi dokumentumfilm útja. 1956-os Intézet – L’Harmattan, Budapest, 2011.
9
Solt Ottilia: Közvélemény őfelsége. Beszélő, 1994/6. Stőhr Lóránt: Hit nélkül látni. Filmvilág 2013/1. 24-30. Szekfü András: A dokumentumfilm néhány elméleti kérdése és a huszadik századi magyar dokumentumfilm. DLA disszertáció. Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2010. Szentgyörgyi Rita: „Imádom az öregeket” – Sós Ágnes rendező. magyarnarancs.hu 2014. febr. 17. Udvarnoky Virág: Történelmi emlékezet dokumentumfilmben. Metropolis 2004/ 2. Varga Balázs: Tetten ért képek. Új politikai dokumentumfilmek. Filmvilág, 2010/12. 42-44. Varga Balázs: Filmrendszerváltások. Budapest, L’Harmattan, 2016 Vicente, Ana: Documentary Viewing Platform. In: Thomas Austin - Wilma de Jong (eds): Rethinking Documentary. New Perspectives, New Practices. Berkshire-New York, McGraw Hill - Open University Press, 2008. 271-277. Vörös Adél: Emberek az embertelenségben. A rendszerváltás vesztesei Almási Tamás és Schiffer Pál dokumentumfilmjeiben. In: Metropolis 2004/2. 58-69.o. Williams, Linda: Emlékek nélküli tükrök: Igazság, történelem és az új dokumentumfilm. Ford. Tokai Tamás és Török Ervin. Apertúra, 2014/tavasz. URL: http://uj.apertura.hu/2014/tavasz/williams-emlekek-nelkuli-tukrok-igazsag-tortenelem-es-azuj-dokumentumfilm/ Winston, Brian: Claiming the Real II. Documentary: Grierson and Beyond. Palgrave – Macmillan 2nd edition, 2008. Zalán Vince (szerk.): Budapesti Iskola. Budapest, MADE 2005. Zalán Vince: Fejezetek a dokumentumfilm történetéből. Budapest, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1983.
10
A témával kapcsolatos fő publikációim Bent, kint, senkiföldjén. Filmek a határról. Megjelenés előtt Grierson örökösei. A magyar dokumentumfilm a rendszerváltás után, nemzedéki megújulás előtt. In: Fenyvesi Kristóf (Szerk.): A befogadó kamera. Budapest, Magyar Napló, Írott Szó alapítvány, Dokufilm Kft, 2016. 7-52. Érzelmek kiáradása. Sós Ágnes dokumentumfilmes pályája az intézményrendszer tükrében. In: Apertúra 2016. nyár http://uj.apertura.hu/2016/nyar/stohr-erzelmek-kiaradasa-sos-agnesdokumentumfilmes-palyaja-az-intezmenyrendszer-tukreben Üzlet a kirakatban. Üzletemberek a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilmben. In: Apertúra 2015. ősz http://uj.apertura.hu/2015/osz/stohr-uzlet-a-kirakatban-uzletemberek-arendszervaltas-utani-magyar-dokumentumfilmben/ Inside Job. First Person Documentary in Trauma Cinema: Balkan Champion. In: Images. The International Journal of European Film, Performing Arts and Audiovisual Communication. Vol 15. No 24. (2014) 5-18. Idő lett: A Budapesti Iskola és az idő. Apertúra 2013 tavasz. http://uj.apertura.hu/2013/tavasz/stohr-ido-lett-a-budapesti-iskola-es-az-ido/. Hit nélkül látni. Errol Morris dokumentumfilmjei. In: Filmvilág 2013/1. 24 – 30. New Forms of Narrativity and Documentary on DVD. György Pálfi’s I’m not Your FriendProject. In: Ágnes Pethő (Ed.): Film in the Post-Media Age. Cambridge: Cambridge Scholars Publishing, 2012. 357-380. Elégiák. A hatvanas évek dokumentarizmusa. In: Gelencsér Gábor (szerk.): Tanulmányok az ötvenéves Balázs Béla Stúdióról. Budapest, Műcsarnok - BBSA, 2009. 91-107. Tendencje dokumentalne w węgierskim filmie lat 60. i 70. (Dokumentarista tendenciák a 6070-es évek magyar filmjében) In: Robert Kardzis-Jan Topolski (ed): Złota era węgierskiego kina. Lata 60. i 70., Kraków-Warszawa, Korporacja Ha!art i Stowarzyszenie Nowe Horyzonty, Linia filmowa, 2009. 13-42. Az eltűnő valóság nyomában (A magyar fikciós dokumentumfilmek művészeti kontextusa) In: Zalán Vince (szerk.): Budapesti Iskola. Budapest, MADE 2005. 104-130.
11