Egy fesztivál életében 11 év már komolyan nevezhető a felnőtt kor határának. Határkőhöz érkezett a POSzT a vezető szemé lyének változása miatt is. Újdonság a három válogató elgondo lása is: így elmondható, hogy nem kis kíváncsiság kíséri az idei megújult, legalábbis vál tozóban lévő POSzT-ot. A Pécsi Országos Színházi Találkozó eddig sem mutatta a megcsontosodottság jeleit, ám egy olyan folyamatos metamorfózist felmutató művészeti ág fesztiválja, mint a szín házé, csakis a változás - megújulás - meglepetés útját járhatja. Felületes megközelítésben talán van abban valami kétségtelenül ellentmondásos, szinte-szinte életszerűden, majdnem életidegen, ahogyan az induló nyári zsongásban emberek százai esténként nem a szabadtéri-természetközeli programokat választják, hanem sötétített színháztermekben reflektorfénnyel megvilágított előadásokat néz nek. Hiszen az ember mérlegel: és a POSzT idején a színházi valóság előbbre való az ak tuálisnál. Felmegy a függöny, semmihez nem hasonlítható, figyelő csend támad, nem nyár van, hanem csakis színház. A POSzT pedig ennek a színházi magyar valóságnak az ünnepe: idén volt három bá tor gondolkodó, aki erre a tizenöt előadásra merte azt mondani, hogy ez volna a leg jobb. Ebben egyezségre jutni úgysem lehet, mindenkinek más a tizenöt legjobb. De ah hoz előadásokat kell nézni, hogy ez megállapítható és kijelenthető legyen. Kívánok min denkinek sokszor tizenöt előadást, sok értő figyelmet, s azt követően tartalmas beszél getéseket.
Szőcs Géza kultúráért felelős állam titkár N em zeti Erőforrás M inisztérium
2
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdem ű Közönség! Pécs a kultúra városa! Történelme során városunk sokszor bizo nyította, hogy joggal tarthatja magát a hazai kultúra fellegvárá nak. Ennek a gazdag történelemnek a része immár a Pécsi Or szágos Színházi Találkozó is, amelynek idén tizenegyedik alkalommal ad otthont Pécs. Az elmúlt évtized során folyamatosan emelkedett a találkozó szakmai presztízse és a közönség is a szívébe zárta az eseményt. Köszönet illet mindenkit, aki azon fárado zott, hogy az egyre több érdeklődőt idén is kiváló programok fogadják. Köszönetét mondok továbbá Simon Istvánnak és Jordán Tamásnak is, akik az elmúlt tíz évben siker re vitték a találkozót! A tavalyi év kiemelkedő volt Pécs életében. Habár hivatalosan elköszöntünk az Eu rópa Kulturális Fővárosa évadtól, de ez a búcsú egy új kezdetet is jelent egyúttal. 2010ben lehetőségünk nyílt rá, hogy megmutassuk magunkat a nagyvilágnak, felhívjuk vá rosunkra a kultúrakedvelők figyelmét. Közös munkánk eredményeként felkerültünk Eu rópa kulturális térképére, a projekt keretében megvalósult beruházások pedig kitágítot ták a város regionális és nemzetközi lehetőségeit. Pécs tehát méltán meghatározó szereplője a magyar kulturális életnek. A szellemi, kulturális műhelyeknek évszázados hagyományai vannak a városban, olyan gyökerei, melyek erősek és nem szakadnak ki. A Pécsi Országos Színházi Találkozó is gyökeret vert városunkban. Örülök annak, hogy Pécs a csodák otthona lehet. Azoké a csodáké, melyek a szín padon öltenek testet minden előadás alatt. Úgy gondolom, minden színdarab más és más, nincs két egyforma, és minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Arra biz tatok mindenkit, hogy legyen részese a pillanat varázsának, lássa saját szemével, szívé vel érezze ezt a csodát! Jó szórakozást, tartalmas, szép színházi estéket kívánok mindenkinek, aki 2011-ben Pécset és a POSZT-ot választotta.
3
XI. POSZT - PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ ren d ező :
Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft.
f e s z t iv á l ic a z c a t ó : S te n cze r Béla
jö vő e lő k é s z ít ő m ű v é s z e ti v e z e t ő : M árta István a v e r s e n y p r o d u k c ió k a t v á l o c a t t a : S zilág yi Lenke fo tó m ű v é sz ,
U rb án B alázs s z ín ik ritik u s , V e ke rd y T am ás p szich o ló g u s O FF k o o r d in á t o r : M áté P é te r Ifi G é n iu s z a z A u lá b a n k o o r d in á t o r : C só ka Tím e a s a jt ó k a p c s o la t o k : S p ilá k K lára (B u d a p e s t), dr. Éberlin g László (P é cs) a r c u l a t t e r v e z é s : B a g o ssy Leven te a v e rs e n y p ro g r a m s z e r v e z ő i: Danyi Ju d it, Szalafai B e rnad ett, S ch w arcz Éva,
Illés A ttila, Szirtes A n tal, Steiner Zso lt a z O FF p ro g r a m o k s z e r v e z ő i: A ri Z só fia , K o szits A ttila , P ilári G áb o r g a z d a s á g i ü g y e k : G o m b o si Á g n e s (G o m b o si B t .), Farkas Á g n e s, N ém eth Edit w w w .p o s z t .h u : fő sz e rk e sz tő : Lip ics Z so lt
P O SzT in f o p o n t : S z ű cs Ju d it f e s z t iv á l je g y ir o d a : B e n k ő M á rta , K éri Á g n e s NAPI MŰSORINFORMÁCIÓ A FESZTIVÁL HONLAPJÁN.' W W W .p O S Z t.h u in f o r m á c ió a s z í n h á z a k r ó l: w w w .sz in h a z .h u INFORMÁCIÓ: ( 0 6 -7 2 )
512-6 75 ( 0 6 -7 2 ) 512-669
e -m a il: sze rve z e si.o sz ta ly @ p n sz .h u f e le lő s s z e r k e s z t ő : Rajnai - M áté
JE G Y E K K A P H A TÓ K : a P écsi N e m ze ti S zín h á z p é n z tá rá n á l, 2 0 11 . áp rilis 28 -tól - a ve rse n y p ro g ra m o k ra m á ju s 18 -tól - az O FF p ro g ram o kra 7621 P é c s, S zín h á z té r 2 . t e l.: ( 0 6 -7 2 ) 2 11-9 6 5 p é n z tá ri ó rá k : k e d d - p é n te k : 10 . 0 0 - 19 .0 0 sz o m b a t, va sá rn a p é s ü n n e p n a p : az e lő a d á so k ke zd e te e lő tt e g y ó rá val H ÉTFŐ S ZÜ N N A P jú n iu s 1 -jén , 6 -án , 7 -é n , 8 -án: 12 . 0 0 - 18.00 jú n iu s g-től 18 -ig 10 . o o-tő l fo ly a m a to sa n , az u to lsó elő ad ás kezd etéig in fo rm á ció és c so p o rto s je g y re n d e lé s 9 . 0 0 - 16 . 0 0 -ig. Tel: ( 0 6 -7 2 ) 512 - 6 7 5 , te l./fa x : ( 0 6 -7 2 ) 5 12-6 6 9
online jegyvásárlás: www.poszt.hu napi információ: www.poszt.hu
A FE SZTIV Á L FŐ TÁ M O G A TÓ I;
P écs M egyei Jogú V áro s Ö n k o rm á n y z a ta ,
N em ze ti Erő fo rrá s M in isz té riu m , N e m ze ti K u ltu rá lis A lap , M ag yar S zín h á zi T á rs a sá g , P a n n o n P o w e r H o ld in g Z r t ., Elco te q M ag yaro rszág K ft ., D alkia Energ ia Z r t ., O T P B an k N yrt.
fidelto Felelős szerkesztő: Rajnai - Máté Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. - Márkus Gábor Lapmenedzser: Balázs Jenő Nyomdai m unkák: Com orn Kft. 1031 Bp.t Őrlő u. 2. Ügyvezető igazgató: Bányai Péter Szerkesztőség: 1055 Budapest, Szent István krt. 23., Tel.: (1) 476-0320; Fax: (1) 476-0321; E-m ail:
[email protected] HU ISSN 206 2-29 02
Köszöntők...................................................................................... 2 Zsűrik.............................................................................................. 6 Megnyitó - Díjkiosztó G álaest.....................................................7 Versenyprogram A VELENCEI KALM ÁR.................................................................... 8 PARASZTOPERA............................................................................ 9 NEHÉZ .......................................................................................... 10 HÁROM N Ő V É R ............................................................................11 SZU TYO K......................................................................................12 FÉLELEM ÉS MACSKAJAJ A HARMADIK BIRODALOMBAN . . . . 13 EGYSZER ÉLÜNK AVAGY A TENGER AZONTÚL TŰNIK SEMMISÉGBE 14 MESÉS FÉRFIAK SZÁRNYAKKAL..................................................15 VADÁSZJELENETEK ALSÓ-BAJORORSZÁGBÓL......................... 16 LEONCE ÉS LÉN A .......................................................................... 17 CH IC A G O ...................................................................................... 18 A REVIZOR....................................................................................19 PROLIK.......................................................................................... 20 M IKVE............................................................................................ 21 A MIZANTRÓP.............................................................................. 22 POSzT n a p tá r.............................................................................. 24 Ifi Géniusz az Aulában (naptár)..................................................28 Országos Fesztiválmelletti Fesztivál (POSzT O FF)................... 31 június 9. csütörtök......................................................................33 június 10. péntek ........................................................................34 június 11. szombat................................................ június 12. vasárnap...................................................................... 38 június 13. hétfő ............................................................................ 40 június 14. kedd ............................................................................ 4 2 június 15. szerda .......................................................................... 43 június 16. csütörtök.................................................................... 45 június 17. péntek.......................................................................... 46 június 18. szo m b at...................................................................... 47 A színházi Dramaturgok Céhe a POSzT-on (naptár) ............. 48 Helyszínek (címek, telefonok) .................................................. 52 Térkép..................................................................
35
54
A műsorváltoztatás jogát fenntartjukl
W ty W <
5
S z a k m a i z s ű r i: Egri Márta - MASZK Országos Színészegyesület Hargitai Iván - Magyar Színházrendezői Testület Solténszky Tibor - Színházi Dramaturgok Céhe Berzsenyi Krisztina - Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága Rádai Andrea - Színházi Kritikusok Céhe Téréi János - Drámaíró Kerekasztal
S z ín é s z z s ű r i : Barnák László Felföldi Anikó Mihályi Győző K ö z ö n s é g z s ű r i: Fonyódi Szabolcs, tanár Dr. Istvánné Kollár Anikó, nyugdíjas tanár Világhy Andrea, tanár
A színházi találkozó versenyprogramját SZILÁGYI LENKE fotóművész, URBÁN BALÁZS színikritikus és VEKERDY TAMÁS pszichológus válogatták. A szereposztások után személyes hangvételű ajánló soraik olvashatók.
A díjazottak részére készült Zsolnay-emléktárgy Fürtös Cyörgy Munkácsy-díjas keramikus alkotása.
június 9 S z ín h á z t é r
16.30 A Langaléta Garabonciások és a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar zenés felvonulása a Színház térre
17.00 A XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitója megnyitja: dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere és Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze közreműködik: Györfi Anna, a Pécsi Nem zeti Színház művésze
június
18• 20.00
N a g y szín h á z
DÍJKIOSZTÓ GÁLAEST közreműködnek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem III. évfolyama szín művész-zenés színész osztályának hallgatói rendező: Novák Eszter
VERSEN YPRO GRAM
N a g y s z ín h á z jú n iu s 9 . 1S.00
^Barabás
T a m á si Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
(nézőtér <1 színpadon)
W
illia m
S h akespeare:
A VELENCEI KALMÁR komikus történet Vas István fordítása alapján A d ó zse N e m e s Le ve n te A n to n io , velen cei k a lm á r ....................M átray László B a ssa n io ............................................................K o lc sá r Jó zse f Cratiano, A n to n io és Bassanio barátja .....................................D ió szeg i A ttila Salarino, A n to n io és Bassanio barátja M árto n Ló rán t
Jessica, S h ylo ck leánya S zalm a H ajnalka M arokkó h e r c e g e P á lffy T ib o r Aragónia h e r c e g e ...........................................P á lffy T ib o r közrem űködik: Szilágyi Z so lt, Bold izsár Szabolcs
Salanio, A n ton io é s Bassanio barátja . . . N agy K o p e c z k y K á lm á n Lorenzo, Je ssica sz ere lm ese N ag y A lfré d Lanzelo C o b b o , b oh óc, S h ylo ck s z o lg á ja ............................................ Erdei G á b o r Ö reg C o b b o , Lanzelo a p ja ______K ő m ív e s M ih ály Sh ylock, z s id ó ............................................ S za k á c s László Tubái, zsidó, Shylock barátja ..................................N ag y Lá z á r Jó zs e f Portia, gazdag h ö lg y K icsid G izella Nerissa, a kom ornája G a jzá g ó Z su zsa
z e n e i vez ető : Incze G . K atalin je lm e z : D o b re -K ó th a y Ju d it díszlet: B a rth a Jó zsef dram aturgiai m unkatárs: C ze g ő C so n g o r
sú g ó : M áth é M ária M agd olna üg yelő : V. B a rth a Edit
ren d e zte:
Bocsárdi László játékidő: 3 óra 20 perc (egy szünettel) bemutató: 2010. november g. Az előadás Vas István örökösének engedélyével, a Hofra Kft. közvetítésével jö tt létre.
A k it g yű lö lsz , g yű lö l té g e d . M in d eg y, m i az o k: v a llá s, sz e n ved ély, an y ag i é rd e k , k ise b b re n d ű sé g i va g y é p p e n fe lső b b re n d ű sé g i k o m p le xu s. A g y ű lö le t m ag án yo ssá te s z , de ab b an a kisszerű én je le n té k te le n v ilá g b a n , m e ly e t lá tu n k , a m ú g y se m é lv e z e t lé te z n i. E ttő l o lyan k é tsé g b e e jtő az e g é sz no m e g a ttó l, h o g y fé le lm e te se n is m e rő sn e k tű n ik . (U . B .) 8
Pécsi N em zeti Színház P in té r B é l a -D a r v a s Benedek:
PARASZTOPERA paraszt opera egy részben
A n y a ..................................................................... N yakó Júlia Apa ...................................................................B alikó Tam ás Ju lik a M árcz Fruzsina Roland ........................................................... Jó zsa R ich árd Etelka ................................................................C y ö rfi A nna T ü n d é r k e ....................................... C s a rn ó y Z su zsa n n a F e r i ....................................................................O ttlik Á d á m Á llo m á s fő n ö k ............................................. K ö le s Ferenc A z i d e g e n .................................................... Z a y z o n Z so lt N ásznép: B ódis Z su z sa n n a , C z é h D á n ie l, D arg ó
sú g ó : Ju h ász Piro ska ü g yelő: H á b e r László a ssziszten s: M arkó Rita je lm e z : R e m e te K riszta d íszlet: M o h á csi A n d rás ze n e i v ez ető : K o vács M árto n ko reo g rá fu s: B o d o r Jo han na ren d e zte:
Mohácsi János
S z ilvia , F isc h e r Lilian , In h o f K o rn é l, Kállai G e r g ely, Lő rin cz A d rie n n , Papp K risz tin a , Rubind P éter, Szab ó E rik a , H o rv á th Szab ó G á b o r
játékidő: lóra 30 perc (szünet nélkül) bemutató: 2010. március 5 .
a ze n e k a r ta g ja i: S z ő ts H o rv á th A n n a m á ria (csem b a ló ), C s ík v á r G á b o r (b ő g ő ), Ko vács M ár to n , M urányi Z só fia , S ze m ző A n g é la (h eg ed ű ), Rozs T am ás (cselló), B a jzik Éva (brácsa) A d ísz le t u g yan az ú jra h a szn o sítá s je g y é b e n k é s z ü lt, n e ke m azo n b an m é g is a T óték ju to tt e sz e m b e, b izo n yára n em v é le tle n ü l. Egy g örög tra g é d ia tá ru l fel b e n n e , fa lu si m iliő b e n , d arab o s id ő tlen s é g g e l, so k h u m o rra l és jó z e n é v e l. (S z . L.) 9
Bárka Szín h á z, B ud ap est H á y Já n o s :
NEHÉZ
F é rfi M ucsi Z o ltán Anya ............................................................Lá z á r Kati m . v. T a n á r .................................................................... C a d o s Béla T a nszékvezető ...........................................Ilyés R ó b e rt F e le s é g .............................................................. Varg a A n ik ó K aresz ............................................................ P á szto r T ib o r x x x ...............................................................S á rk á n y S an yika
a ssziszten s: C á b o s Kati z e n e : D re sch M ih ály je lm e z : K á rp áti Enikő d íszlet: S á rk á n y Sán d o r a ren d e ző m unkatársa: K iss M ónika ren d e zte:
Bérezés László játékidő: 2 óra 10 perc (szünet nélkül) bemutató: 2 oio. október 22. A fé rfi k é tsz e r - ez is le h e tn e a cím e . Egy é le tú t b o n tak o zik ki e lő ttü n k , a h o g y en n e k az e m b e rn e k a sa já t fe jé b e n z a jlik , m ik ö zb e n a n é m a k ü lvilág b ó l csa k az an ya alakja van é lő fe lk iá ltó je lk é n t m in d vé g ig je le n . A z tá n h á trá b b lé p ü n k (sz ó s z e rin t is ), u g y a n e z t m e g n é z z ü k k in trő l, a kü lvilág sz e m sz ö g é b ő l, ah o l m á so k is szó h o z ju tn a k . N agyon sú ly o s, ta lá n e g y e g é sz kis h u m o rt h ián y o l ta m az e lő a d á sb ó l, bár, ő szin té n szólva én se m tu d n á m hol e lh e lye zn i ben n e . (S z . L.) 10
j r
r * - '
* K *
Fofo. G:
VERSENYPROGRAM
Nagyszínház Nemzeti Színház, Budapest A n t o n P a v l o v ic s C s e h o v :
június 1 0 . 20 .30 jú n iu s n. 1S.30
HÁROM NŐVÉR Kosztolányi Dezső fordítása alapján az előadás szövegváltozatát készítette: Andrei Serban és Keszthelyi Kinga
Prozorov, A ndrej Szergejevics . . Z n am e n á k István Natalja Ivanovna, a m enyasszonya, m a jd feleség e M észáro s Piro ska Olga .............................................................U d varo s D o ro tty a M ása .............................................................................S ch e ll Ju d it Irina .............................................................Ó n o d i E sz te r m . v. Kuligin, F jo d o r lljics, tanár, Mása férje ................................................ Ku lka János Versinyin, A leksza n d r Ignatyevics, alezredes, ütegp a ra ncsno k A lfö ld i R ó b e rt Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics, báró, főhadnagy M á ty á ssy Bence Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics, százados .......................................... S zab ó K im m e l T am ás Csebutikin, Iván Rom anics, katonaorvos S in k ó László Fedotyik, A le k sze j Petrovics, h a d n a g y ............................................................. S z a to ry D ávid R od e, Vlagyim ir Karlovics, hadnagy .................................................................... F e h é r T ib o r Ferapont, ö reg szolga az e lö ljá r ó s á g o n .............................................. H o lló si Frig yes Anfisza, ö reg dada ...............................................N ag y M ari
ze n e i m unkatárs: K o m ló si Z su zsa ren dező a ssziszten s: D an iela D im a m . v ., T ü ű Z só fia
je lm e z : D aró czi S á n d o r d íszlet: M enczel R ó b e rt ko reo g rá fu s: C e rg y e K risztiá n d ram aturg: K e szth e lyi Kinga ren d e zte:
Andrei §erban játékidő: 3 óra 15 perc (egy szünettel) bemutató: 2010. szeptember24.
Szín és fo nák, de inkább az u tóbb i. V ág yak , kép zetek, képzelg ések, to rzn ak látszó, de kö nyörtelenül ig azat m on dó tü kö rb e n . Frappánsan szellem es, de véletlen ül sem öncélú ö tle te k sora. Soha n em lát ta m ilyen m ó kás f járom nővért. Soha nem lá ttam ilyen k e g y e tle n ü l ő szinte) Három nővért. (U . B .) 11
&
-
- r>
*
V * .
r#
VERSENYPROGRAM
Kamaraszínház
június 11. i.s’.oo
P i n t é r Béla és T á r s u l a t a , B u d a p e s t
SZUTYOK
R ó z s i ...............................................................S zam o si Z só fi Ir é n S z a lo n ta y Tü n d e A n it a ....................................................................... Enyed i Éva A t t i l a .................................................Frie d e n th á l Z o ltá n Bandi b á c s i ...................................T h u ró c z y S zab o lcs Pali b á csi Q u itt László B é la Szako n yi G y ö rk E t u s ....................................................................... R o szik Hella Professzor, Rendőr, Z sű ri eln ö k . . P in té r Béla zene: Kerényi Róbert a jelm eztervező munkatársa: Kiss Júlia jelm ez: Benedek Mari bábu, m aszk: Juristovszky Sósa fény: Vida Zoltán tér: Tam ás Gábor
a rendező munkatársa: Hajdú Rozália gazdasági munkatárs: Inhaizer Gyula produkciós munkatárs: Hídvégi Anna dramaturg: Enyedi Éva írta és ren d e zte:
Pintér Béla játékidő: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: 2010. március 26. Készült a Nemzetközi Színházi Intézet Theater dér Welt20io Mülheim an dér Ruhr und Essen fesz tiváljának keretében, a Theater an dér Ruhr und Schauspiet Essen szervezésében, a RUHR 2010 Európa Kulturális Fővárosa együttműködésével.
M ásh ol m ach e a 12 m é te re s u szály, a m a szk . Itt n e m . M arcel M arceau sz e rin t n em a n em létező k a rd o t sz u g g e rá ln i n e h é z a szín p a d ró l, h an e m a lé te ző k e llé k e t m e g e le v e n íte n i, lélekkel m e g tö l te n i. Itt ez tö rté n ik . És kö zb e n : „c ig á n y k é rd é s", g y e re k k é rd é s, sz u tyo k -g á rd a ... (V . T .)
Fotó: So lym o sy
Attila
VERSENYPROGRAM
S z í n h á z - és F i l m m ű v é s z e t i E g y e t e m , B u d a p e s t
L a k á s s z ín h á z
június 1 2 . 18.00 B e r t o lt B re c h t:
FÉLELEM ÉS MACSKAJAJ A HARMADIK BIRODALOMBAN já tssz á k a IV. évfo lyam os szín m ű vész szakos hallgatók: B o rb é ly A le x a n d ra . Ficza Istv á n , H u zella Jú lia , K o vács G e rg e ly, N eudold Jú lia, Pálo s H an n a, R ad n ai M árk, R é tfa lvi T am ás,
jumus 1 5 . 18.00 és 23.30
június 1 6 . 18.00
je lm e z : B e n ed ek M ari d íszlet: A m b ru s M ária dram aturg: U n g á r Júlia osztá ly vezető tanár: M áté G á b o r
S im o n Z o ltá n , Tasn ád i B e n ce , T ó th E szte r
re n d e zte :
Zsótér Sándor játékidő: 2 óra 5 perc (egy szünettel) bemutató: 2010. november 20. Jajl M indig újra e z? Félni kell? A g y e re k ü n k tő l, a fé rjü n k tő l, a v ő le g é n y ü k tő l, n em is tu d ju k kitő l m e rt „a n e m ze tisz o c ia lista álla m b a n a bo rjú az an yja h asáb an is az á lla m é ” , ah o g yan ki v o lt írva a h a rm a d ik , a 12 é vig ta rtó e ze ré ve s b iro d alo m b író sá g a in . T é n y le g m in d n y á ja n az á lla m é v a g y u n k ? N em az á llam a m ie n k ? (V . T .) 13
Nemzeti Színház, Budapest K o v á c s M á r t o n - M o h á c s i I s t v á n -M o h á c s i J á n o s :
EGYSZER ÉLÜNK AVAGY A TENGER AZONTÚL TŰNIK SEMMISÉGBE Az előadásban a János vitéz című daljáték - melynek zenéjét Kacsod Pongrácz, szövegkönyvét Bakonyi Károly, verseit Heltai jenő írta - zenei részletei hangzanak el. A színpadi mű Mong Attila János vitéz a Gulágon című könyvében leírt történelmi események alapul vételével készült.
já tsz ó k : B án falvi Eszte r, D é n e s Z so lt, Farkas D é n e s, F e h é r T ib o r, Földi Á d á m , C e rlits R é ka , H e v é r G áb o r, H o lló si Frig yes, K u lka Já n o s, László A ttila , László Z so lt, M akran czi Z a lá n , M a rtin o v ics D o rin a, M á ty á ssy B e n ce , N agy M ari, R ad n ay C silla,
ze n e i m un katárs: K o m ló si Z su zsa je lm e z : R e m e te K risztin a d íszlet: Kh ell Z so lt k o reo g rá fu s: B o d o r Jo han na zen eszerző : K o vács M árto n d ram aturg: M o hácsi Istv á n , P erczel Enikő
S to h l A n d rá s, Szab ó Z o ltá n , S z a rva s Jó zsef, S z a to ry D á v id , T o m p o s K á ty a
ren d e zte:
zen eka r: Ko vács M á rto n , Rozs T a m á s, C s ík v á r
Mohácsi János
G áb o r, N é m e d i Á rp á d , Zság er-V arg a Á ko s, Sebesi T a m á s , B á rá n y Tam ás
világítás: B án yai Tam ás ren dező a ssziszten s: Ko lics Á g o ta , T ü ű Z só fia
játékidő: 3 óra 40 perc (két szünettel) bemutató: 2 on. február25. Heltai Jenő örököseinek az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.
Jáno s v ité z b a ran g o lása a X X . század p o k la ib a n , fájd a lm a sa n szo m o rú e re d m é n n y e l. E g yszer é lü n k , s e g y ü tt kell é ln ü n k tö rté n e lm ü n k k e l, fá jd a lm a in k k a l, h a zu g sá g a in k k a l. S z e re n csé re e g y ü tt é lh e tü n k m e sé in k k e l, le g e n d á in k k a l, ső t, h a lo tta in k k a l is. D e ta lá n n em kell e g y ü tt é ln ü n k ú jab b és ú jab b h a zu g sá g o k k a l, a lja ssá g o k k a l, m a n ip u lá to ro k k a l. (U . B .)
f
F o fó .
MáthéAndiás f VERSEN YPRO GRAM
Nagyszínház Csokonai Színház, Debrecen
junius 1 4 . 17.00 és 21.30 (nó/otci .1 szinp.ulon)
MESÉS FÉRFIAK SZÁRNYAKKAL O leg Z sukovszkij, Szén á si M ikló s é s Lén árd Ö dön sz ö v e g e i alapján
sz ere p lő k: C se rh a lm i G yö rg y, R ácke ve i A n n a ,
ren d e zte:
Trill Z so lt, S zű cs N elli, O leg Z su k o v sz k ij,
Vidnyánszky Attila
K ristá n A ttila , T ó th Lá szló , M ercs Já n o s, B ako ta Á rp á d , R ácz Jó zsef, Ivasko vics V ik to r, Pál Lajo s, Pál E szte r
játékidő: 2 óra 30 perc (szünet nélkül) bemutató: 2010. november 26.
sú g ó : P ethő Z su zsa n n a ü g yelő : Kari Jó zs e f a ssziszten s: Jó vé r C sab a d íszlet, je lm e z : O le k sz a n d r B ilo zu b színpadi festm é n y e k : G e n n a g y ij G o g o lju k dram aturg: K o zm a A n d rás N éha e lfe le jtjü k , h o g y a sz ín h á z n e m c sa k szó , h a n e m k é p is, ső t, e lső so rb a n ta lá n az. A z tá n e lkezd v e lü n k fo ro g n i a sz ín p a d , s g yö n y ö rű k é p e k e t lá tu n k , m e ly e k tö b b szálo n fu tó , vé re se n k o m o ly m e sé t te re m te n e k . D e az se m b a j, ha n e m é rtü n k m in d e n t p o n to sa n , ha á ta d ju k m a g u n k a t é rz é k e in k n e k , é rz é se in k n e k , s a z t se m fe le jtjü k , h o g y a sz ín h á z jó e se tb e n k ö lté sz e t is le h e t. (U . B .) 15
VERSENYPROGRAM Pe llérd Ipari Park
június 1 4 . 20.00 <»s 24 .0 0
Nem zeti Színház, Budapest M a r t in S p e r r :
VADÁSZJELENETEK ALSÓ-BAJORORSZÁGBÓL fo rd íto tta : P erczel Enikő
Barbara, n a p s z á m o sn ő M o ln ár Piro ska Abram , a f i a Stoh l A n d rá s Tonka, c s e lé d lá n y ............................. T o m p o s K á ty a Mária, p a ra s z ta s s z o n y ................................B ásti Juli Rovo, a fia ................................................... Farkas D é n e s Volker, Mária s z o lg á ja ...................... S z a rva s Jó zs e f
sú g ó : G ró f Kati ü g y elő : Lovass Á g n e s je lm e z : D aró czi Sán d o r d íszlet: M enczel R ó b ert dram aturg: P erczel E n ik ő , V ö rö s R ó b e rt 3 ren d e ző m unkatársa: K o lics Á g o ta
P o lg á r m e s te r ............................................. S in k ó László C eo rg , a sz o lg á ja .....................................H e v é r G á b o r Zenta, n apszám osn ő M urányi T ü n d e
r
e
,
Alföldi Róbert
H en tesn é ............................................................N ag y M ari Franzi, a f i a .................................................... D u csai Á bel C sonti, s írá s ó H olló si Frig yes
játékidő: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) f u t a t ó : 2010. április 24.
Paula irodai a lk a lm a z o tt
^ e V a d i s l6 é v e n alui,akszám ára n em a já n b ttl
Röptéi A n d re a
M en ek ü lt no ............................................. . G e rlits R éka Konrád, a f i a Z á v o d i M arcell Pap .....................................................................Földi Á d á m kö zrem ű kö d ik: a D o ro g i Sváb Party zen ek a r
Az előadás megtekintéséhez kényelmes viselet ajánlott! Copyright ©Veriag dér Autoren, Frankfurtam Main Minden jog fenntartva. előadás a Hofra Kft. közvetítésével jö tt létre.
A tö m e g . A h a n g a d ó k. S o k e m b e r e g y ü tt so k k al h ü ly é b b , m in t k ü lö n -k ü lö n . A h an g ad ó k le g ro ssza b b é n ü n k e t sz a b a d ítjá k fel (a m i m in d n y á ju n k b a n o tt la k ik ). A b o sz o rk á n y ü ld ö z é s, a b ű n bakk é p zé s m e c h a n iz m u sa - h o g yan kell é s le h e t m a n ip u lá ln i. A z ig azi é rz é se k g yilk o s e lto rz u lá sa , k é p m u ta tá s - és az é rté k e k k iirtá sa . És p e rsze , m in d e zt k e d é lye se n : eg y jó p o h á r sö rt, és szó ljo n a s ra m liz e n e ... (V . T .)
Kolozsvári Állami Magyar Színház G e o r g BCichner:
LEONCE ÉS LÉNA L a tor László és Thurzó C á b o r fordításainak felhasználásával
P éter, P opo birodalm ának királya V á ta Loránd Leo n ce h erceg , a fia ........................ Bodolai B alázs Léna h erceg n ő Pipi b ir o d a lm á b ó l C y ö rg y ja k a b En ikő V a le río ..................................................................V io la G á b o r R o setta ............................................................K a tó E m ő k e N e v e lő n ő .........................................................V arg a C silla S z e rta rtá sm e s te r B író Jó z s e f A z állam tanács e ln ö k e .........................O rb án A ttila K e re szte s S án d o r R en d ő rfő n ö k Rendőr S in k ó Fe re n c Is k o la m e s te r ...................................................S z ű c s E rvin
Udvari káplán ................................................ S a la t Lehel Első tanácsos Laczk ó V ass R ó b e rt M áso dik t a n á c s o s ............................... Balla S za b o lc s H arm adik ta n á c s o s ............................ Fo g arasi A lp ár N eg yed ik tanácsos, N ő vér . . . K á n to r M elinda Hivatalnokok, parasztok, n é p : Laczk ó V ass Ró
sú g ó : K e re zsy Im ola ü g yelő: B o rso s Leven te , M ix ta y P éte r díszlet, je lm e z : C a rm e n c ita B rojb oiu ze n e : V asile $irli ko reo g rá fu s: Florin Fieroiu d ram aturg: V is k y A n d rá s a ren d e ző m unkatársa: A lb u István ren d e zte:
Tom pa Gábor játékidő: 1 óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: 2010. december2. a
díszletet az Altat SRL (Bukarest) készítette.
b e rt, Balla S z a b o lcs, Fo garasi A lp ár, K á n to r M elind a, S a la t Le h e l, S in kó Ferenc R o ko kó b á b o k d e ka d e n s té rb e n , sz e re p e k , m a szk o k b ö rtö n é b e n b o lyo n g ó e lv e sz e tt le lk e k , á la r c o k m ö g é b ú jta to tt ú jab b á la rc o k . En n yi álság m ö g ö tt é b re d h e t va ló d i sz e re le m , ig azi é rz é s? V íg já té k va g y szo m o rú já té k ? (S z . L.) 17
HOPPart Társulat
CHICAGO szövegkönyv: Fred Ebb, Bob Fosse versek: Fred Ebb zene: John Kander fordította: Hamvai Kornél, Varró Dániel Maurine Dallas Watkins Chicago című színdarabja alapján
szere p lő k: B án falvi E szte r, Frie d e n th ál Z o ltá n ,
ren dezte:
H e rcze g T a m á s, K iss D ián a M ag d o ln a, M á ty á ssy
Zsótér Sándor
B e n ce , P o lg ár C s a b a , R ad n ay C s illa , R oszik H ella, V á ri-K o vá c s P é te r
han gtech n ika: B e lé n ye si Z o ltá n , R e m b e c z k i János
fén ytech n ika : É lte tő A n d rá s, C y o rg y o v ics Z o ltán
ze n e i vez ető : Káko n yi Á rp á d , M atkó Tam ás jelm eztervező -a ssziszten s: Kiss Júlia je lm e z : B e n e d e k M ari d íszlet: A m b ru s M ária ko reo g rá fu s: H o rvá th Csaba
játékidő: r óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató: 2010. június 20. A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. támogatók: Cameofilm, AKKU, ÉJI, Babos Gabriella, ÁjK-SATEC Kft., Mátyásfalvi János, Orlai Produkciós Iroda, Polgár Krisztina Emlékalap, Summa Artium, FÜGE, Proatrium Kft., Budafilm Zrt. külön köszönet: Nemzeti Színház, Merlin Színház
Kő korszaki szakik, szu kák és ragadozók m o n d ják, én eklik a d arab szö veg ét; az előadás m ind en ko rábbinál é rzékleteseb b en m u tatja eg y olyan szín észgen eráció b eé rését, m elyn e k tag jai n em csak eg yform a teh etségg el já tsz a n a k és én ekelnek, de ha kell, szinte bárm e ly hang szert m eg szó laltatn ak, s am erikai ritm uso kra m ag yar tán co k at já rn a k. A já té k o s forg atagb an a m on dan d ó sem vész el, sőt, a kissé d id aktikus szentenciák a szokottnál te rm észeteseb b en és erősebben szólalnak m eg . (U . B.) 18
Fotó.'M attié A nd ris-
Csokonai Színház, Debrecen N y ik o la j V a s z ilje v ic s G o g o l:
|
A REVIZOR színjáték két részben fordította: Mészöly Dezső, Mészöly Pál
A . A. Szkvoznyik-D m uhanovszkij, p o lg á r m e s t e r V arg a Jó zse f Anna A ndrejevna, a feleség e ................................................ R áck e ve i A nn a Marja A ntonovna, a le á n y a ...................................................... K a c su r A n d re a Luka Lukics Hlopov, ta n fe lü g y e lő C sikó s S án d o r A . F. Ljapkin-Tyapkin, já r á s b ír ó .......................................... G a ra y N agy T am ás A. F. Zem ljanyika, a k ö zjó téko n ysá g i in tézm én yek fő g o n d n o k a Kiss G e rg e ly M áté Iván K uzm ics Spekin, p o s t a m e s t e r ................................................ M ercs Já n o s P jo tr Ivanovics D obcsinszkij, h elyi fö ld b irto ko s ............................... D á n ie lfy Z so lt P jo tr Ivanovics Bobcsinszkij, h elyi fö ld b irto ko s ...........................V r a n y e c z A rt ú r Iván A leksza n d ro vics Fllesztakov, p étervá ri h iv a ta ln o k .....................M észáro s T ib o r
Oszip, a s z o lg á ja ...........................................K ó ti Á rp ád Flrisztyian Ivanovics H übner, já rá si o r v o s ................................................Já m b o r Jó zsef Sztyepan lljics U hovjortov, ren dőrkapitány; valam int K e r e s k e d ő ............................... M iske László A p o lg á rm e ste r szolgája S ő té r István Pincér, K e r e s k e d ő C s e rv e n k a Ferenc ü g yelő: K a tó A n ikó sú g ó : N ánási A n d re a a ssziszten s: S ó vág ó C sab a je lm e z : Bánki Róza d íszlet: D m itrij K o sz tyu m in sz k ij dram aturg, tolm ács, a ren d e ző m unkatársa: Ko zm a A n d rá s
ren d e zte:
Vladiszlav Troickij játékidő: 3 óra 25 perc (egy szünettel) bemutató: 2011. február4 .
S zín h á zo n tú li p illa n a to k . Talán te h e r, h o g y a d a ra b o t is el kell já ts z a n i, d e e z is m e g o ld ó d ik . A m i a tá rs a d a lm a t ille ti: ez m o st m á r m in d ig íg y le sz? (V . T .) 19
G árd o n yi Géza Színház, Eger C s ik y G e r g e l y :
PROLIK (In gyen élő k)
S zed ervá ry K a m illa B ozó A n d re a Irén T ö rő c sik Fran ciska Z á to n yi B e n c e ...................................M észáro s M áté M oso lyg ó ................................................. K aszás G e rg ő T im ó t P á l .........................................................V ajd a M ilán Darvas K á r o ly .......................................... Ö tv ö s A n d rá s Bankó B é n i .....................................................G ö rö g László
sú g ó : S ze csk ó A n d re a üg yelő : H ód osi Ildikó ren dező a ssziszten s: Lázár R ita ze n e i m unkatárs: N agy Z o ltán je lm e z : Füzér A n n i d íszlet: C z ie g le r B alázs dram aturg: S iro k a y Bori
Elza, Bankó Béni n eje ......................... B a rtsch Kata B o r c s a ...............................................................Szab ó Em ília
ren dezte ^
K lim óczi Endre ........................................S c h ru ff M ilán T u lip á n ..................................................................Sata Á rp ád T u lip á n n á Fe ke te G y ö rg y i Ordas P é t e r
V enczel V a le n tin
Máté Gábor játékidő: 3 óra 10 perc (két szünettel) november5.
H á z m e s te r ...................................................... H üse Csaba
A d o lg o k az é le tb e n n e m fe k e té k és n e m fe h é re k , h a n e m á lta lá b a n sz ü rk é k . A szín h ázb an elő b b fe k e té k , a z tá n fe h é re k (v a g y le h e t fo rd ítva is ), és c sa k e zu tá n jö n a sz ü rk e sé g , de az m á r n em a sz ín h ázra ta rto z ik . (S z . L.)
Vígszínház, Budapest H a d ar G a lro n :
MIKVE szín m ű k é t részben m agyar változat: K o vá cs K risz tin a és E sze n y i En ikő
S h o sh a n a ................................................................Pap Vera S h ir a ...................................................................E sze n yi En ikő E sti ..................................................................B ö rcsö k Enikő H in d i .............................................................................. Igó Éva C hedva H eg yi B arb ara T e h ila ................................................................ Torn yi Ild ikó M ik i K o vács P atrícia Elisheva S te fa n o vics A ng éla T ó th O rso lya
é n e k : C a vo d i Z o ltá n , R ácz István cse lló : K ádi E rik a , A n d rási M ónika sú g ó : Z so ln a y A n d re a ü g yelő : R ö th le r B alázs
tolm á cs: C . K o vács László , Joó H e n rie tta világítás: C so n to s B alázs je lm e z : Z u za n a Krejzko vá d íszlet: Ja n D u c e k ze n e : M ilos O rsó n Stéd ro n dram aturg: K o vács K risztin a a ren d e ző m unkatársa: Á d á m D o ro tty a , S zab ó C . László
re n d e ző :
Michal Docekal játékidő: 2 óra 45 perc (egy szünettel) bemutató: Pesti Színház, 2010. október 8.
H án yfé le m e g a lk u v á sb a kell, le h e t és szab ad b e le m e n n i, m e d d ig h á ríth a tó a fe le lő ssé g ? Első o lv a satra női d a ra b n a k tű n h e t, de an n ál so k k a l tö b b . M in d e n fé le id e o ló g iára v o n a tk o z ik , és a rró l szó l, h o g y id e o ló g iák sz e rin t n e m le h e t é ln i, leg yen az v a llá s, v a g y b á rm i m á s. És m in t á lta lá b a n , itt is a n ő k h ú z z á k a rö v id e b b e t. (S z . L .) 21
fo rd íto tta : P etri G yörgy
Alceste, Célim éne s z e r e lm e s e Fekete Ernő ren dező a ssziszten s: T iw a ld G y ö rg y Philinte, A lceste barátja ...................Kocsis G erg ely világítás: B ányai T am ás m . v. O ronte, Célim éne s z e re lm e s e M áté G áb o r je lm e z : S za k á cs G yö rg yi m . v. Célim éne, Alceste szerelm ese Ó nodi Eszter d íszlet: B ag o ssy Leven te m . v. Éliante, Célim éne unokahúga Tenki Réka z e n e i v e z e tő : S á ry László Arsinoé, Célim éne barátnője . . . Fullajtár A ndrea d ram aturg: Tö rö k Tam ara A caste Takátsy Péter irodalm i m unkatárs: V á ra d y S za b o lcs m . v. C lita n d re Elek Ferenc A riste Vajdai V ilm o s A risten ő je .............................................................Kiss Eszter Baszk, Célim éne in a s a ........................ M észáros Béla Flipote, A lceste védence ........................... Tó th A nita A Becsületbíróság tisztje Újlaki D énes
ren d e zte:
Zsam bekl Gábor játékidő: i óra 40 perc (szünet nélkül) bemutató. 2011. január28.
A z előadásban elhangzó zen em ű vek Johann Sebastian Bach csellószonátáinak részletei (kö zrem ű kö d ik : P erényi M iklós). Egy e m b e r, e g ye d ü l. Egyedül sz ü le tü n k , m ég in kább m ag un kra m a ra d u n k , m ik o r elvág ják a köldökzsin ó rt; e g yed ü l h alu nk m e g . Talán é szre se m ve sszü k , h o g y valaki m in d ig sz e re t... Nem az, akire g o n d o lu n k . N em a világ forg atag áb ó l kerül ki, aki „m in d v é g ig ” néz rán k és a szívében t a r t ... (V . T.)
22
Jó szórakozást kíván a PANNONPOWER, a pécsi kulturális élet támogatója!
PANNON
11 éve együtt: ADalkiocsoportragja
ioldingZrt.-—-
es
ű
www.pannonpower.hu
a kezdetektől!
POSzT 2011 Helyszínek
jú n iu s
Q . csütörtök
jú n iu s
20.30
PNSz - Nagyszínház PNSz - Nagyszínház, színpad
18.00 A velencei kalmár (Sepsiszentgyörgyi
PNSz - Kamarszínház
22,00 Parasztopera (Pécs)
10. péntek
Három nővér (Nemzeti Sz., Bp.)
17.30
Nehéz (Bárka Színház)
21.30
Nehéz (Bárka Színház)
20.00
* * Kamarakórus verseny - koncert
Lakásszínház Pécs, Szent István tér 19 . Paralel Perspektívák
PNSz - Nagyszínház előcsarnok Bazilika
10.00 Diákszínházi happening
új Bóbita Bábszínház
HattyúHáz Galéria Ifjúsági Ház
20.00
' Lüszisztraté
Jókai tér
16.00
Az égigérő fa
OFF Porond a POSzT-on
Könyv- és régiségvásár
Kossuth tér
18.00
Pulcinella kertészkedik
ig.oo
Nyeső Mari koncertje
16.00
Langaléta Garabonciások
17.30
Nagy versmondás
19.00
Kamarakórus verseny - megnyitó
20.00 Rokokó Rosé 19.00
Kodály Központ
‘ *Gocoo-japán taikodobshow
„Múzeumok utcája" Művészetek és Irodalom Háza
Gom bárjudit életmű-kiállítás
15.00
POSzT felolvasószínház
Básti Lajos emlékkiállítás
18.30
Kiállítás megnyitók
20.30
‘ Szólt az em b er...
Nappali kávézó
18.00
Koldusopera
20.00
Ifi Géniusz kiállítás
Palatínus Hotel (volt Söröző)
19.00
Díszvendégünk: Jordán Tamás
PannonPower Sétatér
19,00
Reneszánsz m uzsika...
__ __
Pécsi Harmadik Színház Pécsi Horvát Színház Pécsi Kulturális Központ
Széchenyi tér Színáz tér
11.00
Szakmai beszélgetés
15.00
Beszélgetés Törőcsik Marival
17.00 Fesztivál megnyitó
18.00
Ifi Géniusz kiállítás
Régi színházi műsorfüzetek
volt Zálogház 24
a ' -gal jelölt előadások belépőjegyesek
__
__
Önkéntesen Pécsért és ...
Ifi Géniusz - AniMome Walzer Kávéház
_
a ” -gal jelölt előadásokra jegyek a helyszíneken kaphatók
___ ___ „
jú n iu s
11 . szombat
jú n iu s
12 . vasárnap
jú n iu s
13- hétfő
18.30
Három nővér (Nemzeti Sz.. Bp.)
20.00 Egyszer élünk... ( (Nemzeti Sz., Bp.)
18.00 Egyszer élünk... ( (Nemzeti Sz.,Bp.)
18.00
Szutyok (Pintér Béla és Társulata)
19.00
17.00
‘ Dolcsaja vita
21.00
Szutyok (Pintér Béla és Társulata)
20.30
‘ Dolcsaja vita
'nőNyugat
18.00 Félelem és ... (SZFE) 22.00 Félelem és ... (SZFE)
15.00
Báb-tárlatvezetés...
16.00
* ‘ Bolond Istók
22.00 *A tavasz ébredése
20.00 ‘ McDonagh-gyakorlatok
07.00 OFF Porond BIQpiac
19.00 Gyerekkori emlékek 10.00 Kézműves vásár
10.00 Kézműves vásár / Ludibundus
10.00
Kézműves vásár / Ludibundus
10.00 Ludibundus
11.00
16.00
Laci királyfi
16.00 AJánosvitéz
16.00 Az ördög kilenc kérdése
18.00
Az új hangok és a régiek
18.00 Nyilvános akasztás, avagy...
18.00
Pulcinella és a Halál
20.00 Ferenczy György és a Rackajam
19.30
Kucsipudi_________________
11.00
18.00
Déryné hadművelet
21.00
Az ezredik éjszaka
17.00
Báb-tárlatvezetés ...
19.00
Ifi Géniusz kiállítás
20.00
‘ A vihar kapuja
20.00 Úzgin Úver______________________ 16.00
Ifi Géniusz - tánc
20.00 Dániel Speer Brass
Ifi Géniusz - tánc
17.00 Tavaszi zsongás
„Pünkösdi mulatság"
18.00 Drót Gyuri 20.00 Énekeljünk együtt! / UniCum Laude 15.00
* ‘ Gulyás Dénes tárlatvezetése
17.00
‘ ‘ Gulyás Dénes tárlatvezetése
15.00
POSzT felolvasószínház
12.00
Nyílt Fórum megnyitó
12.00
Nyílt Fórum
12.30
Nyílt Fórum
15.00
Nyílt Fórum felolvasószínház
Hamlet
15.00 Nyílt Fórum felolvasószínház 18.00
A búsképű lovag Don Quijote ...
16.00 Bors néni
18.00
11.00
Pünkösdölő gyerek
11.00
20.00 Malacka és a tahó
21.00
Kamaszkorom legszebb nyara
20.00 Harmadik Figyelmeztetés
18.00
EKF 2010 emléktárlat
11.00
Szakmai beszélgetés
11.00
Pünkösdölő gyerek
Szakmai beszélgetés
20.30
“ Prága, főpályaudvar
11.00
Szakmai beszélgetés
19.00 ‘ Játszó-társak... 17.00
Kirakatszínpad - díjátadás
Ifi Géniusz - AniMome
Ifi Géniusz - AniMome
Ifi Géniusz - AniMome
20.00 Ifi Géniusz kiállítás 25
I
p o & Z h M POSzT 2011 Helyszínek
lÉ Í L m jú n iu s
2011. június 9 ~ l 8 .
IZ j.. kedd
jú n iu s
15 -s z e rd a
20.30
A revizor (Debrecen)
18.00
Leonce és Léna (Kolozsvár)
Lakásszínház
18.00
Félelem é s ... (SZFE)
Pécs, Szent István té rig .
23.30
Félelem és ... (SZFE)
21.00
Chicago (HOPPart)
PNSz - Nagyszínház PNSz - Nagyszínház, színpad
17.00 Mesés fé rfiak ... (Debrecen)
PNSz - Kamaraszínház
20.00 Leonce és Léna (Kolozsvár)
21.30 Mesés fé rfiak ... (Debrecen)
Park mozi (néha Zenepark)
21.00 Chicago (HOPPart)
Pellérd Ipari Park
20.00 Vadászjelenetek... (Nemzeti Sz., Bp.) 24.00 Vadászielenetek... (Nemzeti Sz., Bp.)
Bartók terem Ijúsági Ház
20.00 "Tragoedia magyar nyelven ...
20.00
*Hat szerep keres egy szerzőt
Jókai tér
16.00 Hoppláda
16.00
A vitéz szabólegény
OFF Porond a POSzT-on
18.00 Krisztus Urunk meg az Obsitos
18.00
Hej rózsa, rózsa
20.00 Szokolay Dongó Balázs és barátai
20.00 Arco Trió
Kodály Központ
17.00 "Esőember
Kossuth tér
17.30
20.00 "Esőember FIF (Fixa-Idea Felekezet)
13.00
Zsaká! - gyermekprogramok
ig .oo FIF (Fixa-Idea Felekezet)
16.30
Aroma kiállítás
20.00 Zagastic
16.45
Szilvási Gipsy Folk Bánd
18.45
Zsaká!-táncház
*Márton András tárlatvezetése
„Múzeumok utcája"
17.00
Művészetek és Irodalom Háza
12.00 Nyílt Fórum
12.00
Nyílt Fórum
15.00 Nyílt Fórum felolvasószínház
14.00
Nyílt Fórum
17.00
PanoDráma felolvasószínház
ig.oo
Cígánsj (Nők) - filmvtítés
18.00
Tollfosztás
Nappali kávézó
16.30 CTgánsj (Nők) - irodalmi est
+ Vilmos díj
ig .oo Cígánsj (Nők) - filmvetítés PannonPower Sétatér
20.00 Tárkány Művek
20.00 Athe Sam zenekar Pécsi Horvát Színház Pécsi Kulturális Központ
11.00 Szakmai beszélgetés
11.00
Szakmai beszélgetés
15.00
Alternatívok ég és föld között
19.00 Ifi Géniusz - AniMome
Színháztér
a *-gal jelölt előadások belépőjegyesek a * *-gal jelölt előadásokra jegyek a helyszíneken kaphatók
T W A M e M iír: 26
J a ja N e m z e t i ERŐFORRÁS * * lU m in is z t é r iu m
"Játszó-társak... Ifi Géniusz - AniMome
jú n iu s
20.30
1 6 . csütörtök
jú n iu s
1”7. péntek
Mikve (Vígszínház)
18.00
Mikve (Vígszínház)
17.00
Prolik (Eger)
19.00
A mizantróp (Katona ]. Sz., Bp.)
21.00
Prolik (Eger)
22.00
A mizantróp (Katona). Sz.. Bp.)
18.00
Félelem és ... (SZFE)
22.00
Félelem és ... (SZFE)
20.00
‘ Intelligens szerviz
20.00
*Egy lakodalom története
16.00
Az égigérő fa
16.00
Nem akarok többé boszorkány..
18.00
Angyalbárányok
18.00
Mátyás király szárnyai
20.00
Trió A
20.00
Home Bábel
20.00
*Varnus Xavér esete ...
17.00
Ifi Géniusz - tánc
17.30
A tánc napja
18.00
Steam ONI
20.30
Ifi Géniusz Jam Session
20.00
Helikon Quartet
21.30
Tűztánc show
15.00
PanoDráma felolvasószínház
13.00
PanoDráma felolvasószínház
19.00
* „Amikora kakas kukorékolt..." 22.00
18.00
Az öreg hölgy látogatása
14.00
Ctgánsj (Nők) - Színes Kavalkád
11.00
Szakmai beszélgetés
Ifi Géniusz - AniMoMe
nka
Nemzeti Kulturális Alap
i
gyar S'U :ínházi JV R S A S A ti
18.00
jú n iu s
l 8. szombat
20.00
Díjkiosztó Gálaest
15.00
*1Pannon Borrégió TOP25
17.00
"M ú zeu m o k Éjszakája
20.00
KLÁN Együttes
*Így vonulunk be Warrenné mestersége
11.00
Szakmai beszélgetés
15.00
A POSzT jelene és jövője II.
20.00
' * Hódolat Liszt Ferencnek
11.00
Szakmai beszélgetés
Ifi Géniusz - AniMome
^PANNON
VER
ta|M—
vS; D a lk ia E nerg ia
I f i
f k 'v IK x
** * ( I L Á é w
DÁTUM
IDŐPONT
HELYSZÍN
jú n iu s 10 - 18 .
v e rs e n v D ro a ra m o k e lő tt
S zín h á z té r
jú n iu s 10 - 1 5 .
e g é sz nap
Jókai té r, K o ssu th té r
jú n iu s 10 - 17 .
k iá llítá s
N appali k ávé zó
jú n iu s 10 - 17 .
k iá llítá s
S zín h á z té r
jú n iu s 11 - 17 .
kiá llítá s
H a tty ú H á z G aléria
jú n iu s 11 - 17 .
kiá llítá s
v o lt Z á lo g h á z
jú n iu s 1 0 . p é n te k
18.00
S zín h á z té r
jú n iu s 11 . sz o m b a t
16 . 0 0 - 18.00
Ko ssu th té r
19 .0 0
H a tty ú H á z G aléria
20 .0 0
v o lt Z á lo g h á z
20 .0 0
Ifjú ság i Ház
21.0 0
P a n n o n P o w e r S é ta té r
11 . 0 0 - 13.00
K o ssu th té r
19 .0 0
Ifjú ság i H áz
22.0 0
új B ó b ita B áb szín h áz
jú n iu s 13 . h é tfő
20 .0 0
új B ó b ita B áb szín h áz
jú n iu s 14 . kedd
20 .0 0
Ifjú ság i Ház
jú n iu s 15 . szerda
20 .0 0
Ifjú ság i Ház
jú n iu s 1 6 . c s ü tö rtö k
17.00
Ko ssu th té r
jú n iu s 12 . va sá rn a p
jú n iu s 17 . p é n te k
20 .0 0
Ifjú ság i Ház
17.30
K o ssu th té r
20 .0 0
Ifjú sá g i H áz
20.30
K o ssu th té r
22.0 0
M ű v é sze te k és Iro d alo m H áza
BKF: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola BME: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Bercsényi Építész Szakkollégium
fidélto
BUTI: Budapest Tánciskola DEMK: Debreceni Egyetem Műszaki Kar KEMFK: Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar LFZE: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MTF: Magyar Táncművészeti Főiskola MKE: Magyar Képzőművészeti Egyetem MME: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Kar MOME: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem NyME-AMI: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet PTE ETK: Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar PTE MK: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar SzE: Széchenyi István Egyetem (Győr) SzFE: Színház- és Filmművészeti Egyetem UMA: Újvidéki Művészeti Akadémia
INTÉZM ÉNY MOME
Laczk ó P é te r v á n d o rfé n y k é p é sz S e le c tio n
B M E. P TE M K, S zE , D E M K , NyM E-AM I
K ö zö ssé g i-h á ló
P TE M K, M KE
FaceW orld
MOME
Ú to n
BM E E P K , P TE M K, S zE, D E M K , NyM E-AM I
K ö zö ssé g i-h á ló - k iá llítá s m e g n y itó P é cs-Ko ssuth-Tér-Tánc-Tér
PTE M K, M KE
FaceW o rld - k iá llítá s m e g n y itó
M OM E
Ú to n - k iá llítá s m e g n y itó
S zFE III. é v fo ly a m , szín m ű vé sz -ze n é s sz ín é sz o sz tá ly
A v ih a r kapu ja
CN M K o n tú r Fizikai S zín h á z
K a m a szk o ro m leg szeb b n y a ra ...
BUTI
P é cs-Ko ssuth-Tér-Tánc-Tér
S zFE III. é v fo ly a m , sz ín m ű vé sz -b á b sz ín é sz szak
G ye re k ko ri e m lé k e k
S zFE III. é v fo ly a m , sz ín m ű vé sz -b á b sz ín é sz szak
A ta v a sz é b re d é se
S zFE IV. é v fo ly a m , s z ín m ű v é sz o sz tá ly
M c D o n ag h -g ya ko rlato k
U M A sz ín é sz sz a k , II. é vfo ly am
Trag o e d ia m a g y a r n yelven ...
K E M FK s z ín m ű v é s z sz a k , IV. é vfo ly am
Fiat sze re p k eres e g y sz e rz ő t
M TF
K o ssuth té ri im p ró
K E M FK s z ín m ű v é s z sz a k , III. é vfo ly a m
In te llig e n s sz e rviz
PTE Baranya Tán cegyü ttes, PTE ETK Fonti 5 Tán ccso p o rt, P T E T á n co ló E g y e te m , P T E U n iv e rsita s T á n c c s o p o rt
A tá n c napja
M M E m o z g á sm ű v é sz e t szak
Egy la ko d alo m tö rté n e te
LFZE
Jam Session
K E M FK s z ín m ű v é s z sz a k , IV. é vfo ly a m
íg y v o n u lu n k be
EURO H ÉT T A XI EG Y ESÜ LET 7 6 2 4 P i c i B o r n e m is s z a O. u 1 2 . T el: 72 / 777-777, 72 / 233-333, 20 / 456-3333 w w w .euro7taxi.hu
Az Euro Hét Taxi Egyesület az alábbi kedvezményes személyszállítási tarifá kat ajánlja a 2011. XI. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó vendégeinek. Vasútállom ás - Kodály Központ Vasútállom ás - M illennium Hotel Vasútállom ás - Széchenyi tér (dél) Vasútállom ás - Nemzeti Színház Vasútállom ás - Palatínus Hotel (m ély garage) Vasútállom ás - Pátria Hotel Vasútállom ás - Fenyves Hotel Vasútállom ás - Türr I. Koll., Laterum Hotel, Harmadik Szính. Vasútállom ás - Kikelet Hotel Vasútállom ás - Corso Hotel Nemzeti Színház - Pátria Hotel Széchenyi tér (észak) - Fenyves Hotel Széchenyi tér (észak) - Türr I. Koll.,
800,-Ft 8 00,-Ft 6 00 ,-Ft 7 0 0 ,-Ft 9 0 0 ,-Ft 550,-Ft 95<>.-Ft 850,-Ft 1.20 0 ,-Ft 7 0 0 ,-Ft 6 50,-Ft 7 0 0 ,-Ft
Laterum Hotel, H arm adik Színház Széchenyi tér (észak) - Kikelet Hotel Széchenyi tér (dél), Nemzeti Színház - M illennium Hotel Széchenyi tér (dél) - Pátria Hotel Széchenyi tér (dél), Nemzeti Színház - Fenyves Hotel Széchenyi tér (dél), Nemzeti Színház - Mediterrán Hotel Széchenyi tér (dél). Nemz. Színház - Türr I. Koll., Laterum, H arm adik Szính. Kodály Központ - Pátria Hotel Kodály Központ - Türr I. Koll., LateremHotel, Harmadik Szính. Kodály Központ - Nemzeti Szính., Széchenyi tér (dél) Kodály Központ - Kikelet Hotel Kodály Központ - Fenyves Hotel Harmadik Színház - Kikelet Hotel H arm adik Színház - Fenyves Hotel H arm adik Színház - Corso Hotel
1.0 00,-Ft 900,-Ft 6 50,-Ft 6 00 ,-Ft 9 0 0,-Ft 1.4 00 ,-Ft 1.0 00,-Ft 800,-Ft 1.200,-Ft 700 ,-Ft 1.200,-Ft 1.000,-Ft 1.350,-Ft 1.200,-Ft 1.250,-Ft
A fenti szállítási díjak a célállomástól viszont viszonylatban is értendők. A ki tűzővel rendelkező utasainknak, ha más útvonalon veszik igénybe szolgál tatásainkat, akkor 3. tarifa -15%-os kedvezményt biztosítunk.
29
P é c s ,
K u lt ú r a
Az Elcoteq-nél h iszünk abb an, hogy a város életében betöltött szerepünk nem korlátozódhat csupán a g azd aság területére. A térség legnagyobb vállalata ké n t felelő sséget v állalu n k Pécs és térsége ku ltu rális értékeinek m egőrzésében, tá rsa d a lm i életének alakításáb an . S ze re p v á lla lá su n k k a l
ig ye kszü n k
h o z z á já ru ln i a h h o z, hogy a váro s
te hetség ei országos, sőt nem zetközi szinten
is ism ertek, elism e rte k
legyenek. Ennek szellem ében a to vábbiakban is kiem elten tám o g a tju k m indazt, am i érdekesebbé és értékesebbé te h e ti Pécs életét, elősegítheti az Európa Kultu rális Fővárosa program és ezáltal az egész régió jövőjének sikerét.
P o í ű
J Z p rt. f
Országos F e sz tiv á lm e lle tti Fe sztivá l A fesztivé/kitűzővel a POSzT saját OFF rendezvényeire a belépés ingyenes, amíg férőhely van. Felhívjuk vendége ink és kollégáink figyelmét, hogy csak a helyek egy részét tudjuk fenntartani a szakmai érdeklődőknek, a többi a pé csi közönségé. A Kodály központbeli és a PNSz-beli ren dezvényekre, továbbá az áttekintő táblázatban "-gat jelölt programokra a kitűző nem érvényes.
június 9-18. ►Cool Tour Café, PNSz parkoló ■ FESZTIVÁLKLUB - FESZTIVÁLSZALON Ismét költözik a fesztiválklub. A Dante Caféból történt kiűze tésünk óta keresi a terét; csalinkázik, vándorol a fesztiválozók után. Idén megkettőződik: a Király utcai Cool Tour Caféban lesz Fesztiválklub és a színház parkolójában FesztiválSzalon. június 9-18. ■ A POSZT KIÁLLÍTÁSAI június 9-17. ►Művészetek és Irodalom Háza, kisgaléria ■ BÁSTI LAJOS EMLÉKKIÁLLÍTÁS születésének 100. évfordulója alkalmából a POSzT és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös kiállítása .[...] szerencsésnek mondhatom magam, hiszen Csongorral és Bánkkal, Ádámmal és Hamletiéi, Bolyaival és Higgins-szel, Tyihonnalés Leonével, Solomonnal, pápákkal és püspökökkel, kato nákkal és annyi-annyi civillel hosszú pályámon ma is együtt élek, és őszintén megmondhatom: ez a legszerencsésebb társbérlet, amilyenről művész valaha is álmodhat." (Básti Lajos, 1974) Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet - Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítása a 100 éve született Básti Lajosra em lékezik. Fényképek, színházi felvételek, dokumentumok segítsé gével idézzük fel a „társbérlőket", a kiemelkedő színészi pálya meghatározó szerepeit, és Básti Lajos gondolatait színházról, munkáról, életről... június 9-17. ►Művészetek és Irodalom Háza, Martyn Galéria ■ GOMBÁR JUDIT ÉLETMÚ-KIÁLÜTÁS Gombár Judit gazdag színpadi tervezői munkásságának legki emelkedőbb alkotásait, pályájának fontos állomásait idézzük fel a Martyn Galéria terében. A tárlat hagyományostól eltérő jellege reméljük - különleges élményt nyújtó utazás lesz a tervező vizu ális világában. június 9-18. ►Palatínus Hotel volt Sörözője ■ DÍSZVENDÉGÜNK: JORDÁN TAMÁS A POSzT minden évben életmú-kistárlattal tiszteleg egy-egy szín házi alkotó munkássága előtt. Díszvendégünk ebben az évben Jordán Tamás, a POSzT volt igazgatója, a szombathelyi Weöres Sándor Színház jelenlegi vezetője.
június 9-18. ►PNSz - Nagyszínház előcsarnok ■ PARALEL PERSPEKTÍVÁK A Theater Hunters (The Hun) alkotócsoport kiállítása „A The Hun egy kísérleti stáb, céljuk unikális anyagok, technikák, helyzetek felkutatása a díszlet és jelmeztervezés területein. A csapat díszlet- és jelmeztervezők összeszervezödése, válság csoport, mely napjaink konvencionálissá vált színházi tér felfogá sát kívánja újraartikulálni. Fiatal tervezők gondolatainak szövevé nye az a térinstalláció, amely a Pécsi Nemzeti Színház előteré ben fogadja majd a látogatókat. Kísérlet szokatlan anyagok sok szorosításával új tér alkotására a térben. Röviden így jellemez hetnénk a Theater Hunters alkotását: a műemlék jellegű épület és a főleg papír anyagokat használó, interaktív konstrukció kont rasztja." (Kalmár Bence, Horányi Júlia) • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN - KIÁLLÍTÁSOK június 10-17. ►Nappali kávézó ■ SELECTION Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Kommunikációs és Művészeti Kar Válogatás a főiskolán frissen indult fotográfia szak elsőéves hall gatóinak munkáiból. június 10—17. ►Színház tér ■ KÖZÖSSÉGI-HÁLÓ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Bercsényi Építész Szakkollégium - Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar - Széchenyi István Egyetem - Debreceni Egyetem Műszaki Kar Nyugat-Magyarországi Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet „Közösségi-háló: abszurd fogalom, a közösség és a háló jelentéstartalma közel azonos. Mindkettő olyan rendszer, mely pontokból és kapcsolatokból áll. Egyszerűsítsünk! Legyen a közösség az emberek közössége, amely megszámlálhatatlan egymásra épülő rendszerből épül fel. Létezik ennek a rendszernek egy leképezé se - virtuálisan. Hogy mi hajtja? Az emberi kíváncsiság - ami vég telen. Építészek lévén szeretnénk térré formálni egy ilyen rend szert és egy hétig belevonni az embereket. Budapest, Debrecen, Győr, Pécs és Sopron építészhallgatói, egy olyan installációra hí vunk mindenkit, melyben a főszerep az emberé." (az alkotók) június 11-17. ►HattyúHáz Galéria ■ FACEWORLD Magyar Képzőművészeti Egyetem - Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar A közösségi háló - ez a témája a FaceWorld című kiállításnak is: előnyök és hátrányok, előzmények, következmények, hatások, el lenhatások - minden, amire a Facebook hat és ami visszahat rá. június 11-17. ►volt Zálogház ■ ÚTON Moholy-Nagy Művészeti Egyetem A MOME Design Intézetének és Média Intézetének hallgatói ezúttal legfrissebb munkáikból rendeznek tárlatot. június 9-14. ►Kossuth tér ■ KÖNYV- ÉS RÉGISÉGVÁSÁR Az ünnepi könyvhéthez kapcsolódó, könyv-, illetve antikvár (bé lyeg, érme, porcelán, ékszer) vásár az Ignotus Kulturális Iroda rendezvénye.
31
J 2 I Pécsi O fiiiA f+J J 2 W H A Z I TM/itíCStí! június 9-18. ►Walzer Kávéház ■ A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ RÉGI MŰSORFÜZETEI
verses darabjairól is. A szakmai beszélgetéseket vezeti: Csáki Judit színikritikus
kiállítás A grafikus számára komoly kihívást jelent a megannyi közremű ködő által létrehozott színpadi produkció vizuális megjelenítése egyetlen lapon. A színházi plakátokhoz hasonlóan, a műsorfüze tek is lehetőséget nyújtanak a mű üzenetének vizuális összegzé sére. A polcról levéve őket, évtizedek elteltével is felidézik a né zőben a régi előadások emlékét. A kiállítás megtekinthető: minden nap 8.00 és 23.00 óra között. június 9-26. ►Széchenyi tér ■ ÖNKÉNTESEN, PÉCSÉRT ÉS BARANYA MEGYÉÉRT
kiállítás 2011 az Önkéntesség Európai Éve, és ennek alkalmából a Pécsi Kulturális Központ és a Baranya Megyei Önkéntes Centrum fotópályázatot hirdetett, a téma: Önkéntesen. Pécsért és Baranya megyéért. A pályázatra érkezett, zsűrizett művekből készült válo gatás a Széchenyi téri szabadtéri kiállításon lesz látható. Remél jük, a kiállítással további segítőkész embereket ösztönözhetünk majd arra, hogy belépjenek az önkéntesek táborába!
a Pécsi Kulturális Központ és a Baranya Megyei Önkéntes Cent rum kiállítása június 10-15. ►Jókai tér, Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN LACZKÓ PÉTER VÁNDORFÉNYKÉPÉSZ Moholy-Nagy Művészeti Egyetem A vándorfényképésszel idén is találkozhatunk a Jókai téren és a Kossuth téren. Mialatt portré készül egy másfél századdal ezelőt ti másolótechnikával, beavat bennünket a fotótechnika szépsége ibe. A nagy kamera belülről kezelhető, az optikai leképzés és a nyersanyag sorsa így mindvégig megfigyelhető, hiszen a kamera belsejében - amíg a felvétel készül - nemcsak a fényképész, de a modell barátja is bent ülhet. A csaknem félórás procedúrával egy fotótörténeti szakma, a vándorfényképészet letűnt kora ele venedik meg. június 10-15. ►Művészetek és Irodalom Háza ■ A SZÍNHÁZI DRAMATURGOK CÉHE A POSZT-ON kortárs drámák kötetben és felolvasószínházban A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYlLT FÓRUMA 2011 A Nyílt Fórum ezúttal, a már szokásosnak tekinthető felolvasó színházi programok mellett, a szakmai beszélgetések egy újabb formájával várja a kortárs dráma iránt érdeklődő közönséget. A Nyílt Fórum-kötetben idén megjelenő három vadonatúj magyar darabot, rangos hozzászólók segítségével, egy-egy tematikus vi ta során tárgyaljuk majd. Székely Csaba Bányavirág című darabja kapcsán, az Esélytele nek a színpadon elnevezésű vita során, Háy János Nehéz, Bor bély Szilárd Az olaszliszkai, a PanoDráma Szóról-szóra és a bu dapesti Katona József Színház Cigányok előadásáról is szó lesz. Juhász Kristóf Pestis 41. című művét, az Apokalipszis színháza programban, többek között Térey János Jeremiás .... Nádas Pé ter Szirénének, Kornis Mihály Rendkívüli állapot és Maruszki Ba lázs Végevégevégemindennek című darabjával együtt vizsgáljuk. Szöllösi Mátyás Lassan, visszatartva című színműve kapcsán, A verses dráma újjászületése című vitán, mások mellett szó esik Nádas Péter, Térey János, Szálinger Balázs vagy Tasnádi István 32
június 10-17. ►Jókaitér ■ OFF POROND A POSZT-ON Ismét- immár harmadszor - a MárkusZínházé és barátaiké a Jó kai tér. Régi ismerősökkel és új vendégekkel találkozhatunk, és mindezen túl ■ HÉT NAPON ÁT LÓGNAK A VERSEKII Kortárs költőink, Borbély Szilárd, Kemény István, Krusovszky Dé nes, Kukorelly Endre, Lanczkor Gábor, Marno János, Nemes Z. Márió, Pollágh Péter, Szabó Marcell, Szálinger Balázs, Szijj Fe renc, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Térey János, Tolnai Ottó verseit bárki elolvashatja a Jókai téren! június 10-13. és 15-16. ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN A színházi emlékezetben, az idősebbek történeteiben élnek még legendás előadások, nagyszerű színészi alakítások. A felvételek természetesen csak lenyomatai az egykori élő találkozásnak, egy részük kopott, néha szétesik a kép, a hatvanas évek öreg szalag jaitól ne várjunk lehetetlent - csak a csodát! A Kétdimenziós szín ház ezúttal a Nappali kávézóban, lehet kávézni (sörözni is), mi közben a régi előadásokat nézik. Sorozatunk darabjait az Orszá gos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából válogattuk. június 10-18. ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉSEK felkért hozzászólók: június 10-12.: Novák Eszter rendező és Elek Tibor kritikus, újságíró június 13-15.: Pethő Tibor kritikus, újságíró és Anger Zsolt színész, rendező június 16-18.: Szűcs Katalin Ágnes kritikus és Dávid Zsuzsa rendező és minden nap más külföldi színházi szakember a beszélgetéseket vezeti: Winkler Nóra újságíró, műsorvezető június 10-18. a versenyprogram előtt ►Színház tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN ANIMOME Moholy-Nagy Művészeti Egyetem A MOME animációs kurzusai egyesítik a tradicionális alkotói eljá rások gyakorlását és a digitális eszközök használatát. A hagyo mányos animációs technikák (stop-motin, báb, rajzfilm, papírkivá gás) és mozgatási metódus az újmédia eszköztárával vegyítve jelenik meg az oktatásban. Idén az utóbbi évek legjobbjaiból nyúj tunk válogatást. június 11-12. ►Csontváry Múzeum, Zsolnay Múzeum ■ SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS A Káptalan utcai múzeumokra és művészeti gyűjteményeire Pécs méltán büszke. Tárlatvezetóink maguk választották azt a kiállítást vagy annak egy részletét, amelyről beszélnek. Bemutatják az ő kiállításukat - szubjektiven. Gulyás Dénes a Csontváry, Márton András a Zsolnay Múzeumban várja a látogatókat.
június 11—12. ►PannonPower Sétatér ■ PÜNKŐSDÖLŐ GYEREK A Pécsi Kulturális Központ idén is megrendezi Pünkösdölő gye rek című népművészeti programját. A rendezvény kiemelkedő eseménye az, a pünkösdi hagyományokat felelevenítő közös ko reográfia, melyet közel kétszáz gyerek táncol a Sétatéren és a Szepessy-szobor körül június 11-én, szombaton 16.00 és 17.00 órától. Mindkét napon kézműves bemutatók, játszóházak, térze ne, és bábszínházi előadások a téren.
a Pécsi Kulturális Központ programja június 11. - július 8. ►Pécsi Horvát Színház, Csopor(t) - Horda Galéria ■ EKF 2010 EMLÉKTÁRLAT
csoportos kiállítás A kiállítás az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat és a 2010-es év tárgyiasult emlékeit és szabad véleményeit mutatja be, melyeket a galéria nyílt felhívás útján gyújtott össze a pécsi ektől. Nem kizárólag és nem elsősorban képzőművészeti kiállí tás, de mégis a művészi önkifejezés szabadságával kezeli a vá ros kulturális életével és építészeti átalakulásával összefüggő be nyomásokat. június 14—16. ►Kolping Ház, Nappali kávézó, Sufni Kult Café, Kossuth tér, PannonPower Sétatér ■ ClGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL Immár harmadik éve kapcsolódik a Pécsi Országos Színházi Ta lálkozó OFF programsorához a Színes Gyöngyök Egyesület ro ma fesztiváljával. Az egyesület tagjai azért dolgoznak, hogy a magyar kultúra befogadja és elfogadja a roma kultúra értékeit. Az idei Cigánsj (Nők) - Színes Kavalkád Roma Fesztivál sűrítve mu tatja be a roma kultúra sokszínűségét, témaválasztásával felhív va a figyelmet a roma nők helyzetére. Rávilágít arra is, hogy a ve lük kapcsolatban felmerülő kérdések - hátrányaik, elfogadásuk mértéke, lehetőségeik korlátozottsága, a többféle kulturális elvá rásnak való megfelelés, a szerepek összeegyeztetésének nehéz sége, a különböző kultúrák találkozása, a kulturális értékek keve redése, az identitás összetettsége, a hagyományos és modern szerepek összeegyeztetése, a méltóság, az elfogadás, az esé lyek és a hozzáférés kérdései - az egész társadalmat érintik.
június 9.10.00 ►új Bóbita Bábszínház ■ DIÁKSZÍNHÁZI HAPPENING Pécs, Baranya megye és a régió (Somogy, Tolna, Baranya me gyék) legkitűnőbb diákszínjátszó csoportjai mutatkoznak be az (új) Bóbita Bábszínházban. Az Apolló Kulturális Egyesület egyút tal elindítja Dráma és színház játékon innen és túl című drámapedagógiai sorozatát, melyben egy esztendőn keresztül foglalko zik partneriskoláiban tanuló diákok tehetséggondozásával szín játszó foglalkozások, beavató színházi események, képességfej lesztő drámajátékok és más színházpedagógiai tevékenységek keretében. a rendezvényt megnyitja: Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója
az Apolló Kulturális Egyesület programja június 9.19.00 ►Kodály Központ ■ GOCOO - JAPÁN TAIKO DOBSHOW A Mátrix film zenéjének közreműködői minden képzeletet felülmú ló látvány- és hangzásvilággal érkeznek a Kodály Központba. A japán útősegyüttesben hét nő és négy férfi mintegy negyven do bot, köztük tradicionális taiko dobot és különböző experimentális hangszereket megszólaltatva ragadják magukkal a nézőket.
a Kodály Központ koncertje
A Szines Gyöngyök Egyesület fesztiváljának részletes program ját lásd saját programlapjukon! június 15-21. ►Kossuth tér ■ AROMA - SZÍNEK, KÉPEK ÉS ARCOK A ROMÁK VILÁGÁBÓL
vándorkiállítás A Törökfürdő Kulturális Alapítvány és a Magyarországi Roma Ga léria Egyesület Aroma-tárlata nem a roma lakosság problémáiról és az együttélés nehézségeiről szól. A fényképek, a festmény reprodukciók és a látványos tablóképek arra a kérdésre összpon tosítanak, vajon hogyan közelítenek a romák világunk jelensége ihez, sajátos látásmódjuk miként segíti őket abban, hogy hozzá járuljanak kortárs képi világunkhoz? A kiállítás létrehozásának egyik célja az volt, hogy felkeltse az érdeklődést a magyarorszá gi romák képi látásmódja, kortárs alkotásai és kulturális tevé kenysége iránt. A megnyitót koncert, könyvbemutató, pódium-be szélgetés, táncház követi.
Esélyek Háza - Pécs programja
33
o
F
F
június 10.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy (William Shakespeare: A velencei kalmár) Pécsi Nemzeti Színház (Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera) június 10.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Szálinger Balázs: 91% a POSzT felolvasószlnháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Enyedi Éva, Perczel Enikő rendezte: Keszég László június 10.15.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ BESZÉLGETÉS TÖRŐCSIK MARIVAL beszélgetőtárs: Veiszer Alinda a Színházi Kritikusok Céhe programja június 10.16.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 16.00 MárkusZInház: AZ ÉGIGÉRŐ FA játsszák:Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor és Radák János Az öreg király egyetlen leányát hirtelen forgószél ragadja el. Az egész birodalmat nyeri el és még a kézivel is számolhat, aki visszahozza, de számtalan herceg, lovag veszik oda a feladatban. Jánoska az egyetlen, aki a háromfejű sárkányt legyőzve hazaviheti Gyöngyvirág királykisasszonyt. A király boldog, halni sincs már kedve, hisz minden jó véget ér. 18.00 Ztránó Színház: PULCINELLA KERTÉSZKEDIK játsszák: Pfeifer Zsófia, Varga Péter tervezte és készítette: Boráros Szilárd rendezte: Kovács Géza „Pulcinella! Hol vagy? Aha... Már megint alszik" .Majd adok én neked más kertjéből répát lopni!" Fergeteges humorú bábjáték - reneszánsz muzsikával kísérve amelyből meg tudhatjuk, hogyan lopja el a Nyúl Pulcinella kertjéből a répá kat, és miként jár pórul. Pulcinella - Arlecchino mellett - a legnépszerűbb commedia dell'arte figura. Még a reneszánsz időkben bekerült a bábszínház világába is, több más társá val együtt. 19.00 NYESÓ MARI KONCERTJE közreműködik: Becze Gábor (bőgő), Jeszenszky György (dob) A dalszerző-gitáros-énekesnő egyedülállóan humoros stílu sát eddig két lemez, a Nyeső (1992) és Az Én Kis Bigbendem (2000) őrzi. Most, kilenc év után végre megérkezett az idő témakörét körbejáró harmadik album is. június 10.16.00 ►Kossuth tér ■ A LANGALÉTA GARABONCIÁSOK VÁSÁRI KOMÉDIÁI a komédiások: Gulyás László, Ambrus Kristóf, Nagy Sándor, Orbán Dénes június 10.17.30 ►Kossuth tér ■ NAGY VERSMONDÁS Dr. Fűzfa Balázs, a szombathelyi egyetem tanára készített egy szubjektív listát, amely az általa legszebbnek tartott tizenkét ma gyar vers címét tartalmazza. Ezek a versek félévenként kerülnek egyenként „terítékre”, minden alkalommal egy-egy konferencia 34
J L
P d c s t oR% r\(-t> s
jz
' / v h a 'z )
keretében irodalmárok vitatkoznak az adott vers és költője érté keiről. Az ötlet pedig, hogy a verseket fiatalokkal is elmondatják, Jordán Tamásé. Több száz iskolás mondja a verset együtt Jordán Tamás vezényletével. Eddig nyolcszor került sor a rendezvényre - megrendítóen szép esemény a Nagy versmondás, azok a per cek, amikor a fiatalok „hangokból építenek katedrálist”. június 10.18.00 ►Színház tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN KÖZÖSSÉGI-HÁLÓ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Bercsényi Építész Szakkollégium - Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Széchenyi István Egyetem - Debreceni Egyetem Műszaki Kar Nyugat-Magyarországi Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet kiállítás megnyitó június 10.18.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából Bertolt Brecht-Kurt Weill: Koldusopera (119) Madách Színház, 1965. október 22. (felvétel: 1967), rendezte: Ádám Ottó J. J. Peacock: Pécsi Sándor Célia, Peacock felesége: Kiss Manyi Macheath, más néven Bicska Maxi: Gábor Miklós ingyenes szakmai vetítés június 10.18.30 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ BÁSTI LAJOS EMLÉKKIÁLLÍTÁS ■ GOMBÁR JUDIT ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁS megnyitó június 10.19.00 ►Palatínus Hotel (volt Söröző) ■ DÍSZVENDÉGÜNK: JORDÁN TAMÁS a kiállítást megnyitja: Simon István, a POSzT volt társigazgatója és Stenczer Béla, a POSzT jelenlegi igazgatója június 10.19.00 ►Kossuth tér ■ A 22. PÉCSI NEMZETKÖZI KAMARAKÓRUS VERSENY MEGNYITÓJA Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében a kórusversenyt megnyitja: dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere
a Nevelők Háza Egyesület programja június 10.19.00 ►Pannon Power Sétatér ■ RENESZÁNSZ MUZSIKA RENESZÁNSZ JELMEZBEN Dániel Speer Brass Horváth Zoltán (trombita), Hammer Gábor (trombita), Pétersz Ár pád (kürt), Sörfóző Zoltán (harsona), Maronics Zsolt (tuba), Péter Zoltán (dobok és ütőhangszerek) Madrigálok, canzonák, reneszánsz táncok töltik be a teret és har sognak Gabrielitől Praetoriuson, Susaton át Holborne-ig. Ismert táncokkal a Vietorisz-kódexből, az olasz, francia, német, angol, spanyol és magyar reneszánsz gyöngyszemeivel üdvözlik a nem zetközi kórusverseny résztvevőit és a pécsieket a fúvósok.
WWW> f* ° J i f . fiú
június
11.
szombat
o
P
^
június 10. 20.00 ►Bazilika ■ A 22. PÉCSI NEMZETKÖZI KAMARAKÓRUS VERSENY Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében nyitóhangverseny
a Nevelők Háza Egyesület programja június 10. 20.00 ►Kossuth tér ■ ROKOKÓ ROSÉ Csajkás Anna (ének), Csajkás Júlia (gitár, vokál), Balázs Eszter (billentyű, vokál), Bende Orsolya (basszusgitár), Papp Zsófia (dob), Szita Judit (hegedű) ,A zenekar - melyet mindig is lányok alkottak - egy régebbi for máció továbbéléseként jelenlegi formájában 2008 őszétől létezik. Zenénk nehezen körülhatárolható, de általánosságban elmond ható, hogy folk-elemekkel átszőtt alternatív zene, egyedi, sokszor nagyon komoly, máskor kislányosan infantilis vagy éppen kecse sen nőies, éppen amilyenek ml vagyunk.” (Rokokó Rosé) június 10. 20.00 ►Nappali kávézó • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN SELECTION Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Kommunikációs és Művészeti Kar kiállítás megnyitó június 10. 20.00 ►Ifjúsági Ház - Billentyű bár ■ Arisztophanész-MorBa: LÜSZISZTRATÉ AVAGY A HÁLÓFÜLKÉK FORRADALMA
zenés-erotikus-politikai KOMÉDIA Lüszisztraté.................................................................... Sándor Erzsi Kolophón (a térje)................................................. Moldován Márton Myrrhine ........................................................................Orosz Eszter Kineziász (a férje) ...................................................................Moliere Karanoya............................................................................Szálé Nóra Drákész Főtanácsos úr ........................................Gábor Péter Yeti Kritilla .....................................................................Havancsák Eszter Tábornok úr .........................................................Hrabovszki Róbert Antagonész spártai követ, Emil, a futár ......................Noé Viktor dalszövegek: Paizs Miklós produkciós manager: Kenderes Bálint rendezte: Vajda Róbert Az európai civilizáció bölcsőjében, i. e. 411-ben, két város, két nagy párt - Athén és Spárta - vívja férfias testvérháborúját. A tét óriási: Demokrácia vagy Királyság? Arra persze senki sem gon dol, hogy mindenki belevész, ha az ellenségek évtizedekig nem kötnek békét. Senki, kivéve a csajok. Ók pedig a legősibb eszközt használják, ami csak nőknek megadatott... Az ESZÜKET!!!! játékidő: 1 óra 30 perc (egy szünettel) Az előadás nyomokban erotikát és politikát tartalmazhat. 16 éven aluli nézőinknek csak szülői felügyelet mellett vagy kalucsniban ajánlott. június 10.20.30 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ SZÓLT AZ EMBER... József Attila-est - Jordán Tamással és Sebő Ferenccel Az est műfaja beszélgetés, még akkor is párbeszéd, ha a közön ség (feltételezhetően) nem szólal meg. A versmondás és éneklés többnyire halk, bensőséges tónusa azt érzékelteti, az előadók a nézőt, személyesen őt szólítják meg. Az elhangzó költemények ből egy végtelenül kiszolgáltatott, szeretetre éhes, de szeretetet adni tudó fiatalember gondolatai bukkannak elő - sok mindenről, ami bennünket is foglalkoztat.
június 11.7.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 7.00-13.00 OFF POROND BIOPIAC a környék tejes, zöldséges, sajtos, gyümölcsös, tojásos ter melőinek vására
10.00 a m ív e s mag m ű h e l y k é z m ű v e s v á s á r a A műhely az egyéniség és egyediség jegyeivel a természe tes anyagok időtlenségét, korszerűségét, az örök tudást hor dozó emberi kéz nyomát közvetíti. Órzi a technikai múvességet, a mívességben az elődök tiszteletét, megmutatja azok szellemi érvényességét is. 10.00 LUDIBUNDUS JÁTSZÓ-TÉR a MárkusZínház Játszótere 16.00 MárkusZfnház: LACI KIRÁLYFI játsszák:Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor és Radák János A kicsi Laci királyfi hirtelen dühében elkívánja nővéreit a föld alá. Hiába bánja, utána kell menjen a három leánynak, s a vándorúton megküzdenie a három sárkánnyal. Csakis a kí gyókirálylány varázsingével, varázskardjával győzedelmes kedhet, s így a végén élete párját is megtalálja. 18.00 AZ ÚJ HANGOK ÉS A RÉGIEK beszélgetés fiatal kőltő-drámafrékkal a József Attila Kör és az Off Porond közös rendezvénye közben Csernák Samu és Pilári Áron muzsikál Beszélgetés fiatal költő-drámaírókkal arról, hogy milyen is az új magyar dráma, ha van ilyen, milyen a viszonyuk a drámai színházi hagyományokhoz, mit gondolnak a kőszínházak és az alternatív társulatok viszonyáról, és arról, hogy egyálta lán, mennyire drámai az a kor, amelyben élünk. A résztvevők Lanczkor Gábor és Szálinger Balázs, a beszélgetést pedig Urfi Péter vezeti. Felolvasás és zene is várható! 20.00 ÚZGIN ÚVER Farkas Marcsi (hegedű, ének), Homoki Péter (gitár, elektro nika, ütősök, hangfelvétel, ének), Majoros Gyula (klarinét, fu rulyák, duda, zurna, doromb, ének), Szilágyi Áron (doromb), Almási Krisztián (dobok) A név - Úzgin Űver - egy település mongol eredetű neve, ahol ősi, kultikus temetkezési területet tártak fel. Jelentése talán ilyesmi lehet: vizben szegény terület, szegény aratás. Az együttes stílusának kialakításához a népzenéket kiinduló pontnak tekinti és régi, valamint modern hangszereket, hangzásokat és technikákat is felhasznál. Balkáni, török, irá ni és örmény dallamokkal a fejükben, de saját szerzemé nyekkel, nem átiratokkal dolgoznak. Mindez keveredik a jazzel és a rockkal, a breakbeattel és a dubbal, a kortárssal vagy a retróval. június 11.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Bárka Színház, Budapest (Háy János: Nehéz)
1 1
i
szombat
június 11.11.00 ►Pannon Power Sétatér ■ PÜNKÖSDÖLŐ GYEREK 11.00 Kézműves bemutató, játszóház, térzene, bábszínház 16.00 és 17.00 Gyerekek közös tánca a Pécsi Kulturális Központ programja június 11.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Zalán Tibor: SZÁSA I SZÁSA a POSzT felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Lökös Ildikó rendezte: Pinczés István június 11.15.00 és 17.00 ►Csontváry Múzeum ■ SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS KÉP ÉS HANG tárlatvezető: Gulyás Dénes közreműködik: Balogh Eszter (ének), Horváth Judit (zongora) I. Kép Személyes benyomások, érzések, emlékek, történetek a képek ről. Nem a kritikus, hanem a tárlatlátogató művész szemével. II. Hang Áriák, dalok, duettek és egy pohár pezsgő, harminc percben. S hogy miért ez a zene? Mert, ahogyan Szepes Mária mondja: A művészet a társadalom egyetlen gyógyszere, amely kigyógyítja abból, hogy más ellenében legyen önmaga mellett. A művészet célja, hogy segítsen ebben. Névvel, vagy név nélkül, de segítsen. Az ösztönök irányította földi létből az embed a művészet emeli ki. Tehát az irodalom, a festészet, a szobrászat az építészet és a ze ne. Valamint ezek szintézise a tudományokkal. A világ legnagyobb művészete pedig, mind közül a zene. Ez a művészetek királynője. Anyagba sosem költözik, a legtöbbet mondja, láthatatlanul is lát tat, és úgy jut el az emberekig, hogy közben nem ér le a földig. De mindez olyan valami, amit csak akkor látok, ha látni akarok. Ha nem vagyok rá nyitott, ha nem akarom észrevenni, akkor szá momra nem létezik, életemhez semmit nem ad. Az enyémhez adott. Sokat." június 11.15.00 és 17.00 ►új Bóbita Bábszínház ■ BÁB-TÁRLATVEZETÉS A KAKAÓBÁRTÓL A PADLÁSIG
J2ZT Pécsi O P ttH e J J 2W H 4 2 ) T M /iim j! „Nem tudom, ki vagy, mégis megbízom benned. Tudd meg: Kőlá nya a nevem; apám és anyám soká gyermektelen volt. Egy légi szellem megszánta őket és megengedte, hogy egyetlen utódjuk fakadhasson, ha egy átkot a leendő gyermekük sorsául elfogad nak. Ez az átok, hogy a gyermek a legelső lénybe, akit meglát, beleszeressen." Az előadásban Bolond Istók és Kőlánya egymás ra találása mellett a nézők a három hegyvidéki csavargó, Bolond Istók, Vitéz László és Paprika Jancsi kalandjait is megismerhetik, játékidő: 1 óra 5 perc június 11.16.00 ►Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN PÉCS-KOSSUTH-TÉR-TÁNC-TÉR Budapest Tándskola Új Táncok egy Új Téren! Pécs központjában a közelmúltban ad ták át a Kossuth teret, és a Budapest Tánciskola táncosai - akik idén nyolcadszor kapnak meghívást a POSzT szabadtéri prog ramjának gazdagítására - máris kíváncsian veszik birtokba, ani málják, spiritualizálják az új teret - mi mással, mint tér-improvizá ciók sorával. „Ma már tudom, hogy ma is a (sztanyiszlavszkiji) ku kucskáló színpad frivolitásával szemben (mellett), a (meyerholdi) közösségi rítus újrateremtése tesz kíváncsivá. Erre törekszünk újra, a minket kereső és a véletlenül arra járó EMBEREKKEL." mondja a táncokat előadó Budapest Tánciskola vezetője, a ren dező: Angelus Iván június 11.17.00 ►Színház tér ■ KIRAKATSZÍNPAD a pécsi kirakatverseny díjainak átadása A közízlés és a szépérzék fejlesztésének egyik fontos formája a kirakat - kissé elfeledettnek tűnik. Nap, mint nap találkozunk ki rakatokkal, üzletportálokkal, feliratokkal, emblémákkal, melyek hol jobban, hol rosszabbul, vagy egyáltalán nem sikerültek. A Dekorszövetség - a kirakatrendezők és dekoratőrök szakmai szer vezete - által meghirdetett verseny nem titkolt szándéka, hogy új ra méltó rangra emelje a dekoratőri szakmát. A „versenyművek" Pécs belvárosában már a POSzT előtt is láthatók. Június 11-én eredményhirdetés: a szakmai és közönségdíj átadása,
a Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége programja
bábszínház-bemutató séta sétavezető: Sramó Gábor június 11.16.00 ►új Bóbita Bábszínház ■ BOLOND ISTÓK
szomorú mesejáték 5 éves kortól tOOév alatti gyerekeknek Weöres Sándor elbeszélő költeménye nyomán Bóbita Bábszínház írta: Kovács Gábor Kőlánya, Reményke, Nagykalapé Erdészné . .Csizmadia Gabi Vicipudi ..................................................................Károlyi Szabolcs Vitéz László .................................................................. Matta Lóránt Paprika Jancsi Bogiári Tamás Bolond Istók ...........................................................Schneider Jankó zene: Lázár Zsigmond mozgás: Fosztó András tervező: Boráros Szilárd rendezte: Schneider Jankó
36
június 11. 18.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából Gyurkó László: A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha ször nyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála (112 ') 25. Színház, 1973. január 18., rendezte: 8erek Kati A Lantos: Jobba Gabi A Búsképű lovag Don Quijote de la Mancha: Jordán Tamás Don Quijote szolgája és tanítványa, Sancho Panza: Zala Márk ingyenes szakmai vetítés
WWW* p ° J z + . fia június 11.18.00 ►Pécsi Horvát Színház, Csopor(t) Horda Galéria ■ EKF 2010 EMLÉKTÁRLAT
csoportos kiállítás megnyitó június 11.19.00 ►HattyúHáz Galéria • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN FACEWORLD Magyar Képzőművészeti Egyetem - Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar kiállítás megnyitó június 11. 20.00 ►Kossuth tér ■ DÁNIEL SPEER BRASS Horváth Zoltán (trombita), Hammer Gábor (trombita), Pétersz Ár pád (kürt), Sörfőző Zoltán (harsona), Maronics Zsolt (tuba), Péter Zoltán (dobok és ütőhangszerek) június 11. 20.00 ►volt Zálogház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN ÚTON Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiállítás megnyitó június 11. 20.00 ►Ifjúsági Ház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN A VIHAR KAPUJA Beszédvizsga Karinthy Márton A vihar kapuja című könyve alapján Szfnház- és Filmművészeti Egyetem, III. évfolyam, színművész -zenés színész osztály I. RÉSZ 1. Karinthy Márton ................................................. Hekler Melinda Kornis Mihály .............................................. Törőcsik Franciska 2. Nagy András László .................................. Nagy Dániel Viktor 3. Illés István Ágoston Péter 4. Meczner János .........................................................Ódor Kristóf 5. Kornis Mihály ....................................................Szilágyi Csenge 6. Karinthy Márton és Ascher Tamás Wunderlich József 7. Karinthy Ferenc Napló: Marofka Mátyás 8. Meczner János ..................................................Kulcsár Viktória 9. Kornis Mihály Sándor Péter 10. Kornis Mihály Kosik Anita 11. Gáli Ernő ................................................................ Dénes Viktor 12. Potassy Iby Hekler Melinda, Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Szabó Irén, Szilágyi Csenge, Törőcsik Franciska 13. Karinthy Márton ....................................................Dénes Viktor Valló Péter ................................................................Ódor Kristóf II. RÉSZ 1. Gyárfás Júlia és Karinthy Márton levelezése: Törőcsik Franciska, Nagyhegyesi Zoltán 2. Karinthy Márton ....................................................Mikola Gergő 3. Az Osztály egy focimeccsről Karinthy Márton ................................................. Hekler Melinda Kornis Mihály .............................................. Törőcsik Franciska Illés István .................................................................. Szabó Irén
Szőke István, Meczner János ..............................Kosik Anita Valló Péter .........................................................Szilágyi Csenge Gáli Ernő, Ascher Tamás ................................ Kulcsár Viktória 4. Kornis Mihály ...................................................... Hekler Melinda Karinthy Márton .......................................... Wunderlich József 5. Karinthy Ferenc és Ágnes levele: Szabó Irén 6. Illés István Ódor Kristóf 7. Karinthy Márton levele: Ágoston Péter 8. Nagy András László .................................. Törőcsik Franciska Ascher Tamás ................................................. Szilágyi Csenge 9. Ascher Tamás .........................................................Dénes Viktor 10. Kornis Mihály ............................................. Nagy Dániel Viktor 11. Kornis Mihály .........................................................Mikola Gergő Ascher Tamás ...................................................... Ágoston Péter 12. Szőke István Nagyhegyesi Zoltán kurzusvezető tanár: Máté Gábor osztályvezető tanár: Novák Eszter, Selmeczi György játékidő: 2 óra 15 perc (egy szünettel) június 11. 21.00 ►PannonPower Sétatér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN KAMASZKOROM LEGSZEBB NYARA... GNM Kontúr Fizikai Színház Sinkó Réka, Pataky Ádám, Varga Ádám, Kurkó József, Pintér Szilvia, Borosán Eszter, Pohánka Gerda, Juhász Richárd, Seres Dániel, Figeczky Bence, Csikász Ágnes, Holczinger Szandra, Cap Júlia, Kiss Szandra, Kálmán Henrietta rendező-koreográfus: Gyöngyösi Tamás
37
J IL Pécsi OP£/\(-oS J? i'//H A Z I TAi/uszé június 12.10.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 10.00 A MlVES MAG MŰHELY KÉZMŰVES VÁSÁRA 10.00 LUDIBUNDUS JÁTSZÓ-TÉR 16.00 MárkusZinház: A JÁNOSVITÉZ írta: Petőfi Sándor szándéka szerint a Társullat - a MárkusZinház egy bábszínház írókortárs: Balogh Róbert zenéjét szerzetté: Kovács Márton diplomás zeneművész díszlet és báb: Fekete Dóra, Boráros Szilárd, Pilári Gábor színpadra teszi: Vajda Zsuzsanna, Pilári Áron, Fekete Etel ka, Pilári Gábor, Pilári Lili Eszter, Radák János A Petrovics bácsi, az ügyelő a színházban nagyon fontos ember. A színészek félelmesztő kalandokon mennek keresz tül, hogy a zsiványok vagy éppen a törökök legyőzettessenek. Tessenek látni illy' nehéz sora van a hazai (báb)színházi életnek. Ja, hogy közben a Jánosvitéz történetjét használ hatja a nézősereg - amit ez a mi Sándorunk ügyesen odakanyarított - hát kérem tisztelettel az sem mellékes dollog. Nem lesz itt vér meg erőszak, csak bársonyos finomság ki csiknek s nagyoknak. Az előadást hatéves kortól mindenképpen ajánljuk! 18.00 Kajárpéci Vfzirevű: NYILVÁNOS AKASZTÁS AVAGY SOBRI JÓSKA SZÍNRE LÉP
vásári dráma művezető: Búzás Mihály A Kajárpéci Vízirevü Végrehajtó Testületé közhírré téteti min den erős idegzetű polgárnak, hogy hosszú idő óta először, nyilvános akasztás lesz a főtéren. Bizonyos Sobri Jóska ban dájából elfogatott betyárok egyike, aki több mint 170 évet töl tött előzetes letartóztatásban, a Császári és Királyi Statáriális Bíróság jogerős ítélete alapján, a nagyérdemű publikum szeme láttára, azonnali hatállyal felakasztatik. Habár a szer vezők és a Csendőrség minden óvintézkedést megtesz, mégsem zárható ki, hogy az elvetemült rabló egykori czimborái kísérletet tesznek annak kiszabadítására, így a kivég zésen mindenki csak saját felelősségére vehet részt! 20.00 FERENCZIGYÖRGY ÉSARACKAJAM Ferenczi György, Apáti Ádam, Kormos Levente, Jankó Mik lós, Bizják Gábor, Pintér Zsolt Jk rackák világa némi áthallással vonatkozik ránk, magyarok ra éppúgy, mint a zenekarra, amelynek a neve Rackajam. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen is ez a zenekar, színpa don és színpadon kívül, de ügyeltünk arra, hogy egyetlen szót se szóljunk saját magunkról." (A rackák világa című könyv fül szövegéből) június 12.11.00 ►Pannon Power Sétatér ■ PÜNKÖSDÖLŐ GYEREK
a Pécsi Kulturális Központ programja június 12.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Nemzeti Színház, Budapest (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér) Pintér Béla és Társulata, Budapest (Pintér Béla: Szutyok)
38
június 12.11.00 ►Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN PÉCS-KOSSUTH-TÉR-TÁNC-TÉR Budapest Tánciskola rendező: Angelus Iván június 12.12.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2011 12.00 A 2011. évi Nyílt Fórumot megnyitja Márta István. a POSzT jövő előkészítő művészeti vezetője 12.30 ÜTKÖZÉSEK lengyel drámák magyarul, magyar drámák lengyelül a kötetről beszélget: Pászt Patrícia fordító, Lőkös Ildikó dramaturg június 12.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Maruszkí Balázs: DONO REÁ a Nyílt Fórum felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Radnóti Zsuzsa rendezte: Csizmadia Tibor június 12.16.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából Nemes-Nagy Ágnes-Novák János: Bors néni (67') Egyetemi Színpad (Budapest), 1980. november 16., rendezte: Novák János Bors néni: Dajka Margit ingyenes szakmai vetítés június 12.17.00 ►Kossuth tér ■ TAVASZI ZSONGÁS
táncszínházi előadás BioRitmus Életmód és Mozgásmúvészetí Tehetségpont koreográfus: Kovács Beatrix június 12.18.00 ►Kossuth tér ■ DRÓT GYURI Még Színház június 12.19.00 ►PNSz - Kamaraszínház ■ NŐNYUGAT a Thália Színház és az Örkény István Színház közös produkciója válogatta és szerkesztette: Bíró Kriszta szereplők: Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Vik tória, Lázár Kati m. v. közreműködik: Szalai András (cimbalom) súgó: Kanizsay Zita ügyelő: Kálmán János rendezőasszisztens: Tóth Péter zene: Kákonyi Árpád díszlet, jelmez: Füzér Anni dramaturg: Ari Nagy Barbara rendezte: Mácsai Pál A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhu zamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forra
dalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet", egzisztenciát, sikert és meg becsülést vívjon ki magának - saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássá ga ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek. A niNYUGAT róluk szól. Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaik ról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedé lyes elemzés alá veszik. A nőNYUGATnem hangos irodalomtör ténet. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, játékidő: 1 óra 45 perc (szünet nélkül) június 12.19.00 ►Ifjúsági Ház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN GYEREKKORI EMLÉKEK Színház- és Filmművészeti Egyetem, III. évfolyam, színművészbábszínész szak Összekötő jelenet Bohoczki Sára, Andrusko Marcella, Czupi Dániel, Eke Angéla, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Már kus Sándor, Mórocz Adrienn 1. Fürdetés Makra Viktória. Fehér Dániel, Ambrus Laura, Márkus Sándor 2. Madárfészek Ivanics Tamás, Márkus Sándor, Spiegl Anna, Szolár Tibor 3. Gyerekszerelem Fritz Attila, Andrusko Marcella, Fehér Dániel, Makra Viktória, Czupi Dániel. Hoffer Károly 4. Olcsó játék... Spiegl Anna, Szolár Tibor, Mórocz Adrienn 5. Pofon Hoffer Károly, Spiegl Anna, Czupi Dániel 6. Életkép Ambrus Laura, Hoffer Károly, Fritz Attila, Szolár Tibor 7. Álom - Bákom Czupi Dániel, Fehér Dániel, Spiegl Anna, Fritz Attila, Szolár Tibor 8. Tapsoljatok! Mórocz Adrienn, Bohoczki Sára, Ambrus Laura, Spiegl Anna, Makra Viktória 9. Állatok Márkus Sándor, Eke Angéla, Fehér Dániel, Ivanics Tamás, Szolár Tibor 10. Gyermeklélektan 1.2. fejezet: Szelekció, szeparálódás Andrusko Marcella, Hoffer Károly 1 t Apa csak egy van Szolár Tibor, Spiegl Anna 12. Egy nyári napon... Eke Angéla 13. Délután Fehér Dániel. Czupi Dániel, Szolár Tibor világosító: Fige Attila osztályvezető tanár: Meczner János, Csizmadia Tibor felkészítő tanár: Csató Kata játékidő: 45 perc
június 12. 20.00 ►PannonPower Sétatér ■ HARMADIK FIGYELMEZTETÉS a Pesti Magyar Színház szfnészzenekara Gémes Antos (ének, elő-háttér vokál), Fillér István (szólógitár), Puskás Péter (billentyű), Horváth Zoltán (basszusgitár), Pethő Gergő (dob), Cserna Antal (ének, elő-háttér hangszerek) Dalok a hatvanas évektől napjainkig! június 12. 20.00 ►Kossuth tér ■ ÉNEKELJÜNK EGYÜTTI Mindenki örömmel fakad dalra, meri érzi, hogy az éneklés mindig jó érzéssel tölti el. Ha úgy érzi, nincs elég „hangja", bátorsága, akkor se habozzon, az együtténeklés öröme majd magával ra gadja. Nem kell ismernie a kottát, úgy is bele tud énekelni a sok féle jó zenébe. Ezen az estén visszaidézzük az EKF 2010 egyik legsikeresebb rendezvényének, a Pécs Cantatnak varázslatos hangulatát, dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy vezetésével.
a Nevelik Háza Egyesület és a POSzT közös szervezésében június 12.20.30 ►Kossuth tér ■ UNICUM LAUDE ÉNEKEGYÜTTES Meláth Árpád (tenor), Mits Arnold (tenor), Csapó József (kontra tenor), Pécsi Csaba (bariton), Kutnyánszki Csaba (bariton), Do bos László (basszus) Az 1994-ben alakult UniCum Laude Énekegyüttes repertoárja a zeneirodalom ritkán hallható, különleges darabjaira épül. Műso rán megtalálhatók a reneszánsz egyházzene és a madrigáliroda lom legszebbjei csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs művek vagy az igényes pop-átiratok.
a Nevelik Háza Egyesület és a POSzT közös szervezésében június 12.22.00 ►új Bóbita Bábszínház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN Frank Wedekind: A TAVASZ ÉBREDÉSE Színház- és Filmművészeti Egyetem, III. évfolyam, színművész-bábszínész szak játsszák: Ambrus Laura, Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czu pi Dániel, Eke Angéla, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Márkus Sándor, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor rendezőasszisztens: Rigó Anna osztályvezető tanár: Meczner János, Csizmadia Tibor rendezte: Alföldi Róbert játékidő: 1 óra 20 perc (szünet nélkül)
39
Ofc június 13.10.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 10.00 A MlVES MAG MŰHELY KÉZMŰVES VÁSÁRA 10.00 LUDIBUNDUS JÁTSZÓ-TÉR 11.00 Kerek Erdő Zeneműhely: .PÜNKÖSDI MULATSÁGBalassa Édua és Zayzon Tamás Összeállítás tavaszi és pünkösdi dalokból óvodásoknak és kisiskolásoknak. Népdalfeldolgozások, énekelt versek, kö zös mondókázás és éneklés várja a kicsiket. A műsor kö zös tánccal zárul. 16.00 Ládafia Bábszínház: AZ ÖRDÖG KILENC KÉRDÉSE játssza: Néder Norbert zenél: Bálint Károly A Ládafia Bábszínház kicsi színház. Nincs színházépülete, de még színházterme sem. Világot jelentő deszkái ellenben vannak, fenyőfából, kerekekre szerelve. Társulata bábok, fa ragva, öltöztetve. Kellékei a hajdani mindennapi élet lassan homályba tűnő megannyi eszköze. Mindez azért, hogy népme séink könyvekbe kötözött lélegzete újra szélfútta lehessen. Egyszóval olyan színház, melyben az előadások szabad ég alá teremtetnek, és a használt anyagokkal, eszközökkel olyan vi lág idéztetik meg, mely egykoron meséink bölcsője volt. 18.00 Ziránó Színház: PULCINELLA ÉS A HALÁL játsszák: Pfeifer Zsófia, Varga Péter tervezte és készítette: Boráros Szilárd rendezte: Kovács Géza A Ziránó Színház elsősorban felnőtteknek és .érett" gyere keknek ajánlja előadását. A történet: Pulcinella fogadót nyit; ide érkezik Pantalone és lánya, Rosetta. Pantalone férjhez akarja adni lányát az idős és gazdag Dottorehoz, hogy a „ho zományból" rendezni tudja adósságait. Rosetta azonban be leszeret Pulcinellába, így meghiúsulni látszik az „álomfrigy". Pantalone minden követ megmozgat, hogy végleg megsza baduljon Pulcinellától, ám az igaz szerelem győzedelmeske dik, olyannyira, hogy még maga a Halál sem állhat útjába. 19.30 KUCSIPUDI klasszikus dél-indiai táncest Séra Zsuzsa előadásában A kucsipudi Andhra Pradesh, India déli, középső részétől egészen a keleti részig húzódó államának táncstílusa, amely Kuchipudi faluban fejlődött ki, több száz évvel ezelőtt. Az elő adást tiszta tánc-, valamint istenségeket megidéző darabok alkotják. Egy ősi mitológiai világ alakjai elevenednek meg a színpadon: így Shri Ganesha, az akadályok elhárítója vagy Shri Saraswati, a művészetek istennője. Mindegyik darab fela jánlás a megszemélyesített Istenségek felé. Megidézésükkel az egyéni lélek a művészet erején keresztül egyesül az iste ni erővel, hogy megtapasztalja a létezés örömét. június 13.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest (Bertolt Brecht: Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban)
40
3 L
P é c s i Q fíttfif-o S
J ? '/V H 4 Z I T M ite lé
június 13.12.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2011 12.00 AZ ESÉLYTELENEK SZÍNHÁZA szakmai beszélgetés és kötetvita Székely Csaba Bányavirág címúdarabja kapcsán felkért hozzászólók: Bérezés László rendező, dramaturg, Závada Pál író, szociológus június 13.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Szabó T. Anna-Lázár Zsigmond: KIRKÉ a Nyílt Fórum felolvasószlnháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Radnai Annamária rendezte: Novák Eszter június 13.17.00 és 20.30 ►PNSz - Kamaraszínház ■ Peter Pavlac: DOLCSAJA VITA Pari Nagy Lajos magyar szövege alapján a színpadi változatot Ardai Petra, Csákányi Eszter, Molnár Áron és Veress Anna készí tette a Szentendrei Teátrum és az Oriai Produkciós Iroda közös pro dukciója Galina Brezsnyeva................................................. Csákányi Eszter Oleg ....................................................Molnár Áron / Katona László munkatárs: Ardai Petra, Éltető András fény: Bányai Tamás videó: Juhász András díszlet: Khell Zsolt jelmez: Izsák Lili dramaturg: Veress Anna producer: Orlai Tibor Annak idején úgy nevezték: «a szovjet hercegnő". Apja, Leonyid Brezsnyev, a szovjet kommunista párt főtitkára, a szovjet biroda lom vezetője. Galina a család fekete báránya: fiatal korától dacolt apjával, már húszévesen megszökött egy nála húsz évvel idő sebb cirkuszi artistával, minden mennyiségben fogyasztotta a fér jeket, a briliánst, a pezsgőt, de sosem menekülhetett el apja kor látozó hatalma elől, amely, talán másként, mint a szovjet biroda lom többi polgáráét, de az ő életét is megnyomorította, játékidő: 1 óra 45 perc (szünet nélkül) június 13.18.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából William Shakespeare: Hamlet (200') Madách Színház, 1962. január 14. (felvétel: 1963), rendezte: Vá mos László Hamlet: Gábor Miklós ingyenes szakmai vetítés június 13.18.00 ►Kossuth tér ■ DÉRYNÉ HADMŰVELET Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza játsszák: Pregitzer Fruzsina, Petneházy Attila, Fridrik Noémi, Budai Zsófia, Pásztor Pál, Rák Zoltán, Vaszkó Bence citerán közreműködik: Bata Hajnalka rendezte: Ott Tamás
WWW*
hu
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK!!!! Miképpen hajdan Déryné és komédiás társai kicsiny falvakba elvitték a színház csodáját, azonképpen mi, a Móricz Zsigmond Színház színészei nekilódulunk elgondol kodtatni, gyönyörködtetni, ámde kacagtatni is a tisztelt nagyérde mű közönséget itt, e helyben, népadomákkal, tanulságos történe tekkel, kópéságokkal. Saját kultúránk titkaiból és gyökereiből iga zi színházat építünk, erre szövetkezünk mi, a fent nevezettek... június 13.19.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ JÁTSZÓ-TÁRSAK (A FÜGGÖNY MÖGÖTT...) POSzT különkiadás! Alföldi Róbert és Sinkó László A beszélgető-sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol. Pécsett min den hónapban a Dominikánus Ház tetőtermében vendégesked hetünk a színházi élet egy-egy fontos szereplőjénél és az általa meghívott művésznél. A zenei csemegét a Justy'n Time duó (Radóczí Jusztina - ének és Semjén Dávid - gitár) tálalja, a borkós tolón pedig a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet zamatos nedűi és a Kaba Farm sajtremekei kerülnek terítékre, beszélgetőtárs: Szolnoki András, az MTV színházi közvetítései nek egykori szerkesztője és producere Köszönjük az Aranyhajó Fogadó, a Hajas Szalon, a Vylyan Sző lőbirtok és Pincészet és a Kaba Farm támogatását. június 13. 20.00 ►új Bóbita Bábszínház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN MCDONAGH-GYAKORLATOK Jelenetek Martin McDonagh Vaknyugat és A kripli cfmű drámáiból Színház- és Filmművészeti Egyetem, IV. évfolyam, színművész osztály fordította: Varró Dániel VAKNYUGAT Colman Rétfalvi Tamás Valene ........................................................... Ficza István Welsh a ty a ................................................................Radnai Márk Kicsilány.....................................................................Huzella Júlia A KRIPLI K a te Pálos Hanna Eileen................................................................Borbély Alexandra Johnypateenmike................................................. Tasnádi Bence B illy ...........................................................................Simon Zoltán Mamus .................................................................... Neudold Júlia Orvos Kovács Gergely Helen ..........................................................................Huzella Júlia osztályvezető tanár: Máté Gábor rendezte: Gothár Péter játékidő: 2 óra 25 perc (egy szünettel) június 13.20.00 ►PannonPower Sétatér ■ MALACKA ÉSATAHÓ Borovitz Tamás (ének), Molnár Anett (ének/vokál), Galambos Zol tán (gitár), Kohut András (dobok), Korona Levente (basszusgitár), Bencze Boglárka „Tücsi" (hegedű), Szita Csaba (trombita), Volford András (szaxofon) A zenekar a magyar zenei élet egyik legvidámabb szereplője. El ső éveikben a legendás underground együttesek (Európa Kiadó, URH, Balaton stb.) inspirálta dalokat játszottak, majd kitalálták
saját stílusukat, amelyet a sajtó később .szalonnazenének" ke resztelt. Szövegeik kritikusak, ironikusak, és a zenekar eklektikus zenei világát érzékelteti, hogy a tagok közt van egykori VHK-tag és Z'Zi Labor sessionzenész is. A dalokon leginkább talán a ska, a funky és különböző világzenék hatása érezhető. június 13.20.30 ►Pécsi Harmadik Színház ■ A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2011 Kiss Judit Ágnes: PRÁGA, FŐPÁLYAUDVAR
kispolgárijáték múhelybemutató Pécsi Harmadik Színház Anka, bolti eladó Stubendek Katalin Vlada, könyvesbolti eladó................................................. Lux Ádám Alzbeta, boltvezető ...................................................... Dévényi Ildikó Jana, bolti eladó..............................................................Kovács Mimi Pepik, biztonsági őr ...........................................................Götz Attila Darja, bolti eladó .........................................................Krasznói Klára A hajléktalan p á r ......................... Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter technikai munkatársak: Adonics Attila, Hegedűs Róbert, Horváth Jenóné, Kolonics Gábor, Szabó Gyula játéktér: Vincze János, Steiner Zsolt jelmez: Várady Zsóka zene: Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter a rendező munkatársa: Juhász Piroska, Szalai Beatrix rendezte: Vincze János játékidő: 1 óra 20 perc (szünet nélkül) június 13. 21.00 ►Kossuth tér ■ Dorde Leboviő: AZ EZREDIK ÉJSZAKA
modem tündérmese 12 és 112 év közöttiek részére Szent Genéziusz KultúrKommandó Hep Szűcs László Hap ........................................................................................ Tóth Loon Varázsló ....................................................................... Máté P. Gábor A mesélő hangja Nyirkó István zene: Máté P. Gábor hangszerelés: Szili .SuSu" Péter fordította, átdolgozta és rendezte: Tóth Loon Hap és Hep jó barátok. Minden vasárnap horgászni mennek a fo lyóra, és mindig késő éjszaka bandukolnak hazafelé, az erdőn keresztül. És mindig arról beszélgetnek, mennyire félresikerült az életük, milyen jelentéktelen és szánalmas alakok is ők, akik nyom nélkül tűnnek el, ha meghalnak. Egy éjjelen azonban egy varázs ló száll alá a Holdról, és felajánlja: egy éjszakán át különleges erőt kap Hap, ám feltétellel. Ha nem tud véghezvinni semmilyen jó cselekedetet, hajnalra kővé válik... A társulat névadója, Szent Genesius vértanú - a színészek védő szentje - a keresztség kifigurázása közben, a színpadon tért meg, és Diocletianus császár uralkodása (i. e. 284-305) alatt mártíromságot szenvedett.
41
32 Pécsi OfíttA foJ J 2W H 4 Z ) T m M június 14.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Nemzeti Színház, Budapest (Kovács Márton-Mohácsi Ist ván—Mohácsi János: Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe) június 14.12.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2011 12.00 APOKALIPSZIS A SZÍNPADON szakmai beszélgetés és kötetvita Juhász Kristóf Pestis 41. címú darabja kapcsán felkért hozzászólók: Heller Ágnes filozófus, Dömötör András rendező június 14.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Borbély Szilárd: AZ OLASZLISZKAI a Nyílt Fómm felolvasószínháza a Dramaturg Céh szervezésében dramaturg: Orbán Eszter rendezte: Forgács Péter június 14.16.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Paul Maar: HOPPLÁDA Mesebolt Bábszínház Mohácsi Árpád fordítását színpadra alkalmazta és rendezte: Veres András tervezte: Boráros Szilárd szereplők: Balogh János m. v„ Kovács Bálint, Takács Dániel Borsó és Berci barátok. Az egyik nagy, a másik kicsi. Az egyik hencegő, a másik sértődékeny. Az egyiknek színváltós ládája van, a másiknak meg olyan, ami hatalmasra nagyítja az em ber kezét. Az egyik repülőzni szeret, a másik versenyautózni. Egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, mégis barátok. De barát-e a barát, ha haragszik? Ha nem adja kölcsön a ládáját? Ha nem áll ki melletted? Az előadás Paul Maar engedélyével, a Verlag für Kindertheater Uwe Weitendort GmbH és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre. 18.00 Ládafia Bábszínház: KRISZTUS URUNK MEG AZ OBSITOS játssza: Néder Norbert zenél: Bálint Károly 20.00 SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS ÉS BARÁTAI június 14.16.30 ►Nappali kávézó ■ CÍGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL IRODALMI EST Kalla Éva író (Az álmodás - mese a kultúrák találkozásáról) Nótár Ilona író (Váratlanul - Egy romAntik történet) Burai Katalin költő moderátor: Standovár Ágota a Színes Gyöngyök Egyesület programja június 14.17.00 v Zsolnay Múzeum ■ SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉS tárlatvezető: Márton András
42
június 14.17.00 és 20.00 ►Kodály Központ ■ Dán Gordon: ESŐEMBER (Rain Mán) fordította: Zöldi Gergely Charles Babbit ..................................................................Nagy Ervin Raymond Babbit ...........................................................Kulka János Dr. Bruener .................................................................. Kézdy György Susanne............................................................................. Cseh Judit Lucy, pincérnő, Iris, kun/a............................. Urbanovits Krisztina Mr. Mooney, rendőr, dr. Marsion ........................... Simicz Sándor díszlet: Sebő Rózsa jelmez: Cselényi Nóra fény: Bányai Tamás grafika: Szöllősi Géza rendezte: Anger Zsolt producer: Oriai Tibor „Az Esőember a szeretetről szól. Pontosabban annak különböző formáiról és a vele járó nehézségekről. Hőse tipikus "korunk gyer meke” , egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások baj noka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti ter vek és kitűzött célok közé. Mindezt még az sem tudja megváltoz tatni, amikor rég nem látott apja meghal - sokkal inkább megráz za a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet a titokzatos kedvezmé nyezett? Némi nyomozás után fedezi fel, hogy egy intézetben él egy autista zseni, aki az ó testvérbátyja, és akinek a létezéséről sem volt fogalma sohasem - és ő örökölte a milliókat. Elkezdődik egy hosszú, valóságos és lelki utazás, amelynek során két külön világ csiszolódik egymáshoz, és a furcsa, magába zárt autista ta lán képes megnyitni öccse kérges szívét." (Orlai produkció) játékidő: 1 óra 45 perc (szünet nélkül) június 14.17.30 és 19.00 ►Kossuth tér ■ FIF A Te Felekezetedl 2011 Természetes Vészek Kollektíva a „Fixa-Idea Felekezet" alkotói: Árvái György, Imre Zoltán, Kato na László, Kulcsár Viktória, Lenz Tünde, Schein Gábor, Szirtes Attila, Szűcs Edit „Nem tudja a megoldást a jelen válsághelyzetére? Mi tudjuk. Nem tudja, mit kezdjen az életével? Mi tudjuk. Nem tudja, mi legyen a családjával? Mi tudjuk. Nem tudja, mit tegyen a lelki épülése érde kében? Mi tudjuk. Most, itt, csak Nektek és Önöknek, itt van a FIXA-IDEA FELEKEZET. A FELEKEZET, amely a Te ideád, a Te metafizikád, a Te léted és a Te ígéreted! Legyen mindig fixa-ideád! Lépj be közénk Te is - lépj be a FIXA IDEA FELEKEZET-be!" június 14.19.00 x Nappali kávézó ■ CÍGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL FILMVETÍTÉS ÉS BESZÉLGETÉS Zora útja - rövidfilm Zora útja - beszélgetés Mangult Dorkával Kanyarog az út (Cigánykaraván) - dokumentumfilm
a Színes Gyöngyök Egyesület programja
W W . f ° s it . hu június 14. 20.00 ►Ifjúsági Ház IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN Bornemisza Péter: TFtAGOEDIA MAGYAR NYELVEN, AZ SOPHOCLES ELECTRÁJÁBÓL Újvidéki Művészeti Akadémia, színész szak, II. évfolyam Aegistus ....................................................................... Kucsov Borisz Parasitus..........................................................................Virág György Clitemnestra ..................................................................Lőrinc Timea Electra.................................................................. Nagyabonyi Emese Chrisothemis.................................................................... László Judit Chorus ...............................................Nésity Máté, Rutonity Róbert Orestes ............................................................................ PappArnold Mester.............................................................................Dévai Zoltán tanársegéd: Balázs Áron osztályvezető tanár: László Sándor játékidő: 85 perc június 14.20.00 ►Kossuth tér ■ ZAGASTIC MC Meszi (ének, szaxofon), Soltész Péter Junior (gitár), Hamar Danó (billentyű), Deepy (billentyű), Stika lemezjátszó), Kerekes Balázs (basszusgitár), Palotai Gergő (ütősök), Zentai Péter (dob) A zenekar, mely 2010-ben fellépett Európa legnagyobb reggae fesztiválján Spanyolországban is, jelenleg harmadik lemezét ké szíti - természetesen kizárólag saját szerzeményeiből. Az album számaiból hallható, hogy a reggae gyökerekből táplálkozva egy korszerűbb hangzás irányába mozdultak el. Ezen a koncerten el sősorban az új lemez dalaiból játszanak, de előzó két albumuk egy-két számát is előadják.
június 15.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Csokonai Színház, Debrecen (Mesés férfiak szárnyakkal) Nemzeti Színház, Budapest (Malin Sperr: Vadászjelenetek AlsóBajorországból) Kolozsvári Állami Magyar Színház (Georg Büchner: Leonce és Léna) június 15.12.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYlLT FÓRUMA 2011 12.00 A VERSES DRÁMA ÚJJÁSZÜLETÉSE szakmai beszélgetés és kötetvita Szőllősi Mátyás Lassan, visszatartva című darabja kapcsán felkért hozzászólók: Márton László író költő, műfordító, Hegedűs D. Géza színész, rendező 14.00 SZÍNHÁZ ÉS DIKTATÚRA A 20. SZÁZADBAN a Corvina Kiadó kötetét bemutatja: Kúnos László, Lengyel György és Radnóti Zsuzsa 14.40 A Nyílt Fórum zárása, a Vilmos-díj átadása június 15.13.00 ►Kossuth tér ■ CtGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL ZSAKÁI
gyerekprogramok bohócok, mesemondók, hagyományőrző gyermektánccsoport, kreatív játékok
a Színes Gyöngyök Egyesület programja június 14. 20.00 ►PannonPower Sétatér ■ TÁRKÁNY MŰVEK Tárkány-Kovács Bálint (zene, szövegek, cimbalom), Paár Julian na (ének), Kováts Gergő (szaxofon, fuvola, fúvós hangszerek), Papp Endre (brácsa), Bognár András (bőgő, gardon) A Tárkány Művek fiatal zenészekből álló csapat, azzal az ambici ózus tervvel, hogy szerves egységbe gyúrja a népzene nyers erejét, a klasszikus zene szigorát az avantgárd jazz és a költé szet spirituális mélységeivel.
június 15.15.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ ALTERNATÍVOK ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT a beszélgetést vezeti: Márta István (Új Színház - Budapest, POSzT) a beszélgetés résztevői: Szabó György (Trafó - Budapest), Vidnyánszky Attila (Csokonai Színház - Debrecen), Erős Balázs (MU Színház - Budapest), Máté Gábor (Katona József Színház - Budapest) Mi a független színházak helye és szerepe a magyar színházkul túrában? Van-e színházi lét a kószínházon kívül? Foghat-e a macska egy szerre kint s bent egeret, avagy milyen lehetőségei vannak a pá lyakezdőknek az egyetem elvégzése után? Van-e „alternatív" színházművészet és/vagy színházesztétika? Mit jelent a függetlenség? Hogyan finanszírozhatók a független színházcsinálók? Veszélyeztetik-e a függetlenek a hagyományos társulati színházak létét és finanszírozását? június 15.16.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Mesebolt Bábszínház: A VITÉZ SZABÓLEGÉNY a Grimm testvérek és Benedek Elek meséje nyomán írta: Szász Ilona tervezte: Boráros Szilárd rendezte: Kovács Géza játssza és zenéjét összeállította: Dénes Emőke / Kovács Zsu zsanna, Kovács Bálint, Takács Dániel „Három szabó legények, mek-mek-mek..." csúfolják a sze gény szabólegényt, akinek legnagyobb hőstette, hogy hét le 43
Öpf^ gyet ütött agyon egy csapásra. Fösvény mestere műhe lyében látástól vakulásig dolgozik, ám egy napon koldu sasszony kopog az ajtajukon. A gazda elkergetné, de a jószívű szabócska megosztja vele kevéske elemózsiáját. Az asszony hálából megjósolja a jövőjét: ha legyőz három akadályt, minden vágya teljesülni fog. És a szabócska el indul, hogy megtalálja a szerencséjét... 18.00 Árgyélus Színház - Écsi Gyöngyi: HEJ ROZSA, RÓZSA muzsikál: Kováts Marcell Écsi Gyöngyi hosszú évek óta gyűjti és tolmácsolja a népda lokat. Zoborvidék és Gömör énekkincse áll hozzá legköze lebb, de énekli a magyarlakta területek valamennyi tájegysé gének dalait, virágéneket, históriás éneket, népéneket, világ zenét. Egyedülállóak egyházi és apokrif népénekeket bemu tató koncertjei. Nemcsak énekes, .bábos" előadóművész is, kétszemélyes meseszínházában a zenének, a szónak, a mozgásnak és a tárgyaknak egyforma súlyuk, szerepük van. Meséi nemcsak a legkisebbekhez, hanem a felnőttekhez is szólnak, úgy, ahogy eredetileg is. 20.00 ARCOTRIO Rozs Tamás (cselló, ének, ritmushangszerek), Kovács Márton (hegedű, ének, ritmushangszerek), Gáspár József (szaxofon, ritmushangszerek), valamint Gyulai Csaba (dobok) június 15.16.30 ►Kossuth tér ■ AROMA - SZÍNEK, KÉPEK ÉS ARCOK A ROMÁK VILÁGÁBÓL vándorkiállítás - megnyitó Esélyek Háza - Pécs programja június 15.16.45 ►Kossuth tér ■ SZILVÁSIGIPSY FOLK BÁND Szilvási István (ének, szájbógő, kanál), Bangó Tibor (Perez) (gi tár, ének, szájbőgő), Suha István (nagybőgő), Lakatos János (Guszti) (kanna, szájbőgő), Oláh László (cimbalom) június 15.17.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Che Walker: KRÉJZILÁV (munkacím) fordította: Hárs Anna a PanoDráma kortárs külföldi felolvasószfnháza ,Che Walker színész-rendező Peter Brook-díjas, pergő tempójú és pikáns humorú drámája három londoni lány barátságának tük rében mutatja be a gazdag Notting Hill-i örököslány, Billie szen vedélyes, mindent felforgató szerelmét egy fekete fiú iránt, aki bár ugyanott él, egy, Billie számára addig teljesen ismeretlen vi lágot hoz az életébe." (PanoDráma) A felolvasást beszélgetés követi. június 15.18.00 ►PannonPower Sétatér ■ TOLLFOSZTÁS
színházi előadás Szotyi ........................................................ Oláh Edmond (beatbox) Babrinka ..........................................................................Lovas Emilia Index ............................................................................ Szkiba József Mónika Németh Angéla Rambó...........................................................Németh Alfréd Roberto plakát illusztráció: Oláh Zoltán
J S L P é c s i O fíS iA f-o S J M H /ÍZ ) J fo fo te lé
gerillamarketing és sajtókommunikáció: Kurt Lewin Alapítvány rendezőasszisztens Szegedi Tamás András jelmez: Sinkovics Judit dramaturg: Illés Márton írta és rendezte: Balogh Rodrigó az Esélyek Háza - Pécs és a POSzT közös programja június 15.18.45 ►Kossuth tér ■ CiGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL ZSAKÁI
táncház vezeti a Roma Csillagok Hagyományőrző Cigány Tánccsoport a Limba Nostru Hagyományőrző Együttes (Gerde) muzsikál az Esélyek Háza - Pécs és a Szines Gyöngyök Egyesület közös
programja június 15.19.00 ►Nappali kávézó ■ CtGÁNSJ (NÓK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL TRANSYLVANIA című játékfilm vetítése
a Szines Gyöngyök Egyesület programja június 15.19.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ JÁTSZÓ-TÁRSAK (A FÜGGÖNY MÖGÖTT...) POSzT különkiadás! Csákányi Eszter és Molnár Piroska A beszélgető-sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse a művészeket a színházon kívül, a színpadtól távol. Pécsett min den hónapban a Dominikánus Ház tetőtermében vendégesked hetünk a színházi élet egy-egy fontos szereplőjénél és az általa meghívott művésznél. A zenei csemegét Büki Richárd és Mits Arnold tálalja, a borkóstolón pedig a Tiffán Imre Pincészet zamatos nedűi és a Helesfa Vendégház sajtremekei kerülnek terítékre, beszélgetőtárs: Váradi Júlia rádiós műsorvezető Köszönjük az Aranyhajó Fogadó, a Hajas Szalon, a Tiffán Imre Pincészet és a Helesfa Vendégház támogatását. június 15. 20.00 ►PannonPower Sétatér ■ ATHESAM ZENEKAR Athe Sam zenekar - Roma Zenekarvezetők (Balogh József, Far kas Zsolt, Kovács Antal, Lakatos Béla, Nagy István, Szilvási Ist ván) együtt zenélése A zenekar az I. Athe Sam! Itt vagyunk! Roma Összmúvészeti Fesztivál a Gödör Klubban alkalmából jött létre. Valódi roma supergroup, a hazai cigány zenekarok zenekarvezetői állnak együtt színpadra. június 15. 20.00 ►Ifjúsági Ház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN Luigi Pirandello: HAT SZEREP KERES EGY SZERZŐT Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, színművész szak, IV. évfolyam játsszák: Boros Anna, Decsí Edit, Formán Bálint, Keresztény Ta más, Kiskamoni-Szalay Lilla, Lábodi Ádám, Lovas Rozi, Pörögi Ádám, Váncsa Gábor, Vitányi-Juhász István asszisztens: Rácz Panna jelmez: Remete Kriszta osztályvezető tanár: Mohácsi János rendezte: Kocsis Pál játékidő: 2 óra 30 perc (egy szünettel)
június 16.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Csokonai Színház, Debrecen (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor) HOPPart Társulat (John Kander-Fred Ebb-Bob Fosse: Chicago) június 16.14.00 ►PannonPowerSétatér ■ ClGÁNSJ (NŐK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL
koncert Lánycsóki Rajkó Tambura Zenekar, Pécsi Flamenco Egyesület, Fláre Beás Banda, Kanizsa Csillagai Együttes, Roma Csillagok Hagyományőrző Cigány Tánccsoport, Amaro Suno, Parno Graszt
a Színes Gyöngyök Egyesület programja június 16.15.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ Fritz Kater: HEAVEN fordította: Garai Judit a PanoDráma kortárs külföldi felolvasószinháza ,A magyar fordításban korábban sosem szereplő Fritz Kater drá mái elismert és különleges színfoltjai a kortárs német drámairoda lomnak. Az írói név Ármin Petrast, a berlini Maxim Gorki Theater vezetőjét rejti. Két külön életrajz, két külön személyiség, egy író és egy rendező egy testben, egy zseniben. A 2007-ben az év elő adásaként kitüntetett és azóta számtalan fesztiválon nagy sikert arató Heaven (a tristan-hoz) című darabjában az író az Élet, a Szerelem és a Halál központba állításával követni kívánja a nagy mester, Wagner, Trisztán-zenedrámáját." (PanoDráma) A felolvasást beszélgetés követi. június 16.16.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT ON 16.00 Kormos István: AZ ÉGIGÉRŐ FA Mesebolt Bábszínház dramaturg: Gimesi Dóra tervező: Boráros Szilárd rendezte: Rumi László játsszák: Kovács Zsuzsanna, Czirók Tamás m. v., Kovács Bálint Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol örök ké virítanak a kertek, kacsalábon forognak a paloták és táltos malac röpköd a háztetők fölött, élt egyszer egy kiskondás meg egy királykisasszony. Egy liú meg egy lány. Két mai fiatal a ha gyományos mesei kalandok útján indul el, hogy megtalálja egymást. Kormos István verses népmese-feldolgozásában az ismert történet találkozik a modern költészettel, ég a földdel. Köztük pedig öröktől fogva ott áll az égig érő fa. 18.00 Árgyélus Színház - Ecsi Gyöngyi: ANGYALBÁRÁNYOK muzsikál: Kováts Marcell 20.00 TRIÓ A Lachegyi Máté (zongora). Baksa Péter (nagybőgő), Krommer Balázs (dob) Az együttes 2010 márciusában alakult, Pécsett. Repertoárjuk széles: a korai, szvinges darabok és bebop-sztenderdek mel lett a jazz mai, modern értelmezéseit is megszólaltatják. június 16.17.00 ►Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN KOSSUTH TÉRI IMPRÓ Magyar Táncművészeti Főiskola, modemtánc osztály A Magyar Táncművészeti Főiskola moderntánc osztálya improvi zál a megújult Kossuth téren. A mozgás nyelvén reflektál az új tér formákra, nagy színpaddá alakítva a teret, ahol szabadon játsz hat test és gondolat, június 16.18.00 ►Kossuth tér
■ STEAM ONI (Gőzerővel) Tűzmadarak zsonglőr csoport Mező András, Zoletnik Zsófia, Kiss Gergely Az utcaszínházi-újcirkuszi produkció a gőzgépek korát idézi, kis sé futurisztikus világgal vegyítve. Három fura figura gőzhajtású velocipéd triciklivel menekül az igazságszolgáltatás elől. A bonyo dalmak akkor kezdődnek, amikor gépük lerobban... június 16.18.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (139') Szigligeti Színház (Szolnok), 1978. január 6., rendezte: Paál István Claire, multimilliomos: Temessy Hédi ingyenes szakmai vetítés június 16.19.00 ►Művészetek és Irodalom Háza ■ .AMIKOR A KAKAS KUKORÉKOLT, ÉN MÁR KERESZTÜL IS MENTEM RAJTADarvas Szilárd est Vallai Péterrel és Darvas Ferenccel Az ötven éve elhunyt Darvas Szilárd költőként indult, később köz kedvelt humorista és konferanszié lett. Humoreszkjei mellett film forgatókönyvet és librettót is írt: számos népszerű operett átdol gozása ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Vallai Péter és Darvas Ferenc hang- és filmbejátszásokkal, sok zenével, dallal és törté nettel idézi meg „Sziszi" alakját. június 16. 20.00 ►Ifjúsági Ház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN Jeles András: INTELLIGENS SZERVIZ Net-Shakespeare Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, színművész szak, III. évfolyam játsszák: Czakó Julianna, Deák Péter, Gergely Rozália, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikoletté, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Nor bert, Vlasits Barbara korrepetitor: Újláb Gábor zene: Melis László osztályvezető tanár: Rusznyák Gábor rendezte: Jeles András játékidő: 1 óra 20 perc (szünet nélkül) június 16. 20.00 ►Kossuth tér ■ HELIKON QUARTET Jász András (altszaxofon), Koós-Hutás Áron (trombita), Nemes Janó (tenorszaxofon), Rózsa István (helikon) A fúvós quartet jellegzetes hangzását épp a helikon adja, amely a tubához hasonló régi, ma már ritka, robusztus hangszer. Az együttes repertoárján jazz-átiratok és klezmer-szerzemények szerepelnek. június 16. 21.30 ►Kossuth tér ■ TÚZTÁNC SHOW Tűzmadarak zsonglőr csoport Mező András, Zoletnik Zsófia, Kiss Gergely Az ember kollektív tudatalattija mélyén ott rejtőzik a félelem a fűz től, a legpusztítóbb elemtől. A Tűzmadarak mégis az egymást kergető tűzgolyók és lángoszlopok könnyed, légies táncával, tü zes illúziókkal, bravúros zsonglőrmutatványokkal és akrobata je lenetekkel bűvölik el közönségüket.
45
o
F
F
-
június 17.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Gárdonyi Géza Színház, Eger (Csiky Gergely: Prolik) Vígszínház, Budapest (Hadar Galron: Mikve) június 17.13.00 ►Művészetekés Irodalom Háza ■ Moisés Kaufmann: A LARAMIE-PROJEKT fordította: Merényi Anna a PanoDráma kortárs külföldi felolvasószínháza ,1998-ban egy Laramie nevű kisvárosban agyonverték Matthew Shepardot, egy húszas éveiben járó fiatalembert, akinek egyetlen bűne az volt, hogy meleg. Támadója egy hasonló ko rú férfi volt, aki félholtan hagyta hátra áldozatát egy kerítéshez kikötözve. Két nappal később Shepard belehalt sérüléseibe. A sokszoros díjnyertes amerikai drámaíró-rendező Moisés Kauf mann társulatával Laramie-be utazott interjúzni. A verbatim színházi darab másfél év számos látogatásának interjúiból és tárgyalási jegyzőkönyveiből készült és elnyerte a 2001-es év legjobb drámájának díját. Azóta az egyik leggyakrabban ját szott kortárs amerikai színdarab." (PanoDráma) A felolvasást beszélgetés követi. június 17.15.00 > Pécsi Kulturális Központ ■ A POSZT JELENE ÉS JÖVŐJE II. A JÖVŐ beszélgetés Márta István művészeti vezetővel terveiről .Várom és elvárom mindazokat, akiknek véleménye és jövőképe van országos találkozónkról. Szeretném kikérni, hasznosítani a «szakma» és a tulajdonosok (Magyar Színházi Társaság és Pécs városa) véleményét; így jó, ahogy van - ha nem -, merre tovább, milyen újabb célokkal, kivel, kikkel, mi módon? Szeretném, ha a POSzT a magyar színházi világ, színházi szakma egészének és a színházat szerető közönség, illetve a pécsi polgárok közös ügye lenne. Jóízű és igazi közösségi együttlét, erőteljes szakmai teljesítményekkel. Szeretném, ha a rendezők és lebonyolítók, vá logatók és zsűrik pontosan ismernék munkájuk kritériumait, felté teleit. Várom és elvárom azokat, akik csendesebben vagy hango sabban, de szívesen közölnék - főleg konstruktív - véleményü ket." (Márta István művészeti vezető) június 17.16.00 ►Jókai tér ■ OFF POROND A POSZT-ON 16.00 Tintaló Társulás: NEM AKAROK TÖBBÉ BOSZORKÁNY LENNI az előadást létrehozta: Badacsonyi Angéla, Sipos Katalin, Sisak Péter játssza: Badacsonyi Angéla Furinka a légynek sem tud ártani. Pedig Furinkától mindenki azt várja, hogy ártson: légynek, cicának, legénynek. Mert Fu rinka: boszorkány. Csakhogy Furinka nem akar boszorkány lenni. Aki nem akar boszorkány lenni, az nem varázsolhat magának uzsonnára zsíros kenyeret, következésképpen: dolgoznia kell. Furinka nem fél a munkától, bármit elvállal: ta karít, levelet kézbesít, fest és mázol. Azaz takarítana, levelet kézbesítene, festene és mázolna, ha hűséges seprűje meg nem nehezítené Furinka életét... 18.00 MárkusZínház: MÁTYÁS KIRÁLY SZÁRNYAI játék Kovács Márton zenéjével, Radák János közreműködésével Több mint ötszáz éve ükapánk ükapja idején, egészen más világ volt Magyarországon. Ebból az időből maradt ránk híre
J L Pécsi OP'Sfif-oS
T/iÁCvlp'
és neve törökverő Hunyadi Jánosnak és az ő fiacskájának, Matyikának. Nevelték tudósságra, bajvívásra,... és egy na pon a Duna jegén két angyal királlyá koronázta. Győzelemre vitte seregeit a törökök, a németek ellen. No, róla szól a já ték, bölcs Mátyás királyról, kinek asztalánál legkedvesebb vendég az Igazság volt! 20.00 HOME BÁBEL Fulya Senem Uzun (Törökország) (ének), Mátrai András (ének), Svigruha András (gitár), Harsányi Bertalan (billentyűs hangszerek), Horváth Zsombor (hegedű), Volk Zalán (trombita), Etlinger Mihály (basszusgitár), Pilári Áron (dobok, ütőhangszerek) Az együttes célja, hogy a török, az örmény és a magyar nép zenei kincseket a lunkyval és a jazz-zel ötvözze. Muzsikájuk ban nyelvek és kultúrák sokszínűsége fonódik egybe; fiata los, energikus lüktetésű zenéjük egyedülálló és újszerű. június 17.17.30 ►Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN A TÁNC NAPJA 17.30 TÁNCOLÓ SZOBROK 18.15 EGYETEM, BEGYETEM TENGERNYI TÁNC közreműködik: Pécsi Tudományegyetem Baranya Táncegyüt tes, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Fonti 5 Tánccsoport, Pécsi Tudományegyetem Táncoló Egyetem, Pécsi Tudományegyetem Universitas Tánccsoport Lesz hip-hop, electric boogie, horvát néptánc, cigány tánc, musical tánc, kortárs tánc, szurkoló-tánc, salsa-hip-hop. 19.30 LATIN FIESTA: SALSA MINDENKINEK
a PTE Táncoló Egyetem szemezésében június 17.18.00 ►Nappali kávézó ■ SZÍNHÁZ A NAPPALIBAN válogatás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet videotárából George Bemard Shaw: Warrenné mestersége (140') Nemzeti Színház (Budapest), 1967. szeptember 23., rendezte: Berényí Gábor Warrenné: Mezei Mária Vivie, Warrenné leánya: Béres Ilona ingyenes szakmai vetítés június 17. 20.00 ►Ifjúsági Ház • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN EGY LAKODALOM TÖRTÉNETE Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Kar, mozgásművészet szak
táncszínházi előadás előadják: Rusu Andor, Bezsán Noémi, Pál Aliz, Zaiba Anikó, Péterfi Arnold, Fodor Csanád, Moldovan Monica. §tian Claudiu, Valdervira Maria, Blaj Mihai rendező-koreográfus: András Lóránt játékidő: 1 óra 10 perc (szünet nélkül) június 17.20.00 ►Kodály Központ ■ VARNUS XAVÉR ESETE A HALOTT MOZARTTAL A 2009-es esztendő egyik legnagyobb hazai zenei szenzációja a legendás francia jazz-zongorista, Jacques Loussier és a kultmúfajt teremtő, világhírű magyar orgonavirtuóz, Varnus Xavér közös, dup la-teltházas hangversenye volt a Művészetek Palotájában. „Ekkor,
WWW* poJit. hu Loussier mester zenei aurájában határoztuk el a talambás srácok kal, hogy egy napon színre visszük Mozart démoni-fájdalmas remek művének, a Requiemnek jazz-változatát” - emlékezett a kezdetekre Varnus Xavér. „Rögtön megemlítettem ezt Jacques-nak, hozzátéve azt is: a zenei filiszterek máglyát gyújtanak majd alattunk, ha hozzá nyúlunk ehhez a tabunak számító műhöz. Az ősz zseninek idegesen rándult meg az arca: "Szűklátókörű ostobák! Sose törődjön velük!” Majd az öltöző zongoráján belekezdett a Requierrtoe, azzal a hason líthatatlanul keserédes, csakis reá jellemző harmóniasorral, amely miatt idestova 50 esztendeje ő A Loussier." A jazz-requiem pécsi premierje a világ tíz legjobb ütőegyüttese közé beválasztott Talamba közreműködésével vegyíti majd a mozarti zenei szövetet és a sza bad jazz-parafrázisokat. Fáy Miklós, a Népszabadság rettegett kriti kusa írta az orgonazseniről: „Xavér tud beszélni az emberek nyel vén, elérte, hogy koncertjeire ezrek legyenek kíváncsiak, ha van va laki, aki vonzóvá tudja tenni a klasszikus muzsikát, akkor ő az. Orgonálni tud, művelt is, minden szempontból modem figura, aki szemé lyével tudja bizonyítani, hogy Bachot nem csak az Élet vesztesei hallgatnak, akik mindenről lecsúsztak, és cserébe valami titkos kör ben bizonygatják maguknak és egymásnak, hogy azért ez az igazi, nem pedig a csalóka látszat". június 17. 20.00 ►PannonPower Sétatér ■ KLÁN EGYÜTTES Mokos Tibor (ének, gitár), Hajós Tamás (billentyűs hangszerek), Pintér Gábor (Ötösök), Kiss Zoltán (basszusgitár), Pozsgai Tamás (gitárok) A Klán zenekar repertoárja részben Mokos Tibor énekes-gitárosdalszerző 1986 óta létező zenekarainak (Item Klán, Klán, Holnap után) eredeti vagy újrahangszerelt dalaiból, részben pedig vado natúj szerzeményekből áll. A változó felállású csapat öt nagyle mezt jelentetett meg. Zenéjük szövegközpontú, mégis energikus, akár táncra is alkalmas rock. június 17. 20.30 ►Kossuth tér • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN JAM SESSION Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói sokadik alka lommal rendeznek örömzenét, mindenki számára nyílt jam sessiont a POSzT-ton. A jazz tanszak hallgatóihoz bárki csatlakozhat az est folyamán, aki hangszert hoz. A repertoáron a jazz standard irodalom ismert darabjai szerepelnek. június 17.22.00 ►Művészetek és Irodalom Háza • IFI GÉNIUSZ AZ AULÁBAN ÍGY VONULUNK BE
koncert Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, színművész szak, IV. évfolyam előadók: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, VitányiJuhász István, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Pörögi Ádám, Kiskamoni-Szalay Lilla, Váncsa Gábor fény: Horváth Gábor hang: Horváth Gábor, Zságer Varga Ákos zenei vezető: Némedi Árpád, Zságer Varga Ákos osztályvezető tanár: Mohácsi János Európa Kiadó, Sziámi, A. E. Bizottság, Kontroll Csoport, Trabant, Neurotic, URH - a 1980-as évek meghatározó magyar együttesei. A Kaposvári Egyetem hallgatói koncert-vizsgájukon ezeknek a ze nekaroknak dalait dolgozták fel.
június 18.11.00 ►Pécsi Kulturális Központ ■ SZAKMAI BESZÉLGETÉS Katona József Színház, Budapest (Moliére: A mizantróp) június 18.15.00 ►Bartók-terem ■ PANNON BORRÉGIÓ - TOP25 KÓSTOLÓFESZTIVÁL A Pannon Borrégió évente tartott kiemelt rendezvénye a TOP25 borverseny, négy borvidék (Pécs, Szekszárd, Tolna, Villány) ver senye. Rangos és független zsűri vakteszten választja ki a régió huszonöt legjobb palackos borát. De a fő cél: a régió borászatá nak népszerűsítése és lehetőség a bemutatkozásra-kiemelkedésre a kisebb borászatoknak. A borversenyt először 2008 júniu sában rendezte meg a Pannon Borrégió, a Pécsi Tudománye gyetem. a Pécs/Sopianae Örökség Kht. a Szekszárd Borvidék léit és a Pécsi borozó bormagazin. A díjkiosztó ünnepség után borkóstoló és gasztronómiai programok a nagyközönségnek is további információ: top25.pecsiborozo.hu június 18 17.00 ►különböző helyszíneken ■ MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA Táriatvezetések a Csontváry Múzeumban, Schaár Erzsébet Ut cájában, a Vasarely Múzeumban, a Reneszánsz Kőtárban és a Zsolnay Múzeumban. Gyermekfoglalkozások a Vasarely Múzeumban. A Kőkeriben az IREG zenekar ragtime-koncedje. Fáklyás kirándulás a Jakab-hegyre a Régészeti Múzeum szervezé sében, a helyszínen rombejárás, tárogató-konced és a Szabolcs Fejedelem Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület bemutatója. Várostödéneti Múzeum: műemléki séta, Artventura kiállítás, ját szóház, filmvetítés és a Pécsi Södőzde termékei. Néprajzi Múzeum: kézműves-bemutató, vásár és foglalkozások, borkóstoló - zenél a Rege Együttes. A Természettudományi Múzeumban zenés-bábos foglalkozás, ál latkedvencek, origamikészítés, raktárlátogatás, vadnövény-konyha, virágnyelv-iskola és tűzugrás - a Durangó dobkör zenéjére, a Janus Pannonius Múzeum rendezvénye, részletek a múzeum
honlapján: www.jpm.hu június 18.20.00 ►Pécsi Horvát Színház - Anna udvar ■ HÓDOLAT LISZT FERENCNEK a Fáklya Horvát Művészegyüttes táncszínházi műsora Rítusok varázsa szólót táncol: Gorjánác Ilona, Vulevity Péter, Németh Orsolya, Ivanov Gábor, Kordás Attila, Molnár János Paris almája táncol: Gorjánác Ilona, Méhes Bettina, Molnár Dorottya, Ivanov Gábor Liszt Ferenc: Benedictus, Agnus Dei (Isten báránya) táncol: Gémes Szilvia, Poljánec Márkó, Molnár János, Vule vity Péter, Pundzsin Szinisa, Fülöp Dániel, Kordás Attila, Sza bó Gábor, Tomka Dávid Badők Béla-Ady Endre: Héjanász táncol: Gorjánác Ilona, Poljánec Márkó, Gémes Szilvia, Marics Zsuzsanna, Méhes Bettina, Kiss Petra Krétai leánytánc - Likai férfitánc - Gemmák (Mediterrán hangulatok) szólót táncol: Gorjánác Ilona, Gémes Szilvia, Marics Zsuzsanna, Németh Orsolya, Vulevity Péter, Poljánec Márkó, Ivanov Gábor jelmeztervező, művészeti munkatárs: Kricskovicsné Szilcsanov Mária rendező-koreográfus: Kricskovics Antal 47
A Színházi Dramaturgok Céhe a POSzT-on A KORTÁRS MAGYAR DRÁMA NYÍLT FÓRUMA 2011
június
10. p é n te k
június
június
11. szo m b a t
12. va sárn a p
12.00 ► Művészetek és Irodalom Háza kisterem: MEGNYITÓ
A Nyílt Fórumot megnyitja: Márta István a POSzT jövő előkészítő művészeti vezetője 12.30 ÜTKÖZÉSEK Lengyel drámák magyarul, magyar drámák lengyelül A kötetről beszélget: Pászt Patrícia fordító, Lőkös Ildikó dramaturg
15.00 ► Művészetek és Irodalom Háza nagyterem
15.00 ► M űvészetekés Irodalom Háza nagyterem
A POSzT felolvasószínháza
A POSzT felolvasószínháza
A Nyílt Fórum felolvasószínháza
Szálinger Balázs:
Zalán Tibor:
Maruszki Balázs:
91%
SZÁSA I SZÁSA
DONO REÁ
rendező:
rendező:
rendező:
Keszég László
Pinczés István
Csizmadia Tibor
dramaturg:
dramaturg:
dramaturg:
Enyedl Éva, Perczel Enikő
Lókős Ildikó
Radnóti Zsuzsa
15.00 ► Művészetek és Irodalom Háza nagyterem
A szakmai beszélgetések moderátora, vitavezető: Csáki Judit színikritikus
J E
június
P é c s i O P Z Ú f-e S J 2 W H A Z I Ja /
június
13. hétfő
12.00 ► Művészetek és Irodalom
uü
Zp '
WWW> f
június
14. kedd
12.00 ► Művészetek és Irodalom
Háza kisterem: Szakmai beszélgetés és kötet
° J l t , hu
15. sze rda
12.00 ► Művészetek és Irodalom Háza kisterem:
Háza kisterem:
vita Székely Csaba Bányavirág
Szakmai beszélgetés és kötet vita Juhász Kristóf Pestis 41.
című darabja kapcsán:
című darabja kapcsán:
Szakmai beszélgetés és kötet vita Szöllősi Mátyás Lassan, vis szatartva című darabja kapcsán:
ESÉLYTELENEK A
AZ APOKALIPSZIS SZÍNHÁZA
A VERSES DRÁMA
SZÍNPADON
felkért hozzászólók:
ÚJJÁSZÜLETÉSE
felkért hozzászólók: Bérezés László rendező, dra
Heller Ágnes filozófus,
felkért hozzászólók: Márton László író, költő, műfordító, Hegedűs D. Géza színész, rendező
Dömötör András rendező
maturg, Závada Pál Író, szociológus
15.00 ► Művészetek és Irodalom
15.00 ► Művészetek és Irodalom
14.00 ► Művészetek és Irodalom Háza kisterem:
Háza nagyterem
Háza nagyterem
A Nyílt Fórum felolvasószínháza
A Nyílt Fórum felolvasószínháza
Lázár Zsigmond-Szabó T. Anna:
Borbély Szilárd:
SZÁZADBAN
KIRKÉ
AZ OLASZLISZKAI
rendező:
rendező:
a Corvina Kiadó kötetét bemu tatja: Kúnos László, Lengyel
Novák Eszter
Forgács Péter
dramaturg:
dramaturg:
Radnai Annamária
Orbán Eszter
SZÍNHÁZ ÉS DIKTATÚRA A 20.
György és Radnóti Zsuzsa 14.40 Fórum-zárás A Vilmos-díj átadása
20.30 ► Múhelybemutató Pécsi Harmadik Színház Kiss Judit Ágnes: PRÁGA, FŐPÁLYAUDVAR
rendező: Vincze János
n^-mmnK
fjd é líO
[origo]
£O C
Pécsi
Dbnántúli Napló M „= s
fi ó r a 7 Pont Most H lrd e té ú |* 4 g
^ tP O A /2 o/to/c,
M
TAf-fPÓ-Alo'fc..
e lle ú ie s h m
r a k o z á s t k ív á n
a
E G Y Ü T T NŐTTÜNK N A G G Y Á ! A Szigetvári Takarék 50 éves története a helyiekből táp lálkozó és a helyben maradó értékteremtésről szól. Magyarország egyik legnagyobb takarékszövetkezete a térségben elsőként, 1958. június 1-jén alakult meg Nagydobszán. A régió bankjaként, a helyi értékekért és a hekőzösségek fejlődéséért elkötelezett pénzügyi szol gáltatóként minden lehetőséget megragadunk, hogy kiszolgáljuk ügyfeleinket és partnereinket, szükség esetén segítséget és támogatást nyújtsunk nekik. A hagyományos szövetkezeti erényeket, a szakmaiságot és a gondoskodó partneri odafigyelést ötvözve a modem banki infrastruktúra nyújtotta előnyökkel teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kíná lunk magánszemélyeknek, vállalkozóknak, civil szervezetnek és önkormányzatoknak egyaránt.
A régió bankja www.sacigetvaMitakarck.hu
50
P É C S I F IÓ K O K B ^csv-Z s. utca 7. Telefon: [7 2 ) 5 14-200 P áfrány utca 2 /A Telefon: (72) 5 5 2 -2 8 2 Irgalmasok útja 2 4. Telefon: [72) 516-425
Szigetvári Takarék 5 )
J C ,'P écsi
J2WH4ZI Jtailtoy
PÉCS HOLDING ZRT.
Mint a városkép fontos letéteményesei, gondozói az itt lakók kényelme, nyugalma és jó közérzete érdekében végezzük tevékenységünket. Egy esztétikus, emberbarát, tiszta, rendezett városért dolgozunk. Fontos számunkra a kétezer éves város örökségének megóvása, kulturális és sporteseményeinek támogatása. a térA d fien
v id ra i,
d e neA ciinA ío A A a /tö A A cw w dd. w w w .p e c sh o ld in g .h u
WtyW* fOSzi, hu
JA Tí i Í H U Y ^ ,
Z A 'L W s H E L Y t F
S
A Fesztivál helyszínei
L_____________________ -____
16. Nappali kávézó
7621 Pécs, Király utca 23-25. tel.: (06-72) 950 684 Palatínus Szálló volt Sörözője
1. Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) Nagyszínház, Kamaraszínház
7621 Pécs, Perczel u, 17. tel.: (06-72) 512-660, (06-72) 512-671, (06-72) 512-672 2. Lakásszínház
7621 Pécs, Szent István téng. 3. Park mozi (néha Zenepark)
7621 Pécs, Felsőmalom u. 23. tel.: (06-72) 311-222 4. Pellérd Iparí park
7831 Pellérd, Hősök utca 1. 5. Bartók terem - Palatínus Szálló
7621 Pécs, Király u. 5. tel.: (06-72) 889-400 6 . Bazilika 7624 Pécs, Szent István tér 23. tel.: (06-72) 513-070
(lásd Bartók terem - Palatínus Szálló) 17. PannonPower Sétatér
a pécsi Bazilika előtti tér 18. Pécsi Harmadik Színház
7633 Pécs, Hajnóczy u. 41. tel.: (06-72) 252-478 19. Pécsi Horvát Színház
7621 Pécs, Anna u. 17. tel.: (06-72) 210-197 20. Pécsi Kulturális Központ
7621 Pécs, Színház tér 3. tel.: (06-72) 510-644 Pécsi Nemzeti Színház parkoló (FesztiválSzalon)
(lásd fent) 21. Széchenyi tér 22. Színháztér
7. új Bóbita Bábszínház
7626 Pécs, Felsővámház u. 50. tel.: (06-72) 210-301 8. Cool Tour Cafe (Fesztiválklub) 7621 Pécs, Király u. 26. tel.: (06-70) 425-4291
23. W alzer Kávéház
7621 Pécs, Ferencesek u. 9. tel.: (06-72) 236-639 24. volt Zálogház
7621 Pécs, Király u. 24. 9. HattyúHáz Galéria
7621 Pécs, Király u. 15. tel.: (06-72) 324-837 10. Ifjúsági Ház
7623 Pécs, Nagy Lajos király útja 1. tel.: (06-72) 211-511
A Fesztivál szállodái 25. Fenyves Hotel
1 1 . Jókai tér 12. Kodály Központ
7621 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. tel.: (06-72) 500-300 13. Kossuth tér
7625 Pécs, Szőlő u. 64. tel.: (06-72) 211-429 26. Főnix Hotel
7621 Pécs, Hunyadi János u. 2. tel.: (06-72) 311-680 27. Hajnóczy József Kollégium
7627 Pécs, Türr István u. 2. tel.: (06-72) 255-483 14. .M úzeum ok utcája" Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága
7621 Pécs, Káptalan u. 5. tel.: (06-72) 324-822 14 /a Csontváry Múzeum 7621 Pécs, Janus Pannonius u. 11. tel.: (06-72) 510-544 14 /b Zsolnay múzeum 7621 Pécs, Káptalan u. 2. (06-72) 514-045
28. Kafka Fogadó
7624 Pécs, Alkotmány u. 8. tel.: (06-72) 512-500 29. Kálvária-Rácz Hotel
7625 Pécs, Kálvária u. 6. tel.: (06-72) 510-067 30. Kikelet Hotel
7635 Pécs, Károlyi Mihály u. 1. tel.: (06-72) 512-goo 15. Művészetek és Irodalom Háza
7621 Pécs, Széchenyi tér 7 -8 . tel.: (06-72) 522-834
31. Laterum Hotel
7633 Pécs, Hajnóczy út 37-39. tel.: (06-72) 252-113
52
Pécsi ofííiüf-os Jz'/vm'z) TMhtz-J
32. Makártanya Hotel Sport és Wellness
WWW,
Kikelet Hotel étterm e (lásd a szállodáknál)
7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. tel.: (06-72) 224-400 46. Korhely Étterem 81 Pub 33. Mediterrán Hotel
7625 Pécs. Dömörkapu, Hidegvölgy u. 1. tel.: (06-72) 514-110
7621 Pécs, Boltív köz 2-4. tel.: (06-72) 534-916 47. Kultúrkert
7624 Pécs, Esze Tamás u. tel.: (06-30) 3006-400 34. Millenium Hotel
7625 Pécs, Kálvária u. 58. tel.: (06-72) 889-400
Makár-tanya Sporthotel étterm e (lásd a szállodáknál)
Nap Hostel Pécs (lásd a helyszíneknél. Nappali kávézó)
Mediterrán Hotel étterm e (lásd a szállodáknál)
Palatínus Szálló (lásd a helyszíneknél, Bartók terem)
48. Menta étterem
7621 Pécs, Jókai tér 5. tel.: (06-72) 225-670 35. Pátria Hotel
7621 Pécs. Rákóczi út 3. tel.: (06-72) 889-500
49. Monarchia Sörház Étterem és Söröző
7629 Pécs, Xavér u. 19. tel.: (06-72) 534-444 36. Pécsi Akadémiai Bizottság Vendégháza
7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 44. (06-72) 512-620
50. Murphy’sP ub
7621 Pécs, Király u. 2. tel.: (06-72) 325-439, 518-173 37. Szalon Király Fogadó
7623 Pécs. József Attila u. 36. tel.: (06-72) 517-018
Palatínus Étterem (lásd a helyszíneknél, Bartók terem) Pátria Hotel étterm e (lásd a szállodáknál)
A Fesztivál éttermei és kávéházai
51 RoxyCafe
7621 Pécs, Király utca 36. (06-72) 820-256 52. SIR KAN Indiai étterem
38. Bistro 48
7621 Pécs, Irgalmasok u. 22. tel.: (06-72) 210-020
7626 Pécs, Koller u. 8. tel.: (06-72) 421-911 53. Tettye Vendéglő 39. Café Zacc
7625 Pécs, Tettye tér 4. tel.: (06-72) 532-788
7621 Pécs, Mátyás király u. 2. tel.: (06-72) 222-005 40. Cellárium Étterem
54. Uránia mozi és Kávéház 7624 Pécs, Hungária u. 19. tel.: (06-72) 511-732
7621 Pécs, Hunyadi u. 2. tel.: (06-72) 314-453 55. Vasutas Klub étterm e 41. Császár Pince étterem (Pezsgőház)
7621 Pécs, Várady Antal u. 7. tel.: (06-72) 210-866
7621 Pécs, Szent István tér 12. tel.: (06-72) 522-598 W alzer Kávéház (lásd a helyszíneknél) 42. Dóm Vendéglő
7621 Pécs, Király u. 3. tel.: (06-72) 210-088, 211-333 43. Enoteca Corso
7621 Pécs, Színház tér 2. tel.: (06-72) 525-198 Fenyves Hotel Panoráma étterm e (lásd a szállodáknál) 44. Fregatt Arizona Steak House & Pub
7621 Pécs, Király u. 21. tel.: (06-72) 511-068, 511-069 Kafka Fogadó (lásd a szállodáknál) 45. Kalamáris Vendéglő
7623 Pécs, Rákóczi út 30. tel.: (06-72) 312-573
A fesztivál-éttermekben és -kávéházakban a fesztivál kitűzővel érkezők az ételárakból 20 % kedvezményt kapnak (kivétel a Dóm Vendéglő - ahol 10 * )
hu
^ 2A L l / \ í H í L f e t c . ,
£ T r e iL H e /^ -
55
N )
0)
CD
Z. CD cr q. <
Ü)
^ C >
CD'
cr
IL 03
Ingyenes zöldszám :
06 80 204 443.
Jegyek az interneten is válthatók:
www.vigszinhaz.hu
Bérletek válthatók a színház Szervezési Osztályán: XIII. Pannónia u. 8. Tel.: 329-3920, 329-3921, 329-3922.
Z+
K
i'iMtm
«n»
<£,otp