Problémamegoldó folyamatok Juhászné Klér Andrea, Klér Andrea

Problémamegoldó folyamatok Juhászné Klér Andrea, Klér Andrea

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Problémamegoldó folyamatok Juhászné Klér Andrea, Klér Andrea Publication date 2011 Szerzői jog © 2011 Szent István Egyetem Copyright 2011, Szent István Egyetem. Minden jog fenntartva,


Tartalom Bevezetés ......................................................................................................................................... iv I. A problémamegoldó gondolkodás helye és szerepe a gondolkodási folyamatok rendszerében ...... 1 1. A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai ................................................................ 3 2. A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői ...................... 8 II. A problémamegoldás tudományos elméletei I. ............................................................................ 14 3. A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek 16 4. A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története ................... 20 III. A problémamegoldás tudományos elméletei II. ......................................................................... 25 5. A kognitív pszichológia információ- feldolgozási modellje – a problématér elmélet ......... 27 6. A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete .................................................................. 32 IV. A problémamegoldás komplex értelmezésének és osztályozásának lehetőségei ....................... 37 7. A problémamegoldás komplex megközelítése .................................................................... 38 8. A problémák osztályozásának lehetséges rendszerei .......................................................... 43 V. A döntés szerepe a problémamegoldás folyamatában ................................................................. 46 9. Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban ............................................................ 47 10. Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében 52 VI. Problémamegoldó modellek alkalmazása a mindennapi élet során ............................................ 57 11. Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata ................................................................................................................................ 58 12. Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje ............... 63 VII. Problémamegoldás csoportban .................................................................................................. 68 13. A csoportos problémamegoldás folyamatának sajátosságai ............................................. 69 14. Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül ....................................................... 73 VIII. A kultúra és a problémamegoldás dimenzióinak összefüggései .............................................. 78 15. Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra .......................................................................................................................... 79 16. Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában ..................................................... 84 Videó .......................................................................................................................................... lxxxix Felhasznált irodalom ......................................................................................................................... xc

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Bevezetés A „Problémamegoldó folyamatok” tananyag keretén belül olyan ismereteket szereznek a hallgatók, melyek elsajátítása révén képessé válhatnak az emberi erőforrás tanácsadáshoz kapcsolódó problémamegoldó folyamatok, s az ezekhez kapcsolódó különféle pszichológiai jelenségek tudatos észlelésére, megértésére és elemzésére. A tananyag felépítése során törekedtünk arra, hogy mind elméleti, tudományos, mind pedig gyakorlati, köznapi megközelítéseket is bemutassunk. Tekintettel arra, hogy az emberi problémamegoldó tevékenység igen sokféle tudományterület (filozófia, közgazdaság, neveléstudomány, pszichológia…) nézőpontjából vizsgálható és elemezhető, e tananyag keretei közt elsősorban e sokszempontúság, s a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjait emeltük ki. Ennek következtében számos olyan témakör mint pl.: a kreativitás, a kockázatvállalás, vagy épp a bizalom,…szerepének elemzésétől le kellett mondanunk az adott terjedelmi lehetőségek között. A tananyag első 5 témakörében a problémamegoldó folyamatok legfontosabb tudományos elméleteit tekintettük át. Az első témakör a gondolkodási folyamatok alapvető jellegzetességeit és a különféle gondolkodási formák közti legfontosabb eltéréseket mutatja be. Ezt követi a problémamegoldás különféle formáinak és fázisainak vizsgálata néhány jelentősebb kutató modelljének tükrében. Az egység zárásaként azokat a szempontokat gyűjtöttük össze, melyek a problémamegoldó képesség fejlesztésének szükségszerűségét támasztja alá szakmai és magánéletünkben egyaránt. A második témakörben egy rövid történeti áttekintést adunk azokról az elméletekről, amelyek a problémamegoldó tevékenység egyes sajátosságait írja le, az ókortól egészen a modernkori pszichológiai iskolákig. Bemutatjuk a jelenségek vizsgálatához kötődő kutatásmódszertani alapkérdéseket, a klasszikus problématípusokat, valamint a behaviorista és alaklélektani irányzatok alapvető téziseit. A következő témakör először a kognitív pszichológia szerepének hatásait elemzi a problématér elmélet bemutatása által, ahol a különféle stratégiák leírása mellett megismerkedhet az olvasó a heurisztika fogalmával és legjellemzőbb típusaival az egyes problémamegoldó tevékenységekben. Ezt követi a Bartee által megalkotott azon rendszerszemléletű modell ismertetése, mely napjaink elemző munkáira igen komoly hatást gyakorol számos tudományterület vonatkozásában. A negyedik témakörben a problémamegoldás komplex modelljének bemutatása által mintegy keretbe is foglaljuk az eddig felvázolt gondolatmeneteket, szemléltetve, hogy a gondolkodás különféle aspektusainak szétválasztása inkább csak elméleti szinten, egy-egy komponens szerepének mélyebb elemzése céljából indokolt, miközben hétköznapi életünk során ritkán tapasztalható meg elszigetelten. Ezt követően a problémák osztályozásának különféle lehetséges módozatait mutatjuk be, mely rendszerezés egyúttal irányokat is kijelöl a problémakezelés optimális lehetőségeit tekintve. Ötödik témakörünk – a problémamegoldás gyakorlata felé haladva - a döntéshozatalnak, mint az eredményes problémakezelés elengedhetetlen mozzanatának sajátosságait tárgyalja. A különféle tudományterületek által kiemelt döntéshozatali szempontok rövid áttekintése után, elsősorban a jelenség pszichológiai vonatkozásait, s annak gyakorlati következményeit elemeztük, különös tekintettel a tanácsadói tevékenységben realizálódó dilemmákra. Tananyagunk 6. témaköre két olyan gyakorlati modellt mutat be, melyek a mindennapi élet során jól alkalmazható szempontrendszert kínálnak az egyes gondolkodási folyamatokban történő eligazodásban, valamint segítséget nyújtanak általános problémamegoldó képességünk fejlesztéséhez. Tananyagunk következő részében azokat az elsősorban pszichológiai hatásokat és következményeket elemezzük, melyek a csoportos problémamegoldó tevékenység során érvényesülnek, akár előnyként, akár hátráltató erőként befolyásolva a folyamatokat. Először a társas közegben általában megnyilvánuló csoportjelenségek különféle típusait mutatjuk be, majd ezt követően a speciálisan szervezeti, munkakörnyezeti hatásrendszerek elemeit ismertetjük. A tanácsadói gyakorlatban megjelenő problémamegoldó folyamatok sajátosságait végül a multikulturalitás szempontjából elemezzük, ahol azok a hatásmechanizmusok, és sajátos csoportdinamikai jelenségek kerülnek a vizsgálódás középpontjába, melyek a munkavállalók szervezeti alkalmazkodása, a felmerülő problémák és konfliktusok kezelése szempontjából kitüntetett jelentőségűek.

iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

I. rész - A problémamegoldó gondolkodás helye és szerepe a gondolkodási folyamatok rendszerében


Tartalom 1. A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai ......................................................................... 3 2. A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői ............................... 8

2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a gondolkodási folyamatok alapvető jellemzőinek témakörében Követelmény: Legyen képes az emberi gondolkodás folyamatát jellemző legfőbb sajátosságok bemutatására Mindennapi életünk során igen gyakran kerülünk döntési, választási helyzetekbe. Melyik képzés/munkahely vagy akár öltözet/hajviselet ideálisabb számunkra, melyek lehetnek a hosszabb távon is előnyös alternatívák, milyen szempontok alapján mérlegeljünk, s vonjunk le következtetéseket, s egyáltalán mi lehet egy adott szituációban az okos megoldás, a gondolkodás „helyes útja”. Kisebb és nagyobb dilemmákban, számtalan élethelyzetben fogalmazódik meg bennünk az igény, hogy képesek legyünk eredményesen kezelni a helyzetet, azaz gondolkodásunkat úgy irányíthassuk, hogy az megfelelő alkalmazkodást tegyen lehetővé.

1. ábra. Hétköznapi döntés. Gondolatainknak, szavainknak, cselekedeteinknek következménye van, az általunk meghozott döntések jellemzően kihatnak környezetünk jövőjére is. Gondolkodásunk minősége, eredményessége nem csak környezetalakító, sorsformáló erő, de társas hatással is bír, miután fontos szerepet játszik személyes érvényesülésben nyújtott szerepe mellett az értékek átadásában is. Konstruktív gondolkodási szokások kialakítása által harmonikusabbá válhatnak emberi kapcsolataink, hisz az eltérő nézőpontok megértéséhez, és a közös megoldás megtalálásához nyerhetünk kölcsönösen újabb és újabb szempontokat.

2. ábra. Változó agy. A világ megismerésére irányuló pszichológiai mechanizmusok fontos sajátossága, hogy nem passzív információ befogadás történik, hanem konstruktív folyamatok működnek, melyek egy-egy aspektusát vizsgálva tanulmányozhatjuk akár az ingerfelvétel (lásd: figyelem) vagy az információtárolás (lásd: emlékezés)… módját.


A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai

3. ábra. Aktív információkeresés. A megismerés egyes részfolyamatainak közös eleme az információk megszervezése és átalakítása, mely kognitív műveletek révén a bemeneti ingerhez képest új értelmet nyer az adott információ, akár egyszerű, akár komplex információfeldolgozási folyamatról, azaz gondolkodási mozzanatról beszélünk. Amikor pl.: egy előttünk álló 4 lábú tárgyat székként azonosítunk, függetlenül annak szokatlan alapanyagától, színétől, formavilágától…- korábbi tapasztalatainkat hívjuk segítségül, perceptuális, figyelmi és emlékezeti folyamataink együttműködésére alapozva. Miközben tehát egy egyszerű kategorizációs feladatot teljesítünk (vagyis egy konkrét használati tárgyat a megfelelő tematikájú csoportba besorolunk) – láthatjuk, hogy már a legelemibb fogalomalkotás (szék vagy nem szék-e? az adott tárgy) is gondolkodási műveletet feltételez. Ugyanakkor, ha nem is mindig tudatosan, a kategorizációs folyamatok mögött is elemi következtetések rejlenek. Indukció alapján pl.: az egyedi jelenségekből az általánosra, míg dedukcióval épp fordítva, az általánosból az egyedire vonunk le következtetéseket. Az a képesség, hogy ki mennyire tud elvonatkoztatni a konkrét tapasztalattól, az több tényezőtől is függ, ilyen lehet pl.: az életkor, a tapasztalat, az iskolázottság vagy a kulturális környezet.

4. ábra. Megoldáskeresés. A gondolkodás tehát egy olyan esély, amely lehetővé teszi számunkra, hogy túljussunk a közvetlen információkon, a rendelkezésünkre álló mentális REPREZENTÁCIÓink felhasználásával végzett MANIPULÁCIÓ segítségével. E mentális reprezentációk, a már korábban megszerzett tapasztalataink és ismereteink lenyomatai, melyek arra sarkallnak bennünket, hogy a környező világ különféle ingereivel, reakcióival kapcsolatban elvárásokat fogalmazzunk meg. Mentális reprezentációink természetesen alapvetően vázlatos lenyomatai a valóság egy-egy szeletének, s a korábban elsajátított ismeretanyag fontosabb elemeit tartalmazzák csak. Ezek az emléknyomok ugyanakkor, még ha nem is minden részletre kiterjedőek, hatékony támpontokat nyújthatnak számunkra egy a korábbival hasonló helyzet során a tájékozódásban, a várható események anticipációjában. pl.: Amikor egy diák megérkezik az első tanítási nap az egyetemre, középiskolai tapasztalatai nyomán bízhat abban, hogy belépve egy tanterembe – tudni fogja hol érdemes helyet foglalnia, s nem ül a professzora helymentére, még ha a terem nem is azonos a korábban megismertekkel. Mentális reprezentációink segítségével felidézhetünk tehát aktuálisan jelen nem lévő tárgyakat, embereket, jelenségeket, s azokat képesek vagyunk egy új viszonyrendszerben is értelmezni, új formában elraktározni. E manipulációs képességünk következtében új


A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai lehetőségekre és megoldásokra jöhetünk rá, azaz tanulni tudunk az újabb és újabb tapasztalatainkból. Miután az egyes szituációk mentálisan szimulálhatók, arra is képessé válhatunk, hogy egy jövőbeni helyzet időbeni lefolyását, annak kimenetelét elég jó közelítéssel bejósoljuk. E gondolkodási folyamatainkban rejlő lehetőség különösen értékes lehet, amikor valamilyen problémahelyzet kapcsán az egyes választási alternatívákat mérlegeljük, összegyűjtve azok előnyös és hátrányos következményeit, még mielőtt bármelyik mellett elköteleződnénk. Sokan épp e gondolkodásunkban rejlő manipulációt tartják a gondolkodás lényegi elemének, s ennek működési sajátosságait, a mentális reprezentációk alkalmazásának módját tanulmányozzák, a problémamegoldás területére fókuszálva figyelmüket. A gondolkodást, mint a legmagasabb szintű, közvetett, szimbolikus megismerési folyamatunkat, az „agy nyelve”-ként is szokták emlegetni, melybe sokféle értelmi tevékenység is beletartozik. A gondolkodás jellegzetességei közé tartozik továbbá, hogy: • fogalomrendszerre és beszédre épül • nem szükséges hozzá kép, • vagy közvetlen tapasztalás • összefüggések, viszonyok, lényeges kapcsolatok tükrözésére alkalmas, • alkalmassá tesz bennünket, hogy értelmezni tudjuk az érzéklet számára megragadhatatlan oksági kapcsolatokat • a gondolkodás révén összevethetővé válnak az egyes viszonyok, relációk • tevékenysége révén elmélyül és kiszélesedik megismerésünk • ugyanakkor különféle problémahelyzetek megoldását is jelentheti műveletek segítségével. Gondolataink egyik legegyértelműbb tulajdonsága, hogy tudatosak, ugyanakkor e tudatosság nem a gondolkodási folyamatra, hanem a gondolkodás termékére vonatkozik. Az is igaz, hogy e termékeket sem képes mindenki pontosan felidézni. További differenciákat eredményez, hogy gondolkodási feladataink különböző mértékben irányítottak, s az egyes gondolkodási epizódokban eltérő lehet a felhasznált tudás mennyisége. Ennek megfelelően megkülönböztetünk tudásintenzív és tudásszegény helyzeteket, mely utóbbiak jelentik a legtöbb kutatás és modellhelyzet alapját. A gondolkodás különféle típusait, melyet gyakran: a problémamegoldás, következtetés és döntéshozatal hármas tagolásában mutatnak be a különféle elméletek szerzői, a hétköznapokban leginkább egymással szorosan összefonódva tapasztalhatjuk meg. A gondolkodás egyes aspektusainak fókuszba állítása ugyanakkor könnyebben értelmezhetővé teszi az adott viszonyrendszeren belül egymáshoz kapcsolódó elemek és rendszerek működését, logikai felépítését. A különféle gondolkodási folyamatok rendszerezésében az egyik lehetséges osztályozás szerint a gondolkodás 3 fajtáját különíthetjük el: az asszociatív, a megértő, illetve a problémamegoldó gondolkodást. Nézzük most ezek legfőbb jellegzetességeit sorban! I. Asszociatív gondolkodás • nincs meghatározott célja, gondolatok, élmények összekapcsolása történik • intuitív formában jön létre • eredménye valamilyen következtetés, magyarázat • nem minden kutató tartja valódi gondolkodásnak


A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai

5. ábra. Idegsejtek hálózata. II. Megértő gondolkodás ( a fogalomalkotás menete ) • a dolgok lényegének, alapvető összefüggéseinek a feltárása • eredménye a fogalom, a dolgok lényege • Kelemen szerint: - lényegkiemelés, rendszerbe sorolás, összefüggések feltárása alkotja

6. ábra. Rendszerezés. III. A problémamegoldó gondolkodás Probléma = az a helyzet, amelyben bizonyos célt akarunk elérni, de az elérés útja ismeretlen (pl. egy lakat kinyitása, egy logikai rejtvény, iskolai feladat ….)

7. ábra. A kihívás. A problémamegoldó gondolkodás további fontos jellemzői:


A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai • Személyhez és időhöz kötött, • A probléma felismerése alapvető fontosságú a folyamat szempontjából • A cél felbontása alcélokra a problémakezelés lényegi aspektusa (Andersen 1990) • A problémamegoldás a következő szerkezeti elemekre tagolódik: • A probléma megfogalmazása (definitív fa.) • A probléma kontextusa (környezet) • Az elfogadható megoldások halmaza • Alkalmazható módszerek, stratégiák és tevékenységek Összefoglalás „A gondolkodási folyamatok alapvető sajátosságai” c. fejezet kapcsán röviden összefoglaltuk azokat a jellegzetességeket, melyek a gondolkodást, mint a legmagasabb rendű kognitív folyamatainkat jellemzik. Röviden áttekintettük a gondolkodás legjellemzőbb típusait, s azok főbb tulajdonságait, kiemelt figyelemmel a problémamegoldás területére. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Magyarázza el röviden, hogy mit jelölnek a következő fogalmak: indukció, dedukció, mentális reprezentáció, asszociatív gondolkodás. 2. Hasonlítsa össze röviden a megértő gondolkodás és a problémamegoldó gondolkodás sajátosságait! 3. Sorolja fel az emberi gondolkodás 5 jellegzetességét! 4. Határozza meg a PROBLÉMA fogalmát! 5. Gondolkodjon el! Idézzen fel olyan hétköznapi szituációkat, amelyek az Ön számára problémaként jelentkeznek, míg mások számára nem jelentenek nehézséget! Most keressen olyan eseteket, melyre épp a fordítottja igaz, azaz ahol Ön számít rutinos problémamegoldónak!


2. fejezet - A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a problémamegoldó folyamatok egyes fázisainak, s az azokat meghatározó tényezőknek a témakörében Követelmény: A bemutatásra kerülő modellek alapján legyen képes felvázolni a problémamegoldó folyamat egyes fázisait, s azok sajátosságait Képes legyen felsorolni néhányat azon szempont közül, amelyek indokolják a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének szükségszerűségét napjainkban A problémamegoldás folyamata A problémamegoldás folyamatának egyes lépéseit és azokat a jellegzetes tevékenységeket, melyeket ennek kapcsán megvalósítunk, több kutató is megkísérelte leírni. (Dewey 1910, Wallas 1926, Pólya 1957, Anderson 1975., Lénárd 1978/84, Rowe 1985…). Ezek közül számos teoretikus egyszerűen csak mások gondolkodási folyamatainak gyakorlati megfigyelésére alapozta modelljét (lásd Wallas és Pólya), melynek generalizálása nyomán jutottak különféle következtetésekre. Wallas (1926) a következő stádiumokat határozta meg: 1. Előkészítés (preparáció) – melynek során a problémamegoldó személy releváns információkat gyűjt 2. Lappangás (inkubáció) – ahol a fent leírt tevékenység tudatos erőfeszítés nélkül folytatódik tovább 3. Megvilágosodás (illumináció) – létrejön a belátás, egy hirtelen ráeszméléssel a megoldásra 4. Igazolás (verifikáció) – ebben a fázisban a megoldás ellenőrzése történik meg Ezeket a gyakorlati megfigyelésen alapuló modelleket az egzakt kísérleti bizonyítékok hiánya miatt több kutató (pl.: Pólya György) is erősen kifogásolta. Pólya (1957) egy négylépéses felosztást javasolt az egymástól jól elkülöníthető stádiumok modellálására: 1. a feladat megértése 2. a probléma megoldási terv elkészítése 3. a terv végrehajtása 4. a megoldás vizsgálata. Lénárd Ferenc (1984) ugyanakkor saját kísérleti bizonyítékaira hivatkozva azt kritizálja, hogy az elgondolás és a végrehajtás fázisa különválik elődeinél, s úgy véli, hogy a megoldás ellenőrzése sem kizárólag a folyamat lezárásaként jelenik meg, hanem sokkal inkább végigkíséri a folyamat valamennyi lépését. Wallas modelljéről írt kritikájában úgy nyilatkozik, hogy azt a problémamegoldó folyamat idealista leírásának tartja, konkrét vizsgálati bizonyítékok hiányában. Lénárd a problémamegoldás fázisait MAKROSTRUKTÚRA-ként, míg a problémamegoldás folyamatában megvalósítható műveletek sorát MIKROSTRUKTÚRA-ként értelmezi. Ennek értelmében a problémamegoldás egyes fázisai Lénárd szerint: 1. ténymegállapítás 8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői 2. a probléma módosítása 3. megoldási javaslat 4. kritika 5. mellékes mozzanatok 6. érzelmi elemek 7. feladás, újrakezdés, megoldás A problémamegoldás műveleteit, azaz a MIKROSTRUKTÚRÁ-t pedig a következő elemek alkotják:

Johnson (1972) saját kísérletei nyomán megerősíti a fent említett összefüggést az egyes fázisok funkcionális működésére vonatkozóan, amikor azt írja, hogy – miként sok más pszichológiai folyamat kapcsán ez szintén megfigyelhető – az egyik fázis befejezése elindítja ugyan a következő fázist, de ezzel nem feltétlenül szűnik meg önmagában. Rowe (1985) is meglehetősen kritikusan nyilatkozik az elődök által kimunkált modellekről, amikor azt mondja, hogy azok a fáziselméletek és heurisztikák igen kevéssé bizonyulnak hasznavehetőnek ha jellemezni kívánjuk általában a problémamegoldó személyek gondolkodási folyamatait. Kifejlesztve a hangos gondolkodás módszerét (thinking aloud) összesen 18-féle problémamegoldó viselkedést írt le, melyek sorrendje sokféle lehet. A problémamegoldás folyamata jellemzően a következő elemek interakciójaként írható le véleménye szerint: • a probléma vagy feladat • a problémamegoldó vagy alany • környezet vagy szituációs körülmények, ahol a probléma felmerül • folyamatok, tevékenységek a probléma felmerülésétől a megoldásig • megoldás, avagy a problémamegoldó tevékenység produktuma A sikeres problémamegoldás feltétele, hogy az egyén rendelkezzen használható ismeretekkel, tapasztalatokkal, továbbá olyan gondolkodási és cselekvési sémákkal, melyek érdemben felhasználhatóak a megoldás érdekében. Eszerint tehát a helyes megoldást nem lehet minden előzmény nélkül „kitalálni”.


A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői A Rowe módszerére épülő „hangos gondolkodás protokolloknak” sok felhasználója, alkalmazója akadt a kognitív kutatók között (Ericson és Simon 1984., vagy épp Lénárd 1978/84) is, mellyel ha teljeskörű bepillantást nem is nyerhettek a gondolkodási folyamatok természetébe, mégis elmélyítették tudásunkat e téren. Akár a fent említett modellek, akár az egy későbbi tanegységben részletesebben is bemutatásra kerülő un. „problématér” elmélet (Newell és Simon) egy un. lineáris modellben a gondolkodik a problémamegoldás folyamatát tekintve, azaz egymást követő, szakaszok sorozataként definiálják azt. Ezek az elképzelések tehát nem biztosítják annak a lehetőségét, hogy a problémamegoldó tevékenység dinamikus, ciklikus és vizsgálódó természete megnyilatkozzon bennünk, mely által a jelenség egyik kulcseleme veszhet el. E hiányosság kiküszöbölése szempontjából Schonefeld (1985) felismerése jelentett aztán később fontos előrelépést, aki a problémamegoldó tevékenység kapcsán azt igazolja, hogy benne a kontroll folyamatok, a vezérlő és szabályzó tevékenység kiemelkedő szerepet kap. Ennek részei a célok és az alcélok megfogalmazása, a tervek készítése, a lehetséges megoldások értékelése és követése (azaz egyfajta monitoring tevékenység) éppúgy, mint a szükséges megoldások módosítása vagy épp azok elhagyása. Schonefeld írásában arra is utal, hogy mindazon jelenségek, melyeket eddig a pszichológia tudományán belül e folyamatokhoz hasonlónak azonosítottak, azt METAKOGNÍCIÓ névvel jelölik a szakirodalomban. A szerző erőteljes pedagógiai elkötelezettsége miatt tanulmányaiban később arra is komoly hangsúlyt fektet, hogy ennek módszertani következményeit is hangsúlyozza. Nézete szerint problémamegoldó gondolkodás fejlesztése szempontjából igen fontos a diákok megtanítása saját gondolkodási tevékenységeik analizálására, s kinek-kinek belátást nyerni saját jellemző gondolkodási stratégiáira. A problémamegoldás lehetséges stratégiáit tanulmányozva a kutatók leginkább 2 fő csoportot szoktak elkülöníteni: 1. az általánosan, speciális tudás nélkül alkalmazottakat, azaz a GYENGE MÓDSZEREK-et, valamint 2. azokat, amelyek specifikusabb, jóval hatékonyabb válaszokat eredményeznek, ún. SZAKÉRTŐ-i módszereket, – ahol minőségileg teljesen más – agyi leképeződések (reprezentációk) teremtik meg a megoldás lehetőségét

8. ábra. Rubik kocka. A köznapi életben jelenlévő feladatainkat akkor fogalmazzuk meg problémaként, ha hiányzik a megoldáshoz szükséges tudásunk – mondja Wertheimer. Gondolkodásunk útja kétféle lehet: Konvergens: • mely akkor válik dominánssá, ha már van egy ötletünk a probléma megoldására • de ott, az intuíció és a mentális reprezentációk számossága és az idegrendszeri kapcsolatok kiterjedtsége befolyásolja a minőséget Divergens: vagy más szóval kreatív, ahol az lesz a fő kérdés, hogy vajon mennyire tudjuk felhasználni korábban már megszerzett ismereteinket? A hagyományos oktatásban nagyra értékelt, előhívható, de spontán nem mobilizálódó tudás helyett az un. problémaorientált oktatást (pbl = problem based learning) szorgalmazzák egyre többen, mely esélyt teremthet ahhoz, hogy az iskolák valóban olyan alkalmazkodási készségeket tanítsanak a tanulóknak, melyre építhetik jövőjüket. Hogyan értékeljük magunkat, mint problémamegoldók? 10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői Az emberek véleménye erről attól függ, hogy milyen nézeteik vannak a gondolkodás és a problémamegoldás természetéről. Sok ember hajlamos egyenlőséget tenni a problémamegoldó képesség illetve az általános intelligencia között. Ha szerény eredményeket kapnak egy IQ teszten, úgy gondolják, hogy a problémamegoldó készségük sem igazán fejlett. A XX. század második felében ugyanakkor számos kutatást végeztek a tudósok annak feltárására, hogy megismerjék az általános intelligencia és a problémamegoldó képesség egymáshoz való viszonyát. Igen fontos állomás volt e kutatások során az a lépés, amikor Ulrich Neisser elválasztotta az un. akadémikus intelligenciát a praktikus intelligencia fogalmától. Egy tipikus intelligencia teszt azt képes megjósolni, hogy az un. akadémikus intelligencia területén milyen teljesítőképességgel bír az adott személy. A tesztekben elért magas pontszám azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető a hétköznapi helyzetekben is remek problémamegoldónak bizonyulna. Az intelligencia teszt eredmények és a problémamegoldó gondolkodás minőségét egymással ekvivalensnek tekinthető nézetek önbeteljesítő jóslatokká is válhatnak. Azok az emberek, akik saját intelligenciájukat szerényebbnek értékelik, úgy vélik, hogy nem elég ügyesek ahhoz, hogy bizonyos problémákat kezelni tudjanak. David Schwartz kutatási eredményei alapján pedig épp ez az attitűd lesz az egyik fő faktor, amelyik meggátolja az érintettek igazi eredményességét a különféle problémamegoldó helyzetekben. A másik kitüntetett tényező, amellyel a problémamegoldás eredményessége szempontjából számítanunk kell az, hogy vajon az adott problématerületre vonatkozóan milyen speciális tudással rendelkezünk. Problémamegoldó képességünk egy adott területen ugyanis nem azonos általános problémamegoldó képességünkkel. Természetesen vannak olyan emberek, akik egyaránt jók a különféle problémák megoldásában, függetlenül annak konkrét témájától. Chi, Glaser és Farr kognitív kutatásai azonban azt mutatják, hogy egy adott témakörben vagy diszciplinán (pl.: fizika, számítástechnika, sakk, …) rendelkezésünkre álló mentális modellek (értsd: információk és tudáselemek) száma valamint szervezettsége döntően meghatározza, hogy mennyire vagyunk eredményesek a konkrét problémakezelésben. És hasonlóképp, egy intellektuális feladvány esetében meghatározza eredményességünket az, hogy milyen gyakorlati tapasztalatai vannak az embernek az adott problématípusra vonatkoztatva. Egy anagramma feladat kapcsán - mely gyakran része akár az intelligenciateszteknek, akár különféle televíziós vetélkedőknek is – az, hogy milyen mennyiségű ötletet vagyunk képesek generálni, s hogy mennyi idő alatt, egy gyakorlás által remekül fejleszthető képességünk. Jim Jenkins egy un. tetraedel modell-t is alkot, annak ábrázolására, hogy miként határozzák meg az egyes tényezők problémamegoldásunk sikerességét. A speciális tudás és képességek felhasználásának képessége mellett, ő az általános gondolkodási és problémamegoldó képességeket, a megfelelő problémamegoldási célokat és a probléma tárgykörét nevezi meg. Problémamegoldási képességeinkről gondolkodva fontos érintenünk ugyanakkor a rutin és nem rutin problémák különbségét. Rutin problémáknak azokat tekintjük, melynek megoldásában otthonosan mozgunk, tekintettel arra, hogy korábban már tapasztalatokat szereztünk hasonlóak kezelésében. Nem rutin jellegűnek tekintünk ezzel szemben minden olyan problémát, ahol újfajta gondolkodásmódra van szükség. Fontos, hogy ugyanazon probléma lehet rutin és nem rutin jellegű is, attól függően, hogy ki a célszemély, akinek meg kell oldania. Sőt, megkülönböztethetünk un. relatíve rutin problémákat is – ilyenek egyébiránt köznapi problémáink is, döntő többségben – ahol e két komponens ötvözetével találkozhatunk. A sikeresség szempontjából mindig kulcsfontosságú lehet ezen különbségek feltárása, nevezetesen: mely része az a problémának, amiben jó esélyeink vannak a hatékony kezelésre, illetve kik lehetnek azok (amennyiben mi nem), akik az általunk „ismeretlennek” definiált dimenziókban már jó praxissal rendelkeznek, azaz szakértőnek számítanak. A nem rutin jellegű problémák megoldása rendszerint hosszabb időt igényel. Amikor elkezdünk merengeni a megoldás folyamatán többnyire számos nehézség, akadály is eszünkbe jut – mi miért lehetetlen az adott helyzetben. Gyakran felmerül akár a probléma elől való menekülés gondolata is, ha úgy érezzük képtelenek vagyunk kezelni a problémát. Ennek hátterében számos előzetes hiedelmünk lehet saját mentális, matematikai, kreatív vagy épp logikai képességünkről. Abban az esetben azonban, ha ezeket az előzetes beállítódásokat képesek vagyunk jó irányba fordítani, úgy jelentősen megnő a konstruktív problémakezelés lehetősége, s új dimenziók nyílnak meg a problémamegoldó személy előtt. E jelenség realitását számos kutatási, oktatási szituációban is igazolták, ahol a résztvevők rövid gyakorlatsor segítségével szembesülhettek azzal, hogy hiedelmeik saját szerény intellektuális képességeikről talán mégsem helytállóak. Ráadásul, azok a negatív vélekedések, amelyek visszatartanak minket attól, hogy komolyabb kísérletet tegyünk a probléma megoldására, távol tartanak minket attól is, hogy környezetünk számos új aspektusával, sajátosságával megismerkedhessünk, s a világot felfedezhessük. Azok az erőfeszítések pedig, amelyek e negatív vélekedések felülírására megvalósulnak, egyúttal esélyt is adnak az érintetteknek, hogy általában másként észleljék magukat, amikor kellemetlenül érzik magukat egy új kihívással szembesülve. 11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői A problémamegoldó tevékenységet meghatározó tényezőket Fischer (1987) alapján a következőképp foglalhatjuk össze röviden:

Egymással kölcsönös kapcsolatban

9. ábra. Soktényezős konstrukció. Természetesen valamennyi tényező részletes vizsgálatára, szerepének elemzésére e tananyag keretei közt nem vállalkozhatunk, de törekszünk arra, hogy az egyes faktorok és csoportok mentén kirajzolódó legfontosabb elméleti és gyakorlati összefüggésekbe bepillantást nyerhessenek a tanulók. A bevezető fejezet zárásaként nézzünk meg néhány olyan összefüggést, melyek magyarázatot szolgáltathatnak arra, hogy: Miért is érdemes gyakorolnunk a problémamegoldást? Például azért, mert: • Fejleszthető • Az élet számos területén felhasználható • Kihívást és motivációt jelent • Fejleszti a megfigyelést és a hipotézisállítás képességét • Kérdéseket és témákat vet fel • Elősegíti a tervezést, a gondolkodást • Fejleszti az oknyomozó készséget és az értékelés készségét 12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői • Célt állít és értelmet ad a tanulásnak • A kreatív és kritikai gondolkodás által közvetlen élményt nyújt • Fejleszti az önbizalmat, a hozzáértést, kapcsolatban a tudás és a készségek alkalmazásával • Része az önálló gondolkodás, de a csoportmunka és az interaktivitás is Összefoglalás „A problémamegoldó gondolkodás folyamata, s annak meghatározó tényezői” c. témakör kapcsán röviden áttekintettük azokat a modelleket, amelyek a problémamegoldás egyes fázisait írják le. Megvizsgáltuk azokat a tényezőket, amelyek a problémamegoldás minőségét, s lehetőségeit befolyásolják, s végül összegyűjtöttük azokat a szempontokat, melyek rávilágítanak e készség kiemelt fontosságára mindennapi életünk során. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Soroljon fel legalább 5 olyan érvet, mellyel megindokolná a problémamegoldó készség fejlesztésének fontosságát mindennapi életünk sikeressége szempontjából! 2. Nézze meg a következő filmet, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! The Monkey Business Illusion


II. rész - A problémamegoldás tudományos elméletei I.


Tartalom 3. A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek 16 4. A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története ............................ 20


3. fejezet - A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a problémamegoldó gondolkodás kutatásának ókori előzményeiben, s azokban a módszertani sajátosságokban, amelyek a problémamegoldó viselkedés tanulmányozását jellemzik Követelmény: A bemutatásra kerülő gondolatmenetek alapján legyen képes a problémamegoldó gondolkodás kutatását meghatározó tényezők azonosítására, s a főbb vizsgálattípusok bemutatására A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának ókori előzményei A helyes gondolkodás törvényszerűségeit már az ókorban kutatni kezdték a tudósok. Thalész volt az első, aki a fogalmi gondolkodás jellegzetességeinek tanulmányozása kapcsán leírta a modellalkotás és bizonyítás jelenségét, elszakadva a konkrét tapasztalástól. Szintén jelentős lépés volt Parmenidész felismerése, aki az anyagi világ állandó változására, mozgására hívta fel a figyelmet, pl.: akkor, amikor leírta, hogy a napsütés hatására miként változik egy kő „hidegből – nem hideggé”. Az a világ tehát, amit érzékszerveinkkel tapasztalunk ellentmondásos, szemben a gondolkodással, mely ellentmondás mentes lehet – vélekedett. Az ellentmondások kiküszöbölése, az egyértelmű válaszok megtalálásának igénye, mint a helyes logika működésének alapvető kritériuma is megjelenik, amint ezt az Arisztotelész nevéhez kötődő alapelvek is tükrözik. A logikus gondolkodás alapjainak 3 pillére Arisztotelész szerint: 1. Az azonosság elve: minden dolog önmagával azonos (A=A), hisz ha ez nem így lenne, akkor a dolgok bármi mások is lehetnének 2. Az ellentmondásmentesség elve: semmi nem lehet azonos a neki ellentmondó dologgal (A≠ nem A) 3. A kizárt harmadik elve: két ellentmondó dolog között nincs harmadik lehetőség (A és nem A között csak az egyik lehet igaz állítás) A fenti szabályok egyszersmind meg is határozták a kor szokásos bizonyítási eljárásait, hisz ha az egyik állítást sikerült cáfolni, úgy a másikat kétségkívül igaznak tekintették. De milyen vizsgálati helyzetekben, milyen feltételrendszerben tanulmányozzák korunkban a problémamegoldást? Melyek azok a tényezők, melyek megnehezítik a „jó probléma” megtalálást, az ideális modellhelyzetek kialakítását, s a vizsgálatok tervezését? Fejezetünk következő részében ezt vizsgáljuk meg! A problémamegoldó gondolkodás tudományos tanulmányozásának jellegzetességei korunkban Az egyes gondolkodási folyamatok törvényszerűségeinek megragadása az ókori hagyományok óta folyamatos kihívásként jelenik meg a kutatók számára. Gondolkodási folyamataink kutatásának egyik fő iránya annak feltárása, hogy mentális reprezentációink manipulálása miként valósul meg konkrét gyakorlati helyzetekben. A célirányos alkalmazás képességének, s a teljesítmény összetevőinek tanulmányozása a problémamegoldás legfőbb tárgyköre, melynek fontosabb elméleti modelljeit és az ezekhez kapcsolódó kutatási eredményeket tárgyaljuk a következőkben.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek A problémamegoldó folyamatok törvényszerűségeinek leírásához, s a lehetséges kimenetelek rendszerezése érdekében a kutatók többféle problématípust határoztak meg, melyek eltérő stratégiákat is igényelnek a célszemélyektől. Miközben ez az osztályozás feltétlenül segíti a tájékozódást, többségük meglehetősen mesterséges helyzetet ír le, melyek komplexitása meg sem közelíti a hétköznapi életben előforduló problémamegoldást igénylő szituációkat. Ráadásul a helyzetet tovább árnyalja, hogy a legtöbb mindennapi probléma akár többféle érvényes és hatékony megoldással is bír, s csak jelentős idő elteltével állapíthatók meg az egyes stratégiák közti valós különbségek az eredményesség tekintetében. A napi feladatoktól, mint egy reggeli összeállítása vagy egy egyetemi dolgozat elkészítése, egészen a komoly tudományos kihívást jelentő un. „valódi” problémákig egészen széles azon szituációk tárháza, melyben problémamegoldó képességünk tesztelhetjük. Természetesen a problémák komplexitásának növekedésével elengedhetetlen a stratégiák átalakítása, melyben a „szakértői tudás” és a kreativitás kapnak kiemelt szerepet. A problémamegoldó gondolkodás sajátosságainak elemzését, kutatási lehetőségeit sajátosan befolyásolja ezentúl az is, hogy mentális reprezentációink rejtettek, azaz elménkben tárolódnak, így direkt megfigyelésre nincs mód. A fent említett tényezők miatt a problémamegoldó gondolkodás modellezése érdekében tervezett kutatások során több komoly módszertani kihívással is számolni kell. Egyrészt a megfelelően komplex problémahelyzet megkonstruálása, másrészt a szubjektív beszámolókra építő elemzések torzító hatásainak minimalizálása révén számíthatunk csak ugyanis arra, hogy releváns eredményekkel gazdagodhatunk a vizsgálatok nyomán. A „ jó probléma” megkonstruálásának további nehézsége, hogy egyszerre kell univerzálisnak és egyedinek lennie, mely által minden személy számára nagyjából ugyanolyan nehézségű és komplexitású legyen, de teljesen ismeretlenként is hasson, hogy a személy a vizsgálat tényleges ideje alatt oldja meg valóban a problémát. Ahhoz, hogy egy ilyen kísérleti gondolkodási folyamat feltételei adottak legyenek, szükségesek tehát megfelelő háttérismeretek, miközben az adott problémának vagy annak analógjának ismeretlennek kell bizonyulnia. További elvárás a kutatási helyzetek tervezését illetően a vizsgálati szituáció ökológiai validitása, vagy hitelessége, mely azt jelenti, hogy törekedni kell arra, hogy a létrehozott modellhelyzet minél inkább közelítse meg a hétköznapi életben megélt, valós problémákat, s ne egy művi, életidegen szituáció legyen. Amennyiben egy vizsgálat megfelel az ökológiai érvényesség kritériumának, úgy annak eredményei általánosíthatóak természetes körülményekre is, így a tanulságok gyakorlati felhasználhatósága megsokszorozódik. Klasszikus problématípusok a vizsgálatokban 1. Transzformációs probléma = a problémamegoldó folyamat célkitűzése egy meghatározott célállapot elérése, melyhez a megfelelő stratégiát, lépéseket kell megtalálnunk. A problématípus klasszikus megjelenítője az ún. Hanoi torony probléma, melynek kidolgozása Edouard Lucas (1883), francia matematikus nevéhez köthető. (A gyakorlat a http://www.mazeworks.com/hanoi/index.htm oldalon online kipróbálható)

10. ábra. Hanoi torony. A Hanoi torony esetén megoldásra váró feladat: A rúdon lévő korongok azonos sorrendben történő elhelyezése a másik szélső rúdon úgy, hogy a korongok mozgatása meghatározott szabály szerint történhet: • Egyszerre csak egy korong mozdítható el a helyéről • Nagyobb korong soha nem kerülhet egy kisebb korong fölé.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek A feladat szükség szerint nehezíthető azzal, hogy több korongot használunk fel. 2. Elrendezéses probléma Ebben a problématípusban az összes olyan elem a rendelkezésünkre áll, melynek ismerete a megoldáshoz szükséges. A probléma megoldása érdekében azt kell felismernünk, hogy miként kell ezeket helyesen elrendeznünk. Az elrendezéses problémák klasszikus mintapéldája az ún. anagramma feladat, ahol a megadott betűkből új sorrendet alkotva értelmes szavakat hozunk létre. a gondolkodás szó elemeiből pl.: • dános dolgok • gondold soká • dolog kondás • gondok oldás Az alábbi hivatkozás alatt egy híres magyar gondolkodáskutató anagrammáit olvashatjuk, melyet a termelékenység szó elemeiből hozott létre: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Anagramma) De ilyen problémahelyzet lehet az is, amikor egy kisebb elemekből álló bútort szerelünk össze - ha köznapi példán szeretnénk illusztrálni az adott feladattípust. 3. Indukciós probléma E problématípus esetében egy sor példa alapján kell kikövetkeztetnünk azt a szabályt, amely összekapcsolja az egyes példákat. Elemi példái az un. sorozat folytatásos problémák DE: ide tartozik a köznapi élet minden olyan jelensége, melynek során az indukció elvét követve eljutunk egyegy fogalom pontos meghatározásáig, azaz pl.: megtanuljuk elkülöníteni a szék és az asztal fogalmát, vagy a kutyát a macskától, stb. 4. Dedukciós probléma A dedukciós problémák sajátossága, hogy megadott feltételek (premisszák) mellett meg kell határoznunk, vajon megfelelő-e a levont következtetés? Példa: „Minden gondolat értékes” „Minden értékes egyedi” következik-e ebből, hogy „Minden gondolat egyedi”? Miközben a fent említett logikai láncolat sokak szerint a gondolkodás mintapéldája, hisz olyan érvelést látunk, ahol világos állítások és ellenőrizhető feltételek vannak; a valóságban azonban sokszor már a kiindulópontban (azaz a premisszák szintjén) is megkérdőjelezhető a gondolkodás menete. Mindazonáltal a világ megismerése, az induktív logika alkalmazása, s ennek nyomán a vonatkozó hipotéziseink tesztelése nélkül aligha lenne elképzelhető és eredményes folyamat. 5. Széttartó/divergens probléma E problématípus során az a legfőbb célkitűzés, hogy minél több jó megoldást tudjunk felsorakoztatni egy adott problémára.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának gyökerei, klasszikus vizsgálati modellek Az adott feladattípus mintapéldái a kreativitás tesztek, ahol azt értékelik, hogy az adott személy mennyire képes nagymennyiségű, sokrétű (érstd: sokféle tárgykörhöz kapcsolódó), s lehetőleg egyedi megoldást találni pl.: olyan mindennapi tárgyak használatára, mint a gemkapocs vagy a tégla. Összefoglalás A fejezet első részében áttekintettük a problémamegoldó gondolkodás tudományos kutatásának ókori előzményeit, s az Arisztotelesz által leírt „tiszta logika” érvényesülésének követelményrendszerét. Ezt követően azokat a módszertani megfontolásokat és kísérlet típusokat vettük számba, melyek meghatározzák a problémamegoldó gondolkodás empirikus kutatásának gyakorlatát. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. 1. A logikus gondolkodás 3 alapelve Arisztotelesz szerint: 2. Soroljon fel legalább 3 olyan módszertani követelményt, melyet figyelembe kell venni a problémamegoldó helyzetek tudományos tanulmányozásakor! 3. Nevezzen meg néhány olyan klasszikus problématípust, amelyek a gondolkodási folyamat sajátosságainak elemzésére alkalmasak! Írja le őket röviden, bemutatva a hozzájuk szükséges eszközöket is! 4. Keressen az interneten olyan feladatokat, melyek a problémamegoldás fejlesztésére alkalmasak, s lehetőség szerint tipizálja is őket a bemutatott osztályozás alapján!


4. fejezet - A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a problémamegoldó gondolkodás modernkori kutatásainak témakörében Követelmény: A bemutatásra kerülő modellek alapján legyen képes a problémamegoldó gondolkodás behaviorista és alaklélektani megközelítésének rövid jellemzésére Amennyiben a problémamegoldó viselkedés kutatásának modernkori történetét vizsgáljuk, úgy két nagy pszichológiai iskola eredményeit érdemes áttekintenünk, a behaviorista és az alaklélektani kutatásokat. Nézzük most ezeket! A problémamegoldás behaviorista modellje A viselkedés lélektani kutatók alapvetően az állati tanulás sajátosságait kutatva tanulmányozták a problémamegoldást.

11. ábra. E. L. Thorndike (1874– 1949). E. L. Thorndike pl. a macskák tanulási szokásait vizsgálta, amikor létrehozta azokat az un. problémaketreceket, melyek lehetőséget adtak az állatok számára, hogy különféle tanulási tapasztalatokat szerezzenek benne. A ketrec rácsai segítségével a macskák el lettek zárva az ételtől, melyre vágytak, s melyekhez megfelelő manipuláció segítségével hozzájuthattak. Miközben az állatok eleinte véletlenszerűen találtak rá a ketrec kinyitásának megfelelő módjára, később ez a viselkedés egyre gyorsabban bekövetkezett, miután megerősödött az általuk kivitelezett viselkedés, és az annak eredménye közti kapcsolat. Amint azt a Thorndike-féle effektus törvény is leírja: az a viselkedés válik gyakorivá, amelyet megerősítünk. A próba-szerencse tanulás eredményeként tehát létrejön az asszociációképzés vagy más néven megerősítés. Természetesen az adott modellnél sokkal komplexebb feltételrendszer, s így megoldási stratégia is jellemző a komplexebb emberi problémamegoldó folyamatokra, de mint annak egyik alapeleme az operáns kondicionálás is feltétlenül megemlítendő. Ha egy olyan klasszikus logikai feladatot keresnénk, ahol emberek próbálnak meg rendszerint eleinte a próbaszerencse elvén eligazodni, s így egy adott problémát kezelni, úgy jó példa lehet a gyermekkorunkban sokunk számára már több változatban is felfedezett ördöglakat.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története

12. ábra. Ördöglakat. Az ismétlés és gyakorlás, valamint a tapasztalatok szerepe az eredményes köznapi problémamegoldás szempontjából különösebb magyarázat nélkül is könnyen belátható. Az alaklélektani iskola nézetei a problémamegoldásról Míg a viselkedés lélektan kutatói a tanulást az asszociációképzéssel azonosították az alaklélektan teoretikusai elutasították a tanulás ilyen fokú leegyszerűsítését. Wolfgang Köhler pl., aki az alaklélektani iskola egyik atyja, azt a hipotézisét igyekezett majmok körében végzett vizsgálataival igazolni, hogy elménk törekszik a beérkező információk összeszervezésére, s ez a tendencia az állatok körében is megfigyelhető.

13. ábra. Wolfgang Köhler (1887-1967). Kísérletei során - melyet többek között a „The mentality of apes” ( A majmok gondolkodása) című, 1925-ben kiadott könyvében publikált – olyan feltételrendszert teremtett, ahol a majmok számára elérhetetlen volt a vágyott étel. Az állatok számára ugyanakkor biztosítottak olyan eszközöket (bot, láda,…), melyeket előzetesen ők már ismertek, s melyek felhasználásával, azok megfelelő kombinációját alkalmazva elérhetővé váltak a kívánatos falatok.

14. ábra. A majmok gondolkodása c. könyv borítója. A könyv egyes részei az alábbi linken hozzáférhetők angol nyelven, akárcsak legfontosabb biográfiai adata. Nézeteik szerint a problémamegoldás a probléma elemeinek átstruktúrálásával, átszervezésével valósul meg, s jellemzően hirtelen jön létre. A tanulás ezen módját nevezzük belátásos problémamegoldásnak. Hasonlóképp a behavioristák által leírt jelenséghez itt is próba-szerencse útján történik a helyes megoldási mód 21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története kialakítása, de azzal ellentétben itt a manipuláció mindössze mentális formában történik meg, azaz elménkben teszteljük hipotéziseinket. Laikusként ezt a helyzetet éljük át „aha-élményként”, amikor egy sajátos szubjektív érzet formájában átéljük, hogy végre eljutottunk a megoldáshoz. Ha ilyen helyzetben arra kérnénk valakit, hogy számoljon be saját gondolkodási folyamatairól, valószínűleg igen hiányos beszámolókat kapnánk csak.

15. ábra. A belátás mozzanata átalakítja gondolkodásmódunkat. Az alaklélektan képviselői tehát úgy vélték, hogy a probléma szerkezetének átlátása, az egyes elemeinek mentális összerendezése az, amely kulcsfontosságú, s amely eljuttat végül a megoldáshoz, vagyis az irányzat értelmezésében az egységes egészhez v. „gestalt”-hoz. A kutatási eredményeket kritizálók elsősorban azért támadták Köhleréket, mert nem lehetett pontosan ismerni, hogy a korábban vadon élő majmok vajon milyen előzetes tapasztalatokkal bírtak az aktuális problémahelyzetre vonatkozóan. További támadási pont lett, hogy a belátás fogalmát Köhlerék nem definiálták pontosan, s a folyamat lényegi leírásával is adósak maradtak. Ugyanakkor elévülhetetlen érdemük, hogy a belátásos problémamegoldást, mint a meglévő tudás értelmes egységekbe történő rendezését leírták, s ezáltal az emberi problémamegoldás egyik fontos aspektusát modellezték.

16. ábra. Problémamegoldás „csimpánz módra”. Karl Duncker (1945), aki az alaklélektan másik jeles képviselője volt Köhler mellett, a funkcionális rögzítettség fogalmát vezette be a problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásába. A jelenség klasszikus demonstrációja az un. „gyertya probléma”. Ebben a feladatban azt a problémát kell megoldani a személynek, hogy egy gyertyát, egy doboz szöget és egy doboz gyufát felhasználva – úgy illessze a gyertyát a falra, hogy a viasz ne csöpögjön róla az asztalra, amikor meggyújtja. Ahhoz, hogy eredményesen tudja valaki megoldani a problémát, a szöges dobozba kell állítania a gyertyát, majd azt kell a falra szegezni. A szög tárolása helyett tehát újra kell értelmezni a doboz funkcióját, hogy megoldhassuk a problémát. Duncker vizsgálatai során, amikor a probléma megoldásához adott szögek a dobozban helyezkedtek el, a résztvevők vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan találtak rá a helyes megoldásra. Ezzel szemben akkor, amikor a doboz olyan tárgyakat tartalmazott, amelyek nem tartoztak a kiírás szerint a problémamegoldáshoz – azonnal meg tudták oldani a problémát. Az a keret tehát, amelyben a problémát, s a kezelés lehetséges alternatíváit kezeljük, meghatározó szereppel bírhat gondolkodásunk eredményessége szempontjából.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története

17. ábra. Duncker „gyertya probléma” vizsgálatának eszközei. A kontextus mint befolyásoló tényező szerepét világítja meg Scheerer (1963) nevével ismertté vált „9 pont problémahelyzete” is, melyet eredetileg Maier írt le a Journal of Comparative Psychology-ban 1930-ban. Ebben a feladatban egy kilenc pontot tartalmazó lapot kapnak a vizsgálati személyek, ahol a pontok egy 3x3-as mátrixban helyezkednek el. Feladatuk az, hogy 4 egyenes meghúzásával kössék össze úgy a 9 pontot, hogy a vonalak folytatólagosak legyenek, azaz a tollat nem emelik fel közben. Ha sikeresen szeretnénk megoldani a problémát, úgy kénytelenek vagyunk a Duncker által leírt funkcionális rögzítettséget feloldani – azaz kilépni a 9 pont által meghatározott térből. Az alaklélektani iskolát, mint azt a fenti gyakorlatok is szemléltetik különös kreativitás jellemezte az elméletek kísérleti ellenőrzésében. Kimondták, hogy a percepció nem pusztán az asszociációink terméke, s hogy az emberek képesek átlátni a probléma természetét, az elemek újrastrukturálása által. A Gestalt alaptézisei a problémamegoldás tekintetében végül a következőképp foglalhatók össze: • A problémamegoldó viselkedés egyaránt tartalmaz produktív és reproduktív természetű elemeket • A reproduktív alkalmazás a tapasztalatok újrahasznosítása révén olykor gátló is lehet (lásd a funkcionális rögzítettség jelenségét) • Produktív elemnek tekinthető a szerkezet belátása, azonosítása és újrastruktúrálása • A belátás gyakran hirtelen jön létre és aha élmény kíséri - BELÁTÁSon alapul a tanulás Amennyiben a fent vázolt, korai problémamegoldó elméleteket értékelni szeretnénk, érdemes kiemelnünk a behaviorista és az alaklélektani nézetek közti alapvető különbségeket. Míg a viselkedés lélektani irányzat kutatói elsősorban a viselkedés reproduktív jellegét emelték ki, addig az alaklélektaniak a produktív aspektusokra koncentráltak. Az első esetben az inger-válasz kapcsolatok kialakulása és megszilárdulása állt a középpontban, a másodikban viszont az ismeretek komplex szerveződése és átstrukturálódása. Fontos azonban megjegyezni, hogy e két irányzat nézetei a mai modellek szemszögéből vizsgálva azonban már összeegyeztethetőek, s inkább kiegészítik egymást, mintsem ellentmondóak. Mai ismereteink alapján mindkét irányzat korlátai is jobban láthatóak, miközben hozzájárulásuk a problémamegoldó gondolkodás folyamatának megértéséhez elvitathatatlan. A viselkedés-lélektani modell alapján pl.: képtelenek lennénk a komplexebb jelenségek értelmezésére, melyek nehezen lennének megmagyarázhatóak az egyszerű reflexekkel. Az alaklélektani irányzat képviselői ugyanakkor roppant homályosan fogalmaznak a komplex reprezentációkkal és a belátás folyamatával kapcsolatban, igaz a belátásos tanulás jelenségéről máig nemigen vannak jobb támpontok, mint az egykori vizsgálatok tanulságai. Az irányzat által leírt jelenségek később is gyakran vitatott voltát jól szemlélteti, hogy pl.: a 9 pont probléma kapcsán leírt funkcionális rögzítettség kritikájára többek közt Weisberg és Alba (1981) is új kísérletet terveztek, ahol némileg megváltoztatták az eredeti körülményeket.


A problémamegoldó gondolkodás tanulmányozásának modernkori története Ebben a felvétel variációban az instrukciók között szerepelt, hogy a résztvevők elhagyhatják a 9 pont által határolt mezőt, a sikeres problémamegoldás érdekében. Eredményeik alapján azonban így is csak a személyek 20 %- a tudta a helyes megoldást, azaz konklúziójuk szerint a sikertelenség csak részben magyarázható a 9 pont által határolt négyzetre való funkcionális fixáltság jelenségével. A kutatásokban rejlő (korábban már néhány részletében tárgyalt) sajátos módszertani feltételrendszert részben az is alátámasztja, hogy nem sokkal később több kutató mindezt cáfolni tudta. (Ellen, 1982., Lung és Dominowsky, 1985.) A „gestalt problémamegoldó elméleté”-nek felhasználhatóságát jelzi továbbá, hogy több más elméleti kutató is visszatért az eredeti gondolatokhoz. (Ohlsson, 1984.), valamint Newell és Simon problémamegoldó elméletének fogalmaiban is új értelmezést nyernek a gestalt alapvető konstrukciói. Összefoglalás A fejezet egyes részleteiben áttekintettük a viselkedés-lélektani és az alaklélektani megközelítések legfontosabb jellemzőit, s azok hatását a legújabb kutatásokra. Részletesen megvizsgáltuk a két irányzat megfontolásai közti alapvető különbségeket, s azokat a kísérleti helyzeteket, melyek segítségével a problémamegoldás jelenségét modellezni kívánták. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Mutassa be a „9 pont probléma” feladatot, s írja le annak tanulságait – az egykori és a mai kutatási eredmények figyelembevételével! 2. Keressen akár különféle pszichológiai jellegű tankönyvek, akár az internet segítségével olyan un. „kétértelmű ábrákat”, melyek az adott ingerkombináció többféle értelmezése is megtörténhet, demonstrálva ezzel is a folyamat reproduktív és konstruktív jellegét egyaránt! 3. Gondolkozzon el! Idézzen fel olyan eseményeket az életéből ahol emlékei szerint hirtelen jött létre a belátás, azaz egy új szempont megjelenése gyökeresen megváltoztatta a probléma értelmezését, segítve ezzel a megoldást!


III. rész - A problémamegoldás tudományos elméletei II.


Tartalom 5. A kognitív pszichológia információ- feldolgozási modellje – a problématér elmélet .................. 27 6. A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete ........................................................................... 32


5. fejezet - A kognitív pszichológia információ- feldolgozási modellje – a problématér elmélet Bevezető Cél: A fejezet célja, hogy megismertesse azt a kognitív pszichológiai alapokon nyugvó komplex modellt, melyet Newell és Simon dolgozott ki a problémamegoldó gondolkodás folyamatának modellezésére. Követelmény: A bemutatott modell alapján legyen képes a modell egyes elemeinek azonosítására, s azok jelentőségének bemutatására a problémamegoldás szempontjából. A bemutatott modell alapján legyen képes a modell egyes elemeinek azonosítására, s azok jelentőségének bemutatására a problémamegoldás szempontjából. A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje – a problématér elmélet A problémamegoldó folyamatok kutatásában forradalmian új szemléletet képviselt Allen Newell és a Nobeldíjas Herbert A. Simon „Általános Problémamegoldó Modell”-je, melyet az 1970-es években alkottak meg. (Human problem solving c. könyv, 1972.)

18. ábra. Allen Newell (1927-1992).

19. ábra. Herbert A. Simon (1916-2001). A modell elméleti hátterét elsősorban a kognitív pszichológiai kutatások addig megszületett eredményei (kognitív sémák, mentális térképek…), másrészt pedig a mesterséges intelligencia kutatások során nyert tapasztalatok szolgáltatták. Gyakorlati tapasztalataikat pedig számos olyan vizsgálati eredményből nyerték, melyet pl.: a Hanoi torony rejtvényének megoldásával foglalkozó személyek önbeszámolóiból nyertek. E vizsgálatok során a résztvevőket arra kérték, hogy feladatvégzés közben hangosan mondják el, mire figyelnek, hogyan „okoskodnak”, milyen lehetőségeket vesznek figyelembe. Az ilyen vizsgálati jegyzőkönyvekből készült nagy számú protokoll elemzése alapján aztán megkísérelték leírni, hogy a sok száz oldal terjedelmű szövegből a 27 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje – a problématér elmélet résztvevők milyen problémamegoldó stratégiáira lehet következtetni. Elemző munkájuk tanulságait később egy általános elméleti keretbe is helyezték, mely rendkívül nagy hatásúnak bizonyult mind a problémamegoldó kutatások, mind azok gyakorlati alkalmazása (pl.: döntések elemzése a gazdasági életben vagy a pszichológiai gyakorlatban…) területén. Newell és Simon szerint a problémák belső reprezentációja egy un. problématérben helyezkedik el, ahol a probléma megoldásához lépésről-lépésre juthatunk el. A problématér elképzelésük szerint voltaképp egy absztrakt tér, melyen belül az un. „lehetséges állapotok” helyezkednek el. A problémamegoldó személy feladata minden esetben az, hogy csökkentse a kezdeti és a célállapot közti távolságot, a rendelkezésre álló lehetőségek segítségével. A lehetőségeket biztosító problémamegoldó technikákat – lépéseket, szabályokat és korlátokat, a szerzők mentális operátorok-nak nevezték el. Ezek az operátorok lesznek azok, amelyek meghatározzák az aktuális helyzetben a lehetséges útvonalakat számunkra. Miután azonban egy-egy aktuális állapotban rendszerint több operátor is alkalmazható, a problémamegoldási folyamat minden egyes lépésekor több irányban indulhatunk tovább, azaz számos megoldási variáció létezik egy-egy probléma kezelésére. A problématér és az egyes állapotokban alkalmazható operátorok köre elviekben rögzített, de az egyéni eltéréseket mutat, hogy ki mely operátorokat használja fel az aktuálisan lehetséges készletből. Előfordulhat például, hogy valaki nem minden lehetséges lépést vesz észre, vagy a feladat rossz értelmezése miatt, nem is észlel minden „állomást”, döntési helyzetet, a célállapothoz vezető úton. Bizonyos feladatok esetében többféle célállapot is elképzelhető, a sakkjátszmában pl.: igen sokféle útja lehet annak, hogy valaki matt-ot adjon. Problématér elmélet szerint tehát: A problémamegoldás = az a folyamat, amelynek során a kiindulási állapotból a célállapotba vezető utat megtaláljuk, a rendelkezésünkre álló mentális operátorok alkalmazásával

20. ábra. Mesterek sakkjátszmája. Amennyiben az egyes operátorok által kínált utakat sorban végigkövetjük, egymástól eltérő mentális állapotokat tapasztalhatunk meg. A kezdeti és célállapot valamint a köztük lévő lehetséges útvonalak rajzolata, azaz a PROBLÉMATÉR, mint egy hatalmas háló jelenik meg előttünk. Az elméletet nem véletlenül modellezik igen szemléletese a labirintus képével, ahol a kezdeti állapot a bejárat, a célállapot pedig a labirintus kijáratának a megfelelője.

21. ábra. A labirintus. Mentális operátoraink alkalmazása nyomán fordulhatunk a labirintusban jobbra vagy balra, haladhatunk tovább előre, vagy épp vissza is fordulhatunk, ha az látszik célszerűnek egy adott állapotban.


A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje – a problématér elmélet Ha mindezen alternatívákat elméletben végigkövetjük, úgy maximum 4 lehetséges lépés közül választhatunk egy-egy útkereszteződésben, miután felfelé vagy lefelé általában nem folytathatjuk utunkat (ezek tehát az aktuális problématér korlátai), miként az sem vezet a célállomás felé, ha lecövekelünk a labirintus egy adott pontján (azaz feladjuk a további útkeresést).

22. ábra. A problématérben újra meg újra döntenünk kell, mentális operátoraink alkalmazásával. Ha követjük a problématér elméletben leírtak filozófiáját, úgy arra a következtetésre juthatunk, hogy problémáik leghatékonyabb kezelése érdekében a kiinduló ponttól haladva szisztematikusan meg kell vizsgálnunk minden lehetséges utat, s így választhatjuk ki az eredményes megoldást. Könnyen belátható azonban, hogy mindez a problémák komplexitása, s ennek nyomán a problématér nagyságának megsokszorozódása (gyakorlatilag korlátlan tágíthatósága) folytán gyakran lehetetlen. Azok az algoritmusok, azaz olyan szabályrendszerek, melyek meghatározott lépések mentén biztosan elvezetnek minket a probléma gyors és eredményes megoldásához hasznosak lehetnek az aritmetika területén, ahol a megtanult képlet felhasználásával valóban célt érhetünk. A köznapi élethelyzetekben megtapasztalt problémák többségére azonban nem rendelkezünk ilyen jól hasznosítható algoritmusokkal, vagy ha úgy tetszik „receptekkel”, különféle stratégiákat viszont követünk, melyek rendszerezésében Newell és Simon kutatásai szintén iránymutatónak bizonyultak. A cél hatékonyabb és gyorsabb elérése érdekében alkalmazott stratégiákat Newell-ék heurisztikus módszereknek nevezték, s két csoportra osztották őket: az általános és probléma-specifikus stratégiákra. Heurisztika=minden olyan jól bevált stratégia vagy tapasztalati szabály, mely lerövidíti a megoldáshoz vezető utat, miután lehetővé teszi bizonyos lépések szisztematikus elhagyását a problémamegoldó folyamat során A heurisztikák alkalmazása igen gyakori a mindennapi élet során, hiszen alkalmazásuk jelentős idő-, és energia megtakarítást jelent, s így sokkal gyorsabb döntésekhez vezet, mely napjaink fontos kényszere az egyes tevékenységeinkre nézve. A gyors ítéletalkotás azonban szükségszerűen megnöveli a döntésben megjelenő hibák lehetőségét, melyeket szisztematikus hibáknak is tekinthetünk, ha egy szabálynak engedelmeskedünk döntéseink nyomán. Mérlegelve a heurisztikák alkalmazása alapján történő döntéshozatal közti előnyök és hátrányok arányát szemben a teljes problématérben való tájékozódással végül a tévedés lehetőségének esélye mellett is gyakrabban döntünk heurisztikus módszerek alapján. Nézzük akkor most a leggyakrabban alkalmazott heurisztikákat! 1. Eszköz-cél elemzés stratégia • ennek a módszernek az alkalmazása során a problémát úgy strukturáljuk át, hogy kisebb alcélokat jelölünk ki a megoldás felé vezető úton, melyek fokozatos teljesítésével jutunk el aztán a végcélhoz • a stratégia előnye főleg ott mutatkozik meg: • ahol az alcélokra történő felosztás jól kivitelezhető • ahol jól tájékozottak vagyunk az adott problémáról (ez ad ugyanis esélyt, hogy könnyen felmérhessük az esetleges tévutakat) 2. Hurokelkerülő stratégia • e módszer alkalmazásával az a cél, hogy a korábban már elért állapotba ne térjünk vissza • gyakorlás útján e módszer alkalmazásában is sokat fejlődhetünk 29 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje – a problématér elmélet 3. Kiegyenlítő stratégia • alkalmazása során a feladatban lehetőség szerint arra törekszünk, hogy a rendelkezésre álló erőforrások azonos arányban legyenek jelen a részvevő feleknél Az egyes heurisztikák alkalmazása gyakran a problémamegoldás folyamatának csak egy-egy szakaszában vezetnek eredményre, azaz hatékonyságunk szempontjából kulcsfontosságú mozzanat lehet, hogy képesek vagyunk-e időben stratégiát váltani, s új módszert alkalmazni. Ismerkedve e 3 stratégia jellemzőivel könnyen érezhetjük, hogy mindaz, amit a szerzők leírtak triviális, mi is így tesszük a mindennapjainkban. Mindez azonban épp azt bizonyítja, hogy a modell képes volt általános szinten is megragadni, milyen eljárásokat ismerünk és használunk. Továbbfejlesztett változatai kiváló alapot szolgáltattak a különféle játékstratégiák megkonstruálására és leírására, illetve annak feltárására, hogy a kezdők és a profik gondolkodásmódja hogyan tér el egymástól, s egyáltalán mi a stratégiák tanulásának az útja. A fent leírt stratégiák köznapi előnye ugyanakkor, hogy bármilyen probléma megoldásához használhatók, azaz az egyes módszerek alapvetően függetlenek a probléma típusától. Tekintettel ez utóbbi sajátosságukra a heurisztikák ezen csoportját Newell és Simon területáltalános eljárásoknak nevezte el. Ahogy azonban az élet oly sok területén igaz, itt is azt láthatjuk, hogy az általános hatókör épp a hatékony megoldást veszélyeztetheti, (azaz ami az előnye, az másrészről épp a hátránya) sokszor ezért un. területspecifikus eljárást érdemes inkább alkalmaznunk. Nézzünk most erre is 1-1 példát a sakk területéről!

23. ábra. Sakktábla avagy a területspecifikus eljárások klasszikus terepe. A sakktáblán való gyorsabb eligazodást nagymértékben segítheti, ha rendelkezésünkre áll olyan tipikus állásoknak, figura kombinációknak a gyűjteménye, amelyek a játék során gyakrabban szoktak előfordulni. Azok, aki gyakorlott sakkozók, többnyire sokkal több ilyen sémát ismernek, s ezáltal gyorsan kezelni is képesek, mint társaik, akik épp, hogy a lépésekre vonatkozó szabályrendszert elsajátították. Ennek köszönhető pl.: az a jelenség, amikor egy partit kívülről figyelve, mi még nem látunk semmilyen konkrét veszélyforrást, miközben a játékosok egyike feladja, hisz látja, hogy 2 lépésben úgyis mattot kap. Egy következő területspecifikus tudás lehet szintén a sakk területéről a heurisztikus eljárások ismerete. Ilyen heurisztika pl.: hogy a tábla közepén lévő mezők birtoklása értékesebb, mert több lépési/döntési lehetőséget biztosít, vagy, hogy bizonyos figurák értékesebbek, s ezért rájuk több figyelmet érdemes fordítanunk. A gyakrabban sakkozó játékosok mindkét eljárást ismerik, s használják is játszmáik során, de ha igazán profik, úgy könnyedén képesek ezeket az elveket felülírva is döntést hozni, hogy ne veszélyeztessék eredményességüket ezen elvekhez ragaszkodván.

24. ábra. A sakktábla – a heurisztikus eljárások „otthona” is egyben. A Hanoi-torony vagy a sakkozás vizsgálata nyomán leírt modellek számos stratégiát és eljárást tártak fel, érvényességük azonban korlátozott, hisz ezek mind un. jól definiált problémák. A megoldás felé jól körvonalazott, diszkrét lépéseken keresztül juthatunk el, a feladatok relatíve könnyen alcélokra bonthatók, s a célállapot is elképzelhető, így az oda vezető út könnyebben memorizálható. Fontos meghatározó eleme e


A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje – a problématér elmélet problémáknak továbbá, hogy a megoldáshoz szükséges ismeretek elérhetőek, azok köre kiszámítható, tervezhető. Ezzel szemben mindennapi életünk problémáit elsősorban az jellemzi, hogy gyakran nincs jelen a megoldáshoz szükséges tudás és háttérismeret, sőt ezek köre is csak részben tudatosul. Ha köznapi élethelyzeteinkre gondolunk, gyakran épp a probléma megfelelő reprezentációjának hiánya az, amely megnehezíti a megoldást, pedig a sikerességhez ez kulcsfontosságú tényező. A reprezentációban rejlő hiányosságok vagy tévedések okai többfélék is lehetnek, ezek közül a leggyakoribbak, hogy: • nem figyeltünk oda eléggé a probléma egyes összetevőire • nem értettük meg, hogy milyen elemekből tevődik össze valójában a probléma • nem kezeljük kellő rugalmassággal a problémát korábbi tapasztalataink, azaz mentális beállítódásunk miatt (konvencionális stratégiát alkalmazunk a felderítésben) Összefoglalás A kognitív pszichológia információfeldolgozási modellje c. fejezet első részében röviden bemutattuk Newell és Simon „Általános problémamegoldó modell”-jét, valamint áttekintettük azokat a lehetséges stratégiákat, melyek a problémamegoldó tevékenység során gyakran alkalmazásra kerülnek. A problémamegoldás sajátosságait vizsgálva különös hangsúlyt fektettünk azokra az elemekre, amelyek a hétköznapi életben megvalósuló problémamegoldási viselkedésünket jellemzik, szemben a „problématér” által kínált alternatívával. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Határozza meg a probléma fogalmát a „problématér” elmélet tükrében! 2. Mit jelentenek a mentális operátorok, s milyen fajtáit lehet elkülöníteni ezeknek? 3. Mutassa be a heurisztika fogalmát, s szerepét a mindennapi problémamegoldás során! 4. Milyen okai lehetnek a mentális reprezentációinkban tetten érhető hiányosságoknak vagy tévedéseknek? 5. Keressen olyan példát a saját élete során, ahol területspecifikus eljárásokat is igénybe vehetett a problémamegoldás során!,


6. fejezet - A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a problémamegoldás rendszerszemléletű megközelítésmódjáról, annak alapvető összetevőiről Követelmény: A bemutatásra kerülő modell alapján legyen képes felvázolni azokat a meghatározó irányokat, amelyek mentén Bartee modelljében kirajzolódik a „problématér”

25. ábra. Kindler József (1929-2010). A probléma-megoldás rendszerszemléletű elméletének kidolgozása Bartee nevéhez fűződik, aki 1973-ban publikálta modelljét „A holistic view of problem solving” című cikkében, mely a Management Sciences 20. évfolyamában jelent meg. A probléma fogalmát ekkor a pszichológia tudományában alkalmazotthoz hasonló módon, de annál átfogóbban fogalmazta meg, eszerint: 1. Problémának nevezzük azt a kielégítetlen szükségletet, igényt, mely a jelenben észlelt állapot megváltoztatására vagy fenntartására irányul oly módon, hogy elérjük általa a kívánatosnak minősített célállapotot. 2. Egy problémát akkor tekinthetünk megoldottnak, ha az észlelt és a kívánatosnak tartott állapotot vagy más néven célállapotot a döntéshozó azonosnak észleli. 3. Problémamegoldásnak tekintünk minden olyan tevékenységet, amelyet azért valósítunk meg, hogy a problémaállapot – célállapottá, azaz megoldási állapottá váljon. Mindhárom gondolat egyértelműen tükrözi a problémák relatív és szubjektív jellegét. Napi gyakorlatunk alapján szintén könnyen belátható, hogy ami az egyik személynek problémaként definiálódik, a másik ember számára egyáltalán nem jelent kihívást vagy nehézséget, még ha kívülről nézve azonos helyzetűnek is tűnnek. Észleléseink és személyes igényeink igen eltérőek lehetnek, s ez markánsan befolyásolhatja, hogy mit is tekintünk problémahelyzetnek, felmerül-e bennünk az elégedetlenség érzése, mely a helyzet változtatására sarkall minket. A fenti meghatározásokból mindazonáltal az is következik, hogy problémáink megoldására alapvetően 3- féle mód kínálkozik: 1. Az észlelt jelen idejű állapotot alakítjuk át a kívánatosnak észlelt állapottá 2. A kívánatosnak észlelt állapotot módosítjuk az észlelt jelen idejű állapottá 3. Végül használhatjuk az előző 2 módszer kombinációját, ami a köznapi gyakorlatban talán a leginkább megjelenő forma


A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete Annak ellenére, hogy első pillantásra talán a második megoldási mód furcsának tűnik, ez is igen gyakran előfordul mindennapjainkban.

26. ábra. A probléma lényegének vázolása Venn-diagramokkal. (Kindler József, 1991 alapján,6.o.) Többször szembesülünk azzal ugyanis, hogy az, amit eredetileg hajlamosak voltunk problematikusnak minősíteni, valójában nem is az, s ha jobban meggondoljuk „nincs is semmi probléma”. Az efféle megnyugtatás természetesen lehet egyfajta önáltatás, a környezet részéről szándékosan kifejtett manipuláció eredménye, de adódhat a körülmények reálisabb értékeléséből is, tehát teljesen józan, megfontolt gondolkodást is képviselhet. Ha visszatérünk probléma megoldási definíciónkhoz láthatjuk, hogy a probléma megoldása ezen modell szerint voltaképp független a tényleges helyzettől, és csak az észlelt helyzet, illetve állapot befolyásolja. Hasonlóképp, miként Newel és Simon, Bartee is megalkotta a modelljéhez illeszkedő problémateret, melynek kiindulópontja természetesen itt is a szerző alapvető vonatkozatási kerete, azaz ez esetben a rendszerszemlélet. Az elképzelés illusztrálására egy háromdimenziós grafikai modell bizonyult a legmegfelelőbbnek, ahol az egyes irányvektorok 3 különféle dimenzióját jellemzik az adott problémamegoldásnak.

27. ábra. A Bartee-féle rendszerszemléleti problématér 1. a probléma taxonómia 2. a problémamegoldás lehetséges módjai 3. a problémamegoldás folyamata. Nézzük, hogy mit is találunk akkor ennek megfelelően, egy-egy vektort követve a problématérben! I. A probléma-taxonómia. Ebben a dimenzióban azt a 4-féle alapvető problématípust láthatjuk, melyeket a rendszerszemléletű megközelítés alapján a szerző differenciálni kíván: 1. Konceptuális, vagy elméleti problémának tekint a szerző minden olyan állapotot, amelynek megoldásában az elméletek és a fogalmak dominálnak. Klasszikus példája e problématípusnak a matematikai problémák köre.


A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete 2. Empirikus problémaként azonosítja azokat, ahol az elméleteken és fogalmakon kívül kísérleti/ tapasztalati úton szerzett, empirikus adatok is szükségesek. 3. Viselkedési problémának nevezi azokat az állapotokat, ahol egy vagy több személy magatartása a probléma alkotórészeivé válnak. Ilyen problémákat találunk pl.: a különféle kommunikációs hálózatokban, vezetői és hatalmi szerepek gyakorlása során, stb. Érdemes megemlíteni, hogy a viselkedési problémák empirikus aspektusa az emberi észleléshez kötődik, ezek kiküszöbölése tehát a hatékony problémakezelés alapvető feltétele lehet mind a magánélet területén, mind pedig a szervezeti életen belül. Természetes sajátosság, hogy ezen észlelési hibák nagysága és komplexitása a problémában érintett emberek létszámával növekszik, érdemes tehát erre is tekintettel lennünk. 4. Társadalmi problémák esetén a korábban felsorolt tényezők mellett olyan újabbak is szerepet játszanak, mint a társadalmi normák, a szokások világa vagy épp a kulturális tényezők csoportja. Tipikus példája lehet e problémának egy település kapcsán akár a közrend vagy a környezetszennyezés problémája. II. A problémamegoldás módja: Itt szintén 4 típust határozott meg Bartee: egyéni, csoportos, szervezeti és társadalmi megoldási módot. 1. Az egyéni problémamegoldási mód esetében mindössze egyetlen személy a probléma megoldója. Klasszikus példája lehet az, amikor valaki a számítógép előtt ülve egy „egyszemélyes” stratégiai játékot játszik. De ilyen szituáció többnyire az is, mikor a hallgatók vizsgára készülnek, hisz ha olykor közös tanulást is szerveznek, a felkészülés döntő része jellemzően egyéni. 2. A csoportos problémamegoldás esetében két vagy több ember végzi el a problémamegoldó munkát. A csoportlétszám felső határát általában a formális szervezeti struktúra valamint a szabályozás szükségessége szabja meg. A csoportos problémamegoldás részleteiben természetesen egyéni megoldási módokat is tartalmazhat. 3. Szervezeti problémamegoldás esetén formális csoportstruktúra és formális szabályozás van jelen a problémamegoldás folyamatában. Annak ellenére, hogy a problémák egy bizonyos csoportjában ez tekinthető a releváns problémakezelési módnak, a szervezeti életben is leginkább a csoportos és egyéni problémamegoldási folyamatok dominálnak. 4. Amikor társadalmi problémamegoldásról beszélünk, több szervezet együttműködése mellett, kulturális aspektusokat is figyelembe véve valósul meg a problémakezelés folyamata. Ilyen problémamegoldó folyamatnak tekinthetők pl.: a kormányzati szintű intézkedések, ahol szintén szerepet játszanak a szervezeti megoldási módok is. III. A problémamegoldás folyamata A 3 dimenziós tér harmadik vektora szintén 4 alapvető lépésből áll: 1. Felismerés = a probléma létezésének kezdeti tudatosítása a jelenlegi és a kívánatos állapot észlelése, s ezek nyomán a probléma azonosítása 2. Diagnózis (problémameghatározás) = a probléma pontosabb leírása, melynek során meghatározásra kerülnek a korlátozó feltételek és a probléma fő összetevői. Ezt a fázist mindenképp meg kell előzze a felismerés szakasza. 3. Analízis = ebben a fázisban a problémák kisebb összetevőkre bontása, s további differenciálása valósul meg 4. A szintézis során az analizált információk és más összetevők olyan integrálása valósul meg, mely által a jelenlegi és a kívánatos állapot egybeesik, azaz megoldás születik A problémamegoldó gondolkodás oktatását vizsgálva, akár a képzések legfelsőbb szintjét is ideértve elmondható, hogy a diákok számára előírt feladatok túlnyomó többsége konceptuális természetű, azaz elméleti ismereteket igényel elsősorban a megoldóktól, miközben gyakorló szakemberként ezek sokkal kisebb mértékben jelentkeznek kihívásként. További aránytalanság még, hogy az un. MBA képzések esetén is gyakoribb, hogy olyan feladatokkal bízzák meg a hallgatókat, ahol az analízis és a szintézis lépéseit gyakorolhatják, miközben jóval kisebb hangsúlyt fektetnek a képzések a problémák felismerésére. Ha elfogadjuk, azt a gyakran említett összefüggést, hogy a jó 34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete probléma-felismerés-, és meghatározás fél siker, úgy e szempontot szintén érdemes fókuszba állítanunk, mikor problémamegoldás gyakorlása céljából feladatokat tervezünk diákjaink, csoportjaink vagy más emberek számára. I. A különféle problémák lehetséges felismerési módjai Bartee szerint a következőképp alakulnak: 1. Kényszerítő nyilvánvalóságról, mint problémafelismerési módról akkor beszélhetünk, ha a valóság szinte ránk erőszakolja a probléma felismerésének szükségszerűségét, s nem hagy kitérőt a szembenézés elől. Ilyen események pl.: a nagy horderejű természeti katasztrófák vagy járványok, melyek megkerülhetetlenné teszik az emberek számára a velük való foglalkozást. 2. Valóságszemléletünk lehet a következő mód, ahogy felismerhetjük előrelátásunk révén az egyes problémára utaló jegyeket. Azokat a modelleket, ahogy a minket körülvevő valóságot szemléljük a „valóság modelljeinek” tekinti Bartee., mely modellek figyelmeztető rendszerként képesek működni tudatunkban. Amennyiben egy modell jól felépített, s megfelelő jelzőértékkel bír, úgy pontos időben tájékoztat minket – akár a cég gazdasági helyzetéről, akár saját egészségi állapotunkról…., ha beavatkozás szükséges. Fontos megemlíteni azonban a modellek egyik, „hiposztazálásnak” is nevezett hátrányát, mely arra a jelenségre utal, amikor a modellt összetévesztjük a valósággal. Eszközeink és modelljeink bizonyos összefüggések vizsgálatára, meghatározott jelenségek előrejelzésére alkalmasak lehetnek, de nem szabad túlértékelnünk, omnipotensnek tekintenünk őket, mert ez teljesen tévútra vezetheti az adott problémamegoldás folyamatát. 3. További probléma felismerési mód a külső forrásból származó felismertető hatás. Ebben az esetben egy olyan személy ismerteti fel velünk a problémát, aki nem része a probléma által érintett rendszernek. Jó szolgálatot tehet pl.: a szakmai vakfoltok ellensúlyozására egy vagy több olyan külső szakember véleménye, aki nem csak felismeri, de el is tudja fogadtatni az érdekelt rendszer tagjaival a problémát. Ilyen külső megbízás alapján dolgozó szakemberi pozíció lehet pl.: a tanácsadóé, aki kellő felkészültséggel, ugyanakkor elfogultságmentesen vehet részt egy szervezeti átalakulási folyamatban, rávilágítva azokra a tényezőkre, amelyek a cégen belül dolgozóknak akár tudatosan, akár tudattalan módon rejtett, de kritikus pontokat illetve lehetőségeket jelentenek, felszámolva ezáltal a problémakezelés gátjait. 4. A problémafelismerés lehetséges módja lehet továbbá a kutatás is, hisz léteznek olyan emberek illetve szervezetek, akik direkt erőfeszítéseket tesznek saját tevékenységük folyamatos tökéletesítése, s a hibák feltárása érdekében. Számos cégen belül is kialakítanak manapság olyan „problémakereső" csoportokat vagy osztályokat (általában „operációkutatók” néven), melyek a versenyképesség érdekében folyamatosan monitoroznak és értékelnek cégen belüli folyamatokat és kölcsönhatásokat. A problémák időbeni fejlődésének időrendi alakulását tekintve Ha a problémamegoldás fejlődésének időrendi alakulását nézzük, akkor a felis¬merési, problémakezelési fázist, perszonalizációs fázisnak nevezhetjük, vagyis ekkor a problémák konceptuális (elméleti) részének egyéni módon való megoldásáról van szó. A problémamegoldás időrendi kialakulásának hierarchikus rendezését tovább is folytathatjuk. A perszonalizációs fázist követheti ugyanis az együttműködési fázis, amikor egy csoport empirikus vizsgálatokat, megfigyeléseket végez. Az együttműködési fázis után az intézményesítés fázisa lehet a következő fejlődési fokozat. Ezt elsősorban a szervezeti megoldási mód viselkedési problémaszinten való használata jellemzi. A fejlődés utolsó fázisa a társadalmasítás, melynek során a társadalmi attitűdöknek, normáknak s szokásoknak a problémamegoldás irányába való állításáról van szó.


A problémamegoldás rendszerszerű szemlélete

28. ábra. A problémamegoldás időrendi alakulása Összefoglalás A rendszerszemléletű problémamegoldás modelljét bemutató fejezet elsősorban Bartee gondolataira épít, aki modelljével teljesen új alapokra helyezte a problémák, s azok megoldásának szemléletét. Részletesen bemutattuk a modell egyes dimenzióit: a problémák különféle típusait, a probléma megoldás lehetséges módozatait, s a problémamegoldás folyamatát. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Hasonlítsa össze a Felismerés és a Diagnózis fázisát a rendszerszemléletű problémamegoldás folyamatában! 2. Mit jelent a „kényszerítő nyilvánvalóság” fogalma, s hogyan kapcsolódik mindez a rendszerszemléletű modellhez? 3. Gyűjtsön mindennapi példákat a problémák különféle típusaira, s a problémamegoldás lehetséges módozataira, úgy, hogy mindkét dimenzió valamennyi lehetséges alternatíváját szemléltesse 1-1 konkrét példával!


IV. rész - A problémamegoldás komplex értelmezésének és osztályozásának lehetőségei


7. fejezet - A problémamegoldás komplex megközelítése Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a problémamegoldás komplex értelmezésének területén Követelmény: A bemutatásra kerülő modell alapján legyen képes a kritikai és a kreatív gondolkodás sajátosságainak leírására, s összefüggéseik felismerésére A problémamegoldó gondolkodás komplex értelmezésének lehetősége • A problémamegoldó gondolkodás sajátosságai után kutatva, különféle szakirodalmi forrásokat böngészve sokszor találkozhatunk a gondolkodás kétféle módjának – a kritikai és a kreatív gondolkodásmódnak a szembeállításával, különbségeinek hangsúlyozásával. E szemléletmód széleskörű elterjedtségét és népszerűségét annak ellenére regisztrálhatjuk, hogy tapasztalataink szerint a legtöbb kognitív folyamat valamilyen mértékben a két gondolkodásmód sajátosságaira egyaránt támaszkodva valósul meg. A két gondolkodástípus szembeállítása azonban nem szükségszerű, ha új értelmezési keretet választunk, s részben a kognitív folyamatok gyakorlati megvalósulása, részben pedig az un. agyfélteke-modell újraértelmezése lesz a kiindulópontunk. (Treffinger et al., 1990) • A központi idegrendszer működésének modern megközelítése szerint ugyanis a sikeres gondolkodás kulcsa épp a két agyfélteke un. domináns készségeinek egyenrangúságában rejlik. A modellben az egyes mentális készségek lokalizációja továbbra is változatlan, azaz a bal agyfélteke a „logikai, tudományos központ”, míg a jobb agyfélteke a „kreatív, művészi” potenciál képviselője. A fókusz azonban nem két terület dominancia viszonyára, hanem a köztük megvalósuló kooperáció tanulmányozására irányul. • E korábban említett komplex értelmezésre törekvő modell szerint gondolkodásunknak 3 alapköve van: 1. a meglévő tárgyi tudás (ismeretek és készségek) 2. motiváció és diszpozíció 3. metakogníció (ellenőrzés, felügyelő folyamatok) A metakogníció folyamatába az információk felvételétől, feldolgozásától és tárolásától egészen a felidézésig ill. a szükséges kiegészítések alkalmazásáig minden kognitív fázis beletartozik, amely magasabb rendű kontrollt képvisel a gondolkodó aktivitás felett. Így például a következtetéseink során alkalmazott stratégia kiválasztása, az adatok értelmezési módja vagy épp a megoldási alternatívák összehasonlítása, értékelése… Egy „klasszikus problémamegoldó folyamat” során a metakognitív stratégiák közül: az új és a régi tudáselemek közti kapcsolat megteremtése, a gondolkodási műveletek tudatos kiválasztása, valamint a kognitív folyamatok tervezése, ellenőrzése és értékelése valósul meg hangsúlyozottan. A hármas tagolású alapra épülnek aztán következő lépésként azok a műveleti képességek, melyek a gondolkodás irányultságát adják – az ismert kritikai vagy épp kreatív irányban. Végül az elemek hierarchiájának legfelső (azaz 3.) szintjén találjuk azokat az un. komplex eljárásokat, melyeket problémamegoldásnak, következtetésnek vagy épp döntéshozatalnak nevezünk a hétköznapi gyakorlatban. Többek, így Treffinger elképzelése szerint is – egy konkrét tananyag feldolgozása során kiváló esélyt adhatunk diákjainknak, hogy problémamegoldó képességüket fejlesszék.


A problémamegoldás komplex megközelítése

29. ábra. A problémamegoldás komplex kognitív modellje. Lipman, aki Edward de Bono mellett fontos célkitűzésének tekinti a gondolkodás fejlesztésének iskolai keretekben történő, konkrét tanórához kötött tervszerű oktatását - a magasabb rendű gondolkodás két típusának hasonlósága mellett részletesen elemzi a stílusok közti különbség tartalmát is. Nézete szerint a kritikai gondolkodás olyan kognitív aktivitás, mely érzékeny az ismeretek közti összefüggésekre, s elsősorban az igazság keresése, a téves ítéletek elkerülése jelentik a fő vezérfonalát. Ezzel szemben a kreatív gondolkodást az értelmi összefüggések feltárása mellett, az azok meghaladására való törekvés jellemzi, s így érzékeny az egymásnak ellentmondó kritériumokra is.

30. ábra. A kreativitás élmény forrása is. Lipman (1991) elmélete nyomán a magasabb rendű gondolkodást, mint a szellemi viselkedés két változatának - a kritikainak és a kreatívnak - kölcsönhatásaként definiálhatjuk, melynek eredményeként e két gondolkodási stílus eredményessége, hatékonysága nem csupán összeadódik, de mintegy meg is sokszorozódik egy konkrét kognitív tevékenység során. Ha egy adott probléma szempontjából vizsgáljuk a helyzetet, úgy lehetséges, hogy az előttünk álló feladat mindössze az emlékezetünkben őrzött emlékek felidézését igényli, tehát kifejezetten kritikai folyamat. Amennyiben azonban a megoldáshoz vezető úton már összehasonlításokat is kell tennünk a korábbi emléknyomok és az aktuális helyzetben észlelhető elemek sajátosságai között – megalapozva ezzel a helyes választást, az adekvát döntéshozatalt - úgy az „új helyzethez” való alkalmazkodás során már kifejezetten kreatív gondolkodásról beszélhetünk. A két gondolkodási folyamat közti átmenetként értelmezhető ugyanakkor az un. analógiás gondolkodás, mely a korábban megszerzett tudás és a problémaszituáció közti kapcsolat aktiválásában nyilvánul meg. Egy adott probléma megoldása során tehát jól nyomon követhető, hogy a problémamegoldás, mint alkalmazott gondolkodás – komplex kognitív folyamatként jellemezhető,


A problémamegoldás komplex megközelítése melyben a korábban megszerzett tudás szervezése (lásd kritikai gondolkodás) és az újhoz való alkalmazkodás (lásd kreatív gondolkodás) egyaránt hangsúlyos és fontos. • A kritikai gondolkodás elemei közül különösen fontos: az analizálás, a kiértékelés és az összefüggések keresése. Ez a problémamegoldás LOGIKAI aspektusa • A kreatív gondolkodás komponensei közül meghatározó: a szintetizálás, a kidolgozás és az összefüggések felismerése. Itt az INTUITÍV gondolkodás jellemzi a problémamegoldást A racionális – azaz induktív és deduktív logikára épülő gondolkodás domináns: • ahol a meglévő tudás kisebb-nagyobb módosítása szükséges a megoldáshoz • ahol az algoritmusok felismerése, tökéletesítése vezet a helyes ítéletalkotáshoz Az intuitív gondolkodási képesség előnyei azokban a szituációkban érhetők inkább tetten, ahol: • heurisztikus keresési technikák alkalmazását igényli a problémaszituáció, a meglévő tudáshiány pótlására • ahol a korábban megszokott gondolkodási keretek (értsd: viszonyítási rendszer elemei) közt nem oldható meg a probléma (pl.: síkból térbe kell helyezni a képet a helyes megfejtéshez vagy Scheerer „9-pont problémája”) A problémamegoldás konstruktivista értelmezése szerint problémamegoldó tudásról, csak az adott tudásrendszer kontextusában beszélhetünk. Ez az elmélet egyúttal hangsúlyozza a meglévő tudás szerepének jelentőségét, az induktív és a deduktív elemek egységességének fontosságát, valamint a tudás megszerzésének szituatív jellegét. Modelljük szerint a fogalmi, algoritmikus és műveleti tudásrendszer széleskörű fejlesztése igen fontos eszköze a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének. Az ismeretek és a képességek kapcsolatát jellemezve fontos megemlíteni, hogy mind működésüket mind pedig fejlődéstörténetüket tekintve szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Az, hogy az egyén milyen módon tudja megszervezni az elsajátított tudáselemeket, milyen mélyen képes eljutni a megértéshez, s hogy milyen felkészültség jellemzi az új helyzetekhez való alkalmazkodásban – elsősorban kognitív képességei által meghatározottak. A megszerzett tudás problémamegoldásban való felhasználásáról gondolkodva fontos megemlíteni az érintettek két fő csoportja – a „kezdők” és a „szakértők” gondolkodása közti eltéréseket. A szakértők gondolkodási rendszerbe illeszkedő szakspecifikus tudásuk nyomán alaposabb és tökéletesebb reprezentációk létrehozására képesek, kognitív sémáik akár több tudományterület vonatkozásait integrálják magukban, miközben általános és szakmai sémáik elkülönülnek egymástól. A szakértők tudásreprezentációja lényegfeltáró, az adott kontextustól független. Problémamegoldásukban a szakmai logika és az analitikus szemléletmód érvényesül, gondolkodásuk jellemzően racionális. Ezzel szemben a kezdők általában kevés ismerettel rendelkeznek az adott témakörben, s így problémamegoldásuk során sokkal inkább rákényszerülnek a heurisztikus stratégiák alkalmazására „szakértő” társaiknál. Tudásreprezentációjuk a szakértőktől eltérően felszínes, jellemzően kontextusfüggő. A korábban elsajátított tudásanyag és egy adott problémahelyzet közötti kapcsolat felismerése és a tudástranszfer megvalósítása szempontjából az egyén analógiás gondolkodási képességének fejlettségi szintje lesz meghatározó jelentőségű. Azt a jelenséget, melynek során a problémák hasonlóságát felfedezzük, majd a korábban megismert megoldást részben vagy teljes egészében alkalmazzuk egy új probléma megoldása érdekében – analógiás transzfernek nevezzük. A két probléma közti kapcsolat többféle hasonlóságot is jelenthet. E hasonlóságok közül a legkönnyebben észlelhető a felszíni jegyek hasonlósága alapján létrejött kapcsolat, ahol a probléma un. specifikus jegyei, tehát konkrét tárgyak, emberek, … hasonlítanak egymásra. Ennél nagyobb kihívást jelent általában az un. strukturális hasonlóság, amikor a felszínes jegyek mögött húzódik meg a hasonlóság, miközben a felszínen egymástól alapvetően különböző képet mutatnak a tárgyak, események… Tipikus példája lehet e hasonlóságnak az az eset, mikor 2 mondat – annak ellenére, hogy jelentéstartalmuk teljesen azonos, szókészletében teljesen eltér egymástól. Az analógiás transzfer alkalmazása kapcsán a kutatók 3 lépést különítettek el: 1. felfedezés, 40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldás komplex megközelítése 2. feltérképezés, 3. végrehajtás / séma kialakítása. Mit is jelentenek ezek a lépések konkrétabban? Először a problémamegoldónak fel kell fedeznie az érintett problémák kapcsolatát, mely leginkább arra épül, hogy előkeressük a hosszú távú memóriánkból a „régi probléma lenyomatát”. A feltérképezési folyamat – azaz a következő lépés – során a problémák kulcselemeit illesztjük össze. Ennek alapját a korábban már tárgyalt felszíni. illetve strukturális hasonlóságok jelentik. A harmadik lépésben a rendelkezésre álló információk segítségével megtörténik az általános problémamegoldási séma kidolgozása (mely ahogy a múltban, most is érvényesnek látszik a probléma kezelésére), s a cselekvés végrehajtása – azaz a problémamegoldás. A felidézési folyamat a transzfer szerinti feldolgozás elve szerint akkor valósul meg könnyen, ha az emlékezetbe történő kódolás és az előhívás megfelel egymásnak. Ahhoz, hogy sikeres problémamegoldók lehessünk, elengedhetetlen a probléma fogalmának, mibenlétének konkrét meghatározása – hisz pontos problémadefiníció nélkül ugyancsak nehezen vállalkozhatunk annak eredményes megoldására. Ahogy gyakran emlegetik: „amelyik hajóskapitány nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, annak bizony egyik szél sem jó”. Problémának nevezhető a szó legáltalánosabb értelmében minden olyan helyzet, ahol bizonyos cél elérésének szándékakor a megvalósítás útja számunkra rejtett. (Lénárd, 1984. 37.o.) Egy problémaszituáció eszerint tehát két alapvető összetevőt tartalmaz: egy adott ingert, tudást, …és egy célt vagy megoldást, amelyet elérendőnek, megoldandónak definiálunk. Problémahelyzetben már ismert információk újszerű összekapcsolásával juthatunk el a megfelelő megoldáshoz (Kantowsky, 1980. 195. o.), míg feladathelyzetben azt is állítjuk, hogy az egyén eleve rendelkezik a megoldáshoz szükséges eljárással, módszertannal.

31. ábra. (Meg)oldásra várva. PROBLÉMA = CÉL + AKADÁLY (Jackson 1983) Mindezek alapján természetesnek tűnik, hogy a probléma fogalma személyhez és időhöz egyaránt kötött, azaz ami az egyik embernek problémát jelent, az a másiknak nem szükségszerűen az. Azt is megállapíthatjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amit életünk bizonyos szakaszában problémaként definiálunk, de akár korábban, akár egy későbbi időpontban már nem tekintjük annak. A megfelelő döntéshozatal szempontjából mind a probléma mind pedig a cél pontos azonosítása igen fontos mérföldkő. A probléma reprezentációjának minősége például alapvetően hat arra, hogy milyen ismeretek aktivizálásában tud közreműködni az adott idegrendszeri képmás, s melyek azok, amelyek nem jelennek meg 41 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A problémamegoldás komplex megközelítése általa egy asszociációs láncban. Érdemes megemlíteni, hogy gyakran maga az akadály is több részre bontható, melynek felismerése révén alkalmazhatóvá válik a problémaredukáló megközelítés, mint egy lehetséges út az eredményességhez. Ennek lényege, hogy könnyebben kezelhető részproblémákra osszuk fel az adott problémakört, majd lépésről-lépésre dolgozzuk ki a kezelési stratégiát. (Gilhooly, 1988) Összefoglalás A problémamegoldás komplex modelljének bemutatása során feltártuk a gondolkodás egyes alkotóelemeinek jellegzetességeit, s a köztük megjelenő összefüggéseket. Elemeztük a „kezdők” és a „szakértők” problémamegoldási folyamatai közt rejlő különbségeket, s végül bemutattuk az analógiás gondolkodás sajátosságait, Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Hasonlítsa össze a kritikai és a kreatív gondolkodás sajátosságait, majd mutassa be azok szoros együttműködésének szükségszerűségét a mindennapi életben tapasztalható problémahelyzetekben! Az összefüggés illusztrálása érdekében keressen gyakorlati példát saját életéből! 2. Jellemezze a kezdők és a szakértők problémamegoldó tevékenysége során regisztrálható alapvető eltéréseket! 3. Mutassa be az analógiás transzfer jelenségét, s alapvető típusait! Írjon rá gyakorlati példákat is!


8. fejezet - A problémák osztályozásának lehetséges rendszerei Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a különféle problématipológiákban, s ismerje meg az osztályozások szerepét a hatékonyabb stratégiaválasztásban Követelmény: A bemutatásra kerülő osztályozási rendszerek alapján legyen képes a különféle problémahelyzetek kategorizálására, és megfelelő osztályba sorolására A problémák osztályozásának kérdései Miután a különféle problémákkal történt szembesülések során a problémamegoldó ember gyakran használja hasonló helyzetekben nyert tapasztalatát, érdemes felvázolni azokat az alapvető problématípusokat, amelyekkel szembesülnie kell(het) a jövőben. Azt a tudást, mely a problémaosztályokhoz kapcsolódik, s a tapasztalat által szerveződik – problématípus szkémának (problem-type schemata) hívjuk. A problématípus szkémák magukban foglalják az adott problématípus kezelése szempontjából releváns fogalmakat, elveket, szabályokat, eljárásokat, műveleteket,stb. Minél gazdagabb és differenciáltabb hálózatával rendelkezik e szkémáknak az egyén, annál többféle problématípus megoldásában válik eredményessé – ezek tudatosítása tehát a problémamegoldó gondolkodás oktatásának egyik fontos eleme kell, hogy legyen. (Anderson és Thompson, 1989, Ross és Kennedy, 1990) A mindennapi gyakorlatra lefordítva ez azt jelenti, hogy a problémák típusainak széles skáláját érdemes megismertetnünk és gyakoroltatnunk az egyes csoportokban. A problémák osztályozásának lehetséges módozatai 1. Megkülönböztethetünk ellenféllel rendelkező és nem rendelkező problémát. Míg az első esetben egy olyan helyzet jön létre, ahol valakivel/valakikkel megküzdve kell eredményre jutnunk, az utóbbi esetben az egyén vagy a csoport közösen dolgozik egy adott (mondjuk matematikai) probléma megoldásán (Gilhooly, 1988) 2. Elkülöníthetünk szemantikusan gazdag és szemantikusan szegény problémákat is – melyek közül az első csoportba tartozók esetében a megoldó személy jelentős ismeretanyaggal rendelkezik az adott tárgykörben. (Chi, Glaser, Reese, 1982.) 3. Meghatározhatunk továbbá jól definiált és rosszul definiált problémát. (Reitman 1965.) E kategória azt emeli ki, hogy vajon milyen részletességgel lett leírva a kiindulási és a célállapot, hisz ez befolyásolja azon lehetséges operátoroknak, eljárásoknak és módszereknek a körét – melyek hozzáférhetőek a kiindulópontban. Jól definiált problémának tekintjük a helyzetet tehát, ha ismert a kiindulás és a célállapot. A szabályok, akadályok, kényszerek egyaránt világosak, a megoldás pedig könnyen értékelhető. 4. 4. Két csoportba oszthatjuk továbbá Simon (1973) nyomán a jól és rosszul strukturált problémákat. A jól strukturált problémák körében a megoldáshoz szükséges információkat már a probléma megfogalmazása is tartalmazza. A megoldás keresésének szabályai itt világosak, a megoldás ellenőrzésének kritériumrendszere szintén tisztázott. A rosszul strukturált problémák esetében találhatunk túl kevés vagy túl sok információt, a megoldási kritériumok nem meghatározottak, s így a cél eléréshez vezető út is bizonytalanabb.


A problémák osztályozásának lehetséges rendszerei 5. 5. Frederickson (1984) még tovább finomítja a strukturáltság szerinti osztályozást, amikor megkülönböztet jól strukturált – strukturált - és nem strukturált problémákat. Jól strukturáltnak tekinti az esetek azon körét, melyek egyértelműen megfogalmazottak, megoldhatók valamilyen ismert algoritmus felhasználásával, s a megoldás helyességének kritériumai is rögzítettek. (pl.: az iskolai matematika feladatok többsége) Strukturált problémának tekinti azokat, ahol a problémamegoldó arra kényszerül, hogy maga találja ki a megoldásnak legalább egy részét, azaz produktívabb irányba mozdul el a gondolkodási folyamat. Rosszul strukturáltak Frederickson értelmezése szerint a nem egyértelműen, absztrakt módon meghatározott problémák. Ide sorolódnak mindazok a problémák, amelyek kivitelezésére nincs kidolgozott eljárásunk, vagyis nincs kész „receptünk”. 6. A fenti elképzeléshez filozófiájában igen közel áll Bentley és Watts (1989) modellje, ahol szintén 3 kategóriába sorolják az egyes problémákat. Eszerint létezik: • adott (given) probléma, ahol a cél és a stratégia ismert • cél (goal) probléma, ahol csak a cél adott • saját (own) probléma, ahol a problémát megoldó személy kell, hogy definiálja a célt és a stratégiát egyaránt 7. Szintén 3 problématípust rögzít Greeno (1978) modellje: • következtetéses problémák – adott a példák sorozata, s a megoldó feladata a szabály illetve forma felismerése; ezek a problémák lehetnek induktív és deduktív következtetést igénylőek • transzformációs problémák – ismert a kezdeti állapot, s a megoldó feladata a műveletek azon sorának megadása, amelyekkel el lehet jutni a célállapothoz (pl.: Hanoi torony) • rendezéses problémák – ahol a probléma elemeinek megfelelő elrendezésével kivitelezhető a megoldás (pl.: anagramma feladatok) 8. Az eszközök szempontjából rendszerezve a problémák különféle szintjeit írja le a következő összegzés: (Greeno, 1975. id.: Watts, 1991. 9. o.)

9. A következőkben a zárt és a nyílt problémák közti különbségeket tekintjük át, egy rendszerező táblázat segítségével:


A problémák osztályozásának lehetséges rendszerei

10. Euklidesz nyomán haladva Pólya György (1967) szintén kétféle problémát különít el egymástól: a meghatározó és a bizonyító problémát. Az első esetben a probléma célja, hogy meghatározzon (értsd: megszerkesszen, előállítson, megkapjon, azonosítson...) valamit, ami a probléma szempontjából ismeretlen. A bizonyító problémák célja ezzel szemben az, hogy eldöntsék – azaz igazolják vagy cáfolják egy állítás helyes vagy téves természetét. 11. Végezetül megkülönböztetünk rutin és nem rutin jellegű problémákat. mely csoportok közt az adott problémamegoldó személy korábbi tapasztalatainak köre (mennyiségi és minőségi vonatkozásai) határozza meg a differenciálást. Összefoglalás A problémák osztályozásának lehetséges rendszerei c. fejezetben áttekintettük azokat a kritériumokat, melyek mentén a lehetséges tipológiákat, az egyes kutatók megalkották. Megismerhettük az osztályozás pozitív következményeit, különös tekintettel az eredményes problémamegoldás gyakorlatára. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Milyen érvekkel magyarázná a problémák osztályozásának szükségességét? 2. Magyarázza meg a „problématípus szkéma” kifejezést! 3. Az alábbiakban különféle problématípusok elnevezését látja. Írjon minden egyes változat mellé legalább 2 jellemzőt! • rutin jellegű probléma • tudásszegény probléma • jól strukturált probléma • szemantikusan gazdag probléma • következtetéses probléma • rosszul definiált probléma


V. rész - A döntés szerepe a problémamegoldás folyamatában


9. fejezet - Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot azokról a döntéselméleti megközelítésmódokról, melyek különböző tudományterületekhez tartoznak, s ezáltal igen eltérő fókusszal tanulmányozzák az egyes döntési mechanizmusok jellegzetességeit Követelmény: A bemutatott modellek megismerése által legyen képes röviden jellemezni az ember döntési folyamatainak sajátosságait, különös tekintettel annak eltérő társadalmi és gazdasági meghatározottságára Az emberi döntésről, mint problémamegoldó folyamataink egyik kulcsfontosságú eleméről igen sokféle felfogásmód létezik, melyek részletes bemutatására e tananyag keretei közt nem vállalkozhatunk. A különféle döntéselméleti irányzatok és modellek egyik lehetséges csoportosítása az alábbi, melyet a későbbiekben követni is fogunk: 1. Filozófiai megközelítésmód 2. Közgazdasági megközelítésmód 3. Adminisztratív modell 4. Skinner-féle behaviorista modell 5. A fokozatos hozadék modellje 6. Az optimális és kiegészítő döntések elmélete 7. Normatív és leíró döntéselméletek Az elkövetkezendőkben e modelleknek mindössze néhány olyan lényegi elemét igyekszünk megvilágítani, melyek jól érzékelhetővé teszik az egyes irányzatok közti domináns különbségeket, s ezáltal rámutathatnak azokra a következményekre, melyeket egy-egy tudományterülethez kapcsolódóan módszertani tekintetben is felfedezhetünk. 1. A filozófiai megközelítésmód • a modellek téziseit filozófusok fogalmazták meg, már az ókor idejétől kezdve • főként azt próbálták meg tisztázni, hogy egy adott cselekvés vagy döntés – jó-e vagy rossz, azaz helyes-e vagy téves • elsősorban az egyéni problémákat vették szemügyre, s olyan kérdéseket tanulmányoztak, mint hogy:”mit kell tenni a jó élet megvalósításához?” vagy „milyen módon jellemezhető a jó élet”? • kérdéseikre általában kétféle úton kutatták a választ: • a, meghatározták mi az, hogy „JÓ”, s annak vonatkozásait • b, közös halmazba sorolták az elfogadható értékeket, és ezek összességét tekintették jónak. Az íly módon meghatározott JÓ-t reálisnak és objektíven létezőnek tekintették, vagy épp szubjektívnek minősítették 2. Közgazdasági megközelítésmód


Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban A közgazdászok - hivatásuknak megfelelően - teljesen más aspektusból foglalkoztak az emberi döntéshozatallal, ők a kvantitatív szempontokra koncentráltak. Kiindulópontjuk az volt, hogy a piacon lévő termékek és szolgáltatások megszámlálhatóak, érdemes tehát a kereslet-kínálat törvényszerűségeit erre építve tanulmányozni. A döntéshozói magatartás leírásában elsősorban Adam Smith és Taylor gondolatai voltak meghatározóak. Vizsgálataik során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a termelők és a fogyasztók milyen célokkal vesznek részt az áruk kapcsán létrejött interakciókban. Az elv, melyet ennek nyomán megfogalmaztak, a hasznosság vagy utilitás elve volt, melyet úgy definiáltak, mint az ember azon képességét, hogy kielégíthesse igényeit. Nézetük szerint az egyén célja minden esetben saját hasznának maximalizálása, vagyis a teljes haszon elérése. Ennek folyamatában: 1. a döntéshozó rendszerint több alternatíva közül választhat 2. ha ezeket az alternatívákat megvalósítják, az valamilyen következményekhez ill. eredményekre vezet 3. mindegyiknek ezek közül meghatározott értéke és valószínűsége van. Taylor modellje alapján: • egy adott alternatíva választása kapcsán valamennyi eredmény valószínűsége: 1. • a döntéshozó rendelkezik az alternatívákkal és azok következményeivel kapcsolatban információkkal • a döntést hozó személy alternatívák közti diszkrimináló képessége rendkívül érzékeny • a döntéshozó a maximális hasznot nyújtó alternatívát preferálja majd • Itt fontos megemlíteni azonban, hogy e nézetet a modern közgazdaságtudományi kutatások részben cáfolják! – hisz befolyásoló tényező még: a szokások rendszere, a verseny hatása, a társadalmi intézmények hatása, a piaci értékek eltérése, s az, hogy gyakran képtelenek vagyunk egy bonyolult eljárást kivitelezni mentálisan és időben is)

32. ábra. Melyik hozza a legnagyobb hasznot? 3. Adminisztratív modell Itt voltaképp két megközelítésmód szintézisét láthatjuk: a vezetéselmélet és a pszichológia elgondolásainak ötvözetét, melynek főbb ismérveit most táblázatban mutatjuk be:


Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban

Az elmélet szerint a döntéshozó kénytelen szembenézni a bizonytalansággal, melynek kezelésére több módszer létezik: 1. a kvantitatív vagy félig kvantitatív értékek irányába fordítja figyelmét, miközben más jellegűekkel nem foglalkozik 2. elsősorban a rövidtávú eredményekre koncentrál A költségek kezelésére vonatkozóan szintén van a modellben elképzelés, eszerint: a döntéshozó arra törekszik, hogy egyszerű információkkal és számításokkal operáljon, azaz költséghatékonyság miatt kerüli a bonyolult kutatási programokat vagy a komplex információs rendszerek használatát.

33. ábra. Csökkentsük a bizonytalanságot! 4. A Skinner-féle modell • Ezt az elképzelést a szigorú megerősítések modelljeként is szokták említeni, nyilván nem véletlen, hogy a viselkedéslélektani iskola egyik kiemelkedő alakjának nevéhez fűződik. Skinner modelljében az a gondolat kap központi szerepet, mely szerint a döntési magatartás magyarázatához azokat a jutalmakat (vagy pozitív eredményeket) kell feltárnunk, melyek a múltban a döntések megerősítéséhez vezettek. A megerősítési modell kulcspontjai a következők: • azok a leghatékonyabb és legeredményesebb megerősítők, amelyek a legközvetlenebb kapcsolatban állnak a döntéssel • a döntés-megerősítés hatékonyabb, ha megszakításokkal (szünetekkel) következik be • a pozitív erősítés hatékonyabb, mint a negatív • az igazi eredményeket, melyek megerősítően hatnak a viselkedésre, csak empirikus úton lehet feltárni 5. Fokozatos hozadék modellje


Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban Ezt a modellt szociológusok és a politika tudományos szakértői alakították ki, s a szabályozott anarchia modelljeként is említik. A gyakorlatban feltételezett nagyszámú és komplex eredmény miatt, valamint azért, mert az alternatívák és eredmények kapcsolatáról túl keveset tudunk, nem tartják reálisnak az alternatívák összehasonlítását. Nézeteik szerint: • egyedüli lehetőségünk a helyes ítéletalkotáshoz, hogy az alternatívákat egyenként hasonlítjuk össze azokkal a tényleges eredményekkel, melyeket a múltban egy az aktuálishoz hasonló alternatíva eredményezett - ezáltal: • elkerülhető az un. nagy hiba • a döntéshozó nem csak egyén lehet, hanem csoport is (külső referenciák gyűjtésének lehetősége) 6. Az optimális és kielégítő döntések elmélete A modell kiindulópontjai: • az egyén ismeri az összes alternatívát • ismeri ezek eredményeit is • ha képes megállapítani az eredmények preferencia sorrendjét, akkor az optimális alternatíva könnyen kiválasztható A döntéseket vezérlő elvek típusai: • objektív racionalitás elve: ha ténylegesen teljesülnek a fent említett feltételek • Korlátozott racionalitás elve: az emberi elme korlátozott kapacitása miatt nem vagyunk képesek az objektív racionalitás elve mentén dönteni – így kielégítő döntésre törekszünk 7. Normatív és leíró döntéselméleti modellek • míg a normatív modellek azt írják le, hogy miként lehet a döntéseket „jobbá” tenni, a leíró modellek azt vázolják fel, hogy hogyan döntenek ténylegesen • mindkét elmélet csoport foglalkozik az „érték” mérésének kérdéskörével, hisz a döntéshozónak tisztában kell lennie azokkal az értékekkel, amelyek mentén ítéletet alkot • olyan axiómarendszert fogalmaztak meg, amely ha maradéktalanul teljesül, akkor a döntéshozó racionálisnak minősíthető. Ezek az axiómák a következők: 1. összehasonlíthatóság vagy komparatibilitás: az alternatívák közt a személy kész és tud dönteni, azaz indifferens köztük 2. tranzitivitás: ha A előnyt élvez B-hez képest, B pedig C alternatívához képest, akkor A előnyösebb C-nél 3. dominancia: ha az „a1” jelű alternatíva eredménye legalább olyan preferált, mint az „a2”, akkor az első a domináns, s nem szabad a másodikat választani 4. függetlenség: az eredmények valószínűsége független kell, hogy legyen az eredmény hasznosságától Összefoglalás A „Döntéshozatali irányzatok és modellek – dióhéjban” c. fejezet keretében áttekintettük azokat a különféle tudományterületeken megfogalmazódott téziseket, melyek ma irányadónak számítanak az egyes döntéshozatali folyamatok elemzése során Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Sorolja fel, hogy mely tudományterületeken születtek modellek a döntéshozatali folyamatok jellemzőinek leírására!


Döntéselméleti irányzatok és modellek - dióhéjban 2. Hasonlítson össze e modellek közül tetszőlegesen választott kettőt! 3. Mit jelent az „objektív és a korlátozott racionalitás” elve? 4. Mi a különbség a normatív és a leíró modellek közt, s milyen axiómákhoz kötik a döntéshozó racionalitását?


10. fejezet - Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében Bevezetés Cél: Ismerje meg az egyes döntéshozatali szűrőmodelleket, s a döntéshozatal során alkalmazott szempontok különféle fajtáit Követelmény: Képes legyen azoknak a szabályoknak és kritériumoknak a bemutatására, melyek döntéshozatali folyamatainkban szerepet játszanak Klasszikus döntéselmélet és problémamegoldás A problémamegoldás folyamatának megkerülhetetlen eleme a döntés, melynek során különféle cselekvési alternatívák közt választunk. Fontos megjegyezni azonban, hogy mindez csak akkor minősül pszichológiai szempontból is döntésnek, ha valós választási élménnyel jár együtt. A klasszikus döntéselméletek szerint egy döntéshozatali folyamat alapvetően két szempont – a hasznosság és a valószínűség alapján jellemezhető. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, ha valaki eredményes döntést akar hozni, úgy tekintetbe kell vennie, hogy a lehetséges kimenetek közül melyik mekkora haszonnal és költséggel jár számára. Másrészt érdemes azt is mérlegelni, hogy 1-1 esemény bekövetkezésének vajon mekkora lehet a valószínűsége. Ez utóbbi jelenti a várható helyzet elővételezését, egyfajta helyzetmegítélést. A fent említett elvek figyelembe vétele mellett már a döntéselméleti kutatások korai szakaszában lehetővé vált olyan matematikai modellek kidolgozása, melyek alapján a helyes döntések természetét leírták. Ezek létrehozása egyúttal azt is jelentette, hogy úgy feltételezték, az egyének ezen algoritmusok mentén, azaz kifejezetten racionálisan döntenek. Amennyiben ettől mégis eltérnének, úgy az vagy tévedésből vagy a szabályok nem megfelelő ismeretéből fakadhat csak. A „racionális ember” modellje szerint a döntéshozó ember az ésszerűség talaján áll, döntési folyamat során képes az összes létező alternatívát átlátni és objektíven mérlegelni, s miközben a lehetséges kimeneteleket végiggondolja, képes arra, hogy kiválassza az aktuálisan legmegfelelőbb alternatívát céljai szolgálatában. A racionális ember tehát érdekei maximális érvényesítésére törekszik. Annak ellenére, hogy e racionális gondolkodásmód mélyen gyökerezik a nyugati kultúra emberében, ritkán találkozhatunk olyan személyekkel, akik valóban így képesek problémákat kezelni. Ennek oka, hogy a döntéshozó ember nem csupán egy racionális gépezet. Korlátozzák ebben egyéb pszichológiai jellemzői, úgy mint az érzelmei, attitűdjei, kognitív szűrője, stb. valamint a környezetével való folytonos interakciói, melyeknek szintén vannak pszichológiai dimenziói. A problémamegoldás során tehát a döntés mozzanatát több olyan külső tényező is befolyásolja, amelyeket az egyén nem tud kontrollálni. Ráadásul rendszerint nem is rendelkezünk teljeskörű ismeretekkel valamennyi alternatív cselekvési irányra, döntési kimenetre vonatkozóan. Választási helyzeteinknek igen jellemző eleme a bizonytalanság, mely a jövőbeni következmények, s más tényezők kapcsán egyaránt fellehető a szituációkban. Elménk kapacitása csak korlátozott lehetőséget biztosít a bonyolultabb problémák megfogalmazásához és megoldásához, így viselkedésünkben sokkal inkább a korlátozott racionalitás elve érvényesül, ahogy Herbert Simon írja.


Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében Nézete szerint az ember ugyan törekedhet a racionalitásra, de a világ bonyolultsága arra kényszeríti, hogy a valóság egyszerűsített modelljét szerkessze meg. Ennek alapján tehát az ember nem szükségképpen irracionális, csak emberi mivoltából következően racionalitása korlátozott. Sőt, gyakran épp az vezet irreális és a valós helyzetekben nem felhasználható ítéletekhez, ha valaki a racionális elvekhez ragaszkodik. A racionális és valós döntési folyamat különbözőségét egyaránt fontos mind a problémamegoldás, mind annak eredményeinek elfogadása szempontjából hangsúlyozni. Leíró döntéselméletek, heurisztikák a döntéshozatalban Tekintettel arra, hogy miként azt korábban is leírtuk, az ember információ feldolgozó kapacitása korlátozott, s így a döntési helyzeteket nem képes minden részletre kiterjedően elemezni, kénytelen beérni azzal a lehetőséggel, hogy az általa legjobbnak ítélt döntést igyekszik meghozni. A leíró döntéselmélet képviselői ennek megfelelően tehát szakítanak azzal az elképzeléssel, melyet a klasszikus döntéselmélet követői vallanak, azaz., hogy minden helyzetben szükségszerűen létezik, egy legjobb döntés. A leíró döntéselméletek célkitűzése ennek alapján a döntéshozatali folyamatok minél részletesebb megismerése és a döntéseket befolyásoló tényezőket azonosítása. Ha tekintetbe vesszük a döntés minőségét meghatározó alapelvek egyikét, a hasznosság ( vagy utilitás) elvét, könnyű belátni, hogy ugyanazon választott alternatíva hasznossága különböző személyek és csoportok számára más és más lehet, továbbá egy adott alternatívának különböző dimenziói, vonatkozásai lehetnek, mely alapján összhasznosságot is meg tudunk állapítani. Abban az esetben, ha a hasznosság több dimenzióját is vizsgálni kezdjük, többtényezős döntésről beszélhetünk.

34. ábra. Mérlegeljük a részleteket! Többdimenziós döntéseink jellegzetessége, hogy a rendelkezésünkre álló információkat megszűrjük, és a körvonalazódó alternatívákat valamilyen szabályok szerint mérlegeljük. Az un. döntési szűrőmodellek gyakorlatilag azokat a szabályokat írják le, amelyek alapján az összehasonlítás megtörténik. Ilyen szűrőmodelleknek tekintjük a következőket: (Kindler, 1978. ) 1. A dominancia modell Ebben az esetben azt az alternatívát v á l a sz t j u k, amelyik legalább egy értékelési tényező tekintetében jobb a többinél és nem rosszabb a többi összes fennmaradó értékelési tényezők tekintetében. Pl.: A legmagasabb presztízst képviselő pozíciót választom, az egyébként más tekintetben egyforma álláslehetőségek közül. 2. A konjunktív döntési modell Itt minden értékelési tényezőre egy kritérium- értéket határozunk meg, melyeket a választott alternatívának el kell érni vagy meg kell haladnia. Abban az esetben, ha egy alternatíva nem felel meg ennek a kritériumnak, akkor azt a lehetőséget kizárjuk a lehetséges alternatívák közül. A konjunktív döntéshozatali modell gyakorlatában megvalósított eljárást addig folytatjuk, amíg meg nem találjuk az un. kielégítő alternatívát. Pl.: Olyan munkahelyet szeretnék, ahol minimum 180.000 Ft-ot keresek havonta, és rugalmas munkaidőbeosztásom van. Ezen elv szerint azt a lehetőséget fogom választani, ami mindkét kijelölt kritériumomnak megfelel.


Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében 3. A diszjunktív döntési modell Ez a modell épp a konjunktív modell fordítottja. A két módszer közti azonosság ugyanakkor, hogy itt is kritérium-értékeket határozunk meg az értékelési tényezőkre. A döntést itt azonban azon elv mentén valósítom meg, hogy a választott alternatívának legalább egy értékelési tényező tekintetében jobbnak kell lennie a kritériumértékeknél. A döntéshozatali folyamatban megjelenő további alternatívák viszont valamennyi értékelési tényező szempontjából a kritériumértékektől rosszabbak vagy ezekkel egyenlőek lehetnek. Pl.: Olyan munkahelyet szeretnék, ahol minimum 180.000 Ft-ot keresek havonta, és rugalmas munkaidőbeosztásom van. Ebben az esetben azt a lehetőséget választom, ami legalább az egyiknek megfelel. 4. A lexikografikus modellek Itt az egyes alternatívákat az értékelési tényezők szerint sorban, egymás után vizsgáljuk. Az értékelési tényezők sorrendjét, a tényezők relatív fontossága határozza meg. Pl.: Olyan munkahelyet szeretnék, ahol sok pénzt keresek, ezt mindenképp szem előtt tartom. Másodsorban az is fontos, hogy kötetlen munkaidőm legyen. Elképzelhető, hogy találok olyat, ami kötetlen munkaidőt tesz lehetővé, de kevesebbet fizetnek, mint amennyit egy másik munkahelyen, ahol kötött a munkaidőbeosztás. Ebben az ezesetben az utóbbit választom. 5. A szempont szerinti kizárás modellje A modell értelmében először az értékelési tényezők fontossági sorrendjének meghatározását végezzük el. Ezt követően a legfontosabb értékelési tényezőre megállapított konjunktív kritérium szempontjából mérlegeljük az egyes alternatívákat, majd kizárjuk azokat, amelyek nem felelnek meg a felvázolt kritériumoknak. Végül az értékelési tényezők lexikografikus sorrendjében megismételjük az eljárást. 6. A minimum különbség lexikografikus modellje: Ez a módszer a lexikografikus modelltől annyiban tér el, hogy kiegészítő feltételként, minden értékelési tényező esetére meghatároz egy érvényes minimum különbséget. Ennek következtében egy adott értékelési tényező csak akkor minősítheti a konkrét alternatívákat, ha az adott alternatívákra vonatkoztatott értékei, ezt az értéket meghaladják. (Kindler, 1978.) További elemzést igénylő művelet döntési folyamataink vonatkozásában a valószínűség megítélése. Ahhoz, hogy kialakíthassunk megfelelő döntésünket, elengedhetetlen valamiféle helyzetelemzés megvalósítása, melynek eredménye annak közelítő bejóslása, hogy az egyes alternatívák mellett megvalósuló döntésünk nyomán milyen következmények bekövetkezésére számíthatunk. A döntési alternatívák következményeit érintő jóslatainkat a valószínűség egy bizonyos szintjén hozzuk meg, azaz azt becsüljük meg általuk, hogy mekkora a különféle várható események bekövetkezésének a valószínűsége. Megfelelő matematikai modellek alkalmazásával az események valószínűségét matematikai úton is kiszámíthatjuk. Fontos tudni ugyanakkor, hogy az elvégzett kutatások tapasztalatai szerint a matematikailag meghatározott valószínűségi értékek jelentősen eltérnek az egyénileg becsült értékektől. Ezek az eltérések ráadásul arra utalnak, hogy nem egyszerűen véletlenszerű tévedésekkel van dolgunk, hisz az eltéréseknek valamiféle szabályossága. Míg a matematikai eszközökkel számított valószínűséget matematikai valószínűségnek, a becsült, az előzőektől rendszerint eltérő valószínűséget szubjektív vagy pszichológiai valószínűségnek nevezzük. A szubjektív valószínűség megítélése elsősorban attól függ, hogy az adott döntéshozó mennyire tájékozott a vonatkozó területen. A megítélés tekintetében az egyes értékek egy folytonos skálán képzelhetők el, ahol a teljes bizonytalanságtól a bizonyosságig terjedhet az adott személy informáltságának mértéke: teljes bizonytalanság ____________bizonyosság Amint a fenti skálán a bizonyosság irányából a bizonytalanság felé haladunk, a döntéshozó egyre kevesebb támponttal rendelkezik a helyes döntés kialakításhoz.


Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében Döntési bizonytalanság alatt helyzet megítélésében való bizonytalanságot értjük, melynek alapja, hogy a döntéshozó nehezen tudja felbecsülni a kínálkozó alternatívák következményeinek valószínűségét. Ilyen nehézségünk adódhat akár abból is, hogy bizonytalanságunk adott szintjét (azaz a valószínűségét) sok esetben nem tudjuk számszerűsíteni. A köznapi nyelvben is hajlamosak vagyunk inkább arra, hogy bizonytalanságunk kifejezésére a konkrét adatok helyett olyan jelzőket használunk, mint „lehetséges”, „talán” stb. A korábban említett, sokféle mérlegelési momentumot tartalmazó döntési folyamat mellett gyakran számolnak be az emberek arról, hogy döntéshozataluk során egyszerűen csak „rátalálnak” a megfelelő megoldásra, minden különösebb mérlegelés, szűrés vagy racionalitás alkalmazása nélkül. Azt a döntéshozói viselkedését, amelynek során a helyzetet nem valószínűségbecsléssel, hanem leegyszerűsítő ítéletalkotási eljárásokkal, következtetési műveletekkel oldjuk meg, heurisztikus döntéshozatalnak nevezzük. Ezekben az esetekben nem a megszokott logikai úton haladunk a döntési mozzanatig, hanem korábbi, már meglévő tapasztalatainkra, próbálkozásainkra, „megérzéseinkre” építünk. A heurisztika elnevezés a görög Heureszisz (rátalálás) szóból származik, melynek jelentése: „olyan gondolatmenet, mely még nem bizonyított igazságok mellett érvel, tapasztalati tények felhasználásával”. A heurisztikus döntési modellek ugyanakkor visszavezethetők akár mások korábbi tapasztalataira is. Ilyen például az az esemény vagyis heurisztika, amikor a döntéshozó személy egy szakértő vagy tanácsadó javaslata szerint dönt. De ilyen mások tapasztalataira építő heurisztikus döntés, amikor kulturális hagyományaink vagy szokásaink alapján hozzuk meg ítéletünket, s oldunk meg egy problémát. Korábbi tapasztalataink, ill. a heurisztikák elsősorban becsléseinket befolyásolják, különösen akkor, amikor valaminek a valószínűségét kell megítéljük a sikeres választás és problémakezelés érdekében. Az, hogy egy új munkakörben vagy szervezetben meg tudjuk-e majd állni a helyünket, értékes, eredményes és elégedett munkavállalók leszünk-e, valamint, hogy a pozíció elvállalása helyes döntés-e a karrierfejlődésünk szempontjából? – gyakran sok szempontból heurisztikus elemeket tartalmazó becslésen nyugszik. Miközben az egyes alternatívák jövőbeli kimeneteléről nincs biztos tudásunk, mégis arra törekszünk, hogy többé-kevésbe megnyugtató módon meg tudjuk indokolni döntéseinket, s ha lehet ésszerű alapot is találjunk. Döntéshozatalaink során számos hibát vétünk azáltal, hogy figyelmen kívül hagyjuk tapasztalataink körének és mennyiségének lehatárolt jellegét, esetlegességét. Könnyen azonosulunk azzal a hiedelemmel, hogy az, amit megtapasztaltunk a világból, az kellőképpen megfelelő minta a helyes következetésekre, mivel jól reprezentálja a világ egészét. Hajlamosak vagyunk általános véleményt alkotni igen esetleges és kevés számú tapasztalat alapján is, ez az un.: a „kis számok törvénye”. A bizonytalannak tekintett helyzetekben kialakított ítéletek szempontjából szintén jelentős szerepet játszó heurisztika típus az un. hozzáférhetőségi heurisztikák csoportja. Ennek alkalmazására akkor kerül sor, ha egy esemény valószínűségét az alapján becsüljük meg, hogy milyen könnyen vagyunk képesek felidézni a rá vonatkozó példákat. Ha valaki például gyakrabban megtapasztalta, hogy előnyt jelent az elhelyezkedés szempontjából hazánkban is a nyelvtudás, úgy sokkal valószínűbbnek tartja, hogy azok a végzős egyetemisták, akik magas szintű nyelvtudással rendelkeznek, igazi előnyt élveznek majd a munkaerőpiacon. Miután megtörtént az egyes alternatívák hasznosság és valószínűség szerinti értékelése, ezután következik be, az egyetlen, „legjobb”-nak ítélt alternatíva kiválasztása, vagyis a döntés aktusa. Miközben e lépés látszólag igen egyszerű ,,hisz mindenki azt az alternatívát preferálja, ami a legvalószínűbben a legnagyobb hasznot eredményezi, a köznapi életben a döntéshozó ember rendszerint a haszon maximalizálástól eltérő célokat is követhet. Ilyen feltétel lehet például, hogy a különböző döntési kimenetekhez társított valószínűségeket nem veszi (vagy akár szándéka ellenére nem is tudja) figyelembe venni. A döntéshozatal során ezért akár más kritériumoknak is szerepe lehet, mint a korábban elemzett hasznossági és valószínűségi elemek.


Döntéselméleti megfontolások és ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében

35. ábra. Lehetőség és valószínűség. Ilyen kritériumok lehetnek még a következők: Laplace kritérium: Mivel a döntéshozó nem ismeri a kimenetek valószínűségét, azokat egyenlőnek tekinti, és így a számára legmegfelelőbbet igyekszik választani. Hurwitz-féle kritérium: a legmegfelelőbb cselekvési változat kiválasztása úgy történik, hogy a legjobb vagyis a legoptimistább és a legrosszabb vagyis a legpesszimistább alternatíva közti „arany középutat” keressük. Wald-kritérium (Minimax ill. maximin kritérium): Ez a pesszimista, vagy óvatos döntéshozó kritériuma. Ekkor igyekszünk megvédeni magunkat a legrosszabbtól. Ennek alapján minden alternatívára nézve meghatározzuk, hogy mekkora veszteség ér bennünket választása esetén, és a legkisebb rosszat választjuk. Savage- kritérium: az ún. legkisebb haszon elmaradásának kritériuma, vagyis azt az alternatívát választjuk, amelyről úgy gondoljuk, hogy a választással a legkisebb hasznot veszítjük el. Tehát, ha megbánom a döntésemet, sem lesz túl nagy a veszteségem. Láthatjuk, hogy a valóságos döntési helyzetekben a döntéshozók céljai nagyon változatosak lehetnek, így nincs egy egyedül üdvözítő, kizárólagosan jó modell. A valóságos döntési helyzetekben az aktuális feladathelyzet követelményei alapján válogatunk a modellek között. Összefoglalás A „Döntéselméleti megfontolások, s ezek gyakorlati következményei a pszichológia tükrében” c. fejezet első részében a klasszikus, a leíró és a normatív döntéshozatali modellt mutattuk be. Ezt követően az egyes döntéshozatali szűrőmodellek és döntéshozatali kritériumok megtárgyalására került sor. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Mutassa be röviden a racionális emberkép jellemzőit, s ennek döntéshozatali vonatkozásait! 2. Hasonlítsa össze a normatív és leíró döntéshozatali modellek megközelítésmódját! 3. Mit jelent az, hogy többdimenziós döntési helyzet, s hogyan kezelhetjük ezeket? Mutasson rá legalább 2 példát!


VI. rész - Problémamegoldó modellek alkalmazása a mindennapi élet során


11. fejezet - Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata Bevezető Cél: Az „IDEAL modell” megismertetése, s azon szempontok tudatosítása, melyek mindennapjaink során saját problémamegoldó tevékenységünk hatékonyságát meghatározzák Követelmény: A bemutatott modell alapján legyen képes a problémamegoldás folyamatának „IDEAL keretben” történő jellemzésére, s az egyes fázisokat meghatározó tényezők azonosítására. Hogyan fejlesszük problémamegoldó készségünket a mindennapi élet során? John D. Bransford és Barry S. Stein 1984-ben publikálták először „IDEAL” névre hallgató problémamegoldó modelljüket, melynek alapját Max Wertheimer, Pólya György valamint a Newell – Simon kutatópárosok által korábban leírt modellek alkották. Olyan modell megalkotására törekedtek a szerzők, amely könnyen megérthető és elsajátítható, ugyanakkor jól használható a köznapi problémák megoldása során. Az IDEAL elnevezés egy betűszó, mely a modell egyes lépéseinek kezdőbetűiből épül fel. A modellt megalapozó kutatás során a szerzők számos megfontolást mérlegeltek, ugyanakkor mégsem gondolják, hogy az általuk leírt elképzelés a problémák kezelésére tökéletes lenne, vagy, hogy ez lenne a témakörben valaha megalkotott legjobb modell. Azt ugyanakkor állítják, hogy a modell egyes fázisainak tudatos alkalmazásával igenis hatékonyan fejleszthető problémamegoldó képességünk.

36. ábra. Van lehetőségünk a problémamegoldás optimalizálására. A modell kifejlesztésének fő célkitűzése ugyanis az volt, hogy általa olyan segédeszközt fejlesszenek ki, melynek alkalmazása révén jól azonosíthatók a problémamegoldás egyes komponensei. Az IDEAL szó minden egyes betűje – egy-egy fázist mutat, melyet a jobb érthetőség, és a szemléletesség kedvéért előbb angolul mutatunk be: • I = Identify problems and oppurtunities • D = Define goals • E = Explore possible strategies • A = Anticipate outcomes and Act • L = Look back and Learn


Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata vagyis: • azonosítjuk a problémát és a lehetőségeket • meghatározzuk a célokat • feltérképezzük a lehetséges stratégiákat • bejósoljuk a potenciális kimeneteleket és cselekszünk • visszatekintünk, s levonjuk a tanulságokat a folyamatból Az „IDEAL keret” akkor tud leghasznosabban segíteni bennünket a problémamegoldás folyamatában, ha kellő rugalmassággal alkalmazzuk azt. Ennek értelmében visszatérhetünk a problémakezelés során egy korábbi fázisba, vagy teljesen más sorrendet is alkalmazhatunk, ha ez indokoltnak tűnik egy adott szituációban. Nézzük most meg, hogy mit is tartalmaznak az egyes fázisok a gyakorlatban! 1. A problémák és a lehetőségek meghatározása A keretrendszer első komponensében, melynek célja a probléma azonosítása úgy tekintünk a potenciális problémára, mint egy kreatív lehetőségre az egyén életében. Amennyiben ugyanis a problémát, mint lehetőséget tekintjük, sokkal inkább nyitottak és eredményesek lehetünk a probléma megoldásában, mintha másként tennénk azt. Nagyon sok leírást olvashatunk arról, hogy a feszültségélményben megszületett problémamegoldási ötletek mennyivel szerényebb minőségűek általában, mint azok, ahol a stressz nem nehezíti meg az egyes alternatívák észlelését a helyzetben. Egy konkrét probléma lehetőségként történő észlelésének remek mintapéldája lehet pl.: Bíró László esete, akik rengeteg időt eltöltve, s a visszásságait is bőven megtapasztalva a töltőtoll alkalmazásának végül egy újfajta íróeszköz, a golyóstoll prototípusát alkotta meg számunkra. De hány és hány ilyen kellemetlenség vezetett különféle találmányokhoz? Gondoljunk csak akár a bogáncs és a tépőzár analógiájára vagy más olyan találmányokra, melyekben a természetben átélt kellemetlen élmény, s egy létező „megoldási forma” összekapcsolása révén született meg a remek eredmény! (Lásd a bionika tudományának legújabb eredményeit!) Sokan, ha problémaszituációba kerülnek megtorpannak, s úgy tekintenek az adott állapot elé, mint ami megváltoztathatatlan és kezelhetetlen számukra. Azok az emberek azonban, akik nem adják fel, s megpróbálnak válaszokat keresni a kellemetlen élmények feloldására, esélyt adnak arra, hogy egy általuk létrehozott új megoldással eredményesen megszüntethessék az adott problémát. Egy másik lehetséges oka annak, hogy már a folyamat kezdetén megakad a probléma megoldása, az, hogy alábecsüljük a probléma jelentőségét, akár a nagyságrend, akár a probléma fennállásának időtartamát illetően. Csak az ad esélyt – mondják a szerzők - az eredményes problémakezelésre, ha felvállaljuk a vele való szembenézést, s így annak meghatározását, hogy mi is az igazi probléma számunkra, egy konkrét szituációban. 2. A célok meghatározása A modell második lépésében azoknak a céloknak a meghatározása történik, amelyeket egy adott probléma szituációban magunknak vallunk. Miközben egy probléma pontos meghatározása egyféle lehet valaki számára pl.: nem tud pihenni a kollégiumi szobatársa hangos zenehallgatása miatt, ezzel kapcsolatos célkitűzései már többfélék lehetnek. Cél lehet pl.: hogy megváltoztassa a szobatárs szokásait, hogy növelje saját tűrőképességét, hogy szobatársat cseréljen… Az, ahogy meghatározzuk a problémakezelés célját, egyértelműen befolyásolni fogja a hozzá illő potenciális stratégiák körét is.

37. ábra. Célok mentén építkezve.


Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata Gyakran tapasztalhatjuk, hogy az emberek nem szívesen fogalmaznak meg alternatív célokat egy-egy problémamegoldás során, miközben ennek lehetőségével nyilvánvalóan megsokszorozódhatna a rendelkezésre álló megoldási alternatívák köre. Az emberek nem csak olyan tárgyakra vágynak, melyek megvédik őket a kellemetlen helyzetektől, de olyan elképzelésekre és ötletekre is, melyek szintén védelmet nyújtanak a kellemetlen érzések ellen. 3. A lehetséges stratégiák felfedezése Ez a komponens gyakran magában foglalja a célok újbóli felülvizsgálatát, annak tükrében, hogy ezek mennyire valósíthatóak meg a lehetséges stratégiák alkalmazása segítségével. Korábban már említettük, hogy néhányan olykor akár fizikálisan, akár mentális értelemben igyekeznek elmenekülni a problémamegoldással járó kellemetlen feszültség, a nehézségek elől. Néhányan közülük annak sincsenek tudatában, hogy milyen nagy jelentőséggel bírhatnak a különféle stratégiák, hogy eredményes utat jelöljünk ki a problémamegoldásban. Mások számára ugyanakkor világosan körvonalazódhat, hogy bizonyos általános képességek és információk, valamint meghatározott, un. specifikus képességek is szükségesek ahhoz, hogy eredményes megoldási kísérletet tegyenek a probléma kezelésére. A stratégiák feltérképezésének irányába tett legelső lépés annak a szisztematikus analizálása, hogy milyen lépéseken keresztül is halad majd a folyamat. Ha valaki mást megfigyelünk egy problémamegoldó folyamat közben – jellemzően semmit nem tudhatunk arról, hogy közben mi is jár a fejében. Könnyű viszont belátni, hogy amennyiben velünk azonos eredményre jut, úgy feltehetőleg azonos utat követett, míg ellenkező esetben nyilván más stratégiát választott. Néha persze úgy tűnik, hogy könnyen elérhető számunkra a megoldás, s hirtelen „beugrik” a megfelelő ötlet, de az esetek jelentős részében ez másként alakul. Ahhoz, hogy világosan megérthessük a lehetséges alternatívák sorát, feltétlenül érdemes meghatároznunk azokat az „állomásokat” amelyek érintésével eljutunk a végső megoldást jelentő pozícióba. A problémák egy jelentős részében elégséges az aktuálisan rendelkezésre álló információkkal végzett manipuláció, s nem szükséges a rövid távú memóriát túlterhelnünk. A komplex problémahelyzetek esetében azonban ez már korántsem így van: A szervezeteken belüli döntéshozatal során az emberek számítógépeket, grafikonokat, jegyzeteket használnak, hogy hozzáférhessenek azokhoz a kiegészítő információkhoz, melyek nélkül hiábavaló vállalkozás lenne a probléma-megoldási kísérlet. A tapasztalt problémamegoldók gyakran használnak fel különféle külső reprezentációs anyagokat abból a célból, hogy láthatóvá, s íly módon kezelhetővé tegyék önmaguk vagy akár mások számára az információk hatalmas halmazát. Sokan ahhoz szoktak hozzá, hogy szemléltetésképpen rajzolnak, míg mások soha nem tennék ezt, mint releváns problémamegoldó lépést. A grafikonok, diagramok és táblázatok az üzleti tapasztalatok alapján igen fontos támogatói lehetnek egy-egy döntéshozatalnak, amikor lényegre törő módon vázolják fel az egyes stratégiai lehetőségek kulcsfontosságú mozzanatait. Az, hogy a potenciálisan rendelkezésre álló „externalizáló” lehetőségek, ábrák… közül épp melyik az, amelyik a hatékony megoldás irányába mozdít, az mindig szituáció-. és felhasználófüggő, s így előre megjósolhatatlan. Ami biztosnak látszik azonban, az az, hogy mindezen eszközök bevetése sokkal jelentősebb mértékben jellemzi a hatékony problémamegoldóként azonosított személyeket, mint társaikat. A különféle extarnalizációs lehetőségek használatán kívül további sajátosságaként azonosították az „eredményes problémamegoldók” csoportjának tagjainál azt, hogy rendelkeznek valamiféle általános stratégiával a problémakezelést illetően. Ebbe egyaránt beletartozhat a probléma szisztematikus elemzése, és részekre osztása, mint a külső reprezentációk létrehozása és így tovább. Visszapillantva a múltba sok probléma hamarabb megérthető, mint előre tekintve, így ez ugyanúgy alkothatja akár a stratégia részét, akárcsak a szisztematikusan előrehaladó lépések sorozata. További sajátossága még a vizsgálatok során tanulmányozott eredményes problémamegoldóknak, hogy gyakrabban helyeznek gondolkodásuk fókuszába komplex, összetett problémákat, mint egyszerűeket. Problémamegoldásaik során szívesen alkalmaznak olyan modellhelyzeteket, melyekben, ha csak részben is, de képesek meghatározott szempontok mentén a valódi világot modellezni és elemezni.


Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata E csoport jellemzője továbbá az is, hogy a számos általános stratégia mellett, olyan specifikus stratégiákkal is rendelkeznek, melyek igen konkrét hozzájárulást jelenthetnek egy adott problématerület értelmezéséhez és eredményes kezeléséhez. Azok, akik problémamegoldó képességük fejlesztését tűzték ki célul, nem kerülhetik meg tehát azoknak a konceptuális eszközöknek (azaz stratégiai eljárásoknak, modelleknek) az elsajátítását, melyek fontos támogatói e folyamatnak. 4. A lehetséges kimenetek bejóslása és a cselekvés Amennyiben a folyamat előzetes fázisainak termékeként kiválasztottunk egy megfelelőnek látszó alternatívát, rá kell térnünk annak mérlegelésére, hogy ennek megvalósítása vajon milyen következményekkel is jár? Fontos megemlíteni, hogy a mérlegelésnek az is lehet az eredménye, hogy akár visszalépünk korábban hozott döntésünktől. Nagyon sok esetben erre a mérlegelésre igen sok energiát kell, hogy fordítsunk, ha kellően megfontolt megoldást szeretnénk találni. Gyakran modelleket, prototípusokat készítünk, kipróbáljuk ötletünket „laborgyakorlat” keretében- ahol legalábbis részben, védett környezetben tanulmányozhatjuk a megfontolás hibáit és hátrányait. Hallgatóként gyakran a tanulásban, a vizsgára készülés során is meghatározunk valamiféle stratégiát, mely olykor már az első néhány tétel tanulása során „megbukik”, s érdemesnek tűnik váltanunk. Hogyan is ellenőrizhetjük, hogy miként haladunk a felkészülésben, ha nem tervezzük tudásunk tesztelését (akár valódi tantárgyteszteken keresztül) a felkészülés meghatározott pontján/vagy pontjain? Az, hogy valamit 2-szer vagy 3-szor is átolvastunk, nyilván még nem garantálja feltétlenül a vizsga sikerét, miközben az s előfordulhat, hogy a szöveg egyszeri átolvasása után is képesek lehetünk megfelelni a vizsgakövetelményeknek. 5. Visszatekintés és a tanulságok megfogalmazása Az IDEAL keret utolsó komponensének alkalmazása során azokat az aktuális hatásokat szemrevételezi a problémamegoldó, amelyek a konkrét problémamegoldás során szerzett tapasztalatokból kirajzolódnak. A fázis jelentőségének hangsúlyozása azért is rendkívül fontos a szerzők szerint, mert ez az a részlet, melyet leginkább hajlamosak vagyunk elhanyagolni, elmulasztani mindennapjaink során. Mindeközben azok a személyek, akik jó problémamegoldónak számítanak, úgy tűnik komoly reflexivitásra hajlamosak saját mentális folyamataikat illetően, így gyakran energiát szentelnek egy problémamegoldó folyamat lezárásaként is, annak retrospektív áttekintésére, elemzésére. Az így „nyert adatokat és összefüggéseket” azután az elkövetkezőkben szívesebben hivatkozzák, s jóval tudatosabban fel is használják társaiknál.

38. ábra. Visszatekintés Összefoglalás „Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata” c. fejezetben John D. Bransford és Barry S. Stein elképzeléseit ismertettük a problémamegoldás folyamatának jellemző fázisairól, s az azokat meghatározó tényezőkről. A megoldás felé vezető út egyes állomásainak sajátosságait kifejezetten a hétköznapi problémaszituációk kezelése szempontjából elemeztük, követve ezzel azt az eredeti, szerzői szándékot, hogy általa minél praktikusabb információk birtokába jussanak a „felhasználók”. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Mit jelent az IDEAL szó, a modell elnevezésében? 2. Hogyan befolyásolja eredményeinket a probléma észlelése a szerzők véleménye szerint, s milyen attitűd kialakítását javasolják? 61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Az IDEAL modell – alkalmazásának előnyei, a problémamegoldó készség fejlesztésének gyakorlata 3. Hogyan jelenik meg a célok meghatározása a modell II. és III. fázisában? Mi a különbség a két megközelítés között? 4. Soroljon fel legalább 5 olyan sajátosságot, melyek a jó problémamegoldó készséggel rendelkező személyeket jellemzik! 5. Milyen jelentőséggel bír az önreflexió, s a folyamat retrospektív elemzése a későbbi problémamegoldó ciklusok szempontjából?


12. fejezet - Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje Bevezetés Cél: Ismerje meg Gerard Egan és munkatársa integratív problémamegoldó modelljét, melyet kifejezetten a humán szolgáltatások területén dolgozó szakemberek számára fejlesztettek ki Követelmények: Legyen képes a modell felépítésének, a megoldás egyes fázisainak, és alkalmazásának alapelveit bemutatni, jellemezni, s szerepüket indokolni Gerard Egan, a Chicago-i, és Michel A. Cowan a Minnesotai-i egyetem professzora egy rugalmas, humanisztikus, széles alapokon nyugvó problémamegoldó modellt dolgoztak ki a humán tanácsadás területén dolgozó szakembereknek. A teória részletes ismertetése Gerard Egan és Michael A. Cowan: The skilled helper (1979) című könyvében olvasható. Munkájukban egy olyan rendszerszemléletű modellt írnak le, mellyel elsősorban a humán szolgáltatás területén dolgozó szakemberek számára kívánnak fejlődési és képzési perspektívákat nyújtani. A szerzők eredeti célkitűzése egy „eklektikus” problémamegoldó modell megalkotása volt, miután szükségesnek látták egy olyan konceptuális keret megalkotását, melyben a különféle ötleteket, technikákat és módszereket integrálni tudják. Fontosnak vélték, hogy ebben szerepet kapjanak olyan tényezők, mint a • fejlődési faktor (pl.: normatív krízis) • a szociális környezeti faktor • a fizikális, mentális, morális fejlődést befolyásoló alapkészségek /pl.: tanulási készség, szerepe a tanácsadás folyamata avagy a problémamegoldás szempontjából. A szerzők szerint a következő alapkérdésekre kell választ keresnünk és találnunk ahhoz, hogy hatékony és professzionális problémamegoldók legyünk a tanácsadás során: • Mit él át a tanácskérő? • Milyen állomásokból és lépésekből áll a problémamegoldó folyamat? • Milyen kommunikációs eszközök alkalmazása szükséges az eredményes problémakezeléshez? • Milyen technikákat kell átadni a problémákkal való megküzdéshez? • Hogyan tudjuk ezt jól átadni? • Milyen erőforrások és készségek kellenek a tanácskérőnek, hogy hatékonyan kezelje a problémáját? • Hogyan tud ezekre szert tenni, ill. hogyan fejlesztheti erőforrásait? • Hogyan tudjuk eldönteni, hogy hatékony-e a tanácsadói munka? Ahhoz, hogy a különféle humán tanácsadók valóban professzionális problémamegoldó szakemberek legyenek, nézeteik szerint az alábbi feltételrendszerek teljesülése szükséges:


Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje • A tanácsadóknak szükségük van olyan professzionális képzésre, mely kifejezetten a problémamegoldás területén fejleszti a vonatkozó készségeiket. E készségek fejlődésének a kutatók 4 fázisát különítik el: I. a konceptuális megértés szakasza (amikor képessé válnak, arra, hogy reálisan, tudatosan értékeljék az adott problémahelyzetet) II. a viselkedésalapú élmény létrejötte (ahol nemcsak logikai, de élmény szinten is realitássá válik az, amivel dolgoznak – lásd sajátélményű csoportok a szakemberképzésben) III. kezdő szintű tudás (korlátozott szabadságfokkal és kreativitással, némileg kissé mechanikusan, de kész a jelölt az ismeretek és készségek alkalmazására) IV. haladó szintű tudás (amikor már valóban mindig aktualizáltan, az „itt és most”-ra reagálva formálódnak a tanácsadói közlések és beavatkozások) A professzionális problémamegoldói szerep további elengedhetetlen feltételeként azonosítják továbbá az olyan ismeretek meghatározott körét, mint az: • alkalmazott fejlődéspszichológia • az adott szakmai területre vonatkozó specifikus problémák körének ismerete • szociális környezet hatótényezői /szervezetek, közösségek/ • a kultúra ereje – minden interakcióban. Mindezen tényezők szerepét, s a személyes hatékonyság mértékét döntően meghatározza ugyanakkor nézeteik szerint a tanácsadó felelősségvállalása, etikai elkötelezettsége és magatartása. Miközben a személyes felelősségvállalás a humán tanácsadás területén dolgozók számára központi érték, sokszor épp ez okoz gondot véleményük szerint az eredményes problémakezelésben – a passzivitás, a túlalkalmazkodás, vagy épp a tanult tehetetlenség jelenségének megjelenése által. Fontosnak vélik ugyanakkor a szerzők hangsúlyozni, hogy a tanácsadók személyes hatékonysága – többféle módon is erősíthető. Ezen élmények alapvető forrásait a szakmai siker megélésének lehetőségben, a modellezés adta biztonságérzetben, a külső bátorításban valamint az ennek nyomán átélt félelem és szorongás csökkenésben látják. Minden humán tanácsadási folyamat közös célkitűzésének a kliens vagy tanácskérő „felhatalmazását” az un. empowerment-et - azaz a tanácskérő (kliens, ügyfél…), mint problémamegoldó célállapot elérését tartják. Milyen is akkor a jó problémamegoldó szakember?

39. ábra. A humán tanácsadás, mint professzionális problémamegoldás. Meggyőződésük szerint a tanácsadó ennek értelmében egyfajta integrátor szerepet kell, hogy betöltsön a problémamegoldó folyamatban. Ennek keretében: • ő az, aki felelős a megfogalmazódó tapasztalatok és érzések, a különféle viselkedések és a tények világa közti összefüggések megragadásáért, felszínre hozásáért. • Szerepéhez tartozik továbbá az így létrejövő megértési és belátási folyamatok majd a megoldáshoz szükséges konstruktív viselkedésváltozás azonosítása, szükség szerinti megfogalmazása.


Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje Mindehhez rendkívül nagy képzelőerő, gazdag fantázia szükséges, s a tanácskérőnket is erre kell stimuláljuk – a megfelelő jövőkép kimunkálásának érdekében. Fontos továbbá, hogy a tanácsadó szakember kellőképpen gyakorlatias is legyen, hisz ez ad lehetőséget számára, hogy a különféle problémakezelési módokat pontos kimunkálhassa partnerével. Akkor, ha valaki a fent említett fázisok közül már a negyedik szinten tart, azaz haladó szakembernek, vagy professzionális problémamegoldónak számít, akkor igen széles válaszrepertoár, sok alternatíva és szempont képviselete jellemzi egy-egy konkrét folyamatban. Ezek életre hívása természetesen „sokféle technika remek ismeretét” feltételezi, ahogy Egan és Cowan mondja. Fontos a problémamegoldó készség hatékony működtetése szempontjából továbbá a tanácsadó kríziskezelési képessége, valamint, hogy a tanácsadó képes legyen önmaga és mások energiájának mobilizálására. Ennek hátterét természetesen a saját viselkedés és személyiség pontos ismerete teremti meg, melyet a kliens és a segítés folyamatának tisztelete egészít ki a humán tanácsadás alapvető értékeiként. De mi is az, amit a problémamegoldó folyamat, illetve a tanácskérővel való kapcsolat kezdetén feltétlenül fel kell ismernie a szakembernek? 1. A tanácskérő problémahelyzetben fordul hozzánk, ezért: • nehézségek átélése, feszültség, krízisélmény jellemzi lelkiállapotát • nem lát jó megoldást • a problémás szituációra és nem a problémára fókuszál • lehet önkéntes, de un. „küldött” kliens vagy tanácskérő is, amely utóbbi esetben feltehetőleg sokkal kevésbé motivált, és sokkal kevésbé nyitott az együttműködésre

40. ábra. Nehéz helyzetben. 2. Elszalasztott lehetőségek és felhasználatlan erőforrások jellemzik a helyzetét • fel kell tehát fedezni, hogy miben „lehetne jobb!”- hol a változást támogató részpotenciál • A tanácsadó e felfedezést kell, hogy támogassa, segítve annak kreatív felhasználását. – Megvalósításában elsősorban a kliens megértése jelenthet támpontot, melyben a megfelelő kommunikációs eszközök használata kulcsfontosságú. (pl.: nyitott mondat, érzelmi visszatükrözés…) Fontos továbbá minden humán tanácsadás során szem előtt tartanunk, hogy: a problémamegoldó folyamat célja a humán tanácsadásban: • Támogatni a tanácskérőt életproblémájának kezelésében, ami nem feltétlenül azonos a „mindent rendbe tenni” igényével. • A tanácsadói munka igazi, vagy ha úgy tetszik reális célkitűzése sokkal inkább a lehetőségek és erőforrások azonosítása, és fejlesztése lehet. A modell alapján a segítő folyamat 3 szintje:


Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje I. szint: A tanácskérő problémahelyzetének és lehetőségeinek feltárása és tisztázása /az aktuális forgatókönyv/

41. ábra. Az aktuális forgatókönyv feltárásának elemei Egan modelljében II. szint: Célok kitűzése – a problémaszituáció akcióorientált megértésére alapozva /a preferált forgatókönyv kidolgozása/

42. ábra. A célkitűzés szintjén megvalósuló lépések Egan modelljében III. szint: Stratégia kidolgozása és megvalósítása a preferált cél érdekében – Énrészesség!

43. ábra. A stratégia – avagy a 3. szint elemei Egan modelljében A fő célkitűzés tehát: AZ ÁTALAKULÁS Miben segít a fent említett 9 lépés a tanácskérőnek? 1. Megosztani a történetét, mely által önmaga számára is új narratívát nyer az, amit megoszt tanácsadójával 2. Kiinduló pontot és reményt találni, tisztázni a probléma helyzetet az ő szemszögéből 3. Azonosítani és felülkerekedni a vakfolton, másképp látni a problémát és a lehetőségeket, kifejleszteni új perspektívákat, melyek az akciót szolgálják


Problémamegoldás a humán szolgáltatások területén – Gerard Egan modellje 4. Látni és kifejleszteni reménykeltő alternatívákat, felhasználni képzelőerejük és tervezőképességük egy új forgatókönyv megalkotására 5. Elkülöníteni mi lehetséges, s mi nem – reálisan látni 6. Választásokat hozni és az ösztönzőket megragadni 7. Ötleteket gyűjteni, képzeletet felszabadítani a cél irányában 8. Átfordítani a stratégiákat értelmes tervvé 9. Támogatni és késztetni, amint a célja eléréséért tesz A modell alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb kulcsszó a szerzők értelmezésében: a rugalmasság, vagyis az, hogy az elméleti keret mindössze a lehetőségek és lépések rendszerét kínálja, de sosem egy az egyben alkalmazandó receptet a problémakezelés folyamatára. Épp ezért rugalmas időkezelést ajánl a gyakorló szakembereknek, továbbá azt, hogy bátran éljenek azzal a lehetőséggel, hogy akár átfedések is lehetségesek az egyes lépéseket illetően. (lásd az ábra metszeteit!) A modell gyakorlati hatékonysága széles válaszrepertoár és magas szintű szociális intelligencia mellett érvényesül igazán, de ugyanakkor annak rendszeres gyakorlati felhasználása vissza is hat ezek fejlődésére. Elsajátítását a szerzők elsősorban konkrét gyakorlati tevékenységet végezve, szupervízió mellett, lépésenként ajánlják. A problémamegoldás gyakorlatában ugyanakkor alapvetően fontos értékként emelik ki a TISZTELET és az ŐSZINTESÉG megnyilvánulását a tanácskérővel folytatott munkában, melyek teljesülése hiányában hiteltelen lehet, s érvényét vesztheti mindaz, amire vállalkozni kívánunk a tanácsadásban. Összefoglalás A fejezetben Gerard Egan és munkatársai által kidolgozott integratív problémamegoldó modellt mutattuk be. A folyamat egyes lépéseinek jellemzése előtt áttekintettük azokat a hatásokat, melyek az együttműködés folyamatát tanácskérő és tanácsadója közt meghatározzák. Végül összegyűjtöttük azokat az aspektusokat, melyek tekintetében a modell alkalmazásával a tanácskérő célkitűzései sokkal hatékonyabban érvényesülhetnek. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Gyűjtsön össze legalább 5 olyan jellegzetességet, melyek a kliens aktuális állapotát meghatározzák a tanácsadás, azaz a közös problémamegoldó folyamat kezdetén! 2. Nevezze meg a tanácsadási modell 3. szintjét, s ismertesse az egyes szintekhez tartozó feladatokat! 3. Jellemezze, hogy milyen tulajdonságok és készségek szükségesek ahhoz, hogy valaki professzionális értelemben is sikere problémamegoldóvá váljon! Röviden írja le az ehhez vezető szakmai szocializáció fontosabb állomásait!


VII. rész - Problémamegoldás csoportban


13. fejezet - A csoportos problémamegoldás folyamatának sajátosságai Bevezető Cél: Szerezzen tájékozottságot a csoportfolyamatok szerepéről a problémamegoldó folyamatokban Követelmény: A tananyag elsajátítása által legyen képes a csoportos problémamegoldás előnyeinek és hátrányainak azonosítására, az egyes problémamegoldó technikák sajátosságainak elemzésére és bemutatására A csoportos problémamegoldás jellegzetességei Életünk jelentős részében olyan társas helyzetekben vagyunk jelen, ahol a keletkező problémák megoldásában másokkal közösen kell eredményt elérnünk, vagy legalábbis, ahol döntéseink következményeiben környezetünk tagjai is érintettek. A szervezeti életben szintén egyértelmű tendenciaként fogalmazódik meg az igény a „csoportos gondolkodásra”, a közös döntéshozatalra, mind a vezetők mind pedig az alkalmazottak körében. A csoportos problémamegoldás során, szemben az egyéni ítéletalkotás esetén leírható helyzetekkel – több olyan aspektus is megjelenik, mely befolyásolja a helyzet végső kimenetelét – akár a csoporttagok tulajdonságaira, akár a különféle társas kölcsönhatásokból eredő hatásokra gondolunk. Ahhoz, hogy a konszenzuson alapuló ítéletalkotás folyamatát reálisan értékelhessük, érdemes számba venni, hogy miféle előnyök illetve hátrányok jellemezhetik e folyamatot.

44. ábra. Csoportban. A csoportos problémamegoldás előnyei: • Nagyobb tömegű információ és ismeret lehet jelen már a kiinduló helyzetben is, ami az egyéni ismeretrendszerhez • képest jelentős előnyt jelenthet, kiváltképp, ha kifejezetten tudásigényes helyzetről beszélünk • Többféle probléma megközelítés lehetséges, mely jóval tágabb értelmezést, helyzetfelismerést alapoz meg – jó esélyt teremtve a személyes „vakfoltok” kiküszöbölésére, ösztönözve új ötletek megjelenését • A folyamatban való részvétel növeli a végső döntés elfogadásának esélyét, a személyes felelősségvállalást a sikeres megvalósításért • Valószínűbb a probléma és annak megoldásának jobb megértése – kisebb a kommunikációs hibák lehetősége, hiszen a résztvevők nem csupán az eredménnyel szembesülnek, de a megfelelő megoldás kimunkálásért is felelősséggel tartoznak


A csoportos problémamegoldás folyamatának sajátosságai A csoportos problémamegoldás hátrányai: • A csoportnyomás negatívan is befolyásolhatja az eredményes problémakezelést, hisz az, hogy jó csoporttagként ismerjenek el minket, néha elsimítja az ellentéteket, s a csoporttagok inkább behódolnak a csoportban betöltött pozíció reményében, a társak elismeréséért • Erős lehet a késztetés az első jónak tűnő megoldás elfogadására, különösen – ha azt az ötletet sokan, vagy a fontos személyek támogatják a csoportban. Ez a tendencia egyúttal azt is jelenti, hogy a később felmerülő, akár minőségileg jelentősen jobb ötletkezdemények és megoldások gyakran „visszhang nélkül maradhatnak” • Fontos szerephez juthat az alternatívák közti választás során, hogy ki milyen befolyásoló erővel, hatalommal, dominanciával bír az adott csoportban. A kiemelt szerepet betöltő vélemény formáló személy megbizatása lehet formális (azaz a vezető által kijelölt), de adódhat személyes adottságokból is, amikor a csoport választja ki az illetőt követésre méltó modellként. • Több alternatíva esetén gyakran megvalósul, hogy az érintettek jellemzően egy alternatíva mögé sorakoznak fel. Ez a vélemény eltolódás olykor azt is eredményezheti, hogy a népszerű alternatíva győz a legideálisabb problémamegoldással szemben. A fent említett hátrányok kezelésének gyakran alkalmazott módja a szervezeti életben, hogy úgy határozzák meg az egyes problémamegoldó csoportok tagjainak létszámát, hogy az a megfelelő hatékonyságú kommunikációt tegyen lehetővé. Ennek megfelelően gyakran jelölnek 5-7 fős egységeket egy adott probléma kezelésének megtervezésére és annak menedzselésére. Milyen előnyökkel járhat, ha így gondolkodunk? • a páratlan létszámú csoportnál nem állhat fenn szavazategyenlőség, így emiatt nem lehet holtpontra jutni • a csoport szétválhat ugyan többségre és kisebbségre, de a kisebbségi pozíció nem zárja el társaitól az egyedülálló tagot • a létszám így megfelelően nagy, hogy szükség szerint szerepeket lehessen átadni, s ki lehessen lépni a kellemetlen pozíciókból – elkerülve ezzel a kiscsoportok tipikus problémáját • a csoport létszáma így ugyanakkor még elég kicsi ahhoz, hogy a visszahúzódóbb természetűek is érdemben befolyásolhassák a helyzet kimenetelét. A csoportos problémamegoldás során 3 fő stratégia – azaz viselkedési modell - mentén születhetnek meg a döntések: I. Rutin jellegű döntéshozatal • specializáció, koordináció, egyéni szakértelem, és a professzionalizmus kötelezettsége a kitüntetett elemek ebben a döntéshozatalban • hangsúlyozottan épít a tagok korábbi ismereteire, nemcsak a probléma meghatározása során, de azon szabályok és normák követése tekintetében is – melyek a problémamegoldó folyamatban érvényesülnek • az ilyen csoportokban jellemzően magas a stressz szintje, a maximális minőségi és mennyiségi követelmények illetve az időkorlát miatt II. Kreatív döntéshozatal • részvételen alapuló problémamegoldó technikákat igényel, innovatív jellegű gondolkodási folyamatok jellemzik • a folyamat környezete jellemzően nem hivatalos és strukturálatlan III. Tárgyaláson alapuló döntéshozatal • a döntéshozatal céljára megválasztott képviselők formalizált és meghatározott reprezentálását emeli ki a cél elérése érdekében meghatározott szabályokkal és folyamatokkal összefüggésben


A csoportos problémamegoldás folyamatának sajátosságai

45. ábra. Tárgyaljuk meg! Amennyiben e 3 stratégia jellemzőinek tudatos összehasonlítása nyomán választhatja meg egy adott vezető, hogy milyen stratégiát jelöl ki egy adott döntéshozatali folyamathoz, úgy nagyobb valószínűséggel közelíti meg azt a vezetői célt, amelyet egy konkrét esetben kitűzött önmaga és munkatársai elé. A megfelelően kiválasztott „döntéshozatali keret” ugyanis lehetővé teszi azon prioritások kellő képviseletét, amelyek egy konkrét szituáció kapcsán logikusnak, értékesnek látszanak – legyen az akár az idő, akár a precizitás, akár a tagok szükségleteinek maximális figyelembe vétele. „Ha meg akarjuk magyarázni egy csoport viselkedését, miközben az egy feladatot old meg, először az egyes csoporttagok feladattal összefüggő döntési folyamatait szükséges megismerni” – mondja Clarkson és Tuggle, 1966.) Azaz, a csoportviselkedés nagymértékben meghatározott azáltal, hogy annak egyes tagjai miképp hozzák meg személyes döntéseiket egy adott helyzetben. Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy olyan egyéb tényezőket, mint a normák vagy a csoportkonfliktus nem vesszük figyelembe, mindössze azt sugallja, hogy az egyéni döntési mechanizmusok szintén fontos részét képezik a folyamat végén kialakított csoportdöntésnek. A fenti szerzőpáros ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a csoportos döntés mindig többletet képvisel, mint a tagok egyéni döntéseinek az összege, s ebben az aktuálisan tetten érhető csoportfolyamatoknak kitüntetett jelentősége van. Kutatásaik nyomán sikerült igazolniuk, hogy ha a csoporttagok között erős a konszenzusra való törekvés, úgy a döntéshozatal során véghezvitt erőfeszítéseik is nagyobb valószínűséggel járnak pozitív eredménnyel, mind ellenkező esetben. Figyelmük az egyéni döntéshozatal csoportban megfigyelhető sajátosságainak leírása mellett így a csoportfolyamatok monitorozására irányult. A csoportos döntéshozatal nyomán létrejött teljesítmény – azaz döntés – minőségének megítélésére többféle kritériumot szoktak használni, melyek közül 3 tényezőnek van kiemelt szerepe. Ezek a következők: • a döntés minősége • melyet meghatároz a döntés hatékonysága, azaz, hogy a probléma kiindulópontja és a megoldás közti viszony milyen arányt mutat mutatója • azok a következmények, melyek abban az esetben realizálódnak, ha rossz döntést hoztunk • a megvalósítás egyszerűsége • az, az időintervallum, melyen belül hatékonynak tekinthető a döntés • annak a valószínűsége, hogy a döntés hozzájárul az alapcélok megvalósításához • a döntés elfogadhatósága (egyetért vele a legtöbb fél, akire közvetlenül vagy közvetve hatni • a döntés eredetisége (bizonyos döntéshelyzetek – lásd piaci előnyszerzés igénye - ezt különösen igénylik, mások kevésbé) A csoportos döntéshozatali helyzetben szintén 3 olyan tényezőt azonosíthatunk, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak: • a szakértelem elérhetősége (különösen akkor, ha speciális tudást igényel egy döntés) • a döntés jelentőségének mértéke (azaz mekkora területre sugárzik ki annak hatása) 71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A csoportos problémamegoldás folyamatának sajátosságai • a csoporton belüli konfliktus (a csoport tagjai milyen mértékben vannak eltérő véleményen a végül kiválasztott megoldási alternatívával szemben)

46. ábra. Közösen sem mindig könnyebb. Összefoglalás A csoportos problémamegoldás jellegzetességeit vizsgálva bemutattuk annak előnyeit és hátrányait, s a csoportos döntéshozatal néhány jellemző formáját. Elemeztük azokat a szempontokat, amelyek mentén döntéseink eredményességét illetve hatékonyságát megítéljük, különös tekintettel a csoportos döntéshozatalra. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Mutassa be a csoportos problémamegoldás előnyeit és hátrányait! 2. Milyen jellemzők alapján ítélhetjük meg a döntés minőségét? 3. A csoportos döntéshozatal megítélésekor melyek azok a szempontok, amelyek kitüntetett figyelmet kapnak, s miért? 4. Gondolkodjon el! Ön milyen szituációkban vesz részt általában mint csoporttag egy döntéshozatalban? Hogyan jellemezné ott saját szerepkörét és jellemző magatartását?


14. fejezet - Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül Bevezető Cél: Bemutatni azokat a csoportos problémamegoldó formákat, melyekkel gyakrabban találkozunk a szervezeti életben Követelmény: A tananyag elsajátítása után legyen képes bemutatni és elemezni az egyes szervezeteken belüli csoportos döntéshozatali formákat, s a csoportösszetétel szerepét a problémamegoldás folyamatában A munkahelyi csoportok sajátos változatát képviselik az un. döntéshozó csoportok. E munkahelyi döntéshozó csoportokba delegált egyéneknek 3 fő típusát szokták elkülöníteni: 1. a szakértők (akik a döntés szempontjából releváns tudást, képességeket és információkat birtokolnak) 2. a képviselők (aki egy bizonyos csoport speciális érdekeit képviselik) 3. munkatársak (akik azon a szervezeti egységen belül dolgoznak, ahol a döntés születik – s mint érintettek vesznek részt a folyamatban) Azt, hogy az egyes személyekhez köthető típusok milyen arányban reprezentálódnak egy döntéshozatali folyamatban, azt rendszerint a döntéshozatali helyzet, a megoldásra váró probléma határozza meg. A döntéshozatali csoportok 3 fő típusát, melyre jellemző az egyének részvételi módjának meghatározott aránya is - a következő áttekintés mutatja be: 1. Interaktív csoport • a csoportülés kezdetén a vezető általában megfogalmazza a problémát • ezt követi egy strukturálatlan csoportvita – amelynek segítségével információk és vélemények gyűlnek, miközben a résztvevők nézetei egymásra is reflektálnak • a csoportülés záró szakaszában a prioritások meghatározása történik, többségi szavazással vagy megegyezésen alapuló döntés segítségével • jellemzően képviselők útján zajlik döntéshozatal, s ritkán alkalmaznak szakértőket hozzá • leggyakrabban ezzel a formával találkozunk a mindennapokban 2. Nominális csoporttechnika (névleges csoport módszer = NCM, Andre L. Delbecq és Andrew H. Van de Ven 1968.) A módszer alkalmazásának menete a következő: a. a csoporttagok csendben, egymástól függetlenül lejegyzik a probléma megoldásával kapcsolatos ötleteiket b. egymást követve minden csoporttag ismerteti az általa lejegyzetteket anélkül, hogy ezt a többiek kommentálnák, miközben az elhangzottak lényegét egy táblára rögzítik c. az ötletek ismertetését követi azok értelmezése, megvitatása, értékelése


Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül d. a csoportülés záró szakaszában egy titkos, egymástól független szavazás keretében dönt mindenki a személyes prioritásairól, rangsorolás vagy pontozás formájában – majd ezt összesítik 3. A Delphi-módszer (Norman Dalkey és mtsai, 1969.) E módszer alkalmazásának jellegzetessége, szemben a korábban említett kettővel, hogy a résztvevők itt fizikailag távol helyezkednek el egymástól, s nem találkoznak személyesen a problémamegoldó folyamat során. Alkalmazása különösen hasznos, amennyiben: • információk, ítéletek és előítéletek tisztázása a cél • ha több tudományágat is érintő témakörhöz kapcsolódó értékítéletek közt kívánunk mérlegelni • olyan információk esetén, ahol egyetértés lehet a csoport bizonyos részén belül • a probléma megoldásához vezető alternatív megoldásokat igyekszünk meghatározni, vagy kialakítani A módszer lényege, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban az ítéletek szisztematikus bekérését és összehasonlítását egy alapos előkészítést igénylő kérdőívsorozat segítségével valósítják meg. A kiküldött kérdőívek mellé azokat az összesített információkat és véleményeket is továbbítják a válaszadók felé, melyeket a korábbi válaszokból gyűjtöttek. A kérdőívek szétosztására és a visszacsatolásra jellemzően 2 alkalmat biztosítanak, míg az összegző elemzést jellemzően számítógépes támogatással készítik el. A 3 fent említett csoportos döntéshozatali módszer eredményessége közti különbség feltárására eddig több kutató is vállalkozott. Eredményeik szerint a 3 folyamat közti különbség inkább relatív, mint abszolút természetű: Az INTERAKTÍV csoport: • a minőség és az elfogadás kritériumok szempontjából mutatkozik a leghatékonyabbnak • jellemzően széles vagy közepes hatókörű döntések során alkalmazzák • a tagok közt általában a munkatársak és a döntésben érdekeltek képviselői vannak jelen, de olykor szakértőket is bevonnak • a konfliktus lehetősége közepes vagy magas lehet a csoporton belül • elvi hátránya, hogy kevés eredeti döntést hoz, valamint, hogy éles konfliktus esetén elveszhet a hatékonysága • a 3 közül ez az egyetlen olyan döntéshozatali egység, mely szigorú értelemben véve is csoportnak tekinthető A DELPHI-csoport • inkább technikai jellegű, mint a másik két döntéshozatali csoportforma • eredeti döntésekre törekszik, ezért erőteljesen épít a szakértőkre • a döntések hatóköre itt jellemzően közepes vagy annál szerényebb • mivel a csoporton belül nincs közvetlen interakció így a konfliktus esélye is minimalizálódik A NOMINÁLIS csoport • közepes eredmények jellemzik mindhárom döntési kritérium szerint (minőség, elfogadhatóság, eredetiség) • köztes jellege az előző kettőhöz képest nem csak az eredményesség, de a csoporttagság szempontjából is megmutatkozik, hisz szakértők, képviselők és munkatársak is részt vesznek a folyamatban • viszonylag jó döntéseket hozhat minimális funkcionális és strukturális hátrányok nélkül Az imént felvázolt változatok mindössze csak részben modellálják azokat a csoportos lehetőségeket, melyek egy csoport számára a közös problémamegoldás területén, mint forma adódnak. Tekintettel, arra, hogy a különféle


Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül csoportmódszerek (pl.: brain storming, 66, pareto analízis, erőtér analízis, halszálka módszer…) igen részletes leírását számos szervezeti tankönyvben és tréninggyűjteményben megtaláljuk, így most e további változatokra nem térnénk ki. A csoportösszetétel hatása a problémamegoldás eredményességére A csoportos problémamegoldás hatékonyságát vizsgálva hamar kiderült, hogy mekkora jelentőséggel bír a csoport összetételének minősége. A témakörben végzett kutatások egyik fókuszába a csoport homogenitásának illetve heterogenitásának eredményességre gyakorolt hatása került. A szakértők egyik csoportja a heterogén összetétel mellett érvel, mely szerint itt várhatjuk azt, hogy a csoport jobb minőségű problémamegoldásokat hoz létre, több ötlet merül fel a résztvevőkben, s egyazon időpontban több nézőpontból is képesek megvizsgálni a problémát. A heterogén csoport alkalmazása ellen szólhat ugyanakkor, hogy a tagok intellektuális és érzelmi sajátosságai meglehetősen eltérőek lehetnek, melyek így komoly konfliktusok forrásává válhatnak.

47. ábra. Sokféleség és azonosság a csoportban. A homogén csoport előnyeit hangsúlyozók a nagyobb biztonságérzet szerepét emelik ki a jobb megoldások elérésében. Az erős célorientáció, a jó hangulat, a nyílt és hatékony kommunikáció, valamint a megerősítések igénye sok energiát takaríthat meg az eredményes feladatvégzés javára. Nézeteik szerint itt kisebb lehet az esély a személyes konfliktusok és klikkek kialakulására, s a fokozott versengésre egyaránt. Mindazonáltal tévedés lenne egyértelműen kijelenteni, hogy egyik vagy másik csoportösszetétel feltétlenül előnyösebb a másiknál, hisz részben az adott probléma-megoldási szituációt befolyásoló külső tényezők, részben pedig a csoporttagok aktuális személyes meghatározottsága (személyiségjegyek, pozíciók, demográfiai jellemzők… ) igen alapvetően átszínezhetik a fenti állítások igazságtartalmát. Ha mindenképp szeretnénk valamiféle tanulságot levonni a fentiek kapcsán, úgy leginkább azt javasolhatjuk, hogy a csoportösszetételt mindig a feladattól, s az azt meghatározó környezeti tényezőktől függően válasszuk meg. Egy gyors beavatkozást igénylő megoldáskereséshez pl. érdemesebb általában egy homogén csoportot választani, míg a dominánsan kreatív ötleteket igénylő folyamatokhoz inkább a heterogén csoport lehet a megfelelőbb megoldás. De milyen csoporttagokat, illetve személyes jellemzőket részesítenek előnyben azok, akik maguk is a tagságot alkotják egy-egy problémamegoldó folyamatban? Kutatási eredmények azt mondhatjuk, hogy azokkal dolgoznak együtt mások is legszívesebben, akik: • szakmai tudásuk megbízható, érdeklődésük stabil, • megfelelően motiváltak • rugalmasan gondolkodnak, és eredeti ötleteket hoznak a csoportba • fogékonyak az új dolgok iránt • viselkedésük nyílt, őszinte, és korrekt • megbízható emberek


Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül Kerülik ugyanakkor azon csoporttagokkal való együttműködés lehetőségét, akik: • agresszívek és erőszakosak • türelmetlenek, rámenősek • túlzottan korlátoznak másokat, s csak a saját érdekeiket képviselik • nem nyilvánítanak véleményt, • konformisták, túlzottan engedékenyek • szellemi téren nem ösztönzőek másokra. Egy problémamegoldó csoport összeállításánál a fent említett elvek mellett érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy annak szakmai összetétele a problémamegoldás logikáját tükrözze elsősorban, s ne csupán a szervezeti erőviszonyokat. A heterogenitás elvét követve gyakran javasolják, hogy minden csoporttag más és más területet képviseljen, s ha lehet jelenjen meg több korosztály (de ne azonos arányban – csökkentendő a rivalizálás esélyét). Általában növeli a problémamegoldás hatékonyságát, ha férfiak és nők egyaránt részt vesznek a csoportban, miután ez növeli az aktivitást és a kreativitást egyaránt. Egy nemek szerint heterogén csoportban kiválóan felhasználhatók, s a csoport javára fordíthatók a férfiak versengő, teljesítményorientált tendenciái mellett nők konszenzuskereső, harmonizációs törekvései, melyekkel a dominanciaharcokról a lényegre ( azaz a kiadott feladatra) terelődik a hangsúly. A csoportos problémamegoldás során jelentkező társas hatások körében érdemes megemlíteni még a groupthink jelenségét, melynek elméleti modelljét Janis (1982) dolgozta ki. Janis elmélete szerint a magas kohézióval rendelkező csoportokban több olyan jelenség is felléphet, mely alapvetően veszélyezteti az adott csoport döntéshozatali képességét, amennyiben a csoporttagok a csoport kellemes légkörének fenntartását és a morális biztonságot magasabbra értékelik a hatékony problémamegoldás szükségességénél. A „groupthink” jelenségnek több összetevője is van, ezek: 1. A sérthetetlenség illúziója A csoport tagjai minden külső fenyegetettségtől mentesnek vélik magukat, s indokolatlanul felülbecsülik a kockázatelhárító képességüket. 2. Kollektív racionalizálás A csoport nem hajlandó akceptálni a külső jelzéseket, ha azok saját gondolataik és megoldáskeresésük hiányosságaira vagy tévedéseire utalnak. Inkább arra fektetnek energiát, hogy saját álláspontjukat mindenáron megmagyarázzák, csökkentve ezáltal az ellentmondó információk által keltett belső feszültségüket. 3. Morális biztonság A csoporton belüli konformitás magas szintre fejlesztése által megerősítik magukban a hitet, hogy amit gondolnak és tesznek az helyes. Megoldásaikat, és döntéseiket így nem csak logikailag, de morálisan, etikai szempontból is megkérdőjelezhetetlennek tartják. 4. A csoporton kívüliek sztereotipizálása A tagok a csoporton kívül állók megítélésében rendszerint igen sematikusan gondolkodnak, mások személyiségéről, képességeiről, vagy szándékairól elsősorban különféle sztereotípiák alapján alkotnak ítéletet. A környezet részéről megfogalmazódó kritikákat hajlamosak a versengő magatartás megnyilvánulásaként értékelni, s így annak reális tartalmát nem elemzik, vagy integrálják saját problémamegoldó tevékenységük során. 5. Direkt nyomás a dezertőrökre Amennyiben a csoporton belül a nonkonformitás jelei mutatkoznak, a csoporttagok büntetés vagy jutalom formájában erős nyomást gyakorolnak társukra, a konformitás szelleméhez való visszatérítés érdekében.


Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül

48. ábra. Elfogadható-e a nonkonformitás?. 6. Gondolatrendőrök A csoporton belül akár többen is felvehetik a gondolatrendőri szerepet, akik az intellektuális védelmi erő szerepét alakítják azáltal, hogy meggátolják a csoport véleményével ellentétes nézőpontok kifejtését. 7. Öncenzúra A csoportnyomás hatására a csoport tagjai hajlamossá válhatnak arra, hogy az aktuális döntéssel szemben megfogalmazódó nézeteiket elhallgassák. 8. Az egyetértés illúziója A gondolatrendőrség és az öncenzúra mechanizmusának érvényesülése következtében a csoporttagok meggyőződésévé válhat, hogy egyetértés van köztük az adott probléma megoldásának helyességét, módszertanát és stratégiáját illetően. A groupthink megjelenése következtében az adott csoport hajlamossá válik a kockázat alábecsülésére, a negatív (vagy más néven figyelmeztető) információk fontosságának bagatellizálására. A csoport, mint önálló entitás „önbizalma” irreálisan magas, idealizált énképe számos döntéshozatalban csapdaként jelentkezik, s ez sokszor nem kellően körültekintő ítéletalkotáshoz, szerényebb minőségű problémamegoldáshoz vezet.

49. ábra. Egységben az erő. Összefoglalás A „Csoportos problémamegoldás a szervezeteken belül” c. fejezetünkben áttekintettük azokat a csoportos döntéshozatali formákat, melyek tipikusnak tekinthetők a szervezeti életben. Ezután tanulmányoztuk a csoportösszetétel hatását a problémamegoldó viselkedésre, s a feladatvégzés hatékonyságára. Végül elemeztük azokat a társas hatásokat, melyek a csoporttagok együttműködését befolyásolják a problémamegoldás során. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Hasonlítsa össze a megismert csoportos döntéshozatali formákat, térjen ki az azonosságokra és a különbözőségre egyaránt! 2. Milyen előnyei és hátrányai vannak a heterogén csoportösszetételnek? Milyen esetekben javasolná ezek kialakítását? 3. Mutassa be a GROUPTHINK jelenségét, s annak megnyilvánulási formáit!


VIII. rész - A kultúra és a problémamegoldás dimenzióinak összefüggései


15. fejezet - Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra Bevezető Cél: Megismertetni, hogy miként befolyásolja a kultúra az egyéni, a csoportos és a társadalmi döntéshozatalt. Követelmény: Annak felismerése, hogy azok az értékek és alapfeltevések, amelyek egy adott kultúrában meghatározóak, nem szükségszerűen univerzálisak, tehát nem feltétlenül jellemzik a világ különböző tájairól érkező munkavállalókat, vezetőket vagy épp tulajdonosokat. Az utóbbi évtizedekben a szervezeti élet egyik újabb, s igen jelentős kihívása a multikulturális környezetben megvalósítandó feladatvégzés, illetve problémamegoldás. A napjainkra oly jellemző interkulturális konfrontációk kimenetele és az együttműködés sikeressége nagymértékben függ attól, hogy a résztvevők milyen módon képesek kezelni az egyes kultúrákban jelenlévő értékeket és alapfeltevéseket, s hogyan integrálják az ezekről szerzett ismereteiket egy-egy problémamegoldó folyamat gyakorlatába. A szinergikus megoldások iránti igény a munkafolyamatok egyre szélesebb körében megfogalmazódik, de vajon képesek-e a munkatársak ennek megfelelő módon részt venni az alkotó folyamatokban? A kultúra szerepét kutató vizsgálatok és modellek alapvetően két fő irányzatot követnek az egyéni és a szervezeti magatartás illetve a kultúra viszonyának elemzése során. Az elméletalkotók egy része úgy véli, hogy létezik egyfajta univerzalisztikus tudás, mely a menedzsment technikákban és a problémamegoldásban egyaránt szükségszerűen optimális, vagy ha úgy tetszik legjobb, leghatékonyabb megoldásnak minősül. Ez az elképzelés Taylor, Weber és Fayol nyomán uralkodó nézet volt a XX. század folyamán. Később azonban egyre több empirikus kutatás erősítette meg, hogy a helyi környezet jellegzetességei igenis befolyással vannak egy adott szervezet sajátosságaira. E kutatásokra épülve fogalmazódott meg aztán az un. kontingenciaelméleti modell, mely azokra a tényezőkre irányította a figyelmet, amelyek befolyással vannak egy adott szervezet számos jellemzőjére (pl.: struktúra, vezetési modellek…- Burns és Stalker, Lawrence és Lorsch, Cohen), de továbbra sem jelent meg még a kultúra, mint direkt hatóerő. A megközelítések egyik új áramlataként jelent meg aztán az un. kultúraspecifikus elméleti áramlat, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy még az azonos környezeti (pl.: iparosodási szint) feltételekkel jellemezhető szervezetek közt is jellemző kulturális különbségek lehetnek. Ilyen, kulturális hagyományokra és értékekre visszavezethető sajátosság például, hogy az operatív döntéshozatalt tekintetében a német vállalatok sokkal centralizáltabbak, mint a britek (Child-Kieser, 1993). A „kulturalisták” elgondolása szerint egy bizonyos szervezetnek nem csak a felépítése függ az azt körülvevő környezettől, de a szociális környezetben azonosítható értékek és elvárás rendszerek nyomán az is megfogalmazódik, hogy mit tekintsünk sikeres tevékenységnek egy adott kultúrában, illetve miként valósítsuk meg azt. (Whitley, 1992.) Ha mindezt alkalmazzuk konkrétan a problémamegoldás területére, úgy azt mondhatjuk, hogy egy adott kultúra nagymértékben meghatározza, hogy mit tekintünk problémának, s hogyan valósíthatjuk meg azt. Kulturálisan meghatározott tehát, hogy melyek lehetnek a megoldás potenciálisan érvényes alternatívái, hogy ezek milyen módon kerülnek értékelésre és hogyan választhatjuk ki a legmegfelelőbb alternatívát, illetve a gyakorlatban való alkalmazás módozatait. A problémamegoldás folyamatát meghatározó kulturális összefüggések körében érdemes azt is megemlíteni, hogy nincs egységes fogalomhasználat sem, s az egyes fogalmakhoz kultúránként eltérő jelentések tartozhatnak. (Egy feladat elvégzésére kiadott instrukcióban szereplő „gyors és pontos teljesítést várok Öntől” közlés pl. 79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra teljesen más értelmet nyer egy klasszikus német és egy tipikus olasz vállalati kultúrában). Miközben természetesen olyan alapvető értékek, mint a lojalitás, a partnerség, az őszinteség vagy az eredményorientáltság széleskörben elvárt értékek a munka világában, ezek interpretációja és gyakorlati megvalósulása igen eltérő lehet a kulturális közegtől is függően. A kultúra kutatásának módszertanában szintén két fő megközelítésmód ismert. Az első, un. univerzalisztikus megközelítés szerint léteznek olyan jól meghatározható, „univerzális problématípusok”, melyek mindenütt megoldandó kihívásként jelennek meg az ember számára, függetlenül attól, hogy a világ mely részén él. Nézeteik szerint az egyes kultúrák jól megkülönböztethetők aszerint, hogy e problémákra milyen jellegű társadalmilag is elfogadott megoldási variációkat dolgoztak ki, s ha ezen ismereteket elsajátítjuk, úgy jelentősen csökkenthetjük a multikulturális közegben jelentkező bizonytalanságot és frusztrációélményt. Ilyen univerzalisztikus problémaként definiálódik a kérdés pl.: hogy az emberi természet alapvetően jó-e vagy rossz, hogy az emberi kapcsolatokban az individualizmus vagy a kollektivizmus kell, hogy megjelenjen mint vezető érték, hogy milyen az időhöz való viszonyulás, vagy épp a cselekvések irányultsága… A kultúrakutatás másik jelentős irányzata az un. emikus megközelítésmód, mely szerint nincsenek univerzális jelleggel megfogalmazható kultúradimenziók, s így a fent említett kultúrközi összehasonlítás is érvényét veszti. Véleményük szerint ugyanazon kultúrán belül is meglehetősen eltérő jelentések tartozhatnak egy-egy fogalomhoz, így inkább az egy-egy meghatározott kultúrára jellemző jelenségek feltárását, s a vizsgált kultúrára jellemző. kulturális standardok meghatározását javasolják. E megközelítésmód hívei tehát inkább az elemzésre kiválasztott kultúra mélyrehatóbb elemzésében, mint a kultúrák összehasonlíthatóságában látják a reális célmeghatározást. Miközben mindkét érvrendszernek számos előnye és hátránya, s természetesen követője is van, fontos megjegyezni, hogy minden kultúrának vannak olyan jellegzetes vonásai, melyek más kultúrától megkülönböztetik, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az adott populáció minden képviselője jellemezhető ezekkel a vonásokkal. Amennyiben a különféle életszemléletű kultúrákat, az azokra jellemző tevékenység mód szerint osztályozzuk, úgy 3 fő csoportot különíthetünk el. Ezek a következők: • tevékenység-, és célorientált • létezés és érzésközpontú • gondolkodó-megfontolt. 1. A tevékenység és célorientált társadalmakban a lét értelmét a célok elérése jelenti, s még a pihenőidő is csak ennek alárendelt szerepet kap, azaz a munkához való regenerálódást szolgálja. 2. A létezést és érzésközpontú kultúrákban ezzel szemben a munka csak másodlagos szerepet kap, s így nem minden a munka körül forog. Mindennek megvan a maga ideje, helye. Ugyanúgy végrehajtják feladataikat, s amikor arra elérkezettnek tartják az időt, akkor a munka kerül a preferencia sorrend elejére. 3. A gondolkodást és megfontoltságot középpontba helyező kultúrákban minden tevékenységet hosszas elemző fázis előz meg, ahol arra törekszenek, hogy minden lehetséges körülményt figyelembe vegyenek. Figyelembe véve a fent említett 3 csoport jellegzetességeit nem meglepő, hogy az egyes problémákra adott válaszok mind időzítés tekintetében, mind pedig a döntés megfontoltságát illetően meglehetősen különbözhetnek. Az egyes kultúrákban megfogalmazódó alapértékek manapság egyre gyakrabban fellelhetők az un. multikulturális team-ekben, érdemes tehát szemügyre venni, hogy milyen sajátosságai lehetnek azoknak a problémamegoldó csoportoknak, ahol ilyen alapvetően eltérő meggyőződések vannak egyszerre jelen egy feladathelyzetben. Ha az eredményesség szempontjából próbáljuk meg megítélni a lehetséges változatokat, úgy azt mondhatjuk, hogy a multikulturális csoportok potenciálisan sokkal eredményesebbek lehetnek a homogén csoportoknál, de jóval erősebb a veszélye is a csoportfolyamatokból következő veszteségeknek.


Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra

50. ábra. Eltérő kultúrák – eltérő hagyományok, de mit kezdünk a sokszínűséggel?. Nézzük először, hogy melyek lehetnek a veszélyforrások a multikulturális csoportok esetében! A multikulturális csoportok jellemző hátrányai 1. Bizalmatlanság és ellenszenv a csoporttagok közt • A homogén csoportokhoz képest jellemzően magasabb a bizalmatlanság szintje, melynek akár sztereotípia, vagy kulturális félreértés is lehet az alapja – azaz nem szükségszerűen személyes ellenszenven alapul. A szimpátia jellemzően az azonos vagy hasonló alapfeltevéseket/értékeket képviselőkre irányul. 2. Sztereotípiák megjelenése és felerősödése • A pontos megfigyelés és ítéletalkotás helyett a más nemzethez tartozókat hajlamosak lehetnek a csoporttagok helytelenül kategorizálni, Később ennek megfelelően vélekedhetnek azok munkában betöltött potenciális vagy valós szerepéről, ahelyett, hogy reálisan gondolkodnának a közös munka lehetőséges előnyeiről, s az optimális szereposztásról. Azok a csoporttagok, akik magasabb státuszú kultúrával rendelkezőnek tekintik magukat, hajlamosabbak lehetnek a hasonlóan magas státuszúnak ítélt kultúra tagjai felé fordulni, akár a többi csoport tagjait teljesen figyelmen kívül hagyva. Gyakori jelenség továbbá, hogy a nemzeti kultúrához kötődő sztereotípiákkal automatikusan megbélyegzik az egyéneket is, függetlenül annak realitás értékétől. 3. Kommunikációs nehézségek: pontatlanság, félreértés • A kulturális különbségek egyik leginkább konfliktusos területe a kommunikáció. Ennek legegyszerűbb példája, akár a kommunikáció lelassulása, amennyiben a csoporttagok nem birtokolják mindannyian a hivatalosan beszélt csoportnyelvet. A problémát gyakran a tolmácsok alkalmazása sem oldja meg, hisz gyakran a közvetítő beiktatása újabb torzuláshoz vezet, ráadásul lassítja is a folyamatot. Az, hogy a tagok fogalomrendszere, vonatkozatási kerete egy-egy elnevezés kapcsán teljesen eltérő lehet – számos félreértés, tévedés lehetőségét hordozza magában, mely nem kedvez az eredményességnek. Ráadásul az is gyakran előfordul, hogy aki egy nyelvet nem olyan tökéletesen használ, azt az anyanyelvi szinten beszélők - sztereotipikus gondolkodásuknak köszönhetően úgy tekintik, mint aki nem csak nyelvi, de akár intellektuális, szakmai téren is hátrányban van másokhoz képest. 4. Fokozott stressz megjelenése • A fent leírt bizalomhiány és az oly gyakori kommunikációs problémák miatt e csoportok tagjai gyakran egy erősen emelkedett feszültségszintet élnek át. Ennek következtében gyakrabban előforduló jelenség e csoportok tagjai közt a veszekedés, a makacsság, a nyilvános kioktatás vagy épp az apátia. Sajátos ellentéte mindezeknek ugyanakkor az a nem ritkán megjelenő túlzott udvariasság és rendkívüli barátságosság, mely álarcként fedi el a csoportkohézió hiányát. Fontos megjegyezni, hogy ez az álságos viselkedés azonban nem csökkenti a belső feszültséget, hisz a csoport, a benne rejlő ellentétek folytán jellemzően nem túl eredményes a problémakezelésben. 5. Hatékonyság csökkenése a problémamegoldásban • A multikulturális csoportok hatékonyságának alapvető feltétele a multikulturalitásból fakadó nehézségek tudatos és tervszerű kezelése, az egymás iránti megértés és tolerancia növelése. Amennyiben erre a szervezeten belül nem szánnak megfelelő időt és figyelmet, úgy könnyen a csoportösszetételből fakadó 81 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra feszültségek és hátrányok lesznek azok, amelyek dominálni fognak az eredményesség tekintetében. A kohézió hiánya folytán a csoporttagok képtelenek lesznek az ötletek és az emberek valós értékelésére, nehezen vagy sehogy nem jutnak konszenzusra a döntési folyamatban. A kezeletlen ellentétek hatására képtelené válhatnak arra, hogy összehangoltan és célirányosan cselekedjenek a probléma megoldása érdekében. Az ilyen csoportok esetében jóval több időt és energiát kell szánni a csoportkohézió megteremtésére, mint homogén csoportok esetében. A multikulturális csoportok jellegzetes előnyei

51. ábra. Szinergia (avagy amitől többek lehetünk). 1. Több és jobb minőségű ötlet felhalmozódása • Az eltérő kulturális háttér eredményeként sokkal több alternatívát és ötletet tudnak felsorakoztatni egy probléma lehetséges kezelése érdekében. Erőforrásaik megfelelő kihasználásával kreatív potenciáljuk akár s többszöröse is lehet, mint egy homogén csoporté. 2. A csoportgondolkodásra való hajlam korlátozott mértéke • Míg egy hagyományos csoportban a kohézió megjelenésével gyakrabban számolhatunk az un. „Groupthink” jelenségével, és annak negatív hatásaival, itt sokkal nehezebben alakul ki e jelenség. Az, hogy e csoportokban jóval lassabban megy végbe a kohézió kialakulásának folyamata épp a csoportnyomásnak való ellenállás képességében jelentkezik később előnyként. A kulturálisan sokféle gondolkodás rákényszeríti a tagokat, hogy másokat megértsenek. A multikulturális csoportokban létrejövő megnövekedett kreativitás eredményei: • jobb probléma meghatározás • több alternatíva kidolgozása • jobb megoldások és jobb döntések • eredményesebb és hatékonyabb csoportok. Összefoglalás A problémamegoldás és a kultúra kapcsolatát vizsgáló fejezetünk kezdetén - áttekintettük azokat a különféle megközelítéseket, melyek a kulturális hatások szerepét értékelik a szervezeteken, s a problémamegoldás gyakorlatán belül. Ezt követően összegyűjtöttük a multikulturális problémamegoldó csoportok előnyeit és hátrányait, egy kulturálisan homogén jellegű csoporthoz viszonyítva. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Hasonlítsa össze az un. univerzalisztikus és az „emikus” kultúra értelmezéseket, s ezek következményeit a csoportos problémamegoldás gyakorlatára! 2. Mutassa be jellemző tevékenység módjuk alapján a 3 megismert kultúratípust! 3. Gyűjtse össze a multikulturális csoportok előnyeit és hátrányait, különös tekintettel a problémamegoldás hatékonyságára!


Kulturális hatások megjelenése a szervezeti életben, s ezek következményei a problémamegoldó folyamatokra 4. Gondolkodjon el! Keressen olyan „sztereotípiákat”, melyek egy-egy nemzet tagjainak „problémamegoldó stílusával” kapcsolatba tud hozni! (Gyakran egy-egy szállóige vagy közmondás sokat segíthet ezek felidézésében)


16. fejezet - Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában Bevezető Cél: Azoknak a tényezőknek és hatásoknak a bemutatása, melyek a multikulturális csoportokban végzett problémamegoldó tevékenység hatékony fejlesztését szolgálják. Követelmény: A bemutatásra kerülő hatásmechanizmusok megismerése által legyen képes meghatározni azoknak a tényezőknek a körét, s jelenlétük következményeit a problémamegoldás egyes fázisaiban, melyek az eltérő kultúrával rendelkező emberek együttműködése során tetten érhetőek. Hogyan mozdíthatjuk elő, hogy a multikulturális csoportok eredményesek legyenek? Mint azt az előzőekben felsorolt tényezőkből láthattuk, egy kulturálisan sokszínű csoport lehet remek lehetőség és igazi sorscsapás is a szervezetben betöltött eredményessége szempontjából. E két véglet közti hatékonyságot több empirikus kutatással is igazolták, ahol vagy remekül, vagy épp igen szerényen teljesítettek a multikulturális csoportok, összehasonlítva a homogén csoportok teljesítményével. A siker kulcstényezőjeként az eredményes csoportok esetében a sokféleség kezelésének módját azonosították. Azaz, ha a sokféleséget egy csoport képes a hasznára fordítani, úgy „nyert ügye van”, ellenkező esetben azonban csak vergődik a feladatai közt. De miként valósítható meg ez, nézzük most részleteiben, több szempontot is kiemelve! Ahhoz, hogy egy multikulturális csoport eredményes legyen a következőket szempontokat kell szem előtt tartanunk: • a feladatok legyenek - innovatívak, újszerű gondolkodást igénylőek • mindenek feletti legyen a cél • legyen jellemző csoportban a kölcsönös elismerés • egyenlő hatalommal rendelkezzenek a különféle kultúrákhoz tartozók • teremtsük meg a külső visszacsatolás lehetőségét • a különbözőségek reális azonosítása, felismerése után történjen meg a tagok feladatfüggő kiválasztása A feladatok tekintetében ott jelentkezhet e csoportok igazi előnye, ahol nehéz, nagy megfontoltságot igénylő, innovatív teljesítményre van szükség. Miközben a sokféleség a problémamegoldás tervezési és fejlesztési fázisában jelentkezik előnyként, a végrehajtás során gyakran inkább nehezítő körülmény. Mindezen tényezők tudatában azonban igazán szép, s komoly eredményekkel kecsegtető menedzseri kihívás lehet egy olyan problémamegoldó folyamat menedzselése, melynek aktív résztvevői különféle kultúrákat képviselnek. Kulturális hatások a szervezeten belüli problémamegoldásban A szervezetekben megvalósuló vezetői döntéshozatal elemzése a szervezetelméleti irodalmak igen gyakran megjelenő témaköre. A kutatók jelentős része a folyamatot racionális, tudatosan kontrollált aktusként írja le, ahol a vezető meghatározott kritériumok alapján értékeli a lehetséges alternatívákat, majd hozza meg a probléma kezelése érdekében a döntést. Az eltérő kultúrákkal jellemezhető szervezetekben ugyanakkor hamar felismerhetővé vált, hogy az eltérő értékek és alapfeltevések mentén más és más módon értékelhető vagy azonosítható a valóság fogalma, s lehetetlen objektív módszert találni annak meghatározására, hogy melyik is a „helyes” ezek közül. A korlátozott racionalitás elméletének hívei ugyanakkor eleve un. szubjektív racionalitással számolnak, ahol az egyes egyének, miután különböző kultúrával, más-más háttérrel érkeznek, így eleve másként észlelik a környező világot és másként próbálják kezelni problémáikat. Eszerint tehát nincs egyetlen érvényes problémamegoldási mód, mindig az adott szituációban jelenlévő tényezők mérlegelése által 84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában juthatunk csak el az aktuálisan helyes megoldáshoz. Ez a megközelítésmód egybeesik Schein gondolatmenetével, mely szerint a szerint a kultúra nem más, mint az a mód, ahogy az emberek problémákat oldanak meg. (Schein, 1985.) A kulturális sajátosságok hatásai a problémamegoldó folyamat egyes fázisaiban A problémamegoldó folyamat valamennyi fázisában felmerülhetnek olyan kulturális sajátosságok, melyek befolyásolják az adott szinten megvalósuló stratégiát, illetve preferenciákat, nézzünk ezekre most különféle példákat! 1. A probléma felismerésének szakasza

52. ábra. Mit látsz?. Attól függően, hogy egy egyén illetve szervezet milyen kultúrával jellemezhető, többféle értelmezés lehetséges arra vonatkozólag, hogy mit tekint valaki egyáltalán problémának. Az un. cselekvésorientált (vagy doing) kultúrákban mint például az USA, a legtöbb szituációt hajlamosak olyan problémahelyzetként értelmezni, mely megoldásra vár, de ezáltal egyszersmind fejlődési lehetőséget is kínál az érintettek számára. (Adler, 1992.) Úgy gondolják, hogy környezetüket képesek alakítani, s lehetséges boldogulni, ha megfelelő módon kontrolláljuk az eseményeket. ugyanakkor az un. „being kultúrákban” (mely elsősorban a Távol –kelet országaira jellemző) inkább a környezethez való alkalmazkodás a domináns, szemben a korábban felvázolt „tenni akarással”. Az ő értelmezésükben ennek megfelelően sokkal kevesebb tehát az un. problémahelyzet, miután úgy vélik, hogy a szituációk befolyásolására amúgyis csak kis mértékben képesek, s így a környezet megváltoztatása nem fogalmazódik meg domináns igényként számukra. Míg az első esetben túlélni, legyőzni tanít a környezet, a kultúra, a másodikban alkalmazkodásra, elfogadásra késztet. 2. Az információgyűjtés szakasza Carl Jung az információgyűjtés két alapvető módjaként határozza meg az érzékelést és az intuíciót, melyek közül az egyik aztán a későbbi empirikus kutatások alapján az egyes kultúrákban dominánsan fellelhetők, beazonosíthatóak. Az érzékelő típusú emberek (lásd Észak-amerikai állampolgárok) arra törekszenek, hogy minél több adatot gyűjtsenek be egy-egy problémahelyzetben, s érzékszerveikre támaszkodva induktív módon haladnak az információgyűjtéssel. Ezzel szemben az elsősorban intuitív módon tájékozódók deduktív módon, a múltból származó és a jövőre vonatkozó elképzeléseik nyomán gyűjtenek adatot, s vonnak le következtetéseket. (Adler, 1992.) Lewin kutatásai két alapvető típusát írják le a személyiségnek, melyek 2 jelentősen eltérő kulturális meghatározottságot is megjelenítenek. Az első az un. U-típusú kultúrák és egyének csoportja (pl.: USA), ahol az jellemző, hogy a magánszféránál sokkal nagyobb nyilvános élettérrel találkozunk. Ezek az életterek ugyanakkor egymástól szigorúan elhatárolódnak (pl.: munkahely, sportklub, hitközség…), s a külvilág számára egy bizonyos mértékig könnyen megközelíthetőek. Az életterek erős elhatárolódása azt jelenti, hogy köztük az információáramlás és az egyes csoportokhoz tartozó tagok közti kapcsolatfelvétel igen ritka, az „ismerőseik tehát csak az adott körön belül ismerősök”. A specifikus kultúrájú emberek elválasztják egymástól szűkebb privát, és tematikusan erősen tagolt nyilvános kapcsolatrendszerüket. Az un. G-típusú kultúra esetében (pl.: németek) az egyének sokkal szélesebbkörű magánszférával rendelkeznek, míg nyilvános kapcsolatrendszerük szemben az előző csoporttal jellemzően tagolatlan. Az ilyen kultúrákhoz tartozó egyének megközelíthetősége sokkal nehezebb, ha azonban sikerül bejutni valakinek a másik 85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában fél magánszférájába, akkor ezáltal majd minden részterületre bebocsájtást nyer, azaz „baráttá válik”. Az ilyen kultúrában élő emberek kapcsolatrendszere tehát alapvetően másként szerveződik, az eltérő csoportokban megismert társak könnyedén kerülhetnek kapcsolatba, s válhatnak hasonlóképp másutt is csoporttaggá. A két kultúrában jellemző tervezési magatartás tanulmányozására empirikus vizsgálatot is terveztek, egy konkrét német-amerikai katonai együttműködés jellemzőit vizsgálva. Az összehasonlító vizsgálat eredményei alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a németekre inkább a probléma-centrikusság, míg az amerikaiakra a cselekvés-centrikusság jellemző. Az információgyűjtés vonatkozásában mindez azt jelenti, hogy a németek sokkal több részletet vesznek figyelembe, arra törekszenek, hogy minél alaposabban körüljárják a problémát. Hosszasan elemeznek és terveznek – mely egy másik kultúra tagjai számára olykor túlzott pepecselésnek, körülményeskedésnek tűnhet, s fokozott frusztrációt kelthet. Az amerikai csoporttagok ezzel szemben csak az általános ötletek és megoldási javaslatok begyűjtésére koncentráltak, s egy későbbi fázisra halasztották a megoldás részleteinek alapos kidolgozását. Az információgyűjtés szakaszában megfigyelhető alapvető különbség volt továbbá, hogy a németek nem rögzítették az elhangzott részleteket, csak a végcélt fogalmazták meg írásban. Az amerikaiak ezzel szemben írásban rögzítették az összes köztes célt, miután ezt a hatékony munka egyik alapfeltételének tekintik. (Thomas és tsai. 1997)

53. ábra. Nézzük csak meg közelebbről!. 3. Alternatívák felvázolása Fontos kulturális különbségeket találhatunk a problémamegoldás folyamatát tekintve akkor is, ha az idődimenziót tanulmányozzuk. Az, ahogyan egy adott kultúrkörben az időt szemlélik, természetes módon meghatározza azoknak a lehetséges cselekvési alternatíváknak a körét, amelyeket a megoldások közé sorolhatnak. A jövőorientált kultúra (pl.: USA) képviselői pl.: sokkal inkább hajlamosak az újszerű ötletek preferálására, mint azok, akik az un. múltorientált kultúra (pl.: angol) tagjai. E szemléletbéli különbség egyik lehetséges háttereként Adler (1992) szerint az az alapfeltevés, ahogy a különféle kultúrákban a felnőtt ember sajátosságairól, szokásairól vélekednek. Míg a jövőorientált társadalmakban hajlamosabbak úgy gondolkodni, hogy a felnőtt ember egész életén át képes a változásra, fejlődésre, tanulásra, a múltorientáltak inkább úgy vélik, hogy egy bizonyos kor után az emberek nem képesek változtatni szokásaikon, gondolkodásmódjukon. Számos kulturális összehasonlító kutatást végeztek annak érdekében is, hogy feltárják, vajon milyen időtávra terveznek az egyes kultúrák tagjai, van-e ebben valamiféle specifikus különbség? Egy német és brit kultúrában működő vállalatokat összehasonlító kutatás eredményei szerint, míg a németek inkább 3 évre terveznek előre, azaz elsősorban az operatív tervezést preferálják, addig a brit cégek átlagosan 6 éves, vagy annál hosszabb ciklusokban gondolkodnak – vagyis jellemzően stratégiai tervezést végeznek. (Horovitz, 1993.id.:Heidrich 2001.) 4. Az alternatívák közti választás Ha a lehetséges megoldások közti választás mozzanatában tetten érhető kulturális hatásokat tanulmányozzuk, a következő tényezőkre érdemes fókuszálnunk: • ki a döntéshozó, kié a felelősség a cégen belül


Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában • lassúbb, körültekintőbb vagy gyorsabb, az adott helyzetre rugalmasan reagáló döntéshozatali mód jellemző-e • az információk és alternatívák feldolgozása kronologikusan vagy holisztikus szemlélettel történik Miközben kétségtelenül minden egyes kontextus befolyásolja azt a döntéshozatali módot, amely egy adott problémamegoldó folyamatban létrejön, kétségkívül vannak kulturális különbségek abban, hogy egy társadalmi értékrend milyen módon befolyásolja az egyéni értékrendet, és megoldási módokat. Az un. kollektivista kultúrájú országokban mint Japán pl., sokkal inkább jellemző a csoportos döntéshozatal, mint az individualista társadalmakban, ahol gyakrabban preferálják az egyéni megoldásokat. Ha egy individualista társadalomban kollektív döntéshozatal valósul meg, ott igen gyakran élnek a szavazás módszerével, ezzel is hangsúlyozva az egyéni vélemény kinyilvánításának fontosságát. A kollektív értékek iránt elkötelezett társadalmak ezzel szemben a megbeszélést és a vitát, mint módszert támogatják, melyet egészen a konszenzus létrejöttéig folytatnak. Hasonlóképp kulturálisan befolyásolt döntéshozatali kérdés az is, hogy milyen mértékig centralizált az a folyamat, amelynek során kiválasztásra kerül a követendő problémamegoldási lépések sorozata. Ez a tendencia egyrészt az individualizmus/kollektivizmus dimenzióval hozható összefüggésbe, másrészt pedig azzal az un. hatalmi távolság kulturális dimenzióval, melyet Hofstede azonosított. Eszerint egy magas hatalmi távolság értékkel jellemezhető kultúrában (Nagy-Britannia, Spanyolország…) inkább a döntések centralizáltsága, és az autoriter irányítás a jellemző, míg az alacsonyabb értékek esetében (Svédország, Franciaország…) a döntéshozatalok többsége az alacsonyabb hierarchiaszintre kerül. (Heller, 1993. id.: Heidrich 2001.) Fontos különbségek merülhetnek fel továbbá az egyeztetési folyamatban aszerint is, hogy a felek milyen tárgyalási stílust preferálnak. Míg az un. diffúz kultúra képviselői (lásd korábban), az általánostól a specifikusabb kérdések irányába haladnak, s specifikus kultúra képviselői épp fordítva. Azaz míg az első esetben egy átfogóbb, szélesebbkörű tájékozódást követően alakul ki a bizalom, melynek nyomán a tárgyaló fél a lényegre tér, úgy ez utóbbiban rögvest igyekszik a partner a lényegre koncentrálni. El lehet képzelni, hogy milyen feszültségeket generálhat e két ellentétes tárgyalási stílus ott, ahol mindenki csak a saját értékrendje és szokásrendszere alapján képes részt venni a folyamatban.

54. ábra. Csoportos döntés. 5. A döntés megvalósítása Az egyes döntések gyakorlati megvalósítása szinte elképzelhetetlen a másokkal folytatott kommunikáció, egyeztetési folyamatok, motiválási és ellenőrzési mechanizmusok nélkül. Az, hogy a problémamegoldó folyamat sikeres legyen, több módszertani megfontolást is igényel, melyek közül épp az egyik, hogy milyen kulturális sajátosságokkal jellemezhető az általa érintettek köre. Az individualista és a kollektivista kultúra tagjai például teljesen más motivációs eszközökkel serkenthetők általában jobb teljesítményre, s a cég iránti lojalitásukat is más értékek határozzák meg elsősorban. Kulturálisan megalapozott eltérés továbbá, hogy mi alapozza meg a szervezeten belüli státuszkülönbségeket – az életkor vagy az egyének által elért eredmények közti különbség dominál a karrier lehetőségekben. Ezt az eltérést gyakran úgy is említik, hogy míg az első esetben a léthez, a másodikban a cselekvéshez rendelik hozzá a státuszt (being és doing kultúrák). Míg az első esetben megfogalmazódó előny a tapasztalatok, az életkort megillető tisztelet mentén körvonalazódik, ez a gyakorlatban úgy ölt testet, hogy ezen értékek lesznek kiemelkedőek a problémamegoldás gyakorlatában is. Az idősebb, érettebb, tekintélyesebb tagok által képviselt gondolatokhoz igazodik a szervezet, s a megvalósított megoldások többnyire kiszámíthatóak, a múlt hagyományaihoz illeszkedően.


Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában Érdemes megemlíteni ugyanakkor a törvények és szabályok hatását a problémamegoldó folyamat potenciális kimenetére vonatkozóan, különös tekintettel az ebben rejlő kulturális eltérésekre. Az un. univerzalista, vagy szabály alapú kultúrákban a viselkedésben egy egalitáriánusság figyelhető meg, ahol a szabályok mindenkit köteleznek. Ezzel szemben a partikularista kultúrák mindig az egyedi körülményekre való tekintettel mérlegelik a szabály alkalmazásának módját, tehát nem egyenlő mértékkel mérnek a különböző tagok esetében. Azok az emberek, akik megszokták, hogy a szabályok mindenkire egyaránt érvényesek, komolyan neheztelnek partnereikre, amikor azok az egyéni megítélés igényét fogalmazzák meg egy társas helyzetben, miközben ez a kívánság egy partikularista kultúrában teljesen magától értetődő emberi jogként definiálódik. Mindezen felsorolt tényezők és mozzanatok jól szemléltetik, hogy a problémamegoldás folyamata egy multikulturális közegben sokkal összetettebb dimenziókat tartalmaz, mint egy monokulturális környezet esetében. Az, hogy mit tekintünk helyes vagy helytelen viselkedésnek, a problémamegoldás követendő mintájának, az kulturális gyökereinkből táplálkozik, így ha azonos kulturális meghatározottsággal rendelkező társakkal végezzük el a feladatot, sokkal biztonságosabb, önmagunk számára érthetőbb terepen mozoghatunk. Egy interkulturális konfliktus esetén ugyancsak nehéz eldönteni, hogy melyik fél alapfeltevései helytállók, s mihez igazodjon a problémakezelés folyamata. Mindazonáltal, ha figyelembe vesszük a világ gazdasági és társadalmi változásainak uralkodó trendjeit, úgy elkerülhetetlennek látszik azon módszerek és technikák kidolgozása, melyek a problémamegoldás interkulturális szempontból is érvényes gyakorlatát testesítik meg, integrálva az eltérő értékrendek által képviselt szükségleteket. Az egyes multinacionális szervezeteknél megvalósított interkulturális konfliktuskezelő és problémamegoldó csoportfoglalkozások valamint tréningek, talán épp az első olyan lépések lehetnek, melyekkel a résztvevők képességeit a kultúra hatásainak érzékelésére és a „kulturális másság” kezelésére fejleszteni tudják.

55. ábra. Illeszkedés, avagy kísérlet a sokszínűség kiaknázására. Összefoglalás A „Multikulturalitás a problémamegoldás gyakorlatában” c. fejezetben áttekintettük azokat a kulturális jellemzőket és beállítódásokat, melyek befolyásoló erővel bírhatnak a problémamegoldás folyamatára. Ezt követően szisztematikusan megvizsgáltuk, hogy a problémamegoldó folyamat egyes lépései során milyen eltérésekre számíthatunk az eltérő kulturális meghatározottságok következtében. Önellenőrző kérdések, feladatok 1. Milyen alapelveket érdemes követnünk, ha multikulturális csoportot tervezünk kijelölni egy konkrét probléma megoldására? 2. Miként észlelhetők a probléma észlelése kapcsán a „doing” és a „being” kultúrák üzenetei? 3. Hogyan jellemezhetők a különféle, kulturálisan is meghatározott információgyűjtési módok hatásai problémamegoldás folyamatára? 4. Milyen változók mentén differenciálódik az egyes alternatívák közti választás, ha az egyes kulturális sajátosságokat vesszük alapul? 5. Sorolja fel, hogy melyek azok a személyiségjellemzők, amelyek megkönnyíthetik mind az egyén, mind a csoport számára a multikulturális csoportba történő beilleszkedést!


Videó Problémamegoldás folyamata 1 Problémamegoldás folyamata 2 Problémamegoldás folyamata 3 Problémamegoldás folyamata 4

lxxxix Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Felhasznált irodalom 1. Anderson, B. F. (1969): Cognitive psychology: The study of knowing, learning and thinking. Academic Press, New York. 2. Anderson, J. R. (1983): The architecture of cognition. Harvard University Press, Cambridge, Mass. 3. Barkóczi I. (1994) (szerk.) Analógiás gondolkodás. Szöveggyűjtemény, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó. 4. Bernáth L.-Révész Gy. (1994): A pszichológia alapjai. Tertia Kiadó. Budapest 5. Bonner, B. L.: The Effects of Extroversion on Influence in Ambiguous Group Tasks. Small Group Research (2000) 31: 225-244. 6. Bono de Edward (2004): Tanítsd meg önmagad gondolkodni! Bp., HVG Press Kft. 7. Bransford, J. D. – Stein, B. S. (1993): The ideal problem solver. W.H.Freeman and Company, New York, Second edition 8. Csépe Valéria-Győri Miklós-Ragó Anett (szerk.) (2008): Általános pszichológia 3. - Nyelv, tudat, gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest 9. Dhami, M. K.: Psychological Models of Professional Decision Making. Psychological Science (2003)14: 175-180. 10. Dixit, A. K.-Nalebuff, B. J. (1991) : Thinking strategically. W.W. Norton & Company. New York, London. 11. Egan, G. (1994) :Excercises in Helping Skills.(A manual accompany the Skilled Helper) Brooks-Cole, California 12. Egan, G. (1994): The skilled helper. (A problem-management approach to helping) Brooks-Cole Publishing Co., California 13. Egan, G.-Cowan, M.(1979) : People in Systems. A Model for Developement in the Human-Service Profession and Education. Brooks/Cole Publishing Company Monterey, California. 14.

Engländer T. (1999) Viaskodás a bizonytalannal. Budapest, Akadémiai Kiadó.

15.

Eysenck, M. W. és Keane, M. T. (1997). Kognitív Pszichológia. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó

16. Galotti, K. M.: Decision Structuring in Important Real-Life Choices. Psychological Science (2007) 18: 320-325. 17.

Gladwell, M. (2007): Fordulópont - Ahol a kis különbségekből nagy változás lesz. HVG. Kiadó

18.

Gladwell, M. (2005): Ösztönösen - A döntésről másképp HVG. Kiadó

19. Güss, C. D.: Fire and Ice: Testing a Model on Culture and Complex Problem Solving. Journal of CrossCultural Psychology published online 9 September 2010. http://jcc.sagepub.com/content/early/2010/09/08/0022022110383320 20. Heidrich Balázs (2001): Szervezeti kultúra és interkulturális menedzsment. Human Telex Consulting. Budapest 21.

Kindler József (1991) : Fejezetek a döntéselméletből. Aula Kiadó, Bp.,

22. Kontra József (1996): A probléma és a problémamegoldó gondolkodás. Magyar Pedagógia 96. évf. 4. szám 341–366. 23.

Lénárd Ferenc (1982): A gondolkodás hétköznapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest.

xc Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Felhasznált irodalom

24.

Lénárd Ferenc (1978/1984): A problémamegoldó gondolkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest.

25.

Lipman, M. (1991): Thinking in education. Cambridge University Press, Cambridge

26. March, J.G. (2005) : Szervezeti tanulás és döntéshozatal. Alinea Kiadó- Rajk László Szakkollégium. Bp. 27. Mérő L. (1996) Mindenki másképp egyforma. A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája. Budapest, Tericum Kiadó 28.

Mérő, L. (2001): Új észjárások. A racionális gondolkodás ereje és korlátjai. Tericum Kiadó, Budapest

29. Ohtsubo, Y- Masuchi, A.: Effects of Status Difference and Group Size in Group Decision Making. Group Processes Intergroup Relations (2004) 7: 161-172. 30.

Pápai Z. és Nagy P. (1991) (szerk.): Döntéselméleti Szöveggyűjtemény, Budapest, Aula Kiadó.

31.

Pléh Cs. (1998) Bevezetés a megismeréstudományba. Budapest, TYPOTEX Elektronikus Kiadó Kft.

32.

Pléh Cs. (1989) (szerk.) Gondolkodáslélektan I., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

33.

Pléh Csaba (1996) (szerk.): Kognitív tudomány. Osiris Kiadó-Láthatatlan Kollégium, Budapest

34.

Pólya György (1957): A gondolkodás iskolája. Bibliotheca, Budapest.

35.

Pólya György (1979): A problémamegoldás iskolája. I. kötet, Tankönyvkiadó, Budapest.

36. Rink, Floor –Ellemers, Naomi: Benefiting from deep-level diversity: How congruence between knowledge and decision rules improves team decision making and team perceptions. (2010) 13: p.345-359. Group Processes Intergroup Relations 37. J.

Rowe, H. A. H. (1985): Problem solving and intelligence. Lawrence Erlbaum Associates, Hillsdale. N.

38.

Schank, R. (2005) Dinamikus emlékezet. Budapest, Vince Kiadó.

39. Simon, H. A. (1973/1982): Korlátozott racionalitás (Válogatott Tanulmányok). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 40. Tóth Péter: A problémamegoldó www.fppti.hu/data/cms42055/tp_pmgondolkodas.pdf

gondolkodás

fejlesztésének

módszertana

41. Treffinger, D. J. – Feldhusen, J. F. – Isaksen, S. G. (1990): Organization and structure of productive thinking. Creative Learning Today 4/2. p. 68 42.

Watzlawick, P.- Weakland, J. H.- Fisch, R. (2008) : Változás. Animula Kiadó, Bp.

43. Weber, Elke U.-Morris, Michael W.: Culture and Judgment and Decision Making : The Constructivist Turn. Perspectives on Psychological Science (2010) 5: 410-419. 44. Weiss, D. H. (1991) : Problémamegoldás alkotó módon. Menedzserek Kiskönyvtára. Bp., Park Könyvkiadó 45. Woodworth, R. és Schlosberg, H. (1966): Kísérleti pszichológia, 1000-1021.o. Budapest, Akadémiai Kiadó. 46.

Zoltayné Paprika Zita (2002) (szerk.): Döntéselmélet. Alinea Kiadó, Budapest,

xci Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Problémamegoldó folyamatok Juhászné Klér Andrea, Klér Andrea

Recommend Documents