POLYÁK ESZTER A nyelvi attitűd vizsgálata középiskolákban határok nélkül
1. Bevezetés A nyelv
az
emberi
kommunikáció
eszköze, mely
segítségével érzéseket, gondolatokat fejezünk ki. A nyelv azonban hovatartozást, identitást is rejt magában. A nyelv meghatározza az egyén személyiségét, illetve elárulja, honnan származunk,
milyen
közösségben
élünk.
Munkám
célja
a magyarországi magyar, illetve a szlovákiai magyar diákok attitűdjének összevetése. Olyan kérdésekre keresem a választ, mint hogy van-e nyelvváltozat és nyelvváltozat közötti esztétikai kategóriákkal jellemezhető különbség, vagy hogy nevezhetjük-e az egyik nyelvet szépnek, míg a másikat csúnyának?
2. Szubjektív viszonyulás a nyelvhez 2.1. A nyelvi attitűd A nyelvi attitűdnek számos meghatározása van. Az egyik ilyen meghatározás, hogy az attitűd a társadalom-lélektan
alapfogalma, mely magatartást, viselkedést, modort jelent. Pontosabb meghatározása alapján viszont egy adott jelenséggel, véleménnyel szemben tanúsított magatartást jelöl. A nyelvi attitűd az embereknek nyelvekkel szembeni beállítottságát, hozzájuk való viszonyulását, vélekedését jelöli (Kiss, 1995, 135). Más
megközelítésben
viszont
a nyelvi
viselkedésre
való
felkészültségre utal. Ez azt jelenti, hogy egy adott nyelvre hogyan reagálunk, kedvező, vagy nem kedvező módon (Trudgill, 1997, 58). A nyelvi attitűd kapcsolata a nyelvi viselkedéssel igen szoros, mégsem azonos. Mint minden attitűd, a nyelvi is több összetevőből áll, mégpedig a megismerő (kognitív), az értékelő (evaluatív) és az akarati összetevőből (Deprez-Persoons-t idézi Kiss, 1995, 135). A nyelvi attitűd kialakulásának sok tényezőjét különíti el a szakirodalom. A szociológiai vizsgálatok során kiderült, hogy a nem és az életkor, a különböző kulturális hatások – melybe közvetlenül beletartozik a család társadalmi helyzete, ezzel összefüggésben a szülők iskolázottsága – nagymértékben befolyásolja az attitűd kialakulását (Baker, 1992, 45). Allport megfogalmazásában az attitűd összefüg az előítélettel: „az előítélet nem más, mint rossz feltételezés másokról elegendő bizonyíték nélkül” (Allport, 1957, 34).
Giddens a jelenség lényegeként kiemeli, hogy olyan előzetesen kialakult elképzelés, amely új információk hatására sem változik meg (Giddens, 1995, 686). 2.1.1. A nyelvi attitűddel kapcsolatos fogalmak Az attitűddel szorosan összefüggő fogalmak a presztízs és a stigma. A presztízs azt a társadalmi elismertséget, tekintélyt jelenti, amelyre pozitívnak tartott tulajdonságok alapján tesz szert személy, csoport vagy valamely jelenség (Kiss, 1995, 136). A stigma társadalmi megbélyegzést, leértékelést jelent, amely negatívnak tartott tulajdonságok alapján születik (Kiss, 1995, 137). A nyelvi értékítélet szintén szorosan összefügg a nyelvi attitűddel. Nyelvi értékítéletnek azt nevezzük, amikor valamely nyelvi forma vagy formák használata alapján magáról a nyelvet használó emberről, személyiségéről gondolunk, feltételezünk, állítunk valamit, például, hogy művelt vagy intelligens, vagy durva, vagy beképzelt (Kiss, 1995, 145). A nyelvi
attitűddel
szoros
kapcsolatban
áll
a túlhelyesbítés is, amely a helytelennek tartott nyelvi formák kerülésében nyilvánul meg. A tartózkodás sajátos nyelvi hibákat, túlhelyesbített formákat eredményez. Példákkal élve: elmegyek
a templomban vagy halasztjátok el ti is a döntést! (Kiss, 1995, 147). A nyelvi sznobság nem más, mint az előkelőnek tartott formák követése. A többnek látszás keltése céljából a magasabb társadalmi szintek utánzása. A sznob többnyire hamis illúziókat kerget: azt hiszi, hogy utánzásaival valóságos hatást kelthet, pedig ez éppen a visszájára fordul (Kiss, 1995, 148).
2.2. Nyelvi attitűdök vizsgálati módszere A nyelvi attitűdök vizsgálati módszerei a szociológiából származnak. A szociológiában az attitűdök mérésének tipikus módja az értékelő megállapításoknak az elutasítása vagy elfogadása a vizsgálatban résztvevők által. Ez általában nyílt kérdések formájában történik, amikor a kutatók ismeretekre kérdeznek rá, véleményeket, ítéleteket kérnek (Kožík, 2004, 95). Ez alapján föltárható a nyelvi értékítélet, a nyelvváltozatokhoz kapcsolódó érzés, valamint a különböző vélemények saját és mások nyelvhasználatával kapcsolatban. A
nyelv
és
összefüggésrendszerének
társadalom
feltárását
kísérli
bonyolult meg
a
szociolingvisztika, melynek tárgya a nyelvhasználat, tehát egyegy
társadalmi
cselekvés
a
maga
társadalmi
összefüggésrendszerében,
a
társadalmi
tényezőktől
való
meghatározottságában (A. Jászó, 2007, 785).
3. A kutatás helyszínei 3.1. Ipolyság Ipolyság (szlovákul Šahy) a Nyitrai kerület Lévai járásában helyezkedik el. A község egykor Hont vármegye székhelye volt, ma Pereszlény (Preseľany) és Tesmak (Tešmak) tartozik hozzá. A város a palóc nyelvjárási régióba tartozik, azon belül az Ipoly-vidéki nyelvjáráscsoportban foglal helyet. Az ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 1913. szeptember 4-én nyitotta meg kapuit. Első igazgatója Barczán Endre volt.
3.2. Balassagyarmat Balassagyarmat Magyarországon,
(szlovákul
Nógrád
megyében,
Balážské az
Ipoly
Ďarmoty) partján
helyezkedik el. A város a palóc régióba tartozik, s e kultúra számos emlékét is őrzi. A balassagyarmati iskola a SzentGyörgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola nevet viseli. Az iskola névadója Szent-Györgyi Albert, aki Nobel- illetve Kossuth-díjas magyar orvos, biokémikus volt.
3.3. A vizsgált régióról Kutatásom helyszínei a palóc nyelvjárási régióba tartoznak, azon belül az Ipoly vidéki nyelvjáráscsoportba. A palóc nyelvjárások legfőbb jegye az illabiális ȧ és labiális ā használata. Imre Samu arra a kérdésre, hogy kik a palócok, a következő
választ
adja:
„Mindazokat
a
nyelvjárásokat,
amelyekben az a, á fonéma tipikus realizációja ȧ, ā, a nyelvjárástani szakirodalom palócnak vagy palócosnak szokta nevezni” (Imre Samut idézi Menyhárt – Presinszky – Sándor, 2009, 134).
4. Módszertani kérdések 4.1. Az adatközlőkről Adatközlőim gimnazista diákok. két csoport adatközlőt kell elkülönítenünk egymástól, mégpedig az ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 4. osztályának tanulóit, illetve a balassagyarmati
Szent-Györgyi
Albert
Gimnázium
és
Szakközépiskola 4. C osztályának tanulóit. Az iskolákban mind a két esetben a legmagasabb osztályt választottam, ugyanis véleményem szerint a kor, a diákok életéve nagyban befolyásolja a nyelvhez való viszonyulásukat. Így nekem a legfejlettebb nyelvi tudattal rendelkező diákokra volt szükségem. Az ipolysági gimnáziumban 22 adatközlővel dolgoztam. E 22 adatközlő közül
16 lány és 6 fiú töltötte ki kérdőívemet. A balassagyarmati gimnáziumban
23
diák
állt
rendelkezésemre
a
kérdőív
kitöltésénél. A 23 diák közül 18 lány és 5 fiú vett részt a kutatásban.
4.2. A kérdőívről A kérdőív első részében a diákok szociolingvisztikai jellemzőinek feltárására irányultak a kérdések: nem, születési év és születési hely, anyanyelv, nemzetiség. További kérdéseimben nyelvi
viselkedéseikre
és
nyelvhasználati
szokásaikra
irányítottam figyelmemet, tehát hogy családi, baráti körben, illetve ismerőseikkel milyen nyelven kommunikálnak. A kérdőív második részében a nyelvjárás és köznyelv kérdéskörét tártam fel, melyben rákérdeztem, melyik nyelvi formát tartják helyesebbnek, szebbnek, mi szerintük a nyelvjárás. Az utolsó részben példákat tüntettem fel, melyek arra mutattak
rá,
mennyire
rendelik
magukat
alá
a
nyelvi
mítoszoknak.
5. A kérdőíves felmérés eredményei 5.1. Az ipolysági adatközlők válaszainak vizsgálata Első fontos megállapításom a következő kérdésből adódott: Milyen nyelven beszél a következő személyekkel:
édesanyja, édesapja, apai nagyszülei, anyai nagyszülei, testvérei, rokonai, barátai, szomszédjai? E válaszra négy lehetőség közül lehetett választani, mégpedig: a) magyar b) szlovák c) kevert: magyar-szlovák d) más. A válaszadók közül 13 személy az összes felsorolt egyénnel magyar nyelven kommunikál, 8 személy kevert nyelven (magyar-szlovák) kommunikál, míg a maradék 1 személy minden személlyel szlovák nyelven társalog. Itt meg kell jegyezni, hogy az az adatközlő, aki azt mondta, hogy minden személlyel szlovák nyelven kommunikál, nem tudatosította, hogy magyar tannyelvű iskolában tanul. További fontos kérdések: Hol beszélnek Ön szerint szebben magyarul? Hol beszélnek Ön szerint legszebben magyarul? Az első kérdésnél két válaszlehetőség volt, mégpedig Magyarország és Szlovákia. A 22 válaszadó közül erre a kérdésre 16 Magyarországot jelölte be. A második kérdésben a válaszlehetőségek Vajdaságban,
a következők
Felvidéken,
voltak:
Budapesten,
Kárpátalján,
Erdélyben,
magyarországi falvakban, magyarországi városokban. A 22 válaszadó közül 6 jelölte be Felvidéket, 6 a magyarországi városokat, 4 Erdélyt és szintén 4 Budapestet. Következő fontos kérdésem a következő volt: Mi Ön szerint a nyelvjárás? A diákok a következő válaszokat adták:
olyan nyelvhasználati forma, ami eltér a hivatalos/irodalmi nyelvtől; a nyelv eltorzult formája; a nyelv egy változata, amely egyenértékű
a köznyelvvel,
illetve
sajátos
helyi
beszéd.
A válasznál, miszerint a nyelvjárás a nyelv eltorzult formája, stigmatizációt vélhetünk felfedezni. Szokott Ön nyelvjárásban beszélni? Ha igen, kikkel, hol szokott nyelvjárásban beszélni? Az első kérdésre 22 diákból 16 adott igen választ. Arra pedig, hogy kikkel szoktak nyelvjárásban beszélni, így nyilatkoztak: nagyszülőkkel, idősekkel; falusiakkal; általában mindenkivel; mindenkivel, én nem affektálok. Az utolsó válaszadásban szintén stigmatizációt vélhetünk felfedezni. Következő kérdésem így hangzott: Mennyire ért egyet azzal, hogy:
a nyelvjárás a köznyelv romlott változata
a nyelvjárás az igazán tiszta anyanyelvi
nyelvváltozat
fontos, hogy saját nyelvjárásunkat ápoljuk
nagyon fontos a köznyelv ismerete
Az első állítással 22 diák közül 16 nem ért egyet. Ezt az állítást azonban megcáfolják a következő válaszokkal, miszerint a többség úgy véli, hogy a nyelvjárás se nem igazán tiszta anyanyelvi nyelvváltozat, se nem romlott. Ehhez a kérdéshez tartozik egy mítosz is, mely így hangzik: a nyelvjárások
értékesebbek más nyelvváltozatoknál, mert a nyelvnek egy tisztább,
romlatlanabb
állapotát
őrzik,
mint
a
városi
nyelvváltozatok vagy a köznyelv. A valóság azonban az, hogy a nyelv korábbi állapotai sem voltak jobbak, mint a mai, így még ha a nyelvjárások csakugyan egyetemlegesen egy korábbi nyelvállapot őrzői volnának is, ez akkor sem tenné őket értékesebbé a köznyelvnél (Lanstyák, 2007, 179). A harmadik állítással 22 diák közül 12 ért egyet. Az utolsó részben a válaszokból
kiderült,
hogy
a többség
teljes
mértékben
rokonai,
ismerősei
fontosnak tartja a köznyelv ismeretét. Előfordult-e,
hogy
kijavította
beszédmódját? 22 válaszadó közül 15 már megszólta rokonai, ismerősei beszédmódját. Miért fontos erre felhívni a figyelmet? Az ilyen megszólások idézhetik elő, hogy a nyelvjárásban beszélő
egyén
elhagyja
nyelvjárásiasságát,
se
tény
következtében a nyelvjárásban beszélő egyének száma is csökkenhet. Büszke rá, hogy szlovákiai magyar? A válaszadók közül 12 büszke e tényre, további 7 diák bár nem büszke, de nem is szégyenli.
5.2. A balassagyarmati adatközlők válaszainak vizsgálata A válaszokból kiderült, hogy a 23 megkérdezett diák közül 20 diák mindenkivel magyar nyelven kommunikál, s mindössze 3 diák kommunikál kevert nyelven: ebből 2 diák a magyar-szlovák nyelvhasználatot alkalmazva, 1 diák pedig az angol-magyar nyelvhasználatot alkalmazva. Azokra a kérdésekre, miszerint Hol beszélnek Ön szerint szebben magyarul? és Hol beszélnek Ön szerint legszebben magyarul? a következő válaszok születtek: az első kérdésnél mind a 23 válaszadó Magyarországot jelölte be (senki sem jelölte Szlovákiát),
a második
kérdésnél
pedig
a többség
a magyarországi városokat, illetve a magyarországi falvakat jelölte be válaszként. Mi Ön szerint a nyelvjárás? Itt részletesebb válaszokat kaptam, mint az ipolysági adatközlők esetében. A válaszok így szólnak: a nyelv különböző változatai egy országon belül, mely földrajzi
területenként
változik;
régiókhoz
kötött
sajátos
nyelforma, beszédmód; az átlagos szókincs kibővített változata, melyet más kiejtéssel beszélnek. Továbbá a kérdésből, miszerint adatközlőmet szólták-e már meg Magyarországon nyelvhasználatuk miatt, kiderült, hogy 23 diák közül 16 diák már szembesült e ténnyel.
5.3. Az ipolysági és a balassagyarmati diákok válaszainak összevetése Első fontos észrevétel a két csoport válaszainak összehasonlításában az
volt, hogy a válaszadóim
mind
Magyarországon, mind pedig Szlovákiában úgy vélték, hogy szebben beszélnek Magyarországon magyarul, mint Szlovákia területén. A balassagyarmati diákok közül mind a 23 ezt a választ adta, míg az ipolysági diákok közül 73% (16 személy). Ebben a kérdésben tehát megegyeznek a balassagyarmati és ipolysági diákok véleményei. Következő észrevételemet a Hol beszélnek Ön szerint a legszebben
magyarul?
kérdésnél
figyeltem
meg.
A
balassagyarmati diákok főként a magyarországi városokat, magyarországi falvakat jelölték be, míg az ipolysági diákok Felvidéket és a magyarországi városokat. Az ipolyságiak közül senki sem gondolta úgy, hogy a magyarországi falvakban beszélnék legszebben a magyar nyelvet. Arra a kérdésre, hogy Mi Ön szerint a nyelvjárás? mindkét csoport releváns válaszokat adott, ám a balassagyarmati diákok
válaszai
részletesebbek
és
pontosabbak.
Például
előfordult, hogy az ipolysági válaszadók közül valaki ilyen választ adott: ami a nyelv eltorzult formája, illetve, ami nem köznyelv. Az utóbbi előítéletességre utal, miszerint a nyelvjárást
nem érzi eredeti formának. A torzítás ugyanis a negatív irányba mutat. Szokott-e Ön nyelvjárásban beszélni? E kérdésnél a többség mind a két esetben felvállalta nyelvhasználatát, miszerint alkalmazza a nyelvjárási formákat beszédében. Az ipolyságiak közül 73%, míg a balassagyarmatiak közül 82,61%. Következő kérdésemben, hogy mennyire kötődnek a diákok a városokhoz, illetve falvakhoz, ahol élnek, eltérő válaszokat kaptam. A balassagyarmati válaszadók közül ugyanis minden személy kötődését fejezte ki, míg az ipolyságiak esetében csupán 11 diák adott ilyen választ, s 9 diák semleges álláspontot képviselt. Tehát a vizsgált szlovákiai magyarok számára otthonuk, származási helyük nem jelent oly erős kötődési pontot, mint a magyarországi magyarok esetében. A saját államhoz való kötődésben megfigyeltem, hogy a balassagyarmati diákok hazájukhoz, Magyarországhoz kötődnek, s fontosnak tartják, míg az ipolyságiak, hazájukat, Szlovákiát nem tartják saját maguk számára fontosnak, s nem kötődnek az országhoz. Az ipolysági válaszadók közül ugyanis csak egyetlen diák jelölte be válaszként a kötődést. Ez alapján tehát Szlovákia számukra nem jelent erős köteléket. Fontos a köznyelv ismerete? A balassagyarmatiak szerint teljes mértékben (mind a 23 diák így véli), míg az ipolyságiak
között megoszlanak a vélemények. Közülük ugyanis csak az 50%-uk tartja fontosnak. Nyelvhasználatukért magyarországiak
való
megszólás
„tapasztaltabbak”,
ugyanis
terén
a
közülük
16
személyt szóltak már meg saját hazájukban, Magyarországon és három személyt külföldön – Szlovákiában. Az ipolysági adatközlők közül jóval kevesebb személy találkozott e jelenséggel (7 személyt szóltak meg Magyarországon és szintén 7 személyt Szlovákiában). A nyelvhasználat megszólása negatívumként hat az emberre. Az ember kellemetlenül érezheti magát ilyen helyzetben. Mind a magyarországi, mind a szlovákiai adatközlőim azonban szintén megszólták már rokonaik, ismerőseik beszédmódját gyakran nem tudatosítva, milyen kellemetlen helyzetbe hozzák ezáltal a másik egyént. Tetszik
Önnek
a
szlovák
nyelv?
Nemcsak
a
magyarországiak adtak nemleges választ (22 személy), de a szlovákiai magyarok is (12 személy), akik napi kontaktusban vannak a szlovák nyelvvel. Egyöntetűen tehát a szlovák nyelv egyik csoport számára sem szimpatikus. Következő
észrevételem,
mely
a balassagyarmati
diákokat nem érintette, az volt, hogy bár az ipolysági diákok nem kötődnek Szlovákiához, mint államhoz, mégis a többségük (12 személy) büszke arra, hogy szlovákiai magyar lehet.
6. Összegzés Munkámban azt a célt tűztem ki, hogy rámutassak a középiskolások nyelvi attitűdjére, pontosabban, hogy hogyan viszonyulnak a nyelvjárási és a köznyelvi formák használatához, milyen
helyzetben,
milyen
nyelvváltozatot
alkalmaznak
kommunikációjuk során. Célom az volt, hogy összehasonlítsam a magyarországi magyarok és a szlovákiai magyarok vélekedését a nyelvjárások, valamint a köznyelv használatával kapcsolatban, illetve az idegen nyelvekhez való viszonyulásukat is feltárjam. Továbbá vizsgáltam, hogy az egyes szituációkban milyen nyelvváltozatot alkalmaznak. A munkám során kiderült többek között, hogy a magyarországi magyarok elutasítják a szlovák nyelvet, kizárják annak lehetőségét, hogy a nyelvet megtanulnák, tehát előítélettel rendelkeznek e nyelv iránt. Ám munkám során kiderült az is, hogy
a
magyarországi
magyarok
szintén
alkalmazzák
nyelvhasználatukban a Szlovákiában használt nyelvváltozati formákat, melyeket azonban a magyar köznyelv nem tartalmaz (születési szám). Végezetül Nádasdy Ádám szavaival zárnám e munkát, aki azt mondja, hogy a nyelv ösztönös tevékenység, nem függ a műveltségtől, sem az intelligenciától. Nincs olyan egészséges
felnőtt ember, aki anyanyelvét helytelenül beszélné. Legföljebb annyit
mondhatunk,
hogy
a
„művelt
normától
eltérő
szabályrendszere van“ (Nádasdy, 2007).
7. Felhasznált irodalom A. Jászó Anna (szerk.): A magyar nyelv könyve. Trezor, Budapest, 2007. Allport, Gordon: Az előítélet. Gondolat, Budapest, 1957. Baker, Colin: Attitudes and Language. Multilingual Matters, Clevedon – Philadelphia – Adelaide, 1992. Giddens, Anthony: Szociológia. Osiris, Budapest, 1995. Kiss
Jenő:
Társadalom
és
nyelvhasználat.
Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest, 1995. Kožík Diana: A nyelvjárásokkal kapcsolatos attitűdvizsgálatok a szlovákiai magyar pedagógusok néhány csoportjában. In: Lanstyák István – Menyhárt József (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről II. Kalligram, Pozsony, 2004. Lanstyák István: Általános nyelvi mítoszok. In: Domonkosi Ágnes
–
Lanstyák
István
–
Posgay
Ildikó
(szerk.):
Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. 174-212 Menyhárt József – Presinszky Károly – Sándor Anna: Szlovákiai magyar nyelvjárások. Nyitra, 2009.
Nádasdy Ádám: Megmondtam százszor, Magyar Narancs, 2007. március 8. Trudgill,
Peter:
Bevezetés
a
tanulmányozásába. Szeged, 1997.
nyelv
és
társadalom
