P O L I C E N T R I K U S F E J L E S Z T É S , T R A N S Z NA C I O NA L I Z Á C I Ó É S I D E N T I T Á S A P Á N E U R Ó PA I T Á R S A DA L O M BA N
Napjaink társadalmi politikai folyamatainak elemzéseiben általánosan elfogadott a globalizáció, mint transznacionális gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai folyamat értelmezése. A globalizáció ebben a felfogásban olyan összetett áramlatként jelenik meg, amely szembe kerül a modernség gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális folyamataival. A globalizációs elemzések azonban főként amerikai eredetűek, Amerikából indulnak, és főként a neoliberális nemzetközi politikaelmélet vagy a történelmi szociológia világrendszer elméleteiből táplálkoznak. A globalizációs elméleteknek azonban kialakultak a globalizációs elméletekkel párhuzamos regionális elméletei is, egyre inkább kibontakozni látszanak azok a regionális identitás elméletek, amelyek a globalizáció elmélete mellett vagy azzal szemben probálják humanizálni a regionális társadalmakat. A regionális identitás elméletek fontos eleme, hogy mi az az ideológiai alap, amelyek mentén a regionális identitások megrajzolhatók. Az Egyesült Államok az 1989-et követő időszakban a hidegháború nyerteseként egy összetett politikai eszmerendszer, a liberalizmus, annak föderatív berendezkedése és decentralizált jellege, győzelmét könyvelte el, igazolva látta azt a politikai magatartást, amely a wilsonizmus megjelenése óta az amerikai külpolitika alapját képezte: a liberális politikai berendezkedés terjesztését a világban, a beavatkozás jogosságát abban az esetben, amikor az univerzális emberi jogok kerülnek veszélybe. A hidegháború időszakának fontos elemét képezték azok az ideológiát támogató programok, amelyek az amerikai értékrend terjesztését szolgálták a világban: az amerikanisztika tanulmányok. Az amerikanisztika tanulmányok funkciója kettős volt: befele szolgálta a nemzeti egység mítoszaival a nemzeti identitás kialakítását, a nemzetközi funkciója pedig annak megmutatása volt, hogy az USA mennyivel demokratikusabb, mennyivel kiszámíthatóbb, mennyivel emberibb politikai berendezkedést tud felmutatni, mint az emberiséget állandóan veszélybe sodró, államstruktúrájában fragmentált Európa. A hetvenes évektől megjelenő multikulturalizmus tanulmányok azonban nem csupán az amerikai egység, hanem az amerikai különbözőség rendszereit is bemutatták, megteremtve az amerikai nemzeti és etnikai kulturális kisebbségek önálló mítoszait és azok kultúrájának beemelését a nemzeti kultúrába. Az elmúlt másfél évtized az Amerika tanulmányok, mint identitásképző komplex ideológiai nézetrendszer átalakulását eredményezték. Az amerikai egység és különbözőség elméletei transzformálódva az ún. posztnacionális Amerika tanulmányok címszóval Amerika új globális szerepkörét jelenítik meg. Az Egyesült Államok globális politikai szerepköre nem mást sugall, mint azt, hogy a globalizálódó világban a transznacionális társadalom demokrácia modelljéhez az amerikai berendezkedés szolgálja a legjobb alapokat. Ez különösen Európával szemben hangsúlyozott, mivel az Európai Unió berendezkedése az állami struktúra megerősítését szolgálta. A posztnacionalista nemzetközi rendszerben az Egyesült Államok egyértelműen rendszerképző egységként jelenik, és ily módon egyáltalán nem mindegy, hogy belpolitikai rendszerének változásai miként határozzák meg külpolitikáját és a nemzetközi rendszer egészének dinamikáját, és miként válik a globális transznacionális áramlatok csomópontjává. A posztnacionális Amerika tanulmányok nem kevesebbel foglalkozik, mint Amerika értelmezéseivel: Amerika mint transzregionális birodalom; Amerika mint regionális hatalom; Amerika, mint a nyugati félteke ura; Amerika, mint transzpacifikus hatalom; Amerika, mint globális kultúra megjelenítésével. A globalizáció amerikai arca nem más, mint posztnacionális Amerikanisztika: Amerika transznacionális kapcsolatainak elemzése. Addig, míg korábban a nemzeti egység és nemzeti különbözőség mítoszai elkülönültek, a posztnacionális Amerikanisztika a nemzeti és etnikai kisebbségek transznacionalizálódásával, az amerikai nemzet globális-regionális struktúrákba való integrálódásával foglalkozik. Kiemelt szerepe van a transznacionalizálódás latin-amerikai, afrikai, ázsiai és közép-európai vonzatainak kutatásának, az amerikai kultúra (média, irodalom) globális szerepe kutatásának. A globalizációra adott regionális válaszok közül, most eltekintünk a reneszánszát élő Ázsia tanulmányoktól, attól, hogy a nemzetközi politika elméletének ázsiai gyökerei milyen hatással vannak a globalizáció különböző ázsiai (főként kínai és japán) értelmezéseinek, arra, hogy az új Ázsia-elméletek
miként látják a formálódó európai világot, miként értelmezik a kollektivizmus és individualizmus gyökereit, a felvilágosodást, mint modernizációs projektet. A tanulmány célja, annak bemutatása, hogy a globalizáció regionális diskurzusaiba miként illeszkedik az európai modell, milyen jellemzői vannak, és miként hat a térség belső struktúráinak alakulására. Az európai nemzetközi rendszer sajátossága, hogy a hidegháború kezdetéig a nemzetközi rendszer részeként kezelték az orosz birodalmat, a Szovjetuniót. A hidegháború folyamatában kialakult bipoláris megosztottság időszakában az elkülönültséget a kommunista rendszerekre vonatkozó időszakként fogták fel. Az 1992-ben létrejött Európai Unió már az új regionalizációs kihívásokra adott válaszként jelent meg, egyértelművé téve az EU regionális rendszerének határait az északi és keleti bővítés rendszereivel, a transznacionalizációs uniós programok területi kiterjedése azonban lefedte a Mediterrán és a középeurópai térség egészét, beleértve a FÁK országait. A kilencvenes években kibontakozó diskurzusok főként az európai egység diskurzusai voltak, mögöttük nem jelentek meg az európai különbözőség diskurzusai, és háttérbe szorult akár a tagországok, akár a többi európai ország belső struktúráinak elemzése. Különösen szembeötlő, hogy a politikatudományon belül nem jelent meg a komparatív európai politika, és a középeurópai országok politológiája az átmenet folyamatait egy olyan politikaelméleti megközelítésből vizsgálta és alkalmazta az összehasonlításokat, amely struktúrák már nem voltak jellemzőek a nyugat-európai országokra. Az amerikai gyökerű, ám az európai tudományosságban is domináns tranzitológia a középeurópai térség államait a legalacsonyabb (vagy a bukott, vagy a tranzit) kategóriába helyezte, azokra a világ elmaradott térségeire jellemző programokat irányzott elő (Világbank, EU), egyértelművé téve, hogy azok nem tartoznak a regionális rendszerbe. A regionális rendszer építése az Európa Tanács, a NATO és az EBESZ feladata maradt: a regionális biztonsági vákuum kitöltése, a térség politikai intézményrendszerének a kialakítása és a regionális-lokális konfliktusok kezelése révén. A regionális rendszer perifériáin kialakított inter-regionális governance rezsimek az EU határain megjelenő kockázatok csökkentését szolgálták, amely térségek belső diskurzusait áthatották az újregionalizmus makro-és mikroszintű ideológiái. A makroszintű regionalizmus célja Európa új egységének deklarálása, az európai versenyképesség megteremtése, ami egyértelművé tette az EU, mint régióállam fejlesztéséhez kötődő diskurzusokat, az európai állampolgárság, az alapvető jogok és az új alkotmány felértékelődését. Addig, amíg a makroszintű regionalizmus a szupranacionális rendszer fejlődésével, a többszintű kormányzás kérdéseivel foglalkozott, a mikroszintű regionalizmus a fejlesztés és modernizáció ígéreteit hordozta. Az EU határain kialakított határrégiós programok, interrégiók, az e programok hatására az EU-val nem határos térségekben is kialakított interregionális strukturák (Kárpátok-Eurorégió), Feketetengeri programok, azt sugallták, hogy a felemelkedés kelet-közép-európai útja a regionális fejlesztési támogatások révén lesz megvalósítható. Jellemző, hogy a határ menti együttműködésekről szóló diskurzusok nem tudták megkülönböztetni a külső segélyezésből fakadó technikai, intézményfejlesztési segélyezést a regionális fejlesztés tagállamokra irányuló programjaitól. A Nagy-Európa program, az EU új határai mentén kialakuló köztes zónát kívánja lefedni a közös külpolitika eszközeivel. A 2007-től induló új programozási időszakban hatalmas regionális források jelennek meg az új tagállamokban, azonban a korábbiaktól eltérően az EU már nem a regionális kohézió erősítését tűzte ki célul maga elé, hanem elfogadta az ET által megfogalmazott regionális területi fejlesztési stratégia alapelveit és az ún. policentrikus fejlesztés modelljét tekinti követendőnek. A policentrikus fejlesztés szakít a regionális kiegyenlítés alapelvével, azzal, hogy a korábbi elmaradott régiók kapják a regionális támogatásokat, hanem az ún. városrégió modellek támogatásával azt célozta meg, hogy az EU területén minél több városrégió legyen képes a globális gazdaság áramlataiba bekapcsolódni. A policentrikus fejlesztés programja más szóval azt jelenti, hogy a regionális politika forrásai egy „valódi regionális” politikát szolgáljanak, lefedve az EU területét és ne csupán a perifériák felemelkedését szolgálják. A fentiekből következik, hogy a közép-európai tagországokban kevéssé várható a keleti határok menti perifériák felemelkedése, és a későkapitalista fejlődés logikájának megfelelő fejlesztés nyer politikai támogatást. A policentrikus fejlesztési logika alapján a térség jóval kevesebb támogatáshoz juthat, mint amit a korábbi programozási időszakok gyakorlata alapján az erre jogosult régiók kaphattak volna. Az Európai Unió létrejötte és a regionális támogatási rendszer a kilencvenes években erőteljes transznacionalizációs folyamatokat indított el az EU tagországokban. A transznacionalizációs folyamatok a mikroregionális politikai szint megerősödését, a régi, vagy etnikai regionalizmus és az újregionalizmus összekapcsolódását eredményezték. A transznacionalizmus második eleme az eurórégiók rendszerének megjelenése, a szubregionális transznacionális struktúrák elburjánzása. A transznacionalizmus harmadik vonulata a nemzetközi migrációs folyamatokban Európában letelepedett migráns népcsoportok transznacionalizációja volt. Az európai transznacionalizmus negyedik szintje a belső piac rendszere
kialakulásából fakadóan a helyi lakosság belső migrációja. Az európai transznacionális tér ötödik szintjét az európai civil társadalom megerősödése, az európai regionális NGO-k súrú hálózatának kialakulása tette teljessé.
Az összefoglalás áttekinti azokat a diskurzusokat, amelyek a transzatlantizmusból, a transzamerikanizmusból és a transzpacifikus kapcsolatokból fakadnak a jelenlegi globális rendszerben, megvizsgálja a frontierizmus amerikai, európai diskurzusait, Amerika helyének, szerepének átértékelődését és annak következményét az intellektuális diskurzusokra. 2. 6. AMERIKA TANULMÁNYOK ÉS A NEMZETKÖZI POLITIKA A radikális baloldali modern gondolkodás nemzetközi irányultsága, mint kritikai gondolkodásmód mellett az Amerika tanulmányok jelentették az amerikai értékek és befolyásolás főbb nemzetközi kereteit. A második világháborút követő európai rekonstrukciós folyamatokban, a nemzetközi kapcsolatokban, az Amerika felé való fordulatot a magánélet politizálása is megjelenítette. Az európai felsőoktatási intézmények a hidegháború időszakában a kormányzatokkal együttműködve kapcsolódtak a nyugati értékrend folyamatainak Amerika-központú kialakításába. Az Amerikai Történelmi Társulat akkori elnöke, Conyers Read szerint: a fegyelmezettség minden hatákony hadsereg alapvető jellemzője, meneteljenn az "csillagos és sávos" vagy "sarlós és kalapácsos" lobogó alatt. Atotális háború legyen hideg vagy forró, mindenkit harcba hív, aki annak részét képezi. A külkapcsolatok fontos elemét képezték olyan antológiák, mint Hubbel,J.: American Life in Literature, amelyet az amerikai hadsereg számára készítettek. Számos amerikai tudóst maga az amerikai kormányzat kért fel, hogy segítsék a szövetségeseket a tengelyhatalmakkal szembeni küzdelemben. Az európai Amerika tanulmányok atyja, Sigmund Skard az USIAelődjénél tevékenykedett, az amerikai háborús propaganda törekvéseit kívánta megvalósítani. A norvég tudós a Minnesotta Egyetemen skandináv tanulmányokat oktatott, és mint ügynököt könyvelték el. Később bekerült a Háborús Információs Hivatalba, majd visszatérve Európába egész Európában Amerika Tanulmányokat szervezett és vagy vendégoktatással, vagy diplomáciái tevékenységgel töltötte idejét. A vietnami háborút követően, az amerikai populáris kultúra globális inváziója hatására úgy vélte nem tud többé hiteles Amerika -képet adni a norvégok számára. Norman Holmes Person a Yalen oktatott és vezetett tanszéket, korábban a londoni kém-ellenes központ igazgatója volt, majd tanácsadóként a CIA és az egyetemek kapcsolatát szervezte és toborozta az akadémiai közegből a CIA hátterét. A legtöbb elsőgenerációs amerikanista a titkosszolgálatok veteránja, vagy valamely propaganda szervezet tagja volt, majd hazatérvén az amerikai reputáció építését tartotta személyes, akadémiai, politikai vagy katonai kötelességének. A háború végéhez közeledve számos könyv, film, zenei anyag, híradás lepte el a háború sújtotta térségeket, hogy az amerikai eszmék és kommunikációs ipar piacának terjedését segítsék. A politikai célok ekkor egyértelműen a geopolitikához kötődtek. A háborút követően a Fulbright bizottságok világszerte létrejöttek, többnyire bilaterális alapon, és 1977-ig az amerikai követségek révén az állam mindvégig beleszólt tevékenységükbe.A Fulbright program az amerikai külpolitika kiválasztott programjaként funkcionált. Fontos elem volt az adott ország megfelelő reprezentálása, a diplomáciai szokások elsajátítása, a PR elemek értéke a jelöltben, a megfelelő nyelvtudás. A Carter kormányzat idején a kulturális diplomácia súlya növekvő prioritást
kapott. Ún. „informális” imázsnövelő programokat vezették be. Reagan a Demokrácia projekt időszakában minden programot az Amerika hangja köré szerveztetett. gyengülésével a komminikáció nemzeti rendszerinek, az oktatásnak, a felnőttek szocializációjának rendszerei gyengülésével. 1.2. AZ AMERIKAI KÜLPOLITIKAI TÖREKVÉSEK A HIDEGHÁBORÚ UTÁN
‘Image, Rhetoric and Nationhood’:Framing September Cultural Diplomacy and the Image of America. David Ryan De Montfort University
11:
Az egész országban zászlók lobogtak, az összes szövetségi kormányzati épületet kilobogózták. Minden ház és autó, sportálya és stadion, a babakocsik csillagos és sávos zászlókkal teletűzdelve. Egy hét alatt a Wal Mart és a K Mart félmillió zászlót adott el, hiánycikké vált. A kínai gyártók képtelenek voltak az utánpótlást biztosítani.A zászlók a közösségi érzés szimbólumai voltak. Elterelték a figyelmet arról, milyen okai vannak a terrorista akcióknak, és a kérdést később sem tették fel.
Szeptember 11 segítségére volt a Bush kormányzatnak a külpolitika irányainak meghatározásában. A terrorizmus ellenes háború még erősebbé tette az amerikai kivételesség és unilaterializmus érzését,és így az amerikai kivételesség és a hatalom azt az érzést keltette, hogy az USA olyan erős nemzet, amelyet mások nem ellenőrizhetnek, öntörvényűen cselekedhet. Szeptember 11 azt eredményezte, hogy a probléma, bármikor, bárkire, bármely rezsimre kiterjeszthető. Az USA külföldi beavatkozásának ilyen értelmezését Kissinger az amerikai külpolitika rendszerváltásaként értelmezte. Míg korábban 1954-ben Guatemala, 1953-ban Irán, 1961-ben Kuba, 1973.ban Chile, 198190-ben Nicaragua esetében hosszas propagandakampány magyarázta el az USA céljait és a háborús fellépés lehetségességét, Afganisztánt három-négy fehérházi nyilatkozat, és a koalíciós partnereknek szánt fenyegetés vezette be. Az amerikai külpolitika ezen lépései erőteljesen visszavezethetők az amerikai külpolitika manicheista hagyományaira, a jó és a rossz, Isten és az ördög szembeállításása a Monroe doktrinától a Truman doktrinán és Reagan külpolitikáján át a civilizációk ütközéséig. Az amerikai külpolitika tradícionális célkitűzései mítoszok sorozatára épültek: e mítoszok a szabadság, a demokrácia, az önrendelkezés, az individualizmus és a lehetőségek megteremtéséről szóltak. Michael Hunt szerint az amerikai ideológia szimbólumok, értékek, hiedelmek és strukturált értelmezések integrált és koherens rendszere. George Bush a nacionalizmus következő elemeit ötvözte egybe: egyrészt a hagyományos nemzeti felfogást: a terület, a zászló, az állam, másrészt az amerikai ideológia és a tradícionális retorika elemeit. Bus szerint a terroristák az amerikai eszmék ellen hirdettek háborút. Szeptember 14-én Bush kijelentette: történelmi felelősségünk világos, meg kell semmisítenünk az ördög világát. A háborút ellenünk fegyverrel és gyilkossággal indították: ez a nemzet békés, ám határozott, ha haragra gerjesztik. A háborút mások kezdték, mások időzítették, akkor fog véget érni, amikor mi akarjuk, amikor mi döntjük el. Minden generáció megélte azt, hogy a világ az emberi szabadság ellenségeit termelte ki. Amerikára támadtak, mivel Amerika a szabadság otthona és védelmezője. És apáink elkötelezettsége alapján, most a minket hív a kötelesség. Szeptember 20-án a Kongresszus közös ülésén kijelentette: az Unió állapota szilárd, ám arra ébredtünk, hogy az országot veszély fenyegeti. Riadalmunk haragba fordult, haragvásunk
elhatározottságba: vagy mi hozzuk ellenségünket igazságszolgáltatás elé, vagy mi visszük az igazságszolgáltatást ellenségünkhöz, igazságszolgáltatásnak lennie kell. Az amerikaik azt kérdezik, miért gyűlölnek minket: azért, mert nekünk demokratikusan választott kormányunk van, az ő vezéreik pedig saját maguk által kinevezettek. Gyűlölik a szabadságunkat, mivel vallástól mentes, a beszéd szabadsága, a választás szabadsága, a gyülekezés szabadsága, a másokkal való egyet nem értés szabadsága. Ma minden régiónak, minden nemzetnek joga van erre. Vagy velünk van valaki, vagy a terroristákkal. Most nem arról van szó, hogy ez Amerika harca, nem Amerika szabadsága forog kockán. Ez a világ harca, ez a civilizáció küzdelme, mindazok harca, akik hisznek a haladásban és a pluralizmusban, a toleranciában és a szabadságban. 2002-ben Bush Irakot, Iránt és Koreát az „ördög tengelyhatalmainak” nyilvánította. Ekkorra már Amerika túlesett az első döbbeneten, és már olyan kérdések foglalkoztatták, mint az olcsó olajra épülő amerikai életstílus, az, hogy mit kezdjenek az arab térség egykor támogatott autoriter rezsimjeivel, az arab-izraeli problémával, összességében az USA külpolitikája struktúrájának egésze szorult felülvizsgálatra, ami magában foglalta a globális jólét és szegénység, az újraelosztás kérdéseit. Az amerikai küldetéstudat, az Egyesült Államok, mint város a hegyen érzését Pataki kormányzó Lincoln 1863-as beszédének felidézésével erősítette 2002 szeptember 11-én idézve Gary Wills „Lincoln at Gettysburg: The Words that Remade America” c művéből: Az ittlévő ezrek megtöltötték intellektuális zsebüket valamivel, a tömeg ideológiai csomagjában új dolgokkal megtelve indult el, egy új alkotmánnyal, amelyet Lincoln számukra fogadtatott el. Elindultak a hegyről, egy megváltozott égbolt alatt egy másik Amerikába. Linkoln forradalmosította a forradalmat, új múltat adott az embereknek, hogy úgy éljenek, hogy határozottan tudják jövőjüket alakítani. Nagy kárt okoztak nekünk, nagy veszteséget szenvedtünk. Hararagunkban megtaláltuk küldetésünket és a cselekvés idejét. A szabadság és félelem állnak háborúban egymással. Korunk nagy vívmánya és minden idők reménye az emberi szabadság rajtunk függ. Nemzetünk ezen generációja népünk és jövőnk elől el fogja távolítani az erőszak sötét fenyegetését. Saját erőfeszíteseink és bátorságunk alapján körbejárjuk a világot, nem fogunk elfáradni, nem fogunk elfásulni és nem fogunk elbukni. Visszatérünk életünk megszokott mindennapi rutinjához, és ez jó lesz. [1]
Ian Parker, ‘Dept. of Memory: Where Were You, Really?’ The New Yorker (8 October 2001).
[2]
Christopher Hitchens, ‘Kennedy Lies,’ in his, Prepared for the Worst: Selected Essays & Minority Reports (London: Chatto and Windus, 1989), 252. [3]
The Economist 22 September 2001.
[4]
Frances Fitzgerald, ‘George Bush and the World,’ The New York Review of Books (26 September 2002), 84.
[5]
David Ryan, US Foreign Policy in World History (London: Routledge, 2000), p. 190.
[6]
Mark Gillespie, Poll analysis: ‘Most Americans Still Rallying Behind Bush and War on Terrorism’ The Gallup Organization, www.gallup.com, accessed 14 January 2002. [7]
Walter LaFeber, ‘The Bush Doctrine,’ Diplomatic History, vol. 26, no. 4 (Fall 2002), 558.
[8]
Eric Schmitt and Thom Shanker, ‘Administration Considers Broader, More Powerful Options for Potential Retaliation,’ The New York Times, 13 September 2001.
[9]
Lewis A. Coser , ‘Introduction’ to Halbwachs, On Collective Memory, pp. 1-3; Peter Novik, That Noble Dream: The Objectivity Question and the American Historical Profession (Cambridge: Cambridge University Press, 1988), pp. 4-5. [10]
Michael H. Hunt, Ideology and US Foreign Policy, (New Haven: Yale University Press, 1987), p. 12.
[11]
For more on the working of narratives, framework and context see Alun Munslow, Deconstructing History (London: Routledge, 1997), pp. 174-5. [12]
Louis Hartz, The Liberal Tradition in America, (New York: Harcourt, Brace, 1955), p. 289.
[13]
President George Bush, Remarks at National Day of Prayer and Remembrance, The National Cathedral, The White House, www.whitehouse.gov/news/releases/2001/09/20010914-21.html, 14 September 2001. [14]
President George Bush, Address to a Joint Session of Congress and the American People, 20 September 2001, the white House, www.whitehouse.gov/news/releases/2001/09/20010920-8.html. Accessed 17 October 2001. [15]
The term is Benedict Anderson’s. Alex Callinicos, Theories and Narratives: Reflections on the Philosophy of History (Cambridge: Polity Press, 1995), p. 45; Alun Munslow, Deconstructing History (London: Routledge, 1997), pp. 9-11; Renan cited by Eric Hobsbawm, Nations and Nationalism Since 1780: Programme, Myth, Reality (Cambridge: Canto, 1990), p. 12. See also Peter Novik, That Noble Dream: The "Objectivity Question" and the American Historical Profession (Cambridge: Cambridge University Press, 1988). [16]
Danner elaborates: ‘In the gulf, as in other places and at other times, America stands not for freedom but for stability. Its interest is in the unfettered flow of oil from the gulf to the industrialized world. Now, as in 1991, American policy makers will struggle to achieve this interest within the bounds of the forbearance of the American public.’ Mark Danner, ‘The Battlefield in the American Mind,’ New York Times (16 October 2001). [17]
For more see, Ted Honderich, After the Terror (Edinburgh: Edinburgh University Press, 2002).
[18]
Editorial, The Guardian (London), 11 September 2002.
[19]
Gary Wills, Lincoln at Gettysburg: The Words That Remade America, (New York: Simon and Schuster, 1992), p. 20, 38;
1.3. AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ USA
A globalizáció, a gazdaság átalakulása, a transznacionalizáció az állampolgárság rendszerének átalakításához vezetett. Az Egyesült Államokban a legjelentősebb problémát a latin-amerikai bevándorlók jelentették, akik között különösen a mexikói bevándorlók kezelése ment át jelentős változáson.
A változások nem csupán a befogadó, hanem a külső országok jogrendszerében is végbementek, és megnyitották az utat a transznacionális állampolgárság rendszere felé. Az amerikai bevándorlók helyzetének alakulásában jelentős változást eredményeztek a kaliforniai politikai törekvések. 1994-ben a 187-es javaslat eltiltotta az illegális külföldieket az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáféréstől. A kezdeményezést Los Angeles külvárosai és Orange megye indították, az S.O.S. (Save Our State) kampány jegyében. A kampány felkorbácsolta a bevándorlóellenes érzéseket, főként a mexikóiak vonatkozásában. A 187-es javaslat sikere a bűnözés és bevándorlás összekapcsolásán alapult, azt sugallván, hogy akik a határon átkelnek, azok megszállók, bűnözők, nem érdemlik meg az alapvető jogokat, hiszen nem a munkalehetőség, hanem a jóléti, egészségügyi és oktatási juttatások azok, amelyek mágnesként vonzzák az illegális idegeneket. Az „illegális idegen” új kategóriává vált a retorikában, sikeresen hozzájárult a migráns népesség másságának megteremtéséhez, azaz nem mint embereket, hanem mint idegeneket, az emberi méltóságtól mentes lényeket kezeli őket. A 187-es javaslat eltiltotta a bevándorlót a közoktatási intézmények, a szociális szolgáltatások és a támogatott egészségügyi szolgáltatások igénybevételétől. Emellett a hamis dokumentumok használatát is büntették. Kötelezővé tették, hogy az intézményekben, iskolákban, rendelőkben ellenőrizzék a dokumentumokat, ami minden más bőrszínű egyént gyanússá tett. A megtakarítást 5 md dollárra tették évente, azt sugallván, hogy a bevándorló inkább költségtényező, mintsem értéktermelő. A 187-es javaslat maga is problémaként kezeli a bevándorlót, mivel idegen, nem lehet az állam része. A cél a határ megerősítése, és arra való utalás, hogy az erős határ további tízmilliárdokat takarít meg az államnak. Összességében a 187-es javaslat mint az ún. „új politika” jelenik meg, a kiegyensúlyozott, költségvetés alapú konzervatív bevándorlási politika. Leo Chavez szerint a nemzeti politikában a bevándorlás imázsa a „szociális szolgáltatás, mint mágnes” témával vált egyelővé, és noha nem lépett életbe, az ideológia áthatotta a Képviselőház tevékenységét. 1996-ban a Kongresszus ún. jóléti reform csomagot fogadott el, amelyet kiegészített a munkatörvénykönyv reformja. A reform értelmében tilos volt a nem állampolgár alkalmazottnak segélyeket adni. 1996 szeptemberében az Illegális bevándorlás és a bevándorlási felelősség c. törvény az illegális bevándorlót megfosztotta nem-sürgősségi ellátástól. Összességében 196-ra az amerikai törvényhozás törvényerőre emelte a kaliforniai javaslatokat. 1996-ban Clinton elnök megvonta az élelmiszersegélyeket, a rokkantsági segélyeket, a MedicAid egészségügyi ellátást a nyilvántartott és nyilvántartásba nem vett illegális bevándorlóktól. A várt megtakarítás 78 md dollár, ami a kiegészítő támogatásokat, pl. az alacsony jövedelmű nyugdíjak kiegészítését, stb. érintette. 1997-től ezeket részlegesen visszaállították a nyilvántartásba vett rokkantak számára, ám a 18-64 közötti felnőttek segélyezése drámaian leesett. A jóléti reformok a határok megerősítésével párosultak, kiépítették a fizikai határokat és a túlélési, kezelési rendszert. Megváltoztak a deportáció feltételei, most már meghallgatás nélkül visszatoloncolhatóvá vált a bevándorló, és minimum 7-10 éves folyamatos jelenlét igazolása kellett a deportálás elleni fellebbezéshez. A civil élet szereplőitől megkövetelt ellenőrzés a bevándorlók állampolgársági kérelmének beadását váltotta ki, mivel a bevándorlót idegenként jelenítette meg. Az ujjlenyomati rendszer bevezetése a bűnözéssel kapcsolta össze a bevándorlást, mivel az elkövetésekbe bekerült a kábítószer kis mennyiségben való birtoklása, a gördeszkázás, a graffiti-felirat típusú elkövetés is, amelyeket évekkel előbb, a törvény életbe lépése előtt követtek el – akadályként.
Az amerikai bevándorlás jogi szabályozása a nemzetállam védelmének ideológiája jegyében, az integritás védelmében zajlott. A bevándorlási rendszer szabályozását követően megnőtt az illegális határátlépők halálozási rátája, annak ellenére, hogy aki nem a határsávban halt meg, azt a határrendőrség (Border Patrol) nem, számolja. Több száz ember halála következik be évente Arizonában a sivatagban, a Tucson szektornál. Rendszeressé vált az illegális határátlépők beszorítása a sivatagba, ugyancsak 400-500 körüli a kimentettek száma, annak ellenére, hogy a Sivatagi Operatív Gárdát felállították. Többszáz illegális határátlépő választotta a Rio Grandén való leereszkedést. Rendszeressé vált az egyedülálló nők elleni erőszak, nők százai halnak meg, vagy tűnnek el a határon. Az Amerika-közi Emberjogi Bizottság az amerikai kormányhoz fordult panasszal. Különösen magas az autóbalesetet szenvedett illegális bevándorlók száma, ami a határrendőrség üldözése következtében, a túlterhelt, rozoga, biztonsági öv nélküli autók szakadékba zuhanása, a defektek, stb. miatt következik be. A sebesülteket nem kezelik a kórházak, mivel a Határrendőrség nem fizeti a költségeket. A bevándorlók jogainak alakulása különösen érdekes a küldő állam jogrendszere szempontjából. A 90-es évek fontos fejleménye, hogy a migránsok nem mindig telepednek le véglegesen a küldő országban, hanem rendszeresen visszatérnek korábbi lakóhelyükre. Míg korábban az amerikai letelepedés dominált, 90-es évektől az amerikai vállalkozás megszervezése, a gazdasági megerősödés, és a lakóhelyre való visszatérés vált fontossá, sőt a kettős életvitel kialakítása. A küldő ország és a befogadó ország viszonyát erőteljesen meghatározza, hogy miként döntenek a kérdés kezeléséről. 2001-ben egy jerezi, településről való agrárvállalkozó, aki Észak-Kaliforniában sikeres mezőgazdasági vállalkozóvá vált, indult a jerezi helyi választásokon, a Hacatecan régió kormányzója meghívására, aki vele akarta prezentálni a migránsok jogainak támogatását Hacatecanban, Mexikóban. Az amerikai lakóhelyű Andrés Bermúdez (Paradicsom Király) 600 km utat épített (!!!), bevezette az utak megvilágítását, sportcentrumokat létesített: összességében „zöldhasúakkal megtömve jött megvenni a hatalmat”, megnyerte a választásokat. Az ellene szóló politikai kampányban az ellenfél kifejtette: aki nem otthon lakik, nincs joga jelöltként indulni, mivel amerikai értékek vezérlik, nem ismeri a helyi társadalmat, mások nem szeretnék, ha beavatkozna a helyi gazdaság életébe”. A támogatók szerint igenis ismeri a helyi valóságot (ezért vándorolt ki), kapcsolatot tart családjával, követi a híreket Jerezben a Jerez Website-on, rendszeresen visszaforgatja vagyonát, támogatja a helyi projekteket és a települési civil szervezeteket. A PRI hivatalosan megfellebbezte az eredményt, azzal, hogy Bermúdez amerikai állampolgár. Bermúdez ugyanakkor mexikói nemzetiségű (anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, az 1996-os Nemzetközi Jogra hivatkozva kérte állampolgársága helyreállítását), de nem teljes értékű mexikói, megbízhatatlan, mert az USA befolyásolta nézeteit. A Szövetségi Választási Bíróság nem ismerte el győzelmét, mivel csak mexikói nemzetiségű, de nem lakos. Nemzetisége nem volt kérdéses, de nem volt igazolása a helybenlakásról. A döntés egyértelműen az állampolgárságról szólt, amely sajátosan alakult 1996 után Mexikóban. A 36. cikkely szerint lehetővé vált a nemzetiség el nem vesztése, a külföldön való szavazás. Amennyiben valaki más állampolgár lett, elvesztette szavazati jogát, ám 1996-tól és megváltozott, és azt nem az állampolgársághoz, hanem a nemzetiséghez kötötték. Amíg az USA-ban egy honosított személy teljes állampolgárságot kap, addig Mexikóban kettévált a nemzetiség és az állampolgárság. A személy 18 éves koráig nemzetiséggel bír, az állampolgári jogokat felnőttként kapja meg, és a nemzetiség főleg gazdasági jogokat jelent. Az állampolgárság főként szavazási és jelöltként való jelöltetési jog, amelyet más állampolgár nem tarthat meg. Az 1996-os változás célja, hogy a mexikói kivándorló megőrizze gyökereit, kultúráját, értékeit, nemzeti tradícióit. A 96-os törvény lehetővé teszi,
hogy a külföldön élő- USA-ban – megvédhesse gazdasági, politikai és szociális jogait, ám a kettős állampolgárt eltiltja a választásokon való indulástól, elektori funkciótól, a nemzeti biztonság és szuverenitás szempontjából fontos funkcióktól. Az amerikai állampolgárok a fentiek alapján igényelhették nemzeti jogaik visszaállítását, amivel a migránsok új politikai és kulturális szubjektivitásra tettek szert. Eszerint mexikói nemzetiségűnek lehet tulajdona, dolgozhat Mexikóban, befektetéseket kezdeményezhet a külföldiekre vonatkozó megszorítások nélkül, sőt kifejezetten támogatta a helyi befektetéseket. A hárommillióra taksálttal szemben azonban 70 000-en állították vissza nemzetiségüket, ám ez a szám is komoly Mexikó-ellenességet generált az USÁ-ban. A transznacionális folyamatok bonyolultságát jól mutatja, hogy a migránsok Mexikóban is mint fenyegetés jelennek meg: a nemzet szuverenitását fenyegetik, hiszen azoknak a jogait korlátozzák, akik „belül élnek”. A migránsok helyi szavazatai eldönthetik a választási eredményeket. A letelepedett amerikai bevándorlók amerikai érdekeket képviselnek, és ennek megfelelően vesznek részt a mexikói politikában, ami az amerikai életmód és értékrend másságával is kiegészítődik. Az amerikanizáltak károsak a helyi polgárok szempontjából, akik tiszták, amerika-mentesek maradtak. Az Amerikában élők 1998-tól a kettős állampolgárság ellenére is szavazhattak, ám milliók számára ez nem volt lehetséges. Mindenesetre a ’96-os törvény fontos volt az állampolgár és annak jogai vonatkozásában, és megerősítette a mexikói állam struktúráját, mivel mintegy 10 millió mexikói él az USÁ-ban. A mexikói kereskedelem csak a mexikói faj miatt működik. A gringók itt nem vásárolnak. Máshová járnak. Bejönnek és kimennek. Nem szeretik. Mexikói ruhákat árulunk. Ezek az eltérés, a másság jelei. Az áruház egy tér, ahol a nosztalgia az identitás-építés helye. Az áruház a kapcsolatok, az egyesülés, a gazdasági és szociális csere, a családi imázs az emlékezés színtere, ahonnan a valahová tartozás, az állampolgárság kapcsolódik. A transznacionális kapcsolatok a dominikai migránsok esetében is összekapcsolhatók a migránsok helyzete megváltozásával. A dominikai kivándorlók az otthon maradottaknál jobban képzettek voltak, annak ellenére, hogy 30%-uk korábban munkanélküli volt. A nyolcvanas évek elején a középosztályok, a képzetlen munkaerő, és a sötétbőrű, többségében női munkaerő volt a jellemző, addig a kilencvenes években az önfoglalkoztatás, a vállalkozás volt a jellemző tendencia. Az USA-ban megszerzett üzleti ismeretek és képességek visszatérvén Dominikába, spin-over hatással bírtak a dominikai tőkés szektor fejlesztésében. Annak ellenére, hogy new york-i foglalkozásaikban az alacsonyan fizetettek közé tartoztak, Dominikában középosztályként identifikálták magukat. A 93%-ban New Yorkban letelepedő dominikaiak a transznacionális urbanizmus modelljét élik: sikeres gazdasági pozícióikat mint visszatérők érik el. 1990-et követően legalább tíz latin-amerikai és tíz karibi ország elismerte a kettős állampolgárság intézményét. Kolumbia kezdte (1991), majd Argentína, Peru, Brazília követte. Kolumbiában megteremtették a külföldön élők speciális kongresszusi képviseletét is. A fenti változások párhuzamosak a nemzetközi törvényekben és az országokban végbement nemzeti-ideológiai változásokkal. Egyrészt egyre inkább jellemző, hogy a külföldi állampolgár nem
feltétlenül veszti el kapcsolatait az anyaországgal, mivel napjaink migrációja nem csupán kapcsolatot tart, hanem a csere magas intenzitású, a tranzakciók új módozatai jöttek létre, a tevékenységek utazást és mindkét helyen fenntartott bázist igényelnek. Összességében a transznacionalizmus a politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi hálózatok és intézmények összessége, amely a migránst a küldő és a fogadó országhoz köti, aminek fontos kifejezője a kettős állampolgárság intézménye, a többoldalú politikai identitás modelljének elfogadása. A transznacionalizmus speciális kulturális formája fejlődött ki a puerto-ricoiak esetében. A puertoricoi nemzet nem területi alapú nemzet, amelynek részei a nuyorikaiak, azaz a New Yorkban élő puerto-ricoiak. A felemelkedő nemzeti, nacionalista kultúra még kulturális jellemzőkből táplálkozik: az indián, az afrikai, a spanyol és az amerikai hatásokból, amelyekben a spanyol áll a hierarchia élén. A 20. század végi kulturális nacionalizmus célja az amerikai befolyás alóli függetlenség, az amerikai állampolgárság megtartása mellett, mind a szigeten, mind a szárazföldön. A kulturális nacionalizmus a spanyolajkú, katolikus, szigetlakó férfi középosztály ideológiája, amely csoport a szárazföldi bilinguál migránsok Spanglish-ét az asszimiláció jelének tartja, mondván, hogy a szigetközpontú kulturális tisztaság, a hispanophilia egy bipoláris modell révén a nuyorikaiak hibrid identitásával szemben a nemzetmegtartó erő. A puerto-ricoi nemzetfelfogás transzlokális jellegű, és jól mintázza a szimbolikus határok és az állami területi határok egybe nem esését. Az Egyesült Államokban a latin-amerikai nemzetiségű bevándorlók azonos környéken letelepedve magukat hispanosnak v. latinoamericanosnak nevezve közös egyházi gyülekezeteket, szociális szolgáltatási programokat, politikai szervezeteket, egyéb típusú szociális és kulturális szervezeteket hoznak létre. A „Királynő Spanyoljai”, azaz az újlatin közösségek (new-mexicoi, puerto-ricoi és kubai), főként a kolumbiai, dominikai, ecquadori, guatemelai, perui, salvadori közösségekből közös latin csoportot főként a női közösségek szerveznek a latina identitás kialakításával. A „Királynő Spanyoljai” azokon a helyeken találhatók, amelyeken a nők dolgoznak, szocializálnak, járnak istentiszteletre, élik a hétköznapi életet: conviviencia diaria. A főként munkás közösségeket középosztályi szervezetek vezetik, pl. a nyugdíjas Latina-k, akik szociális szolgáltatások élvezői. A munkásnegyedek közösségei egyre inkább pán-latinamerikai közösségek, amelyeket a közös spanyol nyelv köt össze. A konfliktusos terület a választásokhoz kötött, ami a férfiak dominálta tér. A latin-amerikai pánetnikai identitás része az amerikai latin kultúrának. A latin közösségek Amerikában a második legnagyobb létszámú etnikummá előlépve megerősödtek kulturális és politikai értelemben is. A latin népesség aránya azzal is mérhető, hogy számos olyan államban is megtelepedtek, ahol a közelmúltban még nem voltak megtalálhatók. A latin éttermek, egyházak (?), futball-csapatok, helyi szervezetek, a nemzeti ünnepek megünneplése jelentős és látható latin jelenlétről árulkodnak. A latin lakosság jelentős szerepet játszott az amerikai városrégiók átalakításában. A latin-amerikai tanulmányok főként a dél-amerikai társadalom fejlődésével, a latin tanulmányok pedig az USA spanyolajkú lakosaival foglalkoznak. Jellemző vonás, hogy mindegyik esetben az általánosítás és a homogenizálás a jellemző.
A három történeti latin közösség: a mexikói, a kubai és a puerto-ricoi mellett a latin-amerikaiak megjelenése a 80-as évek bevándorlásainak eredménye. A fenti közösségek esetében egyaránt megfigyelhető az állampolgárság intézményének újrakoncepcionálása. A latin közösségek az USA története óta mint idegenek kezeltetnek, az anglo-amerikai közösség képzeletében mint permanens bevándorlók kezeltetnek. A latin népességet nem csupán az állampolgári jogok, hanem a civil társadalom, a szociális kapcsolatok rendszere is egy másik, racionalizált hálózat kiépítésére ösztönözte. A közösség a mexikói háború óta „idegenekként”, a mexikói politikai, jogi kapcsolatok miatt állandó fenyegetésként jelent meg. A latin népesség etnikai kisebbségként való kezelése a kaliforniai európai kisebbségi mintán alapult, és régióként változott. A lakosság politikai és jogi alávetése mellett a marginalizáció társadalmi mechanizmusai a civil társadalom „idegen” sztereotípiája mentén történtek. Napjaink transznacionalizációs folyamataiban a kettős-demokratizáció az állampolgárság és a civil társadalom intézményei révén történik. Az állam politikai kultúrájának átalakulása, azon belül a governance, a kormányzás rendszereinek kialakulása átalakította az állam, a civil társadalom és az üzleti világ szerepét az etnikai közösségek esetében is. A bevándorlás folyamatainak erősödése kiemelte az etnikai közösségeket korábbi marginalizált helyzetükből, és a transznacionális kapcsolatok révén a civil szervezetek százait hívta életre körükben. A latin közösségek esetében a szülőföldhöz kötődő egyesületek, a helyi egyesületek, a spanyol nyelvű média megerősítette a kulturális kötődéseket, ami politikai manifesztációban is megjelent: a latinamerikai helyi választások jelöltjei amerikai egyesületek által támogatott személyek. A félteke egészén kialakult kettős állampolgárságú rendszerek ugyanakkor nem képesek a regionális problémák, a foglalkoztatás, a gazdasági szereplők és a munkavállalók érdekeinek kezelésére. Ezért egyre több olyan tanulmány jelenik meg, amely a transznacionális, regionális állampolgárság bevezetését tartja szükségesnek. A transznacionalizmus problémái különösen Kaliforniában erőteljesek, amely térség a szabályozás folyamatainak az élén járt. A nemzetközi politikában végbement változások mind a politikaelmélet, mind a nemzetközi politika elméletének megújulását eredményezték. A nemzetközi politika elmélete a kilencvenes években nem csupán a nemzetközi kapcsolatok korábbi elméleteit vonta górcső alá, hanemmagának a politikatudománynak az alapvető tárgyát, az államot, és a modern államisággal létrejött nemzetállamot, mint alapvető diszciplináris tárgyat is megkérdőjelezte. A nem-állami szereplők megerősödése a nemzetközi politikában, a többszintű kormányzás rendszerinek kialakulása a különböző regionális integrációkban, a transznacionalizmus növekvő szerepe a nemzetközi viszonyokban nem csupán a nemzetközi politika elméletére, hanem a politikatudomány paradigma felfogására is ki kell, hogy hassanak. (Scott.C:2003) A nemzetközi politika elmélete, az államok (itáliai városállamok, dinasztikus államok, nemzetállamok), illetve a nemzetállamok létrejöttét követően a XIX.sz. végén jelent meg, mint elmélet, és a XX.század elején a nemzetközi liberalizmus amerikai elméletének megjelenésével vált önálló diszciplinává. A politikaelmélet diszciplinaként való megjelenése ugyancsak az íegyesült Államokhoz kötődik, és Európában mindkettő a XX. században, főként a II. világháborút követően honosodott meg. Az amerikai politikaelmélet a politikai rendszer, a politikaalakítás kérdéseivel, a jó
kormányzással foglalkozott, míg az európai politikatudomány főként az állammal, annak jellegével, a közigazgatás rendszerére fókuszált. Az amerikai nemzetközi politika elmélet liberális internacionalizmusa mellett a realizmus elméletével válaszolt a második világháborút követő időszak állami struktúráinak helyreállítására, az államok nemzetközi szerepére vonatkozó kérdésekre, amely elmélet alapjául szolgált az új európai rendnek. A liberális internacionalizmus elmélete, majd később a neoliberális institucionalizmus alapját képezte az európai kooperációnak és integrációnak, ily módon erőteljesen hozzájárult Európa, illetve Nyugat-Európa háború utáni képe átalakításához. A politikaelmélet és a nemzetközi politikaelmélet legfőbb alapelve, és egysége az állam volt, a politikaelmélet kutatása tárgyának a modern államot tekintette, a nemzetközi politika elmélete pedig a modern államok közötti viszonyt kutatta és vizsgálta. Az államok közötti viszony az államok szuverenitására épült, az államok kapcsolatát az államok külpolitikája határozta meg, a nemzetközi politikát e politikák összhatása. A nemzetközi rendszert 1648 óta tekintik létezőnek, amikoris a fenti alapelvek az európai hatalmak között a politika alapelvévé váltak. A nemzetközi rendszer Európára korlátozódott, az Európán kívüli világ mint gyarmati rendszer, csak az európai hatalmak által létezett. Ebben a rendszerbe az Egyesült Államok 1914-ben avatkozott, amikor a nagyhatalmak összecsapásában veszélyeztetve látta saját rendszerét. A rendszert nem látta veszélyeztetve a bolsevik hatalom illetve a születő Szovjetunió részéről, ezért nem avatkozott be az oroszországi polgárháborús folyamatokba, illetve a második világháború időszakában koalícióra lépett a Szovjetunióval. A Szovjetunió politikai befolyása, a rendszer jellege új szerepkörrel ruházta fel, a demokrácia védelmével Európában. A Szovjetunió bukása azonban nem csupán a nemzetközi rendszer geopolitikai egyensúlyát, hanem a globalizációs és integrációs folyamatokkal együtt a nemzetközi rendszer jellege egészét is megváltoztatta: •
Megváltozott a rendszer, mivel abban az államok nem kizárólagos szereplők, számos kormányközi szervezet, transznacionális vállalat, NGO, magánszemélyek, stb. szerplőkként jelennek meg;
•
Megváltozott a rendszer, mivel nem az ideológiai ellentétek határozzák meg működését;
•
Megváltozott a rendszer mivel regionális alrendszerei, ill. transznacionális alrendszerei jöttek létre, amelyekben a biztonság és a gazdaság kérdései gazdasági és politikai integrációk révén regionálisan összekapcsolódnak, úgy, hogy a regionális béke és a gazdaság mindenütt az USA szerepvállalásával biztosított,
•
Megváltozott a rendszer, mivel abban a regionálisan rendezett, liberális demokráciák állnak szemben azokkal a hagyományos térségekkel, amelyekben tradícionális vagy modern diktatúrák és premodern államok, vagy szétesett, gyenge államok működnek ( arab térség, Afrika)
•
Megváltozott a rendszer, mivel az alapvető szereplő, az állam a fejlett világ térségeiben átalakult, és létrejött az ún. posztnacionális államiság formája, amely hatáskörében a regionális integráció, a nemzetállam és a sztubnacionális állam szintjéig cselekvőképes, míg szuverenitását megosztotta a fenti szintek között. A fejlett világ posztnacionális államai mellett megjelentek az újnacionális államok, és egyre több állam kialakulása várható a birodalmi jellegű államalakulatok vagy kváziállamok sorában.
•
Megváltozott a nemzetközi rendszer, mivel a nemzetközi jog normái korábbi tabuk átlépését megengedhetővé tették ( államok egyesítése: -NSZK-NDK-, szétválása, kiválása- Horvátország, Szlovénia, szovjet tagköztársaságok, emberjogi bűncselekmények miatt államok megtámadása,stb.
A fenti változások miatt a szakirodalom 1989-et 1648-hoz hasonló választóvonalnak tekinti a nemzetközi kapcsolatok elméletében. A változás a vesztfáliai rendszer és a hidegháború vége közötti időszakhoz képest az is jelzi, hogy az államok a korábbihoz képest alapvetően másképp viselkednek, aminek hátterében az államiság jellegének megávltozása áll. Azonban nem csak azt fonntos feltárnunk, mi az ami megváltozott a rendszerben, hanem azt is, hogy az új rendszer inetrakciói milyen jellegűek. (Newell,P.: 2002) A korábbi rendszerben a politikatudomány az államiság ilyen-olyan formáit kutatta, a nemzetközi kapcsolatok az államok közössége, a nemzetközi közösség ügyeit, a kettő az érem két oldalát alkotta. A két diszciplina minden egyes aspektusa szétválaszttatott, és a problémát egyedül a fejlődő világ jelentette, amelynek rendszerével az összehasonlító politika foglalkozott, amelyhez a kiindulópontot a nyugati tipusú államfejlődés jelentette. Az összehasonlító politika a volt gyarmatok felől az ún. posztkoloniális tanulmányokban vagy a világrendszer elméletekben jelent meg. A múlt század 90-es évei számos új témát emeltek a politikatudomány a nemzetközi kapcsolatok elméletébe. Az Európai rendszer posztmodern rendszerré alakulása, a belső és külső határok közötti falak leomlása, a belügyekbe való rendszeres beavatkozás, a kollektív biztonsági rendszerek, a kereskedelmi korlátok lebontása a határokat értelmezhetetlenné tette, az interdependencia az államiság jellemzőjévé vált. Számos tanulmány fogléalkozott a regionalizmussal, a lokális és globális rezsimek keletkezésével, a határok elméletével, a többszintű kormányzás elméletével, az állam denacuiionalizálódási folyxamatiaval. (Rosamond,B.:2000) Sajátos, hogy a fenti elméletek csak részben eredtek a politikatudomány (többszintű kormányzás) vagy a nemzetközi kapcsolatok (az EU természete) diszciplináiból, többnyire más diszciplinák felől próbálták a változásokat értelmezni: politikai vagy társadalmi földrajz (az újregionalizmus elmélete), szociológia ( városföldrajz), közgazdaságtan ( területi gazdaságtan, evolucionalista elmélet),stb. Jellemzően hallgatott a politikaelmélet nem csupán az európai, de az északamerikai, vagy az ázsiai államiság kérdéseit illetően is. (Cooper,R.:1995) Közép-Európában az átmenet tematizálása zajlott, amelyben a térség önmagát a korábbi korszak nyugati típusú nemzetállamaihoz viszonyította, miközben a nyugat-európai államiság jelentős változásokon ment át. Az évtized egyben a diszciplina meggyökerezésének évtizede is volt, nem csoda, hogy annak tradícionális interpretációhoz kötődött. Az EU, mint politikai szereplő belső természetének leírásának kudarcát Caporaso abban látta, hogy a nemzetközi viszonyok elméleti keretében tanulmányozott rendszer csak az államok közötti interakciók megragadására volt képes, a szupranacionális struktúra leírására, amit speciális nemzetközi alrendszernek tekintett. (Caporaso,J.A.:1996) Simon Hix szerint azonban az EU számos olyan kérdést is felvet, amely tipikusan a politikatudomány terrénuma.. (Hix,S:1996)
Mulgan,G. After the End of Politics c. Tanulmányában kifejti, hogy a modernitás nem csupán technológia, háború, kommunikáció, hanem annak alapvető eleme a politika, ami eltérő formát öltött a megelőző korszakoktól. A modernség nem csupán specifikus politikai rendszer, hanem rituálék sorozata, szenvedélyek gyűjtőhelye, amelynek inkább a múlttal van szimbolikus kapcsolata, mint a jelen dinamikus erőivel. Napjainkban a pártok vonzereje csökkent, a fiatalság távolmarad a politikától, egyes formái ortodox jellegűekké váltak, hasonlóan a valláshoz, fundementalista színezetet kaptak ( környezeti, állatjogi, AIDS kérdések). A kérdés először csupán a baloldal problémájának tűnt, ám a hidegháború vége a konzervatív és más pártok számára is visszahúzódást eredményezett Az állami hatalom ellenőrzésére kialakult modern politika osztályérdekeken alapult, nemzeti arénába zártan, szuverenitás és határok révén szerveződött, és ideológiák mentén polarizálódott. A modern politika a az állam átalakítását célozta, az újpolitika a mikrokozmosz, a család, a szomszédság, a sex, az identitás, a kultúra a nők és a társadalmi viselkedés megváltozását hangoztatja. A politika ivel a mindennapi kérdéseket vitatja, kérdőjelezi meg, nem hagyott teret és intézményt apolitikus működésben, a politikaa nagypolitikából a hétköznapi használatú politikává süllyedt. Ez a politika jóval érzékenyebb az uralom és alávetettség mindennapi, társadalmi nemet, fajt, életkort és osztályt érintő formái iránt. A politika csökevényesítő szerepe ugyanakkoregyértelmű a professzionális, karrierpolitikusok és politológusok oligarchiáinak tevékenységében, zártsága mindvégig fennmaradt, hiszen a kulturális tőke hiánya a marginális csoportok esetében a részvételből való kizárást jelentette. A tömegmédia és a médiapolitizálás korában a média és a közvéleménykutatás a véleményformálást, legitimációt, fogyasztást az állampolgár véleményének előrtlenítésére hazsnálta, amivel a politika pont a demokrácia mítoszától fosztota meg önmagát. A modern társadalmakat meghaladó politikai kultúraezonban nehezen kiszámítható, valószínűen az elektronikus döntéshozatali formákra épít ( sms demokrácia), eltávolódik a törvényhozási gyakorlattól, közvetlenebb formákat épít ki, a pártok mellett több típusú szervezet is bekapcsolódik, inkább kultúra, mint ideológia központú lesz, összetettebb lesz a viszonya a gazdasági társaságokkal, és valószínűleg instabil kapcsolatrendszer alakul ki a globális-lokális skálák mentén. A politikus inkább bróker, vállalkozó és marketinges lesz, akinek feladata a politika, a gazdaság, a kommunikáció metszéspontjai mentén tevékenykedni.
1.4. AMERIKA, MINT AZ ELSŐ VILÁG: TUDÁSTÁRSADALOM DISKURZUSOK
1.5. A POLITIKA TERMÉSZETÉNEK ÁTALAKULÁSA
Az elmúlt évtizedben azonban az amerikai politikatudományi társaság több konferenciát szervezett, amelyek a politikaelmélet és a politikatudomány alapvető paradigmáit érintették. A transzformációs politikaelmélet képviselői új politikai paradigmát vallanak, amelynekalapvető megállapítása, hogy a politika az utolsó határ a kulturális átalakulásban. A spirituális politika, a zöld politika, a transzformációs politika egyre inkább a politikatudomány főáramlatává válik. A transzformációs politika a személyes és társadalmi változás összhangját helyezi a kormányzás középpontjába, a holisztikus szemlélet talaján áll, a személy egészsége és a társadalom egészsége a planetárius szintű egészség összefüggenek egymással. A Dalai Lámától Waclav Havelig, Corrin McLaughlintól Gordon Davidson írókig számosan vallják, hogy a " személyes politikai, a politikai személyes ügy, a morális elszámoltathatóság azt is jelenti, hogy ahol a magánélet színterein élünk, ott a közügyeknek megfelelően kell élnünk. A régi, gazdasági növekedésre alapozó politikai paradigmával szemben a posztmaterialista, az egészséges emberi növekedés paradigmája áll szemben. A sikeres társadalom a fizikai, társadalmi és lelki egészséget helyezi előtérbe, a jó politikus a kollektív betegségek gyógyásza, aki az élet összetettségét felismeri, aki az eltérő pozíciókat szintetizálja, a bal- és jobb örökségét leküzdi, a ki a jogokat és kötölességeket összekapcsolja, a kormányzati programokat kivitelezhetővé teszi, az egész rendszerben gondolkodik, kerüli az erőszakos megoldásokat, kooperatív,minden személyt tisztel, meghallgatja mások nézőpontját, megkeresi a problémák pszichológiai gyökereit, önbecsülést épít, képes az intézmények áthangolására a jó döntéshozatal érdekében, és mechanisztikus helyett értékalapú döntéseket hoz. A transzformatív politikaelmélet a nemzetállami struktúra mögé hatol, a politikai közösség átalakítását célozza meg, integrálja a káosz, a feminista, a zöld , a társadalmi nemhez kötődő elméleteket a valós élet tapasztalataira épít, és a közpolitikában a pozitív diszkrimináció mögé kíván hatolni. Az APSA 2001.évi szimpoziuma és a Brit PSA kerekasztal konferenciája a nemzetközi szociológusok politikaelméletét vitatta meg. Bauman Z. és Bek U. szerint korunk az ún. reflexív modernizáció kora, amely az egyénnek a társadalom felé való visszatérését mutatja. Az ezredvégi individualizáció nem tekinthető magánügynek, hanem politikai jellegű, mivel az egyén "individualizált személyiséggé vált. A társadalom felé forduló egyén révén a politika nem-intézményi jellegű reneszánsza következett be, a politika vége, azaz az ún. hivatalos politika és a szubpolitika megkülönböztethetővé vált. A szervezeti krízis két folyamatra enged következtetni: az egyik, miszerint a globalizáció a politika alól kihúzza a talajt, és a gazdaságot kivonja a politikai ellenőrzés alól, a másik az individualizáció, amely széttépi a biztonsági hálókat. Az társadalmi személyiség és az individualizált személyiség közötti különbséget az állampolgárság dezintegrációja adja. A szubpolitika világában a politika alulról formált, a politika ma az önszerveződésre épít. Mindez azt jelenti, hogy az emberi létkondíciók értelmezése megváltozik, a politika a szociológia résztudományává válik. (Walsh,M.:2004) Barry Buzan és Richard Little a nemzetközi viszonyok elmélete felől próbálták az emberi létkondíciókat értelmezni. Véleményük szerint a nemzetközi rendszer mindenekelőtt politikai rendszer. Szükségszerű abban a katonai-politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti alrendszereket elhatárolni.A történelmi tapasztalatok szerint a nemzetközi gazdasági rendszer mindig kiterjedtebb volt mint a politikai. A nemzetközi rendszernek öt szintjét, a rendszer, az alrendszer, az egység, az alegység és az egyén szintjeit határolják el egymástól. A rendszer fenntartása és átalakítása az
interakcuós kapacitások, a folyamatok és a struktúrák mentén történik. Az interakciós kapacitás az egységek rendszerszintű képessigeire épül, amelyet a sebesség, a sokféleség, a fizikai hordozókapacitás, az interakciók közötti folyamatok, a viselkedési szokások, az interakciók struktúrája azok alapelvei határoznak meg. A jelenlegi nemzetközi rendszer elérte földrajzi határait, bezárult. A fizikai technológiák , a közlekedés, a kommunikáció az érettség állapotába kerültek, a társadalmi technológiák- diplomácia, nemzetközi jog, nemzetközi kormányközi szervezetek, nemzetközi rezsimek egy planetáris menedzsment rendszert igényelnek, újfajta standardizációt, interoperabilitást,, amit egyértelműen arra utal, hogy az állam, mint alapvető egység a rendszerszintű tevékenységében kérdőjeleződött meg. A kérdés úgy is felmerül, miért nem beszélünk az EU, a NAFTA, az APEC, a MERCOSUR nemzetközi integrációkról, mint egységekről, nem tudunk semmit a civil és a gazdasági egységekről sem. Napjaink legkiterjedtebb nemzetközi rendszerét a Coca- Cola üzemelteti, több egysége van a világban, mint az Egyesült Államoknak.A rendszer nem mond semmit a centrum és periféria elkülönüléséről, a posztnacionális nyugati, centrum, és a modern és premodern periféria vagy félperiféria államainak együtthatásáról. Michael Zürn szerint a modern államban a nemzetközi elismerés (cselekvőkesség), a forrrások és a kormányzási célok realizálása egyetlen politikai szervezet kezében volt, a regionális integrációk és transznacionális kapcsolatok a határokon átlépő tevékenység az államiság természetét változtatta meg: A posztnacionális államiság azt jelenti, hogy az elismerés nem egyszeri aktus, hanem a személyekszabadságának, személyiségének állampolgársának betartását követeli meg, azaz permanens legitimációs kontrollnak kitett. Az államok képtelenek önállóan a gazdasági forrásaik mobilizálására, azt külső ügynökségek kezébe adják, így nem önmagában a demokratikus berendezkedés az érték, hanem a kormányzás képessége, a biztonság, a jogrend, az identitás és a részvétel csatornáinak fenntartása, a szociális jólét megteremtése mint normatív javak előállítása. A szupra- és transznacionális által létrehozott rezsimek forrásaitól függő kormányok egyre inkább kiszolgáltatottak a transznacionális kapcsolatoknak. (Zürn,M.:1999) Ebben a nemzetközi rendszerben az Egyesült Államok speciális szerepet tölt be, önmaga, mint a katonai politikai rendszer meghatározó intézménye, nemzetközi kapacitási képességei, interakciós képességei egyedülállóak, részét képezi minden regionális rendszernek, többségét dominálja, önmaga, mint egység speciális posztmodern szervezet, a NAFTA révén regionális államként képes viselkedni, kultúrája révén rendkívül összetett: a globális transznacionális, a transznacionális diaszpórikus, a transznacionális politikai, episztemikus(szakértői) és vallási, kulturális szervezetek és közösségek, a fogyasztói életstílus-közösségek központja és exportőre.Ebben a kontextusban az irodalom, mint az interakciós képesség és a szociális-kulturális hálózatot építő képesség jelenik meg.
Buzan,B., Little,R.(2000): International Systems in World History.Oxford University Press. Caporaso,J.A.(1996):The European union and Forms of State: Westphalian, Regulatory or PostModern?Journal of Common Market Studies 834/1) Cederman,E.(2003): Developing Non-Equilibrium Theory of World Politics. Harvard University. Workshop: Linkages in World Politics, Duke University February20-23, 2003.
Cooper,R.(1995): The post-modern world and the world order. Demos. Hix,S(1996) ‘Cp,IR and the EU! A Rejoinder to Hurrel and Mennn’, West European Politics 19(4). Newell,P.:(2002): Globalisation and the Future State. Institute for Development Studies, Brighton, Sussex,BN1 9RE England IDS Working paper 141 Oakeshott,M.:(Szerk.: Molnár Attila Károly)(2001): Politikai racionalizmus.Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Rosamond Ben(2000):Theories of European Integration. The European Union Series.Palgrave. Scott,C.: (2003):Regulation in the Age of Governance: The Rise of the Post-Regulatory State National Europe Centre Paper.No.100. Australian National University Walsh,M.(2004): Political Theory, Sociology and re-configuration of politics. Paper accepted to the Political Theory Stream, British Political Studies Association, 54 th Annual Conference, 6-8 April 2004, Department of Policy Sudies, University Lincoln, England. Zürn,M.(1999): The State in Post-National Constellation- Societal Denationaliszation and MultiLevel Governance. AREANA Working Papers 99/35 1.6. A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁS RENDSZERE
Az egyesült államok politikai rendszerét a kritikai elemzők merevnek, becsontosodottnak, fagyasztott jellegűnek tekintik, amelyben az államok a szövetségi rendszert ellenséges politikai konstrukicóként értékelik. A kritikai irodalom szerint a centrális és decentralizált rendszer módosítása nem változtatható, szemben pl. a brit rendszerrel. ( A brit kritikai gondolkodók ugyanakkor a brit rendszer túlzott centralizáltságát jelölik meg problémaként) A kritikai gondolkodók szerint az amerikai demokrácia csupán részleges demokrácia, mivel intézményei, mint a szenátus és bírósági rendszer elitközpontúak, és a kiváltságos csoportok nem igazán hajlandók demokratizálni ezeket a predemokratikus intézményeket. A Szenátus az államok és nem a polgárok egyenlőségét biztosítja, a választási rendszer cask a vagyonosok részére teszi lehetővé a választási kampányokban való részvételt, A szövetségi szint legfelsőbb bírósága az alkotmánybíróság szerepét tölti be, amely szervezet az alkotmány kiegészítéseinek alkotmányosságát vizsgálja, és konzervatív intézménye a rendszernek. A rendszer kritikáját indokolja, hogy a hatalom nem elszámoltatható, és alkalmatlan a politikai folyamatok koordinálására. Napjaink politikai támadásai közepette az államiság hierarchiája (melyik a fontosabb: a szövetségi vagy az állami szint) is viták kereszttüzébe került. A decentralizációs folyamatok hatására az amerikai rendszerben is végbement bizonyos hatáskörök devolűciója, leadása az államok szintjére. A föderális szint elleni t Ugyanakkor a transznacionális demokrácia rendszere kialakulása tovább erősítette a centralizációt, a hatalom top-down jellegének megerősítését, főként a NAFTA rendszere beiktatásával. Ámadás megjelenik a megyék mozgalmában, a Köztársaság part politikai céljai között, és olyan független, üzleti körök részéről, akiknek képviseletében Ross Perot bekapcsolódott a választásokba és támadást indított a pártrendszer ellen, a kormányzati szféra visszaszorítása törekvéseiben (Clinton: a nagy kormányzat vége), a jóléti politikai rendszer leépítésében, a központi programok állami szintekre való leadásában.
A fehér, főként munkás tömegekre építő amerikai populizmus a föderatív szintet egy élősködő monstrumnak tekinti, amely gátolja asz emberi szabadságjogokat, az önerőre támaszkodás eszméit, visszaveti a vallási eszméket, és a misebbségeket és szegényeket favorizálja. Az államellenes mozgalomba bekapcsolódott a keresztény fundamentalizmus is, amelyik az Ún. Home school movement” az otthoni iskolaztatás jelszavát hangsúlyozza. A föderatív állam hatalmának visszaszorítását célozza a ˇ”széleskörű használat” ozgalom, amely a környezeti szabályozás révén szövetségi hatáskörbe került földek visszaadását, a bányatársaságok visszaszorítását, a komputerizált állam fenyegetéseit, követeli. A föderatív állam, mint a multinacionális tőke érdekeinek képviselője, globalizált állam jelenik meg, amely a NAFTA aláírásával nyilvánvalóvá vált. A mozgalom a kereskedelmi szabadság megszüntetése, a tőke szabad mozgása, a bevándorlás korlátozása, a gazdasági protekcionizmus érdekében lép fel. A támadások kereszttüzébe került a föderatív szint a magas adók és a fegyverviselési engedély, mint alapvető szabadságjog korlátozása miatt is. 1.7. AMERIKA, MINT TRANSZREGIONÁLIS BIRODALOM
Az Egyesült Államok, nem csupán sajátos birodalmi képződménye a nemzetközi rendszernek, hanem az elmúlt évtizedben a nemzetközi rendszer regionális alrendszereit formáló és alakító tényezővé vált. A nemzetközi rendszer átalakulása 1989-től kezdve abban az értelemben is drámai változáson ment át, hogy a korábbi bipoláris logika mentén kialakult regionális szervezetek, amelyek a hidegháború termékei voltak, jelentősen átalakultak. Európában végbement a NATO bővítése, amely a kontinens jelentős részére kiterjed, és várhatóan tovább fog bővülni a szovjet térség szétesése után lefedetlenül hagyott zónában. Emellett végbement az EU bővítése, az Európa Tanács páneurópai szervezetté vált. A fentiek alapján elmondható, hogy megszűnt a kontinens korábbi megosztottsága. 1.7.1. AMERIKA, MINT REGIONÁLIS HATALOM
Az Egyesült Államok érdekeltsége a regionális rendszerek megteremtése vonatkozásában a kilencvenes években megerősödött. Addig, amíg korábban, maga az USA volt az európai regionális integrációs folyamat élesztője és támogatója ( az EU hivatalos történetírói eme momentumot rendszerint elfelejtik megemlíteni, csakúgy mint azt, hogy egyes alapító atyák az egységgondolatot Amerikában meggyőzve alakították ki), hiszen az USA önmagát, mint kontinensnyi szövetségi rendszert tekintette. A kanadai alkotmányozási folyamatok, a francia-kanadai elszakadási törekvések, a mexikói politikai helyzet ingatagsága arra késztette, hogy előbb a kanadai, majd a mexikói kormányzattal egy regionális rendszer kiépítését ösztönözze. Az amerikai exkluzív regionalizmus kialakulásában az európai erőd megerősödése és Japán regionális hatalmi igényeinek kifejeződése is szerepet játszott. A Bush és Clinton adminisztrációk azt is világosan látták, hogy a térségben kialakult gazdasági interdependenciák következtében elkerülhetetlen egy regionális rendszer kialakítása. A regionális rendszer szükségességét a drogkereskedelemmel szembeni harc, az illegális bevándolás kezelése és a környezeti problémák egyaránt indokolttá tették. A NAFTA létrehozásának politikai jelentősége több tényező révén is megragadható. a NAFTA nem csupán kereskedelmi egyezmény, hanem a befektetéseket szabályozó, a szolgáltatási szektort liberalizáló, a szellemi tulajdonjogok rendszerét rendező funkciókat töltött be, sőt, a különböző vitás kérdések rendezésének szervezeti rendszere kiépítése mellett 1992-től több melléklete keletkezett. A Clinton kormányzat alatt írták alá a munkerő védelméről szóló egyezményt, a környezeti
együttműködés rendszerének szabályozását. A NAFTA azért is egyedülálló, mivel az Egyesült Államok és Mexikó gazdasági fejlettségének különbsége miatt a regionális gazdasági együttműködés először terjed ki egy fejletlen országra is, továbbá az egyezmény Mexikó nemzetközi reputációját erőteljesen javította és megerősítette az ország Észak-Amerikához való tartozását. A NAFTA-t a regionális szakirodalom az ún. mélyintegráció típusaként jeöli meg, amelyben a gazdasági együttműködés rendszerei kialakultak, ugyanakkor eltérően az európai térség regionalizmusától ( amelyet institucionalista, intézményközpontú regionalizmusnak neveznek), a NAFTA céljai között nem szerepel egy szupranacionális intézményrendszer létrehozása. 1.7.2. AMERIKA, MINT A NYUGATI FÉLTEKE URA
Az amerikai regionalizmus egyértelműen az interdependencia megnövekedett problémáira adott válasz. A Dél-integrációjának nagy projektje, hiszen céljai között Latin-Amerika demokratizációja, a wilsoni nézetek megvalósítása, az amerikai (globális) hatalmi pozícióinak latin-amerikai hátországának megteremtése a cél. Az amerikai regionalizmus emellett erős belpolitikai indíttatással is bír, a politikai menekültek, a környezeti, a szakszervezeti, az emberjogi, stb. transznacionalizált és regionális csoportok nyomása révén. 34 A NAFTA létrejöttekor már megkezdődött az Egyesült Államok részéről a szabadkereskedelmi kapcsolatok rendszerének kiépítése az egész latin-amerikai térséggel. A folyamatban az USA erős partnerra talált Kanadában, amellyel először bilaterális kapcsolatokat alakított ki, később a NAFTA aláírói között volt található, és az OAS, ill. az AAFTA támogatói között szerepelt. Kanada a demokrácia, a közös amerikai identitás jegyében biztonságpolitikai funkciók ellátásában is közreműködött Közép-Amerikában. Ebben a struktúrában jól megférnek egymással az egymásba fonódó, regionális kereskedelmi szervezetek és hálózatok (AFTA, NAFTA, CAFTA, LAFTA, AAFTA), amelyek az egész féltekét, vagy szubrégiókat érintenek. Az amerikai regionalizmus fontos szervezete az OAS, amely az Európa Tanácshoz hasonló intézmnyfejlesztő és demokrácia fejlesztő funkciókat lát el, szabályozza a nemzetközi együttélés rendszerét az összamerikai térségben. Az Egyesült Államok befolyását az OAS révén biztosítja, ugyanakkor számos gondot okoz számára egyes országok európai kereskedelmi irányultsága, illetve a térség fragmentáltsága a regionális szervezetek mentén. Az 1991-ben aláírt santiágói Nyilatkozat alapján a térségben bármely állam demokratikus rendszerének megszakítása a régió külügyminisztereinek összehívását eredményezi, az OAS koordinált választ adhat a térség politikai válsághelyzeteire, a választások tisztaságának követésére, az emberi jogok érvényesülésének helyzetére. Összességében a kilencvenes évek regionalizmusa erőteljesen hozzájárult a latin-amerikai térség és Mexikó liberalizálásához, a régió országai közötti megbékéléshez, a politikai rendszerek konvergenciájához és a gazdasági együttműködéshez, illetve integrációhoz. Az amerikai regionalizmus megerősödése mikroregionális, szubregionális szinten és a félteke egészén az intézményesítés viszonylag magas szintjén, viszonylag alacsony biztonsági környezeti rendszerben, és erőteljesen megnövekedett gazdasági interakciós folyamatban ment végbe. Az USA érdekei nem követelik meg Latin-Amerika vonatkozásában egy erős regionális blokk kialakítását, sőt érdekei inkább más regionális blokkokban való közreműködést preferálják.
1.7.3. AMERIKA, MINT TRANSZATLANTI HATALOM
Az Egyesült Államok transzatlanti hatlomként való európai szerepvállalása a második világháborút követően szilárdult meg. Az USA tevékenysége kihatott a nyugat-európai államok politikai rendszere konszolidációjára, a biztonság rendszerének a megteremtésére, a gazdaság regenerációjára. A Marshall segély formájában kialakult egy fejlesztési modell és rendszer, ami majd később az Európai Közösség fejlesztésére is szolgált. Az USA által létrehozott segélyszervezet a későbbiekben a gazdasági együttműködés normáit és szabályait megteremtő OECD ma már a fejlett országok regionális szervezeteként funkcionál és nem csupán európai, hanem más régiók tagállamait is összefogja. A hidegháború kialakulása és a koreai háború a szupranacionalizmus új elméletét, a szabad világ egyesítésének eszméjét termelte ki. A folyamat hátterében a kommunizmus kínai győzelme, a SZU atombomba kísérlete állt, amely az USA közvéleményében azt az érzetet keltette, hogy a szabad világ halálos kihívást kapott a kommunizmus részéről. A szabad világ védelme politikai szervezetben is megjelent, eredménye a NATO létrehozása volt. Az USA támogatta az európai Védelmi Bizottság létrehozását is, és erőteljesen kihatottak az Európa Tanács, a Közös Piac létrehozására is. A folyamat Walter Lippmann Atlanti Közösség jelszavával új irányt vett, és a legtöbb nyugateurópai országban atlanti bizottságok jöttek létre, és a szovjet fenyegetéssel szemben 1949-50-ben évi 200 000-300 000 cikk jelent meg az atlanti unió kérdésében. Az atlanti unionista mozgalom céljait a világföderalisták részéről kemény támadás érte, mivel a szabad nemzetek uniója nem tudja a kommunista és a szabad országok közötti feszültségeket enyhíteni. Az atlanti uniós mozgalom egyébként szintén a világföderalisták sorsára jutott, mint amely veszélyezteti az amerikai nemzet függetlenségét, és egy szupranacionális kormányzat máza alatt szocialistává szándékozik tenni az amerikai szabad rendszert. A második világháború végét követően, a hidegháború időszakában Nyugat-Európa védelme a kontinensen kivülre került, és a NATO révén az Egyesült Államok biztonságpolitikai stratégiáján alapult. Ez a folyamat fennmaradt a kommunista rendszerek felbomlásáig, sőt amikor az 1990-es évektől kezdve az Európai Unióban megjelentek az európai védelmi identitásról szóló kifejezések, megerősödött az európai védelmi képesség erősítésének a programja, az önálló európai véderő létrehozásának igénye, az önálló európai védelmi szervezet létrehozása ( a Nyugat-Európai Unió megerősítése révén), kiderült, hogy Európában minden hiányzik, és e funkciókat csak a NATO infrastruktúrája képes biztosítani. Az EU, mint független védelmi szereplő, és regionális cselekvésre képes szereplő egyértelműen kudarcot vallott a jugoszláv háborúk során. Amerika beavatkozása a déleurópai térség kommunista államainak felbomlási folyamataiba egyértelművé tette az USA jelenlétének szükségességét. Az Egyesült Államok jelentősen megerősödött, mint transzatlanti hatalom a közép- és keleteurópai rendszerváltás és gazdasági átalakulás folyamataiban. A térségbe beáramló amerikai tőke, a menedzserialista gondolkodás terjedése, az amerikainisztika stúdiumok meghonosítása mellett nem lebecsülendő az a szerep, ami a transznacionális kapcsolatok folyamataiban alakult, a prominens üzleti személyiségek (Soros, Lantos, stb.) tevékenysége ( Open Society Institute hálózatának kiépítése), az amerikai transznacionális NGO-k ( USAID, ICMA, stb. ) révén. A korszak sajátos vonása a közép-és kelet-európai diaszpóra kapcsolatainak átalakulása, rendszeressé válása. Különösen a lengyel diaszpóra tevékenysége vált érezhetővé. A térség államainak többsége az európai külpolitikai irányultság mellett a transzatlanti külpolitikai kapcsolatok erősítését is célul tűzte ki, aminek következtében a térség a NATO érdekszférájába került. Az iraki háború folyamán megnyilvánuló nyugati ellenállás és
vonakodás megváltoztatta az amerikai transzatlanti politika irányát, aminek következtében KözépEurópa felértékelődött, főként a lengyel, a szlovák és a román szerepvállalással. Összességében az évtized folyamán kialakult problémák a tarnszatlanti kapcsolatok átrendeződéséről szóltak és egyértelművé tették az Egyesült Államok számára, hogy a hidegháború befejeződésével leállt propaganda tevékenység, az Európában megszűnt programok (Amerika Hangja Rádió) következményekkel jártak. A térség sajátossága, hogy a NATO-t kivéve az Egyesült államok nem tagja más regionális szervezetnek, így befolyását főként a G8-ak ülései, valamint a WTO tárgyalasáin képes érvényesíteni. 1.7.4. AMERIKA, MINT TRANSZPACIFIKUS HATALOM
Az Egyesült Államok regionális hatalmi szerepkörét az 1945-ben bekövetkezett győzelme, a térség hagyományos fegyverzetének leértékelődése, a gazdasági kapcsolatok felértékelődése alapozta meg. A térségben a hidegháború vége nem jelentette a biztonsági veszélyek megszűntét, mivel a Szovjetunió megszűnte nem jelentette a kínai hatalmi törekvések és az észak-koreai veszély megszűntét. A térségben ugyanakkor két állam, Kína és Japán is regionális vezető szerepkörre tört, emellett a korábbi szervezetek, mint a Seato a térség eltérő érdekeit és diverzitását tükrözték. A térségben az amerikai befolyás több regionális szervezet révén, így az ASEAN, az APEC és a PECC révén is megvalósul. A fenti ázsiai regionális gazdasági szervezetek közül az APEC azért is érdekes, mivel számos az óceán amerikai partjai mentén elhelyezkedő országokat is összefogja. Az 1989-ben létrejött szervezetet 18 állam hozta létre, amely a világ termelésének és kereskedelmének felét teszi ki. Az 1994-ben kiadott Bogor-i nyilatkozat a nyitott kereskedelmi és befektetési térség létrehozását 2010-re célozta meg. Az APEC nyitott hálózat, amelynek bármely ország tagja lehet, amennyiben elfogadja a nyitott kereskedelem elvét. Tagjai között India is megtalálható. A bővítéshez a rendszer nem igényel mélyítést, mivel a multilaterális szerződések és egyezmények, közös politika helyett a bilaterális szerződésekre épít, és tagjai jogosultak bármely külső állammal kapcsolatba lépni. A rendszer eleme a feltétel nélküli kereskedelmi tagság, amelyen belül új preferenciák nem alakíthatók ki. A tagságon kívüli feltétel nélküli kereskedelmi egyezmények külsőkkel is köthetők. A cél az volt, hogy a nemtagállamokra is kiterjeszthető legyen a világ leghatalmasabb szabadkereskedelmi régiója. A szabadkereskedelmi rendszer fontos összetevője a tagországok globális politikája, amivel a WTO-n belül a globális liberalizáció irányába kívánnak menni.
1.7.5 .AMERIKA, MINT GLOBÁLIS KULTÚRA 1.8.POSZTNACIONÁLIS LEGITIMIZÁCIÓS IDENTITÁSOK:
1.8.1.AZ AMERIKAI EREDTŰ TRANSZNACIONÁLIS NGO-K TEVÉKENYSÉGE
A civil társadalom nemzeti szinten való visszaszorulása, a hagyományos érdekvédelmi szervezetek bürökratizálódása, a politikai rendszer denacionalizálódása, azaz a többszintű kormányzás kialakulása, a politika államtalanítása, a döntéshozatal és megvalósítás kikerülése ügynükségek kezébe, a gazdaság globalizációja, a nemzetközi társadalomban a kormányközi szervezetek mellett a funkcionális szervezetek megjelenése a transznacionális nem-kormányközi szervezetek elburjánzásához vezetett. Az Egyesült Államok menedzseri-hivatalnoki-értelmiségi csoportjai erőteljesen érdekeltté váltak az amerikai és liberális értékrenden alapuló nemzetközi civil társadalom kiépítésében. A nemzetközi politikai rezsimek kialakulása,
a regionalizáció makro és mikrofolyamatai kialakították a maguk hálózati rendszereit, és a világtársadalom a világpolgárság rendszereinek megteremtésében érdekeltek. A transznacionális civil társadalom válasz a társadalom fragmentáltságára és számos erőforráshoz jutott azáltal, hogy a nemzetközi rendszer nem megfelelően szabályozott. A transznacionális NGO-k a posztfordista államiság termékei, és az amerikai külpolitika harmadik világba irányuló programjainak a kivitelezői. Az amerikai politikai rendszer a második világháborút követően fokozatosan kialakította a maga transznacionális ngo-it, amelynek részei az olyan szervezetek is, mint a Nemzetközi Amerikanisztika Társaság, stb. A transznacionális ngo-k tevékenysége publicitásfüggő, ezért rendkívül erős a szerepük a globális média formálásában, ugyanakkor maguk is médiafüggőek. 1.8.2. A TRANSZNACIONÁLIS VALLÁSI SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE
A transznacionális vallási szervezetek között a történelmi egyházak mindig is transznacionális tevékenységet folytattak és minden erővel igyekeztek ellenállni a nemzeti egyházak (anglikán) kialakulásának. A későkapitalista társadalom időszakában azonban nem csupán ezek a szervezetek, hanem az új vallási szervezetek, a szcientológia, a mormon, a krisna, vagy egyes szekták, elkülönült közösségek nemzetközi aktivitása is megerősödött. A teleevangelizáció lehetőségei megsokszorozták e szervezetek hatékonyságát, csakúgy, mint az általuk szervezett felsőoktatási és egyéb képzési tevékenység. A transznacionális vallási mozgalmak a személyiség-és csoportpszichológia új módszereit, a menedzserialista elméletek új tanait ötvözik többnyire a trnsznacionális gazdasági szervezetek és a globalizáció elleni fellépések révén. A szervezetek részévé válnak a politikai rendszereknek, beépülnek a politikai folyamatokba a hálzatépítés technikái révén sajátos többszintű hláózati rendszereket kiépítve. 1.8.3. A REGIONALIZMUS AZ USÁ-BAN
Az amerikai regionalizmus történetére, eredetére utaltunk a nemzeti közösség formálódásakor, Új Anglia, a Dél, a Nyugat szerepéről szóló fejezetekben. A régiók meghatározásában nagyon fontosak az amerikai kulturális földrajz által elért eredmények, amelyek egyrészt a történeti kulturális régiókat, másrészt napjaink kulturális régióit is bemutatják. A kulturális régiók vonatkozásában elkülöníthető az őslakosság vonatkozásában egy regionális rendszer, amelynek alapján az 1500 körüli években 10 millióra teszik ÉszakAmerika őslakosságának számát, akik többszáz nyelven beszéltek, keveredtek a patriarchális és a matriarchátusra épülő társadalmi struktúrák, a merev kasztrendszerek és az osztálytagozódás nélküli törzsek, a békekedvelő és a háborúra berendezkedett társadalmak. Ma már kétesek azok a megállapítások, miszerint Szibériából alaszkán át népesült be a kontinens, egyértelmű, hogy Délről is történhetett bevándorlás, mivel ilyen diverz népességet nem produkálhatott volna a korábbi eredetelmélet alapján a kontinens. Az őslakosság kulturális régióit az élelemszerzés és a gazdálkodás alapján határolták be. Ezek között az erdőből élő, a kukorica termesztő, magas mezőgazdasági kultúrájú régiók mellett a keleti vadászhalász kultúrák is fontos szerepet játszottak. Az Észak-keleti és a Dél.keleti Kukoricarégiókkal, a Keleti Vadász-régiókkal szemben a Siksági és Bivaly régió ritkán lakott volt, amelyben a ló használatát követően megnőtt az élelemszerzés lehetősége és megerősödtek a nomád, háborúzó kultúrák. Az itt élő lovakon mozgó népcsoportok neve azért maradt fenn, mivel ők voltak képesek a legerősebb ellenállásra a fehérekkel szemben. A Dél-Nyugat mezőgazdasági kultúrája az öntözéses rendszerre épült, letelepedettek voltak, többszintes kőházakban laktak, és ezen kultúrák kerültek leginkább a spanyol befolyás alá (birkatenyésztés, gyümölcstermesztés, bányászat). A California térség lakosai voltak a legszegényebbek, többnyire ősközösségi formációban, míg az északi-nyugati partmenti településeken élők főként városállami formációkba szerveződtek. Az inuitok az észak-amerikai és szibériai térségeken laktak, mongoloid típusúak, és magukat megkülönböztetik a déli népességtől.
Napjainkban az amerikai kulturális régiókat a betelepedő fehérek különböző hullámai alapján kialakult tagozódásra épütve tartják nyilván. Az amerikai régiók: Észak-Kelet, Dél, Közép-Nyugat, Nyugat és azoknak alrendszerei az amerikai kultúra regionalizált koncepcióját is jelenti.A korábbi eltéréseket azonban a lakosság mobilizáltsága, a tömegmédia, a populáris kultúra és a modern közlekedési rendszer csökkentette, ami párosult a kormányzat centralizációs törekvéseivel is. Észak-Nyugat Main-Maryland térsége sűrűn lakott, magasan urbanizált, hanyatló iparágakkal és komoly társadalmi problémákkal küzdő régió. Az amerikai nemzeti kultúrát többnyire, mint új-angliai kultúrát tartják nyilván, ahol az amerikai kivételesség, a speciális küldetéstudat, a puritán munkaetika, , az optimista individualizmus, az önerőre támaszkodás, az öntökéletesítés, a kemény munka és a haladásban való hit kiteljesedett. A fentieket egy erős iskolarendszer kialakítása kísérte. Jelenleg is itt összpontosul az orzság felsőoktatási és kutatási infrastruktúrájának komoly hányada. Napjainkban az innovatív üzleti hálózatok, a high tech hadiipar,a kiadás- nyomtatás, design, replülőgépgyártás és a számítógépipar mellett a történelmi örökségre épülő turisztikai iparág jellemzi. A Dél régió 11 államból, az egykori konfödeáció tagjaiból áll, amelyekhez néhány un. határállam is beszámítható. Az itt letelepült angol népesség nem vallási menekült volt, hanem gazdasági okokból, a spanyolok megszerezte kincsekre vágyva került ide. A térség mezőgazdasági termelésre szakosodott, amelyben eleinte az északra törekvő bevándorlók látták el a munkaerőt félrabszolga státusban, majd később őket váltotta az afrikai rabszolga munkerő, amely egyedül ezen államokban képezte a munkaerő döntő hányadát. A gyapottermesztés az 1930-as évekig megmaradt a fő tevékenységnek, amikor is a feketék északra vándorlása a gazdaság újrarendezését és gépesítését igényelte. Napjainkban a térség gyors indusztrializációja a sun-belt övezethet kapcsolja a déli államokat, amelyekben a médiaipar és a high-tech gazdaság megerősödött. A Közép-Nyugat térsége ipari központ volt, annak ellenére,hogy fontos a mezőgazdaság szerepe. E térség erőteljes liberális és progresszivista kötődése folytán az amerikai baloldal, a szociális és a környezeti reformok híve volt. A térség erőteljesen támogatja az amerika politika izolacionizmusát, erőteljesen függ a mezőgazdasági exporttól, amivel az USA nemzetközi szervezetekben való szerepvállalását ösztönözte. A Nyugat a mítoszok földje, amely a lehetőségeket, a szabadságot, az önerőre támaszkodás értékeit sugallja. A Dél-Nyugat mediterrán klímájával és mexikói-spanyol-indián őslakos társadalmával, mezőgazdaságával, elektronikai iparával, űr-és fegyvergyártó gazdaságával, petróleumiparával, nemzeti parkjaival az amerikai gazdaság legjelentősebb régiója. A Hegyi Államok földjeinek bérbeadása, a katonai kísérleti telepek a kiképző és kutatóközpontok az államok 4/5-ét a kormányzat kezére juttatta, ami a lakosság erőteljes ellenállását váltotta ki. A Csendes Óceán partvidéke az aranyláz térsége: ma a San Francisco környéki számítógépipar, a Berkeley és az UCLA, a Szilícium-volgy, Los Angeles és térsége az ország leginkább kevert lakosságát jelenti a latino és az ázsiai népesség jelentős számarányával. Alaszka és Hawai külön térséget képeznek. A hagyományos tradicionális regionalizmus mellett a regionalizmus az 1930-as évektől az elmaradt térségek fejlesztésének programját jelentette. A Tenessy völgy regionális fejlesztése a New Deal programjaihoz kötődött, ám az 1950-as és 60-as évek kísérletei ellenére a regionalizmus központi fejlesztéses programjai nem igazán váltak kormányzati programokká. A regionális fejlesztés diszciplinája ugyanakkor az Egyesült Államok tudományosságában is megjelent, és az európaitól eltérő felfogások és megoldások jellemezték.
A lokalizmus, az környezeti érzékenység, a történelmi örökség megőrzésének a vágya az ún. újregionalizmus mozgalmát alakította ki, mai megjelenik a helyi fesztiválokban, a turisztikai vonzerők fejlesztésében. Megjelent a regionális történelem feltárásának igénye, az állami művelődési tanácsok létrehozása, és a regionális tanulmányi központok kialakítása. A nacionalista, állami célokkal, a makrostrukturákkal elégedtlen amerikaik számára a regionalizmus egy új identitás kifejezőjévé vált. A regionális identitást a múltból, a morális és intellektuális örökségből merítik, és szinte mindenütt arra törekedtek, hogy kikeressék azt a pillanatot a térség történetében, amelyikben az adott egység autonóm volt. A regionalizmus erősen kötődik a tájhoz, mint jellemalakító tényezőhöz, és nem igazán hagyják a regionális identitást kitörölni, és az amerikai mentáis térképet uniformizálni. A 20. század utolsó évtizede a funkcionális regionalizmus megerősödését is magával hozta. Az amerikai megyék önszerveződési folyamatai következtében regionális fejlesztési szervezetek, ügynükségek jöttek létre, amelyek a térségek komplex fejlesztését tűzték ki célul. Az amerikai régiók korántsem annyira eltérő fejlettségűek, mint pl. az EU régiói, annak ellenére, hogy az egyes régók között jóval nagyobb a technológiai rés, mint Európában. Az amerikai regionális fejlesztés Európától eltérően nem központi állami, vagy uniós fejlesztési program, a regionalizmust nem az hajtja, hogy külső forrásokat szerezzenek a térség fejlesztéséhez, hanem az, hogy a gazdaság és a helyi önkormányzatok, a megyék, az azonos érdekeltségű és jellegű térségek fejlesztésére összefogjanak. A régiók között akad határokon átívelő, akad több államot érintő, ám a leggyakoribb a kisebb, több megyét érintő régió kialakulása. Jelenleg mintegy kilencszáz régió tölti be a helyi fejlesztés feladatait, amelyek az állami fejlesztés intézményrendszerével, a regionális fejlesztés szakmai hálózataival és szervezeteivel nemzeti programok kidolgozását is elősegítették: pl. az életképes régió programok, stb. Az olyan térségek, mint a Szilikon-Völgy, ma már korántsem ad hoc módon fejlődnek, a Szilikon régió fejlesztési programja további tizenöt évre ad lehetőséget a térségnek a világgazdaság áramvonalaiban való bentmaradáshoz. A regionális fejlődés fontos eleme a nemzetközi tőkevonzás és nemzetközi fejlesztés, ezért a régiók többsége igénybe veszi az államok nemzetközi kapcsalatait és támoatását, amellyel a működőtőke áramlását kívánják meggyorsítani. Az említett Szilikon völgy ma már nemcsak úgy transznacionalizálódott, hogy abban a kínai és indiai szoftverfejlesztők jelentős arányokat képviselnek, hogy a menedzseri posztok jelentős részét már képesek voltak megszerezni, hanem úgy is, hogy a Szilikon völgy vállalatainak közel fele kínai és indiai tulajdonba került. A regionalizációs folyamatok a regionális identitás erősítése mellett a transznacionális kapcsolatokat erősítését is elősegítik. Az amerikai régiók dominanciája révén kialakult Világ Régiók Szervezete főként az északi és a déli amerikai tagállamokat, azok parlamenti elitjeit tömöríti, és segíti a helyi állam szervezeteit a nemzetközi kormányközi szervezetek tevékenységébe bekapcsolódni, azok döntéseit befolyásolni. A határ menti államok regionalizmusa egyértelműen elősegítette a NAFTA kialakulását, sőt az FTAA aláírását is. Az amerikai államok és megyék, nagyvárosok nemzetközi kapcsolatai az elmúlt fél évszázadban megerősödtek, több államnak van az EU és más országokban létesített „követsége”, és a világ nagy pénzügyi központjaiba telepített ügynöksége.
1.8.4. A FUNDAMENTALISTA VALLÁSI MOZGALMAK
A fundamentalista vallási mozgalmak akollektív identitás formálásának olyan folyamatai, amelyekben az egyén viselkedését és a társadalom intézményrendszereit a vallási jogrendből eredeztetik, és a vallás a döntő hatalom, amely ember és isten világa között közvetít. A vallási fundamentalizmusok között a muzulmán vallás az iszlám megújulás formájában a nyolcvanas évektől. A Szasszanidia birodalom romjain és Bizánc keleti és déli provinciáiban egy új világrend, az arabok által közvetített iszlám emelkedett fel a 7. századtól. Az Abbázida Kalifátus az Industól a modern tunéziai területekig terjedt, és más egyéb muszlimok dominálta arab társadalmak is léteztek Afrikában és az Ibériai félszigeten. Az iszlám gondolkodás szerint a világ iszlám és nem-iszlám szférára oszlott: a muszlimok a jog, a szokások és a rituálék kidolgozott rendjében éltek, szemben a más vallásúakkal (keresztények, zsidók, stb.), akiket alacsonyabb rendűeknek tartottak. Magukat a hívők egy egységének tekintették (umma), amely közösséget az arab nyelv, az iszlám jog és vallás (ulama) vallásos népének fogták fel. Addig, amíg nyugaton a másoktól való különbözés alapjául a vallás szolgált, az iszlám önmagát a jogrend alapján különböztette meg az egyéb közösségektől. A legismertebb arab gondolkodó, Al Farabi szerint, az emberi kiválóság és virtus megvalósításának legfőbb alapja a virtue alapján álló rendszer és politikai rend. A kiváló rezsim jellemzője, hogy abban az emberek kiválóak és boldogok lesznek. A nem kiváló rezsimeket Al-Farabi három kategóriába osztja: ignoráns rendszerekre, amelyeknek polgárai mitsem tudnak az isteni és emberi természetről, a boldogságról és a virtue-ról, az immorális rezsimekre, amelyeknek polgárai ismerik a fenti értékeket, de nem azokat választották, valamint a hibás rezsimekre, amelyeknek polgárai azt hiszik övék az igazság, az értékek, a képességek, ám valójában tévednek. Al Farabi szerint a háború az emberiség természetes állapota. Három közösség létezését vallotta, a lakott világ emberi közösségéét, a nemzetet, és a várost. A nemzetek természetes közösségek, amelyeket a nyelv különböztet meg egymástól. A virtuóz nemzet csak virtuóz városokra épülhet, és a városhoz hozzátartozik a háborús hadviselés képessége is. Az iszlám nemzetközi rend felfogása élesen szemben áll az amerikai nemzetközi rend felfogással, mivel az az iszlám jogrendet az emberi jogok szempontjából nem tekinti demokratikus rendszernek, a nem iszlám állampolgárok alacsonyabbrendűsége és jogi diszkriminációja miatt, míg az iszlám vallás az amerikai liberalizmust a a hibás rezsimek között tartja számon, amely ellen az iszlámnak szent háborút kell vielnie. Az iszlám fundamentalizmus a hibás rezsimek, a nyugati típusú társadalmak megtisztísááért küzd, a homokszexualitás, a szerencsejátékok, az ateizmus, a turisztikai ágazat hedonizmusa, stb. ellen. Az iszlám mozgalom nem csupán, mint külső, globális fenyegetés jelenik meg, hanem a fekete és arab amerikai muzulmán radikalizmus formájában is jelen volt és van az USA-ban. A keresztény fundamentalizmus 1992-ben, Clinton megválasztásának évében erősödött meg, amikor a Keresztény Koalíció 1,5 millió szervezett tagot számlált. 1.8.5. A PATRIÓTA MOZGALOM
A mozgalom eredete 1993-ig vezethető vissza. Legfőbb vezetői: John Trochmann (Montana), Ron Gaydosh (Michigan), Randy Miller (Texas), Charlie Puckett (Kentucky), Mark Koernke (Michigan), Carl Worden (Oregon), Gib Ingwer (Ohio) Prominens csoportjai: Kentucky State Militia, Ohio Unorganized Militia Assistance and Advisory Committee, Southeastern Ohio Defense Force, Michigan Militia (two factions using the same name), Southern Indiana Regional Militia, Southern California High Desert Militia-and many others Tevékenysége: Gun shows, shortwave radio, newsletters, the Internet Ideológiája: Anti-government and conspiracy-oriented in nature; prominent focus on firearms Letartóztatások: az alábbi csoportok tagjait tartóztatták le és ítélték el főként fegyverkereskedelem,
robbantások, összeesküvés vádjával:Oklahoma Constitutional Militia, Georgia Republic Militia, Arizona Viper Militia, Washington State Militia, West Virginia Mountaineer Militia, Twin Cities Free Militia, North American Militia, San Joaquin County Militia. A milicia mozgalom erőteljesen hatott az amerikai politikai gondolkodásra, és publicitást az 1995-ös oklahomai bombázás során kaptak. A politikai sajtóban olyan komoly idézettségre tettek szert, hogy egy idő után minden jobboldali extremista csoportot milicistának neveztek. Eredete és ideológiája: Az amerikai szélsőjobb történetének és a palamilitarista tevékenységnek az eredete a II. viágháború előtti időszakra megy vissza, amikor az Ezüst Ingesek légiója és a Keresztény Front felvonulásokat szervezett Amerika- szerte. A hidegháború időszakában a California Rangers, a Minutemen mellett a Keresztény Patrióta Védelmi Liga,Texasi Gyorstartalék és a Fehér Patrióták Pártja tevékenykedett. A paramilitarista hagyományok mellett a Posse Comitatus nevéhez kötődik a kormányzatellenes ideológia kimunkálása. A Posse dolgozta ki az amerikai történelem és kormányzat olyan összeesküvés elméletét, amelynek értelmében az amerikai legitim kormányok konspirátoroknak, illegitim és zsarnok szervezeteknek a foglyai, és a feladat, hogy a kormányzatot visszavegyék, akár fegyveres eszközökkel is. A vezetők között a legismertebb William Potter Gale volt, egy Keresztény Identitást (egy szélsőséges szervezet) képviselő lelkész, aki a Posse alapítója volt.A nyolcvanas években az ún. nem-szervezett milícia, Az Államok Bizottsága nevű szervezet vezetőjének nevezte ki magát. Az elnevezés nagyon fontos, mivel korábban egy ilyen tartalékos szervezet szolgált a szövetségi és az állami rendszerben, amikor megszüntették a hivatalos miliciát. A kifejezéssel arra utalt Gale, hogy szervezetük nem csupán legális, de a kormányzat alkotmányos része. Később erre építve a milicia mozgalom azt hirdette, hogy a milícia csoportok állami szervezetek, kormányzat által nem ellenőrizhetők, és azzal a céllal jöttek létre, hogy ellenőrizzék és oppnálják a kormányzatot, amennyiben zsarnokivá válik. A milicisták a NAFTA aláírása elleni lázadásban (Rodney King), a Ruby Ridge összecspásnál Idahoban és Waco-ban robbantottak ki fegyveres harcokat. Carl Klang szélsőjobb folk-énekes a Seventeen Little Children c. dalával új életet lehelt a mozgalomba. A milícia az összeesküvés elmélet mellett új elemeket is kidolgozott: miszerint egy világszocialista kormányzat vette át az uralmat. Az Új Világrend eszköze az ENSZ, az egész Földön uralkodik. Az USA, a szabadság korábbi bástyája, kormánya együttműködik ezekkel az erőkkel. A kormány Amerika-szerte koncentrációs táborokat hozott létre, ahol az amerikai másként gondolkodókat helyezik el, az ENSZ csapatok pedig a nemzeti parkokat foglalták el. A kormányzat az utcai fegyveres bandákkal harcol a keresztény patrióta gondolkodókkal szemben. A szervezet nem feltétlenül rasszista, sőt számos tagja szakított a rasszista, fehér felsőbbrendűséget hirdető nézetekkel. A folyamatos letartóztatások valamint az a tény, hogy a Három Állam Milíciája hálózat vezetőit az FBI támogatta, majd 1996-ban a Montana Freemen csoportot az FBI 81 napos ellenállás után letartóztatta a radikális tagok visszavonulását eredményezte. A csoport tevékenysége 1996 után a letartóztatások és a média állandó támadásai miatt visszaszorult. A robbantásos akciók tovább folytatódta, megszervezték a Harmadik Kontinentális Kongresszust, megtámadták az amerikai hadsereg hadibázisait, mivel azokban az Új Világrend hadseregét képezték ki. A szervezet tagjai felszámolták üzleteiket, eladták házaikat, hogy teljesen szabadon mozoghassanak. Az 1997-ben Texasban a Fort Hood hadibázis „Szabadság Fesztiválján” 50 000 családtag látogatására tervezték az ostromot, amit az FBI meghiúsított. A taktika az összeesküvés áldozatainak kreálásán, a rendszeres barrikád-ütközeteken alapult. Az esetekhez ürügyet a gyermektartás meg nem fizetése, a lakáskölcsön meg nem fizetése, az egyházak eladósodása szolgáltatott.
A milícia mozgalom magát földalatti patrióta mozgalomnak nevező csoport William Pierce The Patriots (Hazafiak) c. regénye hatása alatt kezdte meg tevékenységét. A 4. Az amerikanisztika, mint globális társadalmi diskurzus Amerikanisták számára a globalizáció és a transznacionalizmus a földrajzi és az intellektuális határok megnyitását jelenti, ami az amerikai szimbolikus nemzeti társadalom és Amerika, mint földrajzi kutatási egység deterritorizálásával azonos. Mindez a tanulmányokban új transzdiszciplináris és transznacionális tanulmányokat generált, aminek következtében az Amerika tanulmányok transznacionalizálása következett be. A 49th Paralell c. amerikanisztikával foglalkozó folyóirat a transznacionalizáció és főként a transzatlanti kapcsolatok és a posztnacionális tanulmányok lehetőségeit kutatta. Számos javaslat érkezett az amerikai szerzőktől arra vonatkozóan, hogy miként nevezzék el a megváltozott körülmények között a programokat és a kurzusokat. Az Amerika-közi tanulmányok, az Egyesült Államok nemzetközi tanulmányok(?), mellett az Interkulturális tanulmányok társasága elnevezések érkeztek az amerikai központból.(Radway) A nemzetközi amerika tanulmányok szervezetének tagjai erősen szembeszegültek bármilyen változtatásokkal, annak ellenére, hogy a posztnacionális Amerika tanulmányok elnevezés lehetővé tenné egy globális analítikai keret létrehozását, amelyben az amerika studiumok nemzeti és nemzetközi vonatkozásai interpretálhatóak lennének, mivel az amerikai centrum dominanciáját jelentené. Jose David salivar (Chicago) szerint az inter-amerika tanulmányok mellé tette voksát, mivel lehetővé tenné Amerika különböző faji és etnikai csoportjainak a nemzettéválási folyamatát és geopolitikai történetét is bemutatni. Az argentin Walter Mignolo elvetette az inter-amerika tanulmányokat, mivel ez egy túlzott regionalizációt és ideológiai vákumot teremtene, ami a téma további depolitizálását eredményezheti. A komparativista nyugati-félteke modell szerinte az amerikai imperializmus uralmát támogatná a posztnacionális tanulmányokkal együtt, mivel ez utóbbi is az amerikai dominancia eszközeként szolgálna. Számos amerikai és európai kutató is elvetette az inter-amerika tanulmányok elnevezést, mivel az az amerikai kivételesség továbbélését sugallja és kivonja abból a transzatlanti kutatások lehetőségét. Ugyanakkor egyre több támogatást kapott az Amerika tanulmányok internacionalizálása. A cél, az amerikai és az Amerikán kívüli szakértők összekapcsolása volt. Az American Quaterly 1998-as kiadványa Nacionalista posztnacionalizmus címmel, arra utalt, hogy a posztnacionalizmus az új kulturális nacionalizmus termééke, annak a következménye, hogy a világgazdaság újjászerveződött, amelyben új ellenzéki mozgalmak keletkeztek, és az amerikai kulturális nacionalizmus posztnacionális formát öltött. A globalitás a kulturális diskurzusok fő áramlatává lett, és ebben a multikulturalizmus és etnicitás megszűntek fenyegetésként funkcionálni, és a nacionalizmus és posztnacionalizmus együttesen
szolgálják a posztnacionalista nemzeti kulturát, amelyben a konzervatív nacionalista és a radikális posztnacionalista pozíciók új globális nacionalista programot jelentenek. Az Amerika tanulmányok vitát erőteljesen befolyásolta Arthúr Schlesinger, aki a multikulturalizmus és a politikai különbözőség beemelésével a nemzet alapvető értékeihez és elveihez való loyalitás hiányát vélte kimutatni. Szerinte az Amerika tanulmányoknak a polgári amerikai értékrend elveire kell épülnie, amelyek alkalmasak a kulturális eltérések szabályozására egy közös patrióta kultúra alapján. A posztnacionalista tanulmányok ennek a patriotizmusnak a tagdását jelentik. A neohegemonista nézőpont szerint a posztnacionális tanulmányok az amerikai imperializmussal való ellenállás rendszerei lehetnek. Azáltal, hogy az elnevezés a különböző ideológiák kereszttűzébe került, már önmagában az amerika tanulmányokat, mint a hegemónia elleni harcot mutatja be. A Posztnacionális amerika tanulmányok a multinacionális cégek érdekeit szolgálja és egy új neoliberális konszenzusos politika megteremtésének ideológiai hátterét. Emellett lehetetlenné teszi az amerikai szubnacionális mozgalmak megjelenítését. A radikális nézőpont szerint a PAS egyrészt a transznacionális vállalatok céljait szolgálja, másrészt eszköz a transznacionális szociális mozgalmak számára, továbbá eszköz lehet a faji és nemi elkülönültségen alapuló tőkés viszonyok kiegyenlítetettebb és társadalmi és gazdasági rendszere megteremtéséhez. A határok nélküli világ, amelyben eszmék és a tőke szabadon áramlik a Harvard és a Stanford üzleti iskoláinak terméke. Az üzleti iskolák köré csoportosuló intellektuális elit alkotta meg a globális gazdaság posztnacionális vízióját, mivel, ahogy Kenichi Ohmae írta (1995), a nemzetállam inadekvát rendszer a tőkeakkumuláció szempontjából. A nemzetállam erodálódik, mint gazdasági szereplő, és régióállamok vannak formálódóban. Ez nem valami lehetőség a jövőben, ez folyamatban van. Összességében a globalizáló és baloldal internacionalizmusa ugyanabból a forrásból fakad. Noam Chomsky szerint a posztnacionalizmus kétféle orientációt mutathat, ahogy ezt Európa mutatja: „ami most Európában történik, az a nemzetállam fejlődésén túl mutat, két irányban, súlyos következményeket vonva maga után: az egyik a hatalom centralizációja egy transznacionális végrehajtó bizottság kezében, amelyik immunis minden alulról jövő hatástól,mert senki nem tudja, mi folyik ott. Az olyan kvázi-kormányzati intézmények, mint a Világbank, vagy az IMF, a G 7-ek, a GATT és így tovább, a transznacionális tőke érdekeit szolgálják. Amennyiben megteremtik a maguk kormányzatát, végrehajtó szervezetét, amely minden parlamenti befolyástól mentes, az végteleneül veszélyes helyzetet teremt véleményem szerint. Másrészt megindult egy ellenkező folyamat is, a devolució és a regionalizáció felé. Összességében a fenti vita egyértelműen arra utal, hogy a posztnacionális kifejezés, és az ezzel kapcsolatos viták az amerikanisztikában azonosak azzal az európai elemzésekkel, amelyek az europaizáció programjához kötődnek. A kérdés többféle problémát felvet: e posztnacionális kronológiai különbözőséget takar, van –e kritikai töltete, azaz az a globális hegemónia elleni küzdelem része, a posztnacionális különbözik –e a nacionalizmustól, vagy a nacionalizmus gyakorlatának eltérő rendszere, kapcsolata van –e a geopolitikával és a politikai folyamatok formálósádához? Masao Miyoshi szerint a posztnacionális amerika tanulmányok, amennyiben a TNC-k globalizációs törekvéseinek a kifejezői, úgy annak művelőit a transznacionális vállalatok menedzseri elitjévé alakítják át, nem pedig a velük való szembenállás modelljeit alakítják ki bennük.
A hegemonista nézőpont szerint a nacionalizmus a modernség, a történelmi fejlődésre épülő felfogás és a centrum-periféria viszonyok terméke. E felfogás jegyében alakult ki az univerzális történelemfelfogás és abban a hatalommegosztás azon rendszere, amely az euroamerikai nacionalizmusokat evidenciaként legitimálta, szemben az archaikus társadalmi formációkkal és egyfajta evoluciós hátteret adott ehhez. Ennek következtében kialakult egy bináris rendszer, amelyben a történelem nélküli népek szembekerültek a modernista diskurzusokkal, és a történelmi haladással. Stuart Hall szerint a kolonizáció transznacionális és transzkulturális globális folyamatként értékelhető, amely decentralizált diaszpórákat hozott létre és megkezdte a birodalmi nemzetközpontú, birodalmi narratívák újraírását. A bináris ezért nem igazán elfogadható, mivel a gyarmattartó birodalom és gyarmata komplex és sokoldalúkapcsolatokban álltak egymással. A globalizáció posztkoloniális This postnational model would explain how colonial relations produced identities which were always displaced and decentered by linkages between and across national frontiers and by localizations of global processes that would have remained unintelligible if read against a nation-state template. It is after the postnational discourse is relayed in terms of these postcolonial periodizations that Postnational American Studies can become attuned to the needs of those global communities which are economically and culturally at risk from globalization from above. A posztnacionális ezért olyan új periodizációt jelent, amelyben a hibriditás, a szinkretizmus, a kulturális meghatározhatatlanság és a diaszpórák komplexitása lehetetlenné tesznek bármiféle nemzeti zártságot és etnikei eredethez köthető történetiséget. Az amerika tanulmányok művelői számára a posztnacionális tér magába kell,hogy foglalja a bevándorlók és menekültek transznacionális kapcsolatainak kutatását is. A diszpóra közösségek tagjai nemzeti területhez és valamely delokalizált transznemzethez kötődnek, deterritorizált és területen kívüli emberek, akik loyálisak maradhatnak a küldő országhoz, és ambivalensek a befogadó Egyesült Államok iránt. Ezen csoportok transzlokális szolidaritása számára inkább lehet a posztnacionális imázs szervező erő, mint a területhez kötött nacionalizmus.Appadurai szerint a psoztnacionalizmus segíthet a transzkulturálódásban, a loyalitás áthelyezésében , míg a nemzetállam a globális erőszak megteremtője lehet. Paul Giles szerint a transznacionális amerika tanulmányok a hatalom újraelosztását jelentik, a faji, etnikai és nemi diverzitás mentén, akkor, amikor a programok a HEFCE és a QAA, a RAE és TQA, a pedagógiai koherencia (benchmarking ) révén konszolidálódtak. A transamerikanizációs vitában fontos szerepet játszott Rob Wilson tanulmánya az American Literature 2000. évi szeptemberi számában, amikor az USA és Japán, illetve a Nyugat és a Kelet koncepciói v There is an interesting essay on this latter process of “trans-Americanization,” as he s írók tevékenysége hatására. A transznacionalizmus nem csupán a brit-amerikai kapcsolatok újraértelmezése, hanem a hatalmi viszonyok újraírásának törekvése, amelyben az identifikáció lehetségessé válik a transznacionális közösségek számára is.
Endnotes I wish to thank Liam Kennedy for having invited me to deliver the keynote lecture on "Postnational America Studies' at Birmingham University in February of 2001. A significantly revised version of this
paper, which is drawn from that keynote lecture, will appear in the next issue of the European Journal of American Culture. 1. "'What's in a Name?'' Presidential Address to the American Studies Association, November 20, 1998, American Quarterly 51 (March, 1999):1-32. 2. Radway, "What's in a Name?" :10. 3. Jose David Saldivar, The Dialectics of Our America (Durham: Duke University Press, 1991). In "Does the Project of the Left have a Future?" boundary 2:24(1997) John Beverly has underscored the continued importance of the nation-state as a vehicle for expressing resistance to global inequities: "Who is in a better position to mediate between the local and the international power structures than the nation-state?", 47-48. 4. Walter Mignolo, The Darker Side of the Renaissance: Literacy, Territoriality and Colonization (Ann Arbor: University of Michigan, 1995) and Walter Mignolo, "Canons and Corpus: Alternative Views of Comparative Literature in Colonial Situations", Dedalus: Revista Portuguesa de Literatura Comparada, 1 (Fall 1992):219-44. For an elaboration of this critique, see Minoo Moallem and Iain A. Boal "Multicultural Nationalism and the Poetics of Inauguration" in Between Woman and Nation:
