P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2014/41
Megjelentek a 2014-2020-as fejlesztési időszak első felhívásai 2014. szeptember 11-én Magyarország kormánya aláírta a következő 7 évre szóló Partnerségi Megállapodást az Európai Bizottsággal, és ezzel formálisan kezdetét vette az új, 2014-20-as fejlesztési időszak. Az új periódus nyitányaként a mai napon kilenc új kiírás jelent meg 116,5 milliárd forintos támogatási keretösszeggel. A tartalomjegyzékben az első pályázatok között megtalálja egy kupacban az összeset.
Ingyenes segítség kkv-knek az uniós pályázatokhoz A kis- és középvállalkozások igényeire szabott, egyszerűbb pályázati rendszert hozott létre a kormány a következő uniós költségvetési ciklus támogatásainak hatékonyabb szétosztása érdekében. A Széchenyi Programiroda a megfelelő pályázatok kiválasztásában és az adminisztrációban is ingyenes segítséget kínál a vállalkozásoknak, így a korábban pályázatírásra fordított pénzek a cégek zsebében maradnak – monda el a Profit7-nek Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kiemelte, az új pályázati rendszerben a munkahelyteremtésre helyeződik a hangsúly. Az adminisztrációs terhek döntő részét átveszi az állam, így a vállalkozásoknak szinte csak annyit kell megmondaniuk, hogy mit szeretnének vásárolni és mennyi új állást tudnak létrehozni a fejlesztés segítségével – mondta a helyettes államtitkár. Hozzátette: alapvető szemléletváltásra került sor, míg eddig a cégek a pá-
lyázatokhoz igazították terveiket, addig mostantól az a cél, hogy a kkv-k igényeinek megfelelő pályázatok álljanak rendelkezésre. Csepreghy Nándor szerint nagy hasznára lehet egy tipikus magyar cégnek a Széchenyi Programiroda. Mint mondta, az iroda munkatársai a legígéretesebb pályázatok kiválasztásában, a szükséges dokumentáció összeállításában és beadásában is segítenek – mindezt ingyenesen. A politikus kiemelte, hidat szeretnének építeni a vállalkozók és a pályázatokat meghirdető minisztériumok között, hogy hatékonyabb legyen a gazdaságfejlesztésre fordított pénzek elosztása. Az sem utolsó szempont, hogy azok a kisvállalkozások, melyek nem birkóznának meg a pályázati adminisztráció jelentette teherrel, megtakaríthatják azt az összeget, amit egyébként projektmenedzsmentre fordítottak volna, így nagyobb értékű beruházásokra nyílik lehetőségük. Forrás és folytatás: http://profit7.hu/palyazat/ingyenes-segitseg-kkv-knek-az-unios-palyazatokhozvideo
EGYSZERŰBB UNIÓS PÁLYÁZATI RENDSZER Egyszerűbb lesz az uniós pályázati rendszer a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, a pályázók kevesebb bürokráciával és sokkal inkább szolgáltató típusú államigazgatással találkoznak majd A jövőben csak elektronikus formában lehet majd pályázni, és a megújuló elektronikus felületen követni lehet majd a teljes pályázati életcikluson keresztül az ügyintézési folyamatot. Csökken a pályázathoz beadandó dokumentumok száma, például az adóhatósági, cégnyilvántartási, illetve földhivatali papírokat az intézményrendszer szerzi be.
2 Egyszerűbb lesz a változások bejelentése is, a jövőben elegendő lesz egyetlen változást bejelentő űrlapot kitölteni, és majd az intézményrendszer dönti el, hogy azt változás bejelentésként vagy támogatási szerződés módosításaként kell-e értelmezni. Továbbra is marad a korábban is létezett pályázati eljárás, de a közszférában a pályáztatás helyett kijelölés alapján lesz a forráskihelyezés. A területi programok, illetve a közösségvezérelt helyi fejlesztések esetében a helyi szereplőknek lehetőségük lesz a kiírásban, illetve a döntésben részt venni, a 300 millió forint alatti beruházásoknál pedig egyszerűsített eljárást vezetnek be. Jövő év január elsejétől a vállalkozások közteherviselését figyelembe veszik a biztosíték nyújtási kötelezettségüknél, az előlegnyújtásnál pedig a projekt sajátosságait is figyelembe veszik, és ehhez kapcsolják a kifizetés ütemezését. Ha valaki a vállalt ütemezés szerint végzi a beruházását, annál a fenntartási kötelezettség ideje alatt a garancia mértéke jelentősen csökken. Változik a támogatás kifizetésének és az önerő igazolásának szabályozása is, a jövőben a támogatást szinte annak teljes összegében kifizetik, és csak az utolsó 10 százalék lehívásához kell igazolni az önerő rendelkezésre állását. A „jó pályázókat” honorálják, a „rosszakat” pedig szankcionálnák azzal, hogy azok, akik a 2007-2013-as időszakban nem fejezték be a projektjüket a vállalt határidőben és módon, azok a 2014-től induló időszakban addig nem juthatnak támogatáshoz, amíg be nem fejezték az előzőt. Nem jelennek meg olyan pályázati kiírások, amelyek keretösszege 1 milliárd forint alatt lenne, továbbá a pályázati felhívás megjelenése és a benyújtási időtartam kezdete között legalább 30 napnak el kell telnie. Csökken a pályázatokhoz elszámolható közvetlen és közvetett költségek mértéke. A fejlesztésekre rakódó, de annak nem a szakmai érdemi megvalósítására fordított költségtételek együttesen 12,5 százalékban lettek maximalizálva, ellentétben a korábbi időszakkal, amikor azok elérhették a 35,5 százalékot is. A 2007-2013-as időszakban a közvetlen költségek mértéke fél százaléktól 12 százalékig mozgott, az új időszakban maximálisan 7 százalék lehet. Ezen belül a terület előkészítésére a korábbi 0-6 százalék helyett maximum 2 százalékot, a projekt előkészítésére, tervezésre a korábbi 0,5-6 százalék helyett legfeljebb 5 százalékot lehet az új időszakban elszámolni. A közvetett költségek mértéke maximálisan 5,5 százalékot tehet ki a korábbi 6-23,5 százalék helyett. Például a projektmenedzsmentre 2-12 százalék helyett legfeljebb 2,5 százalékot, közbeszerzésre 1-1,5 százalék helyett 1 százalékot, műszaki ellenőrzésre 2-7 százalék helyett 1 százalékot, könyvvizsgálatra 0,5-1
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám százalék helyett maximum 0,5 százalékot, tájékoztatásra a korábbi 0,5-2 százalék helyett 0,5 százalékot lehet fordítani. Forrás: MINISZTERELNÖKSÉG FEJLESZTÉSPOLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2014. október 09.
Megjelent a weben a GYERE 2013-as Civil jelentése a gyerekesélyekről www.gyere.net/downloads/Civil_jelentes_2012-2013.pdf Bemutatják október 29-én 14 h-kor, Spiró György, Vekerdy Tamás, Závada Pál a Cirkó-Gejzírben. Forrás Szociális Szakma levelező listája
Jelentés a magyar civil szervezetek fenntarthatóságáról Megjelent a USAID 2013-as jelentése a világ civil szervezeteinek fenntarthatóságáról. A jelentés magyarországi fejezetének elkészítését az Ökotárs Alapítvány koordinálta. Magyar fejezet letöltése.
Az alapkészségek fejlesztése – Erasmus+ tematikus monitoring szeminárium „Az írni és olvasni tudás, a számolási készség, valamint a tudományos és műszaki ismeretek alapozzák meg a többi készség és ismeret elsajátítását, ezen túlmenően pedig a munkaerő-piaci elhelyezkedés és a társadalmi befogadás szempontjából is nélkülözhetetlenek. Európában a fiataloknak hozzávetőleg
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám 20%-a nem sajátította el a szükséges alapkészségeket az írni és olvasni tudás, illetve a matematikai, a tudományos és a technikai ismeretek tekintetében.” (http://ec.europa.eu/education/policy/school/math_hu.htm) A rendezvény célja: az alapkészségek fejlesztése kapcsán a szakpolitikai célkitűzések és a mindennapi gyakorlat közelítésének hangsúlyozása felhívni a figyelmet az Erasmus+ programban rejlő lehetőségekre a téma kapcsán teret adni a résztvevők tapasztalat cseréjének, jó gyakorlatok megismerésének
3 Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/ Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Kiknek szól a rendezvény? Szakképzésben, felnőttoktatásban, köznevelésben oktató, gyakorló pedagógusok, projektgazdák, szakemberek, oktatási szakértők, a téma iránt érdeklődő, leendő pályázók
Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
A szeminárium időpontja: 2014. október 21. kedd 10:00-15:00 Helyszíne: Tempus Közalapítvány székhelye: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 6. emelet A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges, legkésőbb október 15-ig. Jelentkezni az oldal alján található online űrlapon lehet.
Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Forrás és folytatás: http://www.tpf.hu/pages/eventlist/index.php?page_id=851
Távoktatási tanfolyamaink az interneten Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt.
Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu Részvétel a távolból A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
4
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám
TARTALOM Megjelentek a 2014-2020-as fejlesztési időszak első felhívásai .......................... 1 Ingyenes segítség kkv-knek az uniós pályázatokhoz ........................................... 1 EGYSZERŰBB UNIÓS PÁLYÁZATI RENDSZER ............................................... 1 Megjelent a weben a GYERE 2013-as Civil jelentése a gyerekesélyekről .......... 2 Jelentés a magyar civil szervezetek fenntarthatóságáról ..................................... 2 Az alapkészségek fejlesztése – Erasmus+ tematikus monitoring szeminárium ................................................................................................... 2 Távoktatási tanfolyamaink az interneten .............................................................. 3 TARTALOM .......................................................................................................... 4 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója .......................................... 5 Korábban megjelent pályázatok ........................................................................... 5 Pályázat kisgyermekkori nevelés támogatására, óvodai fejlesztő programok kialakítására / EFOP-3.1.1-14/1 ..................................................................... 5 Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok támogatása ........... 6 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése ................ 7 Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása .............. 8 Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása tárgyú támogatási kérelemhez ................. 9 A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban ................... 10 Felhívás Az ifjúsági garancia kiemelt projekthez ................................................ 15 FELHÍVÁS Ivóvízminőség-javító projektek megvalósítására ............................. 18 FELHÍVÁS Szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés megvalósítására ........................................................................................... 19 Transznacionális kulturális turisztikai termékek, valamint Turizmus és hozzáférhetőség mindenkinek / 127-G-ENT-PPA-14-7722 ........................ 21 Kreatív Európa – MEDIA alprogram – Európai szelektív mozi forgalmazás / 23/2014 ...................................................................................................... 21
Bécsi művészeti rezidenciaprogram 2015 – művészek, kurátorok és a kortárs művészet területén dolgozó elméleti szakemberek számára ........................................................................................................ 22 Két tannyelvű iskoláknak Epson-nyomtató ......................................................... 23 Sztehlo Gábor Ösztöndíj ..................................................................................... 23 Változz, hogy változtathass! – társadalmi innováció ......................................... 24 Üzletfejlesztési Díj, II. .......................................................................................... 25 art50 Design – környezetbarát bevásárlótáska készítése .................................. 27 K&H diákkupa bankszimulációs verseny ............................................................ 30 BigOne – mérlegen a tudásod – Milyen könyvvizsgálók lennétek? .................... 31 Szerethető múzeum...? Mondjad vagy mutassad! – alkotáspályázat ................. 32 Fehér Klára Irodalmi-díj....................................................................................... 33 Ősz húrja zsong... alkotáspályázat ..................................................................... 33 Más térben – irodalmi művek megjelentetése online rovatban ........................... 34 A Jancsó Miklós Alkotóműhely forgatókönyveket, treatmenteket vár ................. 34 MEDIAWAVE' 2015 – film- és videopályázat ..................................................... 35 MEDIAWAVE Szuvenír – ajándéktárgyak, kiegészítők, kegytárgyak tervezése, kivitelezése ............................................................. 35 Ifjúsági tábor építése az Észak-Alföldi régióban ................................................. 36 Ausztriai (Tirol) utazáshoz kedvezményes szállás + ellátás elnyerése .............. 37 Látvány- és grafikai terv elkészítése várostörténeti állandó kiállításhoz – Vác ............................................................................................................. 38 Portréfotózás ....................................................................................................... 38 Szegény gazdagok, gazdag szegények – fotópályázat ...................................... 39 Készítsd el a kedvenc salátádat, fotózd le és oszd meg a receptet! .................. 40 Az én mozim – rajzpályázat ................................................................................ 40 Címlaptervezés ................................................................................................... 41
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám
5
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe Meghirdették a 2015-ös év legjobb állását, Önt érdekelné? – Hello Szeged KÖSZ! – Új pályázati program az Iskolai Közösségi Szolgálat támogatása Közösségi közlekedésben üzemeltetett gázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogram / ÚSZT-ZBR-CNG-2014 A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban / TÁMOP-2.3.6.B-12/1 Technológiai start-up ökoszisztéma építés K+F
Beadási határidő
Utolsó módosítás
2014. 10. 12.
2014. 09. 30.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/965F8BC090BDC5C9C1257D58003 27E76
2014. 10. 18.
2014. 10. 10.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/F5864506357D9449C1257D5D0046 9731
2014. 12. 31.
2014. 09. 30.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/37266DC7B0D546E1C1257C8D003 F1EFD
folyamatos
2014. 07. 02.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/B5D67338B1AA4A83C1257A31003 10722
2013. 11. 15., 2014. 12. 31.
2013. 12. 16.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BCF072BA4B7CB196C1257B87003 B0B65
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
Pályázat kisgyermekkori nevelés támogatására, óvodai fejlesztő programok kialakítására / EFOP-3.1.1-14/1 Magyarország Kormányának pályázati felhívása az óvoda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykompenzációs képességének erősítését szolgáló képzési program megvalósítása érdekében.
A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a magyarországi köznevelési rendszer esélyteremtő szerepének javítását. A cél elérését a Kormány az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy háttérintézménye részvételével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. A támogatás célja Az óvoda esélyteremtő szerepének és hátránykompenzációs képességének erősítése, kiemelt figyelemmel a 2015. szeptember 1-től hatályba lépő, a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelés bevezetésének szakmai támogatására és az Alapprogramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósítására.
6 A pályázók köre Központi költségvetési szerv besorolású EMMI háttérintézmények A pályázat részletei A pályázat keretösszege: 1,3 Milliárd Ft. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás mértéke: 100% A támogatható tevékenységek köre Az óvodai tevékenységek szervezésének XXI. századi modellprogramjai és jó gyakorlatai a hátránycsökkentés érdekében – Projekt előkészítés (célcsoport elemzés, megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, közbeszerzési szakértői támogatás igénybevétele) – Képzési tananyag összeállítás, képzés (oktatás) a szakmai követelményekhez illeszkedő képzési tartalom meghatározása képzési portfólió összeállítása a képzéshez szükséges tananyag (képzési program, jegyzet) kidolgozása, sokszorosítása a képzési helyszínek és oktatók megszervezése – Egyéb szakmai végrehajtás a hátrányenyhítést támogató specifikus pedagógiai módszertan elkészítése szakmai területi és központi A pályázat benyújtása Elektronikus pályázati rendszerben. A támogatási kérelmek 2014. november 10. és 2015. február 27. között nyújthatók be. További információ Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A teljes pályázati felhívás megtalálható a http://palyazat.gov.hu honlapon. A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok támogatása Magyarország Kormányának felhívása a Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programra, mely lehetőséget ad az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó, régi típusú, általános ápoló és általános asszisztens szakképesítésű, de további szakképesítéssel nem rendelkező egészségügyi szakdolgozók képzettségének szintre hozása és az OKJ-s ápolói képesítés megszerzése céljából. OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzésére, így szakmai előmenetel biztosítására az élethosszig tartó tanulás megvalósítása érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az egészségügyi humán erőforrás hiányának enyhítését és motivációjának fokozását. A cél elérését a Kormány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egy háttérintézménye és az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. A pályázat tárgya. A pályázat keretében egészségügyi intézmények pályázhatnak 100%-os vissza nem térítendő támogatásra felzárkóztató egészségügyi szakképzési programok támogatása céljából. A támogatás célja A kiemelt projekt alapvető célja, hogy lehetőséget adjon az ellátórendszerben dolgozó, OKJ előtti (régi típusú képzési rendszer keretében szerzett) szakképesítéssel rendelkező, többségében 40 év feletti szakdolgozók számára az OKJ-s szakképesítés megszerzésére, így szakmai előmenetel biztosítására az élethosszig tartó tanulás jegyében. A programba kapcsolódási lehetőség a képzésben résztvevő egyéni érdekein túl, az egészségügyi ellátórendszerre is pozitív hatást gyakorol. A megfelelő számú és megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező humánerőforrás javítani képes az egészségügyi ellátás színvonalát, a biztonságos beteg ellátást, javul a beteg egészségi állapota, csökkenhet a kórházi ápolási napok száma, a kvalifikált munkaerő biztosításával pedig változhat az egészségügyi ellátórendszer társadalmi megítélése. A pályázók köre. A Kormány által kijelölendő, alábbi feltételeknek megfelelő szervezet nyújthat be projektjavaslatot: a gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti besorolásáról, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet szerinti GFO - 312 központi költségvetési szerv besorolású EMMI háttérintézmény.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám
7
A pályázat részletei A pályázat keretösszege: 2,5 Milliárd Ft. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás elnyerésének módja: kiemelt projekt (több támogatási szerződéssel) Támogatás mértéke: 100% A támogatható tevékenységek köre – felzárkóztató képzés előkészítése – felzárkóztató képzés és vizsgáztatás – helyettesítési díj biztosítása a munkáltató számára a képzési időszakra – motivációs ösztöndíj a képzésben résztvevőknek A pályázat benyújtása Elektronikus pályázati rendszerben. Beadás kezdete: 2014. november 17. Határidő: 2015. január 30.
A pályázat tárgya A pályázat keretében mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak 10-100 millió forint támogatásra technológiai korszerűsítésük fejlesztése és termelési kapacitásaik bővítése céljából. A támogatás célja A pályázat fókusza az elmúlt egy év kedvező feldolgozóipari trendjéhez igazodik, cél az ipari termelés felfutásának erősítése. A pályázók köre Mikro-, kis- és középvállalkozások. A pályázat részletei A pályázat keretösszege: 8,5 Milliárd Ft Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatás mértéke: 50% Támogatás minimum és maximum összege: 10-100 Millió Ft. Támogatható projektek száma: 150-200 db A támogatható tevékenységek köre A pályázatok elsősorban a termelés növelését, a termelő eszközök beszerzését támogatják, és ehhez kapcsolódóan lesznek csak támogathatóak a termelés bővítéséhez közvetlenül kapcsolódó, azt kiegészítő tevékenységek. A kiegészítő tevékenységek alatt, a termelés bővítéséhez kapcsolódó ingatlan és infrastrukturális beruházásokat, anyagmozgató eszközöket, infokommunikációs eszközöket értjük. A pályázat benyújtása Elektronikus pályázati rendszerben. Beadás kezdete: A pályázat megjelenését követő 30. naptól Határidő: 2014. december 31.
További információ Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A teljes pályázati felhívás megtalálható a http://palyazat.gov.hu/doc/4391 honlapon. A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Magyarország Kormánya felhívása a mikro-, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése érdekében. A Kormány az Európai Unióval a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a kis- és középvállalkozások1 versenyképességének javítását. A cél elérését a Kormány a mikro-, kis- és középvállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.
További információ Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] Honlap: http://palyazat.gov.hu/doc/4387 A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
8 Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Magyarország Kormánya Felhívása a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása érdekében. A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását, a külföldi üzleti partnerrel, külkereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező KKV-k számának növelését. A cél elérését a Kormány mikro-, kis- és középvállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. A konstrukció célja A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program prioritásainak kiemelt célja a vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása. Felismerve a vállalkozások számára szűkösen rendelkezésre álló pénzügyi-, humán- és információs erőforrásokat a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenését támogató Felhívás a vállalkozások külpiacra lépését kívánja elősegíteni a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes részvételhez szükséges tudás biztosítása által. A vállalkozások külföldi piacokra kijutását célzó Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében. A kiírás célcsoportját azok a vállalkozások képezik, amelyek magasan feldolgozott, végfogyasztásra szánt termékekkel kívánnak megjelenni a külpiacokon. A jelen Felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek hozzáadott értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,5 Mrd forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma 250-300 db. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06-40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. Támogatást igénylők köre Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: a. mikro-, kis- és középvállalkozások, b. melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 104 fő volt, c. melyek magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai (pl.: a szolgáltató szektor, az építőipar és bányászat kivételével), amelyek hozzáadott értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük az „Ágazati fókusz” című mellékletben foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik. A projektjavaslat benyújtásának határideje: 2014. december 31. Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság 1539 Budapest, Postafiók 684. Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát, a pályázó nevét és címét. A támogatás formája A jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. A projekt javaslat maximális összköltsége Jelen pályázati felhívás keretében a projekt javaslatok elbírálása egyszerűsített eljárásrend keretében történik, mely alapján a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 300 000 000 Ft lehet. 5.3. A támogatás mértéke, összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 000 000 Ft, maximum 7 500 000 Ft. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a, de maximálisan a támogatási intenzitásokra vonatkozó szabályok által előírt érték. http://palyazat.gov.hu/doc/4389
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
Felhívás Fiatalok vállalkozóvá válása tárgyú támogatási kérelemhez A KOMPONENS Magyarország Kormánya felhívása a vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat végző vállalkozások, nonprofit és egyéb, nem nyereségérdekelt szervezetek részére a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése érdekében. A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a 15-25 év közötti fiatalok munkanélküliségének csökkentését, a foglalkoztatási lehetőségeik bővülését a vállalkozóvá válást és az induló vállalkozások fejlesztését szolgáló intézkedések révén. A cél elérését a Kormány a vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat az elmúlt 3 évben tevékenységi körben végző vállalkozások, nonprofit és egyéb, nem nyereségérdekelt szervezetek és a vállalkozói szemléletű 18-25 év közötti fiatalok közötti együttműködéssel tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: – a benyújtott projektjavaslatokat a benyújtási határidőtől számított 30 nap alatt elbírálja. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek az eljárásrendi jogszabály alapján, standard kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. – a felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket 93 millió Ft – 306,9 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:- projektjük megvalósításával hozzájárulnak a fiatal vállalkozók számának növekedéséhez, a fenntartható növekedést szolgáló önfoglalkoztatás erősítéséhez, a munkahelyteremtés elősegítéséhez, – az életképes üzleti ötlettel rendelkező fiatalokat komplex szolgáltatással támogatják üzleti tervük elkészítése érdekében, és a vállalkozóvá válásra történő felkészülésben, – a konstruk-
9 ció keretein belül a többi régióban működő vállalkozásfejlesztést végző szervezetekkel azonos elvek és közös módszertanok mentén bonyolítják le a programot. A konstrukció célja Magyarországon – a válság következtében – az ifjúsági (15-25 éves fiatalok) munkanélküliség a 2007-es 18%-ról 28,0%-ra nőtt 2013-ra, ami abszolút számban 84,2 ezer fiatal munkanélkülit takar. A fiatalok munkanélküliségének oka az egyébként is kevés munkalehetőség mellett egyfelől a magas arányú korai iskolaelhagyás, a szükséges készségek, kompetenciák és munkatapasztalat hiánya. Másfelől ugyanakkor a továbbtanulók az oktatásban, képzésben töltött idő meghosszabbodása miatt később lépnek a munkaerő-piacra, és közülük nagy számban nem találnak a képzettségüknek megfelelő munkalehetőséget. Ma Magyarországon a legfontosabb nettó munkahelyteremtők a mikro és kisvállalkozások, a foglalkoztatási szint növelése érdekében ezért különösen indokolt a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, a fiatalok képzettsége és a munkaerő-piaci kereslet között fennálló eltérések csökkentését célzó, többek között a készségek fejlesztését, a vállalkozással kapcsolatos ismeretek átadását, a szemléletformálást, a mentori támogatást, tanácsadást, különféle szolgáltatások nyújtását és a pénzügyi támogatást ötvöző vállalkozói programok elindításával. A program célja a Magyarország területén új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező, 18-25 év közötti (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 18-30 éves) fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához nyújtott ismertetés készségfejlesztéssel, valamint pénzügyi támogatással a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozásuk induló költségeihez. A támogatási kérelem az Ifjúsági Garancia Program részeként, elsősorban az álláskereső fiatalok vállalkozóvá válásához kíván segítséget nyújtani. A program célcsoportja a 18-25 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új mikro-vállalkozást indítani tervező természetes személyek. A konstrukció mindenekelőtt azokat a fiatalokat célozza, akik vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek. Feltétel, hogy az egyén az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanya legyen, tehát olyan fiatal, aki a programba történő bevonáskor a munkaügyi szervezetnél álláskereső, vagy olyan fiatal, aki sem oktatásban sem képzésben nem vesz részt és nem is dolgozik. A célcsoport legalább 50%-át, a legalább 6 hónapja álláskeresőként regisztrált fiatalok alkotják.
10 A célcsoportba tartoznak a fentieken túl a felsőfokú végzettséggel rendelkező 18-30 év közötti pályakezdő álláskeresők, vagyis az álláskeresők közül azok a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30. életévüket be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot. A pályakezdő álláskeresők legfeljebb a teljes programba vont összlétszám 20%-áig vonhatók be. A rendelkezésre álló forrás A támogatási összeg régiók közötti aránya a népességen belül a célcsoportba tartozó népesség és a fiatal munkanélküliek regionális megoszlása alapján került meghatározásra: Közép-Dunántúl 149 600 000 Nyugat-Dunántúl 135 300 000 Dél-Dunántúl 102 300 000 Észak-Magyarország 192 500 000 Észak-Alföld 306 900 000 Dél-Alföld 213 400 000 Összesen 1 100 000 000 A projektjavaslat benyújtásának határideje: 2014. december 31. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. Támogatást igénylők köre Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be: a) önállóan vagy konzorciumi partnerként a vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat, képzéseket az elmúlt 3 évben tevékenységi körben végző vállalkozások, nonprofit és egyéb, nem nyereségérdekelt szervezetek pályázhatnak b) a konzorciumi tagok maximális száma: 5 db. c) konzorciumi partnerként részt vehetnek a kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működő munkaügyi központok. Amennyiben a munkaügyi központ konzorciumi tagként nem kerülnek bevonásra, úgy együttműködő partnerként kell bevonni, a fiatal álláskeresőket közvetítő szervezetként.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám További információk Az Irányító Hatóság fenntartja a jogot, hogy a támogatási kérelemi kiírást a jogszabályi környezet alakulásának megfelelően indokolt esetben módosítsa. Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jogot, hogy jelen felhívást jogszabályban meghatározott esetben felfüggessze, vagy lezárja, amelyről az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé honlapján, http://www.szechenyi2020.hu oldalon. http://palyazat.gov.hu/doc/4386 Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban A munkáltatói átvilágítást végző szervezetek kiválasztása és az átvilágítás lefolytatása (A komponens) Magyarország Kormányának felhívása a munka és a magánélet összehangolását lehetővé tévő rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatásának növelése, valamint a munkavállalók és munkáltatók alkalmazkodóképességének növelése érdekében. A munkahelyi rugalmasság és munka minőségének ösztönzésén keresztül a foglalkoztatás rugalmas módjaival mind a keresleti, mind a kínálati oldalon potenciális „tartalékok” szabadíthatók fel, ami növelheti a foglalkoztatottak számát. Vállalati oldalról a rugalmas foglalkoztatás növelheti a gazdasági alkalmazkodóképességet és ez által a versenyképességet is. Másrészt több olyan csoport is van a munkaerőpiacon, amely valamilyen oknál fogva nem tud, vagy nem akar hagyományos foglalkoztatási formában elhelyezkedni kisgyermek nevelése, idős hozzátartozó gondozása, vagy oktatásban való részvétel miatt. E potenciál kihasználása érdekében a felhívás célja a vállalati munkaszervezési kultúra javítása, a rugalmas munkaszervezési formák elterjesztése, valamint a munka és a magánélet összehangolása.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám A cél elérését a Kormány a rugalmas munkaszervezés területén tevékenykedő szolgáltatók, valamint a kis- és középvállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: 1) a benyújtott projektjavaslatokat a benyújtási határidőtől számított 30 nap alatt elbírálja. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek az eljárásrendi jogszabály alapján, standard kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. 2) A felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket 50-350 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy: 3) projektjük megvalósításával hozzájárulnak a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, a munka és a magánélet összehangolásának segítése, valamint a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatásának növelése célok eléréséhez. 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A KONSTRUKCIÓ CÉLJA A fejlesztés kiindulópontja, hogy a munka és a magánélet összehangolását lehetővé tévő megoldások olyan emberek, köztük kiemelten a kisgyermeket nevelő szülők munkaerő-piacra való sikeres visszatérését, valamint alkalmazkodóképességük fejlesztését is lehetővé teszik, akik ilyen megoldások hiányában távol maradnának a munkaerő-piactól. A munka és a magánélet összehangolását elősegítő intézkedések hozzájárulnak a kisgyermeket nevelő szülők, valamint egyéb speciális élethelyzetben lévő csoportok (pl. munka mellett tanulmányokat folytatók, idős vagy beteg családtagot ápolók) foglalkoztatásának növeléséhez. A munka és a magánélet összehangolásának egyik legfontosabb eszköze a rugalmas foglalkoztatás. Magyarországon ennek aránya annak ellenére alacsony, hogy a jogszabályok tág lehetőséget adnak annak alkalmazására. A Munka Törvénykönyve alapján a (gyermekgondozási szabadságról visszatérő szülő számára a gyermek 3 éves koráig kötelezően biztosítandó) részmunkaidőn kívül pl. az osztott munkaidőben való foglalkoztatás, a távmunkavégzés, a munkaidőkeret alkalmazása is megjelenik. Jelen intézkedés egyik fő célja a rugalmas foglalkoztatás (atipikus foglalkoztatási formák, rugalmas munkaszervezés) elterjesztése. Ennek érdekében a munkáltatók számára olyan felhívás megjelentetése indokolt, mely a munkáltató előzetes átvilágítását, átalakítási, szervezetfejlesztési javaslatokat, azok végrehajtásához kapcsolódó tanácsadást, a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok, új pozíciók bevezetését, valamint az ehhez kapcsolódó költségek ellentételezését is magában foglalja.
11 A konstrukció kétkörös felhívás keretében valósul meg. Az első kör (A komponens) keretében a felhívás célja a rugalmas/családbarát átvilágítást lefolytató szolgáltatók kiválasztása, melyek a végrehajtás során a vállalkozások átvilágítását ingyenesen elvégzik, és számukra a rugalmas foglalkoztatás növelése érdekében átszervezési tervet készítenek és nyomon követik e tervek megvalósítását. A második kör (B komponens) keretében az átvilágított vállalkozások támogatást igényelhetnek az átszervezési terv alapján a rugalmas foglalkoztatást elősegítő szervezeti, személyügyi és egyéb intézkedések megvalósítására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a B komponens esetében csak azon vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek az A komponens keretében átvilágításra kerülnek! 1.2. A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS A programra rendelkezésre álló összesen keret 4 Mrd Ft, melyből az első kör (A komponens) forrása 1 Mrd Ft, a második kör (B komponens) forrása 3 Mrd Ft. Jelen felhívás keretében 8-15, a második körös felhívás keretében 200-500 nyertes támogatási kérelem támogatására kerülhet sor az előzetes tervek szerint. 1.3. A TÁMOGATÁS HÁTTERE A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a vállalkozások alkalmazkodóképességének fejlesztését, segítését, a rugalmas és családbarát munkahelyi gyakorlatok és szolgáltatások elterjesztését, valamint a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatását. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06-40/638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe. 3.1 Támogatást igénylők köre: Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be a rugalmas munkaszervezés, valamint a munka és a magánélet összehangolása területén referenciákkal igazolható tapasztalattal bíró:
12 a) önállóan kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok (beleértve a non profit gazdasági társaságokat) b) legfeljebb 5 fős konzorciumok, amelyek tagjai lehetnek: vállalkozások, nonprofit és egyéb nem nyereség érdekelt szervezetek 3.2 Nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére a) amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban; b) amely nem rendelkezik a rugalmas munkaszervezés vagy családbarát munkahely kialakítása területén szerzett igazolt tapasztalattal: 2011. január 1-et követően legalább 5 referenciával a területen (alátámasztva szerződéssel, számlával és bankkivonattal, vagy uniós támogatási szerződéssel); c) amely nem rendelkezik műhelymunkában szerzett tapasztalattal (legalább 5 műhelymunka szervezéséről igazolás); d) amelyben a szakmai tevékenységgel összefüggő foglalkoztatottak létszáma (konzorcium esetén tagonként átlagosan) nem éri el legalább az 5 főt (szakmai önéletrajzokkal alátámasztandó); e) amely esetében az előző lezárt pénzügyi évben a bevétel/árbevétel összege nem éri el a támogatás összegének legalább 50%-át; f) amellyel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve az elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában. 3.3 A támogatási kérelem benyújtásának feltételei a) A támogatási kérelem benyújtásának határideje 2014. december 31. A támogatási kérelmek bírálata standard eljárásrendben történik. A kiválasztási folyamat során van lehetőség hiánypótlásra, illetve tisztázó kérdés feltevésére. Az eljárásrend részletes ismertetése a 7.B. pont alatt felsorolt 2. sz tájékoztatóban található. A támogatási kérelmek elbírálása az elért pontszám sorrendjében történik. A támogató döntést követően a kedvezményezettel támogatási szerződés kerül megkötésre. Támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyen megfelelnek felhívás feltételeinek, valamint a 7.A. „A felhívás szakmai mellékletei” 1. pontjában szereplő kritériumoknak. b) A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltőprogramon keresztül a palyazat.gov.hu honlapon. Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelemhez csatolni kell a kérelem adattartalmát hitelesítő,
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem elektronikus aláírással látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás [1/futárposta-szolgáltatás[2 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság 1539 Budapest, Postafiók 684. Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát, a pályázó nevét és címét. c) Az igénybe vett szolgáltatások, a szállásköltség és rendezvényszervezési költségek esetében 3 db, a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes, magyar nyelvű árajánlat csatolása szükséges, amely tartalmazza: – az ajánlattevő megnevezését, aláírását, nyilatkozatát a kereskedői vagy gyártói státuszra vonatkozóan; – az ajánlat tárgyának pontos megnevezését; típusát, műszaki paramétereit, szakmai jellemzőit, technikai feltételek részletes feltűntetése; [1] A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény (a továbbiakban Posta tv.) 2. § 9. pontjában foglaltak szerint expressz postai szolgáltatás: az az időgarantált szolgáltatás, melynek keretében a postai szolgáltató arra vállal kötelezettséget, hogy a postai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapon, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapon, egyéb nemzetközi viszonylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapon kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pontban foglalt többletszolgáltatások közül legalább egyet teljesít: a) nyomon követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás; e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkodási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele [2] A Posta tv. 2. § 15. pontjában foglaltak szerint futárposta-szolgáltatás: olyan – a küldemény felvételétől számított legfeljebb 24 órán belül teljesítendő – időgarantált postai szolgáltatás, amelynek keretében a postai szolgáltató arra vállal
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám kötelezettséget, hogy a postai küldemény felvételét végző személy a postai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja oly módon, hogy a feladó ez alatt bármely időpontban rendelkezhessen a postai küldemény címzettjének vagy címének a megváltoztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket. – az árajánlat érvényességét és/vagy az ajánlat kiállításának dátumát, amely a támogatási kérelem benyújtását megelőző 90 napnál nem lehet régebbi; – az egységárat, a nettó árat, az áfát és a bruttó árat; – az árajánlatnak tartalmaznia kell az elvégzendő feladatok szakmai tartalmát, ráfordított emberhónap számot, valamint, amennyiben ez az árban meghatározó, az anyagköltség becsült mértékét, valamint amennyiben az árajánlat összege egyéb költségeket is magába foglal, azok összegét és megnevezését. 4. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK 4.1. A PROJEKT VÉGREHAJTÁSÁRA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ IDŐTARTAM A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási Szerződés hatályba lépését követő 24 hónapon belül. 4.2. A PROJEKT MEGKEZDÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK Támogatás a támogatási kérelem benyújtását követő napot megelőzően megkezdett beruházáshoz nem igényelhető. A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdhető. 4.3. A PROJEKT TARTALMÁVAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK a) A projektnek megfelelően kidolgozottnak kell lennie, a támogatási kérelem minden pontját ki kell tölteni. b) A szolgáltató szervezetnek/konzorciumnak vállalnia kell, hogy szolgáltatásait valamennyi kevésbé fejlett régióban elérhetővé teszi. c) A projektnek a támogatást igénylő által szakmailag megvalósíthatónak kell lennie. d) A projektnek meg kell felelnie a felhívás mellékletében foglalt egyéb feltételeknek. e) A projekt kiválasztása során előnyben részesülnek azon támogatást igénylők, amelyek: szolgáltatási palettája széles körű (tréning, munkajogi tanácsadás, coaching, mentorálás, HR-tanácsadás, technikai bevezetésre tanácsadás, műhelymunka);
13 – tapasztalata kiterjed a felhívás kiemelt célcsoportjára (a 6 éven aluli gyereket nevelő (korábban/jelenleg) gyermekgondozási szabadságon lévő szülő foglalkoztatott); – ha a támogatást igénylő a támogatási kérelem szempontjából releváns szakmai szervezet tagja. 4.4. A PROJEKT TERÜLETI KORLÁTOZÁSA a) Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek. b) A projekt eredményeinek a kevésbé fejlett régiókban kell megvalósulnia. c) Az átvilágított munkavállalók munkavégzésének helye nem lehet a KözépMagyarországi régió területén. 4.5. KÖTELEZŐ VÁLLALÁSOK, MONITORING MUTATÓK a) legalább 25 kis- és/vagy középvállalkozás3 átvilágításra kerül, amelyekben van 6 éven aluli gyereket nevelő (korábban/jelenleg) gyermekgondozási szabadságon lévő szülő a foglalkoztatottakon belül. A vállalás teljesülését az átvilágított vállalkozás vezetője által is aláírt átvilágítási jegyzőkönyv és átszervezési terv igazolja. Felhívjuk a figyelmet, hogy a B komponens esetében csak azon vállalkozások pályázhatnak, amelyek az A komponens keretében átvilágításra kerülnek! b) az átvilágított vállalkozásokon keresztül 50 m Ft támogatási összegenként legalább 500 munkavállalóhoz kapcsolódó munkakör kerül átvizsgálásra. c) a többi nyertes szolgáltató szervezettel együttműködik egy közös, egységes átvilágítási módszertan kialakításában a szolgáltatások nyújtásának megkezdését megelőzően annak érdekében, hogy a végrehajtás során a szolgáltatások egységesen, azonos minőségben legyenek hozzáférhetőek. d) a többi nyertes szolgáltató szervezettel együttműködik egy, a kevésbé fejlett régiókra vonatkozó végrehajtási terv kidolgozásában, melynek célja, hogy a szolgáltatások minden kevésbé fejlett régióban egyenlő eséllyel hozzáférhetőek legyenek a munkáltatók számára, azaz időben és térben egyaránt teljes lefedettséget biztosítson a kevésbé fejlett régiókra vonatkozóan a komponens 4.6. A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA, ILLETVE FENNTARTÁSA SORÁN ELVÁRT EGYÉB KÖVETELMÉNYEK A támogatást igénylő a projekt befejezésétől számított 5 évig, kis- és középvállalkozás esetében 3 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EK Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.
14 4.7. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak: a) Vállalkozások kiválasztása és átvilágítása: az átvilágításra kerülő munkáltatók kiválasztása, mentorálása, szervezeti szükségletfelmérés a rugalmas foglalkoztatási formák potenciáljának felmérésére, a vállalkozásokkal az együttműködési keretek rögzítése, működési mód áttekintése, diagnózis és fejlesztési javaslatok megfogalmazása (Az átvilágítási és kapcsolódó tevékenységeket ingyenesen kell nyújtani a vállalkozások részére!); b) Projektmenedzsment és együttműködés a nyertes szervezetekkel c) Műhelyfoglalkozások, rendezvények szervezése és lebonyolítása d) Tájékoztatás, nyilvánosság 4.8. NEM TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK A 4.7. pontban felsoroltakon kívül más tevékenység nem támogatható. 3 Az átvilágított vállalkozások esetében a foglalkoztatottak létszáma 10-249 fő lehet 4 A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a 6 éven aluli gyereket nevelő (korábban/jelenleg) gyermekgondozási szabadságon lévő szülő foglalkoztatottakra vonatkozó számadatokat. 5 Az átszervezési tervnek részletesen be kell mutatnia, hogy mely munkakör vonatkozásában milyen alternatív munkaszervezési megoldás kerül tervezésre, valamint a bevezetéshez/megvalósításhoz milyen szervezeti/szabályozási átalakítások, képzések szükségesek. 4.9. BIZTOSÍTÉKNYÚJTÁSI KÖTELEZETTSÉGEK Biztosítéknyújtás az eljárásrendben szabályozottak szerint történik. 4.10. NYILVÁNOSSÁGGAL ÉS TÁJÉKOZTATÁSSAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK A kedvezményezett a projekt megvalósítása során köteles a hatályos jogszabályokban meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek eleget tenni, a projektről és a támogatásról az ott meghatározott módon és tartalommal információt nyújtani. Az előírt kommunikációs tevékenységek elhagyása vagy részleges teljesítése, illetve az előírtaktól eltérő formában történő megvalósítása a megítélt támogatás kommunikációra elszámolható részének csökkentését vonja maga után. Amennyiben projekt-honlap készül, annak a W3C szabvány szerint infokommunikációsan akadálymentesnek kell lennie. A projektgazdának a fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében esélytudatosságot kell kifejeznie (nem közvetít szegregációt, csökkenti a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket).
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Nyilvánossággal és tájékoztatással kapcsolatban további információ található a 7.B pont alatt felsorolt 8. sz. tájékoztatóban. 4.11. ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEK A kedvezményezett projektektől elvárt számszerűsíthető célok előrehaladásáról a Támogatási Szerződésben foglalt gyakorisággal és tartalommal – adatokat köteles szolgáltatni 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK 5.1. A PROJEKT JAVASLAT MINIMÁLIS, MAXIMÁLIS ÖSSZKÖLTSÉGE A projekt maximális összköltsége meghaladhatja a 300 millió forintot. 5.2. A TÁMOGATÁS FORMÁJA Állami támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás 5.3. A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 000 000 Ft, maximum 350 000 000 Ft. b) A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. 5.4. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK FELSOROLÁSA Az elszámolható költségek köre: a) bérköltségként: a bruttó munkabér, személyi jellegű egyéb kifizetések és a bérjárulékok; b) rendezvényszervezési költségek: terem- és eszközbérlet költségei, c) utazási költség a jogszabályban meghatározottak szerint, d) szállásköltség a jogszabályban meghatározottak szerint, e) tájékoztatás, nyilvánosság költségei a jogszabályban meghatározottak szerint, f) igénybevett szolgáltatásként szakértői díjak a „4.7a)” pontban foglalt tevékenységhez g) előkészítési költségek a jogszabályban meghatározottak szerint, 5.5. AZ ELSZÁMOLHATÓSÁG TOVÁBBI FELTÉTELEI a) A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell összeállítani. b) Csak azok a költségek számolhatók el, amelyek egyértelműen kapcsolódnak a projekt tevékenységeihez és megfelelő indoklással vannak alátámasztva. c) Az elszámolható költségek egyéb feltételeit az eljárásrend mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről című melléklete szabályozza
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám 5.6. AZ ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK MÉRTÉKÉRE, ILLETVE ARÁNYÁRA VONATKOZÓ ELVÁRÁSOK a) A projektben az elszámolható költségek közül az igénybevett szolgáltatások aránya nem haladhatja meg a 30%-ot; b) Igénybe vett szolgáltatások esetén összességében a szolgáltatások átlagos fajlagos díja nem haladhatja meg a bruttó 120 E Ft/embernap összeget 5.7. NEM ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK a) A projekt keretén belül a konzorciumi tagok által egymás részére kibocsátott számla elszámolása nem megengedett. b) Nem támogatható olyan költség, amely az elszámolható költségek köre pontjában nem szerepel 5.8. ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI Előleg igénylésre az eljárásrendben meghatározottak szerint van lehetőség. 6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Az Irányító Hatóság fenntartja a jogot, hogy a támogatási kérelemi kiírást a jogszabályi környezet alakulásának megfelelően indokolt esetben módosítsa. Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jogot, hogy jelen felhívást jogszabályban meghatározott esetben felfüggessze, vagy lezárja, amelyről az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé honlapján, http://www.szechenyi2020.hu oldalon. 7. MELLÉKLETEK 7.A. A felhívás szakmai mellékletei 1. Kiválasztási kritériumok Támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyen megfelelnek a Pályázati felhívásban foglalt feltételeknek, továbbá az alábbi értékelési szempontok alapján támogathatóak: a) A pályázó értékelése aa) Tapasztalat a rugalmas munkaszervezés területén ab) Tapasztalat a 6 éven aluli gyereket nevelő (korábban/jelenleg) gyermekgondozási szabadságon lévő szülő foglalkoztatottakkal kapcsolatban ac) Szolgáltatási paletta sokszínűsége ad) Tapasztalat a műhelymunkában ae) A felhívás szempontjából releváns szakmai szervezeti tagság af) A projekt megvalósításához szükséges humán kapacitás rendelkezésre állása, szakmai megfelelősége b) A projekt értékelése ba) A projekt szakmai tartalma, megvalósíthatósága, ütemezése bb) A projekt kidolgozottsága bc) Hozzáférés a képzésekhez, mentoráláshoz, tanácsadáshoz
15 bd) Átvilágítási módszertan megfelelősége be) Gazdasági megvalósíthatóság és fenntarthatóság bf) A költségvetés megalapozottsága, realitása c) Egyéb szempontok ca) Együttműködés cb) Esélyegyenlőség cc) Fenntarthatóság 7.B. A felhívás általános mellékletei A http://www.szechenyi2020.hu honlapon általános tájékoztatás található az alábbiakról: 1. Kizáró okok listája 2. A projektjavaslatok elbírálásának módja 3. Kifogás benyújtásának lehetősége 4. A szerződéskötés módja 5. Biztosítéknyújtási kötelezettség 6. A projektek finanszírozása, és előrehaladásuk követése 7. Közbeszerzési kötelezettség 8. Nyilvánossággal és tájékoztatással kapcsolatos kötelezettségek 9. Jogszabályi háttér 10. Fogalomjegyzék Kérjük, hogy a támogatási kérelmet a fenti mellékletek és tájékoztatók figyelembevételével készítsék el. http://palyazat.gov.hu/doc/4388 További információ Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected]
Felhívás Az ifjúsági garancia kiemelt projekthez Magyarország Kormányának felhívása az Ifjúsági Garancia Program a fiatalok munkához jutásának segítése érdekében. Az Ifjúsági Garancia lényege, hogy azon 15-25 év közötti fiatalok számára, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak, a foglalkoztatási szolgálatnak 6 hónapon
16 (illetve később már 4 hónapon) belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlani az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a fiatalok foglalkoztatásának növelését. A cél az, hogy a nem foglalkoztatott fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, illetve hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerő-piaci helyzetük javításához. A program több lépcsőben valósul meg. Első lépésben a már legalább 6 hónapja munkanélküli fiataloknak kell lehetőséget kínálni, ezt követően lépésről lépésre megoldást találva valamennyi 25 év alatti, tanulmányait befejező vagy félbehagyó, elhelyezkedni nem tudó vagy állását vesztő és segítséget kérő fiatal számára. 2018-ig fokozatosan kiterjesztjük a programot minden 25 évesnél fiatalabb nem tanuló és nem dolgozó fiatalra. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: • A benyújtott támogatási kérelmet a benyújtási határidőtől számított 30 nap alatt elbírálja. • A felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket vissza nem térítendő támogatásban részesíti. A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy: – projektjük megvalósításával hozzájárulnak az Ifjúsági Garancia Program céljainak az eléréséhez. – jelen projekt legalább 36 ezer fiatal részvételét biztosítja. 1. A TERVEZETT KIEMELT PROJEKT HÁTTERE 1.1. A konstrukció célja A fiatalok munkanélküliségének csökkentése jelenleg az Európai Unió egyik leghangsúlyosabb célkitűzése. A gazdasági válság egyik súlyos és tartós hatása a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének jelentős romlása volt. Erre reagálva 2013 áprilisában az Európai Tanács felszólította a tagállamokat, hogy a fiatalok elhelyezkedésének segítése érdekében fontolják meg az ún. Ifjúsági Garancia bevezetését, másrészt az egyébként is a tagállamok rendelkezésére álló uniós forrásokon felül – a Youth Employment Initiative (YEI) keretében – többletforrásokat biztosított a fiatalok munkanélkülisége szempontjából leghátrányosabb helyzetű régióknak. A fiatalok munkanélkülisége a 2008-as válságot követően Magyarországon is jelentősen megugrott, a ráta növekedése jelentősen meghaladta a teljes népességre vetített munkanélküliségi ráta emelkedését. Ezért a kormány, már az Ifjúsági Garanciára vonatkozó uniós kezdeményezéseket megelőzve számos olyan intézkedést indított, amelyek segíthetik a fiatalok munkába állását. Többek kö-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám zött ezeknek is köszönhető, hogy Magyarországon 2014-re fordulat következett be: a 15-25 évesek munkanélküliségi rátája az EU-s átlag alatti értéket mutat. Annak érdekében, hogy ez a kedvező tendencia folytatódhasson, a kormány elindítja az Ifjúsági Garancia Programot. Az Ifjúsági Garancia lényege, hogy azon 15-25 év közötti fiatalok számára, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak, a foglalkoztatási szolgálatnak 6 hónapon (illetve később már 4 hónapon) belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlani az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A cél az, hogy a nem foglalkoztatott fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, illetve hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerő-piaci helyzetük javításához. A szakképzetlen fiatalok esetében ez elsősorban azzal érhető el, ha visszatérhetnek a tanuláshoz, egy új lehetőséget kapnak a gazdaság igényeihez igazodó szakképesítés megszerzésére. A szakképzett fiatalok esetében a munkatapasztalat megszerzésére, illetve a versenyszférában történő elhelyezkedés segítésére kell helyezni a hangsúlyt. A program több lépcsőben valósul meg. Első lépésben a már legalább 6 hónapja munkanélküli fiataloknak kell lehetőséget kínálni, ezt követően lépésről lépésre megoldást találva valamennyi 25 év alatti, tanulmányait befejező vagy félbehagyó, elhelyezkedni nem tudó vagy állását vesztő és segítséget kérő fiatal számára. 2018-ig fokozatosan kiterjesztjük a programot minden 25 évesnél fiatalabb nem tanuló és nem dolgozó fiatalra. Az uniós iránymutatásoknak megfelelően egységesen a foglalkoztatási szolgálat kirendeltségei szolgálnak belépési pontként az érintett fiatalok számára. Az Ifjúsági Garancia megvalósításához a foglalkoztatási eszköztár mellett az oktatás, a szakképzés, a szociális terület eszközrendszerére is építeni kell. 1.2. A rendelkezésre álló forrás A fejlesztési célra 36 Mrd forint áll rendelkezésre, melyből14,7 Mrd forint YEI forrás. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06-40/638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A TÁMOGATÁSI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám 3.1 Támogatást igénylők köre Jelen felhívás keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormányhivatal munkaügyi szakigazgatási szerveivel együttesen – valamint indokolt esetben a munkaerő-piacért, foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium által, a foglalkoztatás elősegítésében és a munkanélküliség mérséklésében való közreműködés céljából alapított szervezettel közösen – jogosult támogatási kérelmet benyújtani, melyek a programot konzorciumot alkotva valósítják meg. A támogatási kérelemnek összhangban kell állnia Magyarország Ifjúsági Garancia Akciótervével 3.2 A támogatási kérelem benyújtásának feltételei: A támogatási kérelem benyújtásának határideje: 2015. január 30. Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben az online benyújtással egy időben a támogatási kérelem elektronikus benyújtását igazoló nyilatkozatot postai úton is be kell nyújtani, akkor a dokumentumot az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárposta-szolgáltatás (garantált kézbesítési idejű belföldi postai1 szolgáltatás) igénybevételével a következő címre : Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság, 1539 Budapest, Postafiók 684. Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát, a pályázó nevét és címét. (1http://www.kormany.hu/download/f/10/10000/Ifjúsági%20Garancia%20Akcióte rv_HU_20140411.pdf) 4. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük az alábbi feltételeknek. 4.1. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie 2017. december 31-ig. 4.2. A projekt megkezdésével kapcsolatos rendelkezések A projekt a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon keresztüli előfinanszírozással valósul meg. A projekt megvalósítása a tervezési felhívás közzétételét követő napon megkezdhető. 4.3. A projekt tartalmával kapcsolatos elvárások Az Ifjúsági Garancia személyre szabott segítséget jelent. Az érintett fiatallal együtt a foglalkoztatási szolgálat egy egyéni fejlesztési tervet dolgoz ki, mérlegelve, hogy milyen típusú támogatásokkal lehet az adott fiatal munkaerő-piaci esélyeit hosszú távon javítani. A foglalkoztatási szolgálat tanácsadás és
17 mentorálás mellett a következő lehetőségek valamelyikét kínálhatja fel a fiatalnak: – munkáltató által bejelentett üres álláshely, – munkatapasztalat-szerzés (munkáltatóhoz kiközvetíti támogatás mellett abból a célból, hogy a szakképesítésének megfelelő munkakörben gyakorlati, gyakornoki tapasztalatot szerezhessen), – támogatott foglalkoztatás, – alapfokú iskolai végzettség megszerzése, – szakképzés különféle formái. 4.4. A projekt területi korlátozása A projekt az ország hat kevésbé fejlett régiójára terjed ki. Nem támogatható a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés. 4.5. A projekttől elvárt eredmények A fiatalok foglalkoztathatóságának javítása, a munkanélküliség csökkentése. 5.1. A projekt javaslat minimális, maximális összköltsége A projekt maximális összköltsége 36 milliárd forint. 5.2. A támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. 5.8. Előleg igénybevételének feltételei A projekt a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon keresztüli előfinanszírozással valósul meg. 6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jogot, hogy jelen támogatási konstrukciót különösen indokolt esetben felfüggessze, vagy lezárja, amely esetben az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé honlapján, a http://www.szechenyi2020.hu oldalon. http://palyazat.gov.hu/doc/4394 Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
18 FELHÍVÁS Ivóvízminőség-javító projektek megvalósítására FELHÍVÁS Ivóvízminőség-javító projektek megvalósítására Magyarország Kormányának felhívása a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások vízi közmű-tulajdonosok, vízi közmű szolgáltató1 részére az ivóvízminőség-javítás megvalósítása érdekében. A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztését. A cél elérését a Kormány a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások vízi közmű-tulajdonosok, víziközmű-szolgáltatók együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A konstrukció célja A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása, ahol az ivóvíz az Országos Környezetegészségi Intézet (továbbiakban: OKI) szakvéleménye alapján nem felel meg a 98/83/EK irányelv vízminőségi derogációs paramétereinek, illetve a hatályos 201/2001. (X.25.) Korm. rendeletben 1. sz. mellékletének B) pontjában rögzített derogációs határértékeknek. A támogatási cél a KEHOP 2. prioritási tengely „Települési vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés” fejlesztéseihez, ezen belül az 1. intézkedés „Ivóvízminőség-javítás, ivóvíz kezelési technológiák fejlesztésével, más vízbázisra történő áttéréssel, térségi rendszerek kialakításával, rekonstrukcióval, illetve ezek kombinációjával” című beavatkozás-csoporthoz kapcsolódik. 1.2. A rendelkezésre álló forrás A fejlesztési célra 2014. évben 8,7 milliárd Ft áll rendelkezésre. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06-40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a http://szechenyi2020.hu/ oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉLEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információk figyelembevételével tegye: A felhívásra csak a 2003. évi uniós csatlakozási szerző-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám désben rögzített egyes derogációkkal összefüggő kötelezettségek teljesítésére irányuló projektek Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében történő megvalósításának feltételeiről szóló, 1477/2014. (VIII. 27.) Korm. határozat 1. sz. mellékletében nevesített támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet. A támogatási kérelmeket online elektronikus kitöltőprogrammal kell elkészíteni és benyújtani. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek az eljárásrendi jogszabály alapján, kiemelt kiválasztási eljárásrendben kerülnek elbírálásra. Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelemhez csatolni kell a kérelem adattartalmát hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem elektronikus aláírással látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás4/futárpostaszolgáltatás5 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság, 1134 Budapest, Váci út 45/D. Támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyen megfelelnek felhívás 7.A. A felhívás szakmai mellékletei c fejezet 2. mellékletében szereplő kritériumoknak. Támogatási kérelem benyújtására 2014. november 17-től a konstrukció felfüggesztéséig van lehetőség. A projektek megvalósítási területe Magyarország. 4.5. A projekttől elvárt eredmények A lakosság számára a 98/83/EK irányelvben előírt minőségű, egészséges ivóvíz biztosítása. 4.10. Közbeszerzési, beszerzési kötelezettségek Az eljárásrendi jogszabály rendelkezésein túl: – A megvalósuló fejlesztések esetében a beszerzés illetve közbeszerzés során úgy kell eljárni, hogy az ajánlattevők körét közvetve vagy közvetlenül ne korlátozzák egyetlen technológia kötelező előírásával. – Valamennyi beszerzés és közbeszerzés esetében biztosítani kell a piaci versenyt. A közbeszerzési értékhatárt elérő közbeszerzéseket nyílt eljárással kell lebonyolítani, ettől csak különösen indokolt esetben lehet eltérni.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám – Objektív ok nélkül korlátozott verseny szabálytalansági eljárást és a támogatás visszafizetését vonhatja maga után. · A támogatást igénylőnek (az utólagosan elszámolni kívánt költségeknél is) a beszerzéseit a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szabályozásával összhangban kell lefolytatni. A közbeszerzési értékhatárt el nem érő, vagy nem közbeszerzés köteles beszerzések esetén a gondos gazda eljárásának, és az ésszerű gazdálkodás követelményének betartását – hatékonyság, eredményesség, gazdaságosság – igazolni kell. 5.2. A támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. 5.8. Előleg igénybevételének feltételei Támogatási előleg tekintetében az eljárásrendi jogszabály előírásai az irányadók. Szállítói előleg tekintetében a Kbt. előírásai az irányadók. 6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A támogatási konstrukció megszűnik, ha a benyújtási határidőn belül egyetlen támogatható projektjavaslat sem kerül benyújtásra, illetve a projekt céljainak a teljesülésével. Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jogot, hogy jelen támogatási konstrukciót különösen indokolt esetben felfüggessze, vagy lezárja, amely esetben az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé honlapján, a http://szechenyi2020.hu/ oldalon. 2. Kiválasztási kritériumok Támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyen megfelelnek a felhívásban foglalt feltételeknek. http://palyazat.gov.hu/doc/4392 További információ Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. 06-40/638-638,
[email protected] A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
19 FELHÍVÁS Szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés megvalósítására Magyarország Kormányának felhívása a Települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, víziközmű-szolgáltatók és víziközmű-tulajdonosok támogatása a szennyvízkezelési fejlesztési feladatok megvalósítása érdekében. A Kormány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztését. A cél elérését a kormány víziközmű tulajdonosok, víziközműszolgáltatók, önkormányzatok, önkormányzati társulások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A konstrukció célja A konstrukció általános célja a 91/271/EGK irányelvnek, valamint a Csatlakozási Szerződésben vállalt kötelezettségnek megfelelően, a 2000 LE (lakosegyenérték) feletti agglomerációk csatornázási feladatainak, szennyvízkezelésének, korszerű iszapkezelésének és hasznosításának, valamint a folyékony hulladék szennyvíztisztító telepi elhelyezésének támogatása. A Csatlakozási Szerződésben vállalt határidők teljesítése érdekében folytatni kell a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és – tisztítási Megvalósítási Programról (a továbbiakban NTSZMP) szóló hatályos 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet) végrehajtását, az új közműves szennyvízelvezetési és – tisztítási rendszerek kiépítését, a meglévő szennyvízcsatorna rendszerek bővítését, illetve a szennyvíztisztító telepek korszerűsítését, legalább biológiai fokozatú tisztítás kiépítését, a szennyvíziszapkezelés, hasznosítás fejlesztését, és a folyékony hulladék fogadó műtárgyak szennyvíztisztító telepi kiépítését. A támogatási cél a KEHOP 2. prioritási tengely „Települési vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés” fejlesztéseihez, ezen belül a 2. intézkedés: Szennyvízelvezetéssel és kezeléssel kapcsolatos fejlesztések, valamint a 3. intézkedés: Szennyvíziszap optimális hasznosítása érdekében szükséges beruházások, fejlesztések energiahatékonysági elemekkel című beavatkozás-csoportokhoz kapcsolódik.
20 1.2. Rendelkezésre álló forrás A fejlesztési célra 2014. évben 50,0 milliárd Ft áll rendelkezésre. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06-40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a http://szechenyi2020.hu/ oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉLEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő információk figyelembevételével tegye: A felhívásra csak a 2003. évi uniós csatlakozási szerződésben rögzített egyes derogációkkal összefüggő kötelezettségek teljesítésére irányuló projektek Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében történő megvalósításának feltételeiről szóló, 1477/2014. (VIII. 27.) Korm. határozat 1. sz. mellékletében nevesített támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet. A támogatási kérelmeket online elektronikus kitöltőprogrammal kell elkészíteni és benyújtani. A felhívásra beérkező támogatási kérelmek a kiemelt kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. Az eljárásrend részletes ismertetése a 7.B. pont alatt felsorolt 2. sz. tájékoztatóban található. Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelemhez csatolni kell a kérelem adattartalmát hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem elektronikus aláírással látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás/futárpostaszolgáltatás (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság 1134 Budapest, Váci út 45/D. Támogatásban részesülhetnek azon projektek, amelyen megfelelnek felhívás 7.A. A felhívás szakmai mellékletei c fejezet 2. mellékletében szereplő kritériumoknak.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Támogatási kérelem benyújtására 2014. november 17-től a konstrukció felfüggesztéséig van lehetőség. 4.1. A projekt megvalósítására rendelkezésre álló idő A projektek megvalósításának befejezésére a megvalósításra vonatkozó támogatói döntéstől számított 3 év áll rendelkezésre. A projekt megvalósítása akkor tekinthető befejezettnek, ha a projekt fizikailag és pénzügyileg is befejezett, valamint a kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését igazoló és alátámasztó kifizetési igénylését az Irányító Hatóság jóváhagyta és a támogatás folyósítása megtörtént. 4.2. A projekt megkezdésével kapcsolatos rendelkezések Az eljárásrendi jogszabály vonatkozó előírásai az irányadók. 4.3. A projekt tartalmával kapcsolatos elvárások A tervezés során a hatékonyságot és gazdaságos működtethetőséget figyelembe kell venni. A projekt megvalósítása és az üzemeltetés során az energiahatékonyság és a klímavédelem szempontjainak érvényesítése elvárás. 4.4. A projekt területi korlátozásai A projektek megvalósítási területe Magyarország. 4.5. A projekttől elvárt eredmények A projekt megvalósításával a projekttel érintett agglomeráció(k)nak nem maradhat a 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet szerinti fejlesztési feladatuk, azoknak műszaki szempontból teljesült agglomerációnak kell minősülniük. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak. 5.1. A projekt javaslat minimális, maximális összköltsége A projekt indikatív forráskeretét a 2003. évi uniós csatlakozási szerződésben rögzített egyes derogációkkal összefüggő kötelezettségek teljesítésére irányuló projektek Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében történő megvalósításának feltételeiről szóló,1477/2014.(VIII. 27.) Korm. határozat 1. sz. melléklete tartalmazza. 5.2. A támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. 5.3. A támogatás mértéke, összege A 300 millió Ft vagy annál nagyobb összköltségű projekteknél a támogatási öszszeg meghatározása a Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) útmutató szerint elkészített és értékelésre benyújtott költség-haszon elemzés (CBA) által megállapított finanszírozási hiányból származtatott összeg alapján történik. A projekt-
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám megvalósítás esetében a támogatás arányának felső korlátja az elszámolható költségek 95%-a lehet, a támogatás összegének meghatározásához az elszámolható költségeket a diszkontált nettó bevételekkel kell csökkenteni. A 300 millió Ft alatti összköltségű projekteknél a fenti módszertan alkalmazható, vagy választható az, hogy a támogatás aránya – a projektben szereplő támogatható tevékenységek besorolásától függetlenül – egységesen az elszámolható költségek 75%-a. Ezeknél a projekteknél a költség-haszon elemzésből csak a változatelemzést és a pénzügyi fenntarthatóság vizsgálatát, továbbá tartalékképzés esetén a kockázatelemzést kell elvégezni. Az önerő a projekt finanszírozásában a támogatás összegén felüli rész, amelyet a támogatást igénylőnek kell biztosítania. (A kedvezményezettől elvárt önerő tartalmazza a nem elszámolható költségeket, a teljes megtérülő projektköltség részt, valamint a finanszírozási hiány támogatási korlátot meghaladó részét.) Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási arány számításánál az előkészítési szakasz utólagosan elszámolni tervezett költségeit is figyelembe szükséges venni, azt a támogatási összegbe bele kell számolni. 5.8. Előleg igénybevételének feltételei Támogatási előleg tekintetében az eljárásrendi jogszabály előírásai az irányadók. Szállítói előleg tekintetében a Kbt. előírásai az irányadók. 6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A támogatási konstrukció megszűnik, ha a benyújtási határidőn belül egyetlen támogatható projektjavaslat sem kerül benyújtásra, a projekt céljainak a teljesülésével, illetve a beadási határidő elteltével. Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jogot, hogy jelen támogatási konstrukciót különösen indokolt esetben felfüggessze, vagy lezárja, amely esetben az Irányító Hatóság indoklással ellátott közleményt tesz közzé honlapján, a http://szechenyi2020.hu/ oldalon. 2. Kiválasztási kritériumok Támogatásban részesülhetnek azon támogatási kérelmek, amelyen megfelelnek a felhívásban foglalt feltételeknek. A http://www.szechenyi2020.hu honlapon általános tájékoztatás található. http://palyazat.gov.hu/doc/4393 További információ, Miniszterelnökség – Széchenyi 2020 Ügyfélszolgálat, 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22., 06-40/638-638,
[email protected] A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)
21 Transznacionális kulturális turisztikai termékek, valamint Turizmus és hozzáférhetőség mindenkinek / 127-G-ENT-PPA-14-7722 Az Európai Bizottság pályázatot hirdet az Európai Bizottság 127-G-ENT-PPA14-7722 kódszámmal Transnational Cultural Tourism Products (Transznacionális kulturális turisztikai termékek), valamint Tourism Accessibility for All (Turizmus és hozzáférhetőség mindenkinek) címmel. A pályázaton jogi személyek vehetnek részt. A következő témákban lehet pályázni: – együttműködési projektek az európai kulturális és ipari örökségre alapuló transznacionális turizmus támogatására; – a hozzáférhető turisztikai vállalkozás és menedzsment támogatására. Az elnyerhető támogatás összege az első témában legfeljebb 250 ezer euró, a második témában pedig legfeljebb 180 ezer euró. A támogatásra szánt keretösszeg 1,65 millió euró. Pályázati határidő: 2014. október 21. Bővebb információ: Európai Bizottság; E:
[email protected] ec.europa.eu/enterprise/newsroom/cf/itemdetail.cfm?item_id=7700&lang=en&tp a_id=0&displayType=fo&fosubtype=p&nl_id=1038 T: +32 2-2992-222
Kreatív Európa – MEDIA alprogram – Európai szelektív mozi forgalmazás / 23/2014 1. határidő: 2014. december 4. 2. határidő: 2015. július 2.
22 Kik pályázhatnak? Európai mozi forgalmazó vállalatok. A digitális forgalmazás is támogatható, amennyiben a minőség eléri az 1,3K-t. Csak olyan csoportosulások támogathatók, melyekben a pályázó koordinátor (a film forgalmazói ügynöke) mellett legalább hét, különböző országban működő forgalmazó vesz részt, melyek egy vagy több európai, nem nemzeti film forgalmazására pályáznak. Támogatás a legalább 60 perc hosszúságú játékfilmekre, kreatív dokumentumfilmekre, vagy animációs filmekre igényelhető. A pályázati felhívás teljes dokumentációja itt található: 23/2014 Selective Distribution Általános tudnivalók: A Kreatív Európa program keretében minden pályázatot online kell beküldeni egy úgynevezett eFormon, azaz elektronikus jelentkezési lapon keresztül. A pályázás első lépéseként regisztrálni kell a pályázó céget az alábbi portálon, hogy létrehozzuk a cég saját ECAS (European Commission Authentication Service) hozzáférését: https://ec.europa.eu/education/participants/portal/desktop/en/home.html Az ECAS account létrehozása után regisztrálnunk kell a pályázó céget 7 egyszerű lépésben a következő oldalon: https://ec.europa.eu/education/participants/portal/desktop/en/organisations/regis ter.html A regisztrációs folyamat végén a pályázó kap egy úgynevezett PIC személyi azonosítókódot, aminek segítségével hozzáférhetünk az eFormokhoz, és megkezdhetjük a pályázat elkészítését. Kérjük, mindenképpen tartsák szem előtt, hogy az eFormokat minden esetben az adott határidő napján legkésőbb déli 12 óráig (CET) lehet elküldeni, de nem ajánlatos az utolsó napig várni a pályázat beküldésével, mert a nagy forgalom leterhelheti az internetes rendszert. A papíralapú mellékleteket továbbra is legkésőbb éjfélig lehet postázni az adott határidő napján. További információ magyarul: Kreatív Európa Nonprofit Kft. 1145 Budapest, Róna u. 174. I ép. III/304. Tel.: (+36 1) 300 7202 E-mail:
[email protected] http://mediadeskhungary.eu/palyazatok1/898-szelektiv-mozi-forgalmazas.html
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Bécsi művészeti rezidenciaprogram 2015 – művészek, kurátorok és a kortárs művészet területén dolgozó elméleti szakemberek számára MuseumsQuartier, Bécs A tranzit öt független, nonprofit intézmény hálózata Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. 2002 óta a tranzit kritikai megközelítéssel, a helyi és a globális kultúra közötti állandó párbeszédet támogatva valósít meg művészeti és kulturális eseményeket. Ennek a küldetésnek a keretében a quartier21/MuseumsQuartierben lévő művészeti rezidenciaprogram a Cseh Köztársaságból, Magyarországról, Romániából és a Szlovák Köztársaságból fiatal művészeknek egy műtermet, valamint Bécsben való tartózkodást biztosít egy vagy két hónapra. Az ERSTE Alapítvány a tranzit fő partnere, amely a művészeti rezidenciaprogramot is támogatja. A rezidenciaprogram nyerteseit kiválasztó zsűrit a tranzit és az ERSTE Alapítvány munkatársai alkotják. A rezidenciára pályázhatnak művészek, kurátorok és a kortárs művészet területén dolgozó elméleti szakemberek. A rezidenciaprogram a következőket tartalmazza: – havi 1050 euró ösztöndíj – egy, a tartózkodást és az alkotást biztosító műterem a MuseumsQuartierben, Bécsben Az angol nyelvű pályázatnak a következőket kell tartalmaznia: – Egy motivációs levél, amely tartalmazza, hogy a pályázó miért pályázik és mik az elvárásai a rezidenciaprogram folyamán, illetve mivel szeretne foglalkozni a program alatt (max. 5000 karakter) – Portfólió – a művek dokumentációja (weboldal link, amennyiben lehetséges) – Rövid tájékoztató önéletrajz (max. 1 oldal) – A letölthető jelentkezési lapon megadott adatok (név, cím, e-mail cím, telefonszám, weboldal). A jelentkezési lap innen letölthető: http://tranzit.org/en/grants/mq+artist+in+residence/call-for-applications-2015now-open A pályázóknak fel kell készülniük a teljes rezidencia idő letöltésére.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám A pályázat nyerteseinek írásos beszámolót kell benyújtaniuk a rezidencia letöltése után. Az pályázati anyagokat angolul, digitális formában várjuk. Csak doc/.docx/.pdf formátumot, maximum 3 db és maximum 6 MB méretű csatolmányt fogadunk el. A jelentkezéseket az
[email protected] címre várjuk. A tárgy rovatban kérjük feltüntetni: „MQ AiR 2015”. A magyarországi jelentkezők a 2015. október-november időszakra pályázhatnak. Lásd bővebben: http://tranzit.org/en/grants/mq+artist+in+residence/call-for-applications-2015now-open Jelentkezési határidő: 2014. november 3. A nyertes jelentkezőket legkésőbb 2014. november végéig értesítjük. További kérdésekről Ines Gebetsroither (tranzit.at) ad felvilágosítást. Email cím:
[email protected] http://www.tranzit.org http://www.erstestiftung.org http://www.mqw.at
Két tannyelvű iskoláknak Epson-nyomtató Két tannyelvű általános iskolák pályázhatnak az Epson kiírására. A cél, hogy felmérjék nyomtatási szokásaikat és felhívják a figyelmet a megfelelő nyomtató kiválasztásának fontosságára az intézmények költséghatékonyabb működéséért. A pályázat során a jelentkezők kiszámolhatják, hogy egy korszerű Epson nyomtató használatával hány forint takarítható meg évente. Ezzel az összeggel a vállalat a fődíj nyertesét támogatja. A két tannyelvű iskolák körében meghirdetett pályázat során a jelentkezőknek elsőként a nyomtatási szokásokat vizsgáló kérdőívet kell kitölteniük. Az itt megadott adatok alapján, egy egyszerű képlet segítségével kiszámolhatják, hogy az általuk jelenleg használt nyomtatók üzemeltetési költségével összehasonlítva hány forintot takaríthatnak meg az Epson külső tintatartályos készülékeivel. Fábián Miklós, az Epson magyarországi fióktelepének vezetője szerint a XXI. században a nyomtatás az oktatási intézményekben nélkülözhetetlen, így itt különösen nagy szerepe van a tudatos nyomtatóválasztásnak. „A nyomtatók beszerzése egyszeri befektetés, amely a nyomtatási szokásoktól függően né-
23 hány hónap alatt megtérülhet. Az Epson külső tintatartályos nyomtatóival az oktatók akár 1 forintos lapköltséggel nyomtathatnak, így az oktatási anyag kiegészítéseként nyomtatott sok száz oldal akár több tízezer forintos megtakarítást is eredményezhet egy-egy iskola számára.” A pályázat részeként az iskoláknak jelezniük kell, hogy az Epson modelljeivel egy év alatt megtakarítható összeget mire fordítanák. A leghasznosabban, legkreatívabban vagy éppen legegyedibb ötletet benyújtó három iskolát egy L550 multifunkciós, – nyomtató, szkenner, másoló és fax – külső tintatartályos készülékkel díjazza. A fődíj nyertese további díjazásban részesül: az Epson külső tintatartályos nyomtatójával megtakarítható összeget a vállalat az iskola részére, a pályázati anyagban megjelölt cél megvalósítására ajánlja fel. A költséghatékony és környezetbarát nyomtatás mellett elkötelezett Epson pályázata a tudatos nyomtatóválasztásra kívánja felhívni az iskolák figyelmét. Az Epson innovatív külső tintatartályos modelljei a lézernyomtatók költséghatékony alternatíváját kínálják az oktatási intézményeknek. A technológiák közötti különbségek megmutatkoznak a lapköltség, a kellékanyagok beszerzése és az üzemeltetés területén is a tintatartályos nyomtatók javára: az Epson Micro Piezo fejlesztésének és a nagy tintatartály kapacitásnak köszönhetően a színes nyomtatókhoz alaptartozékként kapható extra fekete tintapalackokkal akár 12 000 fekete-fehér és 6500 színes oldal nyomtatható. Ezekkel a tintasugaras modellekkel az iskolák hatékonyan csökkenthetik lapköltségüket a lézernyomtatókéhoz képest. Továbbá, a tintasugaras készülékek energiafelhasználása sokkal alacsonyabb, mint a lézernyomtatóké, így használatuk akár 95 százalékkal kevesebb áramfogyasztást eredményezhet. A pályázatok leadási határideje: 2014. november 3. http://www.epson.com
Sztehlo Gábor Ösztöndíj A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma tehetséges, de szociálisan rászoruló, egyházi középiskolában tanuló evangélikus diákok támogatására Sztehlo Gábor Ösztöndíjat ír ki. Az ösztöndíj odaítélése pályázat útján történik.
24 A lebonyolítás módjáról és feltételeiről a Sztehlo Gábor ösztöndíjról szóló 1/2009. (IX. 10.) országos szabályrendelet rendelkezik. (Megjelent: Evangélikus Közlöny 11. évf. 3. szám, 2009. december 10.) Az ösztöndíj célja a. Hozzájárulni azon tehetséges, ám nehéz sorsú, evangélikus középiskolás tanulók tanulmányaihoz, akiknek anyagi lehetőségeik szűkösek, illetve támogatás nélkül nem tudják egyházi fenntartású középiskolában végzett tanulmányaikat befejezni, felsőfokú tanulmányaikat megkezdeni. b. Az ösztöndíj célja továbbá az evangélikus értelmiség kinevelésének elősegítése. A pályázó az alábbi célokra nyújthat be pályázatot: a. kollégiumi díj, b. nyelvi tábor és nyelvvizsgához szükséges tanulmányok folytatása, nyelvvizsgadíj, c. hangszervásárlás, d. tanulmányút, e. művészeti és sporttevékenységekkel összefüggő költségek, f. a tanulmányokkal összefüggő egyéb költségek. A pályázat lebonyolítása 1. A 2014/15. tanévben kiosztható teljes pénzösszeg 10 000 000 Ft, azaz Tízmillió forint. 2. Az egyes pályázónak juttatható maximált összeg: 200 000 Ft, azaz Kettőszázezer forint 3. A pályázat benyújtásának helye: MEE Országos Iroda 1085 Budapest Üllői út 24. Levelezési cím: MEE Országos Iroda Sztehlo bizottság (pályázat) 1450 Budapest Pf. 21. 4. A pályázat benyújtásának határideje: 2014. október 15. 5. Az eredményhirdetés határideje: 2014. október 23. 11h-tól a Honlapon megtekinthető 6. Az elszámolás határideje: 2015. június 30. 7. Ünnepélyes díjkiosztás: 2014. november 10. 15 h Deák Téri Gimnázium Díszterme. 8. Az ösztöndíjas támogatója a mentor, aki a pályázó intézményének tanára, és a pályázóval személyes kapcsolatban áll. a) ajánlást ad a pályázat benyújtása során, b) kapcsolatot tart az érintett szaktanárral, c) figyelemmel kíséri az elnyert ösztöndíj felhasználását, d) közreműködik az ösztöndíj elszámolásában
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám 9. Az értékelés és elbírálás legfontosabb szempontjai: a. szociális rászorultság mértéke b. a pályázó tanulmányi eredménye és egyéb területen kifejtett kiemelkedő tevékenysége, c. a pályázó jövőre vonatkozó elképzeléseinek, terveinek összeegyeztethetősége az ösztöndíj céljával, d. mennyiben erősíti egyházi kötődését a pályázat elnyerése, e. a mentor véleménye f. a kért összeg arányos-e a várt eredménnyel 10. A pályázatnak tartalmaznia kell: a. Jelentkezési lap (melléklet) b. Mentori adatlap (mellékelve) c. Iskolalátogatási igazolás d. A 2012/13. tanév eredményeiről kiadott bizonyítvány másolata e. Gyülekezeti és iskolalelkészi ajánlás f. A család havi összes jövedelme igazolás alapján g. Az ösztöndíj céljának részletezése (tanfolyam, tanulmányút, vizsgadíj stb.) és költségei 11. A hiányos és az előírt határidőn túl beérkező pályázatokkal a bizottságnak nem áll módjában foglalkozni 12. A pályázattal kapcsolatos tudnivalók, adatlapok megtalálhatók a sztehlo.lutheran.hu internetes honlapon. Itt olvasható a Sztehlo Gábor ösztöndíjról szóló 1/2009. (IX. 10.) számú szabályrendelet.
Változz, hogy változtathass! – társadalmi innováció Kedves Pályázó! A pályázat során olyan ötleteket keresünk, amelyek valamely társadalmi problémára új megoldást adnak meglévő eszközök, erőforrások, kommunikációs csatornák új módon való felhasználásával, megosztásával, újonnan kifejlesztett eszközök alkalmazásával, és/vagy emberek, közösségek új módon való összekapcsolásával. A beérkező ötletek közül 10-et fogunk kiválasztani, amelyeket a pályázók egy egyhónapos inkubációs és képzési folyamat keretében szakértőink segítségével részletesen kidolgoznak.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Az inkubáció során részletesen kidolgozott projekteket a pályázók bemutathatják vállalati partnereinknek, akik ezekből fogják kiválasztani a jövő évi társadalmi felelősségvállalási programjuk új elemeit. Pályázók köre – Minden olyan Magyarországon bejegyzett, magyar székhellyel rendelkező, Magyarországon tevékenykedő szervezet, amelynek nincs lejárt adó-, vámvagy társadalombiztosítási járuléktartozása. – Informális közösségek – A pályázó nem lehet tagja a Karitatív Tanácsnak, illetve nem lehet Magyarországon bejegyzett egyház vagy politikai párt, valamint ezek bármelyike által alapított vagy fenntartott, illetve politikai párt tevékenységéhez szervesen kötődő vagy ahhoz kapcsolódó szervezet. Projektötletre vonatkozó elvárások A társadalmi innovációs ötletek az alábbi fő társadalmi területeken, és érintettek életében hozzanak változást: Társadalmi területek – Oktatás-képzés – Foglalkoztatás – Lakhatás és alapvető szükségletek – Egészségügy és szociális gondoskodás – Települések és helyi közösségek Társadalmi csoportok – Fogyatékkal élők (mozgássérült, látássérült, hallássérült, értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista személyek) – Alap-, közép, vagy felsőfokú képzésben tanuló tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek – Betegek – Gyermekek – Mélyszegénységben élők – Helyi közösségek Egyéb specialitások Kiemelten várunk olyan ötleteket, amelyek megfelelnek a következők valamelyikének: – mobiltechnológiára épül – interaktív, digitális tananyagot is alkalmaz – a kommunikáció akadálymentesítését segíti elő – info – kommunikációs eszközöket, megoldásokat használ
25 – a projekt a megvalósítása során épít vállalati munkatársak tudás-alapú önkéntességére (a pro-bono-ról bővebben itt olvashattok:http://blog.civiljob.hu/probono-mult-jelen-jovo ) 2014. október 20-ig várjuk a jelentkezéseket http://www.tarsadalmiinnovacio.hu/#plyzat
Üzletfejlesztési Díj, II. IA Magyar Üzletfejlesztési Társaság Klaszter az Üzletfejlesztési Portál (http://www.uzletfejlesztes.hu) támogatásával meghirdeti pályázatát. Pályázni lehet új termékkel, új szolgáltatással, marketinginnovációval, innovációval a stratégiában, technológiai innovációval, folyamatinnovációval, új termelési-vezetésikereskedelmi eljárás bevezetésével, a piaci eredményességet elősegítő szervezeti változtatással (új szervezet, kultúraváltás stb.) vagy új üzleti modellel. Pályázni lehet: Termék/szolgáltatás: – új termék ötlete, előállítása, új vagy meglevő piacokon történő bevezetése, – meglevő termék új piacokon történő bevezetésének folyamata, eredményessége, – új szolgáltatás ötlete, megvalósítása, piaci bevezetése, elvárt vagy tényleges eredménye, – meglevő szolgáltatás új piacokon történő bevezetésének folyamata, eredményessége (elvárt vagy tényleges), – új termelési eljárás, módszer, technológia bevezetése és eredményessége, meglevő vagy új piacokon (tervezett vagy tényleges eredmény), Értékesítés, kereskedelem – új piaci lehetőség megnyitása, új kereskedelmi forma, értékesítési csatorna bevezetése – különös tekintettel az elektronikus értékesítésre, – új beszerzési lehetőségek kialakítása, megnyitása, A piaci helytállást elősegítő szervezeti változások – új szervezet létrehozása, új szervezeti forma kialakítása, – szervezeti kultúra megváltoztatása, átalakítása a piaci siker érdekében, – meglevő szervezet piac-diktálta, vagy egyéb okból bekövetkező sikeres átalakítása, Vezetési, termelési, szervezési eljárások, jogi konstrukciók, kommunikációs módszerek
26 – új, komplex megoldás, konstrukció kialakítása, bevezetése, eredményessége, – új kapcsolatrendszer, együttműködés, integráció kialakítása, amely növeli a résztvevők piaci sikerességét, – a fentiek újszerű jogi konstrukcióval történő megvalósulásának, hátterének vázolása, bemutatása, – újszerű kommunikációs eljárások, technikák bemutatása, eredményessége. Az üzletfejlesztés, üzleti innováció gyakran töri át a korábbi kategóriák határait – amennyiben úgy érzi, hogy a fenti felsorolásba be nem sorolható üzletfejlesztéssel, innovációval pályázna, kérjük egyeztetés céljából keresse Fodor Zoltánt, telefon: 06/30/600-3126. A pályázat követelményei nevezési szándéknyilatkozat és egy rövid összefoglaló a következők információkkal (akár mailben is:
[email protected]) a pályázó neve, valamennyi elérhetősége, a pályázó nyilatkozata, amely szerint részt kíván venni az Üzletfejlesztési Díj pályázatán, a pályázattal kapcsolatos kontaktszemély, az üzletfejlesztés, üzleti innováció megnevezése, tárgya, (szakterülete, fő profilja), az üzletfejlesztést, üzleti innovációt megvalósító szervezet(ek) neve, valamennyi elérhetősége, az üzletfejlesztés, üzleti innováció tömör leírása, illetve gazdasági és egyéb eredményeinek (tényleges vagy tervezett, elvárt) felsorolása, esetleges (főbb) referenciákkal, részletes leírás a megvalósított üzletfejlesztésről, innovációról és az elért (várt) piaci, gazdasági illetve egyéb eredményről (jelentősége, piaci hatása, éves bevételre gyakorolt hatás, éves üzleti eredmény befolyásolása, értékesítés növekedése stb.) legfeljebb 10 A/4- es oldalon, (esetleges referenciákkal, vevők, ügyfelek értékelésével, szakvéleménnyel, fénykép, videófelvétel stb.), nyilatkozat a közölt adatok valódiságáról, hitelességéről (a szellemi tulajdonvédelmi jogokról), valamint a pályázati feltételek és eredmények elfogadásáról, adminisztrációs díj térítése. Induló és startup vállalkozás 25 000 + áfa Vállalkozás 200 m árbevétel alatt 45 000 + áfa Vállalkozás 1 Mrd árbevétel alatt 69 000 + áfa Vállalkozás 1 Mrd árbevétel felett 97 000 + áfa Kapcsolat és további információ Üzletfejlesztési Portál, Fodor Zoltán főszerkesztő, 06/30/600-3126, fodor.zoltan.skype,
[email protected]. A bírálóbizottság a kiíró által felkért neves szakemberekből áll. A részletes bírálati szempontrendszert a pályázati szándéknyilatkozatot számára megküldésre kerül.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Az alapos döntés érdekében a bíráló bizottság jogosult további kiegészítő információkat bekérni. A 2014. évi pályázaton nincs kijelölt időbeli korlátja az üzletfejlesztések létrehozásának időpontjára vonatkozóan (az üzleti felhasználhatóság alapján érdemes választani). Az év legjelentősebb üzletfejlesztését elismerő Díj mellett további figyelemreméltó, kiemelkedő üzletfejlesztések, üzleti innovációk külön díjazásban részesülhetnek. Egy pályázó szervezet több önálló pályázatot (például egy termék piaci bevezetése és ettől függetlenül egy új szervezet kialakítása, létrehozása külföldi piacon) is benyújthat, amelyek egymástól függetlenül versenyeznek. Indulhatnak más pályázatokon már indult megoldások is. Több szervezet közösen is benyújthat egy (vagy több pályázatot). Ez egy pályázatnak minősül, az értékelés a közös pályázatra vonatkozik. Leányvállalat benyújthat anyavállalatára vonatkozó üzleti innovációt. A pályázat végső benyújtásának határideje – első szakasz: 2014. november 17. hétfő, 10 óra A pályázatokat elektronikus formában (e-mail vagy CD/DVD) kell eljuttatni a kapcsolatnál megadott címre, Fodor Zoltán nevére – e-mail esetén maximális terjedelem 10 Mb. A nyertes vagy más oknál fogva figyelemreméltó pályázatok elismerései ünnepélyes keretek között, a Computerworld által szervezett Konferencia keretében kerülnek átadásra. Díjátadó és konferencia: 2014. decemberében (tervezett időpont, a pontos időpontról, helyszínről és programról a pályázók később kapnak értesítést). A kiíró nagy figyelmet fordít arra, hogy a pályázók munkáit és szakmai meggyőződését a szakmai sajtó és főleg az érdeklődők részletesen megismerhessék. A pályázatokat a pályázati honlapjain (elsősorban a http://www.uzletfejlesztes.hu és http://www.innovacio.hu), illetve blogjain, valamint az Üzletfejlesztési és Üzleti innovációs Évkönyv kiadványban összegyűjti és közzéteszi. A pályázók a jelentkezést követően egy innovációs auditon vesznek részt, amely visszajelzést ad a szervezet innovációs teljesítményére vonatkozóan. Az átvilágítás eredménye egy jelentés és egy minősítés, amelyet a szervezet rögtön felhasználhat, függetlenül pályázatának eredményétől. A megfelelő minősítéssel rendelkező szervezetek bekerülnek a Magyar Innovációs Indexbe (INNDEX) is, amely Magyarország leginnovatívabb cégeit mutatja be. A kiíró a vis maior esetén a változtatás jogát, a pályázók értesítése mellett fenntartja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Kapcsolat és további információ Üzletfejlesztési Portál, Fodor Zoltán főszerkesztő, 06/30/600-3126. fodor.zoltan.skype. E-mail:
[email protected], Web: http://www.uzletfejlesztes.hu
art50 Design – környezetbarát bevásárlótáska készítése Pályázati felhívás a Metro Kereskedelmi Kft. pályázatára 1. Pályázati felhívás A METRO áruház idén ünnepli 50. születésnapját és ez alkalomból egy különleges pályázatot indít útjára, mely során tehetséges fiataloknak kínál nagyszerű lehetőséget, hogy a nagyközönség, a szakma és a média számára is bemutatkozhassanak. 2. Pályázat témája A pályázat során a bevásárlás nélkülözhetetlen kellékének- a bevásárlótáskának – újragondolására szeretnénk felkérni a vállalkozó szellemű fiatalokat. A bevásárlás és a szállítás mindennapi tevékenység, amit szeretnénk, ha a környezettudatos vásárlók praktikusan, ugyanakkor trendin tehetnének meg. Nincs meghatározva a táska mérete, valamint az anyaga, illetve az elkészítési technológia sincsen megszabva. A pozitív elbírálásnál viszont szerepet játszik a környezetbarát alapanyagok használata. A pályázat kiírója: METRO Kereskedelmi Kft. (székhely: H-2041 Budaörs-Budapark Keleti 3., adószám: 10828663-2-44, cégjegyzék szám: 13-09-069282), a továbbiakban: Kiíró. Pályázati feltételek: – A bevásárlótáskának a METRO 50. születésnapjához kell valamilyen módon kapcsolódnia. A METRO brand elem megjelenése kötelező feltétel a pályamunkáknál. – A pályázat nyilvános, a pályázaton részt vehet minden magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy. – 18 év alatti személy nevezése esetében a pályázati határnapig be kell nyújtani a nevezett korlátozottan cselekvőképes kiskorú szülői vagy törvényes képviselői hozzájáruló nyilatkozatát. A szülői hozzájáruló nyilatkozat beérkezése nélkül a pályázat érvénytelen. Cselekvőképtelen kiskorú helyett törvényes képviselője jogosult pályázni.
27 – A Metro Kereskedelmi Kft. elsősorban olyan személyek jelentkezését várja, akik: képző- és iparművészet, valamint a médiaművészet bármely ágát képviselik, művészeti hivatásra készülő hallgatók és diákok, vagy pályakezdők, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még nem kaptak lehetőséget arra, hogy szélesebb körben is bemutatkozhassanak. 3. Díjazás Fődíj: 150 000 Ft pénzbeli díj Környezetbarát különdíj: 2 éjszaka 2 fő részére Danubius Hotel Palatinus City Centerben, Pécsett Közönségdíj: – 3 éjszaka 2 fő részére a Danubius Health Spa Resortban, Hévízen A díj átvételével a pályázó tudomásul veszi, hogy esetleges szerződéskötés esetén a felhasználásért további ellenszolgáltatás nem illeti meg a pályázót. Továbbá: – a shortlistre kiválasztott pályaművekből vándorkiállítás szervezése a METRO összes magyarországi áruházában 4. A jelentkezés módja és a pályamű benyújtása Regisztráció A pályázaton való részvételhez legkésőbb 2014. október 20-ig szükséges a http://www.metro.hu/public/art50 weboldalon regisztrálni az alábbi adatok megadásával: – név – állampolgárság – lakcím / értesítési cím – telefonszám – e-mail cím A Kiíró a regisztráció után e-mailben küldi el a pályázóknak a pályázat beküldése során használandó pályázati kódot. A pályázóknak ezután saját műveik benyújtása során kizárólag a kapott kódot kell feltüntetniük, a nevük nem szerepelhet a mű mellett. Ezzel biztosítható, hogy a zsűri megfelelően objektív döntést hozhasson az értékelés során. A pályázatokat a regisztrációt követően az alábbi módokon lehet benyújtani: – e-mailben-
[email protected] Előzetes regisztráció hiányában a Kiíró a fenti e-mail címen pályázatokat nem fogad, az ilyen beküldéseket nem veszi figyelembe. 5. Az elbírálás menete és eredményhirdetés A pályázatok elbírálása során egyrészt a szakmailag hiteles, és a nagyközönség számára is ismert zsűritagok döntenek a fődíj és a környezetbarát különdíj vo-
28 natkozásában, továbbá a közönség véleménye alapján kerül kiválasztásra a közönségdíjas pályamű. A zsűri az alábbi értékelési szempontok alapján hozza meg döntését: – megjelenés – színek és formák összhatása – ötletesség, eredetiség – ötlet kidolgozottsága – praktikusság – környezetbarát alapanyagok használata – tartósság Első forduló (2014. szeptember 24. – október 20.): – A pályázóknak először a megadott határidőn belül regisztrálniuk kell a METRO áruház honlapján (http://www.metro.hu/public/art50) – A regisztrációt követően a pályázóktól a fentebb említett szempontok mentén elkészített bevásárlótáska vizuális tervét várjuk pdf., tif., psd. formátumban, kizárólag a regisztrációkor kapott regisztrációs azonosító feltüntetésével. Második forduló: – A beérkezett pályaművekből a szakmai zsűri shortlistet állít össze, a kiválasztott tervezőktől a második fordulóban az első fordulóban benyújtott terveknek megfelelően kivitelezett mintadarab elkészítését várjuk. – A shortlistre került pályaművek vizuális tervét egyúttal 2014. október 31. és 2014.november 07 napja között közönségszavazásra bocsátjuk a pályázat hivatalos Facebook oldalán, mely a http://www.facebook.com/metrohu webcímen érhető el, a legtöbb szavazott szerzett pályázók között közönségdíjast hirdetünk. – A shortlistre kerülő művekből a zsűri az értékelési szempontok alapján legjobbnak ítélt pályaművet kiválasztja, ez a pályázó veheti át a fődíjat. Ezen kívül, a zsűri környezetbarát különdíjat ítél oda azon shortlistre bekerülő mű készítőjének, aki a leginkább szem előtt tartotta a környezetvédelmi szempontokat a táska elkészítése és végeleges formája során. – A szakmai zsűri által kiválasztott győztes, aki a fődíjban részesül, a környezetbarát különdíjas, a közönségdíj nyertese, valamint a többi díjazott sajtótájékoztató keretén belül veheti át jutalmát. – A shortlistre került pályázók munkáiból a versenyt követően vándorkiállítást szervezünk. A zsűri az alábbi szakértőkből áll össze: – Tatár Csilla, műsorvezető – Abodi Dora, divattervező – Anh Tuan, divattervező
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám – Nagy Adrien, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanársegédje és a Rienne Creations tervezője – Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója 6. Határidők Az első fordulóra a pályázatokat 2014. szeptember 24. és 2014. október 20. között várjuk. A határidő lejártát követően beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A határidő lejártát követően beérkezett pályaműveket a regisztráció nélküli, valamint a hiányos pályázati anyagokat a Metro Kereskedelmi Kft. nem fogadja el. A továbbjutókat 2014. október 22. napjáig e-mailben, telefonon értesítjük a továbbjutásról és a második forduló részleteiről. 7. További információk és feltételek A pályázaton való részvétel díjmentes, a pályázati anyag elkészítésének és a pályázaton való részvételnek mindennemű költségét pályázó viseli. Érvényesen pályázhat az a pályázó, aki vállalkozik a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el. A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi, hogy a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadja. A pályázó a pályázat benyújtásával kijelenti, hogy a pályázat saját egyénieredeti szellemi alkotása és szavatolja, hogy a beadott pályázati munka harmadik személy jogát nem sérti, valamint harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a Kiíró a pályázati munkákra vonatkozó jogszerzését akadályozná, vagy bármilyen módon korlátozná. A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi, hogy a pályázót terheli a teljes körű felelősség, amennyiben a beadott pályázati munka harmadik személy jogát sérti. A pályázó vállalja, hogy a pályamunkák elkészítésénél jogdíjas elemeket nem használ. A bármely okból jogsértő pályázatokat Kiíró jogosult a pályázati eljárás bármely szakaszában kizárni és a már nyilvánosságra hozott pályaművek nyilvánosság általi elérhetőségét megszüntetni a jogsértő helyzet megszüntetése érdekében. A pályázó saját egyéni-eredeti szellemi alkotásával pályázhat. Alkotói csoportok is pályázhatnak. Ez esetben a csoportra ugyanazok a feltételek és díjazás vonatkozik, mint egyéni pályázó esetében. Egyéni-eredeti szellemi alkotás feltételének hiánya esetén a pályázat érvénytelenné válik és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni, továbbá a Kiíróval szemben harmadik személy által – szerzői jogsértés, vagy egyéb jogcímen – esetlegesen támasztott mindennemű követelésért helytállni.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám A pályázó a pályázati dokumentáció benyújtásával elfogadja a pályázati kiírásban foglalt feltételeket, és aláveti magát a Kiíró és a zsűri döntésének. A Kiíró kizárhatja azt a pályázatot, amely a valóságnak nem megfelelő adatot tartalmaz, illetve nem felel meg a formai vagy tartalmi követelményeknek. A Kiíró fenntartja a jogot a Ptk. 6:588 §- nak értelmében, hogy a pályázatot egyoldalúan módosítsa vagy visszavonja ugyanazzal a nyilvánossággal, mint ahogyan meghirdette. A pályázat egyoldalúan eredménytelenné nyilvánításának jogát a Kiíró fenntartja. A Kiíró felhatalmazza a zsűrit, hogy az általuk kialakított szempontrendszer alapján – mely a pályázati kiírásban feltüntetésre kerül – bírálják el és értékeljék a pályamunkákat, továbbá ítéljék oda a meghirdetett díjakat. A zsűri fenntartja a jogot, hogy amennyiben nem találja megfelelőnek a beérkezett művek színvonalát, nem köteles a díjak kiosztására, továbbá, azokat a pályaműveket, amelyek megítélése szerint a formai vagy tartalmi követelményeknek részben vagy egészben nem felelnek meg – és ez a körülmény az értékelést nem teszi lehetővé – a pályázatból kizárja, valamint, hogy a pályaműveket más kategóriába sorolja, ha a pályázó által megválasztott kategóriát nem ítéli megfelelőnek. A zsűri és a közönség döntése ellen kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs. Adatkezelés A pályázók a pályázaton való részvétellel hozzájárulnak ahhoz, hogy megadott adataik (név; születési hely, idő; állampolgárság; lakcím / értesítési cím; telefonszám; e-mail cím) a Kiíró mint adatkezelő nyilvántartásába kerüljenek, és azokat a Kiíró minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a díj odaítélése és a nyertesek értesítése céljából, legfeljebb az elbírálást követő 6 hónapig. A pályázati kiírásban szereplő személyes adatok kezelése az érintettek önkéntes hozzájárulásán alapul, mely hozzájárulást az érintettek a pályázati művek és a szükséges személyes adatok benyújtásával adnak meg. Az érintettek egyben hozzájárulnak, hogy a nyertes pályaművek mellett nevük a Metro Kereskedelmi Kft. kiadványaiban megjelenjen. Az érintettek hozzájárulása indokolás nélkül bármikor visszavonható. A pályázat során benyújtott adatokat Kiíró kizárólag a pályázat lebonyolításában közreműködő Merlin Communications Magyarország Kft. (székhely:1037 Budapest, Montevideo utca 2/A.; adószám: 11951735-2-41; cégjegyzékszám: 01-09-684890) adatfeldolgozó részére továbbítja, egyebekben az adatkezelő harmadik fél részére adattovábbítást nem végez. Az érintettek az adatkezelés teljes időtartama alatt élhetnek az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben biztosított jogukkal (tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, törléshez, zároláshoz, tilta-
29 kozáshoz való jog) továbbá jogsérelem esetén az illetékes bírósághoz, valamint panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhatnak. A Kiíró mint adatkezelő és a Merlin Communications Magyarország Kft mint adatfeldolgozó a személyes adatokat az Adatvédelmi törvény rendelkezései szerint, bizalmasan kezeli a pályázóktól kapott felhatalmazások keretei között. Adatvédelmi nyilvántartási szám: igény szerint elküldjük Felelősségkizárás A pályázatok hiányosságáért (név-vagy számelírás, konkrétumok hiánya stb.), a pályázati határidők pályázó általi betartásának elmulasztásáért a Kiíró nem vállal felelősséget. A pályázók az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helyes és valóságnak megfelelő tartamáért a pályázatra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Kiírónak nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a pályázókat terheli. A Kiíró kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a pályázaton való részvétel során, a pályázat esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a pályázat során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A pályázó a pályázaton történő részvétellel automatikusan elfogadja jelen Szabályzatot, és kijelenti, hogy megadott adatai megfelelnek a valóságnak. Szerzői és felhasználói jogok A Pályázat: A pályázó a pályázati dokumentáció beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a Kiíró a beadott pályázati munkákról készült fotókat, audiovizuális műveket és egyéb, ezekről készült promóciós munkákat a kizárólag a pályázat promotálása és népszerűsítése céljából szabadon, területi korlátozás nélkül, a kiállítás népszerűsítéséhez szükséges ideig, kizárólagosan, harmadik személynek átengedhető módon, további díj fizetésének kötelezettsége nélkül felhasználhatja, így a többi között nyilvánosságra hozhatja, többszörözheti, terjesztheti, nyilvánossághoz közvetítheti (pl. bármely, tetszőleges honlapra feltöltheti). Egyebekben a pályázati anyaghoz fűződő szerzői és iparjogvédelmi jogok a pályázót illetik, azzal, hogy a pályázó a pályázat benyújtásával a Kiíró részére a pályázat eredményeként létrehozott egyedi termék tekintetében, illetve az ahhoz fűződő szerzői-, szabadalmi- és iparjogvédelmi jogai tekintetében elővásárlási és előfelhasználási jogot biztosít 2015. október 5-ig. A shortlistre kiválasztott művek:
30 A pályázó a pályázat beküldésével hozzájárul, hogy a shortlisre kiválasztott látványtervek és a kivitelezett mintapéldányok vonatkozásában a Kiíró jogot szerezzen a következő felhasználásokra: 1. A shortlistre kiválasztott művek kiállításának népszerűsítése kizárólag a pályázó nevének feltüntetésével. 2. A shortlistre kiválasztott művek nyilvánosságra hozatala kizárólag a kiállítás keretében, továbbá terjesztése és többszörözése a kiállításhoz kapcsoló nyomtatott vagy elektronikus anyagokban (pl. programfüzet). 3. A shortlistből rendezett kiállítás megnyitóján résztvevő pályázókról készített fotókat a kiállításról szóló cikkekben, sajtóanyagban megjelentesse. A díjazott pályaművek: A Kiíró jelen pályázatban tájékoztatja a pályázót, aki a pályázat beküldésével tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázat díjazásra kerül a zsűri által, úgy a pályázatot reklámcélra megrendelt műnek tekintik és a pályázat felhasználása esetén a pályázat felhasználásáról és a kapcsolódó vagyoni jogok átruházásáról külön szerződés keretében állapodnak meg további ellenszolgáltatás nélkül. A pályázó tudomásul veszi, hogy a díjazott pályaművek vonatkozásában a Kiírónak kizárólagos előfelhasználási joga és elővásárlási joga van a pályázatok vagy az alapján elkészített művekhez kapcsolódó vagyoni jogokra vonatkozóan. A pályázó hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben díjazásra kerül pályaműve – külön ellenszolgáltatás nélkül – fotókat és szöveget tartalmazó bemutató anyag készüljön róla, amely egészében vagy csupán egyes részleteivel megjelenik a Kiíró nyomtatott és online kiadványaiban, reklámanyagaiban, továbbá a pályázó vállalja, hogy a bemutató anyag elkészítése (pl. fénykép elkészítése) érdekében egy későbbiekben egyeztetett időpontban a Kiíró vagy a Kiíró alvállalkozója rendelkezésére fog állni. A pályázatra történő jelentkezés kizárólag a fenti feltételek együttes teljesülése esetén érvényes. Kiíró a Ptk. 6:526 §-ra utalással felhívja pályázó figyelmét és pályázó tudomásul veszi, hogy a Kiíró az átvett tárgyakban bekövetkezett esetleges károkért – a szándékosan, illetve a súlyosan gondatlanul okozott károsodások kivételével – felelősségét kizárja. Felek rögzítik, hogy a Kiíró megelőzően tájékoztatta a pályázót, hogy nem kötött biztosítást az átvett vagyontárgyak tekintetében és felhívta a pályázót az esetleges e tárgyú biztosítás megkötésére, valamint tájékoztatta a pályázót, hogy az általa átadott dolgok a pályázat elbírálása során más, a pályázat lebonyolításában közreműködő személyek birtokába is kerülnek. Pályázó és Kiíró megállapodnak, hogy – akár a Kiíró megbízásából eljáró, akár
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám egyéb – harmadik személy által okozott esetleges károk tekintetében Kiírót felelősség nem terheli. További információ: A pályázattal kapcsolatban felmerült kérdéseket az
[email protected] e-mail címre várjuk. http://www.metro.hu/public/palyazatikiiras
K&H diákkupa bankszimulációs verseny – érdekel a banki karrier? – szeretnél Te is belelátni a bankok belső világába? – kipróbálnád magad felelős gazdasági döntéshozóként? – eltöltenél egy hétvégét Brüsszelben? Érdekel a bankszakma? Játssz okosan és nyerj! A K&H diákkupa a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye. Olyan diákokat várunk, akik érdeklődnek a pénzügyi szakma iránt, és szívesen kipróbálnák magukat egy országos megmérettetésen. A 3 fős csapatok bebizonyíthatják, hogy megállják a helyüket a pénzügyek területén vezetőként is. A fődíj: brüsszeli hétvége, látogatás a KBC központjába Miért érdemes még részt venni? – szakmai fejlődés: megismerheted a banki és a biztosítói területek gyakorlati működését – a sikeres szerepléssel karrieredet is megalapozhatod a K&H Csoportnál – további díjak: tabletek, vásárlási utalvány, Feldobox élménydoboz A feladat: légy a legjobb bankszakember! A résztvevő csapatok a felsővezetők feladatait látják el egy-egy virtuális kereskedelmi bankban, elsősorban a banki alaptevékenységekre (hiteltermékek, forrásgyűjtés) koncentrálva. Emellett a biztosítási üzletág és a befektetések is fontos szerepet kapnak. Idén pedig lehetőség nyílik egy kisebb bank felvásárlására is! Így belekóstolhattok a cégértékelés területébe is. A versengő bankok működését üzleti szimulációs szoftver modellezi. A hallgatók éves stratégiai döntéseket hoznak – például a hitelkondíciók, a termékbevezetés, a forrásszerzés és az osztalékkifizetés tekintetében. Értékelés és továbbjutás A K&H diákkupa során a csapatok által irányított virtuális bank eredményességi
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám indexének maximalizálására kell törekedni. Az index elemei: MFÖ, profit, korábbi indexérték, hitelkihelyezés mértéke, megkötött biztosítási szerződések száma, image, osztalék. A selejtezőről a legjobb csapatok (minden piacgyőztes) jutnak tovább az online középdöntőbe. A középdöntőben a 10 legjobb teljesítményt nyújtó csapat tagjai végül élő döntő keretében, a K&H irodaházában mérkőznek meg az értékes nyereményekért. Jelentkezési határidő: 2014. október 20. 24:00 https://www.khdiakkupa.hu/
BigOne – mérlegen a tudásod – Milyen könyvvizsgálók lennétek? Kedves Érdeklődők, Kedves Játékosok! Üdvözlünk benneteket a KPMG BigOne versenyének hivatalos weboldalán. A BigOne játék során egy szimuláción vehettek részt, ahol kipróbálhatjátok magatokat: Milyen könyvvizsgálók lennétek? A szimuláció során egy virtuális irodában egy képzeletbeli tanácsadó cég munkatársaként, üzleti esetekhez kell megoldásokat találnotok. Értékes nyeremények várnak a legjobbakra: A legjobb csapatot amszterdami hosszú hétvégével díjazzuk. A második helyet megszerző csapat tagjai Sziget hetijegyet nyernek. A harmadik legeredményesebb csapat tagjai egy-egy Sziget napijeggyel lesznek gazdagabbak. 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A játék 2014. október 27-én indul, és három hétig tart. A versenybe egészen november 12-éig van lehetőségetek bekapcsolódni, bár nem érdemes a feladatok megoldását az utolsó pillanatra hagyni. Az idei verseny újdonságaként a legjobb 10 csapatra a KPMG új székházában, a döntőben is vár egy megoldandó feladat, illetve ekkor derül ki az is, ki repülhet Amszterdamba! Ne maradj le, keresd iskolád helyi szervezőjét a regisztrációs kódért, és jelentkezz még ma csapatoddal! Ha pedig kedvet kaptál, hogy a valóságban is kipróbáld, milyen a KPMG-nél könyvvizsgálóként karriert építeni, jelentkezz a http://www.kpmg.hu weboldalon.
31 Kövesd a KPMG-t a Facebookon is, hogy értesülhess minden friss információról a versennyel kapcsolatban. Részvételi szabályzat A KPMG Hungária Kft. (a továbbiakban: Szervező) által a http://www.bigone.hu nevű internetes oldalon (a továbbiakban: Honlap) szervezett online szimulációs játékban (a továbbiakban: Játék) bármely felsőoktatási intézményben tanuló (kar, szak, szervezés megkötése nélkül), regisztrált személy vehet részt (továbbiakban: Játékos). A részvétel további feltétele, hogy a Játékos 2 másik Játékossal (csapattárssal) együtt regisztráljon és vegyen részt a Játékban. A Szervező a nyeremények átadásáig kizárhatja a Játékból azt a Játékost, aki nem felel meg a jelen szabályzatban írt feltételeknek. A Játékos téves adatszolgáltatásából eredően a Szervezőt felelősség nem terheli. Nem vehetnek részt a játékban a következő személyek: – a KPMG Hungária Kft. és a KPMG Tanácsadó Kft. dolgozói vagy bármilyen vele jogviszonyban álló személyek és ezen személyek Ptk. 685./b. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói; – A KPMG magyarországi és nemzetközi versenytársainak (különös tekintettel a 'Big 4' tanácsadó cégeknek) dolgozói és partnerei. – Az InterSim Kft. alkalmazottai és a Játék fejlesztésében közreműködő személyek. – a Játékból kizárt Játékos. A Játék a Honlapon közzétett időszakban tart. A játék lezárásakor a Szervező kiértékeli a Játékosok eredményeit, és az első három legtöbb pontot felhalmozó Játékosokat (csapatot) tárgyjutalomban részesíti. A tárgyjutalomra jogosultsághoz az értékeléskor a Játékosnak és csapattársainak az alábbiaknak kell minimálisan megfelelnie: – regisztrált felhasználója a Játéknak – saját nevében regisztrált a Játékra, – másik csapat tagjaként nem regisztrált a Játékra, – a csapat megoldott a Játékban szereplő összes feladatsorban közölt minden feladatot, – elérte a tárgyjutalom megszerzéséhez szükséges helyezést, – ponszámegyenlőség esetén sorsolás útján bekerült a nyertesek közé, – a Szervező a tárgyjutalom átadásáig nem zárta ki a Játékból. A nyeremények másra át nem ruházhatók, és pénzre át nem válthatók. A nyereményhez tartozó SZJA fizetési kötelezettséget, valamint az ajándékok egysze-
32 ri postázási költségét a Szervező viseli, azonban egyéb felmerülő költségek a Játékost terhelik. A nyereményt a nyertesek a Szervező telephelyén személyesen vehetik át, vagy a Szervező postázza a nyerteseknek 30 napon belül. A Játékos köteles együttműködni annak érdekében, hogy a nyeremény átadására a határidőn belül sor kerüljön. Ha ezen együttműködési kötelezettségének a nyertes nem tesz eleget, és így a jutalom 60 napon belüli időben való átadása meghiúsul, úgy ezen körülmény a Szervező terhére nem értékelhető, a nyereményre való jogosultság megszűnik. A Szervező a nyeremény átvételének lehetőségét ezen határidőn belül tudja biztosítani. A Játékosok által megadott postázási címek és telefonszámok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás stb.), a postázás ez okból történő elmaradásáért vagy késedelméért a Szervező semmilyen felelősséget nem vállal. Továbbá a Szervezőt nem terheli felelősség a kiszállítást végző cég hibájából meghiúsult átvételért. A játékban részt vevők feltétel nélkül beleegyeznek abba, hogy személyes adataik (telefonszám, név, postacím, e-mailcím) a Szervező adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező – esetleges tiltási nyilatkozata kézhezvételéig – minden további ellenszolgáltatás és engedélyezés nélkül saját marketing tevékenysége céljából, elsősorban állásajánlat (teljes, részmunkaidős, gyakornoki) küldése érdekében felhasználhassa. Az adatszolgáltatás önkéntes. Az a Játékos, aki nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló ajánlattal megkeressék, adatai törlését a nyilvántartásból írásban kérheti a Szervező telephelyének címén: 1139 Budapest, Váci út 99., vagy e-mailben az
[email protected] címen. Az adatok kezelését és feldolgozását az InterSim Kft. végzi. Amennyiben a részvétellel vagy a játék tartalmával kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel vagy észrevétel van, akkor a Szervező részéről Tóth Ágnes (
[email protected]) készséggel áll rendelkezésre. http://www.bigone.hu
Szerethető múzeum...? Mondjad vagy mutassad! – alkotáspályázat Szerinted milyen egy szerethető múzeum? Mondd el, vagy mutasd meg! Rajzolj, készíts képregényt vagy írj verset, adj elő slam poetry-t arról, hogy mitől lesz számodra szerethető egy múzeum. Egyének és osztályok is pályázhatnak
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám 2014. október 20-ig beküldött alkotásaikkal. A pályaműveket bemutatjuk november 5-6-án Egerben, a „Szerethető múzeum” témájú V. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián. Az egyéneknek és osztályoknak szóló részletes pályázati kiírás letölthető le és alább is olvasható. Szerethető múzeum…? Mondjad vagy mutassad! Részletes pályázati felhívás (egyéni) A Múzeumok Őszi Fesztiválját 2014-ban koordináló Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja (MOKK) gyermekeknek szóló alkotói pályázatot hirdet. A pályázat célja: a gyermekek játékos és kreatív formában fogalmazzák meg elképzeléseiket egy számukra ideális, „szerethető” múzeumról. A pályázat témája: Szerinted milyen egy szerethető múzeum? Mondd el vagy mutasd meg! Rajzolj, készíts képregényt vagy írj verset, adj elő slam poetry-t arról, hogy mitől lesz számodra szerethető egy múzeum. A pályázás módja: minden 6-18 év közötti természetes személy érvényesen pályázhat. A pályázatra egyénileg lehet nevezni egy érvényes e-mail cím megadásával. Lakóhely tekintetében a pályázókkal szemben nincs kikötés. Pályázni személyenként maximum 3 darab, saját készítésű alkotással lehet: rajz, képregény vagy vers esetében max. A/4 terjedelemben, slam poetry esetében pedig a YouTube-ra feltöltött, max. 2 percben előadott, rap-szerű, de a trágárságot kerülő recitálás, énekbeszéd, szabadvers linkjének elküldésével. A slam poetry-t előadhatják baráti társaságok is, de ebben az esetben is egyetlen személyt kell megjelölni pályázónak. A pályázat beküldésének módja: Rajzok és képregények esetében: a pályaműveket e-mailben (max. 2 MB méretű JPG fotó az alkotásról) és postai úton is kérjük beküldeni. Az alkotás hátoldalán kérjük feltüntetni a pályázó nevét, életkorát és postai címét. Ugyanezeket az adatokat kérjük megadni az e-mailben beküldött alkotások kísérőlevelében. Postacím: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központ 2001 Szentendre, Pf. 63 részére, e-mail:
[email protected]. Az e-mail tárgyához kérjük, írják be: „Mondjad vagy mutassad!” Vers és slam poetry esetében a pályaműveket e-mailben kérjük beküldeni az
[email protected] címre. A slam poetryk Youtube-ra való feltöltésekor kérjük feltüntetni, hogy Múzeumok Őszi Fesztiválja 2014, majd a Youtube linkjét kérjük beküldeni e-mailben a megadott címre. Az e-mail tárgyához kérjük írják be: „Mondjad vagy mutassad!”, az e-mailben kérjük feltüntetni a pályázó nevét, életkorát és postai címét.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Az alkotások postai úton való beérkezésének és e-mailben történő beküldésének határideje: 2014. október 20. éjfél A fesztivál honlapján keresztül elérhető felületen 2013. október 21.-november 03. között lehet szavazni a beküldött alkotásokra. A szavazófelület pontos helyét a fesztivál honlapjának nyitóoldalán tesszük közzé 2014. október 21-én: http://www.oszifesztival.hu/ Díjazás: A három legtöbb szavazatot elérő pályamunka alkotóját rajz/képregény, illetve vers/slam poetry kategóriában is értékes nyereményekkel, a fesztivált támogató ICO cég rajzeszközökből és írószerekből álló ajándékcsomagjával, valamint a szentendrei Skanzen családi belépőjével jutalmazza a pályázat kiírója, a MOKK. Ezen kívül a győztes alkotások egy hónapig láthatóak lesznek a MOKK honlapján is. Az alkotásokra szavazók között Skanzen családi belépőből és ajándékokból álló csomagokat sorsol ki a MOKK, majd a nyerteseket levélben értesíti és nyereményüket postán küldi meg. Dupla esély a nyerés! A beküldött alkotásokat 2014. november 5-6-án, Egerben, a VI. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián kiállítjuk. A konferencia közönsége november 5-én leadhatja szavazatait a legszimpatikusabb alkotásra, november 6-án pedig kihirdetjük a szavazás eredményét, és mindkét kategóriában odaítéljük a konferencia közönségdíját, mely szintén ajándékcsomaggal, és Skanzen belépővel jár. Szerzői és felhasználói jogok A pályázók megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat. A pályázatot kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására, a pályázó nevének feltűntetésével. A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában sokszorosítsa, valamint megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló és ingyenes felhasználási jogot ad azzal a feltétellel, hogy a kiíró, a pályázó nevét minden megjelenés esetén feltűnteti. A pályázók hozzájárulnak, hogy a postán beküldött alkotásukat a pályázat kiírója kiállítsa, a verseket és a Youtube-ra feltöltött slam poetryket pedig bemutassa.2014. november 5-6-án, Egerben, a „Szerethető Múzeum” VI. Országos Múzeumpedagógiai Konferencián. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkezett pályaműveket előzsűrizze, és a kiírásban szereplő tartalomtól eltérő
33 alkotásokat, illetve versek és „slam poetry” esetében a kifogásolható, vagy jogsértő szóhasználatú és tartalmú pályaműveket a pályázatból kizárja. További információ: http://www.oszifesztival.hu
Fehér Klára Irodalmi-díj A Nemes László író és műfordító által, 2003-ban alapított Fehér Klára Irodalmidíj Kuratóriuma a 2015-ös évben is várja a tehetséges fiatalok jelentkezését. A díjat minden évben egy – esetleg megosztva két – fiatal, 40 év alatti magyar író kapja, a díjkiosztást megelőző egy-két évben írt, illetőleg megjelent, bármely irodalmi műfajba tartozó, a névadó Fehér Klárának humanista, a mindennapi élet tisztaságáért küzdő szellemiségét idéző munkájáért. A díjkiosztásért felelős alapítvány székhelye a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kuratórium tagjai pedig: Nemes László író és műfordító, a díj alapítója, Görgey Gábor író, Tarján Tamás irodalomtörténész, valamint Arany Zsuzsanna irodalomtörténész. A korábbi díjazottak között szerepelt Esze Dóra, Nyilas Attila, Bene Zoltán, Prágai Noémi, Novák Valentin, Merényi Krisztián, Kiss Mirella, illetve legutóbb (2012-ben) J. Szabó Piroska. A 2015. évi pályázat beküldési határideje: 2015. január 31. Cím: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16. A pályázati anyagot postai úton kérjük eljuttatni a fenti címre. A borítékon kérjük külön jelezni: Fehér Klára Irodalmi-díj. Az elküldött munka kísérőlevelében pár soros bemutatkozást is kérünk a szerzőtől. További információ:
[email protected] http://www.pim.hu/
Ősz húrja zsong... alkotáspályázat Folyamatos beadási, beküldési lehetőség 2014. november 20-ig. Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Lyra Irodalmi Antológia Szerkesztősége „Ősz húrja zsong...” címmel meghirdetünk amatőr írók, költők számára irodalmi alkotások bemutatását , megjelentetését lehetővé tevő pályázatot. Az alkotásokat folyamatosan várjuk a
[email protected] vagy a
[email protected] címre. Az e-mailben kérjük megadni: a pályázó (író) nevét, címét, elérhetőségét. A beérkezett alkotásokból válogatunk, s csak a válogatottak jelennek meg az alábbi honlapokon:
34 http://www.facebook.com/mecslaszloirodalmitarsasag vagy http://www.mecslaszlotarsasag.webnode.hu A prózák terjedelme: max.3 oldal lehet.
Más térben – irodalmi művek megjelentetése online rovatban Az online megjelenésre áttérő LIGET folyóirat 2015 januárjától MÁS TÉRBEN címmel indít új rovatot. A hívó kifejezéshez bárhogyan kapcsolódó, tetszőleges formában és hangnemben alkotott, irodalmi igénnyel készült műveket várunk, amelyek tetszés szerint élhetnek az online folyóirat technikai lehetőségeivel (pl. hang-, kép-, filmrészlet felhasználása). A műveket a szerkesztőség email- vagy postacímén várjuk:
[email protected] LIGET | 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4. A szerkesztőség által elfogadott művek szerzőit honoráljuk. Egy pályázó több művet is beküldhet, de kérjük, még publikálatlan művekkel pályázzanak. Az online megjelenést is publikációnak tekintjük. A műveket a szerző nevével és e-mailcímével együtt kell beküldeni. Minden pályázónak elektronikus úton válaszolunk. Postára adási határidő: 2014. december 12. http://ligetmuhely.blog.hu/2014/10/02/palyazat_mas_terben
A Jancsó Miklós Alkotóműhely forgatókönyveket, treatmenteket vár 2014. november 10-ig várja a forgatókönyveket vagy treatmenteket a Jancsó Miklós Alkotóműhely. A pályázat eredményét januárban, a rendező halálának évfordulóján fogják közzétenni. A Magyar Filmművészek Szövetsége által 2014. szeptember 5-én meghirdetett Jancsó Miklós Alkotóműhely elindította első nyilvános forgatókönyv-pályázatát. Az Alkotóműhely célja, hogy a filmszakma valamennyi alkotójának lehetőséget adjon egy szabad, a magyar, természetszerűen európai filmes hagyományokhoz
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám méltó, műfaji korlátoktól mentes műhelymunkára, hogy ezzel is esélyt teremtsen az alkotók szabad és magas színvonalú tevékenységének támogatására. Szeretné továbbra is fenntartani a magyar film több évtizedes múlttal rendelkező sokszínűségét, segíteni a filmtervek, forgatókönyvek gondozását és megvalósításukban hatékonyan közreműködni, magyar és nemzetközi kapcsolatainak felhasználásával, külföldi források felkutatásával, producerek, koprodukciós partnerek keresésével segíteni a filmek megvalósítását. Az Alkotóműhely természetes fórumot akar biztosítani a filmszakma szereplői közötti termékeny párbeszédnek, teret adni a filmtervek nyílt vitáinak, abban a reményben, hogy a nyitott eszmecsere segít minden alkotónak, hogy korunk kihívásaira autentikus filmes válaszokat adjon. Kivételesen nagy figyelmet kíván fordítani a pályakezdő fiatal filmesek munkáira és a mai magyar társadalom problémáira, konfliktusaira reagáló tervekre. A legjobb forgatókönyvek kiválasztása, elbírálása és további gondozása a Magyar Filmművészek Szövetségének tagsága által demokratikusan választott kuratórium feladata. A pályázat eredményét Jancsó Miklós halálának évfordulóján, 2015. január 31én fogják közzétenni. Pályázni lehet forgatókönyvvel vagy treatmenttel, és hozzájuk csatolt szinopszissal, bármilyen mozgóképes műfajban, formai kötöttségek nélkül. Az írásos anyagok mellett mozgóképes terveket is elfogadnak. A pályázat nyitott, azon magyar és külföldi, hivatásos és nem hivatásos filmkészítők, műhelyek egyaránt részt vehetnek. Érdeklődéssel várják a más szakmai fórumok által korábban már elutasított filmterveket is. A legjobbnak ítélt tervek megvalósításának érdekében a Filmműhely – részt vesz a forgatókönyv fejlesztésében – nyilvános prezentációkon mutatja be a filmterveket – eljuttatja a filmterveket nemzetközi pitchfórumokra – segít a magyar és külföldi finanszírozási források felkutatásában – összehozza az alkotókat magyar és külföldi szponzorokkal, támogatókkal és koprodukciós partnerekkel. A filmtervhez csatolni kell a Magyar Filmművészek Szövetsége honlapjáról letölthető nevezési lapot. A pályázatokat öt példányban kell eljuttatni a Magyar Filmművész Szövetség titkárságán Hermann Krisztinához (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.) Beadási határidő: 2014. november 10. https://hu-hu.facebook.com/MagyarFilmmuveszekSzovetsege
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám MEDIAWAVE' 2015 – filmés videopályázat Nevezési szabályzat 1. Általános tudnivalók Nevezni lehet bármikor készült film- és videoalkotássalt. A nevezett művek száma és időtartama nem korlátozott. 2. Nevezési lap – Nevezési díjat nem kell fizetni. A fesztiválra nevezett/postán elküldött bemutató kópiákat nem postázzuk vissza, a fesztivál archívumában helyezzük el. – Az online nevezési lapot kitöltve, a kinyomtatott példányt aláírva küldje el címünkre 2015. január 10-ig a bemutató DVD mellékelésével vagy a film online feltöltésével. – Online feltöltéshez szükséges jelszót és elérhetőséget válaszlevélben küldjük meg a nevezés sikeres beküldése esetén a levelezési címnél megadott e-mail címre! – vimeo linket is elfogadunk. 3. Online feltöltéshez javasolt formátumok: – Standard Definition (SD) digitális felvételi formátumok (Professional DV, miniDV, Digital8, DVCAM stb.) esetében lehetőség szerint MPEG-2 PAL DV tömörítés – High Definition (HD) digitális felvételi formátumok (HDV 720p, HDV 1080i és egyéb HD) esetében lehetőség szerint MPEG-4 H.264 (MPEG-4 AVC) tömörítés 4. Néhány tudnivaló a filmkópiával kapcsolatban, ha az előzsűri a programba válogatja a filmet: – A Fesztiválnak nem áll módjában bérleti vagy vetítési díjat fizetni. – Az angol feliratos kópiának legkésőbb 2015. április 10-ig a fesztiválra meg kell érkeznie, és a Fesztivál rendelkezésére kell hogy álljon 2015. május 5-ig. A feladónak minden esetben értesítenie kell a Fesztivált, hogy milyen módon, mikor küldte el a kópiát, és közölnie kell az azonosítási, illetve postázási számot. – A filmek postázását minden esetben előre kell fizetni. A Fesztivál kizárólag a vissza-postázást fizeti. – A kópiák a Fesztivált követő négy hétben lesznek visszapostázva. Amennyiben a visszapostázási cím különbözik a feladási címtől, kérjük, jelezze ezt a jelentkezési lapon. – A filmet illető bármilyen sérülést a kézhezvétel után, két héten belül, bármilyen vetítést megelőzően kell jelezni.
35 – Sajnálatosan belátva a digitális technológia győzelmét a hagyományos vetítési technikák felett, 2013 évtől az általunk elérhető legjobb minőségű, projektoros vetítési módszerre álltunk át. (Megjegyezzük, hogy Magyarországon lassacskán megszűnnek a hagyományos vetítési technikával rendelkező artmozik.) 5. Az ÚTON kategóriába nevezett filmeket előzsűri szelektálja várhatóan 2015 január végéig. A programba beválogatott filmek azonban a szokványos fesztivál mozikon túl a fesztivál internetfelületén is láthatóak lesznek 2015. március 1. és április 28. között. 6. A film nyelve A fesztivál programjába való bekerülés esetén csak ANGOL FELIRATOS kópiát fogadunk el. 7. Nevezési határidő. Kérjük, hogy a nevezési lapot és a bemutató DVD kópiát 2015. január 10-ig küldje meg címünkre (MEDIAWAVE' 2015 – „FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA”, 9022 Győr, Apáca u. 38.), vagy digitális formában töltse fel a nevezési értesítőben felajánlott helyre. 8. Adatok megjelenése. Az online nevezési adatok és szövegek – a személyes adatokon kívül – feldolgozás után automatikusan megjelennek a fesztivál weboldalán. Ahol külön követhető a nevezés és a kópia/feltöltés beérkezése. Arról külön értesítést nem küldünk. 9. Vetítések A MEDIAWAVE Fesztivál fenntartja a jogot, hogy propagandaanyagként nem kereskedelmi célokra felhasználja a film egészét a média különböző területein, és bemutató valamint oktató vetítéseken, ill. felhelyezze a film részletét (max. 3 percet a hosszú filmeknél, ill. a rövidfilmek teljes hosszának 10%-át) a fesztivál weboldalára. A fesztiválra beválogatott filmek bemutatásra kerülnek a fesztivál várható középeurópai régiós helyszínein. http://www.mediawavefestival.hu
MEDIAWAVE Szuvenír – ajándéktárgyak, kiegészítők, kegytárgyak tervezése, kivitelezése A MEDIAWAVE Alapítvány pályázatot hirdet MEDIAWAVE Szuvenír címmel, ajándéktárgyak, kiegészítők, kegytárgyak tervezésére, kivitelezésére 2015. ápr.28.-máj 2. között, a komáromi Monostori Erődben, 25. alkalommal rendez-
36 zük meg a MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlétet (korábban Fesztivál). Ez alkalomból keressük azokat a kézműveseket, képző-, ipar- és hobbiművészeket, akik az emblematikus Mediawave csóka vagy egyéb használt jelképünk, motívumunk felhasználásával ajándéktárgyakat, kiegészítőket, kegytárgyakat terveznek és gyártanak számunkra és a látogatók számára. A rendezvény életében volt már példa hasonlóra, pl.: mediawave pléh bögre, kavicsba karcolt mediawave csókás lánc stb. Minden technikára és ötletre nyitottak vagyunk. Szeretjük a hagyományőrzést, a népi technikák újragondolását, az újrahasznosított termékeket, a kreativitást, a szellemességet. Mediawave design elemek: Az elmúlt évek emlékezetesebb jelképei, borítói, képeslapjai megtekinthetőek, letölthetőek a MEDIWAVE Alapítvány web-oldalán található, ’régi design elemek’ fül alatt. http://www.nediawave.hu Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet. A több pályamunkával nevezők a jelentkezés során ügyeljenek rá, hogy minden szuvenír adatait külön, átláthatóan tüntessék fel. A kiválasztott alkotóktól fejenként 5 darab Mediawave Szuvenírre igényt tartunk, melyeket a rendezvényre érkező nemzetközi művészeknek díjként, ajándéktárgyként adunk át. Díj: – Ingyenes bemutatkozási/árusítási lehetőség a 25. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttléten – Fesztivál bérlet (http://www.mediawavefestival.hu/) Pályázók köre: – egyének – csoportok /baráti körök/egyesületek stb. Jelentkezési határidő: 2015. december 05. Elbírálás határideje: 2015. december 15. – döntésünkről értesítést küldünk a pályázók által megadott e-mailcímre. Jelentkezés: 1. A nevezett alkotás leírása: méret, anyag, technika stb. 2. A nevezett alkotás prototípusáról fotó és/vagy tervrajz, skicc 3. A pályázó adatai (név, elérhetőség, e-mailcím, eddigi bemutatkozások, referenciák stb.) e-mail:
[email protected]; az üzenet tárgya: MW Szuvenír
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Ifjúsági tábor építése az Észak-Alföldi régióban Az Art Misszió Alapítvány a MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatóságának támogató határozata alapján pályázatot hirdet 4841 Jánd, Dózsa u. 12. sz. alatt található „Ifjúsági tábor” építési munkálataira, amihez generálkivitelezőt keres. 1. A pályázat célja: Turisztikai vonzerők fejlesztése az Észak-Alföldi Régióban, turisztikai szolgáltatások kínálatának bővítése, akadálymentesített ifjúsági szálláshely kialakításával. 2. A támogatottak köre: generál kivitelező építési vállalkozók, jogi személyiségű gazdasági társaságok, cégek, amelyek a Cégbíróságon 2010. december 31ig jogerős regisztrációval rendelkeztek. 3. Nem nyújthatnak be pályázatot Köztartozással rendelkezők, végrehajtás, felszámolás vagy csődeljárás alatt lévők. 4. Nem részesülhet támogatásban – az a pályázó, aki a benyújtott támogatás iránti kérelmében, a támogatási szerződésben, a támogatási szerződés teljesítéséről szóló szakmai beszámolóban vagy pénzügyi elszámolásban megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott, ilyen nyilatkozatot tett; – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) megsértése miatt pályázatát jogerősen kizárták – amennyiben a szervezetnek adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása van. A pályázat érvénytelen: – ha azt a pályázati felhívás alapján nem jogosult pályázó nyújtotta be, – ha azt a benyújtási határidőt követően jutatták el A pályázó kiírója a pályázat érvénytelensége esetén a hibák, hiányok kijavítására külön nem szólítja fel a pályázót. A pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázati dokumentációk érvénytelenek, ezért kérjük, hogy a kiírásban foglalt feltételeket pontosan olvassák el. 5. A benyújtandó pályázat tartalma: – a pályázó rövid bemutatkozása (max 2 A4 oldal) – minimum 3 referencia igazolása – részletes pályázati anyag – megvalósítás időbeni ütemezése
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám – pályázati dokumentáció díjának befizetés igazolása Formai követelmény nincs. 6. A pályázat kiírója az alábbi dokumentációval rendelkezik: – MVH támogató határozat – az ingatlan tulajdonjogának bejegyzését 376 hrsz. alatti igazoló tulajdoni lap az épületek építésére 404-22/2014. számú 2014. szeptember 25.-én kelt hatályos építési engedély – MVH által elfogadott épületek költségvetéseinek tervdokumentációi A szükséges dokumentációkat a pályázat kiírója 5000 Ft díj megfizetése után rendelkezésre bocsájtja elektronikus úton a pályázó részére. 7. Támogatható kiadások A támogatási időszak, a támogatás formája és mértéke: A támogatás a pályázatban megjelölt, 2014. október 15. és 2015. március 25. között megvalósuló, az 1. pontban részletezett tartalmú tevékenységének gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő támogatás, amely a megvalósítást követően szakaszosan az ütemtervben foglaltak szerint utófinanszírozással kerül kifizetésre. A pályázatban csak a pályázó által meghatározott támogatási időszakot terhelő kivitelezési költségekre vonatkozó számlák számolhatók el. 8. Egyéb feltételek: Egy szervezet jelen pályázati felhívásra egy pályázatot nyújthat be. A támogatás összege 28 800 000 Ft. A támogatás összege az építkezésre és a kiviteli tervdokumentációkra vonatkozik. A kivitelezés az elfogadott ütemterv alapján a munkafázis megvalósítását követően az MVH által befogadott számla kiegyenlítését követő 5 napon belül történik (minimum lehívható összeg 3 200 000 Ft) 9. Részletes pályázati anyagok beszerzése Pályázati dokumentáció igénylésének díja 5000 Ft, amit az Art Misszió Alapítvány CIB 10700048-22522209-51100005 számlájára kérünk utalni. 10. Pályázat benyújtásának határideje: 2014. október 24. (postai feladás dátuma) 11. Pályázat beadásának módja: A pályázati dokumentáció 1 eredeti példányát postai úton az ART MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY székhelyére szükséges megküldeni (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 6. 1/1.), valamint 1 példányt elektronikusan, pdf formátumban az
[email protected] e-mailcímre 23:59 óráig. A borítékon kérjük tüntesse fel „Ifjúsági tábor”
37 12. A döntés és értesítés: Az Alapítvány Kuratóriuma 2014. november 7-ig hozza meg döntését, amelyről a pályázókat e-mailben értesíti. További információ: +3642/400/782 Munkanapokon 9-16 óra között, valamint az
[email protected] címen kérhető http://www.artmission.hu
Ausztriai (Tirol) utazáshoz kedvezményes szállás + ellátás elnyerése A JEKA nonprofit egyesülete idén 55. éve szervez diáktáborokat Tirolba. Ebből az alkalomból a magyarországi képviselete pályázatot hirdet ifjúsági és gyermektáboroztatáshoz/osztálykiránduláshoz 5 éjszakára kedvezményes szállás+ellátás biztosításával a JEKA ausztriai ifjúsági szállóiba/vendégházaiba. Pályázat célja: – Kedvezményes szállások (+ellátás) biztosításával támogatni és elérhetővé tenni a németül tanuló gyerekek/fiatalok számára a nyelvgyakorlást anyanyelvi környezetben. – Felhívni a fiatalok figyelmét Tirol természeti kincseinek, látnivalóinak, programjainak, hagyományainak szépségeire, érdekességeire. A pályázható szállások helyszínéről és az ellátásról: A JEKA házak Tirolban, a Lech völgyében – Innsbrucktól 100 km-re északnyugatra –, található elbűvölő, autentikus falvakban találhatóak. A gleccserekkel sűrűn körülvett völgy mélyén a Lech folyó folyik, két oldalról pedig a Lechtaler és az Algauer Alpok fogják közre. Ideális hely a változatos és aktív programot kereső csoportok számára. A pályázat során elnyerhető szállás+ellátás támogatásának mértéke/éjszakák száma: 1. hely: 60% (a kedvezmény alapját képező teljes ár: 37 000 Ft/fő/5éj ellátással) Kedvezményes ár: 14 800 Ft/fő/5éj ellátással 2. hely: 40% Kedvezményes ár 22 200 Ft/fő/5éj ellátással 3. hely: 30% Kedvezményes ár: 25 900 Ft/fő/5éj ellátással Ellátás biztosítása: alapanyagok napi 3x-i étkezéshez További kedvezmények:
38 A csoportszervezőknek (csoportonként max. 2 fő) ingyenes helyet biztosítunk. A pályázat feltétele: A pályázó csoportnak vagy osztálynak – jeligével ellátva – egy Tirollal és Lechtallal kapcsolatos, színes, 15 feladatból álló német nyelvű feladatgyűjteményt kell összeállítani megoldókulccsal, korosztály- és szintmeghatározással. A 15 feladatból 5 általánosságban Tirolról szóljon, 10 feladat kifejezetten Lechtalról. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azon szervezetek, iskolák képviselői (pl. nyelvtanárok, osztályfőnökök), akik a németül tanuló gyermekeket és fiatalokat irányítják/koordinálják a pályamunkák elkészítésének érdekében. Pályázható csoportlétszám: A csoport minimum 15, maximum 40 diákból álljon, maximum 2 kísérővel. Elbírálás: a leadott pályamunkákat szakmai szervezetek tagjaiból felállított bizottság értékeli (figyelembe véve a korosztályi különbségeket). A pályázat nyertesei: a szakmai bizottság által három, legjobbnak, legszínvonalasabbnak ítélt pályamunka. Az elbírálás során kiemelt fontosságú lesz a nyelvhelyesség és a feladatok színvonala. Pályázatok leadási határideje: 2014. november 1.-2014. december 19. között Leadás módja: A kitöltött pályázati adatlapot és a pályamunkát a pályázónak kell elektronikus formában az
[email protected] e-mailcímre (ha a pályamunka mérete meghaladja az 5 MB-ot, akkor tömörített formában) elküldeni. Minden beérkezett pályázatot regisztrálunk és erről 48h belül visszaigazolást küldünk. Értesítés: A pályázat nyerteseit e-mailben értesítjük és a http://www.jeka.hu/tiroli-palyazat weboldalon is közzétesszük 2015. január 30-ig. A pályázati anyagok beküldése ingyenes. A nyertes pályázók utazásainak időpontjai egyeztetés alapján történnek 2014. május 25.-2014. június 27-e vagy 2014. szeptember 1-30. között. A kedvezményes pályázati lehetőség kizárólag a szállást és az ellátást tartalmazza, az utazási költséget és a programok árát nem! Ha a nyertesek közül valaki visszamondja a lehetőséget, a soron következő legjobb pályamunkát beadó csoport kerül a helyére. Szakmai partnereink, támogatóink: Tirol tartománya, Österreich Institut Budapest, Klett Könyvkiadó
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám A szakmai bizottság tagjai: 1 fő Österreich Institut Budapest, 2 fő Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesülete, 1 fő Raabe Klett Kiadó, 1 fő JEKA Diáktáborok Hungária Kft. Pályázati adatlap letölthető: a http://www.jeka.hu/palyazat-tirol További információk, elérhetőség: Kérdéseit felteheti az
[email protected] emailcímen, vagy a +36 26/397-252, ill. a 06-1-331-4077-es telefonszámokon.
Látvány- és grafikai terv elkészítése várostörténeti állandó kiállításhoz – Vác A váci Tragor Ignác Múzeum ötletpályázatot ír ki a jövő évben nyíló új, állandó kiállítás látvány-, és grafikai tervének elkészítésére! A kiállítás a város történetét mutatja be, azon belül is kiemelve a 18. századot. A kiállítás helyszíne Vác, Március 15-e tér 19. szám alatt található kiállítóhely. A kiírás nyilvános pályázat. A pályázatra egyetemi-, ill. főiskolai hallgatók, fiatal művészek, belsőépítészek egyéni vagy csoportos terveit várjuk. Regisztráció kezdete: 2014. október 11. Előzetes egyeztetés, a pályázati anyagok átvétele, a helyszín megtekintése: 2014. október 17. A pályázati anyagok leadás határideje: 2014. november 15. A pályázatra való regisztráció a következő e-mailcímen lehet megtenni:
[email protected] A pályázat további információi, valamint jelentkezési lapja megtalálható honlapunk (http://www.muzeumvac.hu) fejlécen található 'MÚZEUM' fül, Dokumentumok mappájában!
Portréfotózás AA Fotoeloadasok.hu újabb pályázatot hirdet kezdő és haladó fotográfusok számára: A pályázatokat PORTRÉFOTÓZÁS témakörben várjuk! Küldd el a képedet az:
[email protected] címre a neveddel és elérhetőségeddel együtt! A zsűri segítségével kiválasztott képek győztesei a következő díjakban részesülnek:
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám – bemutatkozási lehetőség a Fotoeloadasok.hu és a http://www.facebook.com/fotoeloadasok oldalon – és egy fő részére közös vacsora Szipál Martin Kölcsey-díjas fényképésszel A képeket október 1-től kezdtük el feltölteni, és majd itt láthatjátok őket: http://www.facebook.com/fotoeloadasok A képeket 20014. január 1-ig tudjuk fogadni! Eredményhirdetés: 2015. január 22-én a Magyar Kultúra Napján A közönség-díjat a legtöbb lájkot elnyert kép kapja meg, aminek az alkotója bemutatkozási lehetőségben részesül a http://www.fotoeloadasok.hu oldalon! Mielőtt pályáznál, kérlek, figyelmesen olvasd el a szabályzatot! – Minden pályázó csak 1 képpel pályázhat – A képek beküldésének határidejét mi határozzuk meg! – A pályázó továbbá kijelenti, hogy kizárólagos szerzője a képnek és a szerzői jogokkal is ő rendelkezik a beküldött alkotás felett (amennyiben a beküldött fotó mégis megsérti valakinek a jogait, akkor az ebből fakadó felelősséget teljes egészében a pályázó vállalja magára és ezt a pályázati anyag beküldésével elfogadta). – A mi és más fotós oktatásokon készült képeket, nem fogadjuk el! Az ilyen módon készült képeket kizárjuk! (előbb utóbb úgy is kiderül) – A beküldött kép mérete ne haladja meg az 1 MB-ot. – Kizárólag a facebookon és a weboldalunkon jelenítjük meg a beküldött képeket, a szerző megjelölésével. – Fenntartjuk a jogot, hogy menet közben változtassunk a pályázati feltételeken (láthattad, hogy a legutóbbi pályázatban is kettő helyet végül több nyertest hirdettünk ki). Jelentkezés és bővebb információ:
[email protected] e-mail címen!
Szegény gazdagok, gazdag szegények – fotópályázat A győri Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ fotópályázatot hirdet! Mit jelent napjainkban a szegénység és a gazdagság? Ezek a fogalmak különböző korokban és helyeken mást és mást jelentettek.
39 Az ókorban például az számított gazdagnak, akinek sok rabszolgája volt, a középkorban az, akinek sok földje, a kapitalizmus kezdeti korszakában pedig az, aki sok házat birtokolt. Napjainkban a föld, a házak, a munka, a fogyasztási cikkek, mind megvásárolhatóak, tehát úgy tűnik, hogy a gazdagság mércéje a pénz. De vajon tényleg ilyen egyszerű a dolog, ilyen egyértelmű és egyszerű értékrendszerben élünk? Nyilvánvalóan nem, hiszen pl. egy tanulmány kimutatta, hogy a világ legtöbb pénzzel rendelkező embereinek a legfőbb vágya, hogy tiszta víz mellett éljenek. Azok az értékek amelyek fontosak nekünk, pénzzel megszerezhetőek? Nagyobb boldogság egy drága autóban ülni az autópályán, mint biciklizni egy folyó mellett? Arra kérünk, hogy fedezzétek fel fényképezőgéppel azt a világot, amely számotokra a szegénységet, illetve a gazdagságot jelenti! Lehetséges, hogy olyan téma kerül lencsevégre, amelyben a pénz több bajt okoz, mint örömet (szegény gazdagok). Juttassátok el hozzánk a képeket! Technikai feltételek: – Minőségi elvárás az 5 megapixeles méret, és a jpg vagy tif formátum. – Egy személy maximum 10 digitálisan készített fényképpel pályázhat. A pályázat benyújtása: – Pályázni kettő kategóriában lehet: 1. ifjúsági (18 év alatt), 2. felnőtt A fényképeket juttassák el hozzánk a
[email protected] email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2014. november 7-ig! – A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a
[email protected] címen várjuk. A pályázatok értékelése és díjazása: – A pályázatok értékelését a szervezők képviselőiből felálló zsűri végzi. – A pályázat díjazási keretösszege minimum 800 euró. Egyéb feltételek: A pályázati részvétel ingyenes. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.
40 Várjuk a fényképeket! a Reflex Környezetvédő Egyesület csapata (http://www.reflexegyesulet.hu) és a Fókusz Öko Központ csapata (http://www.focuseco.ro)
Készítsd el a kedvenc salátádat, fotózd le és oszd meg a receptet! A nyeremény 300 üveg Pepo Papa tökmagolaj és sok más értékes ajándék – nevezőknek és szavazóknak egyaránt. – Nevezés és részletek: http://bit.ly/Cultest_Salatafoto – Határidő: 2014. október 28. A saláta ezer arcú, egészséges és nagyon finom. Tegyünk azért, hogy minél többen, minél változatosabb formában fogyasszák! Mutasd meg, te hogyan készíted a kedvenc salátádat, örökítsd meg fényképen és írd meg a receptjét is! A fotódat bármilyen képalkotásra alkalmas eszközzel elkészítheted, legyen az profi fényképezőgép vagy okostelefon. Nyeremények A legjobb fotók és receptek megjelenési lehetőséget kapnak a Pepo Papa Szakácskönyvben és a pepopapa.com oldalon! Fődíjak – I. díj: 60 üveg tökmagolaj (60 x 1 dl) – II. díj: 30 üveg tökmagolaj (30 x 1 dl) – III. díj: 20 üveg tökmagolaj (20 x 1 dl) – Közönségdíj: 20 üveg tökmagolaj (20 x 1 dl) – Sorsolt díj: 20 üveg tökmagolaj (20 x 1 dl) Garantált nyeremény minden nevezőnek és szavazónak: – Egy-egy üveg tökmagolaj (1-1 dl). A készlet erejéig, az első 150 résztvevőnek jár – Pepo Papa Digitális Szakácskönyv – Egésznapos fotótanfolyam 10 000 Ft értékben, a FotóArt Fotósiskolában – Fotóstúdió-használat 13 500 Ft értékben a Tripont Stúdióban Zsűri – Fekete Antonio konyhafőnök séf, az Ételfotó-pályázat győztese (a Salátafotópályázat illusztrációját is ő készítette) – Vulman Péter ételfotós – Bésán Ildikó, a Pepo Papa tökmagolaj-műhely szakértője
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám Nevezés és részletek http://bit.ly/Cultest_Salatafoto
Az én mozim – rajzpályázat A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény Fontana Filmszínháza rajzpályázatot hirdet! Technika: Szabadon választott, akár digitális technikával készített alkotásokat is várunk. A pályázatban résztvevők fejenként egy művet, vagy egy tematikailag és képileg szorosan egymáshoz kötődő képsorozatot küldhetnek be. Határidő: 2014. október 15-ig várjuk a műveket. Beküldés módja: A papír alapú alkotásokat kiállítható állapotban, kizárólag postai úton, vagy személyesen fogadjuk a 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17-19. címen. A borítékra írják rá „Az én mozim” A digitális műveket postai úton (kiállítható állapotban kinyomtatva) és digitális formában is kérjük eljuttatni az intézmény címére: 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17-19. (A borítékra írják rá „Az én mozim”) illetve a
[email protected] e-mail címre. (Tárgymegjelölés: „Az én mozim”) Résztvevők köre: A pályázaton azok vehetnek részt, akik 2014. október 15. előtt nem töltik be a 15. életévüket. Kategóriák: – Ovis – 6 éves korig – Kisiskolás – 6-10 éves korig – Felsős – 10-15 éves korig A pályamű mellett, külön lapon kérjük feltűntetni, a pályázó nevét, életkorát, az alkotás címét és technikáját. Papírméret: minimum A/4, maximum B/2 Digitális méret: minimum 4 MP (2272×1704 pixel) A részvételhez a pályázónak meg kell adnia nevét, címét, telefonszámát, e-mail* címét. Az alkotás beküldésével elismeri, hogy az eljuttatott mű a saját munkája, és a művel kapcsolatos minden jogáról lemond, a pályázat kiírójának javára. Bírálat módja: A műveket háromtagú, szakérőkből álló zsűri fogja elbírálni. A Facebook díjat a legtöbb like-ot kapott alkotás fogja megkapni. A szavazás zárása: 2014. október 20. 09.00
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám DÍJAK: A pályázók közül kategóriánként 8 pályázó pályaművét kiállítjuk a Fontana Mozi kiállítótermében. 2014. október 24-től december 2-ig. Kategóriánként díjazunk három-három alkotást. – Első díj – Családi mozi belépő csomag négy személyre, – Második díj – Mozi belépő csomag két személyre – Harmadik díj – Hévízi Mesék című mesekönyv – Facebook díj – A beérkezett pályaműveket az Intézmény folyamatosan tölti fel facebook oldalára. A legtöbb like-ot elnyert pályamű különdíjban részesül, melyről a Hévízi Múzeum facebook oldalán tájékoztatjuk az érdeklődőket. A PÁLYÁZAT FŐDÍJA: Különleges, kereskedelmi forgalomban nem elérhető, dedikált mozis ajándékcsomag 30 000 Ft értékben. A rajzversenyen résztvevők pályázati anyaguk elküldésével elfogadják a pályázati feltételeket. A pályázat kiírója műveket nem küld vissza, és nem őriz meg. Csak azokat a pályaműveket tudjuk elfogadni, amelyek határidőben beérkeznek. A díjazottakat telefonon értesítjük. http://www.hevizgaleria.hu
Címlaptervezés Az LS Media Network pályázatot hirdet PORT Magazin – címlaptervezői pályázat címmel. A PORT Magazin, a PORT.hu állandóan frissülő adatbázisára támaszkodva, egy modern, városi, trendi, popkulturális ajánló és különlegességekre fókuszáló ingyenes programmagazin, amely 70 ezer példányban jelenik meg. Elsősorban a 19-39 éves korosztály számára mutatja be a hazai szabadidős programkínálatot, és gyűjti csokorba a legfontosabb és legérdekesebb élményeket. A magazinban az adott időszak legfontosabb koncertjeinek, fesztiváljainak, sporteseményeinek, mozi- és televíziós premierjeinek bemutatása mellett helyet kapnak az évszaknak megfelelő éttermek, sörözők, szórakozóhelyek ajánlói is, illetve a legérdekesebb belföldi és külföldi desztinációk az utazni vágyók számára.
41 A pályázat célja, hogy a résztvevők a művészi alkotás és befogadás élményét a tervező grafika eszközeivel megörökítsék és megosszák az olvasókkal. A pályamű – A pályázatra minden olyan grafikai programmal készített címlapterv beadható, ami sem nyomtatásban, sem elektronikus formában nem jelent meg, sem internetes oldalakon, sem a nyomtatott sajtóban, és nem nyert díjat korábbi pályázaton. – Ezen feltételeknek folyamatosan fenn kell állniuk a pályázat elbírálási határidejéig. A pályaműnek alkalmasnak kell lennie magazincímlapként nyomtatott formában, illetve internetes felületen való felhasználásra A pályamunkák a grafikai műfajok széles skáláján mozoghatnak az alábbi kategóriák szerint: 1. A felidézett élmény (a művészi alkotás és befogadás élménye) 2. Kreatív (a művészi alkotás eszközeit, körülményeit megjelenítő csendélet, absztrakt, hangulatkép, kreatív) 3. Életkép a budapesti kulturális élet egyik kiemelkedő és meghatározó eseményéről. A pályázathoz regisztrálni kell a http://www.lsmedianetwork.com oldalon. A pályázat beküldési határideje: 2014. november 11. Technikai és egyéb feltételek Pályázati anyagok beadása digitális formában: http://www.lsmedianetwork.com Beadás (feltöltés) kezdete: 2014. szeptember 23. Beadási (feltöltési) határidő: 2014. november 11., 24 óráig. A zsűrizés (zárt, online közvetítéssel) időpontja: 2014. november 14. Helyszín: http://www.lsmedianetwork.com A pályaművek kizárólag elektronikus formában, a megadott címre történő elküldés útján adhatók be. A pályaműveket csak akkor bírálják el, ha a pályaművek a beadási határidő végéig a
[email protected] e-mailen (tárgyban feltüntetendő: „PORT magazin címlaptervezői pályázat) beérkezik. A pályaműveket zsűri értékeli. Tagjai: Végh Endre – Kreatív Műhely Zsoldos Dávid – LS Media Network, ügyvezető igazgató Rajkó Anna – LS Media Network PORT Magazin főszerkesztő Márta Judit – LS Media Network, marketing igazgató Sinkó Dóri – LS Media Network, PORT Magazin lapmenedzser
42 Mindenki csak a saját maga által készített anyagokkal pályázhat. Egy pályázó 5 egyedi kreatívot, adhat be kategóriánként. Ha a pályázó 5 egyedi kreatívnál többet küld be, automatikusan kizárja magát a pályázatból. Egy kreatív csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyedi kreatívként és sorozat részeként, ha mégis, az a kreatív vagy sorozat kizárását vonja maga után! A díjazott pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a címlapot sem nyomtatott, sem pedig elektronikus formában nem jelenteti meg, valamint tudomásul veszi, hogy a borító esetleges nyilvános felhasználásának jogával a PORT magazin kiadója kizárólagosan rendelkezik és ezen felhasználói jogairól lemond a PORT magazin kiadója részére. A pályázó tudomásul veszi, hogy a nyertes pályaművet a kiadó tartalmi és technikai igényeinek megfelelően módosíthatja és azt saját hirdetéseiben felhasználhatja. A PORT magazin kiadója a pályázatokat nyilvánosan kezeli a honlapján (http://lsmedianetwork.com/), és a legjobbnak ítélt pályaműveket megjeleníti facebook-oldalán (https://www.facebook.com/PORTponthu). Pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott anyagok elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó személyt (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A zsűri kategóriánként egy I., egy II., egy III. díjat adhat ki. A zsűrinek joga van sorozatból kiemelkedő k reatívot egyedi kategóriába áttenni és díjat nem kiadni. PORT Magazin élménycsomag nyeremények: I. díj: Wellness hétvége 2 fő részére a Danubius Health Spa Resort Bük****hotelben, valamint buli egy népszerű budapesti romkocsmában 50.000 Ft értékű fogyasztással II. díj: A díjazott által választott 2 db színházjegy, valamint 2 db koncertjegy III. díj: 5 alkalmas mozi belépőjegy (2 fő / alkalom) premier előtti vetítéseinkre 2015-re Formai és technikai követelmények: Kreatív file technikai feltételei: – A pályaműveket pdf formátumban, 300 dpi felbontásban és CMYK színmódban kérjük benyújtani. – A file maximális mérete 20 mb – Címlapméret: 145 x 160 mm (vágott), 165x180 mm (kifutó) A megadott paraméterektől eltérő digitális anyagokat nem áll módunkban elfogadni. Kérjük a pályázókat, hogy minden egyes beküldött kreatív vagy sorozat mellé csatoljanak egy-egy rövid leírást, amely elmagyarázza, hogyan kapcsolódik a kreatív a pályázati kiíráshoz és mire szeretnék vele felhívni a figyelmet.
Pályázatfigyelő eHetilap 2014/41. szám A file-nevek nem tartalmazhatnak szóközt, alulvonást, egyéb speciális karaktert! Pályázat anyag leadása interneten: A megadott e-mail cím 2014. szeptember 23-tól 2014. november 11-én 24-óráig fogad beérkező anyagokat! A zsűrizés több fordulós, bizonyos szakaszokban nyilvános. A szakmai zsűri (már a pályázati idő alatt) online (zárt rendszerben, nem nyilvánosan) szűkíti a pályaművek számát. A nyilvános zsűrizés elé csak a formai feltételeknek, valamint a kategória tartalmának megfelelő, etikailag kifogásolhatatlan, előzsűrizett fotók kerülhetnek, amelyek közül a szakmai zsűri, 2014. november 14-én választja ki a nyertes, illetve a kiállításra szánt fotókat. A zsűrizés folyamata csak online, a http://www.lsmedianetwork.com címen követhető. Az eredményhirdetésre a díjátadás napján, 2014. november 17-én, az LS Media székházban kerül sor.
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520
e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2014. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852