„NEMZETEK EURÓPÁJA” – AZ ETNONACIONALISTA NEMZETKONCEPCIÓ ÉS ANNAK DEMOKRATIKUS ALTERNATÍVÁJA Marsovszky Magdolna[1] „NEMZETEK EURÓPÁJA” – AZ ETNONACIONALISTA NEMZETKONCEPCIÓ ÉS ANNAK DEMOKRATIKUS ALTERNATÍVÁJA
I. A fasizmusok kultúrájának lételeme a népnemzeti, etnikai nemzetkoncepció, vagy az etnonacionalizmus (a fasizmus definíciójával kapcsolatban vö. pl. GRIFFIN 2003). A magyarországi kultúrának központi eleme az a felfogás, amely szerint létezne egy „magyarság” mint etnikailag homogén népnemzeti közösség (újabban vérközösség), amelynek
lenne
összetartó,
kohéziós
ereje.
Az
etnonacionalista,
etnikai
nemzetkoncepció-kutatások szerint fajelméletes koncepció részeként fogható fel (HOLZ 2001:145).
Az
Orbán-kormány
és
a
Jobbik
nemzetkoncepciója
etnonacionalista,
amelyben a nép mint etnikai nemzetközösség (németül: Volksgemeinschaft, angolul: national-racial community [Roger Griffin fasizmuskutató forditása]) jelenik meg, s ez a társadalom gyűlöletes, kirekesztéses kultúráját erősíti. Mint három részes írásomban részletesebben is bemutatom, az utóbbi években a Fidesz és a Jobbik táborából többen is kifejtették, hogy Európát a „nemzetek Európája” koncepció
alapján
szeretnék
viszontlátni.
Nyilvan
sokan
nem
értik,
miért
nem
demokratikus a „nemzetek Európája” koncepció (angolul Europe of the Nations, németül Europa der Nationen, Europa der Vaterländer, Nation Europa), különben élesebben tiltakoztak volna. Az Orbán-kormány és a Jobbik ellen fellépö csoportokban és pártokban, illetve kommunikációikban eddig nem láttam az etnonacionalista koncepció határozott visszautasítását
és
demokratikus
alternatíváját.
Ellenkezőleg:
sokan
azt
hiszik,
osztályharc folyik, s közben kitárják az ajtót a fajelmélet előtt. Pedig amíg ennek a nemzetkoncepciónak a méregfogát ki nem húzzuk, addig nem lesz demokrácia Magyarországon, ugyanis automatikusan erősödik a fajelméletes gyűlöletkultúra, ami viszont újratermeli a kirekesztést, a gyűlöletbeszéd forrása és a nyílt erőszak vagy az etnikai tisztogatások számára készíti elő a talajt. Írásom első két részében leírom, miért fajelméletes és ezért nem demokratikus az etnonacionalista nemzetkoncepció, majd a harmadik részben demokratikus alternatívát kínálok. Előrebocsátom,
hogy
bár
köznyelven
kifejezve
szélsőjobboldali
koncepcióval
és
jelenséggel állunk szemben, a „szélsőjobb” kifejezést a kutatások egyre inkább kerülik, s inkább más szakkifejezésekhez fordulnak, mint például fasizmusteóriák, autoriter
társadalom, népnemzeti közösség, új jobboldal stb., mert ezek jobban kifejezik a társadalmakban uralkodó azon struktúrákat, amelyek a társadalmak kvázi jobbszélén a terrorizmusra
hajlamos
csoportok
energiáit
mozgósítani
képesek
(vö.:
KOOB/MARCKS/MARSOVSZKY 2013). A „szélsőjobb” kifejezés bagatellizáló, és azt feltételezi, mintha létezne a társadalom szélére szorult extrémista kisebbség. Ezzel szemben a kutatások mindinkább a társadalmi közép-, vagyis a mainstream ideológiát vizsgálják, mert a kirekesztő vagy fajelméletes tendenciák és struktúrák a magát demokratikusnak tartó társadalmi középből indulnak ki. Valójában a társadalom középrétegei teremtik meg a szélsőséges csoportok ideológiai bázisát. Én ezért nem dolgozom a „szélsőjobb” kifejezéssel, és írásomban sem használom. Nemzetek Európája A Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik hosszú évek óta deklaráltan a „nemzetek Európája” koncepció híve. A saját kutatásaim szerint Orbán Viktor elöször 2002-ben, a Vasárnapi Újság című rádióműsorban említette meg először a nemzetek Európája koncepciót, amikor a következöket mondta: „Mi egy, a magyar nemzetet erösitő, egységes Európában szeretnénk részt venni [...]. Ez a gondolkodási irány a nemzeti elkötelezettségűeké [...]. Magyarországon a baloldal internacionalista, az MSZP–SZDSZ-kormány internacionalista, míg a polgári ellenzék pedig egy nemzetek Európájában gondolkodó politikai erő.” Szegedi Csanád 2010-ben megfogalmazott 10 pontjában szintén a „nemzetek Európája” gondolatot
hirdette:
„A
Jobbik
Magyarországért
Mozgalom
EP-delegációja
a
rendelkezésére álló összes eszközzel azon lesz, hogy a magyar EU-elnökség a magyar nemzeti
érdekérvényesítés
mellett
komoly
lépés
legyen
a
nemzetek
Európája
megvalósítása felé.” 2012 májusban Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti Válaszban azt írta[2]: „Az Európai Birodalom még létrejötte előtt megbukott. Térjünk vissza a Nemzetek Európája gondolathoz!” A gondolatot Semjén Zsolt is részletesen kifejti beszédeiben. Ő is a „nemzetek” egymásmellettiségét feltételezi Európában, amikor a következőket mondja: „Senki nem adhatja azt a sajátos értéket mondjuk, ami a lengyel kultúra, csak a lengyelség, ami a horvát kultúra, csak a horvátság, ami a francia, csak a franciák, és a németet csak a német. És senki nem adhatja azt [...], ami a magyar kultúra, a magyar történelem, a magyar nyelv, magyar művészet, csak a magyarság, csak mi. [...] Éppen ezért nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása, mert ez az [...], amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek. A legfontosabb állítás az, amit Szabó Dezső fogalmazott meg talán a legpontosabban, hogy „A nemzeti lét az emberiség termő
formája’.” Sokszínűség? – Etnopluralizmus A „nemzetek Európája” koncepció szakmai terminológiával völkisch-népnemzeti, etnikai, fajelméletes, és kimeríti azt a terminus technicust, amit etnopluralizmusnak nevez a kutatás. Az etnopluralizmus kifejezés a görög ethnos és a latin pluralis szavakból jött létre, jelentése tehát „etnonacionalizmusok, népközösségek egymásmellettisége”. Az etnopluralizmus szembenáll az egyetemes emberi méltóság tiszteletével, tehát a humanista eszmerendszerrel. Míg az univerzális, egyetemes, humanista eszmerendszer az egyének egymásmellettiségét, illetve a kultúrák bonyolult és folyamatosan változó módon
egymásba
szövődő
sokszínűségét
hirdeti,
az
ethnopluralizmusban
népek,
népnemzetek, népcsoportok, vagy népközösségek mint etnikumok jelennek meg, amelyeket egymástól földrajzi, származási vagy kulturális és szellemi, leggyakrabban nyelvi, vallási sajátságok, valamint egy posztulált közösségi tudat különböztet meg. Az etnopluralizmus a különböző népcsoportok vagy etnikumok homogén, tehát zárt kultúráinak egymásmellettiségét jelenti. Az etnopluralista felfogás szerint a népnemzetek vagy népcsoportok csak akkor képesek krizishelyzeteket megoldani, ha a saját kulturális, földrajzi, vallási vagy származási adottságaikra koncentrálnak. Ez az ideológia azt feltételezi, hogy az egyes népnemzeteknek, népcsoportoknak vátozatlan, egységes kulturális identitásuk van, és hogy ezt a kulturális identitást az „idegen befolyás”-sal szemben meg kell védeni. Hogy a kölönböző népnemzetek, népcsoportok meg tudják őrizni belső egységes kultúráikat, egymástól el kell határolódniuk. Ily módon a „tiszta” kultúráért folytatott harcuk a felvilágosodás és az emberi jogok elvei ellen indított hadüzenetté válik. Az etnopluralizmus a kirekesztő nacionalizmusok egymásmellettisége: az „univerzalizmus” és az „egalitarizmus” alternatívája kíván lenni, ezzel azonban újratermeli, automatizálja a kirekesztést és a belső terror, valamint a külső háborúk számára készíti elő a talajt. Az az európai mozgalom, amelyet „Új Jobboldal”-nak nevezünk (Neue Rechte, New Right, Nouvelle Droite), ebből az ideológiából táplálkozik. Bár „szélsőjobb” koncepcióról van szó, a tudományosan használt kifejezés: az Új Jobboldal (és nem Új Szélsőjobb). Új Jobboldal – Etnopluralizmus – fajelmélet Az etnopluralizmust azért is nagyon komolyan kell venni, mert fajelméletes koncepció, és újratermeli, automatizálja a kirekesztést. A kutatások Etienne Balibar (BALIBAR/ WALLERSTEIN 1990) nyomán úgy is nevezik, hogy fajok nélküli rasszizmus (németül: Rassismus ohne Rassen), mivel azt feltételezi, hogy léteznének egymástól kulturálisan és/ genetikailag elkülöníthető közösségek. Ebben a koncepcióban a „faj” kifejezést a
„kultúra” vagy a „nemzeti identitás” helyettesíti. Ezért az etnopluralizmus manapság neorasszizmus néven is fut. Claudia
Globisch
antiszemitizmuskutató
szavaival
az
etnopluralizmus
„rasszista
világnézet, amely az embereket a ‚nép’ kategóriájába tömöríti és a ‚népek’ térbeli elhatárolódását követeli. A ‚nép’ alatt származás által meghatározott partikuláris embercsoportot
ért.
Az
etnopluralizmus
a
‚nép’-nek
megvátozhatatlan
‚kulturális
identitást’ tulajdonít, s a ‚nép’-ben egy lényegében megváltozhatatlan ‚magot’, vagyis ‚népiséget’ feltételez. E szerint a világnézet szerint a ‚népek sokszínűsége’ az etnikai/népnemzeti államok sokszínűségét jelenti“ (GLOBISCH 2008: 66). Amikor
az
etnopluralizmus
egymásmellettieségéről
protagonistái
beszélnek
(magyar
népnemzeti
kultúrák
kultúra–magyarság,
egyenjogú
lengyel
kultúra–
lengyelség, horvát kultúra–horvátság), akkor ez végső soron a fajok egymásmellettiségét jelenti. Az Új Jobboldal az etnopluralizmusban kulturálisan érvel, a hagyományos biológiai értelmezést kerüli, ezért a rasszizmus benne mint kevésbé támadható, kultúrába bújtatott ideológia jelenik meg. Az ideológia középpontjában sokkal inkább a nemzeti kultúrák különbözösége és a népek, népnemzetek, vagyis a vélten egymás mellett létező homogén népcsoportok saját identitáshoz való joga áll, mint a fajok alacsonyabb- vagy felsőbbrendűsége. Magyarországon is hasonló a Fidesz-KDNP, valamint a Jobbik érvelési rendszere, de szemben az Új Jobboldal ideológiájával, amelyben tehát a hagyományos biologisztikus rasszizmus
nem
játszik
szerepet,
Magyarországon
a
tradicionális
biologisztikus
rasszizmus is megjelenik. A biologisztikus rasszizmusnak vagy fajelméletnek a következő a logikája: az a feltételezés, hogy léteznének egymástól jól elkülöníthető, kulturálisan tiszta (etnikailag homogén) népnemzeti egységek vagy népcsoportok, nem igaz, ezért – mint kutatásokban is ismert – az önmagát népnemzeti (vagyis etnikai) közösségként meghatározó nemzet automatikusan belekerül abba a bizonyítási kényszerbe, hogy önmagát ősi vagy a legősibb kulturális származási és vérközösségként határozza meg. Mint tudjuk, emberi fajok nincsenek, egy emberi faj van, az emberiség maga. Az a feltetelezés, miszerint léteznének fajok, nem más, mint hiedelem. A fajelmélet sem biológiai, hanem biologisztikus vagy biopolitikai kategória, amely az eredetileg kulturális jelenséget a biológia segítségével igyekszik meghatározni. A fajelmélet tehát nem biológiai, hanem kulturális probléma. Ezt igazolja, hogy amikor Szőcs Géza 2010-ben kulturális
államtitkár
lett,
ebben
a
minőségében
olyan
kutatócsoportot
akart
létrehozni,[3] amely genetikai kutatásokkal igyekezett volna a magyarság eredetének utánajárni. A magyarországi etnopluralista felfogásban tehát egyre inkább megjelenik a vérközösség létezését
vizionáló
fajelméletes
gondolkodás
is,
például
amikor
Semjén
Zsolt
„véreim”[4]-nek nevezi a határon túli magyar kisebbségeket, mint 2010. május 29-én a
Kossuth téren elhangzott ünnepi beszédében: „Soha nem látott nemzeti egység valósult meg, amikor 97,7 szazalékkal a magyar országgyűlés megadta az állampolgárságot határon túli véreinknek.” Orbán Viktor 2012. szeptember 29-én Ópusztaszeren továbbfűzte Semjén logikáját[5], amikor a következőket mondta: „A turul őskép, a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onanntól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, ami [...] a magyarok nemzeti azonosságának jelképe.” Ezekben az idézetekben egyértelműen kimutatható a völkisch-népnemzeti, vagyis etnonacionalista ideológia klasszikus eleme: a vér és föld mítosza (Blut und Boden Mythos, Blood and Soil), amelyre a következő összetevők jellemzők: (a) vérségi származás, a vérközösség feltételezett létezése, a (b) földrajzi származás és az élettér igénylése, valamint (c) a kulturális tényezők, ezen belül pedig a nemzeti azonosság és a közösségi magatartásminták, a közös nyelv és a történelmi hagyományok említése (PUSCHNER 2001). Mindezek az Új Jobboldal ideológiájának is fontos strukturális elemei (BOTSCH: 60 ff). Völkisch-népnemzeti idelógia A
völkisch-népnemzeti
ideológia
az
etnikai
vagy
etnonacionalista
kultúrnemzet
ideológiája, amely etnikailag homogén kultúrnemzetek egymás mellett létezését (tehát az etnopluralizmust) feltételezi. A „völkisch” kifejezés, amely a német Volk (nép) szóra vezethető vissza, a „népnemzeti” kifejezés német megfelelője, s azért használom a kétnyelvű megjelölést, hogy ezzel is alátámasszam a kutatásaimmal bizonyított tényt, hogy az ideológia Magyarországon azonos strukturájú, mint Németországban kb. a 19. század végétől a Weimari Köztársaságon át a Harmadik Birodalomig (MARSOVSZKY 2006). Magyarországon (és a volt szocialista országokban) nagyon elterjedt a völkischnépnemzeti gondolkodásmód ma is, pedig ez nem más, mint annak az ideológiának a kifejezője, amelyből az összes szélsőjobb csoport táplálkozik. A völkisch-népnemzeti, etnonacionalista ideológiának a nemzeten belül ugyanazok az elemei, mint az etnopluralista ideológiának a nemzetek között. Alapja a nemzet etnizálása, vagyis az a felfogás, amely szerint létezne egy etnikai népnemzeti közösség, pl. „magyarság”, azon belül pedig kisebb etnikai egységek, pl. a „zsidóság”, vagy a „ciganyság”. Ebből az etnikai felfogásból születnek olyan mondatok, mint amit nemrég Orbán Viktortól hallottunk,[6] hogy „mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat”. A etnikai-kulturális közösségről alkotott elképzelés azonban éppen abban különbözik a pluralista
társadalomtól,
hogy
feltételezik
róla:
homogén
és
végső
soron
megváltoztathatatlan. Benne az egyén nem számít semmit, a kollektívum a minden. A
szabadságot ily módon felfüggesztik, az embert egy etnopolitikai kollektív börtönbe zárják. A Magyar Köztársaság átalakítása népnemzeti ideológia alapján Orbán deklarált vágya volt évek óta. Így már 2008 áprilisában is az Az ország lelke és az egyház című konferencián a nemzetkoncepcióról definíció értékű nyilatkozatot tett[7]: „Mit is akartunk 1988-ban, amikor Magyarországon a politikai és közéleti rendszert megváltoztató társadalmi folyamatok megindultak? Ha jól belegondolunk, és a dolgok mélyére nézünk, akkor valójában egy valóságos népi, nemzeti egységre épülő rendszerváltást akartunk, egy valóságos népi, nemzeti egységre épülő berendezését akartuk a megújuló Magyarországnak. Mindannyian emlékezhetnek arra, hogy ez akkor nem jött létre. Szóval a rendszerváltás nem egy valóságos népi, nemzeti egység létrejöttén, kialakulásán keresztül nyerte el mai formáját, hanem az akkor tárgyalóképes politikai csoportok egymással kötött megállapodásának révén. Hogy lehetett volna-e ez másképpen, az átmenetnek más forgatókönyvek is elképzelhetők és kivitelezhetök lettek volna-e? Ezt most már nehéz megválaszolni. Én azonban nem is ezzel próbálkoznék, hanem csak arra szeretném Önöket emlékeztetni, hogy nem fogunk tudni kijutni a mai nehéz helyzetből, ha nem jön létre az a valóságos népi, nemzeti egység, amely ahhoz szükséges, hogy ebből a mély válságból Magyarország kirúghassa magát. Persze mindannyian tudjuk, hogy ha politikusok, különösen ha pártvezetők beszélnek a nemzeti egységről, az logikai kérdőjeleket rajzol az elménkbe. Hiszen a párt, mint szó is mutatja, az nem az egész, hanem a része valaminek. Lehet-e a részből kiindulva egészet teremteni? Vállalkozhat-e egy rész arra, hogy a teljes egész számára adjon programot, jövőképet, mutasson irányt? A március 9-én megtörtént népszavazás [...] visszaigazolta a résznek, a párt-nak a törekvését, miszerint lehetséges egy jó program segítségével a részből kiindulva, a rész vezetésével teljes nemzeti egységet is létrehozni. Vagy legalábbis ebbe az irányba mi hétmérföldes csizmákkal tehetünk együtt lépéseket.” Orbán beszéde egyértelműen sugallja, hogy szerinte (is) csak az etnikai kultúrnemzet képes arra, hogy igazi közösségi érzéseket hozzon létre, és hogy csakis az etnikai kultúrnemzet képes a közösségnek védelmet és azon belül szolidaritást biztosítani. Azonban az etnonacionalizmus vagy az etnikai kultúrnemzet koncepciója, ami azonos a völkisch-népnemzeti idológiával, pont az ellenkező hatást éri el. Miközben tehát szándéka szerint a „nemzeti egységet” igyekszik elősegíteni, addig hatásában megosztja a nemzetet, ugyanis ez az ideológia csak ellenségképek segítségével képes a saját identitását megszilárdítani. Ez egy előítéletekkel teli ideológia, mert ellenségképekre van utalva, hogy fennmaradjon. Egyúttal azonban, legalábbis ideig-óráig, eredményesen képes a hétköznapok irányítására, mert orientációs sémaként szolgál a rendszerváltás után megélt identitásválságban, amelyben a nemzetvallási és vérségi származási
kategóriák lassan új életre keltek (CLAUSSEN 2000). Evilági metafizikai értelemben vett nemzetmegváltást ígér, amelyben eljön az „árja népiség” boldog egysége. Ez nem más, mint a „földi paradicsom” illúziója. Azonban épp ez az az elem az etnonacionalista felfogásban, amely miatt ekkora húzóerőt képes kifejteni, s pont ez a hosszú évek óta folytatott és demokratikus ellenállás nélküli etnopolitikai mobilizálás tette lehetővé a Fidesz–KDNP-koalíció fölényes választási győzelmét 2010-ben. A 2010-es választási győzelem nem hárítható át a „gyurcsányi hazugságbeszédre” és nem hárítható át az Európai Unió gazdasági válságára. A választási győzelem a társadalomban uralkodó etnikai szemlélet kvázi beteljesülése. II. Vér és föld mítosz (Blut und Boden Mythos, Blood and Soil Myth) Az Új Jobboldal etnonacionalista ideológiája a „nemzetek” származási kategóriáját hangsúlyozza. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik megközelítésében egyértelműen dominal a biologizmus, vagyis az az igyekezet, hogí kulturális vagy szociális kategóriákat a biológia segítségével magyarázzuk. „Népen” tehát közös származási és vérközösséget értenek. Ebbe a kategóriába tartozik a „népcsoportok, etnikumok evolúciós elmélete” is, amit sokan képviselnek Magyarországon, s aminek nyomán kényszeresen keresik az egyes népek, népcsoportok, „etnikumok” (pl. a „magyarság”, a „cigányság”, a „zsidóság”) származási gyökereit. Ez a kényszeresség vezet a fent ismertetett logika szerint a fajelméletes gondolkodáshoz vagy rasszizmushoz. Ebből a logikából fejlődik ki az a 19. században kialakult és szociál- vagy kultúrdarwinizmus néven ismert feltételezés, hogy szociális vagy kulturális küzdelem folyik a túlélésért az egyes népcsoportok, etnikumok („fajok”) között, s hogy ebből a szempontból lennének gyengébbek, erősebbek, „alsóbbrendűek”, „károsak” vagy „felsőbbrendűek”. Ez a logika, vagyis a kulturális felsőbbrendűségre törekvés logikája vezet ahhoz a törekvéshez, hogy a „magyar erős nemzet” kellene hogy legyen. Ki kell mondanunk: ez fajelméletes logika. A vér és föld ideológiájának megfelelően alakította a Fidesz-KDNP kormány az állampolgársági törvényt a „ius sanguinis” (származás joga) elv szerint, amely a demokráciával ellentétben áll. A származási etnikai népnemzeti közösség népen az „ethnos”-t érti, míg a demokráciafelfogásban a nép a „demos mint társadalom” szóra vezethető vissza. Az etnikai népfelfogás etnokráciához és etnocentrizmushoz vezet, amely egy etnikai csoport („magyarság”) uralmát jelenti (azok felett akik valami miatt eltérnek a „magyarság” lényegiségétől). Ennek megfelelően lehet ma mindenki magyar állampolgár, akiknek az ősei a történelmi Magyarországról származnak és valamilyen szinten beszélik a nyelvet.
A magyarországi kultúrában és kommunikációban a rendszerváltás óta (is) dominál az a felfogás, miszerint létezne egy „magyarság” mint etnikai, vagyis népnemzeti közösség. Hogy ez nemcsak a Fidesz-KDNP-re és a Jobbikra jellemző, annak az a bizonyítéka, hogy a „ius sanguinis”, tehát a származás elvén alapuló új állampolgársági törvényt az újonnan megválasztott országgyűlés 97,7 szazalékkal szavazta meg, vagyis a Szocialista Párt nagy része és az LMP is támogatta. Nyilván nem tudják, hogy pont az etnikai népés
kultúrafelfogás
az,
amely
az
önmagában
is,
etnopolitikai
mobilizáló
(vagyis
kirekesztéses) hatása miatt a társadalom radikalizálódásához vezet. Földrajzi származás (élettér igénylése) A földrajzi származás kérdése a völkisch-népnemzeti ideológia fontos eleme, s együttjár az élettér igénylésével. Orbán Viktor már 2002-ben a határon túli és a magyarországi magyarok „gazdasági életterének” összekapcsolásáról beszélt.[8] Az élettér igénylése automatikusan maga után vonja a revansizmus problémáját, ugyanis a völkisch-népnemzeti ideológia sajátja, hogy az ország határai nem esnek egybe a nemzet, illetve a nemzetközösség, vagyis a népnemzet határaival. Az élettér határai nem azonosak a köztársaság határaival. Amikor Orbán Viktor a 15 milliós magyar nemzetről beszél,[9] akkor ennek a hátterében a
revansista
élettér-ideológia
húzódik
meg:
„Az
egész
Kárpát-medencében,
különösképpen a belmagyarok körében, a magyarországi Magyarországon egy olyan szemléletváltásra van szükség, amely a határon túli magyarok támogatása helyett a nemzetegyesítést jelöli meg fő célként. Az első tézis tehát, hogy Magyarország jövője nem a 10 milliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van.” Etnikai kultúra – zárt kultúra – zárt társadalom A völkisch-etnikai nemzetkoncepció abból indul ki, hogy csak a „népiség” („magyarság”) közösségi magatartásmintái, a közös nyelv és a történelmi hagyományok tarthatják össze a „népiséget”, ezért a többi kultúrát, így a globalizációt is mint „idegenszerű beszivárgást” utasítja el. Minden „idegenszerű beszivárgást”, így a globalizációt is, fenyegetettségként él meg. A fenyegetettség érzése készteti az etnikai kultúra politikusait arra, hogy a kultura „tisztaságát” igyekezzenek megőrizni, ez azonban azonos a kultúra homogenizálásával, vagyis avval, hogy mindent az etnikai nézőpontnak rendeljenek alá. Csakhogy az etnikai nézőpont által az addig nyílt tárasadalom is „bezáródik” etnikailag, vagyis az etnikai kultúrakoncepció az úgynevezett zárt társadalom létrejöttének kedvez. Ez, mint fentebb írtam, a társadalom radikalizálódásához vezet. A kultúra tisztaságának megőrzése iránti igyekezet tehát konfliktusok és háborúk számára
készíti
elő
a
talajt,
a
nemzeti
kulturális
identitásra
való
hivatkozás
pedig
szeparatizmushoz és erőszakhoz vezet. A globalizáció kihívásaira csakis a nyílt kultúra és a nyílt társadalom képes megfelelő választ adni, mert csak a nyílt társadalom és a nyílt kultúra szolidáris, empatikus érzékenysége képes elősegíteni az izoláció és a konfliktus helyett az összefonódást és a kölcsönös áthatást, a szeparálódás helyett pedig a megértést és az interakciót. A „zárt”, a nemzeti kultúra a diverzitás és a plurális, nyílt társadalom ellentéte, mert benne nem az egyén számít, hanem a közösség. A plurális társadalom nyílt kultúrája ezzel szemben az
egyének,
individuumok
egymásmellettiségét,
illetve
a
kultúrák
bonyolult
és
folyamatosan változó módon egymásbaszövődő sokszínűségét hirdeti. Balog Zoltán feltételezése, miszerint a „globális kultúra” vagy „európai kultúra” csak a „nemzeti kultúrák” által lenne elképzelhető, éppen ezért téves feltételezés, és a társadalom etnikai bezáródásának, a zárt társadalom létrejöttének, valamint a további radikalizálódásnak kedvez. Az
etnikai
(nemzeti,
népnemzeti)
kultúra
politikusai
etnizálják
például
az
emlékezetpolitikát is, amit azt jelenti, hogy az nem konkrét történelmi eseményekre hivatkozik,
hanem
legitimációját
önkényesen
és
opportunistán
rabolja
össze
a
történelemből (WERZ 2000:8). Az emlékezetpolitika etnizálásának a kifejezője, amikor a Trianon-téma mint kvázi a „magyarság szenvedéstörténete” felülírja a holokausztot mint kvázi a „zsidóság szenvedéstörténetét”, vagy, mint a Terror Házában, a „magyarságot” a nemzeti szocialista Németország és a kommunista Szovjetunió szeplőtelen áldozataként állítja be. Mindkét motívum a holokauszt relativizálásához vezet. A „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás” bűneinek párhuzamba állítása szintén ennek az évtizedek óta folyó etnikai, relativizáló emlékezetpolitikának az eredménye, amely 2010-ben bevonult a törvényhozásba is. A kulturális homogenizálási folyamat egy másik állomása a Műcsarnok beágyazása a Makovecz-féle Művészeti Akadémiába, s ennek a kifejezője Fekete György alapállása,[10] amely „egyértelmű nemzeti érzést” követel meg és „fütyül erre a demokráciára”. Ebből az etnopolitikai (gyűlöletet szító) nézőpontból
logikus
is,
hogy
Konrád
György
külföldön
nem
„magyar”,
hanem
„magyarként elismert” író. Etnocentrizmus – erőszakspirál Az etnonacionalizmusban az „ingroup” permanens „homogenizálási nyomást” gyakorol mindenkire, akit „outgroupként” él meg, s ennek következtében amolyan „centrális erőtér”,
vagyis
etnocentrizmus
(etnokrácia)
alakul
ki,
amely
az
etnikai
alapú
kultúrafelfogás hatalmi eszközökkel történő keresztülvitelét jelenti, és etnonacionális diktatúrához hasonlít. Az etnocentrizmus a magát az etnikum igaz kepviselőjének hívő
csoport („igaz magyar”, „igaz magyarság”) uralmát jelenti azok felett, akik valami miatt eltérnek az igaznak hitt „népiség” lényegiségétől, mert a „nemzet ellenségeiként” éli meg őket. Ezért az etnocentrizmus automatikusan erőszakhoz vezet, mert a fenyegetettség érzése miatt a védekezés a „nemzet ellenségeitől” való „megszabadulást” jelenti (BEER 2012: 11). A folyamatra nagyon jellemző az etnopolitikai mobilizáció, amely beinditja az etnikai erőszakspirált, s országon belül is és kívül is a nyílt erőszaknak, etnikai tisztogatásoknak, illetve harcoknak, háborúknak készíti elő a talajt. Hasonló tendencia volt megfigyelhetö a Weimari Köztársaságban: az etnopolitikai mobilizáció teremtette meg a holokauszt társadalmi bázisát. Ez a fokozódó militáns hangvételben is megnyilvánul. Így például Orbán mondataiban is: „csatába bocsátkozni nem könnyű dolog. Az ember nem könnyen szánja rá magát erre. Még a magunkfajták se, akiknek pedig a foglalkozásánál fogva a puskaporszag meg a csata, meg az összeütközés szinte lételeme” – mondta 2009-ben.[11] A nemzeti identitás és a népnemzeti gyökerek különbözőségéről való szónoklás azt feltételezi, hogy a különböző etnikumok és azok kultúrái egymástól elszigetelten léteznek, és azt az etnocentrikus célt szolgálja, hogy a szónok a saját népét más népek fölé helyezze (Németország a németeké, Magyarország a magyaroké). Az újrasszizmus tehát alkalmasabb a tradicionális rasszizmusnál arra, hogy a társadalom szélesebb köreiben szolgáljon orientációs sémaként és vélt védelmet adjon egy olyan félelmeket és szorongásokat kiváltó helyzetben, amelyet a társadalmi átalakulások okoznak. Az Új Jobboldal ideológiájában a saját „népnemzeti kultúra” szolgál az identitás alapjául, ezért kell ezen ideológia szerint különbséget tenni a „többi kultúra” és a „saját kultúra” között. Az Új jobboldal ideológiája általában az etnikai kultúrák egymásmellettiségét és egyenrangúságát hangoztatja, és nem szól a saját kultúra „felsőbbrendűségéről”, s ezt azért is teszi, hogy a többi kvázi erős nemzeti etnikumokkal vagy etnikai nemzetekkel együtt lehessen müködni. Ezzel szemben Magyarországon a kulturális felsőbbrendűség is szerepet játszik, amit a két világháború közötti kulturális felsőbbrendűséget hirdető Klebelsberg Kuno reneszánsza is bizonyít 2010 óta. A népnemzeti kulturális identitáson alapuló érvelés ugyan rövid távon képes elhitetni, hogy ilyen módon alkalmas a többi hasonló ideológiájú etnikai kultúrával való együttműködésre. A gyakorlatban ez azonban nehézségekbe ütközik, többek között azért, mert az élettér-ideológia és az ezzel együtt járó revansizmus automatikusan sérti a másik érdekeit, így konfliktushoz vezet. A szociális kérdés mint nemzeti kérdés, mint a „magyarság kérdése” Az Új Jobboldal ideológiájában nem a szociális egyenlőség elve a lényeg, hanem a „nemzetvédelem”,
vagyis
a
népnemzet;
Magyarország
esetében
a
vélten
létező
magyarság védelme kvázi valamely „magyarellenes idegen érdekekkel” szemben. Amikor a kormány az EU-val és az IMF-fel szemben olyan szlogenekkel igyekszik magát megvédeni, mint hogy „Nem leszünk gyarmat!”, vagy ha azt hirdeti, hogy az IMF-fel szemben megvédi a nyugdíjakat, nem engedi a családi támogatások csökkentését vagy az ingatlanadó bevezetését, akkor a szociális kérdésekből nemzeti, illetve népnemzeti kérdést csinál, vagyis a szociális kérdést a „nemzetvédelem” ügyeként állítja be. Ez is az Új Jobboldal ideológiája. A „Nem leszünk gyarmat!” szlogen vagy Matolcsy fentebb említett kifejezése, amely az Európai Uniót „Európai Birodalom”-ként emlegeti, arra utal, hogy Magyarország esetében posztkoloniális traumáról is beszélhetünk: a társadalom nagy részében az elnyomó hatalom kivonulása után is tovább él az ellenségtől való félelem. Itt kell megjegyezni, hogy ezen a ponton az Új Jobboldal ideológiája találkozik azzal a „baloldali”, Magyarországon szélsőbalként aposztrofált nézettel, amely a szociális kérdést szintén a „magyarság” ügyeként fogja fel és a „nemzetközi tőkét”, valamint a „kapitalizmust” teszi felelőssé a jelen magyarorszagi folyamatokért. Ez a nézet vezet az úgynevezett „baloldali antiszemitizmus”-hoz (HAURY 2002), ami nagyon elterjedt Magyarországon.
Mind
a
baloldali
antiszemitizmus,
mind
az
Új
Jobboldal
„kapitalizmuskritikája” vagy „antikapitalizmusa“ a klasszikus politikai antiszemitizmushoz kapcsolódik (BARKAI 1995: 268). A „nép” („magyarság”) jelentése Alig van olyan kifejezés, amely gyakrabban fordulna elő az Új Jobboldal ideológiájában, mint a „nép” vagy a „népiség” (németül: Volk, Volkstum). Nem csoda, hiszen az Új Jobboldal ideológiája völkisch-népnemzeti, amelyben a „nép”, illetve a „népiség” jelenti a politikája kezdetét és célját, amelyben nem az idividuum a lényeg, hanem az ember mint egy meghatározott, de képzelt, tehát a valóságban nem létező kulturális közösség része. Az etnikai népről alkotott elképzelés a felvilágosodás utáni modernitás szüleménye, a szekularizáció
velejárója,
amelyben
az
istenhit
egyfajta
nemzethitté,
vagyis
a
népnemzetbe vetett hitté alakult, s a modernitás okozta félelmek közepette nyújtott orientációs kapaszkodót. A „népnemzet” azonban nem más, mint fikció, vagyis a modernitáson belüli antimodern utópia, amely a pluralista társadalom ellentéte. A tettes-áldozati reláció megfordítása Az etnopluralizmusnak azért is van jelentős szerepe az Új Jobboldalban, mert a nemzeti identitást nem a klasszikus, hanem a kultúrába bujtatott neorasszizmussal kapcsolja össze, ráadásul humán, antirasszista szándékot vindikál magának. Ebből a logikából
kiindulva a „nemzetellenességet” értelmezi rasszizmusként (pl. németellenességként [antideutsch] vagy magyarellenessegként [antimagyar]). Ha például Fricz Tamás politológus vagy a Jobbik képviselői a „belső ellenség” „magyarságellenességét”, vagy „antimagyarizmusát” említik, akkor egyértelműen arról a jelenségről beszélhetünk, amelyet a kutatások fordított tettes-áldozati relációként, magyarul fordított rasszizmusként jellemeznek. Ez azt jelenti (az antimagyarizmus felfogásában), hogy a kvázi rasszista támadások célpontjai nem valamely kisebbségek, hanem a többség („magyarság”). Amikor Fricz Tamás 2009-ben „Anti-antimagyar” címmel jelentette meg írását, akkor az első gondolatát a fordított rasszizmussal vezette be: „Az úgynevezett liberális értelmiség jeleseinek – Konrád György, Nádas Péter, Esterházy Péter, Tamás Gáspár Miklós – mondom: lépjenek fel a leghatározottabban a rasszizmus és a gyűlöletkeltés legújabb fajtája, a ’magyarozás’ ellen!”, írta, s mondanivalóját
„az
úgynevezett
liberális
értelmiség”
antiszemita
sztereotípiájával
támasztotta alá. A bevezető gondolata tehát dekódolva annyit jelent, hogy a „zsidó liberális értelmiség támadja a többségi magyarságot”. Az utolsó mondatában szintén a fordított rasszizmust hívja segítségül, amikor azt írja:[12] „De mindenütt – sajnos a mennyiségi szemlélet ’természeténél’ fogva – a többség nyomta, nyomja el a kisebbséget,
eléggé
el
nem
ítélhető
módon.
Ám
mindez
nálunk,
a
világon
egyedülállóként, fordítva van: a többség válik a kisebbség általi megaláztatás tárgyává.” A tettes-áldozati reláció megfordításának legfőbb eleme pontosan az a feltételezés, hogy valamely kisebbség gyalázná meg, nyomná el a többséget, amely többség – mint népnemzet – maga lenne a közösség. A többség mint népnemzeti közösség gondolata vezethet ahhoz a nézethez, hogy az „antimagyarizmust” vagy azokat, akiket a népnemzeti gondolkodók antimagyarként aposztrofálnak, „a magyarság ellen” elkövetett „közösség elleni izgatásért” fel lehet jelenteni. A tettes-áldozati reláció az utóbbi években rendszeresen megjelenik a „közszolgálati” médiumok csatornáin is. Ilyen volt pl. a 2012 májusában a Duna TV-n leadott négyrészes filmsorozat, a „Háború a nemzet ellen”, amely végig azt sugallja, hogy kvázi egy „zsidó összeesküvő hatalom” uralja a „magyar nemzetet”. De a tettes-áldozati reláció megfordításával lehetett a romák ellen is – immár több ízben – az elvben az ő védelmükre (vagyis a kirekesztett kisebbségek védelmére) létrehozott törvényt ellenük alkalmazni.[13] Az etnikai szemléletet a társadalomban a rendszerváltás óta eltelt időszakban sem sikerült demokratizálni. Mivel a benne rejlő etnomoblizálási képesség és húzóerő segítségével az etnikai szemléletnek az elmúlt évtizedekben sikerült átitatnia a társadalmat, vagyis egyre nagyobb társadalmi bázishoz jutott, ez tette lehetővé, hogy 2010-ben a deklaráltan népnemzeti kormány ekkora többséget kapjon. Ebben az értelemben a rendszerváltás óta eltelt időszakban hatalmon lévő összes kormány kultúrpolitikája hozzájárult a mostani helyzethez, mert nem volt képes megváltoztatni az
etnikai szemléletet, épp ellenkezőleg, akarva, akaratlanul hagyta, hogy átitassa a társadalmat.
A
2010-es
választásokkal
az
etnikai
szemlélet
ketharmados
kormányhatalmat kapott, a 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény pedig a népnemzeti közösségfelfogást emelte alkotmányi rangra. Ennek a legjobb kifejezője a Preambulum első mondata, a „Nemzeti hitvallás”. Mivel ebben az Alaptörvényben individuum helyett a (nép-) nemzet jelenti a védelemre szoruló entitást, ez az említett „fordított tettes-áldozat reláció”-t eredményezi, vagyis olyan és hasonló ítéleteket tesz lehetővé, amelyekben az „antimagyar”-ként kikiáltott ellenséget lehet „közösség elleni izgatásért” feljelenteni. Ez a jelenség az etnokrácia, más szóval etnonacionalista diktatúra jellemzője. Ezzel az ideológiával találkozhattunk Németországban a két világháború között, ez a felfogás vezetett minden másként gondolkodó üldözéséhez, elnyomásához, ezért üldöztek és nyomtak el a nemzeti szocialisták mindenkit, aki nekik idegennek tűnt: a politikailag
másként
gondolkodókat,
a
zsidókat,
a
szintiket
és
romákat,
a
mozgássérülteket, a homoszexuálisokat, a müvészeket, akik masképpen alkottak, a fiatalokat, akik modern zenét, dzsesszt vagy swinget hallgattak, vagy akik a saját életüket akarták élni. Egyszóval mindent, ami eltért a népnemzeti ideológia alapelveitől. A népnemzet iránti vágy az egész társadalomra veszélyes és megosztja a társadalmat. Azok az emberek vagy mozgalmak, akik vagy amelyek a társadalomból közösséget akarnak csinálni, el kell hogy vegyék a tagjaik szabadságát és a sokszínűségét. A népnemzet kirekesztő nemzet. Ellenségképek Kik lehetnek azok az „antimagyar” ellenségek, akik nagy valószínűséggel számíthatnak legalábbis a feljelentéssel való fenyegetésre? A völkisch-népnemzeti ideológia szempontjából minden olyan ember vagy csoport ellenségnek számít, aki vagy amely eltér a népnemzeti ideológiától. Így lesz ellenségkép, vagyis nemzetellenség a „kozmopolita”, „nemzetközi” vagy „univerzális”, „egyetemes” gondolkodásmódból, de így lesz ellenségkép a „köztársaság” maga is. A népnemzeti ideológia az univerzalizmus ellensége, s a kozmopolita, univerzálisan gondolkodó, köztársaságpárti emberben vagy embercsoportban a „zsidót” látja. Ezért tett kipát Károlyi fejére a Jobbik, ezért távolították el a szobrát. Ezért lehet – mint az „örök zsidó” – antiszemita támadások célpontja a köztársaságban gondolkodó Gyurcsány Ferenc, és ezért nem lesz kívánatos egyház az univerzálisan gondolkodó Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. De ezért lehet ellenségkép a határozottan nem népnemzeti Európai Unió is.
A neorasszista Új Jobboldal ellenségképei, sztereotípiái, amelyek kisebb-nagyobb különbséggel általában mindenhol megtalálhatók, a kapitalizmus, a bolsevizmus, a baloldali internacionalizmus, a kommunizmus, a liberalizmus, a kereszténység, a zsidóság és az iszlám. Ezért lehet ellenségkép a „baloldali internacionalizmus”-ból Orbán Viktor számára, ez is oka annak, hogy azt állította 2005-ben[14] a tusnádfürdői beszédében, rosszemlékű, magukat baloldalinak mondott rezsimekkel példálózva, hogy a baloldal rárontana a nemzetére: „a magyarok […] az elfajult és hűtlenné vált magyartól félnek a legjobban. A XX.
században
megjelent
a
modern
baloldal
Közép-Európában,
aminek
eredményeképpen, amikor a baloldal időnként erre lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére, így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak rá a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették az ő modernkori kiadásukban 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És nem ilyen harcias eszközökkel, de hát december 5-e is tulajdonképpen egy kormányzati rárontás a saját nemzetünkre.” „Kun Béla”, „Rákosi” és
az
„elfajult”,
valamit
a
„fajta”
kifejezések
Orbán
szövegének
egyértelműen
fajelméletesen antiszemita konnotációt kölcsönöznek. A „tőke”, vagy a „nemzetközi nagytőke” önmagában is ellenségnek számít, ezért lehet ellenségkép a bankokból, a multinacionális vállalatokból vagy a nemzetközi tulajdonú szupermarketekből, és ezért lehet barát a nemzeti tőkét megtestesítő CBA-ból vagy a szintén nemzeti tőkéjű Széles Gábor-féle nagyvállalatokból és médiabirodalomból. Ha bárki a „nagytőke” vagy „nemzetközi nagytőke” ellen mobilizál, akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy ki áll a sztereotip ellenségkép mögött. Már a német nemszeti szocialista NSDAP is a programjában a különösen veszélyes nemzetközi tőkét „zsidó” tőkének minősítette. Az Új Jobboldal „kapitalizmuskritikája” vagy „antikapitalizmusa” a klasszikus politikai antiszemitizmushoz kapcsolódik (BARKAI 1995:268). A fenti levezetésből logikussá válik, miért merül fel újra és újra, rendszeresen a „kozmopolitizmus” mint – egyébként antiszemita – ellenségkép (SCHLÖR 1995:229) a kormány kommunikációjában. „A mi korunkban [...] a nemzeti létnek a lényegét veszélyezteti [...] [a] kozmopolitizmus”, mondta Semjén 2011-ben[15], s legutóbb, október 23-an Kövér László is „a magyarság számára történelmi tragédia”-ként értelmezte a „világpolgár orientációjú kozmopolita elit” megjelenését Magyarországon (Echo TV, Napi Aktuális, 2012. október 22). De remélhetőleg az is világossá vált, hogy nem a kozmopoliták veszélyesek tehát a társadalomra, hanem a völkisch-népnemzeti ideológia, mert ez az ideológia automatizálja az
ellenségképgyártást.
etnonacionalista,
Az
etnopluralista
antiszemitizmus
a
völkisch-népnemzeti,
nemzetszemlélet
állandó
velejárója
és
vagyis kísérője,
mondhatni az antiszemitizmus és az etnonacionalizmus ugyanannak az éremnek a két
oldala. De a többi kirekesztési formát, így az anticiganizmust és a homofóbiát is a völkisch-etnikai nemzetszemlélet élteti. Ebből következik az is, hogy az az ország, amelyben a völkisch-népnemzeti ideológia vagy az etnonacionalizmus elterjedt, önmagában termeli ki az ellenségképeket. Nem igaz és kutatások által is cáfolt az, amit Ungvári Tamás a december 2-i NEM tüntetésen mondott, hogy a náci (vagyis a nemzeti szocialista) ideológia import lenne. A náci (vagyis a nemzeti szocialista, etnonacionalista) ideológia Magyarország etnikai szemléletű kultúrájának a terméke III. Az Új Jobboldal és Magyarország Az Új Jobboldal koncepcióját az 1970-es évek elején Németországban fektették le. A mozgalom az 1960-as évek új baloldali irányzatainak ellenében, „antiimperialista felszabadító, vagyis nemzetmegváltó, forradalmi” mozgalomként jött létre, s mint ilyen, elveti az 1968-as kulturális forradalmat, kvázi ellenforradalomként értelmezi. Orbán Viktor a 2007-es tusdádfürdői beszédében utalt arra,[16] hogy új jobboldalra van szükség, s hogy ő az 1968-as kultúrforradalmat ellenforradalomként értelmezi: „1968ban tehát a politika alapját, egyfajta mélyrétegét jelentő kulturális forradalom vagy ellenforradalom zajlott le, amely sikerrel végződött, és majd 40 éven keresztül a hátterét adta az európai politikának.” Az Új Jobboldal ideológiája a történelmi nemzeti szocializmustól elhatárolódik ugyan, de ahhoz
hasonlóan
a
völkisch-népnemzeti
megújulást
hirdeti.
Képviselői
tudatosan
hivatkoznak a Weimari Köztársaság néhány gondolkodójára, akiknek téziseit Armin Mohler 1949-ben megjelent disszertációja óta a „konzervatív forradalom” címszó alatt foglalja össze a kutatás. Ezt a kifejezést az úgynevezett Új Jobboldal gyakran használja és aktualizálja is (Weiß 2011). A „konzervatív forradalom”[17] kifejezés a 2010-es választási győzelem után egyrészt a levegőben volt, másrészt tudatosan is említette például[18] egy beszélgetésben Nyíri Kristóf filozófus. Az „Új jobboldal” jellemzője még, hogy átveszi a marxista értelmiségi, Antonio Gramsci „kulturális hegemonizálás”-ötletét, de a saját ideológiája szerint alkalmazza. A kulturális hegemonizálást a Fidesz 2002 óta a Polgári Körök létrehozásával szorgalmazta, s nagyon jól átgondolt „bottom up – top down” stratégiával a lokális népnemzeti körök kvázi alulról, míg a „nemzeti érzelmű” pártok felülről gyakoroltak a fent leírt Gramsci-féle stratégiával homogenizálási nyomást a társadalom liberális demokrata részére. Nagy segítségükre volt ebben a folyamatban a „nemzeti érzelmű” média, amely a „top” és a
„bottom” közötti átjárhatóságot biztosították. A cél az egész ország völkisch-népnemzeti fordulata (national turn) volt, amely már 2006-ban, a TV székház ostromával majdnem sikerült is. Hasonló volt a helyzet (persze nem stratégiailag átgondoltan és nem Gramsci nyomában) Németországban a 20 század fordulója körül, amikor amolyan „germánhitű” csoportok egyesületeikkel a mai értelemben civil, parlamenten kívüli mozgalomba tömörültek,
s
völkisch-népnemzeti
hálózatépítésükből
egyenesen
következett
a
társadalom folyamatos radikalizálódása és Hitler hatalomátvétele. Nemzeti közösség versus társadalom – javaslat Egy közösség attól lesz közösség, ha annak tagjai személyesen ismerik egymást, azonos értékrendet és világnézetet képviselnek. A közösség klasszikus példája a család vagy az apa, az anya és a gyerekek. De még a családra magára sem igaz a származási közösség feltételezése, vagyis a papa és a mama nem közös vagy azonos családból származnak, hiszen akkor tiltott vérfertőzést követnének el. Papának és mamának sem közös tehát a származása. Ennek ellenére a családok természetesen közösségeknek számítanak. A családon kívül vannak más közösségek is, például az osztályok az iskolákban vagy baráti körök, de ezeknél teljesen mindegy, hogy közös-e a származásuk vagy nem. Egy közösség tehát nem attól lesz közösség, hogy tagjainak azonos lenne a származása. A meghatározó ebből a szampontból a szoros egymás mellett élés, a közvetlen, személyes kapcsolattartás és a hasonló világnézeti felfogások. Egy állam vagy egy nemzet soha nem lehet közösség. Egy állam sok millió tagja nem ismerheti egymást személyesen. Az, hogy ilyen nemzet létezne, nem más, mint illúzió (ANDERSON 1996). Az a felfogás, hogy a származási és kulturális nép(nemzeti)-közösség tudna védelmet és szolidaritást nyújtani, egyenes ellentétben áll a nyugat-európai felfogással, elsősorban például a németországi voluntarista felfogással, amely ott „alkotmánypatriotizmus” néven terjedt el. A voluntarista szemlélet kétségkívül absztraktnak és hidegnek tűnik egy olyan ember számara, aki úgy véli, hogy csak az etnikai nemzetközösségben vagy más etnikai közösségben érezheti magát otthon. De csak ez, vagyis a voluntarista szemlélet képes a pluralista társadalom megvalósítására és az etnikai tisztogatások, a nyílt erőszak, valamint a háborúk megelőzésére. Az állampolgárok között a legkülönbözöbb felfogások és világnézeti különbségek kell hogy létezzenek, s az egyetlen dolog, aminek össze kell tartani őket, a demokratikus alkotmányos elvek. Az állam mindig társadalom (demos) és sohasem közösség (ethnos). Ami összetartja az állampolgárokat, az a demokratikus politika. Ezt jelenti az alkotmányos patriotizmus. Népnemzeti Alaptörvény versus demokratikus Alkotmány – javaslat
Magyarország mostani Alaptörvénye nemzetközpontú, középpontjában a nemzet mint „közösség”, tehát a népnemzet áll, ezért „nemzeti hitvallás” a bevezetése. Benne az ember nem mint individuum jelenik meg, hanem mint a magyarság kategóriájába tömörített, nemzeti azonosságú kulturális részelem. A történelmi hagyományok, vagyis a kulturális örökség „nemzeti” és „magyar”, meghatározói a közös „magyar nyelv” és a Kárpát-medence mint földrajzi egység, amely a vér és föld ideológia tipikus eleme. Az a kitétel, hogy „tiszteletben tartjuk a történeti alkotmányunk vívmányait” – a „Szent Korona” egyidejű megemlítésével – arra utal, hogy itt a 19. századi Szentkoronatanról van szó, ami az élettérideológia alaptörvénybe való beemelését jelenti. Az a mondat, hogy „tiszteljük más népek [...] kultúráját és együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével”, etnopluralista felfogás és a dolgozat elején és címéül szolgáló „nemzetek Európája” ideológiájának a lecsapódása. Ez
az
Alaptörvény
az
etnonacionalizmust
legitimálja,
s
a
mai
magyarországi
kultúrafelfogás, az erre az Alaptörvényre felépített kultúrpolitikai stratégia automatizálja a kirekesztést, jövendő etnikai tisztogatások, nyílt erőszak és háborúk számára adja meg a törvényi legitimációt. Ebből az Alaptörvényből kiindulva kívülről meg lehet jelölni a kvázi nem a „magyar közösséghez” tartozó „antimagyar” ellenségképet és a hozzájuk tartozó embert vagy embercsoportot. Ebből az Alaptörvényből kiindulva lehet a közösség elleni izgatás tényállását a kisebbség helyett a többségre alkalmazni s a „nemzetet megsértőket” büntetni, mint ahogy Szili Katalin nemrégiben javasolta.[19] A magyarországi Alaptörvény értékeivel ellentétben áll a humanista, egyetemes emberi méltóság tisztelete. A humanista, egyetemes emberi méltóság minden egyes embert azért tisztel, mert ember. Az emberi méltóság tisztelete előbbre való, mint a közösségi és kulturális
hovatartozás.
Minden
ember
egyenlő,
bármilyen
kultúrájú,
bármilyen
„nemzetietlen”, bármilyen bőrszínű, bármilyen szexuális orientációjú, bármilyen beteg testileg, bármilyen sérült lelkileg. A kívülről jövő megjelölés nem összeegyeztethető az egyetemes emberi méltóság tiszteletével, amelynek az alapja a voluntarista önbevallás. A Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének a középpontjában – a nemzeti szocializmus következményéből levont tanulságok alapján – éppen ezért nem a „német nemzet”, vagy a „német nép” áll, hanem az emberi méltóság sérthetetlensége. „Az emberi méltóság sérthetetlen”, így hangzik az első mondata, s ebből következik a második: „Az emberi méltóság védelme az összes hatalmi ág kötelessége.” Csak ez a humanista, az egyetemes emberi méltóságot szem előtt tartó felfogás lehet képes a társadalom demokratizálására. Csak az erre az alaptörvényre felépített demokratikus kultúrpolitikai stratégia képes automatizálni a befogadást és a toleráns társadalmi felfogás elterjedését, a nyílt társadalom létrejöttét.
Nem a „nemzet egysége”, hanem az univerzális emberi méltóság tisztelete az integratív elem a (demos alapú) demokratikus társadalomban. Csak ez a szemlélet képes arra, hogy befogadó társadalommá alakítsa a kirekesztő nemzetet. Csak az egyetemes emberi méltóság tisztelete képes a kirekesztett kisebbségek megvédésére és a gyűlöletbeszéd visszaszorítására. De alkalmas arra is, hogy gátat vessen a mostani ellenzékben tapasztalható és a kormány felé irányuló ellenségképgyártásoknak is. A demokratikus ellenzéknek csak demokratikusan szabadna fellépni a kormány politkája ellen, semmi esetre sem lenne szabad antidemokratikus eszközöket használni, mint például az Egymillióan Facebook-oldal egyik képén, ahol Orbán Viktor anticiganista sztereotip ábrázolásban jelenik meg szexista környezetben, mert ott Orbán emberi méltósága sérül. Az egyetemes emberi méltóság mindenkit megillet, meg az ellenségünket is.
Jegyzet Köszönöm Dr. Bródy Mihálynak a dolgozat lektorálásában és értelmezésében nyújtott tanácsait.
Irodalom: ANDERSON, Benedict (1996): Die Erfindung der Nation. Zur Karriere eines erfolgreichen Konzepts. Campus, Frankfurt/ New York (eredeti cím: Imagined Community. Reflections on the Origin and Spread of Nationalism, Verso, London, 1983). BALIBAR, Etienne/ WALLERSTEIN, Immanuel (1990): Rasse – Klasse – Nation. Ambivalente Identitäten. Hamburg: Argument. BARKAI, Avraham: Einundzwanzigstes Bild: „Der Kapitalist”, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper, 1995, 265–272. BEER, Mathias (Hrsg) (2007): Auf dem Weg zum ethnisch reinen Nationalstaat? Europa in Geschichte und Gegenwart, Tübingen: Attempto. BOTSCH Gideon (2012): Die extreme Rechte in der Bundesrepublik Deutschland 1949 bis heute, Darmstadt: WBG, 60–81 (Teil II.: „Nationale Opposition” im Übergang). CLAUSSEN,
Detlev
(2000):
Das
Verschwinden
des
Sozialismus.
Zur
ethnonationalistischen Auflösung des Sowjetsystems, in: Detlev CLAUSSEN/ Oskar NEGT/ Michael WERZ (Hrsg.), Kritik des Ethnonationalismus, Hannoversche Schriften 2, Verlag Neue Kritik, Frankfurt/ M, 16–41. GLOBISCH, Claudia (2008): Warum fordert die NPD „die Türkei den Türken”? in: Fabian Vorchow,
Christian
Dornbusch
(hrsg):
88
Fragen
und
Antworten
der
NPD.
Weltanschauung, Strategie und Auftreten einer Rechtspartei – und was Demokraten dagegen tun können. Schwalbach: Wochenschauverlag, 65–67. GLOBISCH, Claudia (2011): „Deutschland den Deutschen, Türkei den Türken, Israelis raus aus Palästina”. Zum Verhältnis von Ethnopluralismus und Antisemitismus, in: Claudia Globisch, Agnieszka Pufelska, Volker Weiß (Hrsg.) (2011): Die Dynamik der europäischen Rechten. Geschichte, Konsinuitäten und Wandel, Wiesbaden: VS., 203– 255. GRIFFIN, Roger (2003): Fascism. Article for The Encyclopedia of Community, Berkshire Publishing, Oxford. HAURY,
Thomas
(2002):
Antisemitismus
von
links.
Kommunistische
Ideologie,
Nationalismus und Antizionismus in der frühen DDR, Hamburg. HOLZ,
Klaus
(2001):
Nationaler
Antisemitismus.
Wissenssoziologie
einer
Weltanschauung, Hamburg. KOOB Andreas, MARCKS Holger, MARSOVSZKY Magdalena (2013): Mit Pfeil, Kreuz und Krone. Nationalismus und autoritäre Krisenbewältigung in Ungarn”, Münster: Unrast. MARSOVSZKY, Magdalena (2006): Neue völkische Bewegung und Antisemitismus im heutigen Ungarn, in: SALZBORN, Samuel (Hrsg.), Minderheitenkonflikte in Europa. Fallbeispiele und Lösungsansätze, Innsbruck: Studien Verlag, 201–221. NORDMANN, Ingeborg: Neunzehntes Bild: Der Intellektuelle, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper,1995, 252–259. PUSCHNER, Uwe (2001): Die völkische Bewegung im wilhelminischen Kaiserreich. Sprache, Rasse, Religion. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt.
SCHLÖR, Joachim: Siebzehntes Bild: „Der Urbantyp”, in: Julius H. Schoeps/ Joachim Schlör, Antisemitismus. Vorurteile und Mythen, München/ Zürich: Piper,1995, 229–240. WEIß, Volker (2011): Deutschlands Neue Rechte. Angriff der Eliten – Von Spengler bis Sarrazin, Paderborn: Ferdinand Schöningh. WERZ, Michael (2000): Verkehrte Welt des short century. Zur Einleitung, in: Detlev CLAUSSEN/ Oskar NEGT/
Michael
WERZ (Hrsg.),
Kritik
des
Ethnonationalismus,
Hannoversche Schriften 2, Verlag Neue Kritik, Frankfurt/ M, 6–15. *** 2013. január. 31 – február.2
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=188445:nemzetek-europaja-azetnonacionalista-nemzetkoncepcio-es-annak-demokratikus-alternativaja-31resz&catid=9:vendegek&Itemid=66 http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=188685:nemzetek-europaja--azetnonacionalista-nemzetkoncepcio-es-annak-demokratikus-alternativaja--32resz&catid=9:vendegek&Itemid=66 http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=188907:nemzetek-europaja--azetnonacionalista-nemzetkoncepcio-es-annak-demokratikus-alternativaja--33resz&catid=9:vendegek&Itemid=66
[1] Marsovszky Forschungsforum
Magdolna zu
a
Fulda
University
Nationalsozialismus,
of
Applied
Antisemitismus
und
Sciences
óaradója,
Rassismus
e.V.
aVilligster
tagja
és
a
magyarországi Polgárjogi Mozgalom a Köztarsaságért vezetőségi tagja. Kultúrpolitikus, korábban tíz éven át a Németországi Kultúrpolitikai Társaság Bajor szekciójának vezetőségi tagja.
[2] http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=140874:matolcsy-szerintbelathato-idn-beluel-nem-kell-belepnuenk-az-eurozonaba&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113
[3] http://index.hu/kultur/pol/2010/06/11/felulvizsgalna_a_finnugor-elmeletet_a_kult%C3%BAralis_vezetes/ [4] http://semjenzsolt.hu/kozelet/video/soha-nem-latott-nemzeti-egyseg
[5] http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=164975:magyarsagnapot-tartottorban-az-orszag-szallashely-a-turulba-mindenki-beleszueletik-a-satant-ki-kell-szoritani&catid=79:kiemelthirek&Itemid=115
[6] http://www.hirado.hu/Hirek/2012/12/03/16/Orban_megvedjuk_zsido_honfitarsainkat.aspx [7] http://2007-2010.orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=43 [8] http://2001-2006.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=3_4&id=899 [9] http://2001-2006.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=3_3&id=2215 [10] http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=178642:a-kulturpolitikusfekete-gyoergy-mma-nyilatkozatai-tiltakozasok&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115
[11] http://2007-2010.orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=80 [12] http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=130159 [13] http://index.hu/video/2012/07/03/harmincnegy_ev_ciganyoknak_rasszizmusert [14] http://www.nol.hu/archivum/archiv-371110 [15] http://www.youtube.com/watch?v=aRyVqutdd58 [16] http://orbanviktor.hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede [17]http://hetivalasz.hu/jegyzet/konzervativ-forradalom-a-ketharmados-felhatalmazas-uzenete28913/?orderby=novekvo&numPerpage=20&hozzaszolas_oldal=1
[18] http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=52940%3Amarsovszkymagdolna&catid=80%3Ag-7&Itemid=117&limitstart=3
[19] http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=179814%3Aogybuentetkoenyvi-tenyallassa-tenne-a-koezoessegek-megserteset-szili-katalin&catid=113%3Amagyarvonatkozasu-hirek-20124-negyedev&Itemid=66
