1
KERESZTFELMAGASZTALÁS Boldogok a hívek, hogy itt az ereklye. Bármelyik egyházközség elfogadná…Kegyelem áradása Valóban megéljük a sztichirát: Nagy a Te kereszted ereje Uram, mert az egy helyen ásatott le a földbe, mégis hatása kiterjedt az egész világra…. Az egész világon vannak ereklyék, darabkák… pl. országonként 1-2. De HATÁSA minden faluban, mindenházban,minden szivben!!!! Kocsmában hat? Vagy más helyeken? NEM KERESNI KELL A KERESZTFA MEGTALÁLÁSA- corvina- ennek olvasásakor jöttem rá ILONA KERESTE! 78 évesen 2 évig szekerezett… KONSTANTIN VASÁRNAPOT munkaszünetté tette, kereszténységet etgységesitette, 325-ben NIKAIAI ZSINAT.. homousios-arianiusokkal szemnben SZENT ISTVÁNHOZ HASONLÓ-vasárnap csak a tüzvigyázók lehettek otthon, állatukat elkobozhatták, ha vas dolgoztak… ADONISZ TEMPLOM- HADRIANUSZ CÁSZÁR SÚLLYOS BETEGET megérintett, FELIRAT egyik darabja Rómába (santa croce di gerusalemme) NAGYITÓVAL KERESNI KELL, FÁRADNI KELL ÉRTE! Plázában is van keresztfülbe, orrba, visszapillantóra, de az igazi keresztet NEM ÁRULJÁK, TV,RÁDIÓ NEM BESZÉL RÓLA SŐT!!! TELJESEN ELLENTÉTES: tagadja meg magát, vegye fel keresztjét… -----) VALÓSITSD MEG MAGAD, ÉLD KI MAGAD, FEJEZD KI MAGAD PSZICHOLOGUS NEM SZERETETRÓL, ALÁZATRÓL BESZÉL… Mennek szét a házasságok Beethoven-az élet keresztjei olyanok, mint a zenében:FELEMELNEK ELVESZITENI MAGAD…Krisztus a GYÖNGESÉGBEN LETT ERŐSSÉ, SZERETETBEN ÉR CÉLT, megalázta magát, föláldozta magát… FÁRA FÜGGESZTETIK AZ, KI AZ EGEKET FÜGGESZTETTE MESE A BOLDOGTALAN GAZDAGRÓL-elhatározta, hogy vége vet életének-de az örökösök vigyorogtak volna-ezért előtte szétosztogatta mindenét- szeretetet kapott (ELVESZIT, HOGY MEGNYERJEN)-sátán az örököse ugyis a vagyonunknak… FOTELBŐL nem fogjuk megtalálni a keresztet: 628ban HERAKLISZ császár biborban, aranyban akarta felmagasztalni- nem tudiott menni…Pátriarcha: szegény Krisztus keresztjét… vezeklő ruhát vett… (614-ben Koszov Perzsa király…) NEMCSAK FOTELBŐL, HANEM EGYENESEN ELUTASITJA: eltolja temetésen, házszetelésen magától ORVOSSAL ŐSSZEVÉSZ-UTOLSÓ SZALMASZÁLAT, MENTŐÖVET DOBJA EL… A kereszt oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk akik üdvözülünk, Isten ereje (1Kor 1,18) KERESZTVETÉS: EBBEN IS TENNI KELL, KERESNI KELL ÁLMÁBAN LEIZZADT, MERT A HASA LE VOLT KOPVA…kaparások ÖRÜLT, HOGY ÚJRA KEZDHETTE
2
LÁNY-KERESZTELKEDNI AKART-udsz-e keresztet vetni?görögöktől láttam.. az semmi KULCS A KERESZTVETÉS:lezár elmét, szivet gonosztól, s kinyit Isten előtt… HALDOKLÓ KEZE MEGINDUL A KERESZTVETÉSRE… En touto szemeio nikasz- e jelben győzni fogsz – NEVETSÉGES, HOGY LÁNDZSÁKRA IRTÁK RÁ… KERESZTBEN TELIK EL ÉLETÜNK: jegyeztessék Krisztus keresztje szivébe és lelkéb Vizet kereszt alakban öntjük rá Bérmálás Esküvő-korpna, gyűrű… kezeket kereszt alakban tesszük Lélek távozásakor kersztet szeme elé… Betegek kenete… Temetés_ fejfa Pilinszki- keresztről keresztre szállás MONDD MEG MILYEN VISZONYBAN VAGY A KERESZTTEL, MEGMONDOM KI VAGY KERESZTET PRÓBÁLGATJA-nagy, nehéz, kényelmetlen…
MÁRIACELL: oltár tetején bronz földgömb, kígyó rátekeredve- félünk… De a tetején a kereszt—BIZZATOK, ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT CSALÁDJAINKBAN IS SZÜKSÉGESEK A KONSTANTINOK, SZENT ISTVÁNOK Rendet, kereszténységet, békességet… Márton Áron: Erdélyt nem a magyarok vesztették el, hanem a a román anyák nyerték meg- szülészet: magyar gyerek?! Nézd egy órát a keresztet
A faluba egy fiatalembert hozott haza a vonat Még csak néhány éve került fel Pestre. A kis házikók s köztük a szép kis falusi templom a régi, csak épp az ő szíve változott meg. Itthon még gondozta lelkét is, de ott fent ebben egyre hanyatlott. − Helyette most egyre inkább kedvelte a szórakozó helyeket: diszkót, kocsmát, s általában a könnyelmű életet. − Kerékpárján ott a templom előtt hajtott el. Láttam, s szívem összeszorult. − Szerettem volna jól kisírni magam, mert nem vetett keresztet. Nem ismerte meg a tornyos házat s előtte a régi feszületet, amely pedig épp érte állt ott. A Szent Keresztre nézve most valld meg te is: Krisztusod nem vonakodott kitárni, átlyuggattatni érted a kezeit, lábait, a te kezed viszont nem ér el egyik válladtól a másikig? Avagy a kalapodig? S hadd kérdezzem tovább! Milyen a mi keresztvetésünk? Bensőséges? Benne van abban a néhány mozdulatban a lelkünk? Tudjuk, hogy mit teszünk?
3
Ha eddig talán nem úgy jártam el mindenben, ahogy kellett volna, ezután úgy teszek. Megígérem ma, keresztfelmagasztalás napján. Öntudatosítom keresztvetésemet. Nem feltűnősködöm vele, de nem is szégyellem senkitől, hogy keresztet vessek. Magamra rajzolom a kereszt jelét, s közben mintegy kimondom: „Én Krisztushoz tartozom!” 2. De vizsgáljuk tovább a kereszthez való viszonyunkat. − Mit gondolsz és mit érzel egyáltalán, mikor a keresztre nézel? Eszedbe jut ilyenkor az első kereszt? Fáj neked is, hogy Krisztusod megfeszítették? Érzed-e − valamelyest − kezedben, lábadban a szegek luggatását? Szúrja e a töviskorona a te homlokodat is? Vérzik-e a szíved a százados lándzsájától átdöfve? Eszedbe jut-e, hogy mindezt a mi gonoszságunk is okozta? Felsóhajtasz-e ilyenkor: Ó, átkozott bűn, mely Jézusomat a keresztre vitte értem. Örülsz-e, T., a kereszt diadalának?! Egy-egy futballmérkőzésen mennyire tudnak szurkolni kedvenc csapatuknak a szurkolók! S mint örülnek a sikernek. − Elkábít-e bennünket is a kereszt diadala így? Meglátjuk-e Krisztus hálójában fennakadva, a kereszt által legyőzetve a sátánt? Felkiáltasz-e ilyenkor a Megváltóhoz: „Ó, Jézusom! A kereszt erejével én is legyőzöm a sátánt, s nem engedem, hogy Tőled elszakítson!” Avagy talán nem sokkal több számunkra a kereszt egy fakuló emléknél? Egy jelzőtáblánál, melyet meglátva tudjuk, hogy már itt a település vége? Óh, nem! Ne a büszke századosnak, hanem a megtért Longinusznak a lelkületével járjunk a kereszt előtt. Látva a keresztet, fájdalom és diadalérzés egyszerre szállja meg a szívünket, s mindannyiszor sóhajtsunk fel: „Üdvözítőm keresztje! Drága vagy nekem, Könnyeim kiváltója, örömöm oka, üdvösségem eszközlője vagy te.” 3. Vizsgáld meg azt is, hogy milyen viszonyban vagy a kereszttel? − Ezt a keresztviselésed is megmutatja. − Szülőhazámban ismertem egy férfit, s meglátogattam betegségében. Évekig kellett feküdnie, szenvednie. Nehéz helyzetét csak nehezítette saját maga. Mert sehogy sem tudott megbékélni betegségével, s nem tudott belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Tudhatta volna már, hogy egészen Isten kezében van. Épp Tőle kellett volna várnia az enyhítést, a fájdalomcsillapítót, ott, ahol már az orvosok sem segíthettek. De belőle csak úgy folyt a káromkodás. Mint amikor a beteg az orvost szidja, és így az utolsó mentőövet is eldobja magától. Nehéz és eredménytelen dolog így szenvedni és keresztet viselni. Mennyivel szebb és másabb az a fajta keresztviselés, mely a belenyugváson alapszik, s melyre ti is sok példát tudtok felhozni. − Egy városszéli erdőben egy ember bolyongott, kusza gondolatokkal a fejében, lelkében. Mintha követ hordozna lelkében, olyan nehéz volt a szíve. Gondok emésztették. Családi békéje, boldogsága feldúlva, s most úgy érezte, hogy célja sincs, értelme sincs további életének. Már öngyilkosságra gondolt, amikor véletlenül egy kereszt előtt vitt el az útja. Felnézett rá, s úgy találta, hogy − minden fájdalma mellett is − mintha mosolyogva nézne rá az Üdvözítő. De legalábbis biztatólag. Töviskoszorú fölött pedig ott állt a felírás: „Ti, akik átmentek, nézzétek, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam?” Mintha csak azt mondta volna az Üdvözítő: „Te, kis emberke! Nehéz a terhed? Tudom, hogy nehéz! De látod, az enyém még nehezebb volt. S mégis vittem s viszem, mindnyájatok helyett. Ne keseredj azért hát el! Inkább gyere, és vigyük együtt a keresztet. Te, testvér, milyen szívvel hordozod életed terhét? Melyik fajta szenvedés-vállalás tetszik a fenti kettő közül? − Ha Krisztus keresztjéhez tartozol, ha nemcsak a neved keresztény, akkor kereszthordozásod közben felnézel a Szent Keresztre, s erőt merítesz belőle a magad számára.
4
Hajlott hátú, ősz hajú öreg magyar üldögél, pihen a kereszt alatt az ismert festményen. Munkából hazatérőben, vállán a kapa, tarisznya. Hallani véljük, ezt látva, az Úr Jézus szavát: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok!” Kereszthordozó testvérek! Jó nekünk megpihenni a Szent Kereszt árnyékában. Tedd le tehát gyakorta a szenvedő Jézus lábához terhedet. Jöjj te is Őhozzá, hogy téged is megenyhítsen! Ámen. A keresztvetésről II. Az Élet Fáját, a Szent Keresztet ünnepeljük ma. Felmagasztalva, tündökölve tűnik elénk énekeinkben, szépséges liturgiánkon átragyog. Elé járulunk, csókjainkkal illetjük, hódolunk előtte. Szép, felemelő cselekedet ez. Kell is lelkünknek nagyon. De nehogy arra gondoljunk, hogy most már aztán egy évre letudtuk a kereszt iránti tiszteletünket, most egyszerre, ünnepélyesen. Nem, testvérek, ezt nem lehet. − Hiszen elmondhatjuk, hogy életünk minden napján találkozunk a kereszttel, hol így, hol úgy. Ezért minden napra vonatkozik az iránta való köteles tisztelet, nemcsak mára. Itt van pl. a keresztvetés. Keleti szertartásunkban különösen is sokszor vetünk keresztet, így mindennap többször élünk vele. Ezért ebben az ünnepélyes percben most erre gondoljunk: a kereszt iránti tisztelet tüzesítse át ezt az apró tettünket is: keresztvetéseinket. l. Gondolj életed első keresztvetésére! − Talán éppen szerető, jámbor édesanyád vagy nagymamád rajzolta rád az első keresztet. Még mint kis pogányra, mielőtt keresztelni vittek volna, s mint előleget rajzolták rád a kereszt jelét. − Mint szent vágy, úgy szakadt ki anya vagy nagyi szívéből ez a tett, mert mielőbb kereszténynek, Isten gyermekének akart tudni téged. S aztán végre a nagy nap is eljött: keresztvíz alá tartottak keresztszüleid. − „Úr Istenünk.. Jegyeztessék a Te egyszülött Fiad keresztje az ő szívébe és lelkébe” − mondta akkor a pap, míg végül elmondta a szent szavakat is: „Kereszteltetik Isten szolgája..”, mialatt kereszt alakban öntötte le homlokodat a keresztvízzel. − Látod csak! Néhány keresztvetés érte csupán homlokod, s kereszt alakban csordogált homlokodra a keresztvíz, s máris Isten gyermeke lettél: kegyelemben élő, tiszta lelkű gyermeke Istennek. Mikor keresztet vetsz nap mint nap, gondolsz-e te erre az első keresztvetésre? Benne vane keresztvetéseidben édesanyád, nagymamád vágya, öröme? Benne van-e az a tudat, hogy te egykor a kereszt szolgálatába szegődtél, s hogy ez kötelez? 2. Azért, hogy tudatosabb, tökéletesebb legyen minden keresztvetésed, gondolj továbbá életed utolsó keresztvetésére is. Mikor lesz az? − Ki tudja? Csak a Mindenható s Mindentudó Isten. Vajon lesz-e erőd és időd akkor, − legalább lélekben − homlokodhoz emelni a kezed? Nagyon megható jelenet az, mikor az idős bácsi vagy néni betegágyánál megáll a pap, s a beteg már szinte nem is eszmél. Apró pillanatokra magához tér, s veti a keresztet. Legalábbis megindul a keze abba az irányba. − Vajon te is irgalomra találsz Istennél, s megadja neked az utolsó keresztvetés lehetőségét s a vele járó lelki nyugalmat? Vagy talán gyermeked, hitvesed emeli utoljára kezed homlokodhoz a keresztvetésre? − Szerető édesanyád, az Egyház nevében, lesz-e alkalma a papnak rád rajzolni a szent olajjal az utolsó keresztjelet? − Mennyi-mennyi kérdés! Hatása alatt kitör lelkünkből a kérés: Add meg, Uram, mindegyiket: Add nekem az utolsó keresztvetéssel járó lelki nyugalmat! Engedd meg, hogy irántad való szeretettől eltelve felemelhessem majd még egyszer a kezem keresztvetésre! Küldd el mellém majd szolgádat is a szent olajjal az utolsó keresztadásra! Vágyódunk, könyörgünk, de hogy érdemesek leszünk-e minderre? − Tudod, mitől függ ez? Nem kis részben attól a sok-sok keresztvetéstől, melyet az első és utolsó között magadra
5
rajzolsz vagy rajzolhatnál, csak elmulasztod. Ezért, ha azt akarod, hogy a legutolsó jól sikerüljön, akkor jól vigyázz arra a sok közbeeső keresztvetésre! 3. Legyen benne minden kersztvetésedben az első és utolsó tanulsága! Az elsőé! Pecsét legyen minden keresztvetésed. − Akard megpecsételni mindegyikkel az első keresztvetéssel kapcsolatos ígéretet. − Tudod, mit ígért akkor a keresztmama a te nevedben? Azt, hogy ellene mondasz az ördögnek, minden pompájának s minden cselekedetének, s egyesülsz Krisztussal lélekben. Ezt az ígéretet pecsételd meg újra és újra. S amit kaptál ajándékba akkor: a fehér lelki öltönyt s azt az Égő Tüzet, mely akkor lelkedbe szállt. Ezt is akarnod kell, hogy megőrizd mindezt. − Erre is pecsét, biztosíték legyen minden keresztvetésed. De az utolsó keresztvetés tanulsága is legyen benne minden keresztvetésedben. − Biztosítsd ezekkel már előre annak a sikerét. Ha azt biztosan el akarod s üdvöt hozóan akarod elérni, akkor egyrészt ne mulaszd el, másrészt összeszedetten végezd keresztvetéseidet. Nem úgy, mint gyakran sokan csinálják! Mikor a lelkipásztornál jelentkezett egy lány, hogy ő is katolikus szeretne lenni, azzal dicsekedett, hogy ő már sokat tud abból, amit egy hithű katolikusnak tudni kell. − Például mit? − kérdezte a lelkész. − Tudok keresztet vetni, lelkendezett. − Na, lássuk! − szólt amaz. De bizony az minden volt, csak keresztvetés nem. Esetleg amolyan „mell-kaparás, vakaródzás”. Hol tanultad te ezt? − kérdezte az atya. − Megfigyeltem a görög katolikus társaimat, dicsekedett a lány. Ők is így csinálják! Vajon tőled megtanulhat-e valaki keresztet vetni, ha úgy titokban megfigyel? Tanulhatnak-e tőled gyermekeid? Példát vehetnek-e tőled embertársaid? Bernadette, a lourdes-i pásztorlányka a Szűz Anyától tanulta a rózsafűzért, természetesen a keresztvetéssel kezdve. De milyen keresztvetés volt az?! Akik látták, elámultak. „Milyen kereszteket vet ez a gyermek, mondogatták, még a mennyben lakók sem tudják különbül csinálni!” Emerik Katalin pedig sokszor elmondta, hogy ő, mint gyermek, mikor keresztet vetett, mindig arra gondolt, hogy kulcs a keresztvetés, amellyel lezárja értelmét, szívét, nehogy a gonosz beleköltözzék. Kulcs, amelyet csak a Kisjézusnak ad oda, hogy egész elméje, szíve övé legyen. − Tanulj tehát Bernadette-től keresztet vetni, és a te számodra is kulcs legyen a kereszt! Zárd le vele elmédet és szívedet, hogy a gonosz be ne hatolhasson oda! Azt álmodta az egyik ember, hogy meghalt. − Imádságos, jó lelkületű volt egyébként. Így álmában is a mennyország felé ment, s mivel bűne nem volt, be is engedték oda. − De szörnyű zavarban volt, mert mindenki elmosolyodott, aki őrá nézett. Megkérdezte az őrangyalát. Az pedig egy tükörhöz vezette: „Nézd meg saját magad!” − szólt. Akkor szörnyedt el. Homlokán, mellén lemoshatatlan fekete jelek, kaparások voltak: a rosszul vetett keresztek helyei. − Izzadtan ébredt álmából ez az ember, és örült, hogy még lesz ideje javítani helyzetén. „In hoc signo vinces” − ’E jelben győzöl.’ − Ezt az ígéretet látta a csillagos égre írva Nagy Konstantin egykor a milviuszi hídnál. S ez beteljesült. − E jelben te is győzhetsz, csak akarnod kell! Ámen. A kereszt oktalanság? Ezen a szép ünnepen, amikor előttünk ragyog Urunk keresztje, eszünkbe jut Szent Pál szava: „A kereszt ugyan oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” ( l Kor l, l8) − Gondolkoztál már azon, hogy vajon miért mondja Pál, hogy a kereszt hirdetése oktalanság az elveszőknek? S miért mondja, hogy nekünk pedig Isten ereje? l. Oktalanság az elveszőknek.
6
Már az első századokban is gúnyolták a keresztényeket a kereszt miatt az egyet nem értők. 1856-ban találtak egy falba vésett képet, mely a III. századból való volt. Ez egy keresztfára szegezett szamarat ábrázolt, és a rajzoló ezt írta alá: „Iimádja Istenét.” (T.i. az alatta imádkozó.) Valamelyik római katona rajzolhatta, s nyilván társaival együtt jót nevetett azon, hogy a keresztények egy keresztre szegezettet imádnak Istenként , aki szerintük nagy szamárságot követett el, hogy keresztre adta magát. Azóta is oktalanságnak tartják az elveszők a keresztet. − Házszentelések alkalmával előfordul, ha ritkán is, hogy a keresztcsókolást elutasítják számunkra ismeretlen emberek. − Van aki azért, mert Jehova tanúja. − Egy másikról megtudtam, hogy ateista, s jó egy évi házasság után nem tudott vele élni fiatal felesége, s azóta egyedül neveli gyermekét. Az is elveszni induló ember? Számára is oktalanság, nevetséges dolog a keresztről szóló tanítás? Amikor az orosz katonák „itt jártak”, különbözőképen viszonyultak a falakon függő keresztekhez, szent képekhez. Voltak tisztes, öreg sztarik, akik megcsókolták a keresztet, képeket és sűrűn vetették a keresztet magukra, úgy, mint odahaza szokták − Voltak viszont olyanok is, akik ledobták a falról a feszületet. Őket már a komszomol nevelte teljes egészében. Akinek oktalanság a Krisztus keresztje, annak épp ez a veszte! Mert nincs mibe fogóznia, nincs miből erőt merítenie. Így könnyen úgy járhat, mint aki a szakadék fölött csak egy fűszálba kapaszkodik: menthetetlenül belezuhan. Mert nem adatott nekünk más jel, amiben üdvözülhetünk, csak Urunk keresztje. 2. Nekünk viszont, akik üdvözülünk, Isten ereje a kereszt. Itt eszünkbe jut az a mérhetetlen ragaszkodás, hűség és szeretet, amellyel a buzgó hívek körülveszik a keresztet. − Magunk előtt látjuk a kereszt előtt térdeplők, meghajlók, keresztet vetők, kalapot emelők sokaságát. S ugyan ki tudná összeszámolni és számokban kifejezni a keresztvetéseket, melyekkel szintén Urunk keresztjére emlékezünk. − Mennyi erőt, lelkesedést merítünk mindebből életünk nyomorúságainak elviseléséhez. Valóban Isten ereje nekünk a kereszt. Épp úgy, mint annak a fiatalembernek, akinek strandolni támadt kedve. Kiment hát a tengerhez. Éppen apály volt. Így messze-messze bemerészkedett a sekély vízbe. Kezében könyv volt. Felkapaszkodott egy kiálló szikladarabra és mély olvasásba merült. Közben észre sem vette, hogy eljött a dagály és egyszerre emelkedni kezdett a víz szintje. Mire felnézett, körül rajta óriási hullámok tajtékzottak a feltámadt szélben. A víz már a kőre is felcsapott, amin ült. Helyzete kétségbeejtőnek és reménytelennek látszott, amikor a partról kiáltásokat hallott: „Mentsd magad a keresztre!” − Nem messze tőle ugyanis egy kereszt emelkedett ki egy földnyelv szélén. A hajósok figyelmeztetésére tették oda a tengerészek. A fiú tehát valóban minden erejével arrafelé kapálódzott, s odaérve felkapaszkodott a kereszt egyik ágára. Két karjával átölelve tartotta a keresztet mindaddig, míg mentőcsónak nem jött érte. − A kereszt jelentette számára a menekülést. − A mi menedékünk, erőnk is Krisztus keresztje. Nem a tenger hullámaitól ment meg, hanem saját hibáink áradatától, szennyétől, mely újra és újra alátemetni készül bennünket. Mert Urunk kereszthalálából és faltámadásából fakad üdvösségünk, és ez az erő és kegyelem tisztítja és menti meg lelkünket és vezet az üdvösség honába. Isten ereje tehát nekünk Krisztus Keresztje. − S ha valakinek az, akkor elsősorban is az öregek, elpihenni indulók számára, akiknek végső szükségük is van erre a minden segítséget biztosító erőre. A II. világháborúba úgy indult sok katona, hogy a kitüntetést, a vaskeresztet is megszerezze alkalmasint hazája védelmében. Aztán a Vöröskereszt mellett tért magához a szerencsésebb, aki nem esett el a harcmezőn. A kórházi ágyon aztán felmérhette helyzetét, mely gyakran reménytelen volt. S azt érezhette: „Most már itt fekszem a kórházi ágyon és tudom, hogy nem segíthet rajtam sem orvos, sem gondos ápolás. Ám amikor a falra nézek,
7
Krisztus keresztjét látom ott, s tudhatom, hogy csakis abban van már minden erőm, bizalmam, reményem, mint sok más haldoklónak a világon.” − Mi is csak ennyit mondhatunk: A Kereszt a mi reményünk, a kereszt üdvösségünk. Ámen. A rézkígyó és a Kereszt. Nikodémus, ez a zsidó tanácsos egy éjszaka, titkon jött Jézushoz, hogy tanuljon tőle. − Az Üdvözítő sok mindenre tanította ,s felnyitotta szemét. Többek közt így szólt hozzá: „Valamint Mózes felmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy kell felmagasztaltatni az Emberfiának is, hogy minden, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3, l3) − Kettős felmagasztalásról beszél tehát az Üdvözítő: az egyik ott a pusztában történt a zsidók vándorlása idején, a másik pedig Ővele történik majd. − A kettőt tehát párhuzamba állítja Jézus, s ezzel azt is mondja, hogy a kettő között mélységes összefüggés van. Összetartoznak. Ma, keresztfelmagasztalás fényes ünnepén keressük ezt az összefüggést, hogy ezáltal is megértsük a kereszt titkát. − Mit is jelez előre az a felmagasztalt rézkígyó? Miként vált Jézus keresztáldozatának előképévé? l. Először is arra utal, hogy valami súlyos vétség történt akkor a vándorló zsidó nép életében, s ezért volt szükség arra az első fára s rajta a rézkígyóra. − Hogy is történt ez? − A zsidó nép vándorolt hazája felé, szívében a kiolthatatlan vággyal: „Bárcsak már odaérnénk!” − De az út fáradságos volt. Ezért sokszor elcsüggedtek. Ez alkalommal is így volt: elkeseredettségükben, reménytelennek tűnő helyzetükben morgolódni, lázadozni kezdtek. Ilyenféleképpen: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból? Nemhogy ott maradtunk volna a húsos fazekak mellett, még akkor is, ha foglyok voltunk és szenvednünk kellett!” − Persze a lázadás hálátlanság volt Isten jóságával szemben. Gyenge fizetség. Így méltán váltotta ki Isten haragját Valahogy úgy jártak, mint az elkényeztetett gyerek, aki unja a felvágottat, míg más gyerekek éhen halnak. − S milyen kemény büntetést kaptak?! Mérges kígyók lepték el a tábort, s marásaikkal égető, tüzes sebeket ejtettek. Csakhamar mindenfelől felhangzott a sírás és jajgatás. Ó, Szent Kereszt! Felállításod előtt vétkezett tehát az emberiség, s mennyit, mennyit vétkezett! Ki tudná ezt összeszámolni s felmérni?! Ez az előkép is a vétek nagyságára és tűrhetetlenségére utal. Vétkezett, mint a zsidók is a pusztában. Vétkezett, s épp akkor is szerepe volt a kígyónak. Amott ősszüleink megmartan, agyonsebesülten kerültek ki ebből a kísértésből. Szívükből feltörhetett a bűnbánat könnye. Később már megbánhatták ezt százszor. De ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni lehetetlen volt. Itt pedig ez a kígyó, amit Isten adott, megmentő jellé vált. 2. A bánatkönnyek azonban mégsem voltak hiábavalók, mert épp ezek a könnyek vezettek a meneküléshez. Ott a pusztában egyre könyörögtek Mózesnek a megrémült, magukba szállt emberek: „Segíts rajtunk! Kérd Istent, hogy vegye le rólunk ezt a büntetést.” Ezután tűnt fel a megmenekülés eszköze! „Csinálj rézkígyót! − szólt az Úr. − Egy fára függeszd fel azt, s aki valóban meg akar menekülni, megbánva tettét, hívő lélekkel nézzen fel erre a fára, s Istenbe vetett hite megszabadítja.” Meg is tették ezt! Siránkozva, bánkódva borultak le a fa tövéhez, s bizakodva, hittel néztek fel a rézkígyóra, mint Isten adta jelre, és meggyógyultak. Ez egyben azt is jelenti, hogy neked is magadba kell szállnod! Neked is meg kell siratni vétkeidet, Isten bocsánatát kérve a kereszt alatt, s ha te is olyan hittel nézel fel a Szent Keresztre, akkor te is számíthatsz rá, hogy meggyógyul lelked a kígyómarástól, s minden szennytől.
8
3. A meggyógyulásnak van aztán egy titka is, amire fel kell, hogy figyelj: Miért gyógyultak meg ott a hívő lelkű emberek? Mitől gyógyultak meg s mi által? − No, nem a fa gyógyította meg őket egymagában! Nem is a rézkígyó! Ha ebben hinnénk, akkor babonásnak minősülnénk. Hiszen ezek élettelen tárgyak voltak valamennyien! De nem is pusztán annyit mondott Isten, hogy nézzetek fel a fára, s aki felnéz, meggyógyul. Hanem azt mondta: aki hittel néz fel! Aki hinni tud Isten irgalmában, és megteszi azt, amit Isten kért. Ugyanez áll a Szent Keresztre is! Keresztfa addig is volt. Addig is feszítettek fel rá embereket, sőt még azután is, hogy Urunkat felszegezték. A többi fára is felnézhettek az emberek alkalmanként, mégsem tapasztaltak semmiféle gyógyulást. De Krisztus keresztje, az már egészen más, mert azt mindig Jézussal együtt nézzük, s így már nyugodtan aláhúzódhatunk, s várhatjuk lelkünk gyógyulását s Istenünk bocsánatát, mert ehhez a kereszthez megváltásunk fűződik, s így csodálatos erő fakad belőle. Döntsd el, hogy te mit akarsz! Akarsz-e meggyógyulni a kígyómarástól? Akarod-e megfürdetni lelked a Megváltó vérében, amely érted folyt ki? − Akkor állj a Szent Kereszt alá, s kérd Isten irgalmát! Ámen. Betegségeinket Ő hordozta. „Betegségeinket Ő hordozta és fájdalmaink Őrá nehezedtek.” (Iz 52,l3) − Betegségeinket Ő hordozta és a mi fájdalmaink nehezedtek rá. Bűneinkért szúrták meg, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” − Így írja Izaiás próféta, s ha ezt a listát elolvassuk, s jól átgondoljuk ezen a keresztfelmagasztalás ünnepén, akkor igazán átérezzük, mennyi áldás fakadt számunkra a drága, elevenítő kereszten. − Hiszen nézzük csak: betegség, fájdalom, bűnökért járó büntetés. Ugye egyiket sem szeretjük? Nagyon is átérezzük mindezek súlyát és kellemetlenségét, s tudjuk, mit jelent ez a szó: gyógyulás. − Méltán hálálkodunk tehát a mai napon. De van is min gondolkodnunk: Ki érti ezt? Miért? Talán egyszerűen jóvá kellene hagynunk, hogy az ártatlan szenvedje el a kijáró büntetést? Miféle rend ez? Miféle igazságosság? Nemde minden embernek magának kell felelnie tetteiért?! Senki sem léphet helyembe a bíróságon, s nekem magamnak kell felelnem azért, amit tettem. Valóban, ez így érvényes emberi világunkban. Istennél azonban más is számít. Mert „az én gondolataim nem a ti gondolataitok, s az én utaim nem a ti utaitok, mondja az Úr." (Iz 55,8) − S ha tudni akarjuk, mi számít Istennél, akkor el kell némítani saját gondolatainkat, szavainkat, s arra kell figyelnünk, mit mond Ő. Mit tart a bűnről és büntetésről, igazságról és igazságosságról. Ma éppen a Kereszt által tanít minket erre. l. Mi tehát a bűn Isten előtt? − Ő ma a keresztre mutat s kereszten függő szent Fiára, és azt mondja, bűn az, ami az igazat és szentet, az egyetlen igazat és szentet a keresztre vitte. A bűn szörnyűsége vakká tett és vakká tesz bennünket, a kereszt alatt azonban szemünk újra megnyílik. A bűnért bűnhődni is kell. Egyébként valaki visszakérdezhetne: Vajon Isten nem mondhat le az elégtételről, s nem engedheti el a büntetést anélkül, hogy valaki is bűnhődne érte? Mit válaszol erre ma a Szent Kereszt? Íme a válasza: Milyen szeretet lenne az, amely befogja a szemet a gonoszság tette és a bűn szörnyűsége előtt? S vajon attól egyszerre megszűnne a bűn létezni, ha letakarnánk azt a szeretet fátyolával? − Mit szólnánk pl. akkor, ha egy gyilkosnak, aki néhány pénzdarabért emberi életet oltott ki, nos, ha a bíró egy kis vállveregetéssel, ejnye figyelmeztetéssel elengedné a büntetést? S mintegy azt mondaná: jól van, te kis haszontalan, most még elengedjük a büntetést, de jó fiú légy! − Nevetséges, ugye? Mert ehelyett mi magunk is azt mondjuk: „A tettesnek lakolnia kell, s a gonosz cselekedet bűnhődést kíván.” − Csak a
9
büntetés letöltése után lesz helye a bűnösnek a társadalomban, s csak azután kezdhet mindent újból, s kezdhet új életet. 2. De mi van akkor, ha a bűn olyan súlyos, hogy semmiképpen sem lehet jóvátenni? Ha a múlt hegyként emelkedik a bűnös jövője elé, s lehetetlen túljutni rajta, s lehetetlen ledolgozni, levezekelni? − Ismerünk ilyet: Mikor pl. ezrek haláláért felelős egy személy. Miféle bíróság szabhat itt ki méltó büntetést? S hogyan lehet itt elégtételt nyerni? − A megoldást csak Isten ismeri. Tanítja ezt a kereszt. S a végrehajtáshoz is isteni szeretet szükséges. Ebben a kétségbeejtő helyzetben − isteni nagylelkűségből − Ő maga lép az elítélt helyébe. Fia magára veszi a bűn terhét. Erről beszél ma a szent kereszt. Nem is a testi szenvedés a legnehezebb ebben a helyzetben. Sokkal nehezebb az istennélküliség megtapasztalása, mintegy Istentől elhagyatva állni a bűn szakadékában. − Nem hiába imádkozott így a Megváltó: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" − A kereszt ugyanis Isten büntetésének sőt átkának a jele. Ezért idézi ilyen értelemben Pál apostol is az Ószövetséget, mondva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” (Gal 3,l3) Az Úr Jézus ezt is elvállalta értünk. Ezt hirdeti a Szent Kereszt. 3. Nemcsak a fent idézett többszörös gyilkosok, hanem mi mindnyájan elveszett bűnösök lennénk a Kereszt, vagyis az Üdvözítő Áldozat nélkül. Olyanok, mint akik elvesztették a talajt lábuk alól, tehát talaj nélküliek. Akár belátjuk ezt, akár nem, igaznak tartjuk vagy vitázunk rajta, egyre megy. Egyedül az számít, ami Isten előtt igaz és érvényes. − Isten ítélőszéke előtt egy ember sem állhat meg saját erejéből és becsületéből. Erre érti Izaiás: „A mi egész becsületességünk olyan, mint a piszkos ruha.” (Iz 64,5) Az Üdvözítő keresztje tehát végül is az igazságosság és a szeretet csodás, egyben döbbenetes egységéről beszél. Így az igazságosság ugyanis nem szenvedett csorbát, a szeretet viszont kimondhatatlan magasságokba csapott. − A Fiúisten, Isten szolgájaként magára vette bűneink sokaságát, s Ő vezekelt értünk, helyettünk. Annyi jót tett ezzel, hogy ezzel eleget tett minden bűnért. Mi pedig, benne bízva, fellélegezve felállhatunk a vádlottak padjáról, mert a szabadulás hírét halljuk. Csakhogy ezzel a lehetőséggel még élni is tudni kell! Fel kell használnunk a megváltás drága kincsét. Ezért s mindezekért száll magasba ma az énekünk, s ezért vagyunk oly hálásak megváltásunk drága kincséért, ami a kereszten ment végbe, és a feltámadáskor teljesedett be. S ezért zeng a magasztaló ének: „Magasztald én lelkem az Úr elevenítő keresztjének elmagasztalását!” Istendicséret a szenvedésben Nemcsak Urunk hordozta a keresztet, hanem ránehezedik a mi vállunkra is. Gyakorta túlzottan is. Így tudjuk megérteni azt, hogy a hívő nép, hogy a hívek sokasága mindig szívesen éli át Jézus keresztútjának fájdalmait. Sőt nem kevesen az egész nagyböjtöt is Jézus szenvedése, a rá való emlékezés idejének tartják, jóllehet liturgikus előírásaink csak az utolsó hetet, a húsvét előtti napokat szentelik ennek Ugyanakkor gondolhatunk Pascal szavaira, aki úgy tartotta: „Krisztus halálos vergődésben fekszik a jelen órában is.” Félelmetes események Jézus számára. 1. Ha napjainkban Jézus szenvedését összehasonlítjuk azzal, amit némely embertársunknak kell elviselnie, talán könnyelműen és gyorsan kész vagyunk az ítélettel, hogy a mi Urunk sem szenvedett súlyosabbakat. − Sőt, jogtalanul arra is gondolsz esetleg, hogy Ő Isten Fia volt, s tudta, hogy harmadnapra feltámad. Bár a keresztények is tudhatják Jézustól, bizonyos, hogy örök élettel jutalmazza meg azokat, akik érte szenvednek.
10
Másrészt úgy vélheted, hogy Ő egyáltalán nem érezte oly erősen a kegyetlen kínokat. − Miért gondolsz erre? − Mert nem tudod megérteni azt, hogy Jézus Krisztus valóságos ember volt istensége mellett, és így épp oly kiszolgáltatott a szenvedéssel szemben, mint mindenki más. − Az evangélisták elbeszéléseiből is pontosan megérthetjük és megérezhetjük, hogy ez a Jézus a történtek félelmetességét teljes egészében tagjaiban hordta, és lelkileg is átélte. Mutatja az is, hogy feljajdult az Olajfák hegyén: „Atyám, ha lehetséges, muljék el tőlem ez a keserű pohár!” (Mt 26,39) A halál az ember Jézust egy olyan korban találta − 33 éves volt −, amikor az ember legjobban szeret élni, és foggal-körömmel ragaszkodik az élethez. Ő pedig egyébként is olyan egyéniség volt, aki előtt végtelen lehetőség nyílt arra, hogy tehetségét, képességeit kamatoztassa. Egyben benne élt küldetésének szorongó tudata is. S most egyszerűen az elé kerül, aki kimondja felette a halálos ítéletet, mégpedig a halál legszégyenletesebb módján: keresztre szegezéssel, amire egy római polgárt nem is lehetett ítélni, hanem csak a rabszolgáknak fenntartott, megvető ítélet volt ez. Jól tudta, hogy a kereszten több órán át tart a haláltusa, s kegyetlen kínokat kell elviselnie. Ő ezt annyira átérezte, hogy az Olajfák hegyén épp ezért, ennek előérzete miatt zokogott fel a lelke: „Atyám, ha lehetséges...!” S mielőtt meghalt volna, feltört belőle az általunk jól ismert kiáltás: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" − Ez egy olyan embernek a kitörése, aki teljesen egyedül, magára hagyottan érzi magát, miközben ki van téve egy égbekiáltó igazságtalanságnak. S még ráadásul mintha Isten is elhagyta volna. Hasonlóképpen kiáltanak fel viszont napjainkban is mindazok, akiket − szerte a világon − elűznek, és ezért menekülésre kényszerülnek. Ez a kiáltásuk a háborúba taszított millióknak, akik életükért, otthonukért reszketnek. − „Én Istenem, én Istenem...!” - kiáltanak fel a börtön mélyén az ártatlanul szenvedők, megkínzottak, is, akiken agymosást hajtottak végre, hogy kifordítsák őket saját magukból. − Esetenként épp így kiáltanak a reménytelen betegek, a kórházi ágyakon sínylődve. És a magányosak is, akik esetleg 3-4 gyereket is felneveltek, mégis öregségükben az egyedüllét borzalmait kell elviselniük, esetenként úgy, hogy még csak biztatást, együttérző szavakat sem kapnak gyermekeiktől. − Így kiálthat fel az, akinek családja közlekedési balesetet szenvedett, s valamelyik útkereszteződésben lelte halálát. − Ki tudja, hogy még hányféle szenvedő kiált fel így: „Én Istenem, én Istenem...!” Jézusunk szenved így manapság közöttünk kegyetlen kínokat. 2. Mégis azt mondhatjuk, hogy Jézus eme panasza sem tekinthető a reménytelenség kiáltásának. Hiszen a fenti szavak a 22. zsoltár bevető sorai. Ez a zsoltár olyan emberről szól, akit egészen körülvett az ellenség, akik őt kínozni akarják. Körülfogták az oroszlánok, tigrisek, vad ebek, hogy széttépjék, miközben Isten végtelenül távolinak tűnt számára. Ám a zsoltár végén egyszerre fordulat következik be, mert ez az ember, aki úgy látszik, hogy semmi segítséget sem remélhet Istenétől, most egyszerre arra emlékezik, hogy Isten korábban sem hagyta sosem bajban, s fájdalmai közepette ezért egyszerre dicsérni, magasztalni kezdi Őt. Jézus ezt a zsoltárt imádkozza, s így engedi szabadjára panaszait. Ám ő a zsoltár végét is ismerte természetesen, s azzal is egyetért, így azt is kifejezi ezzel az imával, hogy végül nem hagyja veszni szörnyű órájában sem a Mennyei Atyja. A félelmetes szenvedés közepette így képes dicsőíteni, magasztalni Istent. Már csak azért is érdemes egyszer elolvasni ezt a zsoltárt, hogy belássuk, mennyire a szenvedő Messiásról szól ez az egész zsoltár, s elcsodálkozzunk azon, hogy sok száz évvel korábban hogyan is tudták ily pontosan megjövendölni szenvedésének körülményeit a szent Írók. − Aki ezt figyelmesen elolvassa, csak egyet mondhat: Ez a Mindentudó Isten műve! 3. Megnyugvás Isten akaratában. − Nos, hogy mit is jelent ez számunkra, azt egy, a zsidóság irodalmából vett példával lehetne megvilágítani. Az egyik rabbi, aki esténként járt
11
haza, azt kérdi egyszer feleségétől: „Hol van a két fiunk?” − „Talán még az iskolában.” − így az asszony. − Majd később újra megkérdezi: „Hol vannak már ezek a gyerekek?” Nem tudta megérteni, hogy a 11-12 éves gyerekek hol lehetnek oly sokáig. − Az asszony megint mondott neki valamit. Mikor a rabbi már egyre türelmetlenebbül kérdezgetett, így szólt a felesége: „Ma délután volt itt egy ember, aki vissza akarta vinni azt a két drágakövet, amit évekkel ezelőtt nálunk hagyott megőrzésre.” − A rabbi ránézett: „Ugye visszaadtad neki?” − „Nem akartam a te beleegyezésed nélkül!” − szólt emez. − „Hogyan is gondolhattál ilyet! −heveskedett a rabbi. − Csak nem akartad megtartani azt, amit mi csak megőrzésre kaptunk?!” − Ekkor bevezette őt felesége a szobába. Ott feküdt a két fiú fehér lepedővel letakarva., mintha aludtak volna. De mikor közelebb léptek, világossá vált, hogy meghaltak. − „Ebéd után − magyarázta az asszony − heves lázroham kapta el mindkettőt, s hamarosan végzett velük.” Ekkor hangos zokogásban törtek ki. A rabbinak azonban eszébe jutott, amit az imént mondott: „Hogyan is akartad megtartani azt, amit mi csak megőrzésre kaptunk?!” − Ettől kezdve felhagyott a panaszkodással, s csak ezt hajtogatta, s magát is erről akarta meggyőzni: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az ő szent neve.” − Aki így tud imádkozni, követi a kereszten imádkozó Jézust, az nem roppan bele a szenvedésbe. Ámen. (A Gottes Wort nyomán) A kereszt Isten bölcsessége A kereszt életutunk közepén áll. Semmiképp sem kerülhetjük azt el. Azt viszont megtehetjük, − miként a haldokló Jézus is −, hogy legsötétebb óráinkban is teljes bizalommal menekülünk Istenünkhöz, és akaratát követjük. − Sőt, meg tudunk bocsátani mindazoknak, akik gonoszul cselekednek velünk, miként Urunk sem ítélte el a keresztre szegezőit, hanem a keresztet Isten megbocsátó szeretetének forrásává tette. l. Miért a kereszt? Ha meg is próbáljuk Jézust követni, s így viselkedni a kereszt súlya alatt, még akkor is felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán miért engedte meg Isten, hogy még egyszülött Fia is a szégyenletes kereszthalállal muljék ki a világból ? − Ez a kérdés már a korai keresztényeket is foglalkoztatta. Nagyon is érezték, hogy az őket körülvevő pogány és zsidó világ egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miként is imádhatják a keresztények a megfeszítettet Istenükként. − A zsidók az ószövetségi Szentírásból, a Deuteronomiumból idéztek (21,23 ): „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” − Az ő Uruk és Mesterük pedig a fán függött. Mg kellett tehát válaszolniuk arra, hogy miként lett az, aki a megfeszítés által átkozott lett, egyben s ugyanakkor mindnyájunk számára az Élet Forrása. Jól ismerték az őskeresztények is azt a megnyilvánulási formát is, amit Pál apostol így fejez ki: „A kereszt igéje a zsidók számára botrány, a pogányoknak pedig oktalanság, nekünk azonban, akik megmenekülünk, Isten ereje és bölcsessége.” (lKor l,23) − Az a tény tehát, hogy a keresztények imádták a keresztre feszítettet, a pogányok számára gúnyolódásra adott alkalmat, a zsidók számára pedig egyenesen provokációnak minősült. Mert ők Krisztus felszegezték, s kétségtelenül azért, mert a szemükben istenkáromlást követett el akkor, amikor Isten Fiának vallotta magát, sőt isteni hatalommal tanított. Épp ezért hozzák a szinoptikusok a bizonyítékokat, hogy Jézus önként és szabad akaratból halt meg értünk, s feszítették fel. − Legvilágosabban Lukács evangéliumában tűnik ez ki, abból a párbeszédből, melyet Jézus az emmauszi tanítványokkal folytat: „Nem így kellett a Messiásnak szenvednie és így menni be az ő dicsőségébe?" − kérdezte tőlük, mikor felhozza az ószövetségi jövendölések jelentősebbjeit. − Így megértette, hogy az az isteni elrendelés, mely saját Fia számára a szenvedés útját kijelölte, s megengedte ezt, kétségtelenül áttörhetetlen titok, ugyanakkor, mint Pál apostol hangsúlyozta: „Isten bölcsessége.”
12
2. A mi kereszthordozásainkban is Isten bölcsessége érvényesül. Hiszen mi is gyakorta Isten végzésének áttörhetetlen titka előtt állunk: Amikor terheket viselünk és külső-belső szorongást szenvedünk. Avagy hallunk szörnyű történésekről szerte a világon, mint a terror, kegyetlenkedések, rablások, fosztogatások. Hallunk földrengésekről s más természeti csapásokról. Máskor meg azt nem tudjuk megérteni, hogy miért kell a keresztényeknek üldözést szenvedni hitükért minden időben, különféleképpen. Jézus válaszol nekünk: a dicsőségbe csak a kereszten át vezet az út! − Pál apostol pedig így világítja meg ezt: „Ki kell egészíteni testemben, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből” (Kol l,24) Igen, a kereszt nekünk Isten ereje és bölcsessége − a mi életünkben is! Ezért is énekeljük: „Üdvözlégy, életadó kereszt. Legyőzhetelen fegyver. Az ördögök ellenfele. Vértanúk dicsősége.” 3. Hűség a halálig. Mintegy l00 évvel ezelőtt találtak egy római katakombában (a Palatinus dombnál) két érdekes rajzot. Az egyik egy keresztet ábrázol. Egy szamárfej függ rajta. Alatta pedig görög betűkkel van felírva: „Alexamenosz imádja Istenét.” Néhány méterrel odébb viszont egy Mars-szobor maradványaira bukkantak Alul pedig belekarcolva: „Alexamenosz fidaelis.” (’Alexamenosz hűséges.’) − Ki is volt ez az Alexamenosz? − Egy császári apród, aki keresztény volt. Mivel szorgalmasan járt az őskeresztények összejöveteleire társai ezért kigúnyolták. Olyan embernek festették meg, aki egy szamárfej előtt térdel, s azt imádja istenként − Nyilvánvalóan arra utal ez, hogy aki önként keresztre adja magát, az szamár. Alexamenosz válaszolt erre a gúnyrajzra. Talált ott egy Mars-szobrot, s rákarcolta a válaszát: „Alexamenosz fidaelis.” Nem engedte tehát magát megzavarni, hanem kitartott hite mellett, mert tudta, hogy a kereszt Isten bölcsessége. Különböző nevekkel, saját nevét behelyettesítve, hány és hány keresztény mondta már ki ugyanezt: „Alexamenosz hűséges.” Mindazok, akik még a vértanúságot is vállalták hitükért, s akik a mai időben is készek akár szenvedést, gúnyt, megpróbáltatást is elszenvedni érte. Valójában ezt a néhány szót kellene felírni a mi sírunkra is majd, legalábbis jó lenne, ha illenék ez a két szó életünkre, mikor befejezzük földi pályafutásunkat. „Ez a testvér hűséges maradt a halálig Hű maradt a kereszthez, mert számára is Isten bölcsessége volt a kereszt.” Ámen. A kereszt: út a dicsőségbe Az a kép, mely eddig állt előttünk a keresztről, valójában komor. − Megértjük az üzenetet, hogy Isten bölcsessége szerint való a kereszthordozás, de hogy erről megbizonyosodjunk, hordoznunk kell azt, ez viszont mindig kemény dolog. − Még akkor is, ha egyetlen reményünknek nevezi az Egyház a keresztet. Valójában arra tanít minket, hogy reménységet lássunk abban, ami teherként nehezedik ránk. l. A feltámadás jutalma a kereszt szemszögéből. Igen! Más hangokkal is találkozunk. Virágvasárnap pl. épp a szenvedési idő forrósodási pontja kezdetén boldog hozsannázásba kezd az Egyház, s így volt a valóságban is. − Máskor pedig így hódolunk az üdvözítő kereszt előtt: „A Te kereszted előtt leborulunk Urunk és a te szent feltámadásodat dicsőítjük.” − Vagy így imádkozunk az út menti kereszt előtt: „Imádunk Krisztus és áldunk, mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.” S ebben benne van a feltámadás öröme is. Tehát a kereszt ilyenkor úgy tűnik fel előttünk és úgy ragyog ránk, mint ami végtelen öröm forrása az egész világ számára. Mert a kereszten haldokló Urunkra tekintve is feltámadásáról énekelünk.
13
Csak jámbor önnyugtatás lenne ez? Egész húsvéti örömünk és véget nem érő húsvéti ”Feltámadt! Feltámadt!”-kiáltásunk csak utópia? Valami olyasmit állítunk magunk elé csak azért is, amire a valóságban képtelenek vagyunk? Az elpusztulásra ítélt test csak álmodja a feltámadás lehetőségét? Nem! Semmiképpen sem! − De ahhoz, hogy jobban megértsük a nagyheti liturgiának ezt a hangvétel-váltását, arra az evangéliumi leírásra kell odafigyelnünk, amit eddig kevésbé tartottunk szem előtt: Nevezetesen János evangéliumának szenvedéstörténetére. Ez a leírás nagyobb távolságra van az eseményektől, mint a többi három evangélium. Jézus titkának megértésében ezért szállhatott le nagyobb mélységekbe. Így tudjuk megérteni azt, hogy Jézus keresztútja, mely a szinoptikusoknál megaláztatásnak minősül és végtelen szenvedések láncolatának, Jánosnál addig a diadalvonások vannak kiemelve. Világosan kifejezve önként adja ellenfelei kezébe életét. Ám mielőtt megfognák, itt előbb földre omolnak hatalma előtt.: „Amint tehát azt mondta: én vagyok, meghátráltak és földre estek.” (Jn l8,6) − A Pilátus előtti kihallgatáson pedig egészen fejedelmi módon jelenti ki: „Igen, én király vagyok.” (Jn l8, 37) − Itt is hallgat Jézus, míg Pilátus különböző kérdéseket tesz fel neki. Ez a hallgatás azonban itt nem a tehetetlenségből fakad, hanem fölényes hallgatás ez. Mint ahogy meg is mondja neki: „Nem volna semmi hatalmad felettem, ha onnan felülről nem adatott volna" ( Jn. l9, l) − János számára a kereszt trón, melyen a világ királya foglal helyet. A két lator pedig az ő asszisztense. − No és Pilátus, anélkül, hogy mélyebb értelmét megértené, megengedi, hogy azt írják fel a keresztre: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." − Jézus még kínszenvedése és haldoklása közben sem passzív, hanem nagyon is aktív személy, aki gondoskodik anyjáról és tanítványáról, amit más legjobb erejében szokott tenni. − Majd megszólal: „Beteljesedett." Mint aki nagyon is jól tudja, hogy egy megváltói feladatot hajtott végre. Egyszóval, egész szenvedésének útja itt megdicsőülés, felmagasztalás. Jeruzsálembe menve imádkozta is: „Atyám! Dicsőítsd meg a te nevedet!” S jött a válasz a mennyből: „Megdicsőítettem és továbbra is megdicsőítem." − Ezért is fűzte ehhez hozzá Jézus: „Én pedig, ha felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok." 2. A felmagasztalás útján szenvedni kell! Ha János evangélista más fényben is látta a keresztutat, azt ő is nagyon jól tudta, hogy a megdicsőülés ára: a szenvedés. − A „királyosdi”, melyet a hóhér szolgák játszanak Jézussal, az gúnyjelenet. Nem az igazi királynak szánják ezt. A királyi korona is tövisből van. S az, aki az emberiségnek élő vizet kínált, s bennünket ellátni képes azzal, íme így kiált fel a kereszten: szomjúhozom. − A kereszt is csak úgy válhatott győzelmi jelvénnyé az Úr számára, hogy teljes súlyával hordta azt. − Épp ezért János számára a keresztútra vonatkoznak azok a szavak, melyet Jézus az utolsó vacsorán mondott: „Példát adtam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, amint én tettem. veletek." A negyedik király Ahhoz, hogy megértsük, mint kell nekünk ebben Jézust követnünk, álljon itt egy legenda: Ez arról szól, hogy a három királyon kívül, akik a kis Jézust meglátogatták, volt még egy negyedik király is. Ám amíg a három király csak a csillagot figyelte, s azt követte, a negyedik a világra is vetett egy pillantást. Így észrevett egyszer egy gyermeket az utca kövére dobva, akit lelketlenül ott hagytak szülei. - Nosza, felvette a csöppséget és keresett számára pótszülőket. Közben azonban társai jócskán elhaladtak, s a csillag is velük ment. Amint ment, mendegélt, egy falu terén felháborodott asszonyokat és gyerekeket talált, mert a katonák agyon akarták verni a férfiakat. Kinek-kinek férjét, apját, testvérét vagy gyermekét. Megsajnálta őket, s minden vagyonát odaadva, szabaddá tette a férfiakat. Aztán pedig rátalált egy családapára, akit valamely kisebb bűntény miatt fogtak el, elővezették, s gályarabságra akarták vetni. Ennek az embernek a szabadságát úgy vette meg, hogy saját
14
magát adta oda keserű rabságra. Most aztán róhatta a keserű éveket, vigasztalás, enyhület nélkül egy gályára kötve, s eveznie, eveznie kellett szüntelen. Végül aztán valahol kitették a partra. Ekkor ismét meglátta a csillagot. Nagyon megörült neki. Még biztatta is egy hang: Siess, ne késlekedj! Hamarosan egy nagy városba ért, és nagy csődületet látott. Mindenki egyetlen embert vett körül, akit éppen keresztre akartak szegezni. A csillag ekkor megállt a kereszt felett, s a király lerogyott a kereszt tövében, s ott imádkozott. − Így azonban jócskán elkésett, s lemaradt a többitől, mert Jézus megfeszítésére érkezett meg. Ám a Megfeszített kimondhatatlan jósággal tekintett rá, pedig azt gondolta, korholni fogja azért, hogy ennyire elmaradt a többitől, s ennyi időt elvesztegetett. De épp az ellenkezője történt. Ekkor ismerte fel, hogy nem is volt téves út az, amin ő járt. Mert ez az út − a másokért hozott áldozat útja − szintén Jézushoz vezetett. Mit vár tőlünk Jézus? Milyen követést? − Jézushoz több út vezet. Az egyik az ilyenfajta áldozatos élet. Ezért is mondja az Üdvözítő: "Példát adtam nektek: amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek!" (A Gottes Wort nyomán.) Id. Orosz Árpád