Szekeres László – Ruják István
BESZÉLGETÉSEK, NEM CSAK A KÉKSZALAGRÓL
56
M A G A Z I N Azért elsôsorban – helyesen – mégiscsak a gyôztesekkel készülnek az interjúk. Ôk azok akik a többségnek tudnak újat mondani. A felkészülésrôl, hajóépítésrôl (beszerzésrôl), a taktikáról, úgy általában vitorlásversenyzésrôl vagy a csapatmunkáról, a menedzselésrôl. Tehát tôlük lehet mindannyiunknak tanulni. Azonban a legyôzöttekrôl sem szabad megfeledkeznünk, és azokról sem akik valami mást, különlegeset csináltak, mint a szokásos.
H A J Ó
4 4 .
K É K S Z A L A G
–
–
2 0 5
M V M
P A R T N E R
N A G Y D Í J
NEM CSAK A GYÔZTESEKKEL
57
58
2 0 5 – M A G A Z I N
– Igen. Az utolsó pillanatban találtuk ki, hogy a rícsert is ugyanebbe a gyûrûbe fûzzük be, mert félszélben vagy futtatott kreuzban egészen be kell húzni. – A hidraulika? – Már az elején azon gondolkodtunk, hogyan fogjuk a két grószt mozgatni? Hány csörlô, hány ember, hogy fogjuk luvban kezelni? Oda jutottunk, hogy hidraulikát kell bevetnük. Elég nagy a rálátásunk erre a témára, a Wild Joe-nál több hidraulika is mûködik. Ha már hidraulika, akkor a focktrimmelési pontot is azzal húzzuk le, és az árbocforgatást is azzal oldjuk meg. Az Extreme 40-esekbôl kiindulva a grószshott behúzást is hidraulikusra csináltuk. Nagyon jól bevált. – Paralel mûködik a két-két vitorla vagy szöget zárnak be egymással? – Párhuzamosan vagy a két oldalt külön is lehet állítani, de egyesével állítottuk. Menet közben jöttünk rá, hogy a vitorlák trimmelésével tudjuk a hajó súlypontját belôni. – Mennyi idô alatt jöttetek haza Keszthelyrôl? – Nem tudom, de Keszthelynél felálltunk egy testre és Boglárig úgy jöttünk. Sokan hülyének néztek bennünket, amikor felvettük a bukókat meg a gerincvédôket, sôt, még a hajón is volt, aki az elején nem vette fel. De aztán amikor elôször Siófoknál egy testre állt a hajó mindenki rohant a cuccokért, érezték, hogy szükség van rá. – Dini hogyhogy nem ment veletek? – Ô látta, hogy ez egy csapat, hogy megvan a kialakult rendje, és úgy gondolta, jobb ha ránk bízza a dolgot. – Beszéljünk a versenyrôl. Késôn rajtoltatok, majd konokul elindultatok délre. Miért? Egyértelmûen jól nézett ki az északi oldal… – Szerintem ebben az is benne volt, hogy nem akartuk átverekedni magunkat a mezônyön, ami nem lett volna egyszerû ezzel a hajóval. És bíztunk abban, hogy ebben a keletiben a déli part be szokott jönni. Közel sem biztos, hogy ez volt a jobb, lehet, hogy mi voltunk gyorsak, de majdnem végig egy takkon mentünk. Lehet, hogy ha az északin megyünk akkor hamarabb érünk Kenesére. – Volt egy idô, amikor délen leállt a szél és néztük, hogy ott megálltatok. Sokáig tartott? – Nem. Rövid idô után visszajött, ami elôtte fújt. Elmentünk a szél végéig és kicsit kiszaladtunk belôle, de idôben visszaigazítottunk. – Kenesén biztos elônyötök volt, ami Siófokig még nôtt, és a csôig már gusztustalan lett. – Tényleg gyorsabban közlekedtünk, mint a többi katamarán. A siófoki bójavétel után frissült a szél – maximum 8–10 csomó volt –, ott álltunk ki elôször egy testre, volt is némi izgalom. Akkor kerültek elô a bukósisakok. Azt mondják, hogy félszélben a legnehezebb vinni egy katot. A kormánynál azt éreztem, hogy semmit nem csinálok. Felállítottam egy testre és átadtam a Goszinak (Goszleth Marcell – a szerk.) az egyensúlyozás feladatát, mert semmi erô nem volt a kormányon, és úgy megindult, mint a gyorsvonat. A tízcsomós szélben egyszer 25 csomós sebességet mértünk. Nem akartuk elhinni. Egyébként baromi jó volt, mert abszolút nem volt melegünk, kivéve azt a két alkalmat, amikor megálltunk. – Elvágtattatok a csôig, ott megálló következett. – Igen, ott kicsit közel mentünk Tihanyhoz, aztán Földvárnál is álltunk egy keveset. Ott majdnem utol is értek. Egy ilyen katamarán, ha mondjuk 15 csomóval megy, akkor öt kilométer tíz perc, tehát hiába nem lájuk ôket, néhány perc alatt ott vannak. Gyorsan utolérnek. De kaptuk egy kis szelet és megindultunk.
H A J Ó
D’albini András, mögötte Goszleth Marcell Kelemen Tamás Adorján Csaba
– Azt figyelembe véve, hogy a csapatnak nem volt túl nagy katamarános múltja és gyakorlata úgy gondolom, hogy jól sikerült kezelnünk ezt a helyzetet. Ez azért köszönhetô annak is, hogy ez egy összeszokott társaság, a Wild Joe vitorlázóiból állt össze. Név szerint: Kelemen Tamás, Goszleth Marcell, Aklan András, Adorján Csaba, D’Albini András, Németh Áron, valamint Majthényi Matyi, mert Keló (Kelemen Tamás – a szerk.) vele szokott katamaránozni. Ôk ketten voltak azok, akik korábban versenyeztek már katamaránnal. Mégis úgy éreztem, hogy menni fog. Ja, én is ott voltam. Úgy kezdôdött az egész, hogy télen a Dini csinált nekünk egy új orrsudarat meg egy dupla bekstég kiépítést a Wild Joe-ra. Akkor ez a kat egy félkész projekt volt, már elkészült a hajó sablonja, és megvoltak az elképzelések. De a befektetô (vagy szponzor) az utolsó pillanatban visszalépett. Akkor kérdezte tôlem a Dini, hogy érdekelne-e a dolog? Mondtam, hogy kezd kicsit sok lenni a hajó, úgyhogy inkább eladni szeretnék. Gondolkodott ezen, és felhívott, hogy beszámítaná a Gyöngyöt. Én pedig, azt a pénzt, ami itt áll a hajókban szívesen beleteszem ebbe. Belement és megvalósulhatott ez a projekt. Röviden így született meg a dolog. Amikor megmutatta a terveket, akkor nagyon tetszett ez a kétárbocos konstrukció. Elmondta, hogy mik az elônyei. A katamaránoknál örök probléma, hogy nem tudnak megfelelô forstág-feszességet elérni az orrsudarakkal. Innen jött az alapötlet, a két árboc András-kereszttel, illetve a két összekötô rúddal történô merevítése. Szerintem zseniális a szerkezet. Én eredendôen formatervezô vagyok, és sokat foglalkoztam ilyen feszített szerkezetû témákkal már a fôiskolán is. Volt egy feszített szerkezetû üvegasztalom, ami díjat is nyert. Számomra ez abszolút nem volt idegen, el tudtam képzelni, hogy ez egy mûködôképes koncepció. (Azért létezett egy B verzió, ha ez mégsem mûködik. Úgy néz ki, hogy erre nem lesz szükség.) További elôny, hogy alacsonyabban van a vitorla súlypontja és kétszer akkora vitorlafelülete van. – Nyertetek egy Kékszalagot, mi lesz a hajóval? Jövôre ugye nem mehet. – Mi eleve úgy álltunk oda, hogy 2014-ben lesz ezzel a hajóval gyôzelmi esélyünk, az idén az volt a cél, hogy valahogy körbeérjünk. Idén még szeretnénk pár napot edzeni, mert ezt meg kell tanulnunk. Most a legerôsebb szél szerintem nem volt négyes, és akkor már elég harcos volt a menet. Félelmetesen megindult a hajó, dôlt is, ezért rá kellett engednünk a vitorlákra. Mindenképpen meg kell oldani, hogy tudjuk reffelni a vitorlákat mielôtt az egyiket lehúznánk. Jövôre szeretnénk a Balatonon néhány versenyen elindulni, illetve elképzelhetô, hogy valamelyik európai tókerülô versenyre elmegyünk, de ehhez szükség van arra, hogy biztonságosabban tudjuk kezelni. – Van két grósz reff nélkül? – Igen. Meg két fock és két rícser. Nem kell nagyobb génua. Bôszélben a két rícser elég, ezek nagyon jól mûkôdnek, és úgy néz ki, hogy nem is kell rá nagyobb, mert gyenge szélben is behergeli magát a cucc. A rícsert a Kelóék tervezték, a többi vitorla az RC44-esrôl származik. Ugyanarra a lehúzási pontra megy, mint a fock. Önváltós az egész. Az is újítás, hogy az önváltós rendszer még állítható is, tehát ez egy 3D-s trimmelés: keresztirányba megy a sín, a behúzási pont pedig le-fel. – Magyarul egy hugó van rajta.
Majthényi Matyi
Kelemen és Majthényi szerel…
Mint a Vidámparkban… – fotó: Turcsi Gábor
Józsa Márton
1.
Józsa Márton Fifty-Fifty
59
Mint a vidámparkban…
60
61
– M A G A Z I N
Hárman jönnek: Petrányi Zoltán, Kaltenecker Károly, Csetényi Csaba. Azaz én megyek a Vitorlás vendéglôbe, ahol éppen az ünnepi vacsorát fogyasztanák… Most azonban halasztás van, a család és a barátok helyett velem kénytelenek beérni. – A hajó jó volt? Petrányi Zoltán: – Ennyire jól megépített katamaránt még nem láttam, nemhogy vitorláztam volna rajta. Azt kell tudni ezekrôl a nagysebességû hajókról, hogy itt bármi szakad, törik ez emberéletbe kerülhet. Ez a hajó úgy lett megépítve, hogy nem volt rettegés, hogy itt technikailag bármi probléma történhet. Meg se nyekkent. Kaltenecker Károly: – Könnyû volt egyensúlyban, tehát egylábon tartani úgy, hogy mindig húsz centire legyen az egyik test a víztôl. Ennél a hajónál ez egyszerû volt, nyilván ehhez mindig melózni, mozogni kell, de nagyon jó az egyensúlya, ami a katamaránoknál elsôdleges fontosságú. PZ: – Mi az F18-hoz vagyunk szokva, aminek az alumínium keresztmerevítôje csavarokkal van rögzítve a testhez. Itt a keresztmerevítôk fél méterre beleállnak a testbe, erre van építve az egész hajó, így nincsen csavarodás a két test között, ami félelmetes stabilitást ad. Tehát az úszó test gerincére köt be és a decken jön ki a keresztmerevítô. A hajó orrsudara sem a szokásos, egészen hátra megy, így ez a középmerevítôje ennek a hajónak, ami úgy néz ki gyakorlatilag, mint egy trimarán. Kvázi trimarán, csak a keresztmerevítô nem lóg bele a vízbe. – Volt egy negyedik emberetek is. – Igen, Andras Labek, ô a tulajdonos. Olyannyira tulajdonos, hogy Ralph Schatz-cal ketten csinálják azt a céget, ami ezt a hajót forgalmazza. Övék a licensz, ôk terveztették, sôt, részben ôk tervezték ezt a hajót. Amúgy imádta az egészet, a Balatont, ezt az elképesztô zûrzavart, ami itt szélben megtapasztalható, és azt az életet ami itt van a Balatonon. – Drága egy ilyen hajó? – A drága az relatív fogalom. Háromszázezer euró. Egy 28 lábas Ventilo a fele, de azokon gyakorlatilag mindent cserélnek. Amik a Genfi-tavon nyerik a versenyeket, azok egytôl-egyig tunning gépek, egyik sem széria. Ez a hajó, a brands.hu viszont így jön a gyárból, ez egy széria hajó. – Miért vertek el benneteket? – Mert egy tök új magyar találmány, a Fifty-Fifty borzalmasan gyors volt. Keszthelynél újraosztás volt, három percen belül fordultunk az elsôtôl, és ott úgy mentek el nekünk, hogy egy óra alatt négy kilométert vertek ránk kreuzban. Esélyünk sem volt. A brands.hu egy SL 33-as, az egy közepes méretû katamarán, elôttünk volt egy 50 lábas, a Fifty-Fifty, és a Budapest Bank egy 41 láb hosszú katamarán. Azt ugye nem kell mondani, hogy a hosszabb hajók lényegesen jobban kreuzolnak. – Gondolom azért jöttetek ezzel a hajóval, mert nyerni akartatok. – Mi nyilván nem vagyunk egy profi csapat, de persze ott akarunk lenni az elején, ezért mindent megteszünk. Csetényi Csaba: – Mi egy baráti társaság vagyunk, számunkra az élmény a legfontosabb, és ez egy fantasztikus, életre szóló élmény volt. Az unokáim valószínûleg az unalomig fogják majd hallgatni ezt a történetet. – Mennyivel mentetek?
2 0 5
Petrányi Zoltán brands.hu
H A J Ó
A kormánynál Petrányi Zoltán
Petrányi Zoltán
2.
Kis szélben is határozottan jól halad
Látványnak sem utolsó A befutó után – fotó: Turcsi Gábor Paulovits Dénes – fotó: Balogh Judit Öröm és pezsgô – fotó: Turcsi Gábor
62
– A Keszthelyi-ôböl kijáratánál kiderült, hogy gyakorlatilag közötök sincs a többiekhez. – Nekünk akkor vált egyértelmûvé a dolog, amikor a Farky megkerült bennünket az öbölben és elôttünk vette a bóját. Mi vergôdtünk a szélváltóban, ôk pedig rutinosan megkerültek. Késôbb volt egy kis szelünk, és akkor mentünk elôször egymás mellett. Legalább tíz fokkal élesebbek és gyorsabbak is voltunk, mint ôk. Ez az, amit a Dini is mondott, hogy rendesen meg kell feszíteni a forstágokat. – Rossz volt nézni, a többi nem volt kérdés. – Amikor kijöttünk a Keszthelyi-öbölbôl akkor következett a bôszeles gyakorlás. Azt nagyon élveztem. Korábban kérdeztem a Kelót, hogy kell csinálni, ha félszélben dôlni akarok? Mondta, hogy ha száz foknál élesebb akkor fölfelé, alatta lefelé. Ott kiállítunk egy testre, de rá kell érezni, mindig idôben kell indítani. Egyébként nem ideges a hajó, szép lassan emelkedik ki. A végén már minimális kormánymozdulatokkal lehetett szintben tartani. Nem is annyira más, mint a Wild Joe, azt is a határon kell vinni, az is nagyon érzékeny a dôlésre, lényegében ugyanez. – Viszont, ha az egytestûvel esel el, akkor felállsz és mész tovább, ezzel pedig vége a bulinak. – Az igaz, de szerintem egyébként nem lenne nagy gáz, leszámítva, hogy felkerülünk három emelet magasságba. Valószínûleg nem fúrna le, a vitorla egy darabig vízfelszínen tartaná, de kérdés, hogy mi szakad? Ezzel együtt a bôszeles menet nagyon élvezetes volt. – Mennyi volt a maximum sebességetek? – 25 csomó körül mértük… – Jó, hogy csak ennyivel döntöttétek meg, mert így van sansz jövôre is. – Szerintem ezzel a hajóval fele idô alatt meg lehetne csinálni, ha lenne szél. Dini szerint 40–45 csomót tud a hajó. – Tôlem kérdezték, hogy mikor fog beérni az elsô hajó? Mondtam, hogy ideális esetben fél kettô–két óra között, de lehet 48 óra is a menetidô. Amit fontosnak érzek, hogy ez volt az a csapat, ami valóban csapatként mûködött. Nyilván kellett hozzá a két év offshore kiképzés. – Igen, ez a harmadik szezon amit együtt nyomunk, és ott rengeteget tanul mindenki. Igazából rá voltunk erre kényszerítve, mert máshogy nem mûködik és felvettük ezt a tempót. Ráadásul ezen a hajón kétszer annyi vitorlát kellett kezelni, tehát nem is volt nagyon más választás, minthogy folyamatosan rajta legyünk. Ennek is köszönhetô, hogy nem történt bajunk, illetve katamarános tapasztala nélkül is meg tudtuk lovagolni ezt a bárkát. Áron egyébként tényleg lovagolta, mert amikor bôszélben jöttünk a Kelo kitalálta, hogy tegyük fel luvba is a rícsert. Áronnak ilyenkor ki kell mennie és bekötni, de közben egy testen mentünk, ô pedig három méter magasban ment elôre, azaz a testen ülve – mint egy lovon – araszolt lassan elôre. – Van, amit még elmondanál? – Mindenki azt mondta, hogy élete legjobb vitorlás élménye volt, pedig megéltek már egy s mást tengeren is. Nagyon fontos dolog, hogy ez egy magyar innováció, magyar fejlesztés, magyar csapat. Láng Robi (az ô hajója, a Nemere II. tartotta a rekordot 57 évig) hívott fel fel ma este azzal, hogy nagyon örül, mert nem egy külföldi csapat vagy kormányos döntötte meg a rekordot. Gratulált ehhez. Ez nagyon jó érzés. És persze Dini is nagyon boldog volt, amikor a befutó után átszállt a hajóba. Nem egy bôbeszédû pali, csak annyit mondot: – Jól körbementetek! Elégedett vagyok.
63
2 0 5 – M A G A Z I N
tünk. A nyomásokban nagyon megindult a hajó, húsz csomóval vágtattunk, csak az volt a baj, hogy kicsúsztunk a szélbôl. Farky pedig egy egyenletes nyugatival körbevitorlázta az 50-est, mi meg vergôdtünk. Harmadiknak fordultunk. A bója után mindenki megállt. – Kijöttetek a Keszthelyibôl és frissült a szél. – Igen. Farky és a Fifty-Fifty a bójánál még ott állt mellettünk. Az áramlás majdnem visszatolt minket a bójára. Nem tudtunk mit csinálni, visszafordítottuk a hajót és megejtettük az északi part felé, ami rossz választás volt. Jöttek a többiek szép sorban, mi pedig fordultunk még kettôt, mire kikeveredtünk az öbölbôl. A déli part felé igazítottunk, de nem mentünk annyira ki, mint a Farky. Lelle és Fonyód között fogtuk meg a Martsrom 32-est, aki amíg nem kezdett el hátszelesedni gyorsabb volt. A gennakerrel meg tudtunk lépni. Neki nincs gennakere, Code Zérója van. Onnan egészen Földvárig mi inkább a vízközép felé mentünk, ott halzoltunk és mentünk a part irányába. Farky is kihalzolt és elvitorlázott elôttünk úgy tíz méterrel. Kezdett a szél átfordulni északira. Farkyék már cseréltek fockra, mi pedig még mindig gennakerrel mentünk. Amikor megkaptuk az elsô nyomást, megejtettem a hajót, rohantunk Földvár felé, nehogy megboruljunk. Rendeztük a sorokat, majd a csôben egy kalandos átkelés következett, mert 40–50 hajó még szembe jött. Spinnakerrel (többen részegen, üvöltözve) jöttek, mi meg egy szál viharfockkal egy lábon megérkeztünk közéjük. Az is feladat volt, hogy megúszszuk a dolgot. Szerintem sokan még most sem tudják mi történt ott velük. Mi pedig rettegtünk… KK: – Amikor steierbordon mentünk jó fejek voltak, helyet adtak nekünk, de amikor átfordultunk backbordra akkor nem volt mit csinálnunk, mert ha megejted a hajót, akkor végünk van. Ezért itt egy kicsit erélyesebben kellett fellépnünk. Ezúton is köszönjük a versenytársak sportszerû viselkedését. PZ: – Egy túravitorlázó jött spinnakerrel szembe, üvöltöttünk neki, hogy ejtsen. Erre ô felfelé ment, elfeküdt elôttünk, mi meg elsuhantunk az árboca környékén. Öreg-Tihany magasságában láttuk, hogy a Farkyval mi történhetett, akkor kb. kétszáz méterre lehettünk. CsCs: – Elhangzott a hajón, hogy még nincs vége, koncentráljunk. Mögöttünk nagyon messze voltak, biztos volt a harmadik helyünk. Nem telt el egy perc és Farkyék megálltak. Lerántottuk a fockot és egy szál grósszal, biztonsággal vittük be a hajót. Minden kötél kézben volt, hogy bármikor bármit eldobhassunk. Veszteni valónk nem volt. Ott talán tudtunk volna hozni kb. tíz percet ebben a szélben. Nagyon örültünk, de nagyon fáradtak voltunk. Rögtön kértük a motorost elénk, de Vadnai Péter jött utánunk és szólt, hogy a tömeg vár bennünket a mólón, legalább menjünk egy kicsit vissza. – Köszönöm, van amit még elmondanátok? PZ: – Azt gondolom, hogy ez egy történelmi Kékszalag volt, gratulálunk a Fifty-Fifty-nek. Nagyon büszkék vagyunk a második helyre, hiszen egy olyan hajótól – és egy olyan találmánytól – kaptunk ki, ami abszolút egyedülálló a világon és szintén egy nagyon jó csapat volt rajta. Igazi élmény volt itt a mezôny elején ezt a küzdelmet végigcsinálni, valódi sportteljesítmény, ez jelenti nekünk a legnagyobb örömöt. Minket a sport része érdekelt, azt gondolom, hogy amit ebbôl lehetett, azt maximálisan kihoztuk belôle. Számunkra ez a lényeg. CsCs: – Nekem az is nagy élmény volt, hogy egy tízszeres Kékszalag-gyôztes Litkey Farkassal meccseltünk hat órán keresztül, ez önmagában egy olyan élmény, amit az ember egy életen át mesél majd. Nagyon köszönjük Czégai Laci bácsi segítségét, amit a versenyre való felkészülés során nyújtott. KK: – Gratulálok a Fifty-Fifty-nek és mindenkinek aki teljesítette a távot!
H A J Ó
Csetényi Csaba Lassan sok a vitorla… Máskor pedig kevés
Kaltenecker Károly Gyenge szélben… Ha kicsit frissül, már élvezetes
64
PZ: – A leggyorsabb húsz csomó felett volt, de nem ezen lógott a szemünk, mert inkább vigyorogtunk és élveztük a rettenetes sebességet. KK: – Nem beültünk, mi raktuk össze! Igazából újjá születtünk egy hajóval! PZ: – 2010-ben minden külföldi hajót külföldiek vittek. Én úgy voltam ezzel, hogy ezt nem szeretném. Ha mi visszük a hajót, akkor kell, ha nem, akkor meg maradjon Németországban. – Lényegesen jobban hangzik így! – Ez egy magyar sztori. Ide lehet hozni világbajnok kormányosokat meg profi csapatokat, de nem ez az indíttatás. Mi hozzuk ki ebbôl a maximumot, és ameddig tudunk menjünk elôre. Ez volt a lényeg. Én azt gondolom, hogy mi vagyunk az elsô egyárbocos, sokkal elôrébb nem tudtunk volna kerülni. – Hogy alakult a felkészülés? KK: – Igazából télen kezdôdött számunkra a verseny. Megtaláltuk a hajót, leültünk beszélgetni, hogy vállaljuk, nem vállaljuk, hogyan lesz? PZ: – Kiválasztottuk a hajót, megszereztük. Januárban dôlt el, hogy hárman csináljuk, jöjjön egy külföldi, aki ismeri a hajó minden porcikáját, hiszen egy hét alatt egy ilyen hajót nem lehet megtanulni. – Oké, a hajóba beleszerettetek, de beszéljünk a versenyrôl is. – Megpróbáltunk tisztán rajtolni, ezért lementünk a leebójához, ahol természetesen volt egy hajó, akinek semmi keresnivalója nem volt ott, az kicsit megtakart bennünket. Az volt a stratégia, hogy együtt menjünk a mezônnyel, mert ha az elején elhibázzuk, azt már nagyon nehéz behozni. Megbeszéltük, hogy elmegyünk délre, de túl nagy kockázatnak éreztük. A hajóban és magunkban is bíztunk, tudtuk, hogy jó lesz a sebességünk. A Fûzfôiöbölben kihalzoltunk a part alá, ugyanúgy, mint a Farkyék. A Raffica bent maradt vízközépen, ô ott nagyon lemaradt. Az elsô bójánál ötödikek voltunk. – Siófokig többeknek is elmentetek? – Nem, csak közelítettünk. Nem vitorláztuk meg jól azt a szakaszt. Egy ilyen széles és ilyen nagy sebességû hajóval számomra az az elsô, hogy egyben hozzam ki a hajót és a csapatot a tömegbôl, és csak utána figyelek a sebességre. Siófoktól viszont ezzel már nem kellett foglakozni, tisztán magunkra koncentrálhattunk. A csôig frissült is a szél, jó szögön és jó sebességgel tudtuk vinni a hajót. KK: – Siófok után elmentünk a Principessa fölött, akkor kijött a két hajó közötti sebességkülönbség. PZ: – Az gyakorlatilag egy futtatós szakasz volt. Fél kézzel végigcsörlôztem, mert ejtett menetben borzasztóan idegesen viselkedik, ezért nagyon nehéz pontosan vinni az SL-t, folyamatosan engedsz–húzol. – Átmentetek a csövön… – Nagy sebességgel érkeztünk a Code Zéróval, nem mertük a gennakert megkockáztatni, mert nem tudtuk a másik medencében mennyire lesz erôs a nyugati. Onnantól kezdve a Farkyval egészen a boglári kikötôig meccseltünk, hol ô, hol mi voltunk elôrébb. A Principessa lemaradt, a Martsrom 32-es pedig felzárkózott. Akkor kaptunk egy kis záporesôt, mindenki megállt. Villámlott, a tulaj pedig majd’ megôrült, hogy mondjuk meg honnan jön a szél? Ott dekkoltunk egyhelyben, majd egy frissülô nyugatival indultunk el. A Fifty-Fifty már majdnem Fonyódnál járt. A Szigligeti-öbölben ismét megállt a szél, akkor néhány száz méterre voltunk a Farkyéktól. – Akkor lépett el tôletek az 50-es és jött rátok a Principessa? – Igen, ez már a Keszthelyi-öbölben volt, sokan jöttek ránk, az elsô hat oda ért. Az öbölben kimentünk a part alá, ott kétszer is lefúrt a hajó orra, majdnem orra es-
65
Principessa a Keszthelyi-öbölben majd’ minden katamaránnal találkozott
66
67
68
2 0 5 – M A G A Z I N
én elbizonytalanodtam, úgy éreztem, hogy nem szabad az északi part felé menni. Ian megint fent volt a szálingon és azt mondta: – Jó, akkor most kiejtünk a déli part felé. Ez bejött, nagyon fizetett. – Évek óta az a felosztás, hogy a Mikulás vigye gyorsan a hajót és ne terheljük az agyát, hogy tudjon a gyorsaságra koncentrálni. – szólt közbe a beszélgetésünket eddig hallgató Rozsda, azaz Nagy R. Attila. – Ian pedig képes felmászni a szálingra és ott negyed órákat eltöltve nézelôdni. És persze lát is, ebben ez a hihetetlen. – Egészen lent rajtoltatok és mentetek északnak? – Igen, ez volt a terv. – Kihúztátok egészen Almádiig, vagy még tovább. Ott volt benne egy igazítás. – Halzoltunk egyet, amikor a termik elindult. Az volt a terv, hogy útjoggal indulunk és arra számítottunk, hogy északon felpörög a szél, tehát déliesedik, mert már két napja déli szél fújt. Tulajdonképpen bejött, mert 45–50 fokot pörgött fel. Azzal mentünk Csopakig. Ott a Farkyval meccseltünk, voltunk elsôk is. – Siófok elôtt volt valami problémátok, vagy csak simán utolértek benneteket? – Helyet nem vesztettünk csak idôt és jött ránk mindenki. – Mi volt a csôben? – Ian azt mondta, hogy most nem számít a taktika, a vízmélységre kell figyelni. Megláttam a déli kardinálist és beejtettünk alá, csak elfogyott alólunk a víz. Megdöntöttük a hajót és menekültünk északra. Egykét percet vesztettünk. Két nappal korábban edzésen néztük, hogy hol van víz, hol nincs, és ott simán elfértünk. Gennakerrel mentünk át, ott a déli part felé vitorláztunk, egészen addig, amíg a Raffica át nem jött. Akkor igazítottunk kicsit, váltottunk gennakerrôl Code Zéróra és ugyanazon a slágon jöttünk fel. – Ott léptetek el tôlük? – Nem. Ôk megfordultak és mentek északra, Ian nézte az árbocról és tudtuk, hogy azt nem szabad. Leállt a szél és vártuk az újat, de ott állt az 50-es is meg a Farkas is. Aztán mentünk középen, amikor egy délnyugati kezdett fújni, vagyis nem délnyugati, hanem egy lokál termik. Ekkor hagytuk ott a Rafficát. Lellén újabb megálló következett, amikor egy fél óráig szakadt az esô. Ott mindenki megállt és volt egy újraosztás. Képzeld el, ahogy ott állnak egyvonalban az SL 33-as, a Botos, a Farky és kicsit hátrébb a Principessa. Szél nélkül, a déli partról érkezett a zivatar és függôlegesen ömlött az esô. Utána a Petrányi 33-asa a felhô szélén lévô széllel – azaz inkább csak légmozgással – elcsúszott elôre. A szél belegyezett a sorra, majd vissza, és ezzel vége lett. Utána Badacsonyig semmi nem volt. – Késôbb egyenletesen fújt? – Igen. Utána azzal kellett játszani, hogy melyik vitorlát húzzuk. Pont a váltóban voltunk, jó lett volna a bliszter, de a rícser is. – Hányszor cseréltetek vitorlát? – Ott négyszer, de ez egy egyszerû csere, mert felhúzzuk és be- és kitekerjük, nem annyira munkás. Pont abban a tíz fokban és erôben volt a szél, amiben bármelyik jó. Amikor felhúztuk az egyiket, akkor úgy gondoltuk, hogy majd a másik jobb lesz… – Ott vitték el az északi part fele a Botos katamaránt – nem bírja megállni, és szól közbe a Rozsda –, majd amikor Ainslie azt mondta, hogy akkor menjenek vissza a déli part felé a szélért, akkor otthagyták a Botos katamaránt. – Ti közelrôl láttátok, miért ment nagyon sokat egy grósszal a Botos-féle katamarán?
H A J Ó
Rajt után – fotó: Turcsi Gábor Alsóörs környékén – fotó: Turcsi Gábor Almádinál
– Az egytestûek között gyôztünk és úgy látjuk, hogy az összetett yardstickot is megnyertük. Úgy készültünk, hogy gyôzünk, csak nem gondoltuk errôl az 50-esrôl, hogy ez így meg fog indulni. – Az meglepetés volt? – Igen. A legutóbbi America’s Cupra két csapat elég komoly háttérrel fejlesztett hajókat és nem a kétárbocos projektek jelentek meg. Azt hittem, hogy ezen ôk túlvannak és eldobták, hogy ez nem jó konstrukció. A hírek a Fifty-Fifty-rôl is azok voltak, hogy nem nagyon megy. Kenesénél ért a meglepetés, hogy jön valami délrôl. Láttuk, hogy jön két hajó nagyon feszes taktikai csatában, mert akármerre fordult az egyik, követte a másik… Aztán láttuk, hogy ez az 50-es. Még akkor is azt hittük, hogy jó, befújta ôket a szél, jobb volt a déli part, majd a bójafordulónál megállnak. De nem… húsz perc alatt Siófokról elértek a csôbe, pedig mi sem vagyunk lassúak, de ez nagyon kemény… – Oké, az 50-est nem lehetett megverni, az egy másik kategória. Beszéljünk rólatok, ez a harmadik hely elég csinos. – Igen, elégedettek vagyunk. A befutó után örült is az egész csapat. Két nagy katamarán vert meg bennünket, semmi több. Farkynak volt az a problémája, de ha negyediknek jövünk be az is jó lett volna. – Az látszott, hogy szépen, fegyelmezetten vitorláztatok, ami korábban nem volt rátok jellemzô. – 2008-ban nem, de azóta újra összeállt a csapat. 2010-ben Keszthelyig tartottuk a fegyelmet, most pedig végig és ez jelentett három helyet meg egy nagyon komoly elônyt az egytestûek között. – Szépen, fegyelmezetten és jól vitorláztatok. – Köszönjük. Badacsonynál még az északi partot favorizáltuk, de a Keszthelyi-öbölben ugyanazt láttuk meg, amit 2008-ban. Ugyanaz a szélcsík jött le a tóra, csak most a taktikus adott egy olyan magabiztosságot, hogy én észrevettem, ô meg figyelte és azt mondta: – Jó, akkor most induljunk el oda. – akkor kerültük meg a 33-ast. – Ki volt a taktikus? – Idén Ian Ainslie volt a taktikusunk. Gyurka bácsi (Fináczy György – a szerk.) nem vállalta. Azt mondta, hogy neki hosszú ez a verseny és billeg a hajó, de ha tud, bármiben segít. – Honnan jött az ötlet, hogy az Ainslie-t kell megkérni? Ô jelentkezett? – Három éve már mentünk vele a Bankár Kupán. Olyan segítséget szerettünk volna, ami motivál és a csapat is elfogadja. Olyan ember kellett, aki ki tud állni trapézra, aki nemcsak okos, hanem fizikailag is dolgozik, meg tudja fogni a kormányt stb. Ian kétszer is kormányzott és jól, nem volt visszaesés. – Hogy kommunikáltatok? – Angolul. Mindenki beszél a hajón angolul. – Elôfordult, hogy nem egyeztek az elképzeléseitek? – Volt olyan, hogy mást gondoltam, de pont azért, mert ô ott volt, volt idôm gondolkodni és csak azt mondtam ki, ami átment a saját szûrômön. Az Almádi elôtti szakasz volt ilyen. Elindultunk a Raffica elôtt, Ian fent volt a szálingon és nézte a szelet. Én érzésbôl mentem volna az északi part felé amikor azt mondta: halzoljunk meg! Elindultunk északra, onnan visszahalzoltunk. A Farky nyomvonalán mentünk. – Igen, de neki nem jött be, nem volt elég türelmes? – Ô egy halzolást kihagyott. Késôbb, amikor átértünk a csövön, akkor volt még egy ilyen. Ott a nyakunkra jött a Raffica és elkezdtünk felmenni elé. Ott
Kenese elôtt fotó: Turcsi Gábor
Rajt
Rauschenberger a kormánynál
Rauschenberger Miklós
3.
Rauschenberger Miklós Szentkirályi Principessa
69
A hajó arca: Ian Ainslie – fotó: Turcsi Gábor
70
71
– M A G A Z I N
Ketten érkeztek: a Gemini Sailing Team vezetôje, Szilassy László és a hajó kormányosa, Várady Szabó János. – Azt nyilatkoztátok, hogy nyerni mentek a Kékszalagra, de nem sikerült… Szilassy László: – Nagyon sok mindent nyertünk! Ha valaki megnézi, a 36. helyrôl odaértünk a hatodikra. Ez egy olyan Kékszalag volt, hogy benne volt a pakliban az elsô tízbôl bármelyik hely nekünk. Ebbôl a hatodikak lettünk, és ez egy nagyon jó hely. – Min múlott? Várady Szabó János: – Én gyerekkorom óta minden versenyre nyerni megyek. Sokszor nem sikerült és többször sikerült. Reméljük, hogy ha lehetôségünk lesz két év múlva, akkor elôrébb tudunk kerülni. Két éve hetedikek voltunk, most hatodikak lettünk, próbálunk fejlôdni. – Hol ment el az elsô hely? – A rajt után kb. hat–nyolcszáz méterrel. A déli part felé akartunk menni, de a spílerek közül mindenki északra tartott és próbáltuk ôket fogni. Sebességben tudtuk, azzal nem volt gond. Aztán kicsit kicsúsztak alólunk, jobb pozícióba kerültek. Nem igazítottunk fel Almádinál. Az hiba volt, elég ahhoz, hogy ott beragadjunk. A pár száz méterbôl az lett, hogy a déli széllel egybôl fel tudtak menni a bójára, mi pedig a bôszélben sok takkváltással értünk oda. – A kenesei bójánál a 34. helyen fordultatok. Hajó rendben volt? – A hajó is meg a csapat is. A széllel voltak gondjaink Kenese elôtt. A katamarán nem tud nagy mélységeket menni. Az, hogy Farkyék többször is visszafelé jöttek, annak nyilván az volt az oka, hogy a világ végére is elmentek a szélért, amivel aztán felmentek Keneséig. – Ez nem volt látható? Mázli volt? – Nem nevezném mázlinak. Nekünk Code Zerónk van, amivel nem tudok olyan szögön vitorlázni. A többiek 15 fokkal mentek mélyebben, még a kis katamaránok is. Szabattunk egy blisztert, de azt inkább spinnakerként tudtuk használni. Megpróbáltuk, de nem tudtunk jó szöget menni. Ezzel a ceremóniával nagy távolságot vesztettünk, mert egy ilyen hajón shottot cserélni, felhúzni, lehúzni komoly idô. Ez a baja a hajónak. Ugyanez az elônye is, mert amikor fújt a szél, fel tudtunk jönni. 2–3-as szélben már a megfelelô szögön lehet vinni. – Akkor miért pont Ventilo? SzL: – Azért, mert alkalmas arra, hogy jól menj vele, ezt mutatta a két évvel ezelôtti Kékszalag is. Ha nem ragadunk be Kenesén, és nincs ekkora hátrányunk, akkor meggyôzôdésem, hogy végig az élbolyban megyünk. Nem azt mondom, hogy nyertük volna, de jobban egyben lett volna a csapat. A hajót én választottam ki, három éve nagyon sokat tököltem, hogy mi legyen. Sok hajót kipróbáltam, elsôsorban a Genfi-tavon, de másutt is. A legnagyobb osztály ma a Ventilo, közel negyven készült. Lementünk Hyeres-be, ahol egy jól közvetíthetô, látványos versenyt láttunk. Azt gondolom, ha a magyar vitorlázás fejlôdni fog, azt nem csak azt hozza, hogy egy gyors hajó épül, amivel gyôzni lehet, hanem megtanul tíz–húsz ember jól katamaránozni. Az pedig az M2-es osztályban fog megtörténni. Ma M2-esben a Ventilo és a 33-as az, amibôl szerintem célszerû választani. Két éve a Ventilo volt az egyetlen. Akkor ez volt a jó döntés. Mi – a Gemini Sailing Teamrôl beszélek – ezt hosszú távra gondoljuk. Ezen a hajón már többen vitorláztak a magyar élme-
2 0 5
Várady Szabó János Buda-Cash – Vodafone Gemini
H A J Ó
Jól rajtoltak
Várady Szabó János
6.
Várady a kormánynál
Keszthelyi bója Keszthelyi bója után
72
– Mert nem bírta a frissülést. Annyira függôlegesen van szabva a grósza, hogy a frissülésben azonnal le kellett vegyék a fockot. – Ez jó volt nekik? – Úgy láttuk, hogy igen. – Badacsonynál ismét meghalzoltatok, mentetek a déli partra. Ott az öbölben többeknek kihullott a haja, mert kikerültétek a mezônyt. – Keszthelyi-öbölbe ritkán érdemes középen bemenni. Aki késôbb érkezik az látja, hogy hol nincs szél. Az 50-es középen volt, és nagyon jól mutatta, hogy ott nincs szél, ezért a Farky sem oda ment, ôk a Zala torkolat felôl érkeztek. – Igen, a vezetô hajón idegesek is voltak… – Attól lehettek, mert 16–17 csomóval érkeztünk. Végre azon a sebességen voltunk, amin ôk. – A bója után ismét megálltatok mindannyian. – Igen. Abból a lavórból úgy keveredtünk ki, hogy visszajött a délnyugati, azzal mentünk fel. Egy katamaránnal nem nagyon tudsz választani, mert állhatsz vele egyhelyben, vagy mehetsz vele gyorsan, de élesen nem nagyon, viszont mi tudunk élesen is vitorlázni. A két fordulót nem akartuk bevállalni, ezért élesen mentünk ki a szélére, és amikor elment végre a három árboc a két hajóval, akkor végre megérkezett a szél is, és egyetlen forduló nélkül jöttünk ki az öbölbôl. Tehát ugyanazzal a széllel, amivel bementünk, most jöttünk vissza, csak most nem száz fokról fújt a szél, hanem negyvenrôl. Szépen haladtunk a gennakerrel, néztük, hogy mi történik. Ian azt mondta, hogy valószínûleg északira fog befordulni, és nagyon komoly szél lesz. – Ebbôl a komoly szélbôl láttatok valamit? – Igen, mi egy jó huszonöt csomós szélben futottunk be. – Visszafelé Lellénél Rubikék (Vándor Róbert – a szerk.) felzárkóztak mögéjük – Rozsda veszi át a szót ismét – lôtávolságon belül voltak, amikor elkezdett teljesen behátszelesedni. Onnan halzolgatva jöttek. Amikor felértek középre, mert Ian azt mondta, hogy jön a szél – a rádió is bemondta egyébként – akkor mentek fel észak felé. Mi a motorosból a déli parton egyedül a Botos-féle katamaránt láttuk. Gyakorlatilag úgy érkeztek a csôhöz, hogy már megvolt a szélforduló, megjött az északkeleti. A másik katamarán, az SL 33-as pedig fölöttük ment. A csô elôtt reffeltek, a csôben cirkálni kellett. Korábban két problémája volt a csapatnak. Az egyik az, hogy tíz óra vitorlázás után fizikailag nem nagyon bírták. Most olyan edzésprogramjunk volt, hogy ezzel nem volt gond. A másik pszichés jellegû, meg kellett tanulják, hogy hiába mennek el elôttünk a katamaránok, lelkileg ne essen össze a csapat. Ez a Szagyinak (Weöres Szabolcs – a szerk.) és az Iannak volt a feladata. Ez azért volt fontos, mert amikor Keszthelyen lôtávolságban látták a hajókat, akkor nem a sírból kellett felhozni a motivációjukat. A non plusz ultra történet, hogy ôk nem tudták, hogy Farkas kiesett. – Nem tudtátok? – Nem, mi a befutóban szembesültünk azzal, hogy harmadikak lettünk. Semmi infó nem jutott el hozzánk a Farkasékról. Olyan szélben már amúgy sem ezzel foglalkoztunk. – Amikor átjöttek a csövön én bemutattam nekik, hogy hajtsanak a harmadik helyért, ôk meg nem értették, de beérték azzal, hogy nem tudok számolni. – mondja ismét a Rozsda. – Mi az amit még elmondanál? – Nincs semmi extra. Fontos a munka és a formaidôzítés. – Szentkirályi vizet ittak és nagyon jó erônléti felkészülésben vettek részt. – teszi hozzá a Rozsda.
73
2 0 5 – M A G A Z I N
– Milyen szélben lehet egy ilyen hajóval értelmesen vitorlázni? – Hyeres-ben, pályaversenyen azt láttuk, hogy erôs hatosban egy-két hajó nem tudott a kreuz bója után fordulni (ez a katamaránoknál nem olyan egyszerû), néhányan továbbmentek és feladták a versenyt. A többieknek nem jelentett problémát, dinamikusan reffeltek. Többen borultak, de a következô futamban ott voltak a rajtnál. Napi 4–5 futamot nyomtak. A svájci osztálykapitánnyal beszéltem, hogy el lehet-e hozni Magyarországra egy ilyen versenyt? – Az az érdekes – szól közbe Rozsda –, hogy 2010ben a Principessával két Extreme 40-es után mentünk Keszthelyig. Gäbler egy ugyanilyen hajóval – mint egy varrógép cikk-cakk öltésnél – rohangált mögöttünk. Visszafelé utazott az 5–6. helyen a széria 28-asával, és a csôtôl azzal tudta megverni az 40-eseket meg a Farkasékat, hogy többször tudott fordulni. VSzJ: – Elmondom mi a lényeg. Gäbler lehet, hogy baromi jó vitorlázó és egy jó csapata volt, de mi jelentôsen fejlôdtünk csapatban, ma mi is jók vagyunk. Két éve a Gäbler-csapat jobb volt, jó szögön mehetett, kapott egy frissülést és elment. Tudom, mi negyedikek voltunk, ô pedig a 12. Nagyon jól csinálta. Gyengeszeles kreuzban Code Zéróval a Ventilo brutál gyors. Kreuzban ez a hajó a mezônyben bárkivel pariban van. A gyenge szélben élesebbek és gyorsabbak voltunk, mint a Vándor Robiék. De az a szép ebben a versenyben, hogy gyakran változik a szél. – Azt mondtad, hogy tanuljátok a hajót. Meddig? – Valóban tanuljuk a hajót, de ha kicseréltünk volna valakit, akkor is ott álltunk volna Kenesénél. Azt látni kell, hogy ez a csapat, a Buda-Cash Brókerháztól az eddigi teljesítménye alapján megelôlegezett hátszelet kapott. Két hónapja alakult a társaság, de még nem igazi csapat. Majd akkor leszünk az, ha lesz egy A- és egy B-sorunk, ha körülbelül kétszer ennyi versenyen indulunk, ha kiválasztjuk az adott versenyre leginkább alkalmas tagokat – ebbe magamat is beleszámítom –, és azt a kormányost aki a legalkalmasabb erre a posztra. Tehát ma még a csapat alakul, hosszabb távra kell tervezni. – Mennyibe kerül egy ilyen hajó? SzL: – Olyan nettó 130–140 ezer euró akkor, ha te most írsz a svájci dílernek. Egyébként egy nagyon tehetséges cseh csapat gyártja, de csak a svájciakon keresztül tudod elérni ôket. Azt gondolom, hogy elérhetô áron van, fôleg ha megnézek egy csomó hajót. Ez – ha nem is olcsó – egy kifizethetô összeg. Nem kell új hajóval kezdeni. 90 ezer euróért lehet olyan hajót kapni, amivel bárhova odaérhetsz. – Köszönöm. Van amit még elmondanátok? – Még a szponzorokról egy mondat: pénzügyeinket a Buda-Cash Brókerház intézi, telefonbeszélgetéseinket a Vodafone bonyolítja, a szelet pedig a Tag Heuer napszemüvegén keresztül fürkésszük. Komolyan: köszönettel tartozunk a szponzoroknak, akik bíznak bennünk. VSzJ: – Azt még elmondanám, hogy persze, nyerni mentünk, de azt soha nem ígértük, hogy ez a hajó fog nyerni. Ez nagyon fontos. – Mire szerzôdtetek? – Az elsô hatra. Az én sorrendem kb. úgy nézett ki, hogy One d’Or (szerintem neki volt a leggyorsabb hajója), a második a Farky, aztán az SL 33-as, a Botosféle hajó, sebességben utána következik a Ventilo, majd az NJL és sorban a többiek. Értelemszerûen most csak katamaránokról beszélek. Az egytestûek közül – a széltôl függôen – egy, esetleg kettô a katamaránok között lehet.
H A J Ó
Tíz óra hét perc Tíz óra nyolc perc – az SL 33-as gyorsabb Kenesei bója elôtt – fotó: Turcsi Gábor
Szilassy László Petheô Tamás Szilassy László és Petheô Tamás – fotó: Turcsi Gábor
74
zônybôl, például Várady Szabó és Litkey Csabi. Ezzel a hajóval oda lehet érni a Kékszalagon is. Idén is akár elsô háromban lehettünk volna. Azt gondolom, hogy az egyre divatosabbá váló európai tókerülô versenyeken, így a Balatonon is lesz helye Ventilóknak. A Gemini Sailing Team nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen versenyre külön készüljön. Idén a Buda-Cash és a Vodafone támogatott bennünket, azóta egy koncepció mentén haladunk. Ennek a része, hogy 10–20 ember jól megtanuljon katamaránozni. Jelenleg két ember viszi úgy ezt a hajót, ahogy kell: a Csabi és a Jani. – Ôk elôbb-utóbb önállósodhatnak? – Igen. Ezért nem zárom ki, hogy lesznek ezen a tavon még Ventilók és 33-asok is. Nagyon jól közvetíthetô versenyeik vannak. A www.geminisailing.hu weboldalon találsz cikkeket, képeket. Én ebben látok fantáziát. – Az elôbb azt mondtad, hogy one designok, de nekem a 28 versus 33 nem az. Mehetnek egymás ellen elônyadás nélkül? Most két dologról beszélünk! SzL: – Két dolgot kérdeztél! Külön-külön one design mindkettô, de két külön osztály. A 28-as Ventilo ma egy népes osztály, néhány éve született, profi design-nal. A 33-as pedig egy vadonatúj fejlesztésû hajó, az utóbbi évek újdonságaival, de sajnos kevés készült még ebbôl a típusból. Az újdonságok és a hajó méretei persze javítják a teljesítményét. A Kékszalag mára nemzetközivé vált. Szerintem csak a Szalagra hajót építeni botor dolog. Természetesen, ha valakinek van erre lehetôsége, tegye, de a 28-as és a 33as az a méret, ami még közel van ahhoz amit még minden 18-as legénység élvezhet. E fölött már új világ nyílik meg, az Extreme 40-esek – és attól fölfelé – az egy másik történet. – A Ventilo egy jó kompromisszum? – Igen, ez a helyes megfogalmazás. – Térjünk vissza a versenyre. A rajtot értem, aztán elszúrtátok, de Kenese után mentetek elôre. Siófoknál hol tartottatok? – Siófoknál talán a 12-ek voltunk, cirka húsz hajót megelôztünk, de ezek nagy része nem a mi kategóriánkba tartoztak. A Sirocco gyönyörû hajó, de nem hiszem, hogy egy ilyen katamaránnal eredmény ôt lehagyni. A kéttestûeket és a Liberákat szerettük volna legyôzni. – Tihany után szépen beültetek egy lavórba… VSzJ: – A csô után nem volt elegendô terünk, nem tudtam leejteni. Nem akartam én bemenni Tihany alá, de nem volt választásunk. A merülésünk 2,20 méter, több mint egy Liberáé. Felhúzott sverttel is leértünk. Próbálkoztunk, de két felhúzott sverttel nem tudunk egy talpra állni. Így csak a luv svertet húztuk fel, de szöget kellett menni és megálltunk. A déli oldalon csorogtak el a hajók. Nem tudtunk váltani, mert ha kihalzolok, akkor visszamegyünk és megállunk. Kerestük a frissüléseket, elôrébb is keveredtünk, majd megláttuk jóval elôttünk az északi oldalon a Király Zsoltiékat, akik tulajdonképpen horgonyt vetettek. Ôket alulról, jó messze kerültük. – Keszthelynél már nem láttalak titeket, az öbölbôl már jól jöttetek ki? – A bemenet nem nagyon sikerült, mert volt egy kis GPS problémánk, de kifelé nagyon jól jöttünk. Ott olyan volt a szél iránya és ereje, hogy tökéletes szögön tudtam menni. Majd ahogy gyengült a szél a 25-ös katamarán – amit semmiképpen nem lehet a Ventilóval említeni, mert lassabb hajó – visszaelôzött minket. Halzoltunk, elkezdtünk a megfelelô szögön menni, de így is távolodtak. Jött a frissülés és végre jól haladtunk a 2–3-as szélben. Amikor ráfújt, akkor reffeltünk.
75
Buda-Cash – fotó: Cserta Gábor
76
77