2014. 10. 28.
Város és idő / múlt – 8. előadás
VÁROSÉPÍTÉSZET1
Fonyódi Mariann PhD BME Urbanisztika Tanszék
„VÁROS ÉS IDŐ / MÚLT” – a nyolcadik előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Kortárs városépítészet, Városépítéstörténet, Magyar települések, Urbanisztika / H & E, A világ városépítészete / H & E, Budapesti változások / H & E, Környezetkultúra, Bevezetés a környezetesztétikába, Települési infrastruktúra, Kertés tájtervezés, Urbanisztikai kutatások / H & E, Participation / E, Épített környezetünk fotós szemmel, Lakás a városban, Ismerkedés a középkori várossal
1
2014. 10. 28.
1800-ban a Föld lakosságának mindössze 3%-a lakott városban, 1900-ban ez az arány 14%, 1950-ben 30%-ra, 2000-ben pedig 47%-ra nőtt: összességében 1900 óta 100 év alatt 2,7 milliárddal nőtt a városi népesség.
Ma a Földön minden második ember városban él. Európában és Észak-Amerikában: 2014-ben a lakosság 76%-a él városban.
Nimrud i.e. 900
fallal körülvett, védett hely utak találkozásánál piac, kereskedelem mesterségbeli szakosodás, munkamegosztás
2
2014. 10. 28.
Piet Mondrian, Broadway Boogie-Woogie, 1942-43
Palimpszeszt Míg egy műtárgy többnyire magán viseli korának jellemző stílusjegyeit, az elkülöníthető stílushatárok azonban a történeti városokban ritkán jelennek meg élesen, hosszú idők alatt egybemosódnak,
egymást fedő rétegekként jelennek meg.
3
2014. 10. 28.
az épületek jellemzően egykorúnak tűnnek, stílusuk egységes, azonban a szabálytalan, tört utcavonal, a térfalak síkjának mozgása érzékelteti, hogy ez a városi szövet hosszú idő alatt, organikusan jött létre. Budapest III. kerület, Lajos utca, első óbudai sörház / 1927
mesterségesen elkülönített időrétegek / megszűnik az organikus egységesség ….
(elbontott) barokk és eklektikus homlokzatátépítés, XVIII-XIX. század ipari technológiával készült (panel) lakótelepi lakóépület, 1972
posztmodern lakóház építése a foghíjon, 1988 „középkori” sörház, XVI. század
római romok bemutatásának installációja, 2013 sörház „középkoriasítása”, 1974 római romok, I. század
„történeties” közterületalakítás, 1985
Budapest III. kerület, Lajos utca, első óbudai sörház / 2014
4
2014. 10. 28.
az új épületek telepítése, léptéke nem keres kapcsolatot az eredeti várostesttel, idegen - nem folytatja a hosszú idő alatt, organikus módon alakult városi szövetet … ….
az új épületek telepítése, léptéke nem keres kapcsolatot az eredeti várostesttel, idegen - nem folytatja a hosszú idő alatt, organikus módon alakult városi szövetet … ….
5
2014. 10. 28.
ORGANIKUS VAGY TERVEZETT?
Koppenhága
Saint Pompont/Dordogne/F
6
2014. 10. 28.
Saint Pompont/Dordogne/F
A TERVEZETTSÉG OKAI A VÁROSTÖRTÉNETBEN:
SZIMBOLIKUS MEGJELENÉS
TERÜLETFOGLALÁS
MODERNIZÁCIÓ
szakralitás / sumér, asszír, kínai
birodalom kiépítése / Róma
ipari forradalom / urbanizációs robbanás
ideális város / ókor, reneszánsz
kolonizáció / görög, európai, újvilági
városátalakítások / Róma, Párizs,
hatalmi reprezentáció / barokk
terület védelem / bastide
Barcelona, Berlin, Bécs, Budapest Spiro Kostof szerint
7
2014. 10. 28.
Çatal Hüyük, i.e. 6800 - i.e.5500
Jane Jacobs / „Cities First” Model
földművelés tömeges letelepedés települések
TERMÉKENY FÉLHOLD: az első városok, i.e. 3500, Zagrosz hegységtől délre az eltérő helyi és helyzeti energiájú területek határán jöttek létre síkság: földművelés, hegyvidék: állattenyésztés kialakul a különböző típusú és a feleslegként előállított termékek cseréje a kereskedelem kialakulására legalkalmasabb helyen lesznek a városok
8
2014. 10. 28.
A VÁROSI KULTÚRA SZÜLETÉSE előfeltétel: technológiai forradalom – öntözéses földművelés – mely drámaian megnöveli a város körüli földterület eltartó képességét
Sumér városok a városok rendszere és a körülöttük elterülő vidék összességében egy összefüggő ókori urbanizált táj képét mutatja (Mumford)
ÖNTÖZÉSES FÖLDMŰVELÉS magasszintű államszervezési, matematikai és földmérő tudás - geo/metria írásbeliség
Ur, i.e.2800-2015
ovális, vagy kör alakú városfalak / teokratikus világrend / a várossziluettet uralja a zikkurat és a palota platóra emelt tömege vallási okokból tájolt épületegyüttes / a tengelyek nincsenek egymással összefüggésben additív szerkesztés, lemond a fő és mélységi tengelyek távlatot fokozó szerepéről
9
2014. 10. 28.
TERVEZETT / SZIMBOLIKUS
VALLÁS ÉS TÉRSZERVEZÉS tájolás - az égtájak szimbolikus jelentősége
Egyiptom a folyó áradásai, a termékeny iszap meghatározó a földművelésben ezeknek előrejelzése, a magasfokú asztrológiai ismeretek fontos tudást jelentenek a vallásban és a kultúrában kitüntetett szerepet kap a Napút és ezáltal az égtájak szerepe ez a tájoltság meghatározó a térszervezés alakulásában K / NY É/D
- Ré és Ozirisz kultusza kijelölte a kelet-nyugati tengelyt, - ellenpárját a Nílus adta
Praktikusan, a Nílus mindenévi áradása után a földek újraosztása is egyszerűbb volt meghatározott irányban, egyenesek mentén.
10
2014. 10. 28.
a települések alaprajzi mintázatában is erős hatás: azonos tájolás, erőteljes geometria = ortogonális rend VALLÁS ÉS TÉRSZERVEZÉS - a fő és mélységi tengelyek távlatot fokozó szerepe
Suzhou / Kína, 1229. a város alaprajzának jelentésrétegei a város a mennyei birodalom földi mása, a szakrális világ leképezése politikai diagram - a megfagyasztott térbeli struktúra egy változtathatatlan társadalmi hierarchiát jelenít meg
11
2014. 10. 28.
„felfelé irányuló, földönkívüli kommunikáció az istenek felé” Sybil Moholy-Nagy
mitikus geográfia
Teotihuacan /Mex
i.e. 200.
a város alaprajza a kozmosz másolata – az alvilág és az emberi világ közötti felosztás jelenik meg a naptári megfigyelések rögzítésének módja - az írott kultúrával nem rendelkező társadalmak a téri mintázatban rögzítés eszközét alkalmazzák, így jelölve meg a döntő fontosságú dátumokat az év ciklusában. földrajzi léptékben folytatódik a város szerkezetét is meghatározó mintázat
ma, teljesen más módon az alaprajz újra üzenethordozó eszköz
új nézőpont - Google Earth
12
2014. 10. 28.
demokrácia: a hatalom a fellegvárról átszáll a demokratikus közösségre az akropolisz vallási központ lesz, védelmi funkciói megszűnnek az agóra a közélet színtere, új típusú középületek jönnek létre körülötte
Athén, agora: piactér és szentélykörzet, mely ezer éven keresztül a közösségi élet központja volt, itt állt a mindenkori türannosz lakóháza, a bíróság épülete, az állami börtön, ahol Szókratészt elítélték és kiitta a méregpoharat, a Buleutérion (a 400-ak tanácsa), Attalosz sztoája és a város védőszentjeinek szentélyei. formájának kialakulása a vallási ünnepeken használt szent út mentén kibővülő térség, térfalai évszázadok során jöttek létre a város középületeit, szentélyeit és a kereskedelmi funkciójú sztoáját magába foglalóan
Tagolt tengerpart, sziklás szárazföld - kitűnően alkalmas part menti hajózásra - és teljesen alkalmatlan nagy mennyiségű élelmiszer termelésére
Görög gyarmatvárosok i.e. 7. század a görögök kinövik poliszaik természeti környezetének eltartó képességét,
Syracusa, Selinus, Olinthosz
kirajzanak a Mediterránumban: Kolóniákat hoznak létre távol a korábbi görög struktúráktól, más topográfiai viszonyok között. magukkal viszik isteneiket, kultúrájukat, az agórát és a polisz fogalmát. a földet pedig az első telepesek szépen felosztják egymás között. az egyenlően kiosztott parcellák a területi arisztokrácia megalapozói voltak.
13
2014. 10. 28.
Milétosz, Hippodamosz, i.e. 479
Hippodamosz: „ideális” város – formai és társadalmi értelemben is Platon városideálja: szélsőséges munkamegosztás és társadalmi elkülönülés, totalotárius gazdasággal, kereskedelemnek nincs helye. teutokratikus uralkodó: filozófus-király, az uralkodó osztály: filozófusokból áll 5040 polgár /belsőségben és külsőségben is kapnak egy-egy telket/, 1000 katona, az összlakosság 25-30.000 fő.
Az ortogonális rács a hellenisztikus kor városépítészetének jellemzője lesz.
Priéné, i.e. 352
14
2014. 10. 28.
15
2014. 10. 28.
Utak és városok hálózata a Római birodalomban
infrastruktúra
típusterv: castrum
leigázott városok demonstratív átépítése
Palmyra, II.sz. A VÁROS MINT A BIRODALOMÉPÍTÉS ESZKÖZE
16
2014. 10. 28.
Timgad i.sz. 100
a római városalapítási rítusok az etruszk és görög szokásokra vezethetők vissza. - az istenekkel való konzultáció után - rituális keretek között kijelölt szent városfal: a pomérium, - a két egymást keresztező, szigorúan É-D és K-NY irányba tájolt úttengely: a cardo és a decumanos - mely az etruszk hitvilágban kiegészül a harmadik koordináta tengellyel, a mundus kútjával is a MITIKUS VILÁGKÉP közvetlen leképezése a formára.
CENTURIA / centurizáció - politikai és katonai egység - a kiszolgált, földéhes veteránok fizetségeként kiosztott földet is így nevezték.
groma
17
2014. 10. 28.
Firenze, 1960
városok alapítása
II. Fülöp, 1573, Laws of the Indies, törvény a gyarmati városokról
1785, Thomas Jefferson, Land Ordinance
Chicago, 1901
földterület felosztása
tájolt háló alkalmazásával, máig látható földrajzi léptékben is
18
2014. 10. 28.
A Római Birodalmat követően: Társadalomkontinuitás
/Róma, néhány nagyobb város a félszigeten/ - intézmények, anyagi és szellemi művelődés folytonos, - max 1 nemzedéknyi szakadással - Bizánc hatása az időlegesen visszahódított tengerparti területein
Településkontinuitás
/ püspöki székhelyek a limesen belül, déli területeken / - a kereszténység kontinentális méretű szervező-összetartó ereje - település marad, lakók változnak.
Romkontinuitás
/a limesen belül, északi területek, Rajn-Elba között/ - település egy-egy része él tovább, - a talált épített elemeket használják, nem eredeti funkciójukban, - lakók változnak. - helynevek továbbélése itt a legcsekélyebb.
Európai középkori városalapítások időrendben NÉMET TELEPÍTÉSEK - XII. századtól - expanzió kelet felé, német jogú városok a túlnépesedett Német Római Birodalom területéről - egyházi terjeszkedés / sauvetes, bencés alapítás
KERESKEDELMI, GAZDASÁG OKOK - Zahringen / hercegi városok „befektetési célból” - Hanza szövetség
HADÁSZATI, TERÜLETVÉDELMI OKOK - Teuton Lovagrend - bastide: XIII-XIV. század / Anglia, Fr.o. Languedoc, Gascogne Aquitaine - terra murata: XIV. század Firenze környéke
társadalmi kontinuitás - település kontinuitás - romkontinuitás A VÁROS MINT A HELYFOGLALÁS MÓDJA
19
2014. 10. 28.
XII. századtól - német expanzió kelet felé, új városok magdeburgi városjogokkal a túlnépesedett Német Római Birodalomból a gyéren lakott szláv és magyar területek felé
Głogów – 1253 České Budějovice - 1265 „TÍPUSTERV” központja vásártér, geometrikus szerkesztés - egyszerű képlet – mindenhol alkalmazható Locator / soltész / geréb A telepítések tervezője, megszervezője, a teljes tevékenységi kört ellátja – feudális úr, földesúr megbízására dolgozikaz új helyen bírói feladatot kap, biztosítja a földesúri szolgáltatások behajtását, maga egy ideig adómentes, földje örökletes, ipari tevékenység Hospes Vagyonos, előkelő áttelepülő - az áttelepülők elhagyott hazájuk jogrendje és életmódja szerint élhetnek
Breslau / Wrocław 1262
XIII-XV. sz porosz és baltikumi területeken: Német / Teuton Lovagrend, fegyveres területszerző expanzió, önálló állam, központja: Marienburg / Malbork Templom és lovagvár, központja vásártér, geometrikus szerkesztés
20
2014. 10. 28.
Zähringen grófi család – X. századtól, kiterjedt birtokaik jövedelmét városalapításba fektetik / piac, vám, adó 10 város: Freiburg in Breisgau (1120.), Bern (1191.) Főtér helyett piacutca. 6km árkád!
Bern (1191)
távolsági kereskedelem – lerakatok, szövetségek / Hanza-szövetség
Lübeck
nem piactér - hanem két, egymással párhuzamosan futó piac utca. szigeten fekvő város folyópartjai a közvetlen árubeszállítást szolgálták a vizikapukkal.
21
2014. 10. 28.
Monpazier 1284
bastide:
francia-angol területviták miatt vagy keresztes hadjáratok kiindulási pontjaként erődített védelmi célból alapított város / szabályos rács, négyszögletes, középen piac / castrum XIII-XIV. század / Anglia, Franciaország: Languedoc, Gascogne, Aquitaine, Dordogne-Perigorde területvédelem és gazdasági vállalkozás / piac, adó, könnyen védhető és nyilvántartható
A VÁROS MINT A HELYFOGLALÁS MÓDJA
Monpazier 1284
22
2014. 10. 28.
terra murata: erődített, védelmi célból alapított középkori városok, Firenze környékén
Leonardo da Vinci: Vitruvius-tanulmány
kör és négyzet Vitruvius: Tíz könyv az építészetről: pontosan belerajzolható az emberi test Szentkirályi Zoltán: a megtalált könyv a reneszánsz korában a kinyilatkoztatás erejével hatott: az ember és a kozmosz titokzatos kapcsolatát tárta fel a kör az égi, a négyszög a földi világ szimbóluma, a körbe rajzolt négyszög az isteni gondolat tárgyiasulása
Vitruvius könyvének megtalálása: 1414, Poggio Bracciolini
23
2014. 10. 28.
Filarete: Sforzinda 1460 körül
kör és négyzet Vitruvius: Tíz könyv az építészetről: pontosan belerajzolható az emberi test Szentkirályi Zoltán: a megtalált könyv a reneszánsz korában a kinyilatkoztatás erejével hatott: az ember és a kozmosz titokzatos kapcsolatát tárta fel a kör az égi, a négyszög a földi világ szimbóluma, a körbe rajzolt négyszög az isteni gondolat tárgyiasulása a két négyszög elforgatása az univerzum szimbóluma
Andrea Palladio: Teatro Olimpico, Vicenza, 1584
24
2014. 10. 28.
ANTIK FORRÁSOK
Palazzo Farneze, Capriola, 1558. Giacomo Barozzi de Vignola
Palmanova, 1593
HUMANIZMUS
IDEÁLKÉP: Mennyei Jeruzsálem
Charles-ville, 1606, Charles de Gonzague
Amsterdam, 1663
II. Fülöp, 1573, Laws of the Indies Étoile/ Paris A reneszánsz ideális városok eszméjének legnagyobb hatása: megkerülhetetlen példa lett az amerikai kontinens kolonizációjának termékeny városalapító korszakában.
25
2014. 10. 28.
Győr látképe, 1664
Wekerle telep, Budapest / H (1908-14, Győri, Kós, Árkay, Birbauer) - alaprajzában a reneszánsz ideális városok geometriája, épületei nemzeti karakterűek
26
2014. 10. 28.
Le Corbusier: Korunk városa 3 millió ember számára, 1922
Piano generale: Gino Cancelotti, Eugenio Montuori, Luigi Piccinato, Alfredo Scalpelli, 1932
27
2014. 10. 28.
Róma, Szent Péter tér, 1656-1667, Bernini
A város a hatalmi reprezentáció eszköze is.
„A városépítészet a politika egyik része, tehát nem elég a két dolog között összefüggést megállapítani, hanem figyelembe kell venni a rész és az egész kapcsolatát és az összes problémát, ami ebből származik.” Leonardo Benevolo
Babilon Hadrianus villája, Tivoli
Császárfórumok, Róma
28
2014. 10. 28.
Róma, 1538 /freskó, Palazzo Ducale, Mantova/
Az 1530-as évek a pápaság intézményének megerősödésének évei Rómában. VII. Kelemen békét köt V. Károllyal, majd császárrá koronázza őt. A pápai hatalom megerősítésének reprezentálása új igényeket vet fel : 1530-tól kezdve Róma városát pápai rangjához méltóvá kell emelni
Piazza Popolo: Aurelianus fala, Porta Flaminia
Róma átépítése, XVI. század V. Sixtus pápa / Domenico Fontana Via Giulia, Piazza del Popolo, Via Ripetta, Via del Corso, Via del Babuino, Piazza di Spagna, Via del Quirinale, Via di Quattro Fontana Quirinale, Santa Maria Maggiore, San Giovanni in Laterano, Colosseum, Capitolium
29
2014. 10. 28.
30
2014. 10. 28.
André Le Nôtre, 1662
Versailles nagyszabású parképítés, 1668.
Párizs út- és parképítések, 17-18. sz. fasoros sugárutak: az országutak és a tervezett parkok tengelyei a város határáig vezetnek fasoros körút, boulevard a városfalak helyén a középkori városmag érintetlen marad !
31
2014. 10. 28.
MODERNIZÁCIÓ / VÁROSÁTALAKÍTÁS
Jean-Francois Raffaeli: Boulevard St-Michel
IPARI FORRADALOM: átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változás, amely 1769 és 1850 között először Nagy-Britanniában, majd Európa és Észak-Amerika egyes régióiban zajlott le. - az átalakulás a szénfűtésű gőzgép feltalálásával kezdődött, - és kezdetben főként a textilipari termelést gépesítették. (1712 első gőzgép, 1763 „Jenny” fonógép, 1765 James Watt gőzgépe, 1785 szövőgép) - az ipari forradalom technológiai és gazdasági folyamatainak a közlekedés gépesítése - gőzhajtású hajók és a gőzvasút bevezetése - adott újabb lendületet. A folyamatok a XIX. században újabb forradalmi változásokhoz vezettek és továbbgyűrűztek az egész világra - második ipari forradalom.
32
2014. 10. 28.
ipari forradalom előtt
ipari forradalom következtében
a városközpont dominanciája gazdasági, társadalmi értelemben
városba áramlás, rendkívüli népességnövekedés főként az ipari városokban
alacsony funkcionális differenciáltság, a mai értelemben vett területfelhasználás hiánya
kialakul az ipari város jellegzetes funkcionálisan tagolt területfelhasználása
finom tagoltság etnikai-nemzetiségi, foglalkozási, vallási kötődések szerint
a város belső területein radikális funkcionális, társadalmi átrendeződések - „elit” negyedek és munkástelepek
élelemtermelés a város közvetlen környezetében: a városhoz közelebb a magasabb munkaintenzitást igénylő tevékenységek (kert, szőlő, intenzív állattartás), távolabb az extenzív kultúrák (szántóföld, legelők, erdők)
területi növekedés: a város környéki területek élelemtermelés helyett a városi területekként használtak
lehetőség a városi lakosság növekedésére: a vasút megjelenése kitágítja a város ellátásának körzetét
regionális átrendeződés: az ipar az erdős területekről a bányavidékek felé mozdul
a város mérete korlátozott: meghatározza a körülötte fekvő terület élelemtermelő eltartóképessége
1804
első gőzmozdony
1825
Angliában megindult a rendszeres vasúti közlekedés,
1865
a távolsági gőzhajózás és ezzel együtt az Európából kivándorlók tömegei is;
1869
befejezték a transzkontinentális vasút építését az amerikai kontinensen.
A nagyvárosok népessége az ókor óta először lépi túl a „2millió lakos” bűvös határát. Az ipari termelés munkaerő igénye (és a mezőgazdaság hatékonyabbá tétele) szükségessé teszi, a vasúti közlekedés pedig lehetővé teszi a városok népességének és területének növekedését. A város, gyors növekedése miatt „körbenövi” a vasutat – a pályaudvar a város „széléről” a belváros része lesz.
33
2014. 10. 28.
Paris, 1853, Haussmann Haussmann (1809 – 1891) Seine département prefektusa 1853-1870 1853 - III. Napoleon megbízása Párizs modernizálására - új infrastruktúra: vízellátás, csatornázás, gázvilágítás - logisztikai ésszerűsítése, középkori úthálózat átmetszése, piac, áru - boulvard – fasoros sugárút - 1848 után vagyunk.... barrikád építés ellen is! - parkok, terek, középületek, temetők régi város jelentős része elpusztul
34
2014. 10. 28.
létrejött a nagyvárosi karakter, melynek képét egyenes, fákkal kísért sugárutak és körutak egyöntetű térfalai határozták meg
Jean-Francois Raffaeli: Boulevard St-Michel
35
2014. 10. 28.
36
2014. 10. 28.
Paris, Seine Arche, Nanterre
■ URBÁNUS HAGYOMÁNY
Bécs (1857), Barcelona (1859, Cerda) .....Berlin, Budapest
H. Petrus Berlage, Amszterdam déli városrésze, 1917
37
2014. 10. 28.
Budapest 1870 - Fővárosi Közmunka Tanács döntés sugárút, körút, közművek, rakpartok és új hidak építéséről
Kritika és útkeresés Camillo Sitte, 1889
38
2014. 10. 28.
Az elképzelt XX. század Judge magazin, 1895
Moszkva a XXIII. században
39
2014. 10. 28.
Fritz Lang: Metropolis, 1927
40
2014. 10. 28.
Chicago, IL (41°53’N, 87°44’W) – Google Earth
41
2014. 10. 28.
ORGANIKUS VAGY TERVEZETT?
42
2014. 10. 28.
„Az építészet tömegek okos játéka a fényben.” (Le Corbusier)
NAGY SZÁMOK ÉPÍTÉSZETE
"Le Corbusier álomvárosa olyan volt, mint egy csodálatos mechanikus játék. De hogy ez a város hogyan működik, nem mondott mást, csak hazugságokat." Jane Jacobs
43
2014. 10. 28.
Ernst May: Frankfurt, Siedlung Westhausen, 1929-31
A TÖMB DEKONSTRUKCIÓJA „Hommage á Ernst May” Philippe Panerai - a zártsorú egyedi telkes bérlakásépítéstõl az ismételt teleksorokon át a „Zeilenbau”-ig vezet.
44
2014. 10. 28.
Le Corbusier: Îlots insalubres No 6, 1938
Kabul, Afghanistan 1967-1974
45
2014. 10. 28.
Szigony utcai lakótelep, Budapest / H, 1970-es évek
46
2014. 10. 28.
Ukrajna, Yann Arthus-Bertrand
47
2014. 10. 28.
TÖRTÉNETI FORMÁK ÚJRATÖLTVE
1972. július 15-én felrobbantották az első lakótelepet PRUITT-IGOE lakótelep, St. Louis / Missouri
Frankfurt / Römerberg városközpont terve - Candilis, Josic & Woods, 1961
48
2014. 10. 28.
Mountain Dwellings Koppenhága, Orestad City / Dk [ 2008 ] beépítés, építészet: BIG Architects (Dk)
1966 TÖRTÉNETI FORMÁK ÚJRATÖLTVE
49
2014. 10. 28.
TÖRTÉNETI FORMÁK ÚJRATÖLTVE
Léon Krier: The Reconstruction of the European City, 1984
GIAMBATTISTA NOLLI: RÓMA, 1749
TÖRTÉNETI FORMÁK ÚJRATÖLTVE
50
2014. 10. 28.
Leon Krier: Le Nouveau Quartier des Halles (1979)
Robert Krier: Berlin, Friedrichstadt 1977
Leon Krier: Javaslat Luxemburg Európa-negyedének kialakítására
51
2014. 10. 28.
Kengo Kuma: Matsuda/Mazda autószalon, 1991
Leon Krier: Poundbury, 1988-
TÖRTÉNETI FORMÁK ÚJRATÖLTVE
52
2014. 10. 28.
Hallstatt
egy ausztriai barokk kisváros, melynek neve a kelta hagyományok szerint „a só helye”, lakosainak száma 1 000 fő, ami a hely szűke miatt lényegében évek óta nem is változik. A városka érdekessége, hogy egyetlen főutcából (Seestrasse) áll. Különleges ékszere a festői természeti környezetén kívül az a kis gótikus templom, melynek három különösen szép szárnyasoltára van.
„Elkészült az osztrák alpok festői szépségű falucskája, Hallstatt kínai mása, amely a déli országrészben, szubtrópusi környezetben épült, állítólag jó minőségben. A hétvégi ünnepélyes átadás alkalmával az eredeti település küldöttsége vegyes érzelmekkel sétált végig az elit lakópark ismerős utcáin, terein, a tipikusan hazai stílusú épületek között. Az építkezések még helyenként tartanak a Hujcsou (Huizhou) városhoz tartozó területen, amely körülbelül 60 kilométerre helyezkedik el Hongkongtól, de az érdeklődő látogatók és a potenciális vevők előtt már nyitva a kínai Hallstatt kapuja.” http://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/index.php/fooldal/hirek/392
53
2014. 10. 28.
Hallstadt / Ausztria i.e. 800-tól
Hallstadt / Kína 2011-től
54
2014. 10. 28.
Palimpszeszt (gör.) azoknak a kéziratoknak a neve, melyekben az eredeti szöveget gondosan kivakarták, vagy átragasztották, hogy helyébe másikat lehessen irni. Ha aztán az átragasztás és vakarás dacára kicsillámlott az eredeti (alsó) szöveg, akkor a jelenkori filologusok s paleografusok figyelmesek lettek rá és alkalmas vegyi szerekkel a felül ragasztott papirosréteget, vagy a vakarás fölébe irt szöveget eltávolítván, gyakran rendkivül becses leletekre akadtak. Igy jött napfényre: Cicero, De re publica, Frontonis orationes et epistolae, Gaii institutiones (A Pallas nagy lexikona)
..... történet / identitás ..... tér / tömeg / morfológia ..... sűrűség / komplexitás ..... lépték / illeszkedés ..... karakter / textúra ..... integritás / fenntarthatóság ..... közösség / aktivitás
55
2014. 10. 28.
..... történet / identitás Chiado Liszabon / P [1989-2001 ] beépítés, építészet: Alvaro Siza (P)
..... tér / tömeg / morfológia Lakóházak Cádiz történeti negyedében Cádiz / ES 2009, építész: Cano Lasso
56
2014. 10. 28.
..... sűrűség / komplexitás Kastner & Öhler Graz / A [2008 - 2011 ] beépítés, építészet: - Nieto Sobejano Arquitectos, S.L.P. (E)
..... lépték / illeszkedés Hotel Fouquet Barrière Párizs / F [ 2003-2006 ] beépítés, építészet: - Edouard François (F)
57
2014. 10. 28.
..... karakter / textúra Rue des Suisse, Paris / F - Herzog & de Rue Meuron, 1996-2000 de Suisse, Paris / F - Herzog & de Meuron, 1996-2000
..... közösség / aktivitás Sargfabrik / Wien
58
2014. 10. 28.
..... integritás / fenntarthatóság Raakspoort - City Hall and Cinema, Haarlem / NL építészet - városépítészet: Boolles and Wilson / 2008-11
Haarlem / NL
59
2014. 10. 28.
Raakspoort - City Hall and Cinema, Haarlem / NL építészet - városépítészet: Boolles and Wilson / 2008-11
Raakspoort - City Hall and Cinema, Haarlem / NL építészet - városépítészet: Boolles and Wilson / 2008-11
60
2014. 10. 28.
Raakspoort - City Hall and Cinema, Haarlem / NL építészet - városépítészet: Boolles and Wilson / 2008-11
61
2014. 10. 28.
62
2014. 10. 28.
kontinuitás / folytonosság
VÁROSÉPÍTÉSZET 1 – a félév előadásai Város Magyar települések Budapest
Benkő Melinda Kissfazekas Kornélia Benkő Melinda
Közügyek Városépítészet Fenntarthatóság Smart city
Pálfy Sándor Benkő Melinda Szabó Árpád Benkő Melinda – Kádár Bálint
Város és idő / múlt Város és idő / jövő Településrendezés Urbanisztika Városépítészet2
Fonyódi Mariann Alföldi György Szabó Julianna Benkő Melinda Benkő Melinda
63