Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Elfogadta az MVDSE Közgyűlése 2010. június 12. napján I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület adatai, nyilvántartása és célja
1.§. Az Egyesület neve: Mozdonyvezetők, Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesülete. Rövidítve: MVDSE. Az Egyesület székhelye: 1145 Budapest XIV. Uzsoki u. 40. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartásban az MVDSE 1/1 tulajdonaként, 31563 hrsz-on bejegyzett irodaház. Az alapítás éve: 1881 Működési terület: Magyar Köztársaság Hivatalos nyelv: magyar Pecsétje: Mozdonyvezetők, Vasútüzemi Dolgozók Segélyező Egyesülete, 1881
2.§.
1. Jelen Alapszabály az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben, valamint a társadalmi szervezetekre rendelkezést tartalmazó jogszabályokban foglaltak figyelembe vételével készült. 2. Az Egyesületet, mint társadalmi szervezet-jogi személyt, a Fővárosi Bíróság 843. sorszámon, a 6.Pk.60963 számú végzéssel, szociális működési kőrrel vette nyilvántartásba. 3. Az Egyesület nevének, székhelyének és a képviseletére jogosult személynek (személyeknek) változását, továbbá Alapszabálya módosítását haladéktalanul köteles a jogszabályban előírtak szerint bejelenti a Fővárosi Bíróságnál. 4. Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytathat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújthat, azoktól támogatást nem kaphat, továbbá az országgyűlési képviselői-, valamint a megyei (fővárosi), helyi önkormányzati választásokon jelöltet nem állíthat, és nem támogathat.
3. §.
1 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
1. Az Egyesület célja, hogy tagjai és azok hozzátartozói részére a jelen Alapszabályban és annak felhatalmazása alapján elfogadott szabályzatokban rögzítettek szerint, meghatározott segélyeket, kedvezményeket és egyéb szolgáltatásokat biztosítson. 2. Az 1. pontban körvonalazott cél megvalósítása érdekében az Egyesület vagyonával (11.§.) körültekintően köteles gazdálkodni, szociális tevékenységét költségtakarékos módon szervezni és folytatni. II. fejezet AZ EGYESÜLETI TAGSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK A tagsági viszony létesítése
4. §. 1. Az Egyesület tagja lehet minden természetes személy, aki: 1. a tagsági viszony létesítése időpontjában 14. életévét betöltötte, illetve 65. életévét még nem érte el; 2. az Alapszabály és annak felhatalmazása alapján létrehozott belső szabályzatokban foglaltakat magára nézve kötelezően elfogadja; 3. kötelezettséget vállal arra, hogy a tagsági díjat folyamatosan és hiánytalanul megfizeti.
4. A tagsági viszony létesítése a „Belépési nyilatkozat” nyomtatvány (a továbbiakban: Nyilatkozat) kitöltésével és aláírásával történik. A Nyilatkozat elfogadása csak abban az esetben tagadható meg, ha a tagsági viszony létesítése sértené vagy veszélyeztetné az Egyesület és a tagság jogos érdekeit. Elutasítás esetén a felvételre jelentkező 30 napon belül panasszal fordulhat az Egyesület Választmányához. 5. Az elfogadott Nyilatkozat alapján az Egyesület, az Ügyvezető elnök által aláírt tagsági igazolványt állít ki, amelyet a tag részére a Nyilatkozat egy másolati példányával együtt megküld. 6. Ha az Egyesületnél tagsági viszonyt létesíteni kívánó személy korlátozottan cselekvőképes kiskorú, a Nyilatkozatot törvényes képviselőjének is alá kell írni. Amennyiben a kiskorú tagnak önálló jövedelme nincs, a Nyilatkozat aláírásával a törvényes képviselő kötelezettséget vállal a kiskorú tagsági díjának megfizetésére is. 7. Amennyiben a belépni szándékozó nagykorú természetes személy tagsági díjának fizetését más tag vállalja (költségviselő) a Nyilatkozatot a költségviselőnek is alá kell írni. 8. Az Egyesületbe tagként belépni kívánó személy kétszeres tagságot is létesíthet. Ez esetben a tag a mindenkori tagsági díj kétszeresét fizeti, de ilyen mértékben igényelheti a segélyeket és szolgáltatásokat is. A „második” tagság, a tagsági viszony alatt – a 4.§. 1. pont a. alpontjára figyelemmel – bármikor felvehető, a létesítéskori életkornak megfelelő tagsági díjjal.
2 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
9. Az Egyesület tagjairól – a személyi adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok szigorú megtartásával - nyilvántartást vezet, amely a tag nevét, születési helyét és időpontját, levelezési címét, szükség esetén a szolgálati helyét, valamint a segélyezéssel kapcsolatos adatokat tartalmazza.
A tagsági díjra vonatkozó szabályok
5.§. 1. A tag az Egyesületbe történő belépésekor, a Nyilatkozat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy tagdíját, illetőleg költségviselőként fizetendő egyéb tagdíj(ak) összegét, az Egyesülettel szerződéses viszonyban álló szervezet, munkabéréből, egyéb járandóságából, nyugellátásából havonta levonja és azt az Egyesület részére átutalja, illetőleg vállalja, hogy a tagdíjat meghatározott időre előre, postai csekken megfizeti, az Egyesület bankszámlájára történő utalással teljesíti, vagy az Egyesület házi pénztárában megfizeti. 2. A tagsági díj összegét az Egyesület Választmánya állapítja meg és azt a mindenkor hatályos Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzat tartalmazza.
A tagság megszűnése
6. §. 1. A tagsági viszony a tag kilépése, törlése, kizárása, vagy elhalálozása esetén szűnik meg. Megszűnik a tagság az Egyesület megszűnése esetében is. 2. A kilépési szándékot, a tárgyhó 15. napjáig, írásban kell bejelenteni. Ez esetben az írásbeli nyilatkozat alapján a tagság a bejelentés hónapját követő hónap első napjától szűnik meg. A kilépő tagnak a bejelentés beérkezésének hónapjára esedékes tagdíjat meg kell fizetnie. A tagsági viszony megszűnésével a tag mindennemű segély, illetve szolgáltatás iránti igénye megszűnik, az Egyesületet a tag felé díj-visszafizetési vagy elszámolási kötelezettség sem terheli. 3. A kilépési szándék bejelentését követően az Egyesület intézkedik a tagdíjlevonást végző szervezet felé a levonás megszűntetése tárgyában. 4. Amennyiben a tag tagdíja az Egyesülethez nem érkezik meg, illetőleg a tag a tagdíjat nem fizeti meg, a tagot, 3 hónap elmaradás után, 30 napon belüli tagdíjrendezésre kell felszólítani. A felszólításban tájékoztatni kell a tagdíjelmaradás jogkövetkezményeiről. Amennyiben a tagdíj rendezése a felszólítás ellenére a nemfizetéstől számított 6. hónap
3 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
elteltével sem történik meg, a tag tagsági viszonya a tagdíjnemfizetés első hónapjának első napjával törléssel megszűnik. A törlés esetén a 2. pont utolsó mondatában foglaltak irányadók. 5. A 4. pontban rögzített törléstől – a tag kérelmére - az Egyesület ügyvezető elnöke – az ügy összes körülményét mérlegelve – méltányosságból eltekinthet, amennyiben a tagdíj fizetésének elmaradásától számítva 1 év még nem telt el, és a hátralékos tagdíjat a tag maradéktalanul befizeti. 6. Kizárható a tag: 1. az Egyesületnek súlyos erkölcsi vagy anyagi kárt okoz, vagy/és az Egyesület jó hírnevét vétkes magatartással vagy mulasztással megsérti, 2. szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerősen 1 évet meghaladó, letöltendő szabadságvesztésre ítéli, 3. a Nyilatkozatban valótlan adatokat tüntetett fel. 4. A kizárásról az ügyvezető elnök a tagnak megküldendő határozattal dönt. A határozattal szemben a tag a kézhezvételtől számított 15 napon belül panasszal fordulhat az Egyesület Választmányához.
A tagság szünetelése
7. §. 1. Amennyiben a tag munkanélküliség, fizetés nélküli szabadság, gyermekszületési,gyermekgondozási szabadság, külföldi munkavállalás, vagy egyéb indokolt esemény következtében tagdíját nem képes fizetni, írásbeli kérelmére az Egyesület ügyvezető elnöke engedélyezheti a tagsági viszony szünetelését. Erről a tagot írásban értesíti. 2. A szünetelés a tagsági viszonyt nem szűnteti meg, viszont a tag tagsági jogait nem gyakorolhatja, segélyekre, szolgáltatásokra, kedvezményekre nem jogosult. 3. A tagság szünetelése a tagdíjfizetés újrafizetésével megszűnik. A tag tagsági viszonyában azonban a szünetelés alatti időtartam csak abban az esetben számítható be, ha erre az időre eső tagdíjhátralékát maradéktalanul rendezi.
A tag jogai
8. §.
4 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
Az Egyesület tagját az alábbi jogok illetik meg: 1. Az Alapszabályban, illetőleg a Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzatban foglaltak szerinti segélyeket, szolgáltatásokat, kedvezményeket igényelheti. 2. Javaslatokat, indítványokat terjeszthet a Választmány, valamint az ügyvezető elnök elé. 3. Tagságának hitelt érdemlő igazolása esetén tanácskozási joggal részt vehet az Egyesület Közgyűlésén, ahol javaslatokat, indítványokat terjeszthet elő. 4. Az Egyesület Közgyűlésén szavazati joggal rendelkezik és jelen Alapszabályban foglalt feltételek megléte esetén tisztségre választható. 5. Az Egyesület Központjában az Alapszabályba, illetőleg a Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzatba betekinthet, azokkal kapcsolatban felvilágosítást, magyarázatot kérhet. A tag az őt közvetlenül érintő változásokról (tagdíj, segélyek) ezúton, továbbá az Egyesület Központjában kifüggesztett hirdetményekből, illetve az Egyesület internetes honlapján tájékozódhat. 6. Az Egyesület határozatait – törvénysértésre hivatkozással - a tudomására jutástól számított 30 napos jogvesztő határidőn belül, bíróság előtt megtámadhatja.
A tag kötelezettségei
9. §. Az Egyesület tagja köteles: 1. Tagsági jogait, illetve kötelezettségeit az Egyesület Alapszabályában és az Egyesület belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően gyakorolni, illetőleg teljesíteni. 2. Megválasztása esetén tisztségét legjobb képességei szerint ellátni. 3. A tagsági díjat minden külön felhívás nélkül rendszeresen megfizetni. 4. A tagnyilvántartásban rögzített adataiban bekövetkező változásokat bejelenteni (ennek elmulasztásából származó esetleges hátrányokat a tag viseli). III. FEJEZET AZ EGYESÜLET VAGYONA ÉS VAGYONKEZELÉSE 10. §. 1. 1. 2. 3.
Az Egyesület vagyona: a tagdíjbevételből; a pénzintézeteknél elhelyezett betétekből, értékpapírokból; az Egyesület tulajdonában lévő ingatlanokból (székház, üdülők, egyéb telekingatlanok);
4. berendezési és felszerelési tárgyakból tevődik össze.
5 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
5. Az Egyesület tartozásaiért kizárólag saját vagyonával felel. A tagok – a tagdíj megfizetésén túl – nem tartoznak felelősséggel. 6. Az Egyesület a Választmány által elfogadott éves költségvetési terv alapján gazdálkodik. 7. Az Egyesület céljai megvalósítása, illetőleg működési feltételeinek biztosítása érdekében gazdasági-vállalkozási tevékenységet is folytathat. IV. FEJEZET A SEGÉLYEZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 11.§. 1. Az Egyesület tagja – amennyiben tagdíjfizetési kötelezettségének hiánytalanul eleget tesz – az Egyesület Választmánya által jóváhagyott Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzatban rögzített feltételekkel, határidőn belül, és bizonyos összeghatárig szociális segélyeket és szolgáltatásokat igényelhet. 2. Szociális segélyek, különösen 1. házassági segély, 2. gyermekszületési segély, 3. karácsonyi gyermeksegély, 4. tanszersegély, 5. betegségi segély, 6. kórházi ápolási segély, 7. műtéti segély, 8. üzemi,- munkabaleseti segély, 9. rendkívüli segély, 10. nyugdíjazási segély, 11. öregségi segély, 12. temetési segély, 13. családi segély, 14. gyermektemetési segély, 15. életmű elismerés 16. A tag jogán más személy által igényelhető: 1. a temetési segély, amelyet: a névre szóló számlával igazolt eltemettető; amennyiben az elhunyt tag temetéséről valamely szervezet intézkedett, a házastárs (élettárs), gyermek, unoka, a felsorolás szerinti sorrendben igényelhet. 2. az egyszeri családi segély, az elhunyt tag jogán a Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzatban foglaltaknak megfelelően. 3. A tag által igényelhető szolgáltatások: 1. kedvezményes felnőtt,- és gyermeküdültetés; 2. díjmentes jogi tanácsadás.
6 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
3. A Választmány az 1. pontban hivatkozott Szabályzat módosításával, illetve kiegészítésével új segélynemeket állapíthat meg, egyes segélyeket megszűntethet, bizonyos segélyeket összevonhat, a szolgáltatások körét bővítheti, illetőleg átalakíthatja, feltéve, hogy az intézkedés összhangban van az Egyesület céljával (3.§.) és a tagság érdekeivel. V. FEJEZET AZ EGYESÜLET SZERVEZETE 12.§.
1. 2. 1. 2.
Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés. Az Egyesület operatív irányító, illetőleg ellenőrző szervei: a Választmány az Ellenőrző Bizottság
3. 1. 2. 3.
Az Egyesület vezető tisztségviselői: a Választmány elnöke a Választmány gazdasági titkára az Egyesület ügyvezető elnöke
4. A 2. és 3. pontban nevesített szervezetek tagjait és a vezető tisztségviselőket a Közgyűlés választja meg az adott tisztség betöltésére, az Alapszabály által előírt feltételekkel rendelkező egyesületi tagok közül. 5. Nem választható az operatív irányító, illetve az ellenőrző szerv tagjává, valamint vezető tisztségviselővé, aki más vasutas segélyező egyesületnél választott tisztséget visel. 6. Az Egyesület segélyezési és szolgáltatási tevékenységét a Választmány által jóváhagyott Egységes Szervezeti, Működési, Ügyviteli és Iratkezelési Szabályzatban foglaltak szerint működő munkaszervezet útján látja el.
A Közgyűlés összehívása és lebonyolítása
13.§. 1. A Közgyűlés az Egyesület legfőbb szerve, a tagok összessége, melynek keretében a
7 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
tagok jogaikat személyesen gyakorolhatják. 2. A Közgyűlést szükség szerint, de legalább 5 évenként kell összehívni. 3. Össze kell hívni a Közgyűlést abban az esetben, ha: 1. a Bíróság jogerős határozattal elrendeli, 2. jogszabály rendelkezése alapján az Egyesület Alapszabályát módosítani kell, 3. a tagok 5%-a, de legalább 300 tag, az ok és a cél megjelölésével írásban indítványozza, 4. a Választmány, illetőleg az Ellenőrző Bizottság tagjainak száma tartósan 6, illetve 3 fő alá csökken, 5. a Választmány elnöke, valamint az ügyvezető elnök választott tisztségével járó feladatait gyakorolni nem tudja, s ezért új tisztségviselő választása szükséges, 6. az Egyesület működésével összefüggésben a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdésekben kell dönteni. 7. A Közgyűlést a 3. pont a. és b. alpontjaiban foglalt esetekben, a bírósági határozatban, illetve a jogszabályban megjelölt határidőn belül a c-f pontokban foglalt esetekben a Választmánynak az összehívást kimondó határozatában foglalt határnapra kell összehívni. 8. A Közgyűlést, a Választmány tárgysorozatot is megállapító határozata alapján a Választmány elnöke hívja össze. A lebonyolítás feltételeinek biztosításáról az ügyvezető elnök gondoskodik. 9. A Közgyűlés helyét, időpontját és tárgysorozatát tartalmazó meghívót a Közgyűlés időpontját megelőzően legalább 15 nappal egy országos napilapban, valamint a MÁV Zrt. Értesítőjében megjelentetett hirdetményben kell közzétenni. A meghívót a Közgyűlés időpontja előtti legalább 15 nappal ki kell függeszteni az Egyesület székhelyén, továbbá az Egyesület üdülőiben is. 10. A Közgyűlés határozatképes, ha azon a tagok legalább fele jelen van. Határozatképtelenség esetére a Közgyűlési meghívóban rendelkezni lehet a Közgyűlés legfeljebb 15 napon belüli, de akár a határozatképtelen Közgyűlés napjának későbbi időpontjában történő megtartására. A meghívóban félreérthetetlenül rögzíteni kell, hogy a második Közgyűlés az eredeti tárgysorozatba felvett napirendek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes. 11. A Közgyűlés elnöki tisztét (levezető elnök) a Választmány által javasolt és a Közgyűlés által elfogadott egyesületi tag, illetve az Egyesület célkitűzéseit, szervezetét ismerő más személy láthatja el. 12. A Közgyűlés határozatait általában nyílt szavazással hozza. Titkos szavazást kell tartani: 1. ha a jelenlévő szavazásra jogosult tagok több, mint fele indítványozza, 2. az operatív irányító szervek tagjai, illetőleg a vezető tisztségviselők választása során a Közgyűlés, valamely tisztségre a jelölőbizottság által javasoltnál több jelöltet állít. 3. A Közgyűlés határozatait - a 11. pontban foglaltak kivételével – egyszerű többséggel (a szavazásra jogosultak 50%-a + 1 szavazat) hozza meg. 4. Minősített többség, a megjelent szavazásra jogosult tagok legalább 2/3-ának
8 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
hozzájárulása szükséges a 14.§. 2. pont a., c. és d. alpontjaiban foglaltakra vonatkozó határozat meghozatalához. 5. A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza a Közgyűlésen elhangzottakat és a Közgyűlés által hozott határozatokat. A jegyzőkönyv mellékletét képezik: 1. a jelenléti ív, a jelenlévő tagok nevével, lakcímével és aláírásával, 2. a közgyűlési meghívót közzétevő napilap-kivonatok, 3. a határozatképtelen – első – Közgyűlés esetén annak jelenléti íve és jegyzőkönyve, 4. az egyes napirendek előterjesztésével összefüggő írásos dokumentációk. 5. A jegyzőkönyvet a Közgyűlést levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető írja alá, és azt a Közgyűlés által elfogadott két egyesületi tag hitelesíti.
A Közgyűlés hatásköre
14.§. 1. A Közgyűlés az Egyesületet érintő valamennyi kérdésben dönthet. 2. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: 1. az Alapszabály elfogadása és módosítása, 2. a Választmány tagjai és póttagjai, elnöke, gazdasági titkára, az Ellenőrző Bizottság tagjai és póttagja, valamint az ügyvezető elnök megválasztása, illetőleg visszahívása, 3. az Egyesület feloszlásának, más társadalmi szervezettel történő egyesülésének, átalakulásának kimondása, 4. az Egyesület megszűnése esetén jogszabályban, illetőleg az Alapszabályban foglaltak figyelembe vételével, rendelkezés az Egyesület vagyonáról, 5. minden olyan kérdés, amelyet jogszabály a társadalmi szervezet legfőbb szervének hatáskörébe utal.
A Választmány
15.§.
9 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
1. A Választmány az Egyesület 6-9 – legalább 5 éves tagsági idővel rendelkező – egyesületi tagból álló operatív irányító szerve. Tagjait a Közgyűlés választja, határozott, de legfeljebb 5 évi időtartamra. 2. A Közgyűlés, a választmányi tagokra vonatkozó feltételekkel rendelkező, 2 választmányi póttagot is választ. 3. A Választmány tagjai és póttagjai e tisztségükre, a választási ciklusok számának korlátozása nélkül, újraválaszthatók. Az Egyesülettel munkaviszonyban nem állhatnak. 4. A Választmány elnökét, gazdasági titkárát, továbbá tagjait tiszteletdíj és költségtérítés illeti meg. 5. A Választmány üléseit általában negyedévenként tartja. Az ülést – az Egyesület ügyvezető elnökével történő egyeztetés után – a Választmány elnöke hívja össze. Össze kell hívni a Választmányt akkor is, ha: 1. a Közgyűlés határozattal elrendeli, 2. a Választmány tagjai többségi határozattal indítványozzák, 3. az Ellenőrző Bizottság az ok és cél megjelölésével kezdeményezi. 4. A Választmány üléseit a Választmány elnöke, akadályoztatása esetén a gazdasági titkár, vagy a Választmány által erre kijelölt választmányi tag vezeti. 5. Amennyiben a választmányi tag mandátuma megszűnik (halál, lemondás, egyesületi tagság megszűnése, stb.) a Választmány többségi határozattal dönt valamelyik póttagnak a Választmányba történő behívása tárgyában. Amennyiben a Választmány létszáma nem változik, de a határozatképesség biztosításához szükséges, a Választmány elnöke intézkedik a póttagnak (póttagoknak) az adott választmányi ülésre történő meghívása iránt. A póttagot behívása, illetve meghívása esetén a választmányi tag jogállása illeti meg. 6. A Választmány határozatképes, ha az ülésen, a határozat meghozatalakor, a választmányi tagok legalább 2/3-a jelen van. 7. A Választmány ülésére, tanácskozási joggal, meg kell hívni az Ellenőrző Bizottság elnökét, a főkönyvelőt és a jogtanácsost. Indokolt esetben meghívhatók az Ellenőrző Bizottság tagjai. Az ügyvezető elnök javaslatára a teljes ülésre, vagy egyes napirendhez kapcsolódóan meghívható a könyvvizsgáló, az Egyesület bármely munkavállalója, az Egyesülettel kapcsolatban álló külső szakértő is. 8. A választmányi ülés meghívóját és a napirenden szereplő írásos anyagokat a tanácskozás időpontja előtt legalább 8 naptári nappal kézbesíteni kell. Amennyiben valamely napirenddel kapcsolatban a Választmánynak határozatot kell hozni, a vonatkozó anyag lehetőleg tartalmazza a határozati javaslatot is. 9. A választmányi ülés előadója az ügyvezető elnök, aki egyes tárgykörökben, egészben vagy részben, a főkönyvelőt, a jogtanácsost, egyéb egyesületi munkavállalót, vagy szakértőt jelölhet ki előadóként. A Választmány megbízása alapján a Választmány tagja is lehet a választmányi ülés előadója. 10. A választmányi ülésen a határozathozatal nyílt szavazással és – a 13. pontban foglalt kivételekkel – egyszerű szótöbbséggel történik. 11. A 16.§. 4. és 5. pontjában rögzített ügyekben a határozathozatalhoz a Választmány tagjai legalább 2/3-ának elfogadó szavazata szükséges.
10 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
12. A Választmány üléseiről – jegyzőkönyvvezető közreműködése vagy/és hangfelvétel alapján – jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza a tanácskozás lényeges mozzanatait és a határozatokat. A Választmány bármely tagja kérheti: 1. hozzászólásának, javaslatának a jegyzőkönyvben szó szerint történő rögzítését, 2. név szerint rögzíteni, hogy a határozat ellen szavazott, vagy tartózkodott a szavazástól. A jegyzőkönyvet a levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető írja alá. 3. A jegyzőkönyvet a választmányi tagok részére legkésőbb a következő választmányi ülés anyagával együtt meg kell küldeni. A következő választmányi ülés napirendjére kell tűzni az előző ülés jegyzőkönyvének jóváhagyását. 4. A Választmány határozatait évenként folyamatos sorszámmal kell ellátni és a határozatok könyvébe bevezetni. 5. Amennyiben a döntést igénylő ügy jelentősége megköveteli, vagy/és a döntés meghozatalára rendelkezésre álló határidő szükségessé teszi, a Választmány, a választmányi ülés összehívása nélkül, írásban történő szavazás útján is hozhat határozatot. Ebben az esetben az ügyre vonatkozó előterjesztést és a határozati javaslatot meg kell küldeni a választmányi tagok részére, akik haladéktalanul, de legfeljebb 5 munkanapon belül, írásban közlik álláspontjukat. A határozati javaslattal kapcsolatos véleménynyilvánításra és a határozat elfogadására értelemszerűen a 12. és a 13. pontban foglaltakat kell alkalmazni. Az írásos szavazás eredményéről jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az elfogadott határozatot. A jegyzőkönyvhöz mellékelni kell a Választmány tagjainak írásban leadott szavazatát.
A Választmány hatásköre
16.§. A Választmány hatáskörébe tartozik: 1. A Közgyűlés határozatainak végrehajtása, illetőleg az Egyesület ügyvezetése hatáskörébe tartozó feladatok irányítása, ellenőrzése, számonkérése. 2. Az Egyesület Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzata, valamint az Egységes Szervezeti, Működési, Ügyviteli és Iratkezelési Szabályzata jóváhagyásával a tagdíj, a segélyek, szolgáltatások, kedvezmények fő elveinek, rendszerének, feltételeinek, összeghatárának megállapítása, továbbá a munkaszervezet költségtakarékos, hatékony működésének biztosítása. 3. Az éves mérleg és eredmény-kimutatás, valamint az éves költségvetés jóváhagyása. 4. Az Alapszabály (módosítás, kiegészítés) tervezetének elkészítése, elfogadása és a Közgyűlés elé terjesztése. 5. Értékhatárra tekintet nélkül döntés az Egyesület tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítése, cseréje, megterhelése, továbbá ingatlanok vásárlása, pénzintézeti hitelek igénylése, felvétele ügyében. 6. Döntés valamely gazdasági társaságban üzletrész szerzése kérdésében.
11 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
7. Döntés az ügyvezető elnök hatáskörébe tartozó, de az Alapszabály által előírt értékhatárt meghaladó ügyekben. Az ügyvezető elnök határozatban történő felhatalmazása az ilyen ügyekben szükséges intézkedések megtételére. 8. Összehívja a Közgyűlést és meghatározza annak helyét, idejét és napirendjét. 9. A Közgyűlést megelőző választmányi ülésen az Egyesület tagjaiból – a velük történő egyeztetés alapján – összeállítja a 3-5 tagú Mandátumvizsgáló és Szavazatszámláló Bizottságot, valamint – ha a Közgyűlésen tisztújítás is napirenden szerepel – a 3-5 tagú Jelölőbizottságot. Megválasztja a bizottságok elnökeit. 10. Dönt az ügyvezető elnök határozataival szemben beadott panaszok tárgyában. 11. Megállapítja a választott tisztségviselők tiszteletdíját, és költségtérítését. Dönt az Egyesület munkavállalóinak éves bérfejlesztése mértékéről és az egyéb juttatásokról. 12. A Közgyűlés hatáskörébe tartozó alapvető kérdések (választás, visszahívás) kivételével a Választmány elnöke útján gyakorolja a munkáltató jogokat az ügyvezető elnökkel kapcsolatban. 13. Dönt a könyvvizsgáló alkalmazásáról és az ügyvezető elnök előterjesztése alapján jóváhagyja a könyvvizsgáló személyét és díjazását. 14. A Választmány az Egyesület működésével kapcsolatos alapvető kérdések vizsgálatára saját tagjaiból, illetve tagjai közül felkért szakértőkből, indokolt esetben külső szakértő bevonásával, ad. hoc bizottságot hozhat létre. 15. A Választmány hatáskörébe vonhat minden olyan ügyet, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.
A Választmány elnöke
17.§. 1. A Választmány elnökét a Közgyűlés választja meg határozott, de legfeljebb 5 évi időtartamra, a Választmány, legalább 10 év, a vasúti vontatási szakszolgálatnál eltöltött szolgálati idővel rendelkező tagjai közül. 2. A Választmány elnöke az Egyesülettel munkaviszonyban nem állhat. A választási ciklusok számának korlátozása nélkül újraválasztható. 3. A Választmány elnökének hatáskörébe tartozik: 1. Vezeti a Választmány üléseit. Indokolt esetben a Választmány ülésének egészére vagy egyes napirendi pontokra zártkörű ülést rendelhet el. 2. A Választmány felhatalmazása alapján gyakorolja az ügyvezető elnökkel kapcsolatos munkáltatói jogokat, kivéve azokat, amelyekben a hatáskör a Közgyűlést illeti meg. 3. Az ügyvezető elnök munkabérére és egyéb juttatásaira javaslatot tesz a Választmány részére. 4. A Választmány határozatában foglaltak szerint összehívja a Közgyűlést. 5. Intézkedik a választmányi póttagnak a Választmány ülésére történő meghívása iránt,
12 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
szükség esetén javaslatot tesz a Választmány részére a Választmányba behívásra kerülő póttag személyére. 6. Figyelemmel kíséri a Választmány határozatainak jelen Alapszabály szerinti nyilvántartását és azok végrehajtását. 7. A gazdasági titkárral együtt, a Választmány tevékenysége hatékonyságának elősegítése érdekében, folyamatos kapcsolatot tart az ügyvezető elnökkel, illetve az Egyesület munkaszervezetével.
A Választmány gazdasági titkára
18.§. 1. A Választmány gazdasági titkárát a Közgyűlés választja meg határozott, de legfeljebb 5 évi időtartamra a Választmány, legalább 10 év, a vasúti vontatási szakszolgálatnál eltöltött, szolgálati idővel rendelkező tagjai közül. 2. A gazdasági titkár hatáskörébe tartozik: 1. A Választmány elnökének akadályoztatása esetén eljár annak hatáskörében. 2. Az Egyesület tevékenységével összefüggésben, a 17.§. 3. pont g. alpontjában foglaltakon túlmenően, rendszeresen figyelemmel kíséri a pénzügyi fegyelem megtartását és ennek keretében kapcsolatot tart az Ellenőrző Bizottság elnökével, és az Egyesület főkönyvelőjével.
Az ügyvezető elnök és hatásköre
19.§. 1. Az Egyesület ügyvezető elnökét a Közgyűlés választja meg határozott, de legfeljebb 5 évi időtartamra, az Egyesület, legalább 5 évi tagsági idővel és legalább 10 év, a vasúti vontatási szakszolgálatnál eltöltött szolgálati idővel rendelkező nyugdíjas tagjai közül. 2. Az ügyvezető elnök az Egyesülettel munkaviszonyban áll, s e minőségében munkajogi értelemben az MVDSE munkáltató vezetője. 3. Az ügyvezető elnök az Egyesületnek a Fővárosi Bíróságnál nyilvántartásba vett
13 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
képviselője, aki a vonatkozó jogszabályok, valamint az Alapszabály előírásai figyelembevételével, a Közgyűlés és a Választmány határozatait végrehajtva, az Egyesület munkaszervezetén keresztül személyes felelőséggel irányítja az Egyesület segélyezési és szolgáltatási, ügyviteli és gazdasági tevékenységét. Ennek keretében: 1. Intézkedik az Egyesülethez érkező beadványok, kérelmek, megkeresések, hivatalos iratok elintézéséről, a kiadmányokat és a válaszokat aláírja. 2. A költségvetés (előirányzat) keretén belül utalványozza a kiadásokat, engedélyezi a banki átutalásokat. 3. 1 500 000 forint értékhatárig: - dönt pénzösszegeknek pénzintézetnél történő elhelyezéséről, lekötéséről, - engedélyezi az Egyesület működésével, tevékenységével összefüggő beszerzéseket, - előkészíti és megköti a különféle szerződéseket - kivéve az értékhatártól függetlenül a Választmány hatáskörébe tartozó szerződéseket -, - az Egyesület tulajdonában lévő ingatlanokra vonatkozó felújítási, karbantartási, állagmegőrzési munkálatokat engedélyezi, szervezi és ellenőrzi, - a Rudolf Segélyegyesület és az Egyesület közös tulajdonában lévő Hévíz Erzsébet Hotel tekintetében felülvizsgálja az üzemeltető által készített elszámolásokat és dönt azok elfogadásáról, illetve a kérdést véleményes javaslattal a Választmány elé terjeszti. - A Választmány határozatában foglalt felhatalmazás szerint eljár a Választmány döntési és engedélyezési hatáskörébe tartozó ügyekben. - Irányítja az Alapszabályban meghatározott belső szabályzatok összeállítási munkálatait, gondoskodik azoknak a Választmány általi jóváhagyásra történő előterjesztéséről. - Gyakorolja a munkáltatói jogot az Egyesület munkavállalóival, alkalmazza az üdülőházak gondnokait, a Választmány határozatai szerint a könyvvizsgálóval és amennyiben az Egyesület hatékony működése szükségessé teszi szakértőkkel és egyéb közreműködőkkel jogviszonyt létesít. - Figyelemmel kíséri az Egyesület tulajdonában lévő üdülőházakban folyó üdültetési tevékenységet. Intézkedik az azzal összefüggésben felmerülő problémák megoldására, illetve ha ez hatáskörét meghaladja, előterjesztést készít, megoldási javaslattal, a Választmány részére. - Eljár az egyesületi tagsági viszonnyal összefüggő, az Alapszabály, illetve a Szociális Segélyezési és Szolgáltatási Szabályzat szerint hatáskörébe tartozó valamennyi kérdésben.
Az Ellenőrző Bizottság
20.§.
14 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
1. Az Egyesület Ellenőrző Bizottsága 3-5 tagját, valamint 1 póttagját a Közgyűlés választja határozott, de legfeljebb 5 évi időtartamra, a legalább 5 éves tagsági idővel rendelkező, pénzügyi-számviteli kérdésekben jártas egyesületi tagok közül. 2. Az Ellenőrző Bizottság tagjai közül választja meg a Bizottság elnökét. 3. A Választmány tagját és póttagját, az Egyesület ügyvezető elnökét, valamint az Egyesülettel munkaviszonyban álló személyt nem lehet az Ellenőrző Bizottság tagjává választani. 4. Amennyiben az Ellenőrző Bizottság létszáma tartósan 3 fő alá csökken, a Bizottság elnöke intézkedik a póttag testületbe történő behívásáról. 5. Az Ellenőrző Bizottság elnöke a választmányi ülések állandó meghívottja, aki – meghívásuk esetén a Bizottság tagjaival együtt - tanácskozási joggal vesz részt a Választmány ülésein. 6. Az Ellenőrző Bizottság feladata az Egyesület gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzése. Ennek keretében ellenőrzi az Egyesület által kötött szerződéseket, az átutalásokat, a pénzügyi könyvvezetést és a pénztárat. A pénztárat negyed évenként legalább egyszer rovancsolja. Az üzleti év végén a számlákat, a pénzkezelésre vonatkozó okmányokat, naplókat és iratokat tételesen felülvizsgálja. A vizsgálatokon tapasztaltakról a választmányi üléseken tájékoztatja a Választmányt és szükség esetén javaslatot tesz az észlelt mulasztás megszűntetésére, hiányosság kiküszöbölésére.
A könyvvizsgáló és feladata
21.§. 1. Az Egyesület éves beszámolója felülvizsgálatára bejegyzett könyvvizsgálót lehet, - ha jogszabály előírja kötelező - megbízni. A könyvvizsgáló nem lehet az Egyesület tagja. 2. A könyvvizsgáló az egyesületekre, valamint a könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó jogszabályok alapján látja el feladatát. VI. FEJEZET Záró rendelkezések Az Egyesület felügyelete
22.§.
15 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
Az Egyesület működése felett az egyesülési jogról szóló törvény alapján az ügyészség, a reá irányadó szabályok szerint, törvényességi felügyeletet gyakorol.
Az Egyesület megszűnése
23.§. 1. Az Egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha: 1. A Közgyűlés az Egyesület feloszlását – a működés beszüntetése időpontjának meghatározásával – kimondja, 2. A bíróság jogerős határozattal az Egyesületet feloszlatja, 3. Az arra jogosult szerv az Egyesület megszűnését megállapítja. 4. Megszűnik az Egyesület akkor is, ha a Közgyűlés határozatot hoz más társadalmi szervezettel (szervezetekkel) történő egyesülésről. 5. Az Egyesület működésének beszüntetésével a tagok tagsági viszonya megszűnik, tagdíjat nem fizetnek és az Egyesülettől segélyt, szolgáltatást – a megszűnés előtt már folyamatban lévő ügyek kivételével – nem igényelhetnek. 6. Az Egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén, az Egyesület valamennyi kötelezettségének rendezése után fennmaradó vagyon felosztásáról a Közgyűlés dönt. 7. Az Egyesület a Fővárosi Bíróságnál vezetett nyilvántartásból történő törléssel szűnik meg. A vagyon felosztásával, illetve a megszűnéssel kapcsolatban szükséges intézkedéseket az Egyesület nevében nyilatkozattételre jogosult személy foganatosítja.
Az Alapszabály hatályba lépése
24.§. 1. Az Alapszabály az Egyesület Közgyűlése általi elfogadás napján lép hatályba. 2. Az Alapszabály hatályba lépésével az Egyesület korábbi – a 2005. június 18-i Közgyűlésen elfogadott - Alapszabálya hatályát veszti.
16 / 17
Alapszabály Írta: Administrator 2011. október 17. hétfő, 20:53 -
17 / 17