Lutherró zsa A Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevele, amely az információáramlást és a lelkiséget kívánja segíteni. Alapítva Urunk 1992. esztendejének adventjében. Kapják a gyülekezet tagjai, Tata vonzáskörzetének evangélikussága és az érdeklődők. Megjelenés: minden hónap első vasárnapján. Kiadó/Szerkesztő: Franko Mátyás tatai evangélikus lelkész TEl./FAx: 34-588-065 Drótpostacím:
[email protected] Virtuális újságunk elérhetősége: http://tata.lutheran.hu
Halálból feltámadás...
Lélekromboló, véres, megrendítő, nagy szenvedélyek és eszmék küzdelmét bemutató dráma, gyász és veszteség elemeit egyesítő és összesűrítő történés fogalmi hordozója: Nagypéntek… A Húsvét feltétele! Ha nincs nagypéntek, nincs húsvéti feltámadás se!
M
i lehetne alkalmasabb megnevezés erre az érthetetlen történésre, melynek központja a Názáreti Jézus, ha nem a halál és nap szavak: „halálnapja”. Tesszük ezt azzal a megjegyzéssel, hogy a Szentírásban a nagypéntek kifejezés nem is fordul elő és a Magyar Értelmező Szótár is mindössze csak ennyit ír: „Nagypéntek, a húsvét előtti péntek.” Az általános érvényű meghatározás pedig: Jézus Krisztus kereszthalálának emléknapja. Emlékezni azonban csak úgy tudunk, ha magunk is részévé válunk az adott eseménynek!
“Nem beszélünk róla!“
Jézus idejében egy művelt görög a keresztet soha nem hozta szóba, ha beszélgetett. Ez a szörnyű halálnem annyira gyalázatos volt, hogy erről még beszélni is illetlenség volt. Az evangéliumok azonban már csak ilyenek – őszintén beszélnek róla. Az ókor világában a keresztre feszítés a legszörnyűbb halálnak számított! A római történetírók is csak elborzadva tudnak erről szólni! Ciceró, a kor legnagyobb szónoka például ezt írja: „A gonosztevőket, ha római polgár, megláncolják. Ha súlyos a tette megverik. Ha hazaáruló megölik. De mit is mondhatnék a keresztre feszítésre? Ez a halál leírhatatlan. Olyan szörnyű, hogy nem találok rá szavakat”. A legrettenetesebb halál volt az, amit Jézusnak nagypénteken el kellett szenvednie. A keresztre feszítésnek megvolt a maga formulája. A halálra ítélt előtt a bíró felolvasta az ítéletet, majd így fejezte be: IBIS AD CRUCEM! – KERESZTRE MÉGY! Munkácsy Mihálynak van egy festménye (Golgota), amely Jézus Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. Mielőtt megfestette volna művét, kötéllel felkötette magát a műteremben felállított keresztre, hogy mégis valami fogalma legyen arról, mit is fest meg. Munkácsy életrajzírói megjegyzik, hogy a mester, néhány perc múlva elájult!
Minden halál borzasztó,
de a keresztre-feszítés különösen borzalmas… Érdemes elgondolkodni egy ki-
csit a következőn: Buddha 80 évesen halt meg, hátra hagyva hercegi feleségét és fiát; Zarathusztra 77 évesen hal meg egy vár ostrománál, karddal a kezében; Konfúciusz a neves kínai bölcs és etikus 73 éves korában, ágyban párnák között, miniszteri rangban, népes családja körében; Mohamed 63 évesen kedvenc felesége karjaiban; Jézus 33 évesen a kereszten kínlódva, előtte korbáccsal félholtra verve.
Mi a szenvedés értelme?
Ahogyan nagypéntek a húsvét előfeltétele, úgy fontos az is, hogy az öröm ezer arca mellett az ember átgondolja, részben átélje a szenvedés ‘ezer’ arcát is. Az elmúlt évszázadokban a világ nyugati fele egyre inkább szenvedésellenessé vált. (Nem csoda két globális, totálisan értelmetlen háború égette meg az embervilágot!) Pedig a szenvedés (a testi és a lelki is) mindig egy jel, amely egy lehetőségre utal, hogy valamit kijavítsunk, hogy valamit másként, jobban végezzünk, mint előtte. Megehet, hogy pont mi nem értjük, mert éppen mi vagyunk mások számára a jel... A mai ember sokszor annyira szenvedésellenes, hogy az első fájdalomra eltompul, és már nem veszi észre ezeket a „lehetőség-utakat“. A szenvedésnek a tisz-
Hírlevél XXIV. évfolyam
2016. április
tító, megváltó, katartikus ereje azonban csak akkor jelentkezik igazán, ha éppúgy elfogadjuk a szenvedést, mint ahogyan elfogadjuk az élet csodálatos színeinek mindegyikét, mert tudjuk, hogy az öröm a szenvedés ellenpontja nélkül nem öröm igazán, és bízunk abban, hogy az isteni kegyelem pont a legmegfelelőbb időben mutatja meg nekünk azt a pillanatot, amikor a szenvedésünk véget ér (Nem kísért erőnkön felül!) A belátott és ténylegesen megélt szenvedés így válik az isteni megváltás meglátásának esélyévé. „Mindenki a mennyországba vágyik, de senki sem akar meghalni, hogy odakerüljön“– mondta Steve Jobs, az Apple néhai elnöke a 2005-ös Stanford-egyetemi, diplomaosztón elmondott beszédében. Nagyon mély, igazságot rejtő szavak. Szeretnénk örökké élni, pedig az teljességgel értelmetlenné tenne mindent, mert az elmúlásunk ténye az egyetlen okunk arra, hogy a fizikai lét és az ember teremtő képességének pillanatait csodaként éljük át. A szenvedés mindig egy olyan válaszutat jelöl meg, amellyel Isten minket tanít, s nem is akárhogyan! Isten a szenvedés terhével letisztítja rólunk mindazokat a hibákat, amelyekkel beleszületünk ebbe a világba, és egy új utat mutat, melynek kilométerköveire ez van ráírva: megbékélés… Megbékélni a világgal, önmagunkkal, s az Istennel csak akkor vagyunk képesek, ha valamit átélünk nagypéntek Krisztusából, az elhagyatottságából, a tanítványok reménytelenségéből, kiúttalanságból, abból, hogy a legnagyobb szenvedés az az Isten-nélküliség, az Isten szeretetének hiánya…
A húsvét, mint minden fontos ünnep, a számvetés alkalma is...
Húsvét titkát átélni csak fokozatokban, lépcsősen lehet: Nagycsütörtök – Nagypéntek – Húsvét! E „három-nap“ emberi tragédiája és isteni evangéliuma különleges alkalom arra, hogy a hívő ember elcsendesedjen, és elgondolkodjon az életén: Mennyiben öröm, és mennyiben szenvedés az? Jézus példája, a megváltás példája, a húsvét példája pedig figyelmeztet bennünket, hogy a szenvedés nem okvetlenül csak a borzalom, még a sorsunkba kódolt fájdalmainknak is mindig van egy Istentől jövő célja. fm
Rövid-hírek M
árcius 15-én este, a tatai Kossuth téren, ökumenikus áldással, a nemzeti összetartozás tradicionális jeleként, – meghatóan szép ünnepség keretében, országzászlót szenteltünk.
B
Kedves Testvéreim!
ár április első vasárnapjáig (Lutherrózsánk aktuális megjelenéséig) még pontosan nyolc nap van hátra, már most olvasásra küldhetem információs, lelkiséget segítő gyülekezeti újságunkat – abban bízva –, hogy az ünnepi istentiszteletek ilyenkor megemelkedő látogatottsága segedelmével azokhoz is eljuthasson, akik még nem iratkoztak fel e-maillistánkra, vagy egyéb okok miatt nincsenek internetközelben. A tavaszi munkálatok már a kertbe hivogatnak... jól esik újra érezni a természet megújulásának illatait! Gyülekezetünk nevében, áprilisban is, megújulásra, megerősödésre hívogatok én is! Bizakodom, hogy a vasárnapi családi együttlét ünnepi felvezetéseként, a liturgia ölelésében, a közös éneklésben, s az igehirdetés hallgatása közben lehetőséget adunk a Szentléleknek, hogy munkálkodjék bennünk, s közöttünk, hogy egy szívvel és lélekkel hálát adhassunk Istennek.
Mindenkinek, áldott, húsvéti ünneplést kívánok! „Christus resurrexit!“ *
Alkalmainkra mindenkit szeretettel várunk. Jöjjünk, s hívogassunk másokat is! Erős vár a mi Istenünk!”
2
* „Krisztus feltámadt“ - ősi, húsvéti köszöntés.
Joenssu-Pielisensuu-i Testvérgyülekezetünk húsvéti köszöntése ‘lapzártakor’ érkezett. (Képen: A Gyülekezet munkatársai, a kép jobb oldalán pedig: Dr. Tapani Nuutinen, igazgató lelkész.)
M
árcius 21-én a Tatai Nyugdíjas Klub felkérésére „Húsvét üzenete“ címmel vetítettképes előadást tartottam a Magyary Zoltán Művelődési Központban. Az alkalmon a nyugdíjasok kórusa egyházi énekekkel járult hozzá a Nagyhét lelkiségéhez.
K
ánya Réka és Farkas Emőke irányításával a Kenderke március 20-án virágvasárnap délelőtt 11 órakor rendezte meg a „Száz virágszál vasárnapja” című programját.Vendég a Pötörke volt, összesen mintegy száz lány és asszony járta a böjti időszak egyetlen táncát-játékát a tatai Kossuth téren. Kapuzók, faluhossza-játékok, karikázók elevenedtek meg zenei kíséret nélkül, autentikus formában. A résztvevők együtt énekeltek, és a karikázó végén az érdeklődők be is állhattak táncolni. (Képen: Gyülekezetünkből virágvasárnapi áldással indultak hagyományőrző testvéreink.)
NikA
anék t Óik sr zere tény a i l , ak keresz ait a r b á B i ok szám merni a pigazság !
Nikodémus Akadémia
r az megis ás ala rako an tanít 18 ó abb s n o ö alap r t ök
ü tö n cs e d n Mi
április 7.
Szabadság és a Biblia...
Mit szabad a hívő embernek s mit nem? Keresztény erkölcs egy erkölcstelen világban.
április 21..
Istentől független ember...
– egy média-függő társadalomban. Amikor az ember csak az okostelefonjáig lát...
M
árcius 22-én a Környei-úti temetőben elkísértük utolsó útjára Kriesz Lászlóné sz. Markó Rozália(+72) testvérünket. „Boldogok, akik az ÚRban hunytak el!“
Az esküvői ruha eredete avagy a színek szimbolikája
Minden esküvő a maga nemében – felejthetetlen ünnep. Jóllehet a divat mindig is befolyásolta az öltözködést, mára a színek és formák kavalkádjában érdemileg alig jut idő arra, hogy mindezek szimbolikáján is el-elgondolkodjunk egy kicsit. A teljesség igénye nélkül, részbeni lemaradásunkat e téren pótlandó nézzük át, hogyan is alakult az esküvői ruha története!
A
menyasszonyi ruhák stílusa a divat változásával folyamatosan fejlődött, ám a viktoriánus korszak krinolinja (a franciák lószőrszoknyának ‘crinoline’, nálunk kámvás rokolyának nevezték) örök kedvenc
maradt. A dokumentált forrásaink szerint “tetőtől-talpig fehér” esküvői ruhát a történelem folyamán először 1840-ben, Viktória királynő viselt, amikor is hozzáment Albert Saxe-Coburg-Gotha hercegé-
hez. (Természetesen korábban is voltak fehér esküvői ruhák, ám nincs bizonyosságunk arra, hogy nem volt benne más szín)
A menyasszonnyi ruha egykor a szüzességet jelképezte – megjegyzendő, hogy a
szüzesség fogalma régen tágabb értelmű volt, mert a nemi érintetlenségen túl az erkölcsi/gondolati tisztaságot is jelezte, de mára ez a szó jelentéstartalmában beszűkült – , a divatos esküvői
viselet azonban ma már sokkal többet mutat meg a testből, sőt elsősorban azt tartják szem előtt, hogy a menyasszony vonalait és szépségét a menyasszonyi ruha legelőnyösebben hangsúlyozza ki. Régebben a templomi esküvők alkalmával, a pap, a lelkész, de még a rabbi a felkészítésben hangsúlyozta a „szemérmetes viseletet“ fontosságát – így például mezítelen vállal, háttal, mély kivágású mennyasszonyi ruhában nem lehetett oltár, Isten elé állni.
Miért éppen fehér?
A nyugati társadalmakban már rég megszokott hagyomány, hogy a menyaszszony fehér esküvői ruhát visel gyakran egy hozzá illő fátyollal. Ez a dolog viszonylag új fejlemény, de az 1800-as évek közepéig és a 20. század nagy részében a menyasszonyi ruhák igazából csak egyszerűbb, alkalmi ruhák voltak, amiket aztán később egyéb rendezvényeken is tudott viselni a gazdája. A menyasszony bármilyen színű ruhát felvehetett, kivéve pirosat és feketét. (A pirosat a prostitúcióval hozták összefüggésbe, a fekete pedig a gyász színe volt.)
A fehér szín a tisztaságnak, ártatlanságnak, a tavasznak, az életnek – és éppen ezért az Istennek, az isteninek is – a jelképe ősidők óta. A görögöknél és a rómaiaknál Jupiter neve egyjelentésű volt a nappal, s Rómában az újonnan föllépő konzul január 1-jén fehér lovon és fehér ruhában ment a Capitoliumba, mely templom Jupiternek volt szentelve – a fehér lóval együtt. Ugyancsak Jupiter tiszteletére áldoztak fehér bikát, s ha az valahol setétebb szinű volt, fehérre festeték. Érdekes, de a jeruzsálemi papok annak színét viselék, kinek ruhája a fény: „Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél,világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt.“ Zsolt 104,1b A fehér szín sok vallásban az istenséget jelzi, ezért a papok gyakorta fehér ruhát (alba) hordanak. De feltámadása után a Megváltó is fehér köntösben jelent meg (Márk 16,5), de gondolhatunk János Jelenésének 3,5-re is, mely szerint az újjászületettek és kiválasztottak is fehér ruhába fognak öltözködni. Nem véletlenül hord a pápa még ma is fehér színű liturgikus ruhákat, olykor öltönyt.
A fehér szín tehát régóta az ártatlanságot, az isteni erényeket is jelezte, s éppen ezért a legtöbb kultúrában az ünnep színe. Nem elhanyagolható az sem, hogy a fehér szín nem csak a tisztaságot, az egyszerűséget, a természetességet, de az örömöt is jelképezi, ezért is lett a későbbiekben a menyasszonyi ruha is fehér. (Érdekes, hogy Magyarországon többhelyütt, pl. Kalocsán, fekete színű volt a menyasszonyi ruha! A népdal is azt mondja, hogy „a lány most esküszik fekete gyászruhában“ – ti. ‘elgyászolja’ lányságát.) De fekete
menyasszonyi ruha volt, a Berettyó-felvidéki népviseleti szokás is. A Kunságon még az 1960-as évekig szokás volt, hogy az asszonyokat feketére festett egykori menyasszonyi ruhájukban temették el. Így a menyasszonyi ruha a hűség szimbólumának is mondható.
S a fátyol?
Már Mózes első könyvében olvashatunk róla. Az alábbi kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Ábrahám szolgája , Eliézer, meghozza a menyasszonyt fia, Izsák számára. „És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.” Salamon király pedig az Énekek énekében így jellemzi szerelmét: „Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött”
Bár a fátyol a szemérem, a tisztesség megóvásának fontosságát is jelezte, mégis ez az a jelképes kiegészítő ruhadarab, mely határvonal és korlát a tiszta élet és a „világi“ testiség között; s így mindenekelőtt az elkülönítettséget, az életszövetség önkéntes felajánlását mutatta. A fátyol felemelése pedig a férfi szerelmének elfogadását jelezte. Megmosolyogtatónak tűnhet, de bizonyos kultúrákban a fátyol felhajtásával a vőlegény ellenőrizte, hogy tényleg azt a hölgyet kapja-e, akinek a kezét megkérte. (Lásd Jákób házasságát, amikor is Lábán egy jól megszervezett „megtévesztő-akcióban“ az idősebb leányát, Leát adja Ráchel helyett Jákóbnak, hogy ezzel is marasztalhassa őt.) Mára ez pusztán
egy romantikus mozdulattá szelídült...
3
Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat... Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. 1 Móz 2,18 és 25
E
gyedül lenni tényleg nem jó, sőt borzasztó – különösen akkor, ha az egyedüllétért mi magunk vagyunk a felelősek. Egyedül, azt jelenti: csak én, azaz még az Istent is kizárom az életemből. Aki azonban Istent a szívébe zárja, az az életet magát birtokolhatja. Az „élet márpedig párosra teremtetett“ - fogalmazta meg egyik idős barátnőnk, aki több mint tíz éve özvegy. Igazságát nem az egyedülmaradottság keserűsége mondatta vele, hanem az életbölcselete, hiszen segítő foglalkozásban dolgozott negyven esztentendőn át, tanácsolva-gyógyítva a rábízottakat, legyenek azok ifjak vagy idősbbek. Hogy kit hol metszenek éppen a lét koordinátái, az nem számít, társra mindig szükség van. A gyermeknek biztonságot nyújtó családra, az ifjúnak a szerelem dalát halálig vele énekeni akaró kedvesre, az egyedülmardt idősnek részesedésre van szüksége az élet továbbmenetelének reménységéből. Aki fiatalkorától kezdődően önelégülten cinikus, s nem hajlik meg az Élet szentsége előtt, az néhány évtized utén kiégetté, perspektívátlanná válik, s önmaga sorsát és benne másokat is gyűlölködve tekinti. Korunk felületes, örömhajhász fogyasztói/élvezeti mentalitása meg is termi „méltó“ gyümölcseit: szellemi nívó csökkenése, az egoizmus erősödése. Önreprudukcióját már nem az Élet isteni Szentségében feloldódni akarás naponkénti csodájának megélése serkenti a hozzáillő segítőtárssal együtt, hanem az Önzés diadalútja, az „Én“ mindenekfelettiségének bálványozása. Így zsugorodik a segítőtársnak rendelt Istentől jövő ajándék, az Ember-Társ házasságkötésre szerződő partnerré, így kopik a szerelem rutin-szexualitássá, amíg hormonok programja rendeli, s így esnek nagy álmok beteljesülésére rendelt emberek a lélek mélységes bugyraiba. Miért is? Mert az emberlét csodáját kicsinyeskedő, intrikus játszmává szürkítették. Akár össztársadalmi nagy a közösség vagy ádám-éványi
4
kicsiny, a teremtettségből fakadóan nem egymásnak alárendeltjei és konkurensei, hanem segítői vagyunk. Ahhoz, hogy kinyíljék a személyes életemre szabott boldogság-virág - s egyszer gyümölcsöt is teremjen -, keresnem kell a Fényt. Föl kell tehát tekintenem a Világosság Atyájára, hogy a fény habzsolásának ifjúságos bódulatában észrevegyem a hozzámrendelt társban az egész teremtettség rámszabott, nekem rendelt felelősségét is. Férfi és nő útja egymással a legnagyobb titkok közé tartozik. Meghajolni előtte, ragaszkodni hozzá, soha nem a személyes szabadságunk feladása, hanem a lelkek egymásba-olvadásának megélhető kiváltsága. Ha élünk vele, imádkozzunk érte - ha élhettünk vele, adjunk hálát érte!
Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, ne keltsétek, ne ébresszétek fel a szerelmet, amíg nem akarja! Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte. Énekek Éneke 8,4 és 6-7
S
zexualizált világban élünk... Soha ilyen mértékben - intenzitásban és tömegében - nem manipulálta egyik ember a másikat a „szerelem“ segítségével. Van, aki a szerelmet a jólétért hazudja, mert elege van már a nélkülözésből, van, aki gyerekének neveléséhez keres megbízható szociális partnert, de tudja, hogy cserébe szerelmet várnak. A reklám-szakma szexualizált ötletek nélkül manapság el sem képzelhető, s bizony nemcsak a gazdasági siker „támogatására“ vetik be a szerelmet, meglehetősen sokan a „szexuális szolgáltatást“ teszik meg vállalkozásuk alapjának... A szexualitás tehát sokarcú, de a Szentírás nem erről, hanem a szerelemről beszél. Régi magyar szavunk a „szer“ törvényt jelent. Olyan törvényi elemről van
tehát szó, ami az élet alap-eleme! Szerelem nélkül nem élet az élet... azaz élet nincs szerelem nélkül. A biblia-interpretálta szerelem olyan kapcsolatot jelöl, amihez csak egyetlenegy kapcsolat hasonlítható: az Istenhez való viszonyunk. Aki ilyen szerelembe esik, az azt kapja az élettől, ami kevesek kiváltsága. Az „igazi“ szerelem túlmutat a halálon is, mert a halál az egyén tragédiája, de a szerelem a közösség győzelme. Győzelem a magány felett, deklarációja az egymásban elrejtettségnek, a lélek egybeolvadása titkának... A „romantika“ mára átalakult hiperérzékenységgé, de az „emósok“ megjátszott és/vagy valós világfájdalmának divattá vált mozgalma sem pótolta. A romantika ugyanis nem erőtlenséget, csalódottságot, hanem erős reménységet hordoz. Az egyháztörténelem tanúsága szerint minden korban akadtak olyanok, akik hibásan értelmezték Istennel való viszonyukat, s annak gyakorlati megéléséhez olyan formákat választottak, ami teljességgel életés emberidegen. Ez a természet-ellenesség aztán sok személyes tragédiának is a melegágyává vált. A „bibliai“ szerelem az ismereten alapul, amikor Ádám „megismeri“ Évát, akkor a legbensőségesebb találkozás történik meg férfi és nő között. Ez az „ismeret“ Isten nélkül nem képzelhető el, mert lelkünk istenes részét csak akkor érthetjük meg legalább egy kicsit, ha elfogadjuk nem evolúciós siker-produktumok, hanem teremtményei vagyunk a mindenható Istennek. Közhelyes, de igaz:felgyorsult világban élünk, s ez az emberi élet minden területére vonatkozik. Fiataljaink sokkal hamarabb kezdik el szexuális életüket, mint ezelőtt akárcsak félszáz éve. Ennek negatív következményeit naponta tapasztalhatjuk. Sajnos a nemi érettség nem hozza magával a felnőttséget, mert igazán az felnőtt, aki felelősséget tud vállalni, s van is ereje azt hordozni. Istennek - mint az élet minden dolgában -, törvénye van. Eleddig ezt kicselezni nem lehetetett. A fogamzásgátlás huszadikszázadi nagy találmánya a tabletta, mellékhatásai révén százszázalékos keserűséget okozott azoknak, akik a tízezredszázalékos(?) „kivétel“ csoportba estek. Az Isten törvényének igazából véve nincs „alternatívája", azaz van: a törvénytelenség vagy a mindeneket átölelő szeretet. Arról beszélni, esetleg azt megtanítani, hogy a szexualitás, a szerelem az nem a tizen- és huszonévesek ügye, hanem életre szóló ajándék az Embernek... nos ez ritkán szerepel oktatási alapprogramokban. Nyilvánvaló, hogy könnyebb a fiatalokat is beterelni a szabadosság zsákutcájába, mint olyan társadalmat létrehozni, ahol a szociális gondolkodás, az igazságosság, a társadalmi összérdek a fő prioritások. (A hatvanas-hetvenes évek államilag támogatott nagy „szabadsága“ szerelemben és kábítószerfogyasztásban
nem másról szólt, mint arról, hogy a mindig kritikus forradalmár-lelkű fiatalokat politikailag inaktívvá tegyék...) Az Énekek éneke c. könyv nagy üzenete, hogy a szerelem óriási erőt képvisel. Azt felkelteni csak akkor érdemes, ha azt terelgetni tudjuk. Ha nincs meder, akkor eláraszt mindent, ha nincs zsilip, akkor nemcsak öntöz és termékenyít, de pusztításra is képes. Az ősi bölcsességgel szemben a mai világ gyakorlata éppen az, hogy tudatosan keltegetik a szexuális érzelmeket. Lásd a reklámokat és a virtuális világ minden formáját. A következmény igen lesújtó: Nem az ember irányítja a saját szerelmi életét, hanem fordítva... Így áll elő az a helyzet, hogy amikor a teljes életet keresnék az emberek, akkor nem találják meg azt a hagyományos keretek között. Nem tudják értékként fogadni a házasságot, mert abban az egyén szabadságának korlátait látják, nem ajándék a gyermek sem, hanem szociális helyzetet rontó tényező. Csoda-e, ha az ilyen szemléletbe beleszületett emberpalánta később a társadalom öregjeit, betegjeit, sérültjeit csak egészségpénztárt nyomasztó teherként látja? Istennek törvénye van, ami alól nincs kibúvó, a neve: Élet. Semmi nincs benne ingyen és mindennek következménye van. Nem lehet látványos trükkökkel a következményt elkerülni, legfeljebb megtéveszteni a bizonytalanokat. Ezért minden családapának, s családanyának kötelessége, hogy életükkel gyermekeik elé éljék az Élet nagy csodáját, az Isten-teremtette Szerelmet. Úgy, ahogyan az Ő elgondolta: felelősséggel. Urunk! Hála Neked életünkért, s benne a csodákért! Add, hogy szívünk Feléd forduljon, s Benned megtaláljuk létünk értelmét! Ámen.
"Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.“ Jn 21,18
M
ajd négyezer év távlatából bizonyára minket is megérint ennek a mondatnak a bölcsessége, amit a Mester mond tanítványának, Péternek. (Most vonatkoztassunk el attól, hogy közvetlen ezután egy értelmező betoldást olvashatunk János evangélistától - Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal di-
csőíti meg majd Istent.) Az ősi bölcsesség, mely talán a civilizáció hajnalától kísérte az embert, az elmúlás tragikus szépségét foglalja magában - definíció-szerű pontossággal. A mobilitás igen fontos része életünknek, a szabadság megélésének egyik alapvető formája. Modern korunk a mozgásban, az úton-levésben látja a létezés célját. Erre épülnek a „húzó-ágazatok": turisztika, autógyártás, s ide vehetjük a virtuális „utazást“ is... Mindezeket támogatja-erősíti a 20. század végének nagy találmánya a számítástechnika. Jóléti világunkban - ez a világ lakosságának az egytizede, ahová mi is tartozunk - a slusszkulcs-egyszerűségű mozgási szabadságunkat elsősorban nem az emelkedő benzinárak korlátozzák, hanem az idő. Akár tudomást veszünk róla, akár nem - az idő eljár mindannyiunk feje fölött... A fitalsághoz hozzátartozik a „menniakarás". Sok szülő tartja érzelmi pórázon felnőtt gyermekét, akinek megvan a saját útja, azaz a saját élete, amit neki kell végig küzdenie, remélhetőleg egy választott társsal, aki hűséges szövetségese ebben egészen a halálig. Szövetségben megöregedni - áldás. Jól tudja ezt a hívő ember, ezért ragaszkodik Ahhoz a Szövetségeséhez, Aki soha el nem hagyja: az Istenhez. Nagyszerű, felemelő, különlegesen szép, ha szerelemből házasodik az ifjú és a leány, ha szerelemben élik életüket, s szerelemben fogják egymás kezét életük végén is. A keresztény ember úgy látja, hogy Isten nélkül ez a „program“ igencsak nehezen valósítható meg, ezért keresi Teremtőjét élete minden dolgában. Vannak, akik úgy döntenek, hogy életükben nincs helye az Istennek - ők azok, akik közül kikerül a legtöbb reménytvesztett, a világot szürkének és hidegnek látó ember... Az élet értékét az Isten adja. Nem az istenképek a meghatározó fontosságúak, melyeket minden vallás a maga szimbólumkészletével próbál megfesteni, hanem az Egy, Oszthatatlan, Örökkévaló Isten. Tőle jövünk, s hozzá megyünk... akkor is, amikor már menni sem tudunk, mert életünk végére értünk. A kérdés megdöbbentően egyszerű: Földi vándorlásodban kit engedtél be életedbe, ki vándorolt veled?... Uram, Istenem! Életem rövidke idejét a Te kezedbe helyezem, hogy minél többször megtapasztalhassam benne örökkévaló szeretetedet! Ámen
Olvasd, linkeld! Vidd el az otthonmaradtaknak! Színesben megtekintheted:
http://tata.lutheran.hu/ujsag_hirlevelek.htm
Weöres Sándor:
Nő és férfi (részlet)
A
teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja. Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, épp így csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi életerő. A nő ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven pezsgésű eseményszerű: a teremtés templomát úgy tekinti, mit egy uzsonnázóhely, pletyka sarok. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiban és meleg meghittségbe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik: az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élt mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés tenyészet, enyészet: a férfi zártan határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli. Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfi lénye alatt rejtetten létező nőt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként forró lüktetésben élnek: ha a nő előtt feltárul egy férfi-lélek, vagy önmagában rejtett férfi lénye: látja, hogy kékes szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szoborszerűen. A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit bánatait, egész világát belesugározza: a férfi, ha dolgozik, munkájában minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó csoportban és nyerni a játszóktól akar: a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár ge-
5
rezdet jószívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével: a férfi a szeretett nőt saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorára-teljesülését keresi: a férfi a szerelemben a mámorzárt, folyton fokozódó egészét keresi. Nő és férfi igénye nem fedi egymást: épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló teremtő férfi, hanem az arszlán aki folyton sürög és a nőt magával sodorja, újra meg újra elkápráztatja, még ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad: s a férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit feltudja pezsdíteni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Mint hogy a nő ritkán találja meg egyszemélyben az arszlánt és a családfőt, s a férfi a bűbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás. A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója: a nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magábavéve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük. Ha egy nő regényében az „ideális férfi“ szerepel: nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfiarcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplő „ideális nő“ csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tűzön-vizet át szerelmes a férfihősbe, akivel önkéntelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is: oly talajtalanul libeg a világban, mit a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái. Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé: a nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe.
6
Tatai Evangélikus Gyülekezeti kérdőív 2016.
Gyülekezetünk szeretne még erősebb közösséget kovácsolni tagjaiból és hívogatni másokat is az Úrhoz. Közösség a közös élményekből, a közösen végzett munka öröméből tud épülni.Mindezek érdekében készítettünk egy kérdőívet, amely abban segít, hogy jobban megismerhessük gyülekezetünk tagjait, valamint hogy szűkös emberi és anyagi erőforrásainkat oda összpontosítsuk, ahol a legnagyobb szükség, igény és segítőkész akarat van rá.Kérjük, segítse Ön is gyülekezetünk törekvéseit a kérdőív kitöltésével, melyet az alábbi linken talál:
http://kul.hu/9zn2
Kérjük, hogy az ünnepek közötti, talán valamivel nyugodtabb időszakban szánjon 8-10 percet a kérdőív kitöltésére! Segítségét előre is köszönjük!
Gyülekezet Vezetősége
Ha a papíralapú kitöltést választja (ezek a kijárati asztalról elvihetők) a kitöltött kérdőívet a legközelebbi alkalomra, de legesss....legkésőbb húsvét utáni vasárnap, kérjük hozza el magával a templomba, vagy küldje el postán a következő címre: 2890 Tata, Bárány u. 2.
Köszönjük! Támogatás
l ehetős ége Evangélikus Egyházközség Tata számlaszáma:
63200119-14926282 Egyházfentartói járulékát, adományait itt is tudjuk fogadni.
Támogatását köszönjük!
Felhívás – kérés
I
sten kegyelméből 2016-ot írhatunk, mely elő-éve, főpróbája is lesz a reformáció 500-dik évfordulójának. Mindenütt a világon, ahol evangélikusok élnek, igyekeznek majd méltóképpen megemlékezni a félezeréves lutheránus múlt nehézségeiről és soksok eredményéről, s ebből nem szeretnénk kimaradni mint gyülekezet, mi tataiak sem! A 2016-os esztendő azonban különösen is fontos számunkra, hiszen a Tatai Evangélikus Gyülekezetet 1926ban alapították. Szeretnénk ezt a 90dik születésnapot méltóképpen megünnepelni, ezért már most kérem a testvéreket, hogy készüljünk erre! Erkölcsi és egyben hivatásbeli kötelességem is, hogy gyülekezetünk legújabbkori, történelmi viharokkal sújtott történelmét megírjam – legutóbbi összefoglalót /amit évek óta keresek!/ még Plahy Lajos lelkész írta meg valamikor az 1950-es évek végén – , melyhez szükségem van a Testvérek támogató együttműködésére is! Kérem mindazokat, akik tudnak evangélikusokról, akiknek birtokukban vannak fényképek a tatai evangélikusok 20. századi eseményeiről, hogy elérhetőségüket közöljék velem. Szeretnék minél több helyi dokumentumot összegyűjteni, azokat digitalizálni, hogy könyv formájában is megmaradhasson forrásértékűen az elmúlt 90 esztendő! Mivel az elmúlt több, mint fél évszázad – 1963-2016-ig terjedő időszak – egybeesik két lelkészcsalád (Nagy-Frankó) tatai történetével is, ezért fontos számomra, hogy lehetőleg minél több jelentős eseményről forrásértékű közléseket szerezzek. Ha valaki tehát tud valamivel szolgálni, hogy minél több tényt tudjunk rögzíteni gyülekezetünk elmúlt 90 évéről, annak együttműködését előre is nagy tisztelettel köszönöm! Franko Mátyás
S
ev. lelkész – Tata
ajnos nem tudunk megfelelni a közhasznúság törvényi előírásainak, így az alapítványunkat kénytelenek voltunk megszüntetni s ezzel a továbbiakban a LEHETŐSÉG IS MEGSZŰNT, hogy adónk 1%-át kistemplomunk javára felajánlhatnánk...
Fontos!
Tatai Evangélikus Kistemplomért Alapítványunk
Megszűnt!
