MAGYARORSZÁG
NAGY
HÁBORÚJA
Limanowa hősei Muhr Ottmár ezredes és a soproni 9. Nádasdy huszárezred a Limanowa – Tymbark melletti harcokban 1914. december 8 – 11.
Soproni Széchenyi István Gimnázium Berecz Zsuzsanna Jereb Botond Szabó Gergő Szitó Mátyás Váradi Daniella
1
A hadvezérek és a hadi gondolkodás számára az ókortól a 20.század végéig Sopron - földrajzi elhelyezkedése következtében kiemelt - szerepet töltött be. A város eseménydús történelmét meghatározza a középkor és az újkor majd mindegyik hadieseménye. A dualizmus időszakában a város dinamikus fejlődésnek indult. Jelentős ipar növekedés vette, kezdetét, a település jelentős közlekedési csomóponttá vált Ezen modernizálódás következtében Sopron a 19.század végére az Oszrák-Magyar Monarchia magyar részének egyik meghatározó helyőrségi városa lett. Több fegyvernem számára épült laktanya, s a város társadalmának meghatározó részévé váltak a katonák, az ide költöző tisztek. Alte Kavalliere-Kaserne - régi lovassági laktanya, a mai Lackner Kristóf utca és az autóbuszpályaudvar helyén Fischer-Kaserne - Halász utcai laktanya a mai Petőfi Sándor iskola területén (itt silbakolt az ifjú Petőfi Sándor) Honvéd-Kaserne - a mai Halász utca és a Gazda utca közötti területet foglalta el Mitrailleuse-Kaserne - Kartács (tüzérségi) laktanya, amely a Balfi utca végén, a mai evangélikus temetővel átellenben állott Windmühl-Kaserne -a Kuruc dombi épület egyes részei mai is állnak Ferenc József gyalogsági laktanya - ma Táncsics u. 8-10.szám alatti régi épület Ferenc Ferdinánd (később Frigyes főherceg) tüzérségi laktanya – ma Ágfalvi út 14. József főherceg gyalogsági laktanya - ma Ágfalvi út 27. Károly laktanya az 1. világháború alatt került megépítésre. A két háború között ez volt a Rákóczi Ferenc Honvéd Főreáliskola. Ma a József Attila lakótelep áll a helyén. A város háziezredének, a 9. Nádasdy huszárezred lovassági laktanyája (Baross út 22.) 1882ben épült. Alapterülete 11 hektár volt. A város legnagyobb kiterjedésű katonai létesítménye 520 ember és 674 ló férőhellyel rendelkezett. Ma még áll az egyik, ma raktárnak használt lovarda. A császári és királyi 9. huszárezred volt a birodalom legrégebbi huszárezrede. Gróf Czobor Ádám alapította 1688-ban. Az ezred végigharcolta a birodalom szinte valamennyi háborúját. Két ezredtulajdonosa és 11 tisztje kapott Katonai Mária Terézia-rendet. I.Ferenc József király 1888-ban kiadott hadiparancsában „örökös tulajdonosi” (névadó) címet létesített több lovasés gyalogosezred részére, és a Birodalom neves, régi hadvezéreinek nevét adományozta számukra. A 9. huszárezred a Nádasdy nevet nyerte gróf Nádasdy Ferenc tábornagyról, aki 17411783 között volt az ezred tulajdonosa, s huszárait vezetve örök érdemeket szerzett a bajor, porosz, francia csapatok elleni küzdelmekben. A huszárok a napóleoni háborúkban, majd az 1848-1849 évi szabadságharcban is hősiesen helytálltak. A szabadságharc leverése után az ezredet átszervezték. Az ezredtulajdonosi tisztet herceg Franz Liechtenstein kapta. Az átszervezés során a huszárok Grázban és környékén állomásoztak. Az ezred 1884-ben érkezett Sopronba, ahol több mint 30 évig állomásozott. Az ezredparancsnoki tisztet olyan jeles személyiségek is betöltötték, mint Ferenc Ferdinánd főherceg (1890-1892) és Ottó Ferenc József főherceg (1893-1896). Sopronba vezénylésükkor a huszárok fehér színű csákót viseltek, fekete lószőrforgóval, a csákón osztrák sassal. A mente, attila sötétkék, a gomb színe fehér, a nadrág buzérvörös volt. A mentét fekete színű prém díszítette. A rendfokozatokat a galléron hordták. A világháború kitörése után, 1914. augusztus 18-án az ezredet közvetlenül mozgósították, s csalmai ( Délvidék) ideiglenes állomáshelyéről vonaton a keleti frontra szállították (Olessyce), majd lovasmenetben, a frissen felállított császári és királyi 10. lovashadosztály élezredeként foglalták el állásaikat Tarnoszyba. Az ezred parancsnokává 1914. december 1-én nevezték Muhr Ottmár ezredest, aki december 8-án érkezett a frontra és vette át az ezredparancsnoki tisztséget Limanowa-Lukanica (ma Lengyelország) mellett 2
Muhr Ottmár 1860. október 5-én született Kassán. Apja Muhr Vencel vasúti tisztvolt. A népiskola négy osztályát Aradon végezte, majd hat éven át tanult Nagyváradon. Tizenhat évesen lépett be a császári és királyi báró „Rodich” 68. gyalogezredhez, mint önkéntes.Az ezred Muhr Ottmárt Temesvárra, a gyalogsági hadapródiskolára küldte, ahol 1877. október 17-én kezdte meg tanulmányait a tiszti rendfokozat megszerzése érdekében. Az iskolán gyalogosként kezdte, de már október 20-án corporal (tizedes) rendfokozatot kapott.1883. ban az uralkodó kinevezte hadnagyi rendfokozatba. Muhr Ottmár családja -apja nyugdíjaztatását követően – 1885-ben Aradról átköltözött Sopronba, ahol a fiatal tiszt felvételt nyert a császári és királyi 9. (akkor még)”Liechtenstein” huszárezred állományába, szakaszparancsnoki beosztásba. A tehetséges főhadnagyot Ferenc Ferdinánd főherceg ezredes segédtisztjévé nevezte ki. Muhr Ottmár tiszti karrierje a következő időszakban töretlenül haladt előre. Az I. osztályú huszárkapitányi (százados) rendfokozatba 1897. november 1-jén léptette elő a császár és király, 1907-ben nyert őrnagyi rendfokozatot. 37 év tiszti szolgálat után közvetlen a háború előtt, 1914-ben kapott ezredesi csillagokat. Az első világháború kirobbanásakor az Osztrák-Magyar Monarchia erői megoszlottak a Balkánon, ahol Szerbia elleni harcok kezdődtek és Galiciában, a keleti fronton, ahol felvonuló orosz hadsereg ellen bontakozott ki küzdelem. Utóbbi hadszíntéren a 3. és 8. orosz hadsereg összpontosított támadásának eredményeképpen az ellenség mélyen betört a tartomány keleti részébe (Rava Ruszakaj, Lemberg), s súlyos vereséget mért a Monarchia csapataira. 1914 szeptemberének végére Bukovina és Galícia nagy része orosz megszállás alá került. A monarchia nagy keleti erődvárosa, Przemysl körbezárva tartotta magát. Az osztrák-magyar arcvonal a Kárpátokig húzódott vissza. A Monarchia vesztesége halottakban, sebesültekben és foglyokban meghaladta a 300 ezer főt. Ugyan a cári erők a keleti front északi részén, Kelet-Poroszországban (Tannenberg), majd a Mazuri tavaknál súlyos vereséget szenvedtek, ám a galíciai eredményüket tovább fejleszteni szándékozták. Újabb támadással kívánták veszélyeztetni Németország és AusztriaMagyarország belső területeit (Szilézia, Morvaország), a háború megvívásához alapvetően fontos iparvidékeket. A magyar kormány az Alföldön szétbontakozó és Budapestet elfoglaló orosz hadsereg rémképét vizionálta. A német és az osztrák hadvezetés közös fellépést tervezett az osztrák-német frontot fenyegető veszély elhárítására. A 9. német hadsereg megelőzendő a Sziléziába betörő orosz offenzívát, támadásba lendül Visztula felső folyásán át Varsó, az oroszok központja ellen. Az osztrákmagyar hadvezetés számára az orosz erők lekötésének feladata jutott. A szeptember 28-án induló hadműveletek majd három hétig sikeresen haladtak előre. Október közepére a 9.német hadsereg Varsó közelébe jutott, az 1.osztrák-magyar hadsereg felszabadította a vesztegzár alól a Przemysl-i erődvárost. Október elejére valójában négy front létezett a keleti hadszíntéren Kelet-Poroszorszag keleti határán, a Visztulánál, a San folyó mentén, valamint a KeletiKárpátokban. Az arcvonal a Balti-tengertől a román határig húzódott, s hossza kb. 800 km volt. Ebben a kiterjedt harci zónában csak a poroszországi harcokban nem vettek részt osztrák-magyar katonák. Az oroszok, jelentős erősítést dobták át szibériai és kaukázusi katonai körzetekből. 1914 szeptemberének végére sikeresen átcsoportosították legtöbb, addig a Kárpátokban harcoló seregtestüket Varsó térségébe, anélkül, hogy felkeltették volna az osztrák-magyar vezetés figyelmét. A Monarchia csapatai észlelték, ugyan a velük szemben álló átalakulást, de nagy harci kedvvel követték a megtervezett visszavonulást végrehajtó, hátráló oroszokat. Október 23-án a Varsó-Ivangorod térségéből megindult, négy hadsereget ( 2.,4.,5.9.) összpon3
tosító orosz ellentámadás rövid idő alatt súlyos helyzetet teremtett. A központi hatalmak csapatait azok szeptember végi állásaiba tolták vissza – Sziléziába, illetve a Kárpátok térségébe. Fel kellett adni a San folyó vonalát, s a cári csapatok ismét körbezárták a Przemysl-i erődrendszert. Az októberi harcok súlyos egyenleggel zárultak. Az osztrák-magyar csapatok elveszítették személyi állományuk 40 %-át. Megnőtt a hadifoglyok száma. Előfordult, hogy egész ezredek mentek át cári csapatokhoz ( 36.cseh gyalogezred). Az orosz előrenyomulás jobbszárnyának megállítására majd visszafordítására a német hadsereg tett erőfeszítéseket az 1914.november 11-én indított ellentámadással. A lodzi csata eredményeként elhárult Szilézia orosz lerohanásának veszélye. Az orosz támadás balszárnya viszont egyre erősebb nyomást gyakorolt Krakkó előterében, ill. a Krakkó és Kárpátok között harcoló osztrák-magyar alakulatokra. November közepére ismét válságossá vált a hadihelyzet a térségben, hiszen a cári haderőnek súlyos veszteségeket okozó heves harcok után sikerült néhány kárpáti hágót is megszerezni, s több ponton betörni Magyarország területére. A drámai helyzetben a Teschenbe (Cieszyn) telepedett vezérkar vakmerő, de kockázatos vállalkozást tervezett. Egy sebtében megszervezett csapatösszevonással teremtett haderővel kívántak csapást mérni Lapanów irányába azzal a céllal, hogy a Krakkót fenyegető orosz erők mögé kerülve, azokat veszélyeztetve arra kényszerítsék az orosz hadvezetést, hogy erőit kivonja a Kárpátokból. A terv több eleme is kockázatos volt. A legénység téli ellátása nagyon hiányos volt. Magas volt a fagyásos sérültek száma. A háborús veszteségeket fokozták a szinte legyűrhetetlen kolerajárvány áldozatai. A katonák halálosan fáradtak voltak az előző hetek vonulásai, harci cselekményi következtében elérkeztek fizikai teljesítőképességük határához. Súlyos tényező volt a felszerelés és fegyverzet ellátásának hiánya, mert a nem átgondolt mozgósítás következtében a Monarchia hadiipara nem tudott megfelelni az egyre növekvő igényeknek. A legveszélyesebb tényezőt a terep jelentette, hiszen támadó csoport és a 3.hadsereg balszárnya között mintegy száz km széles rés nyílt, melynek lefedésére mindössze három lovashadosztály állott rendelkezésre. 1914 december 3-án az osztrák-magyar csapatok támadása következtében bekerítés fenyegette a 8.orosz hadsereg déli szárnyát. A válaszul a térségbe rendelt orosz egységek (8.orosz hadsereg VIII.hadteste) jelentős túlerőt jelentettek, s a vártnál nagyobb aktivást fejtettek ki. Az a veszély is felmerült, hogy az oroszok könnyedén benyomulhattak a 4. és 3. osztrák-magyar hadseregek közé, elvágva a hátországba vezető legfontosabb kommunikációs vonalakat, és rövid úton átkarolhatták a Bochnia felé igyekvő támadó csoport jobb oldalát. A kialakult helyzet egyre több osztrák-magyar erő bevetését tette szükségessé a mind nagyobb katasztrófa elhárítására. A Limanowa térségét megszálló és láthatóan ellentámadásra készülő orosz alakulatok ellen mindössze a 13.Landwehr hadosztály részei,valamint a 6. és 10.közös, valamint a 11.honvéd hadosztály állott. A Heberstein tábornok vezette csoportosítás a Limanowát szegélyező dombsorok magaslatain foglaltak állást. A védelem fő körlete az un. Jabloniec magaslat volt, melynek védői a 9.soproni, a 13.kecskeméti közös huszár- és a 13.szegedi honvéd huszárezredek alegységei voltak. Az akkor már ’gyaloghuszárként’ harcoló lovasok nem rendelkeztek gyalogsági felszereléssel és fegyverzettel, s ez a tényező meglehetősen csökkentette védelmi esélyeiket. A küzdelem 1914.december 8-án forrósodott fett fel. Ez a magyar állások elleni növekvő orosz erőkifejtést jelentette, illetve ekkor érkezett a mind szorultabb lovasegységek megerősítésére a 39.kassai honvéd gyaloghadosztály. E napon lendült akcióba Szurmay Sándor altábornagy hadteste, a 38. honvéd gyaloghadosztály, hogy - ha késve is, de - magára vonja az orosz VIII. hadtest részeit valamint a szintén a 4
csatatérre tartó orosz XXIV. hadtestet. December 9-én a magyar vonalak elleni orosz támadás tovább fokozódott, a déli szárnyon kierőszakolták a Golcow magaslat megszállását. Ezzel a Jabloniec magaslat kiürítésének veszélye is felmerült, s a küzdelem már a frontszakasz áttöréséről, illetve annak megakadályozásáról szólt. Az állásokban tartózkodó alakulatokat december 11-én hajnalban kívánta a hadvezetés levéltani, ám ekkor újabb orosz roham indult. A lovaikról szállt 13-as jászkun és 9-es Nádasdy huszárezred századai menetből vetették magukat a sötétben kibontakozó vad kézitusába. „ … Muhr ezredes látja, hogy itt már csak igen kevés élő ember leváltására kerülhet sor, rövid tüzelés után rohamra ad parancsot. Előre fiúk ! kiáltással az ezred élére áll, de rövidesen súlyos sebet kap …. Muhr ezredest sikerült a harcból kimenteni, de szállítás közben kiszenvedett. Halálhírére a küzdelem elkeseredetté válik. Tisztek pisztollyal és karddal küzdenek, a huszárok szurony híján a megfordított karabéllyal verekednek ...„ - írja később egy túlélő. Egy másik szemtanú a halálos káoszra emlékezik : „ …az ezred, sőt századkötelékek megszűntek, … a védővonal igen tarka képet mutatott, mert voltak 13-as tisztek, akiknek alig néhány 13-as huszárjuk volt, viszont voltak 9-esek, majd később tízesek is, akiknek parancsnoksága alatt több volt a 13-as, mint saját ezredbeli huszár … „ Az ezred vesztesége az ütközet után: 11 tiszt és 100 huszár, ebből sebesült 5 tiszt és 60 huszár. A hajnali orosz szuronyrohamokat igen gyilkos tüzérségi tűz váltott fel, ám déltájban a további gyalogsági akciók abbamaradtak. AZ osztrák-magyar hadsereg támadása következtében az orosz VIII. hadtest nem jutott erősítéshez, sőt magának kellett támogatnia a második bajba került lépcsőt, a XIV. hadtestet. A császári és királyi 9. huszárezred parancs szerint tovább vonult. A teljesítményükért a kitüntetéseket a tisztek és a huszárok részben a harctéren, részben Sopronban a tartalék századnál, részben a különböző kórházakban 1915 január és február hónapok során kapták meg. A hatalmas mértékű veszteségekkel járó limanowai ütközet az Osztrák-Magyar Monarchia csapatainak győzelmével járt. A drágán szerzett eredményeket azonban hosszú távon nem tudta a hadvezetés kamatoztatni. December végére az orosz hadsereg ismét feljutott a Kárpátok gerincére, s a Duklai-hágó kivételével az összes szorost elfoglalta. Az arcvonal átmenetileg megmerevedett, állásháború alakult ki . Az 1914.év folyamán lezajlott harcokban a császári –királyi hadvezetés 800 ezer főt veszített, a hadsereg leghasználhatóbb tiszti- és legénységi állománya pusztult el. Mind az országos, mind a soproni sajtó számára kiemelt téma volt minden háborúhoz kapcsolatos hír, információ. A háziezred és különösen a város szerte ismert tisztek sorsát érthetően nagy figyelemmel kísérte a város társadalma. Muhr Ottmár hősi halálát már másnap, 1914.december 12-én rövid hír ismertette, s a hétfői, december 14-ki számban több elesett nevét is közölték. Három nappal később a város legnagyobb templomában hivatalosan is kifejezte a csonka megye és a város vezetősége és társadalma mély gyászát, s adta meg a végtisztességet a hős ezredparancsnoknak. A császári és királyi 9. huszárezred Sopronban tartózkodó tisztjei és huszárjai 1914. december 21-én katonai tiszteletadással búcsúztak elesett parancsnokuktól. A tartalék és kiképző osztály felsorakozott a laktanya udvarán. A megbízott parancsnok emlékbeszédét követően a felsorakozott állomány az elesettek lelki üdvéért imát mondott, majd a megszólaló trombiták emlékeztettek a történtekre. Az elesett tiszteket és huszárokat a csatatér mellett a tymbarki temetőben helyezték nyugalomba. Az elvonuló ezredek fővetéssel tisztelegtek eltemetett bajtársaiknak. Az ütközetben 5
résztvevő három huszárezred (császári és királyi 9., 10., 13.) huszárjainak háborús nótái közé bekerült az alábbi szövegű dal: Kedves Édesanyám, ha fel akarsz keresni, Galícia közepébe gyere ki. Megtalálod sírom egy kőszikla alatt, Kedves Édesanyám ott kisírhatod magadat Muhr Ottmárt az uralkodó az ütközet után a Lipót Rend lovagkeresztjével tüntette ki, nemességet adományozott, limanowai előnévvel. Horthy Miklós kormányzó 1921. augusztusában az elsők között, poszthumusz avatta vitézzé. A limanowai ütközetről a résztvevők, illetve a parancsnokok közül többen írtak jelentést. Ezeket az anyagokat vizsgálta át a Katonai Mária Terézia-rend még működő Káptalanja, és Muhr Ottmár huszár ezredes tettének elismeréséül 1931-ben posztumusz Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozott részére. Muhr Ottmár kívánsága az volt, hogy ha esetleg a csatában elhunyna, ott, a csatatéren temessék el. Ezért hősi halála után a huszárezredest a tymbarki temetőben helyezték nyugalomba elesett tisztjeivel és huszárjaival. Újratemetésére 1924. március 19-én került sor, amikor a csata tizedik évfordulójára elkészült a jablonieci magaslaton a hősi halottak kápolnája, s az ezredes halálának emlékműve, melyre az akkor haditudósítóként a helyszínt bejáró Molnár Ferenc sorait vésték fel : „1914. December 11-12-én ezredes urukkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére.” Az 1920-as években a háborús vereségtől, az ország szétszakításától, a személyes szenvedéstől és gyásztól kudarcélményű magyar társadalom az egész országban a hősi emlékművek állításába fogott. Ezek a monumentumok a megnyugvást, a méltó emlékezetet, hazafiság és tiszta erkölcsiség megélését kívánták elősegíteni. A helyi és az országos politika maximálisan támogatta, sőt kezdeményezte a kollektív emlékezet e formáit. Így a felállításra került soproni háborús emlékművek tehát nem csupán a város katonahőseinek állítottak emléket, hanem a városban működött ezredek mementójaként is szolgáltak. Az első volt ezek közül város háziezredének, a 9. Nádasdy huszárezred tiszteletére állított emlékmű. Sopron vármegye törvényhatósági bizottsága eredetileg csupán egy, a laktanyaépületen elhelyezendő emléktábla felavatását tervezte, de hamar széleskörű közadakozás indult meg megyeszerte a volt huszárezred tagjainak és a civil lakosság körében. A kezdeményezés így rövidesen kinőtte eredeti kereteit, és szoboremlékmű létrehozását tűzte ki célul – bár annak felállítását kezdetben még a pénzhiány késleltette. Sopron vármegye közgyűlésének megrendelésére Kisfaludy Stróbl Zsigmond készítette el a kompozíció terveit. Sopron város közgyűlés – Thurner Mihály polgármester javaslatára - úgy döntött, hogy az alkotást a Deák tér Vilmos császár úti szakaszánál állítják fel. A kiemelt talapzaton két huszár alakja állt. Az egyik a Nádasdy huszárok Mária Teréziakorabeli öltözékében, a másik a világháborús uniformisban. Közöttük három nagyméretű márványtáblán a hősi halottak neveit vésték. Az emlékmű alsó részében elhelyezett relief a limanovai csata azon pillanatát ábrázolta, amint Muhr ezredes rohamra vezeti huszárjait. A szobor talapzatára 491 név került fel, közöttük 28 tiszté és 463 altiszté, illetve közlegényé. A soproni huszáremlékre felkerült a limanowai emléksor is : „1914. december 11-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére” A leleplezésre a limanovai csata 10. évfordulóján, december 11-én került sor, melyen a város és a megye notabilitásain kívül a túlélő bajtársak, özvegyek, árvák is megjelentek szép számmal,s a hivatalos rész után sokáig betűzgették a felvésett neveket. Az emlékművet a 2.világháború bombázásai során csupán szilánkok érték, amikor a környe6
zetében számos épület összeomlott vagy súlyos sérüléseket szenvedett. A szobor eltüntetésének idejéről, körülményeiről nincs pontos adatunk. 1950-ben vagy 1951-ben, a kommunista diktatúra legsötétebb idején egy nap alatt bontották le és szállították ismeretlen helyre darabjait. Az emlékműről egy bronz huszárfej Muhr Ottmár ezredes soproni rokonaihoz került, melyet unokája, Muhr Albert őrzött meg, s a becses emléket 2011. május 8-án Sopronban az Orsolya téren megnyitott 9-es Huszár Emlékmúzeumnak ajándékozta. Sopronban a 2007-ben alakult Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület őrzi az 1884-től az I. világháború végéig városban állomásozó 9.Nádasdy-huszárezred emlékét. Az egyesület tagjai a huszárhagyományok ápolása mellett megjelenésükkel, rendezvényeikkel igyekeznek a mai társadalom számára közvetíteni az egykori a huszárság értékeit. (Huszárverbunk, és lovas karusszel, ezredbál, felvonulások, stb) Gondozzák Hilibi Haller József főhadnagy, a limanowai csatában hősi halált halt huszártiszt, Szent Mihály temetőben lévő síremlékét. Hatalmas szervező munka eredményeképpen 2011-ben megnyitották a 9. Nádasdy Huszárezred Emlékmúzeumát, mely anyagával, felkészült vezetőkkel nyújt képet az egykori az ezred életéről, történetéről. Hagyományt teremtve 2011-es évtől, a limanowai csata emléknapján, ( december 11.) az egyesület látványos ünnepséget rendez, mely egyre több résztvevőt vonz1. (13.képmelléklet – a 9.Nádasdy huszárezred 1.világháborús tevékenységének helyszínei)
1
https://hu-hu.facebook.com/pages/Soproni-Husz%C3%A1r-Hagyom%C3%A1ny%C5%91rz%C5%91Egyes%C3%BClet/127189364038179 illetve http://www.sopronihuszar.hu/honlap_elemei/egyesuletunk_b.html mindkét letöltés : 2014.09.06. 7