LXVIII., ÉVFOLYAM, 260. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT
Elárverezik Audrey Hepburn „római vakációs” ruháját
Szandi egy igazi szőke és kék szemű angyal, aki mindig mosolyog 16. OLDAL
16. OLDAL
MAGYARORSZÁG
FÜGGETLEN NAPILAP
Magyar turisták halála
HÉTFŐ
2011. NOVEMBER 7.
Legalább tíz magyar turista életét vesztette közúti balesetben az egyiptomi Hurgadánál.
Hétfőn többfelé erősen felhős lesz az ég, és néhol eső, is előfordulhat.
13°C
ségre hivatkozva – azt jelentette: a balesetet az okozta, hogy a turistákat szállító autóbusz eddig ismeretlen okból felborult. A baleset Kairótól 510 kilométernyire dél-keletre, a népszerű üdülőhely, Hurgada mellett, egy autópályán történt. A busz az első tudósítások szerint a szállodából éppen a repülőtérre vitte az utasokat.
Tíznél több is lehet a magyar turistaáldozatok száma és huszonegyen sérültek meg tegnap Egyiptomban egy balesetben, amelyről az AP hírügynökség – a Mena egyiptomi állami hírügynök-
HURGADA.
REGGEL
DÉLBEN
ESTE
Magyarország kairói nagykövetsége a hírügynökségi jelentésekkel szemben 10-12 halottról és 15-20 súlyos sérültről tud. A magyar konzul tegnap lapunk zárta idején a baleset helyszínére tartott, és folyamatosan kapcsolatban állt az egyiptomi hatóságokkal. Kveck Péter nagykövet a Hír Televíziónak nyilatkozva arról nem közölt informáci-
ót, hogy melyik utazási iroda utasait érte a baleset. A hozzátartozókkal azonban – mint elmondta – megkezdődött a kapcsolatfelvétel. A hírek szerint a közúti balesetek – a rossz utak miatt – nagyon gyakoriak Egyiptomban. Rendőrségi becslések szerint évente körülbelül hatezren halnak meg az országban közúti balesetekben. MTI Albert Flórián lánya és fia a temetésen FOTÓ: MTI, FI
FÖLDTUDOMÁNYOS FORGATAG
Örök nyugalomra helyezték Albert Flóriánt Anya és csikója
A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a Nemzet Sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben. A 70 éves korában, vasárnap éjszaka szívinfarktusban elhunyt kiváló ferencvárosi labdarúgót római katolikus szertartás szerint búcsúztatták. /9. MTI BUDAPEST.
FOTÓ: ZOO
Láma született a vadasparkban
MISKOLC. Újabb taggal bővült a Miskolci Állatkert és Kultúrpark lámacsapata: október utolsó napján egy csokoládébarna színű csikó jött a világra. A lámacsikó születése után 1-2 órával már vékony lábain állt, és szívta magába az ÉM éltető anyatejet.
SZAKÉRTŐNK
Véget ért az idei pollenszezon
Mit kell tudni a kötelezőről?
MISKOLC. A tavalyi jelentős díjmérséklés és piaci átrendeződés után az előzetes információk alapján az idén tovább csökkenhetnek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás egyes díjtételei és erős verseny várható a biztosító cégek között. Szakértőnk, Bányik Béla, a miskolci EuroBróker Alkusz Iroda vezetője lesz szerkesztőségünk vendége november 9-én (szerdán) délelőtt 11 és 12 óra között, aki a 06-46/501-261-es telefonszámon várja az érdeklődők telefonhívásait. A kérdéseket e-mailem is várjuk előzetesen a
[email protected] cíÉM men.
Jégkorszaki víz, földgömb lufiból, savak, lúgok, szigetelő ásványok... Érdekes kísérletek várták azokat, akik kilátogattak vasárnap a Miskolci Egyetemre, a Földtudományos Forgatagra.
Üzletközpont épül majd a butiksor helyére? Mi épül a Centrum mögötti bódésor helyén? Körbekerítették a területet... Ami halottak napja előtt még ideiglenes virágpiacként működött, mára úgy tűnik, építési terület lett. Legalábbis a hírek szerint azért kerítették körbe a területet, valamint az ott található bódésort, mert hamarosan üzletközpont építésébe kezd a terület tulajdonosa. A kerítésen most felirat hirdeti, hogy a hét elejéig mindenki pakoljon ki a boltokból, ha nem, akkor összeírják az ott talált tárgyakat és eljuttatják azokat a tulajdonosuknak. Mint írtuk, azt a területet, a parkolót is beleértve, egykor a Miskolci Piac Zrt.-ben többsé-
A kukorica terméseredménye Magyarországon (2000-2011) ezer tonna
4984
2003
9050 4027
2007
7528
2009
7528
Ők is továbbadták Információnk szerint mára el is adta az ingatlan egy részét, egészen pontosan azt a területet, amelyet a hétvégén körbekerítettek. Hogy kinek, azt a hétvégén nem sikerült kiderítenünk, mint ahogy azt sem, pontosan mi épül a Centrum mögé, és mikor kezdődnek a ÉM-NSZR munkák.
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
Lemondott Tokaj főépítésze Bodonyi Csaba a városházi „lincshangulattal” magyarázta szándékát. Lemondott Bodonyi Csaba, Tokaj főépítésze. A Széchenyi- és Ybl-díjjal kitüntetett szakember – mint levelében jelezte – a városházán az utóbbi időben kialakult gyűlölködő légkörben nem kíván dolgozni. Májer János polgármester szándékának megváltoztatására kéri az építészt. „Nem tudok – mert nem is lehet – a városházán kialakult, s a politikai kultúrát nélkülöző légkörben, a polgármester és munkatársai (beleértve magamat is) elleni trófeavadász lincshangulatban, a folyamatos öncélú konfliktuskeresésben, vádaskodásban-védekezésben, gyűlölködésben tovább dolgozni” - írta Bodonyi Csaba. A főépí-
TOKAJ.
Bodonyi Csaba
FOTÓ: ÉM
tész leszögezte: ő használni, és nem harcolni szeret; örül annak, hogy hivatali ideje alatt Tokajt Hild-éremmel, Kós Károly-díjjal, a Kultúra Magyar Városa 2008 díjjal tüntették ki, a történelmi borvidék kiérdemelte a világörökségi címet, és munkáját a 2005. év főépítésze címmel ismerték el. A polgármester marasztalja Májer János, Tokaj független polgármestere szándé-
kának megváltoztatására kérte Bodonyi Csabát. Mint levelében írta, lemondásával újabb, magasan kvalifikált szakember távozna a városból, ráadásul egy olyan szakember, aki 25 éve formálta a település arculatát, az épített és a természeti örökségét. A polgármester arra kérte Bodonyi Csabát, hogy az ő és a testület között folyó belháborútól tekintsen el, „mert én és a testület is csak epizódok vagyunk a város történelmében”. Májer János nem hagyott kétséget afelől, hogy a főépítész lemondásával nem ért egyet. „Önt többen szeretik Tokajban, mint nem, nem engedheti meg azokkal szemben, akik szeretik és nagyra becsülik munkáját, hogy a várost cserben hagyja” - fogalmazott ÉM, MTI a polgármester.
8100
2011
Érvényben marad a szmogriadó
GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH
A TARTALOMBÓL Keskeny pallón egyensúlyozva Csak a működésre futja Akadálymentes rendőrség Ötvenezer lehet a bírság Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178
Az önkormányzatok felszólították a lakosságot, hogy a városok egész területén mérsékeljék a szilárd (szén, fa) és olajtüzelésű fűtőberendezé-
11260
Y
M
sek használatát, valamint függesszék fel a porkibocsátással járó tevékenységeket. A légszennyezettség további romlását elkerülendő mindenki mellőzze a személygépjárművek használatát, utazzanak közösségi közlekedéssel, vagy közlekedjenek gyalogosan. Valamint, arra kérték a veszélyeztetett embereket – a légúti
MISKOLC, KAZINCBARCIKA.
www.boon.hu Telefon: 46/502-900
9 770133 035019
C
Miskolcon és Kazincbarcikán is riadó fokozatot rendeltek el a szmog miatt szombaton.
2. 3. 5. 6.
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
betegségben szenvedőket, az időseket és a gyermekeket -, hogy az elkövetkező napokban kerüljék a szabadban tartózkodást. Az előrejelzések szerint a térségben az időjárás a jövő hét második feléig jelentősen nem változik, a szélmentes idő és a ködképződés miatt a levegő minőségében további ÉM-NSZR romlás várható.
2011. 2 20 2011 011. novemb november ber 3. 3 – nove november mbe b r 114 14. 4.
Termékek akár 50%-kal kedvezőbb áron! ő á
Már csak 7 napig!
HIRDETÉS
ÉSZAK
1
386550
2005
gi tulajdonos Ikeron Zrt. vásárolta meg. De pereskedés miatt évekig nem építkezhetett oda. A pereskedés oka az volt, hogy az Ikeron úgy vásárolta meg az ingatlant a várostól, hogy az eladó vállalta a telekmegosztás lebonyolítását. Ezt azonban a szomszéd telkek tulajdonosai megtámadták, így nem indíthatta meg a beruházást az Ikeron.
MISKOLC.
KUKORICATERMÉS
2000
A parlagfű pollenkoncentrációja az elmúlt héten sehol sem érte el a tüneteket okozó mennyiség határértékét, ezzel véget ért a 2011. évi pollenszezon – köMTI zölte az ÁNTSZ.
BUDAPEST.
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
2 Országban-világban
37
Kézbilincseket szerez be az adóhatóság BUDAPEST. Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki fegyverzeti anyagok - , kézbilincsek, paprika spray, lövedék sebességmérő és speciális fegyverzeti tartozékok - beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ajánlati felhívás szerint az adóhatóság egyebek között 500 darab ASP kézbilincset tokkal és 1000 darab Paprika spray utántöltő MTI palackot vásárol.
Nem tudni, mire használja majd az adóhatóság FOTÓ: ÉKN
MAGYARORSZÁG
Emeljék meg a rendvédelmiek fizetését!
Magyarországon 37 ponttal a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index, a Nielsen piackutató vállalat szeptemberben végzett 56 országot átfogó felmérése szerint, közvetlenül előttünk foglal helyet Portugália, Románia, Dél-Korea, Horvátország és Görögország. A magyar mutató most 6 százalékponttal alacsonyabb, mint a második negyedévben.
Az LMP szerint a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelésére lenne szükség, éppen ezért ilyen irányú módosításokat kezdeményeztek a 2012-es költségvetésben - mondta el sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. Az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány által benyújtott költségvetési javaslat 4,5 milliárd forintot vonna el a MTI rendőrségtől.
BUDAPEST.
„
Az Orbán-kor- Kövér: „Ez az mány azért utolsó esélye vonta ki magát az az országnak...” IMF befolyása alól, BUDAPEST. Kövér László szemert ez az egyetlen rint a jelenlegi kormányzati vagyis a 2010 tavaszán esély arra, hogy va- ciklus, elkezdődött négy év az egyetlahogy visszalen, az utolsó esélye Magyarországnak. A parlament és szerezze a Fidesz választmányi elnöaz ország ke ezt a Fidelitas országos választmányának tisztújító szuvereniülésén mondta. Úgy fogalmatását... zott: „mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben”, vagyis a felelősség óriási. MTI
KÖVÉR LÁSZLÓ
ÉKN-INTERJÚ: Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével
NÉZŐPONT
Keskeny pallón egyensúlyozva „Ma a tudománynak az önmagáért való gyönyörűség mellett a társadalom boldogulását is szolgálnia kell.”
észak-magyarországi régióban a Rákóczi előtti időktől napjainkig — is rávilágított, van magyar sajátossága. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy az itteni cigányságnak kétféle csoportját különböztethetjük meg: az egyiket azok alkotják, akik magukat cigánynak vallják, a másikat pedig - nagyjából fele részben - akiket cigányoknak tartanak, de ők magyarnak vallják magukat. Az integrációhoz tehát elengedhetetlen az adott csoport kultúrájának ismerete, a szociológusok helyi kutatásai, ezekre alapozva kell értelmes irányt szabni, amely mentén a cigányság valóban eljuthat a többségi társadalomba. Alkalmassá kell válniuk modern gazdasági tevékenység végzésére, a gyermekeiknek pedig, mindegyiknek tanulniuk kell. Hosszú út lesz, nem néhány év.
Többek között erről is beszélt Pálinkás József, az Akadémia elnöke, aki a Magyar Tudomány Ünnepének miskolci megnyitóját követően adott lapunknak interjút. MISKOLC.
Milyen jellemző mai, magyarországi társadalmi, gazdasági kihívásokra várnak választ a tudósoktól? PÁLINKÁS JÓZSEF: Speciális, csak Magyarországra jellemző kihívás kevés van. Az energiaellátás például nagyon fontos számunkra, de valamennyi európai állam számára az. Jelentős kérdés az is, hogy Magyarország mint nyitott gazdaság mennyire járhat önálló utat. Egyrészt alkalmazkodnunk kell a világfolyamatokhoz, ugyanakkor a világfolyamatokban való teljes feloldódás sem jó választás. Sem az alávetés, sem a szembemenés nem járható út. Keskeny pallón kell lavíroznunk. A magyar közgazdaság-, politika-, szociológiatudomány fontos feladata, hogy a világ nagy gazdasági rendszereinek a működését tanulmányozza, s tudományos alapokra helyezett választási lehetőségeket tárjon a politika elé, hogy a döntések, amelyeket a politika hoz meg, tudományosan kellően megalapozottak lehessenek. A cigányság beilleszkedése sem csak Magyarország problémája, azonban, mint a megnyitót követő tudományos előadás – amely a népesség összetételének változását követte az
változás
303,70
-2,35
USA dollár
219,36
-2,75
Svájci frank
248,59
-3,44
Angol font
351,24
-3,16
Román lej
69,80
-0,45
Ukrán hrivnya
27,43
-0,28
Horvát kuna
40,52
-0,28
Lengyel zloty
69,91
+0,04
Grafika: ÉKN. Forrás: MNB
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
A jövőkutatók nem látják túl rózsásnak a jövőt. Állítólag a Földnek még lennének tartalékai, csakhogy a pénzvilág, a profitszerzés bűvöletében nem vesz tudomást arról, mit kellene másként cselekednie, sőt, az elmúlt években jelét sem adta a szándéknak. PÁLINKÁS JÓZSEF: Én nem vagyok pesszimista. A gondok 70 százalékát mi csináltuk, buta illúziókba kergettük bele az embereket. A föld tartalékai végesek, ezért a fogyasztást kell visszafognunk. A legfőbb hiba az, hogy a világot olyan pénzügyi tranzakciók működtetik, amelyek mögött nincs valós gazdasági teljesítmény. A világ vissza fog térni a józan észhez, ám félő, hogy ehhez nem pusztán belátás útján jut el. SZALÓCZI KATALIN
A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció (DK) nevet viselő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen. Ezt a volt miniszterelnök jelentette be vasárnap sajtótájékoztatón.
BUDAPEST.
A legdemokratikusabb lesz Elmondta azt is, hogy alelnökké választották Bauer Tamás közgazdászt, Debreczeni József közírót, Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert és Niedermüller Péter etnográfust. Az elnökség tagja rajtuk kívül Avarkeszi Dezső, Ba-
40
30
20
10
5
Gyurcsány Ferenc új utakra lépett a pártpolitikában
racskai József, Bács Márton, P. Szűcs Julianna, Szabó Zoltán és Vadai Ágnes. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a Demokratikus Koalíció – amelyet progresszív, nyugatos, polgári balközép erőként jellemzett – az ország legdemokratikusabb pártja lesz, vezetőit a kongresszuson a tagok összessége választhatja meg, az elnök jogköre pedig csak annyiban nagyobb a tizenkét
Jót krákogtunk
P
olitikától független szmog terítette be hazánkat az elmúlt héten. Oly mértékben, hogy a hírekben még a görög népszavazás körüli hercehurcát is megelőzte a szállongó füstköd pillanatnyi állapota. Bár krákogtunk köhögtünk fuldokoltunk a szénmonoxiddal dúsított nappali homályban megmosolyogtuk a szakértők jó tanácsait. Hogy ne fűtsünk szénnel, fával és tartózkodjunk az autózástól. S ne égessünk gazt a kertben. Különben hamarosan életbe lép a szmogriadó. A fővárosban annyira feszült volt a helyzet, hogy 32 autóst meg is bírságoltak füstgázeregetés miatt. Igaz, ők aztán mentesültek a befizetés alól. A helyzet viszont jó volt arra, hogy megtanuljuk, ha még nem tudtuk – egy budapesti szmogriadó idején azok a kocsik, amelyeknek a hátsó rendszámukon fekete a hatszögletű embléma nem közlekedhetnek, míg a páros és páratlan rendszámúak csak felváltva. Az időjelzős lámpáknál pedig ki kell kapcsolni a motort a várakozáskor. A fűtési szokásainkba már nem nagyon szólhatnak bele ezekben a mínuszos napokban. Számba vettem a családunk rendszámait s a hatszögeket. Van esélyünk egy közös furikázásra. Ha bírjuk. A legnagyobb szmogban is.
[email protected]
Gyurcsány Ferencet a Demokratikus Koalíció pártelnökévé választották, négy alelnöke lesz.
BUDAPEST. Költségvetési főfelügyelőt rendelt ki a kormány több felsőoktatási intézményhez. A kabinet döntése szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia a költségvetési főfelügyelők és felügyelők megbízásáról azzal, hogy – a költségvetési források hatékonyabb felhasználása érdekében – egy főfelügyelőnek vagy felügyelőnek kinevezett kormánytisztviselő egyidejűleg több intézménynél is elláthat felügyeleti tevékenységet. Az államháztartásról szóló törvény mondja ki, hogy a kormány költségvetési főfelügyelőt és felügyelőt rendelhet ki „a központi költségvetési fejezetekhez, a fejezetekhez tartozó költségMTI vetési szervekhez”.
gazdasag.boon.hu Valutapiac. További információk.
élőállításában. Tehát eldöntendő kérdés: egy társadalom tud-e, s ha igen, mennyit áldozzon a tudományra? Különösen a mostani körülmények között érthető az elvárás, hogy azt a bizonyos részt, amit e célra áldozni tud, azt hatékonyan használják fel. Éppen ezért minden kutatóintézetnek, minden egyetemnek úgy kell bánni a közpénzekkel, mintha az a saját fizetése lenne. Vannak országok, ahol ez nyilvánvaló. Ma a tudomány nem csak önmagáért való, az önmagáért való gyönyörűség mellett a társadalom boldogulását és gyarapodását is szolgálnia kell. Ez leglátványosabban az orvosi technika területén mutatkozik meg. Kórházakban járva olyan csodaberendezésekkel találkozhatunk, amelyeket 50 évvel ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni, s amelyek magukba sűrítik a különböző tudományterületeken felgyűlt eddigi tudásokat.
Ugyanakkor azt is látja az ember, hogy egy-egy ilyen csodaberendezés hónapokig áll egy alkatrész hiánya miatt, vagy azt, hogy ugyanabban a kórházban még a fertőtlenítő szerrel is spórolni kényszerülnek. PÁLINKÁS JÓZSEF: Erre mondom én azt, hogy ez már szervezés kérdése és a hatékony gazdálkodásé. Nem kell minden kórházba minden nagyértékű berendezés, azok kerüljenek az igazán nagy gyógyító központokba. A hatékonysághoz a spórolás is hozzátartozik, de egy nagykórháznak, megfelelő gazdálkodás mellett fertőtlenítőre is kell, hogy legyen pénze. Várakozással tekintek az egészségügyi rendszer átalakítási tervére, s hiszem, hogy Szócska Miklós államtitkár vezetésével azt végre is fogják hajtani.
Gyurcsány újra pártelnök
Költségvetési felügyelőket küld a kormány
DEVIZAÁRFOLYAM (2011. 11. 06.) árfolyam
PÁLINKÁS JÓZSEF: A tudomány, története során megfigyelhető, hogy általában a jólétben élő társadalmakban fejlődött gyorsabban. A II. világháború előtt Európában jegyezték a nagy találmányokat, majd a tudomány centruma áttevődött az Egyesült Államokba, de legalábbis kétpólusúvá vált. Később megjelent harmadik pólusként Japán, manapság Kína, India, Dél-Amerika és olyan ázsiai országok is, mint Korea, Szingapúr, Malajzia. Ugyanakkor a jólétben élő társadalmakban sem csupán az anyagi eszközök vitték előre a tudomány, már a görögök idejében sem. A társadalom egy része megtermeli az anyagi javakat, viszont mihelyst a társadalomban megjelennek azok, akiknek lehetőségük van arra, hogy ne arcuk verejtékével, hanem agysejtjeik megfeszítésével tegyenek a társadalomért, az a társadalom előnybe kerül az anyagi javak
Nyitóelőadásában szólt arról: a tudománynak meghatározó szerepe van a társadalom életében, boldogulásában. Fordítva mennyire igaz: mennyiben határozza meg az adott társadalom a tudományt, mennyiben szab korlátot a lehetőségeknek?
Új elnökséget választott a Fidelitas Országos Választmánya, az elnöki tisztségért Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke indult és kapott bizalmat.
PÉNZNEM
FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Mégis: Ön mennyi időben gondolkodik? PÁLINKÁS JÓZSEF: Úgy negyven-ötven éves távlatban. Következetes politikával akkorra juthatunk el oda, hogy a bőrszíntől, a dédnagyapa etnikai hovatartozásától függetlenül közel azonossá váljon Magyarországon a szocializációs szint, hogy mindenki képes legyen önmagát eltartani.
EGY MONDATBAN
Euró
Pálinkás József
Szántó István
FOTÓ: ÉKN-ARCHÍV
tagú elnökségben résztvevőknél, hogy összehívja és vezeti az üléseket. Kifejtette, hogy a DK vezetői között szociáldemokraták, szabadelvűek és konzervatívok mellett olyanok is vannak, akik eddig „megátalkodott pártonkívüli értelmiséginek tartották magukat”, de megértették, hogy nagy feladatuk van a köztársaság védelmében és újraépíMTI tésében.
[email protected]
Kína szerint is termékeny volt a G20-as csúcs SANGHAJ. Sikeresnek értékelte a múlt héten megtartott G20as csúcstalálkozót Kína, mely a kínai-európai kapcsolatok fejlődését is eredményezte. A pekingi külügyminisztérium honlapján a hétvégén publikált közlemény Jang Csie-cse külügyminisztert idézi, aki úgy fogalmaz: „Európának megvan a tudása és képessége, hogy a szuverén adósságválságot megoldja, Kína pedig támogatja a gondok megoldására és a gazdaság talpra állítására irányuló európai törekvéseket. A találkozó hozzájárult a kínai-európai kapcsolatok fejlődéséhez, s azt is bizonyította, Kína aktívan támogatja a világgazdasági növekedés fellendítését és a nemzetközi pénzügyi MTI rendszer reformját”.
ÉSZAK
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
Aktuális / Hirdetés 3
MAGYARORSZÁG
Csak működnek belőle „
NÉZŐPONT
Kiss László
Örülünk a pénznek és köszönjük, hogy figyelnek ránk.
A legtöbb önkormányzat a kifizetetlen számlákra költi majd az önhiki összegét.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN.
O
lvasom, hogy Ózdon egész házsorok, negyedek tűnnek el: egyszerűen lebontják, elhordják. A vagyon – a néhai vagyon – persze valakiké volt, az önkormányzaté, vagy családoké. Megvédeni ma ezeket a házakat és a lábra kelő erdőket, lehetetlen – bárki bármit is ígér. A világon annyi pénz nem terem, itthon meg biztosan nincs, hogy a néptelenedő kiskertes negyedeket, vagy a szlömösödő utcákat állandóan őrizni lehessen. Mert nagyjából ez oldaná meg pillanatnyilag a helyzetet – legalábbis bűnüldözési aspektusból. Itt azonban alapvetően másról van szó. Elsősorban arról, hogy sok településen a visszafordíthatatlanság bizonyossága most mutatkozik meg a teljes kegyetlen valójában. Társadalmi, gazdasági zuhanásról beszélünk, de ez nem zuhanás volt, hanem állandó süllyedés. Évtizedek. A falvak estek el először – a leggyengébbek. Eltűntek a munkahelyek, a mezőgazdaság mai állapotában keveseket tart el, beindult a gettósodás, települések sora vált „segélytelepüléssé”. De elérte a kór itt északon a városokat is, olyan mértékben és léptékben pontosan, ahogy az ottani ipar egésze vagy része kitartott, vagy összezuhant. Az is egyértelmű, hogy ami most történik – közmunkaprogram, a segélyrendszer tekergetése, a rendőri jelenlét erősítése, nagyobb törvényi szigor – igen fontos, de csak tüneti kezelés. Mit akar Magyarország kezdeni a gettófalvakkal, a teljesen lecsúszó kistérségnyi – vagy ki tudja mekkora – területekkel? Lemond róluk, és az ott élőket a lét peremén még megtartja, aztán majd lesz valami? Azt mondja, hogy ezzel így, mint területtel, településhalmazzal nem tudok foglalkozni, se forrás, se esély, inkább az egyénekre koncentrálok, a családokat próbálom felemelni, a településekkel meg majd lesz valami. De mi lesz ez a valami, hogy fog működni, élni egy borsodi elszegényedett kistelepülés tíz-tizenöt-húsz év múlva? Az lenne a jövő, hogy mint lakóhelyek megmaradnak és onnan újkori ingázás lesz a központokban lévő nagyobb foglalkoztatókhoz? Vagy mindenkinek megteremthetőek azok a feltételek – ha lassan is –, hogy a földből megéljenek? Vagy egyszerűen eltűnnek, mint az ózdi házsorok? Egyáltalán van bármilyen jövője a lecsúszott térségekben lévő falvaknak, ott ahol nincs külföldi ingatlanvásárló, tömeges turizmus, nincs semmi? Nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon milyen vízió, jövőkép él ez ügyben az országot vezető politikai erők vezéreinek és szakértőik fejében? Mit tudnának őszintén mondani a most itt élőknek, szerintük mitől lenne jobb itt tíz-tizenöt év múlva: attól az általánosságtól eltekintve, hogy ha az egész országnak jobban megy, akkor majd itt is pendül valami. Van azonban egy lecsúszási szint, ami alá már nem hatol el fellendülés sem. Ott speciális, területre, helyre szabott cselekvés kell valamilyen irányban. De milyenben? Merre? Őszinte és nyílt párbeszéd kellene erről, hogy legalább azt tudjuk, hogy a gyorsan változó szelek itt az ország északkeleti szegletében a kikötő felé, vagy a nyílt tenger felé fújnak minket.
FÜZESSÉRI JÓZSEF
Szikszón a 201-es árvízi védekezést okolják a kiadások jelentős megnövekedésével FOTÓ: ÉM-ARCHÍV
mogatáson felül, a sárospataki önkormányzatnak évente 250 millió forintot kell tennie ezek működtetésébe. Éppen ezért, a most megkapott támogatásnak van helye” – hangsúlyozta a polgármester. A 90 millió egy részét a kifizetetlen számlák kiegyenlítésére költik majd, másik részét az óvoda-, iskolafelújításhoz szükséges önrészre. Azt is elmondta, ez az öszszeg nem lesz elég, hogy megoldódjanak az önkormányzat pénzügyi gondjai, tovább kell keresni a lehetőségeket. Hozzátette: már eddig is megléptek minden megszorítást, összevonást, amire lehetőségük volt, Aros János a saját fizetését is a felére csökkentette. A további-
„
Van helye a pénznek „Például csak az óvoda és iskola esetében, a normatív tá-
A kötelező feladatok ellátására fordítjuk az elnyert pénzt. DANKÓ DÉNES
akban pedig ingatlan-értékesítésekből szeretnék fedezni a hiányzó pénzeket. Kiegyenlítés Sátoraljaújhelyen az önkormányzat kötelező feladatainak az ellátására fordítják az elnyert 60 millió forintot - tudtuk meg Dankó Dénes alpolgármestertől. Illetve a számlák, közüzemi és szállítói egyaránt, kiegyenlítésére is jut majd. A szikszói
önkormányzat ugyancsak a számlák kifizetésére fordítja a most megkapott 5 millió forintos önhikit. Füzesséri József polgármester szerint a 60 napon túli kifizetetlen számláikat tudják majd rendezni ebből, így elkerülhetik, hogy a beszállítók felszámolást indítsanak az önkormányzat ellen. A polgármester azonban azt is elmondta, hogy olyan megszorításokat vezettek be, olyan gazdálkodást folytattak, hogy enélkül is biztonságosan zárhatták volna az évet, de azért örülnek a pénznek és köszönik, hogy a kormány figyel rájuk, támogatja a vidéki településeket - fogalmazott. Füzesséri József azt is elmondta, hogy a 2010-es árvízi védekezés miatt kerültek abba a helyzetbe, hogy ilyen fajta támogatásra szükségük van. Hiszen - magyarázta -, akkor sok váratlan kiadás merült fel, amelyekre a pénzt más területekről kellett elÉM-NSZR vonni.
Mit akar Magyarország kezdeni a gettófalvakkal, a teljesen lecsúszó kistérségnyi – vagy ki tudja mekkora – területekkel?
LEVEGŐVÉTEL ÉS STABILITÁS „A 90 millió forintos támogatás levegővételt jelent a számunkra – kezdte Koncz Ferenc Szerencs polgármestere. Az elmúlt években olyan adósságot halmozott fel a város, hogy az új városvezetésnek drasztikus takarékossági intézkedéseket kellett bevezetni. Éppen
ezért a támogatásnak köszönhetően a kifizetetlen számláit rendezheti az önkormányzat, a dolgozók tisztességes fizetést kaphatnak, és azt az átgondolt gazdálkodást, amit megkezdtek, tudják folytatni. Azaz, a stabilitást és a fejlesztéseket tudják garantálni”.
Életellenes támadásnál A feszes gazdálkodásról jogos a fegyverhasználat nem mondhatnak le
„
A rendelkezésre állók közül a leghatékonyabb kell.
Bizonyos szituációkat csak lőfegyverrel lehet megoldani, mondta a Rendőrtiszti Főiskola tanára. MISKOLC. „Nem kétséges, hogy a szituációt, amiből az ügy kiindult, lőfegyverrel kellett, lehetett elhárítani”, mondta munkatársunknak prof. dr. Finszter Géza nyugalmazott rendőr ezredes, egyetemi tanár, a Rendőrtiszti Főiskola Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszékének oktatója, amikor arról kérdeztük, mit szól azokhoz a hangokhoz, amelyek szerint a Miskolcon, a tiszti bérházban halálosan megsebesített férfival szemben a járőrök indokolatlanul keményen léptek fel? Mint Finszter Géza elmondta, a rendőr jogosan használja a fegyverét, ha életellenes támadást hárít el, márpedig ebben az esetben erről volt szó, hiszen a férfi, mielőtt gáz-riasztófegyveréből a rendőrökre is rálőtt volna, csavarhúzóval fejbe szúrta, nyílpuskával mell- és szájüregen lőtte volt élettársát. A rendőri fellépés keménységének indokoltságát kétségbe vonók szerint a rendőröknek látniuk kellett volna,
hogy nem éles lőfegyverből tüzelnek rájuk, Finszter Géza viszont úgy véli, nincs igazuk; nem lehet elvárni az éles szituációban, azonnali döntéshelyzetben lévő rendőröktől, hogy megkülönböztessenek egy éles lőfegyvert egy ahhoz a legapróbb részleteiben is hasonló, de ártalmatlanabb replikátumtól.
a) Komjáti b) Szögliget c) Bódvaszilas d) Szigliget A helyes megfejtést keressék lapunkban!
M
100
90
80
70
60
50
is részt tudtunk venni. 700 milliós költségvetési hiánnyal adtuk be a kérelmünket, amit nagy örömünkre támogatott a minisztérium. Fontos számunkra a mostani döntés, hiszen a jövő évben tovább kell csökkenteni a hiányunkat, amihez az önhiki segítségére is szükségünk lesz. Ezt az öszszeget kimondottan erre a célra fordítjuk, de a feszes és szigorú gazdálkodásról a jövőben ÉM-ME sem mondhatunk le.
[email protected]
www.topaukcio topaukcio.hu
Sonoterápiás kezelés a Topaukción Féláron juthat hozzá akár egy sonoterápiás kezeléshez is a Topaukció segítségével!
A leghatékonyabb kell Arra a kérdésünkre, hogy a rendőrség rendelkezik-e olyan nem halálos eszközzel, amivel ilyen szituációkban hatékonyan léphetnek fel, Finszter ezredes nemleges választ adott. Bár folynak kísérletek, vannak törekvések, hogy a rendőröket olyan eszközökkel szereljék fel, amelyek cselekvőképtelenné teszik a támadót anélkül, hogy az életét komolyan veszélyeztetnék, de ezek általában nem elég hatékonyak, ezért nem is használják ezeket, mondta. A rendőröket különben sem lehet többféle eszközzel felszerelni, a rendelkezésre állók közül nyilván a leghatékonyabbat kell választani, marad tehát a maroklőfegyver, amihez viszont – szolgálati áganként eltérően – úgy kell megválasztani a lövedéket, hogy az a támadót megállítsa, mondta még el ÉM-SZP Finszter Géza.
ÉSZAK KVÍZ
Y
Több mint ezerkétszáz település vett részt az önhiki pályázaton. Közülük Ózd városa kapta a legnagyobb támogatás. „Első körben nem volt lehetőségünk pályázni – fogalmazott Fürjes Pál polgármester. – Változtak a feltételek, így a második fordulóban már mi
ÓZD.
DR. FINSZTER GÉZA
Mai kvíz kérdésünk: Melyik település határában láthatóak Szádvár romjai?
C
Ózd kapta – 120 millió forinttal – a legnagyobb önhikit.
Az Inform Média Kft. ismét egy kiemelkedő lehetőséget kínál a napilapjai (Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, Hajdúbihari Napló,) és hetilapjai (Szuperinfó és Apró) olvasóinak, illetve hírportáljai (BOON, SZON, HAON) látogatóinak. November 3-án, 9.00 órakor vette kezdetét Magyarország legizgalmasabb, leglátványosabb, ugyanakkor legbiztonságosabb online árverés, a Topaukció (www. topaukcio.hu). A Topaukció egy rendkívüli lehetőség, melynek keretein belül akár 50%-kal olcsóbban szerezheti meg álmai termékeit és a legkülönfélébb szolgáltatásokat! Féláron akár egy sonoterápiás kezelést is! Az egészség kategóriában
az érszűkület megelőzésére, kezelésére fájdalom- és szövődménymentes kezeléssel is.
MISKOLC.
40
30
20
10
5
A kínálatból
FOTÓ: J.SZ.
megtalálható a PPS Med Kft. felajánlása is, egy 20 alkalmas sonoterápiás kezelés! A PPS Med Kft. ügyvezető igazgatóját, Rusznák Lászlónét kérdeztük az aukció kapcsán. Üdvözöljük az aukció felajánlói között! Miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek a Topaukción?
Célunk, hogy minél több érszűkületben, érelmeszesedésben szenvedő beteggel megismertessük a sonoterápiát. Ezért is választottuk a Topaukciót, hiszen ezáltal kedvező áron juthatnak hozzá a kezeléshez a betegek, nekünk pedig lehetőséget biztosít a továbbiakban ahhoz, hogy tudassuk az emberekkel: van megoldás
RUSZNÁK LÁSZLÓNÉ:
Követni fogja az aukció alakulását? RUSZNÁK LÁSZLÓNÉ: Folyamatosan nyomon követjük az aukciót, kíváncsiak vagyunk, sikeresen célba ér-e ajánlatunk. A topaukció lehetőségével mindenképpen élni fogunk később is, itt játékosan, szórakozva érhető el, ki milyen szolgáltatást szeretne igénybe venni. Hogyan tetszik Önnek a Topaukció új külseje? RUSZNÁK LÁSZLÓNÉ: Meg vagyok elégedve az új külsővel, tetszik a változtatás.
TOPAUKCIÓ November 14-én, 18.00 órától zárjuk le az árverést (bővebben az adott termék mellett tájékozódhat). Jó szórakozást, sikeres licitálást kíván a Topaukció csapata!
HIRDETÉS
ÉSZAK
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
386520
Adósságokat törlesztenek többnyire az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási keretéből. De jut belőle óvodafelújításra és persze a kötelező feladatok ellátására is. Van, ahol nagy segítség, van, ahol enélkül is meg lettek volna, igaz, szűkösebben. A támogatás elnyert összegében – megyénkben – Ózd vezet, 150 millió forinttal, de Szerencs és Sárospatak is az élmezőnybe került 90 millióval. Sárospatak polgármestere, Aros János örül is a kiemelkedően magas összegű támogatásnak, de szomorú is – fogalmazott –, mert ez azt is jelenti, hogy az egyik legnehezebb helyzetben lévő városok között vannak. Elmondta azt is, hogy az elmúlt két ciklusban annyival csökkentette a kormány a normatív támogatás összegét, hogy emiatt az önkormányzatnál jelentős pénzhiány keletkezett.
Merre fúj a szél?
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
4 Szolgáltatás
MAGYARORSZÁG
REJTVÉNY
MAI HOROSZKÓP Tevékenyen telik ez a nap. A szerelemben felszívódKOS 03.21.–04.20. tak a problémák, talán még tüske sem maradt sem Önben, sem pedig kedvesében. E tekintetben tehát ragyogó napnak nézhet elébe. A hétvégi pihenés után szinte fáj visszatérni a mun04.21.–05.20. kába, és ez valahol érthető. Mégse vegyen ki most szabadságot, mert majd a karácsonyi ünnepek táján szüksége lesz a szabadnapokra.
BIKA
Kedvezőnek ígérkezik ez a nap! Ne akarja alapjaiban 05.21.–06.21. megreformálni életét, az most úgysem járhat sikerrel. Foglalkozzon inkább olyasmivel, aminek több értelme van.
IKREK
OROSZLÁN Rosszkedvűen ébred. Ez nyomokat hagy munkájára 07.23.–08.22. is. Az ok alighanem megint az, hogy többet költ, mint amennyit keres. Saját jobbik énje tiltakozása ellenére védelmébe vesz valakit. Zűrösen kezdődik a hét a Szűz szülöttek számára. Egy 08.23.–09.22. véletlen folytán valószínűtlenül zavaros históriába csöppen. Úgy véli, hogy könnyedén ki tud evickélni ebből.
SZŰZ
Jól kezdi a hetet a Mérleg jegy szülöttje. Fantáziá09.23.–10.22. jának a munkájában is hasznát veszi, mert olyan feladatokat sóznak Önre, amelyek minden eddigi elképzelését felülmúlják.
MÉRLEG
Bizonytalanul kezdődik a hét a Skorpiók számára. 10.23.–11.21. Vigyázzon, ne ügyetlenkedjen. Ha azt látják a munkahelyén, hogy össze-vissza téblábol, aligha számíthat, hogy komoly feladatokkal bízzák meg.
SKORPIÓ
Ügyei egyáltalán nem állnak rosszul, vállalkozása is 11.22.–12.21. lassan beindul. Ez még csak a kezdet, mégis minden sokkal könnyebb már, mint eleinte. És higgye el, már ez is nagy szó.
NYILAS
Igazán szerencsésen kezdődik a hét. Megbabonázot12.22.–01.20. tan megy a pénz után, talál is. Lehet, hogy csak az utca kövén, de lehet, hogy egy elmaradt kifizetésből nem kis summa üti a markát.
BAK
Szerencsésen kezdi a hetet a Vízöntő jegy szülöttje. 01.21.–02.19. Szinte minden sikerül, amibe belekezd. Este nem lett volna szabad elkövetnie egy hibát: megint leült a televízió elé.
VÍZÖNTŐ
Zaklatottan kezdi a hetet. Alapjában véve átlagos hétköznapnak számít ez a mai, hiszen csak néhány 02.20.–03.20. könnyű feladat és egy-két privát levél elintézése vár Önre.
N A TULAJDONUKBAN VAN IDŐHÚZÓHANG
MAGYARORSZÁG
DÉLCEG, DALIÁS
Megfejtendő: Az írás az idő tengerébe lebocsátott ... Szabó Dezső
A SZÉLEIN DÖNT! TETŐPONT
SZABÓ DEZSŐ: AZ ÍRÁS AZ IDŐ TENGERÉBE LEBOCSÁTOTT...
KÖZTERÜLET
GÚLASZERŰ TÉRBELI TEST
B
Z CSEHÜL
NANO
HÚROS HANGSZER
LATIN TAGADÁS
GAUSS
SZATÍRA IDEGEN MŰVÉSZET LENGYEL NEMZETI TÁNC
MŰVÉSZI ALKOTÁS VAKOLATDARAB!
KÉRDŐSZÓCSKA
SVÉD VÁLTÓPÉNZ
ANYÓKA SILÁNY, SAVANYÚ BOR
NAGY FŐZŐEDÉNY GYŐZELEM JELE
ÉTELÍZESÍTŐT
MEGHATÁROZ, ELŐÍR
... CULPA, AZ ÉN VÉTKEM
HOSSZÚSÁG JELE SZEMÉLYED TÚLIUM VEGYJELE
FÉLSZ!
RUDYARD KIPLINGREGÉNY
EGYENSÚLYI ÁLLANDÓ JELE
KOSICE
LOTTÓSZELET! BRUCE ..., HARCMŰVÉSZ, SZÍNÉSZ
KÉSZPÉNZ ... NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!
FELTÉVE ... SI MINH, VIETNÁMI ELNÖK V.
RÓMAI EZER LUDOLPHFÉLE SZÁM
KINEK A TULAJDONA PALACK KICSINYÍTŐKÉPZŐ
... TARÓ, JAPÁN KORMÁNYFŐ V.
PESTI MŰSOR TILTÓSZÓ
NÉMA PELE!
HALAK
SOHA BERLINBEN
MAGUNK
NYERTESEK
ELEMI TÖLTÉS JELE
Keresztrejtvény: Zorgel Ferenc (Sárospatak). Sudoku, kezdő: Drótár Jánosné (Prügy)haladó: Miksztay Attiláné (Rudabánya)
Szeretne többet tudni? Hívja jósainkat a 06 90 602 017-es számon most! A hívás díja 475 Ft/perc (bruttó) http://horoszkop.boon.hu
KÖZSÉG PEST MEGYÉBEN
JAPÁN AUTÓJELE ÖNINDUKCIÓS EGYÜTTHATÓ JELÖLÉSE
K
SUDOKU, ÚJ SOROZAT 260. FELADAT Kezdőknek, 260.
FÜST... , SZMOG
BŐVEN VAN IDEJE
RÁERŐSÍT
Kenó, 2011. november 4.: 1, 3, 11, 13, 19, 21, 30, 32, 36, 37, 40, 41, 47, 48, 49, 53, 54, 59, 72, 80. Kenó, 2011. november 5.: 7, 9, 10, 12, 14, 22, 27, 28, 37, 39, 40, 44, 49, 60, 61, 63, 65, 66, 73, 79. Ötös lottó, 44. hét: 6, 26, 27, 33, 75. Joker: 803677 Nyeremények: Öttalálatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra egyenként 1.419.560; a 3 találatosokra 15.150; a 2 találatosokra 1.135 forintot fizetnek. Hatos lottó, 44. hét: 4, 16, 19, 36, 42, 45. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt, az 5 találatos szelvényekre 243.785, 4 találatosakra 5.905, a 3 találatosakra 1.310 forintot fizetnek. Luxor, 44. hét E hétre érvényes határszám: 34. A nyerőszámok húzási sorrendben: 75, 46, 37, 74, 28, 71, 30, 18, 29, 56, 9, 59, 39, 34, 13, 20, 51, 15, 2, 4, 25, 36, 12, 26, 52, 64, 10, 53, 40, 49, 22, 7, 1, 32, 45, 55, 68, 65, 48, 47, 70, 50, 23, 67, 33. Az Első képet a 13 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 37 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 45 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények: Luxor telitalálat 2 db 3.524.950 forint. Első keret 4 db 251.780 forint. Első kép 6 db 125.890 forint. Keret 106 db 19.000 forint. Kép 17.400 db 650 forint. A következő heti számsorsolás határszáma: 35. Az adatok tájékoztató jellegűek!
Rosszul kezdődik a hét, amolyan igazi hétfő. Mondjon 06.22.–07.22. nemet, legyen következetes! Ha megint bedől az üres ígéreteknek, ha ismét hagyja magát, mindenki Önön nevet majd.
KERINGÉS
260
NYERŐSZÁMOK
RÁK
ELESÉG
A GONDOLAT FOLYTATÁSA
A megfejtéseket november 17-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, az Észak-Magyarország logót is, valamint írják rá telefonszámukat. Beküldési címünk: Észak-Magyarország (Rejtvény)3501 Miskolc, Postafiók 178.
ÜGYELETEK
Haladóknak, 260.
Megfejtések, 254. számú feladat
Megyei Kórház Központi gyermekorvosi ügyelet (a GYEK-ben): 46/412-572 Semmelweis Kórház (Csabai k. 9.) Felnőttorvosi ügyelet: 46/560-080, Fogászati ügyelet: hétvégén, délelőtt, 46/555-666/1270 Diósgyőri Kórház Felnőttorvosi ügyelet: 46/531-799
Kezdőknek
Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház: 46/531 700 Megyei Kórház: traumatológia: 46/513 335 baleseti ambulancia (GYEK): 46/515 371 toxikológia (II. ideggyógyászat): 46/515 294
Haladóknak
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (260–265) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (3501 Miskolc, Postafiók 178.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2011. november 17. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
Időjárás
Hétfőn reggel sűrű ködfoltokra kell számítani, de emellett ködmentes, derült területek is előfordulnak. Gyenge fagy várható.
NÉVNAP Rezső Napkelte: 06:21 TRAFFIPAX Napnyugta: Emőd, Felsőzsolca 16:02
november 7., hétfő idojaras.boon.hu
MEGYEI ELŐREJELZÉS
ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS
Ma változóan felhős, délelőtt nagyobbrészt derült lesz az ég. Délután viszont az ország délnyugat részén beborul. Sőt a Dráva-mentén kevés eső is esik. De említést érdemlő eső kizárt. Enyhébbre fordult az idő. Kissé megélénkül a délkeleti szél. Hatására csökken a párásság. A jellemző hőmérséklet délután 13, reggel 5, a Hajdúságban, Nyírségben -2 fok körül alakul.
KEDD
12 °C Encs Kazincbarcika
Sátoraljaújhely
3 °C 11 °C
4 °C 11 °C
Tokaj
6 °C 12 °C
MISKOLC
5 °C 11 °C 3 °C 12 °C Napsütés és tar- Változó felhőzet, tósabban ködös köd, napsütés. területek.
Az egészségügyi határérték kb. 150-300%-a
IMPRESSZUM MAGYARORSZÁG
C
Y
3 °C 9 °C Terjeszkednek eszkednek a ködfoltok, oltok, kevesebb b napsütés. üté
23 °C 18 °C 19 °C
Cote d’Azur Kréta Split
19 °C 20 °C 18 °C
ERKEL FERENC 201 éve születt Erkel Ferenc zeneszerző. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.
5 °C 12 °C
Mezőkövesd
9 °C 7 °C 10 °C 8 °C 7 °C 7 °C
ÉVFORDULÓ
4 °C 12 °C
Tiszaújváros
LEVEGŐSZENNYEZETTSÉG
Bodrog Szamos Hernád Sajó Berettyó Kraszna
TENGEREK Antalya Bibione Costa Brava
Ózd
4 °C 12 °C
9-11 °C 7-10 °C 9 °C 9 °C 8 °C 10 °C
4 °C 12 °C
Este erősen felhős lesz az ég, csapadékra nem kell számítani. A légmozgás egész nap gyenge marad.
° 7 C ESTE
VÍZHŐMÉRSÉKLET Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó
5 °C 12 °C
CSÜTÖRTÖK TÖRTÖK
SZERDA
° 12 C DÉLBEN
Reggel ködfoltok, majd j napsütés, p , délután felhősödés.
MA 3 °C
Ma Észak-Magyarországon reggel sűrű ködfoltokra kell számítani, de emellett ködmentes, derült területek is előfordulnak. Gyenge fagy várható. Délelőtt a ködfoltok lassan feloszlanak, és napos időre van kilátás, de délután délnyugat felől felhősödés kezdődik. Este erősen felhős lesz az ég, csapadékra nem kell számítani. A légmozgás egész nap gyenge marad.
4 °C 15 °C
° 4 C REGGEL
Délelőtt a ködfoltok lassan feloszlanak, és napos időre van kilátás, de délután délnyugat felől felhősödés kezdődik.
Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/311-456
ORVOSMETEOROLÓGIA A hét első napján továbbra is többfelé felhős, ködös, de egyes körzetekben derengő napsütéses és viszonylag enyhe időre van kilátásunk. A köd az ország egyes részein akár egész nap megmaradhat. A balesetveszélyt nemcsak a csúszóssá váló utak, hanem a rossz látási viszonyok is növelik.
SZOMSZÉDOS VÁROSOK IDŐJÁRÁSA Kassa Eperjes Terebes Ungvár Munkács
13 °C 13 °C 12 °C 15 °C 15 °C
Beregszász 16 °C Szatmárnémeti 13 °C Nagyvárad 16 °C Arad 18 °C Temesvár 18 °C
KÖZLEKEDÉS-METEOROLÓGIA Ködben minden távolabb látszik a valóságosnál. (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró vízcseppek fénytörése okozza a jelenséget. Előzésnél, kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni.
www.eumet.hu www eumet hu
Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (
[email protected]). Főszerkesztő: Kiss László (
[email protected]). Főszerkesztő-helyettesek: Bujdos Attila (
[email protected]), Szántó István (
[email protected]). Értékesítési vezető: Farkas Mónika (
[email protected]). Terjesztési vezető: Csontos Ádám (
[email protected]). Technikai vezető: ifj. Dankó Mihály (
[email protected]). Marketingvezető: Szűcs Edina (
[email protected]). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen:
[email protected] Az előfizetés díja: egy hónapra 1990 forint, negyedévre 5890 forint, fél évre 11 890 forint, egy évre 22 390 forint. Kombi előfizetés (ÉM és Vasárnapi Észak): egy hónapra 2190 Ft. Hirdetésfeladás – keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail:
[email protected] – apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza, a hívás díja 500 Ft+áfa (600 Ft)/perc), személyesen, interneten: http://hirdetes.eszak.hu Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail:
[email protected] Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178., www.informmedia.hu. Megjelenés száma: 2011/260. Hírügynökség: FÜHÜ, MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133–0357, Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (
[email protected]).
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
észak
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Hírfelhasználó
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ MAGYARORSZÁG
Megyei körkép / Hirdetés 5
HÍREK:
Székfoglaló festménykiállítás
MEGYÉNKBŐL
Vajdácska. Október 29-én ünnepélyes keretek között megáldotta főtisztelendő Dr. Orosz Atanáz miskolci püspök exarcha a vajdácskai görögkatolikus templom felújított tetőzetét és a toronysisak átfestését. Nyékládháza. A Nyékládházi Szabadegyetem következő előadása november 10-én, csütörtökön 17 órától lesz a Furmann Imre Művelődési Házban. Az előadást tartja Dr. Kossuth Borbála, jogász-szociológus, a Furmann Imre Alapítvány elnöke: „Pro bono”, cselekedni a köz javára címmel.
Kavecsánszki Gyula kiállítását december 31-ig tekintheti meg a közönség
Ma kezdődik a lomtalanítás Egy hónapig tartó lomtalanítási akciót tart az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft.
megnövekszik a kerti, zöld hulladékok mennyisége, de nem csak erre koncentrálódik a feladatuk. Bármilyen háztartási szemetet elszállítanak a korábban is megszokott menetrend szerint.
ÓZD. A társaság Ózdon és a környező településeken az őszi lombhullás idejére időzítette a munkát, amely ma kezdődik és egészen december 2-ig tart. Halász Béla, a társaság műszaki vezetője elmondta: ebben az időszakban
szerint ez a lakosságnak is kényelmesebb, hiszen egyszerre elegendő kisebb mennyiséget mozgatni. A rendezettség a fő szempont, a meglévő kukaedények mellé kell letenni a lomokat, ami nem lehet építési törmelék és veszélyes hulladék. A tapasztalatok szerint a tavaszi – akkor csak másfél hetes – akció lényegesen nagyobb volumenű, így most
Így kényelmesebb Az elnyújtott időszak lehetőséget ad arra, hogy ne kelljen plusz kapacitást bevonni ezekre a hetekre. Halász Béla
Herman Ottó-díjas gyűjtő lett Imolay Dr. Lenkey István gyűjteményéből kiállítást rendeztek Putnokon.
a tömeges guberálástól sem kell annyira tartani. Ettől függetlenül az ÓHG Kft. most is együtt működik a városüzemeltetési feladatokat ellátó intézménnyel. Az utcaseprők követik a lomtalanítás útvonalát, ahol szükséges, ott pedig szétszórt szemet öszszeszedik. Az akcióval kapcsolatban bővebb információ a www.ohg.hu internetes olÉM-ME dalon található.
Kistérségi megbeszélés
Soros ülését tartotta a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás. A Szitka Péter elnök által vezetett grémium jóváhagyta a társulás 2012-2016 közötti működési stratégiáját. A kistérségi rendszert érintő kormányzati döntések részleteit egy 40 oldalas dokumentumban foglalják össze, ezt – mint Szitka Péter mondta – Demeter Ervin kormánymegbízott a napokra ígérte. A kistérség polgármesterei egy pályázati lehetőségről is konstruktív megbeszélést ÉM-GJ folytattak.
KAZINCBARCIKA.
PUTNOK. A tárlatot Dr. Pusztai Tamás, a Borsod-AbaújZemplén megyei múzeum igazgatója nyitotta meg a Holló László galériában. Köszöntőjében méltatta Imolay Dr. Lenkey István munkásságát, majd ezt követően átadta részére a Herman Ottó díjat, mely meglepetésként és váratlanul érte a több, mint ötven művészeti alkotást kiállító gyűjtőt. Az eseményen a Putnokról elszármazó Lenkey Istvánt köszöntötte és üdvözölte É. Kovács László, Megyei Alkotódíjas festőművész, Zsuponyóné Ujváry
„Ha létezik a tudós költő fogalma, akkor ennek analógja lehet a tudós festő” – ezekkel a szavakkal nyitották meg Kavecsánszki Gyula festőművész székfoglaló kiállítását tegnap, a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállítótermében. Kavecsánszki Gyula tavaly lett tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Egy éven belül meg kellett rendeznie székfoglaló kiállítását, amelyet a tudomány ünnepére időzített. A kiállítás anyagát Doktor of Liberal Arts (DLA) munkáiból válogatta össze. ÉM MISKOLC.
Sátoraljaújhely. Védőnők és gyermekorvosok is segítik a szülőket a gyermeknevelésben a másfél éves sátoraljaújhelyi Biztos Kezdet Gyermekházban. A szakemberek amellett, hogy tanácsokkal látják el a szülőket, nyomon kísérik a gyerekek fejlődését is. Szükség esetén pedig szakorvosokhoz irányítják a szülőket a kicsikkel.
A megnyitón
FOTÓ: TAMÁS ISTVÁN
Mária, valamint Novák Ilona, a Holló László Galéria és a Gömöri Múzeum vezetője.
és énekművész Tamás István „Sosem voltam csillag” című versét zenésítette meg és adta elő a közönségnek, mely a készülő második közös lemezük egyik dala. A kiállítás 2011. november 30-ig látogatható a Holló László Galéria nyitva ÉM-PA tartási idejében.
Próza, dal A rendezvényen közreműködött Placskó Lajos művésztanár, aki saját prózáját olvasta fel. Bulláné Farkas Beáta gitár
KVÍZ VÁLASZ Melyik település határában láthatóak Szádvár romjai? A helyes megfejtés: b) Szögliget
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
Akadálymentesített lett a kövesdi rendőrség Mintegy 10 millió forintért akadálymentesítették a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság épületét. MEZŐKÖVESD. A nagyszabású beruházás Európai Uniós forrásból készült el. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek megteremtése: akadálymentesítés támogatása” című pályázat kertében valósult meg. A projektet 2010 júniusában nyújtotta be a Borsod-AbaújZemplén megyei Rendőr-főkapitányság, mint gazdálkodó szervezet.
Rámpa és parkolóhely „A pályázaton több mint 10 millió forintot sikerült elnyernünk. A munkálatok kivitelezését augusztus 18-án kezdtük meg, míg a műszaki átadás-átvételre október 4-én került sor – emelte ki Sebő Zsuzsanna, rendőr főhadnagy, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője. Az akadálymentesítés két részből állt. A kivitelező cég az épület mellett mozgássérült parkolóhelyet és egy rámpával ellátott járdát épített. A bejárati ajtót szintén átalakí-
tották, ennek köszönhetően az egyik szárny gombnyomásra önműködően nyílik, valamint záródik. A Rendőrkapitányság épületében egy mozgássérültek számára is könnyen megközelíthető irodahelyiséget és egy akadálymentes mellékhelyiséget alakítottak ki. A beruházás ünnepélyes átadó ünnepségét október 27én rendezték meg. Az eseményen Szerencsi Árpád rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a jelenlévőket, míg a beruházás részleteiről Berki Béla, rendőr-alezredes, az ORFK Észak-Magyarországi Gazdasági Ellátó Igazgatóság építésze számolt be a jelenlévőknek. A megvalósult projekt jelentőségét Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára, valamint dr. Fekete Zoltán, városunk polgármestere méltatta. A köszöntőket követően az ünnepség résztvevői megnézték, illetve megismerkedtek a projekt keretében elvégzett ÉM munkálatokkal.
TOVÁBBI HÍREK: MEZŐKÖVESDRŐL INTERNETES PORTÁLUNKON http://mezokovesd.boon.hu
Szüreti kavalkáddal köszöntötték az új bort Berentén Köszöntötték a betakarítást, a szüreti ünnepet, az új bor születését.
rendezvény Berentén – jelentette ki Bánáti Veronika művelődésszervező.
illetve a művelődési házban folytatódott mustkészítéssel, kézműves játszóházzal, népi ételek – fánk, lángos – sütésével, játékos szüreti vetélkedővel, valamint az évről-évre hagyományosan megtartandó kórustalálkozóval. A Berentei Művelődési Ház programszervezői ezúton is köszönetet mondanak minden segítőnek, akik sokat tettek a szüreti rendezvény sikeres lebonyolítáÉM sáért.
Köszönet a segítőknek Délelőtt nótaszótól, muzsikától váltak hangossá Berente utcái, munkagépek, lovasszekér, felvonulók sora indult útjára, hogy így köszöntse a betakarítást, a szüreti ünnepet, az új bor születését. A szüreti felvonulást követően az eseménysorozat a Fő téren,
Az októberi időjárás kegyeibe fogadta a berenteieket is, a nap sugarai elkergették az égről a fenyegető esőfelhőket, amikor kezdetét vette a közelmúltban a jó hangulatú, vidám szüreti felvonulással egybekötött idei utolsó szabadtéri
Úton a szüreti menet
FOTÓ: BV
408457
BERENTE.
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ÉSZAK
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
6 Aktuális / Hirdetés NEKROLÓG
MAGYARORSZÁG
Ötvenezer lehet a bírság
Elhunyt Gyurkó Péter
Népszámlálás: már lezárult, de november 8-ig úgynevezett pótösszeírásra van lehetőség.
Néhány héttel 70. születésnapja után, november 2-án türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Gyurkó Péter agrármérnök, barlangkutató, egykori MDF-es önkormányzati képviselő, a Miskolci Városszépítő Egyesület tagja, lapunk Kiskertészkedő rovatának szakértője. „Nagyszerű ember volt, és kiválóan értett a szakmájához” – emlékezett vissza a közös politikai munkájukra Zambó Péter, akivel 1990-94 között az MDF önkormányzati frakciójának tagjai voltak. „Nyílt szívű, segítőkész, ellenséges indulatoktól mentes” – így jellemezte egykori politikus társát. Azt is elmondta: „megható volt és egyben irigylésreméltó, amilyen lelkierővel, nyugalommal hitt a gyógyulásában és küzdött a súlyos betegsége ellen”. Barátja, barlangásztársa, dr. Lénárt László, így emlékezett rá: „Mérhetetlenül jó szándékú, segíteni akaró ember volt. Egyben makacs is, elképzeléseit szerette megvalósítani. Ilyen fontos feladat, cél volt számára például a miskolci
MISKOLC. Lezajlott a népszám-
lálás adatfelvételi időszaka, amely október 1. és 31. között volt. Most a pótösszeírás vette kezdetét, amely november 8-ig tart, addig a települési, illetve kerületi polgármesteri hivatalokban lehet jelentkezni mindazoknak, akik valamiért kimaradtak a számlálásból. Mindezt Szalainé Homola Andrea, a Központi Stasztikai Hivatal Miskolci igazgatóságának vezetője mondta el lapunknak. Azt is, hogy elsősorban a nagyvárosokban számíthatnak nagyobb forgalomra a pótösszeírást szervező önkormányzatok.
karsztvíz védelme, amelyet képviselőként szorgalmazott, képviselői alapjából támogatott. De a miskolci Széchenyiszobor felállításának ötlete is az ő nevéhez fűződik.” A barát csak Péterkeként emlegette az egykori barlangászt, akit nem csak kiváló szakemberként ismertek, de a barlangászáshoz kapcsolódó társadalmi élet fontos szereplője is volt. „A közös tábortüzek, szüretek, családias hangulatú beszélgetések – mindezek meghatározó egyénisége volt Péterke - mesélte Lénárt László. Gyurkó Pétertől november 11-én vesznek végső búcsút.
Nálunk nem jellemező A tapasztalatok szerint a pótösszeírás során jelentősen csökkenhet azok száma, akik eddig tudatosan elkerülték a válaszadást, esetleg lakásbérlőként maradtak ki az adatszolgáltatásból, vagy kifejezetten megtagadták a részvételt, és így természetesen ők is elkerülhetik a szabálysértési eljárást. Az adatszolgáltatás ugyanis kötelező volt, így aki ezt nem tette meg, az szabálysértési eljárásra is számíthat. Mint az igazgató elmondta: „Szabálysértési eljárást a települési jegyző indíthat az adatszolgáltatást megtagadókkal szemben, azonban a bírság megfizetése sem mentesíti
FELSZÁMOLÁS ALATT LÉVŐ CÉGEK A MEGYÉBEN
Farkasné és Társa Szerelési és Szolgáltató Bt. 3551 Ónod, Ady E. u. 42.
GRAFIKA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. FORRÁS: HETI CSŐDÉRTESÍTŐ
Lakossági folyószámla
Van-e telefonos hozzáférés? Fotó: Illusztráció
Miskolcon - november 8-ig - a Polgármesteri Hivatal Petőfi út 1–3. szám alatti épületének I. emeletén a népszámlálási ügyintézőknél lehet jelentkezni pótösszeírásra. Munkanapokon hivatali munkaidőben, azaz reggel 8-tól délután 4 óráig.
Elektronikus aktivitás A hazai népszámlálások történetében először volt lehetőség, hogy háromféle válaszadási mód közül válasszunk: saját magunk tölthettük ki a kérdőíveket interneten keresztül vagy papíron, és számlálóbiztos segítségét is igénybe vehettük. Megyénkben a papír kérdőívek önálló
kitöltésére 15 százalék vállalkozott, a legtöbb lakcímen pedig a hagyományos számlálóbiztosi interjú keretében adtak számot magukról és lakásukról – ismertette Szalainé Homola Andrea. A hónap első felében zajlott az elektronikus válaszadás, amivel országosan a megkeresett címek közel 19 százaléka élt, megyénkben ennél mintegy 4 százalékkal ÉM-NSZR kevesebben.
„
Szabálysértési eljárást a települési jegyző indíthat.
SZALAINÉ HOMOLA ANDREA
Bárcsak minden ajándék hasznos lenne! Nálunk Ön választhat 0 Ft-os szolgáltatást! És Ön kinél bankol? Erste Prím Bankszá a mla
Mennyi az éves számlavezetési díj?
tartunk a folyószámlán lekötetlenül, havonta hány darab és milyen jellegű átutalást végzünk, milyen kifizetések és befizetések történnek, akkor kikalkulálhatjuk, hogy egy adott folyószámlán átlagosan milyen költséggel számolhatunk. Fontos szempont mindemellett, hogy lehet-e bankkártyát igényelni, milyen feltételei vannak a bankon belüli, illetve a bankon kívüli átutalásoknak, kezelhetjük-e a számlánkat elektronikusan, s azt milyen biztonsággal tehetjük. Közüzemi megbízásokat, átutalásokat milyen kondíciókkal végezhetünk, működik-e limitfigyelés, mennyi a minimális számlanyitási ösz-
FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ
szeg, van-e mobiltelefonos hozzáférés. Mennyi a számlanyitási díj és az éves számlavezetési díj? Limitfigyelésk A legalapvetőbb elvárás a lakossági folyószámlával szemben, hogy ezen keresztül egyenlíthessük ki egyszeri vagy rendszeres kötelezettségeinket, köthessünk le betétet, illetve adhassunk szolgáltatói díjterhelésre vonatkozó megbízást, melyhez lehetőleg limitfigyelés is tartozzon. A bankok ajánlatainak palettája igen sokszínű. Érdemes segítséget kérni avatott hozzáértőtől, mielőtt „józan paraszti ésszel” elveszünk a számítások útvesztőjében.
Számít, kit választ! Nyisson Erste Príma Bankszámlát, és most Ön döntheti el, melyik 0 Ft-os szolgáltatást választja: elektronikus forintátutalást és csoportos beszedést, számlavezetési díjat vagy Erste ATM készpénzfelvételt.
395045
Kikalkulálhatjuk Ha ismerjük számlavezetési szokásainkat, azaz azt, hogy átlagosan mekkora összeget
PÓTÖSSZEÍRÁS
forint - tudtuk meg. Az igazgató elmondta: kirívó esettel nem találkoztak. Igaz akadt olyan - sorolta az igazgató -, aki szinte az utolsó percig halogatta a kitöltést, arra kérte a számlálóbiztost, hogy őt majd október 31-én, este 8-kor keresse fel, akkor hajlandó adatot szolgáltatni.
www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444
Nem nehéz elbizonytalanodni, amikor lakossági folyószámlát szeretnénk nyitni. Mitől jó egy lakossági folyószámla? Alapvető információ, hogy költséget vagy hozamot jelent az ügyfél számára a folyószámla fenntartása. Azoknak például, akik nagyobb összegeket tartanak a számlán, érdemes olyan terméket keresniük, ahol a betéti kamatok magasak, így akár nyereséggel is működtethetik számlájukat, hiszen a kapott kamatok fedezik a felmerülő költségeket. Másoknak éppen az a fontos, hogy minél alacsonyabb havidíj mellett tarthassák fenn számlájukat, mert azon csak kevés forgalmat generálnak és nem tartanak rajta folyamatosan nagyobb összegeket.
az illetőt a kérdőív kitöltése alól.” A megtagadás nem volt jellemző megyénkben, abban a néhány esetben, ahol eddig az adatszolgáltató elzárkózott a válaszadástól, a pótöszszeírás során újból felkeresik, és felszólítják a kérdőívek kitöltésére. Amennyiben ez sem jár eredménnyel, akkor indítja meg a szabálysértési eljárást az illetékes jegyző. A bírság személyenként 50 000
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
A lakossági Erste Príma Bankszámla vezetéséhez kapcsolódóan a kiválasztott szolgáltatás díja abban az esetben 0 forint, ha havonta érkezik legalább 100 ezer forint jövedelem utalás a bankszámlára legfeljebb kettô részletben. Amennyiben a Hirdetményben elôírt feltétel nem teljesül, úgy a Bank az érintett hónapban a Hirdetményben meghatározott mértékû díjat számítja fel. Az Erste Príma Bankszámla és a számlavezetéssel kapcsolatos díjkedvezmények feltételeit, a kedvezményhez jutás idôszakát a bankszámlaszerzôdés, a Lakossági bankszámla és lakossági betét ÁSZF, valamint a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A tájékoztatás nem teljes körû. További információért kérjük, hívja az Erste Vonalat a 06 40 555 444-es telefonszámon, vagy forduljon bizalommal munkatársainkhoz az Erste Bank fiókjaiban.
395045
BENJAAMIN-HÁZAK Mérnöki Tanácsadó Bt. (BONAFON Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., BONAFON-T Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.) 3525 Miskolc, Tizeshonvéd u. 20. 8.em.1. BOTO-MÉK Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3433 Nyékládháza, Ady Endre utca 22. CSAV-SZER 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3580 Tiszaújváros, Szent István út 29/C.
A hétvégén is volt lehetőség a miskolci polgármesteri hivatalban pótolni az elmaradást
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
ÉSZAK
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
musor.boon.hu Minden program egy helyen
péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
MAI PROGRAMOK MISKOLC: II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Görgey Artúr u. 11.), A gondolat te magad vagy - Vizuális meditációs vetítés és interaktív önfejlesztő tréning Lászka Mária és dr. Lyeklár Zoltán vezetésével Vendégelőadó: Kassai Csilla író, motivációs tréner — 17.00, ✆ 46/412-011
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Erdélyi ásványok – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033 MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Miskolc régi képeslapokon – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
KIÁLLÍTÁSOK MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Északkeleti torony: Az 1381. évi turini békekötés ratifikálását megörökítő történelmi panoptikum – állandó kiállítás (hétfőtől vasárnapig 9-től 17 óráig) — 9.00, ✆ 46/533-355
Kaland - magyar — 13.45 Végső állomás 5. - am. szinkr. — 20.30 Fertőzés - am. szinkr. — 15.30 és 20.00
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Orosz ortodox bronzikonok a XVIII:-XIX. századból – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Északnyugati torony: Működő éremverő golyósprés és vártörténeti kiállítás – állandó kiállítás (hétfőtől vasárnapig 9-től 17 óráig) — 9.00, ✆ 46/533-355
Parajelenségek 3. - am. felir. — 18.30 A három testőr - fr.-am.-ang.-ném. szinkr. — 19.45 A dolog - am.-kanadai felir. — 14.30, 18.00 és 20.15
MISKOLC: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeuma (Palota u. 22.), A magyar és az egyetemes vaskohászat története – Megtekinthető: keddtől vasárnapig 8-16 óráig — 8.00, ✆ 46/379-375
MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Kazamata: 6 középkori életképet bemutató panoptikum (hétfőtől vasárnapig 9-17 óráig) — 9.00, ✆ 46/533-355
Vasököl - am. szinkr. — 17.00 és 19.30 Lopott idő - am. szinkr. — 16.15, 18.15 és 20.15 Tintin kalandjai - am.-új-zélandibelga szinkr. — 13.15, 15.30, 17.45 és 20.00
MISKOLC: Herman Ottó Múzeum kiállítási épülete (Papszer u. 1.), Szász Endre gyűjtemény – a művész világa (1969-1990) – állandó kiállítás. Megtekinthető: keddtől vasárnapig 10-16 óráig — 10.00, ✆ 46/346-875
MISKOLC: Diósgyőri vár (Vár u. 24), Rondella: Fegyverek és páncélok a középkori Európában; Kőhajító gép (trebuchet) másolata; A pálos szerzetesrend története – állandó kiállítás (hétfőtől vasárnapig 9-től 17 óráig) — 9.00, ✆ 46/533-355
A segítség - am.-indiaiemirátusokbeli felir. — 14.00, 16.45 és 19.30 Delfines kaland - am. szinkr. — 13.00, 15.15 és 17.30 Hupikék törpikék (Digitális 3D) am.-belga szinkr. — 14.15 Barátság extrákkal - am.-ang. szinkr. — 15.45
MISKOLC: Színészmúzeum (Déryné u. 3.), „FALRA MONDOK KÉPEKET” Keresztes Dóra festő- és grafikusművész kiállítása — 10.00, ✆ 30/660-9299
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), A Kárpátmedence népviseleteiből – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
Kémkölykök 4D: A világ minden ideje - am. szinkr. — 14.30 és 16.30
MISKOLC: Miskolci Galéria Rákóczi-Ház (Rákóczi u. 2.), NAGY KUNSZT Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum: HETEDIK KUNSZT: HangON című kiállítás — 20.00, ✆ 46/500680
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), „Népszuper” – kiállítás a közelmúlt tárgyaiból � Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
MOZI MISKOLC: Művészetek Háza, Uránia Art-terem: Drive - Gázt! - am. felir. — 20.00
MISKOLC: Herman Ottó Múzeum kiállítási épülete (Papszer u. 1.), Áldás- Békesség - kiállítás a Lévay József Református Gimnázium diák fotószakkörének alkotásaiból — 9.00, ✆ 46/346-875
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Eltűnő kismesterségek – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
MISKOLC: Művészetek Háza, Uránia Art-terem: Barátság extrákkal am.-ang. szinkr. — 17.30 MISKOLC: Művészetek Háza, Béke Artterem: A kaland - magyar — 17.00 és 19.30
MISKOLC: Ifjúsági és Szabadidő Ház (Győri kapu 27.), Mileff Éva festő kiállítása - megtekinthető hétköznapokon 9 órától 20 óráig — 9.00, ✆ 46/412508, 46/411-747
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Régi optikai eszközök – Megtekinthető: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-14 óráig — 9.00, ✆ 46/428-111, 428-033
A miskolci Béke Art-terem és Uránia Art-terem az Europa Cinemas mozihálózat tagja.
MISKOLC: Miskolci Galéria Rákóczi-Ház (Rákóczi u. 2.), AENIMA - Boris SIRKA szlovákiai képzőművész kiállítása. Megtekinthető keddtől szombatig 9-17 óráig — 9.00, ✆ 46/500-680
MISKOLC: Lézerpont – Látványtár és műhely (Győri kapu 47-57.), Irodagép-történelem – Megtekinthető: hétfőtől
MIHŐ: Cím: 3534 Miskolc, Gagarin u. 52. sz. Telefon: (46) 533-120 Fax: (46) 533-121. Internet cím: www.miho.hu. Email cím:
[email protected]. MŰSZAKI ÜGYELET: cím: 3534 Miskolc, Gagarin u. 52. sz. Telefon: (46) 379-360; 379-450. Fax: (46) 533-153. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: cím: 3530 Miskolc, Szemere B. u. 5. sz. Telefon: (46) 501-745; 501-746; 501-747; 501-749; 501-750. Fax: (46) 501-755, e-mail cím: ugyfel@miho. HŐSZOLGÁLTATÓ KFT. központi ügyelet: hétfő-kedd-csütörtök: 8-15.30, szerda: 8-17.30, péntek: 9-12.00, telefon: 501-746; 501747; 501-748; 501-749, fax: 501-765, e-mail: miho@miho. hu, honlap: www.miho.hu
MIVÍZ SZÉKHELY ÉS KÖZPONT: 3527 Miskolc, József Attila u. 78. Telefon: (46) 519-300; Fax: (46) 519-306, e-mail:
[email protected] Honlap: www.miviz.hu. KÖZPONTI ÜGYELET: Telefon: (46) 519-339; (80) 203-575 (ingyenes). E-mail:
[email protected]. LAKOSSÁGI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 3530 Miskolc, Szemere B. u. 5. Telefon: (46) 507-367; Fax: (46) 507-366. E-mail:
[email protected]. Számlareklamáció: (06-46) 519366. TERVEZŐI EGYEZTETÉS: 3527 Miskolc, József Attila u. 78. sz. Telefon: (46) 519-357, e-mail:
[email protected], honlap: www.miviz.hu
Y
M
Központi ügyfélszolgálat: Cím: 3525 Miskolc, Kazinczy u. 19. Nyitva tartási rend: Hétfő: 8.0018.00, Kedd: 8.00-12.00, Szerda: 14.00-18.00, Csütörtök: 8.00-12.00, Péntek: 8.00-11.00 Általános tájékoztató telefon: 06/40-42-42-42, mobil hálózatból: 06/20-33-95-888, 06/30-33-95888, 06/70-33-95-888 MISKOLCI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3525 Miskolc, Városház tér 8. Polgármester: dr. Kriza Ákos. Központi telefonszámok: 512-700, 512-800. Központi faxszám: 347-807 OKMÁNYIRODA Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., telefon: 512-700, 512-800. Fax: 328-490. Ügyfélszolgálat: 512-700, 512-800, e-mail:
[email protected]. Ügyfélszolgálati idő a különböző ügyekben eltérő, erről az okmányirodában lehet érdeklődni.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Cím: 3530 Miskolc, Kandia u. 12-14.; 3550 Miskolc, Pf.: 400. Központi telefon: 46/514-200, 46/515-400; központi fax: 46/514-285
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KÉPZŐ KÖZPONT 3518 Miskolc Erenyő u. 1., telefon: (46) 530-150, információs zöld szám (80) 204-077, fax: (46) 530-153 (46) 530-150/266, e-mail:
[email protected] honlap: www.erak.hu 3600 Ózd, Kiserdőalja u. 2. tel: (48)-471-029 (48)-471-185 fax. (48)-473-157 e-mail:
[email protected] Állami Foglalkoztatási Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, 3530, Miskolc, Mindszent tér 3. telefon: 46/513-200, Fax: 513/214, E-mail:
[email protected], honlap: http://emrmk.afsz.hu
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Cím: 3530 Miskolc, Kandia u. 12-14.; 3550 Miskolc, Pf. 400. Központi telefon: 46/514-200, 46/515-400; központi fax: 46/514-285
ÉMÁSZ Áramszolgáltatási hibák bejelentése: telefon: 06-40-42-43-44. Ügyfélszolgálati Iroda: 3525 Miskolc, Dózsa György u. 13. Hétfő: 10.00-20.00, kedd: 08.00-14.00, szerda: 08.00-16.00, csütörtök, péntek: 08.00-14.00. Számlázás és egyéb ügyintézés: 06-40-28-28-28, e-mail: emasz@ emasz.hu, honlap: www.emasz.hu
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Cím: 3530 Miskolc, Kandia u. 12-14.; 3550 Miskolc, Pf. 286. Központi telefon: 46/514-200, 46/515-400; központi fax: 46/514-291
100
90
80
70
60
50
05.25 Hajnali gondolatok 05.28 Kárpát Expressz 05.55 Ma Reggel 09.00 A Tízparancsolat ma 09.45 Magyar rock Válogatás az elmúlt évtizedek legjobb magyar könynyűzenéiből. 10.40 Együtt Velünk élő kisebbségek 11.35 Szép otthonok, remek házak 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.19 Sporthírek 12.23 Időjárás-jelentés 12.25 Kárpát Expressz 12.55 Napló 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Jelfák, Mindenfajta szélnek – Nagymező 16.40 Szellem a palackból... 17.05 Vízkincs, Az egyetemes vízkultúra 17.35 Família Kft., Hótündér 18.00 Angyali érintés, Emlékezet 18.50 A bűvös körhinta 19.00 Thomas, a gőzmozdony 19.10 Különleges mentőalakulat, Utolsó kívánság
05.45 Top Shop 06.10 Fókusz Plusz 06.45 Fókusz Reggel 07.35 Reflektor Reggel 07.45 Reggeli – Csak csajok 08.25 A szerelem rabjai 4. 09.25 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 112. 10.20 Top Shop 12.10 Asztro Show 13.10 A szív útjai 57. 14.10 A szív útjai 58. 15.10 Második esély 44. Valeria kissé zaklatott, mert nem tudja, hogy mondja el Franciscónak, hogy kezdetben azért lett a barátnője, mert alkut kötött az apjával. Zoraidának megfordul a fejében, hogy meg kellene öletnie a férjét, hátha így hozzájut a vagyonához. Pablo figyelmezteti Franciscót, hogy Don Chema feltehetően az életére tör majd. 16.15 Sarokba szorítva 41. 17.20 Sarokba szorítva 42. 18.30 RTL Klub Híradó Az RTL Klub hírmagazinja.
05.25 Teleshop 06.00 Magellán 06.25 Tények Reggel Hírmagazin 07.00 Mokka A TV2 reggeli magazinműsora 09.00 Mokka habbal 09.40 Stahl konyhája (ism.) 09.50 Babapercek 10.00 Teleshop 11.35 Sokszínű egység A film bemutatja a századforduló nagyhatású művészeti irányzatát, a szeceszsziót, valamint legnevezetesebb alkotásait és alkotóit Közép-Európa egyes országaiban. 13.10 Eva Luna 40. (ism.) 14.10 EZO.TV 06-90-602-022 Jósok, látók, médiumok! 15.10 Rex felügyelő, Ámokfutás 16.10 Második élet 131. 17.15 Update Konyha 17.20 Eva Luna 41. 18.30 Tények 19.20 ÖsszeEsküvők Míg az Anyós el nem választ! A Küzdelem
20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Kékfény 21.10 Hacktion magyar akciófilm-sorozat, 2011, Mindenki valaki más Fsz.: Oroszlán Szonja, Hujber Ferenc, Dunai Tamás, Szente Vajk, Gubík Ági 22.00 Az Este A nap aktuális témáinak körüljárása. 22.35 Átok magyar játékfilm, 2009, A titok Fsz.: Bánsági Ildikó, Pálfi Katalin, Hevér Gábor, Szamosi Zsófia, Tilo Werner 23.10 Aranymetszés 00.05 HungarIQ 00.30 Sporthírek 00.40 Észak és Dél 23. (ism.) 01.30 MM 02.31 Műsorszünet
20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.33 Időjárás-jelentés 20.35 McLeod lányai auszt. kalandfilmsorozat, 2001, Nővérek (Jó testvérek) 21.20 Maradj talpon! 22.15 24 am. filmsorozat, 2001, 18.00-19.00 Fsz.: Kiefer Sutherland, Carlos Bernard, Elisha Cuthbert, Dennis Haysbert, Mary Lynn Rajskub 22.55 Stingers auszt. krimisorozat, 1998, Rég elveszettnek hitt dolgok Fsz.: Peter Phelps, Joe Petruzzi, Anita Hegh, Kate Kendall, Roxane Wilson 23.45 Az Este 00.15 On The Spot: Bolívia 01.05 Bűvölet 51–52. 01.55 McLeod lányai
19.15 Fókusz Közszolgálati magazin Utána: ValóVilág Klikk 20.20 Barátok közt magyar filmsorozat, 1998, 5855-5856. Fsz.: Szőke Zoltán, Ábrahám Edit, Varga Izabella, Domokos László, R. Kárpáti Péter 21.00 ValóVilág Valóságshow, 2011 Aréna – Összefoglaló – élő 22.05 Showder Klub Vidám show-műsor 23.15 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... ...de eddig nem merted megkérdezni 4. rész 23.50 Reflektor Sztármagazin 00.05 Odaát, A hét halálos bűn 01.00 Egy call girl titkos naplója 1. angol filmsorozat 01.25 Műsorszünet
20.35 Jóban Rosszban magyar filmsorozat 21.15 Aktív A TV2 magazinja 21.50 NCIS am. krimisorozat, 2003, Baltimore Fsz.: Mark Harmon, Sasha Alexander, Michael Weatherly, Pauley Perrette, David McCallum Közben: Kenósorsolás 22.50 NCIS: Los Angeles am. krimisorozat, 2009, Személyes Fsz.: Chris O’Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah, Peter Čambor, Linda Hunt 23.45 Aktív Extra 23.50 Esküdj! Éjszakai-show 00.25 Tények Este 01.00 EZO.TV 01.35 Magányos lovas balladája 02.55 Magellán 03.20 Animációs filmek 03.55 Műsorszünet
Halljad Izrael! 14.05 Novemberi Rádiókabaré 15.00 Krónika 15.15 Kihívás 15.30 Közelről 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.30 Krónika 18.00 Hírek 18.03 Ütköző 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Vacka Rádió 19.30 Gyereksáv 19.42 „Hegyen-völgyön” – A Tükrös és a Szigony zenekar, valamint a Tükrös gyermekkórus felvételeiből. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.00 Hírek 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés 23.00 Hírek. KENÓ 23.04 Népzene határok nélkül 0.00 Himnusz. Hírek. TOTÓ 0.10 Éjszaka
SZENT ISTVÁN RÁDIÓ
VIASAT3
KÖZÉRDEKŰ CÍMEK, TELEFONSZÁMOK TIGÁZ Mérőállás bejelentése vezetékes telefonról: 06 (40) 333 338 Mérőállás bejelentése mobiltelefonról: 06 (80) 333 338 Általános ügyfélszolgálati ügyintézés: 06 (40) 333 338 Központi telefonszám: 46/515-100. E-mail: miskolc.ugyfelszolgalat@ tigaz.hu. Honlap: www.tigaz.hu
05.25 Hajnali gondolatok 05.28 Kárpát Expressz 05.55 Ma Reggel 09.00 Bűvölet 143. 09.30 Bűvölet 144. 10.00 Déltenger kincse 16. 10.55 Az emlékezet helyszínei Hohenschönhausen, a Stázi titkos börtöne 11.30 Napirend előtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben Benne: – Sporthírek – Időjárás-jelentés 12.25 Kárpát Expressz Az MTV Kárpát medencei magazinműsora. 12.55 Roma Magazin 13.30 Domovina 14.00 Társbérletben a tárgyakkal 14.30 Budapest természeti értékei 15.00 Angyali érintés, Emlékezet 15.50 Különleges mentőalakulat, Utolsó kívánság 16.40 MM A megoldások magazinja 17.40 Észak és Dél 23. 18.30 Maradj talpon! 19.30 Híradó este
Egy nap - am. felir. — 13.15 és 17.45
MISKOLC: Herman Ottó Múzeum kiállítási épülete (Papszer u. 1.), Korok, Képek, Kamerák – fotográfia-történeti állandó kiállítás Dömötör Zoltán magángyűjtő anyagából. Megtekinthető: keddtől vasárnapig 10-16 óráig — 10.00, ✆ 46/346-875
MISKOLC: Herman Ottó Emlékház (Erzsébet sétány 3.), „Dicsőség nincsen, csak kötelesség” – Herman Ottó élete és munkássága – Megtekinthető: keddtől vasárnapig 10-16 óráig — 10.00, ✆ 46/370-703
C
Mikor hová hétfőn 7
40
30
20
10
5
05.15 Gazdakör 05.40 Híradó – 5:40 06.00 Közbeszéd 06.30 Híradó – 6:30 06.35 Kisváros, Kikötőben (ism.) 07.15 Megyejáró, Vas megye 07.30 Híradó – 7:30 07.40 MacGyver, A három barát 08.30 Híradó – 8:30 08.35 Térkép 09.05 Végjáték, Én öltem meg! 10.00 Család-barát 11.00 Isten kezében (ism.) 11.25 Hazajáró (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó – Déli 12.05 Vers 12.15 Kívánságkosár 14.10 Heti Hírmondó 14.40 Csellengők 15.10 Klubszoba (ism.) 16.05 Balassagyarmat kincsei 16.20 Híres zeneszerzők nyomában, Verdi 17.15 Kisváros, Halálos zuhanás 18.00 Híradó – 18:00 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép 19.30 MacGyver, A bajnok 20.30 A férfi a legjobb orvosság német vígjátéksorozat, 2008, Nők az orvosbálon Fsz.: Diana Amft, Peter Prager, Ursela Monn, Florian David Fitz, Kai Schumann 21.15 Hírek 21.30 Gyökerek am. tévéfilmsorozat, 1977 23.00 Sportaréna 23.55 Dunasport 00.05 Tudatom veletek, megvagyunk 01.00 Vers 01.10 Himnusz
ATV 5.25 Új Mezőgazdasági Magazin 5.55 ATV START 8.05 Start plusz 8.35 Egyenes beszéd 9.50 Mindentudás egyeteme 2.0 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.15 START+ 16.35 Kőbánya Híradó 17.05 Hazai turizmus 17.55 Híradó 18.15 Sporthíradó 18.25 Fórum 18.55 ATV Híradó 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Újságíróklub 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.30 700-as klub 23.10 Hazai turizmus
5.30 Ki ez a lány? 6.15 Joey 6.40 Joey 7.10 Vészhelyzet 8.05 Őrangyal (ism.) 9.05 Nyomtalanul (ism.) 10.00 Kutyám, Jerry Lee 2. 11.50 Topmodell leszek! 12.40 Feleségcsere 13.40 Őrangyal 14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul 16.30 Gyilkos számok (ism.) 17.25 Gyilkos számok 18.20 Jóbarátok 18.50 Jóbarátok 19.20 Két pasi – meg egy kicsi 19.50 Két pasi – meg egy kicsi 20.15 Doktor House Fsz.: Hugh Laurie, Lisa Edelstein, Robert Sean Leonard, Omar Epps, Jesse Spencer 21.15 A lény Fsz.: Ben Kingsley, Michael Madsen, Nata-sha Henstridge, Marg Helgenberger, Alfred Molina 23.20 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Fsz.: Christopher Meloni, Mariska Hargitay, Richard Belzer, Diane Neal, Dean Winters 0.15 Az utolsó órában 1.15 Interjú a vámpírral 3.20 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály 4.05 Az utolsó órában 5.00 Műsorszünet
STORY4 6.15 A szomszéd főztje... 6.45 Kis hableány 7.15 Kacsamesék 8.20 A farm, ahol élünk 9.45 Hetedik mennyország 11.10 Sebzett szívek 12.10 Esmeralda – 108–109. 14.10 Időtlen szerelem – 165. 15.10 A szerelem nevében – 24. 16.20 A farm, ahol élünk 17.25 Hetedik mennyország 18.25 Sherlock Holmes 19.30 Szerencsekerék 20.30 Murdoch nyomozó rejtélyei 21.35 Sherlock Holmes 22.35 Katonafeleségek 23.40 Cheers 0.10 Ed – 59. 1.20 Műsorszünet
HÍR TV 6.00 Befutó London 6.30 Soroló 7.00 Híradó 8.05 Kontraszt 9.05 Napról napra 9.30 BBC Hard Talk 10.00 Híradó 10.30 Európai híradó 11.05 Ingatlanpiac 11.30 Bruttó 12.00 Déli híradó 12.35 Közvetlen ajánlat 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civil kaszinó 15.00 Híradó 15.30 Keresztmetszet 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.20 Stopper 19.00 Híradó 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.00 Híradó 22.30 BBC Reporters 23.05 Rájátszás
MR1-KOSSUTH 6.00 180 perc 7.00 Hírösszefoglaló 7.54 Fülszöveg 8.00 Hírösszefoglaló 9.00 Napközben 10.00 Hírek 11.05 A Hely 11.30 Vendég a háznál 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.30 Ütköző 13.00 Hírek 13.04 Rádiószínház 13.30
ZEMPLÉN TV 9.00 Előző nap délutáni adás (ism.) 13.00 Képújság 18.00 Ruszin nemzetiségi magazin 18.30 Szlovák nemzetiségi magazin 19.00 Hír 7 19.25 Zempléni portrék… 19.45 A héten történt … (ism.) 21.15 Kisfilmek… 21.35 Hír 7 (ism.) 22.00 Képújság
5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Mesterségem címere 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá Magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Kora esti hírmondó 17.30 A Régió Sportja 17.45 Egyházi hírek (ism) 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.00 Regionális hírek 19.10 Szemle 19.35 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.40 Heti tükör 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.)
MISKOLC TV
EURÓPA RÁDIÓ
06.00 Az előző esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Szemeszter, főiskolások, egyetemisták magazinja (Hálózat TV) 17.30 Képújság 18.00 Miskolc Ma, hírműsor 18:20 ProgramPont, a Miskolc Tv programajánlója 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Múlt-kor, válogatás a Miskolc Televízió archívumából 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.35 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 A vadon hívó szava, kanadai film (Hálózat TV) 23.00-06.00 Képújság
MR6 MISKOLC 4.30 Magyarnóták, csárdások 5.00 MR1 Kossuth – Hajnal-Táj 6.00 Hajnaltól reggelig - információs magazin regionális, helyi és országos hírekkel, tudósításokkal, riportokkal, észak-magyarországi krónika, műsorajánló 7.00 MR1 Kossuth hírösszefoglaló 8.00 MR1 Kossuth hírösszefoglaló 9.00 Itthon vagyunk - délelőtti zenés magazin, benne élő beszélgetések, riportok, összeállítások, benne óránként országos és regionális hírek 12.00: MR1 Kossuth krónika 12.30MR1 Kossuth – Ütköző 13.00 Itthon vagyunk - zenés magazin, benne élő beszélgetések, riportok, összeállítások, benne óránként országos és regionális hírek 14.15: Belépő - kulturális magazin 17.00: Északmagyarországi krónika 17.30 MR1 Kossuth krónika
6.00–9.00 Kontinentális reggeli (Benne. 6.00 Hírek + Református hírek 6.20 Nem csak kenyérrel él az ember, 7.00 Régió Krónika 7.20 Útravaló 7.30 Rövidhírek 9.00 Hírek + Református hírek 9.05 Apropó 10.00 Hírek + Református hírek 10.10 Magazin 11.00 Hírek + Református hírek 11.10 Református magazin 12.00 Régió Krónika 12.15 Aréna 13.00 Hírek + Református hírek 13.10 Mindenapi irodalom14.00 Hírek + Református hírek 14.10 Református magazin 15.00–18.00 Svédasztal 18.00 Hírek + Református hírek 18.10 Magazin 19.00 Régió Krónika 19.30 Esti nyugalom 20.00 Hírek 20.10 Református magazin (ism.) 21.00 Hírek 21.10 Mindennapi irodalom 22.00 Hírek + Református hírek 22.10 Zenesáv 23.00 Hírek + Református hírek 23.10 Református magazin (ism.) 0.00–6.00 Éjszakai műsorok
http://tv.boon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Borsod Online-on is olvashatja! Forrás:
mozi tv színház
ÉSZAK
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
8 Multimédia
MAGYARORSZÁG
Virtuális vásárlás telefonnal Egy dél-koreai cég egy metróállomáson teszteli új virtuális szupermarketjét. LONDON. Az online vásárlás ma-
napság már nem újdonság. Egy dél-koreai cég azonban már egy metróállomáson teszteli új virtuális szupermarketjét, és ha beválik, a külföldi piacot is meg akarja hódítani. Egy szöuli metróállomáson helyezték ki világító tábláikat a peron mentén a falra. A táblákon a gyümölcstől a tejen át a macskaeledelig százszámra sorakoznak az élelmiszerek képei.
A 100 perces önálló üzemidejű vetítő „10 és 65” közötti átmérőjű képet vetít bármilyen felületre FOTÓ: INTERNET
Kamera és filmfelvevő is egyben az apró projektor A 3M bemutatta legújabb, magánfelhasználóknak szánt camcorder projektorát a CP45-öt.
készülék méretéhez képest jelentős teljesítmény, ám az ideális vetítési körülményekhez némi elsötétítésre van szükség. Ugyanakkor egy esti összejövetelen a készülék bármikor megállja a helyét. A hangot beépített hangszóró szolgáltatja, de a jack aljzaton bármilyen sztereo hangrendszert csatlakoztathatunk. A projektor SVGA (800x600) felbontású. A CP45 nemcsak a saját felvett anyagait játssza le, Portjai révén könnyen csatlakozhat laptopra, pda-ra, telefonra, és a külön megvásárolható adapterrel az Apple termékeivel is kompatibilis. KUTYU.HU
A szerkezet a világ első apró projektora, ami kameraként és filmfelvevőként is működik. A mobiltelefon méretű szerkezet felvevő része azt nyújtja, mint egy felsőbb kategóriás mobiltelefon: HD videokamerát, mikrofont, 5 megapixeles fényképezési lehetőséget, LED villanót, fix fókuszos objektívet, négyszeres digitális zoom-ot, 2 GB belső memóriát és akár 32 GB-ig bővíthető micro SDHC foglalatot. LONDON.
Teret nyert az okostelefon A Wall Street Journal szerint Dél-Koreában már tízmillió fölé kúszott az okostelefon-előfizetők száma. A dél-koreai fiatalok számos dolgot okostelefonnal intéznek az élet minden területén. A dél-koreai áruházlánc, a Homeplus erre alapozta kísérleti vállalkozását - számolt be róla a napokban BBC online kiadása (bbc.co.uk). „A vásárlóink nagyon elfoglaltak, és sokuknak egyszerűen nincs ideje szupermarketben vásárolni. Virtuális
MENNYIÉRT? A CP45-ös ajánlott nettó fogyasztói ára Magyarországon 69 900 forint.
150 perc felvételi idő A beépített, 2100mAh-ás lithium-ion akkumulátorral nagyjából 150 perc felvételi időre képes. A 100 perces önálló üzemidejű vetítő 10 és 65” (25,4-165,1 cm) közötti átmérőjű képet vetít bármilyen felületre. 20 000 óra üzemidejű lámpája 20 lumen felett vetít ugyan, ami a
Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, előbb további szöuli metróállomásokat hódítanak meg
boltunk ezen segít: időt spórolnak vele” - mondta el Dzso Hjun Dzse, a Homeplus projektvezetője. Az ötlet egyszerű: az okostelefonra le lehet tölteni a Homeplus erre a célra fejlesztett alkalmazását, aztán a metróállomáson kihelyezett táblákon annak az árucikknek a kódjához kell tartani a telefont, amit a vásárló meg akar venni. Az áru megjelenik mobilja képernyőjén, a rendelés
végén pedig az alkalmazás megkérdezi, mikorra és hova kéri a kiválasztott dolgokat. Ha a rendelést még 13 óra előtt adja le, a cég vállalja, hogy még aznap este kiszállítja. Ez csak a kezdet Amennyiben a kísérlet sikeresnek bizonyul, előbb további szöuli metróállomásokat hódítanak meg, aztán a külföldi piacot is célba veszik – jósolta a projektvezető.
FOTÓ: INTERNET
A szöuli Samsung Gazdasági Kutatóintézet egy szakértője azonban úgy vélte: bár a délkoreaiak valóban élen járnak az új technikai eszközök és technológiák elfogadásában és alkalmazásában, tömegesen mégsem fognak lemondani a személyes vásárlás öröméről. Mint magyarázatul hozzáfűzte: a dél-koreaiak munkanapjai hosszúak, és a kemény munka után kikapcsolódásként szeretnek vásárolni. MTI
Digitalizálják a népi kulturális örökséget A tradicionális kultúra elemeit a digitalizáció és a világháló révén teszik hozzáférhetővé. Digitalizálják és közös webfelületen elérhetővé teszik az egykori Oszt-
BUDAPEST.
rák-Magyar Monarchián belüli közép-kelet-európai népi kultúra hagyományait rögzítő adatbázisokat, erről az MTA Néprajzi Kutatóintézete állapodott meg a közelmúltban cseh, szlovák és szlovén társintézményekkel.
A három évig tartó együttműködés alatt olyan közös, többnyelvű webfelület készül el, amelyen a cseh, szlovén, szlovák és magyar partnerek a saját népi kultúrájukat reprezentáló képeket, filmeket, szövegeket és térképeket he-
lyeznek el egységes adatokkal és értelmezéssel kísérve. Ily módon a kulturális hagyományok összehasonlítása is lehetővé válik . A nemzetközi projekt a néprajzi kutatás továbbfejlődését MTI is elősegíti.
„
Ahol percekkel mérik a sikert A miskolci fiatalok által létrehozott IT cég világraszóló siker lett. Az elsősorban banki informatikával foglalkozó IND Group az elmúlt, majd másfél évtized során az európai pénzügyi piacvezető banki frontoffice szállítójává nőtte ki magát. Most újabb sikert könyvelhettek el: szeptemberben a világ legrangosabb pénzügyitechnológiai konferenciája, a FinovateFall vendégelőadója volt a cég New Yorkban. Ide csak meghívással lehet bekerülni, és igen érdekes szabályok vonatkoznak mindenkire: csak már valóban működő – demo-megoldásokat lehet működés közben bemutatni, röviden, pár percben, a hagyományos, csak terveket bemutató prezentáció tilos.
MISKOLC.
„A mobil finoman és biztonságosan illeszkedik a műkaromba, és könnyen ki is vehető, ha szükséges” FOTÓ: INTERNET
Okostelefont ültettek egy brit férfi műkarjába A világon elsőként okostelefont ültettek be egy brit férfi műkarjába.
is vehető, ha szükséges. Úgy vélem, sok műkarral élőnek lehet nagy segítség – különösen azoknak, akik nem születésüktől mozgássérültek” – mondta el a Wedmore-ban élő Trevor Prideaux.
„A mobil finoman és biztonságosan illeszkedik a műkaromba, és könnyen ki
LONDON.
Sok műkarral élőnek lehet nagy segítség. TREVOR PRIDEAUX
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
Életszerű szituáció A New-York-i közönség végül is egy valós élethelyzeten keresztül bemutatott szituációt láthatott, amely azt illusztrálta, hogy miként válhat egy mobil alkalmazás a bankkal folytatott kapcsolatunk elsődleges csatornájává. Ugyanis ahogy egyre többször olvasunk le-
Mindenhonnan, mindent
A Nokia meghallgatta Az ötvenéves vendéglátóipari menedzser bal alsókar nélkül született, és hároméves kora óta visel protézist. Korábban a művégtagján egyensúlyozta a mobilt, vagy rátette valamire, ha használni akarta. Aztán szakértőkhöz fordult, és kérése meghallgatásra talált: a Nokia szakemberei elkészítették számára a különlegesen kialakított művégtagot, amelybe pontosan beleillik a Nokia C7 okostelefon. A protézisébe épített mobil lehetővé teszi, hogy már egy kézzel is telefonálhasson és írhasson üzenetet – hangsúlyozta Prideaux. „Szerintem először készült ilyen a világon - és ez csodálatos” - idézte a férfit a www.telegraph. MTI co.uk.
„
„A meghívás azt jelenti, hogy termékeink és szolgáltatásaink az élvonalban vannak” - mondta Nyíri József technológiai igazgató a FinovateFall kapcsán. Vinnai Balázs, a cég ügyvezetője ugyancsak még a megmérettetés előtt nyilatkozta – „itt percek alatt kell átütő sikert aratni, megragadni az ott ülő csúcsvezetők figyelmét, különben könyörtelenül feledésbe merül a produkció”
Az IND Banking Front-Office (IND BFO) integrált termékként egy platformon biztosítja a pénzintézeti szolgáltatásokat, tehát független attól, hogy az ügyfél az interneten, mobiltelefonon, bankfiókban, vagy
telefonon keresztül szeretne ügyet intézni. A tudatos nemzetközi piacépítés eredményeképpen mára az európai és a közel-keleti régió több mint 15 országában 30 bank alkalmazza az IND megoldásokat.
Meg kell ragadni az ott ülő csúcsvezetők figyelmét.
A gép által nyújtott életérzés is újra felszínre kerülhet FOTÓ: INTERNET
VINNAI BALÁZS
veleket, nézünk barátainkkal kapcsolatos újdonságainkat a szociális hálókon, a bankoknak is itt az ideje, hogy kihasználják a mobil eszközökben rejlő adottságokat. Az IND alkalmazásai pont ezekre a képességekre építenek, és olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amit egy internet bank (vagy annak egyszerű mobilra átültetett változata) nem tud biztosítani. Például a beérkező számláinkat pár érintéssel azonnal kifizethetjük mobilon, átutalhatunk mobillal mindenféle begépelés nélkül, egy mozdulattal,” mobilkoccintással”, avagy a mobil figyelmeztet, akár előre is, mikor lépjük át vásárlásunkkal az előirányzott költségeinket, meddig ér az a bizonyos takaró. A konferencián minden bemutatót azonnal pontoznak a résztvevők: az IND az nemzetközi élmezőnyben végzett. ÉM
EGYRE TÖBB AZ „OKOS” ITTHON IS Az idén mintegy 2,5 millió új mobilkészüléket adnak el a magyar piacon, amelyek 40-50 százaléka okostelefon lesz, az előrejelzések szerint jövőre ez az arány már eléri a 60-70 százalékot.
Commodore 64: újra divatban a régi-új masina Az első generációs változatnál brutálisan gyorsabb masina ismét divatba hozhatja a Commodore 64-et. A Commodore 64 Extremeben az elődmodell nem kispályás utódját csodálhatjuk meg, amely 2,2GHz-es Intel Core i7-es processzorral, integrált Intel HD grafikus chippel, 8GB DDR3 RAM-mal és 2TB kapacitású merevlemezzel van felszerelve. A beépített optikai meghajtóval (DVD-RW) is ellátott szerkezet szinte minden szempontból megfelel korunk elvárásainak, hiszen USB 3.0, USB 2.0, HDMI és Ethernet csatlakozókkal egyaránt rendelkezik. Az régi-új kütyünek a kapcsolódási lehetőségek terén sem kell szégyenkeznie, ugyanis Bluetooth és WiFi támogatás is megtalálható benKUTYU.HU ne.
LONDON.
MIKOR, MENNYI? A Commodore 64 Extreme decemberben érkezik meg a piacra, ára 1500 dollár körül alakul majd.
FOTÓ: INTERNET
40
30
20
10
5
észak
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Sport
18
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
Gyurkovics is ott lehet a londoni olimpián
A női futsal NB I 6. fordulójában szombaton rendezték volna meg a Miskolci Szabadidőközpont Vénusz – Szegedi AK Boszorkányok találkozót. A mérkőzést azonban a vendégek kérésére elhalasztották, az összecsapást december 18-án pótolják be a felek, Miskolcon, a városi ÉM sportcsarnokban.
Sajnálom, hogy a győzelmi kényszer hatása alatti feszültségben nagyon sok hibát követtünk el.
Milen Vukicevic, a DKSK-MISI NB I/A csoportos női kosárlabdacsapatának vezetőedzője
A Császár örök nyugalomban
9
A nemzetközi fejleményeket figyelembe véve változtatott eddigi elutasító álláspontján a súlyemelők világszövetsége. Az IWF elnöksége úgy döntött, hogy a jövőben nem az összes, „csupán” a következő nyári olimpiától tiltja el azt az emelőt, aki ötkarikás játékokon bukik meg doppinggal. Ez azt jelenti, hogy adott esetben jövőre ott lehet Londonban Gyurkovics Ferenc is, aki 2004-ben, Athénben értek MTI doppinvétségen.
Diósgyőri KSK: végre győztek, de... A piros-fehérek igazolták a papírformát, viszont szombaton este kizárólag a sikernek örülhettek.
befejezésére. Úgy tűnt, hogy a Hadzovic által forgatott együttes gond nélkül söpri be győzelmét a szinte csak gyerekekből álló fővárosiak ellen.
KOSÁRLABDA. A találkozó alaphangját a diósgyőri labdarúgók fővárosi győzelme adta meg: miután a műsorközlő bejelentette a DVTK Vasas elleni sikerét, a törzsszurkolók kórusban követelték a kosaraslányok első diadalát. A nyeretlenek „rangadója” hazai szempontból jól is ment, egészen tíz percig. Ebben az időszakban még futotta szép megoldásokra, lendületes akciókra és a támadások pontos
Nyögvenyelősen Aztán a folytatás váratlan fordulatot hozott. A DKSK ahelyett, hogy megnyugodott volna, egyszerűen elaludt a pályán. Egymást követték a pontatlan átadások, a célt tévesztett dobások és lepattanókért sem indult harcba senki. A BSE 22-22-nél érte utól a hazaiakat, erre elfogyott Vukicevic türelme, időt kért, de a teljes zavarodottságot (15. perc: 22-26) csak a nagyszünet előtt tudta száműzni csapatának játékából. A harmadik negyedben
sport.boon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja
JEGYZŐKÖNYV DKSK-MISI – BSE-FCSM 57-53 (20-14, 10-14, 13-12, 14-13) Miskolc, 500 néző. V.: Jurák, Vida, Sallai. DKSK-MISI: Hadzovic (12/3), Reiner (4), SKORIC (12), FARKASINSZKI (15), Budimir (8). Csere: Ocsenás (2), Szabó B. (2), Kántor (2). Edző: Milen Vukicevic. BSE-FCSM: Hegedűs (6), Szondy (13), ORSÓ (15/3), Bagi (4), Tiba (2). Csere: Vukov (8/3), Sonyák (5), Varga B. (-). Edző: Puskás Artúr. Kipontozódott: Skoric a 34., Reiner a 35., Bagi a 40 percben. Milen Vukicevic: – Sajnálom, hogy a győzelmi kényszer hatása alatti feszültségben nagyon sok hibát követtünk el. Nem jöttek be a hármasaink, a mezőnyből is rosszul dobtunk, aztán rengeteg büntetőt hagytunk ki. Abban bízom, hogy az első győzelem megszerzése után a soron következő meccseken már lazábban fogunk játszani. Puskás Artur: – Gratulálok a csapatnak ahhoz, hogy kiegyenlített küzdelemre késztette a jó erőkből álló DKSK-t. Újra beigazolódott, hogy egy találkozót apróságok is eldönthetnek. Ezek az apróságok most a diósgyőrieknek jöttek be.
NAPI MENÜ
Miskolc, Régiposta u. 22. Tel.: 06-46/382-282 Mobil: 06-20/379-3625
Tel.: 46/ 343-881 3525 Miskolc, Fazekas u.2.
JOKER MENÜ: Grízgaluskaleves, Tarhonyás sertéspörkölt
Az árak a kiszállítási díjat tartalmazzák!
sem vált a lányok dicséretére. Aligha tévedünk, ha ezt írjuk: ÉM-KT lesz ez még jobb is.
A: Milánói sertésborda B: Majorannás csirkecomb, petrezselymes burgonya
A: Húsos csilisbab, sütemény B: Rántott szelet, zöldséges rizs, saláta A vasárnapi menü fogasztói ára: 1000 Ft/adag Szombat és vasárnap a menü kiszolgálása: 11:30-14:00-ig
(20/57) mindössze harmincöt százalékra „rúgott”, aztán a tizenöt kihagyott büntető
FOTÓ: O.T.
Grízgaluskaleves
Lebbencsleves L bb l
Heti menüajánlatunk megtalálható: www.fortunaetterem.hu
Farkasinszki (fehérben) volt a legeredményesebb diósgyőri
(Miskolc, Rácz Ádám u. 29.)
Egy menü ára: 750 Ft
408871
Zöldséges karfiolleves A/ Rántott sajt, p.rizs B/ Sertéspaprikás, tészta C/ Mákos tészta Z/ Paradicsomos káposzta, rántott parizer A-B-J menü 690,- Ft C menü 590,- Ft Z menü 625,- Ft
Árulkodó mutatók A találkozót követően a szakemberek rögtön a statisztikai lapot elemezték. Volt is mit, hiszen a számok árulkodtak: a DKSK játékosai tizenkétszer próbálkoztak 3 pontos dobással, de csak kettő volt sikeres, a mezőnybeli dobószázalék
TISZAVIRÁG KISVENDÉGLŐ
Fortuna Étterem
Étterem
408873
Schmitt Pál, köztársasági elnök, a szombati búcsúztatáson FOTÓ: MTI
mindkét gárda idegesen kosárlabdázott, a diósgyőrieket valószínűleg az zavarta, hogy nekik mindenáron nyerniük kellett. A játékosok persze bátran „tüzeltek”, de kísérleteik döntő többsége kipattant a gyűrűről, sőt még az élvonalban ritkán látható homályokra is képesek voltak. A 35. percben 47-48-nál sokan aggódtak, de végül minden jóra fordult. A hajrában Ocsenás labdát szerzett, a budapestiek pedig versenyt futottak az idővel és ha a DKSK-nál volt a labda, akkor a takarékoskodás jegyében nyomban személyi hibákat vétettek. Ezekből Farkasinszkiék egyet-egyet rendre értékesítettek, így araszoltak 56-53-ig, amikor Hadzovic hízlalta 4 pontosra a miskolci előnyt, ez pedig már behozhatatlan volt. Régi igazság, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, ezért a mutatott játékot gyorsan felejtsük el.
Egy menü ára: 750 Ft, Kiszállítással:850 Ft Honlap: www.tiszavirag-kisvendeglo.hu Rendelésfelvétel: 46/748-091 800-1030-ig
408874
A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a Nemzet Sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben. A 70 éves korában, szívinfarktusban elhunyt kiváló ferencvárosi labdarúgó temetésén tiszteletét tette Orbán Viktor miniszterelnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a volt csapattársak közül többek között Rákosi Gyula, Szűcs Lajos és Mészöly Kálmán, valamint a vasárnap délután pályára lépő FerencMTI város játékosai.
LABDARÚGÁS.
Kedvezményes y Vasárnapi Észak – előfizetőinknek! őfiz
Köszöntse szeretteit
t… tne többe phatja? Miért fize kevesebbér t is megka …ha
Több mint 60% kedvezmény!
az Észak oldalain!
Vasárnapi Vasárnap pi Észak havii É 200 Ft-értt Fizessen elő most!
Kedves Előfizetőink! Olvassa vasárnap reggelente is a megye legfontosabb g híreit, eseményeit, y információit! Fizessen elő most k d é l több mint 60%-kal olcsóbban, olcsóbban havi az Észak-Magyarország előfizetőjeként Vasárnapi Észak újságunkra óriási kedvezménnyel, 200 Ft-ért; ha pedig nem tartozik előfizetőink népes táborába válassza az Észak-Magyarország+Vasárnapi Észak csomagunkat mindössze havi 2190 Ft-ért! Rendelje meg most az Észak szerkesztőségében (Miskolc, Zsolcai kapu 3.) vagy hívja a 40/424-424-es telefonszámot, ahol kollégáink felveszik az Ön rendelését. Ne habozzon! Válasszon minket! Akciónk 2011. november 15-ig érvényes.
Részletek a
www.eszak.hu oldalunkon!
MAGYARORSZÁG
408410
Válassza Ön is a Vasárnapi pi Északot! Használja á ki előfi lőfizetői tőikedvezményeinket! kedvezményeinket!
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
észak
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
10 Sport
MAGYARORSZÁG
LABDARÚGÓ NB III, MÁTRA CSOPORT 12. forduló Putnok VSE – Rákosmente TK 1-0 (0-0) Putnok, 150 néző. V.: Bodac. Putnok VSE: Roza - Sebők, Nagy Cs., Kovács R., Boczki, Bányai, Zabos, Zimányi Á., Sápi (Máthé), Zsarnai (Bányász), Monyók (Ondó). Edző: Koszta Péter. Rákosmente TK: Komora - Molnár, Hungler (Grezsák), Polyák, Aljandro, Radovits, Less T., Murinai, Aris, Lukács, Plókai. Edző: Varga Attila. G.: Monyók (11-esből). Jók: Nagy Cs., Kovács R., Boczki, Monyók, ill. Polyák, Murinai, Radovits, Molnár. Koszta Péter: - Gratulálok a csapatnak, a helyzetek alapján nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Az ellenfelünk 90 perc alatt nem rúgott kapura. Varga Attila: - Ezzel a hozzáállással és játékkal az egy pontot megérdemeltük volna, de egy játékvezetői döntés megfosztott minket ettől. Gratulálok a hazaiaknak.
LABDARÚGÓ NB II KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ
(Klavács). Edző: Szijjártó István. G.: Takács P. Jók: Nagy T., Czégel, Bogáti, Takács P., Rakaczki, ill. Mészáros. Bocsi Zoltán: - Küzdelmes mérkőzésen, egy jól eltalált lövés döntött. Szijjártó István: - Gratulálok a Diósgyőrnek a hétvégéhez.
Orosháza FC – Kazincbarcikai SC 4-1 (2-0) Orosháza, 100 néző. V.: Berger. Orosháza FC: Molnár T. - Kerepeczki, Futaki, Szabó A., Szabó N. (Buza, 76.) Varga, Juhász, Petneházi, Végh (Bozoki, 80.) - Randelovic, Szabó T. (Tóth D., 72.) Edző: Major László. Kazincbarcikai SC: Hamar Nyitrai, Toplenszki, Nyisalovits, Horváth Sz. - Fehér, Konate (Borbély, 59.), Kovács P., Tátrai (Horváth B., 59.) - Bene, Mbei (Badalik, 68.). Edző: Szabó János. 9. perc: Szabó ugratta ki Randelovicot, aki 10 méterről a kapufa segítségével lőtt a kapuba, 1-0. 32. perc: Egy hazai bedobás után a labda Futaki elé került, aki 11 méterről a kapuba lőtt, 2-0. 65. perc: Végh szöglete után Futaki 5 méterről lőtt a kapuba, 3-0. 81. perc: Borbély passzolt Badalikhoz, aki átvette a labdát majd a hosszú sarokba csavarta a labdát, 3-1. 87. perc: Egy kapufáról visszapattanó labdát Randelovic bólintott közelről a kapuba, 4-1.
Gyöngyöshalász SE – FC Tiszaújváros 2-4 (0-1) Gyöngyöshalász, 100 néző. V.: Demeter. Gyöngyöshalász SE: Bódi - Nagy II G., Horváth V., Nagy-György, Huszár, Nagy L., Nagy I G., Bódis, Sőregi (Ruzsom), Vajda, Ludányi. Edző: Labancz Róbert. FC Tiszaújváros: Varsányi - Horváth T. (Makó), Martis, Fodor, Török, Gacsal (Lippai), Lipták, Gulácsi, Kerekes, Binder (Ladányi), Gaál. Edző: Koleszár György. G.: Horváth V., Ludányi, ill. Gaál (2), Gulácsi, Ladányi. Jók: Bódis, ill. az egész csapat. Labancz Róbert: - Mondhatnám azt, hogy az eredmény fordított is lehetett volna, de a valóság sajnos mást mutat. Koleszár György: - Szerkezetet váltottunk a kapitány távolléte miatt - és értékes három pontot szereztünk a jól küzdő Halász ellen.
Diósgyőri VTK tartalék – Vasas tartalék 1-0 (1-0) Diósgyőr, 150 néző. V.: Urbán E. Diósgyőri VTK tartalék: Rakaczki – Czető, Czégel, Nagy T., Szaszkó, Szabó P., Illés, Takács P. (Demkó), Bogáti, Bacsa, Szabó D. (Somogyi). Edző: Bocsi Zoltán. Vasas tartalék: Halasi - Kocsis, Görgényi, Szűcs, Salem, Bakos, Farkas (Füredi), Mészáros, Boda, Balla, Csoór
További eredmények Maglód – Gyöngyös Salgótarján – Tura Hatvan – Dunakeszi Felsőtárkány – Balassagyarmat Szabadnapos: Ózd
1. Szolnoki MÁV FC 2. Békéscsabai ESE 3. Ceglédi VSE 4. Balmazújvárosi FC 5. Debreceni VSC tartalék 6. Mezőkövesd-Zsóry SE 7. Kazincbarcikai SC 8. Rákospalotai EAC 9. Egri FC 10. Szeged 2011 11. Újpest FC tartalék 12. Orosháza FC 13. Nyíregyháza SFC 14. Dunakanyar-Vác 15. Bp. Honvéd tartalék 16. Vecsés FC * * 1 büntetőpont levonva
AZ NB III MÁTRA CSOPORT ÁLLÁSA 1. Putnok VSE 2. Diósgyőri VTK tartalék 3. Tura VSK 4. Maglódi TC 5. Dunakeszi VSE 6. Felsőtárkány SC 7. Vasas tartalék 8. Rákosmenti KSK 9. Ózdi FC 10. FC Tiszaújváros 11. Salgótarjáni BTC 12. Balassagyarmati VSE 13. Gyöngyösi AK 14. FC Hatvan 15. Gyöngyöshalász SE
11 12 11 11 12 11 11 11 11 11 12 11 11 11 11
9 8 7 7 6 6 6 5 5 5 5 3 3 1 1
1 1 2 1 2 3 2 2 -
1 3 2 3 4 5 5 3 4 6 7 8 8 8 10
30-11 22-11 26-12 29-19 27-21 20-21 15-16 15-8 15-13 21-19 20-25 11-19 9-17 11-32 15-42
28 25 23 22 20 18 18 18 17 15 15 9 9 5 3
További eredmények Kemecse – Hajdúböszörmény 2-0 Nyírbátor – Kisvárda 0-1 Debreceni EAC – Ibrány 2-1 Létavértes – Tiszakanyár 0-0 Tiszalök – Hajdúszoboszló 0-1 Tuzsér – Nagyecsed 2-0 A 9. fordulóból elhalasztott, hét közben bepótolt mérkőzésen: Hajdúszoboszló – Nagyecsed 2-1. A 2. fordulóban félbeszakadt Ibrány – Kisvárda meccs 3 pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vendégcsapat kapta meg.
Aszaló - Mád 4-0 (3-0) Halmaj, 100 néző. V.: Horváth II. Aszaló: Lövei – Buri, Deme, Meczkó, Konkoly, Horváth, Varga, Kispál (Tóth N.), Bodnár,. Tóth L. (Füleki), Ónodi (Abonyi). Edző: Barcsa László, Luhály István. Mád: Homa - Csiklya, Erdélyi, Kramcsák, Tóth K. (Czentnár), Czirba, Nyírcsák (Mészáros), Orlóczki, Orosz, Tóth D. (Motkó), Vasas (Földi). Edző: Zsiga Gyula. G.: Kispál, Tóth L., Deme (11-esből), Horváth. Jók: az egész csapat, ill. Czirba. Ifi: 0-1. Luhály István: - Fiatal, lendületes csapatot sikerült meggyőző fölénnyel legyőzni, mert a győzelem azoké, akik hisznek benne és sohasem adják fel. Köszönöm fiúk ezt a szép ajándékot! Nyugodjon békében Béla bácsi, és minden elhunyt. Zsiga Gyula: - Gyalázatos első félidőt produkált a csapat, amelynek egyenes következménye volt a súlyos vereség. Gratulálok az Aszalónak, sokkal jobban akarták a győzelmet és tettek is érte.
AZ NB III TISZA CSOPORT ÁLLÁSA 1. Nyírbátor FC 2. Cigánd SE 3. Tiszakanyár SE 4. Hajdúszoboszló SE 5. Létavértes SC 6. Várda SE 7. SE Kemecse 8. Debreceni EAC 9. Hajdúböszörményi TE 10. Baktalórántháza VSE 11. Nagyecsed RSE 12. Kótaj SE 13. Tiszalök VSE 14. Tuzsér SE 15. Ibrány SE 16. Sárospataki TC
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
9 9 8 8 7 6 6 5 5 5 4 3 3 2 1 1
1 1 3 3 3 2 3 2 1 3 3 2 1 -
2 2 1 4 2 3 4 4 5 6 5 6 7 10 10 11
25-5 22-12 22-7 19-11 25-9 29-10 25-13 15-18 23-16 26-19 18-19 12-18 14-32 5-33 10-28 8-48
28 28 27 24 24 21 20 18 17 16 15 12 11 6 4 3
Tállya - Onga 5-2 (1-0) Tállya, 100 néző. V.: Oscsenda. Tállya: Kristóf - Siróczki, Molnár, Paranai, Tóth, Balázs (Szárnya), Pachinger (Mihálszki N.), Kovács, Vasas, Mihálszki Cs. (Orosz), Barna (Kiss). Játékos-edző: Pachinger János. Onga: Kónya - Nagy, Hozdik, Barcsai J., Bagi (Varacskai), Bacsó (Smida), Ruszvánszki (Csikós), Horváth, Barcsai B. (Szabó), Boszák, Varga. Edző: Földesi Károly. G.: Mihálszki Cs. (2), Pachinger, Paranai, Kiss, ill. Varga (2). Jók: Tóth, Vasas, Mihálszki Cs., ill. Varga, Boszák, Barcsai J. Ifi: 1-0. Pachinger János: - Lassan, kevés futással és pontatlanul játszottunk hatvan percig. Utána megtaláltuk a ritmust, ez hozta magával a gólokat is. A vendégek jól és harcosan játszottak, meg kellett szenvednünk a győzelemért. Földesi Károly: - Jól jöttünk ki a második félidőre, de súlyos egyéni hibák miatt pont nélkül zártunk.
TOTÓ 44/2. 1. Dortmund – Wolfsburg 2. Bremen – 1. FC Köln 3. Hertha BSC – Mönchengladbach 4. Hoffenheim – Kaiserslautern 5. Nürnberg – Freiburg 6. Leverkusen – Hamburg 7. Hannover – Schalke 8. Augsburg – Bayern München 9. Novara – Roma 10. Genoa – Internazionale 1-es számú pótmérkőzés: Palermo – Bologna 11. Lazio – Parma 12. Udinese – Siena 13. Milan – Catania +1. Napoli – Juventus 2-es számú pótmérkőzés: Cesena – Lecce
C
Y
M
100
5-1 3-2 1-2 1-1 1-2 2-2 2-2 1-2 0-2
1 1 2 X 2 X X 2 2 törölve, helyette 1 1 1 1 törölve, helyette 2
3-1 1-0 2-1 4-0 0-1
90
80
70
60
50
8 6 7 6 5 5 5 4 4 4 3 2 2 3 2 -
3 6 2 3 4 4 2 4 4 2 4 7 7 2 3 3
1 3 3 3 3 5 4 4 6 5 3 3 7 7 9
28-8 19-7 19-12 23-14 20-18 19-19 12-16 19-17 13-14 18-19 17-26 18-17 15-22 14-20 9-17 4-21
27 24 23 21 19 19 17 16 16 14 13 13 13 11 9 2
Mezőkövesd-Zsóry SE – Budapest Honvéd tartalék 3-0 (0-0) Mezőkövesd, 600 néző. V.: Bognár. Mezőkövesd-Zsóry SE: Szántai Ur, Vámosi, Lakatos, Kaszás Bogdány (Lipusz, 72.), Zováth, Bagi, Jeremiás (Enescu, 69.) - Palásthy (Husanik, 54.), Hamar. Edző: Szabados György. Budapest Honvéd tartalék: Vereckei - Sundas, Kostolani, Bjelakovic, Szala (Fejes, 46.) - Czár, Tisza (Hercegfalvi, 71.), Lengyel (Baráth, 16.), Vernes - IhrigFarkas, Vólent. Edző: Mazzeo Vincenzo. 54. perc: Bagi passzolt Bogdányhoz, aki mellel maga elé tette a labdát, majd 26 méterről a kapu közepébe bombázott, 1-0.
Sátoraljaújhely - Bükkábrány 2-3 (1-2) Sátoraljaújhely, 70 néző. V.: Belicza. Sátoraljaújhely: Dankó R. - Janikó, Matisz, Petró (Orosz), Fodor R., Lukács, Timkó, Laczi, Dankó Cs., Fedor, Szabó. Edző: Jurkó Tamás, Szabó László. Bükkábrány: Horváth - Titkó, Vígh, Bogyó, Szurdok (Nagy), Lapis, Vincze, Balogh, Kánya (Szabó), Boros, Dorogi. Játékos-edző: Vígh Ferenc. G.: Szabó (2), ill. Bogyó (2), Boros. Jók: Szabó, ill. Bogyó, Boros, Balogh, Lénárt, Vincze. Ifi: 1-3. Szabó László: - Két hatalmas hibánkból az ellenfél hamar előnyt szerzett, hiába játszottunk mezőnyfölényben, ezt nem sikerült gólra váltani. A játékvezetésről a nemrég elmúlt Halottak Napja apropóján csak annyit, hogy halottról jót vagy semmit. Vígh Ferenc: - A három pontért jöttünk, amit úgy érzem megérdemelten szereztünk meg.
Gábor. Kótaj SE: Kiss - Kádár, Istrate, Simon, Jurcut, Torma, Kató (Halász), Kovács, Mándi, Szántó (Rácz), Gurcsák (Szilágyi). Edző: Csoma Dezső. G.: Vécsi, ill. Kató (2), Torma (11-esből), Gurcsák. Jók: senki, ill. Kató, Mándi, Gurcsák, Jurcut. Wachter Gábor: - Ekkora védekezési hibákat ilyen szinten nem lehet elkövetni, ezeket ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. Ráadásul még a szerencse is elpártolt tőlünk. Csoma Dezső: - Korrekt játékvezetés mellett megérdemelten nyertünk. A csapat nagyon tud örülni a győzelemnek, vannak olyan kárörvendők, akik nem örülnek a sikernek sem. Sok sikert a Sárospataknak!
Sárospataki TC – Kótaj SE 1-4 (0-2) Sárospatak, 50 néző. V.: Berecz. Sárospataki TC: Braun - Hoffmann, Ablonczy, Kovács Sz., Sikorszki P., Tóth L. (Bartha), Sikorszki G., Géczi (Pothurszky), Kecskés (Fazekas), Vécsi, Halder. Edző: Zsófi József, Wachter
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
teljesítményének. Szabó János: - Lemattolt minket az ellenfél kemény, agresszív játéka, nem tudtuk időben felvenni a játék ritmusát, azonban ennek ellenére is voltak helyzeteink. Minden csapat életében van egy ilyen kisiklás, célunk, hogy a következő három mérkőzésen a maximumot nyújtsuk.
68. perc: Bogdány csapott össze egy Honvéd játékossal, a labda Husanik elé pattant, aki 22 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 2-0. 79. perc: Lipusz kapott indítást a jobb oldalon, majd egy csel után 18 méterről lőtt, a labdába Bjelakovic kézzel ért bele a tizenhatoson belül, tizenegyes. A büntetőt Vámosi értékesítette, 3-0. Jók: az egész csapat, ill. Ihrig-Farkas, Vernes, Czár. Szabados György: - Szép győzelmet arattunk, de a mai napon mélységes fájdalom van a szívemben. Isten nyugosztalja Flóri Bá! Mazzeo Vincenzo: - Úgy érkeztünk, hogy sok sérültünk volt, és a mai meccsen is megsérült két játékosunk, ez nem kifogás, de közrejátszott a vereségünkben. Hibáinkat az ellenfél könyörtelenül kihasználta. További eredmények Dunakanyar-Vác – Szeged Nyíregyháza – Szolnok Békéscsaba – Újpest tartalék Eger – Vecsés Balmazújváros – REAC Debrecen tartalék – Cegléd
2-1 1-4 0-0 3-1 2-3 0-0
LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY, 14. FORDULÓ
LABDARÚGÓ NB III, TISZA CSOPORT Tisza csoport, 12. forduló Cigánd SE – Baktalórántháza VSE 1-0 (0-0) Cigánd, 200 néző.V.: Puskás. Cigánd SE: Szacskó - Dolhai, Tempfli, Kántor, Gnand-Német, Pop, Baksa, Molnar (Boldog), Vicickó (Csáki R.), Török (Varga), Roszel. Edző: Kocsis János. Baktalórántháza VSE: Marics I. - Geda, Illés, Tolnai, Bodnár, Balogh, Lakatos, Kozma, Rakóczi (Szenes), Marics G. (Gömze), Szabó. Edző: Tóth János. G.: Varga. Jók: Baksa, Tempfli, Gnand-Német, Varga, ill. Marics I., Illés, Kozma, Marics G. Kocsis János: - Kiváló játékvezetés mellett nem játszottunk igazán jól, de nagyon akartuk a győzelmet és ez a végén, a születésnapos Varga góljával meg is született. Tóth János: - Úgy látszik, ez az ősz a kihagyott helyzetekről fog szólni. El kell ismernem, az ellenfél megérdemelten nyert.
Jók: Futaki, Randelovic, Szabó T., Végh, ill. Bene. Major László: - Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk köszönhetően két játékosom kiváló
AZ NB II KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1-2 1-3 0-3 1-0
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
Győzelemnek örülhettek a kövesdi játékosok
Felsőzsolca - Szikszó-Tomor-Lak 1-2 (1-0) Felsőzsolca, 300 néző. V.: Kassai. Felsőzsolca: Bukta - Bárdos, Filep, Bányai, Kalász, Dorgai, Kőműves
40
30
20
10
5
helyzetek miatt „sajnos” az eredmény igazságos. Divinszki József: - Nagy küzdelemben szerzett pontunk egy kicsit szerencsés is.
FOTÓ: O.T.
A Tállya (fehér mezben) ötig jutott az Onga ellen (Égerszegi), Borbély (Matesz), Staviarszki (Kavalyecz), Zuti, Poszuk. Edző: Túróczi Attila. Szikszó-Tomor-Lak: Simon - Szita, Kalász, Illés, Kalász (Boros M.), Subert, Tóth, Boros L. (Bokk), Komjáti, Kótai (Ganyi), Gáspár. Elnök: Szilvai Attila. G.: Kőműves, ill. Gáspár, Boros M. Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat. Ifi: 2-4. Túróczi Attila: - Köszönjük a dicsérő szavakat, csak nem haladunk vele a tabellán. Csapatomat ma csak dicsérni tudom, mert elszántan és nagy akarással játszottunk, de az indokolatlanul kapott hét sárga lap elbizonytalanított minket a saját otthonunkban. Aki látta, tudja miről beszélek... Szilvai Attila: - Ma a legnagyobb öröm az, hogy az ifjúsági csapat győzelmével vezeti a bajnokságot. Ezek után a hazaiak – várakozásunk ellenére – csupaszív játékkal nagyon megnehezítették a három pont megszerzését. Ez a győzelem erőt ad nekünk a hátralévő mérkőzésekhez. Nyékládháza - Abaújszántó 0-8 (0-4) Nyékládháza, 100 néző. V.: Haraszin. Nyékládháza: M. Varga - Madarász, Gilányi, Bereczki, Nagy S. (Fodor), Banu, Bóta, Mida, Sipos (Riespler), Kuzma, Németh. Edző: Vidinczei Kálmán. Abaújszántó: Szerencsi - Konyecsnyik, Jakab, Németh B., Kuremszki, Németh D., Pecsenye (Kukta), Pocsai (Giák), Jáger (Balogh), Lehóczki, Mató (Dóczi). Edző: Erdősi István. G.: Jáger (2), Lehóczki (2), Németh D., Jakab, Pecsenye, Kuremszki. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 5-2. Vidinczei Kálmán: - Szégyelljük magunkat. Erdősi István: - A pálya talajához kiválóan alkalmazkodtunk és ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Emőd - Sajóbábony 2-3 (2-2) Emőd, 100 néző. V.: Szuromi. Emőd: Varga (Jaksi) - Kiss, dr. Török, Burai, Vass, Görzsöny (Nagy), Csapó, Lakatos (Petruska), Csibrik (Venczel), Valóczki, Ivánkai. Edző: Szepesi Zsolt. Sajóbábony: Valkányi - Bazsányi, Tóth I., Demeter, Hronyecz, Tóth T., Madarász, Novák (Manheim), Mizser (Bódi), Mol-
nár (Schmidt), Nyeste. Edző: Kapitány Béla. G.: Vass, Lakatos, ill. Madarász, Novák, Bazsányi. Jók: Kiss, Csapó, Vass, Lakatos, ill. Tóth I., Madarász, Hronyecz, Bódi, Nyeste. Ifi: 2-1. Szepesi Zsolt: - Az első félidőben a remek teljesítményt nyújtó Valkányi akadályozta meg, hogy eldőljön a meccs. A második félidőben túl sokat hibáztunk és egy gólt talált az ellenfél. Kapitány Béla: - Sokat tettünk a győzelemért de nagyon megszenvedtünk érte, mert sorra hagytuk ki a helyzeteinket. További sikereket kívánunk a hazaiaknak. Gönc - Sajószentpéter 1-1 (1-0) Gönc, 100 néző. V.: Nagy A. Gönc: Bóni - Szigyártó, Petercsák, Hankó, Gaskó (Lencsés), Molnár L., Szacsuri (Fekete), Molnár I., Pankovics, Tarr, Sztankovics. Edző: Molnár János. Sajószentpéter: Viszóczki - Juhász, Mező, Benkő, Kovács, Dudu (Mátyás), Béres, Rapp (Borbély), Szabó (Verebélyi), Sári, Garai. Edző: Divinszki József. G.: Molnár I., ill. Dudu. Jók: Hankó, Sztankovics, Petercsák, ill. Viszóczki, Mező, Benkő, Dudu. Ifi: 2-4. Molnár János: - Sportszerű mérkőzésen, az első félidőben kihagyott
BTE Edelény - Encs 1-2 (1-1) Edelény, 300 néző. V.: Károly. Edelény: Kozma - Gogolya, Kótai, Molnár D., Benke, Kecskeméti, Molnár G., Buku, Deák, Sikur, Vajda. Edző: Szatmári Zoltán. Encs: Hegedűs - Fülöp, Czernai, Orosz, Drótár (Balogh), Molnár, Galyas, Gregó, Tóbiás P., Kucsma, Tóbiás G. Edző: Kőrössy Pál. G.: Sikur, ill. Galyas (11-esből), Kucsma. Kiállítva: Tóbiás G. (68.). Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat. Ifi: 2-4. Göndör Judit, csapatvezető: - Vérlázító játékvezetés, joggal dühös szurkolók és csapat. Nem a szerencse döntött, hanem Károly játékvezető ötven méterről befújt, díszdobozban, piros masnival átkötött ajándék büntetője, amit még a vendégek is kinevettek. Nálunk két büntetőnél is néma maradt a síp, ennyit az egyenlő feltételekről. A második félidőben csak a mi csapatunk játszott, mégis az Encs távozhat három ponttal. Bár tévedni emberi dolog, az ilyen fizetett sportemberek miatt azért elgondolkodunk, hogy miért is dolgozunk... Kőrössy Pál: - Nagyszerű küzdelemben, egy nagyon jól játszó Edelényt sikerült legyőzni nem kis szerencsével. Tiszalúc - MVSC-TS Hungária 3-1 (1-1) Tiszalúc, 100 néző. V.: Tiszóczki. Tiszalúc: Baranyi (Zsíros) - Esztergályos, Simon, Roha, Huszti, Horváth (Glonczi), Lastóczki (Pataki), Sipos, Macsó, Gaál, Egyed (Koczka). Edző: Majdanics Péter. MVSC-TS Hungária: Császi - Jóner, Stipula (Thür), Pataki, Pócs, Glonczi, Illovai, Szemerszki, Tóth, Jónás (Lajtos), Balajti (Repei). Játékosedző: Jóner Gábor. G.: Simon (2), Egyed, ill. Illovai (11-esből). Jók: Simon, Macsó, Roha, Sipos, ill. Pataki, Császi, Glonczi. Ifi: 5-1. Majdanics Péter: - A második félidő javuló játékának köszönhetően megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Jóner Gábor: - Sokadjára derül ki, hogy lelkes műkedvelők vagyunk, ellenfelünk győzelme megérdemelt.
A MEGYEI I. OSZTÁLY ÁLLÁSA 1. Tállya 2. Szikszó-Tomor-Lak 3. Aszaló 4. Sajóbábony 5. Abaújszántó 6. Bükkábrány 7. Tiszalúc 8. Encs 9. Edelény 10. Onga 11. MVSC-TS Hungária 12. Felsőzsolca 13. Sátoraljaújhely 14. Nyékládháza 15. Mád 16. Gönc 17. Emőd 18. Sajószentpéter
14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14 14
12 9 9 9 8 7 7 7 6 5 5 5 3 3 2 2 2 -
1 5 1 1 3 5 2 1 3 4 4 1 5 3 4 2 5
észak
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
1 4 4 3 2 5 6 5 5 5 8 6 8 8 10 12 9
39-20 37-10 32-14 38-22 34-14 29-20 32-26 24-27 26-22 21-24 14-22 17-19 17-20 15-27 16-34 8-29 16-46 12-31
37 32 28 28 27 26 23 22 21 19 19 16 14 12 10 8 6 5
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
Sport / Hirdetés 11
MAGYARORSZÁG
Vegyész RC vereség három szettben A férfi röplabda NB I 9. fordulójában, vasárnap a fővárosban vendégszerepelt a VRC csapata.
siak, így a műegyetemi gárda végig vezetve, magabiztos játékkal hozta az első játszmát.
amíg Tamasi megint ,,megnyitotta” a vendégeket. Az ő labdáit nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudták hárítani a vendégek, így a hazai együttes ismét 5 pontos fórt gyűjtött össze. Ezt az előnyt pedig nem csak megtartani tudta, hanem növelnie is sikerült, így ezt a
A második A második játékrész elején kiegyenlített volt a mérkőzés, felváltva szerezték a pontokat a csapatok, egészen addig,
RÖPLABDA. A Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata az NB I 9. fordulójában vasárnap délután az idei bajnokságban jól szereplő MAFC-BME-MAPEI együttesének vendége volt. Az első szettben a hazaiak kezdtek jobban, ez akkor domborodott ki, amikor Tamasi állt a nyitóhelyre, és remek labda játékba hozatalaival 5 pontos előnyre tett szert a MAFC. A vendégek sem nyitásfogadásban, sem nyitásban nem tudták azt a szintet hozni, amit a főváro-
JEGYZŐKÖNYV MAFC-BME-MAPEI – Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0 (23, 17, 26) Budapest, 50 néző. V.: Újházi, Stillman. MAFC-BME-MAPEI: Vocskó, Tamasi, Takács G., Jahn, Molnár Á., Molnár I. Csere: Tihanyi (liberó), Tari, Markovich. Edző: Vocskó György. Vegyész RC-Kazincbarcika: Lehóczky L., Dudás, Bokor, Gulyás, Csizmadia, Juhász. Csere: Szántai (liberó), Árva, Lehóczky G. Edző: Dudás András. Vocskó György: – Jó színvonalú meccsen, talán a szerváink voltak döntőek. Nagyon jó képességű csapatot sikerült talán az idei legjobb játékunkkal legyőznünk. Dudás András: – A röplabdának az alapja a nyitás és a fogadás. Mi eben a két elemben 30 pontot adtunk az ellenfélnek. A harmadik szettet mér megnyertük, de a játékvezető elfújt egy olyan labdát, ami 1 méterrel bent volt. Lelke rajta, ha ő ezt másképp látta.
szettet még magabiztosabban hozta a vendéglátó. Jobban koncentráltak A harmadik játszmában egy másik Vegyész volt a pályán, mint addig, úgy tűnt, a barcikai játékosoknak sikerült felpörögniük. A szett elejétől vezetett a VRC, 15-19nél Vocskó edző időkéréssel próbált beavatkozni. Ez jól sikerült, a pauza után összekapták magukat a hazaiak, és nagy hajrába kezdtek. 24nél beérték a VRC-t (24-24), ráadásul a végjátékban is jobban koncentráltak, és bár történt egy kis játékvezetői tévedés a barcikaiak kárára, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a MAFC. ÉM-GF,BCS
Ráijesztett az elején a Szolnok az MVSC-re A feljavuló zöld-fehérek végül nem csak a továbbjutást, a győzelmet is kivívták a hazai kupavisszavágón.
Sissy y tejj
1,5% zsírtartalom 1 liter
Megmaradjon az előny A második játszma elején is a Tisza-partiak domináltak (1-5), ám ekkor a csapatkapitány, Szajkó került a nyitóhelyre a házigazdánál, aki 125-ig el sem mozdult onnan. Ezen sorozat egyrészt szépen felhozta az MVSC-t, másrészt visszavetette a főiskolásokat; 17-13-nál azért kért még egy ,,biztonsági időt” Toma Sándor, de már csak az volt a feladat, hogy megmaradjon valamennyi a jelentős előnyből. Az egyenlítéssel tehát eldőlt a lényeg, ám egyik csapat sem adta fel a küzdelmet, mindkettő szerette volna sikerrel letudni a találkozót. A harmadik játék a Szolnoké lett, a negyedik az Albrechté, míg az ötödik megintcsak a miskolciaké, akik nem egyszer tapsot érdemlő elemet (blokk, ütés) is bemutattak már.
JEGYZŐKÖNYV Női Magyar Kupa nyolcaddöntő, 2. mérkőzés Albrecht-MVSC-MISI – Szolnoki Főiskola RKSI 3:2 (-15, 17, -20, 21, 12) Miskolc, 70 néző. V.: Éva, László. Albrecht-MVSC-MISI: Rédei, Leidgeb, Szabó B., Oláh, Szajkó, Kovács E. Csere: Nagy (liberó), Csarkó, Sitkey, Kiss V. Edző: Toma Sándor. Szolnoki Főiskola RKSI: Illésné, Szikszai, Szigediné, Szepesi, Karakas, Pintér. Csere: Szívós (liberó), Kovács F. Edző: Litkei Gábor. Toma Sándor: - Örülök a továbbjutásnak, gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Amikor azt játszották a lányok, amit tudnak, akkor magasabb szinten űztük a röplabdát. Azért nagy értéke volt annak, hogy Szolnokon 3:0-ra tudtunk nyerni az első meccsen. Litkei Gábor: - Két szettig tartott igazából a mérkőzés, mert a második után eldőlt a továbbjutás. Sajnos, a második játszmában már görcsösebben játszottunk, bár az elsőt követően még az is benne volt a találkozóban, hogy lehet esélyünk a továbblépésre, mert otthon mínusz kilenc ponttal végeztünk, amit a nyitó játékban ledolgoztunk. Továbbjutott: az MVSC, kettős győzelemmel, 6:2-vel.
FOTÓ: ÉM-ARCHÍV
2011. november 7. hétfô – november 9. szerda
a szétszórtan, álmosan röplabdázó Vasút ellen.
RÖPLABDA. Megfelelő alapot adott Szajkóéknak az, hogy az első felvonást idegenben 3:0-ra hozták, talán túl nyugtatólag is hatott az a tény, hogy elég egy szettet nyerni a továbblépéshez. Merthogy nagy akarattal vetette bele magát a mérkőzésbe a szolnoki gárda, és a nyitó felvonásban két döntetlen állástól eltekintve (4-4, 5-5) Szikszaiék biztosan vezettek
A VRC (fehérben) nyitásfogadása vasárnap messze nem volt tökéletes
Friss. Olcsó. Jó. Körte
I. osztály lédig kg
-25% OLCSÓBB!
299
Ft
/kg
399 Ft
Kínai kel
I. osztály lédig kg
-40% OLCSÓBB!
89 149 Ft
-25% OLCSÓBB!
749
Sissy tejföl
Líra margarin
12% zsírtartalom 450 g 353 Ft/kg
250 g 396 Ft/kg
-11% OLCSÓBB!
159
Ft
-23% OLCSÓBB!
99
Ft
999 Ft
baromfi, marha, hal, máj 415 g 214 Ft/kg
Ft
179 Ft
Molli macskaeledel
Sport. A régió és nagyvilág sportja
Ft
169 Ft
/kg
500 g 1498 Ft/kg
sport.boon.hu
155
Ft
Dárdás csemege vastagkolbász
Azerbajdzsánban Az MVSC a következő körben, a négy közé jutásért az NRK Nyíregyháza – BITT Kaposvár csata továbbjutójával találkozik majd. A héten különben trénerük nélkül fognak dolgozni a miskolci lányok, ugyanis Toma Sándor a magyar női röplabda-válogatott statisztikusaként hétfőn Azerbajdzsánba utazik, olimpiai selejtezőre. A foglalkozások regeneráló jellegűek lesznek, hétfőn pihenő, kedden, és csütörtökön kondi szerepel a programban, a szerdai, illetve pénteki edzésen pedig az ütő, Kovács Edina lesz a ÉM-MI ,,főnök”.
OLCSÓBB!
129 Ft
Domestos fertôtlenítôszer
Wippy Prémium toalettpapír
Pine Fresh, Citrus Fresh 750 ml 532 Ft/liter
4 rétegû 8 tekercs 56 Ft/tekercs 16 méter/tekercs 3,5 Ft/méter
-25% OLCSÓBB!
399 539 Ft
-18% OLCSÓBB!
89
Ft
109 Ft
Ft
/db
-25% OLCSÓBB!
A fertôtlenítôszert biztonságosan alkalmazza! Használat elôtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót!
/db
449
599 Ft
Ft
/cs.
www.penny.hu FOTÓ: O.T.
Az MVSC (zöldben) a nyolc között van az MK-ban
C
Y
M
100
90
Friss. Olcsó. Jó.
80
70
60
50
401040
Érvényes: 2011. november 7. hétfô és november 9. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. Az árak a 2011. november 3-át megelôzô Penny Market fogyasztói árak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége elôtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetôhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresô menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelôsséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendôk. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük!
HIRDETÉS
40
30
20
10
5
ÉSZAK
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
12 Sport
MAGYARORSZÁG
LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ Tiszaladány – Bodroghalom 3-5 (1-2) Tiszaladány, 50 néző. V.: Szoboszlai. Tiszaladány: Nagy – Juhász, Liszkai A. (Bényei), Lakatos (Gazdag A.), Gazdag Á., Váradi, Szívós Z., Béres, Szívós Gy., Bejó, Liszkai K. Játékosedző: Liszkai Attila. Bodroghalom: Pászti M. (Rozgonyi) – Szabó, Lakatos, Pauli, Orosz (Kovács P.), Pászti R., Zádor, Perecsényi, Hunyadi, Fodor, Bárdos. Edző: Balogh András. G.: Gazdag Á. (2), Szívós Gy., ill. Fodor (3), Perecsényi, Pauli. Jók: Lakatos, Szívós Gy., Gazdag Á., ill. Pauli, Fodor. Ifi: 5-3. Liszkai Attila: – Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Sajnálom, hogy tovább gyengélkedünk. Balogh András: – Nem voltunk fejben teljesen a mérkőzésen.
Kenézlő – Ricse 3-0 (1-0) Kenézlő, 150 néző. V.: Gál. Kenézlő: Jósvai – Vígh, Mózes, Reskó, Bandor, Szemán, Rebecsák (Lipcsei), Egyed, Varga, Punyi, Majoros. Edző: Molnár Tibor. Ricse: Román – Laczkó, Mészáros (Illés), Balla, Csáki, Iski, Kosztor, Vojtkó, Kis Kocsi, André, Keserű. Edző: Vojtkó Péter. G.: Majoros (2), Rebecsák. Jók: Mózes, Jósvai, Szemán, Reskó, Vígh, Rebecsák, ill. Román, Csáki, Balla. Ifi: 3-4. Molnár Tibor: – Mindig a kötelező a legnehezebb, ez a mérkőzés igazolta is. Csak a győzelemnek örülök. Akaratgyenge, elképzelés nélküli volt a játék. A nézőknek be kellene fejezni a beszólásokat, mert a végére nem lesz csapatunk. Vojtkó Péter: – Amíg kapura nem vagyunk veszélyesek, addig nehéz lesz pontot szerezni. Gratulálok a Kenézlőnek és az ifink győzelméhez.
Tarcal – Hollóháza 1-4 (0-1) Tarcal, 50 néző. V.: Bodolai. Tarcal: Lechner (Sztankovics) – Papp, Fehér, Orosz L., Tomkovics, Kádas Sz. (Orosz B.), Csikai, Takács, Ötvös (Kecskedi), Kádas J., Jerebák. Edző: Kádas János. Hollóháza: Trembulyák G. – Dobai I., Dobai M., Dobai Z., Kormos (Menyhért), Vranyák, Tegda, Grega, Szemán, Kiss II, Trembulyák Z. Játékosedző: Trembulyák Zoltán. G.: Jerebák, ill. Kiss II, Vranyák, Grega, Trembulyák Z. Jók: senki, ill. Grega, Szemán M., Dobai I., Dobai M. Ifi: 5-3. Kádas János: – Tovább folytatódik a csapat vesszőfutása, ez már tragédia. Kiváló volt a játékvezetés. Trembulyák Zoltán: – Alacsony színvonalú mérkőzésen nyertünk és most ez a legfontosabb. Vanek Jenő bácsinak mielőbbi gyógyulást kívánunk.
volt egy jó csapat otthonában. Kiváló volt a játékvezetés! Boldogkőváralja – Erdőbénye 1-0 (0-0) Boldogkőváralja, 50 néző. V.: Pásztor. Boldogkőváralja: Zima – Budai, Glonczi, Fülöp, Korotki, Hankó, Horváth Zs., Molnár, Horváth A., Mata, Batyi. Edző: Sándor János. Erdőbénye: Olajos – Haide, Vicsics, Hlavács, Varga, Bárány, Tomori (Balogh K.), Kántor P., Petróczi, Lakatos (Balogh F.), Gulyás. Edző: Vojnár István. G.: Mata. Jók: az egész csapat, ill. Hlavács, Petróczi, Vicsics. Ifi: 2-2. Sándor János: – Kemény, hajtós mérkőzésen megérdemelten tartottuk itthon a 3 pontot. A győzelmet kapusunknak, Imre napra ajánljuk. Mielőbbi gyógyulást kívánunk a két sérültnek. Jó volt a játékvezetés. Vojnár István: – Támadójáték nélkül nem lehet mérkőzést nyerni.
Szerencs – Pácin 1-2 (0-0) Szerencs, 50 néző. V.: Tóth M. Szerencs: Tóth – Ladinszki (Kalup), Suller, Vaszily, Budai (Varga), Nagy (Erdei), Boncsér, Rabócz, Szentirmai, Gombos (Király), Lengyel. Edző: Lukács Bertalan. Pácin: Sütő – Lakatos, Nagy A., Nagy F., Králik, Tóth, Paronai Tibor, Paronai Tamás, Horváth (Gál), Góré, Kovács. Edző: Séra Csaba. G.: Rabócz, ill. Nagy A., Králik. Jók: Rabócz, Suller, ill. az egész csapat. Ifi: 3-1. Lukács Bertalan: – Egy hajtós mérkőzésen, a gólhelyzeteit jobban kihasználó csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot. Gratulálunk nekik. Jó volt a játékvezetés! Séra Csaba: – Erősen tartalékos csapattal is hoztuk a győzelmet. Ez férfimunka
Karcsa – Mezőzombor 4-2 (2-1) Karcsa, 100 néző. V.: Németh Z. Karcsa: Dókus – Petercsák, Rostás, Peimli, Deák, Váradi I., Kelemen, Váradi G. (Künsztler), Mózes, ifj. Petercsák (Fedor), Rendes. Edző: Petercsák Márton. Mezőzombor: Spisák L. – Vadászi G., Vadászi E., Taksás, Pangyelka, Halász, Lakatos, Lukács (Varga), Vadász, Ruszkai, Spisák (Fercsák). Edző: Pangyelka András. G.: Váradi I. (3), Rendes, ill. Ruszkai, Varga. Jók: Rendes, Kelemen, Mózes, Váradi I., Dókus, ill. Ruszkai, Vadászi E., Vadász, Lakatos, Spisák. Ifi: 4-1. Petercsák Márton: - Saját magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést. A lényeg, hogy itthon tartottuk a három
MEGYE II-ES TABELLÁK A Keleti csoport állása 1. Bodrogkisfalud 2. Karcsa 3. Boldogkőváralja 4. Pácin 5. Tokaj 6. Tiszakarád 7. Kenézlő 8. Szerencs 9. Erdőbénye 10.Hollóháza 11.Bodroghalom 12.Mezőzombor 13.Ricse 14.Mikóháza 15.Tarcal 16.Tiszaladány
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
A Közép csoport állása 1. Szentistván 2. Bogács 3. Mezőkeresztes 4. Sajósenye 5. Mezőnagymihály 6. Tiszakeszi 7. Szirmabesenyő 8. Sajóvámos 9. Mezőcsát 10.Sajóörös 11.Tiszapalkonya 12.Bükkzsérc 13.Vatta 14.Mályi 15.Harsány 16.Nyírjes-Szirma
2 4 4 1 1 3 2 2 2 2 2 2 1
9 7 7 7 7 6 5 5 5 4 4 3 3 3 2 2
1 3 1 1 4 4 3 4 5 5 5 8 10 9 9 10
1 4 2 2 2 2 5 2 1 2 1 3 2 1 3 1
2 1 3 3 3 4 2 5 6 6 7 6 7 8 7 9
38-20 48-19 31-17 26-12 36-15 34-22 37-24 37-26 18-12 26-27 23-25 16-36 17-46 15-37 19-43 20-60
Szentistván – Mezőcsát 4-0 (2-0) Szentistván, 150 néző. V.: Szabó L. Szentistván: Bukta – Baranyi, Pelyhe, Hegyi, Tóth (Kispál), Makranczi, Ferenczi A. (Bacsik), Ferenczi Gy., Lecső (Nagy), Sajtós (Kovács), Karancsi. Edző: Kubinyi József. Mezőcsát: Kertész – Kiss, Bartha (Vályi), Kovács (Vankucz), Farkas Cs., ifj. Paczók K., Farkas T., Csillag, Barna (Paczók D.), Farkas Z., Rostás. Edző: Nagy Zoltán. G.: Makranczi (2), Karancsi, Lecső. Jók: Hegyi, Ferenczi Gy., Makranczi, Karancsi, ill. Kertész, Kiss. Ifi: 1-2. Kubinyi József: – Érett, jó játékot nyújtva győztük le sportszerű ellenfelünket. Csak így tovább. Nagy Zoltán: Sajnos, ez a mérkőzés már az induláskor eldőlt. Vezetőink segítségének hála, mindennel foglalkoztunk, csak a játékkal nem. Gratulálok a hazai csapatnak.
29 27 25 25 22 22 21 20 17 17 17 12 6 5 5 4
35-14 28-14 30-14 31-22 19-13 22-19 23-13 29-30 27-30 16-27 18-23 24-30 23-33 25-36 23-32 14-37
28 25 23 23 23 20 20 17 16 14 13 12 11 10 9 7
Mezőnagymihály – Bükkzsérc 1-0 (0-0) Mezőnagymihály, 80 néző. V.: Jakkel. Mezőnagymihály: Gulyás – Tóth T., Vaszilkó P., Dobi, Németh, Moroncsik, Dobos (Tóthpál), Kiss G., Kiss B., Kun, Farkas (Vaszilkó G.). Edző: Holló Ferenc. Bükkzsérc: Balogh – Lovász, Mikita, Kriston (Csuhai), Szemán I., Seres, Oborzil, Lénárt, Szemán P., Rémiás, Tóth D. Edző: Kovács József. G.: Kun. Jók: Gulyás, Vaszilkó P., Németh, ill. Szemán I., Oborzil. Ifi: 6-2. Holló Ferenc: – Álmos, enervált játék és szerencsés győzelem. Kovács József: – A hazai csapat helyzet nélkül gólt szerzett és ez 3 pontot ért nekik. Igazságosabb lett volna a döntetlen.
Az Északi csoport állása 1. Szendrő 12 8 3 1 29-11 27 2. Garadna 12 8 2 2 26-11 26 3. Mályinka 12 7 3 2 34-21 24 4. Dédestapolcsány 12 7 1 4 42-24 22 5. Szalonna 12 7 1 4 37-28 22 6. Varbó 12 5 4 3 22-12 19 7. Homrogd 11 5 3 3 18-15 18 8. Meszes 12 5 1 6 26-27 16 9. Méra * 12 5 1 6 19-31 15 10.Szalaszend 12 4 2 6 21-24 14 11.Nagybarca 12 4 2 6 25-32 14 12.Alsóvadász 12 4 8 23-37 12 13.Bódvaszilas 12 3 2 7 19-23 11 14.Parasznya 11 2 5 4 23-23 11 15.Rudabánya 12 2 3 7 15-35 9 16.Beret 12 2 1 9 12-37 7 * 1 büntetőpont levonva A 11. fordulóból elhalasztott Homrogd – Parasznya mérkőzésnek még nincs új időpontja.
sport.boon.hu
Dédestapolcsány – Beret 4-0 (1-0) Dédestapolcsány, 200 néző. V.: Mező. Dédestapolcsány: Sallangvárdi (Busa) – Sütő (Szalóki Cs.), Szakács, Kovács, Szert, Schveiczer (Medve), Páró, Molnár, Szabó (Szaniszló), Csoma, Szalóki K. Edző: Makrai Zsolt. Beret: Medve – Molnár, Lakatos B., Farkas, Galyas R. (Láczai), Subert (Gulyás G.), Bitó (Lakatos L.), Putnoki, Gulyás T., Lakatos T., Náni. Edző: Lovas Krisztián. G.: Szalóki K. (2), Szabó, Schveiczer. Jók: Szalóki K., Páró, Szakács, Molnár, Sallangvárdi, ill. senki. Ifi: 8-0. Makrai Zsolt: – A kihagyott helyzetek miatt az eleje nehéz volt, de a végére helyenként jól játszva, megérdemelt győzelmet arattunk egy sportszerű csapat ellen. Lovas Krisztián: – Az első félidei utolsó perces gól megfogta a csapatot. A múlt heti küzdés és hajtás nyomait sem láttam. Csak az ellenfél kapusát sajnálom, meg sem mozgattuk, remélem, hogy nem fázott meg. Gratulálunk és további sok sikert a hazaiaknak!
KÉZILABDA NB I/B Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 13. forduló Törökszentmiklósi KE – Ózdi KC 36-26 (19-12) Törökszentmiklós, 250 néző. V.: Hargitai, Palkovics. Ózdi KC: Losonczi – Kocsis R. (3), BARTA D. (6), Bidlek (1), Scitovszky T., (-), Lázár (3), PAPP (4). Csere: Nyitrai (k), Nyeste (6), Duzsi (2), Scitovszky R. (-), Koscsó (-), Borsodi (1). Edző: Barta Zsolt. Barta Zsolt: - Tartalékos csapatunk a mérkőzés elején beragadt, ami szinte végig kísérte a találkozót.
ASZTALITENISZ NB I Férfi asztalitenisz NB I Keleti csoport, 6. forduló: Borsod Volán SE I. – Szentkirályi Szőnyeg ASK 18-0 Győztek: Kővári (4), Doros (4), Nemes (4), Licsák (4), valamint a Kővári, Doros, és a Nemes, Licsák páros. Borsod Volán SE II. – Univer-Kecskeméti TE 4-14 Győztek: Laczkó (2), Macsuga, valamint a Laczkó, Bodnár páros.
Y
M
100
Mikóháza – Tokaj 1-3 (0-2) Sátoraljaújhely, 60 néző. V.: Géresi. Mikóháza: Bordás – Szoták, Ragyák (Medve), Rusznák, Nagy, Pankovics (Sárga), Kalocsai, Farkas, Bódi, Petró (Rostás), Besztercei. Edző: Szombati László. Tokaj: Bolló – Kéri, Major, Halász, Kiss,
sport.boon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja
Juhász D., Hajnal R., Zelenák Á., Engel R., Engel O., Csordás. Edző: Juhász Zsolt. G.: Sárga, ill. Engel O. (3). Jók: senki, ill. Kéri, Halász, Engel O., Csordás. Ifi: 0-15. Szombati László: - Tovább tart az őszi mélyrepülés. Juhász Zsolt: - Nehéz volt, de megnyertük. Sajnos, a játékunk elég döcögős volt, de mi rúgtuk a gólokat. Bodrogkisfalud – Tiszakarád 3-0 (1-0) Bodrogkisfalud, 200 néző. V.: Bacsó. Bodrogkisfalud: Bánóczki – Liszek, Turkó (Varga), Vadász, Lukács, Kiss, Tóth, Kamarási (Somogyi), Bodnár,
Vaskó, Bendik. Edző: Bodnár Csaba. Tiszakarád: Pesta – Horváth G., Hajnal J., Pásztor, Karászi, Rab, Tóth S. I., Horváth R., Kanalas (Tóth S. II.), Tóth R., Hajnal I. Edző: Tóth Sándor. G.: Bodnár, Turkó, Bendik. Jók: Bánóczki, Vaskó, Turkó, Kiss, Liszek, ill. Pásztor. Ifi: 9-3. Bodnár Csaba: - A hiányzókat nagyszerűen pótolták az ifijátékosok. Fegyelmezett játékunkkal rászolgáltunk a győzelemre. Tóth Sándor: - Köszönöm azoknak a játékosoknak, akik a mai mérkőzésen részt vettek. Tartalékosan is lett volna esélyünk, de nem így alakult. Folytatjuk tovább!
90
80
70
60
50
Sajóörös – Mezőkeresztes 4-2 (2-1) Sajóörös, 100 néző. V.: Vodila. Sajóörös: Onder – Tóth (Csibrik), Bán, Nagy F., Orosz, Lovász (Zoltán), Kiss, Schöller, Nagy T. (Puskás), Béres, Rozgonyi. Csapatvezető: Bán András. Mezőkeresztes: Batári – Kaló, Hunyadi, Varga, Boros, Lengyel, Baba, Nagy (Kovács), Ficsor, Vass, Tarnóczi. Edző: Szűcs Géza. G.: Béres (3), Rozgonyi, ill. Vass, Tarnóczi. Jók: Béres (a mezőny legjobbja), Onder, Kiss, Schöller, Rozgonyi, ill. Kaló. Ifi: 7-3. Bán András: – Végre csapatként működtünk úgy játékban, mind lelkesedésben. Remélem, hogy ez még kitart az utolsó három mérkőzésre. Gratulálok a csapatnak. Szűcs Géza: – Lelkesen küzdő csapat ellen, sok egyéni hibával játszva, 11-est hibázva, megérdemelt vereséget szenvedtünk. Tiszapalkonya – Nyírjes-Szirma 3-0 (3-0) Tiszapalkonya, 50 néző. V.: Vass. Tiszapalkonya: Serki – Karócz, Mészáros, Kosina, Molnár, Kiss R. (Bolykó), Bakó (Farkas), Kovács, Kiss K. (Poór), Gellérfi, Kis K. (Németh). Edző: Szemerczki János. Nyírjes-Szirma: Laczkó – Tóth, Jakab, Sivák, Varga, Oláh, Madaras, Kozma, Orosz, Kállai (Farkas), Havasi. Edző: Tóth József. G.: Kiss R. (3). Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 3-1. Szemerczki János: – Helyenként tetszetős játékkal magabiztos győzelmet arattunk a mumusunk ellen. Az Kiss-ikreket visszavárjuk! Gratulálok az ifik újabb győzelméhez. Tóth József: – A második félidővel kellett volna kezdeni. „Emberhátrányban” mérkőzést nyerni nem lehet.
Tiszakeszi – Szirmabesenyő 2-1 (1-0) Tiszakeszi, 150 néző. V.: Kujbus. Tiszakeszi: Bordás – M. Varga, Csanálosi, Bartók, Ládi, Szabó L., Kerekes, Bubenkó, Borza (Kiss), Sepsi, Szabó V. Edző: Molnár János. Szirmabesenyő: Polyák – Balogh, Kiss, Nyitrai, Jesztrebi, Debreczenyi (Kristóf), Gável, Gönczi, Tóth, Szabó G., Burai (Horváth). Edző: Békési Ferenc. G.: Bubenkó, Szabó V., ill. Szabó G. Kiállítva: Nyitrai (79.). Jók: az egész csapat, ill. Polyák, Kiss. Ifi: 5-3. Molnár János: – Egy jó csapatot győztünk le egy nyugdíjas találattal. Köszönöm a kitartó nézőinknek a bíztatást. Békési Ferenc: – A győzelmet jobban akaró csapat nyert, megérdemelten. Mályi – Sajóvámos 2-5 (0-1) Mályi, 100 néző. V.: Dósa. Mályi: Leskó M. – Bársony, Fekete (Kóti), Kurucz, Mattyák, Bukovenszki, Horváth (Almási J.), Szabó (Kiss G.), Leskó B. Ravasz, Fink. Edző: Lasztóczi Péter. Sajóvámos: Juhász – dr. Hajkó, Körtvélyesi L., Körtvélyesi G., Szemán, Paszternák, Apostol, Bodnár (Juhász), Nagy J., Mohácsi (Nagy T.), Tóth B. (Husonyica). Játékosedző: Váradi Norbert. G.: Kiss G., Bársony, ill. Mohácsi, Nagy J. (2), Apostol, Tóth D. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 0-1. Lasztóczi Péter: – Törőcsik Mari énekelte, hogy ,,szomorú vasárnap”, ez a miénk is az lett. Váradi Norbert: – Megérdemelt a győzelem, ami nagyobb is lehetett volna. Győzelmüket volt pénztárosunk Virág Pista bácsi emlékére ajánlja a csapat.
Sajósenye – Bogács 2-2 (1-0) Sajósenye, 100 néző. V.: Kálmán. Sajósenye: Szikszai – Balogh, Varga, Spisák (Nyíri), Bastyúr, Komjáti, Németh (Szögedi), Illés, Janó, Horváth K., Fehér. Edző: Takács István. Bogács: Bencsik – Cseh, Béres, Derda, Nagygyörgy, Kovács (Bálint), Dudás, Fehér (Pál), Somogyi, Murányi, Kémeri. Edző: Farkas Csaba. G.: Fehér, Horváth K., ill. Somogyi, Kémeri. Jók: Szikszai, Balogh, Bastyúr, Fehér, ill. Somogyi, Fehér, Dudás. Ifi: 3-4. Takács István: – Rangadóhoz méltó mérkőzésen, az utolsó pillanatban kapott góllal köszöntjük az Imréket. Farkas Csaba: – A nézőknek biztos tetszett a jó iramú mérkőzés, nekem annyira nem. Vatta – Harsány 1-4 (1-2) Vatta, 50 néző. V.: Tóth T. Vatta: Teleki – Juhász, Harsányi, Kőműves, Offenbecker, Juhos, Lakatos, Vitárius, Palcsák, Pelyhe (Balázs), Orsós (K. Tóth P.). Edző: Kovalik Mihály. Harsány: Vass – Titkó (Nagy N.), Szigeti, Hegedűs P., Éliás, Szamkó, Pusztai (Nagy G.), Bihari (Dudás), Székely, Budaházi, Hegedűs L. (Rafael K.). Játékosedző: Markov Tamás. G.: Lakatos, ill. Bihari, Titkó, Rafael K., Hegedűs P. Jók: senki, ill. Székely, Budaházi, Hegedűs P. Ifi: 2-3. Kovalik Mihály: – Most már azt sem tudjuk elmondani, hogy egyszer fent, egyszer lent. Markov Tamás: – A múlt héten a halottak napját, ezen a héten a feltámadást ünnepeljük. Már csak az eresz csepeg.
LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY ÉSZAKI CSOPORT, 12. FORDULÓ Szendrő – Varbó 2-0 (1-0) Szendrő, 200 néző. V.: Bárczi. Szendrő: Veres – Dániel, Hegedűs, Bárczi, Bitó, Pusi, Szaniszló, Monori (Beri), Lakatos (Kiss), Ádám, Csemer. Edző: Rémiás István. Varbó: Éliás – Szőke, Dienes L., Fodor, Cseh, Lubai (Bak), Oláh, Kálmán, Mácsi, Szabó (Kakuk), Jakab (Kovács). Edző: Veres Imre. G.: Ádám, Kiss. Jók: Hegedűs, Bárczi, Szaniszló, Pusi, ill. Éliás, Szőke. Ifi: 1-1. Rémiás István: – Élvezetes, jó mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett, értékes győzelmet arattunk a szívós, jó csapat ellen. Veres Imre: – Sajnos, nem tudtuk megismételni a korábbi egymás elleni mérkőzések jó eredményeit. A hazaiak nagy lendülettel, rámenősen játszottak, győzelmük megérdemelt.
Hírek. Borsod-Abaúj-Zeplén megye és a világ sportja
C
pontot, egy nagyon lelkes vendégcsapat ellen. Jó volt a játékvezetés. Pangyelka András: - Küzdöttünk, hajtottunk, amihez gratulálok a srácoknak. Sajnos, ma szerencsénk sem volt.
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY KÖZÉP CSOPORT, 12. FORDULÓ
9 9 7 7 7 7 6 6 5 5 5 4 2 1 1 1
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
Tarcalon négy gólt szerzett a Hollóháza
40
30
20
10
5
Meszes – Homrogd 2-2 (0-2) Meszes, 50 néző. V.: Leveleki. Meszes: Nagy G. – Spisák J., Barnóczki, Tamaskó, Nagy P., Spisák M., Kakszi, Mázik, Szabó, Káló, Nagy A. Edző: Juhász István. Homrogd: Korály – Perge, Mogyoró, Krajnyák B. (Vróbel), Tóth, Krajnyák T., Kópé, Balázs, Csóré (Kiss), Grebely (Farkas), Szilágyi (Trézsi). Edző: Szlifka Csaba. G.: Barnóczki, Káló, ill. Grebely (2, egyet 11-esből). Jók: senki, ill. Grebely. Ifi: 2-2. Juhász István: – A kihagyott helyzetek ellenére úgy érzem, hogy a döntetlen igazságos. A második félidőben helyenként jól játszottunk. Sok sikert kívánunk a vendégeknek. Jó volt a játékvezetés! Szlifka Csaba: – Igazságosnak mondható a döntetlen. Igaz, a második félidőben a hazaiak jól játszottak és ránk kényszerítették akaratukat. Sok sikert a Meszesnek. Nagybarca – Szalonna 3-7 (1-1) Nagybarca, 150 néző. V.: Boncsér. Nagybarca: Hompoth (Fridel) – Váradi, Rácz M. (Putnoki), Nyilas, Skaliczki, Fejes, Szalánczi, Mertus, Rácz Z. (Gavrilete), Dudás (Kovács), Gál. Elnök: Méhész Gábor. Szalonna: Kertész Z. – Kertész Gy., Váradi R., Horváth L., Káló Sz., Horváth P., Hankó, Káló Á. M., Káló G., Kertész A., Orgona. Játékosedző: Kertész Attila. G.: Gavrilete (2), Rácz M., ill. Kertész A. (4), Káló G., Káló Á. M., Orgona. Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi.: 4-2. Méhész Gábor: - Az első félidei elfogadható játékunk után a másodikban simán elveszítettük a mérkőzést. Gratulálok a vendégcsapatnak, jó volt a játékvezetői hármas. Kertész Attila: - Jó játékvezetés mellett, egy sportszerű csapat otthonában megérdemelt vendéggyőzelem született. Sok sikert a hazaiaknak!
Garadna – Rudabánya 2-1 (0-1) Garadna, 80 néző. V.: Ambrus. Garadna: Hidi – Szászfai, Bertalan, Lengyel, Veres (Iglai), Csombor, Kis (Ortó Zs.), Szabó, Krajcz (Litvin), Dávid, Ortó V. Edző: Berencsi László. Rudabánya: Keller Á. – Tátrai, Kovács D., Keller D., Toma, Benedek, Kovács S., Siteri, Takács (Kótai), Kliska, Bozó. Edző: Kovács Gyula. G.: Szabó, Szászfai, ill. Kovács S. Jók: Szászfai, Csombor, Oró Zs., Benedek, ill. senki. Ifi.: 4-0. Berencsi László: - A mérkőzést megelőzően szerettem volna, ha a most már meglévő győzelmet fel tudom ajánlani a magyar futball egyik nagy alakjának, Albert Flóriánnak az emlékére és a garadnai fociélet zászlóvivőjének, édesapámnak, Berencsi Lászlónak. Gratulálok a csapat második félidei játékához, ami meghazudtolta azt az első félidőt, amit látott a közönség. A játékvezetők teljesítménye kiemelkedő volt. Kovács Gyula: - Nem játszottunk alárendelt szerepet. Egyenlő ellenfelek voltunk, a döntetlen lett volna az igazságos. Szalaszend – Mályinka 1-2 (0-0) Szalaszend, 150 néző. V.: dr. Kállai. Szalaszend: Parzignáth – Tahi, Horváth G., Sárvári, Bitó, Lakatos, Nagy (Munkácsi), Somosi, Makranczi, Bodnár, Horváth J. Edző: Zsiga István. Mályinka: Brindzár – Pál-Kutas, Takács, Fészki, Váradi D., Váradi T. (Metykó), Balogh, Göndör (Pál), Fejes, Gór, Závadszki. Edző: Szedlák Bertalan. G.: Horváth J., ill. Fészki, Fejes. Jók: Bitó, Sárvári, ill. az egész csapat. Ifi.: 3-2. Kövér János, szakosztályvezető: - Jó csapat ellen, kevés egy félidei fellángolás. Így az utolsó pillanatban ismét kiénekelték a szánkból a sajtot. Szedlák Bertalan: - Kirándultunk, és kulturált körülmények között játszottunk egy nagyon jó mérkőzést. Megérdemelten nyertünk egy jó csapat otthonában.
Parasznya – Méra 7-2 (2-1) Parasznya, 120 néző. V.: Fiderák. Parasznya: Hankó – Király B. (Oláh N.), Virág, Király O. (Fridel E.), Nagy, Pápai (Kupecz), Erdei (Varga), Kupcsik, Fridel Z., Kovács (Oláh R.), Szikszai. Elnök: Szögedi Tamás. Méra: Brozsely – Horváth, Bancsók (Varró), Buri (Mida), Berki, Molnár, Sotkó, Galyas, Parannai, Trinácz, Flaskó. Edző: Kovács Béla. G.: Szikszai (2), Erdei (2), Kovács, Kupcsik, Fridel Z., ill. Trinácz, Sotkó. Kiállítva: Mida (70.). Jók: Szikszai (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. senki. Ifi.: 6-0. Szögedi Tamás: - Ilyen arányban is megérdemelt a győzelem, melyet csapattársunk és barátunk, elhunyt felesége emlékére ajánljuk. Kovács Béla: - A szezon leggyengébb játékával megérdemelten kaptunk ki. Gratulálok a hazaiaknak, sok sikert kívánunk nekik. Alsóvadász – Bódvaszilas 2-3 (2-2) Alsóvadász, 50 néző. V.: Kiss. Alsóvadász: Szakáczki – Farkas, Szemán, Horváth G., Kecskeméti (Marincsák), Ganyi, Horváth A., Siroki, Dancsó, Horváth O. (Kótai), Horváth L. Csapatvezető: Molnár János. Bódvaszilas: Kavicsányi G. – Szabó, Varga Z., Varga L. (Varga G.), Kavicsányi L., Tóth L. (Kovács Á.), Béres T., Béres I., Svéda, Horváth, Kuru. Edző: Kovács Péter. G.: Horváth O. (2), ill. Kuru (2), Horváth. Jók: senki, ill. Szabó, Kavicsányi L., Horváth. Ifi.: 2-4. Molnár János: - Alacsony színvonalú mérkőzésen, a szerencsésebb csapat győzött. Sajnos, sok egyéni hibát vétettünk, ez okozta a vereségünket. Kovács Péter: - Nem volt sportszerű a játék. Küzdelmes mérkőzést vívott csapatunk, megérdemelten győztünk, gratulálok.
észak
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
Sport 13
MAGYARORSZÁG
A Putnok a Kaposvárt, a Diósgyőr a Győrt kapta Vasárnap késő este kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párosítását. A sorozatban még érdekelt két megyebeli csapat, az NB III-as Putnok VSE és az NB I-es Diósgyőri VTK is élvonalbeli ellenfelet kapott. A 8 közé jutásért zajló csaták az eddigi fordulóktól eltérően már nem egy mérkőzésesek lesznek, ugyanis a továbbju-
Őszi bronzos a Diósgyőri VTK! A labdarúgó NB I 15. fordulójában megszerezte a szezon első idegenbeli győzelmét a DVTK.
tás oda-visszavágó alapon dől el. A hivatalos játéknapok: november 30. (szerda) és deÉM cember 3. (szombat).
LABDARÚGÁS.
LABDARÚGÁS. Nagy a kontraszt a főváros Fáy utcai miliője és a diósgyőri között, ez a meccs előtt is látszott, mi több ,,hallatszott”. Tíz perccel a kezdés előtt még jól kivehetően zengett a stadion hangszóróiból a piros-kékek indulója ,,Vasas, Vasas, harcolj, küzdj, légy önmagad” refrénnel, de nem sokkal később a vendégcsapat összeállításának beolvasásánál már ,,behorpadt” a hangosítás technikája, szinte semmit nem lehetett hallani. A lelátón sem ezrekben lehetett mérni a nézőszámot, mint Diósgyőrben, hanem csak százakban, de ehhez a mostani ,,szép számhoz” az is kellett, hogy népes vendégtábor helyezkedjen el a lelátón.
MK-PÁROSÍTÁSOK Diósgyőri VTK – Győri ETO FC Putnok VSE – Kaposvári RFC Békéscsabai ESE – Ferencvárosi TC Bajai LSE – Kozármisleny SE Kaposvári RFC tartalék – Újpest FC Kecskeméti TE – Debreceni VSC-TEVA Videoton FC – Haladás Sopron Bank MTK Budapest – Pécsi MFC
JEGYZŐKÖNYV Vasas-Híd – Diósgyőri VTK 2-3 (0-2) Budapest, 1600 néző. V.: Kovács J. Z. (Viszokai, Szalai D.). Vasas-Híd: Ilizi (5) – Kulcsár D. (5), Gáspár (5), Kovács G. (5), Sütő (5) – Mehmedagic (5), Farkas B. (5) – Dajic (4), Bárányos (4), Katona (5) – Simic (4). Vezetőedző: Marijan Vlak. Diósgyőri VTK: Rados (6) – Vadász (5), Gal (6), Budovinszky (6), Gohér (5) – Abdouraman (7) – Luque (5), Lippai (5), Arze (5) – Carreno (4), Tisza (5). Edző: Benczés Miklós. Csere: Carreno helyett Seydi (6) az 56., Arze helyett Takács P. (5) az 59., Farkas B. helyett Hudson-Odoi (6) a 60., Lippai helyett Rakovic (-) a 81. percben. Sárga lap: Kulcsár D. a 24., Farkas B. a 29., Abdouraman a 29., Tisza a 34., Gáspár a 44., Arze a 48., Mehmedagic a 71., Luqzue a 88. percben. Gólszerző: Budovinszky (0-1) a 16., Abdouraman (0-2) a 25., Kulcsár D. (1-2) a 61., Katona (2-2) a 86., Seydi (2-3) a 87. percben. Marijan Vlak: – Gratulálok a Diósgyőrnek. Két különböző félidőnk volt, az elsőben nagyon gyengén játszottunk, gyerekes gólokat kaptunk, olyan előzmények után, aminek egy komoly csapatnál nem lenne szabad előfordulnia. A második félidőben azért másképp futballoztunk, egyenlítettünk, ez is mutatja, hogy már jobban játszottunk. Csakhogy ellenfelünknek sikerült még egy gólt szereznie, így pont nélkül maradtunk. Megilletődöttek voltunk, lehet, hogy azért, mert a 3 pont megszerzése sokat jelentett volna, nyugalmat biztosított volna a kiesés elleni harcban. Benczés Miklós: – Úgy érzem nem kezdtük jól a meccset, de az első gól, ami egy kipattanó labda után született megnyugtatott minket. Aztán egy pontrúgás után is betaláltunk, és ezt követően már jól futballoztunk. A második félidőben magunkra vontuk ellenfelünket, amit kegyetlenül ki is használtak, ekkor úgy éreztem, hogy defenzív játékunknak a büntetése az lesz, hogy elmarad a győzelem. Nem így történt, volt még elől annyi a csapatban, hogy újabb gólt érjünk el.
8-9 százan A diósgyőriek lehettek vagy 8-9 százan, kb. annyian, mint a hazai nézők. De míg a vendégeknél a szurkolók voltak többségben, addig a hazaiaknál a nézők. Akik azt még tisztességesen megtapsolták, amikor az éppen működő hangosítást kihasználva bemondták a meccs 13. minutájában, hogy éppen 600 perce nem kapott gólt a Vasas. Nem biztos, hogy ez az információ bőszítette fel a lapos, unalmas, sok hibát hozó mecscsen a DVTK-t, pontosabban Budovinszkyt, aki három minutával később kipúpozta
PERCEK, ESEMÉNYEK 16. perc: A baloldalról induló vendégakciónál nem tudta felszabadítani kapuja előterét a Vasas, a jobbról érkező Abdouraman lába elől ugyan még elpöckölték a labdát, de azt Budovinszky összeszedte, és17 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 0-1. 25. perc: Luque jobboldali szabadrúgását a túloldalra csavarta, Abdouramannak hátrafelé kellett vetődnie, hogy elérje fejjel a labdát, a kaputól 7 méterre, és ez sikerült neki. Ám erre senki sem számított, Ilizi kapus sem, aki állva nézte, ahogy a játékszer a kapu jobb oldalába hullik, 0-2. 61. perc: Kulcsár D. iramodott meg előre – nem először – de a szélről befelé, középre futó védőt senki nem vette fel a vendégek közül, így hosszú vágtája végén 13 méterről a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 1-2. 86. perc: Hudson-Odoi a jobb oldalról lőtte be a kapu elé a labdát, ami a középen állók felett elsuhant, a hosszú oldalon álló Katonának viszont jó lett, levette a játékszert, majd hét méterről a bal felső sarokba bombázott, 2-2. 87. perc: Rakovic a jobb szélről adott be, középen Tisza fejjel megcsúsztatta a labdát, a mögötte érkező Seydi pedig 7 méterről nagy erővel a léc alá lőtt, 2-3.
KÖSZÖNTÉS A meccs előtt a rendező klub, a Vasas két korábbi játékosát köszöntötte kerek születésnapja alkalmából, Zombori Sándort (60.) és Tamás Gyulát (70.). Érdekesség, hogy utóbbi sportember Diósgyőrben kezdte pályafutását, a DVTK-ból lett a válogatott, és több NB I-es meccsen állt Diósgyőr kapujában, mint a Vasaséban. Picit jobb szervezéssel még szebb lehetett volna az ünnepi aktus, ha valaki a DVTK részéről is felköszönti őt...
A szezon első idegenbeli győzelmét és ezzel együtt az őszi harmadik helyet kiharcoló DVTK csapata FOTÓ: HOMOKY GYÖRGY
Ilizi hálóját. A gól ünneplése után a vendégtábor rá is zendített a ,,600 perc, 600 perc” rigmusra, odafricskázva ezzel a hazaiaknak. Nem sokkal később az öröm tovább fokozódott, amikor Abdouraman kicsavart testhelyzetből elért góljával kettőre nőtt a vendégek előnye. Ember nem volt a stadionban aki ekkor a gyengén játszó Vasas feltámadására fogadni mert volna. A hazaiak olyan szétesően futballoztak, hogy azt szenvedés volt nézni, igaz nem a DVTKszurkolóknak, mert az ő csapatuk élvezetesebb játékot nyújtott. Fordulás után A szünet után éppen akkor jött ki a pályára a Vasas, amikor végleg tönkrement a hangosítás, és valószínűbb, hogy ez utóbbi ragadtatta tapsra a hazai nézőket, nem pedig kedvenceik érkezése. Pedig a Vasas játékosai is kaphattak volna, amolyan megelőlegezett bizalom tapsot, ugyanis sport.boon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja
Sikeres és napos futó- szezonzáró Háromszáznál is több futó búcsúztatta az idei futószezont a XI. Barátság Maratonon. deményezésként életre hívott futóverseny napsütéses első rajtjához, a 5,2 km-es és a maratoni távhoz felsorakozott versenyzőket Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere, a viadal egyik fővédnöke rajtoltatta el Miskolci Egyetem-Miskolctapolca között megrendezett viadalon. A „király-etapot” jelentő leghosszabb távon érdekes csatának ígérkezett az idei Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton első két helyezettje, Németh Csaba (vidi.
Jó időben körözhettek az egyetemvárosban a futók
hu) és Bogár János (EVSCHell) versengése. Nos elég
hamar kiderült, hogy az október 23-án befejeződött viadal nem múlt el nyomtalanul a két kiválóság szervezetében sem. Bogár a nyolc körös versengés három köréig vezetett, ám utána folyamatosan görccsel küzdött, így visszacsúszott. Németh Csabának meglehetősen hosszúra nyúlt a szezon, így ezúttal ő sem erőltette túl magát, az időközben a félmaratoni váltón elindult családtagjaival futotta le az ő körüket, így számára csak a táv teljesítése volt a cél. A maratoni közepétől az egri, vb-t is megjárt kiváló tájfutó, Kovács Ádám állt az élre, aki a MISI SC-ben klubtársával, az élete első maratonján induló
EREDMÉNYEK Maraton (41,6 km), férfiak: 1. Kovács Ádám (MISI SC) 2:36:27 óra, 2. Harsányi Tamás (MISI SC) 2:38:27, 3. Karlowits-Juhász Tamás (Miskolc) 2:43:08. Nők: 1. Nyilas Zsuzsanna (Miskolc) 3:29:01, 2. Sebestyén Linda, 4:22:42. Félmaraton (20,8 km), férfiak: 1. Hankó Dávid (TVK-Mali TK) 1:11:58 óra, 2. Zámbori Zoltán (Nomád-Miskolc) 1:16:31, 3. Harsányi Zsolt (MISI SC) 1:17:20. Nők: 1. Tinta Tamara, 1:33:58, 2. Széles Eszter (Miskolc) 1:36:03, 3. Pap-Csákvári Judit, 1:44:32. Félmaraton váltó, férfiak: 1. DTC 1:19:02, 2. Legjobb 4-es 1:20:22, 3. Mezőkövesdi TSE 1:24:05. Nők: 1. ÖRI-BARI 1:35:37, 2. Hajcsatok 1:42:58, 3. Panirkák 1:45:28. Kismaraton (10,4 km), férfiak: 1. Stiller Dénes, 36:10 perc, 2. Balogh Bence (TVK-Mali TK) 36:36, 3. Balogh Máté (TVK-Mali TK) 37:29. Nők: 1. Pap Csilla (MISI SC) 40:25, 2. Szabolcsi Fruzsina (TVK-Mali TK) 42:19, 3. Sebők Klaudia, 44:29. Maratonka (5,2 km), férfi abszolút: 1. Kánai Roland (Sajóörös) 18:36,6 perc, 2. Hunyadi Levente (TVK-Mali TK) 18:41,1, 3. Mezei Gergő, 18:41,9. Női abszolút: 1. Pap Csilla (MISI SC) 19:55,3, 2. Varga Krisztina, 20:03,03, 3. Vizi Viktória (TVK-Mali TK) 21:35,9. A teljes eredménylista és a versenyen készült fotók hamarosan megtekinthetőek a www.hegyimaraton.hu honlapon.
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
FOTÓ: OSZTIE TIBOR
40
30
20
10
5
Nem támadt fel Azonban 1-2-nél sem támadt fel az angyalföldi gárda, a DVTK átköltözött a hazaiak térfelére, hogy eldöntse a meccset. 10 percen át tartott a jelentős vendég fölény, majd ezt követően fordulat következett be, és a Vasas táborozott le a diósgyőriek
GÓLLÖVŐLISTA A DVTK őszi házi góllövőlistája 6 gólos: Seydi 5 gólos: Budovinszky, Luque 2 gólos: Tisza, Gallardo 1 gólos: Gohér, Lippai, Menougong, Arze, Abdouraman
kapuja előtt. Támadgattak a piros-kékek, komoly helyzet nélkül, mígnem négy perccel a rendes játékidő vége előtt, a teljesen üres hagyott Katona egalizálta az eredményt. A DVTK edzőjének ezt követően arra sem igen volt ideje, hogy számon kérje azt, aki az egyenlítő gól szerzőjére nem figyelt, csapata ugyanis azonnal góllal válaszolt, az ezúttal is csereként pályára lépett Seydi találatával. És mivel ezen a napon jóval jobb DVTK már nem tett újabb szívességet a Vasasnak, a meccs végén győzelmet ünnepelhetett. A szezon első idegenbeli sikerét – megszakítva ezzel a Vasas 9 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát –, illetve azt, hogy 13 év után ismét az NB I-es tabella 3. helyét szerezte meg az őszi idény végén. ÉM-BCS
„
Volt még elől annyi a csapatban, hogy újabb gólt érjünk el.
BENCZÉS MIKLÓS
LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
Harsányi Tamással együtt haladt az élen, egészen az utolsó, nyolcadik körig, amikor ellépett 19 éves, Nyékládházán élő, végül másodikként zárt vetélytársától és nyert. A bronzérem, egyben a legjobb miskolci férfi maratonistának járó „Id. Szűcs István-emlékdíj” az erejét remekül beosztó Karlowits-Juhász Tamásé lett.
ATLÉTIKA. A 2001-ben civil kez-
jelentősen feljavult a teljesítményük – ami az első félidei produkcióhoz mérten nem sorolható a bravúr kategóriába. Ennek ellenére az 51. percben Tisza rendezhette volna le a meccset, de egy óriási ziccert elhibázott, majd tíz percre rá, az első félidő leggyengébb játékát nyújtó és ennek ellenére csodával határos módon a pályán maradt Kulcsár D. olyan szép gólt szerzett, amivel szinte feledtette addigi produkcióját.
Félmaratonin A félmaratoni távon, melynek rajtjánál Koncz Ferenc mellett közreműködött Boda Péter, a Miskolci Egyetem sportlétesítmény-vezetője, a verseny védnöke is, a tiszaújvárosiak kiváló triatlonosa, Hankó Dávid magabiztos abszolút sikert aratott, a hosszabb távokon is komoly eredményeket elérő, ezüstérmes, Mályiban élő Zámbori Zoltánnal és a nyékládházi szenior menővel, a harmadik pozíciót kiérdemlő Harsányi Zsolttal szemben. Kismaratonon a férfiaknál két tiszaújvárosi triatlonost megelőzve Stiller Dénes volt a leggyorsabb. A hölgyeknél a maratonkát is megnyerő Pap Csilla szintén ellenállhatatlannak bizonyult. A férfiaknál az egy körös versengésben a sajóörösi Kánai Roland érte el az abszolút ÉM-SZIS legjobb időt.
Győri ETO FC – Lombard Pápa TFC 3-2 (2-0) G.: Ahjupera (26.), Trajkovic (42.), Koltai (62.), ill. Ferenczi (66., 11-esből), Lovrencsics (79.). Budapest Honvéd – Pécsi MFC 1-1 (0-1) G.: Torghelle (93.), ill. Bajzát (36.). Kecskeméti TE – FGSZ Siófok 3-2 (1-2) G.: Foxi (23.), Litsingi (48.), Lencse (60.), ill. Haraszti (22.), Tusori (45.). Kiállítva: Melczer (Siófok, 88.). Zalaegerszegi TE FC – Kaposvári RFC 1-1 (1-1) G.: Meyé (30.), ill. Bőle (14.). Haladás Sopron Bank – Debreceni VSC-TEVA 0-1 (0-1) G.: Rezes (20.). Videoton FC – Újpest FC 3-0 (0-0) G.: Nikolic (79., 82.), Alves (85.). Kiállítva: Mihajlovic (Újpest, 51.) Ferencvárosi TC – MVM Paks 0-0 (0-0) Az NB I őszi végeredménye 1. Debreceni VSC-TEVA 2. Győri ETO FC 3. Diósgyőri VTK 4. Videoton FC 5. Budapest Honvéd 6. Kecskeméti TE 7. Pécsi MFC 8. MVM Paks 9. Vasas-Híd 10. Ferencvárosi TC 11. Lombard Pápa TFC 12. Haladás Sopron Bank 13. Újpest FC 14. FGSZ Siófok 15. Kaposvári RFC 16. Zalaegerszegi TE FC
15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15
11 11 8 8 7 7 6 5 3 4 4 4 4 2 1 -
4 1 3 2 4 4 6 6 7 3 3 3 2 7 10 5
3 4 5 4 4 3 4 5 8 8 8 9 6 4 10
30- 9 26-14 25-19 23-12 27-18 27-2 22-25 29-30 15-19 13-15 16-22 15-22 20-28 12-16 18-24 13-37
37 34 27 26 25 25 24 21 16 15 15 15 14 13 13 5
KOSÁRLABDA NB I/B Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport, 7. forduló Nagykőrösi Sólymok SE – Szerencs VSE 91-47 (23-15, 13-18, 33-10, 22-14) Nagykőrös, 100 néző. V.: Bogárdi, Sértő. Szerencs VSE: Jakab (20), Birk (12), Kovács Á. (2), Marton P. (2), Endrész (13). Csere: Marton B. (-), Saláta (-), Kállai (-). Edző: Gulyás László. Gulyás László: – Sajnálom a fiatalokat azért, hogy ilyen állapotban is ki kell állnunk, de nem tehetjük meg, hogy elhalasztgatjuk a meccseket, úgyhogy készülünk a folytatásra. Most lesz három hetünk, hogy gatyába rázzuk magunkat.
észak
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
14 Topaukció
MAGYARORSZÁG
A aukció időtartama: 2011. november 3. – november 14. Az Regisztráljon a www.topaukcio.hu oldalon és máris licitálhat bármelyik termékre a képen látható sorszámok segítségével! Az aukciós honlapon követheti a licit alakulását! )«OKHWHVDM£QODW
«MV]DN£VDM£QODWIēU«V]«UHN«W£J\DV V]RE£EDQI«OSDQ]LµVHOO£W£VVDOZHOOQHVV V]LJHWKDV]Q£ODWWDOVWUDQGEHO«SēYHO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
)W
9£V£UO£VLXWDOY£Q\
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
+«WN¸]QDSLNLNDSFVROµG£V
)W
/LVWD£U )W
)W
.ODM-£QRV 0LVNROF 6]HQWS«WHULNDSX)V] 7HO
.HWWHVEHQD=¸OG%«N£EDQ
IēU«V]«UHQDS«MV]DND9,3 DSDUWPDQEDQUHJJHOLYHO«UNH]«VNRU¾GY¸]Oē LWDOODOW£YR]£VNRUPHJOHSL$M£QG«NNDO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
0£W\£V.LU£O\*\µJ\V]£OORGD
+DMG¼V]RERV]Oµ 0£W\£VNLU£O\V«W£Q\ 7HO
=¸OG%«ND9HQG«J«V$SDUWPDQK£] +DMG¼V]RERV]Oµ +DMG¼V]RERV]Oµ7HVVHGLN6 7HO
/DXUDIRWHO
'XSODUXJµ]DWWDOUHQGHONH]ēN«Q\HOPHVIRWHO J¸UJēN¸QE¾NNIDNDUEHW«WWHO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
+«WY«JLNLNDSFVROµG£V
+«WY«JLNLNDSFVROµG£VIēU«V]«UH*\XO£Q D+ēIRUU£VKRWHO
«V¾G¾OēSDUNEDQD WHUP£OI¾UGēN¸]HO«EHQFVHQGHV ]¸OG¸YH]HWEHQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
%DUODQJI¾UGē 0LVNROF 0LVNROF7DSROFD3D]£UV«W£Q\ 7HO
/LVWD£U )W
)W
(QWD%¼WRUEROW 0LVNROF =VROFDLNDSX 7HO
0LQēV«JL%RUFVRPDJ
I«OHPLQēV«JLIHK«U«VY¸U¸VERUD%RFN :HQLQJHU0DODWLQV]N\'LV]QµNē)LJXOD«V D9\O\DQSLQF«V]HWHNN¯Q£ODW£EµO
+ēIRUU£VKRWHO
«V¾G¾OēSDUN*\ *\XOD 5£EDL0LNOµVX 7HO
$QJRO1\HOYWDQIRO\DP
1\DUDO£V"0XQND"1\HOYYL]VJD"+REEL"$ QXOODV]LQWUēOLQGXOµµU£VDQJRO Q\HOYWDQIRO\DPXQNNLY£OµVHJ¯WV«JDKKR] KRJ\U¸YLGLGēDODWWP£UKDV]Q£OKDWµ Q\HOYWXG£VWV]HUH]]HQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
GHVNHWWHVFVRPDJ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
&VRQWNRY£FVNH]HO«V
*HULQFGHU«NL]¾OHWLWDUW£VSUREO«P£N O¼GWDOSIHMI£M£VI¾O]¼J£VHUHGP«Q\HV NH]HO«VH$]£UN«WNH]HO«VWWDUWDOPD]
9LOO£PNLUXFFDQ£V
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
GEIHOQēWW%DUODQJI¾UGēEHO«Sē«VGE GHVNHWWHVFVRPDJD%DUODQJ$TXDWHU£SLD J\µJ\£V]DWLU«V]OHJ¾QNUH
6]£OO£V«MV]DN£UDIēU«V]«UHI«OSDQ]LµV HOO£W£VVDOVY«GDUHJJHOL«VYDFVRUD D V]£OORGDJ\µJ\SH]VJēY£OWµI¾UGēM«QHN ILQQ«VLQIUDV]DXQ£M£QDNILWQHVV U«V]OHJ«QHNKDV]Q£OD
/LVWD£U )W
)W
/(2.«SHVV«JIHMOHV]Wē-£WV]µK£] 0LVNROF -µNDLX 7HO
,OO«VQ«*\¸QJ\LWHUP«V]HWJ\µJ\£V] 0LVNROF 6ROW«V]1DJ\.£OP£Q¼W 7HO
9£V£UO£VLXWDOY£Q\
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
/LVWD£U )W
2Q\[NV]HU 0LVNROF $G\(QGUHX 7HO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
&UDQLRVDFU£OLVWHU£SLD
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
$]¾]OHWEHQWDO£OKDWµDUDQ\H]¾VW 6YDURZVNL«NV]HUHNUHNDULNDJ\ijUijNUH YDODPLQWV]ROJ£OWDW£VDLQNUD «NV]HUN«V]¯W«VUH«VMDY¯W£VUDY£OWKDWµEH
)W
DONDORPUDV]µOµE«UOHW
0LQGHQNLD]WV]HUHWQ«KDQHNLOHQQHD OHJRNRVDEEOHJWHKHWV«JHVHEEJ\HUPHNH$ JHQHU£FLµNM¸YēMHDN«SHVV«JEHQUHMOLN
DODNORPUDV]µOµ&UDQLRVDFU£OLVWHU£SLD«V +ROLVWLF3XOVLQJ$FUDQLRVDFU£OLVWHU£SLDHJ\ N¾O¸QOHJHVHQJ\HQJ«GP«JLVKDW«NRQ\ NH]HO«VLIRUPD
/LVWD£U )W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
2[\'D\6SD 0LVNROF 5HS¾OēW«UL¼W 7HO
*UµI'HJHQIHOG.DVW«O\V]£OOµ
7DUFDO 7HU«]LDNHUW 7HO
$QGURPHGD7UDYHO 6]«NHVIHK«UY£U 6]«NHVIHK«UY£U9£UN¸U¼W 7HO
/LVWD£U )W
)W
0LQGD]RQNHGYHVYHQG«JHLQNDNLN I«OSDQ]LµWYHV]QHNLJ«Q\EHYDV£UQDS«V FV¾W¸UW¸N N¸]¸WWLQDSRNUDD]RNQDND] DO£EELNHGYH]P«Q\HVV]RED£UDWEL]WRV¯WMXN
)W
/LVWD£U )W
)W
.DYLW£FLµV]V¯UERQW£V
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
.DYLW£FLµV]V¯UERQW£VLQ%RG\6KDSHU DONDOPDVE«UOHW
$YDV$XWµVLVNROD 0LVNROF .LU£O\¼W 7HO
*¸U¸JQ\DUDO£V
*¸U¸JRUV]£J0DNU\JLDORV2O\PSRV]5LYL«UD KRPRNRVWHQJHUSDUWN¾O¸QE¸]ēW¯SXV¼ V]£OO£VRNHUHGHWLJ¸U¸JYHQG«JO£W£VVDO 8WD]KDWEXVV]DODXWµYDOUHS¾OēYHO«VDN£U YRQDWWDOLV
.$4810,6.2/&I¾UGēNOXE 0LVNROF &6$%$,.$38 7HO
'2NWDW£V
)W
/LVWD£U )W
)W
)WNHGYH]P«Q\D]HOP«OHWL RNWDW£VEµO)WDJ\DNRUODWLRNWDW£VEµO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
ZZZDYDVLQ\HOYLVNRODKX 0LVNROF .¸OFVH\X 7HO
.$481HJ«V]V«JFVRPDJ
DUD6KRHV+XQJDU\.IW 0LVNROF 6]«FKHQ\LX 7HO
/LVWD£U )W
)W
DONDOPDV.$481R[LJ«QI¾UGē«V DONDOPDV%HPHUP£JQHVWHU£SLDE«UOHW RUYRVLNRQ]XOW£FLµYDO$.$481Y¯] PHJHPHOLDY«UR[LJ«QV]LQWM«WIHOV]DEDG¯WMD D]HQHUJL£NDW
/LVWD£U )W
)W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
=ROQD\6]DORQ 6DMµV]HQWS«WHU 5£NµF]LX 7HO
)W«UW«NijY£V£UO£VLXWDOY£Q\D]DUD &LSēEROWEDQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
1\HOYWDQIRO\DP
GEWDQµU£VQ\HOYWDQIRO\DPNH]GēN U«V]«UHY£ODV]WKDWµQ\HOYHNDQJROQ«PHW VSDQ\RO
/LVWD£U )W
+XQJXHVW+RWHO)OµUD (JHU (JHU)¾UGēX 7HO
%«UOHWDNXSXQNW¼U£VIRJ\µN¼U£UD$E«UOHW DONDORPUDV]µOJ«SLDODNIRUP£Oµ NH]HO«VWLVWDUWDOPD]
/LVWD£U )W
)W
%«UOHWDNXSXQNW¼U£UD
.«]LWXVDNULOEHYRQDW¼]XKDQ\WHVWPHO\ ¾YHJWXVI¾UG·WDUWµWWDUWDOPD]%H«S¯WHWW NHU£PLDEHW«WHVNHYHU·V]HOHS KLGURPDVV]£]VI¼YµND(]¾VWV]¯QEHQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
3DWWL.IW 'HEUHFHQ 6]RERV]OµL¼W 7HO
7UµSXVL]XKDQ\:HOOLVWēO
/LVWD£U )W
)W
&VDQ£GLQ«/XN£FV6]LOYLD([DP 0LVNROF %RNU«WDXWFD 7HO
:HOOLV %XGDSHVW
386592
7HO
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Észak
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
www.eszak.hu 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR
Kegyeleti hirdetését az interneten is megjelenítheti napilapunkban: www.eszak.hu MEGEMLÉKEZÉS
„Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közelálló.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
„Fájdalom költözött két éve szívembe, Nem múlik el soha, itt marad örökre. Nem hallom hangod, nem foghatom kezed, Nem lehetek Én már soha többé veled. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Elváltál tőlem, akit szerettél. Fájdalomtól mindig könnyes a szemem, Mert Te gondolatban mindig itt vagy velem. Hiába borult rád a temető csendje, Szívemben élni fogsz mindörökre.”
SZERDI ZOLTÁN nyugalmazott tűzoltómérnök
DR. CSERVENYÁK JÓZSEF volt Mezőcsát állatorvosa
63 éves korában elhunyt. Temetése 2011. november 9-én, 14 órakor lesz a miskolci Deszkatemetőben. 408922 Gyászoló család
életének 60. évében elhunyt. Búcsúztatása 2011. november 7-én, 13 órakor lesz a Mezőcsáti Temető Ravatalozójában.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága anyós, nagymama
POLGÁRI ISTVÁNNÉ sz. Csomor Mária
Gyászoló szerettei
408951
Soha el nem múló fájdalommal emlékezem arra a szomorú napra, amikor drága férjem
89 éves korában elhunyt. Temetése 2011. november 9-én, 11 órakor lesz a jászdózsai temetőben. A gyászoló család
409043
DOBOS ISTVÁN MÁV Járműjavító nyugdíjasa
80 éves korában szíve hirtelen örökre megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2011. november 9-én 13 órakor kísérjük a Szentpéteri kapui temető kisravatalozójából.
Örökké bánatos felesége: Veronka
407622
89 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2011. november 10-én, csütörtökön 12 órakor lesz a felsőzsolcai temetőben. 408838 A gyászoló család
Zsófia, Eszter és Katalin
408530
szirmabesenyői lakos 2009. november 6-án örökre eltávozott tőlem. Emlékét szívemben őrzöm.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Dr. JELLINEK OLGA egyetemi tanár, okleveles vegyészmérnök
Emléked szívünkben örökké élni fog...
KUBICZKI IMRE
„Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet, Sirassatok csendesen, én a szívetekben élek.”
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Kegyeleti hirdetését az interneten is megjelenítheti napilapunkban: www.eszak.hu
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk
KISS KÁROLYNÉ (Babika)
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
SZERBIN LAJOS
sz. Takács Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló férje és fia
temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. 407778 A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
PREISLER FERENC
KISS ISTVÁN
407739
temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család
408141
408510
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
KISS TIBOR BALÁZS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki a Csilla bárónő Szeretetotthon dolgozóinak, valamint gyermekünket életében kezelő orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak áldozatos munkájukért.
temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
A gyászoló család 407686
Kegyeleti hirdetéseket az ügyfélszolgálatunkon minden munkanapon 14.00 óráig fogadunk!
HAJZER LÁSZLÓ temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család
MAGYARORSZÁG
940764
408730
Eladó Miskolc Kiserenyőn 3 szobás, összkomfortos, szuterénes, családi ház 100 m2−es, szuterénben garázs, széntér, egy szoba össz− komfort, telek 1200 m2, 3 fázis éjszakai mérő. 46/439−170 408907
LAKÁSELADÁS Készpénz nélkül S.újhely,Esze T.u− ban t.mentes, beköltözhető 61m2− es lakás eladó. 30/972−5045 403455
Téli káposzta eladó Agressor, Tran− sam gyalulva is nagytételben. Tel.: 408793 0620/251−9883.
EGYÉB ELADÁS Akciós darabos diószén, tűzifa megrendelhető. Érd: 0670/238− 3555 407760 Akciós szén,tüzifa eladó ingyenes házhoz szállítással! 0670/641− 4541, 0630/911−9041. 408787 Akciós hasított tüzifa űr m3 11 E Ft−tól, tekézve, kalodás, minőségi szén 1600 Ft−tól. 0620/3423−181 408959
LAKÁSKERESÉS NÉMET−Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06−1− 210−4673. 408431
ÁLLAT Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú tojó− tyúkok 420 Ft/db, fehér nagytestű 1150 Ft/db, kakas 1500 Ft/db november 10−én 8−11 óráig Kazinc− barcika állomás mellett. 408358
NÖVÉNY
Tűzifa akció! 17.000 Ft erdei m3, méteres, tekézett, hasított, ingyen szállítva! 0620/299−72−44. 404683 Tüzifa 1em3 17600, 1üm3 11000Ft, tekézve, hasítva. Az ár a szállítást tartalmazza! 0670/ 675−0071. 408226
Műszaki előkészítőt keresünk középfokú villamos vagy gépész végzettséggel, számítótépes ismeretekkel. Jelentkezés fényké− pes, szakmai önéletrajzzal 2011.11.15−ig "MŰSZAKI" jel− igére a kiadóba 405743
Miskolci munkahelyre, számítógép vezérlésű lángvágóra gépkezelőt felveszünk. Elsősorban miskolci lakosok jelentkezését várjuk. Tel.: 408920 0630/935−1622. Pénzügyi ügyintézőt keresünk pénzügyi végzettséggel, számító− gépkezelői gyakorlattal, 5éves szakmai gyakorlattal, miskolci munkahelyre. Jelentkezés fényké− pes, szakmai önéletrajzzal 2011.11.15−ig "PÉNZÜGY" jel− igére a kiadóba 405758
Nemzetközi hátterű pénzügyi cég, regionális vezető és ügyfélkoor− dinátor pozícióba jelentkezőket keres. Elvárás: középfokú végzettség, jó kommunikáció készség. Érd.: 70/944−7663
408872
OKTATÁST VÁLLAL
A hibák elkerülése érdekében a hirdetés abban az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került.
Gumijavító tanfolyam indul Nyíregyházán November. Nyírség Szakmai Tov. Kft. 42/311−220 408939
391608
☎ 06 90 603-604
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
484016
Hirdetését feladhatja: hétköznap 8-16 óráig.
100
Bővebb információ és időpont egyeztetés telefonon: 46/315-886.
Személyautóval rendelkező (miskol− ci) munkavállalókat keresünk. 408895 0620/394−9529 Megyei referens pozíció betöltésére keresünk kollégákat. Kiemelt jöve− delem, azonnali munkakezdéssel, vállalkozói jogviszonyban. Feltétel: minimum középiskolai végzettség, számlaképesség, értékesítési múlt. Jelentkezés önéletrajzzal a
[email protected] címen.
A hívás díja: bruttó 625 Ft/perc. A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza.
M
munkakörbe munkatársakat, 8 órás munkaidőbe, kiemelt bérezéssel.
408822
MUNKAHELYET KÍNÁL
Lakossági apróhirdetés-feladás telefonon!
Y
Nemzetközi cég keres, miskolci irodájába
ügyfélszolgálati és ügyféltanácsadói
Személyautóval rendelkező munka− társakat keresünk Miskolc és kör− nyékéről azonnali kezdéssel. 0630/287−6561 H−Cs: 10−16−ig.
408882
C
Gyógyszerkiadó szakasszisztens OKJ−s képzés indul Miskolcon november 19−én. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! (30/377−7797) 391945 www.alfakapos.hu Kedvezményes bolti pénztáros, élelmiszer−és vegyiáru−,ruházati−, műszaki eladó, kereskedő bolt− vezető képzés indul az Emberért...Alapítványnál. 46/347− 129, 20/461−3000; Nysz:05− 0034−06 404570
HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.ESZAK.HU OLDALUNKON KERESZTÜL
Észak
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
402287
HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ
16 Napról napra
MAGYARORSZÁG
Elárverezik Audrey római vakációs ruháját A legendás ruhát a Római vakáció című filmben viselte az Oscar-díjas Audrey Hepburn. Az antik és vintage ruhadarabokra specializálódott londoni Kerry Tayor aukciósház szerint az elefántcsontszínű csipkeruha valószínűleg 40-60 ezer font (1421 millió forint) közötti áron
fog elkelni a november 29-ei árverésen. A filmcsillag a Római vakáció zárójelenetében viselte az Edith Head által tervezett toalettet. A ruhát aztán kissé átalakították az Amerikai Filmakadémia 1953-as díjkiosztó ceremóniájára, ahol Hepburn a filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.
Audrey Hepburn szépségét a ruhák is kiemelték FOTÓ: INTERNET
Szerencsehozó ruha A filmben - amelyben Hepburn egy unatkozó hercegnőt alakít, aki beleszeret a Gregory Peck által életre keltett amerikai újságíróba - a színésznő egy kalappal és egy kabátkával kombinálta a finom darabot. A szerencsehozó ruhának becézett felöltőt Hepburn az édesanyjának, Ella van Hemmstranak ajándékozta, aki végül egy amerikai barátjának adta azt az eredetiséget bizonyító levéllel együtt. A toalettet most ez a család boMTI csátja árverésre.
LONDON.
A torinói ló alkotói: Fred Kelemen, Kormos Mihály, Bók Erika, Tarr Béla, Hranitzky Ágnes és Derzsi János FOTÓ: INTERNET
Három „Tarr-jelölés” az idei Európa Filmdíjon Az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta 2011-es díjaira jelöltjeinek listáját.
alkotásért. Magyar filmet még nem jelöltek ilyen sok kategóriában Európai Filmdíjra. Oscarra is jelölték A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért is nevezett magyar film nemzetközi koprodukcióban készült. Tarr Béla nyolcadik játékfilmjét állandó alkotótársaival közösen jegyzi. Az Európa Filmdíjakat december 3-án Berlinben adják át a jelöltek és a filmvilág legfényesebb csillagai személyes MTI részvételével.
Tarr Béla A torinói ló című filmjét a 2500 EFA-tag a legjobb rendező, a legjobb operatőr és a legjobb zeneszerző kategóriában is jelölte az Európa Filmdíjra. Tarr Bélát a legjobb rendezőt, Fred Kelement a legjobb operatőrt, Víg Mihályt pedig a legjobb zeneszerzőt megillető Európa Filmdíjra jelölték az akadémia tagjai A torinói ló című MADRID.
www.boon.hu További képek és videók
Öt év után ébredtek rá... Áldott állapotában derült ki, hogy párja az édestestvére. Egy dél-afrikai szerelmespár öt év együttélés után tudta meg, hogy testvérek, ráadásul már gyermeket vártak. A rokonsági kapcsolat azért derült ki, mert a pár a terhesség miatt úgy döntött, hogy összeházasodik, az eljegyzésre pedig meghívták szüleiket. Hogy ki döbbent LONDON.
meg jobban, a testvérpár, vagy szüleik, nem tudni, mindenesetre a szülők is elképedhettek. 1983-ban viharos körülmények között váltak el egymástól, de gyerekeiken megosztoztak. Fatális véletlen Fiuk és lányuk egymástól 80 kilométerre cseperedett fel, de 2007-ben véletlenül ugyanarra az egyetemre jártak és első látásra egymásba szerettek. MTI
IGAZI SZŐKE ÉS KÉK SZEMŰ ANGYAL Szandi 20 éves monoki lány, fodrásznak tanul. Ő egy igazi szőke és kék szemű angyal, aki mindig mosolyog. A fényképet párjának küldi. FOTÓK: VEGA
Mintha egy csecsemő sírna A tudósok megtalálták, mi a közös a tigrisekben és a csecsemőkben?
ÉSZAK-KÍNÁBÓL JÖTT A PÖTTYÖS IFJÚ Dalai, az észak-kínai hím leopárd a kifutójában, a Szegedi Vadasparkban. FOTÓ: MTI, KELEMEN ZOLTÁN GERGELY
HAMBURG. A tigrisek és oroszlánok éppúgy üvöltenek, mint ahogyan a csecsemők sírnak - ezt a következtetést amerikai kutatók vontál le a gégében végbemenő folyamatok és az ott keletkező zajok elemzéséből. Az Iowai Egyetem kutatói Sarah Klemuk vezetésével hat állatkerti nagymacska gégéjét tanulmányozták, amelyeket orvosi okokból kellett elaltatni. A tigrisek és oroszlánok hangszalagjai mozgékonyak, zselészerűek – akár a csecsemőké –, és rendszertelen vibrálásuk reszelős üvöltést hoz
MEGÉR EGY MOSOLYT Beszélget az amerikai, az orosz és a magyar tikos rendőr, a téma ki tudja jobban megtartani a szolgálati titkot. – Én a nejemmel egy irodában dolgozok, ő nem tudja mit csinálok, nem is érdekli, én nem tudom mit csinál, de nem is érdekel.- mondja az amerikai. – Az semmi... Én egy íróasztalnál
dolgozom a feleségemmel! Nem tudja mit csinálok de nem is érdekli, én sem tudom ő mit csinál, de nem is érdekel.kontráz rá az orosz. A magyar erre nagyot legyint: – Ugyan már... Én egyedül dolgozom egy irodában! Nem tudom, mit csinálok, de nem is érdekel. További viccek humor.boon.hu
Tojások egy etruszk sírban
A NAP VIDEÓJA
RÓMA. Három megkövült tojást találtak egy Toszkánában feltárt etruszk temetőben. Az ókori sírokban elhelyezett étel a régészek szerint a halott túlvilági életéhez volt szükséges. Nem tudni, tyúktojásról van-e szó, és laboratóriumi vizsgálat állapítja meg azt is, hogy nyersen vagy főve helyezték-e el azokat a sírban. Azonban a 2200 éves tojások kiváló állapotMTI ban maradtak fenn.
Hullámlovagok A nyár gyönyörű pillanatait elevenítik fel ezek a fiúk: rajtuk egy hullám sem foghat ki. Lenyűgöző videó...
További videók video.boon.hu
azonban eltérőek: míg a csecsemők elsősorban figyelmet vagy segítséget követelnek, az állatok hangjukkal területi követeléseiket tolmácsolják fajtársaiknak.
A fiatal emberek és a fiatal állatok jól megértik egymást
létre. Csak a frekvenciában adódik jelentős különbség, és ebből fakadóan a hang-
FOTÓ: INTERNET
fekvésben is. Az üvöltés és a babasírás egyaránt nem túl kellemes hangzású. Az okaik
Fejedelmi hangfekvés A nagymacskák mély és hangos üvöltése elsősorban hangszalagjaik alakjának köszönhető, ugyanis azok a legtöbb állattól eltérően nem három, hanem négyszögletűek. Így érzékenyebben reagálnak a tüdőből kiáramló levegőre. Ezt megelőzően azt hitték a tudósok, hogy a hangszalagokban tárolt zsírnak tulajdonítható a ragadozók fejedelmi MTI hangfekvése.
Ősmedve a harapási bajnok
Egy ősmedve a szárazföldi emlősök harapási erőbajnoka - fedezték fel ausztrál kutatók.
LONDON. Az állat 5 millió évvel
ezelőtt élt, óriási volt: 2 méter 70 centi hosszú, és még magasabb, ha hátsó lábaira állt. Ezzel a nagyon XXL-es mérettel további rekordot tart: övé a minden idők leghatal-
masabb medvefaja cím is. A Newcastle-i Egyetem tudósai hat medvefaj koponyáinak háromdimenziós számítógépes modellezésével jutottak arra, hogy a mackógigász harapása a legerősebb közülük, és, hogy az összes szárazföldi emlősénél is izmosabb – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum. A vizsgálódás azt is megmutatta, hogy a ma élő medve-
fajták közül a jegesmedve harapása meglepően gyenge, állkapcsa nem is igazán húsevésre terveződött, hanem inkább zsírszívásra. Zsírra szakosodta k Ezek a ragadozók könnyű zsákmányra szakosodtak, például fókára, amely persze ételnek nehéz – zsírtartalma okán MTI –, de elejteni könnyű.
Lovasi András
Kiscsillag: harmadik lemez
Megjelent a Kiscsillag zenekar új lemeze: a tizenhárom dalt tartalmazó korong a Néniket a bácsiknak! címet kapta. A Lovasi András, Mihalik Ábel, Ózdi Rezső, valamint Leskovics Gábor által alkotott zenekarnak ez a harmadik nagylemeze. A sort a 2006-os, Greatest Hits Vol. 1 MTI nyitotta MEG.
405602
BUDAPEST.
Észak hűségkártyával -20 Ft/km
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
FOTÓ: MTI, BA
30
20
10
5
észak
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow