BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/LCD ajándékkal)
1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT
1.1
A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében, illetve
Magyarországon a Bakker Holland Hungary Kft. közreműködésével kerül megvalósításra. 1.2
A kampány feltételeit a jelen hivatalos szabályzat határozza meg, amely minden
résztvevő számára kötelező érvényű. A Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a szabályzatot a kampány ideje alatt belátása szerint módosítsa, azzal a feltétellel, hogy ezt előzetesen hivatalos, nyilvános dokumentumban teszi közzé. 2. RÉSZ: A KAMPÁNYBAN RÉSZT VEVŐ ORSZÁGOK
2.1
A kampány a következő európai országok részvételével és területén zajlik:
Magyarország, Szlovénia, Csehország, Lettország, Észtország és Románia. 3. RÉSZ: A KAMPÁNY IDŐTARTAMA
3.1
Azon megrendelőink, akik biztosítani szeretnék maguknak a audio/LCD-elektro-
ajándékkal a megrendelésüket lehetőleg 14 napon belül, de legkésőbb 2014. január 20-ig kell leadniuk a Bakker Holland Hungary Kft. mellékelt 2014-es katalógusából, és a helyesen kitöltött megrendelőszelvényt vissza kell küldeniük az ügyfélszolgálat címére. (Bakker Holland Kft., Budaörs 2041, Pf.: 369.) Azon ügyfeleink, akik az adott határidő lejárta után rendelnek, szintén kapnak ingyenes ajándékot megrendelésük mellé, cégünk azonban nem garantálja, hogy az ezen időpont után beérkezett megrendelések mellé az audio/LCD-elektro-ajándékot küldi el. 3.2
Azon megrendelőink között, akik ebből a katalógusból, az átvételtől* számított 14
napon belül rendelnek és beküldik érvényes Részvételi-Nyereménykódjukat a megrendelőszelvénnyel együtt, valamint kifizetik a megrendelt árut, részt vesznek a 6 értékes, csúcsmárkás elektro-ajándék sorsolásán. Egy szerencsés nyertes megkapja a szuper-praktikus navigációs rendszert, egy szerencsés nyertes megkapja az LCD-TV-t beépített DVD-lejátszóval, egy szerencsés nyertes megkapja a kombinált mikrohullámú
sütőt, egy szerencsés nyertes megkapja a JVC digitális videokamerát, egy szerencsés nyertes megkapja a legújabb iPhone-t, egy szerencsés nyertes pedig megkapja a szupersíkképernyős HP laptopot. * A katalógus kézbesítésének pontos dátuma megtalálható a feladó sárga színű borítékján, a címzés felett, a Díjhitelezve jelzés alatt. 4. RÉSZ: RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
4.1
A kampány minden olyan személy számára nyitott, aki betöltötte legalább 18.
életévét, valamelyik résztvevő országban rendelkeznek lakóhellyel, és elfogadja a jelen Akciós Szabályzat feltételeit. 5. RÉSZ:
5.1
A KAMPÁNY MENETE
A kampányban való részvételhez a jelentkezőknek a Bakker Holland Kft. 2014-as, mellékelt katalógusából kell rendelnie a katalógusban feltüntetett minimális rendelési érték figyelembe vételével (3.490 Ft). A résztvevők a postán, faxon, e-mailben, interneten vagy telefonon leadott megrendelésük után kerülnek be a kampány adatbázisába. Telefonos megrendelés esetén a játékban való részvételhez kérjük beküldeni a kitöltött megrendelőszelvényt, az ajándékigazolást, az ajándékbélyeget és az elektro-bélyeget a Bakker Holland Kft. ügyfélszolgálatára. 5.2
Az odaítélés feltételei (JÁTÉKSZABÁLYOK):
Az odaítélés feltételei: Minden ügyfél, aki a mellékelt katalógusból legalább 3.490 forintért rendel és kifizeti a megrendelt árut, kap a megrendelése mellé egy szögekkel lezárt fadobozt egy audio/LCD-elektro-ajándékkal. A katalógus kézhezvételétől számított 14 napon belül rendelő ügyfelek kapnak az ajándék, szögekkel lezárt fadoboz mellé egy ingyenes szeghúzó kalapácsot is. Természetesen mindig mindent elkövetünk annak érdekében, hogy Ön azt az ajándékot kapja, amelyet megígértünk Önnek. Arra az esetre azonban, hogy az adott ajándék készlete előre nem látható okokból kifolyólag kifogy, cégünk fenntartja magának a jogot, hogy helyette egy azonos vagy magasabb értékű alternatív ajándékot küldjön. A Bakker Holland Hungary Kft. közreműködésével megvalósításra kerülő, a Bakker Hillegom B.V. által szervezett nyereményjáték 2014.05.31-ig, egy időben több országban fut párhuzamosan (HU, SI, CZ, LV, EE és RO), és különböző formában és feltételekkel hirdethető ki. A rendelés leadásának végső határideje 2014.05.15. A nyerteseket írásban
értesítjük, akik részvételükkel egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy a Bakker Holland Hungary Kft. nevüket és fényképüket a későbbiekben ezen akcióval összefüggésben reklámcélokra esetleg felhasználhassa. Ráadásként a 14 napon belül rendelő és érvényes RészvételiNyereménykódjukat is postázó ügyfelek között kisorsolásra kerül 6 értékes, csúcsmárkás elektro-ajándék. Egy szerencsés nyertes megkapja a szuper-praktikus navigációs rendszert, egy szerencsés nyertes megkapja az LCD-TV-t beépített DVD-lejátszóval, egy szerencsés nyertes megkapja a kombinált mikrohullámú sütőt, egy szerencsés nyertes megkapja a JVC digitális videokamerát, egy szerencsés nyertes megkapja a legújabb iPhone-t, egy szerencsés nyertes pedig megkapja a szuper-síkképernyős HP laptopot. A résztvevők részvételükkel elfogadják jelen játékszabályokat. A ráadásképpen felajánlott 6 csúcsmárkás elektro-ajándék esetében a nyertesek kérhetik a nyereményük készpénzben történő kifizetését. A tárgyi nyereményekkel kapcsolatos adóterheket a Bakker Holland Kft. fizeti meg a nyertesek helyett. További információ és a nyertesek neve 2015. január 31. után megtalálható lesz honlapunkon a www.bakker-holland.hu címen. . 6. RÉSZ: A NYEREMÉNYEK
6.1
Minden ügyfelünk, aki legkésőbb 2014. január 20-ig* megrendelést ad le a Bakker
Holland Kft. mellékelt katalógusából, megadja a megrendelése mellé a megrendelőszelvényen szereplő előnykódot, beküldi a megrendelőszelvényen található Ajándékigazolásra felragasztott ajándékbélyeget, illetve elektro-bélyeget, valamint kifizeti a csomagot, kap a megrendelése mellé egy audio/LCD-elektro-ajándékot. * A katalógus kézbesítésének pontos dátuma megtalálható a feladó sárga színű borítékján, a címzés felett, a Díjhitelezve jelzés alatt. 6.2 Ráadásként a 14 napon belül rendelő és elektro-bélyegükön érvényes RészvételiNyereménykódjukat is postázó ügyfelek között kisorsolásra kerül 6 értékes, csúcsmárkás elektro-ajándék. A rendelkezésre álló tárgyi nyeremények a következők: 1 x szuper-praktikus navigációs rendszer, 1 x LCD-TV beépített DVD-lejátszóval, 1 x kombinált mikrohullámú sütő 1 x JVC digitális videokamera, 1 x legújabb iPhone, 1 x szuper-síkképernyős HP laptop
A ráadásképpen felajánlott 6 csúcsmárkás elektro-ajándék esetében a nyertesek kérhetik a nyereményük készpénzben történő kifizetését. A tárgyi nyereményekkel kapcsolatos adóterheket a Bakker Holland Kft. fizeti meg a nyertesek helyett. 6.3
7.500 forint feletti megrendelés esetében az ügyfelek meglepetést kapnak ajándékba.
7. RÉSZ: A NYEREMÉNYEK ÁTADÁSA
7.1
A kampányban részt vevő játékosok elfogadják, hogy a nyertesek bármely, a
játékszabályban említett országból kikerülhet. 7.2
A nyertesek neve 2015. január 31. után megtalálható lesz honlapunkon, a
www.bakker-holland.hu címen. 7.3
A tárgyi nyeremények nyerteseit telefonon értesítjük és nevüket az európai uniós
adatvédelmi előírásoknak megfelelő módon közzétesszük honlapunkon a Nyerteseink címszó alatt. 8. RÉSZ: AZ ÉRVÉNYESSÉG FELTÉTELEI: Ahhoz, hogy a részvétel érvényes, és ezáltal a nyeremény átadható legyen, a résztvevőknek meg kell felelniük az összes alábbi feltételnek:
8.1
A katalógusban szereplő feltételek szerint érvényes rendelést kell leadniuk a Bakker
Holland Hungary Kft. mellékelt, 2014-as katalógusából, és ki kell fizetniük a megvásárolt árut. A megrendelőknek be kell küldeniük az alábbiakat a nyereményakcióban való részvételhez, valamint az ingyenes ajándék átvételéhez: megrendelőszelvény érvényes megrendeléssel ajándékigazolás (a megrendelőszelvény felső részén) a megrendelőszelvény jobb felső sarkába felragasztott ajándékbélyeg a megrendelőszelvény jobb alsó sarkába felragasztott elektro-bélyeg érvényes Részvételi-Nyereménykóddal 8.2
A megrendeléseket a megadott akciós időtartamon belül (14 nap, de legkésőbb 2014.
január 20.) kell leadniuk telefonon, faxon, e-mailen vagy postán keresztül. Telefonos és internetes megrendelés esetén utólag postán vagy e-mailben, szkennelve kell beküldeni a
részvételhez szükséges dokumentumokat. (lsd. 8.1) 8.3
8.4
A teljesítés és elfogadás érdekében a megrendelésnek tartalmaznia kell: •
a résztvevő személyes adatait (vezeték- és keresztnév, cím, telefonszám)
•
az egyes megrendelt termékek cikkszámát, nevét, mennyiségét és árát
•
az aláírt megrendelőszelvényt, vagy a megrendelés bármely módon történő
•
igazolását
A megfelelő azonosítás érdekében a nyerteseknek be kell mutatniuk valamilyen
hivatalos személyazonosító okmányt, például az útlevelüket vagy személyi igazolványukat. 9. RÉSZ: A személyes adatok védelme
9.1
A kampányban való részvétellel az érintettek hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes
adataik bekerüljenek a magyarországi Bakker Holland Kft. és a hollandiai Bakker Hillegom B.V. adatbázisába. Egyúttal hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyarországi Bakker Holland Kft. és a hollandiai Bakker Hillegom B.V. piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljából saját és partnerei ajánlatával felkeresse őket megadott elérhetőségeiken, és e célból személyes adataikat kezelje. A nyertesek részvételükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy nevüket és fényképüket reklámcélokra esetleg felhasználhassuk. 10. RÉSZ: Adózás
10.1
A tárgyi nyereményekkel kapcsolatos adóterheket a Bakker Holland Kft. fizeti meg a
nyertesek helyett.
A feltüntetett nagy értékű tárgyi nyeremények (6 db csúcsmárkás elektro-ajándék) nem garantált ajándékok, hanem sorsolás tárgyát képezik! A résztvevők a játékban való részvétellel elfogadják ezt a tényt és jelen Akciós Szabályzatot.