EURÓPAI UNIÓ E ÉS NEMZETKÖZI É FEJLESZTÉS F N NO. 9. 2 2010. ÁPRILIS
Ilyenre akkor van szükség, ha az országban béke van – Afgán ösztöndíjasok Magyarországon 4
Közép-Európai újságírók kézikönyve a nemzetközi fejlesztésrôl – Ajánló 6
A romantika alkonya Óvatos barátkozás – A Nemzetközi – A humanitárius Büntetôbíróság és munka professzionalizálódása 5 az Amerikai Egyesült Államok 7
Távol Afrikától A magyar fejlesztéspolitika és az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljai 쐽 JAKSA BRIGITTA
Többet, jobban, gyorsabban Segélyhatékonyság és a Millenniumi Fejlesztési Célok 쐽 J. B.
FOTÓ: CORBIS / WWW.CLASSCLASTER.ORG
Az ôszi nagyszabású revízió után tisztább lesz, hogy sikerül-e a világnak tartania magát a tíz éve kitûzött szegénységcsökkentési elképzelésekhez. Tudunk-e hatékonyabban fejleszteni és állja-e a szavát az Európai Unió?
mindenekelőtt a szegénység csökkentésére fókuszálnak. Magyarország 2008-as külkapcsolati stratégiája aláhúzza, hogy hazánk nemzetközi fejlesztési programjaival a szegénység enyhítését, a partnerországok demokratikus fejlődését, civil társadalmának fejlesztését célozza. Kitér arra, hogy a biztonság eléréséhez nélkülözhetetlen a
Idén szeptemberben a világ kormány- és államfői összeülnek New Yorkban, hogy áttekintsék, mi kell ahhoz, hogy az ezredfordulón kitűzött Millenniumi Fejlesztési Célokat elérjék, vagy legalább a közelébe jussanak. A világszegénység leküzdésére irányuló fejlesztési célok a megfelelő politikai akarat hiányában üres ígéretek maradnak, és ez komolyan veszélyeztetheti az EU, illetve a fejlett világ szavahihetőségét, hitelességét. Félreértés ne essék, pénz van. A fejlett országok kormányai 2008–2009-ben összesen mintegy húszezer milliárd dollárt költöttek bankmentő programokra, a Millenniumi Fejlesztési Célok esetében 2015-ig ennek csupán a töredékére lenne szükség.
FOLYTATÁS A 2. OLDALON 쑺
FOLYTATÁS A 3. OLDALON 쑺
Mást mutat a nemzetközi kötelezettségekbôl fakadó hazai fejlesztéspolitika elmélete és gyakorlata, bár adott esetben még az elvi keretekkel is komoly probléma van. Máshol és máshogy kellene az egészhez hozzáfogni.
„Magyarország egyetért azzal, hogy legsürgetőbb feladat az afrikai szegénység csökkentése és a nélkülözés enyhítése” – állítja a Külügyminisztérium egy tavaly megjelent angol nyelvű kiadványa. A dokumentum egyebek mellett hangsúlyozza, hogy hazánk támogatja a nemzetközi donor-közösséget az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak elérésében, amelyek a globális kihívásokra,
Távol Afrikától 쑺 FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása és a szegénység enyhítése. A stratégia felismeri, hogy globális feszültség forrás a világ egyenlőtlen fejlődése; egyes térségek, így Afrika lemaradása.
Nem így, nem oda
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
Mindez nagyon szép, csakhogy a magyar kormány a gyakorlatban egész különös módon próbál hozzájárulni a globális kihívások leküzdéséhez. Hazánk a leginkább rászoruló államok közvetlen támogatása helyett a nemzetközi donorokon keresztül iparkodik a szegénység leküzdésén. A magyar fejlesztési segélyek túlnyomó többsége az EU központi költségvetésébe folyik be, és ott számunkra ellenőrizhetetlen módon kerül felhasználásra. Nálunk a fejlesztési segélyezés költségvetésének mintegy 84%-át a multilaterális keret teszi ki. Ez NagyBritannia esetében 40% alatt van, a legtöbb EU tagállamban 60–70% körül mozog. Szakértők szerint egyáltalán nem célravezető a multilaterális keret arányát ennél magasabbra tenni, mert ugyan bizonyos tevékenységek (a malária, a tuberkulózis elleni küzdelem) így könnyebben megszervezhetők, az ilyen szerkezetű fejlesztés költséghatékonysága azonban többnyire messze elmarad a két ország közvetlen együttműködésében megvalósuló programokétól. Magyarán a közös kalapból szervezett programok rendkívül pazarlóak – még ha számunkra sokkal kényelmesebb is így letudni a nemzetközi kötelezettségeket. Sajnos a költséghatékonyság a kevés magyar bilaterális program tervezőit sem különösebben aggasztja. A külügy, az egyéb érintett szaktárcák és a végrehajtó szervezetek nem alkalmaznak az OECD vagy az EU által kifejlesztett hatékonyság-ellenőrző vagy hatásmérési vizsgálatokat, így fogalmunk sincs, hogy az adóforintokból mennyire eredményesen fejlesztjük a demokráciát Fehéroroszországban, Vietnámban vagy Észak-Koreában. Eközben az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljai szempontjából kiemelkedően fontos és legkevésbé fejlett országok szinte semmilyen szerepet sem játszanak a magyar fejlesztési segélyezésben. Leszámítva Afganisztánt, ahol azért fejlesztünk, hogy enyhítsük a katonai megszállás okozta konfliktusokat – csakhogy a biztonsági helyzet 2006 óta folyamatosan romlik. A legnagyobb segítségre az ENSZ célkitűzések el-
2
oktatási segédanyagok és egyéb kiadványok megrendelhetôk vagy letölthetők:
www.hand.org.hu
éréséhez ma a szub-szaharai Afrikai és Óceánia országainak lenne szüksége; ehhez képest ezek az államok a magyar bilaterális segélyek 2–2,5%-át kapják. Kétoldalú fejlesztési programjaink tényleges kedvezményezettjei a szomszédos államok, illetve a dél-kelet-európai régió azon országai, amelyek a jövőben szorosabban kötődhetnek az Európai Unióhoz. A jelek szerint azonban itt is meglehetősen ódivatú – túlzottan haszonelvű – módon próbálunk fejleszteni és azt sem tudjuk, hogy milyen eredménnyel. A külkapcsolati stratégia sajátos módon a fejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi kötelezettség-vállalásunk részeként értelmezi a magyar vállalati megjelenés erősítését az adott régióban. Azon felül, hogy a nyugati világban a nemzetközi fejlesztést egyre kevésbé szokás a külgazdasági törekvésekkel összekeverni, a külügyi tárca nem is tesz közzé úgynevezett „private flow” adatokat. Azaz halvány fogalmunk sincs,
A legkevésbé fejlett országok szinte semmilyen szerepet sem játszanak a magyar fejlesztési segélyezésben. hogy fejlesztési tevékenységeink hatására mennyi magán tőke mozdult meg és mennyire segítettük a hazai vállalatok piacszerzési törekvéseit. Ha pedig jól, akkor annak volt-e, van-e bármilyen fejlesztési hatása. Félreértés ne essék: nem azzal van a baj, ha a partnerország fejlesztése közben beindul a gazdasági együttműködés. Ha azonban a fejlesztés prioritásai közé emeljük saját vállalati szektorunk előrelendítését, akkor könnyen előfordulhat, hogy hamarosan majd a gombhoz keressük a kabátot – vagyis nem a partner (és a világ) valós szükségleteire keressük a választ.
Nem ennyit Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek nem csupán a célországok és tevékenységek szintjén nem tesz eleget. 2010-re a nemzeti összjövedelem 0,17%-át, 2015-re 0,33%-át kell nemzetközi fejlesztésre (a globális szegénység csökken-
tésére, a legszegényebbek megsegítésére és a millenniumi fejlesztési célok elérésére) fordítanunk. Ehhez képest a 2008-as 0,08%-as szintről 2009-re csak 0,09%-ra sikerült feltornázni magunkat, pedig recesszió idején a nemzeti összjövedelem csökken és a százalékos arányt ilyenkor könnyebben növelni. A 2010-es költségvetési tervek még több aggodalomra adnak okot, hiszen a fejlesztési költségvetés bilaterális részét tulajdonképpen megfelezte az Országgyűlés. Mivel azonban az afganisztáni keret csak 8%-kal csökkent 2008-hoz képest, nyilvánvaló, hogy a többi bilaterális viszonylatban fog ellehetetlenülni a fejlesztési tevékenység.
Teendôk Kérdés, ebben a helyzetben milyen lépésekre lenne szükség, ha komolyan vesszük magunkat, uniós tagságunkat és Magyarország globális szerepvállalását. Először is jókora „infúzió” kellene a Millenniumi Fejlesztési Célok számára. Kell egy cselekvés-orientált terv, ami a célok eléréséhez szükséges monitoring mechanizmusokat is tartalmazza. Mivel ősszel New Yorkban az ENSZ csúcstalálkozón is valami ilyesmit kellene elfogadni, Magyarország latba vethetné befolyását a júniusi uniós tárgyalásokon. Itt tapasztalataira támaszkodva bizonyíthatja elkötelezettségét, illetve kompetenciáját – fél év múlva az uniós elnökség idején erre amúgy is nagy szükséges lesz. Másodszor olyan emberi jogi és nemi egyenlőségi fókuszú megközelítést kellene elfogadnia szakpolitikai és törvényi szinten, végrehajtania programjaiban és népszerűsíteni az Unión belül, amely biztosítja, hogy valóban a legszegényebbek és legkiszolgáltatottabbak lesznek a fejlesztés kedvezményezettjei. Mindenekelőtt azonban biztosítani kell törvényi szabályozás szintjén, hogy Magyarország a 2010-re vállalt 0,17%-os és 2015-re vállalt 0,33%-os GNI-szintet teljesítse. Ez nem annyira pénz, mint politikai elkötelezettség kérdése, hiszen valójában sem ütemterv, sem végrehajtási terv nincs arra, hogy a stratégiai szintű célokat hogyan kívánjuk a gyakorlatba ültetni. Szakpolitikai és törvényi elismerés nélkül se az EU se Magyarország nem fogja tudni betartani az ENSZ fejlesztési céljaival kapcsolatos ígéreteit. Hogy ki lesz a vesztes? A világ, és benne mi is. 쐽
Többet, jobban, gyorsabban Fokmérôk Az EU tagállamok vállalták, hogy 2015-ig nemzeti összjövedelmük 0,7%-át fordítják hivatalos fejlesztési segélyezésre, amely persze összegében jelentősen csökkenhet recesszió idején. A fejlett európai államok ezzel együtt sem iparkodnak, hogy teljesítésék vállalásaikat, pusztán arra hivatkozva, hogy az Unió a világ legnagyobb donorjaként a segélyek 56%-át adja és hivatalos fejlesztési támogatása 2000-től 2009-ig megkétszereződött. Csakhogy jelenleg is körülbelül 1,4 milliárd ember extrém szegénységben él, ennek mintegy fele Afrika szub-szaharai részén. Az elmúlt évek pénzügyi-, gazdasági és élelmiszer-válsága miatt a szakértők tartós visszaesést jósolnak a legszegényebb országokban az alapvető közszolgáltatások biztosítása területén. Az EU és tagállamai 2010-ben mintegy 18,4 milliárd euróval kevesebbet költenek fejlesztésre, mint amennyit vállaltak – azaz a célul tűzött 0,56% helyett nemzeti összjövedelmek csak 0,45–0,46%-át fordítják hivatalos fejlesztési segélyekre. Eközben a segélyek eljuttatásának és felhasználásának hatékonysága is egyre inkább megkérdőjeleződik, így az EU hitelessége valóban veszélyben forog. A segély eljuttatásának, elköltésének hatékonysága jó ideje foglalkoztatja a szakembereket, mivel az elmúlt évek, évtizedek ráfordításai ellenére a fejlődő országok egy jelentős részében csak lassú javulás, vagy stagnálás tapasztalható, a helyzetet pedig alkalmanként kezelhetetlen adósságspirál súlyosbítja. A Millenniumi Fejlesztési Célok irányába tett lépések – az alapszükségletek és azokhoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása – éppen ennek egyik fokmérője: amennyiben a segélyek a szegénység csökkentésére fordítódnak, az alapvető élelmezési, egészségügyi, oktatási mutatóknak javulniuk kell. Ha nem ez történik, az ablakon dobtuk ki a pénzt, vagy rövidtávú politikai érdekek mentén támogattunk olyan politikai eliteket, amelyek saját országuk szegénységből fakadó instabilitását képtelenek hosszú távon kezelni.
FORRÁS: WWW.E4GR.COM
쑺 FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
2010. szeptember 20. és 22. között New Yorkban ülnek össze a világ döntéshozói, hogy felülvizsgálják a Millenniumi Fejlesztési Célok ütemét, és a vállalt anyagi kötelezettségeket a célokhoz igazítsák. Az teljesen világos, hogy míg Észak-Afrikában és Kelet-Ázsiában a fejlesztési célok több mint felében elérték a kitűzött célt vagy a jelenlegi ütemezés mellett 2015-ig teljesíthetők, addig a szub-szaharai Afrikában, NyugatÁzsiában és Óceániában ez szinte kivétel nélkül kilátástalan, sőt, adott esetben az utóbbi öt évben a mutatók romlásának lehetünk szemtanúi. A világ azt várja a szeptemberi fórumtól, hogy a tényleges programozási hibákat is számba véve valódi, innovatív javaslatokkal álljon elő, mind a segélyhatékonyságot, mind pedig a kötelezettségvállalások nagyságrendjét tekintve. Az Európai Bizottság maga is elismeri, hogy a tőkemenekítés és az adóelkerülés olyan kérdések, amelyekkel sürgősen foglalkozni kell a fejlődő országokra gyakorolt káros hatásuk miatt. (A transznacionális vállalatok működése a fejlődő országokban gyakran úgy növeli a GDP-t, hogy ténylegesen szinte semmi nem marad helyben adók formájában, amelyből a szegénységet csökkenteni, a közszolgáltatásokat javítani lehetne.) A Bizottság azt is felismerte, hogy új adósságkrízis megakadályozására egy teljes és fenntartható adósság-elengedési programra van szükség a súlyosan eladósodott szegény országok kapcsán. Ha az EU és tagállamai a Párizsi Nyilatkozatban (2005) és az Accra Cselekvési tervben (2008) lefektetett segélyhatékonysági alapelveket követnék, a hatékonyság növekedése a számítások szerint évi 3–6 milliárd euró hasznot hajtana. A segélyhatékonyság alapelveinek (például a demokratikus kontroll, a fejlődő országok kormányainak fejlesztési tervei mögé történő felsorakozás, a transzparencia, az emberi jogi keretek kitöltése, stb.) betartása biztosíthatnák, hogy a fejlesztési pénzek a lehető legjobban megtérülve valóban a nélkülözés leküzdését szolgálják. 쐽
A világszegénység leküzdésére irányuló fejlesztési célok a megfelelő politikai akarat hiányában üres ígéretek maradnak, és ez komolyan veszélyeztetheti az EU, illetve a fejlett világ szavahihetőségét, hitelességét.
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
Innovatív megoldások
3
Afgán ösztöndíjasok Magyarországon
„Ilyenre akkor van szükség, ha az országban béke van” 쐽 WAGNER PÉTER
JANBAZ JANAN torvosi szakáról a Kabuli Egyetem álla töndíjat hazánkba. 1974-ben szerzett ösz erétôl már Következô év szeptemb adásokat, elô az magyarul hallgatta t. 1980-ban zot sgá viz is rul ahogy magya e után hazatért az egyetem befejezés etemi oktatóAfganisztánba, ahol egy tért vissza, en 2-b ként dolgozott. 199 nt István Sze a zt tus stá tt majd szerze g is docensként egyetemen, ahol jelenle dolgozik.
WP: Magyarország ismét afgán fiataloknak biztosít tanulási lehetôséget, ösztöndíjprogram azonban már korábban is volt és Ön az elsôk között jöhetett Magyarországra tanulni.
JJ: 1973-ban a Kabuli Egyetemen állatorvosi szakra vettek fel. Évfolyamelső voltam, így kaptam lehetőséget az ösztöndíjra. Persze ez nem járt automatikusan, összesen huszonnégyen írtunk felvételit, amelyet a teheráni magyar nagykövetségről érkező diplomaták ellenőriztek, illetve nyelvvizsgázni kellett angolból is.
nyelvtanfolyamot kezdtünk el, majd további három hónapig specializált nyelvtanulás következett. Én és egyik társam – mindketten állatorvosnak készültünk – kémiát, fizikát és biológiát tanultunk. Egy-egy társunk a Marx Károly Egyetemre (a jelenlegi Corvinus Egyetem, WP) és egy Miskolci Műszaki Egyetemre készült, két társunk pedig a mezőgazdasági egye-
temre. 1975 szeptemberétől, mint a magyar diákok, mindent magyarul hallgattunk, és magyarul vizsgáztunk. WP: Az ösztöndíj programnak volt folytatása?
JJ: Utánunk minden évben érkezett újabb hatnyolc diák, akik hasonló felkészítésen estek át, és aztán, hasonló, főleg természettudományos és orvosi képzést kaptak. NN: 1978-ban újabb rendszerváltás volt Afganisztánban, amikor az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt vette át hatalmat. Ez a baloldali fordulat még közelebb hozta a két országot és 1985-től már katonai ösztöndíjasokat is fogadott Magyarország. A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola 1985-től évi tizenöt hallgatót fogadott és a program 1990-ig folytatódott. Afganisztánból 1989-ben kivonultak a szovjet csapatok, és 1992ben kommunista rendszer is összeomlott. 1990 után már nem érkezett ide egyetemi képzésre afgán diák. WP: Mi történt, miután 1980-ban elvégezte az egyetemet Magyarországon?
JJ: A diplomával a kezemben hazatértem Afganisztánba, és a Kabuli Egyetemen kezdtem oktatni. 1984-ben behívtak katonának, szerencsére Kabulban maradtam. Írnoki feladatokat láttam el és a sorkatonákat tanítottam írni-olvasni. WP: Az 1992-es összeomlás után hogyan került ismét Magyarországra?
JJ: 1988-ban visszatértem az egyetemre oktatni, és ekkortól a Felsőoktatási Minisztériumban is dolgoztam. Magyarországnak ekkor még volt két kandidátusi ösztöndíja, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia hirdetett meg. Szerintem FORRÁS: WWW.HM.GOV.HU
A magyar kormány jelenleg évi mintegy 460 millió forintot biztosít afganisztáni fejlesztési feladatokra, ebbôl 2008-ban húsz-, tavaly pedig harmincmillió forintért adtak ösztöndíjakat afgán tanulóknak. A tizenhét diák elsô csoportja egy év nyelvtanulás után idén szeptemberben kezdi meg nálunk tanulmányait az ország különbözô egyetemein. Az ösztöndíjprogram kapcsán beszélgettünk Janbaz Janannal és Naim Nurgallal, akik annak idején egy hasonló program keretében érkeztek hozzánk.
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
WP: Milyen esélye volt egy afgán diáknak a hetvenes években egy külföldi egyetemi ösztöndíjat elnyerni?
JJ: Én szerencsés korszakban nőttem fel. Afganisztánban 1973-ig királyság és nyugalmas időszak volt, viszont a korrupció miatt akkor csak a kiváltságosok és gazdagok részesültek az ilyen lehetőségekből. Egyszerű pastun családból származom Logár tartományból (Kabulhoz közeli, kelet-afganisztáni tartomány, WP), szüleim írástudatlanok voltak. Aztán a királyságból köztársaság lett, az akkori király, Zahír sah unokatestvére Daud herceg vette át a hatalmat. Más idők következtek, az országban senki sem tudta mi lesz. Daud köztársasági elnökként nagyon erős kézzel irányította az országot, az emberek nem mertek sem korrumpálni, sem korrumpálódni. Így kaptam esélyt én és sok más hozzám hasonló fiatal is. WP: Hányan érkeztek Budapestre?
JJ: Összesen hatan szereztünk ösztöndíjat. Először egy három hónapos intenzív magyar
4
Afgán ösztöndíjasok indulás elÐtt
A humanitárius munka professzionalizálódása
A romantika alkonya 쐽 ANNA WROCHNA
JJ: Annak idején olyan szándékkal jöttem, hogy a kandidátusi fokozat megszerzése után hazamegyek, de 1996-ra Afganisztánban teljes lett a káosz. 1992 után, amikor a kommunista rendszer megbukott, a hatalom korábbi ellenfelei vették át a hatalmat. Nem tudtak megegyezni egymással és nagyon hamar kiújult a polgárháború. A közbiztonság nulla volt, Kabulra rakéták tucatjai hullottak minden nap. Aki tudott elmenekült az országból 1992 után. Így én is a családommal Magyarországon maradtam. WP: Mi történt azokkal, akik Önnel együtt vagy késôbb érkeztek a hetvenes években?
JJ: Amennyire lehet, tartottuk egymással a kapcsolatot. A mi érkezésünk előtt, volt még három ösztöndíjas, róluk tudom, hogy egy itt maradt, egy Hollandiába, egy pedig Németországba ment a diploma megszerzése után. A saját csoporttársaim közül először mindenki visszament, de ma már csak egyikünk van Afganisztánban. A menekülök közül az első nyolc hónap után visszajött Afganisztánba. A mérnöki végzettséggel rendelkező barátunk Közel-Keletre ment dolgozni. A legtöbben, hozzám hasonlóan akkor hagyták el az országot, amikor 1992 után kitört a káosz. NN: Olyan öt százalék lehet az összes egykor ösztöndíjas aránya, aki még mindig Afganisztánban van. Voltak persze, akik meghaltak az évek során, de a túlnyomó többség külföldre távozott. Azt mondanám, hogy az összes ösztöndíjas talán húsz százaléka él ma Magyarországon, a többség nyugaton telepedett le. Az oktatás színvonala nagyon jó volt az 1970-es 80-as években, aki ide érkezett angolul is tudott, így nem volt semmi különösebb akadálya annak, hogy jó minőségű, jól fizető állást találjanak nyugaton. WP: A magyarországi tanulmányok eszerint jelentôs szerepet játszottak abban, hogy az emigrációt válasszák?
JJ: Így van. Nekem, nekünk az ösztöndíj, az itteni kapcsolatok a menekülési útvonalat jelentették. Enélkül teljesen reménytelen lett volna a sorsunk. A mi oktatásunkra fordított pénzek elvesztették az eredeti értelmüket. Ilyenre akkor van szükség, ha az országban béke van, ha van munkalehetőség, ha nyugalom van. Ilyenkor a külföldön megszerzett tudás nagyon jól tud hasznosulni, mert Afganisztánnak egyébként nagyon nagy szüksége lenne a tanult emberekre. 쐽
mintha minden embernek egyforma szükségletei lennének az egész világon. A nyugati szervezetek által lefektetett minimum sztenderdeknek ráadásul hátulütői is lehetnek, hiszen a menekülttáborban alkalmazott higiénia szint vagy élelmiszer mennyiség messze felülmúlja a tábor kerítésén kívül élő lakosság lehetőségeit, ami így veszélyes konfliktus forrása lehet. A Sphere sztenderdek legtöbbször irreálisak is, mert működő államot és infrastruktúrát, megfelelő alapanyagok és szaktudás elérhetőségét, valamint változatlan időjárási FOTÓ: AP PHOTO/AMERICAN RED CROSS, TALIA FRENKEL
WP: Felmerült a lehetôség, hogy újra visszatérjen Afganisztánba?
A romantika kora végleg leáldozott a humanitárius munkában. Már rég nem elég a jó szándék, minden szinten minőségi munkára van szükség és azt bizonyítani is kell – különben oda a támogatás. A jelentkezőktől a legtöbb szervezet ma magas szintű szaktudást, helyismeretet, öt-tíz év tapasztalatot vár el az adott területen, kezdőknek szinte semmi esélye. A szektor professzionalizálódása nemcsak a humán erőforrás területén, hanem az átláthatóság, a működési sztenderdek, az elszámoltathatóság, vagy éppen a szervezetek közötti koordináció kapcsán is nyilvánvaló. A fejlődés oka egyrészt a verseny - a szervezetek számának óriási növekedése - másrészt azok a kritikák, amelyet az utóbbi húsz évben a sokszor tapasztalatlan, illetve koordinálatlanul dolgozó humanitárius szektor kapott, amikor új típusú fegyveres konfliktussal vagy sosem látott mértékű természeti katasztrófával kellett szembenéznie.
Keretek, korlátok A humanitárius segélyezés keretét ma is a nemzetközi humanitárius jog adja (ez szabja meg a hadviselés alapelveit is, mióta Henri Dunant megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet és papírra vetették a Genfi Egyezményt), a Vöröskereszt által 1996-ban kiadott Magatartási Kódex inkább a segélyszervezetek dolgozóira vonatkozik. Ebben viszont új elemként jelenik meg a kedvezményezettek bevonása a döntési és kivitelezési folyamatba a kulturális szokások maximális figyelembe vételével és a helyi kapacitások erősítésével. Ma a segélyezési munka tervezésekor a hosszú távú fejlesztési szempontokat is igyekeznek egyre inkább figyelembe venni. Ezek rendkívül fontos újítások (pláne, ha be is tartják), hiszen a katasztrófák utáni káoszban gyakran fordult elő, hogy a szervezetek hosszú évekre kiható hibákat követtek el. Például azzal, hogy a helyi gazdaságot ingyen behozott termékekkel tönkre tették, vagy kulturálisan elfogadhatatlan élelmiszereket, ruhákat osztottak szét. Szintén alapműnek számít az úgynevezett Sphere project Humanitarian Charter and Minimum Standards in Disaster Response című kézikönyve, amely Ruanda után a Vöröskereszt és számos egyéb szervezet együttműködésével született és minden szükséges információt közöl a különböző témákkal kapcsolatban (úgymint a víz és higiénia, élelmiszerbiztonság és menedékszállás). A humanitárius dolgozók „bibliája” amennyire hasznos, annyi kritika is érte. A kritikusok szerint a könyv nem veszi figyelembe a különböző típusú rászorulók – gyerekek, nők, idősek, mozgássérültek – igényeit és úgy tesz,
Jean Zacharie, Vöröskeresztes segélymunkás elsôsegélyben részesít egy egy hónapos csecsemôt, akinek anyja a földrengés áldozata lett Haitin 2010 januárjában
és politikai környezetet feltételeznek. Emiatt több – főként francia – alternatív kezdeményezés született a Sphere ellenében, amelyek a folyamatos önvizsgálat, önkritika fontosságát és a helyiek maximális bevonását hangsúlyozzák. Az egyik ilyen a Compass Qualité, az URD (Urgence Rehablitation Development) nevű francia szervezet kezdeményezese, amely olyan minőség biztosítási módszer, amiből van könyv és online tréning is.
Kívül-belül
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
az utolsók között nyertem meg az ösztöndíjat és jöttem ismét ide. 1996-ban szereztem meg a fokozatot, azóta a gödöllői Szent István Egyetemen dolgozom. Kutatóként kezdtem, voltam tanszékvezető, jelenleg docensként oktatok az Agrárkörnyezetgazdálkodási Tanszéken.
„Megjött a válaszlevél, hogy a mozambiki pozícióra visszautasították a jelentkezésemet. Csalódott voltam, de rögtön utána egy másik üzenet is érkezett. Beválasztottak az ENSZ új kontingensébe, Kambodzsába. Rögtön aláírtam a szerzôdést. Azt sem tudtam, hogy Kambodzsa melyik kontinensen van” – meséli Heidi, egy amerikai szociális munkás, hogyan kezdôdött a karrierje húsz éve a humanitárius segélyezésben. Egy ilyen történet ma már teljességgel elképzelhetetlen.
Kialakulóban van a minőségellenőrzés is, noha mondjuk az ISO nemzetközi szabványa ebben a szektorban értelemszerűen alkalmazhatatlan. Ennek alapkövetelményei (stabilitás, rendszeresFOLYTATÁS A 6. OLDALON 쑺
5
FORRÁS: WWW.MMSAGLOBAL.ORG
Kezdünk átesni a ló túlsó oldalára, a jelentési elvárások olyan bonyolultak lettek, hogy sokszor a humanitárius dolgozóknak több ideje megy el az adminisztrációval, mint a tényleges tevékenységgel.
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
Az Orvosok Határok Nélkül Dél-Amerikában
6
ség, szabályosság) teljeséggel hiányoznak a humanitárius munkából, az ISO-t életre hívó fogyasztói visszajelzések becsatornázása pedig elég nehézkes lenne – a segélyezettek és a donorok között legalább három-négy szervezet áll. A különböző szervezetek által indított jelenlegi kezdeményezések főleg a hatékonyságot, relevanciát, fenntarthatóságot, etikus és kulturálisan elfogadható tevékenységet és valós pozitív változást eredményező tevékenységet vizsgálják. A szereplők magukat is ellenőrzik. A „Good Enough Guide” a humanitárius szervezetek közös projektje volt, amiben munkájuk valós hatását vizsgálták és a megfelelő működés érdekében irányelveket határoztak meg. Az ALNAP (Active Learning Network for Accountability and Performance in Humanitarian Action) nemzetközi hálózati szervezet, amely a közös tanulás, tapasztalat, monitoring és értékelés alapján évente értékeli (és javítja) a szektor teljesítményét. A HAP (Humanitarian Accountability Partnership) teljesítmény értékelési rendszere a kedvezményezettek szempontjai alapján vizsgálja az elvégzett munkáját. Ezek egytől-egyig belülről induló kezdeményezések, ami egyrészt dicséretes, másrészt nem túl megnyugtató – elég, ha arra gondolunk, hogy a túlzott őszinteség, a hibák beismerése a támogatás megszűnéséhez vezethet. Manapság az adományozókat is átvilágítják, hogy mennyire a valós szükségletek és nem egyéb érdekek alapján adják a támogatást, illetve átláthatóan költik-e el a pénzt. Külső minőségellenőrzési projektként indult a DARA (Development Assistance Research Associates), amely öt tucat indikátor alapján az állami donorok teljesítményét méri és rangsorolja.
Önkéntes alapon Időközben sokat változott a humán erőforrás-menedzsment is, ami több okból is figyelemreméltó. Ebben a szektorban több az önkéntes, mint a fizetett dolgozó, nagyon sok a fiatal, akik rendszerint rövid időre köteleződnek el egy szervezetnél. Az itteni munkát sokáig kizárólag az önfeláldozás, a nehéz életkörülmények és az ingyen munka jellemezte, így fel sem merült, hogy képzettséget, helyismereteket vagy tapasztalatot várjanak el az önkéntesektől. A hibák és károk miatt mára – néha irreálisan – magasak az elvárások. A HR a szektoron belül hálózatosodott: a „People in Aid” nevű
ernyőszervezet minőségi rekrutációval, tréningekkel, továbbképzéssel segíti a profibb működést. A professzionalizálódási törekvések közül az elszámoltathatósági kezdeményezések a legkomolyabbak. Mivel az adófizetők pénzéről van szó, az államok – mint a legnagyobb donorok – elvár-
ják a minőségi munkát és a kézzelfogható eredményeket. Jelenleg azonban kezdünk átesni a ló túlsó oldalára, a jelentési elvárások olyan bonyolultak lettek, hogy sokszor a humanitárius dolgozóknak több ideje megy el az adminisztrációval, mint a tényleges tevékenységgel. A 2004-es cunami idején az érintett országokat elöntő, semmiből kinövő és koordinálatlan segélyszervezetek nagy káoszt és károkat okoztak. Több pénz érkezett, mint amire egyáltalán szükség volt és jelentős problémát jelentett a nem pénzbeli adományok érkezése is, mert logisztikailag lehetetlen volt mindent tárolni. Ma már a szervezetek vagy csak pénzt fogadnak el, vagy megszabják, milyen ételre, ruhára vagy más tárgyra van szükségük. Még nagyobb gondot okozott az együttműködés hiánya, emiatt bizonyos területeket duplán láttak el, mások viszont segítség nélkül maradtak. Azóta fejlődött a munkamegosztás, most Haitin már minden területnek – víz, oktatás, logisztika, egészségügy stb. – vannak főbb irányító szervezeti, amelyek az adott tevékenység hatékony működéséért felelősek. Mindez óriási fejlődés, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbb újítás önként használt kritériumokon alapul, alkalmazásuk az egyes szervezetek döntésétől függ. 쐽
AJÁNLÓ
Közép-Európai újságírók kézikönyve a nemzetközi fejlesztésrôl Drogkereskedelem, emberkereskedelem, nemzetközi terrorizmus, kényszerû migráció: olyan témák, amelyek nem hagyják érintetlenül a világ „fejlettebb” részét sem. A nyugati társadalmak egyre nagyobb késztetést éreznek, hogy segítsenek a fejlôdô világ problémáinak megoldásában. Döntô jelentôségû, hogy a szóban forgó országok állampolgárai is tisztában legyenek a fejlôdô világ helyzetével, problémáinak természetével, hiszen minél jobban informáltak a fejlett világ szavazói, adófizetôi, és aktivistái, annál könnyebb biztosítani, hogy országuk fejlesztési politikája pozitív hatással lesz más népek életére Ugyanez áll Magyarországra és egész térségére. Alapvetô fontosságú, hogy a közép-kelet-európai média is többet tudjon a szegényebb országok életének valóságáról, illetve arról, miként lehet ezt tárgyilagosan, érzékletesen, a sztereotípiákat felülírva bemutatni. Olvasóiknak, nézôiknek hallgatóinak tudnia kell, miért szegények ezek itt, vagy ott az emberek, mit lehet tenni és mi lenne a leghatékonyabb módja az együttmûködésnek. A jól informált, érzékeny kelet-európai újságíró könnyen megtalálja a módját annak, hogy megszólítsa az embereket. Ehhez nyújt mostantól segítséget a DemNet Alapítvány, amely négy partnerszervezettel (a cseh People in Need, a szlovák Partners for Democratic Change, a szlovák fejlesztési szervezetek hálózata, a lengyel Polish Humanitarian Organization, illetve a holland European Journalism Centre) együttmûködésben egy színes, könnyen érthetô és áttekintô kézikönyvet rakott össze újságírók, szerkesztôk számára. Erre támaszkodva reményeink szerint a média dolgozói hatékonyabban tudják majd bemutatni a globális problémákat és az arra adott európai, hazai reakciókat. A kiadvány megismertet a nemzetközi fejlesztési együttmûködés szereplôivel, folyamatával, és legégetôbb témáival. Eligazít abban, mi számít ebben a témában hírnek, milyen eszközökkel lehet felkelteni az olvasók figyelmét és mennyiféle forrásból lehet dolgozni, egy külön fejezet etikai kérdésekkel foglalkozik. Az ingyenes kézikönyv a Demnet Alapítványtól szerezhetô be. 1052 Apáczai Csere János utca 1. telefon: 061 411 0410
A Nemzetközi Büntetôbíróság és az USA
Óvatos barátkozás 쐽 CSILLAG GÁBOR
A rendszer A Nemzetközi Büntetőbíróság kizárólag három esetben gyakorolhatja joghatóságát: a) ha a vádlott a szerződéshez csatlakozott ország állampolgára; b) ha feltételezett bűncselekmény egy ilyen állam területén történt; c) ha az esetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa kifejezetten a bíróság elé utalja. Továbbá, igen fontos, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság nem iktathatja ki a nemzeti bíróságokat, sőt csak abban az esetben vizsgálódhat, illetve ítélkezhet, ha valamilyen oknál fogva a nemzeti bíróságok erre nem képesek, vagy nem hajlandóak.
Eddig Megalakulása óta a Nemzetközi Büntetőbíróság öt esetben kezdett vizsgálódni: Uganda, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság, Dárfúr (Szudán), és Kenya kapcsán. Eddigi legnagyobb vitát és figyelmet kiváltó ügye Darfúr. 2007 februárjában a Bíróság vádat emelt két férfi ellen háborús büntettek, illetve az emberiség elleni bűncselekmények gyanújával. Egyikük Ahmad Muhammad Harun a szudáni humanitárius ügyek minisztere, a másik Ali Kushayb
(Ali Muhammad Ali Abdel-Rahman) a félkatonai dzsandzsavíd milícia parancsnoka. 2007. május 2-án a Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellenük, ám a szudáni kormány – arra hivatkozva, hogy a bíróságnak nincs fennhatósági országa fölött, nem volt hajlandó kiadni a férfiakat. 2008. július 14én a Bíróság immáron Szudán elnökét Omar alBashirt vádolta népirtással, illetve az emberisség elleni bűncselekmények, és háborús bűncselekmények elkövetésével és a következő év márciusában ki is adta az elfogatóparancsot. Az intézkedés megosztotta az környező országokat. Míg az Afrikai Unió (illetve az Arab Liga) egységesen elzárkózott attól, hogy részt vegyen al-Bashir bíróság elé állításában, addig egyes afrikai országot (pl. Dél-Afrika, Uganda) jelezték, hogy amennyiben a szudáni elnök a területükre lép, átadják a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Omar al-Bashir, aki minden vádat kategorikusan tagad, azóta nem utazott ICC tagországba, viszont „bosszúból” számos diplomatát kiutasított az országból. A szudáni elnök zsarolási potenciálja igen nagy, mivel a nemzetközi segélyezéssel foglalkozó szervezetek tartottak attól, hogy a helyzet bármikor még roszszabbra fordulhat Darfúrban. Egy ideig úgy tűnt, hogy nagy nemzetközi botrány lesz abból, hogy al-Bashir így képes sakkban tartani a segélyezőket, ám a „nagypolitika” tartós érdeklődésének hiányában ez végül elmaradt. Pedig a helyzet anynyiban nem kivételes, hogy a segélyezésre szoruló területeken gyakran többszörösen kilátástalan a helyzet. Az éhínség, a gazdasági elmaradottság, a háborús konfliktus, és emberiség elleni bűnök nem ritkán (és nem véletlenül) halmozottan jeFOLYTATÁS A 8. OLDALON 쑺
Az ICC épülete Hágában
AZ ELSÔ VÁDLOTTAK Az ICC elsô vádlottjai az ugandai szakadár milícia az „Isten Ellenállási Hadserege” vezetôi voltak. Az ICC fellépése nem igazán vezetett kézzel fogható eredményre, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az ugandai kormány hajlandóságot mutat egy az eseteket vizsgáló nemzeti bíróság felállítására. A bíróság elsô tényleges letartóztatottja Thomas Lubanga, aki Kongói Demokratikus Köztársaság Ituri tartományában verbuvált magán milíciájában kiskorú gyermekeket is besoroztatott és kényszerített hadi cselekmények végrehajtására. Bár Lubangát már 2005-ben letartoztatták és 2006-ban Hágába került, jogi nehézségek miatt pere csak 2009 januárjában kezdôdhetett el. Ebben az ügyben a kongói hatóságok két további milicista-vezért is letartoztattak, akiket szintén háborús bûnökkel vádolnak. Eredmény még nincs. A Közép-afrikai Köztársaság 2002-ben fogadta el a Római Statútumot, 2004-ben a kormány arra kérte a Büntetôbíróságot, hogy vizsgálja ki a 2002–2003-ban zajlott tömeges gyilkosságokat és nemi erôszakot. A bíróság 2007-ben letartoztatási parancsot adott ki Jean-Pierre Bemba, a Kongói Demokratikus Köztársaság egykori alelnöke ellen, akit 2008-ban adták át a Nemzetközi Büntetôbíróságnak. Tárgyalása a napokban kezdôdik.
VOLUMEN NO. 9. / 2010. ÁPRILIS
A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) az 1998-ban elfogadott Római Statútum nyomán 2002 júliusában jött létre állandó bíróságként. Alapvetően négy fő témában vizsgálódik: népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, háborús bűncselekmények és az úgynevezett agresszió bűntette. A célja az, hogy az ezekben érintett személyeket bíróság elé állítsa, felettük ítéletet hozzon. A Büntetőbíróság tárgyalásait elvileg bárhol lefolytathatja, székhelye azonban a Holland fővárosban, Hágában található. (A Nemzetközi Büntetőbíróság nem azonos a szintén Hágában székelő, és az ENSZ legfőbb bírói szerveként működő, és az államok vitás ügyeit rendező Nemzetközi Bírósággal – International Court). A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága elvileg „globális”, időben azonban korlátozott, mivel kizárólag a megalakulásakor, illetve ezt követő időben történt bűncselekményeket vizsgálhatja. Jelenleg 111 állam tagja a bíróságnak, köztük Magyarország is. 38 további állam aláírta ugyan a Római Statútumot, ám azt nem ratifikálta, így ezek az állomok formálisan nincsenek betagozódva a bíróság rendszerébe. Köztük van számos világhatalom is, például Kína, India és Oroszország. Ezek közül három állam (Izrael, Szudán, és az Egyesült Államok) visszavonta az aláírását, jelezve, hogy nem fogadják el a Statútumból következő jogi kötelezettségeket.
FORRÁS: WWW.COMMONS.WIKIMEDIA.ORG
Sokan kettôs mérce alkalmazásával vádolják az USA-t, hogy egyszerre játssza a világ rendôrét, de saját ügyeiben nem fogadja el a nemzetközi bíróság fennhatóságát. A legújabb hírek szerint fordulat következett be az amerikai külpolitikában: az Obama adminisztráció bejelentette, hogy az emberiesség elleni bûncselekmények visszaszorítása érdekében a jövôben hajlandó együttmûködni a szervezettel.
7
FOTÓ: AP PHOTO/ALEX BRANDON
lentkeznek, kezelésükkor sem lehet figyelmen kívül hagyni a témák összekapcsoltságát. Ennyiben az ICC, vagy bármely más a felelősségre vonással vagy büntetéssel foglalkozó intézmény csak egy eleme lehet a problémakezelésnek. Ám a problémák alapvetően gazdasági gyökereinek kezelése nélkül, önmagában a bírósági szankciók nem vezethetnek eredményhez.
Obama közeledik?
Az Obama-kormányzat arra törekszik, hogy USA újra szerethető legyen, ezért fontos, hogy nyitottságot és rugalmasságot mutasson az ehhez hasonló kérdésekben. Ám az még kérdéses, hogy az ténylegesen milyen formát ölt.
ben azért, mert bizonyos értelmezések szerint az USA alkotmánya nem is fogad el semmilyen külföldi fennhatóságot az amerikai katonaság tagjai fölött, részben – és ez a fontosabb – mert egy ilyen lépés nagyon komoly ellenkezést váltana ki az amerikai hadsereg berkein belül. Márpedig mivel az USA nyakig benne van az iraki és szügyig az afganisztáni műveletekben, ezt az új elnök egyszerűen nem engedheti meg magának. Van még egy fontos ok arra, hogy az ICC ügyét takaréklángon tartsák. Az amerikai külpolitika nem csak a szuverenitását félti, hanem hegemóniáját is, hiszen egy sikeres Nemzetközi Büntetőbíróság valamiféle ténylegesen világkormányzati modell kialakulása felé mutat, márpedig ezért a USA nem rajong kifejezetten. „Jelenleg felülvizsgáljuk az ICC-hez fűződő viszonyukat” – így szól a meglehetősen mértéktartó hivatalos álláspont, ami egyfajta taktikázást sejtet. Az Obama-kormányzat arra törekszik, hogy USA újra szerethető legyen, ezért
fontos, hogy nyitottságot és rugalmasságot mutasson az ehhez hasonló kérdésekben. Ám az még kérdéses, hogy az ténylegesen milyen formát ölt. Elemzők szerint az USA jelenleg „kívülről” szándékozik támogatni az ICC munkáját, nem akar azonban rendes taggá válni. A Római Statútum eredményeinek szisztematikus (felül)vizsgálata egyébként pont május végén, június elején zajlik az ugandai fővárosban. A hírek szerint a kampalai konferencián tekintélyes létszámban lesznek jelen amerikai szakpolitikusok és diplomaták, akik könnyen lehet, hogy bizonyos módosításokat akarnak átvinni majd a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenységi- és hatóköre kapcsán. „Akár el is juthatnak egy olyan állapothoz, amelyben a bíróság már egy olyan keretet kap, ami lehetővé teszi a statútum ratifikálását” – nyilatkozta John Washburn, a bíróság ügyét előmozdítani próbáló amerikai lobbi-csoport vezetője. Persze lehet, hogy az a bíróság, már ez a Bíróság lesz. 쐽
Az Egyesült Államoknak a kezdetektől fogva ellentmondásos a viszonya a Nemzetközi Büntetőbírósággal. Miközben az USA elvi szinten nagyon is támogatta tevékenységét, George Bush kizárta annak lehetőségét, hogy az ICC illetékes lehetne például az amerikai hadsereg által elkövetett bűnök kivizsgálásában. Bush többször kijelentette, hogy ICC ilyen jellegű tevékenységét országa belügyeibe történő beavatkozásnak tekintené. (Emlékeztetőül: az amerikaiak az iraki háborúra való készülődés kezdetén vonták vissza a Bíróság megalapítását támogató aláírást, kifejezetten attól tartva, hogy az ICC tevékenysége hátráltathatja a katonai műveleteket.) A Bush-féle elutasító és eltávolító magatartással szemben az Obamakormány igen hamar jelezte, hogy más irányban kíván menni. Nemrégiben Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államoknak támogatnia kell az ICC-t, hiszen az példamutató módon járt el eddigi ügyeiben. Egy héttel később az új nemzetbiztonsági tanácsadó, James Jones ezredes szóvivője a Washington Times-nak a következőt mondta: „Támogatjuk az ICC-t a háborús bűnösök elleni harcában.”
Kecske is, káposzta is Egyes elemzők szerint azonban Obama nem elég elszánt és nem is annyira őszinte. Szerintük az elnöknek belpolitikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy az ország csatlakozzon az ICC-hez. A mai napig sokan szeretnék elővenni George Busht, és kivizsgálni felelősségét a guatanamói kínzások, illetve számos más iraki, afganisztáni katonai, illetve para-militáris túlkapás kapcsán. Az Egyesült Államok politikai etikettje szerint azonban ilyen jellegű vizsgálódást a jelenlegi elnöknek és stábjának nem illik kezdeményeznie. Így sok szempontból praktikus lenne, ha mindezt egy az amerikai kormánytól független nemzetközi szervezet tenné meg. Csakhogy azon kívül, hogy az ICC viszszamenőleges hatállyal nem is vizsgálódhat, itt több bökkenő is adódik. Maga a Bush-kormány sem ellenezte egy az egyben a Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenységét, csak nem volt hajlandó lemondani az USA híres, hírhedt (omipotens) szuverenitásáról. A jelek szerint ezt maga Obama sem nagyon tudja/meri/akarja kikezdeni. Rész-
FOTÓ: US NAVY PHOTO / JESSE B. AWALT
Az USA és az ICC
Omar Hassan Ahmad al-Bashir, Szudán elnöke az ENSZ-ben
VOLUMEN – Európai Unió és nemzetközi fejlesztés 3. évfolyam 2. szám (9. szám), 2010. április Felelôs szerkesztô: Linder Bálint Munkatársak: Csillag Gábor, Jaksa Brigitta, Lerner Balázs, Miháltz Réka Kiadja: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány Felelôs kiadó: Pálvölgyi Péter – ügyvezetô igazgató Layout: Bóna Toma Partnerek: Globalance – www.globalance.hu, People in Need (PIN) Csehország, Slovak Nongovernmental Development Organizations Platform (PMVRO) Szlovákia, Partners for Democratic Change (PDCS) Szlovákia, Polish Humanitarian Organisation Foundation (PHO) Lengyelország, Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség (HAND Szövetség) Magyarország, European Journalism Center (EJC) HU ISSN 2060-0593
A kiadványt az Európai Unió EuropeAid programja támogatja
A kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió véleményét.
Kiadja: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány
