Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
„Ökopolitika az önkormányzatokban” képzés háttéranyaga: Ökologizmus, ökopolitika, ökopártok: zöld politikai gondolkodás elméletben és gyakorlatban Írta: Tordai Bence Nyelvi lektor: Moldován László
1
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
Tartalom 1. 1.1. 1.2. 2. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 4. 4.1. 4.2. 5.
Bevezetés...................................................................................................................................... 3 Nyelvhasználati és definíciós problémák ....................................................................................... 3 Filozófia, ideológia, politikai cselekvés .......................................................................................... 4 Zöld filozófiák és társadalomelméletek ......................................................................................... 5 Ökopolitika, zöld politika mint ideológia ...................................................................................... 8 Helyzetértékelés ............................................................................................................................ 8 Eszmék......................................................................................................................................... 9 Vízió ........................................................................................................................................... 11 Politikai eszközök ....................................................................................................................... 12 Elhelyezkedés a politikai spektrumon.......................................................................................... 12 Politikai cselekvés és a zöld pártok .............................................................................................. 15 Intézményesült társadalmi cselekvés ........................................................................................... 16 Zöld pártok Európában és a világon ........................................................................................... 16 További magyar nyelvű irodalom ................................................................................................ 18
2
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
1. Bevezetés Az alábbi írás célja, hogy röviden bemutassa a zöld politikai gondolkodást azoknak, akik tevőlegesen is részt vesznek az ökopolitika megjelenítésében, de eddig nem foglalkoztak különösebben ennek elméleti megalapozásával vagy nemzetközi tudományos és pártpolitikai környezetével. Az Olvasó feltehetően ismeri az LMP Alapító Nyilatkozatát (pdf): ez kielégíti az ideológiai önmeghatározás alapvető ismérveit, hiszen a) értékeli a társadalom aktuális állapotát, b) megfogalmazza az alapértékeket és ezek alapján c) a kívánatosnak tekintett víziót, sőt d) összeveti az ökopolitikát más ideológiákkal. Ez a dokumentum a zöld politikai ideológia egyfajta lehetséges megfogalmazása; a következőkben ezt az ideológiai alapvetést fogjuk kibontani és árnyalni, illetve elhelyezni egy tágabb filozófiai, eszmetörténeti és politikai kontextusban. Ismétlésképpen az ökopolitika talán legnagyobb hatású magyar nyelvű meghatározásának lényege: az ökopolitika önálló politikai ideológia, amely a társadalmi-gazdasági-politikai és az ezzel összefüggő ökológiai válságot a fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel elvének érvényre juttatásával, a valódi – részvételi elemekkel kiegészített képviseleti – demokrácia és az ökoszociális piacgazdaság megteremtésével akarja orvosolni. Értékrendjét tekintve a zöld politika számos ponton találkozik, de 1. ábra: a legjelentősebb ideológiák az ezredfordulón meghatározó kérdésekben vitatkozik a többi jelentős politikai ideológiával, a liberalizmussal, a konzervativizmussal és a szociáldemokráciával.
1.1. Nyelvhasználati és definíciós problémák Mielőtt továbblépnénk, néhány dolgot fontos tisztázni. A politikai gondolkodás témájáról különböző „nyelveken” (pontosabban: nyelvi regiszterekben) beszélhetünk: a tudomány, elsősorban a politikai filozófia és a politikatudomány nyelvén, amely – a szerzők sokszor nyilvánosan vállalt meggyőződései ellenére is – próbál semleges maradni; a politikai nyelvén, amely saját maga identitásvonzó megfogalmazására és a konkurens ideológiák cáfolatára törekszik – itt tehát a nyelv a politikai küzdelem eszköze; a hétköznapok nyelvén, amelyet a tudatosság és a precizitás, illetve a szándékolt hatáskeltés helyett leginkább az esetlegesség jellemez.
3
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
Politikailag aktív állampolgárként, és különösen politikusként fontos, hogy ismerjük és képesek legyünk használni a nyelv mindhárom regiszterét, de ebben a belső használatra szánt háttéranyagban jellemzően a tudományos regiszter dominál. Tehát a politikailag releváns kifejezések nem a mai magyar pártpolitikai kontextusban, hanem jellemzően az európai politikatudományi/politikafilozófiai közegben nyernek értelmet. Ennek megfelelően eltekinthetünk a magyar társadalomban és közbeszédben elterjedt, meglehetősen sajátos értelmezésektől (ld. pl.: zöld=környezetvédő, baloldali=mszp-s, jobboldali=fideszes stb.), és figyelmen kívül hagyhatjuk a politikai kommunikáció ebből következő kihívásait is. Mielőtt elkezdenénk áttekinteni a zöld politikai gondolkodás és cselekvés legfontosabb fogalmait és kategóriáit, még egy utolsó, a szóhasználatot illető megjegyzés kívánkozik ide: a továbbiakban a zöld jelzőt és az öko- előtagot kvázi szinonimaként használjuk – a szöveg szóhasználata szerint nincs tehát tartalmi különbség zöld politika és ökopolitika, zöld párt és ökopárt stb. között.
1.2. Filozófia, ideológia, politikai cselekvés A következő fejezetekben a magasabbtól az alacsonyabb absztrakciós szint felé, az elvont gondolatoktól a konkrét cselekvés felé haladva tekintjük át az ökologizmus elméletét és gyakorlatát. Kézenfekvő, de nem kizárólagos ez a logika. Egyfelől nem egyirányú elmélet és gyakorlat kapcsolata; a politikai cselekvés nem kizárólag az elméleti megfontolások gyakorlatba való átültetését jelenti, inkább egy kölcsönös, kétirányú hatásdinamikát figyelhetünk meg. A társadalmi, technikai, politikai környezetre gyorsan reagáló zöld pártok, mozgalmak és életmódminták visszahatnak a teoretikus gondolkodásra, sőt, sokszor az elméleti vitákat közvetve a zöld pártokon, mozgalmakon belüli, vagy a pártok, társadalmi szervezetek közötti erőviszonyok döntik el. Másfelől nem egyértelmű, mégis szükségszerű az egyes szintek megkülönböztetése. A tevőleges politikai cselekvés, a cselekvésre vonatkozó (ideológiai) iránymutatás és a kézzelfogható, konkrét következmények igénye nélkül fellépő (filozófiai) eszmefuttatás elméletileg jól elkülöníthető, de a valóságban a határok gyakran elmosódnak. Ugyanaz a szövegrész megjelenhet egy tudományos folyóirat publikációjában, egy választási program bevezetőjében és egy elfogadott törvény indoklásában is. Sokszor azonban tartalmi eltolódás, feszültség van az egyes – filozófiai, ideológiai, cselekvési – szintek között. Így például a filozófiai szinten jól védhető, logikailag következetes, radikális mélyökológiai elméletek ideológiává alakítva sokszor megbuknak a realitás próbáján. A fentieket szem előtt tartva három szinten, három szakaszban tárgyaljuk a zöld politikai gondolkodás sajátosságait. Elsőként, a Zöld filozófiák és társadalomelméletek című fejezetben inkább csak érintőlegesen, elsősorban a politikai relevanciájú diszciplínákat és elméleteket említve tekintjük át az ökológiai gondolkodás szerteágazó filozófiai és tudományos hátterét, valamint az egymással versengő irányzatokat. Másodikként az ökopolitika ideológiáját, tehát a zöld politikai cselekvést orientáló helyzetértékelést, érték-, cél- és eszközrendszert vázoljuk fel; kitekintést adva a kapcsolódó vitákra és a konkurens politikai nézetrendszerekkel való viszonyra is. Végül az intézményesült politikai cselekvés különböző formái, elsősorban a zöld pártok történetének legfontosabb állomásai kerülnek bemutatásra. 4
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
Az anyagot a további elmélyülést segítő, válogatott magyar nyelvű irodalomjegyzék zárja.
2. Zöld filozófiák és társadalomelméletek A szakirodalomban komoly vita folyik arról, hogy mikorra datálható a zöld politikai gondolkodás megjelenése. A nagy hatású „ökopolitikai ébredés” egyértelműen az 1960-as, 70-es évekre tehető, de az ezt megelőző száz évben is felbukkantak szórványos, időnként a politikai cselekvést is megtermékenyítő, az ökologizmus gondolatkörébe tartozó elméletek és irányzatok. Ezek azonban nem álltak össze átfogó politikai filozófiává, és nehéz lenne amellett érvelni, hogy az elmúlt bő negyven évben kiforrott ökopolitika a korábbiak szerves fejleménye volna. Ezért az 1860-es évekkel kezdődő évszázadra csak címszavakban térünk ki. A darwini elmélet elterjedésével, a világmagyarázatok szekularizálódásával a XIX. század utolsó harmadában problematizálódott az ember és természet viszonya. Ekkor bukkant fel az ökológiai megközelítés, amely az embert a természet részeként értelmezte. Ernst Häckel 1866-os meghatározása szerint „Ökológián mindazon tudományokat értjük, melyeknek tárgya az élő szervezetnek az őt környező külvilághoz fűződő valamennyi kapcsolata. Tágabb értelemben ideszámíthatjuk az élő szervezet valamennyi létfeltételét.”1 A korai ökológiai gondolkodásnak azonban nemcsak természet- és társadalomtudományos, de teológiai és morálfilozófiai vonatkozásai is voltak, és ennek megfelelően a gondolatkörhöz kapcsolódó teoretikusok2 által lefedett spektrum is meglehetősen széles. Az ökológiai gondolat a tudományos és filozófiai elméletek mellett a társadalmi és egyéni cselekvésekre is hatással volt; említhetjük például a „vissza a földhöz”-kampányokat, a várostervezést, a cserkészetet és a természetjárást, az organikus gazdálkodást, a vegetarianizmust stb. Az 1920-as, 30-as években politikai mozgalmakban, pártokban is szerepet kapott az ökologizmus eszméje: a konzervatív-nacionalista, fasiszta és nemzetiszocialista ideológiákkal való összefonódást azonban a mai zöldek kínos epizódnak, egyszeri kisiklásnak tartják és legszívesebben elfelejtenék. A nyugati világ második világháború utáni robbanásszerű gazdasági növekedése, erőltetett ütemű iparosodása és technicizálódása, az oligopol gazdaságszerkezet és a fogyasztói társadalom kialakulása, a korábban domináns politikai ideológiák lejáratódása, illetve egymáshoz közeledése és felpuhulása, a hidegháború feszültsége és a gyarmatosító logika megbukása, a korábbi emancipációs folyamatok befagyása az 1960-as évekre kitermelte a rendszerkritikus eszmék és mozgalmak széles körét. A zöld gondolkodókkal és aktivistákkal egyidőben, velük sokszor személyi és/vagy tartalmi átfedéseket mutatva megjelent a poszt-/neomarxista kapitalizmuskritika, a feminizmus újabb hulláma, a békemozgalom, a fekete és a meleg polgárjogi mozgalom, a posztmodern társadalomfilozófia modernitáskritikája, a posztkoloniális mozgalmak stb. Az 1980-as évektől, a neokonzervatív ideológia térnyerésével és a gazdasági globalizáció kiteljesedésével a zöld politika és politikai filozófia látóterében megjelent a globalizációkritika és az alterglob mozgalom is. Egyes szerzők ezeket a jelenségeket összetartozónak vélik, és egy egységes, zöldnek vagy újbaloldalinak címkézett ideológia részeként kezelik őket, mások azonban
1 Az ökológia ma leginkább a biológia egyik ágaként (környezetbiológia; az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgáló diszciplína) ismeretes, a továbbiakban azonban ökológiai gondolkodás alatt elsősorban a társadalmi-politikai relevanciával bíró elméleteket értjük 2 Az ökologizmus első századából pl. Peter Kropotkin, Ernst Häckel, L. T. Hobhouse, J. A. Hobson, Herbert Spencer, Konrad Lorenz, Patrick Geddes, Lewis Mumford, Frederick Snoddy, a magyarok közül Németh László, Polányi Károly
5
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
vitatják ezek szoros összekapcsolódását – de afelől nincs kétség, hogy a felsorolt elméleti irányzatok és társadalmi mozgalmak megtermékenyítőleg hatottak egymásra. Az ökologizmus gondolati magját a hatvanas-hetvenes években elsősorban persze a környezeti problémákra való reflexió adta. Társadalmilag és politikailag jelentős hatású politikai, tudományos és irodalmi művek ebből az időszakból a Néma tavasz (Rachel Carson, 1962), a Népesedési bomba (Paul Ehrlich, 1968), A közlegelők tragédiája (Garrett Hardin, 1968), a Global 2000 jelentés (USA kormányzat, 1972), az Egyetlen Föld jelentés (ENSZ, 1972), A növekedés határai (Római Klub, 1972); A túlélés vázlata (Edwart Goldsmith, 1972), az Ecotopia (Ernest Callenbach, 1975), de fontos a későbbi Közös jövőnk című jelentés (Brundtland-bizottság, 1987) is. Egyértelművé váltak az ember gazdasági tevékenységének környezeti hatásai, bebizonyosodott az uralkodó termelési és fogyasztási mintázatok fenntarthatatlan volta, valóságossá, láthatóvá (de legalábbis elképzelhetővé) lettek a környezetszennyezés hatásai, a fosszilis energiaforrások kimerülése, az atomenergia és a vegyszerhasználat kockázatai, a túléléshez szükséges és a környezeti javak szélsőségesen egyenlőtlen elosztása stb. Ez az új problémakör egyaránt foglalkoztatni kezdte a természet-, a társadalom- és a bölcsészettudományok művelőit; új tudományterületek születtek és intézményesültek, régi diszciplínák kaptak új feladatokat. Komoly fejlődés indult a biológia számos területén, a meteorológiában, az ökológiai közgazdaságtanban és a környezet-gazdaságtanban, a környezetszociológiában, a környezeti etikában, a zöld ontológiában és ismeretelméletben stb. Ezek közül közvetlen politikai vonatkozásai vannak a környezeti etikának, amely az egyes ember és a természeti környezete közti morális – erkölcsi normák vezérelte – viszonyt vizsgálja; a környezet-gazdaságtannak, amely a természeti javak beárazásával a klasszikus közgazdaságtanban is megjelenítette az ökológiai problémát; és az ökológiai közgazdaságtannak, amely a javak korlátosságából kiindulva alapozza meg az alternatív, zöld gazdaságpolitikákat. A hagyományos politikai gondolkodást sem hagyta érintetlenül az ökológiai agenda: liberális és konzervatív, bal- és (ritkábban) jobboldali politikai filozófusok és a pártok teoretikusai egyaránt megpróbálták beilleszteni az ökologizmust a saját értelmezési keretükbe. Az általános politikai zöldülés mellett azonban a legjelentősebb fejlemény az önálló és átfogó, vagyis minden releváns filozófiai, illetve közpolitikai kérdést lefedő zöld politikai filozófiák, ideológiák és programok születése volt. Egyfajta, többé-kevésbé konszenzuális zöld politikai ideológiát a következő fejezetben foglalunk össze, most csak a filozófiai és az ideológiai szint különbségeire, illetve az egyes koncepciók eltéréseire és lehetséges csoportosítására térünk ki. A politikai filozófiák és ideológiák közti különbség nem merül ki a cselekvéshez való viszony korábban már említett eltérésében. Az ideológiának szüksége van egy potens aktorra, a politikai cselekvés alanyára, aki az adott ideológiát képviseli és megpróbálja érvényre juttatni. A filozófia ugyanakkor magányos műfaj, ahol a karosszékben ülve kevesebb korlátozó tényező adódik: nem kell senkit meggyőzni a víziók megvalósíthatóságáról, így kétségkívül szép elméleti felépítmények születhetnek, amelyek azonban igen távol eshetnek az adott társadalmi valóságtól, és nehezen elképzelhetőnek vagy az egyes ember élettartamán belül elérhetetlennek tűnhetnek. Ez a – főleg az elképzelések radikalizmusát, illetve a megvalósíthatóság időtávját illető – különbség gyakran megmutatkozik a zöld politikai filozófiák és ideológiák között. Ugyanakkor a politikai filozófiák jelentik a cselekvésorientált és gyakran rövidebb távra tervező ideológiák alakításának, továbbfejlesztésének vezérfonalát. A zöld politikai filozófiák csoportosításának számos formája lehetséges. Elterjedt, de kritikáktól korántsem mentes megoldás az egyes irányzatok besorolása a mély vagy a sekély ökológia csoportjába számos 6
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
szempont (ontológiai álláspont, metafizika és etika viszonya, a természet önmagáért való vagy instrumentális értékelése, voluntarizmus vagy determinizmus, tudománykép, a bioszféra vagy az ember prioritása, radikalizmus vagy reform, technikához való viszony) alapján. Egyes szerzők szerint az ökologizmus különböző irányzatai közti egyik legfontosabb megkülönböztetés az ökocentrizmus-antropocentrizmus skálán képezhető le. A spektrum az „enyhe emberközpontú” megközelítéstől a „morális kiterjesztő” és a „visszafogott holista” kategóriákon keresztül a mélyökológia tiszta ökocentrizmusáig terjed. A megkülönböztetés alapja, hogy az embert jelentőségét tekintve kiemeljük-e az ökoszisztémából, vagy csak mint annak részét kezeljük, illetve hogy az élőlények és nem élő természeti létezők mely körének tulajdonítunk önértéket. Az ökocentrikus megközelítés tagadja, hogy lenne egy egyértelmű és erkölcsileg védhető választóvonal az ember és a többi természeti létező között, és nemcsak instrumentális, hanem önálló értéket tulajdonít a természetnek – ebből következően nem az emberiség érdekét nézve, hanem egységként – és ezáltal hatékonyabban – védi a földi ökoszisztémát. Az emberközpontú gondolkodás ezzel szemben ragaszkodik ahhoz, hogy az ember nemcsak az evolúció csúcsa, de egyben kiemelt jelentőségű is; csak ő képes értékelni a dolgokat, és egyúttal csak azoknak a dolgoknak van értéke, amelyek az ember számára értékesek. A szélsőséges antropocentrizmus természetesen összeegyeztethetetlen az ökológiai filozófiával, de az enyhe emberközpontúság – különösen a politikai ideológia szintjén – nem idegen a zöld gondolkodástól. A politika dimenziójában az egyes ökofilozófiák közötti legalapvetőbb különbség a víziók terén mutatkozik. A három markánsan eltérő jövőkép a maximális fenntartható társadalom, a mértékletes fenntartható társadalom és az ökoanarchista kommuna. Az első a jelenlegi közjogi berendezkedés keretei között képzel el környezettudatos állami működést és a környezetével harmóniában élő társadalmat. A második variáns radikálisabb átalakítást szorgalmaz: önfenntartó, kisléptékű biorégiók létrehozását a nemzetállamok helyén (esetleg egy globális „ökobirodalom” létrejöttével párhuzamosan), a fogyasztás, a kereskedelem és a mobilitás minimálisra szorítását és szigorú népességszabályozást. A harmadik verzió az állam lebontásával és teljes hatalomtalanítással járna. Eltérések mutatkoznak a hatalomgyakorlás és a részvétel kérdésében is: néhányan ezt másodlagosnak tartják, sőt, akadnak, akik szerint a politikai működés demokratizmusát fel lehet áldozni az ökológiai célok érdekében. A többség azonban úgy véli, csak az állampolgárok fokozott részvételével születhetnek az ökológiai célokat tekintve hasznos és egyben legitim politikai döntések, amelyeket az egyéni cselekvések során is respektálnak. A zöld demokráciaelmélet összességében a részvétel radikális kiterjesztése mellett teszi le a voksát. Vannak, akik a csoportosítások helyett a különböző irányzatok egyszerű felsorolását tartják szerencsésebb eljárásnak. A környezeti problémát valamiképpen adresszáló politikai filozófiák/ideológiák közül azonban sokan nem mindegyiket tekintik ökologizmusnak. Ezektől a vitáktól és az egyes, többé vagy kevésbé jelentős irányzatok egyenkénti ismertetésétől e helyütt eltekinthetünk3. Elég azt látni, hogy a zöld politikai gondolkodás számos, egymással is vitatkozó irányzatból áll össze, amelyek azonban messze nem azonos jelentőségűek, és még nagyobb különbségek mutatkoznak a gyakorlati hatásukat tekintve.
Felsorolásszerűen azonban érdemes lehet végigfutni az ökofilozófiai iskolákon. Ábécérendbe szedve létezik tehát anarcho-primitivizmus, környezetvédelem, mélyökológia, „okos” környezetvédelem, ökofasizmus, ökofeminizmus, ökokapitalizmus, ökoszocializmus, szabadpiaci környezetvédelem, társadalomökológia, zöld anarchizmus, zöld konzervativizmus, zöld liberalizmus, zöld libertarianizmus, zöld önkormányzatiság, zöld politika és zöld szindikalizmus. 3
7
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
A továbbiakban mi a gyakorlati síkon legnagyobb hatású ökofilozófiai irányzattal, a zöld politikával avagy ökopolitikával, illetve ennek ideológiai vetületével foglalkozunk.
3. Ökopolitika, zöld politika mint ideológia Néhányan vitatják, hogy szabad-e az ökopolitikáról mint ideológiáról beszélni. Ezt az álláspontot néha az „egyetlen objektív igazság” ismeretének vélelme, néha pedig az ideológia fogalmának sajátos értelmezése motiválja. Az ideológia szónak valóban vannak negatív konnotációi, ezek azonban elsősorban a régen túlhaladott marxi terminológiára vezethetők vissza, amely szerint az ideológia hamis tudat, az elnyomott osztályok manipulálásának eszköze. Ezzel szemben egy semlegesebb ideológiadefiníciót használva nem kérdéses, hogy az ökopolitikát lehet-e ideológiaként bemutatni. Heywood a továbbiakban alapul vett meghatározása szerint „Az ideológia az eszmék együttese, amely olyan politikai cselekvés alapjául szolgálhat, amelynek célja a fennálló politikai rendszer megdöntése, átalakítása vagy éppen fenntartása. Ennek megfelelően minden ideológia a „fennálló rend leírását" nyújtja, s egyúttal megadja a jövőben kívánatos társadalom modelljét és az ehhez szükséges politikai változtatások eszközeit.” Mik tehát a zöld politika eszméi (elvei, értékei), hogyan vélekedik a fennálló (társadalmi, gazdasági, politikai) rendről, hogyan fest a zöldek által kívánatosnak tartott társadalmi modell, és milyen eszközök alkalmasak egy ilyen vízió megvalósítására? Ha ezeket a kérdéseket meg tudjuk válaszolni, sikerült felvázolnunk az ökopolitikai ideológiát. Pontosabban ennek egy sajátos megfogalmazását, hiszen tisztában kell lennünk azzal, hogy nincs egyedül érvényesnek tekinthető változat, a megformálás nüansznyi különbségein is hosszan lehet vitatkozni. A következőkben az (európai) zöld fősodor pártjait jellemző ideológiai konszenzust vázolom fel, amelyek jórészt az LMP politikájára is érvényesek. A vitatott pontokat az utolsó alfejezetben tekintjük át.
3.1. Helyzetértékelés A definícióban követett sorrendtől eltérően az ökopolitika esetében az eszmék helyett érdemesebb lehet a fennálló rend leírásával kezdeni, hiszen a zöld politika a XIX. századi ideológiáktól eltérően egy aktuálisan is fennálló világállapotra – társadalmi-gazdasági-politikai berendezkedésre és ezzel összefüggésben a bolygó ökológiai állapotára – adott válasz. A zöld diagnózis szerint az emberi társadalmak nem veszik figyelembe, hogy az emberiség a Föld ökoszisztémájának egyik elemeként egy komplex, változatos és kölcsönösen összefüggő struktúra része, és nem számolnak e rendszer véges teherbírásával. A nem megújuló energiaforrások és nyersanyagkészletek kimerülőben vannak, az emberi tevékenységből fakadó környezetszennyezés súlyos és visszafordíthatatlan ökológiai folyamatokat indított el vagy gyorsított fel (klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, a talaj, a víz és a levegő állapotromlása stb.), amelyek közvetlenül és drasztikusan rontják az emberi életminőséget is. Mindez visszavezethető a jólétben élő országok fogyasztói társadalmának gazdasági berendezkedésére, a materiális javakat egyre bővülő mennyiségben előállító, nagyvállalatok által dominált ipari kapitalizmusra, a szállítással járó környezetterhelést intenzíven növelő gazdasági globalizációra, az anyagias értékrendű, a 8
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
fogyasztást öncélként és az ehhez szükséges pénzt a siker és a társadalmi elismertség elsődleges mércéjének tekintő társadalomra. Az anyagi javakban való tobzódás azonban csak a globális társadalom keskeny felső rétegére jellemző, ennek ára pedig a természet, embertársaik és a jövő nemzedékek kizsákmányolása, ami ember és természet között, a társadalmakon belül és az egyes országok között, de a jelen és a jövő között is óriási feszültségeket és egyenlőtlenségeket eredményez. Az egyenlőtlenségeknek nem csak anyagi dimenziója van; számos – nemi, faji, etnikai, lakóhely szerinti, életkori, vallási, szexuális, fogyatékkal élő stb. – kisebbség hátrányos, gyakran halmozottan hátrányos helyzetben van emberi, polgári, politikai és szociális jogait, környezeti létfeltételeit és mobilitási esélyeit tekintve is. Különösen az életfeltételek romlása miatt kerülnek majd nagyon rossz helyzetbe az akár csak egy-két emberöltővel később megszületendő generációk tagjai, gyermekeink és unokáink. A globális elitek a környezeti kihívást struktúraváltás helyett technológiai válaszokkal kezelik, az egyenlőtlenségek érdemi orvoslása helyett a külső és belső feszültségeket sokszor erőszakkal, vagy az erőszakkal való fenyegetéssel nyomják el, és a status quo fenntartására változatos struktúrákat alakítanak ki. Sok országban a demokratikus rendszer sem adott, de a fejlett képviseleti demokráciákban is nagyon hiányos az állampolgárok érdemi részvételének lehetősége a közösségi döntésekben. Ennek okán a politikai berendezkedés szerte a világon legitimációs deficittel küzd, s mindezeknek egyszerre oka és következménye az állami működés és a kormányzás rossz minősége, a rövidlátó, a globális folyamatokért és a jövőért felelősséget viselni képtelen politika.
3.2. Eszmék Az ökopolitika eszméit illetően viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen a zöld politika képviselői elég széles körű konszenzussal fogalmazták meg, melyek tekinthetők a legfontosabb zöld értékeknek. Az elméleti irodalomban ugyanakkor viták vannak azzal kapcsolatban, hogy a zöld értékrendnek kiemelt eleme-e az ökológiai indíttatású alapelv, a tág értelemben vett fenntarthatóság, avagy az újbaloldali, békemozgalmi, feminista, emberi jogi mozgalmakból átvett értékek (igazságosság, erőszakmentesség, posztpatriarchális értékek, a sokszínűség tisztelete stb.) ezzel egyenlő súllyal jelennek-e meg. Kérdéses az egyes értékek logikai összefüggése is: egyesek a logikai függetlenség mellett érvelnek, mások – pl. az LMP 2010-es választási programjának bevezetőjében Rauschenberger Péter – meggyőzően vezetik le ezen értékek szükségszerű együttjárását. Az elméleti vitákat nem tisztünk eldönteni, az értékek kánonjáról mindenesetre született néhány meghatározó döntés a zöld pártok különböző fórumain. Ezek szerint „a zöld politika négy oszlopa” – országonként némileg eltérő megfogalmazásban – az (ökológiai) fenntarthatóság, a (társadalmi vagy társadalmi és gazdasági) igazságosság, a részvételi vagy bázisdemokrácia és az erőszakmentesség. A „tíz kulcsérték” ezeken túl a következőket is tartalmazza: decentralizáció, közösségalapú gazdaság, posztpatriarchális értékek/feminizmus, a sokszínűség tisztelete, globális felelősség, jövőorientáltság. A Globális Zöld Karta hat alapelvet fogalmazott meg: ökológiai bölcsesség, társadalmi igazságosság, részvételi demokrácia, erőszakmentesség, fenntarthatóság és a sokszínűség tisztelete. Tekintsük át röviden, mire utalnak az egyes alapértékek! 9
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
A fenntarthatóság gondolata arra az egyszerű belátásra épül, hogy a Föld egy véges rendszer, amit az emberiség jelen pillanatban is a hosszú távú lehetőségeinél nagyobb mértékben használ ki és terhel meg. A fenntarthatóság, illetve a fenntartható fejlődés legelterjedtebb – a Brundtland-jelentésben szereplő – megfogalmazása szerint a fenntartható módon működő, fejlődő rendszer „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”. A fenntarthatóság „erős koncepciója” szerint a gazdaság a társadalomba ágyazottan működik, és mindkettő szembesül a természeti környezet jelentette korlátokkal (ld. 2. ábra) A társadalmi igazságosság röviden azt jelenti, hogy mindenkinek egyaránt garantálni kell az emberhez méltó élet lehetőségét. Ezen túlmenően a fenntartható és harmonikus társadalmi struktúra megteremtése érdekében fel kell számolni a kizsákmányolás különböző formáit, elfogadható szintre kell csökkenteni az illegitim vagyoni-jövedelmi különbségeket, valamint – nemre, korra, nemzetiségre, fajra, etnikumra, szexuális orientációra, egészségi állapotra, vallási és politikai meggyőződésre stb. való tekintet nélkül – biztosítani kell az egyenlő emberi, polgári, politikai, szociális jogokat és a környezeti javakhoz és közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést. A részvételi demokrácia vagy bázisdemokrácia arra az igényre épül, hogy az állampolgárok közvetlenül befolyásolni tudják az életüket és környezetüket érintő döntések eredményét. A zöldek támogatják a deliberatív demokrácia térnyerését, vagyis az egyenlő felek nyilvános vitájára alapuló, konszenzust kereső döntési folyamatokat. Ez feltételezi az átláthatóságot, az információszabadságot és a média szabad működését, valamint az egyén számára szükséges tudások és készségek megszerzését biztosító oktatási rendszert. Az erőszakmentesség fogalma részben magától értetődő: a militarizmus, a represszív büntetőpolitika és az erőszak minden formájának elutasítására utal, másrészt azonban – tágabb értelemben használva – magyarázatra szorul. Az ökopolitika nemcsak az egyének, csoportok vagy államok közötti konfliktusok békés rendezését célozza, de a politikai életben csakúgy, mint a hétköznapi szituációkban a konszenzusos és együttműködő stratégiákat részesíti előnyben a konfliktusos és versengő stratégiák helyett, korlátozza és ellensúlyozza a túlhatalom minden formáját, és a diszkrecionális megoldásokkal szemben az intézményes eljárásokat preferálja. A decentralizáció a (gazdasági és politikai) központosítás elleni, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság melletti kiállást jelenti. A közösségalapú gazdaság a helyi termékeket előnyben részesítő, a kisebb közösségek sajátos érdekeit szem előtt tartó gazdálkodás és gazdaságpolitika előnyben részesítésére utal. A posztpatriarchális értékek, avagy a feminizmus melletti kiállás a férfiuralom leépítését, a nők egyenlő jogainak, lehetőségeinek, esélyeinek és társadalmi elismerésének biztosítását takarja. A sokszínűség tisztelete a bármely szempont szerinti negatív megkülönböztetés elutasítását, a biodiverzitás mintájára a társadalmi diverzitás támogatását jelenti, és a feminista, melegjogi, antirasszista és kisebbségi mozgalmak agendájából került be a zöld alapértékek 10
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
közé. A globális felelősség annak tudatosítása, hogy bármely cselekvésünk vagy éppen tétlenségünk kihatással lehet a bolygó minden lakójára, ezért – közösségi vagy egyéni, politikai vagy gazdasági – döntéseinknél szem előtt kell tartanunk mindezt (ld. „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”). A jövőorientáltság a következő nemzedékek iránt viselt felelősséget, a hosszú távra előretekintő, megfontolt, bölcs és elővigyázatos politika értékét képviseli az ökopolitika eszmerendszerében. Leginkább az utóbbi két értékből rajzolódik ki az ökopolitika antropológiája: a szűkebb és tágabb környezetéért, embertársaiért és az utána jövő generációkért is felelősséget viselő, rendszerszemléletben gondolkodó és tudatosan cselekvő ember képe.
3.3. Vízió A politikai filozófiával foglalkozó fejezetben láttuk, hogy a különböző ökológiai irányzatok között a legnagyobb különbség politikai téren a víziók, a kívánatos társadalmi modellek között mutatkozik. A cselekvést orientáló zöld politikai ideológia rekonstruálásakor ezt a vitát sem elméleti úton kell eldöntenünk; elég megnézni, hogy a sikerrel működő zöld mozgalmak, társadalmi szervezetek és pártok melyik utat választották. Azt látjuk, hogy a zöld politikai közösség jellemzően nem akarja lebontani a társadalmi együttműködés jelenlegi keretét adó államokat, inkább az állami – és egyéni, közösségi, vállalati stb. – politikák fenntarthatóvá tételén fáradozik. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a „maximális fenntartható társadalom” a domináns vízió az ökopolitika ideológiájában. Andrew Vincent szavaival „a jelenlegi nemzetállam és annak jogi struktúrája valamilyen mértékben ökológiailag tudatosabbá téve nemcsak alkalmas, de szükséges is ahhoz, hogy az ökológiai ideológia követeléseit meg lehessen valósítani”. Ha az alapvető berendezkedést nem is, néhány elemet azonban a fősodorbeli zöld ideológia átvesz a „mértékletes fenntartható társadalom” koncepciójából. A „birtoklás” helyett a „létezés” társadalmáról szóló gondolatok, a társadalmi értékváltás és a személyes erkölcsi felelősség igénye nemcsak az életmódközösségekben és egyes civil szervezetekben nyer képviseletet, de –mérsékeltebb formában – nem idegen a zöld pártoktól sem. A kicsi, de önellátó ökorégiók, és különösen az ökoanarchista kommunák létrehozására azonban csak elenyésző ambíciók mutatkoznak. Egyértelmű, hogy a fennálló rend megdöntése, átalakítása vagy fenntartása közül az ökopolitika a középső utat választja. A zöldek tehát a – „fejlett” világban jellemző – közjogi berendezkedés (liberális demokrácia és alkotmányos jogállam) megtartása mellett, ennek kereteit felhasználva akarják az imént vázolt értékeknek megfelelően átalakítani a társadalmat. Fenntartható módon élő, igazságos, erőszakmentes, posztpatriarchális, sokszínű társadalom; az ökológiai korlátokat tiszteletben tartó, a javakat igazságosan elosztó, decentralizált, közösségalapú gazdaság; részvételi, globális felelősséget viselő, jövőorientált politika, és mindezek következtében testi-lelki jóllétben élő ember – ez az ökopolitika víziója. Ezt a víziót természetesen ki lehetne bontani mélyebben, feltárva az ideális társadalom egyes attribútumainak szakpolitikai feltételrendszerét – de most álljunk meg ezen a ponton, ahol a zöldek politikai közösségében még teljes konszenzus van.
11
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
3.4. Politikai eszközök Az ideológia megvalósításának különböző cselekvő alanyai, és ezeknek eltérő eszköztárai vannak. Képviselheti az ökopolitikát az egyes ember a hétköznapokban, ad hoc csoportok egy egyszeri megmozduláson, egy ügy köré szerveződő mozgalmak, bejegyzett civil szervezetek, politikai pártok, helyi, állami és szupranacionális kormányok és ezek ügynökségei stb. Az egyén eszközei közé elsősorban a példaadó életmód, a személyes meggyőzés és az aktív társadalmi részvétel tartoznak. A többé vagy kevésbé intézményesült közösségi cselekvés legfontosabb eszközei a társadalmi kommunikáció, projektek tervezése és megvalósítása, valamint a politikai döntéseket befolyásoló nyomásgyakorlás. A különböző szintű kormányzatok és ügynökségeik jogszabályok (és nem kötelező érvényű állásfoglalások) megalkotásával és érvényesítésével, az anyagi források elosztásával, programok kidolgozásával és megvalósításával, illetve politikai kommunikáció útján vihetnek közelebb az ideológiában megjelenő vízióhoz. A pártok szakpolitikai programok kidolgozása, és az ezek megvalósításához szükséges hatalmi eszközök megragadása érdekében folytatott politikai kommunikáció és a választásokra való mozgósítás révén, kormányra kerülve pedig a fent felsorolt eszközökkel próbálják érvényesíteni az ideológiát. A zöld politika képviselői mindezeket az eszközöket használják, de a politikai eszközök kiválasztásában és ezek minőségében is meg kell jelennie az alapvető ökopolitikai értékeknek. Nem elképzelhető például a politikai hatalom erőszakos megragadása – de a társadalmi részvételt nélkülöző hatalomgyakorlás, a gyűlöletkeltésre alapozott vagy a hosszú távú szempontokat a rövid távú népszerűségért elvető kampányok sem férnek össze a zöld értékrenddel. Az egyes politikai célokhoz választott eszközöknek tehát nemcsak az adott törekvést kell hatékonyan szolgálniuk, de igazodniuk kell a teljes ökopolitikai érték- és célrendszerhez.
3.5. Elhelyezkedés a politikai spektrumon A politikai ideológiák egymáshoz viszonyított pozíciójának megjelenítésére a politikatudomány általában az egyes politikai dimenziókat megjelenítő tengelyeket, illetve az ezek által alkotott síkokat vagy tereket használja. A közgondolkodásban az egyszerű, egydimenziós bal-jobb tengelyt alkalmazó politikai spektrum a legelterjedtebb, míg a politológia szívesebben alkalmaz legalább kétdimenziós, kifinomultabb megjelenítési módokat. A leggyakoribb kétdimenziós spektrumokban a tengelyek a gazdaságpolitikai baljobb és a társadalompolitikai szabadelvű-tekintélyelvű (vagy liberális-konzervatív) dimenzióban jelenítik meg a pozíciókat, azonban számos más dimenzió is feltűnik a politikatudományi irodalomban. Mielőtt megpróbálnánk elhelyezni az ökopolitikát a különböző politikai dimenziókban, egy másik megközelítést is érdemes szemügyre venni. Nézzük meg, hogyan viszonyul a zöld politika a legnépszerűbb konkurens ideológiákhoz, a szociáldemokráciához, a konzervativizmushoz és a liberalizmushoz! Az ökopolitika hasonlít a szociáldemokráciára, abban az értelemben, hogy a kapitalizmus vesztesei, az elnyomottak és kiszolgáltatottak oldalán áll; alapvető értéke a társadalmi szolidaritás. Fellép a 12
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
kizsákmányolás minden formája ellen, legyen szó a szegény országoknak a gazdag országok általi, a munkavállalóknak a tőke általi, vagy a jövő generációknak a ma élők általi kizsákmányolásáról – és ez utóbbival túl is lép a szociáldemokratákon. Elutasítja a kirívó anyagi – és újszerű módon a nem anyagi jóllétben mutatkozó – egyenlőtlenségeket, és korlátozni igyekszik a ledolgozhatatlan előnyök és hátrányok újratermelődését. Kiáll minden hátrányos helyzetű csoport mellett, és küzd a negatív megkülönböztetések gyakorlata ellen; érje az akár a nőket, az etnikai vagy szexuális kisebbségeket, a fogyatékkal élőket, vagy bármely más csoportot. Azonban a zöldek elutasítják azt a hagyományos modernizációs programot, amely az emancipációt és a társadalmi igazságtalanságok megszűnését az anyagi javak növekvő bőségétől várta. Az ökopolitika hasonlít a liberalizmushoz, amennyiben elkötelezett a demokrácia, az emberi jogok, az egyéni és közösségi szabadságjogok védelme és a jogkiterjesztés eszméi mellett. A politikai kérdésekre intézményes megoldásokat keres, elkötelezett a demokratikus intézményekben megvalósuló önrendelkezés mellett, elutasítja a tekintélyelvű vagy erőszakos megoldásokat. Tovább megy a liberálisoknál annyiban, hogy a szabadság fogalmát nem negatív, hanem pozitív (másokra kötelezettséget rovó) értelemben használja, valamint hogy a jogkiterjesztést a jövő nemzedékekre (és kisebb mértékben más élőlényekre) is vonatkoztatja. A liberálisoktól eltérően nincsenek azonban ellenérzései a közjó képviseletét ellátó állammal szemben, nem hisz vakon az önmagát szabályozó, kizárólag a tőkés magántulajdonon alapuló piaci versenyben. Az ökopolitikai álláspont szerint a szabad piac eszménye teljesíthetetlen előfeltevéseken alapul, és a gyakorlatban nem létezik a közjót hatékonyan szolgáló piac erős állami szabályozás és felügyelet nélkül. Az ökopolitika hasonlít a konzervativizmushoz annyiban, hogy középpontba állítja a politikai közösséget: az individuális versengés ökológiai és társadalmi katasztrófa felé mutató rendszere helyett az együttműködést és a közösségi önrendelkezést ajánlja. Védi azokat a kulturális és természeti értékeket, amelyek az emberi élet teljességét biztosítják. Meggyőződése, hogy a helyi tudások és sokféleségek pótolhatatlanok a globalizáció korában az identitások kialakításához. Az ökopolitika ugyanakkor elutasítja a tekintélyelvűséget, és a különféle hatalmak lebontására vagy korlátozására törekszik. Az emberi méltóság elengedhetetlen alkotóelemének tekinti az életmódok és értékek közötti szabad lelkiismereti választást, miközben tisztában van vele, hogy az értékek csak a közösségben, a közösségek kultúrájában élnek. A zöld politika azonban nem szűkíti le a közösség fogalmát a család, helyi közösség és nemzet által fémjelzett körre; ugyanúgy megbecsüli az értékközösségeket, a szakmai, szabadidős, baráti, életmód- és identitásközösségeket is. Mindezek ismeretében talán könnyebb lesz elhelyezni a zöld politikát a különböző politikai dimenziókban. Kezdjük az egydimenziós spektrummal! A bal-jobb skála egyfelől azért nagyon problematikus, mert a baloldalisággal és jobboldalisággal kapcsolatban elég diverz nézetek élnek a laikusokban, de helyenként az érdeklődő közvéleményben is. Nem lévén tér kifejteni két, nyugodt szívvel vállalható definíciót, egy jól használható (de sajnos angol nyelvű) áttekintő ábrára hívnám fel a figyelmet: http://www.informationisbeautiful.net/visualizations/left-vs-right-world/ A másik probléma a bal-jobb skálával, hogy számos zöld párt deklarálta: „nem balra, nem jobbra, hanem előre” vannak a politikai térképen, azaz nem helyezhetők el ezen a tengelyen. Ezt nyilván inkább politikai kommunikációs, mintsem tudományos szempontok motiválták: az ideológiai önállóság kinyilvánítása érthető törekvés, de nem mond ellent az adott ideológia valamely gyűjtőkategóriába való besorolásának. A legtöbb politológus és politikai elemző nem is hagyja magát eltéríteni a kategorizálás szándékától, és az ökopolitikai ideológiát képviselő zöld pártokat szinte kivétel nélkül a baloldalhoz sorolják. Vannak ugyan 13
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
egyértelműen jobboldali ökológiai ideológiák, mint az ökokonzervativizmus vagy az ökofasizmus, de ezeknek csak elvétve van tényleges politikai képviselete. A baloldalra sorolással sok zöld is egyetért, hiszen a zöld politikát a társadalmi igazságosság eszméjén, a gazdasági és politikai hatalom elosztásának kritikáján és a közösségelvűségen kívül az elosztási problémaként is felfogható környezeti kérdések is inkább a baloldalhoz kötik. Erre utal egyébként, hogy a zöld pártok jóval gyakrabban kötnek koalíciót baloldali, mint jobboldali pártokkal. A kétdimenziós spektrumokban a tengelyek általában a gazdasági bal-jobb és a társadalmi szabadelvűtekintélyelvű (libertárius-autoritárius, vagy liberáliskonzervatív) dimenzióban ábrázolják a pozíciókat. Nyilvánvalóan sok múlik az ilyen tesztek összeállításán, az egyes dimenziókat megjelenítő kérdések kiválogatásán és megfogalmazásán, az azonban nem tűnik kétségesnek, hogy a gazdasági dimenzióban a zöld politika baloldalon kap helyet. A társadalmi kérdésekben pedig rendre a szabadelvű/liberális térrészbe kerülnek a zöld politikát képviselő pártok – és jórészt a szavazóik is. (Az ebből a szempontból meglehetősen jól dokumentált angolszász világban – az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Kanadában – legalábbis mindig a baloldali-liberális negyedbe kerülnek a zöldek, akik egyébként tartalmilag belesimulnak az európai és globális zöld fősodorba.) Most vegyük sorra a többi, kevésbé gyakran említett, de hasonlóképpen fontos politika dimenziót is, és próbáljuk meg ezekben is pozícionálni a zöld politikát! Mérsékelt-radikális: a zöld politika ideológiája nem helyezhető el egyértelműen ezen a tengelyen. Az ökoterroristáktól a kormányra kerülve „fontolva haladó” zöldpártokig nagyon eltérő politikai cselekvésmódok vezethetők le az elméletből. A politika különböző dimenzióit vizsgálva kicsit tisztább a kép: a zöldek egyértelműen rendszerkritikusak és ekképpen radikálisak, de legalábbis progresszívek, ha a gazdasági berendezkedésről, termelés és fogyasztás, és ezzel összefüggésben a környezethez való viszony kérdéseiről van szó. Jellemzően reformisták ugyanakkor, ha a demokratikus berendezkedéssel kapcsolatban foglalnak állást: a részvételi elv minél szélesebb körű bevezetésére való törekvés mellett a liberális jogállam intézményét nagyra tartják. Az eszközök megválasztásában megint csak nagy a szórás: a halk szavú érveléstől a mások érdekeit keményen sértő fellépésig terjedhet a skála. Materializmus-posztmaterializmus: az ökopolitikát posztmateriális ideológiának tartják politológuskörökben. Ez nagyrészt igaz is, hiszen alapértékei nem a fogyasztással, az anyagi javak felhalmozásával kapcsolatosak. Kiegészítendő azonban annyiban, hogy a zöldek igenis küzdenek materiális javakért: a tiszta levegő és ivóvíz, az egészséges élelmiszer, az élhető környezet mind olyan alapvető „materiális” jószág, ami nemcsak a harmadik világban, de a fejlett országokban sem biztosított mindenki számára. Modernitáshoz való viszony: a zöldek viszonya a modernitáshoz több mint ellentmondásos. Miközben védik a felvilágosodás idején megfogalmazott emberi jogokat, elutasítják a modernitás szélsőségesen antropocentrikus, a természet leigázását célzó törekvését és ennek következményeit: az ipari kapitalizmust és a technicista világképet. Az erre adott ökologista válaszok időnként romantikusan premodernek, de jellemzően posztmodern, pontosabban – kvázi-szinonim kifejezéssel – posztindusztrális pozíciót foglalnak el.
14
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
A vallás szerepe: a zöld politikai gondolkodással egyaránt összeegyeztethető az ateista, természettudományos megközelítés, a puritán kereszténység, a buddhizmus, a panteizmus és számos egyéb transzcendentális hagyomány, a vallás politikai szerepét illetően azonban egyértelmű a kép: a zöldek szekuláris politikát folytatnak, ellenzik az állam állásfoglalását világnézeti kérdésekben és a vallást alapvetően személyes ügynek tartják. Urbánus-rurális tengely: a természethez való viszonya és a fenntartható életmódra törekvése, illetve a társadalmi-politikai-gazdasági elvei miatt a rurális és az urbánus környezetben élők egyaránt közel érezhetik magukhoz az ökopolitikát. A súlyos történelmi hagyományok nyomán erős negatív konnotációkkal terhelt magyarországi urbánus-népies felosztásból a zöldek igyekeznek kimaradni, hiszen az ökopolitika szempontjából nem elfogadható sem a társadalmi problémák egy részére való érzéketlenség, sem az inherens antiszemitizmus. Politikai erőszak és külpolitikai doktrínák: az ökopolitika pacifista, elutasítja a militarizmus eszméjét. Nem ilyen egyszerű a helyzet az intervencionizmus kérdésében: alapvetően elvetik a külső beavatkozásokat, de nem egyértelmű a helyzet akkor, amikor ártatlanok élete van veszélyben. Az azonban bizonyos, hogy ha külpolitikai cselekvésre kerül a sor, akkor az unilaterális helyett a multilaterális megoldásokat részesítik előnyben a zöldek. Gazdasági globalizáció és kereskedelem: az ökopolitika erősen kritizálja a túlhajtott gazdasági globalizációt, de kevés kivételtől eltekintve nem hisz a teljes bezárkózás és a kizárólagos önellátás lehetőségében. A kereskedelmi paradigmák közül a szabad kereskedelem helyett a méltányos kereskedelmet támogatja. Sokszínűség: a sokszínűség tisztelete a zöld politika egyik alapértéke; a nacionalista, asszimiláló politikákat elutasítja, és a különböző kultúrák békés együttélése mellett áll ki. Pozitív vagy negatív szabadság: a zöld politika nem elégszik meg a külső korlátozásoktól való mentesség értelmében vett negatív szabadságfogalommal, ennek helyére a lehetőségek kiaknázására való tényleges képességet, a pozitív szabadságot állítja. Részvétel, hatalom, autoritás: a részvétel kérdésében a zöldek radikális demokraták, szemben állnak az arisztokratikus és a türannikus állammal; a társadalmi kontrollt tekintve jellemzően elvetik a totalitárius és az anarchista megoldásokat egyaránt (bár mindkettőre van példa az ökopolitika történelmében), a szuverenitás eredetét illetően pedig egyértelműen a népszuverenitás pártján állnak az abszolutista vagy „organikus” államfelfogással szemben. Szuverenitás szintje: a zöldek a centralizált, de egymástól elszigetelt nemzetállamok helyett a hatalom döntési szintek közti egyenlőbb elosztását preferálják: decentralizált államot erős régiókkal, és potens nemzetekfeletti szervezeteket. Zöld-szürke: a zöldek is létrehozták a saját politikai tengelyüket, ahol az egyik végpont a posztindusztriális ökopolitika, és a középtől az „extrémszürkéig” terjedő skálán foglal helyet az összes többi politikai irányzat, egyfajta modernista-technicista, növekedéscentrikus, indusztriális szuperideológia részeként.
4. Politikai cselekvés és a zöld pártok Láttuk tehát, hogy fest a politikai cselekvést orientáló ökopolitikai ideológia. Az eddigiek alapján már körvonalazódik egy cselekvési program, amely az egyes területekre lebontva megadja a politikai célokat. A 15
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
célokat azonban a különböző aktorok különböző eszközökkel próbálják elérni – ahogy erről már korábban is szó volt. A cselekvő alanyok, illetve a cselekvés intézményi formái közül az alábbiakban kettőt emelünk ki: az intézményesült társadalmi cselekvést és a zöld pártokat. Az egyéni szintű cselekvés fontosságát sem kérdőjelezzük meg, sőt: ha egyénileg mindenki helyesen cselekedne, hamar leomlanának a káros társadalmi-gazdasági struktúrák, és a továbbiakban nem is lenne szükség társadalmi szintű cselekvésre az ökopolitikai célok elérése érdekében. Kevés az esélye azonban annak, hogy különösebb külső hatás nélkül az emberek radikálisan változtassanak korábbi szokásaikon, életvitelükön. A nem összehangolt, ökopolitikai relevanciájú egyéni cselekvések vizsgálatával egyébiránt a környezeti etika foglalkozik. Az ad hoc társadalmi cselekvésre sem vesztegetünk sok szót, hiszen ezek vagy egyszeri események maradnak, vagy – fontos ügyek esetén jellemzően – intézményesülnek; mozgalom vagy szervezet formáját öltik. Utóbbiak közül azért érdemes kiemelni a zöld pártokat, mert rajtuk kívül kevés más, zöld ideológiát képviselő szervezet jeleníti meg az ökopolitika teljes tartalmi spektrumát – de azért is, mert a törvényalkotás és a forráselosztás befolyásolásának lehetőségénél fogva talán ők rendelkeznek a legkomolyabb eszköztárral az ökopolitikai elmélet valóra váltásához.
4.1. Intézményesült társadalmi cselekvés Nehéz lenne túlbecsülni a társadalmi mozgalmak és civil szervezetek szerepét az ökológiai gondolat elterjesztésében és érvényre juttatásában. A XIX. század végétől kezdve, leginkább Európában és ÉszakAmerikában egyre több környezetvédő, majd később szélesebb spektrumon mozgó célokért küzdő zöld civil szervezet alakult, és ezzel párhuzamosan létrejött a társadalmi bázist jelentő zöldmozgalom is. Mára a kis, helyi civil szerveződésektől a tematikus határmezsgyéken egyensúlyozó mozgalmakon és a megkérdőjelezhető eszközöket használó csoportokon keresztül az olyan nagy, nemzetközi, számos országban tagszervezettel bíró zöld civil szervezetekig terjed a skála, mint a Greenpeace, a WWF vagy a Friends of the Earth. Magyarországon is hasonló a helyzet: az állatmenhely-üzemeltetéstől a zsámbéki tájvédelemig ezernyi célra alakult civil szervezet, és a zöldmozgalom a magyarországi civil társadalom legjobban szervezett szegmensévé vált. A klasszikus környezeti témák mellett a zöld civilek politikai szerepvállalása színezi ezt a képet. Az államszocializmus lebontásában tevőleges szerepet vállaló Duna-kör mellett azokra az ökopolitikai szervezetekre érdemes itt gondolni, akik elkezdték tágítani a zöld politika fogalmát – mint például az alternatív költségvetést készítő Levegő Munkacsoport, vagy az ökológiai kérdésektől távol eső politikai ügyekben (pl. őszödi beszéd, meleg felvonulás) is állást foglaló Védegylet.
4.2. Zöld pártok Európában és a világon Az első zöld pártokat 1972-ben alapították meg Tasmániában, Új-Zélandon és Svájcban, egy évvel később pedig Nagy-Britanniában és Franciaországban. Az első helyi képviselő Új-Zélandon 1973-ban, az első nemzeti törvényhozásba bejutott képviselő Svájcban 1979-ben, az első zöld miniszterek Finnországban 1995-ben, az első zöld miniszterelnök Lettországban 2004-ben jelzik az ökopolitika térnyerésének folyamatát. 16
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
Számos országban voltak tagjai ökopártok koalíciós kormányoknak: Finnország után Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Írországban, Lettországban, Bulgáriában és Csehországban. De a nemzeti parlamentekben az európai országok túlnyomó többségében jelen voltak vagy vannak – Portugáliától Ukrajnáig, Svédországtól és Észtországtól Ausztriáig és Szlovéniáig, Nyugatés Kelet-Európában egyaránt. Az Európai Parlamentben a zöldek a néppártiak, a szocialisták és a liberálisok után általában a negyedik legnagyobb frakciót alkotják, amelyben jelenleg húsz párt képviselteti magát. Az ökopolitika azonban nem csak Európában rendelkezik képviselettel: a Föld öt kontinensén, a „fejlett” és a „fejlődő” országokban egyaránt vannak kisebb-nagyobb zöld pártok. Algériától Zambiáig, Argentínától Kanadán keresztül Venezueláig, és Ausztráliától Mongólián át Vanuatuig mindenhol jelen van az ökopolitikai gondolat. A zöld pártok támogatottságának növekedése hosszú távon egyértelmű trendnek tűnik. Az eleinte kivétel nélkül a parlamentbe jutásért küzdő pártok közül mára van, amelyik a választók hatodának (francia zöldek), és van, amely a szavazók közel negyedének támogatását bírja (németek és vallonok). Az egyszínű zöld kormányokra még várni kell, de talán már nem sokáig...
17
Ökopolisz Alapítvány – Ökopolitika az önkormányzatokban képzés háttéranyaga
5. További magyar nyelvű irodalom könyvek Boda Zsolt (2004): Globális ökopolitika. Budapest: Helikon Borsos Balázs: Elefánt a hídon: Gondolatok az ökológiai antropológiáról. Bp., L’Harmattan, 2004. Endreffy Zoltán – Kodolányi Gyula (szerk.): Ökológiai kapcsolatok. Bp.: Népművelési Intézet, 1984; Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Bp., ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet – Osiris, 2003; Lányi András–Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. Bp., L’Harmattan, 2005. Pataki György – Takács-Sánta András (szerk.): Természet és gazdaság. Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény. Bp., Typotex, 2004. Scheiring Gábor – Jávor Benedek (2009): Oikosz és Polisz: Zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény. Budapest: L'Harmattan Szabó Máté (szerk.): Politikai ökológia. Szemelvények a nyugati alternatív mozgalmak elméletéről és politikájáról. Bp., Bölcsész Index Centrál, 1989. Vay Márton (2005): Zengő – Ökológia, politika és társadalmi mozgalom a Zengő-konfliktusban. Budapest: Védegylet cikkek Boda Zsolt - Rauschenberger Péter - Schiffer András – Vida Viktor (szerk.) (2010): Ökopolitika és a demokrácia megújítása. Horány: Ökopolitikai Nyári Egyetem. http://okopolmuhely.hu/hirek/okopolitika-es-a-demokracia-megujitasa/ Bodoky Tamás (2008): A politikai piacot fel kell szabadítani – interjú Schiffer Andrással. http://index.hu/politika/belfold/schiffer9008/ Bodoky Tamás (2008): A parlamentbe készül a harmadik erő http://index.hu/politika/belfold/okopol3791/ Cseke Hajnalka - Izsák Dániel (2008): Több mint zöld. Figyelő 2008/30. Hajdu Gábor - Szegedi Gábor (2006): Lehet más a pártrendszer? In: Politikatudományi Szemle (15.) 2006/1 pp. 117-140. Jávor Benedek (2003): Zöldek a sasfészekben – Az ökológiai mozgalom politikai képviseletéről. Magyar Narancs. XV. évf. 27. sz., 42–43., Lányi András (2005): Zöldek, ökopolitika, pártalapítás. In: Népszabadság, november 23., pp 15. Petőcz György (2003): „A zöldek, és akik…” Élet és Irodalom, 47. évf. 41. sz., 4. Varró Szilvia (2008): Biciklikkel az Audik ellen - Lesz-e ökopárt Magyarországon? Magyar Narancs XX. évf. 37.
18