2 M. -
KOLOZSVÁR SZAB. KIR. VÁROS TÖ R V ÉN YH ATÓ S ÁG I BIZOTTSÁGÁNAK AZ
UNIO-ÜNNEPÉLY ALKALMÁVAL
í.
I '■
Í
1898. MÁJUS HÓ 30-ÁN A VIGADÓ NAGYTERMÉBEN TARTOTT
(
ÜNNEPIDÍSZ DÍSZ-KÖZGYÜLÉSÉRŐL FELV ETT
JEGYZŐKÖNYV. ‘
KOLOZSVÁRT. NY. GOMBOS FEREN CZ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. 1898.
0 /2.
JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett Kolozsvár szab. kir. város T örvényhatósági Bizottságának az Unió kim ondása 5<)-ik évfordulója alkalm ából 1898-ik évi Május hó 30-án a Vigadó nagyterm ében tartott ünnepi D ísz-K özgyűléséről.
JELEN VOLTAK:
Uzoni gróf BÉLDI ÁKOS,
Dr. ESTERHÁZY LÁSZLÓ,
főispán, mint elnök.
főjegyző, mint jegyző.
f r*
Akeszmann Albert, Babos Sándor, B. Bak Lajos, Balogh Károly, Bénél Ferencz, Benigni Sámuel, K. Biasini Sándor, Biró Béla, Biró János, Boros György, dr. Czikmántori Ottó, dr. Csávássy Gyula, Csernyánszky Lajos, dr. Csiky Viktor, Dávid Antal, D. Deák József, Deáky Albert, Demjén Ágoston, Dobál Antal tb. tiszti főügyész, Dorgó Albert, Endstrasser Benedek, dr. Engel Gábor, br. Feilitzsch Arthur, Fekete Gábor, Ferencz József, Ferenczi Ignácz, Gajzágó Manó, Gámán Zsigmond, Gergely Ferencz, dr. Gidófalvy István, Gombos Ferencz, Grátz Mór, Grebe Henrik, dr. Groisz Gusztáv tb. főjegyző, Haas János, Hajós János, dr. Haller Károly, Haller Rezső, Herczeg Lajos, Hevesi József, Hirschfeld Lajos, id. Horovitz Sámuel, ifj. Horovitz Sámuel, dr. Kiss Mór, Kiss Sándor igazgató, Kiss Sándor olajgyáros, Koleszár Sándor, Ivondász Ferencz, Kömöcsi Pál, Kővári László tb. főjegyző, Kővári Mihály, ifj. Lászlóczky Sámuel, Magyary Mihály, Mattai Kálmán, Melicskó Frigyes, Merza Gyula, Molnár József, Nagy Gábor, ifj. Nagy János, Nagy Lajos, Náthán Salamon, Páll István, Pál János, Perl József, Pollák Lajos, Pollák Samu, Polcz Rezső, dr. Purjesz Zsigmond, Reil Dániel, Régeni György, Reményik Károly, ifj. Reményik Lajos, Rosenfeld József, Rucska Lajos, Sándor József, dr. Sárkány Lajos, Sigmond Dezső, Simonffi István, Somodi István, Strasser Zsigmond, Szabó Sámuel, Szacsvay Dénes, dr. Szamosi János, Szász Domokos, Szász Gerő, Szász Béla kir. táblai biró, Szekula Ákos, Szilágyi György, dr. Szombathelyi József, Szőcs Géza, Tordai Sámuel, dr. Török István, Török Sándor, Trandafir Miklós, dr. Tutsek Sándor,
3
--Hí-
Y
jy • ^ *
i+ A
dr. Vályi Gábor, dr. Várady Aurél, id. Varga Dániel, Veisz József, Vikol Antal, Vikol Lajos, dr. Weisz Miksa, Winkler János, városi bizottsági tagok. Tisztviselők:
Albach Géza kir. tanácsos, polgármester, Szvacsina Géza taná csos, polgármester-helyettes, Losonczi János, dr. Nagy Mór, Salamon Antal, dr. Szabó Gyula tanácsosok, Fekete-Nagy Béla tb. főjegyző, Tárnái Mór, Kossá Elemér aljegyzők, Tamási Sándor tiszti főügyész, dr. Fischer Lajos tiszti alügyész, Vikol Kálmán, Ehrlinger Lajos árvaszéki ülnökök, Jeszenszky Gyula árvaszéki jegyző, dr. Bartha János főorvos, Tömösváry Miklós főpénztárnok, Póczy Mihály főmér nök, Lakatos Ferencz főszámvevő, Kovács Miklós alszámvevő, Beke Antal levéltárnok, Szigeti Gábor közgyám. Dr. Márki Sándor tb. tanácsos, dr. Deák Albert tb. főügyész, dr. Gámán József tb. aljegyző, dr. Mály István tb. főorvos, Bucsy József, Pákey Lajos tb. főmérnökök. A m. kir. kormány képviseletében: Báró D ániel Ernő kereskededelemügyi m. kir. miniszter, kíséretében Vértessy Kálmán miniszteri titkár és Dr. Ary Pál miniszteri fogalmazó. Az országgyűlés főrendiházának képviseletében: Gróf Bánffy György kir. főajtónállómester, v. b. t. tanácsos, cs. és kir. kamarás, hadadi Báró Wesselényi Miklós, Szilágyvármegye főispánja, szemeriai Szász Károly, a dunamelléki ev. ref. egyházkerület püspöke és szemeriai Szász Domokos erdélyi ev. ref. püspök. Az országgyűlés képviselőházának képviseletében: Hegedűs Sán dor, dr. Groisz Gusztáv, gróf Teleki Domokos, Komlóssy Ferencz és Sándor József országgyűlési képviselők. Budapest székes-főváros képviseletében : Lung György ésKullmann Lajos városi tanácsnokok vezetése mellett Bálint Sándor és Örley Lajos székes-fővárosi bizottsági tagok. Kolozsvármegye képviseletében : gróf Lázár István alispán, Csiszár Gyula főjegyző, H. Veress Károly és Toczauer Ödön főszolgabirák és dr. Ignácz István főispáni titkár A kolozsvári róm. kath. egyház képviseletében: Biró Béla apátplebánus. Az erdélyi ev. ref. egyház képviseletében: dr. Gidófalvy István főgondnok vezetése mellett Pallós Albert és Deák Albert presbyterek. A kolozsvári unitárius vallásközönség képviseletében: Ferencz József püspök és báró Petrichevics-Horváth Kálmán főgondnok. A kolozsvári ág. ev. egyház képviseletében: Grátz Mór ev. lel kész, báró Mansberg Sándor gondnok és Böhm Gusztáv presbyter. A kolozsvári autonóm orthodox izraelita hitközség képviseletében : ■L. — A
4 —
-OCN
Glasner Mózes főrabbi, Smiel Dávid elnök, Fenichel Salamon alelnök és vStrausz Ignácz titkár. A kolozsvári haladó párti izraelita hitközség képviseletében: Weisz Mór elnök és a hitközség számos tagja. A hadsereg képviseletében : marneggi Mayer Ödön lovag cs. és kir. altábornagy, a 35. gyalog-hadosztály parancsnoka, továbbá a hadsereg kolozsvári tisztikarának számos tagja. A honvédség képviseletében: Palkovits József cs. és kir. altá bornagy, a VI. honvédkerület parancsnoka, valamint a kolozsvári hon véd tisztikar számos tagja. A kolozsvári kir. ítélő tábla képviseletében: Fekete Gábor kir. Ítélőtáblái elnök vezetése alatt Heppes Miklós és Szerényi Kálmán tanácselnökök, Bocskor Mihály, Gál Jenő, Szőcs Ákos, Ádám Dénes, Hosszú László, Kain Hugó, Mihályi Béla, Pap Farkas, Mikó Imre, és fncze Gerő kir. ítélőtáblái bírák és dr. Pap István elnöki titkár. A kolozsvári kir. főügyészség képviseletében : Kozma Gyula kir. főügyész. A kolozsvári kir. törvényszék képviseletében : báró Szentkereszty Zsigmond kir. törvényszéki elnök, továbbá a kir. törvényszék bírói karának számos tagja. A kir. ügyészség képviseletében: Sámi László kir. ügyész. A kolozsvári Ferencz József m. kir. tud.-egyetem képviseletében : dr. Lechner Károly e. i. rector vezetése alatt dr. Csikv Victor, dr. Farkas Lajos, dr. Hallcr Károly, dr Kolozsváry Sándor, dr. Kiss Mór, dr. Klupathy Antal, dr. Kuncz Ignácz, dr. Lukács Adolf, dr. Óváry Kelemen, dr. Vályi Gábor, dr. Werner Rezső, dr. Békéssy Károly, dr. Kenyeres Balázs, dr. Szabó Dénes, dr. Lőte József, dr. Genersich Gusztáv, dr. Klug Lipót, dr. Terner Adolf, dr. Schilling Lajos, dr. Böhm Károly, dr. Herrmann Antal, dr. Széchy Károly, dr. Halász Ig nácz, dr. Haraszti Gyula, dr. Ferenczi Zoltán és dr. Ferenczy József egyetemi tanárok. A kolozsvári tankerületi kir. főigazgató : Kuncz Elek. A róm. kath. főgymnasium és kegyesrendi társház képviseletében : dr. Erdélyi Károly igazgató vezetése alatt dr. Lóky Béla, Kozár F e rencz, dr. Wagner Antal, dr. Számek György, Baksay József kegyes rendi tanárok. Az ev. ref. főgymnasium képviseleteben : dr. Sárkány Lajos igaz gató, dr. Török István és Balogh Károly főgymn. tanárok. Az unitárius főgymnasium képviseletében : Boros Sándor igazgató, Benczédi Gergely, Kovács János, dr. Nyiredi Géza és dr. Gál Kele men főgymn. tanárok. Kolozsmegye kir. tanfelügyelője: Kozma Ferencz.
5 —
2
A városi polgári fiúiskola képviseletében: dr. Széchy Ákos igaz gató. Az állami fa- és fémipari szakiskola képviseletében: Magyar Endre igazgató. A kir. pénzügyigazgatóság képviseletében: Stuckheil Gyula kir. pénzügyigazgató vezetése alatt Fekete Benő kir. pénzügyigazgató helyettes, Gyulay Árpád pénzügyi titkár, Filep Gábor és dr. Sterszky Vincze segéd-titkárok, Ujfalvi Sámuel fogalmazó és Kondász Ferencz irodavezető. A kir. erdőigazgatóság képviseletében: báró Feilitzsch Árthur er dőigazgató, cs. és kir. kamarás vezetése alatt Mjazovszky Károly, Kelemen Márton és Bodor Jenő kir erdőmesterek, Velbavszky Gyula kir. erdőszámtanácsos, Török Sándor és Morvát Béla kir. főerdészek, Szakmáry Ferencz kir. központi erdész, Gondol Dezső kir erdész és Szadeczky Miklós kir. erdőmérnök. A m. kir. államvasutak üzletvezetőségének képviseletében: Sántay Sándor üzletvezető vezetése alatt az üzletvezetőség központi tisztvi selőinek számos tagja. A m. kir. posta- és távirdaigazgatóság képviseletében : Vuchetich Sándor igazgató vezetése alatt Gönczi Árpád, Szabó Elek, Jánossy Zsigmond posta- és távirda-titkárok és Kardoss Kálmán posta- és távirda-főfelügyelő. A m. kir. államépitészeti hivatal képviseletében : Hosszú Pompejus kir. főmérnök. A VII. kér. m. kir. kultúrmérnöki hivatal képviseletében: Dicsőd Béla kir. kultur-főmérnök. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara képviseletében: Sigmond Dezső elnök vezetése alatt Veisz József alelnök, Eisenstein Manó, Gergely Kálmán, Gombos László, Hirschfeld Sándor, Szilágyi Lajos, Kaufmann Samu, Kónya Sándor, L. Korbuly Bogdán, Meskó Lukács és Szüllő Árpád kamarai tagok. Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület képviseletében: Sándor József t. alelnök-főtitkár és Merza Lajos főpénztárnok Az Erdélyi Irodalmi Társaság képviseletében: Szász Gerő alel nök, dr. Ferenczi Zoltán titkár és Ilegyesy Vilmos r. tag. Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület képviseletében: Radnóti Dezső főtitkár és Merza Gyula. Kolozsvár városi és kolozsmegyei honvéd-egylet képviseletében : Szabó Samu elnök és Nagy Pál jegyző vezetése alatt a honvéd-egylet számos tagja. A kolozsvári m. kir. tud.-egyetem ifjúsága képviseletében : Ditrói Nándor Ill-ad éves joghallgató az »Egyetemi kör« e. i. elnöke veze tése alatt az egyetem hallgatóinak számos tagja.
A Vigadó páholyaiban és erkélyein a város előkelő hölgyközönsége foglalt helyet, akik közül felemlítjük özv. báró Bánffv Albertné szül. gróf Esterházy Ágnest, aki díszmagyarban az egyik baloldali páholy ban ült, ugyanazon a helyen, a hol ezelőtt 50 esztendővel tanúja volt a nagy történeti eseménynek.
238/a. A városi hatóság Albach Géza kir. taná csos, polgármester vezetése alatt 10 óra után vonult be a nagyterembe s elfoglalván az el nöki emelvényen a részükre fenntartott helyet., a polgármester üdvözli a jelenlevőket s a tör vényhatósági bizottságot felkéri, hogy a köz gyűlés rendes elnökét, a Méltóságos gróf főis pán urat egy küldöttség által a közgyűlés meg nyitása és megtarthatása czéljából ünnepélyesen hívja meg. A küldöttség tagjaiul felkéri Sigmond De zső, Szász Gerő és Polcz Rezső városi bizott sági tag urakat, a kik a felkérés következtében elhagyták a gyűléstermet, hogy a Méltóságos főispán urat a gyűlés megnyitására felkérjék és meghívják.
259/a. Rövid idei várakozás után a kiküldött küldöttség élén megjelent gróf Béldi Ákos fő ispán s szűnni alig akaró éljenzések között elfoglalta az elnöki széket. Elnök főispán úr Öméltósága az ülés meg nyitása előtt bejelenti, hogy a díszközgyűlésen a magas kormány képviseletében báró D ániel Ernő kereskedelemügyi m kir miniszter úr ő Nagyméltósága jelen fog lenni és indítvá nyozza, hogy ő Nagyméltóságát egy küldöttség hívja meg a díszközgyűlésre. Az indítvány általános éljenzéssel és he lyesléssel fogadtatván, elnök főispán úr ő mél tósága dr. Groisz Gusztáv, br. Feilitzsch A rthur , és dr. H aller K ároly városi bizottsági tag urakat felkéri, hogy a törvényhatósági bizottság nevé ben hívják meg az ülésre br. D ániel Ernő mi niszter úr ő Nagyméltóságát.
-
wm
7
—
Zúgó éljenzések között lépett be a köz gyűlési terembe br. D ániel Ernő ő Nagymél tósága s elfoglalván a részére fenntartott díszes helyet, elnök gróf főispán úr ő Méltósága a következő beszéddel nyitotta meg az ünnepé lyes dísz-közgyűlést: »Tisztelt közgyűlés! Csak az a nemzet érdemes jövőre, a mely múltjának kimagasló eseményeit megbecsülni tudja. Ilyen kimagasló esemény reánk: e város, e bérezés hazarész fiaira s kihatásában egész hazánkra nézve az, a mennek ötvenedik évfor dulóját megünnepelni egybegyültünk. Egybegyültünk, hogy méltók legyünk a dicsőség fényes sugaraival megaranyozott, a hazáért való lelkesedés magasztos példáival át szőtt múlthoz, hogy híven nemzetünk történe tének eseményeihez, ünnepet üljünk: — az egységes Magyarország megalkotása félszáza dos évfordulójának ünnepét. Egybegyültünk ebben az épületben, a mely nek falai ötven ev előtt visszhangozták az anyaországgal való egyesülés lelkesült »Unio«kiáltását, a melyben létrejött az egy, a közös hazának nagy eszméje, megköttetett a frigy, a mely aczélnál erősebben kapcsol össze min den földet, melyen magyar nép, magyar nem zet él. Üdvözlöm önöket, t. uraim, e magasztos ünnepen, a midőn hazafiui érzéstől áthatott kebellel jövőnk felől, a biztos reménység ösz tönző sugarára emelkedünk, ha visszapillantva e félszázados múltra, tapasztaljuk, hogy ez az Unió, ez az egyesülés biztosította alkotmányos szabadságunkat és helyezte szilárd és ingatlan alapokra a legmagasabb trónt. Ez Unióban, ez egyesülésben izmosodott meg nemzetünk, rajta van az isteni gondvise lésnek vezető keze és ez elkalauzolja ama jobb jövő felé, a melyre jogot szerzett annyi súlyos megpróbáltatás után.
•Z-^íTx
Isten tartsa fönn, áldja meg drága hazán kát, szeretett királyunkat! Van szerencsém a mai napra összehívott dísz-közgyűlést megnyitni.*: Az elnöki megnyitó-beszéd nagy lelkese dést keltett és több helyen zajos éljenzéssel szakittatott meg. O Felségének éltetésekor a közönség soraiban viharos lelkesedés tört ki.
240/a Az elnöki megnyitó-beszéd elhangzása után báró Feilitzsch A rt húr városi bizottsági tag a következő hazafias és lelkes beszéddel tett in dítványt az iránt, hogy a díszközgyűlés Ő Csá szári és K irá lyi Felségéhez üdvözlő és hódoló táviratot küldjön. I. »Méltóságos gróf főispán, elnök ú r ! Tekintetes törvényhatósági bizottság ! A múltak lelkesítő emlékének visszaidézése felébreszti mindannyiunkban az együvé tartozás, az egymásra utaltság érzését. És lehet szebb, lehet-e magasztosabb pillanat egy nem zet életében, mint az, a midőn két hazarész testvérekként egyesülve, a két hazának minden igaz gyermeke testvérként önzetlen szeretettel öleli egymást és mindegyiküket áthatja a lel kesítő tudat, hogy közös boldogságot akarnak, hogy egyik a másik javáért kíván élni — és azért halni tartozik. Az 50 éves múltnak visszaidézett emléke ébressze fel a mi lel keinkben is a honszere tetnek azt a lángját — ,örökké világító tüzet, a mely 50 évvel ezelőtt itt e falak között eleinket lelkesítette. Az igazi hazaszeretet lángja lobogjon fel ismét szíveinkben és világítson be messze a jövőbe. — legyen tetteink rugója, életünk, működésünk irányítója, hogy majdan idők múl tával a mi önzetlen, tiszta hazafiságunk is, serkentő, lelkesítő és örökké élő példa lehessen utódainknak.
-
9
—
És a midőn ma, minden igaz magyar em ber szíve — ha lehet — még lángolóbban, még lelkesebben dobog hazájáért, — lehetsé ges-e, hogy első sorban is, meg ne emlékez zünk arról, a ki mint drága hazánknak személyesítője, hogy úgy mondjam, élő szimbóluma: minden igaz magyar ember szeretetének bál ványa — ő cs. és kir. Felségéről. Magyarország fenkölt szellemű, jóságos apostoli Királyáról. Áthatva az igazi mély és tiszta alattvalói hűség és szeretettől és azon szent meggyőződésben, hogy az összes jelenlevők velem együtt erez nek : mély tisztelettel indítványozom, hogy közgyűlésünk kifejezést adva mély és igaz szei etetőnek, őszinte ragaszkodásának, törhetlen hűségének, melyet felséges Királya iránt érez ; ő cs. és apóst. kir. Felségéhez üdvözlő és hódoló táviratot küldjön.« Díszgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta az indítványt és egyhangúlag kimondja, hogy az Unio-ünnepély alkalmából a város közönsége nevében O Császári és Apostoli K irá lyi Felségéhez üdvözlő és hódoló távirat küldessék ; a távirat szövegezésével az indítványozó és dr. Ester házy László főjegyző bízatván meg. Az üdvözlő és hódoló távirat szövege a következő : »Belügyminiszternek Budapest.
Kolozsvár sz. kir. város törvényhatósági bizottsága mai napon díszközgyűlésben ünnepli Erdélynek Magyarországgal történt Uniója ötven éves fordulóját. Az együtt ünneplő királyi kor mány, a főrendiház és képviselőház, valamint a meghívott törvényhatóságok képviselőinek jelenlétében közgyűlésünk a báró Feilitzsch Árthur cs. és kir. kamarás, bizottsági tag in dítványára egyhangú lelkesedéssel fölkérni ha tározta Nagyméltóságodat, hogy az egész nem zetet hazafias örömmel eltöltő ünnepnapon törvényhatósági bizottságunk és az együtt ünneplő közönségnek hódolatát, törhetetlen hű-
—
;;
10 —
QAG,
ségét és lángoló szeretetét Ő Császári és Apos toli Királyi Felségének tolmácsolni kegyes kedjék. Albach Géza , polgármester.«
241/a Albach
Géza kir. tanácsos polgármester
a következő lendületes beszéd kíséretében ter jeszti elő a városi tanácsnak az Unió-ünnepre vonatkozó javaslatát:
^Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Az ország herczegprimása, ha jól emlék szem, a milleniumi ünnepléseket üdvözölve, a magyar nemzetnek azt a tanácsot adta, támaszsza fel a történelmet, hogy abból tanul junk és okuljunk. Ezen bölcs és atyai jó tanács igazsága és jelentősége vezérelt bizonyára bennünket, a midőn elhatároztuk, hogy az eseményeiben és törvényhozási intézkedéseiben oly fontos és nevezetes nagy időnek az 1848-ik évnek dicső emlékét félszázados évfordulója alkalmából meg ünnepeljük s ezen kegyeletes szándékunknak ma is azon a helyen, a hol 50 év előtt Erdély nek Magyarországgal történt egyesülését az egybesereglett Karok és Rendek kimondották és törvénybe iktatták, közgyülésileg kifejezést adjunk. Törvényhatóságunkat ezen határozatának meghozatalába kettős szándék vezette: egy felől czélunk vala visszaidézni emlékünkbe a történteket, másfelől leróni az ünneplő nem zedék hálájának és kegyeletének adóját azon nagy és önzetlen hazafiak és tényezők dicső emléke iránt, a kik az Uniót létesítették, tör vénybe iktatták és annak királyi hatalommal történt megerősítését, szentesítését kieszkö zölték. Nem czélom ezen nagy fontosságú esemény nek történelmi vagy közjogi méltatásába bo csátkozni, arra a kegyeletes feladatra nálamnál hivatottabbak vállalkoztak, én a t. törvhatósági
—
II
—
bizottság kegyes engedelméből csak reá akarok mutatni azon országos közörömre és közmeg nyugvásra, melyet Erdélynek Magyarországgal történt egyesülése a nemzetben akkor előidézett és reá akarok mutatni azon tartozásra, melyre az egységes magyar nemzeti állameszmének kivitele és biztosítása szempontjából az utó kort az Unió kötelezi s ezt úgy vélem helye sen teljesíteni, ha szószerint idézem azon üd vözlő iratot, melyet a már egyesült Magyarország első alkotmányos és felelős miniszté riuma a történtek után az erdélyi Karokhoz és Rendekhez intézett és a mely eképpen szólott: ^Erdély országosan egybesereglett Ka rainak és Rendéinek! Erdélynek magyarországgali egyesülése örömmel tölté lelkünket. Boldogitóbb és egy úttal fontosabb eseménynek hire nem juthatott hozzánk. Meg voltunk lepetve nem az örömnek vé tlenségétől — mert mi teljes hittel reméltük a két testvérnemzet egygyéölelkezését, de meg voltunk lepetve azon büszke öntudat nagysá gától, hogy egyesülten, e haza1 többé sem ár mány, sem erőszak nem leend megdönteni képes. S nem késtünk mindent elkövetni, hogy az egyesülés iránti törvény a Fejedelem által is szentesittessék. A ministerelnök rögtön uta zott az országos küldöttekkel koronás kirá lyunkhoz, hogy fejedelmi szavát és áldását sietve kikérje a testvéri frigyre. És nem tért előbb vissza, mint a bevégzett viszontegyesülésben meghozta jövendő nagyságunk örök alapját. Mig hajdan e két hon egy vala, mindnyá junkat nagyság, fény és nemzeti dicsőség kör nyezett. A mely nap elszakadtunk egymástól, azon napon kezdtünk gyengülni, aljasulni és szolgaságba jutni. Egyesült erőnkön megtört a hódítók hatalma, szétválasztva egyenként rabokká lettünk és eltűntünk az önálló nem zetek sorából.
Minket Isten, közös vérkötelék és nem zeti múltúnk testvérekké parancsol lenni, nem csak szomszédokká, mint eddigelé voltunk. A szomszéd nem sokat törődik szomszéda sor sával. Mi Erdélynek és Magyarországnak min den lakosai több vagyunk egymásnak. Testvé rek vagyunk — a kik szeretik egymást, közös boldogságot akarnak, s egyik a másik javáért élni kiván és halni tartozik. Az Unió, e nemzeti testvérségnek újabb, nyilvános elismerése Európa színe előtt. A mit a vér egyesített, ezred-éves közös történet örömei és fájdalmai szentesítettek. — azt ma örökké megtartandónak nyíltan bevalljuk a világ előtt. És e két honnak s minden népeinek egye sülése még többet is jelent. Jelenti azt, hogy mi ismét, mint egykoron, közös erővel, közös kitöréssel és buzgósággal azon törekvendünk, hogy Magyarország nagy és boldog legyen, népe hatalmas és dicsővé váljék. Ez legyen első és legszebb gjmmölcse háromszázados elszakadásunk utáni testvéri egyesülésünknek. Mi elválva is egyek valánk. A tettleges egyesülést most megszentesité koronás kirá lyunk fejedelmi szava. Nincs egyéb hátra, mint hogy Isten áldása koronázza meg e szö vetséget, a mely minden nyelvű és vallásu népekre nézve a szabadság, egyenlőség és testvériség örökké szent elveit fogja hinni, vallani és alkalmazni.« íme tehát, testvérek vagyunk az egyesült hazában, a kik szeretik egymást, a kik közös boldogságot akarunk és egyik a másik javáért élni kívánunk s halni tartozunk; s miután ennek a hitnek, ennek a meggyőződésnek és ennek a fogadalomnak ünnepélyes kijelentésére gyűl tünk ma egybe, s ebben a törekvésünkben támo gatni kiván magas és nagyérdemű küldöttei utján az ország felelős kormánya, a főrendek és képviselők háza, a fő- és székváros tanácsa,
-
>3 —
Kolozsmegye, mint helybeli társhatóság, vala mint az igen tisztelt ünneplő közönség, — a kiket kegyes megjelenésűkért s ünnepélyünk fényének emeléséért Kolozsvár városa nevében hazafiui örömmel, mély tisztelettel és forró hálával üdvözölni szerencsés vagyok: a felso roltaknál fogva azon tiszteletteljes kéréssel já rulok a t. törvhatósági bizottsághoz, örökítsük meg a mai szent és törhetetlen fogadalmunkat a jövő kor számára is és e végből bátorkodom előterjeszteni a következő indítványt: 1-ör: határozza el a törvényhatósági bizott ság, hogy Kolozsvársz. kir. város törvhatósági bi zottsága az Unió kimondásának félszázados év fordulója napján azon nevezetes közjogi esemény nek dicső emlékét megünnepelni hazafias köte lességének tekintvén, annak kegyeletes megtör téntét az utókor számára követés végett jegyző könyvileg megörökittetni rendeli; 2or : fejezze ki a törvhatósági bizottság a küldötteknek, névszerint: br. Dániel Ernő keres kedelemügyi miniszter ur ő nagyméltóságának és a vele megjelent uraknak, a méltóságos Fő rendeknek és nagyságos képviselő uraknak, Budapest fő- és székváros s Kolozsmegye nagy érdemű küldötteinek, valamint az itt megjelent igen tisztelt ünneplő közönségnek kegyes tá mogatásukért jegyzőkönyvileg köszönetét és háláját; 3o r : határozza el a törvhatósági bizottság, hogy az egyetemi ifjúság által közlelkesedéssel el határozott, áldozatkészséggel létesített és hatósági engedélylyel a város vígadó épületébe behelye zett emléktáblának ünnepélyes leleplezésénél ma délelőtt testületileg kíván és fog résztvenni; 4er: vegye jóváhagyó tudomásul a törvh. bizottság, hogy a tanács azon korábbi közgyű lési határozatot, mely szerint a belmonostorutcza Unió-utczának, a hid-utcza pedig Wesselényi-Miklós utczának lett elnevezve, végrehaj totta s az arra vonatkozó czimtáblákat a kellő pontokon elhelyeztette.
Kérem ezen indítványomnak kegyes elfo gadását kimondani s tiszteletteljes előterjesz tésemet azon közóhajjal zárom : Éljen az egye sült nem zet! Éljen a király !!!» Hosszantartó éljenzés kisérte a polgármester előterjesztését, melynek elhangzása után. Díszközgyűlés egyhangúlag kimondja: hogy Kolozsvár sz, kir. város törvényhatósága az Unió kimondásának félszázados évfordulója napján annak a nevezetes közjogi eseménynek dicső emlékét megünnepelni hazafias köteles ségének tekintvén, annak kegyeletes megtör téntét az utókor számára követés végett jegy zőkönyvileg megörökíti; a küldötteknek, névszerint: br. Dániel Ernő kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur ő Nagy méltóságának és a vele megjelent uraknak; a Méltóságos Főrendeknek és a Nagyságos or szággyűlési képviselő uraknak, Budapest szé kes-főváros és Kolozsmegye nagyérdemű kül dötteinek, valamint a díszközgyűlésen megje lent igen tisztelt ünneplő közönségnek kegyes támogatásukért köszönetét és háláját jegyző könyvileg kifejezi; továbbá, hogy a kolozsvári egyetemi if júság által közlelkesedéssel elhatározott, áldo zatkészséggel létesített és hatósági e n g ed é l lyel a város vigadó épületében behelyezett em léktáblának ünnepélyes leleplezésénél testüle tileg részt fog venni és végül jóváhagyólag tudomásul veszi a díszköz gyűlés a tanácsnak azt az intézkedését, hogy a törvényhatóságnak azt a korábbi határozatát, mely szerint a Belmonostor-utcza Unió-utczának, a Hid-utcza pedig Wesselényi Miklós-utczának neveztetett el, - végrehajtotta s az arra vonatkozó czímtáblákat a kellő pontokon el helyeztette. Dr. M árki Sándor tiszteletbeli városi ta nácsos a következő nagyszabású és örök becsű emlékbeszédet tartotta :
*
Isten három oldalon hatalmas hegygerinczckkel zárta be Erdélyt, csak a negyedik oldalon hagyta nyitva: Magyarország fele. Megbün tette mindannyiszor, kik mégis a meredélyeken át keresték boldogu lásukat. Épen legjelesebb királyaink szálltak szembe mindazokkal, kik Erdélyt valaha függetlenné tenni, vagy akár csak secundo geniturává alakítani, a magyar állam egységének megbontására használni akar ták. Szent István, majd Szent László már a XI. században kérlelhe tetlen szigorúsággal lépett fel a különválni akarók ellen ; II. Endre kiűzte a német -lovagrendet, mely a Bárczaságot egy, a Feketeten gerig terjedő külön állam középpontjává akarta tenni; s V. István nak, ki szintén a Bárczaságra támaszkodott, atyja, IV. Béla, csak az izsaszegi csata után engedte át Erdélyt, melynek fejedelméül 1113 óta először a lázadó hú (1257— 1270.) nevtete magát. Csakhogy akkor már ő is koronás királya volt Magyaförsúgnak, komolyan tehát szintén nem gondolhatott Erdély elszakítására. Erdély nem sza kadt el akkor sem, mikor, az Árpádok kihaltával, a korona Kán László erdélyi vajda kezébe került. Azokat a kiváltságokat, miket a székelyek ősidőktől, a szászok pedig az 1224. évi Andraeanum óta élveztek, az Anjouk egyeztetni tudták a magyar nemzeti állam eszméjével s 1437-ben Erdély három nemzete, a magyar, székely és a szász, ennek az állameszmének alapján léptek egymással unióra. Kolozsvár ha, Mátyás király, vérbe fojtotta azt a lázadást, midőn — már harmincz esztendő múlva — a három nemzet Szentgyörgyi János vajda alatt Erdélyt külön feje delemséggé akarta tenni. Nem egészen hatvan esztendő múlva egy másik erdélyi vajda, Szapolyai János, arra vállalkozott, hogy az egész Magyarországot együtt tartsa; s kettéválásának mégis ő lett oka. Jánosnak 1526. nov. 10. és Ferdinándnak 1527. decz. 16. történt vá lasztása azonban nem Erdélynek Magyarországtól való elszakadását, hanem az egységes Magyarországnak két király körül való sorakozását jelentette, a mi, nem olyan végzetes következménynyel, meg esett már IV. Béla és V. István idejében is. 1538-ban, a nagyváradi békében, a kettéosztás a közel unióba vetett hittel történt s 1544-ben az I. törvényczikk kimondta, hogy »ez a hon mindnyájunknak ha zája s mindnyájunktól egyforma szeretetet kíván.« Erdély 1542—1690. közt tényleg nem tartozott a magyar ki rálysághoz és 1648-ban a wesztfáli béke a szabad és független álla mok közé sorolta; de a kis ország nagy államférhai mindenkor az unióra gondoltak. M artinuzzi György a Kolozsvárt 1551. julius 16 án tartott országgyűlésen tényleg egyesítette Erdélyt Magyarországgal, midőn a főtéri templomban Ferdinánd biztosainak adatta át a szent koronát; 1594-ben Kolozsvár főterén több hazafi vesztette St'etét a miatt, hogy ellenezte a Magyarországgal való uniót; Bocskay 1606-ban
— ló —
-OC^-
és Bethlen 1621-ben Erdélyből akarta egyesíteni az egész Magyar országot, készen arra, hogy feláldozza Erdély különállását, ha a Habsburgok biztosítani tudják Magyarország egységét és szabadságát. Hiszen ha csak Erdély sorsa és különállása lebeg szemeik előtt, s ha nem őrködnek oly éberen az anyaország szabadsága fölött, feje delemségüket a török védelme alatt kisebb terjedelemmel is tekinté lyessé s az összes társadalmi elemek fölhasználásával egész népét az állam eszméjéhez föltétlenül ragaszkodóvá tehetik. Sajnálni, egyúttal azonban érteni lehetett, hogy a magyar állam két uralkodó közt két ország legyen; de nem lehetett érteni, hogy midőn megszűnt a kettészakadás oka, a török hódoltság a maroknyi magyarság miért tartson két országot, mikor egy a királya? Erdély azonban 1690. után is megőrizte külön kormányát és törvényhozá sát, s ha elösmert is bizonyos közösügyeket az anyaországgal, csu pán az uralkodó személyének közösségét, a személyes uniót ismerte el és hízelgett neki, hogy 1761-ben nagyfejedelemség czímet kapott. Az erdélyi nagyfejedelemségnek azonban körülbelül az a szomorú szerep volt szánva, mint a katonailag szervezett temesi »bánság«-nak, a határőrvidéknek és a régi közjogi és földrajzi fogalmak összezava rásával kikerekített Horvátországnak, hogy Hinterlandja legyen Magyarországnak, honnan mindannyiszor fenyegetni lehessen ezt, valahány szor megakarná kísérlem az egységes és önálló magyar nemzeti ál lam eszméjének valósítását. Azért dédelgették a XVIII. század ural kodói Erdély tartományi jellegét, hogy az anyaország szabadságának egykori biztosítóját mentül jobban elszigeteljék a magyarság zömétől. Az elszigetelésnek ez a munkája akkor lett volna teljes, ha a három nemzet negyediknek most veszi be a románt. 1474 ben és 1486ban történt először, hogy a románok egyenlő politikai jogokat köve teltek; de épen egy soraikból kié melkedett család ivadéka, Mátyás ki rály verte le mozgalmukat ; ugyanaz, kinek a renaissanceért rajongó történetírói a rómaiak u tódait, az ország legrégibb lakosait látták bennök. A renaissance azonban nem kelt komoly küzdelemre a hűbéri séggel s politikai dolgokban nálunk is, másutt is még negyedfél száza don keresztül ez adott irányt. Épen azért a történetíró nem szól olyan tragikusan Erdély hét főbűnéről, mint a politikus ; mert demo kratikus szempontból akármily igazságtalanságnak kell is tartania, hogy a három nemzet és a négy vallás épen az oláh és görögkeleti több séget nem foglalta magában, ilyen demokratikus szellemet keresnie nincs joga és oka a XVI—XVII. században. Egyébiránt Bocskay és Bethlen Erdélye kétakkora terület volt, mint pl. az 1848-i s nemze tiségi viszonyai — a magyar részek bevonásával — a mostaniaknál kedvezőbbek a magyarság számára. A három nemzet tehát nem fél hetett az oláhságnak számbeli túlsúlyától, a kor szelleméhez képest
17 —
s
azonban politikai jogokban való részesedésének egyetlen módja gya nánt továbbra is a megnemesítést tartotta fenn. Erdély alkotmánya a bevett nemzetiségek jogi fogalmát különben sem a nyelv vagy faj te kintetben való külömbségre, hanem a kis ország három területrészén kifejlett politikai rendszerre alapította, úgy, hogy a magyarok földén lakó nem-nemes magyar nem élvezte, a szász vagy román származású nemes azonban ott is elvezte az alkotmány kedvezéseit. A törvénykönyvek néha valóban nyíltan lenézik az elmaradt oláh népet; a Rákócziak azonban már műveltségűk emelésére törekesznek s ott tesz nek velők első kísérletet, a hol legközelebb férkőzhetnek egyszerű lelkütetökhöz, a vallás terén. Az oláhokat a reformácziónak megnyerni akkor annyit jelentett, mint közelebb hozni őket a politikai nemzet uralkodó vallásához és vele az állam eszméjéhez. Sikertelen kisérletök után egy emberöltővel a Habsburgok is a Magyarország uralkodó val lásával, a katholikus hittel való unióra édesgették, néha kényszerí tették is őket, vallásbeli egyenlőséggel akarván ellensúlyozni a nem zeti külömbséget. S innen van, hogy a rendek 1744-ben és 1791-ben egyaránt a keleti egyháznak tett engedményekkel felelnek, midőn a román negyedik ' nemzet akar lenni. Míg Erdély külön ország, nem is számíthatott egyébre. Erdély országgyűlése rendi lévén, egyúttal arisztokratikus. Az oláhok meghívása a Hóra-lázadás és a franczia forradalom közti időkben már nem is a demokratikus, hanem az ochlokratikus elemek odabocsátását látszott volna jelenteni. Az oligar chia rideg, de kipróbált uralmát még mindig jobbnak tarthatták az ochlokráczia ismeretlen borzalmainál; a románság sokaságában pedig az eddigi három nemzet közül egyik sem akart elveszni. Különben is, mi haszna lett volna a demokrácziának abból, hogy midőn, 1790-en túl, minden rendiség megszüntetésére törekszik, most a három erdélyi rendhez, vagy nemzethez még egy negyediket akarjon teremteni ? Pe dig az erdélyi országgyűlés csak egy kamarából állott s így készebb lehetett demokratikus elhatározásokra. Mivel az emberi jogok eszméje valóban tért foglalt, a kérdésnek más megoldását keresték és pedig a Magyarországgal való unióban. Ha fölveszik a románokat, Erdélyországgyűlésének többsége a népesség arányában román és görög keleti lesz vala; ellenben az egyesült ország gyűlésén a magyarság minden más nemzetiséggel szemben viszonylagos, a felekezetekkcl szemben pedig a katholikus uralkodó vallás valóságos többségben s így a nemzeti állam eszméje épségben maradt volna. Kétségtelen, hogy a fejedelmek alatt Erdély rendéiben gyöke ret vert a különválás érzete s voltak, kik görcsösen ragaszkodtak ahhoz a befolyáshoz, melyet az egyesülés után aligha gyakorolhattak volna. 1791. márcz. 17. is csupán a személyes és nem a reális unió mellett nyilatkoztak s inkább csak bizonyos közösügyeket ismertek
8 —
2_Zo,
y. <■
el. De ezek közé sorolták már a kanczelláriát s a vám ügyet; s mi dőn amazt II. Lipót mégis újból kettéválasztotta, kifejezték reményöket, hogy ez a lépés nem akadálya a két haza egyesülésének. II. Lipót azonban, ki az illyr kanczelláriát is megteremtette, május 7-én egyenesen megtiltotta, hogy az erdélyi országgyűlés a magyarral az unió ügyében tovább tárgyaljon. Ilyen előzmények után keletkezett az 1791: VI. t.-cz., melyet az unió ellenségei utóbb mint Erdély füg getlenségét biztosító alaptörvényt tekintettek, és tartalmán túlmenő következtetéseket vontak belőle; sőt nemzetközi szerződésnek állítot ták azt, már csak azért is képtelenül, mert egy uralkodó sem szer ződhetik önmagával. Az 1825. évi országgyűlés bizottsága (munká latának 20. pontjában) már a napirendről levétetni kívánta az uniót, mert úgy találta, hogy Erdély nem akar szorosabban csatlakozni és czélja csak az, hogy a hitlevélben jogait és kiváltságait biztosítsa. Ha az egyesülés eszméje a XIX. század első felében mégis mind népszerűbb lett, abban igen nagy része van a Partiuvi kérdésének, melylyel s vele az unió gondolatával, főkép a harminczas évek óta, Magyar és Erdélyország legnagyobb szellemei foglalkoztak. 1741, óta 6 magyar- és 1791 óta 3 erdélyi országgyűlés kereste az unió megoldásának módját. 1842. márczius 12-én az erdélyiek már rend szeres bizottságot küldtek ki ebben az ügyben, 1847. november 3-án pedig elvben az erdélyi országgyűlés konzervatív többsége is az unió mellett nyilatkozott. Pillanatnyi fellobbanás volt-e tehát, ha 1848. márczius 15-én országszerte lelkesedést keltett a pesti 12 pont közűi a legutolsó is, mely az Erdélylyel való uniót követelte; ha márczius 18-án a pozsonyi országgyűlés Erdély számára maga is az unió ügyében határozó or szággyűlés egybehivását sürgette; ha 21-én Erdély fővárosa, Kolozs vár, az alkotmány, nemzetiség és trón rcndíthetlen állásának biztosi tékát szintén csupán Erdélynek Magyarországgal való egyesülésében találta; s ha a pártoknak Kolozsvárt 23-án tartott értekezlete a me gyék tavaszi közgyűléseinek legfontosabb feladata gyanánt az unió iránt való nyilatkozatot jelölte meg? Márczius 30-án Alsó-Fehérvármegye már megkezdte a leglelkesebb nyilatkozatok sorát, sőt köve teit is megválasztotta a még össze sem hivott országgyűlésre, Kolozsvármegye pedig ápril 2-án a redouteban tartott közgyűléséről követeit egyenesen a Budapesten megnyitandó országgyűlésre utasí totta, ha addig az erdélyit nem hívnák egybe. Rövid idő alatt 13 vármegye s öt székely szék föltét lenül, számos szász törvényhatóság pedig föltételesen nyilatkozott az unió mellett. Barnutiu Simon ugyan egy névtelen felhívásban már márczius 25-én román nemzeti kongresszust követelt s megátkozta azt az oláht, ki belemenne az unióba, mielőtt a románt el nem ös-
r
--Hí-
V
yí -
19 —
5*
'
merik politikai nemzetül; de ugyanaznap M.-Vásárhelyen nemcsak a magyar és szász, hanem a román ifjak is aláírták az unió iránt való nyilatkozatot. Mindez talán mégsem a megfélemlítésnek, hanem valami egyébnek: a mindenkit magával ragadó lelkesedésnek műve volt, »Adja az ég — írta a nagy Wesselényi, — hogy egy királyunk, egy hazánk, egy alkotmányunk leendvén: a közös Magyarhon minden polgára szabad s érdeme szerént és munkássága után boldog legyen !« S Kemény Dénes márcz. 28-án itt, ebben a teremben egy lakomán, ápril 2-án ugyan c teremben a vármegye közgyűlésén, 9-én Tordán a reformátusok templomában s mindenütt, hová hazafias buzgalma vezette, a sajtóban is gyakorta hirdeté, hogy számunkra nincs pol gári üdv az egyesülésen kívül. Ápril 3-án itt mondta, ebben a te remben, hogy az uniót most már oly kérdésnek tekinti, melynek életbeléptét úgy hiszi, mint hogy Isten van, s hogy ezt az uniót még csak késleltetni sem igen lehet. Gr. Teleki József kormányzó ép aznap tudatta is a kolozsmegyei rendekkel, hogy ha Bécsből késnék a válasz, az országgyűlést saját hatalmánál fogva hirdeti ki; s midőn erre ápril 9-én az udvarhelyszékieknek Kolozsvárra érkezett küldöttsége is sürgette, ápril 11-én május 29-ére valóban összelátta az országos rendeket.
V. Ferdinánd király ugyanaznap, ápril 11-én szentesítette a pozsonyi országgyűlésen hozott VII. törvényezikket, melyben i>a m a gyar koronához tartozó Erdélynek Magyarországgal egy kormányzás alatt való teljes egyesültét a nemzet egysége és a jog azonossága tökéletes jogalapon követelvén, a két testvérhon érdekeinek a köze lebb tartandó országgyűlésen való képviseltetését pedig a jelen kor eseményei sürgetőleg igényelvén,« megtette az egyesülés eszközlésére szükséges átmeneti intézkedéseket, nyilatkozatra szólította Erdély tör vényhozását s kijelentette, hogy kész elfogadni és fenntartani Erdély nek valamennyi külön törvényét és szabadságát, ha azok nem aka dályozzák a teljes egyesülést, a nemzeti szabadságnak és jogegyen lőségnek pedig kedveznek. A nemzetiségi és a municzipális kérdés sorsa Erdélyben a tör vénynek ezen a biztosítékán fordult meg s azok, a kik kiváltságaikat féltették, különösen a szászok és azok, kik egyenlő jogokat követel tek, első sorban a románok, egyaránt megnyugodhattak benne. Erdély hozzájárulása után külömben is részletes törvénynek kell vala szabá lyoznia azt az új helyzetet, a mit az egyesülés teremt, mi azonban, az idők mostohasága következtében, csak húsz esztendő múlva, az 1868. évi XLIII. törvényezikkben történhetett. Ezekben a napokban valóban nem lehetett rosszhiszeműséggel vádolni a magyar közvéleményt, ha azt hirdette, hogy az unió elvé nek Erdélyben nem többsége, hanem mindensége van. Mi az, a mit félt
20
hetnek a szászok, akár a románok? „Hiszen, — szólt Pálffy János, jó félesztendő múlva már a honvédelmi bizottság tagja, — a szász alkotmány most üli nagy ünnepét, mert szerkezete, alapelvei a magyar alkotmány alapelveivé váltak. Hisz oláh rokonainknak szintúgy, mint minden becsületes erdélyi embernek, Mekkája most Budapest, hová fordulnia kell arczczal, hogy ismerni, megérteni s magasztalni tanulja az igazi szabadság istenét." Az áprilisi törvények után az unió elől többé kitérni nem lehetett. Legfeljebb az jöhetett szóba, föltételesen, vagy föltétlenül egyesűljenek-e? Hahn Frigyes nagyszebeni lapja, a a Transilvania, még május elsején is ez utóbbi mellett nyilatkozott; félt a kérdés részleteit oly országgyűlésre bízni, mely nem bír mene külni holmi prókátori fogásoktól, s képtelen magasabb államférfiúi el határozásokra. Kossuthtal együtt a magyar politikusok is csupán az unió elvének törvény beiktatását várták ettől az országgyűléstől s azt akarták, hogy minden további részletet a közös parlamentnek hagyja nak fenn. Nagyon sok kényes kérdés elmarad, ha beérik a rendek az 1498: I. törvényczikkel, mely két hétre teszi az országgyűlés idejét. Ennyi, sőt kevesebb is elég lett volna, hogy Bécsből vagy Innsbruck ból visszaérkezzék a törvény megerősítése.A pozsonyi törvény, ahogy aug. 18-án Siaguna András püspök elismerte, mint országilag kijelen tett és elismert népképviselő országgyűlés lépett ki és hívta Erdélyt; az ilyen minőségében Erdély uniójáról hozott törvénye is egész Er délyre és nem három kiváltságolt nemzetre hivatkozott. Csodálatos, hogy Magyarország utolsó rendi országgyűlését illetékesnek tartván az unió kérdésében, a román politikusok teljesen megtagadták ezt az illetékességet az erdélyi rendi országgyűléstől; talán attól a szűkkeblűségtől félve, melyet főkép a gubernium idejében állandóan és a múlt évi diaetán is tapasztaltak. Semmi esetre sem teszik ezt, ha márczius 21-e, a pesti események híre, Kolozsvárt együtt találja az or szággyűlést, hol Wesselényi kétségkívül már akkor, a pozsonyiakat is megelőzve indítványozza és elfogadtatja az uniót, s kimondatja mind azokat a főbb elveket, a miket utóbb az áprilisi törvények adtak meg, sok egyéb közt tehát az egyenlőséget és a hűbériség megszün tetését. Harmadfél hónap múlva részletezve, ezek az elvek többé nem kelthettek olyan bizalmat a románok közt. Akkor már úgy hitték, aggódniok kell polgári állásukra nézve, ha mindent megad is az unió, mit az európai szellem követel; és Siaguna figyelmeztetett Széchenyi nek arra a nagy mondására, hogy »ki sokáig élt becsület nélkül és azt visszanyerni kezdi, részint visszanyerte már, az százszorta félté kenyebb e kincse körül, mint az, ki ily erkölcsi agónia között soha sem volt.« Ez a jogos féltékenység azonban túlságba tévedt, midőn, már 1848. márczius 25. átkot mondott minden oláhra, ki belemegy az
unióba, mielőtt nemzetül ismernék el, s május 15-én a balázsfalvi népgyülésen Erdély részére alkotmányozó gyűlést és új alkotmányt követelvén, kijelentette, hogy ünnepiesen tiltakoznia kell az unió ki mondása ellen, ha ez a gyűlés a Magyarországgal való egyesülést a román, mint alkotmányos nemzet részvétele nélkül tárgyalná. Mivel az uniót a balázsfalvi gyűlés nem vetette el föltétlenül, többi pont jának egy része pedig nem ellenkezett a közszabadsággal, s így a románok és a hivatalos Erdély közt az alkotmányos úton való meg egyezés épen nem lehetett kizárva, azt az idegességet, melylyel a magyarság a tizenhat pontot fogadta, nem maguk a pontok, hanem az azokat kisérő beszédek és a zárt tanácskozásokról terjedező hírek okozták. Hiszen négy hónap múlva, szept. 23-án az unió-bizottság a románok ügyében beadott törvényjavaslat tárgyalásának alapjáúl csak azért nem fogadta el a balázsfalvi kérvényt, mert az még az unió kimondása egyrészt előtt készült és így idejét múlta, s mert úgyis benne van a benyújtott törvényjavaslatban, melynek elfogadott 1. §-a úgy szólt, hogy »a románok nemzetisége és nyelve elismertetik és biztosíttatik.« 1863. okt. 26. a törvénytelenül egybehítt szebeni or szággyűlés 1. törvényczikke csakugyan negyedik nemzetül ismerte el a románt s 1865-ben a kolozsvári országgyűlésen az uniót már ennek részvételével tartották fenn; de nem is tekintve, tizenhét évvel márczius 15-e után a szabadelvűségnek milyen gúnyja volt a rendiség, az unió ténye még sem ebben az 1865., hanem az 1848. évi hatá rozatban gyökerezik. Ez az országgyűlés 1849-ban a románok nélkül ép oly kevéssé volt csonka, mint nem volt az pl. 1722-ben, apragmatica sanctio alkalmából, melynek érvényét mindamellett senki sem vonta kétségbe. Erdély 1848-ig alkotmányos ország volt, rendezett törvény hozó hatalommal, mely az adott alapon fejedelmének szentesítésével minden lakosát egyaránt kötelező törvényeket hozott, s oly teljesnek érezhette magát, mint Anglia parlamentje Irhon, vagy, közelebbi pél dával, Oláhország törvényhozása Moldva uniója kimondásánál. Irhonban a repeal, az elszakadás vágya követte az unió törvénybe-iktatását, de nem támadhatta meg jogosságát csak azért, mert hozatalakor írek nem ültek az angol parlamentben. Azokban a napokban sem tetszett, hogy Nápolyban — külön siciliai parlament helyett — közös parlamentet alakítottak (1848. febr. 10.); pedig ott, mint sok más esetben, nem lehetett az unió akadálya sem a vallás, sem a nyelv. Az uniók történetében egyáltalán nagyon tanulságos Olaszország, mely ötven év múlva már egyesülten ünnepelte az 1848. márczius 4-én voltakép csak Piemont számára hozott alkotmányt. Azonban »mit Magnaten-Tafel keine U nion!« hangzott már május közepén ugyanazon szász lapban (a Transilvániában), mely a hónap elején még a magyar parlamentre akarta bízni az unió részle
2l 2-Z
tes szabályozását. Olyan demokratikus nyilatkozat, melynek a ma gyar radikálisok közt is akadtak hívei, sőt két hónap múlva Mada rász László magában a magyar parlamentben indítványozta is a fel sőház eltörlését; de mégis egészen más okai voltak annak, hogy Teleki kormányzónak egy félreértett nyilatkozata után a szebeni túl zók már egyenesen az alkotmányos Ausztriával való egyesülést kezd ték éltetni s hogy tüntetéseik háttéréül maga a szász egyetem szolgált. Teljesen érthetetlen lett volna, hogy a demokráczia teljes diadalát éppen olyan demokratikus elemek akadályozzák, mint az iparos és kereskedő szász polgárok és a román földmivesek és állattenyésztők, ha a középponti nemzeti államot nem a nemzetiségek tökéletes ellen tétéül állítják oda. Mindamellett egészen alkotmány-jogi térre vitték át a vitát, s a hírlapokban annál hevesebben, mert azt is kétségbe kezdték vonni, a kolozsvári magyarok közt szabadon tanácskozhat nak-e; miért is május 18-án egy szebeni népgyülés a »császár«-t arra kérte, vegye le a napirendről az uniót s tegye át az országgyűlést más városba. Az uniót ellenző mozgalom azonban Szebenen kívül a szászok közt sem vert magasabb hullámokat s remélni lehetett, hogy meghallgatják a lipcsei németeket, kik őket a magyarsággal való haladásra buzdították. Május 21-éig megtörtént a Partium visszacsatolása, nem-ugyan hét béke és hat törvényczikk ellenére, mint az unió ellenzői később állították, hanem legalább is kétannyi törvényczikk értelmében. Ezek a részek Erdélynek »Magyarország felé kinyújtott karjai« voltak, melyeket ölelésre tárt az anyaország felé. Wesselényi befejezvén a visszacsatolás munkáját, Kolozsvárra sietett, mely május közepétől fogva lázasan készült az utolsó erdélyi országgyűlés tagjainak befogadására. Mivel már is tömegesen érkez tek a követek és a vendégek, a város a tömeg befogadására alkal masabb unitárius templomot akarta átalakítani tanácsteremül, a kor mány azonban, talán éppen a hallgatóság beavatkozásától tartván, ezúttal is a redouteot jelölte ki erre a czélra. Pedig a czélzatosan terjesztett hírekkel szemben a már 13 századból álló kolozsvári nemzetőrök a hírlapokban is kijelentették, hogy ösmerik kötelességöket s gondoskodni fognak az országgyűlés teljes biztonságáról. Min denütt, a várfalokon is lobogtak az uniót hirdető zászlók, az ifjúság, a nép nemzeti jelvényekkel járt-kelt az utczákon és a tereken, lelke sült csapatok gyakran éltették az uniót s az érkező követekkel, nagy urakkal, vidékiekkel napról-napra jobban népesedő városban igazi pezsgés és hazafias öröm uralkodott; de e hullámzó sokaságon, a főtéren keresztül Lemény püspök vezetése alatt egy szó megjegyzés nélkül vonúlhatott a román küldöttek hosszú sora, hogy beadja a balázsfalvi kérvényt az országos elnöknél; s otthonosan mozoghattak, ■>á _
23 — X
az unió ösmert ellenségei is. »Azt hiszem —: szólt az 1865. decz. 4-iki országgyűlésen is Mikó Mihály — mi, kik itt vagyunk, magya rok, székelyek, szászok és románok Kolozsvár városának azon sok előzékenységéért és szívességért, melylyel mind a régi országgyűlése ket, mind a mostanit kebelébe fogadta, egyáltalában tartozunk, hogy szó nélkül ne hagyjunk e város ellen felhozatott oly vádat, melyből az következik, hogy itt akkor vagy nem volt hivatalos hatóság, vagy ha volt, az a személybátorságot s véleményszabadságot biztosítani és megvédeni nem tudta«. Volt ugyan egy »Unió vagy halál!« feliratú zászló, de nem száz, mint az pl. Gull követ 17 esztendő múlva (decz. 2.) állította, nem is jelentett az többet, mint 1 0 -2 0 esztendő múlva azok, melyekre »Roma o m ortek voltak írva; az országgyűlés ter mébe lépőknek senki sem súgta vagy kiáltotta fülébe, hogy »Unió vagy halál!«, legkevésbbé pedig oly értelemben, mint a XVI. Lajos bűnössége fölött szavazóknak: »az ő feje, vagy a tied !« Későbbi memorandumok hiában hivatkoznak halállal fenyegetőző Catilina-féle existentiákra; itt nem a tömeg kényszeríti föl két ország unióját, mint Bukarestben 1859. február 5 én. De a hogy erre a bukaresti esetre akkor Kossuth Lajos megjegyezte, »ilyen szellem kell ahhoz, hogy a nép hazát alkosson, vagy — ha elveszett — visszaszerezze«. Ko lozsvárt 1848. május utolsó napjaiban az országgyűlés és a nép szintén megmutatta, hogy testvéreket keresett, nem ellenségeket. Sőt a redouteban május 28-án tartott országos értekezlet vagy nemzetgyűlés mérsékeltebb volt, mint a türelmetlenek kívánhatták, a mennyiben Wesselényi indítványára kimondta ugyan, hogy első sor ban az unió harmadik helyre tett kérdését veszi elő s azonnal végig tárgyalta Kemény Dénesnek erre vonatkozó törvényjavaslatát, de azt nem volt hajlandó a fejedelmi szentesítés előtt életbe-léptetni, a mel lett pedig az új választási census megbeszélésére is talált időt. Másnap (május 29-én) nagymise után ebben a teremben, az Erdély színeivel díszített trónról nem István nádor, kit a kolozsváriak kértek erre, sem Ferencz József főherczeg, kinek lejövetelével a nádor kecsegtette őket, hanem mint királyi biztos b. Puchner Antal altábor nagy nyitotta meg az országgyűlést. M agyarul szólt a rendekhez; és óriási lelkesedést keltett a figyelemnek ez a jele, melyet a Habsburgok Erdélyben először tanúsítottak. Távoztával a szokott formaságok kez dődtek. Felolvastak egy névsort, mely 219 kir. hivatalos, 2 káptalani, 19 megyei, 2 magyar vidéki, 10 székely, 22 szász és 37 városi, összesen tehát 308 törvényhozó nevét tartalmazta, s azután megtették a szokott tisztelgéseket a királyi biztosnál és a kormányzónál. Onnan visszatérve, azonnal nemzeti gyűléssé alakúltak s dél után is gyűlést tartva, újból tárgyalni kezdték a tegnap már meg vitatott unió-javaslatot. Nem tudhatták még, hogy a király éppen
2 .2 3 ,
eznap terjesztette ki István • nádor hatóságát Erdélyre is, a mivel ki mutatta, hogy az erdélyi fejedelemnek nincs más érdeke, mint a magyar királynak. Elvben mindenki pártolta Bohetzel Sándor hátszegi követnek azt az indítványát, hogy, a kedélyek megnyugtatása végett, mondják ki az unió-törvényben a románoknak a három más nemzet tel való egyen 1őjogúságát; mert ha benne van is a pozso^n tör vényekben, ezt a románok, kik századok óta együtt éltek a három nemzettel, s kiknek az idők terheiből másoknál talán több jutott, magától az erdélyi törvényes három nemzettől kívánják megnyerni. Helyeselték Lemény János balázsfalvi püspök javaslatát is, hogy tö rüljék a régi erdélyi törvényekből a románokat sértő kifejezéseket. A székelyek hamar megnyugodtak; a szászok előbb még ta nulmányozni kívánták a javaslatot s az uniót csak föltételeiknek törvénybe-iktatása mellett voltak hajlandók elfogadni. Nem kívántak példátlant. De az első personalis unió megkötésekor (1691. decz. 4.) I. Lipót maga utasította őket, hogy a nehézségeket későbbi országgyűlésen hárítsák el; a mi meg is történt 1692. márcziusának idusán. 1848. márczius idusának szellemével ki nem békülve, most kiköté seket tettek, a mire nem nyílt alkalmuk 1852. márcziusának idusán, mikor az osztrák kormány egyszerűen megszüntette egyetemüket. Most három nagy szónok, Wesselényi, Zeyk József és Szász Károly kérte őket, ne késleltessék az unió kimondását, — hagyják a részle teket külön törvényre. Ilyképen kérhette Tiberius Sempronius Gracchus tribuntársát, Marcus Octaviust, vétójával ne akadályozza őt a haza javának előmozdításában. S midőn a félhomályban, a melyet a te remben lobogó néhány gyertya lángja el nem oszlathatott, szenvedé lyétől mindjobban elragadtatva, Szász Károly már kemény vádakkal illette a szászokat, valami olyas történt, mint akkor, midőn a tiirelmevesztett nép, mely a Duna jegén dideregve nem várhatta nyugodtan az alakiságokba merült urak tanácskozásait, királylyá kiáltotta ki Kolozs vár hát, Hunyadi Mátyást és visszaállította a nemzetrkirályságot. Most tavaszi langyos szellő csapott be a szegényesen megvilágított terembe s midőn a szónok egy perezre megpihent, az idáig türelmes hallga tóság egy szívvel és lélekkel kiáltotta: »Unió! Unió! Ki van mondva az unió !« S a lelkesedés mámora magával ragadta a követeket is. Olyan jelenet ez, mint 107 esztendővel azelőtt Pozsonyban a Vitám et sanguinem s most másfél hónap múlva a magyar parlamentben a 200,000 katonát kérő Kossuth elbágyadó szavaira felhangzó »Megadjuk k Az ilyes határozatok beleütközhetnek a házszabályokba; de mindig az ilyenek a nemzeti önérzetnek legfelségesebb nyilatkozatai. A nemzeti gyűlés véget ért s határozatának híre a város népét leírhatatlan lelkesültséggel töltötte el. A törvény megalkotása azonban a másnapi országgyűlés feladata volt. Miközben a város népe, maga
- 25
—
a királyi biztos és a kormányzó is fényes kivilágítással ünnepelte a májusi este nagy eseményét, a szász követek szigorúan ragaszkodtak a formákhoz s este 8 órától éjfél után 2- ig tanácskoztak együtt. A kisértetek órájának múltával kétharmad szótöbbséggel kimondták, hogy pártolni fogják az uniót. Idáig három nemzeti gyűlésen, több követi értekezleten, minden megyei, szék- és városi ülésen, számtalan népgyűlésen tárgyaltak oly javaslatot, melyről Magyarországnak már szentesített törvénye volt, mely három század óta folytonosan foglalkoztatta a kedélyeket s mely iránt ennek a XIX. századnak még be sem telt első felében is négy magyar és két erdélyi országgyűlés fejezte ki a maga akaratát. A közvélemény egy kérdésre sem lehetett jobban előkészítve, mint erre, melyet a rendek most sem véletlenül, hanem nagyfejedéimök felhívá sára vettek elő; s ezen a nehéz éjszakán, úgy látszik, csakugyan vé get érnek a kisszerű aggságoskodások. De míg most, ötvenesztendő múlva, nemzet és király együtt ünnepelhette annak emlékezetét, hogy 1848-ban a magyar rendek két hét alatt harminczegy olyan törvényt hoztak, mely minden ízében ujjáteremtette Magyarországot, ebben a kopott teremben 1865-ben egy országgyűlés és 1894-ben egy nagy politikai per alkalmával ismételve fölhozzák az elsietés, a rögtönzés, az alakiságok be nem tartása vádját, hogy egy három század óta elő készített törvényt a rendek ugyanitt egy nap alatt fogadtak el és nem tanakodtak napokig akkor, mikor senkinek sem volt többé ellenkező véleménye. Midőn már útban voltak hazafelé, kétségkívül nekik is azon kell vala gondolkodniok, miként szólítsák rég nem látott anyjukat, mit mondjanak először is kedvest, szépet neki, midőn kiterjeszti karját, mely bölcsőjük ringatá? Hisz nekik is jutott eszökbe szebbnél-szebb gondolat, míg állatni látszék az idő, bár a dolog haladt. De iin, belép- , tek ebbe a terembe: feléjök repült édes anyjok, a haza; s ők ott csüggtek ajkán, szótlanúl: »mint a gyümölcs a fán.« Május 30-án tavaszi napsugár ragyogta be ezt a fakó termet és kisuhant belőle a középkor árnyéka. Különben is a király nevenapja lévén, díszmagyarban, kardosán gyülekeztek a »karok és rendek«. Beteltek már a rendiséggel s nagy határozatra készen, ezentúl a né pet akarták képviselni. A hallgatóság, közte a 12 lagú pesti küldött ség, színűkig megtöltötte a termet s ellepte oda lenn az utczát is, éljenezvén az uniót s annak felvonúló legkitűnőbb bajnokait: Kemény D énest, az öreg Bethlen Jánost, Weér Farkast, Teleki Domokost és Lászlót, Jósika Miklóst, Béldy Ferenczet, Szász Károlyt, Zeykot s leghar sányabban Wesselényit. Az ország első aristokratáinak, fejedelmek iva dékainak nem kell többé az a külön Erdély, hol kormányzók és intéző egyéniségek lehetnek, hanem az az egységes Magyarország kell nekik, hol elvegyülhetnek a népben. Úgy hiszik, most már utol-
—
2Ó —
2-2.li, '
jára foglalják el régi módon kijelölt helyeiket; a keleti oldalon levő tróntól s az elnöki emelvénytől jobbra a magyarok és székelyek, szemben a szászok és a városok, balra a királyi meghívottak, a főpa pok és a főurak. Erdély pantheonának legfényesebb nevei lenn a terem ben, Erdély legragyogóbb szemei fenn a karzatokon. Az elnök, b. Kemény Ferencz, alig olvastatta föl a jegyzőköny vet, alig jelölte ki a 37-tagú bíráló bizottságot, a főpostamester ve zetése alatt megjelent a gubernium. Az elnökséget gróf Teleki József kormányzó, a Hunyadiak történetének hírneves írója vette át s felol vastatta a királyi leíratnak napirendre kitűzött három első pontját. Ennek értelmében a rendek csak a kanczellár és a királyi táblai el nök megválasztása után térhettek volna át az uniónak »a fennálló helyhatósági törvények és a hárotn nemzetnek törvényes viszonyai tekintetbevételévek érett tanácskozás alá veendő kérdésére. Wesselényi Miklós állt fel, a szabadszólás kínszenvedett bajnoka, kit a hatalom 14 esztendő óta visszatartott az országgyűlésektől. »Ot minden elhagyá, az ember, a világ: Csaknem maga maradt, mint téli fán az ág.«
1838. márczius idusának árvízi hajósa 1848 márczius idusán révbe ért és ♦Szemének éje, lelkének borúja Nem gyötri többé. Még ezt a napot
|i <
— Előbb mint a h alált— meglátta újra . . .«
Erdély Sámsona megrázta a régi rendszer épületének oszlopát s nem törődött vele, hogy a leomló falak a hűbérség korhadt intéz ményeivel együtt őt is odatemethetik. Boldognak érezte magát, hogy oly magasztos ügyben, melyért fiatal kora első éveitől fogva küzdött, szenvedett, szenvedéseire most már enyhítő balzsamul, mely nagyobbszerű küzdelmeknek is méltó bére lehet, a romok fölé ő tűzhette ki a diadalmas lobogót. E lobogó alá hítta a rendeket’; mondják ki egy lélekkel, szájjal: nekünk unió kell az 1848: VII. törvényczikk szerint. »Éljen s örökké létezzen az unióid dörgé túl az öröm riadala, mely rövid beszédét és indítványát fogadta. S Ketnény Domokos, midőn Szász Károly sürgető szavai után nyugodt határozatot kívánt, jnásokat értett a túlzók alatt, kiknek rivalgása korántsem a nép szava. Tért akart biztosítani az ellenvélemény nek és az aggodalmak nyilvánítására. Csak arra intett, hogy egye sülvén a testvér hazával, sziveikben ne vigyék a separatismus magvát; ne csatlakozás, hanem beolvadás legyen a jelszó. A bevett nemzetek ne misztifikálják az eltűrt nemzetek fiait. Áldozatkészségük ne puszta hang legyen, hanem tett is kövesse szavaikat; az idáig csak tűrt nép fajok pedig, ha sokszor csalatkoztak is, most már bizalommal visel tessenek irántuk. Erdély polgárai közt ezentúl ne legyen jogi különbség!
>
_____ — 27 —
7*
A szászokat sem hagyta hidegen az a leglelkesebb, legihletettebb egyetértés, melylyel a magyarok és székelyek az uniót leghőbb nemzeti óhajtásuknak nyilvánították. Brassó követe, Roth Illés, bízva a szászok nemzeti kívánságainak teljesítésében kijelentette, hogy a pragmatica sanctio fentartása mellett ő is pártolja az uniót. A többi szász követ felállással bizonyította csatlakozását. A terem, s midőn Berzenczey az alakból a néppel is tudatta a szászok nyilatkozatát, az utcza és a város egy szent pillanatban a testvériség, a hazasze retet földöntúli örömének kitörésétől hangzott. »Mi jól esik ölelkezésünk S mégis milyen sokáig késtünk! De mindegy, mindegy, feljött végre A győzedelmes nap az égre, Mely összesímult arczainkra süt S öröm könnyüket szárít mindenütt!*
Lelkesülten éljenezték az éppen nevenapját tartó királyt, kinek Erdély színeivel ékesített trónjára Urházy György fiatal író most már a pesti küldöttség nemzeti zászlaját tűzte ki s felvonták a nemzeti zászlót a redoute homlokzatára is. A kormányzó éljogadottnak jelen tette ki az unióról szóló törvényt.
Mindez, mint a képviselőháznak 1861. aug 8. kelt második felirata végkép bebizonyította, a legszigorúbb törvényesség határain belül történt. A mit 300 évi tárgyalás előzött meg, annál nein lehet meglepő, hogy egyetlen egy ülésben most végre is határozatot hoztak; hiszen 1863-ban a szebeni úgynevezett országgyűlésnek is elég volt egy ülés, hogy elhatározza a Reichsrathba való menetelt. Most azonban a kormányzó elnöki kijelentésének hírére min denki csak örülni tudott, nem kételkedni. Az emberek mintha jobbaknak érezték volna magukat. A hű bériség romjai fölött oly szívesen emelnének templomot Concordiának, a hogy a rómaiak tették a plebejusok és patríciusok áldatlan küzdel meinek bevégeztével. Úgy hitték, egy egész századot nyertek ebben a pillanatban, melyet odasoroztak a magyar történelem korszakalkotó eseményei, a honfoglalás, Mohács és márczius 15-e ténye mellé. Le mosták magukról háromszáz év átoksulyát ma, mely háromszáz év óta legdicsőbb napja a magyarnak. »Ismét nagygyá lesz a ma gyar, mert egyesülni tudott« szólt Kemény Dénes, midőn a túl áradó érzelmek zajának némi csillapultával szóhoz jutott, hogy most már, a nemzeti nagy eszmény valósúltával, higgadtságra intsen. S valóban helyén volt figyelmeztetnie, hogy nem a forradalom, hanem a jogfolytonosság terén állnak, midőn az unióval együtt a legújabb magyar intézményeket is elfogadták, mert hiszen ezek az ősi alkot mányban gyökereznek; s helyén volt figyelmeztetnie, hogy a szabad-
—
28
-
2.2. Sb 3!
7
ságcsak a törvény oltalma alatt díszeleghet s hogy nincs veszélyesebb ellene, mint — a hogy Balázsfalván történt — a törvény korlátainak legázolása. De a magyar, ki ezer év előtt hazát tudott szerezni ma gának, tudni fogja azt fenn is tartani a vész óráiban. Az országgyűlés tagjai s a hallgatók ismét kardjaikat csörtet ték; de Schmidt ívonrád szebeni követ éppen ezen újabb jelenet után tette azt a nevezetes vallomását, hogy hiában hiresztelték, nem látja veszélyeztetve itten sem a szólásszabadságot, sem a személybiztonsá got ; ünnepélyesnek nevezte azt az órát, melyben az unióról tanács koztak, s kívánta, hogy a már el is fogadott unió az egyesült két testvérország boldogságára szolgáljon. A rendek fölállva éljenezték a szászokat, a nép pedig látni kívánta őket és a románokat. És a mikor lementek, valóban veszede lemben forgott személyöknek biztonsága : ezrek és ezrek tárták felé jük karjaikat, hogy keblökre szorítsák őket. Schmidt és Lemény, a patriarchákra emlékeztető püspök, a szász és a román, átszelleműlten beszólt magyarnak, székelynek s ezekben a magasztos pillanatokban Pirdély nemzeteinek szívét igazán egy érzelem dobogtatta. Hogy az ily pillanatok oly ritkák egy többnyelvű ország történetében ! Diadal menetben kisérték vissza a szászokat és románokat a terembe, hol Berzenczey, Pálffy és Zeyk lelkes beszédei s néhány alakiság elin tézése után a gyűlés csakhamar véget ért. Az utczára lépő rendek tele tüdővel szítták a szabad Magyarország éltető levegőjét s a Mo nostor-, vagy mától fogva Unió-utcza északnyugati irányába eső hár mashegyen talán a kettős keresztet is ott látták: »Ebben a jelben győzesz«. Délután lesz még egy gyűlés, mely kiküldi a rendszeres mun kálatokat készítő bizottságot, hitelesíti a törvényczikket s a királyhoz, nádorhoz, a miniszterekhez intézett feliratokat; de ez már csak for maság. Most a gyűlés tagjai a nép közé, »a nemzeti zászlók erdejébe“ vegyülnek : nép és országgyűlés egy örvendező tömeg, a mi lyen valaha lehetett a Duna partján, a Rákoson, midőn Mátyást vá lasztotta ^mindez ország királyává.* Együtt keresik föl Puchner al tábornagyot, a ki ma még mélyen meghatva fogadja a királynak szóló hódolatot; hazakisérik a ma megszüntetett ország kormányzóját, az országgyűlés elnökét s még egyszer hallani vágynak Wesselényi mennydörgő szavát. Este ott hullámzik a nép a fényesen kivilágított utczákon s éljenzéssel, Rákóczival köszönti a katonaságot is, mely még az éjjel nemzeti színre festeti a karfákat és faköpenyegeket. Az öröm lángjai az egekig csaptak, s ide lenn testvériségre hevítették a szíveket. Szebben, nemesebben egy ország sem végezte a maga történetét. És nagyobb önzetlenséggel egy város sem vált meg a maga
-
- í-
k
&
-
>
-
29
A
H
-
fővárosi rangjától, mint Kolozsvár, mely másnap, május 31-én tartott közgyűlésében megnyugvással és örömmel fogadta az unió kimondá sának tényét; ma pedig kegyelettel ünnepli a nagy nap évfordulóját, s hálát ad a magyarok Istenének, hogy az egységes Magyarország nak vidéki városa lehet. Ebben a teremben, ebben a fakó teremben, mely mulatságok számára épült s melyben egy századon keresztül a szeretetnek annyi suttogó szava hangzott s hol annyi szív egyesült a maga jövendő boldogságának reményében, — ebben a teremben egyesült három század szörnyű küzdelmei után Magyar- és Erdélyországnak egymás ért dobogó szíve; junius 28-án ebben a teremben hirdették ki V. Ferdinánd királynak az uniót szentesítő leiratát, ugyanaznap ebben a teremben végződött be Erdély törvényhozási története, hogy a ta gadás szelleme utóbb megkísértse azt még egyszer életre kelteni s megszégyenüljön vele. Törvényhozók ma is vannak ebben a teremben, — az egye sült magyar haza parlamentjének küldöttei, kik megünnepelni jöttek a magyar állam fennállásának fő-fő biztosítékát, az egyetértést; és jöttek, hogy keblükre zárják azokat a boldog öregeket, Erdély utolsó országgyűlésének itt megjelent követeit, kiknek egy magasztos pillanatban hozott határozatát ötven év nagy tanulságai igazolták. A külön Er dély kormányzósága nincs jelen, pár nap múlva palotája is eltűnik, hogy a tudomány csarnoka emelkedjék rom jain; de képviseli egy erdélyi család Magyarországban született jeles fia az egységes magyar haza kormányát, melynek elnöke Erdélynek, ennek a városnak jeles fia, ki szülővárosába siet, hogy megcsókolja édes anyja kezeit, me lyekkel ötven év előtt e teremben tapsolt az unió kimondásakor. S mely az unió zászlajával akkor lelkes ifjait küldte Erdély fővárosába, az ország minden részéből való ifjaktól környezve: az egységes haza csodásán fejlődő fővárosa , Budapest, más törvényhatóságok élén küldi képviselőit Kolozsvárnak emlékektől megszentelt földére. A testvériség ünnepe ez most is. Megcsendülnek szivünkben Mikó Imrének Erdély utolsó tör vényes országgyűlésén mondott szavai: »Ha van számunkra üdv, ha van nemzeti önállóság, ha az európai népfajok maholnap bekövetke zendő élethalál-harczát túlélnünk sikerűi, azt egyedül az uniónak köszönhetjük^ Az egygyé lett haza nagyságától elválaszthatatlanul tűnik föl előttünk annak a férfiúnak képe, ki ez utolsó országgyűlés megnyi tására volt kijelölve, s ki most, a történetnek oly csodás és oly rend kívül tanúlságos változásai után, az egyesült haza dicsőséges szent koronáját viseli. »Háromszor áldott és magasztalt legyen érte a ki rály neve!«
És az emlékezet szent ünnepén ismételjük Erdélyország utolsó országgyűlésének ötvenesztendővel ezelőtt tett fogadását: »Mindnyájan azonegy hon jogokban és kötelességekben egyenlő polgárai le szünk, kiknek egy érdekük, egy óhajtásuk és törekvésük : a királyi szék és hon fennmaradása, a nemzet java és dicsősége.« Éljen a Haza ! Éljen a Király ! Általános, szűnni alig akaró éljenzés kí sérte dr. Márki Sándor beszédét, melynek el hangzása után, dr. Groisz Gusztáv városi bi zottsági tag, tiszteletbeli v. főjegyző tartotta a következő, tartalmas és nagyhatású emlék beszédet : A porszemet, mely csak magában áll, Elfújja egy kis szellő, egy lehellet ; De hogyha összeolvad, összenő, ha A porszemekből szikla alakúi: A fergeteg sem ingatja meg 1 (Petőfi «Erdélyben* 1846.)
Mélyen tisztelt ünneplő díszközgyűlés ! Még rezegni halljuk ez ózsdi terem falai között a csak most elhangzott beszéd által mozgásba hozott hanghullám okat; még most is látjuk lelki szemeinkkel a történelem amaz, az élő képek közvet lenségével előttünk feltárt nagy és változatos eseményeinek hosszú sorozatát, melyek világot derítenek a sors mostohaságára, midőn két testvér, kiket a szív legédesebb vonzalma egymáshoz fűz, kiket ugyan azon egy nemzethez íartozandóság természetes köteléke összekapcsol, kiket a lét érdeke is egymásra utal, évszázadokon át, jóban és roszban, igaz édes testvérek gyanánt osztozkodva : elszakad mégis egy mástól. Még látjuk az előttünk csak az imént kigöngyölített képét ama szakadatlan küzdelmeknek, melyek a megkülönzés századai alatt a testvéreknek osztályrészül jutottak s melyek nem egyszer megkapó, lélekemelő tanúságot tettek arról, hogy daczára a megkülönzésnek, minden időben változatlanul magasan lobogott a közös anya iránt táplált hő szeretetnek és a testvéreket elválhatlanúl összefüggő szív igaz vonzalmának lángja. De midőn elmerengünk a látottak és a hallottak felett, midőn a hideg értelemmel mérlegeljük az immár félszázados nagy eseménye ket és jól eső megnyugvásra találunk azok hatásaiban, midőn a szív melegével idézzük fel emlékünkbe hazánk ama nagy szellemei nek dicső alakjait, kiknek törhetlen hazaszeretete, államférfim mély belátása a jövő alakulásába, s páratlan Lelkesedése vezette diadalra a
-9 0
két testvér százados óhaját, s kik iránt a legtisztább hála dúsan fog virágozni minden magyarnak szivében az idők végéig: engedtessék meg nekem, hogy a mai ünnepnapnak, a kegyeletes visszaemléke zésnek szentelt perczeiből csak nehányat lefoglaljak még én is arra a czélra, hogy a két testvérhonnak az egyesülés előtti közjogi helyze tét nagy vonásokban ismertetve, világításba helyezzem az unió-tör vénynek közjogi hatását.
Ámbár Erdélyt már a honfoglalás idejében meghódította Tuhutum, ámbár szent István azt még szorosabban csatolta az anya országhoz: tény az, hogy Erdély Magyarországnak csak része, de abba bekebelezve sohasem v o lt; tény az, hogy nem egy tekin tetben elkülönzött állással birt még a vajdák idejében is, a benne lakó három : magyar, székely és szász nemzetnek saját municipális belélete volt s azok, ebből eredő jogaiknál fogva, a mellett, hogy a magyar országgyűléseken is részt vettek, külön tartományi gyűlése ket is tartottak. Még a mohácsi vész után sem következett be tényleg Erdély nek elválása, — a szó valódi értelmében — Magyarországtól; hisz tudjuk, hogy ekkor még csak azon helyzet állott elő, miszerint az egy ország kétfelé oszlott, két király uralma alatt, az egyik fél magva Erdély lévén. Csak az 1556-i tordai, szászsebesi és kolozsvári or szággyűléseken hozott végzeményekkel alkottatott meg az erdélyi új választó fejedelemség, tényleg pedig csak János Zsigmondnak halálá val lépett életbe, Somlyói Báthori Istvánnak első erdélyi fejedelemmé s a magyárországi részek urává történt megválasztásával, 1571. márczius hó 21-én. E magyarországi részek képezték az állandó kapcsot az elkiilönzés korszakában; e magyarországi részek helyzete adta meg az első lökést az egyesülés érdekében lankadni nem tudó kitartással foly tatott küzdelemhez ; e magyarországi részek viszonya lényegesen be folyt arra, hogy magyar nemzeti állami életünknek ezredéves ünne pét megelégedésben és erős bizalommal tekintve a jövőbe, immár egybeforrva ünnepelhető meg a testvérpár. Midőn ugyanis a mohácsi vésznap után a királyválasztás fe lett meghasonlott Magyarország két részre vált s Erdély a török Por tának adózó külön fejedelemség lett, — mit az erdélyi törvénykönyv (Compil. P. V. Edict. XLV.) igen jellemzően ekkép indokol: amivel Isten után e hazánák megmaradása áll a Porta kedve keresésében, a mely is futidáltatott az adóbani>, — több magyarországi megye, Er dély birtokába adatott, melyeket Miksa császár és magyar király és Szapolyai János Zsigmond között kötött szerződés következtében az
— 32 —
erdélyi fejedelmek partium regni Hungáriáé Dominus czimmel bírtak; innen volt ezen résznek neve röviden : Partium. Ezen pártiumi megyék, — melyek száma az idők és körül ményekhez képest változott, — államjogi viszonyaik tekintetében majd olyanok voltak, melyek Erdélybe bekebelezve erdélyi törvények s Erdély alkotmánya szerint kormányoztaítak, szóval egészen erdélyi vár?negyék voltak ; majd viszont olyanok, melyek speciális szerződé sek alapján s csak meghatározott időre adattak Erdélyhez, megtar tották magyarországi belszervezetüket, maradtak magyarországi vár megyék s csak időlegesen állottak az erdélyi kormány alatt. Erdélybe egészen bekebelezve voltak : Közép-Szolnok, Kraszna, Máramaros, Bihar, Békés, Arad, Zaránd vármegyék és Kővár vidéke ; ellenben csak időlegesen tartoztak Erdélyhez, Bocskai István, Bethlen Gábor és I-ső Rákóczi György fejedelmekkel kötött szerződés foly tán, csakis ezen fejedelmek haláláig; Szathmár, Ugocsa, Bereg és Szabolcs, melyekhez járult még a két utóbbi fejedelem alatt: Zem plén, Borsód és Abauj. E hét vármegye azonban az említett fejedel mek halálával: a birtoklás alapjául szolgált szerződésnek megfelelőleg, Magyarország birtokába azonnal visszabocsáttatott. Szintén teljesen visszacsatoltattak az Erdélybe bekebelezett magyarországi vármegyék közül Bihar és Békés már a 16-dik század vége felé, Máramaros és Arad pedig 1733-ban, Zaránd megye ellenben függött mindkét or szágtól, fizette adóját Magyarországnak, közigazgatási tekintetben pe dig függött az erdélyi kormánytól. Már a pozsonyi 1715-beli országgyűlés kívánta és el is ren delte több vármegyének visszacsatolását; ám Magyarország kivánata, annak daczára, hogy az idők folytán hét világos törvényezikk rendelte el a reincorporátiót, csak részben ment teljesedésbe, mert a pártiumi megyék közül csak kettőt egészen és egyet félig kapott vissza, mig Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék s Kővárvidéke és Zarándnak két kerülete, daczára az 1741-i 18-dik t.-czikknek, Erdély nél maradtak. E pártiumbeli részek csakugyan különös helyzetben voltak ; meghivattak ők a magyar országgyűlésre is, igy többek között az 1839/40-i országgyűlésre; Kraszna- és Zarándmegye el is küldötték oda követeiket, de Közép-Szolnok nem ; a meg nem jelent vármegyék a magyar országgyűlés meghagyása folytán a kir. táblán bepereltettek s a 800 arany forint articularis büntetés megfizetésében elma rasztaltattak. Ez ítélet végrehajtására egy magyarországi itélőmester, a közügyigazgatói helyettes egy jurátussal 1844-ben Erdélybe kül dettek s a végrehajtást megkisérlették, megjelenvén Szilágy-Somlyón, Zilahon és Kőrösbányán; ám az erdélyi kir. Guberniumnak az illető vármegyékhez küldött rendelete következtében azon végrehajtás ellent-
— 33 —
9
állással és repulsióval, — a mi a kirendelt megyei biztosok kardja kihúzásában állott, — meggátoltatott s így és ilyen vége lett azon országos executiónak, melynek párját bizonyára nem lehet találni az alkotmányos élet történelmében. Ismételve követelte Magyarország Kormánya a pártiumi vár megyéknek az országgyűlésen megjelenését; Erdély kormánya ellen ben megtiltotta azt s kötelességükké tette, hogy megjelenjenek az erdélyi országgyűlésen; Két ország törvényhozói gyűlésére kaptak e megyék meghívást, úgyszólva Két hazához tartoztak s a polgári kötelesség és engedelmesség kettős mértéke volt reájok szabva. Jellemzően iilustrálta e helyzetet Krasznamegye egy az 1841-i pozsonyi országgyűléshez intézett kérelem-levelében, melyet mint első, a nagy Wesselényi Miklós báró írt alá: »Helyzetünk — úgy mondja a kérelem — valóban rendkívüli; nálunk a magyar király törvényes akarata ellenkezésben van Erdély fejedelmének akaratával; az egyik nek úgy hódolhatunk, ha a másik iránt engedetlenkedünk. A magyar király parancsa iránti tiszteletlenség, Erdély fejedelme iránti hódolat nak vétetik, a szentesített törvény iránti engedetlenség, polgári erénynek.* A vázolt viszonyok között csak természetesnek tűnik fel, hogy a bPartiiimd. helyzetének rendezésére, illetve annak Magyarországhoz visszacsatolására irányuló törekvés első sorban a a>Pártiumi részéről és a magyarországi országgyűléseken már korán nyilvánult. Már az 1741-i pozsonyi országgyűlés foglalkozott e kérdéssel, végzeményt alkotván a pártiumi vármegyék visszacsatolása tárgyában s ugyanezen országgyűlésnek 18-dik törv.-czikkében tétetett le az erdélyi uniónak alapköve, midőn abban kimondatott, miszerint: Ő szentséges királyi Felsége az ország köz végzéseibe beigtattatni rendelte, hogy a magyar szent koronához tartozó Erdélyt, mind maga, mind utódai mint Ma gyarország királyai fogják bírni és igazgatni. A jogi elv, hogy Erdély a magyar szent korona birtoka gyanánt tekintendő, annak egy részét képezi, törvényben ismertetett el ismét s elő ször-, a nemzeti fejedelmek alatt tényleg bekövetkezett megkülönzés óta. Innen kezdve Magyarországnak és Erdélynek társadalmában, Magyarországnak és Erdélynek országgyűlésein az egyesülés eszméje többé nem vétetett le a napirendről, állandóan foglalkoztatta az el méket és szíveket. Midőn Il-dik József császár, alkotmányellenes uralkodása után, őseihez örök nyugalomra tért, s II-dik Leopold foglalván el a trónt, a magyar és az erdélyi országgyűléseket összehívta, általános volt a lelkesedés a tíz évig szünetelt alkotmány helyreállítása felett. A nagy változás, a szenvedett alkotmányos és jogi sérelmek érzete az unió eszméjét varázserővel költötte fel Erdélyben is. A közvélemény han gosan kívánta az anyaországhoz szorosabban való kapcsoltatást. A
r
I
—
34 —
Partium, az erdélyi három törvényesen bevett s egyesült nemzetnek törvényhatóságai be sem várva az erdélyi országgyűlésnek összeillé sét, külön-külön lépéseket tettek az ügy érdekében a magyar országgyűlésnél, utóbbiak igaz első sorban csak azt sürgetvén, hogy Erdély jogai és alkotmányos szabadsága a kir. hitlevélbe bevétessenek s igy külön is biztosítást nyerjenek; ám ugyanekkor a nemzeti kegyelet szent érzelmével, nemcsak elismerték a magyar szent koronához tar tozásukat, de bizalomteljesen közeledve az anyaországhoz, kijelentet ték készségüket a szorosabb unió megkötése iránt. Tény, hogy lassan haladt az eszme fejlődése a megvalósulás felé ám jogosulatlan a vád, mely nem egyszer hozatott fel Erdély ellenében, mintha ez a szorosabb egyesülést Magyarországgal s inkább csak az volt volna a czélja, hogy maga jogait és szabadságait jobban biztosítandó, ezek a magyarországi kir. hitlevélbe felvétesse nek. A nagy gondosság és körültekintés, az alapos megfontolás az egyesülés feltételeinek meghatározásánál, egy ily horderejű kérdésnél csak hazafi kötelesség. S azután — s itt érintem röviden a második nagyfontosságú közjogi momentumot Erdély alkotmányos életében — Erdély egy sajátságos államaikat és alkotmánynyal bírt, a rendi al kotmányt látjuk itt megvalósulva; az egész alkotmány alapja és kiin dulása volt azon teritoriális tagoltság, mely szerint az itt lakó három nemzet, a magyar, a székely és a szász saját municipalis beléletet folytatott és nagyjelentőségű, külön-külön jogokkal és privilégiumok kal rendelkezett; de éppen ezért e külön és sajátos érdekek, termé szetszerűleg érvényesülni is törekedtek. E külön nemzeti érdekek összeegyeztetése, akkor, a mikor az anyahonnal való viszontegyesűlés jött szóba, s mikor szembetűnő volt, hogy az egyesülés áldozatot, lemondást követel innen úgy, mint onnan: bizony nem könnyű, nem kis feladat volt. S mindéhez hozzájárult még az óhajtott végeredmény késlelteté sében harmadik főszempont gyanánt azon véghetetlen nagy külömbség, mely magas és majdnem áthidalhatatlan válaszfalat emelt Magyarország és Erdély között a vallásos és Egyházi kérdések körül való alkotmányos és közjogi felfogásban és helyzetben. Erdély valóban büszkén mutathat szabadéivüségének azon fé nyes bizonyítékára, hogy már 1527. junius 1-én Tordán tartott or szággyűlésen azon végzést hozta: »hogy kiki azt a hitet kövesse, a melyet akar, szabad tetszése szerint/« a tökéletes vallásos szabadság s a tör vényesen bevett négy vallás teljes egyenjogúsága nemcsak törvénybe igtattatott, de e megszentelt földdarabnak, polgárainak sarkalatos alap törvénye lett. Ezzel szemben Magyarországon ott volt az tiralkodó egyház, szorosan összeforrva az állam és társadalom szervezetével, nagyon is érezhető befolyást gyakorolván minden viszony között. Er-
-
35 —
délyben a lelkiismeret szabadsága minden kebelben élt, Magyarorszá gon csak százados küzdelmek és szenvedések után nyerhettek az ág. évangélikusok előbb csak ingatag türelmet, s csak később, s ekkor is még mindig különbözőleg korlátolt szabad vallásgyakorlatot. A hely zet és viszonyok mérhetlen különbségét mutatja már magában is az a tény, hogy csak is 1848-nak ellenállhatlan szabadság, testvériség és egyenlőség eszméi szereztek helyet Magyarország törvénykönyvében az 1848. évi 20-dik törv.-czikkben a vallásfelekezetekre nézve, a t ö kéletes egyenlőség és viszonosság« örökbecsű elvének. Váljon, — midőn mérlegeljük az unió létrejöttének késlelteté sét — lehet-e méltányosan a számításból kihagyni e most vázolt ellen téteket?! Bizonynyára nem! S hogy helyesen következtetek, bizonyítja Biharmegyének az 1832—6-i pozsonyi országgyűlésen jelen volt egyik katholikus érdemes követe, ki, midőn a pártiumi ügyben az unitáriu sok bevétele volt szőnyegen s azok bevételét több oldalról ellenezték, lelkes beszédben figyelmeztetvén a rendeket s>azon nagy befolyásra, znelyet a vallás nemcsak az emberi, de a társas életre is gyakorol,« nyo matékosan hangsúlyozta, hogy ha a rendek a Magyarországhoz csa tolandó megyék és kerület érdekében, >>a vallásról nem gondolkoznak, képzelni sem lehet, miszerint Erdélynek az anyaországhoz visszakapcsoltatását valaha óhajtott siker koronázza.« Hála a magyarok sorsa felett kifogyhatatlan kegyelemmel őrködő gondviselésnek, íme mégis már félszázados évfordulóját az elért siker nek megünnepelhettük ma igaz hazafi lelkesedéssel! Egy szellő kelt útra, telítve a „szabadság" szent eszméjével; melegség és édes illat jelezte megérkezését; csodákat mivelve minde nütt megjelenésével; mind nagyobb arányokban foglalva tért, bekö szönt útjában hazánk sziklás, erdőborította bérczeire és virányaira is; megmozgat mindent, életet kelt még ott is, hol már-már az enyészet hideg lehellete ütötte fel mindent megsemmisítő tanyáját. Az édes melegség gyorsabb ütemre kelti a szív működését, megindúl az egész séges vérkeringés az egyes embernek, a nemzetnek, a társadalomnak testében. Az elmék megvilágosúlnak varázsszerűleg, a lelkesedés és honszeretet megszüli az ellenállhatlan nemes tettvágyat, a szellő ter mékenyítő ereje nő, nő csodáson: s a százados küzdelmek borúját, ime! egy napon felváltja a legszebb hajnal, a szabadság hajnala! A kelő nap arany fénye hasztalan keresi a régi rendi, mondjuk talán aristocrátiai Magyarországot, hasztalan kutatja az emberek millióinak azt a részét, mely eddig csak kötelességeket teljesített, de jogához igényt nem tarthatott: eltűnt, egy varázsütésre tűnt el a régi, s meg született az új Magyarország. A megújhodott Hungáriának dicső alakját látjuk magunk előtt egész glóriában, fennen lobogtatva egyik kezében az 1847—8 magyar-
-
36 -
országi törvényczikkeket, azt a törvénykönyvet, melynek minden sora, minden betűje a szabadság, testvériség és az egyenlőség örök és megmásithatlan pálládiuma! Megtartotta ugyan Magyarország alkotmánya sajátságos magyar nemzeti szellemű és jellemű monárchiai alkatát; csakhogy a monárchiai alkat alkotmányos jelleme a képviseleti vagy parlamentáris kormányrendszer megalapítása által határozottabb kifejezést és sokkal tökéle tesebb, illetőleg az egyedül megvalósítható biztosítékát nyerte. Életre kelt a független magyar felelős ministerium; eltöröltetett a jobbágy ság, megszüntettetett a közös teherviselés elvének kimondása által a nemességnek addig élvezett kiváltságos állása, s kitérjesztetvén a haza minden polgárára, különbség nélkül, a polgári és politikai jogok teljes és egyenlő élvezete: a polgárok milliói vonattak be az alkotmány sánczaiba. A vallás dolgában — végre valahára — törvényben biz tosíttatott a felekezetekre nézve, különbség nélkül, a tökéletes egyen lőség és viszonosság; biztosíttatott a tanszabadság; s mind ezek al kotmányos biztosítékául törvénybe igtattatott a szólás- és a sajtószabadság ! íme! a százados küzdelmek dús jutalma; gazdag termés; ékes dísze a nemzetnek; megvíhatlan erőssége az állam alkotmányos életének. És még sem volt elég. Magyarország szive még mindig nem tudott amúgy igazában örvendeni; hiányzott volna a méltó betetőzése a nagy alkotásnak, egy égő 9eb fájdalma nem engedte volna élvezni az édes boldogságot. A szent koronának ékes gyöngye, Magyarország nak jobb keze, a bérezés kis Erdély forró testvéri ölelése: ez kellett még, hadd legyen a nemzet ismét egy, s bírja ez egységében további virágzásának és nagyságának erős zálogát. Ama nagy elmék, kik az új Magyarország fénylő épületét, a szabadságnak kőszikla alapján oly varázszerüleg felépítették, bölcsen és hazafiasán végezték el a betetőzés nehéz munkáját is. Magyarország, az idősebb testvér nyújtotta segítő kezét, midőn 1847—8-i Vll-dik törvényezikkben maga részéről törvénybe igtatta Erdélynek Magyarországgal egy kormányzás alatt való teljes egyesülését s a fele lős magyar minisztériumnak kötelességévé tette, »hogy minden kitel hető törvényes eszközöket felhasználva, magát tegye érintkezésbe az Erdélyben hova hamarább összeülendő országgyűléssel, minden esetre, pedig az egyesülés végrehajtására szükséges lépéseket tegye meg.c Csak az előbb hallottuk visszaidézését ama lelkesedésnek, a melylyel a kisebb testvér fogadta az egyesülésre nyújtott kezét a na gyobbnak. Szivének, értelmének régi vágya teljesülését érezte e ha zának minden igaz fia. Nem volt többé már ékes szavakra szükség, hogy Erdély törvényhozói sok beszédei győzzék meg egymást arról, mit kell határozni.
—
37
—
10
Kell-e több bizonyság erre, mint azon tény, hogy e teremben az országgyűlés megnyíltát követő napon már — ma 50 éve — a világtalan Wesselényi Miklós bárónak, a meggyőződés igaz, a velőkig ható hangján elmondott rövid beszéde után, majdnem vita nélkül, kitörő lelkesedéssel, a három nemzet összhangzó megegyezésével, e teremben jelen volt hallgatóság, és az utczán összezsúfolva várakozó nép ujjongó lelkesedése mellett, az unió kikiáltatott, az erre vonat kozó országos végzés meghozatott! Erdély, mely a megkülönzés előtt is a nagy Magyarországnak csak része, még pedig nagymérvű önállósággal bíró része volt, mely a nemzeti fejedelmek óta külön álló államot alkotott, egyszerűen beol vadt a nagy Magyarország testébe, azzal egygyé vált, nem kötvén ki egyebet, mint azt, hogy a pragmatica sanctioban szentesített kapcso lat épségben tartassék. Általában átalakúlt bérezés kis hazánk közjogi helyzete; az eddig a három nemzet területe szerint tagolt rendi alkotmány minden vonatkozásában letűnt; az új Magyarországnak a népképviseleten ala puló párlámenti kormányrendszerü alkotmányában foglalt minden jogés kötelesség részesévé vált az egyesült ország minden polgára. Hálátlanság volna, elvitatni akarni azon nagyjelentőségű horderőt, mely Erdélyt, az egyesülés folytán megóvta a küzdelmek, a ke serűségek egész hosszú lánczolatától, nemcsak, de megnyugvást adott az iránt, hogy minden viszony között képes lesz az egységes magyar nemzeti állam fenntartani magát, s dicsőséggel megállani a küzdel met, ha kell! ’S e megnyugvás már egymagában megbecsülhetetlen ellenér téke azon önállóságnak, melylyel Erdély az egyesülés előtt bírt, s mely ről örökre lemondot. Hisz csak rámutatok egyszerűen a kis államok szánandó sorsára, még akkor is, ha polgárai mindannyian ugyanazon nemzetnek fiai; — játéklabdák az ilyen kis államok a nagyoknak ke zében, melyek saját érdekűk szerint használják őket k i ; — de egye nesen a vulkánicus talaj állandó és kiszámíthatatlan veszedelme fenye get ott, hói különböző nemzetiségekkel kell felvenni a küzdelmet az állam határain belől, saját polgáraival. Ám ha kapott Erdély a nagyobb testvértől ajándékot bőven az egyesülés alkalmából, a kis testvér sem jött üres kézzel hgza. Magá val hozta a nemzetegységet s az ebben rejlő erőt; magával hozta azt a szíves hon- és fa j szeretetett mely nem egyszer volt tényezője annak, hogy fennmaradt nemzetünk s él szép nyelvünk; magával hozta azt a szabadelvű gondolkozást, mely képes volt a vallás-szabadságot is törvénybe igtatni oly időben, a mikor Európa más nemzetei és államai egészen ellentétes felfogás rabjai voltak. S midőn ma, a nagy események 50-dik évfordulója napján, az
unió hatását és eredményeit mérlegeljük, a hatásokban és eredmények ben megtaláljuk eltagadhatatlan és meghamisítathatlan bizonyítékát annak, hogy bölcsesség és hazafiúi mély belátás karöltve alkották az 1848-i magyarországi Vll-dik és erdélyi I-ső törvényczikkeket. Hason lítsuk össze hazánk közjogi, társadalmi, közművelődési és közgazdasági mai viszonyait azokkal, a melyek között a nemzet ismét egye sült, s a páratlan haladás minden téren, fényesen igazolja a nemzet és történelem előtt az alkotókat. Törjön hát ki szívünkből a kegyelet és hála szent érzete, hó doljunk igaz tisztelettel a nagy alkotók dicső szellemének, véssük mélyen szívünkbe azok nagyságának emlékét, hogy fénylő példájuk kal világítsanak számunkra mindig a nemzet, a haza, a trón érdeke védelmében; s tegyünk nemzedékről-nemzedékre újabb szent fogadást, hogy a két honnak és népeinek egyesülése azt jelenti nekünk, hogy ismét, mint egykoron és immár örökre közös erővel, közös kitartás sal, közös hazafiúi buzgalommal fogunk törekedni, hogy Magyaror szág legyen nagy és boldog, népe váljék hatalmassá, dicsővé! S hogy így legyen, kiáltsuk egy szívvel, egy lélekkel, — mint ma 50 éve a nagy Wesselényi dörgő hanggal, mindenkit lelkesítve végzé a két hon egyesülését ajánló hatalmas beszédét: »Eljen s örökre létezzen az U n ió k Viharos éljenzés kísérte az emlékbeszédet, melynek elhangzása után
242/a. Báró Feilitzsch Arthur városi bizottsági tag a következő beszéd kíséretében tesz indítványt az iránt, hogy e díszközgyűlésen elhangzott beszédek szó szerint jegyzőkönyvre vétessenek: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A múltak példáján és emlékein alapszik a hazafiui kegyelet, ezeken épül fel és ezek ből meríti erejét az önfeláldozó, a kitartó, a a jövőt biztosító hazafias munkásság. Ez kész tet engem is arra, hogy minden további indo kolás nélkül tisztelettel kérjem a tekintetes tör vényhatósági bizottságot, hogy a mai ünnepi közgyűlésünkön elhangzott lelkesítő szép be szédeknek lehetőleg szószerint jegyzőkönyvre vételét és így a késő utódok számára való megörökítését elrendelni tessék.
-
39 —
Díszközgyűlés az indítványt általános he lyesléssel fogadja és egyhangúlag kimondja, hogy e díszközgyűlésen elhangzott beszédek szószerint jegyzőkönyvre vétessenek, utasíttatván a városi tanács, hogy a jegyzőkönyvet díszes kiállításban egy ezer példányban a vá ros költségén nyomattassa ki s azoknak meg felelő kiosztásáról gondoskodjék.
243/a.
->•-
Az 1898. évi Május hó 30-án tartott ünnepi díszközgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére, elnök főispán úr ő Méltósága és főjegyző mellé Ferencz József, .Sigmond Dezső és Deáky Al bert városi bizottsági tagok kineveztetvén és a nyilvánosan eszközlendő hitelesítés helyéül a városház nagyterme, idejéül pedig ez évi Junius hó 3-ik napjának délutáni 3 órája kitűzetvén, a hitelesített jegyzőkönyv másolatban a Nagy méltóságú m. kir. belügyminiszter úrhoz fel terjesztendő. A díszközgyűlés vége déli 12 órakor.
Hitelesíttetik 1898. évi Junius hó 3-án.
^ Á fe te n c z Q ^ x íz A e f A. A . városi bizottsági tag.
oS’tym anc/ Q ^z,iő A. A.
főispán,
városi bizottsági tag.
QSrify Ráfért a. A
- ■
városi bizottsági tag. főjegyző.