Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése Paks Város Önkormányzata részben 15 intézményével, részben vállalkozói szolgáltatás igénybevételével ellátja kötelező feladatait és számos önként vállalt feladatot is. 2011. évben az intézményhálózat szerkezetében, a feladatok ellátásában az előző évekhez képest változás nem történt. Az alap egészségügyi ellátást és az orvosi ügyeletet a Háziorvosi Szolgálat közalkalmazott orvosain kívül (3 körzetben) vállalkozó háziorvosok végezték. A járóbeteg szakellátást a Városi Rendelőintézet biztosítja. Az éjszakai és hétvégi orvosi ügyelet a többcélú kistérségi társulás keretében biztosított. A bölcsődei ellátást az önkormányzat egy intézményben, a Bóbita Bölcsődében biztosította. A Szociális Intézmények Igazgatóságán belül működött az idősek otthona, a hajléktalan szálló, támogató szolgálat, és a jelzőrendszeres szolgáltatás. Az óvodai nevelés 2 intézmény keretein belül 9 telephelyen történt. A város pedagógiai szakszolgálatot is fenntart. Az intézmény feladat ellátási megállapodás keretében a kistérség minden településén ellátja a nevelési tanácsadást, a logopédiai feladatokat, a fejlesztő felkészítést, a korai fejlesztést, gondozást, a továbbtanulási tanácsadást és a szakértői feladatokat. Három iskolában folyik alapfokú és kettőben középfokú oktatás, utóbbiak egyike szakképzést is nyújt. A művészeti iskolában zene- és tánc, valamint képzőművészeti oktatás folyik. A könyvtár és a múzeum egy-egy költségvetési szervként látja el feladatát. A Városi Múzeum keretein belül működik a Képtár. A város 15. intézménye a hivatásos tűzoltóság, ezen intézmény keretein belül történik a polgárvédelmi feladatok ellátása is. A közművelődési feladatokat az önkormányzat által alapított Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. látja el feladat-ellátási szerződés keretében. Az egészséges vízellátásról az önkormányzat a többségi tulajdonában álló PAKSI VÍZM; Kft-n keresztül gondoskodik A helyi utak folyamatos karbantartását, felújítását az önkormányzat szervezi és bonyolítja. Az egy köztemető fenntartását az önkormányzat vállalkozóval kötött szerződés keretében biztosítja, de az egyházak által fenntartott temetők esetén is állja a szemétszállítás költségét. Pakson a közvilágításról az E-ON gondoskodik. A városgazdálkodási feladatokat az önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló DC Dunakom Kft közszolgáltatási szerződés keretében biztosítja. A városban két (német és cigány) kisebbségi önkormányzat működik. A rászorultak szociális támogatására 2011. évben is jelentős, a korábbi évekhez hasonló nagyságú összeget fordított a város.
1
2. A bevételek és a kiadások összetételének és a teljesítésének értékelése
Bevételek Az önkormányzat 2011. évben realizált bevételeiről a rendelet-tervezet 1. számú mellékletei adnak tájékoztatást. Az elmúlt év 10.742.156 ezer forint összegű bevételének 51,9 %-át (5.571.780 ezer forintot) a működési bevételek, 14 %-át (1.507.735 ezer forintot) az állami támogatások, 4,4 %-át (467.361 ezer forint) a felhalmozási bevételek, 6,1 %-át (657.305 ezer forintot) a támogatásértékű bevételek, 1 %-át a véglegesen átvett pénzeszközök (112.014 ezer forint), 0,20 %-át a támogatási célú kölcsönök bevételek (18.055 ezer forintot), és 22,4 %át (2.4.07.906 ezer forintot) a pénzforgalom nélküli bevételek (az előző évi pénzmaradvány) adták.
(I) Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek A működési bevételek 599.958 ezer forint összegű módosított összege 123,1 %-ra teljesült. Ezen belül: Hatósági jogkörhöz kötődő működési bevétel (előirányzat: 8.019 ezer forint, 2011. évi tény: 10.355 ezer forint) A telephely engedélyezések, állami gondozási díjak, és az okmányiroda által beszedett közlekedési eljárási díjak, hirdetmények kifüggesztésért kapott díjak realizálódtak a soron. Egyéb saját bevételek (előirányzat: 383.019 ezer forint, 2011. évi tény: 440.052 ezer forint) A bevétel nagyobb része az intézményektől származik: alapvetően az étkezéshez kapcsolódó intézményi ellátási díjak, a Művészeti Iskolánál a tandíj, az alkalmazottak étkezési díj-térítése. Az intézmények esetében a teljesítés 105 %-os. A hivatal vonatkozásában 141 %-os teljesítés mutatkozik. Általános forgalmi adó bevétel (előirányzat: 104.445 ezer forint, 2011. évi tény: 194.636 ezer forint) Ezen a soron az intézményi és hivatali bevételek ÁFA tartalma jelenik meg. Kamatbevételek (előirányzat: 104.475 ezer forint, 2011. évi tény: 93.395 ezer forint) A kamatbevételek között szerepelnek a rövid lejáratú bankbetét, állampapírok után kapott kamat, államháztartáson kívülről származó kamat (kötvény is), valuta készlet Ftra történő átváltás árfolyam nyeresége, valutakészlet év végi érték elszám. árfolyam nyereség.
2
2. Önkormányzat sajátos működési bevételei Helyi adók (előirányzat: 4.783.000 ezer forint, 2011. évi tény: 4.722.722 ezer forint) A helyi adók bevételek a módosított előirányzat 98,7 %-ában teljesültek. Átengedett központi adók (előirányzat: 72.262 ezer forint, 2011. évi tény: 80.609 ezer forint) A személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó tételek a nettó finanszírozás keretében érkezik önkormányzatunkhoz. A gépjárműadó bevételének teljesítése a tervezett bevételt 4,6 %-kal haladta meg. Egyéb sajátos bevételek, bírságok (előirányzat: 29.421 ezer forint, 2011. évi tény: 30.011 ezer forint) A hivatalt érintő egyéb sajátos bevételek között a legnagyobb tétel, az önkormányzati lakbérbevételek összege 102 %-ban teljesült. Az adók alapján kivetett bírságok, pótlékok vonatkozásában is a terven felül érkezett bevétel.
(II) Támogatások 1. Normatív támogatások (előirányzat: 1.030.220 ezer forint, 2011. évi tény: 1.030.220 ezer forint) 2. Központosított előirányzatok (előirányzat: 67.244 ezer forint, 2011. évi tény: 67.244 ezer forint) A központosított támogatásokat az alábbi jogcímeken kaptuk meg a beszámolás időszakában: könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, a létszámcsökkentéssel kapcsolatos támogatás, nyári gyermekétkeztetés támogatás, esélyegyenlőségi és felzárkóztatási támogatás valamint az önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása, a közszféra dolgozóinak kereset kiegészítésének támogatása is jelentkezik a soron.
3. Normatív kötött felhasználású támogatások (előirányzat: 410.271 ezer forint, 2011. évi tény: 410.271 ezer forint) Három feladatcsoport található a normatív kötött felhasználású támogatások között: a közoktatási feladatokhoz kapcsolódó kiegészítő támogatások (26.483 ezer forint), az egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása (112.772 ezer forint) és a helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóság támogatása (271.016 ezer forint).
3
(III) Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 1. Tárgyi eszköz és immateriális javak értékesítése (előirányzat: 6.000 2011. évi tény: 60.070 ezer forint) A testület által értékesítésre kijelölt ingatlanok eladása realizálódott e tételsoron. 2. Önkormányzat sajátos felhalmozási és tőke jellegű bevételei (előirányzat: 1.310 ezer forint, 2011. évi tény: 875 ezer forint) A bevételek között a lakásértékesítés, a telek- és lakástörlesztések jelennek meg.
(IV) Támogatásértékű bevétel 1. Támogatás értékű működési bevétel (előirányzat: 669.415 ezer forint, 2011. évi tény: 657.305 ezer forint) Az egészségügyi intézmények OEP finanszírozása a legnagyobb tétel 318.388 ezer forint összeggel. Az intézmény esetében a finanszírozás kedvezőbben alakult. A működési célú egyéb pénzeszközök tervezett összege 244.878 ezer forint volt, a tényadat 258.146 ezer forint. EU pályázatok támogatására 70.266 ezer forintot terveztünk, a kapott pénzösszeg 51.110 ezer forint. Az elkülönített állami pénzalaptól átvett pénzeszköz előirányzata 44.271 ezer forint volt, tényadata: 29.661 ezer forint.
2. Támogatásértékű felhalmozási bevétel (előirányzat: 490.212 ezer forint, 2011. évi tény: 342.333 ezer forint) Jelentős mértékű alulteljesítés mutatkozik az EU támogatás soron, melyre 396.212 ezer forintot tervezetünk, a tényadata 238.365 ezer forint. Az elkülönített állami pénzalaptól átvett pénzeszköz 100%-ra teljesült, az egyéb költségvetési szervtől átvett pénzeszköz tényadata 9.968 ezer forint.
(V) Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről (előirányzat 12.175 e Ft, 2011. évi tény 13.117 e Ft) A Birítói Napokra vállalkozók által befizetett 250 eFt, járőrszolgálat támogatására 2.424 eFt kommandós verseny támogatására 3.940 eFt, 275 eFt egyéb támogatás jelenik meg a soron. Az önállóan működő intézmények működési célú pénzeszköz átvétele: 6228 ezer forint. 3. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről (előirányzat: 92.950 e Ft, teljesítés 98.897 e Ft) A polgármesteri hivatal bevétele 64.963 ezer forint, és ezen a soron jelenik meg az I. István Szakképző Iskola szakképzési hozzájárulása, valamint az önállóan működő intézmények államháztartáson kívülről kapott pályázati pénzeszköze is.
4
(VI) Támogatási kölcsön 1. Működés támogatási kölcsön visszatérülés Szociális kölcsön visszafizetés: 182 ezer forint. 2. Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérülése (előirányzat 20.127 e Ft, tény: 17.873 e Ft) A felhalmozási célú kölcsönök (helyi támogatás, gazdaságfejlesztési céltámogatás, munkáltatói kölcsön és védett épületek támogatása, valamint az adósságkezelési kölcsön) visszafizetése az előirányzathoz képest 88.8 %-os teljesítést mutat.
(VII) Finanszírozási bevétel A pénzmaradvány igénybevételének összege 2.407.906 ezer forint. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele: 226.446 ezer forint, a felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 2.181.460 ezer forint.
5
Kiadások A kiadásokat a 2 számú mellékletek tartalmazzák. Önállóan működő intézmények (előirányzat 3.553.997 ezer forint, 2011. évi tény: 3.474.533 ezer forint) Az intézmények kiadási előirányzataikon belül maradtak (97.8 %).
Egészségügyi ágazat: A Városi Rendelőintézet 77 fő közalkalmazottal látta el szolgáltató tevékenységét. Személyi juttatási előirányzata 98,3%-os, munkaadókat terhelő járulékok sora 88 %-os teljesítést takar. Dologi kiadási előirányzata 94,4 %-os teljesítést mutat. Kiadásait az állami támogatás (OEP finanszírozás) 66,8 %-ban, a saját bevételei 4,6 %ban, az önkormányzati kiegészítés 28 %-ban fedezte. Eredeti előirányzatához viszonyítva a 2011. évi teljesítés 95,3 %-os.
Szociális ágazat: Bóbita Bölcsőde: A bölcsődében éves szinten 55 gyermek tartózkodott naponta. A Bóbita Bölcsőde a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 100 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, és a dologi kiadások is 100 %-os teljesítést mutatnak. Az intézmény saját konyhával rendelkezik, saját ellátottjain kívül a Kishegyi úti óvoda részére is teljesít szolgáltatást, a kapacitás kihasználtság miatt külső étkezőket is fogad. Szociális Intézmények Igazgatósága: A Szociális Intézmények Igazgatósága a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához 99,1 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 97,4 %-os teljesítést mutatnak.
A Szociális Intézmények Igazgatóságának 1993. évi III. tv. alapján készült beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységről Az Intézmény szociális szakmai tevékenységéről minden év április hónapban beszámol Paks Város Önkormányzat Képviselő- testülete előtt. Paks Város Szociális Intézmények Igazgatósága integrált szervezeti egységben Paks város közigazgatási területén biztosítja egyes alap és szakosított szociális ellátásokat. Megállapodás értelmében jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosít továbbá Dunaszentgyörgy, Gerjen, Pusztahencse, Györköny, Nagydorog, Kajdacs, Sárszentlőrinc, Bikács, Pálfa és Németkér területén.
6
Az Intézmény bizonyos alapszolgáltatásait (étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás, idősek nappali ellátása és helyettes szülői ellátás) 2011. január 31-től a Paks Kistérségi Alapszolgáltatási Központ végzi, éppen ezért erre az egy hónapos időszakra a beszámolóban nem térünk ki. A szociális szolgáltatások egy része kötelező feladat, más része önként vállalt. Az intézmény által ellátásban részesülők száma az elmúlt évben sem csökkent, bizonyos területeken emelkedést mutat. Paks Város Önkormányzata kötelező feladatai: Alapszolgáltatások keretében biztosított: • Étkeztetés • Házi segítségnyújtás • Idősek nappali ellátása • Családsegítés • Gyermekjóléti szolgáltatás (Fentieket a Többcélú Kistérségi Társulás intézménye biztosítja) Paks Város Önkormányzat önként vállalt feladatai: Alapszolgáltatások keretében biztosított: • • •
Utcai szociális munka Támogató szolgáltatás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Szakosított ellátások: • • •
Időskorúak átmeneti ellátása ( gondozóház ) Időskorúak bentlakásos ellátása (idősek otthona) Hajléktalanok átmeneti ellátása
Paks Város Szociális Intézmények Igazgatósága dolgozói létszáma 2011. január 1-én: 64 fő.
1. Időskorúak Otthona és Gondozóháza: Paks Város Önkormányzata, önként vállalt feladatként tart fenn 82 férőhellyel idősek otthonát és 4 férőhellyel gondozóházat. A gondozóház átmeneti elhelyezést nyújt az idősek számára, az ellátásban részesülők egy évig vehetik igénybe, az ellátás tartalma megegyezik az Idősek Otthonában nyújtott szolgáltatással. Az átmeneti ellátás biztosítása az idei évtől nem kötelező feladat, így elkezdjük a férőhelyek átminősítését. Természetesen tartós bentlakásos férőhelyen változatlanul lehetőség nyílik az határozott idejű elhelyezésre is. Az Időskorúak Otthona és Gondozóháza az önellátásra képtelen, vagy részben képes, elsősorban időskorú személyek részére teljes körű ellátást nyújt. Az idős, vagy beteg
7
ember csak akkor vehető fel az Intézménybe, ha a gondozási szükséglete meghaladja a napi 4 órát. Ezzel egy időben az intézményvezető megállapítja a kérelmező jövedelmét. Az Intézmény gondoskodik: • A napi háromszori étkezésről, szükség szerint diétás étkezésről, • Ruházatról, textíliáról, • A többször módosított 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletben meghatározott gyógyszer csoportokról és gyógyászati segédeszközökről, • Heti 4 órában orvosi ellátásról, • Teljes körű ápolásról, gondozásról. Az engedélyezett férőhelyek száma 86 fő, kiemelt férőhely nincs. A lakók részére 2-3-4 ágyas szobák kerültek kialakításra. Célunk, és lehetőségünk, hogy csak önellátásra képtelen időseket vegyünk fel az otthonba, egyrészt a magas számú igénylő miatt, másrészt, aki alapellátásban ellátható, lakásán kapja meg a szolgáltatást. A várakozók száma jelenleg 19 fő, a várakozási idő 6-7 hónap. 2011. évben 50 fő adott be felvételre irányuló kérelmet, előző évről átvett várakozók száma 14 fő volt. 2011. évben 51 fő új lakót tudtunk rövidebb-hosszabb ideig elhelyezni. Pótágyak felállítására csak az otthonukban ellátatlan, életveszélyben lévő idős, beteg emberek elhelyezése miatt került sor. Sajnos a lakók egészségi állapota az életkoruk emelkedésével arányosan folyamatosan rosszabbodik, ez az ellátó személyzet terheit növeli. Emelkedik a mozgásképtelen, szellemileg leépült ellátottak aránya, 2011. évben a Demencia Központ szakvéleménye alapján 15 fő (éves átlag ) súlyosan demens lakót ápoltunk, akikre emelt összegű normatívát kaptunk, a középsúlyos demens lakókra ez nem jár. Ez nem azt jelenti, hogy valóban 15 fő a demens lakó, sajnos a minősítés folyamata állandóan változik és nehézkes. Volt olyan év, hogy a februárban beadott kérelmekre a szakvélemény decemberben érkezett meg, sok esetben már feleslegesen. Jelenleg 19 demens lakót gondozunk és 9 fő minősítését kértük. Az intézmény kihasználtsága 2011. évben is meghaladta a 100 %-ot. Nagy hangsúlyt fektetünk az ellátottak külső kapcsolatainak ápolására, rendezvényeinkre gyakran kapnak meghívót a családtagok. Zenés, műsoros estet tartunk évente több alkalommal. Rendszeres foglalkozásokkal (zenehallgatás, felolvasás, filmvetítés, vetélkedők, kézimunka foglalkozások, csoportos tornák) próbáljuk a lakók állapotát fenntartani, esetenként fejleszteni. Istentiszteletet valamennyi felekezet tart az otthonban. Különös figyelemmel kísérjük útjára a haldokló lakókat, folyamatosan mellette vagyunk, kérjük a család jelenlétét, minden esetben elmegyünk a temetésére és elvisszük virágainkat. Az elhunytak eltemettetése abban az esetben az intézmény feladata, ha az elhunytnak nincs hozzátartozója, illetve az eltemettetéséről nem gondoskodik. A 250 adagos konyha folyamatos működése nem csak az otthon lakóinak étkeztetését biztosítja, ebédet nyújt a hajléktalanok, az otthonukban élő idős igénylők számára is, valamint vendég étkezőket fogad. A lakók hetente kétszer meleg vacsorát kapnak, az orvos által előírt diétás étkezés biztosított. Az étrend összeállításakor figyelembe vesszük a lakók igényeit, rendszeresen kapnak gyümölcsöt, süteményt. Kívánságaikat a lakók
8
egy dobozba dobhatják, melyet havonta kinyitunk és beépítjük a következő havi étrendbe. Az étkezés mennyiségével és minőségével az ellátottak elégedettek. Hetente kettő alkalommal csoportos gyógytorna foglalkozás biztosított, melyet a mentálhigiénés nővér végez. Igény szerint manikűrös, pedikűrös, fodrász keresi fel a lakókat. Az intézmény heti 4 órában, szerződéssel orvosi ellátást biztosít, gondoskodik a lakók szűréséről, az orvos által előírt vizsgálatokról, intézményi keretek között megoldható gyógykezelésekről. Egyéni szükséglet szerint, fogorvosi valamint egészségügyi szakellátásról, továbbá rehabilitációról, mentális gondozásról, foglalkoztatásról, az ellátásban részesülők érték- és vagyon megőrzéséről az intézménynek kell gondoskodni. Intézményünk az általa biztosított szolgáltatást olyan módon végzi, hogy maradéktalanul és teljes körűen tiszteletben tartja az ellátottak alkotmányos és szociális jogait. Az ellátottjogi képviselő havonta fogadóórát tart az Időskorúak Otthonában, 2011. évben panasz az ellátással kapcsolatban nem érkezett. Az Idősek Otthona és Gondozóháza (szerződéses jogviszonyban 20 vállalkozónak, intézménynek) vállal bérmosást. 2. Paksi Hajléktalanok Átmeneti Szállása: A hajléktalan személyek átmeneti szállása azoknak a személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra. Paks Város Önkormányzata átmeneti szállót működtet a paksi hajléktalanok számára, mely önként vállalt feladat. Átmeneti szálló fenntartása 30 ezer lakos felett kötelező. A városban élő hajléktalanok becsült száma kb. 20- 25 fő, a szálló férőhelyeinek száma 15 fő. Téli hónapokban a szálló kihasználtsága nagyobb, egyéb időszakban férőhely mindig van, az igénybevételnél szezonális eltérések tapasztalhatók. A lakók korösszetétele 20-70 év közötti, lényegesen magasabb a férfiak aránya. A hajléktalanok száma minimálisan emelkedik a városban, gyakorlatilag felvételi kérelem esetén minden igényt ki tudunk elégíteni, kérelmezőt el nem utasítottunk. Gondként jelentkezik, a városba már hajléktalanként érkezők ellátása. Ha fél évig életvitelszerűen itt él — akár az utcán is — már fel kell venni a szállóra. A férőhelyek megoszlása: 12 férfi és 3 női szálláshely. A szálló dolgozói létszáma: 5 fő, mindenki rendelkezik szakirányú végzettséggel. A dolgozók felügyelik a házirend betartását, megoldják, vagy jelzik a szálló működésében felmerülő problémákat. Segítenek a lakók gondjainak a megoldásában, lelkileg támogatják a társadalomba való visszailleszkedésüket: - Iratpótlás. - Adminisztratív ügyeik intézése. - Elhelyezkedés támogatása - Képzések elősegítése. - Lakhatási gondjaik megoldása. - Egy dolgozó utcai szociális munka keretében segíti a rászorulókat. (Heti 40 órában.) A hideg időszakban rendszeresen forró teát és élelmiszert viszünk az utcán élőknek.
9
-
Kezelik a napi rendszerességgel előforduló konfliktusokat.
3. Alapszolgáltatások: Az intézmény alapszolgáltatási feladatok körében 2011. évben egy hónapig látta el az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, az idősek nappali ellátását, a családsegítést, és a gyermekjóléti szolgáltatást. 4. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: (feladatellátás keretében) 140 készülékkel működik, Pakson 54, kistérségben 86 gondozottnak és azok családjainak ad nyugalmat a 24 órás ügyeleti szolgálat működése. Az ellátás 100 %-ban kihasznált. A múlt évben 265 alkalommal kellett helyszínre menni riasztás miatt. Ebből 216 eset minősült krízishelyzetnek. Gyakran nagyon súlyos állapotú személyt tudunk a jelzőrendszer segítségével gondozni. A házi segítségnyújtásba szervesen beépült ez az ellátási forma, mellyel hozzásegítjük a beteg idős embert, hogy minél tovább a megszokott környezetében, otthonában maradhasson. Ezáltal csökkenhet az idősek otthonába jelentkezők száma is. 2010. év óta az ellátás működését pályázati finanszírozás biztosítja A kihelyezett készülékek településenkénti megoszlása: - Paks ( 54 db ) - Bikács ( 4 db) - Dunaszentgyörgy (9 db) - Györköny ( 13 db) - Kajdacs ( 7 db ) - Nagydorog ( 17 db) - Gerjen (5 db) - Németkér ( 12 db) - Pálfa ( 9 db) - Pusztahencse ( 5 db) - Sárszentlőrinc ( 5 db)
5. Támogató Szolgáltatás: A támogató szolgáltatás a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátását biztosítja, elsősorban a közszolgáltatások elérésének segítése, lakáson belüli speciális segítségnyújtás révén, az önálló életvitel fenntartásával. Az információs szolgáltatás nyújtásával nagymértékben megkönnyítjük a fogyatékkal élők ügyeinek intézését, problémáik kezelését. A támogató szolgáltatás az alapszolgáltatások része, de épület hiányában az Időskorúak Otthonában kapott egy irodát. A Támogató Szolgálat 2009. évtől pályázat útján juthat normatív finanszírozáshoz, melyet 2012-től is elnyert. Az általunk ellátott feladatok: Személyi segítés: melyet 10 fő vett igénybe. Az év során 2668 esetben láttuk el ügyfeleinket. A gondozásukra fordított idő halmozottan sérült esetében 4330 perc volt. A nem halmozottan, de sérült személyek esetében, 113990 perc volt. Vannak olyan ügyfelek, akiket napi rendszerességgel gondozunk, vannak akiket hetente több alkalommal. Személyi szállítás, melyet 36 fő szociálisan rászorult személy vett igénybe. 11004 km-t tettünk meg Információ, tanácsadás, melyet 102fő vett igénybe. Az ügyfelek egy része naponta keresi a szolgáltatást problémás ügyeivel, vannak, akik csak időnként keresnek fel bennünket.
10
Nagyon szeretik az ellátottak a klubfoglalkozást. 15 -20 fő vesz részt, havi rendszerességgel kerül megrendezésre másfél- két órás időtartamban. Gyógyúszás, 12 fő veszi igénybe, minden hétfőn tartunk foglalkozást. Gyógylovaglás, nyáron nyílik lehetőség arra, hogy ellátottjainkat lovagolhassanak, 9-10 fő rendszeresen igénybe veszi a lovaglást, egy-egy alakalommal 4-5 fő. Eszközkölcsönzésre is van lehetőség, melyet havonta 6 -7 fő vesz igénybe. 2011. évben Keszthelyen voltunk a gondozottakkal kirándulni, melyen 39 fő vett részt, valamennyien nagyon élvezték, rengeteg élménnyel tértek vissza.
Óvoda ágazat: Napsugár Óvoda A Napsugár Óvoda a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 97,4 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 99,9 %-os, a dologi kiadások 91,8 %-os teljesítést mutatnak. Benedek Elek Óvoda A Benedek Elek Óvoda a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 99,7 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 99 %-os teljesítést mutatnak. Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ A Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 100 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 100 %-os teljesítést mutatnak.
Alapfokú oktatás ágazat: Bezerédj Általános Iskola A Bezerédj Általános Iskola a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 100 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 100 %-os teljesítést mutatnak. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 98,5 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 99,8 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 95,6 %-os teljesítést mutatnak. Deák Ferenc Általános Iskola A Deák Ferenc Általános Iskola a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 100 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet.
11
A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 100 %-os teljesítést mutatnak. Pro Artis Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény Az intézmény a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 92,5 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 94 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 94,2 %-os, a dologi kiadások 86,8 %-os teljesítést mutatnak.
Középfokú oktatási ágazat: Vak Bottyán Gimnázium Az intézmény a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 97 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 99 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 98,8 %-os, a dologi kiadások 91,9 %-os teljesítést mutatnak. I. István Szakképző Iskola Az intézmény a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 95 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 98,6 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 97,1 %-os, a dologi kiadások 94,8 %-os teljesítést mutatnak.
Kulturális ágazat Pákolitz István Városi Könyvtár Az intézmény a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 93,8 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 99,3 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 98,3 %-os, a dologi kiadások 100 %-os teljesítést mutatnak. Városi Múzeum A képtár tevékenységével együtt az intézmény a 2011. évi költségvetés módosított előirányzatához képest 96,4 %-os kiadási ténnyel zárta a gazdasági évet. A személyi juttatások 100 %-os, a munkaadót terhelő járulékok 100 %-os, a dologi kiadások 91,4 %-os teljesítést mutatnak.
Tűzoltóság ágazat: A hivatásos önkormányzati tűzoltóság működését az állam kötött felhasználású normatív támogatással finanszírozza. 2011-ben ennek összege 271,016 ezer forint volt. Az intézmény kiadási előirányzatát 99 %-ban teljesítette. Bevételi előirányzata 106,3 %ban teljesült. Kisebbségi önkormányzatok (előirányzat: 13.070 ezer forint, 2011. évi tény: 8.737 ezer forint) A kisebbségi önkormányzatok beszámolóit határozataik alapján építettük be a költségvetésbe.
12
A cigány kisebbségi önkormányzat bevételei 71,5 %-ra teljesültek, és a kiadási megtakarítása pénzmaradványként jelentkezik. A német kisebbségi önkormányzat többlet bevétele, és kiadási megtakarítása is pénzmaradványként jelentkezik. Polgármesteri hivatal kiadásai (előirányzat: 609.660 ezer forint, 2011. évi tény: 591.169 ezer forint) A polgármesteri hivatal kiadásai összességében 97 %-os pénzügyi teljesítést mutatnak. Az igazgatási kiadások teljesítése összességében 97,6 %-os. A felhalmozási kiadások számítógép és szoftver-vásárlás, egyéb gépek vásárlása - a hivatali feladatellátás színvonalát növelik. A kistérségi munkaszervezet kiadásai 77,6 %-os teljesítést mutat. A személyi juttatás 77%-ot mutat, melynek elmaradása a betöltetlen álláshely eredménye. Ennek vonzata a járulékok alulteljesítése is, mely 81,6 %-ra teljesült. A dologi kiadásai 69,7%-os pénzügyi teljesítést mutat. Önkormányzati kiadások (előirányzat: 490.393 ezer forint, 2011. évi tény: 543.764 ezer forint) Az önkormányzathoz tartozó egyes feladatok (rendezvények, turisztikai kiadások, dolgozók üdültetése, a kiváló sportolók jutalmazása, intézmények számítástechnikai rendszergazd. tevékenysége) esetében a kiadási előirányzatok túlteljesítése történt. Az önkormányzathoz tartozó többi feladat a kiadási előirányzatokon belül maradtak. Szociális gondoskodás (módosított előirányzat: 331.046 e forint, tény: 320.128 e forint) Beszámoló a szociális feladatok ellátásáról a 2010. évben 2011. december 31-én 8 fő ügyintéző 1 osztályvezető irányításával végezte munkáját a Szociális Osztályon. A közműfejlesztési hozzájárulás visszaigénylése kizárólag a nyugdíjasok, illetve szociális rászorultak esetén lehetséges, éppen ezért a jogosultság megállapítása az osztály feladata. A 2011. évben visszatérítés nem volt, de érdeklődő több is akadt. A babakötvény az osztály feladatai közé tartozik, ami 2011. évben 43 esetben jelentett megállapítást, továbbá ebben az évben lettek az első jogosultak 5 évesek, így a kiutalások felől intézkedni kellett. Egyre nagyobb feladatot ró az osztályra a személyi térítési díjak egyedi megállapítása, elsősorban az idősek otthonában. (tartásra köteles hozzátartozók vizsgálata) Ebben a feladatkörben az alapszolgáltatások esetében is előfordul, hogy térítési behajtásáról kell intézkedni. Az osztály a Közrendvédelmi, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság referensi feladatait látja el, valamint a Humánpolitikai Bizottság egészségügyi és szociális feladatai ellátásban nyújt segítséget.
13
Szociális segélyezés 1a,b Rendszeres nevelési segély A támogatás megállapítására vonatkozó szabályokban változás nem volt. A rendszeres nevelési segély pénzben vagy természetben (napközi térítési díj) kerülhet megállapításra. A pénzbeli teljesítés felé való eltolódás oka, hogy egyre több család (akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak) kapja ingyen vagy minimális térítéssel az étkezést. A középiskolás és a felsőoktatásban tanulók pedig nagyrészt nem vesznek igénybe étkezést az intézményben, így a család pénzben kapja a támogatást. A 2011. december 31-én 277 család részesült támogatásban, közülük 62 család vette igénybe az ellátás természetbeni formáját. 2011. évi előirányzat: Pénzbeli ellátás: Természetbeni ellátás: Összesen: Felhasználás: Pénzbeli ellátás: Természetbeni ellátás: Összesen: Teljesítés: Pénzbeli ellátás: Természetbeni ellátás: Összesen:
12 000 eFt 4 000 eFt 16 000 eFt 11 270 eFt 2 659 eFt 13 929 eFt 94 % 67 % 87 %
2a,b Ápolási díj Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére megállapítható — szolgálati időnek számító - ellátás. Két jogcímen lehet megállapítani. Alanyi és méltányossági alapon. Az alanyi ápolási díj megállapítási feltételeit a szociális törvény pontosan meghatározza, ettől eltérni nem lehet és a feltételek fennállása esetén meg kell állapítani. 2005. szeptemberétől került bevezetésre az emelt összegű ápolási díj, melyet alanyi jogon folyósítunk azon személyek számára, akik a súlyosan fogyatékos, fokozott ápolásra szoruló közeli hozzátartozójukat látják el. A fokozott ápolási szükségletet szakértő állapítja meg. Jövedelmi és vagyoni vizsgálat nélkül jelenleg az elmúlt évben bevezetett ápolási díjminimum 100 %, illetve 130 %-ában illeti meg az ápolót. Az alanyi jogon folyósított ápolási díj és járulékai a szociális törvényben meghatározott %-ban a központi költségvetésből visszaigényelhetőek. 2011. december hónapban 36 fő részesült alanyi jogon ápolási díjban, közülük 24 fő az emelt összeget kapta. A méltányos ápolási díj feltételeit önkormányzatunk a helyi szociális rendeletében szabályozta. A helyi rendelet értelmében a szociális rászorultságot és a vagyoni helyzetet vizsgálni kell. Megállapítás esetén a támogatás összege nem lehet kevesebb, mint az ápolási díjminimum 80 %-a. (2011-ben: 23.600,-Ft)
14
A méltányossági alapon megállapított ápolási díj és járulékai teljes egészében az önkormányzatot terhelik. 2011. december hónapban 22 fő részesült méltányossági alapon ápolási díjban. Ami minimális csökkenést mutat. Az önkormányzat mindkét jogcímen megállapított ápolási díj után nyugdíjjárulékot fizetett. 2011. évi előirányzat: Alanyi: Méltányos: Összesen: TB:
15000 eFt 10 000 eFt 25 000 eFt 6 000 eFt
Felhasználás: Alanyi Méltányos Összesen: TB: Teljesítés: Alanyi: Méltányos: Összesen: TB:
15 528 eFt 6 747 eFt 22 275 eFt 5 346 eFt 104 % 68 % 89 % 89 %
3a,b Rendszeres szociális segély - Tartós munkanélküliek támogatása: A tartósan munkanélküli, aktív korban lévő, de 55 éven felüli személyek kaphatták, akiknek megélhetése más módon nem biztosított. Ebben a támogatásban részesülnek továbbá a helyi rendelet alapján azon személyek, akik a jogosultságot erre megszerezték. (pl.: várandós nők vagy megváltozott munkaképességűek ugyan, de a rokkantság mértéke nem éri el a törvényi szintet, viszont munkavégzésük akadályozott) Ők a családsegítővel működnek együtt és munkavégzésre nem kötelezettek. Mivel ez változatlanul családi segélyezés maradt, így a támogatás összege nagyon nehezen tervezhető, mint ahogy az is, hogy a helyi rendelet alapján hány személynek kell megállapítani az ellátást, valamint a munkanélküliek korösszetételét sem láttuk előre. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
8000 eFt 10 775 eFt 135 %
- Egyéb jogcímen nyújtott támogatás: Ezen ellátási formát a megváltozott munkaképességűek vehetik igénybe, akiknek saját jogon szerzett jövedelmük nincs és rokkantsági nyugellátásra nem jogosultak. 2011. december 31-én 4 fő részesült ellátásban. 2011. évi előirányzat: Felhasználás
1 400 eFt 1 275 e Ft
15
Teljesítés
91 %
2011. december 31-én 47 fő részesült rendszeres szociális segélyben, közülük 14 fő a helyi rendelet alapján. 29 fő 55 év feletti volt, míg 4 fő egészségkárosodott személy. 3c Rendelkezésre állási támogatás A tartósan munkanélküli, aktív korban lévő személyek kaphatják, akiknek megélhetése más módon nem biztosított. Ők elsősorban közcélú munka keretében munkavégzésre, vagy képzésre voltak kötelezettek. Abban az esetben, ha nem dolgoznak és képzésben sem vesznek részt, a nyugdíjminimum összegével megegyező támogatást kaptak. (az ellátás összege 2012. január 1-től csökkent) 2011. december 31-én 277 fő részére rendelkezésre állási támogatást folyósítottunk. Tervezéskor a tényleges megoszlást nem láthatjuk, hisz a rendszerbe kerülők életkorát, főként egészségi állapotát nem ismerjük. Nem tudhatjuk továbbá, hogy a jövedelemvizsgálat során ki lesz jogosult az ellátásra, így a munkaügyi központtól származó adatok csak tájékoztató jellegűek. Emelte az ellátottak számát az is, hogy a munkanélküli ellátáshoz szükséges munkaviszony megnövekedett (200 napról 365 napra), valamint az ellátás folyósítási ideje jelentősen csökkent. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
55 000 eFt 63 815 e Ft 1116 %
4 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása A súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési költségeinek enyhítésére nyújtott támogatás. Elbírálását nem a szociális törvény, hanem kormányrendelet szabályozza. Éves összege egyénenként változik 7.000,-Ft és 28.000,-Ft között. A kiutalt összeg 100 %-ban visszaigényelhető a központi költségvetésből. 2011. évben 153 fő részesült közlekedési támogatásban. A támogatottak száma évek óta csökken, mivel a megállapítás jogosultsági határa 6. éve azonos. Az ellátást 212-ben folyósítjuk utoljára, utána megszűnik. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
2 000 eFt 1 680 eFt 84 %
5 Közgyógyellátás Az alanyi és a normatív közgyógyellátást a szociális törvény szabályozza. Kiadását követően az Önkormányzatot költség nem terheli. Az Önkormányzat a szociálisan rászorult személyek egészségi állapotának megőrzéséhez és helyreállításához méltányossági jogcímen állapítja meg a közgyógyellátásra való jogosultságot, melyet a helyi szociális rendelet szabályoz. Az elmúlt év során méltányosságból 365 db, normatív alapon 88 db közgyógyellátási igazolvány került kiadásra, míg alanyi jogon — a jogszabály által kötelezően előírt esetben — 403 db igazolvány volt érvényben 2011. december 31-én.
16
A gyógyszerkeret maximális mértéke 12 000 Ft lehetett havonta. Az éves eseti keret 6 000 Ft. Térítést a méltányossági alapon kiadott igazolványok után kell fizetnie az Önkormányzatnak, mégpedig évente és igazolványonként. Az egyéni és eseti keret éves összegének a 30 %-át kell térítési díjként megfizetni, mely maximális esetben 45 000 Ft/fő. A csökkenést a jogosultsági határ változatlansága valamint a támogatott gyógyszerek szűkítése okozza. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
11 000 eFt 8 872 eFt 81 %
6 Átmeneti segély Az átmeneti segély többnyire az a támogatás, mely kiegészítő szerepet játszik a többi szociális támogatás mellett. Az esetek alacsony százalékát teszi ki azon esetek száma, melyben a támogatást kérő más szociális ellátásban nem részesül. A 2011. évben összesen 986 esetben állapítottunk meg átmeneti segélyt 464 fő számára. A támogatottak köre az elmúlt évekhez viszonyítva stagnál, viszont elmondhatjuk, hogy változatlanul több esetben magasabb összeg kifizetésére (közüzemi hátralékok) is sor került. Az elmúlt évben bevezettük az utalvány rendszert, amit az ügyfelek jól fogadtak. Így az elköltés célzottabbá válhatott. 2011. évi előirányzat Felhasználás Teljesítés
7 500 eFt 7 849 eFt 105 %
7a, 7b, 7c Lakásfenntartási támogatás A rászoruló háztartásoknak nyújt anyagi segítséget a törvényben meghatározottak szerint. A helyi rendelet alapján az albérletben élők és a lakáscélú kölcsöntörlesztést fizetők kiegészítő támogatásban is részesülhetnek. A támogatottak száma szinte azonos az elmúlt évivel, viszont az egyre magasabb törlesztő részletek miatt, annak ellenére magasabb a támogatások összege, hogy az elismerhető lakásfenntartási költség egy m2-re jutó összege nem változott. Jelentős változás következett be a szabályozásban 2011. szeptember 1-jétől, amit a helyi rendeletünkben is át kellett vezetni. A normatív támogatások összege ekkortól minimálisan csökkent, a helyit sikerült átlagban szinten tartani. A 2011. évben 890 háztartás részesült ellátásban. A normatív és az alanyi ellátás összegének a 90 %-a visszaigényelhető. 2011. évi előirányzat: Alanyi: 2 600 eFt Normatív: 23 000 eFt Helyi 23 000 eFt Összesen: 48 600 eFt Felhasználás: Alanyi: 2 480 eFt Normatív: 23 814 eFt
17
Helyi Összesen:
23 678 eFt 49 972 eFt
Teljesítés: Alanyi: Normatív: Helyi Összesen:
95 % 104 % 103 % 103 %
8 Fűtési támogatás A 2007. évben új ellátásként került bevezetésre, azon háztartások számára, akik a központi gáz- vagy távfűtési támogatásban nem részesültek. A gázár támogatást a kormányt ugyan megszüntette, de később ismét bevezette változatlan tartalommal, éppen ezért a helyi rendeletünkben is ismételten megjelent a fűtési támogatás. Feltételei éppen ezért megegyeztek az országos szabályokkal. A 2011. évi költségvetés tervezésekor még nem lehetett tudni, hogy a rendszer miként alakul át, ezért a tervezés megtörtént. 2011. szeptember 1-től ez a támogatási forma a lakásfenntartási támogatásban jelent meg, ezért nincs itt teljesítés. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
10 000 eFt 0 eFt 0%
9 Első lakáshoz jutók támogatása Fiatal házaspárok részére nyújtható, vissza nem térítendő támogatás az első lakás (lakóház) megvételéhez, illetve építéséhez. 2011. évi előirányzat: Felhasználás: Teljesítés:
1.500 eFt 300 eFt 20 %
10 Helyi támogatás Lakás, illetve lakóház építése, vásárlása, bővítése, felújítása céljából kérhető, visszatérítendő támogatás. Azon paksi családok kérhetik lakásgondjuk megoldására, akiknél az egy főre jutó havi jövedelem a nyugdíjminimum 200 %-át nem haladja meg, és jelentősebb vagyonnal nem rendelkeznek. 2011. évi előirányzat: Felhasználás: Teljesítés:
11.050 eFt 9.000 eFt 81,4 %
11 Lakhatást veszélyeztető támogatás 2011. évi előirányzat: Felhasználás: Teljesítés:
1.000 eFt 500 eFt 50 %
18
12 Munkáltatói kölcsön A keret a közszférában dolgozók részére hosszú futamidejű, kamatmentes munkáltatói kölcsön nyújtására szolgál. 2011. évi előirányzat: Felhasználás: Teljesítés:
8.300 eFt 7.200 eFt 86,7 %
13 Temetési segély Az Önkormányzat temetési segélyt állapíthat meg annak, akinek a temetési költségviselése saját illetve családja létfenntartását veszélyezteti. A segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségeinek 10 %-ánál, de elérheti annak teljes összegét is. A megállapítás jogosultsági feltételeit a helyi rendelet tartalmazza. A segélyre jogosultak számára 2011. évben 36 családnak 37 alkalommal állapítottunk meg temetési segélyt. A nyugdíjminimum- így jövedelemi határ — hatodik éve változatlan, így egyre kevesebben felelnek meg a jogosultsági feltételeknek. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
2 500 eFt 1 892 eFt 77 %
14 Köztemetés A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzatnak kell gondoskodnia annak a személynek közköltségen történő eltemettetéséről, akinek nincs, vagy nem lelhető fel tartásra köteles és képes hozzátartozója, illetve a hozzátartozó az eltemettetésről nem gondoskodik. Amennyiben volt paksi lakos köztemetését más önkormányzat rendeli el, úgy annak költségeit meg kell téríteni. Az elmúlt évben köztemetés nem volt. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
500 eFt 0 eFt 0%
16 Otthonteremtési támogatás A biztosított támogatás 8.218 ezer forint felhasználását jelenti. 17 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és egyszeri támogatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek Évente két alkalommal a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek egyszeri támogatást kapnak. Ezen kívül a tartásra köteles, nyugellátásban részesülő gyámok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek után kiegészítő támogatásra jogosultak.
19
Kiegészítő gyermekvédelmi kedvezmény 9 gyermekre került megállapításra, míg 2011. december 31-én 725 gyermek volt rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult. A kifizetés 100 %-a visszaigényelhető. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
10 500 eFt 9 470 eFt 90 %
18 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás állapítható meg azon gyermeket nevelő családok részére, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon gondoskodni nem tudnak. A rászorult családok a támogatást általában nagyobb kiadásaik alkalmával veszik igénybe. Leggyakrabban iskolakezdéskor, tüzelő vásárláskor vagy gyógyszerköltség kifizetése, villanyszámla végelszámolás kiegyenlítése esetén fordulnak a szülők az Önkormányzathoz anyagi segítségért. 2011. év második felétől a kifizetés természetben történik. (közüzemi számla kiegyenlítés utalvány) 2011. évben 1143 gyermek 4480 alkalommal kapott ezen a címen támogatást. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
25 000 eFt 23 510 eFt 94 %
19 Időskorúak járadéka Azok a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek kaphatják, akiknek megélhetésük nem biztosított. Többnyire ők azok, akik szolgálati idővel nem rendelkeznek, vagy igen alacsony özvegyi nyugellátásból élnek. 2011. december hónapban 2 fő részesült ellátásban. A támogatottak köre állandóan cserélődik és jelenleg még csökken. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
1 700 eFt 978 eFt 92 %
20 Szociális kölcsön Kamatmentes szociális kölcsön iránt benyújtott kérelmek száma tapasztalataink szerint alacsony. Elkerülendő a visszafizetési kötelezettséget, csak nagyon indokolt esetben kerül sor kölcsön megállapítására. 2011. évben összesen 3 fő részére állapítottunk meg kamatmentes szociális kölcsönt. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
246 eFt 225 eFt 92 %
21 Pénzbeli kárpótlás Ezen ellátásban 1 személy részesül, esetében a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megkeresése alapján került sor ezen ellátási forma megállapítására. A támogatást a költségvetés 100 %-ban megtéríti.
20
2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
110 eFt 97 eFt 88 %
23 Kábeltelevízió támogatás A kábeltelevízió alapcsomagra szerződést kötő paksi lakosok előfizetési díját az önkormányzat fizeti a szolgáltatónak. 2011. decemberében 480 család előfizetését az önkormányzat fizette. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
6 000 eFt 5 202 eFt 87 %
24 Esélyegyenlőségi-felzárkóztatási támogatás A felzárkóztatási ösztöndíjat az önkormányzat vezette be, ezzel is biztosítandó a cigány származású gyermekek esélyegyenlőségét. Feltétele, hogy a gyermek tanulmányi átlaga elérje a 3,00 szintet és igazolatlanul az oktatásból ne hiányozzon. A támogatási összeget az önkormányzat jelentős mértékben megemelte, ezzel is segítve a cigány gyermekek felzárkóztatását. 2011. decemberében 97 gyermek részesült ellátásban, mely gyermekek 72 családban élnek. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
1 600 eFt 2 276 eFt 142 %
25 Adósságkezelési támogatás A felhalmozott közüzemi illetve pénzintézeti hátralékok rendezéséhez nyújtott támogatás. Sok család létbiztonságának fokozásához járult hozzá az Önkormányzat a bevezetésével. 2011. évben 26 család részesült támogatásban, de lényegesen magasabb azon családok száma, akik a családsegítő szolgálat által nyújtott adósságkezelési szolgáltatásban vesznek részt. A tapasztalat az, hogy a családok egyre magasabb hátralékok kezelését kérik, azaz egyre jobban eladósodnak. Ennek következtében egyre kevesebben tudják vállalni az adóságkezeléssel járó fizetési kötelezettséget, így a támogatottak száma csökken, viszont a kifizetett támogatási összeg magasabb. Az Önkormányzat által kifizetett támogatás 90 %-a visszaigényelhető. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
5 000 eFt 5 913 eFt 118 %
21
26a Diákbérlet A Pakson tanuló paksi lakos diákok részére természetben biztosított szociális ellátás. 2011. szeptemberétől a megvásárolt bérletek 80 %-át téríti az önkormányzat. 2011. december 31-én 472 gyermek rendelkezett visszatérítési engedéllyel. Ez közel ezer fővel kevesebb, mint az elmúlt évi támogattak száma. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
12 500 eFt 7 836 eFt 63 %
27 Iskolatej Az előirányzat felhasználása 107,6 %-os. 28 Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat Paks Város Önkormányzata 2000. óta minden évben csatlakozott a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázathoz. Jelenleg 79 fő, felsőoktatásban tanuló diák részére folyósítottunk ösztöndíjat. A keret minden évben teljes egészében elosztásra kerül, de mindig vannak halasztók és olyanok, akik tanulmányaikat időközben abbahagyják. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
4 500 eFt 3 715 eFt 83 %
29 Karácsonyi ajándékakció 2011. karácsonyán 528 alacsony nyugdíjból élő paksi lakost sikerült meglepni egy kis ajándékkal. Először kaptak a rászorulók ajándékutalványt, amit aztán igényeik szerint költhettek el. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
2 500 eFt 1 995 eFt 80 %
30 Szociális gyermekétkeztetés Az előirányzat a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését biztosító települési önkormányzatok feladatellátásának támogatására szolgál. Támogatásra azok a települési önkormányzatok jogosultak, akik vállalják, hogy a nyári időszakban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára étkeztetést biztosítanak. A támogatást 215 gyermek részére 44 munkanapon keresztül biztosította önkormányzatunk meleg étel formájában, ami igen nagy szervezést jelentett. Felmelegíthető konzervet a külterületen élők kaptak. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
5 625 eFt 5 625 eFt 100 %
22
31 Szociális szemétszállítás A helyi rendelet alapján biztosított természetbeni ellátás. A 70 éven felüliek számára került bevezetésre alanyi jogon a részleges szemétszállítási díjmentesség. 2011. december 31-én 300 háztartás mentesült méltányosságból a szemétszállítási díj fizetése alól, míg alanyi jogon (70 éven felüliek) egy vagy két negyedévre 817 háztartás részesült részleges kedvezményben. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
5 025 eFt 6 943 eFt 138 %
32 Óvodáztatási támogatás Azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek kaphatják, akiket szülőjük 3 illetve 4 éves korukig óvodába beírattak és oda rendszeresen járnak, feltéve, hogy a szülők legfeljebb az általános iskola 8 osztályát végezték el. A gyermekek számból ezen speciális adatokra nem lehet következtetni. 2011. évben 31 gyermekre folyósítottunk ellátást. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
550 000 eFt 620 000 e Ft 113 %
33 Vis maior támogatás A 2010. évi nyári nagy esőzések indokolták a támogatás bevezetését, melynek a megállapítása a Szociális Osztály feladata, míg szakvéleményt a Műszaki Osztály ad. 2011. évben 1 család részesült támogatásban, mivel a 2010. évben vis maior eseménynek minősített esőzés következtében omlott le a partfal. Egyéb vis maior esemény nem volt. 2011. évi előirányzat: Felhasználás Teljesítés
2 000 eFt 200 e Ft 10 %
Városüzemeltetés (előirányzat: 1.133.157 ezer forint, 2011. évi tény: 1.090.321 ezer forint) A városüzemeltetési kiadások éves teljesítése 96,2 %-os. 1 Köztisztaság Az éves pénzügyi teljesítés 91,8 %-os. A tervezett feladatok végrehajtása megtörtént: kézi és gépi úttisztítás, síkosság-mentesítés, konténeres és kukás szemétszállítás, lomtalanítás, locsolás, nyilvános WC üzemeltetése, szemétlerakást tiltó táblák kihelyezése.
23
2 Parkfenntartás Az éves pénzügyi teljesítés 97,6 %-os. A költségekből megvalósult: parkgondozás, virágágyak kialakítása és fenntartása, locsolás, játszótéri játékok vizsgálata, játszóterek karbantartása, veszélyes játszóterek lebontása, kertészeti szaktanácsadás, kaszálás, fák metszése, kivágása, szökőkútgondozás, padok kihelyezése, locsolóvezetékek karbantartása és üzemeltetése. 3 Belvízmentesítés Az előirányzat 100 %-os teljesítése történt. A város zárt csapadékcsatornáinak és a nyílt csapadékelvezető árkoknak (Vörösmalomi árok, Páli árok, Tolnai árok) a karbantartására, takarítására, medertisztításra, üzemeltetésére került sor. 4 Strandszolgáltatás A tervezett költség 101,9 %-a került felhasználásra. A tanuszoda bérleti díja e tételsoron került terhelésre. A gyógyúszásban résztvevők belépődíjainak 50 %-át az önkormányzat fizeti. A dunai szabad strandon az alapvető higiénia biztosítása jár bizonyos költségekkel. A lakótelepi strand üzemeltetését, karbantartás a Vízmű Kft végzi. A szerződéseses összeg kiegyenlítése megtörtént. 5 Települési vízellátás A felhasználás 95,3 %-os. A közkutakból történő vízfogyasztás díját, és a hévízkút üzemeltetése költségét tartalmazza. 6 Helyi utak fenntartása A keret 94,7 %-a került felhasználásra a költségvetéskor tervezett feladatokra: a városi utak kátyúzására, úthibák javítására, közúti jelzőtáblák karbantartására, járdajavításra. 7 Földutak karbantartása A földutak karbantartására fordított összeget tartalmazó sor felhasználása 111 %. 8 TelePaks Kht.támogatása (Tv+újság) A támogatás tartalmazza a Paksi Hírnökre fordított előirányzatot is, a 2011. évi felhasználás 87,6%-ot mutat. 9 Városgazdálkodási egyéb feladatok A 96,8 %-os felhasználás fedezte az irodaház portaszolgálata, TV adó karbantartását, frekvenciahasználati díjat, a toronyórák karbantartását, buszvárók üvegezését, térfigyelő kamera áramdíját, a piac áram- és vízdíját, választási fülkék karbantartási költségeit. 10 Állategészségügy Az előirányzat 103,5 %-a került felhasználásra. 11 Közhasznú foglalkoztatás E tételsoron megjelentek a közhasznú munkások foglalkoztatási költségei a Dunakom Kft-vel kötött közszolgáltatási megállapodás alapján. A keret felhasználása 98,2 %-os.
24
12 Szúnyogirtás Légi és földi szúnyogirtás végzésére került sor, év végéig a felhasználás 100 %-os. 13 Bérlakás-üzemeltetés A bérlakások közüzemi díjai (áram-, víz-, gázdíjak, fűtésszolgáltatás és kábel TV szolgáltatás díja), karbantartások, kisebb felújítások költségei kerültek terhelésre. Az előirányzat 93,7 %-a került felhasználásra. 14 Irodaház Az épület üzemeltetéséhez szükséges közüzemi díjak (telefon, áram- és vízdíj, fűtés díja), kisebb karbantartási költségek a keret 93,7 %-os felhasználását eredményezték. 15 Nem lakás célú bérlemények üzemeltetése Az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás ingatlanok (többek között Villany u.2/c, Deák Ferenc u.20., a Villany u. 24-ben található irattár) karbantartási és üzemeltetési költségeit, kisebb felújítási költségeit, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő, de annak társaságai által használt mobiltelefonok továbbszámlázott költségeit tartalmazza. Ezen a soron jelenik meg az intézményeink továbbszámlázott áramdíj költségei is. 17 Ingatlan értékesítés és vásárlás kiadásai A módosított előirányzat 78,9 %-a került elköltésre az ingatlanok értékesítésével és vásárlásával kapcsolatos kiadásokra: adásvételi szerződések készíttetése, értékbecslések, földrészlet kitűzések, megosztások, telekhatár rendezések, eljárási díjak. Ezen a soron mutattuk ki az épületek, földterületek, telkek, egyéb építmények vásárlás miatti kiadásait is. 19 Karácsonyi díszítés A karácsonyi dekoráció felszerelésének költsége a keret 95,7 %-át , 8.114 ezer Ft-ot igényelt. 20 Közvilágítás Az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatának számító közvilágítás biztosítására az előirányzat teljes mértékben felhasználásra került. A világítási rendszer kismértékű felújítása, búra-csere történt. A teljesítés 107,6 %-os. 21 Pince Az idei évben ezen a soron teljesítés nem történt. 22 Mezőőri szolgálat A három mezőőr személyi juttatásai és a tevékenységük ellátáshoz szükséges dologi költségek (telefondíj, járműjavítás, utazási költség, munkaruha beszerzés), a feladatra tervezett összeg 87,5 %-os felhasználását eredményezte. 25. Közmunka program Az önkormányzatnál a 2011. évben alkalmazott közmunkások személyi juttatásai, járulékai, valamint dologi kiadásai kerültek erre a sorra. A teljesítés 71.6 %-os.
25
26 Fortuna rádió műsorszolgáltatása A szolgáltatási szerződés alapján 92,3 %-os. 27 Térinformatika A követési díj és az adatfeldolgozás díj felhasználása 92,8 %. 28 Vizitársulati hozzájárulás 2011. évben érdekeltségi hozzájárulást az önkormányzat nem fizetett. 31. Közlekedési Koncepció felülvizsgálata 2011. évben a teljesítés 50%-ot mutat. 32 Közbiztonság javítása Előirányzat felhasználás: 96 %. 33 Intézmények 2011. évi festése és mázolása A keretből megvalósult a város intézményeinek egészségügyi festése. A pénzügyi teljesítés 89 %. 34 Gyermekorvosi körzet A 2005-ben megkötött szerződés alapján 2011-ben 467 eFt került kifizetésre. A teljesítés mértéke: 97,3 %. 35 Nem csatornázott településrészek szennyvíz-elszállítási díja 3.473 ezer forintot fizetett ki az önkormányzat, mely 91.5 %-a az előirányzatnak. 36 HÉSZ + SzT módosítása Paks Város településrendezési tervével kapcsolatos kiadásként 2.950 eFt jelentkezett a soron. Teljesítés: 30.4 %. 37. Körny.véd.program és hull.gazd.t.felülvizsg. A teljesítés 50%-ot mutat. 38. Térképmásolatok, közbeszerzési ajánlati felhívások, stb. Az előirányzat 115,2 %-a került felhasználásra. 39. Kábítószer Egyeztető Fórum Az előirányzat a 2011-ben nyert pályázati összeget is tartalmazza. Felhasználása: 100,8 %-os. 44 . Intézmények játszótereinek fenntartása 21.831 eFt jelentkezik a soron, mely az előirányzat 109 %-os felhasználását jelenti. 45. Intézmények karbantartása 42.922 eFt jelentkezik a soron, mely az előirányzat 84 %-os felhasználását jelenti.
26
46 . Paks Város külső településrészein élő felnőttek és gyermekek szállítása 7.980 eFt-os kiadással 93.6 % teljesítés jelentkezik a soron.
Támogatások (2.10 melléklet) (előirányzat: 393.825 ezer forint, 2011. évi tény: 386.284 ezer forint) A B5 táblázat 9 - 41. soraiban felsorolt támogatottakkal támogatási megállapodások készültek, az összegek a szokásos gyakorisággal és feltételek mellett kerültek folyósításra. A felhasználás a támogatottak nagyrésze esetében 100 %-os. A közbiztonság javítása keretből (24) a rendőrség, a polgárőrség támogatása valósult meg. A letelepedési támogatás (34) felhasználása 100 %-os teljesítést mutat. A fiatalok életkezdési támogatására 2011. évben 1.700 e Ft-ot fizetett ki Paks városa, mely a keret 97,7 %-os felhasználását jelenti.
Beruházások, felújítások (2.11) A B6 melléklet (beruházások, felújítások és egyéb felhalmozási kiadások bontásban) feladatonként tartalmazza a megkezdett, elvégzett munkák pénzügyi teljesítésének felsorolását.
Tartalékok (2.12) A tartalékok esetében teljesítés a beszámolóban nem jelenik meg. A tényleges teljesítések a beszámoló 2.13 táblázataiban a kiemelt kiadási sorokon szerepelnek. A bizottsági és választókerületi tartalékok felhasználása megtörtént. A felhalmozási céltartalékból megvalósítandó munkákról a Gazdasági Bizottság döntött. A bizottság a rendelkezésére bocsátott 219.933 ezer forint összegű előirányzatról rendelkezett a költségvetésben tervezett intézményi felújítások, azonnali beavatkozást igénylő feladatok részben tervezési, részben kivitelezési munkáira.
Finanszírozási műveletek tőkekiadásai Hitel A fennálló hosszú lejáratú hitelállományból 2011-ben 35.062 e Ft került visszafizetésre. A mérleghez és a pénzügyi kimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések
Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban A rendeletben 3.2-vel jelöltük a kiegészítő, tájékoztató táblát, mely a Képviselő-testület döntéseit mutatja be öt időszak vonatkozásában célok szerinti kimunkálásban.
27
2007-ben a helyi utak építéséhez 200.000 ezer forint felhalmozási célú hosszú lejáratú hitel felvételére került sor a CIB Banknál, törlesztésére az év során 20.000 ezer forint mértékben került sor. A hitel lejárati éve: 2016. A panel programhoz 109.205 ezer forint felhalmozási célú hosszú lejáratú hitelt vett fel a város. A hitel lejárati éve: 2016. 2007ben 13.500 eCHF fejlesztési célú kötvény kibocsátásáról döntött a képviselő-testület. A visszafizetésének lejárati éve: 2025.
Az önkormányzat által felvett hitel és kölcsönállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban 3.3 jelzéssel láttuk el a kimutatáshoz szükséges táblázatokat, melyben a hitel és kölcsönállomány került bemutatásra minden év december 31-i állapotának megfelelően.
Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsönállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban 3.4-ként tüntettük fel a kiegészítő táblázatokat, melyekben bemutatjuk az önkormányzat által nyújtott kölcsönök alakulását a december 31-i állapotoknak megfelelően.
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) A 3.5 jelű táblázat mutatja be az önkormányzat által adott közvetett támogatások körét, és a kedvezmények összegét. Lakásvételár törlesztés esetén az önkormányzat a mindenkori jegybanki alapkamat ¼ részét fizetteti meg a vevővel. A védett épület támogatása, a helyi támogatás, a munkáltatói kölcsön, az adósságkezelési támogatás és a gazdaságfejlesztési céltámogatás kamatmentes. A helyi adókedvezményeket a helyi adórendelet állapítja meg.
A működési és a felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (önkormányzati szinten) A 3.7-es táblázatban láthatók működési és felhalmozási célra bontva az önkormányzati szintű bevételek és kiadások.
Fejlesztések, felújítások, feladatonként
felhalmozási
célú
pénzeszköz
átadások
célonként,
3.8-ként jelenik meg a tájékoztató táblázat, melyben az egyes jogcímekhez városi szinten rendeltük hozzá a feladat megjelenési helyeit.
Európai Unios támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások A 3.10-es melléklet mutatja be a projekteket a 2011-es évre vonatkozólag, bemutatva a 2011. utáni szükségletet is.
2011. évi pénzmaradvány Három táblázatban mutatjuk be a Képviselő-testületnek a 2011. évi pénzmaradványt. A 3.11-1 táblázat tartalmazza a pénzmaradvány kimutatást összevetve a 2010. évi pénzmaradvánnyal. A 3.11-2 jelű melléklet a 2011. pénzmaradvány felhasználásra tesz javaslatot. A 3.11-3-as táblázat a polgármesteri hivatal pénzmaradvány felhasználását mutatja be. A kisebbségi önkormányzatok pénzmaradványa 3.287 ezer forint. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat pénzmaradványa 850 ezer forint, melyből 20 ezer forint
28
kötelezettségvállalással terhelt, a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzaté 2.437 ezer forint, melyből kötöttként 63 ezer forint jelentkezik. Intézményeink módosított pénzmaradványa 26.967 ezer forint, mely teljes mértékben kötelezettségvállalással terhelt. A hivatali és önkormányzati pénzmaradvány 2.732.898 ezer forint, melyből a 2012. évi költségvetés összeállításakor 2.500.000 ezer forint tervezésre került, kötelezettségvállalással 82.013 ezer forint terhelt. Az általános tartalék növelésére 150.885 ezer forintot javasolunk.
Vagyoni helyzetet tükröző mutatók A vagyoni helyzetet a 3.12-1 számú melléklet mutatja be. A mérleg főösszeg 4,92 %-kal növekedett az előző évhez képest. A vagyoni helyzetet elemző mutatókat is a 3.12-1. kiegészítő melléklet tartalmazza. A befektetett eszközök növekedési aránya 3,85 %-os. A 2011. évben növekedtek az immateriális javak 48,57%-kal, a tárgyi eszközök 1,06%-kal, a befektetett pénzügyi eszközök 16,57 %-kal, valamint az üzemeltetésre, kezelésre átadott koncesszióba adott vagyonkezelésbe vett eszköök 19,58 %-kal. A forgóeszközök növekedési aránya 12,13 %-os . A tárgyévben a készletek összértéke csökkent az előző évhez képest 6,84%-kal, a követelések is csökkentek 88,98%-ot mutat az előző évhez képest. A pénzeszközök 20.81%-kal növekedtek a 2011. évben. Az egyéb aktív pénzügyi elszámolások igen nagy összegben csökkentek az előző évhez képest, 28.878 ezer Forintot mutat. Tőkeerősség A mutató a saját tőke arányát mutatja a mérleg főösszegéhez viszonyítva. Az előző évben 71,1%-ot a 2011. évben 69,9 %-ot mutat. Kötelezettségek aránya A kötelezettségek két fő részre bonthatók: hosszú lejáratú (egy éven túl esedékes) és rövid lejáratú (egy éven belül esedékes) tartozásokra. A mutató együtt tartalmazza a kötelezettségek teljes körét a mérleg főösszeghez viszonyítva. A kötelezettségek 4,92 %-kal (184.086 eFt-tal) emelkedtek. A 2010. évre vonatkozó 17,1 4%-os arányszám 17,19 %-ra ( 0,05 %) növekedett. Befektetett eszközök fedezete A mutató a saját tőke arányát jeleníti meg a befektetett eszközökhöz viszonyítva. 2010. évben 81,54 %, a 2011. évben 81,08 %, mely 0,46 %-os csökkenést jelent. Saját tőke növekedési mutató A saját tőke növekedése 3.27 %-os.
Pénzügyi helyzet értékelése
29
A saját pénzeszköz állomány 2011. december 31-én 2.747.926 ezer forint. - Adósságállománnyal kapcsolatos mutatók: Hitelfedezeti mutató Azt fejezi ki, hogy a rövid lejáratú kötelezettségekre a követelések mekkora fedezetet nyújtanak. 2010. évben: 40,7 %, 2011. évben 32,43 %-ra csökkent. - Likviditás alakulása: Likviditási mutató A forgóeszközök arányának alakulása a rövid lejáratú kötelezettségekhez viszonyítva az alábbiakat mutatja: 2010. évben 549,7 %, 2011. évben 551,9 % . A források között a költségvetési tartalék 14,29 %-kal, 345.350 ezer növekedett.
30