Képzési Központok - Bemutatkozás - Szombathely
A Szombathelyi Képzési Központban 1990 szeptemberében általános szociális munkás és védõnõ szakon indult el a képzés, a város egyik legszebb zöldövezetében. A hallgatók számára két épületében, jól felszerelt 2-5 ágyas szobákban biztosított kollégiumi férõhely. A sportoláshoz korszerû sportcsarnok, a szabadidõ kulturált eltöltéséhez klubhelyiség áll a hallgatók rendelkezésére. A számítógéptermekben az oktatási órákon kívül számítógép használat és internet-hozzáférés biztosított.
A képzési központban jól felszerelt, több mint 20.000 kötetes szakkönyvtár segíti az oktatást, folyóirat-elõfizetések, on-line katalógus, egyéb adathordozók állnak a hallgatók rendelkezésére. A képzési központ hallgatói az Erasmus program keretében közel 8 európai ország 11 intézményében folytathatnak tanulmányokat intenzív program, illetve 3 hónapos tanulmányi ösztöndíj keretében, valamint a képzési központot és a hozzá tartozó gyakorlóhelyeket is rendszeresen látogatják külföldi hallgatók. A külföldi tanulmányutakró bõvebben a nemzetközi kapcsolataink bemutatásánál olvashat. Szombathely bemutatása A város jelentõs kereskedelmi és közlekedési központ, az osztrák határtól 10 km távolságban fekszik. A rendszerváltás után az osztrák határhoz való közelsége miatt sok nemzetközi cég létesített itt telephelyet, melynek következtében a város gazdasági élete megélénkült. Két felsõoktatási intézménnyel rendelkezik, melyek meghatározzák szellemi és kulturális életét.
Szombathely nagyon büszke római kori emlékeire, melyek azt bizonyítják, hogy egykor Pannonia provincia legjelentõsebb települése állt itt. A római várost földrengés pusztította el (ebbõl az idõbõl származik német elnevezése: Steinamanger) és a középkorban elvesztette korábbi jelentõségét. Az újabb fellendülés a barokk korral köszöntött be, amikor püspöki székhely lett, és nagy építkezések kezdõdtek itt. Ebben az idõben épült a székesegyház, az ország egyik legnagyobb temploma és a barokk városközpont. A mai városközpontot fõként a századfordulón emelt, eklektikus stílusú épületek jellemzik. Ha hosszabb idõt tud eltölteni itt, érdeklõdésedtõl függõen a következõ helyekre érdemes eljutni: Rendezvények: Szentivánéj:
Június 22. utáni hétvégén a Csónakázó-tó környéke vidám népünnepély színhelyévé válik. Éjfélkor nagyszabású tûzijáték köszönti az év legrövidebb éjszakáját. Savaria Karnevál: Az augusztus 20-át követõ hétvégén három napra színes karnevál helyszínévé alakul az egész belváros. A város polgárainak egy része római és középkori jelmezbe bújik, és megelevenedik a város 2000 éves történelme. Az utcákat, tereket árusok és színjátszók lepik el. Az ország egyik legnagyobb szabású történelmi karneválja látványos jelmezes felvonulással zárul. Szent-Márton nap: A kereszténység egyik legjelentõsebb szentje a hagyomány szerint itt született, és késõbb a franciaországi Tour püspöke lett. Neve napján, november 25-én a városban számtalan kulturális rendezvényt tartanak. Látnivalók: Székesegyház: A XVIII. század végén
épült barokk stílusban, a II. világháború utolsó napjaiban lebombázták. A háború után újjáépítették ugyan, de freskóit nem restaurálták. Püspöki palota: A székesegyházzal egy idõben épült. Néhány termében múzeum van (Sala Terrana), nagyobbik részét azonban csak külön engedéllyel lehet látogatni.
Romkert: A székesegyház szomszédságában található. A római kor végén épült ókeresztény bazilika maradványai mellett a Borostyánkõ út maradványai láthatók itt, amely egykor Rómát kötötte össze a Keleti tenger partvidékével. Iseum: Római kori szentély maradványai, melyet az egyiptomi eredetû Isis istennõ tiszteletére emeltek. Mivel a szentélybõl csak néhány oszlop és dombormû maradt fenn, nagyrészt csak az eredeti betonból készült rekonstrukciója látható, melynek látványosabb átalakítását most tervezik.
Zsinagóga: A háború elõtt Szombathelyen nagy létszámú és gazdag zsidó hitközség élt, és hatalmas zsinagógát építettek. A deportálások következtében a zsidó polgárok száma töredékére csökkent, a megrongálódott zsinagógát nem használták, így majdnem teljesen elpusztult. A helyreállítás után hangversenytermet rendeztek be benne.
A kámoni arborétum: Különleges növényekkel betelepített hatalmas park a város szélén.
Sportolási lehetõségek: Teniszpályák: Elõzetes jelentkezés alapján a szabad idõpontokban bárki foglalhat
pályát. Uszodák: A városban egy fedett uszoda, egy melegvizes termálfürdõ (májustól szeptemberig) és egy szabadtéri strandfürdõ várja a fürdõzõket. Fitness-centrumok: Erõsítõgépek, szaunák és squash-pályák (csak az Öntödében) várják az érdeklõdõket. Sportlétesítmények: Haladás stadionja: A Haladás focicsapata a Nemzeti Bajnokság elsõ osztályában szerepel, de nem tartozik a legjobbak közé. Idõnként ki szokott esni, de aztán egy-egy év kihagyással eddig még mindig visszakerült az élvonalba. Falco sportcsarnoka: A Falco a legjobb magyar kosárlabdacsapatok közé tartozik. Mérkõzései iránt nagyon nagy az érdeklõdés. Színházi elõadások, hangversenyek: MMIK: Szombathelynek saját színháza és társulata nincs. Ha más városból érkezõ társulat vendégszerepel a városban, itt tartják elõadásaikat, vagy a Mûvelõdési és Sportházban. Az elõadások általában magyar nyelvûek. Bartók-terem: Az egykori Zsinagógából alakították ki. Jelenleg a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnak ad otthont, és rendszeresen megrendezett komolyzenei koncertek színhelye. Vendéglõk, pizzéria, sörözõk: Gödör: Egy régi pincében berendezett, hangulatos vendéglõ. Magyaros ételeket ehetsz itt, különlegessége, hogy 1200 forintért akkora adagokat kapsz, hogy alig tudod megenni. Egy korsó sör 250 forintba kerül. Pásztor Csárda: Berendezése a régi magyar csárdákra emlékeztet. Valamivel drágább, de nagyon finom magyaros ételeket ehetsz itt. Nyáron kerthelyisége is üzemel, ahol hatalmas gesztenyefák alatt grilleznek is. Egy korsó sör 280 forintba kerül. Görög: Berendezése Görögországot idézi, és a pizza sem igazán olaszos jellegû, hanem sokkal jobb annál. Viszonylag vastag tésztára rendkívül gazdagon pakolnak a különbözõ, kellemesen fûszerezett feltétekbõl. Május 1.: A képzési központ épületével pontosan szemben egy hatalmas parkban található. Fõleg nyáron van nagy forgalma, amikor a gesztenyefák alatt a szabadban lehet sörözgetni. Az ételválaszték nem nagy, csak egyszerûbb ételeket lehet itt kapni. Ferences: Egy régi kolostor hangulatos pincéjében található a Fõ tér közvetlen közelében. Specialitása a finom puha sós stangli, amit a sör mellé lehet fogyasztani. Önkiszolgáló étterem: Menza: A hagyományos vendéglõkkel ellentétben itt minden olyan ételt meg lehet kapni, amit a magyar családokban otthon is fõzni szoktak. A húsételeken kívül kaphatók itt fõzelékek és magyaros tésztafélék is. Ebédidõben sajnos általában hosszú sor áll a pult elõtt, mert nagyon sokan ebédelnek itt. Kávéházak: Art Café: A Fõ tér egyik igényesen felújított házában található, a századforduló kávéházainak hangulatát idézi. Idõnként ismert mûvészek is fellépnek, sõt színházi elõadásokat is rendeznek itt. Szórakozóhelyek: Papaya Dance Club: A képzési központtal szemben egy domb tetején található. Hetente általában kétszer rendeznek itt diszkót. Romkert: A belváros közelében található. Óperencia Country Club: A belvárosban található. A '60-as, '70-es évek zenéjét játsszák itt, elsõsorban a 30-40 évesek látogatják.
Vásárlási lehetõségek: ALDI CBA LIDL TESCO INTERSPAR SAVARIA Plaza (kép forrás: szombathely.hu; szombathely.varosom.hu)