SZOMBATHELY, WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ Szombathely, Március 15.
a beépítés madrártávlatból: a Március 15. tér, a süllyesztett agóratér, távolabb a Pelikán park
közeli nézet a színház bejárata, háttérben a belváros
2008. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: Dobai János DLA,Tardos Tibor és Vizdák Janka A Szombathelyre tervezett új színház régi adósság törlesztése. A háborúban elpusztult kőszínház helyett a 60-as években a több célra alkalmas „Művelődési és Sportházat” építették meg az újonnan kialakított Március 15.-tér fontos elemeként. A téren épült fel a Megyei Rendelőintézet is. A korabeli kompozíció szerves egységet alkot. A tervpályázat célja ezen a helyen állandó társulat számára új színház létesítése, mely fontos kulturális központként szolgál majd. A feladat kiegészült a Városi Televízió új stúdióival és a Rendezvényterem (MSH) működésének, kiszolgálásának komplexé tételével. A kiírás nyitva hagyta a meglévő épületek sorsát. Hosszas vívódás után, bár az együttes építészeti értékeit önmagában elfogadtuk, mégis egy teljes „tabula rasa”-t javasoltunk. Az új négyzetes épület földszint feletti területére került a színház jellegzetes kereszt alaprajzú tércsoportja, úgy hogy a földszinten lévő elosztóterek az Március 15. tér felől kapcsolódjanak. A TV stúdiókat és a stúdiószínpad tereit, valamint a próbatermeket és a színházi kiszolgáló területeket a magas zsinórpadlás köré kanyarítottuk. A végeredmény egy nagy négyzet alaprajzú hasáb lett. A Rendezvénytermet és a hozzá kapcsolódó konferencia övezetet a terepszint alá telepítettük, úgy hogy az a padló szintjéhez csatlakozó süllyesztett térség felől nyíljék. A bejárat felé egy széles zöld rámpa vezet, mely felett az épület közelében egy híd helyezkedik el, mellyel egy átrium-szerű helyzet áll elő. A díszburkolatos tér alatt nagyszámú gépkocsi elhelyezésére alkalmas parkolót létesítettünk. A közeli Pelikán park és a Március 15. tér tervünk kompozíciójának köszönhetően egy tágas különféle felületekkel burkolt városi parkká alakult. Az épület külső képét teljes üvegezésű klímahomlokzat adja. A belsőben kortárs anyagok és belsőépítészeti megoldások a jellemzőek.
nézet a Király utca torkolatából
DOBAI ÉPÍTÉSZIRODA KFT
1111 B u d a p e s t B u d a f o k i ú t 9 -11. * t e l : + 3 6 1 2 7 9 1 6 1 6 , f a x : + 3 6 1 2 7 9 1 6 17 * i n f o @ d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * w w w. d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * 1 0 7 . 5 / 1
helyszínrajz, a környezet rendezésének terve
a -1. szint alaprajza a flexibilis rendezvényterem légterével és galériájával és a konferencia övezettel
DOBAI ÉPÍTÉSZIRODA KFT
a -2. szint alaprajza a flexibilis rendezvényteremmel és a konferencia övezet bejáratával
a földszint alaprajza színház bejáratával és a vendéglátó területekkel
1111 B u d a p e s t B u d a f o k i ú t 9 -11. * t e l : + 3 6 1 2 7 9 1 6 1 6 , f a x : + 3 6 1 2 7 9 1 6 17 * i n f o @ d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * w w w. d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * 1 0 7 . 5 / 2
az 1. emelet (a pódiumszint) alaprajza) alaprajza
DOBAI ÉPÍTÉSZIRODA KFT
a 3. emelet (a karzatszint) alaprajza
a 2. emelet nézőtéri szint alaprajza
az 4. emelet (stúdiószínház) és az 5. emelet (stúdió színház galériaszint) alaprajza
1111 B u d a p e s t B u d a f o k i ú t 9 -11. * t e l : + 3 6 1 2 7 9 1 6 1 6 , f a x : + 3 6 1 2 7 9 1 6 17 * i n f o @ d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * w w w. d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * 1 0 7 . 5 / 3
a 6. és 7 szint alaprajza (TV stúdió, gépészeti terek)
DOBAI ÉPÍTÉSZIRODA KFT
metszetek
a szinháztér jelemző metsztei
északi és keleti homlokzatok
1111 B u d a p e s t B u d a f o k i ú t 9 -11. * t e l : + 3 6 1 2 7 9 1 6 1 6 , f a x : + 3 6 1 2 7 9 1 6 17 * i n f o @ d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * w w w. d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * 1 0 7 . 5 / 4
a színház nézete a belváros felől, előtérben asüllyesztett agóra
a színháztér, nézet a színpad felé
DOBAI ÉPÍTÉSZIRODA KFT
a süllyesztett előtér a felette áthúzódó híd Pelikán park felőli hídfőjétől
a színháztér, nézet a nézőtér felé
északkeleti nézet, szervízoldal
nézet a süllyesztett agóra, a többcélú terem bejárata, előtere felé
a Március 15. tér nézete
stúdió, nézet a galériáról a nézőtér felé, kilátás az előtérre és a városra
1111 B u d a p e s t B u d a f o k i ú t 9 -11. * t e l : + 3 6 1 2 7 9 1 6 1 6 , f a x : + 3 6 1 2 7 9 1 6 17 * i n f o @ d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * w w w. d o b a i - e p i t e s z i r o d a . h u * 1 0 7 . 5 / 5