Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Tel./fax: 27/316-100
Váci Napló
Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 95, árusoknál 99 forint.
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVII/58 2008. július 22. kedd
Bajba jutott kenusokat mentettek a tûzoltók az éjszakai viharban Tizenkét bajba jutott kenust mentettek ki a váci tûzoltók hétfõn hajnalban Szob közelében egy Dunai szigetrõl - tájékoztatta lapunkat Szakszik Ákos. A tûzoltóparancsnok elmondta: hajnali fél három körül jött a segítségkérés, hogy a viharban veszélybe került a szigeten táborozó kis csapat. Az erõs szél ugyanis a négy kenuból kettõt felkapott, az egyiket a közeli sátorba vágta, a másikat elsodorta. Félõ volt, hogy nagyobb baj is történhet, ezért a csoport néhány tagja segítségért ment. Végül a jelzés a váci tûzoltóságra futott be, ahonnan elindították az egyik alegységet. Õk egy felfújható gumi motorcsónakkal - amely tíz személy szállítására alkalmas - három fordulóban hozták partra a tizenkét táborozót, akiknek egy része már tavaly is a szigeten töltötte szabadságát, de ekkora viharra nem voltak felkészülve. A váci tûzoltóknak egyébként van egy másik, fémtestû motorcsónakjuk is - vagy ahogy a közvélemény ismeri: rocsójuk -, ám ezt elsõsorban olyan esetekben használják, például árvizeknél, amikor sodródó faágakra és egyéb uszadékokra lehet számítani.
Baráti borozgatás. Nem mindennapi rendezvénysorozatra invitálja a vigalom alatt a fõtéri Curia Borház a borkedvelõket. Pénteken öt órakor a Vylyan pincészet mutatkozik be. Szombaton ugyanebben az idõben muzeális borok árverésére kerül sor, vasárnap pedig a tokaji aszúkat kóstolgathatják az ínyencek kanálból. Péntektõl vasárnap estig a Curia-színpadon is zajlik az élet, fellépnek többek között a László Imre Nótakör Borbély József harmonikamûvésszel, valamint Dónusz Katalin és tanítványai. Egyébként szombaton bikavérig menõ küzdelemre is sor kerül - baráti borozgatással.
Megújult a hangtár cikkünk a 3. oldalon olvasható
Olvasósarok a Curia elõtt a Váci Világi Vigalmon Matkovich Ilona: Óriásszekrény címû novelláskötetébõl olvashatnak és vihetnek magukkal rövid történeteket. Sétáljon el a Curiához egy jólesõ történetért! Az Óriásszekrény folyamatosan kapható a Lyra Könyvesházban!
2
Váci Napló
Lõrincz Péter Forma-autója is látható lesz a vigalmon Az idén indult elõször a Formaautók között a váci Lõrincz Péter, akinek nem titkoltan ez a hobbija. Olyannyira, hogy a fiatalember gyakorlatilag szinte minden pénzét különleges versenyautójára költi. A jármûvet használtan külföldön vásárolta és kis csapatával õ alakította át. Az elmúlt hónapokban több versenyen is rajthoz állt és a kezdeti bátortalan próbálkozások után nemrég megfutotta eddigi leggyorsabb körét, amellyel egyébként már a magasabb osztályban versenyzõ autókat is tartani tudta. Lõrincz Péter Forma-autóját most láthatják majd a Váci Világi Vigalomba látogatók is, a tervek szerint a jármûvet a Duna-parti nagyszínpadnál állítják ki. Péter azt tervezi, hogy jövõre már egy bemutatót is tart a városban, ahol a nézõk is megláthatják, mire is képes ez az autó, amit egyébként egy motorkerékpár erõforrása hajt.
Magasabb távhõdíj Változatlan alapdíj mellett 6,1 százalékkal nõ a távhõszolgáltatás hõdíja. Az augusztus elsejétõl érvényes magasabb távhõdíj egy átlagos méretû lakás esetében a nyári hónapokban 247 forint, a téli hónapokban 1351 forint többletkiadást jelent. A hõdíj emelését a földgáz árának július elsején bekövetke-
zett emelése indokolja, de a díjnövekedés kisebb, mint a gáz drágulása. A Váci Távhõ Kft ügyvezetõ igazgatója, Rakonczai Róbert elmondta, csak a legszükségesebb emelést hajtották végre, ezért nulla nyereséget kalkuláltak. A világpiaci árak további növekedése várható, ennek hatását némileg tompítja majd, hogy a kft és a General Electric között szerzõdés jött létre, amelynek eredményeképpen 25 százalékkal olcsóbban juthatnak hõszolgáltatáshoz. Ez azonban a szükségletnek csak egyötödét fedezi, ezért az áralakulásra csekély hatása van. (vac.hu)
SZÛRÕPONT A Váci Világi Vigalom idejére Vác Város Önkormányzata, a Jávorszky Ödön Városi Kórház és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lakossági szûrõprogramot szervez. A SZÛRÕPONT programon az alábbi vizsgálatokat végzik: - vérnyomásmérés - vércukorszint mérés - koleszterinszint mérés - PSA mérés - csontritkulás mérés - légzésfunkció mérés - testtömegindex mérés - bõrgyógyászati vizsgálatok - életmód tanácsadás - parlagfû elleni védekezés Minden érdeklõdõt szeretettel várnak! Támogatók: Vác Város Önkormányzata, Jávorszky Ödön Városi Kórház, Magyar Egészségügyi Kamara, ÁNTSZ váci, szobi, dunakeszi Kistérségi Intézete, Váci Polgárok Egészségért Egyesülete, Madách Imre Mûvelõdési Központ, TEVA Magyarország Kft., SanofiAventis, Medeco-Magyarország Kft., Medicom Pharma, EGIS, Pfizer, Rav 87’ Zrt., Medical Group ltd., 77’ Elektronikai Kft., PharmaDose Kft., Front Grafika, Megcsí-Pipi Gyorsétkezõ, Trans-Ker, Kovács és Szalai Pékség (Dunakeszi)
Váci Napló
3
Megújult környezetben várja a hangtár a látogatókat A Nemzeti Audiovizuális Archívum elérhetõ a könyvtárból Két héttel ezelõtt vehették igénybe a látogatók a Katona Lajos Városi Könyvtár megújult hangtárát, ahol az új berendezések mellett a több mint húsz éves, mára már elavult technikai rendszer is kicserélõdött. - Hogyan, milyen pénzbõl tudták megvalósítani a felújítást? – kérdeztük Mándli Gyulát, a könyvtár igazgatóját. - A hangtár átalakítását úgy tudtuk megvalósítani, hogy a Nemzeti Kulturális Alap könyvtári szakmai kuratóriuma felújításokra, illetve fejlesztésekre kiírt pályázatán indultunk. Örültünk a pályázati kiírásnak, mivel a felújításra saját pénzünk korábban nem volt. A hangtár 1980-ban a könyvtár átadásakor készült, azóta a technikai része elavult, megváltozott. A szalagos magnók, régi lemezjátszók kikoptak, ma már teljesen új technika van. Emellett a kialakított pultba az új technikai eszközöket nem lehetett behelyezni, az egész használhatatlanná vált, így mindenképpen szükség volt új rendszer kialakítására. - Mennyi pénzt nyertek a pályázaton? - A felhívásra beadott pályázaton a hangtár felújítására nyertünk 1 millió 470 ezer forintot a kulturális alaptól, a kötelezõ önrész 30 százalék volt. A fenntartó önkormányzat ezt az összeget biztosította és több mint 600 ezer forinttal járultak hozzá az elnyert pénzhez. Így lényegében 2 millió forint feletti összeg állt rendelkezésre a hangtár felújítására. Sajnos, amikor a szerzõdés megjött, kiderült, hogy ebbõl a pénzbõl technikai fejlesztésre nem lehet fordítani, így a rendelkezésünkre álló összegbõl kellett megvalósítani a teljes bútorzat átalakítását, illetve egy új pult készítését. Ehhez készültek tervek, kértünk árajánlatokat. Sikerült találni egy olyan szakembert, aki a Magyar Rádiónál dolgozik és vállalta a pult teljes technikai részének felállítását. A bútorokat – pultot, polcokat - a váci Robin Wood Kft készítette, ehhez Budapesten, egy bútorboltban vásároltunk speciális, kávéházi jellegû bútort. Az új technika alapján négy lehallgató hely van, mind a négyen más-más különbözõ zenét, vagy mûsort le-
Hangtár az új technikai pulttal. Egy rádiós tervezte és szerelte
het hallgatni fejhallgatóval. Emellett tévéhangot is rá lehet tenni, ha valaki igényt tart erre. Két hete lett teljesen kész a hangtár felújítása, amíg a festés, berendezés megtörtént, addig a hangtár az elõadóteremben mûködött, mindössze egy-két napig nem tudták igénybe venni ügyfeleink a szolgáltatást. - Mekkora az igény a hangtárra? - Nagyon jelentõs a hanglemezek száma, emellett jelentõs CD, videó és DVD állományunk van, a DVD-bõl is már több mint kétezer áll rendelkezésre. Nagyon sok látogatónk van. Az elmúlt évben csökkentettük a használati díjat, tehát idén januártól jóval kedvezõbb – mintegy 1500 forinttal kevesebb – a hangtár szolgáltatási díja egész évben, mint korábban, gondolom ez is hozzásegít ahhoz, hogy az emberek szívesen jönnek ide. Kölcsönözni két dokumentumot lehet, akár kétnaponta is cserélhetõ, nincs megkötve a kölcsönzések száma, úgyhogy egész évben folyamatosan, az év eleji beiratkozási díjjal használhatják látogatóink a hangtárat – mondta Mándli Gyula. A hangtárban Felhõ Mária zenei könyvtáros fogadott és mutatta meg a felújított berendezéseket és azokat a vélemény-nyilvánító lapokat, amelyeket a felújítás óta a hangtár látogatói írtak. Íme egy hölgy véleménye június 28-án: „Beléptem. Meglepõdtem.
S elkezdtem gyönyörködni. A megújult berendezés ízléses és harmonikus. A harmóniát számomra legalábbis egyedül a viszonylag magas kölcsönzõ pult töri meg. Ed-
dig is szívesen jöttem ide, köszönhetõen az itt dolgozók kedvességének is, de így még jobb érzésekkel látogatom továbbra is a hangtárat.” Egy másik gondolat: „Szép, elegáns, de a régi nekem családiasabb, kedélyesebb volt. Remélem mihamarabb ezt is belakják.” Egy kevésbé ismert szolgáltatásról – ami a hangtárból érhetõ el - is beszélgettünk Felhõ Máriával, ez pedig a NAVA. Mirõl is van szó? A Nemzeti Audiovizuális Archívumról, amely a magyar mûsorszolgáltatóknak, a rádiónak és a tévének az archívuma. A NAVA feladata a magyar mûsorszolgáltatói köteles példányok összegyûjtése, megõrzése és kezelése. Az intézmény tárolja, feldolgozza, és visszakereshetõvé teszi az országos földfelszíni terjesztésû televízió- és rádióadók magyar gyártású és magyar vonatkozású mûsorait. Alapszolgáltatásuk, hogy a gyûjteményhez online hozzáférést biztosítanak az úgynevezett NAVA-pontokon keresztül. A NAVA pontok közt szerepelnek a magyarországi könyvtárak – a váci - is. Aki érdeklõdik egy-egy korábbi mûsor iránt, az otthon www.nava.hu-n a mûsorkeresõhöz hozzáfér, azonban a kiválasztott adást a könyvtárban nézheti, vagy hallgathatja meg.
Vác Város Képviselõtestülete a városban tartósan végzett kiemelkedõ szociális munka elismerésére „Vác Város Szociális Munkáért” kitüntetõ címet alapított és adományoz. A cím adományozható a város közigazgatási területén mûködõ szociális intézmények, vállalkozások és civil szervezetek dolgozóinak, önkénteseinek. A kitüntetést évente egy személy kaphatja meg. A kitüntetésre javaslatot tehetnek megfelelõ indokolással ellátva a szociális intézmények, a vállalkozások, a civil szervezetek vezetõi, közösségei és a város polgárai. A javaslatokat 2008. augusztus 15-ig lehet benyújtani a Szociális és Lakásügyi Bizottságság Elnöke címére (2600 Vác, Március 15. tér 11.). A kitüntetõ címet a Szociális Munka Napján (november 12-én) a polgármester adja át.
4
Adótanácsok mindenkinek Az olvasó kérdez, dr. Orbán Ildikó, az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának ügyfélkapcsolati fõosztályvezetõje válaszol Kérdés: Egy alapítvány kurátora vagyok. Minden évben kapunk 1%-os felajánlásokat. Úgy hallottam, hogy a szabályok megváltoztak. Hogyan? Válasz: Jelentõs változás van az adó 1 %-os felajánlott összegének igénylésében. A korábbi szabályok megengedték, hogy a civil szervezet a fennálló köztartozását a felajánlott egy százalékból rendezze. A megváltozott szabályok szerint nem jogosult a felajánlott összegre az a civil szervezet, amelynek 2008. augusztus 1-jét követõen akár egy napig is köztartozása van. Így csak az a civil szervezet juthat hozzá a felajánlott összeghez, amelyik 2008. július végéig rendezi a köztartozását. Köztartozás az adóhivatalnál, vámnál, önkormányzatoknál, a magánnyugdíj-pénztáraknál, egyéb állami, hivatalos szervezetnél fennálló fizetési kötelezettség. Kérdés: Nyugdíjas vagyok. Köthetnek-e velem megbízási szerzõdést egy munka ellátására, vagy a nyugdíjasokra eltérõ szabályok vonatkoznak? Válasz: A nyugdíjasokra eltérõ szabályok nem vonatkoznak, ezért megbízási szerzõdés megkötésének nincs akadálya. A megbízási díj önálló tevékenységbõl származó jövedelemnek minõsül, a bevételbõl levonhatók a tényleges, számlával igazolt költségek, vagy 10 százalékos költséghányad bizonylatolás nélkül. Az így meghatározott jövedelem kerül a bevallásba, és más jövedelmekkel összevontan adózik. Fontos, hogy a jövedelemhez a nyugdíj hozzászámítódik, ami önmagában nem adóköteles, de a megbízási díj utáni adófizetési kötelezettséget megemelheti. A megbízási szerzõdésen alapuló jogviszony alapján biztosítási jogviszony akkor jön létre, ha a díjazás összege eléri a tárgyhónapot megelõzõ hónap elsõ napján érvényes minimálbér összegének harminc százalékát, illetve naptári napokra annak harmincad részét. Kérdés: Lejárt a munkanélküli segélyem. Passzív jogon meddig vagyok jogosult egészségügyi ellátásra? Válasz: Az álláskeresési ellátások folyósításának idõtartama alatt a magánszemély biztosított. Ezért az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság még a munkanélküli segély lejártát követõ 45 napig fennmarad. Ha a folyósítás idõszaka 45 napnál rövidebb volt, akkor az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság ezzel a rövidebb idõszakkal hosszabbodik meg. Ezt követõen, ha egyéb jogcímen egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult, havi 4350 forint (naptári napi 145 forint) fizetésére köteles. Errõl az adóhatóság felé kell bejelentést tennie a 08T1011-es nyomtatványon. Kérdés: A munkáltatóm jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyomat, ezért a bíróság a részemre megítélte az elmaradt munkabért, az egyéb járandóságokat, és a kártérítést. Kell-e ez után adót fizetnem? Válasz: A munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatban a volt munkáltató által megtérített elmaradt jövedelem (elmaradt munkabér, végkielégítés) a volt munkavállaló munkaviszonyból származó jövedelemének minõsül és az adó- és járulékfizetési kötelezettséget az általános szabályok szerint kell teljesíteni. A kártérítés nem az elmaradt jövedelmet pótolja, így az adómentes jövedelem. Ebbõl következõen nem tekinthetõ adó- és járulékalapot képezõ jövedelemnek.
Váci Napló
LINUX rendszermérnöki állás Gödöllõi székhelyû portál építéssel és üzemeltetéssel foglalkozó cég szerverparkjának üzemeltetéséhez informatikus mérnök szakembereket keres. Az ideális jelölt rendelkezik a következõ ismeretekkel: - hálózati (alapvetõen TCP/IP) ismeret, - sokgépes Linux/Unix környezetben szerzett több éves (3+) üzemeltetési tapasztalat, - Debian és/vagy Ubuntu ismeret, - alapvetõ HA ismeret (Linux-alapú HA megoldások: LVS, keepalived), - alapos hálózatbiztonsági ismeret és gyakorlat, - webes alkalmazások üzemeltetésével kapcsolatos ismeretek
A részletes szakmai önéletrajzokat a
[email protected] címre várjuk.
PHP programozói állás Portál építéssel és üzemeltetéssel foglalkozó gödöllõi cég tapasztalt PHP programozó szakembereket keres. Az ideális jelölt rendelkezik a következõ ismeretekkel: - többéves PHP programozói tapasztalat, - SQL alapos ismerete, - objektum orientált fejlesztõi szemlélet, - CSS 1-2 és XHTML alapos ismerete. Amit kínálunk: - kiemelt bérezés, - utazási költségtérítés (benzin, autópálya matrica...), - rugalmas munkavégzés, - kellemes munkakörnyezet.
A részletes szakmai önéletrajzokat a
[email protected] címre várjuk.
Elektronikai hulladékok gyûjtése Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy környezetünk fokozott védelme érdekében minden hétfõn reggel 7-tõl, délután 16 óráig a Remondis Duna Kft telephelyén, üzemi gyûjtõhelyén (Kertvárosi út 3., a tejüzem mögött) térítésmentesen leadhatják a háztartásokban összegyûlt, az alábbi, kizárólag elektronikai hulladékokat: Tévék, monitorok; fénycsõ, izzóhulladékok; háztartási nagygépek, hûtõszekrények, mosogató vagy mosógépek; háztartási kisgépek, porszívók, konyhai elektronikai berendezések, hõsugárzók; informatikai berendezések, számítógépek, tartozékaik, nyomtatók, CD lemezek; szórakoztató elektronikai berendezések, rádiók, lemezjátszók, magnók; világítótestek, lámpák; orvosi elektromos mûszerek, berendezések, vérnyomásmérõk, lázmérõk; elektromos játékok; mobiltelefonok; akkumulátorok; száraz- és gombelemek. Elektronikai berendezés nélküli, üres készülékházakat nem áll módunkban átvenni! Kérjük, hogy a háztartásukban összegyûlt, vagy fellelhetõ anyagokat szíveskedjenek leadni, hogy azok ne kerüljenek a háztartási hulladékba, ne szennyezzék környezetünket, és ne veszélyeztessék egészségünket. Köszönjük együttmûködésüket! REMONDIS DUNA KFT
Váci Napló
5
Benkó János koncertje a fõtéren Különlegesen szép hangja mindig nagy közönséget vonz
Gyereksarok a Telepontokban
Miközben a kicsik a gyereksarokban játszanak az ország 18 Invitel Telepontjában, a szülõk megrendelhetik új telefon, internet vagy tévé-elõfizetésüket. A kisgyerekes anyukák és az unokáikra felügyelõ nagyszülõk örömére júliusban az Invitel mind a 18 Telepontjában elkészült a gyereksarok. A Telepont gyerekeknek kialakított szegletében mindent a kicsik igényeihez igazítottak. Kis székek, kis asztalkák, ügyességi játékok, rajzpapír, boszorkányos ceruzák a varázslatos rajzokhoz és persze az elmaradhatatlan plüssfigurák. A gyereksarokban folyamatos felügyelet mellett játszhatnak a gyerekek, nagyobb testvéreik pedig ingyen internetezhetnek. Veszprémben, Dunaújvárosban, Vácon, Gödöllõn, Esztergomban, Szigetszentmiklóson Jászberényben, Szegeden, Szentesen és Hódmezõvásárhelyen a gyereksarokban idõdukció mûsorában lesz látha- zõ kicsik mellett a szülõk részFesztivál Kiemelt Nívódíjasa Legközelebb a Váci Vilá- tó-hallható július 26-án szom- letesen megismerkedhetnek a lett 2001-ben. 2004-2005-ben gi Vigalom rendezvényeinek baton 21 órától kezdõdõen. májusban bevezetett InviTV Magyar Állami Operaház Fe- keretében, a Jeszenszky Pro- Helyszín a fõtéri színpad. szolgáltatással is. Szombaton ismét nagyszerû mûsort láthatnak-hallhatnak a nézõk Vácott. A jubileumi operett-musical gálaest sztárvendége Benkó János operaénekes, lírai tenor (képünkön). A Váci Zenemûvészeti Szakközépiskola klasszikus gitár szakának elvégzése után 2002-ben az egri Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola ének-zene szakán tanári diplomát szerzett. Magánénekesi tanulmányait 1999-ben kezdte meg. Tanárai: 1999-2001 Gábor Artemisz énekmûvész, 20002002 Keönch Boldizsár énekmûvész, 2002-tõl Déry Gabriella énekmûvész, Kossuth- és Lisztdíjas Érdemes Mûvész, a Magyar Állami Operaház mester mûvésze és örökös tagja. Repertoárján oratóriumok, egyházzenei mûvek, bel canto tenorhõsök és modern mûvek szerepei is megtalálhatók. A II. Budapesti Magánének kete Pál ösztöndíjasa volt.
ÚMVP-támogatás erdõtulajdonsoknak Hazánkban az erdõsített területek hektárokban mérhetõ nagysága az elmúlt csaknem másfél évtizedben folyamatosan gyarapodott, 1995 óta mintegy 136 ezer hektár erdõtelepítés történt. Ennek eredményeként Magyarországon egy százalékkal növekedett az erdõsített összterület aránya. Az erdõtelepítések legnagyobb részét - 90 százalékát - magántulajdonú területeken végezték és végzik. Így a magánerdõk aránya folyamatosan emelkedik az országban. A magán-erdõtulajdonosok száma az erdõgazdálkodás alá vont területeken megközelíti a 300 ezer fõt - ez a tulajdon elaprózottságára utal. A magán-erdõgazdálkodás problémái – a tõke- és eszközszegénység, a fragmentált erdõszerkezet, sokszor a szakmai hozzáértés és integráció hiánya - miatt a magánerdõk környezeti állapota tartósan stagnál, illetve kisebb területeken –, ahol a gazdálkodási viszonyok rendezetlenek, ez mintegy 230 ezer hektár, ami a szakértõk szerint állapotromlást jelent. Ezért kiemelt fontosságú az erdõgazdálkodók szakmai ismeretének bõvítése mellett a technikai háttér fejlesztése is. E folyamat elõsegítését tûzte ki célul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) egyik projektcsomagja, intézkedése is, amely az erdészeti géppark fejlesztésére irányul. A támogatást azok a magán erdõgazdálkodók vehetik igénybe, akik legalább 50 hektár magántulajdonú, önkormányzati tulajdonú, illetve azok társulásai tulajdonában lévõ erdõterületen jogszerû erdõgazdálkodást folytatnak, és az erdészeti hatóság általi nyilvántartásban szerepelnek. A támogatási rendelet várhatóan 2008 õszén jeleni meg, a támogatási kérelmek beadására a tervek szerint az év végén nyílik lehetõség. A pénzügyi segítség mértéke nem haladhatja meg: egyes kiemelt térségekben –kedvezõtlen adottságú területeken (KAT) és Natura 2000 területeken - a beruházások elszámolható összegének 60 százalékát; az egyéb területeken végrehajtott beruházásoknál pedig az összeg felét. A támogatásként kapott tõkejuttatást nem kell visszatéríteni.
TAMÁS AUTÓ KFT 2600 Vác, Rádi út 1-3. Tel.: 27/512-880, fax: 27/300-526
6
Váci Napló
Környezetvédelmi közönségszolgálati iroda mûködik a Göncöl Házban Az új iroda segíti a helyi lakosság öntevékenységét a környezetvédelmi problémáik megoldása érdekében. Az iroda várja az Önök telefonhívásait, vagy személyes látogatását. A Környezetvédelmi Közönségszolgálati Iroda elérhetõsége: Göncöl Ház, Vác Ilona u. 3. Telefon:06- 27/ 512-030, telefax: 27/512-040. Honlap: www.goncol.hu. E-mail:
[email protected]. Nyitva tartás: 8.30-tól 16.30-ig munkanapokon. Az iroda munkatársa: Genzor Mariann
PKER - Éptech Kft (a Halló Mintabolt mellett)
ILLATSZER BIZSUK PLAYBOY KIEGÉSZÍTÕK
RANDI KELLÉKEK ÖVEK - TÁSKÁK
06-70/345-3231 Alaptól a kulcsátadásig generál kivitelezés. Víz-, gáz-, központi fûtés, villanyszerelés, kõmûves és burkoló munkák, víz-, hõ-, és hangszigetelés, restaurálás.
Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
Kínálatunk: BRAMAC, TONDACH, ALTEK tetõcserepek gyári áron. Nyitva tartás: hétfõ-péntek: 8-17-ig, szombat: 8-12-ig
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
Vállalunk: könnyûszerkezetes és hagyományos házak építését (a tervezés ingyenes); asztalosoknak: szerkezetkész, hossztoldott, euro falcos, borovi fenyõ, ablakok készítése 2-3 héten belül, 1.750.-Ft/m+áfa.
Szépüljön egy helyen! Fodrászat: Cseri Ágota - 30/488-2308 Zsenitsné Korbély Ildikó - 30/367-6646 Kozmetika: Takácsné Korbély Brigitta - 30/353-2175 Kéz- és lábápolás: Farkas Krisztina - 70/241-1637 Testmasszázs: Furucz Anita - 70/572-7562 Szolárium.
Vác, Deákvár - Papvölgy u. 36/B.
Váci Napló
7
Egyházi élet - rovatszerkesztõ: Hivert Gábor
V
Egyházmegyei családtábor Palóc búcsú Balassagyarmaton. Szent Anna napi palócbúcsú lesz Balassagyarmaton július 27-én, vasárnap. Az ünnepi szertartást dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és dr. Stella Leontin kanonok, plébános végzi. Program: 9.45 órakor Maulberts Szent Anna restaurált oltárképének megáldása. 10 óra: körmenet a Palóc Ligetben, 10.30 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szervezõk jelenünkért, jövõnkért, Isten Országáért való közös imádságukra! Egyházmegyei családtábor. Minden családot szeretettel hívnak és várank a váci egyházmegye V. családtáborába, amelynek helyszíne Balassagyarmat, a NGyIK Speciális Szakiskolája és Kollégiuma (Címe:
2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5.) A tábort július 30 és augusztus 3 között szervezik meg. A családokat külön házakban helyezik el, amelyek fürdõszobával ellátottak. Az intézet alkalmas a tábor céljára, mivel zárt kerttel, sportpályával és füves területtel rendelkezik. Ez megkönnyíti a gyerekvigyázók dolgát az elõadások alatt. Bensõséges találkozásokra és elcsendesedésre is lesz lehetõség. A gyerekek számára külön programot szerveznek. A tábor támogatására pályázatot adnak be, amennyiben pozitív az elbírálás, a részvételi díj csökken. Táborkezdés július 30-án 14 óra. Napi programtervezet: szentmise, elõadások, kiscsoportos megbeszélések, gyerekeknek külön program, esti beszélgetés, tábortûz, kirándulás. Táborzárás augusztus 3-án, va-
sárnap ebéd után lesz. Lehetõség van késõbbi érkezésre, illetve korábbi távozásra. A jelentkezési lapon kérik, ezt jelezzék. A jelentkezési határidõ: július 22. Jelentkezési lap és bõvebb információk elérhetõek a www.vaciegyhazmegye.hu internetes oldalról. A Váci Világi Vigalom programjai a templomokban. Július 25-én, pénteken 17 órától a Fehérek templomában lesz a rendezvénysorozat nyitó hangversenye, amelyen a Váci Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar ad közös koncertet. Ugyanezen a napon 20 órától a váci zsinagógában a Sonora Hungarica Consort idéz fel reneszánsz és barokk zenemûveket. 21 órától a székesegyházban Kecskés Ádám orgonál. Július 26-án, szombaton 16 órától a zsinagógában a Hortus Musicus
együttes elõadásában barokk szvitek, fúgák, nyitányok, concertók szólalnak meg eredeti feldolgozásban és jazz improvizációkkal. 18 órától a baptista imaházban a váci Harmónia Kórus és a Pécsi Kamarakórus ad közös koncertet. Az elsõ részben a pécsi kórus lép fel, a második részben a két kórus közösen acapella mûveket énekel, majd a harmadik részben Tillai Aurél: Tüke miséjét adják elõ közösen. Szintén 18 órakor kezdõdik az evangélikus templomban a Custos Viola da Gamba Consort koncertje, amelyen az európai reneszánsz és barokk zene találkozik egymással. 19 órától El Sabio Consort koncertezik a Ferences templomban, megidézve Bölcs Alfonz korabeli, spanyol középkori zenét. 20 órától a székesegyházban a Szent Cecilia Kórust Varga László vezényli. Július 27-én, vasár-
nap 11 órától dr. Bednarik Anasztázia orgonahangversennyel köszönti tanárát, a 70 éves Lehotka Gábort. 16 órától a zsinagógában héber illetve jiddis nyelven ad mûsort a szegedi Golda Meir Szalonzenekar, Ledor Vador - Nemzedékrõl nemzedékre - címmel. 18 órától az evangélikus templomban a csembalóé lesz a fõszerep, ugyanis meghallgathatjuk Kovács Katalin Suites á la franciase címû mûsorát. A programok ideje alatt nyitva lesznek a különbözõ állandó kiállítások is, így a görög templom mind a három nap 14 és 18 óra között, a Váci Egyházmegyei Múzeum pénteken 14 és 18 óra között, szombatvasárnap 10 és 18 óra között, valamint a Memento Mori kripta leletek a Március 15. tér alatti pincében mind a három nap 10 és 20 óra között, tehát meghosszabbított nyitva tartással.
Váci Hét - hírek minden héten közvetlenül önnek! A város internetes magazinja. Feliratkozás: www.vaci-naplo.hu/vaci-het
város központjában. Telefon: 27/317-380*, 20/931-7380, Fax: 27/511-382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: elektromos, kõlapos raklett s ü t õ 11690 Fttól, ventilátorok 4190 Ft-tól, videó kábelek-átalakítók, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõk. Elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILETTE termékek! Vérnyomásmérõk 7390 Fttól, mérlegek, fitness mérleg: 8.990 HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Ft-tól, középsikolások részére számoCsányi L. krt. 29. (2-es fõút) a lógépek 1.990 Ft-tól. SZÁMÍTÁS-
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ 316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM.
TECHNIKA: számítógépek egyedi elképzelés alapján is, nyomtatók, routerek, web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, videó- és kamera kazetták, memóriák, FlashDrivek, infra és bluetooth portok. MP3-as és MP4-es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: másológépek, nyomtatók, számológépek, diktafonok, telefonok 2.299 Ft-tól, normál papíros faxok 21.690 Ft-tól, vezeték nélküli csengõk 2990 Ft-tól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron, utántöltõ, lézer toner; - másoló-,
fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: fotelok 27.999 Ft-tól! Profi számítógépasztalok. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése - fûzése; faxok feladása - fogadása; telefon, fax, nyomtató, telefonközpont javítása - szerelése, lézer toner töltés. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az AKCIÓS árak a készlet erejéig érvényesek. Legyen a TÖRZSVÁSÁRLÓNK! Termékcsoporttól függõen 5-20% közötti kedvezmény! Sodex-ho, sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk utalványokat elfogadunk! Üzleteinkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EX-PRESS, OTP, Maestro stb. bankkártyákat!
8
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK 02*JÁRMÛVET KÍNÁL 06*INGATLANT KÍNÁL ☞ 1995-ös, piros színû Wolksvagen Polo, 1,6os, benzines, klímás, központizáras, napfénytetõ, személygépkocsi eladó. Irányár: 550.000 Ft. Tel.: 06-70/509-47-01 (345/02)
04*ÁLLÁST KÍNÁL ☞ Vagyönõröket keresünk 470 forintos órabérrel, azonnali munkakezdéssel, az alábbi helyeken lévõ üzleteinkbe: Dunakeszi, Göd, Vác. Érdeklõdni lehet munkaidõben a 06-20/82811-86-os telefonszámon (336/04) ☞ Ausztriába házi betegápolásra erõs nõt keresünk, aki tud emelni és beszél németül. Érdeklõdni lehet a 00-43-664-4144-399-es telefonszámon (Ausztria). (331/04)
☞ Váci (deákvári) lakásra cserélném Nógrád belterületi panorámás (várra nézõ) parasztházamat. A telek 1070 négyzetméteres és megosztható. Víz, villany, csatorna, gáz központi fûtés, kábeltévé van. A ház összkomfortos. Irányár: 10,5 millió forint. Tel.: 06-70/ 702-30-66 (272/06) ☞ Családi ház eladó sûrgõsen Vácon a Bácska-dûlõben. Érdeklõdni lehet: 06-20/273-66-63 (290/06)
le gyümölcsfával és 12 négyzetméteres téglaház + terasz, villany a telek végén. Érdeklõdni lehet este 18 óra után a 06-27/305-129-es telefonszámon. Irányár: 1,5 millió Ft. Családi okok miatt sürgõsen eladó! (329/06) ☞ Telek hétvégi házzal eladó! Vác, Spinyér-dûlõben, 2423 négyzetméteres nagyságú kert házzal, gyönyörû kilátással a dunakanyarra, déli fekvéssel. Tel.: 06-70/947-8664. Fenyõfák, szõlõ, gyümölcsfák, virágok. Irányár: 4,5 millió Ft. (330/06)
☞ Eladó Vácott, a Földváry téren egy 63 négyzetméteres, szép állapotú lakás. Klíma, tároló, új beépített szekrények. Rendezett lakókörnyezet. Irányár: 10 millió fo☞ Váctól 4 km-re Gomrint. Érd.: 06-20/770bás - Egyházmöge-dû5130 (334/06) lõben 602 négyszögöl telek eladó, rajta többfé- ☞ Vác Törökhegyen köz☞ Verõcén felújításra szoruló ház 668 négyzetméteres, panorámás telken eladó. Érdeklõdni lehet: 0630/54-99-645. (310/06)
mûves városra nézõ 200 négyszögöles építési telek eladó. Irányár: 9,5 millió forint. Tel.: 06-30/2809087 (343/06)
mányos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Tel.: 0670/505-11-77 (243/17)
☞ Eladó Vác, Földvári téren 2 szobás erkélyes, panorámás lakás. Érdeklõdni lehet az esti órákban: 06-27/303-559. (344/06)
☞ T and P Trans Építõipari és Fuvarozó Kft Építõipari A-Z-ig. Korrekt áron rövid határidõvel, garanciával. Tel.: 06-30/ 956-5217 (314/17)
☞ 738 négyzetméteres, teljesen közmûvesített építési telek eladó. Irányár: 3 MFt. Tel.: 06-70/702-30-66
Változott a kórház telefonszáma!
(346/06)
10*VEGYES ☞ Motorcsónak eladó. Tel.: 06-20/373-0580. ☞ 2003 decemberében alakult, jelenleg inaktív, veszteséges betéti társaság eladó! Ár megegyezés szerint. Tel.: 06-20/221-6619
17*SZOLGÁLTATÁS ☞ Parkettás vállal hagyo-
A Jávorszky Ödön Kórház a 27/620-620-as központi telefonszámon érhetõ el! Fax: 27/314 693. A 27/620-620 telefonszám hívása után az eddig használt mellékeket továbbra is változatlanul lehet tárcsázni.
VÁCI NAPLÓ HÍRLEVÉL. Minden szerdán a kora délutáni órákban jelenik meg a Váci Napló internetes hírlevele, a Váci Hét. Ha Ön is szeretné olvasni, íratkozzon fel a www.vaci-naplo.hu/ vaci-het oldalon!
Az elhasznált fénycsõ veszélyes hulladéknak számít! Ezért ne dobja a szemétbe! A fénycsövet a GE is átveszi. Kérjük, hívja a 30/919-5149-es telefonszámot, ahol minden információt megkap!
Földváry polgárõrség ügyelet: 06-20/203-1561 Naszály polgárõrség ügyelet: 06-70/625-9392 Rendõrség ügyelet: 107, 27/501-955
A LEGFONTOSABB TELEFONSZÁMOK - Rendõrség: 107 és 27/501-955 - Tûzoltók: 105 és 27/314-005 - Mentõk: 104 és 27/314-862 - Jávorszky Ödön Városi Kórház: 27/620-620 - Duna Menti Regionális Vízmû hibaelhárító: 27/316-670 - Tigáz hibaelhárítás: 27/316-799, 316-867, 300-670 - Áramszolgáltató (Elmû): 06-40/38-38-38 - Volánbusz menetrendi információ: 27/304-554 - Halló Mintabolt: iratmásolás, fûzés, faxok feladása, továbbítása: 27/511-382, 317-380. 2600 Vác, Csányi krt. 29/A. - Fogtechnika: Teljeskörû fogtechnikai munkák, fogsor készítés-javítás. 2600 Vác, Március 15. tér 18. Telefonszám: 30/9449-372, 27/305-794
Váci Napló
9
Váci kézilabdás álomcsapat Szavaztak a szurkolók KÉZILABDA Befejezõdött a www.kagye.gportal.hu címen elérhetõ internetes honlap többhetes szavazása, amelyben a szurkolók megválaszthatták a Váci NKSE álom-
eddigi legeredményesebb évében, 2003/2004-ben szerepeltek Vácott, míg a második “sort” – a Juhász Edina által megelõzött Bartus Judit kivételével – a maiak alkotják. (Ennek az elvárásnak illene majd megfelelni az új
Négy váci a világbajnokságon EVEZÉS Az U 23-as világbajnokságot a németországi Brandenburgban rendezik meg. Az eseményre rekordszámú nevezés érkezett. A világ 54 országából 792 versenyzõ áll rajthoz a csütörtökön kezdõdõtt világversenyen. A legtöbb csapatot a hazaiak indítják: 20 egységet neveztek, minden versenyszámban képviseltetve magukat. Õket az olaszok követik, nem kevesebb, mint 18 csapattal (51 versenyzõ), majd az Egyesült Államok 14 csapattal. A legnépesebb mezõny a férfi könnyûsúlyú kétpárevezõsben alakult ki: 22 egység között állhat rajthoz a 2007. évi ezüstérmes Varga Tamás Csaba - Galambos Péter páros. A világbajnokság a csütörtöki elõfutamokkal kezdõdik. A magyar U23 válogatott
csapatban több váci is helyet kapott: Szabó Katalin (Vác VEC)- nõi egypárevezõs (15 induló). Galambos Péter (Vác VEC) - Varga Tamás Csaba (FEC) - férfi könnyûsúlyú kétpárevezõs (22 induló). Simon Béla - Vinkó Gáspár - férfi kormányos nélküli kettes (21 induló). Novák Zsófia - Novák Mariann - nõi könnyûsúlyú kétpárevezõs (16 induló). Tölgyesi Brigitta (Vác VEC) - Bende Zsófia - nõi kétpárevezõs (17 induló). Széll Domonkos (Csepel) - Kelemen Áron (Baja) - Szabó Dániel (Vác VEC) - Juhász Adrián (Tisza) - férfi négypárevezõs (15 induló). Rácz Róbert Bence Csepregi Gábor - Markgruber Balázs - Cselinácz János - férfi könnyûsúlyú négypárevezõs (12 induló). Forrai Dávid - Nagy Roland Henrik - férfi könnyûsúlyú kormányos nélküli kettes (11 induló).
Magyari és Papp a dobogón Mátyás Auguszta nagy fölénnyel bizonyult posztja legjobbjának
csapatát. A tízéves élvonalbeli múltra visszatekintõ együttes válogatottjára posztonként voksolhattak az érdeklõdõk. Az összesen közel félezer szavazat után a következõ csapatok alakultak ki: “A” válogatott: Juhász – Berta, Hornyák, Syukalo, Õri, Mátyás, Simut. “B” csapat: Bartus – Orbán, Szilágyi, Farkas, Ábrahám, Veszeli, Gerstmár. Érdekesség, hogy a legjobbak szinte kivétel nélkül a klub
bajnokságban…) A jobbszélsõknél holtverseny alakult ki, amelybõl eredményesebb váci góltermésével jött ki jobban a gyõztes, míg a legfölényesebben az abszolút legtöbb voksot kapó balátlövõ Mátyás Auguszta nyert. A honlapon ezen a héten egy ráadásszavazással zárul a sorozat: a posztonkénti gyõztesek közül választhatják meg a szurkolók az évtized legjobb váci játékosát.
ATLÉTIKA A felnõtt atlétikai országos bajnokságra Debrecenben került sor. A férfi gerelyhajításban (800 g) 11 magyar versenyzõ állt rajt-
72,82 méteres eredményt. A verõcei, de a Dunakeszi VSE sportolója Magyari Zoltán az utolsó, hatodik dobásával 72,21 méteres eredménnyel a 2. helyen végzett, a Váci Remény-
KERESZTURI GYULA
Meghívó Július 25-én, pénteken 18 órakor a váci strandfürdõ 33 1/3-os medencéjében a Váci Világi Vigalom keretében az ausztrál és a magyar junior nõi vízilabda válogatottak mérkõzésére kerül sor. A mérkõzésre a strandfürdõbe 17.30 órától a belépés díjtalan! A rendezvény fõvédnöke dr. Bóth János országgyûlési képviselõ, Vác város polgármestere. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A RENDEZÕSÉG, A VÁCI VÍZILABDA SPORT EGYESÜLET ÉS VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Papp Bence, a Váci Reménység versenyzõje bronzérmet nyert
hoz. A bajnok Olteán Csongor, az Albertirsai SE versenyzõje lett, aki mindjárt az elsõ körben megdobta az elsõ helyhez elég
ség Egyesület atlétája Papp Bence az ötödik dobásban elért 72,13 méteres eredménnyel a 3. helyet szerezte meg.
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
10
Váci Napló Névnapok július 22. július 23. július 24.
Magdolna, Magda Lenke, Borisz Kinga, Kincsõ
“Ne akarjunk bölcsnek látszani, ahol csak szerencsések voltunk!”
NAPPAL: 19 – 25 oC ÉJSZAKA: 10 – 14 oC
Fronthatás nem várható
GOTTHOLD EPHRAIM LESSING
Magas színvonalon fújják a váciak Kanadai nagykövetség, nemzetközi térzene fesztivál, Hévíz, Badacsony A váci Bartók Béla Zeneiskola Fúvószenekara Kápolnai Jenõ karnagy vezetésével június végén Nagybörzsönybe utazott zenekari táborba, ahol felkészültek az elõttük álló fellépésekre. Elsõ nyári szereplésükre a kanadai nagykövetségen került sor Kanada
Lottószámok
Idõjárás
nuszt hallani ilyen hiteles közvetítésben. Július elsõ hetében a zenekar a Balatonföldvári Nemzetközi Térzene Fesztiválon vett részt. A két sikeres koncertet a szakmai közönség is elismeréssel méltatta. A fesztivált követõen Hévízen léptek fel a Galéria Színpadán. Ott a magyar és
Kedden napos és felhõsebb idõszakok váltakoznak. Csak elszórtan fordulhat elõ rövid zápor, zivatar. Szerdán a néhány órás napsütés mellett idõnként erõsebben megnövekszik a felhõzet, és elszórtan alakul ki esõ, zápor, néhol zivatar.A folytatásban melegedés várható.
Ötös lottó: 14, 24, 64, 74, 81 Jokerszám: 721 078 Hatos lottó: 4, 17, 22, 29, 30, 32
Animációsfilm-rajzoló OKJ-s képzést indít a Magyar Rajzfilm Kft Animációsfilm-rajzoló OKJ-s tanfolyamunkra várjuk a szakma iránt érdeklõdõket. A 8 hónapos képzés heti két alkalommal történik. Választhat a délelõtti vagy a délutáni csoport között. Rajzfilmrendezõk oktatnak. NYÍLT NAP! Beiratkozás elõtt betekinthet a most folyó képzésbe. Tudását hasznosíthatja rajzfilmstúdiókban és számítógépes munkáknál! Felvételizõknek is ajánljuk! Tel.: 06-1/250-1355, 06-1/250-0432, www.magyarrajzfilm.hu. Rajzfilmes tábort tartunk 6-17 évesek részére egész nyáron, Óbudán. A gyerekek elkészíthetik stúdiónkban elsõ rajzfilmjüket, melyet hazavihetnek a család és a barátok nagy örömére. A tábor öt napos, 9-tõl 16 óráig tart. Stúdiólátogatás, filmvetítés! További információ: Tel.: 06-1/250-1355, 06-1/250-0432, www.magyarrajzfilm.hu.
Tisztelt Érdeklõdõk!
A zenekar két sikeres koncertet adott, amit a szakmai közönség is elismeréssel méltatott, fotó: Cservenák Péter
nemzeti ünnepén, ahol a közel négyszáz fõs meghívott vendégek körében nagy sikert aratott a zenekar szórakoztató mûsorával. A nagykövet az ünneplõ diplomatáknak tartott beszédében külön kiemelte a zenekar magas színvonalú elõadását. A hangverseny után személyesen is gratulált a zenekarnak. Elmondta, hogy számára milyen felemelõ érzés volt a kanadai him-
a külföldi közönség vastapssal jutalmazta a játékukat. A balatoni koncertsorozat utolsó fellépésére Badacsony díszterén került sor, ahol szintén nagy sikert aratott a zenekar. A váci közönség a zenekart legközelebb a Váci Világi Vigalom nyitónapján, július 25-én 16 órakor láthatja és hallhatja a fõtéren. A fellépésre szeretettel hívnak minden kedves érdeklõdõt.
Ezúton szeretném Önöket tájékoztatni, hogy megkezdõdött a Budapesti Agglomeráció Operatív Programja egyeztetési eljárása. Az eljárás idõtartama: 2008. június 16. - 2008. augusztus 30. A Budapesti Agglomeráció Operatív Programja a térség rövidtávú fejlesztési elképzeléseit tartalmazza, elsõsorban a gazdaságfejlesztés, humán erõforrás-fejlesztés, környezetgazdálkodás, egészségfejlesztés, közlekedésfejlesztés szakterületére koncentrálva. Az egyeztetési dokumentum a tanács honlapján (www.baft.hu), a Dokumentumok menüpont Koncepció és stratégia almenüpont alatt érhetõ el, a Budapesti Agglomeráció Operatív Programja címen, melyhez kapcsolódóan a Tanács Munkaszervezete 2008. augusztus 30-ig várja az észrevételeket a
[email protected] e-mail címre. dr. Mester László elnök, Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács
Váci Napló
11
A jó alvás javítja a memóriát Egy felfrissítõ alvás az egyik leghatékonyabb módja az emlékezõképesség lendületben tartásának. Tudósok szerint ugyanis az alvás drámai hatással lesz másnap az agy mûködésére - olvasható az informed.hu-n a BBC News-ra hivatkozva. A rendelkezésre álló adatok szerint úgy tûnik, hogy az alvás megerõsíti az idegsejtek közötti kapcsolatokat az agyban, ez a folyamat kulcsfontosságú mind a tanulás, mind az emlékezés folyamatában. A kutatók az Európai Idegtudományok Szövetségének konferenciáján mutatták be vizsgálatukat, melynek során 32 önkéntesnek új készséget taní-
Az alvás megerõsíti az idegsejtek közötti kapcsolatokat az agyban
tottak (képernyõn egy mozgó pont követése botkormány segítségével), vagy képeket mutattak, ezekre késõbb emlékezni kellett. Ezután a résztvevõk egyik fele nyugodtan pihenhetett éjszaka, a másik csoportban azonban nem engedélyeztek alvást, legfeljebb egy kis elbóbisko-
lást. Másnap fel kellett idézni a tanult képességet és a képeket, eközben funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) követték az agy mûködését. Azok, akik jól alhattak, jobban teljesítettek a feladatokban, ez az agyi aktivitást mérõ fMRI felvételeken is látható volt.
A szerzõk szerint „ezek az eredmények bebizonyították, hogy a tanulás utáni alvási idõszak segít megerõsíteni a tanulás során szerzett tapasztalatokat. Az agy speciális területei kódolják az új tudásanyag fontos részleteit, ezzel párhuzamosan változás figyelhetõ meg az érintett területeken mérhetõ agyi aktivitásban is.” Az alvás szerepet játszott az elsajátított tudásanyag elraktározásában, és megerõsítette azokat a gyenge emlékeket, amit máskülönben hamar kiestek volna a memóriából. Egyelõre azonban sokat nem tudunk errõl a folyamatról: például azt sem, hogy optimálisan mennyi alvásra van szükség. „Tudjuk, hogy melyik agyi körök vesznek részt
a tanulás folyamatában alvás alatt. Amit nem tudunk, hogy az alvás hogyan befolyásolja az érzelmi és kognitív teljesítõképességet, és hogy melyek azok a biológiai tényezõk, amelyek felelõsek ezekért a hatásokért.” Szakértõk szerint ezek az eredmények is azt támasztják alá, hogy mennyire fontos a pihentetõ éjszakai alvás. Sajnos azonban a felmérések azt mutatják, hogy csak minden ötödik ember alszik legalább nyolc órát. „Az alvás nem idõpocséklás, hanem aktívan eltöltött idõ, és nagy szükség van rá a tanulás és az emlékezés szempontjából. A nappal megszerzett információkat válogatja ekkor ki az agy. Az emberek alváshiányról panaszkodnak, de a mostani non-stop életvitel és információs túlterheltség mellett több alvásra van szükségünk, mint valaha.”
Ü G Y E L E T E K
dr. Nógrádi Zsófia állatorvos 2600 Vác, Papvölgy u. 36/B., telefon: 06-30/60-68-160 Minden, amire kedvencének szüksége van: gyógyászat, eledelek és felszerelések.
Rendelési idõ: hétfõ, szerda, péntek: 16-19 óráig kedd, csütörtök: 8-10-ig és 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Fogorvosi ügyelet
Vácott az ügyelet megszûnt! Legközelebbi ingyenes fogorvosi ügyelet Budapesten a VIII. kerületben a Szentkirályi utca 47. szám, vagy a Mária utca 52. szám alatt található
Orvos Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/ 1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
Gyógyszertári ügyelet A 30. héten: Július Július Július Július Július Július
22. 23. 24. 25. 26. 27.
Deákvári Gyógyszertár Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Szent Rókus Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár
A következõ hétfõn, 28-án az: Deákvári Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
Természetgyógyászat
Fûszereink olyan gyógynövények, melyeket a konyhában használunk. Aromájuk, illatuk össze nem hasonlítható a boltokban megvásárolható, káros anyagokat tartalmazó fûszerkeverékekkel.
A zeller A zeller minden ízében orvosság. Télen-nyáron, esõben-hóban, szárítva fagyasztva, reszelve, édesen, sósan. Olyannyira erõs a hatása, hogy levét higítva ajánlatos fogyasztani. Akár sárgarépalével, akár almalével keverve finom és egészséges csemegéhez jutunk egész éven át. A nyers zeller, mint orvosság. · A zeller, az egész növény, gazdag rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Épp ezért (a petrezselyem mellett) a leghatékonyabb lúgosító zöldségünk. · Az alacsony kalóriatartalma és magas rosttartalma miatt elengedhetetlen része az egészséges és okos fogyókúrának. Emellett leve étkezés elõtt kortyonként fogyasztva étvágycsökkentõ hatású. · A zeller a petrezselyemhez hasonlóan serkentõleg hatnak a vesemûködésre, nagyon erõs vízhajtó hatású, tisztítja a vesét, kihajtja a vesehomok. · A növény hatóanyagai révén erõsíti az immunrendszert, általános erõsítõszer, csökkenti a vércukorszintet és nyugtató hatással is bír. · A nagy hõségben reggel és délután fél-fél pohár zellerlé (vagy nyers zeller evése) visszapótolja azokat a sókat (is), melyeket a verejtékezéssel elveszítünk. Ebben a formában sokkal hatékonyabban pótolhatóak a sók, mint ásványvízivással.
A zeller az alacsony kalóriatartalma és magas rosttartalma miatt elengedhetetlen része az egészséges és okos fogyókúrának
· Zellerfogyasztás hatékonyan: tisztítsuk meg a gumót, reszeljük le és keverjük össze mézzel! A méz önmagában is gyógyhatású, emellett kiválóan oldja a zellerben és általában a termésekben, gumókban (pl. fekete retek, petrezselyem, sárgarépa) lévõ hatóanyagokat. Étkezések között eszegessük! A zeller nevelése. · Eredendõen tengerpartokon sós iszapban terem. Hazánkban a Fertõ tó és Kis-Balaton környékén termeszthetõ nagy sikerrel. És természetesen otthon, egy na-
gyobb cserépben, vagy ládában. · Májusban vásárolhatunk palántákat, és laza talajba ültessük! Szereti, ha rendszeresen öntözzük, és kissé lazítgatjuk a földjét. · Levele egész nyáron szedhetõ, függesztve szárítjuk és eltesszük befõttesüvegbe télire. · Gumóját õsszel tudjuk szedni, ha a levele már elsárgult. · Reszelve le is fagyaszthatjuk. · Gumóról levágott levelét homokos földbe ültetve levele tovább szedhetõ. Ezt télen is megtehetjük: egy cserép
homokkal kevert földbe beleültetjük a gumóról levágott leveles részt, öntözgetjük, majd szépen hajtani kezdenek a levelek. Finomságok zellerrel. · Zellerkrémleves almával: öklömnyi zellert megtisztítunk, kisebb kockákra vágjuk. Házi zsíron kissé megpirítjuk, majd annyi vízzel, hogy bõven ellepje, lassan fõzzük. Ízlés szerint sózzuk. Mikor elkezd puhulni a zeller, két meghámozott és felkockázott almát hozzáadunk, ha szükséges felengedjük annyi vízzel, hogy ismét bõven ellepje, és együtt puhára fõzzük. A zeller átható ízét lágyítják az almák. Mikor mind megpuhult, kézimixerrel (vagy szûrõn) áttörjük. A továbbiakban lehet tejföllel habarni vagy tejmártással (besamell) sûríteni. Tejmártás: kb. 5 dkg vajat olvasztok, és hozzáadok 1 evõkanál lisztet. Kevergetem, de nem pirítom. Mikor éppen világossárga, felöntöm kb. 1 deciliter tejjel és tovább fõzõm. Addig adom hozzá a tejet, míg felveszi. Ezt adom a leveshez és összefõzöm. Pirítóssal tálaljuk. · Paradicsomleves zellerrajongóknak: sûrített paradicsomot felengedjük vízzel, sózzuk, adunk hozzá 1 evõkanál mézet, pici õrölt fehérborsot, 1 fej vöröshagymát négyfelé vágva és 2-3 szál zellerlevelet. Lassú tûzön fõzzük, hogy mind a hagyma, mind a zellerlevél zamata átjárja a levest. Ha a hagyma megpuhult, kevés rántással berántjuk. Betûtésztával az igazi! Ha elkészült az étel, a zellerlevelet minden esetben vegyük ki belõle, mivel hosszabb állás során nemcsak túl átható, hanem kesernyés ízt ad ételünknek!
Futás a Skanzenbe!
Kíváncsi rá, milyen a Skanzen, mikor a nagyrétet látogatók helyett az erdei állatok, nyulak, õzek népesítik be, amikor a harmatos fûben illatát bontja a kakukkfû virága? Jöjjön el, élje meg a falusi reggelek apró csodáit! Az egészséges életmódot és a friss levegõn való testmozgást kedvelõ szentendrei polgárok számára új lehetõséget kínál a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Az éves futóbérlettel reggel és délután - a múzeumlátogatási idõn kívül, meghatározott idõsávban sportterületként használhatják a Skanzen mintegy 2,5 km hosszú belsõ útját a futni, gyalogolni, sétálni vágyók. A múzeum munkatársai közül is többen futnak rendszeresen a tájegységek között. A tiszta levegõ, a nyugodt, biztonságos környezet és a természet szépsége mellett a változatos terepviszonyok is ideálissá teszik a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot a futásra. A sportolók kényelme és komfortérzetének növelése érdekében a Skanzen a belsõ parkoló használatát és zuhanyozási lehetõséget is biztosít a Futóbérlet-tulajdonosoknak. A futóbérlet ára 1000 forint/szezon. A bérlettulajdonos október 31-ig, nyitvatartási idõn kívül, reggel 6.30-tól 8.30-ig, illetve délután 17 óra és 19 óra között futhat, gyalogolhat a Skanzen területén. A bérlet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállításaira és rendezvényeire való ingyenes belépésre nem jogosít. További informáDR. KONKOLY RITA ció kérhetõ a 06-26/ ORVOS-TERMÉSZETGYÓGYÁSZ, 502-500-as, vagy a REFLEXOLÓGUS 06-26/502-519-es teTEL: 06-20/550-2046 lefonszámon.