Független közéleti és kulturális lap Ii. évfolyam 3. szám 2007. június
Tisztelt Olvasók! Talán emlékeznek még a világhírű énekes, Bob Dylan egyik népszerű dalára, amely így kezdődik: „Hány utat kell végigjárnod ember, míg a neved végül ember lesz? No és hány tengert kell átszelned kis sirály, míg a fövenyen végül megpihensz?…” Utak, kitérők, tévutak… Születésünkkor, hátunkon kis érzelembatyuval, rálépünk életünk országútjára. Az a ritkább, ha tartva a megtalált célt, határozottan, egyenesen végigmegyünk rajta. Gyakoribb, hogy azt sem tudjuk, hová indultunk, hol járunk. Sokszor lépünk tévútra, vagy a főútról lelépve véletlenül, olykor szándékosan is kitérőkbe keveredünk. Mert talán nincs elég erőnk, bátorságunk szembenézni azzal, ami ránk vár. Mert félünk az utat kísérő szenvedéstől, fájdalomtól, kudarcoktól… Életünk folyamán vajon hányféle úton indulunk el, és hány kitérőt teszünk, míg végre megvalósulnak terveink, álmaink? Mitől függ, hogy mikor, merre indulunk tovább? Választásainkat mikor, és mennyire befolyásolja az ész? Választásainkat mikor, és mennyire befolyásolja a szív, mely a lélek lakhelye? Törekvésünket, hogy megtaláljuk életünk főútját, bizony kudarcok és sikerek, problémák kísérik… telik az érzelembatyu. Életünk első nagy problémája a saját születésünk, mely egy hatalmas, drámai változás, és nem mindegy, hogy miként oldjuk meg. A születés eseményei, minden egyes mozzanata lesz az első tapasztalásunk. Ez az élmény bevésődik a tudatunkba. Életünk folyamán egy-egy problémás helyzetben ezt az élményt, megoldási alapmintázatot hívjuk elő a tudatalattinkból – vallják a transzperszonális pszichológia követői. (Transz – túl, túli. Perszonál – személy, személyiség.) Vagyis az, hogy miként jövünk a világra, egész életünket befolyásolja, meghatározza.
Tehát nagyon fontos a tudattalanunkban elfojtott vagy elsüllyedt érzelmi minta. Hiszen a lelkünket, szimbolikusan, egy fal veszi körül. S mivel a falon nem látunk át, sok mindent nem tudunk, nem veszünk észre a világból. Ez gyakran félelmet ébreszt bennünk, és sokszor hamis képet állítunk fel magunkban a világról, a világ történéseiről. Ám ha ezeket a falakat kiterjesztjük, feloldjuk – egységélményekkel, transzállapotokkal –, lehetőségeink kitágulnak, egyszerre több út, több alternatíva jelenik meg. Jobban rálátunk a világra, jobban megértjük a világ történéseit. S így megszűnnek félelmeink. Haragunkat, fájdalmunkat át tudjuk értékelni, s helyüket az elfogadás, a szeretet és az öröm érzése veszi át. A szülés transzállapot, mint ahogy transzállapot egy-egy művészi alkotás, egyéb emberi produktum világrajövetele is. Más tudatállapot, mint amely a hétköznapi létezésünk megszokott, gyakran ismétlődő, rutinszerűvé vált cselekvéseihez kell. A szülés, a születés is egy út vége-kezdete, egy folyamat vége-kezdete, egy beteljesedés. Biztosan rájöttek már, hogy minden belőlünk indul. Minden attól függ, hogyan észleljük vagy minősítjük a dolgokat. Ha megváltoztatjuk látásmódunkat, értékrendszerünket, megváltozik a világ is. A jó és a rossz fogalma relatív. A látásmódot tanulni kell, ez is egy út, ez is egy folyamat, amely akár évekig is eltarthat. Tisztelt Olvasók! Örülnék, ha mások számára is érdekes, tanulságos vagy szórakoztató „születéstörténeteiket” eljuttatnák a Mi-újság? címére akár hagyományos levélben, akár elektronikus úton: Maglód, pf. 27, e-mail:
[email protected]. A jól sikerült alkotásoknak nemcsak lapunk ad helyet, hanem egy pódiumműsor keretében is bemutatásra kerülnek. Sokunk útjait meghatározó híres film volt Fellini alkotása, az Országút, na és Tar-
kovszkij Andrej Rubljovja, mely még egy olyan híres filozófust is megihletett, mint Ancsel Éva, aki esszékötetében beszél erről. Olvassák el, érdemes. Poór Mara
Ancsel Éva: Hogyan kell harangot önteni? (részlet) Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz – dehogyis Borisz! – ahogy Boriszka csinálja az Andrej Rubljov c. Þlmben. A harangöntéshez nem akármilyen agyag kell. Az ilyen agyagért a világ végére is el kell menni, az ilyen agyagot rettentő türelemmel kell fölkutatni, s közben tilos arra gondolni, hogy az embert le is fejezhetik, ha nem készül el időre. Mivelhogy a harangöntést nem szabad elsietni. A harangöntésnek vannak kritikus pillanatai. Akik ilyenkor kételkednek és leállnak, azokkal nem szabad vitatkozni, azokat kényszeríteni kell, hogy a munkát folytassák. De a jó harangöntő szenved ettől a kényszerű erőszaktól… Ha harangöntés közben az ember lángra lobban, akkor teljes nyugalommal, mellékesen és majdnem foghegyről szóljon a mellette dolgozónak, hogy oltsa el. A harangöntést csak az vezetheti, aki ért hozzá… Harangot komolyan kell önteni, hiszen az lesz a dolga, hogy közös gyakorlatra szólítsa az embereket… Ha a harang megkondul, és mindenki ujjong, akkor az, aki öntötte, lehetőleg az emberek szemétől távol zokogjon, amiért nem tökéletes hangú a harangja. Mivelhogy nincs tökéletes hangú harang… Harangot tehát abban az esetben is Borisz módra, türelmes szenvedéllyel kell önteni, ha az ember tudja, hogy sohasem fogja meghallani a kondulását. Hiszen úgysem saját használatára önti!
2•
KULTÚRA
–
KÖZÉLET
MIújság
2007. június
Fogantatás, túlhordás. Egy „óriás csecse Természetesen, bár a címből erre következtethetnének, valójában a következő „kis dolgozatban” nem egy élőlényről lesz szó, hanem a település központjában lévő kulturális komplexumról, amit rövidesen birtokba vehetünk. Higgyék el nekem, bizonyos szempontból mégis igen sok a hasonlóság az embergyerek születésével… Véget ért hát egy hosszúra nyúlt folyamat, és kezdődik egy immáron új minőség. Életre kel egy új intézmény. Mi, akik ott dolgozunk, és Önök, akik remélhetően minél többen használói lesznek ennek az épületnek, és fogyasztói az ott felajánlott kulturálódási lehetőségeknek, régóta várjuk a születés nagy pillanatát... Nekem pedig, mint olyan intézményvezetőnek, aki a fogantatást követő pillanatok óta hol aktívabban, hol – kényszerűségből – kicsit passzívabban részese volt ennek az „áldott állapotnak”, gondolom, számot kell vetnem azzal, hogy közel harmincéves szakmai tapasztalatom alapján valóban elkövettem-e mindent annak érdekében, hogy ez a mindannyiunk számára büszkeségre okot adó komplexum (óriás csecsemő) valóban egészségesen jöjjön a világra. Olyan legyen, amilyennek lennie kell, amilyen az a XXI. század elején elvárható, és amilyennek megálmodtuk. Jólesik visszagondolni arra a boldog döbbenetre, amikor nem sokkal a jelenlegi kis művelődési ház bővítésére, átépítésére beadott pályázatom után a település vezetői közölték velem: úgy tűnik, lehetőség nyílik egy új „kultúrház” felépítésére. Nagyon tetszett a tervezők és a helyi vezetők részéről tapasztalható cseppet sem szokványos, de mindenki számára előnyös „megközelítés” is, hogy még a tervezés kezdeti szakaszában bejártunk néhány kisebb-nagyobb hasonló intézményt. Módom volt elmondani a vezető tervezőnek, hogy akár színészként, akár műv. ház igazgatóként mit látok követendőnek, és mit elhibázottnak ezeknél az épületeknél. Melyek azok a hiányosságok, amelyeket praktikusabban, jobban lehetne nálunk megoldani. Ez a szerintem példaértékű párbeszéd, egyeztetés aztán a tervezés befejezésének utolsó pillanatáig tartott, természetesen önkormányzati kontroll alatt. Így alakult ki a terek mobilizálhatósága, méretei, arányai, a bejárati „információs zsilip”, az irodák, klubszobák elhelyezése, a színházterem, színpad, technikusi vezérlő, öltözők, szabadtéri színpad méretezése, egymáshoz való kapcsolódása. Folyamatos személyes találkozók, telefonbeszélgetések, e-mailek során csiszolódott mindez, és öntött végleges formát papíron, a tervdokumentációban. Aztán – igaz, pici csúszással ugyan, de – elkezdődött az építkezés is. Öröm volt nézni, ahogy szó szerint a földből kinőve, kézzelfogható valósággá válik egy álom. Már – polgármester úr megbízásából – a nyitó programot szervez-
tem, amikor egy egyeztető megbeszélés kapcsán mégis kiderült, hogy komoly félreértések, problémák vannak. Nevezetesen, hogy bár az én lelki szemeim előtt a megfelelő színekkel, berendezéssel, felszereltséggel, összhanggal, formavilággal, a tervrajzokon szereplő épület lebegett, ez nem minden – hogy úgy mondjam –, a projektben részt vevő számára volt ugyanaz a vízió. Sőt! Ma már tudom, a többség egyáltalán nem ugyanazt a végső képet látta. Ekkor kezdődött el egy kétségbeesett küzdelem, sok-sok vitával és kölcsönös értetlenséggel, annak érdekében, hogy ha már addig a készültségi fokig eljutott ez a beruházás, a befejezés is méltó legyen az eredeti célkitűzésekhez. Én szakmai szempontjaim alátámasztására megkértem egy szomszédomban lakó, belsőépítészetben járatos szakembert – akivel már néhányszor beszéltem ezekről a „vergődésekről” –, jöjjön el velem, egy általam kezdeményezett megbeszélésre, és saját érveivel is támassza alá kifogásaimat. Nos, ez a találkozó olyan jól sikerült, hogy ettől kezdve a művelődési házban ez ügyben rendszeres egyeztetéseket tartottunk, és ismét közösen döntöttünk színek, formák, burkolatok tekintetében. Közben ez a „kolléga” lerajzolta polgármester úrral kiötlött új, kétfelé nyitható szabadtéri színpadunkat is. Lassanként pedig már oly mértékben belefolyt a munkálatokba, hogy az önkormányzattól hivatalos felkérést és „szabad kezet” kapott a még hátralévő, nem kevés feladat koordinálására. Igen ám! Csakhogy kiderült, hogy a ház működtetésének szempontjából szerintem nélkülözhetetlen színpad- és színháztechnikához viszont nem ért. Mint ahogy Maglódon más se nagyon… Újabb, hosszas bizottsági és testületi üléseken történő győzködés után végre sikerült az illetékeseknek bemutatnom egy országos szinten is elismert színháztechnikai szakembert. Őt először a műszaki bizottság javaslatára és egyik alpolgármesterünk előterjesztésére „csak” az ilyen jellegű munkák felügyeletére kérték fel. Majd kiterjedt kapcsolatrendszeréről, felkészültségéről megbizonyosodva – annak érdekében, hogy ezek a munkák valóban szakszerűen és határidőre elkészüljenek – polgármester úr a kivitelezéssel is megbízta. Végre „kikerekedett tehát a történet”! Igaz, időközben az eredeti megnyitóhoz képest kilenc hónapot csúsztunk… Ennek okairól azonban én nem vagyok hivatott írni. Mi több, szerződésekről, banki konstrukciókról, kivitelezői megállapodásokról, közben felmerült esetleges kifogásokról, problémákról, hiányosságokról, módosításokról, kudarcokról, sikerekről sem. Egy biztos, az általam fentebb leírtak semmiben nem hátráltathatták vagy késleltethették a munkálatokat, mert semmi olyat nem tartalmaztak, amely az eredeti elképzelésekben, terv-
dokumentációkban ne szerepeltek volna.(!!!) A végeredmény pedig, úgy gondolom, e tekintetben engem igazol majd. Én legjobb szándékom és tudásom szerint ezért küzdöttem. Ha néha kicsit hevesebben tettem ezt, és közben akaratomon kívül bárkit megbántottam volna, most a nagy nyilvánosság előtt elnézést kérek! Hogy elképzeléseim, terveim helyesek voltak-e, hogy jól gondolkodtam-e, az pedig könnyen eldönthető lesz már a település vezetője által 2007. június 15–16–17-re kitűzött átadás, és a hozzá kapcsolódó általam szervezett nyitó program alapján is. Mielőtt azonban ezt ismertetném ennek történetéről és „miértjeiről” is engedjenek meg néhány szót! Bizonyára ismert a Tisztelt Olvasó előtt, hogy a két éve, autóbaleset következtében elhunyt nagyszerű művész, Bubik István utolsó fellépése a halálát megelőző napon éppen Maglódon volt. A nagy sikerű előadást követően sokáig beszélgettünk, többek között az akkor még csak „fejben” épülő Mag Házról is. Ezért, valamint az iránta való tiszteletből, megbecsülésből, hozzá fűződő kollegiális kapcsolatomból, és abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy településünk nem túl sok nevezetességgel büszkélkedhet, jött az ötlet: megkérem a község (maholnap város!) vezetőit, járuljanak hozzá, hogy az új intézmény színháztermét Bubik Istvánról nevezzük el. Ebbe ők rögtön bele is egyeztek. S miután a család engedélyét is megkaptam, szinte kézenfekvő volt, hogy kulturális centrumunk avatóünnepségét összekössük a színházterem névadó ünnepségével, és ez legyen egyben a nyitó gálaműsor is. Erre pedig kiket másokat is hívhattam volna meg, mint azokat a színészkollégákat, akik talán a legközelebb álltak Pistához. Így alakult ki a gálaműsorban szereplő és az alábbiakban közölt rangos névsor. Megkeresésemre mindegyikük örömmel vállalta a közreműködést, méghozzá az ügy iránti hitből, elkötelezettségből, barátságból fakadóan, ingyen. Az általuk hozzám eljuttatott irodalmi anyagokból válogatva szerkesztettük és rendeztük meg tehát az első nap nyitó programját. Másnap a civil szervezetek, a környező települések amatőr művészeti csoportjai, és testvértelepülésünk táncosai vehetik birtokukba az épületet. Ekkor kerül sor az először a MI újság című lap által meghirdetett, majd később a polgármester úr által felkarolt, gyűjtésből származó helytörténeti kiállítás megnyitójára is. A harmadik napon a gyerekeknek szeretnénk kedveskedni egy mozifilmvetítéssel. (Ez még nem a végleges mozi!) Este pedig egy népszerű zenekar élő koncertjével kívánunk a fiatalok kedvében járni. Mint látható, sokszínű
MIújság
2007. június
emõ születése” és rangos programmal készülünk. A többször, biztosra ígért nyitási időpont miatt immáron negyedszer(!!!) és remélhetőleg utoljára, azért, hogy be tudjuk mutatni Önöknek a Mag Ház sokszínűségét, többcélú felhasználhatóságát, nagyszerűségét. Végezetül a címben szereplő hasonlatnál maradva, szeretnék szót ejteni arról, hogy csakúgy, mint egy igazi újszülött, a mi nagyra nőtt, új csemeténk is rendkívül sérülékeny. Bizonyára igen sokan szeretnének hirtelen nagyon aktívvá válva „bábáskodni” körülötte… Ennek komoly előnyei, ámde hátrányai is lehetnek! Mi mindenkinek köszönjük a megtisztelő látogatást, és arra kérjük Önöket, jöjjenek minél gyakrabban, kísérjék figyelemmel, ahogy cseperedünk. Ugyanakkor jó lenne, ha – csakúgy, mint az embergyerek esetén – a „fogadatlan prókátorok” hagynák, hogy ezt a gondjainkra bízott csecsemőt egy kiforrott „nevelési koncepció” szerint nevelgethessük féltő szeretettel, megóvva a nem kis számban ránk leselkedő „gyermekbetegségektől”, „fertőzésektől”. Ha már eddig sikerült megúsznunk, hogy nyakára tekeredjen a „köldökzsinór,” szerencsés lenne, ha a későbbiekben se osztaná meg „érzelmileg” senki és semmi, de nem is kötné „gúzsba,” megakadályozva egészséges fejlődését… Zalavári Béla
mûv. ház ig.
Kulturális programok Június 14. Pedagógusnap 17.30 h Nagy Sándor Múzsa című művének avató ünnepsége az új MAG-HÁZ előtt 18.00 h Községi Pedagógusnap – fellépnek a Domján Edit Színjátszó Stúdió tagjai
Június 15. „Árpád vezér lovas zarándoklat” Június 15-én kb. 15 óra körül érkezik településünkre az a 15 fős korabeli ruhákat viselő lovas csapat, akik Árpád fejedelem halálának 1100 éves évfordulója alkalmából járják be a Verecke–Budapest–Karos útvonalat és ennek keretében töltenek el Maglódon egy éjszakát. Látogatásuk alkalmából 16 órakor rövid megemlékező ünnepség lesz az Árpád parkban, a szobornál. Zászlaikra ekkor kötik fel a településünket képviselők az „Árpád vezér emlékév 907-2007, Maglód” feliratú szalagot is.
KULTÚRA
– KÖZÉLET • 3
MAG – HÁZ NYITÓ PROGRAM A MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZÉSÉBEN 2007. JÚNIUS 15-16-17. I. NAP (JÚNIUS 15. PÉNTEK) ÜNNEPI GÁLA (BUBIK ISTVÁN SZÍNHÁZTEREM AVATÁS) 18.45 h NYITÓ BESZÉDET MOND: TABÁNYI PÁL POLGÁRMESTER; GÁL ZOLTÁN ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ ÜNNEPI KÖSZÖNTŐJE 19.00 h GÁLAMŰSOR. KÖZREMŰKÖDIK: EPERJES KÁROLY, GÁSPÁR SÁNDOR, GÖTZ ANNA, KUBIK ANNA, NEMCSÁK KÁROLY, RÁCKEVEI ANNA, RÉMI TŰNDE, RUBOLD ÖDÖN, SASVÁRI SÁNDOR, SIPOS ANDRÁS ÉS A WHITE WOODOO BUBIK ISTVÁN ÜTŐS EMLÉKZENEKAR, TOLCSVAY BÉLA, TROKÁN PÉTER. SZERKESZTETTE, RENDEZTE ÉS KONFERÁL: POÓR MARA ÉS ZALAVÁRI BÉLA kb. 20.30 h BABOS LÁSZLÓ SZOBRÁSZMŰVÉSZ BUBIK ISTVÁN DOMBORMŰVÉNEK LELEPLEZÉSE. BESZÉDET MOND: ZALAVÁRI BÉLA ÉS MIHÁLY GÁROR, MUNKÁCSY-DÍJAS SZOBRÁSZMŰVÉSZ kb. 22.00 h ÁLLÓFOGADÁS
II. NAP (JÚNIUS 16. SZOMBAT) CIVIL PROGRAMOK 10.00 h HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA, NAPSUGÁR ÓVODA, DOMJÁN EDIT SZÍNJÁTSZÓ STÚDIÓ, VERMESY PÉTER MŰVÉSZETI ISKOLA, TŰZMADÁR HARCMŰVÉSZETI EGYESÜLET ALSÓ TAGOZATOSAINAK BEMUTATKOZÁSA. 14.00 h VERMESY PÉTER MŰVÉSZETI ISKOLA, DOMJÁN EDIT SZÍNJÁTSZÓ STÚDIÓ, KRIZBAY TECA, SANDA BANDA TÁNCCSOPORT, CANTABILLE ÉNEKKAR TŰZMADÁR HARCMŰVÉSZETI EGYESÜLET FELSŐ TAGFOZATOSAINAK BEMUTATKOZÁSA. 15.30 h HELYTŐRTÉNETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA BESZÉDET MOND: Dr. GÜRTLER MAGDA. 16.00 h VÁMOSLADÁNYI NYUGDÍJAS KÓRUS, NŐK KLUBJA, NYUGDÍJAS KLUB, KACAMAJKA NÉPTÁNCCSOPORT, MAZSORETEK, DOMJÁN EDIT SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT FELNŐTT SZÍNJÁTSZÓINAK, VERMESY PÉTER MŰVÉSZETI ISKOLA TANÁRAINAK BEMUTATÓJA. 18.00 h MAGLÓD, ECSER, VECSÉS, MENDE, PÉTERI HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORTJAINAK ÉS A LŐVÉTEI TESTVÉRTELEPÜLÉS NÉPTÁNCCSOPORTJÁNAK BEMUTATÓJA. 20.00 h TÁNCHÁZ
III. NAP (JÚNIUS 17. VASÁRNAP) 10.00 h MOZIFILM VETÍTÉS GYEREKEKNEK. 19.00 h A ZANZIBÁR EGYÜTTES ÉLŐ KONCERTJE. AZ ÜNNEPI GÁLÁRA A BELÉPŐJEGYEK INGYENESEN IGÉNYELHETŐK AZ ALÁBBI HELYEKEN: MŰVELŐDÉSI HÁZ, KÖNYVTÁR, CBA. A TÖBBI PROGRAM JEGYEK NÉLKÜL LÁTOGATHATÓ!
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
4•
AZ ÉLET MÓDJA
MIújság
Belsõ biológiai óránk Hánykor érdemes lefeküdnünk, hogy reggel kipihenten, „harcra készen” ébredjünk? Mikor fog igazán jól az agyunk, hogyan érdemes beosztani élet-, munka- és tanrendünket? A válaszadásban segít belső biológiai óránk ismerete. Az emberi test egyik legfontosabb jelenségéről sok hipotézis van. A következőképpen foglalható össze, hogy mi is történik bennünk éjjel és nappal, óráról órára. Éjfél után 1 óra: A legtöbb ember már kb. 3 órája alszik, és átjutott az alvás valamennyi fázisán. Következik az éber alvás, így könnyen felébredhetünk. Ilyenkor vagyunk a legérzékenyebbek a fájdalomra. Viszont a sérülések, sebek ilyenkor gyógyulnak aktívan. 2 óra: A legtöbb belső szerv takarékosan működik. A májban viszont folyik a tápanyagok „üzemanyaggá” alakítása. A szervezetből erőteljesen eltávolítja a mérgeket. Testünkben folyik a „nagymosás”. Ha nem alszunk, legjobb ilyenkor egy pohár víz vagy tej. 3 óra: Legalacsonyabb a vérnyomásunk, leglassúbb a pulzusunk és lélegzésünk. 4 óra: Minimális mennyiségű vér áramlik az agyba. Ez a kritikus óra, ilyenkor hal meg a legtöbb ember. A véredények összehúzódnak, hogy felfűtsék a testet. Összeszűkülnek a hörgők is. Légzési problémák léphetnek fel. 5 óra: A mellékvesék megtermelik az adrenalin aktivizáló hormont, ami felélénkíti a szívverést és a vérnyomást. Aki ilyenkor kel fel, egykettőre friss és élénk lesz. Lassan beindul a béltevékenység. 6 óra: Erősebben dobog a szív, és a pulzus normálissá válik. 7 óra: Ilyenkor rendkívül erős a test immunitása, jelentősen csökken a fertőzés veszélye a vírusoktól és a baktériumoktól. 8 óra: A gyomor működni kezd, hogy feldolgozza a reggelit. Fokozódik a vérlemezkék tapadási képessége, ami növeli a szívinfarktus veszélyét. Kerüljük az alkoholt, mert súlyosan megterheli a szervezetet. 9 óra: Stagnál az immunrendszer, a lép működése. 9–11 óra: Aktivitásunk fokozódik. A szívünk fel sem veszi a terhelést. Képesek lennénk sziklákat megmozgatni, hegyet elhordani. Ez a lendület kb. délig tart. Aki ilyenkor kávé mellett üldögél és üres fecsegéssel csapja agyon az idejét, könnyelműen elpazarolja energiakészletét. 11–13 óra: A legtöbb szerv teljes kapacitással dolgozik. A szívbetegeket ez túlterheli. Majd lassan csökken az iram. A szervezetnek déli pihenőre van szüksége. Ajánlatos egy keveset várni az ebéddel. A vese pihen, a vérbe kevesebb szőlőcukor kerül. 13–15 óra: A teljesítőképesség a mélypontra süllyed. Az energia csökken, és reakciónk lelassul. A 24 órás ciklus második legmélyebb pontja. A test összes energiáját az ebéd megemésztése köti le. 15–17 óra: Közérzetünk javul. A teljesítő- és koncentrálóképesség rövid időre ismét felfelé ível. (Ekkor jó megtanulni a leckét is.) Az érzékszerveink különösen jól működnek. Kitűnő a szaglásunk és az ízérzékelésünk. Az ínyencek ilyenkor ülnek asztalhoz. A sportolók épp ilyenkor edzenek intenzíven. 17–19 óra: A testfunkciók fokozatosan átállnak az esti pihenésre. A szervek vérellátottsága gyengül, süllyed a vérnyomás, a vércukorszint. Csökken a szervtevékenység. 19 óra körül már minden idegesíthet. Az allergiában szenvedőknek is kedvezőtlen időpont. Néha a fejünk is megfájdulhat. 19–21 óra: Egy utolsó rövid lendület után a vérkeringés lanyhul és alvás szakaszra vált. Az emésztés is lassan leáll. 21–23 óra: Az idegi működés ellankad. Ha legkésőbb 22 órakor térünk aludni, kellemesen tölthetjük az éjszakát. Testünk, agyunk megszabadul mindattól, ami felesleges. Az összes szerv nyugalmi állapotban van. Késői evésnél az ennivaló feldolgozatlanul a gyomorban marad. 23–1 óra: Mély alvás és álomszakaszban járunk. Csak a máj és az epe szorgoskodik az anyagcserével és a salak eltávolításával. Szerveink biológiai körforgása tehát: 1–3 óra máj, 3–5 óra tüdő, 5–7 óra vastagbél, 7–9 óra gyomor, 9–11 óra lép, 11–13 óra szív, 13–15 óra vékonybél, 15–17 óra hólyag, 17–19 óra vese, 19–21 óra vérkeringés, 21–23 óra idegek, és 23–1 óra epe működik. Almási Gyuláné
ETI-vizsgával rendelkezõ természetgyógyász
2007. június Tisztelt Olvasók! Apránként közöljük a Mi-Újság által meghirdetett irodalmi pályázatra érkezett írásokat.
Tardi József: Mese a vizitdíjról Vizi Gizi a rokonom, A minap nékem mesélte, Elment ő az orvosához, Mert nagyon fájt a veséje. Nagy sokára be is jutott Az orvosához Gizike Azután, hogy a vizitdíját Szépen le is „pengette”. A doktor úr tapintással Megvizsgálta Gizikét, El is küldte azon nyomban A röntgenre Őkelmét. Amikor már odajutott, Hogy a röntgenorvos vizsgálja, Kiderült, hogy a vizitdíjról Nincsen meg a számlája. Nosza hamar az iméntit Rögtön be is pótolta. Szabadkozott a rokonom, Mert bizony ő ezt nem tudta. Azt hitte ő – tette hozzá – Az orvosánál Gizike, Hogy vizitdíjat aznapon Csak egyszer kell fizetnie. Rosszul tudja kedves hölgyem Volt a válasz izibe, Vizsgálatért más-más helyen Vizitdíjat kell fizetnie. A rokonom befizette Itt is a vizitdíjat. El is ment a kedve rögtön, Mit mutatott a vizsgálat. A kórházban kell folytatni A kezelést és egyebet. Kedves hölgyem – szólt az orvos Sajnos mást nem tehetek. Visszament az orvosához Másnapon a Gizike Belépőként ezúttal is A vizitdíjat fizetve. Megkapta a beutalót És bejutott a kórházba, De mivel ott sokan voltak Így került csak pótágyra. Ott volt szegény Vizi Gizi Éppen harminc napon át, Számolgatta ezenközben, Mibe kerül majd az ágy? Így tudta meg a rokonom, Hogy pénze most már nem maradt Elvitte a sok vizitdíj, A gyógyszer és az ápolat. Mit tehetett más egyebet, Hogy innen hazajuthasson? Megkérte az OTP-t, hogy Folyószámlát nyithasson. A folyószámlán majd nyugdíját Rögvest le is tilthatják, Csak a kórház költségeit Nyomban hozzá juttassák. Így került hát Vizi Gizi Vissza az otthonába. Rájött, hogy a betegség is Nagy luxus mostanába’.
2007. június
MIújság
STAFÉTABOT
„…Hej, ha én is, én is köztetek lehetnék!” Merre vagy? – kiáltok, a megbeszélt időpontban belépve a nyitott kapun. Lent a pincében bort fejtek – hangzik a válasz, s már elő is bukkan a jól ismert, jellegzetes, nagy hajlobonc viselője, Pecznyik Gábor. Büszkén invitál le kedvenc helyére, a pincébe, melynek csak egy kis részét örökölte édesapjától. Nagyobb részét ő építette. Még egy kutat is ásott bele. Két méter mélyről ered a gyönyörű, tiszta víz. 1989 óta, lassan 20 éve borászkodik. Eleinte vett szőlőből csinált bort, manapság már ő is termelő, megtanulta a szőlőművelés minden fázisát. Végigkíséri a bor útját a metszéstől a kapáláson át a szüretelésig… Megtanulta tisztelni a természetet, mások és saját munkáját. – Miért kezdtél el borokkal foglalkozni? – Édesapám készített annak idején borokat, és maga a pincehangulat is vonzott, hogy télen meleg, nyáron hideg volt odalent. Az alig pislákoló kis izzócska rejtélyes hangulatot teremtett. Ötéves koromban már ott álltam az ajtaja előtt, és kiabáltam, hogy „pince, pince, pince…”. Akkoriban még csak kevés hordó volt. Felnőttként egyre bővítettem a helyet is, és a hordólétszámot is. Ma már odáig eljutottam, hogy Maglódon nekem van a második legnagyobb mennyiségű borom. Nálunk nagy a család és a baráti kör, ez sokat felvesz. De van úgy is, hogy az utcáról becsalom az embereket, és megkínálom őket egy pohár borral, pálinkával, egy kis harapnivalóval, és elbeszélgetünk. Jólesik ez manapság ebben a rohanó világban. – Biztosan te is részt vettél a maglódi borok versenyén… – Hát nem, engem még egyszer sem hívtak meg, pedig tudják, hogy ezzel foglalkozom… Hogy mi lehet az oka, azt nem tudom. Szeretem ezt az elfoglaltságot. Érdekes, hogy a szőlő elvégzi a saját maga műveletét. Ledaráljuk, kipréseljük, és magától kiforr. Bizonyos időnként azonban fejteni kell. Ez nem olyan szörnyű nagy dolog. Szerintem a hangsúly inkább a hordók gondozásán van, mert ha a hordót valami károsodás éri, tönkremegy, akkor azt az ízt a fából már többet nem lehet kiszedni. Ha egy hordó kifogy, azonnal ki kell mosni. Gondozni, havonta be kell kénezni az üres hordókat. A bor nem lehet „darabba”. Ez azt jelenti, hogy a hordónak tele kell lennie mindig, a dugónak bele kell érnie a borba, mert a levegő tönkreteszi a bort. – Hogy függ össze a súlyemelés és a bor? – Körülbelül egy időben lépett az életembe a gépek, a motorkerékpárok szeretete, a súlyemelés és a borkészítés. 14 éves kisfiúként rendszeresen néztem a televízióban a súlyemelő-közvetítéseket, és láttam, amikor 1985-ben Svédországban Szanyi Andor világbajnok lett. Fantasztikus élmény volt ez számomra, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy „…Hej, ha én is,
én is köztetek lehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék.” Lenyűgözött, hogy egy földi halandó 200 kg-ot mozgat. Hogy össze tudja magát szedni arra a 3-5-8 másodpercre, és minden idegszálával arra törekszik, hogy azt a borzasztó nagy súlyt a feje fölé emelje. Még 3 évet kellett arra várnom, hogy ebbe a közegbe kerülhessek. Bejártam Pestre középiskolába, elektronikai műszerésznek tanultam. Ott volt egy birkózó osztálytársam, aki az MTK-ban sportolt, és az ő javaslatára mentem le, hogy kipróbáljam a súlyemelést. Félénk, kis szemüveges fiú voltam. S amikor a portás bácsitól megkérdeztem, hogy hol vannak a súlyemelők, azt válaszolta, hogy „a nehéz fiúk ott vannak lenn, a pincében”. Akkor már rögtön tudtam, hogy jó úton járok, és ez egy életre megragadt bennem. 1987 novemberében kezdtem el edzeni. Nagyon nehéz volt, hiszen egy VIII. kerületi összeszokott társaságban egyedül voltam, persze azonnal kikezdtek, de az adott erőt, hogy bebizonyítsam, 1-2 év múlva erősebb leszek, mint ők. Hamarosan ragyogó eredményeim voltak, de az edzőmet, Nagy Antalt egy idő múlva sajnos kirúgták. Ekkor egy kicsit megtört a pályám. Az is igaz, hogy későn kezdtem én, 16 évesen. Addigra az ellenfeleim, akik 10 évesen már sportoltak, akkora súlyokat emeltek, amelyeket nem lehetett behozni. Kamaszkorban az embert mindenféle hatás éri, amely letérítheti az útjáról. Sajnos ez történt velem is, nem edzettem rendszeresen, sokat kihagytam… Tudod, ezekben a gyerekekben, akiket most én tanítok, sokkal nagyobb kitartás van, mint bennem volt. Le a kalappal előttük! Én nem tudtam ilyen kitartóan edzeni 3-4 évet. Abbahagytam, majd 1995-ben kezdtem ismét. Több klubban is le voltam igazolva. Akkoriban építettem fel az edzőtermemet, hogy itthon tudjak edzeni, ne kelljen se Pestre, se máshová, pl. Tiszaújvárosba elutazni. – Hogyan és miért kerültél Tiszaújvárosba? – Szanyi Andor miatt, mert ő ott emelt, és az én kis pontszámaimat, eredményeimet szerettem volna annak a klubnak adni, aki ezt a versenyzőt kinevelte. Hogy ők tudják
•5
(Arany J.: Toldi)
hasznosítani. Érdekes, hogy a mai napig még nem találkoztam Szanyi Andorral… Lehet, hogy jobb is… Szerintem aki a legerősebb, az legyen a legszerényebb. – Te is erős vagy? – Annyira már nem, de azért mindennap hasznát veszem az állóképességemnek, például amikor fel kell emelni és le kell vinni a pincébe egy 50 literes boroshordót, amely ha tele van, az ugye már 75-80 kg. – Súlyzóval most mennyit emelsz? – Már csak 120 kg-ot. De büszke vagyok rá, hogy egyszer elértem azt, hogy a testsúlyom kétszeresét, 170 kg-ot tudtam a fejem fölé lendíteni. – Hogy indult el a maglódi pályafutásod, a súlyemelés-oktatás? – 1999-ben kezdtem el a munkát az én korosztályommal, haverokkal, akik látták, hogy mit csinálok, és megtetszett nekik. 2003. év végén összegyűjtöttem a gyerekeket, és megalakítottuk a Maglódi Diáksportkört. Egy héten négy edzés van. Ingyenes, nincs tagdíjunk. Olyan sportolni szerető fiúk jelentkezését várjuk, akik 1993–94–95ben születtek. Véleményem szerint azok a gyerekek tehetségesek, és azoknak érdemes foglalkozniuk ezzel a sportággal, akik laza boka-, könyök- és vállízülettel rendelkeznek. Gyorsnak, robbanékonynak kell lenni. – Mi az, ami visz előre, mi az, ami hajt? – Egyrészt szeretném átadni azt a tudást, amelyet 20 év alatt magamba szívtam. Ha figyelek a gyerekekre, és eleget edzünk, akkor nem hiszem, hogy ne tudnánk elverni a többi klubot, akár egy sufniból is. Másrészt, ha én ezt a sportágat teljesen abbahagyom, akkor minek foglalkoztam vele 20 évig? Szeretném, ha a gyerekek megtanulnák, hogy ha valamit el akarnak érni, azért nap mint nap sokat kell dolgozni. Szeretném, ha bekerülnénk az NB I.-be. Szeretném, ha ezekből a gyerekekből a felnőttválogatottba is jutna. A fő cél pedig az, hogy szeretnék egy olyan sportolót kinevelni, aki erről a környékről egyedüliként kijutna az olimpiára. De ehhez adni kell, mindig, mindig adni… Van, aki pénzt ad, én értéket adok nap mint nap. Azért is gondoltam, hogy a stafétabotot 2 tanárnak, Paviás Emmi néninek és Petnyánszki Istvánnak adom át, akiktől sok jót tanultam én is. Tisztelt Olvasók! A Stafétabot rovat következő riportalanyai tehát Paviás Emmi és Petnyánszki István pedagógusok lesznek. Poór Mara
6•
TARKA OLDALAK
MIújság
2007. június
Az utca szája, avagy mit beszélnek a faluban? …Azt beszélik a faluban, hogy május 16-án 18 órakor falugyűlés volt a művelődési házban. A résztvevők száma – kb. 20 fő – világosan jelezte, hogy az embereket vagy nem érdekli az, ami a településükön történik, vagy nincs véleményük, vagy csak egymás között, pletykaszinten beszélik meg gondjaikat, vagy belefáradtak az állandó szélmalomharcba, mert úgy gondolják, úgysem az történik, amit ők szeretnének… Persze, indokot mindig, mindenre lehet találni, de a tény, az tény marad: a tízezer fölötti lélekszámú, várossá válni készülő falu totális érdektelensége saját közügyei iránt mégiscsak mellbe vágó. Pedig hát most itt volt a lehetőség személyesen megszólítani a falu vezetőit, képviselőit – akik, dicséretükre legyen mondva, szép számban meg is jelentek –, lehetett volna kérdezni, elmondani, számon kérni, megköszönni stb. Most aztán tényleg nem rajtuk múlott a dolog. Hol voltak a küzdeni, változtatni, tenni akarók? Hol voltak a fiatalok, akik friss szemlélettel, tudással, energiával nemcsak bírálni, de lendíteni is tudnának a falu életén? Hol voltak azok az emberek, akikre hallgatunk, akik véleménye meghatározó lehet? Azok az emberek viszont, akik vették a fáradságot és elmentek a falugyűlésre, hozzá is szóltak, ki a személyes, ki a közügyekre fókuszálva. A falugyűlést Tabányi Pál polgármester nyitotta meg. Ezután a képviselők rövid, néhány mondatos bemutatkozása következett. Majd ismét a polgármester vette át a szót, nagy vonalakban beszámolt az elmúlt év eredményeiről és kudarcairól. Elmondta, hogy jó esély van a várossá válásra, és hogy „robbanásszerű fejlődés” várható a település életében. A számadatok után többek között pozitívumként említette az öt ivóvízkút létrehozását, a vízelvezető rendszer bőví-
tését, a 2 óvoda felújítását, az iskola-hozzáépítést, a MagHáz-beruházásokat és 4 km új utat. A negatívumok között szerepelt, hogy még mindig nem született döntés a Petőfi téri iskola hasznosításáról. Fájó a szelektív hulladékgyűjtés kudarca és a csatornarákötések megoldatlansága is. 2007-ben 3 kisebb pályázatot szándékoznak beadni, az egyik a temető felújítására vonatkozik. A tervek között szerepel aszfaltos út és 2 db járdaszakasz megépítése is. Pályázati pénz segítségével szeretnék a Katona J. út járdáit megcsinálni. Ezután következtek a lakossági hozzászólások: Bírálat érte a buszmegállók minőségét, melyen ideje lenne változtatni. Ám az, hogy téglából kellene megépíteni, nem aratott osztatlan elismerést a jelenlévők körében. Mint ahogy az sem, hogy portánként 10 000 forint befizetésével lehetne támogatni az önkormányzatot. Sok helyen ugyan van járda, de mind gyalogosan, mind babakocsival járhatatlan a ráhajló bokrok vagy a rajta álló hó, víz, vagy mint a volt zsidó temetőnél, a kövek miatt. Szóba került az is, hogy a járda melletti fa kivágásáért miért kell az ott lakóknak fizetni, mire a jegyző úr elmondta, hogy sajnos erre törvényi előírás van, amely kötelez. Vita kerekedett az iskola oktatási színvonalával kapcsolatban is, mely kapcsán Bálintné Szabó Klára képviselő figyelmeztette a jelen lévő sajtó képviselőit az írás felelősségére, hogy ne fordulhasson elő az, ami a Maglód újság egyik számában: miszerint az ott leírt cikk azt sugallta, azt a képzetet kelthette a falu lakóiban, hogy a helyi iskolában baj van az oktatással, pedig ez nem igaz.
Már nem először vetődött fel a kérdés, hogy a buszmegállókban miért nincsenek lámpák, mint ahogy az is, hogy vigyázzunk jobban kerékpározó gyermekeinkre, és adjunk rájuk sárga mellényt és bukósisakot! Igény mutatkozott arra, hogy mint a szomszéd településen, Gyömrőn, jelzőrendszert kellene telepíteni és működtetni, amely megvédené az idősebbeket a hívatlan, rossz szándékú betolakodóktól. Kérés érkezett a TEFÜ Kht.-hoz, hogy a szemétszállítás számlája mellé rakjanak csekket is, ne kelljen nagy távolságot megtéve lekutyagolni a Sugár u.-ba, és ott befizetni. Na és a gáz! Nagy gáz van a gázzal kapcsolatos ügyintézéssel. Magam is tanúja voltam, hogy nem egy alkalommal a meghirdetett Tigáz-fogadóórán – mely minden hónap 2. hétfőjén, 9–12 óráig tart – nem jelentek meg az ügyintézők, és erről előzetesen nem tájékoztatták az illetékeseket, és új napot sem javasoltak a kihagyott helyett. Most utoljára is „csak úgy, egyszerűen” nem jöttek. Kb. 50 maglódi várt rájuk egyre dühösebben. Telefonjaikat nem vették fel. Végre jó néhány „becserkésző” hívás után, többórás késéssel megérkezett egy hölgy, majd közölte, hogy sok a munkájuk Gödöllőn – onnan jött –, miért nem oda mennek el a maglódiak ugyanúgy, mint a többi település lakói. „Különben is csak Maglód és Gyömrő van ilyen kiváltságos helyzetben, hogy a helyükbe megyünk” – tette még hozzá. Na most erre mit mondjunk?! Ki hangosan, ki csendesen dühöngött magában. Ez alkalommal ugyan csak érintőlegesen merült fel a fiatalok szórakozóhelyeken való „esetleges kábítószer-fogyasztása”, a probléma felvetése azonban jelezte, hogy sajnos Maglódot is elérték a veszélyes drogok!
Poór Mara
Forgalomterelés az M0-s keleti szektor építése miatt A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Állami Autópályakezelő Zrt. az első napi tapasztalatok alapján azt javasolja, hogy az M2-es autóúton érkező és a főváros felé tartó autósok a 2/B autóúthoz érve jobbra, a 2. sz. főút (Váci út) felé hajtsanak tovább. Így elkerülhetik a várakozást. Az M0-s keleti szektora építése miatt egy egész csomópontrendszer forgalomelterelése történik az M3-as autópálya és az épülő M0-s csomópontjában. Május 23-tól lezárták a bal pályán a 2/B autóút csomóponti ágait. A Gödöllő felől érkezőknek a csomópontnál tovább kell hajtani az autópályán, és az 1 km-re lévő Szilas pihenőhelyen keresztül hajthatnak ki a Régi Fóti út felé, majd térhetnek rá a 2/B autóútra. A 2/B autóúton érkező járműveket Fótnál terelik le, így ezek a gépjárművek is a Szilas pihenőhelynél érhetik el legrövidebb úton az M3-as autópályát. Ugyanezen csomópontrendszer építése miatt a Budapest felől érkezők a 2/B autóútról nem tudnak lehajtani Fót és az ott lévő bevásár-
lóközpontok felé. Ezen járműveknek is a Szilas pihenőhelynél kell elhagyni az autópályát. A távolabbi úti célok (Vác, Dunakeszi) felé tartók a megszokott útvonalon hajthatnak tovább. A kijelölt terelőutakat sárga alapszínű táblák jelzik. A terelőutak csak minimális úthossznövekedést okoznak, viszont csúcsforgalmi időszakokban az érintett alsóbbrendű úthálózat kisebb kapacitása miatt a Régi Fóti út és a Szilas pihenőhely térségében torlódások várhatóak. Ezért a beruházó és az autópálya-üzemeltető is fokozottan kéri az M2-es autóúton érkező és a főváros felé tartó autósokat, hogy a 2/B autóúthoz érve jobbra, a 2. sz. főút (Váci út) felé hajtsanak tovább. Így elkerülhetik a várakozást. Az M3-as–M0-s csomópont forgalomtereléséről a www.m0.hu weboldalon is informálódhatnak. Budapest, 2007. május 24.
Nemzeti Inf. F. Zrt.
Állami Autópálya-kezelő Zrt.
MIújság
2007. június
Már most gondoljon a Ballagásra!!
WWW.WEBPCABC.hu 2234 Maglód, Fő út 8-10. Tel: 30/371–5421, 29/326–928 Komplett számítógép-konÞgurációkkal, nyomtatókkal, monitorokkal, számítástechnikai kiegészítőkkel, vezetékes és vezeték nélküli telefonokkal, digitális fényképezőgépekkel, MP3-lejátszókkal, webkamerákkal, és video kamerákkal várjuk kedves ügyfeleinket. Akciós fotónyomtatók: HP Photosmart 335 HP Photosmart 385
39.990,- Ft helyett 46.451,- Ft helyett
19.990,- Ft 41.451,- Ft
Ballagási akciós fotólabor HP digitális kamera + fotónyomtató HP Photosmart 385 72.456,- Ft helyett 65.000,- Ft Lepje meg gyermekét számítógéppel! Egyedi igényei szerint összeállítjuk. Igény esetén Maglódon, Gyömrőn, Ecseren ingyen kiszállítjuk és üzembehelyezzük.
SZOLGÁLTATÁSAINK: Számítógépjavítás, vírusirtás, szoftvertelepítés, régi számítógép átépítése egyedi igény szerint, fénymásolás, fotónyomtatás, dokumentum nyomtatása akár színesben is, hálózatok kiépítése, karbantartása, üzemeltetése. Fénymásolók értékesítése és teljes körű szervízelése.
Hitellehetőség helyben!!
Most legalizálja szoftvereit! Ne várja meg, amíg számítógépe Þgyelmezteti az illegális szoftver használata miatt.
Akár 2 részletben is kiÞzetheti nálunk vásárolt legális szoftverét! Cégek részére teljes körű havi díjas üzemeltetési és karbantartási szerződés. Egyéni cégre szabott ajánlat kérését várjuk a
[email protected] címen.
HIRDETÉS
•7
DR. DIAN TAMÁS, MAGÁN ÁLLATORVOS Rendelõ, lakás: Maglód, Bem u. 14. Tel.: 29/325-526, 06.20/335-3473 Mûtétek, gyógykezelés, veszettség elleni oltás, védõoltások, ambuláns kezelés, szaktanácsadás, útlevél, mikrochip-behelyezés.
Nincs elegendő tőkéje? P Á LY Á Z Z O N ! Hazai és uniós vissza nem térítendő támogatások: — Kisvállalkozások versenyképességének
és munkavállalói létszámuk növelésének támogatása — Pályázatok civil szervezeteknek, gazdasági
társaságoknak
Familiáris Bt. Tel: 06 (30) 500–9730 E-mail:
[email protected]
Autócentrum Kft. Bagyinka András, autószerelő mester Maglód, Sugár út 39. Telefon: 06 (20) 399–7254 ÚJDONSÁG!!! COMPUTERES HIBAOLVASÁS Teljeskörű autójavítás • Zöldkártya (disel/benzin) • Komputeres futóműbeállítás • Gumiszerelés • Centrirozás • Vizsgáztatás • Hitelügyintézés
Nyitva tartás: H–P: 8–17h
8•
MIújság
TARKA OLDALAK
Pünkösdi lélekkel Az örök megújulás, a tavasz utáni nyárkezdet sok-sok rendezvénye között helyet kap az egyházi év jelentős ünnepe, a Pünkösd is. Ejtsünk néhány szót erről a pünkösdi csodáról, mely jelentőségében a Karácsony és Húsvét eseményéhez mérhető, amennyiben születésről szól. Jól tudjuk, hogy Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, és a szeretet ünnepeként emlegetik még a nem hívők is. Valóban az, hiszen Jézus szeretetből vállalta földi életét, hogy majd értünk szenvedve, földi küldetését befejezve egészen értünk adja önmagát, ugyanakkor megadva a lehetőséget nekünk az örök életre. Mert a Húsvét is születés. Feltámadás! Krisztus legyőzte a halált, bebizonyítva, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Megdicsőülve többször is megjelent tanítványainak, nyomatékot adva annak, hogy az élet örök. Majd amikor a mennybe ment, ígéretet tett, ami így szólt: Új vigasztalót küldök néktek, a szeretet lelkét. Ő pedig mindig betartotta ígéretét. S a megígért Szentlélek megérkezett! Látványos jelek: szélfúvás és a nyelvek adománya jelezte jöttét. Minden akkor élő ember a saját nyelvén hallotta Isten igéjét a tanítványoktól, és hittek. Íme az újabb születés: megszületett az Egyház. Ami ugye Isten népe. Ez az Egyház azóta is élő, küzdő közösség. Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten gyermekei. Mi hittel valljuk, hogy azok vagyunk, hisz a keresztségben Krisztus-követők lettünk. A keresztényi élethez azonban hozzátartozik a kitartás, a hűség is. Hála Istennek, sok kisgyermek ismerkedik a hittanórákon Jézus tanításával. Évről évre hitet is tesznek Jézus mellett a mindenkori elsőáldozók, idén kilencen voltak. A keresztény életmód azonban nemcsak a gyermekkor, hanem egész életünk vezérfonala kell hogy legyen. Erről teszünk tanúbizonyságot akkor is, amikor évről évre, mintegy az egyházi év lezárásaként, kivisszük az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztust az utcára, és Úr napján körmenetben köszöntjük őt. Előtte virágszirmot hintve, mint egykor azok a hívei, akik testi valóságában köszöntötték Jeruzsálembe való bevonulásakor (Virágvasárnap). „Íme én veletek vagyok a világ végezetéig” – mondta Krisztus. Igen, velünk van. Tanít a szentmisékben, lelke által pedig erősít és vezérel bennünket. Ezt köszönjük meg, ezt valljuk meg – idén június 10-én, az Úr-napi körmeneten és szentmisén, amely reggel 8 órakor kezdődik a római katolikus templomban. Ekkor hálát adhatunk az idei tanév kegyelmeiért is, egyben tartalmas, szép nyári pihenést kívánhatunk felnőttnek, gyermeknek egyaránt, nem feledve: Krisztussal szebb a nyár (is)! Isten áldása kísérjen mindannyiunkat!
2007. június
Pedagógusnap! Pedagógusnap! Pedagógusnap!
Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya Horgasinamat verdeső tarisznyámban palavessző, palavessző s palatábla... Így indultam valamikor legelőször iskolába. Le az utcán, büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. -Hova viszed, ugyanbiza’, azt a legényt, te tarisznya?Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembejöttek.
Tudja-e, hogy Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország
Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: -Éhes lehet a tudásra az, kinek ilyen hosszú, ilyen nagy a tarisznyája.
legjobb pedagógusainak? Maglódon a községi pedagógusnapi ünnepség június 14-én, 17.30 órakor kezdődik a Mag
De csak mentem, még büszkébben, míg az iskoláig értem. Az iskola kapujában gyökeret vert a két lábam.
Házban, melyre a művelődési ház ja
S álltam, míg csak bátorító szóval nem jött a tanító. Rám mosolygott: -Ej, kis legény, gyere, fiam, bátran, ne félj!
igazgatószeretettel
meghívja a te-
Kézen fogott, bevezetett. Emlékszem, be melegem lett... Évek teltek, múltak, de még most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét.
lepülés minden pedagógusát!
TISZTELT SZÜLÕK! KEDVES GYEREKEK! Úgy tűnik, hogy megvalósulni látszik régi vágyunk, hiszen idén nyáron végre megcsinálhatjuk a Domján Edit Nyári Művészeti Tábort Maglódon! A tábor célja, hogy biztosítsa a gyermekek számára az élményszerű ismeretszerzést, a kreatív alkotási lehetőséget, a fantázia szárnyalását, a dráma, a zene, a tánc, a képzőművészet és a színjátszás elemeit magába foglaló nagy nyári kalandot. Háromszor 7 napos turnusokat tervezünk, melyek időpontjai a következők: 2007. 06. 25. – 07. 01. 2007. 07. 02. – 07. 08. 2007. 08. 06. – 08. 12.
MEGHÍVÓ!
A tábor napközis jelleggel működik majd, a gyermekeknek naponta 8 és 17 óra között nyújtunk elfoglaltságot, és természetesen biztosítjuk számukra a megfelelő étkeztetést is. Az egyes hetek folyamán a táborlakók szakmailag elismert művészek segítségével ismerkednek meg a művészetek kulturális tradícióival. Ha szeretnétek még többet megtudni erről a jónak ígérkező, színes, nyári kalandról, hívjátok a következő telefonszámokat: 06-30/378-7381, 06-30/598-4412, 06-29/326-222. Remélem, személyesen is találkozunk! A szervezõk
MEGHÍVÓ! MEGHÍVÓ!
Maglód Nagyközség Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának képviselő-testülete tisztelettel meghívja a soron következő, 2007. június 9-én tartandó 6. Szlovák Napra!
Program: 14.30 h 15.00 h 17.00 h 19.00 h 20.00 h
Felvonulás Istentisztelet Műsor Vacsora Utcabál
Gyülekező 13.00 órától a Faluház udvarán. Darázs Istvánné
MIújság
2007. június
HIRDETÉS
FILLÉRES SÖRÖZŐ MAGLÓD KÖZPONTJÁBAN, A FŐÚTON
A MI ÚJSÁG HAVONTA MEGJELENŐ FÜGGETLEN KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAPBAN HIRDETÉSEK MEGRENDELHETŐK A 06 (30) 378–7381, 06 (30) 598–4412 TELEFONSZÁMOKON VAGY A
[email protected] E-MAIL CIMEN.
HŰTÖTT ÜDÍTŐÉS SZESZES ITALOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL, OLCSÓ ÁRAKKAL ÉS JÁTÉKKGÉPEKKEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET!
„Falusi” CBA Maglód, Fő út 2.
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, ha részt vesznek a pontgyűjtő akcióban egy vásárlási utalványhoz juthatnak. Minden 1000 Ft vásárlás után 1 pont jár és 40 pont után adunk egy 500 Ft-os vásárlási utalványt.
A pontgyűjtés menete: Minden 1000 Ft vásárlás után 1db játék bélyegzővel történő pecsétet kapnak a pontgyűjtő füzetbe. A pontgyűjtő füzetet a kasszánál kérhetik. A betelt füzet leadása esetén 1 db 500 Ft-os vásárlási utalványt adunk Önnek. A leadott pontgyűjtő füzetek havonta sorsoláson vesznek részt.
Nyeremény havonta: 1db DVD lejátszó (minden hónap 10-én sorsoljuk az előző hónapban leadott pontgyűjtő füzetek között). A pontgyűjtő akció végén (2008. május 31.) az összes pontgyűjtő füzet részvételével kisorsolunk: 1db 2 személyes görögországi nyaralást. A Fődíj sorsolása: 2008. június 10. Jó pontgyűjtést kívánunk Önöknek! „Falusi” ABC vezetői és dolgozói Tel: 06 (29) 325–118 (A pontgyűjtésben az üzlet dolgozói és közvetlen családtagjai nem vehetnek részt!)
•9
A játszóház célja, hogy a gyermekek kötetlen formában, játék közben ismerkedjenek meg az angol nyelvvel. A játszóház nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00 és 12.00 óra között. Ez nem egy tanfolyam, de a foglalkozások angolul zajlanak. Előképzettség nem szükséges. Minden 3-10 éves gyermeket szeretettel várunk!
Programjaink: lok, • Angol gyermekda ok ték rjá kö mondókák, sa tanulá yok, • Angol hagyomán rése me gis me szokások n ba má for os ék ját ok • Kreatív foglalkozás nak ok gy na és k ne kicsik
Helyszín: Napsugár Óvoda (Maglód, József Attila krt. 23-25) Jelentkezni lehet: Hegedűsné Németh Viktória, 06 (30) 214-14-14 Belépőjegy: 1500,– Ft, Heti jegy: 5000,– Ft
2007. július 16-20-ig és augusztus 13-24-ig
10 •
MIújság
PÁLYÁZAT
2007. június
Egy vallomás, egy történet. Veled is megtörténhet? Május volt. Így emlékszem rá!... A természet bontotta szebbnél szebbvirágát, ahogyan a szerelem a vágyát. Szerelmes lettem! Virágba borult a szívem. Csodálatos álmot láttam az éjjel. Egy csillag szeretkezett a fénnyel. Nem is álom volt ez, hanem tény. Te voltál a csillag, én meg a fény. Szerelemből házasság lett. Született három gyermekem. A világmindenségem. Értékes embereket neveltem ennek a társadalomnak, de valahol sebeket is ejtettem a szíveken. „Mert amikor a gyermek még csak gőgicsél, Isten tudja, mit beszél, csak mosolyog és integet. Mit gondol, Mit mond, Mit nevet? De amikor már kezd a maga ura lenni, az élet furcsa fintorával kell szembesülni. A problémák a férjemmel kezdődtek. Sörgyárban dolgozott, és hosszú évek során alkoholfüggővé vált. Mai napig ebben a szenvedélybetegségben él. Gyógykezelésektől elzárkózik! Ebből a házasságból én nem tudtam kilépni, mert ez a házasság egyszer megszületett a szerelemből, másodszor a szívből. Szeretett, mert hozzánőtt a szívem! Szeretném megmenteni! Ehhez szeretnék segítséget kérni. Mert szaladok fűhöz-fához, szaladok a vargához: gyógyítsa meg nekem, kérem! Mert van még egy reménységem! A válasz: nem tudom, kérem! – mert a jogszabály is hol ellenem van, hol értem! Hát itt a baj, kérem – a gyökereknél. V 30 éves házasságból – 20 év után az alkohol fogságában. Hát hogy találom én meg a kiutat az alkohol rabságából? – amikor én is rab vagyok. A helyzetünk rabja! A család küzd a betegség felismerésével, a férjem pedig a beismerésével, aki a mai napig azt vallja, hogy ő egyáltalán nem alkoholista. Hiszen ő nem is iszik! De az alkoholbetegek gondolkodhatnak így is: „Azért iszom, mert szomorú vagyok.” „Azért iszom, mert elhagyott a feleségem!” Gyógyuló stádiumban így gondolkodnak: „Azért vagyok szomorú, mert iszom.” „Azért hagyott el a feleségem, mert iszom.” Hát igen! A szenvedélybetegek gondolatmenetét nem könnyű követni, különös kivételt képez az az eset, aki még azzal a ténnyel sem hajlandó szembesülni, hogy iszik! Igen-igen! Ha arról a kiindulópontról értékelem a gondolatot, hogy beteg embertől származik, akkor valahol érthető. De honnan származik az a jogszabály, amely így szól: Alkoholelvonó gyógykezelésben azok a betegek részesülhetnek, akik saját kezűleg aláírják és önkéntesen kérik! Vagy ha súlyos testi sértést kö-
vet el az illető, akkor a törvény kötelezheti. Akkor, amikor már vér folyik? Akkor, amikor már olyan előrehaladott állapot alakul ki a betegnél, azaz tudatalatti állapot, ami már emberi életet követel? Hát akkor még egy kérdésem volna, és bevallom, kicsit elragad az indulat. Az a szenvedélybeteg, aki 20 év alkoholizálás után sem jut el odáig, hogy felismerje vagy beismerje betegségét, ez az ember lesz az, aki kérni fogja önkéntesen a gyógykezeltetését? Ezt senki sem gondolhatja komolyan! Engedjék meg, hogy itt és most, és 20 év tapasztalatával a hátam mögött, hadd éljek a szólásszabadság jogával. Ez a jogszabály úgy, ahogy van, éppen olyan beteg, mint az én férjem! Egy álomvilágban él! Sürgősen kezelni kellene! Mert ennek szövődményei és súlyos áldozatai vannak. Így hangzik egy állítás: Az alkoholista ember önpusztítást végez. Tévedés, nem csak önpusztítást – mert ennek ártatlan áldozatai vannak. A családtagok, de elsősorban és legfőképpen a gyerekek. Igen, ez volt az indíttatás, ami tollat adott a kezembe. Elkeserítő, hogy akkor, amikor statisztikai felmérések is igazolják, hogy az egész világon népbetegséggé vált az alkoholizmus, nem születnek olyan jogszabályok, melyek a szó valódi értelmében védenék a családokat, és gyógyítanák a szenvedélybetegeket. Ennek a problémának a kezelése közérdek! Az alkoholizálásból fakad: az agresszivitás, a teljes idegkimerülés, amikor az ember olyan cselekvésre képes, amire sohasem! Továbbá a szülő és a gyermek közötti konfliktusok, bűncselekmények, gázolások, gyilkosságok. E Aminek nap mint nap elszenvedői lehetünk a médián keresztül. Elkeserítő a legutóbbi szörnyű eset, amikor gyermeke végzett alkoholista apjával. Már nem bírta elviselni azt a testi-lelki terrort, amit édesanyjával együtt kellett elszenvedniük. Hát hová vezet ez az út, hová? A lejtőn lefelé! Az ember tragédiájához és a társadalom óriási veszteségeihez. A Nem mindegy, hogy milyen értelmű, milyen érzelmű, és mennyire egészséges alapokra építjük a jövőt! Mert hogy is van ez? Szerelem – Házasság – Család! – amely Isten neve mellett a legszentebb szó számomra!
ROUND KÖNYVELŐIRODA KFT. vállalja gazdasági társaságok, (bt., kft., kht.) teljeskörű könyvelését, bérszámfejtését, tb-adóhatósági ügyintézését. Elérhetőségek: 06 20/224-6904, 06 29/328-080, 06 30/350-8082 telefonszámokon egész nap.
Felépült egy hófehér érzelemből, a szerelemből, mint egy hópihe. Amely természeti jelenségek hatására gyorsan lezúduló hógörgeteggé változott. Ez a lavina! A népi hiedelem találóan „fehér sárkánynak” nevezi. Ugye, te sem szeretnél ennek a félelmetes természeti jelenségnek az áldozata lenni? „Mert milyen szomorú mindig egyedül lenni, Valamit mindenütt keresni, Valakit várni, ki nem jön többé Valakit szeretni titkon, örökké.” A kezdetektől a végzetekig. A Igaz, hogy az alkoholfüggő emberek csoportjából kimagasló eredménnyel megél a kereskedelem. Ez a szenvedély, betegség a kereskedelemnek kitűnő melegágya. Melegágya, mint az etil-alkohol a ráksejtnek. Rohamosan szaporodnak, és fejlődnek benne a sejtek. De nézzük csak! M Köztudott, hogy az alkoholfogyasztásnak két arca van: Az egyik a mértékletes, mint élvezeti forrás. A másik a mértéktelen, a lefelé vezető út… Olyan, mint a mérges kígyó marása! Az alkoholista ember elveszti józan ítélőképességét, azaz elveszti felelősségérzetét, emlékezőtehetségét és emberi méltóságát. A mértéktelen alkoholfogyasztás súlyosan káros az egészségre, és felbecsülhetetlen az anyagi vesztesége is. Súlyosan károsítja a májat, az idegrendszert, az elmét. A máj fontos szerepet tölt be az anyagcserében, a fertőzések elleni küzdelemben, a véráramlás szabályozásában, a mérgező anyagok eltávolításában. A májbetegség végső stádiuma a cirrózis. A máj szivacsos jellegűvé válik, és bekövetkezik a halál. Ugyanígy károsodnak a magzatok is, kiknek az édesanyja alkoholt fogyaszt a terhesség alatt. Gyerekek! Miért kell szenvedjetek?! Sajnállak benneteket! G … A gyermeki szívnek van két virága: Az egyik a szeretet, a másik a hála. De szükség van még egy édesanyára és egy édesapára. Vigyázz hát! Szánj időt reája! Hogy ne csak mint kenyérkereső maradj meg számára! TÓTH Lászlóné
MI újság – Megjelenik: Független közéleti minden hónap 1-jén és kulturális lap Telefon: 06.30/378-7381 Kiadja: Z.B.Z. Kulturális Bt. E-mail:
[email protected] Szerkeszti: Poór Mara Postacím: Maglód, pf. 27. Nyomda: Duna Könyvkiadó Lapzárta: Nyomdája minden hónap 22-én (
[email protected])
MIújság
2007. június
ANNA GYÓGYSZERTÁR
Az épületben a gyógyszertáron kívül működnek szakrendelések: Tb ellátás keretén belül: Belgyógyászat • Reumatológia (hétfő 15–18 h) Gyermekorvosi 2. körzet • Nőgyógyászat A nőgygyászat átmenetileg szünetel! Magánrendeléssel: Bőrgyógyászat Fül-orr-gégészet, szerdán 16.30-18.30
ÚJRA
AKCIÓ!!!! Május 28-tól minden szemüvegkeret
70 %-os árengedménnyel!
Ingyenes szemvizsgálat! 30/235-9209
KANDÓ OPTIKA Maglódon, az üzletház emeletén. Nyitvatartás: H-P: 8-11-ig, 14-17-ig Szombat: 830-12-ig
• 11
„SIPI” Barkács és csavarbolt
2234 Maglód Katona J. u. 25. Telefon/Fax: 06-29-327-446
Nyitvatartás: Hétfő–péntek 8.00–18.30 Szombat 8.00–12.00 Bankkártya elfogadás és egészségpénztári kártyás Þzetés. Gyógyszereken kívül gyógyhatású készítmények, homeopátiás szerek széles választékát ajánljuk. Egy csepp Þgyelem! mozgalom keretén belül vércukor mérést végzünk.
HIRDETÉS
A Maglódi üzletházban. Fő út 8-10. Telefon: 20-388-0222, 30-591-5603
Szegletvasak, szeglemezek, sodronykötelek, szegek csavarok, vágókorongok, kötő- és tömítőanyagok műanyag- és fatiplik, kőműves és ácsszerszámok, bútorvasalatok, kapcsolók, dugaljak, kábelcsatornák, kábelek, vezetékek, dobozok, bojler alkatrészek, mérőszekrények, lámpatestek, izzók, fénycsövek és egyéb 1000 apró cikk! Barkácslécek, szegélylécek, takarólécek, faárú, stb. Lambéria 9mm-es 1200 Ft Lambéria és hajópadló 9mm-es 2200 Ft Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig Sz.: 8-12-ig
AUTÓS ISKOL A A Monori START Gépjárművezetőiskola személygépkocsi-, segédmotor-, nagymotor-vezetői intenzív tanfolyamot indít Maglódon, a nyaralói általános iskolában 2007. június 4. és 6., 17 órától!
COOL-TEC BT SZABÓ BT. 06-70/546-0775
Jelentkezni lehet BÉKÉSI IMRE oktatónál: Maglód, Katona József u. 60., tel./fax: 06/29.325-390 (este 18.00 után), 06/20.923-8930, illetve IFJ. BÉKÉSI IMRE oktatónál: Maglód, Katona József u. 60., tel.: 06/70.368-4891, 06/20.955-1972 és a helyszínen. INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI TANFOLYAM Minden foglalkozás helyben! Részletfizetési kedvezmény! TANKÖNYVET BIZTOSÍTUNK! Vezetés háztól házig! OKÉV-szám: 13 0794 04 WWW.STARTMK.HU
Ipari, kereskedelmi és háztartási hűtőgépek és klímaberendezések telepítése, javítása, karbantartása garanciával.
12 •
ROVAT RENDÖRSÉGI HÍREK
MIújság
Néhány eset a Maglódi Rendőrőrs működési területén 2007. május hónapban történt rendőri intézkedésekből 2007. 05. 01-jén eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2007. 04. 28-án 01.00 és 2007. 05. 01jén 19.15 közötti időben Maglód, Kossuth Lajos utcában lévő lakóház bukóra nyitva hagyott ablakán bemászott, kutatást végzett, és onnan műszaki cikket, készpénzt, arany ékszert tulajdonított el 850 000 forint értékben. 2007. 05. 04-én eljárás indult S. K. ellen, aki 07.00 és 08.00 óra közötti időben Maglód, Luther Márton utcában lévő családi ház kocsibejáróján több esetben megütötte K. S.-t, és arra kényszerítette, hogy szálljon be egy autóba. Az autóból ő később ki tudott szállni, és ekkor kért rendőri segítséget. 2007. 05. 10-én C. A. az általa vezetett szgk.-val közlekedett Maglód lakott területén belül Budapest felől Mende felé. Haladása során a vele azonos irányba közlekedő K. J. által vezetett szgk. előzésbe kezdett. Az előzés során K. J. ismeretlen okból balra kitért, és így a két szgk. érintőlegesen összeütközött. Az ütközést követően a K. J. által vezetett szgk. az úttest jobb szélén lévő villanyoszlopnak ütközött, majd a bal oldalára fordulva a menetiránya szerinti bal oldali sávban állt meg. A C. A. által vezetett szgk. az úttestről lehaladt, és a menetiránya szerint jobb oldali akácfának csapódott. A baleset során a járművekben utazók súlyos sérüléseket szenvedtek. A járművekben és a villanyoszlopban kár keletkezett.
2007. 05. 13-án a maglódi járőr szolgálata teljesítése során Ecseren, az Ady Endre úton közlekedett szolgálati gépkocsival a vasúti átjáró irányába. A Politoys Kft. előtt arra lettek figyelmesek, hogy a velük szemben közlekedő kocsisorból viszonylag nagy sebességgel kivágott egy kék színű gépkocsi, amely ezek után folyamatosan velük szemben közlekedett, és úgy látszódott, hogy nem áll szándékában kitérni előlük; a frontális ütközés elkerülése végett, hirtelen fékezés után, a járőr megállt. A gépkocsiból kiugrott egy fiatal nő, aki üvöltözni kezdett. Mint később kiderült, az édesanyjával szemben korábban foganatosított rendőri intézkedést kifogásolta. Hirtelen a járőr mellé lépett, és szolgálati jelvényét nagy erővel maga felé húzta. Olyan erővel tette mindezt, hogy a járőr kénytelen volt a csuklóját megragadni, ezáltal megakadályozni, hogy az ingét letépje róla. S. Z. ecseri lakost előállították a Maglódi Rendőrőrsre a szükséges intézkedések végett. Nevezett a járőr jelvényének megragadásakor jobb csuklóján könnyű, felszínes jellegű hámsérülést szenvedett.
2007. június
LAKOSSÁGI FELHÍVÁS A kormány a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében az alábbiakban módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletet (KRESZ): 1. Új jelzőtáblák bevezetése
2007. 05. 14-én a maglódi járőr szolgálata teljesítése során Maglód területén elfogta B. A. budapesti lakost, akinek a PKKB körözését rendelte el. Nevezett még aznap bíróság elé lett állítva.
Az úthasználati díj megfizetésével igénybe vehető autópályák, autóutak és országos főutak megjelölésére vonatkozó jelzőtáblákat határozza meg. A módosítás új jelzőtáblát vezet be „Korlátozott forgalmú övezet (zóna)” elnevezéssel, melynek alkalmazásával a táblán megjelölt súlyhatárt meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik behajtási tilalma jelezhető. A jelzőtábla bevezetésével a jogalkotó – szándéka szerint – azt kívánja megakadályozni, hogy a díjfizetési kötelezettség alól kibújni szándékozó tehergépkocsi-vezetők közlekedésre a nem főútvonalként jelölt egyéb utakat, és azok településeken átvezető szakaszait válasszák. A tájékoztatást adó jelzőtáblák körét kiegészíti az „Alagút” elnevezésű táblával. A jelzőtáblát az 500 méternél hosszabb alagutak esetén kell kihelyezni.
Maglódi Rendőrőrs
(Következő számunkban folytatjuk)