VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Szám: 2023-11/2007. JEGYZŐKÖNYV Készült:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. november 29-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyűléséről.
Az ülés helye:
Városháza Kossuth terme
Jelen vannak:
Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, Asztalos István, Baumgartner Lajos, Dr. Bense László Erik, Brányi Mária, Czaun János, Domokos József, Gyimesi Károly, Hartai Ervin, Hartmann Ferenc, Hidasi Ferenc, Dr. Hudvágner Tamás, Katanics Sándor, Mazák György, Mihalovics Péter, Molnár Ernő, Némedi Lajos, Péterné Rózsa Mária, Dr. Polinszky András, Porga Gyula, Dr. Strenner Zoltán, Szolnoki Pál, Vereskuti Béla, Wéber László képviselők.
Távolmaradását előre bejelentette: Dr. Szalay András Jelen voltak továbbá: Nász József aljegyző, Angyal Éva, Juhász László, Scher Ágota, Lindemann István, Schmidt István, Bozsik Éva, irodavezetők, Dr. Purda Zsuzsanna hivatalvezető, Horváthné Csere Anikó irodavezető-helyettes, Lőczi Árpád, Dr. Dénes Zsuzsanna, Dr. Mohos Gábor, Kovács Zoltán, Jakab Ibolya, Haluza János, Horváth Gábor, Szalkai László, Horváth Zoltán csoportvezetők, Horváth Zoltán, Perlaki Klaudia, Sörös Ferenc, Szeivolt Erzsébet, Ferenczy Krisztina, Németh Helga, Kőhegyi Imre, Józsa Tamás, Simonné Menczel Tímea, Jung Erzsébet, Dr. Albert Vendel, Stigelmaier Józsefné, Sipos Zoltán a Város Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, C.C. Audit Könyvvizsgáló társaság képviselőjeként Dr Szebellédi István, Miskey Tamás, Kovács Gábor, Göttlinger László, Borbás Tamás, Farkas László, Simon J. Sándor, Horváth György sajtószóvívő, a Rádió Jam és a Veszprém Televízió, Séd Televízió munkatársai és 15 állampolgár. A polgármester köszöntötte a megjelenteket, különösen a sajtó munkatársait, akik ezután a sajtópáholyból kísérhetik figyelemmel a Közgyűlés munkáját. Megállapította, hogy a 25 képviselőből 24 képviselő jelen van, így az ülés
2 határozatképes. Dr. Szalay András igazoltan van távol, jelenleg Brüsszelben tartózkodik, ahol felkérték egy önálló előterjesztés elkészítésére, az ifjúság közéletben való szerepvállalással kapcsolatosan. A felkérés példaértékűnek számít, mert ilyen feladat elvégzésére magyar képviselőt eddig még nem bíztak meg. Bízik abban, hogy a jövőben a képviselő munkája a város, a megye és az ország javát tudja majd szolgálni. Az ülést megnyitotta. Tájékoztatásul elmondta, hogy ebédre a Pannónia étteremben kerül sor. Délelőtt a kiemelt projektekkel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartanak a 206-os teremben, amelyen részt vesz Pál Béla országgyűlési képviselő, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Elnöke, Brányi Mária képviselő, Hartmann Ferenc képviselő, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja és ő is. Délben találkozóra kerül sor a Dubniczai palotában, ahol számítanak a részvételére. A hónap műtárgya keretében Rupper Puppet együttes bemutatkozására kerül sor, melyet Reider László képvisel, és az együttes „Kossuth utcán” című dala került lejátszásra. Reider László: Megköszönte a testületnek a bemutatkozás lehetőségét. Elmondta, hogy az együttes 1991-ben alakult, tagjai Farkas Balázs, Barát Péter, Takács Tamás. 2006. tavaszán zalaegerszegi zenész kollégák fesztivált indítottak „Itthoni dal” címmel és felkérték a lokálpatrióta zenekarokat, hogy mutassák be munkáikat. A dalt elküldték, mellyel megnyerték a fesztivál első és második fordulóját, mintegy 4400 szavazattal. Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet arra, hogy több képviselő jelezte napirend előtti felszólalásának szándékát. Napirend előtti kérdések: Asztalos István: A polgármester egy korábbi, a Veszprémi 7Napnak adott nyilatkozatában olyan kijelentést tulajdonított az előző városvezetésnek, amelyet ők nem tettek meg. A legutóbbi Közgyűlésen idézett jegyzőkönyvi részlet is meggyőzte őt arról, hogy erre utaló szövegrész nem hangzott el. Azonban a tévesen nekik tulajdonított mondat rossz fényt vet rájuk, ezért kérte a polgármestert, hogy nyilvánosan vonja vissza kijelentését. (A felszólalás teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.)
3 Debreczenyi János: Jelezte mindenki felé, hogy a jövőben is kész tanulni. A kérdésre a jegyzőkönyv alapján válaszolt, de egyben hangsúlyozta is, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvek nem szó szerinti tartalommal készülnek, így visszakeresésre nincs lehetőség. Nem állt szándékában senkit sem megbántani és ezt a jövőben is el fogja kerülni. Veszprém város határainál meg kell állítani a politikát, de ebben a többi képviselőnek is partnernek kell lennie. Büszke arra, hogy sem a közgyűlési munkát, sem a nemzeti ünnepeket nem hatotta át az oda nem illő hangulat. Egyéb mondanivalója a továbbiakban nincsen. Asztalos István: A maga részéről lezártnak tekintette a vitát. Debreczenyi János: Hangsúlyozta, hogy a szükséges tanulságot levonta. Hartmann Ferenc: Napirendek tárgyalása előtt jelzett kérdésének címe: „Ki döntött a végkiárusításról”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármester és támogatói kijelentették, hogy elég volt az önkormányzati vagyon értékesítéséből. Első lépésként leállították az ingatlan értékesítéseket, majd ezt követően megindították azokat. Megkérdezte a polgármestert, hogy ki döntött a Szeglethy utcai mélygarázs, a Stromfeld és a Cholnoky úti ingatlanok értékesítéséről. Elmondta továbbá, hogy a VKSZ Zrt. feladatául kapta meg a Házgyári úti ingatlanok bérlőivel történő tárgyalások kezdeményezését, az ingatlanok megvétele céljából. Mire fogják költeni a kiárusításból befolyt összeget? Miért nem tartották be a vagyonrendelet 11.§-át, mely szerint a vagyonértékesítés során célszerűségi, pénzügyi és gazdaságossági vizsgálatot kell tartani. Amennyiben létezik a vizsgálat eredménye, azt meg szeretné kapni, ellenkező esetben kéri a polgármestert a szabályok betartására. (A kérdés teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Debreczenyi János: A képviselő által feltett kérdésekre a választ írásban juttatja el mind a képviselők, mind a sajtó munkatársai részére.
4 Katanics Sándor: Kérdésének címe: „Menyire fontosak a város számára országgyűlési képviselőik?” Felhívta a figyelmet arra, hogy a Parlamentben hétfői napon üléseznek a képviselők, melyről csak rendkívüli ok miatt maradhatnak távol. A december 3.-ra kapott meghíváson a fentiek miatt nem fog tudni részt venni, pedig szerette volna köszönteni az új rendőrkapitányt, illetve a Büntetés Végrehajtási Intézet új parancsnokát, valamint megköszönni Horváth Imre és Újszászi Zoltán munkáját. Kérte a polgármestert, hogy a jövőben legyenek tekintettel az országgyűlési képviselők hétfői elfoglaltságára. Debreczenyi János: Elnézést kért azért, amiért a rendezvény időpontja ütközik a parlamenti ülés időpontjával. A bírálatot jogosnak érzi, a jövőben tekintettel lesznek a fenti kérésre, hiszen a városnak is fontos, hogy egyes fórumokon az országgyűlési képviselők megjelenhessenek. Mazák György: Kérdésének tárgya: „Czaun János sajtótájékoztatóján elhangzó, a szabálytalan hivatali gépkocsi használatra vonatkozó, polgármesteri vizsgálat eredményéről tájékoztatás kérése”. Sokéves közéleti tapasztalatai során nem találkozott olyan esettel, amikor egy ügynek a tisztázására irányuló önkormányzati vizsgálat kezdeményezését nem annak megindítója hozta volna a nyilvánosságra. Idézett Czaun János alpolgármester egyik nyilatkozatából, amelyben felhívta a figyelmet egy, a mások által vélelmezhetően elkövetett szabálytalanságokra. A fentiek figyelembevételével kérdéseket intézett a polgármesterhez. 1.)Valóban kezdeményezett-e vizsgálatot, ha igen, mi a tárgya és a végrehajtása mely hol tart? 2.)Czaun János alpolgármester felveszi-e a 44 000 Ft költségtérítési átalányt? Milyen kiadások fedezetét szolgálja ez a pénz? 3.)A sajtótájékoztatón elhangzott, „a menetleveleken nem szerepelnek aláírások, olyan időpontokat és olyan kilométereket tartalmaznak, amelyek megkérdőjelezik a szabályos vezetést”. Közismert, aki a gépkocsit vezeti, az írja a menetlevelet, akinek érdekében utaznak, ellenjegyzi. Ha ez a sajtótájékoztató szerint a hivatalban nem így van / amit kétlek/, akkor mi történt valójában, ki, hova, milyen céllal használta a hivatali gépkocsikat, tett meg sok-sok száz kilométert? Az alpolgármester úr szerint a gépkocsit vezetők a felelősek. E-szerint Ő nem vezetett, tehát ezért nem felelős? Nagyon zavaros ez a nyilatkozat.
5 A gépkocsit a gépkocsivezetők vezették? A gépkocsivezetők egyedül, saját elhatározásból, csupán kedvtelésből vezettek több száz kilométert? A hétvégeket, a túlmunkát, munkajogilag hogyan számolta el a hivatal? Senki nem vette észre semmit? Senkinek nem tűnt fel, hogy hétvégeken nincsenek garázsban a gépkocsik? Valóban a gépkocsivezetők a felelősek? Ki az a vezető, aki engedélyezte, és kontrollálta a gépkocsi használatot? 4.)Az előző választási ciklus utolsó évében hány kilométert utaztak a tisztségviselők, különösen este, hétvégén, gépkocsivezetővel vagy nélküle. 5.)Milyen arányban áll egymással a két alpolgármester úr havi és ezen belül a hétvégi gépkocsi használata? 6.)Tételes kimutatás alapján, hogyan változott Czaun alpolgármester úr havi és ezen belül a hétvégi kilométer felhasználása az ügy kipattanása óta. 7.) Milyen intézkedéseket vezettek be a szabályos gépkocsi használat megteremtéséhez, amennyiben Czaun János által felvetett szabálytalanságok valóságosak? Tájékoztatta a polgármestert arról, hogy korábban azért kértek kimutatást Czaun János alpolgármester gépkocsi használatáról, mivel több lakossági észrevétel jutott el hozzájuk arra vonatkozóan, hogy az alpolgármester rendszeresen, a családjával magánhasználatra veszi igénybe a hivatali gépkocsit. Kérdésekre korrekt választ vár a polgármestertől. (A hozzászólás teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Debreczenyi János: Hozzászólásában elmondta, hogy vizsgálatot rendelt el a gépkocsi használat ügyében, 5 évre visszamenőleg. Felkérte a jegyzőt a vizsgálat lefolytatására, és amikor az lezárul, akkor írásban fogja Mazák György képviselőnek a válaszokat megadni. Megjegyezte azonban, hogy a politikusokkal szemben a választók elvárásokkal lépnek fel velük szemben, melyeknek meg kell felelniük. Jelezte, hogy a polgármesterséget folyamatosan tanulja, mely ugyanolyan nehéz feladat, mint a képviselőség. Még egyszer elmondta, hogy a választ megküldi Mazák Györgynek és a többi képviselőnek is, valamint a sajtó munkatársainak. Napirend előtti felszólalások: Molnár Ernő: Felszólalásában arra kérte a testületet, hogy a 70. életévét betöltő, a tulajdonukat részben képező ingatlanban egyedül élő lakosok részére biztosítsanak mentséget a
6 kommunális adó megfizetése alól. Kérte továbbá a közgyűlést arra, hogy a fentiek érdekében a rendelet módosítás tárgyalását tűzzék ki a következő közgyűlés napjára. (A hozzászólás teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Debreczenyi János: A fenti kérés elhangzott Szolnoki Pál képviselő által szervezett lakossági fórumon is, ahol részt vett Molnár Ernő képviselő. Nem látja akadályát annak, hogy a következő közgyűlésen foglalkozzanak a témával, így a képviselő javaslatát elfogadja. Némedi Lajos: Felszólalásának címe: „Sokan el fognak menni?” Az egyik országos internetes portál 2007. november 11-i veszprémi számának rovatában: „Mit akarnak kezdeni a jövővel, akármit is, nem ebben a nyomorult országban” címmel a szerző beszámol arról, hogy megkérdezte a veszprém „utcadiákjait” arra vonatkozóan, hogy milyen az oktatás színvonala, mit terveznek, hol szeretnének elhelyezkedni. Ezt követően idézett a felmérésből. A kérdező jóslata szerint őrült népvándorlás fog megkezdődni, amelyért a kormányzó politikai erők reformjait okolják. (A hozzászólás teljes szövege a jegyzőkönyvöz csatolva.) A hozzászólásokat követően a polgármester jelentést adott a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Némedi Lajos: A testület előző ülésén foglalkozott a Tűzoltóság gépjármű beszerzésével, ahol felkérte a parancsnokot arra, hogy tájékoztassa a települési önkormányzatokat, a kistérségi társulásokat, továbbá kérjen támogatást a gépjárműbeszerzéshez. Tájékoztatásul elmondta, hogy a Zirci Kistérségi Társulás tanácsa novemberi ülésén 500.000,- Ft támogatás odaítéléséről döntött. Debreczenyi János: Az információt megköszönte.
7 Ezt követően a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 23 igen szavazattal (Molnár Ernő képviselő jelen volt, de nem szavazott) meghozta a következő határozatot: 259/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 242/2007.(X.18.) Kh. 1.) pontja, a 246/2007.(X.18.) Kh., a 247/2007.(X.18.) Kh., a 174/2007.(VI.27.) Kh., a 248/2007.(X.18.) Kh., és a 253/2007.(X.18.) Kh. végrehajtására adott jelentést tudomásul veszi. Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet arra, hogy a „Veszprémi 5305/A/3. hrsz-ú – BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kezelésében lévő – ingatlan kincstári vagyonból történő visszakérésének és egyúttal Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 156/2007. (VI.27.) Kh. számú határozatának visszavonása” című előterjesztés megtárgyalására nem kerül most sor, ennek oka az, hogy elsőként az anyagot a bizottságok fogják megvitatni, és majd a decemberi közgyűlésen tárgyalja meg a testület. Az Egyebek című napirendi ponton belül a „Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott döntésekről” illetve a „Fellebbezések elbírálása” című előterjesztés szerepel. Jelezte továbbá, hogy a „13.) A Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatói pályázatának elbírálása”, a „35.) Személyi ügyek”, továbbá a „31.) Tájékoztatás a helyi autóbusz-menetrend felülvizsgálatáról” című napirendi pontok tárgyalására 14 óra után kerül sor. Kópházi Ferenc a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója kérte, hogy az előterjesztés tárgyalásán részt szeretne venni, így azt 15 óra utáni időpontra tervezték. Ezt követően került sor a napirendi pontok elfogadására. A Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 260/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jelen ülésének napirendjét a következők szerint állapítja meg: Napirendek: 1.) A.) Beszámoló az Önkormányzat 2007. I-III. negyedévi gazdálkodásáról
8 B.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetési koncepciója C.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. évi költségvetésének módosítása Előadó: Debreczenyi János polgármester 2.) Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 22/2005.(VI.27.) Ör. módosítása és kiegészítése Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző 3.) A Veszprém város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló 14/2000.(V.2.) Ör. és a Veszprém Kártyáról szóló 60/2006.(VIII.4.) Ör. módosítása Előadó: Czaun János alpolgármester 4.) Az INTERREG HERITOUR projekt előfinanszírozásával kapcsolatos hozzájárulás Előadó: Debreczenyi János Polgármester 5.) A.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprém Városi Televízió és Lapkiadó Kft. között létrejött kommunikációs együttműködési program kiegészítése B.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. között a köztemetők fenntartására kötött támogatási megállapodás kiegészítése Előadó: Debreczenyi János polgármester 6.) Javaslat a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht. non-profit Kft.-vé történő átalakulására Előadó: Debreczenyi János polgármester 7.) Új tagok megválasztása Veszprém város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottságban Előadó: Debreczenyi János polgármester
9 8.)
A Varga Család Alapítvány támogatása Előadó: Debreczenyi János polgármester
9.) A városüzemeltetési feladatok átadása a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. részére Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző 10.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. évi ellenőrzési terve Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző 11.) Az egészségügyi alapellátás szerződéseinek felülvizsgálata Előadó: Porga Gyula alpolgármester
feladat-ellátási,
illetve
feladat-átvállalási
12.) Kötelezettségvállalás 2010-ig a városi kiemelt fesztiválok költségvetési támogatására Előadó: Porga Gyula alpolgármester, Asztalos István képviselő 13.) A Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatói pályázatának elbírálása Előadó: Porga Gyula alpolgármester 14.) Javaslat a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Kht. ügyvezető igazgatójának személyére és a közhasznú társaság non-profit kft.-vé történő átalakulására Előadó: Porga Gyula alpolgármester 15.) A Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola elhelyezése Előadó: Porga Gyula alpolgármester
10 16.) A védőnői tanácsadók kialakításának ütemezése Előadó: Porga Gyula alpolgármester 17.) Veszprém Megyei Jogú Város települési esélyegyenlőségi programja és közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terve Előadó:
Porga Gyula alpolgármester
18.) Döntés a Kabóca Bábszínház jövőbeni működéséről Előadó: Porga Gyula alpolgármester 19.) Az informatikai fejlesztési stratégia felülvizsgálata Előadó: Czaun János alpolgármester 20.) Önkormányzati ingatlanok törzsvagyonbeli változásai Előadó: Czaun János alpolgármester 21.) A.) Az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának és társulási megállapodásának módosítása B.) EU Önerő Alap támogatásra igény benyújtása Előadó: Czaun János alpolgármester 22.) Veszprém, Balaton Bútorgyár volt telephelyének és környezete területének hasznosíthatóságához szükséges ingatlanok értékesítésére vonatkozó előszerződés jóváhagyása Előadó: Baumgartner Lajos, a Gazdasági Bizottság elnöke 23.) Veszprém Megyei Jogú Város sportkoncepciójának felülvizsgálata Előadó: Dr. Hudvágner Tamás, a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke 24.) Veszprém város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata Előadó: Dr. Strenner Zoltán, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
11 25.) A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratának módosítása Előadó: Dr. Strenner Zoltán, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 26.) Sportiskolai osztály indítása a Báthory István Általános Iskolában Előadó: Némedi Lajos, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke 27.) „Civil koncepció„ (A meglévő 2003-ban elfogadott újragondolása) Előadó: Péterné Rózsa Mária, a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka 28.) A Civil Keret 2007. II. félévi felosztása Előadó: Péterné Rózsa Mária, a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka 29.) Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekthez kapcsolódóan a veszprémi 0368/14 hrsz.-ú ingatlan belterületbe vonása, a veszprémi 3022/9 hrsz.-ú ingatlanra szolgalmi megállapodás megkötése Előadó: Schmidt István irodavezető 30.) Közintézmények akadálymentesítése Előadó: Schmidt István irodavezető 31.) Tájékoztatás a helyi autóbusz-menetrend felülvizsgálatáról Előadó: Schmidt István irodavezető 32.) Tájékoztató a gyulafirátóti játszótér ügyében indult vizsgálat eredményéről Előadó: Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző 33.) A.) A polgármester jutalmazása B.) A polgármester, alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének felülvizsgálata Előadó: Dr. Szalay András tanácsnok, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke 34./ A.) Veszprém Megyei Jogú Város aljegyzője jogviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetése
12 B.) Pályázat kiírása az aljegyzői munkakör betöltésére Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző 35.) Személyi ügyek Előadó: Dr. Bense László Erik és Dr. Hudvágner Tamás önkormányzati képviselők, vizsgálóbiztosok 36.) Egyebek Debreczenyi János: A frakcióvezetői ülésen is kérte, hogy a napirendi pontok mennyiségére tekintettel a hozzászólásokat, véleménynyilvánításokat a legrövidebb tartalomra szorítsák a képviselők. Napirendek tárgyalása: 1.) A.) Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásáról Előadó: Debreczenyi János polgármester
2007.
I-III.
negyedévi
Katanics Sándor: Jelezte, hogy a 1/C. napirendi ponthoz kíván véleményt fűzni, konkrétan az Óváros tér burkolatának felújításához, ami 18 m Ft összegből valósult meg. Elmondta, hogy a burkolat minősége megkövetelte a beruházást, de a gondot a gépjárműforgalom nagysága okozza. Az elmúlt időszakban nem tapasztalta a forgalom csökkenését, pedig korábban elhangzott egy olyan ígéret, mely szerint a kiadott behajtási engedélyeket felülvizsgálják. Több lakos is beszámolt neki arról, hogy lényeges minőség javulást nem tapasztalt a rekonstrukció után. Egyes elképzelések szerint a korábbi kövek a felszedést követően megfordítva kerültek lerakásra. Megkérdezte a polgármestert, hogy meddig marad ilyen állapotban a tér, mert nem lenne célszerű, ha a közeljövőben hasonló nagyságú összeget kellene a felújításra fordítani.
13 Debreczenyi János: Egyetért azzal, hogy a közlekedés ilyen tömegszerű módja negatívan befolyásolja a burkolat minőségét, hangsúlyozta, hogy intézkedés még nem történt az ügyben, de kérni fogja majd ehhez a Hivatal segítségét, mert ez a közlekedés nem maradhat így a téren. Kifogásolta továbbá azt is, hogy sokan nem tartják be a sebességkorlátozást sem. Nem értett egyet azonban Katanics Sándor képviselő azon állításával, hogy a tér burkolatának minősége nem javult. Nemcsak ő, hanem a szakemberek is lényeges minőségi javulást látnak az út állapotában. Az előző burkolatot takarékossági okok miatt bontott anyaggal látták el, ezért erre garanciát nem tudott érvényesíteni a hivatal, most azonban az új kövek miatt garanciát ad a kivitelező. Hozzászólásában külön kihangsúlyozta, hogy véget kíván vetni annak a kivitelezői magatartásnak, miszerint a munka nem megfelelő elvégzése után a kivitelezők úgy gondolják, hogy azt a munkát pár év múlva az önkormányzat újra kifizeti és elvégezteti velük. Példának okáért megemlítette a Horgos utcát, a Jókai- és Táncsics utcát is, amely utcákban a hibásan lerakott szegélykövek okoznak gondot. Kérte a jegyző asszonyt, illetve a Városfejlesztési Iroda vezetőjét, hogy a kötelezettségeket tartsák nyilván és a szavatossági idő lejárta előtt, helyszíni szemle lefolytatása után kényszerítsék a kivitelezőt a hibák javítására. Elmondta továbbá, hogy teljesítési garanciát kívánnak majd visszatartani a vállalási árból, amire a korábbiakban még nem volt példa. Lakossági igényként jelentkezett egy korlát elhelyezése, a Várban felvezető út mentén. Schmidt István: Hozzászólásában elmondta, hogy jelenleg rekonstrukciós munkálatok folynak a várban, ezért szükséges most ott a teherautók közlekedése, melyet természetesen ellenőriznek, és figyelemmel kísérnek. Az Óváros tér jó minőségű burkolata egy újabb technológiának köszönhető, a közbeszerzési eljárás során pedig olyan hitelezőt választottak, aki komoly referenciával rendelkezik térburkolati munkát illetően. Szerződés szerint a kivitelezőnek kéthavonta saját felelősségére és költségére a kisebb hiányosságok pótlását el kell végeznie, a kifogásolt kisebb hibák javítását az átadáskor érvényesítették. Katanics Sándor: Szeretné tudni, hogy a felszedett kövek hová kerültek, illetve az új kockakövek honnan származnak, továbbá javasolta, hogy készüljön részletes kimutatás a költség felhasználásáról. Tudomása szerint a jelenlegi kivitelező végezte el korábban is a tér burkolását.
14 Hozzászólásában kifogásolta a Csaplár u. végén az aknafedelekhez történő aszfaltszint igazítását a Jutasi úti csatornázásnál, továbbá véleménye szerint az ott lévő orvosi rendelőhöz csatlakozó behajtó szélénél lévő beton is kicserélésre kerülhetett volna. Debreczenyi János: Ígéretet tett arra, hogy a hivatal illetékesei megtekintik majd a Csaplár utcában felvázolt problémákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a téren folyó beruházás idején észrevette azt, hogy 150 m3 rossz minőségű ágyazó anyag került szállításra, melyet ő észrevett és elszállítatott. A kivitelezőnek le kell tennie az új anyag minőségi tanúsítványát, valamint garanciát kell vállalnia a beépítésre. Jelezte, hogy természetesen a képviselő betekinthet a műszaki dokumentációba, amelyben szerepel a bazaltkő minőségi tanúsítványa is. Schmidt István: A közbeszerzési eljárást a Magyar Aszfalt Rt. nyerte el, a régi kockakő elszállításra került, annak egyetlen darabja sem maradt a téren. Az új burkolóanyag egy friss termésű bazaltkockakő, származási helyét nem tudja most megmondani, de a dokumentációban visszakereshető. A Csaplár utcai felvetett problémának utánanéz, és írásban tájékoztatja Katanics Sándor képviselőt. Kovács Zoltán: Kiegészítésként elmondta, hogy a kő elszállításának összegét levonták a nyertes vállalkozónak fizetett díjból. Az új kő frissen bányászott bazaltkő, Szlovákiából származik, szállítási bizonylattal rendelkezik és megfelel a magyar-, illetve a nemzetközi szabványoknak. Debreczenyi János: Tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy kb. 10 évvel ezelőtt a Csopak Rt-vel közösen biztosították a Kiskőrösi ABC előtti térnek a burkolatát, mely hamar elkezdett szétesni. Felkereste a kivitelezőt, és kérte a burkolat felszedését, majd új kővel való lerakását. Biztosította a kivitelezőt arról, amennyiben nem kerül javításra a burkolat, akkor sem fog szankciót alkalmazni, és nem kívánja kelteni a cég rossz hírét sem. A fentiek tekintetében a kivitelező elvégezte az általa kért javítást.
15 Némedi Lajos: Ügyrendi hozzászólásában kérte, hogy maradjanak a napirendi pont témájánál, a tér burkolatára vonatkozó véleményeket közmeghallgatás keretében ki lehet fejteni. Hartmann Ferenc: Ügyrendi hozzászólásában jelezte, hogy a téma tárgyalása érinti a költségvetést, míg Némedi Lajos képviselő napirend előtti felszólalása nem volt halaszthatatlan, városi jelentőségű ügy. Debreczenyi János: A városközpontban történő beruházás nagyobb figyelmet vonz, mintha az egy városi peremterületen valósulna meg, és a hozzászólásokból kiérzi a település pénzének féltését. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 261/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2007. évi költségvetés I. – III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja. B.) Veszprém Megyei Jogú Város költségvetési koncepciója Előadó: Debreczenyi János polgármester
Önkormányzatának
2008.
évi
Debreczenyi János: Kérése az volt, hogy az anyag kidolgozásának további folyamatában a kiadás és a bevétel közötti különbség ne növekedjen. Bízik abban, hogy a következő évi költségvetés két nagy projekt megvalósítására lehetőséget nyújt majd, az egyik a Völgyhíd nagy ívének rekonstrukciója, a másik pedig a Nagy L. Általános Iskola átalakítása.
16 Dr. Bense László Erik: Megkérdezte, hogy a koncepció 22. oldalán a Nagy László Általános Iskola átalakítására tervezett 180 m Ft megalapozott-e. Fenntartásai vannak a tervezési és kivitelezési költségeket illetően és az általa megkérdezett építészmérnök ismerőse kb. 500 m Ft-ra becsülte a beruházás összegét. Amennyiben a 180 m Ft nem lesz elegendő, úgy a következő évi költségvetést módosítani kell majd. Debreczenyi János: Véleménye szerint a külső szakértők, és a hivatal dolgozói által megadott összegnek a 180 m Ft-nak le kell fednie a műszaki tartalmat, továbbá egyeztetett Porga Gyula alpolgármester Kópházi Ferenc igazgatóval. A 180 m Ft-ot számítási anyag támasztja alá, és az anyag pontosan lefedi azt a műszaki tartalmat, ami az iskola átalakításához szükséges ahhoz, hogy a Közgazdasági Szakközépiskola 2008. szeptemberében a működését meg tudja kezdeni. Hartmann Ferenc: Megkérdezte, hogy az Önkormányzat miért nem szervez osztalékbevételt, hiszen létrehozott egy nyereséggazdálkodásra ítélt összevont céget. Meglátása szerint az általános tartalékra tervezett 100 m Ft nem lesz elegendő a központi és régiós pályázatok önrészére. Kifogásolta, hogy a népszavazás helyi költségei nem szerepelnek a koncepcióban. Megkérdezte továbbá, hogy ki fogja finanszírozni a hulladéklerakó önrészét, elképzelhető, hogy talán a VKSZ Zrt, bár tudomása szerint a vállalat forrásai elapadtak. Megkérdezte még, hogy mire volt jó a vagyongazdálkodási koncepció kidolgozása akkor, amikor a határozati javaslat 7.) pontjában kitérnek az értékesítésre kijelölt ingatlanok körére. Érdeklődött továbbá arról is, hogy a határozati javaslat fenti pontja milyen viszonyban van a Közgazdasági Szakközépiskola értékesítésével. Véleménye szerint, amennyiben a városvezetés komolyan gondolja az iskola épületének értékesítését, akkor a költségvetés kiadási és bevételi oldalán, tartalék formájában szerepeltetni kell. Hozzászólásában idézett egy nyilatkozatból, melyet a Gazdasági Bizottság elnöke adott egy televíziónak. „Szeretnénk megkérdezni az ellenzéki képviselőket arról, hogy mennyiben segítenek bennünket abban, hogy a pályázatok sikeresek legyenek, mert még jelenleg nem látunk olyan pályázatot, amelyben dominanciát vállaltak volna.” Reméli, hogy a fenti idézet cáfolatára 11 óra 30 perckor sor kerül majd a sajtótájékoztató keretében.
17 Az idézet folytatása így hangzott: „…így természetesen lehet vádaskodni, hogy mivel el kívánjuk adni a Közgazdasági Szakközépiskolát, nem ez lett volna a fő cél, csak ebben egyszerűen iskolát működtetni nem lehet.” A Gazdasági Bizottság elnöke azzal indokolta az értékesítés szükségességét, mert nincsen pénz az épület felújítására. Baumgartner Lajos bizottsági elnök azt állította, hogy nem az épület értékesítése a fő cél, ezért kérte, hogy azt ne idegenítse el a testület. Az ellenzéki, de kormánypárti képviselők csak olyan pályázatot tudnak támogatni, amely benyújtásra került. Az ingatlan felújításának érdekében az alábbi módosító indítványt tette: „7.) Javasolta, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetési koncepcióban, a Nagy L. Ált. Iskola felújítására megcímzett kiadást és az értékesítésből származó bevételt a költségvetés kiadási oldalán helyezze céltartalékba, pályázati önrészként. Felelős: Debreczenyi János polgármester Határidő: 2008. évi költségvetés előterjesztése 8.) Ki kell dolgozni a Közgazdasági Szakközépiskola felújítására vonatkozó koncepciót. Felelős: Porga Gyula Alpolgármester Határidő: 2008. január 31.” Kifogásolta, hogy a koncepcióban nincs utalás a költségvetési hiány kezelésének módjára, de reméli azonban, hogy ezzel a végleges rendeletben találkoznak majd. Brányi Mária: Tájékoztatta a testületet arról, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a beruházások, és fejlesztések tekintetében még egy áttekintést kíván majd tenni, továbbá javaslatokat fogalmaznak meg a beruházások és a fejlesztések esetében a készültségekre. Hiányolta azonban, hogy a koncepcióban nem szerepelnek az új játszóterek kialakításához kapcsolódó díjtételek. Debreczenyi János: Hangsúlyozta, hogy az általános tartalékra tervezett 100 m Ft valóban nem lesz elegendő, mert tegnap jutott el hozzá az az információ, amely ezt az állítást megalapozza. Az anyag készítésekor azonban erről a hírről még nem volt tudomásuk. Pál Béla jelezte felé, hogy a Kormány elfogadta a város „Kertek és kolostorok a veszprémi Vár tövében” című pályázatát, amely kb. 1,4 milliárd forint biztosítását jelenti 80%-os finanszírozás mellett, így a városnak 20%-ot kell biztosítania, mintegy 278 m Ft összegben 2008-ban és 2009-ben.
18 Hartmann Ferenc: Az arányokat helyesbítette 85%-ra és 15%-ra. Debreczenyi János: Elmondta, hogy a játszóterek forrására szánt összeget a következő anyagban szerepeltetik majd, és így kerül a bizottságok elé. Scher Ágota: A gazdasági társaság 2007. évi működéséről még nincsenek olyan információjuk, ami alapján az osztalékbevételt pontosan lehetne tervezni, de a végleges költségvetés összeállítására meg lesznek a szükséges adatok. A népszavazás önkormányzati költségei szerepelnek a koncepcióba, a központi támogatás összegét majd csak később tudják betervezni. A hulladék ártalmatlanító beruházás veszprémi önrésze szerepel az anyagban, csak nem jelenik meg külön sortban, mert a Társulás részben önálló intézmény, így halmozottan szerepelne a költségvetésben. A bevétel és a kiadás közötti különbség tartalmazza a veszprémi önrészt. Debreczenyi János: A Közgazdasági Szakközépiskola ügyében elmondta, hogy nemcsak arról van szó, hogy nincsen pénze az önkormányzatnak az épület felújítására, hanem az egész tömb rehabilitációját meg kell oldani, melynek csak egy része az iskola épülete, de ide tartozik a Deák Ferenc utcai rész is, melynek megvalósításával ki lehetne alakítani a város történelmi arculatához méltó városrészt. Ehhez a beruházáshoz nem áll rendelkezésre saját forrás, még pályázati pénzekkel együtt sem, hiszen a teljes összeg több milliárd Ft-ot tenne ki. Domokos József: A határozati javaslat 2.) pontját kérte kiegészíteni az alábbiak szerint: „….szakmai programot, és érdekeltségi rendszert”. Baumgartner Lajos: A korábbi sajtónyilatkozatban rögzített kijelentéseit, a pályázati lehetőségekre vonatkozóan komolyan gondolta, de eltelt azóta bizonyos idő, és láthatóvá vált számára a kialakuló segítő szándék, melyet az együttműködés jegyében megköszönt.
19 Hangsúlyozta Hartmann Ferenc képviselő hozzászólására, hogy a határozati javaslat 6.) pontjában az el nem adható ingatlanok körét kívánják majd megállapítani, melyet a Közgyűlés elé fognak terjeszteni. Ebbe a csoportba be kívánják vonni azokat a földterületeket is, amelyen mások felépítménye került megjelölésre, de ez még kidolgozás alatt áll. Véleménye szerint a Közgazdasági Szakközépiskola felújítását már a korábbi vezetés is elvégezhette volna, de ez nem történt meg. Az épületben már nem lehet megtartani a 21. századi oktatás színvonalát, ezért tartja jó döntésnek a Nagy László Általános Iskola épületébe történő elhelyezését. Felkérte Katanics Sándor országgyűlési képviselőt annak érdekében, hogy a központi költségvetést illetően kerüljenek pozitív helyzetbe az önkormányzatok, és ne élvezzenek hátrányos megkülönböztetést. Kérte továbbá, hogy a parlamenti szavazáskor ne szavazzon a hitelállomány elfogadására. Debreczenyi János: Jelezte, hogy Domokos József képviselő módosító javaslatát elfogadja. Némedi Lajos: Felhívta a figyelmet arra, hogy a kistérségi koncepciót a Hivatal készítette, információk szerint minden célkitűzés megtalálható, reálisan figyelembe véve a várható kiadásokat és bevételeket, így ez az anyag egy jó koncepció. Várhatóan még alakulni fog, amint az Országgyűlés elfogadja a 2008. évi központi költségvetésről szóló törvényt. Kérte a testületet, hogy fogadják el az előterjesztést. Péterné Rózsa Mária: Megkérdezte, hogy milyen munkálatokat takarnak - a beruházási táblázat 69. tételétől a 74. tételéig szereplő - a szennyvízcsatorna építési projekt utáni helyreállítások kiegészítő munkái. Tudomása szerint a projektnek a helyreállítási munkák is részei. Kovács Zoltán: Kollégáival helyszíni szemlét tartottak, a helyreállítási munkák megkezdődtek, az utak egy része sávos helyreállítást kap, melyek még az idén elkészülnek. Tavasszal néhány utca új burkolatot kap, melyet a nyertes kivitelező fog elhelyezni. Péterné Rózsa Mária képviselő által említett tételekben olyan kiegészítő munkák
20 szerepelnek, melyek elkészítése nem a kivitelező feladata. Vannak olyan utcák, ahol a csatornázás nem a teljes hosszában valósult meg, meglátása szerint praktikus lenne azonban, ha az utca teljes szakasza új burkolatot kapna az egységes kép érdekében. Péterné Rózsa Mária: A választ megköszönte és az egyes utcák tekintetében egyeztetéseket fog eszközölni. Wéber László: A következő évi költségvetés készítésénél két dologra kívánja felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a pályázati önrészekre szolgáló, általános tartalékra tervezett 100 m Ft-ot meg kell emelni az ambiciózus tervek megvalósítása érdekében. A másik pedig, hogy a foglalkoztatás elősegítésére szánt összeg várhatóan alacsonyabb lesz, mint az idei, ezért fontosnak tartja, hogy fontolják meg ennél a tételnél a magasabb összegű forrás biztosítását. Az anyagban olvasható, hogy a szociális ellátás területén más struktúrájú feladatellátás indokolt, de jelezte, hogy a szakbizottság ezzel a kérdéssel nem foglalkozott, ezért meg kell állapítania majd ennek az állításnak a keletkezését. Debreczenyi János: A képviselő mindhárom megállapításával egyetért. Scher Ágota: Tájékoztatta a testületet arról, hogy az előterjesztés mellékletének 17. oldalán a közcélú és közhasznú foglalkoztatásra együttesen 74 m Ft szerepel, míg az idei évben erre a célra 38,9 m Ft lesz a várható összeg. Katanics Sándor: Baumgartner Lajos képviselő hozzászólására elmondta, hogy a központi költségvetésben fejezetek közötti átcsoportosítás történt az önkormányzati támogatások érdekében.
21 Megkérdezte, hogy a beruházásokat tartalmazó táblázatban, a karácsonyi díszkivilágítás címén 5 millió Ft szerepel, ez miért ilyen nagyságú összeggel lett tervezve, mert emlékezete szerint korábban kisebb összeget szántak erre a célra. Érdeklődött arról, hogy valóban a Lánczi patak vízrendezéséről szól az erre a célra megtervezett 80 millió forint. A csarnok építése miatt jelenleg is zajlik a csapadékvíz elvezetésének átépítése, melyet nem szabad összetéveszteni a Séd-meder rendezésével. Bizottsági szinten is, valamint az Állami Közútkezelő Kht-val is egyeztetések zajlottak és erről kért pontos információkat. Debreczenyi János: A belső utak melletti árkok tisztítása rendkívül fontos, mely egyfajta hiánynak a pótlása. Elmondta azt is, hogy a Győri utca mellett kialakításra került egy járda, a lakosok biztonságos közlekedésének érdekében. A karácsonyi díszkivilágításra azért kívánnak többet áldozni, mert a peremterületek is a város részei. Kádárta az utóbbi években díszkivilágítást kapott a karácsonyi időszakban, ami a többi peremkerületre nem volt jellemző, tehát a minőségbeli bővítés okozza majd azt a többletet, de az összeg egyenlőre csak tervezet. Katanics Sándor: A Kádártai Lakosok Egyesülete két év óta folyamatosan fejleszt a polgárok által felajánlott 1%-okból. Kérte azonban a polgármestert arra, hogy Kádártát ne nevezzék peremkerületként, hanem inkább városrészként. Debreczenyi János: Elnézést kért a képviselőtől. Scher Ágota: 2005. év végén a 82. sz. főút melletti terület hasznosításáról szóló közgyűlési tárgyaláson kötelezettséget vállalt az önkormányzat arra, hogy a csarnok beruházásának befejezéséig a vízrendezést megoldja, amit két évre ütemeztek, 2007 és 2008 évre, és ez szerepel az előterjesztésben. A Séd-patak medrének rendezésével nem szabad összetéveszteni, mert az egy másik tétel.
22 Katanics Sándor: Megköszönte az irodavezető tájékoztatóját. Hartmann Ferenc: Felhívta a figyelmet arra, hogy Baumgartner Lajos képviselő nyilatkozata egy hete hangzott el, miszerint nem az értékesítés a fő célja a Közgazdasági Szakközépiskolának. Emlékeztette továbbá a képviselőt arra, hogy az épület 2005-ig egyházi kárpótlással érintett ingatlan volt, így ennek ismeretében a korábbi városvezetés nem újíthatta fel az épületet. Az elmúlt évben a tulajdonosi viszonyok kerültek rendezésre, így illetlennek tartotta a korábbi városvezetéstől való számonkérést. Tisztában van továbbá azzal, hogy a Hulladéklerakó Társulás részben önálló intézmény, kérése arra irányult, hogy honnan lesz a pénz, amennyiben az a költségvetésből finanszírozható, úgy részéről tisztázott az ügy. Molnár Ernő: Az anyag 25. oldalán szerepel az uszoda elhelyezésére szolgáló megvalósíthatósági tervre szánt 2,4 millió forint, és ezzel kapcsolatban megkérdezte, hogy hova lesz tervezve az uszoda, és mikor kerül megépítésre. Debreczenyi János: A fedett uszoda olyan mértékű átalakítását tervezik, hogy ellássa az uszoda és a pancsoló teljes infrastruktúráját. A beruházást 2008-ban kívánják megkezdeni és 2009-ben pedig átadni. A megvalósításra a Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezetőségét kérték fel, akik üzleti tervükbe felvették a beruházást. Péterné Rózsa Mária: Jelezte, hogy peremkerületben lakik, de az elnevezés nem sértő számára. Képviselőtársával elhatározták, hogy képviselői keretükből áldoznak a karácsonyi díszkivilágításra, de örül annak, hogy napirendre került ennek a célnak az önkormányzati költségvetésből való megoldása.
23 Dr. Szebellédi István: A költségvetési koncepcióhoz adott könyvvizsgálói véleményt kívánta hozzászólásában kiegészíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a több mint 15%-os költségvetési hiány nincsen szétbontva finanszírozási formákra. Véleménye szerint a testületnek érdemes lenne stabilabb, hosszabb távú finanszírozási formákat bevonni a fejlesztések biztosítására. Érdemes végig gondolni az Európai Uniós pályázatok saját önrészének finanszírozását. Tapasztalatai alapján javasolta a feladatok ellátásának, és a működés formáinak áttekintését. A koncepció összeállításakor az adatszolgáltatások és egyéb okok miatt az előző évi költségvetések által diktált igényeket viszik tovább az infláció mértékével, melyet bázisalapú tervezésnek hívnak. A kötelező és nem kötelező feladatok áttekintése során maga a tervezésre vonatkozó rendszer is megváltozhat, és ezzel együtt a költségvetésben lévő problémát is orvosolni lehet. Előfordulhat néhány intézménynél olyan eset is, hogy a feladatellátások tekintetében indokolatlanul vagy megszokásból többletforrásokat tartanak. Végezetül felajánlotta segítségét a költségvetés készítésekor. Hartmann Ferenc: Örül annak, hogy a könyvvizsgálói cég csinos alkalmazottai mellett a szakértelem is megjelent, és megköszönte a könyvvizsgáló hozzászólását. Mazák György: Egyetért a könyvvizsgáló véleményével. A feladatok áttekintése mellett célszerűnek tartja az intézményi struktúra rendszer vizsgálatát, hiszen a helyi közigazgatási rendszer is jelentős átalakuláson ment át a rendszerváltás óta. A bizottsági ülésen Porga Gyula alpolgármester már jelezte, hogy feladata lesz az intézményi struktúra áttekintése. Végezetül megköszönte a könyvvizsgáló által felajánlott segítséget. Némedi Lajos: Ügyrendi hozzászólásában felkérte Hartmann Ferenc képviselőt arra, hogy kérjen bocsánatot, mert előző megjegyzése sértő a testületre és a könyvvizsgálóra nézve is. Hartmann Ferenc: Még egyszer megköszönte a könyvvizsgáló szakvéleményét.
24 Debreczenyi János: Emlékeztetett mindenkit arra, hogy Domokos József módosító indítványát előterjesztőként elfogadta, Hartmann Ferenc képviselő két javaslatánál szavaztatni fog. Felhívta azonban Hartmann Ferenc képviselő figyelmét arra, hogy a határozati javaslat 8.) pontjára tett indítványa szerepel a 15.) napirendi pontként tárgyalandó témában. Megkérdezte, hogy ennek ellenére fenntartja-e módosító indítványát. Hartmann Ferenc: Véleménye szerint mindkét határozati javaslatban szerepelnie kell. Debreczenyi János: Nem ért egyet a képviselővel, hiszen miért kell megduplázni az erre vonatkozó döntésüket. Hartmann Ferenc: A 8.) pontra tett indítványa a felújításra vonatkozik, a 15.) napirendi pont határozati javaslata pedig az értékesítésről szól. Debreczenyi János: Felolvasta a 15.) napirendi pont 3.) bekezdését:” Felkéri az Oktatási és Sport Iroda vezetőjét, hogy az intézménnyel közösen dolgozzák ki az épület átalakítási igényeket megfogalmazó szakmai koncepciót.” Hartmann Ferenc: Költségvetést érintő tételnek szerepelni kell itt is, ezért indítványát fenntartja. A polgármester felolvasta Hartmann Ferenc képviselő 7.) pontra tett módosító javaslatát: „7.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi költségvetési koncepcióban, a Nagy L. Ált. Iskola felújítására megcímzett kiadást és az értékesítésből származó bevételt a költségvetés kiadási oldalán helyezze céltartalékba, pályázati önrészként. Felelős: Debreczenyi János polgármester
25 Határidő: 2008. évi költségvetés előterjesztése” A Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 10 igen szavazattal elutasította Hartmann Ferenc fenti módosító indítványát. Ezt követően a polgármester felolvasta Hartmann Ferenc 8.) pontra vonatkozó javaslatát: „8.) Ki kell dolgozni a Közgazdasági Szakközépiskola felújítására vonatkozó koncepciót. Felelős: Porga Gyula Alpolgármester Határidő: 2008. január 31.” A Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 10 igen szavazattal elutasította Hartmann Ferenc fenti módosító indítványát. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 262/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2008. évi költségvetési koncepció számítási anyagát megtárgyalta és elfogadta, a költségvetés véglegesítéséhez a következőket határozza el: 1. Az adóbevételek növelése érdekében felül kell vizsgálni a helyi adórendeleteket és meg kell határozni a lehetséges adóemelések körét és mértékét. Felelős: Határidő:
Czaun János alpolgármester 2007. december 20.
2. Ki kell dolgozni a közművelődési intézmények bevétel növelését elősegítő szakmai programot, és érdekeltségi rendszert. Felelős: Határidő:
Porga Gyula alpolgármester Közművelődési Intézmények vezetői 2008. január 20.
3. A szociális intézmények átvilágítását követően meg kell határozni a hatékonyabb struktúrát és feladatellátást. Felelős: Határidő:
Porga Gyula alpolgármester 2008. január 20.
26
4. Meg kell határozni a megye és a város által közösen finanszírozott intézmények körét és a hozzájárulás mértékét. Felelős: Határidő:
Debreczenyi János polgármester 2008. január 20.
5. Ki kell dolgozni a bábszínházi tevékenység biztosításának formáját, módját és a finanszírozás mértékét. Felelős: Határidő:
Porga Gyula alpolgármester 2007. december 15.
6. Meg kell határozni az értékesítésre kijelölt ingatlanok körét, az értékesítés feltételeit. Felelős: Határidő:
Gazdasági Bizottság Elnöke 2008. január 20.
C.) Veszprém Megyei Jogú Város költségvetésének módosítása Előadó: Debreczenyi János polgármester
Önkormányzata
2007.
évi
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 24 igen szavazattal megalkotta a következő rendeletet: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 43/2007. rendelete a 2007. évi költségvetés módosításáról A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. tv. és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Az Önkormányzat bevételei (1) Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a 6/2007. (II.26.) Ör. számú rendelete 3. §-ában elfogadott bevételi főösszeget
27 278.062 eFt-tal megemeli. (2) Az (1) bekezdés szerinti főösszeg forrásonkénti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza. (3) Az 1. §-ban megállapított bevételek közül az intézményi bevételek részletezését a 4. sz. melléklet tartalmazza. 2. § Az Önkormányzat kiadásai (1) Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a 6/2007. (II.26.) Ör. számú rendelete 3. §-ában elfogadott kiadási főösszeget 278.062 eFt-tal megemeli a 3. sz. mellékletnek megfelelően. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási főösszeg előirányzat szerinti részletezését a Közgyűlés az alábbiakban állapítja meg: 1. Működési kiadásokat 2. Felhalmozási kiadásokat
13.418 eFt-tal megemeli 134.234 eFt-tal megemeli
3. Felújítási kiadásokat
12.342 eFt-tal megemeli
4. Lakásalap kiadásait
118.154 eFt-tal megemeli
(3) A (2) bekezdésben meghatározott működési kiadásokon belül a kiemelt előirányzatokat az alábbiak szerint határozza meg: 1. Személyi juttatásokat 2. Munkaadót terhelő járulékot
10.249 eFt-tal csökkenti 5.920 eFt-tal csökkenti
3. Dologi kiadásokat
48.022 eFt-tal megemeli
4. Speciális célú támogatásokat
18.690 eFt-tal csökkenti
5. Ellátottak juttatásait
255 eFt-tal megemeli
28 (4) Az I. – X. címek kiadási összegein belül az alcímenkénti részletezést és a kiemelt előirányzatonkénti csoportosítást az 5. sz. melléklet tartalmazza. (5) A XI. – XII. címek kiadási összegein belül az alcímenkénti részletezést a 3. sz. melléklet tartalmazza feladatonként és kiemelt előirányzatonként a 6., 7., 8. sz. mellékletek. (6) A Közgyűlés az I. -X. címek és alcímek teljesítéséhez 30.729 eFt-tal a költségvetési támogatást megemeli. 3. § Általános és céltartalék (1) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2007. évi költségvetés általános tartalékát 1.490 eFt-tal csökkenti a 3. sz. mellékletben részletezett célokra. (2) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2007. évi költségvetés céltartalékát 1.404 eFt-tal megemeli a 3. sz. mellékletben részletezett célokra. 4. § Kisebbségi Önkormányzatok költségvetése Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kisebbségi Önkormányzatoknak az önkormányzati kiadások és kötelezettségek 2007. évi előirányzatán belül az alábbi előirányzat módosítást hagyja jóvá Örmény Kisebbségi Önkormányzat Kiadás dologi kiadás 1.175 eFt járulék 20 eFt pénzmaradvány céltartalékból -705 eFt 490 eFt Bevétel
átvett pénzeszköz - pályázat 5. §
490 eFt
29 Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzati intézmények létszámkeretét a 10. sz. melléklet alapján 2 fővel megemeli a létszámkeretet 2.827,5 főben határozza meg. 6. § A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba
2.) Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 22/2005.(VI.27.) Ör. módosítása és kiegészítése Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző
Dr. Büki Szilvia: Komoly előkészítés előzte meg az előttük lévő rendelettervezetet. A Gazdasági Bizottság az ingatlanértékesítések folyamatában akadályokkal szembesült, ezért kezdeményezte, a vagyonrendelet szabályainak generális felülvizsgálatát. A feladatban a hivatal munkatársai és a képviselőkből álló bizottság is részt vett. A bizottságok megtárgyalták az előterjesztést, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság pedig három pontba szedett módosító javaslatot tett, mely kiosztásra került a közgyűlés számára. Elmondta továbbá, hogy a tegnapi frakcióvezetői ülésen elhangzott Wéber László képviselő néhány módosító indítványa, melyek közül az alábbit fogadták be az előterjesztők. A rendeletmódosítás 5/B. §. (1) bekezdésében: „ az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése, továbbá gyermek- és ifjúsági feladatok ellátása érdekében nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozóan haszonkölcsön szerződést köthet….” A rendelettervezetben az 5/B. § (1) bekezdésében szereplő „társadalmi szervezet” megfogalmazást kérte Wéber László képviselő „közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet”-re módosítani, melyet ő nem támogat azért, mert a szóba jöhető szervezetek köre ezáltal szűkítésre kerülne. Nem ért egyet azzal a javaslattal sem, hogy a 18. §-ban szereplő „gazdálkodó szervezet” megfogalmazást a képviselő kiegészítette „közhasznú, illetve kiemelten közhasznú társadalmi szervezetre”. A hivatkozott szöveg az államháztartási
30 törvényből való, a közgyűlésnek pedig nincs kompetenciája arra, hogy a jogszabályi szövegen változtasson. A képviselő további módosító indítványt tett a zártkörű pályázatra vonatkozóan, de megállapodtak abban, hogy ettől a javaslatától eláll a képviselő. Korrigálni kívánta a 24/A.§-ban lévő elírást, ahol ajánlatkérő helyett ajánlattevő a helyes megfogalmazás. Bízik abban, hogy a jogszabály az új tartalmával elősegíti majd az önkormányzat értékesítési folyamatait. Jelezte továbbá, hogy a VKSZ Zrt. munkatársai is részt vettek az előterjesztés elkészítésében. Hartmann Ferenc: Meglátása szerint sokkal rugalmasabb lett a jogszabály a korábbiakhoz képest, így köszönetet mondott a módosításban résztvevőknek. Találkozott azonban az anyagban jogilag nehezen értelmezhető fogalmakkal. A módosítás 11.§-a internetes adatbázisban történő hirdetésre utal az értékesítés során, melyet pontosítani kellene szakmai portálokon való hirdetésre. A 16.§. a jelenleg hatályos 73.§-át kívánja módosítani, de véleménye szerint az értékelő bizottság eljárásával a 26.§. foglalkozott. Az értékelő bizottság beépítése lassítani fogja az értékesítési folyamatot, és ezzel kapcsolatban megkérdezte, hogy megtörtént-e az eljárás modellezése. Ki fogja koordinálni a bizottságok javaslatát, hiszen előfordulhat olyan eset, amikor a bizottságok külső szakértők jelentétét javasolják, de a bizottságban a képviselőknek kell többségben lenniük, és ez óriási időbeli veszteséget okozhat az új tagok jelölése esetén. Hangsúlyozta, hogy ezt a tevékenységet a Gazdasági Bizottságnak kellene ellátnia, feleslegesnek tartja egy új bizottság létrehozását. Megítélése szerint az értékelő bizottság állandó és nem adhoc bizottságnak minősül, tehát ennek alapján az SZMSZ-t is módosítaniuk kell. A bizottság munkáját feleslegesen ítéli meg, és kérte, hogy a fenti észrevételek szerint módosítsák a rendeletet. A módosítás 23.§-a összeférhetetlenségi és titokvédelmi szabályokat állapít meg, de csak a pályázat benyújtóira, azonban szabályozni kell az összeférhetetlenséget a pályázat előkészítésében résztvevőkre, illetve azok hozzátartozóira vonatkozóan is. A hatályos rendelet 11.§-a kitér a célszerűségi és pénzügyi- gazdaságossági vizsgálat szükségességére, de megkérdezte, hogy mi a helyzet akkor, ha a vagyoni elemet nem értékesítik, ebben az esetben nem-e kell ilyen vizsgálatot végezni? Kifogásolta, hogy a módosítás nem rendelkezik a hatályos rendelet 15.§-ban lévő szolgalmi jog eljárási rendjéről. Megkérdezte, hogy ki határozza meg a földhasználat vagyoni értékét, milyen időtartalmú elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre, a terhelési tilalom milyen összefüggésben van a ráépített felépítmény vagyoni értékével. Ki határozza meg továbbá, hogy a ráépítő milyen jogokkal rendelkezik? Elmondta, hogy jelenleg is van olyan ügy, melyhez szükséges lenne az eljárási mód szabályozása. A fentiek tekintetében érdemesnek tartaná a rendelet módosítás következő hónapban történő elfogadását, annak érdekében, hogy később konszenzussal tudjanak vagyonról dönteni.
31 Debreczenyi János: Véleménye szerint a fenti javaslatok az Ügyrendi- és Igazgatási Bizottság ülésén és a frakcióvezetői megbeszélésen is elhangozhattak volna. Hartmann Ferenc: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság megbízásából egy ideig részt vett ennek a bizottságnak a munkájában, ahol észrevételeit elmondta, de miután megjelent az újságban egy őt sértő nyilatkozat, amely kétségessé tette az ülésen való részvételének hitelességét, így lemondott a megbízásról és észrevételeinek jelentős részét a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén mondta el. Kérte, hogy a fentiek figyelembevételével értékeljék előző hozzászólását. Wéber László: Hozzászólásában jelezte, hogy a jegyző asszony által el nem fogadott módosító javaslatait fenntartja, és az alábbiakkal indokolta. Az önkormányzati ingatlanok elsődleges feladata, hogy az önkormányzati feladatok megvalósulását segítse. Természetesen több olyan társadalmi szervezet támogatja az önkormányzat munkáját annak ellenére, hogy nem rendelkezik közhasznú besorolással, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a közhasznú és a kiemelten közhasznú szervezetek élvezhetnek előnyöket például pályázatok esetében. Fenntartja tehát azt, hogy az önkormányzati ingatlanvagyon hasznosítása során vegyék figyelembe a bíróság által adott közhasznú, illetve kiemelten közhasznú besorolást, mely egyértelművé teszi, hogy a szervezet pártoktól, politikától függetlenül közérdekű, közcélú állami vagy önkormányzati feladatok ellátásában működik. Megegyeztek az előterjesztővel abban, hogy a szervezetek részére átadott helyiségeket vállalkozási célra nem hasznosíthatják, de hangsúlyozta, hogy a rendelet 2008. májusában visszakerül majd a testület elé, és akkor ezen módosító javaslatát viszont érvényesíteni kívánja. Debreczenyi János: A pontosítás kedvéért megkérdezte a képviselőtől, hogy akkor egy módosító indítványa van-e az előterjesztéshez. Wéber László: Megerősítette a polgármester kérdését, hogy egy módosító indítványa van.
32 Brányi Mária: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén egy konkrét, szó szerinti módosítási javaslat hangzott el, melyet az előterjesztő képviselője befogadott. A javaslatot a 11.§. 7. pontjának utolsó sorában, annak a (6) bekezdésére tették meg, ahol a minimális időtartam 30 nap, de ezt a rendelet egységes szerkezetében nem találta. Dr. Büki Szilvia: Szerepel a 30 napot időtartam. Debreczenyi János: A javaslatot mindkét előterjesztő elfogadta. Baumgartner Lajos: Elmondta, hogy a Gazdasági Bizottság érzékelte a jelenleg hatályos szabályozás módosítási igényét. A módosítás következtében kialakuló értékesítési eljárás modellezése nem történt meg. elképzelhető lesz, hogy az értékelő bizottság munkája lassíthatja majd az eljárás folyamatát, de azt kérte Hartmann Ferenc képviselőtől, hogy próbálják ki az új rendszer működését és szükség esetén majd módosítják. Dr. Büki Szilvia: Hartmann Ferenc képviselő hozzászólására kívánt reagálni és egyúttal sajnálatát fejezte ki azért, amiért nem tudtak a szakmai kérdésekről értekezni. A rendelet elfogadása indokolt, hiszen december 10-én léptetnék hatályba a módosítást, melyek a jövőre nézve már alkalmazhatóak lennének. A képviselő által felvetett szempontokat megvizsgálják, különösen azért is, mert a jegyző kötelessége az önkormányzati rendeletek kétévente történő generális felülvizsgálata. Kérte a testületet, hogy az új szabályozás kapjon félévi működési lehetőséget és a tapasztalatok birtokában 2008. májusában, illetve júniusában két forduló keretében készítenék elő a rendelet módosítását, erre tett ígéretet Wéber László képviselőnek is, hogy az általa most visszavont indítványt – mely a helyiségek vállalkozási célra történő hasznosításokról szól – egyezteti majd a Pénzügyminisztériummal. Hangsúlyozta, hogy az Értékelő Bizottság nem állandó bizottságként működne, hanem csak speciális esetekben, vagyis akkor, amikor az értékelés összes
33 szempontrendszere kerül figyelembevételre. A bizottság tagjainak a delegálását a Gazdasági Bizottság kezdeményezi majd, hiszen ez a grémium gyakorolja a tulajdonosi jogkör legnagyobb részét. Ezt követően szavazott a testület Wéber László képviselő módosító indítványáról, melynek szövegét a jegyző asszony ismertetett. Dr. Büki Szilvia: A módosító indítvány az előterjesztés 5/B.§-ra irányul: „….bírósági nyilvántartásba jogerősen bejegyzett közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet.” A Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 10 igen szavazattal elutasította Wéber László képviselő módosító indítványát. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 18 igen szavazattal megalkotta a következő rendeletet: VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2007. rendelete Az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 22/2005. (VI. 27.) Ör. módosításáról és kiegészítéséről (A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.) A polgármester 10 óra 35 perckor szünetet rendelt el. A testület 10 óra 55 perckor folytatta munkáját, Domokos József képviselő nem érkezett vissza az ülésterembe. 3.) A Veszprém város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló 14/2000.(V.2.) Ör. és a Veszprém Kártyáról szóló 60/2006.(VIII.4.) Ör. módosítása Előadó: Czaun János alpolgármester
34 Czaun János: Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a testület a szeptember 13-i ülésén határozott a rendelet módosításáról, melyre két módosító indítvány érkezett. Az egyik javaslat Mazák György képviselőtől származik: „Az önkormányzat a város lakói számára ingyenes parkolást kíván biztosítani, és ezt 2008. január 1-jétől az állandó lakhellyel rendelkező veszprémi lakosok és vállalkozások vehetik igénybe.” Hangsúlyozta, hogy az indítványt nem támogatja, hiszen az előterjesztésből látható, hogy milyen módon kívánják az ingyenességet biztosítani. A másik módosító javaslatot előterjesztőként elfogadta, mert az jogilag aggályosnak ítélte meg a szabályozás egyik tételét, ezért ezt a részt törölte a módosításból, de véletlenül benn maradt az előterjesztés szöveges részében, és a KRESZ szabályait figyelmen kívül hagyó gépkocsi tulajdonosok szankciójára utal. Módosító javaslat érkezett még Wéber László képviselőtől, aki kérte, hogy a bevezető szöveg 2. bekezdésében a „kíván” szót a helyesírás szabályi szerint javítsák ki. Hartmann Ferenc: A KRESZ szabályait figyelmen kívül hagyó gépkocsi tulajdonosokat jogszabálysértésért nem lehet kétszeresen büntetni, és hangsúlyozta, hogy javaslatát már korábban megtette erre vonatkozóan, a szöveges részben azonban még mindig szerepel. Debreczenyi János: Kérte, hogy az előterjesztés szövegéből kerüljön törlésre. Mazák György: Véleménye szerint nem helyes, hogy az előterjesztő ingyenes parkolásról beszél, ami viszont nem igaz, ezért ajánlotta, hogy inkább kedvezményes parkolási rendszerről tárgyaljanak. Emlékeztetett mindenkit az ingyenes parkolási rendszerre vonatkozó választási ígéretre. Szeretné azonban megkímélni azokat a veszprémi polgárokat, akik a be nem tartott választási ígéretek miatt szoktak tüntetni.
35 Dr. Bense László Erik: Gratulált az alpolgármesternek az előterjesztés elkészítéséhez. Korábban az MDF választási kampányának sarkalatos pontja volt az ingyenes parkolás biztosítása a közintézmények előtt, így egyfajta elmozdulást lát az előterjesztésben, ezért azt meg fogja szavazni. A héten megtartott MDF elnökségének ülésén felmerült egy olyan elképzelés, hogy a Veszprémben gépjárműadót fizető helyi lakosokra vonatkozzon a kedvezmény. Az adóhatóságtól kapott tájékoztatás szerint 17.530 fő fizet gépjárműadót, amely szám lefedi az állandó lakosokat is, ezért nem tett módosító indítványt. Elégedett azzal a szabályozással, miszerint a keddi és a pénteki napokon a vásározók a Völgyikút utcai parkolóban helyezhetik el gépjárműveiket, így a piacon enyhíthető lesz a zsúfoltság. Debreczenyi János: Hangsúlyozta, hogy a piaci árusoknak a Völgyikút utcai parkolót kell igénybe venniük, hiszen a piac a lakosok igényeit szolgálja, ehhez pedig biztosítani kell számukra az ott történő parkolás lehetőségét. Az árusokkal kötött szerződésben szabályozni fogják majd a parkolásukat. Brányi Mária: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság az előterjesztés 6.§. 1. pontjára módosító javaslatot tett, és amelyet az alpolgármester elfogadott. A módosítás lényege az volt, hogy a belvárosban élők a lakóhelyükhöz közel egy parkolóhely használatához kapjanak kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget, indokként megfogalmazták, hogy egy lakáshoz egy parkolóhely biztosítása szükséges, ne két kedvezmény kerüljön kiadásra lakásonként. Nem érti azonban, hogy miért nem került a javaslatuk átvezetésre az anyagban. Czaun János: A Gazdasági Bizottsággal való tárgyalása során a bizottság elképzeléseit támogatta, mert minimális darabszámot (15 db) jelent a lakásonként legfeljebb két darab saját gépkocsira szolgáló bérletvásárlás. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslata alapján át kellett volna gondolni az intézményi bérletek kiadását is, melybe nem kíván belefogni, így a fentiek értelmében kérte Brányi Mária képviselőt az előterjesztés elfogadására.
36 Wéber László: Megkérdezte, hogy van-e lehetőség arra, hogy az üzemeltető esetleges visszaélés esetén letiltsa a chip-kártyát. Egyért Brányi Mária képviselővel, mert a két autóval rendelkező háztartások véleménye szerint nem szorulnak támogatásra, és mivel az erre irányuló indítványt nem fogadta be az előterjesztő, így az előterjesztést nem tudja támogatni. Molnár Ernő: Kiemelte, hogy a Veszprém Kártya létrejöttéhez közreműködött a Védegylet mellett a Lokálpatrióta Egyesület is. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyéb szolgáltatások igénybevételekor is lehetne használni a Kártyát, és egyben kérte a képviselőket, hogy ennek érdekében fejtsenek ki egyfajta propagandát. Debreczenyi János: Jelezte, hogy az erre vonatkozó tevékenységet a hivatal egyik munkatársa, Jakab Ibolya megkezdte, a döntés után tájékoztatást adnak az eredményről. Baumgartner Lajos: Belvárosi képviselőként elmondta, hogy a belvárosban 15 db bérletet váltottak a 2. személygépkocsi parkolására, ezek ismeretében javasolta az előterjesztőnek, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslata ne kerüljön elfogadásra és ezt kérte a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagjaitól is. Véleménye szerint a fenti darabszám nem rengeti meg a belvárost. Elmondta még, hogy a korábbi szabályozásból bent maradt „az 1 és a további gépkocsik” meghatározása, melyre módosító javaslatot tett, így került be „a 2 gépkocsira” vonatkozó rendelkezés. Kérte az előterjesztőt, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság módosítását ne fogadja be. Czaun János: Nyitott arra, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság kérését később felülvizsgálják, de most kérte a testületet, hogy így fogadják el az előterjesztést. Az 5. oldalon található (6) bekezdésben javította „a szelvény leadása” megfogalmazást „szelvény bemutatása” kritériumra. A rendszer működését a parkoló őrök fogják ellenőrizni, és a kiadott egyedi kártyák miatt a visszaélés kontrollálható lesz, a súlyos visszaélők kártyája letiltásra kerül.
37
Brányi Mária: Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi bérletváltás száma valóban minimális, de a kezdemény biztosítása után nem mindegy, hogy a belvárosi lakások számának megfelelő vagy ennek a dupláját jelentő parkolóhely kerül majd biztosításra. Kiemelte továbbá azt is, hogy nem megnyugtató számára az előterjesztések tárgyalási menete, vagyis a bizottsági ülésen megtett és elfogadott módosító indítvány nem szerepel a közgyűlési előterjesztésben, és az SZMSZ-ük szerint a Közgyűlésen már nincs lehetősége a rendeletmódosításra vonatkozó javaslat benyújtására, mert azt az előző napon írásban le kellett volna adnia. Véleménye szerint a fenti állapot követhetetlen, és a módosító javaslatnak érvényt már nem lehet szerezni a Közgyűlésen. Czaun János: A második bérlet megváltását nem kedvezménynek, hanem egyfajta lehetőségnek tartja, mert a mai mobilizált társadalomban már általános, hogy a családok már két gépjárművel rendelkeznek, főleg a nagyobb családok, így ezt az átalakult családi szerkezetet próbálja követni az előterjesztés. A szabályozás szerint a második bérlet drágább, mint az első bérlet. Az ügyrend szempontjából pedig egyetért Brányi Mária képviselővel. Wéber László: Nem tartja helytállónak Czaun János alpolgármester állítását, mert szerinte a nagycsaládosok szegénységben élnek. Debreczenyi János: Meglátása szerint le kell szűrni a vitában kialakult tanulságokat, és le kell szabályozni az ügyrendben a közgyűlés előtti lehetőségeket, továbbá az előterjesztőnek a bizottsági döntésekhez fűződő viszonyát. Felolvasta Mazák György módosító indítványát. „Az önkormányzat a város lakói számára ingyenes parkolást kíván biztosítani, és ezt 2008. január 1-jétől az állandó lakhellyel rendelkező veszprémi lakosok és vállalkozások vehetik igénybe.” A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 8 igen szavazattal elutasította Mazák György képviselő módosító indítványát.
38 A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 13 igen szavazattal megalkotta a következő rendeletet: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 45/2007. (XI.30.) rendelete Veszprém város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló, többször módosított 14/2000.(V.2.) Ör. módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva.) A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 14 igen szavazattal megalkotta a következő rendeletet: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2007. rendelete A Veszprém Kártyáról szóló 60/2006.(VIII.4.) Ör. módosításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Veszprém Kártyáról szóló 60/2006.(VIII.4.) Ör. (a továbbiakban: „R”) módosításáról a 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: 1.§ A „R” 1 sz. mellékletében (Igénylőlap) szereplő Veszprém Kártya kiállítási díja, illetve Veszprém Kártya érvényesítési díja az alábbiak szerint változik: Veszprém Kártya kiállítási díja: 800.-Ft + áfa Veszprém Kártya érvényesítési díja: 800.-Ft + áfa 2.§ Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba. 4.) Az INTERREG HERITOUR projekt előfinanszírozásával kapcsolatos hozzájárulás Előadó: Debreczenyi János polgármester
39 Debreczenyi János: A projekt érdekében az önkormányzat 4,6 millió Ft-ot kell előre finanszíroznia, mely összeg azonban meg fog térülni. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 263/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta az INTERREG HERITOUR projekt előfinanszírozásával kapcsolatos hozzájárulásról szóló előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy az Önkormányzat 2007. évi költségvetése általános tartalékának terhére az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás részére a HERITOUR projekt előfinanszírozásának jogcímén 4.600.000,- Ft ideiglenes pénzeszközátadást biztosít. Felelős: Határidő:
Pénzügyi Iroda vezetője azonnal
2./ A Közgyűlés jóváhagyja a HERITOUR projekt előfinanszírozásával kapcsolatos, az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulással létrejövő megállapodás pénzeszköz átadásról tervezetet. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Debreczenyi János, polgármester 2007. december
5.) A.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprém Városi Televízió és Lapkiadó Kft. között létrejött kommunikációs együttműködési program kiegészítése Előadó: Debreczenyi János polgármester Debreczenyi János: Elmondta, hogy törvényi szabályozás folytán kell érvényt szerezni a KFT beszámolási kötelezettségének.
40 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 264/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprém Városi Televízió és Lapkiadó Kft között 2002.03.13-án létrejött Kommunikációs Együttműködési Program módosítását a jelen határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Debreczenyi János Polgármester 2007. december 31.
B.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. között a köztemetők fenntartására kötött támogatási megállapodás kiegészítése Előadó: Debreczenyi János polgármester A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 265/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt között 2006. június 26-án a köztemetők fenntartására létrejött támogatási megállapodás módosítását a jelen határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Határidő:
Debreczenyi János Polgármester 2007. december 31.
6.) Javaslat a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht. non-profit Kft.-vé történő átalakulására Előadó: Debreczenyi János polgármester
41 Debreczenyi János: Elmondta, hogy az előterjesztés készítésének oka törvényi szabályozásból ered. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: (Dr. Strenner Zoltán képviselő jelen volt, de nem szavazott.) 266/2007. (XI.29) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht társasági szerződésének módosításával történő átalakulását non-profit korlátolt felelősségű társasággá. Felelős: Debreczenyi János, polgármester Határidő: 2007. december 31. 7.) Új tagok megválasztása Veszprém Közbiztonsági Bizottságban Előadó: Debreczenyi János polgármester
város
Bűnmegelőzési
és
Debreczenyi János: Ismertette az előterjesztés készítésének módját és indokait. Némedi Lajos: Ügyrendi hozzászólásában kérte, hogy a bizottság új tagjaira egyenként történjen szavazás. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 17 igen szavazattal megválasztotta Hidasi Ferencet. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal megválasztotta Roxer Egont. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 23 igen szavazattal megválasztotta Miskey Tamást. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
42 267/2007. (XI. 29.) Kh. 1./ Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta az „Új tagok megválasztása Veszprém város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottságába” című előterjesztést és a bizottsági tagok sorába Dr. Szalay András helyére Hidasi Ferenc önkormányzati képviselőt, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség részéről Dr. Somogyi István helyére Roxer Egont a városi kirendeltség újonnan kinevezett vezetőjét, valamint Garabits Tibor megüresedett helyére Miskey Tamást választja meg a bizottság új tagjává, egyúttal megköszöni a távozó bizottsági tagok eddig kifejtett sikeres bizottságban kifejtett munkáját. 2./ Veszprém város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottságának személyi összetétele a változást követően az alábbiak szerint alakul: Elnök:
Dr. Hudvágner Tamás Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnöke Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében
Tagok:
Molnár Ernő Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Operatív Városüzemeltetési feladatok és ezzel összefüggő társadalmi kapcsolatok tanácsnoka Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Hidasi Ferenc Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata önkormányzati képviselő Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Dr. Giczi Róbert Városi rendőrkapitány Veszprém város rendőrkapitánysága képviseletében Rausz István Veszprém város rendőrkapitánysága képviseletében Roxer Egon Fogyasztóvédelmi vezetője
Felügyelőség
Dr. Kolaj Ágnes ÁNTSZ városi tisztifőorvos
városi
kirendeltségének
43
Dr. Czirner József Veszprém Megyei Mentőszervezet főorvosa Oláh Gusztáv Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala vezetője Sánta Károly NYUGALOM Vagyonvédelmi Kft. Ügyvezetője Balogh László Jutas Lakótelepi Polgárőr Egyesület vezetője Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség képviseletében Miskey Tamás Veszprém városi tűzoltóparancsnok A Közgyűlés felkéri Debreczenyi János polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: Felelős:
8.)
2007. december 15. Debreczenyi János polgármester
A Varga Család Alapítvány támogatása Előadó: Debreczenyi János polgármester
Debreczenyi János: Az előterjesztés készítésének oka az, hogy az alapítvány a korábban felajánlott 100 eFt-ot felhasználni nem tudta, 60 eFt-ról van lehetősége elszámolni. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 268/2007. (XI. 29.) Kh Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 209/2007 (IX. 13.) Kh értelmében elfogadott 100.000 Ft támogatásról szóló határozatát visszavonja, és
44 jelen határozat értelmében 60.000 Ft egyszeri támogatást nyújt a „Varga Család Alapítvány”-nak. A támogatás forrása a társadalmi kapcsolatos tanácsnoki keret. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a támogatásról szóló támogatási szerződés aláírására, s egyben felkéri a Pénzügyi Iroda vezetőjét, hogy a megállapodás aláírását követően gondoskodjon a támogatás átutalásáról az Alapítvány bankszámlájára. Határidő: a támogatási szerződés aláírására 2007. december 14. Felelős: Debreczenyi János polgármester Határidő: a támogatás utalására a támogatási szerződés aláírását követően azonnal Felelős: Scher Ágota irodavezető, Pénzügyi Iroda 9.) A városüzemeltetési feladatok átadása a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. részére Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző Molnár Ernő: Örömét fejezte ki az előterjesztés kapcsán, és reméli, hogy ennek eredménye majd meglátszik a város közterületeinek állapotán. Katanics Sándor: Reméli, hogy a városrészekben is javulnak majd azok a feltételek, amelyek ennek a szerződésnek köszönhetően rendelkezésre állnak és gondozottabbá válnak az ottani parkok és közterületek is, mert többször kellett kérniük bizonyos feladatok elvégzését annak érdekében, hogy azok határidőre elkészüljenek. Debreczenyi János: Egyetért, mert minden egyes városrészben élő lakosnak azonos infrastruktúrához, és ellátáshoz van joga. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
45 269/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Veszprémi Közüzemi Zrt. részére átadandó feladatokról szóló előterjesztést, és a következő határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés előzetes kötelezettséget vállal 2008 évtől határozatlan időre parkfenntartási feladatok finanszírozására 2008 évben bruttó 193.000.000,- Ft összegben, amely összeg változatlan műszaki tartalom esetén az azt követő években az éves prognosztizált infláció mértékével változik. Felelős: Pénzügyi Iroda vezetője Határidő: Tárgyévi költségvetés elfogadása 2./ A Közgyűlés előzetes kötelezettséget vállal a 2008 évtől határozatlan időre játszótér üzemeltetési feladatok finanszírozására 2008 évben bruttó 7.000.000,Ft összegben, köztéri szökőkutak, szobrok, térplasztikák, emléktáblák üzemeltetési, karbantartási feladatainak finanszírozására 2008 évben bruttó 3.000.000,- Ft, köztéri óra üzemeltetési feladatainak finanszírozására 2008 évben bruttó 500.000,- Ft, közterületi bútorok, padok üzemeltetési, karbantartási feladatainak finanszírozására 2008 évben bruttó 3.000.000,- Ft, köztéri illemhelyek üzemeltetési feladatainak finanszírozására 2008 évben bruttó 18.000.000,- Ft, aluljárók üzemeltetési feladatainak finanszírozására 2008 évben bruttó 1.000.000,- Ft, ünnepek alkalmából közterületi zászlózási munkák finanszírozására 2008 évben bruttó 1.830.000,- Ft, vízrendezés, árkok, záportározók fenntartási munkáinak finanszírozására 2008 évben bruttó 16.000.000,- Ft összegben, amely összeg változatlan műszaki tartalom esetén az azt követő években az éves prognosztizált infláció mértékével változik. Felelős: Pénzügyi Iroda vezetője Határidő: Tárgyévi költségvetés elfogadása A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 270/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a városi parkfenntartás, így a parkgondozás, zöldfelület fenntartás, egyéb kiemelten kezelendő zöldterületek fenntartása, zöldterületek takarítása, parkerdők, külterjes területek fenntartása, egyéb parkfenntartáshoz köthető feladatok ellátására vonatkozóan a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt-vel kötendő szerződés tervezetét.
46 A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Felelős:
Debreczenyi János polgármester Göttlinger László vezérigazgató Határidő: 2007. december 15. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 271/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja az egyéb üzemeltetési feladatok ellátására, így vízrendezés, árkok, záportározók fenntartása, játszóterek üzemeltetése, közterületi bútorok, padok karbantartása, köztéri óra karbantartása, szökőkutak, szobrok, térplasztikák, emléktáblák karbantartása, üzemeltetése, köztéri illemhelyek üzemeltetése, aluljárók üzemeltetése vonatkozóan a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt-vel kötendő szerződés tervezetét. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Felelős:
Debreczenyi János polgármester Göttlinger László vezérigazgató Határidő: 2007. december 15. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 272/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának felügyeleti szerve a Hivatal – 5/2003. (II. 4.) Kh. határozattal jóváhagyott – Alapító Okiratát jelen határozat 2./pontja kivételével 2008. január 1-jei hatállyal, a határozat 2./pontja tekintetében 2007. december 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1.
Az Alapító Okirat 1./pontjában a költségvetési szerv 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. szám alatti telephelyét érintően a Városüzemeltetési Iroda szövegrész helyébe Gyámhivatal szövegrész kerül.
2.
Az Alapító Okirat 5./pontját /a Hivatal által ellátott/ kisegítő, kiegészítő tevékenységet érintően a következők szerint kiegészíti: Kisegítő, kiegészítő tevékenység:
47 75175-7 önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 75195-8 költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő tevékenység. 3.
Az Alapító Okirat 7./pontjában /a költségvetési szerv szervezeti egységei:/ a Gyámhivatal címe 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. címre módosul, továbbá a Városfejlesztési Iroda 8200 Veszprém, Óváros tér 9. és a Városüzemeltetési Iroda 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. elnevezés Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda 8200 Veszprém, Óváros tér 9.elnevezésre módosul.
A Közgyűlés felkéri Veszprém Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjét, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának módosított Alapító Okiratát küldje meg a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatósága részére. Határidő: 2007. december 8. Felelős: dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 22 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 273/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – a 251/2006. (XI. 30.) Kh. határozattal jóváhagyott – Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását jelen határozat 2./pontjának kivételével 2008. január 1-jei hatállyal, a határozat 2./pontját érintően 2007. december 1-jei hatállyal az alábbiak szerint jóváhagyja. 1. Az SzMSz 1.3.pontja az alábbiak szerint módosul: 1.3.A Hivatal székhelyén kívüli belső szervezeti egységei: a./Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóhivatala 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. b./Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Belső Ellenőrzési Irodája, 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. c./ Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Gyámhivatala, 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. d/ Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Oktatási és Sport Irodája, 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. e/ Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Okmányirodája 8200 Veszprém, Vörösmarty tér 3.
48
2. Az SzMSZ 2.1.5. pontja az alábbiak szerint módosul: A Hivatal kiegészítő tevékenysége: 75175-7 önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 75195-8 költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő tevékenység 3. Az SzMSZ 2.5. pontjának /a jegyző/ e./pont az alábbiak szerint módosul: „e./ a polgármester által meghatározott körben a polgármester egyetértésével gyakorolja az alapvető munkáltatói jogokat a Hivatal köztisztviselői, ügykezelői, közszolgálati munkavállalói tekintetében, úgy mint: kinevezés vezetői megbízás felmentés vezetői megbízás visszavonása jutalmazás 4. Az SzMSz 3./pontja az alábbiak szerint módosul: A Hivatal belső szervezeti tagozódása A Hivatal feladatait az alábbi szervezeti tagozódásban látja el: A Polgármesteri Hivatal irodaszintű szervezeti egységei: Adóhivatal Belső Ellenőrzési Iroda Gyámhivatal Jegyzői Iroda Okmányiroda Oktatási és Sport Iroda Pénzügyi Iroda Polgármesteri Kabinetiroda Szociálpolitikai-, Egészségügyi-, és Közigazgatási Iroda Városépítészeti Iroda Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda 5.
6.
Az SzMSz 12.4. pontjából /Jegyzői Iroda részletes feladatjegyzéke/ a 20. francia bekezdés /ellátja az Önkormányzat tulajdonosi részvételével működő gazdasági társaságokkal kapcsolatos referensi feladatokat/ hatályát veszti.
Az SzMSz 12.4. pontja /Jegyzői Iroda részletes feladatjegyzéke/ az alábbi új francia bekezdésekkel egészül ki: „ - biztosítja a közbeszerzési törvényből fakadó feladatok ellátását
49 - ellátja a Közbeszerzési Bizottság működésével kapcsolatos referensi feladatokat” 7.
Az SzMSz 12.10. pontjának /Városépítészeti Iroda részletes feladatjegyzéke/ 6. francia bekezdése az alábbiak szerint módosul: „- feladatkörében együttműködik a főépítésszel, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Irodával.”
8.
Az SzMSz 12.11. pontjában a Városfejlesztési Iroda elnevezés Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda elnevezésre módosul.
9.
Az SzMSz 12.11. pontja /Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda részletes feladatjegyzéke/ az alábbiak szerint módosul: „ - feladata az önkormányzati infrastrukturális és építési, valamint környezetvédelmi fejlesztések, döntések előkészítése, az ezzel kapcsolatos pályázatok koordinálása és lefolytatása, a költségvetésben jóváhagyott fejlesztési feladatok végrehajtása, közreműködik az önkormányzati, intézményi beruházások és felújítások pénzügyi előkészítésében és lebonyolításában, figyelemmel kíséri az országos, regionális és európai uniós fejlesztési pályázatokat gondoskodik a városfejlesztési stratégia és programok egyeztetéséről, gondoskodik a Megyei, Regionális Területfejlesztési Tanács munkaszervezeteivel való kapcsolattartásról, megbízás alapján az Önkormányzat képviseletét ellátja, előkészíti a parkoló igény kielégítéséről szóló döntést, a döntés nyomán szükséges szerződéseket és gondoskodik a döntés végrehajtásáról, - előkészíti a közműfejlesztési támogatás megállapításával kapcsolatos döntést és gondoskodik a végrehajtásról, együttműködik a településfejlesztési koncepció és településrendezési tervek előkészítése során a főépítésszel és a Városépítészeti Irodával, - előkészíti a jegyző hatáskörébe utalt közútkezelői hozzájárulással kapcsolatos döntéseket, előkészíti a közterületek használatával kapcsolatos döntéseket, -
közreműködik az Önkormányzat vízgazdálkodási és közlekedési feladatkörébe tartozó döntések előkészítésében, és ellátja végrehajtásuk szervezését (az Önkormányzat tulajdonában lévő közúthálózattal kapcsolatos útkezelői tevékenység, forgalomtechnikai ügyek irányítása, intézése, felügyelete, víz és szennyvízkezelés, nyílt árkok és záportározók üzemeltetése, felújítása, árvízvédelmi feladatokban történő közreműködés)
50 -
-
-
-
-
közreműködik az Önkormányzat városüzemeltetési feladatkörébe tartozó döntések előkészítésében, és ellátja végrehajtásuk szervezését (közvilágítással, díszkivilágítással, padok, műemlékek, szökőkutak, szobrok, nyilvános WC-k üzemeltetésével kapcsolatos feladatokban történő közreműködés) közreműködik az Önkormányzat közterületek, városi parkfelületek, zöldterületek fenntartásával és kezelésével kapcsolatos döntések előkészítésében, és ellátja végrehajtásuk szervezését, közreműködik az Önkormányzat játszóterek létesítésével és fenntartásával kapcsolatos feladatkörébe tartozó döntések előkészítésében és ellátja végrehajtásuk szervezését, közreműködik az Önkormányzat köztisztasággal kapcsolatos feladatkörébe tartozó döntések előkészítésében, és ellátja végrehajtásuk szervezését, a köztisztasági szolgáltatási feladatok koordinálását, ellátja az önkormányzati tulajdonú lakások értékesítésével kapcsolatos feladatokat, ellátja az önkormányzati tulajdonú lakások bérbeadásával kapcsolatos döntések előkészítését, előkészíti és végrehajtja az Egészségügyi és Szociális Bizottságnak az első lakáshoz jutók támogatásával kapcsolatos döntését, ellátja a lakás megszerzésével kapcsolatos, a korábban hatályos jogszabályok alapján biztosított támogatások biztosítására bejegyzett jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom törlésével kapcsolatos jognyilatkozatok előkészítésével kapcsolatos feladatokat, ellátja a lakás megszerzésével kapcsolatos állami támogatás visszafizetésével, felfüggesztésével, átjegyzésével kapcsolatos feladatokat, ellátja a jegyző hatáskörébe utalt környezetvédelmi hatósági feladatokkal kapcsolatos döntések előkészítését, végrehajtását, közreműködik a beruházások környezetvédelmi vonatkozású feladatinak ellátásában, ellátja az Önkormányzat tulajdonosi részvételével működő gazdasági társaságokkal kapcsolatos referensi feladatokat, közreműködik az Önkormányzat gazdasági programjának és az éves vagyongazdálkodási irányelvek megalkotásának előkészítésében, közreműködik az önkormányzati ingatlanok hasznosításával, értékesítésével kapcsolatos döntések előkészítésében, ellátja a Közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. tv-ben meghatározott feladatokat: a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, ill. útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzését,
51 -
ellátja a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzését, ellátja a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzését, megakadályozását, megszűntetését, ill. szankcionálását, közreműködik a közrend és a közbiztonság védelmében, közreműködik az állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában, előkészíti a behajtásra, ill. parkolásra jogosító engedélyek, hatósági igazolvány kiadását, ellátja a Városstratégiai tanácsnok működésével kapcsolatos referensi feladatokat, ellátja a Gazdasági Bizottság működésével kapcsolatos referensi feladatokat, ellátja Veszprém Város Közlekedésfejlesztéséért Közalapítvány kuratóriumának működésével kapcsolatos adminisztrációs teendőket, ellátja Veszprém Város Környezet- és Természetvédelméért kuratóriumának működésével kapcsolatos adminisztrációs teendőket,
10. Az SzMSz 12.12. pontja /Városüzemeltetési Iroda részletes feladatjegyzéke/ hatályát veszti. A Közgyűlés felkéri Veszprém Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjét, hogy a Polgármesteri Hivatal módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát a módosításokkal egységes szerkezetben juttassa el a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei részére. Határidő: 2007. december 15. Felelős: dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző (Domokos József megérkezett az ülésterembe.) 10.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. évi ellenőrzési terve Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző
52 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 274/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat 2008. évi ellenőrzési tervét a mellékletben foglaltak szerint elfogadja. Az ellenőrzési feladatok eredményes ellátása érdekében indokolt esetben gondoskodni kell külső szakértő bevonásáról. Az ellenőrzések komplexitását a szakmai felügyeletet ellátó irodák részvételével biztosítani kell. Határidő: 2008. december 31. Felelős: Rompos Gabriella Belső Ellenőrzési Iroda Vezetője 11.) Az egészségügyi alapellátás feladat-ellátási, illetve feladat-átvállalási szerződéseinek felülvizsgálata Előadó: Porga Gyula alpolgármester Porga Gyula: Az előterjesztés egy szolidaritási elvet szeretne érvényesíteni, azaz a 150 eFt-ot meghaladó gázszámlákhoz kíván támogatást nyújtani. A bizottságok megtárgyalták az anyagot, és támogatásra javasolják. Brányi Mária: Megkérdezte, hogy milyen nagyságú szokott lenni a fűtési költség. Wéber László: A felülről nyitott rendszer kapcsán felmerült benne egy kérdés, hogyha a rendelő az utcát fűti, akkor azt is az önkormányzat fogja-e fizetni.
53 Porga Gyula: Az anyag részletesen tartalmazza az összes rendelő fűtés számláját, ott kívánnak segíteni, ahol magasak a költségek. Wéber László képviselő kérdésére elmondta, hogy érdeke a háziorvosnak, hogy ne az utcát fűtse, hiszen a számla egy részét ő fizeti. Külön kiemelte, hogy az előterjesztést egyeztették a háziorvosok érdekképviseletével és az Egészségügyi Alapellátással, akik természetesen támogatták az anyagot. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 275/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta „Az egészségügyi alapellátás feladat-ellátási, illetve feladat-átvállalási szerződésének felülvizsgálata” című előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az egészségügyi alapellátás biztosítása keretében a vállalkozó háziorvosok és fogorvosok részére - a 2008. január 01-től kifizetett fűtési számlák vonatkozásában - a jelenlegi egységes 20%-os támogatási összeg helyett az Önkormányzat a 150.000,Ft fűtési összeget meghaladó költséget vállalja át a működtető háziorvosoktól. 2. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a vállalkozó orvosokkal kötött és jelenleg érvényben lévő feladat-ellátási, illetve feladat-átvállalási szerződések - közüzemi támogatásról szóló 10. pontjának első mondatát – az alábbiak szerint módosítja: (jelenleg érvényben lévő szövegrész: „A rendelőre eső közüzemi működtetési költségek közül a fűtés költségeinek 20%-át a megbízó önkormányzat támogatásként átvállalja”, helyébe az alábbi mondatrész kerül: „A rendelőre eső közüzemi működtetési költségek közül a fűtés költségeinek 150.000,-Ft feletti összegét a megbízó önkormányzat támogatásként átvállalja. 3. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a fentiek szerint módosított megállapodások aláírására. Felelős:
- a megállapodások előkészítése tekintetében Dr. Kovács Róbert főorvos, Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője,
54 - a módosított megállapodások aláírása tekintetében Debreczenyi János polgármester Határidő:
- a megállapodások előkészítése tekintetében 2007. december 15. - a megállapodások aláírása tekintetében 2007. december 31.
4. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájának vezetőjét, hogy a határozat 1. és 2. pontjában módosított támogatási mértéket – 1.700.000,-Ft összeggel – a 2008. évi költségvetési rendelet előkészítése során vegye figyelembe. Felelős: Határidő:
Scher Ágota Pénzügyi Iroda vezetője 2008. évi költségvetési rendelet elfogadásának időpontja
12.) Kötelezettségvállalás 2010-ig a városi kiemelt fesztiválok költségvetési támogatására Előadó: Porga Gyula alpolgármester, Asztalos István képviselő Asztalos István: Az elmúlt években kialakult Veszprémben a kulturális rendezvényeknek egy olyan köre, amely már bizonyított, és amely a város kulturális arculatának nélkülözhetetlen eleme. A nagyrendezvények szintén forrásokért küzdenek, melytől a létük, a fejlődőképességük függ. Kötelezettségvállalás keretében, kiszámítható időpontra 2010-ig adják oda előre a támogatást, így a helyzetük megszilárdul, jövőjük tervezhetőbbé válik, a város hozzáállása további támogatásokat generálhat részükre. Hangsúlyozta, hogy minden döntés okozhat érdeksértést, amely azonban nem volt céljuk, de a kiemelten támogatott fesztiválok körében történő bekerülés teljesítményen alapul. Megköszönte Porga Gyula alpolgármesternek a tartalmas együttműködést. Porga Gyula: Az előterjesztés egy jó példa az együttműködésre, összefogásra. Hangsúlyozta, hogy más rendezvényeket is támogatni fog az Önkormányzat, de a kiemelten támogatott
55 fesztiválok köre egy külön kategóriát jelent, ezen rendezvények stabilitását szolgálja. Megköszönte Asztalos István képviselő közreműködését az előterjesztés elkészítésében. Wéber László: Megkérdezte, hogy mik azok az elvárások, amelyek esetleges nem teljesítése során az együttesek kikerülhetnek a támogatói körből, számára nem elérhető az objektív mérce. A támogatói körből való kikerüléshez meg kell fogalmazni egy objektív szempontrendszert. A határozati javaslat 3.) pontját kiegészítette módosító indítványával: „….elé kerüljenek, valamint 2008. júniusáig dolgozza ki a kiemelt rendezvény kategória kritériumrendszerét a Közgyűlési megvitatásra alkalmas formában.” Porga Gyula: Egyik előterjesztőként elfogadja az indítványt és elmondta, hogy a készülő kulturális koncepciónak egyik nagyon fontos eleme lesz. Asztalos István: A módosító indítványt el tudja fogadni. Hangsúlyozta, hogy ezen nagyrendezvények szervezőinek egy 2010-ig érvényes fejlesztést kell letenniük, mely ad egy kiinduló pontot, melyet számon kérhetnek. Péterné Rózsa Mária: A Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság előtt a szervezőknek évente beszámolási kötelezettségük van, a bizottság pedig véleményt alkot a rendezvényekről. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 276/2007.(XI.29.) Kh. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2008-2010 közötti időszakra vonatkozóan megtárgyalta a kiemelt rendezvények támogatását, és az alábbi kiemelt fesztiválokat a megjelölt összegekkel támogatja 2008-ban. A
56 támogatás mértéke 2009-ben és 2010-ben nem lehet kevesebb, mint a 2008. évi volt. A támogatási szerződés aláírásának feltétele, hogy legalább a támogatás időtartamára szóló fejlesztési terveiket terjesszék a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elé. Gizella Napok 8.3 millió Ft A Tánc Fesztiválja 2.3 millió Ft Kabóciádé 1.4 millió Ft Veszprémi Utcazene Fesztivál 8.3 millió Ft VIVACE 2.1 millió Ft Veszprémi Ünnepi Játékok 12.3 millió Ft Felelős: Debreczenyi János polgármester Határidő: 2008, 2009. és 2010. évi költségvetés készítésének időszaka 2. Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlése a végrehajtással kapcsolatos teendők koordinálásával a Polgármesteri Kabinetirodát bízza meg. Felelős: Bozsik Éva irodavezető Határidő: folyamatos 3. A Közgyűlés felkéri a Kabinetirodát, gondoskodjon arról, hogy a kiemelt rendezvények szervezői által elkészítendő szakmai-pénzügyi beszámolók a támogatások felhasználásáról Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság (valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési és a Gazdasági Bizottságok) elé kerüljenek. Felelős: Bozsik Éva irodavezető Határidő: Az időpont, amire a gazdasági társaságoknak a beszámolási kötelezettsége esik. Ez a rendezvényt követő év május 31. A polgármester 12 óra 06 perckor ebédszünetet rendelt el, és meghívta a képviselőket a Dubniczay házban 12 óra 20 perckor tartandó köszöntőre. Az ebédszünetet követően 14 órakor folytatta munkáját a testület. 13.) A Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatói pályázatának elbírálása Előadó: Porga Gyula alpolgármester
57 Porga Gyula: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! 2007. december 31-én Sipos Zoltán igazgató úr vezetői megbízása lejár. A Kulturális Bizottság kiírta a pályázatot az intézmény vezetésére. A felhívásra határidőig három pályázat érkezett. A Kulturális Bizottság létrehozta a szakértői bíráló bizottságot. Ebben a bizottságban a Kulturális Bizottság tagjain kívül a munkavállalók képviseletében két fő képviselte az intézményt, illetve két szakértő vett részt a bizottságnak a munkájában. Az egyik kollega az a Magyar Művelődési Intézetből, a másik kolléga pedig a Keszthelyi Művelődési Központból érkezett. A kötelességem, hogy elmondjam, hogy az előterjesztés szöveges részében szerepel egy mondat, amit mindenképpen szeretnék kijavítani. Ez úgy szól, hogy Gárdos Éva és Horváth Viola nem rendelkeznek az előírásban szereplő szakirányú egyetemi végzettséggel. Nagyon fontos, hogy a mi pályázatunk feltételeinek nem feleltek meg, tehát mind a két kolléga, akik pályáztak, jelenleg is intézményt vezetnek, tehát minden szakmai képesítéssel rendelkeznek, ami egy ilyen intézménynek a vezetésére alkalmassá teszi őket. A mi pályázati feltételeinknek nem felelt meg, tehát az előterjesztésnek a szöveges részében ezt kérem figyelembe venni. Mivel a szakértői bizottság megállapította, hogy a mi pályázati kiírásunknak nem felelnek meg ketten, Sipos Zoltán pályázatát nézte, illetve értékelte a bizottság, és a bizottság hosszas elemzés és vita után Sipos Zoltán pályázatát nem támogatta, nem kapta meg a szükséges többséget. Az intézmény dolgozói is véleményt nyilvánítottak, ezt a véleményt egyébként a szakértői bizottságban a szakszervezet illetve a közalkalmazotti tanácsnak a képviselői képviselték is, úgyhogy röviden bevezetésként, kiegészítésként ennyit szerettem volna elmondani, és kérem a Közgyűlést, hogy a szakértői bírálóbizottság döntésének megfelelően az igazgató úr 5 éves kinevezését ne támogassa. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm szépen. Felhívom a jelenlévők figyelmét, hogy először a képviselőtestület tagjainak adok szót, és azt követően, aki hozzá kíván szólni, és ezt kézfeltartással jelzi, természetesen megkapja a hozzászólás lehetőségét. A kérésem az, hogy lehetőleg röviden, összefogottan szíveskedjenek előadni a véleményüket. Tisztelettel kérem Kópházi Ferenc igazgató urat, hogy ha ez Önnek is megfelel, akkor az első sorban Szöllősi József vezérigazgató-helyettes úr mellett foglaljon helyet. Tisztelt Közgyűlés, kinek van kérdése, véleménye az előterjesztéssel kapcsolatban? Katanincs Sándor képviselő úré a szó.
58 Katanics Sándor: Köszönöm szépen a szót, Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés és tisztelt Jelenlévők. Előbb alpolgármester úr hivatkozott arra, hogy az intézmény dolgozói véleményt nyilvánítottak, erről szeretnék bővebben hallani, szeretném tudni, hogy milyen véleményt nyilvánítottak a dolgozók. Egészen pontosan, hogy történt-e az intézményi közalkalmazotti körben titkos szavazás, annak valamilyen eredménye született-e, mert azt gondolom, hogy ez a döntésünket nagymértékben fogja befolyásolni. Köszönöm szépen. Porga Gyula: Mint ahogy az a kiküldött anyagban is szerepel, a munkavállalók 95%-ban támogatták az igazgató urat. Nagyon fontos, hogy a bíráló bizottsági döntésben is benne van egyébként ez a vélemény. Debreczenyi János: Köszönöm, Asztalos István képviselő úré a szó. Asztalos István: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Én abból a szempontból hát viszonylag könnyű helyzetben vagyok, hogy tagja voltam ennek a bizonyos szakmai bíráló bizottságnak. Ott is elmondtam, amit erről a helyzetről gondolok, és szavaztam is, egyike voltam azoknak, akik igennel szavaztak, és ebben konzekvens maradok, igennel fogok szavazni most is. Egy pályázó van, egy szabályosan kiírt pályázatra szabályosan benyújtott pályázat. Ezt a pályázatot a stallumban lévő, hosszú ideje stallumban lévő, nagy tapasztalattal rendelkező, az intézményen belül szemmel láthatólag nagyon elfogadott igazgató nyújtotta be. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzetben ezt a pályázatot elutasítani lehet természetesen, de annak nagyonnagyon erős indoka kell, hogy legyen. Én nem látom, nem láttam korábban sem, és nem látom most sem azt a nagyon erős indokot, ami ebben a szituációban az érvényes pályázatot benyújtó igazgatót oly mértékben mellőzné, hogy ezt az egyetlen érvényes pályázatot visszadobná, és új pályázat kiírásáról rendelkezne. Szeretnék még valamit hozzátenni, ezt nem először mondom, és azért bizakodom abban, hogy nem lesz félreérthető, amit mondok, mert egyszer tulajdonképpen ez már meghallgatásra talált. Volt néhány dolog, nem volt olyan nagyon sok, de volt néhány dolog, amiben az egymással versengő polgármester-jelöltek a választások előtt vitákban egyetértettek. Sok mindenben nem, de néhány dologban igen. Az egyik, amiben egyetértés volt minden polgármester-jelölt között, az az volt, hogy az
59 intézményen belüli támogatottság bizonyos mértékén túl a Közgyűlésnek már önkorlátozó módon kell élnie az egyébként vitathatatlan jogával, hogy szabad akaratából bárhogyan dönthet egy ilyen helyzetben, és én úgy gondolom egyébként, hogy ez helyes is. Én örültem ennek a konszenzusnak, mert ez garanciát jelenthet arra, hogy súlyos konfliktusok, intézmények életét fölbolygató, megháborító, a városra rossz fényt vető konfliktusok ne alakuljanak ki. Szerintem olyan helyzet van most, amire teljes mértékben érvényes ez az egykori konszenzus. Van egy jelölt, akit a munkatársi kör 95%-ban támogat, és ez rendkívül magas támogatottság, és én úgy gondolom, hogy nekünk erre tekintettel kell lenni. Én azt kérem polgármester úrtól is, személy szerint azért tőle, mert ő ott elkötelezte magát emellett az elv mellett, meg természetesen mindenkitől, aki itt a patkóban ül, hogy legyen tekintettel erre az egykor volt, és azóta már egyszer működő, működni képes konszenzusra, és szavazzon igennel, amikor Sipos Zoltán személyéről majd dönteni kell. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm, Képviselő Úr. Dr. Bense László Erik bizottsági elnök, tanácsnok úr. Dr. Bense László Erik: Köszönöm a szót, tisztelt Polgármester Úr. Tisztelt Közgyűlés! Miután nem akartam ismételten elkövetni azt a hibát, amit néhány évvel ezelőtt, nyilván neveket vagy nevet nem mondok, úgyis tudják, miről van szó, hogy a saját, engem delegáló pártommal szemben szavazok, ezért miután elolvastam az előterjesztést, és hát eléggé bizonytalanná váltam, megmondom, miért. Gárdos Éva és Horváth Viola gyakorlatilag nem rendelkezik szakirányú egyetemi végzettséggel, innentől kezdve a három pályázó közül egy személyről van szó, és nincsen másik alternatíva. Tehát miután kétségeim voltak, nem beszélve ezzel a 95%-os támogatottsággal, összehívtam a Magyar Demokrata Fórum elnökségét a héten, és kértem egy állásfoglalást, egy iránymutatást, hogy vajon mi a helyes út, hogyan kellene szavazni a Sipos Zoltán ügyében. Nos, Sipos Zoltánt 1987 óta ismerem, mióta én oda kerültem, akkor még a Városi Tanács VB, Büki Szilviával együtt, ő az igazgatási osztályon, én meg a szervezés-jogi osztályon dolgoztam valamikor, akkor még párton kívüliként, és a vb titkár, az akkori dr. Czaun Ferencnek az volt a kívánsága, hogy ezeket a vb titkári ellenőrzéseket én végezzem, majdnem négy, négy és fél éven keresztül. Azt elmondhatom Önöknek, hogy a művelődési osztály vb titkári vizsgálatai, törvényességi vizsgálatai mindig az egyik legpozitívabbak voltak, tehát rosszat nem tudok mondani. Én úgy látom, és nyilván figyelembe véve az MDF elnökségének az állásfoglalását, amely azt mondta, hogy Sipos Zoltán alkalmas az igazgatói feladatok ellátására, tehát ezek a bizonyos kétségek, amik azt mondatják, hogy a szakmai bizottság is bizonytalan, tehát négy igen szavazat, négy nem
60 szavazat, vagy négy tartózkodás, egy igen szavazat, tehát látszik, hogy itt nem egységes a szakmai bizottság sem ennek a megítélésében, így azt mondom, hogy ezt az ügyet csakis szakmai oldalról lehet megközelíteni, és hogyha végigtekintek az elmúlt 20 évre, mióta Sipos Zoltán munkáját volt alkalmam megismerni, akár mint városi tanácsi dolgozóként, vagy mint 9 éve képviselőként, azt mondhatom, hogy igaz, hogy voltak kisebb hullámvölgyek az intézmény munkáját illetően, de én összességében úgy értékelem, hogy azt a feladatot, amelyet szabott annak idején az önkormányzati közgyűlés, illetőleg az ide vonatkozó törvényi keretek között, azt betöltötte. És azt is figyeltem az elmúlt 9 évben, hogy objektív, mennyire pártatlan az igazgató úr akár a jobboldal vagy a baloldalnak a rendezvényeiről van szó. Én úgy ítélem meg pillanatnyilag, hogy objektív álláspontot próbál képviselni, nem egy egyszerű dolog, most nem akarok különböző ügyeket itt előhozni. Tehát összegezve, én úgy gondolom, hogy a folyamatosság, a biztonság és a szakmai tapasztalatok jegyében, miután az MDF-nek a szakértőit, az oktatáspolitikai szakértőit is meghallgattam, én arra az álláspontra helyezkedtem, hogy álláspontom szerint Sipos Zoltán alkalmas az igazgatói feladatoknak a betöltésére, úgyhogy én az ő személyét el tudom fogadni. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Domokos József képviselő úré a szó. Domokos József: Tisztelt Közgyűlés! Tulajdonképpen egyetértek az előterjesztés határozati javaslatával, első határozati javaslatával, mert két javaslat szerepel, amely úgy szól, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2008. január 1. – 2012. december 31-ig terjedő meghatározott időre a Városi Műv. Központ és Könyvtárral közalkalmazotti jogviszonyban álló Sipos Zoltán igazgatót a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának megbízza. Tehát a két határozati javaslat közül ezt tudom támogatni, és hogy miért gondoltam, hogy szólok is. Azért, mert hogy az előterjesztő a B.) változatot terjesztette elő, és ez ellenkezik azzal, amit az én gondolatom, tapasztalatom és véleményem jelent. Éppen ezért a másik oldalról közelíteném meg, erősítve a támogató javaslatomat, hogy mit üzen nekünk az imént elhangzott alpolgármesteri ajánlás, amelyben elutasítaná a pályázót. Én úgy gondolom, hogy Sipos Zoltán egész eddigi élete Veszprém város közművelődésének a szolgálatáról szól, akármilyen polcon is ült ebben a városban. És ebből nagyon-nagyon jelentős a szolgálati éveinek azon száma, vagy azon szolgálati élveinek száma, amely a Városi Művelődési Központ élén történt. Olyan pályázóról van szó, aki számos alkalommal nyerte el demokratikus pályáztatás útján ezt a pozíciót, és most ismételten pályázik olyankor, amikor nincs vetélytársa sem. Tehát én úgy gondolom, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának
61 Közgyűlése, amikor Sipos Zoltánt esetleg elutasítaná, akkor azt mondja, hogy bárki más jobb ma Veszprémben vagy az országban, mint Sipos Zoltán a Városi Művelődési Központ igazgatására. Úgyhogy én határozottan támogatom ilyen körülmények között Sipos úr igazgatói kinevezését. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Gyimesi Károly képviselő úré a szó. Gyimesi Károly: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is az első határozati javaslat mellett foglalnék állást, és egyértelműen kijelentem, hogy Sipos Zoltán igazgató úr pályázatát támogatom. Számomra a kialakult helyzet és alpolgármester úr állásfoglalása, felvezetése ebben a témában elég egyértelmű, csak nem tudok vele egyetérteni. Nevezetesen arról van szó, hogy egy olyan vezető helyzetét bizonytalanítjuk el egy esetleges ilyen döntéssel, egy következő pályázat kiírásával, amelynek szándéka, úgy érzem, hogy többünkben eléggé nyilvánvaló. De nem ezzel akarok foglalkozni, azt szeretném elmondani, hogy magam és családom is, feleségemmel és gyermekeimmel is az elmúlt időszakban, a sok-sok év alatt nagyon-nagyon sok rendezvényén vettünk részt a művelődési intézménynek, amelyet magunk is úgy értékeltünk, hogy az igazgató úr irányítása alatt szakmailag menet közben is folyamatosan fejlődő és egyre sikeresebb intézmény működéséről van szó ebben a városban. Ha pedig ez így van, akkor úgy gondolom, hogy képviselőtársaim körében is az a korrekt, hogyha a jól működő intézmény vezető pályázatát támogatjuk. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Katanics Sándor képviselő úré a szó. Katanics Sándor: Köszönöm szépen, Polgármester Úr, hogy ismét szót kapok. Most már nemcsak kérdezni szeretnék, hanem véleményt formálni is, azért kértem újra szót, de ha szabad, akkor egy mondat erejéig még arra is visszatérnék, amit alpolgármester úr a kérdésemre válaszként adott. Én is láttam az előterjesztésben, ugyan az önéletrajzi adatok után azonnal, Sipos Zoltán önéletrajzi adatai után azonnal, hogy egészen pontosan akkor idézzük: a Városi Művelődési Központ szakszervezeti kollektívája 95%-ban támogatja a jövőbeni kinevezését. Én ennél pontosabb információkra
62 vágytam, csak akkor ezek szerint nem elég jól fejeztem ki magam, ugyanis mondjuk nem feltétlenül az összalkalmazotti kör tagjainak mindegyike a szakszervezeti kollektíva részese. Én, ugye, a közoktatási intézményeknek a – egyébként ott jogszabályban is rögzített – véleménynyilvánítási joggyakorlatából is kiindulva örülnék annak, hogy ha erre vonatkozóan jegyzőkönyv adatok rendelkezésünkre állnak, és elhangozna az, hogy mondjuk a 60 fős alkalmazotti körből, egészen pontosan, elnézést, nem tudom, hogy hányan vannak, nem néztem utána, mondjuk, ha csak 15-en lennének szakszervezeti kollektíva tagjai, és annak a 95%-a lenne, más a helyzet, mint hogyha mondjuk az összalkalmazotti körnek a 95%-a támogatóan lépett volna föl egy titkos szavazáson. Én egyébként úgy tudom, olyan információim vannak, hogy ez utóbbi történt, tehát ahol arról van szó, hogy 15 év intézmény vezetése után is Sipos Zoltán igazgató urat titkos szavazással a dolgozói körnek hihetetlenül nagy többsége támogatja, és szívesen látja újra az intézményvezetői posztban a következő 5 évre. Kádártai képviselőként is szeretném elmondani a véleményemet: van szerencsém ebből a 15 évből, amit igazgató úr igazgatóként töltött el, 9 évet együtt dolgozni képviselőként is igazgató úrral. Példaértékű volt az, ahogy mindig fogadott, ha kádártai képviselőként a városrészben folyó bármilyen programhoz segítséget kértem. Példaértékű az, ahogy a faluház működését segíti, ahogy a programokon szinte mindig jelen van, velünk együtt van. Hosszan sorolhatnám az érdemeit. Én azt gondolom, hogy olyan vezetőt ismerhettem meg benne, aki ideális partner, és mondhatnám ezt a Lovassy László Gimnázium igazgatójának 10 éves történetében, hogyha visszatekintek ugyanezt, hiszen az alma mater napok, amit intézményvezetőként gyakorlatilag az iskola közösségénél tapasztaltam, a segítőszándékot, azokat a programokat, amit a diákok, a közösségeink a Városi Művelődési Központ segítségével valósíthattak meg. Ahogy pl. segítették az intézmény rendezvényeit és a karácsonyi koncerteket, és sorolhatnám azt is tovább, eszközök kölcsönzésével. Tehát én azt hiszem, hogy mindenképpen itt csak olyan döntést hozhat a Közgyűlés, ami támogató, és nagyon szomorúan élném meg, hogyha bármilyen oka lenne annak képviselőtársaim között, akik azt mondják ezek után, egy ilyen helyzet kialakulása után, hogy nem. És ha szabad, még egyet szeretnék megjegyezni: nagyon örülnék annak, ha a polgármester úr is elmondaná a személyes véleményét, hiszen mint jeruzsálemhegyi képviselő is tudom, hogy hosszú éveken keresztül képviselőként is dolgozott együtt intézményvezető úrral, és hát úgy vettem észre a mai nap folyamán is, hogy nagyon meghatározó polgármester úrnak a véleménye, és bízom benne, hogy pozitív, hiszen a választási ígéretei között is, ahogy erre már Asztalos István képviselőtársam is hivatkozott, elhangzott az, hogyha valaki ilyen jelentős támogatottságot bír maga mögött, akkor a választók akarata előtt meg kell hajolni. Én bízom abban, hogy ezúttal is ezt teszi. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Mazák György bizottsági elnök úré a szó.
63
Mazák György: Köszönöm a szót, Polgármester Úr. Voltál szíves kérdésemre adott válaszodban megemlíteni azt a momentumot, amit egyébként természetesen el is fogadok, hogy én négy évvel előbb lettem képviselő, mint te ebben az önkormányzatban. Ez egyébként egy állapot, tehát nyilván nem vettem se bírálatnak, se dicséretnek, egyre azonban alkalmas a dolog, hogy arról a négy évről is vannak emlékeim, amikor, hát, most már egyedül vagyok ebben a testületben, aki ettől tölti be ezt a tisztséget, és én emlékszem egy esetre. Az eset szenvedő alanyát úgy hívják, hogy Tölgyesi József, aki a Báthory Általános Iskolának az igazgatói állását pályázta meg újra, és ma sem tudom egyébként az okát, hogy akkor az a testület miért nem szavazta meg. Én nagyon remélem, hogy nem ismétlődik meg a történelem ebben, mert a folytatást is fel lehet idézni. Hasonló volt a szituáció, a tantestület óriási többséggel mellette állt, a szülők óriási többséggel mellette álltak – van, aki bólogat, köszönöm szépen, hogy emlékszik rá -, itt ebben valahogy a gombnyomást mást hozott. Még egyszer mondom, most sem tudom, hogy mi volt ennek az oka, de egyet tudok: a Báthory mélyrepülésbe kezdődött, és nem azért, mert az utódja mondjuk nem tudott teljesíteni, hanem bekövetkezett az a morális pusztulás, ami akkor következik be, hogyha mind a tantestület, mind az odajáró, szolgáltatást igénybevevők nem azt kapják ettől a testülettől, amire számítanak. Itt van Bartákné Marica, valószínű, hogy megerősíti ezeket a szavaimat, és tudja, hogy hány év kellett ahhoz, hogy a Báthory újra abba a fényébe tündököljön, amiben előtte tündökölt, és hála Istennek, abban tündököl most is. Ne ismétlődjön meg a történelem, én ezt kérem. Debreczenyi János: Köszönöm. Hartmann Ferenc frakcióvezető úré a szó. Hartmann Ferenc: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő-estület! Tisztelt Sipos Igazgató Úr! Nekünk voltak az elmúlt időszakban vitáink, én ezt nem titkolom. Nem szakmai vitáink, mert nekem az nem volt feladatom, hogy ilyen szempontból foglalkozzam a Városi Művelődési Központ működésével. Elsősorban az épület rekonstrukciójának módjára, felújításának lehetőségeire utalok akkor, amikor azt mondtam, hogy voltak szakmai vitáink, de hát én ezt az intézményt egy olyan intézménynek tartom, amely megfelel mindannak a célnak, amit a város közművelődési életében el kell látnia egy ilyen intézménynek. Sajnálom, hogy a felújítás nem sikerült. Bízom benne, hogy a Te igazgatói intervallumod alatt előbb-utóbb ez sikerülni fog. Ezzel jelzem azt is, hogy támogatnám újbóli megbízásodat, és kérem képviselőtársaimat is, hogy ugyanezt tegyék. Köszönöm szépen.
64
Debreczenyi János: Köszönöm. Hartai Ervin képviselő úré a szó. Hartai Ervin: Köszönöm szépen a szót, Polgármester Úr, és igazodva a kérésedhez, igen rövid leszek. Én is támogatom Sipos Zoltán kinevezését, és megkímélem magamat egy ilyen – hogy mondjam – deja vu érzéstől, amivel már találkoztam idén. Köszönöm szépen a szót. Debreczenyi János: Köszönöm. Dr. Polinszky András képviselő úré a szó. Dr. Polinszky András: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés! Mint rátóti sportkör elnök és mint kádárta részi vállalkozó többször találkoztam Sipos úrral, bármilyen olyan rendezvényen, legyen ezek a falunapok, vagy ünnepségek szervezése, legutóbbi Kádárta napi ünnep magas szinten, ahol a polgármester úrral együtt tudtunk részt venni egy magas szintű ünneplésben, én úgy érzem, hogy maximálisan eleget tett a feladatainak, és úgy érzem, hogy a jövőben is bizalomra számít, úgyhogy részemről maximálisan támogatom az igazgató urat. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Wéber László képviselő úr. Wéber László: Köszönöm szépen a szót, én sem szaporítom a szót. Két dolgot szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz. Az egyik az az, hogy a teremben többen ülünk olyanok, akik együtt dolgoztunk hosszabb-rövidebb ideig Sipos Zoltán igazgató úrral. Én közéjük tartozom, mert egy furcsa formában, merthogy egy projektben dolgoztam együtt vele, ami ugye egészen más, mint egy szokásos klasszikus intézményi működés. Ez a digitális város program volt egyébként. Sajátos volt minden szempontból ez a helyzet. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy ebben a szerepben is meg tudott felelni az igazgató úr, mind az önkormányzat, mind pedig a
65 nemzetközi szervezet elvárásainak, aki a támogatást nyújtotta ehhez a programhoz. Azt gondolom, hogy az is egy fontos mérlegelési szempont, hogy amikor az ember dönt, hogy a saját tapasztalatai mit mondanak. A másik pedig, hogy néhány hónappal ezelőtt polgármester úr nekem, mint első ciklusos képviselőnek nagyon jó mintát mutatott. Megmutatta, hogy egy hasonló helyzetben mi a helyes viselkedési norma. Polgármester úr az iskolaigazgató kinevezésekor egyértelműen kifejezte, hogy a dolgozók szándéka, az mindenképpen figyelembe veendő, és jó döntést akkor hozunk, hogyha nem megyünk szembe ezzel a dolgozói véleménnyel. Én azt gondolom, hogy célszerű polgármester úr mintáját követnem ma is, éppen ezért én Sipos Zoltán igazgató úr kinevezését maximálisan támogatni fogom. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Hidasi Ferenc képviselő úré a szó. Hidasi Ferenc: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés! Azt szeretném csak röviden mondani, hogy én sajnálom Sipos Zolit, hogy ebbe a helyzetbe került, élete pályájának a vége felé, és igazából a másik oldalról, de talán jólestek ezek a szavak, amit erről az oldalról hallott, és talán furcsa neki is meg nekünk is, hogy a másik oldalról viszont kifogásokat nem hallott. Én azt gondolom, ezek a tartózkodások vagy csendben létek nem elég egyenesek, és talán nagyobb korrektséget. Természetesen én is úgy gondolom, hogy Sipos Zoltán emberileg is megérdemli ezt. Debreczenyi János: Köszönöm. Porga Gyula alpolgármester úré a szó. Porga Gyula: Köszönöm a szót, Polgármester Úr. Katanics Sándor képviselőtársamnak volt egy konkrét kérdése, én ezt a kérdést tovább is lököm, a szakszervezet illetve a közalkalmazotti tanács képviselői szerintem itt vannak a teremben, és szeretném, hogy ha, Csaba, elolvasnátok a pontos szavazásnak a menetét illetve az eredményét, szerintem így hiteles, illetve pontos, és egyúttal azt is meg szeretném kérdezni, hogy a másik két pályázatot is ismerték-e a munkavállalók, tehát volt-e lehetőségük megismerni a másik két pályázatot?
66
Kovács Csaba: A KKGYSZ képviseletében, illetve kolléganőmmel, Kuti Zsuzsannával végeztük a felmérést. A szavazást a demokratikus elveknek megfelelően titkosan végeztük, pont azért, hogy minél objektívebb képet kapjunk. Ezt őszintén szólva azért csináltuk, hogy a bizottságban, miután nekünk kellett képviselni a dolgozók véleményét, objektíven tudjuk ezt megtenni. Az eredmény, tehát a szavazás eredménye, az, ha jól emlékszem 95,6%-os egész pontosan. Ezt urnás szavazással végeztük. Nem tudom, mi volt a másik kérdésed? Porga Gyula: Az az, hogy a másik két pályázatot megismerték-e…? Kovács Csaba: Miután olvastuk, ugye, a pályázatokat, abból egyértelműen kiderült, hogy a Viola, tehát Horváth Violának illetve Gárdos Évának a pályázata nem felel meg a kiírásnak megfelelően, tehát ezt már fel sem vetettük ezt a kérdést, tehát nem volt miről beszélni. Ja, igen, és azt hiszem, Katanics képviselő úrnak volt az a megszólalásában az a rész, hogy a szakszervezeti tagok x %-ának az eredménye-e az a 95 valamennyi. Ez a teljes állománynak, tehát azért végeztük a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács együttesen, hogy a teljes kollektívának a véleményét tudjuk tükrözni. Debreczenyi János: Igen, de hány fő ez a kollektíva? Kovács Csaba: Hát, a kollektíva az 60,5, mert vannak félállásban dolgozók is, és ebből, ha jól emlékszem, 57 fő volt az, aki igennel, 1 fő nemmel és 1 fő tartózkodás mellett volt ez az eredmény. Porga Gyula: Köszönöm szépen a segítséget. A bíráló bizottságnak az ülése egy nagyon hosszú ülés volt. Én azt gondolom, hogy ami képviselőtársaimtól elhangzott dicsérő
67 szavak, azok azért jellemzően magát az intézményt dicsérik. Hogy van egy ilyen intézményük, aki ezt a missziót kell, hogy képviselje. Én azt gondolom, hogy ez az intézmény egyébként be is töltötte ezt a missziót. Azonban, és most jön a lényeg, hogy készülünk egy pályázatra, ami az intézménynek a teljes felújítását jelenti, és elvárás velünk szemben az, hogy necsak fizikailag újítsuk meg ezt az épületet, hanem tartalmilag is meg kell, hogy újuljon ez az intézmény. Tehát a XXI. század elején egy más típusú működést várunk el, nem mi, hanem a kiíró, és azt gondolom, hogy nemcsak a kiíró, hanem vele együtt mi is ebben vagyunk érdekeltek. Nekem volt egy hosszú beszélgetés-sorozatom, talán sokan ismerik is ezt a sorozatot, hogy a város kulturális életének a szereplőivel találkoztam, ahol megfogalmaztak bizonyos kritikákat, bizonyos jó tanácsokkal láttak el, és abban úgy nagyjából mindenki egyetértett, hogy Veszprém kitörési pontjai között a kultúrának az első helyen kell, hogy legyen, vagy legalábbis az első helyek egyikén kell, hogy legyen, hiszen ilyen adottságaink vannak. Ezzel párhuzamosan azt is megfogalmazták, hogy van viszont egy csomó dolog, amiben előre kell, hogy lépjünk, másként kell, hogy gondolkodjunk, és ami nagyon fontos, – és ezt nem szabad, és ezt most szakmai kerékvágásba szeretném visszaterelni a szót -, hogy az egyik szakértő ezt nagyon pontosan megfogalmazta, és azt gondolom, hogy amikor egy népművelő kolléga lejön, és egyetlen egy álló pályázó van, egyetlen egy pályázó volt már akkor, mert addigra a másik két pályázóról kiderült, egyébként szerintem a munkavállalóknak nincs arra lehetőségük, hogy eldöntsék, hogy melyik pályázat érvényes meg melyik nem, hiszen ez a bíráló bizottsági ülés előtt volt, tehát szerintem meg kellett volna ismerjék a kollégák mind a három pályázatot, de mindegy, és ez a szakértő volt, aki legbátrabban, ő volt egyébként a nem szavazat, ő nagyon radikálisan leírta azt, hogy igenis más irányba kell menni, és az igazgató úrnak a pályázata, hogyha a képviselőtársaim elolvasták a pályázatot, akkor ezt az előrelépést nem mutatja. Nincs ebben a pályázatban semmi olyan, ami változást jelentene. Címszavak vannak benne, nincs tartalma, én azt gondolom, hogy elismerve egyébként az igazgató úrnak az elmúlt 17 éves tevékenységét. Tehát ez a szakma próbált menekülni, tehát ezt a bíráló bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a rendszerváltás utáni időszak, ez az egyik legszervezettebb intézményhálózattal bíró szakma volt a népművelő szakma a rendszerváltást megelőző időszakban. Több településen volt művelődési ház majdnem, mint általános iskola, és ez a szakma a rendszerváltás után hirtelen elkezdte keresni a helyét. Jöttek a bezárásról szóló hírek, könyvtárakat szüntettek meg az önkormányzatok. És akkor a szakma nem tudott mit csinálni, próbált előremenekülni, és próbálta bebizonyítani azt, hogy igenis életképes és szükség van rá. És erre a szakmának a válasza jellemzően az volt, hogy rendezvényszervezői irodává váltak ezek a házak. Nemcsak Veszprémben, hanem az országban mindenhol. Tehát így tudták biztosítani maguknak azt a helyet, hogy életben maradhassanak. De aztán az élet, illetve a világ fejlődött, és ezen már túl vagyunk, tehát ez volt az a piac, vagy ez volt az a verseny, amit nem tudtak felvenni a vállalkozókkal illetve civil szervezetekkel. Veszprémben is van rá példa, hogy igen, az Ünnepi Játékokkal nem tud versenyezni a városi művelődési ház. Tehát ez az a pálya, amelyiken nem lehet versenyezni, tehát meg kell találni a szakmának az új
68 szerepét, meg kell találni azt a munkát, ami miatt szükségünk lenne erre az intézményrendszerre, hogy vannak olyan dolgok, amik nem látványosak. Már nem azt kell a szakmának bebizonyítani, hogy életképes és szükség van rá, mert azt már mindenki tudja, hanem egy más szerepet kell bejátszania. Amit valamikor, amikor Vitányi Iván, aki egyébként a szakmának az egyik atyja, elmondott, hogy ez a kovászszerep, amit be kell, hogy töltsön a népművelő. Tehát hogy el kell indítani folyamatokat, segítő folyamatokat, ez ma a legaktuálisabb, és ebben a pályázatban ez nincs bent. És a szakértői bizottság… Mazák képviselő úr harmadszor szól bele… és… el is vesztettem a fonalat... És gyakorlatilag a szakértői bizottságban egyébként ez jött át. Azt is tudom, hogy jelen pillanatban bent volt három pályázat, és abból a kettő nem volt érvényes, de arra mindenképpen jó volt, hogy három pályázat volt egymás mellett, hogy van összehasonlításunk. Ha a képviselőtársaim előveszik azt a három pályázatot, és egymás mellé teszik, akkor az, amit én most elmondtam, ebben a három pályázatban benne van, az összehasonlításából tudják. És azt gondolom, hogy valaki felvetette, hogy bizonytalan helyzetbe hozzuk az intézményt. Három hónapig, 90 napig. Jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy nem, mint egy oktatási intézménynél, tehát nem meg kell bíznunk most valakit, 30 nap, vagy 90 napon belül meg kell ismételnünk a pályázatot, és az SZMSZ rendelkezik arról, hogy ki az, aki ebben az átmeneti időszakban vezeti a Házat. Én azt gondolom, hogy Veszprém nyer azzal, hogy ha most egy másik pályára állítjuk az intézményt, és úgy látom, én is úgy látom, illetve a szakértői bizottság többsége is úgy látta, hogy igazgató úr érdemei elismerése mellett más embert kell keresni, aki ezt az új pályát meg tudja találni. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Némedi Lajos bizottsági elnök úré a szó. Asztalos István képviselő úré a szó. Asztalos István: Köszönöm, Polgármester Úr. És külön azt is, hogy még egyszer szólhatok. Két ponton szeretném árnyalni azt, ami alpolgármester úr elmondott. A szakmai bizottság összetétele úgy nézett ki, hogy abban a nem helyből, valamilyen helyi, szakmai vagy politikai közösségből delegált tagokon kívül két olyan tag volt, aki kívülről jött földrajzilag, egyébként a szakmából. És valóban közülük az egyik markánsan Sipos igazgató úr pályázata ellen érvelt és ellene szavazott. A másik meg markánsan mellette, és az egyik igen szavazat az az övé. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy a szakma – már ha most mi magunkat nem tekintjük szakmának, amihez egyébként lenne okunk, mert mitőlünk sem idegen -, ez a szakma egy igen szavazatot és egy nem szavazatot adott le. Ez egy kiegyensúlyozott és árnyalt helyzet volt, ez egy olyan helyzet volt, amelyik véleményem szerint a Közgyűlést meg nem kerülhető módon nem kényszeríti arra, hogy Sipos Zoltán pályázata és
69 várható igazgatói teljesítménye fölött ebben a szituációban már előre pálcát törjünk. A másik, amit mondani szeretnék, hogy – hát én nagyon remélem, sőt végeredményben biztos vagyok benne -, hogy a VMK egy nagy fizikai átalakulás előtt áll. Ez nagy megrázkódtatás. Hát, Katanics igazgató úr bizonyára tudja tanúsítani, hogy milyen erőfeszítés egy még oly örömteljes intézményi rekonstrukció. Ezt a helyzetet tovább nehezíteni, tovább nehezíteni azzal, hogy a megszokott, az együttműködésben láthatólag kiválóan vizsgázó igazgatót kiszakítjuk a közösségéből, egy új vezetőt viszünk oda, arra késztetjük a közösséget, hogy ezt az egész megpróbáltatást egy új, ki tudja, milyen, ki tudja, miképpen teljesítő, velük miféle új kapcsolatrendszert kiépíteni képes igazgatóval csinálja végig, ez szerintem túl nagy kockázat. Én ebben a helyzetben – örömmel bevállalva az átalakítással, rekonstrukcióval együtt járó óhatatlan nehézségeket és az ebben rejlő kockázatot – éppen Sipos igazgató úr személyében találnám meg azt a szükséges állandóságot, azt a szilárd pontot, ami ahhoz kell, hogy egy intézmény egy ilyen helyzetet szerencsésen vészeljen át, és a benne lévő lehetőségek maximumát hozza ki. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm szépen. További kérdés, vélemény, észrevétel a képviselők részéről nincs. Van. Molnár Ernő tanácsnok úr. Molnár Ernő: Köszönöm a szót, nagyon rövid leszek. Én nagyon meg vagyok elégedve a Sipos Zoltánnak a munkájával. Amit tapasztalok most itt benn a házban, az egy politikai vita, legalábbis az én szemszögemből. A két oldal egymásnak feszülő vitája. Engedjék meg, hogy én, mint a Lokálpatrióta Egyesület képviselője, ebben a vitában ne vegyek részt és ne foglaljak állást. Ha megengedik, elhagynám a termet. Debreczenyi János: Tudomásul vesszük, Tanácsnok Úr. Van-e a képviselő hölgyek és urak részéről további észrevétel? Nincs. Többen jelezték írásban, szóban, hogy hozzá kívánnak szólni, kérem, fáradjon, Zsuzsa, kérem, fáradj a mikrofonhoz. Ferencz Zsuzsa úrhölgy. Ferencz Zsuzsa:
70 Tisztelt Képviselő-testület! Köszönöm a szót. Hadd utaljak itt egészen konkrét számokkal vissza a Katanics úr által föltett kérdésre, és amit a kollégám, Kovács Csaba részben már megválaszolt. Egészen pontosan tehát az intézmény közalkalmazotti tanácsa és szakszervezeti alapszervezete végezte ezt a támogatási felmérést az intézményben, és a 61 dolgozóból 58-at tudtak megkérdezni, ők ennyit értek el, a többiek nyilván betegek voltak a szavazás időpontjában, és közülük 56-an voksoltak igennel, egy nem szavazat volt és egy tartózkodó, tehát így jön ki ez a példátlanul magas támogatottsága az igazgató úrnak. A VMK kollektívája nevében én fogok most itt korteskedni, szintén az ő megválasztása mellett, újbóli kinevezése érdekében. Ennek főként az az oka, hogy a szakmai, vagyis a művelődésszervező munkatársak közül én vagyok az, aki a legrégebb ideje dolgozom ővele, Sipos Zoltán ugyanis ’93. január 1-jétől vezeti az intézményt, én pedig nem egészen másfél év múlva, a következő év, tehát ’94 májusától kerültem oda munkatársnak. Belülről a mindennapos munkakapcsolat révén mi dolgozók több dologban valószínűleg másként ítéljük meg Sipos Zoltán személyét, igazgatói törekvéseit, mint a külső szemlélő. Az intézményben eltöltött 13 és fél év alatt volt alkalmam alaposan megismerni Sipos Zoltán vezetői stílusát, a dolgozókkal kapcsolatos emberséges, baráti magatartását, valamint felkészültségét, szakmai és emberi elvárásait, erényeit és hibáit is. Debreczenyi János: Elnézést kérek, Zsuzsa, nem akarok tiszteletlen lenni, de kértem, hogy röviden, és látom a kezedben körülbelül 10-15 oldal van, úgyhogy nem akarok udvariatlan lenni, de kérlek, hogy tartsad be a kérésemet. Ferencz Zsuzsa: Összefogott leszek, köszönöm. Csak pont azért olvasom, hogy nehogy…, hogy ha szabadon beszélek, akkor kicsit hosszabb lennék még ennél is, de igyekszek nagyon rövid lenni. Tagadhatatlan, hogy az általam átfogott 13 és fél év alatt a VMK teljesítménye nem volt egyenletes. Az első években magam is éreztem bizonyos gondokat, problémákat. 9 évvel ezelőtt, és már 9 éve pozitív fordulat történt Sipos Zoltán vezetői munkájában, vezetői felelősségtudatában, életstílusában. Erős elszántsággal le tudta gyűrni korábbi gyengeségeit, volt ereje szakítani negatív szokásaival és változtatni az addigiakon. Ennek eredményeként képes volt a vezetése alatt működő intézményt egy folyamatosan emelkedő pályára állítani, és megtartani azon. A tartalmi munkát illetően különösen az utóbbi 5 év teljesítménye volt kiemelkedő, ezt a VMK-ban megvalósult programok változatossága, a nagyszabású rendezvények sora, no, és az ezek iránt megnyilvánuló, egyre növekvő érdeklődés az évi sok ezer látogató bizonyítja. Ezek, kedves Képviselők, objektív tények. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ezt a Házat mi valóban csúcsra járatjuk.
71 Rengeteg a program, rengeteg a rendezvény, sokszor párhuzamosan is, hiszen rengeteg a kis csoportunk, akik mindig élettel töltik meg az egyéb rendezvények mellett az intézmény falait, a Központét is, és a klubkönyvtárakét, faluházét, rátóti művelődési házét is. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából városunkban a közművelődési alapfeladatok ellátásából a VMK-ra hárul a legtöbb feladat. Ennek megfelelően az intézmény kötelessége megfelelni a követelményeknek. Meglátásom szerint a Sipos Zoltán vezetésével működő VMK a lehető legjobb színvonalra törekedve tesz eleget rábízott és jogosan elvárható sokrétű tevékenységének. Csak zárójelben jegyzem meg, mondhatom ezt úgy is, mint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által létrehívott Közművelődési Feladatellátás Országos Szakfelügyelete szakértőjének egyike, aki időnként különböző művelődési intézmények komplex átvizsgálására kaptam magam is felkérést. Én úgy látom tehát, hogy a VMK-ban folyó irányítói és szakmai tevékenységet, akár más művelődési intézmények tevékenységével összehasonlítva, jónak, néhány területen pedig egészen kiemelkedőnek lehet értékelni. Utalok itt a zenei és más művészeti fesztiválokra, vagy az irodalmi ismeretterjesztő programokra, egyéb ismeretterjesztő programokra, gyerekeknek szóló programokra és a kis csoportokkal való törődésre. A tevékenységek összességét tekintve is mindenképpen méltánylandók az elmúlt másfél évtizedben a Sipos Zoltán harmadik igazgatói ciklusa alatt elért eredmények. Utaltak rá, hogy milyen állagú a ház, és bizony az itt dolgozóknak a korszerűnek sajnos nem nevezhető körülmények között kell megfelelni a kor kihívásainak, minél színvonalasabb programok megvalósításával eleget tenni a Művelődési Házba járó, egyébként minden korcsoportot felölelő, főként helyi lakosság igényeinek. Az évek során ehhez a – higgyék el, nem is olyan könnyű – feladathoz, sokszorosan összetett feladathoz Sipos Zoltánnak sikerült maga köré gyűjteni egy jó kollektívát, egy ütőképes szakmai gárdát. Úgy gondolom, Sipos Zoltán velük együtt magabiztosan, a mindenkori helyzethez alkalmazkodva, elfogadható kompromisszumokra, a tartalmi megújulásra is készen, és a kor, a város elvárásait messzemenően figyelembe véve, képesnek tartja magát a VMK további megbízható, eredményes vezetésére. Közeli munkatársként én Sipos Zoltánt jó szándékú, a munkatársaknak teret, önállóságot biztosító s munkájukra folyamatosan odafigyelő, eredményeiket értékelő embernek tartom. Befejezésül tehát kérem Önöket, hogy Sipos Zoltán eddigi eredményei és igazgatói pályázatában megfogalmazott programja, valamint a VMK-ban dolgozók közel 100%-ának véleményét is figyelembe véve hozzák meg felelősségteljes döntésüket. Köszönöm szépen a szót. Debreczenyi János: Köszönöm szépen. További hozzászóló? Nagy Kálmán, a nyugdíjasklub elnöke.
72 Nagy Kálmán: Köszönöm szépen a szót, és szeretnék hozzászólni ehhez az ügyhöz is. Tekintettel arra, hogy hát mi a sajtóból értesültünk róla, hogy az igazgatói pályázatokon egyedül Sipos Zoltán pályázata érte el a megkívánt teljesítményt, tehát egyedül ő maradt fönt mint jelölt, de ugyanakkor a továbbiakban értesültünk róla, hogy az önkormányzat még gondolkodik rajta, hogy újabb pályázatot ír ki. Mi megdöbbentünk rajta. 30 nyugdíjasklub nevében szólok itten, utolsó ülésünkön most foglaltuk össze a dolgot, most beszéltünk róla, és egyöntetűen Sipos Zoltán mellett álltunk ki, tekintettel arra, hogy minden támogatást megkaptunk tőle, és reméljük, a jövőben is meg fogunk kapni. Én hiszem azt, hogy a képviselő-testület Veszprémben nem fog az Országgyűlés példáját követve a politikai csatározások színterévé válni. Előrebocsájtom, én egyik pártnak sem vagyok tagja, nem voltam, és remélem, most már nem is leszek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Debreczenyi János: Köszönöm. További hozzászóló? Tessék parancsolni, Felföldi Gábor úr. Felföldi Gábor: Tisztelt Közgyűlés, Hölgyeim és Uraim! Nekem csak három kis papírom van, de nem fogom természetesen ezt felolvasni, hanem néhány gondolatot szeretnék belőle kiemelni, abból, hogy én személy szerint miért gondolom azt, hogy jelenleg jó kezekben van a Városi Művelődési Központ vezetése. Az egyik, amiről itt most még nem esett szó a nyugdíjasklubokon kívül, hogy a Városi Művelődési Központhoz rengeteg művészeti csoport, klub és szakkör tartozik. Ilyen például a Váczi Mihály Irodalmi Színpad, amely ugye jövőre fogja ünnepelni az 50. évfordulóját, ami a versmondás terén nem egy elhanyagolandó dolog, és ezúton is köszönöm Igazgató Úrnak, hogy az Irodalmi Színpadot annak idején befogadta a Városi Művelődési Központ keblébe, és a mai napig mint, ugye, magyar tanár is, támogatja az Irodalmi Színpadnak a működését, és itt, ugye, nemcsak helybiztosításról van szó, hanem itt a technikai háttér illetve az előadások megtartásának a helye is. Aztán, amit még szeretnék mindenképpen elmondani, a másik az a mi személyes kapcsolatunkból adódóan, ugye, kollégaként bizonyos szempontból az Egyetem közművelődési titkáraként dolgozunk együtt, és most már néhány éve azon munkálkodunk, hogy az egyetemi fiatalság bizony része lehessen, vagy legyen valamilyen szinten a város kulturális életének, ami hát, nem egy könnyű dolog, de hát, valami folyamat elindult, és reméljük, hogy ez folytatódni is fog. Illetve még egy gondolatot szeretnék megjegyezni, azt pedig Sipos Zoltán személyével kapcsolatban fontosnak tartom még elmondani, hogy egyrészben, ugye, hagyományőrző, másrészben halad a korral, életben tartja a nyugdíjasklubokat,
73 holott a gyermekeknek emellett Halász Jutka koncerteket szerveznek, tehát itt azért, hál’ Istennek, megvan, tehát ugye, beszélünk arról, és tudjuk, hogy Veszprémben nagyon komoly kulturális élet folyik, és én ezt bátran jelentem ki, és látom, és örülök neki, és hál’ Istennek, minden korosztály megtalálja a magának valót, és a VMK ebben élenjár, hogy kielégítse a kulturális igényeket. És végezetül az igazgató úr a jövőbe tekint, mert figyeli és segíti a kultúrában oroszlánkörmeiket próbálgató fiatal és tehetséges művészpalántákat, úgyhogy én ezért is többek között támogatnám őt. És még egy: a klubkönyvtárak fönntartása, ami a városrészek szempontjából nagyon-nagyon fontos. Remélem, ez továbbra is így lesz. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: További észrevétel? Sipos Zoltán igazgató úré a szó. Sipos Zoltán: Polgármester Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Közgyűlés, kedves Vendégek! Nagyon sok minden elhangzott, ebből adódóan én azokat a vázlatpontjaimat nem szeretném felolvasni, amelyek átfedések voltak. Az elhangzottakkal kapcsolatban sok minden jól esett, de én két dolgot mindenképp szeretnék kiemelni az elhangzottakból. Van két olyan mozzanat, amellyel tökéletesen egyetértek Porga Gyula alpolgármesterrel. Az egyik, amikor arról beszélt, hogy a közművelődés tekintetében a Városi Művelődési Központ tisztességgel teljesíti feladatát. Ezt azzal szeretném kiegészíteni, túl azon, hogy nagyon jólesőek voltak kollégák szavai és mindazok az elismerések, amelyek személyemet talán túlságosan is érintették, de azt mindenképpen hozzáteszem, hogy rajtuk kívül a közvélemény elismerése, az, hogy értéknek tekinti tevékenységünket, az mindenképpen rendkívül fontos számunkra. Egy példát hadd mondjak: a VMK elnevezés a közvéleményből ered, nem mi találtuk ki, és valami kedveskedést, valami szeretetet tapasztalunk ebben a kifejezésben, de a leglényegesebb az, hogy az emberek eljárnak a rendezvényeinkre, a nyári programok például nézőcsúcsot döntöttek, így hát ez az év valóban igen sikeresnek nevezhető. Hose Manuel Baroso említi több alkalommal: a kultúra várost épít. Nos, mi tökéletesen egyetértünk ezzel a kifejezéssel, ezzel a gondolattal, hiszen a mi feladatunk a komfortérzet javítása, a város arculatának meghatározása, olyan élhető város megteremtése, amely megtartja polgárait, és nem utolsósorban lokálpatriótává teszi őket, és nem utolsósorban ugyancsak lényeges dolog az a mi szempontunkból, hogy mindebben nagyszerű partnernek tekinthetjük a médiát. Porga Gyula alpolgármester úrnak egy másik kijelentésével is teljesen egyetértek, hogy az eddigi állapotokhoz képest a jövőbe kell tekinteni. Abban már nem osztom a véleményét, amikor burkoltan azt fejezi ki, vagy azt fogalmazza meg, hogy én erre alkalmatlan vagyok. Ha így lenne, nem vettem volna a bátorságot, hogy pályázatot
74 nyújtsak be, és akik ezt a pályázatot ismerik, azok tudhatják, hogy rendkívül hosszasan próbálok, amennyit az akkori információk lehetővé tettek persze, a TIOP Agóra-Polus akciótervről, mint a Városi Művelődési Központ jövőjének zálogáról írni. Egy műszaki rekonstrukcióról, korszerűsítésről van itt szó, amely az intézmény működése szempontjából egy teljesen más jellegű, új tartalmi elemekkel gazdagodó jelenséget takar. Itt a tudomány és a közművelődés szerves összekapcsolásáról van szó általában, konkrétan pedig arról, hogy a VMK-nak föl kell vennie a kapcsolatot, és ez megtörtént, a Pannon Egyetemmel, és azzal együttműködve tulajdonképpen az innovációs eredmények emberközeli megteremtését kell megvalósítania. Tehát a tudományos eredményeket oly közel hozni az emberek számára, hogy az a különböző közművelődési eszközökkel érthetővé, befogadhatóvá váljon. Ennek kiemelt eleme a környezettudatosság, amely úgy gondolom, hogy szervesen illeszkedik a város által is elfogadott és támogatott Ökopolisz projekthez, amely ugyancsak az Egyetemmel való együttműködést jelenti. Legyen Veszprém a szív és az ész városa, halljuk nagyon sokszor, és úgy gondolom, hogy ez az Agóra-Polus akcióterv ebbe az irányba hat. Három elemre támaszkodik, az innovációra, a befogadó funkcióra, amely még tovább bővíti a civil szervezetek, alkotóközösségek befogadását és indukálását arra, hogy jöjjenek létre, legyen otthonuk ez a létesítmény, hiszen az új, felfrissült, megújult, modernizálódott VMK mindenki otthonává válhat. A harmadik a kultúraközvetítés, amely interkulturális programok megvalósítását jelenti, elsősorban a hazai, magyar kultúrát, de természetesen teljesen azonos szinten azt a kulturális gazdagságot, amelyet más népek mutatnak meg. Konkrét példát hadd mondjak erre: nem véletlen, hogy mind a kisebbségi önkormányzatokkal és természetesen a városrészi önkormányzatokkal is szoros a kapcsolatunk, előzményként tehát ez már mindenképp tapasztalat számunkra. Konferenciák, társasági rendezvények szervezésére lesz alkalmas ez a modern épület, és természetesen ne feledkezzünk el a térségi, regionális hatásunkról sem. Összességében nagy kihívásról van szó, hiszen összetett a feladat, nincsenek előzmények, mi azonban, és én magam is természetesen, ezt a fenntartható fejlődés jegyében rendkívül fontosnak és komolyan vállalható feladatnak tekintjük. Folyamatos felkészülés és pályázati előkészítő munka jellemzi az utóbbi heteket, és úgy gondolom, hogy az a dinamizmus és szervezőkészség, amelyet ez igényel, az rendelkezésre áll az intézmény szakmai felkészültségében. Pályázatom benyújtásával az volt a célom, hogy mind az eddigi tapasztalataimat, mind a jövőbe vetett hitemet próbáljam megvalósítani. Számomra az igazgatói feladat hivatás, hitvallás egyúttal, egyfajta életforma, melyhez éveimet, életemet immár 15 éve alakítom. A csapatépítés, amely leginkább megmutatkozott a hozzászólásokban, számomra elsődleges feladatként jelentkezett, és összeforrott egységes gondolkodású, egymást tisztelő, segítő és mondhatom, szerető emberek közösségéről van szó, és ez azért nagyon fontos ez a munkahelyi létkör, mert segíti a munkát, maximális képességeket hoz ki mindenből, és úgy gondolom, hogy ez az Önkormányzat, a város érdekében nem közömbös. A közvélemény bizalmát, megbecsülését érzékelem, és igyekszem a magam lehetőségei, képességei alapján a közéleti
75 szereplés kívánalmainak megfelelni. Felkészültnek érzem magam a jövő feladataira, mindarra, ami elhangzott az Agóra-Polussal kapcsolatosan, és mindenfajta egyéb szakmai kihívásra, amely szakértelmet, lendületes munkavégzést és tapasztalatokat kíván. Köszönöm szépen a figyelmet. Debreczenyi János: Köszönöm. Van-e további kérdés, észrevétel? Nincs a képviselő hölgyek és urak részéről? Van, Porga Gyula alpolgármester úré a szó. Porga Gyula: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Amiket én elmondtam, annak a cáfolatát nem hallottam senkitől. Nem vitattam, hogy ami itt a hozzászólásokban elhangzott, az továbbra is bennem azt erősíti, hogy erre az intézményrendszerre szükség van. Nagyon pontosan kiemelte már nem tudom, hogy melyik hozzászóló, hogy a lakótelepen működő, vagy városrészekben működő klubhelyiségeknek milyen missziós feladata van. Igen, így van. Ezt meg kell tartani, de tovább kell lépni, tehát tovább kell lépni. Jelen pillanatban ez az intézmény ezzel a működéssel eljutott a határig. Ha körbenézünk az országban, és ezen a szakértői bizottságon egyébként ez el is hangzott, jelen pillanatban a Városi Művelődési Központunknak a támogatási aránya vagy intenzitása az ilyen 80-20% körüli. Tehát ma már nagyon kevés város van, ahol ilyen a támogatásra az ilyen intézményrendszernek, tehát tovább kell lépnünk. És amikor igazgató úr azt mondta nekem, vagy utalt az én felvezetésemre, hogy én őt alkalmatlannak tartom arra a szerepre, amilyen irányba el kell mennie az intézménynek, talán sarkosan fogalmazott az igazgató úr, de amiket én elmondtam, így van. Én azt látom, hogy más típusú, más szellemiségű szakemberre van szükségünk, elismerve, ismét meg szeretném erősíteni, elismerve azt a tevékenységet, ami az elmúlt 17 évben történt a városban. Hogyha megnézzük a pályázatot a jövőről, tulajdonképpen a pályázatban az szerepel, amit a TIOP pályázatban kiírtak. Nincs tartalma. Címszavak. Ugyanaz van ideírva a pályázatban a jövőről, amit a társadalmi operatív program elvár az új intézménytől. Kinek szeretnénk csinálni? Hogyan szeretnénk csinálni? Ez nincs benn. És én ezt hiányolom, és ebből vonom le azt a következtetést, hogy ezt a szerepet nem fogja tudni az igazgató úr betölteni. Szerintem ebből a szempontból Veszprém város kulturális jövője sokkal fontosabb, és azok az értékek, amiket létrehoztak azok a működő közösségek, amik működnek, az a segítő tevékenység, amit itt nagyon sok dicséret elhangzott, az továbbra is meg fog maradni, és egyébként a nyugdíjasklubokat nem a Városi Művelődési Központ támogatja, azt az Önkormányzat támogatja. Tehát nem pénzosztó szerv a Városi Művelődési Központ, de ez a fajta segítő tevékenységnek benne kell, hogy legyen, szükség van ezekre a közösségekre, és ezeket a közösségeket továbbra is segíteni kell. Sőt, az új
76 szerep az, hogy hozzunk létre minél több ilyen kis közösséget. Úgyhogy én továbbra is fenntartom azt a véleményemet, amit a vita legelején. Köszönöm. Debreczenyi János: Köszönöm. Wéber László képviselő úr ügyrendi. Wéber László: Köszönöm szépen, Polgármester Úr. Az SzMSz biztosította lehetőséggel élve, kezdeményezni szeretném, hogy titkos szavazás keretében döntsünk majd ebben az ügyben. Kérném szépen, hogy akkor erről majd a testület döntsön. Köszönöm. Debreczenyi János: Köszönöm szépen. Igen, Képviselő Úr, erről szavaznunk kell. Van-e további kérdés, észrevétel, vélemény bármely oldalról? Nincs? Akkor először döntünk a titkos szavazásra vonatkozó javaslatról. Kérem a tisztelt Közgyűlést, aki egyetért Wéber László képviselő úr javaslatáról, ami a titkos szavazásra vonatkozik, szavazzon igennel, aki nem ért vele egyet, szavazzon nemmel. Kérem, szavazzunk! Szavazás Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés 11 igen szavazattal, 11 nem, 1 tartózkodás ellenében elutasította az indítványt. Miután további hozzászólás, vélemény nincs, szavaznunk kell az előterjesztésről. Az előterjesztő a 4. oldalon található határozati javaslatot javasolja, ami úgy szól, hogy a városi Közgyűlés Sipos Zoltán igazgatót a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának nem bízza meg. Nem hangzott el arra vonatkozóan módosító indítvány, nem kerülte el a figyelmemet az, amit Domokos József képviselő úr mondott, de nem hangzott el módosító indítvány a tekintetben, hogy miután az előterjesztő a 4. oldali határozatot javasolja, szavazzunk az első határozati javaslatról, és ezért nem tudtam ezt ekként kezelni. Én kértem a főjegyző asszony segítségét ebben az ügyben.
77 Dr. Büki Szilvia: Nem hangzott el módosító indítvány, Domokos úr beszélt arról, hogy milyen sorrendben lenne jó szavazni a határozati javaslatokról, de indítványként nem fogalmazta meg, tehát nem látom akadályát, hogy megtegye. Debreczenyi János: Igen, akkor megkérdezem Domokos József képviselő urat, hogy szándékozik-e módosító indítványt tenni? Öné a szó. Domokos József: Igen. Debreczenyi János: Tisztelt Közgyűlés, Domokos József képviselő úr módosító indítványáról szavazunk, ami arról szól, hogy először szavazzunk a 3. oldalon található határozatról. Kérem, aki elfogadja a módosító indítványt… Porga Gyula alpolgármester úré a szó. Porga Gyula: Tehát van egy, ha jól értettem, Domokos képviselő úrnak van egy módosító határozati javaslata az enyémmel ellentétben, tehát szerintem a határozati javaslatról kell most szavaznunk, nem arról, hogy mikor szavazunk róla, hanem erről a konkrét határozati javaslatról kell most döntenünk, ez a határozati javaslat úgy szól, hogy bízzuk meg Sipos Zoltánt 5 évig. Tehát most erről kell, hogy szavazzunk, jól értem, csak hogy mindenki tisztán lásson. Tehát nem arról szavazunk, hogy erről szavazzunk-e, hanem erről a határozati javaslatról kell most szavaznunk. Debreczenyi János: Az én észrevételem arra vonatkozott, hogy miután módosító indítvány hangzott el a szavazás sorrendjére vonatkozóan, ezért szavazzunk arról, hogy felcseréljük-e a szavazás sorrendjét. Kérdezem jegyző asszonyt, hogy én jártam el helyesen, vagy a humán ügyekkel foglalkozó helyettes véleménye a jó? Így van, tehát én jártam el helyesen. Van további észrevétel, kérdés, vélemény? Rengeteg van. Mazák György bizottsági elnök úré a szó.
78
Mazák György: Köszönöm szépen, akár ügyrendit is nyomhattam volna, de nyilván nem akartam olyan udvariatlan lenni, hogy leállítom a további hozzászólásokat, viszont a Molnár Ernő képviselőtársunk ugyebár, jól emlékszem, azt mondta, ő támogatja az igazgató úr kinevezését, de ebben a vitában nem kíván részt venni. Ez akkor azt jelenti, hogy szavazási helyzet van, tehát valakinek kellene szólni, hogy részt kíván-e venni a szavazásban, és majd ez alapján ő eldönti, hogy szavaz vagy nem szavaz, de azt nem tehetjük meg, hogy nem szólunk neki. Debreczenyi János: Tisztelt Bizottsági Elnök Úr! Ahogyan valamikor a Közgyűlés öt órával ezelőtti vitájában egyszer beszéltünk róla, hogy aki a mandátumot megkapta, az a felelősséget is megkapta. Én azt gondolom, hogy tanácsnok úr pontosan tisztában van azzal, hogy milyen álláspontot foglalt el akkor, amikor kiment. Én nem gondolom, hogy valamelyikünknek utána kellene menni, és szólni kellene. Ha ezt kérte volna a tanácsnok úr, én fölírom magamnak, és biztos, hogy megteszem. Gondolom, hogy nem ment olyan messzire a tanácsnok úr, hogy ne lenne lehetősége visszatérni a terembe akkor, amikor akar. Brányi Mária bizottsági elnök asszony. Brányi Mária: Köszönöm szépen a szót. Én bizonyára elvesztettem a fonalat, de hogyha jól értelmezem, két határozati javaslat van, ami konkrétan Sipos Zoltán kinevezésével kapcsolatos. Mind a kettő része az előterjesztésünknek. Én nem tudom, hogy mitől lenne módosító indítvány valami, ami szövegszerűen egyébként tökéletesen megegyezik egy előttünk levő határozati javaslattal. Nem egy új szöveg, nem egy új értelmezés hangzott el, tehát én azt gondolom, hogy az az értelemszerű, hogy miután van ennek az előterjesztésnek egy előterjesztője, minden ilyen esetben az előterjesztés előterjesztője által támogatott javaslatot szoktuk először tárgyalni, arról szoktunk szavazni, és utána szavazzuk a többit. Miután szó szerint mind a két verzió előttünk van, én nem értem, hogy ennek a sorrendiségét miért kellene felülírni, hogy ha az előterjesztő mind a két lehetőséget elénk tárta, akkor véleményem szerint az ő általa támogatottról kell mindenképpen először szavazni, mert hogyha lenne előttünk egy egészen új szövegezésű módosító indítvány, aminek egészen más a tartalma, akkor én ezt megérteném, hogy ez módosító, de ez most mitől módosít? Én azt gondolom, semmi másra nem jó, mint hogy itt a helyzetet még komplikáltabbá tegye.
79
Debreczenyi János: Tisztelt Bizottsági Elnök Asszony, tisztelt Közgyűlés! Én csak államigazgatási jogból tettem egy sikeres államvizsgát, és nem érzem magam, egyébként logikus az okfejtése bizottsági elnök asszonynak, nem vitatom egy percig sem, de viszont e tekintetben szakértő a címzetes főjegyző asszony, úgyhogy az én számomra az ő iránymutatása a mértékadó. Öné a szó. Dr. Büki Szilvia: Polgármester Úr! Az én értelmezésem szerint előttünk van a két határozati javaslat. A Domokos úr indítványa, az tévesen módosító indítvány megnevezést kapott, mert az gyakorlatilag egy ügyrendi jellegű indítvány, ezért erről a Közgyűlésnek szavaznia kell. Alapesetben normális dolog az, hogy az előterjesztő által elsőként megnevezett határozatról kellene a Közgyűlésnek döntenie, de az ügyrendi szavazat elfogadása esetén ennek a sorrendisége módosulhat, úgyhogy arról kérem szavaztatni. Debreczenyi János: Igen, ez azt is jelenti, hogy a bizottsági elnök asszony okfejtése teljesen helytálló volt, mert nem módosító indítvány van, hanem ügyrendi a javaslat, és azért szavazunk róla, mint ahogy főjegyző asszony elmondta, mert az ügyrendi javaslatról vita nélkül szavaznunk kell, döntenünk kell. Most egyébként zavarban vagyok, mert újabb két hozzászóló jelenik meg, és újabb tanácsot kérek, hogy akkor most szavazzunk először, vagy szót adjak a két szót kérőnek? Újabb ügyrendi van, akkor viszont, hogy saját magam ne kerüljek valami 22-es csapdájába, úgy döntöttem, hogy szavazunk Domokos József képviselő úr ügyrendi javaslatáról. Kérem, aki egyetért Domokos József képviselő ügyrendi javaslatával, szavazzon igennel, aki nem, szavazzon nemmel. Természetesen tartózkodni is lehet. Kérem, szavazzanak! Szavazás Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés 11 igen, 11 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította Domokos József képviselő ügyrendi javaslatát. Baumgartner Lajos bizottsági elnök úr ügyrendi javaslata.
80
Baumgartner Lajos: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Én nem láttam volna a Domokos képviselőtársam ügyrendi gombját, kérem, hogy a jegyzőkönyv számára nézzük meg. Én ilyen gombot nem láttam, de természetesen szavazás után vagyunk. És azt is szeretném képviselőtársaimnak jelezni, hogy polgármester úr lezárta az általános vitát, átmentünk egy szavazási helyzetbe, és utána nekiálltunk ismét érdemben hozzászólni az előterjesztéshez. Köszönöm. Debreczenyi János: Köszönöm, Asztalos István képviselő úré a szó. Asztalos István: Nekem valóban módosító indítványom van. Brányi Mária elnök asszony számára mondom, hogy azért tekintem módosító indítványnak, mert eltér attól, mint amit az előterjesztő támogat. És akkor a módosító indítványom úgy szól, hogy javaslom a Közgyűlésnek, hogy támogassa Sipos Zoltán igazgatói kinevezését a következő öt évre a Városi Művelődési Központ élére. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm, erről szavazni fogunk akkor, amikor a 3. oldalon található határozatról döntünk. Hartmann Ferenc frakcióvezető úré a szó. Hartmann Ferenc: Köszönöm szépen a szót, tisztelt Polgármester Úr! Ehhez a szavazási metódushoz szeretnék hozzászólni, bár Asztalos István javaslata abszolút helyre tette ezt a dolgot. Az eredeti előterjesztő, Porga Gyula azt javasolta, hogy ne kapjon megbízást Sipos Zoltán pályázó. Ehhez képest érkezett egy módosító indítvány, amelyet nemcsak az ügyrendi gomb megnyomásával lehet tenni, hanem hozzászólással is, Domokos József megtette ezt a javaslatot. Az SzMSz 16.§-ának 2.) pont h.) bekezdése azt mondja, hogy a polgármester először a vitában elhangzott módosító javaslatokról szavaztat. Kérem, hogy az SzMSz betartásával járjunk el. Köszönöm szépen.
81 Debreczenyi János: Tisztelt Képviselő, tisztelt Frakcióvezető Úr! A címzetes főjegyző asszony kifejtette véleményét, hogy mi a helyzet a módosító indítvány és az ügyrendi javaslat viszonylatában, és ennek megfelelően szavaztunk. A szavazás eldöntötte azt, hogy milyen sorrendben fogunk szavazni az előterjesztésben szereplő határozatokról. Katanics Sándor képviselő úr ügyrendi javaslata. Katanics Sándor: Köszönöm a szót, Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés! Ezek után én azt javaslom, hogy amikor szavazásra teszi fel polgármester úr ezt a kérdést, akkor szó szerint legyen kedves fölolvasni azt a határozati javaslatot, amiről dönteni fogunk. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy nem tett eleget a kérésemnek, és nem mondta el a személyes véleményét. Azt gondolom, hogy meg kellett volna tennie, ebben az esetben nagyon fontos lett volna. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm az észrevételt. Van-e további kérdés vagy vélemény? Nincs. Akkor szavazni fogunk úgy, ahogy az előterjesztő az előterjesztésében ezt a tisztelt Közgyűlésnek javasolta. Először szavazunk a 4. oldalon található határozati javaslatról. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Városi Művelődési Központ és Könyvtárnál közalkalmazotti jogviszonyban álló Sipos Zoltán igazgatót (született: 1952. június 22., Jászalsószentgyörgy, édesanyja neve: Szűcs Piroska, lakik: Veszprém, Óváros tér 16.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának nem bízza meg. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megállapítja, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, ezért a pályázatot 90 napon belül meg kell ismételni. Határidő: a pályázó értesítésére: azonnal, a pályázat megismétlésére: a közgyűlési döntést követő 90 nap. Felelős: Debreczenyi János polgármester. Veszprém, 2007. november 29. Aláírók: Debreczenyi János sk. polgármester, Dr. Büki Szilvia sk. jegyző, címzetes főjegyző. Kérem a tisztelt Közgyűlést, hogy aki az előterjesztő által favorizált határozattal egyetért, szavazzon igennel, aki nem, nemmel, aki tartózkodni kíván, tartózkodjon. Kérem, szavazzanak! Szavazás
82 309/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Városi Művelődési Központ és Könyvtárnál közalkalmazotti jogviszonyban álló Sipos Zoltán igazgatót (született: 1952. június 22., Jászalsószentgyörgy, édesanyja neve: Szűcs Piroska, lakik: Veszprém, Óváros tér 16.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának nem bízza meg. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megállapítja, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, ezért a pályázatot 90 napon belül meg kell ismételni. Határidő: a pályázó értesítésére: azonnal, a pályázat megismétlésére: a közgyűlési döntést követő 90 nap. Felelős: Debreczenyi János polgármester. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 11 igen szavazattal elutasította a fenti határozati javaslatot. Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés elutasította a határozatot, nem fogadta el. Ez a döntés azt jelenti, hogy nem bízta meg a Közgyűlés… Jó, rendben van. Mégiscsak sikerült engem is összezavarni. Kérem szépen, szavazzunk a 3. oldalon található határozatról, amely úgy szól… Ezek szerint ezt is föl fogom olvasni, mert ez volt a kérés, ugye… Nem volt kérés. Szeretném tudni, hogy felolvassam-e, tisztelt Közgyűlés, vagy ne olvassam fel a határozatot? Fölolvassam, értem. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2008. január 1. és 2012. december 31-ig terjedő meghatározott időre a Városi Művelődési Központ és Könyvtárnál közalkalmazotti jogviszonyban álló Sipos Zoltán igazgatót (született: 1952. június 22., Jászalsószentgyörgy, édesanyja neve: Szűcs Piroska, lakik: Veszprém, Óváros tér 16.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának megbízza. Utasítja a Polgármestert, hogy a megbízási okmány elkészíttetéséről, kiadásáról és az illetmény megállapításáról gondoskodjék. Határidő: azonnal. Felelős: Debreczenyi János polgármester. Veszprém, 2007. november 29. Kérem a tisztelt Közgyűlést, hogy szavazzunk a határozatról. Kérem, szavazzanak! Szavazás Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés 11 igen, 11 nem, 1 tartózkodás mellett elutasította a határozatot.
83
310/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2008. január 1. és 2012. december 31-ig terjedő meghatározott időre a Városi Művelődési Központ és Könyvtárnál közalkalmazotti jogviszonyban álló Sipos Zoltán igazgatót (született: 1952. június 22., Jászalsószentgyörgy, édesanyja neve: Szűcs Piroska, lakik: Veszprém, Óváros tér 16.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának megbízza. Utasítja a Polgármestert, hogy a megbízási okmány elkészíttetéséről, kiadásáról és az illetmény megállapításáról gondoskodjék. Felelős: Debreczenyi János polgármester Határidő: azonnal. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 11 igen szavazattal elutasította a fenti határozati javaslatot. Tisztelt Közgyűlés, akkor van még további két határozat, amiről szavaznunk kell, de egy következőről is kell most ezek alapján dönteni, mégpedig a 4. oldalon található határozatnak a második bekezdéséről, ami úgy szól, hogy „A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megállapítja, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, ezért a pályázatot 90 napon belül meg kell ismételni.” Kérem, szavazzanak az általam előterjesztett határozatról! Szavazás 311/2007. (XI.29.) Kh. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megállapítja, hogy a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre, ezért a pályázatot 90 napon belül meg kell ismételni. Határidő: a pályázó értesítésére: azonnal, a pályázat megismétlésére: a közgyűlési döntést követő 90 nap. Felelős: Debreczenyi János polgármester. A Közgyűlés jelenlévő 23 tagja 11 igen szavazattal elutasította a fenti határozati javaslatot.
84
Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés a javaslatomat elutasította, 11 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett. Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés törvénysértő határozatot hozott, ugyanis jogszabály írja elő, úgy, ahogy az előterjesztő azt az előterjesztés indokolásában elmondta, hogy kötelező a 90 napon belüli pályázat kiírás a fenntartó részéről. Hartmann Ferenc képviselő úré a szó. Hartmann Ferenc: Köszönöm szépen, tisztelt Polgármester Úr. Egyetlen kérésem van a napirendi pontról: elejétől végig szó szerinti jegyzőkönyvet szeretnék kérni a viták elkerülése érdekében. Köszönöm szépen. Debreczenyi János: Köszönöm. Kérem a Jegyzői Irodát a szó szerinti jegyzőkönyv elkészítésére. Tisztelt Közgyűlés, szavazzunk a 6. oldalon található határozati javaslatról, amely arra vonatkozik, hogy nem volt elfogadható a pályázat. Kérem, szavazzanak a határozat elfogadásáról! Kérem, fogadják el a javaslatot, mert ez így volt törvénysértő. Kérem, aki elfogadja a javaslatot, szavazzon igennel. Kérem, szavazzanak! Szavazás Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a Közgyűlés 22 igen szavazattal, 0 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta a határozatot. 277/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Gárdos Évának (sz. 1963.december 22., Kaposvár, an. Kelemen Regina, lakik Veszprém, Cholnoky Jenő u. 23/A.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázatát elutasítja, mert a pályázó nem rendelkezik az intézmény vezetéséhez szükséges képesítéssel.
85
Utasítja a Polgármestert, hogy a pályázót a közgyűlési döntésről tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: Debreczenyi János polgármester Kérem, szavazzanak hasonlóképpen a 7. oldalon található határozatról. Kérem, szavazzanak! Szavazás Debreczenyi János: Megállapítom, hogy a tisztelt Közgyűlés 23 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a határozatot. 278/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Horváth Violának (sz. 1959. július 19., Sümeg , an. Bedesi Erzsébet, lakik Balatonfűzfő, Árpád u. 98.) a Városi Művelődési Központ és Könyvtár magasabb vezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázatát elutasítja, mert a pályázó nem rendelkezik az intézmény vezetéséhez szükséges képesítéssel. Utasítja a Polgármester, hogy a pályázót a közgyűlési döntésről tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: Debreczenyi János polgármester 14.) Javaslat a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Kht. ügyvezető igazgatójának személyére és a közhasznú társaság non-profit kft.-vé történő átalakulására Előadó: Porga Gyula alpolgármester Katanics Sándor: Ügyrendi hozzászólásában 5 perc szünet elrendelését javasolta, azért, hogy a testületet ért trauma után át tudjanak állni a következő döntésre.
86
Debreczenyi János: A kérésről szavaztatni fog, de nem tartja indokoltnak, és nem támogatja a szünet elrendelését. A Közgyűlés jelenlévő 20 tagja 5 igen szavazattal elutasította Katanics Sándor képviselő, a szünet elrendelésére tett ügyrendi indítványát. (Katanics Sándor képviselő kiment a teremből.) Porga Gyula: Felhívta a figyelmet, hogy az előterjesztés két határozati javaslatot tartalmaz, az egyik az ügyvezető igazgatói személyére tett javaslatot jelenti, a másik pedig egy technikai jellegű döntésről szól. Kiemelte, hogy Török Lászlóban megtalálták azt a személyt, aki a megkezdett dinamikus fejlődést folytatni tudja hosszú távon. Asztalos István: Támogatja Török László kinevezését, de jobban szeretett volna egy pályázatot látni. A bizalom megszavazása legyen teljes körű, javasolta, hogy igazgatói kinevezése 5 évre szóljon. Debreczenyi János: Egyetért a képviselővel és a tulajdonosi ülésen ennek megfelelő döntés fogják meghozni, bízik abban, hogy a megye is egyetért ezzel. Baumgartner Lajos: A Gazdasági Bizottság egyhangú döntésével támogatja és javasolja Török László kinevezését. A bizottság megköszönte Sigmond Istvánnak eddig elvégzett munkáját. Dr. Bense László Erik: Felügyelő Bizottság tagjaként az elmúlt hét évben volt szerencséje együtt dolgozni Simond Istvánnal, ezeken az üléseken alaposan felkészült, éskompromisszumra kész volt, bízik abban, hogy ezeket a hagyományokat Török László is tovább viszi.
87
Wéber László: Elmondta, hogy bízik abban, hogy az új igazgató elődjéhez méltóan végzi majd munkáját, mert Sigmond István az elmúlt években látványosan átalakuló, fejlődő állatkertet hagy utódjára. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 20 tagja 20 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 279/2007. (XI.29) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja Török László (an: Pósa Piroska, szül: 1967.03.19) kinevezését a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Kht ügyvezető igazgatójává. Felelős: Debreczenyi János, polgármester Határidő: 2007. december 31. (Katanics Sándor képviselő visszajött az ülésterembe.) Török László: Kollégái nevében elmondta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az Állatkert az utóbbi években megszokott színvonalon továbbra is a város érdekeit szolgálja. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 21 tagja 21 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 280/2007. (XI.29) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése támogatja a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Kht társasági szerződésének módosításával történő átalakulását non-profit korlátolt felelősségű társasággá. Felelős: Debreczenyi János, polgármester Határidő: 2007. december 31.
88 15.) Tájékoztatás a helyi autóbusz-menetrend felülvizsgálatáról Előadó: Schmidt István irodavezető Schmidt István: Tájékoztatta a képviselőket arról, hogy az 1995-ben elfogadott anyag felülvizsgálatáról szól az előterjesztés, mely két forduló után februárban kerülhet végleges formában a Közgyűlés elé. Dr. Prilenszky István: Egy tájékoztatóra kapott felkérést, pontosan a helyi tömegközlekedési szolgáltatás felülvizsgálatáról. A helyi újságban megjelent egy kérdőív, melyből kitöltve 280 darab érkezett vissza. A tömegközlekedésre jellemző egyfajta arány eltolódás, az igénybevétel csökkenése, de ellenben egyre több forgalmi teljesítmény kerül kibocsátásra. A felmérés eredményei alapján megállapítható egy jelentős mértékű kihasználatlanság. A lakosság igényei kiterjednek a járatsűrűségre, a menetrenddel való összehangoltságra és az esti járatok számának növelésére. Megítélése szerint a közlekedés követési rendszerének legfőbb problémája az, hogy több hosszú átmérős viszonylat van, ezzel pedig aránytalanság alakul ki a keresletben és a kínálatban. Végezetül elmondta, hogy indokolt lenne egy racionalizálási jellegű változtatás, ami a felesleges teljesítmények megszűntetését vagy átcsoportosítását jelentené, a megtakarításokat felhasználva pedig lehetséges lenne egy bővítésre, javításra irányuló változtatás. Debreczenyi János: Javasolta, hogy a szakemberek már most vegyék figyelembe, hogy a Közgazdasági SZKI átköltözik a Nagy László Általános Iskola épületébe, ezért oda biztosítani kell a megfelelő autóbusz közlekedést, továbbá meg kell tervezni a rendezvénycsarnok tömegközlekedéssel történő megközelítését is. Katanics Sándor: Felhívta a figyelmet arra, hogy még nem is tárgyalták a Közgazdasági SZKI áthelyezéséről szóló előterjesztést, de a polgármester már eldöntött tényként kezeli, hogy az iskola abba az épületbe fog költözni.
89 Jelezte, hogy Gyulafirátót és Kádárta esetét együtt kell kezelni a közlekedésre vonatkozóan és az anyagban is megfogalmazódott a 23-as helyi járatú autóbusz közlekedésének járatsűrűségére vonatkozó igénye. Javasolta, hogy a peremkerület kifejezés helyett a városrészt használják majd a végleges anyagban. Debreczenyi János: Semmiféle szándék nem vezérelte abban, hogy a döntést megelőzően véleményt fogalmazzon meg. Módosította kérését Scmidt István felé úgy, hogy amennyiben a közgyűlés a további napirendi pontok tárgyalása során dönt a Közgazdasági SZKI volt Nagy László Általános Iskola épületébe történő áthelyezéséről, akkor keresse meg a Balaton Volán vezérigazgatóságát és kérje a fentiek ismeretében a helyi járatú közlekedés ilyen irányú módosítását. Brányi Mária: Megjegyezte, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tárgyalása során jelentősen bővült az anyag. Kérte a tájékoztató készítőitől, hogy az összes lakossági véleményt és elhangzott kérést vegyék figyelembe a továbbiakban, különösen azért, mert még mindig talált olyan hiányosságokat az anyagban, amiket a bizottsági ülésen kértek beemelni. Az önkormányzati SZMSZ szerint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság készíti elő a tömegközlekedéssel kapcsolatos döntéseket, így igényt tartanak az anyag készítése során egy részletesebb bevonásra. Szeretné, ha az átalakítási folyamat vezérelve lenne a lakossági igények biztosítása. Péterné Rózsa Mária: Érdekesnek találta az anyagot és reméli, hogyha a rendelkezésre álló eszközökkel megfelelően tudnak bánni a tervezők, akkor a jelenleginél kiegyenlítettebb autóbusz közlekedés várható Veszprémben. A lakossági véleményekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem minden városrész lakosai vettek azonos arányban részt a kérdőív kitöltésében. Debreczenyi János: Megköszönte a részvételt és a tájékoztatót.
90 16.) Veszprém város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata Előadó: Dr. Strenner Zoltán, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Strenner Zoltán: Jogszabályi kötelezettség miatt került sor a 2005-ben készült Szociális koncepció felülvizsgálatára, az aktualizálás megtörtént, melyhez segítséget nyújtott a Szociális Innovációs Társulás, név szerint Győri Piroska. Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy megalakult a Szociális Kerekasztal, mely az anyagot megtárgyalta, véleményezte, és ezek beépültek az előterjesztésbe. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 20 tagja 20 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 281/2007. (XI.29) Kh. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta és elfogadja Veszprém város szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálatáról készült anyagot. 2. Felkéri a Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Iroda vezetőjét, hogy a felülvizsgálatról készült anyagot a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak küldje meg. Határidő:
2./ pontnál 2007. december 10.
Felelős:
Angyal Éva a Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Iroda vezetője
17.) A Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola elhelyezése Előadó: Porga Gyula alpolgármester Porga Gyula: Az előterjesztést minden bizottság támogatta, és kérte a határozati javaslat elfogadását.
91 Némedi Lajos: Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, mely ülésen jelen volt az iskola igazgatóhelyettese is, aki elmondta, hogy egy alaposan előkészített anyagról lévén szó, amely a tantestület véleményével és kérésével is összhangban van, így a fentiek ismeretében kérte a testületet, hogy fogadják el az előterjesztést. Katanics Sándor: Bízik abban, hogy Porga Gyula alpolgármester a következő interjúban nem arról nyilatkozik majd, hogy az ellenzék meg szeretne gátolni egy nagyszerű folyamatot. Kiemelte, hogy a döntés előtt egy tisztességes előkészítésre lett volna szükség. Megváltozott ugyanakkor Némedi Lajos bizottsági elnök véleménye is, hiszen korábban, erre a hírre vonatkozóan felháborodásának adott hangot. A Nagy László Általános Iskola Cholnoky Jenő Általános Iskolával történő összevonása után az önkormányzat célja volt az épület értékesítése, pontosabban egy Veszprémben működő alapítványi iskola részére történő elidegenítése. Később felmerült, hogy konkurenciát jelenthet az iskola az önkormányzati intézményeknek, vélhetően ezért elálltak tervüktől. Az ingatlanértékesítési elképzelések nem hozták meg a várt eredményt, ezért vált sürgetővé a Közgazdasági SZKI kiürítése. Soha nem vitatták a Közgazdasági SZKI épületének problémáit, de véleménye szerint a döntés a lehető legrosszabb pillanatban születik meg azért, mert beiskolázási folyamat zajlik. Az egyeztetést, tárgyalást májusban is megkezdhették volna annak érdekében, hogy a választópolgárok akaratának megfelelő döntést tudják meghozni. Tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy már 1711 óta kimagasló oktatás folyik a műemlék jellegű épületben. Megkérdezte, hogy az itt elhelyezett műemlék táblákat a Nagy László Általános Iskola épületében fogják-e majd elhelyezni? Felsorolta az épülethez kötődő híres személyek neveit: Laczkó Dezső, Bolgár Mihály, a Cholnoky fivérek, Batsányi János, Zichy Mihály, Endrődi Sándor és Csikász Imre. Kifogásolta továbbá, hogy a Piarista Öreg Diákok véleményét se kérték ki, akik pedig rendszeresen összejöveteleket tartanak ott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt években folyamatosan felszámolták az oktatási intézmények Forfa jellegű épületeit, most pedig egy ilyen létesítményt kívánnak felújítani. Tehát a fentiek értelmében sokkal alaposabban kellett volna megoldani az előterjesztés elkészítését, vagy a 3 alternatíva kidolgozását, amik a következők: 1.) Megvizsgálni azt, hogy a városban vagy környékén adott-e egy olyan terület, amelyen új intézményt lehetne létesíteni. 2.) Vannak-e olyan, a közeljövőben megjelenő pályázati kiírások, amelyeknél a szükséges önrész biztosítása mellett egy teljesen új létesítményt létre tudnának hozni, vagy 3.) Ezt az intézményt megfelelő rekonstrukcióval felújítanák.
92 Az október 18-i ülésük után megjelent Napló cikkben is eldöntött tényként szerepel az intézmény áthelyezése. Emlékeztette a képviselőket, hogy a tavalyi évben 6 millió forintot költöttek az iskola könyvtárának felújítására, idén viszont se felújítást, se beruházást nem terveznek, ami azt jelenti, hogy a 180 millió forintból a Nagy László Általános Iskolát felújítják és a Közgazdasági Szakközépiskola épületét kiürítik, de majd csak később derül ki, hogy sikerül-e az ingatlant eladni vagy csak elkótyavetyélni. A fenti folyamatot nagyon aggasztónak találja és megdöbbentő számára az, hogy képviselőtársainak szinte 1 hónapon belül megváltozott a döntésük, melyek később visszafordíthatatlanná válhatnak. (Asztalos István képviselő távozott a Közgyűlésről.) Debreczenyi János: Az átköltözéssel egy minőségbeli komplexitás és fejlődés jelenhet meg, és előnyös lehet az iskola számára a Március 15. úti tornacsarnok, és az uszoda közelsége. Hartmann Ferenc: Az önkormányzati koncepcióban megfogalmazott számos célkitűzéseken és feladatokon túllépnek, ennek indoklásául elmondta, hogy a Gazdasági programban még feladatul tűzték ki a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola felújításának lehetőségét. Emlékeztette a polgármestert arra, hogy javaslatot tett a költségvetés kapcsán az iskola jövőjére vonatkozóan, amelyről szavaztak. Kérte Porga Gyula alpolgármestert, hogy nyilatkozatai során pontosan idézzen az ő hozzászólásaiból, mely nem így történt, és ezért átadta a 2007. május 11-i közgyűlési jegyzőkönyv kivonatát. Némedi Lajos: Katanics Sándor képviselő hozzászólására elmondta, hogy az iskola épületének eladásával, felújításával akkor foglalkoznak majd, amikor az aktuális lesz. Hangsúlyozta azt is, hogy az intézmény épülete nem biztosítja az oktatás Európai Uniós, illetve megfelelő színvonalú ellátását. Elmondta továbbá, hogy nincs lehetősége az önkormányzatnak a létesítményt felújítani, ezek figyelembevételével pedig kérte a testületet, hogy ne menjenek szembe az iskola és a város érdekével, hiszen közös érdekük, hogy a Nagy László Általános Iskola épületében minél hamarabb megkezdődjön az oktatás. Meglátása szerint az ellenzéki képviselőknek „savanyú a szőlő”, mert zökkenőmentesen lebonyolították a Nagy László Általános Iskola összevonását.
93 Mazák György: Véleménye szerint a Gazdasági programban célként kellett volna feltüntetni a jelenlegi szándékukat. Fontosnak tartja az intézményi rendszer átvilágítását. A VKSZ Zrt-nek feladata lesz a volt Piarista Gimnázium épületéből történő gondoskodás, de a vállalat csak üzleti hasznosításban tud gondolkodni, mint például egy szálloda, de figyelembe kell venniük azt, hogy azon a területen kevés a parkolóhely, tehát egy levéltári funkció tervezése célszerűbb lenne. (Hartmann Ferenc képviselő távozott a Közgyűlésről.) Debreczenyi János: Hangsúlyozta, hogy nemcsak az iskola udvarának és épületének értékesítésében gondolkodnak, hanem egy blokkban, ami a Fenyves utca bal oldalát érinti a vállalati részekkel együtt. További lépések eredménye lehet az, hogy ott milyen funkció telepedhet meg, és milyen infrastruktúra kapcsolódhat hozzá. Katanics Sándor: Kifogásolta, hogy a Forfa épületben szaktantermek elhelyezésével Európai Uniós színvonalú oktatást biztosítani tudjanak. Némedi Lajos bizottsági elnök hozzászólására jelezte, hogy a Nagy László Általános Iskola összevonása azért történt zökkenőmentesen, mert nem politizáltak vele. Ezt követően idézett egy, a Veszprémi 7Napban megjelent újságcikkből: „A Nagy László Általános Iskola összevonását mindvégig támogatva, az utolsó pillanatban nem szavazták meg a többség javaslatát, ezzel a lépéssel komoly károkat okoztak az érintett intézmény jövőjére nézve” – mondta ezt az alpolgármester. Az idézetet folytatta: „Nem tanulnak korábbi hibájukból, és tovább folytatják a zsákutcás politizálásukat.” Hangsúlyozta, hogy véleménynyilvánításukat nem kellene ilyen módon minősíteni, mert az összevonáskor ők nem álltak a szülők és a tantestület mellé, és nem szerveztek tüntetéseket. Az összevonást nem szavazták meg, hiszen az nem is az ő feladatuk, hanem többséget kellett volna biztosítania a városvezetésnek. Megkérte Porga Gyula alpolgármestert, bizonyítsa a komoly kárra vonatkozó kijelentését. Emlékeztette a képviselőket arra, hogy korábban, az egyes jelenlegi képviselők élére álltak olyan cselekedeteknek, melyekkel rombolták a közhangulatot, azaz elmondták véleményüket, mint ahogyan most ők is véleményt nyilvánítanak. Az alpolgármester tájékoztatta 2007. november 14-én a sajtót arról, hogy milyen döntésre jutott a város, meg sem várva a bizottsági üléseket, illetve a Közgyűlést.
94 Hangsúlyozta, hogy nem kívánják elbizonytalanítani az iskola tanulóit és pedagógusait, mert a tantestület látja a többség ellentmondást nem tűnő akaratot, ezért a lehető legtöbbet megkérik annak érdekében, hogy a legbiztonságosabb szakmai színvonalon tudják folytatni munkájukat, mert nincsen más lehetőségük. Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet arra, hogy több képviselő az ülés előtt jelezte már, hogy nem tudnak végig részt venni a közgyűlés munkájában. Porga Gyula: Hartmann Ferenc képviselő hozzászólására elmondta, hogy az eredendő bűnt kell megkeresni, a képviselő által idézett nyilatkozat egy reakció volt, hiszen őket olyan támadás érte, miszerint nem mondanak igazat, és kapkodnak. Az intézményi károkat illetően hozzátette még, hogy a Nagy László Általános Iskola összevonását követően Hartmann Ferenc képviselő elnézést kért a pedagógusoktól. A bizottsági üléseken is hangsúlyozta, hogy a problémát meg kell oldaniuk, reálisan az előttük lévő anyag jelentheti a megoldást. Tájékoztatta a testületet arról, hogy az intézményvezetővel többször egyeztettek ebben az ügyben, és szeretnék, ha az intézmény méltó helyre kerülne. Jelezte továbbá azt is, hogy a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, valamint a Gazdasági Bizottság ülésén a szocialista bizottsági tagok megszavazták az előterjesztést, egyedül az Oktatási és Ifjúsági Bizottságban nem. Nem könnyű a döntés, tisztában vannak az épület jelentős múltjával, de hozzátette, hogy a létesítmény nagy gondban van. Más javaslat nem érkezett az épület sorsával kapcsolatban, és nem emlékszik olyan esetre sem, amikor a korábbi többségi alpolgármesterek leültek volna egy ilyen fajsúlyú ügyben tárgyalni az ellenzékkel. Hangsúlyozta, hogy nyitott, de olyan dologról vitatkozzanak, ami a város érdekét előre viszi. Az előterjesztés nem az értékesítésről szól, hanem a probléma megoldásáról. Brányi Mária: Megnyugtatta Mazák György képviselőt a felől, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ellátja feladatát a legnagyobb igényességgel minden olyan ügyben, amit az SZMSZ a hatáskörébe utal. Katanics Sándor: Nem kíván szövegértelmezési vitába bonyolódni Porga Gyula alpolgármesterrel, Hartmann Ferenc képviselő azért kért bocsánatot, mert a döntés miatt esetleg
95 felesleges illúziót keltettek volna azzal, hogy a két iskola nem fog összevonásra kerülni. Már korábban is világossá tették a többség számára, hogy az ilyenfajta döntést nekik kell meghozni, nekik is kell biztosítani a döntéshez szükséges szavazatokat. Az október 18-i közgyűlésen erről a lehetőségről még szó sem volt, a Gazdasági Programban sem szerepelt. Véleménye szerint a mai döntést a decemberben napirendre kerülő Térségi Integrált Szakképző Központok létrehozásával együtt kellett volna meghozni. Mazák György: Porga Gyula alpolgármesternek jelezte, hogy mivel korábbi ciklusokban nem volt a testület képviselője, így nincs tudomása arról, hogy alpolgármestersége idején minden hónap hétfőjén egyeztetés zajlott az aktuális közgyűlési napirendi pontokról, ahol megvitatták az azokhoz kapcsolódó feladatokat is. A megbeszéléseken Vékony István Fideszes képviselő is részt vett. Nincs kétsége abban, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ellátja a feladatát, de kérte, hogy hasonlítsák össze az idei középiskolába beiratkozó diákok számát a korábbi évek adataival, melyből levonható következtetés a város iskolarendszerére vonatkozóan. Az adatok vizsgálata után elképzelhetőek olyan lépések, amelyek az intézményeket és azok épületeit más fényben fogják feltüntetni. Debreczenyi János: Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy Porga Gyula a Megyei Önkormányzat Közgyűlésében 4 éven keresztül politizált. Dr. Bense László Erik: Az anyagból is olvasható, hogy az oktatási miniszter rendeletében előírtaknak nem felel meg az intézmény épülete, de megkérdezte, hogy a statikai vélemény szerint életveszélyes-e az épület, továbbá ennek függvényében nem lehetne-e ezt a döntést hat hónappal vagy egy évvel elhalasztani, vagy pedig a fenti jogszabály szerint ezt a döntést meg kell hozni bizonyos határidőn belül. Javasolta, hogy az oktatási koncepcióra vonatkozóan egy évre vetítve, készülhetne egy átgondoltabb humánpolitikai fejlesztési program. Baumgartner Lajos: A Gazdasági Bizottság szakbizottságának nevében visszautasította Katanics Sándor képviselő, az anyag előkészítettségére tett minősítését. A dokumentációt alaposan
96 tanulmányozták, és nemcsak a Nagy László Általános Iskola felújításának műszaki tartalmára voltak kíváncsiak, hanem tájékoztatást kértek a tanulói létszám struktúrájáról is. A Gazdasági Bizottság több indítványt is tett a Nagy László Általános Iskola átépítésére vonatkozóan annak érdekében, hogy az a megfelelő módon, megfelelő ütemben és az elfogadott műszaki tartalom alapján történjen. A Gazdasági Bizottság az előterjesztést támogatta, magával az épület értékesítésével nem foglalkozott, csupán az intézmény áthelyezésével, mert erről szól az előttük lévő anyag. Molnár Ernő: Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a Lokálpatrióták hívták fel a polgármester figyelmét nyár elején a Közgazdasági Szakközépiskola épületének helyzetére. Az iskola áthelyezésével, és az intézmény épületének esetleges hasznosításával is egyetért, amennyiben az a város érdekét fogja szolgálni. Porga Gyula: Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság ülésén elhangzott az igazgató helyettesnek azon véleménye, hogy a gyors döntés szolgálja az intézmény érdekét. Katanics Sándor képviselő hozzászólására elmondta, hogy Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetővel egy dologban ért egyet, hogy a képviselők előtt nincs olyan gomb, hogy „igen, de”, mellyel a Nagy László Általános Iskola összevonására is utalt. Elmondta továbbá, hogy a gyermeklétszám csökkenése várhatóan 3-4 év múlva jelentkezik majd. A Térségi Integrált Szakképző Központok létrehozásának az volt a célja, hogy a fenntartókat minél nagyobb területen összefogásra ösztönözzék, és megállapodjanak majd a különböző képzési formákról. Az Önkormányzat az intézmény átköltöztetésével stabilizálja annak jövőjét, az ott folyó szakképzéssel pedig hosszútávon számol. Mazák György képviselőnek pedig jelezte, hogy véleménye szerint a Sün Balázs Óvoda bezárásakor nem történ ilyen mértékű egyeztetés az akkori ellenzékkel. Némedi Lajos: Ügyrendi hozzászólásában kérte a polgármestert, hogy adja meg a szót Kópházi Ferenc igazgatónak.
97 Kópházi Ferenc: Elmondta, hogy az iskolának a diákjai és tanárai érzelmileg ragaszkodnak az épülethez, centrális helyzetben van, és kiemelkedő elődöktől kaptak örökséget. Ugyanakkor belátják azt is, hogy ebben az épületben legfeljebb 1-2 évig maradhatnak, és utána ki kell költözniük. Az épületet egy ideiglenes kiköltözés alatt fel lehetne újítani, bővítve a tetőtérrel és a szomszédos rendházzal, de természetesen tisztában vannak a fenti lépés hatalmas költségével. A Csap utcai épület felújítására szánt 180 millió forint arra elegendő, hogy 1-2 évig abban a létesítményben, továbbá a Forfa épületben működni tudjanak. Az ott lévő ingatlan 24 tanteremmel rendelkezik, de sokkal nagyobb egy szakközépiskola teremigénye a csoportbontás és a majdani moduláris szakoktatási rendszer bevezetése miatt. Tudomása szerint 2010-től az angol nyelv oktatását kötelezővé teszik, a többi nyelv párhuzamos oktatása is megmaradna, ami további teremigényt jelent majd az intézmény számára. Szükséges lesz az épület bővítése, amely tudomása szerint csak ráépítéssel történhet, mely akár teremszám szempontjából ideális is lehetne. Hangsúlyozta tehát, hogy a 180 millió forint csak az átköltözést, és a kisebb felújítást fedezi. Végezetül elmondta, hogy az intézmény tudomásul veszi az esetleges halasztást a költözésre vonatkozóan, továbbá a nemleges választ is, de átköltözés esetén az iskola önképét újra kell építeniük. Némedi Lajos: 2 ügyrendi indítványt jelzett hozzászólásában, az egyik a vita lezárására irányult, másik javaslatában pedig kérte a polgármestert név szerinti szavazás elrendelésére. Debreczenyi János: Az ügyrendi javaslat értelmében Wéber László képviselőnek már nem adott szót. Ezt követően a testület külön-külön szavazott a két indítványról. A Közgyűlés jelenlévő 19 tagja 10 igen szavazattal elfogadta Némedi Lajos képviselő ügyrendi indítványát, mely a vita lezárására irányult. A Közgyűlés jelenlévő 19 tagja 16 igen szavazattal elfogadta Némedi Lajos képviselő ügyrendi indítványát, amely a név szerinti szavazás elrendelésére irányult. Ezután név szerinti szavazás következett:
98 Molnár Ernő Dr. Bense László EriK Péterné Rózsa Mária Brányi Mária Vereskuti Béla Szolnoki Pál Némedi Lajos Mihalovics Péter Dr. Hudvágner Tamás Baumgartner Lajos Dr. Strenner László Porga Gyula Debreczenyi János Czaun János Asztalos István Domokos József Gyimesi Károly Katanics Sándor Mazák György Hartmann Ferenc Dr. Szalay András Hartai Ervin Hidasi Ferenc Dr. Polinszky András Wéber László
igen tartózkodás igen igen igen nincs jelen igen igen igen igen igen igen igen igen nincs jelen tartózkodás tartózkodás nem tartózkodás nincs jelen nincs jelen igen nincs jelen nincs jelen nem
A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 19 tagja 13 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 282/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola elhelyezéséről készült előterjesztést és meghozta az alábbi határozatot: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja a Veszprém, Csap u. 9. szám alatti (volt Nagy László Általános Iskola) épületegyüttesbe a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola áthelyezését. Felkéri az Oktatási és Sport Iroda vezetőjét, hogy az intézménnyel közösen dolgozzák ki az épület átalakítási igényeket megfogalmazó szakmai koncepciót. Határidő: Felelős:
2007. december 10. Szauer István irodavezető Kópházi Ferenc igazgató
99
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Veszprém, Csap u. 9. szám alatti épületegyüttesbe a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola áthelyezésének előkészítési munkáira 13 millió Ft értékben kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. Felkéri a Pénzügyi Iroda és a Városfejlesztési Iroda vezetőit, hogy fenti kötelezettségvállalás összegét, valamint a szakmai koncepció alapján a szükséges átalakítások költségigényét a 2008. évi költségvetésben szerepeltessék. Határidő: 2008. évi költségvetés elfogadására Felelős: Debreczenyi János polgármester A polgármester 17 óra 02 perckor szünetet rendelt el. A testület 17 óra 20 perckor folytatta munkáját, Gyimesi Károly és Asztalos István képviselők a szünetben távoztak a Közgyűlésről. 18.) Az informatikai fejlesztési stratégia felülvizsgálata Előadó: Czaun János alpolgármester Czaun János: Ismertette az előterjesztés készítésének módját és indokait. Megjegyezte, hogy a Hivatal eszközállománya megfelelő, de a fejlesztésre mindig szükség van. Indokoltnak tartaná még a város frekventáltabb helyeinek WIFI rendszerrel való lefedését. Folyamatban van a telefonálás IP rendszerének előkészítése is, mellyel töredékére csökkenne a Hivatal és az intézményrendszer telefon- és informatikai költsége. Debreczenyi János: Kérte az előterjesztés készítőit, hogy a készülő koncepciónál egyfajta szótárt mellékeljenek az informatikai szakzsargon megértése céljából. Mazák György: Véleménye szerint szükség lenne egy program készítésére a koncepció mellé. Kifogásolta, hogy Mihalovics Péter képviselő nincs feltüntetve az előterjesztés
100 készítői között, de minden évben neki kell majd beszámolnia a megvalósult fejlesztésekről. Wéber László: Örül annak, hogy Czaun János alpolgármester azonosulni tud egy kormányzati anyaggal, ami a 2004. január 24-én készült központi stratégiai program, mellyel megteremthető az összhang a kormányzati és a helyi stratégiák között. A 41. oldalon olvashatnak szabadidős potenciáról, mely kifejezést helyesbítené szabadidő eltöltési potenciálra. Továbbá pontosan meg kellene határozni, hogy melyik stratégiából származtatható az önkormányzati informatikai részstratégia. Javasolta módosítani az informatikai stratégia összehangolásáról szóló állítást, mert szerinte a stratégiát végre kell hajtani, nem pedig összehangolni. Kifogásolta továbbá a szakértői tevékenységre, a kommunikációs stratégiára tervezett 4 millió forintot. Kérte az előterjesztőt, hogy mutassa be a Begips paramétert és indokátor rendszert annak érdekében, hogy az milyen módon értelmezhető Veszprémben. Megkérdezte továbbá, hogy Veszprémben mennyi ügyet indítottak meg elektronikus módon. Fontos szerinte még, hogy a koncepció mellett vegyék komolyan a költségvetésben az informatikára vonatkozó sorokat. Domokos József: Megkérdezte, hogy mire lehet következtetni abból az adatból, hogy a válaszadók 4%-ának nincsen számítógépe. Brányi Mária: Kifogásolta, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén az előterjesztő elfogadta a határozati javaslat 2.) pontjának törlését, most azonban olyan anyag szerepel előttük, amelynek ez a pont a része. Véleménye szerint az anyag nem az önkormányzat teherbíró képességéhez van szabva, mert nem tartja elképzelhetőnek a 46. oldalon lévő táblázat adatait ahhoz, hogy a végleges dokumentációnál kiindulási pontként figyelembe lehessen venni, tehát kérte az anyag pontosítását a realitásokhoz kötődően. A bizottsági ülésen elhangzott vélemények nem kerültek átvezetésre, mert például Veszprémben nem másodfokú építéshatóság működik. Szeretné, ha a helyzetértékelés pontosabb lenne, azaz Veszprémre vonatkozóan több adatot tartalmazna, természetesen a város teherbíró képességének megfelelően.
101 Mihalovics Péter: Megköszönte Mazák György képviselőnek azt, hogy a védelmére kelt, de tisztában van az SZMSZ által ráruházott tanácsnoki feladataival, így a jövő hónapban számot ad róla. Katanics Sándor: Egyetért Brányi Mária képviselővel abban, hogy az anyag túlságosan általános amellett, hogy a kormányzati anyagot használva próbál egy-két veszprémi adatot beszúrni. Véleménye szerint a részönkormányzatok működéséről részletesebb adatokat kellene közölni. Az ügyintézés a belső információs rendszeren keresztül történik, melyre utalás nem olvasható. A gazdálkodási alrendszer kiépítésével naprakész információk állnak rendelkezésre. Czaun János: Mihalovics Péter tanácsnokra nem kívánt többlet feladatot róni, mint amennyit az SZMSZ előír, a 2.) pontban meghatározott felelősség beszámolási kötelezettségét erősíti. Kérte Brányi Mária képviselő asszonyt, hogy a fentiek figyelembevételével fogadják el ezt a pontot. Nem ért egyet azzal, hogy az előterjesztés nem tartalmaz veszprémi sajátosságokat, hiszen egy felmerés után kapták meg az eredményeket. A megkérdezettek körét az intézményvezetők, közalkalmazottak és a fiatalok alkották, pontosabban ők küldték vissza a kérdőívet, tehát a felmérés nem reprezentatív. A másodfokú építési hatóságra történő utalás azért nem került ki az anyagból, mert ezzel a hatósággal való kapcsolattartásra utaltak. Szalkai László: A felmérésben a vállalkozók és a civil szervezetek képviselői vettek részt, akik már régóta használnak számítógépet, ezért lett ilyen eredménye a vizsgálatnak. Megerősítette az előterjesztőt abban, hogy a dokumentumban a másodfokú építéshatósággal történő kapcsolattartásra utaltak. Brányi Mária: Kérte a testületet, hogy segítsen értelmezni a 17. oldalon lévő 1. prioritásra vonatkozó állítást, amely így hangzott:
102 „Ügyintézés javítása az építésügy területén: A projekt célja a másodfokú építéshatósági ügyfeldolgozó kapacitás bővítése.” A fenti mondat nem az első és a másodfokú hatóság közötti kapcsolatra utal, ezért fenntartja előző hozzászólásában megfogalmazott véleményét, továbbá megkérdezte, hogy melyik határozati javaslat helyes? Wéber László: Nem kapott válaszokat az előterjesztőtől, ezért kéri, hogy írásban feltétlenül kapja meg azokat. Debreczenyi János: Egyeztetés céljából felolvasta az előterjesztés határozati javaslatát: „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az „Informatikai fejlesztési stratégia felülvizsgálata” című előterjesztést megtárgyalta, az Önkormányzat új informatikai stratégiai irányait - mint koncepció - elfogadja. A Közgyűlés felkéri az informatikai fejlesztésekért felelős tanácsnokot, hogy minden év december 31-ig tájékoztassa a Közgyűlést az informatikai stratégia értelmében elvégzett feladatok végrehajtásáról. Határidő: Felelős:
minden év utolsó önkormányzati közgyűlése Mihalovics Péter nemzetközi kapcsolatok tanácsnoka
Brányi Mária: A bizottsági ülésre nem ez a határozati javaslat került előterjesztésre. Katanics Sándor: A határozati javaslat értelmében Mihalovics Péter tanácsnoknak már a decemberi közgyűlésen be kell számolnia az informatikai stratégia értelmében elvégzett feladatok végrehajtásáról. Péterné Rózsa Mária: Véleménye szerint az anyag átgondolásra és pontosításra szorul, különösen a várost érintő részekre. Az elhangzott véleményeket be kellene építeni és így lenne célszerű a testület elé terjeszteni.
103
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 18 tagja 15 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 283/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az „Informatikai fejlesztési stratégia felülvizsgálata” című előterjesztést megtárgyalta, az Önkormányzat új informatikai stratégiai irányait - mint koncepció - elfogadja. A Közgyűlés felkéri az informatikai fejlesztésekért felelős tanácsnokot, hogy minden év december 31-ig tájékoztassa a Közgyűlést az informatikai stratégia értelmében elvégzett feladatok végrehajtásáról. Határidő: Felelős:
minden év utolsó önkormányzati közgyűlése Mihalovics Péter nemzetközi kapcsolatok tanácsnoka
(Dr. Bense László Erik kiment az ülésteremből.) 19.) A védőnői tanácsadók kialakításának ütemezése Előadó: Porga Gyula alpolgármester Katanics Sándor: Az előterjesztés 5.) pontjában 1,8 millió forintot terveznek a Kádártát és a HM lakóparkot Gyulafirátótot érintő védőnői szakszolgálat helyzetének javítására. Kádártai orvosi rendelő épületével gondok vannak és elképzelései szerint az ott lévő önkormányzati ingatlant fel lehetne ajánlani magán befektetőnek orvosi rendelő kialakítására és működtetésére, melynek részeként működhetne a védőnői szakszolgálat is. Kérte a képviselőket a fenti lehetőség megvalósítására, területként pedig az óvoda melletti helyre gondolt, az Egres utca felőli oldalon. Porga Gyula: Felajánlotta segítségét, és egyben elmondta, hogy az előterjesztés arról szól, hogy a védőnői helyiségeket megfelelő állapotba kell hoznia az önkormányzatoknak azért, hogy a működési engedélyt megkapják.
104
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 284/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta „A védőnői tanácsadók kialakításának ütemezése” című előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata kötelezettséget vállal – 2008. évi költségvetése terhére – az alábbi egészségügyi beruházások megvalósítására: - Védőnői tanácsadó kialakítása Bóbita Körzeti Óvoda egy pavilonjának átalakításával; - Védőnői tanácsadó kialakítása a Veszprém, Ördögárok úti volt orvosi rendelők átalakításával; - Védőnői tanácsadó kialakításának megtervezése Veszprém-Gyulafirátót, Posta utcai volt szolgálati lakás átépítésével. A közgyűlés felkéri a Városfejlesztési és Pénzügyi Iroda vezetőit arra, hogy a fenti beruházási feladatok költségelőirányzatait – összesen: 48.150 eFt-ot – a 2008. évi költségvetési rendelet előkészítésénél vegye figyelembe. Felelős:
Scher Ágota Pénzügyi Iroda vezetője Schmidt István Városfejlesztési Iroda vezetője Határidő: a 2008. évi költségvetési rendelet előkészítése 20.) Veszprém Megyei Jogú Város települési esélyegyenlőségi programja és közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terve Előadó: Porga Gyula alpolgármester Porga Gyula: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság kérte, hogy amikor az intézkedési terv a Közgyűlés elé visszakerül, akkor az általuk feltárt hiányosságok a programba is kerüljenek átvezetésre.
105 Az anyag elkészítését a Közokos pályázaton való részvétel indokolja, az iskolákra nézve kötelező a program megléte, de úgy látták jónak, ha a település egészére is elkészítik a dokumentumot. Wéber László: Már a bizottsági ülésen is elmondta, hogy mind szakmailag, mind szemléletét tekintve nagyon gyenge színvonalúnak ítélte meg, tele van hibás adattal, ami egy program indulásánál nem elfogadható. Kérte, hogy az akcióterv készülésekor megrendelőként lépjenek fel a készítők felé ilyen irányú igényekkel. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 285/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város települési esélyegyenlőségi programja” című előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Veszprém város települési esélyegyenlőségi programját. 2. Felhatalmazza Porga Gyula alpolgármestert, hogy az Esélyegyenlőségi Program 8.3. pontjában szereplő intézkedési tervet készítse el és erről tájékoztassa a Közgyűlést. 3. A programot meg kell küldeni az önkormányzati fenntartású intézmények, valamint a Veszprém városban működő nem a települési önkormányzat által fenntartott intézmények fenntartói részére. Határidő:
Felelősök:
2/ pontnál az intézkedési terv elkészítése 2007. december 31. a Közgyűlés tájékoztatása 2008. januári közgyűlés időpontja 3/ pontnál 2007. december 15. 2/ pontnál Porga Gyula alpolgármester 3/ pontnál
106 Szauer István az Oktatási és Sport Iroda vezetője Schmidt István a Városfejlesztési Iroda vezetője Bozsik Éva a Polgármesteri Kabinetiroda vezetője Angyal Éva a Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Iroda vezetője A Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 286/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata települési közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terve” című előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata települési közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervét. 2. Az intézkedési tervet meg kell küldeni az önkormányzati fenntartású intézmények, valamint a településen működő nem helyi önkormányzat által fenntartott intézmények fenntartói részére. 3. Felkéri a közoktatási intézmények vezetőit, hogy az intézmények közoktatási intézményi esélyegyenlőségi programját készítsék el. A program legyen összhangban a települési közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervben foglaltakkal, és az intézmény működését és pedagógiai munkáját szabályozó dokumentumokkal, különös tekintettel az intézmény pedagógiai programjára és intézményi minőségirányítási programjára. 4. A Közgyűlés az intézkedési terv végrehajtását legalább évente egy alkalommal értékeli, szükség szerint felülvizsgálja és a személyes adatok védelmének biztosításával a városi honlapon nyilvánossá teszi. Határidő:
2/ pontnál 2007. december 10.
Felelős:
Szauer István Oktatási és Sport Iroda vezető
Határidő:
3./ pontnál 2008. január 31.
107
21.) Döntés a Kabóca Bábszínház jövőbeni működéséről Előadó: Porga Gyula alpolgármester Porga Gyula: A Bábszínház intézményfenntartói társulási megállapodását a Megyei Önkormányzat felmondta, finanszírozása 2008. július 1-jéig történik, majd ezt követően kell a városnak megtalálnia a működési forrásra vonatkozó legjobb megoldást. A bizottságok az előterjesztést támogatták. Katanics Sándor: Korrektnek tartja az előterjesztést, dicsérettel illette Porga Gyula alpolgármestert. Véleménye szerint a Kabóca Bábszínház az eddigi munkáival megérdemli az önkormányzati segítséget. Megkérdezte azonban, hogy a határozati javaslatban szereplő, májusi közgyűlésre vonatkozó határidő nem lesz-e késő az évad tervezése szempontjából? Elképzelhető az, hogy a márciusi közgyűlésen már tárgyalniuk kellene erről az előterjesztésről. Domokos József: Kérdés merült fel benne a Megyei Önkormányzat korrektségét illetően. Porga Gyula: A határozati javaslatban a végső határidő szerepel, de természetesen nem kívánnak várni a májusi közgyűlésig. Kovács Gábor vezető: A korábbi időpont megnyugtatná őket, mert tudomásuk szerint átkerülnek a városhoz. Fenntartóra feltétlenül szükségük van, a következő évad tervezéséhez pedig márciusig meg kell kötniük a szerződéseket.
108 Porga Gyula: A határozati javaslat határidejét a 2008. márciusi közgyűlésre módosította, kérte, hogy ennek megfelelően fogadják el az előterjesztést. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 287/2007. (XI. 29.) Kh. 1./ A Veszprém Megyei Önkormányzat a Kabóca Bábszínház fenntartására a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött Társulási Megállapodást (továbbiakban a Megállapodást) a 151/2007. (IX.13.) MÖK határozatával 2007. december 31-i hatállyal jogszerűen felmondta, a Megállapodás 28. pontja alapján. 2./ Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy dönt, hogy a Kabóca Bábszínházat tovább működteti. A további működés érdekében a Társulási Megállapodás felmondását 2008. június 30-val fogadja el, szükségesnek tartja tárgyalások lefolytatását a Veszprém Megyei Önkormányzattal a Bábszínház további működésével, támogatásával és a Társulás fennállása alatt szerzett vagyonszaporulattal kapcsolatban. A további működés érdekében 2008. június 30-ig, a színházi évad végéig ki kell alakítani a társulat működésével kapcsolatos pénzügyi, jogi és egyéb feltételeket. 3./ Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Kabóca Bábszínház további működésére és vagyonára vonatkozó tárgyalások lefolytatására felhatalmazza Porga Gyula alpolgármestert és megbízza az intézmény jövőjére vonatkozó döntés előkészítésével. Felelős: Porga Gyula alpolgármester Határidő: 2008. márciusi Közgyűlés (Domokos József jelen volt, de nem szavazott) 22.) Önkormányzati ingatlanok törzsvagyonbeli változásai Előadó: Czaun János alpolgármester Czaun János: Kiegészítették az ingatlan pontos címével az előterjesztést.
109
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 288/2007. (XI.20.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megtárgyalta az „Önkormányzat ingatlanok törzsvagyonbeli változásai” című előterjesztést és az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 22/2005. (VI.27.) Ör. vonatkozó rendelkezései alapján és azok figyelembe vételével, valamint Veszprém Megyei Jogú Város Településrendezési tervéről szóló 18/2005.(VI.01.) Ör-el módosított 61/2003.(XII.22.) Ör., mint helyi jogszabály a terület szabályozására vonatkozó rendelkezései alapján azt az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1./ A 2168. helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlanból -1266 m2 - 234 m2 nagyságú területrész hozzácsatolásra kerül a VKSZ Zrt. tulajdonában álló 5 ha 5388 m2 nagyságú „kivett, telephely” megnevezésű ingatlanhoz, mely területrésznek az önkormányzati törzsvagyoni nyilvántartásból való kivételéhez Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul. Határidő: folyamatos Felelős: Debreczenyi János polgármester Lindemann István irodavezető 2./ A megszűnő veszprémi 2163/1. hrsz-ú „kivett, közterület” megnevezésű 1707 m2 nagyságú önkormányzati tulajdonú ingatlan területéből 1305 m2 nagyságú területrész beleolvad a veszprémi 2164/1. hrsz-ú önkormányzati tulajdonú „kivett, közút” megnevezésű ingatlanba, így annak területe 1 ha 4892 m2 nagyságról 1 ha 7517 m2 nagyságúra nő meg. Az önkormányzati törzsvagyoni nyilvántartás e szerinti módosításához Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul. Hozzájárul továbbá a Közgyűlés ahhoz, hogy a megszűnő 2163/1. hrsz-ú ingatlan 402 m2 nagyságú területrésze beleolvad a veszprémi 2163/2. hrsz-ú ingatlan területébe, mely területrésznek az önkormányzati törzsvagyoni nyilvántartásból való kivételéhez Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul. Határidő: folyamatos Felelős: Debreczenyi János polgármester Lindemann István irodavezető (Domokos József képviselő jelen volt, de nem szavazott. Hartai Ervin kiment a teremből.)
110 23.) A.) Az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladékkezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának és társulási megállapodásának módosítása Előadó: Czaun János alpolgármester Európai Unió Önerő Alap kiegészítő támogatáshoz való pályázathoz módosítaniuk kell az alapító okiratot, melyet a 158 önkormányzat testületének el kell fogadnia. Mazák György: Megkérdezte, hogy jogosult volt-e a polgármester a pályázat benyújtására közgyűlési felhatalmazás nélkül, nem lesz-e ebből probléma, mert tudomása szerint mindig előre kellettek a közgyűlési felhatalmazások. Felszólalásában továbbá tájékoztatást kért a pályázat állásáról a társulás elnökétől, Czaun Jánostól. (Hartai Ervin képviselő visszajött a terembe.) Czaun János: Felhívta a figyelmet arra, hogy a decemberi közgyűlésen előterjesztés formájában tájékoztatást ad a Társulás működéséről. Elmondta továbbá, hogy a 158 önkormányzatból 78 önkormányzat tud pályázni az ÖTM Önerő Alapra, de szűkös határidők miatt lehetetlen lett volna rendkívüli közgyűlést összehívni, így csak utólagos jóváhagyással tudták megoldani. Az Önerő Alap kifejezetten a hátrányos önkormányzatok megsegítését támogatja, jelen esetben 78 önkormányzatot érint. Végezetül elmondta, hogy közel 40 önkormányzatnak a Megyei Önkormányzat nyújt támogatást az önerő fedezetéhez. Debreczenyi János: A határidő október 31-e volt, de kérte Mazák György képviselőt, hogy fogadja el az utólagos jóváhagyást. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
111 289/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Közgyűlés 166/2006. (VII.31.) Kh. számú határozatával módosított 297/2005.(IX.27.) Kh. számú határozatát, egyúttal az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratát és társulási megállapodását (a továbbiakban: társulási megállapodás) 2007. december 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: A társulási megállapodás X. fejezetének második francia bekezdése helyébe a következő szabályozás lép: (A Társulás tagjait képező önkormányzatok a TTV 11.§ és 20.§ (3) bekezdésében kapott felhatalmazással élve a Társulásra ruházzák át – önkormányzati rendeleteik egyidejű módosítása mellett – az alábbi feladat- és hatásköröket:) „jelen szerződés IV. pontjában foglalt, a Társulás feladatának ellátása, a KA és az Önkormányzatok számára a saját forrás kiegészítésére biztosított valamennyi támogatási forma előírásainak teljesítése érdekében a Társulási Tanácsra átruházott valamennyi feladat- és hatáskör. Amennyiben a pályázati felhívás alapját képező jogforrás nem teszi lehetővé, hogy a Társulás saját maga nyújtsa be pályázatát, úgy a Társulási Tanács Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatát hatalmazza fel arra, hogy nevében eljárjon.” A Közgyűlés felkéri Czaun János alpolgármestert, hogy a társulási megállapodás módosításáról a Társulási Tanács tagjait tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: Czaun János alpolgármester B.) EU Önerő Alap támogatásra igény benyújtása Előadó: Czaun János alpolgármester A Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 290/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által az európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2007. évi támogatásának rendjéről szóló 28/2007.(X.12.) ÖTM rendeletnek megfelelően, hogy az Észak-Balatoni Térség
112 Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás nevében Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nyújtsa be a pályázatot. Határidő: azonnal Felelős: Debreczenyi János polgármester (Wéber László kiment a teremből) 24.) Veszprém, Balaton Bútorgyár volt telephelyének és környezete területének hasznosíthatóságához szükséges ingatlanok értékesítésére vonatkozó előszerződés jóváhagyása Előadó: Baumgartner Lajos, a Gazdasági Bizottság elnöke Baumgartner Lajos: Ismertette az előterjesztés készítésének módját és indokait. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a fejlesztéssel érintett ingatlanokat értékesíteni kívánja a befektető számára, annak érdekében, hogy a terület egységes szerkezetté váljon. Az előterjesztést számos módosítással kívánta kiegészíteni az új anyaghoz kapcsolódóan. Első módosításként a megállapodás 2.1 pontját kérte javítani az alábbiak szerint: „Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a szabályozási terv módosítása során törekedni fog arra, hogy a fejlesztési területet önkormányzati tulajdonú közterületi jellegű és szabályozási ingatlanok határolják körbe.” Felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a megállapodásban a 2.3 pont után sorszámozási elírás történt, a sorrend 2.4 ponttal folytatódik. A 3.1 pontban az alábbi változtatást kérte elfogadni: „VMJV Önkormányzata Közgyűlésének 61/2003. (XII.22.) Ör. számú rendeletével jóváhagyott helyi építési szabályzatát és szabályozási tervét felülvizsgálni és módosítani, illetve az arra vonatkozó tervezést megrendelni, a háromoldalú tervezési szerződést megkötni és a szükséges eljárást lefolytatni 2008. december 31. napjáig. Az eladó köteles a szabályozási terv módosításáról, annak elfogadásától számított 15 napon belül a vevőt tájékoztatni.” A következő módosítás a megállapodás 5.) pontját érintette: „Szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződés 3.1-3.4 pontjában foglalt, valamint a szerződés 4.1-4.3 pontjában foglalt kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos valamennyi költséget és kiadást kizárólag a vevő köteles viselni.” A fentieken kívül módosítás elfogadását kérte a határozati javaslat 2. bekezdésében: „Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja a Veszprém, 4037, 4038/1, 4058, 4069, 4070, 4071 hrsz. alatti ingatlanokat érintő……)”
113 A javaslat 16.) pontjában kitért a várható forgalmi értékekre: „Az értékesítésre kerülő földingatlanok várható forgalmi értéke 27.000 Ft/m2+Áfa, a bontásra kerülő felépítmények várható forgalmi értéke 5.000 Ft/m2+Áfa”. Kérte a testületet, hogy a fenti módosításokkal vitassák meg és fogadják el az előterjesztést. Katanics Sándor: Megkérdezte, hogy mi lesz a Hársfa Óvoda területével, illetve magával az óvodával, és erről a részről szószerinti jegyzőkönyvezést kért. Debreczenyi János: Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az óvoda ott fog maradni, ahol jelenleg is áll, annak lebontását nem tervezik, sőt területének kiegészítését kívánják megvalósítani. Baumgartner Lajos: Megerősítette a polgármester kiegészítését, és elmondta, hogy a terület bővítését tervezik. Katanics Sándor: Megnyugtatóak számára a válaszok, a szószerinti jegyzőkönyvezés nem okozhat problémát a Hivatalnak. Véleménye szerint azonban az előterjesztést az Oktatási és Ifjúsági Bizottság is megtárgyalhatta volna. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 291/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a „Veszprém, Balaton Bútorgyár volt telephelyének és környezete területének hasznosíthatóságához szükséges ingatlanok értékesítésére vonatkozó előszerződés jóváhagyása” című előterjesztést. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja a Veszprém, 4037, 4038/1, 4058, 4069, 4070, 4071 hrsz alatti ingatlanokat érintő – a
114 Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat, mint tulajdonos, és Székhely 2007” Kft. (9022 Győr, Czuczor G. u. 21.), mint vevő közötti - adás-vételi előszerződését. Feltételként határozza meg: 1.
Szerződő felek fejezzék ki akaratukat, mely szerint a fejlesztéshez szükséges ingatlanok, ingatlan-hányadok (illetve azoknak megfelelő természetbeni területek) adásvétele tárgyában végleges adásvételi szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget. Az ingatlanok telek-kiegészítésként kerüljenek értékesítésre.
2.
A részben, vagy egészben értékesítéssel érintett ingatlanok: 4037 hrsz 4038/1 hrsz 4068 hrsz 4069 hrsz 4070 hrsz 4071 hrsz
2 059 m2 1 192 m2 3 414 m2 653 m2 333 m2 933 m2
közterület lakóház, gazd. ép. óvoda lakóház, gazd. ép. saját haszn. út lakóház
VMJV Önkormányzata VMJV Önkormányzata VMJV Önkormányzata VMJV Önkormányzata VMJV Önkormányzata VMJV Önkormányzata
3.
VMJV Önkormányzat kötelezettséget válal, hogy a jelenleg a Magyar Állam tulajdonát képező, a Kincstári Vagyonügynökség kezelésében lévő, a VMJV Önkormányzat által érvényes közgyűlési határozat alapján megigényelt 4062/2 hrsz alatti, 2155 m2 területű, lakóház, melléképület megnevezésű ingatlan önkormányzati tulajdonba vételét követően bevonja az előző pontban rögzített, hasznosításra kerülő ingatlanok körébe. Az ingatlan önkormányzati tulajdonba vételét követően döntést hoz az ingatlan hasznosításáról.
4.
A végleges adásvételi szerződés megkötésének előfeltétele az előzetesen készített és jóváhagyott átfogó közlekedési vizsgálat és beépítési terven alapuló, a VMJV Önkormányzata Közgyűlésének 61/2003. (XII.22.) Ör. számú rendeletével jóváhagyott helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének 2008. december 31. napjáig történő, szükség szerinti módosítása.
5.
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata vállaljon kötelezettséget arra, hogy a fejlesztéshez szükséges területeket – a beépítési terv ismeretében - a Befektető részére értékesíti.
6.
A fejlesztés során a közlekedési területeket, a Befektető saját költségén építse meg, és a szabályozási tervben közterületi elemként jelölt területeket térítésmentesen adja át a VMJV Önkormányzatnak tulajdonba és üzemeletetésre.
115 7.
Az érintett – a beruházáshoz szükséges - ingatlanok 2009. január 31. napjáig – szükség esetén – kerüljenek kivonásra az önkormányzat törzsvagyoni elemei közül, ezáltal biztosítva forgalomképességüket.
8.
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata törekedjen arra, hogy a fejlesztési területet önkormányzati tulajdonú ingatlanok határolják.
9.
Az fejlesztéshez szükséges ingatlanok 2008. december 31. napjáig kerüljenek birtokba vehető, beköltözhető, bérlőtől és egyéb jogcím nélküli használótól mentes állapotba.
10. Álljon rendelkezésre a Veszprém, Észak – Déli tengely átvezetése Kopácsi utcától – Belső körútig elnevezésű, közlekedési kapcsolatok nyomvonal terven megjelölt, Jutasi út, Kopácsi és Széchenyi utcák kereszteződésénél lévő körforgalom jogerős és végrehajtható építési engedélye 11. Az eladót terhelő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos valamennyi költséget és kiadást kizárólag Eladó, míg vevőt terhelő valamennyi kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költséget és kiadást kizárólag Vevő köteles viselni. 12. Vevő és Éllő György magánszemély előzetes tárgyalásokat folytatott arról, hogy az ingatlanprojekt területén megegyező értékű, üzlethelyiség rendeltetésű ingatlant biztosít az Ingatlan tulajdonának cseréjeként. Vevő köteles Éllő György magánszeméllyel kötött szerződését a megkötését követő 30 napon belül átadni Eladónak. Felek a végleges adásvételi szerződésben meghatározzák, hogy az Eladó milyen mértékben vállal felelősséget a harmadik fél teljesítéséért. 13. A végleges adásvételi szerződést lebonyolító előkészíti a Közgyűlés számára végleges jóváhagyásra. 14. Eladó és Vevő, a feltételek teljesülése esetén, az utolsó feltétel teljesülésének időpontjától számított 30 napon belül megköti a végleges adásvételi szerződést. 15. A beruházás konkrét megvalósulásának feltételei és megvalósulási formái településrendezési keretszerződésben kerüljenek rögzítésre. 16. Az értékesítésre kerülő földingatlanok várható forgalmi értéke - az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő előzetes vizsgálata alapján 27.000,- Ft/m2 + Áfa fajlagos értéken, a bontásra kerülő felépítmények várható forgalmi értéke 5.000,- Ft/m2 + Áfa fajlagos értéken kerül meghatározásra, szükség esetén az érték aktualizálásával.
116
17. Vevő a végleges szerződés létrejötte esetén köteles, a telekalakítás bejegyzését követő 1 éven belül a Jutasi út, Kopácsi és Széchenyi utca kereszteződésénél lévő körforgalmat a jogerős út és közlekedési engedélyben foglaltak szerint saját költségén megépíteni/megépíttetni és azt az Eladónak a jogerős forgalomba helyezési engedély kiadását követően térítésmentesen átadni. Eladó a körforgalom építéséhez engedélyezési tervet biztosít. 18. Az engedélyek beszerzése – a 10. pontban rögzített körforgalom engedélyezési terv kivételével - a Vevő költségére és kockázatára történik. 19. Az ügylet lebonyolítása során a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint eladó megbízásából a "VKSZ" Zrt. (székhely: 8200 Veszprém, Házgyári út 1.) jár el, aki a hatályos megbízási szerződés alapján ellátja az ügylettel összefüggő ügyviteli és pénzügyi tevékenységet, beleértve a számlázást. 20. A VMJV Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt-t - a ZRt, a VMJV Önkormányzat és a VMJV Polgármesteri Hivatal között létrejött és érvényben lévő megállapodás alapján – az adásvételi előszerződés megkötését követően a végleges adás-vétel előkészítésére. 21. A VMJV Önkormányzat felhatalmazza a polgármestert az adás-vételi előszerződés aláírására. Felelős:
Debreczenyi János polgármester Göttlinger László vezérigazgató Határidő: 2007. december 31.
25.) Veszprém Megyei Jogú Város sportkoncepciójának felülvizsgálata Előadó: Dr. Hudvágner Tamás, a Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke Dr. Hudvágner Tamás: Az előterjesztést a bizottságok megtárgyalták, és azt elfogadásra javasolták. Brányi Mária: Megjegyezte, hogy ez az egyetlen olyan koncepcionális előterjesztés, amelynek előkészítésében, mint városstratégiai tanácsnoknak kikérték a véleményét.
117
Katanics Sándor: A Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának ülésén a témához kapcsolódó véleményét már kifejtette, reméli, hogy az arról készült jegyzőkönyv is elérhető lesz majd. Aggályait az iskola területén lévő sportpályák tekintetében fejezte ki, hogy azokat milyen módon tudnák használni a városrészben élők is. Wéber László: Megkérdezte, hogy mi a felülvizsgálat eredménye, mert az nem derült ki számára az előterjesztésből. Dr. Hudvágner Tamás: Hozzászólásában elmondta, hogy a sportkoncepció irányai adottak, attól eltérni nem lehet. Wéber László: A képviselő a választ elfogadta. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 292/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Önkormányzat 2007-2010. időszakra vonatkozó Sportkoncepcióját az Előterjesztésben foglaltak szerint elfogadja. Határidő: Felelős:
azonnal Debreczenyi János polgármester
118 26.) A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat alapító módosítása Előadó: Dr. Strenner Zoltán, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
okiratának
A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 293/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 264/1999. (XII.17.) Közgyűlési határozatának - amely Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményének alapító okiratának – 2) pontja 2007. január 01-től a) bekezdéssel egészül ki, 6) pontja 2007. szeptember 14-i, a 2) pont b) bekezdése, valamint az 1) és 7) pontja 2008. január 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosul:
I. ALAPÍTÓ OKIRAT 1) Az intézmény neve:
Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítő- és Gyermekjóléti Központja
Székhelye:
Veszprém, Mikszáth K. u. 13.
Alapítója:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Alapításának ideje:
2000. március 1.
Típusa:
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló1993. évi III. törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó intézmény, amely az 1997. évi XXXI. törvényben és a 15/1998. (IV.30.) NM rendeletben meghatározottak szerint önálló szakmai egységben látja el a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait.
119 2) Az intézmény fenntartó szerve a) a családsegítő és gyermekjóléti alapszolgáltatás tekintetében: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nagyvázsony Község Önkormányzata, Barnag Község Önkormányzata, Mencshely Község Önkormányzata, Pula Község Önkormányzata, Vöröstó Község Önkormányzata, Tótvázsony Község Önkormányzata, Hidegkút Község Önkormányzata, Nemesvámos Község Önkormányzata, Veszprémfajsz Község Önkormányzata, Papkeszi Község Önkormányzata b) a gyermekjóléti központ tekintetében:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Működési területe:
Veszprém Megyei Jogú Város valamint a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulását alkotó alábbi tagönkormányzatok: Barnag, Hidegkút, Mencshely, Nagyvázsony, Nemesvámos, Pula, Tótvázsony, Vöröstó, Veszprémfajsz, Papkeszi közigazgatási területe
Felügyeleti szerve:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
3) Az intézmény jogállása:
Jogi személy, részben önálló költségvetési szerv. Az intézmény működésével kapcsolatos számviteli teendőket az Oktatási és Egészségügyi Pénzügyi Műszaki Szolgáltató Szervezet látja el.
4) Az intézmény vezetője:
Magasabb vezetői beosztású közalkalmazott, akit a fenntartó a 257/2000. (XII.26.) Korm. rend. szerint foglalkoztat. A vezető az intézményben dolgozó közalkalmazottak tekintetében a munkáltató jogkör gyakorlója.
5) Az intézmény alaptevékenysége: 85324-4 családsegítés gyermekjóléti központ /gyermekjóléti szolgáltatási alapfeladatok, speciális szolgáltatásai: utcai és
120 lakótelepi szociális munka, kapcsolattartási ügyelet, kórházi szociális munka és készenléti szolgálat biztosítása/ Az intézmény szakágazati besorolása: 853200 Az alaptevékenységen kívüli további tevékenység:
szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül
85328-8 egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás /helyettes szülői hálózat működtetése/
6) Az intézmény szervezeti egységei: - Családsegítő Szolgálat Veszprém, Mikszáth K. u. 13. - Gyermekjóléti Központ Veszprém, Mikszáth K. u. 13. - Gyermekjóléti Szolgálat Veszprém, Mikszáth K. u. 13. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga:
Veszprém, Mikszáth K. u. 13. sz. alatti, a veszprémi 4601/1 hrsz-on felvett 2725 m2 területű, és a 4601/2 hrsz-on felvett 323 m2 területű ingatlan. Az ingatlanon lévő épület nettó alapterülete 585,65 m2. A vagyon felett Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata rendelkezik, az intézménynek használati joga van. 7) Az intézmény hosszú és körbélyegzőjének hivatalos szövege: Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítő- és Gyermekjóléti Központja II. A Közgyűlés utasítja a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Irodájának vezetőjét, hogy a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága felé a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: a II. pontnál: 2007. december 5. Felelős: a II. pontnál: Angyal Éva irodavezető /Mazák György képviselő visszajött a terembe./
121
27.) Sportiskolai osztály indítása a Báthory István Általános Iskolában Előadó: Némedi Lajos, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke Némedi Lajos: Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy 2005-ben elindult a Báthory I. Általános Iskolában egy új sportképzési feladat létrehozása. Ezzel az előterjesztéssel a megvalósítás stádiumába juthat a 2005-ben elindult elképzelés, a város oktatási palettája színesedhet majd a döntést követően, melyet az Oktatási és Ifjúsági Bizottság is elfogadásra javasolt. Barták Péterné: Kiemelte, hogy az iskolájuk a sport múltra való tekintettel nyerte el a pályázatot még 2005-ben, és ennek a folyamata zárulna le a döntéssel, melynek eredményeként az első és ötödik osztályban indítanák el a sportképzést 2008. szeptemberében. Elmondta, hogy négy sportágban kívánnak indulni: úszással, kézilabdával, labdarúgással és röplabdával. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 294/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul a Báthory István Általános Iskolában 2008. szeptember 1-jétől a közoktatási típusú sportiskolai képzés indításához az 1. és az 5. évfolyamon, majd felmenő rendszerben a 8. évfolyamig évfolyamonként egy-egy osztályban. A Közgyűlés felkéri az Oktatási és Sport Iroda vezetőjét, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közoktatási Feladatellátási, IntézményhálózatMűködtetési és Fejlesztési Terve előterjesztés szerinti módosítását terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: Felelős:
2007. december 20. Szauer István irodavezető
122 Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felkéri az Oktatási és Sport Iroda vezetőjét, hogy a Báthory István Általános Iskola módosított Pedagógiai Programját terjessze az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elé jóváhagyásra. Határidő: Felelős:
2007. december 10. Szauer István irodavezető
28.) „Civil koncepció„ (A meglévő 2003-ban elfogadott újragondolása) Előadó: Péterné Rózsa Mária, a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka Péterné Rózsa Mária: Néhány kiegészítést tett az előterjesztéshez, mindenekelőtt a címét kívánta pontosítani. Az anyag 5.) oldalán, a non-profit szervezet meghatározásánál kérte, hogy a közhasznú szervezet non-profit gazdasági társaságra legyen lejavítva, továbbá az e.) pontban a „valamint kht.” helyett non-profit gazdasági társaság kerüljön feltüntetésre. A 6. oldalon a második szakasz után, a harmadik szakaszként kérte a Kerekasztal, hogy kerüljön be az alábbi mondat: „Az önkormányzat megteremti a civil szervezetek képviseletét, a civil keretből történő döntés előkészítés folyamatában.” A szolgáltatásokra vonatkozó szakasz szintén kiegészítésre szorul: „Az önkormányzat által finanszírozott szolgáltatásokat a helyi civil szervezetek térítésmentesen vehetik igénybe.” A 8. oldalon a 4.1 pont a következőképpen módosul: „Az önkormányzat, ahogyan az együttműködő partnerei, úgy a civil szervezetek között sem tesz különbséget ideológiai, világnézeti, nemzetiségi vagy felekezeti alapon.” Az utolsó szakasz elé pedig az alábbi módosítást kéri elfogadni: „Az önkormányzat elismeri és támogatja a civil szervezetek által megszervezett Civil napot.” A Wéber László képviselő által korábban megküldött észrevételeket véleményezte, és megindokolta azokat a tételeket, amelyeket nem tudott befogadni az anyagba. Porga Gyula: A koncepció elkészülésének folyamatát végigkövette, az anyag a civil szervezetek egyetértését is élvezi. Az elkészült koncepció következményeként tavasszal módosítani kell önkormányzati rendeletüket.
123 Brányi Mária: Tájékoztatta a testületet arról, hogy nem ért egyet az előterjesztő 6. oldalra beszúrni kívánt módosításáról, amely így hangzott: „Az önkormányzat megteremti a civil szervezetek képviseletét, a civil keretből történő döntés előkészítés folyamatában.” Nem tudná a technikáját követni, és elképzelni azt sem, hogy a városban lévő összes civil szervezet, az esélyegyenlőséget figyelembe véve biztosítsák számukra az egységes közreműködés lehetőségét. A civil szervezetek közreműködését egyedül a pályázati kiírásban tudja elképzelni, ahol a feltételrendszer kialakításában segítséget tudnak nyújtani az önkormányzat számára. Nem tartja szerencsésnek, hogy a pályázatok elbírálásában, a pályázati források elosztásában civil jelenlévők is részt vesznek. Abban az esetben, ha több egyesület együttműködik, akkor azoknak nagyobb az érdekérvényesítő képessége és ezért nem gondolja, hogy szerepük lehetne a fenti feladatokban. Wéber László: Hangsúlyozta, hogy nem ért egyet Porga Gyula alpolgármester azon állításával, mely szerint az előterjesztés a civil szervezetek összességének a támogatásával bír. A Civil Kerekasztal kb. negyven szervezetet képvisel, de a Veszprémben bejegyzett szervezetek száma meghaladja az ezret. Kifogásolta az előterjesztő azon javaslatát, hogy a civil szervezeteket bevonják a pályázati pénzekről szóló döntés előkészítésébe. A korábban létrejött Nemzeti Civil Alap program bebizonyította, hogy a civilek kevésbé alkalmasak a pénzosztásra, mint a politikai testületek. Dr. Bíró Endre jelenleg arra próbál meg szabályrendszert kidolgozni, hogy miként tudná megóvni a civileket a civilektől, mert maffiaszerű működés épült be a Civil Alapba, tehát láthatóan nem tudnak a civilek megfelelő módon részt venni ezekben a folyamatokba. Megjegyezte továbbá, hogy nem igaz az előterjesztésben szereplő azon állítás, hogy „a feladatok megoldásában a civilek által végzett és átvállalt szolgáltatások gyorsabbak és hatékonyabbak…”, mely állítás sértő az intézmények számára is. A koncepció a fenti állításával túlmegy azon a határon, amit megengedhetne magának, ezért részéről az nem elfogadható. Porga Gyula: A Non-profit Konzultációs Fórumnak minden Veszprémben bejegyzett civil szervezet tagja akik meghívót kaptak arra a fórumra, ahol Péterné Rózsa Mária képviselő ismertette a koncepciót, és az ott megfogalmazott vélemények és javaslatok beépítésre kerültek az anyagba. Hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek a hálózatosodás útjára léptek, tehát önmagukat meg tudják szervezni, a hangsúly most már az együttműködésen van, melyre a koncepció lehetőséget ad és azt segíteniük kell, hiszen elképzelhető az is, hogy egy adott feladatra szövetkezzenek a
124 civil szervezetek. Az önkormányzat által létrehozott bizottság munkáját segítheti külső szakértő, a Non-profit Konzultációs Fórumnak pedig meg kell adni azt a lehetőséget, hogy delegálni tudjon egy-két főt a bizottságba. Péterné Rózsa Mária: Az észrevételeket megköszönte, melyekre reagálni kívánt. Természetesen a Civil Kerekasztal elképzelései markánsabban megjelennek az anyagban, mert kezdetektől fogva nagy intenzitással vettek részt az egyeztetésen, nehéz helyzetet teremtve a Non-profit Konzultációs Fórumon. A forrás elosztására beérkezett javaslatokról szavazás elrendelését kérte a polgármestertől. Wéber László képviselő kifogásolt egy olyan mondatot a koncepcióban, amely szerinte sértő lehet az intézmények számára, ezért javasolta, hogy azt az állítást a következő módon korrigálják: „A civilek által végzett, átvállalt szolgáltatás esetenként gyorsabb és hatékonyabb lehet, más forrásokat is képes bevonni.” Debreczenyi János: Megkérdezte Péterné Rózsa Mária képviselőt, hogy előterjesztőként elfogadja-e Brányi Mária képviselő javaslatát, mert ebben az esetben nem kell szavaztatnia arról. Péterné Rózsa Mária: Brányi Mária képviselő módosító javaslatát elfogadja azzal a kiegészítéssel, hogy a civil szervezetek számára az ügy érdekében szükséges nyilvánosságot biztosítani kívánják. Molnár Ernő: Megkérdezte Wéber László képviselőtől, hogy három éve is ez volt-e a véleménye, mint amit most elmondott. Felhívta a figyelmet arra, hogy 5 képviselő is a civilektől kapta annak a lehetőségét, hogy most a képviselő testület tagja, ezért javasolta, hogy ne zárják ki munkájukból a civileket. Wéber László: Véleménye szerint nem ment ki 1000 meghívó a civil szervezetek részére, hanem csak a Veszprémi7napban és a honlapon lehetett értesülni a konzultációs fórumról,
125 amely nem ugyanazt jelenti, mintha minden szervezet névre szóló meghívót kapott volna, de természetesen tisztában van ennek költségével is. A Nemzeti Civil Alap program kialakulása során struktúrák jöttek létre, hálózatosodás indult meg, ami arról szól, hogy egy szűk kör számára legyenek megszerezhetőek a források, mely tételesen is kimutatható. Nincs tisztában pontosan azzal, hogy Molnár Ernő képviselő mire gondolt, de elmondta, hogy a véleménye folyamatosan változik. A Nemzeti Civil Alappal kapcsolatos korábbi markáns véleménye megváltozott, szerinte a civil kurázsi a pénzosztás területén nem jobb, mint a politikai kurázsi. Azt helyesnek tartja, hogy civil szervezetek részt vegyenek önkormányzati vagy állami feladatok ellátásában, de azzal semmiképpen nem ért egyet, hogy szereptévesztésbe kerüljenek bizonyos civil szervezetek, hálózatok és személyek, mert nem az ő feladatuk a források elosztása. Porga Gyula: Módosító javaslatában kérte, hogy igenis teremtsék meg annak a lehetőségét, hogy a civil szervezetek képviselői is döntési pozícióba kerülhessenek, részt vehessenek teljes joggal az ad hoc bizottság munkájában. Leginkább ők ismerik a civil társadalmat, szavazzanak nekik bizalmat. Domokos József: Önkormányzati képviselőként régóta foglalkoztatja a civil szervezetek politikai szerepvállalásának értelmezése. A civil koncepciónak a tárgyalása kapcsán eljött az ideje tisztázni az önkormányzat viszonyát azokkal a civil szervezetekkel, akik politikai szerepet vállalnak. Véleménye szerint megérné egy politikai jellegű napirend keretében ezt a viszonyt az értelmezni és tisztázni. Péterné Rózsa Mária: Nem igazán tud jó döntést hozni a két ellentétes tartalmú javaslattal kapcsolatban, ezért jelezte, hogy mindkettőt befogadja ugyan, de ezekről szavaztatást kért a polgármestertől, és egyúttal felolvasta Porga Gyula módosító javaslatát: „Az önkormányzat megteremti a civil szervezetek képviseletét a civil szerepből történő döntés előkészítési folyamatban.” Brányi Mária képviselő javaslata pedig az, hogy a civil szervezetek ne vehessenek részt a döntés előkészítési folyamatban.
126 Debreczenyi János: Jelezte, hogy mivel Péterné Rózsa Mária képviselő befogadta Brányi Mária képviselő javaslatát, így arról nem, hanem csak Porga Gyula képviselő módosító indítványáról rendel el szavazást. Brányi Mária: Kiemelte, hogy a források elosztása tekintetében teljes mértékben Wéber László képviselővel van azonos állásponton, mert civilként jobban átlátják a belső folyamatokat. Jelezte, hogy a Védegylet Veszprémért Egyesület tagja a Civil Kerekasztalnak, ezért nem kíván ellenük véleményt formálni. Civil egyesület tagjaként az az igény fogalmazódott meg részéről, hogy ne legyen alapvetően semmilyen különbség a civil egyesületek között. Hangsúlyozta, hogy a civil szervezeteket nem lehet két fővel képviseltetni, ezért kialakulna egyfajta jogi érdekérvényesítés. Wéber László: Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2008. évi költségvetési koncepcióban nem szerepel forrás megjelölése a civil szervezetek közötti általános választás lebonyolítására. Amennyiben biztosítják a civil szervezetek jelenlétét a döntéshozatalban, akkor ki kell választaniuk a résztvevő szervezeteket, ezt pedig egy általános választás keretében lehet véghez vinni, hiszen a városban mintegy ezer szervezet van bejegyezve. Megkérdezte, hogy a Civil Kerekasztal alanyi jogon kerülne-e be a bizottságba? Véleménye szerint a fentiekről való döntés nem az önkormányzat feladata. Molnár Ernő: Tájékoztatta Brányi Mária képviselőt, hogy tudomása szerint a Veszprémért Védegylet Egyesület nem tagja a Civil Kerekasztalnak, az információ a jelenlévő Farkas Lászlótól származik. Debreczenyi János: Hozzászólásában megjegyezte, hogy korábban tanácsnokként is tevékenykedett a testületben, de ilyen helyzetbe még senki sem hozta, mint amilyen helyzetbe most Péterné Rózsa Mária tanácsnok került.
127
Porga Gyula: Felhívta a testület figyelmét arra, hogy a rendeletmódosítás előtt, a koncepció készítésekor határozzák meg annak módját, hogy miként tudnának bekerülni a civil szervezetek az ad hoc bizottságba. Véleménye szerint a grémiumba a frakcióvezetők helyett járatosabb személyt is választhatnának, ezért szükséges a jogszabály módosítása. Farkas László: Az érintettekről szóló koncepció akkor lesz megfelelő, ha az érintettek fel lelik benne azokat a változtatásokat, amik biztosítják a civil társadalom továbbfejlődését. Az előtte szereplő anyag véleménye szerint a fentieknek megfelel. Meglátása szerint a bizottságba bekerülő civil szervezetek képviselője inkább a korrupciós vádak megelőzését szolgálja, mint a korrupciós vádak generálását. A bizottságban közreműködő civil szervezetek képviselői pedig pontosabban tudják majd közvetíteni a bizottság döntésénél meghatározott feltételeket. Kérte a testülettől, hogy a civil szervezetek érdekében fogadják el a civil koncepciót. Wéber László: A testületnek tagja volt 2006. őszén, és nem tartja tisztességesnek felvetni a korrupció kérdését, mert az átláthatóság garanciát ad. A civil szervezetek jelentőségét fontosnak tartja, emlékeztetett mindenkit arra, hogy ezen szervezetek érdekében tett módosító indítványokat a vagyonrendelet tárgyalása kapcsán. Hangsúlyozta azonban, hogy a szervezetek kezdeményezésére kikerült az anyagból a háromévente történő felülvizsgálat szabályozása, melyet visszalépésnek nevez. Péterné Rózsa Mária: Ijedelmét fejezte ki a korrupció szó hallatán. A koncepcióban azért nem szerepel időpont a felülvizsgálatra vonatkozóan, mert meglátása szerint ez egyfajta szabadságfokot jelent, így a módosításra bármikor lehetőség van. Porga Gyula: Megkérdezte Wéber László képviselőt, hogy milyen minőségében volt tagja a bizottságnak?
128
Wéber László: Elmondta, hogy a koncepcióban, illetve a rendeletben rögzített szakértői hely szerint. Porga Gyula: Megjegyezte, hogy a fentiek alapján tehát a civil szervezetek is képviseltették magukat. Péterné Rózsa Mária: Tájékoztatásul jelezte, hogy a rendeletük szerint a munkacsoportban közreműködik egy szakértő, aki jelen esetben Dr. Albert Vendel. Porga Gyula: Ismertette módosító javaslatát: „Az önkormányzat megteremti a civil szervezetek képviseletét a civil szerepből történő döntés előkészítési folyamatban.” Péterné Rózsa Mária: Elmondta, hogy nem támogatja Porga Gyula alpolgármester módosító indítványát. Ezt követően a testület szavazott Porga Gyula alpolgármester módosító indítványáról. A Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 5 igen szavazattal elutasította a javaslatot. (Domokos József képviselő jelen volt, de nem szavazott.) A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 18 tagja 15 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 295/ 2007.(XI.29.) Kh. A Közgyűlés elfogadja a mellékletben szereplő Civil Koncepciót.
129
29.) A Civil Keret 2007. II. félévi felosztása Előadó: Péterné Rózsa Mária, a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka Katanics Sándor: Jelentős eltéréseket tapasztalt az anyagban szereplő alapítványok támogatásának tekintetében. Kifogásolta, hogy a Gyermekmosoly Alapítvány nem kapott támogatást, és nincs feltüntetve ennek az indoklása. Molnár Ernő képviselő hozzászólásában felhívta a figyelmet azokra a képviselőkre, akik civil szervezetek jóvoltából foglalnak helyet a testületbe, de meglátása szerint ezt azoknak a képviselőknek el kell felejteniük. Sajnálattal vette tudomásul, hogy a Brusznyai Alapítvány formai okok miatt nem kapott támogatást, ezért kérte a polgármester segítségét, hogy az alapítvány által szervezett rangos rendezvényt támogassa az önkormányzat. Debreczenyi János: Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy 50 ezer Ft-tal támogatja az önkormányzat az alapítványt. /Molnár Ernő képviselő távozott a közgyűlésről./ Wéber László: Megköszönte az előterjesztőnek a tavasszal tett észrevételek beépítését a pályázati kiírásba. Feltűnően soknak találta a 32 db formai hibás pályázatot, különösen azért, mert rutinos pályázók estek ki formai hiba miatt, ezért meg kellene vizsgálni az űrlapot és a pályázati kiírást is. Brányi Mária: Porga Gyula alpolgármester előző napirendi pontjához tett kijelentésére szeretne reagálni. A munkacsoport a forrásokat elvek alapján osztja fel, tisztességes módon, és sok esetben teljes összeget ítél oda szervezetek számára.
130 Péterné Rózsa Mária: Hangsúlyozta ő is, hogy a munkacsoport elvi döntések alapján ossza fel a rendelkezésre álló összeget. A forrásokat igyekeztek nem elaprózni, így ezért egyes szervezetek forráshiány miatt nem tudtak támogatást kapni. A munkacsoport hozott továbbá egy olyan döntést, hogy azok a pályázók, akik nem Veszprémben bejegyzett pályázók, de a városban is szerveznek programot, azok részére most nem tudnak forrást biztosítani működési költségük fedezetére, ennek alapján nem kapott támogatást a Gyermekmosoly Alapítvány. Tájékoztatásul elmondta még, hogy a pályázók részére konzultációs lehetőség nyitva állt, Ferenczy Krisztina megkeresés esetén segítséget tudott nyújtani. Reméli azonban, hogy jövőre kevesebb formai hibás pályázat érkezik majd be. Porga Gyula: Kiemelte, hogy ő is a bizottság tagja, és soha nem vonta kétségbe azt, hogy a bizottság rossz döntést hozott volna, véleményét jobbító szándék céljából tette meg, amennyiben valakit is megbántott, attól elnézést kért. Katanics Sándor: A Gyermekmosoly Alapítvány veszprémi székhelyű, közhasznú alapítvány, és megkérdezte, hogy az étkezési költség biztosítása az működési költségnek számít-e? A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 16 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 296/ 2007(XI.29.) Kh. A Közgyűlés a 2007. évi költségvetésében a Civil keret - Pályázati keret címen elkülönített összegből a második félévre az alábbi támogatásokat nyújtja: KAT TÁMOGATOTT SZERVEZET A A
TÁMOGATÁS JOGCÍME
működési célú támogatás, max. 100 000 Ft Acro Dance Akrobatikus terembérlet, fellépőruhák Rock and Roll Sporttánc készíttetése, ehhez Egyesület anyagbeszerzés
TÁMOGATÁS ÖSSZEGE
0
131 A
Bakony Rádió Klub
A
Bakony Természetbarát Egyesület Balaton Bútor Sportegyesület Bencés Diákok Veszprém Megyei Egyesülete Best of Besto Regionális Alapítvány
A A A
Hajag-tető, ház: biztosítás, területgondozás, ügyvitel, bankköltség, postaköltség, hirdetés bankköltség, reprezentáció bank, posta, irodaszerek, adatrögzítő eszköz vásárlása iroda rezsi költségei, újság költségei, postaköltség, irodaszer vásárlás számítógép és nyomtató karbantartása, fejlesztése, útiköltség szervergép üzembentartása és karbantarása, rendezvények szervezése, anyagi technikai biztosítása szövetségi díj
0
0 0 60 000 0
A
Blue Sky - Kék Ég Virtuális Repülőklub
A
Bushido Aikido Sportegyesület Credo Alapítvány a Elektrother Combi OE 307 Hévízi Kórház Betegeiért típusú elektroterápiás készülék vásárlása a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya részére. A készülék ára 370 000 Ft, melyre 50 000 Ft támogatást igényelnek DAL-MA Kulturális, 0 Művészeti és Hagyományőrző Egyesület Édesvíz Természetbarát térképszoftver, pendrive, Egyesület memória kártya, 4 db AA 2500 mAh akkumulátor, akkumulátor töltő, szivargyújtóhoz kapcsolható vezeték, telefon, szoftver vásárlás, telefonköltség, postaköltség ÉFOÉSZ Veszprém könyvelés, 2 db telefonkészülék Városi Közhasznú vásárlása, telefonköltség, Egyesülete tagkártya előállítás,
A
A
A
A
0
50 000 30 000
60 000
100 000
132 nyomtatványok, papír, szakkönyvek A
Ép Lélek Egyesület
A
FÁK, Ukrajna, Magyarország Népei Kulturális és Nemzeti Örökségének Egyesülete Fehér Galamb Hospice Alapítvány
A A A A A A
A A A A
A
?
irodaszer, postaköltség, nyomda, festékpatron, papír, nyomtató, laptop, szkenner, adminisztráció, ajándék tárgyak irodabérlet, utazási költség, postaköltség, irodaszer, festék patron Fejlesztő Pedagógusok és könyvelői díj, kommunikációs Logopédusok Egyesülete költség Gyermekkultúráért kiadvány és reklámpóló Alapítvány nyomdaköltsége Gyermekmosoly irodabérlet, lamináló gép és Alapítvány kellékei, telefon/fax készülék vásárlás Gyulafirátótért leporelló költségei, útiköltség, Közhasznú Egyesület számlavezetési díj, telefonköltség Hallgatói Médiumokért tervezési költség, újságírói Egyesület flekk- és műsorszámdíjak, rendezvényszervezés, moderálás, PR- és sajtótevékenység, papír-írószer, nyomtatványok, telefonköltség, postaköltség, nyomtatás, bankköltség, pályázati díjak HEMO Sakkegyesület postaköltség, telefonköltség, Veszprém sakk-könyv, folyóirat, CD HEMO Winner oktatási díj, formációs ruhák Versenytánc Egyesület anyaga, terembérlet Horgász Egyesületek ? Veszprém Megyei Szövetsége Ifjúsági Centrum telefonköltség, könyvelési díj, Közhasznú Egyesület nyomtató és kellékei, bérleti díj, postaköltség, papír-írószer, takarítószer, eszközök, számítógép hálózati eszköz (router) Jeruzsálemhegyi Baráti bérleti díj
0 0
0 50 000 60 000 0 55 000 0
0 50 000 0 50 000
0
133
A A A A
A A A A
A
A A A
A A A
Kör Kádártai Sporthorgász Egyesület "Kapocs" Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete Nagycsaládosok Veszprémi Egyesülete
hulladékszállítás, könyvelési díj, telefonkártya feltöltés fejlesztő eszközök, játékok 0 gázenergia szolgáltatás, villamos energia szolgáltatás, víz- és csatornadíjak bérleti díj, vezetőségi tagok étkezése
50 000
0
Óvári Ferenc Baráti Kör bérleti díj, telefonköltség, postaköltség, irodaszer, kisértékű eszközök RITMUS Művészeti jogtiszta szoftver vásárlása, Egyesület továbbképzés költségei Rock 'n' Roll Club terembérlet Veszprém SZABAD-SAJTÓ telefonköltség, postaköltség, Kulturális és Ifjúsági papír, irodaszer, sajtóügynöki Egyesület tevékenység, PR tevékenység, hirdetés, bankköltség, étkezési költség Szellemi Regenerációs banki költségek, Társulás kommunikációs költségek, irodaszerek, könyvelő, nyomtatópatron Támogat-Lak Alapítvány digitális kamera, telefonköltség 0 Trampolin terembérlet, szövetségi tagási Sportegyesület díj Újkor Kulturális és számlavezetési díj, terembérlet, Ifjúsági Egyesület postaköltség, telefonköltség, papíráru, kisértékű és fogyóeszköz Vakok és Gyengénlátók ? 0 Veszprém Megyei Egyesülete VEAB Kulturális könyvelői díj, postaköltség, 0 Egyesülete meghívók, plakátok költségei, papír, festékpatron Veszprém-Cserháti könyvelés, postaköltség, Társaskör Kulturális nyomtatás, fénymásolás,
50 000
100 000 60 000 55 000 60 000
50 000
60 000 60 000
30 000
134 Egyesület A A A A A A
A A A A
A
Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete Veszprém Megyei Honismereti Egyesület Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány Veszprém Táncegyüttesért Alapítvány Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete Veszprémi Amatőr Meteorológusok Egyesülete Veszprémi BEST Bizottság Veszprémi Egyetem Civil Szerveződéseiért Alapítvány Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány
A
Veszprémi Kézműves Műhely Veszprémi Magyar-Finn Egyesület Veszprémi Művész Céh
A
Veszprémi Német
A
telefonköltség, irodaszerek: A/4-es papír, boríték, írható CD, festékkazetta nyomtatóba posta, bank, útiköltség, rezsi költség, PR-költségek
0
útiköltség, értekezletek költségei (ellátás) eszközbeszerzés (2 db sátorponyva), kommunikációs költség oktatói díj (számítógépes tanfolyam)
60 000 0 32 000
közüzemi díjak kifizetése
0
üzemeltetési költség (víz, villany, fűtés), telefonköltség
60 000
Fujitsu Siemens Amilo Pa2510 laptop vásárlása
60 000
marketingköltségek, eseménypólók készíttetése nyomdai szolgáltatás, irodaszerek, nyomtató a könyv- és folyóiratkiadáshoz a kutatók részére szakmaitudományos forrásmunkák (könyvek, egyéb kiadványok) vásárlása könyvelési díj, utazási költség, irodaszerek, postaköltség postaköltség, bankköltség, irodaszer, másolás, könyvelés könyvelői díj, telefonköltség, postaköltség, útiköltség, benzinköltség telefonköltség, Internet
0 40 000 100 000
60 000 0 0 60 000
135 Nemzetiségi Klub A A
A A A A B B
B
B B B B
Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület Veszprémi Polgárok Nyugdíjas Klubja
kapcsolat, bankköltségek, irodaszer, Cd, DVD, kazetta, tagsági díj kommunikációs költség (telefon, internet), postaköltség előadói díjak, ajándékok, 0 terembérlet, múzeumi és egyéb belépők, telefonköltség, koszorúk, virágok könyvek vásárlása, készletek, 0 órák vásárlása, verseny költség 0
Veszprémi Sakkbarátok Köre Egyesület Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete Viking Sport Egyesület könyvelési díj, nyomdaköltség, multifunkciós nyomtató "Vissza a gyökerekhez" nyomdaköltség, nyomtató Alapítvány vásárlás, MP3 lejátszó-felvevő, internet használat programtámogatás, max. 250 000 Ft Acro Dance Akrobatikus 2007.dec.16.: karácsonyi Rock and Roll Sporttánc bajnokság és gálaműsor: érmék, Egyesület kupák, nyomdai munka, játszóház kézműves anyagok, lufi bohóc, ugráló vár, hangtechnika és fénytechnika bérlése, arcfestő Állatvédő Egyesület ivartalanítások és utókezelések Veszprém költsége a társállatok illetve tenyésztésre nem szánt, elsősorban nőstény kutyák és macskák nem kívánt szaporulatának elkerülésére Bakony-Balaton Sclerosis 2007.dec.12, karácsonyi ünnep: Multiplex (SM) Egyesület ajándékok, büfé szolgáltatás Brusznyai Alapítvány 2008.jan.12.: Brusznyai Emlékhangverseny: hangszeres szólisták díjazása Bushido Aikido 2007. márc, jún, szept.: Sportegyesület edzőtáborok: oktatói tiszteletdíj Cholnoky Jazzbalettért 2007. II. félév:előadásai: Alapítvány elasztikus ruhák költségei
60000
0 0
0
0
0 0 50 000 70 000
136 B B
B
B
B
B B
B B
Családokért és Gyermekekért Közhasznú Alapítvány Családokért és Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
DAL-MA Kulturális, Művészeti és Hagyományőrző Egyesület Dózsa Polgárőrség
2007/2008-as tanév I. féléve: filmklub, DVD filmek vásárlása 2007. dec. 3-22.: családi játszóház, Mikulás ünnepség, karácsonyi ünnepségek: előadók tiszteletdíja, kézműves alapanyagok, élelmiszer, díjak, jutalmak, ajándékok, 50 db Mikuláscsomag 2007.nov.16-18, Nemzetközi 0 Egyéni Énekverseny: bérleti díj
segélycsomagok (élelmiszerek), 0 karácsonyi műsor, ajándékcsomagok gyerekeknek, emléklapok szerkesztése, nyomtatása Dózsaváros 2007 nov-2008. máj.: "Ötven 0 Diáksportjáért Éve Dózsa" programsorozat: Alapítvány játék és sportszer vásárlás, archiválás, évkönyv- reprint költségei, kiállítási eszközök, oklevelek, díjazás, tisztítás, szobortalapzat javítása Ép Lélek Egyesület 2007.nov-dec.: kortárssegítő képzés: csoportvezető díja FÁK, Ukrajna, 2008. jan.8.: jótékonysági 0 Magyarország Népei koncert: telefonköltség, Kulturális és Nemzeti nyomtató üzemeltetése, Örökségének Egyesülete meghívó készítése, dekoráció, szállítási költségek, bérleti díj, technikai költségek, archiválás, gasztronómiai költségek Gizella Baráti Kör 2007.dec.20.: karácsonyváró Veszprémért délután: ajándékcsomagok Gyulafirátótért 2007. dec.8.és 22.: "A gyökerek Közhasznú Egyesület azok nem látszanak? De tudod, azok tartják a fát!" c. program: játszóház és betlehemezés: táncműsor, italok, poharak, dekorációs anyagok, sütemény, mécses, tea
50 000 120 000
100 000
30 000 40 000
137 B
B
B
B
B
B B
Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület
2007.dec.20.: német nemzetiségi karácsonyi ünnepség: fogyóeszközök, csomagolóanyag, édesség, szaloncukor, narancs, kalács, sütemény, üdítő Hallgatói Médiumokért 2007.nov.21-25.: "8 óra munka, 0 Egyesület 8 óra pihenés" c. képzéssorozat a gazdaság gyakorlati oldaláról: tiszteletdíjak, PR- és sajtótevékenység, nyomdaköltségek, ajándék, kommunikációs költség, anyagköltség, hirdetési díj, papír-írószer, nyomtatvány Hét Domb Kulturális és 2007. dec. 20.: karácsonyi Hagyományőrző kirándulás: vacsora, fürdő Egyesület belépőjegy, különbusz bérlése és viteldíj Ifjúsági Centrum 2007.dec.: Hófehér Decemberi Közhasznú Egyesület Családi Programok: deokráció, fellépések és foglalkozások díja, terembérleti díj, Mikulás csomagok, fellépők étkezése Jeruzsálemhegyi Baráti 2007.dec.1-2.: Mikulás Nap az 0 Kör állatkertben: rajzeszközök, tollak, ceruzák, papírok, kartonok, ragasztók, ollók, cukrok, csokik, Mikulás csomagok, dió "Kék Madár" Alapítvány 2008.jan-máj.: Szülők Iskolája 0 előadássorozat Kozmutza Flóra 2007.dec.1-21.: "Ünnepvárás": Alapítvány karton, színes papír, festékek, ragasztó, gyöngy, gyertyák, ajándékok, termések, száraz virágok, szalagok, CD-lejátszó, fotózás költségei
50 000
0
65 000
188 000
138 B
B B B B B B B B B
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete
2007.dec.31-ig folyamatosan: 0 egészséges életmód bemutatók, szűrővizsgálatok: tetszsír analizáló készülék, Accutrend GC vércukor- és koleszterinszint mérő készülék tesztcsíkokkal, 2 csomag 50 darabos tesztcsík csomag, csuklós digitális vérnyomásmérő készülék, 2 db kisméretű kompakt elsősegély dobozka, 2 db 50 fő ellátására alkalmas elsősegélydoboz, 1 db komplett elsősegélyláda felszereléssel Nagycsaládosok 2007. okt. 13.: utazás a Csodák Veszprémi Egyesülete Palotájába: belépő 78 gyermek részére "Ne felejts!" Közhasznú 2007.dec.14.: karácsonyvárás: Alapítvány anyagköltség és eszközköltség Nyitott Műhely 2007.szept.21-22, nov.30, Kulturális Egyesület dec.1-8.: kiállítás: papír-írószer, dekor anyag Rock 'n' Roll Club 2007.nov.24.: verseny: Veszprém terembérlet, kupák, technika bérlés, rendezési jogdíj Szelíd Gyógymód 2007.dec.4.: karácsonyi Egészségünkért ünnepség: Béres C-vitamin, Alapítvány szaloncukor, ásványvíz, üdítő Támogat-Lak Alapítvány 2007.okt.16, okt.30, nov.14.: 0 múzeumlátogatás, belépők, üdítő, édesség Táplálék Érzékenyek 2007.dec.4.: nyílt nap: 60 db Alapítványa Információs Start csomag, Biocard tesztmérés Társasházak Veszprémi 2007.okt.11, nov.8, nov.29.: Egyesülete fórum sorozat: előadók tiszteletdíja, terembérlet Trampolin 2007.dec.8.: Floorball Sportegyesület szakosztályhoz toborzó: floorball labdák vásárlása, terembérleti díj, reklámköltség
77 220 50 000 40 000 0 30 400
95 000 50 000 70 000
139 B B
B
B B
B
B
B
Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület
2007. dec. 13.: Luca-napi mulatság: zenész, múzeológus költségei 2007. nov. 29.: játszó- és foglalkoztatóház: fenyő- és gyöngygirland, adventi díszek, díszítőanyagok, szalagok, ecsetek, ollók, ragasztópatron, koszorúalap, tea, cukor, sütemény, szendvics alapanyagok Veszprém Megyei 2007.nov. 10-11.: veszprém Díszmadárbarát megyei díszmadár kiállítás és Egyesület Adler József emlékkiállítás: terembérlet, kiállítási kalitkák, kiállítási oklevelek, kupák, plakátkészítés, postaköltség Veszprém Megyei 2007.dec.1-2, 7-9, 14-16.: 0 Népművészeti Egyesület Veszprém Karácsonyi Vásár: kézművesek tiszteletdíja Veszprém 2007.dec.21.: karácsonyi műsor: Táncegyüttesért koreográfus és zenekari Alapítvány tiszteletdíj, jelmezek, kellékek költségei Veszprémi Bridzs és 2007.szept.20, okt.17, dec.1.: Tájéjozódási Sport Iskolai Tájékozódási Egyesület Bajnokság, Mikulás Kupa tájfutó verseny: térképnyomtatás, eszközpótlás, díjazás (Mikulás csomagok) Veszprémi Egyetem 2007 dec. Első vagy második Hallgatói Alapítvány hete: Észak-Dunántúli Felsoktatási Szellemi Műhely Szervezetfejlesztési Szakmai Nap: terembérlet, helyiségbérlet, szakmai tanácsadás, oktatás, utazási költségek, nyomdai költségek Veszprémi 2007.nov.14-30.: "Fények és Hagyományőrző árnyak" képző- és Egyesület iparművészeti tárlat: szállítási költség (üzemanyag), képkeretezés, foto és video rögzítés, pogácsa, chips, keksz,
0 33 040
100 000
0
90 000
80 000
60 000
140 üdítő, ásványvíz, kávé, virág
B
Viking Sport Egyesület
B
"Vissza a gyökerekhez" Alapítvány
C
pályázati önrész támogatás, max. 400 000 Ft, nincs elvárt önrész Az Örmény Kultúráért Alapítvány
C
C
Bushido Aikido Sportegyesület
C
Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Veszprém Egyházmegyei Ifjúsági és Lelkipásztori Fórum
C
C C
D
2007.márc.31.: IV. Veszprémi 0 Futóhétvége: frissítők (energiaital, energiaszelet, táplálékkiegészítők), díjazás, emléklapok nyomtatási költsége 2007.júl.30-aug.5.: "Élet játéka" 0 c. alkotótábor: kézműves anyagok, főzéshez alapanyagok, szállás
"Armenia" c. folyóirat megjelentetése: nyomdaköltség, postaköltség NISZKA pályázati önrész: terembérleti díj
Anyanyelvű Kulturális és Hitéleti Programok: útiköltség, oklevél, nyomtatvány 2007.júl.30-aug.8.: tábor, Úrkút 0 külterület, Kab-hegy: IFJ-KD07-TA-0036 pályázat: kézműves kellékek, kommunikációs kiadások, belépők, étkezési költségek, kiegészítők, táborjelvény, eszközök Veszprém Megyei 2007.júl.1-7, aug.6-12.: Amatőr Színjátszók Nagyvázsony, nyári szaktábor: Egyesülete NKA pályázati önrész Veszprém Megyei 2007.aug.1-5.: Ráktanya, "Első Népművészeti Egyesület kézből" alkotótábor: kézművesek tiszteletdíja, szállítási költség, anyagköltség, PR, kommunikációs költség nemzetközi kapcsolatok
0
55 000 30 000
100 000 80 000
141
D
E E
E
E
E
E
F
támogatása, max. 100 000 Ft Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete Program - Szent Imre emlékév, max összeg: 200 000 Ft Bencés Diákok Veszprém Megyei Egyesülete
2007.aug.14-20.: Ariana, Tunézia: veszprémi Alig Színpad részvétele az V. EuroMediterrán Ifjúsági Színházi Fesztiválon: utazási költség
2007.nov.8.: Szent Imre megemlékezés: tiszteletdíj, útiköltség, terembérlet, fogyóeszköz, élelmiszer, nyomdaköltség, postaköltség, irodaszerek vásárlása Dózsaváros 2007.nov-2008.máj.: "Baranta" 0 Diáksportjáért prjekt: zsűri tiszteletdíja, Alapítvány könyvvásárlás, oklevelek, emléklapok, archiválás, reprezentáció (üdítő, szendvics, gyümölcs, édesség) Édesvíz Természetbarát 2007.júl-nov.: ifjúsági Egyesület természetjárás: jelvény, útiköltség, szállásdíj, telefonköltség, postaköltség, film és fényképelőhívás, élelmiszer Keresztény Értelmiségiek 2007.nov.10.: "Hercegi úton": Szövetsége Veszprémi meghívók, plakátok költségei, Csoport borítékok, postaköltség, kellékek, ajándék, könyv, édesség, agapé Szent Imre Egyesület 2007.nov.8.: kiállítás, koncert: nyomdaköltség, koncert és kiállítás szervezési költségei (installáció, közreműködők díja, műszaki kiszolgálás), irodaszer Bottrop-Veszprém 2007/II. Félévben nem testvérvárosi érkezett pályázat ebben a kapcsolatának 20. kategóriában! évfordulója, max. 200 000 Ft
60 000
100 000
60 000
150 000
120 000
142 G
G
G
G
G ?
Program Esélyegyenlőség Európai Éve, max. 200 000 Ft Életet Segítő Alapítvány Zénó Klub részére zenei foglalkozásokhoz: ritmushangszerek, színes papír, olló, ragasztó, dekorációs anyagok, díszek, ajándékok, karácsonyi kellékek, egyensapka vagy kendő, kitűző, postaköltség, borítékok, bélyeg, levélpapír, nyomtatópapír, patron Magyar ? 0 Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata Támogat-Lak Alapítvány 2007.nov.30, dec.8, dec.14.: Ki 0 mit tud?, színházlátogatás, kiállítás, karácsonyi program: színházbelépők, üdítő, édesség, éttermi szolgáltatás, ajándékok (rádió, MP3, pendrive) Veszprémi Nők 2007 november: konferencia: A Kerekasztala Egyesület mi "dzsenderünk": kommunikációs költség Vackoló Közhasznú állateledel, üzemanyagköltség 0 Állatvédő Egyesület
160 000
50 000
A Közgyűlés felkéri a Társadalmi kapcsolatok tanácsnokát, hogy tájékoztassa az érintetteket a támogatás odaítéléséről. Felelős: Határidő:
Péterné Rózsa Mária Társadalmi kapcsolatok tanácsnoka 2007. december 14.
A Közgyűlés felkéri az ifjúsági és civil referenst, hogy készítse el a támogatási szerződéseket, valamint tegye közzé a Veszprémi 7Napban a támogatottak listáját. Felelős: Határidő:
Péterné Rózsa Mária Társadalmi kapcsolatok tanácsnoka 2007. december 21.
143
A Közgyűlés felkéri a Pénzügyi Iroda vezetőjét, hogy gondoskodjon az összegek átutalásáról. Felelős: Határidő:
Scher Ágota a Pénzügyi Iroda vezetője 2007. december 31.
29.) Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekthez kapcsolódóan a veszprémi 0368/14 hrsz.-ú ingatlan belterületbe vonása, a veszprémi 3022/9 hrsz.-ú ingatlanra szolgalmi megállapodás megkötése Előadó: Schmidt István irodavezető Debreczenyi János: Kérte az előterjesztőtől, hogy a határozati javaslat 3.) pontjában az „avval” szót legközelebb „azzal” szóval írják. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 297/2007. (XI. 29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a „Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projekthez kapcsolódóan a veszprémi 0368/14 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonása, a veszprémi 3022/9 hrsz-ú ingatlanra szolgalmi megállapodás megkötése.” című előterjesztést. 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a veszprémi 0368/14 hrsz-ú, 461 m2 területű, „kivett út” művelési ágú ingatlant a Veszprém Megyei Jogú Város rendezési terve alapján belterületbe vonja. Felkéri a Közgyűlés a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Irodájának vezetőjét, hogy a Földhivatal felé a szükséges intézkedéseket tegye meg. 2. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyet ért azzal, hogy a 3022/9 hrsz.-ú ingatlanra a szolgalmi megállapodást Zrinszky Károllyal a polgármester megkösse a mellékelt megállapodásnak megfelelően. Határidő: 2008. január 30. Felelős: Schmidt István, irodavezető
144 30.) Közintézmények akadálymentesítése Előadó: Schmidt István irodavezető Schmidt István: Elmondta, hogy a kiosztásra került határozati javaslat tartalmában megegyezik az eredetivel, csak határozottabb formában jelenik meg a képviselők számára. Katanics Sándor: Jelezte, hogy az előterjesztéssel egyetért, de megjegyezte, hogy a határozati javaslatban történő utalás a prekoncepció része: „Kivitelezésre kerül: Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola elhelyezése céljából átalakításra kerülő Csap utca 9. szám alatti – volt Nagy László Általános Iskolaépületegyüttese.” A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 298/2007. /XI. 29./ Kh. A közintézmények akadálymentesítése érdekében Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az alábbi feladattervet hagyja jóvá: 2008. évi költségvetés készítésénél az alábbi, akadálymentesítéshez kapcsolódó feladatok megvalósítása kerüljön meghatározásra: Kivitelezésre kerül: • Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola elhelyezése céljából átalakításra kerülő Csap utca 9. szám alatti – volt Nagy László Általános Iskola- épületegyüttese • Védőnői Tanácsadók kialakítása kapcsán : o Bóbita Körzeti Óvoda egy pavilonjának átalakítása során a létesítmény akadálymentesítése o Ördögárok úti volt felnőtt orvosi rendelő átalakítása során a létesítmény akadálymentesítése • Már benyújtott akadálymentesítési pályázat elnyerése esetében o Csillag Úti Körzeti Óvoda Cholnoky J ltp-i Tagóvoda akadálymentesítése
145 o Hriszto Botev Általános Iskola akadálymentesítésének befejező munkálatai Pályázat elkészítése, benyújtása: Akadálymentesítési pályázat keretén belül: • Egyesített Szociális Intézmény 2. sz. Idősek Klubja /Szent István utca/ akadálymentesítésére pályázat benyújtása /2007 évben előkészített, de fel nem használt dokumentáció alapján/ • Bóbita Körzeti Óvoda akadálymentesítésére pályázat benyújtása • Hóvirág Bölcsőde akadálymentesítésére pályázat benyújtása Intézmény-felújítási pályázat keretén belül megvalósuló: • Egry úti Körzeti Óvoda felújítási pályázata kapcsán a Körzeti Óvoda és a Nárcisz Tagóvoda akadálymentesítése • Dózsa György Általános Iskola felújítási pályázatához kapcsolódóan az intézmény akadálymentesítése Határidő: Felelős:
2008 évi költségvetés elfogadása Városfejlesztési Iroda vezetője Pénzügyi Iroda vezetője
32.) Tájékoztató a gyulafirátóti játszótér eredményéről Előadó: Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző
ügyében
indult
vizsgálat
Katanics Sándor: Elmondta, hogy lényegesen több adatot várt volna a tájékoztatóban. Megkérdezte, hogy mi történt a játszótérre szállított homokkal, amit az önkormányzat költségére, pontosabban Molnár Ernő tanácsnoki keretének terhére került kifizetésre. Mi a helyzet a levéllel, az azon lévő aláírással, vagyis kifogásolta, hogy valós vizsgálat megtétele nem történt meg. Örül azonban annak, hogy jelentkezett egy alapítvány, melynek segítségével nem kellett a döntést az Ifjúsági Közalapítványra oktrojálni.
146 Czaun János: Megköszönte az Ifjúsági Közalapítványnak, hogy elvi döntésükkel befogadták volna a játszóteret, de sikerült egy olyan alapítványt találni, amelynek nem kellett módosítania alapító okiratát az átvétel miatt. Wéber László: Katanics Sándor képviselő hozzászólására elmondta, hogy frakcióvezetői ülésen a jegyző asszony tájékoztatást adott arról, hogy megtette a szükséges intézkedéseket a bélyegzőhasználattal kapcsolatban. 33.) A.) A polgármester jutalmazása Előadó: Dr. Szalay András tanácsnok, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke Dr. Büki Szilvia: A polgármesteri tisztség ellátásról szóló törvény lehetővé teszi a polgármester tekintetében évi, legfeljebb hat havi jutalom megállapítását. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság hatáskörébe utalja a javaslat megfogalmazását, melyet a bizottság megtárgyalt, és többségi szavazattal támogatta. Hangsúlyozta, hogy a jutalom összege a költségvetésben rendelkezésre áll. Katanics Sándor: Elfogadhatatlannak tartja az előterjesztést akkor, amikor a város hitelállománya a duplájára nőtt. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 16 tagja 14 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 299/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az elmúlt időszakban végzett eredményes munkája elismeréseként Debreczenyi János polgármestert bruttó hat havi illetményének megfelelő összegű jutalomban részesíti.
147 A Közgyűlés felkéri Veszprém Megyei Jogú Város Jegyzőjét, hogy a jutalom számfejtéséről és kifizetéséről gondoskodjon. Felelős:
Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyző Határidő: azonnal B.) A polgármester, alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének felülvizsgálata Előadó: Dr. Szalay András tanácsnok, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke Dr. Büki Szilvia: A polgármesterek jogállásáról szóló törvény szabályozza a polgármesterek bérét települési kategóriák szerint, illetve költségtérítésük mértékét, de ezen törvény adta lehetőségeket sem a polgármester, sem az alpolgármesterek javadalmazása nem éri. Kérte a testületet, hogy a polgármester illetményét 600 e Ft-ban, költségtérítését pedig 180 e Ft-ban állapítsák meg. Az alpolgármesterek tekintetében is indokoltnak látták a bérek és költségtérítések emelését. Emlékeztetett mindenkit arra, hogy a múlt évben, a polgármester kifejezett kérésére az alacsonyabb szorzót vette figyelembe a testület. Összehasonlító vizsgálatokat eszközöltek más megyei jogú városok polgármestereinek vonatkozásában, melyből megállapították, hogy szinte mindenhol a 15-ös szorzót alkalmazzák. Elmondta, hogy végül is az előző városvezetés által alkalmazott illetmény és költségtérítés mértékéhez térnek vissza. Indoklásul még hozzátette, hogy nem tartaná szerencsésnek, ha a köztisztviselői bérek, és a választott tisztségviselői bérek között olyan nagyságrendbeli különbség lenne, amely nem fejezné ki a választott tisztségviselők munkáját. Kérte a testület támogatását a határozat elfogadásához. Katanics Sándor: Érthetetlennek tartja azt, hogy mi indokolja az 50%-os költségtérítés emelését akkor, amikor a polgármesternek és az alpolgármestereknek gépkocsi használata és telefonhasználata biztosított. Etikátlan továbbá azért is, mert rendőrségi vizsgálat zajlik. Mazák György: Országos szinten is vita van a költségtérítésekkel kapcsolatban, ezért sem tartja szerencsésnek a költségtérítés megemelését.
148 Az eddig kifizetésre került költségtérítés átlagos benzináron számolva alpolgármesterenként 15.000 km nagyságú utazást tett lehetővé. Az emelést követően 34.000 km-re változik az előbbi adat, de ehhez még hozzájön az a szám, amit valakik elköltöttek. Mindezeket végig kellene gondolni. Wéber László: A költségtérítés felhasználását, elszámolását önkormányzat ide vonatkozó rendelkezései?
szigorúan
szabályozza-e
az
Dr. Büki Szilvia: Az ide vonatkozó jogszabály választási lehetőséget ad: tételes költség elszámolás esetén minden kifizetésről szükséges a számla, amennyiben a költségátalány elszámolása mellett dönt a polgármester, illetve az alpolgármesterek, akkor nem vizsgálja a Hivatal a felhasználás tényleges tartalmát. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 13 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 300/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Debreczenyi János polgármester illetményét az 1994. évi LXIV. törvény (Ptv.) 3. § (4) bekezdése alapján 2008. január 01-jei hatállyal az Önkormányzat rendeletében meghatározott 40.000.-Ft-os illetményalap 15-szörösében, 600.000.-Ft-ban, azaz hatszázezer forintban, a Ptv. 18. § (2) bekezdése értelmében havi költségtérítését illetménye 30%-ában, 180.000.-Ft-ban, azaz száznyolcvanezer forintban állapítja meg. Felkéri a jegyzőt, hogy a fentiekkel kapcsolatos személyzeti intézkedéseket tegye meg. Felelős: Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyző Határidő: 2007. december 31. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 14 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
149 301/2007.(XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Czaun János és Porga Gyula alpolgármesterek illetményét az 1994. évi LXIV. törvény (Ptv.) 3. § (5) bekezdése alapján 2008. január 01-jei hatállyal 500.000.-Ft-ban, azaz ötszázezer forintban, a Ptv. 18. § (2) bekezdése értelmében havi költségtérítésüket illetményük 20%-ában, 100.000.-Ft-ban, azaz százezer forintban állapítja meg. Felkéri a jegyzőt, hogy a fentiekkel kapcsolatos személyzeti intézkedéseket tegye meg. Felelős: Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyző Határidő: 2007. december 31. 34./ A.) Veszprém Megyei Jogú Város aljegyzője jogviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetése Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző Katanics Sándor: Azt a példaértékű munkát, amit 9 év óta tapasztal önkormányzati képviselőként Nász József aljegyző részéről, az egyértelmű elismerést érdemel és bízik abban, hogy más módon is gondolkodnak majd kiváló teljesítményének elismeréséről. Debreczenyi János: Elmondta, hogy Nász József aljegyzőt már régóta ismeri, és azóta is nagyon jó a viszonyuk Mazák György: Bejelentette, hogy az előtte szólóak az ő nevében is beszéltek. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
150 302/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Nász József aljegyző jogviszonyát - eddigi tevékenységét elismerve – 2007. december 15-ei hatállyal közös megegyezéssel megszünteti. A Közgyűlés felkéri Debreczenyi János polgármestert és Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyzőt, hogy a további szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Felelős:
Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző
B.) Pályázat kiírása az aljegyzői munkakör betöltésére Előadó: Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző Debreczenyi János: A testület nevében köszönetet mondott Nász József aljegyzőnek mindazért a munkáért, amit az államigazgatásban elvégzett és további munkájára is igényt tartanak. Nász József: Megköszönte a testületnek a méltató szavakat, és jelezte, hogy megtiszteltetés lenne számára, ha a későbbiek során, külön hozzászólásban is megköszönhetné. Péterné Rózsa Mária: Hozzászólásában elmondta, hogy régóta ismeri az aljegyzőt, mert együtt voltak Lovassys diákok. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyűlés jelenlévő 17 tagja 17 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:
151
303/2007. (XI.29.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a betöltésre kerülő aljegyzői munkakörrel kapcsolatban az alábbi tartalmú pályázati felhívást teszi közzé: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése pályázatot hirdet aljegyzői munkakör betöltésére A munkakör betöltésére a helyi önkormányzatok jogállásáról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.), valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján kerül sor. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság - büntetlen előélet - igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzseri szakképesítés - közigazgatási vagy jogi szakvizsga - legalább ötéves közigazgatási gyakorlat - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséghez való hozzájárulás A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - legalább ötéves közigazgatási vezetői gyakorlat - angol, német vagy francia nyelvből legalább középfokú C típusú állami nyelvvizsga A pályázathoz csatolni kell: - részletes szakmai önéletrajzot - iskolai végzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt - a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai elképzeléseket - a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséghez való hozzájáruló nyilatkozatot - a közigazgatási gyakorlat (vezetői gyakorlat) hivatalos igazolását A pályázat benyújtásának határideje: a Veszprémi Naplóban való megjelenéstől számított 10 nap. A pályázat elbírálója: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése A pályázat elbírálásának időpontja: 2007. december 20-ai közgyűlés A kinevezés 2008. január 01-től határozatlan időre szól, az illetmény az 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján kerül megállapításra.
152 A pályázatot két példányban, zárt borítékban „Aljegyzői Pályázat” megjelöléssel kell Veszprém Megyei Jogú Város Jegyzőjéhez, Dr. Büki Szilvia Címzetes Főjegyzőhöz benyújtani. (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) A Közgyűlés felkéri Dr. Büki Szilvia Címzetes Főjegyző Asszonyt, hogy a pályázati felhívás közzétételéről gondoskodni szíveskedjen. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyző 35.) Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Előadó: Debreczenyi János polgármester A tájékoztatót a képviselők tudomásul vették. A testület a nyilvános ülésen több napirendi pontot nem tárgyalt, a polgármester az ülést 19 óra 40 perckor berekesztette. k.m.f Debreczenyi János polgármester
Dr. Büki Szilvia jegyző, címzetes főjegyző