JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. június 14-én tartott nyílt ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva MÓDOS IMRE polgármester köszönti a testületi ülésen megjelent képviselő-testületi tagokat és a meghívott vendégeket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 7 fő képviselőtestületi tagból 6 fő jelen van, így az ülés határozatképes. Azt megnyitja. Javasolja a meghívóban szereplő napirendi pontok elfogadását. A javaslattal a képviselő-testület egyetért, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendi pontok megtárgyalását fogadja el: NAPIRENDI PONTOK: 1.) A polgármester tájékoztatója a képviselő-testület két ülése között tett intézkedésekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, fontosabb eseményekről. Előadó: Módos Imre polgármester 2.) Beszámoló a Bihartordai Református Egyházközség Diakóniai Központ munkájáról. (nappali ellátás, házi gondozás, szociális étkezés) Előadó: Michelsné Oláh Szilvia lelkipásztor 3.) A Bihartordai Ifjúsági és Honismereti Egyesület tájékoztatója tevékenységéről, működéséről. Előadó: Tóth Anita az Egyesület elnöke 4.) Tájékoztató a mozgókönyvtári ellátás tapasztalatairól, a könyvtár munkájáról. Előadó: Csobán Róbert HBm-i Könyvtár osztályvezetője 5.) Különfélék. I. N A P I R E N D I P O N T : A polgármesteri tájékoztatója a képviselő-testület két ülése között tett intézkedésekről, lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, fontosabb eseményekről. (A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.) A tájékoztatóval kapcsolatban kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. II. N A P I R E N D I P O N T : Beszámoló a Bihartordai Református Egyházközség Diakóniai Központ munkájáról. (nappali ellátás, házi gondozás, szociális étkezés). LUCZÁS TÜNDE tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a Szociális, Egészségügyi, Oktatási és Sport Bizottság a beszámolót a 2012. június 11-én tartott ülésén megtárgyalta, 1
mely beszámolót alaposnak és átfogónak ítélt meg. Tiszteletes Asszony az ott felmerült kérdésekre válaszolt, így a bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja. MICHELSNÉ OLÁH SZILVIA tájékoztatásképpen elmondja, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat az folyamatában működik, a családsegítés nem, mivel 2000 fő alatti településen nem kötelező, de engedélyeztetését beindítják és akkor a jövőben helyben fog működni ez a szolgáltatás is. A beszámolóval kapcsolatban kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja. III. N A P I R E N D I P O N T : A Bihartordai Ifjúsági és Honismereti Egyesület tájékoztatója tevékenységéről, működéséről. (A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.) LUCZÁS TÜNDE elmondja, hogy a Szociális, Egészségügyi, Oktatási és Sport Bizottság a tájékoztatót megtárgyalta. Megállapította, hogy az Egyesület tagjainak sok terve és célja van. Egyhangúlag a tájékoztató elfogadását javasolja azzal a megjegyzéssel, hogy igyekezzenek a pályázati lehetőségeket kihasználni, mert a működésükhöz egy kis állami támogatáshoz jutnának. TÓTH ANITA elmondja, hogy még most fogadtak könyvelőt. Szeretnének ők is pályázni, csak a csapat összetétele olyan, hogy változtatni kellene a hozzáálláson. A könyvelő azt tanácsolta, hogy talán a 7. és 8. osztályosokkal kellene elkezdeni valamit. A tagdíjat sem fizetik rendesen, a gyűlésekre sem járnak el. Eddig 11 fő fizette be az éves tagdíjat, melyet most odaadtak a könyvelőnek, jelenleg 2.000 Ft-ja van az Egyesületnek. FEGYVERNÉ GYARMATI ÉVA véleménye szerint a középiskolás korosztályt kellene megkeresni, fiatalítani kellene a tagságot. Elmondja továbbá, hogy találtak egy pályázati kiírást civil szervezet és az iskola közösen adhat be pályázatot közterek, padok, parkrendezés otthonosabbá tételére. Javasolja, hogy ebbe a 8. osztályosokat is be lehet vonni, közösen ezt a pályázatot az egyesülettel elkészíthetik. JÁMBOR MIHÁLYNÉ véleménye szerint az a baj, hogy a fiatalokat nem nagyon lehet kimozdítani a számítógép és az internet elől. Véleménye szerint is fiatalítani kell a tagokat, hiszen a jelenlegi tagok közül már sokan nincsenek is itt a településen. MÓDOS IMRE megköszöni Tóth Anitának a tájékoztatót és a részvételt. Kéri, hogy ne adja fel, csak előre menjen. A tájékoztatóval kapcsolatban több kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. IV. N A P I R E N D I P O N T : Tájékoztató a mozgókönyvtári ellátás tapasztalatairól, a könyvtár munkájáról. (A tájékoztató a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.)
2
LUCZÁS TÜNDE elmondja, hogy a Szociális, Egészségügyi, Oktatási és Sport Bizottság a tájékoztatót megtárgyalta, egyhangúlag arra a megállapításra jutott, hogy jó ez a mozgókönyvtári ellátás az olvasóknak és hasznos a település számára. Egyhangúlag elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. MÓDOS IMRE elmondja, hogy telefonon az igényt elmondta a Méliusz Könyvtárnak a tervezett támogatással kapcsolatban, ugyanis meg kellene oldani a könyvtár infrastruktúráját. A legfontosabb lenne a könyvtár padlóburkolatának rendbetétele, mert az már szinte balesetveszélyes, a cserépkályha átrakása, valamint ki kellene alakítani a mozgáskorlátozottak részére egy vizesblokkot. Minden probléma akkor jött elő, amikor lehetőség lett volna pályázni, de nem tudtak, mivel nem működtetnek önállóan könyvtárat. CSOBÁN RÓBERT elmondja, hogy a településen a mozgókönyvtári ellátás a Sárréti Többcélú kistérségi Társulás keretén belül működik. Tájékoztatásképpen elmondja, hogy minden évben a költségvetési tervet megelőzően a Megyei Könyvtár felmérést készít arról, hogy az egyes településeken milyen irányú fejlesztések szükségesek (dokumentum beszerzés, bútorzat csere, számítástechnikai eszközök beszerzése, infrastruktúra kiépítése, stb.) A településeken dolgozó könyvtárosokkal egyeztetve a fejlesztési tervek alapján készül el a költségvetés és a hozzá tartozó szolgáltatási megállapodás, melyet a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa tárgyalja meg és hagyja jóvá. A normatív támogatást 7 település igényelte meg, melyet havi bontásban finanszírozott a szolgáltató könyvtárnak a szolgáltatási szerződésben rögzített ellátási célok és az informatikai, technikai fejlesztések finanszírozására, a megbízások teljesítésére. A normatív, kötött felhasználású támogatás, melyet a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátására lehetséges fordítani, így könyvtárszakmai feladatok ellátására. Bihartorda település az idei évre 610 ezer Ft támogatást kapott. A Társulási Tanács ezt elfogadta, igaz polgármester úr nem volt jelen akkor az ülésen. Amit polgármester úr elsorolt igényt, az 6 milliós összeg, mind a 7 település normatíváját nem lehet egy településre leosztani. A pályázattal kapcsolatban elmondja, hogy nem tudja épületfelújításra mikor lesz lehetőség pályázatot beadni. Amit polgármester úr említett, hogy nem tudtak pályázni, az a TIOP-os pályázat volt, az sem épületfelújításra volt. A TIOP-os pályázat keretén belül elektronikus adatbázisra és elektronikus katalógusra lehetett volna pályázni, de Bihartorda településen már az elektronikus adatbázis elkészült, hisz a könyvállomány elektronikusan rögzítésre került, valamint az elektronikus katalógus is megvalósult a településen. Elmondja még, hogy jövőre a költségvetés elfogadása előtt lehetne egyeztetni a fejlesztésekről és akkor megpróbálnak a Kistérségi Társulási ülésen pénzeszköz átcsoportosításával segíteni. LUCZÁS TÜNDE véleménye szerint ezt a tájékoztatót el kell fogadni. Az, hogy polgármester úr nem volt jelen a Társulási Tanács ülésén ez egy dolog, de most ígéretet kaptak, hogy jövőre a költségvetés elfogadása előtt keresnek lehetőséget a pénzeszköz átcsoportosítására. Addig míg Bihartordán nem működött a mozgókönyvtári ellátás nem voltak a könyvtárban új könyvek és ennyi olvasni való sem volt, mint azóta. A könyvtárnak az a célja, hogy minél többen tudjanak a településen olvasni. A településen élő nyugdíjasok mire minden számlát kifizetnek alig marad pénzük, arra meg főleg nem telik, hogy új könyvet vásároljanak. De a könyvtárban mindig van lehetőség új könyvek olvasására. A bizottsági ülésen Martin Károly felvetette, hogy ideiglenesen meg tudják azt csinálni a könyvtárban, hogy a parkettát felszedik ott, ahol fel van púposodva és kivesznek belőle. Jövőre pedig még ha az anyagköltséget tudja finanszírozni a Megyei Könyvtár, akkor felújítják.
3
PAPP ISTVÁNNÉ könyvtáros köszöni a meghívást, megtiszteltetésnek veszi, hogy nyugdíjasként is elhívták a testületi ülésre. Külön örül annak, hogy polgármester úr ennyire szívén viseli a Könyvtár sorsát és ennyire szeretné támogatni. Tájékoztatásképpen elmondja, hogy 300-400 ezer Ft-ot kaptak könyvbeszerzésre, a számítógépeket és a bútorzatot azóta kapták, mióta a mozgókönyvtári ellátás működik. Nagyon boldog, hogy mindig tud adni új könyvet az olvasóknak és legnagyobb örömükre mindig Bihartorda kapja meg elsőként az új könyveket, ezután még 22 településre viszik a könyveket. Minden korosztály olvas és az a legnagyobb öröm, hogy tud új könyvet adni az olvasóknak. Elmondja, hogy jelenleg 207 beiratkozott olvasója van a Könyvtárnak, ebből 57 fő 14 éven aluli, 95 fő 27 éves korig, 37 fő 65 éves korig és 18 fő 66 év fölötti. Sok olyan jó dolog van a társulásban, amit kár lenne felrúgni. A Méliusz Megyei Könyvtárral a szakmai és a személyes kapcsolata nagyon jó. Reméli, hogy megoldódik a parketta hibája, és valamilyen megoldást találnak majd és kompromisszumot tudnak kötni. A tájékoztatóval kapcsolatban több kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a képviselőtestület 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül elfogadta. V. N A P I R E N D I Különfélék:
PONT:
MÓDOS IMRE tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a Petőfi Horgász Egyesület levélben kereste fel az Önkormányzatot, hogy az Egyesület számára támogatást kérjen. 20.000 Ft támogatást kérnének. Levelükben leírják, hogy az Egyesület feladata a felnövekvő fiatal nemzedékek nevelése a környezet szeretetére, védelmére, a horgászsport szépségére, a horgász etikára. Ennek érdekében minden évben környezetvédelmi napot szerveznek, a Keleti főcsatorna partját megtisztítják a szeméttől. Minden évben megrendezésre kerül a gyermekek és a felnőtt tagok számára az egyesületi horgászverseny. A gyerekek tárgyi jutalmat, oklevelet és egy kis uzsonnát kapnak, a felnőtteket pedig oklevéllel jutalmazzák. Közösségi rendezvényeikkel részt vesznek a települések életében. Tagjaik a környező falvak lakosaiból tevődnek össze. Bihartordáról is van néhány tag. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testülete 10.000 Ft támogatás odaítéléséről döntött. Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat a támogatással kapcsolatban. HERCZEGH IMRE elmondja, hogy őt személyesen is megkereste az Egyesület elnöke, hogy támogassa a képviselő-testület az Egyesületet. A támogatást a horgászengedéllyel rendelkezők arányában kérték. Javasolja támogatni az Egyesületet. LUCZÁS TÜNDE is javasolja az Egyesület támogatását. A gyerekeknek is szerveznek horgászversenyt, nemcsak a felnőtteknek és ez is hasznos, kulturált rendezvény. Legalább addig sem a számítógép előtt ülnek a gyerekek. Az elhangzottakkal kapcsolatban több hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 65/2012.(VI. 14.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete a Petőfi Horgász Egyesület részére 10.000 Ft támogatást biztosít a 2012. évi költségvetés terhére.
4
Megbízza a polgármestert, hogy döntésről a Petőfi Horgász Egyesületet értesítse, illetve a megállapított támogatás biztosításáról gondoskodjon. Határidő: 2012. június 30. Felelős: Módos Imre polgármester MÓDOS IMRE ismerteti Koncz Gáborné Ady u. 23. szám alatti lakos kérését. Elmondja, hogy nevezett is és férje is betegesek, egyre sűrűbben kell az orvosi szolgáltatást igénybe venni. A mentő sajnos az elmúlt évben is elakadt, mivel ahol ők laknak nincs útalap. Elmondja, hogy útalap építésére pályázati lehetőség nincs, saját forrásból ezt nem tudják megoldani. JÁMBOR MIHÁLYNÉ elmondja, hogy ugyanilyen gond van a Kossuth utcán a zugban is. Amikor eső van, olyan a zug, mint a Balaton és esős időben a mentő oda sem tud lemenni, ott pedig nem két személy lakik, hanem attól sokkal többen. Még az az út igénybe is van véve jobban, mert lejárnak a nagy járművek is rajta. HERCZEGH IMRE az Ady utcával kapcsolatban elmondja, hogy esetleg járdát lehetne építeni oda. A Kossuth utcai zuggal kapcsolatban javasolja, hogy a vizet a szikkasztóárokba bele lehetne vezetni, a víz nem állna legalább az úton, mert ott viszont az út alapja az megvan. MARTIN KÁROLY elmondja, hogy volt ott járda, csak nevezettek megvásároltak ott egy résznyi területet és elkerítették, így a járda a kerítésen belülre esik. MÓDOS IMRE az Ady E. utcával kapcsolatban elmondja, hogy felmérik a lehetőséget, hogy megoldják ezt a problémát. Utat építeni önerőből nem tudnak, talán valamilyen törmelékkel megpróbálják feltölteni, és akkor ideiglenesen megoldódik a probléma. PETRUCZ SÁNDOR elmondja, hogy az elmúlt hónapokban több jogszabály született, melyek szabályozták a 2012. évi hulladékkezelési közszolgáltatási díjakat. 2011. december 31. napjával lépett hatályba a 2011. évi CCI. Tv. 196. §. (2) bekezdése, mely a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényt egészítette ki és díjstop néven ment át a köztudatba, mely szerint „a hulladékkezelési díj legmagasabb mértéke 2012. évben nem haladhatja meg a települési önkormányzat képviselő-testülete által rendeletben 2011. évre megállapított hulladékkezelési közszolgáltatási díj legmagasabb mértékét. Ennek megfelelően módosították a rendkívüli képviselő-testületi ülésen a rendeletet. A 2012. január 01. és 2012. április 06. között a hatályos Hgt. 57. §-a korlátozta a települési önkormányzatok települési hulladékkezelési közszolgáltatásért fizetendő díj megállapítására vonatkozó hatáskörét. Ezt részlegesen feloldotta a Hgt. 2012. évi XXVIII. tv-nyel történt módosítása, a hivatkozott rendelkezéseknek megfelelően. Tekintettel, hogy a korábban szabályosan benyújtott díjkalkuláció a díjstopot feloldó törvényi rendelkezéseknek és a Korm. rendeletnek egyaránt megfelel, ezért a települési önkormányzatoknak soron kívül dönteni kell a közszolgáltatási díj megállapításáról. A települési önkormányzatoknak haladéktalanul rendeletet kell alkotniuk a törvényi és Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően úgy, hogy az új díj 2012. április 15. napjától alkalmazható legyen a közszolgáltató által. A Bihari Hulladékgazdálkodási Kft levelében azt írta, hogy tekintettel arra, hogy a jogalkotó rendkívül kevés időt hagyott a törvényi előírások határidőre történő teljesítésére (törvény 5
elfogadása 2012. április 06. hatályba lépése 2012. április 07. díjstop feloldása 2012. április 15.) ezért a már elfogadott 5 %-os díjemelés bevezetésének időpontját a szolgáltató részéről 2012. május 01-től tekintik hivatalosnak. Javasolja fentiek alapján a rendelet-tervezet megtárgyalását és elfogadását. (A rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.) A képviselő-testület a rendelet-tervezetben foglaltakkal egyetért, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Bihartorda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012. (VI.14.) Önk. sz. RENDELETE A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló módosított 2/2007. ( II.20.) Önk. sz. rendelet módosítása Bihartorda Önkormányzat Képviselő – testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. (továbbiakban Hgt.) 23. §-ban kapott felhatalmazás alapján a 64/2008 (III. 28.) Kormány rendeletben foglaltak figyelembe vételével a 2/2007.(II. 20.) Önk. sz. rendelet módosítására a következőket rendeli el: 1. §.
A rendelet 2. sz. melléklete helyébe az alábbi 2. sz. melléklet lép: 2. § . Ez a rendelet 2012. január 01-től lép hatályba, a hatálybalépéssel egyidejűleg a 7/20120.(V. 22.) Önk. sz. rendelettel módosított 2/2007.(II.20.) Önk. sz. rendelet 2. sz. melléklete hatályát veszti.
6
2. sz. melléklet: A hulladékkezelési közszolgáltatás díjai
1. A háztartási hulladékkal kapcsolatos kötelező szolgáltatás igénybevételi díja (hulladékszállítási díj komposztálással együtt)
Rendszeresített Gyűjtőtartály mérete (liter)
Ürítési gyakoriság szerinti díj (Ft/db/hét)
120 240 1100
312 624 2 860
2. Szolgáltatói emblémával jelzett zsákos közszolgáltatás díja 165 Ft/db. (Ezen rendeletben megállapított díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.)
7
PETRUCZ SÁNDOR tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete megküldte határozat-kivonatát a közoktatási társulással kapcsolatos döntésről. Ismerteti a határozat tartalmát. Elmondja, hogy a közoktatási társulást nem bontja fel, de a Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete úgy határozott, hogy a féléves elszámolást követően a költségvetési hozzájárulás teljesítésének arányára tekintettel a 2012/2013. tanévre vonatkozóan a nem teljesített hozzájárulás arányában a költségvetési kiadások csökkentése érdekében meg fogja hozni a szükséges döntéseket. Ennek értelmében a következő tanévben indítandó osztályok számát az említett költségvetési hozzájárulás teljesítésének arányában fogja meghatározni. A jelenlegi 16 helyett 14 osztály indítását fogja engedélyezni. Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy ezzel kapcsolatban mondják el véleményüket. FEGYVERNÉ GYARMATI ÉVA elmondja, hogy ő ott volt azon a rendkívüli képviselőtestületi ülésen, mert meghívták. Vannak, akik mereven ragaszkodtak volna az elszámoláshoz. A testület másik fele azt mondta, hogy nem támogatja a társulás felbontását. Elhangzott az is, hogy a bihartordai tagintézménynek az állami normatíván felüli költségvetési kiadásait semmilyen mértékben nem tudja finanszírozni. Amennyiben Bihartorda a költségvetési hozzájárulást nem tudja fizetni, akkor lenne az, hogy a jelenlegi 16 helyett 14 osztály indítását engedélyezik. Javasolja a testületi ülésen, hogy a tanév végén üljenek le megbeszélni ezt a dolgot. Nem azt mondták, hogy mindenképpen 14 osztályt akarnak indítani. Bihartordán önálló iskola nem tud működni, ezt be kell látni. MÓDOS IMRE véleménye szerint a szülőket meg kellene hallgatni, mert ő nem akarja azt, hogy az legyen, hogy a Bihartordai képviselő-testület szüntesse meg az iskolát. PAPP FERENC véleménye szerint ez a képviselő-testület lehet büszke arra, amit elért, de úgy gondolja nem a tagintézmény-vezető feladata ezt közölni a szülőkkel, hanem a polgármesteré. 2 év eltelt a választás óta, úgy gondolja fél évente ki kellene állni a képviselőtestületnek a lakosság elé. Ezt az előző testületnek és polgármesternek is javasolta. Ha valahonnan jó példát hoztak, azt ne szégyelljék felvállalni. PETRUCZ SÁNDOR a felvetéssel kapcsolatban elmondja, hogy minden évben meg van hirdetve a közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülés, de soha nem jön el senki. PAPP FERENC véleménye szerint falugyűlésre jobban elmennének a lakosok. JÁMBOR MIHÁLYNÉ elmondja, hogy csak akkor jöttek el a lakosok a falugyűlésre, ha az Önkormányzat adott valamit (pl. gyümölcsfát) a megjelentek részére. MÓDOS IMRE elmondja, hogy Bihartordán nagyon sok rendezvény van, ahova a lakosság eljön. Ott is megbeszélhetnének dolgokat, de nem kezdeményezte senki eddig a lakosok közül. Ha lesz falugyűlés nem az jön el, akinek iskolás gyermeke van, hanem az, akinek járdaproblémája van, vagy a szomszédjával van vitája. FEGYVERNÉ GYARMATI ÉVA elmondja, hogy volt már az iskolában szervezve szülői fórum, ahova elmentek a szülők. Ha majd az ÖNHIKI pályázatot elbírálják és úgy látja polgármester úr, hogy baj van, akkor lehet szervezni egy ilyen fórumot, de úgy gondolja még most korai lenne, mert konkrétumok még nincsenek. MÓDOS IMRE elmondja, hogy visszatérnek erre az ÖNHIKI elbírálása után. 8
MÓDOS IMRE tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy megérkezett az Önkormányzathoz a Startmunka program keretén belül megvásárolt szippantó kocsi. Az elmúlt évben megalapították a Bihartorda Településüzemeltető Nonprofit Közhasznú Kft-t, így javasolja, hogy adják bérbe üzemeltetésre a Kft-nek a szippantót, az MTZ traktort és a pótkocsit, hogy tudjanak tevékenységet végezni az eszközökkel. A szippantással éves szinten nagyon sok költséget meg tudnának takarítani az Önkormányzatnál. Érdeklődött a szippantás költségeiről, 5.000 Ft-ért szippantanak jelenleg. Kéri a javaslatokat az elmondottakkal kapcsolatban. PETRUCZ SÁNDOR elmondja, hogy le kell szabályozni azt is, hogy heti hány alkalommal és milyen napokon veszi bérbe a a Kft szippantást, mert az természetesen nem lehetséges, hogy mindennap. MARTIN KÁROLY javasolja, hogy a szippantás költsége 4.500 Ft legyen. Több kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 66/2012.(VI. 14.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában lévő MTZ traktort, a pótkocsit és a szippantó kocsit 2012. december 31. időtartamra bérbe adja a Bihartorda Településüzemeltető Nonprofit Közhasznú Kft részére. A bérleti díj összege: 80.000 Ft/hó. A Kft által vállalt napokat a bérbevétel tekintetében külön szerződés szabályozza. Megbízza a polgármestert a szerződés elkészítésével és aláírásával. Határidő: 2012. július 31. Felelős: Módos Imre polgármester
MÓDOS IMRE tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy rövid időn belül meg kell tárgyalni az augusztus 20-i falunapot is. Augusztus 19-én a Republik együttes jelenlétére nyílt lehetőség, amennyiben a képviselő-testület ezzel egyetért. A zenekar 2 millió Ft-ért vállalja a fellépést, ez a költség tartalmazza a hangosítás és a kiszállás költségeit is. Természetesen a belépés a koncertre nem díjtalan lenne, mert azt nem tudják felvállalni. Kéri a testület véleményét ezzel kapcsolatban. LUCZÁS TÜNDE elmondja, hogy ő nagyon szereti a Republik együttest, de véleménye szerint ez Bihartorda Önkormányzat számára nagyon nagy falat. PAPP FERENC véleménye szerint aki szereti az együttest, biztos, hogy el fog jönni nemcsak a településről, hanem a környező településekről is. Természetesen megfelelően gondoskodni kell az út lezárásáról, ha fizetős lesz a belépő. Az elhangzottakkal kapcsolatban több hozzászólás nem hangzott el, a testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot:
9
67/2012.(VI. 14.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete megbízza Módos Imre polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot a Republik együttes menedzserével, hogy augusztus 19-én településünkön koncertet adhasson az együttes. Határidő: azonnal Felelős: Módos Imre polgármester FEGYVERNÉ GYARMATI ÉVA tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy az Általános Iskolában a tanévzáró ünnepség és a ballagás szombaton 10 órakor lesz, melyre minden jelenlévőt szeretettel várnak. PAPP FERENC mint a helyi Polgárőr Egyesület vezetője elmondja, hogy jelenleg 54 fővel működik az Egyesület és minden tagja aktív. Sérelmezi, hogy az idén még nem kaptak támogatást sem az Önkormányzattól, sem a Roma Nemzetiségi Önkormányzattól, holott azt hallotta, hogy döntöttek róla, de az Egyesület egy fillért sem kapott. Ha ez a polgárőr csapat szétszéled, Bihartordán többet nem lesz polgárőrség. PETRUCZ SÁNDOR a felvetéssel kapcsolatban elmondja, hogy a támogatást 2012. évre szavazta meg mindkét testület, meg fogják kapni, még egy félév sem telt el az idei évből, úgy gondolja nem késtek el vele. MÓDOS IMRE elmondja, hogy véleménye szerint nagy segítség volt az is, hogy gépkocsit kapott az Egyesület, a garázshoz megvásárolták az anyagot, rövid időn belül el fog készülni az Önkormányzat udvarán az is, és akkor be lehet vele oda állni. Legjobban a polgárőrségre van szükség, hisz jól végzik a munkájukat. TÓTH ANITA Papp Ferenc felvetésével kapcsolatban elmondja, mint mindenki előtt ismert ő a Svábhús Kereskedelmi Kft-nél dolgozik, látja, hogy az Önkormányzat nehezen tudja kiegyenlíteni az élelmiszer vásárlásából adódó számlákat, a Kft felé még számlatartozás is van. A Kft tudja, hogy nehéz helyzetben vannak az Önkormányzatok és azt tolerálja is egy bizonyos szintig. Tudja, hogy fontos a támogatás a Polgárőr Egyesületnek is, de úgy gondolja, hogy az sokkal fontosabb, hogy a gyerekek étkeztetéséhez legyen élelmiszer. A nyílt ülésnek több napirendi pontja nem volt, több kérdés, illetve hozzászólás nem hangzott el, a polgármester az önkormányzati hatósági ügyek intézésére zárt ülést rendelt el, a nyílt ülést pedig berekesztette. k.m.f. Módos Imre polgármester
Petrucz Sándor jegyző
10