1 Iktatószám: 292-4/2016. Jegyzőkönyv Készült: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2016. március 9-én a Városháza 1-es számú termében megtartott ülésén. Jelen vannak: Lesi Árpád polgármester, Bábel Péter alpolgármester, Alács Sándor, Bíró Károly, dr. Fang Simon, dr. Kalló-Peti-Ferkő András, Szőke Imre, Vassné Kelemen Ágnes képviselők. Távol van: dr. Völgyes Attila képviselő, Tanácskozási joggal van jelen: Dr. Kelemen Henrietta jegyző, Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző, Vörös István városüzemeltetési ügyintéző, Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető. Lesi Árpád polgármester: Tisztelettel köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mert 9 főből jelen van 8 fő. Az ülést 18.02 órakor megnyitja. Javaslatot tesz a napirendek elfogadására, szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: napirendek meghatározása. A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Lesi Árpád polgármester előterjesztését és napirendjeit az alábbiak szerint határozza meg: 1.) VDÁMK alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 2 .) Az óvodai felvétel időpontjának meghatározása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 3.) Kunszövetség pályázati felhívása Redemptios emléktábla állításához Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 4.) MATT Kft. támogatása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 5.) Iingatlan vásárlása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 6.) Jakab József bérleti szerződés kötése iránti kérelme Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 7.) Előirányzat átcsoportosítás Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 8.) Gépjárművásárlás Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 9.) Szippankó utca csapadékvíz elvezetése Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 10.) Közterületi világítás fejlesztése Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 11.) Egyéb ügyek Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester
2 A döntéshozatalban a jelenlévő 8 fő képviselő közül 8 fő vett részt. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testülete 125/2016. (III. 09.) Tárgy: napirendek meghatározása. A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Lesi Árpád polgármester előterjesztését és napirendjeit az alábbiak szerint határozza meg: 1.) VDÁMK alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 2 .) Az óvodai felvétel időpontjának meghatározása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 3.) Kunszövetség pályázati felhívása Redemptios emléktábla állításához Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 4.) MATT Kft. támogatása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 5.) Iingatlan vásárlása Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 6.) Jakab József bérleti szerződés kötése iránti kérelme Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 7.) Előirányzat átcsoportosítás Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 8.) Gépjárművásárlás Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 9.) Szippankó utca csapadékvíz elvezetése Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 10.) Közterületi világítás fejlesztése Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 11.) Egyéb ügyek Előterjesztő: Lesi Árpád polgármester 1.) Napirend VDÁMK alapító okiratának módosítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a Diószegi múzeumot az ÁMK fogja kezelni, ezért szükséges az alapító okirat módosítása. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása
3 Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Varga Domokos Általános Művelődési Központ alapító okiratát, módosító okiratot és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.
Határidő: 2016. március 17. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 8 fő képviselő közül 8 fő vett részt. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 126/2016. (III. 09.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Varga Domokos Általános Művelődési Központ alapító okiratát, módosító okiratot és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.
Határidő: 2016. március 17. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző - Irattár
4 2.) Napirend Az óvodai felvétel időpontjának meghatározása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Dr. Kelemen Henrietta jegyző: Kiegészítésként elmondja, hogy valamennyi feladat ellátási helyen a felvételi körzet egész Kunszentmiklós közigazgatási területe. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy amikor munkanap áthelyezés van, akkor azt az óvodáknak figyelembe kell venni, hiszen a szülők dolgoznak. Dr. Kelemen Henrietta jegyző: Elmondja, hogy az óvónők meg szokták kérdezni a szülőket, hogy igényt tartanak-e az óvodára. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: az óvodai felvétel időpontjának meghatározása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a szülő (törvényes képviselő) gyermekének óvodába történő jelentkezését személyesen teheti meg a Varga Domokos Általános Művelődési Központban (6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 7.) az alábbi időpontokban: 800 – 1200 óráig 800 – 1200 óráig 1300 – 1700 óráig
o 2016. április 21-én (csütörtök) o 2016. április 22-én (péntek) o 2016. április 25-én (hétfő) A Napköziotthonos Óvoda felvételi Kunszentmiklós közigazgatási területe.
körzete
–
mindhárom
telephelyen:
2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2016. március 21. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Tóth Gyuláné VDÁMK intézményvezető - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 8 fő képviselő közül 8 fő vett részt. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza:
5 HATÁROZAT 127/2016. (III. 9.) Tárgy: az óvodai felvétel időpontjának meghatározása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a szülő (törvényes képviselő) gyermekének óvodába történő jelentkezését személyesen teheti meg a Varga Domokos Általános Művelődési Központban (6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 7.) az alábbi időpontokban: o 2016. április 21-én (csütörtök) 800 – 1200 óráig o 2016. április 22-én (péntek) 800 – 1200 óráig o 2016. április 25-én (hétfő) 1300 – 1700 óráig A Napköziotthonos Óvoda felvételi Kunszentmiklós közigazgatási területe.
körzete
–
mindhárom
telephelyen:
2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2016. március 21. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Tóth Gyuláné VDÁMK intézményvezető - Irattár 18.05 órakor dr. Völgyes Attila megérkezett. Lesi Árpád polgármester megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mert 9 főből jelen van 9 fő. 3.) Napirend Kunszövetség pályázati felhívása Redemptios emléktábla állításához (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a pályázat benyújtását javasolja. Bíró Károly képviselő: Kérdezi, hogy milyen emlékmű készül?
6 Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a szoborparkban egy Kunbaba szobor kerülne elhelyezésre, e köré lennének elhelyezve a nevek. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Kunszövetség pályázati felhívása Redemptios emléktábla állításához Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Kunszövetség pályázati felhívásra pályázatot nyúj be 400.000 Ft-os anyagi támogatás elnyerésére.
2./
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: - Lesi Árpád polgármester A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Horváth Pálma városüzemeltetési ügyintéző - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 128/2016. (III. 9.) Tárgy: Kunszövetség pályázati felhívása Redemptios emléktábla állításához Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Kunszövetség pályázati felhívásra pályázatot nyúj be 400.000 Ft-os anyagi támogatás elnyerésére.
2./
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: - Lesi Árpád polgármester A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Horváth Pálma városüzemeltetési ügyintéző - Irattár
7 4.) Napirend MATT Kft. támogatása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy az üzlet jelenlegi működése veszteséges, ezért be kell zárni és meg kell hirdetni. Ezzel kapcsolatban a miniszter úrral egyeztet. 2017 júniusáig van működtetési kötelezettsége Kunszentmiklósnak. Kérdezi, mekkora összegű a büntetés? Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző: Elmondja, hogy 1,5 MFt a büntetés összege. Alács Sándor képviselő: Elmondja, hogy nem szabad más településekkel közösködni, mert mindig Kunszentmiklós városnak kell fizetnie. Csak a mínuszokat termeli ez az üzlet is! A boltot be kell zárni, már hétfőtől leltározni kell, ezt ki kell írni. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy ne csapja be magát a város, de másokat sem. Nem volt annyira rossz ez az üzlet, 4,5 MFt-ot tett bele a pályázatba a város és 90%-os támogatottságú pályázatot nyert. Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a miniszter úrral egyeztetni kell a vállalásokról, a szerződés módosításáról. Dr. Fang Simon képviselő: Elmondja, hogy az 1.598 eFt-os tartozást közvetlen a NAV-nak kellene kifizetni. Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző: Elmondja, hogy ez nem lehetséges, mert nem az önkormányzat a tulajdonos, hanem egy Kft. Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a legutóbbi ülésen elmondta, hogy a Kft-beli vállalásokat csak Kunszentmiklós teljesítette, Szabadszállás rögtön bérbe adta a hűtőházat, Kerekegyházán most indult csak el a tejfeldolgozás, a Fülöpházán levágott csirkét rögtön eladják, ebbe a boltba pedig nem jut el egy termék sem, pedig erre a célra létesítették! Ezen megsértődtek és kiabáltak a jelenlévők. A vezetők megbízása áprilisban lejár, helyettük is kellene választani vezetőt, mert a jelenlegi nem folytatja tovább fizetség nélkül. Alács Sándor képviselő: Elmondja, hogy Kunszentmiklós egy évvel ezelőtt kérte, hogy legyen teljes leltár a Kft-ben, kérdezi ez megtörtént-e? Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy egyedül Kunszentmiklós leltározott. Vassné Kelemen Ágnes képviselő: Elmondja, hogy a kunszentmiklósi üzletet nem a KFt. hanem Kunszentmiklós üzemelteti. Bábel Péter alpolgármester: Kérdezi, hogy ha az összeget ráteszik a számlára, akkor ez a tartozás, vagy a Kft. másféle pénzügye kerül kifizetésre? Alács Sándor képviselő: Elmondja, hogy amikor ő részt vett egy gyűlésen, akkor a kerekegyházi polgármester kijelentette, hogy ő nem fog fizetni.
8 Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy őneki azt mondták, hogy ez a bolt termeli a hiányt. Ezzel kapcsolatban egyeztetett a helyi alkalmazottal, aki ellentmondásos nyilatkozatot adott neki, mást mondott tavaly és mást most, most azt mondta, nem volt annyi pénz a kasszában, hogy fizetni tudtak volna, de tavaly mást mondott! Ha tavaly tudták volna az igazságot, már akkor bezárták volna ezt a boltot! Elmondja, hogy két üzlet is nyitott a környékben, azóta csökkent ennek az üzletnek a forgalma. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: MATT Kft. támogatása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ 2./ 3./
4./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a MATT Kft. részére 1.600.000.- Ft. támogatást biztosít működési célú pénzeszköz átadás jogcímen. A támogatás átutalás érdekében engedélyezi a pályázati alap terhére 1.600.000.- Ft előirányzat átcsoportosítást az 1. pontban foglalt jogcímre. Az 1. pontban meghatározott támogatást a MATT Kft. kizárólagosan a Kunszentmiklóson üzemelő bolt dolgozóinak személyi juttatásaival kapcsolatos járulékokra, az ott zajló kereskedelmi forgalommal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére használhatja fel. A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további feladatok ellátásával.
Határidő: 2016. március 15. Felelős: Lesi Árpád polgármester Dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 129/2016. (III. 9.) Tárgy: MATT Kft. támogatása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a MATT Kft. részére 1.600.000.- Ft. támogatást biztosít működési célú pénzeszköz átadás jogcímen.
9 2./ 3./
4./
A támogatás átutalás érdekében engedélyezi a pályázati alap terhére 1.600.000.- Ft előirányzat átcsoportosítást az 1. pontban foglalt jogcímre. Az 1. pontban meghatározott támogatást a MATT Kft. kizárólagosan a Kunszentmiklóson üzemelő bolt dolgozóinak személyi juttatásaival kapcsolatos járulékokra, az ott zajló kereskedelmi forgalommal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére használhatja fel. A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további feladatok ellátásával.
Határidő: 2016. március 15. Felelős: Lesi Árpád polgármester Dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Baski Zsuzsanna költségvetési ügyintéző - Irattár 5.) Napirend Ingatlan vásárlása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy egyeztetett az ügyben, olyan információt hallottak vissza, hogy 90%-nyi részvényes nem fogja megszavazni, mert Kunszentmiklós ki akarja menteni a vagyont a Bácsvíz Zrt-től. Volt egy-két polgármester, aki azt javasolta, hogy Kunszentmiklós város fizessen érte! Ő azt javasolta, hogy két értékbecslő is legyen, egy kecskeméti, egy kunszentmiklósi. A fedett tanuszoda miatt szükséges a terület vásárlása. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: ingatlan vásárlása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy értékbecslést kér a Kunszentmiklós, Bibó K. u. 5. szám alatti 1/4. helyrajzi számú ingatlan 2296 m2 nagyságú területére.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 29.
10 Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Ráczné Kévés Judit ügyintéző - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 130/2016. (III. 9.) Tárgy: ingatlan vásárlása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy értékbecslést kér a Kunszentmiklós, Bibó K. u. 5. szám alatti 1/4. helyrajzi számú ingatlan 2296 m2 nagyságú területére.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 29. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Ráczné Kévés Judit ügyintéző - Irattár 6.) Napirend Jakab József bérleti szerződés kötése iránti kérelme (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy javasolja a bérbeadást. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Jakab József bérleti szerződés kötése iránti kérelme
11
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy lakásbérleti szerződést köt Jakab Józseffel a Kunszentmiklós, Kálvin tér 10. III./5. szám alatti ingatlanra 2016. március 10. napjától 2017. március 9. napjáig, illetve ezen belül a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságnál betöltött jogviszonyának időtartamára.
2./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a bérlő kötelezettségeinek biztosítására óvadék megfizetését írja elő. Az óvadék mértéke az adott lakásra érvényes lakbér 3 havi összege, amely 110. 010 Ft.
3./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a szerződés aláírásával és a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. március 10. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Horváth Pálma városüzemeltetési ügyintéző - Rigó János Rendőrkapitány - Jakab József - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 131/2016. (III. 9.) Tárgy: Jakab József bérleti szerződés kötése iránti kérelme Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy lakásbérleti szerződést köt Jakab Józseffel a Kunszentmiklós, Kálvin tér 10. III./5. szám alatti ingatlanra 2016. március 10. napjától 2017. március 9. napjáig, illetve ezen belül a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságnál betöltött jogviszonyának időtartamára.
2./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a bérlő kötelezettségeinek biztosítására óvadék megfizetését írja elő. Az óvadék mértéke az adott lakásra érvényes lakbér 3 havi összege, amely 110. 010 Ft.
12 3./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a szerződés aláírásával és a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. március 10. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Horváth Pálma városüzemeltetési ügyintéző - Rigó János Rendőrkapitány - Jakab József - Irattár 7.) Napirend Előirányzat átcsoportosítás (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy az önkormányzat 1,5 MFt összegért tudná értékesíteni a járművet. Egy helyi vállalkozó jelentkezett, hogy megvásárolná. Elmondja, hogy most az átcsoportosítást javasolja. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: előirányzat átcsoportosítás Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az OPEL Movano típusú gépjármű egyösszegű kifizetését engedélyezi, és a hiányzó 1.867.480.-Ft-ot a pályázati alap terhére biztosítja.
2./
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, az önkormányzatot érintő előirányzat módosítás elvégzésével.
3./
A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, a Polgármesteri Hivatalt érintő előirányzat módosítás elvégzésével.
Határidő: Soron következő előirányzat módosítás Felelős:
13 - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 132/2016. (III. 9.) Tárgy: előirányzat átcsoportosítás Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az OPEL Movano típusú gépjármű egyösszegű kifizetését engedélyezi, és a hiányzó 1.867.480.-Ft-ot a pályázati alap terhére biztosítja.
2./
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, az önkormányzatot érintő előirányzat módosítás elvégzésével.
3./
A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, a Polgármesteri Hivatalt érintő előirányzat módosítás elvégzésével.
Határidő: Soron következő előirányzat módosítás Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Papp Edit költségvetési csoportvezető - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár 8.) Napirend Gépjárművásárlás (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Kérdezi, hogy mit tartalmaz a jármű felszerelése?
14 Vörös István városüzemeltetési ügyintéző: Elmondja, hogy az ár tartalmazza a klíma csomagot, vonóhorgot, fűtött hátsó ablakot, bal és jobb oldali tolóablakot, statikus sarokfényt, első ködlámpákat, folyamatos nappali világítást, állítható utas ülést, manuális hátsó légkondicionálót, vezető és utas oldali légzsákot, fedélzeti computert. Lesi Árpád polgármester: Kérdezi, hogy a hátsó ablak is elhúzható-e, és mekkora a raktér? Vörös István városüzemeltetési ügyintéző: Elmondja, hogy az ablak elhúzható, a raktér másfél méteres. Lesi Árpád polgármester: Kérdezi, hogy milyen magas a jármű? Vörös István városüzemeltetési ügyintéző: Elmondja, hogy olyan magas, mint a jelenlegi Ford, csak attól hosszabb. 3,5 tonnáig terhelhető, 9 személyes. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Gépjárművásárlás Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az M0 Csepel Autóház Kft. ajánlatát fogadja el és OPEL MOVANO L2H2 3500 Combi típusú gépjárművet vásárol. A Képviselőtestület a gépjármű vásárláshoz biztosítja a 9 667 480 Ft összeget a 2016. évi költségvetésbe tervezett előirányzat terhére, a fennmaradó összeget pedig a Ford Transit kisbusz értékesítéséből befolyt összegből, valamint a pályázati alap terhére.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: – Lesi Árpád polgármester – dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: – Lesi Árpád polgármester – dr. Kelemen Henrietta jegyző – Vörös István városüzemeltetési ügyintéző – Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető – Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 133/2016. (III. 9.) Tárgy: Gépjárművásárlás
15
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az M0 Csepel Autóház Kft. ajánlatát fogadja el és OPEL MOVANO L2H2 3500 Combi típusú gépjárművet vásárol. A Képviselőtestület a gépjármű vásárláshoz biztosítja a 9 667 480 Ft összeget a 2016. évi költségvetésbe tervezett előirányzat terhére, a fennmaradó összeget pedig a Ford Transit kisbusz értékesítéséből befolyt összegből, valamint a pályázati alap terhére.
2./
A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. április 30. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Vörös István városüzemeltetési ügyintéző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár 9.) Napirend Szippankó utca csapadékvíz elvezetése (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy akkor készülhet el az útépítés, ha megérkezik a Bácsvíztől az ígért 10 MFT körüli összeg. Javasolja, hogy előre finanszírozzák meg a munkát, és ha megérkezik a Bácsvíztől a pénz, akkor azt tegyék vissza a költségvetésbe. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy soknak tartja az összeget. Tavaly az Orgona utcát is elkezdték felújítani, először meleg aztán hideg aszfalttal. Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy más ajánlatok sokkal drágábbak voltak. Vörös István városüzemeltetési ügyintéző: Elmondja, hogy nagyon sok átereszt kell beépíteni, ezért magasabb a költség. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Szippankó utca csapadékvíz elvezetése
16 Kunszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az ÚT-ÉP-KER 97 Kft. ajánlatát elfogadja és megrendeli a Szippankó utca csapadékvíz elvezetésének munkáit 5.743.990- Ft + áfa összegben az ivóvíz szolgáltatási díjba beépített fejlesztési hányad terhére.
2./
A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt az előirányzat módosítás elvégzésével.
3./
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy megbízza a polgármestert a szerződés aláírásával és a további teendők ellátásával.
Határidő: 2016. március 31. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Vörös István városüzemeltetési ügyintéző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 134/2016. (III. 9.) Tárgy: Szippankó utca csapadékvíz elvezetése Kunszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az ÚT-ÉP-KER 97 Kft. ajánlatát elfogadja és megrendeli a Szippankó utca csapadékvíz elvezetésének munkáit 5.743.990- Ft + áfa összegben az ivóvíz szolgáltatási díjba beépített fejlesztési hányad terhére. 2./ A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt az előirányzat módosítás elvégzésével. 3./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy megbízza a polgármestert a szerződés aláírásával és a további teendők ellátásával. Határidő: 2016. március 31. Felelős: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző
17
A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Vörös István városüzemeltetési ügyintéző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár 10.) Napirend Közterületi világítás fejlesztése (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. melléklete) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy most még csak egy szakértőt kérnének és később le is állíthatják a fejlesztést, ha soknak tartják. A lámpatestek a Démász tulajdona, szakemberek jelezték, hogy ezek elég rossz állapotban vannak. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy az új fajta, ledes lámpatestek alacsonyabban vannak, nem szórt fényt, hanem irányított fényt adnak, intenzívebb világítást adnak, mint a jelenlegi lámpatestek. Az emberek megszokták, hogy eddig az udvarukat is bevilágította a közvilágítás. Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a fák metszését be kell tartatni, mert a ledes világítás nem megy át a falombozaton! Bábel Péter alpolgármester: Elmondja, hogy a jelenlegi lámpák ügyében meg kell egyezni a Démásszal. Alács Sándor képviselő: Kérdezi, hogy a központban lévő új lámpák a pályázat keretében készültek, vagy ez sem a városé? Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy a főtéri lámpatestek már a város tulajdonában vannak. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a becsült bekerülési költség 97 MFt. Ebben nincs semmiféle banki költség. A Vizi közműnél most kértek ajánlatot 115 MFt-ra, itt 35 MFt a THM 6 év alatt. A végére az összes finanszírozási költség 140-150 MFt körül várható. A Démászos konstrukcióban nem vettek fel hitelt, hanem megállapodtak, és ők szolgáltattak ezen az áron. Az önkormányzat fogja finanszírozni, hogy ha a jövőben is a jelenlegihez hasonló szerződést fog kötni. 10-14 éves megtérüléssel lehet számolni, hogy ha a tavalyi áron számoljuk az energiát. Bábel Péter alpolgármester: Elmondja, hogy azt is figyelembe kellene venni, hogy a jelenlegi rendszer meddig működőképes! Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy tegnap átnézték a régi szerződéseket, 2004-es szerződésre hivatkoznak. A 2000-est nézték. A 2008-ban jogszabályváltozás volt, két részre váltak, karbantartás és szolgáltatás. Az új szerződésben a 2004-es szerződés véghatáridejére hivatkozott. Lehet, hogy ekkor volt hálózatbővítés, amikor meg lett hosszabbítva a szerződés.
18 2018 novemberig él ez a szerződés. Az új ajánlat 1,5 MFT a Démász 3 MFt karbantartási költséget számít fel évente. Bábel Péter alpolgármester: Kérdezi, hogy milyen időszakonként számlázzák az önkormányzat felé a 800 eFt-ot? Ez a jelenlegi lámpa bérleti díja? Vörös István városüzemeltetési ügyintéző: Elmondja, hogy nem teljesen így van. Bábel Péter alpolgármester: Elmondja, hogy éves szinten 9 MFt-ot fizetnek a jelenlegi rendszernek a bérlésére. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy ez attól függ, hogy hálózat fenntartási és karbantartási költség nincs benne a kalkulációban. Bábel Péter alpolgármester: Elmondja, hogy ez az összeg eltűnne, hogy a város tulajdonában lennének a lámpák. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy 15 év lesz a megtérülés, de a városé lesz a lámpatest, akkor hány év garancia lesz rá? Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy ezeket a kérdéseket meg kell beszélni. Bíró Károly képviselő: Elmondja, hogy a tegnapi napon este a városközpontban is láttak nem világító lámpatesteket! Az elmúlt években voltak KEOP-os pályázatok, sokan akkor cseréltek lámpákat. Ez a pályázat ma már nincs. Más lenne a helyzet, ha 10-20%-os önerővel lehetne újítani. A további előkészületi munkálatok miatt lenne szükség a mostani határozat meghozatalára. Most közbeszerzésről döntenének, ami bármikor megállítható lenne, de ez ellentmond az előkészítést végző cég munkájának. 15 éves megtérülés van az ajánlatban, de ez is elavulhat 15 év alatt! A Démász is tudja, hogy a szerződés a végéhez közeledik, ők is adjanak ajánlatot, ha ők is adnak ajánlatot, akkor kellene lépni. Most nincs késve semmi, nincs pályázat, ami miatt most sürgős lenne a döntés, ez óriási pénz! Most nem látszik, hogy előrelépés lenne a ledes technikára való átállás eredményeként. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a banki költség most nincs benne a kalkulációban. Lesi Árpád polgármester: Elmondja, hogy egyeztetni kell, új árajánlat kell, a Démásszal is egyeztetni szükséges, ők is adjanak ajánlatot, a Pénzügyi Bizottság is vizsgálja meg az ajánlatokat. Most vegyék le napirendről az anyagot. Az ajánlatokat írásban nyújtsák be. Több kérdés és hozzászólás nem volt. Lesi Árpád polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: közterületi világítás fejlesztése Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a közterületi világítás fejlesztése tárgyú napirend tárgyalását napirendről leveszi.
19 2/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 484/2015.(X.14.) határozatát visszavonja. 3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2016. április 30. Felelős: - Lesi Árpád polgármester A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár A döntéshozatalban a jelenlévő 9 fő képviselő közül 9 fő vett részt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozza: HATÁROZAT 135/2016. (III. 9.) Tárgy: közterületi világítás fejlesztése Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a közterületi világítás fejlesztése tárgyú napirend tárgyalását napirendről leveszi. 2/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 484/2015.(X.14.) határozatát visszavonja. 3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2016. április 30. Felelős: - Lesi Árpád polgármester A határozatról értesülnek: - Lesi Árpád polgármester - dr. Kelemen Henrietta jegyző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető - Irattár 11.) Napirend Egyéb ügyek Kérdés és hozzászólás nem volt.
20 Lesi Árpád polgármester: Megköszöni a megjelenést. Az ülést 18.48 órakor bezárja. Kmf.
Lesi Árpád polgármester
Dr. Kelemen Henrietta jegyző