14/2013.
JEGYZŐKÖNYV Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2013. december 6-én megtartott üléséről
Hozott döntések:
97/2013. számú határozat személyszállítási szolgáltatás biztosításáról szóló megállapodás jóváhagyásáról 98/2013. számú határozat a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására vonatkozó ajánlattételi felhívás elfogadásáról 99/2013. számú határozat az önkormányzat 2014. évre vonatkozó ellenőrzési, illetve a 20142018. évekre vonatkozó belső ellenőrzési stratégiai tervéről 100/2013. számú határozat a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosításáról 101/2013. számú határozat a település útjainak téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatainak ellátására pályázati felhívás elfogadásáról 102/2013. számú határozat a hobbi és haszonállatok elszállításáról, tartásáról szóló Megbízási szerződés tárgyalásának elnapolásáról 103/2013. számú határozat „Megújulnak köztereink!” elnevezésű térkövezés pályázat benyújtásáról 104/2013. számú határozat Kovács Szilveszter képviselő döntéshozatalból történő kizárásáról 105/2013. számú határozat a közérdekű munka büntetésre ítélt Kovács Szilveszter foglalkoztatásának elutasításáról
Jegyzőkönyv Készült: Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2013. december 6-án, 16.06 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza Vasszécseny Jelen vannak: Zsolnai Zoltán polgármester, Szilvás István alpolgármester, Bertók Tiborné, Ferencz Zsolt, Kovács Szilveszter és Pintér József képviselők összesen: 6 (hat) fő Távol maradt: Horváth József képviselő összesen: 1 (egy) fő Jelen van még: Gáspár Tivadar jegyző Zsolnai Zoltán polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert azon a képviselők több mint fele jelen van. A jegyzőkönyv hitelesítésre felkéri Szilvás István alpolgármestert és Bertók Tiborné képviselőt. A képviselő-testület 3 (három) egyetértő szavazattal, 1 (egy) ellenében, 2 (kettő) tartózkodás mellett, a jegyzőkönyv hitelesítők személyére tett javaslatot elfogadja. Horváth József képviselő 16.07 órakor megérkezik az ülésterembe. A képviselő-testület létszáma 7 fő. Zsolnai Zoltán ismerteti az előzetesen kiküldött napirendi pontokat, majd kérdést intéz a képviselő-testülethez, Napirend előtt van-e valakinek kérdése, bejelentése? Kovács Szilveszter képviselő hiányolja, hogy bizonyos napirendi pontokhoz nem került írásos előterjesztés kiküldésre. Véleménye szerint ez vagy lustaságból vagy szándékosan nem került kiküldésre. Úgy gondolja, azért nem kerülnek kiküldésre egyik ülésre sem írásos előterjesztések a két ülés közötti beszámolóról, hogy a képviselők ne tudjanak felkészülni. Mivel további kérdés, hozzászólás nem érkezik, Zsolnai Zoltán javaslatot tesz az előzetesen kiküldött Napirend elfogadására. Kéri a képviselő-testület döntését. Vasszécseny Község Képviselő-testülete 6 (hat) igen szavazattal, 1 (egy) ellenében a Napirendet az alábbiak szerint fogadja el: Napirend: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Iskolabusz üzemeltetésére vonatkozó Üzemeltetési megállapodás tárgyalása A folyékony hulladékszállításra vonatkozó pályázati eljárás értékelése Az önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési tervének és a 2014-2018. évekre vonatkozó stratégiai tervének tárgyalása Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása Önkormányzati kezelésű belterületi utak téli hó eltakarításának ügye A település belterületén kóbor állatok befogására irányuló megbízási szerződés tárgyalása Beszámoló a két ülés között végzett munkáról Állásfoglalást érintő személyi ügy tárgyalása 1
1. Napirendi pont tárgyalása: Iskolabusz üzemeltetésére vonatkozó Üzemeltetési megállapodás tárgyalása /A napirendhez tartozó megállapodás tervezetét a képviselők előre kézhez kapták./ Zsolnai Zoltán a napirendi ponthoz kapcsolódóan ismerteti az előző ülésen elhangzottakat. Elmondja, a képviselő-testület számára kiküldött megállapodás tervezete a KLIK vezetőivel előzetesen egyeztetésre került. Úgy gondolja, amennyiben a képviselő-testület támogatja a megállapodás aláírását, akkor a pénzügyi elszámolás is elindítható. Kéri a véleményeket, hozzászólásokat. Pintár József képviselő nem tudja megszavazni a megállapodást, mivel a megállapodásban rögzítettek szerint a KLIK csak félévente fizet az önkormányzat számára. Kovács Szilveszter a költségszerkezet ismertetését kéri a polgármestertől. Kérdése, mit tartalmaz a Megállapodás 1. pontja? Zsolnai Zoltán válaszol a képviselő úr kérdésére. Kovács Szilveszter további kérdése, hogy a KLIK a tényleges fogyasztás után vagy a NAV normája szerint fizet? Zsolnai Zoltán a képviselő kérdésére válaszolva elmondja, hogy a KLIK a tényleges fogyasztás alapján fizeti az üzemeltetési költségeket. Megjegyzi, akár még nyereség is keletkezhet azon. Ígéretet tesz a megállapodás szövegének pontosítására. Kovács Szilveszter a megállapodás kapcsán megjegyzi, ha kicsi esze lenne a KLIK-nak, akkor nem kötne az önkormányzattal ilyen számára kedvezőtlen szerződést. Zsolnai Zoltán megjegyzi a képviselő úr megjegyzése az önkormányzat ellen szólt. Kovács Szilveszter a polgármester megjegyzésére reagálva el mondja, az iskolabusz működtetése a pazarlás mintapéldája. Úgy gondolja, a gyermekek ilyen módon történő utaztatása országos szinten botrány. Ferencz Zsolt a megállapodás időbeli hatályát kéri pontosítani a polgármestertől. Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, a megállapodás 2014. évre vonatkozik, a továbbiakban az minden év december 20-ig a szerződés felülvizsgálható. Horváth József kérdéseiben arra kíván választ kapni, hogy saját számlás fuvarozásnak minősül-e a gyermekek utaztatása, illetve ki a szakmai irányítója a tevékenységnek? Megjegyzi, a korábbi üléseken is szeretett volna ezekre a kérdésekre választ kapni a polgármestertől, de még mindig nem kapta meg a válaszokat. Zsolnai Zoltán ismeretei szerint a gépkocsivezetők minden jogosultsággal rendelkeznek ahhoz, hogy vezethessék az iskolabuszt. Horváth József arra szeretne a polgármestertől választ kapni, hogy az önkormányzat miként láthatja el szabályosan ezt a tevékenységet. Véleménye szerint a gyermekek szállításának jelenlegi gyakorlata nem jogszerű. Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, az önkormányzat csak a költségeinek megtérítését kéri a KLIK-tól, bérleti díjat nem kér a fuvarozásért. Megjegyzi, a KLIK rendelkezik erre vonatkozóan hivatalos állásfoglalással. Horváth József felkéri Ferencz Zsolt képviselőtársát, hogy közlekedési szakemberként igazolja a gyakorlat jogszabályszerűségét. 2
Ferencz Zsolt válaszában elmondja, jogszerűen jár el az önkormányzat. Zsolnai Zoltán kérdést intéz Horváth képviselő úrhoz, hogy kérdésével mit szeretne elérni? Horváth József csak a szabályszerű üzemeltetésre szeretné felhívni a figyelmet. További kérdésében arra szeretne választ kapni, hogy az iskolabuszt kölcsön lehet-e adni a továbbiakban? Zsolnai Zoltán igennel felel. Hozzáteszi, mindenféle engedéllyel rendelkezik a busz. Horváth József megjegyzi, ezeket a dokumentumokat szerette volna látni a mai ülésen. Zsolnai Zoltán ígéretet tesz a képviselő úrnak, hogy elküldi számára az engedélyek másolatát. Kovács Szilveszter cáfolva a polgármester állítását, hogy a gyermekek fuvarozásán nincsen nyeresége az önkormányzatnak, visszautal a polgármester korábban tett megjegyzésére, amiben azt állította, hogy az üzemanyagon akár nyereség is keletkezhet tekintettel a NAV normája és a tényleges üzemanyag fogyasztás közötti különbségre. Megjegyzi, az iskolabusz üzemeltetésének gyakorlata a sajátszámlás fuvarozás törvényi feltételeinek megkerülése. Véleménye szerint ez nem szabályszerű. Zsolnai Zoltán megköszöni a képviselő urak napirendi ponthoz fűzött hozzászólásait, majd megjegyzi, nem érti, miért szeretnék állandóan azt a képviselőtársai, hogy az önkormányzat minél kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljön? Kovács Szilveszter közbeveti, mert hülyeség az iskolabusz és csak baja származhat az önkormányzatnak belőle. Zsolnai Zoltán véleménye szerint az iskolabusz szolgáltatásra az egész megye területén szükség van. Hozzáteszi, amennyiben a képviselő úr azt szeretné, hogy a gyermekek ne vegyék azt igénybe, akkor azt nyíltan mondja ki. Kovács Szilveszter válaszában elmondja, létezik egy jól működő intézményi struktúra, mellyel megoldható a gyermekek szállítása. Az iskolás gyermekek településen belüli szállítását feleslegesnek és nevetségesnek tartja. Pintér József megjegyzi, nem kapott választ a kérdésére. Zsolnai Zoltán elmondja, a jövő évtől havonta számláz az önkormányzat a KLIK-nak. Pintér József nem látja ezt lerögzítve a megállapodás tervezetében. Zsolnai Zoltán hivatkozva az üzemanyag számlák beérkezésének és az ezzel kapcsolatos adminisztráció elhúzódására úgy gondolja, a megállapodásban minimum negyedéves elszámolást lenne célszerű rögzíteni. Pintér József kétségét fejezi ki a KLIK fizetési hajlandósága miatt. Zsolnai Zoltán a képviselő úrnak válaszolva elmondja, személyesen a KLIK tankerület vezetőjével és gazdasági vezetőjével egyezett meg a részletekben. Mivel további kérdés, hozzászólás nem érkezik a napirendi ponthoz, a polgármester az elhangzott módosító javaslatok figyelembe vételével javaslatot tesz a megállapodás megkötésére. Kéri a képviselő-testület döntését.
3
Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 6 (hat) egyetértő szavazattal, 1 (egy) tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 97/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ambrózy Migazzi István Általános Iskola állami fenntartásba vételéről szóló, 2012. december 12. napján megkötött Megállapodás IV. d) pontja alapján a tanulók utaztatásához szükséges személyszállítási szolgáltatás biztosítása érdekében - a határozat mellékletét képező tartalommal – Megállapodást köt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Megállapodás aláírására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
2. Napirendi pont tárgyalása: A folyékony hulladékszállításra vonatkozó pályázati eljárás értékelése /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre kézhez kapták./ Zsolnai Zoltán a napirendi ponthoz kapcsolódóan elmondja, mind a folyékony-, mind a szilárd hulladék szállítására vonatkozó törvényi előírások megnehezítik az önkormányzatok és a szolgáltatók közötti szerződések megkötését. Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a rögzített hatósági ár miatt egyetlen szolgáltató sem küldött ajánlatot, ezért érvényes ajánlat hiányában a pályázati eljárás eredménytelennek bizonyult. Hozzáteszi, új ajánlattételi felhívás alapján a pályázati eljárást meg kell ismételni és a törvényben meghatározott hatósági ár és a szolgáltató által megajánlott valós ár közötti különbséget az önkormányzatnak kell vállalnia. Tekintettel a településről elszállított folyékony hulladék csekély mennyiségére, javaslatot tesz a különbözet önkormányzat általi átvállalására. Gáspár Tivadar jegyző szót kérve ismerteti az ajánlattételi felhívásban foglalt határidőket. Pintér József úgy tudja, hogy az állam jelöli ki a szolgáltatót, amennyiben nem tud az önkormányzat szerződést kötni. Gáspár Tivadar a képviselő úr hozzászólására reagálva elmondja, csak a szilárd hulladék elszállítása vonatkozásában fordulhat elő az említett helyzet. A képviselők részletes tájékoztatást hallhatnak a törvényi szabályozás vonatkozó pontjairól, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerepéről. Horváth József kérdése, hogy a Vasivíz Zrt. rendelkezik-e a folyékony hulladék elszállítására alkalmas gépjárművekkel? Gáspár Tivadar nemmel felel. Kovács Szilveszter azt szeretné megtudni, hogy a szolgáltatók hova viszik a folyékony szennyvizet? Gáspár Tivadar válaszában elmondja, a közszolgáltatóknak rendelkezniük kell a folyékony hulladék elhelyezésére vonatkozó külön szerződéssel. Megjegyzi, a helyi rendeletben fel kell majd tűntetni a közszolgáltató megnevezése mellett az ártalmatlanító hely megnevezését is. 4
Kovács Szilveszter az ürítési mennyiség nagysága felől érdeklődik. Gáspár Tivadar elmondja, az ürítési mennyiség nagyságára vonatkozóan a korábbi szolgáltató nyújtotta az adatokat, melynek valódiságát a hivatal nem vizsgálta. Kovács Szilveszter a szerződés intervallumát szeretné megtudni. Gáspár Tivadar válaszában elmondja, a szilárd hulladékszállításra vonatkozó 1 éves szerződés helyett a folyékony hulladék vonatkozásában 5 éves szerződés megkötésére tett javaslatot az előterjesztésben. Indokolásként hozzáteszi, a szolgáltatás nagysága 5 évre vonatkozóan sem esik közbeszerzési eljárási kötelezettség alá. Mivel több kérdés, hozzászólás nem érkezik, Zsolnai Zoltán javaslatot tesz a határozati javaslatban foglaltak elfogadására. Kéri a képviselő-testület döntését. Horváth József közbeszólva megjegyzi, nem érti a döntés lényegét. Kérdése, mikor kerül megkötésre a szerződés. Gáspár Tivadar a határidők felsorolásával részletesen ismerteti az írásos előterjesztés mellékletét képező ajánlattételi felhívásban foglaltakat. Úgy gondolja, amennyiben érkezik érvényes ajánlat a folyékony hulladék elszállítására vonatkozóan, akkor a képviselőtestületnek még Karácsony előtt üléseznie kell a szerződés elfogadása miatt. Zsolnai Zoltán megismétli javaslatát, majd kéri a képviselő-testület döntését. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 5 (öt) egyetértő szavazattal, 2 (kettő) tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 98/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására irányuló közszolgáltató kiválasztása érdekében megküldött ajánlattételi felhívásban kitűzött időpontig egyetlen ajánlat sem érkezett, ezért a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. A képviselő-testület úgy dönt, hogy a közszolgáltató kiválasztása érdekében az előterjesztés mellékletében foglalt ajánlattételi felhívásnak megfelelő tartalommal az alábbi 3 cégtől kéri be az ajánlatokat: Szigeti Szám-Adó Számviteli Szolgáltató és Környezetgazdálkodási Kft. (9025 Győr, Botond u. 1.), HEPI-HP Kft. (9792 Bucsu, Rohonci u. 34.) és Szabó Norbert (9600 Sárvár, Cukorgyári u. 8.) egyéni vállalkozó A beérkezett ajánlatokról a képviselő-testület dönt. Felelős: polgármester Határidő: 2013. december 2. a közszolgáltatási szerződés megkötésére: 2013. december 31.
3. Napirendi pont tárgyalása: Az önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési tervének és a 2014-2018. évekre vonatkozó stratégiai tervének tárgyalása /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre kézhez kapták./ 5
Zsolnai Zoltán átadja a szót a jegyzőnek, szóban egészítse ki az írásos előterjesztését. Gáspár Tivadar rövid szóbeli kiegészítésében ismerteti a tervek összeállításának folyamatát, kihangsúlyozva azt, hogy az ellenőrzési tervben szereplő javaslatok az Állami Számvevőszék által folytatott vizsgálatokkal összhangban, azok megállapításaira figyelemmel kerültek összeállításra. Hozzáteszi, a belsőellenőr által tett javaslaton nem változtatott. Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezik, Zsolnai Zoltán javaslatot esz a határozati javaslat elfogadására. Kéri a képviselő-testület döntését. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 5 (öt) egyetértő szavazattal, 2 (kettő) tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 99/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2014. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, illetve a 2014-2018. évekre vonatkozó belső ellenőrzési stratégiai tervét – e jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal – jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: jegyző
4. Napirendi pont tárgyalása: Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre kézhez kapták./ Zsolnai Zoltán ismertetve az írásos előterjesztésben foglaltakat, elmondja, a módosítást több település kiválása indokolja. Hozzáteszi, a társulásból kilépett településekkel a Tanács lakosságszám arányuk figyelembevételével elszámolt. Kéri a kérdéseket, hozzászólásokat. Kovács Szilveszter számára nem egyértelmű a döntés lényege. Kérdése, miért kell hozzájárulnia az összes településnek, ha egy település ki kíván lépni a társulásból? Gáspár Tivadar szót kérve elmondja, hogy jóváhagyó döntésről van szó. Kovács Szilveszter véleménye szerint a jóváhagyás helyett a tudomásulvétel lenne a megfelelőbb szó. Pintér József a megállapodás 3.4. pontjában foglaltak alapján a vasszécsenyi bölcsődében fizetendő hozzájárulás hiányát veti fel. Zsolnai Zoltán felhívja a képviselő úr figyelmét, hogy a vasszécsenyi bölcsődében fizetendő díj nem tartozik a napirendi ponthoz. Pintér József javaslatot tesz arra vonatkozólag, hogy kerüljön be a kistérségi megállapodásba a vasszécsenyi bölcsőde is. Zsolnai Zoltán tájékoztatja a képviselőt, hogy Vasszécseny község a bölcsődei ellátással nem érintett a kistérségi megállapodásban. Mivel több kérdés nem érkezik a napirendi ponthoz, az előterjesztés alapján a polgármester javaslatot tesz a megállapodás jóváhagyására. Kéri a képviselő-testület döntését. 6
Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 6 (hat) egyetértő szavazattal, 1 (egy) tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 100/2013. számú képviselő-testületi határozat: 1./ Vasszécseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodásának módosítására” vonatkozó előterjesztést megtárgyalta és a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása módosításokkal egybeszerkesztett társulási megállapodását az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az 1. pont szerinti megállapodás aláírására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal /az 1. pont vonatkozásában/, 2013. december 31. /a 2. pont vonatkozásában/
5. Napirendi pont tárgyalása: Önkormányzati kezelésű belterületi utak téli hó eltakarításának ügye /A napirendhez tartozó levelet a képviselők előre kézhez kapták./ Zsolnai Zoltán ismerteti Zsankó Vilmosnak a Vasszácsenyi Petőfi MTSZ elnökének levelét, melyben az elnök tájékoztatja az önkormányzatot, hogy a téli hóeltakarítást a gazdasági helyzetre való tekintettel nem tudják térítésmentesen ellátni a továbbiakban. Hozzáteszi, az elnök szóban arról is tájékoztatta őt, hogy a TSZ az önkormányzat földterületeiért is megfizetett bérleti díj miatt sem tudja az önkormányzat számára ingyen elvégezni a hótolási munkákat. A kialakult helyzetre való tekintettel a polgármester javaslatot tesz a község belterületi útjainak téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatainak ellátására vonatkozó pályázat kiírására. Megjegyzi, a nyertes pályázó kiválasztásáig Zsankó Vilmos ígértet tett számára a pályázat eredményének kihirdetéséig a hótolási feladatok ideiglenes ellátására. Kéri a hozzászólásokat. Kovács Szilveszter a megbízási szerződés tervezetének hibáira hívja fel a figyelmet. Megjegyzi, megrökönyödve olvasta a tervezetben, hogy a település parkolói nagyobb prioritást élveznek, mint a település többi útjai. Gáspár Tivadar a képviselő úr hozzászólására reagálva felhívja a figyelmét, hogy a napirendhez kapcsolódó előzetesen összeállított dokumentumok csak tervezetek, az abban foglaltak csak tárgyalási alapot képeznek. Úgy gondolja, a képviselő-testület tagjainak joga, sőt kötelessége, hogy azt kiegészítsék, változtassanak rajta. Megjegyzi, a dokumentumokkal csak segíteni próbált. Kovács Szilveszter javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy a parkolókat az utolsóként takarítandó helyek közé kell sorolni, elsőbbséget biztosítva a település utcáinak. Szilvás István alpolgármester kérdéseiben arra szeretne választ kapni, hogy mondott-e árat a TSZ elnök, illetve van-e a TSZ-en kívül más vállalkozó, aki el tudja majd látni ezt a feladatot. Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, árat nem mondott az elnök úr, mert az befolyásolná a pályázati eljárás tisztaságát. Megjegyzi, egy komolyabb téli időjárás alkalmával lehet, hogy az önkormányzat többet fog fizetni a gépért, mint amennyi bevétele származik a föld 7
bérbeadásából. Kéri a képviselő-testület tagjainak javaslatát arra vonatkozóan, kinek kerüljön megküldésre a pályázati felhívás. Ferencz Zsolt javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy a követelmény rendszer 9. pontjában kerüljön meghosszabbításra 30 nappal a március 31-ei időpont, a kiszámíthatatlan időjárási helyzetre tekintettel. Kovács Szilveszter kérdése, a hó eltolásán kívül az érdesítést, a sószórást is ellátja-e majd a vállalkozó? Zsolnai Zoltán úgy gondolja, hogy az önkormányzat a dolgozóival fel van készülve a járdák síkosságmentesítésére, véleménye szerint a nagyobb helyeken, utakon szükséges csak segítség a só szórásában. Megjegyzi, a pályázati eljárás függvényében fog kiderülni, hogy a nyertes vállalkozó rendelkezni fog-e olyan géppel, amely a hótolás mellett a sószórást is el tudja-e végezni. Kovács Szilveszter arra szeretne választ kapni, hogy az eredmény kihirdetéséig a TSZ térítésmentesen látja-e a feladatot? Zsolnai Zoltán válaszol a képviselő úr kérdésére. Véleménye szerint Zsankó Vilmos elnök úr a TSZ és az önkormányzat közötti jó kapcsolatnak köszönhetően nem fog pénzt kérni. Gáspár Tivadar szót kérve tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy az előzetesen kiküldött szerződés tervezet a szomszédos Tanakajd településen korábban megkötött szerződésen alapszik. Megjegyzi, Tanakajdon Kiss Tibor helyi vállalkozó látja el ezt a feladatot. Zsolnai Zoltán javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy az ajánlattételi felhívás kerüljön megküldésre a Vasszécsenyi Petőfi MTSZ-nek, illetve a tanakajdi Kiss Tibornak. Várja a további javaslatokat. Horváth József a vasszécsenyi Csejtey Attilát javasolja, majd megjegyzi, azonos ajánlat esetén helyi vállalkozást támogasson majd az önkormányzat. Mivel további kérdés, javaslat nem érkezik, Zsolnai Zoltán az elhangzott módosító javaslatok figyelembe vételével javaslatot tesz a pályázati felhívás Petőfi MTSZ, Kiss Tibor és Csejtey Attila vállalkozók részére történő megküldésére. Kéri a képviselő-testület döntését. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 7 (hét) egyetértő szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 101/2013. számú képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület úgy dönt, hogy a település önkormányzati kezelésű belterületi utjainak téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatainak ellátására az előterjesztés mellékletében foglalt pályázati felhívásnak megfelelő tartalommal az alábbi 3 vállalkozástól kéri be az ajánlatokat: Vasszécsenyi Petőfi MTSZ (9763 Vasszécseny, Dózsa u. 047/1. hrsz.), Kiss Tibor (9762 Tanakajd, Petőfi u. 1.) és Csejtey Attila (9763 Vasszécseny, Lipárt u. 15.) egyéni vállalkozó A beérkezett ajánlatokról a képviselő-testület dönt. Felelős: polgármester Határidő: 2013. december 20.
8
6. Napirendi pont tárgyalása: A település belterületén kóbor állatok befogására irányuló megbízási szerződés tárgyalása /A napirendhez tartozó szerződés tervezetet a képviselők előre kézhez kapták./ Zsolnai Zoltán ismerteti a hobbi és haszonállatok elszállítására, tartására vonatkozó megbízási szerződés tervezetét. Elmondja, az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik a település belterületén kóbor állatok befogására vonatkozó megbízási szerződéssel. Úgy gondolja, hogy amennyiben az előzetesen kiküldött megbízási szerződés jóváhagyása mellett dönt a képviselő-testület, akkor jelentős forrást kell biztosítani minden évben e célra az önkormányzat költségvetésében. Felhívja a képviselők figyelmét arra is, hogy az ebek chippel való ellátásának kötelezettsége miatt várható a kóbor kutyák számának megnövekedése is. Szavai zárásaként leszögezi, amennyiben a képviselő-testület elfogadja a megbízási szerződést, akkor továbbra is ragaszkodna ahhoz, hogy csak és kizárólag a polgármester intézkedhet a kóbor ebek befogásának megrendelése ügyében. Kéri a képviselő-testület tagjainak véleményét a napirendi ponttal kapcsolatban. Gáspár Tivadar szót kérve felhívja a képviselő-testület figyelmét a megbízási szerződés tervezetének 2 pontjában meghatározott 1.000,- Ft/hó készenléti díjra, melyet véleménye szerint nem kérhetne a vállalkozó. Zsolnai Zoltán az elhangzottakra reagálva elmondja, az önkormányzatnak mindenképpen kell valakivel szerződést kötni, úgy gondolja, hogy a monopol helyzetben lévő vállalkozóval a készenléti díj tekintetében kompromisszumot lehet kötni. Horváth József javaslatot tesz a szombathelyi gyepmester megkeresésére. Gáspár Tivadar válaszában elmondja, a gyepmester csak szombathelyi illetékességgel látja el ezt a feladatot. További hozzászólásában a tanakajdi Kutyapanzió tulajdonosával, Winhoffer Tamással folytatott beszélgetését ismerteti a képviselő-testület tagjaival. Elmondja, a Kutyapanzió tulajdonosa rendelkezik kóbor kutyák befogására vonatkozó végzettséggel, azonban megfelelő terület, telep hiányában jelenleg még nem tudja vállalni a feladatot. Megjegyzi, amennyiben sikerülne Tanakajdon telephelyet létesítenie, érdemes lenne vele szerződést kötni, tekintettel a két település közötti kis távolságra. Kovács Szilveszter arra szeretne választ kapni, hogy a chippel rendelkező befogott eb esetében terheli-e anyagi felelősség a kutya tulajdonosát? Zsolnai Zoltán a képviselő úr kérdésére válaszolva elmondja, hogy a kutya tulajdonosa viseli a befogás és a tartás költségeit. Kovács Szilveszter úgy gondolja, hogy a befogás előtt meg kell oldani a kutya beazonosítását. Gáspár Tivadar tájékoztatásként elmondja, az ebek kötelező összeírását Vasszécsenyben a jövő év elején tervezi a hivatal. Horváth József javaslatot tesz a készenléti és a tartási díj törlésére. Szilvás István alpolgármester a megbízási szerződést maximum 1 évig javasolná megkötni, 30 napos felmondási határidő kikötésével. Zsolnai Zoltán javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy a szerződés egyes vitatott pontjainak módosítását illetően a hivatal vegye fel a kapcsolatot a STAR-Laguna Bt. ügyvezetőjével. Az új tervezet elkészültéig a megbízási szerződés tárgyalásának elnapolására kéri a képviselőtestület döntését. 9
Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 7 (hét) egyetértő szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 102/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a hobbi és haszonállatok elszállításáról, tartásáról szóló Megbízási szerződés tárgyalását elnapolja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntését ismertesse a STAR-Laguna Bt. ügyvezetőjével. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
7. Napirendi pont tárgyalása: Beszámoló a két ülés között végzett munkáról Zsolnai Zoltán tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a Leier Magyarország Kft. és a Lafarge Cement Magyarország Kft. pályázatot írt ki 3000 főnél kisebb települések közterületeinek térkövezésére. Elmondja, a pályázat szerint 3 település részesül majd ingyenes térburkoló anyagban, amennyiben támogatást nyer pályázatuk. Tekintettel a községben tervezett szilárd burkolatok kialakítására, javaslatot tesz a tervdokumentáció elkészítésére és a pályázat benyújtására. Horváth József kérdése, mekkora terület burkolását engedi a pályázat? Zsolnai Zoltán elmondja, pontos terület nagyságot nem tartalmaz a pályázati kiírás, a fő kritérium, hogy a község frekventált helyén kerüljön megvalósításra a projekt. A megvalósítás helyszíneként javaslatot tesz az iskola parkolójára vagy a sportcentrum előtti területre. Pintér József a lipárti templom előtti parkoló területét javasolja. Zsolnai Zoltán nem ért egyet a képviselő úr javaslatával. Indokolásként előadja, a térburkolat alapját saját erőből kellene megoldani és az a lipárti temető előtt nem kivitelezhető. Pintér József hivatkozik a polgármester úr felhívására, melyben a templom környékének rendbetételére gyűjtést kezdeményezett. A lipárti temető környékének felújítása mellett érvként sorolja a templom műemléki jellegét és a parkolási lehetőség hiányát. Szeretné, ha ez a projekt a lipárti falurészen valósulna meg, nem pedig Szécsenyben. Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, amennyiben hozzájárulnak a település rész lakói, akkor minden további nélkül támogatja a javaslatot. Megjegyzi, a lipárti lakossági fórumon elhangzottak ellenére méltatlan leveleket és kritikákat kapott az elmúlt napokban a temető környékét érintő fakivágásokkal kapcsolatban. Bejelenti, hogy ameddig újságcikkben kap méltatlan támadást, addig nem hajlandó egy lépést sem tenni az ügy érdekében. Pintér képviselő urat megkéri, hogy a megegyezés felé törekedjen, mert véleménye szerint hozzászólásaival csak a tüzet szítja. Pintér József felhívja a polgármester úr figyelmét, hogy valaminek a rendberakása nem jelenti azt, hogy ki kell minden fát vágni. Zsolnai Zoltán ismételten leszögezi, csak egyezség esetén hajlandó támogatni a lipárti temető előtti terület rendberakását. 10
Pintér József úgy gondolja, nem kell ahhoz egyezség, csak meg kell csinálni. Kovács Szilveszter az egyeztetés elmaradását rója fel a polgármesternek. Zsolnai Zoltán viszont válaszában elmondja, a lakossági fórum a legmagasabb szintű fórum az egyeztetésre. Ferencz Zsolt a vitához hozzászólva, egy ismételt lakossági fórum összehívását tartaná célszerűnek. Horváth József úgy gondolja, hogy a képviselő-testületnek 4 évre szavaztak bizalmat a választópolgárok. Nem tartaná célszerűnek, ha minden egyes kérdésben meg kellene kérdezni a lakosságot. Megjegyzi, van egy jó kiállású polgármestere a falunak, el tudja dönteni, hogy mit kell csinálni. Zsolnai Zoltán a képviselő úr megjegyzésére hozzáteszi, nem Horvát képviselő urat éri inzultus, hanem őt egyszemélyben. Felhívja a képviselő úr figyelmét, hogy az előbb említett álláspontját a lakosság előtt is képviselje majd. A tuják kivágása kapcsán megjegyzi, az elöregedett tuják kivágását egyeztette az egyházközség képviselőivel. Példaként említi meg az iskola udvarán korábban kivágott beteg fákat. Kovács Szilveszter vitatva a polgármester úr által elmondottakat hozzáteszi, két fenyőfa kivételével az összes fát kivágatta akkor az iskola udvarán a polgármester. Zsolnai Zoltán felszólítja a képviselő urat, ne vihogjon, ne idétlenkedjen a hozzászólása közben. Pintér József ismételten megjegyzi, a rendbetétel meg a tarvágás, az két külön dolog. Példaként említi meg az általa otthonában visszanyesett örökzöld esetét, mely a visszavágás után szépen regenerálódott. Zsolnai Zoltán a vitát lezárva kéri a képviselő-testület tagjainak javaslatát arra vonatkozóan, hogy mely terület térburkolására adjon be pályázatot az önkormányzat. Horváth József úgy gondolja, hogy több helyszínt kellene megnevezni a pályázatban. Zsolnai Zoltán megjegyzi, csak egy területre lehet pályázni. Gáspár Tivadar felhívja a képviselő-testület tagjainak figyelmét, hogy fogy a tárgyalásra rendelkezésre álló idő. Az elhangzottak alapján javaslatot tesz a felmerült helyszínek különkülön történő megszavaztatására. Horváth József megjegyzi a lipárti temetőnél a helyszín nincs előkészítve, földmunkával kell kezdeni, melynek költségei jelentősen megnöveli a pályázat önrészét. Gáspár Tivadar hozzáteszi, a pályázaton csak három település fog támogatásban részesülni, ezért nagyon kicsi az esély. Horváth József az iskola parkolóját támogatja. Kovács Szilveszter leszögezi, a településen nagyon sok rossz állapotú út és járda van, ezért ezek rendbetételéig nem tudja támogatni az iskola parkolójának térkövezését. Bertók Tiborné megjegyzi, azok felújítására most nem lehet pályázni. Zsolnai Zoltán ismerteti a pályázati kiírás pontos tartalmát. Úgy gondolja, hogy a pályázatba a járda térkövezése is beleférhet, a Gyöngyös utca parkolója mellett az utca járdáját is beleértve. 11
Kovács Szilveszter az alapvető közfeladat teljesítésére hívja fel a figyelmet. Véleménye szerint a járdák és utak burkolatának felújítása lenne az elsődleges feladat a településen, nem pedig a díszes parkoló kialakítása az iskolánál. Pintér József a lipárti temető parkolóját javasolja a pályázatban megjelölni, mint beruházással érintett helyszín. Bertók Tiborné és Horváth József képviselők nem értenek egyet a képviselő úr javaslatával. Véleményük szerint a földmunka nagyon sokba kerülne és azt nem támogatja a pályázat. Zsolnai Zoltán az iskola parkolóját a Gyöngyös utcával, a lipárti és szécsenyi temetők parkolóit, a Széchenyi utcai járdát és a sportöltöző udvarát említi meg, mint elhangzott javaslatokat. Kéri a képviselő-testület döntését a pályázat beadására vonatkozóan. Szilvás István felhívja a jelenlévők figyelmét, hogy nagyobb eséllyel indul az önkormányzat a pályázaton, amennyiben a község frekventáltabb helyén kerül megvalósításra a térkő burkolás. Zsolnai Zoltán az elhangzott javaslatokat leszűkítve, az iskola és a Gyöngyös utca parkolójára és járdájára tesz javaslatot. Indokolásul elmondja, mindkét helyszínre van érvényes építési engedélye az önkormányzatnak és egy projektként kezelhető a két parkoló. Kovács Szilveszter hozzáteszi, amennyiben nyer a pályázat, akkor az egyenes kiemelt szegély helyett a ferde kiemelt szegély alkalmazását tartaná célszerűbb megoldásnak. Zsolnai Zoltán megjegyzi, műszaki kérdésekről korai még vitázni. Kéri a képviselő-testület döntését a javaslatára vonatkozóan. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 5 (öt) egyetértő szavazattal, 1 (egy) ellenében, 1 (egy) tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 103/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a Leier Hungária Kft. és a LAFARGE Cement Magyarország Kft. által kiírt, „Megújulnak köztereink!” elnevezésű pályázatra. A képviselő-testület sikeres pályázat esetén a kiírók által gyártott és támogatásként ingyenesen biztosított térkő felhasználásával az Ambrózy Migazzi István Általános Iskola parkolójának, illetve a Gyöngyös utca járdájának és parkolójának szilárd burkolattal történő kialakítását valósítja meg. A beruházáshoz szükséges önrészt a képviselő-testület az önkormányzat költségvetése terhére biztosítja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a pályázat elkészítésére és benyújtására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
Kovács Szilveszter a döntés meghozatala után hiányolja a tervezett beruházáshoz készített költségbecslést. 12
Zsolnai Zoltán úgy gondolja, hogy a pályázat eredményének kihirdetése után lehet a konkrét költségeket megbecsülni. Kovács Szilveszter nem ért egyet a polgármesterrel. Véleménye szerint a költségbecslés meg kell, hogy előzze a pályázat beadását. Zsolnai Zoltán ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat önrészére vonatkozóan megrendeli a költségbecslést. Kovács Szilveszter megjegyzi, ezt nem figyelmeztetésre kellene megtenni. Zsolnai Zoltán a két ülés közti beszámolóját folytatva említést tesz az óvoda gázbojlerének cseréjéről, az idősek napi rendezvény lebonyolításáról. Tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy az önhiki pályázaton 6.247.000.- Ft összegű támogatást nyert az önkormányzat. Kovács Szilveszter közbeszólva, nevetségesnek tartja azt a fajta pénzosztást, amit az állam csinál. Zsolnai Zoltán a pályázat elkészítéséért köszönetet mond a jegyzőnek és a pénzügyes kolléganőnek. A polgármester a művelődési házzal kapcsolatban tájékoztatást nyújt egy sikertelen kulturális pályázatról, melyet a rövid határidő miatt nem sikerült benyújtani illetve megemlíti, hogy az állam által 100 %-ban támogatott közfoglalkoztatott került felvételre a művelődési ház programjainak szervezésére, a művelődési ház vezetőjének segítségére. A polgármestert tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a lakossági igények figyelembevételével, illetve a szomszédos települések vezetőivel folytatott egyeztetés eredményeképpen, kérelemmel fordult a Vasi Volán illetékeseihez a helyközi buszmenetrend módosítása tárgyában. Elmondja, hogy két párhuzamosan közlekedő busz közül az egyik járat menetrendjét sikerült módosítani 18.50 órai indulással. A képviselők beszámolót hallhatnak a polgármester által a belső ellenőrrel, illetve az Artisjussal folytatott egyeztetésről. Elmondja, a jogvédő iroda felé 117.000.- Ft összeget kellett az önkormányzat által megrendezett programok után befizetni. Kovács Szilveszter az apríték tüzelésű fűtési rendszerek gyakorlati tapasztalatai felől érdeklődik. Zsolnai Zoltán elmondja, a kéményeken kellett kisebb beavatkozást végrehajtani a megfelelő huzat elérése érdekében, a kazánok probléma nélkül üzemelnek mindkét intézményben. Pintér József a lipárti temető felé vezető út csapadékvíz elvezető árkának állapotára hívja fel a figyelmet. Elmondása szerint az árok feltöltődött, funkcióját nem képes betölteni nagyobb esőzések idején. Kérdése, nyert-e az óvoda eszközbeszerzésére kiírt pályázat? Hozzászólása befejezéseként az orvosi rendelő új helyre történő átköltöztetésének felülvizsgálatát javasolja. Véleménye szerint a Községháza földszinti helyiségei túl kicsik, nem fognak megfelelni a három funkció számára. Zsolnai Zoltán válaszában ígéretet tesz az árok kitisztítására, majd tájékoztatja a képviselő urat, hogy a pályázat nem nyert támogatást. A rendelő kapcsán megjegyzi, az ÁNTSZ szakemberei szerint megfelelő a helyszín. Pintér József számon kéri a polgármestert, hogy a költségvetési koncepcióban elfogadott iparűzési adó 2 %-ra történő emeléséről még mindig nem kapott előterjesztést a képviselőtestület. Felhívja a figyelmet a rendelet beterjesztésének végső határidejére.
13
Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, társadalmi egyeztetést szeretne tartani az adó mértékének emelését megelőzően. Indokolásul a korábban, az adó mértékének csökkentése miatt összehívott egyeztető fórum megtartását hozza fel példának. Kovács Szilveszter szerint nem történt ilyen egyeztetés. Megjegyzi, félrebeszél a polgármester, rosszabb, mint a FIDESZ. Zsolnai Zoltán tájékoztatja a képviselőket, hogy az egyeztető fórum összehívása január elejére várható. Ferencz Zsolt egy csatornaproblémára hívja fel a figyelmet. Zsolnai Zoltán válaszában elmondja, tud a problémáról, a szolgáltató felé bejelentette a hibát. Horváth József javaslatot tesz a falu élő díszpolgára, Szkok Iván festőművész képeinek kiállítására a Művelődési Ház tetőterének avatója alkalmából. Zsolnai Zoltán válaszában tájékoztatja a képviselő urat, hogy szándékában áll meghívni a művészt az avatásra. Kovács Szilveszter a polgármestertől szeretne választ kapni arra vonatkozóan, hogy a polgármester által épített ingatlan parkolóhelyei hol kerülnek kialakításra? Magyarázatként hozzáteszi, eltérést vél felfedezni a parkolók megvalósítása tekintetében az engedély és a gyakorlati megvalósítás között. Véleménye szerint az önkormányzat nem hozott döntést arról, hogy az új épület parkolóiként az önkormányzati parkolói legyenek igénybe véve. Zsolnai Zoltán a képviselő úr kérdésére válaszolva elmondja, érvényes engedélyekkel rendelkezik az épület. Kovács Szilveszter nem fogadja el a polgármester úr válaszát. Továbbra is arra kíván választ kapni, hogy mikor járult hozzá az önkormányzat a közparkolók igénybevételéhez. Idéz az engedély vonatkozó részéből. Zsolnai Zoltán elmondja, hogy az önkormányzat kiadott egy hozzájáruló nyilatkozatot. Kovács Szilveszter tudni szeretné, hogy ki adta ki azt a nyilatkozatot. Úgy gondolja, hogy összeférhetetlenség miatt a polgármesternek nem volt joga kiadni a hozzájáruló nyilatkozatot egy érdekeltségébe tartozó cég számára. Zsolnai Zoltán cáfolja, hogy ő adta volna ki a nyilatkozatot. Elmondja, annak idején a képviselő-testület döntött arról, hogy a pékség előtti parkolót a vállalkozás megépítheti és használhatja. Kovács Szilveszter vitatja, hogy lenne ilyen döntés. Zsolnai Zoltán úgy gondolja, hogy a parkoló használatához nem is kell külön engedély. Kovács Szilveszter vitába szállva a polgármesterrel ismételten az építési engedélyből idéz, mely szerint az önkormányzat hozzájárulását adta a parkoló használatához. Zsolnai Zoltán a vita lezárásaként megjegyzi, az épületnek megvan az önálló parkolója, mely a terveken is szerepel és ott fog megvalósulni. Pintér József csatlakozva Kovács képviselő úrhoz cáfolja a polgármester állítását. Zsolnai Zoltán felhívja a képviselő úr figyelmét, hogy egy magánberuházásról van szó, mely nem tartozik a napirendi pont tárgyalásához. Kéri a két ülés közötti beszámolójának elfogadását. 14
Kovács Szilveszter a beszámoló szavazásában nem vesz részt. Úgy gondolja, a beszámoló elfogadása közröhej, véleménye szerint csak tételekről lehet szavazni. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester két ülés között végzett munkájáról szóló beszámolóját 4 (négy) egyetértő szavazattal, 2 (kettő) tartózkodás mellett elfogadja.
8. Napirendi pont tárgyalása: Állásfoglalást érintő személyi ügy tárgyalása Zsolnai Zoltán felkéri a jegyzőt a napirendi pont ismertetésére. Gáspár Tivadar ismerteti a napirendi pont lényegét, majd elmondja, hogy állásfoglalást érintő személyi ügy tárgyalásánál zárt ülést kell elrendelni. Kovács Szilveszter a személyét érintő ügy nyilvános ülés keretében történő tárgyalásába beleegyezik. Gáspár Tivadar tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a napirendi pontban érintett másik személy az ülésen nincs jelen, illetve előzetesen sem nyilatkozott arról, hogy a személyét érintő ügy nyilvános ülésen történő tárgyalásába beleegyezik, ezért az ő esetében zárt ülés tartását javasolja. A továbbiakban a jegyző ismerteti a korábbi ülésen elhangzottakat. Elmondja, miért szükséges a képviselő-testületi döntés meghozatala, kiemeli a büntető ügyben sértettként érintett polgármester jogi helyzetét. Felhívja a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a döntés meghozatalában maga Kovács képviselő úr is érintett ezért a képviselő-testületnek döntenie kell arról, hogy a képviselő urat a döntéshozatalból kizárja vagy sem. Kovács Szilveszter bejelenti, nem kíván részt venni a szavazásban. Zsolnai Zoltán az elhangzottak figyelembevételével javaslatot tesz Kovács Szilveszter képviselő döntéshozatalból történő kizárására. Kéri a képviselő-testület döntését. Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 6 (hat) egyetértő szavazattal az alábbi határozatot hozza: 104/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Kovács Szilveszter képviselőt a személyét érintő ügyben a döntéshozatalból kizárja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
Zsolnai Zoltán elmondja, hogy a korábbi képviselő-testületi ülésen a képviselő-testület akkor jelen lévő tagjai részletes tájékoztatást hallhattak az üggyel kapcsolatban, az ott elhangzottakat nem kívánja megismételni. Javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat ne vállalja a közérdekű munka büntetésre ítélt Kovács Szilveszter foglalkoztatását. Kéri a képviselő-testület döntését. 15
Vasszécseny Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester javaslatát elfogadva 4 (négy) egyetértő szavazattal 2 (kettő) ellenében az alábbi határozatot hozza: 105/2013. számú képviselő-testületi határozat: Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a közérdekű munka büntetésre ítélt Kovács Szilveszter Vasszécseny, Petőfi u. 75. szám alatti lakos foglalkoztatását nem vállalja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntését ismertesse a Vas megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatával. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
Több napirendi pont nem lévén Zsolnai Zoltán polgármester a nyilvános ülést 18.10 órakor bezárja, egyben a napirendi pont további tárgyalására zárt ülést rendel el. Kelt mint első oldalon
Zsolnai Zoltán polgármester
Gáspár Tivadar jegyző
Bertók Tiborné jegyzőkönyv-hitelesítő
Szilvás István jegyzőkönyv-hitelesítő
16