Gera Pál E-mail:
[email protected] Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60. 7/29. Telefon: + 36 30 258 3637 Szakmai honlap: http://www.otter.econservation.eu Mottó (…). A menyétek a természet háztartásában nem csekély hasznot hajtanak, mert az egereket, patkányokat, pockot és más kártékony állatokat szorgalmasan irtják; ezen haszon annál kevésbé tagadható, mert nemcsak az éhség hajtja erre, hanem a gyilkolásvágy, mely még akkor is ölésre készteti, ha jól van lakva. Sajnos azonban, hogy kártékonyságuk szintén rettenetes, úgy, hogy amennyire kíméletet érdemelnének, annyira kívánatos másrészről szakadatlan üldöztetésük és pusztításuk (...). Diezel Carl Emil: Az apróvad vadászata. Fordította és a hazai viszonyokra megfelelően átdolgozta: dr. Mika Károly. (Atheneaum Irodalmi és Nyomdai R.-Társulat Kiadása, Budapest, 1911)
Ismerjük meg az eurázsiai menyétet (Mustela nivalis Linneaus, 1766) Tartalomjegyzék Bevezető gondolatok Ismerjük meg a menyétet (Mustela nivalis Linneaus, 1766) Egy kis magyar nyelvű szakirodalmi tallózás Néhány fontos ismertetőjegy a menyétről: • Népies elnevezése • Testfelépítése • Hazai elterjedése és élőhelyei • Táplálkozása • Szaporodása Vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélése Javasolt jövőbeli intézkedések A menyét nyomjelei Ajánlott szakirodalom A szerző életrajza Budapest, 2012
Bevezető gondolatok Mint az a szakmai körökben közismert – legalábbis nagyrészt –, a hazánkban is élő/előforduló eurázsiai menyét egy közelmúltbéli érthetetlenül szemellenzős döntés miatt sem nem vadászható, sem nem védett (13/2001 (V. 9.) KÖM rendelet). Ugyanakkor az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke által 2011 januárjában az éppen regnáló vidékfejlesztési miniszterhez küldött, nyilvánosságra kerülése után nagy társadalmi és szakmai vihart/vitát kiváltó levelében – alapállásból kizárva minden szakmai, társadalmi párbeszédet – a vadászható fajok listájára történő felvételét kezdeményezte. Tette mindezt annak ellenére, hogy a valóban (a valóban itt és most fontos “címke” ám!) hozzáértő szakemberek és/vagy szakértői közösségek számára is csupán alig-alig elégséges és ellentmondásos adat, információ áll a menyét hazai előfordulására, valamint az etológiai és a szaporodásbiológiai ismérveire vonatkozóan. Vagyis nem kézzelfogható, meggyőző és alkalmasint nehezen ellenőrizhető adatok és információk, hanem további kutatásra késztető, nem egy esetben egymástól eltérő értesülések! Mindezt a zavart, de ennek ellenére egyértelmű célzatú vadászati kezdeményezést a közelmúltban, mintegy alátámasztva a valós szándékot “megfejelte” egy nyilvánosságot kapott dokumentumban felvetett, szakmailag teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen “gondolat”, hogy a hazai ragadozóinkat úgynevezett ragadozó-gazdálkodási modellre “épített” (teszem hozzá: művi/egzisztenciális) program keretében kellene kutatni. A dokumentum címe: Megállapodás a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazat képviselői között. Mindazonáltal ha valaki egy kicsit is otthon van a szakmában, láthatja és értheti (ha mégsem, az nagy baj!): mindezt egyértelműen vadászati értékek és érdekek, no és vélhetően az érintett “szakemberek” megélhetési megfontolásai és megfelelési kényszerei miatt vetették fel. Egyébiránt nem is tagadva, hogy a (művi/egzisztenciális) programban az elképzelések szerint, csak és kizárólag vadászati nézetek és irányzatok mellett kétséget kizáróan elkötelezett (megbízható) szakemberek és szakközösségek vehetnek részt. De, vetődött fel bennem: valójában mit is tudunk a menyétről? Nos, a rendelkezésemre álló információk alapján ezt igyekszem az alábbiakban rendszerszerűen összefoglalni – remélhetően közérthető formában. Igaz, biztosra vehető, hogy a már (megjósolhatóan) előre eltervezett döntés kap majd létjogosultságot (e kisragadozónk is vadászható lesz), minthogy a fent nevezett (művi/egzisztenciális) program számára is megadják a zöld jelzést, hiszen (gyaníthatóan) ez (volt) a cél és az érdek! LÉNYEGES (ezért a kiemelés!): jelen dokumentum kizárólag az ismeretterjesztést és a tájékozódást kívánja szolgálni. Mégis fontosnak tartom, hogy mindazok, akiket érdekel e kisragadozónk, valamelyest tájékozódjanak a menyét életéről és viselkedéséről, még ha a már (vélhetően) a jó előre eldöntött vadászati listára és ezzel egyidejűleg a fent többször nevezett (művi/egzisztenciális) program “vizsgálandó” fajai közé is kerül hamarosan. Kérem, fogadják barátsággal!
Kelt: Budapesten, 2012. február 1-én
Gera Pál s.k.
Ismerjük meg az eurázsiai menyétet (Mustela nivalis Linneaus, 1766) Egy kis magyar nyelvű szakirodalmi tallózás FONTOS: Az alábbi magyar nyelvű szakirodalmi válogatás nem teljes, hiszen nem is lehet az. A citált idézetek közlése, a kiragadott bekezdések és mondatok/mondatrészek megjelenítése tagadhatatlanul személyes elbírálás eredménye. Mindazonáltal egyetlen szemelvényhez sem teszek megjegyzést és a bemutatott újságcikkeknél, könyvrészleteknél, azok válogatásánál megtartottam az adott kor helyesírási, nyelvtani, stilisztikai és formai jellegét. De a múltbéli vélelmek, álláspontok napjainkban történő megítéléséhez, megértéséhez, szakmai hagyományaink megőrzéséhez és továbbviteléhez fontosnak tartom a közlésüket. Alfred Bremh: Az állatok világa, egy kötetben (1901, első magyar kiadás alapján átdolgozta: Rapaics Raymund – Légrády nyomda és könyvkiadó R-T és Génius Könyvkiadó R-T. Kiadása, Budapest): (…). Meglehetősen gyakori egész Európában és Ázsia északi felében, még pedig a sikságokon éppen ugy, mint a hegyek között, kopár pusztákon és erdőségekben, lakott vidékeken és elhagyatott tájakon egyformán. Mindenütt talál megfelelő rejtekhelyet, amely megvédi őt ellenségeitől, hol faodukban tanyázik, hol kőrakásokban, régi faomladékok között, vakondturásban, hörcsög és patkánylyukban, télen pajtákban, pincékben, istállókban és padlásokon, sőt néha még a városokban is. Ahol nem kell veszedelemtől tartania, ott még napközben is portyázik, ahol azonban üldözik, csak éjszaka bujik elő. (…). Félelmetes rabló minden kicsisége mellett is az apró emlősállatok sorában néha rettenetes pusztitást végez. A házi, mezei és erdei egerek, vízi és házi patkányok, vakond, fiatal hörcsög, nyulak és üregi nyúl egyaránt gyakori áldozata, a szárnyasok közül csirkéket, galambokat, pacsirtákat és más a földön tanyázó madarakat zsákmányol, bár azokat sem kiméli, amelyek fákon alusznak s kirabolja a fészkeiket is, ha rájuk talál. A hüllők közül a gyíkokat és siklókat üldözi, sőt a keresztes viperától sem riad vissza, bár marásaitól elpusztul. Megeszi a békát, halat is, ha hozzájut, egyáltalán mindenféle hust szivesen vesz, fajtársait sem kivéve. A rovar csemegeszámba megy nála s ha rákra talál, nagyon ügyesen feltöri a héját. (…). Néha társasan jár vadászni és egyes helyeken csapatba áll. A kisebb állatot tarkóján vagy fején ragadja meg, a nagyobbnak pedig torkához igyekszik hozzáférni. A tojás egyik végén nagyon ügyesen több nyilást vág és azon keresztül kiszopja, hogy egyetlen cseppje se vesszen kárba. Nagyobb állatnak megelégszik a vérével, a kisebbet teljesen felfalja. A megragadott állatot nem engedi el többé, még ha életébe kerül is. Március havában párosodik s a nőstény öt heti vemhesség után május, juniusban 5-7, többnyire vak kölyket vet tanyáján (…). Ha a vak menyétfit házi macskával szoptatva neveljük fel, nagyon megszelidül s hozzá szokik az emberhez. (…). Jó bánásmód mellett 4-6 évig tarthatjuk életben; a szabadban 8-10 esztendő az átlagos életkora. Sajnos, e hasznos teremtéseket az ember gyakran üldözi és irtja, holott határozottan állithatjuk, hogy egy állat sem alkalmasabb egérfogásra. A kár, amelyet a rosszul elzárt csirkeólban vagy galambducban tesz, elenyészően csekély nagy hasznához viszonyitva. Dr. Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik (Királyi
Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1927): (…)…; hegyvidékeinken nagy magasságig felhatol és itt főként szikláshelyeken tartózkodik. Az Alföld nagykiterjedésű azon fátlan területein, melyek községtől, tanyától távol esnek, nem éppen gyakori. (…). Szálerdőbe, amelynek talaján a fű sem nő, nem megy. (…). Télen egészen az emberi lakásokhoz húzódik s ilyenkor még a pajtába, pincébe, malomba, sőt istállóba is bevonul nappali rejtőzésre. (…). Márciusban párosodik és májusjúniusban 5-7 fiat hoz. Főtáplálékát azon apróbb emlősök teszik, amelyekkel testi ereje alapján megbírkózhatik, de legfőképpen az egerek és pockok, amelyekből, minthogy rejtekükbe is utánuk furakodik, télen úgy, mint nyáron, temérdek esik zsákmányává. (…)…; találtak továbbá a menyét gyomrában gyík-, béka-, hal- és rákrészeket, rovart, tehát ezeket is megfogja, bár mint vérszopó állat, hihetőleg ilyeneket csak melegvérű állat hiányában zsákmányol. (…). A menyét gazdaságilag nem jelentéktelen, hasznos tényező, mert főként egérpusztító s a menyétfélék eme legközönségesebb faját a mezőgazda az egerek és pockok egyik tizedelőjének tekintheti. Ha a baromfihoz nem férkőzhetik, a gazdának úgyszólván semmi kárt sem okoz; mégis azt tapasztaljuk, hogy ahol csak tehetik, elpusztítják. A gazda részéről tehát oltalmat érdemel. (…). Egy tekintetben kártékony csak, a vadtenyésztés nézőpontjából; vadaskertben, fácánosban és általában minden gondozott vadászterületen rá is szolgál arra a pusztító eljárásra (kisebb csapóvas, lövés), amiben ott részesítik. (…). Vásárhelyi István: Hasznos és káros vademlősök (Gondolat Kiadó, Budapest, 1958): (…). Hazánkban az Alföldön és hegyvidéken egyaránt tanyázik. Igazi rágcsálópusztító. A rágcsálók elszaporodási területén számuk megnövekszik. Állandóan mozog, kutat, szimatol. Karcsú testével – különösen a nőstény – egér-, pocok- és patkánylyukakba is bebújik; a fészekből kiszedi a fiókákat, de az öregeket is elrabolja. Sokkal több állatot megöl, mint amennyit el bír fogyasztani. Ha a kártékonyakat pusztítja, haszna óriási, de mert irtja a háziszárnyasokat vagy a vadaskert apró állatait, nagy kárt is okoz. A mezeipockot olykor halomra öli, de csak a tarkóját rágja ki, s agyvelejét fogyasztja el; a többi részét pedig otthagyja más pocokfogyasztók számára. A vadászatai közben elé kerülő cickányokat ugyancsak megöli, de nem eszi meg. Apró rágcsálókból álló fő tápláléka mellett rabolja a földön fészkelő madarak tojásait, fiókáit is. (…). Megöli a nála nagyobb patkányt, továbbá a kígyót, békát, alkalomadtán a halat, csigát, bogarat, sáskát. Egy-egy fiatal, főleg beteg vagy elhagyott mezei- és üreginyulat is elkaphat. Különben az öreg nyulak meg tudják védeni fiaikat vele szemben. Volt alkalmam látni, amint a megtámadott fiatal mezei nyúl visítására odarohanó anya az arasznyi csöpp menyétet valósággal ronggyá taposta. (…). A vízpartra kerülő menyét nem fél a víztől. Kisebb távolságra jól úszik. Ilyen vízi kirándulást sűrűn rendez a vízipocok nádasba épített fészkébe. Ez a vadászati mód a hermelint jellemzi inkább, de a menyétnél is megfigyeltem. (…). A háziszárnyasok tojásának fogyasztását azért nem tapasztaltam soha, mert csöpp szájával nem tudja feltörni. (…). Ha sok a táplálék, pár napig kitart egy helyen, bár rendesen változtatja lakófészkét. (…). Még a fiókás fészke sem állandó. Egyre dúsabb táplálék után vándorolva, kölykeit a szájában cipeli tovább. (…). Főként márciusban párzik, de valószínű nincs állandó időszaka, mert az év folyamán többször is lehet fiókákat találni. Vemhességének tartama 42-46 nap. (…). Őszig együtt maradnak, majd a fiatalok megerősödve, megkezdik önálló életüket. Ivarérettségüket a következő év tavaszán érik el. Táplálékbőség idején egymás közelségét jól tűrik, mert az élelemért ilyenkor nem kell marakodniuk. (…). Más véleményekkel szemben, a menyétet a mezőgazdálkodásra nézve hasznos állatnak tartom. Nem lebecsülendő a kicsinyeknek hordott nagyszámú apróemlős. Találtam fészket, amelyben 64 pocok feküdt megölve, s e közül 48 terhes nőstény volt, 416 embrióval.
(…). Ezért nem tartom indokoltnak irtását. (…). A vadászati statisztika szerint 17-18 ezret pusztítanak el belőle évente. Pedig, ha nincs nagyon elszaporodva, a gondozott fácántenyészet kivételével, mindenütt védeni kellene! (…). Az emberen kívül a róka pusztítja leginkább. Ez, ha útjába kerül, megöli, de nem eszi meg. A vadmacska is sokat felél, elsősorban a fiataljaiból. Irtják a nappali és éjjeli ragadozó madarak is. Egerész-, gatyásölyv, törpe-, parlagi-, rétisas gyomrában és köpetében aránylag gyakori a menyét maradványa. A gém és gólya is el-elkap egyet. Sőt, olyanról is tudok, amit fácán ölt meg és falt fel. Az uhu, erdei füles-, macska- és gyöngybagoly étlapján is szerepel. Egy 180-cm-es erdei sikló gyomrában is találtam párnapos fiókáját. Egy esetben pedig harcsa gyomrából került ki egy kifejlődött hím, mezeipockok társaságában. Valószínű, hogy a leomlós löszparton pocokra vadászva együtt pottyant a vízbe, ahol a szemfüles harcsa mindjárt le is nyelte. (…). Dr. Bencze Lajos: Vadgazdaságtan (Erdészeti Szakközépiskolák Tankönyvei, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972): (…). Párzása nincs határozott időhöz kötve, mert sokszor egész nyáron át találunk menyétkölyköket. Vemhessége 5 hétig tart, 4-8 kölyket vet, melyek 9 napig vakok. (…). A hermelinhez hasonlóan vérengző, saját testsúlyánál nagyobb állatot is megtámad. Javára írhatjuk, hogy sok egeret pusztít. Nagyvadas területeken kíméljük a menyétet és hermelint is. Dr. Bertóti István: Vadgazdálkodás és vadászat (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1974): (…). A legkarcsúbb, de egyben legvérengzőbb apró ragadozónk. (…). Karcsúsága folytán a legszűkebb egérlyukba is befér. Erdőn, mezőn, sőt emberlakta helyek közvetlen közelében is előfordul. Síkvidéken gyakoribb, de hegyes, dombos vidéken sem ritka. Ugyancsak nagy egér-, pocokpusztító, és ezért főleg az egérjárásos helyeken gyakori. Egérpusztításával okozott haszonvételét azonban jóval meghaladja az apróvadban okozott kártétele, amely főleg fácános és foglyos területeken igen jelentős. Bűnlistáján nem egy zsenge nyúlfi is szerepel, sőt még a kifejlett nyúlra is határozottan veszedelmes. (…). Az apróvadon kívül igen jelentős kárt tesz a baromfiban is. Tavasszal és nyáron egyaránt lehet kölyke, többnyire 5-7 fiat vet. Vérengző természete folytán többet öl, mint amennyit fogyaszt, vakmerősége következtében pedig magánál jóval nagyobb állatokat is megtámad. Ez a két tulajdonsága teszi fölöttébb károssá ezt a karcsú kis vérszívót. Számuk apasztása fontos védelmi érdek, és egyúttal érdeke a baromfitenyésztésnek is. (…). Dr. Josef Reichhoolf: Emlősök (Magyar Könyvklub, Budapest, 1996. Fordította: Schmidt András): (…). Életmódja: viselkedése és életmódja emlékeztet a hermelinre, de inkább a pocokvadászatra specializálódott. A menyétek a járataikba is követik a mezei pockokat, hogy ott megfogják őket. Ezt csak karcsúságuk teszi lehetővé, ami viszont nagy energia-felvételt tesz szükségessé, mivel az állatok kedvezőtlen testfelszín/testtömeg arányuk miatt sok hőt veszítenek. Nem tudják magukat tömött bundával védeni, mivel akkor már nem férnének be a pocoklyukakon. A nagy energiaveszteség kiegyenlítéséhez a menyétnek szinte állandóan vadásznia kell. Alapanyagcseréje igen magas. (…). Tápláléka: Angliában egy vizsgálat szerint az ottani menyétek 55%-ban mezei pockot, 19%-ban üregi nyulat és 15%-ban madarakat ettek. Ahol nincs üregi nyúl, ott a pockok aránya 80% is lehet, a téli időszakban pedig kizárólag ezen élhetnek. A menyét étlapján tehát jóval kevesebb faj szerepel, mint a hermelinén, vagyis sokkal inkább specializálódott. Szaporodása: vemhes nőstényeket március-áprilisban lehet látni. Egyszerre 4-6 kölyök születik; táplálékbőség esetén évente 2 ellés is lehet. Még a téli hónapokban is szülhetnek a
nőstények. Az állomány alakulását nagymértékben a pockok száma szabja meg. (…). Oroszi Sándor: Vadfajokból védett állatfajok (Erdészettudományi Közlemények XXI, Budapest, 1996): A menyét megítélését a szűkebben vett vadgazdasági kártételén kívül az emberi települések környékén végzett pusztításai is befolyásolták. Káros, mindenkor irtandó ragadozónak írták le, bár ezzel némileg ellentétes vélemények is lehangzottak. (…). A menyét szaporodását, elterjedését nemcsak a vadgazdálkodási szempontok szabályozták, szabályozzák, mert az emberi települések környékén, illetve magában a településeken belül élő állományra a vadászat kevés hatással volt. Így a menyét óvása, megtartása sem lehet kizárólagosan vadászati kérdés. (…). Kászoni Zoltán: Vadlexikon, menyét (Vadászlap, 6/1999): (…). Nálunk védett faj, a szomszédos országokban – Ausztria kivételével – vadászható, csapdázható. (…). (…). Gyakran változtatja otthonát, búvóhelyét. Főleg az egérjárta helyeken gyakori, hiszen ezek a fő táplálékai, és a pockok mellett, a fiatal mezei- és üregi nyúlfiakat is előszeretettel zsákmányolja. Megfigyelték, hogy olykor még a kifejlett nyulakat is megtámadja. (…). Párzáskor a hím a nőstényt tarkóján megragadva, csendes helyre vonszolja. A rituális művelet néha több órát is igénybe vesz. A párzás 3-4 napon át többször is megismétlődik. A vemhesség 5-6 hét, de el is húzódhat. Az alom száma 5-6, de megfigyeltek ennél többet is. (…). A kölykök vakon születnek, csak 22-25 nap múlva nyílik ki a szemük. Általában 6-8 hétig szopnak, 3 hónapos korban elérik a kifejlett állat nagyságát. Ekkor már többnyire önállóan szerzik be táplálékukat, és valódi ragadozóként élnek. Nemcsak zsákmányukat fogyasztják el, hanem elejtésükkor a vérüket is kiszívják. Életkoruk 4-6 év. (…).
Néhány fontos ismertetőjegy a menyétről Népies elnevezése: menetke, menétke. Testfelépítése: A menyét – legalábbis így az általános szakmai vélelem – a Föld legkisebb testű ragadozó emlőse. • Testhossza (előbb a nőstények, azt követően pedig a hímek átlagosnak tekinthető értékeit tüntetem fel): 15-25 centiméter + farokhossza: (3) 4-8 (9) centiméter, testtömege: 40-80 gramm – 100-200 gramm. • Testszínezete vöröses-barna (más szóval vörhenyesbarna). Felső ajkának széle, testének alsó oldala (hasoldala), lábainak belső fele fehéres. Télen nem mindig vált szőrt, mint a hermelin, ez állítólag inkább csak elterjedési területének az északeurópai részein jellemző. • Törzse vékony, lábai picinyek, talpa az ujjpárnák között szőrös. Ujjain vékony, hegyes és nagyon éles karmok találhatók. • Lekerekített füle oldalt és feltűnően hátul van. • Az orra tompa és egy hosszant futó barázda bizonyos fokig kettéosztja. • Farka a tövétől a végéig fokozatosan vékonyodik. A farokvége sohasem élesen elválló kontúrú vagy fekete színű, bár a csúcsa felé sötétbarna lehet. • Szájzuga mögött, kicsiny, kerekded barna folt található. • Fogainak száma: 34. Hazai elterjedése és élőhelyei: Igazán átfogó, célzottan a fajra irányuló országos és vagy
térségi, kistérségi állományfelmérés nem történt arra vonatkozóan, hogy megismerjük a valós elterjedését hazánk területén. A múlt század kilencvenes éveinek a közepén és végén, valamint e század első éveiben kérdőíves felméréssel igyekeztek adatot gyűjteni a fajról, amelybe elsősorban erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási egységeket (vadásztársaságokat) vontak be. Talán ennek a tagadhatatlanul egyirányú szakmai programnak is köszönhető, hogy a menyét 2001-ben lekerült a védett állatfajok listájáról és egyesek a bevezetőben említett “kívánatos” jövőbeli vadászható állatfajok listáján szeretnék látni. De mit is tudunk a magyarországi előfordulásáról? Nos, szinte minden tájegységünkön megtalálható, sőt, egyes vélelmek szerint mind gyakoribb emberi településeken is, amiben, mi tagadás van (lehet) igazság, mert valóban egyre többet hallani arról, hogy faluvégi portákra, tanyákra, vadászházakba betévedt, betéved menyét. Ennek függvényében, igaz, egyelőre csak nagyon-nagyon óvatos elvont felvetésként sejthető a hazai állományának terjeszkedése (expanziója) is, amit viszont az ezt állító, tagadhatatlanul hangzatos elméleteken túl még konkrétan soha, senki nem kutatott. Tulajdonképpen, ha valóban jók az ismereteink a faj alkalmazkodóképességéről, akkor, ahol a rejtőzködéshez és a táplálkozáshoz nélkülözhetetlen feltételeket megtalálja, megtelepszik (megtelepedhet), így a jelzett elmélet igazságában – pestiesen szólva – “lehet valami”. De hogy ez a “valami” mit is takar, még kibogozatlan, kutatandó talány. Kétséget kizáróan elsősorban a füves puszták kisragadozója, bár nem ritka a mezővédő-erdősávokban (csenderesekben), mezőgazdasági területeken, valamint kisebb vízfolyások és csatornák partja mentén sem, sőt vannak információk (ritkának egyáltalán nem nevezhető) középhegységi előfordulásáról is! Ami azért érdekes, mert autentikus szakmai körökben az a vélelem, hogy a zárt erdőtömböket kerüli. És mégis! Igaz, ki tudja miért, a Zemplénből, valamint az Aggteleki-karsztról gyakoribb előfordulásáról lehet értesülni, míg a mátrai vagy a bükki felbukkanása ezektől – ha tényszerűek a közölt információk – ritkábbnak tekinthető. Vajh’ miért? Kevesen tudják róla, de ettől még igaz: a menyét kiválóan úszik, persze nem erős sodrású, örvényes vízfolyamokban, amelyeket egyébként a testesebb és vízhez szokottabb vidra is elkerül, de csendes folyású patakokban, csatornákban, folyó menti holtágakban, mellékágakban stb. igen. Kiváltképp azokat az élőhelyeket részesíti előnyben, ahol sűrű az aljnövényzet borítottsága, de pl. a hermelinnel és a vidrával ellentétben a nagyobb nyílt vízfelületeket, vagy a nyesttel és a nyuszttal ellentétben a zárt erdőtársulásokat – ismétlem figyelemfelkeltésként! – általában kerüli. Vagy talán mégsem? Igazából ezt még érdemben senki nem kutatta (ha mégis, előttem ismeretlen a publikációja), és a fentebb említett középhegységi előfordulásáról szóló beszámolók, mindezt cáfolni látszanak. Mindenesetre érdekes (sőt, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató!), hogy pl. a Mosonisíkságról, a Szigetközből, a Zalai–dombvidékről, a Homokhátságból, a Nyírség és a Szatmárisíkság jelentős területeiről, a Börzsönyből és a Mátrából, a Gödöllői-dombságról, a Viharsarokból, a Nagykunságból viszonylag kevés és ellentmondásos adat, adatsor, információ áll a témakör iránt kutató rendelkezésére. Vajon miért? Hiszen úgymond közönséges faj, így semmi nem “indokolja” (indokolhatja) a nevezett tájegységeken a ritkaságát és/vagy a hiányát! Vagy talán mégis kevesebbet tudunk róla, mint azt oly fellengzősen hangoztatják egyes szakmai publikációkban, pl. a vadászatát is szükségesnek tartván? A fészkét, amelyet többnyire fűszálakkal bélel ki elsősorban talajközeli odvakban, vagy rágcsálóktól elfoglalt föld alatti járatokban készíti el. Nem ritka azonban az sem, hogy kő- vagy farakások közé, valamint széna és/vagy szalmaboglyákba költözik be. Ha lehetősége van, akkor több, egymás közelségében található fészket/rejtekhelyet készít magának. Egyébiránt ez valamennyi menyétfélénkre igaz: az általuk lakott területen mindig több
fészket/rejtekhelyet alakítanak ki, amelyeket kiszámíthatatlan időszakonként válogatnak. Ha nincs lehetőségük több ilyen rejtekhely használatára, akkor elhagyják az adott területet. Az biztosan kijelenthető, hogy a hazai tájegységeken tapasztalható állomány-eloszlása valamiképpen összefüggésben van (lehet) a legfőbb táplálékát jelentő rágcsálófajokkal. És mindez, pl. egyes régiókban/kisrégiókban egy-egy egyed territórium-nagyságára is befolyással bírhat. Táplálkozása: Elsősorban rágcsálókat (Rodentia) zsákmányol(hat): pocok (Cricetidae)- és egérféléket (Muridae), de sokan úgy vélik, előszeretettel elejti a vándorpatkányt (Rattus norvegicus Berkenhout, 1769), a mezei hörcsögöt (Cricetus cricetus Linnaeus, 1758) és az üregi nyulat (Oryctolagus cuniculus Linnaeus, 1758) is. Áldozatait nagyon gyakran a saját lakukban: a pocok- és/vagy egérlyukba, patkányés/vagy hörcsögvárba, nyúlkotorékba beosonva szerzi meg. Mindazonáltal állítólag nem veti meg a rovar-, kétéltű-, hüllő- és madárhúst sem. Egyes feltételezések szerint a gyakorisága, a szaporodása, vagyis az adott évbeli alomnagysága nagyban összefügg (összefügghet) a legfőbb zsákmányfajait alkotó rágcsálók egyedszámával és azok létszámváltozásával. Ez egyébként érthető és elfogadható felvetésnek tűnik. Egy biztos: rendkívül élénk anyagcseréjű kisragadozó, szüksége van a gyakori táplálékfelvételre, így szinte egész nap és éjszaka is szinte vég nélkül zsákmányolni kényszerül. Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy egy nőstény a maga és a kölykei számára naponta akár 10-15 kifejlett pockot is képes elejteni. A zsákmányát feltehetően hang és illat alapján kutatja fel, igaz vannak, akik úgy vélik, kizárólag csak hang alapján, és a menyétfélékre jellemző tarkóharapással (más megfogalmazásban: nyakszirtharapással) ejti el. Mások pedig amellett kardoskodnak, hogy ragadozásakor pusztán az elejtendő préda illata játszik döntő szerepet. Vajon, kérdem kellő tisztelettel: miért elképzelhetetlen az, hogy mind a hang, mind az illat befolyással lehet az éhségét csillapítni igyekvő menyétre? A tél beállta előtt állítólag nem ritka, hogy rejtekhelyein a legfőbb zsákmányfajokból készleteket is felhalmoz, amelyekhez azonban csak a valóban nagyon hideg időszak esetén nyúl hozzá. Egy biztos: és erről fentebb már volt szó, az alapanyagcseréje igen magas, ezért szinte állandóan vadásznia kell. Miért van ez? Azért, mert pl. akárcsak a hermelin, a menyét is elsősorban a kedvezőtlen testfelszín/testtömeg arányára visszavezethetően sok hőt veszít, amit csak táplálék felvételével tud pótolni. Szaporodása: No ez egy olyan kérdéskör, amiről a szakmai publikációk más-más információt közvetítenek. Egyesek a párzásának fő idejét február-márciusra teszik, tény azonban, hogy egész évben találkozhatunk menyétkölykökkel, ezért akadnak, akik a február és augusztus közötti időskálát nevezik meg nászidőként, míg olyan publikáció is ismert, amelyik mindezt egész évben – vagyis tizenkét hónapon keresztül – elképzelhetőnek tartja. E legutóbbi feltételezés szerint a menyétnőstény – akárcsak a vidranőstény – havonta három-négy napig “veszi fel a hímet”, és mindaddig “visszatüzel”, amíg meg nem fogan. A hazai menyétfélék közül állítólag csak e faj kizárólagos sajátossága, hogy a még szoptató nőstény is vemhesülhet, így évente akár kétszer-háromszor is fialhat. Már ha valóban igaz e felvetés! A nőstény vemhességi ideje: 30-40 nap körül lehet, többnyire: 2-8 (de akár 12) kölyköt vethet. Azt tulajdonképpen nem tudjuk, hogy a párok közösen nevelik-e a kicsiket, vagy csak a nőstény teszi-e ezt; mindkét példára vonatkozóan vannak “bizonyító erejű” megfigyelések és publikációk.
A kicsik szeme hozzávetőleg egy hónapos korukban nyílik ki (bár vannak, akik úgy vélik, ez már a másfél-kéthetesen megtörténik), és két hónapig szopnak, de már a másodikharmadik héten az anyjuk (és apjuk?) ellátja őket szilárd ennivalóval is – ami egyébiránt a menyétfélékre általánosan jellemző tulajdonság. Vélelmezhetően másfél-két hónaposan hagyják el rendszeresen a fészket, önállóságukat meg (szintén csak vélelmezhetően) három hónapos koruk környékén érik el. Ivarérettségüket nem tudni, hogy mikor érik el. Dokumentáltak már négy hónaposan megfogant menyétnőstényről szóló publikációt is, ennek ellenére az általános szakmai értékítélet szerint ivarérettségét 8-9 hónaposan éri el. Az élettartalma egyesek szerint csupán 1-2 év, mások viszont úgy vélik, eléri az 5-10 évet is. Vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélése: Hazánkban jelenleg nem védett, de nem is vadászható – legalábbis e sorok írásakor –, ugyanakkor szerepel a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) optimális programjában (BMP1). Mindemellett a Berni Egyezmény III-as függelékébe sorolt faj. Javasolt jövőbeli intézkedések: • A vélt vagy valós gyakorisága, vagyis az úgymond közönségessége (?) miatt nem (sem) tartják veszélyeztetett fajnak hazánkban, így külön természetvédelmi program, pl. fajmegőrzési-terv vagy akár országos, akár térségi, kistérségi célzott állományfelmérés a sikeres jövőbeli megóvásához a napjainkban általánosan elfogadott szakmai értékítélet szerint egyelőre úgymond nem indokolt. Ennek ellenére, a kisragadozóink esetében renitens tamáskodóként mégis úgy vélem, hogy az egyre jobban elharapódzó legális- és illegális rágcsáló- és rovarirtó szerek használata, az élőhelyek kedvezőtlen átalakítása és átalakulása: autópályák, bevásárlóközpontok, lakóparkok stb. építése, ráadásul az autóforgalom jelentős növekedése elképzelhető, hogy a jövőben ezt az álláspontot felülírhatja. • Éppen ezért indokoltnak tűnne jobban odafigyelnünk rá, mondjuk már csak azért is, hogy meggyőződhessünk arról, valóban terjeszkedik-e, visszaszorul-e, stabilizálódik-e a magyarországi állománya – ugye mennyi szöges ellentétben álló állítás! Ha bármely állítás igazolódik, akkor megvizsgálandó, hogy mely országrészben, régióban/kisrégióban a legegyértelműbb, és mindennek az okait, ismert vagy csak feltételezett irányait és mértékeit, valamint hatásait, főleg a védett és vadászható állatfajokra vonatkozóan fel kellene derítenünk. 2011-ben egy spontán szerveződött szakmai disputa vette kezdetét arról, hogy a hazai kisragadozóink jövőbeli vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélése hogyan, miképpen alakuljon. Értelemszerűen a menyétre is “sok szót vesztegettünk”, minek a végén az alábbi javaslatot tettük az érintett szakmai műhelyek és döntéshozók felé: • Javasoljuk természetvédelmi oltalmának mielőbbi elrendelését 10 000 forint természetvédelmi érték megnevezésével. • Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy a faj hazai előfordulásának megismerése végett legyen egy összefogott állomány-felmérési program. E program kiválasztott térségekben valósuljon meg és legalább három, de leginkább öt évet foglaljon magában. A javasolt térségek: Mosoni-síkság, Szigetköz, Bodrogköz, Hortobágy, Hajdúság, Homokhátság, Maros-Körös köze, Belső Somogy. • Abban az esetben, ha az állomány-felmérési program eredményének tükrében, vagy
esetleg azzal egy időben a vadászhatóságának elrendeléséről születne határozat, annak kezdeti időszaka szeptember 1.-e vagy október 1.-e vagy november 1.-e, az idény vége pedig január 31-e vagy február 28-a között kerüljön megállapításra. (A vitában résztvevők zöme a november 1. és február 28. közötti időszakot támogatta).
A menyét nyomjelei Lábnyom: Könnyű összetéveszteni a hermelinével. Tapasztalatom szerint a cirka 10-15 mm feletti nyomhossz az, ami támpontot adhat, az ennél kisebb talpnyomok olyannyira elmosódnak, hogy azokból semmit nem lehet kiolvasni, de a menyét esetében mindez igen gyakori. Nyomszélessége többnyire (5) 7-10 (12) mm, lépés, illetve ugrótávolsága: 10-30 cm (lehet). A lábnyom alakja ovális; főleg az iszapban, vagy a puha porhóban mind az öt ujjpárna, valamint valamennyi karom lenyomata kirajzolódhat. Fontos ismérv: a két középső lábujja azonos hosszúságú, vagyis nem olyan, mint pl. görényé, amelyiknek középső lábujja jól kivehetően hosszabb a többinél (igaz nagyobb is)! A kisujja lenyomata sem vehető ki minden alkalommal; ilyenkor csak négy ujjlenyomat marad hátra. Többnyire rövid ugrásokkal halad, ilyenkor előbb három, majd kettő, azt követően szintén három talplenyomat található az útvonalán, mintha egyszer három lábon ugrált volna, majd pedig kettőn. Amennyiben fut, a nyomképe ettől eltér: csupán egymástól távolabb eső páros nyomok vehetők ki, vagyis egymás mellett hagyja hátra lábnyomait; de az is megtörténhet, hogy olyan szaporán rakja a lábait, hogy azok egymás előtt szinte katonás – bár meg kell hagyni: kissé dülöngélős – sorrendben sorakoznak. Bélsár: Hengeres, hosszúkás és mindkét vége hegyes, többnyire sötét barna színezetű. Menyétféle szokás szerint szereti kiálló pontokra elhelyezni: kövekre, fákra, a földből kidomborodó fűcsomóra, sziklahasadékra stb. Bizonyára területhatárt is kifejezhet vele, valamint egyéb üzeneteket is közvetíthet, pl. (óvatos felvetés a részemről) párzási időben a nőstény fogadókészségét stb. De erről valós információk nem állnak a rendelkezésemre. Táplálékmaradvány: Hátrahagyott zsákmánymaradványból akkor következtethetünk arra, hogy (talán) menyét zsákmányára bukkantunk, ha: • Elsősorban a koponya és/vagy a toroktájék van összeharapdálva. Nem egyszer lefejezi az áldozatát, ami szintén menyétféle sajátosság, mert így tesz, pl. a hermelin és a görény is, de amikor pl. az állatkertben európai nyérceket tartottunk, náluk is megfigyelhettük ezt. • A beleket, szabályosan kiszakítja, és úgy eszik belőlük. Vagyis nem csak felbontja a hasfalat, majd úgy nyúl a belekhez, hanem szó szerint kitépi az üregből a belső szerveket. • Jobbára a megrágott fejet, a végtagokat, a farkat és (ha madár szerepelt az étlapon) a tollakat, valamint a bőrt visszahagyja. A madarakat egyébként alaposan megszabadítja tollruhájuktól, és szintén az “ízletesebb” falatokat falja be (akárcsak a hermelin). • Előfordulhat, hogy az áldozat szinte sértetlenül marad hátra, mert annak csak “meglékelt” koponyájából ivott – jobban mondva: evett, mégpedig az agyvelőt. Ez számukra állítólag szükségszerű, hiszen, mint fentebb volt már róla szó: az anyagcseréjük rendkívül élénk, és az agyvelő, valamint az azzal együtt elfogyasztott vér olyan, tömény koncentrátum, ami számukra akár életszükségletnek is mondható. • És nagyon jellegzetes az, ahogyan kiszívja a tojást. Mert nem feltöri, és úgy nyalja fel a tartalmát, mint, pl. a róka, hanem valamelyik végénél kis lyukat harap a tojáshéjba, és azon keresztül szürcsöli ki a tartalmát.
Ajánlott szakirodalom Alapítvány a Vidrákért: Nemszeretem ragadozó emlőseink: hazánk menyétféléi – szakirodalmi tallózás (szerkesztette: Gera Pál) – Alapítvány a Vidrákért, Budapest – 2006 Báldi András, Csorba Gábor, Korsós Zoltán: Magyarország szárazföldi gerinceseinek természetvédelmi szempontú értékelési rendszere – Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 1995 Bihari Zoltán, Csorba Gábor, Heltai Miklós (szerkesztők): Magyarország emlőseinek atlasza – Kossuth Kiadó, Budapest – 2007 Faragó Sándor: Vadászati állattan – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 2002 Gera Pál: Ismerjük meg hazánk menyétféle ragadozót – Alapítvány a vidrákért, Budapest, 1998. Gera Pál: Emlősragadozók: vadásszuk, vagy védjük őket? – Nimród Vadászújság 6/2005. Gera Pál: Lutra és társai: hazánk menyétféle ragadozóinak rövid bemutatása – Magánkiadás, 2010. Gera Pál: Javaslat a Magyarországon élő/előforduló menyétféle ragadozó emlőseink jövőbeli védelmi koncepciójára – Tanulmány + kezdeményezés, 2010 Gera Pál: Javaslat a Magyarországon élő menyétféle ragadozó emlőseink (kisragadozóink) jövőbeli vadgazdálkodási-vadászati, valamint természetvédelmi-ökológiai megítélésére – Tanulmány, 2011 Heltai Miklós, Szemethy László és Bíró Zsolt: A nyest, a nyuszt, a menyét és a hermelin aktuális helyzete és elterjedése Magyarországon – Természetvédelmi Közlemények, Budapest – 2001 Heltai Miklós: Emlős ragadozók magyarországi helyzete és elterjedése (Doktori értekezés tézisei) – SZIE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllő – 2002 Dr. Josef Reichhof: Emlősök – Magyar Könyvklub, Budapest – 1996 Martin Görner, Dr. sc. Hans Hackethal: Sáugetiere Europas – Neumann Verlag Leipzig-Radebeul – 1988 Maurice Burton: Guide to the mammals of britain and Europe – Phaidon Press Limited, London – 1990 Dr. Náhlik András: Nyomkalauz – Venatus Kiskönyvtár – 1990 Oroszi Sándor: Vadfajokból védett állatfajok (Erdészettörténeti Közlemények XXI.) – Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztály, Budapest – 1996 Palotás Gábor: Összehasonlító emlőscönológiai vizsgálatok a Hortobágyon – A Hajdúsági Múzeum évkönyve, 1980 Prebs Bang, Preben Dahlström: Állatnyomok és -jelek – Mérték Kiadó, 2006 Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World – Johns Hopkins University Press, London – 1999 Szemethy lászló, Heltai Miklós, Csányi Sándor: A hazai szőrmés és szárnyas ragadozók helyzete az elmúlt évtizedekben a vadászati statisztikás és monitoring programok alapján – A vadgazdálkodás időszerű tudományos kérdései – 2000 Vásárhelyi István: Hasznos és káros vademlősök – Gondolat Kiadó, Budapest – 1958 Internet: www. iucnredlis.org; www. itis.gov; www.termeszetvedelem.hu
A szerző életrajza 1963-ban születtem Budapesten. Szakmai végzettségem: vadgazdálkodási szaktechnikus, az ez irányú szakiskolát a csongrádi Bársony István szakközépiskolában végeztem. 1986 óta a
Fővárosi Állat- és Növénykertben dolgozom állatápolóként. Itt kezdeményezője voltam a vidra zárttéri szaporításának, amit 1993 és 1999 között sikeresen megvalósítottunk. Szintén az én kezdeményezésemre alakult meg előbb 1998-ban a somogy-megyei Lábod-Petesmalmi Vidrapark, majd 2004-ben a szegedi Vidramenhely. A vidravédelem területén végzett tevékenységemért több díjat és kitüntetést kaptam: 1998-ban Pro Natura emlékplakettet, 2000-ben Ford Díjat, 2001-ben a Sasakawa Alapítvány Közép-kelet európai természetvédelmi Díjat. 1999 és 2002 között az amerikai Ashoka Alapítvány jóvoltából ösztöndíjban részesültem, mialatt a magyarországi vidravédelem szervezeti alapjait sikerült egységes egésszé alakítanom. Ez idő alatt szerveztem meg és irányítottam a 2000. január végi ciánbalesetet követően a megmérgeződött folyóinknál (a Szamosnál és a Tiszánál) végzett vidravédelmi munkákat. Számos szakmai fórumot szerveztem országszerte, valamint tanulmányokat, ismeretterjesztő-füzeteket és könyveket is publikáltam. 2001-ben a rangos Nimród Irodalmi Díjat is nekem ítélték. 2007-ben a munkámról, valamint a magyarországi vidravédelemről német-francia koprodukcióban egy közel ötvenperces dokumentumfilmet készítettek “Vidrasors” címmel. A film, amit már több országban is bemutattak, számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert.
Tisztel Olvasó, Kedves Kolléga! Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy ellátogat a szakmai honlapomra (címét lásd a fejlécen) és az ott található tanulmányokat, könyveket az Ön által ismert szakembereknek, szakértői közösségeknek a figyelmébe ajánlja. Köszönöm!