XVIII. X V . Évfolyam É v f o l 5. y szám a m ,
5 . s z á m
2012. június
Iskola történet „A legtöbb, amit gyermekeinknek gyökerek és szárnyak” (Goethe)
adhatunk:
A pogányi óvodásokat és alsó tagozatos iskolásokat ellátó intézmény építésére, létrehozására 1991-ben ragadta meg a lehetőséget a falu akkori vezetősége.
A tartalomból: Sokan eljöttek az iskola 20 éves születésnapjára 20 éves az iskola Önkormányzati hírek Festő a tóparton Sztereotípiák - férfiakról Hirdetések
A faluban rég nem volt már iskola. Igaz, a város közelsége akkor is, ma is konkurenciának bizonyult. A városból kiköltöző kisgyerekes családok az akkori remények szerint benépesíthették a létesülő új óvodát, iskolát. Megindult hát a beruházás a falu lakóinak közös munkájával, ami közösségformáló, összetartó erőt jelentett. Egy olyan célt, melynek elérése fontos volt azoknak is, akik gyermekeik fejlődésének helyét látták benne, de olyan idősebbeknek is, akik esetleg unokájuk, vagy szomszédjaik, rokonaik gyermekeinek jövőjét építették. Egy óvoda, iskola alapításában részt venni olyan, mint egy gyermek születésénél bábáskodni. A jó szándék, a tökéletesre való törekvés, az intrikák, a tapasztalatlanság, olykor a hozzáértés hiánya, mind kísérői voltak az intézmény „cseperedésének”. Lépésenként kellett közelíteni a fenntartó felé, hogy rálépjünk a közös útra, a törvényes lehetőségek megtartásával. Látniuk kellett, hogy nekünk mi a feladatunk és milyen feltételekkel működhet mindez. Nekünk szembesülnünk kellett azzal, hogy a támogatások mértéke évről évre csökken, és a szerény gyermeklétszám után kapott támogatás nagyon kis hányadát biztosítja a fenntartói költségeknek. Abban az időben sok magára maradt, anyagi gondokkal küzdő önkormányzat kényszerült országszerte, és itt Baranyában is, iskoláinak bezárására.
A bizonytalanság jó néhány tanévkezdés kísérője volt itt, Pogányban is. De a legnehezebb években is megkaptuk a támogatást, amivel a normális működést biztosítani tudtuk az itt dolgozók és az ide járó óvodások, iskolások részére. Volt, hogy nem csupán az anyagi lehetőségek voltak korlátozottak. Az oktatási törvények folyton változó, alakuló kötelmei is határok közé szorítják az oktatási intézmények működését. Egy ilyen új törvényi meghatározás következményeként csatlakoztunk 2007 nyarán, a pécsi ANK-hoz, tagintézményként. „Örökbe fogadtak” minket. Ők jól működtek nélkülünk is, mi viszont nem létezhettünk volna a csatlakozás nélkül. Az általuk nyújtott lehetőségeket előszeretettel vettük/vesszük igénybe, a szakmai önállóságunk sértetlenségét megőrizve. A 20 év során igyekeztük bizonyítani a mindenkori Önkormányzatnak, szülőknek, hogy a pogányi óvodások és iskolások éppúgy megkapnak mindent pedagógiai, szakmai és emberi vonatkozásban, mint a városi intézményekbe járó társaik. Persze, ma sem nyerünk meg minden szülőt, gyermeket. Vannak különleges képességű gyermekek, akik tehetségük kibontakoztatása érdekében speciális, tagozatos, emelt óraszámú osztályokban próbálják megvalósítani álmaikat. Vannak, akik nem bíznak az összevont osztályban folyó tanulási tevékenység eredményében, sikerében. Akadnak olyanok, akik „jó” és „erős” iskola reményében választanak pécsi oktatási intézményt. El kell fogadnunk ezeket a családi döntéseket.
Fotók: Szilágyi Imre
Gondolatok a pogányi oktatási intézmény fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából
Azoknak, akik velünk tartanak, igyekszünk a gyökereit ápolni; érezzék, hogy a falu közösségének tagjai, az óvoda, iskola közösségének, kis családjának értékes egyedei. Folytatás a következő oldalon
Az itt töltött óvodás és kisiskolás évek tényleg csak a szárnypróbálgatás évei. A negyedik osztály végére valóban bonthatnak szárnyakat a magasabb célok felé.
nőségi változást jelent a jövőben, melynek áldásos hatását valamennyi évszakban élvezzük majd. Az új nyílászárók és új festés igazán csinossá teszik a „20 éves ifjút”!
20 éves lett az óvoda-iskola. (Éppen, mint az egyik gyermekem.) És ma is itt van. Támogatva a fenntartó által, mutatva, hogy az – bármilyenek is a körülmények - fontosnak, érdemesnek tartja a működését. Jelképezve a szülők szándékát, hogy igénylik az általunk nyújtott lehetőségeket.
Végül. 1993 óta az intézmény dolgozójaként, 1995 óta vezetőjeként sok nehéz, fájdalmas, szép, örömteli vagy néha sikeres pillanatot is megélhettem itt. Számomra, a pedagógus számára a legnagyobb értéke ennek az intézménynek, hogy a gyerekeket már születésük előtt, a pocakban növekedve „ismerjük”. Ha velünk tartanak, akkor 10 éves korukig tanúi lehetünk a növekedésüknek, fejlődésüknek. Erre vagy csak a családban, vagy egy települési, családias gyermekintézményben van lehetőség. Örülök, hogy nekem itt alkalmam nyílt ebben részt venni. Csak remélni tudom, hogy az előttünk álló közoktatási változások további lehetőséget adnak mindannyiunk számára, hogy a „felnőtt” és „öregkort” is megérhesse a pogányi intézmény.
A 2011/2012-es tanítási/nevelési év lehetőségei (hasonlóan az elmúlt évekéihez) az alábbiak voltak: Családi napközi: két kis csoport, az aprókat fejlesztő, nevelő, vigyázó intézmény. Idén a földszintre költözött, hogy biztonságosabb, könnyebben elérhető, a kicsik számára megfelelőbb helyen legyenek. Óvoda: egy vegyes csoport. 3-6 éves korig szervezi a kisgyermekek napközbeni programját. 5 éves kortól előkészít az iskolai életre. Fő tevékenysége a játék, mely mozgással és szabad levegőn játékkal eltöltött idővel egészül ki. A „Kukkan-tó” környezeti nevelési programmal alapozza meg a nagyobbak természeti, környezeti ismereteit. Az ANK-ban évente úszásoktatáson vehetnek részt a gyerekek. Az úszásra és a szervezett bábelőadásokra, kirándulásokra a falubusszal jutnak el az óvodások. Zeneovi és angol nyelvi foglalkozás választható még. Szép, zöld környezetben levegőzhetnek az udvaron a gyerekek. A logopédiai foglalkozások, egyéni fejlesztések helyben igénybe vehetők. Iskola: két összevont tanulócsoportban működő osztály, 1.-3. és 2.-4. összevonással. Alacsony létszámú osztályok. Az idén, a felújítást követően, a tetőtérben elhelyezkedő intézményrészben. Német nemzetiségi nyelvoktatás, ahol heti 5-5 órában tanulják a tanulócsoportok a németet. Heti 1 úszás óra, a testnevelés óra részeként. Szolfézs, hangszeres órák helyben. Fejlesztés, logopédiai ellátás intézményegységen belül. Az óvodában elkezdett „Kukkan-tó” környezeti nevelés folytatása alsó tagozatra kidolgozva, kiegészítve a környezetismeret tantárgy ismeretanyagát. Hitoktatás igényelhető. Havonta legalább egy autóbuszos program, kirándulás, színház, verseny, vetélkedő, ANK-s művelődési program, koncert szervezése az önkormányzat támogatásával. Mindkét teremben aktívtábla rendszeres, tanórai és tanórán kívüli használata. Tornaszoba használata (óvodai szobában). Szép, zöld, parkosított udvar. Valamennyi kisgyermek lehetősége a napi háromszori étkezésre, a helyben főzött, ízletes ételek kulturált, higiénikus, esztétikus ebédlőben történő elfogyasztására.
Juhászné Koltai Zsuzsanna igazgató
Az osztálykirándulás Május végén az osztállyal elmentünk 2 napos kirándulásra. Egy nagy Pannon Volános busszal utaztunk. Nagyon sokáig tartott az út, el is aludtam kábé a felét. Elmentünk az Ópusztaszeri Emlékparkba, ott volt egy lovasbemutató. Megnéztük a Feszty-körképet, ami nagyon szép volt. Aztán végig jártuk a parkot. Majd visszamentünk a buszra, és elmentünk a Szeri Ifjúsági Szállóba. Egy napot ott töltöttünk. Másnap ellátogattunk a Szegedi Vadasparkba. Megnéztük majdnem az összes állatot. Rátettek egy kígyót a nyakamra, ami olyan volt, mint egy maszszírozó gép. Majd végül hazamentünk. Semjén Márton 3. osztályos tanuló
Semjén Marci beszámolója néhány mondatban foglalja össze a kétnapos tanulmányi kirándulás lényegét. Valóban remekül sikerült, sok látnivalóval, jó hangulattal, igazi kellemes kirándulóidővel. Május 24-25-én az iskolásokkal kirándulni indultunk. Az utazáshoz nemcsak az útiköltség támogatásával kaptunk segítséget az Önkormányzattól, hanem - mivel programunkhoz elég távoli célt választottunk, így - a kényelmes és biztonságos utazás érdekében még a nagy Pannon autóbuszt is élvezhettük.
A Családi napközi, az óvoda és az iskola is egész évben számíthat az Önkormányzati támogatáson túl a „Pogányért Alapítvány” alkalmi segítségnyújtásaira is. A Német Nemzetiségi Egyesület a németül tanuló iskolásokat támogatja alkalmanként, pályázati lehetőségeket is igénybe véve.
Köszönjük a segítséget, a támogatást! Terveinkhez, kisebb nagyobb kirándulásainkhoz, a heti, rendszeres uszodai elfoglaltságainkon túl is, egész tanévben megkaptuk a támogatást, a buszt, a sofőrt!
Az idei évben küllemben és minőségben is megújult az épületünk. Az Önkormányzat az épület 42 milliós energetikai korszerűsítéséhez igényelt pályázati segítséget. A külső, belső szigetelés, az új nyílászárók, redőnyök, valamint a korszerű kazán mi-
Köszönjük és jövőre is élnénk vele!
Az óvodásokkal és iskolásokkal rengeteg programra eljutottunk az idén is! Nagy lehetőségek egy kis közösségnek!
Juhászné Koltai Zsuzsanna
Önkormányzati hírek Gyermeknap 2012 Az Önkormányzat az Óvoda-iskolával közösen rendezte meg a Gyermeknapot a falu aprajának és a családoknak. Tamás Éva zenés-énekes gyermekműsorával vártuk a kisebbeket, hétpróbával a nagyobbakat.
Önkormányzatunk az MVH által kiírt, a „Civil, valamint helyi kezdeményezések és együttműködések támogatása, jó gyakorlatok bemutatása” célterületre beadott pályázaton 900 000 Ft-ot nyert. Ennek keretében a Pogányban jól működő civil szervezetek és egyesületek (a „Pogányért” Alapítvány, a Német Kisebbségi Önkormányzat Pogány, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat Pogány, a Pogányi Horvát Nemzetiségi Egyesület, a Pogányi Német Nemzetiségi Egyesület, a Pogány Sportegyesület és a Tavasz Horgászegyesület) mutatkoznak be a Pogányi Hírek hasábjain:
„POGÁNYÉRT” ALAPÍTVÁNY
Fotó: Szilágyi Imre
Mottó: ”Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Buci bohóc (képünkön) szórakoztatta a közönséget, majd lufit hajtogatott mindenkinek. A pogányi fiatalok arcot festettek a kicsiknek. A rendezvény támogatói: Mátis Zsolt, Mester Zoltán és az Önkormányzat. Kihívás napja 2012 Változatos programokkal, sokféle mozgáslehetőséggel vártuk a kedves pogányiakat az idei „Kihívás napján”. A családi napközisek, az óvodások, az iskolások, a Körjegyzőség dolgozói, a Szeretetotthon lakói aktívan vettek részt a programokon. Délelőtt Nagy Kata és Császár Marietta vezetésével futottak az iskolások és az óvodások a gyakorlópályán. Délután Zilahi Lajos és Nagy László felügyeletével kerékpártúra indult a Szőlőhegyre. Mester Zoltán irányításával kosármeccseket játszottak a fiatalok. A játszótéren lévő gyerekek és felnőttek pingpongoztak, tollasoztak, rajzoltak és ügyességi feladatokat oldottak meg. Számtalan SMS és telefonhívás igazolta azt, hogy a pogányiak sportosak! Köszönjük az aktív részvételt! A szeszélyes időjárás ellenére falunk, kategóriájában, a 11. helyen végzett. Megnyertük a különdíjak egyikét, a 30.000.- Ft-os sportszercsomagot is! Reméljük, hogy jövőre még előkelőbb helyre jutunk! Fotóklub A Pogányi Fotóklub közel egy éve működik a faluban. Nyílt, bárki által látogatható összejöveteleiket kéthetenként tartják. Tagjai nemrég egynapos kirándulás során megnézték a "Fotóművészet születése" c. időszaki kiállítást a budapesti Szépművészeti Múzeumban, majd ellátogattak a hazai fotográfia szülőházába, a Mai Manó Házba, ahol kortárs fotókiállítás és a közel 100 éves műterem is látható. Az utat az Önkormányzat támogatta.
Örömmel élünk a bemutatkozási lehetőséggel, amelyet az Önkormányzat által elnyert pályázat biztosít a pogányi civil szervezeteknek, így Alapítványunknak is. Ugyanakkor bízom abban, hogy már sok kedves olvasó számára ismert tevékenységünk, hiszen eddigi munkánkkal igyekeztünk településünk életének minden területén megmutatkozni. Büszkék vagyunk eredményinkre, ezért engedtessék meg nekem, hogy röviden ismertessem, összefoglaljam azokat. A „POGÁNYÉRT” Alapítvány 2002 decemberében, dr. Herényi Gejza lakótársunk alapítvány-tételével, közérdekű célok megvalósítására alakult meg „közhasznú” fokozatú civil szervezetként. Az alapítvány az alábbi célokat tűzte ki:
Pogány község lakossága szociális problémái megoldásának segítése,
egészségügyi, kulturális, sport, oktatási programok szervezése, támogatása,
a falu természeti, építészeti és kulturális hagyományainak megőrzése és ápolása,
környezetvédelmi problémák megoldásában való közreműködés,
a célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása.
Tevékenységünket az Önkormányzati törekvésekre figyelemmel, azokat kiegészítve és segítve, de egyéb polgári felvetéseket is támogatva fejtjük ki. Így mindannyiunk közös céljának megvalósításában működik közre Alapítványunk: európai színvonalú falu létrehozása és működtetése, amelynek polgárai nemzetiségi hagyományaikat ápolva és fenntartva, egymást segítve és tolerálva, tiszta környezetben élhetnek Magyarország egyik legszebb tájegységében fekvő kistelepülésen. Munkánk igen fontos célterületének tartjuk a kultúra támogatását, a helyi kulturális programok rendezésének segítését. Két alkalommal is sikeresen indultunk a „Könyvtámasz” pályázaton, és ennek eredményeként jelentős mennyiségű könyvvel tudtuk bővíteni a községi könyvtár állományát. Folytatás a következő oldalon
Támogatóként minden kulturális rendezvényen (Könyves Vasárnap, Költészet Napja, stb.) jelen vagyunk.
Fotó: Rőder Attila
Az Alapítvány talán legjelentősebb kulturális ténykedése a Pogányi Hírek c. újság szerkesztése, amelyben sok önzetlen támogatónk dolgozik. Megragadva az alkalmat, e helyről is üzenem: szeretnénk, ha még több tehetséges fiatal és felnőtt kapcsolódna be a munkába fotóival, írásaival. Aktuális napi örömhír, hogy az erre irányuló pályázatunkat az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága több mint 600 ezer Ft-tal támogatja.
Dr. Herényi Gejza, a „Pogányért”Alapítvány alapítója
A korábbi években – lehetőségeinkhez mérten – igen jelentős támogatást tudtunk adni a Sportegyesületnek mezek, tréningruhák és sportszerek vásárlásával. A szűkös anyagi lehetőségeink miatt azonban egyensúlyt kell találnunk, így az elmúlt évben – habár eredményeik alapján kiemelt figyelmet érdemelnek – most a foci helyett az Óvoda-Iskola és a Családi Napközi támogatása vált hangsúlyosabbá.
A településen élők igényesek környezetükre, és a tiszta környezetre vonatkozó igényükben partnerre találtak az Alapítványban és az Önkormányzatban. A település köztereit, intézményeinek parkjait tavasztól őszig virágok díszítik. Büszkén mondhatjuk, hogy méltó helyre került a „Virágos Baranyáért” kitüntető cím is, amelyet 2008-ban kapott a település. A Dunántúli Napló így írt egy, a Pogányt bemutató cikkében: „Völgyeivel, dombjaival, csinos utcáival és értékes házaival, határában két horgásztóval olyan, mint egy üdülőhely”. Pogány község környezetvédelmi koncepciójában erőteljesen megjelenik a parlagfű elleni küzdelem szükségessége is, de nem csak mint önkormányzati kötelezettség, hanem az együttműködő lakosságot is megszólító, azt a munkákba bevonó akcióprogram. Alapítványunk sikerrel pályázott a „Parlagfűmentes Magyarországért” programba, és az elnyert támogatáson fűkaszákat és fűnyírókat vásároltunk. Természetesen a meghirdetett lakossági akciókban is részt veszünk, legutóbb munkavédelmi kesztyűkkel segítettük az önkéntes munkát. 2008-ban nagy sikerrel zárult a meghirdetett veszélyes hulladék begyűjtési akciónk. A lakosság mindösszesen 915 kg növényi olajat, gyógyszert, hígítós és festékes dobozt és egyéb veszélyes hulladékot adott le! Sajnos, finanszírozási okokból az akciót még megismételni nem tudtuk, de keressük a lehetőséget. Sikerrel zárult a lakossági zöld- és biohulladékok háztáji komposztálásának elterjesztésére benyújtott pályázatunk is, ennek eredményeképpen 50 db komposztláda családokhoz történő
ingyenes kihelyezését végeztük el. A Millenniumi Emlékpark komfortját kívántuk emelni azzal, hogy ide 3 db rusztikus kivitelű, nádtetős pihenőpadot vásároltunk és helyeztünk ki a tavalyi évben. Oly sok örömteli eredményünk van, hogy még oldalakon keresztül folytathatnám, ám nem teszem, mert nem szeretnék viszszaélni a Tisztelt Olvasó türelmével. Nem hagyhatom ki azonban a szívünkhöz talán legközelebb álló sikert: hagyományt teremtettünk a húsvéti és karácsonyi ünnepek előtti ajándékozási akciónkkal, amely során sok szeretettel adakozó ajándékát juttatjuk el a településen élő nagycsaládosoknak és rászoruló, idős és magányos embernek. Ha ezen kívül semmit sem tettünk volna, én már ezért büszke lennék az Alapítvány segítőire és az elvégzett munkánkra! Köszönjük a bemutatkozási lehetőséget! Juhász Zoltán a kuratórium elnöke
A statisztika Sokan tudják, hogy a Pogányi Híreket az interneten is el lehet olvasni. A nyomdai átfutási idő miatt a világhálón előbb jelenik meg a lap, mint ahogy a papír alapú újságot olvashatnánk. Azt is sokan tudják, hogy a falu eseményeiről, rendezvényeiről rendszeresen jelennek meg fotók a pogany.hu oldal képtárában. Nemrég megnéztem, hogy hányan olvassák az interneten a Pogányi Híreket és hányan töltik le a képtárából a fotókat. Megdöbbentem! A fotókat június 20-ig közel 110 ezren (109.700) nézték meg! Egy-egy esemény fotóit 2-300-an nézik végig, és naponta 150-300 látogatója van a képtárnak. A Pogányi Hírek májusi számát, szintén június 20-ig, 105-en töltötték le az internetről. Ez a nyomtatott lapszámmal és a falu háztartásainak számával összevetve igen tekintélyes szám! Általában unalmas dolog a statisztika, számomra ezek most mégis érdekes adatok! Rőder Attila
„Rétegrendezvények” A Pogányért Alapítvány és a Pogányi Hírek szerkesztősége egy korábbi alkalommal az érdeklődőknek házi rétes készítési bemutatót szervezett. Akkor merült fel bennünk a gondolat, hogy érdemes lenne a jövőben újabb összejöveteleket tartani azon szűkebb réteg számára, mely érdeklődik a hasonló rendezvények iránt. Szándékunk az, hogy felélesszük a régi falusi hagyományokat, közkinccsé tegyük őseink gasztronómiai ismereteit. Szeretnénk olyan kulturális összejöveteleket hozni tető alá, melyek a Pogányban lakó embereknek egy-egy alkalommal, ha szűkebb körben is, színvonalas szórakozást biztosítanak. Legközelebb a házitejtől a házisajtig című előadásra kerül sor. A rendezvények nyilvánosak, de a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges. A jelentkezés a Pogányi Hírek szerkesztősége címén (
[email protected]) vagy a 30/288 4959-es telefonon lehetséges. Az érdeklődőket a rendezvények helyszínéről és azok időpontjáról külön értesíteni fogjuk. (a Szerk.)
Festő a tóparton Az utóbbi hetekben a falu utcáit járva vagy a tónál sétálva többen is felfigyeltünk egy festő fiatalemberre. Dacolva a meleggel, naphosszat ülve a vászon előtt örökíti meg Pogány egy-egy jellegzetes utcarészletét, tópartját. Vajon ki ő és hogyan került ide? - Csillag Gábor János vagyok. Majson születtem, gyerekként ott éltem. Később Pécsre kerültem, ott is laktam egészen idén márciusig. Pogányba a párom révén kerültem. - A festés hivatás vagy hobby? - Hobby. Hét éve kezdtem el festeni. Kezdetben műtermi rajzokat készítettem, majd lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek egy lengyelországi művésztelep alkotótáborában. Ott ismerkedtem meg a plein-air festészet (szabadban festés) technikájával. A természetben való alkotás sokkal nagyobb kihívás számomra - és nem csak a tikkasztó meleg miatt -, mintha fotó alapján festenék. Teljesen máshogy adható vissza egy-egy épület vagy tájrészlet, ha természetes fényben és három dimenzióban látom, mintha a kényelmesebb megoldást választva a hűvös szobában ülve festenék.
Pogányi utcarészlet - Gondolom, elkészült már jó pár festmény. Mi lesz a képek sorsa? - Az augusztusi Hagyományok Hete keretében, a Művelődési Ház megnyitása alkalmából egy kiállítást rendezünk az elkészült képekből. Továbbá szeretnék egy árverést is szervezni, melynek keretében a legnagyobb ajánlatot kapott képért befolyt összeget felajánlom a Pogányért Alapítvány javára. Az alapítvány tevékenységéről már sok jót hallottam, azt gondolom, az összeggel is jól gazdálkodnak majd a falu szépítése érdekében. Úgy gondolom, Gábor gesztusa példaértékű. Képei által jobban megismerhetjük Pogány értékeit, szépségeit, s felajánlásával segít, hogy falunk még élhetőbb közösség legyen.
Fotók: Rőder Attila
Gábor! Kívánok jó munkát, szép időt a festéshez és végül, de nem utolsósorban kívánom, hogy élj sokáig Pogányban és érezd itt jól magad! Kaposvári Andrea
Hattyúk Csillag Gábor János tóparti tájképet fest. - Miért érdemes éppen pogányi képeket festeni? - Ha Pécsre azt mondjuk, hogy egy mediterrán ékszeresdoboz, akkor Pogány egy gyönyörű, értékes ékszer ebben a dobozban. Sokat sétálok a faluban, házról házra fedezem fel az utcákat. Én, mivel még csak pár hónapja élek itt, teljesen más szemmel nézem a környezetet, mint akik évek óta, nap mint nap ezeket az utcákat járják. Így olyan dolgokat is észreveszek, amik mellett a helyiek már megszokásból elsétálnak: egy szépen felújított ház homlokzata, hűvösen csábító borospincék a szőlőhegyen, egy házfalra kapaszkodó borostyán, vagy éppen a tóparti fűzfák ember nagyságú törzsei. Azon kis idő alatt, mióta Pogányban élek, sok kedvességet és segítséget kaptam a helyiektől. Szeretnék én is adni valamit cserébe. Adni magamból és a falunak a faluból. Szeretném megmutatni a helyieknek, megerősíteni bennük, hogy milyen míves ékszer is ez a kis település, ahol együtt élünk.
Májusi lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy egy hattyúpár telepedett meg az északi tónál. Azóta kikeltek a kishattyúk. Szüleik nagy gonddal terelgetik és óvják őket.
Sztereotípiák -férfiakról-
Fotó: Rőder Attila
A nő álmaiban a férfi erős, izmos, védelmező, kedves, romantikus és soha nem ütne meg. A nő szeretné, ha a férfi nem lenne részeg az alkoholtól, csak jókedvű, és nem hányna az ölébe az autóban. A férfi magabiztos, de nem önelégült, a férfi rámenős, de nem erőszakos, romantikus, de nem nyálas, vicces és nem csak annak képzeli magát, okos, de véletlenül sem okoskodó – semmiképpen sem vágna fel azzal, ha valamit esetleg jobban tud. A férfi bőkezű, de nem szórja feleslegesen a pénzt, van kisfiús bája, de emellett igazi férfi, szeret sportolni és a haverokkal lógni, de ezt soha nem akkor csinálja, amikor a nővel is lehetne. Nem csal meg és nem hazudik. Nem szellent és nem böfög és legfőképpen, nem röhög, ha mégis megteszi. De sajnos a tökéletes férfi csak a nő álmaiban él.
HIRDETÉSEK Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a jövőben hirdetéseiket csak abban az esetben tudjuk leközölni, ha azokat a feladó közvetlenül a szerkesztőségnek küldi el a dmark @daravanet.hu címre vagy a 30/288 4959-es telefonszámra ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Oktatás - Egyéni angol nyelvtanfolyamok: kezdő, haladó, vizsga előkészítő (minden típusú hazai és nemzetközi) - Kommunikációs tréning - Állásinterjúra felkészítés, CV írás - Fordítás, tolmácsolás Szeretettel várom újra a volt és leendő tanítványaimat! Érdeklődni lehet: Telek Éva angoltanár, tel. 30/938-6395, Pogány, Nyárfás u.9. ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Munka Szabadságom idejére helyettesítő kollégát „házi segítségnyújtó” munkakörben. Érdeklődni: Halmos Anna, tel. 06-70-6027834.
keresek
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A valóság ennél sokkal komplikáltabb.
Alkatrészfutár és Webshop
A férfi ugyan erős, mert a testfelépítéséből adódóan erősebb a nőnél, de nem feltétlenül izmos, és az sem biztos, hogy egyáltalán gondol az edzésre.
Minőségi személy és teherautó valamint motorkerékpár alkatrészek és egyéb kiegészítők kedvező áron házhoz szállítással. Ezen kívül személygépjármű -kistehergépjármű és motorkerékpár műszaki vizsgáztatása rövid határidővel, hozom-viszem szolgáltatással. Gépjárművek okmányirodai ügyeinek intézése rövid határidővel !Nálunk vásárolt pollenszűrő esetén a klíma fertőtlenítés ingyenes! Induló kedvezmény 25 %! 2-3 héten belül webshopunk is elérhető lesz www.autoalkatreszfutar.hu Tel: +36204785555, Tel: 06203511245 e-mail:
[email protected] Pál-Kovács Tamás
A férfi gyakran hiszi, hogy romantikus, de sajnos ezt a nő nem mindig veszi észre. A férfi sosem gondolja magát részegnek, és mindig magabiztos, csak fél, hogy beképzeltnek hiszik, és ezért inkább nem tesz semmit. A férfi lusta, de ha akar valamit, azért gőzerővel dolgozik. A férfi általában böfög és szellent, és néha ezt viccesnek is találja, és nem érti, hogy a nőnek ezzel mi a baja. Még így is, hogy a tökéletes férfi nem létezik, a nőnek el kell fogadnia és tűrnie kell a megpróbáltatásokat a tökéletlen párja mellett. Mert ha a férfi szeret, annál nincs csodásabb érzés! Beke Viktória
Újságíró tanfolyam A Pogányért Alapítvány a Pogányi Hírek Szerkesztőségével közösen alapfokú újságírói ismeretek megszerzésére ad lehetőséget a téma iránt érdeklődő pogányi lakosoknak. A három előadásból álló tanfolyamra minden újságírás iránt érdeklődő egyént várunk, akik a későbbiekben esetleg lapunk munkatársai lehetnek. A professzionális újságírók az érdeklődőkkel megismertetik az újságírás lényegét és szakma alapjait. Jelentkezni a 30/288 4959-es telefonszámon vagy a szerkesztőség címén lehet.
Sztanics Jánosnénak 70. születésnapja alkalmából sok boldogságot és erőt, egészséget kíván családja!
Kiadja a Pogányért Alapítvány, 7666 Pogány, Rozmaring u. 16. Adószám: 18323643-1-02 email:
[email protected] Főszerkesztő Dragovácz Márk, email:
[email protected] Megjelenik 400 pld-ban, időszaki kiadványként. Nyomtatja és terjeszti a Pogányi Önkormányzat, 7666 Pogány, Széchenyi u. 12.