1
dr. Czeglédy Csaba
Internetes sajtótermék esetében a közzététel és hozzáférhetőség kérdése a sajtó-helyreigazítási eljárásban Bár a jogalkotó precízebb, a korral jobban haladó, így a társadalmi elvárást jobban szolgáló, a jogalkalmazó eljárását hatékonyabban segítő jogszabályokat is alkothatna, azonban amennyiben nyomatékosan figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a jogalkotó többek között a technológiai fejlődés tényére is hivatkozva 2010. évben új sajtójogi szabályozást alkotott, és különbséget téve a sajtótermékek között definiálta az internetes sajtótermék fogalmát, a hatályos jogi szabályozást alkalmazva szinte aggálytalanul megállapítható, hogy folyamatosan nyitva áll a jogérvényesítési határideje sérelmezőnek egy internetes újság vagy hírportál olyan közleménye vonatkozásában, amely jól észlelhető módon nem a közlemények archívumában lelhető fel.
1./ Bevezetés
megnyílt a lehetősége annak, hogy a jogalkalmazók különbséget tegyenek internetes és nem internetes sajtótermékekben megjelenő közlemények között. A Médiatanács internetes portálján közzétett jogalkalmazói indokolás (Az új magyar médiaszabályozás, kiadó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Budapest, 2011. november) szerint2: "A médiaszabályozás történeti hagyományaiból az is egyértelműen következik, hogy a szabályozásnak differenciálnia kell a (nyomtatott és internetes) sajtó, valamint az elektronikus média (hagyományos televízió, rádió és lekérhető médiaszolgáltatások) tekintetében. Ez az új magyar törvényekben meg is történik." A differenciálás jogi lehetőségéből, sőt kötelezettségéből álláspontom szerint azt a következtetést kell levonni, hogy ha jogalkotó különbséget tesz médiatartalomszolgáltatók között, akkor ezen differenciálásnak a sajtótermékek közleményei és azok közlései között is jelentkeznie kell. Ha a médiatartalmak különböznek egymástól, akkor a közlemények közlési módjai is különböznek egymástól, ami így lehetőséget, sőt, kötelezettséget teremt a közlések egymástól való jogalkalmazói elhatárolására.
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.)1 definiálta az internetes sajtótermék fogalmát, amely mérföldkőnek számít a sajtójog hazai történetében. Ezzel
Ebből fakadóan - álláspontom szerint - egy internetes sajtótermékben megjelent közlemény vonatkozásában nem jogvesztő az, ha a sajtó-helyreigazítási eljárás az első közlést követő 30 nap túl kerül megindításra.
1
2
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=132460.24 5134
http://mtmi.hu/dokumentum/161/az_uj_magyar_ mediaszabalyozas_hun_web.pdf /121. old.
2
2./ A bíróságok álláspontja és az ezzel szembeni érvek A bíróságok álláspontja a 30 napon túli helyreigazítási indítványozás vonatkozásában a közzétesz, közzététel, megjelenés szavak értelmezésén és ezzel összefüggésben a Bírósági Határozatok Tárában 1986-ban a 22. sz. alatt közzétett eseti döntés tartalmán nyugszik. A szavak értelmezéséből és az eseti döntésből azt a következtetést vonták le több esetben az eljárt bíróságok3, hogy "a Pp. 342. § (1) bekezdése szerinti igény bejelentési határidő kezdete arra a napra esik, amikor a terjesztett sajtótermék az olvasók számára hozzáférhető volt", így "hozzáférhetővé vált a felperes (...) alperesi sajtóközleményhez, így ezen időponttól kezdődik a tárgybeli 30 napos határidő". Álláspontom szerint ez azért nem foghat helyt, ugyanis egyrészről a közzétesz, közzététel, megjelenés szavak jelentését a legutoljára 2007-ben kiadott Magyar Értelmező Kéziszótár szójegyzékében foglaltakra alapítják tekintet nélkül arra, hogy jogalkotó 2010-ben szabályozta újra a sajtójogot külön kitérve az internetes sajtótermék definíciójára, amelyből fakadóan az előbb hivatkozott szavak többletértelmet nyertek el, másrészről pedig az eljárt bíróságok a saját, egyébként helyes hivatkozásukból nem vonják le az egyetlen helyes következtetést: a bejelentési határidő kezdete arra a napra esik, amikor a terjesztett sajtótermék az olvasók számára hozzáférhető volt, azaz ameddig hozzáférhető, addig a határidő is folyamatosan nyitva áll. Vagy másképpen fogalmazva: ha minden nap hozzáférhető a 3
példának okáért Pécsi Törvényszék 11.P.21.141/2012/5. számú ítélete
sérelmezett közleményt tartalmazó sajtótermék, akkor minden nap újra megnyílik a 30 napos határidő. Határozott álláspontom, mivel a Pp. hivatkozott szakaszában a jogalkotó a közzététel fogalmát nem szűkítette be például akként, hogy jelzős szerkezetet alkotva úgy fogalmaz, hogy első közzététel, ezért jogalkalmazó sem szűkítheti önkényesen a közzététel fogalmát, jelentését. Hivatkozok továbbá arra is, hogy a sajtó-helyreigazítási eljárást annak jogosultjára nézve hátrányosan szűkítve alkalmazni a jogszabály szellemének ellentmondó lenne, így jogalkotó szándéka sem lehet. Jogalkotó a közzététel szót használja, jelzős szerkezet nélkül, és az eljárt bíróságok sem tudnak olyan eseti döntésre hivatkozni, amelyben egyértelműen arról határozott volna korábban a Kúria (Legfelsőbb Bíróság), hogy a közlemény közzététele az első közzétételt jelenti. A hivatkozni szokott eseti döntés a sajtótermék hozzáférhetőségéről szól, amely 27 évvel ezelőtt nem vitatottan arra vonatkozott, hogy az aznapi Vas Népe vagy Petőfi Népe vagy Népszabadság a megjelenés napján volt bárki által hozzáférhető, azaz amikor például az újságosstandokon az olvasó reggel megvásárolhatta, vagy kivehette a postaládájából. A hétfői Vas Népe kedden már nem volt sem a postaládában, sem a postán, sem a vasútállomás újságosbódéjában hozzáférhető. Harmadrészt pedig az eljárt bíróságok az általuk hivatkozott eseti döntés egy fontos szaván túllépnek ahelyett, hogy érdemi következtetést vonnának le belőle: terjesztett sajtótermék. Egy sérelmezett közleményt tartalmazó sajtóterméket 26 évvel ezelőtt a postás bedobta a
3
postaládába, az újságárus kitette a standjára, vagy még korábban a rikkancs az olvasó kezébe nyomta a Körúton. A korábbi sajtójogi szabályozás és a bírói jogalkalmazás a hozzáférhetőség napja alatt konkrétan azt a napot értette, amikor az adott sajtótermék egy harmadik személy aktív cselekvősége nyomán az olvasó kezébe eljutott, vagy amikor bárki által a napi rutin részeként hozzáférhető volt. Ez napjainkban már nem így van. Ahhoz, hogy jelen publikáció írója vagy éppen olvasója hozzáférjen egy tegnapi vagy éppen egy három hónappal ezelőtti konkrét sajtótermékhez és így annak tartalmához, nem olyan módon szükséges harmadik személy vagy a sajtóterméket megjelentető sajtószerv cselekvősége, mint 27 évvel ezelőtt. A hozzáférhetőség másként van biztosítva, másként van lehetővé téve. Ezt a más módot, ezt a más magatartást kellene az eljáró bíróságoknak megfelelően értékelniük, és belőle a helyes következtetést levonniuk. A közzététel és a hozzáférhetőség a bíróságok álláspontja szerint együtt értelmezendő. Ezzel egyetértve arra hívom fel a figyelmet, hogy a hozzáférhetőség és a közzététel szavak jelentésének tartalma bővebb, sokrétűbb, mint 27 évvel ezelőtt. Ez az internetes sajtótermékekben közzétett közlemények vonatkozásában pontosan azt jelenti, hogy amíg a közlemény hozzáférhető, és a médiatartalom-szolgáltató félre nem érhető módon azt nem a közlemények archívumában szerepelteti (vö. könyvár), addig a jogsértés folyamatos, és sérelmezőnek nyitva áll a sajtóhelyreigazítási eljárás megindítása.
3./ 1746/B/2010. AB határozat Hivatkozott AB határozat is fentebb összefoglaltakat támasztja alá, alábbiak szerint:
Általános összegzése: Az új médiaszabályozás az eddigi hárompilléres szabályozási rendet (írott sajtó – elektronikus sajtó – telekommunikáció, hírközlés) átalakította, és egységes szabályozást alkotott. Az egységesen kezelt és szabályozott médiatartalom gyűjtőfogalmába immár beletartoznak a nyomtatott és az internetes sajtótermékek is, amelyeket egyéb médiaszolgáltatásoktól nem az előállítás technikája, hanem a tömegkommunikációban betöltött szerepük, befolyásoló képességük különböztet meg.
Helyzetértékelése: A 20. század végére a „sajtó” működési területét jelentő politikai nyilvánosság fogalma átalakult, — széles körben elfogadott nézetek szerint — megjelent a fogyasztói kultúra depolitizált nyilvánossága, amely elveszteni látszik élő kapcsolatát a közélettel, a politikával, a politikai hatalom gyakorlásával. Az elmúlt évtizedekben gyors és a jogalkotást folyamatosan utánkövetésre, „akadálymentesítésre” kényszerítő technológiai változások zajlottak le és zajlanak ma is az információ-továbbítás világában. Az e-technológia (digitalizáció), a különböző hálózati platformok szolgáltatási képességeinek fejlődése (média-konvergencia), a szöveg-kép-hang újszerű keveredése, és ezzel a multimédia tartalmak megjelenése, a különböző
4
médiumok tevékenységének egymásra épülése, a médiaszolgáltatások és szolgáltatók határokon átlépő koncentrációja állásfoglalásra kényszeríti a jogalkotót is. A technológiai fejlődés megváltoztatta a tömegkommunikáció szerkezetét, az egyén fogyasztóvá, szerencsés esetben interaktív fogyasztóvá vált. Ez a tény az állami beavatkozás lehetőségének terén — az információs csatornák és választás lehetőségének multiplikálódása miatt — a liberalizáció irányába mutathat. Ugyanez a technológiai fejlődés azonban a politikai közösség azon részét, akik bizonytalanul mozognak az új lehetőségek között, kiszolgáltatottá teszi. A szabályozás oldaláról a helyzet a semleges állam számára a folyamatokat pusztán szemlélő szerep és bizonyos szintű, korrekciós beavatkozás közötti választás dilemmáját veti fel. (...) A szabad sajtó működése és a demokrácia egymást feltételező fogalmak: csak a döntési helyzetbe hozott egyén képes a közéleti kérdésekre adekvát választ adni, a döntési helyzet kialakításában pedig a szabad sajtó kulcsszerepet játszik. A demokratikusan dönteni képes közvélemény kialakítása és működése ezért indokolhat az állam részéről az intézményvédelmen, a keretek puszta megteremtésén túli beavatkozásokat. A médiatartalmak az emberi gondolkodásra gyakorolt egymástól eltérő hatásának, mint ténynek a megállapítása: Az Alkotmánybíróságnak az új médiaszabályozás alkotmányosságának megítélésekor már arra is figyelemmel kell lennie, hogy a technológia további fejlődésével az egyes médiatípusok közötti határok átjárhatóvá váltak
(„konvergencia”), ezért a hatásmechanizmus érve nem szorítható a korábbi, azaz a médiatartalmakat pusztán az őket továbbító hírközlő hálózatok alapján megkülönböztető keretek közé. Egyfelől tehát indokoltak azok a jogalkotói törekvések, amelyek a hagyományos elektronikus műsorszolgáltatás fogalmán túl is tekintettel kívánnak lenni bizonyos médiatartalmak különleges hatására. Másfelől viszont a „mozgóképek, hangok, élő tudósítások”, az audiovizuális médiatartalmak kiemelt szerepét, azaz a hatásmechanizmus érvének lényegét továbbra is figyelembe kell venni. Valamennyi — lineáris vagy lekérhető — audiovizuális tartalom esetében fennáll, hogy a médiatechnika által kínált sokrétű hatáskeltést leginkább kihasználó mozgóképek különös erővel befolyásolják az emberi gondolkodást. A hagyományos (lineáris) elektronikus médiumokat, a televíziót és a rádiót továbbá az is megkülönbözteti a hatásmechanizmus szempontjából, hogy ezek a médiaszolgáltatók kész műsorfolyamot nyújtanak, amely változatlan formában, „lineárisan” jut el a közönséghez. Esetükben a közönség minden más tömegkommunikációs eszköznél passzívabb befogadója a sugárzott tartalomnak, így a műsor más médiumokhoz képest is „tolakodóbban”, általában a tudatosan választottnál is szélesebb körben gyakorol hatást a nézőre, hallgatóra. Mindezt tovább erősíti, hogy e médiaszolgáltatások egyidejűleg jutnak el a közönséghez, az adatokkal alátámasztott társadalmi szokások szerint jelenleg még a társadalom jelentős részéhez. A hatásmechanizmus érve tehát nemcsak azt értékeli, hogy a televízió és a rádió — egyéb médiumok, különösen az internet növekvő jelentősége mellett — továbbra is a legelterjedtebb, a
5
társadalom legszélesebb köréhez eljutó tömegkommunikációs szolgáltatás, hanem azt is, hogy az audiovizuális médiatartalmak eleve másképp befolyásolják közönségüket.
A differenciálás elvi éllel való kimondása: Az Alkotmánybíróság ugyanakkor — éppen az elektronikus média fejlődésének kibontakozását értékelve — rámutatott arra: „[á]ltalánosan elfogadott, hogy a rádiós és televíziós műsorszolgáltatás véleményformáló hatása és a mozgóképek, hangok, élő tudósítások meggyőző ereje sokszorosa az egyéb információs társadalmi szolgáltatások gondolkodásra ható erejének.” [1/2007. (I. 18.) AB határozat, ABH 2007, 45, 51.] Az Alkotmánybíróság később az elektronikus média tekintetében megerősítette ezt az álláspontját, és hozzátette: „[a]záltal, hogy a média a legszélesebb nyilvánosságot biztosítja a legkülönfélébb vélemények számára, és napjainkban ez képezi a legfontosabb információforrást, a szólásszabadság egyéb megnyilvánulási formáihoz képest a médiában megjelenő véleményeknek sokszoros a hatása, rendkívül nagy a befolyása az emberek gondolkodására, a közvélemény formálására.” (1006/B/2001. AB határozat, ABH 2007, 1366, 1374.) Következetes gyakorlata tehát az Alkotmánybíróságnak, hogy a sajtószabadság korlátozása alkotmányosságának vizsgálatakor figyelembe veszi a tömegkommunikációs szolgáltatásoknak az emberi gondolkodásra és a társadalomra gyakorolt hatásában meglévő különbségeket.
A médiatartalmak a társadalomra gyakorolt különleges hatásuk szerinti differenciálása: Az Alkotmánybíróság figyelemmel van arra is, hogy a médiumok hatását értékelő gyakorlata összhangban áll az Európai Unió jogának előírásaival és azok indokaival. Az Európai Unió az audiovizuális média tekintetében a legfontosabbnak ítélt minimum-szabályok előírásával összehangolta a tagállamok médiatartalmakra vonatkozó szabályait. Az Európai Parlament és a Tanács az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelve a hagyományos televíziós műsorszolgáltatások (lineáris audiovizuális médiaszolgáltatások), valamint a lekérhető (nem lineáris) audiovizuális médiaszolgáltatások tekintetében megfogalmazott kötelezettségek indokaként nem pusztán azok gazdasági jelentőségét jelöli meg, hanem a társadalomra gyakorolt különleges hatásukat is kiemeli. Az irányelv preambuluma szerint „e szolgáltatások külön szabályozását indokolja, hogy növekszik jelentőségük a társadalom és a demokrácia számára” [(5) preambulumbekezdés], továbbá e médiatartalmak szabályozása szükséges „az audiovizuális médiaszolgáltatások különleges jellege miatt, különösen mivel ezek a szolgáltatások befolyásolják a lakosság véleményalkotásának módját” [(45) preambulumbekezdés]. Az irányelv emellett az audiovizuális tartalmakon belül is, azok közzétételétől függően, különbséget tesz a társadalomra gyakorolt hatásukban, és noha a lekérhető szolgáltatásokat a televízió versenytársaként azonosítja, a szabályozás terjedelmét differenciáltan határozza meg: „A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások egyrészről a felhasználó számára rendelkezésre álló választási és befolyásolási lehetőségekben,
6
másrészről a társadalomra gyakorolt hatásban térnek el a televíziós műsorszolgáltatásoktól. Ez indokolja a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra előírt kevésbé szigorú szabályokat (…)” [(58) preambulumbekezdés] Az interneten elérhető médiatartalmak szabályozásának értékelése: A jogalkotó ugyanakkor az új médiaszabályozást — a nyomtatott sajtóval megegyező körben — az interneten elérhető azokra a médiatartalmakra is kiterjesztette, amelyek nem sorolhatók az audiovizuális média körébe. Az internetes sajtótermék az Smtv. fogalommeghatározása alapján olyan internetes újságokat, hírportálokat jelent, amelyek szöveggel és képpel kommunikálnak. Az indítványok alapján a jelen határozatban az Alkotmánybíróság az internetes médiára vonatkozó szabályozást a sajtótermék fogalmának megfelelő körben vizsgálja. A sajtószabadság kiterjed az internetes sajtó tevékenységére is, azzal, hogy az egyéb tömegkommunikációs formákhoz hasonlóan alkotmányossági értelemben az internetes sajtó is szabályozás alá vonható. E szabályozás differenciált megközelítést igényel. Egyrészt az internet mint kommunikációs csatorna az emberi kommunikáció egyre változatosabb formáinak lehetőségét teremti meg, amely formák közül egyre több nyilvánvalóan nem sorolható be a tömegkommunikáció fogalmi körébe, így ezekre nem irányadók a sajtó szabályozásánál meghatározó szempontok. A magáncélú közlések, honlapok, blogok, közösségi portálok stb. nem kezelhetők együtt a tömegek tájékoztatását vagy szórakoztatását célzó internetes újságokkal, hírportálokkal. Másrészt a médiaszabályozás körébe
vonható internetes újságok szabadságának korlátozása esetében — az elektronikus technológia használatának hasonlósága ellenére — nem lehetnek irányadók az audiovizuális média szabályozásának indokai. A médium alapítása, megindítása szempontjából az internet a nyomtatott sajtó lapalapítási szabadságánál is könnyebb feltételeket kínál, azaz nincs szó szűkös erőforrások használatáról. Az internetes újságok, hírportálok továbbá az emberi gondolkodásra gyakorolt hatás alapján is több szempontból különböznek az audiovizuális médiától. Alapvetően nem mozgóképeket használnak, és az általuk kínált tartalom a közönség lényegesen nagyobb aktivitásával válik hozzáférhetővé. A hagyományos elektronikus médiaszolgáltatók kész műsorfolyamot nyújtanak, amely változatlan formában, egyidejűleg jut el a közönséghez, adott esetben a társadalom jelentős részéhez. Az internetes sajtó használatánál a tartalom megválogatására, a nem kívánt tartalom elkerülésére a közönségnek lényegesen nagyobb lehetősége van. Egy internetes hírportál továbbá a világháló kínálatát jellemző korlátlanság miatt is másképp befolyásolja közönségét. A világhálónak mint kommunikációs csatornának a társadalmak működésében betöltött egyre növekvő szerepe e tekintetben nem keverendő össze annak a hatásmechanizmusnak az értékelésével, ahogy az egyes internetes újságok mint tömegkommunikációs eszközök hatnak az emberi gondolkodásra, a közvéleményre. Az új médiaszabályozás megalkotásakor a törvényhozó az internetes sajtó szabályozásának koncepcióját a fenti szempontok figyelembevételével alakította ki.
7
Fentieket összegezve határozott álláspontom az, hogy az Alkotmánybíróság 2011. december 19. napján kihirdetett határozata teljesen egyértelművé teszi, hogy az egyes médiatartalmakat meg lehet, sőt egymástól meg is kell különböztetni azok természetének és a társadalomra gyakorolt hatásuk különbözősége szerint. Ezen differenciálását az Alkotmánybíróság a jogalkotótól függetlenül a jogrendszer részévé tette, ebből következően az eljáró bíróságok aggálymentesen tehetnek különbséget a médiatartalmak és azok közzététele, hozzáférhetősége között.
4./ Szabályozás a XX. század elején és napjainkban Vizsgáljuk meg, hogy 100 évvel ezelőtt jogalkotó hogyan szabályozta és a jelenben hogyan szabályozza a sajtó-helyreigazítás jogintézményét:
A sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikk a helyreigazítási jogról: 20. § A hatóság, amelyről vagy az, akiről valamely időszaki lap nyiltan vagy burkoltan valótlan tényeket közölt vagy való tényeket hamis színben tüntetett fel, követelheti az időszaki lapban megjelent közleményre vonatkozó helyreigazító nyilatkozatának közlését. A szerkesztő a lapnak a nyilatkozat kézhez vétele után legközelebb vagy közvetlenül ez után megjelenő számában, ugyanazon a helyen, ahol a közlemény megjelent, és ugyanazzal a nyomással, mint amilyen annak nyomása volt, a nyilatkozatot díjfizetés nélkül változatlanul közölni köteles, ha:
1. a közlemény megjelentésétől számított egy hónap még nem telt el; 2. a helyreigazító nyilatkozat az időszaki lap nyelvén vagy az állam nyelvén van megírva; 3. a helyreigazító nyilatkozat csak ténybeli kijelentéseket vagy tényállításokra vonatkozó egyszerű czáfolatot tartalmaz; 4. a helyreigazítás valótlansága nyomban kétségbevonhatatlanul nem bizonyítható. A szerkesztő nem köteles a helyreigazító nyilatkozatot közölni, ha terjedelme a helyreigazított közlemény terjedelmét meghaladja, kivéve, ha a helyreigazításhoz szükséges tényállást csak hosszabb közleményben lehet előadni. A helyreigazító nyilatkozathoz az időszaki lap ugyanazon számában megjegyzést fűzni nem szabad, de a szerkesztő röviden megemlítheti, hogy fenntartja vagy nem tartja fenn azt a közleményt, amelyre a helyreigazító nyilatkozat vonatkozik. A helyreigazító nyilatkozat közzététele a sajtójogi felelősséget (harmadik fejezet) nem érinti. Kiskorú helyett törvényes képviselője, férjes nő helyett férje, elmebetegség vagy elmegyöngeség miatt gondnokság alatt álló helyett gondnoka, elhalt érdekében, úgyszintén távollét folytán vagy más alapos okból akadályozott egyén helyett hozzátartozója (1878:V. tc. 78. §-a) kivánhat helyreigazítást. Ha a kiskorú egyén vagy a férjes nő a helyreigazítást önmaga kérte, a törvényes képviselő vagy a férj újabb helyreigazítást nem kívánhat. 21. § Ha a szerkesztő a helyreigazító nyilatkozat közzétételére vonatkozó kötelességének törvényszerűen eleget nem tesz, a nyilatkozó a szerkesztő ellen panaszával az időszaki lap kiadásának helye szerint illetékes kir. járásbírósághoz,
8
Budapesten a kir. büntető járásbírósághoz fordulhat. A kir. járásbíróság a panasz fölött legkésőbb harmadnapra tárgyalást tűz ki, és a tárgyalási határnapról a panaszost és a szerkesztőt értesíti. A tárgyalás nem nyilvános; a fél vagy képviselője azonban jelen lehetnek és felszólalhatnak. A tárgyalást elnapolni nem lehet. Bizonyitásfelvételnek csak a 20. § második bekezdésének 4. pontjára nézve van helye. A panasz tárgyában a bíróság ítélettel határoz. A járásbíróság ítélete ellen huszonnégy órán belül egyfokú fellebbezésnek van helye. A fellebbezés fölött az illetékes kir. törvényszék tanácsülésben három napon belül határozni köteles. 22. § Ha a bíróság a panasznak helyt ad, a szerkesztőt a helyreigazító nyilatkozat közzétételére és az eset körülményeihez képest a felmerült költség viselésére is kötelezi. Ha a bíróság a panaszt elutasítja, a felmerült költséget a panaszos viseli. Ha a helyreigazító nyilatkozat, amelynek közzétételét a szerkesztő megtagadta, a 20. §-nak nem felelt meg, a helyreigazító fél azonban a bírói tárgyaláson az idézett §nak megfelelő a nyilatkozatot mutat be, a bíróság a szerkesztőt az utóbbinak közzétételére kötelezi. 23. § A jogerős marasztaló bírói határozat alapján a nyilatkozatot a szerkesztő a lapnak a határozat kihirdetését vagy kézbesítését követő legközelebbi vagy közvetlen azután megjelenő számában közölni s a lapnak azt a számát, amelyben a nyilatkozat megjelent, a bíróságnak megküldeni köteles. Ha a szerkesztő a helyreigazítási nyilatkozatnak a bírói határozattal
kötelességévé tett törvényszerű közzétételét elmulasztja, a bíróság őt újból, annyiszor kötelezheti a közzétételre, amennyiszer azt szükségesnek látja; egyúttal elrendelheti, hogy a nyilatkozatot a mulasztó szerkesztő költségére ugyanazon a helyen vagy másutt megjelenő egy vagy több más időszaki lapban közzétegyék. A közzététel költsége a kiadót terheli, ha a bírósági határozatot a kiadó utasítása folytán nem foganatosították. A jelenleg hatályos törvényi szabályozás (Smtv., Pp.) A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 12. §, Sajtó-helyreigazítási jog: 12. § (1) Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények. (2) A helyreigazító közleményt napilap, internetes sajtótermék és hírügynökség esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő öt napon belül a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, lekérhető médiaszolgáltatás esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, más időszaki lap esetében az igény kézhezvételétől számított nyolc napot követően a legközelebbi számban a közlemény sérelmezett részéhez hasonló
9
módon és terjedelemben, lineáris médiaszolgáltatás esetében pedig ugyancsak nyolc napon belül, a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és azzal azonos napszakban kell közölni. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.), A sajtó-helyreigazítási eljárás: 342. § (1) Helyreigazításának a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény szerinti közzétételét az érintett személy vagy szervezet az általa vitatott közlemény közzétételétől számított harminc napon belül írásban kérheti a médiaszolgáltatótól, a sajtótermék szerkesztőségétől vagy a hírügynökségtől. (2) A határidőben kért helyreigazítás közzétételét csak akkor lehet megtagadni, ha a kérelemben előadottak valósága nyomban megcáfolható. 343. § (1) Ha a médiaszolgáltató, a sajtótermék szerkesztősége vagy a hírügynökség a helyreigazítás közzétételére irányuló kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az azt igénylő fél ellene keresetet indíthat. (2) Az I–XIV. fejezet rendelkezéseit a sajtóhelyreigazítási eljárásokban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A sajtó-helyreigazításra irányuló keresetet más keresettel összekapcsolni vagy egyesíteni nem lehet. (3) A keresetet a közlési kötelezettség utolsó napjától számított tizenöt nap alatt kell megindítani. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak (106–110. §) van helye. Az (1) bekezdésben megjelölt szerv félként jár el akkor is, ha egyébként nincs perbeli jogképessége (48. §).
(4) A keresetlevélben határozottan meg kell jelölni az igényelt helyreigazító nyilatkozat tartalmát, igazolni kell, hogy a felperes a helyreigazítást törvényes határidőben igényelte, és napilap, folyóirat, időszaki lap esetében a kifogásolt közleményt tartalmazó lappéldányt, internetes sajtótermék esetében a kifogásolt közlemény kinyomtatott változatát – amennyiben azok rendelkezésre állnak – csatolni kell. 344. § (1) A perre az a bíróság illetékes, amelynek területén a sajtótermék szerkesztősége, a hírügynökség vagy a médiaszolgáltató székhelye, illetve lakhelye található. A bíróság illetékességét a médiaszolgáltató helyi stúdiójának székhelye is megalapozza. (2) A bíróság a sajtó-helyreigazítási perben soron kívül jár el. Az elnök legkésőbb a keresetlevél benyújtásától számított nyolcadik napra tárgyalást tűz ki, kivéve, ha a keresetlevél benyújtása elkésett, ez utóbbi esetben az elnök a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja. (3) A perben igazolásnak, viszontkeresetnek és szünetelésnek nincs helye. 345. § (1) Az első tárgyalás megtartásának nem akadálya az, ha a felperes vagy az alperes nem jelenik meg. Ha azonban egyik fél sem jelenik meg az első tárgyaláson, az eljárást meg kell szüntetni. Sajtóhelyreigazítási perben bírósági meghagyást nem lehet kibocsátani. (2) Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a közlemény kifogásolt tényállításainak valóságát nyomban igazolják, vagy a keresetben előadottakat nyomban megcáfolják. Bizonyítás
10
felvételének helye lehet a felperes által nyomban felajánlott bizonyítékokra is. A tárgyalást – legfeljebb nyolc napra – csak akkor lehet elhalasztani, ha ezt a felperes kéri, vagy a már feltárt bizonyítékok a bizonyítás eredményességét valószínűsítik. (3) Ha a bíróság a keresetnek helyt ad, ítéletében az alperest határidő kitűzésével a bíróság által megállapított szövegű helyreigazító közlemény közlésére és a felmerült költségek viselésére kötelezi. 346. § (1) A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésőbb az iratok beérkezésétől számított nyolc napon belül köteles tárgyalni. (2) A sajtó-helyreigazítási perben hozott ítélet ellen perújításnak nincs helye. A sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikket összevetve a jelenleg hatályos, Smtv.-ben és Pp.-ben foglalt sajtó-helyreigazítás jogi szabályozással megállapítható, hogy 100 évvel ezelőtt jogalkotó érdemben ugyanolyan módon rendelkezett a sajtó-helyreigazítási jogról. Lássuk be, hogy a sajtó-helyreigazítás jogintézménye 100 év alatt nem hogy nem ment át gyökeresen változáson, állandóság jellemzi. Eltérő szabályok csak a határidőkkel kapcsolatban alakultak ki, amelynek jelentősége pont abban rejlik, hogy ez is jól mutatja, hogy a technikai fejlődés hatással van a jogi szabályozásra. Azonban a sajtótermék és az időszaki lap fogalma az elmúlt 100 évben - érthető módon - gyökeresen megváltozott. Álláspontom szerint ez rendkívüli jelentőséggel bír, ezt vizsgálni és ebből a megfelelő konzekvenciákat levonni szükséges. A sajtóról szóló törvénycikk szerint:
1914.
évi
XIV.
2. § Sajtótermék valamely iratnak, ábrázolatnak vagy zeneműnek műszaki vagy vegyi úton előállított többszörösítése. A sajtótermékekre megállapított jogszabályokat megfelelően alkalmazni kell a gondolatnak fonográf vagy más készülék útján többszörösített kifejezésére. 3. § Időszaki lap az egy hónapot meg nem haladó időközökben megjelenő minden hirlap vagy folyóirat. Az időszaki laptól elkülönítve is megszerezhető melléklet csak akkor időszaki lap, ha önmagában is az időszaki lap fogalma alá esik. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény szerint /a hatályba lépéskori állapot (1986.09.01.1987.09.17.)/: 20. § értelmező rendelkezések b) sajtótermék: az időszaki lap egyes lapszámai, a rádió- és a televízióműsor, a könyv, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány - ide nem értve a bankjegyet és az értékpapírt -,a zeneművet, grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyilvános közlésre szánt műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag és hanglemez, továbbá bármely más tájékoztatást vagy műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai eszköz; f) időszaki lap: az a napilap, folyóirat és egyéb lap, valamint ezek melléklete, amely egy naptári évben legalább egyszer megjelenik, azonos címmel és tárgykörrel kerül kiadásra, évfolyamszámmal, sorszámmal, keltezéssel van ellátva, és akár eredeti szerzői alkotásként, akár átvett fordításként az újságírói, az írói vagy a tudományos műfaj körébe tartozó írásművet (hírt, tudósítást, cikket, riportot, tanulmányt, verset, elbeszélést stb.), fényképet, grafikát, karikatúrát vagy rejtvényt közöl.
11
A jelenleg hatályos 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) szerint: 1. § 6. Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében. Gazdasági szolgáltatás az önálló, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás. Összegezve: A sajtó-helyreigazítás jogintézményének eljárásjogi szabályait az elmúlt 100 évben az állandóság jellemzi, nem vitatottan jogalkotó a közlés, közzététel, megjelenés fogalmakat nem magyarázta, nem bővítette, nem szűkítette. Azonban ezen állandósággal párhuzamosan a jogalkotó folyamatosan pontosította - és amennyiben szükséges volt - újraszabályozta a sajtótermékek és így a médiatartalmak fogalmát, definíciókat helyezett hatályon kívül, de ezzel együtt új definíciókat is alkotott. Tehát a jogalkotó nem a közlés, közzététel, megjelenés fogalmaknak adott önmagukban több dimenziós tartalmat,
nem tett és nem tesz különbséget a fogalmakat kitöltő különböző lehetséges és a hétköznapok szóhasználatában egyértelműen megjelenő tartalmi jelentések között. Jogalkotó különbséget a médiatartalomszolgáltatók, valamint a médiatartalmak között tett és tesz, a differenciálásnak tehát a jogalkalmazás során úgy kell megjelennie, hogy jogalkalmazó különbséget tesz az egyes médiatartalmakban megjelenő közlemények között azok közlése, valamint hozzáférhetőségük különbözősége szerint. Az eljárási jog állandósága és a médiatartalom-szolgáltatók, valamint a médiatartalmak állandó változása együttesen jelentkezik, egymástól el nem választhatóak, csak együtt értelmezhetőek. Álláspontom szerint a közlés pontos módját és fogalmát jelenleg minden egyes eljárásban csak az adott médiatartalomra és az ahhoz való hozzáférhetőségre tekintettel lehet meghatározni. Amennyiben az eljáró bíróság a vizsgálata során azt állapítja meg, hogy a sérelmezett közlemény folyamatosan az olvasók számára hozzáférhető volt, akár külön keresés nélkül is megtalálható a sajtószerv internetes médiafelületén, akkor a bejelentési határidő kezdete minden egyes napon, amíg a hozzáférhetőség fennáll, újra megnyílik.
12
5./ Könyvtár vs. netes archívum Osztom az eljárt bíróságok álláspontját a tekintetben, hogy a logika szabályai szerint nincs érdemi különbség egy internetes sajtótermék archívumban szereplő közleménye és egy napilap, időszaki lap könyvtárban tárolt lappéldányában megtalálható közleménye között. Abban is osztom az eljárt bíróságok álláspontját, hogy különbséget kell tenni a bárki által folyamatosan hozzáférhető médiatartalom és egy olyan médiatartalom között, amelyet tudatosan keresni kell. Magamévá tudom tenni azt az álláspontot bár az általam vezetett ügyvédi iroda munkatársai között éles vita bontakozott ki e körben -, hogy nagyobb a hasonlóság, mint a különbözőség az internetes keresés és a könyvtárban való keresés között, ugyanis ahhoz, hogy az interneten keresni lehessen ugyanúgy infrastruktúrára, technológiára, szabályozásra, személyek közreműködésére van szükség, mint a könyvtár esetében. Nem magától működik az internetes keresés, ugyanis a médiatartalmakat szerverek tárolják (könyvtár raktára), a szervereket működtetni, programozni, kiszolgálni kell (könyvtáros), a szerverek működéséhez elektromos áram, hűtés kell (könyvtár működési kiadásai), a szervereket épületben kell tárolni (könyvtár épülete), a szerverektől az adat hálózaton keresztül jut el a felhasználó számítógépéig (el kell jutnia a könyveknek, napilapoknak a könyvtárakba), keresőprogramok segítik a keresést (a könyvtárakban is digitalizálják a tartalmat, illetve digitális a nyilvántartás), internetes előfizetéssel kell rendelkeznie a felhasználónak (a könyvtár tagjának kell lenni), és így tovább. A lényeg: mindkét esetben feltételeknek kell teljesülnie ahhoz,
hogy az olvasó kereshessen, és így tartalomhoz férhessen hozzá. Azonban pont a fentiekből következik az a lényeges különbözőség, amit álláspontom szerint a bíróságok nem tárnak fel, és így következtetést sem vonnak le belőle: az internetes médiatartalmak az első megjelenésük időpontjától függetlenül is számos esetben keresés nélkül folyamatosan hozzáférhetőek az olvasók számára. Ha nincs szükség keresésre – analógiaként: ha nem kell elmenni a könyvtárba – ahhoz, hogy egy médiatartalom az olvasó által hozzáférhető legyen, sőt, egyértelműen megállapítható, hogy fennáll a bárki általi hozzáférhetőség, akkor a vizsgált médiatartalom minden egyes napon hozzáférhető, és minden egyes napon újra megnyílik a jogérvényesítési határideje a sérelmezőnek. Mint már fentebb részletesen kifejtettem, különbséget kell tenni a médiatartalmak között, és igenis vizsgálni kell, hogy a sérelmezett közlemény milyen médiafelületen került közlésre. Álláspontom szerint az internetes újságban, hírportálon közölt közlemény esetében vélelmezni kell a bárki általi hozzáférhetőséget, amely vélelmet az dönthet meg például egyértelműen, ha az internetes sajtószerv az adott közleményt már a közleményei archívumában szerepelteti (analógia: a napilap lappéldánya már csak a könyvtárban lelhető fel). Az internetes sajtótermékek természetüknél fogva és eltérő lehetőségeik miatt teljesen másképpen működnek, mint a napilapok; tartalmaikat teljesen másképpen érik el az olvasók, mint a napilapok esetében. Az internet időt és teret nélkülöző természete hatást
13
gyakorol az internetes sajtótermékek tartalmára és azok közlésére. Fentiek figyelmen kívül hagyásával álláspontom szerint csak helytelen következtetés vonható le. Ugyanis nem kell keresés ahhoz, hogy egy közlemény részeként a „kapcsolódó anyagok” között kerüljön megjelenítésre egy sérelmezett tartalmú közlemény, amely közlemény beszerkesztéséhez az azonos címkék használata miatt nincs is szükség az újságíró cselekvőségére, ugyanis a szerkesztőségi program automatikusan a közleményhez szerkeszti. (1) Nem kell keresni azt a közleményt, ami az internetes sajtótermék címoldalán (főoldalán) szerepel a legnépszerűbb vagy a legolvasottabb vagy a legtöbbet megosztott/lájkolt/kommentált közlemények sorában. (2) A Facebook nemzetközi közösségi portálon vagy a magyar Iwiw közösségi internetes felületen az ismerősök egymás között vagy csoportok a tagjaiknak közleményeket osztanak meg, így keresés nélkül bárki által hozzáférhető válik egy általa korábban nem ismert tartalmú internetes sajtótermékben megjelent közlemény, amelyet aztán ő maga is megoszt, továbbküldd, és gyakorlatilag egy kisebb városban pár óra alatt a lakosság nagyobb része megismeri a közleményt anélkül, hogy kereste volna. (3) A társadalom érdekével és a jogalkotó szándékával teljesen ellentétes az a megközelítés, hogy sérelmező csak azért megfosztásra kerüljön a sajtóhelyreigazítás jogintézményétől (azaz a gyors reparáció jogi lehetőségétől), mert 30 napnál korábban jelent meg először az a valótlan tényközléseket tartalmazó közlemény, amely jelen időben úgy lett
bárki által hozzáférhető, hogy egy valaki megtalálta egy internetes sajtótermék aznapi cikkében a kapcsolódó linkek között a sérelmezett közleményt, majd megosztotta a közösségi hálón. Fenti példák [(1), (2) és (3)] is alátámasztják azon álláspontomat, hogy különbséget kell tenni egy offline/print/hagyományos sajtótermékben megjelenő közleményhez való hozzáférhetőség és egy online sajtótermék által közölt közlemény hozzáférhetősége között. Ha pedig különbség van a hozzáférhetőségek között, akkor ez a különbség a közlési módokat is differenciálja, amiből pedig logikusan az következik, hogy bár jogalkotó nem tett különbséget eljárásjogilag közlés és közlés között, az eljáró bíróság ezt jogalkalmazása során fentiekre tekintettel aggálymentesen mégis megteheti. Álláspontom szerint a józan észbe és jogszabályba ütközik azon jogalkalmazói gyakorlat, hogy a szabályok önkényes szűkítésével, fent részletesen kifejtettek vizsgálata nélkül megfosztásra kerülnek sérelmezők a gyors reparáció jogi lehetőségétől.
14
6./ Összefoglalás, konklúzió, javaslat
1. Az eljáró bíróságok álláspontom szerint akkor járnának el helyesen a sajtóhelyreigazítási eljárásokban, ha a felmerült jogkérdésben nem konzervatív, hanem fentiekben részletesen kifejtettekre is tekintettel előre mutató, a jogértelmezést és a jogalkalmazást fejlesztő döntést hoznának. 2. Álláspontom szerint az eljáró bíróságoknak abban a jogkérdésben dönteniük kell, hogy a Pp. 342. § (1) bekezdésben megfogalmazott közzététel szót attól függően, hogy mely médiatartalom-szolgáltatóra és médiatartalomra vonatkozik, lehet-e, sőt kell-e különbözően értelmezni. Módosítjae a közzététel fogalmát az, hogy milyen médiatartalom-szolgáltató közleményére vonatkozik, és az, hogy a vizsgált közlemény hogyan hozzáférhető? Határozott álláspontom szerint a közzététel és a megjelenés szavak jelentései az elmúlt 100 évben folyamatosan bővültek, újabb és újabb jelentést nyertek el, így mást jelentenek a jelenben egy nyomtatott vagy egy internetes sajtótermék esetében. Mindebből pedig az következik, hogy amennyiben a vizsgált sajtótermék sérelmezett közleménye minden egyes nap - amíg a médiatartalom-szolgáltató hozzáférhetővé teszi, akár tevéssel, akár nem tevéssel a sérelmezett közleményt – bárki által hozzáférhető, a jogérvényesítési határidő minden egyes naptól nyitva áll. Amennyiben az eljáró bíróságok mégis arra a konzervatív álláspontra jutnak, hogy önmagában a közzététel szónak
többletjelentést nem adhatnak, azt csak szűkítve értelmezhetik, álláspontom szerint még ebben az esetben is csak arra a helyes következtetésre juthatnak, hogy a jogszabályban meg nem jelenő hozzáférhetőség fogalmával értelmezhető csak párban a közzététel fogalma, tehát az eljáró bíróságoknak a közzétételt és a hozzáférhetőséget minden egyes eljárásban vizsgálniuk, értelmezniük és értékelniük kell, a jogszabályt csak így alkalmazhatják. Az Alkotmánybíróság fent hivatkozott határozatára is tekintettel az eljáró bíróságoknak nem csak lehetőségük, hanem kötelezettségük is a médiatartalomszolgáltatókat és a médiatartalmakat egymástól megkülönböztetni, elhatárolni, így minden egyes médiatartalomszolgáltatói halmaznál és az ezek által közölt tartalmaknál más-más jelentése lesz a hozzáférhetőség fogalmának. Amennyiben az eljáró bíróság egy sajtóközlemény vonatkozásában megállapítja, hogy a sérelmezett közlemény hozzáférhető volt bárki által, sőt még ráadásul jelen időben is hozzáférhető, nem alperesi archívumban szerepel, ebben az esetben aggálytalanul juthat arra az álláspontra, hogy a jogérvényesítési határidő sérelmezőnek nyitva áll. 3. Egyetértek a körben a jogalkalmazóval, hogy tárgybeli kérdésben felmerül a jogi szabályozás szükségessége. Álláspontom szerint a jogalkotónak az internetes sajtótermék speciális voltára tekintettel jogszabályban kellene rendelkeznie arról, hogy milyen eltérő szabályok vonatkozzanak az internetes sajtótermékek esetében a sajtó-helyreigazítási eljárásra (legalábbis a közzététel, a megjelenés
15
vonatkozásában). Az ugyanis a fentiekből következően megállapítható, hogy nyilvánvalóan eltérő szabályozásra van szükség. E helyen utalok e körben arra is, hogy egy médiatartalom-szolgáltató a sajtóhelyreigazítási eljárás során rosszhiszeműen is eljárhat, azaz a közzététel időpontját utólag megváltoztatja. Online sajtótermék esetében ugyanis nem arról az egyértelmű helyzetről van szó, amikor a nyomtatott sajtóterméket az eljáró bíróság a kezébe veszi, amelyen feketén-fehéren ott szerepel a kiadás dátuma, és így arról a jogalkalmazó kézzel fogható bizonyosságot tud szerezni. A technikai adottságokból fakadóan az internetes tartalmaknál az utólagos változtatás és módosítás lehetősége kétségkívül fennáll. Másrészt fontosnak tartom ismételten utalni arra, hogy az internetes sajtótermék esetében folyamatos elérhetőségről, hozzáférhetőségről kell beszélnünk. Határozott álláspont szerint mindaddig, amíg egy internetes sajtószerv közleménye nem az internetes médiatartalom archívumában van elhelyezve, addig azt minden egyes nappal közöltnek kell tekinteni. A fennálló jogi problémát a jogi fejlődés magasabb szintjén álló európai államok nem csak, hogy felismerték, hanem (már évekkel ezelőtt!) a jogi szabályozásuk tárgyává tették, felismervén az internetes sajtótermék sajátosságaiból fakadó jogszabály-módosítás szükségszerűségét. A magyar jogalkotó sem teheti meg azt, hogy tudomást nem véve a kialakult, gyakorlatban megjelenő problémáról, arra egységes szabályokat nem teremt.
Jogalkotónak le kell vonnia a megfelelő jogi konzekvenciákat. A sajtó-helyreigazítási jog lényege ugyanis éppen a sajtó-helyreigazítási eljárás gyorsaságában rejlik, ezért nem foghat helyt azon álláspont, hogy az a kérelmező, aki az első megjelenéstől számított 30 napos határidőn belüli jogérvényesítést elmulasztotta, az forduljon személyiségi jogi keresettel a bírósághoz. A két féle eljárás ugyanis teljesen más célt szolgál, nem is beszélve a peres eljárások különbözőségéről: míg egy sajtóhelyreigazítási eljárásban törvényileg pár héten belül ítélet születhet, addig egy személyiségi jogi polgári peres eljárás akár évekig is elhúzódhat – ezzel nyilvánvalóan értelmét veszíti az eljárás, a kérelmező oldalán nagy valószínűség szerint érdekmúlás következik be, illetve a sajtó által neki okozott sérelem évek múltán már megfelelően nem orvosolható.
4. Javaslatom szerint objektív-szubjektív határidők bevezetése lenne célszerű. Az online sajtótermék hozzáférhetősége folyamatos, ezért a sajtó-helyreigazítási kérelem benyújtására nyitva álló határidőt a kérelmező tudomásszerzésétől számítva kellene meghatározni úgy, hogy törvényben rögzíteni kellene egy objektív elévülés jellegű határidőt is, amelyen túl helyreigazítási kérelem előterjesztésének nem lehetne helye. Utalok arra, hogy analóg megoldásokat a magyar jog több területen is ismer. A munkajog például az érvénytelenség körében írja elő, hogy valamely jognyilatkozat, megállapodás csak a tévedés vagy a megtévesztés felismerésétől, vagy a kényszerhelyzet megszűnésétől számított 30 napon belül
16
támadható meg. Jogvesztő határidőt is rögzít a törvény, amikor előírja, hogy a megtámadás a nyilatkozat tételétől számított 6 hónapon túl nem lehetséges. A polgári jogból vett példa szerint a kellékszavatossági kifogást a jogosult a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles a kötelezettel közölni, de a szavatossági jogok érvényesítésére csak a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidőn belül van lehetőség. Álláspontom szerint fentiekhez hasonló, a jelenleginél konkrétabb szabályozással orvosolható lenne az internetes sajtótermékre vonatkozó sajtóhelyreigazítási eljárással kapcsolatban előállt probléma azzal, hogy a jogalkotó szándéka egyébként a hatályos szabályozásból is kiolvasható akként, hogy az igényérvényesítési határidő a folyamatos elérhetőség miatt nyitva áll.
Készült Szombathelyen, 2013. augusztus 08. napján
A szerző ügyvéd
