1
Gánt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (II.01) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a települési szilárd és folyékony hulladék kezeléséről Gánt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkely (1) a., f., pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény, valamint a „hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88 § (4) bekezdése alapján az alábbi rendelet alkotja: I.
Fejezet
Általános rendelkezések
1. §
II. (1) A rendelet célja, hogy Gánt község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze. (2) A rendelet hatálya a község közigazgatási területén állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magánszemélyekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt kiterjed. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra, és az azzal összefüggő tevékenységre. (3) A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsôrendû közegészségügyi érdek, ezért ennek elômozdításában mindenki köteles hathatósan közremûködni, a szennyezôdést, fertôzést eredményezô tevékenységtôl, illetôleg magatartástól tartózkodni. (4) Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosának, használójának (haszonélvezôjének, másnak a használatában lévô ingatlanok tisztántartásáról pedig a használati joggal rendelkezô bérlônek) kell gondoskodni. (5) A település egész területén a szervezett szemétszállításról, valamint a települési szilárd hulladék egyes összetetőinek szelektív gyűjtéséről és elszállításáról az önkormányzat gondoskodik. (6) A település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett közszolgáltató, a többségi önkormányzati tulajdonban lévő Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Kft. II. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartása
2. §
(1) A község területén lévô ingatlanok tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megmûveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák.
2 (2) Az önkormányzati tulajdonú közterületek szervezett, rendszeres tisztántartásáról, portalanításáról, általános jellegû takarításáról, síkosságmentesítésérôl, a szilárd burkolatú utak tisztántartásáról, szeméttárolók kihelyezésérôl, ürítésérôl az önkormányzat gondoskodik. (3) Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel rendelkezô egyéb szervezetek tevékenysége következtében közterületen keletkezett szennyezôdés megszüntetése, a szennyezôdést okozó szerv, illetve személy feladata. (4) Köztisztasági szempontból járdának minôsül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed. (5) Az ingatlan elôtti járda tisztántartása, a járdán, illetve mellete nőtt gaz írtása, a fű lenyírása az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek és más elárusítóhelyek elôtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységbôl származik-e. Ez a kötelezettség kiterjed a hóeltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is. (6) A tényleges használó, illetve a tulajdonos kötelessége a járda mellett növő gaz kiirtása, a járdára kinyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése. (7) Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát a szükséghez képest naponként többször fel kell hinteni. A felhintésre környezetbarát szóróanyagot (homok, hamu, fûrészpor, kôporliszt) kell használni. E célra tüzelés után visszamaradt darabos, sérülést okozó anyagot használni nem szabad. A szóróanyag beszerzésérôl a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni. (8) A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset. 3. § (1) A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – az ingatlan előtti szakaszra terjedően – az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. (2) Jármûbehajtók átereszeinek jókarban és tisztántartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. (3) Az ingatlanon keletkezô csapadékvíz saját területen történô elhelyezésérôl, illetôleg kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történô bevezetésérôl – elôzetes bejelentés alapján – az ingatlan tulajdonosa gondoskodik. (4) A csapadékelvezetô árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet bevezetni tilos!
3 Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tûz- és robbanásveszélyes anyagot) a csapadékvíz-elvezetô árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy bevezetni tilos! 4. §
(1) Építési területen és az építkezés közvetlen környékén (az építkezés elôtti területen) az építést végzô kivitelezônek kell biztosítani a tisztaságot. (2) Beruházások esetén a birtokbavételtôl a kivitelezés megkezdéséig a beruházónak (bonyolítónak), ezt követôen a kivitelezés befejezéséig a kivitelezônek kell gondoskodni az általa elfoglalt terület tisztántartásáról. (3) Építésnél, bontásnál vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell végezni, az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por és egyéb szennyezôdés ne keletkezzen. (4) Közterületen építési, bontási anyagot a polgármester által kiadott közterülethasználati engedélyben meghatározott területen, az engedélyben megjelölt módon és idôtartamig szabad tárolni. Magánterületen engedély nem szükséges, de csak olyan anyagot szabad tárolni, amely közegészségügyi szempontból veszélytelen. (5) Közterületen bárminemû burkolat (úttest, járda stb.) felbontása csak a jegyzô, az országos közúthálózatba tartozó hozzájárulásával lehetséges.
utak
tekintetében
a
közút
kezelôjének
(6) Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladékanyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, legkésôbb a munka befejezésétôl számított 48 órán belül a kivitelezést végzô szervnek vagy személynek el kell szállítani, és a közterületet helyre kell állítani, illetôleg meg kell tisztítani. (7) Tilos közútra, útpadkára salakot, építési törmeléket, illetve szemetet szállítani és helyezni! Közterületre kihordott szemetet vagy építési törmeléket az érintett ingatlan tulajdonosa köteles felszólításra 24 órán belül saját költségén összetakarítani, illetve elszállítani. 5. §
(1) Közterületen szennyezô anyagot (szemetet, rongyot, egyéb hulladékot) csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyezôdnék, a szennyezôdés elôidézôje köteles azt eltávolítani és a további szennyezôdés megakadályozásáról gondoskodni. (2) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, a köz- vagy magánterület szennyezôdik, a szennyezôdés elôidézôjének azt a fel- vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani.
6. §
(1) A község közterületén tilos jármûvet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyezôdést okoz. Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell végezni, hogy a szennyezôdés közterületre ne kerüljön. (2) A gondozott zöldterületre járművel ráhajtani, azon parkolni, azt bármi módon károsítani tilos!
4 7. §
(1) Közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen szabad elhelyezni. Tilos az építményeket, kerítéseket, élôfákat bármilyen felirattal megrongálni. A közszemérmet és közízlést sértô feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani. (2) Épületen (kapun, ablakon stb.) egyéb létesítményben lévô, idejét múlt hirdetményt az elhelyezô köteles eltávolítani, legkésôbb a felhívás kézhezvételétôl számított 3 napon belül, köteles továbbá az így keletkezett hulladék összegyûjtésérôl és elszállításáról is
8. §
(1) A közterületek, a sportolás céljára szolgáló területek, valamint a kiránduló- és táborozó-helyek beszennyezése tilos! A köztisztaság megóvása és a balesetek elkerülése érdekében az említett területen szemetet, hulladékot (üveg, papír stb.), szennyezô vagy egészségre ártalmas anyagot kiönteni, elszórni vagy eldobni tilos. (2) Szemetet, hulladékot csak az arra a célra rendszeresített és felállított szeméttartóba lehet elhelyezni. (3) Aki közterületet, kiránduló-helyeket, valamint az itt elhelyezett felszerelési, berendezési tárgyakat beszennyezi, köteles annak megtisztításáról azonnal gondoskodni. (4) Állati hullát, valamint olyan anyagot, amely a környék levegôjét szennyezi, az egészséget veszélyezteti, vagy élôsdiek részére táptalajt nyújthat, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni vagy elhagyni nem szabad. Köz- vagy magánterületet fekáliával (emberi ürülékkel) szennyezni tilos!
9. §
(1) Vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépek, jármûvek tárolása közterületen tilos! (2) Alkalmi jelleggel igénybe vett közterület és az azt körülvevô 10 méteres területsáv tisztántartása az alkalmi használó kötelessége. (3) Az árusításból keletkező hulladék gyűjtésére zárható edényt kell kihelyezni és azt saját költségen elszállítani.
10. §
(1) Az épület tulajdonosa gondoskodik arról, hogy az épület tetôzetérôl az esôvíz, hólé a járdára ne csorogjon. (2) A település területén lévô tavakba, holtágakba, élô vízfolyásokba, belvízelvezetô árkokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet levezetni, partjait szemét vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni tilos! 11. § (1) A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy se a gyalogos, se a gépjármû forgalmat ne akadályozza. (2) Tilos az összerakott hó elhelyezése: a) a gyalogos közlekedési útvonalon, b) az útkeresztezôdésben, c)az úttorkolatban, d) a kapubejárat elé, annak szélességében, e)a tömegközlekedésre szolgáló jármû megállóhelyénél, a jármû megállóhelye és a járda között,
5 f) a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekû létesítményein. (3) A járdáról a havat, ha szükséges, naponta többször is hóesés után azonnal el kell takarítani.
III. Fejezet Az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetése 12. § (1) Kerti hulladék megsemmítéséről lehetőleg komposztálással kell az ingatlanon elül gondoskodni. (2) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tûzrakóhelyen és telken szabad égetni száraz állapotban úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hôsugárzása kárt ne okozzon. (3) Az égetendô kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetû hulladékot (PVC, veszélyes hulladék), műanyag, gumi, permetezőszerek burkolata. (4) Tilos hulladékot égetni vasárnap és ünnepnap. (5) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelôberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tûz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. (6) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelôberendezést ôrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani. (7) A tüzelés, a tüzelôberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tûz terjedése megakadályozható, illetôleg a tûz eloltható. IV. Fejezet A települési szilárd hulladék kezelése, a köztisztasági szolgáltatás Az ingatlantulajdonos kötelezettségei 13. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon vagy helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. Ezen kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: a) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, b) települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére c) az elszállításra való átvételig gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja. c) Az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított Szolgáltatónak átadni. (2) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltatónak bejelenteni, ha a tulajdonosváltozás vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik. Meg kell jelölnie egyben az ingatlanon lakók számát, nem rendszeres szilárd hulladék esetében pedig a várhatóan keletkező hulladék mennyiségét.
6 (3) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlan tekintetében, ahol nem tartózkodik és hulladék sem keletkezik. (4) Az az ingatlantulajdonos, akinek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásba bejegyzett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül is szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenysége során keletkezett nem települési szilárd hulladéktól elkülönítetten gyűjteni és arra közszolgáltatást igénybe venni. (5) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlantulajdonos a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladék termelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe.
A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás kötelező igénybevétele, a közszolgáltatás ellátásának rendje
14. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles a Szolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni. (2) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről a Szolgáltató az ingatlantulajdonost írásban köteles értesíteni vagy felhívás közzététele útján tájékoztatni. A hulladék begyűjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriság, útvonal és időpont) – a keletkező hulladékmennyiségek figyelembevételével – a Szolgáltató köteles elkészíteni és arról az ingatlantulajdonosokat, változás esetén is értesíteni. (3) A helyi közszolgáltatás körében az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató közötti jogviszonyt a települési szilárd hulladék kezelésére vonatkozó közszolgáltatás esetében az a tény hozza létre, hogy a Szolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll. (4) A nem települési szilárd hulladéknak minősülő szilárd hulladék keletkezésének tényét az ingatlantulajdonos köteles megjelölni azokat a körülményeket, amelyek miatt az adott hulladék nem minősül települési szilárd hulladéknak, továbbá azokat az intézkedéseket, amelyek útján a hulladék kezeléséről gondoskodik. (5) Amennyiben a rendelet 2. § 1) pontjában meghatározott települési szilárd hulladéknak nem minősülő hulladék – árusító, szolgáltató vagy egyéb gazdasági tevékenység folytán – közterületen keletkezik, abban az esetben az Önkormányzat a közterület-használatbavételi engedély megadását az általa szervezett közszolgáltatás igénybevételéhez kötheti. (6) A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a Szolgáltató az ingatlantulajdonost – a változás bekövetkezte előtt – írásban értesíteni köteles.
7 A hulladék gyűjtésére és elszállításra való átadására szolgáló gyűjtőedények rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek 15. § (1) Az ingatlantulajdonos a települési szilárd hulladék gyűjtésére, illetve elszállítására a Szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt, valamint – a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott gyűjtőedényzet űrtartalmát meghaladó mennyiségű alkalmi hulladék gyűjtésére – a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátot emblémás zsákot igénybevenni. A hulladék gyűjtésére és elszállításravaló átadására szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek 16. §
(1) Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényeket az ingatlan területén belül köteles elhelyezni. Gyűjtőedényt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az Önkormányzat külön meghatározott közterület-használati engedély alapján lehet. (2) Az ingatlantulajdonos köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Szolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A gyűjtőedényt legfeljebb a szállítási napot megelőző napon, 18 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. (3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A kihelyezett gyűjtőedényből guberálni tilos. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előídézésével. 17. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedények tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról, valamint környezetük tisztántartásáról. (2) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedények ürítése során esetlegesen keletkezett szennyeződés takarításáról a Szolgáltató köteles gondoskodni. (3) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet, az ingatlantulajdonos a Szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. (4) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét. A lomtalanítás alá tartozó alkalmi háztartási szilárd hulladékra vonatkozó külön rendelkezések
18. § (1) A jelen rendelet 2. § i) pontjában meghatározott hulladékra nézve a lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról az Önkormányzat megrendelése alapján a Szolgáltató gondoskodik.
8 (2) A hulladékot az ingatlantulajdonos a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, amelyet a Szolgáltató előzetesen megjelölt. (3) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előídézésével. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj 19. § (1) Az önkormányzat megtéríteni.
a felmerülő költségeket a Szolgáltató számára köteles
(2) A közszolgáltatás díját a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kell kiegyenlíteni. 20.§
A Szolgáltató köteles a közszolgáltatási díj megállapítása érdekében az Önkormányzat részére díjkalkulációt készíteni. Ha a Szolgáltató a közszolgáltatás körébe tartozó tevékenység mellett más gazdasági tevékenységet is folytat, a költségtervében a költségek szigorú elkülönítésének módszerét is alkalmaznia kell. A közszolgáltatás teljesítésének szünetelése
21. § A közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető, illetőleg korlátozható. V. Fejezet A közszolgáltatás alá nem tartozó települési szilárd hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásának rendjére vonatkozó előírások 22. § (1) A közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények működése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. Ezen hulladékfajták esetében az ingatlantulajdonosnak, a hulladék termelőjére és birtokosára vonatkozó hatályos jogszabályok szerint kell eljárni. (2) A hulladék termelője, birtokosa a tevékenysége gyakorlása során keletkező, vagy más módon a birtokába kerülő hulladékot köteles gyűjteni, továbbá az ártalmatlanításáról vagy a hasznosításáról gondoskodni. (3) Az ártalmatlanításra vagy hasznosításra vonatkozó kötelezettségét a hulladék termelője, birtokosa a) jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő ártalmatlanító vagy hasznosító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. (4) A hulladék elszállításához, hulladékszállítási tevékenységre, a Szolgáltatón kívüli, környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetet is igénybe lehet venni.
9 (5) A hulladék elszállítása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék a szállítójárműbe történő ürítésekor, illetőleg a szállítás folyamán ne szóródjon és más környezetterhelést ne idézzen elő. Szállításból eredő szennyeződés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés.-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról a hulladék termelője, birtokosa, illetőleg az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni. 23. § (1) Ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék elszállításával a Szolgáltatót bízza meg, a megrendelés és a szolgáltatás feltételeiben történő megállapodásuk alapján a Szolgáltató a megjelölt időpontra vagy időtartamra a megjelölt mennyiségű, és összetételű hulladéknak megfelelő gyűjtőedényt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátja, a hulladék elszállítását elvégzi és gondoskodik a kijelölt ártalmatlanítóhelyen történő elhelyezéséről. (2) Az ingatlantulajdonos a Szolgáltató részére a megállapodásban kikötött díjat köteles megfizetni. 24. § (1) A közszolgáltatás alá nem tartozó hulladék szállítása esetében a hulladék termelője, birtokosa, illetőleg az általa szállításra igénybe vett gazdálkodó szervezet köteles a közterület tisztántartására vonatkozó jogszabályok szerint eljárni. (2) A hulladék termelője, birtokosa köteles gondoskodni az Önkormányzat külön rendeletében meghatározott közterület-használati engedély megszerzéséről, ha a hulladék összegyűjtésére szolgáló konténer a közterületen 24 órát meghaladó időtartamra kerül kihelyezésre. Köteles gondoskodni továbbá a konténer környezetének folyamatos tisztántartásáról, a konténer telítődése esetén annak haladéktalan elszállíttatsáról. (3) A szállítást végző gazdálkodó szervezet konténert közterületen a közúti és a gyalogos forgalom biztonságát nem veszélyeztető módon, az alábbi előírások megtartásával helyezhet ki: a) főútvonalon konténer kizárólag folyamatos rakodás idejére helyezhető ki, a szállító jármű helyszínen tartásával annak érdekében, hogy az elszállítás a telítődéskor haladéktalanul megtörténhessen; b) tömegközlekedési útvonalon, amennyiben a konténer kihelyezése csak a közúti forgalom zavarásával oldható meg, az a) pontban foglaltak szerint kell eljárni; c) egyéb útvonalakon a konténert, a telítődést követő 8 órán belül el kell szállítani.
VI. Fejezet A településen keletkezett folyékony hulladék elszállítása és kezelése 25. § (1) Gánt Község Őnkormányzata a települési folyékony hulladék rendszeres elszállításáról, elhelyezéséről kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás – a közcsatornára rákapcsolt ingatlanok kivételével – a község teljes közigazgatási területére kiterjed.
10 (3) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást a szennyvízcsatornába be nem kötött, valamint engedélyezett házi szennyvíztisztítóval nem rendelkező ingatlanok tulajdonosai, használói, bérlői, kezelői (továbbiakban: igénybevevők) kötelesek igénybe venni és annak díját a szolgáltató részére a szállításkor azonnal megfizetni. (4) A szolgáltató az igénybevevő megrendelése alapján legkésőbb 72 órán belül köteles elszállítani az ingatlanokon keletkezett települési folyékony hulladékot. Igénybevevő a települési folyékony hulladékhoz való hozzáférést az ingatlanán belül köteles biztosítani, ellenkező esetben a Szolgáltató az elszállítást megtagadhatja. (5) A települési folyékony hulladék elszállítása a szolgáltató által biztosított tartályautóval történik. A szállítás alkalmával szennyeződött közterületet a Szolgáltató köteles haladéktalanul feltakarítani. (6) Szolgáltató a települési folyékony hulladékot a Fejérvíz Zrt-vel kötött megállapodás alapján a bodajki szennyvíztisztító telepen köteles elhelyezni. 26. § (1) Az ingatlanoknál (lakások, egyéb ingatlanok) keletkező bármilyen típusú folyékony hulladékot tilos az ingatlanon belül kilocsolni, közterületre kiengedni, leengedni. (2) Ha az ingatlan nincs bekötve a közcsatornába, a települési folyékony hulladék összegyűjtésére a tulajdonos, használó által a telken belül létesített szennyvízszikkasztók és zárt szennyvíztárolók szolgálnak. (3) A települési folyékony hulladék fogalomkörébe nem tartozó folyékony hulladék összegyűjtése a közegészségügyi környezetvédelmi és egyéb hatósági előírások szerint történhet. VII. Fejezet Záró rendelkezések
27. § Ez a rendelet 2014. február 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a települési szilárd és folyékony hulladék kezeléséről szóló 4/2010. (III. 1.) sz. egységes szerkezetbe foglat rendelet.
Gánt, 2014. január 23.
Spergelné Rádl Ibolya polgármester
Dosztály Csaba jegyző