Ψ
A szinkronicitás jungi elméletérõl Tényi Dalma
82
Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
A legelsô tudós, aki nem találta kielégítônek a furcsa egybeeséseket puszta véletlenként definiáló kauzalitás elméletrendszerét és ezen jelenségeket tudományos rendszerbe kísérelte meg foglalni, Paul Kammerer, lamarckista biológus volt. Az osztrák tudós figyelmét már húsz éves korában felkeltették a megmagyarázhatatlan egybeesések és bizonyos elemek (számok, nevek, szavak) ismétlôdései. Olyannyira elvarázsolták Kammerert e jelenségek, hogy tudatosan kezdte gyûjteni és lejegyezni ôket. A róla írt életrajzi és tudományos témájú könyvek valamennyien említik azt a híres anekdotát, miszerint Kammerer füzettel a kezében hosszú órákon keresztül üldögélt a város központjában a padokon és a járókelôket, gépkocsikat figyelte. Lejegyezte, milyen gyakran látja ugyanazt a szatyrot, ruhadarabot, kalapot egy-egy gyalogosnál, valamint milyen gyakorisággal figyel meg egy bizonyos autómárkát vagy színt, majd otthon pedig elemezte az adatokat. A jelenségeket magyarázó, lassan kibontakozó elméletet Kammerer szerialitásnak nevezte el, melyet 1919-ben Das Gesetz der Serie1 címmel publikált. A könyv elsô felében különbözô címszavak alatt (számok, szavak, találkozások, nevek) száz példa olvasható az említett jelenségekre, melyek között teljesen hétköznapinak is nevezhetô (az elsô eset alább), valamint elgondolkodtató, már-már megdöbbentô példák (második példa alább) is találhatók. „Sógorom, E. von W., 1910. november 4-én hangversenyen volt a Bösendorf Teremben
1
(Bécs). Jegye a kilences számú székre szólt, s kilences volt ruhatári száma is.” (idézi 16, 194. pp.) „Szeptember 18-án feleségem dr. J. V. H. professzor rendelôjében a sorára várt, a közben a Die Kunst címû folyóiratot lapozgatta. Rendkívül megtetszettek neki egy bizonyos festô, név szerint Schwalbach képei, és megjegyezte a mûvész nevét, mert szerette volna megtekinteni a képeit eredetiben is. A következô pillanatban nyílt az ajtó, belépett az asszisztensnô, és azt kérdezte a várakozóktól: Itt van Frau Schwalbach? Telefonon keresik.” (idézi 16, 194. pp.) A kammereri példák bemutatásánál egyértelmûen érezhetô a biológus szigorú kategorizációra irányuló tendenciája. Külön alfejezetekbe csoportosítva olvashatók a számokkal, nevekkel, szerencsétlenségekkel stb. kapcsolatos jelenségek. Koestler megfogalmazásában a könyv elsô felében a „nem kauzális jelenségek tipológiája olvasható” (16). Kammerer a könyv második felében ismerteti a szerialitásra vonatkozó koncepcióját: „A sorozat azonos vagy hasonló események idôben és térben való törvényszerû ismétlôdése (csoportosulása vagy halmozódása), míg a sorozat egyes elemei – amennyire bármilyen körültekintô elemzéssel bizonyítható – nem azonos kiváltó okok következményei.” (idézi 16, 196. pp.) A fenti definíciót és annak gyenge pontját az
Magyar fordításban „A sorozatok törvénye”-ként hangzana a cím, ám Kammerer ezen mûvét a mai napig sem magyar, sem angol nyelvre nem fordították le. A neves író és újságíró, Arthur Koestler azonban Kammerer életrajzát bemutató, A dajkabéka esete címû írása végén, függelékként remek összefoglalót nyújt a Das Gesetz der Serie címû mûrôl.
Psychiat Hung 2013, 28 (1):82-93
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl
alábbi példával szemléltethetjük: egy hûvös ôszi napon az utcán sétálgatva feltûnik, hogy minden második ember Coca-Colát fogyaszt. Szokatlannak gondoljuk a jelenséget, hiszen annak ellenére, hogy népszerû ez az üdítô ital, ilyen gyakran azért nem látjuk az emberek kezében az utcán – fôleg nem ôsszel. Ez tehát megfelelhet a szerialitás definíciójának, vagyis, hogy a kóla sorozatos megjelenése egy, a kauzalitástól független természeti elv hatására történik – ez azonban csakis akkor igaz, ha minden kauzális tényezôt ki tudunk zárni: például nincs CocaCola leárazás a közeli boltban, vagy nem osztogatnak két sarokkal arrébb ingyen kóstolót. A kammereri szerialitás koncepciójának egyik gyenge pontja tehát a kauzalitás teljes fokú kizárására tett kísérletek számos esetben lehetetlen mivolta. A szerialitás elméletének felvázolása során is visszaköszön Kammerer azon törekvése, hogy egy koherens, precíz rendszert alkosson. Munkájában a sorozatokat különbözô karakterisztikumokkal jellemzi: sorozatok rendûsége, hatványértéke, paraméterei (16). A rendûség számértéke megmutatja a sorozaton belül elôforduló „azonos vagy hasonló” események számát. Az elôzô oldalon idézett példában, a hangversenyteremben és a ruhatárban visszaköszönô kilences szám esete egy másodrendû sorozat, mivel kétszer fordult elô az említett szám. A sorozatok hatványértéke az idôben párhuzamos elôfordulások számértéke. A Kammerer feleségérôl szóló történetben, amikor a Schwalbach vezetéknév volt a központi motívum, egy kettes hatványértékû sorozatra kapunk példát, mivel két hasonló esemény – Schwalbach képei és Frau Schwalbach telefonhoz hívása – történt majdnem egy idôben. Végül, a sorozatoknak paraméterei is vannak, melyek a közös jellegek, vonások számaként definiálható. Erre szemléletes példa a következô történet, Kammerer könyvében a 10. számú eset: „1915-ben két katona egymástól függetlenül a csehországi Katowitze hadikórházba került. Korábban soha nem találkoztak. Mindketten 19 évesek voltak, mindkettônek tüdôgyulladása volt, mindketten Sziléziában születtek, mindketten egy-egy szállító alakulatnál szol-
Hungarica
gáló önkéntesek voltak, és mindkettôt úgy hívták, hogy Franz Richter.” (idézi 16, 197. pp.) Ebben a történetben a két férfi életútja között hat azonos elemet fedezhetünk fel: a hadikórház, az életkor, a betegség, a születési hely, az önkéntesség, illetve a név szolgálnak egy-egy paraméterként. Kammerer e rendûséggel, hatványértékkel és paraméterszámmal jellemezhetô sorozatokat a szerialitás elv megnyilvánulásaként értelmezte. Elgondolása szerint a hétköznapi szemlélô által alapvetônek tartott kauzalitás elmélet mellett létezik egy másik, univerzális, a dolgokat egymás mellé rendezô akauzális erô is. Így a mérleg két serpenyôjeként mûködô kauzalitás és az akauzalitás elve egyensúlyt hoz létre: míg az egyik az általunk értelmezhetô ok-okozati kapcsolatokban nyilvánul meg, addig a másik számunkra szürreális, megmagyarázhatatlan egybeeséseket generál. Kammerer e megmagyarázhatatlanság mibenlétét az akkori kor fizikai ismereteinek hiányában látta – a véletlen egybeeséseket eredményezô szerialitás elvét egy fizikai mennyiségekkel és képletekkel leírható entitásként értelmezte: lényegét a gravitáció jelenségével állította analógiába, ám ez esetben nem a tömeg, hanem a dolgok közti hasonlóság generálja a „vonzó erôt”. A szigorú kategorizálás, illetve az elméletrendszer magyarázatára tett kísérlet azonban a fizika tudományának segítségével tévesnek bizonyult; míg a Coca-Cola üdítôital esete szemlélteti az elméletrendszer egyik leggyengébb pontját, addig a fizika tudományát kutató tudósok könnyûszerrel cáfolták meg a hasonlóság alapján mûködô „vonzó erô” létezésének a lehetôségét. Annak ellenére, hogy mélyebben megvizsgálva a szerialitás elméletrendszerét, abban számos elemi tévedés fedezhetô fel, beláthatjuk, hogy Kammerer munkássága egyedülállónak tekinthetô, – mivel az osztrák tudós volt az elsô, aki az addig véletlennek tartott egybeesések jelenségeit komolyan vette, tudományos szempontból vizsgálta és foglalta rendszerbe. Megerôsítik ezt a kijelentést a huszadik század egyik legmeghatározóbb fizikusának, Albert Einsteinnek a szavai is, aki ekképp fogalmazott Kammerer szeri-
83
Fórum
84
alitás elméletével kapcsolatban: „egészen eredeti, és a legkevésbé sem abszurd”. (idézi 16, 199. pp.) Gondoljunk csak bele, hogy a kor fizikusai által kezdetben szürreálisnak és abszurdnak tartott elméletek, mint a tér-idô kontinuum, a sokdimenziós, görbülô tér, az idôutazás lehetôsége és a relativitáselmélet a ma már alapvetônek tekintett einsteini kozmológia legfontosabb alapköveit alkotják. Arthur Koestler igen találóan a következôképp fogalmaz a Das Gesetz der Serie címû mûben leírt szerialitás elgondolásáról: „Hatása az impresszionista festményekéhez hasonló – ezeket is bizonyos távolságból kell szemlélnünk; ha túl közel megyünk, rendezetlen pacákká hullik szét az egész.” (16, 200. pp.) A szerialitás eme, Kammerer által a huszadik század hajnalán kidolgozott elméletrendszere minden hibájával együtt keltette fel C. G. Jung figyelmét a – többek között számos saját tapasztalatként megélt illetve betegei által elmesélt – nem mindennapi, már-már képtelen egybeesések tudományos elméletekkel történô interpretációjának lehetôségére. Két nagyon lényeges különbség áll fenn azonban a két tudós elgondolásában: míg Kammerer az egybeesésekre pusztán nyers önvalójukért létezô entitásokként tekintett, addig Jung eme jelenségek lényegeként azok jelentését, üzenetét fogalmazta meg. A másik fontos eltérés a jungi elmélet alapját képezô pszichológiai vonal2, amely a kammereri elmélet esetében nem figyelhetô meg. E két, a teóriák gyökerei szintjén manifesztálódó különbség következménye a saját elméletét jelölô, Jung által alkotott neologizmus: a szinkronicitás.3 A svájci tudós, akinek elméletrendszere központi magjául a mélypszichológia aspektusai szolgáltak, igen fontosnak tartotta a koincidenciák jelentését. Jung – bár igen nagyra értékelte Kammerer egyéni látásmódját – a követ-
2
3
kezô kritikát fogalmazta meg a szerialitás elméletével kapcsolatban: „Valamilyen homályos oknál fogva nem lát bennük (a véletlen egybeesésekben – T.D. megj.) semmi mást, csupán igazolást a valószínûség szabályaira – a sorozatok törvényszerûségével egy, a kauzalitással párhozamosan létezô elvet kíván bemutatni.” (6, 9. pp., T.D. fordítása) Jung számos írásában utalt röviden a szinkronicitás jelenségére és jelentôségére, ám célzottan ezt a témát tárgyaló mûve csak 1952-ben jelent meg Synchronicity: An acausal connecting principle cím alatt, mely írás teljes egészében eddig nem jelent meg magyar fordításban. A 150 oldal terjedelmû könyvben Jung pontosítja és meghatározza a szinkronicitás definícióját, valamint rövidebb fejezetekben a szinkronicitás jelentôségét mutatja be asztronómiai, parapszichológiai tanulmányokban, illetve kísérletet tesz a Wolfang Paulival végzett kollaborációjuk eredményeinek felvázolására, mely által érinti a teoretikus fizika, illetve a metafizika határvonalait is. Jung egyik legpontosabb meghatározása a szinkronicitás jelenségére vonatkozólag a következô: „ A szinkronicitás tehát egy bizonyos pszichés állapot és egy vagy több külsô esemény közötti egybeesés, amelyek jelentéssel bírnak a pillanatnyi szubjektivitásnak.” (6, 25. pp., T.D. fordítása) A szinkronicitás jelensége tehát egy szubjektíve megélt valóság, mely hirtelen egyszer csak megvalósul a külvilágban és eme egybeesés jelentéssel ruházódik fel a szubjektívumban. A definíció szemléltetésére idézném a talán leghíresebb szinkronicitásról szóló történetet, Jung legendás személyes tapasztalatát a szkarabeusz bogárral: „Egy általam kezelt fiatal nônek, egy kritikus pillanatban, volt egy álma, melyben megaján-
Annak ellenére, hogy a jungi szinkronicitás elmélet központi magját természetesen az analitikus pszichológia képezi, köztudott Jung kollaborációja a kvantummechanika egyik legjelentôsebb teoretikus fizikusával, Wolfgang Paulival, mely során a két tudós a pszichológia és a kvantumfizika legmélyén gyökerezô elemi kapcsolatot kutatta, amellyel fizikailag is bizonyítható, tudományos magyarázatot kívántak nyújtani a szinkronicitás jelenségére. A szinkronicitás fogalmát Jung legelôször a német szinológus, Richard Wilhelm által németre fordított Az aranyvirág titka címû kínai taoista, meditációs technikákról szóló könyvhöz írt kommentárjaiban említi. (23)
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl
dékozták egy arany szkarabeusszal. Míg mesélte nekem ezt az álmát, én háttal ültem a csukott ablaknak. Hirtelen zajt hallottam a magam mögül, mintha valami finoman csapkodná az ablakot. Megfordultam és egy repülô rovart láttam, amely kopogtatta az ablaküveget. Kinyitottam az ablakot és befelé röptében elkaptam a teremtményt. Az a legközelebbi rokona volt a szkarabeuszbogárnak, amely még elôfordul a mi földrajzi szélességünkön.” (6, 22. pp., T.D. fordítása) A történet kitûnô példa a jelenségre, hiszen a Jung által leírt definíció minden pontjának eleget tesz. A pszichés állapotot (vagy szubjektív tapasztalást) a páciens szkarabeuszról látott álma képviseli, míg a külsô esemény (vagy objektív tapasztalás) ez esetben az ablaküvegen berepülni kívánó bogár képében jelentkezik. Annak érdekében, hogy az egybeesés jelentését értelmezni tudjuk, fontos megemlíteni, hogy abban a periódusban, amikor a páciens ezt az álmot látta, már hetek óta hatástalan volt a terápia, nem volt elôrehaladás, mivel a beteg visszahúzódóvá vált és képtelen volt érdemben megnyílni a terápiás foglalkozásokon (1). Az említett szinkronisztikus egybeesés után (amely nagy emocionális hatással bírt a betegre) azonban ez az ellenállás megszûnt és hatékonyan sikerült a páciens neurotikus elhárításait oldani. A jelenség célját tehát a beteg pszichés feszültségeinek oldásaként, illetve a lelki egyensúly állapotához vezetô út megnyitásaként interpretálhatjuk. Az imént idézett definíció megfogalmazása után Jung a személyes és a páciensei által megtapasztalt szinkronisztikus élményeket kísérelte meg típusok szerint csoportosítani és rendszerbe foglalni. A szinkronicitással foglalkozó írása legvé- szinkronicitás gén, appendixként pár sor- (obj.-szubj. párhuzam jelentéssel) ban kategorizálta a különbözô szinkronicitás jelenség fajtáit. 4
– Elsôként azokat az eseteket említi, amikor a szubjektív tapasztalás egyszer csak objektív formában manifesztálódik a külvilágban (például a szkarabeusz felbukkanása az elôzô esti álom után). – Második típusa a szinkronisztikus eseményeknek, amikor a szubjektív tapasztalás egy idôben zajlik a külsô, objektív eseménnyel; azonban fontos, hogy a történést szubjektíve megélô személy percepcióján kívül történik az objektív esemény (például a stockholmi tûz esete, amikor Swedenborg, svéd tudós az 1700as években otthonától 700 kilométerre egy hirtelen elôtörô vízió képében látta, amint Stockholm a lángok áldozatául esik). – Harmadik típusként Jung a szubjektív tapasztalás olyan formáját említi, mely csak késôbb, a jövôben nyer objektív szinten verifikációt (például Jung ún. jósló álma, melyben látta, hogy egyik páciense hegymászás közben életét veszti, s mely tragédia pár napon belül be is következett). Ez a „múlt-jelen-jövô” sémájú kategorizáció pontosan szemlélteti, hogy Jungot legfôképp a szinkronisztikus jelenségek idôbelisége foglalkoztatta, amely alapjául szolgált a csoportosítását ért kritikáknak (1), mikor azok annak hiányosságaira mutatnak rá.4 Robert Aziz, kanadai pszichoterapeuta C. G. Jung’s Psychology of Religion and Synchronicity címû, 1990-ben megjelent összefoglaló mûvében pontosan rámutat a Jung által felvázolt elmélet gyenge pontjaira, és kiváló összefoglalóval szolgál a szinkronisztikus események típusairól. Könyvében leírt eszmefuttatását a következô összefoglaló ábra szemlélteti: 1-es típus (kompenzáló/megerôsítô kép szubjektivitásban és objektivitásban is)
jungi idôbeliség
2-es típus (kompenzáló/megerôsítô kép csak az objektivitásban)
Jung a szinkronicitás elméletével kapcsolatban több ízben említette, hogy ô csupán a kiindulópontot határozza meg, úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy befejezetlen vázlatot készített, ám a szinkronicitás pontos meghatározása mind pszichológiai mind fizikai vonatkozásban a jövôbeli generációk feladata (6).
Hungarica
85
Fórum
86
Aziz (1) megfogalmazásában a szinkronicitás definíciója megegyezik a svájci mester által lefektetett tézissel, mely szerint a szinkronicitás az egyén számára jelentést hordozó egybeesés a szubjektív megélés és a külvilági objektivitás között. Amiben Aziz könyvében újat alkotott, az a Jung által felvázolt idôbeli csoportosítással való szakítás és egy új, más alapokon nyugvó kategorizáció bevezetése. Aziz – Junghoz hasonlóan – a szinkronicitás lényegeként egy magasabb jelentés létezésének a megtapasztalását és e tapasztalás általi új út kikristályosodásának a lehetôségét fogalmazza meg. A szinkronicitás üzenete tehát lehet megerôsítô vagy kompenzáló. Visszatérve Jung páciensének példájára, a szkarabeusz (mind a beteg álmában, mind az ablakon berepülve) segítô célból kompenzáló képként jelenik meg, hogy a beteg könnyebben megnyíljon és ezáltal egy eredményes terápiát abszolválhasson. Minden személynél létezik tehát egy aktuális lelki vagy pszichés állapot, melyet vagy megerôsíthet vagy (az esetek többségében inkább) kompenzálhat egy szinkronisztikus megtapasztalás. Aziz a szinkronicitás eseteit két nagy csoportba osztja aszerint, hogy ez az élmény a szubjektumban és az objektív világban vagy csak az objektivitásban manifesztálódó képek segítségével jelentkezik. Az 1-es típus esetén mind a szubjektumban, mind az objektív külvilágban feltûnik az adott elem. A szkarabeusz bogár esetét sorolhatjuk például ebbe a csoportba, hiszen az a hölgy álmában, illetve az ablakpárkányon is megjelenik. Aziz megfogalmazása szerint a fentebb említett, Jung által kidolgozott „múlt-jelen-jövô” sémájú beosztás az 1-es típusú esetek részletesebb kategorizációja aszerint, hogy a külvilágban az objektív elem a szubjektív képhez képest mikor tûnik fel (a szkarabeusz késôbb, a stockholmi tûz egy idôben, míg a jósló álom esetén a szubjektív kép csak késôbb nyer objektív verifikációt). A 2-es típusú szinkronisztikus jelenségek esetén viszont a megerôsítô vagy kompenzáló esemény csak az objektív külvilágban jelenik meg, szubjektív képi szinten nincs jelen. Erre a típusra didaktikus példaként szerepelhet egy személy, aki megfigyeli, hogy minden egyes alkalommal,
amikor szomorú, beborul az ég, valamint mindig pont akkor ered el az esô, amikor elsírja magát. Az esô szimbolikus képe csak a külvilágban jelenik meg, szubjektíve, például álom formájában nem. Másik példaként Jung egyik személyes tapasztalatát idézném, édesanyja halálhírérôl való értesülése után, melyet önéletrajzi mûvében, az Emlékek, álmok, gondolatok címû írásában említ: „Azonnal hazautaztam, és éjjel, a vonaton ülve, mély szomorúság töltött el, lelkem legmélyén azonban mégsem szomorkodtam igazán, éspedig különös okból: egész utazásom alatt szakadatlanul tánczenét hallottam, nevetést és vidám zajongást, mintha esküvôt ünnepelnének. [...] képtelen voltam magam átadni a gyásznak. Bár újra meg újra elhatalmasodott volna rajtam, a következô pillanatban mégis mindig ezek a vidám dallamok vettek körül.” (7, 377. pp.) Az öntudattal rendelkezô ego, Jung megfogalmazásában a „tudat szubjektuma” (idézi 4, 21. pp.) aspektusából a halál mindenképp a létezés legvégét jelenti, amely a teljes pusztulás brutalitásával fenyegetô rémisztô lezárása az életnek. Ezzel szemben a tudat és a tudattalan teljességét reprezentáló szelf – mely a psziché totalitásának archetípusa (9) – a halál tényét újraegyesülésként éli meg, melynek során az emberi életben létfontosságú tudat megszûntével a psziché tartalmai újra egyesülnek azzal az egyetemes „teljességgel”, melybôl az élet kezdetén kiszakíttattak. Ennek fényében a vonaton történtek a halálra tekintés ellentétes módozataiként tekinthetôk: az ego rémült és reményvesztett aspektusát (az elkeseredett Jung gyásza) a szelf egyesülést ünneplô euforikus nézôpontja (a vonaton az esküvôt ünneplô vidám társaság) kompenzálja, billenti egyensúlyba, miközben üzenetet közvetít a gyászoló személynek a halál teljességet beteljesítô áldásos szerepérôl. Aziz (1) kitûnô monográfiájának eredményeképp sok, korábban homályos jungi elgondolás és példa tisztázódott, és általánosan elfogadottá vált a szinkronisztikus események e két csoportba sorolása. Felmerült bennem azonban, hogy
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl
több, mindenképpen figyelemreméltó történetet nem lehet az említett két csoport valamelyikébe sorolni, hanem azok egy harmadik kategória példáiként szerepelhetnek csak. E történetek alatt értem például a számtalanszor, világszerte hitetlenkedést és megdöbbentést kiváltó jelenséget, melyet az angol nyelv „multiple independent discovery”-ként említ – vagyis amikor két vagy több kutató egymástól teljesen függetlenül a bolygó két különbözô pontján egyszerre jut ugyanarra a felismerésre. Egyik leghíresebb példa az evolúció Charles Darwin neve alatt jegyzett elmélete, ám a brit biológus, Alfred Russel Wallace is pontosan ugyanakkor, Darwintól függetlenül írta le ugyanazt a megfigyelését a fajok eredetével kapcsolatban. A következô példa, mely nem kap helyet az Aziz-féle csoportosítás keretei között, Jung személyes élménye a „hal” szimbólumának 1949. árpilis 1-jei és 2-ai gyakori felbukkanásának kapcsán: „Habár vannak esetek, amelyek puszta matematikai valószerûségének lehetôségéhez kétségek fûzhetôk. Hogy említsek egy példát a sok közül, a következôket tapasztaltam 1949. április 1-jén: Halat ebédelünk. Valaki megemlíti az Áprilisi hal hagyományát5. Ugyanazon a délelôttön egy feliratot veszek észre, mely a következôt mondja: „Est homo totus medius piscis6 ab imo.” Délután egy elôzô betegem, kit hónapok óta nem láttam, megmutatja néhány rendkívül lenyûgözô, halat ábrázoló rajzát, melyeket az elmúlt hónapokban festett. Este mutatnak nekem néhány hímzett kézimunkát, melyek halszerû tengeri szörnyeket ábrázolnak. Április 2-a reggelén egy korábbi páciensem, akit évek óta nem láttam, elmesélt nekem egy álmot, melyben egy tó partján állt és egy nagy halat látott felé úszni, majd a hal partra sodródott a lába elé. Abban az idôben, amikor ezek történtek, épp a hal szimbolikájának kérdésével foglalkoztam. Az imént fel-
5
6
sorolt személyek közül azonban csak egy tudott errôl a tényrôl.” (6, 10. pp., T.D. fordítása) Érdekesség, hogy Jung megemlíti továbbá azt, hogy könyvének e fejezetét a tóparton ülve írta és az imént idézett történet lejegyzése közben egy hal bukkant elô a parthoz közel, egy pillanatra kiugrott a vízbôl, majd hangos csobbanással visszaesett. Igen érdekesek a szinkronicitás elméletének aspektusából a felfedezésekrôl szóló történetek, ugyanúgy, mint Jung megfigyelése a hal motívumának két nap alatti hatszori felbukkanásáról, hiszen aligha lehetnek ezek az események a vak véletlen szülöttei. Nem tudjuk azonban a szinkronisztikus eseményekként interpretálni ôket, hiszen az egyidejû felfedezések kapcsán két szubjektív elem – a két elmélet születése a tudósok gondolataiban – egybeesése figyelhetô meg, külsô objektivizálódás nélkül. A második esetben pedig számos, az objektív valóságból felbukkanó hal motívumot figyelünk meg annak a szubjektivitás síkján történô megélése nélkül. Az arra vonatkozó választ, hogy ezek a jelenségek hogyan illeszthetôk bele a szinkronicitásról és véletlenrôl alkotott elméletrendszerébe, Jung sose adta meg egyértelmûen. Szinkronicitást tárgyaló mûvében egy, a szerkesztôk által írt lábjegyzetben azonban pontosítást nyer ez a kérdés: „Jung hipotézise alapján a véletlen egybeesések feloszthatóak jelentés nélküliekre és jelentéssel bíróakra. A vak véletlen által létrehozott jelentéktelen egybeesések a pszichoid archetípus aktivációja során nyernek jelentést.” (szerkesztôi megjegyzés Jung, Synchronicity: an acausal connecting principle címû mûvéhez (6). 24. pp., T.D. fordítása) A fentiek alapján tehát a klasszikus, objektív és szubjektív elemet is tartalmazó szinkronisztikus egybeeséseken kívül megkülönböztethetünk jelentéssel bíró, csak objektív vagy csak szub-
Angolul „April fish”. Magyarországon is ismert április 1-jei tréfának az angol megfelelôje. (to make an April fish of someone: bolonddá tenni valakit április 1-jén) Piscis latin szó, jelentése: hal
Hungarica
87
Fórum
jektív elemekbôl álló halmozódásokat, csoportosulásokat, melyek jelentéssel való felruházottsága a pszichoid archetípusnak köszönhetô. Kiegészítve az elôbb bemutatott összefoglaló ábrát, a következô vázlat készíthetô: 88
megtapasztaló személy felfigyel – legyen az a klasszikus értelemben vett objektív és szubjektív elemeket is hordozó koincidencia vagy a kettô közül csak az egyikkel jellemezhetô egybeesés. Ha az illetô világképe nem szorítkozik kizárólag a merev kauzalitás elméletére, 1-es típus az lehetôvé teszi ôt a szinkronijungi (kompenzáló/megerôsítô kép citás élménye iránti fogékonyszubjektivitásban és objektivitásban is) idôbeliség ságra. Ez a szenzitivitás a furcsa szinkronicitás (obj.-szubj. párhuzam egybeesések észrevételekor kejelentéssel) letkezô intenzív numinozitás ér2-es típus (kompenzáló/megerôsítô kép zésében manifesztálódik, mely csak az objektivitásban) által a megfigyelt esemény köré nagy koncentrációban gyûlik fel a pszichikus energia. Ennek jelentéssel bíró (van aktiválódott archetípus) következményeképp átcsoporegybeesések tosítódás jön létre s – utalva a (nincs obj.-szubj. Janet-i kifejezésre – ez lehetôvé párhuzam) jelentés nélküli teszi a psziché más területein az (nincs aktiválódott archetípus) energia csökkenését, ezáltal a Az archetípusok – melyek aktivációja a jelen- tudat szintjének visszaesését. A máskor szigotéktelen egybeeséseket teoretikusan megkülön- rúan fennálló tudatos kontroll hiánya vákuumböztetik a jelentéssel bíró koincidenciáktól – hoz hasonlítható ûrt hagy maga után, mely által képezik a szinkronisztikus események motorját a psziché adott része alkalmassá válik a legméis. Az igen bonyolult és sokrétû jungi archetípus lyebb tudattalan tartalmak, az archetipikus fakfogalmát legtömörebben és legjellemzôbben torok felszínre kerüléséhez – aminek köszönheAziz definiálta: különbözô struktúrák létrejötté- tôen a befogadó „abszolút tudásban” részesül re irányuló tendenciák, melyek a kollektív tu- (21). Ezen archetípusok aktivációja és felszínre dattalan tartalmát képezik (1). Jung elgondolá- bukkanása teszik lehetôvé a jóslatszerû és késa szerint a szinkronisztikus események kiváltó sôbb beteljesedô álmokat, a telepátia jelenségét, okai és legbelsô mozgató erôi a kollektív tudat- a szkarabeuszról szóló álom elmesélése és az talan tartományából aktiválódó és átmenetileg ablakpárkányon koppanó bogár jelenlétének felszínre törô archetipikus tartalmak. Jung a egybeesését, valamint ezek az ôsi, bennünk élô híres francia pszichológus – a disszociáció kon- energiák felelôsek továbbá a szinkronicitás jecepciójának atyja – Pierre Janet teóriájára utal, lensége alatt pár másodpercre tapasztalható amikor a szinkronicitás létrejöttéhez szükséges „beteljesülés, abszolút tudás” birtoklásának – „abaissement du niveau mental” szófordulatot Jung megfogalmazásában – a numinozitás érhasználja. E francia kifejezés magyarra fordítva zékeléséért. Ezen jelenségek magyarázata túl„a tudatosság szintjének csökkenését” jelenti. mutat a pszichológia tárgykörén: megválaszoláErrôl a jelenségrôl alkotott elgondolásáról igen sukhoz teológiai, metafizikai síkok érintése válik érthetô és árnyalt képet kapunk az amerikai szükségessé. A szinkronicitással foglalkozó Jung, pszichoterapeuta és korábbi Jung tanítvány, Ira illetve tanítványai, továbbá korunk jungiánus Progoff „Jung, Synchronicity and Human Des- pszichológusai számára vitathatatlanul a legfontiny” címû könyvében, mely kéziratához maga tosabb – ám legkisebb sikerrel megmagyarázhaa svájci mester fûzött megjegyzéseket, helyes- tó – részét képezi az elmélet gyökerét formáló bítéseket. Progoff (21) elgondolásában a kollek- archetípusok rejtélye: hogy lehetséges az álmok tív tudattalanban aktiválódó archetípus létre- általi jövôbelátás? Milyen oknál fogva jelenhehozza az egybeesést, melyre a szinkronicitást tett meg Swedenborgnak a stockholmi tûzrôl ví-
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl
ziója 700 kilométerre a várostól? Mi vonzotta oda a szkarabeuszbogarat az ablakpárkányhoz? Ha kísérletet szeretnénk tenni e kérdések megválaszolására, félre kell tennünk a mindennapi életünk során belénk ivódott és gondolatmenetünket szüntelenül befolyásoló kauzalitás elméletét, mely szerint nem létezik okozat ok nélkül (tudás tanulás nélkül). A szinkronicitás elméletének központi gondolata, hogy a jelenség során a kollektív tudattalanból a tudatba töltôdô archetipikus tartalmak megmagyarázhatatlan, „abszolút”, a priori7 tudás elérhetését teszik lehetôvé. Jung elgondolása szerint az archetípusok természetüknél fogva teljesen más entitások, mint amelyeket hétköznapi gondolkodásmóddal befogadni tudnánk. (6) Az angol fizikus, F. David Peat „Synchronicity: The Bridge Between Matter and Mind” címû könyvében az archetípusok három fô jellemzôjére mutat rá, melyek a következôk: a) idôbeliség hiánya; b) a tér kiterjedésének hiánya; illetve c) az anyag és psziché külön entitásainak hiánya (20). A psziché legmélyén nyugvó archetípusok világában a számunkra alapvetônek tekintett idô fogalma ott abszurddá válik, mivel az egyik másodpercet követô következô másodperc – mint az idô múlásának alapvetô mozzanata – ott nem nyer értelmet. Jung a következôképp fogalmazott az archetípusok idôbeliségérôl: „a tudattalan psziché meghaladja és minden oldalról körülveszi a tudatot. A tudattalan tartalmak egyrészt visszafelé a pszichológiai állapotokkal és az archetípusos adatokkal kapcsolják össze a tudatot, elôrefelé pedig az intuíció segítségével hosszabbítják azt.” (idézi 4, 49. pp., kiemelés az eredetiben) Az archetípusok világába (melyben az idô fogalmának abszurditásából fakadóan „idôtlen-
7
8
ség” uralkodik) történô bepillantás esetén tehát az emberi tudat aspektusából képesekké válunk olyan dolgok percepciójára, melyek születésünk elôtt történtek, illetve ablak nyílik a jövô történéseire is. Eme világba való bepillantás pedig a szinkronicitás esetén valósul meg, amikor az archetipikus tartalmak átmenetileg tudatos szintre törnek fel. Ily módon nyer értelmet például az álom egy ismerôsünket ért jövendôbeli balesetérôl, melyrôl három nap múlva értesülünk, hogy beigazolódott.8 A kollektív tudattalant alkotó archetipikus tartalmak térfogalmának abszurditása, illetve hiánya pontosan bemutatható Swedenborg esetében, aki több száz kilométer távolságból vízió formájában értesült Stockholm városának leégésérôl. Jung rámutat, hogy egy archetípus aktivációjának következményeképp Swedenborg pszichéjének egyik pólusán létrejött energiahalmozódás a másik póluson depléciót, ezáltal a tudatosság szintjének csökkenését okozta. E jelenség lehetôvé tette, hogy a kollektív tudattalanból archetipikus tartalmak töltôdjenek a tudat által perceptálható szintre s ezáltal Swedenborg a priori, megmagyarázhatatlan tudás birtokában láthassa a tôle messze lévô Stockholm városában történô eseményeket. Harmadik – és egyben utolsó – leglényegesebb archetipikus jellemzô a pszichés tartalmi és a materiális entitások különbözôségének értelmetlensége; a kollektív tudattalan világában tehát a pszichoid archetípusok rendelkeznek mind anyagi mind szellemi tulajdonságokkal. A svájci pszichiáter elgondolásában abból az ôsi maganyagból épülnek fel, mely egyszerre pszichés (szubjektív) és materiális (objektív) természetû, s amelybôl késôbb a pszichés tartalmak és az anyagi világ fejlôdhetett ki két irányba (5). Visszatérve a szkarabeusz példájára, Jung rámutat, hogy azáltal jelenhet meg egyszerre mind
A Krisztus elôtti filozófiában is már használatos „a priori” tudás fogalmát magyarul a tapasztalatot, tényeket megelôzô tudásként fogalmazhatjuk meg. Ellentéte „a posteriori” tudás, mely alapja az emberi megtapasztalás és a tények alapos ismeretébôl történô okozat – okság irányú következtetés. Izgalmas analógia lelhetô fel Örkény István Az autóvezetô címû egyperces novellájában, melyben a fôhôs az aznapi újság helyett csak a másnapit kapja meg, melybôl arról értesül, hogy gyorshajtást követôen autóbalesetben elhalálozik. Ezt követôen nyugodt lélekkel kocsiba száll és a cikkben is említett helyen halálos autóbalesetet szenved.
Hungarica
89
Fórum
90
az objektív világban (ablakpárkányon), mind szubjektív megélésben (a beteg álma) a szkarabeuszbogár, hogy az újjászületés archetípusa9 aktiválódik és a számunkra értelmezhetetlen entitásából fakadóan hidat képez a szubjektív és az objektív valóság között, amely jelenséget mi különös egybeesésnek élünk meg. Jung elgondolását az ôsanyagról, az objektivitásról, szubjektivitásról és a szinkronicitás jelenségérôl az alábbi általam készített ábrával szeretném bemutatni:
Az ábrán a csíkokkal jelölt terület az objektív, megfogható, anyagi valóságot szemlélteti. A karikákkal kitöltött pedig a szubjektívum, a gondolatok, a psziché világát reprezentálja. A fekete mag, melybôl e kettô kiemelkedik, az említett ôsanyag, a kollektív tudattalan, az archetípusok világa, mely egyszerre matéria és szellem. Mivel mindkét valóság tengelyét eme anyag adja, a szinkronicitás során – mikor az archetipikus tartalom a felszínre bukkan – újból összeköttetést nyer a szubjektív és objektív világ, melynek során az archetípus által hordozott, az ôsi anyagban tárolódó a priori teljes tudás válik percipiálhatóvá a numinozitás érzésének kíséretében. A fent említett minden létezô forrásaként tartott ôsanyagra Jung az unus mundus latin kifejezéssel utalt, mely tükörfordításban „Egy Világ”-ot jelent. A szófordulatot elôször Paracelsus tanítványa, a belga származású, al-
kímiával foglalkozó filozófus, Gerhard Dorn használta. „Alkimisták, mint például Gerhard Dorn „A spekulatív filozófia” címû mûvében, unus mundusként utaltak a végsô alkímiai szintre (belsô gyógyulás szintjére), ahol a szétszakítottak újra összeforrnak, a kettôsség megszûnik létezni és az individuum, a vir unisként10, egyesül a világ lelkével.” (28, 59. pp., T. D. fordítása) Jung alkímia iránti élénk érdeklôdése és a témában való rendkívüli jártassága közismert, így lelhetett rá a Dorn által használt unus mundus kifejezésre, mely ma már legalább annyira jungiánus fogalomként ismert, mint a kollektív tudattalan. Visszatérve a fent bemutatott ábrára, az egybefüggô fekete terület tehát az unus mundus, a teljesség világa, ahol minden eredeti, egyesült formájában van jelen, szétszakítottságból fakadó ellentétpárok nélkül. Jung elgondolása szerint – melyben egyértelmûen felfedezhetô a taoista tanok hatása – születésünkkor az unus mundusból szakíttatunk ki, mely során a szelf teljessége megszûnik és tudatunk közepén az ego foglalja el helyét, mely óriási, megfejthetetlen szakadékot érez az anyagi világ és önnönmaga között. Halálunkkor azonban az ego pusztulásával létrejön pszichénk egyesülése az unus mundussal, kiteljesedik a szelf és bár – az ego öntudata és érzékelése nélkül – megszûnnek a térbeli, idôbeli kiterjedések s értelmetlenné válik az anyag és a lélek kettôse; egy szóval visszajutunk a teljességbe, az a priori tudás világába, az unus mundusba. Ennek fényében a szinkronicitás megtapasztalását11 egy kicsiny ablak néhány pillanatra történô megnyitásaként értel-
A szkarabeusz ókori egyiptomi neve „heper”, melyet a letûnt civilizáció a hajnali, felkelô Nap megnevezésére használt és egyben szimbolikusan újjászületést jelentett. Közismert a fáraók szkarabeusz bogarat mintázó amulett kultusza. (15) 10 Vir unis, ôsi latin kifejezés, jelentése: teljes, „egy” ember. 11 A jungiánus pszichológusok között a mai napig megoldatlan vita tárgyát képezi a – Jung által nem tisztázott – kapcsolat a szinkronicitás jelenségének léte és a szinkronicitás megtapasztalása között. Létezhet-e jelentéssel bíró szinkronicitás oly módon is, ha az épp senkinek nem tûnik fel, vagy ha nem hisz benne az illetô, aki tapasztalja? Marie-Louise von Franz elgondolása szerint az egybeesés nem nevezhetô szinkro9
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl
mezhetjük, mely az unus mundus világára tekint.12
lógia (szubjektív világ) és a kvantumfizika (objektív valóság) között. szubjektív valóság
objektív valóság
Unus mundus és kvantumfizika mélypszichológia
E két fogalom párba állítása elsô pillantásra abszurdnak tûnhet, ám e két teória összefûzése kulcsfontosságú jelentôségû a szinkronicitás elméletének megértéséhez. A szinkronicitás jelenségének tárgyalása során a legfontosabb alaptétel – mely egyben kiindulópontként szolgál az elmélet leírására – a következôképp foglalható össze: a szubjektív valóságban megtapasztaltak objektivizálódása a külvilágban. Eddig, írásom elsô felében a szubjektum, vagyis az azzal foglalkozó pszichológia tárgyának perspektívájából vizsgáltam a szinkronicitást; imígyen jutottam el az unus mundus metafizikaiteológiai fogalmához. Ha azonban teljes képet szeretnénk kapni a jelenségrôl, illetve létrejöttének esetleges módjáról, a szinkronicitás elméletét az objektív, anyagi valóság nézôpontjából is érdemes megvizsgálni. Feltételezhetjük, hogy Jung is hasonlóan következtetett, amikor a neves kvantumfizikussal, Wolfgang Paulival kezdett közös tudományos munkába a jelenség pontosabb megértése érdekében. Jung és Pauli elgondolása13 szerint a szinkronicitás megértéséhez szükséges végpont az unus mundus, mely összeköttetô kapocsként szolgál a mélypszicho-
12
13
kvantumfizika
91
UNUS MUNDUS A pszichológia és a kvantumfizika elsô elgondolásra talán szürreálisnak ható szorosan összefûzôdô kapcsolatának létezése mellett Pauli a következôképp érvel: „A tudattalan és a fizika bizonyos területei egyértelmûen analógiába vonhatóak, mivel mindkét terület a vizuabilitás határain kívül esve elmozdul a paradoxitás irányába. Habár a fizikában nem használatos az önmagát és szimbólumait újra és újra megalkotni képes „archetípus” fogalma, ismerôs azonban az „elemi valószínûséggel életbe lépô statisztikai természeti törvények” koncepciója. Mindkét entitás az elavult és szûklátókörû kauzalitás (determinizmus) törvénye kiszélesítésének tendenciáját vetíti elô, mely irányba a pszicho-fizikai probléma is mutat.” (18, 283. pp., T. D. fordítása) Pauli az „elemi valószínûséggel életbe lépô statisztikai természeti törvények” kifejezéssel a –
nicitásnak abban az esetben, ha az észrevétlenül következik be, vagy ha az észlelô személy szkeptikusan elutasítja a mélyebb jelentés lehetôségét. Ilyenkor csak jelentés nélküli szinkron jelenségrôl beszélhetünk. (például ha Jung nem veszi észre a koppanó bogarat az ablakon, vagy ha a pácienssel nem tulajdonítanak neki jelentôséget, az csupán egy szinkron jelenségként lett volna értelmezhetô) (3). Elutasítva a fenti gondolatmenetet, Robert Aziz ugyanolyan, archetípus aktivációval járó és jelentéssel bíró szinkronisztikus eseményként értelmezi a szkarabeusz esetét akkor is, ha azt nem veszik észre, vagy ha Jung és a beteg nem tulajdonítanak neki jelentôséget (1). Aziz gondolatmenete alapján tehát ilyen esetekben a szinkronisztikus jelenségnél az ablak nyitva van, csak vagy nem veszi észre az illetô, vagy elutasítóan hátat fordít neki. E metaforikus ablakot kedvünk szerint is kitárhatjuk, mégpedig az ismert keleti meditációs gyakorlat, a jóga segítségével. Schnell Endre szinkronicitásról írt munkájában a jóga meditatív állapotának feltételeként az „abaissement du niveau mental”-t, vagyis a „logikusan-kauzálisan gondolkodó értelem-szint csökkenését” említi. (23) A két tudós kollaborációjának eredménye a „The Interpretation of Nature and the Psyche” címû könyv, mely két tanulmányból áll: a korábban már sokszor idézett Jung által írt egyetlen hosszabb szinkronicitást tárgyaló esszé, illetve Pauli írása, mely a „The Influence of Archetypal Ideas ont he Scientific Theories of Kepler” címet viseli, s a bolygómozgás törvényeit leíró Johannes Kepler munkásságában is nagy szerepet játszó archetípusok szerepét vizsgálja.
Hungarica
Fórum
92
többek között az ô kutatási területét is képezô – ahol az okozat gyakran ok nélkül áll fenn. Jung kvantumfizikai forradalomra utal, mely gyöke- szinkronicitásról írt esszéjében kritikával illette reiben szakított az addig fennálló newtoni vi- a klasszikus newtoni fizikára jellemzô triádot, lágképpel. A kvantumok világának a 20. század amely a teret, az idôt és a kauzalitás faktorait hajnalán kezdôdô megismerése perifériára szo- ismeri el, mint befolyásoló tényezôket, s kvaterrította a – kauzalitást, mint kizárólagos mozga- nitássá formálva a triádot, kiegészítette azt a tórugót tételezô – newtoni klasszikus mechani- szinkronicitás faktorával, mely a kauzalitás elka elméletét, s rámutatott arra, hogy ezen tör- lenpólusát alkotja. vények (pl. gravitáció) csak lassú sebességek mellett és makrorendszerekben érvényesek. tér Fénysebesség esetén, illetve a mikrorendszerek perspektívájából (pl. atomok) azonban a klasszikus newtoni szabályok érvényüket vesztik és kauzalitás szinkronicitás átadják helyüket a kvantummechanika törvényeinek, így teljesebb képet alkotva a természetrôl. E kiszélesedett látókörnek azonban ára idô van, hiszen kénytelenek vagyunk elhagyni a tiszEzt a Jung által felvázolt, eredeti ábrát azonban tán követhetô ok-okozati experimentális fizika világát, hogy olyan teóriákat vizsgáljunk, mint a Paulival történô kollaboráció során az osztrák például a fény kettôs részecske- és hullámter- fizikus pontosította, így „ez a séma immáron mészete, az einsteini kozmológia részét képezô eleget tesz a modern fizika és a pszichológia relativitáselmélet és tér-idô görbület, a Heisen- posztulátumainak is egyaránt” (6). berg-féle határozatlansági reláció, a Broglie által megfogalmaelpusztíthatatlan energia zott anyaghullám elmélete. A teoretikus fizika szemüvegén át okozat általi egybeesés, egyenértékûség nyert bepillantás a kvantumok állandó kapcsolat vagy jelentés általi idôszakos kapcsolat világába, együtt jár a szürreali- (kauzalitás) (szinkronicitás) tással való megbarátkozás kény14 szerûségével , ahol az okot néha tér-idô kontinuum nem követi okozat és fordítva,
14
A mikrorendszerek szintjén például a heisenbergi törvény szerint nem tudjuk meghatározni egy elektron pontos helyét és sebességét egyszerre, csak az egyiket a kettô közül. Minél pontosabb értékeket kapunk tehát a sebességére vonatkozólag, annál inkább elhomályosodnak a koordinátái.
Psychiatria
A szinkronicitás jungi elméletérôl Irodalom 1. AZIZ R: C. G. Jung’s Psychology of Religion and Synchronicity. Albany, State University of New York Press, 1990 2. COMBS A, HOLLAND M: Szinkronicitás. Egybeesések a tudomány és a legendák történetében. Budapest, Édesvíz Kiadó, 1997
11. JUNG CG: A lélektani típusok általános leírása. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988
21. PROGOFF I: Jung, Synchronicity, and Human Destiny. New York, Julian Press, 1987
12. JUNG CG: A szinkronicitásról (1). Mûhely Kulturális Folyóirat, Pszichoanalízis – a belsõ nyelv tudománya, különszám, 1992, 62–66.
22. ROSEN D: Jung és a Tao. Az integritás útja. Szegedi Kossuth Nyomda Kft., 1997
13. JUNG CG: Az alkímiai konjunkció. Nyíregyháza, Könyvjelzõ Kiadó, 1994
3. VON FRANZ ML: On Divination and Synchronicity. Toronto, Thistle Printing Limited, 1980 4. JACOBI J: C. G. Jung Pszichológiája. Budapest, Animus Kiadó, 2009
14. JUNG CG: Az archetípusok és a kollektív tudattalan. Budapest, Scolar Kiadó, 2011 15. KÁKOSY L: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, Osiris, 2003
5. JUNG CG: On the Nature of the Psyche. London, Routledge, 2001
16. KOESTLER A: A dajkabéka esete. A vak véletlen gyökerei. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002
6. JUNG CG: Synchronicity: An acausal connecting principle. Princeton University Press, 2011
23. SCHNELL E: C. G. Jung és a keleti bölcselet/Szinkronicitás. Budapest, Buddhista Misszió, 1985 24. SIMONYI K: A fizika kultúrtörténete a kezdetektõl 1990-ig. Budapest, Akadémiai Kiadó Rt., 1998 25. TÉNYI T: Dionüszosz és a Szõke Bestia – Nietzsche és Jung. Pszichoterápia, 16, 2007, 296–303. 26. TARNAS R: Cosmos and Psyche. New York, Viking Adult, 2006
17. MCLYNN F: C. G. Jung élete és munkássága. 1. és 2. kötet. Budapest, Kossuth Kiadó, 1998
27. VAUGHAN A: Incredible Coincidence. The Baffling World of Synchronicity. New York, J. B. Lippincott Company, 1979
8. JUNG CG: A szellem jelensége a mûvészetben és a tudományban. Budapest, Scolar Kiadó, 2003
18. PAULI W: Ideas of the Unconscious from the Standpoint of Natural Science and Epistemology. Dialectica 8, No. 4. 1954, pp. 283–303.
28. WIKMAN M: Pregnant Darkness: Alchemy and the Rebirth of Consciousness. Berwick, Nicolas-Hays Inc., 2004
9. JUNG CG: Az ember és szimbólumai. Budapest, Göncöl Kiadó, 1993
19. PAULI W, JUNG CG: The interpretation of Nature and the Psyche. Japan, Ishi Press, 2012
10. JUNG CG: Analitikus pszichológia. Budapest, Göncöl Kiadó, 1995
20. PEAT DF: Synchronicity: the bridge between matter and mind. New York, Bantam Books, 1988
7. JUNG CG: Emlékek, álmok, gondolatok. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1987
TÉNYI DALMA
Hungarica
E-mail:
[email protected]
93
