Horváth Pál A szabályozás lehetőségei és korlátai az elektronikus hírközlésben

1/16

Horváth Pál: A szabályozás lehetőségei és korlátai az elektronikus hírközlésben Bevezető gondolatok Haszonelvű világunkban megtanultuk minden fejlesztési lépésünket a „megéri-e” szempontból, ezen belül elsősorban a „hoz-e elég pénzügyi hasznot” szempontjából vizsgálni. Még a piaci tevékenység szabályrendszereit, ezen belül a távközlésszabályozás alaptételeit is aszerint határoztuk meg, hogy a piaci szereplők számára megnyissák a profitábilis tevékenység lehetőségét. Kétségtelen, hogy a profit a versenypiaci magánszféra számára elkerülhetetlen fennmaradási feltétel. Ugyanakkor önmagában alkalmatlan annak a megjelenítésére és mérésére, hogy az adott üzleti tevékenység mennyire járul hozzá a széles értelemben vett érintett emberek életminőségének javulásához. A valóban sikeresek világában immár évtizedek óta oldódik a profit, mint üzleti cél kizárólagossága és mindenhatósága. Nyilvánvaló, hogy a profit a hosszútávú siker szükséges, de nem elégséges attribútuma. A hosszú távon fenntartható sikerhez ennél több kell: a vállalkozás társadalmi és környezeti elkötelezettsége. A megszerzett erőforrások egy részét az érdekeltek széles körének egyetértésével meg kell osztani a vállalkozást befogadó földrajzi, ökológiai, gazdasági, politikai térség egyéneivel, valamint a közjót szolgáló állami és civil intézményeivel, szervezeteivel. Hasonló megfontolások érvényesek az üzleti tevékenység jogi alapjainak értékelésére is: a törvények betartása önmagában nem elegendő a közjó szolgálatához. A vállalkozások és egyének közös érdekei érvényesülését - a piaci és a társadalmi együttélésnek és együtt-boldogulásnak a formális jog által nem kezelt területein - az üzleti etika eszköztárával kell támogatni és megítélni. A Magyarországon immár két évtizede újra kibontakozó versenypiaci feltételrendszer minden lehetséges hátrányát elszenvedve némi elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy nem kevés hazai vállalkozásnál a küldetés-meghatározás és a tényleges üzleti tevékenység részévé vált a környezettudatos, a társadalom iránti elkötelezettséget is felmutató üzletvitel. Míg a jelzett értékek által vezérelt üzleti tevékenység megjelenését nem volt nehéz kimutatni, azt már igencsak nehéz megítélni, hogy vajon a környezettudatos és a társadalom iránt elkötelezett vállalati gazdálkodás térnyerésének irányában haladunk-e, vagy hosszabb távon is rögződnek a vadkapitalizmus ismérvei. Kis, bátortalan és kezdeti lépés ez egy olyan gazdasági rend felé, ahol a kompetitív rendszerelvet a jelenleginél jobban kiegészíti a kooperativitás, az egymás érdekeit tekintetbe vevő együttműködés rendező elve, ami – mellesleg – sokkal inkább sajátja a keleti kultúráknak, mint a versenyalapú nyugati gazdasági kultúrának. Lehet, hogy ennek a tényezőnek is szerepe lesz a globális gazdasági küzdelmekben? Ki tud együttműködni és integrálni, és ki tud „csak” saját érdeket érvényesíteni? Egy kooperatív(abb) gazdasági rendszerre épülő szolidáris(abb) társadalmi rendszer bizonyára kiszámíthatóbb, élhetőbb viszonyokat teremthetne, és jobban szolgálhatná a három legfontosabb emberi életcél, a jólét, szabadság és biztonság teljesebb elnyerését mindenki számára.

Horváth Pál

A szabályozás lehetőségei és korlátai az elektronikus hírközlésben

2/16

Az elmúlt két évszázad gazdasági paradigmájának zsákutcái élesen vetik fel – nemzeti, regionális és globális méretekben egyaránt – egy új gazdasági-politikai értékrend érvényre juttatásának a szükségszerűségét. Megkockáztatjuk annak az előrevetítését is, hogy a különböző hegemón törekvésektől terhelt XX. század után, mindenekelőtt az élhető emberi élettér megőrzésének kényszerétől vezérelten, a globális faluban kialakuló új gazdasági-politikai értékrendben sokkal nagyobb súllyal jelenik meg a kooperativitás és a szolidaritás. Az érvényre jutás feltételeinek mélyreható elemzése helyett csak annak a kijelentésére szorítkozunk, hogy az információs társadalom kibontakozása elősegíti ezen új gazdasági-politikai értékrend terjedését, még azt is megkockáztatjuk, hogy az Európai Unió egészének, és meghatározó országainak az értékrendje közel áll az embereknek többet ígérő rendhez. Részben ez is az EU megélt válságának az oka. A közeli évek megmutatják majd, hogy képes lesz-e az értékek megtartásával túljutni a válságon, sőt, értékrendjével képes lesz-e meghatározó lenni a globális gazdasági és politikai folyamatokban. A világ átalakulóban van, Európának, benne nekünk, van egy történelmi esélyünk. Az esély „megjátszása” azon is múlik, hogy mennyire tudjuk a jólét és a kiszámítható jövő szolgálatába állítani az infokommunikáció, tágabb értelemben pedig az információs társadalom eszköztárát. Az érdekek, célok és eszközök értése és hatékony érvényesítése a siker nélkülözhetetlen feltétele.

1. A pénz útjai Az infokommunikációs szektorban, ezen belül kiemelten a távközlésben a gazdasági vállalkozás indításakor három szempont megvizsgálása szükséges: lehet-e, szabade és érdemes-e folytatni a tervezett gazdasági tevékenységet. A „lehet-e” kérdésre a nyújtani tervezett szolgáltatások műszaki megvalósíthatósága, az eszközök és rendszerek elfogadható ára és a rendelkezésre álló szakemberek felkészültsége adja meg a választ. A „szabad-e” kérdésre a jog és a szabályozás ismeretében lehet válaszolni. Mindkét tekintetben elmondható, hogy a hazai távközlésfejlesztést akadályozó korlátok jelentősen csökkentek az elmúlt másfél évtizedben. A szabályozás tekintetében azonban meg kell várni, hogy a jogszabályi szinten döntően EU-konform szabályozás hogyan érvényesül a piaci gyakorlatban. Soha nem tárultak még ilyen szélesre a piaci liberalizáció kapui, és soha nem terhelte nagyobb felelősség a hírközlési hatóság vállát a liberalizációs elvek érvényre juttatásában, mint napjainkban, és még néhány évig – az új piaci rend és piacstruktúra kialakulása nem aktus, hanem konfliktusokkal terhes folyamat, amely során a szabályok, a hatóság és a piaci szereplők egyaránt változnak és megélnek egy tanulási-fejlődési folyamatot. A harmadik vállalkozási kérdés, az „érdemes-e” kérdése a befektetés várható jövedelmezősége szempontjából ítélendő meg. Mivel az első két kérdés tekintetében kevés a korlátozó tényező, azt mondhatjuk, hogy Magyarországon döntően a jövedelmezőségi, megtérülési kilátások határozzák meg a távközlési fejlesztések tárgyát, helyét és mértékét. A növekvő földrajzi és társadalmi különbségek oda vezetnek, hogy a tisztán profitelvű távközlésfejlesztési megfontolások az emberek esélykülönbségeinek a növekedését eredményezhetik azok földrajzi és társadalmi helyzete szerint. Míg az ország gazdaságilag fejlett térségeiben és településein általában létezik olyan szélessávú infrastruktúra, amely a térség piaci potenciálját tekintetbe véve továbbfejleszthető a korszerű szélessávú szolgáltatások széleskörű eljuttatásához, addig az ország területének nagyobb

Horváth Pál


3/16 részén olyan fejletlen a szélessávú infrastruktúra (hiányoznak, vagy egy kézben vannak a szélessávú körzet- és helyi hálózatok), annyira alacsony fizetőképességű a lakossági és az üzleti szektor egyaránt, és annyira tagolt a településszerkezet, hogy tisztán vállalkozás-gazdasági megfontolások alapján ezen térségekben alig lesz fejlődés és a térségek leszakadása erősödhet. Itt jelentősége van annak, hogy vállalkozás-gazdasági megfontolásokat, azaz szűken vállalati érdekkörben kezelt kérdésekről írunk, mivel egészen más a helyzet a nemzetgazdasági megfontolások szintjén: ezen a szinten ugyanis kifizetődik az infrastruktúra-fejlesztés. A fejletlen térségek népességmegtartó ereje, az ott-maradásnak többlet-értelmet adó civil társadalom fejlődése, az életminőség javítása, a korszerű közigazgatás, oktatás és közművelődés, a közegészségügy feltételeinek megteremtése, a térségek befektetéseket vonzó képességének a javítása egyaránt a szélessávú kommunikációs szolgáltatások mindenütt, megfizethető áron való rendelkezésre állásától (is) függ, ugyanúgy, mint a közút, vasút, elektromos energia, egészséges ivóvíz, megléte, a szennyvíz és a hulladékok elvezetése, gyűjtése és kezelése. A szélessávú távközlés belépett az alapinfrastruktúrák körébe. Mikor a fent ismertetett okokból a befektetői racionalitás nem vezet a fejletlen térségek kommunikációs esélyeinek a javításához, elkerülhetetlen, hogy az állam egy összetett közpolitikai eszközkészlettel vállalja fel és támogassa a teljes országot lefedő szélessávú távközlési infrastruktúra mielőbbi kiépítését. Itt tapintható a szabályozás egyik lényegi korlátja: hatástalan a vállalkozói gazdasági érdek hiányával szemben. A szabályozás az állami érdekérvényesítés egyik, de semmiképpen sem mindenható eszköze. Az esélykiegyenlítésnek az egyetemes szolgáltatás mai definíciójában megtestesülő szabályozási módszere a múltból ránk maradt évtizedes lemaradás csökkentését szolgálja és alig alkalmas a jövő építésére. A szabályozási eszközkészlet kiegészítésére az államnak be kell vetnie gazdasági preferenciák kínálatát (pl. adókedvezmény, befektetések védelme, kedvezményes telephely, nyomvonaljogok, stb.), valamint átlátható és hatékony módon pénzügyi eszközökkel (tőkejuttatás, hitel) is támogatnia kell a fejletlen térségek szélessávú távközlési infrastruktúrájának fejlesztését.

2. A hírközlés-szabályozás rendeltetése A klasszikus szabályozási feladatok : • a mindenki számára hozzáférhető minimális szolgáltatás-választék biztosítása (egyetemes szolgáltatás); • a fogyasztóknak választékot és az új piaci szereplőknek több esélyt adó piaci verseny kibontakozásának támogatása; • aszimmetrikus szabályozás, többlet-követelményekkel a jelentős piaci erejű szolgáltatók számára; • a fogyasztói jogok védelme, beleértve a személyi adatok védelmét; • a korlátos erőforrások célszerű felhasználásának szabályozása. Vegyük észre az egyes pontok ember-centrikusságát. Túllépve a klasszikus távközlésre vonatkozó klasszikus szabályozási célrendszerén és tekintetbe véve a kibontakozó információs társadalom infokommunikációs rendszereinek és szolgáltatásainak az emberi lét minden részletébe behatoló

Horváth Pál


4/16 hatásait, tágabb értelemben a szabályozás rendeltetését a következőkben határozhatjuk meg: • • •

alapvető emberi és társadalmi értékek és érdekek védelme; az információs társadalom fejlődését szolgáló érdekek érvényre juttatása; végső soron az emberi jólét, biztonság és szabadság elősegítése.

Ez egy idealisztikus célrendszer, amelytől a valóság sok tekintetben távol áll. Az ugyanis, hogy mi az „érték”, mi a „jó”, mi a „rossz”, valójában értékrend kérdése. Az alapvető emberi és társadalmi értékek és érdekek tekintetében gondoljunk csak a liberális és a konzervatív, ateista és vallásos felfogások különbözőségére, a máshová tett mércékre. Nem feledkezhetünk meg a gazdag és a szegény, a behatoló és a védekező, a fejlődő és az esélytelen értékrendjének a különbözőségéről sem. Minél nagyobbat merítünk a szabályozás tárgyát és hatályát tekintve, annál inkább tekintetbe kell venni az érdekeltek helyzetéből fakadó eltéréseket a szabályozás céljai és eszközei megválasztását illetőleg. Már nemzeti keretek között is jelentősége van ezeknek a megfontolásoknak, az EU tekintetében pedig már különös figyelmet érdemelnek, holott az EU – globális mércével mérve – országoknak egy meglehetősen homogén közössége. Innen táplálkoznak a globális szabályozás nehézségei – erre a kérdésre a későbbiekben még visszatérünk.

3. A terrorizmus elleni harc lehetséges hozadékai Ha különös garanciák nem érvényesülnek, a biztonság és szabadság egymásnak alapvetően ellentmondó kategóriák: a „rossz” hatékony üldözése a „jókat” is korlátozhatja szabadságukban. Az élet új helyzeteket állít elő, amelyekben újrafogalmazódnak a célok és az eszközök – a civilizációnk értékeinek a megtartásával, illetve a civilizációnk értékeinek a megvédésére. A biztonság érdekében a szabadság bizonyos összetevői átmeneti korlátozást szenvedhetnek. Példa lehet erre a bankvilágban évszázados értéknek számító banktitok korlátozott feláldozása a pénzmosás és a terrorizmus pénzelése elleni harcban. A civil szabadság korlátozásának is tekinthető a DARPA (Defence Advanced Research Projects Agency) TIA (Total Information Awareness) kezdeményezése valamennyi, a terrorizmus elleni harc szempontjából releváns adatokat tartalmazó magán és közcélú adatbázis egyesítésére a potenciális terroristák és támogatóik tevékenységének monitorozása, adatok lekérdezése, elemzése és adatbányászat céljára. A javaslat szerint minden természetes és jogi személyre vonatkozóan valamennyi magán és közcélú adatbázis adatainak elemzésével követnék a hatóságok a a következő eseményeket: bankbetétek elhelyezése és kivétele, pénzmozgások, beiskolázás, USA-ba érkezés és elutazás adatai, repülőgépes utazások adatai, autóbérlés adatai, hitelkártyás vásárlások adatai, stb. A kezdeményezés széleskörű felzúdulást váltott ki a civil szabadságjogok érvényesülésére még a szeptember 11-i események után is érzékeny amerikai közvéleményben. Nem is valósulhatott meg a TIA, illetve nem a TIA, hanem valami más, de ahhoz igen hasonló terv valósult meg: Bush elnök engedélyezte a TTIC (Terrorist Threat Integration Center) létrehozását. A TTIC egységes hozzáférést jelent az USA Szövetségi Kormánya valamennyi adatbázisához. Igen nagyhatalmú

Horváth Pál


5/16 intézmények (Department of Homeland Security – Belbiztonsági Minisztérium, CIA, FBI, NIS (Natuarlization and Immigration Services, Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálat), stb. ) adatbázisai tartoznak ide. A szövetségi adatbázisok együttesét egyetlen egységes adatbázisként kezelik fejlett adatkezelési technológiák (adatbázis kezelés, információ lekérés, összetett kulcsú információ lekérdezés, online analitikus feldolgozás, statisztikai elemzés, adatbányászat, beszédfelismerés, kép és minta felismerés, kép és minta összehasonlítás, a természetes nyelv megértése és lefordítása, a létezés felismerése (knowledge ontology), adattárház, adatintegráció, stb.) alkalmazásával. Lássuk be, hogy háború van, terroristák és államok konfliktusa zajlik, amely az infokommunikációs hadszíntéren is folyik. Mindkét oldal sok erőforrást vet be, az innováció közös kényszer. Az emberi szabadságra egyenként is veszélyes eszközök együttes és koordinált bevetése egy orwelli világ képét is előrevetítheti, hacsak nem sikerül az erőfeszítéseket kizárólag a célra irányulóan, káros mellékhatások nélkül megvalósítani. Ennek mércéje a „megvalósítási policy” célorientáltsága, a megvalósítás gondossága, technológiai támogatása és ellenőrzése, az eltérések korrigálása és szankcionálása, valamint mindezek felett a nyugati demokráciák alapértékeinek a sérthetetlensége. Ez egyben az újabb kormányzati információs politikák egyfajta mintáját is jelentheti: a terrorizmus elleni védekezés bevonulása az infokommunikáció világába, az emberek szabadságának minimális sérelmével, a demokratikus alapértékek sérelme nélkül. A terrorizmus elleni háború infokommunikációs frontja olyan szabályokat, intézkedéseket, eszközöket és módszereket állít elő, amelyek a jogrend, a szélesebb értelemben vett biztonság érdekében, a „rossz” ellen szelektíven használva az emberi komfort és szabadság növekedéséhez is vezethetnek – de ezt a tudománynak, politikának, társadalomnak a bevezetés előtt még sokáig érlelnie kell, hogy önmagunk áldozataivá ne váljunk. Lehet-e a technológiákat az emberi szabadságra indokolatlanul káros mellékhatások nélkül bevetni? Az „igen” itt csak igen elvi válaszként fogadható el. A valódi választ csak az idő adja meg erre a kérdésre. A terrorizmus elleni harc infokommunikációs frontja igen intenzíven hozta látókörbe azokat a lehetőségeket, amelyek csak evolúciós úton jutottak volna érvényre a hibásan megvalósított információs társadalomban. Hibásnak itt azt a megvalósítást tekintjük, amelynek során nem érvényesülnek jogi és intézményi garanciák a közlések titkossága, valamint a személyes információk és a szellemi tulajdonjogok védelme tekintetében. A tanulságok alapján bizonyára át kell gondolni az adatkezelés szabályait. Nem kizárt, hogy megváltozik a szabályozási eszközkészlet és bizonyos technológiák vagy megoldások (pl. adatbázisok összekapcsolása) tiltása helyett az adatokkal visszaélés tiltására esik a hangsúly, mint ahogy a büntetőjog ma sem általában a kés használatát, hanem az azzal történő visszaélést, adott esetben a gyilkosságot szankcionálja. A terrorizmus elleni harcnak lehet kedvező hozadéka abban a tekintetben, hogy az információs technikák szelektív és ellenőrzött használatával a hatalom „békeidőben” az emberi szabadság sérelme nélkül is képessé válhat a bűnözés, és kiemelten az információs bűnözés elleni hatékony fellépésre.

Horváth Pál


6/16

4. A szabályozás alapkérdései A szabályozás beavatkozást jelent a szabályozás tárgyát jelentő dolgok menetébe. A beavatkozást • egyértelműen meghatározott jogosultság („mandátum”) alapján, • egyértelműen meghatározott személy vagy testület, • határozott célt szolgáló egyértelmű szabályok szerint kell, hogy végrehajtsa. A szabályozás/beavatkozás hatalmi aktus, amely azonban nem járhat a hatalom indokolatlan érvényesülésével – a szabályozásban is érvényre kell juttatni a hatalommegosztás elvét, azaz kerülni a mindenben illetékes „szuperhatóság” létrejöttével járó kockázatokat. Egyre több területen érintkezik az elektronikus hírközlés és a média szabályozása. A szabályozás evolúciója a fejlemények hatására várhatóan felgyorsul és partikuláris szabályok helyett az infokommunikáció egészére (informatika és elektronikus hírközlés együttese) érvényes szabályok jönnek létre a • az információ tárolására, feldolgozására, elérésére (informatika), továbbítására, eljuttatására (távközlés) • tartalom ellenőrzésére (censorship), ezzel kapcsolatban a közléshez kötődő felelősségre • a személyes adatokhoz fűződő jogokra (privacy) • a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokra vonatkozóan (IPR). Vajon az infokommunikáció egészére érvényes szabályokat milyen hatóság fogja érvényre juttatni? Érdemes-e és szabad-e az infokommunikáció több, akár összes felsorolt aspektusáért felelős szuperhatóságot kreálni? Elvileg, Magyarországon is számos probléma hatékony megoldását szolgálhatná, ha egyesülne a hírközlési és a médiahatóság, vagy akár még a versenyhatóság is. Ugyanakkor ezzel létrejönne egy olyan hatalmi központ, amelynek irányításáért és befolyásolásáért ádáz harc indulna a politikai és gazdasági érdekcsoportok részéről és amelynek az ellenőrzésére a mai magyar demokrácia erői és intézményrendszere esetleg kevésnek bizonyulhatnának. A demokrácia alaptétele a hatalommegosztás: alkalmazása az infokommunikáció szabályozásában is indokolt. A hatóságok célszerűen meghatározott kompetenciakorlátai, együttműködési kötelezettsége és parlamenti ellenőrízhetősége az az út, amelyen a közeli jövőben az infokommunikáció komplex szabályozásának a megoldását keresni érdemes. A szabályozás nem cél, hanem eszköz, ezért a cél eléréséhez szükséges minimális szabályozás alkalmazása a cél. A szabályozás csak akkor lehet ésszerű és eredményes, ha egyértelműen tisztázott a szabályozás révén elérendő cél. Az elektronikus hírközlésben a hírközléspolitika által megfogalmazott célokat kell szolgálnia a szabályozási rendszernek és a hírközléspolitika megvalósítását szolgáló közpolitikai eszközrendszernek.

Horváth Pál


7/16

Nem lehet és nem érdemes mindent szabályozni. Csak a célt kiszámíthatóan jól szolgáló szabályokat szabad meghozni, csak azokra a szabályokra van szükség, amelyek nélkül a cél elérése nem garantált. Számos kérdésre nem terjed ki a nemzeti kormányok/hatóságok kompetenciája: a szabályozás, döntően nemzeti kategória, míg pl. az Internet és a rajta folyó tevékenység (adásvétel, pénzügyi tranzakciók, szellemi tulajdonjoggal védett termékek forgalmazása, információs bűnök elkövetése) nem ismer határokat. Mivel az elektronikus kommunikáció napjaink gyakorlatában már nem ismer határokat, alapelvvé vált a személyek, áruk és az információ szabad áramlása az országhatárokon keresztül is, az elektronikus kommunikáció szabályait is egyre inkább nemzetközi, regionális és globális kiterjedéssel kell meghatározni. A globális szabályozás példája az ITU (Nemzetközi Távközlési Unió), az IEC (Nemzetközi Mérnöki Bizottság), az ISO (Nemzetközi Szabványosítási Szervezet), a hírközlésben is szerephez jutó WTO (Világkereskedelmi Szervezet). Az európai regionális szabályozás meghatározó intézményi példáit az EC Információs Társadalom Igazgatósága és az ETSI (Európai Távközlési Szabványosítási Intézet) jelentik a számunkra. Nem mindent az államnak vagy a hatóságnak kell szabályozni. A kibontakozó liberalizáció viszonyai között szükségtelen és egyre több esetben lehetetlen, hogy a piaci szereplők közti érdek-ütközéseket akár ex ante, akár ex post technikákkal a hatóságok, vagy a jogszabályok oldják fel. Növekvő szükség van a piaci szereplők és azok csoportjai között kialakuló viselkedési egyezségeknek és konfliktusfeloldó mechanizmusoknak. Mindezeket együttesen a piac önszabályozásának nevezzük. Önszabályozás jellegű az Internet Szolgáltatók Tanácsa révén megvalósuló domén név allokáció, ilyen lehet(ne) az RLAN technológiát használó vezeték nélküli Internet szolgáltatók konfliktusait megelőzni, illetve feloldani hivatott egyezség-rendszer. Maga az állami intézményrendszer is igyekszik a konfliktusok egy részének a feloldását a hatalmi intézményrendszeren (hatóság, bíróság) kívülre terelni: ebből a célból jött létre a Nemzeti Hírközlési Hatóság keretei között a Hírközlési Választottbíróság. A gazdasági életből vett példák azt mutatják, hogy akár laza viselkedési normák is eredményesek lehetnek a piaci szereplők befolyásolásában. Bár az etikai kódexek nem terjedtek még el az elektronikus hírközlésben, az figyelemre méltó, hogy a kereskedelmi Internet hajnalán az IAB (Internet Activities Board) egyik első nemzetközi ajánlása éppen az Internet használatára vonatkozó etikai kódex (RFC 1087) volt 1989. januárjában. Amikor kialakulnak a hírközlés nem kormányzati szabályozó és érdekképviseleti szervezetei, akkor szükség van a nem kormányzati és a kormányzati érdekeltek együttműködésére (pl. ICANN). A szabályozás nemcsak a piaci vállalkozásokra, hanem a hírközlési szolgáltatásokat igénybe vevő egyénekre is hatással van. Emiatt vizsgálni kell az egyén és a szabályozás viszonyát. A szabályozás nem sértheti az alapvető értékek megőrzését és a legitim (mások érdekeit nem sértő) egyéni jogokat. Az egyénre veszélyt jelenthetnek egyes új kommunikációs technológiák (pl. könnyen lehallgatható vezetéknélküli technológiák, az Internet használóinak könnyen levehető információs profilja,stb.), az egyre összetettebb piaci és szolgáltatási viszonyok (a szolgáltatók és szolgáltatások közötti eligazodás nehézségei, félrevezető reklámok,

Horváth Pál


8/16 az ügyfél-megszerzés és –megtartás jogtalan eszközeinek használata, stb.), de akár az információs technológiákkal megtámogatott üzleti és állami tevékenységek is (adatbázisok összekapcsolása, kapcsolati és személyiségi profil levétele, üzleti és politikai direkt marketing, stb.).a szabályozásnak és a szabályozást érvényre juttató intézményrendszernek tehát védenie kell az egyént a technológiai, piaci, szolgáltatási, információkezelési kockázatokkal, anomáliákkal és visszaélésekkel szemben. A technológia és a piac gyors fejlődését tekintetbe véve indokolt megkérdezni, hogy tud-e a szabályozás eléggé proaktív, azaz előremutató lenni a piac rohamos fejlődése közepette, meg tudja-e előzni, vagy akár elég gyorsan tud-e reagálni a techológiákkal, területen kívüliséggel, virtualitással, személytelenséggel, stb. összefüggő visszaélésekre? A szabályozás önmagában aligha képes erre, és ez nem is várható el tőle. Itt jutnak szerephez a gyártók, szolgáltatók, fogyasztók önszerveződései, akik legjobban látják a jövőt, a fejleményeket és a leggyorsabban tudják artikulálni az érdekeiket. A szabályozás nem elégséges eszköz ahhoz, hogy az egyén az infokommunikációs fejlődés káros melléktermékeitől védett és az infokommunikációs trendek nyertese legyen. Az egyén szerepe (felkészültsége, célszerű viselkedésre képessége) alapvető jelentőségű abban a tekintetben, hogy az információs forradalom nyertese vagy vesztese lesz-e. Az a kimenetel, hogy az egyén a digitális szakadék egyik vagy másik oldalán találja-e magát, azaz az infromációs társadalom nyertese vagy vesztese lesz-e, nem csak az állam (oktatás, képzés, szabályozás) felelőssége és kockázata. Az egyénnek személyes felelőssége is van abban, hogy alkalmassá válike a lehetőségek kiaknázására és ambicionálja-e az információs társadalommal járó lehetőségek kiaknázását, valamint önmaga védelmét az információs társadalom kockázataival szemben. Az infokommunikációs károktól csak a döntően állami feladatként megjelenő felkészítés (oktatás, képzés), valamint a szabályozás és az önvédelem együttese védi meg az egyént – pontosabban csak az egyének többségét, ugyanis sokak számára hatástalan az állami esélyteremtés (oktatás, képzés) és a szabályozás. Számos okból mindig is lesznek olyan társadalmi rétegek, amelyek csak korlátozottan képesek mind a lehetőségekkel élni, mind az érdekeiket védeni. Számukra két lehetőség van: öntevékenyen megszerveződni és az érdekeiket képviselni (civil szerveződés), illetve a speciális állami támogatás. Magyarországon igen kezdeti stádiumban van a távközlési fogyasztók szerveződése (pl. NETÉRT). A fogyasztóvédelem állami intézményrendszere nem képes helyettesíteni a civil szerveződéseket. Az állam szerepei (szabályozás és közpolitikai eszközök érvényesítése) közül az állam közpolitikai eszközeivel fel kel, hogy karolja a földrajzi, képzettségi, életkori, stb. okokból csökkent esélyűeket, a társadalom perifériájára szorulókat, az infokommunikációs fejlődés veszteseit azért, hogy a kibontakozó információs társadalom feltételei között a további leszakadásuk megelőzhető legyen.

5. A távközlés klasszikus szabályozása és az ember A magyar és az EU távközléspolitika alaptételei közül a cikk szempontjából két tételt érdemes kiemelni: az egyik a fenntartható verseny, a másik az új piacra lépők és nem jelentős piaci erejű szolgáltatók (JPE) pozitív megkülönböztetése a JPE

Horváth Pál


9/16 szereplőktől. A nevezett célokat követő piaci liberalizáció eszközeinek egy része közvetlen, míg más eszközök közvetett hatással vannak az előfizetőre. Néhány jogintézményt az előfizető csak áttételesen érzékel (betelepedés, összekapcsolás, előfizetői hurok megosztása, költségalapú árazás a szolgáltatók között), míg más jogintézményekkel közvetlenül találkozik a szolgáltatások használata, illetve a szolgáltatók vagy szolgáltatások kiválasztása során (szolgáltatóválasztás, számhordozhatóság, fogyasztók védelme, tájékoztatás – Általános Szerződéses Feltételek, azaz ÁSZF, előfizetői szerződéses feltételek, választás szolgáltatók között, egyetemes szolgáltatás, azaz megfizethető áron minimális szolgáltatás mindenkinek, mindenütt). Az új hírközlési jogban a fogyasztókat védő új elem az Elektronikus Hírközlési Törvény (EHT, 2003. évi C. tv.) XVI. fejezet 126.§-ban meghatározott hírközlési fogyasztói jogok képviselője. A hírközlési fogyasztói jogok képviselője bejelentésre és hivatalból is eljárhat. Mandátumának van egy előremutató összetevője: eljárhat még meg nem történt sérelmek esetén is, ha „… a sérelem közvetlen veszélye áll fenn”. Fontos az egyébként jogilag „gyenge” intézmény leendő hitelessége, szakmai és társadalmi státusza – az intézménynek, illetve a tisztséget betöltő személynek és apparátusának „meg kell csinálnia önmagát”.

6. A szabályozás evolúciója Akár paradoxonnak is tekinthető, hogy éppen a piaci viszonyok térhódítását célzó távközlési liberalizáció velejárója a távközlési szabályozás mennyiségének drámai növekedése, a kifinomultság, a részletekbe hatolás rohamos fejlődése, a nagyhatalmú Nemzeti Szabályozó Hatóságok létrejötte. Valójában éppen a liberalizáció kelti a részletes szabályozás és a felhatalmazott, felelős hatóság létrejöttének szükségességét, hiszen a versenypiac létrejötte és a kiegyensúlyozott verseny feltételeinek fenntartása sok olyan többlet-szabályt és hatósági szerepvállalást feltételez, amire a monopolvilágban nem volt szükség. A liberalizáció kibontakozását, azaz a versenypiac létrejöttét a távközlés-specifikus szabályok gyors mennyiségi és minőségi fejlődése jellemzi, majd a kiegyensúlyozott verseny létrejöttével ezek átadják szerepüket a minden gazdasági tevékenységre egyaránt érvényes, általános gazdasági versenyszabályoknak. A szabályozás egy aspektusa azonban nem fog visszavonulni a piac-specifikus szabályok általános térvesztésével párhuzamosan: az előfizetőre, felhasználóra, az adatok tárgyát képező emberre vonatkozó szabályok bővülnek, fejlődnek és változnak annak érdekében, hogy ne szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai legyünk annak a világnak, amelyben eszközök, rendszerek és hálózatok mindent tudnak rólunk. A „minden” egyaránt jelenti azt, amit a tárolt adatok jelentenek, de ennél sokkal többet és – az emberei szabadság lehetséges korlátozását tekintve még sokkal - rémisztőbbet is, mivel adatbányászati technikákkal az adatokból olyan információk is nyerhetők, amelyet maguk az adatok közvetlenül nem is tartalmaznak. A szabályozás hangsúlyai eltolódnak: a kezdetben műszaki, hálózat működési jellemzőkre kiterjedő szabályokat fontosságban mára felülmúlják a piaci szereplők viselkedését és a fogyasztói, személyi jogokat rögzítő szabályok, miközben rohamosan nő a versenyszabályok és azok érvényre juttatásának fontossága. A jövő

Horváth Pál


10/16 szabályozási rendszerében a verseny, az információ kezelése, a biztonság, az ember és az információ viszonya lesz a központi kérdés.

7. A nemzetközi jog és abban a kis országok szerepe Az infokommunikáció és a tartalomipar globalizálódása természetes követelményként vonja maga után a nemzetközi jog megfelelő területeinek a fejlődését. Az infokommunikációs és tartalom-piacok globális szabályozásában különleges szerepe van és lesz a nemzetközi jognak, ennek létrehozásában a nemzetközi fórumoknak, nemzetközi (kormányközi) szervezeteknek (IGO), nemzetközi nem kormányzati szervezeteknek (I-NGO), a kis és nagy országoknak egyaránt. A nemzetközi jog alakítására a nagyhatalmak vannak meghatározó hatással. A kisközepes országok, valamint a fejlődő országok érdemi befolyással lehetnek a nemzetközi jog alakítására annyiban, hogy érdekeikkel szemben nem jöhet létre széles legitimitásra támaszkodó nemzetközi megállapodás. A liberalizáció és a globalizáció feltételei között valamelyest csökken a kis államok közvetlen érdekérvényesítő képessége, de az igazi változás nem a csökkenésben, hanem az érdekérvényesítés növekvő összetettségében van. Kismértékben így lesz ez a megnagyobbodott EU-n belül is. Igen lényeges a globális léptékben kis, az EU mércéjével mérve közepes méretű Magyarország számára annak az elemzése, hogy a méretéhez, gazdasági erejéhez mért korlátozott nemzetközi érdekérvényesítőképességet hogyan hasznosíthatja a legjobban a magyar érdekek érvényesítésére. A nemzetközi érdekviszonyok és érdekérvényesítési mechanizmusok megértése hozzásegíthet ahhoz, hogy egy kis, vagy legfeljebb közepes ország hatékonyan érvényesítse érdekeit a nemzetközi fórumokon. Az aktuális érdekviszonyok általában megosztják a nemzetközi szabályozásban és szabványosításban résztvevő országokat. Aszerint, hogy a megosztás milyen határvonalak mentén történik, más-más megegyezési kimenetelek számára nyílik tér. Itt három jellemző és a nemzetközi gyakorlatban gyakran előforduló megosztási határvonalat, valamint az ehhez tartozó megegyezési minimum-platformot mutatjuk meg. A világ megosztottságát alapvetően két határvonal mentén tekintjük: • Nagyhatalmak és kis hatalmú országok, • Fejlett és fejlődő országok. 1. eset: nagyok és kicsik egyetértenek: erős, harmonizált szabályozás, vagy szabvány Amiben a nagyok és a kicsik egyetértenek, abban általánosan elfogadott, harmonizált szabályozások és szabványok állhatnak elő. Példa erre a TCP/IP protokol globális érvényesülése a cégspecifikus szabványok érvényre jutása (SNA, DECNET, XNS) ellenében még akkor is, ha az érvényre jutott szabvány maga is rendelkezik hiányosságokkal és messze nem minden feladat megoldására optimális, amire a gyakorlatban használják. A nemzetközi alkuban az országok méretétől

Horváth Pál


11/16 függetlenül mindenkinek jobb volt a TCP/IP elfogadása, mint a cégspecifikus szabványok érvényre jutása. 2. eset: fejlettek és fejlődők érdekei ütköznek: csak erővel érvényesíthető szabályozás vagy szabvány A fejlett és a fejlődő világ érdekellentéte esetén csak olyan „core standard” –ok jöhetnek létre, amelyeket a fejlődő világ csak folyamatosan alkalmazott kényszerítő eszközök hatására implementál – ilyen a szellemi tulajdonjogok védelmének, az IPRnek a kérdése. 3. eset: a nagyhatalmak megosztottsága: rivális szabályrendszerek jönnek létre A nagyhatalmak megosztottsága rivális szabályozások és szabványok létrejöttéhez vezet. Jó példa erre a személyes adatok védelme. Az USA az állami beavatkozás szabadságának a talaján áll, míg az EU joga szerint a személyi adatok védettsége olyan emberi alapjog, amelynek védelmében az államnak el kell járnia és garanciákat kell vállalnia. Ausztrália, Kanada és Kelet-Európa az EU oldalára állt. Válaszul az USA – az alapállását fel nem adva – a multikat olyan személyi adatkezelési politika bevezetésére inspirálta, amellyel teljesítik az EU normáit. Erre alapozva jött létre az USA-EU kompromisszum a „safe harbor” gyakorlatról: az EU nem tiltja személyi adatok továbbítását olyan cégekhez, amelyek önkéntesen EU-konform adatkezelési gyakorlatot valósítottak meg. 4. eset: a nagyok és a kicsik is megosztottak: nincs szabály, vagy csak ál-szabály elfogadása lehetséges, döntően a nemzeti szabályozás érvényesül Amiben sem a nagyok nem értenek egyet egymással, sem a kis országokon belül nincs egyetértés, ott legfeljebb csak ál-szabványok jöhetnek létre. Erre szolgáló példa a tartalom ellenőrzésének ügye. A fejlett világban meghatározó az Internetpróféták alapállása, amely alapjaiban ellenez minden beavatkozást az Interneten folyó információcserébe, valamint a liberális demokráciák alapállása, amely a közlés szabadságának a talaján áll. Ugyanakkor éppen a fejlett országokban mutatkozott meg a legkorábban az Internet káros hatása az offenzív tartalmak terjedése és a cyber-bűnözés terén. Azonban egyik tekintetben sincs egyetértés a nagyhatalmak között, nincs egységes normarendszer és gyakorlat, emiatt a nemzeti szabályozás kap meghatározó szerepet. A jogi gyakorlat kialakulóban van. Van példa elmarasztaló bírósági ítéletre gyermekpornó terjesztése miatt az Egyesült Államokból, rasszista tartalom terjesztése miatt Franciaországból és szellemi tulajdonjogok megsértése miatt Nagy-Britanniából. Az EU eddigi erőfeszítései is csak egy spam-ellenes politika elfogadásáig jutottak. Igen tarka a fejlődő országok gyakorlata. Sajátosan kezelik a tartalom kérdését a totalitárius rendszerek. Erőszakos és hatékony szabályozást érvényesítenek és olyan helyzetet igyekeznek teremteni, hogy a tartalom kérdése érdemben fel se vetődjék. Kubában magánszemélynek nem adható el személyi számítógép. Myanmarban ugyan az állampolgárnak lehet személyi számítógépe, de magánszemély nem birtokolhat modemet. Szaúd Arábia mindezeknél az országoknál sokkal rugalmasabb, de a hatalom itt is érvényesíti az akaratát: a sivatagi királyságban

Horváth Pál


12/16 minden web-elérés egy proxy-szerveren megy keresztül, amely az elérhető site-ok és tartalmak tekintetében mindenhatóan „képviseli az államot”. A tartalom-ellenőrzés gyakorlatát tekintve a következő kategóriába a gyorsan fejlődő autoritáriánus rendszerek egy része, nevezetesen Szingapúr, Kína és több más kelet-ázsiai ország tartozik: ezen országokban a nyomtatott sajtó és az elektronikus média szigorú tartalomszabályozását kiterjesztik az Internetre. Erős állami beavatkozás érvényesül, megtilthatják azon információk kínálatát vagy forgalmát, amelyek a hatalom megítélése szerint erőszakot hirdetnek, vagy a hivatalos értékrendet aláásó közlést jelentenek. A fenti helyzetkép magyarázza, hogy a tartalomszabályozás (censorship) terén a nemzetközi együttműködés eddig eredménytelennek bizonyult és a közeli jövőben is csak a nemzeti szabályozások érvényesülése várható.

8. A hálózatbiztonság terminológiája A biztonság tekintetében a nemzetközi szakirodalomban meghatározó jelentőségű angol nyelv két fogalmat használ: • safety • security. Mindkét szó rövid magyar megfelelője a „biztonság”. Hasonló helyzetben vannak más nyelvek is, pl. a német nyelv mindkét angol fogalmat a „Sicherheit” szóval, míg a norvég nyelv a „sikkerhet” szóval fordítja. A „safety” az élet- és vagyonbiztonságot fenyegető kockázatokkal kapcsolatosan használatos. A „safety” fogalommal jellemzett biztonság a balesetek és a fizikai sérülések nélküli működést jelenti, azaz „safety”-értelemben biztonságos az a rendszer, amelynek a működési zavarai nem vezetnek embert vagy eszközt érintő balesetekhez vagy sérülésekhez. „Safety-critical” az a rendszer, amelynek a meghibásodása vagyonbiztonság, vagy a környezet sérelméhez vezethet.

az

élet-

és

A „safety” értelemben vett hálózatbiztonság (a „network safety”) a hálózat működésének azon kockázataira vonatkozik, amelyek az élet- és vagyonbiztonság, valamint a környezet veszélyeztetettségéhez vezethetnek. A „security” fogalom az információ bizalmassága (illetéktelen használhatatlansága), a rendszer integritása, rendelkezésre állása és a felhasználó azonosítása kontextusában használatos. A „security”-értelemben vett biztonság összetevői tehát: • Bizalmasság, azaz az információ titokban maradása illetéktelenek előtt, • Rendszer integritás; • Rendelkezésre állás; • A felhasználó azonosítása.

Horváth Pál


13/16 „Security-critical” az a rendszer, amely egészében vagy részeiben olyan sérülékenységet mutat, amely sérülékenységet ki lehet aknázni a „security” egy vagy több összetevőjének (bizalmasság, egységesség, rendelkezésre állás, felhasználó azonosítás) a fenyegetésére. A „security” értelemben vett hálózatbiztonság (a „network security) kérdésköre olyan kockázatokkal foglalkozik, amelyek a személyiségi jogok, szellemi tulajdonjogok vagy a nemzetbiztonság számára jelentenek fenyegetést. A hálózatbiztonság kettős fogalmának a magyar nyelvű jelölésére nincs kialakult konvenció, ezért, ha a kontextusból az egyértelműen nem derül ki, szükséges lehet annak a megjelölése, hogy a fogalmat mely szempontból használjuk. Megjelölés híján mindkét értelmezésre kiterjedhet a fogalom használata.

9. Az Európai Unió hálózatbiztonság-politikája Jelen áttekintésben tudatosan nem térünk ki az EU érvényes távközlésszabályozására, az un. Új keretrendszer irányelveinek a rendszerére és azok érvényesítésének helyzetére. Mivel a magyar 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről az EU –s jogharmonizáció jegyében fogant, bizonyítás és az implementációs hiányosságok elemzése nélkül fogadjuk el, hogy a magyar távközlésszabályozás az érvényes EU irányelvek által megjelölt úton halad. Tekintsük inkább az EU infokommunikációs szabályozási erőfeszítéseinek azt az új vonulatát, amelyekkel az információs társadalom kibontakozása során előálló kihívásokra igyekszik reagálni. Az EU szintjén már régóta nem az a hangsúlyos kérdés, hogy legyen távközlés, hovatovább – bár a befektetők aktivitása szerény, míg az inkumbensek ádáz védelmi harcokat folytatnak - tízéves erőfeszítések eredményeképp lassanként a piaci verseny is beindul. A hangsúlyok eltolódtak oda, hogy a távközlés szélessávú legyen mindenki számára elérhetően, legyen biztonságos távközlés, ne terjedjen a cyber-bűnözés, ne lehessen visszaélni a globális hálózatokkal. Az EU kemény fába vágta a fejszét. A feladatok egy részének a megoldását a fejlett világot is megosztó nézetkülönbségek terhelik. Bizonytalanok az Unión túlra nyúló nemzetközi együttműködés kilátásai. Ugyanakkor mindezen feladatok megoldása szükséges ahhoz, hogy a tevékenységek virtualizálódása, informatizálódása minél kevesebb kockázattal járjon. Az elektronikus hírközlő hálózatoknak döntő jelentőségük van az EU globális pozicionálási céljai elérésében. A hálózatok széleskörű és biztonságos használata alapfontosságú az EU távlati politikai céljai elérésében. Az információs társadalom előnyei akkor bontakoztathatók ki, ha bízhatunk a hálózatos rendszerekben. Emiatt a hálózatbiztonság kérdése növekvő politikai figyelmet kap az EU-ban. A hálózatbiztonság két okból kap hangsúlyt: • Az információs társadalomban a gazdaság, társadalom, politika és a magánélet minden tevékenysége valamilyen mértékben az infokommunikáció eszköztárára, ezen belül a hálózatokra épül; az információs társadalom hálózatos társadalom: a gazdaság, társadalom, politikai szféra entitásai ugyanúgy, mint az egyének

Horváth Pál


14/16 intenzív kapcsolati tevékenységet (networking) folytatnak, mely kapcsolatok egyre inkább az infokommunikációs hálózatokon érvényesülnek • A sokszereplős liberalizált piacokon a monopolkorszakhoz képest alapvetően eltérő feltételek között kell megvalósítani a hálózatok összetett rendszerének a biztonságos, minden körülmények között kielégítő működését A hálózatbiztonság, illetve kiterjesztett értelemben a cyber-tér biztonságának elérése mind műszakilag, mind politikailag nehéz és összetett feladat. A feladat nehézsége ma még nem rejthető el a felhasználók elől, a mai feltételek között még nekik is tevőlegesen részt kell vállalniuk az adatok és szolgáltatások rendelkezésre állásának, integritásának, valódiságának és bizalmasságának a védelméből. A hálózat- és információbiztonság terén az EU tevékenysége három területre koncentrálódik: • A távközlés és az adatok védelmét szolgáló jogi keretrendszer létrehozása • A cyber-bűnözésre vonatkozó politika létrehozása • Gyakorlati intézkedések támogatása és foganatosítása a hálózat- és az információbiztonság javítására; ezen a területen két síkon folyik a tevékenység: az eEurope program két akcióterve keretében, és az ENISA (European Network and Information Security Agency) létrehozása terén. A felsorolt három fő terület között vannak bizonyos átfedések. A 2003. év jelentős változásokat hozott a hálózat- és információbiztonság jogi szabályozása terén. A jog ma már megköveteli, hogy a szolgáltatók biztosítsák az általuk nyújtott elektronikus kommunikációs szolgáltatások biztonságát. 2003. júliusában lépett hatályba az új elektronikus hírközlési szabályozási EU keretrendszer, ugyanazon év októberében pedig az EU új adatvédelmi szabályozása lépett hatályba. A brüsszeli hatóságok nagy eréllyel kívánnak érvényt szerezni az új jognak, emiatt mindkét új szabályozás kapcsán eljárást indítottak a jogalkotási és jogalkalmazási kötelezettségeket nem teljesítő EU tagállamok ellen.

Az EU spam-politikája Az adatvédelmi irányelv nem tesz különbséget a konvencionális hálózatokon, vagy az Interneten és más IP hálózatokon továbbított adatok között. Az irányelv tiltja a kéretlen kommunikációt (spam). A spam nem csak egy biztonsági gond, hanem azt is szemlélteti, hogy a biztonsági kultúra hiánya hogyan fordíthat egy káros üzleti gyakorlatot az Internet alapproblémájává. Több, mint aggasztó az a tény, hogy 2004. februárjában az EU tagországok e-mail forgalmának több, mint a fele spam volt. A spam kérdése az Internet biztonság egyik forró témájává vált, bár a megoldására már kialakult az érdekeltek egyezsége: Európa az „opt-in” elvet választotta, ami a kommunikáció jellegére (e-mail, SMS, MMS) tekintet nélkül a címzett beleegyezését igényli a kereskedelmi célú üzenetek elektronikus célba juttatásához.

Horváth Pál


15/16 Konzultációkat követően 2004. januárjában az EU egy kommunikációt bocsátott ki, amely a „ban on spam” jelszó támogatására egy sor akciót népszerűsített és próbált meg a lehető leghatékonyabbá tenni. A javasolt akciók: • hatékony jogérvényesítés a tagországokban; • az iparág műszaki és önszabályozási lépései; • a fogyasztók felkészítése és tudatos viselkedése; • nemzetközi spam-ellenes együttműködés. Az utóbbi tétel fontosságát aláhúzza az a tény, hogy a spam részben külföldről, főleg amerikai cégektől származik.

Az EU és a cyber-bűnözés A cyber-bűnözés globális probléma. Az ellen való jogi küzdelem nehézségei abból származnak, hogy a hatékony fellépéshez több jogi terület együttműködése kell, és a jogi keretek országonként eltérnek. A bűnelkövetés általában nem korlátozódik egy országra. A bűnelkövetés nyomán alig vannak bírósági bizonyítékként felhasználható vitathatatlan tárgyi bizonyítékok. Ugyanakkor a tárgyi bizonyítékoknak nem csak a bizonyításra kell alkalmasnak lenniük, hanem a nem egységes nemzeti és nemzetközi jognak is meg kell felelniük. A cyber-bűnözés elleni küzdelem egyetlen hatékony útja a nemzetközi együttműködés mind a jogalkotásban, mind a jogérvényesítésben. Mintegy 5 éves nemzetközi együttműködés eredménye az Európa Tanács „Cyber Crime Convention” nevű modell-törvénye. A modell-törvény aláírásra nyitott minden EU tagország és nem tag ország számára. 2002. áprilisi keltezésű az EC keret-döntése az információs rendszerek elleni támadásokról. A döntés a bűnüldözés feladatává teszi a fellépést a kritikus infrastruktúrák (pl. erőművek, vízellátó rendszerek, kórházak, stb.), köztük az információs rendszerek elleni támadásokat. Sürgeti az információbiztonság átfogó javítását, valamint a bűnüldözés hatékony fellépését az illegális hozzáférés (hacking), és az információs rendszerek illegális zavarása ellen (szolgáltatás megtagadását eredményező támadások, website hamisítás, vírusok terjesztése).

Hálózat- és információ-biztonság A Bizottság hálózat- és információ-biztonság terén 2001-ben tette az első teljességre törekvő lépését. Az eEurope 2005 akcióterv lépésekre hívja fel a tagországokat: • sürgeti a „biztonsági kultúra” bevezetését; • biztonságos hálózatokat kell létesíteni a nemzeti és EU adminisztrációk között annak érdekében, hogy a hatóságok biztonságosan kommunikálhassanak egymás között; • célul tűzi ki, hogy a tagországok és az EU intézményei EU szinten felállítsanak egy szervezetet a tagországok és az EU szervezeteinek a segítésére a hálózatés információ-biztonság terén.

Horváth Pál


16/16 Az eEurope 2005 akcióterv célkitűzéseinek megfelelően létrehozták az ENISA –t (European Network and Information Security Agency). Az ENISA 2004. májusában megtartotta első vezetőségi (Management Board) ülését. A szervezet ügyvezetőjének a kinevezése a nyár végére várható. Az ENISA jogi személy. Irányításában a piac szereplői is részt vesznek részben a Management Board (MB), részben a Permanent Stakeholders Group (PSG, Állandó Érdekeltek Csoportja) tagjaiként. A PSG feladata a rendszeres kapcsolat tartása a magánszektorral és a fogyasztók, valamint más érdekeltek szervezeteivel. A PSG-t az ügyvezető irányítja. A szervezet feladata, hogy mintegy az ügyvezető tanácsadó testületeként a valamennyi érdekeltet érintő kérdésekre irányítsa a szervezet figyelmét és az ügyvezetőt támogassa a szervezet munkaprogramjának a kidolgozásában. Az ENISA szakértői bázisként fog működni mind az EU intézmények, mind az iparág támogatására a hálózat- és információbiztonság terén. Az ENISA az első és máig egyetlen EU intézmény, melynek a székhelye Görögország. A hazai szakmai figyelem irányítására is alkalmas az ENISA fő feladatainak a felsorolása: • A Bizottság és a tagországok támogatása az információbiztonság terén, ezen belül a gyártó és szolgáltató iparral folytatott együttműködésükben a hardver és a szoftver biztonsági (security-értelemben) problémák kezelése terén; • Az Európában előfordult „security” incidensek adatainak gyűjtése és elemzése, a kibontakozó biztonsági kockázatok azonosítása; • A kockázatelemzési és –kezelési módszerek alkalmazásának támogatása annak érdekében, hogy javuljon az általános képesség az információbiztonságot fenyegető kockázatok kezelésére; • A figyelem felkeltése és a kockázattudat erősítése, valamint az információbiztonsággal foglalkozók közti együttműködés erősítése, PPP (publicprivate partnership) kezdeményezések indítása és támogatása.

Zárszó Míg Magyarországon folyik az EU új távközlési keretszabályozásának az implementációja, az EU figyelme más irányba kezd fordulni. Megbízható hálózatokon, a hálózatbiztonság és az információbiztonság feltételei között léphetünk csak előre az infokommunikációs technológiák mind szélesebb körű alkalmazásában. Be kell látnunk, hogy az Internet nem csak a jót hoz, hanem a bűnözésnek, valamint a káros tartalmak terjesztésének is színtere. A biztonság, növekvő figyelmet kap a virtuális világban: biztonságos hálózatokon hiteles információt cserélni a cél. Ennek érdekében széleskörűen el kell terjeszteni az elektronikus aláírás használatát. Ha ez megtörténik, új korszak nyílik az elektronikus kapcsolatok alkalmazásában. A személyek azonosítása alapvető biztonsági érdek a terrorizmus elleni harcban, de hálózatok felhasználó-azonosításában is. Talán ezért is aktív az EC Információs Társadalom Igazgatósága ezen a téren is. Újabb szabvány és szabályozás készül, amely újabb feladatot állít a hazai apparátus elé. A hazai szabályozásban és jogérvényesítésben meg kell találni annak a lehetőségét, hogy a piacliberalizációs keretrendszer bevezetésével párhuzamosan, késedelem nélkül részt vehessünk a szabványosítás és szabályozás új hullámát jelentő feladatok megoldásában.

Horváth Pál


Horváth Pál A szabályozás lehetőségei és korlátai az elektronikus hírközlésben

Recommend Documents