HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
28. szám
A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2012. július 6., péntek
Tartalomjegyzék
I. Utasítások 4/2012. (VII. 6.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 5/2012. (VII. 6.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 6/2012. (VII. 6.) EMMI utasítás az Emberi Erõforrások Minisztériumának Beszerzési Szabályzatáról 43/2012. (VII. 6.) HM utasítás a Honvédelmi Minisztérium felsõszintû vezetõi és munkaértekezleteinek rendjérõl szóló 92/2010. (X. 22.) HM utasítás módosításáról, valamint egyes HM utasítások hatályon kívül helyezésérõl 21/2012. (VII. 6.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 17/2012. (VII. 6.) NGM utasítás a Wekerle Terv végrehajtásáért felelõs miniszteri biztos kinevezésérõl 16/2012. (VII. 6.) VM utasítás az országos jelentõségû védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervdokumentációjának tartalmi követelményeirõl és elkészítésérõl 14/2012. (VII. 6.) ONYF utasítás a Fõvárosi/Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága területi szakellenõrzési feladatainak ellátásáról 4/2012. (VII. 6.) MBFH utasítás a nemdohányzók védelme érdekében rendelkezésre jogosult személyek kijelölésérõl
4529 4530 4531
4568 4569 4569 4570 4576 4598
II. Személyügyi hírek A Vidékfejlesztési Minisztérium személyügyi hírei 2012. május hónapban
4599
III. Alapító okiratok A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai Országos Vízügyi Fõigazgatóság alapító okirata Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Felsõ-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
4600 4602 4604 4606 4609 4612 4614 4617
4524
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Polgári Védelmi Parancsnokság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Komló Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mohács Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Pécs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Siklós Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szigetvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Baja Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kalocsa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kecskemét Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kiskõrös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kiskunfélegyháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kiskunhalas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Békéscsaba Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Gyula Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mezõkovácsháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat az Orosháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szarvas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szeghalom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat az Encs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kazincbarcika Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mezõkövesd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Miskolc Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat az Ózd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Sátoraljaújhely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szendrõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szerencs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Tiszaújváros Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl
2012. évi 28. szám
4619 4622 4624 4627 4629 4632 4635 4637 4640 4642 4643 4645 4647 4648 4649 4650 4651 4654 4655 4656 4657 4658 4659 4660 4663 4664 4665 4666 4667 4668 4669 4672 4673 4674 4675 4676 4677 4679 4680 4681
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Csongrád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Hódmezõvásárhely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Makó Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szeged Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szentes Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Bicske Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Dunaújváros Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mór Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Sárbogárd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Székesfehérvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat Csorna Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Gyõr Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kapuvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mosonmagyaróvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Sopron Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Hajdúböszörmény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Berettyóújfalu Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Debrecen Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Hajdúnánás Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Hajdúszoboszló Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Püspökladány Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat az Eger Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Gyöngyös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Heves Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Hatvan Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Jászberény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Karcag Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kunszentmárton Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mezõtúr Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szolnok Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Tiszafüred Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat az Esztergom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Komárom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nyergesújfalu Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Tatabánya Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl
4525
4682 4684 4685 4687 4688 4689 4690 4692 4693 4694 4695 4696 4698 4700 4701 4702 4704 4705 4706 4708 4709 4710 4712 4713 4714 4715 4717 4718 4719 4720 4722 4724 4726 4727 4728 4729 4730 4731 4733 4734 4736 4737
4526
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Balassagyarmat Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Pásztó Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Rétság Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Salgótarján Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Cegléd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Dabas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat az Érd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Gödöllõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Monor Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nagykáta Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nagykõrös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Ráckeve Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szentendre Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szigetszentmiklós Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Vác Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Barcs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kaposvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Marcali Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nagyatád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Siófok Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Fehérgyarmat Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kisvárda Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Mátészalka Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nyírbátor Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nyíregyháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Vásárosnamény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Záhony Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Bonyhád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Dombóvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Paks Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szekszárd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Tamási Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Celldömölk Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Körmend Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Kõszeg Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Sárvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Szombathely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl
•
2012. évi 28. szám
4738 4740 4741 4742 4743 4745 4748 4749 4750 4751 4752 4753 4754 4755 4756 4758 4759 4760 4762 4763 4765 4766 4767 4768 4770 4772 4773 4774 4775 4776 4777 4778 4780 4781 4782 4783 4784 4786 4788 4789 4790 4791 4792
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat az Ajka Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Badacsonytomaj Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Balatonfûzfõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Pápa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Pétfürdõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Veszprém Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Megszüntetõ okirat a Keszthely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Lenti Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Letenye Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Nagykanizsa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Zalaegerszeg Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Megszüntetõ okirat a Zalaszentgrót Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság alapító okirata Az Országos Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság alapító okirata A Repülõtéri Rendõr Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Budapesti Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Heves Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben Az Emberi Erõforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai A Magyar Országos Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)
4527
4794 4796 4797 4799 4800 4801 4802 4803 4805 4806 4808 4809 4810 4811 4812 4814 4816 4818 4821 4823 4826 4828 4830 4833 4835 4837 4840 4842 4844 4847 4849 4851 4854 4856 4858 4861 4863 4866 4868 4871 4874
4528
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
IV. Pályázati felhívások A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása az iskolagyümölcs-program kommunikációs tevékenységének megvalósítására
4878
V. Közlemények A Magyar Nemzeti Bank közleménye a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplõ külföldi pénznemek euróra átszámított árfolyamairól A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye hatósági engedéllyel rendelkezõ gazdálkodó szervezetekrõl A közigazgatási és igazságügyi miniszter közleménye érvényét veszített önálló bírósági végrehajtói bélyegzõrõl A közigazgatási és igazságügyi miniszter közleménye érvényét veszített jogtanácsosi igazolványról A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekrõl Önkormányzatok beszámolói A Csongrád Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Budapest Fõváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Budapest Fõváros X. Kerület Kõbányai Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Budapest XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
4881 4885 4897 4897 4897 4899 4904 4908 4919 4923 4927 4931 4936 4941
VI. Hirdetmények Ózd Város Önkormányzata pályázati felhívása helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladat ellátására Önkormányzatok beszámolói Igal Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Orosháza Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
4945 4946 4950
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
I.
•
4529
2012. évi 28. szám
Utasítások
Az emberi erõforrások minisztere 4/2012. (VII. 6.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezésérõl A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki: 1. §
A Ksztv. 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2012. május 14-tõl – hat hónap idõtartamra – 2012. november 13-ig dr. Bodrogi Józsefet ismételten a Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelõs miniszteri biztossá nevezem ki.
2. §
A miniszteri biztos koordinálja a Semmelweis Terv végrehajtását. A miniszteri biztos meghatározott feladata körében: a) koordinálja az egyes döntések elõkészítését és megvalósítását; b) megszervezi a szükséges egyeztetéseket és gondoskodik azok lefolytatásáról; c) szakmailag támogatja a társadalombiztosítási rendszert érintõ gazdasági stratégiai döntés-elõkészítõ munkát; d) közremûködik a szükséges gazdaságpolitikai döntések elõkészítésében.
3. §
A miniszteri biztos tevékenységét az emberi erõforrások minisztere, az egészségügyért felelõs államtitkár útján irányítja.
4. §
A miniszteri biztost a Ksztv. 38. § (7) bekezdése szerinti helyettes államtitkári illetmény és juttatások illetik meg.
5. §
Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.
6. §
Hatályát veszti a miniszteri biztos kinevezésérõl szóló 30/2011. (XI. 25.) NEFMI utasítás.
Balog Zoltán s. k., emberi erõforrások minisztere
4530
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Az emberi erõforrások minisztere 5/2012. (VII. 6.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezésérõl A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:
1. §
A Ksztv. 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a mai levéltári helyzet áttekintésére, a kapacitások felmérésére, a Magyar Országos Levéltár teljes körû szakmai átvilágítására kiterjedõ feladatok ellátására 2012. május 14. napjától 2012. november 13. napjáig dr. Gyimesi Endrét miniszteri biztossá nevezem ki.
2. §
A miniszteri biztos feladatkörében a) a levéltárak fenntartóival, tulajdonosi jogkör gyakorlóival, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával, vezetõivel konzultációt folytat, b) a konzultáció alapján javaslatot tesz ba) a fejlesztési igények európai uniós pályázatokkal történõ összhangba hozatalára, bb) az e-levéltár és a levéltári digitalizáció megvalósítására, c) kapcsolatot tart a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésért felelõs tárcájával.
3. §
A miniszteri biztos tevékenységét az emberi erõforrások minisztere a kultúráért felelõs államtitkár útján irányítja.
4. §
A miniszteri biztos tevékenységét az Emberi Erõforrások Minisztériuma keretében mûködõ Miniszteri Kabinet segíti.
5. §
A miniszteri biztost a Ksztv. 38. § (7) bekezdése szerinti helyettes államtitkári illetmény és juttatások illetik meg.
6. §
Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.
7. §
Hatályát veszti a) a miniszteri biztos kinevezésérõl szóló 8/2010. (XI. 4.) NEFMI utasítás, b) a miniszteri biztos kinevezésérõl szóló 16/2011. (V. 27.) NEFMI utasítás, c) a miniszteri biztos kinevezésérõl szóló 31/2011. (XI. 25.) NEFMI utasítás.
Balog Zoltán s. k., emberi erõforrások minisztere
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4531
2012. évi 28. szám
Az emberi erõforrások minisztere 6/2012. (VII. 6.) EMMI utasítása az Emberi Erõforrások Minisztériumának Beszerzési Szabályzatáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a közbeszerzésekrõl szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. § (1) bekezdésére, a következõ utasítást adom ki: 1. § 2. §
Az Emberi Erõforrások Minisztériumának Beszerzési Szabályzatát az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg. (1) Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a Nemzeti Erõforrás Minisztérium Beszerzési Szabályzatáról szóló 4/2011. (II. 18.) NEFMI utasítás.
Balog Zoltán s. k., emberi erõforrások minisztere
1. melléklet a 6/2012. (VII. 6.) EMMI utasításhoz
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT I. FEJEZET ALAPVETÕ RENDELKEZÉSEK 1. A Beszerzési Szabályzat célja és hatálya 1. §
(1) A Beszerzési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) célja, hogy az Emberi Erõforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Minisztérium) mint a közbeszerzésekrõl szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlatkérõ beszerzéseit szabályozza. (2) A Szabályzat hatálya kiterjed a Minisztérium szervezeti egységei által kezdeményezett valamennyi, a Közbeszerzési és Ellátási Fõigazgatóság (a továbbiakban: KEF) ellátási tevékenységéhez nem kapcsolódó, a Kbt. hatálya alá tartozó visszterhes beszerzésre (árubeszerzésre, építési beruházásra, építési koncesszióra, szolgáltatás megrendelésére, valamint szolgáltatási koncesszióra), valamint a Kbt. hatálya alól kivett, a minõsített adatot, az ország alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintõ vagy különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet szerinti visszterhes beszerzésekre. (3) A Szabályzat meghatározza a beszerzés idõpontjában érvényes közbeszerzési értékhatárt elérõ és meghaladó (köz)beszerzési eljárások elõkészítésének, lefolytatásának, belsõ ellenõrzésének felelõsségi rendjét, az eljárásba bevont személyek, illetve szervezetek felelõsségi körét, a döntéshozatal és a beszerzési eljárások dokumentálásának rendjét összhangban a vonatkozó szabályzatokkal és jogszabályokkal. (4) Jelen Szabályzatot a Kbt.-vel és a vonatkozó jogszabályokkal, az Európai Unió intézményeinek közbeszerzési tárgyú rendeleteivel, irányelveivel, a Közbeszerzési Hatóság ajánlásaival, tájékoztatóival együtt szükséges alkalmazni. Amennyiben a Szabályzat valamely rendelkezése jogszabállyal ellentétes (jogszabályváltozás miatt), úgy az ilyen rendelkezés helyett a jogszabály megfelelõ rendelkezését kell alkalmazni. (5) A Szabályzat 1. függelékét képezi azon hatályos jogszabályok jegyzéke, amelyeket a Minisztérium szervezeti egységeinek beszerzési eljárásai során az eljárás lebonyolításában résztvevõk alkalmazni kötelesek.
2. A beszerzési eljárás alapelvei 2. §
(1) A Kbt. megalkotásánál – összhangban az európai uniós normákkal – a jogalkotó a közpénzek ésszerû és hatékony felhasználásának átláthatóságát, a közbeszerzések nyilvános ellenõrizhetõségének megteremtését, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítását tûzte ki célul. Ennek alapján a közbeszerzési eljárásban – ideértve a szerzõdés megkötését is – a Minisztérium köteles biztosítani, a gazdasági szereplõ pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát.
4532
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(2) A Kbt. és a végrehajtása alapján alkotott jogszabályok célja továbbá a mikro-, kis- és középvállalkozások közbeszerzési eljárásban való részvételének, a fenntartható fejlõdés, az állam szociális célkitûzései és a jogszerû foglalkoztatás elõsegítése. (3) A polgári jog alapelveihez hasonlóan a Kbt. is elõírja, hogy az ajánlatkérõ és a gazdasági szereplõk a közbeszerzési eljárásban a jóhiszemûség és tisztesség, valamint a rendeltetésszerû joggyakorlás követelményeinek megfelelõen kötelesek eljárni. A beszerzések során valamennyi ajánlatkérõnek, így a Minisztériumnak is a közpénzek felhasználásakor a hatékony és felelõs gazdálkodás elvét szem elõtt tartva kell eljárnia. (4) A Minisztériumnak esélyegyenlõséget és egyenlõ bánásmódot kell biztosítania a gazdasági szereplõk számára. Az Európai Unióban letelepedett gazdasági szereplõk és a közösségi áruk számára nemzeti elbánást kell nyújtani a közbeszerzési eljárásban. Az Európai Unión kívül letelepedett gazdasági szereplõk és a nem közösségi áruk számára nemzeti elbánást a közbeszerzési eljárásban Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell nyújtani. (5) A közbeszerzési eljárás nyelve a magyar, az ajánlatkérõ a közbeszerzési eljárásban lehetõvé teheti – de nem követelheti meg – a magyar helyett más nyelv használatát is.
3. A beszerzés értéke 3. §
(1) A beszerzés értékén a beszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, vagy kínált, általános forgalmi adó nélkül számított, legmagasabb összegû teljes ellenszolgáltatást kell érteni (a továbbiakban: becsült érték). A teljes ellenszolgáltatásba bele kell érteni az opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetében az opcionális rész értékét. A közbeszerzés becsült értékébe be kell számítani a Minisztérium által a részvételre jelentkezõk, az ajánlattevõk részére fizetendõ díjat és kifizetést (jutalékot) is, amennyiben a Minisztérium teljesít ilyen jellegû kifizetést a részvételre jelentkezõk, az ajánlattevõk részére. (2) Az árubeszerzés becsült értéke olyan szerzõdés esetében, amelynek tárgya dolog használatára, vagy hasznosítására vonatkozó jognak a megszerzése: a) határozott idõre, egy évre vagy annál rövidebb idõre kötött szerzõdés esetében a szerzõdés idõtartama alatti ellenszolgáltatás; az egy évnél hosszabb idõre kötött szerzõdés esetében pedig a szerzõdés idõtartama alatti ellenszolgáltatás, beleértve a becsült maradványértéket is; b) határozatlan idõre kötött szerzõdés esetében, vagy ha a szerzõdés megszûnésének idõpontja az eljárás megindításakor pontosan nem határozható meg, a havi ellenszolgáltatás negyvennyolcszorosa. (3) Az árubeszerzés vagy a szolgáltatás becsült értéke a rendszeresen vagy az idõszakonként visszatérõen kötött szerzõdés esetében: a) az elõzõ naptári év során kötött azonos vagy hasonló tárgyú szerzõdés, vagy szerzõdések szerinti tényleges ellenszolgáltatás, módosítva a következõ naptári év alatt várható mennyiségi és értékbeli változással, vagy b) az elsõ teljesítést követõ, a következõ tizenkét hónap alatti, vagy a tizenkét hónapnál hosszabb idõre kötött szerzõdés vagy szerzõdések idõtartama alatti becsült ellenszolgáltatás. (4) A közbeszerzés becsült értéke olyan szerzõdés esetében, amely vételi jogot is tartalmaz, a vételárral együtt számított legmagasabb ellenszolgáltatás. (5) Ha a szerzõdés árubeszerzést és szolgáltatás-megrendelést is magában foglal, a becsült érték megállapításakor az árubeszerzés és a szolgáltatás becsült értékét egybe kell számítani. Adott esetben szintén be kell számítani az árubeszerzés becsült értékébe a beállítás és üzembe helyezés becsült értékét is. (6) A szolgáltatás becsült értéke olyan szerzõdés esetében, amely nem tartalmazza a teljes díjat: a) határozott idõre, négy évre vagy annál rövidebb idõre kötött szerzõdés esetében a szerzõdés idõtartama alatti ellenszolgáltatás; b) határozatlan idõre kötött szerzõdés vagy négy évnél hosszabb idõre kötött szerzõdés esetében a havi ellenszolgáltatás negyvennyolcszorosa. (7) Ha a szolgáltatás több részbõl áll vagy több szerzõdés alapján kerül teljesítésre, mindegyik rész becsült értékét egybe kell számítani.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4533
(8) A szolgáltatás becsült értékének megállapításakor a következõket kell figyelembe venni: a) biztosítási szerzõdés esetében a fizetendõ biztosítási díjat és egyéb ellenszolgáltatásokat; b) banki és egyéb pénzügyi szolgáltatás esetében a díjat, a jutalékot, kamatot és egyéb ellenszolgáltatásokat; c) a tervezést is magában foglaló szolgáltatás esetében a fizetendõ díjat vagy jutalékot és egyéb ellenszolgáltatásokat. (9) A tervpályázat becsült értékébe be kell számítani: a) pályázóknak fizetendõ díjat vagy jutalékot és egyéb ellenszolgáltatásokat, valamint b) annak a szolgáltatásnak a becsült értékét is, amelynek megrendelésére a tervpályázati eljárást követõen kerül sor, és amelyre a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerzõdést kötni, kivéve, ha az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérõ (kiíró) kizárja az ilyen szerzõdés megkötését. (10) Az építési beruházás becsült értéke megállapításakor a teljes beruházásért járó ellenértéket kell figyelembe venni. Az építési beruházás becsült értékébe be kell számítani a megvalósításához szükséges, az ajánlatkérõ által rendelkezésre bocsátott áruk, vagy szolgáltatások becsült értékét is. (11) Az ajánlatkérõnek egybe kell számítania azon hasonló áruk beszerzésére, vagy szolgáltatások megrendelésére irányuló szerzõdések értékét, amelyekkel kapcsolatban a beszerzési igény egy idõben merül fel, valamint az ugyanazon építési beruházás megvalósítására irányuló szerzõdések értékét. (12) A (11) bekezdéstõl eltérõen az egy építménnyel kapcsolatos, a Kbt. 25. §-a alapján építési beruházásnak minõsülõ szerzõdés becsült értékét nem kell más építménnyel kapcsolatos építési beruházás becsült értékével egybeszámítani, kivéve az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházásokat, melyek becsült értékét – ha a (11) bekezdés szerinti feltételek fennállnak – egymással akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak. (13) Az egybeszámítási részletes szabályait a Kbt. 18. §-a tartalmazza. (14) A keretmegállapodás becsült értéke a megállapodás alapján az adott idõszakban kötendõ szerzõdések becsült legmagasabb összértéke. (15) Tilos a becsült érték meghatározásának módszerét Kbt. megkerülése céljával megválasztani, valamint e célból a közbeszerzést a (11) bekezdésbe ütközõ módon részekre bontani. (16) Az aktuális közbeszerzési értékhatárokat a 2. függelék tartalmazza.
II. FEJEZET A KÖZBESZERZÉSEK ÉS A BESZERZÉSI ELJÁRÁSOK TERVEZÉSE ÉS ELÕKÉSZÍTÉSE, VALAMINT AZ ÉVES STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS 4. A beszerzési igények tervezése, az éves összesített közbeszerzési terv 4. §
(1) A Minisztérium a költségvetési év elején, legkésõbb március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) köteles készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseirõl. (2) Az éves összesített közbeszerzési terv a beszerzések tárgya (árubeszerzés, szolgáltatás megrendelés, szolgáltatási koncesszió, építési beruházás és építési koncesszió) szerinti bontásban tartalmazza a Minisztérium által, az adott évre tervezett közbeszerzések megnevezését, CPV-kódját, az eljárás megindításának tervezett idõpontját, az eljárás eredményeként aláírt szerzõdés idõbeli hatályát, a közbeszerzésre irányadó eljárásrendet és az eljárás fajtáját (típusát), azt, hogy az adott közbeszerzés általános vagy központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik-e, továbbá, hogy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben elõzetes összesített tájékoztató közzétételére. Az éves összesített közbeszerzési terv magában foglalja a beszerzési terv elkészítését megelõzõen elindított közbeszerzéseket. (3) A Minisztérium közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseirõl, a Kbt. kivételi rendelkezéseinek hatálya alá tartozó beszerzésekrõl, valamint a Minisztérium központosított közbeszerzés alá tartozó beszerzéseirõl a közbeszerzési szakterület külön nyilvántartást vezet, melyet a beszerzési igény felmerülésekor folyamatosan aktualizál. (4) A tervezés elindításáról és a tárgyévi feladatokról a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár körlevélben rendelkezik a szervezeti egységek vezetõi részére, amelyet a tárgyévi igazgatási költségvetés kereteinek és kötelezettségvállalóinak meghatározását követõen, de legkésõbb minden év február 20-ig kell kiadni. A beszerzési igények összeállítására biztosított határidõt a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár nem határozhatja meg az elrendeléstõl számított 10 munkanapnál rövidebb idõtartamban. A körlevél mellékletét képezi a Szabályzat 3. függeléke szerinti adatlap.
4534
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(5) A tervezés során, a visszterhes beszerzéssel érintett szervezeti egységek – a 3. függelék szerinti adatlap megfelelõ kitöltésével – közbeszerzési értékhatártól függetlenül kötelesek megjelölni mindazon árubeszerzésre, szolgáltatás megrendelésre, illetve építési beruházásra irányuló beszerzési igényeiket, amelyeket az adott költségvetési évben, feladataik ellátáshoz megvalósítani/megrendelni terveznek. Az adatlapon szerepeltetni szükséges a beszerzés forrását. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott, megfelelõen kitöltött adatlapot az adott beszerzés(ek)ért felelõs szervezeti egység vezetõje írja alá. A kitöltött adatlapokat a körlevélben meghatározott határidõn belül a beszerzéssel érintett fõosztály felügyeletét ellátó állami vezetõ útján, ágazatonként összesítve papír alapon kell megküldeni a Gazdasági Ügyekért Felelõs Helyettes Államtitkári Titkárságra. A hatékonyabb ügyintézés érdekében a kitöltött beszerzési adatlapokat elektronikus formában is meg kell küldeni a Minisztérium közbeszerzési területének közös elektronikus levélcímére (
[email protected]) azzal, hogy a végleges nyilvántartásba vétel kizárólag a papír alapú okirat alapján történhet. (7) A közbeszerzési ügyintézõ regisztrálja a szervezeti egységek által megküldött éves beszerzési igényeket, majd a Minisztérium beszerzési eljárásainak lebonyolításával megbízott hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonásával a javaslatokat összesíti, és elkészíti az éves összesített beszerzési tervet az alábbiak figyelembevételével: a) áttekinti, melyek azok az igények, amelyeket a Kbt. alapján össze kell vonni (becsült értékük alapján egybe kell számítani), és egységes eljárásban kezelni; b) megvizsgálja, hogy az adott beszerzések a Kbt. szerint milyen beszerzési eljárás lefolytatását teszik szükségessé. (8) Az összesített éves közbeszerzési tervet – a Gazdálkodási Fõosztály részére történt elõzetes bemutatást követõen – a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár hagyja jóvá a tárgyév március 31. napjáig. A közbeszerzési terv jóváhagyása nem jelenti egyben az abban megadott beszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. (9) Az éves összesített közbeszerzési terv jóváhagyásáig közbeszerzési eljárás kizárólag a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár engedélyével indítható. (10) A közbeszerzési tervet módosítani szükséges, ha a tervben nem szereplõ beszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított beszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatása elõre nem látható okból elõállt beszerzési igény vagy egyéb változás miatt szükséges. A közbeszerzési tervben nem szereplõ közbeszerzések megindítását az adott beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje írásbeli feljegyzés útján kezdeményezi a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnál. A tervben nem szereplõ közbeszerzési eljárás lefolytatását a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár engedélyezi, a közbeszerzési ügyintézõ pedig gondoskodik a beszerzési terv megfelelõ módosításáról. A terv módosítását indokolni szükséges. A terv módosítását megelõzõen az adott közbeszerzést nem lehet megindítani. (11) Az éves összesített közbeszerzési tervet legalább 5 évig meg kell õrizni. A közbeszerzési terv nyilvános, melyet a Minisztérium a kormányzati honlapon történõ közzététellel biztosít (www.kormany.gov.hu). A Kbt. szerinti éves összesített közbeszerzési tervet a tárgyév május 15. napjáig a KEF központosított közbeszerzési portálján elektronikusan rögzíteni szükséges. Az éves összesített közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását a közbeszerzések központi ellenõrzésérõl és engedélyezésérõl szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet] foglaltak szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) részére is szükséges megküldeni. (12) A közbeszerzési tervben szereplõ közbeszerzési eljárások megindításának szándékáról, a felelõs szervezi egység vezetõje írásbeli feljegyzés útján tájékoztatja a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárt. Közbeszerzési eljárás kizárólag a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár egyetértése esetén indítható. (13) A közbeszerzési tervben szereplõ, illetve a tervben nem szereplõ közbeszerzések megindításakor, az adott beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje által, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló feljegyzés mellé csatolni szükséges a Szabályzat 4. függelékét képezõ, megfelelõen kitöltött adatlapot.
5. Elõzetes összesített tájékoztató 5. §
A Minisztérium – a költségvetési év kezdetét követõen – elõzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, vagy az elkövetkezõ legfeljebb tizenkét hónapra tervezett, a Kbt. 32. §-ában meghatározott közbeszerzési igényeirõl, melyet külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján tehet közzé a Közbeszerzési Értesítõben vagy az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4535
6. Éves statisztikai összegezés 6. §
A közbeszerzési ügyintézõ, a Bonyolító közremûködésével elkészíti a tárgyévet megelõzõ év közbeszerzéseire vonatkozó éves statisztikai összegezést. Az éves statisztikai összegezésben foglalt adatokat a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár hagyja jóvá. A jóváhagyott éves statisztikai összegezést a tárgyév május 31. napjáig kell megküldeni a Közbeszerzési Hatóság részére. Az éves statisztikai összegezést a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenõrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeirõl, valamint az éves statisztikai összegezésrõl szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendeletben meghatározott minta szerint szükséges elkészíteni és azt a Kbt. 31. §-a szerint kell közzétenni.
III. FEJEZET A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK FELELÕSSÉGRENDJE ÉS LEFOLYTATÁSÁNAK MENETE
7. Általános szabályok 7. §
(1) A Szabályzatban megállapított eljárási és felelõsségi rend a Kbt. hatálya alá tartozó minden közbeszerzési eljárás vonatkozásában alkalmazandó. (2) A közbeszerzési eljárás folyamán az eljárásban részt vevõ minden közremûködõ felelõs a Kbt. és egyéb jogszabályok, valamint a Minisztérium belsõ szabályzatai rendelkezéseinek betartásáért, a közbeszerzési eljárások átláthatóságára, az összeférhetetlenségre, az egyenlõ elbánás elvére vonatkozó rendelkezések betartásáért. A közbeszerzések során az ajánlatkérõ köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményezõ helyzetek kialakulását. (3) A közbeszerzési eljárásba bevont személyek, szervezetek összeférhetetlenségére a Kbt. 24. §-a az irányadó. Az ajánlatkérõ nevében eljáró és az ajánlatkérõ által az eljárással vagy annak elõkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e a Kbt. 24. §-a szerinti összeférhetetlenség. A nyilatkozattételt követõen, a közbeszerzési eljárás közben bekövetkezõ összeférhetetlenséget a közbeszerzési eljárásba bevont személy, szervezet haladéktalanul jelezni köteles. (4) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás elõkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérõ nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevõ gazdasági szereplõvel fennálló más közös érdek miatt nem képes. Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevõként, részvételre jelentkezõként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevõ szervezetként az ajánlatkérõ által az eljárással vagy annak elõkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közremûködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. Az ajánlatkérõ köteles felhívni az eljárás elõkészítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha e bekezdés alapján – különösen az általa megszerzett többlet-információkra tekintettel – a közbeszerzési eljárásban történõ részvétele összeférhetetlenséget eredményezne. (5) A (3) bekezdés alkalmazásában nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban, akitõl, illetve amelytõl az ajánlatkérõ a) az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetve piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése idõpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott, feltéve, hogy az a) vagy a b) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérõ nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevõ (részvételre jelentkezõ) részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt. (6) Az ajánlatkérõ részérõl a közbeszerzési eljárásban részt vevõ, javaslattételre, döntésre vagy ellenõrzésre jogosult közszolgálatban álló személyeket a Minisztérium hatályos közszolgálati szabályzatában foglaltak, valamint az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekrõl szóló 2007. évi CLII. törvény rendelkezései szerint vagyonnyilatkozattételi kötelezettség terheli.
4536
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
8. Felelõsségi rend 8. §
(1) Az eljárást kezdeményezõ önálló szervezeti egység vezetõje felelõs: a) az általa irányított szervezeti egység tevékenysége során a Kbt. rendelkezéseinek betartásáért, illetve betartatásáért, valamint e célból közbeszerzési jogi kérdésekben a közbeszerzési szakterülettel történõ folyamatos konzultációért; b) az éves közbeszerzési terv összeállításához szükséges, 3. függelék szerinti adatlap kitöltéséért, az azon szereplõ adatok helyességéért, valamint az adatlap – a beszerzéssel érintett fõosztály felügyeletét ellátó állami vezetõ útján – a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár részére történõ továbbításáért; c) az általa kezdeményezett közbeszerzési eljárás megindításához szükséges, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló feljegyzés összeállításáért, a benne foglalt adatok helyességéért, valamint a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár részére – annak jóváhagyása céljából – történõ megküldéséért; d) az általa kezdeményezett közbeszerzési eljárás megindításához szükséges, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló feljegyzés mellékleteként a 4. függelék kitöltéséért, valamint a közbeszerzési szerzõdés teljesítéséhez szükséges fedezetigazolás feljegyzéshez történõ csatolásáért; e) a 4. függelék szerinti adatlapon a szervezeti egység részérõl a kapcsolattartó személy kijelöléséért, valamint a kijelölt szakreferens és a közbeszerzési eljárás bonyolítója közötti folyamatos kapcsolattartásért, együttmûködésért; f) a közbeszerzési eljárás dokumentumainak (különösen a mûszaki leírás) összeállításában, az ajánlattevõk tájékoztatásában való szakmai közremûködésért; g) a közbeszerzési ajánlatok elbírálására alakuló bíráló bizottságba delegálni kívánt tag személyére való javaslattételért, felelõs továbbá e tag bíráló bizottsági üléseken történõ részvételének biztosításáért; h) az eljárás eredménye alapján kötendõ szerzõdések elõkészítésében való közremûködéséért; i) a kötelezettségvállalásra vonatkozó belsõ elõírások betartásáért; j) a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerzõdés módosítását megelõzõen a közbeszerzési szakterület eljárásba történõ bevonásáért, illetve a közbeszerzési szerzõdés teljesítésérõl a közbeszerzési szakterület értesítéséért, továbbá a teljesítéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülõ problémáknak a közbeszerzési szakterület felé történõ jelzéséért. (2) A Gazdálkodási Fõosztály felelõs: a) a költségvetési évre vonatkozó, összesített beszerzési tervben szereplõ közbeszerzéseknek a költségvetési év elõirányzataival való összevetéséért és a pénzügyi fedezet ellenõrzéséért; b) a közbeszerzési terven kívül felmerülõ közbeszerzési eljárások pénzügyi fedezetének ellenõrzéséért; c) tevékenysége során a Kbt. rendelkezéseinek betartásáért, illetve betartatásáért, valamint e célból közbeszerzési jogi kérdésekben a közbeszerzési szakterülettel történõ folyamatos konzultációért; d) képviselõjének a közbeszerzési eljárások során, az ajánlatokat elbíráló bizottságban való részvétele biztosításáért; e) a közbeszerzési eljárások alapján kötött, hatáskörébe tartozó szerzõdések pénzügyi ellenjegyzéséért; f) az irányadó jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási, jelentési kötelezettség teljesítésében való közremûködéséért; g) az éves statisztikai összegezésben szereplõ pénzügyi adatok ellenõrzéséért. (3) A közbeszerzési ügyintézõ felelõs: a) a beszerzési szabályzat elkészítéséért és rendszeres aktualizálásáért a Bonyolító bevonásával; b) a beszerzési igények összegzéséért, az éves beszerzési terv határidõben történõ elkészítéséért; c) a Bonyolító kiválasztásának lebonyolításáért (pályáztatás, szerzõdéskötés), a Bonyolítóval való rendszeres kapcsolattartásért, a Bonyolító tevékenységének ellenõrzéséért; d) a közbeszerzési terv módosításáért, nyilvánosságának biztosításáért; e) a lefolytatott közbeszerzések nyilvántartásáért; f) az éves statisztikai összegzés elkészítéséért és annak legkésõbb a tárgyévet követõ év május 31. napjáig a Közbeszerzési Hatóság részére történõ megküldéséért; g) a közbeszerzési eljárások anyagainak összeállításában való közremûködésért, ideértve különösen az eljárás eredményeként megkötendõ szerzõdés elõkészítését, továbbá az eljárások bonyolításával kapcsolatos valamennyi adminisztratív feladat ellátásáért, a bonyolításban történõ aktív közremûködésért; h) a részvételi/ajánlati/ajánlattételi dokumentációnak a Minisztérium saját bevételeként történõ értékesítéséért; i) az ajánlati biztosíték kezelésével kapcsolatos feladatok (beszedése, visszautalása) ellátásáért;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
j)
(4)
(5)
(6)
(7)
•
2012. évi 28. szám
4537
az ajánlatokat elbíráló bizottság megalakításáért, a bíráló bizottság tagjait érintõ követelmények, összeférhetetlenségi elõírások betartatásáért; k) közbeszerzési eljárás megindítását megelõzõen a 4. függelék szerinti adatlap közbeszerzési jogi részeinek kitöltéséért; l) a közbeszerzési eljárás ügyiratainak és az eljárás alapján megkötött szerzõdéseknek a Kbt. által elõírt idõtartamra szóló megõrzéséért; m) a KEF által mûködtetett központosított közbeszerzési rendszerrel kapcsolatos jelentési, nyilvántartási feladatok közbeszerzési szakterületet érintõ feladatainak ellátásáért; n) a közbeszerzési eljárás eredményeként aláírt szerzõdés (a továbbiakban: közbeszerzési szerzõdés) módosításának folyamatában történõ közremûködéséért; o) a Kbt. 31. §-ában meghatározott nyilvánosság biztosításával kapcsolatos feladatok ellátásáért; p) a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet által elõírt elõterjesztés és mellékleteinek összeállításáért és az NFM részére történõ megküldéséért, továbbá az eljárás ellenõrzésére az NFM által kijelölt személlyel történõ kapcsolattartásért. Az önálló szervezeti egységeket felügyelõ állami vezetõ, kabinetfõnök felelõs: a) felügyeleti területén az éves beszerzési tervhez történõ adatszolgáltatás határidõben történõ elvégzéséért; b) az általa irányított szervezeti egységek közbeszerzési tevékenységének ellenõrzéséért; c) tevékenysége során a Kbt. rendelkezéseinek betartásáért, illetve betartatásáért, valamint e célból közbeszerzési jogi kérdésekben a közbeszerzési szakterülettel történõ folyamatos konzultációért. A Jogi Fõosztály felelõs: a) a közbeszerzési eljárások dokumentációjának elõkészítése során az abban foglalt szerzõdéstervezet jogi szempontból történõ megvizsgálásáért; b) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerzõdések jogi ellenjegyzéséért. A jogi ellenjegyzés feltétele a Bonyolító elõzetes írásbeli nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy szakmai felelõsséget vállal a szerzõdés Kbt. szerinti jogszerûségéért. A gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár felelõs: a) az éves beszerzési terv és módosításainak jóváhagyásáért; b) a közbeszerzési eljárások engedélyezéséért, az eljárás során szükséges „köztes” érdemi döntések, valamint a közbeszerzési eljárást lezáró, illetve a közbeszerzési ügyre vonatkozó más érdemi döntés meghozataláért; c) a közbeszerzési eljárás során, az ajánlatok elbírálása céljából, a bíráló bizottsági tagok kijelöléséért; d) a részvételi, és ajánlati/ajánlattételi felhívás és dokumentáció jóváhagyásáért; e) a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet szabályai szerinti ellenõrzési és engedélyezési eljárás során, az NFM részére megküldendõ elõterjesztés aláírásáért; f) az éves statisztikai összegzés jóváhagyásáért; g) az általa irányított szervezeti egységek közbeszerzési tevékenységének ellenõrzéséért. A Bonyolító vállalkozási jogviszony keretén belül jogosult és köteles: a) az éves közbeszerzési tervet véleményezni; b) a közbeszerzési terv alapján a lebonyolítandó közbeszerzési munkák idõbeni ütemezését elõkészíteni, és az eljárást kezdeményezõ szervezeti egység javaslata alapján az eljárás fajtáját meghatározni; c) az adott közbeszerzésre vonatkozó ajánlati/ajánlattételi (részvételi) felhívást elõkészíteni, hirdetmény közzétételével induló közbeszerzési eljárás esetében, azt az ajánlatkérõ nevében a Közbeszerzési Értesítõben, illetve az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelentetni; d) ha készül dokumentáció, a konkrét közbeszerzési eljárás részvételi/ajánlati/ajánlattételi dokumentációját elkészíteni, valamint a dokumentáció részvételre jelentkezõk/ajánlattevõk részére történõ rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos feladatokat ellátni; e) a jelentkezés/ajánlattétel idõszaka alatt a részvételre jelentkezõk/ajánlattevõk részérõl az ajánlatkéréssel kapcsolatban felmerülõ pótlólagos információszolgáltatást az ajánlatkérõ nevében ellátni; f) igény szerint közjegyzõt meghívni a jelentkezések/ajánlatok bontására; g) az ajánlatkérõ nevében a jelentkezések/ajánlatok bontását elvégezni, a bontási jegyzõkönyvet elkészíteni és a részvételre jelentkezõknek/ajánlattevõknek megküldeni; h) az értékelés idõszakában szükségessé váló ügyintézést az ajánlatkérõ nevében elvégezni (hiánypótlás bonyolítása, kiegészítõ tájékoztatás nyújtása, egyértelmû számítási hiba javítása);
4538
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
i)
az értékelési szempontok és módszer alapján a beérkezett pályázatokat értékelni, és a döntés-elõkészítõ anyagokat az ajánlatkérõ nevében összeállítani; j) a bíráló bizottság ülésén részt venni, jegyzõkönyvet készíteni, a döntéshez igényelt további információkat szolgáltatni; k) az eljárásról szóló összegzést a jogszabályban elõírt formában az ajánlatkérõ nevében elõkészíteni; l) az ajánlatkérõ nevében az eljárást lezáró, illetve az ajánlat érvénytelenné nyilvánítására, vagy az ajánlattevõ kizárására vonatkozó esetleges döntést dokumentálni, és az érdekeltekkel közölni, szükség esetén, az eljárásról készített összegzést az ajánlattevõk számára megküldeni; m) az eljárás eredményérõl, illetve esetlegesen a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerzõdés módosításáról szóló tájékoztató hirdetményt az ajánlatkérõ nevében feladni; n) az adott eljárás teljes körû dokumentációjának összegzését elvégezni, a Minisztérium részére irattározás céljából átadni; o) a Közbeszerzési Döntõbizottság elõtt a közbeszerzéssel kapcsolatos jogsértõ vagy vitás ügyek miatti jogorvoslati eljárásban az ajánlatkérõ nevében közremûködni; p) igény esetén a költségvetési évre szóló ún. elõzetes összesített tájékoztatót összeállítani és az ajánlatkérõ nevében közzétenni; q) a beszerzési szabályzat elkészítésében, továbbá annak rendszeres aktualizálásában közremûködni.
9. Az eljárások megkezdése 9. §
(1) A közbeszerzés megkezdésén a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény feladásának idõpontját, a közvetlen részvételi felhívás [Kbt. 38. § (1) bekezdése] megküldésének idõpontját, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében pedig az ajánlattételi felhívás – a Kbt. 99. § (2) bekezdése szerinti esetben a tárgyalási meghívó – megküldésének, ennek hiányában a tárgyalás megkezdésének idõpontját kell érteni. (2) Az éves közbeszerzési tervben feltüntetett közbeszerzési eljárást, valamint az éves közbeszerzési tervben nem szereplõ közbeszerzési eljárást – a terv módosítását követõen – a Bonyolító, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár által felügyelt közbeszerzési ügyintézõ által küldött írásbeli felkérés figyelembevételével indítja meg.
10. A közbeszerzési eljárás megindításának dokumentumai 10. §
(1) A beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje, a Minisztérium éves összesített közbeszerzési tervében szereplõ közbeszerzési eljárást a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár részére írt feljegyzés útján indítja meg. A feljegyzés mellékletét képezi a Szabályzat 4. függeléke szerinti kitöltött adatlap. (2) A közbeszerzési tervben nem szereplõ közbeszerzések megindításának engedélyezése, az adott beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje által, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló írásbeli feljegyzés útján történik, amelyhez mellékelni szükséges a Szabályzat 4. függelékét képezõ, megfelelõen kitöltött adatlapot. (3) Közbeszerzési eljárás kizárólag a közbeszerzési szerzõdés teljesítéséhez szükséges pénzügyi fedezet (forrás) rendelkezésre állása esetén indítható meg. A pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáról szóló fedezetigazolást a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló írásbeli feljegyzéshez mellékletként csatolni szükséges. (4) A Szabályzat 4. függeléke szerinti adatlap kitöltésében a közbeszerzési szakterület közremûködik, a függelék kitöltése és aláírása ugyanakkor a beszerzést kezdeményezõ szervezeti egység vezetõjének felelõssége [8. § (1) bekezdése]. (5) Amennyiben a közbeszerzési tervben szereplõ valamely közbeszerzési eljárás több, ágazati szempontból egymástól független szervezeti egységet is érint, a közbeszerzés megindítását – az érintett szervezeti egységekkel történt elõzetes konzultációt követõen – a közbeszerzési szakterület is kezdeményezheti. Ebben az esetben az (1) bekezdésben hivatkozott feljegyzést a közbeszerzési szakterület készíti el, amelyhez mellékletként csatolja az érintett szervezeti egységek vezetõjének együttes aláírásával ellátott 4. függelék szerinti kitöltött adatlapot. A feljegyzéshez csatolni szükséges egyúttal az érintett szervezeti egységek által rendelkezésre bocsátott fedezetigazolásokat. A közbeszerzési eljárás megindítását ebben az esetben is a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár engedélyezi.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4539
11. Az eljárások elõkészítése, az eljárás lefolytatása, az ajánlatok elbírálása 11. §
(1) A közbeszerzési eljárás elõkészítése során felmerülõ szakmai kérdések egyeztetése céljából a közbeszerzési ügyintézõ, illetve a Bonyolító, az eljárást kezdeményezõ szervezeti egység vezetõjével, illetve kijelölt ügyintézõjével közvetlenül is jogosult a kapcsolatot felvenni, akik kötelesek a közbeszerzési tender anyagainak összeállításához, valamint az eljárás lebonyolításához szükséges szakmai jellegû tájékoztatást megadni, illetve a beszerzés tárgyához kapcsolódó szakmai igényeket, javaslatokat meghatározni. (2) A közbeszerzési eljárás elõkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során, és az eljárás más szakaszában a Minisztérium nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek vagy szervezeteknek megfelelõ – a közbeszerzés tárgya szerinti, közbeszerzési, jogi és pénzügyi – szakértelemmel kell rendelkezniük. (3) A közbeszerzési eljárás tenderanyagainak összeállítására a közbeszerzési ügyintézõ részvételével – a (2) bekezdésben meghatározott szakértelemmel rendelkezõ – legalább három tagból álló szakmai munkacsoportot kell létrehozni. A szakmai munkacsoport tagjainak személye megegyezhet az (5) bekezdésben meghatározott bíráló bizottsági tagok személyével. (4) A Bonyolító, a közbeszerzési eljárás tenderanyagainak összeállítására létrehozott szakmai munkacsoport bevonásával elkészíti a közbeszerzési eljárás megindító dokumentumait (felhívás, dokumentáció). A dokumentáció részét képezõ szerzõdés tervezetét véleményezésre a Jogi Fõosztály részére szükséges megküldeni. A közbeszerzési eljárást megindító felhívás hirdetmény útján történõ közzététele, illetve hirdetmény nélkül induló eljárások esetében, közvetlenül az ajánlattevõk részére történõ megküldése a Bonyolító feladata. (5) A közbeszerzési ügyintézõ a közbeszerzési eljárás során beérkezõ ajánlatok elbírálására, a (2) bekezdésben meghatározott szakértelemmel rendelkezõ, legalább háromtagú bíráló bizottságot köteles alakítani, amely írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít a Minisztérium nevében, a közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy (gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár) részére. A bíráló bizottsági munkáról a Bonyolító jegyzõkönyvet készít, amelynek részét képezik a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai. Az ajánlatkérõ nevében az eljárást lezáró döntést hozó személy (gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár) nem lehet a bíráló bizottság tagja. (6) A bíráló bizottság állandó tagjai: a) a közbeszerzési ügyintézõ vagy az általa meghatalmazott képviselõje; b) a közbeszerzési eljárást kezdeményezõ szervezeti egység vezetõje vagy az általa kijelölt személy; c) a Gazdálkodási Fõosztály vezetõje vagy az általa kijelölt, pénzügyi szakértelemmel rendelkezõ személy. (7) Az állandó tagokon kívül, a bíráló bizottság összetételére (a tagok személyére) vonatkozóan, az eljárást kezdeményezõ szervezeti egység vezetõje – a 4. függelék szerinti adatlap vonatkozó szakaszának kitöltésével – a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár részére javaslatot tehet. A bíráló bizottsági tagokat – megbízó levél útján – a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár nevezi ki. Szükség esetén bíráló bizottsági tag a Minisztériummal állandó vagy eseti szerzõdéses jogviszonyban álló, külsõ szakértõ is lehet. (8) A bíráló bizottság tagjai, az elsõ bizottsági ülésen maguk közül, egyszerû szótöbbséggel elnököt választanak. A bíráló bizottság javaslatát egyszerû szótöbbséggel hozza, szavazategyenlõség esetében a bíráló bizottság elnökének szavazata dönt. (9) Az eljárás elõkészítése és lebonyolítása során az ajánlatkérõnél keletkezõ legfontosabb dokumentumok iratmintáit a Szabályzat 7. függeléke tartalmazza.
12. Eredményes közbeszerzési eljárás lezárása, a szerzõdéskötés 12. §
(1) Amennyiben a közbeszerzési eljárás eredményes volt, a Minisztérium azzal az ajánlattevõvel köt szerzõdést, aki az ajánlati/ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelõ, az ajánlati/ajánlattételi felhívásban szereplõ bírálati szempontok szerint a legkedvezõbb érvényes ajánlatot tette. A szerzõdés megkötésére és teljesítésére vonatkozó részletes szabályokat a Kbt. 124–126. §-a, és 128–131. §-a tartalmazza. (2) A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendõ szerzõdést a Minisztérium részérõl a beszerzés fedezetéül szolgáló forrás vonatkozásában kötelezettségvállalásra jogosult vezetõ írja alá. A szerzõdést – összhangban a Minisztérium gazdálkodási szabályzatával – az arra jogosult személy pénzügyi, továbbá a Jogi Fõosztály jogi ellenjegyzésével kell ellátni.
4540
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(3) A felek által aláírt szerzõdés egy eredeti példányát (valamint annak összes mellékleteit) meg kell küldeni a Gazdálkodási Fõosztály részére. (4) A közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumok egy eredeti példányát a közbeszerzési ügyintézõ õrzi. A közbeszerzési eljárások dokumentumait az eljárás lezárásától, illetve a szerzõdés megkötésétõl számított 5 évig kell megõrizni.
13. A szerzõdés módosítása és teljesítése 13. §
(1) A közbeszerzési eljárást kezdeményezõ szervezeti egység vezetõje köteles a szerzõdés teljesítésével kapcsolatos legfontosabb adatokról (az ajánlattevõ teljesítésének idõpontjáról, a teljesítés szerzõdésszerûségérõl, az ellenszolgáltatás teljesítésének idõpontjáról, valamint a kifizetett ellenszolgáltatás értékérõl), továbbá a szerzõdés esetleges módosításának igényérõl a közbeszerzési szakterületet értesíteni. (2) A felek nem módosíthatják a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerzõdésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetve az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a) a módosítás olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerzõdéskötést megelõzõ közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevõkön (részvételre jelentkezõkön) kívül más ajánlattevõk (részvételre jelentkezõk) részvételét, vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetõvé tették volna; vagy b) a módosítás a szerzõdés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevõ javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerzõdés tárgyát az eredeti szerzõdésben foglalt ajánlattevõi kötelezettséghez képest új elemre terjeszti ki. Az a) pontban foglalt feltétel fennállását nem kell vizsgálni, ha a szerzõdés módosítása olyan körülmény miatt vált szükségessé, amely a szerzõdéskötést követõen – a szerzõdéskötéskor elõre nem látható okból – merült fel, és a szerzõdés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. Ha a szerzõdés olyan eleme változik a módosítás eredményeként, amely a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésének [Kbt. 63. § (4) bekezdése] alapjául szolgált, az ajánlatkérõ köteles az eljárásban részt vett minden ajánlattevõt a módosításról és annak részletes indokairól értesíteni. (3) A (2) bekezdés b) pontja alkalmazásában a szerzõdésben foglalt eredeti ellenérték 5%-ot meghaladó növekedését minden esetben úgy kell tekinteni, hogy az a szerzõdés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevõ javára megváltoztatja. (4) Az ajánlatkérõ a szerzõdés módosításáról legkésõbb a módosítástól számított tizenöt munkanapon belül köteles tájékoztató hirdetményt a Közbeszerzési Értesítõben közzétenni. (5) Az ajánlatkérõ köteles a közbeszerzési szerzõdés teljesítésére vonatkozó következõ adatokat – a szerzõdés mindkét fél általi teljesítésétõl számított tizenöt munkanapon belül – a saját honlapján közzétenni: hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre, a szerzõdõ felek megnevezését, azt, hogy a teljesítés szerzõdésszerû volt-e, a szerzõdés teljesítésének az ajánlatkérõ által elismert idõpontját, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének idõpontját, és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét. Amennyiben a közbeszerzési szerzõdés egy évnél hosszabb vagy határozatlan idõre lett megkötve, a szerzõdés megkötésétõl számítva évenként szükséges a közzétett adatokat aktualizálni.
14. Eredménytelen közbeszerzési eljárás 14. §
(1) Amennyiben a közbeszerzési eljárást – a Kbt.-ben meghatározott – valamely okból eredménytelennek kell nyilvánítani, úgy a Bonyolító feladata az eredménytelen közbeszerzési eljárás lezárásával kapcsolatos törvényi rendelkezések betartásának (értesítési, kihirdetési kötelezettségek) biztosítása. A közbeszerzési eljárás eredménytelenségének megállapítására – a beérkezett ajánlatok elbírálására létrehozott bíráló bizottság javaslata alapján – a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár jogosult. (2) Az eredménytelen közbeszerzési eljárást követõen ugyanabban a tárgyban új közbeszerzési eljárás megindítását a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár – az eljárást kezdeményezõ szervezeti egység vezetõje által írt kérelem alapján – engedélyezi.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4541
15. Az éves beszerzési tervben nem szereplõ beszerzési eljárások eljárási és felelõsségi rendje 15. §
(1) A közbeszerzési tervben nem szereplõ közbeszerzési, illetve központosított közbeszerzési eljárás kizárólag a közbeszerzési terv módosítását követõen folytatható le. Rendkívüli sürgõsség esetében, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár engedélye alapján, a módosítást megelõzheti az eljárás elõkészítése (ha egyébként a kötelezettségvállalás egyéb szükséges feltételei rendelkezésre állnak), ebben az esetben a tervet a közbeszerzési eljárás elõkészítésével egyidejûleg kell módosítani. (2) A közbeszerzési tervben nem szereplõ közbeszerzések megindításának engedélyezése, az adott beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje által, a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkárnak szóló írásbeli feljegyzés útján történik, amelyhez mellékelni szükséges a Szabályzat 4. függelékét képezõ, megfelelõen kitöltött adatlapot, valamint a 10. § (3) bekezdése szerinti fedezetigazolást. A tervben nem szereplõ közbeszerzési eljárás kizárólag a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkári engedély birtokában indítható meg (Szabályzat 10. §-a).
IV. FEJEZET AZ UNIÓS ÉRTÉKHATÁROKAT ELÉRÕ ÉRTÉKÛ KÖZBESZERZÉSEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK 16. Általános rendelkezések 16. §
(1) Az uniós értékhatárokat elérõ vagy meghaladó értékû közbeszerzésekre – ha a törvény másként nem rendelkezik – a Kbt. Második Részét alkalmazva kell eljárni. Az uniós közbeszerzési értékhatárokat a Szabályzat 2. függeléke tartalmazza. Az uniós értékhatárokat elérõ értékû közbeszerzések tárgya lehet árubeszerzés, építési beruházás, építési koncesszió, szolgáltatás megrendelése, kivéve a szolgáltatási koncessziót. (2) A Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatások esetében – a beszerzés értékétõl függetlenül – a Kbt. Harmadik Része alkalmazható (nemzeti eljárásrend V. fejezet ). Ha a közbeszerzés tárgya olyan összetett szolgáltatás, amely a Kbt. 3. melléklete, valamint 4. melléklete szerinti valamely szolgáltatást is magában foglal, a Kbt. Harmadik Része (nemzeti eljárásrend) alkalmazható, feltéve, hogy a Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatás értéke meghaladja a Kbt. 3. melléklete szerinti szolgáltatás értékét. (3) A Kbt. 4. melléklete szerinti jogi szolgáltatások megrendelése esetén az ajánlatkérõnek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia, az uniós értékhatárt elérõ értékû szerzõdés megkötésérõl azonban a külön jogszabályban meghatározott hirdetményt közzé kell tenni és a szerzõdést szerepeltetni kell a külön jogszabályban foglaltak szerint elkészítendõ éves statisztikai összegezésben. (4) Ha a beszerzés tárgya az uniós értékhatárokat meghaladó értékû szolgáltatási koncesszió, a Kbt. Harmadik Része (nemzeti eljárásrend) alkalmazandó. Építési koncesszió esetében a Kbt. XIII. fejezete a beszerzésre különös szabályokat állapít meg. A tervpályázati eljárásra vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg (1. függelék). (5) Az árubeszerzés olyan visszterhes szerzõdés, amelynek tárgya forgalomképes és birtokba vehetõ ingó dolog tulajdonjogának vagy használatára, illetve hasznosítására vonatkozó jognak – vételi joggal vagy anélkül történõ – megszerzése az ajánlatkérõ részérõl. Az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is. (6) Az építési beruházás olyan visszterhes szerzõdés, amelynek tárgya a következõ valamelyik munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérõ részérõl: a) a Kbt. 1. mellékletében felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; b) építmény kivitelezése vagy kivitelezése és külön jogszabályban meghatározott tervezése együtt; c) az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõ építmény bármilyen eszközzel, vagy módon történõ kivitelezése. (7) Az építési koncesszió olyan építési beruházás, amely alapján az ajánlatkérõ ellenszolgáltatása az építmény hasznosítási jogának meghatározott idõre történõ átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt, ahol a hasznosításhoz kapcsolódó kockázatokat teljes egészében vagy legalább jelentõs részben a nyertes ajánlattevõ viseli.
4542
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(8) A szolgáltatás megrendelése – árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minõsülõ – olyan visszterhes szerzõdés, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérõ részérõl. A Kbt. hatálya alá tartozó szolgáltatások jegyzékét a Kbt. 3. és 4. mellékletei tartalmazzák. (9) Ha a szerzõdés több – egymással szükségszerûen összefüggõ – közbeszerzési tárgyat foglal magában, a meghatározó értékû közbeszerzési tárgy szerint kell a szerzõdést minõsíteni. (10) A Minisztérium mint a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlatkérõ uniós eljárásrendben történõ közbeszerzési eljárásai lefolytatására az alábbi eljárás fajtákat alkalmazhatja: a) nyílt eljárást, b) meghívásos eljárást, c) tárgyalásos eljárást, ezen belül ca) hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást, cb) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, d) versenypárbeszédet, e) keretmegállapodásos eljárást. A közbeszerzési eljárás során nem lehet áttérni egyik eljárási fajtáról a másikra. (11) A Kbt. 9. §-a tartalmazza azon kivételi rendelkezéseket, amely visszterhes beszerzések esetében az uniós eljárásrend szabályait, azaz a Kbt.-t nem kell alkalmazni (a közbeszerzési eljárás alól kivett beszerzések köre, 6. függelék). (12) A közbeszerzési eljárást megindító felhívás a közbeszerzési eljárás egyes fajtáira irányadó szabályok szerint ajánlati felhívás, részvételi felhívás, ajánlattételi felhívás. Az ajánlati és részvételi felhívást az ajánlatkérõ külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetmény útján köteles közzétenni. Az eljárást megindító felhívás részletes tartalmára vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 38–40. §-a határozza meg. (13) Az eljárást megindító felhívásnak minden esetben biztosítania szükséges, hogy arra vonatkozóan a gazdasági szereplõk egyenlõ eséllyel megfelelõ ajánlatot tehessenek, illetve részvételi jelentkezést nyújthassanak be. A közbeszerzés tárgyára vonatkozó adatokat az eljárást megindító felhívásban úgy kell megadni, hogy a gazdasági szereplõk meg tudják ítélni, hogy az eljárásban tudnak-e ajánlatot tenni. (14) Az ajánlatkérõ az ajánlattételi és részvételi határidõt az egyes eljárási fajtákra vonatkozóan elõírt minimális határidõket figyelembe véve, valamint akkor is, ha minimális határidõt e törvény nem ír elõ, minden esetben úgy köteles meghatározni, hogy – tekintettel a szerzõdés tárgyára, a benyújtandó ajánlat összetettségére, valamint az ajánlattevõk, részvételre jelentkezõk által benyújtandó dokumentumok körére – elegendõ idõ álljon rendelkezésre az ajánlat, illetve a részvételi jelentkezés összeállításához és benyújtásához. (15) Az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívásban meghatározott ajánlattételi vagy részvételi határidõt – indokolt esetben – egy alkalommal meghosszabbíthatja, a határidõt rövidíteni nem lehet. Ha az eljárást megindító felhívást hirdetményben közzétették, az eredeti határidõ lejárta elõtt hirdetményben kell közzétenni a módosított határidõt és a határidõ meghosszabbításának indokát. A nem hirdetménnyel induló eljárásokban az eredeti határidõ lejárta elõtt egyidejûleg, közvetlenül kell tájékoztatni az ajánlattételre, illetve részvételre felhívott gazdasági szereplõket. Az e bekezdésben foglaltakat a több szakaszból álló közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszában is megfelelõen alkalmazni kell: ebben az esetben az ajánlatkérõ az eredeti ajánlattételi határidõ lejárta elõtt egyidejûleg, közvetlenül tájékoztatja az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplõket az új határidõrõl. (16) Az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívást az ajánlattételi, illetve részvételi határidõ lejártáig visszavonhatja. A felhívás visszavonásának részletes szabályait a Kbt. 44. §-a tartalmazza. (17) Bármely gazdasági szereplõ, aki az adott közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkezõ vagy ajánlattevõ lehet – a megfelelõ ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés érdekében – az eljárást megindító felhívásban, több szakaszból álló eljárás esetében az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban (ismertetõben) foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítõ (értelmezõ) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérõtõl vagy az általa meghatározott szervezettõl. A kiegészítõ tájékoztatást a kérés beérkezését követõen ésszerû határidõn belül, de az ajánlattételi határidõ lejárta elõtt legkésõbb hat nappal, gyorsított eljárás esetében legkésõbb négy nappal, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban legkésõbb három nappal, a közbeszerzési eljárások részvételi szakaszában pedig a részvételi határidõ lejárta elõtt legkésõbb négy nappal kell megadni. A kiegészítõ tájékoztatásra vonatkozó részletszabályokat a Kbt. 45. §-a tartalmazza.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4543
(18) Az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérõ köteles megadni a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét. Az ajánlatkérõ köteles megvizsgálni beszerzését abból a szempontból, hogy a beszerzés tárgyának jellege lehetõvé teszi-e a közbeszerzés egy részére történõ ajánlattétel biztosítását. Amennyiben a beszerzés tárgyának természetébõl adódóan részajánlattételi lehetõség biztosítható, az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívásban – feltéve, hogy az gazdasági, mûszaki és minõségi vagy a szerzõdés teljesítésével kapcsolatos más szempontokat figyelembe véve sem ésszerûtlen – köteles lehetõvé tenni a közbeszerzés egy részére történõ ajánlattételt, illetve részvételre jelentkezést. (19) Az eljárást megindító felhívásban szerepelnie kell, hogy az ajánlattevõ tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot. Az ajánlatkérõ akkor rendelkezhet a többváltozatú ajánlattétel lehetõségérõl, ha az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztására irányuló értékelési szempontot [Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontja] alkalmazza az eljárásban. (20) Az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívásban vagy a dokumentációban köteles megadni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési mûszaki leírást. (21) A mûszaki leírás azoknak a mûszaki elõírásoknak az összessége, amelyet különösen az ajánlattételhez szükséges dokumentáció tartalmaz, és amelyek meghatározzák a közbeszerzés tárgya tekintetében megkövetelt jellemzõket, amelyek alapján a közbeszerzés tárgya olyan módon írható le, hogy az megfeleljen az ajánlatkérõ által igényelt rendeltetésnek. A mûszaki leírás meghatározására és tartalmára vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg (1. függelék). (22) Az ajánlatkérõ – a megfelelõ ajánlattétel elõsegítése érdekében – dokumentációt, versenypárbeszéd esetében ismertetõt köteles készíteni, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban pedig dokumentációt készíthet. A dokumentáció egyebek mellett tartalmazza a szerzõdéstervezetet, kivéve tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetében, ahol az ajánlatkérõ jogosult szerzõdéstervezet helyett csak az általa ismert szerzõdéses feltételeket meghatározni (szerzõdéstervezet és szerzõdéses feltételek a továbbiakban együtt: szerzõdéstervezet). A dokumentáció tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevõk részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, valamint az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét. A dokumentációban ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták szerepelhetnek. A dokumentációra vonatkozó részletszabályokat a Kbt. 49–54. §-a tartalmazza. (23) A közbeszerzési eljárásban csak olyan gazdasági szereplõ tehet ajánlatot, amely megfelel az ajánlatkérõ által támasztott a) szakmai tapasztalatra és képzettségre, b) mûszaki és technikai feltételekre, c) minõségbiztosítási vagy környezetgazdálkodási szabványokra, d) gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó minimális követelményeknek (alkalmassági követelmények) és nem áll kizáró ok (Kbt. 56–57. §-a) hatálya alatt. Az ajánlatkérõ köteles az eljárásban legalább egy, az a)–c) pontok (mûszaki, illetve szakmai alkalmasság), valamint legalább egy, a d) pont (pénzügyi és gazdasági alkalmasság) szerinti körülményre vonatkozó alkalmassági követelményt elõírni. A gazdasági szereplõk szerzõdés teljesítésére való alkalmasságával összefüggõ részletszabályokat a Kbt. 55. §-a, az ajánlatkérõ által a gazdasági szereplõk eljárásban való részvételét kizáró okokat (kötelezõ és választhatóan elõírt) a Kbt. 56–57. §-a tartalmazza. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának módjáról külön jogszabály rendelkezik (1. függelék). (24) Az ajánlattevõk és részvételre jelentkezõk által benyújtandó dokumentumokra vonatkozóan a Kbt. 58. §-ában foglaltak az irányadók. (25) Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához kötheti, amit az ajánlattevõnek ajánlata benyújtásával egyidejûleg vagy az ajánlatkérõ által az ajánlati vagy ajánlattételi felhívásban meghatározott idõpontig, az ott megjelölt mértékben kell az ajánlatkérõ rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevõnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérõ rendelkezésére bocsátotta. A biztosíték az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja, az eljárás részvételi szakaszában a részvételt nem lehet biztosíték adásához kötni. Az ajánlati biztosítékra vonatkozó részletszabályokat a Kbt. 59. §-a tartalmazza. (26) Az ajánlatok és részvételre jelentkezések benyújtására és bontására vonatkozó részletes szabályokat a Kbt. 60–62. §-a tartalmazza. Az ajánlatok és részvételi jelentkezések elbírálására a Kbt. 63–66. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók.
4544
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(27) Az ajánlatkérõ köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, és hogy van-e olyan ajánlattevõ, akit az eljárásból ki kell zárni. Az érvényes ajánlatokat az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont (Kbt. 71. §-a) alapján, valamint a Kbt. 71–73. §-ában foglaltakra tekintettel kell értékelni. Az ajánlatkérõ köteles az ajánlatokat, valamint a részvételi jelentkezéseket elbírálni, kivéve, ha a közbeszerzés megkezdését vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi szakaszában az ajánlattételi határidõ lejártát követõen – általa elõre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerzõdés megkötésére, vagy a szerzõdés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérõnek az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania. Tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszédben az ajánlatkérõ a tárgyalást, illetve párbeszédet köteles a lehetõ leghamarabb befejezni, kivéve, ha az ajánlattételi határidõ lejártát követõen – általa elõre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerzõdés megkötésére vagy a szerzõdés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ebben az esetben az ajánlatkérõnek az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania. (28) A hiánypótlásra és felvilágosításra vonatkozó szabályokat a Kbt. 67. §-a tartalmazza. (29) Az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívásban köteles meghatározni az ajánlatok értékelési szempontját. Az ajánlatok értékelési szempontja a következõ lehet: a) a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás vagy b) az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztása. (30) Az értékelési szempontokra, valamint az ajánlatok értékelésére a Kbt. 71–72. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók. (31) Az eljárás nyertese az az ajánlattevõ, aki az ajánlatkérõ részére az eljárást megindító felhívásban – több szakaszból álló eljárásban az ajánlattételi felhívásban – és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a Kbt. 71. § (2) bekezdésében meghatározott értékelési szempontok egyike szerint a legkedvezõbb érvényes ajánlatot tette. (32) Az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a) azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidõ lejárta után nyújtották be; b) az ajánlattevõ, részvételre jelentkezõ vagy alvállalkozója, vagy az ajánlatban, illetve részvételi jelentkezésben az alkalmasság igazolásában részt vevõ szervezet nem felel meg az összeférhetetlenségi követelményeknek (Kbt. 24. §-a); c) az ajánlattevõt, részvételre jelentkezõt vagy alvállalkozóját, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevõ szervezetet az eljárásból kizárták; d) az ajánlattevõ vagy részvételre jelentkezõ nem felel meg a szerzõdés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek; e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok ajánlatkérõ által elõírt formai követelményeit. A fentieken túl az ajánlat érvénytelen, ha: a) aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz (Kbt. 69. §-a); b) lehetetlen vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékû, illetve kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz (Kbt. 70. §-a); c) az ajánlattevõ az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérõ által elõírt határidõre nem vagy az elõírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. A fenti bekezdésben foglaltakon túl a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkezõ ajánlatot tesz. (33) Ha az ajánlat érvénytelen, az ajánlatkérõnek nem kell az értékelési szempontok szerint az ajánlatot értékelnie. Az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelenségére vonatkozó részletszabályokat a Kbt. 74–75. §-a tartalmazza. (34) A közbeszerzési eljárás eredménytelenségére a Kbt. 76. §-ában foglaltak az irányadók. Eredménytelen a közbeszerzési eljárás, ha a) nem nyújtottak be ajánlatot vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában részvételi jelentkezést; b) kizárólag érvénytelen ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket nyújtottak be; c) egyik ajánlattevõ sem vagy az összességében legelõnyösebb ajánlatot tevõ sem tett – az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelõ ajánlatot; d) az ajánlatkérõ az eljárást a szerzõdés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása miatt eredménytelenné nyilvánítja [Kbt. 66. § (1) bekezdése, Kbt. 44. § (3) bekezdése];
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4545
e)
(35)
(36)
(37) (38)
valamelyik ajánlattevõnek vagy részvételre jelentkezõnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevõ, illetve részvételre jelentkezõ érdekeit súlyosan sértõ cselekménye miatt az ajánlatkérõ az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt; f) a Kbt. 65. § (2) bekezdése szerinti esetben az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejár az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevõ sem tartja fenn ajánlatát; g) a Közbeszerzési Döntõbizottság megsemmisíti az ajánlatkérõ valamely döntését, és az ajánlatkérõ új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérõ azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerûtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követõen jogszerû döntés meghozatalával az eljárás jogszerûsége helyreállítható. Amennyiben ajánlatkérõ a közbeszerzési eljárásban lehetõvé tette a részekre történõ ajánlattételt, az eredménytelenség az eljárásnak csak az eredménytelenségi okkal érintett részére állapítható meg. Amennyiben az ajánlatkérõ az eljárást megindító felhívásban rögzítette és megindokolta azt, hogy bármely rész eredménytelensége esetén már nem áll érdekében a szerzõdések megkötése, az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilváníthatja. Az ajánlatkérõ köteles az ajánlattevõt vagy részvételre jelentkezõt írásban tájékoztatni az eljárás vagy az eljárás részvételi szakaszának eredményérõl, az eljárás eredménytelenségérõl, az ajánlattevõ vagy részvételre jelentkezõ kizárásáról, a szerzõdés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának, illetve részvételi jelentkezésének a Kbt. 74. §-a szerinti egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokáról, az errõl hozott döntést követõen a lehetõ leghamarabb, de legkésõbb három munkanapon belül. Az ajánlatkérõ döntéseirõl szóló tájékoztatás, az írásbeli összegezés, valamint az elõzetes vitarendezés részletes szabályait a Kbt. 77–79. §-a tartalmazza. Az ajánlatok, részvételi jelentkezések nyilvánosságára, és az üzleti titok védelmére vonatkozó részletszabályokat a Kbt. 80-81. §-a tartalmazza. A Szabályzat 17. §-ában foglalt rendelkezések általában irányadók valamennyi uniós értékhatárt elérõ értékû közbeszerzési eljárásra, a 18–23. §-ban foglalt rendelkezések csak adott az adott eljárásfajtára vonatkozó eltérõ vagy speciális szabályokat tartalmazzák.
17. A nyílt eljárás 17. §
(1) A nyílt eljárás olyan egyszakaszos közbeszerzési eljárás, amelyben minden érdekelt gazdasági szereplõ ajánlatot tehet. A nyílt eljárás ajánlati felhívással indul, amelyet az ajánlatkérõ hirdetmény útján köteles közzétenni. Az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetményt külön jogszabályban meghatározott minta szerint magyar nyelven minden esetben el kell készíteni. A közösségi eljárásrend alkalmazásában hirdetmény közzétételén az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában (TED-adatbank) történõ közzétételt kell érteni, kivéve, ha a Kbt. másként nem rendelkezik. A nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. (2) Nyílt eljárásban az ajánlatkérõ az ajánlattételi határidõ lejártáig módosíthatja az eljárást megindító felhívásban, valamint a dokumentációban (Kbt. 49. §-a) meghatározott feltételeket. Az ajánlati felhívás, valamint a dokumentáció módosítása esetén az ajánlattételi határidõt meg kell hosszabbítani. (3) Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérõ nem határozhatja meg az ajánlattételi határidõt az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított negyvenöt napnál rövidebb idõtartamban. Az ajánlattételi határidõ rövidítésének eseteit a Kbt. 83. § (5)–(6) bekezdése szabályozza. (4) A nyílt eljárásban az ajánlatkérõ a felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez (ajánlatkérõ kötöttsége), az ajánlattevõ pedig az ajánlatához (ajánlati kötöttség) az ajánlattételi határidõ lejártától kötve van. Az ajánlati kötöttség idõtartamát az ajánlatkérõ az ajánlati felhívásban nem határozhatja meg annak kezdetétõl számított harminc – építési beruházás esetében, valamint, ha a közbeszerzési eljárást külön jogszabályban elõírt folyamatba épített ellenõrzés mellett folytatják le hatvan – napnál hosszabb idõtartamban. (5) A Minisztérium köteles gondoskodni arról, hogy a dokumentáció az ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától kezdve az ajánlattételi határidõ lejártáig, magyar nyelven – ha az eljárás nyelve nem magyar, akkor magyar nyelven is – rendelkezésre álljon.
4546
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(6) Nyílt eljárás során az ajánlattevõ ajánlatával együtt benyújtja a kizáró okok és az alkalmasság igazolására vonatkozó dokumentumokat is a felhívás és a dokumentáció, valamint a Kbt. elõírásainak megfelelõen. Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérõnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
18. Meghívásos eljárás 18. §
(1) A meghívásos eljárás olyan két szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelynek elsõ, részvételi szakaszában az ajánlatkérõ a részvételre jelentkezõnek a szerzõdés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt. Az eljárás második, ajánlattételi szakaszában csak az ajánlatkérõ által alkalmasnak minõsített és ajánlattételre felhívott részvételre jelentkezõk tehetnek ajánlatot. A meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni. (2) A meghívásos eljárás részvételi felhívással indul. Az eljárás részvételi szakaszában bármely érdekelt gazdasági szereplõ nyújthat be részvételi jelentkezést, a részvételi szakaszban az ajánlatkérõ nem kérhet, a részvételre jelentkezõ pedig nem tehet ajánlatot. (3) Az ajánlatkérõ a részvételi felhívásban keretszámot határozhat meg arra vonatkozóan, hogy a részvételre jelentkezõk közül az eljárás második szakaszában legfeljebb e keretszám felsõ határáig terjedõ számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezõnek küld majd ajánlattételi felhívást. A keretszámnak legalább öt ajánlattevõt kell magában foglalnia, és biztosítania kell a valódi versenyt. Ha az ajánlatkérõ keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezõk közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a keretszám felsõ határát meghaladja az alkalmas jelentkezõk száma. A rangsorolást a jelentkezõ szerzõdés teljesítéséhez szükséges mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni. (4) A meghívásos eljárásban a részvételi határidõt az ajánlatkérõ nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított harminc napnál rövidebb idõtartamban. Kivételesen indokolt és sürgõs esetben az ajánlatkérõ ennél rövidebb részvételi határidõt is meghatározhat, amely azonban nem lehet rövidebb a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított tíz napnál (gyorsított meghívásos eljárás). A gyorsított eljárás alkalmazásának indokát az eljárást megindító hirdetményben meg kell adni. (5) Ha a részvételi szakasz eredményes, az eredménynek a részvételre jelentkezõkkel történt közlésétõl számított öt munkanapon belül az ajánlatkérõ köteles az alkalmasnak minõsített jelentkezõknek – amennyiben ajánlatkérõ meghatározta az ajánlattevõk keretszámát, a mûszaki vagy szakmai alkalmasság alapján kiválasztott jelentkezõknek – az írásbeli ajánlattételi felhívást egyidejûleg megküldeni. (6) Amennyiben az alkalmasnak minõsített jelentkezõk száma nem éri el a keretszám alsó határát, az ajánlatkérõ az alkalmasnak minõsített jelentkezõk ajánlattételre felhívásával folytatja az eljárást. Az ajánlattételre felhívott jelentkezõk közösen nem tehetnek ajánlatot. (7) A meghívásos eljárás ajánlattételi szakaszában az ajánlattételi határidõt az ajánlatkérõ nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított negyven napnál rövidebb idõtartamban. Az ajánlattételi határidõ ajánlatkérõ általi rövidítéseinek eseteit a Kbt. 88. § (2)–(3) bekezdése tartalmazza. A gyorsított meghívásos eljárásban az ajánlatkérõ az ajánlattételi határidõt nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított tíz napnál rövidebb idõtartamban. (8) A meghívásos eljárás ajánlattételi szakaszában nem módosítható az ajánlattételi felhívás vagy a dokumentáció olyan eleme, amely már a részvételi felhívásban is szerepelt. (9) A meghívásos eljárás részletszabályait a Kbt. 84–88. §-a tartalmazza.
19. A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás 19. §
(1) A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás olyan, két szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelynek elsõ, részvételi szakaszában az ajánlatkérõ a részvételre jelentkezõnek a szerzõdés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt, míg az eljárás második, ajánlattételi szakaszában az alkalmasnak minõsített és ajánlattételre felhívott részvételre jelentkezõkkel tárgyal a szerzõdés feltételeirõl.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4547
(2) Az ajánlatkérõ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást akkor alkalmazhat a) ha a nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd a Kbt. 76. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy a felhívásban, a dokumentációban vagy az ismertetõben foglalt feltételek idõközben lényegesen nem változtak meg; b) kivételesen, ha az árubeszerzés, az építési beruházás vagy a szolgáltatás objektív természete vagy az ehhez kapcsolódó kockázatok nem teszik lehetõvé az ellenszolgáltatás elõzetes átfogó (mindenre kiterjedõ) meghatározását; c) építési beruházás esetében, ha az kizárólag kutatási, kísérleti vagy fejlesztési célból szükséges; ez az eset azonban nem alkalmazható, ha megalapozza a piacképességet, vagy a kutatásfejlesztés költségeit fedezi; d) szolgáltatás megrendelése esetén, ha a szolgáltatás objektív természete miatt a szerzõdéses feltételek meghatározása nem lehetséges olyan pontossággal, amely lehetõvé tenné a nyílt vagy a meghívásos eljárásban a legkedvezõbb ajánlat kiválasztását, így különösen a szellemi szolgáltatások és a Kbt. 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatások esetében. (3) A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás részvételi felhívással indul. A részvételi felhívásban fel kell tüntetni a tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcímét. Az eljárás részvételi szakaszában bármely érdekelt gazdasági szereplõ nyújthat be részvételi jelentkezést, a részvételi szakaszban az ajánlatkérõ nem kérhet, a részvételre jelentkezõ pedig nem tehet ajánlatot. (4) Az ajánlatkérõ a részvételi felhívásban keretszámot határozhat meg arra vonatkozóan, hogy a részvételre jelentkezõk közül az eljárás második szakaszában legfeljebb e keretszám felsõ határáig terjedõ számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezõnek küld majd ajánlattételi felhívást. A keretszámnak legalább három ajánlattevõt kell magában foglalnia, és biztosítania kell a valódi versenyt. Ha az ajánlatkérõ keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban meg kell adnia az alkalmas jelentkezõk közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a keretszám felsõ határát meghaladja az alkalmas jelentkezõk száma. A rangsorolást a jelentkezõ szerzõdés teljesítéséhez szükséges mûszaki vagy szakmai alkalmasságának igazolása körében lehet meghatározni. (5) Az ajánlatkérõ rendelkezhet úgy, hogy az eljárás ajánlattételi szakaszában a tárgyalásokat több fordulóban bonyolítja le és a megadott fordulót követõen csak azokkal az ajánlattevõkkel folytatja a tárgyalást, akik az értékelési szempontok szerint a legkedvezõbb ajánlatot tették. Ilyen esetben az ajánlatkérõ már az eljárást megindító felhívásban feltünteti, hogy élni kíván az ajánlattevõk létszámának csökkentésével a tárgyalás során. (6) A részvételi határidõ meghatározására a 18. § (4) bekezdésében foglaltakat a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban is alkalmazni szükséges. (7) A tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérõ és egy vagy több ajánlattevõ közötti tárgyalások arra irányulnak, hogy az ajánlatkérõ a legkedvezõbb érvényes ajánlatot tevõvel, és a legkedvezõbb feltételekkel köthessen szerzõdést. Az ajánlatkérõnek a tárgyalások során is biztosítania kell az egyenlõ bánásmódot az ajánlattevõk számára, így különösen az ajánlatkérõ által adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevõnek meg kell adni. Ha az ajánlatkérõ az ajánlattevõkkel egyenként tárgyal, az ajánlattevõ hozzájárulása nélkül a tárgyaláson az ajánlatáról közölt semmilyen információ nem osztható meg a többi ajánlattevõvel. (8) A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásban nem módosítható úgy az ajánlattételi felhívás vagy a dokumentáció (ismertetõ), hogy az eljárás korábbi szakaszában (szakaszaiban) közölt feltételek olyan jelentõs mértékben változzanak, amely torzítaná a versenyt vagy sértené a gazdasági szereplõk esélyegyenlõségét, különösen ha az új feltételek ismerete alapvetõen befolyásolhatta volna az érdekelt gazdasági szereplõk arra vonatkozó döntését, hogy a közbeszerzési eljárásban tudnak-e részvételre jelentkezni, vagy a változás következtében valamelyik ajánlattevõ nem lenne képes ajánlatot tenni. (9) A tárgyalás során a közbeszerzés tárgya és feltételei nem változhatnak olyan módon, hogy a) a részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban közölt feltételek olyan jelentõs mértékben módosulnak vagy egészülnek ki, amely torzítja a versenyt vagy sérti a gazdasági szereplõk esélyegyenlõségét, különösen ha az új feltételek ismerete alapvetõen befolyásolhatta volna az érdekelt gazdasági szereplõk arra vonatkozó döntését, hogy a közbeszerzési eljárásban tudnak-e részvételre jelentkezni, vagy a változás következtében valamelyik ajánlattevõ nem lenne képes a tárgyalások befejezésével végleges ajánlatot tenni; b) az értékelés szempontjai vagy módszere változna. (10) A hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás részletszabályait a Kbt. 89–93. §-a szabályozza.
4548
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
20. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás 20. §
(1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás olyan egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérõ az ajánlattételre felhívott és alkalmasnak minõsített ajánlattevõkkel tárgyal a szerzõdés feltételeirõl. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás – a (4) bekezdés c)–d) pontja szerinti eljárás kivételével – ajánlattételi felhívás megküldésével, a rendkívüli sürgõsségre tekintettel folytatott eljárás esetében tárgyalási meghívó megküldésével kezdõdik. (2) Az ajánlatkérõ hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat, ha a) a nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd a Kbt. 76. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja alapján eredménytelen volt, feltéve, hogy a felhívásban, a dokumentációban vagy az ismertetõben foglalt feltételek idõközben lényegesen nem változtak meg és az ajánlatkérõ a tárgyalásra a nyílt, a meghívásos eljárás vagy a versenypárbeszéd – a Kbt. 74. § (1) bekezdés a)–d) pontja és (2) bekezdés c) pontja alapján nem érintett – összes ajánlattevõjét meghívja; b) a nyílt vagy a meghívásos eljárás vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás azért volt eredménytelen, mert az eljárásban nem nyújtottak be ajánlatot vagy részvételi jelentkezést, feltéve, hogy a felhívásnak és a dokumentációnak a feltételei idõközben lényegesen nem változtak meg; minderrõl az ajánlatkérõ köteles az Európai Bizottság kérésére – a Közbeszerzési Hatóságon keresztül – tájékoztatást adni; c) a szerzõdés mûszaki-technikai sajátosságok, mûvészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezettel, személlyel köthetõ meg; d) az feltétlenül szükséges, mivel az ajánlatkérõ által elõre nem látható okból elõállt rendkívüli sürgõsség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra elõírt határidõk nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgõsséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérõ mulasztásából. (3) Az ajánlatkérõ hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése esetén, ha a) a korábban megkötött szerzõdésben nem szereplõ, de elõre nem látható körülmények miatt kiegészítõ építési beruházás, illetve szolgáltatás megrendelése szükséges az építési beruházás vagy a szolgáltatás teljesítéséhez, feltéve, hogy a kiegészítõ építési beruházást vagy szolgáltatást mûszaki vagy gazdasági okok miatt az ajánlatkérõt érintõ jelentõs nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerzõdéstõl vagy ha a kiegészítõ építési beruházás, illetve szolgáltatás elválasztható, de feltétlenül szükséges az építési beruházás vagy a szolgáltatás teljesítéséhez, az ilyen kiegészítõ építési beruházásra, illetve szolgáltatásra irányuló – a korábbi nyertes ajánlattevõvel kötött – szerzõdés vagy szerzõdések becsült összértéke azonban nem haladhatja meg az eredeti építési beruházás vagy szolgáltatás értékének felét; b) olyan új építési beruházásra vagy szolgáltatás megrendelésére kerül sor, amelyet a korábbi nyertes ajánlattevõvel köt meg ugyanazon ajánlatkérõ azonos vagy hasonló építési beruházás vagy szolgáltatás teljesítésére, feltéve, hogy az új építési beruházás vagy szolgáltatás összhangban van azzal az alapprojekttel, amelyre a korábbi szerzõdést nyílt vagy meghívásos eljárásban megkötötték, és a korábbi eljárást megindító hirdetményben az ajánlatkérõ jelezte, hogy tárgyalásos eljárást alkalmazhat, valamint a korábbi eljárásban az építési beruházás vagy a szolgáltatás becsült értékének meghatározásakor figyelembe vette az újabb építési beruházás vagy szolgáltatás becsült értékét is (az uniós értékhatár elérésének meghatározása szempontjából); ilyen tárgyalásos eljárást azonban csak a korábbi elsõ szerzõdés megkötésétõl számított három éven belül lehet indítani. (4) Az ajánlatkérõ hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá árubeszerzés esetében, ha a) az érintett dolgot kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési célból állítják elõ; ez az eset azonban nem alkalmazható olyan mennyiség esetében, amely megalapozza a piacképességet, illetve a kutatásfejlesztés költségeit fedezi; b) a korábban beszerzett dolog részbeni kicserélése vagy bõvítése során a korábbi nyertes ajánlattevõnek másikkal történõ helyettesítése azzal a következménnyel járna, hogy mûszaki-technikai szempontból eltérõ és nem illeszkedõ dolgokat kellene beszerezni vagy az ilyen beszerzés aránytalan mûszaki-technikai nehézséget eredményezne a mûködtetésben és a fenntartásban; az ilyen – a korábbi nyertes ajánlattevõvel kötött – szerzõdés vagy szerzõdések együttes idõtartama azonban nem haladhatja meg a három évet;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4549
c) d)
(5)
(6)
(7) (8)
(9)
(10)
az áru árutõzsdén jegyzett és beszerzett; az árut kivételesen kedvezõ feltételekkel felszámolási eljárás, végelszámolás vagy bírósági végrehajtás, vagy az érintett szervezet személyes joga szerinti hasonló eljárás során történõ értékesítés keretében szerzi be. Az ajánlatkérõ hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat továbbá szolgáltatás megrendelése esetén, ha arra tervpályázati eljárást követõen kerül sor, és a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerzõdést kötni; ez utóbbi esetben a tervpályázati eljárásban a bírálóbizottság által ajánlott összes pályázót (ajánlattevõt) meg kell hívni a tárgyalásra. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplõ (szereplõk) tehet (tehetnek) ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplõk közösen nem tehetnek ajánlatot, nincs azonban akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplõ olyan gazdasági szereplõvel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérõ nem küldött ajánlattételi felhívást. Ha több ajánlattevõ nyújthat be ajánlatot, az ajánlattételi felhívást egyidejûleg kell megküldeni az ajánlattevõknek. A tárgyalásos eljárás (2) bekezdés b) pontja és (4) bekezdés a) pontja szerinti esetében, valamint ha a rendkívüli sürgõsséget elõidézõ helyzetben az ésszerûen lehetséges, a (2) bekezdés d) pontja szerinti esetben, az ajánlatkérõnek lehetõség szerint legalább három ajánlattevõt kell ajánlattételre felhívnia. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján az ajánlatkérõ köteles benyújtani a Közbeszerzési Döntõbizottsághoz az ajánlattételi felhívást, továbbá az ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplõk nevérõl, címérõl (székhelyérõl, lakóhelyérõl), a beszerzés becsült értékérõl, valamint a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekrõl szóló tájékoztatást. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás részletes szabályait a Kbt. 94–100. §-a rögzíti.
21. A versenypárbeszéd 21. §
(1) A versenypárbeszéd olyan közbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérõ az általa – a Kbt.-ben elõírtak szerint – kiválasztott részvételre jelentkezõkkel párbeszédet folytat a közbeszerzés tárgyának, illetve a szerzõdés típusának és feltételeinek – az ajánlatkérõ által meghatározott követelményrendszer keretei közötti – pontos meghatározása érdekében, majd ajánlatot kér. (2) Az ajánlatkérõ versenypárbeszédet akkor alkalmazhat, ha a) a közbeszerzés tárgyára vonatkozó közbeszerzési mûszaki leírás meghatározására nem, vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes, vagy b) a szerzõdés típusának vagy jogi, illetve pénzügyi feltételeinek meghatározására nem, vagy nem a nyílt, illetve meghívásos eljárásban szükséges részletességgel képes. (3) A (2) bekezdés a) vagy b) pont szerinti körülmény fennállása nem eredhet az ajánlatkérõ mulasztásából. (4) A versenypárbeszéd három szakaszra tagolódik: a) a részvételi szakasz, b) a párbeszéd, c) az ajánlattételi szakasz. (5) A versenypárbeszédben az ajánlatok bírálati szempontja kizárólag az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztása lehet. (6) A versenypárbeszéd különös szabályait a Kbt. 101–107. §-a tartalmazza.
22. A keretmegállapodásos eljárás 22. §
(1) Az ajánlatkérõ közbeszerzését keretmegállapodás útján is megvalósíthatja. Ennek során a) nyílt, meghívásos, vagy – amennyiben a tárgyalásos eljárás alkalmazásának feltételei fennállnak – tárgyalásos eljárás lefolytatásával keretmegállapodást köt a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével; b) a keretmegállapodás alapján a beszerzést a Kbt. 110. §-ában foglaltak szerint valósítja meg.
4550
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(2) Keretmegállapodás négy formában köthetõ: a) egy ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerzõdés (szerzõdések) minden feltételét kötelezõ erõvel tartalmazza; b) egy ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerzõdés (szerzõdések) minden feltételét vagy azokat nem kötelezõ erõvel tartalmazza; c) több ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerzõdés (szerzõdések) minden feltételét kötelezõ erõvel tartalmazza; d) több ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerzõdés (szerzõdések) minden feltételét vagy azokat nem kötelezõ erõvel tartalmazza. (3) Az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérõ megjelöli, hogy a jelen bekezdésben foglaltak közül melyik típusú keretmegállapodás megkötésére irányul az eljárás. (4) Keretmegállapodás legfeljebb négy évre köthetõ. (5) Az egy ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás – ideértve azt az esetet is, ha az eljárás a (2) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányult, azonban az egyedüli érvényes ajánlattevõvel került sor keretmegállapodás megkötésére [a (2) bekezdés c) pont helyett az a), illetve a d) pont helyett a b) pont szerint] – alapján az adott közbeszerzés megvalósítására sor kerülhet a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérõként megkötõ fél általi közvetlen megrendelés útján; b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti keretmegállapodás esetén konzultációt követõ szerzõdéskötéssel. Az ajánlattevõ a konzultáció során csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérõ számára kedvezõbb ajánlatot tehet, a konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevõ a konzultációra felhívásban meghatározott határidõig kötve van. (6) A több ajánlattevõvel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására sor kerülhet a) a (2) bekezdés c) pontja szerinti keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint keretmegállapodást ajánlatkérõként megkötõ fél általi közvetlen megrendelés útján a Kbt. 109. § (8) bekezdése szerint kiválasztott ajánlattevõtõl; b) a (2) bekezdés d) pontja szerinti keretmegállapodás esetén a verseny újranyitásával elektronikus árlejtés vagy a Kbt. 110. § (5)–(7) bekezdése szerinti eljárás lefolytatásával. (7) A keretmegállapodásos eljárás részletszabályait a Kbt. 108–110. §-a tartalmazza.
23. A tervpályázati eljárás 23. §
A tervpályázati eljárás olyan, külön jogszabályban részletesen szabályozott eljárás, amely lehetõvé teszi az ajánlatkérõ szerv számára – fõként az építészet és építés területén – egy olyan tervnek vagy tervrajznak a megszerzését, amelyet díjazásos vagy díjazás nélküli pályáztatás után egy bírálóbizottság választott ki. A tervpályázati eljárásra vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály határozza meg. Külön jogszabály meghatározhatja a tervpályázati eljárás lefolytatásának kötelezõ eseteit.
V. FEJEZET A NEMZETI ÉRTÉKHATÁROKAT ELÉRÕ ÉRTÉKÛ KÖZBESZERZÉSEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK 24. Nemzeti eljárásrend 24. §
(1) A nemzeti eljárásrend szabályai szerint kell eljárni az ajánlatkérõnek az uniós értékhatárt el nem érõ és egyben a nemzeti értékhatárokat elérõ értékû közbeszerzések megvalósításkor, valamint szolgáltatási koncesszió beszerzése esetén. Nemzeti eljárásrend alkalmazható továbbá olyan esetben, amelyre a Kbt. azt lehetõvé teszi [különösen a Kbt. 18. § (3) bekezdése, a Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatások beszerzése esetén]. (2) A Minisztériumnak a nemzeti eljárásrend szerinti hirdetményeket a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjában, a Közbeszerzési Értesítõben kell közzétennie.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4551
(3) A nemzeti értékhatárt elérõ, de az uniós értékhatárt el nem érõ beszerzések alóli kivételi rendelkezéseket a Kbt. 120. §-a szabályozza (Szabályzat 6. függeléke). (4) A Minisztérium a Kbt. 121. §-a szerinti felhatalmazás alapján, a nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik Rész) hatálya alá tartozó közbeszerzések megvalósításakor a Kbt. Második Részében (uniós eljárásrend, 16. §) meghatározott szabályok szerint jár el, a Kbt. 122. §-ában foglalt eltérésekkel. (5) Nemzeti eljárásrendben a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás, és a versenypárbeszéd bármely esetben (indokolás nélkül) alkalmazható. (6) Nemzeti eljárásrendben az ajánlatkérõ építési beruházás esetében köteles, egyéb esetekben jogosult dokumentációt készíteni, amelyben árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén szerzõdéstervezet helyett elegendõ a lényeges szerzõdéses feltételeket közölni. (7) Az ajánlattételi határidõt az ajánlatkérõ nemzeti nyílt eljárásban és meghívásos eljárásban – kivéve a gyorsított eljárást – nem határozhatja meg az eljárást megindító felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától, illetve az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított húsz napnál rövidebb idõtartamban. A több szakaszból álló eljárások részvételi szakaszában annyi részvételi határidõt kell biztosítani, amely alatt megfelelõen lehet részvételre jelentkezni. (8) Az ajánlatkérõ hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást az alábbi esetekben is indíthat: a) az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonöt millió forintot vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot; b) a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybe vehetõ és kivételesen kedvezõ feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és az ellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá e kedvezõ feltételek igénybevétele az e rész szerinti eljárás alkalmazása esetén meghiúsulna; c) a közbeszerzés külképviselet számára történik. (9) A (8) bekezdés a) pontja szerinti esetben az ajánlattételi felhívást nem kell a Közbeszerzési Döntõbizottság részére megküldeni. Az ajánlatkérõ a (8) bekezdés a) és c) pontjai szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt és legalább három ajánlattevõt ajánlattételre felhívni. A (8) bekezdés a) pontja szerinti esetben olyan gazdasági szereplõknek kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minõsülnek vagy költségvetési szervek, és amelyek a szerzõdés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérõ megítélése szerint feltehetõleg teljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlõdésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyen eljárásokban nem alkalmazandó. (10) Az ajánlatkérõ a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja az elõzõ évben, árubeszerzés és szolgáltatás esetén százmillió forint, építési beruházás esetén egymilliárd forint, áfa nélkül számított árbevételt el nem érõ azon ajánlattevõk számára, akik teljesítésükhöz a jelen bekezdés szerinti feltételnek ugyancsak megfelelõ alvállalkozókat vesznek igénybe, és akik az elõírt alkalmassági követelményeknek a jelen bekezdés szerinti feltételeknek ugyancsak megfelelõ más szervezet kapacitására támaszkodva felelnek meg. E bekezdés építési beruházás és építési koncesszió esetében csak akkor alkalmazható, ha a beszerzés értéke nem haladja meg az ötszázmillió forintot.
VI. FEJEZET A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAI 25. §
(1) A központosított közbeszerzés részletes szabályait a Kbt. rendelkezései alapján, a központosított közbeszerzési rendszerrõl, valamint a központi beszerzõ szervezet feladat- és hatáskörérõl szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) határozza meg. A központosított közbeszerzésekkel kapcsolatos központi feladatokat a KEF látja el a Közbeszerzési és Ellátási Fõigazgatóságról szóló 53/2011. (III. 31.) Korm. rendelet szerint. (2) A központosított közbeszerzések hatálya alá tartozó kiemelt termékeket az 5. függelék tartalmazza. (3) A Minisztériumot terhelõ adminisztrációs feladatok (amelyeket a KEF részére a Gazdasági Ügyekért Felelõs Helyettes Államtitkári Titkárság megküldéssel teljesít): a) a Minisztérium a központi beszerzõ szervezet erre a célra rendszeresített ûrlapján köteles a központosított közbeszerzési rendszerbe bejelentkezni (a Rendelet 2. mellékletében közzétett regisztrációs ûrlap kitöltésével), az ûrlapon szereplõ adatokat évente felülvizsgálni, és április 15-ig megküldeni a KEF részére; b) az ûrlapon szereplõ adatok változása esetén azokat 5 munkanapon belül kell bejelenteni;
4552
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
c)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
a központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékekre vonatkozó beszerzési igényeket (ide nem értve azokat az igényeket, amelyek a KEF ellátási tevékenységéhez kapcsolódnak) háromhavonta elõre – rendkívüli sürgõsség esetében haladéktalanul, de legkésõbb a beszerzés megkezdését megelõzõen – köteles bejelenteni a központosított közbeszerzési portálon (a bejelentés nem jelent vásárlási kötelezettséget, illetve kötelezettségvállalást); d) a Minisztérium köteles továbbá a kiemelt termékek beszerzési igényére vonatkozó adatok közlése mellett, a Kbt. 33. §-a szerint elkészített éves összesített beszerzési tervet a KEF központosított közbeszerzési portálján minden év május 15-ig elektronikusan rögzíteni, a terv változását pedig 5 munkanapon belül be kell jelenteni; e) a megrendelés teljesítésérõl, annak adatairól és minõsítésérõl köteles tájékoztatni a KEF-et. A KEF által ellátott feladatokért fizetendõ közbeszerzési díj (amely a központosított közbeszerzés keretében megvalósított közbeszerzések ÁFA nélkül számított értékének legfeljebb 2 %-a) azt a keretet terheli, amelynek terhére a beszerzés megvalósul. A központosított közbeszerzési eljárás eredményeképpen keretszerzõdés vagy keretmegállapodás, és a keretszerzõdés vagy keretmegállapodás alapján egyedi szerzõdés jön létre. A keretmegállapodás az összesített intézményi igények alapján a KEF által lebonyolított keretmegállapodásos eljárás elsõ szakaszának eredményeképpen jön létre. Keretmegállapodás legfeljebb 4 évre köthetõ. A keretmegállapodásos eljárás második szakaszát keretszerzõdés vagy egyedi szerzõdés zárja le. A keretszerzõdést a KEF köti az összesített intézményi igények alapján lebonyolított közbeszerzési eljárás, valamint a keretmegállapodásos eljárás második részében lebonyolított közbeszerzési eljárás eredményeképpen. A központosított közbeszerzési eljárás eredményeképpen keretszerzõdés szintén legfeljebb 4 évre köthetõ. A Minisztérium a központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó kiemelt termékbeszerzéseit a KEF által kötött keretszerzõdés esetén, egyoldalú jognyilatkozattal (megrendeléssel) valósítja meg. A megrendelés teljesítése során elõleg nem fizethetõ. Ha a KEF keretmegállapodásos eljárást folytat le, az eljárás második, keretszerzõdés megkötésére irányuló részét bonyolíthatja a KEF, vagy az igényt bejelentõ Minisztérium önállóan a Rendeletben meghatározott eljárásrend szerint. A KEF az intézmények összesített, konkrét igénye alapján a Kbt.-ben meghatározott eljárással bonyolítja le a keretmegállapodásos eljárás második részét, melynek eredményeképpen keretszerzõdést köt. Az intézmények beszerzési igényeiket a második rész lezárásaként megkötött keretszerzõdés terhére kibocsátott megrendeléssel elégíthetik ki. A kiemelt termékek közbeszerzése minisztériumi (saját) hatáskörben akkor valósítható meg, ha: a) a mûködéshez, fenntartáshoz szükséges kiemelt termékbeszerzés megvalósítása elõre nem látható okból rendkívül sürgõssé válik, és a hatályos keretszerzõdés vagy keretmegállapodás alapján a közbeszerzés határidõre nem valósítható meg; b) a kiemelt termékbeszerzés vonatkozásában nincs hatályos keretszerzõdés vagy keretmegállapodás; c) lehetõség nyílt más intézmény készletének átvételére, és ez megfelel az állami normatíváknak; d) a keretszerzõdésben meghatározott és az egyéb (például azonos szolgáltatási) feltételek tekintetében is mindenben megfelelõ kiemelt terméket a keretszerzõdés szerinti árnál alacsonyabb áron tudja beszerezni. A (7) bekezdés b) és d) pontjában szabályozott saját hatáskörben történõ beszerzés feltétele, hogy a Minisztérium beszerzési igényét elõzetesen, a Rendelet 17. §-ában foglalt adatszolgáltatást teljesítve a központosított közbeszerzési portálon (www.kozbeszerzes.gov.hu) elektronikus úton bejelentette. A Minisztérium a saját hatáskörben megvalósítani kívánt közbeszerzés becsült értékének kiszámítása során mindazon beszerzések értékét köteles egybeszámítani, függetlenül attól, hogy azokat a központosított közbeszerzési rendszer keretében vagy saját hatáskörben szerezte be, amelyek vonatkozásában fennállnak a Kbt. 18. §-ában meghatározott feltételek. A saját hatáskörben megvalósított beszerzés részletes szabályait a Rendelet 7–10. §-a szabályozza.
VII. FEJEZET A KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉSEK LEFOLYTATÁSÁNAK MENETE ÉS FELELÕSSÉGI RENDJE 26. §
(1) Azon beszerzések esetében, amelyek minisztériumi szinten közbeszerzési értékhatár alatti beszerzésnek minõsülnek, az abban érintett önálló szervezeti egység vezetõje saját hatáskörben jogosult a beszerzést megvalósítani. (2) Amennyiben a szervezeti egység vezetõje a közbeszerzési értékhatárt el nem érõ beszerzések esetében közbeszerzés lefolytatásáról dönt, úgy arra vonatkozóan a közbeszerzési eljárásokra érvényes – a Szabályzatban szereplõ – rendelkezéseket köteles figyelembe venni.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4553
(3) Valamennyi visszterhes beszerzés megvalósítása elõtt, a beszerzéssel érintett szervezeti egység vezetõje köteles a Gazdálkodási Szabályzat beszerzésekre vonatkozó adatlapját kitöltve a közbeszerzési ügyintézõ részére eljuttatni. A közbeszerzési ügyintézõ megállapítja, hogy az adott beszerzés minisztériumi szinten közbeszerzésnek vagy közbeszerzési értékhatárt el nem érõ beszerzésnek minõsül-e. (4) A közbeszerzési értékhatárt el nem érõ beszerzéssel kapcsolatos szerzõdést – a Minisztérium Gazdálkodási Szabályzata rendelkezéseinek megfelelõen – a kötelezettségvállalásra jogosult vezetõ írja alá.
VIII. FEJEZET A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK ELLENÕRZÉSI RENDJE 27. §
(1) A Minisztérium közbeszerzési eljárásainak, minõsített beszerzési eljárásainak, valamint a nettó ötvenmillió forintot elérõ értékû nem közbeszerzési szerzõdéseinek (olyan visszterhes szerzõdések, amelyek megkötésére nem közbeszerzési eljárás keretében kerül sor – Kbt. kivételi körbe tartozó beszerzések) – elõzetes engedélyezése, valamint „külsõ” ellenõrzése a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben foglalt elõírásoknak megfelelõen, az NFM ellenõrzési tevékenysége útján valósul meg. (2) A 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzési és minõsített beszerzési eljárások megindításának elõzetes engedélyezését, valamint az eljárás eredményérõl szóló írásbeli összegezés ajánlattevõk részére történõ megküldésének az engedélyezését a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár kezdeményezi, a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben meghatározott írásbeli elõterjesztés és mellékleteinek NFM részére – elektronikus úton – történõ megküldésével. Az NFM közbeszerzésekre és minõsített beszerzésekre vonatkozó engedélyezési és ellenõrzési eljárása során a Minisztérium részérõl kapcsolattartásra a közbeszerzési ügyintézõ jogosult és köteles. (3) A 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó ötvenmillió forint értéket elérõ szerzõdések, valamint a központosított közbeszerzési rendszer útján történõ beszerzések (a KEF által megkötött keretmegállapodásokból történõ beszerzések) elõzetes engedélyezését a beszerzésért felelõs szervezeti egység vezetõje kezdeményezi, a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben meghatározott írásbeli elõterjesztés és mellékleteinek NFM részére – elektronikus úton – történõ megküldésével. Az NFM e bekezdés szerinti beszerzésekre vonatkozó engedélyezési és ellenõrzési eljárása során a Minisztérium részérõl kapcsolattartásra a beszerzéssel érintett szervezeti egység vezetõje jogosult és köteles. (4) A 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó szerzõdések módosításának engedélyezésére, valamint az eljárások utóellenõrzésére, és az eljárások eredményeként megkötött szerzõdések teljesítésének ellenõrzésére szintén az NFM jogosult. (5) A Minisztérium belsõ ellenõrzése keretében köteles ellenõriztetni a közbeszerzési eljárások elõkészítésének, lefolytatásának, döntési mechanizmusának rendjét.
IX. FEJEZET A MINÕSÍTETT BESZERZÉSI ELJÁRÁS 28. §
(1) A Minisztérium minõsített beszerzési eljárást köteles lefolytatni abban az esetben, ha az általa megvalósítani kívánt beszerzés értéke eléri vagy meghaladja az irányadó nemzeti közbeszerzési értékhatárt, és a beszerzés minõsített adatot tartalmaz, vagy alapvetõ biztonsági, vagy nemzetbiztonsági érdeket érint, vagy különleges biztonsági intézkedést igényel [Kbt. 9. § (1) bekezdés a) pontja]. (2) A Minisztérium a minõsített beszerzési eljárásokat a minõsített adatot, az ország alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintõ vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: Kr.) szabályai szerint folytatja le. Az uniós közbeszerzési értékhatárokat elérõ, vagy meghaladó értékû minõsített beszerzések esetében az Országgyûlés hatáskörrel rendelkezõ bizottsága dönt a Kr. alkalmazhatóságáról, illetve egyidejûleg a Kbt. szerinti eljárás alkalmazásának kizárásáról. Az uniós értékhatár alatti értékû minõsített beszerzés ajánlatkérõ általi megindítása elõzetes országgyûlési bizottsági döntést nem igényel.
4554
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(3) Az ország alapvetõ biztonsági érdekével kapcsolatos beszerzés törvényi fogalmát a Kbt. értelmezõ rendelkezései határozzák meg. A különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzés fogalmát a Kr. definiálja. A minõsített adat fogalma a minõsített adat védelmérõl szóló törvényben került meghatározásra. A nemzetbiztonsági érdek fogalmát a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény adja meg. (4) Amennyiben a minõsített beszerzési eljárás minõsített adatot tartalmaz, a beszerzés során a minõsített adat védelmérõl szóló törvényben foglalt alapelvek szerint kell eljárni. A minõsített adatot tartalmazó iratot a Minisztérium iratkezelési, valamint biztonsági szabályzataiban elõírtak szerint szükséges kezelni. (5) A minõsített beszerzési eljárás során, illetve azt megelõzõen, az eljárásba bevont, vagy azon részt venni szándékozó gazdasági szereplõ (szereplõk) tekintetében a hatáskörrel rendelkezõ nemzetbiztonsági szolgálat (Alkotmányvédelmi Hivatal) átfogó cég- és személyellenõrzést végez, melynek célja annak vizsgálata, hogy a gazdasági szereplõ bevonása a beszerzési eljárásba jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, továbbá a gazdasági szereplõ megfelel-e a beszerzési eljárásban való részvétel általános, pénzügyi és gazdasági alkalmassági, valamint a jogszerû mûködésre irányuló általános feltételeknek (elõzetes minõsítés illetve beszerzési eljáráshoz kötõdõ minõsítés). Az alkalmasnak bizonyuló, és nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentõ gazdasági társaságokról az Alkotmányvédelmi Hivatal jegyzéket vezet. Minõsített beszerzési eljárásban ajánlattevõként, illetve alvállalkozóként kizárólag a jegyzékre felvett gazdasági szereplõ vehet részt. A minõsített beszerzési eljárás során az Alkotmányvédelmi Hivatallal való kapcsolattartás, valamint a Kr. által elõírt dokumentumoknak az Alkotmányvédelmi Hivatal részére történõ megküldése a közbeszerzési szakterület felelõssége. (6) Minõsített beszerzési eljárás megindításának elõzetes engedélyezésére, és az eljárás ellenõrzésére a 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet szabályait, valamint a 27. §-ban foglaltakat alkalmazni szükséges. (7) Az ajánlatkérõ beszerzésével kapcsolatban – az irányadó jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségek kivételével – kizárólag a Kr. 58. § (5) bekezdése alapján, valamint az ajánlatkérõ felett irányítási vagy felügyeleti jogkört gyakorló szerv felé tartozik adatszolgáltatási kötelezettséggel. (8) Minõsített beszerzési eljárás kezdeményezésére, az eljárás felelõsségi rendjére, valamint az eljárás lebonyolításának Minisztériumon belüli eljárásrendjére – a jelen szakaszban foglalt eltérésekkel – a Szabályzat közbeszerzési eljárások bonyolítására vonatkozó rendelkezési az irányadók azzal, hogy ahol a Szabályzat közbeszerzési eljárást említ, ott minõsített beszerzési eljárást kell érteni. (9) Az eljárás folyamán az eljárásban részt vevõ minden közremûködõ felelõs a Kr. rendelkezéseinek betartásáért. Az eljárásba bevont személyek, szervezetek összeférhetetlenségére a Kr. 13. §-a az irányadó. Az eljárásba bevont személyek vagy szervezetek kötelesek írásban nyilatkozni arról, hogy velük szemben fennáll-e a Kr. 13. §-a szerinti összeférhetetlenség. (10) A beszerzési eljárás során keletkezett iratok megõrzési kötelezettségére a Kbt. 34. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a minõsített adatokat tartalmazó dokumentumokat legalább a minõsítési idejük lejártáig meg kell õrizni. (11) Az ajánlatkérõ köteles a részvételi felhívásban és az ajánlattételi felhívásban szerepeltetni, hogy a beszerzési eljárás milyen minõsítési szintû adatokat érint. A „Bizalmas!” vagy annál magasabb minõsítési szintû adatot érintõ beszerzési eljárásban kizárólag az a gazdasági szereplõ vehet részt, illetve az ajánlatkérõ kizárólag annak a gazdasági szereplõnek küldhet részvételi felhívást vagy ajánlattételi felhívást, aki érvényes és megfelelõ szintû TBT-vel rendelkezik. (12) A minõsített beszerzési eljárásban résztvevõk összeférhetetlenségére a Kr. 9. §-ában foglaltak az irányadók. (13) Az eljárás során az ajánlatkérõnek a kommunikáció, az információcsere és az adattárolás során biztosítani kell az adatok sértetlenségének, valamint a részvételi jelentkezések és ajánlatok bizalmasságának megõrzését, valamint azt, hogy az ajánlatkérõ csak a benyújtásra vonatkozó határidõ lejárta után vizsgálja meg a részvételi jelentkezések és ajánlatok tartalmát. E bekezdésben foglalt rendelkezések betartásáért az ajánlatkérõ részérõl az eljárás valamennyi szereplõje, betartatásáért pedig a gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár a felelõs.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4555
1. függelék
A közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályok jegyzéke A közbeszerzésekrõl szóló 2011. évi CVIII. törvény Hatályos: 2012. január 1-jétõl A közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény Hatályos: 2004. május 1-jétõl 2011. december 31-ig A közbeszerzések központi ellenõrzésérõl és engedélyezésérõl szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelet Hatályos: 2011. április 1-jétõl A Közbeszerzési és Ellátási Fõigazgatóságról szóló 53/2011. (III. 31.) Korm. rendelet Hatályos: 2011. május 1-jétõl A büntetés-végrehajtási szervezet részérõl a központi államigazgatási szervek és a rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási kötelezettségekrõl, a termékek és szolgáltatások átadás-átvételének és azok ellentételezésének rendjérõl szóló 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011. július 1-jétõl A közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletei: A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési mûszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A védett foglalkoztatók részére fenntartott közbeszerzések részletes szabályairól szóló 302/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2007. január 1-jétõl A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenõrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeirõl, valamint az éves statisztikai összegezésrõl szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet Hatályos: 2008. január 1-jétõl Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A tervpályázati eljárások szabályairól szóló 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A Közbeszerzési Döntõbizottság által kiszabható szankciókról és alkalmazásuk részletes szabályairól, valamint a Közbeszerzési Döntõbizottság eljárásáért fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjról szóló 288/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A minõsített adatot, az ország alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintõ vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységrõl szóló 93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet Hatályos: 2012. január 1-jétõl A központosított közbeszerzési rendszerrõl, valamint a központi beszerzõ szervezet feladat- és hatáskörérõl szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet Hatályos: 2004. június 2-tól A közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról szóló 1/2004. (I. 9.) FMM rendelet Hatályos: 2004. május 1-jétõl
4556
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. függelék
A közbeszerzési értékhatárok Az alábbiakban meghatározott értékhatárok a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ajánlatkérõkre, így a Minisztériumra is vonatkoznak.
I. Közösségi értékhatárok: Az Európai Bizottság megalkotta a 2004/17/EK, a 2004/18/EK és a 2009/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek a közbeszerzési eljárásokra irányadó értékhatárok tekintetében történõ módosításáról szóló, 2011. november 30-i 1251/2011/EU bizottsági rendeletet. E jogforrás 2012. január 1-jétõl kezdõdõen rendeli alkalmazni a 2010–2011. évek idõszakára meghatározott uniós közbeszerzési értékhatárokhoz képest kis mértékben magasabb értékhatárokat. A Kbt. II. részének – a Kbt. XIV. Fejezetének kivételével történõ – alkalmazásakor: 1. 130 000 euró (a korábbi 125 000 euró értékhatár helyett), melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 35 464 000 forint a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlatkérõk árubeszerzései és a 3. melléklet szerinti szolgáltatások esetében (kivétel: Kbt. 3. melléklet 8. csoportjába tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat és az 5. csoportjába tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatásokat), illetve ha a tervpályázati eljárás eredményként szolgáltatás megrendelésére kerül sor; továbbá a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetendõ díjak együttes teljes összege esetén. 2. 200 000 euró (a korábbi 193 000 euró értékhatár helyett), melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 54 560 000 forint a Kbt. 4. melléklet szerinti szolgáltatások esetében, valamint a Kbt. 3. melléklet 8. csoportjába tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatások és az 5. csoportjába tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatások esetében. 3. 5 000 000 euró (a korábbi 4 845 000 euró értékhatár helyett), melynek nemzeti pénznemben kifejezett értéke: 1 364 000 000 forint Építési beruházások és építési koncesszió esetében.
II. Nemzeti értékhatárok: A Magyarország 2012. évi központi költségvetésérõl szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 70. §-a következõképpen rögzíti a 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti idõszakban irányadó, általános forgalmi adó nélkül számított nemzeti közbeszerzési értékhatárokat, melyek a 2011. évi nemzeti közbeszerzési értékhatárokhoz képest változatlanok maradtak: a) árubeszerzés esetében: 8 millió forint; b) építési beruházás esetében: 15 millió forint; c) építési koncesszió esetében: 100 millió forint; d) szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint; e) szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint.
III. Közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések: A II. pontban meghatározott nemzeti értékhatárokat el nem érõ értékû beszerzések: a) árubeszerzés esetében: 8 millió forintig; b) építési beruházás esetében: 15 millió forintig; c) szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forintig.
SZERVEZETI EGYSÉG NEVE: ___________________________________________________________________ A BESZERZÉSÉRT FELELÕS SZERVEZETI EGYSÉG VEZETÕJE: __________________________________________ KIJELÖLT ÜGYINTÉZÕ ________________________ TELEFONSZÁM: ________________________________
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
3. függelék
•
A A TERVEZETT ÁRUBESZERZÉS/ SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉS/ SZERZÕDÉSKÖTÉS/MEGRENDELÉS ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS/ ÉPÍTÉSI VAGY TERVEZETT IDÕPONTJA, ILLETVE A MEGKÖTENDÕ SZERZÕDÉS SZOLGÁLTATÁSI KONCESSZIÓ TERVEZETT IDÕTARTAMA RÖVID ISMERTETÉSE, MENNYISÉGE
PÉNZFORRÁS KÓD
2012. évi 28. szám
TERVEZETT VISSZTERHES SZERZÕDÉS/MEGRENDELÉS (BESZERZÉS) TÁRGYA
A BESZERZÉS (MEGRENDELÉS/MEGKÖTENDÕ SZERZÕDÉS) NETTÓ BECSÜLT ÉRTÉKE (A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉNEK AZ ELÕZÕ PONTBAN FELTÜNTETETT SZERZÕDÉS TELJES IDÕTARTAMÁRA KELL VONATKOZNIA!)
........................................................................................................................ FÕOSZTÁLYVEZETÕ ALÁÍRÁSA
KITÖLTÉS DÁTUMA: (év, hónap, nap) __________________________ 4557
4558
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4. függelék
ADATLAP Az Emberi Erõforrások Minisztériuma gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkára részére elõterjesztendõ, közbeszerzési, vagy minõsített beszerzési eljárás jóváhagyása iránti kérelemhez 1. A (köz)beszerzés tárgya: 2. A tervezett (köz)beszerzés szerepel-e a minisztérium éves közbeszerzési tervében? [A 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó ún. minõsített beszerzési eljárások esetében nem kell kitölteni.] 3. A tervezett közbeszerzés szerepelt-e a tárgyévi elõzetes összesített tájékoztatóban? (a közbeszerzési ügyintézõ tölti ki) 4. Amennyiben a 2. és 3. pontban foglalt válaszok nemlegesek, úgy a közbeszerzés indoka: 5. A tervezett beszerzés (általános) közbeszerzési eljárás vagy a központosított közbeszerzési rendszer útján, avagy a 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint valósul-e meg? 6. A tervezett (köz)beszerzés tárgyát képezõ áru/szolgáltatás/építési beruházás mennyiségének meghatározása? (eltérés +/– %-osan) 7. Az eljárás eredményeként megkötött szerzõdés [a továbbiakban: (köz)beszerzési szerzõdés] idõbeli hatálya: 8. A (köz)beszerzés becsült értékének meghatározása (nettó érték): 9. A becsült érték meghatározásának módja: 10. A (köz)beszerzési szerzõdés teljesítéséhez szükséges pénzügyi fedezet (forrás) rendelkezésre áll-e? (A pénzügyi fedezet/forrás rendelkezésre állásáról szóló igazolást csatolni szükséges!) 11. A (köz)beszerzési eljárás fajtája (típusa) és ennek indoka: (a közbeszerzési ügyintézõ tölti ki) 12. Hirdetmény nélküli tárgyalásos (köz)beszerzési eljárás esetén, az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények: (a közbeszerzési ügyintézõ tölti ki) 13. A (köz)beszerzési kiírás dokumentumainak összeállításában, és az eljárás lebonyolításában részt vevõ személyek felsorolása (név, szervezeti egység, beosztás, illetve külsõs esetén a képviselt szervezet/cég megjelölésével, valamint az eljárás lefolytatásával összefüggõ szakértelmük meghatározásával*): * pénzügyi, mûszaki, közbeszerzési, jogi stb. 14. Javaslat az ajánlatok elbírálására és a döntés elõkészítésére létrehozandó, legalább háromtagú bíráló bizottság tagjainak személyi összetételére: 15. A tervezett (köz)beszerzés egyes eljárási cselekményeinek idõrendi ütemezése: (a közbeszerzési ügyintézõ tölti ki) 16. Egyéb, az eljárást kezdeményezõ szervezeti egység által lényegesnek tartott információ: Budapest, ________________________ Kérem a fenti (köz)beszerzési eljárás megindításának engedélyezését: _____________________________________ (a beszerzést kezdeményezõ szervezeti egység vezetõjének nyomtatott betûvel történõ kiírása szükséges) A fenti adatok alapján a (köz)beszerzési eljárás megindítását jóváhagyom: ________________________________________ gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4559
5. függelék
Az országosan kiemelt termékek jegyzéke A 168/2004. (VI. 25.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján Kommunikációs eszközök és szolgáltatások – Beszédcélú kapcsolók, készülékek és kapcsolódó szolgáltatások – Aktív és passzív hálózati elemek – Mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások – Zártcélú mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások – Kommunikációs eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások Információtechnológiai rendszerek és szolgáltatások – Szoftverrendszerek és elemeik – Hardverrendszerek és elemeik – Digitális vizuáltechnikai eszközök – Szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások – Hardverrendszerekhez, kiegészítõikhez kapcsolódó szolgáltatások – Digitális vizuáltechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások Irodatechnikai berendezések és szolgáltatások – Nyomtatók – Másolók és sokszorosítók – Irodatechnikai termékekhez kapcsolódó szolgáltatások Irodabútorok – Irodai asztalok – Irodai szekrények, tároló bútorok – Irodai ülõbútorok – Irodabútorokhoz kapcsolódó szolgáltatások Papíripari termékek és irodaszerek – Papírok – Papírtermékek – Számítógép-kiírópapírok – Irodaszerek és írószerek – Papíripari termékekhez kapcsolódó szolgáltatások Gépjármûvek – Személyszállító gépjármûvek – Haszongépjármûvek – Gépjármû-flottaüzemeltetési szolgáltatások – Új gépjármûvekhez kapcsolódó szolgáltatások Gépjármû-üzemanyagok – Gépjármû-üzemanyag tankautós kiszállítással (nagykereskedelem) – Gépjármû-üzemanyag és üzemanyagkártya töltõállomási kiszolgálással (kiskereskedelem) Utazásszervezések – Nemzetközi utazásszervezések
4560
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egészségügyi termékek – Tisztító hatású eszközfertõtlenítõ szerek – Röntgen-kontrasztanyagok – Kötésrögzítõ kötszerek – Mûtéti kötszerek – Primer sebfedõk – Orvosi kesztyûk – Infúziós és transzfúziós szerelékek – Intravénás kanülök – Egyszerhasználatos fecskendõk – Egyszerhasználatos injekciós tûk – Zárt vérvételi rendszerek Elektronikus közbeszerzési szolgáltatások – elektronikus árlejtés szolgáltatás
6. függelék
Közbeszerzési eljárás alól kivett beszerzések köre
I. Közösségi értékhatárokat elérõ értékû beszerzések esetében: 1. Valamennyi beszerzés esetén alkalmazható kivételek a Kbt. 9. §-a alapján: a) a Kbt. Ötödik Részének kivételével a minõsített adatot, valamint az ország alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintõ vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylõ beszerzésre (a továbbiakban: minõsített beszerzési eljárás) – az uniós értékhatárt elérõ értékû beszerzések esetén abban az esetben, ha az Országgyûlés hatáskörrel rendelkezõ bizottsága e törvény alkalmazását kizáró elõzetes döntést hozott –, amely megrendelésre az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály szerint kell eljárni, vagy amely az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alkalmazása alól is kivételt képez; b) a Kbt. Ötödik Részének kivételével a védelem terén kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk (fegyverek, lõszerek, hadianyagok) beszerzésére, szolgáltatások vagy építési beruházások megrendelésére (a továbbiakban: védelmi beszerzési eljárás), amelyek megrendelésére az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály szerint kell eljárni, valamint ha az ilyen tárgyú beszerzés az ország alapvetõ biztonsági érdekének védelme érdekében – összhangban az Európai Unió Mûködésérõl szóló szerzõdés 346. cikkével – az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alkalmazása alól is kivételt képez; c) nemzetközi szerzõdés vagy nemzetközi megállapodás alapján meghatározott külön eljárás szerint történõ beszerzésre, ha a szerzõdés vagy a megállapodás csapatok (katonai erõk) állomásoztatására, átvonulására, alkalmazására vonatkozik, ideértve hadmûveleti területre kihelyezésre (áthelyezésre), visszahelyezésre kerülõ egységek esetében a kihelyezés (áthelyezés), visszahelyezés megvalósításával összefüggõ beszerzéseket is; d) nemzetközi szerzõdésben meghatározott külön eljárás alapján történõ beszerzésre, ha az Európai Unión kívüli állammal kötött szerzõdés projekt közös megvalósításával vagy hasznosításával összefüggõ beszerzésre vonatkozik; e) nemzetközi szervezet által meghatározott külön eljárás alapján történõ beszerzésre; f) olyan beszerzésre, amelynek kizárólagos rendeltetése az, hogy lehetõvé tegye az ajánlatkérõ számára egy vagy több nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtását, illetve nyilvános elektronikus hírközlõ hálózat rendelkezésre bocsátását vagy igénybevételét;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4561
g)
a központi beszerzõ szervezet által közbeszerzési eljárás útján beszerzett áru, szolgáltatás vagy építési beruházás megrendelésére azon szervezetek részérõl, amelyek javára a központi beszerzõ szervezet közbeszerzési szerzõdést kötött; h) a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti ajánlatkérõk által odaítélt építési koncesszióra és szolgáltatási koncesszióra, amennyiben a koncesszió célja az ajánlatkérõnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerinti közszolgáltatói tevékenységének biztosítása és a Kbt. 20. §-a vagy a Kbt. 121. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. XIV. Fejezete lenne alkalmazandó; i) ha a szolgáltatási koncesszió a koncessziós törvény hatálya alá tartozik, azzal, hogy a koncessziós törvény szerinti eljárásról az ajánlatkérõnek a Közbeszerzési Hatóságot haladéktalanul írásban tájékoztatnia kell; j) ha a szolgáltatási koncesszió az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról vagy villamossal végzett helyi közforgalmú vasúti szolgáltatás esetén a vasúti közlekedésrõl szóló törvények hatálya alá tartozik, azzal, hogy az e törvények szerinti eljárásról az ajánlatkérõnek a Közbeszerzési Hatóságot haladéktalanul írásban tájékoztatnia kell; k) azokra a megállapodásokra (in house beszerzések), amelyeket ka) a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti ajánlatkérõ és az egyedüli tulajdonában lévõ gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérõ – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásával vagy ellátásának megszervezésével összefüggõ feladatára – az ügyvezetési jellegû feladatok ellátását illetõen teljes körû ellenõrzési jogokkal rendelkezik és képes a gazdálkodó szervezet stratégiai céljainak és fontos döntéseinek alapvetõ befolyásolására, feltéve, hogy a szerzõdéskötést követõen a gazdálkodó szervezet adott üzleti évben elért nettó árbevételének legalább 80%-a az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérõvel kötendõ szerzõdések teljesítésébõl származik, kb) a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti ajánlatkérõ és olyan gazdálkodó szervezet köt egymással, amelynek részvényei vagy üzletrészei kizárólag ezen ajánlatkérõ és más a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti ajánlatkérõ(k) tulajdonában vannak, amely felett az ajánlatkérõk – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásával vagy ellátásának megszervezésével összefüggõ feladatára – az ügyvezetési jellegû feladatok ellátását illetõen teljes körû ellenõrzési jogokkal közösen rendelkeznek és képesek a gazdálkodó szervezet stratégiai céljainak és fontos döntéseinek alapvetõ befolyásolására, feltéve, hogy a szerzõdéskötést követõen a gazdálkodó szervezet adott üzleti évben elért nettó árbevételének legalább 80%-a a tag ajánlatkérõkkel kötendõ szerzõdések teljesítésébõl származik; l) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján a helyi önkormányzat kötelezõ közoktatási feladatának nem állami intézményfenntartó útján történõ ellátására, valamint a közoktatási intézmény intézményfenntartói jogának nem állami intézményfenntartónak történõ átadására. Az 1. pont k) alpontjában foglaltak irányadóak akkor is, ha az abban hivatkozott gazdálkodó szervezet tulajdonosa az állam; ebben az esetben az 1. pont k) alpontja szerinti további feltételeknek a tulajdonosi jogokat gyakorló jogalany (miniszter vagy más központi államigazgatási szervet vezetõ személy esetén az általa vezetett szerv) mint ajánlatkérõ vonatkozásában kell fennállniuk. Az 1. pont k) alpontja szerinti szerzõdések – ha törvény eltérõen nem rendelkezik – határozott idõre, legfeljebb öt évre köthetõk. Az 1. pont k) alpontja alkalmazásában a szerzõdések teljesítésébõl származik az azok alapján, harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérõ vagy a közszolgáltatást igénybe vevõ személy fizeti meg. Az 1. pont k) alpont ka) és kb) alpontjában rögzített feltételeknek a szerzõdés teljes idõtartama alatt fenn kell állniuk. Amennyiben az 1. pont k) alpont ka) és kb) alpontjában rögzített feltételek már nem állnak fenn, ajánlatkérõ a szerzõdést olyan határidõvel jogosult és köteles felmondani, hogy a közfeladat ellátásáról (közbeszerzési eljárás lefolytatásáról) gondoskodni tudjon. 2. Szolgáltatás beszerzése esetében alkalmazható kivételek: a) meglévõ építmény vagy egyéb ingatlan vétele vagy ingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerzõdéssel összefüggõ pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában, illetve tartalommal megkötött) szerzõdést; b) a Kbt. 3. melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatás, amely értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátása, eladása, vétele vagy átruházása által valósul meg, vagy amely a monetáris, az árfolyamvagy a tartalékkezelési politika, vagy a központi kormányzat adósságkezelési politikájának megvalósítása érdekében pénz- vagy tõkeszerzésre irányul, továbbá a jegybanki tevékenység;
4562
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
c)
mûsorszám (mûsoranyag) médiaszolgáltató vagy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap általi vétele, fejlesztése, elõállítása vagy közös elõállítása, valamint a mûsoridõre vonatkozó szerzõdés; d) választottbírósági, közvetítõi, békéltetési tevékenység; e) munkaszerzõdés, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony, ügyészségi szolgálati jogviszony, bírósági jogviszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya; f) kutatási és fejlesztési szolgáltatás; kivéve, ha annak eredményét kizárólag az ajánlatkérõ hasznosítja tevékenységi körében, és az ellenszolgáltatást teljes mértékben az ajánlatkérõ teljesíti; g) ha a szolgáltatást a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott ajánlatkérõk valamelyike vagy általuk létrehozott társulás jogszabály alapján fennálló kizárólagos jog alapján nyújtja; h) ha valamely közfeladat ellátását egy Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti ajánlatkérõ egy másik a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–c) pontok szerinti ajánlatkérõnek adja át olyan módon, hogy az az átruházó ajánlatkérõtõl teljesen függetlenül és saját felelõsséggel, haszonszerzési cél nélkül végzi a feladat ellátását. A Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 4. melléklete szerinti jogi szolgáltatások megrendelése esetében az ajánlatkérõnek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnia, az uniós értékhatárt elérõ értékû szerzõdés megkötésérõl azonban a külön jogszabályban meghatározott hirdetményt közzé kell tenni és a szerzõdést szerepeltetni kell a külön jogszabályban foglaltak szerint elkészítendõ éves statisztikai összegezésben.
II. Nemzeti értékhatárokat elérõ vagy meghaladó értékû beszerzések, az új egyszerû közbeszerzési eljárás esetében: (Kbt. 120. §-a) a) b)
c) d)
e) f)
g) h)
i) j) k)
tankönyv beszerzésére, amennyiben arra a tankönyvpiac rendjérõl szóló törvényben meghatározottak szerint, az iskolai tankönyvellátás keretében kerül sor és a tankönyv szerepel a tankönyvjegyzékben; a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján gyermekotthonban, illetve lakásotthonban elhelyezett gyermekek teljes ellátására, illetõleg utógondozói ellátásban részesülõk, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 59–85/A. §-ában szabályozott szociális szolgáltatások körében ellátottak teljes ellátására szolgáló árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén; a Kbt. 4. melléklet szerinti szállodai és éttermi szolgáltatásokra, szórakoztató, kulturális és sportszolgáltatásokra; külügyi segélyezés keretében humanitárius segítségnyújtás céljából, válságkezelés során történõ beszerzésre, amelynek vonatkozásában az Országgyûlés hatáskörrel rendelkezõ bizottsága a Kbt. alkalmazását kizáró elõzetes döntést hozott; a hideg élelmiszer és fõzési alapanyag, friss, illetve feldolgozott zöldség és gyümölcs, tej és tejtermék, gabonafélék, kenyér és pékáru, méz, tojás, kertészeti növény beszerzésére; olyan szolgáltatás megrendelése esetében, amely az ajánlatkérõ alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mû létrehozására, tanácsadói vagy személyi tolmácsolási tevékenység végzésére irányul; hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység igénybevételére; a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló törvénynek a Kbt. 120. § h) pontjában hivatkozott rendelkezései; valamint szükség- vagy veszélyhelyzet esetén az állatok járványos megbetegedése, a súlyos ipari vagy közlekedési baleset okozta kár, vízkár, illetve vízminõségi kár közvetlen megelõzése, elhárítása, védekezési készültség vagy az azt közvetlenül követõ helyreállítás érdekében történõ beszerzésre; fogvatartottak kötelezõ foglalkoztatása keretében elõállított áruk vagy teljesített szolgáltatások, illetve építési beruházás beszerzésére; közfoglalkoztató által közfoglalkoztatási jogviszony keretében elõállított áruk, vagy teljesített szolgáltatások, illetve építési beruházások beszerzésére; a hitelintézetekrõl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti hitel és pénzkölcsön igénybevételére.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4563
2012. évi 28. szám
7. függelék
Iratminták
1. Megbízó levél bíráló bizottsági tag kijelölésére
MEGBÍZÓLEVÉL (gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkári fejléces lapon kiállítva)
Megbízom ................................................................................................................................. (név, beosztás) Asszonyt/Urat, hogy az Emberi Erõforrások Minisztériuma által kiírni tervezett „.........................................................................” (beszerzés tárgyának megjelölése) tárgyú ............................................................................................................................ (köz)beszerzési eljárásban, mint bizottsági tag részt vegyen. (beszerzési eljárás fajtájának pontos megjelölése) Felhívom a figyelmét az alábbi jogosultságok és kötelezettségek maradéktalan betartására:
Köteles: – a bizottsági üléseken, valamint a közbeszerzési eljárás eseményein (ajánlatok bontása, értékelés, ajánlatok eredményhirdetése) személyesen megjelenni; – az ajánlati felhívás és a dokumentáció összeállításában személyesen részt venni; – az Emberi Erõforrások Minisztériuma gazdasági, szolgálati és erkölcsi érdekeit maradéktalanul képviselni döntéseivel, javaslataival és viselkedésével; – titoktartásra köteles a közbeszerzési eljárás során tudomására jutott információk tekintetében, illetve azt követõen; – az adott témából teljes körûen felkészülni, a szükséges elsõ és másodlagos információkat összegyûjteni; – a beadott ajánlatokat teljes körûen átvizsgálni és az ajánlati felhívásban szereplõ szempontok alapján értékelni; – visszautasítani jelen megbízást abban az esetben, ha a közbeszerzésekrõl szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 24. §-ában szereplõ összeférhetetlenségi okok fennállnak; – haladéktalanul jelezni, ha részérõl összeférhetetlenségi ok az eljárás bármely szakaszában bekövetkezik, – az eljárás során maradéktalanul betartani a Kbt.-ben foglaltakat; – vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség terheli az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekrõl szóló 2007. évi CLII. törvény rendelkezései alapján.
Feladata: – az eljárás ajánlati felhívásának elõkészítésében való részvétel; – az ajánlati dokumentáció összeállításában való részvétel; – közremûködés az eljárás lefolytatásában; – ajánlatok értékelése: a bírálóbizottság tagjaként írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérõ nevében a közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy részére.
Jogosult: – a munkájához szükséges adatokat beszerezni az Emberi Erõforrások Minisztériuma bármely szervétõl; – szakmai véleményét kialakítani, azt a bizottsággal ismertetni; – indokolt esetben, álláspontja kialakításának érdekében szakértõ bevonását igényelni; – ellenvéleményét, különvéleményét írásban rögzíteni.
4564
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Felelõs: – a bizottság munkája során végzett személyes közremûködéséért. Nem írhat alá és nem tehet kijelentést pénzügyi kötelezettség vállalására! Jelen megbízás a közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetéséig szól.
Budapest, ................................................................. (dátum)
............................................................................ gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkár
Alulírott ................................................................................................ (név) a megbízást tudomásul vettem, a megbízólevélben meghatározott feladatokat vállalom.
Budapest, ................................................................. (dátum)
............................................................................ bizottsági tag
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4565
2012. évi 28. szám
2. Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat (közbeszerzéseknél)
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT (gazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkári fejléces lapon kiállítva) ............................................................................ (név, beosztás) részérõl a közbeszerzésekrõl szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 24. §-a alapján, az Emberi Erõforrások Minisztériuma, mint ajánlatkérõ által kezdeményezett „.........................................................................” (közbeszerzés tárgyának megjelölése) tárgyú .............................................................................. (eljárás fajtájának megnevezése) közbeszerzési eljárás lebonyolításával összefüggésben. – Büntetõjogi felelõsségem tudatában kijelentem, hogy a Kbt. 24. § (2) és (3) bekezdéseiben foglalt összeférhetetlenség velem szemben nem áll fent. Kbt. 24. § (2) bek.: Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás elõkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérõ nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevõ gazdasági szereplõvel fennálló más közös érdek miatt nem képes. (3) bek.: Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevõként, részvételre jelentkezõként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevõ szervezetként az ajánlatkérõ által az eljárással vagy annak elõkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közremûködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. – Az eljárás során tudomásomra jutott információkat, adatokat sem az eljárás befejezése elõtt, sem azt követõen jogosulatlan személy tudomására nem hozom, az információkkal, adatokkal a Részvételre jelentkezõt/Ajánlattevõt nem befolyásolom.
Budapest, ................................................................. (dátum)
............................................................................ (név, beosztás)
4566
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
3. Jegyzõkönyv a bíráló bizottság ülésrõl
JEGYZÕKÖNYV Bíráló Bizottsági ülésrõl (minisztériumi fejléces lapon kiállítva)
Készült: Az Emberi Erõforrások Minisztériuma által kezdeményezett „.........................................................................” (eljárás megnevezése, adott esetben KÉ szám) tárgyú .............................................................................. (eljárás fajtája) (köz)beszerzési eljárás bíráló bizottsági ülés ülésérõl A (köz)beszerzési eljárás azonosító adatai: Ajánlatkérõ:
Emberi Erõforrások Minisztériuma (1055 Budapest, Szalay utca 10–14.)
Eljárás megnevezése
......................................................................................................
Eljárás típusa:
......................................................................................................
Megjelenés dátuma/ eljárás megindításának napja:
......................................................................................................
A közbeszerzés tárgya:
Árubeszerzés/szolgáltatás/építési beruházás/építési koncesszió/szolgáltatási koncesszió
Tartalom:
1. 2. 3. 4. 5.
Menetrend (legfontosabb eljárási cselekmények idõbeli ütemezése), megfigyelõk Jegyzõkönyv (a bíráló bizottság ajánlatok értékelésével kapcsolatos érdemi megállapításai) Következtetés, javaslatok a döntéshozó felé Mellékeltek (Értékelõ excel táblák, bírálati lapok, értékelõ lapok) Aláírások
Függelékek:
jelenléti ív
(név) bírálóbizottság elnöke
(aláírás)
(név) jegyzõkönyvvezetõ
(aláírás)
(név) bírálóbizottság tagja
(aláírás)
(név) bírálóbizottság tagja
(aláírás)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4567
2012. évi 28. szám
4. Bírálati lap:
Bírálati lap (minisztériumi fejléces lapon kiállítva)
Az ajánlatkérõ hivatalos megnevezése és címe: Eljárás azonosítója:
Emberi Erõforrások Minisztériuma (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) Az ajánlatok bontásának idõpontja
A bírálat idõpontja
A bírálóbizottság tagja: A beszerzés tárgya, adott esetben KÉ szám: Az eljárás típusa: Az ajánlatok bírálati szempontja: A beérkezett ajánlatok értékelése: A végleges ajánlatok az alábbiak: Pénzügyi, gazdasági és mûszaki szakmai alkalmasság, továbbá formai érvényesség vizsgálata: (érvényes ajánlatot benyújtott, valamint az érvénytelen ajánlatot benyújtó ajánlattevõk felsorolása, érvénytelenségi ok megjelölése, indokolása, adott esetben visszavont ajánlatok ismertetése) Az ajánlati felhívásban kiadott bírálati részszempontok és módszer eredményeképpen a (vagy az összességében) legjobb – jelen bírálati lap mellékleteként csatolt értékelõ táblázatban, és az általam, mint bírálóbizottsági tag által kitöltött értékelõ lapban foglaltak szerint, az alábbi döntési javaslatokban megjelölt ajánlattevõ(k) tették: Döntési javaslat(ok): Név, aláírás:
4568
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A honvédelmi miniszter 43/2012. (VII. 6.) HM utasítása a Honvédelmi Minisztérium felsõszintû vezetõi és munkaértekezleteinek rendjérõl szóló 92/2010. (X. 22.) HM utasítás módosításáról, valamint egyes HM utasítások hatályon kívül helyezésérõl A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés g) pontja alapján a következõ utasítást adom ki: 1. §
A Honvédelmi Minisztérium felsõszintû vezetõi és munkaértekezleteinek rendjérõl szóló 92/2010. (X. 22.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 1. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép: „1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki. (2) Felkérem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát az utasítás végrehajtásában történõ közremûködésre.”
2. §
Az Utasítás 8. § (3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: „(3) A HVKF vezetõi értekezlet résztvevõi: a) a Honvéd Vezérkar fõnökhelyettese, b) a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó HM szervek és katonai szervezetek vezetõi, c) az MH vezénylõ zászlósa, d) az eseti meghívottak, így különösen da) a HM tervezési és koordinációs fõosztályvezetõ, db) az MH ÖHP alárendelt katonai szervezetek parancsnokai, valamint dc) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképzõ Kar dékán.”
3. §
Az Utasítás a) 2. § (3) bekezdés k) pontjában és 7. § (4) bekezdés d) pontjában a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi kar” szövegrész helyébe a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképzõ Kar” szöveg, b) 7. § (4) bekezdés g) pontjában a „Támogató Dandár” szövegrész helyébe a „vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség Dandár” szöveg lép.
4. §
(1) Hatályát veszti az Utasítás 7. alcíme és az azt követõ 9. §. (2) Hatályát veszti a) a Honvédelmi Minisztérium Információ Kapcsolati Rendszerének módosításáról szóló 36/2006. (HK 9.) HM utasítás, valamint b) a Honvédelmi Minisztérium Információ Kapcsolati Rendszerének kiadásáról szóló 77/2007. (HK 15.) HM utasítás.
5. §
(1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételét követõ napon lép hatályba. (2) Az utasítás 4. § (2) bekezdése 2012. augusztus 1-jén lép hatályba. (3) Az utasítás 2012. augusztus 2-án hatályát veszti. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4569
2012. évi 28. szám
A közigazgatási és igazságügyi miniszter 21/2012. (VII. 6.) KIM utasítása miniszteri biztos kinevezésérõl
A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. §
Az egyszerûsített honosítási eljárás felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátására 2012. július 1. napjától 2012. december 31. napjáig dr. Wetzel Tamást miniszteri biztossá nevezem ki.
2. §
A miniszteri biztos feladata a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLIV. törvény nyomán felmerülõ feladatok koordinálása.
3. §
A miniszteri biztos a) közremûködik a feladatával összefüggõ jogszabályok elõkészítésében, b) gondoskodik az egyszerûsített honosítási eljárás bevezetéséhez szükséges szervezeti döntések elõkészítésérõl.
4. §
A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter a közigazgatási államtitkár útján irányítja.
5. §
Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba, ezzel egyidejûleg a miniszteri biztos kinevezésérõl szóló 73/2011. (XII. 30.) KIM utasítás hatályát veszti.
Dr. Navracsics Tibor s. k., közigazgatási és igazságügyi miniszter
A nemzetgazdasági miniszter 17/2012. (VII. 6.) NGM utasítása a Wekerle Terv végrehajtásáért felelõs miniszteri biztos kinevezésérõl A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. §
A központi államigazgatási szervekrõl, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Wekerle Terv végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására 2012. július 1. napjától 2012. december 31. napjáig terjedõ idõtartamra Radetzky Jenõt miniszteri biztossá nevezem ki.
2. §
A miniszteri biztos tevékenysége az alábbi feladatkörökre terjed ki: a) a Wekerle Terv végrehajtásával kapcsolatos feladatok szervezése, koordinálása, az ezzel kapcsolatos közigazgatási, határon túli és egyéb szakmai érintettekkel történõ egyeztetések lefolytatása; b) a Wekerle Terv végrehajtásának hároméves idõszakra vonatkozó kormányzati intézkedési tervének elkészítése éves bontásban, a végrehajtást biztosító tárcaközi koordináció lefolytatása;
4570
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
c) d) e) f)
•
2012. évi 28. szám
az Európai Unió 2014–2020-as programozási idõszakára vonatkozó fejlesztési forrástervezés során a Wekerle Terv célrendszerének érvényesítése; a szomszédos országok fejlesztési terveivel való kapcsolódások feltárása, az érintett közigazgatási szervek közötti együttmûködés kezdeményezése és összehangolása a gazdaságdiplomácia eszközrendszerével; a Wekerle Terv megismertetéséhez szükséges tájékoztató programok megszervezése, a stratégiák és eszközök hatékony kommunikációjának lebonyolítása; a nemzetrész fejlesztési tervek végrehajtásának figyelemmel kísérése, koordinációja, a Wekerle Tervvel való kapcsolódási pontok feltárása.
3. §
A miniszteri biztos tevékenységét a nemzetgazdasági miniszter irányítja.
4. §
A miniszteri biztost a Ksztv. 38. § (7) bekezdése szerinti díjazás és juttatások illetik meg.
5. §
Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.
Dr. Matolcsy György s. k., nemzetgazdasági miniszter
A vidékfejlesztési miniszter 16/2012. (VII. 6.) VM utasítása az országos jelentõségû védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervdokumentációjának tartalmi követelményeirõl és elkészítésérõl
Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a természetvédelmi kezelési terv készítésére, készítõjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet alapján készülõ, országos jelentõségû védett természeti területekre és országos jelentõségû védelemre tervezett területekre, valamint ezek részterületére vonatkozó természetvédelmi kezelési tervek egységes elõkészítése céljából az alábbi utasítást adom ki: 1. §
(1) Az országos jelentõségû védett természeti területekre és országos jelentõségû védelemre tervezett területekre, valamint ezek részterületére (a továbbiakban: tervezési terület) vonatkozó természetvédelmi kezelési terv elõkészítése során a) természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentációt (a továbbiakban: megalapozó dokumentáció), és b) részletes kezelési tervet kell készíteni. (2) A természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentáció és a részletes kezelési terv (együttesen: tervdokumentáció) tartalmi elemeit a Melléklet tartalmazza.
2. §
(1) A tervdokumentáció elkészítése a nemzeti park igazgatóság feladata. (2) A megalapozó dokumentáció vagy egyes részei elkészítéséhez a nemzeti park igazgatósága szakértõ személyt, szakértõ szervezetet (például kutatóintézet, szakmai egyesület, egyetem) is felkérhet, valamint szakmai publikációkat is felhasználhat.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4571
3. §
(1) A tervdokumentáció Mellékletben meghatározott tartalmi elemei közül a tervezési terület természeti adottságai, továbbá táji és természeti értékei, valamint a természetvédelmi kezelés megfelelõ szakmai megalapozása szempontjából releváns tartalmi elemeket kell kidolgozni. (2) A tervdokumentációt úgy kell kidolgozni, hogy az a természetvédelmi kezelési terv tervezetének területi, illetve közigazgatási egyeztetéséhez a természetvédelmi kezelési elõírásokat megalapozó releváns információkat (beleértve az ingatlan-nyilvántartási adatokat, a terület hasznosítására vonatkozó információkat) tartalmazza, a természetvédelmi kezelési terv elõírásai a tervezési területen található egyes ingatlanok esetében kiderüljenek, és a részletes kezelési tervbe való betekintés útján az érintettek a rájuk – a természetvédelmi kezelési tervben meghatározott – kötelezõ elõírásokról tájékozódhassanak. A tervdokumentációnak tartalmaznia kell – a természetvédelmi kezelési terv készítésére, készítõjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Melléklet 5.1. pontjában meghatározott – a tervezési terület lehatárolását megjelenítõ térképet.
4. §
(1) A nemzeti park igazgatóság igazgatója (a továbbiakban: igazgató) a természetvédelmi kezelési terv tervezetének területi egyeztetését követõ tíz munkanapon belül felterjeszti a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) környezet- és természetvédelemért felelõs helyettes államtitkárának (a továbbiakban: helyettes államtitkár) a) a tervdokumentációt, b) a természetvédelmi kezelési terv elõkészített tervezetét, valamint c) a területi egyeztetésekrõl – az R. 5. §-ának (2) bekezdése szerint – készült összefoglalót. (2) Ha a természetvédelmi kezelési terv tervezetének közigazgatási egyeztetése során olyan tisztázandó kérdés merül fel, amely a tervdokumentációból nem válaszolható meg, az igazgató köteles a helyettes államtitkár által továbbított kérdésre tizenöt munkanapon belül a szükséges információkat megküldeni. (3) Ha a közigazgatási egyeztetés során a természetvédelmi kezelési terv kezelési elõírásai – védelemre tervezett terület esetében a tervezési terület kiterjedése – megváltoznak, a tervdokumentáció tervezetét a nemzeti park igazgatóság ennek megfelelõen 15 napon belül módosítja. (4) A tervdokumentáció nem selejtezhetõ okirat, amelynek megõrzéséért a nemzeti park igazgatóság felelõs. (5) A nemzeti park igazgatóság székhelyén kérelemre tájékoztatást ad a tervdokumentáció tartalmáról, illetve betekintést biztosít a részletes kezelési terv tervezetébe a természetvédelmi kezelési terv területi egyeztetése során a véleményezésre jogosultak számára. (6) A nemzeti park igazgatóság elektronikus úton betekintést biztosít a tervdokumentációba a természetvédelmi hatóság számára.
5. §
(1) A részletes kezelési tervet annak a minisztérium általi elfogadását (a tervdokumentáció területi egyeztetésre alkalmasnak nyilvánítását) követõen a tervezési terület természetvédelmi kezeléséért felelõs nemzeti park igazgatóság szakmai tevékenységének ellátása keretében alkalmazza a védett természeti területek esetében. A nemzeti park igazgatóság figyelemmel kíséri, a megalapozó dokumentáció frissítése útján írásban rögzíti, és rendszeresen értékeli azokat a tervezési területen bekövetkezett változásokat, amelyek hatással lehetnek a tervezési terület természetvédelmi kezelésére. (2) A részletes kezelési terv, illetve a természetvédelmi kezelési terv az R. 7. §-a szerinti felülvizsgálatát és módosítását az (1) bekezdés szerinti változásokat tartalmazó, frissített megalapozó dokumentáció alapján kell elvégezni. (3) A részletes kezelési terv a minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Fõosztályával egyeztetve módosítható kizárólag olyan mértékben, amely a természetvédelmi kezelési tervet nem érinti. (4) A részletes kezelési tervnek a természetvédelmi kezelési terv tartalmára is hatással lévõ mértékû változtatása a természetvédelmi kezelési tervet tartalmazó miniszteri rendeletnek az R. 7. §-a szerinti egyidejû felülvizsgálatával történhet. A felülvizsgálat szakmai elõkészítéséért az igazgató felelõs.
6. §
A nemzeti park tanácsok létrehozásáról szóló 5/2005. (K.V.Ért. 5.) KvVM utasítás 5. pontja helyébe a következõ szöveg lép: „5. A tanácsok tagjait – a nemzeti park igazgatóság igazgatójának javaslatára – a környezet- és természetvédelemért felelõs helyettes államtitkár kéri fel 3 éves idõtartamra.”
4572
7. §
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(1) Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba, egyidejûleg hatályát veszti az országos jelentõségû védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervdokumentációjának tartalmi követelményeirõl, elkészítésérõl és jóváhagyásáról szóló 9/2009. (VII. 17.) KvVM utasítás. (2) Azon természetvédelmi kezelési tervek elõkészítése során, amelyek területi egyeztetése ezen utasítás hatálybalépése elõtt megkezdõdött, az országos jelentõségû védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervdokumentációjának tartalmi követelményeirõl, elkészítésérõl és jóváhagyásáról szóló 9/2009. (VII. 17.) KvVM utasítás rendelkezéseit kell alkalmazni. (3) Az utasítás hatálybalépését követõ napon hatályát veszti a 6. §.
Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter
Melléklet a 16/2012. (VII. 6.) VM utasításhoz
A természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentáció és a részletes kezelési terv tartalmi elemei A) A természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentáció tartalmi elemei 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási elhelyezkedése, kiterjedése/nagysága, b) Országos jelentõségû védett természeti terület esetében a védettségi kategóriája, a Védett Természeti Területek Törzskönyve szerinti törzskönyvi száma és a jogszabályban kijelölt természetvédelmi kezelésért felelõs szerv megnevezése, c) Védelemre tervezett természeti terület esetében a mûködési területe szerint érintett nemzeti park igazgatóság, d) Tervezési területen illetékes természetvédelmi hatóság, e) Tervezési területtel átfedõ, európai közösségi jelentõségû vagy nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó terület megnevezése és sorszáma. 1.2. A tervezési terület természetvédelmi rendeltetése a) A természetvédelmi oltalom alatt álló terület természetvédelmi, tájvédelmi stb. rendeltetése, b) A védetté nyilvánítási eljárás alatt álló területek esetében a tervezési terület természetvédelmi, tájvédelmi rendeltetése, c) Európai közösségi és egyéb nemzetközi kijelölésbõl származó rendeltetés. 1.3. Ingatlan-nyilvántartási adatok A tervezési terület ingatlan-nyilvántartási adatait a következõ táblázatminta szerint kell az informatikai adatbázis alapján meghatározni: Település neve
Hrsz./alrészlet
Kiterjedés (ha)
Mûvelési ág
Tulajdonos, tulajdonosi csoport
Vagyonkezelõ
1.4. A tervezési területre vonatkozó egyéb hatályos elõírások A tervezési területre vonatkozó egyéb ágazati tervek (például terület- és településrendezési tervek, körzeti erdõtervek, vadgazdálkodási üzemtervek, környezetvédelmi tervek, vízgyûjtõ-gazdálkodási, vízkár-elhárítási, egyéb vízgazdálkodási tervek), valamint a természetvédelmi kezelést alapvetõen meghatározó (például vízjogi, építési, vezetékjogi) engedélyek felsorolása.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4573
2. Tervezési terület állapotának leírása 2.1. Környezeti elemek A tervezési területre vonatkozó, a természetvédelmi kezelést befolyásoló meteorológiai, hidrológiai, földtudományi, talajtani stb. adottságok számbavétele. 2.2. Élettelen természeti értékek A tervezési területre vonatkozó, a természetvédelmi kezelést befolyásoló földtani, felszínalaktani értékek, barlangok és felszíni vetületük stb. számbavétele. 2.3. Biológiai jellemzõk A tervezési területre vonatkozó, a természetvédelmi kezelést befolyásoló, élõvilágra, fajokra, élõhelyekre, ökológiai folyamatokra stb. vonatkozó adottságok számbavétele. 2.4. Táj- és kultúrtörténeti adottságok A tervezési területre vonatkozó, a természetvédelmi kezelést befolyásoló tájtörténeti, tájhasznosítási, tájszerkezeti, táj- és kultúrtörténeti értékekre stb. vonatkozó adottságok számbavétele. 2.5. Oktatás, kutatás A tervezési területen lévõ vagy arra vonatkozó oktatás, kutatás helyzetének számbavétele. 2.6. Gazdálkodási jellemzõk A tervezési területre vonatkozó, a természetvédelmi kezelést befolyásoló mezõgazdálkodási, erdõgazdálkodási, vadgazdálkodási, turisztikai, ökoturisztikai, ipari, bányászati, infrastrukturális stb. jellemzõk számbavétele.
3. Természetvédelmi kezelési célkitûzések meghatározása A természetvédelmi kezelési célkitûzéseket az 1. és 2. pontok alapján kell meghatározni az R. Melléklet 1. pontjában foglaltak figyelembevételével. A célkitûzések nem lehetnek ellentétesek az európai közösségi jelentõségû fajokra és élõhelyekre vonatkozó elõírásokkal. 3.1. Természeti értékek, területek, tájak A tervezési terület értékei védelmi szintjének fenntartásával, a természeti állapot megõrzésével és/vagy javításával kapcsolatos természetvédelmi kezelési célkitûzések meghatározása. 3.2. Tervezési területhez kapcsolódó tevékenységek Természetvédelmi érdekekkel összhangban álló, tartós használat, hasznosítás (például gazdálkodás, bemutatás, oktatás, kutatás) természetvédelmi kezelési célkitûzéseinek meghatározása.
B) Részletes természetvédelmi kezelési terv 4.1. Természetvédelmi stratégiák A természetvédelmi stratégiákat (például beavatkozás mellõzése, kisebb mértékû beavatkozás, aktív kezelés, helyreállítás, visszatelepítés, betelepítés, idõbeli, térbeli korlátozások, szabályozások) a 3. pontban foglaltakhoz rendelve, az R. Melléklete 2. pontjának figyelembevételével kell megállapítani (a tervezési terület földtani, felszínalaktani természeti értékeire, a barlangokra, a fajok védelmére, látogatására, oktatására és bemutatására, kutatására, vizsgálatára, terület- és földhasználatára, a táj- és kultúrtörténeti értékeire, természetvédelmi infrastruktúrájára, tulajdonosi viszonyaira és birtokpolitikájára). A természetvédelmi stratégiáknak biztosítaniuk kell a természetvédelmi kezelési terven keresztül a tervezési terület megõrzendõ értékeinek teljes körû és hosszú távú védelmét, fenntartását.
4574
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4.2. Részletes kezelési elõírások A részletes természetvédelmi kezelési elõírásokat (kezelési módokat, korlátozásokat és tilalmakat) a 3. és 4.1. pontokban foglaltak szerint, az R. Melléklet 3. pontjának figyelembevételével kell kidolgozni. Ha a tervezési területen emberi élet vagy jelentõs vagyon védelmét szolgáló vízkárelhárítási létesítmény található, a természet védelmérõl szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 38. § (4) bekezdésében foglaltak alapján meg kell határozni azokat a feltételeket, amelyek teljesítése mentesíthet a természetvédelmi hatóság engedélyének beszerzése alól a Tvt. 38. § (1) bekezdésében meghatározott egyes tevékenységek tekintetében. A természetvédelmi kezelési elõírásokat táblázatos formában is össze kell foglalni. Kis kiterjedésû, kis számú földrészletbõl álló tervezési terület esetén a következõ önálló táblázatban:
Település neve
Hrsz./alrészlet
Kiterjedés (ha)
Mûvelési ág
Tulajdonos, tulajdonosi csoport
Vagyonkezelõ
Mûvelési ághoz Mûvelési ághoz kötött nem köthetõ természettermészetvédelmi kezelési védelmi kezelési elõírás kódja elõírás kódja
A nagy kiterjedésû, nagyszámú földrészletbõl álló tervezési területek esetében nem szükséges külön önálló táblázatban szerepeltetni a természetvédelmi kezelési elõírásokat, hanem az 1.3. pont alapján elkészített táblázatban, annak kiegészítésével kell szerepeltetni a természetvédelmi kezelési elõírásra vonatkozó információt. A részletes kezelési elõírásokat kóddal kell ellátni, a táblázatban a kódokat kell feltüntetni. A kezelési elõírás – kód megfeleltetést a táblázat után kell szerepeltetni.
C) A tervdokumentáció térképmellékletei 5. A térképeknek elõ kell segíteniük a tervezési terület legfontosabb természeti értékeinek, az egyes természetvédelmi kezelési elõírások, korlátozások, tilalmak által érintett területek beazonosíthatóságát a részletes kezelési terv követelményeinek megfelelõen, továbbá elõ kell segíteniük a tervezési területre vonatkozó természetvédelmi kezelési tervben foglaltak végrehajthatását. Mindegyik tematika esetében törekedni kell a tervezési terület egy térképlapon való ábrázolására. Ha a tervezési terület kiterjedése ezt nem teszi lehetõvé, vagy több, egymástól távol elhelyezkedõ területegységbõl áll a tervezési terület, egy tematika több térképlapon is ábrázolható. Mindegyik térképlapnak tartalmaznia kell jelmagyarázatot, a méretarány megjelölését (a topográfiai alaptérkép méretarányának megfelelõen, egyéb tematikus térkép esetében az adatok pontosságának, részletességének megfelelõen) és aránymértéket (az ábrázolt terület kiterjedésétõl függõen m vagy km dimenzióban). A térképek tartalmi követelményei a tervezési területre vonatkozóan: 5.1. Lehatárolás topográfiai alaptérképen Tartalom: a) a tervezési terület kiterjedésének megfelelõ méretarányú EOTR topográfiai térkép vagy katonai térképmû, b) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), c) több területegységbõl álló tervezési terület esetén a tervezési terület egészét bemutató áttekintõ térképen az egyes területegységeket az egyértelmû azonosítást lehetõvé tévõ megírások. 5.2. A tervezési területtel átfedõ egyéb, az 1.1. e) pontnak megfelelõ természetvédelmi rendeltetésû területek Tartalom: a) a tervezési terület kiterjedésének megfelelõ méretarányú EOTR topográfiai térkép vagy katonai térképmû, b) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), c) a tervezési területtel átfedõ egyéb természetvédelmi rendeltetésû területek határa, d) több területegységbõl álló tervezési terület esetén a tervezési terület egészét bemutató áttekintõ térképen az egyes területegységeket az egyértelmû azonosítást lehetõvé tévõ megírások.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4575
5.3. Erdõtervezési körzetek Tartalom: a) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), b) több területegységbõl álló tervezési terület esetén a tervezési terület egészét bemutató áttekintõ térképen az egyes területegységeket az egyértelmû azonosítást lehetõvé tévõ megírások, c) erdõtervezési körzetek határa az adott körzet egyértelmû azonosítását lehetõvé tévõ megírással, d) erdõ mûvelési ágú területek. 5.4. Mûvelési ág térkép Tartalom: a) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), b) mûvelési ágak, c) a tájékozódást elõsegítõ vízrajzi vagy infrastrukturális elemek (pl. utak). 5.5. Tulajdonviszonyokat bemutató térkép Tartalom: a) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), b) tulajdonviszonyok (legalább a Természetvédelmi Információs Rendszerben meghatározott fõbb tulajdonosi szektorok szerinti bontásban), c) a tájékozódást elõsegítõ vízrajzi vagy infrastrukturális elemek (pl. utak). 5.6. Élõhelytérkép Tartalom: a) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), b) élõhelytípusok legalább ÁNÉR kategóriák szerinti részletességgel, c) a tájékozódást elõsegítõ vízrajzi vagy infrastrukturális elemek (pl. utak). 5.7. Kiemelt védelmet, természetvédelmi kezelést igénylõ, vagy egyéb szempontból kiemelt jelentõségû élettelen és élõ természeti értékek elhelyezkedése Tartalom: a) a tervezési terület kiterjedésének megfelelõ méretarányú EOTR topográfiai térkép, katonai térképmû vagy ortofotó, mint alaptérkép, b) a tervezési terület (vagy területegység) határa (külön feltüntetve a fokozottan védett természeti terület határát), c) a kiemelt védelmet, természetvédelmi kezelést igénylõ, vagy egyéb szempontból kiemelt jelentõségû élettelen és élõ természeti értékek (típusonként, fajonként stb. külön térképi jellel /pont vagy felület/ ábrázolva), d) ortofotó alaptérképként történõ felhasználása esetén a tájékozódást elõsegítõ vízrajzi vagy infrastrukturális elemek (pl. utak). Kis kiterjedésû tervezési területek esetében a kiemelt védelmet, természetvédelmi kezelést igénylõ, vagy egyéb szempontból kiemelt jelentõségû élõ természeti értékek megjelenítése az 5.6. szerinti élõhely típus térképen is megjeleníthetõ önálló adatrétegként.
4576
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság fõigazgatójának 14/2012. (VII. 6.) ONYF utasítása a Fõvárosi/Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága területi szakellenõrzési feladatainak ellátásáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki: 1. §
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 100. §-a, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 88–94. §-a, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóságról szóló 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2/A. § (2) bekezdése és 4. § (1) bekezdés e) pontja alapján a fõvárosi/megyei kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatósága területi szakellenõrzési tevékenységét a Mellékletben foglaltak szerint határozom meg.
2. §
Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba.
3. §
4. §
(1) Ezen utasítás rendelkezéseit a hatálybalépését követõen indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. (2) Az ezen utasítás hatálybalépésekor folyamatban lévõ ügyekben (a lezárásig) a Fõvárosi/Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága területi szakellenõrzési feladatainak ellátásáról szóló 6/2011. (V. 6.) ONYF utasítás [a továbbiakban: 6/2011. (V. 6.) ONYF utasítás] ezen utasítás hatálybalépését megelõzõ napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Hatályát veszti a 6/2011. (V. 6.) ONYF utasítás.
Prof. dr. Mészáros József s. k., fõigazgató
Melléklet a 14/2012. (VII. 6.) ONYF utasításhoz
A Fõvárosi/Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága területi szakellenõrzési feladatainak ellátásáról
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Utasítás célja 1. §
(1) A Fõvárosi/Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága területi szakellenõrzési feladatainak ellátásáról szóló utasítás (a továbbiakban: Utasítás) célja, hogy az ellenõrzés a mindenkor hatályos anyagi és eljárásjogi szabályok keretei között a nyugdíjváromány épségének megõrzése érdekében, biztosítsa a nyugdíjbiztosítási adatok nyilvántartásba vételét oly módon, hogy a hatósági nyilvántartásban szereplõ adatok valós, megbízható, ellenõrzött adatszolgáltatáson alapuljanak. (2) A hatósági ellenõrzés keretein belül az Utasítás célja, hogy segítse elõ a nyugdíjak, továbbá minden olyan ellátás elbírálását, amelyek megállapítását és/vagy folyósítását jogszabály a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatáskörébe utalja. (3) A nyugdíjbiztosítási feladatok maradéktalan ellátása érdekében az igazgatóság illetékességi területéhez tartozó, 2010. január 1-jét megelõzõen adatszolgáltatásra (nyilvántartásra) kötelezettek körében az Utasítás járuljon hozzá a jogszabályi elõírások betartásához (betartatásához), a jogkövetés, az egységes jogalkalmazás biztosításához. (4) Az Utasítás védje a nyugdíjbiztosítás szakmai értékeit, segítse elõ a biztosítottak (az ellátásra jogosultak, illetve a szolgálati és a jogosultsági idõt szerzett személyek) jogainak érvényesítését.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4577
2. Az Utasítás hatálya 2. §
Az Utasítás hatálya: Az Utasítás szervi hatálya kiterjed: a) a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként mûködõ nyugdíjbiztosítási igazgatóságaira, b) a NYUFIG-ra és a KNYI-re.
3. Általános eljárási szabályok 3. §
(1) Az igazgatóságok a területi nyugdíjbiztosítási szakellenõrzési feladataikat az ONYF közvetlen szakmai irányításával, különösen a Tny., a Tny.R., a Tbj., a Tbj.R. és a Ket. szabályai szerint látják el. (2) A nyugellátás, a hozzátartozói nyugellátás iránti igények érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás, valamint a Tny. szerinti más eljárások a Tny. 81. § (1) bekezdése alapján – a Tny. 81. § (2) bekezdésében foglalt kivételektõl eltekintve (visszafizetéssel, megtérítéssel, bírsággal összefüggésben a kötelezett által, a tartozás mérséklésével, elengedésével vagy fizetési kedvezmény engedélyezésével kapcsolatban benyújtott kérelmek) – illeték- és költségmentesek, így az ezekhez kapcsolódó ellenõri eljárásoknál is ezt kell alkalmazni. (3) A szakellenõrzés kialakításáért, a céloknak és követelményeknek megfelelõ hatékony mûködtetéséért, szakszerûségéért, illetve az Utasításban foglaltak maradéktalan betartásáért az igazgatóság vezetõje a felelõs. Az igazgatóság vezetõje köteles a területi szakellenõrzési feladatok ellátását szakmai ellenõrzés keretében vizsgáltatni, így különösen az ellenõrzési tevékenység szervezettségét, hatékonyságát, valamint az ellenõrzési intézkedések realizálását. (4) Amennyiben a területi szakellenõrzési feladatok ellátása során olyan kérdés merül fel, amelynek eldöntéséhez az ONYF szakmai álláspontjának megismerése szükséges, illetve felmerül az egységes gyakorlat kialakításának igénye, a tényállás részletes ismertetését, továbbá az igazgatási szerv vezetõjének véleményét, javaslatát tartalmazó felterjesztéssel (szükség esetén az ellenõrzés során rendelkezésre álló szerzõdések, az ügy eldöntése szempontjából releváns adatok, okmányok másolatának megküldésével) az ONYF Ellenõrzési Fõosztályához kell fordulni. (5) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyugellátási szakterületének ügyviteli eljárásáról, a felelõsségi szabályok alkalmazásáról, a visszafizetési és megtérítési igények érvényesítésének eljárási rendjérõl, a nyugdíjbiztosítással összefüggõ perviteli feladatok ellátásáról, a nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatok ellátásának ügyviteli eljárásáról, a kérelemre indult hatósági eljárás során bekövetkezett ügyintézési határidõ túllépés esetén követendõ eljárás rendjérõl külön utasítás rendelkezik. Az iratkezelési feladatokat a fõvárosi és megyei kormányhivatalok Egységes Iratkezelési Szabályzatában foglaltak szerint kell ellátni. (6) A területi nyugdíjellenõrzési szakterületek – annak érdekében, hogy az általuk ellenõrzött foglalkoztatókról szakmai szempontból megbízható és értékelhetõ adatok álljanak rendelkezésre – a hatósági ellenõrzéseiket, tervezett ellenõrzéseiket, valamint az eljáráshoz kapcsolódó valamennyi döntést, egyéb dokumentumokat az ELLENÕRI programban kötelesek nyilvántartani. A szakterületek egymás közötti kommunikációjuk során a gyors, hatékony, papírmentes ügyintézés érdekében az ELLENÕRI programot kötelesek használni. (7) A hatósági ellenõrzési eljárások megkeresésre, az ügyfél kérelmére vagy hivatalból indulnak. (8) A helyszíni ellenõrzések lefolytatásánál, amennyiben azt a körülmények (az ügy bonyolultsága, vizsgálat alá vont idõszak terjedelme, biztosítotti létszám stb.) indokolják, lehetõség szerint két ellenõrnek kell jelen lennie. (9) Az ellenõrzött, az ügyfél számára kötelezéseket, jogkövetkezményeket tartalmazó iratokat tértivevényes postai küldeményként kell megküldeni. (10) A területi szakellenõrzés – szükség esetén, a megjelölt határidõben – a perképviselet részére rendelkezésre bocsátja bírósági iratcsatolás céljából a tanúmeghallgatási jegyzõkönyvek gépelt, hitelesített példányát.
4. Hatáskör, illetékesség 4. §
(1) Az igazgatóság a területi szakellenõrzési tevékenységét a hatáskörébe tartozó ügyekben a fõvárosi/megyei kormányhivatal illetékességi területén látja el. (2) Az igazgatóság a hatáskörét és illetékességét az eljárás minden szakaszában köteles vizsgálni. A hatáskör és az illetékesség hiánya, valamint hatásköri és illetékességi vita esetében a Ket. 22–23. §-a rendelkezéseiben foglaltakat kell alkalmazni.
4578
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Hatáskör: (3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek területi nyugdíjellenõrzési szakegységének hatásköre az alábbi ügyekre terjed ki: a) a nyugdíjak és a korhatár elõtti ellátások megállapításához szükséges tisztázatlan jogosultsági és szolgálati idõ, valamint a kereseti adatok helytállóságának vizsgálatára; b) a Tny. 22/A. §-a szerinti nyugdíjnöveléshez kereseti (jövedelmi) adatok és jogosultsági idõ vizsgálatára; c) a Tny. 83/B. §-a alapján a nyugellátás szüneteltetésével összefüggõ kereseti korlát vizsgálatára; d) a Tny. 68. § (2) bekezdése szerinti szolgálati idõt igazoló okiratok, iratok vizsgálatára; e) a Tny. 66. § (1) bekezdése szerinti kivételes nyugellátás megállapítása, a kivételes nyugellátás-emelés és az egyszeri segély engedélyezése jogosultság feltételeinek vizsgálatára; f) a rehabilitációs ellátással, valamint a rokkantsági ellátással összefüggõ kereseti (jövedelmi) jogosultsági adatok vizsgálatára megkeresés alapján; g) nyugdíjügyekben a jogosultság elbírálásához hiányzó adatok beszerzésére; h) szolgálati idõ utólagos nyilvántartásba vételével, béradatok utólagos tisztázásával kapcsolatos eljárás lefolytatására; i) az 1988. elõtti keresetek, bérek, egyéb adatok beszerzésére, korabeli bizonylatok értékelésére; j) a foglalkoztatók, egyéni vállalkozók, egyéni cégek, mezõgazdasági õstermelõk, valamint a társas vállalkozások (az elõtársaságként történõ mûködés idõtartamára is) társadalombiztosítási jogszabályokban elõírt nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítésének ellenõrzésére, a NAV által az Art. 52. § (7) bekezdése szerint szolgáltatott adatok összevetésére a hatósági nyilvántartás, továbbá – szükség esetén – a foglalkoztató adataival; k) 2009. december 31-ét követõ idõszakra megállapított jogsértés esetén az adatszolgáltatás rendezése érdekében a jegyzõkönyvi kivonat intézkedés céljából a NAV részére történõ továbbítására; l) az egyéni vállalkozó halála esetén az egyéni vállalkozóra és az általa foglalkoztatott biztosítottakra 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakra vonatkozó nyilvántartó lapok beszerzésére; m) a Tny. 96. § (9) bekezdése alapján az ügyfél kérelmére a nyilvántartási szakegységekhez beérkezett, szolgálati idõ, kereseti és egyéb adatok utólagos helyszíni ellenõrzésére; n) bizonyítási eljárás, így különösen tanúmeghallgatás, helyszíni szemle folytatására; o) a 2009. évi CXVI. törvény 148. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen a Tny. 97. § (3) bekezdésének 2010. december 31-én hatályos b) pontjában meghatározott, elmaradt, visszamenõleges nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás dokumentumainak ellenõrzésére; p) a felszámolás, végelszámolás alatt álló vagy jogutód nélkül megszûnõ foglalkoztatók esetében a nyilvántartási dokumentáció 2009. december 31-ig terjedõ idõszakig történõ rendezéséhez szükséges ellenõrzésre, intézkedések megtételére; q) mérséklés, elengedés, továbbá fizetési kedvezmény elbírálásához szükséges eljárás lefolytatására; r) környezettanulmány lefolytatására; s) korkedvezményre jogosultság körülményeinek tisztázása céljából helyszíni vizsgálatra; t) megtérítési – baleseti – ügyek vizsgálatára; u) hozzátartozói nyugellátás esetén a tényállás tisztázására; v) közérdekû bejelentések, panaszok kivizsgálására, továbbá w) minden olyan ügyre, amelyet jogszabály hatáskörébe utal. Illetékesség: (4) Az illetékesség megállapítása során a cég székhelyére (telephelyére, fióktelepére) vonatkozóan a Ctv. 7. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók. (5) A Tny. 97–98. §-ának alkalmazása szempontjából – elmaradt adatszolgáltatás teljesítése esetén – területileg illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóság alatt a) a Tbj. 4. § a)–b) pontja szerinti foglalkoztató és egyéni vállalkozó székhelye, ennek hiányában telephelye, b) a Tbj. 26. § (7) bekezdése szerinti felszolgálónak a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló után fizethetõ nyugdíjjáruléka esetében a foglalkoztatott lakóhelye, ennek hiányában szokásos tartózkodási helye, valamint c) a (volt) biztosított lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes igazgatóságot kell érteni.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4579
5. Ügyfél, képviselet
5. §
Ügyfél: (1) Az ellenõrzési eljárás során a Ket. 15. §-ában foglaltak irányadók az ügyfél fogalmára és az eljárási képesség vizsgálatára. Képviselet: (2) Az ügyfélnek lehetõsége van arra, hogy ügyében helyette törvényes képviselõje, vagy az általa vagy törvényes képviselõje által meghatalmazott személy járjon el. Meghatalmazás, képviselet esetében a Ket. 40. és 40/A. §-a rendelkezései az irányadók. (3) A képviseletet ellátó személy azonosságát az ügyben eljáró ellenõrnek a személyazonosságot igazoló okirat (különösen a személyi igazolvány, személyazonosító igazolvány, útlevél, kártya formátumú vezetõi engedély) alapján vizsgálnia kell. (4) A teljes hatósági eljárásra szóló meghatalmazás kiterjed az igazgatóságnál az eljárással kapcsolatos minden nyilatkozatra és cselekményre, kivéve azokat, amelyek csak személyesen az ellenõrzött részérõl tehetõk meg (pl. tanúmeghallgatási eljárás esetében). A meghatalmazást az ellenõri ügyirathoz csatolni kell. (5) Felszámolási eljárás alá vont gazdálkodószervezet esetében a vezetõ tisztségviselõ képviseleti joga megszûnik, a képviselõi jogokat a felszámolás kezdetétõl a felszámoló gyakorolja. Végelszámolási eljárás alá vont gazdálkodószervezet esetén, ha a képviselõt a cégbíróság rendeli ki, a képviselet végzésen alapul, egyéb esetben a végelszámolói minõséget taggyûlési, közgyûlési határozattal kell igazolni. Ennek tényét az eljárásról készített iratnak tartalmaznia kell. (6) Amennyiben az eljáró személy az ügyben a képviselet ellátására nem alkalmas, vagy a jogosultságát az erre irányuló hiánypótlási felhívás ellenére sem igazolja, az igazgatóságnak az eljárást a Ket. 40. § (4) bekezdése alapján vissza kell utasítania. A visszautasítás önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzéssel történik. A képviseletre való eljárási képesség hiánya esetén a kizárásról a szakterület fõosztályvezetõje dönt.
6. Értesítés, idézés 6. §
(1) Értesítés: Az ellenõrzés jogalanyát (ügyfelet, iratõrzõt) a Ket. 29. §-ában, 49. §-ában elõírtak szerint minden esetben értesíteni kell. (2) Ha fennáll annak a veszélye, hogy a vizsgálat alá vonható bizonylatok, nyilvántartások, egyéb iratok megsemmisülhetnek, továbbá, ha az ügyre vonatkozó elõzményekbõl kiderül, hogy az ügyfél részére a vizsgálat tervezett idõpontját megelõzõ évben az igazgatóság postai küldeményeinek kézbesítése eredménytelen volt (nem kereste, átvételt megtagadta), az ügyfelet nem kell elõzetesen értesíteni. Ezekben az esetekben az ügyfelet a hatósági ellenõrzés megkezdésekor, szóban kell tájékoztatni. (3) Az értesítést az ügyféllel úgy kell közölni, hogy az ellenõrzés megkezdése elõtt arról legalább 5 nappal korábban értesüljön, kivéve a Ket. 29. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott eseteket, amikor az elõzetes értesítés veszélyeztetné az eljárás eredményességét. Az ellenõrzésrõl szóló értesítés történhet elektronikus úton (telefon, fax, e-mail), illetve írásban (postai küldemény). (4) A területi nyugdíjellenõrzési szakegység az általa hivatalból indított ellenõrzésrõl az ügyfelet a Ket. 29. § (3) bekezdés a) pontja alapján 8 napon belül írásban értesíti. A határnap számítása az ellenõrzésrõl szóló értesítés postára adásának napjával kezdõdik. (5) Idézés: Az idézésre a Ket. 46–48. §-a az irányadó, továbbá figyelemmel kell lenni a Ket. 40. § (7) bekezdésében rögzített képviseleti szabályok alkalmazására. Az igazgatási szerv határnap megjelölésével kötelezi az idézett személyt arra, hogy a megjelölt helyen és idõpontban jelenjen meg. (6) Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet esetében az idézett személy minden esetben a szerv, szervezet képviselõje. A képviselõ, vezetõ tisztségviselõ nevére, lakóhelyére (székhelyére), adószámára, valamint tisztségére, e jogviszonyuk keletkezésének idõpontjára, határozott idõre szóló képviselet esetében a jogviszony megszûnésének idõpontjára is, illetve ha a jogviszony megszûnésére a cégjegyzékben feltüntetett idõpontnál korábban kerül sor, a megszûnés tényleges idõpontjára a cégjegyzék adatai adnak iránymutatást. Amennyiben a
4580
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
(7)
(8)
(9)
(10)
(11) (12) (13)
•
2012. évi 28. szám
szervezet képviselõjének nevére és a szervezet székhelyére kiküldött idézés „elköltözött, ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza, az idézést a képviselõ nevére és lakcímére címzetten, de a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezetre kiállított adattartalommal kell megküldeni. Ha a társaság székhelye és a képviselõ, vezetõ tisztségviselõ stb. bejelentett lakóhelye eltér, a képviselõ, a vezetõ tisztségviselõ stb. a gazdálkodó szerv székhelye szerint illetékes igazgatóságra idézhetõ. Ha a gazdálkodószervezet képviselõjének megbízatása, a gazdasági társaság tagjának tagsági jogviszonya, illetve az egyéni vállalkozó e tevékenysége megszûnt, kizárólag abban az esetben idézhetõ a (6) bekezdésben meghatározottak szerint, ha meghallgatása a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásához, adatszolgáltatás rendezése érdekében szükséges, az érdemi döntés érdekében meghallgatása indokolt. Az idézés kiküldése Az idézést úgy kell közölni, hogy azt az idézett a meghallgatást megelõzõen legalább 8 nappal korábban megkapja. Az idézésrõl minden esetben végzésben kell rendelkezni. Az idézett mulasztása miatti eljárás A személyes meghallgatásra kötelezett személy az idézésnek köteles eleget tenni. Abban az esetben, ha megjelenési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy meghallgatása elõtt az eljárás helyérõl engedély nélkül eltávozik, és távolmaradását elõzetesen elfogadható módon nem menti ki, vagy 8 napon belül megfelelõen nem igazolja, vagy ha a meghallgatásra alkalmatlan állapotban (ittas, bódult) jelenik meg, amely miatt az eljárást nem lehet lefolytatni és ezt a körülményt nem menti ki, eljárási bírsággal sújtható. Az eljárási bírság kiszabása elõtt vizsgálni kell, hogy az idézés megfelelõ címre került-e kiküldésre. Az adatok vizsgálatához a Céghírek, a KELEN SZAB, valamint a KELEN Meghatalmazás modulja nyújt segítséget. Ezen túlmenõen azt is vizsgálni kell, hogy az idézés kiadása a Ket. elõírásainak megfelelõen történt-e. Amennyiben a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet képviselõje nem jelent meg az idézésre, úgy a Ket. 48. § (6) bekezdése szerint kell eljárni. Ha az idézett személy távolmaradását, illetve eltávozását igazolja, a Ket. 48. § (5) bekezdésének elõírásai alapján az eljárási bírságot megállapító döntést és a Ket. 48. § (6) bekezdésére alapozott intézkedéseket vissza kell vonni. Ha a tanúként idézett személy az idézésben megjelölt helyen és idõpontban nem jelenik meg, új idõpontban történõ meghallgatását nem kéri, távolmaradását nem igazolja, a tanúmeghallgatási eljárás eredménytelenségérõl a rendelkezésre álló adatok, információk alapján értesíteni kell a megkeresõ hatóságot.
7. Az ELLENÕRI programmal összefüggõ általános szabályok 7. §
(1) Az ELLENÕRI program a területi nyugdíjellenõrzési szakegységek szakmai ellenõrzésének egységes nyilvántartását szolgálja. Ennek érdekében: a) a szakterületek egymás közötti elektronikus kapcsolattartása; b) a hatósági ellenõrzés dokumentumainak elkészítése, nyilvántartása; c) döntések meghozatala; d) a vezetõi tevékenység támogatása, valamint a vezetõi és munkafolyamatba épített ellenõrzések megállapításainak dokumentálása; e) a kötelezõ és tervezett ellenõrzések nyilvántartása; f) az eljárási/ügyintézési határidõ figyelése; g) a postázás mûveletének végrehajtása tekintetében a szakegységek az ELLENÕRI programot kötelesek használni. (2) Valamennyi hatósági ellenõrzésre vonatkozó ügyet az ELLENÕRI programban kell nyilvántartani. (3) A nyugdíj tárgyú és egyéb megkeresések esetén, keletkezzék az ügyirat bárhol, a szakmai feladatok ellátását segítõ ELLENÕRI programot kell használni. A felkérés, illetve az ellenõrzés dokumentumainak (jegyzõkönyv, hivatalos feljegyzés stb.) átadása az ELLENÕRI program segítségével elektronikusan történik. Elektronikusan kell az ügyeket továbbítani és fogadni a nyugdíj szakterület NYOMTATVÁNYOK adatbázis, az IKTAT rendszer nyilvántartási, pénzügyi, jogi szakterületek iktatókönyve, továbbáa KNYI, az ONYF és NYUFIG között. (4) A hatósági ellenõrzés során az ELLENÕRI programban a „Nyomtatványok”, „Határozatok” menüpontokból elõállítható dokumentumtípusokat kell alkalmazni. Az elektronikus dokumentumtár nyomtatványai nem képezik az Utasítás mellékletét, azok az ELLENÕRI program „NYOMTATVÁNYMINTÁK” nézetben találhatóak. (5) A hatósági ellenõrzés során alkalmazandó elektronikus nyomtatványtár nyomtatványait a jogszabályváltozásoknak megfelelõen az ONYF Ellenõrzési Fõosztályának Általános Ellenõrzési Osztálya aktualizálja.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4581
(6) Az ellenõrzés dokumentációjához tartozó, az ugyanazon eljárásban kiadott dokumentumok ügyszámának egyezõnek és a soron következõ alszámmal ellátottnak kell lenniük, kivéve a jogszerû állapot helyreállításáról szóló végzést, amelyet új fõszámra kell iktatni. (7) Az egységes ellenõrzési nyilvántartás érdekében az ELLENÕRI programba be kell szkennelni azokat a dokumentumokat (pl. jegyzõkönyveket, hivatalos feljegyzéseket, a szakterületre érkezõ beadványokat), amelyek elektronikus úton nem állnak rendelkezésre. (8) A hatósági ellenõrzés során valamennyi döntést (határozat, végzés) az ELLENÕRI programban kell elkészíteni. (9) A vezetõi és munkafolyamatba épített ellenõrzések során lehetõség szerint az ELLENÕRI programot kell használni, kivéve az ELLENÕRI program lassulása, leállása esetén. Ezt a tényt minden esetben dokumentálni kell. Az ELLENÕRI programban létrehozott revízióköteles dokumentumokhoz (jegyzõkönyvek, hivatalos feljegyzések, határozatok, végzések) a vezetõ/revizor által tett észrevételeket az adott dokumentumhoz kapcsolódó „Revizor megjegyzése” mezõben kell rögzíteni. (10) Az ELLENÕRI alkalmazói rendszer mûködési hibáit a „MÁGNES” munkalapon kell jelezni. A hibabejelentés kizárólag a programot érintõ, azzal összefüggõ problémák jelzésére szolgál. A rendszer e funkcióját szakmai állásfoglalás-kérés céljából használni tilos. (11) A területi nyugdíjellenõrzési szakterületek a foglalkoztató, ügyfél ellenõrzésére vonatkozó dokumentumokat az ELLENÕRI programban kötelesek nyilvántartani. (12) A jogszerû állapot helyreállításáról szóló végzést az ELLENÕRI program segítségével kell vezetni és nyilvántartani, oly módon, hogy annak tartalmát a nyilvántartási szakterület is megismerhesse. (13) Az Utasításban nem szabályozott kérdésekben az ELLENÕRI programban megtalálható felhasználói kézikönyv, elektronikus újságokban foglalt leírás, illetve körlevelekben foglalt iránymutatások az irányadóak.
8. Statisztika 8. §
A havi és éves ellenõrzési adatok statisztikája az ELLENÕRI programmal elõállítható. A szakegység vezetõje a tárgyhónapot követõ hónap 3. munkanapjáig köteles ellenõrizni, hogy a havi statisztika elkészült-e. A statisztika lezárását követõen a program statisztika menüpontját a lezárt idõszakra nézve újra használni nem lehet.
9. Vezetõi ellenõrzés 9. §
(1) A vezetõi döntések meghozatalához elengedhetetlen annak ismerete, hogy a feladatok ellátása a jogszabályoknak, valamint az utasításoknak és szabályzatoknak megfelelõ, esetleg azoktól eltérõ-e. (2) A szakegység munkájának közvetlen ellenõrzését a szakterület vezetõje és az általa megbízott személy látja el. Az ellenõrzés alapvetõen a vezetõi ellenõrzés és a munkafolyamatba épített ellenõrzés keretében valósul meg. (3) A vezetõi ellenõrzés a szakmai irányítás alatt álló munkatársak tevékenységének ellenõrzését jelenti. A vezetõi ellenõrzés rendszeres és célirányos, amely átfogja az irányított szervezet tevékenységének egészét. (4) A vezetõi ellenõrzés megvalósulhat: a) rendszeres vagy eseti statisztikai adatok elemzése, értékelése, b) rendszeres vagy eseti beszámoltatás, c) együttes vagy utólagos helyszíni ellenõrzés útján. (5) A vezetõi ellenõrzésnek ki kell terjednie: a) az ellenõrök szakmai tevékenységének helyszíni ellenõrzésére; b) az ellenõrzési dokumentáció szakmai felülvizsgálatára; c) az ellenõrzési szakegység belsõ szakmai nyilvántartásainak, adatszolgáltatásainak, az adminisztrációs feladatok ellátásának az ellenõrzésére; d) az ellenõrzött jegyzõkönyvi megállapításokra tett észrevételeire. (6) Kiemelt figyelmet kell fordítani az eljárási/ügyintézési határidõ túllépésével érintett ügyek vizsgálatára. A vezetõnek/revizornak minden esetben át kell tekintenie ezen ügyeket abból a szempontból is, hogy a Ket. szerinti kiesõ idõk felvezetése az elõírásoknak megfelelõ volt-e.
4582
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(7) Az ellenõrzést végzõ vezetõnek egyedi, még folyamatban lévõ ügyekben folytatott ellenõrzései esetében a megállapításairól, intézkedési javaslatairól egyszerûsített hivatalos feljegyzést kell készítenie, amelyet az ügyhöz történõ alszámra iktatását követõen az ellenõrnek át kell adnia. Az átvételt aláírással kell igazolni. A vezetõi ellenõrzés alapján hozott döntések végrehajtását rendszeresen felül kell vizsgálni. (8) A vezetõ által lefolytatott ellenõrzések dokumentálása az ELLENÕRI program segítségével történik. Az ELLENÕRI programban az e típusú ellenõrzésekrõl készített vezetõi feljegyzések a „Vezetõi feljegyzések” nézetben elérhetõek.
10. Munkafolyamatba épített ellenõrzés 10. §
(1) Munkafolyamatba épített ellenõrzést a vezetõ, illetve a vezetõ által erre a feladatra kijelölt személy végezhet. A munkafolyamatba épített ellenõrzés a munkafolyamat valamennyi szakaszára kiterjed, megszervezésérõl és a mûködtetésérõl a vezetõ köteles gondoskodni. A munkafolyamatba épített ellenõrzés magában foglalja az ellenõrzési dokumentumok (jegyzõkönyvek, határozatok, végzések, ügyhöz kapcsolódó iratok, hivatalos feljegyzések stb.) jogi-szakmai és számszaki revízióját, amely munkafázist az adott ügytípusra elõírt határidõ lejárta elõtt kötelezõ elvégezni. (2) Ha a megállapított hiányosság a jegyzõkönyv érdemi részét nem érinti (kiegészítés, kijavítás), akkor az ügyirati példányon azt át kell vezetni vagy az ELLENÕRI programban javítani, és azt az érintettel közölni kell. (3) Ha a helyszíni eljárás során készített és az ellenõrzött részére átadott jegyzõkönyvrõl az utólagos revízió azt állapítja meg, hogy a tényállás tisztázása nem teljeskörûen történt meg, a bizonyítékok értékelése hibás, hiányos, az ellenõrzés által feltárt tények, adatok, körülmények minõsítése pontatlan: a) a jegyzõkönyvvel összefüggõ érdemi megállapítások esetében új jegyzõkönyvet kell készíteni; b) az a) pontban foglaltakkal egyidejûleg a korábbi jegyzõkönyv bevonásáról is rendelkezni kell; c) az elkészített dokumentumot az ellenõrzött részére kísérõlevéllel együtt kell megküldeni; d) az új jegyzõkönyvet a korábbi megkeresést indító szakterületnek és adatszolgáltatást érintõ ügyben a nyilvántartási szakterületnek is meg kell küldeni. (4) Amennyiben az ellenõrzési dokumentum (jegyzõkönyv/hivatalos feljegyzés) a vizsgálat helyén készül és a foglalkoztató részére átadásra kerül, az ellenõrzési szakegység nyilvántartásában maradó ügyirati példányon a jegyzõkönyv/hivatalos feljegyzés leadását követõ 3 munkanapon belül a revíziót el kell végezni. (5) Ha az ellenõrzött a jegyzõkönyvi záradékban úgy nyilatkozik, hogy a jegyzõkönyv megállapításaival nem ért egyet, érdemi észrevételt tesz, az észrevételt az ellenõrzési szakterülethez történõ érkeztetést követõ 5 munkanapon belül ki kell vizsgálni. (6) Az ellenõrzött észrevételeinek kivizsgálását a szakterület vezetõje végzi. Ha az ügyfél észrevétele megalapozott, a megkeresõt, valamint az ügyfelet az új jegyzõkönyv/hivatalos feljegyzés/határozat haladéktalan megküldésével kell tájékoztatni. (7) Az ellenõrzöttet a vizsgálat eredményérõl levélben tájékoztatni kell akkor is, ha észrevétele nem volt megalapozott.
11. Ellenõrzési kapcsolatok, együttmûködési kötelezettség 11. §
(1) A területi szakellenõrzés során kiemelt figyelmet kell fordítani a fõvárosi és megyei kormányhivatal szervezeti egységeként mûködõ szakigazgatási – így különösen az egészségbiztosítási, a munkavédelmi és munkaügyi – szervekkel, továbbá az állami adóhatósággal és a települési önkormányzat polgármesteri hivatalával történõ együttmûködésre is. Ha olyan jogsértéssel kapcsolatos információ jut az ellenõrzés birtokába, amely a felsorolt szervek feladatellátását érinti, a szakterületnek értesítési, tájékoztatási kötelezettsége van. (2) Ha a megkeresés szakmailag vagy egyéb okból indokolatlannak minõsül, az ügyet az ellenõrzési egység vezetõje a feladatellátás gyors, problémamentes, költségtakarékos ellátása érdekében – indoklással ellátva – haladéktalanul köteles visszaküldeni.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4583
II. FEJEZET IRATKEZELÉS SZABÁLYAI 1. Általános rendelkezések 12. §
(1) A hatósági ellenõrzés során keletkezett, a területi nyugdíjellenõrzési szakegységhez érkezõ, valamint onnan továbbított iratok iktatására és az iratkezelés rendjére a fõvárosi és megyei kormányhivatalok Egységes Iratkezelési Szabályzatában foglalt rendelkezéseket kötelezõ alkalmazni, ettõl eltérni nem lehet. (2) A hatósági ellenõrzések dokumentálása továbbra is az ELLENÕRI programban történik.
2. Szakmai feladatok végrehajtását támogató rendszer 13. §
(1) Az ellenõrzési egységhez érkezõ megkeresések (kötelezõ ellenõrzések), valamint a tervezett ellenõrzésekkel összefüggõ tevékenység fázisait az ELLENÕRI program segítségével kell elvégezni. (2) Az ellenõrzési szakegységhez érkezett megkereséseket az ELLENÕRI programban kell rögzíteni, nyilvántartani. (3) Az ellenõrzési szakterülethez érkezõ megkeresések ügytípusai és az ELLENÕRI programban alkalmazott rövidítései: a) belföldi jogsegély keretében indított eljárás, olyan adat, irat szolgáltatására irányul, amely az igazgatóság rendelkezésére áll [Határidõ: 15 munkanap (BJ)], b) belföldi jogsegély keretében indított eljárás, és olyan adat szolgáltatására irányul, amely nem áll az igazgatóság rendelkezésére (vagy rendelkezésére áll, de az adat tisztázása szükséges), emiatt az ügyben hatósági ellenõrzést kell lefolytatni [Határidõ: 22 munkanap (Bn)], c) az igazgatóság helyi szakegységeitõl érkezõ megkeresésre, a magánszemélytõl – függetlenül a lakó- vagy tartózkodási helyétõl – érkezett, a Tny. 96. § (9) bekezdésére hivatkozással hatósági ellenõrzésre irányuló kérelmére, illetve az ellenõrzési szakterület által indított, valamint a tervezett ellenõrzéseire vonatkozó eljárás [Határidõ: 30 naptári nap (HE)]. (4) A megkeresés ELLENÕRI programban történõ rögzítésénél kötelezõ kiválasztani az ügytípust, mert a jelölés határozza meg az eljárási/ügyintézési határidõt. (5) Az igazgatóság illetékességi területéhez nem tartozó, más igazgatóságtól, a NYUFIG-tól, a KNYI-tõl és az ONYF-tõl, kormányhivataloktól, illetve a jogszabályban meghatározott egyéb szervektõl érkezõ ügyeket belföldi jogsegélyként kell kezelni, ha a kért adat az igazgatóság rendelkezésére áll (pl. irattárában van elhelyezve). Amennyiben az adat nincs az igazgatóság birtokában, illetve annak tisztázása szükséges és a hatósági ellenõrzést például foglalkoztatónál vagy iratõrzõnél kell lefolytatni, az ügyet szintén belföldi jogsegélyként kell kezelni. Belföldi jogsegélynek minõsülnek azok az ügyek is, melyek a fent említett igazgatóságoktól, szervektõl a saját igazgatóság nyilvántartási szakegységén keresztül érkeznek az ellenõrzési szakegységekhez. (6) Minden további ügyet hatósági ellenõrzésként szükséges rögzíteni. (7) Amennyiben a megkeresésben egy biztosítottra (nyugdíjigénylõre) vonatkozóan, több foglalkoztatónál kérik az ellenõrzés lefolytatását, azt külön ügyszámokra kell rögzíteni. (8) Az adott ügyhöz – alszámra – az adott foglalkoztató/egyéni vállalkozó/egyéni cég/mezõgazdasági õstermelõ ellenõrzésének tartama alatt érkezett/intézett iratokat kell rögzíteni. (9) Ha az ellenõrzött a záradékban úgy nyilatkozik, hogy a jegyzõkönyv megállapításaival nem ért egyet, érdemi észrevételt tesz, az ügyet vissza kell venni az irattárból, a beérkezõ észrevételt alszámra, lezárt ügynél alszámos ügyindító lapra kell iktatni. Abban az esetben, ha az ellenõrzött „Észrevételt nem tesz” válasszal küldi vissza a záradékot, azt a már lezárt ügyirathoz csatolni kell az ügyirat lezáró lapjára történõ megjegyzéssel. (10) A foglalkoztató kiválasztása elsõdlegesen a KELEN FAB-ból történhet. Amennyiben a foglalkoztató ott nem található, akkor az adatbázisba rögzíteni kell. A rögzítéshez ismerni kell a foglalkoztató adószámát, elnevezését, székhelyét és tevékenységének kezdetét. Amennyiben ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, a foglalkoztatót a FABLEK program és a Céghírek segítségével kell megkeresni. Ha a foglalkoztatóra vonatkozó adatokban eltérés mutatkozik, azt jelezni kell a nyilvántartási szakterület felé, annak rögzítése céljából. (11) A MÁK számfejtési körébe tartozó foglalkoztatók a KELEN-ben önálló foglalkoztatóként nem jelennek meg, ezért az ilyen esetekben a KELEN-bõl a MÁK területileg illetékes igazgatóságát kell kiválasztani. A MÁK-hoz tartozó foglalkoztatók iktatásánál az ELLENÕRI programba épített a „MÁK számfejtési körébe tartozó foglalkoztató” elnevezésû mezõket is kötelezõ kitölteni. Az adott intézmény felvitele a Partner adatbázis állományába lehetséges (pl. 6. számú Óvoda), illetve a felvitelt követõen az adatbázisból kiválasztható.
4584
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(12) Ha a foglalkoztató a KELEN rendszerben nem található és oda nem is rögzíthetõ (régen megszûnt foglalkoztató, iratõrzõ), akkor a program kizárólag ezeknél az ügyeknél lehetõvé teszi, hogy a Partner adatbázisban a foglalkoztatót rögzítsék, amelyet követõen az adatbázisból kiválaszthatóvá válik. (13) Az eljárásban érintett természetes személy ügyfelet minden esetben a KELEN SZAB adatbázisból kell kiválasztani. A személyi adatokban történõ változások átvezetése a nyilvántartási szakterület feladata. Ezért ha az ügyfél adataiban eltérés van, errõl a KELEN SZAB adattisztázás dokumentum felhasználásával a nyilvántartási szakegységet tájékoztatni kell. (14) Amennyiben a tanúmeghallgatási eljárás során a KELEN SZAB-ból történõ kiválasztás nem járt eredménnyel, valamint a tanú nevén és lakcímén kívül egyéb információ nem áll rendelkezésre, a programmal lehetõség van a tanúnak az Ügyfél adatbázis állományába történõ rögzítésére is.
3. Az ügyek elosztása, átadása 14. §
Az iratot az ELLENÕRI programban történõ rögzítés napján, illetve az azt követõ munkanapon a szakterület vezetõjének, vagy az általa megbízott személynek az eljárás lefolytatására kijelölt személy nevére a program megfelelõ funkció gombjának használatával ki kell osztania.
4. A jogorvoslattal összefüggõ iratok 15. §
A jogorvoslattal összefüggõ iratok iktatási számát az ellenõrzési dokumentációban (iratgyûjtõben vagy a számítógépes nyilvántartásban) rögzíteni kell, hiszen az ellenõrzési dokumentumokhoz kapcsolódó peresügyi iratoknak azonosíthatóaknak és visszakereshetõeknek kell lenniük.
III. FEJEZET HATÁRIDÕK ÉRTELMEZÉSE AZ ELLENÕRZÉSI ELJÁRÁSBAN 1. Általános szabályok 16. §
(1) Az eljárási/ügyintézési határidõ a megkeresésnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ hatósághoz történõ megérkezését követõ napon, illetve az elsõ eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdõdik. A Ket. 33. § (5) bekezdése értelmében az ügyintézési határidõ hivatalból indított eljárás esetén az elsõ eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdõdik, amely esetben a határnap számítása az ellenõrzésrõl szóló értesítés postára adásának napjával kezdõdik. (2) A határidõk számításánál a Tny. 71. §-ában, valamint a Ket. 33. §-ában foglalt rendelkezéseket kell megfelelõen alkalmazni.
2. Belföldi jogsegéllyel összefüggõ eljárás határideje 17. §
(1) Az igazgatóság illetékességi területén kívüli nyugdíjbiztosítási igazgatási szervektõl, továbbá más hatóságtól, egyéb szervtõl érkezett megkeresések esetében az eljárást a Tny. 71. §-ában foglaltak alapján kell lefolytatni. (2) Amennyiben a megkeresésben feltüntetett adat, irat stb. az igazgatóság birtokában van, rendelkezésére áll, az ellenõrzési szakterület az eljárást 15 munkanapon belül köteles lefolytatni. Az eljárási határidõ indokolt esetben egy alkalommal további 15 munkanappal meghosszabbítható. (3) Ha a megkeresés olyan adatszolgáltatásra irányul, amellyel a nyugdíjbiztosítási igazgatóság nem rendelkezik, de amelynek kezelésére törvény feljogosítja, és a hiányzó adat más módon nem szerezhetõ be, a hatósági ellenõrzést a Tny. 100. § (2) bekezdésére alapozottan a Tny. 71. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelõen 22 munkanapon belül kell lefolytatni. Az ellenõrzési szakterület az eljárás eredményérõl 3 munkanapon belül köteles értesíteni a megkeresõ hatóságot. Az eljárási határidõ indokolt esetben egy alkalommal további 22 munkanappal meghosszabbítható. (4) A belföldi jogsegélyre irányuló megkeresések esetében az eljárási határidõ meghosszabbítását az igazgatási szerv vezetõje engedélyezheti, e jogkörét az igazgatóság ügyrendjében meghatározottak szerint átruházhatja.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4585
3. Igazgatóságnál megkeresésre, kérelemre, továbbá hivatalból indított ügyekben az ellenõri eljárások ügyintézési ideje 18. §
(1) Az igazgatóság illetékességi területéhez tartozó, bármely szakegységétõl érkezõ ügyben a hatósági ellenõrzés lefolytatására 30 nap áll rendelkezésre. (2) Az ellenõrzési szakterület hivatalból indított tervezett és nem tervezett ellenõrzéseit a Ket. 33. §-ában foglalt ügyintézési idõn belül – 30 nap alatt – folytatja le. (3) Az ügyintézési határidõ a 13. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt ellenõrzések esetében további 30 nappal, a hatóság vezetõjének engedélye alapján meghosszabbítható, amelyre kivételesen indokolt esetben – egy alkalommal – kerülhet sor. (4) A hatósági ellenõrzést kezdeményezõ szakterületet az ügyintézési idõ meghosszabbításáról, az arra okot adó tényekrõl, körülményekrõl, az ellenõrzés várható idõpontjáról revízióköteles hivatalos feljegyzésben kell tájékoztatni. (5) A tervezett, hivatalból indított ellenõrzések esetében a Ket. 33. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen a határidõ hosszabbításáról végzésben kell rendelkezni. (6) Az ügyfél kérelmére indult eljárásokban kiemelt figyelmet kell fordítani a Ket. 33/A. §-ában rögzített elõírások alkalmazására.
4. A hatósági ellenõrzés felfüggesztésére, határidõzésére vonatkozó szabályok 19. §
(1) A belföldi jogsegéllyel (BJ) összefüggõ eljárások esetében az ellenõrzéseket felfüggeszteni, határidõbe helyezni nem lehet. (2) A 13. § (3) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott ügyekben az ellenõrzés felfüggesztésére a Ket. 32. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. (3) Az ügyintézési határidõbõl kizárólag a Ket. 33. § (3) bekezdésében foglalt idõtartamok ejthetõk ki.
5. A hatósági ellenõrzés elõkészítésével összefüggõ egyéb határidõk 20. §
(1) Az ellenõrzési szakterülethez érkezett ügyekben az ellenõrzés elõkészítését késedelem nélkül meg kell kezdeni. (2) Az átvétel napjától számított legrövidebb idõn belül az ellenõrzés idõpontját elõzetesen (a leggyorsabb módon, pl. telefonon, faxon, e-mailen) egyeztetni kell az ügyféllel. (3) Az ügyfelet az eljárás idõpontjáról úgy kell tájékoztatni (telefon, e-mail stb.), hogy arról a vizsgálat megkezdése elõtt legalább 5 nappal korábban értesüljön. Nincs akadálya az ellenõrzés lefolytatásának abban az esetben, ha az ügyfél az értesítést követõ 5 napon belül lehetõséget ad az ellenõrzés elvégzésére.
IV. FEJEZET A HATÓSÁGI ELLENÕRZÉS ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYAI 1. Általános rendelkezések 21. §
(1) Az ellenõrzési szakterület hatósági ellenõrzése során a Tny. 71. és 100. §-ában foglaltak alapján, továbbá a Ket. VI. Fejezetében szabályozottaknak megfelelõen jár el. (2) Az ellenõrzési szakterület a 4. § (3) bekezdése szerint hatáskörébe utalt ügyekben folytatja vizsgálatait. Elsõdlegesen a vitás nyugellátási, valamint nyilvántartási és adatszolgáltatási ügyekben megkeresés alapján jár el; továbbá vizsgálatot folytat minden olyan ügyben, amelyben a bizonyítási eljárás részeként a hatóság döntéseinek meghozatala érdekében közremûködése szükséges. (3) Az ellenõrzési szakterület kötelessége a tényállást hivatalból megállapítani, a bizonyítás módját és terjedelmét meghatározni, a tényállás tisztázása során minden, az ügy szempontjából fontos körülményt figyelembe venni. Szükség esetén hivatalból kell intézkedni a döntés kijavításáról, kiegészítésérõl, módosításáról és visszavonásáról.
4586
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A hatósági ellenõrzés típusai 22. §
(1) Átfogó ellenõrzés: az ellenõrzés alá vont jogalanynál a nyugdíjbiztosítási és a nyugdíjbiztosítással összefüggõ jogszabályok betartásának, a nyugdíjbiztosítási nyilvántartások adatai megbízhatóságának, valamint az elõírt kötelezettségek teljesítésének teljes körû vizsgálata. (2) Célellenõrzés: egy-egy feladat, illetve feladatcsoport egésze vagy egy része végrehajtásának ellenõrzésére terjed ki. (Pl. bérellenõrzés, béradatbeszerzés, adatszolgáltatások vizsgálata, tanúmeghallgatási eljárás lefolytatása, együttélés, panaszok, közérdekû bejelentések vizsgálata stb.) (3) Záró ellenõrzés: a 2009. december 31-ig terjedõ idõszakra vonatkozó, nyilvántartási szakterület által kezdeményezett, a felszámolás vagy végelszámolás alatt álló, jogutód nélkül megszûnõ foglalkoztatók esetében (ideértve a tevékenységére nézve megszûnt egyéni vállalkozót, egyéni céget, mezõgazdasági õstermelõt is) a 2009. december 31-ig terjedõ adatszolgáltatások rendezéséhez szükséges intézkedések megtétele. (4) Utóellenõrzés: lefolytatására akkor kerülhet sor, ha a korábbi, lezárt ellenõrzés megállapítása, vagy más szakterület megkeresése azt indokolja.
3. A hatóság kötelezõ ellenõrzése, tervezett ellenõrzése 23. §
Kötelezõ ellenõrzések: A területi nyugdíjellenõrzési szakterület az ellenõrzéseit az igazgatóságok helyi és más igazgatóságok szervezeti egységei, a NYUFIG, a KNYI, az ONYF, egyéb jogszabályokban meghatározott szervek megkeresésére, továbbá magánszemélyek [a Tny. 96. § (9) bekezdésében foglaltak esetében a magánszemélyek] kérelmére folytatja le, ezért ezek a típusú ellenõrzések elõre nem tervezhetõek.
24. §
(1) Tervezett ellenõrzések: A kötelezõ, nem tervezhetõ megkeresésekre és a munkaerõ-kapacitásra figyelemmel, a tárgyévre vonatkozó ellenõrzési tervet a Ket. 91. §-ában foglaltaknak megfelelõen kell a szakterület vezetõjének legkésõbb évenként január 31. napjáig elkészítenie. A tárgyévre vonatkozó ellenõrzési tervet elsõ alkalommal 2013. évre kell elkészíteni. (2) Az ellenõrzési tervet a szakigazgatási szerv vezetõje hagyja jóvá. (3) A tervezésnél az ellenõrzési irányok meghatározása során kiemelt figyelmet kell fordítani: a) az elõzõ évrõl áthúzódó ügyek számára; b) a jogszabályváltozásokból adódó elõre nem tervezhetõ feladatokra; c) a nyugdíjbiztosítást érintõ szakmai célkitûzésekre; d) a nyugdíjváromány épségét veszélyeztetõ legnagyobb kockázatot jelentõ visszamenõleges, hiányos adatszolgáltatásokra; e) a felszámolási, végelszámolási eljárás alatt álló gazdálkodószervezetekre; f) a társadalombiztosítási jogok és kötelezettségek egységes érvényesülésére. (4) Az ellenõrzés jogalanyának meghatározásánál célzott kiválasztási rendszer érvényesül. A célzott kiválasztási rendszerben a területi nyugdíjellenõrzési szakterület a) a célellenõrzések során feltárt jogsértésekre; b) a korábban végzett ellenõrzések tapasztalataira; c) a hatósági nyilvántartás adatai alapján hiányos, hibás adatszolgáltatásokra; d) más hatóság, szerv, szervezet, személy jelzésére tekintettel választja ki az ellenõrzés jogalanyát. (5) Az ellenõrzési terv tartalmazza: a) az ellenõrzés tárgyát; b) az ellenõrzési idõszakot; c) az ellenõrzések ütemezését [határidõket, ellenõrzések idõtartamát, az ellenõrzés megállapításait tartalmazó jegyzõkönyv (döntés) elkészítésének várható idõpontját]; d) amennyiben indokolt, a vezetõ által meghatározott egyéb szempontokat, adatokat. (6) A kötelezõ (folyamatosan jelentkezõ) ellenõrzésekrõl ellenõrzési terv nem készül, azonban a tárgyévben lefolytatott ellenõrzések számát, eredményét, jogsértések típusát, valamint az ellenõrzési tevékenységre vonatkozó statisztikai adatokat jelentésbe kell foglalni.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4587
4. Az ellenõrzés elõkészítése, megindítása 25. §
(1) A vizsgálat megkezdése elõtt az ellenõrnek át kell tekintenie a korábban készült ellenõrzési jelentést/hivatalos feljegyzést/jegyzõkönyvet és a KELEN-ben teljesített adatszolgáltatást is. A KELEN-bõl leválogatott nyilvántartó lapokat indokolt esetben kinyomtatva kell az ellenõrzési dokumentációhoz csatolni. (2) Az ügyfelet az Utasítás Általános Rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelõen az eljárás megindításáról értesíteni kell. (3) Amennyiben az ügyfél elõzetes értesítését a hatóság mellõzi, az ellenõrzés az általános megbízólevél és a személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával, az ellenõri igazolvány rendelkezésre állása esetén annak bemutatásával kezdõdik. Az ügyfél külön kérése alapján az adott ügyre vonatkozóan az ELLENÕRI programban elõállított, kinyomtatott megbízólevelet kell átadni. (4) Amennyiben a hatósági ellenõrzés azért nem folytatható le, mert az ellenõrzött értesítése, idézés kézbesítése sikertelen volt, – az ügy összes körülményeit mérlegelve – a helyszíni eljárás lefolytatását is meg kell kísérelni.
5. A hatósági ellenõrzés lefolytatása 26. §
(1) Az ellenõrzést a hatóság hivatali helyiségében vagy helyszíni eljárás keretében (az ügyfél székhelyén, telephelyén, lakóhelyén stb.) kell lefolytatni. (2) A 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakra vonatkozó nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez, a nyugellátás megállapításához szükséges adattisztázáshoz, továbbá a Tny. 96. § (9) bekezdése szerinti eljáráshoz szükséges alapbizonylatokat, nyilvántartásokat, könyvelési és egyéb okmányokat, valamint a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti vagy az azt helyettesítõ, foglalkoztató által hitelesített okiratokat az ellenõrzöttnek rendelkezésre kell bocsátania. (3) A Tny. 100. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben – a tényállás tisztázása érdekében – az adatszolgáltatásra kötelezett, az egykorú iratokat õrzõ természetes személy vagy szervezet a birtokában lévõ adatok bemutatására kötelezhetõ, ha a nála lévõ adatok kezelésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv törvény alapján jogosult.
6. Hiányos, rendezetlen iratanyagok esetében követendõ eljárás 27. §
(1) Amennyiben az ellenõr megállapítja, hogy az eljárás lefolytatásához szükséges nyilvántartások, okmányok, egykorú okiratok, dokumentumok stb. hiányosak vagy rendezetlenek, azokból a tényállás tisztázása nem lehetséges, ennek tényérõl jegyzõkönyvet kell készítenie. (2) Belföldi jogsegély esetén az okmányok rendezetlensége miatt a fenti eljárást kell követni (jegyzõkönyvet kell felvenni), azzal az eltéréssel, hogy ezeket az ügyeket határidõzni, felfüggeszteni nem lehet. Az ügyfelet megfelelõ határnap kitûzésével kötelezni kell, hogy iratait, nyilvántartásait rendezze. Amennyiben a belföldi jogsegély intézésére nyitva álló idõtartamon belül az iratrendezés/ellenõrzés lefolytatása nem lehetséges, végzéssel a határidõt az igazgatási szerv vezetõje meghosszabbítja. Az indoklásában a meghosszabbítás okáról is tájékoztatni kell megkeresõt. (3) A hiánypótlásra történõ felszólítás minden esetben felhívás hiánypótlásra kötelezésrõl értesítéssel történik. Az ellenõrzöttet határnap megadásával kell az iratanyag rendezésére kötelezni. (4) Amennyiben az igazgatóság illetékességi körébe tartozó foglalkoztató arról nyilatkozik, hogy az ellenõrzéshez szükséges iratanyag nincs a birtokában és az ellenõrzést az igazgatóság illetékességi területén kívül található iratõrzõnél (könyvelõnél) kéri lefolytatni, az ügyet levél kíséretében az illetékes szakterület részére kell továbbítani azzal, hogy az eljárás eredményérõl közvetlenül az eredeti megkeresõt tájékoztassa. Ezzel egyidejûleg a szakterületnek a fenti intézkedésérõl a megkeresõ szervet is értesítenie kell.
7. Iratanyagok átvétele, bevonása 28. §
(1) Az iratanyagok átvételére akkor kerülhet sor, ha az ellenõrzés az ügyfél jelenléte nélkül is lefolytatható vagy a körülmények egyébként azt indokolják. Ebben az esetben az ellenõrzéshez szükséges átvett iratokról elismervényt kell kiállítani és az ügyfél részére azt átadni.
4588
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(2) Amennyiben az eljárás során valószínûsíthetõ, hogy az ellenõrzéshez szükséges nyilvántartások, könyvelési és egyéb okmányok, bizonylatok megsemmisülhetnek, továbbá ha alapos okkal feltételezhetõ, hogy alkalmasak a szolgálati idõ tartamának, az ellátás alapját képezõ adatok jogszerûtlen megváltoztatására, az iratanyagok lefoglalásáról haladéktalanul intézkedni kell. (3) Az iratanyagok lefoglalása esetén a körülményeket jegyzõkönyvben kell rögzíteni, illetve a nyilvántartások, könyvelési és egyéb okmányok átvételérõl elismervényt kell készíteni. Az átvételi elismervényen a lefoglalt iratokat az azonosításukra alkalmas módon kell feltüntetni.
8. A tényállás tisztázása 29. §
(1) A tényállás tisztázása során a Ket. 50. §-ában foglaltakat kell megfelelõen alkalmazni. A hatósági ellenõrzés végrehajtása szempontjából a tényállás tisztázásához felhasználható bizonyítási eszközök jellemzõen: a) ügyfél nyilatkozata, a teljesített adatszolgáltatások adatai; b) irat; c) tanúvallomás; d) szemle. (2) Az ügyfél saját ügyében a hatósági ellenõrzés során a Ket. 51. §-ában foglaltak szerint nyilatkozatot tehet, vagy azt megtagadhatja. (3) A Tny. 100. §-a alapján hatósági ellenõrzést alapbizonylatok, nyilvántartások, könyvelési és egyéb okmányok, iratok alapján kell lefolytatni. (4) A hatósági ellenõrzés során – az ügy típusának megfelelõen – irat: a) a könyvvezetésrõl szóló jogszabályokban elõírt könyvek, nyilvántartások, b) szerzõdések, c) nyilatkozatok, jegyzõkönyvek, határozatok (végzések), d) számlák és más kivonatok, igazolások, e) egyéb köz- és magánokiratok. (5) A szolgálati idõ, az együttélés, valamint a korkedvezményes szolgálati idõ a hatósági ellenõrzés során tanúval, tanúkkal is bizonyítható. (6) Amennyiben az ellenõrzés iratõrzõ cégnél kerül lefolytatásra, azt – a Ket. 56–57/B. §-ában foglaltak alapján – a szemlére vonatkozó szabályok alapján kell elvégezni.
9. Az ellenõrzés befejezése 30. §
(1) A hatósági ellenõrzés lezárására a Ket. 93–94. §-ában foglaltakat kell megfelelõen alkalmazni. (2) Az ellenõrzés megállapításait az ügyféllel/képviselõvel az eljárás befejezését követõen minden esetben ismertetni kell. (3) A meghiúsult eljárások kivételével a ténymegállapításokról jegyzõkönyvet, amennyiben pedig az ellenõr jogsértést nem tár fel, egyszerûsített jegyzõkönyvet kell készíteni a Ket. 39. §-ában, továbbá a Ket. 93–94. §-ában foglaltak szerint. (4) Az ügyfelet jogsértés esetén a Ket. 94. §-ában foglaltaknak megfelelõen a jogszerû állapot helyreállítására határnap megadásával végzésben kell kötelezni. A végzésben a határnapot úgy kell megjelölni, hogy az ügyfélnek a jogszerû állapot helyreállítására legalább 20 nap rendelkezésére álljon. (5) Meghatározott esetekben a Ket. 39. § (9)–(10) bekezdése alapján a hatósági ellenõrzés hivatalos feljegyzéssel is zárulhat. (6) Adatvesztést csak okmány vagy alapbizonylat egyértelmû hiányában, annak beszerezhetetlensége esetén lehet megállapítani.
10. Törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése 31. §
(1) A törvényességi felügyeleti eljárás jogintézményének célja, hogy biztosítsa a cégnyilvántartás közhitelességét, a cég törvényes mûködését.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4589
(2) Amennyiben a hatósági ellenõrzés során egyértelmûen megállapítható, hogy: a) a cég a Céghírek szerinti székhelyén, telephelyén, központi ügyintézés helyén nem található, b) a Ctv. 7. §-ában elõírtaknak megfelelõen a cég székhelyén cégtábla nem található, semmi nem utal mûködésre, így valószínûsíthetõ, hogy tevékenységet nem folytat, szolgáltatást nem végez, a törvényességi felügyeleti eljárás megindításának szükségességérõl az igazgatóság illetékes szakegységét haladéktalanul értesíteni kell az ügyben folytatott eljárási cselekmények tárgyszerû összefoglalásával, az ügyben keletkezett, érdeminek minõsülõ iratok, okmányok csatolásával. (3) Törvényességi felügyeleti eljárás kizárólag a Ctv. 74. §-a alapján erre okot adó körülmények esetében kezdeményezhetõ. A törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésérõl a szakigazgatási szerv vezetõje felelõsségi jogkörében eljárva dönt. A szakigazgatási szerv vezetõje e jogkörét az igazgatóság ügyrendjében meghatározottak szerint átruházhatja. (4) Nem kezdeményezhetõ törvényességi felügyeleti eljárás abban az esetben, ha a jogsértés megszüntetése érdekében egyéb közigazgatási eljárásnak van helye, azaz ha a cég a Tny.-ben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, továbbá ha a hatósági ellenõrzést közremûködésének hiánya miatt meghiúsította, valamint a jogszerû állapot helyreállításában elõírt kötelezettségeinek nem tett eleget.
V. FEJEZET A HATÓSÁGI ELLENÕRZÉS SPECIÁLIS ELJÁRÁSI SZABÁLYAI 1. Átfogó és utóellenõrzés 32. §
(1) Amennyiben a célellenõrzés során az ellenõr a megállapítások súlyára tekintettel arra a következtetésre jut, hogy átfogó vagy utóellenõrzést kell tartani, köteles errõl vezetõjét tájékoztatni. Az ellenõrzés elrendelését, a felülvizsgálandó nyilvántartások darabszámát az ellenõrzésre kijelölt szempontok alapján a szakterület vezetõje határozza meg. (2) A megállapított típushibák elõfordulása esetén a tevékenységét tekintve „élõ” foglalkoztatót fel kell hívni adatszolgáltatásának teljes körû felülvizsgálatára és a javított adatokkal megfelelõ adatszolgáltatás teljesítésére. (3) Ha a foglalkoztató idõközben megszûnt, a rögzített tényállás alapján az adatszolgáltatás feldolgozása a nyilvántartási szakterület feladata.
2. Záró ellenõrzés 33. §
(1) Felszámolás/végelszámolás alatt álló jogutód nélkül megszûnõ foglalkoztatók esetében záró ellenõrzést kell lefolytatni a 2009. december 31-ig terjedõ idõszak adatszolgáltatásának rendezésére irányulóan. (2) Amennyiben az adatszolgáltatás rendezett és egyéb körülmények az eljárás lefolytatását nem indokolják, a nyilvántartási szakterület csak az indokokat külön megjelölve kérheti az ellenõrzés lefolytatását. (3) Ha a társas vállalkozás bejegyzését jogerõsen elutasították, vagy a bejegyzés iránti kérelmét visszavonták, az adatszolgáltatás rendezése érdekében az ellenõrzést le kell folytatni. Az eljárás során kiemelt figyelmet kell fordítani a társas vállalkozás tagjainak és a munkaviszonyban álló személyek szolgálati idejének megállapítására, tekintettel arra, hogy a gazdasági társaság elõtársasági formában is mûködhet. (4) Záró ellenõrzés lefolytatása esetén szúrópróbaszerû vizsgálatot kell tartani a biztosításban álló/állt személyek vonatkozásában. A vizsgálat alá vont idõszakot és a nyilvántartó lapok darabszámát a szakterület vezetõje határozza meg a KELEN adatbázisban rögzített adatszolgáltatási elõzmények adatai alapján. A nyugdíjváromány épségének megõrzése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani azon kötelezetti körre, aki/amely a tevékenység folytatása során adatszolgáltatását nem vagy visszamenõlegesen teljesítette. (5) Rendezetlen adatszolgáltatás esetén az eljárás során a felszámoló mint adatszolgáltatásra kötelezett helyett nyilvántartó lapot az ellenõr nem állíthat ki. (6) Ha a felszámoló írásban nyilatkozik arról, hogy az „f. a.” cég iratait nem bocsátották rendelkezésére, ezt jegyzõkönyvben rögzíteni kell, és fel kell hívni a figyelmét arra, hogy amennyiben tudomást szerez az iratanyag fellelhetõségérõl, azt 15 napon belül köteles bejelenteni. A nyilatkozat rendelkezésre állását követõen az ellenõrzést le lehet zárni hivatalos feljegyzés készítésével az ellenõrzés meghiúsulásáról. Amennyiben az iratanyag a felszámolási eljárás befejezését megelõzõen a felszámoló rendelkezésére áll, a záró ellenõrzést meg kell tartani.
4590
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(7) Nem kell záró ellenõrzést tartani, ha: a) korábban végelszámolás miatt záró ellenõrzés indult és a végelszámolás alatt folytatott záró ellenõrzés irathiányt állapított meg, b) a záró ellenõrzés lezárása óta egy évnél több idõ nem telt el, vagy c) a felszámoló (kijelölt végelszámoló) irathiányról adott tájékoztatást. (8) A felszámolási eljárás jogerõs befejezését követõen a felszámoló képviseleti joga az „f. a.” gazdálkodó szervezetre nézve megszûnik. A felszámolási eljárás jogerõs befejezését követõen záró ellenõrzést lefolytatni nem lehet, arra jogszabályi lehetõség nincs, mivel az ellenõrzés jogalanya megszûnt. Ez esetben a volt felszámolótól kizárólag az iratanyag elhelyezésérõl lehet tájékoztatást kérni. Az eljárást a végelszámolással megszûnõ foglalkoztatókra is alkalmazni kell. (9) A cégjegyzékbõl, cégnyilvántartásból törlésre került cégek esetében záró ellenõrzést tartani nem lehet, tekintettel arra, hogy az ellenõrzés jogalanya megszûnt. Amennyiben a szakterület tudomására jut a törölt cég iratanyagának elhelyezésére vonatkozó adat, arról írásban tájékoztatni köteles az illetékes nyilvántartási osztályt.
3. Eljárás nyugellátási ügyben 34. §
(1) A nyugellátási szakterület megkeresésére folytatott eljárásnál nyilvántartó lapot kiállítani nem kell, a konkrét tényállást jegyzõkönyvben szükséges rögzíteni. A megállapításokat olyan részletességgel kell leírni (pl. biztosítási idõ tartama, esetleges arányos szolgálati idõ naptári napjainak a száma, nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem, jutalom, levont és befizetett nyugdíjjárulék összege, a nyugdíjbiztosítási járulék alapja, befizetett összege, a munkaidõ, kiesõ idõtartamok), hogy annak alapján a nyugdíj szakterület az ügyet egyértelmûen el tudja bírálni. (2) Jogsértés esetén a tevékenységét tekintve „élõ” foglalkoztatónak a 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakra vonatkozóan az adatszolgáltatás rendezését, javítását, valamint az elmaradt adatszolgáltatás pótlását elõ kell írni. Ha az ellenõr a 2009. december 31-ét követõ idõszakra vonatkozóan a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásához közölt adatokban eltérést talál, e tényt jegyzõkönyvben rögzíti, és arról levélben a jegyzõkönyvi kivonat megküldésével értesíti a hatáskörrel rendelkezõ hatóságot. (3) A szolgálati idõ beszámításáról, kereseti vagy egyéb adat figyelembevételérõl a nyugellátási szakegység dönt.
4. Tanúmeghallgatás 35. §
(1) Az eljárás során, a meghallgatáson minden esetben az igazgatóság két kormánytisztviselõjének kell részt vennie. A tanúmeghallgatás során be kell tartani a Ket. 54. § (1) bekezdésében elõírtakat. (2) Az ügyfél és a tanú meghallgatásánál másik tanú nem lehet jelen. A tanút tájékoztatni kell, hogy a Ket. 54. § (4) bekezdése alapján kérheti természetes személy azonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését, amelyet végzésben kell elrendelni. (3) A szolgálati idõ vizsgálatával összefüggésben a meghallgatott tanút nyilatkoztatni kell arról, hogy: a) a tanú honnan szerzett tudomást a kérdéses idõrõl, b) a vitatott idõ tartamát a meghallgatott milyen eseményhez köti, c) a tanú, aki munkatársként nyilatkozik, hogyan, miként bizonyítja saját szolgálati idejét, d) nyugdíjelõzmény esetén a tanú saját szolgálati idejét miként bizonyította, e) a meghallgatott tanú más személy ügyében mikor és hol tanúskodott és az eljárás milyen eredménnyel zárult, f) a volt munkaadó és a kérelmezõ, illetve a volt munkaadó és a tanú között vélelmezhetõ-e rokoni, hozzátartozói kapcsolat. (4) Az együttélés vizsgálata során ki kell térni a megkeresésben rögzített szempontokra, valamint ha az nem tartalmaz külön szempontokat, akkor arra, hogy: a) a tanú honnan szerzett tudomást a felek együttélésérõl, b) a kérdéses idõtartam kezdetét, végét milyen eseményhez köti, c) az együttéléssel kapcsolatban korábban tett-e nyilatkozatot (ha igen, milyen eredménnyel), d) az együttélés ismérvei közül melyeket látja megalapozottnak, e) a felek együttélésével kapcsolatban további tanú(ka)t megnevez-e.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4591
(5) A korkedvezményre jogosító szolgálati idõ vizsgálata során amennyiben az üzem megszûnt és a ténylegesen végzett munka helyszíni vizsgálatára már nincs lehetõség, szükséges lehet az igénylõ és a munkatársak meghallgatása. Ennek során a tanúmeghallgatás általános szabályai szerint kell eljárni, figyelemmel a NYUT 2. számú módszertani útmutatójában leírtakra is. A munkatársi tanúk meghallgatása során elsõdlegesen az igénylõ munkavégzésérõl, tevékenységérõl kell információt szerezni és rögzíteni. Ha a nyugellátási szakterület a megkeresésben kéri, a foglalkoztatónál (jogutódnál), iratmegõrzõ cégnél fellelhetõ egykorú okmányokról fénymásolatot kell készíteni, mivel az részbizonyítékkal szolgálhat a korkedvezményre való jogosultság elbírálásakor. (6) A korkedvezményes idõ vizsgálatánál felvett jegyzõkönyvnek az általános tartalmi elemeken túl az alábbiakat is tartalmaznia kell: a) a meghallgatott munkatárs mely idõponttól, meddig állt a munkáltató alkalmazásában, mely üzemrészben és milyen munkakörben, b) ezen a címen kérte-e már korábban a korkedvezményre jogosultság elismerését, c) amennyiben a munkatárs tanú kérte a vitatott idõ korkedvezményre jogosító idõnkénti elismerését, részére a foglalkoztató igazolt-e korkedvezményre jogosító idõt, d) a (7) bekezdésben foglaltak fennállása esetén az azzal kapcsolatos információkat. (7) Több esetben elõfordul, hogy a munkáltató, jogutód, adatszolgáltató a nyilvántartásában a munkakörnek nem az általános, megszokott elnevezését használta, hanem valamilyen helyi jellegû elnevezését, vagy a munkakörnek egy szûkített meghatározását, amely a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében nem szerepel. Ennek tisztázása érdekében a tanú meghallgatásakor információt kell szerezni arról, hogy mi volt az igénylõ által ténylegesen végzett munka, milyen feladatok tartoztak a munkakörébe.
5. Egyéni vállalkozóval, egyéni céggel, õstermelõkkel összefüggõ eljárások 36. §
(1) Amennyiben az egyéni vállalkozó, egyéni cég, õstermelõ a nyilvántartási szakterület intézkedéseinek ellenére a 2010. január 1-jét megelõzõ idõszak tekintetében az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, a nyilvántartási szakegység megkeresése alapján hatósági ellenõrzést kell indítani. (2) Az ellenõrnek az elõkészítés során vizsgálnia kell a megkeresõ által rendelkezésre bocsátott adatok (egyéni vállalkozó székhelye/lakcíme) helyességét. (3) Függetlenül attól, hogy az egyéni vállalkozó (egyéni cég, mezõgazdasági õstermelõ) foglalkoztatónak minõsült (alkalmazottat foglalkoztatott) vagy sem, a NAV-tól kell tájékoztatást kérni arról, hogy az egyéni vállalkozó mint foglalkoztató magánszemélyekre, illetve saját személyére vonatkozóan teljesített-e az Art. 31. § szerinti bevallást. A megkeresésben a Tny. 96. § (2) bekezdés a) pontja alapján nyilvántartott, termeszétes személyazonosító adatokat is közölni kell. (4) A tevékenységét tekintve megszûnt egyéni vállalkozó (egyéni cég alapítója, mezõgazdasági õstermelõ) az általános szabályok szerint idézhetõ. Amennyiben a volt vállalkozó az idézésre nem jelenik meg, az ellenõrzéshez szükséges iratanyagot nem bocsátja rendelkezésre, további eljárási cselekményeket nem szükséges lefolytatni, kivéve, ha az eljárás során olyan egyéb információ jut az ellenõrzés tudomására, amely alapján valószínûsíthetõ, hogy a további intézkedések megtételével az adatvesztés elkerülhetõ. (5) Az egyéni vállalkozó halála esetén az egyéni vállalkozóra és az általa foglalkoztatott biztosítottakra a 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakra vonatkozó nyilvántartó lapok beszerzése az ellenõrzési szakterület feladata, kivéve, ha a vállalkozást az Ev.tv. 17. §-ában meghatározott személy folytatja tovább. Amennyiben az elhalálozás ténye a nyilvántartási szakegység tudomására jut, értesítése alapján, illetve a nyugellátási szakterület kérésére az elhunyt egyéni vállalkozó jogán igényelt hozzátartozói ellátás elbírálásához az adatok beszerzése érdekében az ellenõrzési szakegységnek kell eljárni. (6) Az ellenõrzési szakterület a hagyatéki eljárás lefolytatását követõen elsõdlegesen az örökösnél/örökösöknél jár el. Ha az örökös rendelkezésére állnak az érdemi megállapítások megtételéhez szükséges bizonylatok, a vizsgálatot azok alapján kell lefolytatni. (7) Egyedi nyugdíjigényt nem érintõ ügyek esetén ha az ellenõrzéshez szükséges okmányok nem, vagy hiányosan állnak rendelkezésre, az eljárást a Ket. 32. § (1) bekezdése alapján fel kell függeszteni. Ezzel egyidejûleg a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség tisztázása érdekében meg kell keresni a NAV illetékes igazgatóságát és az illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási szakigazgatási szervét, valamint magán-nyugdíjpénztári tag esetében a pénztárat.
4592
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(8) A hagyatéki eljárás lefolytatását megelõzõen indult eljárás során indokolt esetben az állami adóhatóság eljárását kell kezdeményezni. A NAV-ot kísérõlevélben arra is fel kell kérni, hogy a szükséges eljárás lefolytatását követõen tájékoztatását a megkeresõ szakterület részére küldje meg. Ezt követõen az ügyet le kell zárni. (9) Az elhunyt egyéni vállalkozó esetében az ellenõrzési szakterület hivatalból állítja ki a 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakra vonatkozó nyilvántartó lapot (lapokat) az egyéni vállalkozóra és alkalmazottaira vonatkozóan. A nyilvántartó lapok kiállítására csak akkor kerülhet sor, ha a nyilvántartó lapok kiállításához szükséges alapbizonylatok teljeskörûen rendelkezésre állnak. Minden más esetben az ügyben feltárt, késõbbiekben érdeminek minõsülõ adatokat a hivatalos feljegyzésben kell rögzíteni, amelyet a nyilvántartási, illetve az ellenõrzést kezdeményezõ szakegységnek meg kell küldeni.
6. Eljárás megbízási, illetve vállalkozási szerzõdések esetén 37. §
(1) A megbízási/vállalkozási szerzõdést minden esetben a Tbj. és a Tbj.R. hatályos szabályai szerint kell elbírálni. Ha a szerzõdés konkrétan tartalmazza a jogviszony „tól–ig” idõtartamát, kizárólag ennek alapulvételével kell a biztosítási kötelezettséget megállapítani. A tényleges feladatellátás idõtartamát/napjait csak abban az esetben kell vizsgálni, ha nem ismert, illetve vitatott a megbízási/vállalkozási jogviszony kezdõ vagy befejezõ idõpontja. (2) Ha az ellenõrzés lefolytatása során konkrét ügyben a megbízási szerzõdés tartalmi elemeit áttekintve az elhatárolás (munkaviszony-megbízás, a felek szerzõdéskötésének szándéka stb.) kétséges, illetve a dokumentumok alapján vélelmezhetõ, hogy a felek ügylete valójában nem tekinthetõ megbízásnak, hanem munkaviszonyt leplez, színlelt szerzõdésrõl van szó, a (3)–(6) bekezdés szerinti eljárást kell alkalmazni. (3) Az Art. szerinti elévülési idõn belül a Tbj. 54. § (2) bekezdése alapján a NAV területileg illetékes igazgatóságát kell megkeresni a jogviszony esetleges „átminõsítése” és a jogviszonyból fakadó járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó megállapítások végett. (4) Amennyiben az eljárást a nyugellátási szakterület megkeresése alapján folytatták, a megállapításokat tartalmazó jegyzõkönyvet a revízió napján, de legkésõbb az azt követõ munkanapon meg kell küldeni a szakterületnek és az ügyet le kell zárni. (5) Azokban az esetekben, amikor az adott jogviszonynál az Art. szerinti elévülési idõ már eltelt, a fenti eljárást kezdeményezni nem kell (NMH felé sem), tekintve, hogy a járulék megfizetésére már nincs lehetõség. Ha az ellenõrzés során feltárt visszásságok miatt fel is merül annak gyanúja, hogy tartalma alapján az adott jogviszony az alapul szolgáló megbízási szerzõdés ellenére munkaviszony, ez esetben nincs mód a megbízási jogviszony munkaviszonnyá való „átminõsítésére”. (6) A biztosítási kötelezettség elbírálásának alapjául szolgáló dokumentumok másolatát kizárólag a színlelt szerzõdések esetében kell a vizsgálati anyaghoz csatolni annak érdekében, hogy az ügyet a revízió érdemben és szakmailag megalapozottan tudja felülvizsgálni.
7. Hibás, hiányos adatszolgáltatások rendezése 38. §
(1) 2010. január 1-jét megelõzõ idõszakokra vonatkozó adatszolgáltatások rendezésénél, javításánál, valamint az elmaradt adatszolgáltatások pótlásánál a 2009. évi CXVI. törvény 148. § (6) bekezdése alapján a Tny. 97. § (3) bekezdés b) pontjának 2010. december 31-én hatályos elõírásainak figyelembevételével kell eljárni. (2) Amennyiben az ellenõri eljárás során az kerül megállapításra, hogy a 2009. december 31-ét követõ idõszak tekintetében a Tbj. elõírásaitól eltérõen a biztosítási kötelezettség elbírálása, nyugdíjjárulék levonása, a nyugdíjbiztosítási járulék, a szociális hozzájárulási adó megfizetése és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj megállapítása hibás, a tényeket és a helyes adatokat jegyzõkönyvben kell rögzíteni. Ez esetben az Art.-ban meghatározott elévülési idõre figyelemmel a jegyzõkönyv jogsértésre vonatkozó információkat tartalmazó részének megküldésével kezdeményezni kell az intézkedésre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ adóhatóság eljárását a Ket. 94. § (1) bekezdés c) pontjának megfelelõen. (3) A nyugellátási szakterület felkérésére folytatott eljárás során készített jegyzõkönyvben a NAV eljárásának kezdeményezését fel kell tüntetni, és a jegyzõkönyvet a szakterületnek meg kell küldeni. A NAV-ot a kísérõlevélben arra is fel kell kérni, hogy az ügyben hozott döntésének egy példányát az ügyirat számára hivatkozással az illetékes szakterület részére küldje meg. Ezt követõen az ügyet le kell zárni.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4593
(4) Amennyiben a nyilvántartási szakterület megkeresésével összefüggõ hiányzó adatszolgáltatás beszerzésére irányuló ellenõri eljárások során válik szükségessé a NAV megkeresése, úgy abban az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti adatokra vonatkozó információ kérhetõ.
8. A jogszerû állapot helyreállításával összefüggõ eljárás 39. §
(1) Amennyiben a szakterület hatósági ellenõrzési eljárása során 2009. december 31-ét megelõzõ idõszakra vonatkozóan megállapítást nyer, hogy az ügyfél a jogszabályban foglalt elõírásokat megsértette, a feltárt tényállást és ezzel összefüggésben a valós adatokat jegyzõkönyvben kell rögzíteni. (2) Ha a jogszabály megsértése a jogszerû állapot helyreállításával orvosolható, az ügyfelet a jogszerû állapot helyreállítására konkrét határnap megadásával végzésben kell kötelezni, amelyre legalább 20 napot kell biztosítani. (3) A végzés elkészítése elõtt meg kell keresni a pénzügyi szakterületet annak érdekében, hogy az igazgatóság ugyanazon ügyféllel szemben, ugyanazon jogszabályi rendelkezés megsértése miatt két éven belül a Ket. 94. § (2) bekezdés c) pontja alapján jogkövetkezmény érvényesítése iránt intézkedett-e. Ha ez megtörtént, végzés kiadására nem kerülhet sor. Ugyancsak nem lehet végzést kiadni a Ket. 94. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltak teljesülésekor, ilyenkor azonban a pénzügyi szakterületet megkeresni nem kell. Ezekben az esetekben jegyzõkönyvben kell elõírni a teljesítési határnapot. (4) Amennyiben a kiadott végzés jogerõre emelkedik, az ügy lezárható, amelyet a nyilvántartási szakterület részére az ELLENÕRI programban a küldemény kézbesítési bejegyzésének megtörténtét (jogerõsítését) követõen haladéktalanul továbbítani kell. (5) A kiadott végzésekrõl nyilvántartást kell vezetni, amelyet a nyilvántartási szakterület részére hozzáférhetõvé kell tenni. (6) A teljesítési határnapot a nyilvántartási szakterület kíséri figyelemmel. (7) A MÁK számfejtési körébe tartozó foglalkoztatónál az ellenõrzésrõl készített jegyzõkönyvben kell a tényállást rögzíteni, és a kiadott, a jogszerû állapot helyreállítására kötelezõ végzésben fel kell hívni a foglalkoztatót, hogy a korábban a MÁK felé nem, vagy hibásan, hiányosan teljesített adatokat módosítsa és közölje a MÁK-kal. A jegyzõkönyv és a végzés egy-egy példányát a MÁK részére is meg kell küldeni.
VI. FEJEZET A HATÓSÁGI ELLENÕRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAINAK DOKUMENTÁLÁSA 1. Jegyzõkönyv típusai, alkalmazásának szabályai 40. §
(1) A jegyzõkönyv típusai: a) Jegyzõkönyv; b) Egyszerûsített jegyzõkönyv; c) Jegyzõkönyv záró-ellenõrzésrõl; d) Jegyzõkönyv tanúmeghallgatásról; e) Jegyzõkönyv ügyfél nyilatkozatáról. (2) A jegyzõkönyvnek tényszerûnek, objektívnek, logikusnak, a bemutatott tényeken, bizonyítékon alapulónak, tömörnek és felülellenõrizhetõnek kell lennie. (3) Amennyiben a hatósági ellenõrzés során jogsértés megállapítására került sor, a jegyzõkönyvben a tényállást és a helyes eljárást kell rögzíteni. Az ügyfél figyelmeztetésérõl, ezen belül az elõírások megsértésérõl, az ellenõrzés során feltárt jogsértõ helyzet megszüntetésének idejérõl (határnap megadásával) és a jogsértõ helyzet megszüntetésének elmaradásával összefüggõ jogkövetkezményekrõl külön végzésben kell rendelkezni. (4) Ha ugyanazon ügyféllel szemben a hatóság két éven belül – Ket. 94. § (2) bekezdés d) pontja – jogkövetkezményt állapított meg, az ellenõrzési jegyzõkönyvben kell rendelkezni a jogsértõ helyzet megszüntetésérõl, annak idõpontjáról, továbbá a jogkövetkezményekre való figyelemfelhívásról. (5) Ha az ellenõr a hatósági ellenõrzés során az ügyfél részérõl jogsértést nem tapasztalt, egyszerûsített jegyzõkönyvet készít. (6) Ha az egykorú iratokat õrzõ személy vagy szervezet a birtokában lévõ adatok megismerését akadályozza, ezt a tényt, körülményt, jegyzõkönyvben kell rögzíteni.
4594
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
(7) A nyugellátási szakterület által iratõrzõtõl beszerzett és átadott bérokmányok bérfelvezetése során a részletes megállapításokat egyszerûsített jegyzõkönyvben szükséges rögzíteni. (8) Az ügyfél részére személyesen átadott, postai úton megküldött jegyzõkönyvnek tartalmaznia kell az eljáró ellenõr oldalankénti aláírását. A személyesen átadott jegyzõkönyv ügyirati példányát az ellenõrzött annak minden oldalán történõ aláírásával hitelesíti.
2. Jegyzõkönyvi záradék 41. §
(1) Az ügyfél részére személyesen átadott, postai úton megküldésre kerülõ jegyzõkönyvet záradékkal kell ellátni. Az ellenõrzött aláírásával a záradékon igazolja, hogy a vizsgálat megállapításait megismerte, azzal egyetért, vagy a megállapítások ellen kifogással él. (2) Tevékenységét tekintve megszûnt foglalkoztató, egyéni vállalkozó, egyéb szerv, illetve iratõrzõ esetében záradékot készíteni nem kell.
3. Jegyzõkönyv átadása 42. §
(1) Az ellenõrzött részére a jegyzõkönyv a hatósági ellenõrzés lefolytatását követõen átadható. (2) Amennyiben a jegyzõkönyv átadása az ellenõrzött részére nem közvetlenül az ellenõrzés helyszíni lefolytatását követõen történik, akkor azt a Ket. 93. § (1) bekezdésében rögzítettek szerint az ellenõrzés befejezésétõl számított – revizori jóváhagyást követõen – 10 napon belül az ellenõrzött részére meg kell küldeni. (3) A jegyzõkönyv egy példányát a revíziót követõen a lehetõ legrövidebb idõn belül, de legkésõbb az ellenõrzött részére történõ megküldés napján továbbítani kell a megkeresõ szakegység részére. (4) Ha a felszámoló/végelszámoló még a felszámolási/végelszámolási eljárás befejezése elõtt iratõrzõnél helyezi el a foglalkoztató iratanyagát és a vizsgálatot nem a cég, hanem az iratõrzõ székhelye (telephelye) szerint illetékes ellenõrzési szakegység folytatja le, az elkészült jegyzõkönyvet közvetlenül a felszámoló/végelszámoló részére kell megküldeni, továbbá a megkeresõ szakegység, valamint a foglalkoztató székhelye szerint illetékes nyilvántartási szakegység részére is továbbítani kell. (5) Az egyszerûsített jegyzõkönyvet a nyilvántartási szakterületnek kizárólag akkor kell átadni, ha az a hatósági nyilvántartás adataihoz képest eltérõ vagy új információt tartalmaz.
4. Hivatalos feljegyzés típusai, alkalmazásának szabályai 43. §
Hivatalos feljegyzés típusai: a) Hivatalos feljegyzés; b) Egyszerûsített hivatalos feljegyzés.
5. Hivatalos feljegyzés 44. §
(1) Hivatalos feljegyzés készül a záró ellenõrzés meghiúsulásáról, eredménytelen ellenõri eljárásról. (2) A záró ellenõrzés meghiúsulásáról szóló hivatalos feljegyzésben rögzíteni kell: a) a felszámoló, végelszámoló nyilatkozatát az iratanyag hiányáról (mellékletként csatolva), kivéve, ha a jogerõs törvényszéki végzés szerint a felszámolást iratanyag hiánya miatt egyszerûsített eljárással befejezték, b) a lefolytatott eljárási cselekményeket, c) a társaság tevékenységével kapcsolatos minden olyan lényeges tényt, amely az iratanyag „eltûnésének” okaira, a fellelhetõség akadályára, ellehetetlenülésére, esetleg más szervek – adóhatóság, rendõrség, cégbíróság Ctv. 84. §-a és 90. §-a alapján tett – intézkedéseinek rövid kivonatára vonatkozik, d) amennyiben volt, a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatások teljesítését (mely évre vonatkozott), e) a hiányzó adatszolgáltatást, f) az iratanyag felkutatása mely idõszak vonatkozásában nem járt eredménnyel.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4595
(3) Az eljárás megszüntetése esetén a záró ellenõrzés során készített hivatalos feljegyzés lezárási engedélyét az ellenõrzési szakegység fõosztályvezetõje hagyja jóvá. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy lezárása nem engedélyezhetõ, annak okairól, valamint az általa szükséges további eljárási cselekmények megtételérõl tájékoztatja az ellenõrzési szakegység vezetõjét. (4) Amennyiben a hatósági ellenõrzés során a helyszíni eljárás lefolytatása az ellenõrzött cég jogellenes magatartása miatt meghiúsul, az ezzel összefüggõ valamennyi tényt, körülményt a hivatalos feljegyzésben rögzíteni kell.
6. Hivatalos feljegyzés átadása 45. §
(1) A hivatalos feljegyzést a megkeresõ szakegységnek legkésõbb az irat revízióját követõ munkanapon elektronikus úton át kell adni. (2) A törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésére irányuló hivatalos feljegyzést az eljárás megindítására jogosult illetékes szakegység részére legkésõbb az irat revízióját követõ munkanapon elektronikus úton át kell adni.
7. Egyszerûsített hivatalos feljegyzés 46. §
(1) Egyszerûsített hivatalos feljegyzés készül az elektronikus értesítés eredménytelenségének tényérõl, az ellenõrzés lefolytatását akadályozó valamennyi körülményrõl. (2) Az elektronikus úton történõ kapcsolatfelvétel dokumentálása egyszerûsített hivatalos feljegyzésben vagy az ügy iratborítóján történik. (3) Az egyszerûsített hivatalos feljegyzésben rögzíteni kell az ellenõrzés lefolytatását akadályozó minden lényeges tényt, körülményt.
8. A hatósági ellenõrzés döntései 47. §
A döntést legalább két eredeti példányban kell elkészíteni: egy példányt az ügyfélnek kell minden esetben küldeni, egy példány pedig az ügyiratban marad, egy példányt a megkeresõ részére elektronikus úton kell szükség esetén továbbítani.
9. Végzések 48. §
A hatósági ellenõrzés során az alábbi típusú végzések kiadására kerülhet sor: a) adatok zártkörû kezelése, b) eljárás felfüggesztése ügyfél kérelmére, c) eljárás felfüggesztése, d) eljárási bírság kiszabása, e) eljárás megszüntetése, f) eljárás visszautasítása, g) eljárási bírság visszavonása, h) hatáskör hiánya miatti áttétel, i) idézés, j) idézés kijavítása, k) igazolási kérelem elfogadása, l) igazolási kérelem elutasítása, m) illetékesség hiánya miatti áttétel, n) iratbetekintési kérelem elutasítása, o) jogszerû állapot helyreállítására kötelezés,
4596
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
p) q) r) s)
•
2012. évi 28. szám
jogszerû állapot helyreállítására kötelezõ végzés kijavítása, jogszerû állapot helyreállítására kötelezõ végzés visszavonása, kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, ügyintézési határidõ meghosszabbítása.
10. Határozatok 49. §
A hatósági ellenõrzés során az alábbi típusú határozatok kiadására kerülhet sor: a) mulasztási bírság kiszabása, b) mulasztási bírság kiszabásáról kötelezõ határozat kijavítása, c) mulasztási bírság kiszabásáról kötelezõ határozat visszavonása, d) mulasztási bírság elengedése, e) mulasztási bírság megfizetésének halasztására irányuló kérelem elutasítása, f) mulasztási bírság megfizetésének halasztása, g) mulasztási bírság mérsékelésére, elengedésére irányuló kérelem elutasítása, h) mulasztási bírság mérsékelése, i) mulasztási bírság részletfizetésére irányuló kérelem elutasítása, j) mulasztási bírság részletfizetésének engedélyezése.
11. A döntések indokolása 50. §
A döntések formai és tartalmi követelményei tekintetében a Ket. 72. §-ában foglaltakat kell megfelelõen alkalmazni. Az indokolásban – az ügy, a kérelem típusának megfelelõen – rögzíteni kell minden adatot és tényt a jogszabályi háttérrel együtt, amely megalapozza a rendelkezõ részben szereplõ döntést.
VII. FEJEZET SZANKCIÓK AZ ELLENÕRI ELJÁRÁSOKBAN 1. Általános szabályok 51. §
(1) A nyugdíjbiztosítási szakellenõrzés során a szankciók kiszabásánál minden esetben az adott ügy egyedi jellegére figyelemmel, a jogszabályokban biztosított mérlegelési jogkörben körültekintõen, kellõ méltányossággal kell eljárni. A szankció alkalmazása során vizsgálni kell, hogy az érintett magatartása felróható-e, tehát azt, hogy szándékosan vagy gondatlanságból nem tett eleget kötelezettségének. (2) A mulasztási bírság mint anyagi jogi bírság kiszabásakor, annak meghatározása során a Ket. 94/A. §-ában foglalt szempontrendszerekre – szubszidiárius jelleggel – minden esetben figyelemmel kell lenni. (3) A Ket. 61. §-ában meghatározott eljárási bírság jogintézménye nem tartozik a Ket. 94/A. §-ának körébe. (4) Adott ügyben lehetõség van az eljárási bírság és a mulasztási bírság jogintézményének alkalmazására akár együttesen, akár külön-külön is. (5) A mulasztási bírság és az eljárási bírság összegének meghatározásánál az eljáró ellenõrnek és vezetõjének az eset összes körülményét mérlegelnie kell, különösen a mulasztás keletkezésének okait, annak súlyát, gyakoriságát, továbbá azt is, hogy az adatszolgáltató, illetve képviselõje, megbízottja, alkalmazottja vagy tagja úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A pénzügyi szakterületet meg kell keresni, hogy az ellenõrzési eljárásban szankcionálni kívánt foglalkoztatónál, egyéb szervnél, a magánszemélynél nyugdíjbiztosítási kötelezettség(ek) mulasztása miatt korábban keletkezett-e pénzügyi követelés. Ezt a tényt az ügyiraton dokumentálni kell.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4597
2012. évi 28. szám
2. Mulasztási bírság 52. §
(1) A Tny. 91. §-án alapuló mulasztási bírságot a Tny. szabályainak megsértése esetén a kötelezettel szemben kell alkalmazni. (2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a mulasztási bírságot határozattal érvényesíti. Amennyiben a kötelezett a mulasztási bírság összegét a határozat jogerõre emelkedését követõ 15 napon belül nem fizeti meg, a Tny. 91. § (5) bekezdése alapján – újabb határozat kiadása nélkül – a kiszabott mulasztási bírság kétszeres összegét kell megfizetnie a határozat rendelkezõ részében foglaltak szerint.
3. Eljárási bírság 53. §
(1) Az eljárási bírság jogintézménye a Ket.-ben meghatározott eljárási cselekmények megszegése esetében alkalmazható. (2) A személyes megjelenésre kötelezett személy köteles az idézésnek a Ket. 48. §-ában szabályozottak szerint eleget tenni. Amennyiben e kötelezettségét felróható módon nem teljesíti, a Ket. 61. §-a alapján végzésben eljárási bírságot és nem mulasztási bírságot kell kiszabni. (3) Ha jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet képviselõje nem jelent meg az idézésre, eljárási bírsággal a vezetõ tisztségviselõ sújtható. Az eljárási bírság megalapozott alkalmazásához az idézésben a Ket. 48. §-ában elõírtakat fel kell tüntetni. (4) A Ket. 57/B. § (3) bekezdése alapján eljárási bírság kiszabásának van helye abban az esetben is, ha a szemle megtartását vagy eredményes lefolytatását például az iratõrzõ vagy annak képviselõje akadályozza. (5) Az eljárási bírság összegének meghatározásánál a Ket. 61. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (6) Az eljárási bírság egy eljárásban ugyanazon kötelezettség ismételt megszegése vagy más kötelezettségszegés esetén újra kiszabható. Összegének megállapításakor figyelemmel kell lenni a Ket. 61. § (4) bekezdésében elõírtakra.
4. Követelés érvényesítése 54. §
(1) A jogerõs követelést megalapozó iratot 3 munkanapon belül elektronikus úton kell továbbítani a pénzügyi szakterület részére. A mulasztási, valamint az eljárási bírság érvényesítésérõl a Tny. 93. §-a rendelkezik. (2) A végrehajtás iránti megkereséshez a pénzügyi szakterület kérésére a jogerõs követelést megalapozó határozat hitelesített és jogerõsített példányát tartalmazó papíralapú dokumentumot is a pénzügyi szakterületnek haladéktalanul át kell adni, mivel ez a végrehajtási eljárás megindításához szükséges.
Rövidítések és kifejezések Art.
Az adózás rendjérõl szóló 2003. évi XCII. törvény
Ctv.
A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény
Ev.tv.
Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégrõl szóló 2009. évi CXV. törvény
f. a.
felszámolás alatt
FABLEK
Foglalkoztatói adatbázis-lekérdezõ rendszer
Fõvárosi és a megyei kormányhivatalok Egységes iratkezelési szabályzata
A közigazgatási és igazságügyi miniszter 74/2011. (XII. 31.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok Egységes Iratkezelési Szabályzatáról
KELEN
Központi Elektronikus Nyugdíjnyilvántatási Rendszer
KELEN FAB
A KELEN rendszer foglalkoztatói adatbázisa
KELEN SZAB
A KELEN rendszer személyi adatbázisa
Ket.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
4598
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
KNYI
Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóság
MÁK
Magyar Államkincstár
NMH
Nemzeti Munkaügyi Hivatal
NAV
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
NYUFIG
Nyugdíjfolyósító Igazgatóság
NYUT
A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyugellátási szakterületének ügyviteli eljárásáról szóló mindenkor hatályos ONYF utasítás
ONYF
Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság
Tbj.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérõl szóló 1997. évi LXXX. törvény
Tbj.R.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérõl szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) kormányrendelet
Tny.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény
Tny.R.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) kormányrendelet
2009. évi CXVI. törvény
Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégrõl szóló 2009. évi CXV. törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggõ törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXVI. törvény
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökének 4/2012. (VII. 6.) MBFH utasítása a nemdohányzók védelme érdekében rendelkezésre jogosult személyek kijelölésérõl A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) Központi Hivatalában és a területi szerveinél, a Bányakapitányságoknál a nemdohányzók védelme érdekében a rendelkezésre jogosult személy kijelölése céljából a következõ utasítást adom ki.
1. A nemdohányzók védelmérõl és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezésre jogosult személynek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Központi Hivatalában a Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály vezetõjét, a Bányakapitányságoknál az illetékes bányakapitányt jelölöm ki. 2. A rendelkezésre jogosult személyek felelõsek az Nvt. szerinti követelmények érvényre juttatásáért, és az Nvt.-ben a követelmények teljesítése céljából meghatározott feltételek biztosításáért. 3. Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba. 4. Hatályát veszti a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökének a nemdohányzók védelmérõl és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény munkahelyi alkalmazására kiadott 1/22/2009. MBFH számú utasítása.
Jászai Sándor s. k., elnök
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
II.
•
2012. évi 28. szám
Személyügyi hírek
A Vidékfejlesztési Minisztérium személyügyi hírei 2012. május hónapban I. Kormányzati szolgálati jogviszony létesítése 2012. május 1–2012. május 31. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Sándor Miklós dr. Farkas Andrea Cseh Renáta Katalin dr. Fógel Andrea Cziráki Katalin Virág Gábor Zoltán Lõrincz Tamás Jani Tibor dr. Puszta Ferenc János
II. Kormányzati szolgálati jogviszony megszûnése/megszüntetése 2012. május 1–2012. május 31. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
Merth Balázs Bitay Gyöngyvér Kõvári Andrea Baktay Borbála dr. Bardócz Zsuzsanna Magdolna Tugyi József Istvánné Galbavy Emese Petz Veronika Zagyva Andrea Kemenczei Jánosné Honti Attila Kámánné Csán Zsuzsanna
III. Közigazgatási (fõ)tanácsadói cím adományozása 2012. május 1–2012. május 31. 1. 2.
Kálmán Zoltán dr. Grózinger Szilvia
IV. Vezetõi kinevezés, kinevezés-módosítás 2012. május 1–2012. május 31. között 1.
Jani Tibor fõosztályvezetõ-helyettes kinevezése
4599
4600
III.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Alapító okiratok
A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai Országos Vízügyi Fõigazgatóság alapító okirata A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/B. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – az Országos Vízügyi Fõigazgatóság alapító okiratát az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: OVF 3. A költségvetési szerv neve angolul: General Directorate of Water Management 4. A költségvetési szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ jogszabály: a vízügyi igazgatási szervek irányításának átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 300/2011. (XII. 22.) Korm. rendelettel módosított, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv, szakmai irányítás A költségvetési szerv irányító szervének neve: Belügyminisztérium A költségvetési szerv irányító szervének székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A költségvetési szerv irányítja, koordinálja és ellenõrzi a vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét. 8. A költségvetési szerv mûködési köre Magyarország területére terjed ki. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szerv alaptevékenysége körében ellátja a belügyminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó a) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos – különös tekintettel az Országos Mûszaki Irányító Törzs vezetésére –, b) a vízügyi igazgatóságok vízrajzi tevékenységének országos szintû irányításával, a vízrajzi tevékenység egységességét biztosító szakfelügyelet ellátásával, a vízrajzi tevékenység összehangolásával és fejlesztésével kapcsolatos,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4601
2012. évi 28. szám
c)
egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló vízügyi központi, pályázati, valamint kiemelt kormányzati fejlesztések megvalósításával összefüggõ, d) egyéb, jogszabály vagy a belügyminiszter által feladatkörébe utalt feladatokat. A költségvetési szerv koordinálja és felügyeli aa) a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatok ellátását, ab) a vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében lévõ felszíni vizek, vízgazdálkodási rendszerek és védmûvek fenntartását, üzemeltetését, rekonstrukcióját és fejlesztését. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás
Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33 %-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv fõigazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter a fõigazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. 14. A költségvetési szerv közvetlen jogelõdje A költségvetési szerv a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) szervezetébõl 2012. január 1-jén különválással jön létre. A különválással létrejövõ másik szerv a Vidékfejlesztési Minisztérium irányítása alá tartozó Nemzeti Környezetügyi Intézet. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-212/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-212/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4602
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: ADUVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 6500 Baja, Széchenyi István utca 2/C. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Bajai Szakaszmérnökség 6500 Baja, Szeremlei u. 80. Folyami Szakaszmérnökség 6500 Baja, Nagypandúr-sziget 2. Kalocsai Szakaszmérnökség 6300 Kalocsa, Híd u. 1. Kunszentmiklósi Szakaszmérnökség 6090 Kunszentmiklós, Hold u. 1. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/3. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
c) d) e) f) g)
•
2012. évi 28. szám
4603
a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás.
A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át.
4604
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-213/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-213/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: ATIVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 6720 Szeged, Stefánia 4. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Szegedi Szakaszmérnökség 6753 Szeged-Tápé Folyamostelep Hódmezõvásárhelyi Szakaszmérnökség 6800 Hódmezõvásárhely, Dr. Rapcsák u. 10. Csongrádi Szakaszmérnökség 6640 Csongrád, Szentesi u. 1. Szentesi Szakaszmérnökség 6600 Szentes, Kiss Bálint u. 13. Mûszaki Biztonsági Szolgálat 6753 Szeged-Tápé Folyamostelep 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4605
7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/11. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését;
4606
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetben foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-214/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-214/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: DDVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 7623 Pécs, Köztársaság tér 7.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4607
4. A költségvetési szerv telephelyei: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Pécsi Szakaszmérnöksége (7623 Pécs, Köztársaság tér 7.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Pécsi Felügyelõsége (7623 Pécs, Köztársaság tér 7.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Villányi Felügyelõsége (7773 Villány, Virágos u. 8.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávasztárai Felügyelõsége (7960 Drávasztára, Zrínyi u. 38/1.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Folyami Felmérõ és Kitûzõszolgálata (7570 Barcs, Drávapart 2.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Szakaszmérnökség (7400 Kaposvár, Kisgáti u. 21.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Fõfelügyelõsége (7400 Kaposvár, Kisgáti u. 21.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fonyódi Fõfelügyelõsége (8640 Fonyód, Sirály u. 14.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Nagyatádi Fõfelügyelõsége (7500 Nagyatád, Kiszely u. 15.) 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/5. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása;
4608
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4609
2012. évi 28. szám
11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-215/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-215/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: ÉDUVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 9021 Gyõr, Árpád út 28–32. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szigetközi Szakaszmérnökség 9177 Ásványráró, Rákóczi u. 45. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Rábai Szakaszmérnökség 9025 Gyõr, Szarvas u. 4. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Hansági Szakaszmérnökség 9300 Csorna, Erzsébet királyné u. 94. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tatai Szakaszmérnökség 2890 Tata, Malom u. 41. Védelmi Osztag Raktárbázis 9023 Gyõr, Galántai u. 1. Fertõ-tavi Hidrometeorológia Állomás 9421 Fertõrákos, Pf 4. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat.
4610
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/1. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4611
2012. évi 28. szám
f)
együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 841151 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 360000 Víztermelés-, kezelés-, ellátás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-216/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-216/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4612
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: ÉMVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 3530 Miskolc, Vörösmarty utca 77. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Sárospataki Szakaszmérnökség 3950 Sárospatak, Táncsics u. 5. Tokaji Szakaszmérnökség 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 2. Miskolci Szakaszmérnökség 3527 Miskolc, Besenyõi u. 30. Egri Szakaszmémökség 300 Eger, Klapka u. 1/B. Gyöngyösi Szakaszmérnökség 3200 Gyöngyös, Egri u. 16. Tiszalöki Vízlépcsõ 4450 Tiszalök, Pf. 44. Hajózási Szolgálat 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 5. Mûszaki Biztonsági Szolgálat 3527 Miskolc, Besenyõi u. 30. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/8. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
b)
•
2012. évi 28. szám
4613
feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása.
A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés
4614
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
841226 841331 842541 855932
•
2012. évi 28. szám
Vízügy területi igazgatása és szabályozása Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-217/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-217/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Felsõ-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Felsõ-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Felsõ-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: FETIVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 19. 4. A költségvetési szerv telephelyei: 4400 Nyíregyháza, Móricz Zs. utca 48. 4600 Kisvárda, Bocskai utca 34. 4700 Mátészalka, Nagykárolyi utca 3. 4800 Vásárosnamény, Beregszászi utca 3. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4615
6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/7. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat;
4616
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
f)
együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-218/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-218/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4617
Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: KÖVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 5700 Gyula, Városház utca 26. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Szarvasi Szakaszmérnökség 5540 Szarvas, Körös utca 1. Szeghalmi Szakaszmérnökség 5520 Szeghalom, Széchenyi út 60. Gyulai Szakaszmérnökség 5700 Gyula, Nagyváradi út 59/B. Mûszaki Biztonsági Szolgálat 5700 Gyula, Nagyváradi út 59/B. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/12. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása;
4618
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
c) d) e) f) g)
•
2012. évi 28. szám
a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás.
A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4619
2012. évi 28. szám
12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat törzskönyvi bejegyzés lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-219/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-219/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: KDVVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 1088 Budapest, Rákóczi út 41. 4. A költségvetési szerv telephelyei: I. Szakaszmérnökség 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 2. Hajózási kirendeltség 1138 Budapest, Váci út 200. II. Szakaszmérnökség 2660 Balassagyarmat, Kóvári u. 22. Hatvani kirendeltség 3000 Hatvan, Bercsényi u. 49. III. Szakaszmérnökség 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 96. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el.
4620
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/2. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4621
2012. évi 28. szám
i) j)
végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-220/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-220/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4622
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: KÖDUVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 8000 Székesfehérvár, Balatoni út 6. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Fejér Megyei Szakaszmérnökség 8000 Székesfehérvár , Balatoni út 6. Szekszárdi Szakaszmérnökség 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 14. Veszprémi Szakaszmérnökség 8200 Veszprém, Arany J. u. 23. Balatoni Vízügyi Kirendeltség 8600 Siófok, Vámház u. 6. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/4. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4623
A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
4624
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-221/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-221/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: KÖTIVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 5000 Szolnok, Ságvári körút 4. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Szolnoki Szakaszmérnökség 5000 Szolnok, Verseghy u. 1. Karcagi Szakaszmérnökség 5301 Karcag, Szent István sgt. 7. sz. Mezõtúri Szakaszmérnökség 5400 Mezõtúr, Pétery K. u. 5. sz. Kiskörei Szakaszmérnökség 3384 Kisköre, Tisza II. Regionális Laboratórium 5000 Szolnok, Tiszaliget 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4625
7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/10. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl;
4626
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
i) j)
végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 020000 Erdõgazdálkodás 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 429100 Vízilétesítmény építése 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 711000 Építészmérnöki tevékenység, mûszaki tanácsadás 712209 Egyéb, mûszaki vizsgálat, elemzés 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 811000 Építményüzemeltetés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés lép napján hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-222/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-222/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4627
Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: NYUDUVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 9700 Szombathely, Vörösmarty utca 2. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szakaszmérnöksége 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szakaszmérnöksége 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 6. Kis-Balaton Üzemmérnökség 8360 Keszthely, Csík F. sétány 1. Fenntartó Üzemegység 8369 Fenékpuszta 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat. 6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/6. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása.
4628
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat; f) együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 010000 Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások 020000 Erdõgazdálkodás 330000 Ipari gép, berendezés, eszköz javítása 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 429100 Vízi létesítmény építése 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, -elemzés 711000 Építészmérnöki tevékenység, mûszaki tanácsadás 811000 Építményüzemeltetés 813000 Zöldterület-kezelés
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
841161 841226 841332 842541 855932 910421
•
4629
2012. évi 28. szám
Pályázat- és támogatáskezelés, -ellenõrzés Vízügy területi igazgatása és szabályozása Foglalkoztatás-, munkaügy területi igazgatása és szabályozása Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenység Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása
11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-223/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-223/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 7/C. §-ában foglaltak alapján – az államháztartásért felelõs miniszterrel egyetértésben – a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 2. A költségvetési szerv rövidített neve: TIVIZIG 3. A költségvetési szerv székhelye: 4025 Debrecen, Hatvan utca 8–10. 4. A költségvetési szerv telephelyei: Polgári Szakaszmérnökség 4090 Polgár, Hõsök u. 98. Hajdúszoboszlói Szakaszmérnökség 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 161. Berettyóújfalui Szakaszmérnökség 4100 Berettyóújfalu, Berettyólapos 1. Mûszaki Biztonsági Szolgálat 4200 Hajdúszoboszló, Szováti útfél 2. 5. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkezõ határozat: az Országos Vízügyi Fõigazgatóság létrehozása címû 1060/1953. (IX. 30.) MT határozat.
4630
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
6. A költségvetési szerv közfeladata A költségvetési szerv a közfeladatai tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben, a vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendeletben, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt feladatokat látja el. 7. A költségvetési szerv irányítását ellátó szerv Az irányító szerv neve: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József A. utca 2–4. A középirányító szerv neve: Országos Vízügyi Fõigazgatóság A középirányító szerv székhelye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D. 8. A költségvetési szerv mûködési köre: a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérõl szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. számú melléklet II/9. pontja szerinti terület. 9. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 10. A költségvetési szerv alaptevékenysége A költségvetési szervnek a) a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területekre veszély- és kockázati térképet, valamint kockázatkezelési tervet kell készítenie; b) feladata a folyók vízkár-elhárítási célú szabályozása, a kettõnél több települést szolgáló vízkár-elhárítási létesítmények – az árvízvédelmi fõvédvonalak, vízkár-elhárítási célú tározók, belvízvédelmi fõmûvek (a továbbiakban: védmûvek) – építése, ezek, valamint az állam kizárólagos tulajdonában lévõ védmûvek fenntartása és fejlesztése, azokon a védekezés ellátása, továbbá a mezõgazdasági vízszolgáltatás és vízkár-elhárítás feladatainak ellátása. A költségvetési szervnek vízkár-elhárítással összefüggõ feladatai: a) a vízkár-elhárítás mûszaki, igazgatási teendõinek irányítása, illetõleg ellátása; b) a védõmûvek építése, fejlesztése, illetve az építés, fejlesztés összehangolása; c) a védekezés területi tervezése, szervezése, szakmai irányítása; d) a helyi önkormányzatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; e) a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez adatok szolgáltatása; f) a vízitársulatok vízkár-elhárítási tevékenységének szakmai irányítása; g) a vizek kártételei elleni védelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A költségvetési szerv továbbá a) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyék területrendezési tervét; b) közremûködik ba) a vízgyûjtõ-gazdálkodási terv készítésében és az intézkedési programok végrehajtásában, bb) a nemzetközi, különösen a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátásában, bc) a vízügyi kutatási, oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységben; c) gondoskodik a közcélú, állami és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fenntartói, üzemeltetési, rekonstrukciós és fejlesztési összhangjának megteremtésérõl; d) gondoskodik az Ivóvízminõség-javító Program végrehajtásáról; e) vízrajzi észlelõhálózatot és az annak részét képezõ víztest monitoringot tart fenn, üzemeltet és fejleszt, vízrajzi adatokat gyûjt és feldolgoz, a Vízgazdálkodási Információs Rendszer rendelkezésére bocsátja az annak mûködéséhez szükséges – feladatkörrel összefüggõ – és a külön jogszabályokban meghatározott egyéb adatokat;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4631
2012. évi 28. szám
f)
együttmûködik fa) a helyi önkormányzatokkal a vízgazdálkodási feladatok megoldásában, továbbá fb) a vízitársulatokkal; g) ellátja a vagyonkezelõi feladatokat a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vagyontárgyak tekintetében; h) fenntartja és üzemelteti – a feladat ellátására a vízitársulatnak át nem adott – állami tulajdonban lévõ vízilétesítményeket, gondoskodik rekonstrukciójukról és fejlesztésükrõl; i) végzi a vagyonkezelésében lévõ állami tulajdonú vizek szabályozását, mederfenntartását, partvédelmét; j) ellátja az egyes európai uniós források felhasználásával megvalósuló egyes fejlesztések megvalósításával összefüggõ feladatokat; k) ellátja a víziközmû társulat törvényességi ellenõrzését; l) ellátja a Startmunka Program keretében megvalósuló vízügyi közfoglalkoztatási feladatokat; m) ellátja a vízitársulatok szakmai felügyeletét; n) ellátja a környezetkárosodás megelõzésének és elhárításának rendjérõl szóló kormányrendelet szerinti kárelhárítási feladatokat; o) szervezi, irányítja a mûködési területén folyamatban lévõ közmunkaprogramok végrehajtását. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat szerinti besorolása: 841319 Vízügyi igazgatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása: 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 811000 Építményüzemeltetés 841161 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenõrzés 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 11. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységi köre és mértéke A költségvetési szerv jogosult vállalkozási tevékenység végzésére oly módon, hogy a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült kiadások együttes összege nem haladhatja meg a ténylegesen teljesített összkiadás 33%-át. 12. A költségvetési szerv vezetõjének kinevezési rendje A költségvetési szerv igazgatóját a belügyminiszter nevezi ki, menti fel, és gyakorolja a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogokat. A belügyminiszter az igazgató javaslatára megbízza és felmenti a költségvetési szerv gazdasági vezetõjét. 13. A költségvetési szerv dolgozóira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok A költségvetési szerv igazgatója és a vezetõ besorolású munkatársai közalkalmazottak. A nem vezetõ besorolású munkatársak közalkalmazottak, munkavállalók, vagy közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatottak. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a költségvetési szerv 2011. december 23. napján kelt, A-224/1/2011. számon kiadott alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. május 8. A-224/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4632
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény), valamint a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) alapító okiratát – a vonatkozó hatályos jogszabályok figyelembevételével – egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A BM OKF neve, székhelye Név: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Rövidített megnevezése: BM OKF Székhely: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 2. A BM OKF feladatai A BM OKF közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A BM OKF alaptevékenysége: a) A BM OKF alaptevékenysége körében a hivatásos katasztrófavédelmi szervek irányításával kapcsolatos feladatai: – a tûzoltóság egységeinek a tûzoltási és mûszaki mentési feladatokban történõ részvételének irányítása, – hivatásos tûzoltóság létrehozásának, megszüntetésének kezdeményezése, – a fõigazgató útján a tûzoltó parancsnok kinevezése és felmentése, a vele kapcsolatos – jogszabályban meghatározott – munkáltatói jogkörök gyakorlása, – a tûzoltóságok Szerelési Szabályzata, a rendkívüli állapotban alkalmazandó Tûzoltási és Mûszaki Mentési Szabályzata, a tûzoltóság tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységének részletes szabályai kiadása, a hivatásos tûzoltóságok mûködési területének, a hivatásos tûzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármû és technikai eszközállományának és mûszaki megfelelõségük ellenõrzésének rendjének, a hivatásos tûzoltóságok létszámát és szervezési kategóriába sorolásának, és a tûzoltósport versenyszabályzatának kiadása, – a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve útján az önkormányzati tûzoltóságok, a létesítményi tûzoltóságok és a tûzoltási és mûszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tûzoltó egyesület tevékenységének ellenõrzése. b) Katasztrófaelhárítás irányításával és koordinálásával kapcsolatos feladatok: – a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetek mûködési feltételeinek biztosítása, a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggõ jóváhagyott fejlesztések tervezése és felügyelete, – a katasztrófák elleni védekezésért felelõs miniszter részére javaslattétel a katasztrófavédelem mûködésére, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv feladatkörét érintõ jogszabályoknak és a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek megalkotására, – a katasztrófavédelemmel összefüggõ tervezési, szervezési, felkészítési szakmai elvek és követelmények kidolgozása, a lakosság mentésével kapcsolatos tervezõ, szervezõ feladatok ellátása, az alárendelt szerveknek a bekövetkezett események következményeinek felszámolására irányuló tevékenységének irányítása, – a katasztrófák elleni védekezésért felelõs miniszter irányításával közremûködés a katasztrófák várható következményeinek megelõzésére és elhárítására vonatkozó tervezésben, – koordinálja és ellátja a katasztrófák elleni védekezés feladatkörében a kritikus infrastruktúrával kapcsolatos feladatokat, – a polgári védelmi kötelezettségen alapuló központi polgári védelmi szervezet létrehozása és a központi veszélyelhárítási terv elkészítése,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
c)
•
2012. évi 28. szám
4633
– a tûzvédelmi és mûszaki mentési, a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményei meghatározása, az alárendelt szervek szakmai munkájnak és tevékenységének irányítása és ellenõrzése, – a polgári védelmi szervezetek létrehozásával és felkészítésével, ellátásával és alkalmazásával, valamint a lakosság és az anyagi javak mentésével összefüggõ tervezési és szervezési feladatok ellátása, – a védelmi igazgatás szerveinek mûködéséhez szükséges szakértõk biztosítása, és részvétel a védelmi igazgatás tervezési feladataiban, – az országos illetékességgel eljáró szervek ágazati katasztrófaelhárítási szervezeteivel való együttmûködés végrehajtása, – feladatai ellátásához szükséges adatok bekérése állami és önkormányzati közhiteles nyilvántartásokból, – a közfoglalkoztatás feltételeinek rendelkezésre állásáról a katasztrófák elleni védekezésre való felkészüléssel, a védekezéssel és a helyreállítással összefüggõ katasztrófavédelmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében való gondoskodás, – szervezi és végzi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek mûszaki, technikai ellátását, valamint a személyi állomány és az eszközök elhelyezésének feladatait, – elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági feladatok ellátása, – tûzvédelmi szakértõi tevékenységek végzése, – a veszélyes áruk közúti, vasúti, vízi és légi szállításának a külön jogszabályban meghatározottak szerinti ellenõrzésének irányítása, ehhez a tevékenységhez kapcsolódó adatbázis-rendszer biztosítása, valamint e feladatkörben másodfokú hatósági feladatok ellátása, – a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés hatósági engedélyezési és felügyeleti feladatok elvégzése, – elsõ és másodfokú polgári védelmi szakhatósági feladatok ellátása. Nemzetközi együttmûködéssel kapcsolatos jogkörében: – folyamatosan végzi a nemzetközi katasztrófavédelmi szerzõdések végrehajtásából adódó feladatokat, – ellátja a nemzeti kapcsolattartó és koordinációs feladatokat az Európai Bizottság és az Európai Unió tagállamai felé a kritikus infrastruktúrával kapcsolatosan, – a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság (CEPC) munkájában az állandó képviseletet ellátó összekötõ személy kijelölése, – a NATO CEPC alá tartozó Polgári Védelmi Csoport (CPG) munkájában a nemzeti szakmai képviseletet ellátó személy kijelölése, – a nemzetközi szervezetekkel, így különösen az EU és a NATO polgári védelmi gyorsriasztó és információs rendszereivel való kapcsolattartás biztosítása, elõkészítése, koordinálása és biztosítása a nemzetközi szervezetekben és azok szakmai testületeiben való érdekképviseletre, – az EU Lisszaboni Szerzõdésbõl eredõ polgári védelmi tevékenységek koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátása, kapcsolattartás a külpolitikáért felelõs miniszterrel a humanitárius segítségnyújtással való összhang megteremtése érdekében, – a hazai és nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatok tervezésének, szervezésének és az azokon való részvétel biztosítása, – a Kormány által kötött katasztrófavédelmi egyezményekben foglaltak végrehajtásának biztosítása, – alapfeladataihoz kapcsolódóan biztosítja a határmenti és a regionális együttmûködési feladatok végrehajtását, – szükség esetén – a külpolitikáért felelõs miniszterrel együttmûködve – a nemzetközi segítségnyújtásra kijelölt szervek rendelkezésre állásának, ezen szervek külföldi állam katasztrófa sújtotta területeire történõ kijuttatásának biztosítása, – a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás gyakorlati végrehajtásának megszervezése, a szállítmányok továbbításának biztosítása, folyamatos kapcsolattartás a nemzetközi katasztrófavédelmi szervezetekkel, együttmûködési megállapodás alapján a különbözõ karitatív szervezetek, a Magyar Vöröskereszt és a nemzetközi karitatív szervezetek vagy azok magyar tagozatai bevonása a feladat végrehajtásába, – szükség esetén – a külpolitikáért felelõs miniszterrel együttmûködve – a nemzetközi segítség fogadásának biztosítása, kapacitásai függvényében a nemzetközi segítségnek a veszélyhelyzet vagy a katasztrófa károsító hatása által érintett területre való eljuttatása és szétosztása megszervezése.
4634
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 854233 Jogi és igazgatási képzési terület 854291 Kifutó rendszerben fõiskolai képzés 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A BM OKF illetékessége A BM OKF illetékességi területe Magyarország területére terjed ki. 4. Az irányítási jogok gyakorlása 4.1. Irányító szerv neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. 4.2. A BM OKF fõigazgatójának közvetlen irányítása alatt áll: – a BM OKF, – a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: BM OKF GEK), – a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: KOK), – a megyei (fõvárosi) katasztrófavédelmi igazgatóságok, valamint – a helyi szervei. A BM OKF fõigazgatója az irányítási jogait a BM OKF szervezeti és mûködési szabályzatában delegálhatja. 5. A BM OKF besorolása A BM OKF gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a felek által meghatározott körben a BM OKF GEK látja el. 6. A BM OKF fõigazgatójának, helyetteseinek kinevezési rendje a) A BM OKF fõigazgatóját, b) a BM OKF fõigazgató-helyetteseit a fõigazgató javaslatára a belügyminiszter nevezi ki és menti fel. A munkáltatói jogokat a BM OKF fõigazgatója és fõigazgató-helyettesei felett a belügyminiszter, a BM OKF állományába tartozó személyek felett a BM OKF fõigazgatója gyakorolja. 7. A BM OKF foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4635
2012. évi 28. szám
– a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A BM OKF közvetlen jogelõdjei Név: BM Tûzoltóság Országos Parancsnokság Székhely: 1064 Budapest, Izabella utca 62–64. Név: BM Polgári Védelmi Országos Parancsnokság Székhely: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. A jogelõdök mûködésére vonatkozó jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a BM OKF szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A BM OKF általános képviseletét a fõigazgató, a fõigazgató-helyettes, valamint az általuk meghatalmazott személy látja el. 10. A BM OKF vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetben foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság 2011. december 23-án kelt A-178/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-178/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: KOK) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A KOK neve, székhelye Név: Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Rövidített megnevezése: KOK Székhely: 1033 Budapest, III. kerület Laktanya u. 33. 2. A KOK feladatai A KOK, mint a felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmény, közfeladatként a tûzoltóság, a katasztrófavédelem és a polgári védelem szakembereinek képzését, továbbképzését végzi a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el.
4636
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A KOK alaptevékenysége: – jogszabály által meghatározott körben a tûzoltó, tûzvédelmi, katasztrófa- és polgári védelmi jellegû munkakört betöltõk szakmai képzése, továbbképzése; – mûszaki (tûzoltó technikakezelõ) tanfolyamok és vizsgák lebonyolítása; – a vizsgaszervezõ központ feladatainak végzése az Országos Képzési Jegyzékben szereplõ olyan tûzoltó, tûzvédelmi, polgári védelmi és katasztrófavédelmi képzések tekintetében, amelyeknél a szakképzésért felelõs miniszter a belügyminiszter; – a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság és szervei állományának szakmai át- és továbbképzéseiben való közremûködés; – rendszeres, differenciált, illetve speciális katasztrófa- és tûzvédelmi, valamint polgári védelmi felkészítések végzése az együttmûködõ fegyveres, rendvédelmi és közigazgatási szervek meghatározott állománya, továbbá egyes, hivatásuk, közmegbízatásuk vagy munkakörük alapján kötelezett személyek számára; – nyelvtanfolyamok szervezése, lebonyolítása; – informatikai tanfolyamok tartása; – az oktatási, kulturális és tudományos tevékenységhez, a továbbképzéshez kapcsolódó könyvek, jegyzetek, tájékoztató és ismertetõ anyagok kiadása, – részvétel a meghatározott tûzoltási, mûszaki mentési, katasztrófa-elhárítási feladatok ellátásában; – mint a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet (korábbi nevén: Tûzvédelmi Vizsgáló Laboratórium és Tanúsító Szervezet) irányítását ellátó szerv, a különbözõ tûzoltó technikai eszközök minõségellenõrzõ vizsgálata és terméktanúsítása; – mint a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának (korábbi nevén: Központi Tûzoltózenekar) irányítását ellátó szerv, a tûzoltóhagyományok õrzése, ápolása és továbbadása zenemûvészeti tevékenység által; – mint a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának (korábbi nevén: Tûzoltó Múzeum) irányítását ellátó szerv, a tûzvédelem emlékeinek gyûjtése, nyilvántartása, tudományos feldolgozása, restaurálása és bemutatása. Szakágazati besorolása: 855900 M.n.s. egyéb oktatás Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 559099 562917 562919 680002 712109 712204 855932 855937 855943 855944 900121 910201 910202 910203 910204
Egyéb máshová nem sorolt szálláshely-szolgáltatás Munkahelyi étkezés Egyéb étkeztetés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett mûszaki vizsgálat, elemzés Összetett mûszaki, elektronikai rendszer vizsgálata Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Máshová nem sorolt egyéb felnõttoktatás Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintû OKJ-s képzés Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintû OKJ-s képzés Zenemûvészeti tevékenység Múzeumi gyûjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közmûvelõdési, közönségkapcsolati tevékenység
3. A KOK mûködési köre A KOK mûködési köre Magyarország területére terjed ki. 4. Az irányítási jogok gyakorlása Irányító szerv neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4637
2012. évi 28. szám
5. A KOK besorolása A KOK gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ látja el. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A KOK igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos – jogszabályban meghatározott – munkáltatói jogköröket. 7. A KOK foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára: – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. Kiadmányozás, képviselet A KOK általános képviseletét az igazgató, valamint átruházott jogkörben az igazgató-helyettesek látják el. Szervezeti egységek vezetõi a szervezeti és mûködési szabályzat által meghatározottak szerint képviseletre jogosultak. A kiadmányozás rendjét a KOK szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. 9. A KOK közvetlen jogelõdje Név: BM TOP Tûzvédelmi Kiképzõ Intézet Székhely: 1033 Budapest, Laktanya u. 33. 10. A KOK vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ 2011. december 14. napján kelt, A-200/2/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-200/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: FKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. Az FKI neve, székhelye és telephelyei Név: Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített név: FKI Székhely: 1081 Budapest, Dologház u. 1.
4638
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Telephelyei: a) Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 1035 Budapest, Vihar u. 3. aa) II. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1021 Budapest, Budakeszi út 45. ab) Budavári Katasztrófavédelmi Õrs 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé u. 5. ac) III. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1035 Budapest, Vihar u. 3. ad) Békásmegyeri Katasztrófavédelmi Õrs 1039 Budapest, Ipartelep u. 1. b) Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 1113 Budapest, Tas vezér u. 9. ba) XI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1113 Budapest, Tas vezér u. 9. bb) Budafoki Katasztrófavédelmi Õrs 1223 Budapest, Jókai Mór u. 35. bc) XXI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1215 Budapest, Katona J. út 66–68. c) Észak-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség 1135 Budapest, Zsinór u. 8–12. ca) IV. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1046 Budapest, Szent László tér 1. cb) XIII. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1135 Budapest, Zsinór u. 8–12. cc) XIV. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság1149 Budapest, Egressy út 114-116. cd) XVI. Kerületi Katasztrófavédelmi Õrs 1165 Budapest, Jókai Mór u. 6. II/200. d) Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség 1081 Budapest, Dologház u. 1. da) VIII. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1081 Budapest, Dologház u. 3. db) Belvárosi Katasztrófavédelmi Õrs 1052 Budapest, Gerlóczy u. 6. dc) IX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1097 Budapest, Vágóhíd u. 13. dd) X. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1103 Budapest, Martinovics tér 12. de) Országház Katasztrófavédelmi Õrs 1055 Budapest, Kossuth tér 1–3. e) Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség 1191 Budapest, Üllõi út 235. ea) XVII. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1173 Budapest, Bakancsos u. 1. eb) XIX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1191 Budapest, Üllõi út 235. ec) XX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1201 Budapest, Vörösmarty u. 13–15. ed) Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 2. Az FKI feladatai Az FKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, az 1971. évi 25. törvényerejû rendelettel kihirdetett, a nemzetközi polgári repülésrõl Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezményben és az annak módosításáról szóló jegyzõkönyvekben, valamint az Egyezmény Függelékeinek kihirdetésérõl szóló 2007. évi XLVI. törvényben (a továbbiakban: Egyezmény), továbbá a tûzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekrõl, a tûzvédelmi bírságról és a tûzvédelemmel foglalkozók kötelezõ élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. Az FKI alaptevékenysége a) tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységet végez, és közremûködik közvetlen tûz- és robbanásveszély esetén a biztonsági intézkedések végrehajtásában, ennek érdekében állandó készenléti jellegû szolgálatot tart, b) a Kormány által rendeletben meghatározott tûzvédelmi hatósági feladatokat lát el, c) székhelyén az önkormányzat kérésére közremûködik egyes, speciális felkészültséget vagy eszközöket igénylõ a középületek biztonságos üzemeltetését szolgáló feladatok ellátásában, d) ellenõrzi az önkormányzati tûzoltóság, a létesítményi tûzoltóság és a tûzoltási és mûszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tûzoltó egyesület tevékenységét, e) tûzmegelõzési feladatokat lát el, f) tûzvizsgálati feladatokat végez, g) ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását, h) ellátja a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülõtér hivatásos tûzoltóságának mûködésérõl, fenntartásáról és fejlesztésérõl szóló 8/1997. (II. 12.) BM rendeletben foglalt alapfeladatokat.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4639
3. Az FKI szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 559099 Egyéb máshova nem sorolt szálláshely-szolgáltatás 562917 Munkahelyi étkeztetés 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 841169 Máshova nem sorolható egyéb kiegészítõ szolgáltatások 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855936 Kötelezõ felkészítõ képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnõtt oktatás 862101 Háziorvosi alapellátás 862231 Foglalkoztatási-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban elõírt okból kötelezõen végzett egészségügyi szakértõi tevékenység 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 4. Az FKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. Az FKI gazdálkodási besorolása Az FKI a gazdálkodási besorolás alapján önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az FKI illetékessége Az FKI illetékességi területe a fõváros közigazgatási területére terjed ki, továbbá a) a Repülõtér kerítéssel körülhatárolt területe, az utasterminálok, valamint az azok elõtti közúti elõterek és létesítmények; b) a Repülõtér két terminálját összekötõ közút, valamint a közút és a Repülõtér kerítése közötti területek; c) azon területek is, amelyeket részére a légiközlekedési hatóság az Egyezmény alapján a Repülõtér leszállópályáinak végeitõl le-, illetve felszállási irányokban meghatároz. A tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 24/A. § e) pontja alapján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetõje kiadja a hivatásos tûzoltóságok mûködési területét. Az FKI a tûzoltás és mûszaki mentés vonatkozásában a megjelölt elsõdleges mûveleti körzetekben jár el.
4640
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
7. Az intézményvezetõ kinevezési rendje Az FKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 8. Az FKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 9. Kiadmányozás, képviselet Az FKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. A kiadmányozás rendjét az FKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. 10. Jogutódlás Az FKI a 2012. március 31. napján a FKI-ba történõ beolvadással megszûnt Polgári Védelmi Parancsnokság (1149 Budapest, Mogyoródi út 43.), valamint Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóság (1185 Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér) általános jogutódja. 11. Az FKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg az FKI 2011. december 14. napján kelt, A-202/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-202/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: RHT) a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvasással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Repülõtéri Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: RHT 1.3. Székhelye: Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 722799 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér területére terjed ki
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4641
2012. évi 28. szám
a) a repülõtér kerítéssel körülhatárolt területe, az utasterminálok, valamint az azok elõtti közúti elõterek és létesítmények; b) a repülõtéren lévõ MALÉV üzemanyagtelephez kapcsolódó külsõ szivattyútelep; c) a repülõtér két terminálját összekötõ közút, valamint a közút és a repülõtér kerítése közötti területek; d) azon területek is, amelyeket részére a légiközlekedési hatóság az 1971. évi 25. törvényerejû rendelettel kihirdetett, a nemzetközi polgári repülésrõl Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezményben és az annak módosításáról szóló jegyzõkönyvekben, valamint az Egyezmény Függelékeinek kihirdetésérõl szóló 2007. évi XLVI. törvény (Egyezmény) alapján a repülõtér leszállópályáinak végeitõl le-, illetve felszállási irányokban meghatároz. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az RHT a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1081 Budapest, Dologház u. 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 494142 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az RHT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A jogutódlás és a kötelezettségvállalás rendje: Az RHT leltárral alátámasztott vagyona – ideértve a vagyoni értékû jogokat, követeléseket és kötelezettségeket is –, továbbá valamennyi joga és kötelezettsége teljes körben az általános jogutódhoz kerül. Az RHT a közte valamint a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság között megkötött megállapodásban rögzített feltételek szerint 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettségeket. 7. Az RHT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az RHT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-179/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-179/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4642
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Polgári Védelmi Parancsnokság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Polgári Védelmi Parancsnokságot (a továbbiakban: PVP) a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvasással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Polgári Védelmi Parancsnokság 1.2. Rövidített neve: PVP 1.3. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 722809 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: a fõváros területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a PVP a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1081 Budapest, Dologház u. 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 494142 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A PVP közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A jogutódlás és a kötelezettségvállalás rendje: A PVP leltárral alátámasztott vagyona – ideértve a vagyoni értékû jogokat, követeléseket és kötelezettségeket is –, továbbá valamennyi joga és kötelezettsége teljes körben az általános jogutódhoz kerül. A PVP a közte valamint a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság között megkötött megállapodásban rögzített feltételek szerint 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettségeket. 7. A PVP személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A PVP megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-180/2/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-180/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4643
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Baranya MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Baranya MKI neve, székhelye Név: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Baranya MKI Székhely: 7627 Pécs, Engel János út 1. Telephelyei: Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7627 Pécs, Engel János út 1. Pécsi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7627 Pécs, Engel János út 1. Komlói Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7300 Komló, Berek u. 12. Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7800 Siklós, Gyûdi u. 24. Siklósi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7800 Siklós, Gyûdi u. 24. Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7700 Mohács, Liszt F. u. 26. Mohácsi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7700 Mohács, Liszt F. u. 26. Véméndi Katasztrófavédelmi Õrs 7726 Véménd Szabadság tér 11. Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7900 Szigetvár, József Attila u. 87. Szigetvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7900 Szigetvár, József Attila u. 87. 2. A Baranya MKI feladatai A Baranya MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Baranya MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Baranya megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását.
4644
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Baranya MKI irányítja Pécs, Szigetvár, Komló, Mohács, Siklós hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Pécs, Szigetvár, Mohács, Siklós katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Baranya MKI illetékessége A Baranya MKI illetékességi területe Baranya megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Baranya MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Baranya MKI besorolása A Baranya MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Baranya MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Baranya MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4645
2012. évi 28. szám
8. A Baranya MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Baranya MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Baranya MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Baranya MKI közvetlen jogelõdjei Név: Baranya Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Pécs, Engel János út 1. Név: Baranya Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Pécs, Rákóczi u. 34. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Baranya MKI a 2012. március 31. napján a Baranya MKI-ba történõ beolvadással megszûnt a Pécs Hivatásos Tûzoltóság, a Szigetvár Hivatásos Tûzoltóság, a Komló Hivatásos Tûzoltóság, a Mohács Hivatásos Tûzoltóság, a Siklós Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Baranya MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Baranya MKI 2011. december 14-én kelt A-181/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-181/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Komló Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Komló Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Komló HT) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Komló Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Komló HT 1.3. Székhelye: 7627 Komló, Berek u. 12. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 556343 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4646
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Alsómocsolád, Apátvarasd, Ág, Bakóca, Baranyajenõ, Baranyaszentgyörgy, Bikal, Bodolyabér, Egyházaskozár, Erdõsmecske, Felsõegerszeg, Gerényes, Gödre, Hegyhátmaróc, Hidas, Hosszúhetény, Kárász, Kisbeszterce, Kishajmás, Kisvaszar, Komló, Köblény, Liget, Lovászhetény, Magyaregregy, Magyarhertelend, Magyarszék, Martonfa, Mágocs, Mánfa, Máza, Mecseknádasd, Mecsekpülöske, Mekényes, Mezõd, Mindszentgodisa, Nagyhajmás, Nagypall, Oroszló, Óbánya, Ófalu, Palé, Pécsvárad, Sásd, Szalatnak, Szágy, Szárász, Szászvár, Tarrós, Tékes, Tormás, Tófû, Varga, Vásárosdombó, Vázsnok, Vékény, Zengõvárkony területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Komló HT a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722810 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Baranya megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Komló HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Komló HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Komló HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Komló HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Komló HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-316/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-316/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4647
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Mohács Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mohács Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mohács HT) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mohács Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mohács HT 1.3. Székhelye: 7700 Mohács, Liszt F. u. 26. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 556332 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Babarc, Bár, Belvárdgyula, Bezedek, Borjád, Bóly, Dunaszekcsõ, Erdõsmárok, Erzsébet, Fazekasboda, Feked, Geresdlak, Görcsönydoboka, Hásságy, Himesháza, Homorúd, Ivándárda, Kátoly, Kékesd, Kisbudmér, Kisnyárád, Kölked, Lánycsók, Lippó, Liptód, Majs, Maráza, Máriakménd, Mohács, Monyoród, Nagybudmér, Nagynyárád, Olasz, Palotabozsok, Pócsa, Sárok, Sátorhely, Somberek, Szajk, Szebény, Szederkény, Szellõ, Székelyszabar, Szûr, Töttös, Udvar, Versend, Véménd területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mohács HT a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722810 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Baranya megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mohács HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mohács HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mohács HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mohács HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mohács HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-315/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-315/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k. államtitkár
4648
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Pécs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Pécs Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Pécs HT) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Pécs Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Pécs HT 1.3. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 479163 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abaliget, Aranyosgadány, Bakonya, Berkesd, Birján, Bogád, Cserkút, Ellend, Görcsöny, Gyód, Husztót, Keszü, Kovácsszénája, Kozármisleny, Kökény, Kõvágószõlõs, Kõvágótõttõs, Lothárd, Magyarsarlós, Nagykozár, Orfû, Pellérd, Pereked, Pécs, Pécsudvar, Pogány, Regenye, Romonya, Szemely, Szilágy, Szõke területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Pécs HT a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722810 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Baranya megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Pécs HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Pécs HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Pécs HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Pécs HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Pécs HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-314/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-314/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4649
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Siklós Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Siklós Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Siklós HT) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Siklós Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Siklós HT 1.3. Székhelye: 7800 Siklós, Gyûdi u. 24. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 556365 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Adorjás, Alsószentmárton, Áta, Babarcszõlõs, Baksa, Baranyahidvég, Beremend, Besence, Bisse, Bogádmindszent, Bosta, Csarnóta, Csányoszró, Cún, Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávaiványi, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Drávasztára, Egerág, Egyházasharaszti, Garé, Gilvánfa, Gordisa, Harkány, Hegyszentmárton, Hirics, Illocska, Ipacsfa, Ivánbattyán, Kákics, Kásád, Kemse, Kémes, Kisasszonyfa, Kisdér, Kisharsány, Kisherend, Kisjakabfalva, Kiskass, Kislippó, Kisszentmárton, Kistapolca, Kistótfalu, Kovácshida, Kórós, Lapáncsa, Lúzsok, Magyarbóly, Magyarmecske, Magyartelek, Marócsa, Matty, Márfa, Márok, Nagycsány, Nagyharsány, Nagytótfalu, Okorág, Old, Ócsárd, Ózdfalu, Palkonya, Páprád, Peterd, Pécsdevecser, Piskó, Rádfalva, Sámod, Szaporca, Sellye, Siklós, Siklósbodony, Siklósnagyfalu, Sósvertike, Szalánta, Szava, Szilvás, Szõkéd, Tengeri, Tésenfa, Téseny, Túrony, Újpetre, Vajszló, Vejti, Villány, Villánykövesd, Vokány, Zaláta területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Siklós HT a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722810 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Baranya megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Siklós HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Siklós HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Siklós HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Siklós HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Siklós HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-313/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-313/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4650
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szigetvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szigetvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szigetvár HT) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szigetvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szigetvár HT 1.3. Székhelye: 7900 Szigetvár, József Attila u. 87. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 556321 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Almamellék, Almáskeresztúr, Basal, Bánfa, Bicsérd, Boda, Bogdása, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertõ, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Drávafok, Drávakeresztúr, Endrõc, Felsõszentmárton, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa, Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Markóc, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pettend, Pécsbagota, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhatvan, Somogyhárságy, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlõrinc, Szigetvár, Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szigetvár HT a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7627 Pécs, Engel János út 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722810 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Baranya megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szigetvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szigetvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szigetvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szigetvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szigetvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-317/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-317/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4651
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Bács-Kiskun MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Bács-Kiskun MKI neve, székhelye Név: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Bács-Kiskun MKI Székhely: 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. Telephelyei: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Kecskeméti Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Kiskunfélegyházi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6100 Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 21. Izsáki Katasztrófavédelmi Õrs 6070 Izsák, Batthyány u. 52. Kunszentmiklósi Katasztrófavédelmi Iroda 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 12. Tiszakécskei Katasztrófavédelmi Iroda 6060 Tiszakécske, Béke u. 152. Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 6500 Baja, Tóth K. u. 25. Bajai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6500 Baja, Tóth K. u. 25. Kalocsai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6300 Kalocsa, Búzapiac tér 7. Nagybaracskai Katasztrófavédelmi Õrs 6527 Nagybaracska, Szabadság tér 12. Solti Katasztrófavédelmi Õrs 6320 Solt, Rév u. 2. Bácsalmási Katasztrófavédelmi Iroda 6430 Bácsalmás Gróf Teleki J. u. 4–8. Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 6400 Kiskunhalas, Kõrösi u. 21. Kiskunhalasi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6400 Kiskunhalas, Kõrösi u. 21. Kiskõrösi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6200 Kiskõrös, Szent László u. 2. Kiskunmajsai Katasztrófavédelmi Õrs 6120 Kiskunmajsa, Arany J. u. 4. 2. A Bács-Kiskun MKI feladatai A Bács-Kiskun MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el.
4652
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Bács-Kiskun MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Bács-Kiskun megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Bács-Kiskun MKI irányítja Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskõrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Baja, Kecskemét és Kiskunhalas katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Bács-Kiskun MKI illetékessége A Bács-Kiskun MKI illetékességi területe Bács-Kiskun megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Bács-Kiskun MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Bács-Kiskun MKI besorolása A Bács-Kiskun MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4653
2012. évi 28. szám
6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Bács-Kiskun MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Bács-Kiskun MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Bács-Kiskun MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Bács-Kiskun MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Bács-Kiskun MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Bács-Kiskun MKI közvetlen jogelõdjei Név: Bács-Kiskun Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Név: Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Bács-Kiskun MKI a 2012. március 31. napján a Bács-Kiskun MKI-ba történõ beolvadással megszûnt a Baja Hivatásos Tûzoltóság, a Kalocsa Hivatásos Tûzoltóság, a Kecskemét Hivatásos Tûzoltóság, a Kiskõrös Hivatásos Tûzoltóság, a Kiskunfélegyháza Hivatásos Tûzoltóság, a Kiskunhalas Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Bács-Kiskun MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Bács-Kiskun MKI 2011. december 14-án kelt A-187/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-187/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4654
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Baja Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Baja Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Baja HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Baja Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Baja HT 1.3. Székhelye: 6500 Baja, Tóth K. u. 25. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 540975 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Baja, Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszõlõs, Bátmonostor, Csátalja, Csávoly, Csikéria, Dávod, Dunafalva, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsõszentiván, Gara, Hercegszántó, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Rém, Sükösd, Szeremle, Tataháza, Vaskút területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Baja HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Baja HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Baja HT figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Baja HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Baja HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Baja HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-318/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-318/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4655
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kalocsa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kalocsa Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kalocsa HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kalocsa Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kalocsa HT 1.3. Székhelye: 6300 Kalocsa, Búzapiac tér 7. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 541675 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Apostag, Bátya, Drágszél, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dunavecse, Dusnok, Fajsz, Foktõ, Géderlak, Hajós, Harta, Homokmégy, Kalocsa, Miske, Ordas, Öregcsertõ, Solt, Szakmár, Uszód, Újsolt, Újtelek területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Kalocsa HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kalocsa HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kalocsa HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kalocsa HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kalocsa HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kalocsa HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-319/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-319/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4656
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kecskemét Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kecskemét Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kecskemét HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kecskemét Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kecskemét HT 1.3. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 542100 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ágasegyháza, Ballószög, Felsõlajos, Fülöpháza, Helvécia, Izsák, Jakabszállás, Kecskemét, Kerekegyháza, Kunadacs, Kunbaracs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Ladánybene, Lajosmizse, Lakitelek, Nyárlõrinc, Orgovány, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Szentkirály, Tass, Tiszakécske, Tiszaug, Városföld területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Kecskemét HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kecskemét HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kecskemét HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kecskemét HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kecskemét HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kecskemét HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-322/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-322/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4657
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kiskõrös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kiskõrös Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kiskõrös HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. A költségvetési szerv neve: Kiskõrös Hivatásos Tûzoltóság 1.2. A költségvetési szerv rövidített neve: Kiskõrös HT 1.3. A költségvetési szerv székhelye: 6200 Kiskõrös, Szent László u. 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 540919 1.5. Gazdálkodási jogköre szerinti besorolás: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Akasztó, Bócsa, Császártöltés, Csengõd, Fülöpszállás, Imrehegy, Kaskantyú, Kecel, Kiskõrös, Páhi, Soltszentimre, Soltvadkert, Tabdi, Tázlár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Kiskõrös HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kiskõrös HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kiskõrös HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kiskõrös HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kiskõrös HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kiskõrös HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-320/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-320/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4658
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kiskunfélegyháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kiskunfélegyháza Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kiskunfélegyháza HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kiskunfélegyháza Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kiskunfélegyháza HT 1.3. Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 21. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 632571 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bugac, Bugacpusztaháza, Fülöpjakab, Gátér, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Móricgát, Pálmonostora, Petõfiszállás, Tiszaalpár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Kiskunfélegyháza HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kiskunfélegyháza HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kiskunfélegyháza HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kiskunfélegyháza HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kiskunfélegyháza HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kiskunfélegyháza HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-321/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-321/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4659
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kiskunhalas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kiskunhalas Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kiskunhalas HT) a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kiskunhalas Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kiskunhalas HT 1.3. Székhelye: 6400 Kiskunhalas, Kõrösi út 21. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 541554 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Balotaszállás, Borota, Csólyospálos, Harkakötöny, Jánoshalma, Kelebia, Kéleshalom, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Mélykút, Pirtó, Szank, Tompa, Zsana területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint Kiskunhalas HT a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722821 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Bács-Kiskun megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kiskunhalas HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kiskunhalas HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kiskunhalas HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kiskunhalas HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kiskunhalas HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt A-323/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-323/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4660
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Békés MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Békés MKI neve, székhelye Név: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Békés MKI Székhely: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. Telephelyei: Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. Békéscsabai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. Mezõberényi Katasztrófavédelmi Õrs 5650 Mezõberény, Liget tér 2/a. Békési Katasztrófavédelmi Iroda 5630 Békés, Petõfi u. 24. Gyulai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5700 Gyula, Vértanúk útja 8. Sarkadi Katasztrófavédelmi Õrs 5720 Sarkad, Hajdú u. 12. Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5900 Orosháza, Kossuth tér 3. Mezõkovácsházi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5800 Mezõkovácsháza, Árpád u. 1. Kevermesi Katasztrófavédelmi Õrs 5744 Kevermes, Jókai u. 1. Orosházi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5900 Orosháza, Kossuth tér 3. Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5520 Szeghalom, Széchenyi u. 2–8. Szarvasi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5540 Szarvas, Deák Ferenc u. 7. Szeghalmi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5520 Szeghalom, Széchenyi u. 2–8. Gyomaendrõdi Katasztrófavédelmi Iroda 5500 Gyomaendrõd, Fõ u. 2. 2. A Békés MKI feladatai A Békés MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Békés MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4661
– elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Békés megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Békés MKI irányítja Békéscsaba, Gyula, Mezõkovácsháza, Orosháza, Szarvas Szeghalom hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Békéscsaba, Orosháza és Szeghalom katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Békés MKI illetékessége A Békés MKI illetékességi területe Békés megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Békés MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Békés MKI besorolása A Békés MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Békés MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Békés MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény,
4662
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
– – – –
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény, rendelkezései az irányadók.
8. A Békés MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Békés MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Békés MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Békés MKI közvetlen jogelõdjei Név: Békés Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Békéscsaba, Kazinczy u. 9. Név: Békés Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Békéscsaba, József A. út 2–4. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Békés MKI a 2012. március 31. napján a Békés MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Békéscsaba Hivatásos Tûzoltóság, a Gyula Hivatásos Tûzoltóság, a Mezõkovácsháza Hivatásos Tûzoltóság, az Orosháza Hivatásos Tûzoltóság, a Szarvas Hivatásos Tûzoltóság, a Szeghalom Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Békés MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Békés MKI 2011. december 14-én kelt A-188/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-188/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4663
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Békéscsaba Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Békéscsaba Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Békéscsaba HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Békéscsaba Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Békéscsaba HT 1.3. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 342933 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Békés, Békéscsaba, Bélmegyer, Csabaszabadi, Csárdaszállás, Csorvás, Doboz, Gerendás, Kamut, Kétsoprony, Köröstarcsa, Mezõberény, Murony, Szabadkígyós, Tarhos, Telekgerendás, Újkígyós területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Békéscsaba HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Békéscsaba HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Békéscsaba HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Békéscsaba HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Békéscsaba HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Békéscsaba HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-325/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-325/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4664
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Gyula Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Gyula Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Gyula HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Gyula Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Gyula HT 1.3. Székhelye: 5700 Gyula, Vértanúk útja 8. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 342944 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Elek, Geszt, Gyula, Kétegyháza, Kötegyán, Lökösháza, Mezõgyán, Méhkerék, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Újszalonta területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Gyula HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Gyula HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Gyula HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Gyula HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Gyula HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Gyula HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-324/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-324/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4665
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Mezõkovácsháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mezõkovácsháza Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mezõkovácsháza HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mezõkovácsháza Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mezõkovácsháza HT 1.3. Székhelye: 5800 Mezõkovácsháza, Árpád u. 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 342999 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Almáskamarás, Battonya, Dombegyház, Dombiratos, Kaszaper, Kevermes, Kisdombegyháza, Kunágota, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Mezõhegyes, Mezõkovácsháza, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Pusztaottlaka, Végegyháza területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mezõkovácsháza HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mezõkovácsháza HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mezõkovácsháza HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mezõkovácsháza HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mezõkovácsháza HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mezõkovácsháza HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-329/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-329/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4666
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat az Orosháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Orosháza Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Orosháza HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Orosháza Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Orosháza HT 1.3. Székhelye: 5900 Orosháza, Kossuth tér 3. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 342955 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Békéssámson, Csanádapáca, Gádoros, Kardoskút, Nagyszénás, Orosháza, Pusztaföldvár, Tótkomlós területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Orosháza HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Orosháza HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Orosháza HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Orosháza HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Orosháza HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Orosháza HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-327/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-327/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4667
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szarvas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szarvas Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szarvas HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szarvas Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szarvas HT 1.3. Székhelye: 5540 Szarvas, Deák F. u. 7. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 343996 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Békésszentandrás, Csabacsüd, Dévaványa, Ecsegfalva, Gyomaendrõd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szarvas HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szarvas HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szarvas HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szarvas HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szarvas HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szarvas HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-328/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-328/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4668
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szeghalom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szeghalom Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szeghalom HT) a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szeghalom Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szeghalom HT 1.3. Székhelye: 5520 Szeghalom, Széchenyi u. 2–8. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 343468 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Biharugra, Bucsa, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Körösladány, Körösnagyharsány, Körösújfalu, Okány, Szeghalom, Vésztõ, Zsadány területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szeghalom HT a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 9. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722832 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Békés megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szeghalom HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szeghalom HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szeghalom HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szeghalom HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szeghalom HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-326/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-326/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4669
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Borsod-Abaúj-Zemplén MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI neve, székhelye Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén MKI Székhely: 3525 Miskolc, Dózsa György út 15. Telephelyei: Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3525 Miskolc, Dózsa György út 15. Miskolci Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3525 Miskolc, Dózsa György út 15. Szerencsi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3900 Szerencs, Rákóczi út 119. Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3580 Tiszaújváros, Tûzoltó út 1. Tiszaújvárosi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3580 Tiszaújváros, Tûzoltó út 1. Mezõkövesdi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3400 Mezõkövesd, Szent László tér 12. Mezõcsáti Katasztrófavédelmi Õrs 3450 Mezõcsát, Hrsz. 468. Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4. Kazincbarcikai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4. Ózdi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3600 Ózd, Vasvár út 84. Szendrõi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3752 Szendrõ, Váralja út 3. Aggteleki Katasztrófavédelmi Õrs 3759 Aggtelek, Kossuth út 1. Bódvaszilasi Katasztrófavédelmi Õrs 3763 Bódvaszilas, Kossuth út 23. Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3860 Encs, Szent Flórián út 1. Encsi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3860 Encs, Szent Flórián út 1. Abaújlaki Katasztrófavédelmi Õrs 3815 Abaújlak, Fõ út 59. Gönci Katasztrófavédelmi Õrs 3895 Gönc, Rákóczi út 100. Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3980 Sátoraljaújhely, Pataki u. 2. Pálházi Katasztrófavédelmi Õrs 3994 Pálháza, Dózsa Gy. út 39. Cigándi Katasztrófavédelmi Õrs 3973 Cigánd, Fõ út 87. Tolcsvai Katasztrófavédelmi Õrs 3934 Tolcsva, Szabadság tér 29.
4670
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Sárospataki Katasztrófavédelmi Iroda 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tokaji Katasztrófavédelmi Iroda 3910 Tokaj, Rákóczi Ferenc út 54. 2. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI feladatai A Borsod-Abaúj- Zemplén MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI irányítja Encs, Kazincbarcika, Mezõkövesd, Miskolc, Ózd, Sátoraljaújhely, Szendrõ, Szerencs, Tiszaújváros hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Encs, Kazincbarcika, Miskolc, és Tiszaújváros katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4671
3. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI illetékessége A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI besorolása A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény, rendelkezései az irányadók. 8. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Borsod-Abaúj-Zemplén MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI közvetlen jogelõdjei Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: 3525 Miskolc, Dózsa György út 15. Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Miskolc, Városház tér 1. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI a 2012. március 31. napján a Borsod-Abaúj-Zemplén MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Encs Hivatásos Tûzoltóság, Kazincbarcika Hivatásos Tûzoltóság, Mezõkövesd Hivatásos Tûzoltóság, Miskolc Hivatásos Tûzoltóság, Ózd Hivatásos Tûzoltóság, Sátoraljaújhely Hivatásos Tûzoltóság, Szendrõ Hivatásos Tûzoltóság, Szerencs Hivatásos Tûzoltóság, Tiszaújváros Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja.
4672
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
12. A Borsod-Abaúj-Zemplén MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Borsod-Abaúj-Zemplén MKI 2011. december 14-én kelt A-182/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-182/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Encs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Encs Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Encs HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Encs Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Encs HT 1.3. Székhelye: 3860 Encs, Szent Flórián út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548960 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszolnok, Abaújvár, Alsógagy, Alsóvadász, Arka, Aszaló, Baktakék, Beret, Boldogkõújfalu, Boldogkõváralja, Büttös, Csenyéte, Csobád, Detek, Encs, Fancsal, Fáj, Felsõdobsza, Felsõgagy, Felsõvadász, Fony, Forró, Fulókércs, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Garadna, Gibárt, Gönc, Göncruszka, Halmaj, Hejce, Hernádbûd, Hernádcéce, Hernádkércs, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hidasnémeti, Homrogd, Ináncs, Kány, Kázsmárk, Keresztéte, Kéked, Kiskinizs, Korlát, Krasznokvajda, Kupa, Léh, Litka, Méra, Mogyoróska Monaj, Nagykinizs, Novajidrány, Nyésta, Pamlény, Pányok, Pere, Perecse, Pusztaradvány, Rásonysápberencs, Regéc, Selyeb, Szalaszend, Szászfa, Szemere, Szentistvánbaksa, Telkibánya, Tornyosnémeti, Vilmány, Vizsoly, Zsujta területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Encs HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Encs HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4673
2012. évi 28. szám
5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Encs HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Encs HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Encs HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Encs HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-338/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-338/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Kazincbarcika Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kazincbarcika Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kazincbarcika HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kazincbarcika Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kazincbarcika HT 1.3. Székhelye: 3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548959 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Aggtelek, Alacska, Alsószuha, Balajt, Bánhorváti, Berente, Boldva, Borsodszirák, Damak, Dédestapolcsány, Dövény, Edelény, Felsõkelecsény, Felsõnyárád, Hangács, Hegymeg, Imola, Izsófalva, Jákfalva, Kazincbarcika, Kurityán, Lak, Ládbesenyõm, Mályinka, Múcsony, Nagybarca, Nyomár, Ormosbánya, Ragály, Rudolftelep, Sajógalgóc, Sajóivánka, Sajókaza, Sajószentpéter, Szakácsi, Szuhafõ, Szuhakálló, Tardona, Tomor, Trizs, Vadna, Zádorfalva, Ziliz, Zubogy területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kazincbarcika HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv
4674
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kazincbarcika HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kazincbarcika HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kazincbarcika HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kazincbarcika HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kazincbarcika HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-331/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-331/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Mezõkövesd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mezõkövesd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mezõkövesd HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mezõkövesd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mezõkövesd HT 1.3. Székhelye: 3400 Mezõkövesd, Szent László tér 12. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 549385 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bogács, Borsodgeszt, Borsodivánka, Bükkábrány, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Csincse, Egerlövõ, Gelej, Kács, Mezõkeresztes, Mezõkövesd, Mezõnagymihály, Mezõnyárád, Négyes, Sály, Szentistván, Szomolya, Tard, Tibolddaróc, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszavalk, Vatta területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mezõkövesd HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6.
•
4675
2012. évi 28. szám
Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4. A közfeladatok további ellátása: A Mezõkövesd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mezõkövesd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mezõkövesd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mezõkövesd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mezõkövesd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-334/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-334/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Miskolc Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Miskolc Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Miskolc HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Miskolc Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Miskolc HT 1.3. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa György út 15. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 473688 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsózsolca, Arnót, Berzék, Bõcs, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Emõd, Felsõzsolca, Gesztely, Harsány, Hernádkak, Hernádnémeti, Kisgyõr, Kistokaj, Kondó, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Onga, Parasznya, Radostyán, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhidvég, Sajókápolna, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szikszó, Szirmabesenyõ, Varbó területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4676
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapító jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Miskolc HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Miskolc HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Miskolc HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Miskolc HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Miskolc HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Miskolc HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-336/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-336/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Ózd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Ózd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Ózd HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Ózd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Ózd HT 1.3. Székhelye: 3600 Ózd, Vasvár út 84. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548904 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4677
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszõlõs, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Ózd, Putnok, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapító jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Ózd HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attil u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Ózd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Ózd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Ózd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Ózd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Ózd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-333/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-333/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Sátoraljaújhely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Sátoraljaújhely Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Sátoraljaújhely HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Sátoraljaújhely Hivatásos Tûzoltóság
4678
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Rövidített neve: Sátoraljaújhely HT Székhelye: 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 2. Törzskönyvi azonosító száma: 637345 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Alsóberecki, Alsóregmec, Bodroghalom, Bodrogolaszi, Bózsva, Cigánd, Dámóc, Erdõhorváti, Felsõberecki, Felsõregmec, Filkeháza, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Györgytarló, Háromhuta, Hercegkút, Hollóháza, Karcsa, Karos, Kenézlõ, Kishuta, Kisrozvágy, Komlóska, Kovácsvágás, Lácacséke, Makkoshotyka, Mikóháza, Nagyhuta, Nagyrozvágy, Nyíri, Olaszliszka, Pácin, Pálháza, Pusztafalu, Révleányvár, Ricse, Sárazsadány, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Semjén, Tiszacsermely, Tiszakarád, Tolcsva, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Viss területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapító jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Sátoraljaújhely HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Sátoraljaújhely HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Sátoraljaújhely HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Sátoraljaújhely HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Sátoraljaújhely HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Sátoraljaújhely HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-330/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-330/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4679
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szendrõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szendrõ Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szendrõ HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szendrõ Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szendrõ HT 1.3. Székhelye: 3752 Szendrõ, Váralja u. 3. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548982 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abod, Alsótelekes, Becskeháza, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Debréte, Égerszög, Felsõtelekes, Galvács, Hidvégardó, Jósvafõ, Kánó, Komjáti, Martonyi, Meszes, Perkupa, Rakaca, Rakacaszend, Rudabánya, Szalonna, Szendrõ, Szendrõlád, Szin, Szinpetri, Szögliget, Szõlõsardó, Szuhogy, Teresztenye, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Varbóc, Viszló területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szendrõ HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szendrõ HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szendrõ HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szendrõ HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szendrõ HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szendrõ HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-332/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-332/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4680
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szerencs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szerencs Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szerencs HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szerencs Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szerencs HT 1.3. Székhelye: 3900 Szerencs, Rákóczi út 119. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548971 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abaújszántó, Alsódobsza, Baskó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Csobaj, Erdõbénye, Golop, Legyesbénye, Mád, Megyaszó, Mezõzombor, Monok, Prügy, Rátka, Sima, Sóstófalva, Szegi, Szegilong, Szerencs, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tarcal, Tállya, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszatardos, Tokaj, Újcsanálos terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szerencs HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szerencs HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szerencs HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szerencs HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szerencs HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szerencs HT megszûnésével egyidejûleg, költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-337/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-337/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4681
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Tiszaújváros Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Tiszaújváros Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Tiszaújváros HT) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Szerv neve: Tiszaújváros Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Tiszaújváros HT 1.3. Székhelye: 3580 Tiszaújváros, Tûzoltó u. 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 548915 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ároktõ, Girincs, Hejõbába, Hejõkeresztúr, Hejõkürt, Hejõpapi, Hejõszalonta, Igrici, Kesznyéten, Kiscsécs, Köröm, Mezõcsát, Muhi, Nagycsécs, Nemesbikk, Ónod, Oszlár, Sajóörös, Sajószöged, Szakáld, Tiszakeszi, Tiszapalkonya, Tiszatarján, Tiszaújváros területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Tiszaújváros HT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722843 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Tiszaújváros HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Tiszaújváros HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Tiszaújváros HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig hajtja végre. 7. A Tiszaújváros HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Tiszaújváros HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-335/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-335/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4682
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Csongrád MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Csongrád MKI neve, székhelye Név: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Csongrád MKI Székhely: 6721 Szeged, Berlini krt. 16–18. Telephelyei: Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 6728 Szeged, Napos út 4. Szegedi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6728 Szeged, Napos út 4. Makói Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6900 Makó, Vorhand rabbi tér 1. Kisteleki Katasztrófavédelmi Õrs 6760 Kistelek, Rákóczi F. u. 17. Ruzsai Katasztrófavédelmi Õrs 6786 Ruzsa, Ságvári u. 7. Mórahalmi Katasztrófavédelmi Iroda 6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2/A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 6600 Szentes, Kossuth Lajos u. 47. Szentesi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6600 Szentes, Kossuth Lajos u. 47. Csongrádi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6640 Csongrád, Hunyadi tér 11/A Hódmezõvásárhelyi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 6800 Hódmezõvásárhely, Szent István tér 1. 2. A Csongrád MKI feladatai A Csongrád MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Csongrád MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Csongrád megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Csongrád MKI irányítja Csongrád, Hódmezõvásárhely, Makó, Szeged, Szentes hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Szeged és Szentes katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4683
Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Csongrád MKI illetékessége A Csongrád MKI illetékességi területe Csongrád megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Csongrád MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Csongrád MKI besorolása A Csongrád MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Csongrád MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Csongrád MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény, rendelkezései az irányadók. 8. A Csongrád MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
4684
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Csongrád MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Csongrád MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Csongrád MKI közvetlen jogelõdjei Név: Csongrád Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Szeged, Napos u. 4. Név: Csongrád Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Szeged, Rákóczi tér 1. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Csongrád MKI a 2012. március 31. napján a Csongrád MKI-ba történõ beolvadással megszûnt a Csongrád Hivatásos Tûzoltóság, a Hódmezõvásárhely Hivatásos Tûzoltóság, a Makó Hivatásos Tûzoltóság, a Szeged Hivatásos Tûzoltóság, a Szentes Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Csongrád MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Csongrád MKI 2011. december 14-én kelt A-183/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-183/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Csongrád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Csongrád Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Csongrád HT) a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Csongrád Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Csongrád HT 1.3. Székhelye: 6640 Csongrád, Hunyadi tér 11/A. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 358071 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Csanytelek, Csongrád, Felgyõ, Tömörkény területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4685
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Csongrád HT a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6721 Szeged, Berlini körút 16–18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722854 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Csongrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Csongrád HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Csongrád HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Csongrád HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Csongrád HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Csongrád HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-339/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-339/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Hódmezõvásárhely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Hódmezõvásárhely Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Hódmezõvásárhely HT) a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Hódmezõvásárhely Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Hódmezõvásárhely HT
4686
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7.
•
2012. évi 28. szám
Székhelye: 6800 Hódmezõvásárhely, Szent István tér 1. Törzskönyvi azonosító száma: 358488 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Hódmezõvásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas területére terjed ki Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Hódmezõvásárhely HT a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6721 Szeged, Berlini körút 16–18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722854 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Csongrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Hódmezõvásárhely HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Hódmezõvásárhely HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Hódmezõvásárhely HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Hódmezõvásárhely HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Hódmezõvásárhely HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-341/1/2011 számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-341/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4687
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Makó Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Makó Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Makó HT) a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Makó Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Makó HT 1.3. Székhelye: 6900 Makó, Vorhand rabbi tér 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 358114 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ambrózfalva, Apátfalva, Csanádalberti, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Makó HT a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6721 Szeged, Berlini körút 16–18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722854 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Csongrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Makó HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Makó HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Makó HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Makó HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Makó HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-340/1/2011 számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-340/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4688
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szeged Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szeged Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szeged HT) a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szeged Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szeged HT 1.3. Székhelye: 6728 Szeged, Napos út 4. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 485135 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Algyõ, Ásotthalom, Baks, Balástya, Bordány, Csengele, Deszk, Dóc, Domaszék, Forráskút, Kistelek, Kübekháza, Mórahalom, Ópusztaszer, Öttömös, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Tiszasziget, Újszentiván, Üllés, Zákányszék, Zsombó területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szeged HT a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6721 Szeged, Berlini körút 16–18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722854 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Csongrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szeged HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szeged HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szeged HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szeged HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szeged HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-343/1/2011 számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-343/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4689
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szentes Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szentes Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Szentes HT) a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szentes Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szentes HT 1.3. Székhelye: 6600 Szentes, Kossuth Lajos. u. 47. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 358093 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytõke, Szegvár, Szentes területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szentes HT a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 6721 Szeged, Berlini körút 16–18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722854 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Csongrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szentes HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szentes HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szentes HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szentes HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szentes HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-342/1/2011 számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-342/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4690
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Fejér MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Fejér MKI neve, székhelye Név: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Fejér MKI Székhely: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. Telephelyei: Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. Székesfehérvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. Bicskei Katasztrófavédelmi Iroda 2060 Bicske, Kossuth tér 14. Gárdonyi Katasztrófavédelmi Iroda 2483 Gárdony, Szabadság u. 24. Móri Katasztrófavédelmi Iroda 8060 Mór, Zrínyi u. 36. Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2400 Dunaújváros, Tûzoltó u. 1. Dunaújvárosi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2400 Dunaújváros, Tûzoltó u. 1. Sárbogárdi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7000 Sárbogárd, Túry Miklós u. 12. Lajoskomáromi Katasztrófavédelmi Õrs 8136 Lajoskomárom, Ozorai u. 1. Pusztaszabolcsi Katasztrófavédelmi Õrs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei u. 65. 2. A Fejér MKI feladatai A Fejér MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Fejér MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Fejér megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4691
A Fejér MKI irányítja Székesfehérvár, Dunaújváros, Sárbogárd hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Székesfehérvár és Dunaújváros katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Fejér MKI illetékessége A Fejér MKI illetékességi területe Fejér megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Fejér MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Fejér MKI besorolása A Fejér MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Fejér MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Fejér MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Fejér MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
4692
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Fejér MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Fejér MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Fejér MKI közvetlen jogelõdjei Név: Fejér Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. Név: Fejér Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: 8000 Székesfehérvár, Piac tér 14. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Fejér MKI a 2012. március 31. napján a Fejér MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Székesfehérvár Hivatásos Tûzoltóság, Dunaújváros Hivatásos Tûzoltóság, Sárbogárd Hivatásos Tûzoltóság, Bicske Hivatásos Tûzoltóság, Mór Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Fejér MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Fejér MKI 2011. december 14-én kelt A-184/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-184/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Bicske Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Bicske Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Bicske HT) a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Bicske Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Bicske HT 1.3. Székhelye: 2060 Bicske, Kossuth u. 46. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 638793 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alcsútdoboz, Bicske, Bodmér, Csabdi, Csákvár, Etyek, Felcsút, Gánt, Mány, Óbarok, Szár, Tabajd, Újbarok, Vál, Vértestarcsa, Vértesboglár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4693
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Bicske HT a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722865 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Fejér megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Bicske HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Bicske HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Bicske HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Bicske HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Bicske HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-345/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-345/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Dunaújváros Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Dunaújváros Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Dunaújváros HT) a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Dunaújváros Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Dunaújváros HT 1.3. Székhelye: 2400 Dunaújváros, Tûzoltó út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 365358 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Adony, Baracs, Beloiannisz, Besnyõ, Daruszentmiklós, Dunaújváros, Elõszállás, Ercsi, kivéve Mol Rt. Dunai Finomító üzemi területe, Iváncsa, Kisapostag, Kulcs, Mezõfalva, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Perkáta, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Ráckeresztúr területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4694
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Dunaújváros HT a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722865 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Fejér megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Dunaújváros HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Dunaújváros HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Dunaújváros HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Dunaújváros HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Dunaújváros HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-344/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-344/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Mór Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mór Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mór HT) a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mór Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mór HT 1.3. Székhelye: 8060 Mór, Zrínyi u. 36. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 639240 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bakonycsernye, Bakonykúti, Balinka, Bodajk, Csákberény, Csókakõ, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór, Nagyveleg, Pusztavám, Sõréd területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4695
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mór HT a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722865 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Fejér megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mór HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mór HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mór HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mór HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mór HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-347/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-347/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Sárbogárd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Sárbogárd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Sárbogárd HT) a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Sárbogárd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Sárbogárd HT 1.3. Székhelye: 7000 Sárbogárd, Túry Miklós utca 12. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 365336 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4696
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Alap, Alsószentiván, Cece, Dég, Hantos, Igar, Kálóz, Lajoskomárom, Mezõkomárom, Mezõszilas, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota, Szabadegyháza, Szabadhídvég, Vajta területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Sárbogárd HT a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722865 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Fejér megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Sárbogárd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Sárbogárd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Sárbogárd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Sárbogárd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Sárbogárd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-348/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-348/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Székesfehérvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Székesfehérvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Székesfehérvár HT) a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Székesfehérvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Székesfehérvár HT
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4697
2012. évi 28. szám
1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. Törzskönyvi azonosító száma: 365347 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Aba, Baracska, Csór, Csõsz, Enying, Füle, Gárdony, Gyúró, Iszkaszentgyörgy, Jenõ, Kajászó, Kápolnásnyék, Kisláng, Kõszárhegy, Lepsény, Lovasberény, Martonvásár, Mátyásdomb, Mezõszentgyörgy, Moha, Nadap, Nádasladány, Pákozd, Pálmajor, Pátka, Pázmánd, Polgárdi, Sárkeresztes, Sárkeszi, Sárszentmihály, Seregélyes, Soponya, Sukoró, Szabadbattyán, Székesfehérvár, Tác, Tordas, Úrhida, Velence, Vereb, Zámoly, Zichyújfalu területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Székesfehérvár HT a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 2. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722865 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Fejér megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Székesfehérvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Székesfehérvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Székesfehérvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Székesfehérvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Székesfehérvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-346/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-346/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4698
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Gyõr-Moson-Sopron MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Gyõr-Moson-Sopron MKI neve, székhelye Név: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Gyõr-Moson-Sopron MKI Székhely: 9021 Gyõr, Munkácsy M. u. 4. Telephelyei: Gyõri Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9021 Gyõr, Munkácsy M. u. 4. Gyõri Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9021 Gyõr, Munkácsy M. u. 4. Pannonhalmi Katasztrófavédelmi Õrs 9090 Pannonhalma, Petõfi u. 8/B. Téti Katasztrófavédelmi Iroda 9100 Tét, Fõ u. 88. Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9330 Kapuvár, Szent István király u. 21. Kapuvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9330 Kapuvár, Szent István király u. 21. Csornai Katasztrófavédelmi Õrs 9300 Csorna, Bartók Béla út 1. Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9200 Mosonmagyaróvár, Alkotmány u. 16. Mosonmagyaróvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9200 Mosonmagyaróvár, Alkotmány u. 16. Lébény Katasztrófavédelmi Õrs 9155 Lébény, Fõ út 60. Soproni Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9400 Sopron, Tûzoltó köz 2. Soproni Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9400 Sopron, Tûzoltó köz 2. Nagylózsi Katasztrófavédelmi Õrs 9482 Nagylózs, Kossuth Lajos u. 23. 2. A Gyõr-Moson-Sopron MKI feladatai A Gyõr-Moson-Sopron MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Gyõr-Moson-Sopron MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Gyõr-Moson-Sopron megye területén;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4699
– szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Gyõr-Moson-Sopron MKI irányítja Gyõr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Gyõr, Sopron, Mosonmagyaróvár és Kapuvár katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyivédelem-tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Gyõr-Moson-Sopron MKI illetékessége A Gyõr-Moson-Sopron MKI illetékességi területe Gyõr-Moson-Sopron megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Gyõr-Moson-Sopron MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Gyõr-Moson-Sopron MKI besorolása A Gyõr-Moson-Sopron MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Gyõr-Moson-Sopron MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Gyõr-Moson-Sopron MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Gyõr-Moson-Sopron MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
4700
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Gyõr-Moson-Sopron MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Gyõr-Moson-Sopron MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Gyõr-Moson-Sopron MKI közvetlen jogelõdjei Név: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Gyõr, Munkácsy M. u. 4. Név: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Gyõr, Árpád u. 32. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Gyõr-Moson-Sopron MKI 2012. március 31. napján a Gyõr-Moson-Sopron MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Gyõr Hivatásos Tûzoltóság, Sopron Hivatásos Tûzoltóság, Mosonmagyaróvár Hivatásos Tûzoltóság, Kapuvár Hivatásos Tûzoltóság, Csorna Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja.” 12. A Gyõr-Moson-Sopron MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû Alapító Okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Gyõr-Moson-Sopron MKI 2011. december 14-én kelt A-185/1/2011. számú Alapító Okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-185/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat Csorna Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Csorna Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Csorna HT) a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Csorna Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Csorna HT 1.3. Székhelye: 9300 Csorna, Bartók Béla út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 371638 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Acsalag, Barbacs, Bágyogszovát, Bezi, Bodonhely, Bogyoszló, Bõsárkány, Cakóháza, Csorna, Dör, Egyed, Farád, Fehértó, Gyõrsövényház, Jobaháza, Kisbabot, Kóny, Maglóca, Magyarkeresztúr, Markotabödöge, Mérges, Páli, Pásztori, Potyond, Rábacsanak, Rábacsécsény, Rábapordány, Rábasebes, Rábaszentandrás,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4701
2012. évi 28. szám
Rábaszentmihály, Rábatamási, Rábcakapi, Sobor, Sopronnémeti, Szany, Szil, Szilsárkány, Tárnokréti, Vág, Zsebeháza területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Csorna HT a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722876 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Csorna HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Csorna HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Csorna HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Csorna HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Csorna HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-349/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-349/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Gyõr Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Gyõr Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Gyõr HT) a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Gyõr Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Gyõr HT 1.3. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 467188 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4702
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Abda, Árpás, Bakonygyirót, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Börcs, Bõny, Csikvánd, Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Écs, Felpéc, Fenyõfõ, Gönyû, Gyarmat, Gyömöre, Gyõr, Gyõrasszonyfa, Gyõrladamér, Gyõrság, Gyõrszemere, Gyõrújbarát, Gyõrújfalu, Gyõrzámoly, Ikrény, Kajárpéc, Kisbajcs, Koroncó, Kunsziget, Lázi, Mezõörs, Mórichida, Nagybajcs, Nagyszentjános, Nyalka, Nyúl, Öttevény, Pannonhalma, Pázmándfalu, Pér, Ravazd, Rábapatona, Rábaszentmiklós, Rétalap, Románd, Sikátor, Sokorópátka, Szerecseny, Tarjánpuszta, Táp, Tápszentmiklós, Tényõ, Tét, Töltéstava, Vámosszabadi, Veszprémvarsány, Vének területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Gyõr HT a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722876 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Gyõr HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Gyõr HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Gyõr HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Gyõr HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Gyõr HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-352/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-352/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Kapuvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kapuvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kapuvár HT) a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kapuvár Hivatásos Tûzoltóság
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4703
2012. évi 28. szám
1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Rövidített neve: Kapuvár HT Székhelye: 9330 Kapuvár, Szent István király u. 21. Törzskönyvi azonosító száma: 371683 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv. Illetékessége: Babót, Beled, Cirák, Dénesfa, Edve, Gyóró, Himod, Hövej, Kapuvár, Kisfalud, Mihályi, Osli, Rábakecöl, Szárföld, Vadosfa, Vásárosfalu, Veszkény, Vitnyéd területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kapuvár HT a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722876 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kapuvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kapuvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kapuvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kapuvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kapuvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-353/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-353/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4704
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Mosonmagyaróvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mosonmagyaróvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mosonmagyaróvár HT) a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mosonmagyaróvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mosonmagyaróvár HT 1.3. Székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár, Alkotmány u. 16. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 371694 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv. 1.6. Illetékessége: Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunasziget, Feketeerdõ, Halászi, Hegyeshalom, Hédervár, Jánossomorja, Károlyháza, Kimle, Kisbodak, Levél, Lébény, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Mosonszolnok, Mosonudvar, Püski, Rajka, Újrónafõ, Várbalog területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mosonmagyaróvár HT a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722876 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mosonmagyaróvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mosonmagyaróvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mosonmagyaróvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mosonmagyaróvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mosonmagyaróvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-350/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-350/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4705
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Sopron Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Sopron Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Sopron HT) a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Sopron Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Sopron HT 1.3. Székhelye: 9400 Sopron, Tûzoltó köz 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 371672 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv. 1.6. Illetékessége: Agyagosszergény, Ágfalva, Csapod, Csáfordjánosfa, Csér, Ebergõc, Egyházasfalu, Fertõboz, Fertõd, Fertõendréd, Fertõhomok. Fertõrákos. Fertõszentmiklós. Fertõszéplak, Gyalóka, Harka, Hegykõ, Hidegség, Iván, Kópháza, Lövõ, Nagycenk, Nagylózs, Nemeskér, Pereszteg, Petõháza, Pinnye, Pusztacsalád, Répceszemere, Répcevis, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sopron, Sopronhorpács, Sopronkövesd, Szakony, Und, Újkér, Völcsej, Zsira területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Sopron HT a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9021 Gyõr, Munkácsy u. 4. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722876 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Sopron HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Sopron HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Sopron HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Sopron HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Sopron HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-351/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-351/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4706
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Hajdú-Bihar MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Hajdú-Bihar MKI neve, székhelye Név: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Hajdú-Bihar MKI Székhely: Debrecen, Böszörményi út 46–56. Telephelyei: Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4027 Debrecen, Böszörményi u. 46–56. Debreceni Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4027 Debrecen, Böszörményi u. 46–56. Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Õrs 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 7. Balmazújvárosi Katasztrófavédelmi Iroda 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4–5. Nyíradonyi Katasztrófavédelmi Iroda 4254 Nyíradony, Árpád tér 1. Hajdúböszörményi Katasztrófavédelmi Iroda 4220 Hajdúböszörmény, Karap Ferenc u. 5/A. Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4080 Hajdúnánás, Bocskai u. 25. Hajdúnánási Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4080 Hajdúnánás, Bocskai u. 25. Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4150 Püspökladány, Kossuth út 10. Püspökladányi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4150 Püspökladány, Kossuth út 10. Berettyóújfalui Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi út 86. 2. A Hajdú-Bihar MKI feladatai A Hajdú-Bihar MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Hajdú-Bihar MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Hajdú-Bihar megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4707
A Hajdú-Bihar MKI irányítja Debrecen, Hajdúnánás, Püspökladány, Berettyóújfalu hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Debrecen, Hajdúnánás és Püspökladány katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Hajdú-Bihar MKI illetékessége A Hajdú-Bihar MKI illetékességi területe Hajdú-Bihar megye közigazgatási területére terjed ki. 4. Irányító szerv neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Hajdú-Bihar MKI besorolása: A Hajdú-Bihar MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje: A Hajdú-Bihar MKI igazgatóját az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Hajdú-Bihar MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára: – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Hajdú-Bihar MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
4708
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Hajdú-Bihar MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Hajdú-Bihar MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Hajdú-Bihar MKI közvetlen jogelõdjei Név: Hajdú-Bihar Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Debrecen, Böszörményi út 46. Név: Hajdú-Bihar Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Debrecen, Piac u. 42–48. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Hajdú-Bihar MKI a 2012. március 31. napján a Hajdú-Bihar MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Debrecen Hivatásos Tûzoltóság, Hajdúnánás Hivatásos Tûzoltóság, Hajdúböszörmény Hivatásos Tûzoltóság, Hajdúszoboszló Hivatásos Tûzoltóság, Berettyóújfalu Hivatásos Tûzoltóság és Püspökladány Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Hajdú-Bihar MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2011. december 14-én kelt A-186/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-186/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Hajdúböszörmény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Hajdúböszörmény Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Hajdúböszörmény HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Hajdúböszörmény Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Hajdúböszörmény HT 1.3. Székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Kálvin tér 17. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 643274 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Téglás területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4709
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Hajdúböszörmény HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Hajdúböszörmény HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Hajdúböszörmény HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Hajdúböszörmény HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Hajdúböszörmény HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Hajdúböszörmény HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-354/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-354/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Berettyóújfalu Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Berettyóújfalu Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Berettyóújfalu HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Berettyóújfalu Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Berettyóújfalu HT 1.3. Székhelye: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 86. sz.
4710
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 643230 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ártánd, Bakonszeg, Bedõ, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Bojt, Csökmõ, Darvas, Derecske, Esztár, Furta, Gáborján, Hencida, Kismarja, Komádi, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezõpeterd, Mezõsas, Nagykereki, Pocsaj, Szentpéterszeg, Tépe, Told, Újiráz, Váncsod, Vekerd, Zsáka területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Berettyóújfalu HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Berettyóújfalu HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Berettyóújfalu HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Berettyóújfalu HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Berettyóújfalu HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Berettyóújfalu HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-357/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-357/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Debrecen Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Debrecen Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Debrecen HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Debrecen Hivatásos Tûzoltóság
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4711
2012. évi 28. szám
1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Rövidített neve: Debrecen HT Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. Törzskönyvi azonosító száma: 461010 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Aradványpuszta, Asszonyrész, Álmosd, Bagamér, Balmazújváros, Bocskaikert, Debrecen, Egyek, Fülöp, Hajdúbagos, Hajdúsámson, Hortobágy, Hosszúpályi, Kokad, Létavértes, Mikepércs, Monostorpályi, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Sáránd, Tiszacsege, Újléta, Újszentmargita, Vámospércs területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Debrecen HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Debrecen HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Debrecen HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Debrecen HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Debrecen HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Debrecen HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-358/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-358/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4712
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Hajdúnánás Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Hajdúnánás Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Hajdúnánás HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Hajdúnánás Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Hajdúnánás HT 1.3. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Bocskai u. 25. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 643285 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Folyás, Görbeháza, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Polgár, Tiszagyulaháza, Újtikos területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Hajdúnánás HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Hajdúnánás HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Hajdúnánás HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Hajdúnánás HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Hajdúnánás HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Hajdúnánás HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-359/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-359/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4713
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Hajdúszoboszló Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Hajdúszoboszló Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Hajdúszoboszló HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Hajdúszoboszló Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Hajdúszoboszló HT 1.3. Székhelye: 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 7. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 643306 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ebes, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Nagyhegyes területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Hajdúszoboszló HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46–56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Hajdúszoboszló HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A jogutódlás és a kötelezettségvállalás rendje: A Hajdúszoboszló HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Hajdúszoboszló HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Hajdúszoboszló HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Hajdúszoboszló HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-355/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-355/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4714
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Püspökladány Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Püspökladány Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Püspökladány HT) a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Püspökladány Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Püspökladány HT 1.3. Székhelye: 4150 Püspökladány, Kossuth u. 10. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 376392 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Nádudvar, Püspökladány, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Püspökladány HT a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4027 Debrecen, Böszörményi út 46-56. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722887 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Hajdú-Bihar megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Püspökladány HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Püspökladány HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Püspökladány HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Püspökladány HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Püspökladány HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-356/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-356/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4715
A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Heves MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Heves MKI neve, székhelye Név: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Heves MKI Székhely: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 11. Telephelyei: Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3300 Eger, Vincellér u. 5. Egri Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3300 Eger, Vincellér u. 5. Füzesabonyi Katasztrófavédelmi Õrs 3390 Füzesabony, Hunyadi út 39. Pétervásári Katasztrófavédelmi Õrs 3250 Pétervására, Papláza utca 10. Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3200 Gyöngyös, Kossuth L. út 1. Gyöngyösi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3200 Gyöngyös, Kossuth L. út 1. Hatvani Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3000 Hatvan, Hunyadi tér 19. Hevesi Katasztrófavédelmi Õrs 3360 Heves, Károlyi Mihály u. 2. 2. A Heves MKI feladatai A Heves MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Heves MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Heves megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Heves MKI irányítja Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Eger és Gyöngyös katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása
4716
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Heves MKI illetékessége A Heves MKI illetékességi területe Heves megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Heves MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Heves MKI besorolása A Heves MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Heves MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Heves MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Heves MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Heves MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Heves MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4717
2012. évi 28. szám
10. A Heves MKI közvetlen jogelõdjei Név: Heves Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Eger, Vincellériskola út 5. Név: Heves Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Eger, Kossuth L. utca 11. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Heves MKI a 2012. március 31. napján a Heves MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Eger Hivatásos Tûzoltóság, Gyöngyös Hivatásos Tûzoltóság, Hatvan Hivatásos Tûzoltóság, Heves Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Heves MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Heves MKI 2011. december 14-én kelt A-189/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-189/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Eger Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Eger Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Eger HT) a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Eger Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Eger HT 1.3. Székhelye: 3300 Eger, Vincellériskola utca 5. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 382407 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Bélapátfalva, Bodony, Bükkszenterzsébet, Bükkszentmárton, Bükkszék, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszalók, Egerszólát, Erdõkövesd, Fedémes, Felsõtárkány, Hevesaranyos, Istenmezeje, Ivád, Kerecsend, Kisfüzes, Maklár, Mátraballa, Mátraderecske, Mikófalva, Mónosbél, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Parád, Parádsasvár, Pétervására, Recsk, Sirok, Szajla, Szarvaskõ, Szentdomonkos, Szilvásvárad, Szúcs, Tarnalelesz, Tarnaszentmária, Terpes, Váraszó, Verpelét területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4718
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Eger HT a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 11. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722898 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Heves megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Eger HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Eger HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Eger HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Eger HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Eger HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-363/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-363/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Gyöngyös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Gyöngyös Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Gyöngyös HT) a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Gyöngyös Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Gyöngyös HT 1.3. Székhelye: 3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 382375 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abasár, Adács, Atkár, Detk, Domoszló, Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Szücsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta, Visznek területére terjed ki
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4719
2012. évi 28. szám
1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Gyöngyös HT a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 11. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722898 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Heves megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Gyöngyös HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Gyöngyös HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Gyöngyös HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Gyöngyös HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Gyöngyös HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-361/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-361/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Heves Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Heves Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Heves HT) a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Heves Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Heves HT 1.3. Székhelye: 3360 Heves, Károlyi Mihály utca 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 646857 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4720
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Átány, Boconád, Erdõtelek, Erk, Heves, Hevesvezekény, Kisköre, Kömlõ, Pély, Tarnabod, Tarnaméra, Tarnaörs, Tarnaszentmiklós, Tarnazsadány, Tenk, Tiszanána, Zaránk területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Heves HT a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 11. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722898 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Heves megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Heves HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Heves HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Heves HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Heves HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Heves HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-362/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-362/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Hatvan Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Hatvan Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Hatvan HT) a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Hatvan Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Hatvan HT
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4721
2012. évi 28. szám
1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Székhelye: 3000 Hatvan, Hunyadi tér 19. Törzskönyvi azonosító száma: 647502 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Apc, Boldog, Csány, Ecséd, Hatvan, Heréd, Hort, Lõrinci, Nagykökényes, Petõfibánya, Rózsaszentmárton, Zagyvaszántó területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Hatvan HT a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 11. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722898 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Heves megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Hatvan HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Hatvan HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Hatvan HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Hatvan HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Hatvan HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-364/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-364/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4722
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Jász-Nagykun-Szolnok MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI neve, székhelye Név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Jász-Nagykun-Szolnok MKI Székhely: Szolnok, József Attila u. 14. Telephelyei: Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5100 Jászberény, Jákóhalmi út 11/A Jászberényi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5100 Jászberény Jákóhalmi út 11/A Jászárokszállási Katasztrófavédelmi Õrs 5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1. Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5300 Karcag, Madarasi út 2. Karcagi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5300 Karcag, Madarasi út 2. Tiszafüredi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5350 Tiszafüred, Béke tér 8. Abádszalóki Katasztrófavédelmi Õrs 5241 Abádszalók, Deák Ferenc út 8. Mezõtúri Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5400 Mezõtúr, Kossuth tér 2. Kunszentmártoni Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5440 Kunszentmárton, Rákóczi Ferenc utca 19. Mezõtúri Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5400 Mezõtúr, Kossuth tér 2. Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség 5000 Szolnok, József Attila utca 14. Szolnoki Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 5000 Szolnok, József Attila utca 14. Törökszentmiklósi Katasztrófavédelmi Iroda 5200 Kossuth Lajos út 135/A. 2. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI feladatai A Jász-Nagykun-Szolnok MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Jász-Nagykun-Szolnok megye területén;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4723
– szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI irányítja Szolnok, Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Kunszentmárton, hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Jászberény, Karcag, Mezõtúr, Szolnok, katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak) hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI illetékessége A Jász-Nagykun-Szolnok MKI illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI besorolása A Jász-Nagykun-Szolnok MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Jász-Nagykun-Szolnok MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók.
4724
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
8. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Jász-Nagykun-Szolnok MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI közvetlen jogelõdjei Név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Szolnok, József Attila út 14. Név: Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Szolnok, Kossuth L.u.11. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Jász-Nagykun-Szolnok MKI a 2012. március 31. napján a Jász-Nagykun-Szolnok MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Szolnok Hivatásos Tûzoltóság, Kunszentmárton Hivatásos Tûzoltóság, Tiszafüred Hivatásos Tûzoltóság, Jászberény Hivatásos Tûzoltóság, Mezõtúr Hivatásos Tûzoltóság, Karcag Hivatásos tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Jász-Nagykun-Szolnok MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Jász-Nagykun-Szolnok MKI 2011. december 14-én kelt A-190/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-190/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Jászberény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Jászberény Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Jászberény HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Jászberény Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Jászberény HT 1.3. Székhelye: 5100 Jászberény, Jákóhalmi u. 11/A 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 661694
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4725
2012. évi 28. szám
1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsõszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. Amegszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Jászberény HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Jászberény HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Jászberény HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Jászberény HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Jászberény HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Jászberény HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-367/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-367/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4726
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Karcag Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Karcag Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Karcag HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Karcag Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Karcag HT 1.3. Székhelye: 5300 Karcag, Madarasi út 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 576075 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Berekfürdõ, Karcag, Kenderes, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Tiszagyenda, Tiszaroff területre terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Karcag HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Karcag HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A jogutódlás és a kötelezettségvállalás rendje: A Karcag HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Karcag HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Karcag HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Karcag HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-366/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-366/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4727
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kunszentmárton Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kunszentmárton Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kunszentmárton HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kunszentmárton Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kunszentmárton HT 1.3. Székhelye: 5440 Kunszentmárton, Rákóczi út 19. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 576327 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Cibakháza, Cserkeszõlõ, Csépa, Kunszentmárton, Nagyrév, Öcsöd, Szelevény, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas, területre terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kunszentmárton HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kunszentmárton HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kunszentmárton HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kunszentmárton HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kunszentmárton HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kunszentmárton HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-370/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-370/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4728
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Mezõtúr Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mezõtúr Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mezõtúr HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mezõtúr Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mezõtúr HT 1.3. Székhelye: 5400 Mezõtúr, Kossuth tér 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 660334 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Kétpó, Kuncsorba, Mesterszállás, Mezõhék, Mezõtúr, Örményes, Túrkeve területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mezõtúr HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mezõtúr HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mezõtúr HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mezõtúr HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mezõtúr HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A jelen megszüntetõ okirattal, 2012. április 1. napjával a Mezõtúr HT 2011. december 14. napján kelt, A-365/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-365/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4729
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szolnok Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szolnok Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szolnok HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szolnok Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szolnok HT 1.3. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 576273 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ballatelep, Besenyszög, Csataszög, Dobapuszta, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kõtelek, Martfû, Nagykörû, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszabõ, Tiszaföldvár, Tiszajenõ, Tiszapüspöki, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szolnok HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szolnok HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szolnok HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szolnok HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szolnok HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szolnok HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-368/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-368/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4730
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Tiszafüred Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Tiszafüred Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Tiszafüred HT) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Tiszafüred Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Tiszafüred HT 1.3. Székhelye: 5350 Tiszafüred, Béke tér 8. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 576129 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaszentimre, Tiszaszõlõs, Tomajmonostora területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Tiszafüred HT a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 5000 Szolnok, József Attila út 14. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722908 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Jász-Nagykun-Szolnok megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Tiszafüred HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Tiszafüred HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Tiszafüred HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Tiszafüred HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Tiszafüred HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-369/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-369/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4731
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Komárom-Esztergom MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Komárom-Esztergom MKI neve, székhelye Név: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Komárom-Esztergom MKI Székhely: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Telephelyei: Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tatabányai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Komáromi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2900 Komárom, Tûzoltó u. 1. Tatai Katasztrófavédelmi Iroda 2890 Tata, Kossuth tér 1. Oroszlányi Katasztrófavédelmi Iroda 2840 Oroszlány, Rákóczi F. u. 78. Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 40. Esztergomi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2500 Esztergom, Baross Gábor u. 30. Bajnai Katasztrófavédelmi Õrs 2525 Bajna, Kossuth Lajos u. 1–3. Nyergesújfalu Katasztrófavédelmi Õrs 2536 Nyergesújfalu, Szentgyörgyi Albert u. 1. Dorogi Katasztrófavédelmi Iroda 2510 Dorog, Hantken Miksa u. 8. 2. A Komárom-Esztergom MKI feladatai A Komárom-Esztergom MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Komárom-Esztergom MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Komárom-Esztergom megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Komárom-Esztergom MKI irányítja Tatabánya, Esztergom, Komárom hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Tatabánya és Esztergom katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit.
4732
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Komárom-Esztergom MKI illetékessége A Komárom-Esztergom MKI illetékességi területe Komárom-Esztergom megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Komárom-Esztergom MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Komárom-Esztergom MKI besorolása A Komárom-Esztergom MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Komárom-Esztergom MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Komárom-Esztergom MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Komárom-Esztergom MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4733
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Komárom-Esztergom MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Komárom-Esztergom MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Komárom-Esztergom MKI közvetlen jogelõdjei Név: Komárom-Esztergom Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Tatabánya, Ságvári Endre u. 18. Név: Komárom-Esztergom Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Tatabánya, Fõ tér 4. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Komárom-Esztergom MKI a 2012. március 31. napján a Komárom-Esztergom MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Tatabánya Hivatásos Tûzoltóság, Komárom Hivatásos Tûzoltóság, Esztergom Hivatásos Tûzoltóság, Nyergesújfalu Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Komárom-Esztergom MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Komárom-Esztergom MKI 2011. december 14-én kelt A-191/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-191/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Esztergom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Esztergom Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Esztergom HT) a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Esztergom Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Esztergom HT 1.3. Székhelye: 2500 Esztergom, Baross Gábor u. 30. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 388410 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Annavölgy, Bajna, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Epöl, Esztergom, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Mogyorósbánya, Nagysáp, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Tokod, Tokodaltáró, Úny területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4734
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Esztergom HT a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722919 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Komárom-Esztergom megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Esztergom HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Esztergom HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Esztergom HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Esztergom HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Esztergom HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-374/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-374/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Komárom Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Komárom Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Komárom HT) a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Komárom Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Komárom HT
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4735
2012. évi 28. szám
1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Székhelye: 2921 Komárom, Tûzoltó u. 1. Törzskönyvi azonosító száma: 388245 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Aka, Almásfüzitõ, Ács, Ácsteszér, Ászár, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bábolna, Bársonyos, Csatka, Császár, Csém, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Kisigmánd, Komárom, Mocsa, Nagyigmánd, Réde, Súr, Tárkány, Vérteskethely területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Komárom HT a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722919 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Komárom-Esztergom megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Komárom HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Komárom HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Komárom HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Komárom HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Komárom HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-371/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-371/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4736
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Nyergesújfalu Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nyergesújfalu Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nyergesújfalu HT) a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nyergesújfalu Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nyergesújfalu HT 1.3. Székhelye: 2536 Nyergesújfalu, Szentgyörgyi Albert u. 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 649342 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bajót, Lábatlan, Nyergesújfalu, Süttõ területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nyergesújfalu HT a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722919 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Komárom-Esztergom megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nyergesújfalu HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nyergesújfalu HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nyergesújfalu HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nyergesújfalu HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nyergesújfalu HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-372/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-372/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4737
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Tatabánya Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Tatabánya Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Tatabánya HT) a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Tatabánya Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Tatabánya HT 1.3. Székhelye: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 388234 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Baj, Bokod, Dad, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Gyermely, Héreg, Kecskéd, Kocs, Kömlõd, Környe, Naszály, Neszmély, Oroszlány, Szákszend, Szomód, Szomor, Tardosbánya, Tarján, Tata, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszõlõs, Vértestolna területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Tatabánya HT a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722919 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Komárom-Esztergom megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Tatabánya HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Tatabánya HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Tatabánya HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Tatabánya HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Tatabánya HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-373/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-373/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4738
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Nógrád MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Nógrád MKI neve, székhelye Név: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Nógrád MKI Székhely: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. Telephelyei: Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. Salgótarjáni Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2660 Balassagyarmat, Baltik F. út 1. Balassagyarmati Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2660 Balassagyarmat, Baltik F. út 1. Rétsági Katasztrófavédelmi Õrs 2651 Rétság, Laktanya u. 9. Nógrádkövesd Katasztrófavédelmi Õrs 2691 Nógrádkövesd, József Attila út 3. Szécsény Katasztrófavédelmi Õrs 3170 Szécsény, Május 1. út 1. 2. A Nógrád MKI feladatai A Nógrád MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Nógrád MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Nógrád megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Nógrád MKI irányítja Salgótarján és Balassagyarmat hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Salgótarján és Balassagyarmat katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
749010 770000 842144 842510 842521 842522 842523 842531 842532 842533 842541 842542 842543 855937 890442
2012. évi 28. szám
4739
Igazságügyi szakértõi tevékenység Kölcsönzés, operatív lízing Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása A polgári védelem ágazati feladatai A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás Az óvóhelyi védelem tevékenységek Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) M.n.s. egyéb felnõttoktatás Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása
3. A Nógrád MKI illetékessége A Nógrád MKI illetékességi területe Nógrád megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Nógrád MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Nógrád MKI besorolása A Nógrád MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Nógrád MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Nógrád MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Nógrád MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Nógrád MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Nógrád MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Nógrád MKI közvetlen jogelõdjei Név: Nógrád Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Salgótarján, Meredek út 37. Név: Nógrád Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Salgótarján, Rákóczi út 36.
4740
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Nógrád MKI a 2012. március 31. napján a Nógrád MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Salgótarján Hivatásos Tûzoltóság, Balassagyarmat Hivatásos Tûzoltóság, Rétság Hivatásos Tûzoltóság és Pásztó Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Nógrád MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Nógrád MKI 2011. december 14-én kelt A-192/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-192/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Balassagyarmat Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Balassagyarmat Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Balassagyarmat HT) a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Balassagyarmat Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Balassagyarmat HT 1.3. Székhelye: 2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes utca 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 672034 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Balassagyarmat, Becske, Bercel, Cserháthaláp, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Drégelypalánk, Endrefalva, Érsekvadkert, Galgaguta, Herencsény, Hollókõ, Hont, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Ipolyvece, Karancsság, Ludányhalászi, Magyargéc, Magyarnándor, Mohora, Nagylóc, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nógrádmegyer, Nógrádsipek, Nógrádszakál, Õrhalom, Patak, Patvarc, Piliny, Rimóc, Ságújfalu, Szalmatercs, Szanda, Szécsénke, Szécsény, Szécsényfelfalu, Szügy, Terény, Varsány területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Balassagyarmat HT a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4741
2012. évi 28. szám
3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722920 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Nógrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Balassagyarmat HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Balassagyarmat HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Balassagyarmat HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Balassagyarmat HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Balassagyarmat HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-376/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-376/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Pásztó Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Pásztó Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Pásztó HT) a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Pásztó Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Pásztó HT 1.3. Székhelye: 3060 Pásztó, Kölcsey Ferenc út 35. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 674016 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsótold, Bér, Bokor, Buják, Cserhátszentiván, Csécse, Ecseg, Egyházasdengeleg, Erdõkürt, Erdõtarcsa, Felsõtold, Garáb, Héhalom, Jobbágyi, Kálló, Kisbágyon, Kozárd, Kutasó, Mátraszõlõs, Palotás, Pásztó, Szarvasgede, Szirák, Szurdokpüspöki, Tar, Vanyarc területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4742
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Pásztó HT a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722920 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Nógrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Pásztó HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Pásztó HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Pásztó HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Pásztó HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Pásztó HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-375/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-375/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Rétság Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Rétság Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Rétság HT) a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Rétság Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Rétság HT 1.3. Székhelye: 2651 Rétság, Rákóczi út 20. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 673295
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4743
2012. évi 28. szám
1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsópetény, Bánk, Berkenye, Borsosberény, Diósjenõ, Felsõpetény, Horpács, Keszeg, Kétbodony, Kisecset, Legénd, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Nõtincs, Õsagárd, Pusztaberki, Rétság, Romhány, Szátok, Szendehely, Szente, Tereske, Tolmács területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Rétság HT a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722920 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Nógrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Rétság HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Rétság HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Rétság HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Rétság HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Rétság HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-377/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-377/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Salgótarján Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Salgótarján Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Salgótarján HT) a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem:
4744
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Salgótarján Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Salgótarján HT 1.3. Székhelye: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 452728 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bárna, Bátonyterenye, Cered, Dorogháza, Egyházasgerge, Etes, Ipolytarnóc, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Karancslapujtõ, Kazár, Kisbárkány, Kishartyán, Litke, Lucfalva, Márkháza, Mátramindszent, Mátranovák, Mátraszele, Mátraverebély, Mátraterenye, Mihálygerge, Nagybárkány, Nagykeresztúr, Nemti, Rákóczibánya, Salgótarján, Sámsonháza, Somoskõújfalu, Sóshartyán, Szilaspogony, Szuha, Vizslás, Zabar területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Salgótarján HT a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722920 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Nógrád megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Salgótarján HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Salgótarján HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Salgótarján HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Salgótarján HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Salgótarján HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-378/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-378/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4745
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Pest MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Pest MKI neve, székhelye Név: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Pest MKI Székhely:1149 Budapest, Mogyoródi út 43. Telephelyei: Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2700 Cegléd, Széchenyi u. 24–26. Ceglédi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2700 Cegléd, Széchenyi u. 24–26. Dabas Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 370 Dabas, Szent István út 47. Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2030 Érd, Fehérvári út 79/A. Érdi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2030 Érd, Fehérvári út 79/A. Gödöllõi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2100 Gödöllõ, Szabadság u. 28. Gödöllõi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2100 Gödöllõ, Szabadság u. 28. Tura Katasztrófavédelmi Õrs 2194 Tura, Puskin tér 26. Aszódi Katasztrófavédelmi Iroda 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2200 Monor, Virág u. 21. Monori Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2200 Monor, Virág u. 21. Üllõi Katasztrófavédelmi Iroda 2225 Üllõ, Templom tér 3. Nagykátai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2760 Nagykáta, Állomás u. 1. Nagykõrösi Katasztrófavédelmi Iroda 2750 Nagykõrös, Rákóczi F. u. 5. Szentendrei Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2000 Szentendre, Ipar u. 5. Pilisvörösvári Katasztrófavédelmi Õrs 2085 Pilisvörösvár, Fõ tér 1. Szigetszentmiklósi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 68. Ráckevei Katasztrófavédelmi Iroda 2300 Ráckeve, Bajcsy-Zs. u. 66. Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2600 Vác, Szilassy u. 6–10. Váci Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 2600 Vác, Szilassy u. 6–10. Dunakeszi Katasztrófavédelmi Iroda 2120 Dunakeszi, Fõ út 25.
4746
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Törökbálinti Katasztrófavédelmi Õrs 2045 Törökbálint, Raktárvárosi út 1. Százhalombattai Katasztrófavédelmi Iroda 2440 Százhalombatta, Szent István tér 3. Budaörsi Katasztrófavédelmi Iroda 2040 Budaörs, Budapesti út 54. 2. A Pest MKI feladatai A Pest MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Pest MKI alaptevékenysége – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Pest megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Pest MKI irányítja Cegléd, Dabas, Érd, Gödöllõ, Monor, Nagykáta, Szentendre, Szigetszentmiklós, Vác hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint a Ceglédi, az Érdi, a Gödöllõi, a Monori és a Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4747
3. A Pest MKI illetékessége A Pest MKI illetékességi területe Pest megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Pest MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Pest MKI besorolása A Pest MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Pest MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Pest MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Pest MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Pest MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Pest MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Pest MKI közvetlen jogelõdjei Név: Pest Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: 1116 Budapest, Építész u. 4. Név: Pest Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Budapest, Városház u. 7. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Pest MKI a 2012. március 31. napján a Pest MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Ráckeve Hivatásos Tûzoltóság, Nagykõrös Hivatásos Tûzoltóság, Nagykáta Hivatásos Tûzoltóság, Gödöllõ Hivatásos Tûzoltóság, Monor Hivatásos Tûzoltóság, Vác Hivatásos Tûzoltóság, Szigetszentmiklós Hivatásos Tûzoltóság, Dabas Hivatásos Tûzoltóság, Cegléd Hivatásos Tûzoltóság, Érd Hivatásos Tûzoltóság, Szentendre Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja.
4748
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
12. A Pest MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Pest MKI 2011. december 14-én kelt A-193/2/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-193/2/2012 A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Cegléd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Cegléd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Cegléd HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Cegléd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Cegléd HT 1.3. Székhelye: 2700 Cegléd, Széchenyi út 24–26. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 566005 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemõ, Dánszentmiklós, Jászkarajenõ, Kõröstetétlen, Mikebuda, Tápiószõlõs, Törtel, Újszilván területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Cegléd HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Cegléd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Cegléd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Cegléd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4749
2012. évi 28. szám
7. A Cegléd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Cegléd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-303/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-303/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Dabas Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Dabas Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Dabas HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Dabas Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Dabas HT 1.3. Székhelye: 2370 Dabas, Szent István u. 47. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565910 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsónémedi, Bugyi, Dabas, Felsõpakony, Gyál, Hernád, Inárcs, Kakucs, Ócsa, Örkény, Pusztavacs, Tatárszentgyörgy, Táborfalva, Újhartyán, Újlengyel területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Dabas HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Dabas HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Dabas HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Dabas HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget.
4750
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
7. A Dabas HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Dabas HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-301/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-301/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Érd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Érd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Érd HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Érd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Érd HT 1.3. Székhelye: 2030 Érd, Fehérvári u. 79/A 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565921 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Biatorbágy, Budajenõ, Budakeszi, Budaörs, Diósd, Érd, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Pilisborosjenõ, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Pusztazámor, Remeteszõlõs, Solymár, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok, Telki, Tinnye, Tök, Törökbálint, Üröm, Zsámbék, MOL Zrt. Dunai Finomító Ercsi üzemére területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Érd HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Érd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4751
2012. évi 28. szám
6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Érd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Érd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Érd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Érd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-310/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-310/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Gödöllõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Gödöllõ Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Gödöllõ HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Gödöllõ Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Gödöllõ HT 1.3. Székhelye: 2100 Gödöllõ, Szabadság út 28. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 685511 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Aszód, Bag, Csömör, Dány, Domony, Erdõkertes, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllõ, Hévízgyörk, Iklad, Isaszeg, Kartal, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Tura, Valkó, Vácegres, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Veresegyház, Verseg, Zsámbok területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Gödöllõ HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Gödöllõ HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja.
4752
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Gödöllõ HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Gödöllõ HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Gödöllõ HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Gödöllõ HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-311/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-311/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Monor Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Monor Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Monor HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Monor Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Monor HT 1.3. Székhelye: 2200 Monor, Virág u. 21. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565909 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bénye, Csévharaszt, Ecser, Gomba, Gyömrõ, Káva, Maglód, Mende, Monor, Nyáregyháza, Péteri, Pilis, Sülysáp, Úri, Üllõ, Vasad, Vecsés területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Monor HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4753
2012. évi 28. szám
4. A közfeladatok további ellátása: A Monor HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Monor HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Monor HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Monor HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Monor HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-302/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-302/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Nagykáta Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nagykáta Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nagykáta HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nagykáta Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nagykáta HT 1.3. Székhelye: 2760 Nagykáta, Állomás u. 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565888 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Farmos, Kóka, Nagykáta, Pánd, Szentlõrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecsõ, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tóalmás területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nagykáta HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43.
4754
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
3.3. 3.4. 3.5. 3.6.
•
2012. évi 28. szám
Törzskönyvi azonosító száma: 722931 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv Illetékessége: Pest megye területére terjed ki Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4. A közfeladatok további ellátása: A Nagykáta HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nagykáta HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nagykáta HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nagykáta HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nagykáta HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-304/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-304/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Nagykõrös Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nagykõrös Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nagykõrös HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nagykõrös Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nagykõrös HT 1.3. Székhelye: 2750 Nagykõrös, Rákóczi u. 5. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 654889 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Kocsér, Nagykõrös, Nyársapát területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4755
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nagykõrös HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nagykõrös HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nagykõrös HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nagykõrös HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nagykõrös HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nagykõrös HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-307/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-307/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Ráckeve Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Ráckeve Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Ráckeve HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Ráckeve Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Ráckeve HT 1.3. Székhelye: 2300 Ráckeve, Bajcsy-Zs. u. 66. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 653541 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4756
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Apaj, Áporka, Délegyháza, Dömsöd, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Lórév, Majosháza, Makád, Ráckeve, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Ráckeve HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Ráckeve HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Ráckeve HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Ráckeve HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Ráckeve HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Ráckeve HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-306/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-306/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Szentendre Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szentendre Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szentendre HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szentendre Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szentendre HT 1.3. Székhelye: 2000 Szentendre, Ipar u. 5.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4757
2012. évi 28. szám
1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565987 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pomáz, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szentendre HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szentendre HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szentendre HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szentendre HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szentendre HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szentendre HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-305/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-305/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4758
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Szigetszentmiklós Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szigetszentmiklós Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szigetszentmiklós HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szigetszentmiklós Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szigetszentmiklós HT 1.3. Székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Gyári u. 68. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565899 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Dunaharaszti, Halásztelek, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Taksony, Tököl területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szigetszentmiklós HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szigetszentmiklós HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szigetszentmiklós HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szigetszentmiklós HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szigetszentmiklós HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szigetszentmiklós HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-309/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-309/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4759
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Vác Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Vác Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Vác HT) a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Vác Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Vác HT 1.3. Székhelye: 2600 Vác, Szilassy út 6–10. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 565877 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Acsa, Bernecebaráti, Csomád, Csõrög, Csõvár, Dunakeszi, Fót, Galgagyörk, Göd, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kismaros, Kisnémedi, Kosd, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Nagybörzsöny, Nagymaros, Õrbottyán, Penc, Perõcsény, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Rád, Szob, Szokolya, Szõd, Szõdliget, Tésa, Vác, Váchartyán, Vácrátót, Vácduka, Vámosmikola, Verõce, Zebegény területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Vác HT a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722931 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Pest megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Vác HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Vác HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Vác HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Vác HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Vác HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-308/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-308/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4760
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Somogy MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Somogy MKI neve, székhelye Név: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Somogy MKI Székhely: 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 7. Telephelyei: Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7570 Barcs, Béke u. 81. Barcsi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7570 Barcs, Béke u. 81. Nagyatádi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7500 Nagyatád, Szt. Flórián tér 2. Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 7. Kaposvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7400 Kaposvár, Somssich P. u. 7. Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8701 Marcali, Templom u. 2. Marcali Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8701 Marcali, Templom u. 2. Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8600 Siófok, Somlai A. u. 2. Siófoki Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8600 Siófok, Somlai A. u. 2. 2. A Somogy MKI feladatai A Somogy MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Somogy MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Somogy megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Somogy MKI irányítja Barcs, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Barcs, Kaposvár, Marcali, Siófok katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4761
Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Somogy MKI illetékessége A Somogy MKI illetékességi területe Somogy megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Somogy MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Somogy MKI besorolása A Somogy MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Somogy MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Somogy MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Somogy MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Somogy MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Somogy MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el.
4762
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
10. A Somogy MKI közvetlen jogelõdjei Név: Somogy Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Kaposvár, Somssich P. u. 7. Név: Somogy Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Kaposvár, Csokonai u. 3. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Somogy MKI a 2012. március 31. napján a Somogy MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Barcs Hivatásos Tûzoltóság, Kaposvár Hivatásos Tûzoltóság, Marcali Hivatásos Tûzoltóság, Nagyatád Hivatásos Tûzoltóság, Siófok Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Somogy MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Somogy MKI 2011. december 14-én kelt A-194/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-194/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Barcs Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Barcs Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Barcs HT) a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Barcs Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Barcs HT 1.3. Székhelye: 7570 Barcs, Béke u. 81. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 570523 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Babócsa, Barcs, Bélavár, Bolhó, Csokonyavisonta, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Heresznye, Homokszentgyörgy, Istvándi, Kastélyosdombó, Kálmáncsa, Komlósd, Lad, Lakócsa, Patosfa, Péterhida, Potony, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Somogyaracs, Szentborbás, Szulok, Tótújfalu, Vízvár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4763
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Barcs HT a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722942 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Somogy megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Barcs HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Barcs HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Barcs HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. A Barcs HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Barcs HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-383/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-383/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Kaposvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kaposvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kaposvár HT) a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kaposvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kaposvár HT 1.3. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 570501
4764
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsóbogát, Bárdudvarnok, Baté, Bodrog, Bõszénfa, Büssü, Cserénfa, Csoma, Csombárd, Csököly, Ecseny, Edde, Felsõmocsolád, Fonó, Gamás, Gálosfa, Gige, Gölle, Hajmás, Hedrehely, Hencse, Hetes, Igal, Jákó, Juta, Kadarkút, Kaposfõ, Kaposgyarmat, Kaposhomok, Kaposkeresztúr, Kaposmérõ, Kaposszerdahely, Kaposújlak, Kaposvár, Kazsok, Kercseliget, Kisasszond, Kisgyalán, Kiskorpád, Kõkút, Magyaratád, Magyaregres, Mernye, Mezõcsokonya, Mosdós, Nagybajom, Nagyberki, Orci, Osztopán, Patalom, Patca, Pálmajor, Polány, Ráksi, Rinyakovácsi, Sántos, Simonfa, Somodor, Somogyaszaló, Somogygeszti, Somogyjád, Somogysárd, Somogyszil, Szabadi, Szenna, Szentbalázs, Szentgáloskér, Szilvásszentmárton, Taszár, Újvárfalva, Várda, Visnye, Zimány, Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kaposvár HT a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722942 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Somogy megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kaposvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kaposvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kaposvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kaposvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kaposvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-382/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-382/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4765
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Marcali Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Marcali Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Marcali HT) a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Marcali Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Marcali HT 1.3. Székhelye: 8700 Marcali, Templom u. 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 570491 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Balatonberény, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdõ, Balatonszentgyörgy, Balatonújlak, Böhönye, Buzsák, Csákány, Csömend, Fonyód, Fõnyend, Gadány, Gyúgy, Hács, Hollád, Hosszúvíz, Kelevíz, Kéthely, Kisberény, Lengyeltóti, Libickozma, Marcali, Mesztegnyõ, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemeskisfalud, Nemesvid, Nikla, Öreglak, Pamuk, Pusztakovácsi, Sávoly, Somogyfajsz, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyszentpál, Somogyvámos, Somogyvár, Somogyzsitfa, Szegerdõ, Szenyér, Szõkedencs, Szõlõsgyörök, Tapsony, Táska, Tikos, Varászló, Vése, Vörs területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Marcali HT a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722942 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Somogy megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Marcali HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Marcali HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Marcali HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. A Marcali HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Marcali HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-381/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-381/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4766
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Nagyatád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nagyatád Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nagyatád HT) a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nagyatád Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nagyatád HT 1.3. Székhelye: 7500 Nagyatád, Szent Flórián tér 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 570589 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bakháza, Beleg, Berzence, Bolhás, Csurgó, Csurgónagymarton, Görgeteg, Gyékényes, Háromfa, Iharos, Iharosberény, Inke, Kaszó, Kisbajom, Kutas, Lábod, Mike, Nagyatád, Nagykorpád, Ötvöskónyi, Õrtilos, Pogányszentpéter, Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Rinyabesenyõ, Rinyaszentkirály, Segesd, Somogybükkösd, Somogycsicsó, Somogyszob, Somogyudvarhely, Szabás, Szenta, Tarany, Zákány, Zákányfalu területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nagyatád HT a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722942 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Somogy megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nagyatád HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nagyatád HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nagyatád HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nagyatád HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nagyatád HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-380/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-380/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4767
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Siófok Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Siófok Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Siófok HT) a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Siófok Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Siófok HT 1.3. Székhelye: 8600 Siófok, Somlay Artúr u. 3. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 570699 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Andocs, Ádánd, Balatonboglár, Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonöszöd, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Bábonymegyer, Bálványos, Bedegkér, Bonnya, Fiad, Gamás, Kapoly, Karád, Kánya, Kára, Kereki, Kisbárapáti, Kötcse, Kõröshegy, Látrány, Lulla, Miklósi, Nagyberény, Nagycsepely, Nágocs, Nyim, Ordacsehi, Pusztaszemes, Ságvár, Sérsekszõlõs, Siófok, Siójut, Som, Somogyacsa, Somogybabod, Somogydöröcske, Somogyegres, Somogymeggyes, Somogytúr, Szántód, Szorosad, Szólád, Tab, Teleki, Tengõd, Torvaj, Törökkoppány, Visz, Zala, Zamárdi, Zics területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Siófok HT a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 7. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722942 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Somogy megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Siófok HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A jogutódlás és a kötelezettségvállalás rendje: A Siófok HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Siófok HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31-ig vállalhat kötelezettséget. 7. A Siófok HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Siófok HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-379/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-379/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4768
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI neve, székhelye Név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI Székhely: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. Telephelyei: Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. Nyíregyházi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. Nagykállói Katasztrófavédelmi Iroda 4320 Nagykálló, Somogyi Béla u. 5–7. Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 38. Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Õrs 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 38. Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4600 Kisvárda, Mátyás király út 109. Kisvárdai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4600 Kisvárda, Mátyás király út 109. Záhonyi Katasztrófavédelmi Õrs 4625 Záhony, Baross Gábor út 8. Ibrányi Katasztrófavédelmi Iroda 4320 Nagykálló, Somogyi Béla u. 5–7. Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 4700 Mátészalka, Alkotmány út 1. Mátészalkai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4700 Mátészalka, Alkotmány út 1. Nyírbátori Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 4300 Nyírbátor, Debreceni út 69. Baktalórántházi Katasztrófavédelemi Õrs 4561 Baktalórántháza, Kossuth u. 7. Csengeri Katasztrófavédelmi Iroda 4765 Csenger, Ady Endre u. 14. 2. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI feladatai A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4769
– jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI irányítja Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Nyíregyháza hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyíregyháza katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI illetékessége A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI illetékességi területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI besorolása A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény,
4770
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
– a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI közvetlen jogelõdjei Név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Nyíregyháza, Erdõ sor 5. Név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Nyíregyháza, Egyház u. 13. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI a 2012. március 31. napján a Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Nyíregyháza Hivatásos Tûzoltóság, Mátészalka Hivatásos Tûzoltóság, Nyírbátor Hivatásos Tûzoltóság, Vásárosnamény Hivatásos Tûzoltóság, Fehérgyarmat Hivatásos Tûzoltóság, Záhony Hivatásos Tûzoltóság, Kisvárda Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI 2011. december 14-én kelt A-195/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-195/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Fehérgyarmat Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Fehérgyarmat Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Fehérgyarmat HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Fehérgyarmat Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Fehérgyarmat HT 1.3. Székhelye: 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 38.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4771
2012. évi 28. szám
1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 657693 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Botpalád, Cégénydányád, Csaholc, Császló, Csegöld, Darnó, Fehérgyarmat, Fülesd, Gacsály, Garbolc, Gyügye, Hermánszeg, Jánkmajtis, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kölcse, Kömörõ, Magosliget, Mánd, Méhtelek, Milota, Nagyar, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nábrád, Nemesborzova, Olcsvaapáti, Panyola, Penyige, Rozsály, Sonkád, Szamossályi, Szamosújlak, Szatmárcseke, Tiszabecs, Tiszacsécse, Tiszakóród, Tisztaberek, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Uszka, Vámosoroszi, Zajta, Zsarolyán területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Fehérgyarmat HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Fehérgyarmat HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Fehérgyarmat HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Fehérgyarmat HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Fehérgyarmat HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Fehérgyarmat HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-390/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-390/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4772
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Kisvárda Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kisvárda Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kisvárda HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kisvárda Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kisvárda HT 1.3. Székhelye: 4600 Kisvárda, Mátyás Király út 109. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 444817 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ajak, Anarcs, Berkesz, Dombrád, Döge, Fényeslitke, Gégény, Gyulaháza, Jéke, Kékcse, Kisvárda, Laskod, Lövõpetri, Mezõladány, Nyírkarász, Nyírlövõ, Nyírtass, Pap, Pátroha, Petneháza, Rétközberencs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Tiszakanyár, Tornyospálca, Újdombrád, Újkenéz területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kisvárda HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kisvárda HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kisvárda HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kisvárda HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kisvárda HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kisvárda HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-384/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-384/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4773
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Mátészalka Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Mátészalka Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Mátészalka HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Mátészalka Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Mátészalka HT 1.3. Székhelye: 4700 Mátészalka, Alkotmány út 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 444873 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Fábiánháza, Fülpösdaróc, Géberjén, Gyõrtelek, Hodász, Jármi, Kántorjánosi, Kocsord, Komlódtótfalu, Mátészalka, Mérk, Nagydobos, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Nyírkáta, Nyírmeggyes, Nyírparasznya, Ópályi, Ököritófülpös, Õr, Papos, Pátyod, Porcsalma, Rápolt, Rohod, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamosszeg, Szamostatárfalva, Tiborszállás, Tyukod, Ura, Vaja, Vállaj területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Mátészalka HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Mátészalka HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Mátészalka HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Mátészalka HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Mátészalka HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Mátészalka HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-389/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-389/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4774
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Nyírbátor Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nyírbátor Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nyírbátor HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nyírbátor Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nyírbátor HT 1.3. Székhelye: 4300 Nyírbátor, Debreceni u. 69. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 444905 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Balkány, Bátorliget, Encsencs, Kállósemjén, Kisléta, Máriapócs, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyírlugos, Nyírmihálydi, Nyírpilis, Nyírvasvári, Ófehértó, Ömböly, Penészlek, Piricse, Pócspetri, Szakoly, Terem területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nyírbátor HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nyírbátor HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nyírbátor HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nyírbátor HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nyírbátor HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nyírbátor HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-385/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-385/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4775
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Nyíregyháza Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Nyíregyháza Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Nyíregyháza HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nyíregyháza Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nyíregyháza HT 1.3. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 444806 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Apagy, Baktalórántháza, Balsa, Besenyõd, Beszterec, Biri, Bököny, Buj, Demecser, Érpatak, Gávavencsellõ, Geszteréd, Ibrány, Kálmánháza, Kemecse, Kék, Kótaj, Levelek, Magy, Nagycserkesz, Nagyhalász, Nagykálló, Napkor, Nyírbogdány, Nyíregyháza, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkércs, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtét, Nyírtura, Paszab, Rakamaz, Ramocsaháza, Sényõ, Szabolcs, Székely, Szorgalmatos, Timár, Tiszabercel, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszatelek, Tiszavasvári, Újfehértó, Vasmegyer területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nyíregyháza HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nyíregyháza HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nyíregyháza HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nyíregyháza HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nyíregyháza HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nyíregyháza HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-387/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-387/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4776
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Vásárosnamény Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Vásárosnamény Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Vásárosnamény HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Vásárosnamény Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Vásárosnamény HT 1.3. Székhelye: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 29. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 657615 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Aranyosapáti, Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Gelénes, Gemzse, Gulács, Gyüre, Hetefejércse, Ilk, Jánd, Kisvarsány, Lónya, Márokpapi, Mátyus, Nagyvarsány, Nyírmada, Olcsva, Pusztadobos, Tarpa, Tákos, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Tivadar, Vámosatya, Vásárosnamény területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Vásárosnamény HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Vásárosnamény HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Vásárosnamény HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Vásárosnamény HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Vásárosnamény HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Vásárosnamény HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-388/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-388/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4777
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Záhony Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Záhony Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Záhony HT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Záhony Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Záhony HT 1.3. Székhelye: 4625 Záhony, Baross G. út 8. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 444862 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Benk, Eperjeske, Gyõröcske, Komoró, Mándok, Tiszabezdéd, Tiszamogyorós, Tiszaszentmárton, Tuzsér, Záhony, Zsurk területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Záhony HT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Erdõ sor 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722953 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Záhony HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Záhony HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Záhony HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Záhony HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Záhony HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-386/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-386/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4778
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Tolna MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Tolna MKI neve, székhelye Név: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Tolna MKI Székhely: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. Telephelyei: Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 27. Dombóvári Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 27. Tamási Katasztrófavédelmi Õrs 7090 Tamási, Kossuth tér 2. Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7030 Paks, Tolnai út 141. Paksi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7030 Paks, Tolnai út 141. Gyönki Katasztrófavédelmi Õrs 7064 Gyönk, Rákóczi u. 10. Dunaföldvári Katasztrófavédelmi Iroda 7020 Dunaföldvár, Kossuth u. 2. Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. Szekszárdi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. Bonyhádi Katasztrófavédelmi Õrs 7150 Bonyhád, Táncsics u. 2. 2. A Tolna MKI feladatai A Tolna MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Tolna MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Tolna megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Tolna MKI irányítja Dombóvár, Szekszárd, Paks hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Dombóvár, Paks és Szekszárd katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4779
Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Tolna MKI illetékessége A Tolna MKI illetékességi területe Tolna megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Tolna MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Tolna MKI besorolása A Tolna MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Tolna MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Tolna MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Tolna MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet.
4780
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Tolna MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Tolna MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Tolna MKI közvetlen jogelõdjei Név: Tolna Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. Név: Tolna Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Szekszárd, Béla király tér 1. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Tolna MKI a 2012. március 31. napján a Tolna MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Bonyhád Hivatásos Tûzoltóság, Dombóvár Hivatásos Tûzoltóság, Paks Hivatásos Tûzoltóság, Szekszárd Hivatásos Tûzoltóság, Tamási Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Tolna MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Tolna MKI 2011. december 14-én kelt A-196/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-196/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Bonyhád Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Bonyhád Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Bonyhád HT) a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Bonyhád Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Bonyhád HT 1.3. Székhelye: 7150 Bonyhád, Táncsics u. 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 662679 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Györe, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mórágy, Mõcsény, Mucsfa, Nagymányok, Nagyvejke, Tevel, Váralja, Závod területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4781
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Bonyhád HT a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722964 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Tolna megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Bonyhád HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Bonyhád HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Bonyhád HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Bonyhád HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Bonyhád HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-392/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-392/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Dombóvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Dombóvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Dombóvár HT) a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Dombóvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Dombóvár HT 1.3. Székhelye: 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 27. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 418597 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4782
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Attala, Csibrák, Csikóstõttõs, Dalmand, Dombóvár, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcsõ, Kocsola, Kurd, Lápafõ, Nak, Szakcs, Várong területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Dombóvár HT a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722964 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Tolna megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Dombóvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Dombóvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Dombóvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Dombóvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Dombóvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-393/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-393/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Paks Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Paks Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Paks HT) a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Paks Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Paks HT 1.3. Székhelye: 7030 Paks, Tolnai út 141.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4783
2012. évi 28. szám
1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 418553 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bikács, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Nagydorog, Németkér, Paks, Pálfa, Pusztahencse, Sárszentlõrinc területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Paks HT a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722964 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Tolna megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Paks HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Paks HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Paks HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Paks HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Paks HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-391/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28: A-391/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Szekszárd Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szekszárd Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szekszárd HT) a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szekszárd Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szekszárd HT
4784
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. Törzskönyvi azonosító száma: 662888 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Bogyiszló, Decs, Fadd, Fácánkert, Felsõnána, Harc, Kéty, Kistormás, Kölesd, Medina, Murga, Õcsény, Pörböly, Sárpilis, Sióagárd, Szálka, Szedres, Szekszárd, Tengelic, Tolna, Várdomb, Zomba területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szekszárd HT a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722964 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Tolna megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szekszárd HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szekszárd HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szekszárd HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szekszárd HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szekszárd HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-394/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-394/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Tamási Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Tamási Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Tamási HT) a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Tamási Hivatásos Tûzoltóság
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4785
2012. évi 28. szám
1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Rövidített neve: Tamási HT Székhelye: 7090 Tamási, Kossuth tér 2. Törzskönyvi azonosító száma: 662415 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Belecska, Diósberény, Dúzs, Értény, Felsõnyék, Fürged, Gyönk, Hõgyész, Iregszemcse, Kalaznó, Keszõhidegkút, Kisszékely, Koppányszántó, Magyarkeszi, Miszla, Mucsi, Nagykónyi, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Pári, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadát, Szakály, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Varsád területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Tamási HT a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 7100 Szekszárd, Mikes u. 16–22. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722964 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Tolna megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Tamási HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Tamási HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Tamási HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Tamási HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Tamási HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-395/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-395/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4786
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Vas MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Vas MKI neve, székhelye Név: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Vas MKI Székhely: 9700 Szombathely, Ady tér 1. Telephelyei: Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9700 Szombathely, Ady tér 1. Szombathelyi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9700 Szombathely, Ady tér 1. Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9600 Sárvár, Batthyány u. 65. Sárvár Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9600 Sárvár, Batthyány u. 65. Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 9900 Körmend, Hunyadi u. 45/A Körmendi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 9900 Körmend, Hunyadi u. 45/A 2. A Vas MKI feladatai A Vas MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011 (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Vas MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért, – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Vas megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában, – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére, – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Vas MKI irányítja Szombathely, Sárvár, Körmend hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Szombathely, Sárvár és Körmend katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
842144 842510 842521 842522 842523 842531 842532 842533 842541 842542 842543 855937 890442
2012. évi 28. szám
4787
Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása Tûzoltás, Mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása A polgári védelem ágazati feladatai A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás Az óvóhelyi védelem tevékenységek Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) M.n.s. egyéb felnõttoktatás Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása
3. A Vas MKI illetékessége A Vas MKI illetékességi területe Vas megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Vas MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Vas MKI besorolása A Vas MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Vas MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Vas MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény, – a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Vas MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Vas MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Vas MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Vas MKI közvetlen jogelõdjei Név: Vas Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Szombathely, Ady Endre tér 1. Név: Vas Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Szombathely, Berzsenyi tér 1.
4788
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII.10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Vas MKI a 2012. március 31. napján a Vas MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Szombathely Hivatásos Tûzoltóság, Kõszeg Hivatásos Tûzoltóság, Sárvár Hivatásos Tûzoltóság, Celldömölk Hivatásos Tûzoltóság, Körmend Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Vas MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Vas MKI 2011. december 14-én kelt A-197/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-197/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Celldömölk Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Celldömölk Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Celldömölk HT) a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Celldömölk Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Celldömölk HT 1.3. Székhelye: 9500 Celldömölk, Koptik O. u. 8. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 574477 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Boba, Borgáta, Celldömölk, Csönge, Duka, Egyházashetye, Jánosháza, Karakó, Keléd, Kemeneskápolna, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenespálfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kenyeri, Kissomlyó, Köcsk, Mersevát, Mesteri, Nagysimonyi, Nemeskeresztúr, Nemeskocs, Ostffyasszonyfa, Pápóc, Szergény, Tokorcs, Vönöck területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Celldömölk HT a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
3.3. 3.4. 3.5. 3.6.
•
4789
2012. évi 28. szám
Törzskönyvi azonosító száma: 722975 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv Illetékessége: Vas megye területére terjed ki Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4. A közfeladatok további ellátása: A Celldömölk HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Celldömölk HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Celldömölk HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Celldömölk HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Celldömölk HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-400/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-400/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Körmend Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Körmend Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Körmend HT) a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Körmend Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Körmend HT 1.3. Székhelye: 9900 Körmend, Hunyadi utca 45/A 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 663434 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsószölnök, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Csákánydoroszló, Csörötnek, Daraboshegy, Döbörhegy, Döröske, Egyházashollós, Egyházasrádóc, Felsõjánosfa, Felsõmarác, Felsõszölnök, Gasztony, Halastó, Halogy, Harasztifalu, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Ispánk, Ivánc, Katafa, Kemestaródfa, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kétvölgy, Kisrákos, Kondorfa, Körmend, Magyarlak, Magyarnádalja, Magyarszecsõd, Magyarszombatfa, Molnaszecsõd, Nagykölked, Nagymizdó, Nagyrákos, Nádasd, Nemesmedves, Nemesrempehollós, Orfalu, Õrimagyarósd, Õriszentpéter, Pankasz, Pinkamindszent, Rábagyarmat, Rádóckölked, Rátót, Rönök, Szaknyér, Szakonyfalu, Szalafõ, Szarvaskend, Szatta, Szentgotthárd, Szõce, Vasalja, Vasszentmihály, Velemér, Viszák területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
4790
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Körmend HT a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722975 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Vas megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Körmend HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Körmend HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Körmend HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Körmend HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Körmend HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-397/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-397/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Kõszeg Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Kõszeg Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Kõszeg HT) a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Kõszeg Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Kõszeg HT 1.3. Székhelye: 9730 Kõszeg, Kossuth L. u. 3. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 574510 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bozsok, Bük, Cák, Csepreg, Gyöngyösfalu, Horvátzsidány, Kiszsidány, Kõszeg, Kõszegdoroszló, Kõszegpaty, Kõszegszerdahely, Lukácsháza, Nemescsó, Ólmod, Peresznye, Pusztacsó, Tormásliget, Tömörd, Velem területére terjed ki.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4791
2012. évi 28. szám
1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Kõszeg HT a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722975 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Vas megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Kõszeg HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Kõszeg HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Kõszeg HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Kõszeg HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Kõszeg HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-339/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-398/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Sárvár Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Sárvár Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Sárvár HT) a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Sárvár Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Sárvár HT 1.3. Székhelye: 9600 Sárvár, Batthyány u. 65. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 573580 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
4792
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Bejcgyertyános, Bögöt, Bögöte, Bõ, Chernelházadamonya, Csánig, Csénye, Gérce, Gór, Hegyfalu, Hosszúpereszteg, Ikervár, Iklanberény, Jákfa, Káld, Kenéz, Lócs, Meggyeskovácsi, Megyehíd, Mesterháza, Nagygeresd, Nemesládony, Nick, Nyõgér, Ölbõ, Pecöl, Porpác, Pósfa, Rábapaty, Répcelak, Répceszentgyörgy, Sajtoskál, Sárvár, Simaság, Sitke, Sótony, Szeleste, Tompaládony, Uraiújfalu, Vasegerszeg, Vashosszúfalu, Vámoscsalád, Vásárosmiske, Zsédeny területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Sárvár HT a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722975 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Vas megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Sárvár HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Sárvár HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Sárvár HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Sárvár HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Sárvár HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-399/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-399/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Szombathely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Szombathely Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Szombathely HT) a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Szombathely Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Szombathely HT
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4793
2012. évi 28. szám
1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Székhelye: 9700 Szombathely, Ady tér 1. Törzskönyvi azonosító száma: 573579 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv Illetékessége: Acsád, Alsóújlak, Andrásfa, Balogunyom, Bérbaltavár, Bozzai, Bucsu, Csehi, Csehimindszent, Csempeszkopács, Csipkerek, Dozmat, Egervölgy, Felsõcsatár, Gencsapáti, Gersekarát, Gyanógeregye, Gyõrvár, Hegyhátszentpéter, Horvátlövõ, Ják, Kám, Kisunyom, Meszlen, Mikosszéplak, Nagytilaj, Narda, Nárai, Nemesbõd, Nemeskolta, Olaszfa, Oszkó, Pácsony, Perenye, Petõmihályfa, Pornóapáti, Püspökmolnári, Rábahídvég, Rábatõttõs, Rum, Salköveskút, Sárfimizdó, Sé, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szemenye, Szentpéterfa, Szombathely, Tanakajd, Táplánszentkereszt, Telkes, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécsény, Vasszilvágy, Vasvár, Vát, Vép, Zsennye területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.)
2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Szombathely HT a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722975 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Vas megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Szombathely HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Szombathely HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Szombathely HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Szombathely HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Szombathely HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-396/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-396/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4794
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Veszprém MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Veszprém MKI neve, székhelye Név: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezése: Veszprém MKI Székhely: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. Telephelyei: Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8400 Ajka, Liliom u. 10/B Ajkai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8400 Ajka, Liliom u. 10/B Badacsonytomaji Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8258 Badacsonytomaj, Fõ u. 62. Sümegi Katasztrófavédelmi Iroda 8330 Sümeg, Béke tér 7. Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8500 Pápa, Major u. 20. Pápai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8500 Pápa, Major u. 20. Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. Veszprémi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31 Balatonfûzfõi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8184 Balatonfûzfõ, Bugyogóforrás u. 2. Pétfürdõi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8105 Pétfürdõ, Hõsök tere 8. Balatonfüredi Katasztrófavédelmi Iroda 8230 Balatonfüred, Kossuth Lajos u. 3. Várpalotai Katasztrófavédelmi Iroda 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Zirci Katasztrófavédelmi Iroda 8420 Zirc, Március 15. tér 1. 2. A Veszprém MKI feladatai A Veszprém MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Veszprém MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4795
– jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Veszprém megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában; – kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Veszprém MKI irányítja Ajka, Badacsonytomaj, Balatonfûzfõ, Pápa, Pétfürdõ, Veszprém hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Ajka, Pápa, Veszprém katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazati besorolása: 842510 Tûzvédelem szakigazgatása Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén) 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Veszprém MKI illetékessége A Veszprém MKI illetékességi területe Veszprém megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Veszprém MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. 5. A Veszprém MKI besorolása A Veszprém MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Veszprém MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Veszprém MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény,
4796
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
– a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadók. 8. A Veszprém MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Veszprém MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Veszprém MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Veszprém MKI közvetlen jogelõdjei Név: Veszprém Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: Veszprém, Dózsa György u. 31. Név: Veszprém Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: Veszprém, Megyeház tér 1. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Veszprém MKI a 2012. március 31. napján a Veszprém MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Veszprém Hivatásos Tûzoltóság, Ajka Hivatásos Tûzoltóság, Badacsonytomaj Hivatásos Tûzoltóság, Balatonfûzfõ Hivatásos Tûzoltóság, Pápa Hivatásos Tûzoltóság, Pétfürdõ Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Veszprém MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Veszprém MKI 2011. december 14-én kelt A-198/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-198/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat az Ajka Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján az Ajka Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Ajka HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Ajka Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Ajka HT 1.3. Székhelye: 8400 Ajka, Liliom utca 10/B 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 568791 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4797
2012. évi 28. szám
1.6. Illetékessége: Adorjánháza, Ajka, Apácatorna, Bakonypölöske, Borszörcsök, Csehbánya, Csögle, Dabrony, Devecser, Doba, Egeralja, Halimba, Iszkáz, Kamond, Karakószörcsök, Kerta, Kisberzseny, Kiscsõsz, Kislõd, Kispirit, Kisszõlõs, Kolontár, Magyarpolány, Nagyalásony, Nagypirit, Noszlop, Oroszi, Öcs, Pusztamiske, Somlójenõ, Somlószõlõs, Somlóvásárhely, Somlóvecse, Szõc, Tüskevár, Úrkút, Városlõd, Vid területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint az Ajka HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: Az Ajka HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: Az Ajka HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint az Ajka HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. Az Ajka HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. Az Ajka HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-402/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-402/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Badacsonytomaj Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Badacsonytomaj Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Badacsonytomaj HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Badacsonytomaj Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Badacsonytomaj HT 1.3. Székhelye: 8258 Badacsonytomaj, Fõ u. 62.
4798
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 568834 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonhenye, Balatonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gógánfa, Gyepûkaján, Gyulakeszi, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefõ, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Köveskál, Kõvágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nyirád, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Taliándörögd, Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdõd, Zalagyömörõ, Zalahaláp, Zalameggyes, Zalaszegvár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Badacsonytomaj HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Badacsonytomaj HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Badacsonytomaj HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Badacsonytomaj HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Badacsonytomaj HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Badacsonytomaj HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-404/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-404/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4799
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Balatonfûzfõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Balatonfûzfõ Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Balatonfûzfõ HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Balatonfûzfõ Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Balatonfûzfõ HT 1.3. Székhelye: 8184 Balatonfûzfõ, Bugyogóforrás utca 2. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 568780 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfõkajár, Balatonfûzfõ, Balatonkenese, Balatonvilágos, Királyszentistván, Litér, Papkeszi, Vilonya területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Balatonfûzfõ HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Balatonfûzfõ HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Balatonfûzfõ HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Balatonfûzfõ HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Balatonfûzfõ HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Balatonfûzfõ HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-401/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-401/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4800
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Pápa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Pápa Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Pápa HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Pápa Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Pápa HT 1.3. Székhelye: 8500 Pápa, Major u. 20. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 568801 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége Adásztevel, Bakonyjákó, Bakonykoppány, Bakonyság, Bakonyszentiván, Bakonyszücs, Bakonytamási, Béb, Békás, Csót, Dáka, Döbrönte, Egyházaskeszõ, Farkasgyepû, Ganna, Gecse, Homokbödöge, Kemeneshõgyész, Kemenesszentpéter, Kup, Külsõvat, Lovászpatona, Magyargencs, Malomsok, Marcalgergelyi, Marcaltõ, Mezõlak, Mihályháza, Nagyacsád, Nagydém, Nagygyimót, Nagytevel, Nemesgörzsöny, Nemesszalók, Németbánya, Nóráp, Nyárád, Pápa, Pápadereske, Pápakovácsi, Pápasalamon, Pápateszér, Takácsi, Ugod, Vanyola, Vaszar, Várkeszõ, Vinár területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Pápa HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Pápa HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Pápa HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Pápa HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Pápa HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Pápa HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-405/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-405/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4801
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Pétfürdõ Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Pétfürdõ Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Pétfürdõ HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Pétfürdõ Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Pétfürdõ HT 1.3. Székhelye: 8105 Pétfürdõ, Hõsök tere 9. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 686200 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Berhida, Csajág, Küngös, Öskü, Õsi, Pétfürdõ, Tés, Várpalota területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Pétfürdõ HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Pétfürdõ HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Pétfürdõ HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Pétfürdõ HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Pétfürdõ HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Pétfürdõ HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-406/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-406/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4802
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Veszprém Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a Veszprém Hivatásos Tûzoltóságot (a továbbiakban: Veszprém HT) a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Veszprém Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Veszprém HT 1.3. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa György utca 31. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 568779 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Aszófõ, Bakonybél, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonyszentkirály, Balatonakali, Balatoncsicsó, Balatonfüred, Balatonszepezd, Balatonszõlõs, Balatonudvari, Barnag, Bánd, Borzavár, Csesznek, Csetény, Csopak, Dörgicse, Dudar, Eplény, Felsõörs, Gic, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Hidegkút, Jásd, Lókút, Lovas, Márkó, Mencshely, Monoszló, Nagyesztergár, Nagyvázsony, Nemesvámos, Olaszfalu, Óbudavár, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Pénzesgyõr, Porva, Pula, Sóly, Szápár, Szentantalfa, Szentgál, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Tagyon, Tihany, Tótvázsony, Vászoly, Veszprém, Veszprémfajsz, Vöröstó, Zánka, Zirc területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: A Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.), mint az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Veszprém HT a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Neve: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31. 3.3. Törzskönyvi azonosító száma: 722986 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Veszprém megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Veszprém HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Veszprém HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Veszprém HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget 7. A Veszprém HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Veszprém HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-403/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-403/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4803
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat. törvény) alapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Zala MKI) alapító okiratát egységes szerkezetbe foglaltan az alábbiak szerint adom ki: 1. A Zala MKI neve, székhelye Név: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Rövidített megnevezés: Zala MKI Székhely: Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3–5. Telephelyei: Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8900 Zalaegerszeg, Arany János u. 1. Zalaegerszegi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8900 Zalaegerszeg, Arany János u. 1. Lenti Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8960 Lenti, Béke u. 38. Zalalövõi Katasztrófavédelmi Iroda 8999 Zalalövõ, Szabadság tér 1. Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 25. Nagykanizsai Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 25. Letenyei Katasztrófavédelmi Õrs 8868 Letenye, Kossuth u. 58. Zalakarosi Katasztrófavédelmi Õrs 8749 Zalakaros, Jegenye sor 8. Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 15. Keszthelyi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 15. Zalaszentgróti Katasztrófavédelmi Õrs 8790 Zalaszentgrót, Batthyány u. 44. Pacsai Katasztrófavédelmi Õrs 8761 Pacsa, Ady Endre u. 9. 2. A Zala MKI feladatai A Zala MKI közfeladatai tekintetében a Kat. törvényben, a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben, a katasztrófavédelemrõl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendeletben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat látja el. A Zala MKI alaptevékenysége: – irányítja a hivatásos tûzoltóparancsnokságokat és a katasztrófavédelmi kirendeltségeket; – ellátja az önkormányzati tûzoltóságok felügyeletét; – ellenõrzi a létesítményi tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek tevékenységét; – jogszabályban meghatározott ügyekben hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat; – elsõ fokon szakfelügyeletet lát el a védelmi létesítmények nyilvántartásának szakszerûségéért, illetve folytonosságáért; – jogszabályban meghatározott esetekben elsõ és másodfokú tûzvédelmi hatósági és szakhatósági, valamint elsõ fokú polgári védelmi ügyekben eljár Zala megye területén; – szakhatóságként közremûködik az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában;
4804
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
– kötelezõ továbbképzést és szakmai tájékoztatót szervez a jogszabályban meghatározott szervek és személyek részére; – ellenõrzi a veszélyes anyagok szállítását. A Zala MKI irányítja Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti hivatásos tûzoltóparancsnokságokat, valamint Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely katasztrófavédelmi kirendeltségeket, mint helyi szerveit. Szakágazata besorolása: 842510. Tûzvédelem szakigazgatás Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladat rend szerinti besorolása: 521012 Polgári védelmi védõeszközök tárolása, kezelése 559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 749010 Igazságügyi szakértõi tevékenység 770000 Kölcsönzés, operatív lízing 842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás 842510 Tûz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása 842521 Tûzoltás, mûszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelõzés, (szak)hatósági tevékenység 842523 Mûszaki mentõbázisok regionális igazgatása 842531 Polgári Védelem ágazati feladatai 842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztása 842533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggõ tevékenységek 842542 Minõsített idõszaki tevékenységek /kivéve ár-és belvízvédelem/ 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység /kivéve ár-és belvíz esetében/ 855937 M.n.s. egyéb felnõttoktatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítõ támogatásra jogosultak hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatása 3. A Zala MKI illetékessége A Zala MKI illetékességi területe Zala megye közigazgatási területére terjed ki. 4. A Zala MKI irányító szervének neve: Belügyminisztérium Irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. Középirányító szerv neve: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Középirányító szerv székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi u. 43. 5. A Zala MKI besorolása A Zala MKI gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézményvezetõ kinevezési rendje A Zala MKI igazgatóját a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója nevezi ki és menti fel, gyakorolja a vele kapcsolatos munkáltatói jogköröket. 7. A Zala MKI foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyára – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, – a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény, – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, – a kormánytisztviselõk jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, – a közszolgálati tisztviselõkrõl szóló 2011. évi CXCIX. törvény,
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4805
2012. évi 28. szám
– a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény rendelkezései az irányadóak. 8. A Zala MKI Katasztrófavédelmi Mobil Labort mûködtet. 9. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a Zala MKI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A Zala MKI általános képviseletét az igazgató és helyettese(i) látják el. 10. A Zala MKI közvetlen jogelõdjei Név: Zala Megyei Tûzoltóparancsnokság Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Arany János u. 1. Név: Zala Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. Jogszabályi alap: A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény; A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet. 11. Jogutódlás A Zala MKI a 2012. március 31. napján a Zala MKI-ba történõ beolvadással megszûnt Zalaegerszeg Hivatásos Tûzoltóság, Nagykanizsa Hivatásos Tûzoltóság, Keszthely Hivatásos Tûzoltóság, Lenti Hivatásos Tûzoltóság, Letenye Hivatásos Tûzoltóság, Zalaszentgrót Hivatásos Tûzoltóság általános jogutódja. 12. A Zala MKI vállalkozási tevékenységet nem végez. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba és ezzel egyidejûleg a Zala MKI 2011. december 14-én kelt A-199/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-199/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Keszthely Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Keszthely Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Keszthely HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Keszthely Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Keszthely HT 1.3. Székhelye: 8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 13–15. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 559047
4806
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv. 1.6. Illetékessége: Alsópáhok, Balatongyörök, Bókaháza, Cserszegtomaj, Dióskál, Egeraracsa, Esztergályhorváti, Felsõpáhok, Gétye, Gyenesdiás, Hévíz, Karmacs, Keszthely, Nemesbük, Rezi, Sármellék, Szentgyörgyvár, Vállus, Várvölgy, Vindornyafok, Vindornyalak, Vonyarcvashegy, Zalaapáti, Zalaköveskút, Zalaszántó, Zalaszentmárton, Zalavár területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Keszthely HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Keszthely HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Keszthely HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Keszthely HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Keszthely HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Keszthely HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-409/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-409/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Megszüntetõ okirat a Lenti Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Lenti Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Lenti HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Lenti Hivatásos Tûzoltóság
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4807
2012. évi 28. szám
1.2. Rövidített neve: Lenti HT 1.3. Székhelye: 8960 Lenti, Béke u. 38. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 559069 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsószenterzsébet, Baglad, Barlahida, Belsõsárd, Bödeháza, Csertalakos, Csesztreg, Csömödér, Dobri, Felsõszenterzsébet, Gáborjánháza, Gosztola, Gutorfölde, Hernyék, Iklódbördöce, Kálócfa, Kányavár, Kerkabarabás, Kerkafalva, Kerkakutas, Kerkateskánd, Kissziget, Kozmadombja, Külsõsárd, Lendvadedes, Lendvajakabfa, Lenti, Lovászi, Magyarföld, Márokföld, Mikekarácsonyfa, Nemesnép, Nova, Ortaháza, Páka, Pórszombat, Pördefölde, Pusztaapáti, Ramocsa, Resznek, Rédics, Szentgyörgyvölgy, Szentpéterfölde, Szécsisziget, Szíjártóháza, Szilvágy, Tormafölde, Tornyiszentmiklós, Zalabaksa, Zalaszombatfa területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Lenti HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Lenti HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Lenti HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Lenti HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Lenti HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Lenti HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-408/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-408/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4808
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Letenye Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Letenye Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Letenye HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Letenye Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Letenye HT 1.3. Székhelye: 8868 Letenye, Kossuth u. 58. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 666457 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Bánokszentgyörgy, Bázakerettye, Becsehely, Borsfa, Bucsuta, Csörnyeföld, Kerkaszentkirály, Kiscsehi, Kistolmács, Lasztonya, Letenye, Lispeszentadorján, Maróc, Molnári, Murarátka, Muraszemenye, Oltárc, Petrivente, Pusztamagyaród, Semjénháza, Szentmargitfalva, Szentliszló, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Valkonya, Várfölde, Zajk területére terjed ki. 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Letenye HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki. 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Letenye HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A beolvadás idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Letenye HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI.törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Letenye HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Letenye HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Letenye HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-407/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-407/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4809
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Nagykanizsa Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Nagykanizsa Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Nagykanizsa HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Nagykanizsa Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Nagykanizsa HT 1.3. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 25. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 667245 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alsórajk, Balatonmagyaród, Belezna, Bocska, Börzönce, Csapi, Eszteregnye, Felsõrajk, Fityeháza, Fûzvölgy, Galambok, Garabonc, Gelse, Gelsesziget, Hahót, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Kacorlak, Kerecseny, Kilimán, Kisrécse, Liszó, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Miháld, Murakeresztúr, Nagybakónak, Nagykanizsa, Nagyrada, Nagyrécse, Nemespátró, Orosztony, Pat, Pölöskefõ, Pötréte, Rigyác, Sand, Sormás, Surd, Szepetnek, Újudvar, Zalakaros, Zalakomár, Zalamerenye, Zalasárszeg, Zalaszabar, Zalaszentbalázs, Zalaszentjakab, Zalaújlak területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Nagykanizsa HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Nagykanizsa HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Nagykanizsa HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Nagykanizsa HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Nagykanizsa HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Nagykanizsa HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-410/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-410/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4810
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Zalaegerszeg Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Zalaegerszeg Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Zalaegerszeg HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Zalaegerszeg Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Zalaegerszeg HT 1.3. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Arany János u. 1. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 559070 1.5. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Alibánfa, Alsónemesapáti, Babosdöbréte, Bagod, Bak, Baktüttös, Becsvölgye, Bezeréd, Bocfölde, Boncodfölde, Böde, Bucsuszentlászló, Csatár, Csonkahegyhát, Csöde, Dobronhegy, Egervár, Gellénháza, Gombosszeg, Gõsfa, Gyûrûs, Hagyárosbörönd, Hottó, Iborfia, Kávás, Kemendollár, Keménfa, Kisbucsa, Kiskutas, Kispáli, Kustánszeg, Lakhegy, Lickóvadamos, Milejszeg, Misefa, Nagykapornak, Nagykutas, Nagylengyel, Nagypáli, Nemesapáti, Nemeshetés, Nemesrádó, Nemessándorháza, Nemesszentandrás, Németfalu, Orbányosfa, Ormándlak, Ozmánbük, Pacsa, Padár, Pálfiszeg, Pethõhenye, Petrikeresztúr, Pókaszepetk, Pölöske, Pusztaederics, Pusztaszentlászló, Salomvár, Sárhida, Söjtör, Szentkozmadombja, Szentpéterúr, Teskánd, Tófej, Vasboldogasszony, Vaspör, Vöckönd, Zalaboldogfa, Zalacséb, Zalaegerszeg, Zalaháshágy, Zalaigrice, Zalaistvánd, Zalalövõ, Zalaszentgyörgy, Zalaszentiván, Zalaszentlõrinc, Zalaszentmihály, Zalatárnok területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Zalaegerszeg HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Zalaegerszeg HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Zalaegerszeg HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Zalaegerszeg HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Zalaegerszeg HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Zalaegerszeg HT megszûnésével a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-411/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-411/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4811
2012. évi 28. szám
Megszüntetõ okirat a Zalaszentgrót Hivatásos Tûzoltóság beolvadással történõ megszüntetésérõl Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a Zalaszentgrót Hivatásos Tûzoltóság (a továbbiakban: Zalaszentgrót HT) a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságba történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetem: 1. A beolvadó költségvetési szerv: 1.1. Neve: Zalaszentgrót Hivatásos Tûzoltóság 1.2. Rövidített neve: Zalaszentgrót HT 1.3. Székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Batthyány u. 44. 1.4. Törzskönyvi azonosító száma: 559124 1.5 Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ költségvetési szerv 1.6. Illetékessége: Almásháza, Batyk, Döbröce, Dötk, Kallósd, Kehidakustány, Kisgörbõ, Kisvásárhely, Ligetfalva, Mihályfa, Nagygörbõ, Óhíd, Pakod, Sénye, Sümegcsehi, Szalapa, Tekenye, Tilaj, Türje, Vindornyaszõlõs, Zalabér, Zalacsány, Zalaszentgrót, Zalaszentlászló, Zalavég területére terjed ki 1.7. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 2. A megszüntetés oka: Az alapítói jogokat gyakorló szerv döntése alapján az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. § (3) bekezdése szerint a Zalaszentgrót HT a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezetébe történõ beolvadással 2012. március 31. napjával megszüntetésre kerül. 3. Az általános jogutód költségvetési szerv: 3.1. Megnevezése: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 3.2. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. 3.3. Törzskönyvi azonosító szám: 722997 3.4. Gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv 3.5. Illetékessége: Zala megye területére terjed ki 3.6. Irányító szerve: Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 4. A közfeladatok további ellátása: A Zalaszentgrót HT közfeladatait az általános jogutód teljes körben ellátja. 5. A megszûnés idõpontja: 2012. március 31. 6. A kötelezettségvállalás rendje: A Zalaszentgrót HT, figyelemmel a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/C. § (2) bekezdésében foglaltakra, valamint a Zalaszentgrót HT alapító okiratában rögzített feltételek szerint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elõzetes hozzájárulásával 2012. március 31. napjáig vállalhat kötelezettséget. 7. A Zalaszentgrót HT személyi állományát az általános jogutód foglalkoztatja tovább. 8. A Zalaszentgrót HT megszûnésével egyidejûleg, a költségvetési szerv 2011. december 14. napján kelt, A-412/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 28. A-412/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4812
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben
A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ alapító okiratát – az államháztartásért felelõs miniszter elõzetes egyetértésével – egységes szerkezetben a következõk szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ 1.2. A költségvetési szerv rövidített neve: BM NOK 1.3. A költségvetési szerv angol nyelvû megnevezése: MoI International Training Center (rövidítve: MoI ITC) 2. Székhely: 2.1. A költségvetési szerv székhelye: 1126 Budapest, Böszörményi út 21. 2.2. A költségvetési szerv levelezési címe: 1531 Budapest, Pf. 28. 3. Irányítás: 3.1. A költségvetési szerv irányító szerve: Belügyminisztérium (Székhelye: 1051 Budapest, József Attila u. 2–4.) 3.2. A költségvetési szervet a belügyminiszter a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára útján irányítja. 4. A költségvetési szerv mûködési köre az ország egész területére kiterjed. 5. A költségvetési szerv besorolása gazdálkodási jogkör szerint: önállóan mûködõ és gazdálkodó központi költségvetési szerv. 6. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladatait a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között, a Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA) létesítésérõl szóló, Budapesten, 1995. április hó 24. napján aláírt Megállapodás kihirdetésérõl szóló 165/1996. (XI. 20.) Korm. rendelet; a Közép-európai Rendõrakadémia (KERA) létesítését, tevékenységét szabályozó, a tagországok illetékes miniszterei által 2001. május 22-én, Budapesten aláírt nemzetközi megállapodás, a „Közös Nyilatkozat”; az Európai Rendõrakadémia (CEPOL) létrehozásáról és a 2000/820/IB határozat hatályon kívül helyezésérõl szóló, 2005. szeptember 20-án kelt tanácsi határozat tartalmazza. 7. A költségvetési szerv tevékenysége: 7.1. A költségvetési szerv alaptevékenységként végzi: a) a Nemzetközi Rendészeti Akadémiával (ILEA) és a Közép-Európai Rendõrakadémiával (KERA) történõ kapcsolattartást és az ezzel összefüggõ logisztikai feladatokat; b) részvétel az Európai Rendõrakadémia (CEPOL) mûködtetésében, vezetõtestületében, bizottságaiban és munkacsoportjaiban, koordináció, tanfolyamszervezés, továbbá a tagállamokban megrendezésre kerülõ tanfolyamok magyar oktatóinak és részvevõinek delegálása; c) koordináció és támogatás az Európai Unió, az Egyesült Nemzetek Szövetsége és más nemzetközi kötelezettségvállalásból adódó oktatási és képzési feladatokban; d) szakmai képzések lebonyolítása belföldön és külföldön nemzetközi szervezetek felkérése alapján, tanácsadók és specialisták biztosítása, továbbá a rendvédelmi reformok, kutatások segítése, támogatása; e) a nyelvi képzés és vizsgáztatás; f) a hazai és nemzetközi konferenciák, kiemelt értekezletek, képzések, demonstrációs bemutatók szervezése, a minisztérium igényeinek megfelelõen; g) a nemzetközi kapcsolatok és külföldi finanszírozási lehetõségek koordinációja; a tevékenységébõl származó ismeretek, tapasztalatok hazai terjesztése, publikálása, szakmai hasznosíthatóvá tétele.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4813
2012. évi 28. szám
7.2. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 7.3. Az intézmény a rendelkezésre álló eszközökkel, nem nyereségszerzés céljából az alapfeladatok veszélyeztetése nélküli vállalkozói tevékenységnek nem minõsülõ egyéb bevétellel járó tevékenységbõl származó bevétele az összbevétel egyharmadát nem haladja meg. 8. Alaptevékenység(ek) besorolása: 8.1. Államháztartási szakágazati rend szerint: 855900 Máshová nem sorolható egyéb oktatás 8.2. Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása: 842152 Nemzetközi oktatási együttmûködés 842160 Nemzetközi szervezetekben való részvétel 855937 Máshová nem sorolható egyéb felnõttoktatás 856099 Egyéb oktatási kiegészítõ tevékenység 9. A költségvetési szervet a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárának elõterjesztésére a belügyminiszter által kinevezett fõigazgató vezeti, aki felett az egyéb munkáltatói jogokat a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára gyakorolja. 10. A költségvetésis szerv személyi állománya a foglalkoztatási jogviszony tekintetében hivatásos és közalkalmazotti jogviszonyban álló személyekbõl tevõdik össze. A munkáltatói jogkört a költségvetési szerv közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozói felett teljes jogkörrel, a hivatásos állományúak felett a berendelés és a vezénylés szabályai figyelembe vételével, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben foglalt eltérésekkel a fõigazgató gyakorolja. 11. A költségvetési szerv mûködési rendjét és kapcsolatrendszerét, valamint az alapító okiratban nem szabályozott kérdéseket a költségvetési szerv Szervezeti és Mûködési Szabályzata állapítja meg. 12. A költségvetési szerv 1999. június 18-án került megalapításra. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ A-210/1/2010. számú, 2010. augusztus 31. napján kelt alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 5. A-210/1/2012.
A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4814
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság alapító okirata A Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság alapító okiratát – az államháztartásért felelõs miniszter elõzetes egyetértésével – egységes szerkezetben a következõk szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv neve, székhelye 1.1. A költségvetési szerv neve: Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság 1.2. A költségvetési szerv angol nyelvû neve: Ministry of Interior Directorate for Education, Training and Science Organization 1.3. A költségvetési szerv német nyelvû neve: Innenministerium Direktion für Bildung, Weiterbildung und Wissenschaftsorganisation 1.4. A költségvetési szerv francia nyelvû neve: Ministére de l’Intérieur la Direction de l’Éducation, de la Formation et des Sciences Organisationnelles 1.5. A költségvetési szerv rövidített neve: BM OKTF 1.6. A költségvetési szerv székhelye: 2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3. 2. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata 2.1. A költségvetési szerv közfeladatai tekintetében elvégzi a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Hszt.), a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az önkormányzati tûzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjaival kapcsolatos munkáltatói jogkörök szabályozásáról, valamint e szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról szóló 11/1997. (II. 18.) BM rendeletben, a belügyminiszter felügyelete, irányítása alá tartozó egyes fegyveres szervekkel hivatásos szolgálati viszonyban állók szolgálati viszonyáról és a személyügyi igazgatás rendjérõl szóló 64/2011. (XII. 30.) BM rendeletben, a belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes fegyveres szerveknél rendszeresített hivatásos beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekrõl szóló 65/2011. (XII. 30.) BM rendeletben, valamint a rendészeti szakvizsgákról és a rendészeti vezetõképzésrõl szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendeletben meghatározott közép- és felsõszintû vezetõképzéssel, továbbképzéssel összefüggõ feladatokat. 2.2. A költségvetési szerv feladatai 2.2.1. A költségvetési szerv az oktatással kapcsolatban ellátja az alábbi alaptevékenységeket: a) koordinálja és végrehajtja a miniszter felelõsségi körébe tartozó, munkakör betöltéséhez elõírt szakmai képesítések/szakképesítések szakmai követelményeinek szabályozási, igazgatási és felügyeleti feladatait; b) koordinálja és szervezi a belügyi életpálya modellhez kapcsolódó oktatási, képzési, kiképzési, továbbképzési, vezetõképzési feladatokat; c) közremûködik a rendészeti felsõoktatási ágba tartozó képzésekkel kapcsolatos miniszteri döntések elõkészítésében; d) végrehajtja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miniszteri fenntartói feladataiból adódó, az Egyetem és a Belügyminisztérium közötti megállapodásból fakadó feladatokat; e) gondoskodik a rendészeti oktatási intézményekkel kapcsolatos, valamint a miniszter hatáskörébe tartozó egyéb szakképesítésekkel összefüggõ, a felsõoktatási, közoktatási, szakképzési és más jogszabályokban meghatározott, miniszterre, illetve a minisztériumra háruló ágazati feladatok ellátásáról, a döntések és intézkedések elõkészítésérõl, valamint a végrehajtás ellenõrzésérõl; f) ellátja az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, valamint a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola oktatási-igazgatási felügyeletét; g) gondoskodik a miniszter ágazati felelõsségi körébe tartozó szakmai képesítésekkel és szakképesítésekkel kapcsolatos – az a)–f) pontban nem szereplõ – feladatok végrehajtatásáról. 2.2.2. A költségvetési szerv a továbbképzéssel kapcsolatban az alábbi alaptevékenységeket végzi: a) a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek személyi állományának közép- és felsõszintû vezetõképzése (vezetõvé és mestervezetõvé képzés), továbbképzése, a Rendészeti Szakvizsga Bizottság titkárságának mûködtetése; b) a Belügyminisztérium tudományszervezési feladatainak végzése, a rendvédelmi szervek részére kutatások folytatása, a rendészettel kapcsolatos kutatások, elemzések ellátása; c) a költségvetési szervnél jelentkezõ pénzügyi-gazdálkodási feladatok elõkészítésének, üzemeltetési, informatikai, oktatástechnikai, kollégiumi gondnoki és gépjármûvezetési feladatok ellátása. 2.2.3. A költségvetési szerv mûködteti a Belügyi Szemle szerkesztõségét.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4815
2012. évi 28. szám
3. A költségvetési szerv alaptevékenységének államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása 749031 Módszertani szakirányítás 749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, mûszaki tevékenység 855935 Szakmai továbbképzések 856099 Egyéb oktatást kiegészítõ tevékenység 869047 Komplex egészségfejlesztõ, prevenciós programok Államháztartási szakágazati besorolása: 855900 M.n.s. egyéb oktatás 4. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet folytathat a költségvetése tervezett összkiadásához viszonyítottan legfeljebb 30%-os mértékig. A vállalkozási tevékenységbõl származó bevételnek fedeznie kell a végzett tevékenységgel összefüggõ valamennyi közvetlen kiadást, az ahhoz hozzárendelhetõ közvetett kiadásokat, valamint az amortizációt. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége keretében kiadói, kutatási és oktatási tevékenységet végezhet. 4.2. A költségvetési szerv a rendelkezésre álló eszközökkel, nem nyereségszerzés céljából az alapfeladatok veszélyeztetése nélküli vállalkozói tevékenységnek nem minõsülõ egyéb bevétellel járó tevékenységbõl származó bevétele az összbevétel egyharmadát nem haladja meg. 5. A költségvetési szerv illetékessége Magyarország egész területére kiterjed. 6. A költségvetési szerv feletti irányítási jogok gyakorlása A költségvetési szerv irányító szerve a Belügyminisztérium (székhely: 1051 Budapest, József Attila utca 2–4.). A költségvetési szervet a belügyminiszter a Belügyminisztérium Személyügyi Fõosztály vezetõje útján irányítja. 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása A költségvetési szerv önállóan mûködõ központi költségvetési szerv. A belügyminiszter a költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági feladatai ellátására az Országos Rendõr-fõkapitányságot jelöli ki. 8. A költségvetési szervet a belügyminiszter által kinevezett fõigazgató vezeti. A munkáltatói jogkört a költségvetési szerv fõigazgatója felett a belügyminiszter gyakorolja. 9. A költségvetési szerv foglalkoztatási jogviszonyai A költségvetési szerv az állományát a Hszt. szerinti hivatásos, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatja. A munkáltatói jogkört a közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozói felett teljes jogkörrel, a hivatásos állományúak felett a berendelés és a vezénylés szabályai figyelembe vételével, a Hszt.-ben foglalt eltérésekkel a fõigazgató gyakorolja. 10. Kiadmányozás, képviselet A kiadmányozás rendjét a költségvetési szerv szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. A költségvetési szerv képviseletét a fõigazgató látja el, aki a szervezeti és mûködési szabályzatban meghatározottak szerint más személyt is megbízhat a képviselettel. Jelen egységes szerkezetû alapító okirat a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a Belügyminisztérium Rendészeti Vezetõképzõ és Kutatóintézet A-211/1/2010. számú, 2010. december 13. napján kelt alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-211/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4816
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Az Országos Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel az Országos Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: ORFK) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Országos Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: ORFK 2. Székhelye: 2.1. Az ORFK székhelye: Budapest 2.2. Az ORFK címe: 1139 Budapest, XIII. ker., Teve u. 4–6., 2.3. Az ORFK levelezési címe: 1903 Budapest, Pf. 314 3. Irányító szerve: Belügyminisztérium 3.1. Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, V. ker., József Attila u. 2–4. 3.2. Az ORFK-t a belügyminiszter – a Belügyminisztérium Szervezeti és Mûködési Szabályzatában foglaltak szerint – közvetlenül irányítja. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Számlaszám: 10023002-01451715-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720890-2-51 d) PIR törzsszám: 721538 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. Az ORFK jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. Az ORFK illetékessége az ország egész területére kiterjed. 7. Az ORFK tevékenysége: 7.1. Az ORFK alaptevékenysége körében végzi: a) bûnmegelõzési, bûnüldözési, közigazgatási és rendészeti feladatkörében: aa) az általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkör gyakorlását, a bûncselekmények megelõzését és felderítését; ab) a szabálysértések megelõzésében és felderítésében való közremûködést; ac) a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával összefüggõ hatósági feladatokat; ad) a közlekedési és rendészeti feladatokat; ae) a rendkívüli állapot, a szükségállapot és vészhelyzet esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi és határrendészeti feladatokat; af) a Rendõrség részére meghatározott egyéb feladatait; ag) a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmébõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk és az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának végrehajtásából fakadó feladatoknak a szakmai irányítását és az egyes speciális mûködési kiadások ellenõrzését; b) a közvetlen alárendeltségében lévõ szervek mûködésének és szakmai tevékenységének központi irányítását, ellenõrzését;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
c)
d) e) f) g)
h) i) j) k) l) m)
n) 7.2.
•
2012. évi 28. szám
4817
a Rendõrség szerveinek rendeltetésszerû és törvényes mûködéséhez, a közbiztonság és a belsõ rend védelme érdekében a jogszabályok és a kormányzati irányítás által meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítását; az államhatár rendjének védelmével összefüggésben az ORFK-ra háruló feladatokat; a Rendõrség fejlesztési terveinek kidolgozását; a minisztérium által az ORFK-ra, mint középirányító szervre átruházott jogokból eredõ feladatokat; a rendészeti szakközépiskolák vonatkozásában a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM-OM együttes rendeletben foglalt fenntartói jogkör gyakorlását és az abból adódó feladatok ellátását; a rendészeti szakközépiskolák központi igazgatása; a rendészeti munkakörbe kerülést biztosító szakképzésekkel kapcsolatos engedélyezést, szakirányítást, szakfelügyeletet és ellenõrzést; a rendészeti szakképesítések során a szakképzésrõl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. §-ában foglalt feladatok végrehajtásában való közremûködést; a fenntartói jogkörbõl adódó másodfokú döntések meghozatalát; a középiskolákban folyó rendészeti pályaorientációs és szakmacsoportos alapozó, valamint elõkészítõ képzések koordinációját; a Rendõrség hivatásos, kormánytisztviselõi és közalkalmazotti állománya részére elõírt kiképzéssel, továbbképzéssel, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokkal összefüggõ koordinációt, valamint az alkalmassági vizsgálatokat; a rendészeti szakközépiskolák tananyag-ellátásáról a gondoskodást. Az ORFK alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Balesetmegelõzés 842431 Kiemelt személyvédelmi tevékenység 842432 Kiemelt objektumvédelmi tevékenység 842435 Tûzszerészet 842436 Légi közlekedés biztonsága 842437 Különleges rendészeti kiképzés 842438 Állami futárszolgálat 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862301 Fogorvosi alapellátás 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás 910201 Múzeumi gyûjteményi tevékenység 931102 Sportlétesítmények mûködtetése és fejlesztése
4818
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
8. Az ORFK személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. Az ORFK gazdálkodási besorolása: 9.1. Az ORFK önállóan mûködõ és gazdálkodó, középirányító költségvetési szerv, mely a belügyminiszter által kiadott utasításban átruházott irányítási jogokat gyakorol. 9.2. Az ORFK-nak, a gazdálkodási besorolására tekintettel, önállóan mûködõ költségvetési szervei: a) Készenléti Rendõrség b) Nemzeti Nyomozó Iroda c) Bûnügyi Szakértõi és Kutatóintézet 10. Az ORFK-t a miniszterelnök által – belügyminiszter javaslata alapján – kinevezett országos parancsnok vezeti. Az országos rendõrfõkapitány kinevezésére és felmentésére vonatkozó elõterjesztéshez az illetékes országgyûlési bizottság állásfoglalása szükséges. Az országos parancsnok felett a munkáltatói jogokat a belügyminiszter gyakorolja. 11. Az ORFK mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét a Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a Szervezeti és Mûködési Szabályzat határozza meg. 12.2. Az ORFK képviseletét az országos rendõrfõkapitány látja el, aki a Szervezeti és Mûködési Szabályzatban meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. 13. Jogutódlás: Az ORFK-ból kiválással 2012. április 1. napján létrejön a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság (székhely: 1145 Budapest, Róna u. 124.). 14. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejûleg az ORFK 2011. március 5-én aláírt A-136/1/2011. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-136/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság alapító okirata A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az Országos Rendõr-fõkapitányságból történõ kiválással létrejövõ Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság (a továbbiakban: Központi GEI) alapító okiratát az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés 1.1. Költségvetési szerv neve: Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság 1.2. Megnevezése alkalmazott rövidítése: Központi GEI
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4819
2. Székhely 2.1. A Központi GEI székhelye: 1145 Budapest, Róna u. 124. 2.2. A Központi GEI levelezési címe: 1903 Budapest, Pf. 314 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, József Attila út 2–4. 3.1. Középirányító szerv: Országos Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: ORFK) A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest, Teve u. 4–6. 4. A Központi GEI jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladatés hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 5. A Központi GEI illetékessége: országos 6. A Központi GEI tevékenysége 6.1. Alaptevékenységként: A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében a Központi GEI ellátja a közbiztonság, közrend és rendészeti terület pénzügyi, anyagi, technikai kiszolgálását az alábbiak szerint: a) végzi a Központi GEI pénzügyi, költségvetési, vagyongazdálkodási feladatain túl, munkamegosztási megállapodás alapján az ORFK, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság, valamint a Bûnügyi Szakértõi és Kutatóintézet (a továbbiakban: Szervek) meghatározott feladatait; b) végzi az illetmény és egyéb járandóságok folyósítását, valamint a nem rendszeres számfejtési feladatokat, elvégzi a feladatkörébe tartozó adózási feladatokat, elkészíti a bevallásokat, gondoskodik ezek nyilvántartásáról; c) biztosítja a Központi GEI szabályszerû pénzforgalmát, a házipénztár és valutapénztár mûködtetését; d) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és annak végrehajtását szabályozó kormányrendeletek alapján elkészíti a gyorsmérleget, a negyedéves mérlegjelentést, féléves és éves költségvetési beszámolót az ORFK, a Központi GEI, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Bûnügyi Szakértõi és Kutatóintézet, a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Fõigazgatóság tekintetében; valamint elkészíti az ORFK, a Központi GEI kincstári és elemi költségvetését; e) ellátja az állami vagyon kezelésével kapcsolatos feladatokat; f) végzi az anyaggazdálkodással kapcsolatos feladatokat, azok nyilvántartását, megóvását, leltározását és selejtezését, a kapcsolódó raktározási feladatokat; g) intézi az állomány ruházati és egyéb speciális ruházati termékek alapellátásával, utánpótlásával kapcsolatos ügyeket, vezeti ezek nyilvántartásait, ruházati boltot üzemeltet; h) gondoskodik a Szervek elhelyezésérõl, megszervezi a Szervek vagyonkezelésében lévõ ingatlanok biztonságos üzemeltetését, karbantartását, felújítását, az ezekhez kapcsolódó hatósági, illetve egyéb engedélyek beszerzését, nyilvántartását; i) ellátja a Szervek használatában lévõ, saját tulajdonú szolgálati jármûvek üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, különösen azok tárolását, saját és külsõ javítómûhelyben történõ karbantartását, javítását, valamint a jármûvek nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat; bérelt jármûvek vonatkozásában országos hatáskörrel ellátja az üzemben tartói jogból eredõ feladatokat; j) ellátja a Szervek dolgozóinak vonatkozásában a belügyi rendelkezésû lakások gazdálkodásával összefüggõ feladatokat, különös tekintettel a lakástámogatások engedélyezésére és bonyolítására; költségvetésben biztosított feltételek szerint szolgálati lakásokat vásárol és ad bérbe a vonatkozó szabályok szerint; k) országos hatáskörrel mûködteti, a jogszabályokban és belsõ normákban meghatározottak szerint, az általános rendõrségi szervek kezelésébe tartozó nem üzleti célú közösségi, szabadidõs szálláshely-szolgáltatást nyújtó üdülõket és szállást; l) kezeli a Szervek központi, átmeneti, valamint a kezelésébe tartozó információtechnológiai eszközök készleteit, gondoskodik azok beszerzéseirõl, nyilvántartásáról, a kapcsolódó raktározási feladatok ellátásáról;
4820
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
6.2.
•
2012. évi 28. szám
m) országos hatáskörrel nyilvántartja az általános rendõrségi szervek fegyverzeti, vegyivédelmi, rendészettechnikai, határõr-technikai, lágy és merev lövedék- és szúrásálló termékek, optikai, elektronoptikai, thermovíziós és joghatással járó mérõeszközeinek, eszközeinek készletét, végzi ezen eszközök központi begyûjtését, javítását, javíttatását, raktározását, a használók részére történõ visszaadását; végzi a büntetõeljárás során lefoglalt és jogerõs bírói vagy igazgatásrendészeti határozattal elkobzott, valamint a megsemmisítésre, központi értékesítésre kötelezett letéti fegyverek begyûjtését, központi tárolását és a határozatokban foglalt döntések szerinti tevékenységet; n) koordinálja és bonyolítja a Szervek megbízásai alapján a közbeszerzési feladatokat, ellátja a közbeszerzésekkel kapcsolatos eljárások elõkészítése, megindítása és lefolytatása során felmerülõ szakmai és adminisztratív feladatokat; o) ellátja a feladatkörébe utalt biztosítási, tûz- és munkavédelmi, belsõ ellenõrzési, kárügyi tevékenységet; p) országos helpdesk szolgáltatást nyújt; q) ellátja az ORFK vonatkozásában a belföldi vendégfogadással és rendezvényszervezéssel, reprezentációval kapcsolatos feladatokat, valamint az ORFK és a társrendõri szervek külföldi kiküldetéssel kapcsolatos feladatait továbbá a külszolgálaton lévõ összekötõ tisztek és missziós állomány anyagi, pénzügyi feladatait; r) biztosítja a 1087 Budapest, Mosonyi u. 7. szám alatt lévõ Rendõrségi Történeti Múzeum mûködtetését. A Központi GEI alaptevékenységei államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolása alapján: 552001 Üdülõi szálláshely-szolgáltatás 841169 M.n.s. egyéb kiegészítõ szolgáltatások 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 842410 Közbiztonság, közrend központi igazgatása és szabályozása 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842437 Különleges rendészeti kiképzés 862231 Foglalkozásegézségügyi alapellátás Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
7. A Központi GEI személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 8. A gazdálkodási besorolása szerint a Központi GEI önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv, vállalkozási tevékenységet nem folytat. 9.
A Központi GEI-t a belügyminiszter által kinevezett igazgató vezeti. Az igazgató helyettesét az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felette.
10. A Központi GEI mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét a szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. 11. Kiadmányozás, képviselet: 11.1. Kiadmányozás rendjét a Központi GEI szervezeti és mûködési szabályzata határozza meg. 11.2. A Központi GEI képviseletét az igazgató látja el, aki a Központi GEI szervezeti és mûködési szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. 11.3. A polgári és közigazgatási eljárásban a Központi GEI-t meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4821
2012. évi 28. szám
12. Jogelõd A Központi GEI az ORFK-ból történõ kiválással 2012. április 1-jén jön létre. A Központi GEI feladatai tekintetében az ORFK az általános jogelõd. A Központi GEI létrejöttérõl a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet és a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 8/2012. (II. 1.) Korm. rendelet rendelkezik. 13. A jelen alapító okirat 2012. április 1-jén lép hatályba.
Budapest, 2012. március 21. A-165/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Repülõtéri Rendõr Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Repülõtéri Rendõr Igazgatóság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: RRI 2. Székhelye, címe: 2.1. Az Igazgatóság székhelye: Budapest 2.2. Az Igazgatóság címe: 1185 Budapest, Ferihegy Nemzetközi Repülõtér 2.3. Az Igazgatóság levelezési címe: 1675 Budapest, Pf. 10 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, V. ker. József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest, XIII. ker., Teve u. 4–6. 3.2. Az Igazgatóság irányítását a belügyminiszter látja el azzal, hogy egyes költségvetési jogosítványokat az államháztartás mûködési rendjére vonatkozó szabályok szerint az Országos Rendõr-fõkapitányság, mint középirányító szerv gyakorol. 4. Jogutódlás: Az Igazgatóság a Budapesti Határõr Igazgatóság jogutódja. 5. Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
4822
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
6. Az Igazgatóság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladatés hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 7. Illetékességi és mûködési kör: Az Igazgatóság illetékességi és mûködési körét a Rendõrség szervei illetékességi területének megállapításáról szóló 67/2007. (XII. 28.) IRM rendelet 3. §-a, és az 1. melléklet 21. pontja állapítja meg. 8. Az Igazgatóság alaptevékenységként ellátott feladatai: a) a határellenõrzéssel, a határrend fenntartásával kapcsolatosan a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközeiben meghatározott szakmai feladatok; b) nemzetközi és belföldi polgári repülés jogellenes cselekmények elleni védelmével kapcsolatos feladatok; c) a repülõtereken a rendõrség hatáskörébe utalt légközlekedés védelmi feladatok szakmai felügyelete; d) polgári repüléssel összefüggõ külön rendelkezések szerinti feladatok; e) közbiztonsági, közrendvédelmi és bûnüldözési feladatok; f) a Rendõrség mûködésének biztosításával kapcsolatos, a jogszabályokban és az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározott funkcionális (humán stb.) feladatok; g) a jogszabályban meghatározott idegenrendészeti feladatok és menekültügyi részfeladatok. 8.1.
Az Igazgatóság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842427 Bûnüldözés 842436 Légi közlekedés biztonsága 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
9. Az Igazgatóság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 10. A gazdálkodási besorolása szerint az Igazgatóság önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 11. Az Igazgatóság igazgatóját az országos rendõrfõkapitány javaslatára a belügyminiszter nevezi ki, illetve menti fel, a munkáltatói jogokat az országos rendõrfõkapitány gyakorolja felette. 12. Az Igazgatóság mûködési rendjét, belsõ és külsõ kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 13. Kiadmányozás, képviselet: 13.1. A kiadmányozás rendjét az Igazgatóság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 13.2. Az Igazgatóság képviseletét az igazgató látja el, aki a Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4823
2012. évi 28. szám
14. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg az Igazgatóság 2010. augusztus 31-én aláírt A-160/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-160/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Budapesti Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: BRFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Budapest 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 1139 Budapest, XIII. ker., Teve u. 4–6., 2.3. A rendõr-fõkapitányság levelezési címe: 1557 Budapest, Pf. 1 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest, V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest, XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10023002-01451430 c) Adóigazgatási szám: 15720388-2-51 d) PIR törzsszám: 720388 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi.
4824
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége 6.1. A rendõr-fõkapitányság illetékessége kiterjed: a) Budapest fõváros közigazgatási területére; b) a vízirendészeti, valamint az ahhoz kapcsolódó egyéb közigazgatási, rendészeti, büntetõ- és szabálysértési eljárási hatáskörök tekintetében a Dunának országhatártól országhatárig terjedõ szakaszára (1850,2-1433 fkm), ideértve a fõmederbõl közvetlenül hajózható mellékágakat is; c) a közlekedésrendészeti és balesethelyszínelõi feladatok tekintetében – az M0 autóút budapesti szakaszainak kivételével – az M1 és az M7 autópálya Pest megyei szakaszára. 6.2. A rendõr-fõkapitányság országos illetékességgel látja el a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések körérõl, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegérõl, felhasználásának rendjérõl és az ellenõrzésben történõ közremûködés feltételeirõl szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) hatálya alá tartozó szabályszegések miatti bírságolással összefüggõ másodfokú közigazgatási hatósági feladatokat. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat; o) ellátja a Korm. rendelet hatálya alá tartozó szabályszegések miatti bírságolással kapcsolatos másodfokú közigazgatási hatósági feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4825
2012. évi 28. szám
842427 842428 842429 842432 842342 842344 862231 862301 562917 862101 862211 862212 862234 862303 869031 869037 869039
Bûnüldözés Bûnmegelõzés Baleset-megelõzés Kiemelt objektumvédelmi tevékenység Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) Fogvatartottak ellátása Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Fogorvosi alapellátás Munkahelyi étkeztetés Háziorvosi alapellátás Járó betegek gyógyító szakellátása Járó betegek rehabilitációs szakellátása Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-141/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-141/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4826
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Baranya Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Pécs 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 7622 Pécs, Vargha Damján u. 1. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10024003-01451485 c) Adóigazgatási szám: 15720230-2-51 d) PIR törzsszám: 720234 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Baranya megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4827
i)
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2.
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg.
4828
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-137/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-137/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Bács-Kiskun Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Kecskemét 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 14. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII., ker. Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10025004-01451492 c) Adóigazgatási szám: 15720395-2-51 d) PIR törzsszám: 720399 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4829
6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Bács-Kiskun megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése
4830
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
862303 869031 869037 869039
•
2012. évi 28. szám
Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-138/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 28. A-138/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Békés Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Békéscsaba 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 5600 Békéscsaba, Bartók Béla u. 1-3.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4831
3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10026005-01451502-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720058-2-51 d) PIR törzsszám: 720058 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Békés megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat.
4832
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
2012. évi 28. szám
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-139/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-139/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4833
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: B-A-Z MRFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Miskolc 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 3532 Miskolc, Zsolcai kapu 32. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10027006-01451519 c) Adóigazgatási szám: 15720144-2-51 d) PIR törzsszám: 720146 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el;
4834
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
i)
7.2.
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4835
2012. évi 28. szám
12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-140/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-140/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Csongrád Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Szeged 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 6722 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 22–24. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10028007-01451526-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720742-2-51 d) PIR törzsszám: 720740 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
4836
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Csongrád megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4837
2012. évi 28. szám
862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás 8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 12.1. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-142/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-142/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Fejér Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Székesfehérvár 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 8000 Székesfehérvár, Deák F. u. 2–4.
4838
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10029008-01451533-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720625-2-51 d) PIR törzsszám: 720629 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Fejér megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
4839
2012. évi 28. szám
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-143/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-143/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4840
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Gyõr-Moson-Sopron Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Gyõr 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 9024 Gyõr, Szent Imre u. 2–4. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10033001-01451540-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720773-2-51 d) PIR törzsszám: 720773 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Gyõr-Moson-Sopron megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4841
i)
7.2.
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést -, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg.
4842
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-144/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-144/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Hajdú-Bihar Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Debrecen 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 4024 Debrecen, Kossuth u. 20. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10034002-01451557-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720175-2-51 d) PIR törzsszám: 720179 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4843
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Hajdú-Bihar megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842436 Légi közlekedés biztonsága 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés
4844
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
862101 862211 862212 862234 862303 869031 869037 869039
•
2012. évi 28. szám
Háziorvosi alapellátás Járó betegek gyógyító szakellátása Járó betegek rehabilitációs szakellátása Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-145/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-145/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Heves Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Heves Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Heves Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Heves Megyei RFK
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4845
2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Eger 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 3301 Eger, Eszterházy tér 2. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10035003-01451564-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720735-2-51 d) PIR törzsszám: 720739 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Heves megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat.
4846
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
2012. évi 28. szám
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-146/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-146/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4847
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Szolnok 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 5000 Szolnok, Baross u. 39. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10045002-01451612-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720106-2-51 d) PIR törzsszám: 720102 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területére, valamint – vízirendészeti kérdésekben a külön jogszabály alapján megállapított feladatkörben – a Tisza folyónak országhatártól országhatárig terjedõ (744,8 fkm-tõl 159,6 fkm-ig) terjedõ szakaszára, továbbá a Tisza-tó teljes vízterületére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet;
4848
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
2012. évi 28. szám
h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4849
2012. évi 28. szám
12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-147/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-147/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Komárom-Esztergom Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Tatabánya 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 2800 Tatabánya V., Komáromi út 2. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10036004-01451571-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720560-2-51 d) PIR törzsszám: 720564 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
4850
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Komárom-Esztergom megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4851
2012. évi 28. szám
862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás 8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-148/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-148/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1.Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Nógrád Megyei RFK
4852
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Salgótarján 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10037005-01451588-0000000 c) Adóigazgatási szám: 15720041-251 d) PIR törzsszám: 720047 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Nógrád megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
4853
2012. évi 28. szám
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-149/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-149/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4854
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: PMRFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Budapest 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 1139 Budapest, Teve utca u. 4–6. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10023002-01451478 c) Adóigazgatási szám: 15720120-2-51 d) PIR törzsszám: 720124 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Pest megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4855
i)
7.2.
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti.
4856
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-150/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-150/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Somogy Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Somogy Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Kaposvár 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/C. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10039007-01451595-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720601-2-51 d) PIR törzsszám: 720607 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Somogy megye területére terjed ki.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4857
7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás
4858
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás 8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-151/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-151/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Nyíregyháza 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4859
3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10044001-01451605-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720546-2-51 d) PIR törzsszám: 720542 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat.
4860
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
7.2.
•
2012. évi 28. szám
A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-152/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-152/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4861
A Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Tolna Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Szekszárd 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 7100 Szekszárd, Mészáros Lázár u. 19–21. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10046003-01451629-00000000 c) Adóigazgatási szám: 15720728-2-51 d) PIR törzsszám: 720728 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység 5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Tolna megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el;
4862
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
i)
7.2.
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 Fogvatartottak ellátása 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 862101 Háziorvosi alapellátás 862211 Járó betegek gyógyító szakellátása 862212 Járó betegek rehabilitációs szakellátása 862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése 862303 Fogorvosi szakellátás 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4863
2012. évi 28. szám
12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-153/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. március 21. A-153/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Vas Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Szombathely 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 9700 Szombathely, Petõfi S . u. 1/C 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6. 4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b) Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10047004-01451636 c) Adóigazgatási szám: 15720096-2-51 d) PIR törzsszám: 720092 e) Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
4864
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége 6.1. A rendõr-fõkapitányság illetékessége – a 6.2. alpontban foglaltak kivételével – Vas megye területére terjed ki. 6.2. A rendõr-fõkapitányság országos illetékességgel látja el a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések körérõl, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegérõl, felhasználásának rendjérõl és az ellenõrzésben történõ közremûködés feltételeirõl szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) hatálya alá tartozó szabályszegések miatti bírságolással összefüggõ elsõ fokú közigazgatási hatósági feladatokat. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat; o) ellátja a Korm. rendelet hatálya alá tartozó szabályszegések miatti bírságolással kapcsolatos elsõ fokú közigazgatási hatósági feladatokat. 7.2. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4865
2012. évi 28. szám
842429 842438 842342 842344 862231 862301 562917 862101 862211 862212 862234 862303 869031 869037 869039
Baleset-megelõzés Állami futárszolgálat Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) Fogvatartottak ellátása Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Fogorvosi alapellátás Munkahelyi étkeztetés Háziorvosi alapellátás Járó betegek gyógyító szakellátása Járó betegek rehabilitációs szakellátása Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-154/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-154/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
4866
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1.
A költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság
1.2.
A megnevezés alkalmazott rövidítése: Veszprém Megyei RFK
2. Székhelye: 2.1.
A rendõr-fõkapitányság székhelye: Veszprém
2.2.
A rendõr-fõkapitányság címe: 8200 Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.
3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1.
Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6.
4. Egyéb azonosító adatok: a) Számlavezetõ: Magyar Államkincstár b)
Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10048005-01451643-00000000
c) d) e)
Adóigazgatási szám: 15720632-2-51 PIR törzsszám: 720630 Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Veszprém megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket;
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4867
g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i) ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j)
õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését;
k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l)
irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését;
m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ 7.2.
jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet 842427 Bûnüldözés 842428 Bûnmegelõzés 842429 Baleset-megelõzés 842438 Állami futárszolgálat 842342 Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) 842344 862231 562917 862101 862211 862212 862234 862301 862303 869031 869037 869039
Fogvatartottak ellátása Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Munkahelyi étkeztetés Háziorvosi alapellátás Járó betegek gyógyító szakellátása Járó betegek rehabilitációs szakellátása Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése Fogorvosi alapellátás Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük.
4868
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-155/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-155/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
A Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben A Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdésében elõírtak szerint, valamint a 100. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felhatalmazás alapján kibocsátott, a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet deklarálta a rendõri szervek kialakítását. A fentiekre tekintettel a Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság (a továbbiakban: rendõr-fõkapitányság) alapító okiratát egységes szerkezetben az alábbiak szerint adom ki: 1. Elnevezés: 1.1. A költségvetési szerv neve: Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság 1.2. A megnevezés alkalmazott rövidítése: Zala Megyei RFK 2. Székhelye: 2.1. A rendõr-fõkapitányság székhelye: Zalaegerszeg 2.2. A rendõr-fõkapitányság címe: 8901 Zalaegerszeg, Balatoni út 4. 3. Irányító szerv: Belügyminisztérium Az irányító szerv székhelye: 1051 Budapest V. ker., József Attila u. 2–4. 3.1. Középirányító szerve: Országos Rendõr-fõkapitányság A középirányító szerv székhelye: 1139 Budapest XIII. ker., Teve u. 4–6.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4869
4. Egyéb azonosító adatok: a) b)
Számlavezetõ: Magyar Államkincstár Elõirányzat felhasználási keretszámla száma: 10049006-01451650-00000000
c)
Adóigazgatási szám: 15720429-2-51
d) e)
PIR törzsszám: 720421 Államháztartási szakágazat: 842420 Rendõrségi tevékenység
5. A rendõr-fõkapitányság jogszabályban meghatározott közfeladatait a Rendõrség szerveirõl és a Rendõrség szerveinek feladat- és hatáskörérõl szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint végzi. 6. A rendõr-fõkapitányság illetékessége Zala megye területére terjed ki. 7. A rendõr-fõkapitányság tevékenysége: 7.1. Alaptevékenységként: a) általános bûnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bûncselekmények megelõzését és felderítését; b) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol, közremûködik a szabálysértések megelõzésében és felderítésében; c) ellátja a közbiztonságra veszélyes egyes eszközök és anyagok elõállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat; d) közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat lát el; e) ellátja a közterület rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatokat; f) gondoskodik a büntetõeljárásban részt vevõk és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmérõl, valamint a büntetõeljárásban részt vevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjának (a továbbiakban: Védelmi Program) végrehajtásáról, továbbá védi a Magyarország érdekei szempontjából különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személy) életét, testi épségét, õrzi a kijelölt létesítményeket; g) engedélyezi és felügyeli a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet; h) büntetés-végrehajtási feladatokat lát el; i)
7.2.
ellátja a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelõzõ védelmi helyzet, a veszélyhelyzet és a váratlan támadás esetén a hatáskörébe utalt rendvédelmi feladatokat, továbbá rendkívüli állapot idején és váratlan támadás esetén közremûködik az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépõ személyek kiszorításában, valamint elfogásában és lefegyverzésében; j) õrzi az államhatárt, megelõzi, felderíti, megszakítja az államhatár jogellenes átlépését; k) ellenõrzi az államhatáron áthaladó személy- és jármûforgalmat, a szállítmányokat – ide nem értve a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendeletében meghatározott vámellenõrzést –, valamint végzi a határátléptetést, továbbá biztosítja a határátkelõhelyek rendjét; l) irányítja a határesemények kivizsgálásával megbízott magyar szervek tevékenységét, felügyeli az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek felújításával kapcsolatos munkák végzését; m) megteszi az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztetõ konfliktushelyzet és a tömeges méretû migráció kezeléséhez szükséges intézkedéseket, továbbá elhárítja az államhatár rendje ellen irányuló erõszakos cselekményeket; n) elvégzi a részére törvényben vagy kormányrendeletben megállapított, valamint az Európai Unió kötelezõ jogi aktusából vagy nemzetközi szerzõdésbõl eredõ egyéb feladatokat. A rendõr-fõkapitányság alaptevékenységei az államháztartási szakfeladatok rendje szerinti besorolás alapján: 842421 Közterület rendjének fenntartása 842422 Igazgatásrendészet 842423 Idegenrendészet 842424 Határrendészet 842425 Közlekedésrendészet
4870
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
842427 Bûnüldözés 842428 842429 842438 842342 842344 862231 862301 562917 862101 862211 862212 862234 862303 869031 869037 869039
Bûnmegelõzés Baleset-megelõzés Állami futárszolgálat Elõzetes letartóztatással, õrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv.-intézetben) Fogvatartottak ellátása Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Fogorvosi alapellátás Munkahelyi étkeztetés Háziorvosi alapellátás Járó betegek gyógyító szakellátása Járó betegek rehabilitációs szakellátása Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenõrzése Fogorvosi szakellátás Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások Fizikoterápiás szolgáltatás Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítõ egészségügyi szolgáltatás
8. A rendõr-fõkapitányság személyi állománya hivatásos állományú rendõrökbõl, kormánytisztviselõkbõl, közalkalmazottakból, valamint a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból áll. 9. A rendõr-fõkapitányság gazdálkodási besorolása szerint önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. 10. A rendõr-fõkapitányságot a belügyminiszter által kinevezett rendõrfõkapitány vezeti. A rendõrfõkapitány helyetteseit az országos rendõrfõkapitány nevezi ki, menti fel és gyakorolja a munkáltatói jogkört felettük. 11. A rendõr-fõkapitányság mûködési rendjét, kapcsolatrendszerét Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12. Kiadmányozás, képviselet: 12.1. A kiadmányozás rendjét a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzata határozza meg. 12.2. A rendõr-fõkapitányság képviseletét a rendõrfõkapitány látja el, aki a rendõr-fõkapitányság Szervezeti és Mûködési Szabályzatában meghatározottak szerint más személyt bízhat meg a képviselettel. A polgári és közigazgatási eljárásban a rendõr-fõkapitányságot az Országos Rendõr-fõkapitányság meghatalmazás alapján eljáró képviselõje is képviselheti. 13. Jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. április 1. napján lép hatályba, és ezzel egyidejûleg a rendõr-fõkapitányság 2010. augusztus 31-én aláírt A-156/1/2010. számú alapító okirata hatályát veszti.
Budapest, 2012. március 21. A-156/1/2012. A belügyminiszter hatáskörében eljárva: Tállai András s. k., államtitkár
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4871
2012. évi 28. szám
Az Emberi Erõforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szervek alapító okiratai A Magyar Országos Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. §-ában és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ában foglaltak végrehajtására, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 51. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, valamint a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. évi CXL. törvény 60–61. §-ában meghatározottakra tekintettel, és a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) alapján, az 1723-ban alapított Magyar Országos Levéltár központi költségvetési szerv Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítom és foglalom egységes szerkezetbe:
I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv 1.1. neve: Magyar Országos Levéltár 1.2. hivatalos neve: Magyar Országos Levéltár 1.3. rövidített neve: MOL 1.4. idegen nyelvû elnevezése: Angolul: National Archives of Hungary Németül: Ungarisches Nationalarchiv 2. Székhelye:
1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.
3. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ és gazdálkodó. Külön megállapodás alapján ellátja a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár önállóan mûködõ költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági tevékenységét. 4. A létrehozásáról rendelkezõ jogszabály: országos levéltár felállításáról, s mások leveleinek a királyi kamarákból, s a szent Mártonról nevezett szent-pannonhalmi conventbõl és Erdélybõl visszavételérõl szóló 1723. évi XLV. törvénycikk 5. Mûködési köre: országos Illetékességbõl átveszi az Ltv. 17. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésének d), e) és h) pontjaiban meghatározott hazai köziratokat, gyûjti a magániratokat és a külföldön fellelt magyar vonatkozású (hungarika) levéltári anyagot. 6. Irányító szerv neve, székhelye:
Nemzeti Erõforrás Minisztérium 1055 Budapest, Szalay u. 10–14.
7. Az intézmény mûködési helye Telephelyek: 1014 Budapest, Hess András tér 5. 1014 Budapest, Úri u. 54–56. 1037 Budapest, Lángliliom u. 4. 8. Jogszabályban meghatározott közfeladat: levéltári tevékenység, az Ltv. 13–14. §-ai, valamint 16–17. §-ai értelmében.
II. A Magyar Országos Levéltár alap- és vállalkozási tevékenysége 1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Az Ltv. 10. §-ában, 13. §-ában és a 17. §-ában meghatározott feladatként: 1.1. Végzi az iratkezelési szabályzatok kiadásával összefüggõ feladatait;
4872
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
1.2. Az Ltv. 31. §-ában meghatározott kivételekkel kizárólagos joggal átveszi és megõrzi az illetékességi körébe tartozó szervek nem selejtezhetõ köziratait; 1.3. Jogszabály alapján átveszi, illetõleg gyûjti, valamint ingyenes letétként megõrzi a maradandó értékû magániratot; 1.4. Az átvett, illetõleg a gyûjtött levéltári anyagot nyilvántartja, szakszerûen kezeli, biztonságosan megõrzi, és az õrizetében lévõ levéltári anyagot – annak szükség szerinti átselejtezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényû áttekintést biztosító segédletek készítése és közzététele útján – feldolgozza, s az anyag használatát lehetõvé teszi; 1.5. Az õrizetében lévõ levéltári anyagról hiteles másolatot vagy tartalmi kivonatot ad ki; 1.6. A levéltári anyag védelme érdekében ellenõrzi a közfeladatot ellátó szervek, valamint a tartós állami tulajdonú társasági részesedéssel mûködõ gazdasági társaságok irattári selejtezését és iratkezelésének rendjét; 1.7. Megrongált vagy pusztulásnak indult levéltári anyagának konzerválásáról és restaurálásáról gondoskodik, ezekrõl, illetõleg különösen jelentõs levéltári anyagáról biztonsági másolatot készít vagy készíttet; 1.8. Levéltár- és történettudományi kutatásokat végez a levéltári munka fejlesztése és a levéltári anyag felhasználásának elõsegítése céljából, s közzéteszi a kutatás eredményeit, illetve a tudományos munkamegosztás keretében részt vállal az általa õrzött iratanyag publikálásában; 1.9. A levéltári anyag oktatási, illetõleg közmûvelõdési célú felhasználását, valamint a levéltári tevékenység megismertetését kiadványokkal és egyéb módon elõsegíti; 1.10. A maradandó értékû magániratok kiválogatására, szakszerû kezelésére vonatkozóan szaktanácsot adhat, a maradandó értékû magániratok védetté nyilvánításában közremûködik. 1.11. A külön jogszabályban meghatározott szakmai követelmények érvényesítése érdekében módszertani ajánlásokat és egyéb segédanyagokat dolgoz ki, s azokat a nemzeti erõforrás miniszter (a továbbiakban: miniszter) egyetértésével közzéteszi; 1.12. Nyilvántartja a közlevéltárakat és a magánlevéltárakat; 1.13. Feltárja, nyilvántartja és gyûjti (másolatban beszerzi vagy megvásárolja) a magyar vonatkozású külföldi levéltári anyagot; 1.14. Õrzi a törvények eredeti példányát; 1.15. Levéltár-tudományi szakkönyvtárat mûködtet; 1.16. Levéltári állományvédelmi kérdésekben szaktanácsadást nyújt más levéltáraknak; 1.17. A hazai közlevéltári anyagról készült biztonsági másolatok egy példányát biztonsági filmtárában megõrzi; 1.18. Részt vesz a levéltárosok felsõfokú képzésében, és ellátja a középfokú levéltári szakképzéssel kapcsolatos feladatait; 1.19. Évente nyilvánosságra hozza a közlevéltárak gyarapodását és mûködésük fontosabb adatait; 1.20. Ellátja a levéltári szakfelügyelet mûködtetésével kapcsolatos teendõit; 1.21. Gyakorolja a Ltv. 34. § (1) bekezdésében meghatározott elõvásárlási jogát; 1.22. A miniszter által meghatározott szempontok szerint gyûjti és feldolgozza a közlevéltárak, valamint a nyilvános magánlevéltárak mûködésével kapcsolatos adatokat. A fenti alaptevékenységek magukban foglalják az azokat közvetlenül támogató szellemi és fizikai (technikai) jellegû tevékenységeket is. 2. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége: vállalkozási tevékenységet nem folytat. 3. Az alaptevékenység államháztartási szakfeladatrend szerinti megjelölése: Szakfeladat száma
Szakfeladat megnevezése
910131
Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme
910132
Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítõ tevékenység
910121
Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122
Könyvtári állomány feltárása, megõrzése, védelme
910123
Könyvtári szolgáltatások
910301
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság mûködtetése
910302
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4873
2012. évi 28. szám
Szakfeladat száma
Szakfeladat megnevezése
581100
Könyvkiadás
581900
Egyéb kiadói tevékenység
722022
Filozófia- és történettudományi alkalmazott kutatás
4. Az intézmény államháztartási szakágazati besorolása: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység szakágazat.
III. A Magyar Országos Levéltár mûködése 1. A Magyar Országos Levéltár élén fõigazgató áll, akit – pályázat alapján – a miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján határozott idõre bíz meg, illetve vonja vissza annak megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 2. A fõigazgató munkáját gazdasági vezetõ segíti. A gazdasági vezetõt az Áht. 9. § (1) bekezdésének c) pontja, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján – a fõigazgató javaslatára – pályázat útján a miniszter határozott idõre bízza meg, valamint vonja vissza annak megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel) és gyakorolja felette a fegyelmi jogkört. Az egyéb munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja felette. 3. A fõigazgató a fõigazgató-helyetteseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján, pályázat útján, határozott idõre, a miniszter egyetértésével bízza meg, illetve vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 4. A foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya: a Magyar Országos Levéltár alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról 1992. évi XXXIII. törvény hatálya, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a mûvészeti, a közmûvelõdési és a közgyûjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggõ egyes kérdések rendezésére címû 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazottak. 5. A Magyar Országos Levéltár szervezeti felépítését és mûködésének rendjét, a vezetõk közötti feladatmegosztást, a belsõ és külsõ kapcsolatokra vonatkozó további jogszabályok által elõírt rendelkezéseket a szervezeti és mûködési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. A fõigazgató köteles az SZMSZ-t és mellékleteit vagy azok módosításait az alapító okirat hatályba lépését követõ 60 napon belül elkészíteni és a miniszterhez jóváhagyás céljából felterjeszteni.
IV. Záró rendelkezések 1. Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történõ bejegyzés napján lép hatályba, ezzel egyidejûleg a Magyar Országos Levéltár 2010. november 2-án kelt, OK-6853-21/2010. iktatószámú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. február 13. 6508-2/2012. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
4874
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. §-ában és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ában foglaltak végrehajtására, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár feladat- és hatáskörérõl szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 51. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, továbbá a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. évi CXL. törvényben, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl szóló 1995. évi LXVI. törvényben foglaltakra tekintettel az 1965-ben létrehozott Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár központi költségvetési szerv alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom és foglalom egységes szerkezetbe:
I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv 1.1. neve: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 1.2. hivatalos neve: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 1.3. rövidített neve: SOMKL 1.4. idegen nyelvû elnevezése: angol nyelven: Semmelweis Museum, Library and Archives of the History of Medicine német nyelven: Semmelweis Museum, Bibliothek und Archiv für Geschichte der Medizin orosz nyelven: latin nyelven: Museum, Bibliotheca et Archivum Historiae Artis Medicinae de I. Ph Semmelweis Nominata 2. Székhelye:
1013 Budapest, Apród u. 1–3.
3. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: önállóan mûködõ. Pénzügyi-gazdasági tevékenységet külön megállapodás alapján a Magyar Országos Levéltár önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. 4. Szakmai besorolása: országos múzeum, nyilvános szakkönyvtár, szaklevéltár. 5. A létrehozásáról rendelkezõ jogszabályra (határozatra) való hivatkozás: Az Intézmény fennállásáról, önálló költségvetési szervként való mûködésérõl a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum létesítésérõl szóló 19/1965. (Eü. K. 18.) EüM–MM együttes utasítás rendelkezett, mely utasítást a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárról szóló 3/1992. (I. 6.) NM–MKM együttes rendelet rögzített. 6. Mûködési köre: országos 6.1. Múzeumi területen: – Gyûjtõköre kiterjed a magyar és egyetemes orvostörténet (beleértve gyógyszerészet és az egészségügy történetét is), valamint az azzal kapcsolatos nemzetközi orvostörténet muzeális emlékeire. – Gyûjtõterülete az egész ország és – a nemzetközi egyezmények figyelembevételével – a szomszédos országok, illetõleg a világ minden olyan pontja, ahol a szóban forgó emlékek fellelhetõek. 6.2. Könyvtári területen: – Gyûjtõköre kiterjed a magyar és egyetemes orvostörténet (beleértve gyógyszerészet és az egészségügy történetét is), valamint az azzal kapcsolatos nemzetközi orvostörténet könyvtári dokumentumaira. 6.3. Levéltári területen: – Gyûjtõköre kiterjed a) megszûnt orvosi, gyógyszerész egyesületek és társaságok iratanyagára, b) a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége központi szerveire és tagtársaságaira, általában a nem érdekvédelmi jellegû, tudományos tevékenységet kifejtõ orvostudományi (beleértve a gyógyszerészeti és egészségügyi) társaságokra és egyesületekre.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4875
7. Irányító szerv neve, székhelye: Nemzeti Erõforrás Minisztérium 1055 Budapest, Szalay u. 10–14. 8. Az intézmény mûködési helye Telephelyek: a) közérdekû muzeális kiállítóhelye: „Arany Sas” Patika, 1014 Budapest, Tárnok u. 18. b) könyvtárai: ba) Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, 1023 Budapest, Török u. 12. bb) Ernyei József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár, 1084 Budapest, Mátyás tér 3. 9. A költségvetési szerv iratai õrzésének helye: Magyar Országos Levéltár székhelye, 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. 10. Jogszabályban meghatározott közfeladat: örökségvédelem – múzeumi tevékenység, a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CXL. tv.) 38. és 42. §-a értelmében, továbbá könyvtári, levéltári tevékenység az 1997. évi CXL. tv. 54–55. §-a alapján.
II. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alap- és vállalkozási tevékenysége 1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: 1.1. Múzeumi területen: Az 1997. évi CXL. tv. 38. és 42. §-a alapján a) A gyûjtõkörébe tartozó kulturális javak (tárgyi, képi, írásos, hang- és egyéb forrásanyag) és az ehhez kapcsolódó kulturális értékkel bíró információk felkutatása, gyûjtése, õrzése, szakszerû nyilvántartása, kezelése, állagmegóvása és védelme; továbbá tudományos feldolgozása, a tudományos eredmények közzététele. b) Kulturális szolgáltatásaival, az állandó és idõszaki kiállításokkal, valamint a hozzájuk kapcsolódó múzeumpedagógiai tevékenységgel, családi és közösségi programokkal, szakmai rendezvényekkel – a minél szélesebb körû hozzáférés érdekében – szolgálni a társadalom mûvelõdését, a formális és nem formális oktatás céljait, és a szabadidõ hasznos eltöltésének lehetõségével segíteni az egész életen át tartó tanulás folyamatát. c) A gyûjtõkörét illetõ, valamint a muzeológia területén folytatott tudományos, módszertani kutató- és publikációs munka végzése, a külsõ kutatók szakmai támogatása, kutatószolgálat mûködtetése. d) Együttmûködés a hazai és külföldi, illetve nemzetközi szakmai és muzeológiai szervezetekkel, társintézményekkel. e) Jogszabályok alapján – az intézmény gyûjtõkörébe tartozó kulturális javakkal összefüggésben – a kulturális örökségvédelem hatóságai feladataiban való közremûködés: a kulturális javak védetté nyilvánítási eljárásai, valamint kulturális javak külföldre történõ kivitelnek hatósági engedélyezési eljárásai során szakvélemény adása, a kulturális örökségvédelem hatósági nyilvántartása számára adatszolgáltatás, és – örökségvédelmi hatósági felkérésre – közremûködés a védetté nyilvánított kulturális javak ellenõrzésében. f) Az intézmény gyûjtõkörébe tartozó kulturális javak esetében – a jogszabályok, illetve a felügyeleti szerv felkérése alapján végzett, a tudomány adott ismeretanyagára támaszkodó és annak eredményeit felhasználó – szakértõi tevékenység. g) Részvétel az orvos- és gyógyszerésztörténeti képzésben, együttmûködés a Semmelweis Egyetemmel, a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karával és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával. 1.2. Könyvtári területen a) Gyûjti, feldolgozza, megõrzi és szolgáltatja a gyûjtõkörébe tartozó könyvtári dokumentumokat, valamint az azok feldolgozásához szükséges egyéb dokumentumokat. b) Elõsegíti az orvostörténeti kutatásokat, továbbá az orvos és a gyógyszerésztörténelem egyetemi oktatásának bázisgyûjteménye.
4876
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
c)
Nyilvános könyvtárként megfelel az 1997. évi CXL. tv. 54. §-ában meghatározott alapkövetelményeknek és végzi az 55. §-ban meghatározott alapfeladatokat. d) Tájékoztatást nyújt a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól. 1.3. Levéltári területen Tudományos szolgáltatást végzõ állami intézmény szaklevéltáraként a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl szóló 1995. évi LXVI. tv. 19. §-a alapján a) gyûjti, nyilvántartja, feldolgozza, szakszerûen kezeli és biztonságosan megõrzi a gyûjtõkörébe utalt iratanyagot. b) Az iratanyag használatát lehetõvé teszi annak szakág szerinti átselejtezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényû áttekintést biztosító levéltári segédletek készítése és közzététele révén. c) Az õrizetére bízott iratanyagból kérelemre hiteles másolatot vagy tartalmi kivonatot ad ki. d) Gondoskodik a megrongált vagy pusztulásnak indult iratanyagok konzerválásáról vagy restaurálásról, továbbá különösen jelentõs iratanyagáról biztonsági másolatot készít, vagy készített. e) Iratanyagának oktatási, illetõleg közmûvelõdési célú felhasználását, valamint a levéltári tevékenység megismertetését kiadványokkal és egyéb módon elõsegíti. 1.4. Az intézmény alaptevékenységei között kiemelt feladatai az alábbiak: a) a megyei és városi múzeumok, patikamúzeumok és orvosi, gyógyszerészeti emlékházak orvos- és gyógyszerésztörténeti tevékenységével, anyaggyûjtésével, fenntartásával és kiállításával kapcsolatos szakmai feladatok országos szintû koordinálása, s ezzel összefüggésben szakmai tanácsadás, segítségnyújtás; b) a magyar orvos- és gyógyszerésztörténet szellemi hagyatékát magában foglaló, többszintû Digitális Archívumának létrehozása és mûködtetése. 1.5. Ellátja továbbá a nemzeti erõforrás miniszter (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott és alaptevékenységi körébe utalt további feladatokat. A fenti alaptevékenységek magukba foglalják az azokat közvetlenül támogató szellemi és fizikai (technikai) jellegû tevékenységeket is. 2. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége: A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár vállalkozási tevékenységet nem folytat. 3. Az alaptevékenység államháztartási szakfeladatrend szerinti megjelölése: Szakfeladat száma
Szakfeladat megnevezése
910201
Múzeumi gyûjteményi tevékenység
910202
Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység
910203
Múzeumi kiállítási tevékenység
910204
Múzeumi közmûvelõdési, közönségkapcsolati tevékenység
910301
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság mûködtetése
910302
Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása
856099
Egyéb oktatást kiegészítõ tevékenység
910121
Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122
Könyvtári állomány feltárása, megõrzése, védelme
910123
Könyvtári szolgáltatások
910131
Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme
910132
Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítõ tevékenység
581100
Könyvkiadás
581900
Egyéb kiadói tevékenység
4. Az intézmény államháztartási szakágazati besorolása: 910200 Múzeumi tevékenység.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4877
2012. évi 28. szám
III. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár mûködése 1. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár élén fõigazgató áll, akit – nyilvános pályázat alapján – a miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján határozott idõre bíz meg, illetve vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 2. A fõigazgató munkáját a gazdasági vezetõ segíti. A gazdasági vezetõt az Áht. 9. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján a miniszter – a fõigazgató javaslatára – pályázat útján határozott idõre bízza meg, valamint vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), és gyakorolja felette a fegyelmi jogkört. Az egyéb munkáltatói jogokat a fõigazgató gyakorolja felette. 3. A fõigazgató-helyettest a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján, pályázat útján, határozott idõre a fõigazgató – a miniszter egyetértésével – bízza meg és vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 4. A foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya: a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a mûvészeti, a közmûvelõdési és a közgyûjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggõ egyes kérdések rendezésére címû 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazottak. 5. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár szervezeti felépítését és mûködésének rendjét, a vezetõk közötti feladatmegosztást, a belsõ és külsõ kapcsolatokra vonatkozó további jogszabályok által elõírt rendelkezéseket a szervezeti és mûködési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár köteles az SZMSZ-t és mellékleteit, továbbá annak módosításait az alapító okirat hatályba lépését követõ 60 napon belül elkészíteni és a miniszternek jóváhagyás céljából felterjeszteni.
IV. Záró rendelkezések 1. Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történõ bejegyzés napján lép hatályba, ezzel egyidejûleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 2010. november 2-án kelt, OK-6853-47/2010. iktatószámú alapító okirata hatályát veszti. Budapest, 2012. február 13. 6508/2012.
Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erõforrás miniszter
4878
IV.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Pályázati felhívások
A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása az iskolagyümölcs-program kommunikációs tevékenységének megvalósítására
A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot ír ki az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló a Bizottság 288/2009 EK (2009. április 7.) rendeletében (a továbbiakban: bizottsági rendelet) meghatározott iskolagyümölcs-program kommunikációjának elvégzése érdekében.
I. Támogatási célok, amelyekhez támogatás igényelhetõ Támogatás igényelhetõ azon kommunikációs tevékenységek ellátásához, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szélesebb nyilvánosságnak az iskolagyümölcs-programról való tájékoztatásához, és magukban foglalják a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy a program az Európai Unió pénzügyi támogatásában részesült, valamint magukban foglalják az alábbi kommunikációs intézkedések és tevékenységek költségeit: a) tájékoztató kampányok folytatása, mûsorok sugárzása, elektronikus közlemények, újságok és hasonló kommunikációs eszközök révén; b) a programnak a szélesebb nyilvánossággal való megismertetésére hivatott tájékoztató találkozók, konferenciák, szemináriumok és workshopok, valamint hasonló események szervezése; c) tájékoztató és promóciós anyagok – például népszerûsítõ plakátok, levelek, szórólapok, brosúrák, ajándéktárgyak – készítése, ideértve az iskolagyümölcs-program keretében az iskolákban kötelezõen kihelyezendõ plakátok elkészítését is; d) a gyümölcs- és zöldségágazatot érintõ ismeretek, illetve az egészséges étkezési szokások felmérését, fejlesztését és az ismeretek gyakorlati alkalmazását elõsegítõ kommunikációs anyagok, tájékoztató füzetek készítése.
II. A támogatás igénybevételének feltételei Pályázatot nyújthat be és e közlemény alapján támogatást vehet igénybe olyan szervezet, amelyet a Vidékfejlesztési Miniszter a bizottsági rendelet 7. cikkének megfelelõen jóváhagyott. II.1. A jóváhagyás feltétele a) a Vidékfejlesztési Miniszter által kiadott szakmaközi szervezetként való elismerés, vagy a Vidékfejlesztési Miniszter által kiadott termelõi szervezetek társulásaként való elismerés, b) a pályázó nyilatkozata arról, hogy ba) a támogatást az iskolagyümölcs-program céljainak megfelelõ kommunikációra használja; bb) az igazoló dokumentumokat kérésre az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátja. II.2. A jóváhagyási kérelmet, a fenti feltételek fennállását igazoló dokumentumok csatolása mellett a pályázati felhívást tartalmazó közlemény megjelenését követõ 8 napon belül kell benyújtani a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Fõosztályára (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.). II.3. A támogatási célok megvalósítása érdekében a tevékenységeket 2012. július 31-ig kell végrehajtani.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
4879
III. A pályázat tartalmi és formai követelményei A pályázatban be kell mutatni azokat a támogatási célokat, amelyekre a pályázó támogatást kíván igénybe venni. Részletes leírást kell adni a célok megvalósítása érdekében elvégzendõ tevékenységekrõl, azok idõpontjáról, idõtartamáról, a megvalósítás helyérõl, helyszínérõl, a tevékenységben résztvevõk körérõl, számáról, a megvalósított kommunikáció célcsoportjáról, annak méretérõl, a célcsoporton belül megcélzott elérés nagyságáról. A pályázat keretében részletes költségvetést kell benyújtani a tervezett tevékenységekrõl költségtípusonkénti és költségnemenkénti bontásban.
IV. A pályázatok benyújtásának helye, módja, határideje és pályázatok elbírálásának rendje, valamint a bírálat szempontjai IV.1. A pályázatokat a pályázati kiírás megjelenését követõ 30. naptól számított 30 napon belül három példányban a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Fõosztályára (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.) személyes úton kell benyújtani. IV.2. A beérkezett pályázatok alapján a nyertes pályázók kiválasztására a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelõs helyettes államtitkárának vezetésével létrehozott bírálóbizottság tesz javaslatot. A pályázat eredményérõl szóló döntést a bírálóbizottság javaslata alapján az agrárgazdaságért felelõs államtitkár a pályázatok benyújtására nyitva álló idõszak elteltét, de legfeljebb a jóváhagyott kérelmezõk mindegyike által benyújtott pályázat beérkezését követõ tizenöt napon belül hozza meg. IV.3. A pályázat elbírálása során a tervezett tevékenységeknek a kívánt cél érdekében kifejtett tervezett hatása és költséghatékonysága kerül figyelembevételre, különös tekintettel arra, hogy a pályázat mennyiben alkalmas a korábbi években folytatott iskolagyümölcs-programhoz kapcsolódó kommunikáció folytatására, tökéletesítésére, az ott megismert képi és tartalmi elemek integrálására, továbbá hogy a pályázó valósított-e meg korábban országos, társadalmi célú, zöldség- és gyümölcsfogyasztást növelõ programot. IV.4. A pályázat elbírálása során a Vidékfejlesztési Minisztérium további, a tervezett tevékenységek részletesebb bemutatását szolgáló dokumentumokat kérhet be. IV.5. A pályázati eljárás során egyetlen nyertes kerül kiválasztásra, a pályázat eredményérõl hozott döntés alapján megkötött támogatási szerzõdés tartalmazza a megvalósítandó támogatott tevékenységeket és a támogatás igénybe vehetõ keretösszegét. A nyertes pályázóval kötött támogatási szerzõdést a Vidékfejlesztési Minisztérium a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére is haladéktalanul megküldi.
V. A támogatások mértéke, a rendelkezésre álló forrás nagysága A támogatás a pályázatban bemutatott és elfogadott költségek teljes összege, amely nem haladhatja meg a bizottsági rendelet 4. cikk (4) bekezdésében említett végleges elosztást követõen Magyarország részére kiutalt uniós támogatás és bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott társfinanszírozási aránynak megfelelõen ehhez járuló nemzeti támogatás éves összegének 5%-át, azaz 73 810 529 Ft-ot.
VI. A pályázó jogai és kötelezettségei, valamint a kötelezettségek megszegésével járó következmények Ha megállapítást nyer, hogy a támogatás kérelmezõje már nem felel meg a bizottsági rendelet 6. és 7. cikkeiben megállapított feltételeknek, vagy nem teljesíti a bizottsági rendelet által elõírt egyéb kötelezettségeket, a jóváhagyást a Vidékfejlesztési Miniszter a szabálytalanság súlyosságától függõen egytõl tizenkét hónapig terjedõ idõszakra felfüggeszti vagy visszavonja. Nem hozható ilyen intézkedés vis maior esetén, vagy ha a tagállam megállapítja, hogy a
4880
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
szabálytalanságot nem szándékosan vagy gondatlanságból követték el, illetve ha a szabálytalanság csekély jelentõségû. Ha a Vidékfejlesztési Miniszter a pályázó jóváhagyását visszavonja, azzal egyidejûleg a támogatási szerzõdést is jogosult felmondani, valamint a pályázat keretében elnyert támogatás a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 69. §-a szerinti jogosulatlan igénybevételnek minõsül.
VII. A támogatás igénylésének, igénybevételének, valamint az ellenõrzésnek a rendje VII.1. A nyertes pályázó által a pályázat keretében jóváhagyott és a támogatási szerzõdésben foglalt megvalósított tevékenységekhez kapcsolódóan jóváhagyott, a pályázati kiírás közzétételét követõen felmerült költségek számolhatóak el. A támogatási célok akkor minõsülnek teljesítettnek, ha azt a pályázati döntést meghozó államtitkár a pályázatot elbíráló bizottság véleményére figyelemmel megvalósítottnak ítéli. VII.2. A támogatási kérelem benyújtására és ellenõrzésére a bizottsági rendeletet megfelelõen alkalmazni kell. VII.3. A támogatási kérelmet 2012. október 31-ig az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságára (1095 Budapest, Soroksári út 22–24.) kell benyújtani. VII.4. A kérelemhez mellékelni kell: a) a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozatát arról, hogy a pályázati felhívásban meghatározott követelményeket a kérelmezõ által teljesítettnek ítéli; b) a jóváhagyott és megvalósított tevékenységeket igazoló jegyzõkönyveket, jelentéseket, fényképeket, a tájékoztató és promóciós anyagok másolatát; c) a jóváhagyott költségek felmerülését igazoló számlákat és a kifizetésüket igazoló bizonylatokat. VII.5. Az MVH a tényállás tisztázása érdekében egyéb dokumentumokat is bekérhet. VII.6. Az MVH a támogatást a kérelem benyújtási napját, illetve hiánypótlás esetén a hiánypótlás teljesítését követõ három hónapon belül fizeti ki.
VIII. A pályázati kiírásban nem szabályozott kérdések A pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésekben a) az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló 288/2009 EK (2009. április 7.) bizottsági rendeletben, b) a mezõgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezõgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekrõl szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendeletben, valamint c) a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvényben foglaltak alkalmazandók. Budapest, 2012. június 25.
Dr. Fazekas Sándor s. k. vidékfejlesztési miniszter
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
V.
•
4881
2012. évi 28. szám
Közlemények
A Magyar Nemzeti Bank közleménye a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplõ külföldi pénznemek euróra átszámított árfolyamairól A Magyar Nemzeti Bank a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 82. § (1) bekezdése alapján az alábbiakban teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplõ külföldi pénznemek euróban megadott árfolyamát: Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Afganisztán
afgáni
AFN
60,4587
Albánia
lek
ALL
138,2670
Algéria
algériai dinár
DZD
98,4672
Andorra
euró
EUR
1,0000
Angola
kwanza
AOA
119,5390
Antigua és Barbuda
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Argentína
argentin peso
ARS
5,6489
Aruba
arubai guilder
AWG
2,2439
Azerbajdzsán
azerbajdzsáni manat
AZN
0,9837
Bahama-szigetek
bahamai dollár
BSD
1,2536
Bahrein
bahreini dinár
BHD
0,4726
Banglades
taka
BDT
102,5530
Barbados
barbadosi dollár
BBD
2,5071
Belize
belizei dollár
BZD
2,3830
Benin
CFA frank
XOF
655,9570
Bermuda
bermudai dollár
BMD
1,2536
Bhután
ngultrum
BTN
71,6655
Bissau-Guinea
CFA frank
XOF
655,9570
Bolívia
boliviano
BOB
8,6621
Bosznia-Hercegovina
márka
BAM
1,9558
Botswana
pula
BWP
9,7439
Brunei
brunei dollár
BND
1,6009
Burkina Faso
CFA frank
XOF
655,9570
Burundi
burundi frank
BIF
1786,1300
Chile
chilei peso
CLP
632,8550
Comore-szigetek
comore-i frank
KMF
491,9680
Costa Rica
colón
CRC
624,3630
Csád
CFA frank
XAF
655,9570
4882
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Ország
Pénznem
ISO
•
2012. évi 28. szám
1 euró=
Dél-Szudán
dél-szudáni font
SSP
3,6875
Dominikai Közösség
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Dominikai Köztársaság
dominikai peso
DOP
49,0138
Dzsibuti
dzsibuti frank
DJF
220,6120
Ecuador
USA dollár
USD
1,2536
Egyenlítõi-Guinea
CFA frank
XAF
655,9570
Egyesült Arab Emírségek
emirátusi dirham
AED
4,6042
Egyiptom
egyiptomi font
EGP
7,5865
Elefántcsontpart
CFA frank
XOF
655,9570
Eritrea
nakfa
ERN
18,8033
Etiópia
etióp birr
ETB
22,2978
Falkland-szigetek
falklandi font
FKP
0,8057
Fehéroroszország
belorusz rubel
BYR
10348,1000
Fidzsi
fidzsi dollár
FJD
2,2887
Gabon
CFA frank
XAF
655,9570
Gambia
dalasi
GMD
38,8477
Ghána
cedi
GHS
2,4225
Gibraltár
gibraltári font
GIP
0,8057
Grenada
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Grúzia
lari
GEL
2,0525
Guatemala
quetzal
GTQ
9,8498
Guinea
guineai frank
GNF
9013,0600
Guyana
guyanai dollár
GYD
252,5400
Haiti
gourde
HTG
52,7118
Honduras
lempira
HNL
23,8864
Irak
iraki dinár
IQD
1459,1300
Irán
iráni riál
IRR
15367,9000
Jamaica
jamaicai dollár
JMD
110,2250
Jemen
jemeni riál
YER
269,5130
Jordánia
jordán dinár
JOD
0,8872
Kajmán-szigetek
kajmán-szigeteki dollár
KYD
1,0279
Kambodzsa
riel
KHR
5134,5400
Kamerun
CFA frank
XAF
655,9570
Katar
katari riál
QAR
4,5648
Kazahsztán
tenge
KZT
187,0920
Kelet-Timor
USA dollár
USD
1,2536
Kenya
kenyai shilling
KES
105,2360
Kirgizisztán
kirgiz szom
KGS
59,1879
Kiribati
ausztrál dollár
AUD
1,2475
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4883
2012. évi 28. szám
Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Kolumbia
kolumbiai peso
COP
2240,2800
Kongói Demokratikus Köztársaság
kongói frank
CDF
1157,5000
Kongói Köztársaság
CFA frank
XAF
655,9570
Koreai Népi Demokratikus Köztársaság észak-koreai won
KPW
1,6296
Koszovó
euró
EUR
1,0000
Közép-afrikai Köztársaság
CFA frank
XAF
655,9570
Kuba
kubai peso
CUP
1,2536
Kuvait
kuvaiti dinár
KWD
0,3517
Laosz
kip
LAK
9971,9900
Lesotho
loti
LSL
10,5657
Libanon
libanoni font
LBP
1887,2200
Libéria
libériai dollár
LRD
92,1359
Líbia
líbiai dinár
LYD
1,5875
Liechtenstein
svájci frank
CHF
1,2010
Macedónia
macedón dinár
MKD
60,9414
Madagaszkár
ariary
MGA
2745,2800
Makaó
pataca
MOP
10,0207
Malawi
malawi kwacha
MWK
338,9420
Maldív-szigetek
rúfia
MVR
19,3172
Mali
CFA frank
XOF
655,9570
Marokkó
marokkói dirham
MAD
11,0352
Marshall-szigetek
USA dollár
USD
1,2536
Mauritánia
ouguiya
MRO
370,4240
Mauritius
mauritiusi rúpia
MUR
38,6721
Mianmar
kyat
MMK
1071,7900
Mikronézia
USA dollár
USD
1,2536
Moldova
moldáv lej
MDL
15,2905
Monaco
euró
EUR
1,0000
Mongólia
tugrik
MNT
1679,7600
Montenegró
euró
EUR
1,0000
Montserrat
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Mozambik
metical
MZN
35,1120
Namíbia
namíbiai dollár
NAD
10,5657
Nauru
ausztrál dollár
AUD
1,2475
Nepál
nepáli rúpia
NPR
114,6650
Nicaragua
cordoba
NIO
29,4783
Niger
CFA frank
XOF
655,9570
Nigéria
naira
NGN
204,2280
Omán
ománi riál
OMR
0,4827
4884
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Ország
Pénznem
ISO
•
2012. évi 28. szám
1 euró=
Örményország
dram
AMD
523,3570
Pakisztán
pakisztáni rúpia
PKR
118,4420
Palau
USA dollár
USD
1,2536
Panama
balboa
PAB
1,2536
Pápua Új-Guinea
kina
PGK
2,5616
Paraguay
guarani
PYG
5778,8700
Peru
új sol
PEN
3,3263
Ruanda
ruandai frank
RWF
764,8310
Saint Kitts és Nevis
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Saint Lucia
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Saint Martin
holland antilláki gulden
ANG
2,2439
Saint Vincent és Grenadine-szigetek
kelet-karibi dollár
XCD
3,3846
Salamon-szigetek
salamon-szigeteki dollár
SBD
8,8545
Salvador
colón
SVC
10,9654
San Marino
euró
EUR
1,0000
Sao Tomé és Príncipe
dobra
STD
24080,7000
Seychelle-szigetek
seychelle-i rúpia
SCR
18,0667
Sierra Leone
leone
SLL
5440,51
Srí Lanka
Srí Lanka-i rúpia
LKR
167,0360
Suriname
suriname-i dollár
SRD
4,1368
Szamoa
tala
WST
2,9205
Szaúd-Arábia
szaúdi riál
SAR
4,7013
Szenegál
CFA frank
XOF
655,9570
Szent Ilona
Szent Ilona-i font
SHP
0,8057
Szíria
szír font
SYP
79,8010
Szomália
szomáliai shilling
SOS
1974,3400
Szudán
szudáni font
SDG
3,3532
Szváziföld
lilangeni
SZL
10,5657
Tádzsikisztán
tádzsik szomoni
TJS
5,9651
Tajvan
új tajvani dollár
TWD
Tanzánia
tanzániai shilling
TZS
1983,1200
Togo
CFA frank
XOF
655,9570
Tonga
pa’anga
TOP
2,1859
Trinidad és Tobago
trinidad és tobagói dollár
TTD
8,0333
Tunézia
tunéziai dinár
TND
1,9949
Tuvalu
ausztrál dollár
AUD
0,8016
Türkmenisztán
manat
TMT
3,5538
Uganda
ugandai új shilling
UGX
3096,2700
Uruguay
uruguayi peso
UYU
27,0767
37,5551
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4885
2012. évi 28. szám
Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Üzbegisztán
üzbég szom
UZS
2358,3200
Vanuatu
vatu
VUV
120,3730
Vatikán
euró
EUR
1,0000
Venezuela
bolivár
VEF
5,3836
Vietnám
dong
VND
26205,5000
Zambia
zambiai kwacha
ZMK
6468,3200
Zimbabwe
zimbabwe-i dollár
ZWL
473,8420
Zöld-foki-szigetek
zöld-foki-szigeteki escudo
CVE
110,2120
Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye hatósági engedéllyel rendelkezõ gazdálkodó szervezetekrõl I. A 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet alapján kiállított, hatályos hatósági engedélyek jegyzéke Az egyes hegesztett szerkezetek gyártását végzõ gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról szóló 3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet elõírásai alapján a mûszaki-biztonsági felügyeletet ellátó szervezet hatáskörébe tartozó berendezések hegesztésére jogosító, 2012. január 1-jén hatályos hatósági engedéllyel rendelkezõ gazdálkodó szervezetek jegyzéke a következõ. A jegyzék közzétételére a rendelet 4. §-ának elõírása alapján került sor. Gazdálkodó szervezet neve
Címe
A-10 Zrt.
6728 Szeged, Eper u. 10.
ACIS Benzinkúttechnika Kft.
2040 Budaörs, Gyár u. 2.
Active Szolgáltató Kft.
4551 Nyíregyháza, Diák u. 18
ADONYI Vagyonkezelõ és Ingatlanforgalmazó Kft.
1173 Budapest, Kaszáló u. 47.
AJG Agrogép Jármû- és Gépgyártó Kft.
4461 Nyírtelek, Kastély u. 3.
ÁKMI Általános Kultúrmérnöki Iroda Szolgáltató Kft.
1027 Budapest, Tölgyfa u. 28.
AK-S Kft.
1115 Budapest, Kelenföldi út. 2.
Általános Szerelõipari Kft.
3580 Tiszaújváros, Lévai J. u. 24.
Alukonstrukt Kft.
6728 Szeged, Budapesti út 8.
AMBA GYGV Kft.
8200 Veszprém, Tímár u. 3/B.
Aqua-Nívó Víz- és Hõtechnikai Kft.
9700 Szombathely, Olimpia u. 13.
AWI-SZER Kft.
6100 Kiskunfélegyháza, Liget utca 25. üzem: 6100 Kiskunfélegyháza, X. Hrsz.: 0459/414
B&H Kéménygyártó Kft.
8330 Sümeg, Mihályfai út 29.
Babcock Borsig Service Hungary Kft.
1023 Budapest, Bécsi út 3–5.
4886
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
Bács Metal-Tech Kft.
6100 Kiskunhalas, Kárász u. 6.
Bakonyi Erõmû Zrt.
8401 Ajka, Gyártelep
Barcs Metál Kft.
7570 Barcs, Somogyi B. u. 40.
Berépszer Kft.
3516 Miskolc, Simándi Pál u. 4.
Biogáz Unió Zrt.
2890 Tata, Csapó u. 2–4.
Biopetrol Kft.
6726 Szeged, Thököly u. 55.
BIS Hungary Kft.
1106 Budapest, Akna u. 2–4. telephely: 3580 Tiszaújváros, Vegyészek u. 8. telephely: 2442 Százhalombatta, Erõmû u. 2. telephely: 8184 Balatonfûzfõ, Papkeszi u. Hrsz. 1500/23
Borsodchem Zrt. Központi Karbantartási és Fenntartási Fõosztály Központi Karbantartó Üzem
3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.
Bronti 99 Kft.
8943 Bocfölde, Kiskúti u. 11.
BRUNNBAUER – Budapest
1038 Budapest, Batthyány u. 45.
CH-Épületgépész Kft.
7630 Pécs, Zsolnay V. u. 51.
CH-PLUSSZ 2000 Kft.
6750 Algyõ, Ipartelep hrsz: 1884/2 telephely: 5945 Kardoskút, MOL ip. tp. hrsz.: 037/3
CM Szolgáltató Kft.
8500 Pápa, Juhar u. 2.
COLAS-ALTERRA Építõipari Zrt.
1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30.
COOL-TECHNIQUE Kft.
1104 Budapest, Kada u. 114/B.
COOPTECH Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9. CSÕ – MONTAGE Technológiai Szerelõ Kft.
1103 Budapest, Gyömrõi út 33.
CSÕ-2000 Kft.
5000 Szolnok, Ady Endre u. 6–8.
Csõfém-Szer Kft.
4033 Debrecen, Kisfaludy u. 27.
Csúzi Antal
6237 Kecel, Tavasz u. 5.
DC Gépészeti-Szerelõ és Karbantartó Kft.
7030 Paks, Kölesdi u. 46.
DH Szerviz Kft.
4028 Debrecen, Tüzér u. 4.
DI Hungary Kft.
1158 Budapest, Késmárk u. 9.
DIMER Termelõ Szolgáltató és Kereskedõ Kft.
2890 Tata, Szõgyéni út 1/A
DKG-EAST Zrt.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 9.
DSD Steicher Anlagenbau GmbH
D–39245 Gommern, Magdeburger Chaussee
Dunai Erõmû Zrt.
2440 Százhalombatta, Erõmû út 2.
DUNA-MOUNT 2003 Ipari és Szolgáltató Kft.
2400 Dunaújváros, Kandó Kálmán tér 1.
E.ON Energiatermelõ Kft.
4030 Debrecen, Mikepércsi u. 1.
E.ON Hálózati Szolgáltató Kft.
7636 Pécs, Malomvölgyi út 2.
ÉLBER Élelmiszeripari Berendezés Készítõ Kft.
6090 Kunszentmiklós, Rákóczi u. 62.
Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológiai Szerelõ Kft.
2432 Szabadegyháza, Dózsa György u. 4.
ENER-G Energia Technológia Zrt.
1106 Budapest, Jászberényi út 24–36.
Energia Kazánjavító Kft.
6750 Algyõ, Jura Ipari Park 40.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4887
2012. évi 28. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
ENERGO PROMPT Mérnökiroda Kft.
1111 Budapest, Sztoczek u. 19.
Energocoop Kft.
4000 Nyíregyháza, Tompa M. u. 12.
Energomontaz Magyarország Kft.
1094 Budapest, Tûzoltó u. 78–82.
Energomontaz-Pólnoc S.A.
PL 00-450 Warsawa, ul. Przemyslowa 30.
ENERGOSZERVIZ Kft.
4031 Debrecen, Kishatár út 26.
ENGVIN Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
6791 Szeged, Kamilla u. 64.
ÉPDU-FERR Építõipari Kft.
2400 Dunaújváros, Verebély u. 14.
Erdõs és Társa Kft.
4440 Tiszavasvári, Kelp Ilona út 2.
ERÕMÛ-VARIANT Ipari Szolgáltató Kft.
2510 Dorog, Esztergomi út 27.
ESZO Szerelõ és Kereskedelmi Kft.
2440 Százhalombatta, Olajmunkás u. 2. VII/5.
EU-ARK Kft.
3561 Felsõzsolca, Petõfi u. 20.
EURO KDA Kft.
6753 Szeged, Rév u. 2.
EUROMONT Technológiai Szerelõ Berendezés Gyártó és Kereskedelmi Kft.
8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 207.
EXTRAKARB Vegyipari Berendezéseket Karbantartó, Gyártó, Mûszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 6.
Fekoral International Kft.
7634 Pécs, Szentlõrinci út 15.
Fémszer 97 Kft.
4033 Debrecen, Szitás u 8. telephely: 4042 Debrecen, Pallagi út 13.
FER 3331 Kft.
1138 Budapest, Révész u. 2. üzem: 3527 Miskolc, Üteg u. 2.
FERROLEX Építõ, Szerelõ, Kereskedõ és Szolgáltató Kft.
2400 Dunaújváros, Bocskai u. 6. fszt. 4.
FGSZ Földgázszállító Zrt.
8600 Siófok, Tanácsház u. 5.
Fiorentini Hungary Kft.
1103 Budapest, Gergely u. 83.
Flaga Gáz Kft.
6065 Lakitelek, Ugi u. 38.
FNT Projekt Vegyipar Gépészeti Kft.
1161 Budapest, Kossuth Lajos u. 10.
Force Építõipari Tervezõ és Kivitelezõ Kft.
1107 Budapest, Basa u. 20.
FÕTÁV Zrt.
1161 Budapest, Kalotaszeg u. 31.
Ganz Danubius Hungarosteel Kft.
1036 Budapest, Viador u. 7.
GÁZKAR Kft.
1022 Budapest, Lorántffy Zs. u. 2.
GÉPKAR Gépészeti Tervezõ, Szerelõ és Karbantartó KFT. Paksi Telephely
7030 Paks, Vasút u. 2.
GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelõ Kft.
1139 Budapest, Kartács utca 24–26.
GlobalTech Kereskedelmi, Szolgáltató és Koordinációs Kft.
3580 Tiszaújváros, Ipartelep 2112/1 hrsz.
Gönczi és Fia Lakatosipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1044 Budapest, Ipari Park u. 9.
GRADUS Tüzeléstechnikai és Épületgépészeti Kft.
2837 Vértesszõlõs, Sport u. 2.
GSA GROUP Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
1126 Budapest, Németvölgyi út 16. 1. em. 1.
GS-PIPE Mérnöki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1111 Budapest, Kende u. 16.
4888
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
Gyémánt-Net Kft.
4100 Berettyóújfalu, Nyugati úti Ipari Park, hrsz: 5862
GYGV Kanizsa Technológiai Gép- és Csõszerelõ Kft.
8800 Nagykanizsa, Egerszegi út 2/F.
GYORSSZER PLUSZ Ipari Tartály Kazángyártó és Szolgáltató Kft.
7200 Dombóvár, Molnár Gy. u. 23.
GYÕR-SZOL Gyõri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodási Zrt.
9024 Gyõr, Orgona u. 10.
HINKE Kft.
7090 Tamási, Szabadság u. 91.
Hõtechnika-Észak Kft.
3793 Sajóecseg, 08/10 hrsz.
H-T Speciál 2000 Kft.
1194 Budapest, Iparos u. 7.
HUNDEOLA Stahl Fémszerkezetgyártó Kft.
2890 Tata, Nagysándor József u. 11. telephely: 2851 Környe, Tópart u. 1/A.
HUNGARO INVEST Energetikai és Nehézipari Generálkivitelezõ Kft.
1147 Budapest, Gervay u. 107/B
HUNGISZER Kft.
6750 Algyõ, Berek u. 31.
Hût-Szer Hûtés és Technológiai Csõszerelõ Kft.
3534 Miskolc, Móricz Zsigmond utca 4.
IGN MONTIVÓ Kft.
7030 Paks, Nyárfa u. 2.
IMH Kft.
2400 Dunaújváros, Kossuth L. u. 16.
IMO Hungaria MS Kft.
3580 Tiszaújváros, Verebély László u. 2.
INTERSZER Kft.
2360 Gyál, Határ út 17.
Ipolyvölgye Mezõgazdasági Szövetkezet
2632 Letkés, Diófa u. 1.
IPSZOLG-MH ‘96 Kft.
8000 Székesfehérvár, Zsolt u. 16.
ISD DUNAFERR Dunai Vasmû Zrt.
2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3.
ISD POWER Energiatermelõ és Szolgáltató Kft.
2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3.
ISO-SZER Kft.
7030 Paks, Szent István tér 14/A
JÁMM 2007 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
9011 Gyõr, Sugár u. 107.
Kalor-Center Kft.
1106 Budapest, Maglódi út 6.
KALORSZER Hõgépészeti Szerelõ Kft.
2085 Pilisvörösvár, Hunyadi u. 65.
Kazánjavító 83 Kft.
6000 Kecskemét, Március 15. u. 63.
KAZÁN-JAVSZER Kft.
1105 Budapest, Nyitra u. 20.
KAZÉP Kazánjavító és Szerelõ Kft.
5900 Orosháza, Vásárhelyi út 55–57.
KAZÉP-ABONYI Kazán, Gépgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
5900 Orosháza, Csorvási út 68.
KELETI Építõipari Kft.
7630 Pécs, Tüskésréti u. 75.
KIM-TECH Kft.
4095 Folyás, Felszabadulás út 11/A
KIS Szerelõ és Kereskedõ Kft.
3792 Sajóbábony, Gyártelep
Kiskun Meridián Zrt.
6100 Kiskunfélegyháza, III. kerület 178.
KISS-BAU Kft.
7630 Pécs, Mohácsi út 18.
KLÍMA YUKON Kft.
3533 Miskolc, Daru út 1.
KÓPIS és Társa Szerelõ és Karbantartó Kft.
7030 Paks, Vasút u. 10.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4889
2012. évi 28. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
KORRTECH Épületgépészeti Kivitelezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
2420 Debrecen, Rákóczi u. 37.
Kovács & Török Petrolgáz Szolgáltató Kft.
1142 Budapest, Sárrét park 7/B, telephely: 1142 Budapest, Ungvár u. 64–66.
Kögáz Kanizsa Épszer Kft.
8800 Nagykanizsa, Tárház u. 6.
KRAFTSZER Kft.
1139 Budapest, Pap Károly u. 4–6.
KVV Kõolajvezetéképítõ Zrt.
8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 207.
LENDVAI Építõipari, Épületgépész Szolgáltató Kereskedelmi Kft.
9083 Écs, Petõfi Sándor u. 58/A.
MAANMIX Kft.
6723 Szeged, Hattyú u. 60. telephely: 6724 Szeged, Cserzy M. u. 30/B
MAGNET Tartálygyártó Kft.
7342 Mágocs, Kültelek 22.
Magyar Gyárépítõ Társulás
1112 Budapest, Kapolcs u. 16. postacím: 2401 Dunaújváros, pf. 276.
Mátészalka Szerelvénygyártó Kft.
4700 Mátészalka, Jármi út 55.
MÁTRAFÛTÕBER Épületgépészeti Kft.
3070 Bátonyterenye, Orgona út 1–3.
Mátrai Erõmû Zrt.
3271 Visonta, Erõmû u. 11.
MECHAPLAN 97 Gépészeti Tervezõ, Szolgáltató Kft.
8105 Pétfürdõ, Cseri út 21.
MedinTech Tervezõ, Kivitelezõ és Szolgáltató Kft.
9090 Pannonhalma, Tabán u. 5.
METALKONTAKT Épületgépészeti Fém és Gáztechnológiai Szolgáltató E.C.
8000 Székesfehérvár, Berényi út 29.
MINIKALOR Kazánfelújító és Szolgáltató Kft.
9081 Gyõrújbarát, Zrínyi út 20–24.
Miskolci Hõszolgáltató Kft.
3534 Miskolc, Gagarin u. 52.
Mistral-Maten West Kft.
2900 Komárom, Tamási Áron u. 19.
MONT Szerelõ- és Vállalkozó Kft.
5000 Szolnok, Batthyány út 36/A
MONTÁZS 4 Kft.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 107.
Mölling Kft.
2040 Budaörs, Árok u. 10/B
MULTINOX Kft.
1103 Budapest, Kada u. 32/B
MUNTYÁN és TÁRSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
5600 Békéscsaba, Sirály köz 7.
M-U-T Hungária Kommunális Jármûgyártó és Kereskedelmi Kft.
2851 Környe, Iparcentrum 3.
New Konstruktív Kft.
8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 60.
Nitrogénmûvek Zrt.
8105 Pétfürdõ, Hõsök tere 14.
OILTECH Olajipari Technológiai Szerelõés Vezetéképítõ Kft.
8878 Lovászi, Dr. Papp Simon Ipartelep 14.
OLAJGÉP-TEC Ipari Karbantartó, Szerelõ és Kivitelezõ Kft.
5940 Tótkomlós, Vasvári P. u. 15. telephely: 5945 Kardoskút, Ipartelep Hrsz.: 037/3
OVIT Zrt.
7030 Paks, Dankó Pista u. 1.
OVIT Zrt. Erõmûvi Gépgyártási Igazgatóság
1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106.
PAGÉPSZER Gép- és Gyárszerelõ Kft.
7100 Szekszárd, Augusz I. u. 9–11.
PARÁZS ’94 Szolgáltató Kft.
2330 Dunaharaszti, Deák F. u. 30.
4890
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
PARTNER Betonelemgyártó és Fémipari Szolgáltató Kft.
7030 Paks, Vasút u. 2.
PATENT Kft.
6050 Lajosmizse, Arany János u. 40.
PCI Ipari Automatizálási Fõvállakozó és Kivitelezõ Zrt.
2443 Százhalombatta, MOL Nyrt. 1. telep 11. épület
PDO Szerelõipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2310 Szigetszentmiklós, Csépi út 209.
PENTSTAR Service Kft.
2443 Százhalombatta, MOL Nyrt. Ipartelep 19. ép.
Perecesi Oil Szerviz Kft.
3530 Miskolc, Bihari u. 3.
PÉTÁV Pécsi Távfûtõ Kft.
7623 Pécs, Tüzér u. 18–20.
PETROL Kft.
1047 Budapest, Fóti út 43.
Petrol Plusz Karbantartó és Szolgáltató Kft.
4511 Nyírbogdány, Gyártelep 1.
PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató Kft.
2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2.
PETROLTEAM Olajipari Szolgáltató és Szállítmányozási Kft.
5525 Füzesgyarmat, Ipartelep hrsz.: 0416/34
Privát Techno-Szer Kft.
3599 Sajószöged, Kodály u. 1.
Prompt’94 Kft.
3263 Domoszló, Ságvári út 44.
PROPÁN’93 Szerelõ-Gyártó Kft.
4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4.
PULZUS + Kft.
1112 Budapest, Kõérberki út 16.
QPLAN Hûtéstechnikai Tervezõ és Szolgáltató Kft.
1037 Budapest, Bécsi út 240/B. telephely: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 19–21.
QUICK 2000 Kft.
4440 Tiszavasvári, Kossuth u. 69/1.
RAMICO Gázvezetéképítõ és Szerelõ Kft.
1126 Budapest, Ugocsa u. 4/A telephely: 2040 Budaörs, Szarvasmezei ipartelep 4044/5 hrsz.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Dorogi Fióktelep, Gépészeti és Építészeti Osztály
2510 Dorog, Esztergomi út 27.
ROZMARING-SZALÓ Kft.
3533 Miskolc, Lorántffy Zs. u. 30.
SADE-Magyarország Mélyépítõ Kft.
1117 Budapest, Budafoki út 72–74. telephely: 1223 Budapest, Nagytétényi út 224.
SÉDEX Szerelõ és Szolgáltató Kft.
8400 Ajka, Kossuth u. 17.
SILVÓ Zrt.
1037 Budapest, Õzsuta u. 129.
SOMOGY PLUSZ Kft.
7400 Kaposvár, Kõrösi Csoma S. u. 2/7.
SP POWER Energetikai Szolgáltató Kft.
5900 Orosháza, Csabai u. 40/B.
Start Kontakt Kft.
7400 Kaposvár, Zaranyi ltp. 14.
Startoil Szerviz Kft.
1211 Budapest, Petróleumkikötõ u. 5–7.
STELL-VENT EGER Kft.
3300 Eger, Szõlõ út 6. telephely: 3399 Andornaktálya, Rákóczi út 167.
STROJE MECHANIZMI A.S.
9290 Dunajskaja Streda (Szlovákia), Galantaska cesta 4
STUMPF és TÁRSAI Kft.
8400 Ajka, Fenyõ u. Hrsz.: 2233
SÜD-ALU Alumínium Szerkezetek Kft.
6800 Hódmezõvásárhely, Makói út, Ipari p.
S-WORK Kft.
7700 Mohács, Pécsi u. 66.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4891
2012. évi 28. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
SZEPIKÓ Bt.
6753 Szeged, Napsugár u. 6. telephely: 6727 Szeged, Irinyi J. u. 1.
TAG Tartály- és Acélszerkezet Gyártó Kft.
8860 Tab, Csapapuszta
TAMAX Kft
1222 Budapest, Nagytétényi út 48.
TANK-SZER Kft.
7400 Kaposvár, Jutai u. 37.
TATA Hûtõtechnika Fõvállalkozó Kft.
2890 Tata, Szomódi u. 4.
Tatabánya Erõmû Kft.
2800 Tatabánya, Vájár köz 2.
Technical Services Hungaria Jármûjavító Kft.
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
TECHNO-GÁZ Építõipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
7030 Paks, Tolnai. u. 81.
Techno-Produkt Gyártó, Szerelõ és Szolgáltató Kft.
2510 Dorog, Esztergomi út 14.
TECHNO-SZER 2000 Technológiai Gépészeti Csõszerelõ Kft.
5530 Vésztõ, Békési út 61.
TECHNOSZER Kft.
8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 9/1.
Techszerviz Kft.
4029 Debrecen, Csapó u. 42.
TECTUM Épületgépészeti és Kereskedelmi Kft.
1118 Budapest, Torbágy u. 13.
Termoszerviz Kft.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 113/B
TERRA-21 Kft.
2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond u. 34.
Thermoszer Bt.
6000 Kecskemét, Katona J. tér 10.
ThermoSzerviz Kft.
6720 Szeged, Brüsszeli krt. 8.
Tiszaláng Kft.
6060 Tiszakécske, Tiszabög 116.
TÓTH ACÉL Csõvezeték Építõ Kft.
1211 Budapest, Duna lejáró u. 10.
Tre-Ben 2000 Kft.
5081 Szajol, Dankó Pista u. 8/A
TRIÁSZ -95 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
4400 Nyíregyháza, Pazonyi tér 11.
Unicentrál Üzemszerviz Kft.
9027 Gyõr, Puskás Tivadar u. 8.
Uniferro Kazán és Gépgyártó Kft.
8790 Zalaszentgrót, Május 1. út 17.
UNIGÁZ Kft.
8000 Székesfehérvár, Új Csóri út 168.
UNIMONTEX Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelõ Kft.
8401 Ajka, II. Timföldgyár
ÚTVASÚT-SZEGED Építõ- és Szerelõipari, Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
6750 Algyõ, Júra Ipari Park 52/A
Vabeko Kft.
8600 Siófok, Fõ u. 260.
Varga ‘97 Épületgépészeti Kivitelezõ és Szolgáltató Kft.
4031 Debrecen, Bartók Béla út 39.
VÁRSZER ‘94 Szereléstechnológiai Kft.
8100 Várpalota, Kossuth u. 66.
Vasi Lángtechnika Kft.
9700 Szombathely, Kolozsvár u. 11/A
Vasipari Tartálygyártó Kft.
4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.
Vasitherm Kft.
9700 Szombathely, Vépi út 2/B.
VATAM HUNGÁRIA Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
9022 Gyõr, Móricz Zsigmond rakpart 1. B. épület 1. emelet D3.
4892
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
Ventacid-Hungaria Kft.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
Vértesi Erõmû Zrt. „cs.a.” Oroszlányi Erõmû
2481 Oroszlány, Külterület Pf. 23
VETRAFORCE Szerelõ Kft.
1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
VÍZBER ‘82 Energetikai Szolgáltató Bt.
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 11.
VOLUMIX Kft.
7636 Pécs, Illyés Gy. u. 16. telephely: 7200 Dombóvár, Radnóti u. Hrsz.: 4600/8
VULKÁN Építõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
2022 Tahi, Szõlõ u. 2.
W.N.M. Kontur Bt.
1171 Budapest, Rákoskert sugárút 122.
Weinberg ‘93 Építõ Kft.
3950 Sárospatak, Malomkõgyár út 7.
Welding Vállalkozási Kft.
1064 Budapest, Izabella út 77. III/3. telephely: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. út 1.
WF Építõipari és Szolgáltató Kft.
2900 Komárom, Laktanya köz 9.
Z.V.G. Kft.
3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 160.
Zauner Anlagentechnik GmbH
A-4702 Wallern, Mauer 20/Gewerbepark
ZÖLDÁG Kft.
1093 Budapest, Mátyás u. 13. telephely: 2000 Szentendre, Kövidinka u. 12.
2011. július 1. és 2012. január 1. között hatóságiengedély-visszavonás nem volt.
II. A 11/1994. (III. 25.) IKM rendelet alapján kiállított, hatályos hatósági engedélyek (alkalmassági tanúsítványok) jegyzéke Az éghetõ (veszélyes) folyadékok és olvadékok tárolótartályairól szóló 11/1994. (III. 25.) IKM rendelet elõírásai szerint, 2012. január 1-jén hatályos hatósági engedéllyel rendelkezõ gazdálkodó szervezetek jegyzéke a következõ. A jegyzék közzétételére a rendelet 6. § (4) bekezdésének elõírása alapján került sor. Gazdálkodó szervezet neve
Címe
A-10 Zrt.
6728 Szeged, Eper u. 10.
ACIS Benzinkúttechnika Kft.
2040 Budaörs, Gyár u. 2.
Active Szolgáltató Kft.
4551 Nyíregyháza, Diák u. 18.
Additiv Bt.
1021 Budapest, Völgy utca 32/B
ÁEF Labor Kft.
1112 Budapest, Budaörsi út 45.
AK-S Kft.
1115 Budapest, Kelenföldi út. 2.
AMBA GYGV Kft.
8200 Veszprém, Tímár u. 3/B.
Aqua-Nívó Víz- és Hõtechnikai Kft.
9700 Szombathely, Olimpia u. 13.
ATLAS Innoglobe Tervezõ és Szolgáltató Kft.
1221 Budapest, Magdolna u. 6.
AWI-SZER Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
6100 Kiskunfélegyháza, Liget utca 25.
Barcs Metál Kft.
7570 Barcs, Somogyi B. u. 40.
Bárdi Mûszaki Szolgáltató és Környezetvédelmi Kft.
6000 Kecskemét, Tüzér u. 2.
Benzinkút Szerviz Kft.
4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4893
2012. évi 28. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
B-Inducoop Ipari Vállalkozási Kft.
3580 Tiszaújváros, Honvéd u. 10.
Biopetrol Kft.
6726 Szeged, Thököly u. 55.
BIS Hungary Kft.
2442 Százhalombatta, Erõmû út 2. telephely: 3580 Tiszaújváros, Vegyészek útja 8. telephely: 8184 Balatonfûzfõ, Papkeszi u. Hrsz.: 1500/23
BorsodChem Zrt. Egészségvédelmi, Biztonságtechnikai és Környezetvédelmi Fõosztály
3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.
BorsodChem Zrt. Központi Karbantartási és Fenntartási Fõosztály Központi Karbantartó Üzem
3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.
Borsod-MONTEX Kft.
3530 Miskolc, Meggyesalja u. 31.
Bronti 99 Kft.
8943 Bocfölde, Kiskúti u. 11.
Chem Waste Vegyipari Szolgáltató Kft.
1182 Budapest, Nagyenyed u. 64.
CHEMORIENS
1121 Budapest, Budafoki út 187–189.
CH-PLUSSZ 2000 Kft.
6750 Algyõ, Ipartelep hrsz.: 01882/2 telephely: 5945 Kardoskút, MOL Ipartelep 037/3 hrsz.
CM Szolgáltató Kft.
8500 Pápa, Juhar u. 2.
COOPTECH Vállalkozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9. CORROCONT NDT Kft.
1124 Budapest, Szendi u. 1.
CSÕ-MONTAGE Technológiai és Épületgépészeti Szerelõ Kft.
1103 Budapest, Gyömrõi út 33.
Csúzi Antal e.v.
6737 Kecel, Tavasz u. 5. telephely: 6237 Kecel, III. körzet 78.
DC Gépészeti-Szerelõ és Karbantartó Kft.
7030 Paks, Kölesdi u. 46.
DI Hungary Kft.
1151 Budapest, Késmárk u. 9.
DKG-EAST Zrt.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 9.
DRAIN Ép-Ker Kft.
6758 Röszke, Szegedi út 7.
ÉLBER Élelmiszeripari Berendezés Készítõ Kft.
6090 Kunszentmiklós, Rákóczi u. 62.
Élelmiszeripari Gépgyártó és Technológiai Szerelõ Kft.
2432 Szabadegyháza, Dózsa Gy. út 4.
Elsõ Vegyi Industria
1139 Budapest, Kartács u. 6. telephely: 1201 Budapest, Helsinki út 138–146. telephely: 1238 Budapest, Könyves út 132.
Energia Kazánjavító Kft.
6750 Algyõ, Júra Ipari park 40.
Energie-Generol Kft.
3292 Adács, Aradi Vértanúk u. 3.
Energoszerviz Kazánszerelõ és Szolgáltató Kft.
4031 Debrecen, Kishatár u. 26.
ÉPDU-FERR Építõipari Kft.
2400 Dunaújváros, Verebély u. 14.
ESZO Szerelõ és Kereskedelmi Kft.
2440 Százhalombatta, Olajmunkás u. 2. VII/5.
EU-ARK Kft.
3561 Felsõzsolca, Petõfi u. 20.
EUROTIP Ipari, Ker. és Szolg. Kft.
2440 Százhalombatta, MOL Nyrt. 1. sz. telep
EXTRAKARB Vegyipari Berendezéseket Karbantartó, Gyártó, Mûszaki Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 6.
FADDIKORR Kft.
6413 Kunfehértó, IV. körzet 27.
4894
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
Fémszer ‘97 Kft.
4033 Debrecen, Szitás u. 8.
FER 3331 Kft.
1138 Budapest, Révész u. 2. üzem: 3527 Miskolc, Üteg u. 2., Borsod-Abaúj-Zemplén
FLÓRA Bt.
2111 Szada, Ady E. u. 13/B
FNT Projekt Vegyipari Gépészeti Kft.
1161 Budapest, Kossuth Lajos u. 10.
F-Z Team Kft.
6794 Üllés, Dózsa György u. 42.
Generál Westing Kft.
9730 Kõszeg, Malomárok u. 15.
GEOPROTECT Kft.
1095 Budapest, Máriássy 7.
Gépészeti Tervezõ, Szerelõ és Karbantartó Kft.
7030 Paks, Vasút u. 2.
Gépkontrol Kft.
4064 Nagyhegyes-Gólyás, Hrsz: 0159
GIA-Hungária Kereskedelmi és Szerelõ Kft.
1139 Budapest, Kartács u. 24–36.
GlobalTech Kereskedelmi, Szolgáltató és Koordinációs Kft.
3580 Tiszaújváros, Ipartelep 2112/1 hrsz.
GÖNCZI és FIA Kft.
1044 Budapest, Ipari park u. 9.
GRADUS Tüzeléstechnikai és Épületgépészeti Kft.
2837 Vértesszõlõs, Sport u. 2.
GRP Plasticorr Fejlesztõ, Szolgáltató és Kivitelezõ Kft.
1097 Budapest, Illatos út 7.
GSA GROUP Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
1126 Budapest, Németvölgyi út 16. 1. em. 1.
GS-PIPE Mérnöki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1111 Budapest, Kende u. 16.
Gyémánt-Net Kft.
4100 Berettyóújfalu, Nyugati úti Ipari Park hrsz: 5862
Horváth Tartálytisztító és Vizsgáló Kft.
4100 Berettyóújfalu, Bocskai u. 30.
H-T Tartálytechnika Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1194 Budapest, Iparos u. 7.
HUNDEOLA Stahl Fémszerkezetgyártó Kft.
2890 Tata, Nagysándor József u. 11. telephely: 2851 Környe, Tópart u. 1/A.
HUNGARO INVEST Energetikai és Nehézipari Generálkivitelezõ Kft.
1147 Budapest, Gervay u. 107/B
IMH Kft.
2401 Dunaújváros, Kossuth L. u. 16. Pf. 380
Interexpress LT Kft.
8900 Zalaegerszeg, Szívhegyi u. 21.
INTERSZER Kft.
2360 Gyál, Határ út 17.
ISD DUNAFERR Dunai Vasmû Zrt.
2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3.
ISD POWER Energiatermelõ és Szolgáltató Kft.
2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3.
KIS Szerelõ és Kereskedõ Kft.
3792 Sajóbábony, Gyártelep
KÓPIS és TÁRSA Szerelõ és Karbantartó Kft.
7030 Paks, Vasút utca 10.
Kovács és Társai 97 Kft.
6771 Szeged, Magyar u. 150.
Kõolajvezetéképítõ Zrt.
3394 Egerszalók, 081/4 hrsz.
Kristály-99 Környezetgazdálkodási Szolgáltató Kft.
4025 Debrecen, Petõfi tér 7. központ: 4025 Debrecen, Petõfi tér 7. II/9.
KVALITERV Bt.
6727 Szeged, Irinyi J. u. 1.
Magyar Gyárépítõ Társulás
1112 Budapest, Kapolcs u. 16. postacím: 2401 Dunaújváros, Pf. 276
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4895
2012. évi 28. szám
Gazdálkodó szervezet neve
Címe
Majoros Kft.
6000 Kecskemét, Halasi út 29.
MÁTRAFÛTÕBER Épületgépészeti Kft.
3070 Bátonyterenye, Orgona u. 1–3.
MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység
1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54–60.
Mechaplan ‘97 Kft.
8105 Pétfürdõ, Cseri út 21.
METHODIC Hungária Kft.
1111 Budapest, Karinthy F. út 8.
MINELL Anyagvizsgáló és Minõségellenõrzõ Kft.
2440 Százhalombatta, Mûszerész köz 6.
MINELL Minõségellenõrzõ és Szolgáltató Kft.
1116 Budapest, Fehérvári út 130.
Mistral-Maten West Kft.
2900 Komárom, Tamási Áron u. 19.
MONTÁZS 4 Kft.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 107.
MÖLLING Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
2040 Budaörs, Árok u. 10/B
NDT Mûszaki és Szolgáltató Kkt.
2030 Érd, Katalin út 3.
OLVEX Olajipari-Vegyipari Karbantartó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2440 Százhalombatta, Vörösmarty u. 2. telephely: 2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2. (MOL Nyrt. Dunai Finomító területe)
OMEGA GM" Építõipari Tervezõ-, Lebonyolító és Kivitelezõ Kft.
8900 Zalaegerszeg, Vörösmarty u. 13.
Opál Szerviz Kft.
1037 Budapest, Montevideo u. 16/B
OSTORHÁZI Bevonattechnika Kft.
2030 Érd, Duna u. 27/C
PAGÉPSZER Gép- és Gyárszerelõ Kft.
7100 Szekszárd, Augusz I. u. 9–11.
PATENT Kft.
6050 Lajosmizse, Arany János u. 40.
PCI Ipari Automatizálási Fõvállakozó és Kivitelezõ Zrt.
2443 Százhalombatta, MOL Nyrt. 1. telep 11. épület
PDO Szerelõipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2310 Szigetszentmiklós, Csépi út 209.
PENTSTAR Service Kft.
2443 Százhalombatta, MOL Nyrt. Ipartelep 19. ép.
Perecesi Oil Szerviz Kft.
3530 Miskolc, Bihari u. 3.
PETROL Kft.
1047 Budapest, Fóti út 43.
Petrol Plusz Karbantartó és Szolgáltató Kft.
4511 Nyírbogdány, Gyártelep 1.
PETROLSZOLG Karbantartó és Szolgáltató Kft.
2440 Százhalombatta, Olajmunkás út 2.
Pirazol Gyártó, Szolgáltató, Kereskedõ Kft.
3100 Salgótarján, Fülemüle út 9.
Platán 96 Bt.
4242 Hajdúhadház, Városkert 1.
PROMPT 94 Kft.
3263 Domoszló, Ságvári u. 44.
PROPÁN’93 Szerelõ-Gyártó Kft.
4200 Hajdúszoboszló, Szováti u. 4.
R+R Konzorcium Kft.
6000 Kecskemét, Selyem u. 17.
Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Dorogi Fióktelep, Gépészeti és Építészeti Osztály
2510 Dorog, Esztergomi út 27.
RIT-POLY Mûanyagfeldolgozó Kft.
6414 Pírtó, Zsobostói dûlõ 49.
SECHTERM NOVO Épületgépészeti és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Kft.
1032 Budapest, Kiscelli út 62. telephely: 1098 Budapest, Epreserdõ u. 12.
SILVÓ Zrt.
1037 Budapest, Õzsuta u. 129.
4896
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Gazdálkodó szervezet neve
•
2012. évi 28. szám
Címe
STROJE MECHANIZMI A.S.
9290 Dunajskaja Streda (Szlovákia), Galantaska cesta 4.
TAG Tartály- és Acélszerkezet Gyártó Kft.
8860 Tab, Csapapuszta
TANK-SZER Kft.
7400 Kaposvár, Jutai u. 37.
TARTÁLYSZERVIZ Kkt.
2510 Dorog, Hársfa utca 24.
Techno-Produkt Gyártó, Szerelõ és Szolgáltató Kft.
2510 Dorog, Esztergomi út 14.
Technoszer Építõipari és Technológiai Szerelõ Kkt.
1045 Budapest, Madridi u. 6–8.
Technoszer Kft.
8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 91.
TECHNOTART Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
8000 Székesfehérvár, Jankovich u. 24.
Techszerviz Kft.
4029 Debrecen, Csapó u. 42.
TERRA Városkút
1211 Budapest, Központi út 67.
Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. Mûszaki Felügyelet
3581 Tiszaújváros, TVK Ipartelep, Pf. 20
TRIÁSZ-95 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
4400 Nyírgyháza, Pazonyi tér 11.
UNIMONTEX Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelõ Kft.
8400 Ajka, II. sz. Timföldgyár
VASFA Szolnoki Kazángyártó Kft.
5000 Szolnok, Nagysándor J. út 35.
VEGYKOMPLEX Kft.
2443 Százhalombatta, MOL I telep
Ventacid-Hungaria Kft.
8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.
VERECUNDUS Kft.
1106 Budapest, Gyakorló köz 3.
VETRAFORCE Szerelõ Kft.
3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 2. (Kazincbarcikai Szerelési Fõmérnökség) telephely: 8105 Pétfürdõ, Hõsök tere 14. (Péti Szerelési Fõmérnökség) telephely: 3581 Tiszaújváros, Vegyészek útja 8. (Tiszaújvárosi Szerelési Fõmérnökség)
VITI Tartályvizsgáló és Tisztító Kft.
2400 Dunaújváros, Tamási Áron u. 33.
VÍZBER ‘82 Energetikai Szolgáltató Bt.
8000 Székesfehérvár, Radványi utca 11.
VOLUMIX Kft.
7636 Pécs, Illyés Gy. u. 16. telephely: 7200 Dombóvár, Radnóti u. Hrsz.: 4600/8
Welding Vállalkozási Kft.
5200 Törökszentmiklós, Kossuth L. út 1.
WF Építõipari és Szolgáltató Kft.
2900 Komárom, Laktanya köz 9.
Z.V.G. Kft.
3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 160.
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4897
2012. évi 28. szám
A közigazgatási és igazságügyi miniszter közleménye érvényét veszített önálló bírósági végrehajtói bélyegzõrõl
Pusztai László önálló bírósági végrehajtó 6. sorszámú körbélyegzõje elveszett. Pusztai László 6. sorszámú körbélyegzõje érvénytelen.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter közleménye érvényét veszített jogtanácsosi igazolványról
A Fõvárosi Törvényszék értesítést adott arról, hogy dr. Weingartner Lilla jogtanácsos 16423. számú jogtanácsosi igazolványa elveszett. Az igazolványt a Fõvárosi Törvényszék a jogtanácsosi tevékenységrõl szóló 1983. évi 3. törvényerejû rendelet végrehajtásáról szóló 7/1983. (VII. 25.) IM rendelet 9. §-ának (3) bekezdése alapján érvénytelenítette.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján az alábbi elveszett, megsemmisült gépjármûtörzskönyvek sorszámát teszi közzé:
850480E
017701C
301716K
581329K
871228I
457913B
025455D
302290H
615862F
872933D
513202D
033359H
316107F
621807I
891295G
388287I
063428F
375780E
633401H
907709I
493093I
134083J
394351C
637985I
918740G
106948G
144047J
401046C
655547K
922256G
197867J
145632E
401398C
699988J
952610G
275137G
150906I
405343J
725457H
035583K
279708F
168526J
424089I
735472I
043482E
344893B
170563H
435648H
742133J
070649J
377386G
179897K
455248J
742781F
081532E
387292J
191516E
469094E
755338F
129101B
446130J
218057C
472409B
757303C
166353C
456208G
251371F
505381H
757804H
177424F
578292I
251645F
522579E
763033J
205424C
687826F
262772J
533315A
800450F
218577J
765053G
263354D
534353J
820390E
220801I
950430C
265795H
534809C
852144A
284916E
014791H
288941D
561329C
870367I
287266C
4898
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
298652I
052045E
422485I
220055B
669132E
300716D
058282G
471411G
221066K
685985J
303689H
064788K
501822C
240349K
716177F
325636E
068944I
525814K
250523B
795842I
408771B
110021K
548267C
261896I
961126B
448693F
135987F
555716D
263673I
052308E
467993G
147083F
562385A
265977D
091516K
500531F
147296J
564160J
290148J
094587J
520695F
150292K
589447J
317989J
096737F
522572G
155281J
593066G
332232F
130317G
528957I
160895F
594337E
345378J
298720J
529346E
171770C
606677H
369425K
340595B
580773J
175336E
719428G
405573J
377934E
584041E
175441E
737431J
475996F
437445I
611182I
209737C
793672F
481531B
488847J
658835G
220611H
812438C
493431C
507910B
665661F
278203I
863014H
498032J
538584K
695204F
280068J
894960C
502594K
554972E
760671J
290799K
897324D
523915C
557062D
764366E
294958F
916517H
531741F
685150I
790066F
356837F
921493E
539687H
700508D
804430B
359127E
945531C
552211J
741380F
868066E
363102J
947753C
553315K
837798B
882555A
365213E
966502G
570010I
884350D
901397J
377385J
006671B
577190I
896318J
945817B
384196B
018627J
613712F
929555J
976348J
402084D
057334C
614120J
031763F
409455D
135039G
627512C
039264D
421472H
197113A
662335E
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4899
2012. évi 28. szám
Önkormányzatok beszámolói A Csongrád Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
13 789 572
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
13 789 572 15 465 351
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
01
A) Befektetett eszközök összesen 01/30
02
I. Immateriális javak 01/07
03
II. Tárgyi eszközök 01/16
04
III. Befektetett pénzügyi eszközök 01/23
149 359
149 359
890 380
119 249 1 009 629
05
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök 01/29
902 579
902 579 1 455 984
1 455 984
06
B) Forgóeszközök összesen 01/67
2 377 430
2 377 430 2 531 254
2 531 254
07
I. Készletek 01/37
08
II. Követelések 01/49
09
III. Értékpapírok 01/56
10
29 605
29 605
12 708 029
119 249 15 584 600
29 879
29 879
12 708 029 13 089 108
13 089 108
235 106
235 106
203 013
203 013
1 126 724
1 126 724
970 163
970 163
0
0
0
0
IV. Pénzeszközök 01/61
699 725
699 725
994 049
994 049
11
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások 01/66
315 875
315 875
364 029
364 029
12
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 01/68
16 167 002 17 996 605
119 249 18 115 854
Megnevezés
16 167 002
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
13
D) Saját tõke összesen 01/78
7 590 110
7 590 110 14 477 030
14
1. Induló tõke 01/71
5 536 546
5 536 546 5 689 528 2 038 100 7 727 628
15
2. Tõkeváltozások 01/74
2 053 564
2 053 564 8 787 502 –1 918 913 6 868 589
16
3. Értékelési tartalék 01/77
17
E) Tartalékok összesen 01/94
18
I. Költségvetési tartalékok 01/86
19
II. Vállalkozási tartalékok 01/93
20
F) Kötelezettségek összesen 01/135
21
0
0
0
511 899
511 899 1 034 293
1 034 293
511 899
511 899 1 034 293
1 034 293
0
0
119 187 14 596 217
0
0
8 064 993
8 064 993 2 485 282
62 2 485 344
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek 01/110
5 000 656
5 000 656
0
0
22
II. Rövid lejáratú kötelezettségek 01/127
2 560 635
2 560 635 2 161 497
62 2 161 559
23
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 01/134
24
FORRÁSOK ÖSSZESEN 01/136
503 702 16 167 002
0
503 702
323 785
323 785
16 167 002 17 996 605
119 249 18 115 854
4900
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Megnevezés
Eredeti elõirányzat
Módosított elõirányzat
Teljesítés
01
Személyi juttatások
8 304 411
8 397 649
8 075 506
02
Munkaadót terhelõ járulékok
2 118 982
2 175 170
2 091 702
03
Dologi és egyéb folyó kiadások
6 140 512
7 264 001
7 156 274
04
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
66 759
549 604
481 423
05
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
124 234
177 900
138 779
06
Ellátottak pénzbeli juttatásai
137 979
155 218
147 920
07
Felújítás
56 000
224 592
180 884
08
Felhalmozási kiadások
925 542
2 015 464
1 097 110
09
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
0
100
0
10
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadás
4 740
18 980
7 425
11
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
0
0
1 500
12
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
0
76 000
86 500
13
KÖLTSÉGVETÉSI PÉNZFORGALMI KIADÁSOK ÖSSZESEN (01+...+12)
17 879 159
21 054 678
19 465 023
14
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
0
8 118 912
8 118 912
15
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
0
0
6 518 939
16
– 15-bõl likvidhitelek kiadása
0
0
0
17
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
18
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
19
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (14+15+17+18)
0
8 118 912
14 637 851
20
PÉNZFORGALMI KIADÁSOK (13+19)
17 879 159
29 173 590
34 102 874
21
Pénzforgalom nélküli kiadások
328 636
162 579
0
22
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
0
0
48 154
23
KIADÁSOK ÖSSZESEN (20+21+22)
18 207 795
29 336 169
34 151 028
24
Intézményi mûködési bevételek
3 487 348
3 718 332
3 743 797
25
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
1 506 824
1 502 278
1 488 120
26
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatás
5 995 510
6 664 515
6 870 242
27
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvétel
11 747
223 354
354 442
28
Felhalmozási és tõke jellegû bevétel
771 209
704 701
14 408
29
28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
125
125
0
30
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
31 000
315 988
81 662
31
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvétel
14 900
727 672
280 994
32
Támogatások, kiegészítések
4 323 557
12 758 915
12 758 915
33
32-bõl Önkormányzatok költségvetési támogatása
4 323 557
12 758 915
12 758 915
34
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
0
2 008
35
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
244 000
244 153
29 653
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4901
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Eredeti elõirányzat
Módosított elõirányzat
16 386 095
26 859 908
25 624 241
0
0
0
Teljesítés
36
KÖLTSÉGVETÉSI PÉNZFORGALMI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (24+...+28+30+31+32+34+35)
37
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38
Rövid lejáratú hitelek felvétele
924 700
1 124 053
9 001 022
39
– 38-ból likvidhitelek bevétele
0
0
0
40
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
897 000
0
0
41
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
42
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (37+38+40+41)
1 821 700
1 124 053
9 001 022
43
PÉNZFORGALMI BEVÉTELEK (36+42)
18 207 795
27 983 961
34 625 263
44
Pénzforgalom nélküli bevételek
0
1 352 208
893 520
45
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
46
Kiegyenlítõ, átfutó, függõ bevételek
0
0
–163 068
47
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (43+...+46)
18 207 795
29 336 169
35 355 715
48
PÉNZFORGALMI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK KÜLÖNBSÉGE (36–13) [KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY(–), KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET (+)]
–1 493 064
5 805 230
6 159 218
49
IGÉNYBE VETT TARTALÉKOKKAL KORRIGÁLT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK KÜLÖNBSÉGE (48+44–21) [KORRIGÁLT KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY (–), KORRIGÁLT KÖLTSÉGVETÉSI TÖBBLET (+)]
–1 821 700
6 994 859
7 052 738
50
FINANSZÍROZÁSI MÛVELETEK EREDMÉNYE (42–19)
1 821 700
–6 994 859
–5 636 829
51
AKTÍV ÉS PASSZÍV PÉNZÜGYI MÛVELETEK EGYENLEGE (45+46–22)
0
0
–211 222
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
01
Záró pénzkészlet
02
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
03
Elõzõ évi beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
513 362
513 362
824 534
824 534
0
0
0
0
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (+, –)
–1 445
–1 445
209 759
209 759
04
Elõzõ években képzett tartalékok maradványa (–)
719 062
719 062
–111 880
–111 880
05
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (–)
0
0
0
0
06
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+–3–4–5)
–207 145 1 146 173
1 146 173
07
Finanszírozásból származó korrekciók (+, –)
–207 145 –11 212
–11 212
–104 115
–104 115
4902
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Elõzõ évi beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai
•
Auditálási eltérések (+/–)
2012. évi 28. szám
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
08
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (+, –)
–101 489
–101 489
0
0
09
Költségvetési pénzmaradvány (6+7+8)
–319 846
–319 846 1 042 058
1 042 058
10
Vállalkozási maradványból alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
11
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (+, –)
12
MÓDOSÍTOTT PÉNZMARADVÁNY (6+–7+–8+–9+–10)
–221 937
13
12-bõl Egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány
202 662
202 662
268 237
268 237
14
12-bõl Kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány
–424 599
–424 599
188 005
188 005
15
12-bõl Szabad pénzmaradvány
0
0
585 816
585 816
0
0
0
0
97 909
97 909
0
0
–221 937 1 042 058
1 042 058
Egyszerûsített eredménykimutatás Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Tavalyi auditálási Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditálási egyszerûsített beszámoló záró
01
1. Vállalkozási tevékenység mûködési célú bevételei
0
0
0
0
0
0
02
2. Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei
0
0
0
0
0
0
03
3. Vállalkozási tevékenység forgatási célú finanszírozási, passzív pénzügyi elszám. bevételei
0
0
0
0
0
0
04
A) Vállalkozási tevékenység bevételei (1+2+3)
0
0
0
0
0
0
05
4. Vállalkozási tevékenység mûködési célú kiadásai
0
0
0
0
0
0
06
5. Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai
0
0
0
0
0
0
07
6. Vállalkozási tevékenység forgatási célú finanszírozási, aktív pénzügyi kiadásai
0
0
0
0
0
0
08
B) Vállalkozási tevékenység kiadásai (4+5+6) (–)
0
0
0
0
0
0
09
C) Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa (A–B)
0
0
0
0
0
0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4903
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Elõzõ évi beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Tavalyi auditálási Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditálási egyszerûsített beszámoló záró
10
7. Váll. tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás (–)
0
0
0
0
0
0
11
8. Alaptevékenység ellátására felhasznált, tervezett eredmény (–)
0
0
0
0
0
0
12
Pénzforgalmi maradványt külön jogszabály alapján módosító t.
0
0
0
0
0
0
13
D) Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi vállalkozási maradványa (C–7–8+–9)
0
0
0
0
0
0
14
E) Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetési kötelezettség (–)
0
0
0
0
0
0
15
F) Vállalkozási tartalékba helyezhetõ összeg (C–8–9–E)
0
0
0
0
0
0
Záradék (vélemény) A könyvvizsgálat során a Csongrád Megyei Önkormányzat 2011. évi konszolidált egyszerûsített éves beszámolóját annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltam, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztem arról, hogy az egyszerûsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Csongrád Megye Önkormányzat mellékelt konszolidált összevont 2011. évi egyszerûsített éves beszámolójának december 31-ei fordulónapra elkészített mérlegben az eszközök és források egyezõ végösszege 119 249 E Ft-tal történõ korrigálás után 18 115 854 ezer Ft, a pénzmaradvány kimutatásában tárgyévi helyesbített pénzmaradványa 1 146 173 ezer Ft, mely egyezõ a pénzmaradvány-kimutatás adatával, a pénzforgalmi jelentés adatai szerint éves összevont konszolidált bevételek fõösszege 35 355 715 ezer Ft és összevont kiadások fõösszege 34 151 028 ezer Ft. Figyelemfelhívás oka: Véleményem korlátozása nélkül felhívom a figyelmet, hogy az egyszerûsített konszolidált mérlegadatok befektetett eszközei között található és a nyilvántartásokkal egyezõ 123 742 E Ft részesedések a 2011. év végén a záráshoz tartozó értékvesztés nem állapítható meg a gazdasági társaságok rendelkezésre álló adatai alapján. A tárgyi eszközök esetében a fõkönyv, analitika, vagyonrendelet egyezõsége mellett a vagyonkataszter egyezõségét a beszámolót követõen elkészítésre kerülõ megszûnõ megyei önkormányzati feladatokhoz tartozó vagyonátadó mérleg készítésekor indokolt egyeztetni. Az auditeltérések 119 249 ezer Ft összege az önállóan gazdálkodó intézmények részére adott kölcsönök összegével került a követeléseknél korrekcióra. Ez utóbbi az intézményi adatokban szerepel, a korrekciót az összevont konszolidált adatoknál helyesbítettem. Szeged, 2012. április 21. Képviseletre jogosult neve Szakál Pálné
Kamarai tag könyvvizsgáló neve
Szakál Pálné s. k.,
Könyvvizsgáló cég neve
Nyilvántartási szám: 5904
Könyvvizsgáló cég székhelye
Eng. szám: 006452
6791 Szeged, Talicska utca 4.
KV 1594
Nyilvántartási szám: 3084
4904
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
ESZKÖZÖK A) Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök B) Forgóeszközök
22 223 237
–
22 223 237
22 279 370
94 027
94 027
74 381
74 381
21 871 991
21 871 991
21 951 826
21 951 826
30 164
30 164
28 675
28 675
227 055
227 055
224 488
224 488
4 805 825
4 357 710
4 805 825
–
–
–
22 279 370
4 357 710
I. Készletek
167 496
167 496
179 544
179 544
II. Követelések
181 714
181 714
542 293
542 293
4 225 679
4 225 679
3 163 963
3 163 963
230 936
230 936
471 910
471 910
27 029 062
26 637 080
III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
Megnevezés
27 029 062
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
–
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
–
26 637 080
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
FORRÁSOK D) Saját tõke
15 385 427
1. Induló tõke 2. Tõkeváltozások 3. Értékelési tartalék
–
15 385 427
21 341 706
18 471 231
18 471 231
18 628 824
18 628 824
– 3 482 547
– 3 482 547
2 316 139
2 316 139
396 743
396 743
396 743
396 743
2 810 480
2 999 972
2 810 480
I. Költségvetési tartalékok
2 810 480
2 810 480
2 999 972
2 999 972
–
–
–
–
8 833 155
2 295 402
8 833 155
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
5 799 295
5 799 295
1 875
1 875
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
2 587 473
2 587 473
1 657 626
1 657 626
446 387
446 387
635 901
635 901
27 029 062
26 637 080
FORRÁSOK ÖSSZESEN
27 029 062
–
–
2 999 972
F) Kötelezettségek
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
–
–
21 341 706
E) Tartalékok
II. Vállalkozási tartalékok
–
–
–
2 295 402
26 637 080
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4905
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített éves pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Eredeti
Sorszám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
1.
Személyi juttatások
7 560 787
7 940 614
7 783 121
2.
Munkaadót terhelõ járulékok
1 967 600
2 058 686
1 993 309
3.
Dologi és egyéb folyó kiadások
5 805 752
8 714 335
8 181 893
4.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
8 500
370 547
372 897
5.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
89 450
65 535
54 720
6.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
108 415
133 023
130 693
7.
Felújítás
188 907
568 298
558 564
8.
Felhalmozási kiadások
2 645 119
3 242 920
503 285
9.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
70 000
119 960
120 011
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
4 500
4 500
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
4 000
21 575
5 716
12.
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+...+12)
18 448 530
23 239 993
19 708 709
14.
Hosszú lejáratú hitelek
80 000
80 000
60 000
15.
Rövid lejáratú hitelek
16.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
17.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
18.
Finanszírozási kiadások összesen (14+..+17)
19.
1 199 848
1 199 748
6 123 625
6 123 625
1 279 848
6 203 625
7 383 373
Pénzforgalmi kiadások (13+18)
19 728 378
29 443 618
27 092 082
20.
Pénzforgalom nélküli kiadások
144 131
99 820
21.
Továbbadási célú kiadások
–
22.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
–
240 974
23.
KIADÁSOK ÖSSZESEN
19 872 509
29 543 438
27 333 056
24.
Intézményi mûködési bevételek
2 490 141
3 299 761
3 250 953
25.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
1 649 492
1 527 297
1 361 769
26.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
7 748 080
9 641 264
9 651 405
27.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
37 548
25 533
28.
Felhalmozási és tõke jellegû bevétel
309 000
223 252
197 938
29.
28-ból: Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
84 000
84 000
65 758
30.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
61 560
383 511
434 859
31.
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
251 046
223 767
32.
Támogatások kiegészítések
3 018 353
9 694 069
9 656 783
33.
32-bõl: Önkormányzatok költségvetési támogatása
34.
Hosszú lejáratú kölcsönök megtérülése
4 000
4 127
8 125
35.
Rövid lejáratú kölcsönök megtérülése
694
4906
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Eredeti
Sorszám
•
2012. évi 28. szám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
36.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+...+35)
15 280 626
25 061 875
24 811 826
37.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
1 299 323
1 299 323
1 270 000
39.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
40.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
41.
Finanszírozási bevételek összesen (37+..+40)
1 299 323
1 299 323
1 270 000
42.
Pénzforgalmi bevételek (36+41)
16 579 949
26 361 198
26 081 826
43.
Pénzforgalom nélküli bevételek
3 292 560
3 182 240
1 328 403
44.
Továbbadási célú bevételek
45.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
46.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
47.
Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege
48.
Finanszírozási mûveletek eredménye
49.
Továbbadási célú mûveletek bevételek és kiadások különbsége
50.
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek különbsége
193 006 19 872 509
29 543 438
27 603 235
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
1.
Záró pénzkészlet
2.
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
3.
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
4 134 271
4 134 271
–1 199 748
–1 199 748
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (+/–)
–124 043
–124 043
–76 075
4.
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
2 796 059
2 796 059
1 853 838
5.
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (–)
6.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+/–3–4–5)
14 421
14 421
1 146 134
7.
Finanszírozásból származó korrekciók (+)
–44 622
–44 622
–15 783
8.
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (+/–)
–
–
–
9.
Költségvetési pénzmaradvány (6+/–7+/–8)
–30 201
–30 201
1 130 351
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
3 076 047
–
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
•
4907
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
10.
A vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
–
–
–
–
11.
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (+/–)
–
–
–
–
12.
Módosított pénzmaradvány (9+/–10+/–11)
–30 201
1 130 351
13.
A 12. sorból az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzeszköz maradványa
–
–
14.
A 12. sorból kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
1 030 663
15.
A 12. sorból szabad pénzmaradvány
99 688
–30 201 –
–
–
– –
Záradék A könyvvizsgálat során a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes magyar nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, továbbá a vonatkozó kormányrendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl, valamint a mûködés eredményérõl megbízható és valós képet ad. Debrecen, 2012. április 10.
Tóth Kálmán
Nagy Tünde s. k.,
Szakmai igazgató East-Audit Zrt. Debrecen, Széchenyi u. 15. MKVK: 001216
Kamarai tag könyvvizsgáló MKVK: 005704
4908
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Mérleg Ezer forintban ESZKÖZÖK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
1.
Alapítás-átszervezés aktivált értéke
01
0
2.
Kísérleti fejlesztés aktivált értéke
02
0
3.
Vagyoni értékû jogok
03
21 403
21 543
21 543
4.
Szellemi termékek
04
17 123
10 712
10 712
5.
Immateriális javakra adott elõleg
05
0
6.
Immateriális javak értékhelyesbítése
06
0
I.
Immateriális javak összesen
07
38 526
32 255
1.
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni jogok
08
9 138 090
9 716 396
9 716 396
2.
Gépek, berendezések, felszerelések
09
855 890
866 962
866 962
3.
Jármûvek
10
35 333
39 889
39 889
4.
Tenyészállatok
11
2 582
2 093
2 093
5.
Beruházások, felújítások
12
938 762
408 096
408 096
6.
Beruházásra adott elõlegek
13
0
7.
Állami készletek, tartalékok
14
0
8.
Tárgyi eszközök értékhelyesbítése
15
0
II.
Tárgyi eszközök összesen
16
10 970 657
11 033 436
1.
Tartós részesedés
17
1 000
1 100
ebbõl: – tartós társulási részesedés
18
2.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapír
19
0
3.
Tartósan adott kölcsön
20
41 053
4.
Hosszú lejáratú betétek
21
5.
Egyéb hosszú lejáratú követelések
22
6.
Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése
23
III.
Befektetett pénzügyi eszközök összesen
24
1.
Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
25
0
2.
Koncesszióba adott eszközök
26
0
3.
Vagyonkezelésbe adott eszközök
27
0
4.
Vagyonkezelésbe vett eszközök
28
5.
Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök értékhelyesbítése
29
0
2011
32 255
0
0
11 033 436 1 100 0 0
67 337
–27 212
40 125 0
320
299
299 0
42 373
80 090
68 736
78 048
–27 212
41 524
78 048 0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4909
2012. évi 28. szám
ESZKÖZÖK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
2011
IV.
Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök
30
80 090
78 048
0
78 048
A)
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
31
11 131 646
11 212 475
–27 212
11 185 263
1.
Anyagok
32
113 297
102 294
102 294
2.
Befejezetlen termelés és félkész termékek
33
1 231
1 990
1 990
3.
Növendék-, hízó és egyéb állatok
34
3 555
4 599
4 599
4.
Késztermékek
35
5 136
4 706
4 706
5/a
Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatások és követelés fejében átvett eszközök, készletek
36
12 824
14 386
14 386
5/b
Követelés fejében átvett eszközök
37
1 266
458
458
I.
Készletek összesen
38
137 309
128 433
0
128 433
1.
Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevõk)
39
39 091
36 768
385
37 153
2.
Adósok
40
14 287
17 023
3.
Rövid lejáratú kölcsönök
41
4.
Egyéb követelések
42
ebbõl:
43
– tartósan adott kölcsönökbõl a mérlegford.-ot követõ egy éven belül esedékes részletek
44
35 352
– egyéb hosszú lej.-ú köv.-ekbõl a mérlegford.-ot követõ egy éven belül esedékes részletek
45
62
– nemzetközi támogatási programok miatti követelések
46
0
– támogatásiprogram-elõlegek
47
0
– elõfinanszírozás miatti követelések
48
– támogatási programok szabálytalan kifizetések miatti követelések
49
0
– garancia- és kezességvállalásból származó követelések
50
0
II.
Követelések összesen
51
105 160
211 549
27 212
238 761
1.
Forgatási célú részesedés
52
0
0
0
0
1/a
Forgatási célú részesedés bekerülési (könyv szerinti) értéke
53
0
1/b
Forgatási célú részesedés elszámolt értékvesztése
54
0
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok
55
2.
17 023 0
51 782
157 758
26 827
184 585
26 827
26 827
0
121 215
0
0
0
121 215
0
4910
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
ESZKÖZÖK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
2011
2/a
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapír bekerülési (könyv szerinti) értéke
56
0
2/b
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapír elszámolt értékvesztése
57
0
III.
Értékpapírok összesen
58
0
0
1.
Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
59
2 523
1 071
1 071
2.
Költségvetési pénzforgalmi számlák
60
4 040 395
2 240 790
2 240 790
3.
Elszámolási számlák
61
4.
Idegen pénzeszközök számlái
62
93 529
93 427
IV.
Pénzeszközök összesen
63
4 136 447
2 335 288
1.
Költségvetési aktív függõ elszámolások
64
70 851
461
461
2.
Költségvetési aktív átfutó elszámolások
65
530 342
342 971
342 971
3.
Költségvetési aktív kiegyenlítõ elszámolások
66
34 811
4.
Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások
67
V.
Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen
68
636 004
343 432
0
343 432
B)
FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN
69
5 014 920
3 018 702
27 212
3 045 914
70
16 146 566
14 231 177
0
14 231 177
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
0
0
0 93 427 0
2 335 288
0 0
Ezer forintban FORRÁSOK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
I.
Tartós tõke
71
2 880 358
2 880 359
1.
Kezelésbe vett eszközök tartós tõkéje
72
54 958
0
0
2.
Saját tulajdonban lévõ eszközök tartós tõkéje
73
2 825 400
2 880 359
2 880 359
II.
Tõkeváltozások
74
–2 628
7 693 919
1.
Kezelésbe vett eszközök tõkeváltozása
75
33 019
66 243
66 243
2.
Saját tulajdonban lévõ eszközök tõkeváltozása
76
–35 647
7 627 676
7 627 676
III.
Értékelési tartalék
77
0
0
1.
Kezelésbe vett eszközök értékelési tartaléka
78
0
2.
Saját tulajdonban lévõ eszközök értékelési tartaléka
79
0
D)
SAJÁT TÕKE ÖSSZESEN
80
2 877 730
10 574 278
0
2011
0
0
0
2 880 359
7 693 919
0
10 574 278
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4911
2012. évi 28. szám
FORRÁSOK Megnevezés
Ssz
Költségvetési tartalék elszámolása
81
572 889
1 271 355
1 271 355
ebbõl: – tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása
82
422 036
1 344 927
1 344 927
– elõzõ év(ek) költségvetési tartalék elszámolása
83
150 853
–73 572
–73 572
2.
Költségvetési pénzmaradvány
84
3 130 208
1 025 988
1 025 988
3.
Költségvetési kiadási megtakarítás
85
0
4.
Költségvetési bevételi lemaradás
86
0
5.
Elõirányzat-maradvány
87
0
I.
Költségvetési tartalékok összesen
88
3 703 097
2 297 343
1.
Vállalkozási tartalék elszámolása
89
–2 584
345
345
ebbõl: – tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása
90
345
345
– elõzõ év(ek) vállalkozási tartalék elszámolása
91
0
2.
Vállalkozási maradvány
92
0
3.
Vállalkozási kiadási megtakarítás
93
0
4.
Vállalkozási bevételi lemaradás
94
0
II.
Vállalkozási tartalékok összesen
95
–2 584
345
0
345
E)
TARTALÉKOK ÖSSZESEN
96
3 700 513
2 297 688
0
2 297 688
1.
Hosszú lejáratra kapott kölcsönök
97
7 276
5 457
2.
Tartozás fejlesztési célú kötvénykibocsátásból
98
6 969 285
3.
Tartozás mûködési célú kötvénykibocsátásból
99
4.
Beruházási és fejlesztési célú hitelek
100
235 954
5.
Mûködési célú hosszú lejáratú hitelek
101
437 500
6.
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
102
101 887
110 362
I.
Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen
103
7 751 902
115 923
1.
Rövid lejáratú kölcsönök
104
2.
Rövid lejáratú hitelek
105
498 132
ebbõl: likvidhitelek és rövid lejáratú mûködési célú kötvénykibocsátások
106
498 132
Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)
107
571 962
709 331
709 331
ebbõl:
108
– tárgyévi költségvetést terhelõ szállítói kötelezettségek
109
268 794
89 327
89 327
1.
3.
2010
2011
Audit módosítás
0
2011
2 297 343
5 457 0 0
104
104 0 110 362 0
115 923 0 0
4912
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
FORRÁSOK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
2011
– tárgyévet követõ évet terhelõ szállítói kötelezettségei
110
303 168
620 004
620 004
Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek
111
167 947
152 925
152 925
ebbõl:
112
– váltótartozások
113
– munkavállalókkal szembeni különféle kötelezettségek
114
32
32
– költségvetéssel szembeni kötelezettségek
115
1 391
1 391
– helyi adó túlfizetése miatti kötelezettség
116
0
– nemzetközi támogatási programok miatti kötelezettségek
117
0
– támogatási program elõlege miatti kötelezettségek
118
14 009
14 009
– elõfinanszírozás miatti kötelezettségek
119
121 215
121 215
– szabálytalan kifizetések miatti kötelezettségek
120
0
– garancia- és kezességvállalásból származó kötelezettségek
121
0
– hosszú lejáratra kapott kölcsönök következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
122
– felhalmozási célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
123
0
– mûködési célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
124
0
– beruházási, fejlesztési hitelek következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
125
41 122
– mûködési célú hosszú lejáratú hitelek következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
126
120 000
– egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következõ évet terhelõ törlesztõrészletei
127
– tárgyévi költségvetést terhelõ egyéb röv. lej. kötelezettségek
128
– a tárgyévet követõ évet terhelõ egyéb rövid lejáratú köt.
129
0
– egyéb különféle kötelezettségek
130
0
II.
Rövid lejáratú kötelezettségek összesen
131
1 238 041
862 256
1.
Költségvetési passzív függõ elszámolások
132
279 307
287 548
287 548
2.
Költségvetési passzív átfutó elszámolások
133
103 739
57
57
4.
0
1 819
5 006
1 819
1 819
2 195
2 195 0
8 279
8 279
3 985
3 985
0
862 256
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4913
2012. évi 28. szám
FORRÁSOK Megnevezés
Ssz
2010
2011
Audit módosítás
2011
3.
Költségvetési passzív kiegyenlítõ elszámolások
134
101 646
4.
Költségvetésen kívüli passzív kiegyenlítõ elszámolások
135
93 688
93 427
93 427
ebbõl:
136
– költségvetésen kívüli letéti elszámolások
137
9 972
12 709
12 709
– nemzetközi támogatási programok devizaelszámolása
138
III.
Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen
139
578 380
381 032
0
381 032
F)
KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN
140
9 568 323
1 359 211
0
1 359 211
141
16 146 566
14 231 177
0
14 231 177
FORRÁSOK ÖSSZESEN
0
0
Pénzforgalmi jelentés (kiadások és bevételek összesített elõirányzata és teljesítése Ezer forintban Megnevezés
2010
2011
Teljesített elõirányzat
Eredeti
Módosított
Teljesített elõirányzat
%
01
Személyi juttatások
5 521 877
5 260 657
5 451 012
5 348 581
98%
02
Munkaadókat terhelõ járulékok
1 472 364
1 347 585
1 441 219
1 406 460
98%
03
Dologi és egyéb folyó kiadások
4 544 132
4 357 023
5 326 393
4 928 399
93%
Pénzmaradvány-elvonás
195 709
0
471 150
471 151
04
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
225 749
118 127
195 561
191 472
98%
05
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
198 570
231 000
266 332
266 192
100%
06
Ellátottak pénzbeli juttatásai
42 924
10 902
75 497
64 304
85%
07
Felújítás
155 509
140 000
18 751
76 533
408%
08
Felhalmozási kiadások
937 770
531 931
1 067 549
701 357
66%
09
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
225 891
37 574
264 159
221 713
84%
10
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadás
0
8 284
8 284
100%
11
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen
14
Hosszú lejáratú hitelek
15
Rövid lejáratú hitelek
23 039
0% 0%
13 543 534
12 034 799
14 585 907
13 684 446
94%
239 367
176 204
85 923
7 319 084
8518%
0
4 452
138 000
1 051 217
762%
4914
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
2010
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
17
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
18
Finanszírozási kiadások összesen
19
Pénzforgalmi kiadások
20
Pénzforgalom nélküli kiadások
21
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
22
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
23
Kiadások összesen
24
2012. évi 28. szám
2011
Teljesített elõirányzat
16
•
Eredeti
Módosított
0
410
Teljesített elõirányzat
%
100
24% 0%
239 367
180 656
224 333
8 370 401
3731%
13 782 901
12 215 455
14 810 240
22 054 847
149%
643 823
2 146 009
0
0%
523 992
–292 572
14 306 893
12 859 278
16 956 249
21 762 275
128%
Intézményi mûködési bevételek
1 474 710
1 282 854
1 336 267
1 267 904
95%
25
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
1 387 570
1 455 801
1 282 358
1 282 358
100%
26
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
7 445 442
5 925 899
6 640 460
6 631 291
100%
0
0
239 686
471 149
16 700
0
17 673
17 732
100%
215 670
502 274
733 767
643 458
88%
69
0
83
83
100%
Elõzõ évi elõirányzat-, pénzmaradvány átvétele ÁH belülrõl 27
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
28
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
29
– ebbõl: önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
30
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
400 441
31
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
185 367
37 574
136 897
130 443
95%
32
Támogatások, kiegészítések
2 075 947
1 869 505
1 980 764
9 684 134
489%
33
– ebbõl: önkormányzatok költségvetési támogatása
2 075 947
1 869 505
1 980 764
9 684 134
489%
34
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
35
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
36
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
37
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38
Rövid lejáratú hitelek felvétele
39
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
40
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
41
Finanszírozási bevételek összesen
0%
21 496
0% 0%
13 223 343
11 073 907
12 367 872
20 128 469
9 150 493 717
163% 0%
23 534
29 836
29 836
5 630
100% 0% 0%
508 497
23 534
29 836
29 836
100%
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4915
2012. évi 28. szám
Megnevezés
2010
2011
Teljesített elõirányzat
42
Pénzforgalmi bevételek
43
Pénzforgalom nélküli bevételek
44
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
46
Bevételek összesen
47
Eredeti
Módosított
Teljesített elõirányzat
%
13 731 840
11 097 441
12 397 708
20 158 305
163%
995 093
965 411
4 019 403
2 974 426
74%
58 914
–197 087
14 785 847
12 062 852
16 417 111
22 935 644
140%
Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (ktgv. hiány, ktgv. többlet)
674 902
–639 304
–344 641
9 418 449
–2733%
48
Finanszírozási mûveletek eredménye
269 130
–157 122
–194 497
–8 340 565
4288%
49
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége
50
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek eredménye
0
0
–465 078
0
0
95 485
0%
Pénzforgalmi egyeztetés Ezer forintban Megnevezés
+
Pénzkészlet a tárgyidõszak elején
+
2010
2011
4 559 057
4 042 918
Bevételek
13 790 754
19 961 218
–
Kiadások
14 306 893
21 762 275
=
Pénzkészlet a tárgyidõszak végén
4 042 918
2 241 861
Pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban Megnevezés
Ssz.
2009
2010
2011
A hosszú lejáratú költségvetési betétszámlák záró egyenlegei
01
1 124
A rövid lejáratú költségvetési pénzforgalmi és betétszámlák záró egyenlegei
02
4 555 492
4 040 395
2 240 790
Pénztárak és betétkönyvek záró egyenlegei
03
2 441
2 523
1 071
Záró pénzkészlet (1+2+3)
A
4 559 057
4 042 918
2 241 861
Forgatási célú értékpapírok záró állománya
04
Rövid lejáratú likvidhitelek és mûködési célú kötvénykibocsátás záró állománya (–)
05
102 425
493 717
Forgatási célú finanszírozási mûveletek egyenlege (4+5)
B
–102 425
–493 717
0
Költségvetési aktív függõ elszámolások záró egyenlege
–
27 695
70 851
461
Költségvetési aktív átfutó elszámolások záró egyenlege
–
42 666
530 342
342 971
4916
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Ssz.
2009
•
2010
2012. évi 28. szám
2011
Költségvetési aktív kiegyenlítõ elszámolások záró egyenlege
–
41 651
34 811
0
Költségvetési aktív elszámolások záró egyenlege
06
112 012
636 004
343 432
Költségvetési passzív függõ elszámolások záró egyenlege (–)
–
340 968
279 307
287 548
Költségvetési passzív átfutó elszámolások záró egyenlege (–)
–
9 537
103 739
57
Költségvetési passzív kiegyenlítõ elszámolások záró egyenlegei (–)
–
75 273
101 646
0
Költségvetési passzív elszámolások záró egyenlege (–)
07
425 778
484 692
287 605
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összesen (6+7) (±)
C
–313 766
151 312
55 827
Elõzõ évben (években) képzett költségvetési tartalékok maradványa (–)
08
3 503 075
3 281 061
952 416
Elõzõ évben (években) képzett vállalkozási tartalékok maradványa (–)
09
0
Elõzõ évben (években) képzett tartalékok maradványa (8+9) (–)
D
3 503 075
3 281 061
952 416
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (–)
E
–2 584
345
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (A+B+C+D+E)
F
639 791
422 036
1 344 927
Intézményi költségvetési befizetés többlettámogatás miatt
10
Költségvetési befizetés többlettámogatás miatt
11
–15 873
–46 931
–38 629
Költségvetési kiutalás kiutalatlan intézményi támogatás miatt
12
Költségvetési kiutalás kiutalatlan támogatás miatt
13
Finanszírozásból származó korrekciók (±10±11±12±13) (±)
G
–15 873
–46 931
–38 629
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (–)
H
Költségvetési pénzmaradvány (F±G+H)
I
623 918
375 105
1 306 298
623 918
375 105
1 306 298
Vállalkozási maradványból alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
14
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel
15
Módosított pénzmaradvány (I+14+15)
J
A J. sorból: – Egészségbiztosítási Alapokból folyósított pénzeszközök maradványa
16
0
– Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
17
592 788
39 815
727 739
– ebbõl: Mûködési célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
–
519 951
524 834
335 837
– ebbõl: Felhalmozási célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
–
73 197
154 019
391 902
– Szabad pénzmaradvány
18
31 130
335 290
578 559
– ebbõl: Mûködési célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
–
29 709
168 444
578 559
– ebbõl: Felhalmozási célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
–
1 421
166 846
0
0
0
0
Technikai összesen
0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4917
2012. évi 28. szám
Vállalkozási maradvány (eredménykimutatás) Ezer forintban Megnevezés
01
Vállalkozási tevékenység bevételi elõirányzata
02
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt – folyó bevételei
03
– kamatbevétele, realizált árfolyamnyeresége
04
– felhalmozási és tõke jellegû bevételei
05
– osztalék és hozambevétele
06
– pénzforgalom nélküli bevétele
07
– felhalmozási és folyó támogatásai, visszatérülései
08
– hiteleinek, rövid lejáratú értékpapírjainak bevételei
09
– bevételei összesen (2+…+8)
10
Vállalkozási tevékenység kiadási elõirányzata
11
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt – folyó (és pénzforgalom nélküli) kiadásai
12
– felhalmozási és tõkekiadásai
13
– pénzeszközátadásai, elvonásai, egyéb átutalásai
14
– hiteleinek, rövid lejáratú értékpapírjainak kiadásai
15
2010
2011
2584
2972
0
3317
0
3317
–2584
2972
0
2972
– kiadásai összesen (11+…14)
0
2972
16
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa (eredménye)
0
345
17
Vállalkozási tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás (–)
18
Alaptevékenység ellátására felhasznált tárgyévi eredmény (–)
19
Alaptevékenység ellátására felhasznált elõzõ év(ek) eredménye (–)
20
A tárgyévet követõ évben alaptevékenység ellátására felhasználni tervezett eredmény (–)
21
Pénzforgalmi eredményt külön jogszabály alapján módosító tétel (+/–)
22
Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi maradványa (eredménye)
0
345
23
Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetés (–)
24
Tartalékba helyezhetõ összeg
0
345
Záradék (vélemény) A könyvvizsgálat során a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2011. évi éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az éves költségvetési beszámoló összeállítását a számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az éves költségvetési beszámoló összeállítása a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad.
4918
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Figyelemfelhívás Az önkormányzat adósságát az év folyamán konszolidálták. Ennek keretében az adósságállomány döntõ része, az intézményhálózat a hozzákapcsolódó vagyonelemekkel együtt elvonásra kerül. (Az intézményhálózat 2012. január 1-jétõl került új fenntartó alá.) A maradó eszközállomány egy részét kölcsön/lízing terheli. Nem képezte megbízásunk tárgyát az átadás-átvétel szabályszerûségének ellenõrzése. Az átszervezés megváltoztatta az önkormányzat mûködési feltételeit, mely a 2012. évi költségvetés felülvizsgálatával, módosításával jár(hat). I. A KEMÖ beszámolójának alapját, az egyes intézmények által összeállított beszámolók képezik. Az egyes intézményeknél eltérõ felkészültségû a gazdasági terület, más-más bonyolultsági fokú a megoldandó feladat. Ezért az elemi beszámolók egyenszilárdsága, és az abból készített összevont beszámoló megfelelõsége ennek figyelembevételével értékelhetõ. A zárás elõkészítése folyamán a beépülõ intézmények beszámolóit, azonos szempontok szerint áttekintettük. Ennek folyamán ellenõriztük: a) a fõkönyv leltári alátámasztásának dokumentáltságát, b) a beszámoló fõkönyvi kivonattal való összhangját, alátámasztását, c) a szöveges értékelés meglétét, valamint d) a peres ügyek bemutatását. Észrevételeinket a pénzügyi vezetés részére közvetlenül megadtuk. II. A Szent Borbála Kórház esetében: Az egészségügyi rendszer átalakítása során az irányítása átkerült a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet szervezete alá 2012. január 1-jével. A kórház peres ügyeinek kockázatára az önkormányzat céltartalékképzése szükséges, mely nem történt meg. Az esetleges kötelezettségeket, mint könyvön kívüli tételeket, a vagyon fedezi. A GYEMSZI fenntartása alá kerülésével ez a kötelem is átszáll az új fenntartóra. III. KEM-TISZK A KEM-TISZK beszámolója figyelemfelhívó záradékkal került kibocsátásra, mivel a passzív fûggõ kötelezettségek rendezése 2012. évben elõírt kötelezettség. IV. A KEMÖ intézmények éves beszámolóinak befogadásakor az egyes beszámolók mögötti könyvelési forgalmak, gazdasági események, analitikák, adózási mechanizmus, szabályozási háttér hitelesítése nem képezte feladatunkat. V. Az összevont beszámoló „egyesítést” jelent, azaz konszolidációs típusú kiszûrésekre, egyedi beszámolók összeállítására, hitelesítésére nem került sor. Budapest, 2012. április 20.
Audit Service Kft.
Horányi Márton s. k.,
könyvvizsgáló társaság
kamarai tag könyvvizsgáló
1022 Budapest, Bimbó út 3.
ny. sz.: 001185
ny. sz.: 001030
ktgvetési. sz.: KM 000333
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4919
2012. évi 28. szám
Budapest Fõváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
ESZKÖZÖK
1.
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
2.
I. Immateriális javak
3.
II. Tárgyi eszközök
4.
III. Befektetett pénzügyi eszközök
5.
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncessziós vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök
6.
B) FORGÓESZKÖZÖK
7.
I. Készletek
8.
II. Követelések
9.
III. Értékpapírok
10.
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (±)
225 911 429 68 571
0 225 911 429 225 221 147
0 225 221 147
0
0
68 571
45 746
45 746
0 223 713 302 222 817 677
0 222 817 677
2 070 749
0
2 070 749
2 321 289
0
2 321 289
58 807
0
58 807
36 435
0
36 435
2 473 163
0
2 473 163
2 196 460
0
2 196 460
882
0
882
1 126
0
1 126
1 400 869
0
1 400 869
1 360 624
0
1 360 624
0
0
0
0
0
0
IV. Pénzeszközök
561 459
0
561 459
609 351
0
609 351
11.
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
509 953
0
509 953
225 359
0
225 359
12.
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
FORRÁSOK
13.
D) SAJÁT TÕKE
14.
1. Tartós tõke
15.
2. Tõkeváltozások
16.
3. Értékelési tartalék
17.
223 713 302
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
228 384 592
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
222 379 658 2 039 449 220 340 209
0 228 384 592 227 417 607
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (±)
0 227 417 607
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
0 222 379 658 221 475 543
0 221 475 543
0
0 221 588 490
2 039 449 221 588 490
0 220 340 209
–112 947
0
–112 947
0
0
0
0
0
0
E) TARTALÉKOK
791 861
0
791 861
797 151
0
797 151
18.
I. Költségvetési tartalékok
791 861
0
791 861
797 151
0
797 151
19.
II. Vállalkozási tartalékok
0
0
0
0
0
0
20.
F) KÖTELEZETTSÉGEK
5 213 073
0
5 213 073
5 144 913
0
5 144 913
21.
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3 667 882
0
3 667 882
3 933 778
0
3 933 778
22.
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
1 265 640
0
1 265 640
1 173 575
0
1 173 575
23.
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
279 551
0
279 551
37 560
0
37 560
24.
FORRÁSOK ÖSSZESEN:
228 384 592
0 228 384 592 227 417 607
0 227 417 607
4920
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített éves pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
Eredeti elõirányzat
Módosított elõirányzat
Teljesítés
1.
Személyi juttatások
4 414 312
4 726 393
4 541 872
2.
Munkaadókat terhelõ járulékok
1 170 180
1 208 956
1 151 664
3.
Dologi és egyéb folyó kiadások
5 580 467
6 109 631
5 612 901
4.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
289 752
539 148
510 599
5.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
786 170
962 789
957 308
6.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
5 880
22 986
23 230
7.
Felújítás
2 039 160
2 011 778
1 240 053
8.
Felhalmozási kiadások
1 654 595
654 490
253 006
135 165
135 365
888 046
1 123 985
901 562
70 415
83 463
47 384
16 898 977
17 578 784
15 374 944
578 666
578 666
578 665
9.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
11.
Hosszú lejáratú kölcsön nyújtása
12.
Rövid lejáratú kölcsön nyújtása
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen
14.
Hosszú lejáratú hitelek
15.
Rövid lejáratú hitelek
16.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
17.
Forgatási célú értékpapírok kiadásai
18.
Finanszírozási kiadások összesen
19.
Pénzforgalmi kiadások
20.
Pénzforgalom nélküli kiadások
21.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
22.
Kiadások összesen
23.
4 784
578 666
578 666
583 449
17 477 643
18 157 450
15 958 393
718 406
304 818
18 196 049
18 462 268
15 673 799
Intézményi mûködési bevételek
3 213 630
2 797 521
2 517 252
24.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
7 765 458
8 150 801
7 878 410
25.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
149 045
385 827
633 787
26.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
24 570
23 940
27.
Felhalmozási és tõkejellegû bevételek
2 070 679
1 383 072
756 560
28.
27-bõl: Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
400 000
400 000
254 981
29.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
1 787 725
1 196 217
693 715
30.
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
24 003
5 703
31.
Támogatások, kiegészítések
2 051 820
2 499 608
2 566 770
32.
31-bõl: Önkormányzatok költségvetési támogatása
2 051 820
2 449 608
2 449 608
33.
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
62 000
62 000
54 708
34.
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
35.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
17 100 357
16 523 619
15 130 845
36.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
1 095 692
900 000
900 000
37.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
38.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
39.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
40.
Finanszírozási bevételek összesen
1 095 692
900 000
900 000
41.
Pénzforgalmi bevételek
18 196 049
17 423 619
16 030 845
42.
Pénzforgalom nélküli bevételek
1 038 649
1 038 649
–284 594
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4921
2012. évi 28. szám
Sorszám
Eredeti elõirányzat
Megnevezés
43.
Továbbadási célú bevételek
44.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
45.
Bevételek összesen
46.
Költségvetési hiány/többlet
47.
Finanszírozási mûveletek eredménye
48.
Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége
49.
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege
Módosított elõirányzat
Teljesítés
–245 386 18 196 049
18 462 268
16 824 108
201 380
–1 055 165
–244 099
–517 026
–321 334
794 550
517 026
321 334
316 551
0
0
39 208
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1
Záró pénzkészlet
545 141
545 141
589 639
589 639
2
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záróegyenlege (±)
246 720
246 720
207 512
207 512
3
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa
0
0
4
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye
0
0
5
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1±2–3–4)
791 861
791 861
797 151
797 151
6
Finanszírozásból származó korrekciók
67 147
67 147
61 676
61 676
7
Pénzmaradványt terhelõ elvonások
0
8
A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
9
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel
0
10
Módosított pénzmaradvány (5±6±7+8±9)
859 008
859 008
858 827
858 827
11
10. sorból kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
672 995
672 995
858 827
858 827
12
10. sorból szabad pénzmaradvány
186 013
186 013
0
0
Egyszerûsített vállalkozásimaradvány-kimutatás Ezer forintban
Ssz.
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések
Elõzõ évi auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú bevételei
0
0
0
0
0
0
2.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei
0
0
0
0
0
0
3.
Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási bevételek
0
0
0
0
0
0
4922
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések
Elõzõ évi auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai
•
2012. évi 28. szám
Auditálási eltérések
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Ssz.
Megnevezés
A)
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt bevételei
0
0
0
0
0
0
4.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú kiadásai
0
0
0
0
0
0
5.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai
0
0
0
0
0
0
6.
Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási kiadások
0
0
0
0
0
0
B)
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt kiadásai
0
0
0
0
0
0
C)
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa
0
0
0
0
0
0
7.
Vállalkozási tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás
0
0
0
0
0
0
8.
Alaptevékenység ellátására felhasznált és felhasználni tervezett vállalkozási maradvány
0
0
0
0
0
0
9.
Pénzforgalmi maradványt jogszabály alapján módosító egyéb tétel
0
0
0
0
0
0
D)
Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi vállalkozási maradványa
0
0
0
0
0
0
E)
Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetési kötelezettség
0
0
0
0
0
0
F)
Vállalkozási tartalékba helyezhetõ összeg
0
0
0
0
0
0
Záradék/vélemény A könyvvizsgálat során a Budapest Fõváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített összevont éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerûsített összevont éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az egyszerûsített összevont éves költségvetési beszámoló a Budapest Fõváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad. Az önkormányzati ingatlankataszter-nyilvántartásban, valamint a zárszámadáshoz készített vagyonkimutatásban szereplõ értékadatok az egyszerûsített összevont éves költségvetési beszámoló adataival összhangban vannak. Budapest, 2012. április 27. Kamarai tag könyvvizsgáló neve: Kamarai tagsági szám: Képviseletre jogosult neve:
Dr. Szebellédi István 002431 Dr. Szebellédi István
Könyvvizsgáló cég neve:
C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft.
Könyvvizsgáló cég címe:
1148 Budapest, Fogarasi út 58.
Nyilvántartásba vételi szám:
000062
Dr. Szebellédi István s. k., kamarai tag könyvvizsgáló C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft. ügyvezetõje
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4923
2012. évi 28. szám
Budapest Fõváros X. Kerület Kõbányai Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
ESZKÖZÖK
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
1.
2.
3.
Sorszám
1.
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
2.
l. Immateriális javak
3.
ll. Tárgyi eszközök
4.
Ill. Befektetett pénzügyi eszközök
5.
VI. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök
6.
B) FORGÓESZKÖZÖK
7.
l. Készletek
8.
ll. Követelések
9.
lll. Értékpapírok
10.
IV. Pénzeszközök
11.
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
12.
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK
Elõzõ év auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai 4.
5.
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
6.
7.
92 862 734
92 682 734
92 745 126
92 745 126
73 668
73 668
52 839
52 839
89 620 562
89 620 562
90 011 708
90 011 708
2 713 474
2 713 474
2 183 514
2 183 514
455 030
455 030
497 065
497 065
5 278 211
5 278 211
4 060 212
4 060 212
3 927
3 927
7 786
7 786
1 847 095
1 847 095
1 755 637
1 755 637
1 404
1 404
1 404
1 404
2 995 906
2 995 906
1 919 036
1 919 036
429 879
429 879
376 349
376 349
98 140 945
98 140 945
96 805 338
96 805 338
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
13.
D) SAJÁT TÕKE
91 601 234
91 601 234
91 351 238
91 351 238
14.
1. Tartós tõke
90 742 793
90 742 793
91 490 123
91 490 123
15.
2. Tõkeváltozások
858 441
858 441
–138 885
– 138 885
16.
3. Értékelési tartalék
17.
E) TARTALÉKOK
3 269 127
3 269 127
1 964 358
1 964 358
18.
l. Költségvetési tartalékok
3 269 127
3 269 127
1 964 358
1 964 358
19.
ll. Vállalkozási tartalékok
20.
F) KÖTELEZETTSÉGEK
3 270 584
3 270 584
3 489 742
3 489 742
21.
l. Hosszú lejáratú kötelezettségek
2 527 306
22.
ll. Rövid lejáratú kötelezettségek
585 216
585 216
877 980
877 980
23.
lll. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
158 062
158 062
332 431
332 431
24.
FORRÁSOK ÖSSZESEN
98 140 945
98 140 945
96 805 338
96 805 338
2 279 331
4924
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Eredeti
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
Sorszám
1.
2.
3.
4.
1.
Személyi juttatások
5 328 979
5 815 005
5 670 023
2.
Munkaadókat terhelõ járulékok
1 354 197
1 489 391
1 445 188
3.
Dologi és egyéb folyó kiadások
5 792 465
6 321 278
5 012 057
4.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
629 456
803 676
792 000
5.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
862 700
1 104 338
1 098 758
6.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
40 200
45 305
42 288
7.
Felújítás
860 842
815 158
577 972
8.
Felhalmozási kiadások
2 117 032
2 426 833
1 027 450
9.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
60 830
275 116
4 698
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
183 058
240 476
129 490
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
18 698
18 698
18 078
12.
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+...+12)
17 248 457
19 355 274
15 818 002
14.
Hosszú lejáratú hitelek
245 925
245 925
245 925
15.
Rövid lejáratú hitelek
16.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
17.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
18.
Finanszírozási kiadások összesen (14+...+17)
245 925
245 925
245 925
19.
Pénzforgalmi kiadások (13+18)
17 494 382
19 601 199
16 063 927
20.
Pénzforgalom nélküli kiadások
2 104 153
544 124
21.
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
22.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
23.
Kiadások összesen (19+...+22)
24.
Intézményi mûködési bevételek
25.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevétele
26.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
27.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
28.
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
29.
–56 471 19 598 535
20 145 323
16 007 456
1 011 113
1 041 671
954 153
10 245 929
10 172 036
9 617 489
469 662
616 963
620 750
12 484
12 485
1 729 232
650 430
149 961
28-ból: Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
118 140
118 140
46 078
30.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
130 685
148 425
79 121
31.
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
54 150
54 150
56 332
32.
Támogatások, kiegészítések
3 130 717
3 268 867
3 268 867
33.
32-bõl: Önkormányzatok költségvetési támogatása
3 130 717
3 268 867
3 268 867
34.
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4925
2012. évi 28. szám
Eredeti
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
Sorszám
1.
2.
35.
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
36.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+...+28+30+31+32+34+35)
37.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
39.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
40.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
41.
Finanszírozási bevételek összesen (37+...+40)
42.
3.
4.
16 771 488
15 965 026
14 759 158
896 000
896 000
896 000
896 000
Pénzforgalmi bevételek (36+41)
17 667 488
16 861 026
14 759 158
43.
Pénzforgalom nélküli bevételek
1 931 047
3 284 297
2 566 896
44.
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
46.
Bevételek összesen (42+...+45)
47.
Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36+43–13–20) [költségvetési hiány (–), költségvetési többlet (+)]
48.
Finanszírozási mûveletek eredménye (41–18)
49. 50.
197 989 19 598 535
20 145 323
17 524 043
–650 075
–650 075
1 508 052
650 075
650 075
–245 925
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44–21)
0
0
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege (45–22)
0
0
254 460
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
1.
2.
3.
Sorszám
1.
Záró pénzkészlet
2.
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
3.
Elõzõ év auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai 4.
5.
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
6.
7.
2 951 990
2 951 990
1 901 681
1 901 681
1 404
1 404
1 404
1 404
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (±)
315 733
315 733
61 273
61 273
4.
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
491 437
491 437
741 978
741 978
5.
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (–)
6.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1 ± 2–3–4)
2 777 690
2 777 690
1 222 380
1 222 380
7.
Finanszírozásból származó korrekciók (±)
–3 367
–3 367
64 344
64 344
4926
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Sorszám
1.
2.
3.
8.
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (±)
9.
Költségvetési pénzmaradvány (6+7+8)
10.
A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
11.
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±)
12.
Módosított pénzmaradvány (5±6±7+8± 9 )
13.
A 10. sorból az – Egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány
14. 15.
Elõzõ év auditált Tárgyévi egyszerûsített költségvetési beszámoló beszámoló záró adatai 4.
5.
•
2012. évi 28. szám
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
6.
7.
2 774 323
2 774 323
1 286 724
1 286 724
2 774 323
2 774 323
1 286 724
1 286 724
– Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
2 078 349
2 078 349
1 266 541
1 266 541
– Szabad pénzmaradvány
695 974
695 974
20 183
20 183
Záradék/vélemény A könyvvizsgálat során a Budapest Fõváros X. Kerület Kõbányai Önkormányzat 2011. évi összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámoló Budapest Fõváros X. Kerület Kõbányai Önkormányzat 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad. Az önkormányzati ingatlankataszter-nyilvántartásban, valamint a zárszámadáshoz készített vagyonkimutatásban szereplõ értékadatok az összevont egyszerûsített éves költségvetési beszámoló adataival összhangban vannak.
Budapest, 2012. április 16.
Dr. Lukács János
Dr. Lukács János s. k.,
ügyvezetõ igazgató Audit Network Hungary Kft. 1036 Budapest, Galagonya u. 5. kamarai nyt. szám: 002158
kamarai tag könyvvizsgáló kamarai tagszám: 003567
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4927
2012. évi 28. szám
Budapest XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Eszközök
A)
B)
Befektetett eszközök
Elõzõ év Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések** (+–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
34 389 189
36 386 586
36 386 586
68 186
68 186
91 365
91 365
31 140 522
31 140 522
32 212 184
32 212 184
1 061 662
1 061 662
1 640 549
1 640 549
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
2 118 819
2 118 819
2 442 488
2 442 488
Forgóeszközök
3 050 812
3 050 812
1 950 492
1 950 492
1 377
1 377
1 665
1 665
I.
Immateriális javak
II.
Tárgyi eszközök
III.
Befektetett pénzügyi eszközök
I.
Készletek
II.
Követelések
604 884
604 884
670 898
670 898
III.
Értékpapírok
0
0
0
0
IV.
Pénzeszközök
2 401 212
2 401 212
1 255 977
1 255 977
V.
Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
43 339
43 339
21 952
21 952
37 440 001
37 440 001
38 337 078
38 337 078
Források
D) Saját tõke
F)
Auditálási eltérések* (+–)
34 389 189
Eszközök összesen:
E)
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
I.
Induló tõke
II.
Tõkeváltozások
III.
Értékelési tartalék
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
24 827 871 1 622 336 23 205 535
Auditálási eltérések* (+–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
24 827 871 26 045 296 1 622 336
Auditálási eltérések** (+–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
26 045 296
1 622 336
1 622 336
23 205 535 24 422 960
24 422 960
0
0
0
0
Tartalékok
2 193 086
2 193 086
1 115 444
1 115 444
I.
Költségvetési tartalékok
2 193 086
2 193 086
1 115 444
1 115 444
II.
Vállalkozási tartalékok
0
0
0
Kötelezettségek
10 419 044
10 419 044 11 176 338
11 176 338
I.
Hosszú lejáratú kötelezettségek
7 995 156
7 995 156
8 901 970
8 901 970
II.
Rövid lejáratú kötelezettségek
2 172 375
2 172 375
2 111 836
2 111 836
III.
Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
251 513
251 513
162 532
162 532
37 440 001 38 337 078
38 337 078
Források összesen:
37 440 001
4928
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített pénzforgalmi kimutatás Ezer forintban Sorszám
Megnevezése
2011. évi eredeti elõirányzat
2011. évi módosított elõirányzat
2011. évi teljesítés összege
1
2
3
4
5
1
Személyi juttatások
3 725 519
3 674 627
3 625 321
2
Munkaadót terhelõ járulékok
947 468
946 379
925 208
3
Dologi és egyéb folyó kiadások
4 544 571
4 852 320
4 734 565
4 5
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
367 359
363 679
365 045
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
256 160
272 812
269 971
6
Ellátottak pénzbeli juttatásai
16 212
16 515
22 924
7
Felújítási kiadások
2 932 049
2 690 359
2 572 950
8
Felhalmozási kiadások
1 374 788
1 412 089
261 185
9
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
5 000
5 000
5 000
10
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
199 200
115 108
115 108
11
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
0
0
0
12
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+..+12)
14
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
15
0
0
0
14 368 326
14 348 888
12 897 277
119 540
124 508
124 507
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
0
0
0
16
–15-bõl likvidhitelek kiadása
0
0
0
17
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
18
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
19
Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18)
119 540
124 508
124 507
20
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
14 487 866
14 473 396
13 021 784
21
Pénzforgalom nélküli kiadások
251 690
7 848
0
22
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
0
0
–21 387
23
Kiadások összesen (20+21+22)
14 739 556
14 481 244
13 000 397
24
Intézményi mûködési bevételek
1 183 604
1 503 164
2 004 605
25
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
6 614 064
6 614 064
6 498 872
26
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatás
420 717
282 549
263 066
27
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvétel
0
929
17 723
28
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
1 826 913
1 112 138
521 198
29
28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
511 328
511 328
469 671
30
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatás
711 907
711 907
577 885
31
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvétel
0
0
0
32
Támogatások kiegészítések
1 811 938
2 060 476
2 060 476
33
32-bõl Önkormányzatok költségvetési támogatása
1 811 938
2 060 476
2 060 476
34
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
1 000
317
35
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
1 000
0
0
36
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+25+26+27+28+30+31+32+34+35)
12 570 143
12 286 227
11 944 142
37
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
0
0
0
38
Rövid lejáratú hitelek felvétele
0
0
0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4929
2012. évi 28. szám
Sorszám
Megnevezése
2011. évi eredeti elõirányzat
2011. évi módosított elõirányzat
2011. évi teljesítés összege
1
2
3
4
5
39
– 38-ból likvidhitelek bevétele
0
0
0
40
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
41
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
42
Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41)
0
0
0
43
Pénzforgalmi bevételek (36+42)
12 570 143
12 286 227
11 944 142
44
Pénzforgalom nélküli bevételek
2 169 413
2 195 017
1 157 888
45
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
46
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
0
0
–104 540
47
Bevételek összesen (43+44+45+46)
14 739 556
14 481 244
12 997 490
48
Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36–13) [költségvetési hiány (–), költségvetési többlet (+)]
–1 798 183
–2 062 661
–953 135
49
Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44–21) korrigált költségvetési hiány (–), korrigált költségvetési többlet (+)
119 540
124 508
204 753
50
Finanszírozási mûveletek eredménye (42–19)
–119 540
–124 508
–124 507
51
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege (45+46–22)
0
0
–83 153
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban Sorszám
1
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések* (+–)
2
3
4
1
Záró pénzkészlet
2
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
3
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (+–)
4
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
5
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (–)
6
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai 5
6
Auditálási eltérések** (+–)
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
7
8
2 372 073
0
2 372 073
1 211 278
0
0
0
0
0
0
0
0
–178 987
0
–178 987
–95 834
0
0
6 242
0
6 242
1 036 535
0
0
0
0
0
0
0
0
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+–3–4–5)
2 186 844
0
2 186 844
78 909
0
0
7
Finanszírozásból származó korrekciók (+–)
–17 756
0
–17 756
26 470
0
0
8
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (+–)
0
0
0
0
0
0
9
Költségvetési pénzmaradvány (6+7+8)
2 169 088
0
2 169 088
105 379
0
0
10
A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
0
0
0
0
0
4930
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések* (+–)
1
2
3
4
11
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (+–)
12
Módosított pénzmaradvány (6+–7+–8+–9+–10)
13
A 12. sorból az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzeszköz maradványa
14 15
Sorszám
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai 5
•
2012. évi 28. szám
Auditálási eltérések** (+–)
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
7
8
6
0
0
0
0
0
0
2 169 088
0
2 169 088
105 379
0
0
0
0
0
0
0
0
A 12. sorból kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
981 047
0
981 047
105 283
0
0
A 12. sorból szabad pénzmaradvány
1 188 041
0
1 188 041
96
0
0
* Az elõzõ évet érintõ és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások. ** A tárgyévet érintõ és a könyvekben tárgyévet követõ évben rögzített módosítások.
Záradék/vélemény A könyvvizsgálat során a Budapest XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját, az éves eredményszemléletû költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerûsített éves költségvetési beszámolót, az éves eredményszemléletû költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Az egyszerûsített éves költségvetési beszámoló, az éves eredményszemléletû költségvetési beszámoló a Budapest XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad. Véleményünk szerint az önkormányzat ingatlankataszteri nyilvántartásában, valamint a zárszámadáshoz készített vagyonkimutatásban szereplõ értékadatok az egyszerûsített összevont éves költségvetési beszámoló adataival összességében összhangot mutatnak.
Budapest, 2012. április 30.
Vecsera Jánosné
Vecsera Jánosné s. k.,
„GM-AUDIT” Kft. 8372 Cserszegtomaj, Balaton u. 16. Kamarai nyilvántartásba-vételi szám: 002284
Kamarai tagsági szám: 005861
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4931
2012. évi 28. szám
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Eszközök
A)
B)
Befektetett eszközök
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
58 287 227
58 287 227
63 070 879
63 070 879
288 966
288 966
259 932
259 932
49 316 368
49 316 368
53 653 652
53 653 652
Immateriális javak
II.
Tárgyi eszközök
III.
Befektetett pénzügyi eszközök
1 885 676
1 885 676
1 855 352
1 855 352
IV.
Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
6 796 217
6 796 217
7 301 943
7 301 943
3 016 431
3 016 431
3 214 682
3 214 682
Forgóeszközök I.
Készletek
233 941
233 941
411 443
411 443
II.
Követelések
679 058
679 058
656 828
656 828
III.
Értékpapírok
0
0
0
0
IV.
Pénzeszközök
1 683 729
1 683 729
1 845 574
1 845 574
V.
Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
419 703
419 703
300 837
300 837
61 303 658
61 303 658
66 285 561
66 285 561
Források
D) Saját tõke
F)
Auditálási eltérések (+/–)
I.
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
E)
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
1.
Tartós tõke
2.
Tõkeváltozások
3.
Értékelési tartalék
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
50 618 939
50 618 939 52 355 232
52 355 232
47 390 508
47 390 508 47 390 508
47 390 508
3 228 431
3 228 431
4 964 724
4 964 724
0
0
0
0
Tartalékok
1 705 299
1 705 299
1 987 801
1 987 801
I.
Költségvetési tartalékok
1 705 299
1 705 299
1 987 801
1 987 801
II.
Vállalkozási tartalékok
0
0
0
0 11 942 528
Kötelezettségek
8 979 420
8 979 420 11 942 528
I.
Hosszú lejáratú kötelezettségek
7 218 665
7 218 665
9 994 372
9 994 372
II.
Rövid lejáratú kötelezettségek
1 575 989
1 575 989
1 789 546
1 789 546
III.
Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
184 766
184 766
158 610
158 610
61 303 658 66 285 561
66 285 561
FORRÁSOK ÖSSZESEN:
61 303 658
4932
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített éves pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Eredeti
Sorszám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
1
Személyi juttatások
7 662 669
8 499 021
8 129 284
2
Munkaadót terhelõ járulékok
2 024 977
2 234 511
2 120 192
3
Dologi és egyéb folyó kiadások
5 310 377
6 443 673
7 344 634
4
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
457 331
1 037 837
1 530 940
5
ÁHT kívülre végleges mûk. pénzeszközátadások
744 523
724 913
695 940
6
Ellátottak pénzbeli juttatásai
40 617
37 991
37 225
7
Felújítás
514 359
628 586
523 342
8
Felhalmozási kiadások
10 510 160
8 493 970
7 471 349
9
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
20 573
23 684
21 735
10
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
190 953
235 304
153 919
11
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
19 260
78 043
181 834
12
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
9 495
23 593
177 388
13
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+…+12)
27 505 294
28 461 126
28 387 782
14
Hosszú lejáratú hitelek
248 603
248 603
247 358
15
Rövid lejáratú hitelek
300 000
300 000
513 367
16
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
17
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
18
Finanszírozási kiadások összesen (14+17)
548 603
548 603
760 725
19
Pénzforgalmi kiadások (13+18)
28 053 897
29 009 729
29 148 507
20
Pénzforgalom nélküli kiadások
247 148
433 835
0
21
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
0
0
0
22
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások összesen
0
0
–118 973
23
Kiadások összesen (19+…..+22)
28 301 045
29 443 564
29 029 534
24
Intézményi mûködési bevételek
2 928 034
2 872 061
3 191 942
25
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
5 591 308
5 482 714
5 400 938
26
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
3 916 447
4 695 324
5 160 386
27
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
62 548
59 728
57 444
28
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
239 979
278 720
1 224 267
29
28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
114 000
200 287
164 544
30
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
7 260 260
5 485 689
5 204 690
31
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
260 880
397 045
371 403
32
Támogatások, kiegészítések
4 910 052
6 039 319
6 070 146
33
32-bõl Önkormányzatok költségvetési támogatása
4 910 052
6 039 319
6 039 319
34
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
42 250
91 369
224 695
35
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
3 000
5 000
163 034
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4933
2012. évi 28. szám
Eredeti
Sorszám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
36
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+….+28+30+31+32+34+35)
25 214 758
25 406 969
27 068 945
37
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
2 304 741
155 631
0
38
Rövid lejáratú hitelek felvétele
0
148 697
148 697
39
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevétele
0
2 000 000
2 000 000
40
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
41
Finanszírozási bevételek összesen (37+...+40)
2 304 741
2 304 328
2 148 697
42
Pénzforgalmi bevételek (36+41)
27 519 499
27 711 297
29 217 642
43
Pénzforgalom nélküli bevételek
781 546
1 732 267
2 226 155
44
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
45
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek összesen
0
0
–26 469
46
Bevételek összesen (42+….+45)
28 301 045
29 443 564
31 417 328
47
Költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36+43–13–20)
–1 756 138
–1 755 725
907 318
48
Finanszírozási mûveletek eredménye (41–18)
1 756 138
1 755 725
1 387 972
49
Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége (44–21)
0
0
0
50
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege (45–22)
0
0
92 504
Egyszerûsített pénzmaradvány kimutatása Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1.
Záró pénzkészlet
1 682 066
1 682 066
1 843 705
1 843 705
2.
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
–213 367
0
0
0
3.
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záróegyenlege (+/–)
236 600
236 600
144 096
144 096
4.
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
781 730
781 730
27 289
27 289
5.
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye
0
0
0
0
6.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+/–2–3–4)
923 569
1 136 936
1 960 512
1 960 512
7.
Finanszírozásból származó korrekciók (+/–)
26 968
26 968
–54 323
–54 323
8.
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (+/–)
0
0
0
0
9.
Költségvetési pénzmaradvány
950 537
950 537
1 906 189
1 906 189
4934
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
•
Auditálási eltérések (+/–)
2012. évi 28. szám
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
10.
A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
0
0
0
11.
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (+/–)
0
0
0
0
12.
Módosított pénzmaradvány (9+10+11)
950 537
950 537
1 906 189
1 906 189
13.
A 12. sorból: az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzeszköz maradványa
24 184
24 184
23 594
23 594
14.
A 12. sorból: kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
662 075
662 075
1 667 067
1 667 067
15.
A 12. sorból: szabad pénzmaradvány
264 278
264 278
218 891
218 891
Egyszerûsített eredménykimutatás Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú bevételei
0
0
0
0
2.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei
0
0
0
0
3.
Vállalkozási tevékenység forgatási célú finanszírozási és passzív pénzügyi elszámolások bevételei
0
0
0
0
4.
Vállalkozási tevékenység bevételei (1+2+3)
0
0
0
0
5.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú kiadásai
0
0
0
0
6.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai
0
0
0
0
7.
Vállalkozási tevékenység forgatási célú finanszírozási és aktív pénzügyi kiadásai
0
0
0
0
8
Vállalkozási tevékenység kiadásai (5+6+7)
0
0
0
0
9.
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa (4–8)
0
0
0
0
10.
Vállalkozási tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás
0
0
0
0
11.
Alaptevékenység ellátására felhasznált, tervezett eredmény
0
0
0
0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4935
2012. évi 28. szám
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Megnevezés
Auditálási eltérések (+/–)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (+/–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
12.
Pénzforgalmi maradványt jogszabály alapján módosító egyéb tétel
0
0
0
0
13.
Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi vállalkozási maradványa (10+11+1+12)
0
0
0
0
14.
Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetési kötelezettség
0
0
0
0
15.
Vállalkozási tartalékba helyezhetõ összeg (9–11–12–14)
0
0
0
0
Hitelesítõ záradék A könyvvizsgálat során Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi összevont éves költségvetési beszámolóját (egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját), annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az összevont éves költségvetési beszámolót (az egyszerûsített költségvetési beszámolót) a számviteli törvényben, és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az egyszerûsített összevont éves beszámoló Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.) 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl, valamint a mûködés eredményérõl megbízható és valós képet ad. A fentiek alapján Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének teljesítését az egyszerûsített 2011. éves pénzforgalmi jelentéssel egyezõen 31 417 328 E forint költségvetési bevétellel 29 029 534 E forint költségvetési kiadással, a 2011. évi egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatással egyezõen 1 906 189 E forint módosított pénzmaradvánnyal, és a mérleget egyezõ eszköz-forrás oldallal 66 285 561 E forint fõösszeggel hitelesítjük. Békéscsaba, 2012. április 19. Krizsán Miklós s. k., kamarai tag könyvvizsgáló Magyar Könyvvizsgálói Kamara ig. száma: 002823
A megbízási szerzõdésben szereplõ megbízott társaság képviseletében: Krizsán Miklós ügyvezetõ Magyar Könyvvizsgálói Kamara ig. száma: 000417
4936
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Megnevezés
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
300 543 044
Auditálási eltérések (+;–)
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+;–)
–33 224 300 509 820 299 469 873
287 998 255 569 844
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
287 998
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
299 469 873
209 595
209 595
–33 224 255 536 620 243 739 647
243 739 647
III. Befektetett pénzügyi eszközök
18 985 971
18 985 971
18 577 892
18 577 892
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, vagyonkezelésbe vett eszközök
25 699 231
25 699 231
36 942 739
36 942 739
6 225 373
6 225 373
4 798 541
4 798 541
122 919
122 919
120 621
120 621
2 067 526
2 067 526
2 463 165
2 463 165
0
0
0
0
3 738 667
3 738 667
1 987 691
1 987 691
296 261
296 261
227 064
227 064
–33 224 306 735 193 304 268 414
304 268 414
B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
Megnevezés
306 768 417
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
D) SAJÁT TÕKE
270 810 391
1. Tartós tõke
15 157 293
2. Tõkeváltozások 3. Értékelési tartalék
255 653 098
Auditálási eltérések (+;–)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
–33 224 270 777 167 269 182 542 15 157 293
Auditálási eltérések (+;–)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
269 182 542
15 101 550
15 101 550
–33 224 255 619 874 254 080 992
254 080 992
0
0
0
0
E) TARTALÉKOK
3 658 241
3 658 241
1 687 194
1 687 194
I. Költségvetési tartalékok
3 658 241
3 658 241
1 687 194
1 687 194
0
0
0
0
F) KÖTELEZETTSÉGEK
32 299 785
32 299 785
33 398 678
33 398 678
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
23 182 213
23 182 213
27 440 463
27 440 463
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
8 740 885
8 740 885
5 430 657
5 430 657
376 687
376 687
527 558
527 558
–33 224 306 735 193 304 268 414
304 268 414
II. Vállalkozási tartalékok
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN
306 768 417
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4937
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített éves pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Eredeti
Sorszám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
1.
Személyi juttatások
14 650 765
16 363 233
16 233 269
2.
Munkaadót terhelõ járulékok
3 923 637
4 345 705
4 346 775
3.
Dologi és egyéb folyó kiadások
11 808 526
13 459 978
12 310 010
4.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
791 770
3 395 259
3 409 851
5.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
2 750 363
3 225 652
3 155 427
6.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
22 903
65 385
54 156
7.
Felújítás
310 000
342 874
323 545
8.
Felhalmozási kiadások
5 030 445
5 497 862
5 192 817
9.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
8 681
33 937
31 393
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadás
223 083
523 775
483 792
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
0
0
0
12.
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
0
43 500
43 500
13.
Költségvetés pénzforgalmi kiadások összesen (01+...+12)
39 520 173
47 297 160
45 584 535
14.
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
1 825 464
2 039 771
1 997 519
15.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
3 000 000
3 000 000
3 000 000
16.
15-bõl likvidhitelek kiadása
0
0
0
17.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
18.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
19.
Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18)
4 825 464
5 039 771
4 997 519
20.
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
44 345 637
52 336 931
50 582 054
21.
Pénzforgalom nélküli kiadások
943 648
5 476 980
0
22.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
0
0
–69 199
23.
KIADÁSOK ÖSSZESEN (20+21+22)
45 289 285
57 813 911
50 512 855
24.
Intézményi mûködési bevételek
4 665 517
5 235 102
4 694 059
25.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
16 940 577
17 060 256
16 797 872
26.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
9 527
1 007 105
1 449 595
27.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvétel
0
374 359
377 807
28.
Felhalmozási és tõkejellegû bevételek
4 929 115
5 050 644
1 521 140
29.
– 28. sorból önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
1 042 255
1 078 712
895 414
30.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
515 430
2 299 004
2 311 603
31.
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvétel
25 650
128 532
137 071
32.
Támogatások, kiegészítések
12 795 656
17 741 606
17 741 606
33.
– 32. sorból önkormányzatok költségvetési támogatása
12 795 656
17 741 606
17 741 606
4938
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Eredeti
Sorszám
•
2012. évi 28. szám
Módosított
Megnevezés
Teljesítés elõirányzat
34.
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
60 000
60 000
52 029
35.
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
0
0
36.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+..+28+30+31+32+34+35)
39 941 472
48 956 608
45 082 782
37.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
4 825 464
4 825 464
3 528 225
38.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
0
0
3
39.
38-ból likvidhitelek felvétele
0
0
3
40.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
41.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
42.
Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41)
4 825 464
4 825 464
3 528 228
43.
Pénzforgalmi bevételek (36+42)
44 766 936
53 782 072
48 611 010
44.
Pénzforgalom nélküli bevételek (elõzõ évi pénzmaradvány)
522 349
4 038 520
4 038 520
45.
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
46.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
0
0
–7 807
47.
BEVÉTELEK ÖSSZESEN (43+…+46)
45 289 285
57 820 592
52 641 723
48.
Pénzforgalmi költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36–13)
421 299
1 659 448
–501 753
49.
Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44–21) [korrigált költségvetési hiány (–), korrigált költségvetési többlet (+)]
0
220 988
3 536 767
50.
Finanszírozási mûveletek eredménye (42–19)
0
–214 307
–1 469 291
51.
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek eredménye (45+46–22)
0
0
61 392
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
1.
Záró pénzkészlet
2.
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
3.
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záróegyenlege (+; –)
4. 5.
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
3 459 746
Auditálási eltérések (+; –)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsítet beszámoló beszámoló záró adatai adatai
3 459 746 1 550 092
Auditálási eltérések (+; –)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1 550 092
0
0
0
0
198 495
198 495
137 105
137 105
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
0
0
0
0
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (–)
0
0
0
0
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4939
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+; –)
3 658 241
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsítet beszámoló beszámoló záró adatai adatai
Auditálási eltérések (+; –)
3 658 241 1 687 194
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
6.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2+; –3–4–5)
1 687 194
7.
Finanszírozásból származó korrekciók (+; –)
8.
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (+; –)
9.
Költségvetési pénzmaradvány (6+;–7+;–8)
10.
A vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
0
0
0
11.
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (+; –)
0
0
0
0
12.
Módosított pénzmaradvány (9+;–10+;–11)
3 569 571 1 565 837
1 565 837
13.
A 12. sorból az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány
14.
Kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány
15.
Szabad pénzmaradvány
–88 670
–88 670
–121 357
–121 357
0
0
0
0
3 569 571 1 565 837
1 565 837
3 569 571
3 569 571 0
0
3 007 900 560 671
0
0
3 007 900 1 041 014
1 041 014
560 671
524 823
524 823
Egyszerûsített vállalkozásimaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+; –)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsítet beszámoló beszámoló záró adatai adatai
Auditálási eltérések (+; –)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú bevételei
0
0
0
0
2.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei
0
0
0
0
3.
Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási bevételek
0
0
0
0
A)
Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt bevételei (1+2+3)
0
0
0
0
4.
Vállalkozási tevékenység mûködési célú kiadásai
0
0
0
0
5.
Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai
0
0
0
0
4940
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (+; –)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsítet beszámoló beszámoló záró adatai adatai
•
Auditálási eltérések (+; –)
2012. évi 28. szám
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
6.
Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási kiadások
0
0
0
0
B)
Vállalkozási tevékenységet szakfeladaton elszámolt kiadásai (4+5+6)
0
0
0
0
C)
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa (A–B)
0
0
0
0
7.
Vállalkozási tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás
0
0
0
0
8.
Alaptevékenység ellátására felhasznált és felhasználni tervezett vállalkozási maradvány
0
0
0
0
9.
Pénzforgalmi maradványt jogszabály alapján módosító egyéb tétel
0
0
0
0
D)
Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi vállalkozási maradványa (C–7–8+9)
0
0
0
0
E)
Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetési kötelezettség
0
0
0
0
F)
Vállalkozási tartalékba helyezhetõ összeg (C–8–9–E)
0
0
0
0
Záradék/vélemény A könyvvizsgálat során a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerûsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek, továbbá a vonatkozó kormányrendelet szerint készítették el. Véleményünk szerint az egyszerûsített éves beszámoló a költségvetés teljesítésérõl a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl, valamint a mûködés eredményérõl megbízható és valós képet ad. Debrecen, 2012. április 18.
Fekete Ágnes
Fekete Ágnes s. k.,
ügyvezetõ FEDÁM – AUDIT KFT. 4028 Debrecen, Botond u. 9. MKVK sz.: 001824
Kamarai tag könyvvizsgáló MKVK sz.: 002624
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4941
2012. évi 28. szám
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Eszközök
1.
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
2.
I. Immateriális javak
3.
II. Tárgyi eszközök
4.
III. Befektetett pénzügyi eszközök
5.
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
6.
B) FORGÓESZKÖZÖK
7.
I. Készletek
8.
II. Követelések
9.
III. Értékpapírok
10.
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
Auditálási eltérések (±)
73 737 859
81 824
73 819 683
73 371 338
265 742
–4 796
260 946
170 884
170 884
54 461 532
86 620
54 548 152
54 862 264
54 862 264
1 447 149
1 447 149
1 419 740
17 563 436
17 563 436
16 918 450
16 918 450
2 624 357
2 624 357
2 567 075
2 567 075
38 196
38 196
36 733
36 733
1 395 747
1 395 747
1 344 415
1 344 415
IV. Pénzeszközök
416 788
416 788
703 340
703 340
11.
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
773 626
773 626
482 587
482 587
12.
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
76 444 040
75 938 413
Források
76 362 216
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
13.
D) SAJÁT TÕKE ÖSSZESEN
55 530 765
14.
1. Tartós tõke
57 015 092
15.
2. Tõkeváltozások
–1 484 327
16.
3. Értékelési tartalék
17.
E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN
18.
I. Költségvetési tartalékok
19.
II. Vállalkozási tartalékok
20.
81 824
Auditálási eltérések (±)
107 124
107 124
Auditálási eltérések (±)
73 478 462
1 526 864
76 045 537
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
55 612 589
50 584 500
107 124
50 691 624
57 015 092
57 015 096
–4
57 015 092
–1 402 503
–6 430 596
107 128
–6 323 468
–1 869 100
–1 869 100
1 103 027
1 103 027
–1 869 100
–1 869 100
1 103 027
1 103 027
F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN
22 700 551
22 700 551
24 250 886
24 250 886
21.
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
16 649 171
16 649 171
16 744 153
16 744 153
22.
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
5 933 859
5 933 859
7 423 833
7 423 833
23.
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
117 521
117 521
82 900
82 900
24.
FORRÁSOK ÖSSZESEN
76 444 040
75 938 413
76 362 216
81 824
Elõzõ évi Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
107 124
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
81 824
81 824
107 124
76 045 537
4942
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Eredeti
Sorszám
Megnevezés
A
B
Módosított Teljesítés
elõirányzat C
D
E
01
Személyi juttatások
6 761 180
7 229 329
6 958 657
02
Munkaadókat terhelõ járulékok
1 812 968
1 939 518
1 839 491
03
Dologi és egyéb folyó kiadások
4 941 218
6 226 618
6 610 723
04
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
553 768
1 861 075
1 720 960
05
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
1 013 206
1 268 965
1 105 378
06
Ellátottak pénzbeli juttatásai
27 545
47 683
102 623
07
Felújítás
1 748 904
1 577 990
621 214
08
Felhalmozási kiadások
1 208 590
1 706 570
1 190 183
09
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatások
34 286
40 811
6 525
10
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
122 300
193 604
171 612
11
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+...+12 )
14
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
15
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
2 941 993
16
15-bõl likvidhitelek kiadása
2 941 993
17
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
18
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
19
Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18)
20
221
18 223 965
22 092 163
20 327 587
591 395
591 395
2 054 442
591 395
591 395
4 996 435
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
18 815 360
22 683 558
25 324 022
21
Pénzforgalom nélküli kiadások
555 944
233 193
22
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
23
Kiadások összesen (20+…+22 )
19 371 304
22 916 751
25 036 197
24
Intézményi mûködési bevételek
1 374 469
1 711 955
1 926 297
25
Önkormányzatok sajátos mûködési bevétele
6 641 106
6 660 048
7 128 950
26
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
530 834
1 357 383
1 693 482
27
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvételek
160 121
195 497
28
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
369 582
374 069
509 215
29
28-ból: önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
369 282
369 282
375 697
30
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
2 291 480
2 343 561
1 197 490
31
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvételek
143 056
194 633
32
Támogatások, kiegészítések
5 651 112
7 556 112
7 556 112
33
32-bõl: Önkormányzatok költségvetési támogatása
5 651 112
7 556 112
7 556 112
34
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
6 000
6 175
5 148
–287 825
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4943
2012. évi 28. szám
Eredeti
Sorszám
Megnevezés
A
B
Módosított Teljesítés
elõirányzat C
D
E
35
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
12 838
12 838
36
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+…+28+30+31+32+34+35)
16 864 583
20 325 318
20 419 662
37
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38
Rövid lejáratú hitelek felvétele
2 506 721
2 073 658
4 937 708
39
38-ból likvid hitelek bevétele
40
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
41
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
42
Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41)
2 506 721
2 073 658
4 937 708
43
Pénzforgalmi bevételek (36+42 )
19 371 304
22 398 976
25 357 370
44
Pénzforgalom nélküli bevételek
517 775
516 904
45
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
46
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
47
Bevételek összesen (43+…+46)
19 371 304
22 916 751
25 851 009
48
Pénzforgalmi költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36–13) [költségvetési hiány (–), költségvetési többlet (+)]
–1 359 382
–1 766 845
92 075
49
Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44–21) [korrigált költségvetési hiány (–), korrigált költségvetési többlet (+)]
–1 915 326
–1 482 263
608 979
50
Finanszírozási mûveletek eredménye (42–19)
1 915 326
1 482 263
–58 727
51
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek egyenlege (45+46–22)
–23 265
264 560
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
01
Záró pénzkészlet
02
Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege
03
Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (±)
04
Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
05
Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (–)
06
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2 ± 3–4–5)
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ év Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
386 565
386 565
–2 941 993
–2 941 993
686 328
–1 869 100
Auditálási eltérések (±)
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
684 473
684 473
686 328
418 554
418 554
–1 869 100
1 103 027
1 103 027
4944
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Megnevezés
07
Finanszírozásból származó korrekciók (±)
08
Pénzmaradványt terhelõ elvonások (±)
09
Költségvetési pénzmaradvány (6±7±8)
10
A vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
11
Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±)
12
Módosított pénzmaradvány (9 ± 10 ± 11)
13
A 12. sorból – az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány
14
– Kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány
15
– Szabad pénzmaradvány
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ év Tárgyévi auditált költségvetési egyszerûsített beszámoló beszámoló záró adatai záró adatai
•
Auditálási eltérések (±)
2012. évi 28. szám
Tárgyév auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
223
223
–19 444
–19 444
–1 868 877
–1 868 877
1 083 583
1 083 583
–1 868 877
–1 868 877
1 083 583
1 083 583
–1 933 575
–1 933 575
975 190
975 190
64 698
64 698
108 393
108 393
Záradék (vélemény) A könyvvizsgálat során Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat 2011. évi egyszerûsített éves költségvetési beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerûsített éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az egyszerûsített éves költségvetési beszámoló Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad.
Figyelemfelhívás Véleményünk korlátozása nélkül felhívjuk a figyelmet az önkormányzat eladósodottságának jelentõs mértékére, különös tekintettel a 2012. évben esedékes fizetési kötelezettségek rendkívül magas összegére, melynek teljesítésére (visszafizetésére) – a jelenleg hatályos jogszabályi elõírásokra is tekintettel – 2012. évben reális lehetõséget nem látunk. Szolnok, 2012. április 18. Krajcsné Dezsõfi Katalin
Krajcsné Dezsõfi Katalin s. k.,
igazgató Tisza Bross Audit Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. Nyilvántartásba-vételi szám: 000846
Kamarai tag könyvvizsgáló Kamarai tagsági szám: 000817
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
VI.
•
2012. évi 28. szám
4945
Hirdetmények
Ózd Város Önkormányzata pályázati felhívása helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladat ellátására Ózd Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 23. § rendelkezései alapján Ózd város közigazgatási területén helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladat ellátására pályázatot ír ki. 1. Az ajánlatkérõ neve, címe, telefon- és telefaxszáma: Ózd Város Önkormányzata, 3600 Ózd, Városház tér 1., tel.: 06 (48) 574-130, fax: 06 (48) 574-135 Kapcsolattartó: Kovács Gábor, Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály, városüzemeltetési ügyintézõ, 3600 Ózd, Városház tér 1. II. em. 210. 2. Az eljárás tárgya, illetve mennyisége: Autóbusszal végzendõ, menetrend szerinti helyi közösségi közlekedés ellátása Ózd város vonatkozásában közszolgáltatási szerzõdés keretében, ezen kívül a szükséges menetrend, jegyek és bérletek biztosítása. A személyszállítást meghatározott számú és helyû megállóhelyet tartalmazó menetrend szerint kell végezni. 3. A szerzõdés meghatározása: közszolgáltatási szerzõdés. 4. A szerzõdés idõtartama: 5 év. 5. A szolgáltatás megkezdésének napja: 2013. január 1. 6. A teljesítés helye: Ózd város közigazgatási területe. 7. Ajánlattételi határidõ: 2012. október 1. 9.00 óra. Az ajánlat benyújtásának módja és helye a pályázati dokumentációban kerül meghatározásra. 8. Az ajánlatok elbírálásának idõpontja: 2012. 11. havi rendes képviselõ-testületi ülés. 9. Az eredményhirdetés idõpontja: az elbírálást követõ 8 napon belül. 10. Szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eredményhirdetést követõ 15 napon belül. 11. Elbírálás módja: a kiíró az ajánlati felhívásban meghatározott alkalmassági követelmények és bírálati szempontok alapján dönt, és a legkedvezõbb ajánlatot benyújtó ajánlattevõvel köt szerzõdést. 12. A pályázati dokumentáció beszerzésének feltételei, beszerzésének idõtartama: a felhívás elsõ megjelenésétõl az ajánlattételi határidõ lejártáig. Ára: 500 000 Ft + áfa. A dokumentáció ellenértékét az ajánlattevõ átutalással teljesítheti az ajánlatkérõ OTP Bank Nyrt. Ózdi Fiókjánál vezetett 11734121-15350088 számú bankszámlaszámára. A rendelkezésre bocsátás módja: a pályázati dokumentáció az 1. pontban meghatározott címen, hétfõ–csütörtök 8–16-ig, ill. pénteken 8–12-ig személyesen beszerezhetõ, illetve kérésre postai úton kerül megküldésre ajánlattevõk részére, amennyiben ellenértékének megtérítését az ajánlattevõ igazolja. Postai kézbesítés esetében a kérelem postára adásának dátuma az irányadó a határidõ tekintetében. A megvásárolt pályázati dokumentáció másra át nem ruházható. A pályázati dokumentáció megvásárlása feltétele az eljárásban való részvételnek. 13. Egyéb információk: csak a szolgáltatás egészére lehet ajánlatot tenni. A pályázó alternatív ajánlatokat is tehet, egyértelmûen jelölve az egyes ajánlatok közti különbségeket.
4946
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
14. A pályázók köre: a pályázat nyílt. A pályázaton pályázóként részt vehetnek azon belföldi vagy külföldi székhelyû jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy azok konzorciumai, melyek megfelelnek a pályázati dokumentációban foglalt feltételeknek. Külföldi székhelyû szolgáltató a pályázaton abban az esetben vehet részt, ha országában is biztosított a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben a nemzeti elbánás a külföldiek számára. A pályázati felhívás a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítõjében, a Magyar Nemzet, a Népszabadság napilapokban és Ózd város honlapján, továbbá az önkormányzatnál helyben szokásos módon kerül közzétételre.
Önkormányzatok beszámolói Igal Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
Eszközök
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
2 250 304
1 020
1 020
2 306
2 306
1 690 929
1 690 929
1 691 257
1 691 257
21 344
21 344
21 444
21 444
557 300
557 300
535 297
535 297
43 045
43 045
46 425
46 425
0
0
0
0
3 651
6 280
6 280
0
0
0
0
IV. Pénzeszközök
14 109
14 109
14 628
14 628
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
25 285
25 285
25 517
25 517
2 313 638
2 313 638
2 296 729
2 296 729
II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések
0
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
2 270 593
I. Immateriális javak
2 270 593
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
3 651
III. Értékpapírok
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
Források
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
0
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
0
Auditálási eltérések (±)
2 250 304
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
D) SAJÁT TÕKE
2 216 862
2 216 862
2 170 927
2 170 927
1. Tartós tõke
1 910 049
1 910 049
1 910 049
1 910 049
306 813
306 813
260 878
260 878
2. Tõkeváltozások 3. Értékelési tartalék
0
0
E) TARTALÉKOK
35 232
35 232
40 145
40 145
I. Költségvetési tartalékok
35 232
35 232
40 145
40 145
0
0
0
0
II. Vállalkozási tartalékok
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4947
2012. évi 28. szám
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Források
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
F) KÖTELEZETTSÉGEK
61 544
61 544
85 657
85 657
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek
30 783
30 783
20 191
20 191
II. Rövid lejáratú kötelezettségek
26 599
26 599
65 466
65 466
4 162
4 162
0
0
2 313 638
2 313 638
2 296 729
2 296 729
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN
Egyszerûsített pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
1.
Személyi juttatások
2.
Eredeti
Módosított
Teljesítés
elõirányzat
231 025
254 726
250 791
Munkaadókat terhelõ járulékok
57 435
64 745
66 222
3.
Dologi és egyéb folyó kiadások
133 829
184 823
182 082
4.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
17 389
17 700
17 668
5.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
6 000
15 950
16 917
6.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0
0
0
7.
Felújítás
2 650
42 150
39 904
8.
Felhalmozási kiadások
57 984
3 000
2 739
9.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
0
0
0
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
0
0
0
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
0
0
0
12.
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
0
0
0
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások (1+…+12)
506 312
583 094
576 323
14.
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
10 592
10 592
10 592
15.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
0
0
20
16.
15-bõl likvidhitelek kiadásai
0
0
0
17.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
100
100
18.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
19.
Finanszírozási kiadások összesen (14+15+17+18)
10 592
10 692
10 712
20.
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
516 904
593 786
587 035
21.
Pénzforgalom nélküli kiadások
7 000
0
0
22.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
0
0
232
23.
Kiadások összesen (20+21+22)
523 904
593 786
587 267
24.
Intézményi mûködési bevételek
31 599
27 500
27 142
25.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
113 998
113 998
125 710
26.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
302 062
399 256
403 896
27.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvétel
0
100
60
28.
Felhalmozási és tõke jellegû bevétel
0
200
140
4948
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Eredeti
Megnevezés
•
Módosított
Teljesítés
elõirányzat
29.
28-ból önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
30.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
31.
2012. évi 28. szám
0
0
0
50 307
0
0
Államháztartáson kívülrõl végleges felhalmozási pénzeszközátvétel
0
0
0
32.
Támogatások, kiegészítések
0
0
0
33.
32-bõl önkormányzatok költségvetési támogatása
0
0
0
34.
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
0
0
35.
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
0
0
36.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek (24+…+28+30+31+32+34+35)
497 966
541 054
556 948
37.
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
25 938
36 732
35 000
38.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
0
0
0
39.
38-ból likvidhitelek bevételei
40.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
41.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
42.
Finanszírozási bevételek összesen (37+38+40+41)
25 938
36 732
35 000
43.
Pénzforgalmi bevételek (36+42)
523 904
577 786
591 948
44.
Pénzforgalom nélküli bevételek
0
16 000
32 977
45.
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
46.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek összesen
0
0
–4 162
47.
Bevételek összesen (43+…+46)
523 904
593 786
620 763
48.
Pénzforgalmi költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36–13) [költségvetési hiány (–), költségvetési többlet (+)]
–8 346
–42 040
–19 375
49.
Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44–21) [korrigált költségvetési hiány (–), korrigált költségvetési többlet (+)]
–15 346
–26 040
13 602
50.
Finanszírozási mûveletek eredménye (42–19)
15 346
26 040
24 288
51.
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek eredménye (45+46–22)
0
0
–4 394
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
1. Záró pénzkészlet 2. Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege 3. Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (±) 4. Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (–)
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
14 109
14 109
0
–113 470
21 123
105 272
–105 272
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
14 628
14 628
21 123
25 517
25 517
0
2 253
2 253
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4949
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
5. Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (–) –70 040
7. Finanszírozásból származó korrekciók (+)
9. Költségvetési pénzmaradvány (6±7±8)
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
0
6. Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2±3–4–5)
8. Pénzmaradványt terhelõ elvonások (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
35 232
37 892
37 892
–14 367
–14 367
–3 998
–3 998
0
0
0
0
20 865
33 894
33 894
–84 407
105 272
105 272
10. A vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
0
0
0
11. Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±)
0
0
0
0
20 865
33 894
33 894
12. Módosított pénzmaradvány (9±10±11)
–84 407
13. A 12. sorból – az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzmaradvány
0
0
0
0
1 902
1 902
4 083
4 083
15 687
18 963
29 811
29 811
14. – Kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradvány 15. – Szabad pénzmaradvány
105 272
Záradék/vélemény A könyvvizsgálat során Igal Város Önkormányzata 2011. évi egyszerûsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztünk arról, hogy az egyszerûsített éves beszámolót a számviteli törvényben, továbbá a vonatkozó kormányrendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az egyszerûsített éves beszámoló az önkormányzat 2011. évi költségvetése teljesítésérõl, a 2011. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl, valamint a mûködés eredményérõl megbízható és valós képet ad. Kaposvár, 2012. április 3.
Szita és Társai Könyvvizsgáló, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 7400 Kaposvár, Kereszt u. 1. MKVK nyilvántartási szám: 001619
Szita László s. k., kamarai tag könyvvizsgáló MKVK tagsági szám: 001504 Költségvetési minõsítés száma: KM 000780
4950
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Orosháza Város Önkormányzatának 2011. évi egyszerûsített költségvetési beszámolója
Egyszerûsített mérleg Ezer forintban
ESZKÖZÖK
A) Befektetett eszközök összesen I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
38 739 810
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
38 739 810 39 520 554
33 254
–
29 650
–
29 650
– 34 857 081 35 637 025
– 35 637 025
432 459
–
432 459
547 355
–
547 355
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
3 417 016
–
3 417 016
3 306 524
–
3 306 524
B) Forgóeszközök összesen
1 156 650
1 156 650
932 692
III. Befektetett pénzügyi eszközök
I. Készletek
34 857 081
33 254
39 520 554
932 692
42 213
–
42 213
37 900
–
37 900
248 573
–
248 573
260 713
–
260 713
0
–
0
0
–
0
IV. Pénzeszközök
318 456
–
318 456
273 306
–
273 306
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
547 408
–
547 408
360 773
–
360 773
II. Követelések III. Értékpapírok
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
FORRÁSOK
39 896 460
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
– 39 896 460 40 453 246
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
– 40 453 246
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
D) Saját tõke összesen
35 607 370
35 607 370 35 088 601
35 088 601
1. Tartós tõke
35 863 395
– 35 863 395 35 843 851
– 35 843 851
–256 025
–
–256 025
–755 250
–
–755 250
0
–
0
0
–
0
–310 673
432 287
2. Tõkeváltozások 3. Értékelési tartalék E) Tartalékok
–310 673
I. Költségvetési tartalékok
–310 673
–
–310 673
432 287
–
432 287
0
–
0
0
–
0
4 599 763
4 932 358
II. Vállalkozási tartalékok
432 287
F) Kötelezettségek
4 599 763
I. Hosszúlejáratú kötelezettségek
2 330 648
–
2 330 648
2 890 765
–
2 890 765
II. Rövidlejáratú kötelezettségek
1 968 588
–
1 968 588
1 839 801
–
1 839 801
300 527
–
300 527
201 792
–
201 792
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások FORRÁSOK ÖSSZESEN:
39 896 460
– 39 896 460 40 453 246
4 932 358
– 40 453 246
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4951
2012. évi 28. szám
Egyszerûsített pénzforgalmi jelentés Ezer forintban Sorszám
Megnevezés
01.
Személyi juttatások
02.
Eredeti elõirányzat
Módosított elõirányzat
Teljesítés
3 509 600
3 933 344
3 823 419
Munkaadókat terhelõ járulékok
951 185
1 039 937
1 009 326
03.
Dologi és egyéb folyó kiadások
2 179 962
2 668 943
2 554 186
04.
Mûködési célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
135 925
715 556
688 362
05.
Államháztartáson kívülre végleges mûködési pénzeszközátadások
539 913
665 276
628 365
06.
Ellátottak pénzbeli juttatásai
20 000
33 445
30 050
07.
Felújítás
73 523
103 958
62 555
08.
Felhalmozási kiadások
1 731 724
2 040 574
1 862 012
09.
Felhalmozási célú támogatásértékû kiadások, egyéb támogatás
34 262
49 872
40 010
10.
Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadás
0
194
193
11.
Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
150 000
64 311
64 329
12.
Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
60 000
90 000
90 000
13.
Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen (01+…+12)
9 386 094
11 405 410
10 852 807
14.
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése
31 862
31 862
31 863
15.
Rövid lejáratú hitelek törlesztése
0
957 346
1 075 010
16.
15-bõl likvid hitelek kiadása
0
758 346
876 010
17.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
18.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok kiadásai
0
0
0
19.
Finanszírozási kiadások összesen (14+…+18)
31 862
989 208
1 106 873
20.
Pénzforgalmi kiadások (13+19)
9 417 956
12 394 618
11 959 680
21.
Pénzforgalom nélküli kiadások
534 893
74 515
0
22.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó kiadások
0
0
–186 635
23.
Kiadások összesen (20+…+22)
9 952 849
12 469 133
11 773 045
24.
Intézményi mûködési bevételek
869 938
1 021 896
1 034 098
25.
Önkormányzatok sajátos mûködési bevételei
1 868 512
2 131 772
2 139 435
26.
Mûködési célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
2 911 938
3 199 718
3 441 323
27.
Államháztartáson kívülrõl végleges mûködési pénzeszközátvétel
50
46 545
46 498
28.
Felhalmozási és tõke jellegû bevételek
298 117
281 738
284 095
29.
28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tõkebevételei
110 985
98 060
109 270
30.
Felhalmozási célú támogatásértékû bevételek, egyéb támogatások
1 080 235
796 539
800 154
31.
Államháztartáson kívülrõl végleses felhalmozási pénzeszközátvétel
0
281 125
211 269
32.
Támogatások, kiegészítések
1 699 871
2 439 246
2 439 246
33.
32-bõl Önkormányzatok költségvetési támogatása
1 699 871
2 439 246
2 439 246
34.
Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése
0
0
207
35.
Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése
23 875
88 875
85 324
4952
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
Sorszám
Eredeti elõirányzat
Megnevezés
36.
Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen (24+…+28+30+31+32+34+35)
37.
•
2012. évi 28. szám
Módosított elõirányzat
Teljesítés
8 752 536
10 287 454
10 481 649
Hosszú lejáratú hitelek felvétele
806 208
966 224
387 635
38.
Rövid lejáratú hitelek felvétele
364 159
813 835
957 346
39.
38-ból likvid hitelek bevétele
0
0
0
40.
Tartós hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
41.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítõ értékpapírok bevételei
0
0
0
42.
Finanszírozási bevételek összesen (37+…+41)
1 170 367
1 780 059
1 344 981
43.
Pénzforgalmi bevételek (36+42)
9 922 903
12 067 513
11 826 630
44.
Pénzforgalom nélküli bevételek
29 946
401 620
392 572
45.
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
0
0
0
46.
Kiegyenlítõ, függõ, átfutó bevételek
0
0
–78 715
47.
Bevételek összesen (43+…+46)
9 952 849
12 469 133
12 140 487
48.
Pénzforgalmi költségvetési bevételek és kiadások különbsége (36–13)
–633 558
–1 117 956
–371 158
49.
Igénybe vett tartalékokkal korrigált költségvetési bevételek és kiadások különbsége (48+44–21)
–1 138 505
–790 851
21 414
50.
Finanszírozási mûveletek eredménye (42–19)
1 138 505
790 851
238 108
51.
Aktív és passzív pénzügyi mûveletek eredménye (45+46–22)
0
0
107 920
Egyszerûsített pénzmaradvány-kimutatás Ezer forintban
Megnevezés
1. Záró pénzkészlet 2. Forgatási célú pénzügyi mûveletek egyenlege 3. Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összevont záró egyenlege (±)
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
243 816
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
–
–876 010
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
243 816
218 686
–876 010
0
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
–
218 686 0
321 521
–
321 521
213 601
–
213 601
–304 902
–
–304 902
438 124
–
438 124
0
–
0
–
0
6. Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1+2±3–4–5)
–5 771
–
–5 771
–5 837
–
–5 837
7. Finanszírozásból származó korrekciók (±)
26 321
–
26 321
25 928
–
25 928
0
–
0
0
–
0
4. Elõzõ év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (-) 5. Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye (–)
8. Pénzmaradványt terhelõ elvonások, módosító tételek (±)
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
4953
2012. évi 28. szám
Megnevezés
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
9. Költségvetési pénzmaradvány (6+7+8)
20 550
10. Vállalkozási tevékenység eredményébõl alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
11. Költségvetési pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±) 12. Módosított pénzmaradvány (6±7±8±10±11)
15. A 12. sorból szabad pénzmaradvány
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
20 550
20 091
–
0
0
–
0
0
–
0
0
–
0
20 550
–
20 550
20 091
–
20 091
0
–
0
37 476
–
37 476
–100 798
–
–100 798
–73 069
–
–73 069
121 348
–
121 348
55 684
–
55 684
13. A 12. sorból az egészségbiztosítási alapból folyósított pénzeszközök maradványa 14. A 12. sorból kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
20 091
Egyszerûsített vállalkozási maradvány-kimutatás Ezer forintban Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
1. Vállalkozási tevékenység mûködési célú bevételei
0
–
0
0
–
0
2. Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei
0
–
0
0
–
0
3. Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási bevétel
0
–
0
0
–
0
A. Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elsz. bevételei (1+2+3)
0
–
0
0
–
0
4. Vállalkozási tevékenység mûködési célú kiadásai
0
–
0
0
–
0
5. Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai
0
–
0
0
–
0
6. Vállalkozási maradványban figyelembe vehetõ finanszírozási kiadás
0
–
0
0
–
0
B. Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elsz. kiadásai (4+5+6) (–)
0
–
0
0
–
0
Megnevezés
4954
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ
•
2012. évi 28. szám
Elõzõ évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Elõzõ évi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések (±)
Tárgyévi auditált egyszerûsített beszámoló záró adatai
C. Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa (A–B)
0
–
0
0
–
0
7. Vállalkozási tevékenységet terhelõ értékcsökkenési leírás (–)
0
–
0
0
–
0
8. Alaptev. ellátására felhasznált, tervezett vállalkozási maradvány (–)
0
–
0
0
–
0
9. Pénzforg.maradványt külön jogszabály alapján módosító t.
0
–
0
0
–
0
D. Vállalkozási tevékenység módosított pénzforg. vállalk. maradvány (C–7–8±9)
0
–
0
0
–
0
E. Vállalkozási tevékenységet terhelõ befizetési kötelezettség (–)
0
–
0
0
–
0
F. Vállalkozási tartalékba helyezhetõ összeg (C–8–9–E)
0
–
0
0
–
0
Megnevezés
Hitelesítõ záradék Orosháza Város Önkormányzata (Orosháza, Szabadság tér 4–6.) 2011. évi egyszerûsített beszámolójához. A könyvvizsgálat során Orosháza Város Önkormányzata 2011. évi egyszerûsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltam és ennek alapján elegendõ és megfelelõ bizonyosságot szereztem arról, hogy az egyszerûsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak, illetve az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló hatályos 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. A 2011. évi egyszerûsített éves költségvetési beszámoló Orosháza Város Önkormányzata vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl, valamint a mûködés eredményérõl megbízható és valós képet ad. Orosháza, 2012. április 13.
Váriné Kádár Margit s.k., bejegyzett könyvvizsgáló MKK tagsági ig.sz: 000630
A Hivatalos Értesítõt a Szerkesztõbizottság közremûködésével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelõs: dr. Latkóczy Antal. A szerkesztõség címe: Budapest V., Kossuth tér 1–3. A Hivatalos Értesítõ hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://kozlony.magyarorszag.hu honlapon érhetõ el. Felelõs kiadó: dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva. A Hivatalos Értesítõ oldalhû másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelõs kiadó: Majláth Zsolt László ügyvezetõ igazgató.