Három vidéki település épített örökségének szociológiai értelmezése
TÉZISEK Írta: Tamáska Máté ELTE TáTK Szociológia Doktori Iskola PhD értekezés házi vitájára Budapest, 2009. március 20.
Tartalom: -
A dolgozat tárgya - a dolgozat alapfogalmai - a módszerek és a kutatás menete A kutatás eredményei - társadalomtörténeti és településtörténeti adalékok - az örökségalkotási modell - az örökségi csoportok – zárszó Mellékletek - a dolgozat részletes tartalomjegyzéke - a dolgozat részeredményeinek korábbi publikációi
2
A dolgozat tárgya
A dolgozat három falusias település (Nagykarácsony, Sukoró, Tiszafüred) építéstörténeti és örökségszociológiai
vizsgálatára
támaszkodva
kínál
fogódzókat
az
örökségalkotás
témakörében. A kutatást az a kérdésfelvetés motiválta, vajon a helyi mikro társadalmak szociológiai jellemzői és sajátos építészeti értékítéletei, milyen módon járulnak hozzá a történeti településképek megőrzéséhez. Nem a helyi műemlékvédelem sajátosságait igyekezett tehát megvilágítani, hanem azt a tágabb és jóval összetettebb kölcsönhatást, amely a történeti örökség és a jelen falusi viszonyai között fennáll. Már a munka legelején világos volt, hogy az örökség szónak két értelmezési szintje létezik. Az első a hagyományos, történetileg kialakult dimenzió, amely jogi és szokásbeli normákon alapszik. A második a kulturális örökség, amely valami egészen új, a történeti korokban ismeretlen viszonyulást feltételez épület és használója között. Az örökségalkotási szakirodalom elsősorban a második értelmezési szinttel foglalkozik. A hivatkozott szerzők a maguk tudományterületi ismereteik felől közelítve egy-egy lényeges aspektusát világítják meg a jelenségnek. A történészek a társadalom időfelfogását állítják a középpontba, a néprajzosok a tárgyi kultúra elemeinek átvételét, az építészek a műemlékvédelmi
kérdéseket.
Mindegyik
szempont
kínált
egy-egy
kulcsfontosságú
gondolatot. Így az empirikus anyag értelmezésekor különösen gyümölcsözőek voltak azok a szakmunkák, amelyek (1) a hagyományközösségek és a modern társadalmak történeti emlékezete közötti különbségeket tárgyalják; (2) a néprajzi irodalomban kitágították a folklorizmus fogalmát, hogy az ne csupán a művészi adoptációkat, de a mai társadalmakban megfigyelhető népies orientációk széles skáláját köztük a tárgyi emlékek adoptációját - is lefedje. (3) a műemlékvédelmi gyakorlat paradigmaváltását tekintik át a korai stílustiszta restaurálások reprezentativitás igényétől korunk hitelességre koncentráló szemléletéig. A szakirodalom kulturális örökségi megközelítéseit kiegészítve a dolgozat az építészeti környezet általánosabb alakulását igyekezett megérteni. Annál is inkább indokolható ez a felfogás, mert az egyszerű tapasztalati megfigyelések is mutatták, hogy a történeti
3
településkép megmaradását befolyásoló mikrotársadalmi hatások nem korlátozódnak a műemléki értékek tudatos vállalására.1 Az örökség diskurzus a dolgozat megvilágításában szociológiai szempontokkal egészült ki, és rámutatott a háttérben meghúzódó társadalmi változás központi szerepére és a rétegspecifikus ízlésmintázatok sajátosságaira mutatott rá.
A dolgozat alapfogalmai Az empirikus adatgyűjtés számára kidolgozott fogalmi apparátus alapvonása, hogy együtt kezeli az örökségalkotás primér és kulturális szintjét. Mindehhez egyrészt Hajnal István történetszociológiai és technikatörténeti írásaiból, másrészt a már említett örökség szakirodalomból kölcsönzött szempontokat. Hajnal István munkásságából a formaképződés folyamatát emelte ki. Ebben a felfogásban a település nem egyszerűen színpada a tőle függetlenül megérthető szociális viszonyoknak, hanem azok objektivizálódott, anyagiasult megjelenése. A hajnaliánus szemléletű társadalomkutatás hasonló értékű forrásként kezeli az építészet emlékeit, mint például a statisztikai adatsorokat.2 Az életvilág és az építészeti forma úgy viszonyul egymáshoz, mint a folyó saját medréhez. Minden generáció igyekszik saját képére formálni környezetét, de kezét minduntalan megkötik a múlt anyagiasult formái.3 Hajnal István szociológiája tehát történeti meghatározottságú. A jelenben megfigyelhető településképet a korábbi formaképződések zárókövének tekinti, olyan felépítménynek, amely egyben a jövő lehetőségeit is kijelöli. Mindazt, amit Hajnal a társadalmi formaképződésről mondott
a
dolgozat
spontán
építészeti
örökségalkotásnak
nevezte
el.
A
hagyományközösségek örökségalkotási formája ez, ahol a múlt közvetlen szocializációs tapasztalat, és ahol az egymást követő generációk építészetének viszonyítási pontja a szülők, nagyszülők ízlésvilága. A kulturális örökség ezzel szemben a történeti időfelfogást helyezi előtérbe. Az itt érvényesülő hagyományozás alternatív, mert valamiképpen felülírja, újradefiniálja a spontán folyamatok logikáját. Annak megfelelően, hogy ez az újrafogalmazás, honnan, milyen célból 1
Mindenki által jól ismert jelenség az elszegényedő aprófalvak világa, ahol gyakorta ötven-száz évvel ezelőtti építészeti környezet fogadja a látogatót. 2 A régészet az írott forrásokban szegény korszakok kutatásakor mindig is rászorult a tárgyi emlékek vizsgálatára, mikor pl. egy feltárt templom méretéből igyekezett következtetni a település valamikori szerepére. Mivel a terepmunka hasonló eljárással dolgozott, a módszert szociológiai régészetnek lehet nevezni. 3 Hajnal a materiális értelemben vett anyagiasodás mellett (mint pl. a malmok szerkezeti sajátosságai vagy az írásképek) a formaképződés szervezeti szintjére is nagy figyelmet fordított. Arra, hogy vajon milyen örökíthető kondíciókat vív ki magának a molnár vagy az írástudó a társadalmi hierarchiában.
4
és milyen módszerekkel dolgozik az értekezés megkülönböztetett egymástól nosztalgikus és megőrző
örökségalkotást.
A
nosztalgikus
mentalitás
a
tizenkilencedik
század
műemlékvédelmének sajátja. Számára a távoli múlt egy kiválasztott periódusa, az aranykor, inspiráció és minta az alkotáshoz. A nosztalgikus hagyományozás speciális esete a tágan értelmezett folklorizmus, hiszen a múlt egy darabjából - nevezetesen a paraszti miliőből - vesz át formai elemeket újonnan épült házakhoz. Szemben a szabad alkotást hangsúlyozó szemlélettel a megőrző hagyományozás a huszadik században kialakuló szigorú műemléki elvek elfogadását jelenti. A megőrzés – legalábbis elvi szinten - nem tesz különbséget a történeti korok és rétegek építészete között. A kulturális tartalom elnyerése elsősorban az anyag hitelességének a függvénye. Mennél inkább eredeti egy épület vagy egy utcaszerkezet, mennél inkább őrzi egy-egy kor anyagiasságát, annál inkább méltó a műemléki gondoskodásra, függetlenül attól, hogy ez egy középkori körtemplom vagy egy modern irodaház.
AZ ÖRÖKSÉGALKOTÁS ÚTJAI SPONTÁN
NOSZTALGIKUS
MEGŐRZŐ
időszemlélet
folytonos
történeti
történeti
központi fogalom
naprakészség
újjáalkotás
hitelesség
jellemző korszak
középkor
reneszánsz-romantika
modern-posztmodern
épület
alkalmazkodik
kiegészül
konzerválódik
5
A módszerek és a kutatás menete Az adatfelvétel egyaránt számolt az érintettek örökségi mentalitására rákérdező direkt módszerekkel, nevezetesen a strukturált interjúzással és a kérdőíves felvétellel, valamint a megfigyeléseken nyugvó eszközökkel. Utóbbiak közt szerepelt a résztvevő megfigyelés téma specifikus alkalmazása, a térképi források és archív fotográfiák feltárása valamint a műemléki vizsgálatokban alkalmazott dokumentáló terepbejárás. A kutatás kezdetén főként Fejér megyei helyszíneken készültek strukturált interjúk a településszintű örökségvédelem témakörében. A mintegy 15, részben strukturált beszélgetés a 2005 nyarán induló kérdőíves felvétel előkészítését szolgálta. Az elsődleges cél annak megállapítása volt, vajon a népi építészeti emlékek megőrzésének szakmai diskurzusából, mely
témakörök
és
milyen
módon
jelennek
meg
a
falusiak
értékítéletiében,
nyelvhasználatában. Az interjúk tapasztalatait korábbi műemlékes adatfelvételek eredményei egészítették ki. A végleges kérdőív az alapvető szociológiai változók mellett két nagyobb témakört érintett: (1) a régi házakkal kapcsolatos általános műemléki attitűdöket; (2) a fényképeken ábrázolt lakóháztípusok rangsorolását az esztétikum és a praktikum szempontjai alapján (különböző jellegű parasztházak, kockaház, emeletes családi ház a hetvenes-nyolcvanas évekből, napjaink épülete). Az adatfelvétel 2005 őszén zajlott településenként százfős mintán.4 A survay eredményeinek publikálására 2006-2008 között több konferencián és szakmai kiadványban is sor került. Az adatgyűjtés második szakasza az épített környezet átalakulására összpontosított. A történeti háttér megismeréséhez a településekről írott szaktanulmányok mellett a helytörténeti gyűjteményekben és a megyei valamint országos levéltárakban fellelhető releváns források felkutatása is szükséges volt. A hosszúttávú szerkezeti változások áttekintésekor főként a katonai térképészeti felmérések, a 19. század második feléből származó kataszteri lapok és a jelenkori 4
légi
fényképek
kínáltak
fogódzókat.
A
részletes
építészeti
leíráshoz
A tényleges mintaszám falvanként kismértékben eltér a százas számtól. A kérdezettek kiválasztása a polgármesteri hivataloknál található lakosság-nyilvántartások alapján történt. A véletlenszerűen kiemelt címeket kérdezőbiztosok keresték fel. A kor-nem- iskolai végzettség leginkább Nagykarácsonyban közelít a népszámlálások adataihoz. Tiszafüreden a tíz százalékot meghaladó válaszmegtagadás és a lakosságszámhoz viszonyított alacsony minta elemszám, míg Sukorón a fiatalabb korosztályok elérésének nehézségei intenek óvatosságra a reprezentativitás tekintetében.
6
fotódokumentáció készült, amely a történeti utcákat házanként, míg az újabb részeket utcaképi perspektívából ábrázolja. Sukorón és Tiszafüreden az így felgyűjtött anyag összevethető volt évtizedekkel korábban készült archív fényképekkel is. A bejárások alkalmával vezetett terepnaplók a megfigyeléseken kívül tartalmazzák a településtörténet témakörében készült strukturált interjúk jegyzetelt információit is. A második világháború utáni időszak leírásakor a statisztikai adatokon túl fejlesztési dokumentumok, építészeti szabályzatok rendelkezései, műemlékvédelmi dokumentációk is forrásként szolgáltak. Az építéstörténeti felmérések részeredményei a Magyar Szociológiai Társaság éves konferenciáin kerültek bemutatásra. Esettanulmány jelent meg Tiszafüred rendszerváltáshoz kapcsolódó utcaképi változásairól, Nagykarácsony értékvizsgálatáról és a kockaház-jelenségről.
MÓDSZERTANI ÁTTEKINÍTÉS
Kérdezés
Megfigyelés, forrásfeltárás
-
strukturált interjúk az épített környezetről
-
térképek, légi fényképek
-
kérdőíves felmérés
-
statisztikák, összeírások
-
strukturált
-
terepi megfigyelés – terepnapló
-
archív és jelenkori fotódokumentáció
interjúk
építéstörténetéről
az
egyes
helyszínek
7
A kutatás eredményei
Társadalomtörténeti és településtörténeti adalékok A három esettanulmány a török időkig visszatekintve tárta fel az épített környezet alakulását. A tág időablak lehetőséget teremtett az örökségalkotás történeti dinamikájának nyomon követésére, a településszerkezeti változások és az építéstechnikai átmenetek feltérképezésére. Az itt felszínre hozott összefüggések nemcsak a spontán örökségalkotás, hanem a jóval fiatalabb alternatív hagyományozás mélyebb megértését is elősegítették. Utóbbiak ugyanis éppen a spontánul zajló anyagiasodáshoz képest definiálhatók. A település- és társadalomszerkezeti munkarész legjelentősebb eredményei négy pontban foglalhatók össze:
(1) A településnövekedés módozatai: A lakott belterületek expanziójának két módja volt elkülöníthető. Az első esetben egylépcsős expanzióról beszélhetünk. Ilyenkor az újonnan bekebelezett részeken egyszerre épülnek ki az állandó lakhatás korszakonként változó infrastrukturális szükségletei. Ilyennek tekinthető a török kort követő migrációs mozgások révén kialakult sukorói és tiszafüredi belső településmag, a szociális indíttatású lakásépítés a két világháború között vagy Nagykarácsony telepes község létrejötte 1945 után. A második esetben hosszabb időszakot felölelő többlépcsős területnövekedést tapasztalni. Ilyenkor a település mellett kialakulnak állandóan nem lakott gazdasági övezetek, amelyek a belterület rejtett tartalékai, és a települési konjunktúrák idején olvadnak be a magterületbe. Bár a szakirodalom elsőként a tanyák kapcsán írt le hasonló a folyamatot, a három faluban a szőlőhegyek benépesülése érdemel figyelmet.5 Annak megfelelően, hogy a többlépcsős expanzió folyamata mikor és milyen stádiumban található, a legkülönfélébb morfológiai jegyeket veheti fel. Nagykarácsony-szőlőhegyen például a 19. század végén szabályos parasztközség alakult ki; Tiszafüred Széchenyi kerti városrészében száz év múlva kunyhók és modern kertvárosi villák alkotta vegyes utcakép bontakozott ki; Sukoró hegyeit a huszadik század hatvanas éveiben még régi présházak, előre gyártott faházak és a hulladékokból összeépített hajlékok népesítették be, miközben 5
A tanyásodás és a szőlőhegyek felé haladó expanzió közötti nagy különbség, hogy előbbi szórt, míg utóbbi eleve zárt településstruktúrát eredményez.
8
napjainkra a kétszintes nyaralók között már felsőközéposztálybeli villák is szép számmal akadnak.
(2) Az alaprajzi rendszerek változása. A tér lehatárolását jelentő telek és a közlekedés biztosítását szolgáló út és utcahálózat az épített környezet két leglassabban változó összetevője. Az interjúk alapján elmondható, hogy az emberek a síkban lefektetett alapokat nem tekintik a műemlékvédelem részének. Holott a telekviszonyok évszázados távlatokban határozzák meg a településképet, mivel kijelölik a leendő házak távolságát, tájolását és léptékét. A kutatás során két tendencia volt megfigyelhető. Az egyik az utcásodás, a másik a központok differenciálódása. Az utcásodás azt a folyamatot takarja, amely a halmazos, rendetlen alaprajztól az utcavonalhoz igazított beépítés felé halad. Legtisztább esete Tiszafüreden volt leírható, ahol az egykori halmazok helyén ma a fő utca szabályos utcasora található. Történeti távlatban a településképek utcásodása szembeötlő, különösen, ha a huszadik század mérnökies telekkiméréseit tekintjük. Ugyanakkor az expanzió velejárójaként napjainkban is keletkeznek halmazosabb jellegű településrészek. Ilyennek tekinthető Sukoró szőlőhegyeinek néhány évtizede beépült övezete, amely a korábbi szőlőbirtokok meglehetősen kusza telekviszonyaira települt rá. A központok differenciálódása alatt mindenekelőtt az kell érteni, hogy a premodern kor totális jellegű kohézióját - amely legerőteljesebben a templom, mint szervező elem szerepében volt megragadható - fokozatosan felváltja a társadalmi alrendszereket külön-külön megjelenítő többközpontúság. A folyamat a premodern korban megkezdődött az iskola, majd a helyi közigazgatás kiépülésével, de igazán a hatvanas évek urbanizációjával gyorsult fel. Leglátványosabb Nagykarácsony átalakulása. A volt majorság helyén 1945 után megtervezett községben, ahol mindössze egy iskola, egy templom és egy intézői lak alkották a közösségi intézményeket, mára három, egyenként is több intézményt tömörítő alközpont jött létre (igazgatási, kereskedelmi és egyházi).
9
(3) Sűrűsödés. Korábbi kutatások is felhívták a figyelmet a telekméret és a mezőgazdasági termelés módja közötti összefüggésre. Eszerint az állattartás felől az intenzív kertművelésig folyamatosan csökken a falvak földigénye, ezzel együtt a belső parasztporták mérete. Mindez a településkép extrém sűrűsödéséig is elvezethet, mint azt Sukoró szőlőműveseinek apró zsellérparcellái mutatták. A sűrűbb utcakép azonban nem jelent automatikusan városias megjelenést. Urbánus átalakulás csak akkor következik be, ha a népesség egy része kilép az agrárszektorból. A parasztpolgári fejlődés a történeti viszonyok között hézagosan zárt, illetve zárt utcaképet eredményezett. A falvak második világháború utáni modernizációjának sűrűsödése ezzel szemben a kisparcellás kertvárosi formák felé haladt.
(4) A lakóházak mintakövetésének horizonttágulása, különös tekintettel a kockaházjelenségre. A falvakban zajló legnagyobb társadalmi változás, amely végül a szervezett műemlékvédelem „beavatkozását” is kiváltotta az ötvenes, de még inkább a hatvanas évekre tehető kockaház jelenséghez köthető. A dolgozat rámutatott, hogy a kockaház egy hosszabb történeti folyamat sajátos befejezése, amely a rendiesen zárt falusi mintakövetéstől, a városokra, mezővárosokra tekintő mintakövetésén át a szocialista korszak totális urbanizációjáig ível. A körülbelül a kiegyezés koráig tartó rendies periódusnak a régies stílusú parasztház egyik, de nem egyedüli megnyilvánulása. Hasonlóan zárt horizont jellemezte a nemesség építészetét is. Óriási különbség azonban, hogy míg a nemesség tág földrajzi térben mozgott a falvak népe lokális keretek között élt. Így előbbi esetben régiókon átívelő divatok alakultak ki, míg a népi építészet dialektusokat hozott létre. A szakirodalom is felhívja a figyelmet a huszadik század népi építészetének integrációs tendenciáira. A dolgozat szerint ez az integráció a mintakövetési horizont szélesedéséből és egységesüléséből következik. A háború utáni kockaház ebben az értelemben a homogenizált kertvárosi minták átvételét jeleníti meg.6 A kockaház korszakhatár. A múltból tekintve ez volt az utolsó háztípus, amely a premodern korra jellemző egységes építészeti nyelvet képviselt. A jelenből visszatekintve a kockaház volt a falusi építőhagyományokat felváltó városias épületek első nagy korszaka. Az azóta
6
A falvak átalakulását hajlamosak vagyunk magyar, de legalábbis kelet-európai sajátosságnak tekinteni. Holott más tulajdoni formák között, s talán kisebb mértékben, de nyugaton is lejátszódott a történeti rurális környezet arculatvesztése.
10
eltelt időszakot tekintve a vidék építészete jellegét tekintve nem sokban különbözik a városok családi házas övezeteitől.
Az örökségalkotási modell A modell a spontán, a megőrző és a nosztalgikus hagyományozás hármas fogalmi rendszerére és az empirikus adatgyűjtés eredményeinek általánosabb tapasztalataira alapozva a vidék örökségalkotásának dinamikáját írja le az épített környezet létrejöttétől annak kulturális jellegű újraértelmezéséig. Logikai premisszaként különválasztja a településkép materiális javait és az azt létrehozó attitűdöket. Kitér a spontán hagyományozódáson belül megfigyelhető településkép alakulások fázisaira, illetve arra, mikor és milyen módon jelennek meg az alternatív örökségalkotási attitűdök. Végül a kérdőíves válaszok alapján három jellegzetes attitűdöt különít el: a konzervatívot, a modernt és a posztmodernt.
(1) A spontán hagyományozás: A spontán hagyományozódás, mint legáltalánosabb alapmechanizmus,
igen
Megkülönböztethetünk
eltérő
aktív
és
módon passzív
viszonyul korszakokat.
az
épített
Előbbi
az
környezethez.
erős
növekedési
periódusokban figyelhető meg. Ilyenkor az építési tevékenység számottevő, csakúgy az örökölt épületállomány elbontása. A passzív korszakok során egy már kialakult települési szövet megmerevedik, mert az azt létrehozó társadalmi mozgatórugók elvesztik hatóerejüket. Az épületállomány fokozatosan romlik, de főbb vonásaiban megmarad, gyakran népességcsere is megfigyelhető. A vidéki népesség az 1960-as évek társadalmi változásáig az építészeti alakulásokat képes volt hozzáidomítani szülei örökségéhez. Ennek hátterében az áll, hogy a nagy korszakváltások (tizennyolcadik század népességrobbanása, jobbágyfelszabadítás, vasút megjelenése) üteme elegendően lassú volt, hogy azokhoz a korábbi település és házformák alkalmazkodni tudjanak. A huszadik század második felétől azonban ez az additív, a megelőző korszak anyagiasult formáit továbbgondoló mentalitás egyre kevésbé tudott lépést tartani a technikai változásokkal. Ez az a korszak, amikor a spontán hagyományozódás kilép a paraszti múltból és egy egészen más társadalmi léptékű folyamatba, a gyors modernizációba, kapcsolódik be.
11
A spontán hagyományozódás logikájának megfelelően az elavult házállomány bontása a hetvenes években elkerülhetetlenné vált, mivel azok már nem feleltek meg a falusiak elvárásainak.
(3) A megőrző hagyományozás: Mikor a falvak kezdték levetkőzni paraszti múltjukat a műemlékvédelmi gyakorlat már meghaladta romantikus, stílustiszta korszakát. Így miközben a nagy műemlékek a 19. század végén nosztalgikus indíttatású átépítéseken estek át, s csak később terelődött a figyelem az eredetiség és a hitelesség irányába, száz évvel később a falvakban éppen fordított sorrend figyelhető meg. A megőrző hagyományozás mozgástere a három örökségalkotási mechanizmus közül a legszűkebb, hiszen szabályait nem a társadalmi elvárások, hanem szakmai szempontok határozzák meg. Nem véletlen, hogy a megőrzés gyakran leválasztja az ingatlant a piaci folyamatokról és múzeumként, esetünkben tájházként definiálja azt. A megőrzés jellegéből fakadóan átmeneti jelenség. Ha a változó társadalmi közegben a kellő pillanatban nincs jelen, utóbb csak rekonstrukciókra hagyatkozhat. A „kellő pillanat” területenként és korszakonként változó. A vizsgált falvak esetében a huszadik század hatvanas-hetvenes éveit jelenti, de pl. Nagykarácsony község napjainkban kezdi elveszteni jellegzetes telepesközségi arculatát.
(4) Átmenet megőrző és nosztalgikus hagyományozás között: A megőrző hagyományozás csak akkor képes kilépni a szűk múzeumi keretek közül, ha valamilyen társadalmi mozgalom felfedezi magának. Sukoró a legjobb példája annak, amikor a külső impulzusokból táplálkozó megőrző örökségalkotás hatását a társadalmi mozgások felerősítik. Itt a kicsiny zsellérházak esztétikai értékeinek felfedezése szerencsésen egybeesett a hetvenes években jelentkező nyaralóvásárlási szokásokkal. Mivel a nyaralótulajdonosok otthonaikban lépést tarthattak a kor kihívásaival, a hétvégi házakra csekély modernizációs nyomás nehezült, ami miatt megőrizhették eredeti megjelenésüket. A megőrzés tömegessé válása természetszerűleg oldja azokat a szakmai kritériumokat, amelyek egy-egy múzeumi hasznosítás esetében még következetesen kivitelezhetők. A településképi értékvédelem szabályozási lehetőségei korántsem olyan korlátlanok, mint az egyedi műemlékmegóvásé. Másrészt az örökség divattá válásával önjáró építészeti
12
folyamatok indulhatnak meg, amelyek egyre kevésbé a megőrzés, mint inkább egy csinosított paraszti miliő létrehozására irányulnak. Maga a műemlékvédelmi szakma sem egységes a tekintetben, meddig tart a múlt emlékeinek konzerválása, a megőrzés, és hol kezdődik az aktív építészeti tevékenység, az újjáalkotás. Annyi bizonyos, hogy az alapjaitól felépített modern „parasztház”, az előre gyártott eklektikus vakolatdísz, az új épületre kerülő nádtető, a frissen felszerelt zsalugáterek és a gondosan kialakított oszlopos tornácsor már egy más jellegű örökségalkotás megnyilvánulásai.
(5) A Nosztalgikus örökségalkotás: A népi építészet nosztalgikus hagyományőrzésének két markáns megjelenési formája mutatható ki. Az egyik a két világháború közötti népies stílusú építészek olcsó kislakása, amely szinte észrevétlenül olvad be a történeti házállomány szövetébe; míg a másik a nyolcvanas-kilencvenes években felerősödő folklorizmus. A két jelenség, bár hagyományalkotási módjában hasonló, alapvetően más társadalmi csoport igényeire reflektált, reflektál, ami erőteljes morfológiai különbségeket implikál. A népies típustervek a szociálisan hátrányos helyzetű rétegeknek kínáltak megoldást, a folklorizmus pedig a jómódú középosztály divatirányzata. A kislakások a népi építőhagyományok funkcionális fegyelmét ültették át a modernizálódó életviszonyok közé, hogy a „tévútra tévedt” falusi lakosságot visszavezessék a nagyapák tiszta világába. A folklorizmus ezzel szemben alig vesz tudomást az elvekről. Újjáalkotó erejét a népi építészet hangulati elemeire alapozza, elsősorban a díszítésekre és a látványra. Formai átvételeiben a legkülönfélébb táji dialektusok hagyományai bukkannak fel. Mindebből következően az egyes lakóházakon alkalmazott folklorizmusok nem alakítanak ki a népies tervezők asztaláról kikerült tervekhez fogható egységes stílust. A
nosztalgikus
hagyományainak
hagyományozás
különleges
újrafogalmazása.
Az
esete
elmúlt
a
húsz
tiszafüredi évben
a
Fő
utca
modern
polgári
mozgalom
ellenreakciójaként a századforduló eklektikájának erőteljes díszítőkedve éledt újjá, nem egyszer közvetlen formai utalásokkal. Mind
Sukoró
népies
reneszánsza
esetén,
mind
Tiszafüred
polgári
építészetének
újjáéledésében felfedezhetők jellegzetes társadalmi mozgások. Sukorón a szuburbanizáció során megjelenő felsőközéposztálybeli migránsok számára társadalmi helyzetüknek megfelelő lakások kellettek, amit a belterület kisebb zsellérházai már nem tudtak kielégíteni.
13
Tiszafüreden a „citysedés” és a fogyasztói mentalitás igényelt újabb és újabb üzlethelyiségeket, amelyek kialakításához a századfordulón felépült városközpont hangulati mintákat kínált. Mind a posztmodern folklorizmus, mind a polgárias nosztalgia széles skálán mozog a műemléki elvekhez közel álló utcaképi illeszkedésektől a presztízsanyagok halmozásáig. Ugyanúgy, ahogyan a folklorizmus a népies motívumokat bátran átveszi távoli vidékekről is, úgy a polgári miliő is megteremthető a korábbi beépítéstől idegen városképi megoldásokkal, mint amilyen az árkádsor, vagy a bazilikaforma.
AZ ÖRÖKSÉGALKOTÁS DINAMIKÁJA
1700-1960
1960-1990
1990-től napjainkig
spontán
premodern társadalom történeti építészet
új társadalom – új építészet (modern)
urbanizált falu – élménytársadalom – építészeti pluralizmus
megőrző
huszadik században a műemlékvédelmi elvek reformja
nosztalgikus
19. századtól nagy műemlékek rekonstrukciója
reliktumok felfedezése, szakmai szelektálása, kulturális értékek létrehozása
-
fenntartás folklorizmus, polgári reneszánsz – stílusfogyasztás
14
Az örökségi csoportok A kérdőív tanúsága szerint a három hagyományozási forma egyszerre él a falvak mindennapjaiban. Legerőteljesebben a spontán hagyományozás logikája érvényesül, de Tiszafüreden és főként Sukorón alternatív örökségalkotási mechanizmusok is kimutathatóak. A válaszok preferenciái alapján három attitűdnyaláb rajzolódik ki. Az első kettő a spontán hagyományokat kizárólagosan tovább éltető vidékieké, akik a múltból történő kilépés különböző fázisainak megfelelően erősebben, vagy gyengébben kötődnek a történeti épületekhez. Előbbi mentalitást konzervatívnak, utóbbit modernnek nevezte el a dolgozat. A harmadik, posztmodern címkét kapott csoport válaszaiban a múlt kulturális értelmű átértékelése is megjelenik. A településkép műemléki szempontból értékelhető megmaradása nem determinisztikus következménye egyik vagy másik mentalitásnak. A lassan urbanizálódó konzervatív ízlésű csoportok nem egyszer műemlékileg értékesebb emlékanyagot őriznek, mint a társadalmi fejlődés csúcsához közel álló, részben műemléki beállítottságú rétegek.7
(1) A konzervatív mentalitás (Nagykarácsony). A konzervatív mentalitás a paraszti múltból relatíve lassan kilépő mikrotársadalom sajátja, amely a hatvanas-hetvenes évek robbanásszerű urbanizációját csak nagy késésekkel követte. Tipikus esete Nagykarácsony alapján volt leírható, de Sukoró és Tiszafüred idősebb válaszadóinak paraszti származású, alacsony iskolai végzettségű csoportjai is hasonló válaszokat adtak. Mindez rámutat arra a sajátosságra, hogy a konzervatív attitűd és az abból következő településkép átmeneti jelenség: a paraszti múltból való kilépés kezdeti, lassú szakaszát jelöli. A konzervatív mentalítás legfontosabb ismérve a generációk válaszainak rétegszerű különbözősége. Ebben az ízlésmintázatban az emberek leginkább a közvetlen előttük lévő, és a közvetlen utánuk következő korhossz épülettípusait utasítják el. Az időben távolabbi építkezések semlegesebb, kevésbé kritikus álláspontot indukálnak. Ennek tudható be, hogy az idősebb, mobilitási pályáját befejező generáció saját fiatalságának kockaházait és parasztházait relatíve jónak értékeli, de ugyanezeket a háztípusokat a mai fiatalok már nem kedvelik.
7
A hármas tipológia kapcsán meg kell említeni, hogy az teljes mértékben az esettanulmányok anyagára épül. Így pl. külön nem foglalkozik a szegregálódó területek örökségi kérdéseivel, mivel a százas mintákon belül az ilyen körzetekben élők reprezentációja túlságosan kicsi.
15
A konzervatív társadalmi közegben az emberek megfigyelik egymás lakóházát, és maguk is egy kicsit kirakatszerűen építkeznek. Rendkívül fontosnak érzik a közös ízlésvilághoz való alkalmazkodást. E közös ízlésvilágot pedig maga a folytonos alkalmazkodás hozza létre és élteti tovább. A konzervatív attitűd fontosnak tartja a műszaki előrelépést, de ezt apró lépésenként, hozzátoldásokkal, infrastrukturális bővítésekkel kívánja elérni. A teljes bontást mereven elutasítja. A hatvanas évek társadalmi változásaihoz viszonyított lassabb ütemű fejlődés eredőjeként a múlt épített öröksége a házállomány jellegében is tetten érhető. A népies ízlésű parasztházaktól az urbánus kockaházra történő áttérés Nagykarácsonyban évtizedekig tartó folyamatot takar. A hatvanas-hetvenes években a kockaházak mellett a korábbi urbanizációs mintákra utaló „L” alaprajzú házakat is építettek, illetve oldalhatáron álló portákat bővítettek ilyen módon. A lassú átalakulás következményeként az emberek fejében a parasztporta és a kockaház között nincsen éles ellentét, amit jól mutat, hogy a két háztípus előnyeit és hátrányait nagyon hasonló módon ítélték meg.
(2) A modern attitűd (Tiszafüred). A spontán hagyományokat tovább éltető vidékiek másik nagy csoportját képezik azok a középszintű iskolai végezettséggel rendelkező, jellemzően középkorú vidékiek, akik rendkívül gyorsan adoptálták az urbanizációs mintákat. Legtisztábban Tiszafüred válaszaiban mutatkozott meg ez a mentalitás. A modern szemlélet kialakulása együtt jár az erős konjunkturális felfutással, a gyors urbanizációval. Legfőbb jellemzője a mobilizációs motívum, amely éppúgy kimutatható a második világháború utáni szektorváltások szabályos egymásutániságában, mint a városból kifelé mutató migrációs tendenciákban vagy éppen a jelenlegi lakóházukból elköltözni szándékozók magas arányában. A gyors változásokhoz idomuló modern mentalitás nem engedi beérni az újabb és újabb házdivatokat, így az egyes háztípusok nem válnak egy-egy nemzedék sajátjává. Miközben a lassan urbanizálódó falusi közösség saját generációjának formanyelvét értéknek tekinti, s csak szülei, nagyszülei ízlését utasítja el, mint meghaladott építésmódot, addig a gyorsan változó társadalom saját gúnyájától is szabadulni szeretne. Jellemző, hogy a kockaházak, illetve kockaház szerű épületek dominálta Tiszafüreden a többség más lakóházban élne szívesebben, leginkább valamelyik napjainkat megtestesítő épületben.
16
A modern mentalitás napjaink épülete felé tekint. Míg a kockaház, kisebb mértékben a felújított parasztház megítélésekor az alacsony iskolai végzettségű idősebb válaszadók relatíve pozitívabban nyilatkoztak, addig az emeletes családi ház a korosztályi különbségeket, míg napjaink épülete már az iskolai végzettség hatását is elmossa.
(3) A posztmodern horizont (Sukoró). A posztmodern horizont annyiban hasonlít a modernitáshoz, hogy erős konjunkturális felfutáshoz kötődik, annyiban viszont eltér tőle, hogy ízlésében a régiség, a kulturális örökség kedveltsége is kimutatható. Ebben a viszonyulásban jól megfér egymás mellett a népies hagyományőrzés és az ultramodern korszerűsítés. A ház műszaki állapota ugyanúgy kiemelt érték, mint a régi házak megőrzése, a lehető legmodernebb házat éppolyan esztétikusnak tartják, mint a felújított régi épületeket. A régmúlt és a jelen a közelmúlt szürkesége ellen kötött szövetséget. A posztmodern számára a késő kádári emeletes családi ház és a kockaház között nincsen lényeges különbség, mindkettőt elavultnak, korszerűtlennek tarja. Miközben a konzervatív és a modern attitűd erősebben, vagy gyengébben, de kötődött a nemzedékváltáshoz, a sukorói válaszok rétegspecifikusak, leginkább a rendszerváltás nyertes középosztályának ízlését tükrözik.8 Az erős építési konjunktúra árnyékában megjelenő hagyománytisztelet esetében nem válik el egymástól a megőrző és a nosztalgikus szemlélet. A régi megtartása és a régies alapformákat betartó - műemlékes szakszóval élve - településképileg illeszkedő beépítés egyaránt megfelel a posztmodern hagyományőrzésének. A paraszti múlt tisztelete általános viszonyulást takar, amelyet nem csak a helybeli minták, de az ország más pontjáról átvett népies elemek is kielégítenek. A posztmodern a régiséget éppúgy értéknek tarja, mint a régieskedést.
8
Fontos adalék lehet a további kutatások számára, hogy ez a középosztály döntően városból érkezett, előbb nyaralótulajdonosként, majd egyre inkább állandó lakosként. Ebből kifolyólag a helybeli hagyományozás mechanizmusaitól független preferenciákat valósított meg.
17
AZ ÖRÖKSÉGI MENTALITÁSOK ÁTTEKITNÉSE konzervatív
modern
posztmodern
korosztály
idős
középkorú és fiatal
generációtól független
iskolázottság
alacsony
közepes
magas
szektor
mezőgazdaság, ipar
ipar, szolgáltató szektor
hivatali munkakörök
társadalmi változás
lassú
gyors
gyors
hagyományozás
spontán
spontán
spontán és alternatív
helyszín
Nagykarácsony
Tiszafüred
Sukoró
korszak
1945-1980
1970-1990
1990-től napjainkig
fogalom
alkalmazkodás
mobilitás
polaritás (régi és új)
településkép
additív, az előző korszak építményeinek bővítése
új épületek a szocialista korszakból
napjaink új épületei (népies felhangokkal is), legrégebbi réteg megőrzése
kedvelt háztípus
parasztporta, kockaház
napjaink divatos épülete
napjaink divatos épület, felújított porta
házdivat
generációs ihletettségű
generációnként több divatirányzat
városi középosztály diktálta
18
Zárszó A három esettanulmány eredményeinek birtokában a dolgozat alapkérdésére, vajon milyen általánosítható társadalmi motivációk állnak a vidék történeti építészeti karakterének megóvása mögött, a következő felelet született. Az épített környezet a hatvanas évekig az aktuális
társadalmi
változásoknak
megfelelően
alakult,
formálódott.
A
spontán
hagyományozódás logikája szerint az épületnek csupán aktuális, gyakorlati, funkcionális értékei voltak jelentősek. A funkcionális érték számos tényezőből tevődik össze. Ide tartozik többek között a technikai kivitelezés korszerűsége, a pszichológiai kötődés, a csoportidentitás kifejezése és az orientációs horizonthoz való alkalmazkodás. A hatvanas évek alapvetően nem hoztak változást ezekben a funkciókban. Az építtetők továbbra is igyekeztek a lehető legmodernebb, legjobbnak tartott anyagokat felhasználni, a házon kifejezésre juttatták saját egyéniségüket, ízlésüket, társadalmi rangjukat. Döntő átalakulás nem annyira a házhoz fűződő értékekben, mint a házépítés módjában következett be. A szövetkezetesítés megszüntette a paraszti kisgazdaságokat, az ipari fellendülés kiszorította a hagyományos anyagokat, urbánus lakásminták terjedtek el. Olyan technikai és társadalmi sebességváltozás zajlott le, amely minőségét és mennyiségét tekintve is felülmúlta a korábbi évszázadok minden változását. A múltból való kilépés révén a generációk között, sőt egyes esetekben egy-egy generáción belül is eltérő házdivatok alakultak ki. A múlt egyszeriben feltárulkozott, láthatóvá lett. A modern faluképben soha nem látott kontrasztok jelentek meg: egymás mellé kerültek ágasfás szelemenes szerkezetű kunyhók és betonfödémes emeletes családi házak. A változást a falusiak is érzékelték, de semmilyen racionális ok, vagy romantikus felhang nem szólt a régi épületek megőrzése mellett. A leendő műemlékek megtartása ebben a dinamikusan változó közegben éppen a legszegényebb, a fejlődésből részben vagy teljesen kiszorult csoportok kezébe került. A dolgozat ennek a rétegnek az ízlését nem vizsgálhatta, helyette olyan, eddig kevés figyelmet kapott konzervatív mentalitásra bukkant, amely nem egyszerűen megtartja az örökséget, hanem additívan tovább is fejleszti. Ez a kései paraszti fejlődés olyan építészeti környezetet teremt, ahol a potenciális kulturális örökségre vékony rétegben rakódik rá a korszerűség diktálta formai változás. Az ablaktokok cseréje, a homlokzati festések és kisebb toldások mögött még jól láthatóak a történeti kor alapjai. A konzervatív attitűd alakította településkép
19
nehezen válik kulturális örökséggé. Egyrészt az apró, de folyamatos változások miatt nem rendelkezik olyan archaikus vonásokkal, mint egy fejlődésből teljesen kimaradt terület, másrészt az itt élők szemléletéből hiányzik a műemléki szemlélet. Kétségtelen, hogy a modernitással összevetve a konzervatív attitűd több teret hagy a kulturális örökségalkotásnak, mivel hozzájárul a településszövet főbb kontúrjainak megőrzéséhez. A történeti építészet felfedezésétől azonban messze áll ez a mentalitás. Az örökségvédelmi szemlélet megjelenése a falvakban főként kívülállókhoz kötődik, hiszen az utóparaszti értékrendszerekben a régi épületek esztétikai megfontolásokból fakadó megőrzése normaszegésnek minősül. Aki „tehetséges”, érsd. szorgalmas, sikeres, az nem elégszik meg az örökölt vagyonnal, hanem gyarapítja, alakítja azt. Az alternatív hagyományozás hivatalos útja, a megőrzésre koncentráló műemlékvédelmi gyakorlat településkép alakító szerepe erősen korlátozott. A múzeumi bemutatás egy-egy emlék megőrzésén túl csak akkor képes befolyásolni az épített környezet alakulását, ha találkozik tömeges társadalmi motivációkkal. Az adott építészeti objektumok belső, immanens építészeti tulajdonságai és a társadalmi csoportok felől érkező elvárások metszéspontjain alakulnak ki a műemlékvédelmi övezetek. Egy hasonló adottságú földfalazatú, nádfedeles, kis alapterületű szegényparaszti épületre a hetvenes években Tiszafüreden rendszerint bontás, míg Sukorón a nyaralóknak köszönhető megújhodás várt. Ugyanakkor látni, kell, hogy amikor az életfolyások visszafogadják a múlt emlékeit, rendszerint nem tisztán megőrzési céllal, hanem nosztalgikus felhangokkal teszik azt. A nosztalgikus hagyományozódás lényegében a műemléki gondoskodás társadalmasodása. Olyan társadalmi közeg sajátja, amely túllépett a szűkösség korszakán, és megengedheti magának a múlt tradícióinak felvállalását. konfliktusokat
teremt,
gyakran
a
Természetes, hogy a múlt jelenhez igazítása
műemlékvédelemtől
meglehetősen
messze
álló
megoldásokat preferál, ám ezt a problematikát egy másik kutatási program keretei közt lenne célszerű vizsgálni.
20
A dolgozat részletes tartalomjegyzéke
1 BEVEZETŐ: – a műemlékvédelem táguló körei – a dolgozat alapkérdése és felépítése – a dolgozat lehetséges olvasatai 2
A KUTATÁSMÓDSZERTAN ELMÉLETI ALAPVETÉSEI 2. 1 Szakirodalmi áttekintés Hajnal István és értelmezései- az örökség irodalom legfontosabb munkái – a vidék építészetét tárgyaló munkák - a fogalmi apparátus - az esettanulmányok irodalmi hivatkozásai és forrásai - a szerző korábbi publikációi a témában 2. 2 Hajnal István és az anyagi formák szociológiája, az építészeti örökségalkotás prímér szintje: - a térképződés törvényszerűsége Simmelnél- a morfológiai tény- a formaképződés törvényszerűsége- a szociológiai régészet kiegészítése 2. 3 Parasztházból nemzeti ereklye: a kulturális örökség, mint az örökségalkotás szekundér szintje: - a társadalomformák Hajnalnál és az építészeti örökségalkotás - a kulturális örökségalkotás - a múlt idegen földrésszé válik – az emlékek manipulációja – a folklorizmus
3
AZ ÖRÖKSÉGALKOTÁS ÚTJAI: HIPOTÉZISEK
4
AZ EMPIRIKUS KUTATÁS 4. 1 A kutatás menete: a kutatás előkészítése – a vizsgált településtípusok – a felmérések menete 4. 2 Az adatfelvétel módszerei: a kérdezés: kérdezés és megfigyelés – előkészítő interjúk sajátosságai –kérdőív a lakóházakról – az interjúkból kiolvasható attitűdök – korábbi survayek eredményei – a kérdőív felépítése – első blokk: általános műemléki attitűdök – második blokk: a lakóházak megítélése – harmadik blokk: az alapváltozók – néhány probléma – az építéstörténet strukturált interjúi 4. 3 Az adatfelvétel módszerei: a megfigyelés: építészeti örökség a síkban: az utcaszerkezet – építészeti örökség a síkban: a telekszerkezet – házak emberek, az épületek öröksége – hagyományos parasztházak adoptációja a modern életkörülményekhez – a negyvenes évek népies irányzata, és annak elutasítása – a kockaház – az emeltes családi ház – napjaink épületei - a ház öltözete: díszítmények, festés, nyílászárók
5
ESETTANULMÁNYOK 5. 1 Nagykarácsony: Település és társadalomszerkezet 1945 előtt: a nagybirtok kialakulása – az újratelepülés – falukép a 18. század végén – uradalmi építkezések a pusztán – a kastély – a majorság egyéb épületei – az eltűnt völgyi falu – a kétsebességes korakapitalizmus – szőlőhegy benépesülése – az uradalom modernizációja – községesítési kísérletek a két háború között – szőlőhegy munkástelepei – a majorság infrastruktúrájának kiépülése
21
Település és társadalomszerkezet 1945 után: a földosztás – a telepes község létrejötte – a telepes község arculata – a szocialista mintafalu – mintafalu a megvalósult szocializmusban – lakáskorszerűsítések - rendszerváltás: az utóparaszti falukép bomlása Az épített örökség megítélése – szociológiai gyorsfénykép – általános műemléki attitűdök – a lakóházak megítélése 5. 2 Sukoró: Település és társadalomszerkezet 1945 előtt: Sukoró társadalmának kialakulása a török kor után –népességrobbanás a 18. században – településkép a 18. században – a szőlőművelés hatása – településszerkezet a reformkorban – a kapitalizmus kora: a megrekedés évtizedei – külterületek – az első szabályos utca Település és társadalomszerkezet 1945 után: kifelé a paraszti múltból – műemlék születése – a műemlékesedés következménye: a szétterülés – a szuburbanizáció – a szőlőhegyek szuburbanizációja – folytatódó változások Az épített örökség megítélése – szociológiai gyorsfénykép – általános műemléki attitűdök – lakóházak megítélése 5. 3 Tiszafüred: Település és társadalomszerkezet 1945 előtt: falu a szigeteken – a mezővárosi fejlődés – településszerkezet a 18. században – szerkezeti változások a reformkorban és a jobbágyfelszabadítás idején – urbanizáció a századfordulótól a második világháborúig – a centrum urbanizációja – az óriásfalu növekedése és urbanizációja Település és társadalomszerkezet 1945 után: a háború utáni hatalmi vákuum – a szocialista átalakulás –a várossá fejlesztés évtizedei – a népi örökség - a századforduló, mint kulturális örökség Az épített örökség megítélése – szociológiai gyorsfénykép – általános műemléki attitűdök – lakóházak megítélése 5. 4 Az esettanulmányok összevetése- az összehasonlítás menete – A településszerkezeti változások – a rövid 18. század 1700-1783 – a hosszú 19. század 1783-1920 – a lassú 20. század – a gyors huszadik század 1945-től napjainkig Az épületek: a rendies orientáció – a mezővárosi orientáció – az urbánus orientáció 6
AZ ÖRÖKSÉGALKOTÁSI MODELL - a spontán hagyományozás – a megőrző hagyományozás – átmenet a megőrző és a nosztalgikus hagyományozás között - a nosztalgikus hagyományozás – az örökségalkotás dinamikája – örökségi csoportok – a konzervatív mentalitás – a modern attitűd – a posztmodern horizont
7
ZÁRSZÓ
8
HIVATKOZÁSOK – felhasznált irodalom – források jegyzéke – - a dolgozat részeredményeinek korábbi publikációi
22
A dolgozat részeredményeinek korábbi publikációi: Tanulmányok: ● Kockaházat a skanzenbe? Az utóparaszti háztípus helye a vidéki házfejlődésben. Múltunk 2008/3, 98-108. ● Tiszafüred 1980-2006. In: Némedi Dénes- Szabari Vera: Kötő-jelek. ELTE TáTK Szociológia Doktori Iskola Évkönyve, Budapest 2007, 223-240. ● Hajnal István történelemszociológiája és a középkori építészet. Építés- Építészettudomány 2006/3-4, 387-406. ● Hagyományos és modern falusi lakóházak megítélése. Szociológiai Szemle 2006/4, 32-62. ● Nagykarácsony hétköznapon. Egy mezőföldi falu értékvizsgálata. Comitatus. 2005/3, 37-52. Konferencia előadás tanulmánykötetben kiadva: ●
Generációs
különbségek
a
falusi
lakóház
megítélésében.
Hajnal
István
Kör
Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája 2007. In: Gyáni Gábor (szerk): Generációk a történelemben. Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület – Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara, Nyíregyháza 2008, 259-268. Konferencia előadások: ● Túl a világörökség színpadán. Szociológiai Társaság éves konferencia 2008. ● Az örökségalkotás útjai. Magyar Szociológiai Társaság éves konferencia 2007. ● Egy Tisza menti kisváros történelmi utcaképeinek átalakulása 1980-2006 között. Magyar Szociológiai Társaság éves konferencia 2006. ● Falusi épített örökségünk társadalmi megítélése. Magyar Pszichológiai Társaság XVII. Országos Tudományos Nagygyűlése 2006. ● Falusi épületek társadalmi megítélése. Magyar Szociológiai Társaság éves konferencia 2005.
