Köszöntő, tisztségviselők
www.larocosport.com
FŐVÉDNÖKÖK
RENDEZŐ BIZOTTSÁG Vezetője: Lakatos Róbert
Tagjai:
Lakatos Lajos Vajai Zsolt Matyók István Markó Tibor Gregor Ján
Habis László Eger város polgármestere
Pallagi László
Egererdő Erdészeti ZRt. – vezérigazgató
Szeleczki János
Dr. Nagy Imre
Eger város alpolgármestere
Dr. Juhász István Heves Megyei Rendőr-Főkapitány
országgyűlési képviselő
Szántó László
Szerencsi Gábor
Büki Ernő Szczeczinová Gabriela (SK)
Heves megyei Közúzkezelő KHT. – vezérigazgatója
Kedves Versenyzők, Sportbarátok!
Megkezdődik egy versenyévad, amit az is bizonyít, hogy idén immár hetedik alkalommal találkozik egymással Egerben a VALVOLINE–START AUTÓ Rallye-n a bajnokság népes mezőnye és lelkes közönsége. Bízunk bene, hogy a szabályok változásával régen látott izgalmas futamok következnek a nagy téli álom után. Nagy örömmel és szeretettel köszöntöm Eger Megyei Jogú Város önkormányzata nevében a műsorfüzet minden olvasóját, minden versenyzőt és sportrajongót. Kívánok jó szurkolást és kiváló teljesítményeket a rallye minden résztvevőjének, látogatójának és versenyzőjének egyaránt. Reméljük, hogy idén is tovább népszerűsíthetjük a kulturált autóversenyzést. A technikai sportágak története egyidős magával a technikával. Az autó- és motorsport kétszeresen is elvarázsolja az emberiséget: a száguldás bódulatán kívül a mérnöki konstrukciók tökéletességével, a gépek célszerű szépségével. Településünk Magyarország egyik leglátogatottabb helye, évente milliónyi turista keresi fel. Az idegenforgalom vonzerejét elsősorban a város szép fekvése, a műemléki épületek változatossága, a vár, a magyar történelem dicsőséges harcának színhelye, s termálvizekre épített fürdője jelenti. De senki se felejtkezhet el borairól sem, amelyeket természetes környezetükben, a vulkáni kőzetbe vájt pincékben lehet igazán jóízűen megízlelni. A rallye indulóinak sikeres és balesetmentes versenyzést, a szurkolóknak látványos és izgalmas versenyt kívánok, s mindnyájuknak kellemes időtöltést városunkban. Ne feledjék: Eger mindig visszavárja Önöket! Habis László, polgármester
Parádsasvár polgármestere
Burgundi István
Kun Tiborné
Tőgyi Gábor
Versenyigazgató helyettes: Buna Zoltán, Gregor Ján(Sk)
Technikai felügyelő: Perjési Zsolt
Biztonsági szolgálat vezetője: Buda Gábor
A verseny titkára és a versenyiroda vezetője: Móni Kriszta, Szczeczinova Jana (Sk)
Gépátvétel vezetője: Vörös Gábor
Értékelés vezetője: Petrik Zsolt
Jamrik Péter
Lakatos István
Egerszólát polgármestere
Sánta István László
Zagyva Ferencné
Sirok polgármestere
Bükkszék polgármestere
Verpelét polgámestere
Hegedüs János
Zvaráné Béres Mária
Terpes polgármestere
Egerbakta polgármestere
–3–
Sajtófőnök:
Tuza Ferenc
Czipó László
Bátor polgármestere
Versenyigazgató Kovács Levente (a verseny vezető sportbírója)
Budai Ferenc
Szuha polgármester
Farkas Sándor
dr. Szél Attila
Tisztségviselők:
Egerszalók polgármestere
Egerbocs polgármestere Tarnaszentmária polgármestere
MEGFIGYELŐK, DELEGÁLT TISZTSÉGVISELŐK RSB biztonsági megfigyelő:
Sipos Gábor
Holló Henrik
Szarvaskő polgármestere
Tagok:
Időmérés vezetője:
VÉDNÖKÖK Barta Győző
FELÜGYELŐ TESTÜLET Vezető:
Hírfőnök:
Versenyzői összekötő: Nagy Balázs (magyar) Pavlik Matus (szlovák)
www.startautorallye.hu
1. nap összefoglaló
www.larocosport.com
–5–
Herczig Norbert, Baranyai László
www.startautorallye.hu
Az újdonság varázsa
SKODA FABIA S2000 Szokatlanul korán, gyakorlatilag még télvíz idején megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Skoda Rally Team Hungaria. Jó egy hónappal a Valvoline-Start Autó Rally előtt leplezték el a Porsche Hungária budapesti Skoda márkakereskedésében azt a szuper 2000-es Fabiát, amivel a 2009-es nyílt bajnokság győztes párosa megküzd az idén a bajnoki trófeáért. Herczig Norbert és Baranyai László mondhatni könnyű helyzetben volt, amikor a WRC „kiparancsolását” követően dönteniük kellett. Az olaszokkal kitűnő munka és baráti kapcsolatba kerültek az elmúlt idényben, így amikor szóba került a folytatás, szinte kézenfekvő volt, hogy a csapat a Skoda Rally Team Italiával még szorosabbra fűzze a köteléket. Herczig Norbert: A február végi sajtótájékoztatót követően a csapat azonnal elutazott Egerbe, ahol másnap egy kimerítő, mindenre kiterjedő tesztet csináltunk. Eddigi pályafutásom során most fordult elő első alkalommal, hogy a szezon előtt sikerült nem kevesebb, mint 140 kilométert mennem az új autóval. Abból a szempontból óriási mázlink volt, hogy a hó már épp elolvadt, és a Bátor-Egerbakta közti úton délelőtt még nedves, nyálkás aszfalton, délután pedig szárazon tudtam kitapasztalni a Skoda viselkedését.
A bajnok elégedetten nyilatkozott az olaszokról, aki fáradhatatlanul dolgoztak, ha kellett, komplett futóművet cseréltek, és mindenben segítségére voltak a magyar párosnak. A pilóta a szezon nyitó előtt bizakodóan válaszolt arra a felvetésre, hogy milyen esélyt lát arra, hogy akár már az egri versenyen legyőzzék az N-eseket, nevezetesen a Mitsubishi EVO IX-eseket. Herczig Norbert: Egyetlen egy kérdés zavar, az pedig a végsebesség. A Skoda Fabia top tempója nem éri el a 180-at, az N4-esek pedig köztu–6–
dottan képesek a 200 kilométer/órás sebességre is. Ami az előnyt jelentheti, hogy a végsebességet egy szuper 2000-es nagyon gyorsan elérni, a kanyarsebessége, a stabilitása pedig egyszerűen fantasztikus. Bár én hét éve mentem utoljára szívómotoros autóval, az olasz mérnöknek is az volt a véleménye, hogy gyorsan alkalmazkodtam az új szituációhoz. A tempós kanyarokat nagyon élveztem, szerintem egy ilyen autó sokkal jobban fordul, mint a WRC. Az autó rendkívül jóindulatú, akár 160-nál is kis mozdulatokkal korrigálni lehet egy megúszást, egy apró hibát. Egyszóval, most már csak az a kérdés, hogy mit tudunk mi kiautózni a Fabiából, és mennyire lesznek tiszták a körülmények, ami persze már nem rajtunk, hanem a szövetségen múlik. A Skoda Rally Team Hungária az idén új megjelenési formákat is felfedezett, így már nem csak a már ismert srth.hu oldalon léphetnek velük kapcsolatba a rajongók. Baranyai László: A ma ismert és egyre kedveltebb internetes fórumokon is megtalálhatnak majd ebben a szezonban bennünket a szurkolók. Gondolok itt a facebook-ra vagy akár az iwiw-re, ahol hasonlóképpen a saját honlapunkhoz, sokféle információval, érdekességgel lepjük meg a rajongókat.
Dr. Varga Attila, Savanyu Roland
www.startautorallye.hu
Minden változatlan
MITSUBISHI EVO IX Dr. Varga Attila stabil szereplője a magyar rali bajnokságnak. Stabil és többnyire eredményes, bár számára az eredmény sokszor egyet jelent azzal, hogy saját magának bizonyít egyegy futamon. Bár nem tagadja, mindig jóérzéssel tölti el, ha az időeredmény közelít az N csoportos élbolyáéhoz. A 2010es szezonban változatlan elánnal és változatlan körülmények közepette méretteti meg újból önmagát. Amikor telefonon kerestük arról érdeklődve, hogy készül-e már a ValvolineStart Autó Rallyra, határozott igennel felelt, ami persze ismerve a veszprémi versenyző munkabírását, nagy valószínűséggel annyit jelent, hogy tárgyalásról tárgyalásra jár, vagy épp a védenceivel egyeztet. A fizikai kondicionálásról azonban sohasem tett le, már csak azért sem, hisz egykoron profi szinten űzte a karatét. Dr. Varga Attila: Megnéztem az egri nevezési listát, és ezek után úgy döntöttem, nagyon jó lenne bekerülni az első húszba. Tényleg nem túlzok, de rettenetesen kiegyensúlyozott mezőny
készül a bajnoki rajtra. Vannak legalább húszan, akik korábban nyertek valamilyen kategória bajnokságot, aztán ott vannak a csoport és abszolút bajnokok, akik most nagyjából közel hasonló technikával állnak rajthoz. Szóval, ezt mérlegelve, azt gondolom, hogy nekem az idén egy erős statiszta szerep jut. Egy vagy két mondatos… A csapat az elmúlt évi felállásban indul az idén is. Ez annyit tesz, hogy Pénzes Zsolt adja az EVO IX-est, a navigátorülésben pedig Savanyu Roland foglal majd helyet. Szinte abban is biztos a pilóta, hogy idén sem jut majd ideje arra, hogy teszteljen, így gyakorlatilag csak a futamokon ül bele a versenyautóba.
– 10 –
Dr. Varga Attila: Azt már megfigyeltük az elmúlt években is, hogy az első kör tapogatódzása után folyamatosan gyorsulok, és mondjuk a harmadik menetre érem el azt a tempót, ami már a futam elején is jó lenne. A csapattól kapok egy alapbeállítást, amin folyamatosan finomítunk. A srácok persze mindent megtesznek, ahogy kérem, de közben eltelik a futam fele, és akkor már nem nagyon lehet ugrálni. A pilóta öt-hat versennyel kalkulál ebben a szezonban. Nagyon reméli, hogy mind a három beharangozott murvás futamot megtartják, hisz azok a kedvencei. Az elmúlt években hanyagolta a külföldi versenyeket, ezen szeretne az idén legalább annyiban változtatni, hogy egy osztrák vagy netán horvát futam is képbe kerüljön. Dr. Varga Attila: Ahogy az elmúlt években is, az idén is józanul fogok mérlegelni, és ezen belül próbálom kihozni magamból a legjobb eredményt. Hogy ez konkrétan az idén mire lesz elegendő, talán majd az egri futam után okosabbak leszünk.
2. nap összefoglaló
www.startautorallye.hu
Turi Tamás, Percze Nándor
www.larocosport.com
Új navigátorral Turi Tamás pályafutása java részét Tóth Imrével versenyezte végig. Több intermezzo után így volt ez az utóbbi években is. Mindezt leírhattuk múlt időben, mivel a páros útjai ismételten különváltak. Turi Tamás 2010-ben az ismert, de pár szezont kihagyó Percze Nándor oldalán indul egy EVO IX-essel. Hogy milyen okok vezettek a legendás páros szétválásához, azt már többnyire megírták az internetes honlapok. A pilóta úgy érezte, nem biztos, hogy az idén rajthoz tudnak állni, és ezért amikor felmerült, üljenek össze Nándival, nem kellett sokat gondolkodnia. Turi Tamás: Amikor véglegessé vált, hogy nem Imivel megyek az idén, felhívtam és elmondtam neki a történteket. Azt gondolom, kicsit váratlanul érte a döntésem, de megértőnek tűnt. Nem hiszem, hogy haraggal váltunk volna el, hisz azóta is beszéltünk telefonon, és abszolút nem neheztelt rám amiatt, hogy így döntöttem. Tamás viccesen úgy fogalmazott, azzal, hogy Nándi ül mellette, javítottak a súly-lóerő arányon. Ő hetvenkét kiló, szerinte a navigátor nem nyom többet hatvannál. Nándinak pár éve volt egy súlyos balesete – egy autó ráborult, és legalább tizenöt helyen eltört a lába –, aminek a nyomai nem múltak el nyomtalanul. A lábában néhány rögzítő fém és csavar örökre bent maradt. Percze korábban Asinak navigált, és mint kiderült, csak mel– 12 –
lette vagy esetleg Turi mellett tudta elképzelni magát a jobboldalon. Nos, most ez utóbbi vált valóra. Turi Tamás: Sok minden az utolsó pillanatban dőlt el. Épp ezért szinte biztos, hogy a Valvoline-Start Autó Rally előtt nem tudjuk majd tesztelni a Mitsubishit, amit Balázs Öcsiék építenek, illetve építettek nekünk. Biztos, hogy Egerben még szokatlan lesz az N-es autó, hisz nagyon keveset ültem ilyen gépben. Volt két futam Romániában és Horvátországban, amikor mentem Mitsubishivel és Subaruval, legutóbb pedig a Mikulás ralin volt szerencsém kipróbálni egy ilyen kocsit. Azt szinte fölösleges mondanom, hogy teljesen más, mint a WRC, de majd – 13 –
MITSUBISHI EVO IX
csak belejövök. A szuper 2000-es is szóba került, de erről egyelőre letettünk. Először megnézzük, mire leszünk képesek mi az EVO IX-essel, illetve azok, akik S2000-rel indulnak, és ha szükséges, akár menet közben is váltunk. Turi az egri esélyekről visszafogottan nyilatkozott. Nehéz bármit is jósolni, mondta, már csak azért is, mert sok pilótát új helyzet elé állította a szövetség döntése, másrészt a korábbi abszolút bajnokok közül hárman is ott lesznek a rajtnál, és akkor még ne feledkezzünk meg azokról a pilótákról, akik bármikor képesek a győzelemre. Turi Tamás: A magyar pályák jellege talán jobban fekszik az N-es autóknak, mint az S2000-eseknek, de erre sem venne mérget senki. Aztán ott vannak azok a pilóták, akik már évek óta hasonló vagy ugyanazzal az autóval versenyeznek, ők is előnyben vannak. Nem beszélve például Asiról, aki szintén a mezőny előtt jár, ha arról beszélünk, ki mennyire ismeri az N-es Mitsubishit. Egyszóval, nagyon várjuk Egert, de szerintem ezzel nem csak mi, a többi csapat és a szurkolók is így vannak.
Egerszalók–Verpelét
www.startautorallye.hu
– 14 –
Pénzes Zsolt
www.startautorallye.hu
www.larocosport.com
Első a csapat Volt aki nem várta meg a kikeletet és távoli tájakra merészkedett egy kis ralizás reményében. Közéjük tartozott Pénzes Zsolt, aki az évet Finnországban kezdte. Először vett részt az Artic ralin, és amilyen lelkesedéssel beszélt a futamról, érződött a hangján, hogy egyáltalán nem bánta meg a több ezer kilométeres utazást. Pénzes valamiért kedveli az északiakat. Azt mondja, ha jövőre megteheti és lesz verseny, akkor Norvégiában mindenféleképp szeretne rajthoz állni. Szereti az emberek mentalitását, kitűnő versenyeket szerveznek, minden olyan, ami miatt szívesen visszalátogat a skandináv országokba. Pénzes Zsolt: Ha sorrendet akarok felállítani, akkor Norvégia vezet, majd Svédország és Finnország következik. Az Articot azért választottam, mert ott mindig biztos a hó, és szerettem volna egy jót autózni igazi téli körülmények közepette. Találkoztunk a Mikulással is, de persze ez már csak hab volt a tortán. Az élet úgy hozta, hogy a csapat onnét átutazott Svédor-
szágba, hisz Érdi Tibinek mi biztosítottuk az autót a világbajnoki futamhoz. Pénzes egyszerre több feladatnak is igyekszik megfelelni. Mindazonáltal, hogy több hazai futamon is láthattuk az elmúlt évben, csapatot épít, autókat üzemeltet és tevékeny résztvevője a rali túra versenyek lebonyolításának. Pénzes Zsolt: Ha sorrendet kell kialakítanom, akkor a csapat az autók és a bérlők a legfontosabbak. Aztán ha van idő és marad kocsi, akkor nagyon szívesen én is belebújok a tűzállóba. Három autónk van, úgy tűnik, hogy a Valvoline-Start Autó Rallyn kettő biztosan elindul. Pryma Zoli a Suzuki Ignisszel, dr. Varga
Attila pedig az EVO IX-essel indul a szezon nyitón. A másik Mitsubishibe pedig lehet, hogy én pattanok bele. Bár, ha jobban belegondolok, rengeteg teendőm lesz Egerben, hisz első alkalommal közös futamot rendezünk az RTE-vel. Való igaz, az idén három futam közös lesz az ORB-vel. Ennek az ötletnek a tető alá hozásában fontos szerep jutott a pilótának, aki mellett Mészáros Iván az RTE elnöke és Lakatos Róbert több futam szervezője is kardoskodott. Persze voltak negatív hangok az „összeborulás” kapcsán, de Pénzes úgy véli, több lesz a pozitívum, mint a negatívum, és az RTE ezzel csak nyer!
Arról is szót váltottunk, hogy neki mi a véleménye az N-es Mitsubishi szuper 2000-es párviadalról. Pénzes Zsolt: Szerintem az S2000es mindenféleképp jobb, mint az N-es Mitsubishi. Az időeredményekben ez
azonban csak akkor látszódik meg, ha a pilóták a szuper 2000-esekből mindent kihoznak. Gyakorlatilag hiba nélkül kell az összes kanyart, az összes kigyorsítást teljesíteni ahhoz, hogy valóban a szuper 2000-esek legyenek a gyorsabbak. Tu-
MITSUBISHI EVO IX
– 16 –
– 17 –
dom, hogy Egerbe legalább húszan úgy érkeznek, hogy megnyerik a versenyt, de valójában féltucat pilóta sincs aki véleményem szerint esélyes a győzelemre. Úgy hogy megint a pszichológusoké lesz a főszerep – a futam után.
Nevezési lista
www.startautorallye.hu
Pétervásári elág–Egerbakta
www.larocosport.com
VALVOLINE - Start Autó Rallye 2010 Eger Országos Rallye Bajnokság 1. futam / Szlovák Rallye Bajnokság 1. futam
Rsz. 0 00 000 0000 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75
Vezető Bodolai László László Zoltán Magda Róbert Hervai Róbert „Asi” Herczig Norbert Béreš Jozef jr. Grzyb Grzegorz Hadik András ifj. Tóth János Turán Frigyes Turi Tamás Hideg Krisztián Osváth Péter Trencsényi József Melichárek Jaroslav Pethő István Rongits Attila „Menya” Botka Dávid Chvála Rastislav Kazár Miklós Drotár Igor Trnný Karel Balogh János Rzeznik Maciej Claudiu David Ollé Sándor Bútor Róbert ifj. Ranga László Cvrcek Veroslav Dr. Varga Attila Elek István Lapdavský Lukáš Hankó László Molnár „Dodo” József Csente Mário Dr. Kiss Elemér Kozma Gábor Baracskai Zsolt Pryma Zoltán Kőváry Barna Hering Gyula Bessenyey Zoltán Pálinkás Zsolt Tábori Ákos Puskádi János ifj. Kanyik Antal Mészáros László Hozmann László Kurtos Róbert Sárosi György Kupec Anton Hibján József Várkonyi Szabolcs Kovacs Attila Krupa Zoltán Kornicki Szymon Németh „16V” Péter Magyar Miklós Brož Jirí Radó István Schuck János Rumpler Karl Kádár Attila Krupko Miroslav Fabinyi Béla Biró Péter Šamo Tibor Dékány Sándor Bakó László Hoffer Zsolt Alberti Szabolcs Nagy Pavol Demjén Martin Grendel Roman Pintér Gábor Jurecka Peter
Navigátor Molnár Zsolt Ziener György
Pikó Zsuzsa Baranyai László Muller Róbert Zawada Przemyslaw Juhász István Tagai Róbert Zsiros Gábor „Nándi” Kismődi Endre Farnadi Ágnes Trencsényi Tamás Lasevi Richard Bacigál Igor Hannus László Fodor Géza Szenner Zsolt Lieskovcová Zuzana Szőke Tamás Bánoci Vladimír Pritzl Václav Németh László Mazur Przemyslaw Mihaela Beldie Kerék Balázs Holczer Dániel Czakó Janek Tešínsky Petr Savanyu Roland Magyar Gábor Lapdavský Július Verba Gábor Rónavölgyi Endre Hrinko Marián Csökö Zoltán Lovász Tibor Nyéki József Tóth Zsolt Spitzer Gábor Papp György Bagaméri László Gódor Barnabás Csányi Botond „Csonti” Mészáros Péter Kertész Krisztián Balázs Mária Nagyváradi Róbert Okajek Marcel Szurovcsák István Cser Mónika Kocsis György Bagdányi István Zegarmistrz Piotr Béres „Unicum” Attila Budai Annamária Neoral Martin Kovács Szilvia Muschitz Attila Rumpler Maria Békési Gabriella Harabín Slavomír Vlcskó Andrea Tischler Jozef Hegede Tamás Gyöngy Imre Vas Borosi Ádám Zámeník Lukáš Prokop Marek
H/H H/H H/H H/H H/H H/H SK/SK PL/PL H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H SK/CZ H/Sk H/H H/H H/H SK/SK H/H CZ/CZ CZ/CZ H/H PL/PL Ro/Ro H/H H/H H/H CZ/CZ H/H H/H SK/SK H/H H/H SK/SK H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H SK/SK H/H H/H H/H H/H PL/PL H/H H/H CZ/CZ SK/SK H/H A/A H/H SK/SK H/H H SK/SK H/H H/H H/H H SK/CZ H SK/SK H SK
Egyesület Hadik Autósport Egyesület
Asi Rallye Club Skoda Rally Team Hungaria Styllex Motorsport (SK) RUFA Sport (SK) Hadik Autósport Egyesület Peugeot-Total Hungaria Rallye Team Synergon Turán MSE Mérföldkő SE DR Juice SE Bertkruj Kft. Extrém Sport Team Kft. Melico Racing Team (SK) Dynamic Rally Team SE Ba-Ro Motorsport SE M-Racing Kft. 2010 Dunlop Rallye Team Kft. CEBES Rally Team (SK) Full-Gas Racing Team Slovakia Rally Systém (CZ) Slovakia Rally Systém (CZ) Dynamic Rally Team SE Rzeznik Maciej (PL) Topp-Cars Rally Team Aquis Suzuki-Treff MSE Citroën-TOTAL Rallye Team Topp-Cars Rally Team Autorent s.r.o. (CZ) Dodo Rallye Team LR Team Kft. Deštrukprojekt Racing (SK) Extrém Sport Team Kft. RPM Racing Kft. JMP Racing Team (SK) LR Team Kft. Ba-Ro Motorsport SE Ba-Ro Motorsport SE Servico Rallye Team Autó-Mata SE Hering Motorsport Kft. Hadik Autósport Egyesület Maxx Rally Team Aquis Suzuki-Treff MSE Synergon Turán MSE Kanyik Rallye Team M-M Sport Kft. Hadik Autósport Egyesület Civis Marketing Kft. Grámán Rallye Team 2M Racing (SK) E85 Motorsport Kft. Krupa SE Maricsek Team Kft. Krupa SE Korab 2 Rally Team (PL) Nagyon Precíz Racing Team SE Magyar Autó-és Motorsport SE Autorent (CZ) Kumhó – Radósport (SK) Nagyon Precíz Racing Team SE Karl Rumpler (A) SRT Kft. Krupko (SK) RPM Racing Kft. Mérföldkő SE VELT – Media s.r.o. (SK) BDM-ART Rally Team Civis Marketing Kft. Budapesti Rendészeti SE Humano IT Racing Team MR Autosport (SK) Tenkes Rallye Team RM Rally Team (SK) Aquis Suzuki-Treff MSE MGP Racing (SK)
Márka Subaru Subaru Lada Lada Mitsubishi Skoda Skoda Škoda Subaru Peugeot 207 Mitsubishi
Típus Impreza N12 Impreza N11 VFTS VFTS Lancer Evo IX Fabia S2000 Octavia WRC Fabia S2000 Impreza N12 S2000 Lancer Evo IX
Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Škoda Škoda Mitsubishi Škoda Mitsubishi Mitsubishi Citroen Mitsubishi Škoda Mitsubishi Mitsubishi Peugeot Mitsubishi Mitsubishi Subaru Subaru Mitsubishi Suzuki Suzuki Renault Honda Opel Honda Suzuki Honda Fiat Renault Renault Opel Honda Škoda Ford Honda Honda Renault Citroen Skoda Suzuki Škoda Honda Ford Mitsubishi BMW Renault Renault
Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX WRC 05 Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Fabia WRC Fabia WRC Lancer Evo IX Fabia S2000 Lancer Evo IX Lancer Evo IX C2 S1600 Lancer Evo IX Octavia WRC Lancer Evo IX Lancer Evo IX 207 S2000 Lancer Evo IX Lancer Evo IX Impreza STI Impreza N2010 Lancer Evo IX Ignis S1600 Ignis S1600 Clio R3 Civic Type-R R3 Astra GTC CDTI Civic Type-R R3 Swift S1600 Civic Type-R R3 Grande Punto R3D Clio R3 Clio R3 Astra G Civic Type R Felicia Kit Car Fiesta ST Civic Type-R Civic Type-R Clio C2 R2 Max Felicia Kit-Car Swift Felicia Kit Car Civic Fiesta ST Lancer 120D Clio Clio
Opel Citroen Citroen Suzuki Honda Škoda Suzuki Renault Suzuki Renault
Astra OPC C2 VTS C2 R2 Swift Civic Fabia Swift Clio Ragnotti Ignis Clio RS
– 18 –
Csop.
Go.
N N A
4FIA B 4 8 S2000 4 4 4 4 4 4 4 8 4 4 4 4 4 4 8 8 4 S2000 4 4 S1600 4 8 4 4 S2000 4 4 4 4 4 S1600 S1600 7 7 7 7 S1600 7 7 7 7 7 7 6 3 3 3 3 6 6 6 5 2 3 8 3 3 3 3 3 6 6 2 2 1 2 3 2 3
N N N N N N N A N N N N N N A A N N N A N A N N N N N N N A A A A A A A A A A A A A A N N N N A A A A N N A N N N N N A A N N N N N N N
Prior.
ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN
– 19 –
Nevezési lista Rsz. 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111
Vezető Drávucz Olivér Szabó Zoltán Alaxay Viktor Kovács Antal Szíjj Zsolt Bujdos Miklós Béreš Jozef sen. Tobak Zoltán ifj Cseh Vilmos Matics Mihály Borsi Gergely Eliáš Lubomír Budavári Zoltán Maricsek Miklós Keszler Mátyás Boroznaki Tibor Rusnák Jozef Baumgartner Balázs Borbás Szabolcs Baffy Alexander Juhász Csaba Ženuch Marek Dudinszky István Szenderák Gabriel Csépe Gábor Kiss Róbert Kiscsatári Imre Németh László Király Gábor Molnár Tamás Szolyka Miklós Veréb Zoltán Tóth Zoltán Fogasy Gergely Boda István Ördögh Miklós
Navigátor Zsiga Gábor Márton Krisztián Bolla Károly Istovics Gergő Nyirfás Julianna Bernáth Tibor Vinoczai Attila Dobos Kata Viczena Gábor Kecskeméti Balázs Rubóczky Attila Hágen Zoltán Kiss András Proschingerová Klaudia Hanyecz Róbert Borbás Attila Klus Marek Juhász Zsolt Novák Ján Juhász Bálint Szenderáková Gabriela Tóth Szabolcs Zejda Viktória Erdélyi László Szegő János Szerepi Róbert Jánosa Ákos Boronyák Béla Szabó Krisztián Szira Krisztián Imrik Tamás
H/H H/H H/H H/H H/H H SK/SK H/H H/H H/H H/H SK H/H H/H H/H H/H SK/SK H/H H/H SK/SK H/H SK/SK H/H SK/SK H/H H/H H/H H/H H H/H H/H H H/H H/H H/H H/H
www.startautorallye.hu Egyesület Aquis Suzuki-Treff MSE Aquis Suzuki-Treff MSE Civis Marketing Kft. Maricsek Team Kft. Speedy Motorsport Rally&Racing MSE BETI Racing Team (SK) RSQ Team Kft. Dynamic Rally Team SE Matics Rallye Team RVO-Invest Kft. VELT – Media s.r.o. (SK) Humano IT Racing Team Maricsek Team Kft. Synergon Turán MSE Taxi 4 MSE HECHO Trans s.r.o. (SK) Synergon Turán MSE Betkruj Kft. MR Autosport (SK) Juhász Racing Kft. Ženuch Marek (SK) Krupa SE Elsat-Szenderák Gabriel (SK) SRT Kft. Civis Marketing Kft. Zsíros-Molnár Team Kft. Juhász Racing Kft. Synergon Turán MSE Civis Marketing Kft. Maricsek Team Kft. Speedy Motorsport Zsíros-Molnár Team Kft. SRT Kft. I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály
Országos Rallye2 Bajnokság 1. futam
0 00 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238
Lopatovszki Ottó Molnár Ferenc Kondor Lajos Órai Balázs Bereczki Norbert Kuncz Dezső Monostori Ákos Popovics László Horváth Péter Fróna János Rádóczi József Bara Gábor Gál Attila Práj Ferenc Berta László Bodnár Attila Lukács Kornél Balogh Attila Bencs Zoltán Medvecz Péter Mózer Attila Dudás Csaba Váradi Gyuri Rafael Tamás Adonyi Márton ifj Bihari Péter Szabó Ferenc Simon Gábor Mocsány Zsolt Fekete Dániel Varga Norbert Stepán Árpád Kovács Lóránt Nedecki László Balla Tamás Borbély Nándor Medve Attila Mang Huba
Radvánszky Gábor Kikíny Dara Róbert Jancza Tamás Kozma László
Monostori Péter Wágner Attila Kása Ferenc Magyar Zsolt Szemmelroth Attila Szommer István Lencsés Tamás Érczkövi Attila Császár László Bara István Mesterházi Márk Kovács Zoltán Bencs Gábor Medvecz Péterné Szilágyi Sándor Dudás Viktor Laboncz László Szabó Balázs Hazai Imre Konyári Zoltán Szigetvári Csilla Kakuk László Jobbik Dániel Lovay Miklós Bata Zsolt Kovács Géza Berger Richárd Spák Zsolt Tóth Tamás Tóth András
Hadik Autósport Egyesület I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály Juhász Racing Kft. Team Rally Kft. SRT Kft. Servico Rallye Team Krupa SE Tiszaújvárosi ASE I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály RVO-Invest Kft. Opel I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály Civis Marketing Kft. Civis Marketing Kft. Váci Autó SE Honda Civis Marketing Kft. Juhász Racing Kft. RPM Racing Kft. 2010 Dunlop Rallye Team GFS Racing Team I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály Érdi Team Kft. I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály R-Racing Kft. Synergon Turán MSE Synergon Turán MSE Civis Marketing Kft. I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály Eurosol Racing Team Érdi Team Kft. Civis Marketing Kft. HBRK ASE I.S.A. – MAFC AMS Szakosztály Hadik Autósport Egyesület Juhász Racing Kft. Hering Motorsport Kft.
Márka Suzuki Suzuki Suzuki Skoda Mitsubishi Subaru Audi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Toyota Audi Mitsubishi Mitsubishi Subaru Subaru Peugeot Honda Nissan Opel Škoda Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Ford
Típus Swift Ignis Swift Fábia Lancer Evo VI WRC Quattro Coupe Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VII Lancer Evo VI Lancer Evo III Lancer Evo VIII Celica St205 Gt4 S2 Coupe Lancer Evo VI Lancer Evo III Impreza Sti Impreza WRX 106 XSI Civic Type-R Sunny Astra GSI Favorit 136 L VFTS VFTS VFTS VFTS VFTS 21074 VFTS VFTS VFTS VFTS VFTS Escort
Lada Lada Peugeot Honda Honda Honda Honda Peugeot Peugeot Suzuki Peugeot Astra Gsi BMW Honda Citroen Honda Civic Lada Skoda Mitsubushi Mitsubushi Subaru Mercedes BMW BMW Lada Lada BMW Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada
VFTS 2107
2107 VFTS 318 2105 VFTS 21074 2101 VFTS VFTS VFTS
Lada Fiat
VFTS Uno
Országos Historic Rallye Bajnokság 1-2. futam
301 303 305 302 304
Wirtmann Ferenc Nagy István Gáll Csaba Varga István Varga Roland
Schneer László Tóth Tibor Kiss Roland
Budaörsi Sport Club Juhász Racing Kft. Pit-Line Kft. Budaörsi Sport Club Nagyon Precíz Racing Team
Civic Type R Civic VTi Civic VTi Civic 306 S16 306 Swift GTI 306 N 318 iS Civic Type R Saxo A 2105 Favorit Lancer Evo VI Lancer Evo VI Impreza WRX 124 CE
Ford VW Opel
Escort MK1 RS 2000 Golf I Gti Ascona B
Vaz
21011
– 20 –
Csop. N N A A S S F S S S S F S S S S F S S F S F S F S S S S S S S S S S S S
Go. 2 2 5 5 4 4 12 4 4 3 3 12 3 3 3 3 12 3 3 11 2 11 2 9 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
A N N A N A A A A 3 A N N N 6 A A F F F F F F F F F F F F F F F F F F F
6 3 2 6 2 7 7 5 7
6 5 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
HIS-C HIS-D HIS-D HIS-D HIS-D
3 2 3 2 1
Szarvaskő–Egerbocs
www.larocosport.com
Prior.
7 3 2 2
– 21 –
Bátor–Sirok
www.startautorallye.hu
Egerbakta
www.larocosport.com
EGERBAKTA ELHELYEZKEDÉS
TÖRTÉNETE
A 24. számú főút Sírok és Bátor elágazásában elhelyezkedő 1500 lelkes település, Egertől 8 km-re északra. A települést környező hegyvidéki erdőségeke, a tiszta levegő, az itt megbúvó nagy és kisvadak, különböző madárfajok és a védett ritka őshonos növények látványa kellemes kikapcsolódását nyújt a természetben pihenni vágyóknak. A település határában ritka és ezáltal védett természeti jelenségként tartják nyilván az „egerbaktai tőzegmohás láptavakat”.
Első okleveles említése 1261-ben történik. 1274-ben IV. László király hozzájárul, hogy Sándor bán Bagata és Buda nevű falvakat feleségére hagyományozza. 1275-ben András egri püspök a püspökséghez tartozó szabolcsi Eszlár és Timár nevű birtokait elcseréli Sándor bán fiainak, Bakta, Buda és Tárkány nevű birtokaival, mert ezek közelebb vannak Egerhez. E csere folytán lett a falu az egri püspökség birtokává. 1295-ben Bátor határjárása kapcsán „villa Bagtha” névalakban említi az oklevél. 1351-ben I. Lajos király határjáró oklevele szerint kelet felől a Rábczavölgy választja el a falut Szólát határától. Eger l552. évi ostroma idején a település elpusztult, l553-ban kezdett újból benépesülni. 1564-ben ismét hat portája van, 1577-ben népessége huszonnégy családból áll. Amikor 1596-ban a török ostrom alá vette, majd elfoglalta Eger várát, a falu ismét elnéptelenedett. 1716. szeptember végén új települők érkeztek. 1718A gyalogtúrát kedvelők a karsztbokorerdők, sztyepp1724 között az Abaúj megyei Mecenzéfról, a jászói rétek és tölgyesek által övezett kijelölt turistavonalon juthatnak el a láptavaktól a 25 km-re lévő almári vasút- prépost birtokáról német és szlovák jobbágyok szöktek ide. A prépost 1725-ben katonai karhatalommal vitt állomásig. A korábban kőbányaként üzemelt területen vissza egyeseket jászói birtokára. kialakult festői környezetben lévő bányató horgászási Az 1725. évi adó-összeírás szerint a 22 jobbágy köés vízparti pihenési lehetőséget kínál. A Kékszivárvány csoport idősebb és fiatalabb tagjai zül 13-nak főfoglalkozása a fuvarozás volt. Mások 1744 a falu rendezvényein baktai népviseletben éneklik nép- táján ráadták magukat a szőlőtelepítésre. dalainkat, őrízve ezzel a hagyományainkat. A baktai erdők tulajdonosa 1792-ben gróf Eszterházy A legfiatalabb „hagyományunk”, hogy május elseKároly egri püspök volt. jén disznótorral egybekötött mulatságot Az 1848-49. évi szabadságharc egyik rendezünk, ahol bárki. akinek kedve van csatája kapcsán olvashatunk Egerbaktázeneszó mellett kóstolhatja meg a finom ról. 1849. február 26-27-én zajlott a kádisznótoros ételeket a hangulatos „pinpolnai csata, honvédségünk vereségével. cesor” elnevezésű helyen, mellé pedig a A csata idején a településen a frissen pincék tulajdonosának borait kóstolhatja hányt sáncokrál és a szarvaskői szorosmeg, utána táncra is perdülhet. ban egri nemzetőrök strázsáltak. A szeptember falunapon szabadtéri Egerbaktán Báthory-Schalcz Bódog főzőversenyt rendezünk. Templomunk 3 1/2 zászlóaljnyi gyalogossal, egy lovédőszentje Alexandriai Szent Katalin, vasszázaddal és 8 ágyúval felszerelve a falu életében jelentős ünnep a Katalin figyelte Schliclz mozdulatait, de Schliclz napi búcsú. nem mutatkozott.
NAGY SZERETETTEL VÁRJUK FALUNKBAN AZ IDELÁTOGATÓKAT!
– 22 –
– 23 –
Tarnaszentmária–Egerszalók
www.startautorallye.hu
– 24 –
www.larocosport.com
Egerszólát
Időterv / biztonság
2010. március 26. péntek ORB/Rallye2 Ünnepélyes rajt ceremónia – Eger Dobó tér ORB 19:00 Rallye2 18:00 2010. március 27. szombat ORB/Rallye2 Gy: 1 Egerszalók – Verpelét ORB 10:00 Rallye2 12:30 Gy: 2 Parádsasvár – Szuha ORB 10:49 Rallye2 13:19 Gy: 3 Pétervásári elág ORB 11:33 Rallye2 14:03 Szervizpark / EGER ORB 12:18 Rallye2 14:48 Gy: 4 Egerszalók – Verpelét ORB 13:33 Rallye2 16:03 Gy: 5 Parádsasvár – Szuha ORB 14:23 Rallye2 16:53 Gy: 6 Pétervásári elág ORB 15:07 Rallye2 17:37 Szervizpark / EGER ORB 15:57 Rallye2 18:27 Gy: 7 Egerszalók – Verpelét ORB 17:12 Rallye2 19:42 Gy: 8 Pétervásári elág ORB 17:45 Rallye2 20:15 Szervizpark / EGER ORB 18:30 Rallye2 21:00 1. nap cél / EGER ORB 19:25 Ünnepélyes rajtceremónia RTE 18:00 Ünnepélyes célceremónia Rallye2 21:40
www.startautorallye.hu
2010. március 28. vasárnap Gy: 9 Szarvaskő – Egerbocs Gy:10
Bátor – Egerbakta – Sirok
Gy:11
Tarnaszentmária – E.szalók
Gy:12
Szervizpark / EGER Szarvaskő – Egerbocs
Gy:13
Bátor – Egerbakta – Sirok
Gy:14
Tarnaszentmária – E.szalók Szervizpark / EGER Ünnepélyes cél / EGER – Dobó tér Ünnepélyes cél / EGER – Dobó tér
ORB/RTE RTE ORB RTE ORB RTE ORB ORB RTE ORB RTE ORB RTE ORB ORB RTE ORB
07:43 12:18 08:04 12:39 08:37 13:12 13:42 10:23 15:10 10:44 15:31 11:18 16:05 16:35 11:43 17:15
A biztonság íratlan szabályai 1. Olvasd végig! 2. Ne érezd magad sérthetetlennek és
9. Jobb keveset látni, mint semmit, soha többet!
10. Mindig jól nézd meg kinek a szur3. Egy elszabadult autó nagyot tud ütni! koló táborába álltál vagy maradj csendben! 4. Nem biztos, hogy van túlvilág! 5. Ne állj, bámészkodj, olvass a pálya 11. Anyád, apád, kishúgod, öcséd, halhatatlannak!
mellett, de még a közelében se!
6. Ne állj fa, korlát, fal, kerítés elé! 7. Semmiképpen ne ülj a pálya szélé-
nejed, gyereked... stb, otthon vár.
12.
Légy tekintettel édesanyádra.
Képzeld el mennyien emlegetik majd, ha
re, fôleg ne egyre fogyatkozó tartalmú boroskannára vagy sörösrekeszre!
miattad állítják le a versenyt.
8.
feltétezzék rólad, hogy csak a balhé ked-
Ha rendôr vagy rendezô rád szól, gondold végig: lehet, hogy mégis igaza van!
– 26 –
13. Viselkedj úgy, hogy véletlenül se véért jöttél ki a versenyre!
Hadik András, Juhász István
www.startautorallye.hu
Maximálisan felkészültek
Ifj. Tóth János, Tagai Róbert
www.larocosport.com
A visszatérés
SUBARU IMPREZA
PEUGEOT 207 S2000
Az elmúlt évi országos rali bajnokság győztese cseppet sem érzi úgy, hogy azért, mert tavaly két szálon futott a bajnokság, az ő elsőségük alacsonyabb rendű lenne, mint annak a pontvadászatnak a győztese, aki WRC-vel ért fel a csúcsra. Nem igazán volt jó a tavalyi „megosztottság”, épp ezért Hadik András örül annak, hogy 2010-ben ismét egy bajnokság, egy abszolút győztes lesz. A csapat ugyanabban a felállásban, ugyanolyan elszántan készül a szezonra, mint tette azt egy évvel korábban. Nincs változás az autó illetően, és a jobb oldalon továbbra is Juhász István diktálja majd az itinert. Hadik András: Megpróbáltuk a lehető legjobb formába hozni az autót. Egy évvel ezelőtt is úgy éreztük, maximálisan sikerült a Subaru felkészítése, és most így vagyunk ezzel. Egyedül a programozás maradt az utolsó előtti hétre, hiszen az új, harminchármas szűkítőhöz új programmal kellett ellátni a komputert. Kíváncsi leszek, milyen lesz így az autó. Azt gondolom, hogy a plusz tizenöt lóerőt már meg lehet érezni. Amit lehetett, megtettünk. Felújított motorral, váltóval, új hajtáslánccal várjuk a Valvoline-Start Autó Rallyt. Szerettük volna minimálisra szűkíteni
a lehetséges technikai problémákat, mert ugye a rali az rali, bármikor előfordulhatnak műszaki gondok. Hadik úgy véli, és ez nem jelenti azt, hogy feltett kézzel menne a csatamezőre, hogy a szuper 2000-esek valamivel gyorsabbak, mint az N-es Mitsubishik, vagy jelen esetben a Subaru. Legalább is a külföldi versenyek sorra ezt bizonyítják, bár az is igaz, hogy a hazai pályákon lényegesen kevesebb a kanyar. Hadik András: Biztos, hogy érdekfeszítő lesz a két „kategória” versenye. Szerintem egy futamon belül is lesz eltérés, hogy az egyik gyorsaságin a szuper 2000-esek, a másikon – 28 –
mi leszünk a gyorsabbak. Ettől lesz izgalmas. Mi tavaly a szlovák bajnokságban is versenyeztünk, ott akkor egy kategóriában értékelték az autókat, most, külön csoportot alkotnak a szuper 2000-esek és az N-esek. Szerintem ez így helyes. Az a tervünk, hogy az idén is indulunk a szlovák bajnokságban. Hadik kihasználta a téli lehetőségeket, ami annyit jelent, hogy miskolciként amikor csak tehette, beleült a bukócsöves tréningautójába, és irány a Bükk. A száraz aszfaltra való gyakorlásnak nem igazán jó terepe a szűz hó, de a pilóta szerint összességében nagyon jó tréningezési lehetőség. Aztán elmúltak a havas hetek, és egyre közeledett az egri verseny. Hadik András: Kíváncsian várom a futamot. A WRC-sek közül többen ott lesznek a rajtnál, ki N-es ki szuper 2000-es autóval. Azt gondolom, nem csak én, hanem a szurkolók is várják már azt a pillanatot, amikor kiderül, a bajnokok, és korábban top autókkal menők, mire lesznek képesek ebben a géposztályban. Nagyon jó pilótákkal lehet megküzdeni a bajnoki címért, és ez engem doppingol. A tavalyi rendszer a kívülállók számára teljesen követhetetlen volt. Az idén csak egy út van, ahol mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan szeretnék a legvégén a célszalagot átszakítani.
Sokak kedvencét, ifjú Tóth János nélkülözni kellett az elmúlt időszakban. Hébe-hóba ugyan indult hazai versenyeken, de évek teltek el úgy, hogy a hétszeres magyar bajnok nem vett részt a bajnokság valamennyi futamán. Ez most megváltozott, hisz Tagai Róberttel az oldalán, és a megszokott márkával, a Peugeot 207 S2000-sel indul az idei bajnokság összes erőpróbáján. A Peugeot-val 2000 óta versenyző bajnoknak ez lesz a tizedik szezonja az oroszlános márkával, hisz egy évet menet közben kihagyott. Nem tagadta, jó érzéssel tér vissza a hazai bajnokságba, a hazai pályákra, a szurkolók elé. Ifj. Tóth János: Nagy kihívás volt külföldön versenyezni, megtapasztalni, milyen az IRC mezőnye, mennyire tudok ott helytállni, de őszintén mondom, jó érzés lesz újra itthon menni. Magyar vagyok, itt élek, pályafutásom kilencven százalékában itt versenyeztem, a szurkolók gondolom itt szeretnek a legtöbben. Nagyon várom a ValvolineStart Autó Rallyt, ahol megszokott navigátorommal, Tagai Robival és a TRT Peugeot 207 szuper 2000-es autójával állunk rajthoz. Sem a páros nem mondhatja el magáról, hogy szokniuk kell egymást, hisz 2008 vége óta együtt versenyeznek. Ifjú Tóth sem hivatkozhat arra, hogy nem ismeri az autót, mert ezzel a típussal negyedik éve indul, még akkor is, ha az elmúlt idényben nem egy TRT-s Peugeot-val láthatta a publikum.
Ifj. Tóth János: Való igaz, bőséges versenytapasztalatom van már a 207-essel. Ugyanakkor a tesztek, mint ahogy az év eleji is, elengedhetetlen épp azért, hogy hosszútávon gyors és megbízható legyél. Szerintem a teszt az alapja az eredményes versenyzésnek. Ez az autó, amivel rajthoz állunk, szerintem tökéletes versenygép, köszönhetően a TRT-nek, Tagai Tominak, akinek a munkáját az idén is Rolf Schmidt segíti majd a futamokon. Sokan kérdezték már tőlem, hogy mire számítok, milyen eredménnyel lennék elégedett. Nos, nem szeretnék második lenni, ez gondolom egyértelmű. A győzelem, – 29 –
a bajnoki cím reményében veszünk részt a versenyeken, de azt is tudom, hogy ehhez nagyon sok apró részletnek össze kell állnia. Azt gondolom, hogy az autón, ami topp állapotban várja a rajtot, nem fog múlni, és mi is mindent megteszünk azért, hogy ne okozzunk csalódást se a támogatóinknak, sem pedig a szurkolóinknak. De vajon melyik autó lesz a gyorsabb? A szuper 2000-es vagy az N csoportos Mitsubishi? Ezzel a dilemmával a hétszeres bajnok is foglalkozik. Ifj. Tóth János: Azt gondolom, ha kihozzuk az autóból a lehető legtöbbet, akkor a szuper 2000-es gyorsabb lesz a magyar pályákon is. Nem sokkal, csak egy hajszállal, de szerintem ez várható majd Egerben. Ehhez azonban ki kell sajtolni a kocsiból mindent, mert a győzelemhez önmagában kevés lesz az autó, a briliáns súlyelosztása, a kanyarsebessége, a stabilitása. Ezekben a kocsikban az a jó, hogy közel egyformák. Sajnos, az év elején még kevés lesz belőlük Magyarországon, de bízom abban, hogy mind többen váltanak majd. Persze leginkább akkor, ha látják, mi leszünk a gyorsabbak.
Interjú
www.startautorallye.hu
Új irányba A Start Autó Eger rally idén először nemcsak az Országos Magyar és Szlovák Bajnokság és a rallye másodosztály évadnyitó futama, hanem a Grepton Rallye Túra bajnokságnak is. Az előttünk álló versenyidény újdonságairól, és érdekességeiről beszélgettünk Mészáros Ivánnal az RTE elnökével. Lassan elindul a szezon, és a versenynaptár nagyon tetszetős. Milyen újdonságok várhatóak az idén? Mészáros Iván: Reméljük idén sikerül a Grepton Rally Túra Bajnokság színvonalát jelentős mértékben növelnünk, hét futamos lesz a bajnokság, melyből hosszú évek után 2 futamunk újra murva lesz, ez egy nagyon régi tervünk volt. Valamikor nagyon régen a rally túra futamok többsége murvás futam volt, és úgy gondoltuk, hogy akkor lesz teljes a bajnokságunk, ha sikerül legalább két futam erejéig a murvát visszahozni a bajnoki versenyek közé. A hét futamból három közösen kerül megrendezésre az első osztály futamaival, ez az idei év egy próba év lesz. Reméljük, hogy mindenki számára pozitív lesz. A gazdasági válság az autósport szinte minden területén nyomot hagy. Hogy hat a Grepton Rally Túrára? Mészáros Iván: Hál’Istennek úgy tűnik,hogy nem nagyon – már, ami a licenszek számát illeti: nem esett vissza jelentősen az igénylések száma. De az előzetes hírek szerint, sokan fejlesztettek az autójukon a tél folyamán, vagy egészen új technikával jönnek, úgyhogy szerintem ezen a téren sem lesz visszaesés. A válság miatt lehet, hogy még többen döntenének emellett a sorozat mellett. Többekben felmerült különböző fórumokon, hogy a megnövekedett létszám miatt létszámstopot kell majd bevezetni az RTE-ben. Elképzelhetőnek tartod ezt? Mészáros Iván: Szinte kizártnak tartom. Hasonló licenszváltás mellett is rendeztünk már 150 pá-
rossal versenyt, és nem éreztük szükségét, hogy bárkit is hazaküldjünk, vagy ne engedjünk elrajtolni. Ehhez hadd mondjak még két dolgot. Sajnos nem hiszem, hogy a túra kifejezetten olcsó lenne, de az tény, hogy nem a legdrágább rali-sorozat Magyarországon. Ám én nem ebben érzem a legnagyobb vonzerejét, hanem például abban, hogy nálunk egy verseny egy hétvége alatt lezajlik. Szombaton vannak az átvételek, a pályabejárás, és ha van, akkor a prológ, vasárnap pedig a verseny. Újdonság, hogy az adminisztratív átvételek után már mehet is a páros a bejárásra, hiszen a technikai átvételen nem kötelező ott lenniük, bárki elviheti a csapatból. Ezt megtehetjük, lévén nálunk nem lehet versenyautóval tréningezni. De, hogy visszatérjek a licenszek témakörére, az egyes körlevelünkben olvasható volt egy licensz-kérelem beadási határidő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne év közben is váltani. Lehet, akármikor, de az adott verseny előtt legalább három héttel. Ha már arról volt szó, hogy miért népszerű a sorozat, ami nekem a legszimpatikusabb a büntetési rendszer, amit elszeretettel alkalmazol… Erről mesélj egy kicsit! Mészáros Iván: Az egyik végzettségem szerint tanító vagyok, ezért alapvetően nem szeretek büntetni, de szerintem, ha szükséges, akkor is inkább nevelő célzattal kell a dologhoz állni. Gondolok itt arra, hogy a kisebb vétségek esetén, azon túl, hogy mindig elmagyarázom, miért hiba, amit tett a versenyző, emellett néha becsúszik egy tábla csoki...:) De ez inkább a figyelemfelkeltést célozza – az ember érezze, hogy hibázott és büntetést kapott. A komolyabb, például a biztonságot veszélyeztető hibák, vétségek esetén természetesen van, – 30 –
hogy kizárunk valakit, de nagyon fontos, hogy ezt nem azért tesszük, hogy egyfajta fekete-listára kerüljön a versenyző, hanem, hogy megtanulja egy életre. Aztán, ha a következő versenyre már megértette és belátja a hibáját, akkor természetesen újra szeretettel várjuk a rajtnál. Aláírtátok az MNASZ-szel a 2010es szerződést. A licensz-váltásokra ez milyen hatással lesz? Mészáros Iván: Az utóbbi években úgy gondolom kellően rendezett a viszonyunk az MNASZ-szel, már a tavalyi évben sikerült megállapodnunk a feljutási rendszerben, ha valaki szeretne feljebb lépni a rally első osztályba, akkor ennek a feljutási lehetősége adott megfelelő helyezés elérése esetén. A gépkönyvek terén is sikeresen együttműködik a két technikai bizottság, így a vizsgáztatás sem lehet probléma egy rally túra versenyző számára. Ha már az MNASZ szervezete szóba került: ott nagy a hangsúly a pozíciók betöltésén. A túrában viszont aránylag állandó kör dolgozik… Mészáros Iván: Igen, szerintem ez a jó munka és a siker egyik legfontosabb összetevője, hogy olyan szakemberekkel dolgozunk, akik évek óta élnek ezzel a sorozattal, és álmukból felkeltve tudják a dolgukat. Én is jobban szeretem, hogy megbízható, állandó emberek vesznek körül, akikkel lehet közösen problémákat megoldani, kérdéseket átbeszélni, és ezen nem is tervezek változtatni.
Tüzek Ismeritek a vidám rőzselángot S ropogását a vályog-tűzhelyen? A nyílt arcokat, a nyájas világot, Hol tréfa és dal önként megterem? Recsegő gallytól, pattogó szilánktól Lestem el egykor a dal ütemét. Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból? Nekem elhamvadt – talán másnak ég.
Hideg van... Fázom... Friss szenet a tűzre! Gyilkos melegét hadd fújja reám, Mint macska teszi, a madarat űzve, Akit felvert gyanútlan éjszakán. Ó milyen tűz ez! Mi más, mint a régi! Nem erdőn termett, a mélység dobta ki: Világforrongás volt az anyja néki És forradalmak az ő fiai.
S hova lett, aki játszva élesztgette Kis tarka köténnyel, a gyermekleány? És hova tűnt a fiu méla kedve, Ki ott lebzselt a leány oldalán? Együtt dobáltuk a háncsot a tűzre, A redveset úgy, mint a nyirkosat, És találgattuk, boldog álmot fűzve, Hogy a siró fa vajjon kit sirat?
Hogy zúg, hogy dohog, hogy kattog, hogy lármáz, Hogy mormol, veszekszik a kürtő alatt! Mintha rab démonok az ajtót ráznák, Hogy börtönükből szabaduljanak. Haragvó isten! Mi lesz a világból, Ha egyszer a kőszén öntudatra jut, S a buta rög megindul magától S a sistergő katlan majd egyszer kifut.
Szálló időnek suhogó fövénye – Minek bolygatni, amit betemet? A rőzselángra más tüzek jövének, Emésztőbb láng ragadta lelkemet Hírért lobogni – istenem, mi dőre! Az igazságért – ó, mily elfogult! S míg örök lázban törtettem előre, Hajam megszürkült, lelkem elborult.
Ha összeomlik mindaz, ami korhadt, Mi évezredek véres bálványa volt, És odúikból elővánszorognak A rászedett, a megcsalt milliók... Látom mozdulni, – látom keveredni – Egy új Marseillaise gyújtó hanginál, Az ócska tetőkbe üszköket vetni... Míg az utolsó is véres lángban áll!
Az én mezőmön nem értek kalászok, Az én aratásom egy marék virág, Az én gyönyöröm az álomlátások, Az én világom egy álomvilág. Kialvó lángok pernyéje szitálva, Szürkén, szomorún csak esik, esik – Félek, hogy álmaim összezilálja, S elhagynak, mire beesteledik.
– S amíg lelkemmel káprázatok játsznak S jövendő tüzek délibábja von, Amelyek távol ég alján cikáznak – Valamikor – beomlott síromon, Itt ülök némán, magamba rogyva, Míg száll az óra, mint egy pillanat, És félig ébren és félig álomba’ Piszkálgatom a húnyó parazsat.