„,,, •.:, ,.'
х
АG ѓ ARTAS V0LT Z LYA GV É, AMELY AZ IGAZABB MEGGY ŐZ DÉST, A VÁLTOZ Ő j LET ŰJ TÉNYEI ÉS REDMÉNYEIT MINDIG KÉSZ TUDOMÁSÚ ENNI ÉS SZEMLÉLETÉBE BEFOGADNI OLYAN MAGATARTÁS, AMELY AZ ELVE `”
S ELMÉLETEK IRÁNTI HŰ SFGNÉL TOB RE TARTJA A FELFEDEZÉS IGAZSÁGAIT ELLENTMONDÁSOSAN ÉS KÖVETKEZETLÉ ÜL IS A LEGSZEBB EMBERI ERÉNYT GYA KOROLYA: ÖNMAGA SZÜNTELEN, ELNYUC HATATLAN ÉS TUDATOS .:ALAKÍTÁSÁT ,
"...
TART ALOMMUTAT O
1079 I Szeli István ÁRNYAK ÉS ARANYOK 1082 I B. Szabó György írásai 1101 I Pap József B. SZ. GY. KÉРЕI ELOTT 1102 ј Slobodan Berberski ÉLETE ŰTJAIN 1108 ј Korom Tibor AZOKBAN A NYÁRI HETEKBEN... 1110 ј 1112 ј 1115 ј 1117
Sa f f er Pál ADALÉKOK EGY ARCKÉPHEZ Majtényi Mihály VISSZASZEREZNI AZ ÉLOT Bogdán f i Sándor HAJNALA DUNA-PARTON Herceg János A HALLGATASAROL .. .
1121 ј Bosnyák István * * * 1123 I Bányai János * * * 1125 ј Utasi Csaba ÉLO PILLANATOK
Tolnai Ottó AGRAM OSTRĐMA 1130 ј Danilo Кecić AZ оBECSEI ÉS KbRNY É KBELI MUN1127 I
KASSAG GAZDASAGI HARCA 1936-BÁN 1145 'I SZEMLE (Bányai János és Burány Nándor jegyzetei) 1153 I KRONIKA
Képzőművészeti me11ék1eteinket В. Szabó Gy&rgy ha,gpatékból válagat;túk.
HID IRODALMI, MСVЕ SZETI ЕS TARSADALOMTцDOMANYI FOLYIIRAT / ALAPITASI ЕV: 1934. XXVII. ЕVFOLYAM, 1963. 11. SZÁM. NOVEMBER / A SZER KESZTS BIZOTTSÁG TAGJAI: BANYAI JÁNOS, BURANY NÁNDOR ЕS PAP JOZSEF (F ŐFELF.LÖS SZERKESZT') ES
B. SZAB' GYORGY
ÁRNYAK ÉS ARÁNYOK
Szeli István
tattál, mint kik sötét éjb е mennek s fáklyát visznek, de nem láitják a fényét, csak az utánuk jöv ő čiгül ennek...
Úgy
Dante: Purgatórium, XXII.
Volt ideje a fájdalominak, ideje van az emlékezésnek, s lesz ideje a felaniérésnek. A fájdalom pátoszával még ott kinta sírnál döntöttünk: a szeptemberi HfD az ő emberi arcát fogja körvonalazmii. Feladatokat váIlaиunk, megbízatásakat adtunk cikkre, tanulmányra, írásai begy űjtésére, hagyatéka gondozására. De a halál nemcsak a holtat némítja el, hanem az él őt is bénává és er őtlenné teszi. „Nagyon fáj, nem megy" — idézgettük kedvelt kö'ht ő jét, Aranyt, s vártuk az id őt, az 'enyhülethozát, hogy kioldja a tollért mozduló kéz görcsét. S még — úgy vélem — sokáig fogjuk várni annak a kiégett tárgyilagosságnak az eljövetelét, amely majd összevet és analizál, rendez és megállapít, s kirajzolja az életm ű határvan alait: innen indult, eddig &t. frásas megnyilatkozásainak ez a néhány sora, e pá г aLdalnyi válogatás nem lép fel ilyen igénnyel, csak füzérbe kívánja szedni azokat a gondolatokat, .amelyek elevenen ható komponensei voltak szellmi életünknek, s jelen vannak benne ma is, mint érv és tanúság.. Nem kritika és nem apateözis továbbá, hanem eligazítás az olvasó számára egy változékony, de mindig a jobbat é5 igazabbat keres ő és éppen ezért néha téveteg szellem ellentmondásos nyilatkozataiban. Látszólag ömlesztve, megszerkesztetlenül, gondos elrendezés és tárgyi csoportosítás nélkül kerülnek ezek a gondolataink és gondolattöredékek az olvasó elé, mint egy kaleidoszkóp szétszórt üvegcserepei. A figyelmes vizsgálódás azonban ezekb ől az amorf alakzatokbál is felismerheti B. Szabó György eszméinek és gondolatainak' sajátos kristályrendszerét, ha koordinátáit az el őrehaladás irányában vonja meg. B. Szabó karai m űvészet- és 7rodal оmelméleti írásai — vagy mondjuk inkább korihbiaknak, hisz viszonylag kés őn kezdett írni — még túlságosan prograrrLatikusak, tételesek; cikkeinek és tanulmányainak meghatározó és ren кlező elvei gyökerükkel jobbára még esttétikán kívüli — társadalmi, politikai — talajba ágaznak el, s a bennük vizsgált tények pazitivistta, halmozása, a társadalmi érvelés és a do~
11080 I
kumentáció terhes felvonultatása elállja az útját egy szellemibb természetű tájékozodásnak. Egy mer őben nem esztétikai elkötelezettség vetülete ez írásain: agitprop-vezet ő, körzeti .és párttitkár, AVNOJtag és képvisel ő ebben az időben, s innen a társadalmi hatóer ők túlzott ti szteletbentartása és túlf вszítése, ami sokszor már az esztétikai iátásrnód elgyengüléséhez vezet. Csak az ötvenes évek elején enged majd fel ez a szemléleti szigorúság, de még az ez id ő tájt írt tanulmányain is kiütköznek er ős szoсialagјzáló hajlamai és historizmusa. A filozófiai esztétika kérdései, az irodalom- éks m űvészetelmélet elvontabb prablematik.áj.a, úgyszólván sohasem foglalkoztatták. Dési Huber, Pechár, Tömörkény, József Attila és Vörösmarty, s őt új abóan Csantváry műve és alakja is inkábba m űvészet- és irodalompolitika relációiban érdekelte. Az almenet tizekt ől a tárgyat jobbára csak leíró és társadalmilag időszérűsítő felfogástála szellemibb állásfoglalásig, a szárnyalóbb és filozofikusabb esszékig nem is gy ars és nem is könny ű. Időben egymáshoz egészen közelálló írástikban mutathatjuk ki a módszerek és szempontok keveredését, megütközését, majd együtt-jelentkezését. Zilahy regényét ől, A két fogolytól pl. „a magyar feudálkapitalista világ gazdasági és politikai" összeoinlásának rajzát kéri számon, s az írat abban marasztalja el, hagy megfeledkezik e folyamattik részletezőbb beшutatásárál. Kritikai szemléietének és módszertanának kulcsát is kezünkbe adja: az alkotás — szerinte — csak funkciója a társadalmi osztályviszonyoknak: „Egy adott társadalmi fejl ődés konkrét elemzése alapján kell eljutnunk a költő és a társadalmi valóság közötti viszony meghatározásáig, és a költ ő művei alapján tudjuk csak felfedni, hogy a költ ő melyik társadalmi osztály vagy melyik társadalmi réteg tudatát, felfogását, szemléletét, ízlését fejezi ki m űvészetében." (József Attila életműve, 1951). Így ír 1951-ben, holott az alig egy évvel korábbi Vörösmarty-tánul n.nyban maga is sabloi n аk, kisajátításnak és félrevezetés п.ek minő síti azt a törekvést, hogy a költ ő művét „a gazdasági, tarsadalmi és politikai fejlődés" tényeinek szemszögéb ől, .azok eredőjeként értékeljék és ítéijék meg. Mílyen verg ődve, mennyi harc árán s milyen nagy kerül őkkel jut el önmag,á alakításában egy por excellence esztétikai látásmódig, s mennyire esendőnek fog mutatkozni, még sokáig korábbi módszereinek csábításai iránt! Három évvel ezelőtt írtam egyetemi jegyzeteir ől: „A tárgyiasságra, rendszerezésire és szintézisre való törekvés elvei és szándékai mellett világosan felismerhet ők az értékelés igényei is. Amit sajnálunk, .az mindössze annyi, hagy sokszor másnak — Horváathnak, Kardosnak — engedi át ennek elvégzését.. S még valami: többet szerettünk volna olvasni az irodalmi m űveltség e kezdeti fokanak — hogy így mondjuk --- esztétikai állapotáról, a középkori (Pesti és Sylvester el őtti), lassan irodalmivá váló nyelv stílussajátságairól, mert az vált Horváth szerint is minden további irodalmi fejl ődés alapjává... hisszük, hagy B. Szabónak, .a tanárnak majd lehetőlége lesz az él őszó erejével és hatásával rákapatni hallgatóit az esztétikai elemzés gyönyöreire... Itt f őleg olyan helyekre gondolunk, ahol a jegyzetíró csak utal az esztétikai értékekre... " S mindezek után egyszer csak ott van a Rapszódia négy szólamra autonóm esгtétizm.usa, vagy Vajda Lajos portré-igénnyel megalkotott esztétikai képe, az utolsó évek intuitív vizsgálódása a költ ői nyelv
11081 öntörvényeiben, Radnóti képeiben, a költészet természetében. De ne szaporítsuk az idézeteket: könyvnyi példa .áll el őttünk a felfogás és a módszer széles amplitudáira. Az alvasában joggal ötlik fel a kérdés: honnan e változás? Mi az oka ezeknek az ingatag szempont-cseréknek? Mi ez, eszmei elbizonytalanodás? Esztétikai elektrioizmus? ' ' " ' : ! ; Azt hiszem, az egyedül lehetséges magyarázat erre a jelenségre az, hogy B. Szabó nem kívülálló, passzív szemlélője volt irodalmi és kulturális fejlődésünknek, hanem alkotó részese, teremt ője s ezért változásaival változója. Ezért nem volt, nem lehetett doktrinér és iskolás; nem hitt önmaga doktrínáiban sem. Olyan magatartás volt ez az övé, amely az igazabb meggy őződést, a változó élet új tényeit és eredményeit mindig kész tudam,ásul venni és szemléletébe befogadni. Olyan magatartás, amely az elvek és elméletek iránti h űségnél többre tartja a felfedezés igazságait. Ellentmondásosan és következetlenül is a legszebb emberi erényt gyakorolta: önmaga szüntelen, elnyughatatlan és tudatos alakítását. A hamis látszatok ellenére is etikai áIiáspont ez. A hűség és változás, a meg őrzés és felül.vizsgáZat arányaiban és küzdelmében rajzolódik ki ra alakja él őttünk. A szemléleti formák ilyen küzdelmének és egymásba ékel ődésének nyomai jelen vannak a közlés, az el őadás, és a kifejezés egész rendszerében: megszerkesztettség és spontaneitás, száraz fogalmi szabatosság és zseniális stíluslelemény, megtervelt hatáskeresés és lírai ösztönösség stílusrétegeit figyelhetjük meg — nemcsak írásas, hanem grafikai önkifejezésében is. Ezen a ponton az emlékez ő már az értékelés határához ért, noha a feladata csak az értelmezés. S persze egy kissé az ébresztés és megidézés is, ha ugyan ez B. Szabó írasas megnyilatkozásai alapján egyáltalán lehetséges. Mert ha az igazi Szabót akarjuk idézni, akkor nem írásait kell szóra birni, hanem tetteit, mert őt a cselekvés fejezi ki jobban és teljesebben: azóta, hogy az újjászületett országban -megnyitоtta az els ő magyar iskolát egészen az életét megszakító muraszombati szemináriumig a legmagasabb rend ű emberi cselekves: a haitékony, szép szóval való szellem- és lélekformálás, a nevelés volt igazi területe. A holt bet űkből azonban nagyrészt kilúgozódik a személyes közlés emberi varázsa, a hang és gesztus közvetlen sugalnnazó ereje, s a szöveggé merevedett gondolat csak a_ lepárolt eszmét örökíti át, amely — sajnos — éppen ezeknek a tartalmaknak van híján. Mégis remélni merjük, hogy ez a válogatás meg őriz valamit tovatűnő alakjából, s megvillantathatja eil őttüruk szigorában is kedves, tapogatózó, nagy keresésében is oly mélyen emberi énjét. Talán nem bántottuk meg. Sem őt, sem a „de mortuis..." él őkre kötelez ő kegyeletét. De végtére is, mi lesz jobb már neki: langyos dicséretek közt feledtetni, vagy vitatva élni tovább az él őkkel? Mit kívánjunk inkább neki most már?
B. SZABÓ GYURGY fRASAI
A BÖLCS đ HELY KÖRÜL
„Csodagyerek" voltam — rajztehetség. Ez •a kor nagyon sok tehetséges csodagyereket fedezett fel. Űjságak írtak rólam. Társadalmi akció indult iskoláztatásamra, de nem bizonyult életképesnek. A középiskola fels ő asztálya. іt jártam, amikor pártfogóm akadt. Felettünk, az emeleten egy jómódú, agglegény ügyvéd lakott. Egész kezdeti fejl ő désemet végigkísérte, évek hosszú sarán át támogatott. Anyagilag is. Gyönyörű könyvtára, ritka m űvészettörténeti szakkönyvei voltak. Minden rajzamat bemutattam neki. Kiváló m űértő volt. Alapos és kímeletlen kritikus, aki a dicsérétbel nagyon óvatosan bánt. Igazi européer volt. Segítségével megismertem a modern m űvészetet. Sok könyvét elolvastam. Az •impresszionistákat .már hetedikes koromban jól ismertem, s már Van Gogh, Cézanne, Gauguin m űvészetével barátkoztam. Már tudtam, hogy mi az új, a forradalmi a modern festészetben. Mennyit jelentett számamra ez a nagyszer ű ember! .. . Amikor egyszer a legjobb fiatalkori mu гkátmat mutattam neki -- tiszta színekben csillogó temperák voltak, bátran megfestett újíz ű munkák — sokáig, hallgatagon, csendben nézte a képeket ... Hosszú tízpercek múltak el, hallgatagon. — Hagyd itt ezeket a képeket — kért meg végül... Kés őbb jelentős összeget adott képeimért. Nemegyszer leptem meg, amint magányosan, dolgozószobájának zöldhuzatú székeire helyezve, gyönyörködik m űveimben. Milyen jó lenne ma megszorítania kezét és köszönetet mondani mindazért, amit értem tett . .
11083 I 1941-ben találkoztam vele u;taljára. Piros-fekete horogkeresztes lobogók lengtek mindenfelé. A főutcán, kettő s sorokban, hatalmas német tankok, tetejükön feketeruhás, halálfejes sz őke német suhancok ,szalannáztak és vajaskAnyereztek. Elsőéves műtörténész voltam, Zágrebból tértem haza pár napra, keserves, egyhetes utazás után, ezer nehézség és baj között. A várast mintha kicserélték volna. Idegen volt... Civilruhás férfiakat kísértek barnainges, csizmás, németutcai svábok. Csupa ismert ember: orvasok, ügyvédek, mérnökök, kereskedők... Zsidók ... A filigrán Borsódi Lajost látom a menetben, amott Ferit, a fiát, a nagyszer ű felolvasat ... Utcát söpörtetnék velük .. . Nevető bamészkadók veszik körül őket; az . , egyik vigyorgó arccal újságolja, hogy tegnap a városházi pöcegödör ,sűrejét kellett kimérniök, puszta kézzel .. . Futólag találkoztunk a lakásán. Fegyveres őr állta lakás ajtaja előtt. Feje nullás géppel kopaszra aiyírva. Halkam beszélünk. B ,iztа tam a szökésre. Felajánlani segítségemu. A tiszai réteken rokonaim vannak. Atcsam;pésszük. Fáradtan legyint. lJveket öregedett. Könyveit, képeit nézi .. . Hallgatunk. Kint az őr türelmetlenkedik. Azután a zsidó-temet ő hullakamrájában látom még egyszer. Halott volt. Felakasztotta apagát — morndták a németek. Nyakán összehurkolt, fekete cipőfűző . A nyak 'környéke azonban nem volt kék. A kiszűrő dő hírek arról szóltak, hagy részeg német kotonok és .sváb rчΡ emrdőrök ,orgiáztak .a lágerben és halálna kínoztak néhány zsidót. Ot is agyonverték. Sovány, csontos teste megnyúlt, szemhéja félig zárva. Utolsó útjára .kísérjúk. Anyám csendesen, hangtalanul ,sír mellettem. A temető kerítésen túl, az országúton német katonai autók és motorbiciklik , dübörögnek. — Ezek nememberek, hanean állatok — mondja mellettem anyám és szép, pirospozsgás arcára mintha szürke ködfelh ő borulna. Nézi a gyalulatlan, összeeszkábált deszkakoporsót, majd egy pillantást vet a száguldó német katonai autók irányába .. . Szempilláin még sokáig rezeg két fényes könnycsepp .. . Ha a kislányom megnő, megmutatom majd neki bölcsőhelyemet. A várast, hogy úgy lássa ő is, minten látom most, érett fejjel, amikor a távolból idézem fel emlékét ezen a sötét decemberi hajnalon. A két drága öreg sírja mellett még egy sír vár majd ránk. Jeltelen sír. De akit takar, annak a nevét ismerni. fogja. Dr. Gyenes Viktornak hívták. (SÉTA B đLCSÖHELYEM KđRÜ'L
)
11034 I A KRITIKA Е VEI
Ady Endre líráj a a magyar nép forradalmi szabadságharcának egyik szakaszát titkrözi vissza. Ez a költészet tartalmában és formájában az els ő világháború előtti Magyaro гs.zág társadalmi ellentéteit tárja fel — az egyéni költői kifejezés egesz gazdagságában. Egy adott társadalomtörténeti pillanatot örökít meg ez a költészet, és azt a harcot, amely a magyar nép felszabadulásáért folyj Ady korában — de nem fejez ő dött be ma sem. Ady költészete ezért nem veszíthet id őszerűségébő l. Időszгrű lesz a magyar népi forradalmi er ők győzelme után is, amikor az ember felszabadulásáért folyó harc más formában, más eszközökkel és más feltételek között fol уik: amikor a magyar nép „magyarul" oldja meg a maga forradalmát. De időszerű Ady lírája ma is. Művészi .módon örökítve meg a haladó er ők törekvéseit és harcát, bizakodását, majd a forradalmi harctál való elfordulást, páratlan ,művészi er ővel tárja fel a magyar múlt egyik forradalmi szakaszának jellegét, tartalmát, gyengeségeit és bels ő ellentmondásait, el ősegítve ezzel az új, magasabbrend ű, összetettebb és fejlettebb valóság megértését és tud.at оsadását. A szocialista forradalomért vívott harc eredményei és tartalma hozta :közelebb számunkra Ady líráját, és meggy őződésünk, hogy a szocialista forradalom gyakorlatából következ ő ideológiai eredmények rnég közelebb hozzák Ady költészetét és m űvészi eredményeit, el ősegítve írói és emberi állásfoglalásának mind teljesebb megértését. (TANULMÁNY ADYROL)
Z.ilahy nem l .tj.а az, oszatályharc formáit, eredményeit, f őleg nem ismeri a tömegek, a dolgozó milliók szerepét az imperializmus idején. Az ,egyén történelmi szerepének megítélésében is idealisztikus álláspontot vall. Valáságszemnléletén гk polgári korlátoltsága eredményezi az események és jelenségek egyoldalú és felületes értelmezését. A regény végső következtetésében is vá kvágányra fut: a polgári életfarmát eszményíti az író egy olyan lkorszakban — regényét 1947-ben fejezte be. —, amikor a polgári társadalom kritikátlan dics őítése legfeljebb az író egyéni illúziója lehet, de a szocialista forradalmak 'koraban élő ember előtt már-már anakronizmusként hat. Itt lesz problematikussá Zilahy regényének m űvészi értéke is.. Zia átalakulása polgárrá a körülmémyek és a véletlenek szerencsés találkozása folytán vált lehetségessé; Madame Veyrac ,é.s Ursi Mihály nelkül nincs és nem lehet kiút a pusztulásra ítélt feudalista társadalombál még a Ziák .számá.ra sem. Ennek •a folyamatnak a feltárásában lehetetlen nem érezni a kikonstruáltságot, az .ellentmondások elhallgatását és az ellentétek öszszebékítésének naiv kísérletét. Az epikai hitelesség hiányát érzi az olvasó: a tarsadalmi valóság átfogó ábrázolására való törekvést nem találja az ötszázoldalas re~
11085 I
gényben. A kiváló kezdet után és a m űvészileg kiérlélt és befejezeitt első könyv után -- érdekesen megírt olvasmány-regény következik, „kolportázs"-regény a javából. (fRAS ЕS íOLVASAS — ZILAHY LAJOS: ARARAT)
Heroeg talán most érzi el őször, hogy a nagy felületek :megmunkálása az arányok és a viszonyok megváltozását idézi el ő, új művészi eszközök alkalmazását feltételezi, s ő t parancsolóan megköveteli az írói módszer gazdagítását, tág гtását is. Ez az új művészi feladat tartalma ,és terjedelme fel sem mérhet ő a régi, az osztálytársadalom feltételei között kialakított és megformált írói valóságszemlélettel. S Herceg, aki a „toll napszámosa"-ként indult és látszólag „mellékesen" írt elbeszéléseket .és majd két évtizeden át hitte, hogy az elbeszélés és a novella az .egyetlen irodalmi m űfaj, amelyben minden művészi mandanivalójat kifejezheti —erénynek érezve a kényszert, természetesnek alkotói egyénisége 'eltorzulásá't — most szabadul fel, most néz szembe önmagával. Túl kellett jutnia a harcos polgári humanizmus világnézeti és m űvészi korlátoltságain, le kellett számolnia a „tájirodalom"-mól alkotott koncepciójával, a „lacal cauleur" túlél_ , regionális változatával — ezzel a szellemi ,és irodalmi provincializmusba torkolló írói és m űvészi felfogással —, hogy felfedezze „változó világunk" egyedülálló művészi feladatait. A régi és új harcában, egy új társadalom születésének, fejl ődésének és kibontakozásának idején az alkotó nem lehet sem indifferens, sem önelégült. 5 abban az emberi, írói és m űvészi erőfeszítésben, amellyel Herceg ehhez a felismert feladathoz közeledik, már felvillan és mind tisztábban és határozottabban bontakozik ki el őttünk Herceg valáságsaemlélete. Művei mind hitelesebben állítják elénk Vajdaságot. Hazánkat. Az embert és a tájat. (VÁZLAT EGY fRбi ARCKЕPHEZ)
Az epikai elemek fokozatos háttérbeszorításával — az átélés, meglátás és következtetés egyént jellegzetességei kerülnek el őtérbe: epika helyett a líra, és így a kompozíció zártságát a lazakötés ű él ményrétegek egybehordása váltja fel; a szerkezeti szüárd.ságot és a történet lezártságát — a részletek megmunkálása és az események hangulati megragadása helyettesíti. Ennek az ábrázolásnak kétségtelenül vannak pozitív, fejleszthet ő és értékes elemei. Bizonyos azonban, hagy sok esetben kötöttséget jelent, mert csak bizonyos állapot, helyzet és hangulat kifejezesére alkalmas. Ennek az ábrázolási módszernek es közlésformának az erejét és lehetőségeit olyankor ismerjük fel, amikor az író lelkiállapotokat,
11086 I érzéseket .éts hangulatokat rögzít: azok a pillanatok, amikor az éhség, az emlékezés, az idegek és az ösztönök vad játéka elhomályosítja a tudatot, hogy a képzettársítás fesztelenül és fegyelmezetlenül kapcsolion egybe m,egtörtléntet és csak képzeletben átléltat; a szögesdrót -kerítések mögött ,él ő ember szabadságvágya így ölt formát. A valóság eseményeinek művészi rögzítésében, megjelenítésében, objekt;vizálásában — ez az ábrázalasi módszer és 'közlésforma 'sokszor felfedi hiányait: erőtlenné válik, szabadassá ёs sokszor modorossá is. A fornnának és az élményne еk ebben a párharcában mintha — a valóság bizonyulit volna a leger ősebbnek, a porharcban a harmadik, amely makacsul allenáll mindenfajta leegyszer űsítési vagy túlkomplikálási kísérletnek, de mindenütt jelen van.. (fRAS ÉS OLVAS АS — LđRINC PTER; GÖRBE UTCA 23.)
NOSTRA RES AGITUR Az író és olvasó együttm űködése, s nemcsak „papírforma" szerinti együttműködése nélkül — nincs HÍD. Azaz: lehet k i a d n i HID-at, lehet biztosítani az egy-egy szám kiadásához nélkülözhetetlen kéziratmennyiséget, tapasztaltuk, lehet kiadni folyóiratot alvasótabor nélkül, sőt az olvasóközönség ellenére is. Egy ilyen folyóiratra nincs szüksége se ur бnak, se olvasán,ak. Kéziratgyártó „írókat" nevel, és elhitetni akarja, hogy ez az irodalom, ennyire futja er őinkből, így néz ki irodalmi és művészeti életünk. Egy ilyen folyóirat fenntartásához nem is feltétlenül nélkülözhetetlen az író és a közönség, légfeljebb az irodalom tisztvisel ői szükségeltetnek. Lebecsülése ez írónak és olvasónak: az írónak, aki erre a bizalmatlanságra bizaamatlan лsággal válaszol, az Balvasának, aki a maga k іskarúsítása ellen tiltakozva, visszautasítja az ilyen olvasmányt. A HÍD a szocialista Jugoszláviában jelenik meg, magyar nyelven, havonként egyszer. Tükrözze a 'folyóirat ezt a helyzetét: legyen irodalmunk és művészetünk jelent ős alkotásainak és jeles eredmányeinek gandozája, őrzője, megtartója, közvetít ője, népszerűsítője; fejlesztője tudatnak és ízlésnek. A haladó társadalmi gondolat és a progresszív tarssadalmi er ők orgánuma legyen. Adjon megbízható képet hazánk .anyagi és szellemi életében lejátszódó falyamaatokrál, jelen.ségekről, törekvésekr ől, és ugyanаkkar tájékoztasson bennünket a haladó irodalom, művészet, filozófia korszer ű törekvéseir ől a világban. Magyar nyelven közvetítse a korszer ű mondanivalót -- eredeti művek és fordítá.sdk farmájában. Tudatosan munkáljon a mai magyar nyelv képzésén, tegye alkalmassá a mai ember gondolat- és érzésvilágának kifejezésére: küzdjön a nyelvi elmaradottság felszámolásáért irodalmunkban, publicisztikánkban, köznyelvünkben. Végezze és szolgálja a tudat és ízlésfejlesztés ügyét, nevelje a nyelvkultúrát. Maradjon havonta megjelén ő kiadvány. Maradjon hű ,a folyóiratok alapvető hagyományához: az id őszerűséghez. Felszámolni az a1m ►aдΡiiach-jelleget! Életünk 1, gfontasabb kérdéseit vesse fel egy-jegy
I 1087 I számában, legyen kommentátora az eseményeknek, j elenségekaZe'k, eredményeknek; az aktualitást .a legnemesebb értelemben gyakorolja. Számba venni , a HID viszonyát a többi lapokhoz: sajátos helyzete, szerepe, funkciója arra kötelezi, hogy annyit váillaljon, am еnnyit formátumánál fogva elbír, azaz: ne helyettesítsen újságot, hetilapot, rádiót, könyvkiadast, szűzházat, szaklapokat. Jellegének meghatározásánálszámba venni a szerbhorvát nyelven megjelen ő kiadványokat is, a kétnyelvű olvasóközönség orientációját, adottságait, lehet őségeit. Megteremteni a H1D-mozga'lmat. A karszer ű irodalmat és m űvészete t képviselő alkotók , és a korszer ű irodalmat, m űvészetet támоgató olvasók közös mozgalma legyen a HfD-mozgalom. ~
(F É LBEHAGYOTT fRÁSOK — EGY EL NEM HANGZOTT FELSZ4LALÁS TÉZISES 1957BŐL
a mi korunk és társadalmunk lehet ővé tette az emberi magatartás érzékenységenek, i аZ irodalomvizsgálat szenvedelyességének ,és az ember teremt ő szellemét éltet ő és újra meg újra teremt ő bátorságának olyan felnövekedését, amely nélkül nincs igazi irodalom, nincs igazi művészet, és nincs igazi szellemi .élet. És nincs kritika, nincs szenvedély, nincs véleményharc, nincs pezsgés és forrongás, nincsenek táborok és ellentáborok, de vigasztalásul a „lélek mérnökege" akadhatunk, szónokokr а és az irodalom és a m űvészet hivatalnokaira,. s olyan nagy, magányos, tépel đdő alkotókra, mint Bessenyei vagy Kazinczy, mint Halász Gábor vagy Szerb Antal volt. (IRODALMI LEGENDÁK, BABONÁK ÉS TÉVHITEK ELLEN)
Igen, valóak, talán még ma is élnek, ha meg nem haltak, olyan írók, akik úgy hitték, a „iugaszláviai" magyar irodalom fejl đdésének az a betetđzése, ha az írók m űvei Budapesten jelennek meg, a magyarországi magyar könyvpiacon, és az ottani magyar írókkal fussanak versenyt és érdemeljék ki itt az írói elismerést. Akit az ottani Irodalmi közvélemnénv kitüntet a figyelmével, azt bátran írónak tekinthetjük itt, Jugoszláviában. S voltak írók, akik házalni kezdtek kézirataik kiadása üg уében Budapesten. vav kézirat-paksamétákat küldözgettek, és aiá:nlott-expressz leveleket irkáltak, mert úgv hitték. hogy a „jugoszláviai" magyar irodalom alkotáséinak fémielzéšét csak Budapest végezheti el. Lógó orral tértek meg honukba: t Эévedteik! Kell a magvar kézirat, de akkor felesleges a ,,iugoszláviai", tehát alaposan „lektorálni" kell a kéziratot. Sokszor .,le'ktorá'lni" sem volt érdemes: a kézirat magyar kézhratnak sem volt jó. S voltak, tatám még ma is élnek, ha meg nem haltak, olyan írek, akik úgy gondolták, hogy a „jugoszláviai" magyar irodalom fejl ődéGPnek az a kulminációi a, ha az írók m űveit, szerbhorvát nyelven, Beograd adja ki, s a szerbhorvát irodalmi közvélemény bírálja el a
11088 I művek értékét, súlyát. Nosza, gyorsan kerítsünk egy fordítót, induljunk el házalni Beográdba is, és érkeztek egyre a kézirat-paksaméták, és egymást érték az expressz-ajánlott levelek. Az eredmény? Lógó orral tértek vissza az írák: rassza fordítás! A magyar írót nem adhatják ki, mert nincs egyetlen valamire való fordítónk, pedig ,sokszor nem a fordítóban volta hiba, hanem az íróban, pontosabban a m űvében, a mű mondanivalójának erőtlenségében, amit a legkiválóbb műfordító sem volt képes er ővé változtatni. És az emlékez ő író újra megáll- és körülnéz: nem kövezik meg ezért a gúnyos csipkel ődésért és epés megjegyzésért írótársai? De szükség van a gúnyra és az öngúnyra, hogy magunkra eszméljüm~k. Nincs most időnk ikesergésre, sem régi dolgok felidézéséa е és felhánytorgatására. Lemaradunk' Nem maradunk le! (NAPLI ÉS FELJEGYZ É SEK II.)
Egy-egy irodalmi periódus valóságas eredményeinek a számbavétele nemcsak , a jeles és kiváló írák ,és irodalmi alkotások adatainak 'felsorakoztatását jelenti, hanem a kevésbé jeles és nem egésze л kiváló írók és irodalmi alkotások adatainak gondos rögzítését is feltételezi: az irodalmi élet mozgástörvényeinek a felismerése pontos, megbízható és dokumentalható adatok egybevetése alapján lehetséges; ez zárja ki a konstrukciókat, foszlatja szét az irodalmi legendákat, számalja fel az illúziókat, megszüntetve mind a kizárólagosságot, mind az ötletszer űséget. Az írók életét és munkásságát magában foglaló mű nemcsak az I r ó -rál és a m ű -ről szól, hanem közvetve bár, de állhatatosan és szüntelenül — a közönség -r ől is, az irodalom harmadik tényezőjéről, amely nélkül nincs iroda lom. A pontos és megbízható kézikönyv -b ől kiolvashatjuk a közönség, az olvasó s z a c i a g r f i j á t: az írói al:katást — a legjelentéktelenebbet is — adott társadalmi feltételek között ható társadalmi tényеzök határozzák meg, hívják életre, váltják ki, igen szövevényes úton-módon, de egy m ű fogantatása körülményein túl, az irodalmi alkotas f o r g a l m a z á s n a k a problémája, tehát az irodalmi mű életét, kiadását, fogadtatasát, hatását és utóéletét tanulmányozó vizsgálódása — lehet ővé teszi egy-egy m ű é l e t é n e k teljes számbavételét, az olvasó ízlésének változásait, igényeit, követelményeit; általában: az irodalomhoz való viszonyulás alakulását.
Nemcsak az anyag veszeлкlő, az ember is. Egy-egy évfolyam, egy-egy lappéldány megsárgult papírjával, porosan, de m a még el, holnap már tűzbe kerülhet, elérheti a végzet. Ma talán még nem késő menteni, ami menthet ő, őrizni, ami megőrzésre érdemes. Egyegy adat ma még elevenen vagy homályosan él emberek tudatában, holnap feledésbe merül az adat, holnapután az elhomályosult adattal együtt eltűnik az ember is, nyomtalanul. Menteni az adatot, rögzíteni, továbbadni, ha az ember sorsa el őtt még tehetetlenül állunk is.
11089 I Menteni, ami menthét ő, őrizni, ami .megőrzésre érdemes, ha már a legérdeгnesebbet, az embert, nem vagyunk képesek meg őrizni. (FELJEGYZ Е SEK IRODALMUNK LELTAROZASA ELOTT KĆOZOS DOLGAINKROL ЕS GONDJAI KROL)
A lehető legnehezebben járható utat kerülik meg a fest ők az absztrakt ürügyén: a részletek „felnagyítása", az -anyagszer űség érzékeltetésének számtalan és súlytalan és színtelen és szagtalan variálása az ,eredetiség" jegyében, az absztrakt expresszionizmus temperamentumot „érzékeltet ő " dagályossága, .az érzelem spirituális „elfödése" merevítéssel, tompítással, szürkítéssel, v.alósagfoszlányok „sejtetésével" monumentális tér „megszerkesztése"; іkоnоsztszоk ragyogó aranypora, néprajzi kellékeik színessége, tengerfenéki növenyzet lombossága, kozmikus felvételek hideg ragyagasa — mindez itt van, a 'képteremtés szándékával párosulva, de átlényegítés nélkül. Az er őfeszítés a külső világ befogására és nem a bels ő világ kivetítésére irányul. Leltározás, nem felfedezés. Nem véletlenül egyesíti és knsérli meg összebékíteni a jugoszláv absztrakt festészet a szürrealizmust, expresszionizmust, mágikus realizmust, konstruktivizmust, szimbolizmust, •tusizmust, s nem véletlenül hiúsul meg ,és szenved 'hajótörést minden ilyen szándék. Az absztrakt nálunk az avantgardista kísérletezésekkel lett egyértelmű gyűjtőfogalomтΡná, jelezve .a tárgyi kötöttségekt ől mentes kifejezést tartalomban és farmában. A differenciálódás folyamata megindult, de nem zárult le.
Az absztrakt m űvészet alkotói módszerét alkalmazni nem anynyi, mint elsajátítani küls ő ségeit , a !térszervezés és a felület-megmunkálás fortélyait és hétpecsétes titkait. Az e s z k ö z ö k parádés felvonultatása sem képes feledtetni az intuíció és intellektus erőfeszítéseiit. (TIZENHAROM FELJEČтYZЁS)
A fekete-fehérhez való visszatérés nem egyértelm ű a grafikai eszközök felújításával, nem jelent visszatérést a grafika klasszikus fegyvereihez: a modern technológiai eljárások itt is teljességgel érvényesülnek. A vonaltisztaság a felületek megmunkálásának rafináltan alkalmazott bonyolításában fokozottan érvényesül, dominál; a formák és a vonalak szövevényességében feszültség bujkál és húzódik remeg; a geametrizálás tisztaságot az ,érzelmesség árnyékalja és bontja fel; a kétdimenziós felület a fekete-fehér elj árásóan a koncentrációt feltételezi: sz űkszavúságot, zártságot, játékosságot, rendet, fegyelmezettséget, de ugyanakkor mindennek az ellentétét is: az áradást, a ki-
11090 I tárulkozást, a lazítást, a megkövesedést, az esetlegességét, az improvizációt, a kötetlenséget. A tecihnológiai eszközök tökéletesedésével a kifejezésmód ,gazdagadott, a moduláció skálája mind kiterjedtebbé vált: leheletszer ű szürkék ,és mélyfeketék közötti feszültségek csapnak át egymásba szilajon és fékezhetetlenül, vagy oldódnak fel a békés egymásmelletbiseg szelildségében éis nyugalmában; a kerekded_ kiegyensúlyozott farmák egyhangúságát és tökéletes lezárulását kikezdik az amorf formák befejezetlenséget, töredékességet,. fejleszt hetetlenséget sugalmazó alaktatai; a megmunkálatlan fehér funkcionális szerepe nлvekvőben: a perforált fehér felületek tagolnak és egybefű znek, híányérzetеt és befejezettséget, ritmustalanságot és ritmikusságot szuggerálnak. A fekete-fehér világának a határai mintha eltolódtak volna, kimozdultak valna fegyelmezett nyugalmukból, és a határtalanság lehet őségei, a mindent-kifejezés m űvészi szándéka mintha éppen a fekete-fehér megfogalmazásában — é.s kizárólag itt — reaüzálód:hatлΡ a ma: nem erőgyűjtés, hanem erő, nem kísérlet, hanem megvalósulás. (A FIATALOK ÉS A FEKETE FEHÉR JEGYÉ ВЕN) -
A rajz — a fekete-fehér m űvészet legközvetlenebb nyelve — er őt mutathat, de őszintéségről is tanúskodhat, a kiállás bátorságát bizonyíthatja, de beszámolhat krízisekr ől, elernyedésekről is: a rajz a világ, a társadalom, a természet és .az ember viszonyának űj, addig ismeretlen és rejtett összefüggéseit mutathatja meg, a jó rajz mindig felfedezés is. S az anyagban készített, sokszorosító eljárással készült grafikai lap — meg a legbonyolultabb mechanikai vagy vegyi eljárással készült levonat is — törvény.szer űen magán viseli fogantatásának alapelemét: a rajzot. Pregnánsabban, kifejez őbben, tapinthatóbban, mint akár a festanény, akár a szobor, noha itt is a m űalkotás genezise — a modern festészet és szobrászat alkotásaira vonatkoztatva is — kimutathatja a rajz jelenvalóságát: a m ű elsődleges megfogalmazásában a rajz az alapgondolat hordozáj a, kif e j ez őj e, a realizáció elindítója és ösztökélője. (A FEKETE FEHÉR MÜV É SZET VALSAGA?) -
Síkraszállni az alkotás tényleges szabadságáért a m űvészetben, elutasítania m űvészet tarsadalmi szerepér ől alkotott pragmatikus elferdítb st (az álmar ds'ta-fajtát, s azt is, amely a szabadság valamiféle elvonatkoztatott értelmezése nevében teszi iugyanezt!), s erélyesen visszautasítani a m űvészatnІk a napi politikai érdekek eszközévé való degradálását, igen, mindezt must újra és talán még sokszor el kell i smételnüik, noha halljuk, látjuk, s mi alkotók érezzük is, hagy csak egy ,ilyen felfogás, csak egy ilyen ihaladó, szocialista társadalmi rendszer biztosíthatja a m űvészi alkatómnunka személyti és targyi feltételeit, a kísérletezés szabadságát, az önkifejezés lahetóségeit, és adhat erőt, bátorságot ,arra, ,hagy a modern, szocialista társadalomban élő ember adekvát és hiteles képét teremtsük meg és fejezzük ki a művészet eszközeivel.
В . sZAB' GYÖR Г> У
15. kompozíció (szürke sorozat) tus-toll 1958-80
kompozíció
11091 I
Nemcsak Pét őfi korában éltek f űzfapoéták, tegyük hozzá, hogy nagyhangú, „nagymellény ű" fűzfapoétak: a modern m űvészet korábem is él a giccs, a selejt, a nagy alkotások tökéletes félreértését és meg nem értését bizon ftó І féramunkák, zagyvaságok és értetlenségek, az anti-poetikus vers lehet remekm ű, mint ahogyan a tökéletesen kicsiszolt és gondosan megmunkált vers a költészet teljes nemisrnerésérő l is tamúskodhat: egy absztrakt festmény nem feltétlenül jelent többet, mint egy realista koncepcióban készült kép, s a m űvészi érték eldöntésébem már régóta nem az számít, hogy egy festményben „leltárszerűen" ott szerepel-e a valóságostárgy minden „kelléke", egyetlen fоrmát idéz ő elvont szoborm ű tökéletesebben kifejezheti az emberi go аdol'kodás nagyszer űségét, mint .egy tízalakos szoborcsoport, tíz ember, !aki bronzba öntve, halárvtékát szorongatva gunnyaszt, egy tetszetős hoгnlokzatлú palota .teljesen hasznavehetetlen bels ő térmegoldást rejtegethet: tökéleites félreértését a funkcionális építészet alaptörv+ényéinék. Mi a közönséget is leegyszerűsítve szeretjük szemlélni: a kicsiszolt verset szereti és az anti-poetikus verset nem olvassa, megveti, nem érti, és nem is akarja +megérteni, az absztrakt festményre gondolkodás nélkül kimondja: ezt az én hétéves fiiam különben tudná megcsinalni, majd megkérdezi: mit ábrázol tulajdonképpen ez a kép, s ha nemabrázol semmit, akkor minek van, miért lép, számára г tíz gunnyasztó alak lesz az érdekes és figyelmesen szemü гугe veszi mindegyiket, az elvont szoborra pedig rögtön kimondja: lukas sza kaitó. S mit tesz a teitszetós homlokzatú palota esetében? Gyönvörködni fog, ámulni, s megkérdezi, hagy hasznavehet ő-e ez az épület belülről, hogyan szolgálj a rendeltetését. Ez a séma — mint minden séma — hazug és igaztalan. Nemcsak a m űvészet helyzete más, nemcsak az alkotó m űvész szabadsága és felel őssége nagyobb, hanem más lett a közönség is, és egyre változik, nap nap után, a közönség vi.szanvulása a m űvészethez. Senki sem beszélhet valami +tegnapel őtti !és tegnapi közönség nevében arról, hogy a mai !közönség mit kíván az al kortótól. A mai közönség már sejti, a holnapi tudni és érezni fogja, hogy mi a m űvészet! S meg fogja tudni különböztetni a giccset az alkotástól, az em beri ,szenvedés jegyében fogantatott remekm űvet attól, ami divat, majmolás, játék és szemfényvesztLs. A közönség nagykorúsága — a dilettantizmus alkonyát jelenti: a szabad emberek köz đssege megteremtve önmagát, megteremti m űvészetét is. (AZ ALKOT' ЁS A KÖZÖNS Ё G NEVЁBEN . A MŰV'Ё SZETET AKARJUK!l
11092 I LIRAI INTERMEZZO
Vannak az irodalomban, m űvészetben hagyományok, amik köteleznek. Nem minden hagyomány érdemel tiszteletet: az új a m űvészetUen mindig a hagyományokkal való leszámolás'c is jelentette. A hagyom.ánytisztelet és a hagyomanyokra. hivatkozás mindig gyanút kelt: az újjal való szembeállási, a réginek konzerválását sejteti, és kényelemszeretetet leplez. Akadályozza-e minden esetben a hagyományok tisztelete az új kibantako,zását? — k:érdezzük, mert minden újban ott él még a haladó régi, és minden új felt űnésekor az elismeréssel együtt jelentkezik a kétely is: valóban új-e, ami el őttünk van. Soha ennyi húszéves esszé-író nem m űködött a jugoszláv irodalomban, mint napjainkban, és soha a megfogalmazás „eredetiségének" annyi művelője nem akadt, mint most, folyóirataink és lapjaink hasáb] ain. Nem az évekkel van baj és nem is azzal, hogy az esszé-xrók a megfogalmazás eredetiségét t űzték ki legf őbb célul. De elgondolkoztató és figyelemreméltó jelonség irodalmunkban, r о gy az e g y nyelven olvasó fiatal esszé-írók milyen meghökkent ő bátorsággal, merészséggel és magabiztossággal farmálnak- ítéletet, álláspontot, véleményt a nyugati modern irodalmak nagy alkotóiról és alhatásokról, amiket csak felületesen ismernek, másodkézb ől, hellyelközzel középszEr ű fordítások alapján. És sokszor egy-két tanulmány, gyakran egyetlen könyvismertetés, nemegyszer egy sután megírt recenzió elegend őnek bizonyul gaz „eredeti" gondolat kicsiholására, és megfelelő adag bátorságot ad a megfogalmazás nyaktör ő mutatványainak a bemutatására.. (Igaz., akadnak nálunk olyan „avantgardista" m űvészek is, akik a nyugati fest ők újságokban megjelent fehér-fekete repradukciái alapján_ havanként változtatnak stílust, kifejezésmódot és „forradalmi" ugrásokkol jutnak el „eredeti" nyelvtik kialakításáig.) S házunk táján? Olvashatunk liön уvismertetéseket, amelyek azt a látszatot akarják kelteni az olvasóban, mintha írójuk eredetiben o1va ~ta volna az angol, német, francia és olasz regényeket, pedig csak szerbhorvát fordításban olvasta, lapjaink iradalmii rovataiban angol, francia, német és más nyelven írt elbeszéléseket olvashatunk és valamennyit szerbhorvát fordításból „fordította" magyarra a névtelan fordító, rádióállomásunk hangjáté 4k műsorában egymást érik a külföldi írók remekm űvei, ezeket rendszerint a „fordító" dramatizálta -- isméi szerbhorvát fordítás alapján, mégcsak nem is látta a m űvet eredeti nyelven. Lassan már-már annyira igenytelenek les гünk, hogy Rip riirby, Miki és a többi képregény-h ős párszavas mondanivalóját is csak akkor tudjuk igazán élvezni, ha a fordító szerbhorvát nyelvb ől és nem az eredeti angolból, franciából fordította. S az irodalmi hagyomány? A nyelvtanulás er őfeszítései, hogy eredetiben olvashassuk a világ ,nagy alkotóinak remekm űveit? Irodalmi példákra hivatkozzunk? Arany, Pet őfi. Péterfv, Babits, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Halász Gábor — hány nevet sorolhatnánk még fel! Távoli, utolérhetetlen példák? A szükség törvényt bont — mondják a hagyományok „felrúgói", és az igénytelenséget, a másolást, a szellemi élet elszíntelenedését honosítják meg nálunk; az еurápai és a modern nyugati irodalmak ered-
11093
ј
ményeit lobogtatják íróink el őtt, eredetiséget és min őséget követelve, s amit tesznék, az a megtestesült provincializmus. Embere válogatja, de akad, akinek ez a „szellemi igénytelenség" nem tetszik, nem tud lelkesedni a megfogalmazás „eredetiségén", aki bátor állítani, hogy a szocializmus nem jelent igénytelenséget a szellemi, művészi, irodalmi élet területén, meggy őződése, fogy senki ebben az országban nem teheti kötelez ё vé az igénytelenséget és az elszíntelenedést az irodalomban és a m űvészetben. Nem teszi és nem teheti a magyar író, a magyar olvasó és a magyar irodalom számára sem. És aki úgy érzi, hogy a lármás, látványos és parádés példák ellenére vannak érvényes és pozitív hagyományok az irodalomban, és ezeknek tisztelete nemcsak nem akadályozza, hanem éppen el ő segíteni és felszabadítani hivatott irodalmunk kibontakozását.
Fordítani a fordítást! Ha ismerjük az irodalmi szövegek érzékenységét, ha képet tudunk magunknak alkotni arról, hogy a müfоrdítás gyakran hogyan készül (és hang felkészült m űfordítóról beszélhetünk a szerbhorvát nyelvterületen is!), akkor felvethetjük azt a kérdést is, hogy eljuthat-e az olvasó fordítások alapján a szöveg teljes megértéséig és befogadásáig. Fölösleges bizonvítgatnunk, hogy a tartalom és a forma mennyire összefügg az irodalmi alkotásokban és milyen esziközt jelent a nyelv az írói a ІІkotómunkában. Énnen azt az eszközt, amit a legérzékenyebb fordító is csak tökéletlenül képes visszaadni. S a nyelv mint a gondolat- ,és hangulatformálás eszköze é.s szerszáma nem vesztett jelent őségéb ől a modern irodalomban sem. Ellenkezőleg: a gondolatok és érzések differenciálódásának következményeként egyre fejl ődött, gazdagodott, új szavak, fogalmak, iii viszonyok és összefüggések keletkezték 'a nyelvben is: a kifejezés új lehet őségei ezúttal is új tartalmak elmondására és kifejezésére képesítik az írót, az. alkatát. Gondoljunk akár Kafkára, ákár Thomas Mannra: mennyire hozzáidomítatták a nyelvet m űveik alaphan gulatához és mоndanivalójához: az el őbbi pedáns adatközléssel sz űkit'i le a mondat határait, és c s a k a lényeget szuggerálva döbbent rá arra, hogy a lényeget nini lehet mindig megragadni, rabul ejteni és mondatokba zárni, az utóbbi szélesen hömnölygő mondatkolosszusokat fegvelmezve és rendezve mutatja meg, hogyan lehet hallhatóvá tenni és zeneileg is 'kifeiP7ni nrózában egy bomlott agy, vagy még pontosabban: egy bomlott kor hallucinációit. S mindkét eljárásnak mennyi összetev ője van: a szavak, az átvitt értelm ű jelentésen títl hangulatot. környezetet és kort id бznek elénk, embert jellemeznek, típusokat, hagyomanyokat, mfi ур ltzéget, hétköznapokat elevenítenek meg. Érezni-e szerbhorgát fordításb а n a prágai cseh-zsidó argót Kafkánál és sajátos gondolkozásának sajátos nyelvi képző dményeit, vagy képes-e a legjobb fordító is híven visszaadni a porosz bigottságot és a bajor korlátoltságot, nyelvileg, Thomas Mann „Faustus"-óban? Pedig ez mindkett őnél ott van, m űveik eszszenciáját teszi, savát-borsát .annak, amit mondtak. Mert csak így válhatott m űvük hitelessé: nemcsak abban, amit mondtak, hanem ahogyan mondták.
11094 I
Nemcsak az id őbeli például költészet, zene, hanem a térbeli koanpazíció is alapos, gyökeres változásra szorul. A disszonancia merészebb alkalim,azásával vagy ,kizárólagos alkalmazásával új értékrendszer áll el ő : az emberi testhez mért arányok nem a legmegfelel őbbek a mai ember .szám.ára. Hol vagyunk mára derék görögökt ől? ,
(NAPLC7 ÉS FELJEGYZ É SEK I.)
Én: Az absztrakt érzelmi élet elemei jóval áttételesebben jutnak kifejezésre -az alkotásokban, ha valóban igazi és mély érzelmek. Úgy hiszem, hagy ráció szerepének a félreismerése .a müaJkotás folyamatában egész sor tévedést eredményezett, különösen ott, ahol a közönség állandóan számon kéri :a m űvésztől — valamiféle kett ős könyvviteli pantassággal — mаgáneletéről ,szóló aprólékos számadást. igy céli felfedezni a kulcsot m űvészetéhez, esetleg a 'm űvészeten ;keresztül az embert kívánja „alaposan" szemügyre venni. S ujjong, ha ez sikerül, s neheztel, ha kudarcot vall. Hajlamos arra, hagy száQnan kérje a szélesebb mozdulatokat, a bátorságot, az őszinteséget, indulatok vad viharzását kívánja látni, esetleg .az eYhibíció áradó örömét, s menekülésnek nyilvánfit mindent, ami elképzelésevet nincs iissznangban. De ugyanakk вΡr hajlamos arra is, hogy rögtönzéseket, ujjgyakorlataktit, m űhelyhulladékot — remekm űnek minősítsen. A művészi fegyelem szigorúságát b eta+rtó művészre sem illik rá minden esetben ,az „emberi és .m űvészi zárkózottság" képlete. Az indulatok megzabolázása a m űvésznél egyenértékű ,alkоtásakat eredményezhet az indulatok vad viharzását kifejez ő művékkel. Az érzelem .nem mindig ott van és abban, amit mi annak hiszünk. Minden sematizálás veszéllyel jár. ~
Én: Úgy gondolom, hagy munkamódszer tekintetében is kevésbé vagyunk kötöttek, s a valóság felfogásának, éntelmezé,sénék és kifejezés ének , a kérdéséhez is másként viszonyulunk. Az absztrahálást gу akran redukálásnak látj ák, a skála szélességét hiányolj ák, a modorosság veszélyét sejtik, az ismétl ődéstől féltik az alkotót. Már-már a műgond — feleslegesnek látszik, elvetend őnek, pedig még a kísérletek sem — s ebben egy kicsit a , természettudományok m űvelőihez is hasonlítunk — történhetnek alapos el őkészítés és az eredmények állandá ellenőrzése é.s kiértékelése nélkül. A módszer fejl ődése és egyéni kialakítása nem rögtönzések sorozatából áll; a m űvészi éberség -- tudatasságot jelent. ~
Én: A modern művészet a modern technikai fejl ődés eredményeit nem hagyhatja felhasználatlanul. É ,n nemcsak a fényképezés, a filmezés problémájára, eredményeire és gyakorlati alka lm azására gondolok, hanem az új anyagokkal való k:ísérle.tezésre is. Mindezt pedig összefüggésben azzal, hogy a festészet funkcionális feladatai is lényegében 'megváltoztak. Gyakran hajlandóak vagyunk még most is arra, ~
~
t 1095 I hogy ezeket lesz űkítsük, s a művészet-közönség viszonyának összetett problémáját csak olyan szempontból nézzük, hagy mennyire érthet ő és felfogható egyik vagy másik m űalkotás, és hány évtized múlva jut cl .a њző .a Patáskultúra olyan fókára, (hagy azt maradéktalanul megértse, befogadja, élménnyé váljék benne. Pedig a vizuális kultúra kialakítása nemcsak képek szemléléséb ől áll: a formák, színek, vonalak, anyagok valóságas, tehat rendezetlen és a szervezett, tehát rendezett .sorának variálása és kombinálása végtelen A különböz ő szövésű zsákszövetek egy képsíkon összeszerelne éppen úgy válhatnak vizuális élménnyé, mint a más-más összetétel ű föld sarának anyaga és konfigurációja. Talán éppen ezek a problémák ,lesznek azok, ame1уek összekötik a modern m űvészet m űvelőit, nem pedig a 'kiáltványok, programok, :m űvészeti-eszfiétíkai fogalmazványok. Az alkotásbál vonjuk le a következtetéseket, a törvényeket, de minden igazi alkotás igazolja és túlhaladja az addig érvényes következtetéseket és törvényeket, s újakat teremt.
Én: Európa keveset tud ralunk, de mi is Európáról. Nemcsak Európa kell, 'hagy lássa ,az alkotásokat, hanem mi is Európát, hagy jobban megismerjük önmagunkat. lJrdekes találkozom volt tavaly Rómában Nello Risi olasz költővel, aki filmrendez ő és műfоrdító is. Még a második vilagháború el őtt nyers-fardításak alapján Adyt és József Attilát fordított. A magyar irodalom kérdései ma is faglalkaztatják, noha els ősorban franciából fordít ,és francia írókkal tart fenn kapcsolatot. Élmény maradt azámamra az a két délután és este, aan innyit együtt voltunk, s 'különösEn egy apró részlete maradt meg bennem. Tíz percnyi beszelgetés után egy földrajzi atlaszt hozott el ő. ki kellett keresnem a szül őhelyemet, látnia ,kellett, térképem is, a tájat —Jugoszlávia, Románia., Nlagyararszág érintkezési felületeit; a síkságot, a folyókat, a távoli dombokat és a hegyeket, egész rövidem el kellett mondanom a vidék törtérnetét, hogy tovább folytathassuk a megkezdett ,beszélgetést az olasz szocialista mozgalomról, az olasz kereszténydemakratá ~ k újabb nekibuzdulásairól (éppen vál,asztás el őtti propaganda-hadj 'arat folyt egész Olaszországban, plakátokkal, transzparensekkel, népgy űlésékkel és a sajtó erejének teljes bevetésével). Míg a Trinita de Monti tövéb ől a Spanyol Lépcs őkön lépkedve gyalog nekivágtam a zsúfolt, fényben úszó római utc óknak a Fontana di Trevi irányában — már éjszakába hajlott az id ő —, Nellóra gondoltam, és az atlaszára, a „betá.jalás"-nak arra a módjára, -amit nem szabadna elfelejteni, ha emberrel, alkotással, mozgalommal és m űvészi programmal találkozunk. De nem szabadna megfeledkezni alkalmazásáról iönmaguпkkal szemben sem. Kik vagyunk, hol vagyunk, honnan j ёttiжiхk, hova tartunk? S ennek az igazságát éreztem újra, amikor ,a velencei Biennale anyagát — versenyt futva az id ővel — megpróbáltam harmadszor is áttE+kintani, most már csak ott id őzve e1, ahol „akadt" látnivaló: a spanyoloknál, Hartungnál, Bissiernél. S újr д Derkavttsiál, a majolika-Csempés, a magyar vidéket, elmaradottságot, hazugságot árasztó pavillanban, ahol Derkaviits ,segélykiáltása az em1ber és a művész jogaiért annyira visszhangtalan volt, hagy utódaiban már csupán „.az sktualitásák tudomásul vételének" puszta szándéka maradt meg: újra tizenkilencedik század, újra a bátortalanság, újra a „dákumentálás", újra a téma, újra a mese • az alkоtóerő és a tererntő szándék elherdálása. A társadalmi és ,kulturális elmaradottság, amely egyre ijeszt őbb és egyre d@primálóbb, 'különösen itt, a Ca-
1 1096 I fal Grande partjain, itt, a képek „világhangversenyének" színhelyén, ahol a szín-szimfóniák a k.ép-apusok felvonulása a m űvész mnegannyј kiállását idézi fel bennünk az emberért, az emberi jogokért, a szabadságért, a haladásért, a ikenyérért és a békéért és az atomháború ellen. Bartók — a festészetben magyarul nem szólalt még meg. Kérdés, hogy megszólal-e majd valaha. Az a világ, ,amely megteremtette Bartókot, nincs töbjзé; a program, a m ű vészi szándék, a módszer, amelyet ő teremtett meg és dolgozott ki — úttör ő volt, de ma már ő t sem e]egítené ki. Mozgalom nem lehet meg alkotók és alkotósak nélkül a rn цvészetben; a teoretikus összegezhe t, szintebiz.álhat, elméleteke't és proklamációkat szerkeszthet, ,agitálhat és népszer űsíthet, de a m űvész alkot. S ha nem él a korában, ha lélegzetvételének ritmusában nincsenek kihagyások, rendellenességek — a köze': és a távol, a múlt és a jelen dö'abeneteine k hatásár а, ha nem érzi az id őt —, akkor ennek a művészetnek az elmélete is ilyen lesz: kényelmes. Talán ez a rövid olaszországi út, talán Nello földrajzi atlasza kellett, és a „betájolás" szükségének a felismerése, hogy rájöjjek: fel kell n őnünk megérteni és befogadnia nagyvilágot, és megtanulni szólni a nagyvilághoz, amivel mindeddig adósak maradtunk a m űvészetben. ~
Megtanultuk már, hagy felfogjuk a nagyvilág üzeneteit, és lassan megtanuljuk azt is, hogyani kell felemelni szavunkat, hogy visszhangozza a közel és a távol. A nagyvilág dolga, hogy felfogja, megértse, befogadja üzenetünket. S itt, Kelet és Nyugat, Észak és Dél határán, ahol ember lett az ember, szabadsága szabadság, m űvészet, ami valóban az — talán ma, talán holnap elkészül és útnak indul az üzenet. Mert a m űvészet sorsa ma és .mindenkor• egy volt az ember és a szabadság sorsával. Meggyalázni az embert annyi volt, mint elárulnia szabadságot, megfojtania művészetet. Feladnia szabadságot mindig azt jelentette, hogy meggyalázzuk az embert és eláruljuk a m űvészetet. Hazudnia m űvészetben mindig egy volt azzal, hogy eláruljuk az embert es feladjuk a szabadsága. Századok óta készül a szöveg, halottak és él ők írják — eljövend ő századoknak. A végtelenb ől indul el a vonal, és a végtelenbe tart. Az alkotók megérzik, felismerik, tudják a törvényeit. (ÍRÁS VAJDA LAJOSROL)
AZ ELNÉMULÁS FELÉ
– A társadalmi tulajdon elleni vétség büntetend ő , törvényellenes cselekmény, a társadalmi ízlés elleni rmerenylet nem b űncselekmény, .s nem üCközik törvénybegy Megengedett a futószalagon gyártott giccs. A kerámia, az üveg, a textil, a b őr, a fa, a gyapjú, a fém, a k ő --- mikor tanuljuk meg végre ismerni és tisztelni az anyagot és az anyag törvényeit? Es az anyagban rejl ő erő t, szépséget, harmóniát mikor szabadítjuk fel?
11 097 Mikor tanuljuk meg végre ismerni a szavakat és a szó törvényeit? A szavakban, a nyelvben rejl ő erőt, szépséget, harmóniát mikor szabadítjuk fel?
Vannak pillanatok az ember életében, amikor úgy érzi, hogy kitágul a látóhatár, s egy villanásnyira felt űnik a h o .1 n a p. Mert magunkban hordozzuk nemcsak .a múltunkat és a jelenümket, hanem a holnapunkat Fis. A já alkat ős mindig magában foglalja az i d ő nek és a tér nek a jelenvalóságát, noha minden jó alkotás ugyanakkor mindkettőnek tagadása is. Szel.l.emi életünk provincializmusát jellemzi az időnek és a térnek fokozott, túlzott tigyelernbevétele, akár a loval couleur, akár a m űvészet célját , a praktikus igazságként értelmező felfogás alapján álló, hasznossági elveket hangoztató magatartás formájában, ,vagy az időnek és ,a térnek a tényét teljesen tagadó álláspont alakjában, amely, vagy Köt ujjnyira, mindennapi sarunk felett lebeg, és .az örrikkévalóságra kacsingat, rendületlenül. Fojtogató mondanivalónk van a népek hazába, a nagyvilág számára, de képtelenek vagyunk művészi erővel .megfogalmazni .élményünket és átadni a „koncentrált er őt" a közönségnek, a miénknek, a hazainak, hagy élményeket oldjunk fel és .érz,éseket váltsunk ki — 'kanzervatly modernség és modern konzervativizmus —, pedig sohasem voltunk se konzervatívak, se modernek. B űvös körben mozgunk, цa kitörés kényszerűségét mind ritkábban érezzük; a szellemi élet 'elsekélyesedés következmény és ok is: a m űvész és az ember еlkényelmesedebt, önelégültté vált, s nem izgatja többé sem a m űvészet, sem az élet! Hol van háta művész?
A k ö 1 t é s z e t kritikáját és a kritika „költészetét" kellene szemügyre venni els ősorban. Erdemes lenne, mert irodalmunk konformizmusa itt a legszembetűnőbb. Nem hiszem, hogy a kritika feladata lenne költészetet teremteni, és ugyanakkor hiszean: a kritika dolga állást foglalni mindazzal szemben, ami kólt,eszetnek kíván látszani, annak hiszi, gondalja vagy nevezi magát, noha valójában semmi köze a k 61 t é s z e t hez. Egyetlen paradoxonban irodalmunk és irodalmi kritikánk tegnapi és mai tévelygései: A paradoxon, 'a jelen esetben is, nem ellentmondást fejez ki, bár annak a látszatát kelti, s noha költészetünk és .kritikánk dilemmáját fedi fel, szerepe nem több, mint egy áldilemma megszüntetése. Ha a kritika 'költészetet k í v á n teremteni mindenáron, akkor .kénytelen versírást, verselést, versfaragást a költészettel kiegyenlíteni, s ezzel önmagát megfosztani képAsségétől, hagy felismerje azt, ami költészet; bár ez a kritika á l l a a d ó a n a költészetr ől b e,s z é 1, egyetlen szót sem ejt a k ö 1t é s z e t r ő 1, s mert elmulaszt állást foglalni mindazzal szemben, ami n e m költészet, bár annak Tatszik, semmi érdemlegeset nem tud +mondani a költészetr ől. Azaz: a kritikus nem a költészet ,k r i tik á j á t gyakorolta, hanem a kritika „k ö l t é s z e t é t" m űvelte. Ilyen viszo nyulásnak a következntiényei nem jelentéktelenek: a költészert fogalma eltorzult, a költaészet ikategóriája indokolatlanul és feleslegesen elhamályowult, 'kiszélesü.lt ,és leszűkült egyszerre: költészetté min ősítve a verselést, nem-költészetté nyilvánítatta az igazi ;költészetet. A költészet védelme ürügyén a költészetet tamadta, a költészet értékmérő jeként lépve fel, önmaga értéktelenségét fedte fel; a ,szellemi
11098 I égtáj" parcellázásában a k бltészet ereje sorvadt el: az önmagába nézés. harcizmussá lényeg јilt, a 'kгnyszerű kitörés új élmények irányában feleslegessé vált, kényelmetlen és kockázatos kalandozásnak t űnt fel. A kritika .költészete tartósítatta ezt az állapotot; a költ б nem a költészet sorsát .és jöv őjét féltette: önmagát helyezte a költészet fölé, egyen helyzetét azonosította a költészetével. (RAPSZбDIA NЁG ~.' SZÓLAMRA AZ EMBERROL, A TÁRGYAKROL, A MŰVЁSZETRđL ЁS öNMAGUNKRбL , VALTOZATOK PROVINCIALIZMUSUNK TÉMAJARA)
Tágítania nyelvet, tágíta лi a nyelv határait, az emberi önkifejezés lehetőségeit, új kifejezéseket keresve és kutatva, új összefüggéseket fedezve föl, és védeni kell a költészetet azoktól, akik állandósítani kívánják ezeket a nyelvhatárokat, tartósítani azt, ami maga az állandó változás és fejl ő dés, konzerválni azt, ami nem konzerválható: az életet. Hinni, hogy nemcsak a nyelv változatlan, hanem .a 'közön ség, a társadalomra is. A költészet „állabdáságát" hirdetni, s tagadni a nyelv alkotó erej.ét, ami enélkül nincs költészet, tagadva ezáltal azt is, hogy létezik, hagy a társadalomban valóban van mozgás és fejl ődés. Társadalom nélkül nincs nyelv. A költészet a változás, és az állandóság egy pillanat szimbíázisa mindig, egyszer létez ő valami, egyedi, soha többé meg neme ismételhet ő megnyilatkozás. Ahogyan például Radnóti a „Negyedik Razgledmdcá.ban" leírta ezt a szót: Tarkólövés, és költői erővel szól .arról, hogy milyen „feszes" volt a test, amely mellé zuhant, „miпt húr, ha pattan", ,és önmagát vigasztalja, nyugtatja: „halált virágzik mosta türelem", csak feküdj nyugodtan, ,mondja, rajtad a sor. S jön Goethe nyelvén: „Der springt noch auf", és: „Sárral kevert vér szárad fülemen". Az emberi szenvedés mondatta vele mindezt ki. Emberi szenvedés nélkül nincs költészet. S myelvi erő nélkül sem! Radnóti haláláig, a halálos útján mindvégig költ ő tudott maradni, s megírni a legborzalmasabb képeslapjait, nem a magyar irodalomnak, hanem gaz irodalomnak, a Raz:glednicákat. Ezt a gondolatmenetet tovább variiálhatnámn. Amióta Picasso Picasso lett, feltehető, hagy ő is jobban megérti Tiziant és Velazquezt, vagy mondjuk az , egész korai reneszánsz m űvészetét, festészetét, vagy a mi középkari freskóinkat, vagy , a barlang-festészetet, s ugyancsak bizonyos, ha mi ismerjük , és értékelni tudjuk, és szeretni tudjuk, és befogadni tudjuk Picassót, akkor képesék vagyunk megérezni Goyát is, Tiziáni is, visszamehetek: Velazquezt is, Mantegnát is. A költészetben: Radnóti óta, vagy még tapinthatóbb összefüggést mosdok: Juhász Ferenc Tékozló országaota jobban meg tudjuk érteni a XVI. század irodalmát, mondjuk, S Еkhárasi Horváth Andrást, jobban be tudjuk fogadni, megérteni, magunkévá tenni Krleža Petrica Kerempuhját. Rastko Petrović tulajdoniképpen Risti ćről vall, nem pedig fordítva csak Risti ć Rastko Petrovi ćrál. Vagy Mom čilo Nastasijevi ć; s ha megismerjük és megszeretjük őt, akkor Weöres Sándor is közelebb jut hozzánk. Ady óta .és Ady megismerése és alapos ismerése óta, Pet őfit is jobbal meg tudjuk érteni, nem Ady PetĐfi nem alkuszik-ja alapján, hanem közvetlenül Ady költészetéb ől! A jó modern kép megértése .alapján fölismerjük a régi giccset, az új giccs semmiképpen sem feledtetheti el, vagy szüntetheti meg a régi mesterm űveik értékét.
f 1099 I A költészetet én nem ,azoktól féltem, akik m űvelik., akik kísérleteznek, akik ki akarnak tömni az igazi költészet irányába, hanem azoktól az Falkató fél-alkotóktól féltem, akik számára ,a ,költészet nini belső kényszer, hanem exhibácanizmus, szakma, egzisztencia és mesterség. S tovább: én a költészetet azoktól a kritikusáktál féltem, akik képtelenek meghallani, s kihallani a költészetet, akik hajlandók a nem=költészetet költészetnek 'min ősíteni, akik a verselést tiévesztik össze a 'költészettel, a versírással, ami nem egy és ugyanaz. Mondhatnám így is: a hallás nélküli kritikusaktól kell félteni a költészetet, azaktál a bírálóktól, akik hasbes гélók, akik sohasem a költészetről beszélnek, hanem mindig ёs kizárólag бnanagukról. Tőlük kell félteni, és azaktál az „ бrtóktől", akik a .költészetet kiegyenlítik a praktikus :igazsággal. Tehát félteni kell a költészetet azoktól a szakma nb:ereitő1 a .literatúrának, ,az alkotásoknak, a m űvészetm,ek, akikből hiányzik a kötelező tisztelet, alázat az alkotás ,iránt, .s akik ezt .a tiszteletet csak egy formájábain ismerik: tisztelik és szeretik és alázatosak önmagukkal szemben. Nem a m űvészet ügye, nem :a kбltészet sorsa a fontos :szárnwkra, hanem önmaguk sorsa. Ezekt đl féltem , és kell félteni a költészetet! Ezek a m;iindenki iránt megbocsátók, öглnaguk iránt pedig a lege'ln z őbbék. Ók a veszéJ.yesek a költészet vidékéin! S 'még valamit: ,attól a közönségt ől féltem a költészetet, amelyet nem költészettel „abrakoltattak" éveken., évtizedeken és évszázadokan á't, és elhitették vele, 'hogy az a költészet. Еs isaha nem mondták meg ugyanennek a közönségnek, hagy mi is a költészet.
A grafamániat meg kell 'különböztetni az írásm űvészettől. Lehet valaki szenvedélyes író, de az nem biztos, hogy az m űvészet is, amit ír. Sákszar érezni a költ ői kifejezni-budás képtelenségét az íróknál, nálunk is, de nemcsak a magyar irodalomra gondolok itt, hanem a jugoszláv irodalomra is. Az .új gondolat, az az új érzés, az, ami felfedezést jelent s hozzájárulást .ahhoz, hagy megismerjük a rilágat, hirtelen, mint egy káprázat: hirtelen megjelent és , eltűnt, a mű ellaposodott, a gondolat közhellyé vált, vége a varázsnak, s a -szöveg: rossz szöveg. Indításában jó, 'két képe megragadó, ,egy .helyen., mondjuk, a hontasvessző alkalmazása csodálatosan :sikerült a vers testében., s azon kívül semmi. Nem lehet költészetet — egész.en 'kitá.gítva a fogalmat — m űvelni alapos nyelvi tudás, nyelvi kultúra nélkül. Amisről beszélek, az a költői nyelv ereje. A költői nyelv súlya, a költ ői nyelv lehetőségei. A cifra vers még neon költészet: a fö lsallan:gazott vers árulkodó lehet a költő ízlésére vonatkozólag. A kérdés: miben látja a költ ő a szavak értékét? Hogyan viszonyítja őket? Képes-e azt a két bizonyos megtalált szót, amib ől kipattant a költészet, megtalálni, és valóban kipattantani a 'kö:ltészet.et? Ez a kérdés. Nem a szavak egymás mellé és egymás alá írása. Interpunkció sem kell; ,annak a hiánya esetleg feltúnő lehet egy átlagolvasó számár. a. Számara kérheti a vessz őket, vagy a pontokat, vagy a pontosvessz őt ... Akadhat néha azonban olyan mandanivaló, ahol alkalmazni kell. Apollinaire is alkalmazta, Radnóti is el tudta hagyni, s pontosan tudjuk azt is, hogy miért ,és mikor. Еppen így van a festészetben is. Bizonyos új harmóniák megterentitése a kétdimenziós feliileten .a vonal, a sikok, a felületek egym.áshoz való viszоnyításával, megszervezés vel lehetséges. A fest őnek tehát ezt a törvényt s ezt a nyelvet kell ismernie. A költ őnél a ~
1 1100 I nyelv, a költői nyelv a költő vérévé kell hogy váljon. Aki nem így gondolkodik, nem nyelvi kategöriában, nem a költ ői nyelv kategériáiban, az nem költő . Aki nem a vonal, a felületek, a síkok kategóгiájában gondolkodik, az nem festő . Az lehet egy nagyon becsületes, derék, rendes polgár, de nem m űvész! S mindaddig, amíg a költészet anyaga a nyelv, s mindaddig, amíg a fESt ő anyaga a vonal, a felületek, a síkok, addig tulajdonképpen a törvényszer ű ségek is jelen vannak, itt vannak. Én el tudok képzelni egy karszakot, ahol a vers kombinálódik egyéb hatásokkal, és így tovább, nemcsak a nyelvi anyaggal, nemcsak szöveggel; vagy a ikép — van példa. rá —, vagy a szobor, nem statikus, hanem forgó-kép, forgö-szobor. Van lehetőség kiterjeszteni a költészetit, s általában •a m űvészet határait. De hogyan, mikor, s eléggé felkészültek, és tehetségesek va~ unk-e erre, ez a probléma.
Ebben a mi arszá.gunkba:n élő művészeknek van egy óriási privilégiumuk, arait irigyel tőlük a vi.lág valaгΡnennyi m ű vésze. Az, hogy a művészi szábadságért nem kell kivándoralniok. Nagy aszó! Itt, adva van. De ez ugyanakkor azt jelenti, hagy szüntelenül számon kérjük önmagunktól: éltiYnk-e, és tudtunk-e élni azzal a művészi szabadsággal, melyet ez a társadalom biztosít. És sajnos, be kell vallanunk, hogy az, amit adtunk kevés. A .magyar nyelvű irodalomra gondolok különösen. Még mindig nem adtuk azt, amit adni lehetett volna. Fejtegetni kellene és lehetne, hagy miért nem, hol nem és mikor nem. Azt hiszem, ez nemcsak társadalmi kérdés, hanem alk. оtói kérdés is, a képesség ёk kérdése, vagy ha akarjuk, a tehetség kérdése, vagy ha akarjuk: az íréi becsületesség kérdése is. Sokszor berzenkedünk, ha valaki valami új hangot penget meg, .ngon szól irodalmunkban. Rögtön a hátsó szándékot keresstik: nézzük csak, ki ez, mi ez? Összed ől a világ? A művészeti szabadsága kísérletezés szabadsága, másrészt a kritika szabadsága is. Valami ellenállást is lehet foglalni. A bírálatok állássfoglalást is jelentenek, illetve a bírálat mindig állásfoglalást jelent! Sajnos, nálunk túl hosszú ideig tartott egy korszak, amikor a bírálat nem állásfoglalást jelentett, hanem csak „bírálatot". (SZAiViADAS HELYETT)
B. SZ. GY. K Ё PEI EL Ű TT
Pap Józse f
Miket rakosgatsz elém A kezes világ miivé lett Sokasadnak a táj útveszt ői Láthatatlan pók Hálözza be az arcokat Fehér-fekete fantomok vágtatnak A tér szürkén összerezzen Megtorpannak a szavak Ami fölemel ami leejt Nem látni már A kéreg alá hatoltál Az elevenjében jársz Fehér éjszakák fekete nappalok Elakadnak a szavak Tapogatlak köztünk vagy-e még A megbоlygatott űr száguldó tejútja Vagy virrasztásaid ösvényrengetege Egyaránt elragadhat Lúdbőrzik .a szűkhatárú bizonyosság Borzonganak a szavak Belépek a bozót s űrejébe Vagy elméd hártyaszeletein járok A mindenséget szabdalja fel tollad 1ús nem állhatsz meg a szívéig Benne a megnyugvás magva. 1961 június
ÉLETE ÚTJAIN
Slobodan Berberski
I.
Azt mondjátok, meghalt G y u s z i. Én meg kérdelek titeket: Vajon lеhetséges az, hogy ő többé ne létezzen, semmivé váljék, nirvánába merüljön? Vajon megsemmisülhet-e az, ami l é t e z i k, s ami a sziklafalak zordsága fölé szárnyal? Átvettétek a nyugtalanságának bélyegeit visel ő meglátásait és iszonyodásait, s mégis azt mondjátok: meghalt. Hogyan halhatott meg...? 2. Emlékszel...? Milyen régen is volt az! Harmincötben vagy harmindhatban ... mikor is? Slavenjgradecon üdültünk, az országhatár közelében, s egyszer csak fehér pelyhek kezdték .szállingóznia Poháxjéról, a nyár derekán, s ,szallingózták egész nap, egész éjjel. Hópelyhekre hasonlítattak, s mi kitárt tenyérrel vártuk őket. Különösek voltak, leheletkönny űek, törékenyek; hajunk szálai közé ültek, m.ezitelen lábunk alatt nem olvadtak meg; dacoltak a vízzel is, a nap hevével is. Milyen titokzatosaknak látszottak azok az illatos, sötét erd ők! Hagy éltörpülték szemünkben a mi szegény f űzfáink a felh ők felé törő szárfák mellett! Elb űvölt bennünket ez a csodálatos világ. Most tudom, harminchatot írtunk akkor, folyt a vér Spanyalarszagért. S Janez, ez a csodálatos, tagbaszakadt, r ő t hajú munkás, ez az erdőbeli óriás, Spanyolországról beszélt. Gy űlölködő meg öldöklő emberékről; önmagáról csak sz űkszavúan. Társaihoz is elvezetett bennünket. A körülmények furcsa összejátszása folytán ott fogamzott meg bennünk az, ,amiért kés őbb érdemes volt élni. Ködös,; kialakulatlan, zavaros álomképek között éltünk akkor, Janez pedig megmutatta nekünk a f űrésztelep és a kunyhók falai közé szorult való étetet. Azt tudtuk csupán, hagy könny nélküli, fogcsikargatástól szabadult holnapot akarunk, Janez pedig ismerte az odavezető utat.
11103 I Nem. РТаlán. mégis tharmincMben történt ez. Spanyolországról Koča tájékoztatott ,bennünket egy l ёvvel később, amikor már látnokian sejtettük a jövő t. A többiről Jarnez beszélt, megelőzve Vlaj.kót, figyelmeztető en fölemelve bütykös mutatóujját. 3.
Azt hiszem, ma is fölismerném azt a hatalmas, kimarjult törzs ű fát: a kövér f ű feletti részén nagy, fekete felület éktelenkedett, mintha izzó vaslemezt •sütöttek volna bele. Leapardi vigasztalanságának képét láttam benne. Szerettük Leopardit. S neked, neked mit jelentett? Naphosszat ültünk és hallgattunk a sűrű lonnbú fa alatt. Magunkban talán vele társalogtunk. Sohasem ejtettünk erről egy szót sem. A rajztömbödben napról napna szaporodtak a fáról készült, finom tusvonalákkal rajzolt tanulmányok. Mindegyik másmilyennek ábrázolta ezt a mi örökre tudatunkba vésődött barátunkat. Vajon csak a fát, az itt-ott kiütköz ő korhadásakai~, a látott világot rajzoltad, vagy a vele azonosított magadat, keser űségedet is, ,amelytől sosem szаbadultál meg? Egy nap képtelenek voltunk tovább elviselni ezt a terhes nyugalmat. Más tájat kerestünk. Egy templom el őtt állapadtunk meg, s te sietve lerajzoltad; n aztán egy útitársammal bekopogtam a pl& bánosthcz vagy valamelyik paraszthoz, hagy eladjam a rajzodat kenyénért, sajtért vagy néhány garasért, hogy legyen mit ennünk, Verset nem vitt volna senki. Éheznünk nem kellett, de bolyonganunk igen. Űzött bennünket nyugtalanságunk, vonzott a ,még nem látott tájak varázsa. Az el őször megpillantott patak, hegyszoros, dús lombú fa vagy a valamely magaslatról felfedezett kilátás örömmel töltött el bennünket, s további keresésre csábított. Elsétáltunk Dobrnába is. Vagy Toplicéba? Emlékszel. .? Ver őfényes nap. (Akkor mindegyik nap ver őf enyec ' volt. Csak az esték voltak szomorúak.) A padon velünk egy ívású lányka ült: telt idomú, napbarnitott arcú, lobogó, sz őke hajú. A park teljesen néptelen volt, csak a lánykát láttuk. Amikor felbukkantunk, fölpattant, s elfutott. Irigyeltelek akkor. Nyugodtan el ővetted zsebedb ől a tusodat, letelepedtél ,a padra, s tollad nyoanárl hamarosan kibontakozott egy új rajz. Űgy dolgoztál, mintha mi sem történt volna. Az eliramodott őzike sosem tért vissza. Egyetlen új ösvényünket sem keresztezte csapása. Ksaver Meškót* sem találtuk meg soha, jóllehet nem egy .falut jártunk be keresésekor. Mit akartunk t őle megtudni? Miéгt igazoltattak bennünket, am iikor visszasétáltunk Slovenjgradecba?
* Ksaver Meško — ismert szlovén elbeszél ő , Pap létére haladt humanista. Janez szerint Meško csak azért öltötte magára a reverendát, hogy háborítatlanul tevékenykedhessen a falvakban. Sajnos, Janeznak csak részben volt igaza. Nekünk azonban az 6 véleménye elég volt, hogy Meško keresésére induljunk. Mit mondtunk volna neki, ha találkozunk vele?
t 1104
!
Visszatértünk szül ő városunkba, mert oda mindig vissza kell térnie az embernek, hogy a dolgok között biztosan tájékozódjon. A ránk köszöntött őszi napokat a gesztenyefok alatt töltöttük, a kissé elhan.yagolt, elnéptelenedett park vörös lombsz őnyegén, mindössze néhány lépésre a zavaros viz ű в gától. Emlékszel...? Nem rajzoltál többé tanulmányt a fákról. Az eddig minden figyelmedet leköt ő részlet most, ebben a környezetben, ezen a talajon mintha elvesztette volna vonzóerejét. Egyszerre menekülni kívántál a részletek meghatározottságától, átfogóbbá akartad tenni képeidet. Vajon akkor ősszel vagy a következ ő tavasszal látogattunk el egy vasárnap délel őtt a szakszervezetbe, a b őripari dolgozók sztrájkjánák el őestéjén? Akkor vagy két évvel kés őbb beszélgettünk a téglagyári munkásokkal ,és kubikosokkal? Mindez össziefonódott. Az egyes dátumok, ezek az esztend ők egyetlen pillanatba s űrű södtek össze. Talán abba, amikor föl akartunk kerekedni, hogy megvédjük Prágát; vagy talán abba, amikor az a termetes, kemény állkapcsú fémmunkás vállon ragadta azt a nem éppen cingár, sz őke provokátort, s úgy kilódította az ajtón, mint a rongylabdát; vagy talán abba, amikor Ko ča hazatért a fogházból, s lángoló verset írt, te pedig megfestetted a Téglavet ő k kompozíciót. Ma is magam elé tudom idézni ezt a képet: meggörnyedt téglavet ők, talicskát toló munkások, sárgásvörös föld. Kés ő bb még egyszer viszszatértél erre a témára. Vagy többször is? Most már tudjuk, természetes emberi út volt az. Sem pátosz, sem kaland. Mondd, mi lett az elbeszéléseiddel, verseiddel, 'esszéiddel? Nem szíresen beszélsz róluk. A képeidről is hallgatsz. Csak olykor mondasz egyet-mást az emtberekr ől.
A háború utolsó heteiben jártunk. Bánát már több hónapja fölszabadult. Egyetlen szepl ő sem rútította múltunkat. Nem volt szükségünk arra, hogy a város fölszabadulásának pillanatában belopakodjunk a rend ő rség irattárába, s eltüntessük a nyomozók kikényszerítette vallomast. Melegen kezet szoríthattunk, egyenesen nézhettünk egymás szemébe. Amikor a hosszú és gyötrelmes esztend ők után. találkoztunk — emlékszél? —, a színek világában éltél. Plakátokat terveztél, jelszavakat rajzoltál néhány köréd csoportosult m űvésszel. Ezekkel az egyszerű, tömör kifejez őeszközökkel az élet megcáfolhatatlan igazságait hirdetted. Festeni nem volt id őd. Legalábbis az бkban a napokban; mozgósítani kellett az embereket. Azután. tagja lettél az. AVNOJ-nak, titkára a kerületi népfelszabadító bizottságnak, s képvisel őjelöltje a NĐVi Kneževac-i járásn ők. Sok év múlt el azóta, ёs sosem értünk rá beszélgetni err ől. Mondjunk hát gála néhány szót most, ebben a csillagtalan éjszakában, itt a város és az élet peremén, ebben az .én, még mindig szegényes otthonomban; beszéljünk meghitten! Látod... életfelfogásod, állásfoglalásod szerint te a kifejezetten haladók közé tartoztál, pontosabban: a munkásosztályhoz. El sem tud-
11105 I tad képzelni, hogy élszákadj t őle. De szeretném megmondani — neQn voltál az élcsoportban. Nem. Kizárólagosan nem mondhatom ezt, hisz mi volt a Téglavet ő k című akvarelled, ha nem beállás az élcsaportbá. De szűkítsük le az értelmezést, mell őzzük a viszonylagosságokat! Mondjuk meg egyszer űen: nem szerezted meg a szükséges szervezeti tapasztalatokat a legmindennapibb értelemben, feladatköröd viszont megkövetelte, hogy másképp tevékenykedj, mint azel őtt. Kiemelkedő hivatást kaptál, nem is egyet, jókora munkakört, az id őd pedig kor. látok közé szorult. Íme, itt kezd ődött az akarás és a lehetetlenség malomköve közötti felmorzsolödásod. Öntudatod parancsára er ődet megfeszítve igyekeztél az embereknek kenyeret és hajlékot adni, megszépíteni életüket, felvilágosítani az agyakat, lényegedben pedig fest ő voltál. Az élet drámaiságát néz ő és látó festő. S mi történt? A fest ő eltávolodott a politikustól, a politikus nem bátorította a fest őt. A politikus sosem lett valóban politikus, a festőt pedig a m űvészettől való eltávolodás veszélye fenyegette. Életedbe belejátszott egy szerencsétlen körülmény is. Emlékeze` tedbe idézem az első választásokat. Képviselőnék jelöltünk egy többségében magyar. lakosságú járásbon. Biztosra vettük a gy őzelmedet. Az egész pártszervezet téged tá mogatott, noha ellenjelölted, Lazin — ez az agykori ügyvéd — ,szinten kommunista volt. Megbuktál a választásokon, mert akatolikus papsag azt híresztelte, hagy Lazin kisgazdapárti, te pedig kommunista vagy. A kisgazdák, s őt a föld nélküli parasztok is még mindig a klerus erős 'hatása alatt álltak. Lazinról nem tudtak, hogy kommunista. Bukásod után — ha ezt annak nevezhetjük — ismét azt tanácsoltam. neked: — Fessél, Gyuszi! Légy titikár, és fessél! Még sokáig nem tértéi vissza a fest őművészethez. Képtelen vóltál szabadulni attól a gyilkos gondolattól, hogy ilyen id őkben a művészettel való foglalkozás mégiscsak ravaszul leplezett félr гállás. Ej, az az átkos vidékiesség! Hallgatsz... Mindig így tettél. Legfeljebb ajkad vonalaiból lehetett következtetni gondolataidra. Csak a nagygy űléseken és a munkásak között beszéltél. Ismét a portrémat nézem, amelyet te festettél. Tudod, negyvenhatban alkottad, tíz évvel Slovenjgradec után, alighanem azokban a pillanatokban, amikor újra közeledtél a képz őművészebhéz. Szeretem ezt a képet. Emlékszel, még akkor megállapítottuk, hogy a rajta látható ekéz nem az enyém. Valahogy túlméretezettnek hat. Megpróbáltad enyhíteni ezt a benyomást. Most is látom a Piros festékréteg alatt az eredeti rajz körvonalait. Nem volt az elrajzolás. Sejtettem, hogy emögött rejlik valami. Tizenhét évig kutattam a titkát. Ezen az éjszakán végre megtaláltam. Janez kezét festetted ide. Jó, hogy meg őrizted, még ha azen portrémon is.
6. Mind a ketten elhagytuk szül ővárosunkat. Ez is, mint annyi minden, régen volt. Te lényegében Vaj dacágban maradtál, én pedig vándorútra indultam, hosszúra, egy évtizednél is hosszabbra. Festeni kezdtél. Pontosabban: ismét festettél. Milyen intenzíven, milyen szenvedéllyel — nem tudom. Amikor újra találkoztunk, te
11106 I
esszéíró, teoretikus voltál, s üj m űvészeti felfogások harcosa; a magyar irodalom tanszékén is dolgoztál. Ebben az időszakban ritkábban jöttünk össze. Egy alkalommal Zágrábban vagy talán Novi Sadon? — találkoztunk össze, a Zöld pókomon dolgoztam abban az id őben. (Még nem határoztam el, hagy kiadjam..) Halkan, nyugodtan újságoltad, hogy esszéket írsz. Megjegyezted: le .kell rántani nyergéb ől a maradiságot. Megemlítetted erkölcsi elkötelezettségedet is: a fiatal értelmiségiek nevelését. Eszembe jutattak a háború el őtti évek; akkor is foglalkoztál esszéírással, igaz, mellékesen, alkalomszerűen, inkább szellemi kíváncsiságból, mint elkötelezettségb ől. Fel-felötlött bennem a .kerdés: mi ez most? hol van a támaszporit? Meg ez is: van-e egyáltalán támaszpont, olyan támaszpont, ahonnan visзzaverhet ő a kételyek tárnadása, vagy itt arról van szó, hogy az egyik elköteleze tség elfüggönyözi a másikból fakadó kételyeket, fölváltva, törvényszer űen váltakozó ciklusokban? A festőművészetnek nem fordítottál hátat. S őt az én Cigányba.11adámat illusztráltad Fis, mikor másadízber_ tartózkodtam Navi Sadon. Hatásosnak találtam munkádat. Igyekezbél meggy őzni, hogy belevetetted magad a fest őművészetbe. Nem, nem kételkedtem ab ban, amit morndtál, csak nyugtalanított a kérdés: lényednek mekkora része még a fest őművész. Mintha elmozdult volna benned valami. Noha rajzoltál, aggódva kérdeztem magamban: nem rendült-e meg a hited a festőművészet lehetőségeiben és értelmében, a benne kifejezhető ,mondanivaló értékében és hibelességében. S hátha az esszén.rás meg az irоdaloQntanítás csak fájdalmas önámítás, a marcangoló kételyektő l való menekülés. Nem vetettem össze, ma sem vetem ,össz:e a ket területen létrehozott alkotásaidat. Talán rezek is, azok is elég nagyak, talán rendkívüliek. Mire való az összevetés, ha nem oszlatja el a kételyeket? Emlékszel...? Még egyszer találkoztunk, az én utolsó szédületes éjszakámon. Fesd meg ezt .egyszer! 7. Belgrád legszebb reggel, azokban a pillanatokban, amikor vége szakad a nirvána nyugalmának, ,amikor felhangzanak az els ő léptek. Nyomukba, akárcsak az úttör ők nyomába, áradni kezdenek a kék munkaruhában siető, erélyes arcú emberek, hónuk alatt kenyérrel: aztán sűrű sorok következnek, köszönni sem érnek rá. Igazi, erőteljes nagyváras ilyenkor Belgrád. Vagy eszméltet, vagy lever. Egy ilyen reggelen, amikor a városban már pezsgett az élet, de az emberek még nem kezdték szürcsölni gaz üzleti és pletyka-kávékat meg 'konya'kakat, a meredek utcán a tárlatod felé tartottam. Csaknem mozdulatlanul ültél a fal mellett, s elgondolkozva néztél egy pontba. Csak amikor hozzád léptiem, akkor vettél észre. Néztem a falakon függ ő rajzaidat, ezeket az er őteljességükben és titokzatosságukban mitikus szimbólumokhoz hasonló fa-tanulmanyokat. Eszembe jutotta fogantatásuk. Slovenjgradec. És azt is megsejtettem hogy ugyanott hoztad őket a világra. Bizonyára csak ott lehetett. Ezúttal azonban nem üdülés alkalmával, hanem hosszú, hónapokig tartó gyógykezeltetésed idején.
В . sZABO GYC3RGY
16. kompozíció (sziirke sorozat) tus-toll 1958-60
А.
SZAB Ő GY0AGY
7. kompozíció (arany-fekete sorozat) tus-to11 1959
В . SZAB6 GYLSRGY
12. kompozíció (fekete sorozat) tus-toll 1959
11107 I Vajon csak fa-tanulmányok ezek? Vajon lehet-e a fa bármikor is pusztán fa? Sosem világ, ember, megismerés? Ki tudja, hányadszor kérdem ezt. Sok minden megváltozott. A Pahorje .hópelyhei már nem hullanak se a tenyerünkre, se a meglátásainkra, se a csillapíthatatlanul élénk táblafestményekre. Minden s űrű és sötét lett: érett; meghatározásaiban zártabb, csontkemény burkától fanyarkás. Sоkáig hallgattál, minta jeges k ő. Csak ajkad sarkának id őnkénti megmozdulása árulkodott vívódásaidról. Kinek szólt? A harsonaszó volta mérce, a morál, a vélemény. Harsonaszóra nyílt az emberek szeme, füle, száj a — 'harsonaszó nélkül a léted semmi. A kürtök a klánt .köszöntik, a klanon kívülit elsöprik, s őt nérói pompával megsemmisítik. Nem abban a kis, japán kínzókamrára emlékeztet ő helyiségben kellett volna tárlatadat megrendezni, hanem gyári csarnokban. Az exruber lázálmában sem lát ilyen visszataszító helyiséget, még kevésbé teszi a nap templonnává. Próbáljunk nyugodtak maradni! A .klánnak meg kell sz űnnie; a harsonát jábbról is, balról is el kell némítani. Ezt nem mondtam el neked. Túlságosan lefoglalta hallgatásod. Azóta sem értem rá. Örülök a tárlatodnak. A fest őművész nem futott idegen víz zátonyára. Önmagát sem tagadta meg. S vissza se h őkölt a szigorú esszéíró el őtt. Az egy!kari ,kételyek, azok az érés 'kételyei voltak. 8. Azt mondják, meghaltál. Micsoda ámítás! 36, hagy te nem így neveled a fiatalokat. 1963 oktáberében Korom Tibor fordítása Roppant sajnálom, hogy a Híd szerkeszt ősége későn értesített a B. Szabó György-emlékszámról. Túl kevéri időm maradt, hogy kell đképpen rendezzem a róla őrzött emlékeimet, ellenőrizzem adataiлnаt, s beszerezzek néhány nélkülözhetetlen ,adalékot is. Csupán azt vethetem tehát papírra — sebtében persze —, ami hirtelen ,amlékezetembe ötlött. Ha majd hozzájutok, hogy behatóan, részletesen foglalkozzam S. Szabó Györggyel és munkásságával, szeretnék róla monagгáfdát írni, esetleg regényes életr аjzat. Addig azonban ragaszkodom ahhoz, hagy e rövid és sietve készült feljegyzés bárminem ű felhasználását mell őzzék.
AZOKBAN A NYARI HETEKBEN...
Korom Tibor
Az ifjúkor 'kezdetén hihetetlenül sok fér egy- ,egy napunkba, hát még egy-egy esztend őnkbe, mégis elámultam,amikor csaknem egy évi távollétem után folytatni kezdtük vég nélküli, meghitt sétáinkat az akkor még annyi fekete uszályt hetykén hordozó Begának, változatlanságában is mindig új meg új látványt nyújtó partján, s amikor egyszerre sejteni kezdtem, micsoda szédületes útszakaszt járt be az eltelt hónapok alatt az én kis barátom. Számomra Gyuszi akkor már régóta nem volt az a labdaszed ő kisfiú, aki a csókligeti teniszpályán virgoncan futkosott a városi el őkelőségek elügyetlenkedett labdái után; nem láttam már benne azt a fürge kis futballkapust sem, aki az alkalomszer űen összeverődő diákcsapatunkban elszántan vetette magát a labdára két odadobott táska között; azt a mókazó kisdiákot sem kerestem benne már j5 ideje, aki az óraközökben hol egy találó karikatúrával nevettette meg osztálytársait, hol meg valamely tanár 'kifigurázásával; vissza nem térő múlt volt mára moziba való besurranás, a gombfoci, a bélyeggyűjtés, a kalandos felfedez ő utakról való ábrándozás és még sok minden, ami színessé, izgalmassá teszi egy kis gimnazista életét. Mindezt maga mögött hagyta, ahogy el őbb vagy utóbb megtette ezt a vele egykorú serdül ők zöme; további útja azonban mind kevésbé hasonlított a vele egyid ősek többségének útjához. Ennek az elkanyarodásnak a bekövetkezését valahogy .megsej tettem még az elemi iskolában, amikor a mi szeretett Podgradski tanítónk hosszasan nézegette a Gyuszi rajztömbjében gyorsan megtel ő lapokat, majd biztosra vettem, amikor a gimnázium alsó osztályaiban Lazsecsnikcv rajztanárunk — ez az ősz szakállú, mindig komoly, szikár fest őművész — m,egkülönböztető érdekl ődéssel próbálta irányítani Gyuszi kezét. Nekem tehát — s nemcsak nekem — Gyuszi az iskolatárson, pajtáson és bizalmas baráton kívül többet is jelentett, olyasvalakit, aki a maga, egyelőre még csak sejl ő kincseivel sokakat fog megajándékozni. Ott sétálgattunk tehát a Bega-parton, ő , az ötödikbe készül ő gimnazista, meg én, a szünidejének maradékát otthon tölt ő műszaki iskolai tanuló. Ezek a sétak azonban nem hasonlítottak egyik korábbi sétánkra sem, semelyik korabbi együttlétünkre: egyik meglepetés a másik után ért. El őször is — ha jól emlékszem — azon döbbentem meg, hagy pajtásom olykor hosszasan hallgatott, jóllehet korábban sosem mutatkozott sz űkszavúnak; s míg ki nem fürkésztem, hogy
11109 I
ezekben a szócsendes id őközökben a saját gondolataival van elfoglalva, nemegyszer vallattam magamat, hogy mivel is sérthettem meg; aztán meg a m űvészetben és irodalomban való tájékozottságával lepett meg egyre gyakrabban. Olykor például meg-megálltunk, de nem azért, hogy megbámuljuk a könnyedén sikló regattákat, sem azért, hogy szemügyre vegyük egy-egy fürd őruhás lányka bájait, hanem hogy megláttassa velem az elénk táruló fest ői térrakat (évekig kiapadhatatlan ihlet- és témaforrása maradt a Bega-part), a színek játékát; hol a plein-air festészetb ől idézett példákat, s Claude Monetról, Edouard Manet-ról, Renoirról, Degas-ról beszélt, hol a poentillizmusról fejtegette ki nézeteit, hol pedig az expresszionisták érdemeit igyekezett számomra érthet ő módon elmondani (minden ilyen témát •aztáa-i odahaza, ebben a f őutcai házmesteri lakásban, vaskos francia meg német könyvekben közölt reprodukciókkal is illusztrált).. Többnyire összevissza keveredett fejemben a sok fest őművészeti fogalom, a tömérdek képcím és név, s annál inkább csodáltam kis barátam tájékozottságát, f őképp pedig azon ámuldoztam, hagy mikor ért rá mindezt megismerni, agyában világosan elrendezni. Amikor egy ilyen kérdés elröppent ajkamról, Gyuszi csak mosolygott, s vállat vont, majd megjegyezte — ezt kés őbb többször is hangoztatta —: „A Gyenes ügyvédnek köszönhetem ezeket az ismereteket, t őle kaptam a könyveket. Ó nekem kritikusom is, buzdítöm is". Akkori találkozásaink egyike még egy nem várt meglepetést tartogatott számomra: Gyuszi egyik irodalmi zsengéjét. S ett ől ámultam el legjobban, mert addig nekem sosem árulta el, hogy meglátásait, hangulatait s érzelmeit színeken, vonalakon és síkokon kívül más eszközökkel is szeretné kifejezni (én pedig csak kés őbb eszméltem rá, hogy tömérdek meglátását, sok-sok nyugtalanító gondolatát és megérzését képtelen volt egyetlen m űvészetbe s űríteni). krása elbeszélés volt. Nem tudom, hány és milyen próbálkozás el őzte ezt meg, s azt sem tudom, milyennek találnám ezt az írást ma, arra azonban határozottan emlékszem — huszonhét évvel az esemény után is —, hogy 1é'legzet-visszafojtva és szájtátva hallgattam végig. Egy munka nélküli хapszámasról ,és beteg kisfiáról szólt; rávilágított egy rettenetes nyomorra, amely az embert lopásra kényszeríti. Még ma is él bennem az elbeszélésnek egy-ekét képe, magam ,elé tudom idézni a kétségbeesetten munkát keres ő apát, amint délben elhalad a vendégl ő előtt, hallja az evőeszközök csörrenését, látja a g őzölgő levest viv ő pincért, s ekkor egy roppant fájdalomtól űzve elrohan, a piacon egy friss cipót lap, kopott öltönye alá rejti, s fut vele a halálos betegen fekvő fiához, az ágy előtt letör egy darabot a kenyérb ől, odanyújtja neki, a fiúcska azonban köhögni kezd, s a tüdejéb ől kibuggyanó vér megfesti az áhított .kenyeret. Az elbeszélés szerkezetileg is, stílusban is egy kiforrott alkotás benyomását keltette. Azokban a nyári hetekben pajtásam nemcsak ámulatot váltott ki belőlem, hanem hosszú id őre szóló ösztönzést is adott.
D А L Е KUK EGY AR С K PHEZ
Sa f f er Pál
Amikor leült, összeszorította amúgy is keskeny ajkát, írószerszámot vett el ő és noteszt. Mindig egészen kicsi noteszt, amelynek lapjára én .egy teljes mondatot sem tudtam volna írni. Néha belestem a noteszba. Az oldalnak rendszerint csak fele volt teleírva. Egy sor, egy szó, mint valami modern vers, apró gyöngybetűkkel állta lapon. Űgy írta ezeket az egyedül álló szavakat, számára gondolatsorokat, ahogyan a beszélgetés során felvillantak, ahogy elkapta óket. Amikor sut kért, ezek az összevissza szavak egyszeriben sorrendbe igazodtak. És ő elmondta mindazt, amit a feljegyzett szó jelentett neki, gondosan kipipázta, amelyikkel végzett, azzal kezdte és azzal zárta mondanivalóját, amely pontosan oda illett. Én hallgattam, •az izgalomtól izzadt tenyeremet törölgettem, és vörösen eltettem a noteszomat, amelyben nagy m űgonddal, sok oldalon át, •szóról szóra leírtam a felszólalásomat. És szörnyen irigyeltem. Bántam; hogy nem szólaltaim fel el őbb. Mert én is ezt akartain, szárál szóra ezt akartam mondani. De ő elmondta. Mindig elmondta el őttem.
A farönkök grafikájával el őször Golnikon találkoztam. Már ott a betegágyon kiterítve, különösnék, idegennek, kissé borzongatónak éreztem ezeket a képeket -- f őleg a farönkök királyát, lyukas, kilátszó tüdejével, fűrészfogával és kacsingató halálfejével. Ott alkudtam meg el őször •önmagammal — úgy véltem, miatta — és azt mondtam, hagy szép. Pedig nem volt szép. Szörny ű volt, fenyegető, izgató, fajtоgató, de nem szép. Azt hittem, hogy becsaptam, hogy nem vette észre, mit érz еk, mit gandoldk. Ezért mímeltem a tetszést .a hazajötte után is, hiszen az átlényegült, pókháláfinom rajzokban, ábrákban már nem volt nehéz viszolygás nélkül elmerülnöm.
De ő nem hagyta magát becsapni. Amikor el őször látogatott meg az új lakásbaл, hozott egy tusrajzot — a topolyai lankákról. Szelid dombok a mű vésztelep háza körül. És most itt függ a kép a falon, megkövesedett, megváltaztathatatlan véleményként. Mintha élne. Akkor is igyekezett a dolgakrál ámítás nélkül és végleges véleményt szerezni.
Amikor romantikust mondott, megkeményedett a hangja, mintha csak hozzátette volna: „kérem, ne értsenek félre''. Amikor pedig a patetikus szót ejtette ki, ajka megvetésre és gúnyra görbült, elhúzta az é-t, mintha nevetségest vagy nyomorékot mondana. Nemcsak a művészetben hadakozott a romantikus pátosz ellen. Az életben sem tűrte. Kivéve egy esetet: amikor mesélni kezdte, hogy „ ... tudod, a bátyám, aki mozdonyvezet ő ...". Mert ezt úgy mondta, 'ahogy minden gyenge csontú, romantikus, rajongó kisgyerek, ahogy Nyilas Misik beszélnek hatalmas, nyug оdt szavú Géza bátyjukról, aki vagy iskolaigazgató, vagy mozdonyvezető, de mindenképpen nagyon jó, nagyon er ős ember, akivel nem packázhat úgy az élet, mint Nyilas Misikkel, ,és akiben bízni lehet. Mert ,alapjában véve valahogy így oszlik meg a világ; Gézákra és Misikre. Csak ezt sokan 'letagadjak, és szidjak a romantikát. '
Az egzaltáltság mindig válasz, védekezés, dac. Kárpótlás valamiért, ami elérhetetlen. Mintha valaki az elérhetetlen helyett egy másik világot építene magának. És azért dolgozik olyan lélekszakadva, olyan eszel ősen, mert ennek a másik világnők iszázszar szebbnek, százszor tökéletesebbnek kell lennie annál a másiknál, amelynek a kapuja zárva marad. Különben hogyan lehetne felejteni? Az alkotónak és az alkotásinak talán ez is lehet egyik titka. Ki tudhatná, hogy a golniki farönkök világa melyik világot helvettesítеtte!?
VISSZASZEREZNI AZ ÉL Ő T
Hajtényi Mihály
Nagyon is könny ű tegezni holtat. Ki legjobban rejtette titkát fölfedik, azt Is kiborítják. Színezi emlékét ki-ki s gуarsan beleöltđzteti. Fierre Emmanwel: Halottvirrasztás (Illyés Gyula fordítcisa)
Mostanában sokat gondolok rá. Ablakom a ligetre néz, a dunai parkra, ahol a faágak annyi sok ábrát rajzolnak az égre és olyan sok a futó felh ő. Néha terhes a mennyhalt, este pedig kigyúlnak a fények és a csillagok (az ember ilyenkor érzékenyebb). Mostanában sokat gondolák rá, de mert 'kell őrá amint halottra gonddlnom, amikor számumra csak egy napig volt halott és el őtte sok évig él ő? Barátom volt. Ezzel a szóval, hogy „barát" és a „barátság" fogalommal úgy van az ember, hogy szeretné sokszor valami testvéribben melegebbel kicserélni. Nem is egyszerre keletkezik a barátság, megvan a maga hullámvölgye, megvannak a maga krízisei. Az ember a barátságot visszamen őleg is érezni tudja — amikor még nem volt meg —, közös érzéseken keresztül, közös távoli gyökereikben. Húsz év előtt még nem volta barátain, de azóta tudom, hagy ugyanazon fák körül kergetőztünk — ő másfél generációval kés őbben, mint én —, ott volta gyermekkorunk Becskerekén, és ugyanatt néztünk a csillagokba. Árnyékunk ugyanazokra a fákra esett, a fák radarja azonban sohasem jelzi a ráes ő árnyékokat. A fák árnyéka viszont, ha ráesik az emberre, annak emléke megmarad. Valahol a sejtelmünk mélyén. Barátom volt, és hosszú barátság után a furcsa vakvéletlen — a lakáshivatali bürokrácia — egyazon utcában osztott ki hajlékot neki is, nekem is. Én felintettem arramenet az erkélyére — tudta, hagy megyek, tudta, hova indulok, hisz majdnem mindennap beszéltünk telefonon. S én is tudtam, ha átvág a parkon, hova indul.
0, az az út ott a parkban, azt ő fedezte fel, hogy jobb arra járni, hogy rövidebb. „Sáros" — védekeztem sokáig, de egy nap munkások jelentek meg és végigkövezték. Neki lett igaza: jobb arra járni. (Mostanában sokat gondalak őrá, talán mert ősz van, kopaszok a fák, és messzire belátnia parkba, az ő útjára. Mintha Begy árnyék menne rajta néha. Egészen az övé. De azt is tudnom kell, hogy nem ő az... Nekem tudnom kell, hogy ő meghalt, s az él őre szeretnék gondolni.) Alakjaimat sokszor ő öltöztette be könyveimbe vagy lapokban és folyóirataktian megjelent írásokba: párhuzamosan velem megalkotta Bige Jóskát és mind a többieket a regényei Іnből; szenvedélyesen tudta magyarázni mindegyik vonalának hátterét, hosszú cikkekben beszélt a költő nyelvén egy másik nyelvrő l: a rajz és a formák nyelvér ől. Sokszor mentem el hozzá, ha magamat akartam látni: úgy éreztem, hagy benne vagyok szemeinek visszfényében. Nem is tudom, miért lett homályos néha. egymásnak küldött tekintetünk. Hogy a pillámon néha egy könnycsepp is leperdült emiatt... talán csak érzékenység volt, vagy érzékenykedés, semmi más. Néztük minden reggel ugyanazt a horizontot, ugyanazokat a fákat itt a parkban, csodálatos ábráikkal... minden a helyén volt. Egy fáradt árnyék azonban ráesett, és ott maradt sokáig. Lehetnek még titkok ott, ahol már nem volt titok a két ember barátságában? Űgy látszik, vannak, lehetnek, újabb titkok gyülekeznek... ki tudná ezt mind megmagyarázni! * *
*
Pedig milyen szépen tudtunk hallgatni egymás mellett. Hosszú percekig sokszor. S jött néha egy vallomás. „A kisfiam ma reggel — így kezdte —, ma reggel kihúzogatta a könyveket. Rám nézett és nevetett. Szigorú tekintetemre visszasomfordált a könyvszekrényhez, és egyenként visszabökdöste a köteteket a hel ükre. És megint nevetett. Most ezzel szórakozik xeggelenként..." Es megint hallgattunk. Volt egy közös nyelvünk, szülő várasunk, a régi táj. 0, hát elég volt egy nevet mondani. Elég volt kimondani például, hagy Grézló János, és szenünk egyformán látta az öreg nyugalmazott tanfelügyelőt, .aki tőrös botjával döfködte a Bonn őz utca aszfaltját, úgy lépkedett. Elég volt egy nevet kimondani, és megértettük egymást. Kés őbb kifogytak a nevek, vagy mi történt... Vagy kifogyott a közös hallgatás türelme? Nézem azt !az utat ott a parkban. Nézek fel a régi lakás erkélyére — és egyszerre a halottra kell gondolnom, s nem az él őre. * *
*
S mesélt nekem az ecsettel, idemesélte az íróasztalom fölé, az írógépen fölé a régi Gradnulicát, pontosan olyannak, amilyen volt... képeivel vagyok tele, még a legújabb meséjét —amellyel eljutott a formabontásig —, azt is kínlódva és verg ődve meg akarom érteni. S egy Martinov-verssel próbálam megérteni: Széthullva lángra gyúlt máglya a világ... Csupa szög, csupa él, csupa ék
mered ránk, csupa tüskeség ahogy kifordította belsejét minden új alakot kapott még az öröm is, a szamarúság is
Lehet, hogy ezzel az új lázadással én is kihullattam a szívéb ől. *
Egyszer elmegyek a szül ővárosomba, és visszaadom a fáknak az arnyékat, amely ránk esett. Visszaadom azt az egy napot, a halálét talán így sikerül megmentenem magamban az örökké él ő B. Szabó Györgyöt.
HAJNAL A DUNA-PARTON
Bogddnfi Sándor
Szótlanul ballagtunk, hosszú, kimért léptekkel, cél és irány nélkül, rninbha a szél sodort volna bennünket ide-oda, a járdáról az úttestre és vissza, minta faleveleket. Hajnalodott .már, amikor a Duna-partra értünk. A péterv "aradi erőd mögül előbújt a nap, s megvilágította Gyurka gy űrött arcát, karikás szemét, kócos 'haját. Leültünk egy padra, s rágyújtottunk talán a századik cigarettára. Egész éjszaka dolgoztunk. Kovács Andrással, a Dolgozók akkori főszerkesztőjével hármasban készítettük a lap végleges tervét. Valami újat akartunk csinálni, minőségben és tartalomban újat és merészet, szocialista újságot, forradalmi újságot, de nem egy-egy hatásági személy, hanem az olvasó igényeinek kielégítésére. Gyurkát könnyen megnyertük az ügynek. „Benne vagyok" — mondta Meglátjátok tudunk mi jó lapot csinálni. Itt úgyis csak az újság számít, s így lesz ez még sokáig. A Hidat, a könyveket csak kevesen olvassák, a nép gondolatait és ízlését még mindig csak az újság és a rádió farmálja." Heteken át levelezett írókkal, új feji "ecet tervezett, felcímeket, címéket, illusztrációkat rajzolt, írt cikket, tanulmányt, s őt riportot is az új Dolgoz "okba. Azon az utolsó éjszakán Kovács András lakásán temérdek cigaretta, fekete és ital mellett készítettük el a lap tükrét. Nem voltunk megelégedve. Minden írásban találtunk valami kivetnivalót, egy-két fontos írás nem futott be, a hely is kevés volta tizenkét oldalas újságban, s a kiszorított anyag ott hevert félredobva, mint a lehullott gyümölcs. — Az újsag mindig tdkéletlen — mondta Gyurka fanyar mosoly1ya1. — Ez a lényege. András, a felelős szerkesztő sápadtan hallgatta Gyurka szavait, s újra töltött. Lehajtottuk az utolsó pohárka konyakot, aztán zsebre tettem a tükлöt, s Gyurkával nekivagtunk az éjszakának. igy jutattunk ki a Duna-partra. Ültünk a padon, nagyokat szívtunk, nagyokat köhögtünk, olykar-olykar egymásra néztünk bizalmas, cinkos pillantásaktit váltva, de nem szóltunk egy szót sem. Gyurka maga elé meredve sokáig fürkészte a túlsó partot, mintha onnan várna valamit, aztán a .
„
,
nap felé emelte tekintetét, s tágra nyitott, vörös szeméb ől lassan folydogálni kezdtek a könnyek. Csorogtak végig az arcán, az állán, de ő nem mozdult, zsebkend őt sem vett el ő, csak nézett maga elé, s hagyta, hogy arcát elborítsák a sós cseppek. Átöleltem, magamhoz vontam. Rám borult és zokogott. Tíz évig csináltuk együtt a lapot. Tíz évig szerettük egymást végzetesen és 'komolyan, szenvedélyesen és h űségesen, ahogyan csak férfiák szerethetik egymást, s együtt szerettük azokat is, akik nem mindig szerettek, nem mindig értettek meg bennünket. Nagy akarások jelezték barátságunk útját, de emberi esend őségünk, botlásaink, er őtlen.ségünk és tévedéseink folytán nemegyszer csók délibábokat kergettünk. A lap hétről hétre elkészült, s Lázár Peti, a m űszaki szerkeszt ő minden szerdan Gyurkához látogatott a .kéziratokért, a rajztikért. Gyurka alig mozdult ki otthonról. Képei és könyvei, jegyzetei és kéziratai között élt. Látogatóinak feketét f őzött hatalmas ibrikben, rajzait mutogatta, és felolvasta legújabb írását. Naponta hosszú telefonbeszélgetéseket folytatott azokkal, akikkel nemcsak a telefondrót kötötte össze. Hallomásból tudta meg, ha dicsérték, ha szidták. Gyűlölni nem tudott senkit. Mindig valami ellen, nem pedig valaki ellen hadakozott. Keserveit haligatással gyógyította. Volt benne egyfajta tanáros póz --- írásaiban is fellelhet ő —, s ez abban a meggyőződésében gyökerezett, hogy századokon át szolgaságra, alázatra nevelt népünket igényességre kell szoktatni. Budapesti nagy csalódása után magába zárkózott teljesen. A feloldódás csak közvetlenül a halála el őtti hetekben kezd ődött meg — ú j ra tervezni, álmodni, akarni kezdett. Félve mondom ki, de kimondom, Gyurka várta a halált. Nemegyszer szólt róla, mint köznapi dologról, leveg őről vagy kenyérr ől, valamiről, ami illő tartozéka a 'közegnek, amelyik fenntart bennünket munkában és tépel ődésben, emészt ő fáradozásban, rengeteg fekete és cigaretta, rengeteg bántás, 'kevés biztatás közepette. Várta a halált, bármely pillanatban, a rajz egy-egy vonalát megtörő, a mondatot félbeszakító halált, vagy talán oivasáa közben éx majd egyszer — mondotta --, valami izgalmas resznél, amelyet csak így, csak azonnali elmúlással, megsz űnéssel lehet rögzíteni, megörökítve az idegszálák utolsó jelzéseit. Írásaiban gyakran foglalkozott a halállal, s kedvenc olvasmánya is Mórai Szindbád hazatér című regénye volt, nem azért, mert Mórai írta, hanem mert Krúdy Gyula haláláról, az író haláláról szól. Kétszer sírt a vállamon. Akkor, ott a Duna-parton nem tudtam, mi váltotta ki bel őle a könnyeket, az elvégzett munka feszültség vagy valami más. Nem kérdeztem t őle semmit. Amikor elcsendesedett, felálltunk a padról, s elkísértem haza. Gyere fel egy feketére. Nem, Gyurkusom, elég volt. Megyek a nyomdába tördelni. Eredj — mondta az őrá oly jellemző ajkbiggyesztéssel. Álltam a kapu előtt, megvártam, amíg a lépcs ő kanyarónál viszszafordult és mosolyogva intett, aztán apró termete elt űnt a magasban.
A HALLGATASARÓL...
Herceg János
A hallgatásáról szeretnék egyetrrnást elmondani. Arról, milyen nagyokat tudott hallgatni olyankor is, amikor mindenki azt várta, hagy megszólaljon és eloszlassa a ködöt, a tájékozatlansággal együtt járó nagy hangot, hogy legyen vége már .a deklaratív kioktatasnak, amelyben az írónak itt oly sokáig része volt. Mert ő okosan, ügyesen tudott rendet teremteni a fogalomzavarban, és voltak emberek, helyzetek, körök, ahol az ő szava a tekintély súlyával esett latba, el kellett fogadni, amit mondott, nemcsak azért, mert igaza volt, hanem mert ő mondta. De amíg megszólalt, idegtép ő órák múltak el sokszor. Pedig meggyőződésem és tapasztalatból is tudom, hogy a sz űkszavúság nem is .annyira tarhozott a természetéhez. Megtanították hallgatni. Mert emlékszem vidám éjszakákra, amikor kikereste magának a megfelelő hallgatót, gyakran а legszürkébb embert a társaságban, s annak aztán hajnalig beszélt. Jobb kezének mutatóujját olykar-olykar mereven a leveg őbe bökte, mély hangján göcögve felnevehett, s csak elvétve emelte ránk, nagyokat bólogatva, a tekintetét vagy a poharát, aztán megint elmerült a vég nélküli monológban. Hogy ilyenkor mi mindenr ől beszélt annyit, én nem tudom. Egyszer Belgrádban voltunk négyen-öten, az írószövetség kangresszusán; napokig lézengtünk egymástól .soha el nem válva, „mint a négerek", ahogy szkipetár kollégánk mondta, aki csatlakozott hozzánk. Hal d еlé indultunk volna már, de a vonatunk csak kés ő este ment, addig a városban sétáltunk. Valamelyik kávéházból kisz űrődő zeneszó ütötte meg a fülünket. Egyszerre elfelejtettük az utazást. M. kivette szájából a pipát, és olyan hangot hallatott örömében, mint amikor az öreg t űzoltó ló felnyerít a trombitaszóra. S. kicsit јдdignálódatt, de Gyurka már ment is be méltöságteljesen a kávéházba, leült egy asztalhoz, és lassú fejmozdulattal körülhordta tekintetét a pincér utam. Hát mit mondjak, jól eltöltűttük az idő t. Gyurka szeme kifényesedett, kis tokát nyomott az .álla alá, s keskeny száját szorosan összezarva, sokatmondóan bólogatott. De egy id ő múlva maga mellé intett valakit, és vég nélkül beszélt neki. Mikor elő ször vittem el Konjovićhoz, azt hiszem, negyvenkett ő őszén, Pestrő l jött pár napra, egy bakáig ér ő sárga raglánban, s iz-
gatottan készült erre a találkozásra. Egyre sürgetett, mikor megyünk már, hiszen pár száz képet nem lehet megnézni néhány óra alatt. „diát mind meg akarod nézni?", kérdeztem és a fest őre go.ndaltam: megint hiába hordhatja ki a képeket. Mert őt akkor fedezte fel a budapesti sajtó, minduntalan beállított hozzá valaki, csak éppen képet nem akart senki venni. „Na végbe hozok egy vev őt!", kiáltottam rá az ajtóból. Komjovie meg csak végignézett a hosszú, sárga raglánon, amely kilométeres körzetben árasztotta magából a Teleki tér : szegényszagát, és azt mondta nevetivé; hegy a látogató meg ne értse: „So schauen sie aus!" De Gyurka megértette, ő is nevetett, és ezzel egyszeribe vége lett a megilletődöttségének. Milán elkezdte rakosgatni elénk a képeit, közben beszélgettünk, tréfálkoztunk, figurális képnél a modell hangjat és a mozdulatait utánoztam, de Gyurka csak nagy ritkán honorálta egy-egy torz mosollyal az igyekezetemet, egészen, elmar űlt Kanjović művészetében, szótlanul ült, csak bólogatott, és néha a fejét csóválta, de az is az elismerés jele volt és .a csadalkozásé. Végül a fest ő ,elvesztette a türelmét, év a létra legfels ő fokáról leszólt Gyurkához, mert akkor m,ár megengedhette magának .ezt a hangot: „Mondja, maga néma? Еrdek.esy pedig az el őbb mintha még mondott volna valamit". „Torkára forrt a szó!", segítettem ki barátomat a zavarából, s egyben a festőt is leszereltem. „Nem tud magához térn7, szegény!" Еs valóban így volt valahogy. Mert amikor beszélni kezdett, (ijra maga elé tett minden képet, akkor egyszer űen nem akarta abbahagyni a méltatást, .a magyaxázást, amibe itt-ott olyan észrevételek is helyet kaptak, melyekb ől érezavi kellett, hogy a látogató átsz űrte magán Konjović egész művészetét. Ezért nem lehetett bántó, ha ilyeneket is monldoitt: „Az a fehér felh ő egy kicsit kiesik." Attól kezdve zamb ~ori látogatásait meg kellett osztanom Milánnal. Néha hetekre letanyázott, megkapta a múzeum kapukulcsát, ami a barátság legдagyobb jele volt, s fenn az erkélyes, emeleti kisszabában, az intarziás szekreterben várta a kávé és ,a pálinkásüveg, aljában az ágyneгnű, úgyhogy Gyurka igazán otthon érezhette mágát. Volt úgy, hogy egv-egy lelkesebb diákja eljött ide utána, mert vizsgára készült, s valami sürg ős dolgot meg akart kérdez лц a „tanár úrtál", vagy csak a közelében akart lenni. Ebb ől tudtam meg, ménynyire szeretika tanítványai. Milánnal is hosszú éveken át a legbens őségesebb barátságba л élt. Tőle kapta a fest ő a legmegértőbb kritikát, s hogy milyen sokat adott Gyurka véleményére és tanácsaira, az is bizonyítja, hogy amikor életművének java termését kellett l iválogatni а és megszerkesztenie a mamagráfiáját, Gyurka volta dönt őbíró, ő mondta ki mindig az utolsó szót. A vég nélküli irodalmi vtiitákban is mindig utolsónak szólalt meg, mikor már elvesгettnek látszott az ügy, valamelyik kzltúrfelel ős a vonal „egyenesítése" ürügyén vagy pusztán fölényes szészélyb ől akarta érvényesíteni a maga elképzeLését. De akkor aztán olyan ügyesen, s még az időszerű frazeológiát is bőségesen használva fejtette ki a véleményét, hogy a hivatalos nagyság, azt hihette, valóban neki vari igaza, holott Gyurka éppen az ellenkez őjét mondta. Szeretett váratlanul betoppanni, s lehetőleg mindig olyankor, amikor az ember bajban .volt s reménytelennek látta, a helyzet, ami velem elég gyakran el őžordult, Sokszor nem egyedül jött, de vala-
milyen fonttus személlyel, néha egész koсsirakani ny néppel, s az mindig azt jelentette, hogy már nincsen semmi baj, lám, magad is érezheted, m ennyire rendben van minden. Pár év élőtt nyáron Botinára jött két nagyon is számottev ő bаráturikkaQ. Tudtam, hagy ő hanta ő klet, s nem 'fordítva történt. Mégis azok kezdték rá, Gyurkára mutatva: „Hát mit szólsz a professzor elvtárshoz?" Láttam rajta, hogy boldog, ha nem is akarja mutatni, Tizenöt éveim. át nevelte az if j úságot, a magyar tanámok nemzedékei mentek szét a Vajdaság különböz ő falvaiba és varosaiba, s tanították tovább, amire ő tanítatta őket, természetes volt, hagy ő legyen a professzor. Ami azonban természetes, az nem mindig felel meg a formai és egyéb követelményeknek, s pár hét múlva kiderült, hogy számottevő barátaink nagyot tévedtek, s mi hiába ünnepeltük ott •a diófa alatt, a Gyurka leendő címével és rangjával együtt, a derekas munka megérdemelt elismerését. Erről a csalódásról csak hosszú hallgatások után és akkor is nagyom, szákszavúam.. ejtett el néhány szót kés őbb. „Majd többet rajzi10k. És megcsinalom a Vajdaság bibliográfiáját. Tudod te, micsoda munka az?" És rajzolt, a bibliográfián dolgozott, beiratkozott diúknak .a pesti egyetemre, s azomkívül is rengeteg gondja-baja volt ínég, de én minderrő l másoktól hallottam, ő ha eljött, sose beszélt arról, ami bántja. „Nézd", mondtam egyszer, amikor nagyon nagyon elanyátlanadva ült át velem egy éjszakát, s szikkadt szemében nemcsak fáradságát láttaan, de valami egészen mély, a csontja velejéig ható keserüséget is, és mivel ezen ,a kis vidéken alig van titkunk egy тnás elő tt, munkánkban és helyzetünkben olyan emberközelségben élünk, így folyattam: „Nézd, engem nem a kíváncsiság hajt, de úgy érzean, húszéves barátságunk feljogosít arra, hogy őszinteséget várjak t őled. Mondd el, drága öregem, ami bánt. Rázd le magadról a kicsinyesség, a butaság rád tapadt kölönceit! Felejtsd e1 a megaláztatást, és hozd felszínre a ,m.űvészetben mindazt, ami szorongat, gy őzd le azzal, hogy kivetítetted!" Legyintett, bólogatott, szája torz mosolyba rándult és hallgatott. Húsz éve ismertem, és mindent megértettem abból a legуintesből, a hallgatásbál, ahogy a pohárért лyúlt, a kávéért, ahogy rágyújtott, és messzire révedt aztán. Nem er őltettem .tovább a dolgot. Tréfával ütöttem el azt is, amit addig mondtam, s igy találkoztunk m,é.g néhányszor derűben és gondtalanságban, maguлk előtt is megjátszva ezt a látszatot. Voltak emberek, akikhez bizalmasabb volt, akikhez meghittebb barátság fűzte, mint hozzám, de azt hiszem, igazán feltárulkozni, legbeвső bb személyes titkairól is vallani senki el őtt se tudott. Mintha neki nem adatott volna meg gaz őszinteségnek az a kegyelme, amellyel az ember mások előtt is vállalja a kudarcot, a megbántottság nyomorult érzését, ,а meg,a1áztatást, а сsаlбd.st. Talán még valahonnan a gyerоkkarábol hozta magával a ta.rtózkadást, a zárkózottságot, mert akko т a szegénységéről kellett hallgatnia, és azt is szégyellni talán, hogy labdát szedett a teniszpályán pár dinárért, gyakran vele egykorú, jómódú gyerekek után. És mennyi mindenr ől kellet hallgatnia később, mert szólmi Is reménytelen dolognak látszott. De úgy tetszett végül, hagy .a m űvészetben csakugyan feloldódik majd. És ha élete végén nem is tudtam vele mindenben egyéterte лi,
1 1120 I
megértettem, hagy a hallgatása most m,ár m иgszünt, s bár egyel őre túlzsúfoltan szakad ki bel őle minidaz, amiért hallgatnia . kellett, még az indulatа t is érthetetleni módon, t őle szolkatlan brutalitással vezette le, de úgy látszott, ezzel is legy őzte azt, ami oly sokáig fogva tartotta. Utólag azzal csitítom a lelkiismeretemet ezért a kis t őle való eltaválod,ásért, hogy hiszen a viszonyainkban nem is érthettünk mindig egyet olyan kérdésekben sem, amihez közös munkánk, múltunk és kikinek a fejl ődése kötődött ,és kötött össze bennünket is egymássai. Nini mindig rajtunk múlott, hagy kib ől mi lett, s a kény,szerű sodródásbati ki hona állt. Üsszemelegedtürik volna mi biztosan megint, ő üzent is pár héttel a halála еlütt, hagy kiállтtásra készül, nézzek el hozzá. Ebb ől tudtam meg, hogy legyőzte magában a hallgatást, s ami titok szorítatta, azt a győzelem érzésével akarja a képeiben megmutatni. És aztán nemsákára örökre elhallgatott...
Bosnyák István
Van-e értelme égy emberr ől, aki fizikailag már nincs köztünk, privát „eanlékeket", vagy még abszurdabb meghatározással élve: „személyes élményeket" teregetni ki közszemlére? Jelent-e és jelenthet-e egyáltalán - két ember kapcsolata közprédára bocsátva mást, mint „érdekességet", olyan ínyencséget, mely tökéletes ellentéte s talán meggyalázása is annak a viszonynak, melynek ezek az ún. „emlékek", ezek a „kuriózumok" csak m оzaikkövei, de nem autentikus megtestesítői, nem totális kifejez ői? Ismeretségem Gyurkával (miután ő m,ár nincs) teljes egészében is csak nekem jelenthet valamit, valami mást, mint kuriózumot éppúgy, mint ahogy ismeretségünk minden egyes részlete, s így első ta-. ІІkоz.suвk „írásos dakumentuma" is, ti. ,egy iskolai házi feladat „B. Szabó Györgyr ől, az íróról és fest őről", csak nekem jelenthet többet egy kisdiákos házi feladat félig feledésbe merült sorainál. Annak idején Gyurka Vörösmartan járt f őiskolai hallgatóivai, ellátogatott az ottani „algimnáziumb-a", este pedig, hallgatói közremüködésével, fellépett a „kultúres+.еn". Alighanem Radnótiról beszélt, hagy mit, arra nem, csak arra emlékszem, hogz/an: a rá annyira jellemző „ö''-zéssel, szabályosan tagolva .a mondatokat, köztük hoszszabb szünetet tartva, minden szónak kell ő nyomatékot adva — úgy rémlett,, tán nem iás a hangjával, hanem ajakbiggyesztéssel. (Beszédmódja később is mindig csodálatba ejtett; egy Tribünön tartott el őadása után döbbentem rá., hogy sokszor nem is a mondanivalója ragad magával, hanem az, ahogy miomdja; T. nekem szegzett ironikus kérdésére —• hagy szerintem csakugyan érdekes volt-e Gyurka el őadása, melyen, többek között a már közismert, világszerte tudott doLagról, a mа gga.rarszági sztálinizmusról beszélt -- azt voltam kénytelen válaszolni: nekem csakugyan érdekes volt.) Ot év után találkoztam vele másodszor, Novi Sad-i lakásán, s biztos vagyok benne, hogy nem a kegyelet diktálja e sorokat: noha számoanra annak ,a találkozásnak mіndenfёІe logika szerint lesújtónak kellett volna lennie (az „ajánlólevél" elolvasása után Gyurka tudtomra adta, hogy a magyarországi egyetemistáskodásból nem lesz semmi), mégis úgy távoztam t őle, .ahogy tán csak egy kamasz képes ...
11122 I távozni ilyen esetben: duzzadó, kamaszos örömmel, egy közvetlen emberi ismeretis!ég tudatában. A követkеző , számomra a fentiekkel azonos mértékben dönt ő fontosságú еsem,ény a régi magyar irodalom vizsgá.j a volt, amelyet, talán szerénytelenül, mindig úgy fogok számon tartani, mint a magam irodalomismereténck és Gyurka emiberi-tanári-m űvészi alkatának közös „vizsgáját": о ivаsатхйлуајm idézetei kiteregetve az asztalon, ő ül velem szemben -- és beszélget, emberi dialógust folytat velem, s nem „vizsgáztat". Akarásáról, reneszánsza tervez ő-szenvedélyér ől esett már szó, s remélhetőleg esik is még, nem egy. Számomra ezt az akadályokat, 'sem ismerő, kezdeményez ő szándékol tán az a pillanat szimbolizálj a a leghűbben, amikor Gyurka a Kiadó Tanács ülésér ől kijövet (melyen a Symрosion 'kéthetenkénti megjelenésér ől, relatíve független mellékletvoltáról döntöttek), régi terve jegyében egyszerre úgy kezdett beszélni a Symposionról, mint művészeti-társadalomtudományi-technikai, nemcsak művészeti-kritikai mellékletr ől. Mi, a „közvetlenül érd ekeltek''•, csak egy rövidebb hatósugarú symposionról mertünk álmodni; Gyurka viszont, aki úgy érezte, „a dilettánsok kora Iej árt irodalomban, m űvészetben, tudományban, nevelésben" egyaránt, merészebb, idealistább mert lenni, mint mi: éppúgy bántotta és akcióra ösztönözte az itteni „humánrkultúra" primitavsége, akár a szellemi alkatától — látszólag — oly távod álló világé, a ,technikai kultúráé". Nem Lrhatnárn alá e sorokat a kegyeletes elhallgatás vádja nélkül, ha nem tennék említést .arról is-, hogy volt pillanat, amikor kételkedtem Gyurkában, pontosabban: irántunk tanúsított m аgatartásában. Végérvényes tény ként ugyan sohasem tudtam elkönyvelr цi magamban azt a szál.lоngó, ki tudja, joggal vagy jogtalanul kerekedett suttogást, hogy Gyurika még egyszer megpróbál, ezúttal segítségünkkel, „kiugranY" —, de 1963. j anuá г 23-a után, amikor a legnehezebb volt helytállni, töretlen maradnia gambam.ád szaporodó félrem ,agyarázások ellenére, nekem is úgy tetszett, hogy Gyurka meghátrált. Akkiartájt terjedt el köztünk a szimbolikus hir, hogy Gyurkánál „KIHÜLT A SZOBA", nem akar senkit fogadni, minket se, fél stb. Százszar legy őztem és százszor újiraéledt bennem ez a kétely, de — s ez most nagyon vigasztal — m,ég Gyurka életében sikerült végérvényesen eloszlatnom, legalábbis önmagam el őtt. A május elsejei sz,ásnot készige elhatároztam., engedélyt kérek Gyurkától a 10. kom.pozíciö ('fekete sorozat) nálam lev ő rгpradukcióján.ak leközlésére; felhívtam s köntörfalazás nélkül tudtára adtam, miért volna szükség a 10. kompozícióra: a bizonyosok riadalma ellenére mi avval akarjuk ünnepelni május elsejét. S ekkior Gyurka „szobája" számomra egyszer űen megszűnt „kihűlt"-nék lenni; ti. habozás nélkül beleegyezett 10. kompozíció leközlrésébe. Talán ez volt az a pillanat, melynek következtében (ezt nem kérkedésből, hanem a memoár-í:rás megkövesedett tradíciáj,a elleni rev altálásból mю ndom) ostoba halálhíre óta Gyurkára gondolva nincs szükségem a rosszat, kellemetlent, fájót egyaránt szánalmasan megszépYtő kegyeletre. ~
***
ha szzgletek, hompadá.sak, pontok, vonaluk egyensúlyából csak a béna csönd marad. (Juhász Ferenc: Fekete páva)
Bányai János
Svájci gleccserkövek emlékével érkeztem egyszer; dús, lelkes beszédem után, válaszként a sárröl mint m űvészi élményről és anyagról beszélt nekem, s id őnként az őszies park felé nézett: mást látott, nem a levelek sz2nárnyalatát. Ő egyébként is .mindent látni tudott. Aztán képeket mutatott és lemezeket tett fel. Szerette az egyensúlyt. Képeit is a klasszikusok reprodukciójával mérte: egymás mellé tette őket, és a magáét ellen őrizte. Sokszor beszélt err ől a mérlegelésről. Eredményeir ől. A kép fajsúlyáról. Külömösen szerettem egyik képét: idegszóinak neveztem. A sima felület megbontása, a szögletek majdnem mer őleges szilárdsága, a vonalak látszólagosan egymastól független iránya egy el őre, tudatosan meghatározott forma-keret belsejében. Lendületes mozgás és hirtelen іmІgnugv ѕ egy ponton, azután újra indul, el őször mozdulat, majd mozgás, s ismét nyugalom. A képen csak egy irányba lehet haladni. Sohasem biztos azonban, hagy az els ő iránya jó irány. Bele kell nyugodni a v іsszatérésfk}e. Megfeledkezni az els ő irányról. Minden pillanatban holtponton lenni. S aztán, amikor mar nincs választás, elveszni a formák bels ő csillámai iközőtt. Utoljára marad mindig az a fonál, amelyik kivezet a képb бl. Az a fareál, melyet idegszálnak nevezik. Visszafordul, öлmaga felé fordul ez a szál; ha néha követni mertem ezt a visszafordulást, mindig az eltévedés veszélye fenyegetett. S mégis, sokszor megtettem ezt az utat. A kép teljes orkesztrációját kerestem. A forma bizonyságtételét. A művész sohasem volt velem ezekben a kalandokban. Csak egyszer akart segíteni rajtam. Akkor Bach-lemezt futtatott. Nem emlékszem már, mondott-e valamit. Egyébként is minden csak hazugság, amit az elmúlás után idéz őjelekbe tesznek. Senki sem tudja a szavakat, az ő szavait úgy mondani s úgy leírni, ahogyan 6 tudta.
11124 I
Hal]gattunk; vele hallgattam: s egyszerre a Bach-zene ütemére elmozdultak a kép statikus formái. Nem káprázat volt ez, valóságos mozgás. A formák egymas ellen indultak, s ekkor már nem lehetett megnyugvásra gondolni. Nem lehetett megszabadulnia kép örvényétől. Vissza sem lehetett térni. A szabad fonál, az idegszál tartotta meg az értelemben a nyugalmat. Sohasem beszéltem a m űvésznek erről, soha annyira a szaváktól nem rettegtem, mint áelötte. Egyszer, a Mesterséges Tó mellett, ahol legszívesebben a hiányzó fekete hattyúról szerettem volna beszélni, valami olyasmit mondott, hogy a képpel mindig egyenrangúnak kell lenni. Megközelít őleg ezt mondta, bar most félek, meghazudtolom. Ebben is az egyensúlyt idézte. Sokáig, nagyon sokáig igondоitалІ még az idegszálra, még aktkor is, amikor a béna csönd maradt. Akkor is, amikor megn őtt a magány az értelemben.
ÉL đ PILLANATOK
Utasi Csaba
Esteledik, köd szital. Kerek hasü ahnásde гest kötöttek idea ház elé, a repedezett kérgű fához. Csöndesen legelészik. Valahonnan egy gyerek tipeg el ő. Amul. Aprókat hajol, aztán kókadt fúszálak.at tépdes, marékra valót. — Egyél, neked szedtem, na egyél! — nyújtja a kezét, s a ló vigyázva s félrehajtott fejjel fogadja gaz ajándékot. Milyen elementáris élet-pillanat. Mintha a legendák ősállatos paradicsо,mkertjének sövenyén át lesnéd meg a hancürozó els ő embert. A szobafalról leĐlvadnak a fátyolos, fehér keszty űs menyasszonyok, vőlegények, a rég halott fiákerék s minden tárgy, melyékre félig öntudatlan.ul mar egész napa visszarévedés er ősebb vagy gyengébb impulzusü fénycsóváit szórtad. Er őid kiáramlása megsz űnik. A gyors feltöltődés állapotába kerültél. Majd a kisül ő feszültség játszatja még lelkedben a friss élmény szilánkjait, szól még a rohanó zene, de észrevétlenül, újult erővel, új színekkel áramlón fölcsap bel őled megint az emlékezésnek . távoli, csak veled együtt elhalható hangja. Csengetsz. A falusi esték még tavasszal is borzalmasan sötétek. Egyetlen lámpa imbolyog a szövetkezeti otthon el őtt. De fönn a könyvtárteremben fény örvlik el. Ott kuporogsz az egyik székem, s tágra nyílt szemmel figyeled a soha nem hallott hangot. Megfeledkezel önmagadról, röpít a ritmus, ringat a hangszín, pedig nem is tudod végigkövetni gondolatait. Csak amikor a Razgtednicákat olvassa föl, zsibong végig valami a gerinceden. Váratlan ajándék, a Legszebbek közül való. Radnóti. ÍTjra csengetsz. Az első kézfogás. Kezét válladra téve tessékel befelé, ugyanazzal a mosollyal, melyet utoljára ez év májusában láthattál a fakultás sarkán, míg tömött barna táskáját a jobb hóna alól a bal alá vette, hogy viszontlátást mondhassatok egymásnak. Rajzok. Sötét tónusú tusfelületek. Még nem a késobbi kampozíciák, m©Iyeket a z Іneszekrényb ől diadalmasan, mindent legyőzőn, újra és újra visszatér őn, hegedűverseny-akkordok harmóniája közben sorakoztatott föl egy vasárnap
11126 1
délelőtt. Kisebb formátumúak, ,a faktúrájuk is más. De élet. Döbbent csоdálattal futtatod végig a szemed a friss vonalakon, te, akinek egész képz őművészeti „kultúrája" abból állt, hogy id őnként föl-néztiél otthon a falra a .sétabotos, udvarolgató őrnvesterre, vagy hosszú rimánkodás után megbámulhattad az asztallapok közit őrzött Munkácsy-repтadukciókat. [mi, most szemt ől szemben egy ,alkotóval. Megrészegülsz. Észre se veszed, hogy is kerülsz át egy másik szobába. Könyvek sorakoznak végig a polcon. -- Arany Családi körét ismeri, ugye. — Ajka megrezzen, parányi mosolyt sejdít. — Igen. Patakzik a vers. Ismer ős táj akin bolyongsz, de hirtelen, egészen váratlanul berobban a „titok". K.ét strófányi. A vándora „szabadság véres napjairól mesél''. Sz űk csatornájú elbizonytalanodott várakozásod miértjei feleletet nyernek. Aztán lassan elhangzik még néhány szó, mondatfoszlány. Közöttišk csönd, mély csönd. A .szeme mintha ezt mondaná: szándékosan nem fejezem be mondataimat, tegye meg helyettem maga, kapcsolódjon be áramkörömbe. Máskülönben nem sokat ér az egész. Walter Sco+ttot, Illyést, Balzacot szorongatsz ,a kezedben, amint először lépsz ki aj taj án. a késő délutánba. Magadban cipeled az él ő pillamabok súlyát, s őt magadon kívül, óriási búraként, melyr ől könynyedén pattan le a villamoscsörömp őlés, neanpk sápadt fénye, novemberi köd. Valahol ötvenegyben. Ma már tudod., ezért rajongtad körül kés őbben is minden találkozáskor. Az él ő, elmoshatatlan pillanatokért. Az almásderes még kün л dobog, de koroansötét a tér. Lámpát kéne gyújtani.
AGRAM OSTROMA
Tolnai Ottó
„FІgyvert, s v1'tézt áneklek" Zrinyi
Az utolsó pillanatban sikerült kiszöknöm az agrami Küklopsz elő l. (Szédülök neuraszténiás h оrvát fugájától.) Nagy, fekete Ohevrolette-jének (ZG 12743) széles dívátnyán hevert. Cowboy-kalapját jobb szemére húzta. Beugrottam az els ő ilicai kaszárnyába. Előbb csak Jakuševacig húzódtam vissza. Körülsáncoltam Agramot. Alig virradt, már ásni kezdtem. Délután a nagy fehér virágú, mérges tej ű növények közé féküdtem a homokba. Borzongva vártam a hangyákat, ahogy libasorban rám lépkednek. Sokáig nagyaktit rándultam csípéseikre. Ujjongva fedeztem föl, hogy az ásástál szépen feszülnek hasizmaim. Múltkar Marfék fölhúzták az ingemet, és megcsodálták homorú hasam. Lassan bepiszkolta f ű, a fa, a folyó, a homok könyörtelen tisztasága. Félóránként a földre d őltem. Megijedtem egy kis oroszos nyírfától. Ahogy nekitámaszkodtam, himbálni, rángatni kezdett, mintha elefánton lovagolnék. Nem tudom, vedeLmezem-e vagy ostromlom Agramot. Érdekesen tört prizmájába a váras: az onanizálás, majd a nehéz fizikai munka görcsei. Fejem nem tisztul. Hátamra feküdtem, és a Száva fölött a Mirogaj somfak ő kupoláit kerestem. Agram fogvásító gyümölcseit. Gyermekkoromban nagyon szerettem a somot. A parkban, az egyik arasz emigráns villája el őtt volt egy somfia. Talán az egyetlen városkánkban. Meg sem vártuk, hogy kiverje az ezüst, máris lekopasztottuk. Nemsokára ki is száradt. „Látjáittzk feleim sziimtiikkél..." Halotti Beszéd
Izlésbelennek találtam temetését („Imam ase čaj da je . sve ovo što re muč i više pitanje ukusa nego straha.” Krleža), és elhoztam abból a kisiparosi .temetőből.
11128 I
Nyakamban ült a harcok idején. (El őbb marakodni akartam hullája fölött. Készen voltam újra tüzet dobni a vajdasági írásba. Temetni akartam.) Ráadtam ügyetlenül szabott szürke grambi mellényét, és a nyakamba vettem. Könny ű . Úgy negyven kiló. Markomban szorítom kis sárga cipőit. Nyakkend ője csíkot húz utánunk a porban. Bicepszemet veri az álla. Rosszak a fogai. Haláluk után le kellene pecsételni az emberek száját. Már három hónapja körbe-körbe sétálok. Nem tudok mit kezdeni vele. Még artikulálni sem tudok, most, amikor végleg elhatároztam, hogy itt hagyom, Mirogoj falához támasztva. Azt hiszem, tovább építik az árkádakat. Igen aktuális már az agrami krematórium. Befejezik az árkádokat, és oda fogják rakni az urnákat. Milyen gyorsan nő a szakálla. Szúr. Most inkább fest ő. Egy sirály-mellcsontot akartam ajándékozni a kis absztraktnak, amikor utoljára N. S.-on jártam. De szétmorzsoltam ajtaja el őtt a csodálatos kondenzátor sóban ázhatott papírpuha lemezkéit. Vajdaság rissz-rossz kavicsokkal hordta tele erkélyét. Azt beszélték, hogy az utóbbi időben a sár foglalkoztatta, a sarat készült megrajzolni. Itt hagyom, majd elégetik. ŠokSzor már = teljesen kihű lt a homok, amikor fölkeltem. Szédültem. Néha hánytam. Draxer Vámpírjában van az a tökéletes temetési jelenet: a koporsón, a halott fejénél egy kis ablakon át film vetíti, ahogy az asztalos lezárja, látni furdancsa fél-fordulatait, a léptek lassú himbálódzását követve latni a ház nehéz párkányait, a lombokat. Aztán fölhúzódtam Mikuli ć mogyorófái közé. A klorofill-sátor, mint valami alsónemű, néhol megsárgult. Éjszaka gépfegyver-fészkemből a városba szöktem. Éppen hogy csók fölkapaszkodtam az oroszlánig. „Onaj stari umorni, venecijanski lav na Nugentovoj ku ći, kako je on doputovao me đu ave gornjagradske šoštare? Tko je bila ta lijepa duša, kofa je postavila ovog lova ov đe?" (Krleža). Szöges cipóimban minden lépésnél elcsúsztam. Aranykacsákat ütöttem az aszfalton. Ha Mari nem volt velem, tényleg fehér botra volt szükségem. ,;Mennyivel szebb egy oszlop, melynek sz őke dús haja esténként a földig ér." (Barátom leveléb ől) Azóta mára nagy sárga csizmákat is megszoktam. Hruscsov díszőrségében húztam fel őket először. Nagy hólyagokat törtek a sarkamon, mire kiértünk az államásza. És akkor visszahúzódtam egészen Kordunra. A 'könnyes Koranőig. Az egyik tiszta kis völgy talajvize fölemelte Vírius, a naiv tetemét.. A gyertyákat, a kakasokat. Ej jel nappal meneteltünk. Szénapadlások. Nagy faltörő kosom vonszóltam. •
.
Átütöttem a végkimerülés, a megszakadás zsibbadt falát. Utoljára egy pilóta termetesén adtunk díszlövést. Az egyik hegy letörté .iszárnyát. - Hármadik sortüzünk pocsék volt. Valaki a sor végén a vézényszó el őtt meghúzta a ravaszt, „ell őtte magát". Az árkádakat hatalmas bordó boro styánfriggöriyök . taka:rtá,k Naponta átjárok ezen a zsibbadt falon. Sétálok. „Možda ću cijelog života šetati." (Šalj an). ~
.
11129I
Már régóta készülök ,a sétálás filozófiájáról írni. persze függetlenül a peripatetikusoktól. Talán Cassavetes kameráj óhoz hasonlóan. Semmi kedvean visszabújni. Olyankor hangok. Páfrány. Nagq szénhegyеket fejtettem le róla, és most vörös, mint ősszel Patinás virág. Piros hagyókat eszem. Nem látok. Kiakadt a szemem. Himbálódzik. Nézek. Szemem amőba. Lassan gyönge fizikumain köré kYtistályasodik a világ. Visszereim, mint valami vastag kék gyökerek, a kövek közé túrnak. Szépen mögém rendezd ődik .a táj. Mana Lisa mögé. ,A TÁJ MINDIG TÖKЕLETES" (Kancz I.). Páfrány. Messze, a hegyeken túl, a hatalmas sás szörny szuszog. A tenger. Nem mozdulok. Brueghel fekete madara, lassan, kört rajzol fejem, a hegy fölé.
AZ бВЕС S Е I F5 KÜRNY Ё kBELI MI7NKÁSSÁG (:TAZDASÁGI HARCA 1 936 -BAN
Danilo Keыč
Ebben az évbem бbeesén .kívül Bácsföldvár, Péterréve, Srbobran és Turija tartozott az ábecsei járáshoz. Az 1931. évi népszámlálás szerint a járásnak 57 974 lakosa volt, mégpedig 2263 gyari és kisipari munkás, 9251 napszámos és szolga, 608 inas és 503 házicseléd. A járás lakosságának zöme, csaknem 80 százaléka mez őgazdasággal foglalkozott, vagy a mez őgazdasagbál élt. Az akkori birtokmegoszlás szerint az egész földterület 14 0/a-а a családok 64,13%-ának, 86 0/o-a pedig a családok 35,87Q/o-ának, a közép- és módos parasztoknak a birtokában volt. Az agrárproletariatus rendkívül súlyos anyagi körülményеk között éit, mert csak idénymunkára volt lehet ősége. Évente átiag 50 napot dolgozott 7-15 dináros napszámért, társadalombiztosítás és egészségvédelem nélkül, s munkaidejét semmilyen törvény nem szabályozta. A falvak amúgy is súlyos gazdasági helyzete m,ég inkább romlott azáltal, hagy egyre több gépet alkalmaztak a mez őgazdaságban, egyre kevesebb volt a munkaalkalom, azonkívül az ipari áru megdrágulása és a mez őgazdasági terményárak csökkenése folytán rohamosan süllyedt a napszám reá,liS értéke. A gyári és kisipari munkások anyagi helyzete valamivel t űvihetőbb volt, mint a mez őgazdasági munkásaké, de még közel sem volt kielégítő. Habára munkásságnak ez a rétege társadalombiztosf tasban részesült és munkaidejét 'külön szerz ődések vagy megállapodások szabályozták, az árdrágulás következtében bérének reális értéke csökkent, és béréért 1936-bon 29 І/a-kal kevesebb közszükségleti cikket vásárolhatott, mint 1930-bam. A járás mezőgazdasági és gyári munkásainak, valamint kisiparosainak a helyzetét az is súlyosbítatta, hagy a Mez őgazdasági Munkások Szövetsége (Savez poljaprivrednih radnika), i цetve az Egyesült Munkás Szakszervezeti Szövetség (Ujedinjeni radni čki sindikalni savez — URSS) ekkor még nem szilárdult meg. A Mez őgazdasági Munkásak Szövetségének 1936 tavaszán mindössze 800 tagja volta járásban. A gyári és kisipari munkásság szervezetileg megoszlott, kettévált. Az Egyesült Munkás Szakszervezeti Szövetség sem volt elég fejlett, s nem hatott kell őképpen a munkásságra. Az Altalánas Munkás
Szakszervezet (Opšti r аdnički snшrndikat —ORR) gyengesége miatt képtelen volt osztályharcot folytatni. Csupán a Jugoszláv Munkások és Tisztviselők Általános Szakszervezete (Opšti radni čko-nameštenički sindikat Jugoslavije) — .amelynek csak оbeosén kb. 300 tagja volt — emelkedett a többi fölé szilárdságával, a munkásságra gyakorolt befolyásával. 1936-ban tehát rohamosan rosszabbodott a munkásság anyagi helyzete ezen a vidéken, akár a burzsoá Jugoszlávia egész területén. Legfő képpen •ez váltotta ki a járás proletariátusának általános elégedetlenségét, lázadásra való hajlamát és azt a készségét, hogy elszántan, megalkuvas nélkül harcoljon osztályérdekeiért, anyagi helyzetének javításáért. Mivel a munkásak gazdasági helyzetének javítása végett az illetékesekhez benyújtott számtalan kérvényneik és panasznak nem volt foganatja, és a munkaadókkal való megbeszélések nem jártak sikerrel, e vidék munkássága már 1936 els ő hónapjaiban számos tömeges gazdasági akciót indított, amelyek májusban elérték tet őpontjukat. 1935 végén egy vegyes bizottság különleges ankétot rendezett a mezőgazdasági munkásak helyzetének felmérése céljából. Az ankét eredménye alapján a Mező gazdasági Munkásak Szövetsége helyi szervezeteinek segítségével már 1936 tavaszán módszeres el őkészületeket tett a küszöbönálló mező gazdasági munkaidényre. Emlékiratot szerkesztett, amelyben Vajdaság egész területéra , érvényes munkafeltételeket és mez őgazdasági munkabéreket rögzített le. A sokszorosított emlékiratot megküldte helyi szervezeteinek, tagjainak és a királyi báni hivatal VI. ügyosztályának. A bevezető részben a Mez őgazdasági Munkások Szövetsége közli, hogy milyen kak késztették az emlékirat közzétételére. A következőket írja: „A földbirtokosak és a mez őgazdasági munkások közötti munkaviszony törvényes szabályozása hiányos, illet őleg teljesen elmaradt s ez ;anarchiát idézett el ő a falvak mai gazdasági helyzetében. A mező gazdaság gépesítése kivetette a gazdasági folyamatból 'a mezőgazdasagi munkásék nagy részét, teljesen megakadályozta további foglalkoztatásukiat, ezáltal növelte a munkanélküliek tömegét, amely munka híján teljesen ki van szolgáltatva a kíméletlen t őkés kizsákmányolásnak. A napszám (kereset) annyira leromlott, hogy ma 7-17 dinár között mozog. Ez a körülmény dolgozó népünk jelent ős részének teljes elkoresasulásat és testi ramlá.sát okozza." A szövetség azt akarta, hagy az új szociális törvények meghozataláig, a napszám további csökkenésének megakadályozása végett, az emlékiratban javasolt feltételek alapján kollektív szerz ődéseket kössenek. Az emlékirat szerint a mez őgazdasági és háztartási munkákért január 1-tö1 április 30-4g és оktóber 1-től december 31-ig napi 10 órás munkaidő mellett élelmezéssel 15, éhelmezés nélkül 20 dináras napszámot; május 1-tő l szeptember 30-ig pedig napi 12 óras munkaid ő mellett élelmezéssel 20-30, élelmezés nélkúl 35-40 dináros napszámat kell fizetni. Külön feltételeket javasol az emlékirata kukorica megm űvelésére, az aratásra, a cukorrépa, a kender megm űvelésére és a cséplésre.
11132 I . Eszerint a munkás ötödébe m űveli a kukoricát, azaz a szár ötöG.ét is megkapja. Az aratásért egy tized jár a munkásrák, de az aratórész katasztrális haldinként 100 kg-nál kevesebb nem lehet. A munkaadó köteles holdanként 2 kg lisztet vagy kenyeret, 2 kg burgonyá± és 1/4- kg zsírt vagy szalonnát természetben adni. A cukorrépát harmadába, a kendert kilencedébe m űvelik a munkások. Az emlékirat meghatározta a munkásak kötelezettségét is, vagyis azt, ahogy a megállapított bérért milyen munkam űveleteket kötelesek elvégezni. A cséplésért az elcsépelt búzának csak 3 ►%-a jár a munkásnak az emlékirat szerint. Míg az el őző rendelkezések jelentékeny vagy némi javulást jelentettek a munkásak számára, ez az utóbbi nem hozott változást a múlt évekhez képest. Ezért is történt meg kés őbb, hogy a mezőgazdasági murkosok a kollektív szerz ődések megkötése alkalmával az emlékiratnak némelyik javaslatát elfogadták, némelyikért eredménytelenül harcoltak, de egyes javaslatokat sikerült ,mádasítaniuk; például a cséplésre vonatkozó 3% helyett a legtöbb esetben 40/о-at harcoltak ki. A mezőgazdasági munkások az adott körülmények szerint járási e` s - kerületi értekezleteiken !készültek a szervezett fellépésre. Március-. bon és áprilisban több ilyen értekezletet tartattak. Április 26-án Topolyán volt kerületi értekezlet, amelyen ,az ábecsei járás küldöttei is részt vettek. Az emlékirat alapján megszövegezték az általános követeléseket, amelyeket a Mez őgazdasági Munkásak - Szövetsége továbbít ,a földbirtokosoknak, és kimondották, hogy ezekt ől a követelésektől egyetlen mez őgazdasági munkás sem állhat el. A szövetség helyi szervezetei május els ő harmadában gyűléseket tartattak minden helységben, és ismertették tagjaikkal a topolyai kerületi értekezleten hozott határozatokat. Az .események azonban fergeteges +gyorsasággal követték hegymást, úgyhogy . a j ásás néhány helységében, többek között Srbabranban is, a gyűlés megtartása el őtt бs - a szövetség szervezése nélkül sztrájkba léptek a mez őgazdasági munkások. A srbobrani sztrájk kitörésének az volt a közvetlen oka, hogy Gedeon Dundjerski földbirtоkas jószágigazgatója összeütközésbe került mintegy 500 mez őgazdasági munkással. A jószágigazgató kidoboltatta a faluban, hogy a répafökd megm űveléséhez több arankásra van szüksége, egyben .meghatározta a munkások jelentkezésének hely ét és idejet. A • kit űzött időben, április 27-én már a kora reggeli órákban körülbelül 500 munkás gy űlt össze Gedeon Dundjerski szállásán, köztük meglehetősen sókon a közeli Schwartz birtokról. Jóval többen jelentkezték tehát, mint ahány napszámosra szükség volt. A jószágigazgátó kedve szerint kiválaszthatta a jelentkez ők közül a legjobb murkosokat. Élt az alkalommal, hogy jóval nagyabb a .munkaerőJkínálat, mint a -szükséglet, és azokat á munkásokat választatta, akiket a tartás nyomor arra kényszerített, hogy kisebb napszámért is vállalják a munkát. 10 dináras napszámért több mint 150 új munkást szerződtetett. Az elszegődött munkások azonban vitába szálltak a jószágigazgatóval, és - azt követelték, hogy válogatás nélkül minden jelentkezőt vegyen fel. Az igazgató nem volt hajlandó erre, ezért a munkásók levonultak а гбp а f бІd еkгбІ , és rövidesen a korábban elszegődött munkásak is elhagyták a szállást. A Dundjerski birtokon kitört mez őgazdasági munkássztrájk rövid - idő leforgása alatt igen nagy méreteket öltött, mert a többi birtokon és szál]áson dolgozó munkások is abbahagyták a munkát.
I 1133. I A sztrájk . indítéka az volt, hogy a munkanélküliséget és a nagy munkaerő -kínálatot kihasználva, a földbirtokosok roppant csekély napszámot . fizettek. Sava Gavanski földbirtokos birtokán 6 dináras napsžámot kaptak 'a .mez őgazdasági munkásak, az állandó béresek pedig csak 5 dinárt. Egyes munkákért csak 3 dináras napszámot fizettek a birtokosok, habár a munkanap szinte korlátlan volt, virradattól késő éjszakáig, 16, de sok esetben 20 óra. hosszat is tartott. A csak lazán szervezett, de a közös •érdekekért. egységbe tömörült .munkások elkeseredésükben a Dundj erski birtokon történt összeütközést felhasználták arra, hogy nyíltan fellépjenek, és elszánt harcot indítsanak gazdasági jogaikért. Az összes szállásokról és birtokokról, az egész határból rövidesen 2000 sztrájkoló gyűlt össze a srbobrani községháza el őtt. A tömegbő l kiáltások, követelések hallatszottak. A .munkások erélyesen követelték, hagy. a községi. hatóságok lépjenek közbe, és a munkaadókkal,. a földbirtokosokkal támadt viszályban vállalják a közvetít ő szerepét, az elengedhetetlenül szükséges új kollektív _ szerz ődés megkötése céljából. Az egyik vajdasági lap munkatársa a -sztrájkolók zendüléséről írva a következ őket jegyezte . fel: „Valóban. nyomarúsagos látványt. nyújtottak. A rongyos, mezítlábas, kiéhezett sztrájkolók általános sajnálkozást- keltettek. A munkások felől szüntelenül kiáltások hallatszottak. Az .együk csoport ezt kiáltotta: — Adjatok munkát, éhesek vagyunk!" Amikor Nova Dinjaški községi elnök és Žarko Pivni čki jegyző tudomást szereztek az összeütközésr ől és a sztrájk kitörésér ől, az események várható menetét ől megriadva оbecsére szöktek ; . hogy tanácsot és segítséget kérjenek. A sztrájkoló munkásak a községháza udvarán gy űltek össze, ott várták a községi elnök hivatalos közleményét, amelyt ől a napszám felemelését remélték. A községi elnök és a j egyz ő csak déli egy óra tájban tértek vissza Ć}beGsérđl. Azt javasolták a munkásoknak, hagy válasszanak maguk közül két tagot •és két helyettest a paritásos bizottságba, amely haladéktalanul hozzalát a problémák megoldásához. Ez meg is történt. A munkások Ilija Pura ćot és Király Istvánt választották az egyeztet ő bizottságba, póttagoknak pedig Miladin - Nenadovot és Sim:onyics Józsefet. Az osztályérdekek egyesítették a szerb és a magyar munkásakat, akik egyenl ő jogokkal ruházták fel képvisel őiket. A megválasztottak nevében Ilija Pura ć tüzes beszédben megköszönte a bizalmat, és hangsúlyozta, hogy a végs őkig ki .kell tartani á nagyabb napszámért és a munkafeltételek javításáért indított .harcban. A földbirtokosok Pera Siva čkit és Milan Gavanskit választották a paritásos bizottságba, póttagokként pedig Sava Gavanskit és Mil.adin Kaćanskit. A bizottságnak a községi elnök lett az elnöke, hivatalánál: fogva a községi jegyz ő vezette a jegyzőkönyvet. A bizottság megválasztása után +a tömeg a községi elnök felszólítására szétoszlott, az embereik hazatértek, és a bizottság megtartotta első ülését. A munkásak képvisel ői élelmezés nélkül két dinár, élelmezéssel mášfél dinár órabért követeltek a cukorrépa megmunkálásáért, reggel 6 órától esti 6 óráig tartó munkaid ő mellett. Kikötötték, hogy a földbirtokosok csak helybeli munkásokat alkalmazhatnak, ahogy a szociálpolitikai minisztérium és a királyi báni hivatal korábban kiadott rendelete és utasítása el őírja. A gazdák képvisel ői vissza-
1 1134 I utasítatták ezt a követelést. Nova Dinj aški községi elnök, a bizottság elnöke, aki maga is földbirtokos volt, a pártjukra állt, így az ő elnöki szavazatával a bizottság a répa megm űveléséért 15 dináros napszámot, illetve vet ёssoranként egy dűlő hosszaban 5 dinárt állapított meg. Ilyen feltételekkel a munkásak nem voltak hajlandók felvenni a munkat. A paritásos bizottság határozatától :eltér ően Sava Gavanski és Žarka Šijačié földbirtokosak eltagadták a munkásak követelését. A többi földbirtokos kijelentette, hogy a sürg ős munka elvégzésére más vidékről hozat munkásokat. A munkásak emiatt 30 tagú munkásőrségeket állítattak fel ,a faluba vezet ő utak mentén, hogy meggátolják az idegen sztrájktör ők érkezését. Hasonló céllal kerékpáros munkás őrjárataktit szerveztek, amelyek az egész határt ellen őrizték. Ugyanaznap estére a munkásak értekezletet hívtak össze Kis Antal vendéglőjébe, hagy szélesebb körben megvitassák a paritásos bizabtság határozatát, és állást foglaljanak további magatartásukat illetően. Acsendőrség azonban tudomást szerzett a gy űlésről, és a vendéglőben tartózkodó, körülbelül száz legismertebb munkásaktivistából álló tömeget er őszakkal szétoszlatta. Másnap, április 28-án reggel a tömeg újra ellepte a f őutcát, majd benyomulta községháza udvarába. Közben egy munkásjár őr a munka beszüntetésére kényszerített ,egy kisebb murrkáscsaportat, amely a cukorgyári igazgató birtokán dolgozott. A sztrájkolókkal való szolidaritás jeléül rövidesen sok kisipari munkás és kereskedelmi dolgozó is elhagyta munkahelyét, habára hatáságak mindent elkövettek, hogy ezt és a ,munkásőrségé,k, járőrök tevékenységét megakadályozzák. A sztráj.kalók száma szüntelenül növekedett, és már körülbelül 3000 munkás sztrájkolt. A földbirtakasoklat az гa veszély fenyegette, hagy a sztrájkolókkal szolidaritásban az összes srbabrani és környékbeli munkásak —körülbelül nyolcezer — leteszi a munkát. A hatáság képviselői ,hiáb,a igyekeztek megnyugtatni és .eltávolítani a tömeget. Szó helyett erőszakhoz folyamodtak: fél tizenkett ő tájban lavascsendőrök jelentek meg, ,és gumibotjaikkal kiű zték ,a munkásakat a községháza udvaráról. Az összeütközés sarán letartóztatták a munkásak vezetőit, Ilцja Puraé оt, Király Lstvánt, Mihailo Savkav jaghallgatat és még két munkást. Újabb összeütközés alkalmával a sztrájkolók lerántották lavaikrol ,a csend őröket, és , dél tájban ismét benyomultak a községháza udvarába, hogy kiszabadítsák letartóztatott társaikat, de a csendőrök és rendőrök útjukat állták. Id őközben a községházán kihallgatták a letartóztatottakat, majd a közvetlenül fenyeget ő veszélytől és a várható követikezményekt ől megréQnülve, még ugyaпazmap este szabadon bocsátatták őket, Savkov joghallgató .kivételével, akit Űbecséгe kísértek. A lejátszódott ese аnénydk és a bekövetkezett fordulat arra késztette a munkásokat, hogy :az újvidéki munkafelügyel őség és a bánsági paritásos bizottság І közbelépését kérjék. Ilija Pu.raé és Király István, :a srbobrani paritasos bizottság tagjai április 29-én fellebbezést állítattak össze, és április 30-án a községi elöljáróság útján -- amely igazolta a fellebbezésbe foglalt állításokat — megküldték a bánsági paritásos bizottságnak. A fogalmazvány többek között ezeket mondja: „Fellebbezünk a srbabrani paritasos bizottság többségének határozata ellen amelyet a bizottság 1936. április 27-i ülésén hozott: 15 dináros napszámot, illet őleg répasoronként 5 dinárt állapított meg. Mivel ez a -munkabér nem biztosítja egy család létminimumát, mert községünkben egy munkás ,
11135 I évente csak 35 napig dolgozik, és ebb ől a keresetéből egész éven át el kell tartania népets családját, kérjük a nagyra becsült címet, hozzon igazságos döntést, amely biztosítja számunkra és családunk számára .a megélhet "est ..." Az említétteken kívül még 15 munkás írta alá a fellebbezést. A bánчsági paritásos bizottság azonban a helyi bizottság álláspontjára helyezkedétt, elfogadta határozatát, és a fellebbezést tárgytalanná nyilvánítatta. A munkafelügyelőség viszont rögtön Srbabranba ktildte Josif K.ankelj munkafelügyelőt, hagy a helyszínen kivizsgálja .a tényleges helyzetet. A srbabrani események alakulása és a 'helyzet bizonytalansága arra késztette az újverbászi cukorgyár igazgatóságot, hogy a fels őbb szervek segítségét kérje. Apri]is 29-én 10,55 órakara következ ő táviratot küldte a báni hivatal mez őgazdasági ügyosztályának: „Ma a következ ő táviratot küldtük a földm űvelésügyi minisztériurnna'k: a srbobrani munkások sztrájkja miatt 1500 hold cukorrépa megm űveletlen marad, ez veszélyezteti a termést. A közérdek azt kívánja, hagy sürg ős közbelépésüket kérj A báni hivatal mező gazdasági ügyosztálya nem tett semmilyen intézkedést a távirattal kapcsolatban. Amikor azonban egy mez őgazdasági munkásakból 6116 csoport megismételte követeléseit S.tevaz 1Víajstorovié, a VI. ügyosztály főnöke elő tt, továbbá megérkezett az újvidéki munkáskamara 1936. május 5-i 584 számú beadványa, iamelS rámutatott a sztrájk okaira, a báni hivatal !mez őgazdasági ügyosztálya 1936. május 6-án kiadott 20 700 számú rendeletével utasítatta az öszszes községeket, .hagy május 11-ig alaikíttsák meg vagy újítsák fel pari.tásю s bizottságaikat, és kölcsönös megegyezés alap]an, kollektív szerződésben állapítsák meg ,az egyes illószakokra és munkam űveletekre vonatkozó napszámot és munkafelbételeket. Idő közben Srbabranban már május elsején este, közvetlenü] Kankel] munkafelügyel ő megérkezése utáni megindultak a tárgyelásók. Május másodikán, amint eltávolítatták a községháza közeléb ől a sztrájkoló munkásokat, és -visszavonták a falu utcáiról a c эsendőrséget, összeült a paritásos 'bizottság. A gazdák és a munkások képviselői hosszú, heves vita után, +és a munkafelügyel ő közbelépése ellenére sem tudtak megegyezni, így a délel őtti ülés eredménytelen maradt. A paritásos bizottság ugyanaznap délután még egy ülést tartott. A munkaadók elfogadták ugyan a munkásak egy-két indítványát, de ez az ülés sem oldott meg minden problémát, és nem elégítette ki a munkásdk:at. Említésre méltó, hogy Srb оbnanban is, akár Vajdaság más helységeiben a nép, sőt a keresked ők és kisiparosok anyagilag támogatták a sztrájkalákat, lisztet és kenyeret adtak nekik, hogy „megmentsék őket az éhhaláltól". A május 2-i ülésen végül megállapodtak abban, hogy a munkaadók élelmezéssel 15, élelmezés nélkül 20 dináras napszámot fizetnek a munkásaknak a оukomrépa megтntíveiéséért, napi 12 órás, azaz reggel 6 árától este 6 óráig tartó munkaid ő mellett. A megállapodás külön leszögezte, hogy a földbirtokosak nem szeg ődtethetnek idegen munkásakat, a munkások pedig aznap beszüntetik a sztrájkot, és munkába állnak. ~
~
11136 I A srbobrani mezőgazdasági munkásék egyhetes sz.trájkj a sikerrel fejező dött be. A munkasak kiharcolták követeléseiket, és nagy gy őzelmet arattak. A már régebben elszeg ődött munkások napszáma az áprilisi sztrájk kitörése el őtti napszám kétszeresére emelkedett. Ugyanezekkel a feltételekkel kellett szeg ődtetni a többi helybeli mező gazdasági munkast is. A paritásos bizottság április 27-i határozatához képest — amelyeit a községi elnök szavazata kényszerített a munkásakra, és amely ellen a dolgozók a bánsági paritásos bizottsághoz fellebbeztetik — , 33%,-kal növekedett a napszám, azaz 15 dinárról 20 dinárra emelkedett. A megállapodás azonban nem határozta meg az aratás és a kukoricaszedés idejére vonatkozó napszámot. Ezt a kérdést a paritásos bizottságok képvisel őinek óbecsei értekezletén kellett volna rendezni. Az értékezletet a rnunkásák általános elégedetlenségének kivizsgáló sása a járási f ő szolgabíró hívta össze május 4-én hétf őn délelőtt 9 órakar. Az értekezletre a paritásos bizottságok képvisel őin kívül meghívták a községek képvisel őit, a báni hivatal kiküldöttjét és a Mezőgazdasági Munkásak Szövetségének képvisel őjét Az értekezlet kimenetelében és eredmenyében érdekelt munkásak aznap , nem álltak munkába. Felkészültek arra, hogy rnindannvian elmennek Őbecsére, és figyelemmel kísérik az értekezlet munkáját. A járás minden helységéből, Srbobranból, Turijárál, Bácsföldvárról, Péterrévér ől már a kora reggeli órákban megérkeztek Óbecsére a mező gazdasági munkásak csoportjai. Ott tömegesen csatlakoztak hozzájuk az óbecseiek, akik már egy nappal el őbb megtették a szükséges előkészülebeket a szervezett fellépésre. Már vasárnap este őrségeket állítattak a várasból kivezet ő utakra, hogy aznap egyetlen munkás se menjen dolgozni. Az értekezlet napján több ezer mez őgazdasági munkás gyűlt össze a várasban. Akciójukba — bár nem voltak kell őképpen felkészülve — bekapcsolódtak a textilgyár, a kefegyár munkásai, de rövidesen, még ugyanazon a napon a többi gyár és a kisipari üzemek munkásai is csatlakoztak. Igy még a paritásos bizottságok értekezlete el őtt nagy tömegtüntetés zajlott le a mai Felszabadulás téren. A tüntetés tíz órakor, érte el tet őponti át. A dokumentumok nem tartalmaznak biztos adatokat arra vonatkozóan, hogy hány munkás tüntetett. Az egyik dokumentum 3000 munkást említ, a tüntetéssel. kapсsolatas Per tárgyalása álkalmával a lapok 4000 tüntet őről s7ám.oltak be, viszont Svetazar Markovié-Toza A vajdasági rnezógazdasági munkásság problémái (Práblemi polioprivrednag radništva u Voivodini.) című művében, valószínű leg meghatározott propa g anda célfából, némileg eltúlozva azt írna, hogy a tüntetésben 10 000 munkás vitt részt. A paritásos bizottságok, a helyi hatósá g i szervek kénvisel ői, Josif. Kankeli. a báni hivatal munkafelügvel őfe és Diura Hadnadiev. Jugoszláv Mezőgazdasági Munkásak Szövetségének titkára ilyen körülmények között .nem kezdték meg az. értekezletet. A óbecsei születésű Djura Hadnadiev titkár hiába igyekezett beszédével rábírnia tömeget. hogy oszoljon szét és térjen haza, igyekezete 'eredménvtelen maradt. A mező gazdasági munkásak azt követelték, hogy a kollektív szerződés rendelkezéseit az ő részvételükkel, a téren vitassák meg, és bocsássák szabadon a srbobrani sztrájkban való részvétele miatt letartóztatott Miha.ilo Savkav foghallgatót. A hatóság képvisel ői azonban nem voltak haila.ndók teltesíteni ezt a követelést. Az elutasítás viharos tiltakozást és elégedetlenséget váltott ki a tömegb ől. Az eaeménvek menetétát megrémült Sturm textilgyári igazutónak sikerillt néhány munkást, köztük Magda Živkovićot, Sever Tatiéot és Tábh Istvánt provdkálni. A provdkálással az voltacélja, hagy az általános
11137 I sztrájknak törvénytélen rés tilos menetet adjon, így lehet ővé tegye a csendőrség beavatkozását. Az említettek egy csoport elkeseredett, de jó szándékú .munkással együtt megtámadták a fogda őrségét, feltörték a fogdát, kiszabadították Mhailo Savkov joghallgatót és több mint tíz politikai rabot. Két nappal később, az óbecsei eseményekr ől tett jelentesében Josif Kankel] munkáfelügyel ő a következ űket írta: „Teljesen lehetetlen volt ezzel a tömeggel tárgyalni. A munkások minden kérdését rögtön meg kellett oldani, mert mindaddig nem voltak hajlandók elhagynia teret, amíg Savkov nincs szabadon. A gyors intézkedésre képtelen járási f őszolgabíró telefonálással vesztegette az id őt, miközben a tömeg benyomulta járási f őszolgabíróság épületének folyosóira és a községházára, feltörte a fogdát, és kiszabadította S аvkovot." A kiszabadított Savkov beszédet mondott. Felhívta a tömeget, hogy tartóцkadjan a rendzavarástöl, ne adjon lehet őséget a hatóságoknak és a munkaadóknak a fegyveres beavatkozásra. Azt banácso Іta a munkásaknak, hagy legyenek fegyelmezettek, ne hallgassanak a provokációkra, őrizzék meg a rendet es higgadtságukat. Ezzel segítik elő -a legjobban, hogy gyorsan és akadály nélkül létrejöjjön a kollektív szerződés, amely az értekezlet célja, s amelyért ők is összegy űltek. Savkov indítványát ellenkezés nélkül elfogadták, így a paritásos bizottságok képvisel ői megtarthatták értékezletüket, amely bizonyos értelemben a mez ő gazdasági munkásak helyzetét tárgyaló ankét volt. Az agrárproletariátus alaposan dokumentált nyomorúságos helyzete és az óriási tüntet ő tömeg jelenléte arra késztette a munkaadók képvisel őit, hogy ellenkezés és halogatás nélkül elfogadják. a mez őgazdasági idénymunkások által követelt munkafeltételeket és munkabéreiket. De aznap csak az óbecsei munkások munkafeltételeir ől és napszámáról kötöttek írasbeli megállapodást, a többiek problémáit a következő napokon kellett megoldani. Az óbecsei kollektív szerz ődést a munkaadók részér ől Mita Baarov, a mez őgazdasági munkások részéről Mirko Avramov és Kis Ferenc írtak alá, Nagy Jözsef, a közsegi elölj áróság iképvisel őj e j elenlétében. A szerz ődés az alábbi minimális munkabért állapította meg a mez őgazdasági munkásak részére: _Január 1-től március 31-ig és október 1-t ől december 31-ig élelmezéssel 15, élelmezés nélkül 20 dinára napszám, napi 10 órás munkaid ő mellett. Április 1-től június 30-ig élelmezéssel 25, élelmezés nélkül 30 -dinár ra napszám, napi 12 órás munkaid ő mellett, július 1-tői szeptember 30-ig - viszont "élelmezéssel 35, élelmezés nélkül 40 dinár, szintén napi 12 órás munkaid ő mellett. A kukoricát ötödébe m űvelik, de a munkás katasztrális holdankét 25 kéve szárat , és 25 dinár készpénzt is kap. Aratáskor .katasztrális holdanként legalább 100 kg búzát, 5 kg kenyerét vagy lisztet, 1/2 kg szalonnát vagy zsírt, 2 kg burgonyát és 10 dinár készpénz+ fizetnek az aratómunkásnak, 5 hald után pedig egy fuvar szalma is :pár neki. Az aratógép-tulajdonosaknak tilos részre aratást vállalni.
11138 I A cséplésért, napi 14 órás munkaidd mellett, az elcsépelt búra 4%-a ,és élelmezés, vagy a július 1-t ől október 1-ig terjedő időszakra megállapított napszám jár. A cukorrépát negyedébe m űveli a munkás, és ő fizeti a vetőmag negyed részének az árát. Köteles a répát háromszor megkapálni, egyelni, kiszedni és kocsira rakni. Tilos idegen munkást aPkalmazr;i, aan g a helységben munkanélküli van. A túlórákért a munkaadók kötelesek az illet ő időszakra megállapított napszámot fizetni. Csak Őbecse berületére vonatkozó érvénnyel hozták meg ezeket a rendelkezéseket, de hamarosan a jará.shoz tartozó többi falu paritásos bizattságá.nak is ezek alapján kellett összeállYtani a kollektív szerződés pontjait. Mielőtt azonban .a megállapodást közölhették volna az egybeg íílt munkástömeggel, amely kétségtelenül elfogadta volna a megállapodás mendelkezéseit, és békesen szétoszlott, hazament volna, váratlanul megjelent a helyi rend őrség, továbbá az id őközben Újvidékről, Péterváradról és más környékbeli helységekb ől odavezényelt csendőrség. Déli egy óra tájban súlyos összecsapásoikra került sora Felszabadulás téren. A csend ő rök és rendőrök puskatussal, szuronyos puskákkal kíméletlenül ütötték-vernék az embereket, hogy szétzargassák a tüntet ő tömeget. Sok munkás megsebesült. Az összeütközés utána kiontott vértől foltos téren ruhadarabok, cip ők, kövek, széttört tárgyak heverbelk szanaszét. A tömeg csak hosszabb ideig tartó összeütközés után vonult vissza a mellékutcákból. Ezután páratlanul kíméletlen terror kezd ődött. A sorozatos letartóztatások több napig tartattak. Latartáztaaták a Jugoszláv Munkástik és Tesztvisel ők Szakszervezebénék és a Mez őgazdasági Munkásak Szövetségének helyi vezetőit és mindenkit, aki gyanús volt. Az élharcos munkásak elleni hajsza kiterjedt sok ellenzérki politikái aktivitstára, úgyhogy az esernén уt követő tíz nap alatt több száz személyt letartózt аtbak, köztük sok olyant is, aki a legutóbbi, 1935. május 5-4 választásokon 'az Egyesült Ellenzéik listá j ára szavazott. Ez a terror tulajdonképpen Milam Stojadinavi ć fasisztabarat, népellenes rendszerének, alárendeltjeinek és híveinek az állam politikai eilenfеleivél való leszámolása volt annak ürügyén, hogy az ellenzékiek felelősek a május 4-I eseményekért. De a drákói intézkedések és az aktivistákra zúduló terror ellenére sem sikerült a hatáságaknak kinvomoznhtk a május 4-i tiltalkozá sztrájk szervez őit. Nem sikerült ,az újvidéki törvényszéknek sem, amely ,tiktóber végén és november elején 28 munkás és 3 munkásn ő fölött ítélkezett. A má:iu.s 4-i óbecsei események epilógusaként a törvényszék 16 munkást három hónaptól két és fél évig berjedó fogházra ítélt, a többeeket felmentette a vád. alól. A május 4-i ábecsei események, továbbá az április végi és május eleji 'srbobrani, staniši ći, bajsai és nadalji -sztrájkok eredm ényekénpen ,az újvidéki munkáskamara m:ár május 5-aén beadvánnyal fordult Svetialav Paunovi ć dunai bánthoz azzal a kéréssel, hogy .személves közbelépésével gátolja meg az 'eanlített tüntetések, sztrájkok megismétlődését. A beadvány szerint a zavargások oka abban rejlik, hogy a mezőgazdasági munkásság teljesen elszegényedett, és csodával határos. hogy súlyos anyagi helyzete ellenére rnég fenntartja életét. Ha figyelembe vesszük ezeket gaz okokat, egészen logikus a következmény, ,а tömnegek spontán možgolódása". A beadvány figyelmezteti a ,
~
I 1139 I bánt: - „A mozgalom hullámfiai egyre nagyobb méreteket öltenek, ha az arra hivatottak nem tesznek lépéseket, és megfelel ő intézkedésekkel nem vezetik le az elégedetlenséget". A beadvány .az egyik legsürg ősebb intézkedésnek azt indítványozza, hogy a bán rendeletéri a legrövidebb időn belül minden községben újítsák fel, vagy ahol nincs, a1akјštsák aneg a paritásos bizottságokat. A b.izattságok közös megegyezéssel létrejött kollektív szerz ődésekben rögzírtasék le .az egyes mwnkaműveletekért a különböző évszakokban járó napszámot. A .bán elfogadta .a unkáskanara javaslatát, - és már május 6-án rendeletben utasított minden járási f őszolgabíróságot, községi elöljáróságot a paritásos bizottság megválasztására, összetételére és munkájára vonatkozóan. határid őnek május 11-ét t űzte ki a rendelet. A községi paritásos bizottságokban felmerül ő viszályok és az esetleges fellebbezések elintézésére idö:közben a bánsági paritásos bizottságot is újjászervezték. A rendelet alapján az ábecsei járás minden helységében megalakult a paritásos bizottság. Péterrév'én a :következ ők lettek a bizottsági tagok: elnök Ozren Balubdžić, jegyzőkönyvvezető Novak Mudrinski, tagjai a munkaadók részéről Momčilo Stanojev és Korhec István, a munkások részér ől Szabó István és Máriás András, póttagok a munkaadók részér ől Žarko Nonin ,és Kis István, a munkásak részér ől Korponci József és Pálfi Ferenc. Bácsföldváran a következ ő személyekb ől alt a paritásos bizottság: elnök Mladen Vajnović, helyerttese Horvát Márton, jegyz őkönyvvezető Milan Stojadinović községi j egyzö, tagjai a munkáltatók részéről Vuja Markov és Botka Ferenc, a munkavallalók reszér ől Lazar Sékulić és Tarján István, páttagok Stevan Brankov és Radivoj Sekulić, illetve CsepIlegi Gergely és Števan Javi ć. A turijai paritásos bizottsag összetétele: a munkaadók ,képvseletében Josim Djisalov .és Bagdan D. Meduri ć, a mez őgazdasági munkásdk képviseletében Lazar Andri ć és Jovan M. Joci ć . Az előbbiek helyettesei Kosta Gajinov ,és Vlada V. Meduri ć, az utóbbiaké Jaca Siri ~ki és Dragoljub Srem čev. A következő napokban először Srbobranban jött létre kollektív szerződés a munkások és a munk.aadák között, azután május 7-én Bocsföldváron, május 9- ,én Péterrévén, Turfján pedig több ülés, javaS1аt, tiltakozás és kölcsönös fellebbezés után június 11-én. A kollektív szerződéseket mindenütt a Mez őgazdasági Munkaso'k Szövetségének emlékiratába foglalt és 'a helyi •adottságókhaz idomított keretjavaslat alapján kötötték meg, és sok tekintetb еn alapul fogadták el a május 4-éл. бbecsén megkötött .kollektív szerz ődés rendelkezéseit. A .srbabrami földbirtakoso+k és munkások a szerz ő désben megegyeztek abban, hogy .a ,minimális órabér élelmezéssel 1,5, élelrrnezés nélkül 2 dinár, vagyis 10 óras munkaid ő mellett a minimális napszám 15, illetve 20 dinár. A többi rendelkezés azonos volt az Obecs&i kötött szerz ődés rendelkezéseivel. Bácsföldváron hirdetmény formájában nyilvános helyen kifüggesztették a megkötött kollektív szerz ődést, aшély a következ ő rendelkezéseket tartalmazta: A mezőgazdasági munkások napszáma január 1-töl április 30-ig és oiktáber 1-t ől december 31-ig élelemmel 15, élelem nélkül 20 dinár, napi 10 órás munkaid ő mellett, május 1-töl szeptember 30-ig élelemmel 20, élelem nelkül 35-40 dinár, a munkaid ő pedig napi • 12 óra.
11140 I A kukorica megműveléséért a termés egy ötödét kapja a munkás, azonkívül katasztrális holdankét 20 dinárt és 25 kéve szárat. Ha csak kukoricaszedésre szeg ődik, a termés egy nyolcadát kapja csöves kukoricában, azonkívül katasztrális holdanként 15 kéve szár és 10 dinár j ár neki. A cukorrépa megm űveléséért a munkása termés egy negyedét kapja. Búzaaratásért ,egy tizedet, de ez nem lehet kevesebb, mint 100 kg katasztrális holdanként. Azonkívül .a szalma egy tizede és katasztrális holdanként 5 kg kenyér vagy liszt, 2 kg burgonya, 1 kg zsír vagy szalonna és 10 dinár jár a munkásnak. Cséplésért a munkásak az elcsépelt búba 4 0/0-át és élelmet kapnak, ha .a gépnél 24 munkás dolgozik. A cséplési munkaid őt nem állapítatták meg. A szerz ő dés egyúttal leszögezte, hagy aratás idején nem lehet a falu határában idegen munkásakat alkalmazni, és azoka földbirtokosok, akiknek •aratбgépük van, csak öt láncot arathatnak le géppel, a többit kötelesek aratórészre kiadni. Ugyanilyen rendelkezéseiket tartalmazott a péterrévei paritáso б bizottságban kötött megállapodás is. A turij ai paritásos bizottság is hasonló megállapodást kötött az zal az eltéréssel, hogy a csépl őmunkásóknak az elcsépelt búzából nem 4, hanem 3%,-ot állapított meg, az aratógép-tulajdonosaknak padig csak azt tiltotta meg, hogy részért vállaljanak aratást. Az említett szerződésektől ez a megállapadas abban tért 11, hagy Turij án szerz ődésbe foglalták: •a 17 évesnél fiatalabb munkások és n ők 20%-kal kisebb napszámot kapnak. A május 4-i óbecмsei mиgállapadással, amellyel a mez őgazdasági munkások teljes gy őzelmet arattak, és az utána kötött szerz ődésekkel korantsem szűntek nieg a vidék proletariátusának akciói. A munkáltatók már a következ ő napoktól kezdve szüntelenül a megkötött szerződések megszegésére törekedtek. A becsei gazdakör a községi elöljáróság útján már május 11-én fellebbezéssel fordult a bánsági paritásos bizottsághoz ,és kérte, hogy „az ábecsei járáshoz tartozó községek paritásos bizottságainak a. mez őgazdasági munkásokra vonatkozó megállapodásait ne fogadja el, mert a május 4-i megállapodást terror nyomása alatt hozták". A bánsági paritásos bizottság azonban néhány újabb levélváltás, a paritásos bizottságok jegyz őkönyveinek felülvizsgálása és a Mez őgazdasági Munkasak Országos Szövetségének beadványa után, június 8-án azt válaszalti a földbirtakosdk május 11-i beadványára, hagy elutasította a fellebbezést, és meger ősítette a paritásos bizottságok május 4-i ülésének határozatát. Időközben .a Mezógazdasági Munkások Országos Szövetségének péterrévei helyi szervezete is panasszal fordult a bánsági paritásos bizottsághoz: „a munkaadati neon hajlandók teljesítem a vállalt kötelezettségeket", ezért a bonsági paritásas bizattsá.g közbelépését, „vagy a sztrájk engedélyezését kérik". Nyáron Turij án is újabb összeütközésekre került sor, mert a munkaadók, illetőleg a cséplőgép-tulajdonosok a június 11-ei megállapodással ellentétben idegen munkásakat akartak alkalmazni. Ezért a helybeli paritásos bizottság több eredménytelen ülése után, a mez őgazdasági munkások a munkaadók önkénye miatt panasszal fordultak a királyi báni hivatalhoz, illet őleg a bánsági paritásos bizottsághoz, mire az a következ ő rendeletet küldte az óbecsei járási f őszolgabírónak: „ ... Utasítsa rögtön a községi elnököt, tegyen intézkedéseket a miniszter úr 313-5994/928. számú rendelete 1. pontjának szigorú végrehajtására". Ez a rendelet el őírja: idegen munkásokat csak akkor
lehet alkalmazni, ha a paritásos biizattság el őzőleg megállapítja, hogy a helységben nincs több munkanélküli. A cséplésért járó bér is vitás volt Тuriján. A június 11-i megállapodás az elcsépelt búza 3%-át és élelmezést rögzített, a munkaadóknak azonban a paritásos biiz оttság elnöke, azaz a községi elnök szavazatával sikerült ezt 2,5 0/a-ra és élelmezésre csökkenteniük. Amikor ezt a határozatot közölték a községháza el őtt összegyűlt munkásakkal, azok egyhangúlag tiltakozva kij el.entették, hogy ennyüert nem dolgoznak. A munkaadók azzal érvelteik, hogy már csak a gyengébb munkások maradtak, ezért fizetnek kevesebbet, a négy csépl őgép-tulajdonos pedig nem volt hajlandó helybeli munkásokat felvenni. A srbabrani csendőrség azonban július 13-án el űzte a gépektől az idegen munkásokat, és kényszerítette a csépl őgép-tulajdonosokat, hagy helybeli munkásakat alkalmazzanak. Hasonlóképpen próbáltak eljárni szeptember eleién a tsrbabrani birtokosok is. Boszniából akartak munkásokat szeg ődtetni, hogy ezáltal csökkentsék a még május elején aláírt kollektív szerz ődésben megállapított napszámot. Azonban a munkások tiltakozása miatt aг újabb sztrájktól retteg ő munkaadók kénytelenek voltak a szeg ődtetett munkásokat elbocsátani, és helybeli munkásokat alkalmazni. Ezzel véget ért az óbeesei és járásbeli mez őgazdasági munkásak akciója. Egészben véve sikeres volt, mert az agrárproletariátus a kollektív szerz ődések kiharcolásával nagy anyagi gy őzelmet vívott ki. De ezzel még nem merül ki az akció nagy jelent ősége, ugyanis ezek a sztrájkok — abban az évben az els ő vajdaságii , sztrájkok — példásukkal rendkívüli módon elđsegítetbék más, els ősorban a környékbeli helységek mez őgazdasági munkásságának harcát. Az agrárproletariátus megmozdulásaival párhuzamosan az óbecsei gyári és kisipari munkásak is harcot folytattak. Csatlakoztak a rlájus 4-4 általonos tiltakozó sztrájkhoz, majd folytatták külön akciójukat és sztrájkjukat, els ősorban gazdasági és egyéb jogaik kivűvásáért. A május 4-i sztrájkot újabbak követték: .a Dráva Kefegyárban, Kđniig Már kefegyárában, az építkezési iparban, Weigner Károly kőfaragó üzemében, Mencsik János textilgyárában. A sztráíkoló munkásak els ősorban béremelést és a knllekfiv szerződés megkötését követelték. A sztrájkakciókat az ORNS, URSS és az ORS tagozatai iiránvftották, Az események további menetében ennek messzemen ő következményeü voltak, us.*vanis az említett szervezetek nem voltak egységesek, egymástól elkülönülve íiránvították akcióiukat, egvéni tárvalósokba bocsátkoztak, és külön kötöttek szerződéseket. Közös fellépés helyett az akció több külön sztrájkra szakadt. A megőrzött, de nem feltétlenül biztos adatok alapján az alábbi táblázatban bemutatjuk a foglalkoztatott és a sztrájkóló munkások számát:
11142 I
Vá1i1a1at
A sztrájkolók száma
1i foglalkoztatottak
száma
z Férfi
Nő
Összesen
Férfi
~
Nő Üsszessn đsszesen
Mencsik János 122 Drava 60 Кőnig Mór 13 Weigner Károly 30 Ёpіtkez ёsi ipar (5 szakma) 100
300 50 10 —
422 110 23 30
113 58 8 30
289 33 10 —
402 91 18 30
—
—
100
100
—
100
—
CSsszesen
360
685
309
332
641
44
325
20 19 5
Négynapos sztrájk után kollektív szerz ő dés jött létre Stern Béla, a Drava Kefegyár tulajdonosa, és az ORNS tagozata, illetve K őnig Mór kefegyáras és a szakszervezet (között. A május 7-én megkötött els ő .kollektív szerz ődés 10 pontban foglalta össze a Drava Kefegyár munkásainak és tulajdonosának jogait, kötelességeit. A kollektív szerz ődés rendelkezései szerint: a munkaadó semmivel sem gátolja a munkások szakszervezeti szervezkedését, és els ősorban szervezett munká зΡokat alkalmaz; a munkaidő napi 8, illetőleg heti 48 óra; a munkavédelmi törvény .értelmében a munkások bizalmikat választanak; a munkaadó kötelezi magát, hogy a tanoncok felvétele és kiképzése tekintetében betartja az ipartörvény rendelkezéseit; a felmondási idő 14 nap; a szerző dés megállapította gaz akkordbéreket és az órabéres munkások bérét: az órabér 2,5 dinár; a munkások !kitelezték magukat, hagy engedély nélkül nem hagyják el munkahelyüket, és minden munkát rendesen elvégeznek; a munkások május 11-én munkába állnak; mindarra, amit nem foglaltak szerz ődésbe, a hatályos törvényes el őírások érvényesek; a szerződés egy évig érvényes. A kollektív szerződés olyan akkordbéréket állapított meg, hogy egy közepes képesség ű munkás a korábbi 7-14 dinárral szemben
napi 20 dinárt, - egy munkásnő pedig 16 dinárt kereshetett. Josif Kankelj• munkafelügyel ő a népjólétrés közegészségügyi rninisztériumnak küldött j elentésében azt írta, hogy •a szerz ődés szerint a munkások bére 42,8---128,6 І/a-ka1 emelkedett. A Kő nig Mór kefegyáras és az ORNS tagozata }között létrejött szerződés szintén a munkásak gy őzelmét jelentette: a munkások az •addigi napi 7-15 dináros bér helyett ugyanazért a munkáért napi 15-20 dináros munkabért kaptatik. A szerz ődés pontjai, a hatodik pont kivételével, majdnem teljesen egyeztek az el őbb említett szei•-
11143 I ződés rendelkezéseivel: minden munkam űveletre külön munkabért írt elő, a munkásoknak 2,5, a an,unkásnőгΡknek pedig 2 dináras órabért állapított meg, a küls ő munkáért 18 dinár volta napszám, a túlórázásért 50°/a-kal magasabb bért írt el ő. A szerződés kötelezte a munkásokat, hogy május 11-én munkába álljanak. E kollektív szerz ődés anyagi jelent őségére az világít rá legjobban, hogy a munkafelügyelő jelentése szerint a munkások bére 26,6114,3%-kal emelkedett. Két nappal később, vagyis május 9-én 100 építkezési ipari munkás is kollektív szerz ődést kötött 5 munkaadóval. Ezeknek a munkásoknak +a sztrájkját az Épít őipari Munkások Szövetsége szervezte és irányítatta, amely az URSS 'kötelékébe tartozott. A kollektív szerz ődéssel a munkások kivívták, hogy a napi 12 órás munkaid ő napi 10 órára csökkenjen és a munkabérek átlagosan 20 0/a-kal emelkedjenek. Az , említett kollektív szerz ődések megkötése után már csak két vál4alatban sztrájkoltak +a miunkások: Weigmer Károly k őfaragó üzemében rés Mencsik János textilgyárában. A k őfaragók sztrájkját az ORS irányította, amelynek Zágráblaan volta központja, a textilgyáriakét pedig a Belgrádban székel ő ORNS. Ezért. nem is jöbt létre. köztük szorosabb együttm űködés. Többszöri tárgyalás ,és külön megbeszéléseken vitatott javaslatok után megállapodás jött létre, és a szervezet kollektív szerz ődést irt alá Weigner Károllyal. A szerz ődés napi 8, azaz heti 48 órás munkaidőt állapíto+tt meg. A munkaadó . kötelezettséget vállalt, hogy a túlórázásért 50 0/0,-kal többet fizet. A szerz ő désben munkásünnepnek ismerte el május elsejét, és hozzájárult munkásbizalmiak ,megválasztásához. A szerződés a' dag 2C+°/o Јkal növelte a sztrájk el őtti napszámot, illetőleg órabért. A munkaadó kötelezte magát, .hogy nem gátolja a munkások szervezkedését, minden munkást visszavesz, és nem üldözi a sztrájkban részt vett munkásokat. Az ORS helyi szervezete is lerögzítette, hogy nem üldözi a szervezetlen munkásakat. A szerz ődés végül kimondta, hogy a munkások a szerz ődés aláírását követ ő napon munkába állnak. Ezzel még ,egy sztrájk véget ért. A munkások jelentős béremelést harcaitak ki: a kezdetben követelt 5C$V0 helyett 20°,% 0 kal +emelkedett a ,munkabér. Ugyanazon .a napon a textilgyári munkásak ;sztrájkja is befejez ő-dött. Amegkötött kollektív :szerz ődés a takácsók és szöv őnők akkordbérét 10, a fonalazókét 5 0/0, kal emelte, a többiik bére változatlan maradt. A munkaid őt napi 8, illetőleg heti 48 órában állapította meg. A szerzódésben a munkaadó , kötelezettséget vállalt, hogy semmivel sem gátolja .a munkások szervezkedését, a tanoncdk felvétele és kiképzése tekintetében betartja az ipartörvény rendelkezéseit, nem üldözi a sztrájkoló munkásakat, és nem bocsát el senkit a .sztrájkban való részvétele miatt. Továbbá a szerz ődés 14 napos felmondási id őt állapított meg azzal a kikötéssel, hogy a munkaadó ,és a munkások csak a bérfizetés napján mondhatnak .föl. A munkásak kötelezték magukat, hogy minden munkát rendesen elvégeznek, és szándékosan nem okoznak kárt. A szerz ődés kimondta, hagy a vállalat munkásai minden év januárjában bizalmiakat választanak, akik bármilyen esetleges viszályban vállalják a közvetít ő szerepet a munkásak és .a munkaadó között. Végül a szerz ődés úgy rendelkezett, hogy a munkások május 18-án reggel 6 órakor álljanak munkába. Ezzel az óbecsei gyári és kisipari munkások utolsó 1936. évi sztrájkja is befejez ődött. Egészben véve aztmondhatjuk, hogy a város munkásainak ezekkel az .akciókkal sikerült lényegesen növelni a. munkabéreket, csökikenteni a munkaid őt és javítani az .egyéb munka-
1 1144 I feltételeket. Ha azonban szervezettebb a helybeli proletariátus, szilárdabb a JKP helyi szervezete, szervezetileg egységes a szakszervezeti mozgalom, akkora gyári és ipari anunkásság, az agrárproletariátus harca még eredményesebb lesz: 1VZéretüknel, erejüknél, az asztályharcas erők megerősödésénél, nemcsak a város, hanem a távolabbi környék közvéleményének mozgósításánál, más várasak és falvak proletariátusára valóer őteljes hatásuknál fogva ezeknek a sztrájkmozgalmaknak átfogóbb j elentőségük is van. Ezt igazolja a munkaadók hitványsága, tehétetlensége, rettegése és az a körülmény, hogy a hatóságokkal érs a rend őrséggel karöltve váltig igyekeztek kinyomozni, zaklatni, megvádolni és letartóztatni a május 4-i általános sztrájk munkásaktivistáit. A sztrájkok lezárulása után meg akarták szegni a kollektív szerz ődések rendelkezéseit, új munkásokat szándékoztak felvenni, hogy elbocsáthassák a nekik nem tetszőket, mert újabb munkásakcióktól tartottak. De a sztrájkok után a szakszervezetek szembetún őаn megszilárdultak, és olyan határozott elszántsággal reagáltak a munkaadók örikéлyes és törvénytelen eljárásaira, hogy a legtöbb újabb asztályösszeütközésben a munkások megvédték kiharcolt vívrnányai+kat, és az összeütközésekb ől majdnem mindig győztesen kerültek ki. Ezért — habár voltak bizonyos szervezeti fogyatékosságai — az óbecsei és környékbeli proletariátus tamadó jelleg ű akcióival lényegesen javított anyagi helyzetén, és a helyi osztályösszecsapásokban végeredményben teljes erikölcsi-politikai gy őzelmet aratott. Kollin József fordítása
FORRASOK ЁS IRODALOM
Vajdaság Autonóm Tartomány Tđrténelmi Levéltára, Sremski Karlovci. A Dunabánsági Királyi Báni Hivatal VI. Ügyosztályának 1936. évi iratállománya. A Népszava, Munkás i уjság, Reggeli tујság, Naplб, Srbobranski glasnik és a Dan címíí újságok 1936. évi számai. A Socijalni arhiv címfa folyóirat 1936. évi számai.
A szemtanúk nyilatkozatai. A Jugonláv Mezđgazdasági Munkásak Országos Szi тvetmégének 1936. évi jelentése, lovi Sad, 1937. Az 1931. március 31-i népszámlálás végleges adatai, I—IV. kötet, Belgrád, 1937-1940. Statistički godišnjak 1937, Belgrád 1938. SveФozar Markovié: Problemi poijoprlvrednog radništva u Vojvodíni, Belgrád, 1939. Löbl Arpád: Sindikalna borba agrarnog proleterijata, Rad, Belgrád, 1954. Miloš Miškav és Dušan Samardžija: Predjeni put, Becse, 1955.
SZEMLE
KÜLTÉSZET ÉSE5SZÉ Slavko Leovac: DRAMA POEZIJE, Svjetlast, Sarajevo, 1963
A lírai esszé és a megközelít őleg tudományvas eszszé két útiránya közül Slavko Leavac a másodika választotta. M űvében megőrzi az esszé jellegzetes szabadságát a kritikával szemben, amely sohasem lépheti át tárgya (a dolog, a m ű) kereteit. Az esszének ez a típusa ellentéte a megjelenés pillanatával elmúló, újsá_ gok hasábjain megjelen ő esszének., de ellentéte a francia irodalomban (Maurice Blanchotl jól ismert lírai esszének is. Leovac a tudományosság pretenziój óval alkot, de esszéinek csak alap] át, indítékát képezik a tudamányas módszerekkel elért eredmények. Abban a pillanatban, amikor ezeket az erednnyeket k ö z 1 i, az esszéíró látszólagos szabadságát állítja módszere kózéppontj álas. Tehát Slavkc Leavac ügyesen, rafináltan f űzi össze a tudományos módszer el őnyét a szabad közléssel. Ez a jellegzetessége bizonyára kiemeli Leovaccot a nap nap után megjelenő impresszionista esszéírók sorából, de ugyanakkor a tudományos módвzereket felmutató „tanulmányírók" alkotásainál népszer űbbé, olvashatóbbá teszi m űvét. Minden alkotásban legintenzívebben a személyes. szubjektív szenzibilitás hat. Slavko Leavac az essze szabadságát alkalmas f c r mának tartja arra, hogy az individualis érzékenység jelmutatásával közöljön bizonyos tudamányas megállapítás kat. Virgínia Woolf írta le a modern esszér ől, hogy az magába zár bennünket, de semmit ől sem zar el; Leovac essz&inek éppen szubjektív hangvitele az, ami az esszé kérdéskomplexumnába „zár" bemnünket, s kiindulópontjának megközelít őleg tudom,ányas méretei azok, melyek nem zárnak el semmit ől, inkább feltárnak, felfednek. Három központi kérdés határozza meg Slavko Leavac esszéinek új kötetét:.a tradíció és a m űvészet
11146 I összefügg ő viszonya az első probléma, a m.ásodіk a művészi alkotás és a művész egységének és különbségének felvázolása, az alkotás és az alkotó nietamorfózisának jegyében, a harmadik kérdés pedig a költészet, mint a veszélyeztetett életf оrma, lehető kiútja a mai állapot zsákutcájáböl. Ilyen értelemben osztotta fel .könyvét három részre: A tradíció és a m űvészet, A m űvész és a művészi alkotás metamorfózisa, valamint A költészet jelenvalósága. A három központi kérdés összefüggése, amely a könyv globális jelentését meghatározza, minden bizonnyal a költészet specifikus megvilágításában van: Leovac a költészetr ől mint az ember, a Totális ember egzisztenciá.jaról beszél, tehát a. művészet humanizmusáról. Más szóval a könyv tendenciája nyilvánvaló: megközelítőleg helyes feleletet adnia költészet id őszerű kérdéseire. A költészet időszerű kérdései közé tartozik — Hegeltől máig különféle formában ismétl ődik —, hogymegsemmаsíthet ő -e, megsemmisülhet-e a költészet. Sokan lakféle választ adtak erre a kérdésre. Hogy Slavko Leovac könyvében ez centrális kérd:és, az egyáltalán nem véletlen, mert a gondolkodókat., e1sősorban a költészetr ől gondolkodókat változatlanul nyugtalan ítj a. Nyugtalanít] a, mert kimerít ő vagy megközelit ően elfogadható választ még alig adtak. Mindig új formában, új ' komponensek hozzájárulásával merül fel ez a kérdés, bár — s erre az utóbbi kuta+,ások immár az argumentumok erejével mutattak rá —• világos el őttünk, hogy inkább a kérdésben, mint a költészetben kell kételkednünk. A költőt, az alkotót mint egyéniséget, szubjektumot vizsgálva állapítatta meg Leovac: „De csak az az egyéníség lehet m űvészi egyéniséig, aki alkotva törekszik megsemmisülni azáltal, hogy valami alkotást teremt." (61. old.) E recenzió határain túlmen ő kérdéskompleхumot feszeget ezzel Leovac: az átalakulás (a megsemmisülés) és az őszinteség kérdéseit. Leovac megállapítása szerint a m űvész művével egу utt alakul ki és alakul át, abban a világban semmisül meg, melyet alkotásával teremt; milyen szerepe van ebben a folyamatban az őszinteségnek? Az őszinteséget csak kiindulópontként tartja lényegesnek Leovac, az alkotás folyamatában mellékessé válik, sőt el is tűnhet. Sok esetben éppen a .nem őszinte művek válnak igazi művészi alkotássá. Erre ,a megállapításba Leovacot a legismertebb irodalmi és m űvészeti példák jogosították fel.. Leovac álláspontját a költészet jelenvalóságáról írt esszéje fejezi ki legvilágosabban. A kérdés feltevése mar megjelöli gondolatainak irányát: „Mi marad más hátra, ha .a költészetet véd- j ük, mint hagy a múltra hivatkozzunk, s higgyük és másakat is nyerjúnk meg hitünknek, hogy a költé-
11147
I
szet megsemmisíthetetlen, mert imma аnens a humanizmussal és az emberi alkotassa)?" (115. old.) Végül ki is mondja: „Mégis, úgy hiszem, minden alkotás, bár egyik oldaláról, de latens költészet." (121. old.) Az, hogy az emberi tevékenység explicite .költéstiet, ,természetesen még nem elég a költészet védelmére, de elég arra, hogy a kóltészet megsemmisítésé'ben, megsemm.isül'ésében kételkedjünk. Ez a megállapítás többet is fejez ki, mint amennyit maga a költészet megtehet; arra késztet bennünket: kételkedjünk abban, hogy a .költészet egyáltalán védelemre szorul. Maga az emberi tevékenység, mely „latens költészet'', védi leginkábba .költészetet. Természetesen Leavac megállapításai nem adhatnak kimerítő választ ezekre a kérdésekre. Ezt a megtarpanast els ősorban magában az esszében s Leovacnak gaz esszér ől alkotott véleményében kell keresnünk. Az esszé problémáiról szóló rövid írásában az eszszé efemer voltáról beszél, arról, hogy az esszé mindenkar a kérdezés és a szkepszis igazi formája volt, hogy sohasem törekedett az egészre, a teli esre, inkább csak a részeket, a kérdés részlejét elemezte: az esszé természete határozza meg tehát f оrm,áját és távlatait is. Félreérthetetlen Leovac ambíciója.: biz оnyos égetб kérdések felvetése, s ha lehetséges, akkor magában a kérdésben sugalmazni a feleletet, a megoldást, de azt minden visszatetszb pretenzió nélkül, megelégedve ,azokkal a példákkal, melyek jelentése hazzájárulhat .a megoldás látszatához. Nem nagy esztétikai kérdéseket feszeget, nem az esztétika örök érvényű problémái nyugtalanít]ak: inkább menekül azoktól. A költészet örökös problémái érdeklik. A költészet forrása és a költészet végtelenje az a két legérdekesebb probléma, melyeket felváz оl; ezeket azonban nem úgy tünteti fel, mint az esztétika kérdését, hanem els ősorban magának az alkotásnak .a problémájaként. Éppen ezért esszéiben nem közöl önálló elméletet semmir ől sem, megelégszik mások elméletének részleges ismertetésével: inkábba jó értelemben vett ekletikusság felé :törekszik, mint az örök érvény ű 'igazságok felé. Talán a dogmától való félelmében teszi ezt, vagy ez a modszer teheti leg• inkább telítetté az esszé sz űkös fo rmá j át? „Az ilyen esszéírót nem az készteti esszéírásra, mintha képtelen volna tanulmányt vagy regényt, verset vagy memoárokat írni, vagy mintha laboratóriumi megfigyelésekkel és matematikai kísérletekkel nem juthatna eredményekhez. Számára az esszé valami lényegnek különös, közvetlen közkése, amely átütő, bátor és szuggesztív." -- írja könyvében, s úgy tetszik, magáról beszél. Az esszé kérdésfeltevésén és a megoldás, ,a látszólagos megoldás közkésének ez az „átüt ő, bátor és ~
1 1148 I szuggesztív" modja az a cél, melynek elérésére többkevesebb sikerrel nemcsak Slavko Leovac, hanem az esszéírók nagyobb része is törekszik. A közlésnek éppen ez a módja menti meg az esszét az id ő előtti elmúlástól. A közlés módja azonban csak abban az esetben érvényesülhet, ha az a „valami lényeg" önmagában is szuggesztív és átüt ő. Tehát az esszé érvényesülésének nem magában a módszerben van a gyökere, bár attól elvonatkoztatnunk nem lehet, haneлl n^.indenekelőtt abban, amit közöl, a lényegben. Tehát egyáltalán nem találjuk mellékesnek azt, hogy valaki regényt, verset ír, avagy laboratóriumban kí sérletezik. Abban a pillanatban, amikor az esszéíró valóban esszét ír, bizonyára képtelen volna regényt vagy verset írni, esetleg laboratóriumi felfedezéseket tenni. Ebben látjuk Leovac szemléletének egyik ,szembeötl ő hiányosságát. Nem figyelt fel arra a kényszerűségre, amely lehető vé teszi az esszéírónak és a regényírónak, a költ őnek is azt, hogy m űködjön, tevékemykedjen. Ettől a megjegyzéstől eltekintve azonban nyilvánvaló Leovac esszéinek a min ősége: lényegüket úgy közlik, ahogyan csak az esszé és az esszéíró teheti, s éppen azzal a ,kényszer űséggel, mely tevékenységre serkent. (B. J.)
A TÁRSADALMI IGAZGATÁS JUGOSZLÁVIÁBAN CIKKEK ÉS BESZ ЕDEK GYiJJ тEMЕ NYE 1950-1960, Farum Könyvkiadó, Novi Sad, 1963
Tito, Kardelj, Kidri č, M.ilentij e Popavi ć, D juro Salaj, Čоlakavić , Miha Marinko, Lidija Šentjurc, Mijalko Tudorovié, Vukmanavi ć cikkeit és beszédeit tartalmazza a Farum kiadónak ez az 500 oldalas könyve. Szerbhorvát nyelven 1960-bam jelent meg, magyarul kissé megkésve kaptuk kézbe, ám olyan - jól jött, és a három év alatt annyira nem vesztett id őszerűségéből, hagy ezt a mozzanatot most igazán mellőzhetjük. Némely írás valamilyen: konkrét eseményhez füződik. igy Tito A gazdasági vállalatok munkásönigazgatásáról címmel 1950-ben a Szövetségi Népképviselőházban mondott beszédet, Kardelj A népi forradalom tíz éue című beszámolóját a Szlovén Felszabadítú Front III. kongresszusán olvasta fel. Az ilyen és a rnás természet ű írások azonban nem csupán az egyes események išmertetésére, magyarágyására, jelent ősé-
-
11149 I
gük méltatasáхa szorítkoznak, hanem tarsadalmi életünk gyakorlati kérdéseјnek, fejl ődési elveinek megfogalmazását is tartalmazzák. Elsősorban ez a jelleg menti át őket ,a mának, ez teszi indokalttá, hagy így együtt, könyv alakban is megjelenjenek. Tito az említett beszédében feltette a kérdést: „Vajon eszerint ezek a dolgozók, akik ilyen er őf eszítéseket tesznek, akók ekkora lendülettel és áldozatkészséggel igyekeznek minél többféle árucikket előállítani, akik ekkora tetter ővel építik az . új gyárakat, új létesítményeket, új vasutakat és más egyebet, akik hozzánőttek a gyárhoz — ez abból is kitűnik, hogy újításokkal .tökéletesítik ,a munkaeszközöket —, hát ezek a dolgozók nem képesek arra, hagy saját maguk igazgassák gyáraikat?" A válasz rövid és hatáxozott: „Természetesen képesek. Alkalmasak az igazgatásra. Az új munkások pedig, .akik ezután j önnek a gyárakba, bányákba és más vállalatukba, majd megtanulják elvtársaiktól". Akkor csak igy vet ődhetett fel a kérdés, éís csak ez lehetett a helyes válasz. Azóta ni Ёх újabb prablámák meгrültek fel az önigazgatással kapcsolatban. Nap nap után felelnünk kell valóságunk újabb kérdéseire. De mert a mai helyzet, a mai kö г ülдnények és viszonyok fejlődésünk szerves részét, egy szakaszát .alkotják, megerte лi csak úgy tudjuk, ha az előzményekkel, az előbbi szakasz prablematikáj ával is megismeтkedünk. Az első lépések után felszínre bukkantak a decentralizáció és demokratizálódás kérdései. Az új viszonyok között az államigazgatás szerepe is változott, a polgár helyzetéhez, a községek és járások berendezéséhez haso пэióan. Új formában jelentkeztek az általánas és egyéni érdekek összehangolásának problémái, s mindez más-más viszonyok között, másmás fejlettségi szintű vidékeken. Nehézségek, kérdések, feladatok. Kimeríthetetlen lenne a felsoriotlás, hiszen a gyakorlat mindig újabbakat hoz magával. Részesei vagyunk a gyakarlatnak, és ez szabja meg viszonyulásunkat, állásfoglalásunkat is. Mert: „1V1;a a mun,ásosztály az az alapvető haladó társadalom er ő, amely az új társadalomért vívott harsban nemcsak saját osztálytörekvéseit és érdekeit hivatott megvalósítani, hanem ennek keretében az egész társadalom szükségleteit is... Megta lálnдΡ a szocialista társadalmi rendszer karikrét, az adott, által,ánоs éts sajátos feltételeknek megfelel ő farmáit — ez ma a szocialista országok munkásmozgalmának létfeladata". (Mirko Perovié : Utószó) Vagy: „Ezen az úton ugyanis a termel ők a társadalтni fejlődés történetérben el őször válnak egyben igazgatókká is, ami azt jelenti, hogy megkezd ődik az osztálytársadalom történelmi megoszlásának és ellentmondásáinak, a szellemi és fizikai munka, az
11150 I
igazgatók és termel ők közötti különbség — kiküszöbölése". Hagy az általanоs elképzelésből konkrétan mi valásul meg ma és mi holnapután, mennyire jutnak kifejezésre -a gátló vagy a folyamatot meggyorsító er ők — az sok-sok tényez őtől és mozzanattál függ. Ez a könyv a maga mád j án hozzá] árul ahhoz, hogy egy pillantást vetve eddigi utunkra, egyre világosabban lássuk helyzetünket, rádöbbenjünk feladata nkra, am еlyek megvalósításában éppen azokra vára legnagyabb szerep, akik „a társadalmi fejl ődés -történetében el őször válnak egyben igazgatókká is'. (bn)
A K Ő Ё S A VARAZSLAT VILAGA VZada li rošević : CRNI BIK LETA. V álogatás а rrvacedón .költ ők ifjabb nem=
zedékéndk költészetéb ől, Miad borec, Skopje és Fragmes, Novi Sad, 1963
Ez a gyűjtemény kétségtelenül fontosnak bizonyult. 'A kétnyelv ű kiadások el őnye és a gyűjteményt összeállító Vlada Uroševi ć (ő a fordító is) szempontjainak pozitívuma révén nagy érdekl ődésre tarthat számot: eltekintve attól, hogy Uroševi ć igyekezetéi nem az határozta meg,, hagy valamiféle kronologikus vagy ábécé sorrendbe állítsa a fiatal macedón költőket, s így ismertessen meg bennünket velük, hanem mindenekel őtt az, hogy a válogató egy olyan verskötetet adott kezünkbe, amely önálló m, űként is, nemcsak mint antológia megállja a helyét. Princípiumai szeгmélyesek, céljai is azok, s mégis, egy másik síkon, objektív képet nyújt a várogatás. Ez az objektív kép nem abból ered, hogy a könyv 22 névvel ismertet meg bennünket, hiszen az ilyen gyűjbemények sohasem fejezhetik ki költ őik érzésés érzelmi világának teljességét, s őt sokszor el is ferdíthetik, vagy legjobb esetben lesz űkíthetik azt, hanem abból, hagy tematikailag,, amennyire már a költészet egyáltalán visszavezethet ő valamilyen „tartalomra", megközelít őleg integrált költői és művészi tendenciát fejez ki. Viada Uroševič hararn részre osztotta fel a könyvet, három ciklusban közli a verseket. Az els ő ciklus (Átalakítva valami többe mint a név) ,a ;macedón vidék költői paysage-a; a déli vidék napsütötte és napégette mediterrán tája éppalyan intenzitással jelenik meg a fiatal macedón költ ők verseiben, mint az ugyanezen a talajon n őtt növények titkos lehelete; ezek a versek a vidék örömét és tragédiáját a táj tökéletességének szempanntjából formálják egy általá-
nos költői világképpé. Nem maradnak meg tehát a megszokott költői díszítés színvaпaláл,, a táj szépségén túl egy költői világ felé mutatnak. A második ciklus ('A láng bels ő felülete) világítja meg legközelebbről a fiatal rnacedön költészet famásait: „A mondák éjféli szövetéb ői, a legendák ezüstös szlaiból, az évszázad k álmaiból és a tegrnap valóságából építi ez .a költészet se égen, se földön lebeg ő várát." — írja a ciklus elé Vlada Uroševié. A görög legendának maоedán váltazaita önállóvá vált az évszázadak során, önállö világot fejez ki, teljeset és egészet, bár megőrizte a földközi-tengeri éghalat je цemzóit. Ebiben a csodás világban a harcosak és a kövek emlékeiben találta meg ez a költészet kiagaadha.tatla л forrását. De nem marad meg a vidék és •a tradíciö keretei között — ezt valóban hangsúlyozni kell —, hanem túljut azon, a mai ember képét is keresi, a mai költészet kérdései is foglalkoztatják. Erre mutat a könyv harmadik része (S nincs az a k ő). Az, hagy ebbe a ciklusba Uroševi ć azokat a verseket sorolta be, melyek az általános költ ői titkok keresése felé indulnak, nemcsak azt bizonyítja, hogy a világ égtájai is ismertek a fiatal macedón költ ők előtt, haneпn azt is, hagy éppen a vidék és a legenda, a monda vezette őket a költői kalandnak erre az úi fára, s az biztosítatta számunkra, hogy törekvétseik nem maradhatnak eredmény- .nélkül. A válogatás tematikájának áttekintése különös módon nem kötelez bennünket arra, hogy egy-egy névvel jéiöljük meg a tartalom jellemz őit, mert a kötetet összeállitö Uroševi ć éppen arra törekedett, hogy a fiatal macedön költészet integrált képét adja, s ne emeljen ki néhány nevet, néhány költ őt, bormennyire is nyilvánvalö az, hogy egy költészet eredményeit legpontosabban éppen maguk .a kötök egyéni érzékenységükkel és szubjektív magatartósukkal fejezhetik ki. Mindenesetre rá kell mutatnunk két összetev ő jellemvonasai.ra, melyek ered őjében globálisan, nagyvonalúan látjuk a fiatal macedón költészet értelmei törekvéseit. A könyv két els ő ciklusa is rámutat már erre a két jellemvonásra. Hogy mégis külön foglalkozunk velük, ezt az tette lehet ővé számunkra, hogy a vidéktől való függéségi viszony, mely nem marad meg a régió szűkös határain belül, és a ma`gia, a varázslat, mely -a költői •eszközök valöságát fejezi ki, ebben az esetben a tradíciö egy lényeges kérdésére, vetületére mutat rá. A tradlсiö itt nem röghöz k lrt égként, neon befelé fordulásként jelenik meg, tehát nem tárgyként, hanem mint kényszer, hatalmas szellemi lehetőség. A tradíció mindenkor az új farsása, azonban az új mindig a tradl сiö megsemmisítése felé tendál;
1 1152 1 kiemeli annak bizonyos vonatkozásait, mert halaszthatatlannak tartja azokat önmaga céljainak kifejezésére, megismeri. tehát a múltat, s őt eszközévé is fii, de ugyraлΡ'akkor neon marad meg sz űkös 'keretei között, meghaladja, megsemmisíti. Alaposan i.lliusztrálják ezt a gondolatot .a fiatal macedón költ ők versei. Lépésről Lépésre követni lehet soraik köz.ött y hogyan alakul a vidék és a legenda élménye, a k ő és , а varáгslat ismerete és megismerése, ez a két kiapadhatatlan forrás, a költ ői célok és eszközök, a szempontok és a távlatok el őzetes mértékévé, ellenőrzőjévé; s hogyan alakul át a k ő és ,a mágia teremtette bels ő költői egyensúly, a költ ő személyes, sajátos egyensúlyérzéke magában a famás távlataiban egy vil'ágat átfogó és világot teremt ő személyes költői szenzibilitássá, mely már túlnő a tradiciб hatá-
rain. A fiatal m:acedán költészet a tradíció ilyen értelmezésével érte el legsajátosabb ered лΡtiényeit. (
В. Ј. )
KR б NIKA
AZ IGAZSAG DIEN BIEN PIUROL 1953-tan egy középkorú francia tiszt, akit épp akkor léptettek el б ezredessé, lemondott rangjáról, és kilépett a hadseregből, mert igazságtalannak tartotta Franciaország harcát az inddkína hazafiak ellem. Szemébe mondta Salannak és Latourneaunak, az Indakinábaaz harcaló francia csapatok parancsnokainak, mi vár rájuk, s otthagyta a csatamlez őt. Az illetőt Jules Rоу-nаk hívják, ,kés őbb mint drámaíró lett ismert, s az algériaii háborúról írt könyve (La Guerre de l'Algérie) tette híressé. Ez a könyv néhány évvel ezel őtt jelent meg, s megjósolta a franciák utolsó nagy gyarmatának sorsát. Most van sajtó alatt R оу legújabb könyve, mely a Dien Bim n Phu-i csatáról szól (La Bataille de Dien Bien Phu), s a francia közvélemény n аgу érdeklődéssel tekint megjelenése elé. A Figaro Littéraire munkatársa meginterjúvolta R оу-t. Alább közöljük a beszélgetés érdekesebb részeit. Arra a kérdésre, miért szánta el magát ennek a könyvnek a megírására, R оу ezt válaszоo tа : — Hosszú történet ez. Az volta kívánságom, hogy reh-abilitáljam a hadsereget ... Jogunk van megróni a hazát, mert megengedte, hagy a hadsereg ilyen értelmetlen vállalkozásiban pusztuljon el. Nem a hadsereg a b űnös, hanem a kormány és a francia nép ... A katonák harcoltak — mást nem tehettek. Roy két évvel ezel őtt kezdett el dolgozni m űvén. Áttanulmányozta az indokínai háborúra vonatkozó összes okmányokat és könyveket, beszélgetett a harcok részvev őivel. Sok titkos irathoz is hozzájutott, habár ez nem volt könny ű feladat, mert annak idején igen szigorú volta titoktartás, semmilyen tárgyalásom nem vezettek jegyzárk бnyvet, s minden idevágó írást elégettek. Rоу-nаk mégis sikerült megvilágítania a nagy vereség hátterét: az akkori francia .kormány elvakultságát, Bidault külügyminiszter optimizmusát, a felel ős kormányférfiak, valamint Ely vezérkari f őnök végzetes tévedéseit. Rоу a helyszínre is elutazott, s adatokat gy űjtött azokról a borzalmakról, melyek megtörték a francia hadsereget: holttestek hegyei, sebesültek ezrei, akiket újra harcba vetettek, mielőtt még fölépültek volna, járványok, kétségbeesés. R оу Giap tabornokkal, az ostromlók parancsnokáve: is beszélgetett, s meggyбződhetett, hogy az indokínai parancsnok kit űnően ismerte a franciák harcászati módját. A franciák azonban megvetették ellenfelüket, lenézték taktikáját. Dien Bimn Phu 1954. május 7-én esett el. A franciák 1500 halottat vesztettek, sebesültjeik szárny meghaladta a tízezret. A Viet Minh vesztesége húszezer f őre tehet ő, ebből tízezer a
I 1154 I halott. A veszteség oka a harcosok gyenge fegyverzete. A Viet M.inh mégis győzött. — Hadseregünk tévedett — mondta Roy. — Hadseregünket becsapták. A hadsereg azt hitte, keresztes haborúba vezetik. Csakhogy ritkán lehet legy őzni azokat, ,akik a szabadságért harcolnak. A Viet Minhnek nem voltak se ágyúi, se repül ői, de gaz egész lakOSSág támogatta. Míg a csata folyt, a civilek és aszszanyok szállították а seьesйІtІket, s lő szert vittek az els ő vonalba. Lábtara egy súlyosan ,sebesült vietnami vezérkari tiszt naplóját. бráról őrara számolt be az eseményekr ől. A tények megegyeznek azzal, amit én már el őzőleg tudtam. Roy könyve 300 oldalon beszél a Dien Bim n Phu-i csatáról, ehhez járwl a szerz ő 200 oldalas kommentárja, titkos iratak, okmányok, jelerntések, statisztikai adatok és 32 oldal képanyag. — Azt hiszem, elmondtam az igazságot — jelentette ki Roy. — Remélem, ez a könyv sokaknak kinyitja a szemét. A Dien Bim n Phu-i vereség igazi el őidézői, az igazi bűnösök azok, akik a hadsereget egy végzetes, fölösleges, rohadt háborúba húzták be, amely ,már előre vereségre volt ítélve ... A legnagyobb vereségek is tehetnek egy szolgálatot: lehet ővé teszik, hogy elkerülhető legyen a többi vereség. Nincsenek fölösleges fájdalmak, áldozatok. Ha megértjük a dolgokat, látni fogjuk, hogy senki sem hal meg hiába. Ennyi ostobaság, ennyi bátorság .. . Mindez nem veszhet kárba.
VSZEVOLOD IVANOV HALÁLA Meghalt Vszevolod Ivanov orosz író. A Lityeraturnaja Gazeta ebből az alkalomból mindössze egyhasábos nekrológot közölt a harmadik oldalon (a lap négyoldalas). Ezenkívül közölte Konsztantyi.n Fegyin emlékezéseit Ivanovról. A nekrológ szerint Ivanov 1895-ben ,született egy falusi tanító családjában, Lebjake faluban. A szibériai forradalmi események, a polgárháború viharos évei, a partizánoknak a f ehérgárdisták és ntervenci оnistáak elleni harcai — m вlyekben maga is részt vett — formálták Iva.novot polgárrá és íróvá. Ivanov a forradalom el őtt, 1916-bon jelentkezett az irodalomban; cikkeit és elbeszéléseit a szibériai alapok közölték. Egyik elbeszélését elküldte Makszim Gorkijnak, aki mindjárt felismerte benne a nem mindennapi tehetséget. 1922-ben jelent meg 14-69. sz. páncélvonat cím ű műve, a szovjet irodalom klasszikus alkotása, amelyet kés őbb színdarabbá dolgozott át a moszkvai művészszínház kollektívájának segítségével; a színpadi változat fontos szerepet játszott .a fiatal szovjet drámai művészet fejl ődésében. A Lityeraturnaja GaF eta .Ivanov későbbi művei közül a Parhomenkóról szóló életrajzi regényt, továbbá Egy fakír kalandjai című regényét, Indiába megyünk című művét, elbeszéléseit és cikkeit emeli ki, felsorolja Ivanov írószövetségi funkcióit, megemlíti kitüntetését, s hangsúlyozza, hogy Ivanov továbbra is él a hálás olvasók emlékezetében. Nyilvánvaló, hogy Ivanovot háttérbe szorították, de a szovjet írók szövetségének lapja erről hallgat. Ezt a benyomásunkat megerősíti Lauis Aragonnak a Les Lettres Francaises-ben megjelent cikke. „Nem tudom, hogyan tekintenek odaát erre az íróra most, amikor már nincs az él ők sorában — mondja Aragon —, hisz az olvasók nagy része el is felejtette már. Igaz ugyan, hagy 6
I 1155 i sohasem szenvedett írásai miatt." Aragon emlékeztet azokra a szovjet írókra, akiket a csisztkák idején elpusztítottak, most azonban mind gyakrabban emlegetik őket a szovjet polgárok. „A .nemzedékek különböz ő módszerekkel változtatják meg a Parnasszust -- mondja Aragon. — Az én generációm szemében Ivanov a Páncélvonat alkotója marad; ezt a regényt mi a NRF kiadó Jeunnes Russe ,sorozatában olvastuk, vagy a Théatre Internationalban láttuk. Akkoriban Leon Moussinac irányítatta ennek a ,színháznak a munkáját. Nehéz elképzelni, hogy az orosz irodalom vagy a XX. századi szovjet irodalom történetét а РбnсёІv оnаt említése nélkül írják meg. Ez hihetetlen lelne. Eljön az idő, amikor a polgárháború romanticizmusára — mellyel az októberi forradalmat követ ő évtizedben az újkor legnagyobb szenvedélye vonult be az irodalomba — éppen olyan szüksége lesz :az embernek ahhoz, hogy felismerje önmagát, mint a sivatagban a szomjúhozónak a vízre. Habára fiatalok mindenben különböznek t őlünk, egy nap az ő ereikbe is beivódik az аa különös borzongás, melyet mi Ivanov, Babel, Visnyevszkij, kés őbb Janovszkij m űveinek olvasásakor éreztünk, mert hogyan is érthetnék meg a világot a kegyetlen napok muzsikája nélkül. Sok minden, amit a Szovjetunióban azóta írtak, s amit talán ra még gyakrabban olvasnak, nsin t Ivanov mű veit, ,elhalványodott már, s Ivanov mellett még inkább elhalványodik." ~
GOETHE MINT K б RESET A mai Amerikát szinte megbabonázta a pszichoanalízis. Ennek a divatnak egyik ;irodalmi terméke K. R. Eissler 1538 oldalas pszichaanalitikai tanulmánya Goethér ől (Goethe: A Psychoanalytic Study). A könyv részhtesen elemzi Goethe bizonyos komplexusait, a nagy német író műveinek, leveleinek és a kortársak vallomásainak alapján. Goethe egy alkalommal Lipcsében idegösszeroppanást kapott. Eissler azt igyekszik bebizonyítani, hogy Goethének akkoriban rövid, de heves szkizofréniás rohama volt. A betegség azonban .kedvezően hatott az íróra, sokban megkönnyítette alkotómunkáját. Eissler szerint a zsennalitás egyfajta neurózis. mely pszichózissal, perverzióval és kriminalitással van kapcsolatban. Bizonyos pszichikai terheltség a zseni felvirágozását idézi elő, másóknál azonban súlyos következményei vannak. Eissler úgy vélđ, hagy Goethének nagyszer ű „felszabadító mechanizmusa" volt: amikor a Werthert írta, öngyilkossági ösztönét ébresztette fel, s egy negatívumot pozitívummá változtatott. Goethének n ővére, Cornelia :iránti viszonyában dr. Eissler erotikus elemeket vél fölfedezni, ezeket a nagy író az Iphigeniában és az Egmontban szublimálta. Goethe példájának alapján választia el dr. Eissler a tudományos alkotást a művészit ől. A tudósoknak az a törekvése, hogy új elméleteket állítsanak fel, természetesen szintén alkotásnak számít, de filozófiai szemszögb ől nézve munkáiuk nem más, mint a már létez ő tengek átalakítása. Ha elkallódnának Einstein fölfedezései, a kés őbbi nemzedékek ismét felállíthatnák elméleteit; de ha Shakespeare m űvei tűnnének el, senki esem írhatná meg őket újra. Ez a megállapítás egy paradoxonnal függ össze: a tudósok már sokszor leírták a felszabadultság érzését és a kellemes állapotot, amikor kutatásaik váratlan eredményhez vezettek, a m űvészek azonban az alkotómunka folyamán szenvednek, gátlásaik vannak, boldogtalanok.
11156 I AZ EXCENTRIKUS G. B. SHAW HAZASSAGA George Bernard Shaw e хоentrikussága közismert volt. Charlotte Franciás Paine-Townhanddel kötött házasságát is mint excentrikusságának megnyilvánulását könyvelték el •annak idején. Erről a házasságárát Janet Dunbar könyvet írt Mrs. G. B. S.: A portrait (Mrs. G. B. S. arcképe) címmel. A nemrég megjelent művet a Time cikke alapján ismertetjük. Shaw-nak ez a Lhá.zassága 45 évig tartott, és igen furcsa volt. A 41 éves menyasszany nem dicsekedhetett se szépségével, se szellemességével, de — ártatlan volt. A 42 éves v őlegény pedig minden erejét latba vetette, 'hogy a londoni irodalmi körökben elterjedjen forró szerelmemnek híre. A fiatalassaony igen gazdag és el őkelő volt, de gyűlölte a nyilvánosságot. Az ifjú férj szocialistának vallotta magát, egy osöppet sem volt •el őkelő, s 'hírnévre vágyott. 1898-bon ,n ősült meg, híres drámaíró volt már, s reg lemondotta húsról meg a szeszről; házasságkötése után pedig — saját bevallása szerint — a nemi életről is. Charlotte-nak néhány romantikus szerelmi kalandia volt, többek között az ismert svéd íróval és orvossal, Axel Munthéval, a San Michele regénye szerz őjével, T. E. Lawrence-szol, akinek öregas szony korában meggyónta titkait. Shaw volta harmadik híres ember a sorozatban. Vele a fábiánusok összejövetelén találkozott, s habár Charlotte j бl nevelt és olvasott volt, Shaw-t valószín űleg mégiscsak a vagyona vonzotta. Shaw, aki Ismert volt arról, hagy régi szerelmeit mindig tájékoztatta újabb diadalairól, n őhódításairól, igy ír Charlottetal való találkozásáról egykori barátn őjének, egy színészn őnek: „Azt hiszem, meghódíthatom ezt a zöld szem ű ír rnilliamasnőt, s aztán számtalan hónap áll el őttem, amit munkát Іanságba.n tölthetek." Magáról Charlotte-r бl, akit szenvedélyesen ostromolt, a kövebke zőket mondja a színészn őnek: „Megjelenése el őkelő, de senki nem nézné meg kétsDer ... tökéletesen csöndes és kellemes." Amikor már elvette feleségül, azt írta magának az asszonynak, hogy „szellemi hipochonder, aki állandóan felügyel rám, rabságba taszít, gy űlöl, s úgy eped utánam, mint a pók a légy után". Házasságuk után Shaw-nak jólesett az asszony védelme és bölcsessége. Charlotte tehetséges háziasszony volt, s férjének jó szemű kritikusa lett. Néhányszor egészen j б szuggesztiókat adott Shaw-nak színdarabjaira vonatkozóan. Figgel ő tekintetét állandóan Shaw növeked ő gazdagságán és hírnevén tartotta, s önfeláddazáan arra is vállalkozott, hogy férje helyett válaszaljon a szerelmes levelekre, melyeket az író nagy számban kapott imádóitól. Amikor az asszony meghalt, Shaw nem gyászolta. Egyébként is megvetette .a részvétet, s feleségének halálát egy hindu uralkodó feleségér ől szóló anekdotával kommentálta. Egyszer a hindu uralkodó kedvelt feleségével lakomázott, az .asszony meggyulladt, s elégett, miel őtt elaltlza;ttiák volna a tüzet. Az uralkodó mindjárt kiadta a parancsot szolgáinak: „Tisztítsátok el úrn őtöket, s hozzátok be a sült fácánt!" .
A VÁDLOTT NEVE: HENRY MILLER. Henry Miller m űvei különösségükkel, szinte excentrikus nyíltságukkal sok hívet szereztek neki Európában, de az író hazájában, ArrLerikában csak most kezdtek hódítani. Ennek azonban nagy ára van. Ráktérít ő (Trapic of Cancer) cfm ű re-
11157 I génye először 1934-ben jelent meg Párizsban, az Egyesült Államokban pedig csak nemrég adták ki, s máris vitákat idézett elő ; mii több, egy egész sorozat bírósági pert is elindított. Jelenleg Kalifornia, Illinaís és New York államban folyik elleni Per. Az író most 71 éves, de még nem viszolyog az önkifejezéstől, s a regénye elleni vádakra telelve levelet intézett ügyvédjéhez, Stanley Fleischmannhaz; a levél a Los Angeles Timesban is megjelent. „A Ráktérít őt Párizsban kezdtem írni, nem Brooklínban — mondja levelében az író. — Negyvenedik életévem felé közeledtem akkoriban, kétszer n ősültem, egy gyermekein volt. Majd tíz éve foglalkóztam már írással minden siker nélkül. 1930-tan hagytam el szülővárosomat, New Yorkot, hogy Párizsban új életet kezdjek." Párizsban nem volt ismer őse, nem tudott franoiául, a legalacsonyabb rend ű munkákból élt, sokszor állt közel a végső kétségbeeséshez. „Amikor visszagondolok arra az időre — írja Mi11er —, úgy érzem, hogy hasznosabb és tanulságosabb volt Párizs,ьan éhezni, mint szül ővárosomban. Szerencsére, ott szerzett barátaim -- kivándorlók voltak, akárcsak én — segítségével és ösztönzésére folytattam és befejeztem könyvemet. A csodával határas, hogy Párizsban kiadót találtam, Jack Kahane-t, az Obelisk-Pressben, az egyetlen kiadót a világon, aki hajlandó volt megjelentetni m űvemet. Attól a pillahabtól kezdve, hogy a regényt átadtam, megjelenéséig háromszar írtam újra. Ez a m űvem tette lehet ővé, hogy megtaláljam saját hangomat, sгabadságoimat. De az ottani életmód is segítségemre volt ebben — mert nemcsak fenntartattam magam az Idegen országban, hanem mindjobban megismertem a francia irodalmat, a francia elitet —, s az a fogadtatás is, melyben a francia írok részesítettek. Akaratlanul is belesodródtam a bohéméletbe, melyet már el őttem is éltek az írók valamilyen oknál fogva. Könyvemet íugy is lehetne értelmezni, mint ennek a nyomorúságos és fényűző életmódnak .a dicséretét. Azt is meg kell mondanom, hogy amikor művemet írtam, nem is remélhettem, hogy találok rá kiadót. Csupán a szükségsтerűségröl volt szó: saját integritásom fenntartásáról. Mindent kockára tettem. Arra gondolhattam legkevésbé, hogy könyvem egyszer hazámban is megjelenik." Arra a vádra, hagy túlságosan szókimondó volt a bohémélet leírásában, Miller ezt feleli: „Én természetesen jól tudom, hogy elég sok író akar eleget tenni az olvasók ízlésének, s ezért félszemmel mindig könyve kelerd őségét figyeli. Nézetem szerint csak az a komoly író, aki minden leírt szavát kész megvédeni, s aki nem szab magának semmilyen határt, csak hogy tessék az olvasóközönségnek. Az igazi író azért ír, mert kényszért érez, s mert mást nem tehet. Ritka az ilyen író, minden korban csak néhány van, de meggy őződésem, hogy csupán ezek a magányosok lendítenek az irodalmon, s ők táplálják az irodalom iránti szeretetet."
GRAHAM GREENE УЈЈ MrtJVE Űj
műve jelent meg Graham Greene-nek. A New York
Times Book Review kritikusa szerint •a kötet fordulatot jelent
Greene munkásságában. A könyv címe A Sense of Reality (A valóság értelme), s ,négy elbeszélést tartalmaz. Az „Under the Garden" (A kert alatt) cím űben egy rákbeteg gyermekkori ,otthonába tér vissza, s csodálatos álmára ean-
11158 I lékezik, melyet meghamisítva írt le egy iskolai dolgozatában. Az álam hőse a „kert alatti" birodalom nevetséges, illetlen uralkodója. A kisfiú egy öreg fia gyökerei ;alkotta folyosón át jutott ebbe a birodalomba. Az elbeszélésben összekeverednek az értelmes és az értelmetlen elemei, a párbeszédek pedig néha Lewis Carollra emlékeztetnek. A „Dreaim of a Strange Land" (Alom egy furcsa országról) című elbeszélés szintén beteg emberr ől szód, s főszereplői egy orvos és a betege. Az orvas dilemma el őtt áll: szegje meg a törvényt, s mentse meg a hihetetlenül szegény beteg életét, vagy pedig azért vétsen a törvény ellen, hagy egy jelen ős és nagy hatalmú embernek kellemes estét szerezzen. A harmadik írás címe: „A Discovery in the Woods" (Felfedezés az ead őben). Egy csapat fiú valami meghatárazatl аn, atomháború utáni id őben egy másik világ nyomaira bukkan (talán a mi világunk nyomai azok. . .). Az elpusztult világ, az íз~jja.l összehasonlítva, tökéletesnek tetszik. „A Visit to Marin" (Latogatás 1Vlorinnál) a címe a negyedik elbeszélésnek. Itt egy fiatalember megbotránkozik a hajdan híres katolikus író vallomásain. Az író ugyanis elvesztette hitét, de meg tudja különböztetni a hitet a vadlóstól, s tovabbra is vallásos marad. Sean O'Faolain, a New York Times Book Review kritikusa szerint Greene-nek ezek az elbeszélései minden eddigi művétel különböznek. Az író nem mozog olyan otthonosan a képzelet világában, minta valóságban, s az intellektuális mélységeket sem éri el. Új elbeszélései csak kirándulást jelentenek a kevésbé jelent ős képzeletbe, erényük, hogy könnyen olvashatók.
PAGNOL ÉS A SZERENCSE Marcel Pagnol, az ismert francia színm űíró épp most készíti elő kiadásra drámáinak „végleges szövegét" (a kifejezés az övé). Mindegyik művét kommentálja; emlékezésekkel, anekdotákkal, elmélkedéssel vall egy-egy darab keletkezésér ől еs értelmér ől. Á bevezető írások közül néhányat közölt a Figaro Littéraire. írásaiban Pagnol többek között megemlékezik „Jazz" cím ű darabjának bemutatójáról; ez volt egyébként az író els ő színre került műve. A darabot az Arts (kés őbb Hébertori:) színházban mutatták be, ennek igazgatója Ródolphe Darzens volt 1926bam. Darzens Moismkvában .szilletett. Kés őbb Párizsba költözött, mivel beleszeretett egy cigánylányba. A lánya vásári el őadásokon partnernője volt, de a .szerelem tragikusan végz ődött. A fények városában a bohémek között forgolódó Darzens megismerkedett Verlaine-nel; egy újság bokszrovatát szerkesztette (ekkor találkozott Michel Simonnal, a kés őbbi híres színésszel is; Simon akkoriban bokszolt), és furcsa körülmények között ajándékba kapta az Arts színházat. Megtetszett neki Pagnol első darabja, mű sorra tűzte, a f őszerеpeket pedig Harry Baurra és Pierre Bbanchard-ra bízta. Minden el őkészület megtörtént, aláírták a szerzö đéseket, Darzens azonban váratlanul nehéz anyagi körülmények közé került. Szorult helyzetében égy másik színház igazgatójához, René Blumhoz, Leon Blum ismcarrt francia politikus fivéréhez fordult .segítségért. Ren ё Blum monte-carlói színházát akkoriban a játé гkkaszinó támogattia, s így miniden fény űzést megengedhetett maganak. René
1159 Blum a drámZairodalom.nak és színm űvészetnek tiszta lelk ű híve volt, de ugyanolyan tiszta lelk űnek mutatk оzatt az é1etben is; ezt ;a következ ő eset is bizonyítja: A német megszállás idején Blum Fámizsba késziil ődött. Egy barátja figyelmeztette, hagy ne menjen, mert a fasiszták •a . sárga csillag viselésére kényserítik. Blum azt válaszolta: „Nem fogom szégyellnii a sárga csillagot, de nem is fogok vele büszkélkedni; sohasem tagadtam, hogy Blumnak hívnak." „Megölhetnek" -- mondta baráitja. „Ez abszurdum lenne válaszolta Blum --- , mert akkor Gaetthle és- Wagner elуveszútenék ,egy hívüket." S az abszurdumra bekövezett. Blum haláltábomban végezte életét, yen. ember tartotta kezében Pagnol els ő darabjának sorsát. Állandóan biztatta a 'kezd ő írót, s .amikor az előadás előtt a .közönség szállingózott a színházba, azt mondta Pagnolnak: „Ne idegeskedjen. Most már minden a sors kezében van. Itt egyikünk se tehet semmit. Majd holnap megnézi a darabot, s akkor meglátjuk, igazolбdik-e a közönség ma esti reakc.iбja; talán ez ,arra sert enni, hogy bizon уas v Іtоztаtsekаt végezzen a darabon. Itt van öt százfrankos zseton, menjen a. kaszinóba; ha óvatasan játszik, háromnegyed óra hosszat, tejhát az els ő felvonás végéig részt vehet a játékban. Akkor majd v`ísszajövök, és beszámolok az esemnényekről. Remélem, hagy jó híreket hozh:atok." tgy aztán Pagnol nem a színfalak mögött ižgult, mint a színműírók szoktak, hanem •a kaszinóba ment, s figyelte a játékot. Azon az asztalon, melynél állt, állandóan a fekete szín jött ki. Rövid gondolkodás után Pagnol a pirosra tett egy zsetonit. IVLiel&tt azonban megtudhatta volna, hogy nyert-e vagy vesztett, hazzáfutottt egy szísLházialkalmazott, s azt mondta: „Jöjjön gyorsan, vége az els ő felvonásnak. Jöjjön gyorsam, nyert." Pagnol a színházba rohant, s azt a zajt hallotta, amelyet minden színműíró legszívesebben hal: dörg ő tapsot; a néz ők már ötödször hívtrák a függöny elé ;a színészeket. 1Vliközben a gratulációkat fogadta, odaérkezett a kaszinó egy alkalm аzotbjа•, s így szólt: „Uram, a nyolcas számú asztal croupier-ja üzeni, hogy a piros mar ötödször jött ki, s ez nem megy így mindig." Pagnol a .kaszinóba ,sietett. A nyolcas asztalon forgott a irulett, az ő helyén pedig megszaporodott a zsetonok szárra. S ezúttal újra a piros színen állt meg a golyócska: Pagnol összeszedte zsetonjait, s a kaszinó pénztára 6200 franko t fizetett ki - neki értük. Ez az összeg elegend ő volt arra. hogy egy évig utazzon, s ne dolgozzon semmit. „Vannak fényűző napok, amikor minden vakmerően jól sikerül" — fejezi be Pagnol emlékezéseinek ejt a részét. ~
A KOMMENTÁTOR
BÚCSÚJA
A Književne novine hasábjain, unalmas kritikák és vérszegény versek között mindig felfrissülést, mondhatnánk izgalmas olvasmányt jelentettek Božidar Božovi ć széljegyzetei. Bo ž ovјk rendkívül szellemesen, de megfontoltan, higgadtan, mésitékkeІ rtüzte tоиІаiegухe a valástg visszásságait, s nemegysizer mutatott rá olyan fonákságokra, melyekr đl más lapok, más cilĐkírók hallgattak. A belgrádi lap legújabb számában is van egy figyelemreméltó írása, a Richard Widmark nyilatkozata körüli lármáról. Widmark ugyanis, miután elutazott Jugoszláviából (egy filmet felvételezett nálunk), ócsároló hangon szólt az itteni vi-
11160 I
szonyokról, s ezért több lapunkban élesen megittámadták. A NIN-ben például a lap irodalmi kritikusa (!) egész oldalt szentelt neki. Widmlark bizonyára hálás is a nagy reklámért ... Božović kifogásolja az efféle eljárást. Feleslegesnek tartja a nagy hajszát, s maga is rárcnutat sok olyan dologra, ami esetleg Widmarknak is szemet szúrt. Bélgrád eléggé piszkos város, mondja Božovvić, szállodáink, kevés kivétellel, nem felelnek meg a kor•zerű követélményeknek, éttermeinkben egyham,gú az ellátás. Ezt Widmark is tapasztalhatta, elmondta, de nem szólt arról, ami jó nálunk. Köriilbealül úgy járt el, mondja Božovi ć, mint egyik lapunk munkatársa, aki néhány évvel ezel őtt cikksarczatot írt Londonról, s rasszindulatúan, a tényeket rneghaaniisítva számolt be az angol f ővárosról. W idxnark вyilatkozata Jugoszláviáról kétségtelenül nem volt jóakaratú, egyúttal pedig neveleгtlenségérőd tett tanúságot. Mi azonban, írja Božovi ć . erre úgy reagáltunk, mint egy „szeszélyes kispolgári n ő, aki hisztérikus rohamot kap, ha meghallja, hogy rosszat beszélnek róla ..." Božović hangsúlyozza kommentárjában, hogy az egész Widmark-eset sokkal kisebb jelent őségű, mintsem hogy ilyen nagy szelet csapjunk körülötte. Sajnos, Božović rövid lélegzetű, de mindig találó, bátor kommen.tarjait nélkülözni fogjuk a jöv őben; a Knjž ž evne novine október 18-i számában bejelenti ugyanis, hogy új munkakörbe került, s elfoglailtsága lehetetlenné teszi, hogy továbbra is írja ki rnentárjait. Az ollvasófl isа.k bizonyara hiányozni fognak Božović széljegyzetei, a szákimaidó, .nívós írások, a jótollú kommentátor cikkei nélkül pedig a Književne novine tovább evez majd a szünkeség, egyhangúság vizein .. .
JAN Č AJAK IDÉZÉSE A közvélemény eddig vagy semmit, vagy nagyon keveset tudott Jan čajakról, a jugoszláviai szlovákok irodalmának kiemelkéd ő • agylakjáról. Most, születésének 100. évfordulóján, amikor ünnepségeken emlékeznek rá, felfigyelünk a szlovák irodalomnak erre a jelentős alakjára. Čajak a múlt század utolsó évti гedében költözött Bácskába, s tanítói állást vállalt. Id ővel azonban egyre bővült munkaköre: nemcsak a gyermekeket tanította, hanem tanfolyamokat tartotta fetln őt+teknek is, és aktív részt vállalta kulturális életben. Mondhatnánk, ő rakta le a vajdasági szlovákok ircdalmi életének alapjait. Első irodalmi művét, a Predaj hory (Eladott erd ő) címaű elbeszélését 1903-bon jelentette meg, s azután egyre gyakrabban jelentkezik szépirodalmi, publicisztikai, politikai, pedagógiai és tudományos írásaival. 1905-ben a Letapis Matice srpske foiytatásakban közli A imai szlovák irodalom áttekintése cím ű tanulm:iányát. čajak több mint harminc lapnak és folyóiratnak volt munkatársa, 6 alapftotta és szerkesztette „ Zorrcžč ka című szlovák nyelvű gyermeklapot, sггerkesztője volta Narodna jednota címzú szlovák újságnak ,és a jugoszláviai .szlovákok irodalmi folyóiratának, a Naš životnak. Tanítói ós szerkesžt őf munkássága mellett jelentős műveket írt. A szlovákok történetét, A Rovesny családot, amely 1909-ben Pesten jelent meg, összegy űjtött mű veinek ötkötetes kiadása pedig Prágában látott napvilágot. Čajak egész életében fáradhatatlanul mumkálkodott a szlovákok művelésén, irodaJmuk fellemdíhésén. Sok nemzed гk
tanítója volt az iskolában és az iskolán kívül. Nevét mindenütt ismerték, ahol szlovákok éltek. A szlovákok történetét például az Egyesült Allamokban adták ki. Čajiak igen sokat tett a szerbek és a szlovákok .közeledésének ügyében. Több írása szerb nyelven is •megjelent. A fasiszta uralom idején Čajak Bački Petrovacon élt, viszszavonultan, de kaipcsolatot tartott azokkal a fiatalokkal, akik együttm űködtek a néгpfelszabadító mozgalommal. 1944 májusában halt meg, s temetése csendes tüntetés volta fasizrcnus ellen. Ba čki Petrovacvn oktáber végén tartották meg •a Čajak eпnlékünnepségeket. Méltatták a nagy szkvák író munkásságát, kiállítást rendeztek, melyen be гnutattak a Čajak életére és mű ködésére vonatkozó, eddig összegy ű jtött anyаgat. A petrovaci Obzor kiadóvállalat még az idén megjelenteti Čajak elbeszéléskötetét, s valószín űleg szerb nyelven is az olvassák elé kerül a szlovák író válogatott m űveinek egy kötete. A Novy život cimű petravaai szlovák nyelvű irodalmai folyóinat egy számát Čajak emlékének szenteli. Csehszlovákiában is tervbe vették Čajak egyik művének kiadását. Az ünnepi megemlékezés elérte célját: a jugoszláviai szl-vákok nagy írójáról most már országszerte többet tudnak. Čajak jelent ősége azonban túln ő a határokon. A szlovák irodalom realista korszakának jelent ős alakja ő, s így nevét feljegyzik mindazok, akik a szlovák irodalom történetével foglalkoznak. A s zlovákok példáját követve a többi nemzetiségnek is hasonlóképpen kellene más népekkel megismertetnie múltjának nagy alakjait.
A FEDOLAP В . sZABO GYC3RGY ES KAPITANY LASZLб MUNKAJA TECHNIKAI SZERKESZTŐ KAPITÁNY LASZLO
HID, IRODALMI, MUVESZETI, TARSADALOMTUDOMANYI FOLYIIRAT, 1963. NOVEMBER. KIADJA A F6RUM LAPKIADC) VALLALAT. — SZERKESZTOSEG ES KIADIHIVATAL: NÖVI SAD, VOJVODE MIŠIGA UTCA 1. — SZERKESZTÖSEGI FOGADIORAK: MINDENNAP 14-16-ig. — KÉZIRATOKAT NEM 0RZÜNK MEG ES NEM KÜLDU'NK VISSZA. — EL'FIZETESI DIJ: BELFöLD0N EGY EVRE 1000, FELEVRE 500, EGYES SZÁM ARA 100 DINAR; KTJLFČSLDRE EGY EVRE 1400, FELEVRE 700 DINAR, KÜLFCSLD0N EGY EVRE 2,33 DOLLÁR, FELEVRE 1,17 DOLLÁR. — KESZYJLT A FORUM NYOMDAJABAN NO VI SADON.