Gubicza Jenő
Mezítláb a mennyországba
1
2
Gubicza Jenő
Mezítláb a mennyországba
Budapest, 2016
3
Írta: Gubicza Jenő Tördelés: Dr. Gubicza Jenő Borítóterv: Gubicza Jenő
Copyright ©Gubicza Jenő, 2016 Minden jog fenntartva!
ISBN
Magánkiadás Nyomtatta: Könyvműhely – RB-Bindex Kft. 3526 Miskolc, Blaskovics László u. 5. Tel: (46) 790-014 www.konyvmuhely.hu
4
Előszó Mindenki mezítláb megy a mennyországba vagy a pokolba. De amíg él, nyomot kell, hogy hagyjon maga után, hiszen ezért született erre a földre. Ahol az alkotás öröme párosul a tudással, ott jelen van az Isten. Bár nálam mindig több volt az öröm, mint a tudás. Valószínű, így válhatott a nehézségek, a kudarcok elviselésének gyógyszerévé. A szakmából azért néhányan bíztattak. A festők az írásra, a költők pedig arra, hogy inkább fessek. Úgy gondolom, ha ez fordítva egy csöppet is sikerült, akkor már megérte. Arra törekedtem, hogy képeimen legyen jelen a líra, a verseimben pedig virítsanak a színek. Egyszerűségüknél fogva könnyedén fussa őket a szem. De nem a szemet akarta láttatásra bíztatni, hanem az eddig még nevet sem kapott érzékszerveket. Mágnesként vonzott a szépség, amire ott is rátaláltam, ahol talán már senki sem. Nekem maga az élet volt a gyönyörű, fájdalmaival, racionális kényszereivel együtt. 5
Azt szerettem volna, hogy az olvasó az én szememmel lássa a világot, amit naponta fedeztem fel. Teljék benne öröme, ne csak azért, mert ez a valóság, hanem azért is, ahogyan ezeket a verseimben elmondom. Mivel támogatás híján a könyvet csak igen kis példányszámban tudtam kiadatni, ezért a teljes anyagot a http://gubiczajeno.atw.hu honlapomra is feltettem.
Budapest, 2016. március Gubicza Jenő
6
MEZÍTLÁB A MENNYORSZÁGBA
7
Ne feledd Lehet bármilyen kék az ég, És önfeledten zöld a rét, A fákról az okkersárga Belelát az elmúlásba. Gyorsan változnak a színek, Amíg a fán levél zizeg. Minden jelen a múltból nő, És nincs gyökértelen jövő. Én is ilyen levél vagyok, S mindenkire hasonlítok. A fagy előtt elmondom hát, Mit a szemem csukva is lát. Egykor szorgalmas őseim A földet túrták. És most, ím Általuk üzeni nekem Tanácsát a történelem: Tanulmányozd a múltadat, Gazdagítson minden adat. Melengessen, ha jön a tél, „S ne feledd el, honnan jöttél”.
8
Krónika Vonzott a hatalom kiskoromban, És felnőtt szerettem volna lenni. Ha a gazok közé suhintottam, Virág is hullott, s nem néztem mennyi. Naponta mentem hősi halálba A szemétdombról, mint egy várvédő. Nem fogott rajtam más, csak a nátha, S a szobafogságban töltött idő. Felejthetetlen zord évszak alatt Tüzes sárkány volt nekem a kályha. Árny-szellemek kaparták a falat, Bár féltem, próbát a szívem állta. Aztán egyszer egy nyugalmas napon Nyakamba szakadt a felhőtlen ég. Ha rágondolok, most is fáj nagyon, Két rendőr jött az édesapámért. Anyám az Istenbe kapaszkodott, Hiszen tudta, koholtak a vádak. Hol béke volt eddig, pokol nyílt ott, És felállt szőrrel járt minden állat.
9
Az igazságérzetem ezután A régi világomból száműzött. Majd megtanultam, hogy jobb a magány, Mint zakatolni a nagyok között. Végül sokára győzött az igaz, Zajtalanul, s hallgattak a hegyek. A játékban többé nem volt vigasz, Már nem vágytam rá, hogy felnőtt legyek.
10
Apám (Az erdő szerelmese) Az erdő mesevilág volt nekem, Amiben varázsolt az én apám. És a messze szálló sok év után, Ha ébren álmodok, itt van velem. Hol egykor jártunk, csodák nyíltak ott. Az észrevétlent is szólni hagyta, S bennük a szépséget megmutatva Szívvel látni, s szeretni tanított. Nem motiválta divatos nézet. Első helyre tette a családot, A másik szerelme volt az erdő. Olyanná akartam válni, mint Ő, Akire a közösség felnézett. Emléke legyen örökké áldott.
11
A lét szinusza Szabadon, akár a szél, S mint az égen a felhő, Az ember egyszer felnő, És még semmitől sem fél. Csak később tapasztalja Meg a felnőtt világot, Mit gyermekként nem látott, Hogy felül van az alja. És hirtelen megérti, Alkalmazkodni muszáj. S ha hallgatni tud a száj, Akkor előbbre is jut. Különben miként a tyúk Majd egy kondérban végzi.
12
Lepkeszárnyon Visszafelé hátrál bennem a múlt, Míg kint a jelen rohan dühöngve, A kátyús, tócsáktól fénylő úton. Mindkét szememet gyorsan behunyom, Hogy ne lássam mellettem hány év hullt A temetetlen, gazos gödrökbe. Egy romos ház elhagyott udvarán, Bádog itató-vödörben az éj. Az alján remegő sötét a víz, Aminek hulláma mélyebbre visz, Egészen addig, ameddig talán A bedobált sorsoktól már sekély. Félkörben mászva, mint a bogarak, Kitin páncélban arany csillagok, Fokról fokra falják a sötétet. Békéssé varázsolják a képet A döbbenten ácsorgó árnyaknak, Kiknek a szíve ijedten dobog. Egy gyermek ébred, s az udvarra megy. A tócsában a Hold arany patkó. Lehajol érte, s billen a vödör. A szél több sorsból fonalat pödör, Miben a színek közt a kék csak egy, De mind gyorsabban világosodó.
13
Mint ósdi dunnák, a felhők alól Lábát lelógatva kel fel a Nap, És a lehúzott zsalukra bámul. Az őrtálló nyárfák mögött, hátul A magasban már pár pacsirta szól, De az izzadt földek még alszanak. Az út szélén moccannak a bokrok, Harmat csöppen, ha csúszik a falat, Ahogy az árok partját legelik. Itt a kültelken nemigen telik Angol-pázsitra. Ezért a gyomrok Beesettek a zöld bundák alatt. Vonat kattog a messzi síneken, Félig éberen, innen az álmon, Mint a visszafogott halk zokogás. Hozzám szakadtan is visszatalálsz, Átröppenve a nehéz éveken, Lepkeszárnyakon, szép ifjúságom. A nyárból tovább fut a képzelet, Szorítja szívem a gyermeki táj, Ahogy ijedten térdepel elém. Kutunkban csendesen hűl a remény, Meg az éthordóba zárt kikelet, Amiket félretett egykor anyám.
14
Mezítláb a mennyországba Sokan, ha baj éri őket, hiszik, Bár azt gondolták régen, hogy nincsen. Most megborzonganak a keresztnél. Ilyenkor mindegyik bősz keresztyén, És rendületlenül fogadkozik, Hátha segít rajtuk a jóisten. De terhelő tény a súlyos vagyon, Mit szépszóval nem lehet szerezni, Akármit mondhat néhány közgazdász. Köztudott, hogy napjainkban az ász Miképpen gyűjt hasznot minden bajon, S ezért ki tudná őket szeretni? Akit azonban jobban érdekel A menny, amiért feláldozza a mát, Azt átsegíti a baján a hit. Hiszi, hogy itt küldetést teljesít, Miközben közösségben énekel, Kevésbé tartja fontosnak magát. Úgy hiszem, eljön az Isten akkor, Amikor a vendégvárás annyi, Hogy rendet rak magában az ember. Nem azért jó, mert bűnözni nem mer. S látja a menny kapuja az aggkor, Amiért hálát szeretne adni.
15
És hogy soknak cipőre sem telik? Ettől még lehet csodás az álma, Mert a földi élet csak átmenet. S az ember lábbeliben nem mehet, Hiába volt életében elit, A pokolba vagy a mennyországba.
16
A tisztesség magánya Magányt hordok, mi a szívemből nő, Hiába vettek körül oly sokan. Egykor hallgatott, most szembe rohan Vele a sarat dobáló idő. Magamban bíztam öröktől fogva. Az adott szavam is mindig álltam. Tudtam jól, hogy felkopik az állam, Ha a kezem az igazság fogja. Visszanézve semmit sem bánok már. Fizettem, bármekkora volt az ár A tisztességért, ami megérte. Védtem és nem árultam a hazám, Mikor divat volt eladni lazán Annak, aki többet adott érte.
17
Nyomtalanul Valaha nekem dicső hivatal Volt, hogy tudtam visszhangját a szélnek. S hallhattam, mikor miről beszélnek Azok, akiket elfedett a fal. A jövőbe vivő utak hátán, Millió szív ketyegett örökké. Mi lesz velem, ha nem hallom többé, Mert agyagba taposta a sátán. Azóta az ég sír, mikor esik, És elmossa a fényt a nyomomban, Ami a jó irányon őrködött. S a csillagok hiába keresik A szépreményűt, ki egykor voltam, A száradni kitett lelkek között.
18
Az én múzeumom Gondoltam, egyszer próbaképpen Megnézem, mi van a polcokon, Ott, ahol ifjan, valamikor Tiszta szívvel pályára léptem. Az átszínezett falak között A márvány burkolat csorba már. A fürkész tekintet körbejár, És kattog, ha ténynek ütközött. Beljebb, ahol egy csöpp fény sincsen, Leírhatatlanok a dolgok. Látszik, hogy a rendező boldog, Ha vér csoroghat a kilincsen. A történeti hűség laza, Az indulat oly általános. Fölötte szundikál a város. Elég ennyi! Hadd menjek haza!
19
Akkor is jó, ha rossz Árnnyal telt utam elvitt oda, Hol valaha fényeket evett. Sok év után maga a csoda, Ahogy a táj az ölébe vett. És hízelkedve szedte elő A grund helyén lévő pázsitot. Majd jött a felújított erdő, De benne a lélek hallgatott. Hiába őrizte a titkát, Minden meséje a porba hullt, Így lett átláthatóvá végül. Most magyarázó táblák közt ül, S csicsás sétány adja a fricskát, Amitől könnybe lábad a múlt.
20
A TESTET ÖLTÖTT IGE
21
Az én istenem Én megtaláltam Istent Porban, virágzó ágban, Vagy akár egy villámban A rét szélébe szúrva. A szaporodó ember, Bár nála csak egy tétel. De mert az élet étel, Ez sarkalatos gondja. Tudom, mindenre figyel, Hisz maga a folyamat. Neki a sakk, vagy a matt Egyformán fontos láncszem. Gondolatban járhatok Akár más földrészeken, A látványtól részegen Szemem ott is kutatja.
22
Aranyvasárnap Hosszú idő óta ma először, Lassan szállingózni kezdett a hó, Fehér leplet borítva a tájra. A kirakatokban lila, mályva Színű bundákon égnek állt a szőr Attól, hogy milyen lucskos a padló. A polcokon csillogtak az áruk. A szecessziós szekrény gőgösen Viselte a rátett kristályvázát. Néhány kagyló itt hagyta a házát, Hogy a felaggatott teke-bábuk Karib-tengeri társa lehessen. A sámli megtűrtként, festetlenül Kuporgott egy íróasztal alatt, Honnan nem látszott a külső világ. Mellette a függöny csúf képet vág Valahányszor a huzattól lendül, Megsimogatva a csicsás falat. A stílbútorok a fények mögött Kinézték maguk közül a sámlit, Mint aki nem való ilyen helyre. A sarokban egy műanyag, helyre Portörlő-söprű beléje kötött, Hogy a sötétség tőle világít.
23
Az utcán, a járdán tolong a nép, Zajlik a nagy karácsonyi vásár, Évente egyszer a szeretetért. Mindenki, aki az üzletbe tért Keresi, kutatja azt, ami szép, És nem magas a cetlijén az ár. Kandi szemekkel egy szegény család Régóta az üzleteket járja Ajándékokért, mi a szívhez szól. Az ünnep melege, miként az ól Betlehemben, most is oltalmat ád, Bármit sodorhat az élet árja. A kisfiúkhoz egy párnázott szék Magát kínálva, hízelkedve szólt, Tudva a vörös bársonya csábít. De ő csak rohant látva a sámlit, Hogy ölelhesse, mint amikor rég Járni tanult otthon, s a társa volt. S ettől gyorsan megváltozott minden. Szájtátva bámulták a bútorok A kicsinység szemérmes fenségét. Görcs szorította össze a gégét, Mintha két kézzel fogná az Isten, Hogy ne törhessen csendet a torok.
24
Közben pislogni kezdett a lámpa, Akár templomban az örök-mécses, Talán a könnytől, pár pillanatra. A plafonon az elavult, gyatra Neonfény-rudakat meg sem látva, Csodát rebegett egy vándor-késes.
25
Karácsonyi áhítat Didergő vidék, már minden fagyott. A szegénység lehajtott fejjel jár. Egy varjú azt kiabálja, hogy kár, Csak szemét az, mit a szél itt hagyott. De karácsonyra változott a táj, Akár a rút béka a mesében. A szürke utca a hóesésben Lassacskán ünneplő fehérben áll. És a tisztesség mindent átitat. Az ég benéz a templom ablakán, Hol társra talált a könnyes magány. A barmok közt a kis Jézus nevet, Oly bájjal, hogy nem talál rá nevet A torokszorongató áhítat.
26
Minden évben egyszer Díszes fenyőfa ág Virít az ablakban, S megváltozik nyomban A ködszürke világ. E napon született Értünk a Messiás, Hogy legyen végre más Ez a földi élet. Ilyenkor az ember Imádkozni szokott. S aki eddig lopott, Most bűnözni nem mer. A gazdag menedzser Ételt oszt a telkén. Így könnyít a lelkén Minden évben egyszer. S hajléktalanoknál Zeng a hálaének, Mikor a sok lélek Éhesen sorban áll.
27
Az első keresztényszocialista Ránézésre is mindenki látta, Hogy nem közönséges földi ember. A tévelygőknek lángoló fáklya, S szavára megnyugodott a tenger. Ő volt az első szocialista, Sok-sok évvel megelőzve korát. Szegénynek, gazdagnak tanította, Hogy gyűlölet helyett legyen barát. Mutatta a kivezető utat, Hol a társadalmat féreg ette. A hitnek ásott bővizű kutat, S még az ellenségét is szerette. Mégis vesztére tört a hatalom, Hogy préda maradhasson a szegény, Mert az emberben lakik egy halom Éhes, ragadozó állati gén.
28
Nagypénteki látomás (A békásmegyeri Pusztadombon) A domb tetején sötét kereszt, Akár az őse a Golgotán. Néznék máshova, de nem ereszt, Mintha éledne sok év után. Tégla vöröslik a tövében, Itt hagyta az építőmester. Tömeg tolong felfelé éppen, Egy megkorbácsolt vérző testtel. Maró gúny a pribékek száján, Íme a zsidók nagy királya. Véres csík a lábai nyomán Messze világít, mint a máglya. A durva fát nem gyalulta ács, Gyorsan készült, primitív fokon. Pörölyként súlyt le a kalapács, S reccsen a csont a végtagokon. És áll a kereszt, írás rajta. Visít a Nép, kegyelem nincsen. Csendes csak az áldozat szava: Bocsásson meg nektek az Isten.
29
Sikoly helyett Hangos vadlúd-sereggel A zöldek messze szállnak, És vad szelek kaszálnak, Mitől borzong a reggel. Sápad a Nap az égen, Látva, minden fa bitó. Alatta a pici tó Már nem olyan, mint régen. Megdőlt az élet tana, S ha tudna, sikoltana Suttogás helyett a sás. Hal bújik az iszapban, Bár némán, de hisz abban, Hogy lesz még feltámadás.
30
Sikoly után Régen elhalt minden sikoly, Nem látni a halott avart, Csak a hazatérő zavart Arcokon a csípős fagyot. A vesztesekre gondolok, Kiket nem védett meg álom, S státuszukból kitalálom, Hogy most éppen hol nyugszanak. A csonka Hold réz csatabárd, Ijesztő üzenetet ád Az ég homlokába vágva. Fehér hópihék hullanak. A Föld túlfelén meg a Nap Már másoknak süt hétágra.
31
A testet öltött ige Beleborzongott a sötét kert, Ahogy hozzáért a fuvallat, És a hallgatag bokrok alatt Egy hóvirágban barátra lelt. Valamit súgott langyos szája, Amitől megváltozott a táj. Olyan gyönyörű, hogy szinte fáj A tobzódó fények csodája. És eltűnt minden, mit a fagy tett. Helyette testet öltött, íme Az újtestamentumi ige. Dongó dongja, a vizek kéklik, A duzzadt rügyek között végig, Hogy az élet újjászületett.
32
Nekünk kell az isten Nekünk kell az Isten, Nem pedig fordítva. Ahol semmi sincsen, Ott legyen pár csoda. Őrizze a csodát Egy nagy fekete lyuk. S hogy mi van odaát, Jobb, ha nem is tudjuk. Védőn ölel minket A test, akár a tok, Mi egyben börtönünk. De ha kételkedünk, Megeszik a hitet A magyarázatok.
33
34
AZ ÁLMOK ÁLMA
35
Hátramenetben Engem megnyugtat a lusta alkonyat, Nézni az eget egy csíkos nyugágyból, Hallgatni, amikor az óra számol A terasz előtt tolongó árnyakat. A zajoktól távol, békés hangulat A sarokban felejtett tegnapelőtt. Nem látom, csak érzem a langyos szellőt, Ahogy az újságlapok között kutat. A világ vad híreit ki nem állom. A valóság rosszabb, mint a képzelet, Ami az ártatlan embereken rág. Hátramenetbe teszem az éveket, Hadd jöjjön a szememre békés álom És vele egy szelet édes ifjúság.
36
Szuszogó álom Dagadt volt a Hold, ragyás és sárga, A templom tornyán dolgozott éppen. Az órát javította középen, Hogy lássa az időt az éjszaka. Egy kutya azt hitte róla, hogy sajt. Korogni kezdett tőle a gyomra. Gondolatban már falta, éhomra, És csinált hozzá éktelen ricsajt. S távolból felelgettek az ebek. Visszhangoztak tőle a házfalak. A kátyúkba szórt vérvörös salak Az utca hátán nyitott sebek. Az udvarokban sovány nárciszok Aludtak, akár a lovak, állva. És bennem a hazatértek álma Hallom az emelkedőn, hogy szuszog.
37
A lázadó angyal 1. Betűz a Nap a terembe, Nézi a rajzolt betűket. A táblával átellenben Néhány szamárfül integet. Nyitott füzetek sarkai Ágaskodnak. Jaj, hány csoda Képét szárnyként emeli Ez az osztatlan iskola. Színessé válik itt minden, Ami odakint szürke volt. Kitüntetés lesz az ingen A szakadásra varrott folt. S mintha az Isten járna ott A sorok közt, puha talppal, Írni, olvasni tanított Egy földre szállt szőke angyal. 2. Hirdette, jobban lát a szív, Ha testvérünk a fa, a fű. Nem nézte ki az, aki hív, S adta, mi benne gyönyörű. 38
Mint a kertész a kertekbe Szaporít szegfűt, muskátlit, A csöpp gyermeki lelkekbe Ültetgette szép álmait. Innen szökkenhetett szárba Minden alkotó képzelet, Majd ment felsőbb iskolába, Aki arra törekedett. És mikor a kor megfagyott, Az érzelem is tétova, Szívüknek meleget adott A csöpp osztatlan iskola. 3. Minél műveltebb lett a Nép, Úgy vágyta a jobb életet. Lelkekre rajzolt életkép Azt súgta, máshogy is lehet. Divatossá vált az egyke, Kit könnyebb volt taníttatni. Gépész kellett a földekre, Míg más városba ment lakni. Búsan integetett a táj, Az udvarokban a lomok. Egy letűnt korszak, ami fáj, S a tárgyak csak szimbólumok. 39
De mind az angyalt vádoló, Mert tőle indult a jelen, Amitől süllyedő hajó A falu a zord tengeren. 4. Ó Isten, sorsok kovácsa, Nézd a műved, hogy szétesett. A gyermektelen Nép lássa, Minden vég tragikus eset. Most ne csodálkozz, ha lázad, Az angyal, ki eddig lágy volt. Tettekbe gyűri a lázat, S lábai alá a távolt. Beállt a szónokok közé, Hol birkózott apa, fia. És az válhatott a közzé, Mit meghagyott a maffia. Amit mondott, mind bíztató, Csodálva gyűlt köré a Nép. A neve most már nem fakó, Legendává lett utcanév.
40
5. Mégis szinte minden este, Ha engedte a protokoll, A távoli híreket leste, Hol tanított valamikor. Gondolatban glóriába′ Rótta a lelke az utat. Szeme csukva, de hiába, Könnyet csalt rá az áhítat. Visszatért a régi kertbe, Ahol a fák is beszélnek. S az erdőtől reggelente Friss illata van a szélnek. Azt kívánta, itt temessék, Amikor már csak néma holt. Sírkövére pedig véssék: A gyerekek közt boldog volt.
41
Az álmok álma 1. Lehet, nem vagyok egyedül, Aki még álmodni merek. Bennem jobbító dal csendül, De nem hallják az emberek. Mert a többség csak magára, És a pénz szavára figyel. S a kisebbség lelke ára Megfizethető bármivel. Ezért álmodok e versben Neked, aki még olvasol, Oly mákonyt, miben hat a mák. És amikor szoknya lebben, S a báj a szívedig hatol, Rájössz, hogy vannak még csodák.
42
2. Mert a valóság nem adhat Olyan napot, ami számít. Kézzel fogható dolgokat, Korgó gyomrodba szalámit. Munkát, kenyeret, szép otthont, És emberséget a bajban. Virágot, mi illatot ont Ha szerelmet vallasz halkan. Hát nézd a páncélod alól, Ahova nem jut be a fény, Mert ablaktalan ez a lak, Érted duettet mint dalol Velem e csöppnyi költemény, Hogy derűsebbnek lássalak.
43
Fohász Elment belőlem a lélek, S jöttek helyette a fagyok. Magamba zuhanva félek, Hogy mindenre képes vagyok. Hiszen nem vigyáz rám ma már A párom, egy szőke angyal, Mivel elvitte a halál Nehéz, kórházszagú karral. Még el sem búcsúztam tőle, A baj olyan gyorsan történt. Rúgkapál bennem a dőre Szív, mert nem adja fel önként. Most szólongatom a fagyon, Míg az ő lelke az égé. Bár szerettem igen nagyon, De lehet, hogy nem eléggé. Segíts meg édes Istenem, Hogy a szavamat meghallja. Kérlek, add vissza őt nekem, Csak egyetlen pillanatra.
44
Isteni csoda Isteni csoda, hogy mint éltem túl A lelkem alatt fortyogó poklot, Mert amikor a lábam megbotlott, Kapaszkodót nyújtott felém az Úr. Mindenütt ott volt, ahol valaha Figyelmetlenül, zajongva léptem. És az unalmas, megszokott képen Piciny semmiségből nőtt a csoda. Hiába mocskolt sár, tépett az ág, Este, ha nyitottam az ablakot, Egy tücsök húzta, aki ott lakott, A nyár nótáját, hogy szép a világ. Egyszerű dallam, szinte primitív, Amitől elcsitult az indulat. Hallgattam a rovar hogyan mulat, S átvette ütemét bennem a szív.
45
Aranybilincs Ujjamon a gyűrű családi kör, Sohasem teszem le, itt van velem. Néma vallomás, torztalan tükör Az isteni mágnes, a szerelem. Olyan énrajtam, akár egy bilincs, Foglalata harmincnyolc szép évnek. Az életemben a legnagyobb kincs, Amiért örök hűségben élek. Dísztelen, sima aranykarika Jelzi, hogy nincs vég, minden összeér. És aki a párját egykor hordta, Most is velem van, hiába nem él.
46
Kőbe zárt mosoly (Marikának) Emléked mindenből kinő, Rajta az égbolt kék paplan. Valami folyton rebbenő, És mégis oly mozdulatlan. Fésületlen színes vadon, Amiben hajt a sok mondat. És mindegyik hajszáladon Érik egy újabb hasonlat. De bárhogyan erőlködöm Csak közvetetten vagy velem, Miként az Isten az ostyán. S átnézve a szürke ködön Kőbe zárt mosolyod nekem Olyan, akár a borostyán.
47
Bíztató Túlélni mindent úgy lehet, Ha van egy kis kapaszkodó, Csöpp valós, vagy elképzelt jó Az úton, amerre megyek. S mint zacskós tejből a tehén, Mi nem fordulhat elő itt, Mégis a mezők nyájait Hozza a városban elém. És a jelen lehet gyatra, A korlát meg kemény acél, Ha felébred bennem a cél, Amitől a borongós est, Azonnal szebb képeket fest Az elfáradt öntudatra.
48
ELMARADT VARÁZSLAT
49
Mendemonda Pár korból csak mendemonda maradt, De a kutató mégsem adja fel. Nyög a polc a sok kézirat alatt, És mind átlapozgatja, hogy ha kell. Később a régi sírok közt gyalog Nézi az emlék mohásan remek. Olvashatatlanok a kőlapok, S rajtuk hatosok vagy kilencesek? A mendemonda ködruhás tanú, Amin keresztül mehet a huzat, És mindig megcáfolható könnyen. Mégis tőle lesz kevésbé tabu Az írások előtti hangulat, Mit hazavihetünk majd egy könyvben.
50
Elmaradt varázslat Egy dalról szólnak a kották, Ami a miénk se volt még. A szíveken vastag a jég, De nem fáj, mert már megszokták. Most elhagyatott a szoba, A légköre rideg, nyugodt. Minden vendég tovább futott, Mintha ezer dolga volna. Hamuban alszik a parázs. Lelke álmában felnevet. Az asztalon kalácsszelet Nézi, hogy szállt el a varázs. És a megkövült pillanat Már nem tudhatja, hogy nincsen Semmi sem, csak a kilincsen Pár zsíros tenyér-lenyomat.
51
Szemérmes varázslat Mikor ágyhoz kötött a betegség, Félig lecsukott szempillámon át Egészen máshogy ragyogott az ég, És sokkal vonzóbbá vált a világ. A város zaja simogatóan, Mint egy halk zene érkezett hozzám. Eltűnt a kosz a frissen hullt hóban, S ünneplő ruhában állt a hazám, Hogy adjon egy „Szórasemérdemes” Életmű díjat nekem vigaszul, Ki elvtárs voltam, nem pedig nemes. Jelenleg meg legfeljebb pimasz úr. De ahogy kinyitottam, a csoda Szürke köddé változott hirtelen. A meleg otthon bántó, mostoha Képeket idézett újra nekem. Azóta, mikor megáll az eszem, Mert sok ember úgy él, mint az állat, Elfordulok, s behunyom a szemem, Hogy vigasztaljon egy kis varázslat.
52
Bakonyi akvarell Visszatérő régi álom Egy bakonyi vízi malom. Apám után megtalálom, Csendes nyárvégi hajnalon. Az erdő csak szétkent folt még. Nem látszik az ecset nyoma. Messziről a ház szinte kék, S kísértetek járnak oda. Kísérőm egy kövér darázs, Meg pár kalapos gomba lent. Fazsindelyből készült palást Melengeti a bús jelent. De még sincs soha egyedül, Őrtálló fái mind derék. Azt hiszem emlékért merül A vízbe a malomkerék.
53
Tési fuvallat Szélmalom a falu szélén, Benne lapul pár évszázad. Legenda egy kasza élén, Kíváncsi nép tátsd a szádat. Ölnyi vastag falak mögött Őrlődött a nehéz élet. Ami itt egykor eltörött, Az mind az enyészeté lett. Szédül, ki ide látogat, A hely mesél, s te hallgatod, Ha átéled, a szíved fáj. Szél hajtja a lapátokat, Vagy tán az kelt fuvallatot, Amitől megborzong a táj.
54
Alsóperei találkozó (Köszönettel szervezőjének, Gubicza Ferencnek) Az erdő, Isten zöld haja Elrejti a titkokat. A vadászház is hallgatag, Csak a temető fecseg. Recseg a múlt mögöttem, Mint a vasúti mikrofon. A szemem vetítővászon, Min sokszor homályos a kép. Itt tanultam csodát lesni Néhány gyönyörű héten át. A lengő ág még csókot ád, S a bokor lábamhoz simul. Mégsem lett belőlem erdész, Ellenemre volt az ég is. Az egyenruhámon mégis Hímzett tölgylevél virít. Egy csehovi színdarab Hangulata jut eszembe. És a szűk ösvényen szembe Apám árnya érkezik.
55
Végtelen történet Ha nem folytatják, úgy is tudom, Hogy nincs a történetnek vége. Mindegy a jelen fagy vagy ég-e, A nemzedékek útja örök. Sok-sok éve Sziléziából Jöttek az ősök, a rokonok, Kik hazára leltek, s most konok Ismeretlenségben nyugszanak. A kezük nyomán szépült az ország, A lét hajtotta őket, hogy még, még. S amikor úgy hozta a szükség, Haltak érte rendületlenül. Az utódaik közül sokan Magasra szálltak, mint a fecskék. Méltán lennének rájuk büszkék, Ha nem volnának a föld alatt. Ma már beszédes a temető, Bár a név fiúágon marad. Nem kell hozzá semmilyen adat, Hogy az összes Gubicza rokon. Felismerem őket magamban, Valahányszor mozdul a kezem, Vagy mikor azért igyekezem, Hogy szebb legyen tőlem a holnap. 56
Pálfordulat Csúnyán elrontottam a dolgot, Mivel jót tettem egyszer vele, S nem kértem ezért bocsánatot. Most rágalmat szór rám a nyelve. S mind, akik tőlem távol élnek, A rokonok kerülni fognak. Ragályomtól azok is félnek, Akik eddig kezet nyújtottak. A történet egyszerű. Ennyi. Bosszúvágy, indulat nem tüzel. De többé nem fogok engedni Magamhoz senkit ilyen közel.
57
Modern nézet A hűség Béklyó, Még jó, Hogy ritka.
58
KÉPTELEN KÉPEK
59
Képtelen képek (Túl minden határon) Ronccsá aszott vidék, Már láng sem látszik ott. Csupa korom az ég, Hol az ész hallgatott. Vasfüvek ujjára Gyűrűt húzott a szik. Pár kővirág szája Bűzös vegyszert iszik. Szerte papírhalom, Egy kéz törvényt gépel. Játszik a hatalom A kifosztott néppel. Hosszú évek óta A madzag épp elég. Rajta, mint dióda Sandán méz cseppje ég. És hogy ki a hamis, Az ördög sem látja. A görbe fának is Egyenes a lángja.
60
Lator tor Piros almafán zöld hernyó mulat, Hol kiterítve fekszik a közös. Nem látszik még, hogy belülről ködös A fogyasztásra hangolt gondolat. S utolsó vacsoraként a hajnal Úgy kínál mindent, mintha lenne még. Koldus köpenyben a beton vidék Csillagot majszol, közönyös arccal. A sötét utcák közé bezárva, Mint egy mókuskerékben baktatok. Nyikorog a cipőm, szinte vacog, Hiába páros, mégis oly árva. S virrad, mire a házunkhoz érek. Morzsává válik az utca piszka. A Hold félig elfogyott trappista Sajtként hívogat, miből nem kérek. Megfeküdte a gyomrom ez a tor, A lenyelt nyirkos, hideg mirigy, A nyílt titok, hol mindenki irigy, Kiket szentnek hittem valamikor. De tudom, örökké semmi sem tart, Hisz lassan tovább fordul a világ. Kihullik a sok fog, ami most rág, Az almafa pedig újra kihajt. 61
Eszterlánc Lánc, lánc, eszterlánc, Úgy fáj a régi gyermekdal. Aki megbetegszik, meghal, Ha már elég öreg. A rét egy poros szőnyeg, Elszökött róla a tücsök. És ahol most ülök, Idáig ér a szmog. A csendben csak A rossz tüdő szuszog, Mint hajléktalan himnuszok A szemét alatt. Gyermekláncfű helyett Rozsdás lánc Az árok partján. Sebek a tájon, Kemény varrat, Mit jól takargat A sok szóvirág. A miniszoknyás múzsa Is új ruhát varrat.
62
A leigázott földön Hangya-sereg caplat. Fölöttük az ég Lánggal ég.
63
Holdfogyatkozás Mikor újra sarló lett a Hold, S nem tettek mellé kalapácsot, Felkelt a négyfelé vágott holt, Hogy kinyissa sírján a rácsot. Hadd lássák, ő nem hal meg soha, Hiába ölték meg a testét. S amikor szólítja a haza, Lelke felizzítja az estét. Mert itt vannak az új Werbőczyk. Kiktől hontalan lesz a paraszt, És elidegenedik a föld. De az egekig mégsem hallik A kalap alá mormolt panasz. Hát szólj rájuk Székely Dózsa György.
64
Esztétika A valóság sem más, Állítja az író, S mint vaj alatt az író Enyhéden savanykás. Ma már minden lehet. Szörnyet rejt a kabát, S emléket szűrnek át A modern díszletek. És, hogy mi a módi? Dallamtalan ének, Ez tetszik a Népnek. S úgy csinál a művész, Mintha itt nem művész Lenne, hanem valódi.
65
A dal kolduló lovagja Azt mondja, neki dalolni muszáj, Ami egy vele született kényszer. Valójában életmentő gyógyszer, Mivel ilyenkor már semmi sem fáj. Hogy az Isten küldte, titkolni kell. S mintha koldulna, pirul a város, Ahol még a levegő is káros, És a lét naponta bűnöket ell. De mikor zenél a téren, hamar Glóriája lesz, a vállán bíbor. Dalban csillog a nemes vörös bor, Amit a kifosztott világnak ád. Híres lehetne, mint egy velszi bárd, Ha nem lenne véletlenül magyar.
66
Ne csak én sikoltsak A művelt népnek, azt hittem, Kevesebb lehet az alja. De összetörték a hitem, S elmondom, mindenki hallja. Az ország első embere Egykor csalással lett doktor. Bár eltört a karrierje Mégis babusgatja a kor. Ha rágondolok lánggal ég A pofacsontomon a hús, Mert itt van másik példaként Egy professzor emeritus. Megvádolja az utódját Plágiummal, mi nem igaz. Bár ő csalt egy életen át, Mégis mentelmet kap a gaz. Indítéka az irigység, S külföldre is jut a piszka. Az intézmény jó híre ég, Még sincs, aki megállítsa. Mi lesz veled Magyarország, Hol ilyen lehet az elit. Legalább sikoltson a szád, Ha többre tőled nem telik. 67
Quo vadis Dicsfényben fürdesz, mint bajnok, A győzedelmes, hatalmas. De ha kineveztek, aljas Lehetsz, mint főhivatalnok. Mert nemet mondani nehéz, Hol az út felfelé ível, És ferpléhez szokott szívvel Hiszed, nem lesz koszos a kéz. Mégis piszkol, bár utálod Miben teljesítmény nincsen. S a főnököd, mint az Isten Ezüst ködöt szór utánad, Hogy ne látsszon, te csak egy báb Vagy, kire tettek egy drótot. S ha törsz, az lesz az utódod, Aki nálad is ostobább.
68
Heuréka Néhány végzős nagy komolyan Ír, míg a fény mintát pásztáz. Tudósnak a labor olyan, Mint a kortesnek a pártház. Kávét hozat a professzor, Csordultig tele a csésze. Megmérték már ötször-hatszor, Hogy hat egy pont az egészre. Eredmények az asztalon. Papírkosár, mint a véka. Benne cáfolt irodalom, Heuréka, heuréka.
69
Cinkos, aki néma Könyveket szül a szelleme, Mégsem jár érte jutalom. Helyette inkább rágalom Hadjárat indul ellene. Ez alatt a rosszakaró „Úgy él, mint Marci Hevesen”. Szálka helyett vastag karóTól nem áll jól a szeme sem. Itt őshonos az erősebb Kutyáról szóló tanmese. Az igazság már nem téma. Pusmog a klikk, vérzik a seb, De nem ártatlan senki se, Hiszen cinkos, aki néma.
70
MERENGŐ A CSONKA ELMÉN
71
A közszolgálat pestise Egy önállósult gépezet Lassan minden teret betölt. Csipkés fogat egymásba ölt, S az életében nincs szünet. Gurítják a négyszögletest, Ami gömbölyű, azt viszik, S az alkatrészek azt hiszik, Hogy nélkülük nem él a test. Bebetonozott horizont. A zöld gondolat türkizkék, Illúziók a fák, füvek. S mint ablakon a tejüveg, A tényt takarják az igék, Hogy már a józanész halott.
72
Elmaradt áldás Amikor két forró szív Már nem tud külön élni, Isten áldását kéri, Amihez tanukat hív. Az aktus emelkedett, Legszebb emberi ünnep. Benne az élet tűntet A halandóság felett. De az eltúlzott pompa A szó hitelét rontja, Mitől feláll az Isten, S gondolja, hazaballag. Hol az érzelem maszlag, Áldásra szükség nincsen.
73
Sötét a tét Érthetetlen, hogy miért nem kellett Vizierőmű ennek e népnek. Nevét nem írom le a helységnek, Hol vajúdott a hegy, s patkányt ellett. Itt minden utca a Dunára lát. Most is fényről álmodok a móló. A lusta folyó néma szószóló, Hogy mért nem pörget acélturbinát. A szétszedett gát fehér, mint a mész. Mögötte rendszerváltó párt lapul, S angyalnak álcázva mindent lenyúl. Majd hoz drága atomerőművet. Adósság annyi, akár a nyüvek. A sötétben józanész hová mész?
74
Nyugati szél Lábaim alatt a juhar Levelei halkan sírnak. Narancs színe van a sírnak, Amit eltakar az avar. Sok apró növényi rotor Propellerezik előttem. Hiába, hogy nem én lőttem Le tegnap, vagy valamikor. Egy egész légitársaság Zuhan a vétlen nyakamba, S a miértre nincs felelet. És csak nézek, mint a bamba, Hogy milyen széltől leng az ág Az elbocsájtottak felett.
75
Biztonsági kockázat Kordonnal lezárt délelőtt Puccos lábra vár a járda. Levél billeg a szél előtt És Brahms magyar táncát járja. Koldus, hol szabad az utca, Kéreget, kezében csésze. Csak az atyaisten tudja, Hogy mi járhat az eszébe’. Az emlékezet muzsikál, Hallják a mesterlövészek, És egyre több lesz a rendőr. A díszfasor vigyázban áll, Lombjukban büszke a fészek, Míg másokon feláll a szőr.
76
Játszóterekből hadszíntér Egy messzi polgárháború A fegyvergyártóknak haszon, Kik nem problémáznak azon, Hogy tőlük minden dögszagú. A vétlen népség menekül, Amerre hajtja az ideg. Idegen szokások, hitek Elé meg szögesdrót feszül. Mégis ömlik az áradat. Kispolgár féltsd a házadat, Hol fajtád apraja, nagyja. A főbűnös tengeren túl, Új hadszínterek felé nyúl, S a világ birkaként hagyja.
77
A helytállás fonákja Nem gondoltuk volna régen, Hogy átjáróház lesz hazánk, Mert annyi migráns jön hozzánk, Ahány csillag van az égen. Álljt mondtunk az áradatnak, Kényszerből feledve múltunk, Hogy migránsok mi is voltunk, És minket másként fogadtak. Nem nálunk akartak élni, Ezért is merték remélni Tőlünk a megértő szívet. De ágyúztunk rájuk vizet. S nem maradt a helyszínem más, Mint a lucskos országimázs.
78
Hol fekély a kéj Egy szint alatt már nincsen jog, Hiába modern a világ. Mozdul a szörnyű valóság, Pusztuljon, aki nála jobb. A gyilkos szándékú lélek Ártatlanok közé vegyül. S ha kezében fegyver dördül, Hiszi, majd máshol is félnek. Egyetlen többnevű Isten, Látod, ahol remény sincsen, A vakhit a nevedben öl. És összeszorul az ököl… A választól több város ég, Mi megoldásnak nem elég.
79
Merengő a csonka elmén 1. Vissza a gyökerek közé, A rég eltemetett csendbe. Ez a világnak a rendje, Lefelé, miként a hólé. Idefent minden hófehér, A táj fagyott havon csúszkál, Pár jegenye őrségben áll, S a homály a szívekig ér. Egy sírnál a papot nézi A sűrűsödő süket köd, Mikor úgy tátog, mint a hal. Hiszen ahhoz, aki meghal, Már felesleges beszélni, Eltakarja az anyaföld.
80
2. Az életet így alkotta Meg hajdanán a jóisten. Más verzió pedig nincsen, Hiába van róla kotta. Mégis minden kivirágzik, Új életet hoz a tavasz. A kódolt emlék meg ravasz, Csak arról szól, ami látszik. Valaha minden csöpp leány Szépreményű bájos angyal Volt, és kisherceg a fiú. Jöhetett véres háború, Ha tudta, hogy mögötte áll Az anyja egy kivont karddal.
81
3. S most hírek a csizmák alatt, Hogy mit szült a sok acél öl, Amivel a zsúfolt térről Lerobbantották a falat. A gondolatok habognak, Istenem milyen idő jön. Ép hely nincs a szürke bőrön, Mibe befagytak a holtak. De akik itt maradtak árván, A mások parázs kegyelmén, Úgy sülnek, akár a Dózsa. És az Isten is adósa Mindnek, ha egy felhőn állván Csak mereng a csonka elmén.
82
Egy politikushoz Sorsok vannak a hátadon, Szaguktól tántorog a szél. Mindenki hallgat, nem beszél, Néma a zsibbadt fájdalom. Bár gondolod, hogy nincsen más Igazság, mint az elveid. Azt azonban el ne hidd, Hogy te vagy az új messiás. Mert hiába igyekezel, Csak akkor alkothatsz nagyot, Ha szívből tudsz olyan választ, Mi összeköt, s nem elválaszt Minden szegényt és gazdagot, Világhírt szerezve ezzel.
83
84
SÚLY ALATT
85
Súly alatt A rám nehezedő súly alatt Minden másmilyennek látszik. Mögöttem a villanyoszlop Úgy tesz, mintha róla lógnék. Ami korábban gömbölyű Volt, az most egysíkú, lapos. Az árnyékom is vízszintes, De átugorni nem tudom. Kísértetek a fák között, És egyre sűrűbb a sötét. Egy érzés fejszeként zuhan, S a túlélők mind özvegyek. A budai hegyek álmosan Magukra húzzák a ködöt. Koponyámra sandító Hamlet Az égen a ragyás Hold.
86
Alvilági márki 1. A parasztember lelke kába, Ha nem láthat felkelő Napot. Didereghet az éjszakába, Amibe egyszer belefagyott. Pedig valaha dőlt a napfény, Oly rég, hogy igaz se volt talán. Akkor még csodálatos repkény Virított az otthona falán. Kiskertjében mosolygó alma Sok tekintetet elcsábított. Vigyázott rá éberen alva, Mintha a gyermeke lenne ott. Egyszer aztán érés idején Naponta jöttek a tolvajok. Egyet jól megcsapott a fején, Mi büntetőeljárásra ok. Őt marasztalta el a törvény. A tolvajból lett az áldozat. Megtűrt volt a jogban e tömény Középkort idéző változat.
87
2. A börtönben olyanok közé Jutott, mint akik miatt most ül. Dönteni kellett, hátrafelé, Vagy pedig előre menekül. Tanult karatét, jogot, szlenget, S kegyetlenebbé vált, mint bárki. Feje fölött legenda lengett, S a társai úgy hívták: márki. Hozzá fordult mindegyik smasszer, Ha látták, a hangulat káros. Rendet csinált százszor, ezerszer, Így lett a sorsa kiváltságos. Közben a hatalom úgy döntött, Önvédelemből lehet ölni. A porolt akta mélyről döngött, És hullt róla a múlt, több ölnyi. Közölték vele, most már szabad, Mitől a sors csöppet sem könnyebb, Hisz munkáért hiába szalad Gazdátlanul, mint a kivert eb.
88
3. Így telt az idő, míg törzshelyén Volt rabtársával összefutott Ki kérődzött akár a tehén A jóléten, mi neki jutott. Azt mondta, lépjen be egy pártba, Hol szükség van jó szakemberre. Pár hónap alatt majd meglátja, Miként juthat egyről kettőre. Ezt követően a ranglétrán Végig lökdöste egy hivatal. A nők szemében ő volt a Pán, S irigyelte minden fiatal. A régen tanult módszerekkel Elveszettnek hitt ügyeket ment. Amit álmodott, másnap reggel Rendre tárgyalta a Parlament. Napjainkban édes a sorsa, Birkózni vele nem tanácsos, Mert az alvilág professzora, És titkos kormány-főtanácsos.
89
Nosztalgia Séta a múltba, putri vagy kőház Homlokán mindig más szám díszeleg. Benne a színek, azt hiszem több száz, S olyanok nekem, mint a gyógyszerek. Éles a kép a nagyító alatt, Hol a történész pókként működött. Bár behálózta végig a falat, Szemem letépi a működöt. A végeredmény pedig oly profán. Csillog a régi, homályos az új. S a szemlélődőt úgy vágja pofán, Akár a cselédet egykor az úr. De volt egy korszak, mikor mindenki Elvileg egyformának számított. Gyárak nőttek, a kertekben krumpli, S a gyerek igaz mesét hallgatott. Nem kellett félni, mit hoz a holnap, Kiszámíthatók voltak az évek. Hiába csúfolgatták akolnak, Szép volt és meleg benne az élet.
90
Düh Jobb volt, amit megtagadott, És messze van, akár Sydney. De aki erre szavazott, Annak magát kéne szidni. Ehelyett a fáskamrába Megy, kitombolni a dühét. Lassan nem bírja a lába, Hogy nehezebb lesz minden hét. Halott fák, fűrészelt kuglik Hevernek, mint a korhelyek. Fejszecsapás. Egyik ugrik, S teljes hosszában megreped. Kegyelem sehol, csak hideg, Meg az indulatos magány. A favágón reng az ideg, S az angol szöveg a hasán. Neki csak szó, badar beszéd, Hogy kinyílott minden ajtó. Látta, mint vitte a szomszéd Tehenét a végrehajtó. Most úgy csap a kemény tönkre, Mintha ő lenne a hóhér. S a fej, aki mást tett tönkre, Visíthat felmentő szóér. 91
Hopsz, te zsiga Aki megrokkant csak magát eszi, Bajával szemérmesen csendben ül, Míg az ellátmányát kegyetlenül A hatalom végleg el nem veszi. Ezután már a szemétben kotor. Szakadt rongyán pirul az ég alja. Azt hiszem még az Isten is hallja, Hogy mint korog több százezer gyomor. És a Kossuth téren a Parlament Bámulja azt, aki tüntetni ment, Kéz vagy láb nélkül, akár a csiga. Míg a döntéshozó innen távol, Baráti körben nyugodtan táncol Kedvenc dalára, hogy hopsz, te Zsiga.
92
Szocializmus Nem tudta kinőni minden baját, Kereszten végezte, mint a Krisztus. Azok is szidják, akiknek kaját Adott egykor a szocializmus. Sokan mondják, magától összedőlt, És elhallgatják, mit tett a tőke Mikor ebbe milliárdokat ölt, Hiszen a létét féltette tőle. Hagyták felfutni az olaj árát, Majd hiteleket kínáltak olcsón. Piszkálgatták a dolgozók álmát, Éljenek máshogy, ne ilyen csórón. Közben ölték a húzó ágakat Titkos szolgákkal és embargóval. A nyugat titkait védte lakat, Míg a mienk elolvadt a hóval. Most generációk úgy nőnek fel, Hogy nem tanulják meg, mi a munka. Panaszainkra senki sem felel, Mert szavunkat az Isten is unja. Mégis azt hiszem, fel fog támadni, Ha zászlót lobogtat érte a kar. S mikor már segélyt sem tudnak adni, Utcára megy, aki élni akar. 93
Aggódó dal Nekem, akár a levegő, Oly természetes itt minden. A határ, a szántóvető, És hozzá az adjonisten. Reám az iskola után E fák alatt várt a játék. Később öregesen, sután Azt mondták, ne menj el, várj még. A külföldieknek persze Csak profitért kell ez a föld. Azt figyelik, hogy percentre Hol lehet a bevétel több. Nekik csak banzáj, vagy cirkusz Van ott, ahol zászló lobog. De én, ha hallom a himnuszt, Szívem a torkomban dobog. Hiszen nem mindegy, hogy ma itt Mivé nő fel a sok gyerek. Példának látja őseit, Vagy szolgaként bérért remeg.
94
A Lánchídon Hazafelé megyek a Lánchídon Csillagos este, Pestről Budára. A hátrahagyott vitát még hallom, Hogy hány svájci frank az élet ára. A jobb fülemben zakatol egy hang: Mindent eladtatok, fillérekért. Balról a válasz, akár a harang, Veletek meg a kasztrendszer kísért. Nálatok kihalt az isteni hit… De mindenki ingyen tanulhatott. Kifürkésztétek a Nép álmait; Mégis a nyugat rá jobban hatott. Azt hitték, arany mind, ami talmi, Érte elveszhet a biztos kenyér. Most csalódottan készül meghalni, Kinek a nyomor a szájáig ér. És látom a korlátnál egy alak, Lehet, hogy ugrani készül éppen. A folyó azt mondja: már vártalak, S mesélni kezdett csendesen, szépen, Arról, hogy miközben itt ballagott, A Föld könnyétől lett sós a tenger. Százszor nagyobb bajokat láthatott, S mindig túlélte őket az ember. 95
Történelmi lecke Emlékezzél, milyen volt mikor még Csak sámliról érted fel az asztalt. Szörnyeket hordott hátán az aszfalt, S kalandra csábított a kővidék. A panelházak aljában boltok Kirakatai fénylettek hívón. Bennük harcoltak az ólom vagy ón Katonák, akár a bősz koboldok. És félelmetes volt odalentről Ez a zajongó, nagyra nőtt világ. Mi közel állt hozzád, mind csupa láb, S egyre távolabb az anyai öl. Aki fentről nézett, megalázott. A butább fajta még észre sem vett. Úgy nőttél fel, hogy dicsérni kellett Az összes nagyot, aki elnyomott. Most, hogy súlyosabb vagy, mint a hegyek, Kuporodj le a kisebbek közé. A felgyülemlett tudást tedd közzé, Hogy ők is ilyen nagyok legyenek.
96
A túlélő Semmi sem számít, A jelen a fontos, Bár akár egy foltos Hulla, úgy hever. Hallgat az abrosz, A szél is tétlen. S a hadszíntéren Üvölt a csend. Az asztalon hagyott Borospoharakat Döglegyek nyalják. És ahol a nyák Fedi a szálakat, A sors petét rakott.
97
98
LEFEJEZETT FEJEZET
99
Mindenki útja Ami csak múlandó Meghal, ha nem iszom. Gyenge és rothadó Rajtam minden izom. Ha kitárom karom, Csontom, mint a kereszt. Hiába akarom, A létem nem ereszt. Mert minden csöpp sejtem A teremtő fogja. A kínokat-sejtemKibírni nem fogja. És mégis kell járnom Golgotai utam. Nyakamon a járom, S nálad a bot Uram.
100
Alternatíva Én félek az olyantól, Ki vad és istentelen. Otthona akár az ól, S a gond elöl elszelel. A kocsma pultnál állva Hülyeségeket beszél. Hosszúlépés az álma, S tudja, nem sokáig él. A vég felé így halad, Majd felfalják a nyüvek. Alig várva, hogy kihűl. És utána mi marad? Csak pár eldobott üveg Megemészthetetlenül.
101
A jövő felé Ha valaki kezet nyújt, Úgy vagyok, mint a virág, Amelyik az első tavaszi ág Intésére még nem mer kinyílni. A sokaságban egyedül, Mezítláb botorkálok én, Ijedten és feketén, Akár a csuklyások között a néger. És ahol a bíróság ül, Alvó szögek a keresztekhez. Egy kalapácsos szeme rám villant. Azt hiszem égve hagytam a villanyt Az utánam jövő nemzedéknek, Tudatosan, nem véletlenül.
102
Piruló szabadság Egyre rosszabbak az emberek, Felrobban rajtuk minden érzék. Nyakukon vak düh görnyed kétrét, És hozzájuk érni nem merek. A visszatartott lélegzetem Most a piruló szabadságom. Lopakodva magamat látom, S a barátokat csak képzelem. Az illúzió selymes állat, Mi dorombolva addig áltat, Míg kétségek a szívem túrják. És olyan, mint a profi kurvák, Ha fizetek érte eleget, Kapok néhány perc meleget.
103
Ördögi Az aljasság ördögi, Párt és korszak-független. Ezért lenne helytelen Rá címkét ragasztani. Csírája leplezetten A természetből fakad, S az ügyeskedéstől csak Egy hajszál választja el. Haszonlesésre épít, S amikor tetten érik, Mindig neki áll feljebb. Majd megnyal, akár az eb, S az ember bárhogy iszkol, Még az árnya is piszkol.
104
Szédület Szédül az újtól a fejem, Mert mindent ki kell cserélni. A Nap, Hold, Szivárvány régi Populista megunt elem. Az ég, mint az oltatlan mész A nyitott tömegsírokon. Nekem itt mindenki rokon, Akár balra, vagy jobbra néz. És magunkra húzzuk mások Levetett gatyáját, ingét. Aki nem bírja, menjen innét, Vagy mondja ki, hogy ez már sok. A kontár úgy is elinal, S valahol máshol üdvözül. Csak én maradok egyedül Szeretett halottaimmal.
105
Lefejezett fejezet Nem tudom, milyen lesz ez a zuhanás, Andalító zene, a végén tus. Egyenes, vagy görbe labirintus, Hiszen a fényben minden perc más. Gyönyörűséges őszies ív. A lombok összefröcskölve vérrel. Házak sora, meszelt fehérrel, S harangzúgással, mi a sírba hív. Pallos alatt vagyok, gyónás után, Aki bevallotta a naplementét. Pizsamára cserélte le a mentét, S folyékony tükörbe bámul, bután. Egy csík jelzi, hol a horizont. Fejetlen mondatok futnak az égre. Az Isten magában azt mondja: végre, És összerakja mi eddig külön volt.
106
Jancsi bátyámnak Íme a bús elmúlás, A temetés pompája. A többször eltört pálya Után most ez a mély gyász. Szorosan körbe állnak Hitetlenek és hívők. Ilyenkor a szó ripők A sötét ravatalnak. Némán markol a kezed A szívből egy darabot, S mint börtönőr a rabot Többé el nem engeded. Kőbe vésik a neved, Mi olyan, mint egy oltár, És mind az, ami voltál Lassacskán belénk dermed.
107
Halottak napján A tömeg esernyőket visz, A sötét felhő oly konok. Az összes pad most csupa víz, Állva sírnak a rokonok. Sár cuppog a temetőben, Ahol bokáig ér a gyász. Mennyi élet tört el tőben, Az ember bárhogyan vigyáz. Számba veszek minden nevet, Akik elmentek az égbe Szeretteiket itt hagyván. S bekormozzák a szívemet A gyertyáim csonkig égve Egy évre, halottak napján.
108
KÉT VILÁG KÖZT HIDEGEN
109
Két világ közt hidegen Szeretném, ha szeretnének, Amikor én már nem vagyok. Úgy alszik bennem az ének, Mint hordókban az óborok, Gondoltam egyszer magamról, Isten bocsássa bűnömet. Azóta ajkamról dal szól, S a társaságom kinevet. Egy ilyen naiv mit akar, Ki nem tartozik sehova. Nem kisebbségi, csak magyar, S az Istene sem Jehova. Barbár vagyok itt nyugaton, És keleten meg idegen. Kitárom ölelő karom, S nézi a világ hidegen.
110
Szélfútta nóta Lehettek a napok rosszak, vagy jók, Mindig barátin ölelt a hajnal, Illattal, élettel telt zsivajjal, S vidám füttyel a feketerigók. És mintha magam is pára volnék, Szürke árnya a felkelő Napnak. A súlyomon a szelek kacagtak, S könnyedén emelt magához az ég. Megvert az élet, mégis azóta Valahányszor megsimogat a Nap, A végállomástól már nem félek. Lefoszlik rólam a nehézség, s csak Mint börtönéből szabadult lélek, Szállok, akár a szélfútta nóta.
111
Epizódok Emlékeimben a színek Élénkebbek estefele. Az évek üvegvitrinek, Csöpp epizódokkal tele. A falakon olajképek Hallgatják, hogy üt az óra. Az árnyak is halkan lépnek, S önként térnek nyugovóra. A függöny szélén a szalag Olyan akár a sárga fény. Egész a plafonig szalad Kandi szemekkel, könnyedén. S látja a Hold játék korong Az ablak előtt, fenn a fán. A folyosón meg ott szorong Hetvenhat évnyi délután.
112
Kitekintő Azt kutatom, hogy mi szorítja Errefelé a szíveket így. Mért ütött itt tanyát a szittya, És mitől ilyen sok az irigy. Tudni akarom, mi tartja meg E medencében a népeket, Hol az idő nem előre megy, Inkább visszafelé lépeget. Igaz-e a turáni átok, S a széthúzás ettől nő újra. Mi vár szegény magyarok rátok: Nézzetek a határon túlra.
113
Pusztába kiáltott szó Elvágyódnak innen a gyerekek, S el is megy, kinek tehetsége van. Visszafognám őket, de nem lehet, Pusztába kiáltott minden szavam. Nem jut nekik a hazai földön Méltó munka, az asztalra kenyér. Jobbat várnak és mindig rosszabb jön, A honszeretet éhesen mit ér? És aki marad, az öreg szülők. Csak képen láthatják az unokát, Elkeseredve, azt hiszem okkal. Istenem, milyen kegyetlen idők, Kipusztulunk, ha nem teszel csodát Velünk, benned bízó magyarokkal.
114
Szelíd kérelem Te vagy a mindenem Csöppnyi Magyarország. Helyetted könnyezem, Amikor féreg rág. Elhagytak, széttéptek, És csonka vagy máma. De mindig túlélted, Az Istennek hála. Sok ember a tanúm, A szíve elvásik Annak, aki elhágy. Ezért kérje más is: Legyen hungarikum Minálunk a honvágy.
115
Emlékhely Minden oszlopa túl hegyes, Karóba húzott lámpasor. Egyedül az íve nemes, Méltóságteljesen komor. Akik egykor meghaltak itt, Azok bús híre szárnyra kap. A bámész turista szerint Érettük pirul el a Nap. Ó mennyi tömény borzalom Szorítja össze a szívet, És nem múlik, mi régen fájt. A lépcsőkön virág-halom, Mert ez a táj sosem feled, Akkor sem, ha megbocsájt.
116
A legenda háza Már nem jár erre a vadász, A kerítés sem ehető. Mézeskalácsnak tűnő ház, Szemére húzva a tető. A legenda nem mozdul el, Görnyed tőle a kerti pad. Kérdésre belülről felel Egy hieroglif kézirat. Aki itt élt, az valaki, A kor mindig elébe megy. Táblája vonz, mint a csoki, Betűje rézműves-remek. Az utca valójában zsák, Hol a történelem kába. Ettől égig érnek a fák, S földig az istenek lába.
117
Hajnali ámulat A múlt kék Madárraja ring Az aquincumi tájon. Képzeletem Köztük kering. A Szentendrei út mellett Zöld hernyóként Kúszik a hév, És falja a talpfákat. Alatta ezüst nyák a sín. A Hármashatár-hegy Égő horizont. Róla gurul a Nap, S tüzes gömbje Színaranyat ont. Ó mennyi csoda. A fákon fönnakadt tekintetek. Rajtuk minden levél Titkos üzenet. A római kori Aréna mélyén Sötét legenda lapul. A háttérben a távfűtők Kéménye, mint egy ujj Valamit mutatni akar. 118
Kihegyezett karó Káinként bújik a fűben. A hajnalt ütötték vele agyon. Kiömlött vérétől Most vörös Az Aranyhegyi-patak.
119
Veri az ördög a feleségét Kövér esőcseppek hullanak. A teraszunkon minden ázik. Egy felhő mögül nézi a Nap, Hogy a csatorna zongorázik. Magától megtelik a pohár. A pillanat, akár az álom. Kapkodja lábait a bogár, Mikor szalad egy híd-fűszálon. Rövid sztori. Látni a végét. Az Isten kezében a mérleg, Kitárázva bíráskodni kész. Ördög veri a feleségét, A könny, s a mosoly összeérnek, Mutatva játék csak az egész.
120
VIRTUÁLIS DÍSZEK
121
Virtuális díszek Mikor a mélybe zuhanok, Szívem kétségekkel tele. Megüt az elmúlás szele, Hogy Isten nélkül mi vagyok? Az életek akár a fák Ősz után, tiszta csupaszok. Mit levetettek, mind piszok, Mi egykor vágy volt, szép virág. Egy csöpp jelet várok, bármit, Akármilyen kísértetet, Ki mákonyával megetet, Mint vénasszony a kanárit. S a mélyből fölfele vágyva Azért dolgozok oly sokat, Hogy mesét, látomásokat Aggassak minden faágra.
122
Megváltó dallam 1. Megjött a nyirok és a köd, A pléh-csatorna is köpköd. Szemcséssé változott a kép, Csúszik a láb, bárhova lép Ez a nemszeretem idő, Azt hiszem most már a jövő. Kelni kéne, s nem mozdulok, Csak bámulok, mint a tulok, Hogy dől pár oszlop a ködnek, Rajtuk a drótok zümmögnek, Mérgesen, mivel a hajnal Beszórja őket latyakkal. 2. Sír az ég, ázik az Isten, Hiszen úgy fáj, ami nincsen. Aki eddig magam voltam, Spirál szálú, izzó volfram, Megtagadva a világit, Most szakadtan nem világít. S amit képzeltem, a szárnyak, Valójában csupa árnyak, 123
Mind-mind énelébem lebben, A dacoló semmi ellen. Majd körbe járják a falat, S meghalnak az ajtó alatt. 3. Néma gyászszertartás zajlik. Elfogy a sötét, csupa lik Az ég aranyos palástja. Jó, hogy az alvó nem látja. Hang kéne, pár szó, egy dallam, Amiben gyász, elmúlás van. De egy fecske már tereget, Másik meg festi az eget. A szél is mozdul, tétován, Gallyat pendít a rózsafán. S a dallam halkan átoson Az ébredező városon.
124
4. És egyszerre kelet felől Az útra aranyos fény dől. Ami eddig csúf volt, ócska, Feldíszíti száz napocska. A látványtól egy virág telt Kebléből halvány sóhaj kelt. Úgy tartottam, mint a rabot, Mégis felém csókot dobott. A madarak himnuszt zengtek A sétáló embereknek. S a csillogó ablakon át Néztem, de csodás a világ.
125
A semmi varázsa Ahol festett galambok laknak, És a huzattól pókháló leng, Az elhagyott templomban a csend Sóhajára kitört az ablak. Csöppnyi rés, amin éppen befér A fénysugár, s a szobrok között Egy málló kőszívnek ütközött, Amiből csöpögni kezdett a vér. Majd tovább megy, s az árnyak közül Csorba gipsz keresztet hoz vissza. Rajta az Isten fia sápad. Alatta az agyonhasznált pad A csodát szép lassan felissza Csukott szájjal észrevétlenül.
126
A kor románca 1. Én azt hiszem, hogy nem semmi Rosszabbul élve mint régen, Fogyatkozó egészségben Derűsen megöregedni. Tűrni, hogy már nem számítasz Annak, aki egykor voltál. S mikor egy suhanc eléd áll, Ha még tudsz, hazáig futhatsz. S otthon magadban, egyedül, Rácsok mögött akár a rab, Nincs más társad, mint az emlék. Az összes élőlény közül Az ember sorsa legrosszabb, Mivel tudja, hogy mi a vég.
127
2. Papucsban bénázik a csönd, Hol régen cipőben jártál. Nem néz föl rád, csak az ágytál, Amikor a kor ágyba dönt. Minden jó szándék megaláz, A lét, ami benned tesped. Nem szép látvány most a tested, Gyötör a tudat, meg a láz. Mégis a tüdőd azért kér Levegőt az éjszakába, Hogy nyüszíthess, akár az eb. Ébredjen fel, aki kába, És lássa, ő is ide ér. Neked meg talán így könnyebb.
128
3. Csodára vártál az előbb, Mire kuruzsló bíztatott. Természetesen nem hatott, Hisz nem tért vissza az erőd. De ha az Istenben bízol, Nem lehetsz te reményvesztett. Vállra veszed a keresztet, S viszed, amíg a parancs szól. Elfogadod, hogy a mennyért Mindenkinek szenvedni kell. Ez átmeneti állapot. És legyőzöd az állatot, Ami a testedben kísért, Szép csendesen, erős hittel.
129
Kegyelem Lehetsz bár élemedett, Mégis figyeljél oda, Hogy teheti egy csoda Szebbé az életedet. A szerelmes szél vakon, Az orgona illatát Átölelve illan át A nyitott ablakodon. És hirtelen megéred, Hogy felpezsdül a véred, Mitől szökik a panasz. Látod ez a kegyelem, Mikor egy szép reggelen Szobádba jön a tavasz.
130
Októberi könnyek Olyan a csobánkai völgy, Mint egy letűnt úri szalon, És az ebédlő asztalon Az eső búsan mosogat. Vakond túrta svájcisapka A házigazda homlokán. Kezében egy gallyal tétován Int a batyuzó felhőknek. Jóllakottan költöznek el Az ígért virágos tájra. Az itt hagyott, kókadt mályva Talán a holnapra gondol. Tudja, hogy minden készen áll Ragadós sárra, lucsokra. Az év temetői csokra Már csak egyedül reá vár. És érkezik a fodros szél, Térdig rántva a szoknyáját, Úgy terelgeti a nyáját, A csöpp fehér hópihéket. S kitárja karjait a táj, Az alkalmazkodó, hűtlen. Csak a száradni kitett len Asztalterítő sírdogál. 131
Téli dal Porhó szitál a lábnyomomban. Lelkemben zeng egy régi ének, Daloló emléke a télnek, Amikor még oly boldog voltam. Repített minket akkor a szán. A lovak nyakán vidám csengő. Mellettem a leggyönyörűbb nő, Szerelmes szavakkal az ajkán. Most totyogok, csúszástól félve, A hajam fehér akár a hó, De én mégis csak reménykedem. Hogy van az űrnek olyan része, Hova megérkezni azért jó, Mert ott vár reám a kedvesem.
132
Tihanyi tavasz Nem szól a kert, csak mutatja nékem A fényt az árnyak hogyan temetik. Cseresznye virágzik a vidéken, S talaj menti fagyban halál lakik. Jön a gyümölcshöz a világvége, Egyenként, bár az időpont kérdés. Hiába rebeg imát a gége, Legfeljebb pár nap lehet a késés. Mégis a fának a könnyes percek Új élet kezdete alkonyatkor. Ráncos kérge alatt már szú perceg, S illat lengi körül, meg aranypor. Ha szép az öregkor, akkor ilyen. Vastag gyökere akár a lóca. Rajta kalapját levéve pihen Egy árván maradt gyilkos galóca. Végig a tájon vonul az élet, A fehér szirmok hullnak, mint a hó. Odább a visszhang azt hiszi tél lett, És nagyokat kurjant: hahó, hahó.
133
Napraforgó Napraforgó, kihez méhek járnak, A leánykori nevén szotyola. A sok kerti virág mind megszólja, Mert önti magába a drága fényt. Elbújhat mögötte a tarka rét. Színes vágyat gerjeszt ártatlanul. Egy nagyra nőtt gaz meg alája nyúl, Hadd piruljon tőle a horizont. Mellette kesernyés illatot ont A fák alatt öregedő avar. Azt üzeni a széllel, hogy hamar Vége a pajzán szerelmes nyárnak.
134
Szeretlek nyár Szeretlek nyár, a lelkemmel rokon, Mert olyan vagy, akár egy kéjes tánc. Napsugarakból font gyönyörű lánc Leng a meztelen, barna karokon. Húrokat feszítenek a póznák, S körbeveszi finom rezgésű por. Pár árnyék húzza, s hozzá tapsikol A járdaszegélyről néhány virág. A korán kelő cukrászda látnok. A hőségben oázis, hűvös lak. Ájul a lépcső, úgy fagylaltoznak Fölötte a miniszoknyás lányok. Bent egy darázs dünnyög, mézet evett, Míg kirakatot nézett a párja. Lobog a szerelem, mint a fáklya, S most keringőznek a hátam megett. Valahol, távolban meghalt a szél, Talán érte szólnak a hegedűk. Aranyló béke honol mindenütt, S hallom a fény az Istennel beszél.
135
136
EPILÓGUS HELYETT
137
Epilógus helyett A táj keresztszemet ölt, Megalkotva sok szépet. A napsugár még éget, De tovább fordul a Föld. A nyárvégi levegő A jövőtől úgy reszket, Hogy hányja a keresztet A learatott mező. És már minden hiába. Az élet zsákba gyűjtve A magtárakban hallgat. Térdig kopik a lába, Amikor erre ballag Élelemért az ürge.
138
Cirkusz Hullámot vet az emberár, Én megszólalni sem merek. Köröttem naiv emberek Hiszik, hogy ők az idomár. Választék a választáshoz, Színes bohózat a köbön. Ígéret, ha visszaköszön, Költségvetési hiányt hoz. A gyerekek mást akarnak, Nyalókaízű világot, S hozzá segítő kezeket. Hol a csórónak is adnak Egy csöppnyi kis boldogságot, Hogy hányjon cigánykereket.
139
Csak egy kislány Muzsikaszó a réten, Édes-bús trombitahang. Ugyanúgy vonz, mint régen Kisfalumban a harang. Cirkuszos nép muzsikál. A tömegben egy apród Perselyével körbejár, Hogy gyűjtse a sok aprót. A legfőbb attrakció, Amire a nép bámul, A medvetáncoltató, A sor végén, leghátul. Fogatlan a medve már, Egy dinasztia apja. A túlbuzgó idomár Időnként orrba csapja. Szívbe markoló a tánc. Leng a maci, mint akin Díszes ékszer a nyaklánc, S mulatság a néma kín. Röhög a hű közönség, Csak egy kislány nem nevet. Megértőn nézi az ég Az arcán a könnyeket. 140
Porba hullt könnycsepp a jel, Amíg mást leköt a kunszt. Hallgat az ég, nem felel, De elmossa a cirkuszt.
141
Csókkal írt üzenet Sírhalom barátaim tudják, Hogy mint szoktak falni a férgek, És legszentebb dolog az élet, S halni semmiért sem érdemes. Ki kell mondani az igazat, Hogy ne feküdje meg a gyomrot. Ledobni az arcunkra forrott Képmutatás ragyás mosolyát. És helyette vigyük a vágyat, Széllel is szembe, hanyatt-homlok Rohanva, talán lesz egy homlok, Amire csókkal írni lehet.
142
Hóvirág A csupasz fákon a jég foga rág, S magába zárkózik minden élő, Amikor egy ígérettel eljő, Szerényen a fehér hóvirág. Isten első küldönce a télben. Hihetetlenül törékeny csoda. Az élet győzelmét hozza oda, Ahol a lélek dermedten tétlen. S élesztgeti a hit a tüzemet, Amit a pillanat varázsa ád, Miközben szállingózik még a hó. Mert olyan meggyőző az üzenet, Hogy minden rossz után eljön a jó, Hiába akar mást a zord világ.
143
Nekem egy mosoly is elég Nem lehet menni sehova, Minden, mi piszkos volt ázik. Az ágakon vízcsepp mászik, Míg fel nem issza a moha. Mint teknősbékák az utcán, Emberek az ernyők alatt. Az idő lassacskán halad, Egyik nap a másik után. De én mennék, mint a gyermek, Kit szobafogsággal vert meg A nagymosás miatt az ég. Süt a Nap a felhők fölött, S itt lent a gyűrt lelkek között Nekem egy mosoly is elég.
144
Egy új nap születése Jajongva vajúdott a zord világ, S bosszúsan néztem ki az ablakon, Hogy az ég villámaival, vakon A rendből kimagasló fákra vág. Ki tudhatja, az idő mit akar, Ledönteni, ami eddig állott? De hirtelen, mint egy meglőtt állat, Összerogyott a hörgő zivatar. És az avartól, mi a földre hullt, Gyanúsítottá változott a múlt. Majd láttam, a fű felül és eszmél. A kisded nap egy tócsában lángol, Szivárványt szőve a bosszúvágyból. Nem tudom, van-e gyönyörűbb ennél.
145
Gyepes utcai dal A város elől elbújni jó itt. A fáradt ember új erőre kap, Látva, hogy miképpen tűzi a Nap A fákra a béke lobogóit. A korán kelő szél sepregetve Azt hiszi tőle tiszta az utca, És nála jobban senki sem tudja, Miről dalol sorstársam a gerle. Az én fülemnek úgy tűnik, mintha Az elvesztett párja után sírna, Felzaklatva az álmatag békét. Vád van benne:”megölték szegénykét”, Mit sok év után megszokott a táj. De nekem olyan szép, hogy szinte fáj.
146
Végállomás Olyan volt, mint az ősi mese, Egy fenyő zúgott a hegy fokán. Mellette lapított a magány, De nem vette észre senki se. Zörög a szívem, a rossz motor, Hogy vége lett a meredeknek. Mit hátra hagytam, megremegtet, A ködbe vesző földi pokol. Csupa gyémántfény, amit látok, Mind a beteg lelkemmel rokon, Integetnek a csillagokon. És én mégis a mélybe vágyok, Ahol a függöny lukas lazsnak, Emberi szívekbe vigasznak.
147
148
TARTALOMJEGYZÉK Előszó .................................................................... 5 MEZÍTLÁB A MENNYORSZÁGBA ...................... 7 Ne feledd ............................................................... 8 Krónika .................................................................. 9 Apám ................................................................... 11 A lét szinusza ...................................................... 12 Lepkeszárnyon .................................................... 13 Mezítláb a mennyországba .................................. 15 A tisztesség magánya .......................................... 17 Nyomtalanul ........................................................ 18 Az én múzeumom ................................................ 19 Akkor is jó, ha rossz ............................................ 20 A TESTET ÖLTÖTT IGE ..................................... 21 Az én istenem ...................................................... 22 Aranyvasárnap ..................................................... 23 Karácsonyi áhítat ................................................. 26 Minden évben egyszer ......................................... 27 Az első keresztényszocialista .............................. 28 Nagypénteki látomás ........................................... 29 Sikoly helyett ....................................................... 30 Sikoly után........................................................... 31 A testet öltött ige ................................................. 32 Nekünk kell az isten ............................................ 33 AZ ÁLMOK ÁLMA ................................................. 35 Hátramenetben .................................................... 36 Szuszogó álom..................................................... 37 149
A lázadó angyal ................................................... 38 Az álmok álma .................................................... 42 Fohász ................................................................. 44 Isteni csoda .......................................................... 45 Aranybilincs ........................................................ 46 Kőbe zárt mosoly................................................. 47 Bíztató ................................................................. 48 ELMARADT VARÁZSLAT ................................... 49 Mendemonda ....................................................... 50 Elmaradt varázslat ............................................... 51 Szemérmes varázslat ........................................... 52 Bakonyi akvarell ................................................. 53 Tési fuvallat ......................................................... 54 Alsóperei találkozó .............................................. 55 Végtelen történet ................................................. 56 Pálfordulat ........................................................... 57 Modern nézet ....................................................... 58 KÉPTELEN KÉPEK .............................................. 59 Képtelen képek .................................................... 60 Lator tor ............................................................... 61 Eszterlánc ............................................................ 62 Holdfogyatkozás .................................................. 64 Esztétika .............................................................. 65 A dal kolduló lovagja .......................................... 66 Ne csak én sikoltsak ............................................ 67 Quo vadis............................................................. 68 Heuréka ............................................................... 69 Cinkos, aki néma ................................................. 70
150
MERENGŐ A CSONKA ELMÉN ........................ 71 A közszolgálat pestise ......................................... 72 Elmaradt áldás ..................................................... 73 Sötét a tét ............................................................. 74 Nyugati szél ......................................................... 75 Biztonsági kockázat ............................................. 76 Játszóterekből hadszíntér ..................................... 77 A helytállás fonákja ............................................. 78 Hol fekély a kéj ................................................... 79 Merengő a csonka elmén ..................................... 80 Egy politikushoz .................................................. 83 SÚLY ALATT ......................................................... 85 Súly alatt .............................................................. 86 Alvilági márki ..................................................... 87 Nosztalgia ............................................................ 90 Düh ...................................................................... 91 Hopsz, te zsiga ..................................................... 92 Szocializmus........................................................ 93 Aggódó dal .......................................................... 94 A Lánchídon ........................................................ 95 Történelmi lecke .................................................. 96 A túlélő ................................................................ 97 LEFEJEZETT FEJEZET ...................................... 99 Mindenki útja .................................................... 100 Alternatíva ......................................................... 101 A jövő felé ......................................................... 102 Piruló szabadság ................................................ 103 Ördögi ............................................................... 104 Szédület ............................................................. 105 151
Lefejezett fejezet ............................................... 106 Jancsi bátyámnak ............................................... 107 Halottak napján ................................................. 108 KÉT VILÁG KÖZT HIDEGEN ........................... 109 Két világ közt hidegen ....................................... 110 Szélfútta nóta ..................................................... 111 Epizódok............................................................ 112 Kitekintő ............................................................ 113 Pusztába kiáltott szó .......................................... 114 Szelíd kérelem ................................................... 115 Emlékhely.......................................................... 116 A legenda háza .................................................. 117 Hajnali ámulat ................................................... 118 Veri az ördög a feleségét ................................... 120 VIRTUÁLIS DÍSZEK ........................................... 121 Virtuális díszek .................................................. 122 Megváltó dallam ................................................ 123 A semmi varázsa ............................................... 126 A kor románca ................................................... 127 Kegyelem .......................................................... 130 Októberi könnyek .............................................. 131 Téli dal .............................................................. 132 Tihanyi tavasz ................................................... 133 Napraforgó ........................................................ 134 Szeretlek nyár .................................................... 135 EPILÓGUS HELYETT ....................................... 137 Epilógus helyett ................................................. 138 Cirkusz .............................................................. 139 152
Csak egy kislány................................................ 140 Csókkal írt üzenet .............................................. 142 Hóvirág .............................................................. 143 Nekem egy mosoly is elég ................................. 144 Egy új nap születése .......................................... 145 Gyepes utcai dal ................................................ 146 Végállomás ........................................................ 147
153
154
BETŰRENDES MUTATÓ A dal kolduló lovagja .............................66 A helytállás fonákja ...............................78 A jövő felé ...........................................102 A kor románca.....................................127 A közszolgálat pestise...........................72 A Lánchídon ..........................................95 A lázadó angyal ....................................38 A legenda háza ...................................117 A lét szinusza ........................................12 A semmi varázsa ................................126 A testet öltött ige ...................................32 A tisztesség magánya ...........................17 A túlélő ..................................................97 Aggódó dal............................................94 Akkor is jó, ha rossz ..............................20 Alsóperei találkozó ................................55 Alternatíva ...........................................101 Alvilági márki .........................................87 Apám ....................................................11 Aranybilincs ..........................................46 Aranyvasárnap ......................................23 Az álmok álma ......................................42 Az első keresztényszocialista................28 Az én istenem .......................................22 Az én múzeumom .................................19 Bakonyi akvarell ....................................53 Bíztató ..................................................48 Biztonsági kockázat ..............................76 155
Cinkos, aki néma ..................................70 Cirkusz ................................................139 Csak egy kislány .................................140 Csókkal írt üzenet ...............................142 Düh .......................................................91 Egy politikushoz ....................................83 Egy új nap születése ...........................145 Elmaradt áldás ......................................73 Elmaradt varázslat ................................51 Előszó .................................................... 5 Emlékhely ...........................................116 Epilógus helyett...................................138 Epizódok .............................................112 Eszterlánc .............................................62 Esztétika ...............................................65 Fohász ..................................................44 Gyepes utcai dal .................................146 Hajnali ámulat .....................................118 Halottak napján ...................................108 Hátramenetben .....................................36 Heuréka ................................................69 Hol fekély a kéj......................................79 Holdfogyatkozás ...................................64 Hopsz, te zsiga .....................................92 Hóvirág ...............................................143 Isteni csoda...........................................45 Jancsi bátyámnak ...............................107 Játszóterekből hadszíntér .....................77 Karácsonyi áhítat ..................................26 Kegyelem ............................................130 Képtelen képek .....................................60 156
Két világ közt hidegen .........................110 Kitekintő ..............................................113 Kőbe zárt mosoly ..................................47 Krónika .................................................. 9 Lator tor ................................................61 Lefejezett fejezet .................................106 Lepkeszárnyon......................................13 Megváltó dallam ..................................123 Mendemonda ........................................50 Merengő a csonka elmén ......................80 Mezítláb a mennyországba ...................15 Minden évben egyszer ..........................27 Mindenki útja .......................................100 Modern nézet ........................................58 Nagypénteki látomás.............................29 Napraforgó ..........................................134 Ne csak én sikoltsak .............................67 Ne feledd ............................................... 8 Nekem egy mosoly is elég ..................144 Nekünk kell az isten ..............................33 Nosztalgia .............................................90 Nyomtalanul ..........................................18 Nyugati szél ..........................................75 Októberi könnyek ................................131 Ördögi .................................................104 Pálfordulat.............................................57 Piruló szabadság ................................103 Pusztába kiáltott szó ...........................114 Quo vadis..............................................68 Sikoly helyett .........................................30 Sikoly után ............................................31 157
Sötét a tét .............................................74 Súly alatt ...............................................86 Szédület ..............................................105 Szélfútta nóta ......................................111 Szelíd kérelem ....................................115 Szemérmes varázslat............................52 Szeretlek nyár .....................................135 Szocializmus .........................................93 Szuszogó álom .....................................37 Téli dal ................................................132 Tési fuvallat ...........................................54 Tihanyi tavasz .....................................133 Történelmi lecke....................................96 Végállomás .........................................147 Végtelen történet...................................56 Veri az ördög a feleségét ....................120 Virtuális díszek ....................................122
158
