Francziaország mezıgazdasága a nagy forradalom óta. III. Dél-kelet. A nyugati és dél-keleti megyék között ma, a gazdasági fokot tekintve, alig van különbség. Ellenben 100 év elıtt nyugat magasan állott dél-kelet elmaradott vidékei fölött s ez utóbbi megyék haladása gyorsabb volt, mint az ország bármely részeé, az északiakat kivéve. Lakosságban ugyan szegényebb, mint a multkor tárgyalt országrész, de vagyonilag jóval fölötte áll. Tévednénk azonban, ha e vagyonosságot a földmívelésnek tudnók be, mert ez csupán az ipar és kereskedés után sorakozik. Lyon e vidékek iparának, Marseille kereskedésének középpontja. A Saône és Rhône oly közlekedési utat képeznek, melyet a rómaiak ideje óta folyton használtak. A Saône és Loire közé szoruló terület a nagy Francziaország kicsiben. Zord hegyes vidékei csak rozsban, legelıkben és fában gazdagok ugyan, a dél felé esı halmok azonban egyikét növelik a legjobb marhafajtáknak (Charolais). Chalon-tól Mâcon-ig szılıshalmok, búzában es tengeriben gazdag sikok kötik le figyelmünket. Egyhelyütt a föld ára 500, máshol 5000 frank; itt a birtokok kikerekitett egészet képeznek, amott pedig a végtelenségig el vannak darabolva. Lyon felé mind vagyonosabbá lesz a vidék. A Saône partjain mosolygó tájképek váltakoznak s a földmívelést a baromfitenyésztés egésziti ki. A föld népe jólétben él és alig mutatja nyomát, minden eredetisége mellett is, a breton paraszt durvaságának. E vidékeken érdekes módon üzik a haltenyésztést. Mesterséges tavakat alkottak e czélra, melyeknek vizét minden három évben lebocsátják. A halakat persze kifogják, a tó szárazan maradt területét pedig mívelés alá veszik egy évre; ennek eltelte után halastóvá teszik újra. Ezen különben igen nyereséges eljárást utóbbi idıben fıleg egészségi tekintétekbıl kezdik elhagyni. Túl az Ain folyón a franczia Savoya sziklás hegyei terülnek el. Ezek között Ferneyben élte le a nagy városok és udvaroktól elvonult Voltaire utolsó 25 évét. Védve parasztjait, nevelve juhait és emellett (mert mint mondá: „van idı mindenre”) irta philosophiai czikkeit. Francziaországban tehát a szellemi munka és gazdákodás nem zárja ki annyira egymást, mint nálunk. Követve a Saône folyását, lassankint elérjük a helyet, hol az a Rhône-val egyesül, és Lyont. E város fényét és gazdagságát az iparnak köszöni elsı sorban, de maga az ipar nem létesülhetett volna virágzó mezıgazdaság nélkül. Ellátni, pedig — hogy a munkabérek ne emelkedjenek túlságosan — olcsón ellátni Lyon ezernyi munkását: nem oly lényegtelen feladat, s ezt a gazdaosztály kitünıen oldotta meg. Lyon 50.000 lakosa egy század alatt 342.000-re nıtt s a gyáraiból kikerülı selyem értéke többre rúg 300 millió franknál. Ily piacz hatása meglátszik a földmívelésen is, és a vidék mintegy 20 mérföldnyi kerületben a város élelmezésével van elfoglalva. Úgyszólva a város kapuinál készitik a mont Dore sajtot. 10 — 12.000 kecskét tartanak itt együtt, melyek a bı táplálás és közel piacz mellett igen magas hasznot hajtanak. Lyon testvérvárosa St. Etienne, maga is folyton növekvı jelentıséggel. Franczia irók szeretik e vidék iparát Anglia legiparosabb grófsága: Lancastershire-vel összehasonlitani. A füstölgı kémények, zakatoló gépek mellett azonban nagy a hasonlóság mezıgazdasági tekintetben is. Megvannak itt is a patakoktól átszelt zöld mezık, a legelı nyájak, gondosan mívelt szántók, sövényekkel övezett kertek épúgy, mint Anglia legboldogabb vidékein. A munkás népnek étvágya jó s a gazda könynyen adhatja el nemcsak búzáját, hanem tejét és marháját is. Vienne-nél, mely a román Gallia fıvárosa volt egykor, eltünnek a zöld mezık ezekkel a szarvasmarha is: A nyári esık és általában a kellı nedvesség hiányában a búza nem fejlik ki eléggé, s a tartomány alig termel annyit, mi saját szükségletét fedezné. Ellenben virágzik a fatenyésztés, nagy tért foglal el a szılı, mindig jelentékenyébb lesz a szeder- s végül az
olajfa. Amint átléptük az olajfa határát, beszédesebb, gyulékonyabb a nép, déliesebb az egész vidék jellege. Az Isére termékeny völgye a hóval fedett Alpesek lábainál ifju és folyton megujuló tenyészetével az örök tavasz, szemben az örök téllel. A talaj termékeny, a clima enyhe, a gazdának nem elég egy termés, többet akar. A mezık szeder- és cseresznyefákkal vannak beültetve, melyekre a szılı hajló venyigéi simulnak. A fák között búza, árpa, tengeri, len és lóher tenyész. A bıségnek, a gazdagságnak megkapóbb képét alig képzelhetjük. Az egyik termés még csak születik, midın a másik már megéredett. Ily eredményeket csak a legintensivebb szerekkel, az emberi trágyával dolgozó kisbirtokos tud elérni, s azért látjuk erre mindenütt a „petite culture” -t virágozni. A Dauphiné sziklás hegyei között emelkedik a chartreuse-i hires mopostor; lakói távol a világtól — hat hónapon át csaknem hóba eltemetve — marhatenyésztésben jeleskednek és készitik századok óta völgyeik illatos f'üveivel azon italt, mely monostoruk nevét ismertté tette széles e világon. A Dauphiné-vel szemben fekvı vidék, Viverais, nemcsak zivataros multjáról és iparos tevékenységérıl nevezetes, hanem érdekes mezıgazdasági tekintetben is. Keresztül-kasul átvágva a Cevennes-ek által, — utak, hidak és mipden közlekedés hiányában, — eredeti és sajátos termelési ágákat teremtett. Szők völgyeiben, meredek lejtıin, sovány talaján a gabonafélék nem sikerülnek; ellenben sok a diófa, melybıl olaj készül; nagy területeket foglalnak el a gesztényések, melyek a „lyoni” néven ismert kitünı terméket adják. A száraz hegyoldalokon kecskenyájak legelésznek s ezek bırébıl készül a legtöbb párisi keztyő. Egy hektár, beültetve diófával, behoz 500 frankot, s alig igényel valami kiadást. A gesztenyések jövedelme pedig rendszerint ennél is magasabbra rúg. Mindez azonban még nem fejti meg azon jólétet, melylyel Viverais-ben , találkozunk. Azon gazdasági iparág, melyre a legtöbb figyelmet fordítják, de amely a legdusabban is fizeti vissza a fáradozásokat: a selyemtenyésztés. Az ország minden részében tettek kisérleteket ez iparág meghonositására, de nagy eredmények nélkül. Fıszéke ennek maig is a Cevennes-ek között van. Itt találkoznak azon kedvezı feltételek, melyek mellett a szedresek jól tenyésznek, és maga a bogár baj nélkül fejezheti be rövid, de hasznos életét. Kedvezı talaj, enyhe és tiszta lég s a munkával ismerıs tenyésztık. Ez iparág által teremtett vagyonosságot misem jellemezheti inkább, mint az, hogy vannak szederfa-telepek, melyeknek hektárja 40.000 frankot ér. A szorgalom azonban, amelyet ez iparra forditanak, valóban bámulatos. A hegyek lakói hátukon hordják a földet és trágyát a sziklák üregeibe; s terrasse-okkal igyekeznek a földet lekötni. Mily más világot lehetne nálunk ennyi szorgalommal teremteni! 1789-ben a franczia gubótermelés 6 millió kilogramm volt, 15 millió frank értékben; a forradalom alatt természetesen hanyatlott és csakis a restauratio után kelt új életre. 1853-ban a termelés már 53 millió kilogramm volt, 100 millió frank értékben. A selyem ára ugyanis, a nagy mértékben emelkedı kivánat folytán, megkétszerezıdött. Utóbb azonban egy ragályos baj pusztitá el a rovarokat és vitte a krisis szélére a selyem ipart. Ettıl csak úgy menekültek meg, hogy egészséges peték kiosztása által sikerült életrevalóbb nemzedékeket létrehozni. E vidék lakóira egyébként a selyemhernyó tenyésztése életkérdés. Sem a búza-, sem a szılıtermelés nem ad annyi hasznot, nem bir eltartani annyi munkáskezet. Ha a szederfával beültetett ezernyi parcella — mely inkább hasonlít egy virágoscseréphez, mint hasznothajtó földhöz — megszünnék értékkel birni: a lakosság tönkre lenne téve és nem maradna más menekvése,mint a vándorbothoz nyúlni. Nagyon sokat szenved e vidék a viharok és a folyók, fıleg a Rhône áradásai miatt is. Ha azonban a Rhône gyors vizének folyását követjük, mihamar kiérünk a szők völgy, az esıt szülı hegyek közül, s elérjük az avignoni síkot.
Ha Francziaország északi megyéi Belgium vagy Hollanddal, Lyon és St. Etienne ipara és gazdasági culturája Angliával hasonlítható össze: itt már érezzük a délnek, az olasz légnek hatását. Olaszszá válik minden: az éghajlat, a termelés, az emlékek, szokások, sıt majdnem a nyelv is. Nîmes román emlékei jobban vannak fentartva, mint Rómá-é; Arlesben lakott Constantin; mindenfelé óriás amphitheatrumok, vízvezetékek hirdetik a rómaiak hatalmát, s a „Provence daltelt mezıi” késıbbi emlékekben sem szegények. Azon idı alatt, míg a pápák Avignonban székeltek, honosult meg e megyékben jólétük mai fıforrása: az öntözés, és otthonos lett nem csupán maga a mívelet, hanem azon jogi szokások is, melyek ezt Olaszhonban szabályozzák. Öntözés nélkül azon nagy gyümölcs- és zöldségtermesztés, melyet péld. a Cavaillon völgyében őznek, teljesen lehetetlen lenne. Az olajfák dél felé folyton szaporodnak, de ritkul a szeder. A szılı díszlik, de a búza a nemöntözött földeken csak nehezen tarthatja magát. E vidék sajátsága a buzér mívelése. Termesztik e növényt sokfelé: Flandriában, Elsassban, de egyiknek szine sem oly szép piros, mint az, mely Avignon napjánál éredett. Mívelése egyébiránt igen drága, mert sok trágyát, gyomlálást, töltögetést igényel, melyek csak 18 hónap, néha pedig 2 — 3 év multán kamatoznak. A nyereség azonban biztos, és fıleg arra nézve, ki sajátját míveli, igen nagy. Sajnos, hogy ezen termelési ág a közelmult mostoha viszonyai közt majdnem teljesen megsemmisült. E szép vidékeknek egy nagy hiánya van: kevés a trágya. Az ökröket az öszvér, az ekét a kapa helyettesiti; kevés a takarmány és innen kevés a tejelımarha. A nagy városokon kivül a nem éppen sőrő juhnyájak adják a trágyát; de ennek egy részét a buzér emészti el; könnyen megfejthetı tehát, ha a trágya becses és ára igen nagy. Vaucluse szülte a legnagyobb franczia agronomot, Gasparin-t, ki elıször adott tudományos alakot a mezıgazdaságnak; a növények tenyészésére s a meteorologiai tényezık méltánylására irányult kutatásai classicus becscsel birnak és nevét, törekvéseit ismertté tették messze, hona határain túl is. A Nîmes körül elterülı sík egyike a legtermékenyebbeknek, s a mívelés módja emlitést érdemel. A vetésforgó tulajdonképen 12 évet vesz igénybe. A négy elsı luczernáé, melyet a reá következı négyben búza követ trágya nélkül; két évben heretermesztésre használják a földet és búzával vetik be a két utolsóban újra. Lavergne e forgót fölé teszi a négyes angolnak, és mellette nem kevesebb, mint 20 H/l-t terem 1 H/a, egyszer trágyázva 12 év alatt. Juhaik jól tejelnek és rendkivül szaporák; a barberine-nek nevezett fajta, mely a leginkább becsült, Afrikából került e vidékekre. A tenger mellett elterülı mocsarak gazdasági szempontból nem haszontalanok; termékeiket — a nádat — trágyául használják a szölıtıkékre, s csak így lehetséges, hogy egy ily mocsár felér a termıfölddel. A „Languedoc” vidékein még nemrég a szılıtermelés magas fokon állt, s a fı bevételi forrást képezte. Egyes megyéknek egyharmada is szılıvel volt beültetve, a föd értéke és hozadéka csaknem évrıl évre növekedett, s ma már itt mindenütt a pylloxera uralkodik, megsemmisítve annyi év és annyi százezer kéz fáradalmas munkásságát. Különbe már a phylloxerát megelızıleg sokat szenvedett e vidék az oidium pusztitásai miatt, melyeknek csupán a kén alkalmazása vetett véget. Szemes-terményt e vidékek keveset állitanak elı, sıt saját szükségletüket sem képesek fedezni. A földet mívelık nagy része „feles” ezeket a közel városokan lakó tulajdonosok ellenırzik. A bérleti rendszer, mely máshol divatos, itt sok nehézséggel jár. Jó évek után gyakran jı több rosz, és a bérlınek tetemes tıkére van szüksége, hogy ezeket átélje; éppen ezért bérletekre kevesebben vállalkoznak, mint az ország oly vidékein, melyeken a szemestermékek mívelése túlnyomó, az idıjárás meglehetısen szabályos, a termések egyenletesek, és nem kell sem nagyon élelmesnek, sem pedig igen mozgékonynak lenni. Ellenben itt néha a
bı takarmánytermés mellett marháinak számát kell szaporitani vagy gyorsan leszállitani, ha az ellenkezı áll be. Egy évben nem adhatja el búzáját az alacsony árak miatt, míg más évben az inség köszönt be. Mindez szükségessé teszi, hogy a szegény „feles” mögött a tulajdonos álljon felhalmozott tıkéivel. E vidék sajátságai között a „meggondolatlan” mandolafa tünik ki. E jelzıt azért nyerte, mert virágait siet már a tél végén kinyitni. A tenger mellett azonban enyhe a tél, csak így lehetséges aztán, hogy e fák, jól tenyészve, gazdag jövedelmet biztosítsanak a termelı részére. Provence a tartományok legelıbbkelıje. Történelmi emlékei, multja — azon jelentıség, melylyel elıbb mint önálló állam, késıbb pedig, mint a nagy franczia királyság része mőveltség és gazdasági tekintetben birt — magasabb állást biztositanak neki társai fölött. A három utolsó században egyébiránt a nemzet figyelme a Középtenger helyett inkább az Atlanti partok felé irányult. E században azonban újra bekövetkezett a fordulat. Francziaország — elég könnyen — lemondott amerikai gyarmatairól, a tengeren, harczban és kereskedésben a fölényt Brittania nyerte el. Ellenben a Földközi tenger partjain újra mind több és nagyobb nemzeti érdek kezd csoportosulni. Algier meghóditását követte Tunis. A Suezi csatorna újra emelte a már elhanyatlott kereskedelmet. Marseille és Toulon gyorsan kezdtek emelkedni vagyon és jelentıségben egyaránt. A vidék mezıgazdasága azonban nem birt velük lépést tartani a haladásban. A belvidéken fa- és növénytelen sikok, a tenger mellékén sásos mocsarak terülnek el. Itt nagyon sok a víz, amott nagyon kevés. Mindamellett ezek sincsenek haszon nélkül. A lápok között elterülı legelıket marhatenyésztéssel értékesitik, sıt még a köves pusztaságokból is vonnak hasznot. Észrevették ugyanis, hogy a nyári nap által égetıvé melegitett kövek alatt télen finom és zamatos fő terem, melyet a juhok nagy elıszeretettel harapdálnak le. Ily körülmények között nem volt nehéz meghonositani azt, hogy a nyájakat, amelyek nyáron át az Alpok legelıin táplálkoznak, télre e látszólag terméketlen sikokra tereljék. Az ekként nevelt és táplált juhoknak gyapja sem értéktelen, de kitünı husuk mögött messze háttérbe szorul. A mocsarakat lehetne lecsapolni, a pusztaságokat öntözéssel termékenynyé tenni, de hiányzik a vállalkozás és a munkáskéz, mely ezen míveleteket keresztül vigye; pedig e feladat, ha nehéz is, de mindenesetre szép lenne, s nem utolsó levél annak a nemzetnek koszorujában, mely annyi nagy eszmével és tettel gazdagitá a világot. Jelen helyzetükben e tartományok — úgy látszik — szemes-termékekben folyton importra fognak szorulni, s ez Marseille-en keresztül igen könnyen eszközölhetı. A Rhône torkolata körüli búzatermelés ma igen szerény határok között mozog; pedig a Durance hivatva lenne arra, hogy vizével bıven ellássa az öntözıárkokat. Marseille maga bıven adja a trágyát, de az emberi ürülék jórészt haszon nélkül vész el; a nagymérvü olaj- és szappangyártás után nyert hulladékokat azonban gondosan felhasználják a földek javitására. A tenger egyes vidékein teljesen olasz égbajlattal találkozunk. Ilyéres és Cannes-ban a pálmák és narancsok virágoznak. A rétek zöldje soha el nem vész, a magaslatokat fenyı- és tölgyerdık borítják, a lejtıkön szılık és olajfák fejlenek s a köztük lefutó patakok könnyen használhatók öntözésre. Képzeljük ehhez a föléboruló kék eget, a tenger locsogó hullámait és elıttünk áll a „szép Francziaország” legszebb képe. Néhány négyszögméteren csodákat produkál a clima ereje s a gazda szorgalma. Vannak gyümölcs-, olaj- és szederfái, búzája, fızeléke, szılıje, virága, s a hasznothajtó termékeknek ezen keverése bir indokolással az ottani viszonyok között. Láttuk, hogy a mezıgazdaság mellett majdnem minden departement-nak megvan a maga ipara. Ez nem hiányzik itt sem, mert a virágokban dús tenyészet létet adott az illatszerek
gyártásának. Egy hegynek lejtıjén elhelyezkedett Grasse város széke ezen iparnak, mely évente több milliót hoz be. Van több mint 50 lepároló-mühelye, s a város környékét elfedik a narancsosok, a rózsa és jázmin. A cassiának mívelése mindezen növények között a leghasznosabb, mert ez után nem ritkán 20 — 25.000 frank bevételt látnak. Parfum-jét más szerek illatának erısbitésére fordítják. Aix körül az olajfák nem kevesebb, mint 50.000 H/a területet tesznek bıven kamatozóvá, mely terület nélkülök kopár és terméketlen lenne. A narancs-, füge- és szilvatermesztés jelentıségében folyton emelkedik, s a bıven termı gyümölcsöket részben fris, részben pedig száritott állapotban viszik távolabb piaczokra. Mindamellett ezen, bizonyos tekintetben áldott tájaknak is megvannak a maguk nagy fogyatkozásai. Kevés a legelı, kevés a marha és éppen ezért kevés a trágya is. Ennek tudható be, hogy a búza csupán öt szemet ad; hogy maguk az olajfák sem teremnek oly bıven, mint ahogy teremnének egyébként. A népesség nem elég sőrő, éppen ezért a cloakák tartalma sem pótolhatja a trágya hiányát. A földeket rendesen felesek mívelik, akik sok esetben ne birnak azon szakértelemmel és mozgékonysággal, melyet az e vidéken üzött sokoldalu cultura megkiván. Var departement-ban az erdık, rendkivül nagy területeket foglalva el, hivatva leJlnének bı jövedelmet szolgáltatni; de égések, pusztitás és a silány utak miatt oly rosz karban vannak s oly kevéssé értékesíthetık, hogy jövedelmük szerfölött csekély. Ugyanezt mondhatjuk az alpesi megyékrıl, melyekben azonban az erdık barbár pusztitását oly sikerrel őzték, hogy a letarolt hegyoldalokat ember és állat kénytelen volt elhagyni. Ott, hol egykor dús erdık és barmokat tápláló legelık terültek el, ma alig van más, mint vízmosás és kopárság. Emelett a magas havasok sem ember, sem állat szaporodására nem kedvezık. Ily körülményeknek tudható be, hogy ezen departement-ok lakossága rohamosan apadt. 1789-ben ugyanis volt 400.000, 1856-ban pedig 280.000; ez a legritkábban benépesült vidék az egész országban. 1860-ban már törvényt hoztak a beerdısitésre, s ezt azóta nagy költséggel és fáradsággal igyekeznek végrehajtani. A csekély számu juh és kecske, melyet e vidék gazdái tartottak, elpusztítva minden új vegetatiót még úgyszólván csirájában, legnagyobb ellensége volt az erdısitésnek. Éppen ezért nem volt fölösleges törvényt hozni a legeltetés szabályozására nézve is. Corsica birtoka sok pénzbe és fáradságba kerül az országnak, melyet mivel sem fizet meg. Haladott mezıgazdaságról szó sem lehet, a nép legeltetés és gesztenyébıl él, ami sem nagy szakértelmet, sem nagy fáradságot nem igényel. Bár népessége szaporodik, majdnem sivatag ma is. A halmok puszták, a sikok egészségtelenek s a hegyek erdıit nincs aki kihasználja. Északon kezdenek mutatkozni némi nyomai a culturának, a keleti és déli részt azonban, vadságát illetıleg, csakis Afrikával lehet összehasonlitani. * * * Egészben véve, a dél-keleti tartományok sovány, elmaradt részeik mellett természeti erıvel és magas gazdasági culturával biró department-okkal is dicsekesznek, s azon idıponttól kezdve, honnan vázlatunk kiindul, nagyon sokat gyarapodtak. Lakosságuk gyorsabb növekvést mutat, mint az ország legtöbb részében. Még oly idıkben is, midın a megyék nagy részében határozott visszaesés mutatkozik: itt emelkedik a népesség. Ezt egyébiránt a kereskedelem emelkedésének s azon nagy áldozatoknak lehet betudni, melyet az állam koronkint Marseille és Toulon-ért hozott; „az ember pedig követi a pénzt.” A földbirtok apró részletekre oszlik, úgy hogy aránylag kevés az 1000 franknál többet érı gazdaságok száma. Ez fıleg annak tudható be, hogy míg északon a birtokok összehalmozódásának kedvezı feudális jogviszonyok uralkodtak, azalatt itt az Itáliával határos részekben a római jog nyert elterjedést és birt érvénynyel. A földbirtok elforgácsolása nem a forradalom eredménye, mert már megvolt elıtte is. Nagy papi és aristokrata birtokok
nem léteztek, s a gazdasági viszonyok nem is olyanok, melyek a nagyban gazdálkodást kivánatossá vagy hasznothajtóvá tennék. A kisbirtokosok szorgalma pedig — már a hires angol Young Arthur szerint, ki a kezdıdı forradalom viharai között utazta be Francziaországot — „csodákat mívelt”. A cevennesi parasztok szorgalma legyızve minden akadályt, zöldelı tenyészettel vonja be a sziklákat, ha egy „kopasz kıszálat adsz neki, viruló kertet fog csinálni belıle” 1) A vicinális útvonalok épitésével ezen vidékeket aránylag elhanyagolhatják; ellenben gazdagok vizi utakban, melyek mellett a fenti hiány — fıleg a vasutak kiépitése óta — kevéssé érezhetı. Azok után, mit elısoroltunk nem fog különösnek feltünni, hogy az összes szemtermelés jövedelme alig képezi egyötödét annak, mit e vidék mezıgazdasági termelése utáu bevesz. Körülbelül ugyanennyit tesz a marhatenyésztés jövedelme is, a többi háromötöd pedig más gazdasági ágakra oszlik el. A kisbirtokok s a „petite culture” elterjedésének tudható be, hogy 1 H/a átlagban magasabb jövedelmet hoz, mint más termékenyebb, de ily gonddal nem mívelt országrészekben. Ez fejti meg egyszersmint a napszámok magasságát is. A jól mívelt, gazdagon jövedelmezı birtokok azonban korántsem terjedtek el annyira, mint kivánatos lenne. A mívelt részeken kivül milliókra megy a terméketlen talaj; hektáronkint 8 — 10.000 frankot érı gazdaságok szomszédosak olyanokkal, melyekért gazdájuk sem kérne többet 100 — 150 franknál. Bármily elismerésre méltó is azon eredmény, mi a Rhône völgyén elénk tárul, nem versenyezhet azzal, mit Felsı-Olaszországban — nagy részben hasonló körülmények között — fıleg az öntözés alkalmazása álatl elértek. Nem érdektelen azon parallela, mit Lavergne von a két ország különbözı viszonyai között. A Durance és Po ugyanazon hegység két oldalán ered; de míg az egyik szilaj hullámaival gyakorta elpusztítja a körüle elterülı vidékeket, a másik gazdagság és vagyon forrásává lesz. Az Alpok olasz oldala Európának paradicsoma. A másik, Francziaország felé hajló rész csak omladékokban gazdag. A vizek felhasználása s a fátlan hegyoldalok beerdösitése nem csupán mezıgazdasági szempontból érdemel figyelmet. A gát által meg nem akasztott, szilaj folyókká növekedı hegyi patakok iszap és hordalék alakjában tetemes mennyiségü földet és sziklát sodornak le, s elsekélyítve a folyók medrét, gátolják a hajózást. Mily mérvü az általuk tett pusztitás: mutatja az, hogy a tengerpartokat fokozatosan feltöltik úgy, hogy oly városok, melyek egykor kikötık voltak, ma már nem is feküsznek a tenger mellett. Elforgácsolt kisétletek itt alig tehetnek valamit; az államnak kell itt fellépni az elkövetett hibák helyrehozására, mindazon eszközökkel, melyek rendelkezésére állanak. Azon mult, melylyel e vidékek birnak, azon szomszédság, melyhez érdemük nélkül jutottak: kétszeresen könnyüvé teszi az elkövetett hibák helyrehozását s a mulasztások pótlását. Úgy látszik azonban, hogy a nemzet tetterejét és erélyét elvonják s elemésztik a politikai krisisek és nagy városok fejlesztése, s kevés figyelem marad a mezıgazdaság emelésére még ott is, hol azt egy egész országrész érdekei követelik. Dr Bernáth Isvtán
1
)A Young: „Travels in France”. Egyetlen megbízható leirása a forradalom elıtti franczia gazdasági állapotoknak.